Cecily von Ziegesar

Bad girl 7
Te vagy a legjobb
 Cecily von Ziegesar

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2009

 Forditotta:
Szerdás Lörinc
A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecily von Ziegesar: Gossip Girl 7.
Nobody Does It Better

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Bad Girl Bad Girl

2. Imádom, ha utáltok Bad Girl 3. Mindent akarok, de azonnal! Bad Girl 4.
Megérdemlem! Bad Girl 5. Szeress, és ne dumálj! Bad Girl 6. Te vagy, aki
kell

Előkészületben: Bad Girl 8.

www.badgirl.hu
Copyright © 2005 by Alloy Entertainment Ali rights reserved
Hungárián translation © Szeredás Lőrinc, 2009 © Ulpius-ház
Könyvkiadó, 2009
ISBN 978 963 254 183 9
 „Kegyes szándék kegyetlenségre hajt.
WILLIAM SHAKESPEARE: Hamlet
 badgirl.net
topics previous Dext post a question reply
Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket
megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem
magamat - „az ártatlanok" dühétől.
Hey, people!
Már csak két hetünk maradt, hogy eldöntsük, melyik egyetemre
iratkozunk be - már amelyikünknek van választása, mert több helyre is
felvették. Mindeközben igyekszünk tökélyre fejleszteni annak művészetét,
hogy csak annyi időt töltünk bent a suliban, illetve otthontanulással, hogy
ki ne rúgjanak életünk utolsó középiskolai félévéről. Ha láttok a Central
Parkban, a Sheep Meadow-n egy csapat lányt, akiken hibátlan munkát
végzett a fodrász és a kozmetikus is, és akik hányják le magukról kék-fehér
hullámkrepp Iskolai egyenruhájukat, hogy vadonatúj, pasidögiesztö Malia
Mills bikinijükben napfürdőzzenek, hát azok mi vagyunk. És ha láttok
ugyanott egy csapat srácot póló nélkül, feltűrt szárú vászongatyában,
mezítláb, a csuklójukon szögletes Cartier platina karóra, karjuk
bronzbarna, izmaik lacrosse-on edzettek - hát azok meg a pasijaink. Senkit
se zavarjon meg, hogy péntek délelőtt tizenegy óra van, és éppen tesin
vagy emelt szintű francián kéne lennünk: érthető, nem, hogy életünk
legnehezebb tanéve vége felé közeledve rengeteg gőz gyűlt fel bennünk,
amit ki kell eresztenünk? Na, hát akkor meg le lehet szállni a témáról!
Vagy inkább gyertek, és bulizzatok velünk!
Ha van a Földön olyan világtól elvonultan élő csodabogár, aki még nem
hallott rólunk, annak elárulom: mi vagyunk a bálok királynői és királyai,
New York Upper East Side városrészének hercegnői és hercegei. Az év
nagyobbik részében szüleink penthouse-lakásában lakunk a Park vagy az
Ötödik sugárút valamelyik impozáns épületében, ahol napi huszonnégy
órában őrzi portás a bejáratot; de olyan is akad köztünk, akinek a családja
saját villában lakik, ami fél utcahossznyi telken áll a belvárosban. A
fennmaradó időt „hétvégi házainkban" töltjük; ezek méretüket, illetve
földrajzi elhelyezkedésüket tekintve sokfélék lehetnek: a connectlcuti vagy
southamptoni birtoktói az írországi középkori kastélyon át a St. Barts-
sziget tengerparti luxusnyaraiig. Hétköznapokon Manhattan valamelyik kis
létszámú, koedukálatlan, egyenruhát előíró magániskolájában döglünk az
unalomtól, de a hétvégén pörgünk ezerrel, különösen mostanában, hogy
már tök jó idő van, és a szüleink, amint tehetik, húznak el a városból
jachtjukon, magán repülőjükön vagy sofőr vezette, hatalmas autójukon;
bennünket, eszement csemetéiket pedig hagynak, hogy csináljunk, amit
akarunk.
Ha viszont csak ezen múlik, hogy mit csinálunk, leginkább a négybetűs,
x-re végződő dologgal foglaljuk el magunkat. Van, aki a gyakorlatban, és
van, aki csak elméletben. Mert beszélni az is beszél róla, aki nem csinálja.
De bőven akad olyan is, aki csinálja. És élen jár ebben a dologban...
...Az a pár, akik úgy élnek, mintha már házasok lennének
Együtt alszanak, együtt esznek, és mostanára már a ruháikat is
megosztják egymással, mint akik nem óhajtanak bajlódni az ágy mellé
leszórt göncök szétválogatásával, hogy ez női, az meg férfi, csak
belebújnak az első darabba, ami a kezük ügyébe került, mert tudják, hogy
perceken belül úgyis mindent megint lerángatnak egymásról. Egyikük sem
mehet úgy társaságba, hogy valaki azonnal meg ne kérdezze, hát a másikuk
hol van; mintha elképzelhetetlen lenne, hogy fél percnél hosszabb időt el
tudnak tölteni egymás nélkül. Igen, igen, tudom, már hallom is, hogy
berzenkedtek: úristen, milyen unalmas lehet, ha csak egy pasija van az
embernek! Csak hát azt nem szabad számításon kívül hagyni, hogy ők
aztán végképp nem csak beszélgetnek arról a négybetűs, x-re végződő
dologról! Amilyen mértékben ők elfoglalják magukat vele, arról mi,
többiek még csak nem is álmodunk!
A mailjeitekből:

Kedves BG
Az apám függetlenfilmes producer, most is éppen Cannes-ban van a
fesztiválon. Ott most mindenki rá van zsongva egy dokumentumfilmre,
ami „a kiváltságos helyzetű New York-i fiatalokról" szól, de azt senki sem
tudja, hogy ki készítette. Első kérdésem az lenne: szerepelsz ebben a
filmben? És a második: nem te csináltad véletlenül?
-egy Los Angeies-i csajszi

Kedves Los Angeles-i csajszi!

Az első kérdésedre nem nagyon tudok válaszolni,
Ugyanis nem láttam a filmet. De azt hiszem, tudom.
Miről beszélsz: egy bizonyos borotváit fejű lány nemrégiben hetekig
követett a kamerájával mindannyiinkat itt Maninattanben. Ami pedig a
második kérdésedet illeti: nekem még az is komoly nehézséget okoz, hogy
fényképet csináljak a mobilammal!
-BG
Lebukta!

Tegnap éjjel, illetve inkább már ma hajnalban S állítólag lábujjhegyen

kiosont Ötödik sugárút-i házuk kapuján; mindkét keze tele volt nagy fehér
borítékokkal, amikre különböző egyetemek címere volt felpingálva. Nem
volt a csajon más, csak egy falatnyi világoskék Cosabella hálóing, ami (az
éjszakai szolgálatra beosztott portások és a dugóban ragadt taxisofőrök
legnagyobb örömére) híres-nevezetes, gyönyörű hátsó fertályát is alig
takarta. Aztán, anélkül hogy bármelyik levelet is bedobta volna a
postaládába, visszatipegett a lépcsőházba. Nem lehet egyszerű eldönteni,
hova iratkozzon be az olyan ember, akit minden egyetemre felvettek,
ahova jelentkezett, és talán egy-két olyan helyre is, ahová nem! Úgy hírlik,
C elvitte veszélyes kinézetű, fekete katonai bakancsát a Tod's cipőszalonba
egy kis feltuningolásra. A jelek szerint ő lesz az első kadét a
világtörténelemben, akinek rózsaszín bojtok fityegnek a surranóján. Az
H&M-ben többen látták, amikor D és J összeveszett azon, hogy melyikük
nézze magát a tükörben. Úgy látszik, most, hogy mindketten ilyen szörnyű
híresek lettek, kiújult kettejük között a testvérféltékenység. Kémeim
jelentették, hogy egy williamsburg-i internetkávézóban V találomra chatelt
mindenféle vadidegennel. Ennek a csajnak aztán van vér a pucájában! K-t
és l-t a Jackson Hole-ban kapták rajta: hatalmas lakomát csaptak, és
szemlátomást nagyon forraltak valamit. Úristen, most mi lesz...?! N-nek és
B-nek viszont a nyomát sem látta senki. Basszus, ezek nem bírják megunni
egymást? Mi lesz velük, ha nem sikerül ugyanarra az egyetemre bejutniuk?
Istenem, folyton ez a döntéskényszer! Mi lesz, velünk mondjuk jövő
ilyenkor? Képesek vagyunk egyáltalán életben maradni egymás nélkül?
Nyugi, azért ne pánikoljatok be... egyelőre! Tudjátok, hol találtok meg, ha
segítségre szorultok, társaságra vágytok, vagy egyszerűen csak meg
akartok hívni egy kis spontán tetőterasz-bullra... Ne csináljatok úgy,
mintha a végzős évfolyam nem az ilyen partikról lenne híres!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net
 N szobája színültig telt
szerelemmel
- Ébresztő! - rántotta le BlairWaldorf a barátjáról a kockás Blackwatch
ágytakarót, amit aztán hagyott az antik empire stílusú hajóágy mellett a
földre esni. Nate Archibald a hasán feküdt, keresztben elterpeszkedve a
matracon, anyaszült meztelenül és totál ellazulva. A lány odaült mellé, és
rugózni kezdett az ágyon, amilyen hevesen csak tudott. Nate mézszínű
sörényes feje rázkódott ettől a kíméletlen ugrándozástól, de a szeme
csukva maradt. Mitől van az, hogy a szextől a barátnője ilyen hiperaktív
lesz, ő pedig ennyire álmos?
- Ébren vagyok - morogta. Nagy nehezen kinyitotta egyik smaragdszínű
szemét, és ettől azonnal sokkal éberebbnek érezte magát, mint egy
másodperccel korábban. Blair is meztelen volt, lábujja csillogó korall
színűre festett körmétől kezdve az attól pontosan százhatvanhárom centi
távolságra lévő, gesztenyebarna, nemrég Liza Minellisre vágott, de az óta
már valamennyire lenőtt hajú feje búbjáig. Az a fajta lány volt, aki
meztelenül még annál is jobban nézett ki, mint ruhában. A teste finom
puha volt, de egyáltalán nem kövér, és nőiesebb, mint amilyennek azok a
ruhák mutatták, amiket általában hordott: az elegáns, gondosan vasalt
farmerek, a kasmírkardigánok vagy a rövid, feszes, fekete kis ruhácskák.
Az élet rohadtul nem volt könnyű mellette, de hát tizenegy éves koruk óta
voltak szerelmesek egymásba (akkor is, ha szakításaik sűrűsége minden
ismert rekordot megdöntött), és Nate már azelőtt is nagyon jól el tudta
volna képzelni, hogy együtt meztelenkedik Blairrel. Kapcsolatukat
tökéletesen jellemezte, hogy a lánynak hat és fél évbe telt, mire képes volt
beszünteti a folyamatos veszekedést Nate-tel, és rászánni magát, hogy
ágyba bújjon vele.
Azóta pedig, hogy végre túlestek rajta, ki sem akartak bújni az ágyból.
Nate elkapta a lányt és magára húztam aztán csókolta vadul, ahol érte,
mert végre az övé volt, igazán, teljesen az övé.
- Hé! - nevetett Blair. A sötétkék Román selyemredőny fel volt húzva,
az ablak tárva-nyitva állt. Nem mintha érdekelte volna a lányt, hogy
meglátja vagy meghallja-e őket valaki. Szerelmesek voltak, gyönyörűek
voltak, és szeretői voltak egymásnak. Ha valaki figyeli őket, az csak azért
lehet, mert rohadtul irigykedik.
Blair különben is imádta a feltűnést, azt sem bánta, ha tök ismeretlen,
perverz kukkolók figyelmét vonja magára, akik a szemben lévő villák
valamelyikének ablakából lesik őket arannyal bevont színházi látcsövön
keresztül.
Csókolóztak egy darabig, de Nate ennél sokkal többre most nem volt
képes. Blair lehengeredett a fiúról, rágyújtott, és egy-egy rövid slukkot
Nate-nek is engedélyezett a cigijéből; így bagóztak a Kifulladásig
főszereplői is, azé a tuti jó fekete-fehér francia filmé, amit ma emelt szintű
francián néztek a csoporttal. Az a szőke csaj, valami Jean Seberg, állati
sikkes és szép volt, az ajka mindig fénylett a rúzstól. Az egész film összes
szereplője egész nap csak száguldozott fel-alá Vespa motoron, szeretkezett,
kávéházakban ücsörgött és dohányzott. Naná, hogy mindig tök jól néztek
ki! De Blair kénytelen volt tartani a kitűnő átlagát, ha le akart kerülni a
Yale várólistájáról, márpedig ennyi suliba járás és házi feladat mellett,
főleg, hogy suli után mindennap hatalmas szex következett Nate-tel,
nemigen maradt időszépítkezésre. Hullámos, barna haja csapzott volt és
zsíros, az ajka kicserepesedett a permanens csókolózástól, és két teljes
napja a szemöldökét sem szedte ki. Arról azért szó sem volt, hogy bánta
volna: totál megérte lemondani testének folyamatos karbantartásáról, ha az
így felszabaduló időt az ágyban tölthette Nate-tel. És különben is, valahol
azt olvasta, hogy egy óra szexszel százhatvan kalóriát éget el az ember,
úgyhogy az ápolatlanságért cserébe a karcsúság viszont garantált.
Ujjával megtapogatta a sötét, szépen ívelt szemöldöke körül kiserkent
szőrszálakat. Na, jó, talán egy icipicit mégis bánta, hogy így néz ki; de hát
azért arra bármikor lehet időt szakítani, hogy fogjon egy taxit és beüljön az
Elizabeth Arden szalonba egy szemöldökgyantázásra.
Kiserkenő szőrszálak ide vagy oda, Blair olyan boldog volt, mint még
életében soha. Két hete, hogy végre lefeküdt Nate-tel, úgy érezte, egészen
más ember lett belőle: végre igazán nő! Rózsaszín fényben tündöklő egét
egyetlen fekete felhő csúfította csak el: az a dühítő tény, hogy a Yale csak
a várólistájára vette fel. Hogy a fenébe szerelmeskednek Nate-tel továbbra
is minden délután, ha ő végül a washingtoni Georgetown Egyetemen köt ki
(az egyetlen helyen, ahol elfogadták a jelentkezését), a fiú pedig a New
Haven-i Yale-re fog járni Connecticut államban, vagy a providence-i
Brown-ra Rhode Islanden, vagy akármelyik másik elit egyetemre, ahová
tök inkorrekt módon felvették? Nem mintha ez csípte volna Blair szemét,
de hát azt meg kell hagyni, hogy Nate úgy ment el megírni a központi
felvételit, hogy be volt tépve, mint az atom, a suliban egy tárgyat sem
tanult emelt szinten, és az átlaga nem érte el a négy egészt. Ő, Blair viszont
mindenből emelt szintű órára járt, amiből csak a Constace Biliárd
Lányiskolában lehetett, a maximális 1600 pontból 1490-et írt a központi
felvételin, és minden bizonyítványa szín kitűnő volt.
Na, jó, talán egy hangyányit mégis csípte a szemét, hogy Nate-et ennyi
helyre felvették.
- Ha beállnék a Békehadtesthez, és pár évig csatornát építenék meg
szendvicseket kennék az éhező gyerekeknek mondjuk Rióban, a Yale
kénytelen lenne felvenni, nem? - mondta ki fennhangon a kérdést, ami
minderről az eszébe jutott.
Nate elmosolyodott. Ezt imádta Blairben: hogy bár iszonyatosan el volt
kényeztetve, azt semmiképpen sem lehetett ráfogni, hogy lusta lenne.
Pontosan tudta, mit akar elérni, és minthogy meg volt róla győződve, hogy
bármit el is érhet, ha minden tőle telhetőt megtesz érte, a végsőkig küzdött
kitűzött céljaiért.
- Úgy tudom, hogy aki a Békehadtestnél szolgál, előbb-utóbb biztosan
megbetegszik. És hát elvárás, hogy beszélje az ember annak az országnak a
nyelvét, ahol szolgálatot teljesít.
- Hát akkor Franciaországba kérem magam - felelte Blair, és kifújta a
füstöt, fel a mennyezetig. - Vagy valamelyik frankofón afrikai országba -
tette hozzá, és már maga elé is képzelte, ahogy tiritarka kaftánban (ami a
megfelelő helyeken megkötve eszméletlenül szexi), a fején egy
kecsketejjel teli agyagkorsót egyensúlyozva bennszülöttekkel beszélget
egy szomjazó afrikai faluban. A bőre olyan bronzbarna, hogy be kell tőle
szarni, a rengeteg kemény, fizikai munkától és az iszonyatos
bélbetegségektől pedig egész teste csupa izom, csont és bőr. Visongó
gyerekek tolonganak körülötte, akik között szétosztja a direkt nekik rendelt
Godiva csokoládét, és akikre úgy mosolyog le, mint valamiféle gyönyörű,
ránctalan bőrű Teréz Anya. Később aztán, amikor visszajön Amerikába,
megkapja a Békehadtest valamelyik kitüntetését, mint legkiválóbb
önkéntes, de lehet, hogy a Béke Nobel-díjat is neki ítélik. Az Egyesült
Államok elnöke magához kéreti, vendégül látja vacsorára, és olyan ajánlást
ír róla a Yale-nek, hogy az illetékesek kezüket-lábukat összetörik, hogy
felvehessék.
Nate szinte biztos volt benne, hogy a Békehadtest tevékenysége a
harmadik világra korlátozódik, és egyáltalán nincsenek jelen a
gazdaságilag annyira pezsgő helyeken, mint Franciaország; valamint hogy
Blair legfeljebb fél órát bírna ki egy isten háta mögötti afrikai faluban, ahol
a Sephorának nincs üzlete, de több száz kilométeres körzetben még angol
vécét sem lehet találni. Szegény Blair! Menynyire igazságtalan a sors,
hogy őt, Nate-et felvették a Yale-re, pedig nem is igazán törte magát érte,
Blairt pedig, aki kétéves kora óta készült erre az egyetemre, csak
várólistára helyezték. Csak hát Nate hozzá volt szokva, hogy elér olyan
dolgokat is, amikért nem igazán töri magát.
A fiú felkönyökölt fektében az ágyon, és gyengéden kisimította Blair
sötét haját a homlokából.
- Ha napokon belül nem kapsz értesítést róla, hogy felvettek a Yale-re,
én sem oda iratkozom be, megígérem - jelentette ki. - Én jól elvagyok a
Brownon is, vagy akárhol.
- Komolyan mondod? - nyomta el gyorsan a csikket Blair a vitorlás
hajót formázó márvány hamutartóban, ami a Nate ágya melletti
éjjeliszekrényen állt, aztán a fiú nyaka köré fonta a karját. Nate-nél jobb
barátról álmodni sem lehetett; Blair nem is értette, hogy történhetett meg,
hogy szakított ezzel a fiúval, nem is egyszer, hanem két-háromhetente
rendszeresen.
Talán úgy, hogy ez a fiú két-háromhetente rendszeresen megcsalta?
Ebben a pillanatban a lány csak egyet tudott biztosan: hogy el sem akar
mozdulni Nate mellől halála napjáig. Az arcát a fiú izmos, csupasz
mellkasára hajtotta. Most, hogy így belegondolt, nem is lenne hülye ötlet
ideköltözni Archibaldék belvárosi villájába; különös tekintettel arra, hogy
az ő Ötödik sugárúti penthouse-lakásukban az élet mostanában nemigen
emlékeztetett a Hetedik mennyország epizódjaira. Blair anyja, Eleanor
Waldorf-Rose valamivel több, mint két hete szülte meg legkisebb
gyermekét, egy kislányt, és az óta teljes erővel kitört rajta a baby blue.
Ezen a reggelen például Blair úgy jött el hazulról, hogy az anyja éppen egy
DVD-t nézett, és patakzottak a könnyei. A film egy perui alpakafarmon
készült, és azt hirdette, hogy ha az ember örökbe fogad egy teljes nyáj
egyéves alpakacsikót, minden évben megrendelést adhat le az alpakái
gyapjából készült, kézzel szőtt takarókra és pulóverekre. Blair féltestvére
tehát hamarosan egy fehér alpakaszőr pokróc büszke tulajdonosává válik,
bár a nyár végéig rohadtul semmi szüksége nem lesz rá, sőt valószínűleg
élete végéig sem, hacsak tizenéves korában rá nem kattan majd a hippi
divatra, és lyukat nem vág a takaró közepébe, hogy poncsóként hordhassa.
 Eleanor, még amikor terhes volt, megkérte Blairt, hogy találjon nevet
születendő kistestvérének; ő pedig az egyetem tiszteletére, amelynek
hallgatói közé kívánkozott, a Yale nevet választotta. Most hát a kiságyban
ott szuszogott, gőgicsélt és ordított egy újszülött, aki minden pillanatban
emlékeztette rá, hogy elképesztően mintaszerű bizonyítványa ellenére
álmai egyeteme tojik a fejére: elutasították a jelentkezését. És ha ez még
nem lenne elég, a kis Yale kitúrta őt a szobájából, így arra az időre, amíg
még otthon lakik, és nem megy egyetemre, kénytelen volt beköltözni a
mostohabátyja, Aaron szobájába. Aaron vegetáriánus volt és raszta, és
imádta a kutyákat. A szobája ennek megfelelően csupa szerves anyagból
készült, környezetkímélő cuccal volt berendezve, és mindennek padlizsán-
vagy vadász helyszíne volt. És hogy a kényelmetlenséghez kellemetlenség
is társuljon, Blair macskája, Szőrpamacs rászokott arra, hogy az
árpapelyvával tömött párnákra pisáljon, illetve hogy a tengeri fűből szőtt
szőnyegre hányjon - nyilván így akarta elnyomni Aaron nyáladzó
bokszerének, Mukinak a szagát.
A kis bestia!
Összeköltözni Nate-tel! Blair nem is értette, miért nem jutott ez
hamarabb az eszébe. Olyan lakásban, amit betölt a macskapisa bűze, ahol a
szomszéd szobában egy Yale nevű újszülött lakik, és ahol minden egy totál
bekattant családanya heppjeinek van alárendelve, sem tanulni nem lehet
nyugodtan, sem szerelmeskedni. Azon hát igazán nincs mit csodálkozni,
hogy Blair el akart költözni hazulról. Serenánál persze bármikor
meghúzhatta volna magát, de egyszer, amikor már megpróbálkoztak ezzel
a megoldással, csak az lett a dolog eredménye, hogy folyamatosan
veszekedtek. És a probléma szerelmeskedés részének megoldását Serenától
amúgy sem várhatta.
Hacsak nem igazak azok a híresztelések, amiket régóta suttognak már...!
Nate lustán cirógatni kezdte Blair hátának puha, selymes bőrét.
- Nem gondoltál még rá, hogy tetováltasd magad? - kérdezte hirtelen,
anélkül hogy sejteni lehetett volna, miről jutott eszébe a téma; és közben
mutatóujjával követte a lány lapockájának körvonalát.
Egy néhányhetes szünetet leszámítva, amikor Nate (nem teljesen a maga
jószántából) csoportterápiára járt egy rehabilitációs intézetbe, a fiú
tizenegy éves kora óta mindennap reggeltől estig elég rendesen be volt
tépve, úgyhogy Blair már hozzászokott, hogy néha tök váratlan kérdéseket
tesz fel. A gondolatra, hogy csináltat magán egy jókora sebet, amit aztán
telelocsolnak fekete tintával, elfintorította hegyes, enyhén pisze orrát.
 - Fúj, az undorító! - jelentette ki. Hagyjuk meg az ilyet az Angelina
Jolie-féle, kissé ribancos külsejű színésznőknek!
Nate megvonta a vállát. Ő az apró, jól megválasztott helyre feltett tetkót
mindig is észbontóan szexisnek találta. Blairen például tök jól mutatna egy
kis fekete macska, mondjuk a két lapockája között. De még mielőtt tovább
forszírozhatta volna a dolgot, a lány gyorsan témát váltott.
- Figyelj, Nate! - dörgölte az orrát barátja férfias, masszív
kulcscsontjához. - Szerinted meg lehet dumálni a szüleiddel, hogy itt
maradjak...? - kezdte, de még mielőtt befejezhette volna a kérdést,
megszólalt a kaputelefon berregő hangja.
Nate lakrésze a család villájában egy egész emeletre kiterjedt, ami
szükségessé tette, hogy saját kaputelefonja legyen saját távirányítós
kapunyitóval.
A fiú elhengeredett Blair mellől, és az ágy túloldalán talpra szökkent.
Kezébe vette a távirányítót, és lenyomta a BESZÉLGETÉS gombot.
-Tessék! - szólt a mikrofonba.
- Házhoz szállítás! - rikoltotta Jeremy Scott Tompkinson marihuána
füsttől rekedt hangján. - Engedjen be gyorsan, még meleg az áru!
A háttérből nevetés meg poénkodás hallatszott. Blair arra számított,
hogy Nate elhajtja a haverjait a francba, de ő e helyett megnyomta a
kapunyitó gombot, és beeresztette őket a házba.
- Na, akkor felöltözöm - közölte a lány bosszúsan. Felkelt az ágyról és
betrappolt a szomszédos fürdőszobába. Miért van, hogy aki elég zseni volt
ahhoz, hogy felvegyék a Yale-re, az közben akkora seggfej, hogy nem érti
meg: ha felhívja a drogos haverjait szextől fülledt levegőjű szerelmi
fészkükbe, azzal totál hazavágja a hangulatot?
Nem mintha Nate a zsenialitásával vívta volna ki magának a helyet a
Yale-en. Kellett pár jó lacrosse- játékos az egyetemnek. Ennyi.
Blair azzal vigasztalta magát, hogy így legalább van ürügye rá, hogy a
fiú iszonyú finom, L'Occi- tane szantálfa tusfürdőjével zuhanyozzon, amit
a házvezetőnő készít oda minden héten a zuhanyfülke polcára. Mikor a
tusolással végzett, megtörülközött egy vastag, sötétkék Ralph Lauren
törülközővel, belebújt leheletfinom, rózsaszín Cosabella selyembugyijába,
felvette constance-os tavaszi, kék-fehér hullámkrepp egyen szoknyáját, és
háromnegyedes ujjú, fehér lenvászon Calvin Klein blúzának hat gombjából
is begombolt magán kettőt. Ha így, melltartó nélkül, mezítláb lép ki a
szobába, a társaság vélhetően érteni fogja, hogy házigazdájuk barátnője
épp most zuhanyozott le, úgyhogy jelenlétük a legkevésbé sem kívánatos;
és ha nem teljesen bunkók, el is húznak a rákba. Blair gyors
kézmozdulatokkal összeborzolta nedves haját, aztán kitárta a fürdőszoba
ajtaját.
- Bonjour! - köszönt rá Nate ágyáról egy kis bögyös, hollófekete hajú,
hosszú combú l'écolos csaj. Blair már találkozott vele egyszer-kétszer,
különböző bulikban. Valami Lexusnak vagy Lexique-nek hívták, szóval
még a neve is tökidegesítő volt, talán még a tizenhatot sem töltötte be, és
tizenegyedikbe járt a francia lányiskolában. Még gyerekkorában, Párizsban
megjelent róla pár divatfotó, és most azért küzdött fáradhatatlanul (és
sikeresen), hogy hamisítatlan francia hippi kurva külseje legyen. Lexique,
akit valójában Lexie-nek hívtak, levendulakék és mustársárga színű, kézzel
batikolt gyapjúvászon ruhát viselt, ami bár nagyon úgy nézett ki, mintha a
lány maga készítette volna házilag, valójában azonban a Kirna Zabéte-ben
vette 450 dollárért. A lábán a Barney-ben kapható fertelmesen randa, lapos
talpú pakisztáni birkapásztor-szandál volt, amiről a jelek szerint idén
Blaíren kívül mindenki azt gondolta, hogy rohadt jól néz ki. Lexie
egyáltalán nem sminkelte magát. Ült az ágyon, és hurkapálca vastagságú
karjaival egy akusztikus gitárt ölelt át, Simítózáras nejlonzacskóban egy
jókora adag füvet tartott maga mellett az ágytakarón.
A kis extravagáns! L'écolos iskolatársai ki sem lépnek otthonról, ha
nincs a zsebükben egy doboz Gitane, nincs a szájukon rúzs, és nincs a
lábukon magas sarkú!
- A srácok felmentek a tetőre vízipipázni - közölte Lexie Blairrel,
miközben hüvelykujját végighúzta a gitár húrjain. - Alors, tolunk egy
spanglit, amíg vissza nem jönnek?
„Tolni egy spanglit"?!
Blair most még annál is nagyobb undorral fintorgott, mint az előbb,
amikor Nate a tetkót hozta szóba. Neki valahogy rohadtul nem jött be ez az
egész tépjünk be, gitározgassunk és vihogjunk drogtól eltompult
haverjaink totál értelmetlen megjegyzésein cucc; ahhoz pedig végképp
semmi kedve nem volt, hogy jó pofizzon ezzel a lexikoncsajjal, aki előadta
a leglazább francia spinét New Yorkban. Annál az is jobb, ha hazamegy, és
macskapisában tocsogó szobájában az Oprah Winfrey Show adásainak
ismétlését bambulja az OxygenTV-n, miközben tévképzetek között
hánykolódó anyja a nappaliban csendesen siratja az alpakacsikókat.
Amíg Blair a fürdőszobában volt, valaki a vadonatúj, menta zöld,
spárgatalpú Christian Dior vászoncipőjének parafa sarkába beletűzött és
meggyújtott egy tömjénillatú füstölőt. A lány kikapta a pálcikát a
cipőjéből, és dühödten benyomta Nate kedvenc hajómodelljének egyik
kerek ablakán. Aztán felvette a cipőt, begombolt még néhány gombot a
blúzán, és megragadta kissé retrós, bevásárló szatyrot idéző Gucci
táskájának bambuszfonatú fülét.
- Mondd meg Nathanielnek, ha előkerül, hogy hazamentem - utasította
hadarva Lexikát.
- Peace! - köszönt el tőle Lexie szalutálva, a betépettek derűjével. - Au
revoir!
Ahogy a karját felemelte a tisztelgéshez, Blair meglátta a tetkóját. Egy
nap, egy hold meg néhány csillag volt a lapockájára tetoválva. Á, szóval
innen kapta az ötletet Nate!
Blair ledübörgött a lépcsőn, és kilépett a kapun a 82. utcára. Mintha
máris nyár lett volna: a naplementéig még két óra volt hátra, a Central Park
felől a frissen nyírott fű és a Park Avenue-i otthonukba lassan hazatérő
félmeztelen lányok naptejének illatát hozta a szellő. Az Archibald család
villájának bejáratánál egy csapat tizenegyedikes St. Jude-os fiú ácsorgott a
kaputelefon előtt, mindegyik igyekezett minél jobban hasonlítani Nate-re
vagy Jeremyre. Az egyikük egy gitárt hozott magával a nyakába akasztva.
- Bien súr, gyertek fel! - mondta nekik éppen Lexie odafentről, mintha
ő lenne itt a házigazda.
A ház úgy vonzotta magához az Upper East Side összes füves kölykét,
mint valami hatalmas, spirituális mágnes. Blair esküdni, mert volna rá,
hogy ez őt nem zavarja (és tényleg nem ís zavarta), már amennyiben neki
nem kellett ott ücsörögnie ebben a társaságban, és figyelnie, ahogy tolják
egymás után a spanglikat. Mindazok után, ami Nate és közte történt,
biztos volt benne, hogy ezúttal minden egészen másként lesz, mint eddig
volt. Tudta, hogy most már nemcsak lelki társai egymásnak, hanem testileg
is összetartoznak, amiből következik, hogy nyugodtan egyedül hagyhatja a
fiút egy ilyen társasággal: száz százalékig biztos lehet benne, hogy eszébe
sem jut megcsalni őt.
Elinduk a 82. utcán az Ötödik sugárút felé minden saroknál rápillantott
a mobilja kijelzőjére, nem jött-e sms-e Nate-től. Nem? Akkor holtbiztos.
hogy csak azért, mert másodperceken belül úgyis felhívja. Meg volt róla
győződve, mint minden hozzá hasonló domináns, agresszív, mániákus
lány, hogy a barátja egész élete kizárólag őróla szól.
Na, igen, de ha tényleg így lett volna, attól meg gutaütést kapott volna.
 A kis díva tanácsot ad
a nagy dívának
- Öt teljes dupla oldal szól rólunk! - kiáltott fel Serena van derWoodsen,
miközben a W magazin aznap megjelent, májusi számát lapozgatta. -
Basszus, az tíz oldal!
A világhírű divattervező. Les Best futárral küldte el a divatmagazint a
lány lakására, és a cetlire, amit mellékelt hozzá, ezt írta: „Káprázatos vagy
a képeken, kedvesem, mint mindig. És az apró termetű, barna kis bombázó
barátnőd is káprázatos!"
A szóban forgó apró termetű, barna kis bombázó, a tizennégy éves
Jenny Humphrey keményen küzdött, hogy össze ne pisilje magát. Serena,
aki a legjobb fej volt a Constance Biliárd Lányiskola végzős évfolyamán,
ráadásul iszonyú híres és gyönyörű szupermodell, az egyik legismertebb
csaj az Upper East Side-on, ma délelőtt odalépett őhozzá, és megkérdezte,
nincs-e kedve feljönni a lakásukba suli után! Így hát most itt ült Serena
hatalmas, antik berendezésével tiszteletet ébresztő szobájában
(a lány privát, intim terében), egész pontosan az ágyán; és a világ
legtutibb divatmagazinjában nézegeti vele azokat a képeket, amik róluk-
kettőjükről készültek olyan elképesztően gyönyörű, márkás ruhákban,
amilyenekre ő korábban csak sóvár pillantásokat vetett az áruházak
kirakatában, de soha nem is álmodott arról, hogy egyszer fel is vehet ehhez
hasonlót. Ez az egész annyira valószínűtlennek tűnt, hogy Jenny levegőt is
alig kapott.
- Ezt nézd meg! - bökött hosszú, filigrán ujjával az egyik képre Serena. -
Rohadt gizdán nézünk ki, nem?
Jenny áthajolt Serena gyönyörű combja fölött, hogy alaposabban
szemügyre vegye a fotót, és közben boldogan lélegezte be a lány
parfümjét, amit korábban egyedi rendelésére kevertek neki szantálfa- és
liliomesszenciából, de pár hónapja Les Best piacra dobta Serena's Tears
márkanéven. A teljes dupla oldalt betöltő képen a két lány, tetőtől talpig
Les Best ruhákban, egy benzines homokfutón száguldozott a tengerparti
buckák között,- a hátuk mögött a Coney Island óriáskereke, teljes
díszkivilágításban, mint egy hatalmas, felkelő telihold. Ránézésre meg
lehetett mondani, hogy a fényképet Jonathan Joyce, a sztár divatfotós
készítette: minden teljesen természetesnek és pózolatlannak tűnt rajta,
mintha csak jártában-keltében, véletlenül sikerült volna lencsevégre kapnia
két csajszít, akik a tengerparti naplementében egy homokfutón akkorát
buliznak, mint még életükben soha. Tényleg elég gizdán néztek ki: fehér,
térdig érő, egészen alacsony sarkú bőr go-go csizma, állati merész,
türkizkék-fekete csíkos harisnya, fehér bikini felső, a fölött pedig türkizkék
bőrmellény volt rajtuk. A hajuk hátra volt lőve, a körmüket fehérre
festették, az ajkukon vattacukor-rózsaszín rúzs csillogott, a fülbevalójuk
karikáján pedig egy-egy pávatoll fityegett. Az egésznek olyan nyolcvanas
éveket idézően metrós-futurisztikus fílingje volt: kicsit abszurd, de rohadt
jó.
Jenny le sem tudta venni a szemét a dupla oldalról. Ott volt a képe egy
divatmagazinban', az első olyan kép róla, ami nem arra van kihegyezve,
hogy milyen hatalmas a cicije. Ellenkezőleg: mindkettőjüket annyira
üdének és mesterkéletlennek mutatta a felvétel, hogy szinte
megelevenedett. Számított rá, hogy Joyce fotói jók lesznek, de hogy
ennyire...! Minden várakozását felülmúlták, egyszerűen isteniek voltak.
- Iszonyú jó arcot vágsz itt - jegyezte meg Serena. - Úgy nézel ki, mint
akit épp most csókolt meg élete nagy szerelme.
Jenny elnevette magát: úgy gondolta, talán tényleg ezen a fotózáson
csókolta meg élete nagy szerelme.
-Te is rohadt jól nézel ki - felelte aztán.
Hoppá, csak nem ő is belehabarodott Serenába? Végül is csak az egész
világ van belehabarodva!
Csakhogy Jenny rajongása Serena iránt mélyebb volt, mint legtöbb
hódolójáé. Ő nem magának akarta Serenát: ő maga akart Serena lenni. És
volt valami, amivel Serena rendelkezett, ő pedig továbbra sem: a kétes
múlt. A titokzatosság bűvös, vonzó aurája.
- Nem olyan, mintha több száz éve lett volna, hogy kirúgtak a
bentlakásosból? - dobta fel bátran Jenny a kényes, de izgalmas témát; a
tekintetét közben nem emelte fel a magazinból.
- Tökre fostam tőle, hogy sehova nem vesznek fel emiatt - sóhajtott fel
Serena. - Ha tudtam volna, hogy minden egyetemre bekerülök, ahová
jelentkezem, biztos nem adok be ennyi helyre jelentkezést!
Szegény szerencsétien! Mennyire szar lehet neki! Kár, hogy nem
mindenkinek ennyire nyomorúságos az élete!
- Egyébként bejött neked a bentlakásos suli? - tért vissza az eredeti
kérdéshez Jenny, de most nagy, barna szemével felpillantott Serenára. -
Jobb volt, mint a Constance-ben?
 Serena hanyatt vetette magát a baldachinos ágyon, és a fehér, karnis os
ágymennyezetet kezdte bámulni. Nyolcéves korában kapta ezt az ágyat, és
kislánykorában minden este, amikor belebújt, kis hercegnőnek képzelte
magát. Ami azt illeti, ma sem volt ez teljesen másképp, csak mostanában
úgy gondolta, már egész nagy hercegnő.
- Az tök jó volt benne, hogy úgy érezhettem, a magam életét élem, távol
anyáéktól, távol a haveroktól, akikkel gyakorlatilag születésünk óta
ismerjük egymást. Meg az is jó volt, hogy fiúkkal járok egy suliba, és az
ebédlőben, amikor lementünk kajálni, vannak srácok is körülöttem. Olyan
volt, mintha lenne egy osztályra való öcsém meg bátyám. De például
rohadtul hiányzott a szobám, meg Manhattan, meg az, hogy hétvégenként
mehessek, amerre akarok - mesélte, miközben fehér gyapjú zokniját
lehúzta a lábáról, és behajította a sarokba. - Meg még valami hiányzott.
Most biztos azt fogod gondolni, hogy egy elkényeztetett liba vagyok, de
nagyon szar volt, hogy nincs egy szobalány, aki kiszolgál.
Jenny bólintott. Jól hangzott, hogy egy halom sráccal együtt lehet
ebédelni az étteremben, iszonyú jól! Szobalánya pedig sosem volt,
úgyhogy attól nem félt, hogy hirtelen hiányozni kezd.
- Szerintem a Manőveren abba kóstoltam bele, milyen lesz egyetemre
járni - folytatta Serena tűnődve. - Már ha végül úgy döntök, hogy
beiratkozom valamelyikre.
Jenny összecsukta és a melléhez szorította a W magazint.
- Most nem úgy van, hogy a Brownra fogsz járni? - kérdezte.
Serena az arcára rántott egy pehelypárnát, aztán ugyanolyan hirtelen le
is dobta magáról. Biztos, hogy muszáj neki ennyi kérdésre válaszolnia?
Hirtelen megbánta, hogy felhívta magukhoz Jennyt.
- Nem tudom, hova fogok járni, az is lehet, hogy egyáltalán nem kezdem
el az egyetemet. Nem tudom - motyogta, és a párnát odacsapta a padlóra a
zokni mellé. Hirtelenszőke haja szétterült az ágyon döbbenetesen finom
vonású arca körül; hatalmas, kék szeme üres tekintettel meredt a
mennyezetre. Annyira gyönyörű volt így, hogy Jennyt nem lepte volna
meg, ha egy csapat fehér galamb hirtelen felröppen az ágy alól.
Serena felmarkolta az éjjeliszekrényről a hifitorony távirányítóját, és
elindította vele a Raves múlt nyáron megjelent lemezét. Mostanában sokat
hallgatta ezt a CD-t, mert arra az időre emlékeztette, amikor még teljesen
gondtalanul élt bele a világba. Azon a nyáron még a Hanover Akadémia
diákjának tudhatta magát, és az egyetemi jelentkezésnek még a
gondolatával sem foglalkozott. A modellkarrierje is csak később indult.
 - Mit van mindenki úgy elájulva a Browntól? - mondta ki gondolatát
fennhangon,- bár tudta, hogy a bátyja, Erik, aki oda jár, totál ki lesz
akadva, ha ő mégsem oda iratkozik be. Arról nem is beszélve, hogy
nemrég megismerkedett a Brovraon egy mocskosul jóképű latin-amerikai
festővel, aki az óta is fülig szerelmes belé. De hát a Harvardon meg ott van
az a finom lelkű, rövidlátó srác, aki körbevezette az egyetemen, és aki
szintén belészeretett! És a Yale az énekegyüttesével, a The Wiffenpoofs-
szal? Azok még egy dalt is írtak neki! És a negyedik egyetem, a Princeton,
ahová el sem ment körülnézni. Az itt van New Jersey-ben, lényegesen
közelebb Manhattanhez, mint a többi. - Talán az lesz a legokosabb, ha
halasztok egy-két évet. Saját lakásba költözöm, modellkeddem egy
darabig, talán a színészettel is megpróbálkozom.
- Vagy csinálhatnád mindezt az egyetem mellett, mint Claire Danes -
vetette fel Jenny. - Csak mert ha egyszer abbahagyod a tanulást, szerintem
sokkal nehezebb lesz újra elkezdeni.
Te aztán csak tudod, ó, ifjú bölcsek legbögyösebbike!
Serena lehengeredett az ágyról, és megállt a ruhásszekrény tükrös ajtaja
előtt. Türkizkék Marni blúza meglehetősen gyűrött volt, kék-fehér
hullámkrepp constance-os egyenruhája pedig félrecsúszott a csípőjén.
Szokása szerint ezen a reggelen is késve indult el az iskolába, és rohanás
közben megbotlott, elhasalt a járdán, de úgy, hogy parafasarkú,
narancssárga Miu Miu klumpája leröpült a lábáról.
Most láthatta a tükörben, hogy bal lába nagyujjának körmén
felpattogzott a színjátszós rózsaszín körömlakk, a jobb térdén pedig sárga
szélű, lila közepű folt éktelenkedett.
- Istenem, hogy nézek ki! - szörnyülködött.
Jenny már azt sem értette, hogy tud Serena nap
mint nap belenézni a tükörbe anélkül, hogy elállna a szívverése saját
gyönyörűségétől az pedig végképp megfejthetetlen volt számára, hogy aki
annyira szép, mint Serena, hogy lehet elégedetlen magával.
- Ki van zárva, hogy ne tudd megoldani - biztatta a lányt, akinél három
évvel volt fiatalabb; de figyelmét közben már Serena észveszejtően helyes
bátyjának ezüst Tiffany keretes fotója vonta magára az éjjeliszekrényen.
Erik le sem tagadhatta volna, hogy Serena testvére: magas volt és vékony,
arcát keretező haja ugyanolyan hirtelenszőke, mint a húgáé, csak rövidebb
és bozontosabb. Ugyanaz a hatalmas, sötétkék szempár, ugyanaz a telt
ajak, ugyanaz a felfelé kanyarodó szájszeglet, ugyanaz a szabályos,
hófehér fogsor és arisztokratikus áll. A kép a sziklás tengerparton készült
róla, póló nélkül, bronz barnán. Jenny egymáshoz szorította két csupasz
térdét. Úristen, micsoda izmos mellkas, micsoda kockás has, micsoda erős,
férfias karok! Ha a bentlakásos iskolákban csak feleennyire jó pasik
hemzsegnek, látatlanban beiratkozik akármelyikbe!
Na, csak lassan a testtel, vagány kislány!
Az íróasztalon álló rózsaszín iMac ebben a pillanatban halk pittyenéssel
jelezte, hogy Serenának e-mailje érkezett.
- Biztos valamelyik rajongónk - poénkodott Serena, de Jenny meg volt
róla győződve, hogy komolyan beszél. A szőke lány odalépett az antik
levelező asztalhoz, megpöckölte az egeret, és rákattintott a beérkezett
üzenet ikonjára,
feladó: Sheri@PrincetonTriDs.org
címzett: SvW@vanderWooclsen.com

Szia, Serena!
A Tri Delta Szövetség* princetonos alapszervezete Les Bestet tartja a
divat istenének, néhányan ott is voltunk tavasszal Les New York-i
divatbemutatóján, úgyhogy képzelheted, mennyire bezsongtunk, amikor
megtudtuk, hogy talán hozzánk fogsz járni szeptembertől. Ha tényleg
hozzánk iratkozol be, egyszerűen muszáj, hogy belépj a Tri Deltába! IVIár
megvan, hogy milyen jótékonysági akcióink lesznek a jövő tanévben, és az
egyik éppen az, hogy egy Les Best divatbemutatón gyűjtünk pénzt a
chincoteague-l vadlovak megmentésére, a modellek pedig mi magunk
leszünk, a Tri Deltá-s csajok. El sem fogod hinni: megúsztad az egész
tagfelvételi procedúrát! Rohadt mákod van, máris a nővérünk vagy! Semmi
mást nem kell tenned már, csak pár nappal a tanévnyitó előtt, valamikor
augusztus végén idetolni a képedet Princetonba, hogy kiválaszd a legjobb
szobát a koleszunkban! Hatalmas buli lesz! Ölelünk, csókolunk: nővéred,
Sheri
*Tri Deka (vagy Delta Delta Delta) Szövetség: egy 1888-ban alapított női
diákszövetség. Tagjai általában jómódú diáklányok; híresek összetartásukról; elterjedt
róluk, hogy jelszavuk a „mindent a szemnek, semmit a kéznek" (és emiatt az is, hogy
valamennyien leszbikusok), de manapság sok egyetemista fiú a legkönnyebben
megkapható lányoknak tartja őket. A szövetség gyalaan szervez jótékonysági
gyűjtéseket, kiemelt feladatuknak tekintik a gyermekrák elleni küzdelem támogatását
az adományokból.
Serena másodjára is végigolvasta a levelet, aztán kikapcsolta a
számítógépet, és elképedve bámult a sötét képernyőre. Legkevésbé
nyomulós diákszövetségi nővérkéktől volt kedve e-maileket kapni, és
különben is, nem arról volt szó, hogy a Princeton legalább valamelyest
intellektuális hely? Felkapta a telefonját, hogy felhívja Blairt, de azonnal
vissza is csapta az éjjeliszekrényre, mert ráeszmélt, hogy Jenny még
mindig ott van a szobájában. Helyes és kedves kiscsaj, meg minden, de
azért... nem kéne, mondjuk leckét csinálnia? Nem akar elmenni moziba?
Na, tessék, még az ilyen gyönyörű istennők is tudnak néha önzők és
genyák lenni!
Jenny felkelt az ágyról, és feljebb rángatta vállán DD kosaras
melltartójának extraszéles pántját, mert megérezte, hogy Serena most már
egyedül szeretne maradni.
- Azt tudod, ugye, hogy a bátyám Vanessa bulija óta tagja lett a
Rávésnék? - kérdezte. - A holnapi koncertjükön már ő énekel. Ha akarod,
felvetetlek a vendéglistára.
Igazság szerint Jenny abban sem volt biztos, hogy van vendéglista, csak
annyit tudott, hogy őt beengedik ingyen, merthogy Dan a bátyja. A srácnak
baromi nagy lett az arca, hogy bevették abba az együttesbe, amelyiknek a
CD-je a Keleti Part Top Tenjének első helyén áll, de ha ő Serena
társaságában villantana be a koncertre, ha két gyönyörű modell csaj
egyforma Les Best cuccokban szabadulna rá a városra, ott helyben tuti
lealázná a bátyját!
Serena elfintorította az orrát. Szeretett volna elmenni a Ravesre,
rohadtul el tudta volna viselni, ha ott lehet, de a szülei már az ő nevében is
visszajeleztek valami másnap esti, leendő Yale-es diákok ismerkedési
estjére szóló meghívóra. Azt pedig csak nem várhatta el az anyjáéktól,
hogy nélküle menjenek el.
- Nem hiszem, hogy belefér a holnap estémbe - sajnálkozott. - Muszáj
elmennem valami Yale-es hülyeségre. De ha az nem nyúlik az éjszakába,
utána beugrom a koncertre is.
Jenny bólintott, aztán csalódott arckifejezéssel beszuszakolta a IF
magazint Gap táskájába. Túlságosan élénken sikerült maga elé képzelnie,
ahogy Serenával együtt belép a Lower East Side-i klubba. Kit izgat a
Raves? Egy rock sztár csapat, nagy cucc! De ők ketten szupermodellek,
vagy legalábbis Serena az. Mindenki kapkodta volna a fejét utánuk, az tuti!
Kénytelen lesz hát beérni azzal, hogy ő az énekes húga. Csak hát kinek
volt ilyesmi elég, és mikor?
 Egy jó kis idendításválság
-Törj fel, mint egy tojást
Dániel Humphrey döbbenten meredt tükörképére, aztán mélyet slukkolt
megkezdett Cameljé- ből. A szobájában állt, a tükörrel szemben. Egy
szerencsétlen, kappanhangú girnyó nézett vissza rá, elnyűtt, khakiszínű
kordgatyában és gesztenyebarna Gap pólóban. Nem valami zúzós külső!
-Törj fel, mint egy tojást! - nyüszítette másodjára is, miközben
igyekezett gyötrődő, lázadó, egyszersmind ellenállhatatlanul macsó képet
vágni. A baj csak az volt, hogy a magasabb regiszterekben mindig
megbicsaklott a hangja, és csak levegős suttogás jött ki a torkán; arca pedig
finom vonású volt és fiatal, a legkevésbé sem ijesztő.
A fiú megdörgölte az állát, és azon kezdett morfondírozni, hogy
kecskeszakállat növeszt. Vanessát mindig is taszította mindenféle
arcszőrzet, de hogy neki mi tetszik és mi nem, az most, hogy szakítottak,
már nem volt szempont.
Nem egész két hete, Vanessa williamsburgi lakásán, ahol éppen a lány
tizennyolcadik születésnapját ünnepelték, Dant felfedezte magának a
mocskosul befutott, alternatív kultzenekar, a Raves. Pontosabban a verseit
fedezték fel. A fiú csak pár nappal korábban költözött össze Vanessával,
mert úgy nézett ki, ősztől mindketten az NYU-ra fognak járni, és boldogan
élnek, amíg meg nem halnak. Csakhogy kapcsolatuk pillanatok alatt
megromlott, és emiatt Dan a bulin a szokásosnál is depisebb hangulatban
csak üldögélt egy sarokban, üvegből vedelte a Gray Goose vodkát;
időközben pedig besétált a partira a Raves. A szólógitárosuk, Damian Polk
véletlenül ráakadt egy kazal fekete jegyzetfüzetre, amik tele voltak Dan
írásaival: az egész banda ráindult a versekre, és kötötték az ebet a karóhoz,
hogy brutálisan jó dalszövegek. Az énekes rejtélyes okoknál fogva épp
akkor lépett ki az együttesből (talán elvonóra küldték?), ezért hát a srácok
úgy döntöttek, Dant hívják a helyére frontembernek. Akkorra ő már segg
részeg volt, és valamiért azt gondolta, hogy nincs a világon ennél jobb
ötlet. A bepiáltak vehemenciájával vetette magát a feladatra, lemosta maga
mellől a színpadról a zenészeket, és némiképpen ordenáré produkciójával
megvadította a parti közönségét.
Akkor még azt hitte, hogy énekesi felkérése arra az egy alkalomra szól;
arra mindenféleképpen jó volt, hogy elvonja a figyelmét szarrá ment
kapcsolatáról az egyetlen lánnyal, aki képes volt szeretni őt. Csakhogy
másnap arra eszmélt, hogy teljesen hivatalos tagja az együttesnek, hogy
nyakig benne van a rock bizniszben.
A próbák során Dan kénytelen volt belátni, hogy normál állapotában,
józanul fizikai képtelenség számára ugyanazokat a vad, tomboló energiákat
felszabadítani magából, amik a buliban előtörtek belőle. Ráadásul az
együttes többi tagjához képest, akik mind huszonévesek voltak, és akiknek
a ruháit a Pistolcock és a Better Than Naked legnevesebb avantgárd
divattervezői készítették egyedileg, méret után, ő csak egy szánalmas,
vinnyogó, okos tojás kiskölyök. Meg is kérdezte Damiant, hogy mi a halál
ragyavert tüdejéért akarják, hogy ő legyen az énekesük. A szólógitáros erre
csak ennyit mondott: „Mert jó a szöveged, apafej!"
Na de álljon meg a menet: attól, hogy valaki jó szövegeket ír, még nem
biztos, hogy énekelni is tud! Bár talán ha úgy nézne ki, mint aki tud
énekelni, talán el tudná hitetni a közönséggel, hogy van keresnivalója
ebben a bandában.
Dan nekiállt, hogy felforgassa az íróasztala fiókjait. Azt az elemes
szakállnyírót kereste, amit tavaly szerzett be, amikor vagy egy héten
keresztül kísérletezgetett azzal, hogy milyen hosszú pofaszakállat viseljen.
Átcsattogott a húga szobájába, és végül megtalálta a készüléket: nehezen
magyarázható módon Jenny ágya alatt, egy régi, rózsaszín törülközőbe
bugyolálva.
Egyes számú tanulság bátyok számára: ha nem akarod, hogy a kishúgod
hozzápiszkáljon a cuccaidhoz, szerelj lakatot a szobád ajtajára!
Dan nem strapálta magát azzal, hogy visszamenjen a saját szobájába:
kinyitotta Jenny ruhásszekrényét, és az ajtó belső oldalára szerelt tükör
előtt szemügyre vette lenőtt befutott művész-frizuráját, amit az után
csináltatott, hogy egy versét lehozta a The New Yorker. Most, hogy bohém
költőből tökös rock sztárrá avanzsált, elérkezettnek látta az időt, hogy
hajviseletben is stílust váltson.
Te jézusmária, van, akinek el kell magyarázni, hogy az ember nem
kísérletezik új külsővel aznap, amikor sorsdöntő jelenése van a
nyilvánosság előtt?
A szakállnyíró diszkrét berregéssel életre kelt, és Dan borotválni kezdte
vele a nyakszirtjét, és nézte, hogyan hullanak világosbarna hajszálai a
kifakult, csokoládébarna szőnyegre, hogy ott a porral keveredve kis drapp
csomókba álljanak össze. Aztán hirtelen kikapcsolta a gépet, mert az jutott
eszébe, hogy egy szakállnyíró pengéje nem feltétlenül alkalmas arra is,
hogy az ember az egész koponyáját leborotválja vele. Lehet, hogy ilyen
keréknyom- szerű piros csíkokat hagy maga után a fejbőrön, és talán nem
is egyenletesen nyír. Akkor pedig olyan lesz a haja, mintha nem vágták,
hanem rágták volna.
Extravagáns frizurát képzelt el magának, az odáig rendben van; de nem
a rágott fejű típusút.
Tépelődött, hogy folytassa-e a borotválkozást vagy sem. Ha most
abbahagyja, a felnyírt részt tökéletesen takarni fogja a tarkóján még hosszú
haj, mindaddig, amíg előre nem hajtja a fejét. Akkor pedig, csiribí-csiribá,
hopp, egy felnyírt nyak! Tök izgalmas volt a tudat, hogy van egy tenyérnyi
kiborotvált terület a fejbőrén, ami nem is látható. Ugyanakkor viszont nem
mondhatni, hogy titkos frizurára vágyott volna.
Letette a szakállnyírót a kezéből, a szájába dugott egy Camelt, aztán
Jenny telefonja után nyúlt. Ha van a Földön olyan lény, aki konyít valamit
ahhoz, hogyan nyírja az ember a saját haját nullásgéppel, akkor az
Vanessa. Ő kilencedikes kora óta majdnem teljesen kopaszon járt, pedig
messzire elkerülte a puccos frizurát viselő osztálytársnői által hetente
látogatott, méregdrága fodrászszalonokat, mint amilyen az Elizabeth Arden
Red Door vagy a Frederic Fekkai. Ragaszkodott hozzá, hogy maga
borotválja simára a koponyáját. Dan titokban mindig úgy vélte, hogy a
lány csinosabb lenne valamivel, hosszabb hajjal, de minthogy Vanessa
szemmel láthatóan elégedett volt kopaszságával, eszébe sem jutott, hogy
ezt elárulja neki.
- Ha az albérlet miatt hívsz, várd meg, kérlek, amíg elbírálom az e-
mailes jelentkezésedet, utána visszahívlak - darálta Vanessa gépiesen,
amikor felvette a telefont.
- Helló, nem, csak én vagyok az, Dan! - felelte a fiú vidám hangon. -
Mi a helyzet?
Beletelt néhány másodpercbe, mire Vanessa újból megszólalt. O volt az,
aki szakított a fiúval, és ő dobta ki a lakásából is, mert úgy gondolta:
hagynia kell, hogy Dan kinyíljon, kiforrjon, és legyen az új Kurt Cobain
vagy John Keats vagy ki a rosseb, aki lenni akar; de mindezt nem
jókedvében tette, és rohadtul szenvedett tőle. Ez a laza hangnem, amit Dan
megütött, ez a „legyünk csak barátok" stílus szíven ütötte.
- Figyelj, most nem nagyon érek rá dumálni - felelte neki, és vaktában
nyomkodni kezdte a klaviatúrát, hogy úgy tűnjön, annyi a dolga, hogy egy
fél percre sem tudja abbahagyni. - Át kell tanulmányoznom egy
vagonjelentkezést, tudod, merthogy lakótársat keresek.
 - Aha - dünnyögte Dan. Sejtelme sem volt róla eddig, hogy volt
barátnője ki akarja adni az egyetlen szobáját. De végül is érthető: a nővére,
Ruby, akivel Vanessa eredetileg lakott a lakásban, éppen Európában
turnézik az együttesével, és nyilván szörnyen nyomasztó meg unalmas
lenne nap, mint nap tökegyedül lenni, különösen így, hogy ővele már a
lakáson kívül sem találkozik.
Egy kósza pillanatra a fiút úgy maga alá temette a megbánás, hogy azon
gondolkodott: tollat ragad, és ír egy tragikus hangvételű szakítós verset,
amiben feltétlenül szerepelni fog a vágás vagy a borotvált szó; de aztán
frissen nyírt nyakszirtje égni és viszketni kezdett, amiről eszébe jutott,
miért is akart Vanessával beszélni.
- Csak egy gyors kérdésem lenne - mondta, és szippantott kettőt-hármat
Cameljéből, aztán a cigit szórakozottan bedobta a húga asztalán álló
vázába, amiben néhány szál margaréta kornyadozott. -Te mit használsz
hajnyiráshoz? Van ehhez valami spéci borotva vagy penge?
Vanessa zsigeri reakciója az lett volna a kérdésre, hogy figyelmeztesse a
fiút: kopasz fejjel úgy fog kinézni, mint egy nyápic hétéves kiskölyök, aki
leukémiában szenved, és épp most esett túl a kemoterápián; de aztán úgy
gondolta, töke tele van már azzal, hogy folyton óvni próbálja Dant önnön
baklövéseitől. Nem értette, minek foglalkozna ilyesmivel így, hogy már
„csak barátok".
- 1045-ös Wahl penge - felelte kurtán. - Bocs, de tényleg le kell
tennem.
Dan a kezébe vette a szakállnyírót. A CVS drogériában vette, és
pengeméret nem volt rajta feltüntetve. Talán jobb lenne, ha mégis
fodrászra bízná az új frizurát.
- Oké, köszi - motyogta a telefonba. - Eljössz holnap Ravesre, ugye? Ez
lesz az első fellépésem velük.
- Lehet, nem tudom - felelte a lány könnyedén. - Attól függ,
megoldom-e addig ezt az albérlőkérdést. Na, most már muszáj letennem,
szia!
Dan is letette a telefont, aztán újból a kezébe vette a szakállnyírót.
-Törj fel, mint egy tojást! - rikoltotta, és a készüléket úgy tartotta a szája
elé, mint egy mikrofont. Lerántotta magáról a pólót, és kidugta sápadt,
horpadt hasát, hogy bicskanyitogatón unottnak és az egész világ ellen
lázadónak tűnjön, mint Jim Morrison valamivel alacsonyabb, csontosabb
és kevésbé szétszívott agyú változatban. - Törj fel, mint egy tojást! -
nyüszítette újra, és térdre esett a padlón.
 Ekkor az apja borzas feje tűnt fel váratlanul az ajtónyílásban. Rufus egy
szürke, cigarettával számtalan helyen kiégetett Old Navy melegítő felsőt
viselt, a haját pedig azzal a rózsaszín frottírpánttal fogta össze, amit
évekkel korábban Jenny vett fel mindig, amikor zuhanyozott.
- Még jó, hogy a húgod mostanában annyira elfoglalt, hogy tanítás után
sosincs ideje velünk lenni - jegyezte meg Rufus. - Mert nem biztos, hogy
rajongana az ötletért, hogy az ő szobájában mutatsz be sztriptízt.
- Próbálok a fellépésre - magyarázta Dan, de közben felállt, és
amennyire tudta, igyekezett titkolni, hogy feszeng az apja előtt. - Zavarlak?
- Nem, dehogy, próbálj csak - dörmögte Rufus az ajtóban. Egyik
kezével a mellkasát vakarta, a másikkal a bal füle mögé tűzött, mezítlábas
Camelt babrálta. Elvált férfi volt, aki otthon dolgozott: kevéssé ismert
beatköltők verseit meg mindenféle ezoterikus írók köteteit rendezte sajtó
alá, olyanokét, akikről élő ember még sosem hallott. - Azt hiszem, jobban
hangzana ez a tojásos szöveg, ha minden páratlan szavát hangsúlyoznád.
Dan féloldalt hajtotta a fejét, és az apja kezébe nyomta a szakállnyírót.
- Megmutatnád? - kérdezte.
- Hogyne - mosolygott Rufus. - De a tréning felsőt nem veszem le,
nem baj?
Fú, ezt megúsztuk!
Rufus messze tartotta a szakállnyírót az arcától, mintha attól félne, hogy
hirtelen bekapcsol magától, és letarolja legendásan torzonborz szakállát.
- Törj fel, mint egy tojást\ - bőgte, és barna szemében egy pillanatra
furcsa fény gyúlt. De aztán visszaadta fiának a szakállnyírót. - Na, most
próbáld meg te!
A „tojásos szöveg" Rufus előadásában persze pontosan úgy hangzott,
ahogy Dan szerette volna előadni. A fiú lehajította a szakállnyírót Jenny
ágyára, és visszavette a pólóját.
-Van egy halom leckém - morogta.
Rufus megvonta a vállát.
- Jól van, na, magadra hagylak - kacsintott a fiára. - Egyetem ügyben
döntöttél már?
- Nem - felelte Dan tompa hangon, aztán átcsoszogott Jenny
szobájából a sajátjába. Az apja olyan elvágólagosán bírta kezelni ezt az
egész egyetemkérdést, hogy az már elviselhetetlen volt.
- A Columbia itt van a szomszédban - kiáltott még utána Rufus a
folyosóról. - El sem kéne költöznöd hazulról!
Mintha nem mondta volna már el százezerszer!
 Amikor Dan egyedül maradt a szobájában, keresett az asztala fiókjában
egy hajgumit, és rövid, vaskos lófarokba kötötte a haját; a nyakán így
láthatóvá vált a lecsupaszított folt. Akkor megint a kezébe vette a
szakállnyírót.
- Törj fel, mint egy tojást! - suttogta, és minden igyekezetével azon
volt, hogy utánozza az apját. Még grimaszolt is. De hiába, a hangjában
nem volt meg az a recsegés, amitől az egész meggyőző tudott volna lenni.
Lecserélte a szakállnyírót a kazalnyi tájékoztató füzetre, amiket az
egyetemek küldtek magukról, és amiket az utóbbi három hónapban nap,
mint nap olvasgatott, aztán végigvetette magát az ágyon. Már csak egy
hete maradt, hogy eldöntse: az NYU-ra, a Brownra, a Colbyra vagy az
Evergreenre iratkozik be. A Brown katalógusában ahhoz a képhez lapozott,
amelyen egy lezser, értelmiségi külsejű diák ül a parkban a földön, a hátát
egy hatalmas szilfa törzsének támasztja, és ír valamit a jegyzetfüzetébe,
mint valami ifjú Keats. Pont úgy nézett ki, amilyennek Dan elképzelte
magát a következő évben. Illetve csak addig szerepelt a terveiben ez a
külső, ameddig a Raves tagja nem lett, és fel nem nyírta a haját a
nyakszirtjén.
Végighúzta ujját a leborotvált felületen, és végignézett öltözékén. Látta:
muszáj lesz lemennie, hogy vegyen pár göncöt, mert nem volt egyetlen
olyan ruhadarabja sem, ami ment volna az új frizurájához.
És az ember még azt gondolná, hogy az ilyesmi csak a csajoknak
fontos!
Legalább Jenny itt lenne, hogy segítsen - mérgelődött Dan. Csakhogy a
húgocskája akkora szupermodell lett, hogy kisebb gondja is nagyobb
annál, hogy átválogassa vele a ruhatárát, és minden cuccról megmondja,
hogy totál gáz-e, vagy otthonra még elmegy. A fiú felvette a padlóról a
csészét, amiben reggel óta állt a kávéja, és szürcsölt belőle egy kortyot.
Persze már tök hideg volt. Vágott egy grimaszt a tükörképére, és ekkor egy
pillanatra már majdnem el tudta képzelni magát a színpadon: ugyanezzel a
bosszús, kiakadt fintorral néz majd a közönségre! Talán, de tényleg csak
talán végig tudja csinálni ezt az egészet a húga segítsége nélkül is!
De az is lehet, hogy nem.
 V elhagyja a lakot
a lakótársból
TŰZNYELŐ: elég hülye beosztásban élek, átalszom az egész napot, és
végigdolgozom az éjszakát. KOPASZCICA: mit dolgozol? TŰZNYELŐ: hm,
előadóművész vagyok KOPASZCICA: tényleg tűznyelő? TŰZNYELŐ: a
tűznyeléssel még csak próbálkozom,
egyelőre kígyót bűvölök KOPASZCICA: kígyót? TŰZNYELŐ: ja. van négy
saját kígyóm TŰZNYELŐ: nem gond, ugye? TŰZNYELŐ: itt vagy még?
TŰZNYELŐ: hahó!

