Berecz Edgár

Barangolások Szent György országában

Török-grúz útijegyzetek

1
Az expedíciót a következő cégek és magánszemélyek támogatták :

Paralel Kft.
Dózsa András
dr. Berecz Ludwig Dieter
dr. id. Mátyus Gyula
dr. ifj. Mátyus Gyula
dr. Pelok Benedek György
Péter Éva
Dávid Fotó Studió
Dávid Botond
Dávid István
Dávid Attila
Frieske Pan Holland Pékség
Bacescu Piroska
Alexandra Cukrászda
László Albert
Berei Lajos
Kovács Vilmos
Villy Üditő
Tünde Gyógyszertár
Abrán Tünde
Romantika Étterem
Mózes István
Mózes Marika
Tourinfo Iroda
Orbán Balázs
Orbán Melinda
Balázs Tibor
Opium Chillout Club & Restaurant
Herkules Üzlet
Kis Német Zoltán
Maxoll Kft.
Rus Sándor
Szczotka Hajnal
Hajdó Levente
Halupex Kft.
Herr Travel Utazási Iroda
Róth Róbert
2
 BARANGOLÁSOK
SZENT GYÖRGY ORSZÁGÁBAN

TÖRÖK-GRÚZ ÚTIJEGYZETEK

3
Barangolások Szent György országában
Copyright Berecz Edgár
Megjelent xxxx-ben a szerző magánkiadásában Székelyudvarhelyen
Tördelte és szerkesztette :
A szerkesztésben közreműködött : Szczotka Hajnal
Nyomdai munkálatok : xxxxx nyomda, Székelyudvarhely

Ez a könyv nem eladó, nem árusítható, nem forgalmazható

könyvesüzletekben és nem képezheti semmilyen üzlet részét, csupán
a barátságok kialakulását és megerősítését hivatott szolgálni.

4
 „Jaj de szép a nagyvilág, jaj de érdekes
nyitni bűvös ajtait, hidd meg, érdemes,
sok csodája rejtve még, jaj de szép lehet
felderiválni titkukat, hidd meg, élvezet.
Micsoda pompás érzés lehet,
mikor az ember felfedező,
mikor a titkok nagykapuját
a tudománnyal tárja fel ő !
Micsoda izgalmas nagy kaland,
fiatalok, hát jösztök- e már,
föl a vitorlát, hős utazók,
hisz a világban száz csoda vár !”
ismeretlen szerző műve

Ismert írónak lenni megvannak a nyilvánvaló előnyei : az embernek nincsenek

megélhetési gondjai, a maga választotta munkáját végzi, azokkal találkozik akikkel
akar, oda utazik ahová akar és főleg annyit ül ott amennyit akar.

Előszó
Utazásom előtt amikor az emberek meghallották, hogy Törökor-
szágba készülök rémüldözni és aggályoskodni kezdtek, mondván,
hogy engem ott meg fognak ölni, vagy eladnak rabszolgának. Aztán
nagyon megsértődtek, hogy nem vettem komolyan jóslataikat, és nem
sikerült eltéríteniük kitűzött úticélomtól. Az ilyen régimódi szemléle-
tek és felfogások mindig jól felbosszantanak, és nem értem, hogy mi-
ként lehetnek némelyek ilyen begyöpösödött agyúak.
Az emberek többsége az évtizedes agymosás hatására minden isz-
lám országot puskaporos hordónak, és minden mohamedán embert
potenciális terroristának képzel. Pedig ha jól meggondoljuk a moha-
medánok is éppolyan emberek mint mi, nekik is vannak családjaik, ők
is foggal körömmel ragaszkodnak a szülőföldjükhöz és a hagyomá-
nyaikhoz, imádják a gyerekeket, szeretnek jókat enni, és ha elvágják a
kezüket vagy beverik a fejüket éppúgy fáj mint nekünk. A vérük meg
piros akár a miénk, nem kék vagy zöld.
Az utóbbi években több országot is bejártam és mindig azt tapasz-
taltam, hogy a mohamedán mindenütt rendkívül barátságos és vendég-
5
szerető. Utazásaim során tárt karokkal fogadtak a törökök, a kurdok, a
szírek, az arabok, az irániak, a pakisztániak és az egyiptomiak.
Vadidegen emberek az utcáról hívtak be teázni és enni, együtt már-
tottunk a közös tálból, és amikor észrevették, hogy én csak a tál szé-
lén szerénykedem, mind nyomták elémbe a vastagját és a vezérhúso-
kat. Sokat vendégeskedtem falun és magánházaknál, ahol nemegyszer
megtörtént, hogy a vendéglátóim annyi ételt hoztak elém, hogy már
nem bírtam tovább enni. Hogy ne sértsem meg őket, az ételt a zse-
bembe gyömöszöltem, erre azt hitték hogy éhes vagyok, és még töb-
bet hoztak.
Gyakran előfordult, hogy a járókelők felcsaptak önkéntes idegenve-
zetőnek, cipelték a csomagjaimat és még pénzt is adtak, hogy gyorsab-
ban haladjak, ne fecséreljem el az időt gyaloglással vagy stoppolással.
És ami a legfontosabb : senki sem lopott el tőlem semmit, bátran lete-
hettem vagy hátrahagyhattam a poggyászomat.
Ezért aztán nagyon sért, ha azok akik soha nem jártak a falujuk ha-
táránál vagy a szomszéd városnál messzebb, soha nem olvastak el egy
könyvet, könnyelműen leterroristáznak olyan embereket akik a legna-
gyobb tisztelettel és szeretettel fogadtak engem. Csak azért mert mo-
hamedánok, vagy mert a cionista Mammon agymosógépezete ezt dik-
tálja. Kevesen tudják, hogy a terroristák nem az iszlám világban, ha-
nem az Újvilág áldemokratizmusában vannak és a nyugati államok
rabszolgatartó társadalmában keresendők.
Ezért határoztam el, hogy ismét útrakelek és egy harmadik expe-
díció keretén belül ismét felfedezek Törökországból annyit amennyit
lehetséges és a körülmények megengednek. Hogy miként jutottam el
15o dollárral Grúziába, azt hamarosan megtudhatják.

6
 ELSŐ KÖNYV
ITTHON

Hol van Georgia?

A legtöbb embernek Grúziáról nem jut eszébe több mint : vodka,
Sztálin generalisszimusz (alias Dzsugasvili) és talán még Eduard
Shevarnadse. Megvallom én sem tudtam valami sokat Grúziáról, talán
annyit, hogy kitűnő vörösboraik vannak és keményen kell inni a ven-
dégségben.
Amikor katona voltam 1995-ben, együtt szolgáltam egy constan-
tai törökkel. Őrjáratozás közben állandóan földrajzi és történelmi ta-
lálós kérdésekkel gyötörtük egymást, mígnem egyszer a török előruk-
kolt Georgiával. Akkoriban még nem tudtam, hogy ez a Szovjetunió-
ból frissen kivált Grúziának a világ többi részében használatos neve,
és nagy magabiztosan rávágtam, hogy igen, Georgia, a déli államok
egyik bástyája, fővárosa Atlanta. A török meg kézzel- lábbal kapáló-
zott, hogy nem az a Georgia, hanem egy másik a Kaukázusban. Én
jól meghánytam vetettem magamban a dolgot, de nem tudtam róla,
hogy lenne egy ilyen nevű ország, és mind erősítettem a magam iga-
zát. A végén oda jutottunk, hogy puskát fogtunk egymásra, én kitartot-
tam amellett, hogy Georgia csak szövetségi állam az USA-ban, a tö-
rök meg nem engedett a 21- ből, mondván, hogy az egy állam Török-
ország szomszédságában. Ha egy öreg nagylaki tót ember oda nem ve-
tődik, a földrajzi hitvita kellős közepén lelőjük egymást, s így teszünk
pontot a döntetlenre álló meccs végére.
Azóta sok idő eltelt, megjártam Nyugat Európát és Japánt, majd sze-
relmes lettem Törökországba. Miután járt- kőtt ember lettem Török-
földön egyre többet hallottam Gürcsisztánról- azaz Grúziáról-sőt nem
egy esetben grúznak néztek. Igy került sor Georgiára, Szent György
országára, hogy lerójam a 12 évvel ezelőtti tudatlanságom által felhal-
mozott adósságot.

7
 Székelyudvarhely
Méla gondolatok elindulás előtt

A tapasztalt világjárók szerint az utazások sikere a hátizsák jó meg-

válogatásában, a megfelelő ruházat és felszerelés beszerzésén és a cso-
magolásban rejlik. Minden utazást a ki be csomagolás előzi meg, majd
a helyes súlyelosztás.
Vajon milyen lenne, ha az emberek elindulás előtt még tennének
egy két kört teljes menetfelszerelésben a blokkok (nem tömbház, csak
blokk, nagy BLOCK-kal) körül, hadd rázódjon el a csomag. Egyúttal
kipróbálnák a cipőt is. Ha véletlenül nem felelne meg, még le lehes-
sen cserélni.
Míg mások hegymászóbakancsban és hires- neves szafariruhában
vágnak neki az ismeretlennek, addig én félcipőben, kék
tehenészlegénynadrágban, mellényben és zakóban indultam el. Nap-
szúrás ellen egy sapkát is beszereztem, rajta a FAQUIR TOURIST
felirat hirdette, hogy szegény turista vagyok. Egy böhömnagy háti-
zsák kopott hálózsákkal, és térképekkel, jegyzetfüzetekkel, szótárak-
kal megtömött térképtáska egészítette ki felszerelésemet.
Eddig már két keleti utazást túléltem, s a tanulság az volt, hogy le-
gyen több lábbelije az embernek. Ezért gondoskodtam még egy tenisz-
cipőről, és egy szandálról. Ha minden kötél szakad, akkor rongyokból
fogok bocskort kötözni a lábamra.

Segesvár
Vasúti vacsora

Nincs csodálatosabb dolog a vasútállomáson való étkezésnél. Ilyen-

kor az étel is valahogy jobban ízlik. A sült csirkecombok, a fokhagy-
más fasírt, a zsírban eltett oldalas vagy lesütött kolbász, a főtt tojás,
de még az olyan parasztikus ételek is mint a sajt és a szalonna szenzá-
ciós ízélményt jelentenek az utasembernek. A luxusszállodák ételkü-
lönlegességei vizet sem vihetnek az állomáson elfogyasztott hazai ele-
mózsiának.

