You are on page 1of 3

Bevonuló zene

Kedves Jegyespár!

A mai napon, esküvőjük napján, nemcsak két ember élete kötődik majd össze, hanem
két családé is. Megjelent vendégeikkel együtt valamennyien átérezzük az Önök örömét
és boldogságát.
Felnőtté válásuk első nagy döntését hozták meg akkor, amikor szerelemmel a
szívükben megjelentek előttem azzal a szándékkal, hogy egymással házasságot
kössenek. A megelőző eljárásban kinyilatkoztatott szándékuk, illetve a bemutatott
okirataik alapján megállapítottam, hogy ennek törvényes akadálya nem volt.

Felteszem tehát Önöknek a kérdést, melyre kérem határozott igennel válaszoljanak!


Felállni.
Kijelenti-e Ön XY hogy az itt jelenlévő ZW-vel házasságot köt?
Kijelenti-e Ön ZW hogy az itt jelenlévő XY-vel házasságot köt?
Egybehangzó Igen kijelentésük alapján megállapítom, hogy XY és ZW a Magyar
Köztársaság családjogi törvénye értelmében, házastársak.
Aláíró zene
A házassági anyakönyv aláírására elsőként a kedves feleséget kérem…
A férjet kérem…
A feleség tanúját kérem…
A férj tanúját kérem…
(szertartásvezető is aláír)

Gyűrűket kézbe.

Vers: (opcionális) Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,


Csak te, csak én, örökké és holtomiglan.
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.

A boldogságot nem lehet ajándékba kapni.


Egyetlen titka adni és mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.

Itt is lehet egy zene de nem muszáj


E gondolatok jegyében szeretetük és összetartozásuk szimbólumaként húzzák egymás
ujjára a karikagyűrűket.

És most köszöntsék egymást az első hitvesi csókkal!

Gyertyagyújtás (opcionális)
Kedves Házaspár! E két gyertyaláng, életük útját, szerelmük lángját jelképezi. Életük
e percekben találkozott. Ennek szimbólumaként én most kérem, hogy gyújtsák meg a
középső gyertyát közösen.
Foglaljanak helyet
A mai naptól házastársként folytatják életüket, nemcsak érzelmileg, jogilag is
egymáshoz tartoznak. Mint házastársak felelősséggel tartoznak egymásért. Minden
emberi kapcsolatnak, barátságnak, de legfőképpen a házasságnak az egymás iránti
szeretetre és bizalomra kell épülnie.
Az egymás iránt érzett szeretet és bizalom adjon erőt majd az egymás mellett élés
örömei mellett a gondok és problémák megoldásához, a hétköznapokban is ragyogjon
szemükben az a szeretet, melyet most látok.

Életük összekötésével a legszebb ajándékot adták egymásnak, önmagukat


Türelmükkel, megértésükkel adnak segítséget akkor, ha majd a munka, a hivatás vagy
a kötelesség elszólítja Önöket egymástól. Régen öreg bölcsek mondták, hogy a
házasságban a férj szeretete nyugalmat ad a feleség számára.
A feleség szeretete pedig erőt ad a férjnek a munkához. Ha jól belegondolunk így van
ez a mai modern házasságban is.

Az ember nem magányra született, ezért családban keresi boldogságát. Önök is


keresték és meg is találták azt az embert, aki mellett nem érzik magányosnak magukat.
Higgyék el, sokszor oly kevés kell a boldogsághoz. Egy kis kedvesség, egy kis
figyelmesség, a hallgatás és a meghallgatás. Ha ezt fogják szem előtt tartani a
hétköznapokban, biztos vagyok abban, hogy a házasságuk, kapcsolatuk egy életre szól
majd.

A házasság nem csak szerepet jelent, ettől sokkal többet. Együtt élést, egymásról való
gondoskodást, felelősséget, törődést.
Segítsenek egymásnak a munkában, ha kell a tanulásban és később majd a
gyereknevelésben, mert hiszen egy házasság igazi értelme, a család, a gyermekek
nevelése. Nagyon fontos, hogy évek múlásával is vegyék észre társuk emberi értékeit
és azt hozzák is párja tudtára, mennyire fontos is ő.

Ezen a szép napon különleges jelentőséget kap szüleik iránti szeretetük, tiszteletük,
akik oly nagy odaadással, gondossággal nevelték fel Önöket, tanították meg a szépre, a
jóra. Meghálálni sosem lehet a szülő szeretetet, de ha szüleik segítségre, támaszra
szorulnak, akkor most már ketten, együtt álljanak melléjük és úgy próbálják
viszonozni azt a sok szép jót, amit Önök kaptak tőlük.
Most szüleik is boldogok, hisz Önöket is annak látják.
Köszöntsék szüleiket a szeretet virágaival.
Szülőköszöntő zene

Kedves Házaspár. Kívánom Önöknek, hogy a mai nap öröme és boldogsága kísérje
házasságuk hétköznapjait. Kívánom, hogy mindazt érjék el közös életükben, amire a
mai napon reményteljesen vágynak, amit elterveztek.

Nagyon boldog, hosszantartó életet kívánok Önöknek. És egy költői gondolat


vallomásként, Önök helyett, egymásnak.
Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek.
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet.

És ezt a szál gyertyát, melyet közösen gyújtottak meg, én emlékül átadom, hogy
még nagyon sok házassági évfordulón ott legyen az ünnepi asztaluk díszeként
és gondoljanak erre a szép napra. És ha minden alkalommal egy ilyen picit fog
égni, akkor ott díszeleghet akár az ezüst és az aranylakodalmukon is, amit én
szívből kívánom hogy így legyen.
Kedves férj, vigyázzon feleségére, hogy mindig ilyen boldog legyen, mindig
ilyen szép legyen. Ezt úgy éri majd el, hogyha fáradtan hazaér a munkából,
akkor is vegye észre, hogy szép, hogy csinos, hogy szorgalmas, egy jó szó, egy
ölelés, egy csók, egy szál virág csak úgy, jól fog esni a lelkének évek múlásával
is.
Kedves feleség. Teremtsen olyan otthont, olyan légkört, melybe a férj mindig
szívesen tér haza. Ez az Ön feladata lesz és ez az emberiség legszebb hivatása, a
feleség, az anya hivatása vár Önre és a család összetartó ereje.
És kívánom Önöknek, hogy sikerüljön életükbe mindaz, amit elgondoltak,
amit elterveztek és ilyen boldogok legyenek életük végéig.
Gratulálok.
És most koccintsunk az ünnepi pezsgővel az ifjú házaspár tiszteletére, melyre a
kedves szülőket is meghívjuk.
Gratulációs zenék

You might also like