- Az kéne még! - kapcsolta ki a számítógépét Vanessa Abrams, aztán

odalépett a ruhásszekrénye elé. Már két órája ledobta magáról téli,
gesztenyebarna gyapjúból készült, dög meleg és undorító constance-os
egyenruháját (csak téli egyenruhája volt), de azóta sem vette a fáradságot,
hogy belebújjon helyette valami másba. Viszont a csaj, akivel ma délutánra
beszélt meg találkozót, és akinek három percen belül meg kellett érkeznie
(bár a reggeli e-mailje alapján egészen jó fejnek ígérkezett), nem biztos,
hogy értékelte volna, ha reménybeli leendő főbérlője egy szál fekete Hanes
fehérneműben nyit neki ajtót. Vanessa úgy vett le a szekrény felső polcáról
egy összehajtott farmert, hogy közben oda sem nézett. Minden cucca
fekete volt, ráadásul, ha ruhát vásárolt, mindenből azonnal több darabot
vett. E mögött az a mély megfontolás húzódott, hogy ha az embernek van
hat ugyanolyan fekete, egyenes szárú, sztreccs anyagú Levi's farmere,
reggelente nem kell sokat tökölnie azon, hogy mit vegyen fel, és mosnia is
elég hetente egyszer. Vanessa begombolta a nadrágot hófehér bőrű, kissé
husi csípőjén, magára rántott egy fekete, V- nyakú, hosszú ujjú pólót, aztán
végigsimított tenyerével szinte teljesen kopaszra borotvált, fél centis
hajától sötétlő fejbőrén. Oké, torzszülött csodabogár volt az úgynevezett
„normális" lányok szemében, akikkel egy suliba járt; de a „normális"
lányok soha az életben nem lesznek annyira érdekesek és izgalmasak,
amilyennek az a csaj tűnik, aki mindjárt érkezik, és talán a lakótársa lesz.
Vagy legalábbis amilyennek reggel tűnt, amikor chateltek.
Pontosan a megbeszélt időpontban megszólalt a kaputelefon berregője.
Vanessa az ablakhoz lépett, és félrehúzta a függönyt, ami valójában csak
egy fekete, kevert műszálas Martha Stewart Everyday lepedő volt, amit a
nővérével tavaly halloweenkor vettek a Kmartban. Kétemeletnyi
mélységben, lent az utcán egy részeg hajléktalan fickó üvöltözött trágár
hangon az üres, parkoló autókkal. Egy zöldre festett és tüskésre zselézett
hajú kissrác meztelen felsőtesttel a járdán száguldozott egy akkora
moimtain bike-on, amiről le sem ért a lába. A málladozó betontömb, ami a
bérház bejárata előtt lépcsőül szolgált, üres volt: a lakótársjelölt már úton
volt felfelé a lépcsőházban.
- Istenem, add, hogy normális legyen! - fohászkodott Vanessa. Nem
mintha tényleg bírta volna a normális lányokat. Már abban az értelemben,
ahogy a constance-os osztálytársnői normálisak voltak, akik rózsaszínre
fényezték az ajkukat, tök ugyanolyan cipőkben jártak, csak más színűben,
mint a többiek, és vallásos tisztelettel viseltettek az olyan baromságok
iránt, mint a hajfestés és a pedikűr. Erről a Beverly nevű csajról viszont az
derült ki a bemutatkozó e-mailjéből, hogy festőnek tanul a Pratt Institute-
ban; tehát egyrészt idősebb, mint Vanessa és az osztálytársnői, másrészt
pedig feltehetőleg nem egy tucat liba. Bízzunk benne, hogy nem csak
chaten tűnt szimpatikusnak.
Vanessa éppen abban a pillanatban nyitotta ki a lakás ajtaját, amikor
Beverly felért a másodikra - és megdöbbenve látta, hogy ez a csaj
egyáltalán nem csaj, hanem nagyon is fiú.
Igaz, ami igaz: az internetes hirdetésében valahogy elfelejtette kikötni,
hogy női lakótársat keres.
Freud viszont azt mondja, hogy semmit sem véletlenül felejt el az
ember!
- Gondolom, azt hitted, lány vagyok - nyújtott kezet Beverly
Vanessának. - Eltaláltam? Hát igen, a nevem elég ósdi és tök félrevezető.
Mindegy, ne foglalkozz vele, már megszoktam.
Vanessa igyekezett nem nagyon meglepettnek tűnni, és ez nem is esett
nehezére. A kifejezéstelen tekintettel bámulás képességét négy év alatt
tökélyre fejlesztette a Constance menzáján, ahol minden áldott nap egyedül
ebédelt. Úgy legalább meg sem kellett hallania gyönyörű, kurvás
osztálytársnői tartalmatlan fecsegését. Most tehát farmerja hátsó zsebébe
dugta a kezét, és látszólag teljesen közönyösen vezette be vendégét a
lakásba.
- Épp most chateltem egy kígyóbűvölő lánnyal - közölte vele. - Tök gáz
a csaj. Ö is érdeklődött az albérlet iránt. Te ugye nem tartasz kígyókat?
 - Dehogy tartok - felelte Beverly. Két tenyerét összetéve, mint aki
imádkozik, körülnézett a csaknem teljesen díszítetlen lakásban. A falak
fehérek voltak, a parkettán sehol egy szőnyeg. A konyha inkább
főzőfülkének illett volna be, és a nappalitól (illetve a nagyobbik
hálószobától) csak egy pult választotta el. A nappaliban nem volt más
bútor, csak egy futonágy és egy tévé. A néhány kép, ami a falon lógott,
felnagyított fotók voltak Vanessa sötét hangulatú, depresszív filmjeiből,
amiket a lány szenvedélyesen készített szabadidejében.
- Ezt ki csinálta? - kérdezte Beverly a fekete-fehér fotóra bökve, amin
egy galamb egy használt óvszert piszkált a csőrével a Madison Square
Gardenben.
Vanessa azon kapta magát, hogy a fiú izmos, gömbölyű fenekét
bámulja. Gyorsan elfordította a tekintetét.
- Én - felelte kissé rekedtes hangon. - Egy filmből való, amit még az
ősszel forgattam.
Beverly bólintott, és két tenyerét továbbra is egymáshoz szorítva
szemügyre vette a többi képet is. Vanessának nagyon bejött, hogy a fiú, a
többséggel ellentétben, nem kezdett brekegni mindenféle marhaságot arról,
hogy mennyire szokatlanok meg pesszimisták ezek a fotók. Már az is,
ahogy megkérdezte: „Ezt ki csinálta?", az is olyan igazi művészes volt.
- Kérsz egy sört? - kérdezte a fiútól. A hűtőszekrény tele volt sörrel, ami
pedig nem volt mindennapos ebben a lakásban; Vanessa két hétvégével
korábbi, őrületes születésnapi partijáról maradt meg, és a lány minden
alkalmat megragadott, hogy szabaduljon a készlettől. - Bocs, de más pia
nem nagyon van itthon: sörön kívül csak vízzel szolgálhatok.
- Víz? Az tökéletes, köszi - felelte Beverly, és ezzel csak még jobban
elbűvölte Vanessát. Mert hát, ha az ember megkérdez egy középiskolás
srácot, hogy kér-e egy sört, az azonnal bedönt egy kartonnal; Beverly
viszont nem akar mást, csak egy
kis vizet, amivel megnedvesítheti az ajkát, meg egy kis szobát, ahol
meghúzhatja magát. És esetleg Vanessát is?
Fúú...! Nem kéne egy kicsit visszavenni, tündérke? Mi lesz az
albérlőjelölt lekáderezésével?
Vanessa kiment a zsebkendőnyi kis konyhába, és a szekrényből elővett
egy klasszikus Scooby-Doo-s poharat, a hűtőből pedig egy zacskó
jégkockát és egy kancsó tisztított vizet. Lassan töltötte tele a poharat, és
közben lopott pillantásokat vetett Beverlyre. A fiú apró, fürkésző szeme
halványkék volt, rövid, kissé borzas haja pedig majdnem fekete. Két
tenyerén és a körmein festékfoltok feketéllettek, nyilván ezzel a színnel
dolgozott mostanában, de sárgászöld pólója is pöttyös volt: valami
fűrészporszerű anyaggal volt telehintve. Vanessa, ha fiú lett volna, csakis
olyan bő szabású, fekete vászon- gatyákat hordott volna, mint amilyet
Beverly viselt. A srác lábán az a fajta vékony talpú, narancssárga
gumiszandál volt, amilyet kilencvenkilenc centért lehetett kapni minden
drogériában. Egyszóval: Beverly semmiben sem hasonlított azokra az
emberekre, akikkel Vanessa egy suliba járt, így nem csoda, hogy
felcsigázta a lány érdeklődését.
Nem lehet, hogy ennek azért ahhoz is volt némi köze, hogy Beverly fiú
volt?
Vanessa megkerülte a konyhapultot, odanyújtotta a srácnak a poharat,
és máris látta maga előtt, ahogy esténként együtt nézik a DVD-ket, egészen
hajnalig. Ö vizet hoz Beverlynek, az meg csak bólint rá, figyelmesen és
vadítóan, ahogy most is. Aztán pedig nekilátnak, hogy elemezzék Stanley
Kubrick életművét, egyik filmet a másik után...
meztelenül!
A lány leült a futonágyra, Beverly pedig mellételepedett.
- Na, énvelem most az a helyzet, hogy éppen nincs hol laknom - kezdett
bele történetébe a fiú. - Egy darabig koleszes voltam, most pedig pár
képzős haverommal belevágtunk egy ilyen kommunaszerű alkotói
életközösségbe a haditengerészet brooklyni hajógyára közelében. Ott azért
néha elég vad dolgok történnek - nevetett fel hirtelen. - Szóval azért
keresek albérletet, mert biztosan szeretném tudni, hogy senki nem vágja le
az ujjamat álmomban... Már olyan értelemben, hogy nem jutok eszébe
valakinek, aki éppen emberi testrészekből akar szobrot csinálni, vagy
ilyesmi.
Vanessa lelkesen bólogatott. Teljesen át tudta érezni, miről beszél a fiú.
Vagy legalábbis azt gondolta.
Igazság szerint sosem jutott eszébe, hogy egy fiúval ossza meg a lakását
(leszámítva persze Dant, annak idején); de hát végül is már elmúlt
tizennyolc, felnőtt, elég érett ahhoz, hogy döntéseket hozzon, és hogy ha
úgy alakul, egy fiúval lakjon egy lakásban anélkül, hogy rá akarná vetni
magát a testére.
Na persze.
- Csak hát - folytatta Beverly - elég fura lenne olyasvalakivel
összeköltözni, akivel korábban egy percig sem szívtunk egy levegőt. Érted,
ugye?
 Vanessa nagy, barna szeme elkerekedett. Akkor most ez a srác nem
akar beköltözni hozzá?
- Ja, asszem értem - felelte savanyú arccal.
- Arra gondoltam, hogy mielőtt bárhogy döntenénk, pár hétig
találkozzunk itt-ott, csináljunk ezt-azt, ismerjük meg egymást. Lássuk meg,
hogy tudnánk-e egy lakásban élni - magyarázta a fiú.
Vanessa ráült mindkét kézfejére, és szörnyű ostobán érezte magát. Az
volt az érzése, hogy úgy viselkedik, mint az úgynevezett „normális" csajok
(akiket gyűlölt), amikor egy rohadt helyes pasi odamegy hozzájuk, hogy
nem táncolnának-e vele a szalagavatón (vagy, hogy a fenébe hívják ezt a
röhejes, kiöltözős partit, ahová a „normális" csajok előszeretettel járnak,
mert jó alkalom arra, hogy új ruhát vegyenek maguknak). Beverly nagyon
is be akart hozzá költözni, csak előbb meg akarta ismerni! Végre-valahára
olyan fiúval hozta össze a sors, aki értelmes, kreatív, jó fej - és rohadt jól
néz ki\
- Oké - felelte, de minthogy nem akarta elárulni, mennyire be van
indulva a dologtól, hozzátette: - De azt azért tudd, hogy amíg nem találok
lakótársat, folytatom a keresést. Akkor is, ha tulajdonképpen tetszik, amit
mondasz. Szerintem tök igazad van: nem árt megismerni azt, akivel az
ember összeköltözik.
- Hát bizony nem! - hörpintette fel a vizét Beverly, aztán felállt, kivitte
a poharát a konyhába, és beletette a mosogatóba.
Hú, a mindenit, még el is pakol maga után!
- A hétvégére máris kitalálhatnánk valamit - mondta a fiú, miközben
gumiszandáljában visszacsattogott a nappaliba.
Vanessának hirtelen óriási ötlete támadt. A legjobb módja, hogy
megmutassa ex barátjának, hogy túltette magát a szakításon, és hogy van
élet Dániel Humphrey-n meg az egoista személyiségén túl is, ha egy
pasival megy el az első fellépésére!
- Figyelj csak, van egy régi ismerősöm, aki a Ravesben énekel. Holnap
koncertjük lesz. Nem nézzük meg őket?
Hál' istennek Beverly volt annyira felnőtt, hogy nem esett hasra attól,
hogy Vanessa ismeri a Raves énekesét. A fiú csak állt ott és bólogatott
komolyan, mint egy szerzetes (de éppen ettől volt annyira döglesztő), két
tenyerét ismét egymáshoz szorítva.
- Persze, menjünk el - mondta. - Holnap felhívlak, és megbeszéljük,
hogy mikor és hol találkozunk.
 Vanessa kikísérte a fiút az ajtóig, aztán az ablakhoz rohant, hogy
legeltethesse a szemét a távolodó fiú formás seggén. Beverly
végigklaffogott szandáljával a 6. utcán dél felé, aztán eltűnt a
williamsburgi utcaképet meghatározó régi gyárak raktárépületeinek
útvesztőjében. Szombat reggelenként ugyanennél a délre néző ablaknál
fognak ülni, ő és Beverly, és kihasználják, hogy dől be a fény,
mindkettőjük művészi tevékenységének alapeleme. A fiú szótlanul
görnyed majd festővászna fölé, amit csupasz tenyerével mázol feketére, ő
pedig filmre veszi az egész jelenetet. Mindezt úgy, hogy mindketten...
meztelenek}.
Naná, majd felöltöznek!
Annyira izgalmas lesz egy művésszel lakni egy fedél alatt! Na, jó, Dan
is művész volt, költő; de az egészen más! Dan mást sem csinált egész nap,
csak irkált mindenfélét a jegyzetfüzetébe, vedelte a pocsék kávét, és óráról
órára idegbetegebb volt, keze lába egyre jobban remegett.
Igen, folytatni fogja a keresést, legalábbis a net-ről nem veszi le a
hirdetést, és msn-en tárgyal majd a jelentkezőkkel, mindaddig, amíg el
nem rendeződik ez a dolog. De meglehetősen biztos volt benne, hogy
megtalálta, akit keresett: az ideális társat.
Na, várjunk csak! Nem lakótársat keresett eredetileg?
 Miért is akar B
megpattanni hazulról
- Már ne is haragudjatok, de mi a fészkes fenét csináltok itt? -
érdeklődött Blair. Az anyja és a mostohabátyja ugyanis Blair ideiglenes
szobájában, a lány ágyán állt, és éppen valami méretes térképszerűséget
igyekezett rajzszegekkel a falra erősíteni. A lány az ajtóból nézte őket
karba tett kézzel, és várta, hogy magyarázatot kapjon a meglepő jelenetre.
- El ne áruld neki! - súgta Eleanor izgatottan Aaronnak. Az asszonyon
egy meglehetősen groteszk Versace szerelés volt, amin a következő felirat
futott körbe: A mintadarab-kiárusításon vettem, de már megbántam! A
cucc egy keresztben narancssárga-fekete csikós, nyakpántos topból és egy
hosszában zöld-fekete csíkos, háromnegyedes bicajos nadrágból állt. A két
ruhadarab minden látható rend nélkül felvarrogatott aranyszínű láncokkal
és gombokkal volt egymáshoz applikálva, és a nadrágnak ráadásul a
szegélye is hivalkodóan aranyszínű volt.
Miért van az, hogy a családanyákat egyszerűen vonzzák a divattervezők
legbrutáhsabb baklövései?
És nem elég, hogy a ruhája fertelmesen randa volt; az asszony egy
újabb, depresszió sugallta ötlettől vezérelve még a frizurájával is műveit,
valami borzalmat. A haja reggel még a válláig ért és szőke volt, most pedig
sötétvörös színben pompázott, és amolyan Sharon Osbourne-osan rövidre
volt nyírva. Talán mondani sem kell: Blairnek eléggé nehezére esett, hogy
az anyjára nézzen.
Aaron az utolsó rajzszeget is belebökte a térkép egyik sarkába, aztán
leugrott az ágyról, amitől pár centis divat raszta tincsei huncutul
hozzáverődtek beesett, vega arcához.
- Ezt nem ússzuk meg ennyivel, mami: lebuktunk. Valamit muszáj
mondanunk - súgta a srác Eleanornak, miközben pillantásával máris
elnézést kért Blairtől. - Bocs, hugi, meglepetésnek szántuk!
Blair tulajdonképpen bírta a mostohabátyját (sokkal elviselhetőbb volt,
mint az apja, Cyrus Rose, az a dagadék lúzer), de attól mindig totál
bepipult ha Aaron maminak szólította Eleanort, őt pedig lehugizta.
Basszus, Blair anyja csak hálaadáskor ment hozzá Cyrushoz, úgyhogy
rohadtul nem lehetett az anyja Aaronnak, és ő, Blair is minden volt, csak
nem Aaron húga! A lány, annak ellenére, hogy volt egy öccse, a tizenegy
éves Tyler, és egy féltestvére, az új szülött Yale, egykeként tartotta magát
számon; a ritka kivételt ez alól azok a pillanatok jelentették, amikor éppen
annyira jól kijött Serenával, hogy szinte a húgának érezte.
Eleanor teljesen felpörgött: ő is lelépett a matracról, izgatottan
odaszaladt a lányához, megragadta a kezét, és odarángatta a zsályaszínű
falhoz, hogy megmutassa neki a térképet, amely Ausztrália és Óceánia
domborzatát és vizeit ábrázolta. Vanua- tu és a Fidzsi-szigetek között négy
kis gombostű- fejnyi pötty piros filccel volt bekarikázva, a karikák alatt
pedig az asszony dőlt, hurkos kézírásával egy- egy név volt olvasható:
Yale, Tyler, Aaron és Blair.
Pardonnez-moi?
Blair idegesen kezdte forgatni a rubintköves gyűrűt az ujján.
- Most ez meg mi a szar, anya? - kérdezte türelmetlen hangon.
Eleanor még mindig szorongatta a kezét: egymáshoz préselte az ujjait,
és közben ragyogott a szeme, mint egy megszállotté.
-Vettem neked egy szigetet, kicsim, és rólad neveztem el! - bökte ki. -
Az én négy kicsi bogárkámnak mostantól van egy-egy csendes-óceáni
szigete! És jövőre, amikor megjelennek a legújabb térképek, már a ti
nevetek szerepel rajtuk, közvetlenül a Fidzsi felirat mellett! Hát nem
fantasztikus?
Blair csak bámult a térképre. A Fidzsi-szigetek neve gyerekkora óta
olyan egzotikusan csengett számára, de a Blair-szigetet nemigen tudta
másmilyenek elképzelni, mint egy hínárral és tüskés tengeri sünök
hullájával borított kis zátonynak, amin egyetlen girhes cserje árválkodik.
- Tyler már a jövő karácsonyi dél-csendes-óceáni utunkat tervezi -
darálta tovább az asszony. - Azt tanulmányozza az interneten, melyik
szigetünk, a legalkalmasabb a szörfözésre!
- És a mami vesz mindnyájunknak egy-egy szörfdeszkát - toldotta meg
Aaron. - Na, jó, Yale-nek idén még nem.
Blair ebben a pillanatban felfedezte, hogy mostohabátyja lábán feketére
vannak lakkozva a körmök.
- A bandában befestettük egymás körmét a srácokkal az
összetartozásunk jeléül - magyarázta Aaron, mert észrevette, hogy mit néz
Blair. - Az együttesen kívül az is közös bennünk, hogy jelenleg
egyikünknek sincs barátnője.
Milyen meglepő! - gondolta Blair. Aaronból, ha nem vigyáz magára,
ilyen Morrissey-féle szerencsétlen, sápadt, vézna, aszexuális, vegetáriánus
vén fészer lesz, és egyszer csak párává válik, és senki nem fog emlékezni
rá, hogy a világon volt. Télen egy röpke pillanatra összejött Serenával, még
talán szerelmesek is voltak egymásba, de hát Aaron nem az az izgalmas
fickó, aki öt percnél tovább le tudja kötni Serena érdeklődését.
Miért, van egyáltalán olyan fickó?
Blairt igazából nem nagyon izgatta, hogy mivel szórakoztatja magát
Aaron meg az együttesének többi szerencsétlen bronxdale-es tagja; sem az.
Hogy az anyja milyen agyament késztetéstől vezérelve vesz meg
válogatás nélkül mindenféle totál értelmetlen és haszontalan dolgot,
például szigeteket, alpakacsikókat és szörfdeszkákat; az viszont igenis
érdekelte, mi a fenéért kaparászik orosz kékmacskája, Szőrpamacs az ágya
fejénél hatalmas, tarkabarka kupacba halmozott párnák között.
- Nyau-nyau? - szólította meg a lány kedveskedve az állatot azon a
mesterséges cicanyelven, amit kilencéves kora óta használt, ha
Szőrpamaccsal társalgott.
És Szőrpamacs ebben a pillanatban orrfacsaró szagú pisatócsát eresztett
a párnákra.
- Az anyád! - kiáltott rá Blair, és hozzávágta ón- szürke Manolo
bőrszandálját. Szőrpamacs leugrott az ágyról, de már későn: gazdája
rózsaszínű ágytakarója és két-három díszpárnája addigra már magába
szívta a nedvességet.
- Jézusmária! - kiáltott fel a lány anyja, és a kezét tördelte. Látszott
rajta, hogy mindjárt el is sírja magát. - Istenem, most mit csináljak? -
jajveszékelt kétségbeesetten; a féktelen energikusság és jókedv állapotából
egy csapásra búskomorságba esett.
- Hagyd a fenébe, hugi, ne foglalkozz vele - legyintett Aaron. - Majd
alszol a mi szobánkban, amíg Esther rendbe nem teszi az ágyadat.
Tyler és Aaron közös szobájában állandóan tofu- virsli-, sör- és lábszag
terjengett, meg az idősebbik fiú gyógynövényes cigarettáinak édeskés,
átható bűze. Blair el is fintorodott a gondolatra, hogy fél óránál hosszabb
időt kell ott töltenie.
- Előbb aludnék Yale szobájában, a padlón! - felelte keserves hangon.
- Jaj, kicsim, Yale szobájába most pár napig belépni is csak akkor
szabad, ha nagyon muszáj - sopánkodott Eleanor. - Tegnap, amikor
elvittem a gyerekorvoshoz a soron következő vizsgálatra, elkapott a
váróban valami iszonyatos bőrkiütést, tele van vele a kis arcocskája! És
állítólag súlyosan fertőző.
Fúj!
 Blair kék szeme összeszűkült. Imádta a kishúgát, de kiütést rohadtul
nem akart tőle elkapni, pláne nem olyat, ami az arcon üt ki. így viszont
nyitva maradt a kérdés: hol a retkes lópikulában fog akkor aludni?
A saját penthouse-lakásuk gyakorlatilag lakhatatlanná vált, az
Archibald-villa pedig, ami csak egy órával ezelőtt még kézenfekvő és
kívánatos alternatívának tűnt, mostanra tizenhat éves, Nate- majmoló,
szétszívott agyú kiscsávók iskola utáni gyülekezőhelyévé vált. Serena
ajtaja persze mindig nyitva állt Blair előtt, de az ő szülei kicsit régi
vágásúak, és valószínűleg kevéssé díjaznák, ha Blair fiút vinne fel a
szobájába, és még az ajtót is magukra csukná.
Mert Serena persze sose vitt fel fiút a szobájába, hogy bezárkózzon
vele!
Arról nem is beszélve, hogy a két lány tavasszal pár napra már
megpróbálkozott ezzel az összeköltözősdivel, végig is balhézták egymással
az egész időt. Na, jó, ennek azért ahhoz is volt köze, hogy Blair pont
akkoriban hajtott rá ezerrel Serena vadítóan helyes bátyjára, Erikre, csak
hogy lepattintsa Nate-et egy keményen drogozó, nimfomániás kis
milliomoscsemetéről, akivel a rehabban ismerkedett össze. De biztos, ami
biztos: most, hogy megint jóban van Serenával, jobb, ha nem kísérletezik
újra ezzel a dologgal.
Nem mintha nem találnának naponta több száz okot is arra, hogy
összebalhézzanak!
Blair a komódhoz lépett, ami szigorúan környezet- és állatbarát
technológiával készült, és kihúzta a legfelső fiókját. Hitelkártyája végül is
volt, a környéken pedig egymást érték a szebbnél szebb szállodák. Kivett
hát a komódból egy tiszta, fehér pamut Hanro bugyit és egy fehér ujjatlan
pólót. Egyetlen előnye van, ha az ember olyan iskolába jár, ahol
egyenruhát kell viselni, hogy a másnapi ruha elfér egy kistáskában. Annak
meg, ha az ember csak egy kistáskányi ruhát visz magával, ha elköltözik,
az az előnye, hogy előbb-utóbb egész biztosan szüksége lesz valamire, ami
nincs a kistáskájában, és akkor bizony sajnos kénytelen lesz elmenni,
bevásárolni a három B egyikébe: a Bendel's- be, a Bergdorf'sba vagy a
Barnseybe.
- Nem akarod megnézni, mit talált a neten Tyler a szigeteinkről? -
kérdezte Aaron. - Épp most tölt le egy rakás cuccot.
- A fiatalember, akitől felvilágosítást kértem, azt mondta, hogy a
szigeteken egész évben huszonnégy és harminc fok között van a
hőmérséklet - ragyogott fel Eleanor arca. Aztán rápillantott Cartier arany
kar láncórájának számlapjára. - Úristen, öt perce a Red Doorban kéne
lennem - nevetgélt úgy, mint aki titkol valamit, aztán csitri módjára
tapsikolni kezdett. - Gyönyörű sminket akarok ma estére, mert Cyrus elvisz
a Four Seasons Hotelbe. Már alig várom, hogy őt is meglephessem azzal,
amit ő kap ajándékba!
Blair gondolni sem mert rá, mit találhatott ki az anyja Cyrusnak. Mit
vehetett neki, egy egész országot?
- Valószínűleg majd még visszajövök egy pár cuccért - közölte az
asszonnyal. - Ebbe a szobába meg kell venni egy új matracot, új párnákat
meg ágyneműt. Bár az is lehet, hogy már nem költözöm vissza. Mármint
állandóra.
Eleanor ámulva pislogott a lányára. Hiába ismerte egész közelről
tizenhét és fél éve, még most sem tudta mindig eldönteni, mennyire vegye
komolyan, amit mond.
- Mondd, ha netán polgárháború törne ki a szigeteden, vagy ha
becsenget a postás a Franciaországból rendelt fehérneműddel, hol
keressünk? - kérdezte Aaron azzal az idegesítő okos tojás vigyorával.
Blair visszavigyorgott rá. - A Plaza Hotelban, mondjuk. Ott is, ha egy
mód van rá, valamelyik lakosztályban!
 Könnyű N-t
tengere vinni
Nate-ék négyszintes belvárosi villája nem volt elég magas ahhoz, hogy
valódi kilátás nyíljon a tetejéről, de azért nagyon is kellemes volt odafent
üldögélni, pöfékelni Jeremy hatalmas, zöld üveg vízipipájából, és felidézni
egy csomó vad dolgot, amiben a srácoknak részük volt fiatal, boldog és
gondtalan éveikben, amikor még nem kellett olyan marhaságok miatt
izgulniuk, mint a továbbtanulás és a jövő.
Nem mintha most olyan nagyon izgultak volna ezek miatt.
- Emlékszel, bazmeg, amikor egyszer latinon úgy be voltál tépve, hogy
azt hitted, francián vagyunk? - kérdezte Charlie Dern vontatott hangon,
széles, bohócszerű szájának sarkából; a két ajka közötti szűk résből beszéd
közben füstcsík szivárgott. - Franciául makogtál valamit, mint aki teljesen
megzizzent, Hermán pedig, a vén buzi, jött az entellektüel szövegével,
hogy „Nézze el nekem, Mr. Archibald, de franciául elég gyengén beszélek.
Bár igaza van, a román, vagy más néven újlatin nyelvek valamennyien a
latinból erednek."
Anthony Avuldsen és Jeremy ScottTompkinson felnevetett: az
emlékezetes latinórán annak idején ők is ott ültek.
- Ja, pedig akkor egyszer ebben a rohadt életben úgy beszéltem
franciául, mint Depardieu - dicsekedett Nate. - Nem kizárt, hogy egy
pillanatra meg is voltam róla győződve, hogy francia vagyok, baszszus,
hogy ez az anyanyelvem!
- Na persze - bólogatott csúfondárosan Charlie. - Bazmeg, beszélni alig
tudtál!
Lexie lépett ki a tetőre mezítláb, és batikolt ruhájában, kezével az arca
előtt vadul integetve átúszott a színen. Még odalent egy fluoreszkáló tollal,
amit Nate asztalán talált, virágokat rajzolt a kéz- és a lábujjaira; ezek most,
az egyre erősödő alkonyi szürkületben neon zölden derengtek. Egy
Malcolm nevű srác, aki lófarokban hordta a haját, és gitárt tartott az
ölében, most rázendített egy ősrégi James Taylor-számra:

You just call my na-a-a-a-ame Andyou know where ever I a-a-am ril
come runnin'to seeyou again.
 - De kurvára el tudnám viselni, ha most a tengerparton lennénk! -
sóhajtott fel Jeremy, és mutatóujjával körözni kezdett a vízipipa peremén. -
Itt sem rossz, de ott aztán tényleg minden tök fasza lenne!
Nate rábólintott méz szőke fejével.
- Már csak pár hetet kell kibírnod, nyugi. A hajó már itt horgonyoz a
Battery Parknál, a kikötőben, apámék a napokban töltötték fel piával a
southamptoni kirándulásra. Jöttök ti is, ugye?
A tetőteraszon összesereglett tizenegyedikes fiúk erre mind felkapták a
fejüket: szerették volna remélni, hogy Nate ezt a kérdést hozzájuk intézte.
Mi sem valószínűbb annál!
- Mindenki jön! - jelentette kis Anthony Avuldsen, amitől a fiatalabb
srácok még nyomorultabbnak érezték magukat. - Az kihagyhatatlan lesz,
basszus, olyan, mintha már el is kezdődött volna a vakáció!
- Aznap lesz Blairéknél a Dobbantás Napja is a Constance-ban -
ábrándozott Nate. Halványan derengett az agyában, hogy Blair nem jött fel
velük a tetőre, és mintha később sem csatlakozott volna hozzájuk. Lehet,
hogy még mindig zuhanyozik? Vagy elbúcsúzott tőle és hazament?
Őszintén szólva sejtelme sem volt. Ha még ott áll a zuhany alatt, nem is
lenne rossz leosonni hozzá és meglepni.
Ahogy maga elé képzelte barátnőjét csuromvizesen, meztelenül, pajzán
mosoly terült szét az arcán.
Charlie vászonnadrágja zsebéből elővett egy marihuánával telitömött
nejlonzacskót, és nekilátott, hogy újratöltse a vízipipát.
- Hogy mit mondtál? - kérdezte közben Nate-től. - Itt áll a hajó a
kikötőben?
De még mielőtt Nate válaszolhatott volna, megszólalt a mobilja. A
kijelzőn a BLAIR név villogott.
Emlegetett nőstény szamár!
A fiú fogadta a hívást, és a füléhez szorította a telefont, de nem szólt
bele.
- Találd ki, hol vagyok! - hallotta Blair búgó, vidám hangját. - A
Plazában! Úgyhogy kapd össze magad, és gyere ide most rögtön! Kivettem
egy lakosztályt.
A Plaza Hotel csak kábé húszutcányira volt Nate- éktől. A fiú elnézett a
belváros felé: úgy érezte, iszonyú messze van az a lakosztály, de rohadtul
jólesne végignyúlni egy patyolatfehér szállodai ágyon, egyik filmet a
másik után nézni meg a tévében, és közben lakomázni abból, amit a
szobaszerviztől rendeltek. Farkaséhes volt.
 Blair persze nem egészen így képzelte az esti programot.
- Csak egy fogkefét kell hoznod, a többiről én már gondoskodtam - tette
hozzá a lány szemérmesen.
Mert hát „a többi" a PÓK-ot jelentette: a pezsgőt, az óvszert és a
kaviárt.
- Csábítóan hangzik! - felelte Nate mosolyogva. - Máris indulok!
Alig tette le a telefont, Jeremy már nyújtotta is oda neki a vízipipa
szívócsövét.
-Tudod, mire gondoltam? - kérdezte Nate-től a mocskosul betépett
emberek átszellemült arckifejezésével. Lacoste pólójáról a krokodilt már
majdnem teljesen lekaparta, és most a kis zöld alligátor úgy fityegett a
mellkasáról, mint egy leeső félben lévő heg. - Fogjuk magunkat
mindnyájan, és szálljunk fel a hajótokra. Azt mondtad, dugig van a hűtő
piával, nem? Gondolom, a legénység szétszéledt a városban, nézelődnek,
vásárolnak: észre sem fogják venni, ha teszünk egy kört. Te jobban
vitorlázol, mint bármelyikük. Csapjunk egy kis elő-hajókázást, és menjünk,
elmondjuk...
-A Bermudákra! - kottyant közbe Charlie.
- Igen, igy is van! - bólogatott Anthony.
Három haverja kérdőn nézett Nate-re. Tisztában voltak vele, hogy az
ötlet minden mértéken felül hajmeresztő, de barátjuk szemének
felcsillanása azt is elárulta nekik, hogy Nate-nek alapvetően tetszik.
A fiú bódult agyában zavaros gondolatok kergették egymást
összevissza. Lehajózni a Bermudákra? Persze, miért is ne!
Tizenkettedikesek, azt csinálnak, amit akarnak. Blair is velük jöhet: isszák
majd a Mimóza koktélokat, és szeretkeznek a napsütötte tengerparton. A
lány is folyton arról beszélt, hogy el kellene utazni valahová együtt.
Lexie most odajött Nate-hez, és beletelepedett az ölébe. Ámbrás
füstölő- és libamájpástétom-illata volt; hollófekete lófarkának vége éppen a
lapockájáig ért, ott cirógatta a tetovált napot, holdat és csillagokat.
- Alors, akkor most mi lesz? - kérdezte ásítva, és kivette Nate kezéből a
pipa csövét.
A fiú megvárta, amíg Lexie kifújja a füstöt, aztán letuszkolta a lányt az
öléből, és bizonytalanul talpra állt.
- Gyerünk, fiatalok - tapsolt egyet, mint valami betépett táborvezető. -
Kalandtúrára fel!
A tizenegyedikes srácok izgatottan mormogni kezdtek. Akkora mákjuk
van, hogy nemcsak a háztetőn bulizhatnak Nate Archibalddal, hanem a
bálványozott fiú még magával is viszi őket valahová: nyilván olyan helyre,
ami sokkal vagányabb, mint bármi, ahol eddig jártak.
- Aki hányni szokott, ha hajókázik, inkább maradjon itthon! -
figyelmeztette őket Jeremy.
- A faszom, aki itthon marad - suttogta maga elé az egyik St. Jude-os
tizenegyedikes fiú, akit véletlenül szintén Nate-nek hívtak, Nate Lyonsnak,
de aki druszája utánzását a fehérneműjére is kiterjesztette: ugyanolyan
sötétkék Brooks Brothers zokni volt a lábán, mint Nate-nek. A társaság
megrohamozta a lejáratot. Nate Archibald, az Upper East Side legjobb fej
végzőse hajókázni viszi őket! Ma a legelképesztőbb álmaik is valóra
válnak!
Nate, mint a világ legszeretetreméltóbb házigazdája, mosolyogva indult
el vendégei nyomában lefelé a lépcsőn," azt, hogy mire készült azelőtt,
hogy a Bermuda téma felvetődött, totál elfelejtette. Az üresen maradt
tetőteraszon már csak ottfelejtett mobilja hevert a földön. A következő
félórában két- percenként csöngött, és kijelzőjén ilyenkor mindannyiszor a
BLAIR név villogott.

Winter, spring, summer, orfa-a-a-all Aliyou have to do is Ca-a-a-all

Andrilbethere!

Na persze. Csak hívnod kell, és már ott is vagyok nálad!

 A La Perla alsónemű
ezúttal nem hozz szerencsét
- Nate is mindjárt itt lesz, már úton van - közölte Blair önelégülten
Serenával. Csak azért hívta fel barátnőjét, hogy elmesélje neki: átköltözött
a Plazába; amíg tárcsázta a számát, volt benne egy kis bűntudat, de mire a
telefon kicsengett, már el is múlt. Közelebb hajolt a hatalmas és súlyos,
aranyozott keretes fürdőszobatükörhöz, és kent az ajkára még egy kis
ChanelVamp rúzst. Ilyen sötétvörösre általában csak télen festette a száját,
de hát, ha az ember lánya bezárkózik egy szálloda luxuslakosztályába a
pasijával, hogy maratoni lepedőakrobatikát mutassanak be, kit érdekel,
hogy milyen évszak van? - De azért nem haragszol, ugye?
- kérdezte reménykedő hangon Serenától. - Holnap délután például
feljöhetnél, hogy dumáljunk egyet, vagy mit tudom én. Na, mit szólsz? -
ajánlotta, miközben csábos, ravasz mosolyt eresztett meg saját tükörképe
felé. - Miután Nate-tel felébredtünk - tette hozzá.
- Elképesztőek vagytok, ti ketten! - jegyezte meg Serena a féltékenység
legkisebb jele nélkül a hangjában. Blair, miután Nate végre
megszabadította a szüzességétől, mindjárt másnap reggel beszámolt az
eseményről barátnőjének, de visszafogta magát, és a részletekbe nem ment
különösebben bele; Serena pedig visszafogta magát, és a részletek iránt
nem érdeklődött különösebben. Mert hát Nate és ő annak idején együtt
veszítették el a szüzességüket, így a Nate-tel való szex Blair és őközötte
eléggé kínos téma volt.
- Holnap lesz ez a Yale-es ismerkedési est, ahová muszáj elmennem.
Nem mintha be akarnék iratkozni hozzájuk - helyesbített gyorsan. Az,
hogy őt felvették a Yale-re, Blairt pedig nem, még kínosabb téma volt. -
Csak anyáék már visszajeleztek, hogy megyünk.
- Ja - dünnyögte Blair. Lebiggyesztette az ajkát, és megfordult, hogy
szemügyre vehesse, fekete selyem La Perla bugyis fenekét a tükörben. A
bugyit a hozzá való melltartóval nemrég vette, és most volt rajta először.
Az oké, hogy voltaképpen nincs is bent a Yale-en, de a kurva
várólistájukon azért rajta van, úgyhogy igazán meghívhatták volna a partira
őt is!
 - Igazából azt reméltem, hátha eljössz velem - folytatta Serena. - Arra
úgyis több esély van, hogy te a Yale-re fogsz járni szeptembertől, mint
hogy én.
Blair megigazította a melltartója pántját. Nate is bent van a Yale-en, de
ő egy szóval sem említette
ezt az ismerkedési estet. Ha pedig a fiú nem megy el rá, nyilván ő sem
fog. Remélhetőleg találnak maguknak... valami másfajta elfoglaltságot!
Khm, khm!
- Hét előtt úgysem kezdődik - magyarázta Serena. -Addig meg csak
kibújtok az ágyból!
-Visszahívhatlak ez ügyben holnap? - kérdezte Blair tétován.
- Ahogy akarod - felelte Serena. Nem nagyon fosott tőle, hogy egyedül
menjen el egy partira, úgysem maradt soha hosszan egyedül. Ahol
megjelent, a fiúk úgy kezdtek dongani körülötte, mint a legyek a hús körül.
- Mulass jól az éjszaka, bogaram. Na, szia!
Alig tette le Blair a telefont, a boy már csengetett is: hozta az üveg Dom
Pérignon pezsgőt, a tál kaviárt meg a féltenyérnyi pirítósokat, amiket a
lány a szobaszerviztől rendelt. Blair belebújt a fogason lógó egyik fehér,
vastag frottír fürdőköntösbe, és ajtót nyitott.
- Oda, az ágy mellé tegye le, kérem - adta ki az utasítást, és
mérhetetlenül elégedett volt Joan Crawford-osan életunt hangjával. Pénzt
nyomott a boy kezébe, aztán megvárta, hogy távozzon és becsukja maga
mögött az ajtót. Akkor azonnal ledobta magáról a köntöst, oldalt vetve
magát végighevert az extra méretű franciaágyon, és kezébe vette a tévé
távirányítóját. Pár másodperc alatt meg is találta az AMC-t: az American
Movie Classics csatornát, amin szinte szünet nélkül kedvenc filmjeit
vetítették például az Álom luxuskivitelben-t és a My fair lady-t. A
főszereplő persze mindkettőben Audrey Hepburn.
Csalódnia kellett: ezen az estén a Diny Dancing volt műsoron. Mióta
számít klasszikusnak olyasvalami, ami 1980 után készült? Blair
eltöprengett ezen, és hirtelen öregnek érezte magát. De hát ez némileg
érthető is volt, hiszen éppen a szeretőjét várta, hogy egy hosszú és forró
éjszakát töltsön el vele egy szálloda luxuslakosztályában. Csak hát hol a
rákban késik Nate? A házuktól a hotelig taxin, legfeljebb ha hét perc az út;
ha Blair lenne Nate helyében, ő öt perc alatt is ideérne. Le sem nézve a
billentyűkre, beütötte mobiljába a fiú számát. A telefon kicsengett, de
senki nem vette fel. Nate talán pont zuhanyozik, aztán pedig a randevúra
készülve felveszi a vadítóan feszes, fekete bokszerét, álmodozott Blair.
 De elég messze járt az igazságtól.
Felállt, a fényerőszabályzós villanykapcsolóhoz lépett, és majdnem
teljesen letekerte a lámpákat. Aztán az egyik pirítósra kaviárt kent, és a
hatalmas, aranykeretes öltözőtükörben nézte magát, ahogy eszik. Mögötte,
a tévé képernyőjén „Baby" éppen minden erejét megfeszítve igyekezett
ártatlan tekintettel nézni az apjára az után, hogy egész éjszaka vadul,
szenvedélyesen szeretkezett Patrick Swayzezel, aki annak a luxus
nyaralóhelynek volt a tánctanára, ahol a lány a családjával együtt a
vakációt töltötte. Az apja rohadtul be volt rágva rá, és Blair- nek az futott
át az agyán, hogy az ő apja mit szólna, ha tudná, hogy elköltözött otthonról
egy szállodai lakosztályba, csak hogy intim együttlétekre legyen
lehetősége Nate-tel. Nem mintha a két apa között bármi hasonlóság is lett
volna: az övé meleg volt, egy franciaországi kastélyban élt, pasztellszínű,
skótmintás zoknikat és világoskék Gucci napszemüveget hordott, Babyé a
Dirty Dancing-h&n pedig orvos volt, maga a megtestesült felelősségtudat.
Blair újra megpróbálta felhívni Nate-et, és amikor a fiú megint csak nem
vette fel, kent magának még egy kaviáros pirítóst, és az apja számát
tárcsázta. A férfi két éve élt Dél-Franciaországban, azóta, hogy elvált
Eleanortól, mert rájött, hogy a férfiakat szereti; és mert erre Eleanor is
rájött.
- Te vagy az, Blair cica? Minden rendben? Jelentkeztek már azok a
faszfejek a Yale-ről, hogy felvettek? - darálta a kérdéseit Harold, amint
meghallotta a lánya hangját a telefonban.
Blair kiválóan maga elé tudta képzelni az apját: egy szál királykék
selyembokszertől eltekintve meztelenül fekszik az ágyban, mellette
békésen hortyog az élettársa, ez a Francois vagy Eduárd vagy hogy a rákba
hívják. A nemesi származású Harold Waldorf valaha egy nagy, cégjoggal
foglalkozó ügyvédi iroda társ-üzletvezetője volt; penthouse-lakásban lakott
feleségével, a társaságbeli nagyasszonnyal, Eleanorral és két helyes,
aranyos gyerekükkel, Blairrel és Tylerrel. Most pedig a chateau-ját
körülvevő szőlőföldön termesztett saját borát palackozza, elegáns francia
butikokban vásárol, amelyeknek csupa napbarnított meleg férfiból áll a
vevőköre, és reggelente kedvére ússza a hosszokat saját medencéjében,
miközben meleg szeretői a parton várják tiszta törülközőkkel meg
konyakkal teli poharakkal.
Egyszóval fenékig tejfel volt az élete.
-Találd ki, honnan hívlak! - mondta Blair ugyanolyan csacsogva
kérkedő hangon, amilyenen az előbb Serenával trécselt. Ami azt illeti, ha
az apjával beszélt, az tényleg ugyanolyan volt, mintha egy barátnőjével
beszélne. Harold hangján hallatszott: az sem zavarja, hogy odaát e
pillanatban kevés híján hajnali két óra van, azaz hogy a telefon egész
biztosan álmából ébresztette fel.
- Párizsból? - kérdezte a férfi reménykedve. - Küldök érted egy kocsit,
egy óra alatt ideértek.
- Jaj, nem, apa - nyafogta Blair, bár őszintén szólva egyáltalán nem
bánta volna, ha Párizsban lenne: feltéve, hogy ott van vele Nate, valamint
Plaza-beli lakosztálya is. - A Plaza Hotelben vagyok. Most itt lakom, egy
lakosztályban.
- A mindenedet, te lány! - nevetett fel a férfi. - Persze, gondolom, a
penthouse most, hogy a kis- húgod megszületett, kicsit zsúfolttá vált.
A háttérből Blair hallotta, hogy az apja tölt valamit egy pohárba. A
tavalyi fehérborától annyira odavolt, hogy nyilván mindig tartott egy
palackot az ágya mellett jégbe hűtve az olyan alkalmakra, mint ez most.
A képernyőn Liza, Baby nővére éppen a helyi ki mit tudón lépett fel egy
akkora bikini felsőben, amiből szinte az egész cicije kint volt. Blair
lenémította a tévét, egy pirítóson újabb adag kaviárt kent szét, rágyújtott
egy cigire és teátrálisan felsóhajtott.
- Nem erről van szó. Csak, tudod, mindjárt itt az érettségi, és kell egy
nyugodt hely... készülni, tanulni, tervezgetni a jövő évet...
Hirtelen egész élesen látta maga előtt önmagát, amint elvonultan, mint
Greta Garbó, éli filmsztár életét, szinte ki sem mozdul a hotelszobájából, és
a külvilággal csak a saját maga választotta filmszerepein keresztül tartja a
kapcsolatot. A személyzet végigguberálja a szemetet, amit kitesz az ajtaja
elé, lopkodja a ruháit, a turisták pedig órákig állnak a szállodával
szemközt, a Central Park South túloldali járdáján, hogy lessék, mikor
jelenik meg a feje az ablakban. Egész New York róla beszél.
Nem mintha nem beszélne róla egész New York már így is.
- Képzelem, milyen keményen dolgozhatsz - gúnyolódott az apja két
kortyintás között. - Lefogadom, hogy az atlétatermetű pasid most is ott
masszírozza a talpadat, amíg velem beszélsz!
Bár úgy lenne!
Blair felkacagott, és felváltva hol harapott egyet a következő kaviáros
pirítósból, hol slukkolt egyet Merit Ultra Light cigijéből.
- Ebből annyi igaz, hogy Nate éppen úton van idefelé - ismerte el. Aztán
töprengeni kezdett a palack Dom Pérignonon, amit hozatott, és ami még
mindig ott állt az ezüstszínű pezsgősvödörben, a jég között. Ugye, hogy
Nate nem venné rossznéven, ha kinyitná és inna belőle (épp csak egy
pohárkával), mielőtt ideér?
Dehogy bánná!
- Gondoltam! - felelte Harold cinkosán. - De nem sajnálom tőled. Te se
sajnálj magadtól semmit!
Mintha emiatt kellene aggódni!
Blair megragadta a pezsgősüveget, csupasz térdei közé szorította, nagy
szakértelemmel lehámozta a drótot a parafáról, aztán milliméterről
milliméterre kijjebb csavarta a dugót az üveg szájából, lassan, óvatosan,
míg végül...
Pukk!
- Édes jó istenem! Ne mondd nekem, hogy nem tombol nálad a parti! -
kiáltott fel az apja. - Ráadásul holnap suli van, nem? - tette hozzá, és úgy
csinált, mintha szörnyülködne a dolgon, mintha az a fajta szigorú szülő
lenne, aki tényleg foglalkozik ilyen hülyeségekkel. - Na, add csak ide
nekem azt a pasit, de most rögtön! Beszélni akarok vele.
Blair teletöltötte a pezsgőspoharát, egy lendítéssel bedöntötte a
tartalmát, aztán újratöltötte. A képernyőn Patrick Swayze éppen
farkasszemet nézzen Baby apjával.
- Babyt senki nem ültetheti a sarokba! - tátogta a szöveget Blair együtt a
színésszel, bár a tévé néma volt. A Dirty Dancing-ei a világ legnyálasabb
filmjének tartotta, de a fantáziáját azért beindította. Elképzelte, hogy Nate
ugyanilyen határozottan, indulatosan kiáll mellette valakivel szemben.
Nate akkor a legellenállhatatlanabb, legvonzóbb, amikor dühös. Az pedig...
gyakorlatilag sosem fordul elő.
Az ember nehezen húzza fel magát, ha napi huszonnégy órában be van
tépve.
- Mondtam már, apa, Nate még nincs itt! - bosszankodott a lány a fogát
csikorgatva, aztán ivott még egy korty pezsgőt. Mi a szarért nincs még itt?
Mi tart neki ilyen sokáig? - Na, mindegy - morogta a telefonba.
Lebiggyesztette az ajkát a tükörrel vagy a mögé rejtett kamerával szemben;
vagy ki tudja, még az is lehet, hogy a Central Park egyik fájának tetejéről
valaki kukkolja egy távcsővel. - Én nem sajnálok magamtól semmit, csak
azt nem értem, a Yale miért sajnálja tőlem, hogy felvegyenek!
- Jaj, cica! - sóhajtotta az apja azon a férfias, mégis anyás hangján, ami
miatt egyszerre szerettek bele egyik pillanatról a másikra a férfiak és a nők.
- Fel fognak venni a nyomorultak. Biztosan felvesznek.
 Blair egy újabb pirítós után nyúlt, de rá kellett jönnie, hogy már mindet
megette. A telefonból álmos francia dünnyögést hallott.
- Figyelj rám, kiscica, késő van, le kell tennem - mondta Harold a
dünnyögést elnyomva. - De azért jól vagy, ugye? Mulass jól, élvezd az
életet!
Blair szemrehányóan nézett a félig üres pezsgősüvegre meg a fehér
kínai porcelántányéron szétkent néhány szem maradék kaviárra. A Dirty
Dancing véget ért.
- Jó éjszakát, apa - felelte egy kicsit szomorkásán. Kinyomta a telefont,
és máris hívta rajta Nate mobilját, százezredszerre. Hiába. Akkor
megpróbálta a vonalas telefonját. Hiába: csak a fiú karót nyelt
tengerésztiszt apja szólalt meg az üzenetrögzítőről. Azt a szöveget olvasta
fel, amit a használati utasítás javasol példaként, és amit épelméjű ember
sosem venne fel a szalagra: „Ön az Archibald család telefonját hívta. A
sípszó után, kérem, hagyjon üzenetet; amint lehet, visszahívjuk!"
Az AMC-n beharangozták, hogy mindjárt kezdődik A vágy villamosa, a
főszerepben Marion Brando és Vivien Leigh. Blair ezt a filmet is nagyon
szerette. Visszabújt a frottír köntösbe, és felverte a hatalmas ágy párnáit.
Aztán újból felhívta a szobaszervizt.
- Egy tejszínhabos-epres fagylaltkelyhet kérek, és egy doboz Merít
Ultra Lightot.
Hanyatt vetette magát a párnák közé, és behunyta a szemét. Amikor
délután elment az Archibald-villából, Nate éppen egy sereg agyatlan
drogossal bulizott fenn a tetőn, és ott volt nála az a lexikális nevű idegesítő
francia hippi csaj is. Tuti fel sem tűnt annak a sötét, lusta seggfejnek, aki
meg sem érdemli, hogy felvették a Yale-re, hogy Blair lelépett! A lány
csukott szemhéja alól szivárogni kezdtek a könnyek. Hogy Nate
megváltozott? Egy nagy szart változott meg! Semmi sem változott, csak
az, hogy ő már nem szűz. Az ajkába harapva próbálta visszafojtani
indulatos zokogását. Akkor most mi legyen? Nate nem érdemli meg, hogy
lefeküdjön vele! Egyébként pedig egy hatalmas szállodai ágyon fekve
fagyi kelyhet kanalazni, és közben azt tervezni, hogyan álljon bosszút a
lúzer, seggagyú, hamarosan már csak volt barátján - ez még a szexnél is
élvezetesebb!
Sokkal élvezetesebb!
 K és I komolyan veszi
a feladatát
Drága osztálytársaink!
Gondoljuk, ti is ugyanolyan izgatottan várjátok a jövő hét péntekét, mint
mi, Iniszen, mint tudjuk, akkor lesz a Dobbantás Napja - ami ezúttal
egyben a TIZENKET- TEDIKESEK WELLNESSHÉTVÉGÉJÉNEK első
napja isiül! Igen, tudjuk: tanítási nap. Csak Inát sajnos annyira el leszünk
foglalva mindenféle forró bazaltköves arcmasszázzsal meg algapakolással,
hogy eszünkbe sem fog jutni, hogy be kéne menni a suliba. Senki ne
parázzon (már Ina van egyáltalán, aki parázna ettől); nem lesz balhé belőle.
A Dobbantás Napja ősi tradíció a Constance-ban, még soha senkit nem
rúgtak ki, de még csak le se csesztek miatta.
Na, hát akkor a programról:
Csütörtök este I8:30-kor szállunk fel az Archibald család vitorlás
jachtjára, amely a Battery Parknál horgonyoz a kikötőben. Archibaldék
idén is, mint minden évben, jótékonysági hajókirándulást szerveznek Sout-
hamptonba, és nagylelkűen felajánlották az osztályunknak, hogy velük
tarthatunk. Sag Harborban már vár ránk négy-öt limuzin, azok repítenek el
Isabel Coatesék egészen elképesztően frankó tengerparti villájába, ahol
azonnal megkezdődik a világ legnagyobb és legállatibb fiúmentes szundi
partija! Nem tréfa: csak mi leszünk ott, csajok! Másnap a reggelit a
medence partján fogyasztjuk el. Hogy melyik cateringcég szállítja a kaját?
Ez még függőben. De reményeink szerint az a szakács fog főzni ránk, aki
segített Júlia Robertsnek visszafogyni az után, hogy megszülte az ikreit.
Reggeli után megkezdődik az egész napos wellnesskúra az Origins
jóvoltából. És a teljes felfrissülés, testi-lelki megújulás után mindannyian
hazavihetünk egy háromszáz dollár értékű Origins ajándékcsomagot is!
Mit hozzatok magatokkal: könnyű cuccokat, olyanokat, amiket egy
tengerparti üdülőhelyen szoktatok hordani. Törülközőket, hajszárítót,
fürdőköntöst és kozmetikumokat ott helyben kapunk zsákszámra. A
kutyáját mindenki hagyja otthon, légyszi! Akkor is, ha egészen kicsi. És
fiúkról aztán végképp szó sem lehet! Hát akkor hajrá, készüljünk a
fantasztikus hétvégére, ami, majd meglátjátok, tuti jól össze fog hozni
minket, csajokat!
 Cupp-cupp mindenkinek.
Szeretettel osztálytársaitok: Kati Farkas és Isabel Coates
Ui.; A negyediken, a tanulószobás termünkben kiteszünk egy ötletládát,
szóval várjuk az egyéni elképzeléseket! De azt azért ne gondoljátok, hogy
nem szerveztünk meg mindent annak érdekében, hogy a hétvége a
legtökéletesebb legyen!
Ui. 2.: Éni, péni, jupiténi, egy hónap, és érettségi!
 badgirl.net
topics previous next post a question reply
Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket
megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat És megvédjem
magamat - „az ártatlanok" dühétől

Hey, people!
A közelmúlt néhány eseményéről

Hajócsavargók
Isten bizony nem értem, mi ütött néhány illetőbe, így csoportosan!
Milyen dolog az, hogy fogják magukat, és eltűnnek, mint a kámfor? A
hírek szerint egy csapat srác, akiket mindannyian ismerünk és imádunk
(legalábbis többnyire), elkötöttek egy bazi nagy, az égvilágon minden
luxussal felszerelt vitorlás hajót, és nekivágtak az Atlanti-óceánnak!
Gondolhatnánk erre, hogy na és aztán, tizenkettedikesek, és hát nem férnek
a bőrükbe; igen ám, csakhogy a srácok fele még csak tizenegyedikes. Hogy
képzelik ezek, hogy egy váratlan pillanatban, szó nélkül lelépnek, pedig
másnap suli van, ráadásul mi, csajok itt maradtunk, és halálra unjuk
magunkat! Ki a ráknak képzelik ezek magukat, Kolumbusz Kristófnak?
Ezt még biztos nem hallottátok.
Ezeknek a modell csajoknak minden ujjukra jut egy pasi, de valamiért a
gitáros srácokra mégis azonnal
rábuknak. Fülembe jutott, hogy egy bizonyos szőke, tizenkettedikes
csajszi, aki az Ötödik sugárúton lakik, alig néhány órája összejött a Raves
szólógitárosával. Hogy hol, mikor és milyen körülmények között találtak
egymásra, azt teljes homály fedi, de ina van olyan, hogy álompár, hát ők
azok!
 Kínos lebukás a Gapben

Meg se próbáld tagadni; ne mondd, hogy összetévesztettelek valakivel:

láttalak, amikor belopóztál a Gapbe a 86. utca és a Madison sugárút sarkán,
és azt is kilestem, hogy a gyerekosztályon felpróbáltál egy szilvakék,
kapucnis, cipzáras frottír felsőt, amit a Juicy Couture-röl koppintott a Gap.
Nevezz nyugodtan szaglászó rohadt kis kurvának. De azért tárom ország
világ elé, amit tettéi, mert ugyanazt a felsőt én is felpróbáltam, és (veled
ellentétben, bár láttam rajtad, hogy te is rohadtul szeretted volna) én vettem
is belőle hármat! Miért is ne? Jól éreztél rá, tényleg helyes darab, a nyáron
pedig sok-sok frottírcuccra lesz szükségünk, hogy ha csurom vizesen
kimászunk a medencéből, legyen mibe belebújnunk. És minthogy jó
eséllyel nem kevés Camparit, Créme de menthe-et vagy más, hasonlóan
ártalmas italt fogunk magunkra önteni, egy frottírcucc nem lesz elég.
Egyébként meg a frottír, az frottír, és egy helyes, szilvakék kapucnis felső
ideális arra, hogy az ember megvillantsa fehér, jacquardmintás Gucci
bikinijét! Tekintsd ezt az egészet szabaduló levélnek a börtönből: farmert
továbbra is tilos a Gapben venned (isten őrizz!), de ezennel engedélyt
kaptál tőlem, hogy alkalmanként egy-két szükséges cuccot náluk vásárolj.
A mailjeitekből:
Kedves BG!
Egyszer azért elárulod olvasóidnak, hogy melyik egyetemre fogsz járni
ősztől? Egyáltalán, eldöntötted már? -negyed
Kedves negyed!
Elég, ha én tudom, te meg nyomozz, ha akarsz! De azt azért hadd
kérdezzem meg: olyannak ismersz, aki sokat szarozik, mielőtt dönt? -BG
Kedves BG!
Úgy tudom, hogy a Raves szólógitárosa, Damian Poik régebben
ugyanabban a házban lakott, mint az a szőke modell csajszi, akit folyton
emlegetsz. Pólyáskoruk óta ismerik egymást, és amíg szomszédok voltak,
éjjelente, mikor a portás már húzta a lóbőrt, néha nagyokat keféltek a
liftben.
-2ségtelen
Kedves 2ségtelen!
A sztorid fantasztikus, csak az a baj, hogy Damian tizenhárom éves
koráig Írországban élt a szüleivel; ez magyarázza a fura kiejtését meg azt,
hogy egy kicsit mindig piásnak tűnik.
-BG
 Kedves BG!
Egy előkelő New York-i család vitorlás jachtjának kapitánya vagyok.
Az illető család fiúgyermeke, akinek, mint hallom, volt már egy-két rázós
ügye, tegnap este elkötötte a hajót, és az óta sem tért vissza a kikötőbe.
Félek, ha egyszer hazajön, le lesz tépve a füle, az apja ugyanis
meglehetősen kemény ember. -kapitány
Kedves kapitány!
Ha a fiú egyszer hazajön, be lesz tépve, ahogy most is be van.
-BG

Lebukta!