8
 Első törvény :
A szalonnát, füstölt kolbászt vagy sajtot szigorúan újságpapírba kell
csomagolni. Csak az újságpapír és a táskában való hosszas zötykölő-
dés tudja kihozni ezeknek az ételeknek az igazi aromáját. Igaz, hogy
sokan idegenkednek az újságpapírtól, mint csomagolóanyagtól, mivel
az ólom vagy a festék mérgező. Az ilyeneknek azt ajánlom, hogy in-
kább menjenek el a zabálókockákba genetikailag manipulált tápos fa-
sírthúst enni, rá pedig igyanak barna cukros vizet. Az tényleg nagyon
egészséges.
Már az ükapám, a dédapám, a nagyapám, az apám is újságba cso-
magolta az ételét. Miért lennék én kivétel?

Második törvény :
Az ételt kézből bicskával kell enni.
A segesvári állomáson én is csak kézből bicskázva ettem Mózes
István barátom saját kezűleg csomagolt lókolbászát, parasztsajtját és
házikenyerét a nagyapám kibédi hagymájával. Istenemre esküszöm,
nincs jobb ennél, nincs finomabb eledel földi halandó számára mint
a hazai elemózsia. Hát aki még le is tudja öblíteni egy korty oroszhe-
gyi szilvapálinkával, mint ahogy én is bemelegítettem, mert ugyan-
csak fújt a szél.
Ebben a pillanatban nem cseréltem volna a török császárral.
Vonatra várakozás közben véletlenül ugyanazon a padon költöttem
el a vacsorámat, mint 12 évvel ezelőtt. Akkoriban a katonaságtól tér-
tem haza rövid szabadságra és Segesváron a Székelygőzösre várva
összebarátkoztam egy hátszegi román fiúval. Zimbrunak hívták. . Ez a
parasztkatona amikor megtudta, hogy éhes vagyok, nem sokat teketó-
riázott, kibontotta a hátizsákot és pazar lakomát rögtönzött egy padra
terített újságpapírra. Épp otthonról jött jól felpakolva.
-Együnk hát -mondta- ne sajnáljuk magunktól a falatot, mert az az
igazán a miénk ami a hasunkon belül van.
Először sajtot ettünk házikenyérrel. A kenyér elég rendes paraszt-
kenyér volt, de a sajnál éreztem, hogy a következő falásnál talán jön a
gyapjú is. Úgy bűzlött a birkaságtól a sajt, hogy a francia büdös sajto-
kat mind megverte volna. Lehet hogy a juhot is belepréselték a sajtba.

9
De mi nem hagytuk magunkat és gyorsan bekebeleztük a sajtot. Hi-
ába na, az éhség nagy úr, az üres hasnak az parancsol leginkább nem
az ízlés. .
Főételnek jött a csirke. De micsoda csirke !Szegény szárnyas úgy
nézett ki, mintha a keresztes háborúból jött volna haza. Össze volt ka-
szabolva valami bárddal egészen apró darabokra. A szakács nem né-
zett se csontot, se ízületet, csak suppintotta. Lehet, hogy egy két ujja
azóta is bánja. Aztán ez a csirkemosztalékot megfőzték fokhagymás
vízben. Sok volt a szilánk, de ilyen apróságokkal csak az törődik aki
nem éhes.
De még nem volt vége a lakomának, mert desszert is lapult a román
fiú hátizsákjának fenekén. Azazhogy nem lapult, inkább porlott, mert
az utazás alatt jó apróra morzsálódott. Beváltunk volna tyúknak, úgy
szedegettük, csipegettük. Ezt a vacsorát cujkával öntöttük le, hogy
mossa el a birkaszagot, mert hiába nyomtattam le a többi étellel, mind-
untalan feltörekedett a felszínre. Nem mindennapi étkezés volt ez a se-
gesvári állomáson, de a legfontosabb az volt hogy a román katonabaj-
társ mindenét testvériesen megosztotta velem. Nem fukarkodott az en-
nivalóval. Már sokszor tapasztaltam, hogy a
román vendégszeretet nagyon hires, jobb mint a miénk, hiszen
Tápiópiában a „ véreink” még arra sem képesek, hogy egy pohár vi-
zet adjanak Isten nevében, nemhogy vendégségbe hívjanak. Még a vi-
zet is sajnálják tőlünk, ha nem arról van szó hogy belenyuvasszanak.

Bukarest
A Paralel Kft vendégszeretetét élveztem

A bátyám cége olyan számomra mint egy békebeli oázis, utazásaim

kiindulóponja, alaptábor, sündisznóállás, bunker, hotel, étterem, bank
és tanácsadóiroda egyszemélyben. Amit bátyám csinál nagyban, azt
csinálom én kicsiben. Ezért vagyok kicsi a nagyban és nagy a kicsi-
ben. Hiába na, a mi családunkban a világjárás nem csak hagyomány,
hanem velünkszületett adottság. Legalábbis Pécsi Simon óta, aki 17
nyelven beszélt, bejárta Tuniszt, Egyiptomot, Nápolyt, Rómát, Török-
országot, majd 2o év kalandozás után Erdélyben kancellár lett.

10
 MÁSODIK KÖNYV
TÖRÖKORSZÁGBAN

Bismillahiirrahmaniirrahim
A könyörületes és mindenható Allah nevében

Isztambul
Az ellentétek városa

Már háromszor voltam Isztambulban, de mindig fanyalogva gondo-

lok erre a városra. Valahogy nem jött, hogy belevessem magam a for-
gatagba, hogy a látnivalókban tobzódjam. Ehelyett mindig valami el-
érhetetlenre vágytam, titokzatos megközelíthetetlenre, amit csak ne-
hézséggel lehet meghódítani. Isztambul pedig nem ilyen. Ide bárki el-
jöhet akinek egy kis pénze van. Tápos turistától szőnyegkereskedő-
ig, maffiózótól a romániai csempészig mindenki megtalálható a tö-
megben. Nem tudom miért, de olyan érzésem támad mint egy lerágott
csont esetében. Vagyis ez azt jelenti, hogy maradékokkal nem érem be.
Mindig olyan élményekre vágytam, amelyekért meg kell szenvedni,
nem csak úgy tálcán kínálják az embernek mint Isztambul látnivalóit.
Kétségtelen, hogy ez a város is bővelkedik látnivalókban, régi épüle-
tekben, műemlékekben, múzeumokban, bazárokban és egyéb turistá-
nak való látványosságokban, amelyeket feltétlenül meg kell nézni, an-
nak aki Törökországban jár.
Jómagam mindezeket kihagytam, ezért oly kevés az isztambuli in-
formáció az Anitól Musa Dagh-ig és a Türk ve macar arkadas c. úti-
naplóimban.
Isztambulra nem csak a régi világ jellemző, hanem az új is. Mo-
dern negyedek, európai színvonalú szolgáltatások, fejlett infrastruk-
túra, nyugati mentalitás és öltözködés keveredik a múlt emlékeivel.
Mindezek láttán az embernek olyan érzése támad, hogy nem is Török-
országban van, inkább valamelyik fejlett nyugati ország vendégszere-
tetét élvezi. A város a világon egyedülálló módon két földrészen he-

11
lyezkedik el, ennek megfelelően két arca van : egy európai és egy ázsi-
ai. A polgárok is ilyenek. Az egyik utcasarkon még rád akarnak erő-
szakolni valami, vagy próbálnak elcsalni valahová, de két utcával ar-
rébb felvesz a taxi és ingyen elvisz a kikötőbe, vagy meghívnak enni
és teázni. Megint két utcával arrébb németül és magyarul szólnak hoz-
zád és segítenek mint jó atyafiak közt szokás. Szóval furcsa egy keve-
redés van. A fekete zsákba bújtatott hollószerű jelenség mellett ott bal-
lag egy európai módi szerint öltözött csinos egyetemista lány, mellette
békésen megfér a turbános atyafi és a rövidnadrágos ifjú. Szamár vagy
teve az nincs, de nem is tudna hová lenni a metró-villamos-taxi és au-
tóbuszözönben. Az automobilokról ne is beszélve.
Itt az élet a végletekben nyilvánul meg. Ha az egyik turista arról
panaszkodik, hogy becsapták és kirabolták, egészen biztos hogy egy
másik arról számol be, hogy milyen jó a közbiztonság. A rendőrség
is ilyen : az egyik pillanatban szétszedik a vándor csomagját, kérde-
zősködnek, akadékoskodnak, vagy kiszedik a filmet a gépből, aztán
két utcával arrébb egy másik őrs legénysége a keblére ölel és válo-
gatott falatokkal udvarol a Mádzsárisztánba szakadt távoli mádzsár
kardesnek. Kutyák macskák járkálnak a szemetes büdös utcákon, a
müezzinek teljes erőből ordítanak és ételszagot hoz a szél.
Furcsa és érdekes emberek a törökök. Az egyik pillanatban fanati-
kus mohamedánok, vad ázsiai nomádok, később nyelveken beszélő
nyakkendős úriemberek. A lelkükben két világ kavarog és ők nem bír-
nak elszakadni, nem tudnak hátat fordítani egyiknek sem. De ez így
van rendjén. Ettől szép Törökország, ettől jó a török ember.

A vonaton
Az első parkban való éjszakázás után, eljött a reggel, felébredt a vá-
ros és velem együtt a többi gazdátlan, bokor alatt, padon alvó csavar-
gó. Gyorsan hajóra szálltam, de véletlenül elnéztem a járatot és gyalo-
goshajó helyett az autókat szállító kompra szálltam fel. Emiatt fél vá-
rost a nyakamba kellett vennem, hogy eljussak a nekemvaló vonatál-
lomásra. Ha 1o percet kések, az Erzurumba tartó távolsági vonatnak

12
is annyi.
Törökországra inkább az autóbuszos utazás a jellemező, mivel az
országnak még nincs megfelelően kiépített vasúthálózata. Eddig sokat
utaztam mindenféle busszal, pöfögő alkalmatossággal, a tavaly vonat-
ra is szálltam, de a vonatozás örömeit nem tudtam eléggé kiélvezni.
Ezért úgy döntöttem, hogy Erzurumig vonattal is megteszem az utat.
A vonatos utazások legjobb oldala az olcsóság. Hihetetlenül sokat
lehet utazni kevés pénzért. A rossz oldala, hogy lassú és unalmas, de
hát ez a magamfajta gyalogkakukknak nem számít.

Szúrósdrótok
Még azért is szúrós és nem szöges.
Már a tavaly is megfigyeltem, hogy Törökországban igencsak dívik
a szúrósdrótkultusz. És ez nem csak egyszerű hétköznapi szúrósdrót,
inkább pengésdrótnak nevezném, mert a dróton a szegek helyett pen-
gék vannak, és ezek nem csak szúrnak hanem rémesen vágnak és ha-
sítanak is.
Úgy látszik a törökök nem sokat gatyáznak, ha védelemről van szó,
bezzeg Németországban a liberálisok betiltatták a szúrósdrótot, mert
állítólag náciszaga van és a lágeremlékeket gerjeszt. Akkor kérdem
én, Palesztinában mit keres a Kínai Nagy Fal II, vagy az a rengeteg
pengés szúrós drót, amit még fogóval sem lehet elcsípni?Ennek nincs
náciszaga?