Forrásaim szerint S és egy azonosítatlan szőke macsó (a bátyja? A

Raves szólógitárosa?) a Nicole's-ban ebédre elfogyasztott szusi
maradékával etette az oroszlánfókákat a Central Park Zoo-ban. B-t ma
megint rajtakapták a Barneys-ben: két La Perla hálóinget vásárolt. Teljesen
rákattant a csaj a fehérneműre, de hát mi másra lehet számítani egy lánytól,
aki naphosszat egyedül dekkol Plaza Hotel-beli lakosztályában, és várja,
hogy a barátja előkerüljön? D barátunk tett egy kis kirándulást a SoHo-ba,
és a Yel- low Rat Bastard-ben állítólag minden sapkát és kalapot
felpróbált. V-t is vásárláson értük: egy williamsburg-i szalonban vett egy
új (fúj!) ajakpiercinget. A Barneys-ben J is megfordult tegnap, és
informátorom szerint a boltban fellelhető összes Seven farmert felpróbálta,
hiába győzködte az eladó, hogy az ő méretében Inkább a Bloomlngdale's
gyerekosztályán lenne érdemes farmert keresnie. Úgy hírlik. K-t és l-t
tegnap már megint a Jackson Hole-ban tartott kupaktanácsot. N viszont ott
sem volt, meg máshol sem. Hova tűnt ez a kölyök?

Ne aggódjatok, megtalálom!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net
 Rocksztárokkal kavaró
szupermodellek
- Miért van az, hogy akármit veszek fel, úgy nézek ki, mintha valami
rajzfilmből szöktem volna meg?
- kérdezte Jenny panaszosan Elise Wellstől, aki a barátnője és
constance-os osztálytársa volt. Ezen a szombat estén lépett fel először Dan
a Ravesszel, mégpedig egy újonnan felkapott, Orchard utcai
szórakozóhelyen, a tűzoltólaktanyából átalakított Funkitonben, és a két
lány éppen a koncertre készülődött. -Te viszont mindig olyan csinos vagy -
pillantott Jenny Elise-re.
Mindketten tanulmányozni kezdték tükörképüket a Jenny
ruhásszekrénye ajtajának egész belső oldalát elfoglaló tükörben. Jenny
feszes, japán ujjú, vörös topot viselt, aminek U alakú, mély dekoltázsa
akkorának mutatta a mellét, mint egy-egy kosárlabda. A lány alig voh
magasabb százötven centinél, és élete első Seven farmere, amit a
Blooming- dale'sben vett, eredetileg iszonyú hosszú voh rái így hát a
Broadway és a 99. utca sarkán álló vegytisztító szalonban jó huszonöt
centit levágatott a szárából. Most viszont észrevette, hogy a gyárilag
koptatott folt, aminek a térdénél kellett volna lennie, lábszárközépre esik.
Egyvalami nézett csak ki tűrhetően Jennyn: a feje. Barna, egymástól kissé
távol ülő szemeivel meg volt elégedve, ahogy tetszett neki az is, hogy
arcbőre tiszta fehér, az ajka szép piros, és homlokába hulló frufruja
nyílegyenesre van vágva. Egyszer Serena azt mondta neki, hogy úgy néz
ki, mint egy Prada modell; persze, egy olyan, aki agyon szilikonoztatta a
cicijét, és fa- tuskót hord láb helyett, tette hozzá magában Jenny.
Elise testalkata pont az ellentéte volt Jennyének. Majdnem húsz centivel
volt magasabb barátnőjénél, karja-lába hosszú és vékony, a melle lapos.
Nem tudott olyan ruhát felpróbálni, ami szűk lett volna neki, kivéve talán
deréktájban: egy kis úszógumi ugyanis volt rajta. De hát azt azért nem volt
nehéz leplezni egy blúzzal. Jenny ugyanakkor sehogy sem tudta elrejteni a
mellét. Az is igaz persze, hogy Elise arcát viszont szeplők tarkították, még
a szemhéján is ült nyolc-tíz szalmasárga haja pedig, ami az álláig ért,
annyira vastag szálú és annyira sprőd volt, hogy reggelente alig tudta
összefogni egy hajgumival.
 Mindegy, senki sem tökéletes. Vagy csak néhányan vagyunk azok, ritka
kivételként.
- Cseréljünk pólót! - javasolta Elise, és már vette is le fekete, V-nyakú
felsőjét, hogy odaadja Jennynek.
- Jó - felelte Jenny bizonytalanul, és ő is nekivetkőzött. Elise a T-Shirt
Expresstől rendelte a pólóját, Jenny pedig a Rockefeller Centerben, az
Anthropologie butikban vette a sajátját, ami valamivel szebb és jobb darab
volt, de inkább nem mondott semmit barátnőjének, nehogy megbántsa.
Egyébként pedig a pólócsere eredménye minden képzeletet felülmúlt:
Jenny melle szinte átlagos méretűnek tűnt a fekete felsőben, a vörös top
pedig kiemelte Elise bubifrizurájának rőtebb színű tincseit; korábban egyik
lány sem vette észre, hogy Ehse hajában van egyáltalán ilyen árnyalat.
- Lefogadom, hogy Serena van der Woodsen bele sem néz a tükörbe,
mielőtt elindul otthonról - jelentette ki Jenny. Térdre ereszkedett, és
csúszni-mászni kezdett fel-alá a szobában. - Szerintem fel sem kell
próbálnia a cuccokat, amiket megvesz. Na, jó, a cipőket talán felpróbálja -
tette hozzá.
-Te meg mi a fenét csinálsz? - kérdezte tőle Elise csípőre tett kézzel.
- Koptatom a farmerom térdét - felelte Jenny, egy pillanatra sem hagyva
fel a csúszás-mászással. - Hallottad, hogy Serena összejött Damiannal?
Elise bólintott. Ki ne hallott volna róla?
Jenny térden járva keresztülvágott a rózsaszín gyékényszőnyegen, hogy
cipőt válasszon magának a ruhásszekrényből. Serenának persze sosem
kellett négykézláb mászkálnia a szobájában, mint egy kutya, csak hogy
normálisan nézzen ki rajta egy farmer.
- Csak érteném, hogy csinálja! - sóhajtott fel hangosan a lány, amikor
elővette új Michael Kors szandálját, aztán mindkét nagylábujját beledugta
az aranyszínű gyűrűkbe. Az apja szerint az ilyen szandál hastáncosoknak
való, de Jennynek ez volt a legjobb cipője: a W magazinos fotózás után
kapta, ingyen.
Iszonyú fura volt: az után, hogy amikor Serenával együtt fotózták, egy
pillanatra belekóstolt a szupersztárok életébe, most megint nem volt több
egyszerű, tizennégy, kevés híján tizenöt éves csajszinál, akinek az
ambícióinál csak a mellei voltak nagyobbak. Azt túlzás lett volna állítani,
hogy az életcélja volt, hogy ebben a pillanatban befejezze tanulmányait és
a továbbiakban csak szupermodellként tevékenykedjen, de azért nem lett
volna rossz, ha valaki jön, és felajánlja neki ezt a lehetőséget.
 Felállt és leporolta a térdét. A farmer, legnagyobb elkeseredésére, egy
csöppet sem fakult a csuruszkolástól, és a gyárilag koptatott folt teljesen
rendhagyó elhelyezkedését leszámítva minden ízében szokványos és
érdektelen volt. Csakúgy, mint a többi ruhadarab a szekrényében. Serena
cuccai egytől egyig a létező legtökéletesebben voltak kirojtosodva,
kikoptatva és elnyűve, meghazudtolva viselőjük színes és titokzatos
előéletét. Jenny akaratlanul is azon kezdett töprengeni, vajon az ő
ruhadarabjai is kifakulnak-e, hogy azoknak ís kialakul-e önálló karakterük,
ha őt kirúgják a Constance-ból, és az apja bentlakásos iskolába küldi.
- Nem gondoltál még arra, mekkora buli lenne bentlakásos suliban
tanulni? - fordult Elise-hez.
- Hogy napi háromszor kajáljak a menzán, és hogy egy fedél alatt
lakjam a tanárokkal? - grimaszolt Elise. - Na, nem!
Jenny a homlokát ráncolta. Számára egyáltalán nem erről szólt a
bentlakásos iskola. O a szabadságot látta benne: hogy megszabadul mániás
depressziós, költő- és rock istenség bátyjától, elviselhetetlenül túlféltő és
botrányosan ápolatlan apjától, a Constance Biliárd rémséges egyenruháitól,
poros és lepukkant itthoni szobájától, valamint a mindennapos unalomtól,
hogy folyton-folyvást ugyanazokat a dolgokat kell csinálnia most is, és az
elkövetkező három évben is. De lehetőséget is látott a bentlakásosban: egy
osztályba járhat és egy fedél alatt élhet, fiúkkal kivívhatja magának azt a
szerepet, amire mindig is vágyott: lehet ő az a lány, akiről egyszerűen
muszáj beszélni!
Rufus kukkantott be ekkor az ajtón meg sem fordult a fejében, hogy
lánya már nem ötéves, és az is lehet, hogy éppen tök pucéran áll a szobája
közepén. A férfi annak a nejlonfóliának egy darabjával, amibe csomagolva
a The New York Times-t kézbesítik, lófarokba kötötte szanaszét meredő
haját.
- Lányok, akarjátok, hogy segítsek nektek taxit fogni? - kérdezte vidám
hangon, amivel aggodalmát igyekezett leplezni.
Jenny látta az apján, hogy rohadtul szeretne velük menni Dan első
fellépésére, de az anarchista írók havi rendszerességű összejövetelét épp
aznap este tartották, az pedig - a gyereknevelést leszámítva - az egyetlen
olyan dolog volt, amiben Rufus nem ismert tréfát. Akkor sem, ha soha
egyetlen írása nem jelent meg nyomtatásban.
- Kösz, apa, megoldjuk - mosolygott rá Jenny kedvesen, azt
provokálva, hogy az apja beszóljon neki a szexi kis aranyszandálja miatt. -
Készen vagy? - kérdezte aztán Elise-től.
 - Készen - felelte az, miután kent még az ajkára egy keveset Jenny
kedvenc MAC Ice szájfényéből.
- Istenem, úgy néztek ki, mint két... - Rufus itt elakadt, és szakállát
babrálva kereste a megfelelő szót. - Felnőtt - találta meg végül.
Az igaz, csak az a baj, hogy inkább úgy szeretnénk kinézni, mint két
rock sztárokkal kavaró szupermodell - gondolta Jenny, miközben a két
lány szemrevételezte magát a tükörben. Elise brutálisan túlfényezte az
ajkát, ő pedig azon kesergett, hogy a Kors szandál sarka teljesen lapos. Jó
lett volna legalább magasabbnak tűnni. Mert azt senki ne gondolja, hogy
azért készült a koncertre, hogy a bátyját meghallgassa. Nem, ő Damian
Polkkal és a Raves többi tagjával akart megismerkedni, és szerette volna
lenyűgözni őket.
Jenny lábujjhegyre állt, aztán visszaereszkedett sarkával a szandálba.

- Még szerencse, hogy rajta vagyunk a vendéglistán - sóhajtotta. -

Különben tuti be se engednének!
Ami azt illeti, ilyen mellekkel valószínűleg bárhová beengednék. De
erre majd ő is rá fog jönni, senki ne aggódjon!
 Néha még V-ből is kitör
a csajszi
- Hát ez meg mi a szar? - kiáltott fel Vanessa. Tizennyolc is elmúlt már,
hogy nem tűnt fel eddig? Érthetetlen! Oldalt fordította a fejét, úgy nézett
bele megint a fürdőszobatükörbe. Igen, ott volt, mind a négy, ott
sorakoztak a nyakán, a jobb füle mögött, négy jókora, sötétbarna anyajegy,
mint valami kibaszott csillagkép! Úgy érezte magát, mint a csajszi a
Clearasil-reklámban: bepánikolt, hogy a pasija a kapu előtt várja, neki meg
kijött az arcán egy bazinagy pattanás. Na, igen, de a pattanás elmúlik, az
anyajegy viszont ott marad egy életre. Nincs az az épelméjű ember, aki
kopaszra borotválja a fejét, miközben ekkora anyajegyek vannak a nyakán!
Egy rántással kihúzta a mosdókagyló alatti fiókot, hogy megkeresse azt
a bőrszínű kozmetikai szarságot, amit a nővére, Ruby kent mindig a szeme
alá, amikor előző nap egész éjszaka fent volt. Talált is egy, Kukucs feliratú
korrektor rudacskát: valamivel rózsaszínűbb volt, mint a bőre, de még
belefért. Kent belőle egy kicsit az anyajegyekre, aztán bedörgölte a bőrébe,
majd lecsekkolta az eredményt. Most úgy nézett ki, mintha valami allergiás
kiütés lenne a nyakán. Eltöprengett rajta, ne ragassza-e le egy sebtapasszal
mind a négy anyajegyet, de egyrészt nem volt elég nagy sebtapasza,
másrészt azzal csak felkeltette volna az érdeklődést a problematikus testtáj
iránt. Lemosta hát a korrektort, aztán újra kotorászni kezdett a fiókban,
hátha talál valamit, ami eltereli Beverly figyelmét a nyakán éktelenkedő,
undorító elváltozásokról.
Mintha nem lett volna elég kínos az ajakpiercing, ami még mindig
gyógyulófélben volt! Beverlyt a jólneveltsége visszatartotta attól, hogy
szóba hozza, amikor itt járt a lakásban, de most, hogy alaposabban
készülnek megismerkedni egymással, könnyen lehet, hogy megkérdezi:
nem fáj-e az a varas sebhely ott az ezüst D-gyűrű alatt.
De miért is venné Beverly szemügyre a nyakát? Bocsánat, de csak egy
Raves-koncertre mennek el együtt, hogy dumáljanak egy kicsit, és
kiderítsék, jó ötlet-e, hogy összeköltözzenek. Mármint lakótársakként
Nem szerelmesek ők, hogy egymás nyakát skubizzák! Egyébként meg
Beverly művész. Még az is lehet, hogy bejönnek neki az anyajegyek.
 A fiók fenekén, ahol teljes volt az összevisszaság, egy Certainty nevű
parfüm ingyenes termékminta- fiolája gurult jobbra-balra. A név alapján
(„Bizonyosság") inkább tamponra vagy terhes tesztre számítana az emberi
Vanessa mindenesetre letekerte a fiola kupakját, és tett egy kevés parfümöt
a csuklójára meg a halántékára. A Certaintynek borzalmasan erős
pézsmaillata volt: ez jó eséllyel totál elvonja majd Beverly figyelmét a
gusztustalan anyajegy-konfigurációról Vanessa nyakán. De az is lehet,
hogy egészen varázslatos hatása lesz; ő csak besétál a klubba, ahol Dan
fellép a Ravesszel, a fiú arcszíne máris lilára változik a vágy, a bűntudat és
a vadállati féltékenység egymással keveredő érzéseitől, Beverly pedig
azonnal rájön, hogy együtt akar élni Vanessával. Persze csak, mint barát.
Hát persze.
 Szívás, ha a ruhád nem passzol
a hangulatodhoz
- Biztos jól vagy, apafej? - kérdezte Damian már másodjára a vécéfülke
zárt ajtaján túlról.
- Aha - felelte Dan odabentről. Rohadtul szerette volna, ha Damian meg
a többiek elkönyvelnék, hogy rá mindig igy hat a lámpaláz,
megnyugodnának, és húznának vissza az öltözőbe pókerezni, vagy
Sztolicsnajákat döntögetni, vagy csinálni bármit, amit szoktak.
- Akkor jó - mondta Damian. - Azért lassan majd gyere elő, oké? Ja,
egyébként csinos a cipőfűződ - tette még hozzá, mielőtt kifordult a
mosdóból.
A vécé lehajtott fedelén ülve Dan bánatosan meredt frissen vásárolt
edzőcipőjére és a nadrágja hihetetlenül bő szárára, ami szinte teljesen
eltakarta azt. Előző nap a SoHóban járt; a Broadwayen betért a 555 Soulba,
és hagyta, hogy az eladó rádumálja egy teljes fellépő szerelésre: egy XXL-
es fekete-sárga pólóra, egy elképesztően nagy és bő, szürke ripstop
nadrágra, amit húzózsinórok, szegecsek és zsebek tarkítottak, egy fekete
Converse vászon edzőcipőre, aminek sárga volt a fűzője, és egy khakiszínű
baseballsapkára, amit sárga „elsőbbségadás kötelező" tábla díszített. Ez
utóbbi ruhadarab féken tartotta bozontos haját, felnyírt tarkóját viszont
megmutatta. Dan álmában sem gondolt volna rá, hogy ilyen veszélyesen is
tud kinézni. Ami az egész szerelését illeti, a fiú úgy festett benne, mint
Eminem egy kicsit alacsonyabb és véznább kiadásban. Hát nem ezt célozta
meg, az egyszer biztos!
A bandatagok nem tettek megjegyzést az öltözékére, amikor megjelent a
Funktionben; de hát az is igaz, hogy nem sok időt hagyott nekik ilyesmire.
Csak egy pillantást vetett a bejárat előtt kígyózó tömegre meg a
hangszerekre és a mikrofonokra, amik már fel voltak állítva a színpadon,
és már rohant is a mosdóba, hogy mindent kihányjon, ami csak a
gyomrában volt. Azóta ki sem lépett a vécéfülkéből.
Legalább egy szerencsehozó talizmánja lett volna: egy kézzel készített
ezüst övcsat, vagy egy nyakláncon lógó cápafog, mint amilyet feltételezése
szerint a legtöbb legendás rockénekes hordott^ akkor felvehette volna ezt
az akármit, és azonnal elmúlt volna a remegés a gyomrából. Tök lazán
felment volna a színpadra, hogy énekeljen, ahogy neki tetszik, és
megvadítsa vele a közönséget. Mindehelyett csak ült itt a vécén a klub
ízléstelen, borsózöldre festett férfi mosdójában, szívta a szerencsehozó
Cameljeit (éppen kábé a negyvenediket), és percről percre szarabbul érezte
magát.
Hirtelen megnyikordult a mosdó ajtaja, és Da- mian ütött-kopott melós
bakancsának orra ismét megjelent a fülkeajtó alatti résben.
- Húzd meg ezt, baszkikám, ettől rendbe jössz! - nyújtott be az ajtó alatt
egy bontatlan üveg Sztolicsnaját.
Dan elvette tőle a palackot. Ha ma este színpadra kell állnia, jó lenne, ha
olyan vagányul érezné magát, amilyen az új szerelése. Kinyitotta az üveget
és nagyot húzott belőle. A gyomra egész egyszerűen feneketlennek tűnt:
olyan volt, mintha egy üres kútba öntött volna egy kiskanál vodkát.
Meghúzta hát még egyszer a palackot, aztán a kézfejével megtörölte a
száját.
- Akkor lassan azért előjössz, ugye? - kérdezte Damian. - Ja, és
szerintem azt a sapkát nem kéne erőltetni - tette hozzá jóindulatúan, aztán
kiment a mosdóból.
A Raves arról volt híres, hogy mindenki azt vett fel a koncertekre, amit
akart, és egyáltalán, nem csináltak nagy ügyet az öltözködésből. A banda
tagjai általában most is azokat a cuccokat hordták, amiket anyuci vásárolt
nekik, amikor még középiskolába jártak: Lacoste pólóinget, Brooks
Brothers vászongatyát, de ezekhez rendszerint felvettek valamit, ami hulla
jól nézett ki, viszont kegyetlenül drága volt, mondjuk egy méretre készült
Dolce &
Gabbana kecskebőr ballonkabátot. Dan anyja viszont még azelőtt
lelépett a családjától Csehországba egy kopaszodó, kanos gróffal, hogy a
fiú elkezdte volna a középiskolát, úgyhogy neki nem volt sem pólóinge,
sem vászongatyája: minden ruhadarabját maga vásárolta, és abból a szűkös
zsebpénzből fizette ki, amit Rufustól erre a célra kapott. Egyre jobban
pánikolt. Ki a halál lesz kíváncsi arra, hogy kornyikál egy felnyírt nyakú,
nyápic középiskolás srác, akinek a lábán a fekete-sárga cipő merénylet a
divat ellen, és akit heves hányinger gyötör?
Meg fogsz lepődni, amikor kiderül!
 A gyönyörű lányt
a mami idétlenül öltözteti
Egy szoknya, egy blúz, egy melltartó, egy bugyi, egy pár cipő, egy
karóra, egy igazgyöngysor és egy igazgyöngy fülbevaló. Serena csak
bámult a ruhákra és ékszerekre, amiket az anyja kikészitett neki
baldachinos ágya végébe. Minden darab vagy szürke volt, vagy sötétkék:
és véletlenül pont ezek voltak aYale Egyetem színei.
Na, álljon meg a menet! Biztos, hogy Serena az anyja segítségére
szorul, hogy kiválassza, mit vegyen fel? Hány éves is? Öt?
A lány szülei még lakosztályukban készülődtek A Yale köszönti New
Yorkot partira, amit az egyetem egy volt diákja, III. Stanford Parris*
szervezett a leendő elsőéveseknek saját lakásán, a Park sugárút és a 84.
utca sarkán. Számukra ez a ma esti program

* Az amerikai névadásban, illetve névhasználatban gyakori, hogy a

családban az azonos nevű nagyapa, apa és fiú stb. a királyokéhoz hasonló
sorszámot visel a neve előtt, ami az idősb, ifabb, legifjabb stb. megjelölések
szerepét tölti be.

Csak egy volt a számos koktélparti közül, amelyre az év során

elmentek; alkalom arra, hogy együtt legyenek más szülőkkel, akiknek a
gyerekei születésük óta együtt jártak mindenhová az ő gyerekeikkel;
iskolába, teniszedzésre és felvételi előkészítőre. Igazán, alaposan senki
senkit nem fog ismerni, de mindenki ismerni fog mindenkit. Az ilyen van
der Woodsen-félék a maguk társadalmi körén belül mindenkit
kebelbarátjukként kezeltek, de ne vicceljünk egymással, ki akar igazán,
alaposan összeismerkedni egy III. Stanford Parrisszel?
- Kész vagy lassan, kislányom? - szólt át Serena anyja a
lakosztályukból.
- Aha - felelte a lány. Dacos volt, mogorva és ideges. De hogy a fenébe
is ne? Már régen úton lehetett volna a Funktion felé, ehelyett viszont egy
totál unalmas és értelmetlen partira készül a szüleivel Hátat fordított a
ruháknak, amiket az anyja összeválogatott neki, leült iMacje elé, hogy
megnézze az e-mailjeit. Szinte kivétel nélkül divatcégektől kapott
leveleket: a Burberrytől, a Missonitól meg hasonlóktól, amelyek
mintadarab-kiárusításokra vagy termékbevezető partikra hívták; de a
három legújabb üzenet három egyetemről jött: az első a Brownról, a
második a Harvardról, a harmadik pedig a Princetonról.
feladó: apainter@brown.edu
címzett: SvW@vanderWoodsen.com
Carina Serena!
Mielőtt megismertelek, arc nélküli angyalokat festettem, meg kezeket,
amikhez nem tartozott test. Akkor halott voltam. A mostani képeimnek
már van arcuk, és ha jövőre itt leszel a Brownon, ó, eleven, hús-vér
múzsám, az lesz az én feltámadásom! A lábad elé omlok: Christian
Ui.: Az a pletyka járja, hogy a Raves elmebeteg szólógitárosa a
vőlegényed. Drága szerelmem, mondd, hogy ez csak pletyka!
feladó; bboy@harvarduniversity.edu
címzett: SvW@vanderWoodsen.com

Kedves Serena!
Tudom, hogy nem egy tőről metszettek bennünket (ha szabad így
kifejeznem magam); én egy egyszerű vidéki csóka vagyok, te pedig egy
istennő New Yorkból, de (hogy egy régi dalszöveget idézzek): I just can't
get you out of my head! Ha eszembe jutsz, bepárásodik a Jeepem ablaka,
és levegőt sem kapok. Miattad fogok megbukni a szigorlaton! Azt hiszem,
az egyetemen nincs évismétlés, mint a középiskolában, ha az ember
megbukik - de azt sem bánom, ha van, mert akkor még tovább lehetünk
együtt! Tudom, hogy meredeken hangzik, de nekem te vagy az igazi,
úgyhogy ajánlom, hogy hozzánk Iratkozz
be! Addig is iszom kettőnkre, meg az elkövetkező négy évünkre, meg
az összes többi évünkre, mindhalálig! Szeretettel:
Wade (remélem, emlékszel rám: a harvardos körbevezetőd szobatársa
vagyok)
feladó: Sheri@PrincetonTriDs.org
címzett: SvW@vanderWoodsen.com

Kedves Serena!
Csak azért írok megint, hogy tudd: reggeltől estig arról beszélünk a
lányokkal, hogy te meg Damian igazi álompár vagytok! Már alig várjuk,
hogy vele is megismerkedjünk, csak mielőtt idejön, még le kell szednünk a
képeit, amikkel teleragasztottuk a koleszszobáinkat... Annyira ciki! Mondd
meg Damiannak, hogy pusziljuk, és hogy mi is imádjuk (de azért ne félj,
soha nem próbálnánk meg lenyúlni a pasidat)!
Szeretettel: a princetonos Tri Delta nővéreid

Serena megborzongott, és mindhárom nyomulós e-mailt törölte a

gépéről; és nagyon remélte, hogy a harmadikat egyúttal az agyából is törli.
Nincs annál elviselhetetlenebb, ha egy csapat csajszi, akiket az ember nem
is ismer, előadja, hogy ők a legjobb barátnői, miközben rojtosra pletykálják
a szájukat róla és az új pasijáról, egy rock sztárról, akit szintén nem látott
még az életben. Serenának egyre kevesebb kedve volt egyetemre menni.
El sem olvasta a többi levelet: kikapcsolta a gépet, majd egy szimpla
fehér haj gumival hevenyészett lófarokba fogta össze fényes, hirtelenszőke
haját. Aztán bekente az ajkát vazelinnel, és kilépett szobája ajtaján, hogy
megkeresse anyját és apját.
A van der Woodsen szülők lakosztálya akkora volt, hogy külön
lakásnak is elment volna, pedig az Ötödik sugárúti ingatlannak csak a
negyedét tette ki. Volt benne egy hálószoba hatalmas, baldachinos ággyal,
két gardróbszoba faltól falig beépített ruhásszekrénnyel, két teljesen
felszerelt fürdőszoba, egy társalgó mosogatós bárpulttal, amit sosem
használtak, meg plazmatévével, amit sosem néztek, és végül egy
könyvtárszoba, aminek polcai roskadásig voltak megrakva
könyvritkaságokkal, amiket sosem vettek kézbe, mert folyton jótékonysági
ebédekre, operába és connecticuti lovaspólómeccsekre jártak.
- Nem vetted észre, hogy kikészítettem neked a ruháidat? - kérdezte
Serenától az anyja, miközben sötétkék szemével kétségbeesetten mérte
végig. Az asszony magas volt és szőke, mint a lánya, és ugyanolyan szép
és szimmetrikus volt az arca is, csak az övé az évek során gőgös kifejezést
öltött. - Nem olyan rendezvényre megyünk, kislányom, ahol egy lyukas
fenekű farmer megfelelő viselet lenne. De ezt te is tudod, nem?
- Ez nem egy akármilyen ócska, régi farmer - vetette ellen Serena, és
végignézett kifakult nadrágján. - Ez a kedvenc gatyám!
A lánynak vagy húsz farmerja sorakozott a szekrényében, de azt el kell
ismerni, hogy a héten tényleg ez a Blue Cults volt mindenestül a szívéhez
nőve.
- Na, vedd csak fel szépen azt a blúzt és szoknyát, amit az ágyadra
tettem! - sürgette az anyja ellentmondást nem tűrő hangon. Begombolta
magán aranyszínű Chanel kosztümkabátját, és egy pillantást vetett antik
platina Cartier órájára, amit Santo Domingóban lebarnult csuklóján
hordott. - Öt perc, és indulunk. Az apád dolgozószobájában találkozunk,
mi addig beleolvasunk az újságokba. És ne durcáskodj, édesem, jó? Ez
csak egy parti. Te pedig szereted a partikat, nem?
- Nem mindenfajta partit szeretek. Az ilyentől például kiráz a hideg -
mormogta Serena az orra alatt, de az anyja olyan parancsolóan vonta fel
őszülő, szőke szemöldökét, hogy jobbnak látta nem szóba hozni, hogy
szívesebben menne el a Raves koncertjére, mint hogy jólfésült kölykökkel
meg a szüleikkel csacsogjon, akiknek ráadásul egyetlen témájuk van,
amitől dagad a mellük: hogy a kölyköket felvették arra az egyetemre,
ahová a legnehezebb bekerülni a világon.
Visszament inkább a szobájába, és jobb meggyőződése ellenére
lecserélte farmerját a kikészített szürke, rakott Marc Jacobs szoknyára,
ahhoz pedig egy gyöngyhímzéses, világoskék pólót vett fel, meg a
narancssárga Miu Miu klumpáját^ még véletlenül sem a tök jellegtelen
sötétkék blúzt és világoskék antilopbőr Tod's papucscipőt, amit az anyja
választott ki neki.
Na és a gyöngyös ékszerek? Bocs, mami!
Végül kibontotta a lófarkát, és tíz ujjával beletúrt hirtelenszőke hajába.
Aztán, anélkül hogy egy pillantást vetett volna a tükörbe, hatalmas
léptekkel megindult az előszoba felé.
Szeretnénk mindannyian ennyire biztosak, lenni abban, hogy történhet
bármi, gyönyörűek vagyunk!
- Anya, apa, készen vagyok! - trillázta: igyekezett elhitetni, hogy már
alig várja a Yale-es partit. Úgy gondolta, marad, mondjuk öt-tíz percet,
megvárja, amíg szülei rémületesen unalmas és vége-hossza sincs
beszélgetésbe merülnek III. Stanford Parris- szel vagy egy másik rozoga és
meglágyult agyú Yale-es öregdiákkal, aki évszázadok óta minden ehhez
hasonló partin ott van, aztán kisurran az ajtón, és irány a Raves-koncert a
Funktionban!
Végül is, ha a következő négy évet úgy készül eltölteni, mint igazi
értelmiségi, most még, amíg lehet, muszáj egy kicsit az élvezeteknek is
élnie!
Mintha nem arról lenne híres, hogy mindig mindenben megtalálja az
élvezetet a maga számára!
 Baj van
a betépet tengerésszel
Jeremy, Charlie és Anthony megállás nélkül Bermudáról hablatyolt
úgyhogy miután a csapat felszállt a Nate néhai, apai nagyanyja után
Charlotte- nak keresztelt hajóra, a fiú rákeresett a bermudai kikötőkre a
fedélzeti számítógépen, aztán a navigációs rendszerbe beprogramozta a
Patkó-öbölt. A motort 0,8 km/h sebességre állította, azaz nagyon lassú
tempóban haladtak úti céljuk felé. Annyira lassan, hogy bár már majdnem
húsz órája hagyták el a Manhattan csücskénél lévő kikötőt, még mindig
csak a brooklyni Coney Island mellett tartottak.
A péntek este közben átszivárgott a szombat estébe, a nap már
alacsonyan járt New York Staten Island városrésze felett, és a vitorlás
lassan evickélt dél felé. A levegő a tengeren jóval hűvösebbnek bizonyult,
mint a szárazföldön, és ázott kutyaszaga volt. Az utat Nate és a többiek
folyamatos bódulatban töltötték, félig csukott szemmel, résnyire nyitott
szájjal csak feküdtek eln5nilva a fedélzeten, kivéve, amikor valamelyikük
erőtlen léptekkel, mezítláb éppen lebotorkált a fedélzetközbe, hogy
feltankoljon fűből, sörből és rágcsálnivalóból.
Nate-nek csak húsz óra múltán kezdett derengeni, hogy Blair nem szállt
fel velük a hajóra. Erejét megfeszítve emlékezetébe idézte, hogy a lány
előző este felhívta őt a Plazából, ő pedig mintha mondott volna neki
olyasmit, hogy felmegy hozzá, aztán valahogy mégsem ment. Persze
azonnal fel akarta hívni barátnőjét, de sehol sem találta a mobilját, és
amikor elkérte Jeremyét, hogy arról hívja, rájött, hogy mindig
gyorstárcsázással telefonál Blairnek, és még a számát sem tudja kívülről.
Amikor pedig az ember már majdnem huszonnégy órája van betépve, a
tudakozót felhívni, és megtudni tőlük egy telefonszámot annyira
komplikált dolog, hogy gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Úristen, de szar kifogás!
A Charlotte-ot a két Archibald, Nate és az apja maguk építették, fent
Maine-ben, Mt. Desert Island-i birtokukon. Hatalmas, harminchárom méter
hosszú ketch volt, alkalmas arra, hogy száznál is több utast kényelmesen
elszállítson a Battery Parktól Southamptonig, vagy akár arra is, hogy
tizenhét középiskolás elhajókázzon vele a Bermudákra. A közelgő
jótékonysági hajókirándulásra készülve a konyhája dugig fel volt töltve
mindenféle kézműves sajttal, Carr's keksszel, füstölt osztrigával, belga
sörrel, Veuve Clicquot pezsgővel és nemes évjáratú skót whiskyvel. A hajó
négy fürdőszobája forró vizes zuhanyzóval, sötétkék Frette törülközőkkel
és kézzel készített, kagyló alakú, aranyszínű CHARLOTTE feliratos mini
szappanokkal várta az utasokat. A parancsnoki híd a legmodernebb
komputeres navigációs és kommunikációs eszközökkel volt felszerelve, a
fedélzet és a fedélzetköz pedig műalkotásnak is beillő hifi rendszerrel.
A sörből, brie sajtból és chipsből álló vacsora után Nate úgy döntött,
nem vesz részt egy újabb vízipipapartiban, inkább felmászott a magasabbik
árboc kosarába. Ott lekuporodott, felhúzott térdét átölelte, és a magasból
szemlélődve töprengett az előállt helyzeten. Minthogy vízi csigatempóban
haladtak, meglehetősen biztos volt benne, hogy hétfőig legfeljebb New
Jersey partjait érik el, és ezzel a maga részéről ki is volt békülve. Azzal is
majdhogynem tisztában volt, hogy éppen most marad le a Yale-es partiról,
ahová úgy volt, hogy a szüleivel együtt elmegy. Továbbá az is elég
valószínűnek tűnt, hogy kihagyta az életéből Blair kiakadt, ideges, esetleg
aggódó telefonhívásainak szűnni nem akaró sorát.
Hát igen, elég valószínűnek tűnik.
Aztán az a kellemetlen érzés kezdte gyötörni, hogy a Charlotte
megrohanása és elfoglalása mégsem volt igazán jó ötlet. A legénység
feltehetően tombolt és őrjöngött, amikor a hajónak csak hűlt helyét találta a
kikötőben, az apja pedig nyilván tajtékzik a dühtől. Bár ha visszatérnek
Manhattanre, még mielőtt el kéne indulni a southamptoni hajókirándulásra,
nem történt semmi jóvátehetetlen, nem igaz? Nate felhúzta hasán a pólót,
hogy megnézze, megvan-e még a piros folt a köldöke mellett, ahol Blair
még pénteken kiszívta. Egy árnyalatot fakult, de megvolt. Elég volt, hogy
eszébe jutott Blair, máris szebbnek látta a világot maga körül. Még ha az
időjelentős részében be is van rágva rá ez a lány, akkor is együtt maradnak
életük végéig, és ha minden jól megy, még aYale-re is együtt fognak járni.
Mekkora királyság, futott át a gondolat Nate marihuána-ködös agyán, hogy
biztos lehet benne az ember: lesz mellette valaki, amikor fejest ugrik a
nagy büdös ismeretlenbe!
- Peace! - köszönt fel neki Lexie a fedélzetről. - Alors*, mit szólnál egy
kis desszerthez? Találtam Oreót!
Nate lepillantott a lányra. Az árbockosárból nézve egészen parányinak
tűnt, és csillogó, világos szemével teljesen kislányosnak. A fedélzeten itt
is, ott is fiúk hevertek csoportokban, köztük egy-két lány is; füstöltek,
kristálykorsóból itták a belga világos sört. A hajó tatja felől, a vízálló Bose
hangfalakból kellemes, lassú zene hangjait hozta a szellő: Nate anyjának
egyik francia jazz CD-je szólt.
- Kérsz? Felmászom hozzád - ajánlotta Lexie.
Nate nem válaszolt azonnal. A távolba révedt,
nézte, ahogy a visszfényektől csillogó-villogó, zöldes barna vízen túl a
Coney Island fényárban úszó

* alors: nos, hát

óriáskereke lassan körbe-körbe forog. Nem nagyon fűlt hozzá a foga,
hogy Lexie feljöjjön. Először is: egy ember sem fért el kényelmesen az
árbockosárban; másodszor pedig ha feljönne, annak az lenne a vége, hogy
csókolózni kezdenek, hiszen a lány tök jól néz ki, vadító a tetkója, ráadásul
elég egyértelműen rá van indulva. Csakhogy Nate mostanában egyáltalán
nem érzett késztetést, hogy mással csókolózzon, mint Blairrel. Blairrel,
akivel együtt fognak egyetemre járni, aztán pedig összeházasodnak. Akivel
együtt fogják leélni az életüket.
Nocsak, nocsak! Hirtelen megvilágosodása támadt a fiúnak?
Nate felállt az árbockosárban, és elindult lefelé. Attól, hogy odafent
üldögél egész éjszaka, a hajó nem fog visszafordulni Manhattan felé!
Márpedig Blair ott vár rá, és az élet még annyi mindent tartogat számára!
Leugrott a létráról, Lexie pedig a kezébe nyomott egy Oreót.
- Itt kinn a tengeren olyan szabadnak érzem magam! - jelentette ki a
lány. A Charloite éppen egy hullámzóbb tengerszakaszon vágott át, és
Lexie kissé imbolyogva állt a fedélzeten. Batikolt ruhája valahogy kinyúlt
vagy talán el is szakadt; rövid ujja mindkét oldalon lecsúszott a lány
napbarnított válláról, így a tetovált égitestek előtűntek alóla.
Nate kettéválasztotta a töltött kekszet, és a fehér tölteléket kezdte
nyalogatni. Mert jó, az élet még rengeteg mindent tartogat számára, de
néha azért muszáj időt szakítani az apró élvezetekre!
 A B-sziget
- Itthon vacsorázik, kisasszony, vagy küldessük az adagját a Plaza-beli
lakosztályába? - kérdezte Aaron egész ügyesen utánozva egy fontoskodó
angol fő- komornyikot.
Blair odakapta a fejét, és hunyorogva meredt az idegesítő, raszta fejre,
amely megjelent az ajtóban és benyomult úgynevezett „szobájába".
- Csak átöltözni jöttem haza, mindjárt megyek is el - felelte neki,
miközben kirántott a szekrényből egy sötétkék, szatén Calvin Klein
bebújós ruhát, ami még egyszer sem volt rajta. Nate továbbra is eltűntként
volt nyilvántartva, őt ráadásul még az a megaláztatás is érte, hogy a
constance-os egyenruhájában volt kénytelen hazataxizni a Plazából.
Azok a lányok, akiknek a suliban-uniformisban kell járniuk, bármit
képesek megtenni azért, hogy iskolán kívül ne kerüljenek az emberek
szeme elé egyenruhában, különösen hétvégén.
Még délután Blair hozatott magának a lakosztályába egy Earl farmert a
Barneysből, de amikor a nadrág megérkezett, kiderült, hogy egész más
fazonú, mint amilyeneket a lány viselni szokott: a szára nyílegyenes volt, a
dereka pedig olyan alacsonyan ült, hogy a fél segge kint volt belőle. Illetve
kint lett volna, ha sikerül a térdénél feljebb rángatnia magán. Csakhogy a
lakosztályban, ahol más cucca nem volt, mint az iskolai egyenruhája, egy
La Perla alsónemű szett meg egy fehér, plaza hoteles frottír köntös, és ahol
tizenhat órán át mást sem tudott csinálni, mint bámulni a tévét, lassan
kezdett becsavarodni. A Yale-es parti viszont, amit Serena emlegetett, jó
ürügy volt arra, hogy kimozduljon, és arra is lehetőséget kínált, hogy
bosszút álljon Nate-en.
Kamera indul!
Cigi füst- és parfümfelhőben fog megérkezni a partira, mint valami
palackból szabadult dzsinn, és olyan sokkoló és ellenállhatatlan ruha lesz
rajta, amitől az összes leendő elsőéves srác, de még a karót nyelt, száraz
öregdiákok is gyorsan felhajtják a whiskyjüket, és pompásan pedikűrözött
lábai elé vetik magukat. Az utóbbiak közül kiválasztja a leghelyesebbet és
legbefolyásosabbat, és azonmód szenvedélyes és látványos flörtbe kezd
vele annak érdekében, hogy Nate is feltétlenül értesüljön a történtekről
minél hamarabb; aztán ráveszi a fent említett öregdiákot, hogy sürgősen
nyomja be a Yale-re. És ha mindez megvan, akkor elküldi
Nate-et a jó büdös francba, járjon csak a nyomorult Brownra, vagy talán
egy még távolabbi egyetemre, mert ő bizony soha ebben a tetves életben
nem akarja látni a szánalmas pofáját.
- Nate anyja hívott, pattogott egy sort a telefonban, és azt üzeni, nagyra
értékelné, ha Nate-tel együtt tiszteleteteket tennétek ma este A Yale
köszönti New Yorkot partin - közölte Aaron.
Hogy mi van?
Blair a homlokát ráncolva bámult le a kezében tartott bebújós ruhára. A
színe nagyon kis helyes volt: olyan Yale-esen mélykék; de a fazonja nem
volt annyira kihívó, mint amilyen a lány terveiben szerepelt. Persze ha
felvesz hozzá egy botrányosan szexi, magas sarkú, pántos szandált...!
Olyanból pedig volt a szekrényében néhány tonna!
-Azt hittem, erre a partira csak olyanokat hívtak meg, akik biztosan bent
vannak a Yale-en - folytatta Aaron, és fürkész tekintettel nézett
mostohahúgára. - De te még várólistán vagy, nem?
Blair úgy tett, mintha nem is hallaná a kérdést; kivett a szekrényből egy
kis poncsószerű ruhadarabot: már nem is emlékezett rá, hogy van neki
ilyenje. A Missoni legújabb kollekciójából való volt, kék-szürke csíkos.
Blair odatartotta a Calvin Klein ruhához, hogy megnézze, illenek-e
egymáshoz: illettek, de együtt sem voltak elég provokatívak, hogy minden
Yale-es férfiszívet megdobogtassanak, nem sugallták eléggé, hogy „én
vagyok álmaid nője".
Olyan pillantást lövellt Aaron felé, ami viszont egyértelműen sugallta:
„Húzzál már kifelé innen, nem látod, hogy öltözködni szeretnék?"
- Nagyon kedves vagy, hogy így érdeklődsz! - mondta neki. - Igen, jól
tudod, még nem vagyok bent a Yale-en. De előbb-utóbb biztosan
levesznek a várólistáról, úgyhogy nem értem, miért ne mehetnék el a ma
esti partira!
Odalépett mostohabátyja elé, és megmarkolta a kilincset, hogy bevágja
az ajtót a fiú orra előtt. Mi a szarért nem száll le róla a kis majom, aki
előfelvételivel került be a Harvardra?
- Ne legyél már ilyen ellenséges! - hátrált előle Aaron feltett kézzel,
jelezve, hogy nem akarta megbántani.
Semmivel nem lehet olyan ellenséges indulatot kiváltani egy lányból,
mint ha azt vetik a szemére, hogy ellenséges.
 Blair bevágta az ajtót. Pár perccel később, amikor újra kinyitotta, már a
sötétkék ruha volt rajta, meg egy metálezüstszínű, kilenc centis sarkú
Manolo szandál. Imbolygó léptekkel odaóvakodott hajdani szobája ajtaja
elé: az öltözékéhez leginkább illő, figyelemfelkeltő kiegészítő az újszülött
Yale tulajdonában volt. Csak be kéne osonni hozzá anélkül, hogy valaki
meglátná.
A gyerekszobában két szín uralkodott, a halványsárga meg a barack, és
tehs-tele volt plüssjáté- kokkal meg apró, fából készült bútorokkal. A
bölcsőt sűrű, fehér, Indiából hozatott szúnyogháló takarta, így nem lehetett
látni, alszik-e éppen Yale vagy ébren van; csak a szoba mély csendje
árulkodott az előbbiről. Meg arról is, hogy a vesztegzár még érvényben
van.
Ajaj!
Blair lábujjhegyen odasettenkedett a vajsárga, kétajtós antik
szekrényhez, a két alsó fiók közül kihúzta az egyiket, és kivett belőle egy
fehér bársony ékszeres dobozkát. Aztán visszatolta a fiókot, és a bölcsőhöz
lopakodott.
-Visszakapod, megígérem! - suttogta az odabent békésen szuszogó,
plédekbe bugyolált kis csomagnak, aztán megemelte a szúnyoghálót, és
nyomott egy puszit Yale rózsaszínű arcocskájára. Zsákmánya annyira
lekötötte minden figyelmét, hogy észre sem vette: kishúga kezén parányi
kesztyűk vannak, hogy ne tudja elvakarni magán a kiütéseket.
Igen, általában a húgok szokták lenyúlni a nővérük cuccait, nem
fordítva... De hát, amint arra Yale is rá fog döbbenni előbb-utóbb, az ő
nővére aligha mondható átlagos nővérnek!
 Hugicákról szólva
A Lower East Side New Yorknak az a szerencsés városrésze, ami
mindig is tök jó helynek számított, de elég távol esik mindentől és elég
gyatrán takarítják ahhoz, hogy turistáktól és Starbucks kávézóktól mentes
maradjon, és elkerülje azt a sorsot, ami a Meatpacking Districtei a
közelmúltban utolérte: hogy felkapott környék legyen belőle. A Funktion
nevű klub, ahol ezen az estén a Raves fellépett, az Orchard utcában volt; a
bejárata előtt már össze is gyűlt egy csinos, hosszú sor nyakpántos pólós,
rakott miniszoknyás lányokból meg farmeres, felhajtott gallérú pólóinges
srácokból.
Jenny megszorította Elise könyökét. Nem fért a bőrébe a gondolattól,
hogy nem kell beállniuk a sorba, mint a közönséges halandóknak, nem kell
azon parázniuk, hogy bejutnak-e a koncertre, vagy a biztonsági őr
hazazavarja őket, mert még kiskorúak. Csak bemondta a nevét, a
bársonykordon már nyílt is szét előttük, és bent voltak.
Hoppá, mekkora májerség!
A Funktion belül kisebb volt, amilyennek Jenny előzőleg elképzelte, és
bár a klub nemrég nyílt, úgy nézett ki, mintha réges-régi lenne. A padlót
feketére festették, a betonkockákból rakott, csupasz falakat pedig vörösre.
Rengetegen tolongtak odabent, de ahelyett, hogy leültek volna a fekete-
fehér sakkasztalokhoz, mindenki a színpad elé tódult, és ott ácsorgott sörös
kriglivel a kezében. A berendezés legtutibb és egyben leggiccsesebb eleme
a rúd volt, amin, amikor az épület még tűzoltólaktanya volt, a tűzoltók
csúsztak le az emeletről riasztás esetén. A pózna most a színpad közepéről
meredt a mennyezet felé, és ha az esti fellépő elég hatásvadász volt, ezen
aláereszkedve juthatott közönsége elé.
Jenny azon vívódott, megkockáztassák-e, hogy odamennek a bárpulthoz
és rendelnek maguknak egy italt, vagy biztosabb sikerrel kecsegtet, ha
leülnek, unott és finnyás képet vágnak, és megvárják, amíg egy koktél
pincérlány odalép az asztalukhoz, hogy felvegye a rendelést. De talán nem
is feltétlenül kellene inniuk. Kilenc és huszonkilenc év között minden csaj
szerelmes a Ravesbe; éppen elég bódító hatással van rájuk, hogy egy
légtérben lehetnek az együttessel.
 Jenny megrángatta Elise fekete flitteres Banana Republic retiküljének
pántját, és megindult előtte a helyiség végébe, hogy ott helyet foglaljanak,
és felvegyék azt a bágyadt, flegma testtartást és arckifejezést, mint amilyen
a NewYork magazin címoldalán megjelenő, stikában készített fényképeken
a divatmodelleké.
A Raves dobosa és basszgitárosa már a színpadon volt: a hangszereikkel
babráltak és a mikrofonokat próbálgatták.
- Egy-két-há-négy, öt, hat - énekelte a dobos a mikrofonjába csukott
szemmel, mély átéléssel, mintha minden idők legszívfacsaróbb dalát adná
elő -, Milyennek látsz, mondd csak!
- Iszonyú helyes! - súgta Elise fülébe Jenny.
- Kicsoda? - kérdezte az a színpadra pillantva. - A dobos? Ne
hülyéskedj, legalább huszonöt éves!
Na és?
- Na és? - csodálkozott Jenny. - A többiek is huszonöt évesek, nem?
- De ez a fickó ráadásul overallban van! - fintorította el a szőke lány azt
a szeplős kis orrát. - A gitáros, az a hogy is hívják... az a Dámon... vagy
Damian? Na, az helyes! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. -
Tele van szeplővel, mint én is, és nagyon-nagyon cuki akcentussal beszél!
- olvadozott. - Egyébként meg ott van a bátyád is. O nem huszonöt éves.
Jenny a szemét forgatta. Mert jó, a doboson tényleg egy fehér
szobafestő-overall volt, az alatt rózsaszín-fűzöld csíkos pólóinget viselt, a
lábán pedig vadonatúj, fehér Tretorn teniszcipőt. Olyan kis jólfésültke-
ártatlanka öltözék azon a pasin, aki arról híres, hogy koncert közben a
homlokán töri szét a dobverőit. De hát pont ez volt a fiú varázsa, ami
hozzájárult az egész együttes varázsához is. A Raves minden tagjában volt
valami a pszichopata sorozatgyilkosból és a bűbájosán seggfej anyuci
kedvencéből is; zseniálisan ötvöződött bennük Marilyn Manson és a
Madárijesztő az Ózóból.
- Nekem akkor is tetszik - jelentette ki Jenny, és úgy igazította a székét,
hogy pont a dobossal szemben üljön. A fiú rákacsintott a színpadról, ő
pedig fülig vörösödve elnevette magát.
- Látom, ma este minden csinos lány eljött a Funktionbe! - szólt
vontatott hangon a mikrofonjába, aztán rámosolygott Jennyre: egész
egyértelműen rá, és senki másra! Szabályos, hófehér fogsora volt, és széles
szája, mint a Fakutyának az Alice Csodaországban-hó\\ rövid, sötét haja
úgy állt, mintha a fiú most lépett volna ki a 83. utca és a Lexington sugárút
sarkán működő ezeréves fodrászatból, ahol az első hajnyírásán minden
Upper East Side-i kisfiú átesik apukája jóvoltából.
-Tökre olyan, mint a kövér pasas abban a filmben - állapította meg
Elise, mintha ebből mindenkinek értenie kellett volna, mire gondol.
- Nem is kövér - tiltakozott Jenny.
A barátnője kivett csillogó-villogó retiküljéből egy bontatlan csomag
Marlboro Lightsot, és az asztalra dobta.
- Azt, hogy valaki kövér-e vagy sem, csak akkor tudod biztosan, ha már
láttad meztelenül - jelentette ki.
Jenny a dobos srácot bámulva alaposan fontolóra vette Elise szavait.
Azt se tudta, mi a neve, de tetszett neki a fiú. Tetszett, és kész. Nem lett
volna kifogása ellene, ha látja meztelenül. Elvégre hány meztelen fiúval is
volt dolga élete során? Nullával?
A klubban már mozdulni sem lehetett a tömegtől. Jenny felismert
néhány arcot a kinti sorból: néhányuknak sikerült tehát bejutnia. A fények
hirtelen kialudtak, csak a tűzoltópóznát világította meg egyetlen csupasz
villanykörte. Jenny az asztal alatt megfogta és jó erősen megszorította
Elise kezét: alig tudta magába fojtani izgatottságát. Ekkor a póznán
lecsúszott a színpadra Damian, a Raves szólógitárosa; vörösesszőke haja
úgy állt égnek, mintha csúnyán elaludta volna. Egy tök egyszerű fehér
pólót viselt, aminek az elejét hatalmas R betű díszítette. Ez volt az új,
kereskedelmi forgalomba hozni szánt Raves-póló, amit Damian maga
tervezett.
Már ha kell egy ilyen darabhoz különösebb tervezőmunka.
A Raves-jelenség egyik legfontosabb vonása éppen az volt, hogy a
banda tagjai büntetlenül öltözhettek olyan ruhákba, amilyenekbe akartak,
és tehették azt, amihez éppen kedvük szottyant: mert jó nevű Upper East
Side-i családok rendes gyerekei voltak, akik annak idején ugyanabban a
bentlakásos középiskolában tanultak, aztán ahelyett, hogy egyetemre
mentek volna, együttest alapítottak. Pár hónapja a Rolling Stone egy cikke
még azt is kiteregette, hogy mind a négyüket felvették a Princetonra, de
egy sorsdöntő májusi estén, pár nappal az érettségi előtt felléptek egy
deerfieldi kávéházban; a nézőtéren pedig volt egy kölyök, akit a koncert
közben véletlenül éppen felhívott az apja, egy lemezstúdió vezérigazgatója,
és az, amikor hallotta, hogy mi szól a háttérben, ott helyben, telefonon
leszerződtette a fiúkat. Ezért aztán be sem iratkoztak az egyetemre, mert
hát hogy köszönhetné meg szebben egy gyermek a szüleinek, hogy egész
életében mindent megkapott tőlük, amit csak megkívánt, mint hogy a saját
keresetéből még húszéves kora előtt autót meg lakást vásárol magának?
Arról nem is beszélve, hogy a rock sztárság lényegesen jövedelmezőbbnek
bizonyult, mint ha egyetemi diplomát szereztek volna valami totál
haszontalan tudományból, mondjuk filozófiából. És az sem
elhanyagolható, hogy ugyanennek a lemezgyáros papának a felesége
történetesen egy francia modellügynökség tulajdonosa volt, ami azt
jelentette, hogy a bandatagok annyit lebzseltek gyönyörű francia
modellcsajok társaságában, amennyit csak akartak. Nem utolsó
mellékkörülmény!
Jenny némi aggodalommal figyelte, ahogy Damian után Dan is
lecsúszott a póznán: a fiú ugyanis elég dicstelenül, négykézláb ért földet.
Az arca zöld színben játszott, a haja összetapadt a verejtéktől, a szeme
pedig ijesztően beesett volt. Olyan maskarát aggatott magára, hogy az
ember leginkább valami megszállott hip-hop rajongónak nézte volna, és ez
a külső bántóan elütött a többiek nagyra nőtt elitgimnazista megjelenésétől.
- Ezen meg milyen nadrág van? - horkant fel Elise; beleborzongott a
gondolatba, hogy egyszer, nem is olyan régen, hagyta, hogy ez a fiú
megcsókolja. E pillanatban nem is igen értette, hogyan fordulhatott ez elő.
- És hogy áll a haja?
Jenny vállat vont. Azt kénytelen volt belátni, hogy a bátyja elég furán
fest, de sokkal több kedve volt a dobossal szemezni, mint azt elemezgetni,
hogy Dan vajon milyen hirtelen, eszement ötlettől vezérelve igyekszik úgy
kinézni, mint Eminem. A dobos megint rámosolygott, ő pedig
megrebegtette a szempilláit, amiket most dühítőén rövidnek talált, és azt is
bánta már, hogy nem tett fel több sminket. Átkozta magát, hogy nem mer
odamenni a pulthoz, hogy küldjön a dobosnak egy felest: ez olyan húzás
lett volna, amit Serena biztosan nem hagyott volna ki. Hát igen, bárcsak
Serena is itt lenne! Vagy talán jobb, hogy nincs itt. így a dobos őrá
mosolyog. Ha Serena itt volna, Jennyt a kutya sem venné észre!
A közönség egyre hangosabban zsivajgott, és mintha létszámban is
megkétszereződött volna. Elise meggyújtott egy cigit, és odanyújtotta
Jennynek. Italt senki nem hozott nekik, de ők totál elégedettek voltak azzal
is, hogy tizennégy éves koruk ellenére bagózhatnak egy helyen, ami
zsúfolásig tele van nagykorúakkal.
Damian ebben a pillanatban nagyot csapott a gitár húrjai közé, a dobos
pedig végigvert a tárnokon. Az anorexiás, fekete hajú basszgitáros az
ujjízületeit ropogtatta. Dan gusztustalanul, slejmosan megköszörülte a
torkát, bele a mikrofonba. Fúj!
 - Akkor talán elkezdenék énekelni - motyogta a fiú alig érthetően. A
közönség soraiból innen is, onnan is visszafojtott kuncogás hallatszott.
Jennynek az egészről az jutott eszébe, amikor Dan egy reggel úgy kelt fel,
hogy nem volt otthon egy gramm neszkávé sem. Sehogy sem bírt magához
térni, még hányt is egyet kínjában, Jenny pedig kénytelen volt leszaladni a
sarki fűszereshez, de csak a negyedik bögre kávéval sikerült a bátyját
talpra állítania. A lány most félrebiccentette a fejét, nagy levegőt vett, és
hosszan kifújta maga elé a füstöt. Dan talán csak játssza az agyát, hogy
aztán mindenki maga alá rondítson, amikor hirtelen megvadul, ugyanúgy,
ahogy Vanessa szülinapján.
Talán így van, talán nem...
 Ami még V-nél is
kiveri a biztosítékot
Beverly a klub bejáratánál várta Vanessát. Ugyanaz a fekete nadrág és
ugyanaz a narancssárga gumiszandál volt rajta, mint előző nap; fekete haját
középen elválasztva kétfelé fésülte, fakókék szemét kerek, tükrös
napszemüveg takarta. Gyúrd össze John Lennont Keanu Reevesszel: ilyen
lesz a végeredmény.
- Helló! - köszönt rá Vanessa, és nagyon remélte, nem árult el túlzott
lelkesedést, hogy viszontláthatja a fiút. - Tetszik a napszemüveged!
Neked meg jó a piercinged! És ez az illat egyszerűen fantasztikus! -
szuggerált viszont bókokat Vanessa Beverlytől. - így most már
bizonyosságot nyert, hogy beköltözöm hozzád!
- Akkor? Bemegyünk? - kérdezte Beverly mindenféle viszontbókolás
helyett.
A Raves már játszott odabent, és a sor megcsappant a bejárat előtt.
Vanessa határozott léptekkel a biztonsági őrhöz lépett.
- Abrams. Rajta vagyok a vendéglistán - közölte vele. Hirtelen eszébe
villant, hogy Dan most látja majd életében először más pasassal. Hát, ha
még ahhoz is lenne mersze, hogy odabent elkapja Be- verlyt, és a színpad
előtt smárolni kezdjen vele!
Mert Dan biztosan észrevenné!
A biztonsági őr végigmérte őket, és kiakasztotta a bársonykordont.
Ahogy beléptek, Vanessa hallotta, hogy a sorban állók irigykedve
felmordulnak a hátuk mögött. Beverly nem szólt egy szót sem, úgy
viselkedett, mint aki hozzá van szokva az efféle kivételes bánásmódhoz.
A Funktionben hangzavar volt, tömeg, füst és meleg, mint a zenés
klubokban általában. A Raves a tőle megszokott lendülettel játszott, de a
közönség mintha hangosabban énekelt volna, mint Dan. Vanessa egyelőre
nem is látta a fiút, de a hangját hallotta, és abból úgy tűnt, ex barátja
fulladozik valamitől, ami a torkára szaladt.
Törj fel, mint egy tojást!
Égess lyukat az ujjamba, míg magamra találok,
Nélküled találom magam!
Magamon kívül, nélküled, és nélkülöznöm kell,
Hogy gyötörsz, hogy cseszegetsz.
 Hűha, csak nincs egy kis önéletrajzi színezete ennek a dalnak?
A szám vadonatúj volt, Danahg egy hete írta a szövegét, de a Raves-
rajongók kemény magja valahogy megszerezhetett belőle egy
próbafelvételt, és sokan már kívülről tudták. Ordították is torkuk
szakadtából, ami hasznos volt, mert Dan hangját gyakorlatilag nem lehetett
hallani.
Vanessa a tömegen keresztül hátrafurakodott az asztalokhoz. Dan húga
a barátnőjével ott ült az egyik sarokban, bagóztak, és olyan mesterkélten
unott képpel bólogattak a ritmusra, hogy szinte biztosra lehetett venni:
tükör előtt gyakorolták hosszú órákon keresztül.
Beverly a vészkijárat mellett álló egyetlen szabad asztalra bökött, amely
mellett csak egy szék volt.
- Ülj le - mondta Vanessának, ő maga pedig fél fenékkel felkuporodott
az asztalra. - Nem tudom, mennyit bírok még ebből.
A lány összeszorított szájjal helyet foglalt. Ezzel most mi a fenét akart
mondani? Hogy ő, Vanessa nem tetszik neki? Hogy nem akar vele egy
fedél alá költözni? Vanessa egyáltalán nem így képzelte el ezt a koncertet.
Az ő terveiben az szerepelt, hogy ülnek majd egymás mellett egy félreeső
kis zugban, néha véletlenül összeütődik a térdük, egymáshoz ér a
könyökük, és miközben úgy tesznek, mintha Dant hallgatnák, percről
percre jobban egymásba habarodnak.
De talán éppen Dan volt a probléma: ő ugyanis már egyáltalán nem
énekelt, csak a közönség:
Jő nélkülem? Jó nélküled?
Jól van, tudom, tudom.
A dolog nem erről szól. Történetünk, mint a fűnyírás: Látványnak jó
volt, az illata jó volt. De gyötrelmes volt, nagy kicseszés.
Dan csak áll a színpadon a gyomrára tapasztott kézzel, a szemhéja vörös
keretbe foglalta a szemét, zihált a mikrofonba, amit úgy szorított, hogy
elfehéredtek az ujjpercei, és úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Mint a
partra vetett, MTV-s rapsztárnak öltözött hal: iszonyú gáz, buggyos
nadrágban, fertelmes edzőcipőben, gusztustalanul csapzott és egyenetlenül
felnyírt hajjal.
Látod, hova süllyedsz azonnal, ha nem vagyunk együtt? - futott át
Vanessa agyán a kárörvendő gondolat. Igen ám, csakhogy amilyen
szánalmasan festett most Dan, lassan az is kezdett ciki lenni, hogy ismerik
egymást. Vetett egy pillantást Beverlyre: a fiú a bőrfoszlányokat rágcsálta
a körme mellett, és türelmetlenül dobolt a lábával, mint aki buszra vár a
megállóban.
A hangfalakból váratlanul a felszínre igyekvő béltartalom
félreismerhetetlen hangja szólalt meg, Dan pedig letántorgott a színpadról.
A mikrofonnal a kezében! A banda játszott tovább, hangosabban, mint
eddig, hogy elnyomja Dan kierősített, kínlódó öklendezésének háttérzaját.
Úristen, de undorító!
Vanessa megérintette Beverly könyökét.
- Menjünk, ugye? - kérdezte tőle, némi bűntudattal a hangjában. Az sem
volt persze jó érzés, hogy ilyen gyalázatos állapotban hagyja itt Dant,
akivel nemrégen még közös életet terveztek; de hát mit lehet tenni, a fiú
volt az, akit sokkal jobban érdekelt, hogy rock sztár lehet! Különben is,
nyilván van a színpad háta mögött egy sereg bögyös, szőke Raves-rajongó,
akik máris törölgetik Dan homlokát hideg vizes törülközőkkel, akik
kiskanállal töltögetik a szájába az ásványvizet. Dannek őrá már nincs
szüksége!
Beverly bólintott, és leugrott az asztalról.
- Gyere, nézzünk be inkább a képzős haverjaim március óta tartó
partijára - javasolta, és a kezét nyújtotta a lánynak, hogy felsegítse a
székről. Vanessa eddig nem is vette észre, hogy a fiú bal kezének középső
ujja csonka: hiányzik az utolsó ujjperce.
Fúj! Igyekezett nem nagyon feltűnően odanézni; megfogta Beverly
kinyújtott kezét, és gyorsan talpra állt. De jó lenne, ha Dan visszajönne a
színpadra, és ott is tudna maradni, legalább addig, amíg végignézi, hogy
Vanessa egy fiúval együtt távozik a koncertről! Csakhogy a Fuktionben túl
nagy volt a népsűrűség ahhoz, hogy a fiúk kiszúrhassák volt barátnőiket a
tömegben, és Dan egyébként sem volt abban az állapotban, hogy
ilyesmivel foglalkozhasson.
Újabb öklendezési rohama most olyan hangerővel szólalt meg a
hangszórókból, hogy a koncertből alig lehetett hallani valamit.

Fogadj meg egy jó tanácsot, apafej: akármennyire is hozzánőtt a

szívedhez az a rohadt mikrofon, máskor, ha okádnod kell, azért inkább
hagyd fenn a színpadon!
 Idegen nyelvek
Dan nagy szerencséjére Damian és a Raves többi tagja volt annyira
rutinos és laza, hogy nem zavartatták magukat: nyomták tovább a koncertet
attól függetlenül, hogy énekes frontemberük pár lépésre a színpadtól a
belét is kihányta. A mikrofonjából észrevétlenül kivették a hangot, aztán
amint a Dan kis magánjelenetével megzavart szám véget ért, be- lekezdtek
egy régi Raves-slágerbe, amit a fiú most hallott először:

Csináljunk, édes, franciakrémest.

Nyald le a kanalat, elmosom a tálat!

Hát nem csoda, hogy a srácok új szövegírót kerestek.

A közönség beindult, vadul énekelték a dalt, Dan pedig ott maradt hátul,
térdei közé lógó fejjel, és azt próbálta felidézni magában, hogy is került
ebbe a kínos helyzetbe. Mi a halálért lett belőle, a különc, visszahúzódó
középiskolás költőből egy felkapott rock banda trapézgatyás frontembere,
amikor ez a szerep tök nyilvánvalóan ellentétes volt az alkatával?
A buli előtt azt tette, amit Damian tanácsolt: ivott egy kis vodkát, hogy
ellazuljon. Na, jó, nem egy kis vodkát ivott: egy fél üveggel bevert, amihez
jött még egy teljes doboz Camel; de mindettől se el nem lazult, se a
bátorsága nem jött meg, hogy tökösen kiálljon a színpadra énekelni, csak
iszonyatosan felfordult a gyomra.
Milyen meglepő!
A színpad háta mögött alig derengett valami fény, a fapadló pedig
ragacsos volt a kilöttyent sörtől meg a hamutól. Danre újabb okádhatnék
tört rá: a fogát csikorgatta kínjában, összeszorította a szemhéját, és
leküzdötte a hányingert. Egyszer csak érezte, hogy valaki megérinti a
vállát.
- Minzsár jób lesz, mon chére1, sák idjál egy kórty tonikkot, et voliá*:
rendbe is jöttél.
Dan felnézett, és egy gyönyörű, huszonegy-két éves lányt pillantott meg
maga előtt. Az egyik kezében egy üveg Schweppes tonikot tartott, a
másikban egy jégkockákkal teh poharat. Kitöltötte a pohárba az üdítőt, és
odaguggolt a fiú mellé.
- Páransolj. Szitromot nem kérsz, udje?

1 mon chére: kedvesem et voliá: és íme

 Dan köpni-nyelni sem tudott. Tonikot még életében nem ivott vodka
nélkül, de most úgy érezte.
Mindenre kész, csak talpra tudjon állni. A lány hosszú haja aranyszőke
volt, a bőre pedig csodás barna. Fehér, testhez tapadó ujjatlan pólót viselt
és elegáns zöld szoknyát, ami hosszú, bronzszínű combjainak tövét is alig
takarta. Gyönyörű, olajzöld szemmel nézett a fiúra, és fenyőmag illatot
árasztott. Dan elvette tőle a poharat, az ajkához emelte, és óvatosan
belekortyolt. Amilyen az ő szerencséje, az a korty mindjárt elindul
visszafelé, és beteríti a lány álomszép haját! Ám csodával határos módon
semmi ilyesmi nem történt. Ezen felbátorodva ivott még egy kortyot, aztán
egy harmadikat, és minden kortyintásnál tisztult valamennyit a köd az
agyában, ha nem is túl sokat.
-Több nem kell inni - szólt rá a lány határozottan; kivette a poharat a
kezéből, és az üres üveggel együtt egy használaton kívüli erősítő tetejére
tette, aztán visszafordult Dan felé.
- Á konszert után lesz egy kis buli - közölte; álmos, zöld szeméből
magabiztosságot lehetett kiolvasni. - Ott majd tudunk, egy kisít dümálni.
Dan engedelmesen bólintott, mintha tisztán értette volna, miről beszél a
lány. Azt biztosra vette, hogy francia, és ahogy azt mondta: „Ott majd
tudunk egy kisit dümálni", abból úgy tűnt, nem feltétlenül finom és
udvarias csevegés járt az eszében. Csak hát mi a rákot talál vonzónak egy
fiúban, aki ilyen gyalázatosan el van ázva? Lehet, hogy amit a mikrofonba
hörgött, az franciául valami roppant előkelőt és választékosat jelent?
A lány most a kulisszák mögül a zenekart figyelte, amely éppen
befejezett egy számot.
- Még kettőt játszanak et puis finis, oké? - fordult Dan felé.
Dan ismét bólintott. Ez elég jól hangzik. Észrevette, hogy a lány
bronzbarna bokájánál egy tetoválás fut körbe a lábszárán. Először
kígyónak vélte, de mikor jobban megnézte, rájött, hogy egy
összegömbölyödve alvó rókát ábrázol.
Úristen, milyen verset tudna írni erről a rókáról, ha lenne nála egy toll
meg egy jegyzetfüzet, valamint egy jókora doboz extra erős Advil Ultra!
Megköszörülte dohányfüst marta torkát.
- Dan vagyok - mondta rekedten, és kinyújtotta a kezét a lány felé.
Felállni, biztos, ami biztos, nem mert.
A lány elmosolyodott, előtűntek hófehér fogai, meg a szexi kis rés is a
két felső metszőfoga között. Odalépett Danhez, megfogta nyirkos kezét, és
lehajolt, hogy megpuszilja az arcát.
 -Tudom, 'odj ki vadj - lehelte a fülébe. - Etje m 'appalle Monique *.
Hmmm - ábrándozott Dan vodkától bódult fejjel. Ugye franciául a
hányásnak nincs köze a rókához?
 A Yale köszönti New Yorkot
III. Stanford Parris a Carnegie Hill negyedben lakott, az Upper East
Side egyik legrégebbi és legelegánsabb épületében, a Park sugárút 1000-es
számú ház Penthouse-lakásában. Ám az öregúr 18. századi angol
szoborgyűjteményét, Chippendale- stílusú antik bútorait és középkori
falikárpitjait vendégeinek többsége figyelemre sem méltatta: annyira hozzá
voltak szokva az efféle eleganciához, hogy csak annál otthonosabban
érezték magukat a lakásban. Így voltak ezzel van der Woodsenék is.
- Az unokám nagyon rá akart beszélni, hogy valamelyik szállodában
rendezzem meg a partit - vallotta be III. Stanford Parris Mr. van derWood-
sennek, miközben kezet rázott vele -, vagy legalább a New York Yacht
Clubban - tette hozzá, és rákacsintott Mrs. van derWoodsenre. - De én
semmiképpen sem akartam lemondani arról az élvezetről, hogy ennyi
gyönyörű asszonyt vendégül lássak a lakásomban!
Serena anyjának bájos mosolya ezt mondta: „Beszélhetsz nekem, amit
akarsz, vén kujon, engem úgysem veszel le a lábamról!", Serena pedig
kuncogott a jeleneten. Még a végén kiderül, hogy ez a vénséges vén Stan
Parris nem is olyan rossz arc. Ő is kezet fogott a rozoga New England-i
arisztokratával, aztán lábujjhegyre állva kacér csókot nyomott fonnyadt,
ráncos arcára, csak hogy a szüleit kiakassza.
- Nem mondom! - kiáltott fel Mr. Parris. - Ezek aztán tudják ott a Yale-
en, hogy mit csinálnak!
- Na, csak nyugi, nagyapa - figyelmeztette az öreget egy magas, szőke
srác, akinek állati helyes gödröcske volt az állán, és az arccsontjába is bele
kellett szeretni. - Ne felejtsd el, hogy a szíved már nem a régi! - tette hozzá
a fejét csóválva.
- Én nem a magam szívéért aggódom - dörmögte Mr. Parris, és ráncos
kezével átölelte a fiatalember vállát. - Miss Serena van derWoodsen,
engedje meg, hogy bemutassam az unokámat, V. Stanford Parrist.
Miből gondolják ezek, hogy bárkit is felizgat, hány Stanford Parris él a
világon?
Serena arra számított, hogy a fiú zavartan elpirul, és motyog valami
olyasmit, hogy tökre elég, ha Stannek szólítja; de az semmi ilyesmit nem
mondott. Látszott rajta, hogy úgy gondolja: nincs frankóbb dolog a nemesi
címnél. Hogy hívják ezt a hólyagot az osztálytársai? Numeró Ötnek?
Penta- Stannek?
- Itt a névtáblád, szívem - ragasztott fel Serena pólójára, a melle
magasságában egy lökhárítómatrica méretű öntapadós vignettát az anyja. A
névtáblára kék alkoholos filccel ez volt írva: Serena van der Woodsen,
leendő elsőéves; és felragasztva úgy nézett ki, mint egy fertelmesen ronda
csőtop.
- Köszi, anya - felelte Serena, mint akinek semmi kifogása a dolog
ellen; aztán kidüllesztette a mellét, és két kezének lassú, körkörös
mozdulataival felsimította magára a vignettát. Az összes jelen lévő pasas
felhördült a látványtól, és valamennyinek beindította a fantáziáját, hogy a
Yale kollégiumai koedukáltak.
A van derWoodsen család korán érkezett a partira, még alig néhány
vendég lézengett a szobákban. A Hugó Boss öltönyös, nyakkendős fiúk
meg a hosszú Tocca szoknyát és blúzt viselő lányok a szüleik mellett
lapítva félszegen mosolyogtak, és vedelték a pezsgőt. Az egész jelenetről
Serenának az első szalontáncórája jutott eszébe. Csak az még ötödikben
volt.
Valaki megérintette a vállát: Serena megperdült a tengelye körül. Mrs.
Archibalddal, Nate francia származású, hisztérikus, némileg idegbeteg
anyjával találta szemben magát. Az asszony borostyán sárgára festett
tincseit a fodrász leomló, göndör hajzuhataggá formázta, keskeny ajkai
pedig brutális tűzoltó pirosra voltak festve. A nyakát hatszoros rózsaszínű
igazgyöngyfüzér körítette, és ugyanilyen gyöngyök díszítették a
fülbevalóját is. Christian
Louboutine cipője sarka hiába volt majdnem nyolc centis, az asszony
mégis feltűnően alacsonynak tűnt. Csillogó, ónszürke, pánt nélküli Oscar,
de la Renta selyem estélyi ruhát viselt, a kezében pedig apró, aranyszínű
retikült és egy aranyozott színházi látcsövet tartott: egyértelmű volt, hogy a
férjével együtt csak beugrottak a partira az operába menet. Jobbról-balról
megcsókolta Serenát, és közben a fülébe suttogott:
- Nem láttad a fiamat? - kérdezte, és zöld szeme szikrákat szórt.
Serena megrázta a fejét.
- Nem. Viszont Blair... - kezdett bele valamibe, de elharapta a szót.
Nem volt róla meggyőződve, kell-e tudnia Mrs. Archibaldnak, hogy Blair
és az ő kisfia bezárkózott a Plaza Hotel egyik lakosztályába, és ott
reggeltől estig szerelmeskednek. - A mobilján tetszett már hívni? -
kérdezte inkább.
 Mrs. Archibald tikkelő szemmel meglóbálta a látcsövét a levegőben.
- Na, mindegy, édesem - sóhajtotta, aztán heves selyemsuhogás
közepette elindult, hogy megkeresse a férjét, az admirálist.
Penta-Stan még mindig ott állt Serena mellett: nyilván úgy gondolta,
nem is lehet másképp, mint hogy a legjóképűbb szőke fickó és a
leggyönyörűbb szőke lány egymással beszélget egy ilyen partin. Egy nő,
aki a cateringesek fekete egyenruháját viselte, ekkor egy pohár pezsgőt
nyújtott oda Sere- nának.
- És a te névtáblád? - kérdezte a lány Penta- Stantől, miközben
lecsekkolta a fekete Oxford szövet inget, amit a fiú nyakkendő nélkül vett
fel, és aminek legfelső gombját nem gombolta be.
Micsoda kis lázadó!
Stan elmosolyodott, és megköszörülte a torkát.
- Azt hiszem, nincsen rá szükségem - felelte.
Aha, szóval azt hiszed, mindenkinek kötelessége
tudnia, hogy ki vagy!
Serena elérkezettnek látta az időt, hogy megpattanjon a partiról: végül is
tíz percet már eltöltött itt, mit akarnak még tőle a szülei? Csakhogy ekkor
az idősebb Mr. Parris odacsoszogott hozzájuk, ő pedig nem akart
udvariatlan lenni az öreggel.
- Képzelje, mit árult el nekem magáról az édesanyja épp az előbb -
szólította meg III. Stanford Parris a lányt. - Azt mesélte, hogy maga
csodálatos színésznő! - búgta sármos New England-i akcentusával,
miközben sötétkék-bordó csíkos csokornyakkendőjét igazgatta. - Képzelje
csak, annak idején, amikor én jártam a Yale-re, ami akkoriban még tiszta
fiúiskola volt, tizenkilenc színdarabban játszottam főszerepet! Van is
néhány fényképem az előadásokról, ha esetleg érdeklik...!
- Ugyan, nagyapa! - förmedt az öregúrra Penta- Stan, mert igencsak
díjazta volna, ha befogja a száját.
- Nagyon is érdekelnek! - felelte Serena felcsillanó szemmel.
Iszonyatosan szeretett régi fotókat nézegetni: bejöttek neki a hihetetlen
műgonddal megalkotott ruhák, a teátrálisan tupírozott frizurák, és ahogy az
emberek kényesen ügyeltek rá, hogy a kalapjuk, a kesztyűjük és a táskájuk
passzoljon a cipőjükhöz.
Penta-Stan a homlokát ráncolta zavarában. Érthetetlen volt számára,
hogy Serena képes őt faképnél hagyni ráncos, rozoga nagyapja kedvéért. A
lány ugyanazt a bájos mosolyt villantotta rá, amit az előbb az anyja az
idősebb Mr. Parrisre, aztán követte az öregurat az egész lakáson keresztül,
majd a szűk belső lépcsőházban le a könyvtárszobába. Úgy tűnt, az idős
férfi jobb lábának van valami baja: a lépcsőn lefelé menet csak a másikra
tudott teljesen ránehezedni, ettől kissé féloldalasan járt. Serena félt, hogy
talán el is esik, ezért megfogta elegáns, hajszálcsíkos szürke zakójának
könyökét.
A könyvtárszoba csokoládébarna tapétáját kékarany színű Bourbon
liliomok díszítették; a mennyezetről három kristálycsillár függött, a
gyönyörű, festett antik kártyaasztalt pedig négy csokoládébarna bőrhuzatú
klubfotel vette körül.
- Nézze csak, itt vagyok én, a Hamlet-hen - mutatott az öreg egy jókora
fekete-fehér fényképre, ami a kandallópárkány fölött lógott a falon. Serena
arra számított, hogy a képen páncélruhában pillantja meg a fiatal Mr.
Parrist, ahogy uralkodói méltósággal, határozottan, szigorúan néz az
optikába. Ehelyett egy gyönyörű, hosszú és vékony arcú ifjú hölgyet látott,
az állán a jellegzetes gödröcskével. A lány hanyatt feküdt, hosszú
szempillái lehunyva, két keze a mellén összekulcsolva, kibontott, szőke
hajába belefont százszorszépekkel.
- Ez tényleg Stanford bácsi? - kérdezte Serena ámulva.
- Szemrevaló fiú voltam akkoriban - nevetett az öregúr. - így aztán rám
osztották Ophelia szerepét.
Serena csak bámulta a fényképet.
- Iszonyú csinosnak tetszett lenni - ismerte el.
- Magam is szeretem azt gondolni - paskolta meg Mr. Parris Serena
kézfejét. - És mennyivel jobban tudtam haldokolni, mint a többiek a
drámakörből!
Odabicegett a mosogatós bárpulthoz, két ólomkristály poharat teletöltött
skót whiskyvel, és letette őket a kártyaasztalra. Aztán a könyvespolcról
levett egy kopott, zöld bőrkötésű fotóalbumot, belelapozott, és az egyik
klubfotel felé intve hellyel kínálta Serenát.
- Na, csak vigyázzon, kisasszony, mert képes vagyok akár több száz
fényképet is megmutogatni magának! - figyelmeztette a lányt.
Serena leült, és ivott egy korty whiskyt; aztán kényelmesen
elhelyezkedett a fotelban, a lábát maga alá húzta, és a kezébe vette az
albumot. Kellemesen, otthonosan érezte magát az öregúrral, és őszintén
érdekelték régi, Yale-es fényképei. Ahogy elmélyülten lapozgatta a vaskos
kötetet, és alaposan szemügyre vette a varázslatos, fekete-fehér fotókat,
amik a fiatal III. Stanford Parris és drámakörös társai színpadi próbáin
készültek, ráeszmélt: eddig soha nem gondolt rá, hogy nemcsak az
egyetem helyett vagy az egyetem mellett, hanem magán az egyetemen is
megpróbálkozhatna a színjátszással. Kiválóan el tudta képzelni, hogy Mr.
Parrishez hasonlóan ő is eljátssza Opheliát: amikor halni kell, lassan
leereszti szempilláit, és elkornyad, mint egy szál virág.
- Ez pedig itt A makrancos hölgy - magyarázta Mr. Parris egy újabb
fényképre mutatva, amin ugyanaz a hosszúkás arcú szépség volt látható,
mint az elsőn: sötét szeme szikrát szórt, gödröcskés állát megvetően
előreszegte. - Micsoda egy boszorkány ez a Katalin, igaz?
Serena elmerült a fotó tanulmányozásában. Ez a Makrancos Kata III.
Stanford Parris alakításában őrületesen emlékeztette valakire, csak nem
tudott rájönni, hogy kire.
Segíthetünk? A keresztneve B-vel kezdődik!
A lány csak lapozgatta tovább az albumot, az agyában pedig egymást
kergették a gondolatok. A Yale volt az az egyetem, ahonnan nem üldözték
tolakodóan nyomulós e-mailekkel és túlbuzgó rajongói levelekkel. Még a
The Whififenpoofsban ís volt annyi jó ízlés, hogy ne bombázzák nap, mint
nap a postaládáját kérdésekkel, hogy mikor érkezik New Havenbe (mert az
egyetem híres capella férfikórusának tagjai ragaszkodnak hozzá, hogy ők
cipeljék majd be a bőröndjeit), vagy, hogy meghívhatják-e egy kávéra,
vagy ilyesmi. És főként nem faggatták Damianról, akit életében nem is
látott.
Mr. Parris megérintette Serena térdét, és így szólt:
- A maga arca igazi főhősnő arc. Tudják ezek ott a Yale-en, hogy mit
csinálnak!
- Komolyan tetszik gondolni? - kérdezte a lány lelkesen. Egyik
pillanatról a másikra úgy érezte, marhaság lenne itt hagyni a Yale-es partit
egy Raves-koncert miatt; sőt az öregúr iránt érzett tiszteletből már
majdhogynem azt is megbánta, hogy nem a tetőtől talpig sötétkék-szürke
szerelést vette fel, amit az anyja kikészített neki. Ö lesz a Yale történetének
legsikeresebb drámaköri főhősnője III. Stanford Parris óta! És hát New
Haven igazán nincs messze New Yorktól, úgyhogy a modellkarrierjével
sem kell felhagynia; sőt jelentősebb színpadi gyakorlattal a tarsolyában
arra is esélye nyílík, hogy filmes szerződést kapjon. Blaír ugrálni fog
örömében, ha megtudja, hogy együtt fognak egyetemre járni: persze csak
az után fogja megtudni, hogy ő is bekerült a várólistáról a Yale-re. Mert
hát olyan esetekben, amikor Serena megkapott valamit, amit ő is szeretett
volna, Blaír kissé kiszámíthatatlanul bírt viselkedni.
Kissé?!
 Hívatlan vendég
megértő szívre talál a partin
-Te aztán bátor vagy! - köszöntötte a liftből egyedül kilépő Blairt egy
magas, szőke, az állánál kigombolt, fekete oxfordszövet inges fiú III.
Stanford Parris country clubbá átlényegült lakásában. - Mindenki mást a
szülei rángattak el ide, de olyan srác is volt, aki hirtelen lelécelt otthonról,
úgyhogy az ősei nélküle jöttek el.
Na, vajon ki lehetett az a srác?
- Ja, egyébként V. Stanford Parris vagyok - nyújtott kezet a fiú olyan
mosollyal, mintha ezt mondaná: „De hát ezt nyilván úgyis tudod."
A lány visszamosolygott rá. Bejöttek neki az arisztokrata srácok, pláne a
magasak és szőkék, akiknek gödröcskés az álluk, és ezek közül is
különösen azok, akik szeptembertől a Yale hallgatói lesznek.
- BlairWaldorf- mutatkozott be ő is, és megszorította a fiú kezét. Aztán
az ujjával babrálni kezdte a világoskék szaténszalagon fityegő, gravírozott
Cartier medált a nyakában: azt a bizonyos ékszert, amit egy fél órával
korábban a kishúgától nyúlt le. Egyszerű aranylapocska volt, és csak
egyetlen szót véstek bele dőlt betűkkel, a kislány nevét: Yale. - A szüleid
itt vannak valahol? - kérdezte.
- Nem, elutaztak Skóciába. Van ott egy kastélyunk - közölte Penta-Stan,
de megpróbált úgy csinálni, mintha nem felvágásból mondaná.
- Nekünk is - nevetett fel Blair. - A nagynéném abban lakik.
Ó, hát nem aranyos? Ha összeházasodnak, és Skóciába mennek
nászútra, felváltva lakhatnak a két kastélyban!
- Egyébként a partit a nagyapám adja. Én csak azért jöttem el, hogy... -
Penta-Stan elhallgatott és a torkát köszörülte, mint akinek hirtelen kiment a
fejéből, miért is jött el. De az is lehet, hogy csak túl sok whiskyt döntött
már magába. - Szóval hogy megalapozzam az évfolyamunk jó hangulatát -
bökte ki végül.
Blair egymáshoz dörgölte két ajkát, hogy elkenje rajtuk a nem kevés
szájfényt. Szóval ez a srác Stanford Parris unokája. Keresnie sem kellett,
tök véletlenül elsőre belebotlott a Yale legbefolyásosabb öregdiák-
famíliájának legfiatalabb tagjába! Ha van a világon ember, aki el tudja
intézni, hogy a várólistáról bekerüljön az egyetemre, hát ő az!
 - Ilyet még nem is láttam - bökött Penta-Stan a lány nyakában lógó
Yale-es medálra. -Te aztán jól rá vagy indulva a leendő sulidra!
Hát így is lehet fogalmazni...!
Biair a feje búbjáig elvörösödött. Számított az efféle megjegyzésekre, és
el is tervezte, mit felel rájuk; valami ilyesmit: „A szüleimtől kaptam a
medált ajándékba, aznap csináltatták, amikor kiderült, hogy felvettek." De
most úgy érezte, jobb, ha megmondja az igazat. Lábujjhegyre állt, a
tenyerét ellenzőül odatartotta Penta-Stan arisztokrata fülkagylójához, és
belesúgta:
- Igazából még nem vagyok bent a Yale-en. Csak a várólistára vettek
fel.
- Nem nagy ügy - nevette el magát a fiú együtt érzően. - Majd
meglátjuk, mit tehetünk az ügy érdekében.
A tálcáról, amit épp ekkor vittek el mellettük, leemelt két
pezsgőspoharat, és az egyiket odanyújtotta Blairnek. Koccintottak; a lány
hátán bizsergés futott végig. Biztos volt benne, hogy most csinálja meg a
szerencséjét.
És nem is csak egy vonatkozásban!
Ebben a pillanatban selyemruha suhogását hallotta a háta mögül, és egy
Chanel N" 5 illatfelhő közepén Nate anyja már ölelte is át a nyakát.
- Szervusz, drágám. Nate veled van? - kérdezte Mrs. Archibald
rájátszottan franciás akcentusával.
Jó kérdés!
Blairnek semmi kedve nem volt hozzá, hogy elmagyarázza Penta-
Stannek, ki az a Nate, de azt sem akarta, hogy Mrs. Archibald azt higgye,
egyáltalán nincs képben, hogy merre járhat a barátja.
Mindeközben azt a benyomást sem szerette volna kelteni, hogy titkol
valamit az asszony elől. Igazság szerint ő is veszettül kíváncsi volt rá, hol
lehet Nate: csak hogy szétrúghassa a valagát.
- Tegnap óta a Plazában lakom, és nem férek hozzá az e-mailjeimhez -
felelte tétován. - Az a gyanúm, hogy Nate mobilja tönkrement, vagy
valami ilyesmi, mert második napja nem veszi fel.
-Tudom - csücsörítette össze égővörösre rúzsozott ajkait Mrs.
Archibald. - A kertészünk megtalálta a telefont a tetőteraszon - mondta, és
úgy vonta fel ceruzával vastagon kihúzott szemöldökét, mint aki
borzalmasan gyanakszik valamire. - Édesem, egész biztos nincs ott veled
az a tróger fiú a szállodában?
 Blair zavartan Penta-Stanre sandított, aztán, hogy hangosan ne kelljen
válaszolnia a kérdésre, csak megrázta a fejét. Istenem, mennyire megalázó
beismerni a barátunk anyjának: nem, nem sikerült a fiát rávennünk, hogy
bezárkózzon velünk egy szállodai lakosztályba, hogy napokon át vadul,
szenvedélyesen szeretkezzünk! Igen, volt ilyen tervünk, de felsültünk vele.
- Hát jó - törődött bele Mrs. Archibald, és jobb- ról-balról megcsókolta a
lány arcát. Csakhogy közben a mosolya ezt mondta: „Egy szavadat sem
hiszem el, édesem, de el fogunk késni az operából, úgyhogy c'est la vie2."
- Ha mégis látnád Nate-et,
* c'est la vie: ilyen az élet drágám, kérlek, mondd meg neki, hogy a
szülei borzasztóan mérgesek rá, és elmentek megnézni a La Bohémé '^-et.
Blair a háta mögött összekulcsolt kézzel engedelmesen bólintott. De
tényleg, hol a büdös francban van Nate? A lány figyelte, ahogy Archibald
admirális felsegít a nejére egy gyöngyözött selyem Oscar de la Renta
pelerint, aztán a karját nyújtja neki, és együtt elindulnak a lift felé.
Megfordult a fejében, hogy odamegy a férfihoz és köszön neki, de Nate
apja hírhedt volt heves vérmérsékletéről. Ha most be van rágva a fiára,
jobb messzire elkerülni.
És különben is, ennél e pillanatban sokkal fontosabb dolga van.
Haladéktalanul flörtölnie kell V. Bejuttatlak a Yale-re Parrisszel.
Blairnek feltűnt, hogy a fiú ujján egy antik gyűrű van, amit mintha a
Yale címere díszített volna.
-A nagyapámé volt - magyarázta Penta-Stan. - De nekem adta, amikor
felvettek. A nagyapám egész élete a Yale-ről szól. Be is mutatnálak neki,
de bezárkózott a dolgozószobájába egy szőke bombázóval, és ki tudja,
mikor kerül onnan elő. Nem mintha pedofil lenne, szerintem a Yale-es
történeteivel untatja éppen halálra a csajt.
Blair végigpásztázta tekintetével a helyiséget. Ez a „szőke bombázó"
aligha lehet más, mint Serena. Az öreg Mr. Parris igazgatósági tag aYale-
en, azaz sokkal befolyásosabb, mint az unokája. Milyen kurva jellemző
Serenára, hogy idejön a partira és kisajátítja magának az egyetlen embert,
akinek valószínűleg egy szavába kerülne, és Blair egyszer s mindenkorra
bent lenne álmai egyetemén!
Egy cateringes pasas lépett oda hozzájuk, elvette a kezükből az üres
pezsgőspoharat, és mindkettőjüknek adott helyette olyat, ami tele volt
pezsgővel.

2 La Bohémé-. Bohémélet (Puccini operája)

 - Igyunk aVale-re! - emelte meg a poharát Penta-Stan, aztán koccintott
Blairrel.
Blair a medálját babrálva egy hajtásra kiitta az italt; közben azon agyalt,
megkérheti-e a srácot, hogy mutassa be a nagyapjának. Penta-Stan
közelebb lépett hozzá, és lejjebb billentette arisztokratikus állát.
- Ne aggódj - duruzsolta megnyugtató hangon, mintha csak olvasna a
lány gondolataiban. - Bármit kérhetek nagyapától, azonnal megteszi a
kedvemért!
Blair ujjai ráfeszültek a pezsgőspohár talpára, megrebegtette a pilláit, és
iszonyatosan koncentrált, hogy el ne piruljon, mint egy debil kiscsaj.
Mekkora mákja van, hogy kifogta magának a fiatalabbik Stanford Parrist,
aki rohadt jó pasi, Serena meg cseszheti az idejét az öregebbel, a
kriptaszagú vénemberrel!
- Az előfelvételin lesmároltam a felvételizte- tőmet - bukott ki belőle a
vallomás önkéntelenül. Nem erre az epizódra volt a legbüszkébb életéből,
de azt akarta, hogy Penta-Stan tudja, milyen reménytelennek tűnő
helyzettel áll szemben.
A fiú elragadtatottan mosolygott.
- Van itt, nagyapa lakásában egy szobám, mindjárt a folyosó végén. Ott
tartom az öreg Yale-es évkönyvgyűjteményét; nincs kedved megnézni?
Blair felkacagott, mint egy boldog kislány. Hát nem fantasztikus?
Összehozta a sors egy sráccal, aki ugyanúgy rá van zsongva aYale-re, mint
ő! Lázas izgalommal követte Penta-Stant a szobájába, és már alig várta,
hogy megcsókolja az évkönyveket.
Hogy megcsókolja?!
Miért is ne? V. Stanford Parrisszel több dolog köti össze, mint
akármelyik pasival, akivel eddig dolga volt, beleértve a húgyagyú,
kámforrá vált barátját is, aki szeptembertől már biztosan Yale-es lesz, és
akiben nincs egy csepp együttérzés, és aki totálisan hasznavehetetlen!
Ja, így már más. Akkor valószínűleg nem a megcsókolja volt a
nyelvbotlás.
 N kapitány
elhagyja a hajót
- Hoppá! Azt hiszem, én fogok nyerni! - nevetgélt Lexie, és bekapott
egy újabb fél Oreo kekszet.
- Ez szép volt! - felelte Nate, és meg sem próbált elhúzódni a lány
csokoládé ízű ajkai elől.
Lexie találta ki, hogy szívjanak el még egy dzsoíntot, és dámázzanak
Oreókkal, úgyhogy a szabályokat ís ő állította fel. Ha fekete színű egész
kekszeinek valamelyikével átugrotta, és ezért levehette Nate valamelyik
figuráját (a fiú játszott a fél kekszekkel, amiknek a töltelékes, fehér oldaluk
volt felül), megehette a levett korongot, és szájon csókolhatta Nate-et.
Nate nemigen élte bele magát a játékba, azaz tulajdonképpen hagyta,
hogy Lexie nyerjen, de itt a fedélzeten, ahol a többiek is ott voltak, mégis
szívesebben csókolózott vele, mint fent az árbockosárban, ahol kettesben
lettek volna, és az egyik dolog után törvényszerűen következett volna a
másik, mígnem...!
Bár azért nyilván odafent sem hagyta volna, hogy valami komolyabb
történjen! Ugye?
Nate szokás szerint Blair átkától szenvedett: ha más csajokkal
marháskodott, közben semmi egyébre nem tudott gondolni, csak Blairre,
meg arra, hogy milyen lenne ővele marháskodni. Ettől bűntudata is lett
mindig, meg be is gerjedt iszonyatosan, ami egyszerre tette nehezen
elviselhetővé és nehezen abbahagyhatóvá a más csajjal való marhásko-
dást.
Amíg Lexie az ajkára tapadt, a fiú nyitva tartotta a szemét; összenézett
Jeremyvel, aki a fedélzet túlsó végében egy hosszú, barna hajú, húsos karú
csajjal smárolt, akit Nate korábban sosem látott. Hirtelen az az érzése
támadt, hogy megint hetedikes, és házibuliban van, az olyan fajtában, ahol
mindenki csak fekszik a földön valakivel, és csókolózik, mert mindenki
meg van róla győződve, hogy ez ilyenkor a teendő, akkor is, ha
kellemetlen egy lány nyelvét egy órán át szopogatni anélkül, hogy az
ember inna legalább egy korty vizet vagy valamit. Egyetlen ilyen bulira
emlékezett csak, ahol mindez nem esett nehezére: az nyolcadikban volt
(vagy lehet, hogy hatodikban?), és Blairrel csókolózott hosszan Serena
ruhásszekrényében. Olyan hosszan csókolóztak meg dumáltak odabent,
hogy végül már Serenának kellett kirángatnia őket a szekrényből, nehogy
az egész buliból kimaradjanak. De rohadt jó lenne, ha Blair egy kis
csónakkal most a Charlotte mellé húzódna, és azon a gerjesztő,
közönséges hangján, amin akkor kiabált vele, amikor csak egy kicsit volt
rá dühös, átordítana neki, hogy a kurva életbe, nőjön már fel! De tényleg,
hol a francban van Blair? - tűnődött Nate bódult, állandósult
zavarodottságában. - Miért nincs itt mellette?
Hahó, hapsikám, észnél vagy? Térj már magadhoz!
Lexie lehunyt szemmel, hevesen zihálva nyalta falta Nate száját. A
nyelvének csoki- és sör íze volt, ami meglehetősen szerencsétlen
párosításnak bizonyult. A fiú már alig várta, hogy lelökhesse az öléből: le
akart menni a fedélzetközbe, hogy felhajtson egy-két pohár hideg vizet.
Azt is alig várta, hogy megmondhassa Blairnek: minden a legnagyobb
rendben lesz közöttük, még ha most volt is ez a fura kis közjáték a hajóval;
csak azt kell kivárni, hogy visszatérjenek a Bermudákról vagy New
Jerseyből, vagy honnan a rákból, ahova most mennek.
Tekintete a távolba révedt, a szárazföld irányába. A nap már lemenőben
volt, a hajó egy ideje végre az óceánon evickélt. A sötét víztömeg csendes
volt, a horizonton néhány halászhajó fehérlett. Nate már órák óta nem
nézett rá a Charlotte navigációs rendszerére. A hajót a számítógépes
automatika irányította, amióta csak elindultak, de Nate, a társaságból
egyedül, kormányozni is tudta volna, azaz valamelyest ő volt felelős
mindannyiuk biztonságáért. Úgy gondolta hát, talán nem lenne rossz, ha
ellenőrizné a műszereket.
Ja. Nem lenne rossz.
Elhúzódott Lexie-től, és rekedt hangon a fülébe súgta:
- Fel kell mennem a hídra.
A lány lecsúszott az öléből, szájába vett egy Ore- ót, aztán elkapta és
megszorította Nate bicepszét.
- Micsoda izom! Hú, Nate, tök régóta szeretnék eljutni a Bermudákra!
A fiú átlépdelte betépett, bepiált, félálomban a fedélzeten szanaszét
heverő társait, úgy igyekezett a hajó tatja felé, hogy felmásszon a
parancsnoki hídra. Egy srác, akivel együtt járt vallástörténet órára, a
Charlotte egyik narancssárga mentőmellényében ült a lépcsőn,
harmonikázott, és egy régi NeilYoung-számot énekelt:
 Helpless, helpless, helpless, helpless.
Nate háta végigborsódzott: erről az egész jelenetről a Titanic jutott az
eszébe (amit Blair nem is egyszer, hanem négyszer nézetett meg vele),
annak is a hajó elsüllyedését megelőző képsorai.
Charlie-t és Anthonyt ott találta a hídon: az ajtót magukra zárva,
törökülésben ültek a padlón, és szívták a vízipipát. Meztelen felsőtesttel
azon versenyeztek, melyikük tudja jobban kitolni a hasát, ami már csak
azért is röhejes volt, mert a két csont és bőr srác testalkata a homorúhoz
közelített.
- Csá! - köszönt rá Nate-re Anthony. - Tudod, mi jutott eszünkbe? Lehet
a Bermudákon szörfözni?
- Mert akkor nem lett volna hülyeség elhozni a deszkáinkat - folytatta a
gondolatot Charlie.
Nate csak a fejét csóválta, és válaszra sem méltatta haverjait. A
parancsnoki híd annyira megtelt füsttel, hogy alig tudta leolvasni a
kijelzőket. Annyit azért ki tudott silabizálni, hogy valahol Cape May
környékén járnak; ez azt jelenti, hogy ha nem 0,8-cal, hanem esetleg
normális utazósebességgel indulnak el visszafelé, valamivel több mint
három óra alatt elérik a New York-i öbölt. Ott kikötnek, és ő már húz is a
Plazába.
Csupán egy teljes nap késéssel!
A fiú ránézett a képernyőre, amin a Charlotte-ra bejövő sms-ek jelentek
meg; ide a hídra többnyire más hajókról és a kikötőkből érkeztek üzenetek.
Most harminchét is összegyűlt egy bizonyos Ad- Arch@nextel.net címről,
azaz Nate apjának mobiljáról.
Nathaniel, anyáddal az operába mentünk.
Nathaniel, azonnal fordulj vissza a hajóval!
Értesítettem a Parti Őrséget. Parancsuk van,
hogy tartóztassanak le.
Nathaniel, anyád nagyon ideges miattad!
Fordulj vissza a hajóval, kisfiam!
És így tovább.
- Bassza meg! - sziszegte Nate. Látta maga előtt az anyját, ahogy
fekete estélyi ruhájában ül a Metropolítan-beli páholyukban és zokog, az
apja meg
közben dühödten döfködi a mobilja billentyűit. Ugyanakkor persze az is
igaz, hogy Nate anyja minden operát végigzokogott, ez hozzátartozott
tragikus sorsú francia hercegnő szerepéhez.
 Mind a harminchét sms az utolsó két órában érkezett, úgyhogy azt azért
megint csak nem lehetett mondani, hogy az Archibald szülők másfél napja
halálra izgulják magukat a fiukért. A nyers hangtól, amit az apja ilyen
esetekben megütött, Nate általában maga alá piszkított, de most szinte örült
neki: már régóta csak az ürügyet kereste, hogy lefújhassa a Bermuda-
akciót, és visszatérhessen Blairhez. Hát tessék, most itt volt az ürügy.
Odalépett a navigációs rendszer vezérlőjéhez, és betáplálta a Battery
Park koordinátáit, amelyek sárga krétával a parancsnoki híd falán függő
táblára voltak felírva. Amint leütötte az ENTER-t, a motor elcsendesedett,
a hajó süllyedt egyet, aztán himbálózni kezdett, amíg a teljes száznyolcvan
fokos fordulatot végre nem hajtotta. Akkor Nate megadta az új sebességet:
55 km/h-val irány hazafelé! A faliórára pillantott: 20:29. Éjfélre már
ágyban is lesz Blairrel.
- Hé, mi a szart csinálsz a gépen? - kérdezte An- thony, aki még mindig
a padlón ült. - Leckét?
Nate elvigyorodott és megrázta a fejét. Letüdőz- te a füstöt, amit a fiúk
kifújtak, és kellemesen beleborzongott. Blair odáig lesz a boldogságtól,
amikor bekopog az ajtaján, és kénytelen lesz megbocsátani. Ő pedig egy
pillanat alatt el is feledteti vele, ami történt.
Feltéve persze, hogy ott találja Blairt a Plazában. És feltéve, hogy
egyedül találja ott.
 Twisted Little Sister
- Vedd le a cipőd! Vedd le a cipőd! Vedd le-e-e... a ci- pő-ő-őd! -
visította Damian a mikrofonba a Japán étterem utolsó refrénjének utolsó
sorát. A szövegét Dan írta, ez volt az együttes legújabb, slágergyanús
száma, és ezt szánta a Raves a szombat esti koncert befejező számának.
- Ha most kislisszolunk, még a tömeg előtt, nem kell órákat várnunk egy
szabad taxira - mormogta Elise diszkréten Jenny fülébe.
Mondott valaki olyat, hogy már indulni szeretne?
Jenny rágyújtott egy cigire, mintha meg sem hallotta volna barátnője
szavait. Meg akarta várni, amíg a klub többé-kevésbé kiürül, hogy
alaposabban szemügyre vehesse magának Damíant. Hogy megnézze,
vörösesszőke haja magától áll égnek, vagy recseg-ropog rajta a zselé. Hogy
lecsekkolja, a fogsora tényleg annyira szabályos és hófehér-e, mint
amilyennek az ő asztaluktól látszott. Hogy hallgassa egy kicsit az íres,
orrhangú beszédét, amiről a szólógitáros annyira híres volt. Te jó isten,
milyen bicepsze van ennek a srácnak! A dobos sem kutya, szó se róla, de
meg kell hagyni: az igazán jó pasi az együttesből tényleg Damian.
Hihetetlen energia árad belőle, mint akit felhúztak, és csak pörög, pörög.
Ha most nem húzza azonnal haza a csíkot, Dan talán még be is mutatja
őket egymásnak; akkor ő valahogy elkottyintja, hogy Serena az iskolatársa
és barátnője, és máris kiderül, Damian tényleg együtt van-e vele.
Igen, így lesz; már ha Dan még él egyáltalán.
Damian lecsapta az utolsó akkordot a gitárján, aztán letette a hangszert,
és szokása szerint a közönség közé hajította a pólóját. Aztán csodás
karizmait megfeszítve, csak a két kezével felkapaszkodott a tűzoltópóznán,
és eltűnt szem elől.
- Hú, de vagány! - jegyezte meg gúnyosan a dobos. Felállt,
kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, aztán elkapta a dobszék alatt álló
sörösüveg nyakát, és egy hajtásra kiitta a maradékot. Miután visszatette a
palackot a földre, a nyakát kezdte nyújtogatni, mintha keresne valakit a
nézőtéren.
Jennynek vad bizsergés futott végig a bőrén. Lehet, hogy őt keresi?
Na, várjunk csak! Az előbb még mintha úgy lett volna, hogy már nem a
dobosra van ráindulva!
 - Na, induljunk - sürgette a lányt Elise. Felállt az asztaltól, és
megigazgatta magán a blúzt. - Odakint boksz lesz a taxikért.
A basszgitáros nekilátott, hogy letekerje és kikapcsolja az erősítőket,
szétkapja a kábeleket, de a dobos még lazán beleböfögött az egyik
mikrofonba.
Fúj, de undorító!
Jenny úgy vihogott, mintha ennél a hangnál kecsesebbet, kellemesebbet
még életében nem hallott volna.
- Indulj, ha akarsz, én még maradok - közölte barátnőjével. Úgy volt,
hogy a szombat éjszakát és a teljes vasárnapot Elise-éknél tölti, de hát a
mostanihoz hasonló alkalmak ritkán kínálják magukat tálcán.
Alkalmak? Mire? Hogy megismerkedjen híres rock sztárokkal, vagy,
hogy kirúgjon a hámból, amennyire csak lehet?
A tömeg oszlani kezdett: ki a mosdók felé indult meg, ki a kijáraton
keresztül az utcára. Elise csak ácsorgott tétován az asztal mellett, nem
tudta, mit kéne tennie. Jenny letüdőzött egy újabb kocabagós slukkot, és
feszülten dobogott a lábával. És egyszerre csak ott állt előtte, teljes
életnagyságban: a Raves dobosa!
Hát nem volt egy Damian, de azért sokkal nem maradt el mögötte.
- Helló, Lloyd vagyok - mutatkozott be. Az ujjperceit ragtapasszal
tekerte körbe, mint a bokszolók; sötét, gondosan nyírt haja és jó kisfiús,
rózsaszín-zöld csíkos Lacoste pólóinge csatakos volt az izzadságtól. - Te
meg Jennifer vagy, ugye, Dan húga?
Jenny bólintott. Tetszett neki, ha Jennifernek szólítják, nem Jennynek,
de az még jobban tetszett volna, ha a fiú így teszi fel a kérdést: „Jennifer
vagy, ugye, az a káprázatos modell, akinek a képeivel tele van a W
magazin e havi száma?"
- Honnan tudod? - kérdezte, bár pontosan tudta a választ. Attól
eltekintve, hogy sokkal jobban öltözött, mint Dan, hogy több mint húsz
centível alacsonyabb volt nála, viszont mellben összehasonlíthatatlanul
erősebb, akár kétpetéjű ikrek is lehettek volna.
Na meg hát ugye három évvel fiatalabb is volt Dannél, amit viszont esze
ágában sem volt Mr. Dobverőnyüvő orrára kötni.
- A bátyád mondta, hogy eljön a koncertre a szépséges húga is - felelte
Lloyd teljesen komoly arccal, aztán Elíse-re pillantott, aki még mindig ott
toporgott, és úgy babrált Banana Republíc retiküljének cipzárjával, mint a
legszánalmasabb lúzer. - Marc, tudod, a bőgősünk, teljesen rá van kattanva
a hatalmas, régi szállodákra - fordult vissza a fiú Jennyhez. - Úgyhogy ma
éjszakára kivett egy lakosztályt a Plaza Hotelban, és lesz ott egy kis
összejövetel a koncert után. Van kedved eljönni?
Jenny kezéből a földre esett a cigi: már el is felejtette, hogy rágyújtott.
- Persze! - vágta rá, valamivel lelkesebben, mint szerette volna. - Mert
hát, gondolom, a bátyám is ott lesz, igaz? - kérdezte, nem mintha ez izgatta
volna a legjobban, csak nem akarta, hogy Lloyd azt higgye róla: minden
estéjét szállodai szobákban tölti vadidegen pasikkal mindenféle
együttesekből.
Na persze, egyáltalán nem akarta!
- Figyelj, Jenny, nekem tíz perc múlva otthon kell lennem -
makacskodott Elise, és úgy nézett barátnőjére, hogy egyértelmű legyen: ez
Jenny utolsó esélye, hogy elinduljon vele.
- Oké - felelte a lány. - Akkor majd holnap felhivlak.
Odanyújtotta Elise-nek a doboz Marlborót, de az egy kézmozdulattal
visszautasította.
- Neked még jól jöhet - mondta, aztán sarkon fordult és elment.
Jennyt valahol bántotta, hogy egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem
érez amiatt, hogy nem ment haza ő is a barátnőjével, de hát hogy
szalaszthatnák el egy ilyen lehetőséget? A legrosszabb, ami történhet, hogy
az apja megtudja csakhogy Rufusnak sosem volt erős oldala a szigor, és
Elise különben sem fogja beköpni. Térdeit egymáshoz szorítva felnézett
Lloydra, és feszült várakozással rámosolygott.
A fiú kinyújtotta mindkét ragtapaszos kezét, és talpra segítette Jennyt.
- Gyere, bemutatlak a többieknek.
A klubban mostanra helyreállt a rend. Néhány vendég beszélgetett még
csendesen egy-egy korsó sör mellett, a CD-lejátszóból pedig a Franz
Ferdinánd legújabb lemeze szólt.
Dan a színpad szélén ült, szemben a kiürült nézőtérrel, egy nagyon
csinos, bronzbarna bőrű, aranyszőke lány mellett; a kezében egy
Schweppes tonikos üveget szorongatott. Látszott rajta, hogy totál készen
van, de a csaj csak beszélt hozzá lelkesen, nevetgélt, mosolygott, mintha
Dannél szórakoztatóbb fickóval még életében nem találkozott volna.
- Az a kurva, Yoko már megint itt van! - morogta Lloyd az orra alatt,
ahogy a színpad felé közeledtek.
- A kicsoda? - kérdezte Jenny kíváncsian. Az aranyszőke lány extra
rövid, lépcsőzetes szabású, zsádzöld miniszoknyát viselt; csupasz lábszára
gyönyörű volt, hosszú és napbarnított, mint egy Bain de Soleil naptej
reklám csajé.
 Lloyd arcán széles műmosoly terült szét: hófehér fogsora világított.
- Mindegy - felelte -, majd meglátod.
A hosszú combú lány felállt, odabillegett Jenny- hez, és jobbról-bálról
megcsókolta az arcát.
- Dan mos mondja, 'odj te vadj a 'úga - csicseregte erős francia
akcentussal. - Mon Dieu*, mekkora sziszid van! Nádjon íridjel, mér nins
nekem is ilyen szép nádj! - harsogta, és két kezével jó alaposan
megmarkolta Jenny mellét.
Töff, töff
- Ányirá nőies szerintem! *Mon Dieu: Istenem
- Figyelj, MoniquCj nem kéne...! - próbálta Dan figyelmeztetni a lányt.
- Kösz - felelte Jenny bátyja szavába vágva Monique-nak, amivel
mindenkit meglepett, még saját magát is. Alapvetően állati érzékeny volt a
mellbőség témára, nem is véletlenül, de az aranyszőke lány szavait szívből
jövő, igazi francia bóknak tekintette. Meg persze az sem volt ellenére,
hogy valaki volt szíves felhívni Damian és Lloyd figyelmét arra, hogy neki
van a legnagyobb melle a klubban.
- Jennifer, hadd mutassam be Monique-ot; Monique, ez itt Jennifer -
ismertette össze őket Lloyd. - Monique egyébként Dam...
- Monique most érkezett St. Tropez-ból - vágott a szavába a francia
lány, és gyilkos tekintetet lövellt a dobos felé: „Befognád a pofádat, te
idióta?" - Jössz velünk a Plaza 'otelba, udje? - fordult aztán Jennyhez.
- Nem, Jenny hazamegy - jelentette ki Dan akadozó nyelvvel. - Késő
van már - tette hozzá, és ködös tekintettel körülnézett a helyiségben. - Késő
van, nem igaz?
Ha késő is volt, fáradtnak rajta kívül senki nem tűnt.
Kettesszámú tanulság bátyok számára: eszedbe ne jusson előírni a
kishúgodnak, hogy mikor mit csináljon!
- A szart megyek haza - tette helyre Jenny a bátyját. - Jövök veletek, és
kész!
Damian most újra lecsúszott a tűzoltópóznán, és odaszökdécselt a
többiekhez. Az öltözőben egy olajzöld melegítőt vett magára, aminek a
fenekére fehér betűkkel a JuiCE ME! Felirat volt keresztben kipingálva.
- Mindenki felkészült a zúzásra? - kérdezte, és egyik kezével Dannek, a
másikkal Lloydnak paskolt a hátára.
Monique mosolya, amit a szólógitárosra villantott, így volt
értelmezhető: „Csak azért nem téplek meg, mert olyan kurva híres vagy!"
Belekarolt Danbe, hogy jelezze: a fiú az ő védelme alatt áll.
 Lloyd egy-egy karjával derékon kapta Jennyt és Damiant, hogy
hármasban összeölelkezhessenek.
- Damian, bemutatom neked Jennifert - duruzsolta a fülükbe. - Jennifer,
ismerkedj meg Damí- annal!
Jenny olyan izgatott lett, hogy el is terült volna a padlón, ha Lloyd nem
karolja át hátulról jó erősen. Damian lelkesen felsikkantott (erősen
túljátszva, poénból), ahogy egy meleg hapsi, amikor a kirakatban meglát
egy ölebekre szabott, cuki-muki kutyafelöltőt, aztán megpuszilta Jenny
orra hegyét.
Ezek szerint valószínűleg mégsem igaz, hogy Serenával kavar.
- Danny és Monique üljenek be a limóba - javasolta Damian -, mi pedig
valahogy bepréselődünk egy taxiba.
- Én ülhetek valakinek az ölébe - ajánlkozott Jenny.
- ülhetsz bizony! - felelte Lloyd.
- Ülhetsz bizony! - bólintott Damian is.
Ülhet bizony!
 -