Sok az alagút
Nem csoda, hogy Törökországban gyengén fejlett a vasúthálózat,
hiszen ennek előbb helyet kellett robbantani, s emiatt egész Törökor-
szág össze van
fúrkálva. Erzurum felé annyi volt az alagút, hogy már meguntam
számolni. Az információs kisasszony szerint még jó néhány lesz, mert
több mint 23 órát fogok utazni, és a térképet szemlélve hegyes vidéken

13
haladunk át. Ha vonatozni támadt kedvem, most megkaptam.

Útielemózsia nélkül
Amikor felszálltam a vonatra csodálkoztam, hogy az utasok hatal-
mas kosarakkat, ládákat és tömött szatyrokat cipelnek magukkal. Hát
ezek voltak a hosszútávosok, akik jól bevásároltak vagy felcsomagol-
tak indulás előtt. A rövidtávosak a vonaton ide-oda járkáló árusoktól
szerezték be a testi táplálékot. Nekem csak lelki táplálék és némi kon-
zerv állott rendelkezésemre. Sajnos kenyeret és zöldséget elmulasztot-
tam vásárolni a nagy futásban. Az Isztambulban még üres vonat gyor-
san dolmussá tömöttödött, igaz ebben a kosarak és az utazóládák is
segítettek, no meg a kisgyerekek. A lakosság a vonatban elég vegyes
volt, a buszos utazásokkal ellentétben itt képviselve volt a női nem is.
Persze kivétel nélkül kendősök. De ez nem zavar senkit, legfőképpen
pedig engem nem.

Egy kis imádkozás

Amint tudjuk, az európai ember csak akkor szokta elővenni az
imádkozást, amikor már minden kötél szakad. Törökországban ez épp
az ellenkező módon nyilvánul meg, az imádkozás kötelező, elmarad-
hatatlan része az életnek. A Korán ugyan napi öt ötszöri imádkozást
ír elő, de tekintettel a mai modern felgyorsult életre, elég, ha kétszer
imádkozunk. Ugyebár a kereskedő vagy a vendéglős telt házkor nem
zárhat be, hogy rohanjon a mecsetbe imádkozni. A teherautósofőr sem
állhat meg egy konvojban vagy egy dugó kellős közepén, hogy elvé-
gezze a rituális mosakodást, levegye a cipőt, kiterítse az imaszőnye-
get és imádkozzon.
Tehát meg kell találni a kiskapukat, pl. lehet imádkozni a vonatban
vagy akár a kormánykerék mellett is. Allah nem fog megharagudni.
Gondolom mindenki ismeri a mohamedánok imafüzérét, a tespih-t.
Ez nem egyéb, mint egy kis golyócskákból összefűzött rózsafüzér,

14
amin 33 vagy 93 golyócska van és minden egyes odébblökött golyó
egy imát jelent. A leggyakrabban a vallásos öregemberek kezében lát-
ni a tespih-t, akik egész nap morzsolgatják és a következő szavakat
zümmögik :
Subhan Allah !
Elham Dülillah !
Allah Akbar !
A tulajdonképpeni kötelező imádkozást az alábbi órarend szerint kell
végezni : reggel 4 óra 3o kor, 11 óra 5 perckor, 17 óra 15 perckor, 2o
óra 45 perckor és 22 óra 45 perckor. Az órarendet a Rammazan ünnep
szerint határozzák meg, az imádkozások perce minden nap egy perccel
előbbre ugranak. A mecsetekben a tájékozódást megkönnyíttendő ki
vannak függesztve az imádkozóórák. Ezen kívül ima előtt megszólal-
nak a müezzinek a minaretben, azaz az imakikiáltók a toronyban. Pon-
tosabban a hangszórók, mert manapság szalagról megy az imárahívás.
Pénteki nap, a mohamedánok vasárnapján illik elmenni a mecsetbe.
A mecsetlátogatás azonban bármely nap megtehető. A mecset udvarán
a kötelező rituális mosakodás így történik :
- először szájat mosunk háromszor
- aztán orrot háromszor
- végül arcot háromszor
- fejet egyszer
- fület kétszer
- ballábat egyszer
- jobblábat egyszer
A legfontosabb, hogy a cipőt levessük a bejáratnál és kiskalapot te-
gyünk a fejünkre. Enélkül lehetetlenség bejutni a mecsetbe. Persze a
gyauroknak nincs sok esélyük. Hacsak nem térnek át az igaz hitre egy
imámnál (török vallásmagyarázó, felolvasó) vagy egy ulemánál (val-
lástanító) . Ez meglehetősen egyszerű : Előbb meg kell ismerni a hit öt
pillérét, aztán háromszor el kell ismételni a mohamedán hitvallást, mi-
szerint nincs más Isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája (Al-
lah Akbar  !La illa lallah, Muhamed va rezul Allah ! Allah Akbar  !)
Kell egy új nevet választani, majd az írástudó kiállít egyféle igazol-
ványt. A többi a hit dolga, és a tanulmányoké amelyek idővel elhozzák

15
a felvilágosodást. A körülmetéléssel pedig lehet várni, sőt ajánlatos el-
halasztani egy előre meg nem határozható időpontra.

Szarmát és kömét ettem

Egy idő után a szomszédaimnak feltűnt, hogy én betűn kívül sem-
mi egyebet nem fogyasztok, és megkínáltak szarmával. Ez az étel a
töltött káposzta őse, de egyben minden töltött zöldségételnek az előd-
je is egyszemélyben. Magyarul töltike, töltött szőlőlevél, természe-
tesen disznóhús nélkül. A szarmához yufka kenyeret kaptam zöldsé-
gekkel. Végül kömével és teával nyomtattam el. A köme egy speciá-
lis török édesség amit mustból készítenek. Egy madzagra fűzött dió-
gerezdet addig lógatnak be a szirupba amíg kolbász vastagságúvá
nem dagad. Ez a finomság nálunk is megtalálható, íme a receptje a
vállalkozókedvűeknek, akik szeretnek kísérletezni és főleg van idejük.
 : . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
...........

A székely és a göktürk rovásírás

Törökországi utazásaimat sok esetben a rovásíráskutatás is motivál-
ta, főleg amióta az antalyai Macarköyben ( Gebiz) rovásírásos sírkö-
vekre bukkantam a temetőben. Igaz, hogy a török rovásírás inkább az
ótürk, göktürk írásmódszerrel írható és olvasható, de azért rovásírás a
javából, és a kazár, avar, hun, kun íráshoz hasonlóan az ázsiai közös
ős ábécéskönyvéből való. Éppen ezért úgy kell tekintenünk rá mint
örökségre. Ameddig a finnugor írást és az állítólagos finnugor ősha-
zát megtalálják-noha mindmáig eredménytelenül keresik azt ami soha
sem létezett-vigyázzunk minden rovásemlékünkre és becsüljük meg,
nehogy a maradék is egy Hunfalvihoz hasonló szobatudós tudásszom-
jának essen áldozatul.
Itt mellékelek egy pár rovásírást, hogy a kutakodókedvűek jobban
eligazodhassanak. Egyben köszönetet szeretnék mondani Ráduly Já-

16
nos földimnek, hogy a másolatot rendelkezésemre bocsátotta.
......................................................
....................................

A török-magyar közös szavak

Törökországban az ismerkedést és a barátkozást a közös török -ma-
gyar szavakkal érdemes elkezdeni. Nem számít, hogy nem tudunk tö-
rökül, csak a közös szavak menjenek. Ezzel megnyerhetjük a beszél-
getőpartnerek jóindulatát és segítségét.
Nos akkor lássuk a legfontosabbakat :
1. csizme-csizma
2. elma-alma
3. tehne-teknő
4. külübe-kaliba
5. ánám-anyám
6. bicsák-bicska
7. deve-teve
8. Levent-Levente
9. sápká-sapka
1o. kocs-kos
11. Átilla-Atilla (és nem Attila, ezt csak a kommunisták találmánya)
12. kecsi-kecske
13. kilávuz-kalauz
14. báliná-bálna
15. báltá-balta
16. kepeneg-köpönyeg
17. o-ő
18. bákrács-bogrács
19. báhsis-baksis
2o. ibrik-ikrik
21. findzsán-findzsa
22. kürbács-korbács
23. pádlidzsán-padlizsán

17
 24. kimion-kömény
25. tárháná-tarhonya
26. pohácsá-pogácsa
27. kápü-kapu
28. átá-atya
29. árpá-árpa
3o. fásulje-fuszulyka
31. kájiszi-kajszi
32. szábun-szappan
33. budáj-búza
34. csálilik-csalit
35. pábucs-papucs
36. duhán-dohány
37. csikik-ficcam, csikkan
38. csizgi-csik
39. dzsimbiz-csipesz
4o. pámuk-pamut
41. májmun-majom
42. gjer-gyere
43. öl-öl
44. kászáb-hentes, kaszaboló
45. ábá-aba
46. kápák-kupak
47. král-lirály
48. kücsük-kicsi
49. dzsebi-zseb
5o. jükszük-gyűszű
Gondolom ennyi elég.