A két nyuszkó
magára maradt
- Az osztályból én vettem fel a legtöbb tárgyat emelt szinten, de igy is
kitűnő vagyok! - panaszkodott Blair.
- Hát akkor jelentkezned kellett volna előfelvételire - jelentette ki Penta-
Stan.
- Jelentkeztem is, hát nem érted? Csak lesmárol- tam a
felvételiztetőmet! - súgta Blair indulatosan; mintha elakadt volna a tű a
lemezjátszón. - Erre a továbbtanulási tanácsadónő a suliban azt mondta,
kizárt, hogy felvegyenek, be se adjam a jelentkezésemet.
- Pedig ott szűkebb a mezőny - vonta meg a vállát Penta-Stan. -
Könnyebb nagyot villantani.
Blair a fogát csikorgatta, nehogy kitörjön belőle az a hosszú, cifra
káromkodás, ami a nyelvére tódult. Tizenhárom éves kora óta arra készült,
hogy jelentkezik előfelvételire a Yale-en. Miért is hallgatott Ms. Glosra,
arra a véres orrú, parókás, ostoba vén banyára; miért nem bízott inkább az
ösztöneiben? És miért nem találkozott Penta-Stannel mondjuk tavaly
ilyenkor, amikor még igazán hasznos lett volna a segítsége?
Hason feküdtek Penta-Stan szobájában a franciaágyon, és már
végiglapozgatták a Yale összes évkönyvét 1947-től napjainkig. Jókat
nevettek azon, hogy milyen ruhákban jártak az emberek az elmúlt ötven-
hatvan évben, és hogy milyen iszonyat béna szövegeket bírtak akkoriban a
fényképek alá írni: „Egészségedre, címbora!", meg „A két nyuszkó magára
maradt", meg ilyenek. A szoba falai tele voltak aggatva Yale-es
ereklyékkel: az egyetem úszócsapatának zászlóival, III. Stan angol nyelv és
irodalom, illetve színművészet szakos diplomájával, egy New Haven-i
újság kivágott cikkével, ami III. Stanről, a Yale egyik legtehetségesebb ifjú
színészéről szólt, valamint egy megsárgult kartonnal a Yale tanulmányi
osztályának irattárából, amin fel voltak tüntetve azok az egyetemi félévek,
amelyeket III. Stan dékáni dicsérettel végzett el.
-Tényleg a Yale-ről szól a nagyapád egész élete - ismerte el Blair. A
szandálját nem vette le, de a pántját kicsatolta, és ahogy most kalimpált
térdben behajlított lábával, a metálezüstszínű Manolo ott táncolt a lábujjai
végén.
Penta-Stan a hátára fordult, és a plafont kezdte bámulni. - Ja - felelte
fakó hangon.
Blair nem nagyon értette, mi ez a kedvetlenség. Hiszen az ő élete is a
Yale-ről szól! Akkor is, ha egyelőre csak a várólistára vették fel.
Penta-Stan kinyújtotta a karját, és Blair egyik sötét hajfürtjét kezdte
csavargatni az ujja körül.
- Hagyjuk ezt a témát - mondta aztán, és kiengedte a tincset a kezéből -,
mert a végén még teljesen magad alá zuhansz.
- Jó, de... - fogott bele Blair, de aztán mégsem mondta ki, amit gondolt.
Szerette volna tudni, mikor látnak végre neki, hogy kiterveljék, hogyan
juttassák be őt a Yale-re.
Penta-Stan visszahengeredett mellé, megfogta a karját, és igyekezett
magához szorítani a lányt.
-Tudod, mit? Hagyjunk most már mindenféle témát - mondta, és mohó
szemekkel fürkészte az arcát. - Mondtam már, bármit kérhetek nagyapától,
azonnal megteszi a kedvemért! Úgyhogy ne parázz már, fel fognak venni,
oké?
Ez volt a filmben az a pont, amikor a zenének le kellett volna lassulnia,
a két fejnek közelítenie kellett volna egymáshoz, és a két főszereplőnek
olyan szenvedélyes csókban kellett volna összeforrnia, hogy a ruha
lehulljon róluk a padlóra, és az összes ablak bepárásodjon. Penta-Stan
bejuttatja a Yale- re! Igen ám, csakhogy valamilyen oknál fogva (talán
mert túl sok Yale-es ereklye lógott a falakon meg hevert a padlón, talán
mert Blair négy pohár pezsgőt is benyakalt a partin, ahová meg sem hívták;
vagy, talán mert csókolózni egy fiúval, aki nem Nate, bosszú ide vagy oda,
mégiscsak mocsok dolognak tűnt) Blair képtelen volt egyszerűen lehunyni
a szemét és rátapadni V. Stanford Parris ajkára. Egyre volt képes:
horkantva vihorászni, mint egy pisis tizenkét éves kiscsaj.
Ellökte magától a fiút, mert már olyan hevesen horkantgatott és
vihogott, hogy majdnem megfulladt.
- Most mi van? - kérdezte Penta-Stan, és felkönyökölt az ágyon. Szőke
haja a szemébe hullott, de kiseperte onnan.
Blair megint csak horkantott egyet. Teljesen szédültnek és
zavarodottnak érezte magát, és rohadtul szeretett volna dumálni egyet
Serenával, amúgy csajszisan, négyszemközt.
 - Nem tudom - nevetgélt, majd talpra ugrott, és egy hirtelen mozdulattal
visszabújt a szandáljába. - De most muszáj megtalálnom valakit itt a
házban. De azért még találkozunk, ugye?
Penta-Stannek mintha kifejezetten tetszett volna, hogy ez a gyönyörű
lány ennyire zaklatott. Pimaszul öntelt mosolyt villantott rá, és szőke
szemöldökét felvonva csak ennyit felelt:
- Meglehet.
Az ajtón kilépve Blair megpróbálta összeszedni magát.
Mi az, hogy meglehet? Egészen biztos!
 A lányok
bölcsebbek annál
- Számomra Hamlet nem egyértelműen tragikus figura - közölte Serena
III. Stanford Parrisszel, önmaga nem kis meglepetésére. Annak idején,
amikor esszét kellett belőle írniuk a suliban, éppen csak átfutotta a Hamlet-
et, de hát rizsázásban mindig is bajnok volt. Nem kellett neki ahhoz a
darab minden szavát elolvasnia, hogy észrevegye: ez a dán királyfi
szerfelett hasonlít Dan Humphrey-ra, akivel október táján egy ideig kavart.
Olyan kis búval bélelt és idegbeteg. - Szerintem nem kellett volna neki
más, csak valami antidepresszáns, mondjuk egy marék Zoloft: akkor sec
perc alatt meghódította volna egész Skandináviát, és tuti minden országban
lett volna legalább egy felesége.
Nocsak, a kis Shakespeare-szakértő!
- Inkább Wellbutrin - bólintott Mr. Parris. - Én is azt szedem.
Bizonyára nagyon hasznos, ha Serena erről is tud.
- Nagyon szeretek olvasni - folytatta Serena a rizsázást, és nem győzött
ámulni mindazon, ami elhagyta a száját. - Amikor nincs más dolgom,
mindig olvasok - finomított egy kicsit az állításon.
Ezzel így már nem is hazudott nagyot: olyan gyakorlatilag sosem volt,
hogy Serenának ne lett volna más dolga.
- Félek tőle, hogy ez még komoly gondot fog okozni az egyetemen;
tetszik tudni, amikor majd főszakot kell választani. El sem tudom képzelni,
hogy fogom eldönteni, hogy angolra menjek vagy színművészetre! -
mondta mosolyogva, és rövid szoknyáját illedelmes lány módjára lejjebb
húzkodta, hogy fedje a térdét.
Mióta aggódik a főszakja miatt New York legnagyobb parti királynője?!
- Nem lesz itt semmi gond, drága. Szerencséjére éppen most vezették
be, hogy lehet az embernek két főszakja is - közölte büszkén a lánnyal Mr.
Parris, és pattintott egyet nadrágtartójával a mellkasán. Szemmel láthatóan
kedvére volt, hogy lehetősége nyílt megosztani mérhetetlen bölcsességét
egy ilyen rendkívül szép és értelmes fiatal lánnyal.
Ebben a pillanatban Blair váratlanul berontott a könyvtárszobába. A
ruhája egy kissé túl kihívónak tűnt ahhoz képest, hogy egy öltönyös-
nyakkendős fogadáson van; a nyakában viszont az a YALE feliratú medál
lógott, amit az anyja az újszülött kislányának rendelt a Cartier-tól. Serena
még sosem látta barátnőjét ilyen bizarr szerelésben.
- Hála istennek, hogy megtaláltalak! - mormogta Blair kifulladva, aztán
az öregúrra sandított. - Elnézést, uram, hogy így magukra törtem, de
élethalál kérdésről van szó.
Serena mindig pontosan látta barátnőjén, hogy csak megjátssza a
tragikát, vagy tényleg ki van bukva valamin, mert olyankor az orrlyukai
kitágultak, mint egy vadállatéi, és mereven, pislogás nélkül nézett. Ebben a
pillanatban úgy festett, mint egy veszett mókus. így hát Serena felállt, és
kezet nyújtott Mr. Parrisnek.
- Hát akkor viszontlátásra, Stan bácsi. Köszönöm szépen a beszélgetést.
Az öregúr meghajtotta magát, és kezet csókolt a lánynak.
- Engedje meg, hogy én tartsam szerencsémnek, hogy beszélgettünk -
mondta.
Blair köhintett. Hát persze, Serena totál elbűvölte a vénembert! És ez
rohadtul inkorrekt húzás volt, mert neki, Blairnek lett volna szüksége arra,
hogy elbűvölje.
- Figyelj, nem vicc, hogy élet-halálkérdés! - sürgette Serenát
türelmetlenül.
Ugye nem ezzel akarta elbűvölni az öreget?
- Oké, jövök már - morogta Serena; belekarolt Blairbe, az pedig
felvonszolta magával a penthouse- lakás előszobájába, és megnyomta a lift
hívógombját. - De tulajdonképpen hová megyünk? - érdeklődött, amikor a
liftajtó kinyílt előttük

- A Plazába - felelte Blair panaszos hangon, és berángatta Serenát a

fülkébe.
Talán bátran megkockáztathatjuk a feltételezést, hogy a szállodai
lakosztályban nem Shakespeare- ről fognak eszmét cserélni
 Még hogy Andy Warhol halott

Vanessa és Beverly megindult felfelé a rámpán, ami a williamsburgi

raktárépület bejáratához vezetett: itt rendezték a március óta tartó partit a
fiúképzős haverjai. Odabentről valami finom, fennkölt, ritmikus zene
szűrődött ki az utcára; Vanessa gyanította, hogy Björk, de nem volt benne
biztos. A fekete ajtó hirtelen felcsapódott, és egy nő rontott ki rajta. Sárga
Bandana fejkendőt viselt, fekete térdzoknit és fluoreszkáló, sárga klumpát.
Ahogy lerohant a rámpán és bal kezét óvatosan a mellkasához szorítva
eldobogott mellettük, Vanessának úgy tűnt, hogy nemrégen valószínűleg
sírt.
- Helló, Bethene! - kiáltott utána Beverly, de a nő nem állt meg.
- Ezek meg mik? - meredt Vanessa döbbenten egy vödörre, ami a rámpa
felénél a földön állt, és amiben a lány reményei szerint csak nagyon
élethűen megmintázott plüssállatok voltak egymásra dobálva.
- Kismacskák - felelte Beverly, mintha mi sem lenne ennél
természetesebb.
A rámpát kétoldalt korlát kerítette, és az egészet valami
kirakatszerűségnek rendezték be: szanaszéjjel hevertek, álltak és lógtak
rajta a legkülönbözőbb műalkotások. A vödör mellett például egy
életnagyságú Mikulás állt viaszból, puttony helyett átlátszó nejlonzsákot
cipelt a vállán, az pedig tele volt szórva meztelen Barbie-babákkal; de a
feje mindegyiknek hiányzott. A Mikulás lábánál egy lávalámpa derengett,
a belsejében teljesen élethű szemgolyók úszkáltak. Mindennel együtt a
rámpa leginkább egy kísértetházra emlékeztetett, csak valamivel még annál
is felkavaróbb volt.
Valamivel?!
- A srácok idebent mind művészek - jelentette ki Beverly és már
majdnem két hónapja folyamatosan csinálják a partit.
Vanessa bólintott, bár nem igazán értette, hogyan lehet egy partit
csinálni. Úgy hangzott a dolog, mint Andy Warhol híres happeningjei,
amiket a hatvanas években A Gyár nevű műtermében rendezett: egy csomó
egészen jó fej művész összegyűlik, és bizarr műveket hoznak létre
közösen, amiket senki nem ért meg, és amik nem is igazán jók.
 Amikor felértek a rámpa végéhez, Beverly belökte az ajtót; beléptek a
raktárépületbe. A belső tér hatalmas volt, hűvös és sötét: csak négy
gigantikus lávalámpa adott valamennyi fényt, a nagy testvérei annak,
amivel kint a rámpán találkoztak. Senki sem jött oda, hogy üdvözölje őket,
és Vanessa meglepetten látta, hogy mindössze vagy harminc emberből áll
az egész parti. Mindannyian törökülésben ültek a padlón, kisebb
csoportokban, az ujjukkal festegettek régi enciklopédiák lapjaira; úgy
néztek ki, mint akik totál el vannak szállva, és egy órát sem aludtak
március óta, amikor a parti kezdetét vette. Senki sem evett, senki sem ivott,
de még csak nem is beszélgettek egymással. Afféle antipartinak tűnt az
egész.
Vanessa egy nőre lett figyelmes, aki bolyhos, vörös fürdőköpenyt és
vörös gumicsizmát viselt; hosszú, fekete hajából lenyisszantott egy
maréknyit, és beledobta a hatalmas fazékba, ami a padlón álló
villanyrezsón melegedett. Egy magas, vézna, tejfehér bőrű fickó, akin csak
egy fekete puhakalap és egy fekete bokszeralsó volt, a fazékhoz lépett, és
egy fa mérőléccel megkevergette a tartalmát.
- Bruce - köszönt a fickónak Beverly egy bólintással ez itt Vanessa.
Filmes.
Bruce bólintott, aztán csak kevergette a fazekat és bólogatott tovább,
sokkal hosszabban, mint ami indokoltnak tűnt. Vanessa iszonyatosan
bánta, hogy nem hozta magával a videokameráját. Még életében nem látott
ehhez foghatót.
- Azért jöttél, hogy adakozz? - kérdezte Bruce.
Vanessa nem tudta eldönteni, melyikükhöz
beszél a srác. Sőt, ami azt illeti, életében először totálisan elveszettnek
érezte magát. Eddig még minden parti, amit látott, tökre kiszámítható volt
legalább olyan értelemben, hogy bele kellett pusztulni az unalomba. Némi
magyarázat reményében rámosolygott Beverlyre. Tulajdonképpen nem
bánta, hogy érik még meglepetések.
A CD helyett, amit már az utcáról hallottak, hirtelen a Shrek 2
filmzenéje szólalt meg, amitől Vanessa elveszettség érzése tovább
fokozódott. Lépett egyet előre, és belekukkantott a fazékba, amit Bruce
kevergetett.
- Ebből mi lesz? - kérdezte.
Bruce a levegőbe emelte bal kezét, és megmozgatta ujjait Vanessa orra
előtt. A középső ujja utolsó perce hiányzott, ugyanúgy, mint Beverlynek.
 - Egy regenerációs projekten dolgozom - felelte Bruce, mintha további
magyarázatra nem is szorulna a dolog.
Beverly is felemelte a bal kezét, és széttárta az ujjait, mint egy legyezőt.
Vanessa meggyőződhetett róla, hogy jól látta, nem a szeme káprázott: az ő
középső ujjának sem volt meg a vége.
- Én is adakoztam, ahogy szinte mindenki - magyarázta. - De persze ez
nem elvárás, senkit sem kényszerítünk, vagy ilyesmi.
Ez azért annyira rendes tőlük, nem?
Vanessát nem volt könnyű kiakasztani, de most közel állt a
kiakadáshoz.
- És aztán mit csináltok a... mindenféle testrészekkel... amiket itt
kevergetsz... miután megfőttek?
Bruce elvigyorodott, és a kék erek kidagadtak fehér bőrű nyakán. Úgy
festett, mint aki hónapok óta egy falatot sem evett.
- Nem a végeredmény a lényeg, hanem a kevergetés - felelte.
Beverly erre ugyanolyan furán, hosszan bólogatott, ahogy az előbb
Bruce.
-Vanessának van egy frankó kis lakása - közölte a haverjával;
követhetetlen volt, hogy ez miről jutott eszébe. - Azon gondolkodom, hogy
egy időre odaköltözöm hozzá. Kiváló hely ilyesmire - tette hozzá továbbra
is bólogatva.
Vanessának hirtelen lekattant, hogy talán nem is olyan remek ötlet
interneten keresni lakótársat. Beverly első látásra érdekes embernek tűnt,
de talán még Dannel is szívesebben lakna együtt, minden hülyesége
ellenére, vagy akár valamelyik elkényeztetett, hiú, divatmajom
osztálytársnőjével, mint hogy arra jöjjön haza, hogy egy fazék ujj, meg ki
tudja, még mi minden fő a tűzhelyen. Olyan műveket alkotni, amiket az
emberek sokkolónak és bizarrnak találnak, az egy dolog, és megint másik,
ha az alkotásnak egyetlen célja, hogy sokkoló és bizarr legyen. Ez a
Beverly meg a haverjai egyetemisták! Semmit sem tanultak azon a híres
képzőn?
- Nem vagy szomjas? - kérdezte Beverly a lánytól. - Kérsz egy pohár
vizet?
Vanessa ráébredt, hogy ez volt a fiú legkedvesebb szava hozzá egész
este. Elképedt rajta, hogy odahaza még parázott az anyajegyei miatt, és
hogy
Beverly kedvéért képes volt még parfümöt is tenni magára. Ásított
egyet, és körbepillantott a hatalmas raktárban.
 - Nem tudom, mennyit birok még ebből - felelte, visszaolvasva Beverly
fejére, amit ő mondott a klubban Dan énekesi teljesítményéről. - Inkább
hazamegyek.
Beverly az ajkába harapott.
- De azért összejön a dolog, ugye? - kérdezte. - Mármint hogy
folytatjuk az ismerkedést.
- Őszintén? Kizártnak tartom! - utánozta Vanessa azt a bájos
műmosolyt, amivel Blair Waldorf nevű osztálytársnője nézett a tanárra,
amikor elkéredzkedett az óra végéről, mert oda akart érni valami Manolo
Blahnik mintadarab-kiárusításra. A telepatikus üzenet ezúttal is az volt,
ami Blair és a tanár esetében: kapd be, és fulladj meg tőle!
- Adakozni biztos nem akarsz? - kérdezte tőle Bruce, egy pillanatra sem
hagyva abba a fazék kevergetését.
Vanessa kiszedte ajkából a piercinget, és belehajította a fortyogó
kulimászba.
- Sok sikert a projekthez - mondta, és faképnél hagyta a srácokat.
Beverly és Bruce bólogatni kezdett.
Talán még most is bólogatnak.
 Hálószobatitkok
- Emlékszel, amikor ötödikben párnákon gyakoroltuk a csókolózást? -
kérdezte Serena, aztán a fejét belefúrta a szállodai ágy egyik pihe-puha
lúdtoll párnájába, és eljátszotta, hogy szenvedélyesen csókolja. - Ó, bébi -
turbékolta -, isteni a szád!
Blair hozzávágott Serena tarkójához egy másik párnát.
- Figyeltél egyáltalán arra, amit mondtam? - förmedt rá. - Egy hajszálon
múlt, hogy nem csókolóztam V. Stanford Parrisszel!
Serena oldalt fordította a fejét fektében, és kifújta a haját az arcából. A
szoknyáját még azelőtt levette, hogy befeküdt az ágyba, és mostanra fehér
pamut bugyija félig lecsúszott formás fenekéről.
- Mi tartott vissza? - kérdezte Blairtől.
- Nem tudom - felelte az. Levette nyakából a YALE feliratú Cartier
aranymedált, és az éjjeliszekrényre hajította. Aztán a fején át lerántotta a
ruháját is, csak a fehérneműt hagyta magán; belebújt egy fehér, szállodai
fürdőköntösbe, és kinyitott egy dobozos kólát. - Akartam vele csókolózni,
de vihogni kezdtem, és nem bírtam abbahagyni. Ettől meg persze tök
hülyén éreztem magam, úgyhogy inkább eljöttem.
Serena a hátára fordult, és ujjával bökdösni kezdte hasán a nem létező
hájat.
- Nem fura, hogy tök jó barátnők vagyunk, mégis totál más pasik jönnek
be nekünk? Nekem például tisztára beképzelt majomnak tűnt ez a Stan.
Hogy totál más pasik jönnek be nekik? Biztos emiatt van, hogy
mindkettőjüknek ugyanaz a srác vette el a szüzességét! Nem mintha ezt a
dolgot most bármelyiküknek is kedve lett volna felhánytorgami, hogy ezen
százezredszerre is összevesszenek.
Blair hangosat böfögött.
- Szerinted mindenki beképzelt majom - felelte. - Én pedig úgy láttam a
srácon, hogy kifejezetten szégyelli magát, amiért ő bent van a Yale-en,
engem meg csak várólistára tettek. Az Andoverre jár, alig van három egész
fölött, és semmit sem tanul emelt szinten. Csak a nagyapja miatt vették fel.
Serenának elkerekedett a szeme. Ö sem vett fel emelt szintű órát a
Constance-ban, és neki is csak 4,2-es az átlaga, mégis felvették. Ráadásul
az idősebb Mr. Parrisszel való beszélgetés során végérvényesen eldöntötte,
hogy a Yale-re iratkozik be, mert az a neki való egyetem. Merje ezt most
elmondani
Blairnek, és tegyen tönkre egy tök jó kis csaj bulit egy szállodai
lakosztályban?
Blair ismét böfögött, ő pedig, amíg ezen töprengett, halványrózsaszínre
lakkozott lábkörmeivel az ágybetétet rugdalta. Egy szart mondom el neki!
- döntött végül. Különben is élt a gyanúperrel, hogy Blair csak azért van
így rákattanva Penta-Stanre, mert azt hiszi, a srác be tudja juttatni aYale-re.
Ez a baj a legjobb barátnőkkel: gyakran jobban ismerik az embert, mint
ő saját magát.
- Telefon betyárkodjunk! - kiáltott fel Serena, hogy mindenáron elterelje
a szót a Yale-ről és Penta-Stanről. Felült az ágyon, a kezébe kapta a
telefont, és már tárcsázott is gyerekes örömmel.
- ...Halló, recepció? Küldjön fel, legyen szíves, egy vízvezeték-szerelőt
a 448-asba! Van egy kis... öö... probléma a vécével. Érti, ugye? Nagyszerű.
Köszönöm - hálálkodott, letette a kagylót, de már vette is fel megint, és
tárcsázott. - Jó estét uram, a 448-assal beszélek, ugye? Igen, a recepció
vagyok. Az escortfiú, akit rendelt, megérkezett, felküldtem a szobájába -
mondta komoly képpel, aztán hívta az egyik szomszédos szobát a
folyosóról. - Nem tudok elaludni, apu - szólalt meg gyerekhangon. -
Énekelj nekem altatót!
A vonal túlsó végén a pasas énekelni kezdte a Raves-től a
Franciakrémes-t. A hangja megtévesztésig olyan volt, mint Damiané.
Vajon miért?
- Júj, apu nagyon szépen énekelsz! - lelkendezett Serena. - Nagyon
szeretlek, apu. Jó éjszakát! - búgta a telefonba, aztán letette. - Jól van, ez
marhaság volt - fordult Blair felé.
Blair nem szólt semmit. Még mindig azon volt kiakadva, hogy
begyulladt Penta-Stantől. Csak egy csók lett volna, és különben is, Nate-et
rohadtul nem érdekli, kivel csókolózik: a jelek szerint úgy, ahogy van,
megfeledkezett róla.
És ekkor kopogtattak a lakosztály ajtaján.
- Hú, bazmeg! - sikoltott fel Serena, és bebújt a paplan alá. - Ez a
recepció lesz!
Blair szorosabbra kötötte a fürdőköntöse övét, és az ajtóhoz lopódzott.
- Ki az? - kérdezte, és remegő ujjainak hegyét az ajtóra tapasztotta.
- Én vagyok - hallatszott odakintről Nate hangja.
Blair úgy ugrott hátra, mintha áramütés érte
 volna. Másodszorra is meghúzta derekán az övet.
- Ki az, hogy „én"? - kérdezte ingerülten, bár nagyon jól tudta, hogy ki
áll a folyosón.
- Hát én, Nate - felelte a fiú a zárt ajtón túlról. - Bejöhetek?
- Psszt! - szólt barátnőjére Serena. - Csinálj úgy, mintha Penta-Stan
feküdne az ágyadban!
Blair hátrafordult, és látta, hogy Serena két hosszú lábszárát szétvetve
elterpeszkedik a paplan alatt. A hasán feküdt, haját diszkréten a párna alá
rejtette az ágy lábánál pedig kikandikált két talpa. Lány létére elég nagy
lábfeje volt. Simán lehetett
fiúnak nézni, a szürke szoknya pedig, amit rendetlenül a padlóra dobott,
nyugodtan lehetett volna egy bokszeralsó is.
Serena felemelte a fejét a párnák közül, és vigyorgott. Blair kuncogva
intett neki, hogy helyezkedjen vissza az ágyba, aztán kinyitotta az ajtót, de
csak résnyire.
- Most nem igazán alkalmas - suttogta Nate- nek titokzatosan.
A fiú ziláltnak és fáradtnak tűnt. Blairnek gyanús volt, hogy a kifakult
fekete póló és a vászonnadrág, amit viselt, ugyanaz, mint amiben utoljára
látta előző nap délután, amikor eljött tőle; a haján pedig egyértelműen
látszott, hogy piszkos, mert az aranyszínű csillogás eltűnt belőle.
Egyszerűen barna volt. És ehhez jött még a sötétbarna dzsuva a foga
között: talán brownie-morzsa.
Vagy előcsócsált Oreo keksz?
- Rám férne egy zuhanyzás - ásította Nate.
- Itt most nem zuhanyozhatsz - makacskodott Blair, és úgy igazgatta
magán a fürdőköntöst, hogy sejtesse: nincs rajta semmi alatta. Aztán lépett
egyet hátra, hogy Nate bepillanthasson a lakosztályba. - Nem vagyok
egyedül.
Figyelte, ahogy Nate tekintete az aranyszegélyes fehér ajtóról a drapp
szőnyegre vándorol, majd onnan az ágyra. Előző este még tarkón ragadta
volna a fiút, berángatta volna az ágyba, és rávetette volna magát a
röhejesen káprázatos testére, miközben hangja volna, hogy Nate is
felfedezze az ő testének minden porcikáját; pont úgy, ahogy eddig ezerszer
tették már, mióta rászánta magát, hogy végre lefeküdjön vele. Csak hát
most ugye az történt, hogy Nate két teljes napig fel sem hívta, ráadásul a
foga is gusztustalan. Úgyhogy erről lecsúszott.
Serena a paplan alatt lány létére egész élethűen utánozta egy macsó
pasas szex utáni hortyogását. Blair a fogát összeszorítva igyekezett komoly
képet vágni; egyébként sem volt kedve mosolyogni, mert iszonyatosan be
volt rágva Nate-re.
A fiú az arcához kapta mindkét tenyerét, mintha fék volna, hogy
különben leszakad. Nagyon számított rá, hogy Blairrel töltheti ezt az
éjszakát, mert a) a szállodai lakosztály, amit a lány kivett. Ideális lett volna
arra, hogy lezuhanyozzon, aztán hatalmasakat szeretkezzenek,
pezsgőfürdőzzenek, hozassanak egy vagon kaját meg piát a
szobaszervizzel. Végül addig nézzék a filmeket a tévében, amíg egymás
karjaiban el nem alszanak; b) marhára nem volt kedve hazamenni és
kiszolgáltami magát Archibald admirális dühének: most tuti akkora
szobafogságot kapna, hogy egész hátralévő életét négy fal között töltheti,
és Blairt sem láthatja soha többet; c) miközben Lexie-vel marháskodott
még a hajón, rájött, hogy soha többé nem akar mással csókolózni, mint
Blairrel.
Hát talán nem lett volna baj, ha mindezt még tegnap végiggondolja.
Serena rúgott egyet a bal lábával, és orrhangon mormogott valamit, mint
egy alvó elefánt.
Ki a rák ez a csávó? Nate mocskosul szerette volna megkérdezni, de a
gondolattól, hogy esetleg megtudja, csak még görcsösebben kezdte
szorongatni az arccsontját. Ismét Blairre siklott a tekintete, akin világosan
látszott, hogy máris unja ezt az egész jelenetet.
- A hajón voltam - kezdett magyarázkodni a fiú. - A mobilomat meg
elhagytam valahol - tette hozzá, de maga is rájött azonnal, hogy ez állati
gyenge kifogás.
Néha rohadt nagy szívás, hogy az ember kén37te- len önmaga lenni,
igaz?
- Na jól van, Nate, menj szépen haza - zárta le a beszélgetést Blair. - A
szüleid már aggódnak érted.
Nate elengedte az állkapcsát, zsebre vágta a kezét, és tett egy lépést a
liftek felé. A slicce mellett, a nadrágján is volt egy csoki színű maszat:
szarul nézett ki tetőtől talpig.
- A Yale-ről nincs újabb hír? - kérdezte esetlen igyekezetében, hogy
visszataláljon a közös témákhoz Blairrel.
- Nincs - felelte a lány hűvösen.
Nate még várt egy percet, hátha Blair mond valami mást is; de nem
mondott, csak nyújtózott egyet lustán, hangosan ásított, mint aki akkorát
szeretkezett a magas, jóképű macsóval, aki most is ott fekszik az ágyában,
hogy beszélni sincs ereje.
 - Majd dobj egy e-mailt, ha akarsz - mondta Nate-nek, és a keze már az
ajtó gombján volt.
Mintha e-maileztek volna bármikor is egymással! Ha két ember nap
mint nap látja egymást meztelenül suli után, marhára nincs miért
levelezniük!
Nate szája széle úgy görbült le, mintha másodpercek választanák el
attól, hogy sírva fakadjon. Blair most sem szakított vele hivatalosan, ahogy
még egyszer sem; ezért szólt arról az utóbbi három évük, hogy hol együtt
voltak, hol szétmentek, hol megint összejöttek és így tovább. Csakhogy ez
még azelőtt volt, hogy olyan intim viszony alakult ki közöttük, amilyenbe
csak kerülhet egymással egy fiú meg egy lány; erre most tessék, ott fekszik
Blair ágyában egy jöttment pasas.
- Oké - motyogta Nate. - Akkor elmentem. Jó legyél!
- Szia - mondta Blair; becsukta az ajtót, és belülről nekitámaszkodott. -
Elment - suttogta.
Serena felemelte a fejét; sűrű, hirtelenszőke haja visszahullott az
ágyneműre.
- Jó poén volt - dünnyögte, de valahogy úgy, mintha inkább kérdezné,
mint mondaná.
Blair az ágyhoz lépett, és leült a matrac szélére.
-Tök jó poén - hagyta helyben tompa, színtelen hangon. Aztán a két
lány tekintete találkozott. Egyikük sem mosolygott.
Végül Serena felnevetett:
- Hát jó, biztos nagyobb poén lett volna, ha tényleg Penta-Stan fekszik
az ágyadban!
Blair nem felelt. Épp az előbb szakított Nate-tel (kábé ezredszerre),
korábban pedig profi módon elbénázott egy tálcán felkínált alkalmat arra,
hogy marháskodjon egyet egy sráccal, aki valószínűleg be tudná juttatni
aYale-re. Na, mindegy, azt azért senki ne gondolja, hogy ennyivel futni
hagyja Penta-Stant.
Serena ledobta magáról a paplant, és felmarkolta az éjjeliszekrényről a
szobaszerviz bőrkötésű étlapját.
- Rendeljünk vesepecsenyét sült krumplival meg sört, aztán kapcsoljuk
be a tévét, és nézzünk régi filmeket! - javasolta lelkesen.
A témaváltásnak mindig nagy mestere volt.
Blair maga alá húzta a lábát, és kezébe vette a tévé távirányítóját. A
TCM-en vagy az AMC-n csak megy valami Audrey Hepburn-ös film!
Ebben a reményben keresgetett a csatornák között. Ez az! A Myfair ladyl
na, legalább ez összejött.
Serena rágyújtott egy Merít Ultra Lightra, kifújta a füstöt, aztán Blair
szájába dugta a cigit. Felvette a telefonkagylót, és miközben barátnője
vállát masszírozta, gyakorlatilag mindent megrendelt a szobaszerviztől,
ami az étlapon szerepelt.
Ha van is, akinek az élete egy merő szívás, Serena nem az a lány, aki
hagyja, hogy az ő élete és barátaié az legyen!
 A szétbarmolt lakosztály
története
Ugyanezen az emeleten, egy még nagyobb lakosztályban Dan, Jenny, a
Raves két másik tagja, valamint egy bronz barnára sült francia lány
kényelmesen elnyúlva pöfékelt a szivarból, amit aznap szállított ki nekik a
FedEx, Kubából egyenesen a Plaza Hotelba. Az egész nappalit beterítették
a felbontott FedEx-es dobozok: az őszibarack Georgiából érkezett, a
gyertyák Franciaországból, a vodka Finnországból, az erős barna sör
Írországból, a grissini Olaszországból, a tusfürdő Los Angelesből, a
fűszeres cheddar sajt Vermontból.
Nem mintha nem lehetne megvenni ugyanezeket a cuccokat New
Yorkban is...!
Lloyd leszólt a recepcióra, hogy küldjenek fel még egy pár
fürdőköntöst, aztán a jelenlévők egyesével eltűntek a fürdőszobában, hogy
levetkőzzenek és köntösbe bújjanak. Jenny egy kicsit kínban volt, hogy
hova tegye levetett farmerját és a pólóját; végül úgy döntött, begyömöszöli
őket a mosdókagyló alatti, arany szegélyű fehér szekrénykébe. Újabb
problémát jelentett, hogy a fürdőköntös gallérja folyton szétnyílt, és előbb-
utóbb mindig előbukkant alóla a melltartója. Ez reménytelennek tűnt:
jobbat nem tudott tenni, mint hogy jó szorosan megkötötte magán a köntös
övét. Amikor mindezzel végzett, visszament a lakosztály nappalijába.
- Kérsz egy barackot? - kérdezte Damian azzal az állati helyes ír
akcentusával; kivett egy tökéletesen érett gyümölcsöt a dobozból, és a
magasba emelte. A fiú már korábban átöltözött, és Jennynek most az jutott
eszébe, vajon van-e rajta alsónadrág a fürdőköntös alatt. Már a gondolattól
fülig pirult, és ebben a pillanatban a gallérja is szétnyílt. Damian
megpaskolta maga mellett a kétszemélyes fotel aranyszínű damaszttal
kárpitozott ülőpárnáját. - Gyere, ülj mellém. Ha megetted, megmutathatod,
mennyire versz szarrá Terminátorban.
Jenny tekintete a dohányzóasztalon felhalmozott PlayStation CD-kre
esett. Hogy szarrá veri Damiant? Ö, aki még életében nem játszott
számítógépes játékokat?
 - Vagy valami ínyencebb dologra vágysz, mondjuk eredeti olasz
gríssinire? - kérdezte Lloyd, aki a kanapén ült, a dohányzóasztal túloldalán,
és két kenyér rudacskával dobolt a térdén. - Sörrel valami kurva jó.
Belemártom - mondta, és már dugta is bele a grissinít egészben a
sörösüvegbe -, és hamm, hamm, hamm! - magyarázta, aztán ő is
megveregette maga mellett a matracot, ahogy az előbb Damian. -
Megkóstolod?
Jenny nem tudta eldönteni, melyik srác jön be neki jobban, ezért aztán
levágott egy apró darabot a dohányzóasztalra kirakott jókora tömb cheddar
sajtból, aztán letérdelt a padlóra. Monique is a földön ült, saját maga
sodorta cigit szívott, és egy francia divatmagazint olvasott; látványosan
unta magát, mert éppen Dan volt a fürdőszobában, hogy lezuhanyozzon és
átöltözzön fürdő köntösbe.
- Oh la la, mos látom sak, 'onan voltál ilyen ismerős! - kiáltott fel
hirtelen, és izgalmában lehamuzott a földre. - Te vagy az edjik model
ezeken a sodálatos képeken it a W-hcn, n'estpas'^Tíz oldalon keresztül! És
ez a másik lány, ez a szőke... annyira djönyörű!
- Te még nála is szebb vagy - felelte Jenny szégyellősen; pedig majd'
kiugrott a bőréből, hogy felismerték. És irigyelte Monique franciás
akcentusát: aki akcentussal beszél, annak minden annjdval jobban hangzik
a szájából!
Ekkor lépett ki Dan a fürdőszobából; hiphopos cuccait a hóna alá
gyűrve hozta ki magával. Most, hogy kivakarta magát a hányadékból, és a
feje is tisztább volt valamivel, kedve lett volna az egész göncöt kihajítani
az ablakon.
- Hé, apafej, nem is mondtad, hogy a húgod egy faszom divatmodell! -
támadta le Damian.
- Mégpedig kibaszott profi, ha a faszom Monique így seggre van esve
tőle! - jegyezte meg Lloyd.
Lám, milyen akcentusa lesz minden fiúnak, ha iszik egy erős, ir sört!
- Hívták egyszer-kétszer fotózni - morogta Dan; annyira szégyellte
magát a koncert miatt, hogy alig tudott Damianékra nézni.
Marc, a basszusgitáros most ért vissza a lakosztályba: lent volt az utcán,
megsétáltatta Trish nevű berni pásztorát. A kutya hatalmas volt és fekete,
csak a pofája, a mellénye és a négy tappancsa volt barna-fehér színű. Marc
a volt barátnőjéről nevezte el Trishnek, élete nagy szerelméről, aki még
kilencedik osztályban hagyta el. Soha egy lépést sem tett a kutyája nélkül.
Jaj, de cuki történet! Meg egy kicsit perverz is.
 Dan letelepedett a földre, nem messze a húgától. Trish odafeküdt a fiú
mellé, és az ölébe hajtotta a fejét. Iszonyatos szájszaga volt, mintha
makréla- konzervet evett volna, és azt romlott tejjel öblítette volna le.
- Hallod, Marc? Most derült ki, hogy Jenny valami rohadt híres
szupermodell - tájékoztatta a bőgős srácot Loyd.
Marc félénk pillantást vetett Jennyre, aztán felkapott a kupacból egy
plazás fürdőköntöst, és felvette a ruhája fölé. Göndör, fekete hajával,
pergamen fehér bőrével és majdnem fekete szemével úgy festett, mint egy
modern vámpír.
Jenny felkacagott: élvezte, hogy a figyelem középpontjában van.
Hajnali egy óra, ő pedig itt ül a Plaza Hotelban egy szál fürdőköntösben és
fehérneműben minden idők legállatibb együttesének tagjaival! Kicsit fura
volt, hogy a bátyja is itt van, ugyanakkor kicsit megnyugtató is.
Monique feltérdelt ültéből, és megvakargatta Trish füle tövét. Aztán
bedugta a kezét Dan fürdőköntöse nyakába, és végigcirógatta a fiú hátát.
- Djere be a 'álószobába - súgta a fülébe.
Jenny hallotta Monique minden szavátj nem
mintha nagyon akarta volna hallani. Ekkor egy hirtelen elhatározással
bátran felállt, és odaült Lloyd mellé a kanapéra. Végül is rohadt híres
szupermodell volt: oda ül, ahova akar!
Lloyd mindjárt a kezébe is nyomott egy gris- sinit.
-Tudtad, hogy Dél-Olaszországban ezt ajzószernek tartják?
- A faszt tartják ajzószernek! - kiáltott rá Damian, és megdobta egy
érett, lédús barackkal. A fejére célzott, de nem találta el: a gyümölcs a háta
mögött, a hófehér falon placcsant szét.
Nem is rock sztár, aki nem ért a szállodai lakosztályok
szétbarmolásához!
- Ne hallgass erre a seggagyúra, összevissza pofázik minden
hülyeséget! - figyelmeztette Jennyt Damian, de valahogy most nyoma sem
volt az ír akcentusának. Felmarkolt az asztalról három Play-
Station joysticket, és odaült velük a kanapéra. Jenny a két fiú közé
szorult.
Annyira bánatos volt tőle...!
A lánynak bizsergett a talpa és zúgott a füle. Kilencedikes létére máris
szupermodell, és itt bulizik egy szállodai lakosztályban három híres
rocksztárral! Csak azt sajnálta, hogy Serena nem látja ebben a pillanatban.
Monique felrángatta a földről Dant. Damiannak lendült a lába, és
fenékbe rúgta a lányt, de az úgy tett, mintha észre sem vette volna. Behúzta
magával Dant a szomszédos hálószobába, és becsapta maguk mögött az
ajtót.
- Túl nagy zajt ne csapjatok! - kiáltott utánuk Damian.
Marc most leheveredett oda, ahol korábban a két lány ült a padlón,
átölelte a kutyáját, és a fejét az állat bundájába fúrta. Trish megnyalta a fiú
sápadt arcát, és egyik hatalmas mancsát a nyakára tette.
Istenem, milyen helyes pár!
Jenny még életében nem érezte ennyire, hogy ünnepelt híresség, és
tudta, hogy ezt az egészet a bátyjának köszönheti. Meg is érdemli Dan,
hogy ágyba bújhat egy francia bombázóval, akit aznap este látott először.
Ö pedig szintén megérdemelten ül itt a két leg tutibb pasas között, aki
valaha megjelent a Rolling Stone címoldalán! Már csak az kellene, hogy
egy fotóriporter most bekopogjon az ajtón, és lekapja őket. Azt akarta,
hogy az egész világ tudomást szerezzen erről az egészről: túl szép volt
ahhoz, hogy titokban maradjon. Akkor is, ha rohadt nagy balhé lesz belőle.
Ne aggódj, kicsi szívem: a világ valamilyen rejtélyes módon mindig
tudomást szerez majdnem mindenről!
badgirl.net
topics previous next post a qestion reply

Figyelem a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltozattam

hogy megvédjem az ártatlanokat,És megvédjem magamat - „az ártatlanok"
dühétő

Hey, people!
Még hogy a Tribeca Star Hotel jó hely!

A Plaza Hotelt renoválják, mégpedig alaposan. Szombatról vasárnapra

virradóra ugyanis néhány kedves ismerősünk volt szíves tönkre barmolni
egy teljes lakosztályt. Ahhoz már túlkésőn történt, hogy a hír a képekkel
együtt bekerüljön a mai lapokba, de akit érdekel a dolog, lépjen be a neten
a New York Post hatodik oldalára, ahol a sztárpletykák vannak, ott mindent
megtalál. Egy teljes kis fekete-fehér fényképregényt arról, hogy az imádni
való kis J a szálloda vörös szőnyeges lépcsőjén búcsúzóul kap egy szájra
puszit a Raves szólógitárosától, aztán a dobos húz egyet a fenekére a
dobverőjével, de utána azonnal alaposan meg is ölelgeti. A csajszi Plaza
Hotel-es fürdőköntösben kocsikázott haza, a halál sem tudja, hol hagyta el
a ruháit, de a taxi ablakából még úgy dobálta a csókokat a két zenésznek,
mint valami Marilyn Monroe. De nem J az egyetlen modellpalánta, aki
ezen az éjszakán bepróbálkozott a Raves gitárosánál. A szállodai
személyzet egyik tagja rögzítette a belső telefonbeszélgetést, amely során a
srác altatódalt énekelt S-nek, ő pedig így köszönt el tőle, mielőtt letette a
kagylót: „Nagyon szeretlek, apu. Jó éjszakát!" Na, ugye? Szóval nagyon
szereti! Bocsánat, de rosszul emlékszem, hogy szívtipró gitárosunk
nagyjából egy évvel ezelőtt a St. Bartson hatalmas felhajtás közepette
feleségül vett egy titokzatos francia csajt? És ha az ember jobban megnézi
a fotót, amin lesmárolja J-t, a bal keze gyűrűsujján tényleg ott csillog az
aranygyűrű...! A lakosztályban pedig egy gyönyörű francia lány is jelen
volt állítólag, bár úgy hírlik, figyelmét kizárólag D-nek, az együttes vadiúj
frontemberének szentelte. A srác tegnap esti, első nyilvános szereplése
elég gyalázatosan sikerült, de a csaj, mint a francia spinék általában,
valószínűleg annyira be volt gerjedve, hogy ez sem zavarta. A történetben
csak az nem tiszta, hogy S miért B lakosztályában töltötte az éjszakát. Az
embernek önkéntelenül a régi pletykák jutnak eszébe, hogy ez a két lány
mekkorát mulatott együtt a jacuzziban, pucéran, hogy milyen lesziboszi
hancúrt mutattak be. Tényleg nem lenne elég szaftos és komplikált minden
a nélkül is, hogy most megint intim közelségbe kerültek egymással!

A francia csaj mind gyanús!

Tudom, hogy sokszor panaszkodtam már erről, de akkor is: miért van
az, hogy aki a L'École Frangaise-be jár, már tizennégy évesen úgy néz ki,
mintha huszonöt lenne? És hogy lehet, hogy nemigen ismerünk olyan
srácot, aki titokban (vagy nem is annyira titokban) ne csorgatná utánuk a
nyálát? Ugye, milyen rohadtul idegesítő, amikor egy partin egy csapat
l'écolos elkezd karattyolni rólad frangolul, hogy lehetőleg egy szavukat se
értsd? Megállás nélkül zabálják a pommes frites-et*, isszák a forró
csokikat, egyik cigiről a másikra gyújtanak, futni vagy gyeplabdázni
viszont sosem látjuk őket a Central Parkban. És még sincs köztük egy sem,
aki hájas lenne, vagy akinek tele lenne pattanással a pofája. Basszus, ezek
az anyatejjel szívták magukba a Lancóme-ot meg a Chanelt, és a
gyümölcssavak vagy mik már csecsemőkorukban úgy áthatották a
szervezetüket, hogy mindnek hibátlan a bőre, hibátlan az alakja, a lábuk
pedig eleve úgy fejlődik ki, hogy a nyolc centis sarkú cipőkben érzik
magukat a legkényelmesebben. A sulijuk (az Upper East Side többi
lányiskolájával ellentétben) ráadásul még meg is engedi, hogy magas
sarkúban járjanak, ami megint csak az én tételemet bizonyítja. A
leánynevelésben a franciák, úgy tűnik, egészen sajátos elveket követnek.
Nem mintha irigyelnénk tőlük, vagy ilyesmi.
Még néhány lebukta:

B anyja állítólag a csekk-könyvét lobogtatva intézett valami ügyet az

olasz konzulátuson. Mi a fenét talált ki már megint? Forrásaim szerint K és
I egymás mellett ülve csináltatott bikinivonal-gyantázást egy NoLlta-
negyedbeli kis kozmetikai szalonban, a Maria Bonitá- ban. Ez igen
örvendetesen közel esik a Lafayette utcai Sigerson Morrison-hoz, ahol
(milyen a véletlen!) éppen kiárusítás volt. Az a hír járja, hogy C (aki az
után, hogy minden egyetem visszautasította, ahova csak jelentkezett, kissé
kívül került a látószögünkből) elvitte a kis fehér majmát egy diszkrét
Clielsea-beli klinikára, hogy... khm... megműttesse. Úgy tűnik, az állat
örökölte gazdájától a hajlamot, hogy - enyhén szólva - rámenősen
udvaroljon: a beavatkozás előtt ráugrott a

* pommes frites: sült krumpli környék összes kutyájára, macskájára és

vadászgörényére.
A mailjeitekből:
Kedves BG!
Úgyis tudom, hogy te rendezted a dokumentumfilmet, amitől itt
Cannes-ban mindenki úgy be van zsongva. Mi a szarra vársz? Emeld meg
a seggedet, gyere ide, és vedd át a díjat, amit nyertél!
-mogi

Kedves mogi!
Leliet, hogy neked már az gyanús, hogy túl sokat tiltakozom a
gyanúsítás ellen, úgyhogy utoljára mondom: f*ngom sincs, milyen
dokumentumfilmről beszélsz. Jó mulatást Cannes-ban!
-BG

Kedves BG!
Mi a görcsöt kezdjünk magunkkal az érettségiig hátralévő hetekben?
Most már azt is tudjuk, melyik egyetemre iratkozunk be!
-uncsi

Kedves uncsi!
Ne rinyálj már: nem erre vágytunk éveken át? Végre jut időnk enni-inni,
vásárolni, élvezni az életet. Ráérünk megvalósítani önmagunkat. Ha
nálatok otthon nincs fürdőmedence, és egyik SoHo-beli ház
fürdőmedencés tetőteraszára sem hív meg senki, tekintsd küldetésednek,
hogy mielőbb összehaverkodj valakivel, aki ezzel nem így van! Aztán
kezdődhet az Eres bikini felsők körbeadogatása, azzal elüthetitek az időt
május végéig!
-BG

Kedves BG!
Mit csináljak, ha az a lány, aki nagyon-nagyon tetszik,
 tudomást sem akar venni rólam?
-gagylgyerek

Kedves gagyigyerek!
Először is találj ki magadnak egy kevésbé lohasztó felhasználónevet,
valami ilyesmit: „macsókirály"! Másodszor használj olyan dezodort, amitől
még este is tűrhető a szagod, és hordj olyan ruhákat, amik minimum
elviselhetőek. Ha ez megvan, hívd el a csajt valahová, lehetőleg olyan
helyre, ahol vannak mások is, olyanok, akiket Ismer, hogy akkor se érezze
szarul magát, ha végül úgy dönt: szerencsétlen tutyimutyi lú- zer vagy, és
látni sem akar többet. Sok sikert!
-BG

Holnap hétfő, megint suli (tudom: a púpunkra sem hiányzik!). De ha

magunkba nézünk, bevallhatjuk: igazán unalmas dolog nincs a Földön,
bizonyság rá az elmúlt hétvége. Mi is milyen kis ártatlanoknak tűnünk az
iskolai egyenruhánkban: mint a báránybőrbe bújt farkasok! De az, ami
most szombaton történt, tuti nem marad következmények nélkül!
Bízhattok bennem: amint kitör a balhé, beszámolok róla!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net
 J-t, Bt és S-t
tuti kirúgják a suliból
- Hallottad, hogy az a kis kilencedikes lotyó mekkorát grupizott a
raveses fiúkkal? Még az énekes is beszállt a buliba, pedig az a bátyja a
csajnak! - súgta Isabel Coates fülébe Kati Farkas. A két lány
elválaszthatatlan barátnő volt, együtt szervezték a tizenkettedikesek
wellness hétvégéjét is. Kati egy rózsaszín teknőspáncél fésűvel új
választékot fésült vörösesszőke hajába, aztán a tenyerével simította le
frizuráját. - Láttad a képeket a Post honlapján? A csaj még arra sem vette a
fáradságot, hogy felöltözzön, mielőtt hazamegy a szállodából!
Kati és Isabel a Constance Biliárd Lányiskola könyvtárának harmadik
emeleti ablakán kikönyökölve úgy tett, mintha a szövegét tanulná: írtak
ugyanis egy tréfás jelenetet Lányok bikiniben, iszappakolással az arcukon
címmel, hogy másnap a tizenkettedikesek tanulószobás termében ezzel
kampányoljanak a wellness hétvége mellett. Nem mintha a rendezvény
különösebb kampányra szorult volna, hiszen köztudott, hogy a hétvégéről
mindenki egy táskányi vadonatúj Origins kozmetikummal térhet majd
haza, és hogy a bőrük még az érettségin is ragyogni fog az ottani
kezeléstől. Az idei Dobbantás Napja verni fogja az összes korábbit, de
látatlanban még a következőket is!
Isabel kivette a fésűt Kati kezéből, és újra lófarokba fésülte vele fényes,
sötétbarna haját.
- És ahhoz mit szólsz, hogy Nate és a haverjai hajótörést szenvedtek,
majdnem meg is haltak, de Blairnek ennél kisebb gondja is nagyobb volt:
éppen Serenával hancúrozott, már megint? Szerinted milyen lehet, amikor
egy pasi rájön, hogy a barátnője megcsalja egy lánnyal?
Kati vágott egy grimaszt.
- Undorító - felelte, és megborzongott.
Isabel az ablaküveghez nyomta turcsi orrát: valamit nagyon figyelt.
- Odanézz! - suttogta.
A 93. utcán Blair és Serena közeledett sietősen, egymásba karolva, az
arcukon huncut mosollyal, mint akiknek közös titkuk van a legörömtelibb
fajtából. Blairen olyan egyenruha volt, ami a társadalmilag elfogadott
szabástól eltérően nem combközépig, hanem majdnem térdig ért. Csak
rájuk kellett nézni: tök egyértelműen Serenától kapta kölcsön.
Érti mindenki, ugye?
Alig ért be a két lány az iskola kékre festett kapuján, egy sárga taxi állt
meg a járda mellett: Elise és Jenny ugrott ki belőle. Ez utóbbi rózsaszín
pólót viselt kék-fehér hullámkrepp egyenruhája alatt, és egy grissinint
majszolt. A lábán egy meglehetősen feltűnő, lapos sarkú, égőrózsaszín
Jimmy Choo szandál virított, ami színben nagyon nem passzolt az
egyenruhához. Hatalmas lencséjű, vastagkeretes Jackie O. napszemüvege
szintén rózsaszín volt.
Hm, úgy tűnik, valaki itt rohadtul bombázónak tartja magát!
- Honnan szerválta ezt a szandált? - suttogta Kati elképedve. -
Kilométer hosszú rá a várólista!
-Tuti, hogy hamisítvány - felelte Isabel. - Csak innen fentről lehet
összetéveszteni az eredetivel.
Sem neki, sem Katinak nem akaródzott beismerni, hogy szinte biztosra
veszik: Jenny a szandált és a napszemüveget Damiantól vagy Lloydtól
kapta ajándékba. Mert hát egy kilencedikesre irigykedni annyira gáz!
Serenátj Blairt és Jennyt a kapun belépve azonnal feltartóztatta a
Constance igazgatónője, akitől egy kicsit még a legvagányabb
tizenkettedikesek is tartottak.
- Lányok, szeretnék veletek pár szót váltani az irodámban, ha lennétek
szívesek. A szüléitek is mindjárt megérkeznek.
Mi a szar? - hökkent meg a három lány kórusban.
Jó kis bulira van kilátás!
Mrs. M-nek puha kelt tészta arca volt, és a Raggedy Ann-babákat idéző
gesztenyebarna haját apró csigákba dauerolva hordta. Ettől jóságos
nagymama benyomását keltette, ám a látszat, mint mindig, ebben az
esetben is csalt: Mrs. M-et mindennek lehetett nevezni, csak jóságosnak
nem. Ellenkezőleg, nagydarab, utálatos vén leszbó volt, aki vermonti
farmján - a rossz nyelvek szerint - együtt élt egy traktoros nővel, és akinek
állítólag ez volt a combjára tetoválva: „Pattanj a nyergembe, Vonda!"
- Üljetek le! - parancsolt a lányokra, miközben a saját Talbot
nadrágkosztümös ülepét is elhelyezte egy antik karosszéken masszív
mahagóni íróasztala mögött. Mrs. M irodájában minden vörös, fehér vagy
kék volt; hogy azért-e, mert az igazgatónő tényleg az Egyesült Államok
elnökének képzelte magát, vagy, csak mert túlbuzgott benne a hazaszeretet,
azt a Constance diákjai nehezen tudták volna eldönteni.
 Serenát, Blairt és Jennyt annyira meghökkentette ez az egész jelenet,
hogy engedelmesen helyet foglaltak a kétszemélyes fotelban, szemben az
íróasztallal. Hárman egy kicsit szűkösen fértek el rajta, de egymás
közelsége megnyugtatta őket.
- Serena és Blair: ti ketten a jövő hónapban, ha minden jól megy,
leérettségiztek, és az után már semmi közöm hozzá, hogy mit csináltok -
kezdte Mrs. M. - De te, Jenny, te csak most kezdted a középiskolát, és
máris roppant aggasztó irányba haladsz. Ez persze végzős KCsT-
vezetőidre sem vet jó fényt - mondta, azzal orrára biggyesztett egy
félkeretes szemüvegetj és keresgélni kezdett az asztalán halmozódó
dossziék között. - Én mindhármatok helyében alaposan meggondolnám
mostantól, hogy mit teszek és mit nem!
Blair már nyitotta a száját, hogy mondjon erre valamit, de aztán inkább
gyorsan becsukta. Az anyja jelent meg az igazgatói iroda ajtajában, fehér
teniszszerelésben és egy Burberry gyerekhordó kendővel, amiben Yale
sivalkodott nyűgösen. A kendőt túl lazára kötötte magán: úgy lógott rajta,
mint egy bevásárló cekker, és minden lépésnél a csípőjéhez ütődött.
- Ezzel az új dologgal, a „kötődő neveléssel" próbálkozom - magyarázta
az asszony pihegve. - Arra találták ki, hogy a gyerek és a szülő között
stabil, érzelmileg erős kötődés jöjjön létre, amitől a gyerek a világban és
önmagában bízó emberré válhat - mondta nevetgélve, majd esetlen
mozdulattal följebb rántotta magán a hordozókendőt. - Igazából, azt
hiszem, egész nap így kellene járkálnom a kicsivel, de hát kinek van
ilyesmire ideje? Eljárok teniszezni a 92Y-ba, ebédelni a Dániel Étterembe,
kozmetikushoz az Ardenba, ezen a héten pedig még Bridgehamptonba is
elutazunk Cyrusszal. Kötődésre csak hétfőnként és szerdánként marad egy-
egy félóra.
Mindegy, azért is jár pont, hogy próbálkozik vele!
- Jut eszembe, Blair, szívem: délben van egy mintadarab-kiárusítás a
Diornál. Gondoltam, hátha érdekel. Ha eljössz, ott találkozunk.
Mrs. M felvonta kiszedetlen szemöldökét. Vásárolni tanítási időben? Te
Jézusmária! Persze ha a Talbotnál lenne kiárusítás, talán ő is kísértésbe
jönne...!
- Foglaljon helyet, Mrs. Rose - mutatott szinte parancsolóan a
karosszékre, ami a lányok kétszemélyes fotelja mellett állt. - Megértem,
hogy mostanában nagyon elfoglalt, de kénytelen voltam ide hívni, hogy
kifejezzem aggodalmamat amiatt, hogy a lánya tudomásom szerint jelenleg
egy szállodában lakik. Meg kell, mondjam, nem tartom helyesnek, ha egy
fiatal hölgy, akinek még függőben van a felvétele a Yale Egyetemre,
ilyen... khm... - kereste a megfelelő kifejezést - ilyen rendezetlen
körülmények között él.
Eleanor sugárzó arccal, de tökéletesen értetlenül nézett az igazgatónőre.
Az feltűnt neki a napokban, hogy Blair mintha nem lenne otthon, de nem
tudta volna megmondani, pontosan mikor és hová ment, az pedig már
végképp elkerülte a figyelmét, hogy a lánya vasárnap éjszakára sem jött
haza. Előző este volt ugyanis Cyrus egyik új épületének átadása, amit
koktélpartival ünnepeltek meg, és ők is csak hajnali kettőre értek haza. Az
asszony leült az igazgatónő asztalától balra álló karosszékre, két lábát
keresztbe vetette egymáson, Yale-t pedig a kendőben úgy csapta a hóna
alá, mint a legújabb Hermés
Birkin táskát. A kislány nyöszörgött tiltakozása jeléül, de Eleanor csak
mosolygott tovább rendületlenül nyilván mert lövése sem volt, hogy mi
mást tehetne ebben a helyzetben.
Blair idegesen fészkelődött a kétszemélyes fotelban. Mit nem ért Mrs.
M azon, hogy szállodába költözött? Látja, hogy milyen az anyja, nem?
- Blair nálunk töltötte a hétvégét - kamuzott Serena. Ártatlan Upper
East Side-i Barbie-baba kinézete ellenére hihetetlen profi volt
rögtönzésben. - Mára virradóra is ott aludt, tessék megnézni, tőlem kért
kölcsön egyenruhát is.
- Akkor hogy lehet, hogy reggel óta kapkodom a telefonokat, mert a
diákjaink és leendő diákjaink szülei megállás nélkül hívnak? - kérdezte az
igazgatónő indulatosan. - Követelik, hogy nyugtassam meg őket: nem
minden constance-os lány hál részeg rock zenészekkel mindenféle
hotelszobákban. Már egy kiadó is telefonált, hogy bejelentse: a Constance
a jövő évi Manhattani középiskolák katalógusá-ban. megtisztelő
besorolást kap; egyike lettünk az öt intézménynek, ahonnan egyenes út
vezet a sztárok világába. Végzőseink vagy hírességek, vagy hírességek
szeretői lesznek.
-Tök jó - bukott ki Jennyből a megjegyzés, de azonnal meg is bánta;
Mrs. M olyan pillantást lövellt felé, amiből kiolvasta: „Jobb, ha ki sem
nyitod a szádat, ostoba kis liba!"
Az igazgatónő szemlátomást zavarban volt, milyen gyermeknevelési
tanácsot adjon Eleanornak.
Nyilván iszonyú ritkán került ilyen helyzetbe, tekintve, hogy a
constance-os lányokat a legritkább esetben nevelték maguk a szülők. Ott
volt arra a dajka, a nevelőnő, a házvezetőnő, meg ki tudja még, ki
mindenki.
- Ha ez a két lány együtt volt, kizárt, hogy bármi komolyan elítélendőt
csináltak - szögezte le Eleanor. Blair ilyen ügyes választ ki sem nézett az
anyjából.
- Gyakorlatilag az egész hétvégét végigdumáltuk Serena szobájában, a
négy fal között - tette hozzá a lány, aztán gyorsan elhallgatott. Miért nem
száll le róluk a vén banya? Serena világosan megmondta az előbb, hogy az
ő lakásukban töltötték az időt péntek estétől ma reggelig!
Az igazgatói iroda ajtajában ekkor megjelent Serena anyja, Lillian van
derWoodsen és Jenny apja. Rufus nem volt hozzászokva, hogy délelőtt
tizenegy előtt eljöjjön hazulról, vagy akár csak hogy felkeljen az ágyból,
így aztán most még a szokásosnál is torzonborzabbnak tűnt, úgy nézett ki,
mint egy vadember. Hosszú, erős szálú, őszbe csavarodó haját a feje
tetején kontyba fogta egy jókora, csillogó rózsaszín csattal, amit Jenny
negyedikes korában vett magának; szürke melegítőnadrágjának szára
házilag volt háromnegyedesre vágva; vörös flanelingének egyik ujja fel
volt hajtva, a zsebéből pedig egy doboz mezítlábas Camel kandikált ki. A
cipője, az eléggé retrós, barna, pántos mokaszin tulajdonképpen rendben
volt, csak a melegítőnadrághoz nem nagyon illett, és így, zokni nélkül
egészen borzalmas látványt nyújtott.
Mrs. van derWoodsen pont ügy nézett ki, mint mindig: öltözéke
kifogástalan, testtartása fejedel- mii áradt belőle a frissen vágott liliom és a
francia parfümszappan illata. A karját szorosan összefonta mellkasán:
inkább kockáztatta, hogy menta zöld Chanel lenvászon ruháját összegyűri,
mint hogy bármely testrésze veszélyes közelségbe kerüljön Jenny apjához.
- Ezer bocsánat, hogy elkéstünk a fegyelmi tárgyalásról - dörmögte
Rufus, és fenyegető pillantást vetett a lányára. - Kihagyni a világ minden
kincséért sem szerettem volna.
Serena anyja az igazgatónőhöz lépett, és szívélyesen arcon csókolta. így
csak olyasvalaki csókol meg egy intézményvezetőt, aki korábban több
millió dolláros adománnyal támogatta az intézményt.
- A lányok az én hibámból késtek el reggel - jelentette ki. - A sofőrt
elküldtem a tisztítószalonba a ruhákért, ők pedig emiatt kénytelenek voltak
gyalog jönni iskolába.
Serena hálás tekintetet vetett anyjára, az pedig cinkosán rákacsintott.
Volt kitől örökölnie Serenának a képességet, hogy szorult helyzetekben
is tudjon finoman viselkedni!
 A kis Yale ebben a pillanatban olyan altesti hangot hallatott, amilyet
társaságban csak a csecsemők engedhetnek meg maguknak. Eleanor
előkapta táskájából a mobilját, és már hívta is a dajkát. A kötődő
nevelésből mára éppen elég volt, köszönte szépen. Hogyisne, majd még
tisztába is fogja tenni a gyereket!
- Legyen készenlétben, az autóban, mindjárt kimegyek! - utasította a
dajkát idegesen.
Mrs. M-en látszott: hirtelen rádöbbent, hogy túl nagy a népsűrűség az
irodájában, és ha sürgősen nem tesz valamit ez ellen, elszabadulnak az
események.
Mintha nem szabadultak volna el máris!
Az igazgatónő keserveset sóhajtott, talán arra gondolt, hogy a hétvége
Vondával a woodstocki farmon kegyetlen hirtelenséggel ért véget, és talán
korengedményes nyugdíjaztatását kellene kérnie.
- Serena, Blair - fordult az idősebb lányokhoz -, ti már tizenkettedikesek
vagytok, a szűkítek pedig elfoglalt emberek. Legyen hát elég, ha annyit
mondok: akármennyire a felnőttkor küszöbén álltok, jobban szeretném, ha
az éjszakákat a saját ágyatokban töltenétek, különösen, ha másnap iskola
van.
Eleanor bólintott, és a hordókendőt a bömbölő Yale-lel együtt sietve
megigazgatta magán, már amennyire tőle telt. Nyilvánvaló volt, hogy
amilyen gyorsan csak lehet, a dajka szakértő kezei közé akarja juttatni a
kislányt. Mrs. van derWoodsen böjtös arccal mosolygott, mint aki biztosra
veszi, hogy Serena nem tud olyasmit elkövetni, amit egy nagy összegű
adomány ígéretével ne lehetne elsimítani. Rufus pedig egy
torokköszörüléssel jelezte: alig várja, hogy hármasban maradjanak az
irodában Jennyvel és Mrs. M-mel; mindkettejük számára volt
mondanivalója.
Ekkor megszólalt az első óra végét jelző csengő.
- Mehetünk órára, Mrs. McLean? - kérdezte Blair mézesmázos hangon.
Egész hitelesen játszotta, hogy teljesen felborítaná a lelki nyugalmát, ha
nem érne be időben tesiórára.
-Ti ketten mehettek - enyhültek meg az igazgatónő arcvonásai. A két
lány felállt, Jenny pedig egyedül maradt a kétszemélyes fotelban. - De azt
azért szeretném a lelketekre kötni - szólt még utánuk Mrs. M -, hogy az
egyetemeknek jogukban áll visszavonni a felvételeteket, ha az utolsó félévi
átlagotok elmarad a korábbiaktól.
 - Hú, tényleg! Köszönjük, hogy figyelmeztet rá! - felelte Serena,
miközben biccentett egyet a fejével, amolyan engedelmes pukedliféleség
gyanánt,- aztán könyökön ragadta Blairt, és vele együtt sietősen elindult
kifelé az irodából. A két anyának még adtak egy-egy puszit búcsúzóul,
majd nekivágtak a lépcsőnek: rohantak fel a tizenkettedike- sek
tanulószobás termébe. Hármasával szedték a fokokat, és kifulladva
kérdezgették egymást újra és újra:
- Ez meg mi a fene volt?
- Jennifer! - fordult Jenny felé az apja és az igazgatónő egyszerre.
A lány ráült mindkét kézfejére, a két lábát pedig bokánál keresztbe tette.
Kicsinek és védtelennek érezte magát így, hogy a kéttizenkettedikes lány
magára hagyta. Rufus leült mellé a kétszemélyes fotelba, és bal karjával
átölelte a vállát. A férfiból áradt a hagymás bagel és az olcsó kávé szaga, a
melegítőnadrágja pedig tele volt barna meg fekete foltokkal, ahol
cigarettával kiégette.
- Annyira rendes gyerek voltál világéletedben - szorította meg lánya
vállát Rufus. - Jól tanulsz, kitűnően festesz, rengeteget olvasol. Az apádhoz
is kedves vagy... többnyire - folytatta, aztán derűs tekintettel Mrs. M felé
fordult. - Ugye nem akarja nekem azt mondani, hogy másfél évtizede
érzékcsalódás áldozata vagyok?
Mrs. M elmosolyodott, hetek óta először őszintén. Kedvelte Rufus
Humphrey-t: igaz, hogy ápolatlan és érdes modorú, de egyedülálló apaként
maga neveli két gyermekét, mégpedig jól és eredményesen. Mást nem
lehet a szemére vetni, minthogy a Central Parktól nyugatra lakik, nem
keletre, és az életelvei is mások, mint az Upper East Side- iaknak, akik már
óvodába is a Park sugárúti Brick Church Schoolba jártak. Rufus soha egy
centtel sem támogatta az iskola alapítványát, és a jótékonysági
rendezvényeken sem vett részt. Nem ajánlotta fel, hogy építtet egy új
könyvtárat, tornatermet vagy uszodát a Constance-nak, ha cserébe
garantálják, hogy Jennynek érettségi után biztos helye lesz a Harvardon.
De jobban is féltette a lányát, mint azok a szülők, akikkel az igazgatónőnek
nap, mint nap dolga volt; talán azért, mert annak idején ő maga pelenkázta,
mert órákat ült az ágya szélén, amikor Jenny nem tudott elaludni, és mert
amikor rossz fát tett a tűzre, meg is büntette. így aztán nem csoda, ha
átérezte saját felelősségét abban, ahogy a lánya viselkedik.
Fúj micsoda egy mintaapa!
Jenny erősen remélte, hogy ez az egész jelenet csak valami groteszk
álom, az a fajta, amilyenhez rendszeresen volt szerencséje olyankor, ha
este túl sok Entenmann-féle csokis fánkot nassolt. Csak hát az a helyzet,
hogy mostanában egyáltalán nem evett fánkot. Amennyire vissza tudott
emlékezni, a szombati vacsorája például mindössze hat grissiniből állt, ami
FedExszel érkezett Olaszországból egyenesen egy bizonyos Plaza Hotel-
beli lakosztályba.
Merthogy a hetedik rudacskát, amit kivett a dobozból, belecsavarta egy
arannyal hímzett szállodai törülközőbe, és elette emlékbe.
- Köszönöm, Mr. Humphrey, hogy azonnal idefáradt, amint hívtam -
kezdett bele mondókájába az igazgatónő. - Előre kell bocsátanom, hogy
egyetértek önnel: Jennífer intelligens, kreatív és az esetek többségében jó
magaviseletű lány. Csakhogy az utóbbi időben kezd egy kissé... hogy is
mondjam... vadóc képet kialakítani magáról. Az iskolatársak szüleit pedig
nyugtalanítja a dolog.
Rufus zavartan tépkedte a szakállát. Ö, aki meggyőződéses
anarchistának vallotta magát, érthető módon feszengett Mrs. M hazafias
színekbe öltöztetett irodájában, ahol kénytelen volt tudomásul venni, hogy
lánya viselkedése a hivatalos megítélés szerint kissé vadóc.
- Megmagyarázná, mit ért azalatt, hogy „kezd egy kissé vadóc képet
kialakítani magáról?"
Az igazgatónő levette orráról a szemüveget, letette maga elé az asztalra,
és gondosan összehajtotta a szárát.
- Mr. Humphrey, tisztában van azzal, hogy a lánya nem otthon töltötte a
hétvégét?
Rufus bólintott.
- És ez már fegyelmi vétség? - kérdezte Mrs. M-től.
Jennyből kibuggyant a kacagás, de gyorsan a szájára tapasztotta a
tenyerét.
- Miért, mit gondol, hol volt Jenny mondjuk szombatról vasárnapra
virradó éjjel? - firtatta tovább az igazgatónő. Puha rongybabaarca
pillanatról pillanatra zordabb kifejezést öltött.
Rufus felhorkant, és Jenny érezte, hogy apjában forrni kezd az
anarchista indulat.
- Szerencsére nem csak arra tudok hagyatkozni, amit gondolok a
dologról. Jenny megmondta, hol volt: egy Elíse nevű barátnőjénél, aki itt
lakik valahol a közelben.
- Elíse Wellsnél - pontosított Jenny rekedt hangon. - Az osztálytársnőm.
- Igen, tudom - bólintott Mrs. M. - Ma reggel együtt érkeztetek az
iskolába, bár egy kicsit késve. Csakhogy Elise nincs rajta azokon az
interneten vasárnap közzétett képeken, amiken te egy ismert pop együttes
tagjaival szerepelsz, és amik ékesen bizonyítják, hogy a szombat éjszakát
egy szállodai szobában töltötted a zenész fiatalemberek társaságában.
Rufusnak leesett az álla, és láthatóvá váltak csorba, kávétól és nikotintól
elszíneződött fogai. Szóhoz sem jutott a döbbenettől, pedig ez ritkán
fordult elő vele. Jenny szorosan összefonta két karját melle előtt, és
meredten bámulta a királykék szőnyeget.
- És azt is hozzá kell tennem - folytatta az igazgatónő az apa felé
fordulva -, hogy nem ez az első történet, amivel Jennifer megütközést kelt.
Néhány hónapja szintén az interneten megjelent az a botrányos film róla
meg valami fiúról. Akkor én írtam önnek egy levelet, Mr. Humphrey,
amelyben javasoltam, hogy Jennifer egy ideig heti néhány alkalommal
járjon el terápiára az iskolapszichológusunkhoz. Sajnálattal vettem
tudomásul, hogy nem reagált a megkeresésemre. Aztán áprilisban az egyik
rendkívül népszerű ifjúsági magazin közölt egy képet Jenniferről. Derékon
felül csak egy sportmelltartó volt rajta. Emiatt is rengeteg felháborodott
telefont kaptam a diákjaink szüleitől, elsősorban azoktól, akiknek tizenéves
fiaik is vannak.
Rufus olyan erővel simított végig a szakállán, hogy arcvonásai
eltorzultak tőle.
- Jézusom, Jenny! - suttogta elszörnyedten.
A lány maga is kénytelen volt belátni: ahogy viselt dolgait Mrs. M most
tálalta, az úgy hangzott, mintha egy repedtsarkú ribancról lenne szó. De
meg sem próbálta menteni magát. Éppen elég jó kislány volt ő eddig, és az
idő nagy részében mind a mai napig az: igazából kifejezetten izgalmasnak
találta, hogy ezúttal ő a rossz nő.
- Most akkor, gondolom, megbünteti - mormogta Rufus. - Mi lesz?
Kitiltja az iskolából?
Könyörgöm, tilts ki! - csillant fel a reménysugár Jenny előtt. - És küldj
egyenesen egy bentlakásos suliba!
Mrs. M azonban megrázta a fejét.
- Nem, egyelőre nem. Most csak figyelmeztetem. De ha továbbra is
közbotrányt okoz a viselkedésével, ha megütközést kelt iskolatársaiban és
azok szüleiben, meg kell tennem a szükséges lépéseket annak érdekében,
hogy megőrizzem az intézmény jó hírét.
Ismét megszólalt a csengő: a szünetnek vége, kezdődik a második óra.
- Latinunk lesz - szólalt meg Jenny cingár hangon. - Elmehetek?
 - Majd ha az igazgatónő befejezte - bődült rá az apja, és egyre
erősebben szorította a lány vállát. Rufusnak vajszíve volt, de ha
feldühödött, olyan rendet vágott a gyerekei között, mint egy őrmester.
- Befejeztem, köszönöm - mondta Mrs. M, miközben felkelt az asztala
mögül, és két karját keresztbe fonta maga előtt. Le sem tagadhatta volna,
hogy leszbó. - Elmehetnek. Jenny, siess órára!
A lány talpra ugrott, és igyekezett kívül kerülni az irodán, még mielőtt
az apja elkaphatná, hogy négyszemközt is lezárja vele a témát, és mielőtt
az igazgatónő észbe kapna, hogy ezért a rózsaszín pólós, szandálos és
napszemüveges viseletért haza kellene zavarnia. De azt még hallotta, hogy
Mrs. M így szól az apjához:
- Úgy látom, Mr. Humphrey, nagyon kimerült. Van egy remek kis
farmom fent Woodstockban. Szívesen látnám ott, ha egyszer ráér.
-Woodstock...! Az pompás hely! - horkant fel Rufus. - Sátoroztam ott
még hetvennégyben pár költő cimborámmal...
Jenny húzta a csíkot felfelé a lépcsőn, hogy el ne késsen a latinóráról.
Kéjesen beleborzongott, milyen közel került ahhoz, hogy kirúgják a Cons-
tance-ból. Azt sem bánta, hogy a képe név nélkül került a lapok
pletykarovataiba, és csak mint „ismeretlen, alacsony, göndör hajú nőcskét"
emlegették! Hamarosan úgyis mindenki tudni fogja, hogy ki ez a lány, aki
folyton együtt bulizik a Ravesszel! Nem győzik majd találgatni, hogy
tényleg barátnője-e Damian Polknak, a New York Post hatodik oldala
pedig tele lesz a képeivel meg a róla szóló cikkekkel. És hát ez az, amire
évek óta vágyott!
 N kiss világának
legnagyobb sz****-a
- Meglehetősen pirruszi győzelem volt - motyogta Mr. Knoedler a
táblánál, jó szokása szerint alig érthetően, viszont iszonyú álmosítóan. -
Ébren van, Archibald?
Nate-nek nem volt kész a leckéje. Igazából abban sem volt egészen
biztos, hogy milyen nap van. Reggel felébredt, lezuhanyozott, valahogy
elvergődött az iskoláig, és remélte, hogy ott majd kap valami támpontot a
kérdés megválaszolásához. Erre tessék, jön ez a seggagyú töritanár, és
cseszegeti itt a hülye kérdéseivel a vietnami háborúról, amiről pedig
mindenki tudja, hogy a világ legnagyobb szívása volt.
- Igen, tanár úr. Volt valami görög király vagy ki a rák, aki Pürrosznál
szarrá verte a rómaiakat, de neki is alig maradt katonája - felelte Nate,
amin ő maga döbbent meg a legjobban. Hü, baszki, nem véletlen, hogy
felvettek aYale-re meg a Brownra is! - gratulált saját magának. - Valami
kurva okos vagyok!
- Egészen pontosan a királyt hívták Pürrosznak, és ez az ausculumi
csatában történt - helyesbített Mr. Knoedler. Felírt valamit a táblára, és
közben kisujját megforgatta néhányszor a fülében. A St. Jude-os diákok
egymás közt Töketlen tanár úrnak nevezték, mert szűk nadrágokat hordott,
és ezeket úgy felhúzta a derekán, hogy a kérdéses helyen a kérdéses
testrész emberi számítás szerint nem fért el. - De alapvetően helyes volt a
válasz, köszönöm.
Nate elővette a zsebéből a mobilját, és nekilátott, hogy sms-t írjon
Jeremynek, aki vele egy padsorban ült, négy paddal előrébb.
Én köszönöm, Töketlen! - írta.
Suli után valami? - kérdezte Jeremy.
Nem lehet. Szobafogságon vagyok - válaszolta Nate.
Hallom, mi volt B-rel meg azzal a csávóval. Szar ügy! - érkezett újabb
sms Jeremytől.
Nate a padjára hasalva előrehajolt, úgy lövellt magyarázatot sürgető
tekintetet a haverjára. Ez volt az arcára írva: „Kifejtenéd?"
 Hát a csávó a Yale-es partiról, akivel B bekavart - magyarázta Jeremy.
Szóval egy Yale-es csávó! Az fetrengett Blair ágyában szombat éjjel!
Nate úgy maga alá zuhant, hogy felelni sem tudott mit. Épp csak valamivel
több mint egy napra hagyta magára Blairt, és máris bekavart valami
húgyagyúval egy Yale-es partin.
ahová valószínűleg meg sem hívták! Nem lett volna meglepő, ha a fiú
dühöngeni, őrjöngeni kezdi, de csak magába roskadt. Öt meghívták a
partira, úgy volt, hogy ott is lesz. Még Blairt is magával vihette volna,
hogy a buli után beszélgessenek még egy kicsit a jövőjükről,
tervezgessenek, aztán hancúrozzanak egyet az ágyban. Tök romantikus lett
volna az egész. És persze megint ő cseszte el az egészet ezzel a
Bermudával.
Na de legalább most már tudja, hogy aki csal, annak talán nem szar, de
akit csalnak, annak biztosan.
Bassza meg! - vonta le a végkövetkeztetést Nate. Hirtelen feltette a
kezét.
- Elnézést, tanár úr, kimehetnék? Szerintem ételmérgezést kaptam, vagy
nem tudom, de...!
Jaj, ne már! Ügyesebb vagy te ennél!
Mr. Knoedler észre sem vette, hogy történt valami. Az osztálynak háttal
sebesen rajzolta a táblára Saigon részletes térképét rózsaszín krétával. Nate
küldött Jeremynek sms-ben egy csalódott, na csá!-t, felnyalábolta a cuccát,
és kisurrant a teremből. A többiek, akik a tizenkettedikes
amerikaitörténelem-órán ültek, csak bámultak utána, és átkozták magukat,
hogy miért nincs nekik is ennyi vér a pucájukban.
Az alagsorban Nate bevágta a könyveit az öltözőszekrényébe, aztán
rájuk csapta az ajtót. A halál sem fog leckét írni, a halál sem fog bejárni a
suliba! Az egyetemen már bent van, és ha már egyszer szobafogságra
ítélték, miért is ne heverészne inkább otthon, brownie-t majszolva, füvet
szívva? A mai nap további óráit szépen elblicceli, rágyújt egy szép kövér,
tömött spanglira, kitölti a szükséges űrlapokat, és postára adja őket a
tandíjelőleggel együtt a Yale címére. Jó, igen, megígérte Blairnek, hogy
csak akkor iratkozik be oda, ha őt is felveszik. De hát minden egymásnak
tett ígéretük mára érvényét vesztette! Az viszont vitathatatlan, hogy a Yale
lacrosse-csapata a legjobb, neki pedig megígérték, hogy másodéves
korában kinevezik csapatkapitánynak. Oda iratkozik be és kész, akár
felveszik Blairt is, akár nem!
 Bősz elszántsággal indult haza; azt a seggagyú, hortyogó nyápicot meg,
aki lenyúlta a barátnőjét, igyekezett kiverni a fejéből. Ha beküldi a Yale-
nek a tandíjelőleget az győzelem lesz ugyan, de nem minden áldozat nélkül
való: Blair tüzet fog okádni dühében, amikor megtudja.
Kivéve persze, ha már egyáltalán nem érdekli, mit csinál Nate; ami
viszont a tűzokádásnál is ijesztőbb lehetőség.
 D, a hiphop
A Riverside Fiúiskolának is otthont adó, vörös téglafalú templomot még
a századfordulón építették: ez volt az UpperWest Side legfurább és
legvadregényesebb iskolaépülete. A főbejárata a West End sugárútról nyílt:
a csiricsáré, égővörösre festett kapu fölött tábla hirdette, hogy ez itt a
RIVERSIDE ELŐKÉSZÍTŐ MAGÁNISKOLA FIÚK SZÁMÁRA. Ez az elnevezés
nagyon kínosan sugallt valami olyasmit, hogy itt vastag családok jólfésült
csemetéit oktatják léhütéstanra. A középiskolás évfolyamok diákjai
szerencsére a 77. utcára néző oldalbejáraton át közlekedtek ki-be, ez pedig
egy teljesen közönséges fekete kapu volt; tökéletesen alkalmas arra, hogy
az ember akár két óra késéssel is észrevétlenül surranhasson be az iskolába.
Dan az első óra, az irodalom utolsó tíz percére ért be. Ugyanaz a
hiphopos nadrág és ugyanaz a fekete-sárga cipő volt rajta, amit a koncerten
viselt. A sötétszürke APC pólót, aminek a mellén kövér.
Vörös betűkkel a MR. WONDERFUL felirat virított, Monique-tól kapta
ajándékba. A fellépésen részeg volt, mint egy disznó, úgy kornyikált, mint
a legszánalmasabb seggfej, de utána, anélkül hogy a legkevésbé is
megérdemelte volna, a Plaza Hotel egyik lakosztályában mégis akkorát
kefélt egy gyönyörű francia lánnyal, hogy majd' leszakadt alattuk a
hatalmas szállodai ágy. A rock sztárok élete ezek szerint tényleg mesés!
Micsoda újdonság!
- Nicsak, nicsak! Az évfolyam leghíresebb diákja is befutott! - jegyezte
meg Ms. Solomon gúnyosan, amikor Dan belépett a terembe. A fiú
nyugodtan odalépdelt a helyére, az utolsó előtti asztalhoz, és lassan
leereszkedett a székre. A tanárnő, aki az elmúlt tanévben az egyetem
doktori programján még maga is diák volt, irtózatosan szégyellte, hogy
fülig bele van zúgva Danbe, ezért, ahelyett hogy dicséretekkel árasztotta
volna el kétségkívül legműveltebb és legtehetségesebb diákját, hol
rosszindulatú és gáncsoskodó volt vele, hol figyelemre sem méltatta. Dan
egyszer, csak hogy tesztelje irodalomtanárát, saját esszéjeként adott be
neki egy Virginia Woolf alkotói szokásairól szóló tanulmányt, amit a neves
irodalomkritikus, Harold Bloom írt (ő volt egyébként Ms. Solomon
témavezetője a Princetonon). Négyes fölét kapott rá, mint minden
munkájára, amit a tanárnő javított, pedig volt közöttük egészen zseniális és
botrányosan silány is.
- Éppen arról beszélgettünk az osztállyal - folytatta Ms. Solomon hogy
kiváltsuk-e a Shakespeare-tragédiák témát lezáró vizsgát egy házi
dolgozattal, vagy sem. Neked mi erről a véleményed, Dan? - kérdezte,
aztán tettetett rémülettel a szájához kapta a kezét, és hozzátette: - O,
bocsánat, erre nem is gondoltam: lehet, hogy időközben művésznevet
vettél fel, és most már csak arra hallgatsz!
Dan a homlokát ráncolva meredt az asztala lapjára, amelyre valaki zöld
golyóstollal ezt írta: A mocskos pofádat! Házi dolgozatot írni egyébként
általában jobban szeretett, mint vizsgázni, csakhogy az előbbi kutatással,
olvasással, vázlatkészítéssel és többórányi irkálással jár, míg az utóbbihoz
csak annyi kell, hogy az ember két órát bent tölt az iskolában.
Hát igen, abban az esetben, ha készülni nem szándékozik a vizsgára.
Márpedig Dannel éppen ez volt a helyzet.
Egy rocksztár ugye turnézik, videoklipeket forgat, lemezeket dedikál, és
igyekszik levakarni magáról a nőket meg a paparazzókat. Egy hülye
irodalomvizsgára két órát sem szívesen cseszik el az életéből, de még
mindig inkább annyit, mint tízet tizenötöt.
Ms. Solomon bőrén apró ráncok voltak mindenütt, mint egy aszalt alma
héján: ettől kábé negyven évvel nézett ki idősebbnek, mint amennyi
feltehetőleg valójában volt. Hamvas sötétszőke haja, amit a tarkójánál
fogott össze lófarokba, a tanterem neoncsöveinek éles fényében ősznek
tűnt. A csipke volt a kedvence, és előszeretettel hordott csipkegallérosj
fodros ujjú, krémszínű blúzokat térdig érő, fekete gyapjúszoknyával, fekete
harisnyával és idétlenül magas tűsarkú, fekete körömcipővel. A szoknyái
ráadásul jó szűk szabásúak voltak, amiből a fiúk azt gyanították, hogy Ms.
Solomon a világ legcsábosabb nőjének tartja magát.
Boá!
- Az osztálynak pont a fele a házi dolgozatra szavazott, a másik fele
meg a vizsgára. Úgyhogy a te szavad dönt - ismertette a tanárnő a
részleteket Dannel.
Rohadt jó: tökmindegy, mit mond, az osztály fele utálni fogja.
Dan megköszörülte a torkát.
- Szerintem egy vizsgán pontosabban kiderül, mennyit sikerült
megtanulnunk az egész éves tananyagból - jelentette ki. Tisztára, mint egy
idióta!
 - Milyen érdekes, hogy most ezt mondod! - nézett rá gúnyosan Chuck
Bass, aki két paddal balra ült tőle. A Riverside házirendje szigorúan előírta,
milyen ruhában jöhetnek iskolába a diákok: egyszínű vászon- vagy
kordbársony nadrágban (amin az öv csak barna vagy fekete lehet), fehér
vagy pasztellszínű ingben, fekete vagy barna félcipőben és sötét zokniban.
Chuckon ehhez képest egy fekete Prada kezeslábas volt, amin a cipzár csak
annyira volt felhúzva, hogy a fiú napbarnított és frissen gyantázott
mellkasa kilátsszon^ a lábán tejfehér Camper bőrszandált viselt, hogy sima
bőrű, pedikűrözött lábát is megmutathassa a világnak. Az asztala alatt
Cuki, a hófehér kis majom szőrös feje kikandikált a fiú narancssárga-vörös
Dooney & Bourke bőrtáskájából, és vicsorgott jobbra-balra.
Chucknak aztán tényleg semmi keresnivalója nem volt az emelt szintű
irodalomcsoportban. A nevét is alig tudta leírni helyesen, életében nem
olvasott még végig egy könyvet, és meg volt róla győződve, hogy a
Chaucer egy szőrmefajta, amiből télikabátok szegélyét készítik. Csakhogy
a szülei, abban a reményben, hogy ettől majd felveszik valamelyik
egyetemre, minden tárgyból benyomták az emelt szintű csoportba. Utólag
persze kiderült, hogy alaposan elszámították magukat: Chuckot ugyanis az
iskolába járásnál és a leckeírásnál sokkal jobban érdekelte a vásárlás és a
divatbemutatókon való megjelenés, így hát a tizenkettedik osztály első
félévét csupa kettessel zárta. Ezért aztán nem is vették fel sehova, és ha
tovább akart tanulni, mehetett a katonai akadémiára.
Hogy el volt-e kenődve emiatt Chuck? Mint a muslica a szélvédőn!
- Figyelj csak,Wonderful! - sziszegett át Chuck Dannek. - Jobb, ha
tőlem tudod: ennyi volt a pályafutásod a Ravesben!
Mi van?!
Dan görnyedten ült a székén, és a padját firkálta. Egy rock sztár ugye
szarik rá, ha megpróbálnak belekötni. Ekkor azonban egy cipő orra kezdte
bökdösni a fenekét.
- Ki vagy rúgva - súgta hátulról Bryce James, Chuck egyik nagy arcú,
tapló haverja. - Bár ha mákod van, a lotyó húgod még visszakönyöröghet a
bandába.
A szar elindult felfelé Dan agyában. Mi a franc köze van ehhez
Jennynek? A fiú meg volt róla győződve, hogy a húga a koncert után csak
azért tartott vele a Plazába, mert nem akart egyedül hazamenni. Ez máskor
is igy volt, nincs benne semmi különös. Meg abban sincs, ha egy lány,
akinek a bátyja egy tök híres együttesben énekel, szívesen bulizik együtt a
zenészekkel.
 - A csapból is az folyik, hogy énekesnő akar lenni - tett rá még egy
lapáttal Bryce. - Meg is dugatta magát mind a három sráccal!
Dan villámgyorsan hátrafordult, és bemutatott Bryce-nak: még mindig
másnapos volt, szellemesebb visszavágás nem telt tőle. Amikor ők
Monique-kal vasárnap délelőtt felébredtek és kijöttek a hálószobából,
Jenny már nem volt ott a lakosztályban. Jó kérdés: mi a fenét csinált a húga
egész szombat éjjel, amíg ő mással volt elfoglalva? És miért van az, hogy
mindenki úgy viselkedik, mintha erre a jó kérdésre pontosan tudná a
választ?
- Akkor hát vizsgázunk - jelentette be Ms. Solomon. Firkantott valamit
a jegyzettömbjére, aztán felállt és elindult Dan padja felé. - Nekem is
eléggé bejön a Raves - dünnyögte enyhén kipirulva -, és van valami, ami
nagyon fúrja az oldalamat - mondta, és megállt Dannel szemben, két
tenyerével a fiú padjára támaszkodott. Dan orrát megcsapta a magvas
tetejű, mogyoróhagymás-sajtkrémes bagel illatai ezt ette ugyanis a tanárnő
reggelire. - Igaz az, hogy Damian a középiskolai nagy szerelmét vette
feleségül, egy francia lányt? - kérdezte hangosan, hogy mindenki hallja.
Nyilván úgy gondolta, tök májer dolog, ha egy tanár képben van egy olyan
menő bandát illetően, mint a Raves.
Dannek izzadt a tenyere, és buggyos nadrágja farzsebében kitapogatta a
doboz mezítlábas Camelt. Nem tiltja véletlenül a házirend, hogy a tanárnők
zaklassák a diákokat?
Már csak két perc volt hátra az órából. A fiúk halkan pakolták össze a
cuccaikat, és óvatosan húzták be a cipzárt a hátizsákjukon, mert még
reménykedtek, hátha meghallják a választ Ms. Solomon kérdésére.
A tábla fölött a faliórán a percmutató másodszor is billent egyet előre,
és a folyosó odakint megtelt élettel. Dan felállt, átfurakodott minden lében
kanál tanárnője mellett az ajtó felé, és kilépett a teremből.
Aki időt nyer, életet nyer!
 Egy megválaszolásra érdemes
e-mail
A délutáni számtechórán Serena már azon volt, hogy küld egy-egy e-
mailt az érzékeny lelkű festőművésznek a Brownra, nyomulós, agyatlan
Tri Deltá-s nővérkéinek a Princetonra és epekedő szerelmes kalauzának a
Harvardra, és megírja nekik, hogy éljenek boldogan, de nélküle, mert ő
bizony a Yale-re iratkozik be. De ehelyett végül inkább törölte
mindannyiuk összes e-mailjét a postafiókjából. Az előbb, az ebédszünetben
már a tandijelő- leget is befizette a Yale számlájára. Iszonyatosan
megkönnyebbült a tudattól, hogy végre eldöntötte a kérdést, csak azt
sajnálta, hogy legjobb barátnőjének nem számolhatott be a dologról.
Gyorsan átfutotta még a bejövő üzeneteit, de az egyiken, ami ismeretlen
feladótól érkezett, megakadt a szeme.
feladó: dpolk@raver.net
címzett: SvdWoodsen@constancebillard,edu
tárgy: nem minden igaz, ami nyomtatásban megjelenik

Szóval mi lennénk az álompár. Egyébként hízelgő. Csak az a gáz, hogy

nem is ismerjük egymást. Akarsz ezen változtatni? Péntek délután lesz
nálam egy kis összejövetel az East Village- ben. Ugye el tudsz jönni?
Damian

Serena felkuncogott, aztán a nyakát kezdte nyújtogatni ültében: Blair

sötét, fényes feje búbját kereste a számtechteremben. Csakhogy a lány
elmélyülten dolgozott a gépén, észre sem vette, hogy Serena integet neki.
Mr. Schneider, a karót nyelt és vaskalapos számtechtanár, akinek akkora
orrsövényferdülése volt, hogy az egyik orrlyuka szinte körbevette a
másikat, szigorú pillantást lövellt Serena felé, ő pedig jobbnak látta
visszafordulni a monitor felé és az e-mailjével foglalkozni. A videó-
klipekből tudta, hogy a Raves szólógitárosa elképesztően jól néz ki, és
rohadt jó zenész is; micsoda buli lenne, ha tényleg összejönnének, és a
mítosz, amit a pletyka kettőjük köré szőtt, valósággá válna! Jó, igen, épp az
előbb döntötte el, hogy megkomolyodik, és a jövő tanévtől kezdve a
tanulásra koncentrál. De az majd a jövő tanév lesz, ami viszont az ideiből
hátravan, az ne szóljon másról, mint buliról, pörgésről, szórakozásról! És
ki tudja, még meg is gondolja magát: halaszt az egyetemen, hozzácsapódik
a Raveshez, és végigturnézza velük a következő öt évet!
Pedig két perccel ezelőtt milyen büszke volt magára, hogy sikerült
meghoznia a döntést!
Rágta a körmét egy darabig, aztán rákattintott a VÁLASZ gombra, és
féhg még rózsaszín, félig már lerágott körmű mutatóujjával leütött három
billentyűt a klaviatúrán:
0-K-ÉI
Blair azt a különlegesen gyönyörű Jimmy Choo cipőt vadászta az
interneten, amit a W magazinban nézett ki magának, de amiből sehol nem
talált a méretében. Zöld selyemből készült, kézzel varrták, és a sarkát
körös-körül apró gyöngyház szívecskék díszítették. Mindössze háromszáz
párat dobtak belőle piacra világszerte, de csak maradt valahol egy
negyvenes, amire még nem csapott le senki: Hongkongban vagy
Mexikóvárosban, ahol a nők nem nagyon élnek harminchetesnél nagyobb
lábon.
A szomszéd asztalnál Vanessa ült, és sebesen gépelt; nyilván valami
feminista honlapot szerkesztett. Blair odapillantott a képernyőjére, amin ez
állt jókora, félkövér betűkkel:

Lakótársat keresek. Kizárólag lányok jelentkezését várom!

Blair sosem rajongott igazán borotvált fejű osztálytársnőjéért, aki csak

fekete cuccokat volt hajlandó felvenni, és rohadtul beleélte magát, hogy
mekkora nagy filmrendező. Ha Vanessa megszólalt egy órán, a hangjában
mindig benne volt, hogy „Csak azért állok veled szóba, mert kérdeztél
valamit", mintha még a tanároknál is sokkal okosabbnak képzelte volna
magát, és Blair azt is gyanította, hogy Vanessa igazából a lányokat szereti,
nem a fiúkat.
- A hétvégén dumáltam egy sráccal, aki jelentkezett a hirdetésemre.
Kiderült, hogy totál perverz.
Blair a szeme sarkából Vanessára pillantott, és meglepetten fedezte fel,
hogy szomszédja tényleg őhozzá beszél.
- Ezért döntöttem úgy, hogy csak lányokkal vagyok hajlandó szóba állni
- folytatta a lány, és elszántsága jeléül leütötte az ENTER-t a billentyűzeten.
 Blair összeszorított ajakkal kissé megemelkedett ültében. Őhozzá
beszél? Igen, kétségtelenül.
- Én is megismerkedtem egy sráccal a hétvégén - vallotta meg, aztán az
ajkába harapott, és Vanessa gépének képernyőjére mutatott. - Egyébként
minek neked lakótárs? Basszus, én bármit megadnék érte, ha egyedül
lakhatnék!
Vanessa megvonta a vállát. Már az is elég elképesztő volt, hogy
beszélget Blair Waldorffal, ezzel az ostoba libával, ám az még jobban
elképesztette, hogy Blair nem is kérdezett akkora hülyeséget.
- A nővérem Európában turnézik az együttesével. Nem is tudom...
Talán csak arról van szó, hogy szar hétszámra tökegyedül lenni - tört ki
belőle a vallomás, mielőtt még észbe kaphatott volna. De amint kimondta,
azonnal kedve lett volna leharapni a nyelvét. Majd pont Blair Waldorfot
fogja érdekelni, hogy ő hogyan érzi magát!
- És a barátod, az a kis nyomi...? - szaladt ki Blair száján, de rögtön az
ajkába harapott, aztán helyesbített: - Az a srác, aki folyton a fekete
füzeteivel szaladgál?
- Szakítottunk.
Blair bólintott. Furcsa módon kedve lett volna elmesélni Vanessának,
hogy ő is épp most szakított a barátjával, és hogy néha ő is magányosnak
érzi magát. Lopva alaposan végigmérte a lányt. Kifejezetten tetszett, hogy
nem állt neki panaszkodni a voh pasijára, aki pedig mekkora egy lúzer, és
milyen béna az ajándékozásban; hogy nem kezdte el utánozni, hogy
mennyire kétbalkezesen köti meg a cipőjét, és egyáltalán: nem böfögte fel
újra az egész szomorú történetüket. Igen, Vanessa különc volt, de legalább
nem kiszámítható. Azt pedig mindenki tudta róla, hogy a szülei
Vermontban laknak, ami azt jelenti, hogy ha a nővére elutazott, Vanessa
tényleg tökegyedül van a lakásban.
- Na és hogy szoktad csinálni? - érdeklődött Blair. - Jönnek a
jelentkezők, és te eldumálsz velük?
Vanessa a homlokát ráncolva igyekezett kitalálni, mire megy ki ez az
egész.
- Hát először azért csak chatelek velükj már abból is nagyon sok minden
kiderül. Aztán azokkal, akik normálisnak tűnnek, leülök komolyan
dumálni a dologról. De hát eddig még egyik sem volt normális.
Blair nem győzött csodálkozni, hogy akár csak egy pillanatra is
megfordult a fejében: odaköltözhetne Vanessához, aki leszbikus, aki
kopasz, aki ufó, akinek nincs egy barátnője sem... de hát tényleg muszáj
volt találnia egy helyet, ahol lakhat. Hogy otthon éljen az elviselhetetlen
családjával, az szóba sem jöhet, és a reggeli igazgatói raport után abban is
biztos volt, hogy ha a tanév végéig a Plazában marad, az utolsó esélyét is
elszúrja, hogy felvegyék a Yale-re.
És még egy szempont: mi van, ha... khm, vendéget akar fogadni? Arra
nincs alkalmasabb terep egy bérlakásnál, ahol szülők, dajkák, szobalányok,
szakácsnők nélkül élheti az életét, még ha emiatt a mocskos, gusztustalan
Williamsburgbe is kell költöznie! Talán még arra is rá tudja venni
Vanessát, hogy kihívjon egy lakberendezőt, aki egy kicsit feldobja a lakás
szín világát. Mert az igaz, hogy Blair sosem járt Vanessánál, de minthogy
az elmúlt ezer évben együtt járt iskolába ezzel a csajjal, biztos volt benne,
hogy a lakásában minden feketére van festve. Kész volt rá, hogy
levezényeljen egy teljes átalakítást, akkorát, mint amikor a slampos,
nagyszájú Audrey Hepburn a My fair lady-btn átalakul meseszép
divatmodellé.
- Dumálj velem a dologról! - javasolta hirtelen.
- De hát... – tiltakozott Vanessa. - Én Brooklyn- ban lakom!
Blair csavargatni kezdte a rubintköves gyűrűt bal keze gyűrűsujján.
-Tudom - sóhajtotta gyászosan; tekintetét lapos sarkú, fekete lakkbőr
cipőjére szegezte, aztán lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni
magát a rafkós és sznob williamsburgiak között. Sárgászöld pólókat
viselne, amikre poénos feliratokat nyomatna, mondjuk, hogy
WILLIAMSBURG A SZERETÖK VÁROSA, vagy ilyesmit. A kávéját feketén
inná. Converse edzőcipőt hordana zokni nélkül, és beszerezne egy retrós,
rózsaszín műanyag retikült. A hajába narancssárga melirt tetetne, és venne
magának egy fekete, nyolcszögletű keretes szemüveget. Rászokna a
falafelre. Verseket írna. Piercinget és tetkót csináltatna! Hú, hogy
pukkadozna Nate! Blair arcán lassan széles mosoly terült szét. - Óvodás
korom óta szeretnék Brooklynban lakni!
Na persze!
- Hagyjál már! Szerintem te... - igyekezett volna Vanessa ellentmondani
Blairnek, de az a szavába vágott:
- Kábeltévéd, TiVód, DVD-d van, igaz? - kérdezte.
Na, várjunk csak, akkor most ki teszteli a másikat?
- Régi filmek nélkül egy fél napig sem bírom - szögezte le Blair, mint
valami vénasszony, aki a tévé távirányítójával kel és fekszik, és elvonási
tünetei támadnak, ha a Ragis and Kelly talkshowból nem kapja meg a napi
adagját.
 - Filmek nélkül? - kérdezett vissza Vanessa. Nem volt benne biztos,
hogy Blair tudja, mit beszél: kiment a fejéből, hogy a lány megszállottja a
fekete-fehér klasszikusoknak. Novemberben Blair is indult az iskolai
filmfesztiválon egy pályamunkával, ami nem állt másból, mint hogy
többször egymás után levetítette az Alom luxuskivitelben első tíz percét, és
mindannyiszor más zenét vágott alá. Azt vallotta ugyanis, hogy ez a
filmtörténet legtökéletesebb kezdő jelenete. A fesztivál fődíját egyébként
Vanessa nyerte meg kisjátékfilmjével, a Háború és békével, amelyben a
haldokló Andrej herceget legjobb barátja, Dan játszotta. Igen, ez még az
előtt volt, hogy összejöttek volna: úgy tűnt, van annak már száz éve is.
- Ja - felelte Blair. - Függő vagyok Audrey Hep- burntől, Jimmy
Stewarttól meg Cary Granttől - pontosította igényeinek megfogalmazását. -
Na meg az Elfújta a szél-x6\.
Vanessa kevés dologgal volt jól felszerelve, de filmes cucca, tévéje,
videokazettája és DVD-je annyi volt, mint a szemét.
- Emiatt ne aggódj, jövőre az NYU-n filmrendezés lesz a főszakom:
megvan otthon minden régi film - nyugtatta Blaírt. - Az összes klasszikus.
- És hogy lehet tőled bejárni a suliba? - kérdezősködött tovább Blair.
Felrémlett előtte, hogy
talán még vezetni is meg kell tanulnia. Meredten bámult a képernyőre,
és ide-oda húzkodta az egeret, hogy úgy tűnjön, nyakig van a munkában. -
Híd is van útközben?
Hát, ha abból indulunk ki, hogy Manhattan egy szigeten fekszik, a
feltételezés tényleg nem alaptalan.
Vanessa úgy döntött, belemegy a játékba. Nem mintha elhitte volna,
hogy Blair Waldorf tényleg hajlandó lenne beköltözni a lepukkant,
telegraffitizott brooklyni házba, ahol ő lakott.
- Az L-vonal bevisz a Union térig, onnan meg a 6-os a 86. utcáig -
felelte.
Hogy mi van?!
Blair a homlokát ráncolta. Jól érti? A földalattiról beszél Vanessa?
- De ha nagyon szar az idő, vagy ha késésben vagyok, hívok egy taxit -
tette hozzá a kopasz lány.
Á! Ez már ismerős volt.
- És baj lenne, ha... na, szóval, ha néha vendéget fogadnék? - tette fel
Blair az újabb kérdést.
Netán hímnemű vendégeket?
Vanessa felnevetett.
 - A fenét lenne baj! Feltéve persze, hogy a vendéged nem büdös, és
hoz magával kaját.
Blair komoly képpel bólintott. Lesz egy saját lakása, ahol hatalmasakat
szerelmeskedhet Penta- Stannel vagy mással, akivel éppen akar. Neki lesz
a legtöbb piercingje és tetkója egész Williamsburg- ben. Nate pedig csak
bánkódjon utána, és szarja össze magát a bűntudattól!
- Szerintem jól meglennénk együtt, nem gondolod? - kérdezte.
Vanessának tágra meredt a szeme.
- De hát mi utáljuk egymást - jegyezte meg tök tárgyilagosan.
- Jaj, ne legyél már annyira sznob! - akadt ki rá Blair a szemét forgatva,
és barna, csontos térdét Vanessáéhoz koccintotta, ami viszont kerek volt és
fehér bőrű. Kezdte beleélni magát új szerepébe: hogy ő Vanessa
elveszettnek hitt, de megkerült, vagány nővére. - Beszéljünk inkább arról,
hogy miért nincs pasid - vágott bele egy új témába, mintha az előzőre nem
is lenne érdemes tovább szót fecsérelni. - A dolog lényege az, és ezt ne
vedd sértésnek, hogy szerintem téged csak az olyan srácok érdekelnek,
akik valahogy olyan alternatívak. Mert te is az vagy... - Blair hirtelen
elhallgatott, mert az eszébe villant valami. Nem is értette, hogyhogy nem
gondolt erre már régebben is: rasztavega-ökoalternativ mostohabátyját,
Aaront és Vanessát, a fekete cuccok borotvált fejű szerelmesét az Isten is
egymásnak teremtette! Milyen vidáman fogják ezek feketére festeni
egymás lábkörmeit, megfőzni közös vegetáriánus szusijukat, lefilmezni
egymás haját, illetve hajatlanságát, továbbá minden lehetséges módon
szórakoztatni egymást! Ö pedig eközben az ujja köré csavarja a fiút, aki
bejuttatja a Yale-re.
Na, ugye? Nem is akkora hülyeség, hogy Williamsburg a szeretők
városa!
badgirl.net
topics previous next post a question next

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket

megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem
magamat ■ „az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!

A meghökkentő páros

Ki hitte volna? A csaj, akinek egyetlen igazi szerelme egy pár nyolcszáz
dolláros Manoio, kísérletképpen összeköltözött azzal az osztálytársnőjével,
akinek a lábán vasalt orrú Martens bakancson meg fekete Danskin
térdzoknin kívül más még az életben nem volt. Hát egymás ruháit nem
fogják elhordani, az biztos! Viszont dumálni- és tanulnivalójuk bőven lesz
egymástói, tekintve, hogy a galaxis két egymástól legtávolabbi bolygójáról
származnak. Nézzük például a leghétköznapibb társalgásukat:
- Nem láttad valahol a Stila barnítóm ecsetjét?
- Mi az, leckétek van rajzból?

Nálam lehet fogadásokat kötni, hogy meddig tart ez a szédült

pizsamaparti!
Egy tragikus fejlemény

Van itt még egy érdekesség: egy bizonyos francia hippi csaj, aki batikolt
cuccokban jár, világgá kürtölte, hogy kedvenc lacrosse- és marihuána
bajnokunkkal nem csak azért jött össze, hogy elüssék valahogy az időt:
hatalmas szerelembe estek egymással! Ajaj!
A mailjeitekből:
 Kedves BG!
Önkéntes diáksegítő vagyok az egyetem felvételi irodáján. Hozzá kell
tennem, hogy a Borostyánliga egyik egyetemére járok. A barátnőimmel
együtt tök sok időt áldoztunk arra, hogy körbeudvaroljunk egy lányt, aki
jelentkezett hozzánk, fel is vettük, de még nem dőlt el, hová iratkozik be.
Azért törjük magunkat miatta ennyire, mert meg vagyunk róla győződve,
hogy tökre közénk való lenne a diákszövetségben. Gyönyörű, okos és
tehetséges, csakúgy, mint mi. Viszont az a helyzet, hogy eddig még
egyetlen e-mailünkre sem válaszolt. Lehet, hogy hülyeség, de arra
gondoltam, mi lenne, ha küldenénk neki valami ajándékot, vagy mit tudom
én. Szerinted az segítene?
-PrincetonBabe

Kedves PrincetonBabe!
Ki kell hogy ábrándítsalak: szerintem ezen már semmi nem segít.
-BG

Lebukta!
Fülembe jutott, hogy a Tower Records egyik boltjában C megvette a
Raves legújabb maxi singlejét, amin D énekel. A két srác, mint tudjuk,
kegyetlenül utálja egymást, úgyhogy C-t nyilván a dalok szövege vagy a
zenéje ragadta meg rohadtul. K-t és l-t meglesték, amikor az Origlns
Madison sugárúti üzletében a pattanás elleni krémeket próbálgatták - és
azon is rajtakapták őket, hogy amikor az előadónő hátat fordított nekik,
egészen véletlenül belesodortak pár ingyenes termékmintát Tod's
táskáikba. Azt csiripelik a verebek, hogy V-nek és B-nek egy egész doboz
Godiva trüffellel kellett megvesztegetnie a sarki fűszeres kifutófiúját, hogy
az felvigye a bevásárolt cuccaikat az emeletre, egészen közös lakásuk
ajtajáig. És csak nem fekete-fehér vászonfüggönyt látott szemtanúm az
ablakukon?! Úgy tűnik, a két csaj kompromisszumos megoldásra jutott!

Vihar előtti csend

Elképesztő: ezen a héten minden nap azon kaptam az osztálytársnőimet,

hogy tanítás után a suli kapujában ácsorognak, és miközben jeges
kávéjukat szürcsölgetik, egymással dumálnak a nyári programjaikról meg
ilyesmikről. Pár hete még mindannyian megléptünk, ahány óráról csak
mertünk, és kint napoztunk a parkban: bedugtuk a fülünket fülhallgatókkal,
és alig szóltunk egymáshoz. Most meg gőzünk sincs, mit kezdjünk
magunkkal, csak azt tudjuk, hogy nem akarunk egyedül maradni. írjuk
talán mindezt a felhős, párás, fülledt májusi időjárás számlájára, bár lehet,
hogy az is közrejátszik, hogy rájöttünk: még négy hét, és lesz, akit soha
többet nem látunk az életben. Érzem a levegőben, hogy valami készül.
Csak figyeljétek meg: pénteken, a Dobbantás Napján itt elszabadul a
pokol!
Hát engem nem fog készületlenül érni!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net
 S egy csepp kedvet sem érez
a bulizáshoz
A tekintélyes összegből, amit a dédapjától örökölt (az öregnek, annak
idején része volt a tépőzár feltalálásában és kifejlesztésében), valamint a
Raves milliós példányszámban elkelt Jimmy and Jane című első
albumának bevételeiből Damian Polk csinos, háromemeletes, fehér falú,
piros zsalugáteres belvárosi villát vett magának Manhattan West Village
negyedében, a Bedford utcában. A Bedford utca viszonylag rövid, csak
nyolc háztömbből áll, viszont meghitt éttermek, otthonos kávézók és régi
épületek tarkítják. Van itt egy híres kiskocsma, ahol még a szesztilalom
idején is mértek italt, persze illegálisan. Az ember itt lépten-nyomon
pincsikutyáikat sétáltató, gyönyörű meleg férfiakba botlik. Az épület,
amelyben Damian lakott, kívülről úgy nézett ki, mint egy múlt századi
babaház, belülről viszont úgy, mint egy lakberendezési bemutatóterem:
kevés bútor volt benne, de az mind a legmodernebb, és mind hófehér. Az a
hír járta, hogy
Damian, aki a színpadon bármilyen rikító színt képes volt magára venni,
odahaza a lakásában kizárólag fehér cuccokat hordott, sőt ezt a vendégeitől
is megkövetelte. Még farmerből sem viselhetett kéket nála senki.
Csakhogy ezt a szabályt sajnos nem közölte mindenkivel, akit erre az
estére meghívott magához.
A bejárati ajtó nyitva állt, így hát Serena nekivágott a márvánnyal
burkolt lépcsőknek, és felkapaszkodott az első emeletre. A kedvenc,
bővülő szárú Blue Cult farmerja volt rajta, egy vágott ujjú, sötét rózsaszín
póló, a lábán pedig egy szintén rózsaszín, lapos sarkú, extravagáns
Hollywould papucs, amiben a járáshoz komoly szakértelem kellett. Már a
lépcsőházban hallotta az odabentről kiszűrődő pszichedelikus dzsesszt, a
poharak csilingelését és az emberi hangokat, de hogy miről beszéltek, az
kivehetetlen volt.
Benyitott. Jenny Humphrey keresztbevetett lábbal ült a nappalival
egybenyitott, hófehér konyha közepén, szabadon álló konyhapult tetején, a
munkalapon tejet szürcsölt egy üvegpohárból. A haját két copfba fogta,
öltözéke pedig egy fehér pamutpólóból meg ugyanilyen bokszeralsóból
állt.
- Hali! - kiáltott fel, amikor meglátta Serenát, és leugrott a pultról. -
Damian mondta, hogy te is jössz. Most éppen zuhanyozik - közölte,
miközben mezítláb, lábujjhegyen odasietett a lányhoz, aztán liliomfehér
állát megemelve puszit nyomott Serena arcára. - Fú, tök jó, hogy eljöttél!
Nicsak, nicsak, a kis háziasszony! Nem csak egy héttel ezelőtt történt,
hogy a kis Jenny könnyekig meghatódott, amiért Serena felhívta magához?
És nem úgy volt, hogy az apja eltiltotta a Ravesszel való mindennemű
érintkezéstől?
Mintha egy lányt el lehetne tiltani az ilyesmitől!
- Megléptem otthonról - súgta Jenny Serená-nak. - Apa szerintem még
mindig bámulja a tévében azt a tök unalmas dokumentumfilmet Allén
Ginsbergről, és meg van róla győződve, hogy bent vagyok a szobámban, és
mit tudom én, mondjuk, festek.
Az ám, a festés! Nem is olyan régen Jenny még minden szabadidejét a
festőállványa előtt töltötte! De hát akkor még fiatal volt és ártatlan!
Serena mosolyogva nézett le apró termetű, göndör hajú pártfogoltjára,
és közben úgy érezte, rohadtul semmi keresnivalója nincs itt. A többi
vendég, aki a nagy, bolthajtásos mennyezetű nappali hófehér
ülőgarnitúráján punnyadt, tetőtől talpig fehérbe öltözve iszogatta a
vödörnyi gineket, amikben kemény tojás úszkált. A helyiség egyik falát
papírlapokból kivágott hópelyhek díszítették, olyanok, amilyeneket az
ovisok készítenek Mikulás előtti egy másik falra könyvespolcot festettek
csupa fehér könyvvel.
Talán mert az igazi könyvek elviselhetetlenül tarkabarkák?
A padlóra terített, hosszú szőrű jegesmedvebőrön egy magas, vékony
srác ült, akin csak egy fehér frottír fürdőköpeny volt. Jól megtermett barna
fekete színű kutya hevert mellette, hatalmas fejét a fiú ölébe hajtva. Az
állat képviselte egyedül a színeket ebben a hófehér szobában.
- Azt a mindenit! - kiáltott fel Jenny dévajul, amikor Damian a
zuhanyzástól egy kicsit még nyirkosán, egy szál fehér melegítőnadrágban
megjelent a nappaliban. Vörösesszőke haja nedvesen összetapadt, és a
kulcscsontja gödrében vízcseppek gyülekeztek. A karján és a mellkasán
parányi szeplők virítottak és hatalmas izmok dagadoztak. Igen, élőben még
annál is sokkal jobban nézett ki, mint a lemezborítókon.
- Szia - köszönt rá Serena. A lány egészen zavarba jött a sztár
közelségétől, pedig ez rá aztán végképp nem volt jellemző. Egyébként
pedig mindenki tehet egy szívességet: miért nem szóltak, hogy ide csak
fehér ruhában szabad belépni? Azt nem gondolhatták komolyan, hogy
magától is tudja!
- Most már értem, miért nyaggattak annyian, hogy ismerkedjem meg
veled! - bukott ki Damian- ból, amikor meglátta Serenát.
A lány belepirult a bókba, de sejtelme sem volt, mit felelhetne rá. És ez
sem gyakran történt meg vele. A van der Woodseneket arra nevelték, hogy
mindig, minden helyzetben feltalálják magukat.
Jenny kézen fogta Serenát, aztán Damiant isi úgy állt kettejük között,
mint egy bögyös kis koszorúslány az esküvőn.
- Mutasd meg neki a hálószobádat - mondta Damiannak, aztán
Serenához fordult. - Iszonyú jó a hálószobája!
Igazán? És azt ő vajon honnan tudja?
Damian vállat vont, és a két lányt maga után húzva tett egy lépést a
kanapé felé.
- Gyertek, most még üljünk le - mondta nekik. - Mindjárt itt lesz a Kelly
és Ping.
- Az tök jó - vágta rá Serena, bár fogalma sem volt, miről beszél a fiú. A
Kelly és Ping? Az mi? Egy másik együttes? Haknizó bohócok? DJ-k?
- Hm, nyam-nyam-nyam! - mormogta Jenny. - Ők csinálják a legjobb
thai padot a világon! - közölte, mint aki csecsemőkora óta a SoHo ázsiai
éttermeiből rendeli a kaját.
- Nyam-nyam - bólintott rá Serena. Mi a fene ütött belé? Még csak nem
is éhes!
Jenny elengedte Damian kezét, kettesben hagyta a gitárost Serenával, és
beleült egy sötét hajú, gödröcskés arcú fiú ölébe. A srácon fehér kezeslábas
volt, mint a festőkön, és megszólalásig hasonlított a Raves dobosára, Lloyd
Collinsra.
Merthogy ő volt az.
- Helló, Serena! - üdvözölte a lányt Lloyd jellegzetes, csúfondáros
hangján, pimasz arckifejezéssel. - Istenem, tisztára, mintha nővérek
volnánk! - kiáltott fel elragadtatottan, és csuklóból úgy rázta mindkét
kézfejét, mintha Damian elveszettnek hitt, meleg ikertestvére lenne.
- Damian ma elénekeltette velem a Happy Birthday to Me-i, és fel is
vette - jelentette be Jenny vidáman a társaságnak. - Azt mondta, rákeveri a
felvételre, amit legutóbb csináltatok. Basszus, alig várom, hogy Dan
meghallja!
 - Ő még nincs itt? - kérdezte Serena, és körülnézett, nem lát-e valahol
sűrű Camel-fűstfelhőt gomolyogni, mert annak a közepében jó eséllyel ott
van Dan Humphrey feje.
- Még nincs - közölte Damian, és a lány némi rosszmájúságot vélt
kihallani a hangjából.
Még az ősszel Serena egy rövid időre összejött Dannel (hosszú időre
még soha senkivel nem jött össze), és mióta elváltak útjaik, nagyon keveset
tudtak egymásról. De végül is egyikük sem neheztelt a másikra, úgyhogy
miért is ne buliznának együtt mint haverok? Így pár héttel az érettségi előtt
kifejezetten jó ötletnek tűnt. Serena rádöbbent, hogy azt sem tudja, hová
vették fel Dant, és hogy hová készül beiratkozni. Persze az is lehet, hogy a
fiú most halaszt egy-két évet, hogy csak a zenéléssel foglalkozzon.
- Kérsz egy szivart? - kínálta Damian, és odanyújtott a lány elé egy
fadobozkát. - Tegnap este érkezett Kubából.
-Vagy inkább grissinit? - ajánlotta Lloyd. Egy rudacskát feldobott a
levegőbe, ahogy a dobverőit szokta a koncerteken, és a fogával kapta el. -
Igazi olasz. Friss és ropogós.
- Nem, kösz - felelte halkan Serena mindkettőjüknek. Itt áll ő, a hírhedt,
féktelen buli királynő egy lakás közepén, ahol féktelen buli volt
készülőben, de egy csepp kedvet sem érez magában a bulizáshoz. Lehet,
hogy az ront el mindent, hogy a fél világ máris úgy tudja: együtt vannak
Damiannal. De talán Jenny az oka mindennek a kis kilencedikes lányról
két-három évvel ezelőtti önmaga jutott Serena eszébe, és ráébredt: itt az
ideje, hogy új dolgokat próbáljon ki az életben. És az is elképzelhető, hogy
minden a közelgő érettségivel függ össze: már csak néhány hétig van
együtt az évfolyam, aztán jön a nyár és jön a Yale. A halált sem érdeklik
ilyenkor a rock sztárok! Serena azon kapta magát, hogy minden idejét a
barátaival akarja tölteni.
A legjobb barátnője, Blair ebben a pillanatban Vanessa williamsburgi
lakásában van, minden bizonnyal éppen apró rózsabimbómintás tapétával
vagy valami ilyesmivel dekorálja a fürdőszobát. Serena úgy érezte, neki is
ott kellene lennie, mindenhol máshol csak az idejét cseszi.
- Bocs, ki kell mennem a fürdőszobába - mondta Damiannak.
A fiú egy fehér bársonnyal lefüggönyözött átjárón keresztül egy hosszú,
fehér folyosóra vezette^ innen nyílt a fehér kőpadlós, tükrös mennyezetű,
márványkádas fürdőszoba. Serena magára csukta az ajtót, a farzsebéből
elővette MAC Cherry Ice szájfényét, és bekente vele az ajkát. A folyosó
másik végéből, a fehér bársonyfüggönyön túlról ide hallátszott, hogy
csengetnek; a Kelly és Ping kifutói érkeztek meg az ázsiai csemegékkel.
Serena feltépte a fürdőszoba ajtaját, végigrohant a folyosón, elsurrant a
házhoz szállítók mellett, kivágtatott a lakásból, le a lépcsőn, ki a gőzölgő
járdára.
Ezt várja az ember a lánytól, aki Franciaország összes létező bárjában
vadul táncolt az asztalok tetején? Ezt várja az ember a lánytól, akinek az
egész város csodálhatta egy néven nem nevezhető testrészét a fotókon,
amikkel hetekig tele volt a buszok és a földalattik oldala? Hogy szó nélkül
meglép egy buliból, még mielőtt az elkezdődne?
De hát az is igaz, hogy tökmindegy, ott marad-e Serena egy partin
vagy sem. Bármit csinál, az biztos a lapok címoldalára kerül.
 A meghökkentő páros
- Na, figyelj, ebben a fiókban lesznek a mélytisztítók, a hidratálók, a
testápolók, a bőrradírok, az arcpakoló krémek és a sminklemosók. A
tusfürdőket a jobb alsóba tettem, mert az van legközelebb a kádhoz. És ezt
nézd meg! - mutatott Blair a barackszínű fürdőszobaszőnyegre, amit egy
perccel korábban terített le a földre. - Valódi egyiptomi pamutszőnyeg!
Tök jó, hogy eltakarja ezt az ócska szürke linóleumot, nem?
Vanessa kihúzkodta a mosdókagyló alatt álló, repedt, krémszínű
toalettasztala fiókjait. Pedantomán új lakótársa mindent ábécérendben,
azon belül színárnyalatok szerint csoportosítva pakolt be. De hát miért ne
pakolt volna úgy, ahogy neki tetszik? Az összes kozmetikai cucc az övé
volt, Vanessa semmi ilyesmivel nem rendelkezett.
- Használd nyugodtan bármelyiket - ajánlotta fel nagylelkűen Blair,
miközben kivett az egyik fiókból egy kis porcelántégelyt, a La Mer
szemkrémét, és nekilátott, hogy óvatosan bekenje vele a bőrt a szeme alatt.
- Ez a cucc valami félelmetes! - közölte. - Csak ne lenne ennyire arcápoló
kenőcsszaga!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve Vanessa arcához nyúlt krémes
mutatóujjával, és az ő szeme alá is tett egy kevés La Mert. Egyetlen
kezeléstől nagy eredményt nem lehet várni, de ha rá tudja venni Vanessát,
hogy használja a krémet naponta, egy hét alatt talán elmúlnak a
padlizsánszínű karikák a szeme alól. Talán egyszer még arra is rádumálja,
hogy engedjen teljes átváltoztatást végrehajtani magán. Micsoda buli lenne
együtt rászabadulni a Bloomingdale'sre, szétnézni a farmerek között, venni
is egy párat... Vanessának választhatnának egy jó parókát is!
Kitűnő ötlet.
- A hajnyíróm hol van? - kérdezte Vanessa fintorogva. A fejét úgy
húzta el Blair elől, mint egy kisgyerek, aki utálja, ha a mamája az arcát
mossa. - Hetente egyszer muszáj leborotválnom a fejemet.
- A hajnyíród? - kérdezett vissza Blair tanácstalanul. Aztán egy
szemetes zacskóra mutatott, amit kint a folyosón a fürdőszoba sarkig tárt
ajtajának támasztott. - Lehet, hogy abban van - mondta, azzal a frissen
berendezett fiókból előkapott egy szemöldökfésűt, és végigsimított vele
Vanessa borostás koponyáján. - Arra nem gondoltál még, hogy
megnöveszd?
- Nem! - jelentette ki Vanessa ellentmondást nem tűrő hangon, és
ellökte magától Blair kezét. A szemetes zsák tartalmát kiborította a
barackszínű szőnyegre, a kupacból kiguberálta az elektromos hajnyírót,
aztán betette a toalettasztal legfelső fiókjába, Blair szempilla sütővasa
mellé.
- Bocs - dünnyögte Blair. - Bunkó voltam: szó nélkül kidobtam.
- Mindegy, hagyjuk - hárította Vanessa. A figyelmét már a szempilla
sütővas kötötte le: kíváncsian piszkálgatta. - Ez tulajdonképpen mi a szarra
jó?
Blair kapott az alkalmon: kiszedte a készüléket a fiókból, Vanessát
pedig leültette a vécé lehajtott ülőkéjére.
-Tarsd nyitva a szemed, és ne parázz, ez nem fáj.
A vasat Vanessa szemétől két centire tartva Blair hunyorogva vizsgálta
a lány pilláit, aztán leeresztette a kezét.
-Tudod, mit mondok én neked? Hogy erre rohadtul semmi szükséged.
Úgy szép a szempillád, ahogy van: ívelt és jó vastag - jelentette ki, aztán
újra hunyorogni kezdett, mintha maga sem hinné, amit mond. - Egyszerűen
tökéletes\
Vanessa felállt, és jó alaposan szemügyre vette pilláit a
fürdőszobatükörben. Hízott a mája attól, amit Blairtől hallott, bár ezt esze
ágában sem volt bevallani.
- Basszus, nem lehetne, hogy most már együnk valamit? - morogta. -
Az egész rohadt napot lakberendezéssel töltöttük!
Blairrel ritkán fordult elő, ami most: annyira lekötötte, amivel
foglalkozott, hogy nem is gondolt kajálásra. A mai lesz az első éjszaka,
amit ebben a lakásban tölt, és déltől mostanáig mást sem csinált, csak
kipakolta meg rendszerezte a cuccait. Milyen lehet egy vacsora
Vanessánál? Ettől a csajtól még az is kitelik, hogy főz!
A két lány kijött a fürdőszobából, és átsétált a nappalival egybenyitott
konyhába. Közben csípőre tett kézzel vizsgálgatták a lakást: ugyanaz a
lakberendező, aki Yale gyerekszobáját tervezte, szerda és csütörtök
délelőtt, amíg Vanessa iskolában volt, ide küldte szobafestőit, azok pedig
spenót zöldre meg galambszürkére pingálták az összes helyiséget. Nem túl
csajszis színek, de hát tekintettel kellett lenni Vanessa érzékenységére.
Csütörtökön a suliból hazafelé jövet Vanessa a Domsey's Outiét
raktáráruházban kiszúrt magának egy használt függönyt, amiről azt
gondolta, el tudná viselni annak ellenére, hogy az ő ízlésének ez már
tiritarka (értsd: fekete-fehér) volt. Ezen a péntek reggelen pedig a
lakberendező kiszállíttatott Vanessa címére hat, fából készült, de modern
forgószéket, egy ovális étkezőasztalt, egy tök dizájnos, bab alakú,
üveglapos Noguchi dohányzóasztalt meg két szürke antilopbőr huzatú
babzsák széket. Ez utóbbiakat Blair és Vanessa azóta is folyton ide-oda
tologatta a nappaliban: keresték nekik a legmegfelelőbb helyet, és ezt
rohadtul élvezték.
- Nem gondoltam volna, basszus, de tetszik\ - ismerte el Vanessa.
- Komolyan mondod? - kérdezte Blair óvatosan. Ami azt illeti, tényleg
fenekestül felforgatta Vanessa lakását, és azon sem lepődött volna meg, ha
a lány még azelőtt kidobja az utcára, hogy a ruháit kipakolná Louis Vuitton
bőröndjeiből.
- Mi lenne, ha rendeznénk egy lakásavató bulit? - csillant fel Vanessa
szeme. - Vacsorával meg mindennel - tette hozzá, és odalépett az ovális
nyírfa asztalhoz, hogy megigazgassa körülötte a szintén nyírből készült
székeket. - Csak az a gáz, hogy nincs senki, akit meghívhatnék.
Parti rendezésben Blair volt a legjobb, legyen szó akár csak egy kis
bohém brooklyni lakásavatóról.
Elő is kapta mobilját James farmerja farzsebéből, és gyorstárcsázással
hívta Serenát.
- Hali! Ha még nem vagytok ágyban azzal a rock sztár fickóval, nincs
kedvetek átjönni vacsorára ide Williamsbvirgbe?
- Az a helyzet, hogy már úton is vagyok Brooklyn felé - felelte Serena.
- De ki kell, hogy ábrándítsalak: egyedül jövök.
Miután Serenát letette, Blair Penta-Stant hívta.
- És erre ennyit kellett várni? - tudakolta a fiú. Végül a mostohabátyja,
Aaron következett.
- Jó, de mit főztök? - kérdezte a srác gyanakodva. -Vigyek magammal
tempeht?
A vacsora kérdését Blair még nem igazán gondolta végig.
- Rendelünk valami vega japán kaját a Nobuból - felelte, aztán a
mikrofont befogva Vanessához fordult: - Van egyáltalán Nobu itt
Brooklynban?
Vanessa meglobogtatta Blair orra előtt egy pizzéria étlapját,- a lány a
vegetáriánus kaják között ki is szúrt valami sajttalan paradicsomtorta
nevű csodát.
 - Ne aggódj - nyugtatgatta a mostohabátyját gondoltam rád!
- És hogy néz ki ez a Vanessa tulajdonképpen? - kíváncsiskodott
Aaron.
Blair arcán pajzán mosoly terült el.
Azt elég, ha egyelőre én tudom, te meg majd meglátod, ha ideérsz!
 -