Bölömbasi és a töltött káposzta

Hol volt, hol nem volt, még a hetedhét határon is túl, volt egyszer
egy Tündérország. Ennek az országnak a legkeletibb végén volt egy
kis birodalmacska, amit csak Székelyországnak neveztek közönsége-

18
sen.
Történt egyszer, hogy török martalócok törtek a falvakra, raboltak,
fosztogattak és gyújtogattak. Amit megfoghattak azt elvitték, a népet
meg rabszíjra fűzték.
Egy ilyen martalócbanda garázdálkodott akkoriban Kászon vidé-
kén, és a nagy turbánú, nagy pocakú, hosszú bajszú és görbe kardú
Bölömbasi vezette őket. Ez a csapat állandó rettegésben tartotta a föld
népét. Egy nap elvetődtek Kászonra, ahonnan a nép idejében elmene-
kült csak 12 öregasszony maradt otthon, akik feketébe öltözve várták
a rablókat. Bölömbasi peckesen bevonult a falu piacára és megkérdez-
te az öregasszonyokat :
- Hol a falu népe?
- Kifutottak az erdőre, nagyságos Bölömbasi - válaszolták az öreg-
asszonyok
- De hát akkor én kit fogok eladni a rabszolgapiacon - vakargatta a
fejét Bölönbasi és forgolódni kezdett a nyeregben.
- De mi ez az illat?- és nagyokat szimatolt a levegőben.
- Az bizony töltött káposzta. Ha meg nem sértenénk vele nagyságo-
dat. . . - s már hozták is a kőasztalra a nagy cserépfazék töltött káposz-
tát. Bölömbasi beledöfte a bicskáját az egyik töltelékbe és megízlelte.
- De hiszen ez mennyei finomság !Gyorsan minden vitézemnek egy
fazékkal !-rikkantotta.
Csodák csodája, de aznap a fél falu töltött káposztát főzött, s a me-
nekülés hevében teljesen elfeledkeztek a tűzhelyen rotyogó fazekak-
ról. Az öregasszonyoknak csak le kellett kapkodniuk a környező há-
zak kályháiról a káposztával telt edényeket s a török katonák úgy fal-
ták, majd kiguvadt a szemük. Bor is került a pincéből, Bölömbasi le-
merült az asztal alá s úgy ivott, nehogy Allah meglássa. Addig ettek-it-
tak, hogy elálmosodtak, s mire az öregasszonyok észrevették hortyo-
gott az egész martalóccsapat az eperfák tövében. A leghangosabban a
nagy pocakú Bölömbasi fűrészelt, úgy horkolt, hogy a falu kutyái inuk
szakadtából menekültek a közeléből.
Nem kellett több az öregasszonyoknak, gyorsan elszedték a rab-
lók fegyvereit és megkötözték őket. Mire Bölömbasiék magukhoz tér-
tek, úgy meg voltak kötözve, hogy mukkanni se bírtak. Hiába dúlt-fúlt

19
Bölömbasi, hogy a töltött káposztával így rászedték, már nem volt mit
csináljon.
A falusiak hogy nem láttak se tüzet se füstöt kezdtek hazaszálingózni
az erdőről és igencsak elcsodálkoztak hogy nem égett le a falu.
Bölömbasiékat aztán kicserélték magyar hadifoglyokra, s így meg-
szabadult a nép a martalócoktól. Azóta hires neves étel a töltött ká-
poszta Kászonban, máig is itt termelik a legjobb káposztát egész Szé-
kelyföldön. Bölömbasi pedig egy életre megutálta a káposztát, még a
bazárból is kitiltatta. Aki nem hiszi, járjon utána.
Eddig a mese Bölömbasiékról, valahogy így hallottam öreganyám-
tól óvódás koromban. De most már hallgassuk meg, az igazságos fe-
lét, ugyanis minden mesének a fele igaz történet. Tehát valaha megtör-
tént, hogy egy török portyázó egység vagy élelemrekviráló csapat út-
jába ejtette Kászon vidékét. A lakosoknak feltűnhetett, hogy a közka-
tonák többször is használták a bölüm (csoportvezető, részlegvezető)
szót amikor jelentést tettek a vezetőjüknek. Ebből a bölümből lett az-
tán kissé módosulva a Bölöm basi.

Hádzsi e Hagi?
Ki ne ismerné az egykori hires román futballjátékost, aki manapság
edzőként próbál több-kevesebb szerencsével helytállni a sportéletben.
De nem csak a románoknál hires a makedoromán vagy aromán szár-
mazású Hagi, hanem még a törököknél is, akik igencsak kedvelik.
Arra azonban kevesen gondolnak, hogy mit takarhat a Hagi név. Ha
végigkövethetnénk a családfáját, úgy 2oo-3oo esztendőre visszame-
nőleg, lehetséges, hogy érdekes dolgokat fedeznénk fel. Pl. azt hogy
a Hagi ősei eredetileg szlávok voltak, akik aztán lassan eltörökösöd-
tek, annyira, hogy egyik vallásos szépapjuk Mekkát is megjárta. Tud-
nivaló, hogy a törökök a hádzs- on (zarándoklat) részt vett embereket
a hádzsibábá (zarándok apa) névvel szokták megtisztelni, s nem lehe-
tetlen, hogy egy ilyen szépapa eredeti neve idővel feledésbe merült és
a leszármazottakat tekintettel az elődök érdemeire csak hádzsi- nak
szólították. Aztán ahogy az oszmán félholdnak leáldozott a Balkánon,

20
és az egykori szandzsákok felszabadultak, némely mohamedán, hogy
életét és vagyonát megtarthassa, jobbnak látta visszavedleni keresz-
ténnyé. Így lett a Hagi dédapa ismét keresztény, aki letelepedett a fris-
siben megalakuló Román Királyságban. A többit már tudjuk.

Férfiuralom, nőelnyomás
Otthon amikor az iszlám országokról beszélgettem az emberekkel,
hallgatóim sokszor a szememre vetették, hogy OTT a nők állati sor-
ban élnek, nincs semmi joguk, ki vannak szolgáltatva a férfiaknak és
így tovább. Olyanok mondták ezt, akik soha nem jártak iszlám közös-
ségben, soha nem beszélgettek mohamedán emberrel.
Szerintem ez a beállítás túlságosan elfogult, bár a fehér ember sze-
mével Iránban és Szaúdi Arábiában kissé keményen bánnak a nőkkel.
De bizonyost csak akkor mondhatunk, ha saját tapasztalataink árán is-
merjük meg az ottani helyzetet.
Törökországban viszont azt tapasztaltam, hogy szó sincs olyasmi-
ről amit idehaza, és általában a nyugati világban „regélnek” a nagy-
okosok. Sőt ellenkezőleg, a nő, a családanya vagy feleség védelmet él-
vez és gondoskodást. Senki se bolond, hogy rosszul bánjon a gyerekei
anyjával, hiszen ezzel veszélybe sodorná a családot továbbvivő fiú-
gyermekek életét. Utazásaim során számtalanszor megfigyeltem, hogy
a török férfi helyet keresett a vonatban vagy a zsúfolt buszban a felesé-
gének, és a megállónál leszállt vízért vagy ennivalóért. Két év alatt ke-
resztül kasút utaztam Törökországot és a családoknál való vendéges-
kedés során a házastársak között csak szeretet és tiszteletet láttam. Se-
hol sem találkoztam erőszakkal, és soha nem láttam vagy hallottam,
hogy a férj megverte volna a feleségét vagy rákiabált volna. Úgy vé-
lem, ebben a kultúrában teljesen normális a nők társadalmi helyzete,
sőt mi több, mindenki meg van elégedve vele, úgy a nők mint a férfi-
ak. Senki sem akar változtatni, maguk a nők is szívesen viselik a ken-
dőt vagy a zsákot.
Egyébként a kendő vagy a zsák használatát itthon én is bevezetném,
többek között azért, mert már elegem van a barátnőmet méregető, só-

21
várgó és szemtelen férfitekintetekből. Az utcán már sétálni sem lehet,
mert ahol megjelenünk ott dudálnak, füttyögetnek és kirivóan bámul-
nak. Pimaszság az ilyesmi és szigorúan megtorolnivaló cselekedet, el-
végre én sem bámulom a más feleségét az utcán, és nem forgolódom,
hogy megcsodáljam a mellettem elhaladó nők mellét vagy fenekét.
Elég nekem a másik felem feneke, ha női testet, éspedig szép női tes-
tet akarok látni, bőven kinézelődhetem magam a barátnőm háza táján.
Visszatérve a nők egyenjogúságára, ha jól meggondoljuk nálunk fa-
luhelyen sincs valami nagy nőszabadság. A paraszt vagy a munkásfe-
leségeknek az esetek 9o%-ban joguk van dolgozni, gyereket szülni,
főzni, mosni, takarítani, házimunkázni, kertészkedni és mezei munkát
végezni. Ezenkívül el kell viselniük a férjük durvaságát, erőszakos kö-
zeledését, primitív szexkultúráját, az állandó borgőzös hangulatot, az
ezzel járó veréseket és az állandó félrelépéseket.
Gondolom van mit osztani a mi házunk táján is, nem kell a iszlám
országokba menni. Városon pedig a nyugati világ hatására odáig jutot-
tunk, hogy a modern és emancipált nők nadrágot húznak, autót vezet-
nek, cégeik vannak, bejárónőt tartanak, utaznak, pénzeket forgatnak,
szeretőket tartanak és mindezek a jogok mellett megfeledkeznek min-
den nő két legfontosabb kötelességéről : a családanya és a háziasszony
kötelességeiről. A modern és felvilágosult nők többsége nem tud meg-
főzni egy teát és nem képes megsütni egy tojásrántottát. Sosem szed-
tek le egyetlen szem szilvát sem a fáról és gyerek helyett inkább kutyát
tartanak, mert azzal kevesebb a felelőség. Ha netalán sikerül egy két
gyereket „összeszedni” azokból elkényeztetett kulcsos gyerekek lesz-
nek, akik azt sem tudják, hogy mit csináljanak az anyai szeretet pótló
pénzzel és a nagy szabadsággal. Nincs egy épkézláb gondolatuk, nem
szeretnek tanulni, nem beszélnek idegen nyelveket, nincs szakmájuk
és állandóan unnak mindent. Hogy megtalálják életük értelmét elkezd-
nek lopkodni, kivagyiságból rabolni, bejárnak az éjszakába, isznak, ci-
garettáznak, drogoznak és úgy váltogatják az ágyastársaikat, mint más
az alsógatyáját.
A modern és emancipált nő akinek sokszor még férjre sincs szüksé-
ge, ahelyett, hogy a kezében tartaná a család boldogulásának a kulcsát,
inkább elveti azt. Az eredmény pedig szemmellátható és kézzelfogha-

22
tó. Tessék csak kimenni az utcára és szétnézni. Nem kell Nyugat Eu-
rópába menni, itthon is megteszi
Ezzel szemben a törököknél, az araboknál, az olaszoknál és a kínai-
aknál az anya és háziasszony jelenti a család összetartó erejét, neki kö-
szönhető, hogy a rokonság összetart, és a nagycsalád tagjai nem csak
együtt ebédelnek, együtt mennek az ünnepségekre, hanem a bajban is
testvérként segítik egymást. Ez pedig nem mindenig mondható el a mi
családjaink esetében.

A székely konyha gyöngyszeme, a disznóhús

Holott az ősmagyarság állatai között nem igazán szerepelt a disznó
mivel a nomadizáló korban nem lehetett terelni, mint a kecskét, birkát
vagy szarvasmarhát, mára a sertéshús a magyaros konyha alapanya-
ga és elsőbbséget élvez a többi húsokkal szemben. A Székelyföldön
egyenesen nemzeti eledelnek számítanak a disznóhúsos ételféleségek.
Miért terjedt el annyira disznóhús?
A jelenséget általában az ország tájegységével szokták magyaráz-
ni, miszerint a hideg tél (6 hónap) és a hegyvidék miatt a szervezet-
nek több zsírra és energiára van szüksége, mint nyáron, vagy a lapo-
sabb vidékek lakósainak esetében. Nem rossz magyarázat, elfogad-
ható, de szerintem a disznóhúskultúra a török hódoltsággal magya-
rázható. A lakosság amikor már megunta a gyújtogató, fosztogató tö-
rök katonaságot amely minden ennivalóját elszedte és elhajtotta, vagy
a török adószedő zsarnokoskodásait, idővel rájött, hogy olyan állatot
kell tartani amely nem kell a töröknek, vagyis a disznót. Az évszázad-
ok során kialakultak a ma ismert sertéshúsételek, amelyek a dualiz-
mus alatt osztrák-német hatásokkal is gyarapodtak, ugyanis a számta-
lan kolbászt és szalámit a sógoroknak köszönhetjük.

23
 Erzurum felé
Nagyon fárasztó a 24 órás döcögés ezzel a vonattal. A szomszédok-
kal való barátkozáson és beszélgetéseken már rég túl vagyok. Minded-
dig csak egy pohár ayrant, egy csésze teát, egy darab yufka kenyérbe
csomagolt köftét zödséggel, tiz darab, cigarettához hasonló szarmát és
az édes kömbét ettem, ezt is a szomszéd család jóvoltából. A hátizsák-
ban volt ugyan húskonzervem és babkonzervem, de ezekkel a holmik-
kal nem a legjobb előhuzakodni ezen a vonaton, ráadásul a szomszéd
előtt nem, mert több évet élt Németországban és tudja, hogy mi az.
Láthatott eleget a boltokban. De bírom a strapát, még csak nem is va-
gyok szomjas. Majd Erzurumban megszívom magam, mint a puputeve
és jól megtömöm a gyomorzsákot.
Erről jut eszembe, hogy mielőtt elindultam volna egy jóképű izom-
pacsirta ajánlkozott útitársnak, ha erre az útra nem is, akkor a követ-
kezőre. Nem tudom mit szólna most a dologhoz, mert a nagy test sok
ételt és sok vizet fogyaszt, pedig még nem kezdődött meg igazán a
gyűrődés. A hegyek, pusztaságok és kősivatagok még hátra vannak.
Amikor Japánban voltam, láttam a Tv--ben egy túlélőversenyt,
amelyre szándékosan különféle foglalkozású és fizikumú embereket
neveztettek be. Az erdőn- mezőn, tüskön -bokron és tengeren törté-
nő megpróbáltatások után, az addig daliás termetükkel és kirobbanó
muszklijaikkal büszkélkedő izompacsirták és fitnesszguruk mind ki-
haltak, és a versenyt egy félig kopasz, szemüveges, girhes tejkihor-
dó nyerte meg, aki macskaszívóssággal verekedte át magát az akadá-
lyokon. Bár össze -vissza potyolta magát és a szemüvegét is eltörte, a
végsőkig kitartott. Női kategóriában egy titkárnő nyert, aki maga mö-
gött hagyta az összes tápos aerobic edzőt és élsportolót. Hihetetlen !
De az is csak nehezen volt hihető, amikor a nyolcadik osztályban
egy Szilvia nevű dundi osztálytársam lenyomta szkanderban az osz-
tály összes fiúját. Még a hires verekedőket is, akik annyira meglepőd-
tek, hogy aznap szóhoz se tudtak jutni.
A vonatban mindkét nem és minden korosztály képviselve volt : a
pólyásgyermektől a Mekkát megjárt öregemberig. Városi és falusi
emberek ültek egymás mellett és nagy egyetértésben beszélgettek. A

24
nők persze egymás mellett egy csomóban ültek kendősen és szoknyá-
san. Beszélgettek, kötögettek és a gyerekeket dajkálták.
De nem erről akarok beszélni, hanem egy kisebb óvodát kitevő gye-
rekseregről, akik sírtak, nevettek, játszottak, futkároztak és köhögtek.
A zsivaj pokoli volt, de ez nem zavart senkit. Senki se forgott idege-
sen a helyén és senki se pisszegett mint idehaza. Mert a gyerekzsivaj,
a csacsogás, sírás és nyűgölődés maga az élet. Akit ez idegesít, aki ezt
nem bírja, az az élet ellen lázadozik. Az ilyen ember nem érdemli meg
az életet, mert elfelejti, hogy ő is volt pólyás, ő is nyűgölődött, de a
szülei vagy a környezete elviselte a hangokat és a zajokat amiket ki-
bocsátott.
Előttem egy férfi a kabátjából és a táskájából hajtogatott magának
ágyat a padlóra, hogy a felesége és a kislánya kényelmesen tudjon pi-
henni az ülésen. Egy másik nő inkább az ülés mellett guggolt, csak-
hogy a beteg kislánya kényelmesen feküdhessen. Egy másik férfit is
láttam aki idős édesanyját kísérte ki a mosdóba. Ezek az emberek len-
nének a cionista Mammon ellenségei, a világuralomra törő terroris-
ták? Kétlem.

Rövidnadrágtilalom
A Törökországba látogató turisták enyhe rosszallással nyugtázzák,
ha felszólítják őket, hogy húzzanak hosszúnadrágot. Nem beszélve
a többi mohamedán államról, ahol egyenesen szentségtörésszámba
megy szőrös visszeres lábakat, fagyasztott pulykahússzerű lila tápos
combokat, vagy rövidnadrágból kikandikáló kövér turista farpofát mu-
tatni a nagyközönségnek. Ismerjük el, nem a legszebb látvány, főleg
egy olyan országban nem, ahol szigorúan vigyáznak az erkölcsökre,
ahol nincs pornográfia, nyilvános magamutogatás, homoszexualizmus
és a többi a nyugati világban tolerált őrültség.
Törökországban eddig senkit sem láttam rövidnadrágban parádéz-
ni-kivéve talán a tápos turistákat-, a férfiemberek mind tisztességesen
fel voltak öltözve nyugati szövetnadrágba, vasalt ingbe, félcipőben, és
pulóvert vagy zakót viseltek.

25
 Ezért ha nem akarjuk kivívni magunk ellen a sorsot, jobb ha ren-
desen öltözködünk. Mellesleg teljesen ésszerűtlen rövidnadrágot vi-
selni a rekkenő hőségben : egyrészt mert a kikandikáló testrészek pe-
csenyévé fognak sülni, másrészt pedig a test hőleadása és felvevése
megváltozik, ezzel együtt pedig a vízigény is. A bennszülöttek nem
véletlenül öltöznek fel nyakig, és csomagolják magukat kendőkbe. A
többévezredes tapasztalat megmutatta, hogy így könnyebben el lehet
viselni a forróságot és sokkal kevesebb vízzel ki lehet bírni, mint neki-
vetkezve. És az sem semmi, hogy megszabadulunk az égési sebektől.

Erzurum
Nőt fényképezni tilos !

Ez az egyik aranyszabály amit érdemes megszívlelnie minden Tö-

rökországba vagy más iszlám országba tartó turistának és utazónak.
Nem tudom miért, de a mohamedánok rettentően zárolják az asszo-
nyaikat. Még az utcán se szabad őket lefényképezni, annak ellenére,
hogy az utca közterület és mindenkinek joga van annyit kattogtatni a
masinájával amennyit jólesik.
Ebben a városban már elkezdődött a fanatikus vadkelet, ez abban
nyilvánult meg, hogy a nők többsége egy kémlelőnyílással ellátott fe-
kete vagy barna zsákba volt felöltözködve. A fotósok többségének
ezidáig csak nagyon ritkán sikerült lefényképezni hasonló módon öl-
töztetett nőket, ezért-noha tudtam a szabályt- a riportervér nem ha-
gyott nyugodni és nekifogtam becserkészni a vadat.
Az egyik utcasarkon találkoztam egy feketébe öltözött koldusas�-
szonnyal, akivel némi ennivaló és pénz fejében valahogy nagy nehe-
zen kiegyeztem egy fényképben. De ez nem elégített ki, mert egy utcá-
val odébb láttam egy másik koldus vénasszonyt aki tele szájjal sirán-
kozott és két kézzel kapaszkodott a járókelőkbe, hogy -Adjatok, adja-
tok, amit Isten adott. . .
De ez a koldus tetőtől talpig be volt bugyolálva, ráadásul könyökig
érő kötött kesztyűt viselt és még a fejére is húzott valami kámzsát. Bi-
zonyára azért takarta le az arcát, nehogy a járókelők visszahőköljenek
bibircsókos orrától, kancsi szemétől, fogatlan szájától. De lehet hogy
26
leprás volt. Ezt a hangja után ítélve is csúnya vénasszonyt cserkésztem
be a kamerámmal, de csak harmadszorra sikerült lefényképezni, mert
mind úgy forgolódott, hogy ne tudjak használható képet csinálni. Ami-
kor végre sikerült lefényképezni éktelen rikácsolásba kezdett és kezd-
te tépni a hátizsákomat. A ricsajra odajött néhány férfijárókelő és párt-
fogás alá vették koldust. A bevezető ordítozás után kipróbáltuk a lök-
dösődős játékot, aztán mielőtt egymásnak estünk volna jobbnak lát-
tam a teljes gázzal közlekedő autók közé beugorva átszaladni az úton.
Majdnem elütöttek, de sikerült megszabadulnom.
Lassan idegesít ez a letakarósdi, mert minél jobban takarják, annál
jobban kíváncsi lesz a turista, hogy vajon mi van a sátor alatt, mi van
oda eldugva. Ha nem takarnák el, két nap múlva mindenki megunná.
Vagy talán azért vannak letakarva ezek a nők, nehogy kiderüljön mi-
lyen idióták a férjük, micsoda kövér tehenet vettek a vásáron. Ezért
haragszanak a fotósra, nehogy elvigye a hírét a melléfogásnak.

Rovásírás az erzurumi múzeumban

Mivel utazásaimat egyrészt a magyarságkutatás is motiválja, rovás-
írás reményében gondoltam szétnézek egy kicsit a városi múzeum-
ban, hátha akad valami érdekes. Hát megérte megkeresni a múzeumot,
mert rengeteg grúz emlékre bukkantam, köztük faragott kő kosokra
amelyek jelezték, hogy ez a terület egykor a grúz birodalom fennha-
tósága alatt állott. De más kincsekre is bukkantam, mint kőkorszaki,
bronzkori és gazdag ókori kiállításra. Hattusai ékszereket, római pén-
zeket, görög és örmény emlékekre és egy korsóra amelyen rovásjele-
ket fedeztem fel. Ezeket lehet ugyan magyarul is olvasni, de semmi
értelmeset nem tudtam kiokoskodni. Valószínűleg a fazekas mesterje-
gye, pecsétje, amivel ellátta a termékeit. Itt mellékelem : . . . . . . . . . . .
..........................