Néha a francia csajok is

pofára esnek
- 'Elló, felme'etek 'ozzád? - szólalt meg Lexie senki máséval össze nem
téveszthető, franciásan affektált hangja a kaputelefonból.
Nate-hez egy hete, amióta szobafogságon volt, és a szobájába egy szál
vízipipával bezárkózva megállás nélkül Grand Theft Autót játszott az
Xboxán, Jeremyn, Anthonyn és Charlie-n kívül senki nem ment fel. A
három fiú is csak azért nézett be hozzá naponta háromszor-négyszer, hogy
ellássák anyaggal, és hogy elmeséljék, mi történt a suliban. A belvárosi
villa harmadik emeletén, amelyet Nate lakott, egy félbehagyott burritos, a
vízipipából kilöttyent víz és egy tál pizza ízű Pepperidge Farm goldfish
átható szaga terjengett; de hát Nate-en kívül úgysem volt itt senki, hogy
szagolja. Az Archibald szülők, miután megtiltották fiuknak, hogy kitegye a
lábát a házból, felhajóztak a Hudson folyón egészen Kingstonig; egyrészt,
hogy meglátogassák ottani barátaikat, másrészt, hogy elejét vegyék Nate
esetleges újabb tengerre szállási kísérletének. Kínos lett volna, ha a
jótékonysági hajókirándulás előtt megint elköti a Charlotte-ot. Most, ha a
fiú nem rúgatta volna ki magát Blairrel, itt lett volna az egész ház
kettejüknek: ha kedvük szottyan, akár a nappaliban álló
hangversenyzongora tetején is szeretkezhettek volna.
Hát igen...!
- Beteg vagyok - füllentette Nate Lexie-nek. - Fertőzök, mint állat.
Suliban sem voltam egész héten.
- Nem probléma - felelte a lány vidáman -, én is beteg vagyok - hazudta,
és köhécselt néhányat, hogy bizonyítsa. - Eressz be, és seréljünk baszilu-
sokat!
Az bizony jó móka!
Nate épp az előbb lopott el egy Hummert, de Lexie elvonta a figyelmét
a játékról, és a zsaruk már veszélyesen a sarkában voltak. Mérgében
akkorát rúgott az Xbox kontrolierébe, hogy az átrepült a szobán. Aztán
megnyalta vízipipázástól ki- cserepesedett ajkát a szájíze olyan volt,
mintha marihuána ízesítésű aszfaltot szopogatott volna. A pólóját meg ki
tudja, hányadik napja nem cserélte le.
 - Büdös vagyok - vallotta meg a kaputelefonban. - De tényleg, a görény
hozzám képest illatos.
- 'Át akkor majd együtt lefürdünk - mondta Lexie sokat sejtetően. - Sak
engedj már be. Kapsz tőlem finom-finom masszázst! - tette hozzá sokkal,
erősebb akcentussal, mint ahogy egy fél perccel korábban beszélt.
Nate érezte a hangján, hogy mindenre el van szánva, nem hagyja
lepattintani magát. Őt viszont Blair tök nyilvánvalóan csalja ebben a
pillanatban is! Akkor hát? Ez a Lexie meg egyébként tök jó csaj, és
rohadtul be akar mászni az ágyába. Ő pedig már halálra unja magát.
- Oké - felelte hát lassan, és már nyúlt á gombhoz, hogy beengedje a
lányt.
- Úristen! - ujjongott Lexie odalentről. - Annyira szeretlek!
Nate pislogott egyet, kissé belassultan. Mit mondott a kis rinya? Hogy
szereti} Leengedte a kezét. Csajok! Máshoz sem értenek, mint hogy
belészeressenek, egyik a másik után, ő pedig egyik szar helyzetből a
másikba kerül miattuk. Blair, Serena, Jennifer, Georgie, most meg ez a
begerjedt, affektáló, francia hippi liba, ez a Lexie...!
Na, mi van, basszus, újabb megvilágosodás?!
Hát igen, az a helyzet, hogy már csak napok vannak hátra az érettségiig,
aztán elhúz innen aYale- re. Addig viszont azokkal a csajokkal akar együtt
lenni, akikkel együtt nőtt fel, akiket gyerekkora óta ismer és szeret. Nem
egy ilyen Lexie-vel, akiről tavaly ilyenkor még azt sem tudta, hogy a
világon van.
Pláne, hogy még csak nem is beszélik rendesen egymás nyelvét!
Figyelj, nem lehet - mondta határozottan. - Szobafogságon vagyok.
Menj haza- Mais non! - nyafogta Lexie, és sírva fakadt. Mais oui*IS-
 S-nek inába száll a bátorsága
A lakás ajtaja nyitva állt. Serena belépett, és eltátotta a száját, hogy
mekkorát változott itt minden Vanessa szülinapi partija óta. Pár hete a
karnisról még egy fekete lepedő lógott, és a falakról pergett a vakolat a
csupasz fapadlóra. Most viszont minden helyiség frissen volt festve, és tök
jó modern bútorokkal volt berendezve. A dohányzóasztalon citrom fűillatú
gyertyák égtek, a nappali nyitott ablaka előtt pedig fekete-fehér
vászonfüggönyt lebegtetett a szellő.
- Fú! - képedt el Serena.
* Mais non, mais oui: Jaj, nem! De igen!
-Tudom - kiáltott ki neki Vanessa a konyhából, ahol éppen olajbogyót,
bébirépát és pörkölt mandulát töltött kis porcelántálakba, hogy a
vendégeknek addig is legyen valami rágcsálnivalójuk, amíg a pizza
megérkezik. - De ugye, milyen elképesztő? - tette hozzá. A levegőbe
lendítette egyik hófehér lábát, és megrázta a lábfejét, hogy Serenának
feltűnjön: a lábán Blair telitalpú, kerek orrú. Fekete lakkbőr Sigerson
Morrison pántos cipője van. - Tetszik?
Blair mezítlábasán, nesztelenül, egy jégkockákkal teli stampedlivel a
kezében kilépett a fürdőszobából. Szűk, fekete pólójában, rövid, fekete
Seven farmerszoknyájában, ezüstös rózsaszín rúzzsal az ajkán tősgyökeres
williamsburginek tűnt. Odabillegett Serenához és megpuszilta az arcát.
- Jó, mi? - kérdezte tőle izgatottan, és látszott rajta, hogy lelkesedésében
nincs semmi megjátszás.
Amíg a taxi, úton idefelé, dögletes lassúsággal araszolt át vele a
bedugult Williamsburg hídon, Serena elszánta magát, hogy bevallja
Blaírnek: a Yale-re fog beiratkozni szeptemberben. Most viszont, hogy
szemtől szemben állt vele, érezte, hogy inába száll a bátorsága.
Két ujjával belenyúlt Blair poharába, és kivett belőle egy vodka-
tonikban ázott jégkockát.
- Remélem, csináltatok „ilyen volt" és „ilyen lett" képeket! - mondta a
lányoknak.
- Még szép - nyugtatta meg Vanessa, aki Blair cipőjében most kilépett a
konyhapult mögül, és Serena kezébe is nyomott egy stampedlit. - A festők
nadrágból kikandikáló seggét is lefotóztam!
Nem is ő lett volna, ha ezt elmulasztja!
 A három lány leült egymás mellé Ruby futoná- gyára, ami szintén teljes
átalakuláson ment keresztül. Új keretet kapott nyírfából, a matracot pedig
szürke műbőrrel húzták újra.
- És akkor most mi a helyzet Damiannal? - érdeklődött Blair. - Biztosra
vettem, hogy a holnapi lapok tele lesznek veletek!
Serena a farmerja mindkét szárát felhajtotta csontos térdkalácsa fölé.
- Hát... nem tudom. Jól néz ki, meg minden, csak...! - kezdte, de
elakadt. A nadrágszárát visszaengedte a bokájához, aztán ivott egy kortyot
a poharából, és gyorsan témát váltott. - Egyébként kí jön még?
Blair az ajkába harapott. Csak most esett le neki, hogy Serena pár nélkül
maradt, miközben ő és Vanessa egy-egy fiúval fogja végigbulizni az estét.
- Hú, ez most nagyon hülyén jön ki...! Meghívtam Penta-Stant, tudod, a
srácot a Yale-es partiról, meg Aaront. Mert, képzeld, rájöttem, hogy
Vanes- sát és az én drága mostohabátyámat egymásnak szánta a sors.
Vanessa nagyot kortyolt a rumos kólájából.
- Na, azt majd meglátjuk - mondta, és böffent egy hangosat.
Serena hatalmas, sötétkék szeme csillogott, ahogy a bejelentést
emésztette.
Igen, a télen egy-két hétre összejött Aaronnal, de azóta épp elég idő telt
el ahhoz, hogy nyugodtan tudjon együtt bulizni vele így, hogy már csak
barátok. Egyébként pedig Blaírnek igaza van: a fiú és Vanessa tökre
összeillenek.
- Tök jó - felelte nagylelkűen barátnőjének, bár neki ott a Yale-es partin
ez a Penta-Stan tényleg beképzelt majomnak tűnt.
Megszólalt a kaputelefon: Blair és Vanessa egyszerre ugrott fel az
ágyról és rohant oda az ablakhoz, hogy megnézze, ki csenget. A járdán ott
állt egymás mellett a két fiú, Aaron Rose és V. Stanford Parris. Mindketten
az első emeleti lakást méregették gyanakvó tekintettel.
- Úristen, itt vannak! - sikoltott fel a két lány kórusban.
Serena hirtelen úgy érezte magát, mintha neki kellene felügyelnie egy
ötödik osztályos pizsamapartit.
- Lányok, kimenjek ajtót nyitni, hogy még meg tudjátok igazítani a
frizurátokat? - kérdezte a szemét forgatva.
- Júj, légyszi! - kiáltotta Blair, és már ragadta is karon Vanessát, hogy
magával cipelje a fürdőszobába.
Serena bekapott egy jégkockát, és szopogatni kezdteí aztán, addig is,
amíg a fiúk megmásszák a lépcsőket, megnyomta a CD-lejátszó PLAY
gombját.
 Egy Raves-szám szólalt meg a hangfalakból, a Franciakrémes. A lány
gyorsan a következő lemezre váltott. Az Ruby egyik bizarr, német
diszkóalbuma volt.
Kopogtak az ajtón, Serena pedig rohant, hogy kinyissa.
Te jó ég, csak az egyetem témáját el lehetne valahogy kerülni az este
folyamán! Hát ez elég esélytelennek tűnt.
 Hogyan vadítsuk el magunktól
a húgunkat
és hogyan rugasuk ki magunkat
az állásunkból
Dan tök jól ellett volna azzal is, ha Monique-kal esznek valahol egy
szusit, aztán beülnek abba a kis entellektüel moziba a 12. utcán, és
megnéznek egy régi francia filmet de a lány győzködte, hogy inkább
surranjanak be észrevétlenül Damian bulijára, nyúljanak le maguknak egy
üveg pezsgőt, aztán a tűzlépcsőn másszanak fel a tetőre, és ott csapjanak
egy kis kétszemélyes partit.
A Bedford utca és vidéke pont az a fajta zsírmenő, elit környék volt,
amilyennek Dan azt a helyet képzelte, ahol már elképesztően híres rock
sztár korában élni fog. Tök májer dolog volt ezen az utcán a szőke
bombázó Monique-kal a karján végigvonulni. A lány egy totál áttetsző,
bokáig érő fehér selyemruhát viselt fehér szandállal, Dan pedig a kedvenc
nadrágját, egy rozsdaszínű kordot, meg egy puha, fekete pólót. Meg volt
róla győződve, hogy halál jól néznek ki egymás mellett.
Nyilván vele sem közölte senki, hogy milyen öltözködési előírások
vannak érvényben Damian lakásában.
A villa kapuja nyitva állt, és odabentről garnélarákos thai pad illata
szűrődött ki. Még nem értek fel a fehér márványlépcső tetejére, amikor
Dan már világosan felismerte a húga hangját a zárt lakásajtón keresztül.
Pedig nem is a beszédhangját hallotta: Jenny ugyanis énekelt.

Happy birthday to me, happy birthday to me!

Dan elengedte Monique kezét. Csak hunyorogva tudott belenézni a nagy

fehérségbe, ami a lakásban fogadta. A keze remegni, a tenyere pedig
izzadni kezdett. Minden csupa-csupa fehér! És rajta kívül mindenki csupa-
csupa fehér ruhát viselt. Szó se róla, tök jól nézett ki az egész csak nem lett
volna baj, ha valaki figyelmezteti a dologra még időben.
 Jenny hangja ebben a pillanatban is harsogott a hangfalakból.

Happy birthday to me, happy birthday to me!

- Helló - köszönt a társaságra Dan feszült hangon. Jennyhez lépett, aki
Lloyd ölében ült a heverőn, a vádliját pedig Damian térdén pihentette. - Te
mit keresel itt? - kérdezte tőle. - Apa azt mondta, hogy Elise-ékkel töltöd a
hétvégét a vidéki házukban.
Jenny felkacagott: látszott rajta, hogy le van nyűgözve önnön
furfangosságától.
- Elise ott is van - kuncogott, és hátradőlt ültében; a háta Lloyd
mellkasához simult. - Én viszont itt vagyok. Jaj, istenem, apát olyan rohadt
könnyű átverni!
Dan egy cseppet sem tartotta kacagtatónak, hogy Jenny átveri az
apjukat. Oké, persze, ő sem mindig mondja el neki az igazat, de még ha
füllent is, abból soha senkinek nem származik baja; egy húg viszont legyen
tiszta és ártatlan és igazmondó, nem pedig egy hazug kis manipulátor, aki
idősebb pasik nadrágjához dörgöli a seggét, és szédíti a fejüket ezerrel. És
ne mutatkozzon társaságban vékony, áttetsző fehér pólóban meg
valamelyik pasas bokszeralsójában. Dannek ingerenciája támadt verset írni
arról, hogy Jenny tökre olyan most, mint Ophelia; csak az akadályozta meg
ebben, hogy majd' szétdurrant a feje a méregtől.
- Sak nyugi - kacsintott Monique Jennyre -, akinek ilyen sziszije van,
bármit megenged'et magának! - mondta a lány mellére mutatva.
Dan keze most már kontrollálhatatlanul remegett. Benyúlt a farzsebébe,
kivette a Cameljét, és egy szálat a szájába dugott.
- Azt még mindig nem értem, mi keresnivalód van itt - mordult rá a
húgára a meggyújtatlan cigivel a két ajka közt. - Ez az én együttesem -
tette hozzá, mint egy irigy óvodás.
Damian felvonta szépen ívelt, vörösesszőke szemöldökét.
- Ebben konkrétan tévedsz - világosította fel Dant. - Mától Jenny az
énekesnőnk.
Dan biztos volt benne, hogy Damian pillanatokon belül elneveti magát,
és közh, hogy csak viccelt, ám semmi ilyesmi nem történt. A gitáros srác
arca tök komoly maradt.
- Nem azt mondja folyton apa is, hogy ha ennyi pénzt költök, keressek
magamnak munkát? - duruzsolta Jenny lágyan. Angyalian gödröcskés kis
arca ragyogott az izgatottságtól.
 - Mi meg úgy döntöttünk, lágyabb énekhangra van szükségünk, mint a
tiéd - tette hozzá Lloyd, miközben Jenny göndör haját simogatta. - A
szövegeidet attól még megtartjuk. Csak Jenny fogja énekelni őket.
Excusez-moi?
Dan rágyújtott, aztán, egy merő lázadásból, a heverő fehér párnájára
dobta neon zöld műanyag Bic öngyújtóját. Irgalmatlanul dühítette, hogy
Damian, aki izmos, férfias felsőtestét pucéran mutogatta, Jenny meztelen
lábfejét taperolja.
- Te meg hogyhogy nem repültél még vissza a St. Bartsra, kicsi szívem?
- kérdezte Damian Monique-tól, miközben bizalmatlanul méregette.
- 'Át én megpróbáltam rádümálni Dant, 'odj jöjön velem oda -
mosolygott a lány Damianra -, de ő azt mondta, előb be akarja fejezni a
sulit. Unalmas edj alak! - tette hozzá a szemét forgatva.
- Képzeld, Dan, az előbb itt volt Serena is - csiripelte Jenny. - Csak
aztán lelépett. Persze ez téged úgysem érdekel...
-Viszont kiderült, Monique, hogy Serena sokkal jobb nő nálad -
jegyezte meg Lloyd gonoszul, majd szorosan átölelte Jenny derekát. -
Persze, neked a nyomodba sem ér, kis húsom! - duruzsolta a fülébe.
Dan dühödten slukkolt egy hosszút a cigijéből: ha nem fegyelmezi
magát iszonyatosan, leüvölti a dobos nyomorék fejér. Serenával
tulajdonképpen tök jó lett volna találkozni, most azonban egész más
problémák foglalkoztatták.
- Figyelj, Damian, beszélhetnénk egy percet? - kérdezte a gitárostól a
fogát csikorgatva.
- Ciao, ciao, édesem! - üdvözölt Monique egy fehér vászonmelegítős,
kopasz srácot a nappali túlsó sarkában, aki nagyon mobysra vette a figurát;
azzal faképnél hagyta Dant, odament a pasashoz, és elhalmozta nedves,
fenyőmag illatú puszikákkal.
Dan várt, hogy Damian levegye végre a mancsát Jenny lábáról,
felálljon, felvegyen egy pólót, és félrevonuljon vele beszélgetni,
négyszemközt, ahogy férfiak közt szokás.
Na persze.
De Damian meg sem mozdult.
- Lloyd és a nővéred előtt nyugodtan beszélgethetünk bármiről - felelte
Dannek. - Egy család vagyunk, nem igaz?
Nővér?! .
Dan bal keze (a jobban a cigaretta volt) ökölbe szorult.
 - Jenny a húgom, nem a nővérem - sziszegte. - Én két hét múlva
töltöm a tizennyolcat, ő pedig csak júliusban lesz tizenöt.
- Kösz, annyira rendes vagy - nyafogott Jenny.
A két zenész, Damian és Lloyd nagyot nézett, de
nem szóltak egy szót sem. Aztán az utóbbi hirtelen elvigyorodott.
- Mindegy, ő legalább ezek szerint biztos nincs férjnél! - mondta.
- Ezt bízd rám, jó? - bökte oldalba Lloydot a könyökével Damian. A
zsebéből előhúzott egy két-dekás sztolicsnajás üveget, és egy húzásra
felhajtotta a tartalmát. Vörösesszőke haja rövidebb volt, mint egy héttel
korábban, és még divatosabban kócos.
Csak nem azért, mert épp előző nap vágatta le Sally Hershbergerrel?
- Na, idefigyelj, Dan - fordult most a fiúhoz. - Ahogy múlt szombaton,
a koncerten énekeltél, az trágya volt. Közben ráadásul teleokádtad a
színpadot. Aztán pedig megdugtad a feleségemet.
A feleségét?!
Dannek görcsbe rándult a gyomra. Monique valahogy nem említette
neki, hogy férjezett. A fiúnak leginkább ahhoz lett volna kedve, hogy
vegyen egy kiadós, jéghideg vizes zuhanyt.
- Oké, már nincs köztünk semmi, külön élünk - tisztázta a helyzetet
Damian.
Huhh, ez mindenesetre megnyugtató!
-A szövegeid mocskosul jók: a költőt tisztelem benned - jelentette ki
ünnepélyesen a gitáros. - De ahhoz, hogy az énekesünk legyél, ez nem
elég.
Dan körbejártatta a tekintetét a nappaliban. Damian többi vendége mind
a legmenőbb, leglazább macsó volt: márkás fehér ruhákat viseltek,
vidáman kortyolgatták a tojásos gint, eszegették a rákos shaomait meg a
rizstésztát, és a hajuk ugyanolyan dizájnosan borzas volt, mint Damiané.
Ezzel szemben rajta, mármint Danen, egy egyszerű Old Navy kordnadrág
lötyögött, a haját pedig évente egyszer vágatta, és nem Sally
Hershbergernél, hanem a Supercutsban. Szerette a neszkávét meg az utcai
árustól vett hot dogot. Szeretett esténként hazamenni, és röhögni egyet az
apjával a tévéhíradón. Szerette, mégpedig rajongásig a szobája padlóján
foszladozó gesztenyebarna padlószőnyeget is. Cipőparkja két párból állt.
Alkatilag volt alkalmatlan rá, hogy rock sztár legyen.
- Na, gyere, Jenny, induljunk - nyújtotta a kezét parancsolóan a
húgának.
 Jenny döbbenten meredt rá. Ennek teljesen elment az esze? Nem látja,
hogy a srácok szarnak rá, hogy csak tizennégy éves? Szó sem lehet róla,
hogy hazamenjen.
- Te csak menj, ha akarsz - felelte Dannek dacosan.
A fiú türelmetlenül intett neki izzadt tenyerével, hogy kászálódjon fel.
- Fogunk egy taxit. Én fizetem - morogta.
Jenny hátradőlve elhúzódott a bátyjától^ hátát
igy ismét hozzápréselte Lloyd mellkasához.
- Ne legyél már hülye, jó? - ásított Dan képébe. Lépjen már le ez a
szerencsétlen! - Apának pedig ne mondj semmit. Majd én lerendezem vele
a hétvégét.
- Felőlem! - vágta zsebre mindkét kezét Dan. Az volt a benyomása,
hogy Jenny szántszándékkal keresi a balhét; hogy ki akarja húzni a gyufát
az apjuknál. Ezt persze nem mondta meg a húgának. Ha olyan nagylány,
majd kimászik a zűrből, ahogy tud. De egyedül. - Azt viszont felejtsétek el
- fordult Damianhoz -, hogy dalszöveget csinálhattok a verseimből.
Damian ismét felvonta a szemöldökét, Lloyd a szemét forgatta, Jenny
pedig meztelen sarkával a heverő fehér párnás karfáját kapálta.
Mindhármukon látszott, hogy rohadtul fárasztja őket Dan szánalmas
kifakadása. A nappali másik végében Monique két lakkozott elefántcsont
evőpálcikával csipegetni kezdte a rizstésztát a tálból. Miközben evett,
hosszú, szőke haját egy hímzett fehér bolerós lány fésülgette, aki
meglehetősen hasonlított Chloé Sevignyre.
- Üzenem a feleségednek, hogy helló - morogta Dan Damiannak. Egy
percig még tétovázott: adott Jennynek egy utolsó esélyt, hogy csatlakozzon
hozzá, de a lány hátat fordított neki Lloyd ölében. - Szia, Dan! - köszönt el
tőle. Nyilvánvaló volt: alig várja, hogy a bátyja az ajtón kívül kerüljön.
Dan lebattyogott a fehér márványlépcsőn, aztán kilépett a kapun a
Bedford utcára. Nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen mindazon, ami
történt. Voltaképpen megkönnyebbült, hogy soha többé nem kell színpadra
lépnie és énekelnie. Mehet egyetemre, lehet normális srác, lehet normális
barátnője és normális élete.
Csak tudná, milyen a normális élet...
 Igazság vagy bátorság
Blair bent maradt a fürdőszobában, hogy felkészüljön az entrée-jára; így
Vanessa egyedül ácsorgott a konyhapult mellett, mint egy szégyellős
tizenhárom éves kiscsaj. A fiúkat az ajtóban Serena várta. Vanessa iszonyú
hülyén érezte magát így, hogy az ajkán Blair csillogó-villogó rúzsa
fénylett, a fenekén pedig az a fekete Leví's sztreccsfarmer feszült, amit már
egy éve nem vett fel, mert azt gondolta, úgy néz ki benne, mint egy
kötözött sonka. De nem is: tulajdonképpen egyszerűen csak hülyén érezte
magát, minden rúzstól és farmertól függetlenül. Ez az Aaron nyilván totál
sznob: számára ő nem lesz más, csak egy dagadt, kopasz, dilis liba, olyan,
amilyennek Blair is tartotta, amíg teljesen el nem ment az esze, és ide nem
költözött hozzá.
- Halihó - köszönt a lányokra Aaron, amikor belépett az ajtón.
Serenának rögtön le is nyomott egy puszit. - Na, mi az, te is itt laksz? -
kérdezte tőle. Narancssárga kenderszövet trikó volt rajta, és- mint mindig -
militarys nadrág. A lábán fekete, állatkísérlet-mentes eljárással készült
gumi strandpapucsot viselt. Sötétbarna rasztafürtjeit hátratűzte két SZÍV
alakú, türkizkék hajcsattal, amit Blair fürdőszobájából nyúlt le magának.
Elég nyilvánvaló volt, hogy tesztelni akarja Vanessa tűrőképességét, azért
öltözött annyira rasztavega-ökoalternatív csodabogárnak, amennyire csak
tőle telt.
Serena megkönnyebbülten konstatálta, hogy a fiú már tényleg nem vált
ki belőle heves érzelmeket.
- Dehogy - felelte neki. - Én csak az ajtónálló vagyok.
Penta-Stan szőkén tornyosult a többiek fölé az előszobában; a kezében
két hatalmas pizzás dobozt tartott. Úgy nézett ki, mint egy stréber
gimnazista, aki diákmunkát vállalt egy házhoz szállító cégnél: drapp Hugó
Boss öltönyt viselt rózsaszín Brooks Brothers inggel és fűzöld-rózsaszín
csíkos Turnbull & Asser nyakkendővel.
-Találkoztunk a pizza futárral a kapu előtt - magyarázta. Döbbenten
nézett körül a lakásban. - Tök fura itt nálatok - mondta, hogy egyértelművé
tegye: életében nem járt még Brooklynban.
- Szia - üdvözölte Serena. - Gondolom, Aaron-nal már odalent
összeismerkedtetek.
 Elvette a kartondobozokat Penta-Stantől, és kivitte őket a konyhába. A
fiú csak toporgott a folyosón Aaron mellett; a tekintetével azt a lányt
kutatta, aki meghívta ebbe a lakásba.
Aaron idétlen frizurája láttán Vanessa felbátorodott, és néhány lépéssel
közelebb merészkedett a fiúkhoz.
- Helló - köszönt rájuk, és nem győzött bosszankodni, hogy mennyire
rámenősen és ostobán cseng a hangja. - Én vagyok Vanessa.
Aaron elmosolyodott, neki pedig azonnal megtetszett a fiú vékony,
piros ajka és az, ahogy majdnem fekete szembogara csillogott a gyertyák
fényében. Aaron odalépett hozzá, és kezet fogott vele. Vékony srác volt,
alig valamivel magasabb, mint ő. Olyan százhetvenöt centi lehetett, pont
akkora, mint Dan; Aaron mégis valahogy nagyobbnak tűnt, sportosabb
alkatúnak. Most éppen Vanessa lábára mutatott:
- Hé, ez nem Blair cipője véletlenül? Muki, a kutyám egyszer majdnem
megette reggelire.
- Gondolom, Blairnek fel sem tűnt volna - felelte a lány. - Van neki
ilyenből még legalább nyolcszáz pár.
Mindketten elnevették magukat, aztán derűsen néztek egymás szemébe.
Látszott, hogy azonnal ráindultak egymásra.
Serena már épp azon volt, hogy megy és kirángatja Blairt a
fürdőszobából, amikor a lány sűrű Carolina Herrera parfümfelhőben
kilépett az előszobába. A szempilláját besütötte, a haját újrafésülte, az
arcára pedig tett egy jó adagcsillámló, rózsaszínes árnyalatú bronzpúdert.
A szűk fekete pólót nem cserélte le, csak másik melltartót vett alá, amitől
B méretű melle majdhogynem C méretűnek tűnt.
- Kér valaki egy italt? - kérdezte, és zavartan rámosolygott Penta-Stanre.
- Köszönöm, én kérnék - felelte a fiú, aztán odalépett Blairhez, hogy
megpuszilja az arcát. Magasabb volt, mint amilyenre a lány emlékezett, és
most viselkedésben is sokkal jobban visszafogta magát. Ráadásul Polo for
Men illata volt, ami mindig is nagyon bejött Blairnek.
A lány megrebegtette frissen ívesre sütött szempilláját. Még ma éjjel
elcsábítalak - mondta a tekintetével Penta-Stannek.
Serenát kegyetlenül idegesítette a többiek viselkedése; különben is,
mindjárt tíz óra, ilyenkor ő már rég túl szokott lenni a vacsorán. Nem bírta
tovább: felnyitotta az egyik pizzás doboz tetejét.
- Nem lehetne, hogy együnk végre? Mindjárt éhen halok!
Vanessa és Aaron kivett magának egy-egy szeletet a vega pizzából, a
poharukba pedig rumos kólát öntöttek, aztán letelepedtek az asztal mellé.
Blair először a poharát töltötte újra, aztán egy jókora szelet sajtos
pepperoni pizzát csúsztatott a dobozból a tányérjára: valószínűleg úgy
számolt, hogy rengeteg energiára lesz szüksége hajnalig. Penta-Stan,
vélhetőleg ugyanilyen megfontolásból, két szeletet tett ki magának a
pepperoniból. Serena viszont azért tálalt magának mindkét pizzából egy-
egy szeletet, mert mindig is jó étvágya volt.
- Játsszunk valamit! - javasolta a többieknek, amikor már mind ott ültek
az asztal körül. Az ilyesmit általában nem erőltette, de most bármit
hajlandó lett volna elkövetni, hogy ezek négyen ne vigyorogjanak már úgy
egymásra, mint a nyáladzó idióták.
Blair hatalmas falat pizzát gyűrt a szájába, amit aztán vodka-tonikkal
öblített le.
- Ez az, játsszunk! - kiáltotta teli szájjal. - Igazság vagy bátorság!
Serena a pizzáját piszkálta. Amíg választhat, hogy őszintén megvall
valamit vagy hagyja magát rábeszélni egy őrültségre, addig tőle mehet ez a
játék. Majd az őrültséget választja.
Aaron félbehajtotta a pizza szeletét, és harapott belőle két óriásit.
Vanessát elbűvölte, ahogy rágás közben a fiú helyes kis füle le-felmozgott.
- Én kezdem, oké? - ajánlkozott Aaron, miközben megtörölte a száját a
szalvétába. - Bátorság.
- Akkor megszívtad - közölte Blair Aaronnal, és odatolta elé a tányérját.
A pizzán a hosszú, zöldes barna pepperoni paprikák alatt zsíros sajt és
kolbászkarikák csillogtak. - Ha bátor vagy, edd meg ezt
- Szó sem lehet róla - forgatta a szemét a fiú. - Akkor inkább igazság.
Blair valami jó ciki kérdésen kezdte törni a fejét, amire Aaronnak majd
az igazat kell felelnie, de Vanessa megelőzte.
- Szerinted létezik szerelem első látásra? - kérdezte; hogy bele ne
piruljon, a pizzájára szegezte a tekintetét, és roppant alapossággal
igyekezett lepiszkálni a kis zöld rügyeket a brokkoli darabokról. Hát igen,
elég nyálas kérdést sikerült feltennie.
Aaron lába mintha egy leheletnyit mozdult volna Vanessa felé... a fiú
térde alig érezhetően hozzáért a combjához... Aaron a kezébe vette a
pizzája maradékát, de aztán a nélkül tette vissza a tányérjára, hogy
beleharapott volna.
- Hogyne létezne! - kiáltott fel hirtelen, és vékony ajka szélesre
húzódott szabályos, hófehér fogsora előtt. - Bár mindeddig én sem voltam
biztos benne.
 Blair diszkréten megrúgta Vanessa lábfejét az asztal alatt, amire a lány
arca felvette a Constance Biliárd gyapjúegyenruhájának gesztenyebarna
színét.
- Na, ugye, megmondtam! - súgta neki hangtalanul Blair. A képe
ragyogott a boldogságtól; levett a pizzája tetejéről egy pepperonit, és
gyorsan bekapta. - Akkor most én jövök - jelentette ki. - Bátorság.
A többiek gondolkodni kezdtek, mivel tegyék próbára Blair bátorságát.
Az íratlan szabályoknak megfelelően valami egészen eszement feladatot
kellett kitalálniuk neki. Az igazmondás kevésbé poén, viszont mennyivel
inkább izgalmasabb.
Kivéve, amikor mégsem.
- Ha bátor vagy, csókolózz velem! - mondta Penta-Stan halkan, és
hátrarúgta magát székestül, hogy helyet csináljon a lánynak. - Öt percig,
megállás nélkül! - tette hozzá.
Úristen, mint egy hetedikes!
- Oké - állt fel Blair, és barna haját a füle mögé igazította. Ez a
szerencsétlen azt hiszi, hogy egyébként nem csókolózna vele? Az ő ma
éjszakára vonatkozó terveiben egy ötperces csókolózásnál lényegesen több
szerepelt. Beleült Penta-Stan ölébe, és karját a nyaka köré fonta. A fiú
szája szögletében összegyűlt egy csepp pizza szósz, és ettől a látványtól
Blairnek, minthogy egy icipicivel többet ivott a kelleténél, a pizzát pedig
egy icipicivel gyorsabban ette, mint muszáj lett volna, kissé felfordult a
gyomra. Lehunyta hát a szemét, és mélyet szippantott a fiú Polo for Men
illatából. - Valaki mérje az időt! - utasította a többieket.
Ajkát a fiú szájára tapasztotta, és igyekezett ellazulni, átadni magát a
csókolózásnak, de ez valahogy ezúttal sem ment könnyen. Lehet, hogy a
közönség zavarja? Penta-Stan ajka sós ízű volt, idegen, és valahogy olyan
furcsán nedves. Már-már azon volt, hogy ellöki magát tőle, csak annyi
időre, amíg levegőt vesz, de akkor eszébe jutott, hogy egyszer hetedikben,
Serena partíján csókolózó versenyt rendeztek, és ő bebújt Nate-tel a
gardróbszobába, Serena pedig kínt állt az ajtó előtt, és mérte az időt.
Negyvenhét percig voltak odabent, bár igazság szerint nem csókolóztak
folyamatosan egész idő alatt. Néha megálltak, és egymás ajkára tapadva
nagyon-nagyon halkan sugdolóztak. Így aztán amikor éppen beszélgettek,
az majdnem olyan volt, mintha csókolóznának, és fordítva. És ez sokkal
romantikusabbnak bizonyult, mint ha végig csak csókolóztak volna.
- Lejárt az öt perc! - jelentette be Aaron.
Blair kibontakozott Penta-Stan karjaiból.
 - Birtam volna tovább is - közölte, ahogy lemászott az öléből; amint
ugyanis az előbb azon kezdett járni az agya, hogy milyen volt Nate-tel
csókolózni^ azonnal sokkal jobb ízűnek érezte Penta-Stan ajkát. Visszaült
a székére, és felhörpintette, ami még a poharában volt.
- Most te következel - mondta Penta-Stannek. - Igazság vagy bátorság?
- Igazság.
Blair erőlködött, hogy valami jó szaftos kérdést találjon ki a fiúnak, de
hát mindaz, amit eddig tudott róla, a Yale-lel volt kapcsolatos.
- Na, akkor azt mondd meg - bökte ki végül -: felvettek volna-e a Yale-
re akkor is, ha a nagyapád nem ül ott az igazgatói testületben!
Penta-Stan megköszörülte a torkát és meglazította a hurkot rózsaszín-
zöld csíkos nyakkendőjén, ami olyan irritálóan jó kisfiús volt.
- Az igazat akarod hallani? - kérdezte. Blairre pillantott, és tenyerével
végigsimított frissen borotvált arcán. - Nem vettek/e/ a Yale-re - mondta
csendesen. - Olyan kevés pontom volt, hogy nagyapa sem tudott segíteni.
A bejelentést néma csend fogadta. Blair érezte, hogy valami keserű íz
marja a torkát. Hátralökte a székét, kitámolygott a nappaliból, és magára
csukta a fürdőszoba ajtaját.
Serena úgy mosolygott V. Stanford Parrisra, ahogy az anyja szokott
arra, akit a pokolba kíván: „Kapd be és fulladj meg tőle!" - ezt jelentette a
mosoly.
- Ha bátor vagy, megvárod, amíg én doblak ki innen - mondta neki
nyájasan.
Penta-Stan megvonta a vállát, mint aki nem érti, mit kell az ő
felvételijéből ekkora ügyet csinálni.
- És Blairrel mi lesz? - kérdezte.
Biztos tényleg nagyon izgatta.
- Nyugi, rendbe jön - jelentette ki Serena.
- A sarkon túl van egy taxiállomás - közölte Vanessa, aki nem igazán
fogta, mi történik és miért. Az agya valahol egész máshol járt.
Penta-Stan felállt, és szorosabbra húzta a nyakkendőjét. Serena kikísérte
az ajtóig.
- Kösz a pizzát - mondta még a fiú esetlenül, aztán lebotorkált a
lépcsőn.
Vanessa és Aaron egyszerre nyúlt egymás keze után az asztal alatt.
- Igazság vagy bátorság? - kérdezte a lány súgva.
- Igazság - felelte a fiú.
 - Akkor azt mondd meg: szerinted jobban néznék ki, ha
megnöveszteném a hajamat?
Aaron előrehajolt ültében, és egy gyors puszit nyomott Vanessa ajkára.
- Eszedbe ne jusson megnöveszteni!
Serena benyitott a fürdőszobába, hogy megnézze, mi van a barátnőjével.
Arra számított, hogy szokás szerint a vécékagyló fölé görnyedve fogja
találni; legnagyobb meglepetésére azonban a lány anyaszült meztelenül
feküdt elnyúlva a fürdőkádban, a Vitabath habfürdő zöld buborékjai alatt.
A szemére egy megnedvesített mosdókesztyűt terített: úgy festett, mint egy
lestrapált primadonna.
- Hogy lehettem ennyire hülye? - nyafogott Serenának, amikor a
kesztyűt levéve az arcáról odafordult, és meglátta, hogy ő volt, aki
rányitott. Tényleg, hogy lehetett ennyire hülye? Hát úgy, hogy rohadtul
berágott Nate-re, iszonyatosan be akart kerülni a Yale-re, Penta-Stan pedig
ügyesen keltette azt a látszatot, hogy ebben a segítségére tud lenni, kár is
izgvünia...!
Serena lerúgta a lábáról a Holl3would papucsot, felhajtotta a farmerja
szárát, azzal leült a kád szélére, a lábát pedig belemártotta a vízbe.
- Na, azt én sem tudom - felelte barátnőjének. Rózsaszínre lakkozott
körmű lábujjait tornáztatta a víz alatt, miközben győzködte magát, hogy ha
bátor, most bevallja Blairnek az igazságot: azt, hogy a Yale-re fog járni
szeptembertől.
Blair vaktában Serena felé nyúlt, és egy nagy maréknyi fürdőhabot kent
az arcára.
- Ha bátor vagy, mássz be mellém a kádba! - mondta neki.
Serena felkuncogott, és már kezdte is kigombolni magán a farmert. A
Yale-ről tulajdonképpen lehet máskor is beszélgetni.
A nappaliban sem kevésbé volt forró és párás a légkör, mint a
fürdőszobában.
- Szóval ezt csinálja az ember két héttel az érettségi előtt? - kérdezte
Vanessa, miközben segített Aaronnak kibújni a vékony, narancssárga
trikóból. A fiú nyakán fölfelé haladva minden négyzetcentimétert
megcsókolt, míg végre el nem jutott vékony, piros ajkáig, amire attól a
perctől kezdve rá volt indulva, hogy meglátta Aaront.
- Mi az az ezt? - kérdezett vissza a fiú. - Hogy összehaverkodik a
leghisztisebb, legmacerásabb osztálytársnőjével, aztán pedig bekavar a
mostohabátyjával? Nem tudom, nem vagyok benne biztos - felelte
őszintén, aztán elnevette magát. Ujjainak hegyével végigsimított Vanessa
borotvával nyírt fejének borostás búbján. - Viszont gyanítom, hogy
ilyenkor mindenki hajlamos tök új dolgokat kipróbálni.
Hát az bizony könnyen lehet!
bagril.net
topics previous next post a queiston reply
Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket
megváltoztattam. hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem
magamat - „az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
Aki tojik a világhírre

Emlékeztek? Pár hónapja egy brooklyni illetőségű, borotvált fejű,

zseniális ifjú filmrendezőnő megnyerte középiskolája házi filmfesztiválját.
Az első díj egy utazás volt a cannes-i fesztiválra, valamint a film nevezése
a Legígéretesebb Ifjú Filmkészítő kategóriában. Minden normális lány, ha
kiderül, hogy ő a győztes, azonnal hatalmas vásárlásba kezdett volna,
hiszen egy ilyen alkalomhoz nem illik bármilyen ruha, bármilyen cipő,
bármilyen frizura és bármilyen kíséret. Minden normális lány számolta
volna a napokat, amik még a fesztiválig hátra vannak. A cannes-i díjat
megnyerni olyan, mint egy napra királynőnek lenni. Hát ez a mi
filmrendezőnő barátunk viszont tojt az egészre. El sem utazott Cannes-ba,
a díjat pedig, amit elnyert, Ken Mogul, a híres függetlenfilmes vette át
helyette, aki egyben számos fesztivál konferansziéja is, és aki a díjkiosztón
így aposztrofálta a rendezőt: „A legeredetibb hang a filmművészetben
Charlie Chaplin óta." Ami persze nem feltétlenül bók, tekintve hogy
Charlie Chaplin némafilmeket készített. Mindegy, azért az
nem mindennap esik meg az emberrel, hogy a neve hallatára több ezer
álomszép ruhába öltözött híresség talpra ugrik, hogy megtapsolja. Alig
hiszem, hogy lenne olyan lány az Upper East Side-on, aki ilyesmit ki bírt
volna hagyni. De mit tegyünk, filmrendezőnő barátunk ezek szerint nincs
rázsongva a ruhákra meg a hírnévre. Ez viszont olyan dolog, amit én
sehogy sem tudok megérteni.
Ami pedig a filmjét illeti...
 Emlékeztek? A múlt hónapban ez a borotvált fejű filmrendezőnő
gyakorlatilag kiköltözött a Central Parkba, és minden tizenkettedikest
meginterjúvolt, aki hajlandó volt arról beszélni kamera előtt, hogy hova
vették fel vagy hova nem vették fel; hogy az élete menynyire szar vagy
mennyire nem szar. Na, most azt kell tudni, hogy a barátunk ezzel a
filmmel nyerte meg az első filmesek fődíját, az Arany Kamerát! Merünk
mi még az életben Franciaországba utazni, csajok?

A mailjeitekből:

Kedves BG!
Első körben csak várólistára vettek fel a Yale-re; ma reggel viszont
kaptam tőlük egy levelet. Egy ELUTASÍTÓ LEVELET! Sokaktól
hallottam, hogy erre az egyetemre várólistáról bekerülni gyakorlatilag
lehetetlen, mert akinek helyet kínálnak, az mind be is iratkozik hozzájuk.
Hát így jártam.
-sügér

Kedves sügér!
Dehogy vagy te sügér, amiért elutasítottak! A továbbtanulási tanácsadód
biztos nem engedte volna, hogy beadd a jelentkezésedet, ha nem gondolta
volna.
Hogy esélyed van bekerülni. Ismerek egy halom edzetlenül okos
embert, akit nem vettek fel a Yale-re, és néhány sügért is, akit pedig igen.
Viszont az, hogy megkaptad az elutasító levelet, talán azt jelenti, hogy a
héten minden várólistás megtudja, mi a végső döntés az ügyében.
Hamarosan kiderül, hogy így van-e!
-BG

Kedves BG!
Írd meg nekem, kérlek, hogyan lehetséges visszanyerni a szívét a
srácnak, akit szeretek. Ő nagyon szomorú, mert az apja bezárta őt a házba,
mert bűnt követett el, és most meg akarja őt büntetni. De én szeretem őt, és
muszáj találkoznom vele, mert különben meghalok.
-tristesse

Kedves tristesse!
 Ha jól veszem ki leveledből, nem az angol az anyanyelved.
Megpróbálom nagyon egyszerűen megfogalmazni, amit gondolok: az illető
fiú nem rajong érted annyira, mint te őérte, n'est-ce pas?
-BG

Lebukta!
Biztos forrásból tudom, hogy B és S ott volt a williamsburg-i Five and
Dime-ban a vasárnap esti filmklubon. Cosmopolitan koktélt ittak, és együtt
mondták Audrey Hepburnnel Reggie Lampert minden szövegét az
Amerikai fogócskában. V-t és A-t egy ismerősöm látta bemenni a
brooklyni Mousey Brown fodrászszalonba. Úristen, ugye nem vágatja le A
is kopaszra a haját, hogy olyan legyen a feje, mint V-é?! Úgy hallom, K és
I PASIMENTES ÖVEZET feliratú kartontáblákat csináltatott a Kinko
egyik Upper East Side-i üzletében.
Miért nem értik ezek a szerencsétlenek, hogy ezzel csak provokálják a
sorsot? Több szemtanúm is van rá, hogy egy fekete hajú francia lány rojtos
szélű Prada poncsóban és Fendi mokaszinban felmászott a külső falon N és
családja belvárosi villájának tetejére. Ezt a srácot egész egyszerűen üldözik
az őrült csajok! J és a Raves többi tagja sokak egybehangzó állítása szerint
teli torokból énekelt az éjszaka közepén a szólógitáros házának
tetőteraszán: ráadásul a hétfőre virradó éjszaka közepén! A kiscsaj nyilván
megint az egész hétvégét végigbulizta a srácokkal! Na, őrá aztán nem lehet
ráfogni, hogy nincs rázsongva a ruhákra meg a hírnévre! De vajon hajt
arra, hogy benne legyen a képe a pletykaújságokban, vagy csak a véletlen
hozza úgy, hogy mindig benne van?
Jól van, szóval megint lesz miről dumálnunk ma délelőtt a suliban. Nem
mintha történt volna már olyan, hogy nem találtunk témát.
Ui.: Csütörtök este Indul Archibaldék várva várt jótékonysági
hajókirándulása Southamptonba. Senki ne felejtse otthon a márkajelzéses
Louis Vuitton mentőmellényét!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net

Hogy esélyed van bekerülni. Ismerek egy halom edzetlenül okos

embert, akit nem vettek fel a Yale-re, és néhány sügért is, akit pedig igen.
Viszont az, hogy megkaptad az elutasító levelet, talán azt jelenti, hogy a
héten minden várólistás megtudja, mi a végső döntés az ügyében.
Hamarosan kiderül, hogy így van-e!
 -BG

Kedves BG!
Írd meg nekem, kérlek, hogyan lehetséges visszanyerni a szívét a
srácnak, akit szeretek. Ö nagyon szomorú, mert az apja bezárta őt a házba,
mert bűnt követett el, és most meg akarja őt büntetni. De én szeretem őt, és
muszáj találkoznom vele, mert különben meghalok.
-tristesse

Kedves tristesse! " Ha jól veszem ki leveledből, nem az angol az

anyanyelved. Megpróbálom nagyon egyszerűen megfogalmazni, amit
gondolok: az illető fiú nem rajong érted annyira, mint te őérte, n'est-ce pas?
-BG

Lebukta!
Biztos forrásból tudom, hogy B és S ott volt a williamsburg-i Five and
Dime-ban a vasárnap esti film klubon. Cosmopolitan koktélt ittak, és
együtt mondták Audrey Hepburnnel Reggie Lampert minden szövetgnél az
Amerikai fogócská-ban. V-t és A-t egy ismerősöm látta bemenni a
brooklyni Mousey Brown fodrászalomba. Úristen, ugye nem vágatja le A
is kopaszra haját, hogy olyan legyen a feje, mint V-é?! Úgy hallom K és I
PAsiMENTEs ÖVEZET feliratú kartontáblákat csináltatót Kinko egyik
Upper East Side-i üzletében
Miért nem értik ezek a szerencsétlenek, hogy ezzel csak provokálják a
sorsot? Több szemtanúm is van rá, hogy egy fekete hajú francia lány rojtos
szélű Prada poncsóban és Fendi mokaszinban felmászott a külső falon N és
családja belvárosi villájának tetejére. Ezt a srácot egész egyszerűen üldözik
az őrült csajok! J és a Raves többi tagja sokak egybehangzó állítása szerint
teli torokból énekelt az éjszaka közepén a szólógitáros házának
tetőteraszán: ráadásul a hétfőre virradó éjszaka közepén! A kiscsaj nyilván
megint az egész hétvégét végigbulizta a srácokkal! Na, őrá aztán nem lehet
ráfogni, hogy nincs rázsongva a ruhákra meg a hírnévre! De vajon hajt
arra, hogy benne legyen a képe a pletykaújságokban, vagy csak a véletlen
hozza úgy, hogy mindig benne van?
Jól van, szóval megint lesz miről dumálnunk ma délelőtt a suliban. Nem
mintha történt volna már olyan, hogy nem találtunk témát.
 Ui.: Csütörtök este indul Archibaldék várva várt jótékonysági
hajókirándulása Southamptonba. Senki ne felejtse otthon a márkajelzéses
Louis Vuitton mentőmellényét!
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net
Az elme bajjal jár
Kedd reggel, amikor Jenny éppen a szemhéját festette folyékony fekete
Chanel szemceruzájával füstös szürkére, olyan „fent voltam egész
éjjel"hatásúra (mert ez jól illett új, hatalmas rózsaszín Gucci
napszemüvegéhez, amivel megint ki fogja váltani a Constance Biliárd
teljes kilencedik évfolyamának irigységét), az apja bekopogott a szobája
ajtaján, és közölte vele odakintről:
- Ma nem mész iskolába, kislányom.
Jenny letette a kezéből a szemceruzát, és kinyitotta az ajtót.
- Hogyhogy nem megyek? Miért?
Rufus fején az a METS feliratú baseballsapka volt, amit annak idején
még Dannek vett, amikor a fiú nyolcéves volt: ma már Dan fejére is kicsi
lett volna. A férfi bozontos, őszbe csavarodó haján úgy ült, mint egy
sábeszdekli. A sapkán kívül Rufus meg egy kék-fehér csíkos, gumírozott
derekú pamutnadrágot viselt, ami teljesen úgy nézett ki, mintha
pizsamaalsó lenne.
-Volt egy kis beszélgetésem tegnap Mrs. M-mel - közölte a férfi a
lányával.
Ajaj!
Jenny rántott néhányat lefelé hullámkrepp egyen- szoknyáján, hogy
kicsit hosszabbnak tűnjön: még úgy is elég rövid lett volna.
- Tényleg? És miről? - kérdezte ártatlanul, bár pontosan tudta, miről
lehetett szó.
Rufus nem kommentálta lánya ma születettbárány-alakítását.
- Mrs. M kerek perec megmondta, milyen két lehetőség áll előtted:
vagy megismétled a kilencedik osztályt, vagy a tízediket már másik
iskolában kezded el.
Jenny nagy nehezen megállta, hogy odarohanjon az apjához, és a
nyakába ugorjon. Bentlakásos iskolába megy! Végre ez is bekövetkezik!
Na, csak lassan a testtel, kisasszony!
 - Én ide be nem megyek! - jelentette ki Jenny határozottan, amikor a
taxi még meg sem állt velük.
- Azt te csak hiszed\ - mordult rá az apja. Kifizette a fuvart, aztán
kiszállt az autóból. - Na, gyere, smink tündérke, nézzünk körül itt.
A Ragyogó Elmék Alapítványi Óvoda, Általános- és Középiskola előtt
álltak Queens városrész Flushing negyedében, jó tizenöt kilométerre
Manhattantől. A háromszintes épület széles volt és lapos, az ember elsírta
magát az unalomtól, ha ránézett nem is hasonlított a Jenny álmaiban
szereplő bentlakásos iskolák repkénnyel befuttatott téglaépületeihez. Úton
idefelé Rufus odalökött a lányának egy prospektust a Ragyogó Elmékről,
amibe Jenny bele is lapozgatott. Megtudta, hogy a suli, ahová az apja át
akarja íratni, egy hippi kísérleti iskola; hogy nincs egyenruha, és azt sem
szabják meg, milyen cuccban kell bejárni; hogy a menzán vegetáriánus
reformkajákat osztanak; hogy a diákoknak mind zsíros a hajuk, az arcuk
meg tele van pattanással; és hogy a tanárok nem Chanel öltönyben
tanítanak. Egy szó, mint száz: Jenny máris rühellte a Ragyogó Elméket.
Ahogy beléptek az iskola biodinamikus kertészetben nevelt tölgyfából
készült kapuján, hatalmas békejel fogadta őket. A mennyezetről függött
alá, nyírfakéregből volt, és a légmozgástól, amit a lépcső tövében álló
vízimalom keltett, körbe-körbeforgott a függőleges tengelye körül. A
lépcső közepén húzódó bambusznád vízvezetékben kristálytiszta forrásvíz
csobogott, ez hajtotta meg a malom kerekét.
- Ezt a vízimalmot a középiskolásaink építették még a télen -
magyarázta CalliopeTrask, az igazgatónő, aki itt, az előtérben várta
Jennyéket, hogy bemutassa nekik az iskolát. - Minden év januárjában van
egy úgynevezett téli projektünk, Ilyenkor nincsenek tanórák: a diákok
gyakorlati feladatokat választanak maguknak. A lényeg, hogy a saját
puszta kezükkel alkossanak valamit, ami hasznos. Az előző tanévben
például tyúkketrecsort építettünk a tornateremben. A húsz tojónk annyi
tojást adott, hogy tavasszal tojásvásárt tudtunk tartani, és a bevételből
futotta kenderkóc matracra minden óvodásunk számára. Most ebéd után
azokon alszanak.
Hűha!
Calliope Trask copfba font, ősz haja a fenekéig ért. Ujjatlan,
mustársárga Eileen Fisher lenvászon ruhát viselt, ami csodálatosan
kiemelte göndör hónaljszőrzetének fekete színét. A lábát sem borotválta, és
az erős, fekete szőrszálak kitüremkedtek bézs- színű, bokapántos Earth
vászoncipőjének pántjai között.
 - Nagyon csinos darab - mutatott az igazgatónő Jenny hatalmas,
rózsaszín Guccí napszemüvegére, ami eltakarta a lányparázsló, barna
szemét. - De az a helyzet, hogy ebben az iskolában tilos márka-jelzéses
ruhát vagy kiegészítőt viselni.
xMég mielőtt Jenny mondhatott volna erre valami gorombát, Rufus
lekapta lánya orráról a napszemüveget, és eltette szürke, tréningnadrág-
anyagból készült dzsekijének zsebébe.
- Na, ugye, mennyivel jobb így? - csicseregte Calliope. Jenny
mogorván, undorodva nézett vissza rá. - Annyira szép az arcod, miért
akarod eltakarni előlünk?
A lány kényszeredetten követte apját és az igazgatónőt. Ahogy
felmentek a lépcsőn, Jenny erősen küzdött a kísértéssel, hogy megmondja a
két felnőttnek: sodorjanak maguknak spanglikat az óvodások összes
kenderkóc matracából, és amíg azokat elszívják, ő megszökik
Csehországba az elmeháborodott és önző anyjához, aki világéletében szart
a családjára, kiváltképp a gyerekeire. A Raves majd valahogy biztosan
megoldja, hogy turnézzon egyet Kelet-Európában, és ott a feketepiacon
annyi Guccit vesz magának, amennyit csak akar, ráadásul feláron.
Eközben felértek az első emeletre, ahol Calliope benyitott az egyik
osztályterembe.
- Nálunk vegyes korcsoportú osztályok vannak - mesélte -, és minden
osztályt „törzsekre" bontunk. A törzseket a Galápagos-szigetek
veszélyeztetett állatfajairól neveztük el. Téged, Jennifer, egy olyan törzsbe
osztottalak be, amelyben tizenhárom és tizenöt év közötti gyerekek
vannak. Most éppen minden törzs külön-külön dolgozik a maga feladatán.
Oda is vezetlek az óriásteknősökhöz, aztán onnantól a diák kísérőd
gondjaira bízlak.
Az osztályterem padlója homokkal volt felszórva, a falakat
bambusznádszálakkal borították, a mennyezetre pálmaleveleket erősítettek.
Egy kézzel festett, DOHÁNYOZNI TILOS feliratú tábla lógott be a plafonról a
terem közepére.
Jenny valójában sosem volt nagy bagós, de most majd' elpusztult,
annyira szeretett volna rágyújtani. Kibújt fehér Miss Sixty kardigánjából,
hogy láthatóvá váljon a bal mellbimbóján masírozó, helyes kis zöld
krokodil, a raveses Lloyd Collinstól kapott rózsaszín Lacoste ingének
márkajelzése. Bármit hajlandó lett volna elkövetni érte, hogy ne kelljen
óriásteknősnek lennie.
 - Hakuna matata, Miss Trask - köszöntötte szuahéliul az igazgatónőt
egy duci kiscsaj, akin valami bikiniféleség volt, de kecskebőrből.
- Hakuna matata, Cherisse - mosolygott vissza rá Calliope. - Az
óriásteknős törzs ezen a héten Namíbiával foglalkozik, komoly
kutatómunkát végeznek - fordult aztán Humphreyékhoz, mint aki úgy
gondolja, ezzel mindent megmagyarázott. Jenny döbbenten nézett végig az
óriásteknős törzs többi tagján: öt zsíros hajú, csámpás fogú, elhízott lányon
és három girnyó, szemüveges, ragyás képű fiún. Mindnyájukon kecskebőr
göncök lógtak, ami akár még divatos is lehetett volna, ha a kecskebőrből
Stella McCartney szab ruhát, nem a Hippies R Us. A teknőcök kézen
fogták egymást, körbeálltak, és belekezdtek egy namíbiai esőtáncba.
Ezen azért még Rufus is meglepődött.
- Mondja, Miss Trask, milyenek az iskola továbbtanulási statisztikái?
Hova veszik fel a gyerekeket, akik itt végeznek? - kérdezte az
igazgatónőtől. Kezdett olyan lenni a szövege, mint Jenny constance-os
osztálytársnőinek szüleié. Persze, mert Rufus, bár ezt a világért sem
ismerte volna el, az egyetemkérdésben nem ismert tréfát. Kevésen múlott,
hogy a múlt hónapban, amikor Dan felvételi értesítői megérkeztek, nem
tépte fel a borítékokat még azelőtt, hogy a fia hazaért a suliból.
Bármenynyire anarchista nézeteket vallott is egyébként, a hagyományos
oktatásnak feltétlen híve volt.
- Iskolánk egyik legfőbb célkitűzése hogy amennyire lehet, elkerüljük a
diákok egymással való versengését - felelte Calliope a homlokát ráncolva.
- Arra buzdítjuk a gyerekeket, hogy ne álljanak be a sorba, ne váljanak
fogyasztóvá; hogy ne rohanjanak, várják meg, amíg ráébrednek, mihez
éreznek elhivatottságot. Aztán, ha idáig eljutottak, eldönthetik, hogy
akarnak-e továbbtanulni vagy sem.
Jelentsen ez őnáluk, amit jelent.
- Úgy tudom, te festő vagy - szólította meg Cherisse Jennyt, és
rámosolygott; öröm volt látni girbegurba, sárga fogsorát. - Gyere,
megmutatom a barlangrajzot, amin dolgozunk. Kizárólag állati ürülékkel
festjük.
Rufus oltalmazólag kézen fogta Jennyt, amikor Cherisse elindult vele a
bizarr falfestmény felé, amely fűben ugrándozó elefántokat és zebrákat
ábrázolt. Odaérve vezetőjük belemártotta a kezét egy agyagedénybe, ami a
földön állt, és a gyanús, barna matériát rákente az egyik elefánt hátára.
Rufus elcsigázottan csóválta meg a fejét, majd félrevonta Jennyt az
osztályterem sarkába egy asztalhoz, és leült. Elvben tetszettek neki az
alternatív iskolák, de a lelke mélyén ragaszkodott hozzá, hogy a lánya
diplomát szerezzen a Berkeley-n vagy a Columbián, és hallani sem akart
róla, hogy e helyett szanaszét csatangoljon a világban, és freskókat fessen
bölényszarral.
Jenny leült az asztalhoz az apjával szemben, és rózsaszín DKNY
válltáskájából elővett egy fiola ChanelVamp körömlakkot.
- Megmondanád végre, hogy miért hoztál ide? - kérdezte Rufustól.
Lecsavarta a fiola tetejét, és nekiállt, hogy kifesse a körmét.
Rufus megigazította a fején a baseballsapkát, aztán megdörgölte égő
szemét. Látszott rajta, hogy nagy szüksége lett volna még vagy hatórányi
alvásra és három bögre kávéra.
- Idefigyelj, Jen - mondta fáradt, de őszinte hangon. - Az úgy nem
megy, hogy te fogod magad és hétvégenként mindenféle zenészekkel
beköltözöl különböző hotelszobákba, az apádnak meg folyamatosan
hazudozol. Viszont a boldogságod mindennél fontosabb nekem. Mondd el,
te mit szeretnél!
Jenny visszacsavarta a kupakot a körömlakkos üvegre, aztán eltette a
táskájába. Tudta, hogy Rufusnak nem lesz ínyére, amit mondani készül
neki, mert bár titkolta, élete legnagyobb öröme volt, hogy kissé zizzent
gyerekei ott vannak körülötte a lakásban. Hogy lehet őket bosszantani meg
kínos helyzetbe hozni. De annak, hogy ott tudja hagyni a Ravest, az
énekesnői karriert, vagy csak a rajongótábort, egyetlen útját látta: ha
beíratják egy bentlakásos suliba, jó távol az otthonától, ahol kalandok
végeláthatatlan sora vár rá. És hát Rufus maga mondta, hogy az ő
boldogsága mindennél fontosabb neki, nem igaz? A terem túlsó végében, a
falnál az igazgatónő enkezűleg segédkezett az óriásteknősöknek
összemázolni az iskola falát szarral. Jackson Pollock után, szabadon.
Jenny barna őzikeszemével reménykedve nézett fel drága, drága apjára.
Piros ajkát szív alakúra csücsörítette, úgy ejtette ki a száján a nyolc bűvös
dallamú szót:
-Apa, nagyon kérlek, írass be egy bentlakásos suliba!
 Emlékeztető
Kedves tizenkettedikes évfolyamtársaink!