A múzeum bővelkedett még orosz háborús anyagban, többek között

golyókkal átlyuggatott emberi csontokkal, tómegsírokból előásott ru-

27
hadarabokkal, női hajjal amelyek azt bizonyították, hogy a ruszkik a
legutolsó orosz-török háborúban nem bántak kesztyűs kézzel a polgá-
ri lakossággal. Főleg a nőkkel és a gyerekekkel, mert ezeket volt a leg-
könnyebb lemészárolni.

Tortum kalesi
Egy elhagyatott vár a pusztaságban

Erzurumból gyalog vágtam neki az Artvin felé vezető útnak, s köz-

ben a környéken található várakat szerettem volna megnézni. A térké-
pem azonban egészen mást jelzett mint a valóságban. Ahol rommezőt
irt, ott nem találtam semmit, és a helybéliek se tudtak elvezetni a régi
kövekhez, mert nem voltak ilyenek. Más esetben pedig kis toronnyal
jelöltek valamit, de ott csak romhalmazra bukkantam. A német térké-
peken a tornyocskák mind olyan várakat jelölnek amelyeknek megvan
mindenük, vagy legalábbis részben, míg a romokat csonka négyzet-
tel jelzik. Az én tápos térképem pedig azt is tornyocskával jelölte amit
nem kellett volna. Tortum várához csak nagy nehézségek árán tudtam
eljutni, mert sehol sem jelölte tábla az erődöt, és a főútról le kellett tér-
nem mindenféle falusi ösvényekre amelyek tanyákhoz vezettek.
Végre aztán egy pici falucska fölötti hegyen a vár is előkerült, meg-
lepetésemre elég jó állapotban. Hogy a falubeliek itt miből élnek máig
sem tudtam eldönteni, mert a kőrengetegben csak egy minioázis és
egy folyó jelentette a változatosságot. Tél- túl kecskéket is láttam meg
sovány kerteket, de ez még nem elég az élethez. A hőség irtóztató volt
ahogy visszafelé gyalogoltam, a kövek valósággal sütöttek. Az egyik
hegyoldalban aztán olyasmit láttam, amitől a szomjúságom is elmú-
lott. Úgy nézett ki mintha valaki az egész hegyoldalt felszántotta volna
egy óriási ekével. A párhuzamos bevágásokat nem az állatok taposták
ki, ehhez túl élesek voltak a peremei, szántásnak egyenesen túl széles-
nek bizonyult. Ugyan ki az a futóbolond aki felkapaszkodik egy hegy
meredek oldalára és nagy nehézséggel mély árkokat vág valamivel a
hegybe. És nem látni sem állat, sem traktornyomot, legkevésbé pedig
a szántó lábanyomát. Felkapaszkodtam az „szántásokig” ám hiába né-
zegettem, tapogattam, egy fikarcnyival sem lettem okosabb. Szabá-
28
lyos, friss nyomok, ráadásul párhuzamosak egymással. OFO-k száll-
tak volna le ezen a hegyen? Daniken majd kideríti, nekem pillanatnyi-
lag más elintéznivalóim vannak.
De van egy mesém, amely többet ér minden Daniken féle feltétele-
zésnél. Nos akkor :
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy óriáscsalád akik a Tortum
kale- ban laktak. A legkisebbik óriásfiú szerelmes lett a szomszéd föld-
birtokos leányába, de az anyja nem engedte, hogy elvegye feleségül,
mindaddig amíg nem teljesíti egy kívánságát. A kívánság pedig az
volt, hogy szántsa fel a hegyet. Az óriásfiú befogta az óriásökrét az
óriáseke elé és nekifogott szántani. Amit nappal szántott, az éjjel
betemetődött, mert az anyja nem akarta, hogy a szomszéd birtokos
lányával, a saját féltestvérével nászra lépjen, ezért megátkozta a fia
munkáját. Így a fiú munkája sosem sikerülhetett. A családok azóta ki-
haltak, a vár leomlott, de az óriásfiú még mindig szántogat a hegy ol-
dalában.

Az életmentő víz
Utazásaim alatt azt tapasztaltam, hogy néha nem a pénz, az autó
vagy a legmodernebb tábori felszerelés a legfontosabb, hanem a víz. A
nincs vized, elvesztél. Főleg az olyan terepen ahol, sziklás köves a vi-
dék vagy homokos. Ameddig a szem ellát csak kietlen pusztaság, ha-
talmas hegyek koronázta kősivatag. Település kb. minden 5o-7o ki-
lométerre, forgalom majdnem semmi. A vízhiány már nemegyszer
kényszerített visszafordulásra.
Volt amikor a felszerelésem nagy részét vizes műanyag palackok,
tömlő és termosz alkotta, de cipeltem hűségesen, mert nem akartam
szomjan pusztulni.
A víztelen területen való áthaladáskor legfontosabb teendő okosan
gazdálkodni a vízzel, tehát nem szabad nagy kortyokban vedelni, ehe-
lyett a nyelv és az ajkak megnedvesítése sokkal jobb módszer a szom-
júság csillapítására. A tea is segít, igaz ezt már Japánban kitapasztal-
tam, hogy a rekkenő melegben forró teát vagy vizet kell inni.

29
 Tortum vízesés
Franciák ! Franciák !

Tortum kale után elhagyatott köves, hegyes vidéken bandukoltam

tovább. Az út egy kanyonban vezetett, közvetlenül mellette egy vad-
vizű folyó száguldozott. Forgalom valamivel a nulla alatt, nagyrit-
kán egy egy teherautó porzott el mellettem, de annyira meg voltak pa-
kolva, hogy a tetőn se szoríthattak volna helyet nekem. A hegyek az
égig értek, a kopár barna sziklák semmi jóval nem kecsegtettek. Egy-
szer csak feltűnt egy autó amely közel hozzám lelasított, majd meg-
állt. Boldogan futottam oda és törökül üdvözöltem az autó utasait, de
amint jobban megnéztem kiderült, hogy egy európai nő és férfi ült a
járműben. Pár perc múlva együtt robogtunk és megtudtam, hogy a ki-
rándulók francia egyetemisták akik a Tortum vízesés felé tartanak.
Nem is tudtam, hogy van vízesés errefelé, persze a tápos térképen
nem jelzett semmit, szerintem a két idióta aki kiadta soha nem is járt
ezen a vidéken, csak nagyokat hasaltak. A franciák mindentudó köny-
vecskéjéből azt is kihámoztam, hogy a környéken van egy elhagya-
tott keresztyén kolostor, de ezt nem tudtuk megközelíteni. A hegyom-
lás és a víz eltüntette az utat. A vízeséshez azért eljutottunk és teljes
pompájában láthattam a Tortum folyó vízesését, amin se úszva, se csó-
nakkal nem mernék leereszkedni. Ezidáig ez volt a legnagyobb víz-
esés amit láttam, csak azon csodálkoztam, hogy itt errefelé az embe-
rek nem horpadthomlokúak. Állítólag a nagy vízesések környékén az
lakosok minden reggel oda felkelés után odateszik a kezüket a fülük-
höz és megkérdik egymástól :
-Mi ez a zaj?Mi ez a zaj?-majd a tenyerükkel nagyot csapnak a hom-
lokukra.
-Áh, ez csak a vízesés !

Hamamli
Keresztyén templom a világ tetején

A vízesés után elbúcsúztam a franciáktól akik letértek balra, én

kénytelen voltam gyalogosan folytatni az utat. Nagysokára felvett egy
30
benzines- és motorináshordóval megrakott teherautó, s bár a vezető-
fülke foglalt volt, felkapaszkodhattam a hordók mögé. Leülni nem le-
hetett, mert nem volt mire, így csak állva kapaszkodtam és próbáltam
nem kirepülni hátizsákostól a járműből.
A sofőr hihetetlen merészséggel vette a kanyarokat a szakadékok
között, csodálom, hogy nem borultunk fel, vagy miért nem ugrattunk
bele a zavargó folyóba. Öreg este lett és vaksötét, mire megérkeztünk
egy út- és hídépítéshez, amely a folyó túlsó partján rekedt települést
kötötte volna össze a külvilággal. Ide kellett az üzemanyag a rakodó
és munkagépeknek. Emberi település csak egy kávázó volt a közelben,
itt előbb elbeszélgettem a helybéliekkel akik a folyó túlsó partján lak-
tak, aztán bekonzerveztem és a kávézó folyósólyán tértem nyugovóra.
Eddig csak ingatag csőrlőskosárral és valami hitvány fapallón köz-
lekedtek, illetve keltek át a falusiak, most a híd és az út megérintésé-
vel boldogabb élet virrad majd rájuk.
Másnap tovább gyalogoltam és háromszor is autót váltottam míg el-
értem a Hamamli falut jelző eltérőig. Hamamli hegyi falucska azért ér-
dekelt, mert a hírek szerint egy régi grúz templom van itt elrejtve a vi-
lág elől. Csak azt nem tudtam, hogy órák hosszat kell kapaszkodnom,
míg felérek a világ tetejére épült templomhoz. A rekkenő hőségben ez
egyáltalán nem volt mulatságos, majd amikor végre felértem a tetőre,
egy végtelenül elhanyagolt, nagyon romos templomocska látványa tá-
rult a szemem elé. Még bemenni se tudtam, mert a bejárat el volt tor-
laszolva. Nem maradt más hátra, mint gyönyörködni a kilátásban és
barátkozni az időközben odagyűlt gyerekekkel. Az összes cukorkámat
szétosztogattam, legalább összegyűltek egy fénykép erejéig. Amúgy
sem volt mit csinálniuk.

Artvin
Egy kamionsofőr vendége voltam

Hamamlitól Artvin csak egy köpésnyire van, de nekem ez a köpés

egy egész délutánomat felemésztette. Útközben utolért Hamamli fa-
lucska imámja, aki kopott autóján a városba igyekezett. Az utazás ide-
je szerencsémre lerövidült. Időközben a teniszcipőm amire a félcipőt
cseréltem ronggyá szakadt, és kénytelen voltam elővenni a szandálo-
31
mat, ugyanis a félcipőhöz visszatérni sehogy sem akaródzott.
Artvinban némi ide- oda kapkodás és kérdezősködés után megta-
láltam a várhoz vezető utat, és egy nagy szemétdombhegyen keresz-
tül rövidítve a közelébe jutottam, de bemenni nem tudtam a katonaság
miatt akik támaszpontot építettek ki maguknak. Ezt meg is értettem,
elvégre közel van a határ.
Távozás előtt még jól kicsodálkoztam magam, az épületek és az
árusok mindig tartogatnak valami meglepetést.
A város végén leintettem egy török kamionsofőrt aki elvitt Hopáig,
és útközben még el is vitt ebédelni egy fogadóba. I mam bayildi nevű
padlizsánételt ettünk fehérkenyérrel és jaurttal. Utána teát ittunk. Az
imám bayildi a törökök egyik leghíresebb zöldségétele, és szó szerint
azt jelenti, hogy elájult a pap. Azt hogy mitől ájult el máig vitatják a
törzsvendégek és a vendéglősök. Némelyek szerint mivel az étel na-
gyon finom volt ez idézte elő a pap ájulását, mások szerint inkább a
számla miatt, amikor megmutatták neki, hogy mennyibe kerül a ven-
dégeskedés. Ebéd után elmentünk egy mecsetbe imádkozni. A mecset
mellett láttam egy temetőt előre kiásott és előkészített sírokkal. Csak
bele kell feküdni, máris megvan.

Hopa
A csodálatos Fekete tenger

Az utóbbi években láttam már néhány tengert, de annak ellenére,

hogy tengerparti országban élek, a Fekete tengerhez még nem volt
szerencsém. Itt Hopában találkoztam először a Fekete tengerrel. Már a
görögök által is haragosnak leírt tenger tajtékzott dühében, hogy nem
tudott elkapni fürdőzés közben, noha egyszer majdnem sikerült szét-
mázolnia a parti sziklákon.
Itt errefelé hatalmas sziklatömbök voltak elhelyezve a tengerparton
védelemül a hullámok ellen. A sziklák autó nagyságúak, el tudom kép-
zelni milyen vihar dühönghet itt csúcsidőben, és micsoda hullámok
próbálják felfalni a partot.
Ez a partvonal volt egykor a világ egyik legforgalmasabb hajózási
útvonala. A görögök kolóniáinak köszönhetően ezen a területen pezs-
gett az élet, az emberek élénk kereskedelmet folytattak. A legenda sze-
32
rint itt terült el egykoron a hires amazonok földje.

Gyalogosan a grúz határ felé

Hopa után hatalmas sziklaomlás torlaszolta el az utat, szerencsére
senkit sem lapított oda. Miután átverekedtem magam egy alagúton a
zaj és a füst annyira elkábított, hogy jobbnak láttam átmenni az ellen-
tétes sávra és ott folytatni az utat a tengerparton. Autók és egyéb jár-
művek percenként suhantak el mellettem, de megállni senkinek sem
akaródzott. Nem nagyon bántam mert legalább jóllakhattam szederrel.
Elképzelhetetlen mennyiség volt, legalább egy kamra lekvár lett vol-
na belőle.
A tengerparti oldalnak megvolt az az előnye, hogy akkor mártottam
meg magam a tengerben amikor akartam. Ezt pedig minden kockázat
nélkül megtehettem, nem úgy mint a japán tengerben ahol hemzseg-
tek a cápák.

33
 HARMADIK KÖNYV
GRÚZIÁBAN

„S van egy hely ott, mely felhőt vág szét

És társa egy sem ér oda :
Bíborpalástban áll a Kazbek
a Kaukázus zord ura. ”
L. M Lermontov : A démon

Az aranygyapjú nyomában
Ki ne ismerné a történetet Iaszónról és bátor útitársairól akik a le-
gendás Argó hajón elmentek a világ végére, hogy megkeressék az
aranygyapjút.
A legenda szerint a csodálatos kos Poszeidón isten egyik fia volt,
s őt elküldték, hogy megmentse Athamasz király gyermekeit, Hellét
és Prixoszt akiket mostoha anyjuk el akart pusztítani. Az aranygyap-
jas kos -noha nem volt szárnya- képes volt a levegőbe emelkedni, a
gyermekek a gyapjába kapaszkodva utaztak a tenger fölött. Azonban
Hellé nem bírta tartani magát és a vízbe esett, csak bátyja érkezett meg
Kolkhiszba. Itt a kost feláldozta Zeusznak és gyapját a kolkhiszi ki-
rálynak adta, aki megígérte, hogy trónjának és országának örökösé-
vé teszi. A drága gyapjút fára akasztották és egy tölgyerdőben helyez-
ték el.
Ezért a kincsért indult el lasszón útitársaival, hogy hosszú és kime-
rítő utazás után, kemény harcok és próbatételek során megszerezze.
Útitársai örültek, hogy megjárhatják és megismerhetik a világot, me-
rész tetteket hajthatnak végre, átkelhetnek a tengereken, legyőzhetik a
szörnyetegeket és a kapzsi királyokat. Azonban lasszón a gyapjú meg-
szerzése után áldozatul esett a nagyzás, a kapzsiság és a vagyonszer-
zés vágyának. Már nem azért harcolt, hogy embertársainak hasznára
legyen, vagy nagy, megtisztelő és dicső tetteket hajtson végre, csupán
a hatalom, a hírnév és a vagyon érdekelte. Ezért ért csúfos véget az
Argosz hajó összeomlásakor, mert nem az emberekért hanem önma-
34
gáért küzdött. Eddig a legenda.
A valóság az, hogy a görögök kb. 8o évvel a trójai háború után va-
lóban megtették a hatalmas utat a Pontusz Euxinuszon, és a nyugati
gyarmatok megalakítása után utat nyitottak a görög kereskedelemnek
keleten is. Szembeszálltak a viharokkal, az őslakos népekkel és elvet-
ték azok kincseit. S hogy Grúzia mindig is gazdag ország volt bizo-
nyítja az aranygyapjú legendája, amely a keleti országok gazdagságát
jelképezte. A kutatások bebizonyították, hogy nem minden ok nélkül
emlegettek aranygyapjút, mert Aitész országában Kolkhiszban, a mai
Grúziában régebb levágott kosok gyapjával mosták az aranyat a fo-
lyókból. Az aranyszemcsék beleakadtak a gyapjú szálaiba, és a végén
a bőr úgy nézett ki mintha bearanyozták volna. Egy másik magyará-
zat szerint az aranytermő területek királyának tényleg volt egy arany-
gyapjas állata, a szobor totem lehetett vagy bálvány amihez a bősé-
ges aranytermésért, a jó időért és újabb lelőhelyekért imádkoztak. Ez
az aranyszobor jelképezte a király hatalmát és gazdagságát. Grúziá-
ban ma is rengeteg kosfigurát lehet látni a hétköznapi életben. Az utcai
lámpavasaktól, szökőkutaktól kezdve a kulcstartókig mindenütt ott dí-
szeleg a kosfej. Később a kalandozó görögök kitalálták az aranygyap-
jas kos legendáját, így próbáltak jogot szerezni az általuk bejárt terü-
letek és meghódított tartományok meg azok kincseinek a birtoklására.

Sarpiban
Üdvözöllek Grúzia !

A török-grúz határra estefelé érkeztem és zökkenőmentesen jutot-

tam át a török oldalon, hogy vízumot vásároljak a grúzoktól. A keresz-
tes lobogó határőrei és hivatalnokai barátságosan fogadtak és még an-
golos ember is került. 5o dollár lefizetése után csekély félóra alatt ke-
zemben volt a háromhónapos vízum, és nagy csattanással beleütötték
a határátkelést igazoló pecsétet az útlevelembe.
Valahogy így kellene legyen a többi ország esetében is, ehelyett har-
colnia kell az embernek, hogy bejuthasson a követségre, aztán futkos-
hat reggeltől estig a papírokért, majd végigizgulja a várakozási időt, és
szerencsés esetben három hét alatt el tudja intézni azt ami fél óra alatt
35
egy kis jóindulattal elintézhető.
Már sötét este lett mire elértem a Sarpi nevű tengerparti falucskát és
készleteimből vacsorát terítettem a tengerpart köveire.
Az éjszakát egy félig kész kunyhó földön heverő teteje alatt töltöt-
tem békességben, mert semmi és senki nem zavarta meg az álmomat.
Végre megérkeztem Grúziába, Szent György országába ahol a teljes
ismeretlenségben egyedül kell felvennem a harcot, hogy tapasztalato-
kat gyűjtsek és megismerjem az országot, népét és annak szokásait.
Csak az első napok lesznek nehezek amíg „belövöm „magam, aztán
már megy mint a karikacsapás.

Gonio
Egy néhai római telep

A grúz oldalon az első valamirevaló grúz település arról hires, hogy

van egy római kori vára. Reggel korán még zárva kaptam ugyan, de si-
került megtudnom egyet mást az erődről.
Gonio már az i. e. 8- 7 században is lakott település volt, de az ar-
gonauták óta fontos kereskedelmi, stratégiai állomássá lépett elő, igaz,
hogy ebben a korban még Aspirtusnak hívták. Az első században a ró-
maiak erős várat építettek (hossza 222 m, szélessége 195 m, területe
5 hektár) és az erősség egészen a 4 századig erős politikai, kulturális
és stratégiai központ volt. Annak idején 5 kohors táborozott itt, ez kb.
1ooo-15oo katona. A 16 századig egymásnak adták a kilincset a külön-
böző népek, aztán a 16 században az oszmánoké lett a vár és egy jani-
csár helyőrség állomásozott itt. Az 1877-1878-as orosz -török háború
után Ajara tartomány visszatért a grúzokhoz. A vár és a katonai tábor
történetét Hainrich Schlieman, Trója felfedezője sokat tanulmányozta,
élete során többször is megfordult Gonioban.
A váron kívül semmi érdekeset nem tapasztaltam Gonioban, hacsak
a sok ide -oda járkáló háziállatot és a reggel hétkor már táblézó férfi-
akat nem számítsuk.