Gondoljuk, senkit sem kell emlékeztetnünk rá, hogy holnap kezdődik a

tizenkettedikesek wellness hétvégéje! Igazából csak azért írjuk ezt a
levelet, hogy tudjátok, mi is milyen izgatottan várjuk a nagy eseményt! És
hogy legyen mit felvennünk a hajókirándulásra, vettünk mindenkinek egy
fantasztikus, egyedi, hosszú ujjú, CONSTANCE BiLLARD
WELLNESSHÉTVÉGE feliratú pólót a Three Dotsban. Ne felejtsétek,
csajok, hogy a hajón az Archibald család vendégei vagyunk: próbáljatok
meg úrhölgyként viselkedni. Aztán majd a Coates-birtokon jöhet, aminek
jönnie kell! Már alig várjuk! Bírjátok ki még holnapig!

Sziasztok, puszi mindenkinek:

Osztálytársaitok, Kati és Isabel
 Madártávlatból
A csütörtök délutáninál jobb időjárást vitorlázáshoz ki sem lehetett
volna találni. A nap forrón sütött, de a nyílt vízen hűs szellő fújdogált. Az
ég szikrázóan mélykék volt, a víztükör pedig nyugodt, szinte mozdulatlan.
A fedélzeten sűrűn egymás mellett kék alapon arany mintás
selyemterítőkkel letakart, kis, kerek asztalok álltak (a kék és az arany
voltak a Charlotte színei), mindegyiknek a közepén súlyos
márványedényben mécsesek úszkáltak tucat számra. A hajó orrában egy
fehér szmokingos férfi nagybőgőn játszott, mellette pedig egy irtózatosan
kövér nő hawaii stílusú, vörös, hosszú ruhában Nina Simone-dalokat
búgott a mikrofonba erőlködés nélkül, csodálatos hangon. Az Upper East
Sídé legimpozánsabb penthouse-lakásainak és belvárosi villáinak lakói
koktéljaikat a kezükben tartva egymással csacsogtak; mindegyikük a
legújabb fürdőhelyi divat szerint volt öltözve, és ruháikat mindannyian
Cannes-ban vagy a St. Barts- szigeten vásárolták. Manhattan sziluettje a
láthatáron egyre kisebb lett mögöttük, ahogy a Long Island-szoros vizén
Sag Harbor felé haladtak.
- Hát a fiad hogy van? - kérdezte Mrs. Archibaldtól Misty Bass, és
hajszálvékony, fekete szemöldökét aggodalmasan összevonta. Az Antibes-
fok strandján barnult nyakán a gyémánt nyakék súlyosan himbálózott arra
a ritmusra, ahogy a Charlotte orra a vízbe süllyedt, majd újra kiemelkedett
belőle. A két asszony feje fölött lobogtak a fehér vitorlák. - Hallom, megint
volt vele valami... De ugye nem kezdett újra... drogozni - bökte ki a
kérdést, ami izgatta: bármennyire is kényes volt a téma, belepusztult volna,
ha nem tud meg hiteles részleteket egy ilyen szaftos ügyről.
- Nate? Nem, dehogy, nincs semmi baja - tiltakozott Mrs. Archibald
felháborodottan. Égővörösre rúzsozott szájának széle dacosan görbült
lefelé. - Otthon maradt, mert tanulnia kell - hazudta, mert esze ágában sem
volt elárulni, hogy Nate azért van szobafogságon, mert két héttel ezelőtt
szó nélkül elkötötte a vitorlást. - Na és Chuck? Várja már a katonai
akadémiát?
Misty Bass egy hajtásra kiitta a maradék bourbont a poharából. A fia
már tavasz óta a saját lakásában lakott, ő pedig sokat utazgatott
mostanában, úgyhogy igazság szerint elég régen nem találkozott Chuckkal.
 - Ó, persze, nagyon! - felelte bizonytalanul. Körbepillantott, hogy nem
jár-e arra véletlenül egy koktélpincér. - Csak azt sajnálom, hogy ezek a
poharak ilyen kicsik...
- Jajj Misty! Szia, édesem! - üdvözölte Eleanor Waldorf évtizedes
barátnőjét visongva, és már ölelte is a keblére. - Muszáj megnézned,
milyen toscanai villát vettem Cyrusnak! Fent van az interneten, van egy
saját weblapja!
A hajó szélárnyékos oldalán a jótékonysági hajókirándulás vendégeinek
érettségi előtt álló leánygyermekei kisebb csoportokban beszélgettek.
Mindnyájukon ugyanolyan rózsaszín, hosszú ujjú, CONSTANCE BILLARD
WELLNESSHÉTVÉGE feliratú póló volt. Bujkáltak a szüleik elől, igyekeztek
úgy tenni, mintha kólájuk nem lenne jócskán feljavítva rummal.
- Hogy a fenébe lehet, hogy Nate Archibald nem jött el a saját
bulijába? - nyafogta panaszosan Isabel Coates.
- Hülye, hát azért nem jött el, mert kihirdettük, hogy a buli teljesen
fiúmentes - vágta rá Kati Farkas diadalmasan, mert azt hitte, most az
egyszer okosabb lehet elválaszthatatlan barátnőjénél.
- Jaj, istenem, ne röhögtesd már ki magad! - bosszankodott Isabel. - A
hajóról nem tiltottuk ki a fiúkat, csak a birtokunkról, ahol a wellness
hétvégét tartjuk.
Na persze.
- Ja?! - döbbent meg Kati. Erre eddig nem is gondolt.
- 'Át akkor 'ol van Nate?
A két barátnő nagy szemeket meresztett a lányra, aki a kérdést feltette.
Lexie a L'Écolba járt, nem a Constance-ba, úgyhogy őt aztán tényleg a
kutya sem hívta meg a wellness hétvégére. Azt viszont mindenki tudta
róla, hogy az anyja annak idején együtt tanult Nate anyjával egy
franciaországi katolikus bentlakásos iskolában, és utálták egymást, mint a
szart. Úgyhogy Lexie-nek itt kurvára nem volt semmi keresnivalója; pláne,
hogy a mélyen, ék alakban dekoltált Missoni tunikáért, amit viselt, Isabel
is, Kati is régóta epekedett, de egyikük sem találta meg sem a valóságos,
sem a virtuális áruházakban. Kedvük lett volna megtépni a csaj két hosszú,
fonott copfját, amitől úgy nézett ki, mint Heidi valami hippisített, francia
változatban.
- Nate szobafogságon van - közölte a társasággal Blair, bár amióta
megszívatta a fiút a Plaza Hotel lakosztályának ajtajában, nem is beszélt
vele. Ám aki ismeri Archibald kapitányt, és tudja, milyen kemény tud
lenni, ha bepipul, az magától is kiszámolja, hogy Nate szobafogságot
kapott. - Tuti, hogy nincs itt - tette hozzá nyolc centis sarkú, drapp Prada
tengerészszandáljában jobbra-balra himbálózva. Poharából, amiből a kólát
már megitta, kiszürcsölte a koktélcseresznyét, és szörnyen büszke volt
magára, amiért nem kaparja ki Lexie szemét. Elégedetten konstatálta, hogy
nyugodtan tud Nate-ről beszélni anélkül, hogy hiányozna neki a fiú.
Csak legyen, aki ezt elhiszi!
- Én azért nem vagyok ebben olyan biztos - jegyezte meg Serena,
miközben egy teli pohár rumos kólát nyomott barátnője kezébe.
Meggyőződése volt, hogy nincs az a pénz, amiért Nate távol maradna a
szülei southamptoni hajókirándulásáról, még akkor sem, ha szobafogságon
van. Fogadást, mert volna kötni rá, hogy a fiú itt van a hajón, csak
elrejtőzött valahová.
- Én sem lennék biztos benne, ha szorult volna Nate-be egy csöpp
kreativitás - vetette ellene Blair, aki a jelek szerint olvasott Serena
gondolataiban. - De így azt mondom: ha itt lenne, már tudnánk róla.
- Ne bán'sátok Nate-et! Nate egyszerűen tökéletes! - affektálta Lexie, és
nagyot szippantott a spanglijából. Egyetlen felnőtt utas sem mutatta jelét,
hogy észrevenné: egy kiscsaj itt kint, a fedélzet közepén szívja a
marihuánát. Talán azért nem tűnt fel senkinek, mert Lexie francia volt, és
Missonit viselt.
Blair elképedve hátat fordított a szerencsétlen elmebeteg francia
spinének. Lehet, hogy egész életében senki másba nem lesz szerelmes, de
ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy Nate minden, csak nem tökéletes; és
aki ilyet állít, az egyszerűen idióta! Figyelte Aaront, amint lesiet a
fedélzetközbe, hogy hozzon Vanessának még egy rumos Diet Coke-ot. A
fiú kopaszra nyíratta a fejét, hogy ebben is hasonlítson szíve új szerelmére.
Aaron ahg ismerte Nate-et, és tök biztos, hogy ő sem volt rajta a
meghívottak listáján; csakhogy Vanessa és ő mostanában egy lépést sem
tett egymás nélkül. Ha nem lettek volna mindketten olyan veszettül
savanyúak, ők lettek volna a legédesebb szerelmespár a világon.
Serena hirtelen arra lett figyelmes, hogy valaki rángatja rózsaszín
pólójának szegélyét.
- Hali - köszönt rá Jenny, és lábujjhegyre állt, hogy puszit tudjon
nyomni az arcára. Elise is ott állt mellette: mindketten rózsaszín,
Constance Biliárd wellnes hétvégés pólót viseltek, és az orrukon egyforma
túl méretes, rózsaszín Gucci napszemüveg volt. - Nem köpsz be minket,
ugye?
 Serena nem tudott nem ámulni Jenny elszántságán. El kellett ismernie: a
kiscsaj kezd belejönni a rossz fa tűzre tevésének művészetébe.
- Hallgatok, mint a sír - felelte neki mutatóujját az ajkára téve, bár azt
gondolta, hogy ha a végzős évfolyam mindössze negyven főt számlál,
kizárt, hogy két bepofátlankodó kilencedikes ne tűnjön fel senkinek.
Jenny felmosolygott rá, aztán maga után rángatta Elise-t a
fedélzetközbe, hogy nyúljanak egy üveg pezsgőt, meg a jóisten tudja még,
mit. Senkinek sem lehetett felőle kétsége: ez a két kiscsaj az este
előrehaladtával csak egyre több rossz fát fog tenni a tűzre.
- Én ezzel már nem tudok mit csinálni, feladtam - sóhajtotta Dan.
Lemondóan nézte, ahogy húga és a barátnője, két rágógumi-rózsaszín
szélvihar eltűnik a lejáróban. Dan sem volt hivatalos a hajókirándulásra, de
úgy érezte, muszáj Jenny sarkában lennie, nehogy a lány valami olyat
kövessen el, ami már végképp törvénybe ütközik. A korlátnak
támaszkodva rágyújtott egy Camelre, és türelmesen várta, hogy Vanessa
észrevegye.
A teveszarral dúsított dohány füstjének ismerős szaga rövidesen tényleg
megcsapta Vanessa orrát. Hátrakapta a fejét: Dan félszegen mosolygott rá,
borzas haját és bő, rozsdaszínű kordnadrágjának szárát lobogtatta a szél.
Annyira valószerűtlen volt, hogy akár egyikük, akár másikuk részt vesz
egy southamptoni jachtkiránduláson, és korábban annyira
elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyszer majd rózsaszín pólót vesz
magára, hogy kitört belőle a nevetés.
- Most min röhögsz? - kérdezte Dan. Még sosem látta Vanessát ennyire
boldognak; kicsit el is szomorodott rajta, hogy tudta: mindennek semmi
köze őhozzá.
Ekkor Aaron visszaért Vanessa rumos kólájával, és magának is hozott
egy Heinekent, de amikor meglátta, hogy barátnője Dannel beszélget, a
sört azonnal a fiú kezébe nyomta.
- Mindjárt kerítek még egyet - mondta készségesen.
Dan alig hitt a szemének: ezeknek még a feje is ugyanolyan!
Vanessa csak állt ott hülyén vigyorogva, és várta, hogy Aaron
visszajöjjön. Határtalan boldogsága őt magát is dühítette.
- Bocs - szabadkozott Dan előtt nem tudom, mi van velem.
Dan belekortyolt a sörbe, aztán Vanessa ajkára mutatott.
- Jól látom? Szájfény? - kérdezte döbbenten, de mosolyogva.
Vanessa felkacagott.
 - Méghozzá a NARS StickyToffee Puddingja. Blairé, csak én is
használom.
Csak álltak és bámultak egymásra. Mindketten azt várták, hogy a másik
tesz valami fanyalgó, szellemes megjegyzést, hogy például milyen
gusztustalanul felvágós, rongyrázós ez a parti, vagy ilyesmi. Csak hát az
volt a helyzet, hogy mindketten ugyanazért voltak itt: mert bár évekig
igyekeztek kívülállásukat demonstrálni, ezekkel a fiúkkal és lányokkal ők
együvé tartoztak; és minden korábbi kölcsönös gúnyolódás és utálkozás
ellenére most nagyon is jó volt együtt mulatni velük.
A nap, ami most már csak egy hatalmas narancssárga labda volt, bebújt
egy vízszintes felhősáv mögé. A tengerzöldes színben fénylett, és sík volt,
mint az üveg. Aaron visszatért a sörével, és minden feszengés nélkül
nyomott egy puszit Vanessa arcára.
- Csinos vagy - duruzsolta a fülébe.
Dan megpróbált visszaemlékezni, mondta-e bármikor is Vanessának,
hogy csinos; de most már hiába bánta, ha nem mondta.
- Gratulálok^ ügyesen kirúgattad magad a bandából - szólította meg egy
kellemetlenül ismerős, gúnyos hang. Chuck Bass dülöngélve közeledett
felé a hajó orra felől; úgy tűnt, be van rúgva, és némi tengeribetegség is
gyötri. Bizarr világoskék lenvászon matrózruha volt rajta, a nadrágja szárát
feltűrte a térdéig, kis fehér majma pedig ott gubbasztott a vállán,
szemlátomást rémülten, hogy beleesik a vízbe.
Chuck annyira gyomorforgató jelenség volt, hogy igazán berágni sem
lehetett rá. De ez már csak azért is távol állt Dantől, mert majd' szétvetette
a jókedv, végre nem kell hatalmas rock sztárnak lennie, élheti megint a
normális srácok életét. Kezet nyújtott a majmával lassan már összenőtt
osztálytársának, és udvariasan rámosolygott.
- Kösz.
- A Raves egyébként is lefutott már - jegyezte meg Aaron. - Kiadnak
még egy CD-t, aztán eltűnnek a süllyesztőben.
- Abban a pillanatban - helyeselt Chuck, és megrázta Dan kezét, mintha
világéletükben a legjobb haverok lettek volna. - Na és hová iratkozol be
szeptemberben, kisfiam?
Kisfiam?!
A Raves New York-i banda volt, és Dan hallomásból úgy tudta, hogy
Chuck valami katonai iskolába fog járni New Jersey északi felén. Nem
lenne rossz mindkettőtől olyan messzire kerülni,; amennyire csak
lehetséges.
 - Az Evergreenre - felelte, mintha ez már eldöntött tény lenne. - A
Nyugati Parton, Washington államban.
- Tök jó - ásított Chuck. Máris szörnyen unta a témát. - Serena is itt van
valahol? Képzeljétek, állítólag széttette a lábát egy nyolcvanöt éves
faszinak, aki igazgatósági tag az a Yale-en. Mekkora egy ribanc!
Vanessa felhorkant undorában, aztán faképnél hagyta a fiúkat, hogy
megkeresse Blairt és Serenát. Ha már rózsaszín póló van rajta, miért is ne
vegyülne a csajszik közé?
A constance-os lányok a hajó orra közelében csoportosultak. Fél füllel a
zenét hallgatták, és közben görcsösen kapaszkodtak a korlátba, hátha akkor
nem hányják tele a Long Island-szoros tajtékos vizét. A nap már alig adott
valami fényt, és a szél is feltámadt. Volt pár lány, aki pasminakendőt
terített a vállára, mások belebújtak a kék-arany Charlone-os pulóverekbe,
amit a legénység osztogatott a vendégeknek, de a legtöbben be voltak már
csípve annyira, hogy ne érezzék, hogy fáznak. Manhattan sziluettje a hátuk
mögött már csak pislákolt ringatózva, mint egy miniatűr mesebeli
ezüstváros a kristálygömbben, amit a Tiffanyban levélnehezéknek árulnak.
Serena és Blair összebújva ült az egyik árboc tövében leterített kék-
arany hajszálcsíkos pokrócon; ketten ittak egy üveg Heinekent.
- úristen, már csak három hét, és vége a sulinak! - sóhajtott Serena, és a
fejét Blair vállára ejtette.
- Hála istennek! - vágta rá Blair minden meghatottság nélkül. - Csak azt
szeretném végre tudni, mi a szar lesz velem szeptembertől.
Serena kihúzta magát ültében. Az járt a fejében, hogy most talán
megragadhatná az alkalmat és elmondhatná Blairnek, hogy a Yale-re
iratkozik be. De aztán belegondolt, hogy hajón vannak, és úgy döntött,
nem szeretne vízbe esni.
Vanessa jött oda hozzájuk, és fejét Blair ölébe hajtva lefeküdt a
pokrócra.
- Pletykálást befejezni, rosszéletűek! - szólt rájuk, és ellazultan
lehunyta a szemét.
- Már alig van szájfény az ajkadon - jegyezte meg Blair. Earl
farmerszoknyája zsebéből elővett egy Lancóme Juicy Tube-ot, és
gondosan bekente vele Vanessa ajkát.
- Köszi, mami - motyogta Vanessa, a szemét ki sem nyitva.
Serena, fejét az árbocrúdnak vetve, elnevette magát. Milyen fura, hogy
az érettségi előtt néhány nappal azok az elnagyoltan kivágott puzzle
darabkák, amikről mindenki biztosra vette, hogy sosem lesznek egymásba
illeszthetők, hirtelen tökéletesen összepasszolnak. Lehet, hogy végül
Blairrel mindketten a Yale-en kötnek ki, és a koleszben is egy szobában
laknak majd. Ok lesznek a koszorúslányok Vanessa és Aaron esküvőjén,
aztán megismerkednek két helyes sráccal, akik testvérek, és hozzájuk
mennek feleségül. Ugyanabban az Ötödik sugárúti háztömbben lesz majd
lakásuk, és ugyanabba az iskolába íratják be a gyerekeiket. Barátnők
maradnak, amíg a halál el nem választja őket egymástól.
Igen ám, de valaki hiányzott ebből a kirakósból. Az egyik legfontosabb
puzzle darabka mindkettőjük életében: valaki, akit szerettek, mert szeretni
való volt minden szerencsétlensége, disznósága és hűtlensége ellenére.
- Miért nincs itt Nate? - kérdezte fennhangon, panaszosan.
Blair visszacsavarta a szájfényre a kupakot, és szórakozottan
masszírozni kezdte Vanessa fehér bőrű homlokát.
- Én néha azt gondolom, hogy mindkettőnknek jobb, ha nincs itt -
vallotta meg. Végül is nem Nate volt az oka szinte minden
veszekedésüknek?
Serena összehunyorított szemmel százezredszerre is végigpásztázta a
fedélzetet. Még mindig reménykedett benne, hogy a fiú egyszer csak
felbukkan valahonnan.
De arra ezúttal sem gondolt, hogy fönt keresse.
Magasan mindenki feje fölött, az árboc legtetején, Nate ott kuporgott az
árbockosárban, és őket figyelte. Nagyon-nagyon egyedül volt, és egy kicsit
fázott is, de spájzolt magának egy hatos csomag dobozos sört meg néhány
spanglit, és ha Sag Harborban kikötnek, amint a szülei és a barátaik szét-
szélednek a városban, úgyis lemászik innen, fürgén, mint egy Pókember, és
akkor aztán lepődhet mindenki!
Odafentről a rózsaszín pólós lányokat szinte lehetetlen volt
megkülönböztetni egymástól: még az a kopasz csaj is tök jól nézett
volna ki, ha egy kicsit megnöveszti a haját. Nate rágyújtott egy
dzsointra, és hirtelen rátört, hogy mennyire szeretne odalent lenni a
lányok között - mert szerette őket. Egytől egyig mindegyiket.
 Nincs jobb
egy fiúmentes pizsamapartinál
Meleg időben Southampton levegőjének jellegzetes zamata volt:
keveredett benne a só, a friss bőr, a naptej és a pénz szaga. A fehér
homokos tengerparton hatalmas, modern villák terpeszkedtek, körülöttük
úszómedencék és fekete sport Mercedesek. Petit Bateau bikinis kislányok
robogón pöfögtek be a városba olasz fagyiért. Az utak mentén, a vakítóan
fehér léckerítések mögött fényesre kefélt versenylovak fejedelmi tartással,
könnyű vágtában köröztek a karámokban. Southampton olyan volt, mint
egy óriási country club: a kiválasztottak között kellett lenniük, hogy valaki
idetartozhasson.
De a Constance-os lányok természetesen mind odatartoztak.
- Létszámellenőrzés! - kiáltott a lányokra Isabel és Kati, amint
évfolyamtársnőik a Coates-birtok bejáratánál kikászálódtak a metálezüst
taxikból, amik konvojban szállították ide őket a kikötőből, és beözönlöttek
a hétvégi ház udvarára. Az épület, amelyet Philippe Starck tervezett, egy L
alakú, földszintes, modern üvegpalota volt, helikopter-leszállópályával a
tetején. Az L két szárának találkozásánál kezdődött az udvar (alulról
megvilágítható, rózsaszín csempés fürdőmedencével és rózsaszín
gipszvakolatú fürdőházzal), ami valahol messze saját tengerpart-
szakaszban ért véget. A medence körül negyven fehér műanyag napozóágy
sorakozott, mindegyiknek a támlájára rózsaszín, CoNSTANCE BILLARD
WELLNESSHÉTVÉGE feliratú törülköző volt terítve. A trambulin mellett
álló fehér sátorban rózsaszín abrosszal borított büféasztal állt, valamint egy
dugig feltöltött bárpult egy kazal rózsaszín, CONSTANCE BILLARD
WELLNESSHÉTVÉGE feliratú koktélszalvétával. Minden tisztára olyan volt,
mint egy szabadtéri esküvőn, csak menyasszony meg vőlegény nem volt
sehol.
Jenny Humphrey és Elise Wells meghúzta magát a tizenkettedikes
lányok háta mögött, nehogy őket is leszámolják, aztán az első adandó
alkalommal elhúzták a csíkot a fürdőház felé.
- Odanézz! - súgta Rain Hoffstetter erőltetett hangon Laura Salmon
fülébe. Mindkettőjük fején óriási rózsaszín Kate Spade napkalap volt,
amiknek a karimája folyton egymásba ütközött. - Ezek mi a fenét keresnek
itt?
 - Kik? - kérdezte csodálkozva Laura, és hunyorogva nézett körül
kalapja alól.
- Szolgáljátok ki magatokat a koktélbárban, és foglaljatok helyet a
napozóágyakon - harsogta Isabel a kézi megafonba. Nem tudott betelni a
gyönyörűséggel, hogy mindenkit ő dirigálhat. Az előző héten döntötte el,
hogy mégis a Rollinsra iratkozik be Katival együtt, bár az messze nem
olyan jó egyetem, mint a Princeton, ahová őt felvették, barátnőjét viszont
nem. Hiába bosszankodtak a szülei, volt egy szempont, amit semmi nem
tudott überelni: az, hogy a Rollins diákbizottsági tagságot ajánlott
Isabelnek az elsőéves női hallgatók egyik kollégiumában. Ez azt jelenti,
hogy egy teljes éven át hivatalból dirigálhat több száz csajt, köztük Katit is.
- A fürdőházban gőzkabin is van - folytatta szónoklatát; széles száját
gyakorlatilag hozzápréselte a megafonhoz. - De egyszerre csak hatan
menjetek be, légyszi. A főépület egyik szobája vetítőterem, több ezer film
közül válogathattok. A medence fűthető, úgyhogy egész éjszaka lehet
úszkálni, ha valaki azt szeretné. Bár szerintem inkább pihenjétek ki
magatokat, mert holnap hétkor szolgálják fel a protein- és energia dús
reggelit, és nyolckor pedig már kezdődik is az első Origins arckezelés.
Minden szobában találtok dupla matracokat: hármasával foglaljátok el
őket, nem kell félni, elég szélesek.
Kitört a hangzavar. A lányok rányomultak a bárpultra, betódultak a
házba, hogy párnacsatázzanak a selyemlepedős ágyakon, nekiestek az
Origins ajándékcsomagoknak, amiket másnap reggelig nem lett volna
szabad kibontani. A legbátrabbak bugyira melltartóra vetkőztek vagy
átvették a bikinijüket, és a trambulinról beugráltak a medencébe^ a
leglustábbak pedig elnyúltak a vetítőterem barna bőrhuzatú füles
foteljaiban, és bámulták a hatalmas képernyőt, amin már futott is a Róbert
Redford- és Mia Farrow-féle, régi A nagy Gatsby focimé.
Blair, Serena és Vanessa a medence szélén telepedett le, a lábukkal
kalimpáltak a vízben.
- Kurva jó ez az egész! - jelentette ki Vanessa, hogy magát is
spannolja. Rácsodálkozott a két másik lány lábszárára: hogy bírnak ezek
egész évben ilyen barnák, lenni? Az ő combja Blairé és Serenáé mellett
tutira úgy nézett ki, mint egy hulláé.
- Helló, csajok! - kiáltott rájuk Jenny a fürdőházból, aminek
üvegajtaját most sarkig tárta. A ruháját levette, egy törülközőt csavart
magára, a fejére pedig egy gyémántokkal díszített, fehér fürdőturbánt
húzott. Régi, hollywoodi stílusú ereklye volt: Mrs. Coates ezt vette fel, ha
úszkálni támadt kedve, nehogy nedves legyen a haja. - Rohadt jó a
gőzkabin, nem jöttök?
Blair nem rajongott különösebbképpen a két kis kilencedikes libáért,
akik folyton hozzájuk törleszkedtek, ahhoz viszont nagy kedve volt, hogy
leizzadjon magáról egy-két felesleges kilót.
- Oké, jövünk, de a turbán az enyém! - jelentette ki, és megindult a két
másik lány előtt a fürdőház felé. Odabent lekapta a turbánt Jenny fejéről. és
föltette a magáéra. Jennyn némileg röhejesen nézett ki, rajta viszont
egyszerűen fejedelmien.
A turbánrázós kiegészítő: csak egy valódi díva fején nem nevetséges.
Jenny odanyújtott a lányoknak egy-egy hófehér, egyiptomi pamut
törülközőt, ők pedig meztelenre vetkőztek. Blair, Vanessa és Jenny
igyekezett úgy tenni, mintha nem bámulnák folyton-folyvást Serena
tökéletesnél is tökéletesebb alakját, de közben persze bámulták. Titokban
mindhárman azt remélték, hogy legalább egy gombost-fejnyi zsírlerakódást
felfedeznek a testén, amit a lány éveken keresztül rejtegetett előlük a
ruhája alatt; de amitől rettegtek, bekövetkezett: Serena dereka
maradéktalanul karcsúnak, alakja hibátlannak bizonyult.
-Ti is úgy tudjátok, hogy Isabel apja szétfüvezte az agyát? - kérdezte a
többiektől Serena, amikor kibújt a rózsaszín pólóból. Pontosan tudta, hogy
barátnői meresztik rá a szemüket. - Állítólag emiatt van, hogy csak
reklámokat szinkronizál, játékfilmeket nem. Három sornál hosszabb
szöveget nem bír megjegyezni.
-Tuti biztos, hogy szív - felelte Jenny. - Ezt nézzétek! - csavarta le egy
ártalmatlannak tűnő, fehér márvány Apolló-mellszobor fejét. A belsejéből
hatalmas zacskó marihuánát emelt ki.
A háromtizenkettedikes lány döbbenten meredt rá. Mit képzel ez a kis
Jenny, hogy csak úgy elcsavarja mindenféle Apollók fejét?
- Most mit néztek, én nem füvezek! - vonta meg a vállát Jenny.
Meggyőzően adta az ártatlant. - Elise fedezte fel tök véletlenül.
Hirtelen meglátták Aaron kopasz fejet az ablakból a fiú épp elhaladt a
fürdőház előtt. A lányok éktelen sikoltozásban törtek ki, és villámgyorsan
maguk elé kapták törülközőiket. A jelek szerint az út egy részét Aaron
úszva tette meg: a ruhája csuromvizes volt, az arcára pedig kicsapódott a
só.
Vanessa úgy döntött, egy ideig még bujkál barátja elől. Csak úgy,
poénból.
- Gyertek be gyorsan a kabinba! - sürgette a lányokat.
 Jenny felrántotta az ajtót, és mind a négyen betódultak. A gőzkabin
kábé akkora volt, mint Serena gardróbszobája a padló, a falak és a
mennyezet minden négyzetcentiméterét fehér csempe borította, és a két
széles lépcsőfokot is, amire az izzadni vágyók ülhettek. A sűrű gőzön
keresztül épp csak ki tudták venni Elise alakját, aki az egyik sarokban
kuporgott törülközőbe bugyolálva, és egy hosszú ezüstszipkában füves
cigit tartott a két ajka között.
- Elise úgy döntött, hogy ma betép - tájékoztatta Jenny a többieket.
Elhelyezkedett az alsó lépcsőn, és odanyújtott Elisenek egy palack Poland
Spring ásványvizet. - Másról sem bír beszélni, mint hogy még mindig
szerelmes a bátyámba.
- A faszt, nem vagyok - mondta Elísei letekerte az üvegről a kupakot, és
mohón nyelni kezdte a vizet. - Illetve sajnos nagyon is.
- Megértem, Dan helyes fiú - bólintott Serena. Érződött a hangján, hogy
komolyan is gondolja, amit mond. Felkapaszkodott a felső lépcsőre, és ki-
akasztóan hosszú, gyönyörű lábait keresztbe téve egymáson leült. Ha Dan
nem venne mindent olyan észveszejtően komolyan, akár ebben a percben
hajlandó lett volna újra összejönni vele. Legalább egy napra.
- Helyes, bizony! - fejezte ki egyetértését Vanessa, és helyet foglalt
Serena lábánál, az alsó lépcsőn. Valamennyire még mindig a saját
felségterületeként tartotta számon Dant, hiába szakított vele, hetekkel
ezelőtt. A fiú helyességindexéről senki nem nyilatkozhatott annyi joggal,
mint ő.
- Ja - csatlakozott a véleményhez Blair is, miközben enerváltan
végignyúlt az alsó lépcsőfokon. Igazság szerint alig emlékezett rá, hogyan
néz ki Dan.
- Ezt most komolyan mondjátok? - kérdezte Jenny ámulva. Felmászott
legfelülre, és térdét a karjával átkulcsolva letelepedett Serena mellé.
Ebben a pillanatban kinyílt a gőzkabin ajtaja, és nem más dugta be rajta
a fejét, mint az emlegetett Dan Humphrey. Eltartott egy ideig, amíg a
szeme hozzászokott a gőzhöz, és a forró, nyirkos félhomályban ki tudta
venni, kik vannak odabent. Csupa lányok! Milyen meglepő!
- Gyere csak! Gyere be szépen! - súgta neki Vanessa horrorfilmbe
illőnek szánt, vontatott, rekedt hangon. - Régóta várunk rád!
Dan zavartan mosolygott, és az ajkába harapott. Nem volt rajta más,
csak egy piros fürdőnadrág, és a hajából csöpögött a víz. Karjának hófehér
bőre libabőrös volt.
- Itt van a húgom? - kérdezte.
 - Itt van a húgod, te lúzer, és itt van Elise is - hallatszott Jenny hangja
valahonnan a gőzből. - Vedd tudomásul, hogy még mindig szerelmes
beléd!
- Mi itt mindannyian szerelmesek vagyunk beléd - jelentette ki Serena.
Dan leült az alsó lépcsőre egy lány mellé, aki hason feküdt, és más nem
volt rajta, csak egy gyémántokkal díszített turbán.
- Én nem vagyok szerelmes beléd - mondta a lány. - Nem is ismerlek.
Hú, micsoda megkönnyebbülés!
Újra nyílt az ajtó, és Aaron feje jelent meg a nyílásban.
- 'Nessa! - szólt be iszonyú kedves hangon. Kipirult arcán a gőztől
kezdett elmaszatolódni a rátapadt homok.
- Itt vagyok - felelte Vanessa a gomolygó fehérségen keresztül. -
Gyere be és izzadj velünk. Csak a többi pucér csajra rá ne merj nézni!
Aaron lábujjhegyen odabotorkált barátnőjéhez, aztán úgy, ahogy volt,
gesztenyebarna Harvardos pólójában és egyre sárosabb, military zöld
hosszúnadrágjában az ölébe ült. Jenny ükében kinyújtotta a karját a
hőfokszabályzó felé, és tekert rajta egyet felfelé.
Mintha nem lett volna a nélkül is elég forró a hangulati
- Hú, ez tényleg kurva jó - ismerte el Serena. Letörölte a verejtéket az
orra alól, és kecsesen talpra állt. - Megyek pisilni. Hozzak valakinek
valamit? Ki mit kér?
- Amit én kérnék, azt nem tudsz hozni - felelte Blair mogorván.
Mindeddig rohadtul igyekezett meggyőzni magát, hogy jól elvan egy
ilyen fiúmentes bulin, ami a lánytársaságot hivatott összehozni. Most
azonban, hogy lassan több volt itt a fiú, mint a lány, előtörtek belőle
valódi, őszinte érzelmei a wellness hétvégével kapcsolatban. Dühödten
vágyott rá, hogy az ő pasija is előbukkanjon hirtelen a gőzfelhőből, és
meglepje őt. Azt akarta, hogy gyémántgyűrűt húzzon az ujjára, krémszínű
kasmírköpenyt terítsen a vállára gyengéden, és gyöngyházszínű Jaguar
cabrióján magával repítse a tengerpart egy elhagyatott, holdsütötte
szakaszára, és ott a lába elé omoljon, és addig csókolgassa a kezét, amíg ő
meg nem bocsát neki. És azután, hajnalban, amikor még sűrű köd ül a
vízen, a fiú vitorlása felszedi a horgonyt, és elrepíti őket távoli földrészek
felé; és életük hátralévő részében mást sem csinálnak, mint kalandoznak és
szeretkeznek. Igazi, giccses, gennyes hollywoodi befejezést akart.
Akkor most már a turbán is érthető.
Serena kilökte a gőzkabin ajtaját. Arcát hűvös levegő csapta meg.
Még hallotta, hogy Aaron így szól mostohahúgához:
 - Hú, a francba, tökre elfelejtettem! Blair, hoztam neked valamit!
Na vajon mit hozhatott neki?
 Ha úgy be vagy tépve
hogy nem találod, akit szeretsz
szeresd akit találsz
A gőzkabin ajtaja becsukódott Serena mögött, és a lány csoszogva
nekivágott a fürdőháznak, hogy megkeresse a fürdőszobát. Fürdőház létére
az épület meglehetősen nagy volt: elfért benne egy pingpongasztal, két
franciaággyá nyitható, elefánt csontszínű bőrkanapé és egy jókora
akvárium is, amiben egy háromméteres barrakuda úszkált. Hogy a
gőzkabint már ne is említsük, na és a fürdőszobát se, aminek azért valahol
kellett lennie!
A jelek szerint valaki elég alaposan rátalált Mr. Coates füves
zacskójára: Apolló feje ugyanis begurult a pingpongasztal alá, és még
mindig ott görgött lassan, mint egy jól meghízott pingponglabda. Az
akvárium mellett volt egy fehér ajtó, amin egy kék színű kisfiút és egy
rózsaszínű kislányt ábrázoló képecske függött. A két gyerek fogta egymás
kezét. Serena benyitott az ajtón.
A csempét odabent aranyszínű falevélminta díszítette. A fal mellett egy
olyan idétlenül alacsony mosdókagyló állt, mint amilyen az európai
szállodák fürdőszobáiban van, és amit soha senki nem használ.
Csak nem azért, mert arra való, hogy az ember a fenekét mossa meg
benne, ami pedig tökundorító?
Az aranycsillagmintás, átlátszó műanyag zuhanyfüggöny be volt húzva,
de Serena látta, hogy mögötte, a kádban ül valaki. Az illető az ölében
dédelgette Mr. Coates füves zacskóját, a ruháiból csöpögött a tengervíz, a
szeme piros volt és álmos. Igen, Nathaniel Archibald kuporgott ott
személyesen, a rég nem látott és nagyon-nagyon hiányolt Nate. Serena
félrehúzta a zuhanyfüggönyt, és bemászott a fiú mellé a kádba, jobb
kezével erősen tartva magán a törülközőt.
- Natie, hát te hogy kerülsz ide? Miért nem voltál velünk a hajón?
Nate bambán vigyorgott a lányra. Serena a fehér törülköző alatt
nyilvánvalóan tök pucér volt. Hogy a fenébe ne mosolygott volna rá? Úgy
nézett ki, mint egy görög istennő. A homlokán verejték gyöngyözött,
hirtelenszőke hajtincsei összetapadtak, de attól még gyönyörű volt.
Észbontóan gyönyörű.
Serena egyik kezével a feje tetejére simította a haját a tarkójáról, a
másikkal pedig legyezte magát.
- Basszus, lerohad rólam ez az egy száltörülköző is! - panaszolta.
Nate semmit sem várt jobban, mint azt a pillanatot. Naná!
- Nem is volna szabad itt lennem - közölte a lánnyal. - Az van kiírva,
hogy PASIMENTES ÖVEZET! - mondta bárgyú képpel, mint egy totál idióta.
Serena felkapott a kád pereméről egy átlátszó üveges Clarins tusfürdőt,
és olvasgatni kezdte a feliratait. Az összetevők között elsőként az aqua
volt felsorolva. Az nem víz véletlenül? Akkor meg mién nem azt írják?
Visszatette az üveget a helyére.
- Na és aztán - felelte a fiúnak. - Blair mostohabátyja is itt van. Meg
Dan Humphrey. Én kezdettől fogva tudtam, hogy nem lesz fiúmentes a
buli.
Nate nem bírta levenni a szemét Serena arcáról. A lány szempilláin,
amiknek csak a vége volt szőke, apró vízcseppek ültek. Úristen, milyen
szép! Igaz, hogy azért jött, mert Blairt akarta megkeresni, de Serena itt volt
előtte, egy szál törülközőben!
- Eldöntöttem, hová iratkozom be szeptemberben. A Yale-re - tört ki
Serenából a vallomás. Kisöpörte arcából szőke hajának nedves tincseit. -
Blairnek még nem mondtam meg, mert lehet, hogy őt nem veszik fel, és
akkor kurvára besértődik. De akkor is oda iratkozom be.
Nate bólintott. Érdekes: Serena arca, de még a hangja is törékeny és
fínomi de a teste nyúlánk és izmos, inas, mint egy maratoni futóé.
Törékenynek a legkevésbé sem lehet nevezni.
- Én is Yale-es leszek - felelte a lánynak rekedt hangon, vidáman. - Már
a tandíjelőleget is átutaltam.
Serena elmosolyodott.
- Akkor hát egy egyetemre fogunk járni...!
Nate előredőlt ültében, és két kezével megragadta a lány meztelen,
nedves vállát. Orrát belefúrta hosszú, szőke sörényébe. Serenának édes és
meleg illata volt, mint a nyárnak.
- Mmm! - duruzsolta a lány fülébe, aztán megcsókolta puha, meleg
nyakát, megízlelte a szantálfa- és liliomillatú parfümöt, ami már
elválaszthatatlan volt Serenától.
Riadó! Riadó! Valaki eltévesztette a házszámot!
 Serena mosolyogva hagyta, hogy a fiú ajka egyre feljebb vándoroljon a
nyakán... az állán... egészen a szájáig.
- Figyelj, te most mit csinálsz? - mormogta, de esze ágában sem volt,
hogy eltolja magától. Jó régen csókolózott utoljára, és az a helyzet, hogy
most iszonyú jólesett. Valahol persze érezte, hogy ezt nem lenne szabad,
de hát végül is nem most csókolózik először Nate-tel, és amiatt, hogy
tudta, ősztől egy egyetemre fognak járni, úgy vélte, még sincs ebben
semmi rossz.
Lehunyta a szemét, és átadta magát a csókolózásnak. A törülköző leesett
róla, és furcsa módon valahogy Nate-ről is leesett a csuromvizes, szürke
póló.
Tanév vége volt, pár nap, és vár rájuk az érettségi: teljesen rendjén
lévőnek tűnt egy kis szex két gyerekkori jó barát között, amivel
megünneplik magukat.
Igen ám, de mi lesz a másik gyerekkori jó barátjukkal?
 Én vagyok a legjobb
Blairről szakadt a víz, és sürgős szükségét érezte egy nagy pohár vodka-
toniknak. Felkapta a törülközőjét, és indulni készült.
- Mi az amit hoztál? - kérdezte Aarontól ingerülten.
Aaron felállt, és megveregette katonai nadrágjának zsebeit.
- Itt lesz valahol - felelte. - Legalábbis nagyon remélem, hogy nem
veszett el - tette hozzá. Egy hosszú percig kotorászott a zsebeiben, aztán az
egyikből előhúzott valamit, ami leginkább egy ázott, fehér borítékra
hasonlított.
Blair szorosan behunyta a szemét, majd újra kinyitotta. Volt egy olyan
érzése, hogy pontosan tudja, mi van abban a borítékban.
- Aztán mondd csak, pontosan mióta hordod magaddal ezt a szart? -
förmedt rá a mostohabátyjára, miközben kikapta kezéből a levelet.
- Ma reggel jött a postával - vonogatta a vállát Aaron ártatlanul.
Blair a sűrű gőzön keresztül is világosan ki tudta venni a Yale Egyetem
királykék festékkel nyomott címerét a boríték bal felső sarkában. Reszkető,
türelmetlen kézzel próbálta feltépni, de az átnedvesedett papír szétmállott
az ujjai között.
- A kurva életbe! - sziszegte, és a fogával esett neki a borítéknak.
Egyetlen vékony, beszakadt, félbehajtott papír lapult benne. Blair
hónapokat töltött teljes bizonytalanságban a jövője felől; hihetetlennek
tűnt, hogy egy ilyen kis cetli képes mindent eldönteni.
A többiek a kabinban megilletődött csendben várták, mi lesz.
Tisztelt Ms. Waldorf!
Hosszas megfontolás után örömmel értesítjük, hogy folyó év őszi
félévétől módunkban áll helyet kínálni Önnek a Yale Egyetemen...
Blair a mellkasához szorította az ázott papírlapot, és kirohant a
gőzkabinból.
- Serena! - rikoltotta, miközben keresztülvágtatott az egész
fürdőházon. Egyenesen a fürdőszoba ajtajához rohant, és felrántotta. Arra
számított, hogy barátnőjét teljesen ártalmatlan pózban, a vécén gubbasztva
találja.
Ehelyett, amikor belépett, a kádból előmeredő, ismerős és gyönyörű
meztelen emberi végtagok kusza kavalkádjának látványa fogadta. Nate és
Serena ostobán pislogott fel rá; a hirtelenszőke és a méz szőke bozont alig
pár centire volt egymástól.
- Csak ünnepeltünk egyet - hebegte Serena. Kimászott a kádból,
meddő kísérletet tett rá, hogy újra megkösse meztelen testén a törülközőt,
aztán a csurom vizes papírlapra mutatott Blair kezében, hogy mindenáron
elterelje a szót erről az ünneplésről.
- Az meg mi? - kérdezte.
Blair erős késztetést érzett, hogy Serena elbájolóan angyali arcát
beletunkolja Coatesék idióta bidéjébe.
- Felvettek a Yale-re - felelte összeszűkült szemmel. - Máris elbírták
dönteni. Csak azt ne mondd, bazmeg, hogy érdekel!
Nate nagy nehezen feltápászkodott. Ennek során a füves zacskó teljes
tartalmát beleborította a kádba, és amikor elvesztett egyensúlyát igyekezett
visszanyerni, a zuhanyfüggönyt is letépte a rúdról. Bármennyire is
dühítette a dolog, Blair kénytelen volt elismerni magában, hogy most is a
hatása alá került a srácnak. Szőke haja begöndörödött a széltől és a sós
párától, az arca kipirult a napsütéstől, a fűtől és attól, amit Serenával
csinált a kádban. Meztelen mellkasa pedig... Blairt a rosszullét kerülgette,
ha csak ránézett.
- Dehogynem érdekel, most is éppen erről beszélgettünk - makogta a
fiú, de a nyelve nehezen forgott a fűtől, a zavartól és a bűntudattól. - Hogy
mindhárman a Yale-re iratkozunk be. Gondolom, most te is visszajelzel
nekik. Mi már Serenával már megtettük a héten.
Juhé!
- Kedves tőletek, hogy beavattok - csattant fel Blair. Az előbb, a
gőzkabinból kirontva még úgy képzelte, hogy szereznek egy üveg pezsgőt
Serenával, lemennek a partra, és együtt megünneplik, hogy őt is felvették.
Idővel elvei ellenére felhívná Nate-et; ő pedig azonnal iderohanna,
elrabolná őt a wellness hétvégéről, elvinné valahová, egy másik
partszakaszra, és ott vadul szeretkeznének hajnalig.
Ennyit a képzelgésekről.
Nate még mindig a fürdőkádban állt, meztelen lábszárára rátapadt
egyéves marihuána adagja. Blair egy kézmozdulattal tökig kinyitotta a
zuhany csapját: a fiú fejére csak úgy dőlt a jéghideg víz. Aztán lekapta
Serenáról a törülközőt, a hóna alá csapta, és kirontott a fürdőszobából. Az
ajtót rávágta ex barátja és volt barátnője szemét, hazug, csaló pofájára.
Lexika, vagy, hogy a rákba hívják ezt a csajt, épp akkor libegett be a
fürdőház ajtaján idegesítő Missoni tunikájában, amikor Blair kifelé indult.
Fonott két copfja minden lépésénél hozzáütődött a cicijéhez, ami szabadon
lengett a tunika alatt.
- Itt van bent, ugye? Az én szerelmem, az én Natem!
Blair gonosz mosolyt vicsorított rá.
- Persze, ott vár rád a fürdőszobában! - felelte az agyatlan kis francia
ribancnak, aztán a fürdőház ajtaját is bevágta maga mögött. Odakint az
embereket kerülgetve a medence melletti bárpulthoz sietett.
A sátor alatt a fiúk már valóban többen voltak, mint a lányok. A Raves
tagjai, Damian, Lloyd és Marc a constance-os végzős lányok közé
vegyülve szivarokat osztogattak, meg az új maxi singleüket, amin a
Twisted Little Sister-x. nem más énekelte, mint a kis Jenny Humphrey. A
lányok már rég megszabadultak pólóiktól, és mindannyian világos
pasztellszínű bikini felsőben nyüzsögtek tisztára, mint a régi Elvis-filmek
statisztái.
Chuck Bass mindent bevetett, hogy rádumálja Rain Hoffstettert, Laura
Salmont, Kati Farkast és Isabel Coatest, hogy vele együtt ők is
iratkozzanak be a katonai akadémiára.
- Nem az a lényeg, hogy melyik egyetemre jár az ember, hanem az,
hogy amíg oda jár, hatalmasokat bulizzon - ütötte meg Blair fülét a srác
legnyomósabb érve. - Mekkora királyság lenne, ha ezt a négy évet együtt
töltenénk mi öten!
Blair végre eljutott a bárpultig. Felkapott onnan egy félig már üres
Absolut vodkás üveget, és kivonult vele a sátorból a medence partjára.
- Hé, hé, üveget a medencéhez vinni tilos! - kiáltotta azonnal Isabel a
megafonba.
Blair, mintha meg sem hallotta volna, felmászott a létrán a trambulinra.
Ott ledobta magáról a törülközőt, és óvatosan az ugródeszka végéig
merészkedett.
Íme, a tök pucér díva, amint gyémántos turbánnal a fején kedvenc piáját
szlopálja!
Nem érdekelte, hogy osztálytársnői mit sugdolóznak döbbenten egymás
között, és az sem, hogy a sátorból kisereglő, felvillanyozott hapsik hogy
kurjongatnak felé. Egy percre megállt, és fejben átpörgette a közelmúlt
eseményeit. Nate-tel mindörökre végzett (sokadjára), és Serenával is
(szintén). Brooklynban lakik (hol is lakna máshol), Vanessával, a kopasz
csajjal, akivel egészen kábé egy héttel ezelőttiig egy rohadt szót sem
váltott. Ma pedig megtudta, hogy végre-valahára bent van a Yale-en.
 Az élete eddig nagyrészt néhány jól ismert jelenet végtelenített
ismétlése volt: ugyanazok az emberek vették körül, ugyanolyan partikon
bulizott... minden tök kiszámítható volt. Még az álmai is. És ez neki így
tökéletesen megfelelt. Mostantól viszont sejtelme sem volt arról, hogy mi
vár rá.
Az ajkához emelte a vodkás üveget, és irgalmatlan alapossággal
meghúzta, majd gondosan letette a trambulinra, az ugródeszka mellé.
Aztán a magasba emelte mindkét karját, nyílegyenesen; lábujjhegyre állt és
fejest ugrott a medencébe. A levegőt bent tartva hosszan siklott a
kékeszöld víz felszíne alatt: élvezte a némaságot. Valahol mögötte a
gyémántokkal díszített turbán már felbukkant a víz színén.
Ha jobban belegondol, az elmúlt tanév jó és rossz pillanatok sorozata
volt. És a rossz pillanatokból volt több. De hát végül is mi történik, ha az
élete mégsem úgy alakul, ahogy a fejében forgatott filmben eltervezte?
(Miért is nem? Mert idő közben kiderült, hogy az egész stáb csupa
seggfejből áll.) Mi történne? Hát csak az, hogy új helyszint keres a
forgatáshoz, és teljesen új stábot toboroz magának. Ahol ő megjelenik,
úgyis mindenkit elhomályosít maga mellett, és ő aratja le a babérokat!
Ebben egyszerűen ő a legjobb.
A feje ebben a pillanatban hangos csobbanással előbukkant a víz alól -
profi volt, hatásvadász. Mindenki őt bámulta, a sátorban állók fojtottan
kuncogtak is, de Blair szart rájuk. Hanyatt fekve lebegett a vízen, és egy
idétlen kis dalocskát dúdolt, hogy lelket öntsön magába;
- Kilencvenhét, kilencvenhat, elballagok, mint a huzat!
badgirl.net
topics prvious next post a question reply

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket

megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem
magamét - „az ártatlanok" dühétől.

Hey, people!
Wellness ellen nincs orvosság

Az történt, hogy mindenki, aki megfordult Coatesék gőzkabinjában

vagy fürdött a medencéjükben, esetleg használt egy törülközőt valaki után,
aki megfordult a gőzkabinban vagy fürdött a medencében, reggel arra
ébredt, hogy az arca tele van gusztustalan, viszkető, gennyes kiütésekkel.
Az Origins wellness masszőreit a csajok úgy fordították vissza a kapuból,
ahogy odajöttek, és helyettük bőrgyógyászt hívtak, hogy mérje fel a
károkat. Érdekes módon a csütörtök este műugróbajnokának, B-nek egy
pörsenés nem sok, annyi sem volt az arcán. A doki erről azt mondta, hogy
talán immúnis a fertőzésre, de azért hordozó még lehet. Még érdekesebb
módon a kiütések pont olyanok voltak, mint azé a csecsemőé, akivel B a
napokban testi kontaktusba került, hiába tett meg a családja mindent azért,
hogy a babát elkülönítsék. Na, mindegy, így legalább jó ürüggyel
maradhatott távol az évfolyam a pénteki tanítási napról. Sőt, minthogy a
végzősök kilencvenkilenc százaléka vesztegzár alá került, a tantestület
kénytelen volt kiadni a következő hetet is szünetnek.
B ki is használta ezt a lehetőséget: Párizsba repült, hogy találkozzon az
apjával; ám a Szajna bal partján a Chanelben kibe botlott bele? A kedves
édesanyjába. A jelek szerint az asszony az egész céget fel akarta vásárolni
kislányának abból az alkalomból, hogy végül bekerült a Yale-re. Csak
aztán kiderült, hogy a Chanel nem eladó, így aztán B beérte négy
szoknyával, hat pár bokapántos tűsarkúval és három alkalmi retiküllel.
Istenem, mennyire belátó! V is szívesen vele tartott volna Párizsba, de hát
ő ugye vesztegzár alatt volt, szegénykém. Valahogy azért csak
vigasztalódott új barátjával, aki felment hozzá doktorosdit játszani. És
hogy mi lett S-szel és N-nel? A srácot valaki látta, amikor a lány
családjának Ötödik sugárúti penthouse-lakása felé igyekezett... Ha
kérdezik, nyilván azt mondta volna, hogy kiütések elleni arckrémért
szaladt fel hozzá, de én gyanítom, hogy ott is volt egy kis doktorosdi.

Mire számíthatunk, miután megszabadultunk a kiütéseinktől

Arra, hogy őrületes tetőterasz partikon ünnepeljük meg, hogy

leérettségiztünk.
Arra, hogy hosszan kell járnunk az üzleteket, amíg olyan fehér ruhát
találunk, amit felvehetünk a tanévzáróra, mert a dekoltázsa nem nagyobb a
megengedettnél, mégsem úgy nézünk ki benne, mint egy- egy elhízott
koszorúslány
Arra, hogy hosszan kell vadásznunk, amíg olyan pasit találunk, akivel
elmerünk menni a fent említett őrületes tetőterasz partikra, mert biztosak
lehetünk benne, hogy nem issza le magát, és nem hányja le a fent említett
fehér ruhánkat.
Arra, hogy hosszan kell válogatnunk a fehér magas sarkú cipők között,
mire olyat tudunk venni, ami illik a fent említett fehér ruhához. Óvatosan,
lányok: ne legyen túl magas a sarka, mert a tanévzáróra tornasorban kell
bevonulnunk, és nyilván senki nem akar majd utolsó lenni.
Arra, hogy a rokonság várja majd tőlünk a kívánságlistát, hogy mit
vegyenek nekünk érettségire. Ügyeljetek a helyesírásra: A-U-T-Ó!
Arra, hogy mindent megkapunk, amit felírtunk a kívánságlistára.
Vrrrrmm, vrrrrmm, vrrrrmm!
Arra, hogy vége lesz a tanévnek!

Függőben maradt kérdések

Most akkor összejött N S-szel? És ha nem, akkor mi volt ez az egész?

Szóba áll még velük B az életben? Vagy bosszút forral?
Marad B V lakótársa így is, hogy a folyton ott lebzsel náluk?
Sikerül D-nek normális életet élnie (na, jó, úgy többé- kevésbé)?
Összeszed végre egy normális csajt?
Sikerül J-nek bekönyörögnie magát egy bentlakásos suliba? És addig is,
amíg sikerül, el tudja kerülni a nagyobb botrányokat?
Egyszer tényleg túl leszünk az érettségin?
Na, vajon ki szállítja nektek a válaszokat, amint lehet?
Imádom, ha utáltok!
badgirl.net