36
 Batumi
Ismerkedés a grúz hétköznapokkal

Batumiba gyalog érkeztem meg és jó sok időmet elvette a nézelő-

dés. Az első benyomás az volt, hogy né itt minden ugyanolyan mint
nálunk a kommunista időkben. Az utcák, a házak, a szürke ruhába öl-
tözött emberek, az ütött kopott járművek, az utcán sétáló tehenek és a
rossz utak.
Batumiba érve először a piacot vettem nagyító alá, ugyanis az utazó
ha valami érdekeset akar látni egy városban akkor jobban teszi, ha leg-
először a piacra siet. Várakozásaimban én sem csalódtam, mert a piac
gazdag anyagot szolgáltatott, úgy a fényképezőgépemnek mint az íz-
lelőbimbóimnak.
Először egy furcsa gyümölccsel ismerkedtem meg amely vala-
mi körtének látszott és az íze is nagyon hasonlított. Fürtökben nőtt
és 3-4 mag volt egy egy gyümölcsben, a neve musmalla, musmulla
vagy basmalla volt. Aztán egy másik gyümölccsel kezdtem el szemez-
ni, egy apró szemű, fekete, fürtös cseresznyeszerű valamivel amely a
thrili névre hallgatott. .
Egy utcai árustól kvaszt (grúzul burak) is vettem. Ezt az italt már
régebbről ismertem, igen kedvelik az oroszok is. A főzésnél használ-
ják vagy simán isszák. A kvasz gabonából készült erjesztett kellemes
ízű, savanykás ital, kissé hasonlit a sörre, de mégsem sör. A kvasz mel-
lé puri nevű háromszögletű pogácsát ettem, később megtudtam hogy a
grúzok minden kenyérszerű pékterméket puri névvel illetnek, és ren-
geteg féle kenyerük van.
Azt hiszem igencsak feltűnő lehettem, mert majdnem minden utca-
sarkon embergyűrű vett körül és oroszul, németül, franciául és ango-
lul érdeklődtek hogylétem és úticélom felől az emberek. Batumiból a
kikötő érintésével próbáltam kivergődni, ami csak azokból bizonyult
nehéznek, hogy a még mindig tömött hátizsákom majd lehúzta a vál-
lam. A környéken nagyszerűen lehetett tájékozódni, és az emberek na-
gyon segítőkészek voltak.

37
 Kobuleti
Benzinkutas vendégszeretet

Kobuleti felé rengeteg bóklászó tehénnel és disznóval találkoztam.

A tehenek az aszfalton tanyáztak, a disznók az út mentén. Gazda se-
hol. Ez aztán a szabadság !
Az autósok óvatosan kerülgették a teheneket, de nem dudált és nem
káromkodott senki. A szarvasmarhák csendesen kérődztek, és kisebb
dolguk is nagyobb volt annál, hogy arrébb menjenek. Hogyisne !Ami-
kor a forró aszfalt távolt tartotta a bögölyöket. Vándorlás közben még
egy tengerparton piknikező ménessel is összefutottam, akik a fák alatt
próbáltak pihenni és eszegetni. Azonban hiába közeledtem, hogy ke-
nyérrel magamhoz édesgessem a lovakat, a vezércsődőr riasztott, és
a lovak szétfutottak. A csődör pedig nekem jött és meg akart harapni.
Jobbnak láttam lelépni.
Egy benzinkútnál megálltam vizet vételezni, s ebédidő lévén, a sze-
mélyzet meghívott egy kis lakomára. Pityókatokányt, uborkát, khvelli
sajtot ettünk, és vizet ittunk rá. Meglehetősen szerény ebéd, de szív-
ből adták, emiatt jobban esett még a hétfogásos szállodai ebédnél is.
Jól elbeszélgettem a benzinkutasokkal, akik még az éjszakai váltás-
nak fenntartott kis hálófülkébe is bevezettek, mondván pihenjek egyet.

Poti
Vendégeskedés egy étteremben, élmények a bazárban

Poti városában betértem egy útszéli vendégfogadóba egy pohár víz-

re, s mire észbekaptam már ott ültem egy dúsan terített asztalnál és egy
csoport grúz férfivel koccintottam. Angolul és oroszul beszélgettünk és
annyira kíváncsiak voltak rám meg az utazásomra, hogy újabb ételeket
hozattak és ismételten újratöltötték a poharamat. Saslikot és kinkali
nevű hússal töltött derelyét ettem hádzsápurival, ezek Grúzia nemze-
ti ételei. Különösen a hádzsápuri, a sajttal töltött kenyér, amelyet so-
kan szeretnek grúz pizzának nevezni. Amikor már éreztem, hogy zsib-
badnak a lábaim elővettem az otthoni szilvapálinkát és revansot vet-
tem. Most már újdonsült barátaim küszürülték a torkukat, túl erősre si-
38
keredett a pálinka, pedig ők grúzok voltak és már a csicsből is vodkát
szoptak tej helyett.
Amikor valahogy összeszedtem magam és el tudtam búcsúzni, el-
mentem a bazárba milátni. A gazdag asztalok, az árukkal telepakolt
asztalok és a halmozott polcok megmutatták Grúzia igazi erejét és
gazdagságát. Ez a föld a bőségszaru, mert bőven terem itt nem csak az
étel, ital hanem a vendégszeretet és a barátság is. Az árusok közül so-
kan meghívtak egy italra és harapnivalóval kínáltak.
De hagyjuk hogy beszéljenek a képek, mert azt a bőséget és gazdag-
ságot nem lehet szavakkal leírni amit láttam. Egy ország jóléte azon
múlik, ha van elég ennivaló. Ha az ennivaló olcsó akkor minden rend-
ben van, mert tele hassal senki sem elégedetlenkedik. Ellenkező eset-
ben ugyanaz történik mint nálunk Ceau bá (sz) aranykorában.
A piac mellett láttam egy lovasszobrot, Tsotne Dadiani szobrát, aki
életében jó és igazságos herceg volt és sokszor gyámolította a szegé-
nyeket.

Zugdidi
A szubtrópusi város

Bármennyire is hihetetlen Zugdidiben ugyanaz a fauna fogadott

mint Japánban. A bambusz együtt nőtt a kakiszilvával és a kiwivel,
volt mandarin, alma, szőlő, mogyoró, cseresznye, teaültetvények és
mindenféle finom gyümölcs. Igaz, hőség is olyan, hogy a fejem füs-
tölt belé. Mindez a török oldalon megismert kopár és terméktelen he-
gyek után. Hihetetlen !
Zugdidi a második világháborúban katonai bázis volt és egy rakás
német hadifoglyot tartottak itt kényszermunkán, hogy dolgozzanak
amíg megszakadnak. Hát dolgoztak is megszakadásig, ennek szép bi-
zonyítéka a Rukhiban felállított hősi emlékmű. Csak a katonák nem a
harcokban haltak meg ehelyett a kényszermunka vágta őket haza.

39
 Rukhi
Közel az ellenség

Az autós aki elvitt Zugdidibe, amikor meghallotta, hogy Rukhiba

kívánkozom, annyira rendes volt, hogy hívott egy taxit, kifizette és a
vezetőnek a lelkére kötötte, hogy várjon meg a várnál majd hozzon
vissza. Alig 1o perc robogás után megérkeztünk egy faluba, amely-
nek egyetlen látnivalóját egy roppant erősség romjai jelentették, ha
a jó futamodásnyira levő lezárt határt nem számítjuk látványosság-
nak. A grúz oldalon nem volt se határőrség, se vám, se katonaság. An-
nál inkább az abház oldalon, mert amióta Abházia hosszas háborúsko-
dás után orosz és csecsen segítséggel kivált Grúziából, úgy határoztak,
hogy Rukhinál továbbra is fenntartják a háborús készültséget. A spa-
nyolbakokkal, szúrósdróttal elbarikádozott út túloldalán tankok, két-
éltű járművek és fegyveresek ravaszon tartott ujjal lesték az alkalmat,
hogy ujjuk megviszkessen és okuk legyen lőni. Forgalom nem volt, a
katonák nem engedtek át senkit és semmit. Amilyen össze vissza jár-
kálok erdőn mezőn keresztül könnyen élő céltábla lehettem volna. A
térképem nem is tudta, hogy az abházok kiváltak, magam se hittem
míg meg nem győződtem róla. Emiatt meg kell változtatnom útirányo-
mat, pedig szívesen folytattam volna utamat a Fekete tenger partján.

A rendőrségen
Zugdidiből Senakiba szerettem volna eljutni, de hogy nem akadt au-
tós aki elvigyen, gyalog vágtam neki. Egyszer csak lefékezett mellet-
tem egy emberekkel teletömött terepjáró és a sofőr barátságosan inte-
getett, hogy csak erre, erre. Az utasok helyet szorítottak és már men-
tünk is. Két utca után elkanyarodtunk, és hiába magyaráztam a veze-
tőnek, hogy nem ez az út visz Senakiba, rám se hederített. Aztán még
kétszer elkanyarodtunk és csak akkor eszméltem fel hogy hová vittek,
mikor bekanyarodtunk egy hatalmas kapun amit a fegyveres katonák
egykettőre becsuktak. A kiszállásnál láttam, hogy az utasok mindegyi-
ke titkosrendőr, a fegyver kilógott a kabátjuk alól. Így vitettem magam

40
be az oroszlánbarlangba.
A hátizsákomat leraktam, és egy angolul tudó idegenvezető segítsé-
gével bejártuk az összes irodát, hogy az íróasztalok mögött ülő feje-
sek megérdeklődjék utazásom irányát és össze vissza forgassák a pa-
pírjaimat.
Szerencsére nem bántottak és pincébe se csuktak. Késő este lett
mire kitisztáztam magam, hogy nem vagyok kém, nem jövök a túlol-
dalról, nem vagyok az oroszok embere, csupán utazok és tapasztalva
tanulok. Egyre több németül és angolul tudó tiszt került elő, mígnem
az egyik annyira ment hogy elkunyerált a főnökétől és hazavitt a házá-
ba. Ez a tiszt Demna Pacskoria később nagyon jó barátom, mondhat-
ni testvérem lett.

Vendégségben a mengréleknél
Egy ócska Ladán poroztunk hazafelé és lassan kóstolgattuk egy-
mást. Demna jogot végzett és német tanári iskolát, de mégis a KGB
utódjánál kénytelen dolgozni, hogy a családját segítse. A mengrél
törzshöz tartozik és otthon mengrélül beszélgetnek. Ahogy megérkez-
tünk, népes családja szeretettel fogadott és azonnal asztalt terítettek.
Fehér abrosz, kristálypoharak, ezüst evőeszköz és finomabbnál fino-
mabb falatok kerültek elő. Csoda történt. Az előbb még egy priccsre
számítottam és egy csajka levesre, most meg fejedelmi étkeket kínál-
nak elém.
Demna apja fodrászmester volt, vele orosz német keveréknyelven
értekeztem, mert az öreg DDR- es veterán létére még elég jól gagyo-
gott. Amikor már félig megittunk egy üveg vodkát felszínre kerültek
a katonaemlékek és ez a német vezényszavak kiabálásában nyilvánult
meg.
Demna elvált húga és kislánya is együtt élt a nagy családi házban,
ahol volt hely mindenkinek. Én egyszerre két szobát kaptam. Már nem
voltam idegen, se nem kihallgatásra vitt fogoly hanem jó barát és csa-
ládtag. Demna anyja elkezdett csirkéket, libákat kaszabolni és tiszte-
letemre a legfinomabb ételeket készítette. Három napon át annyit et-

41
tünk amennyit csak megbírtunk, mert az étkezések idején mindig ros-
kadozó asztal fogadott.
Szabad idejében Demna elvitt a piacra, megnéztük Zugdidit és so-
kat jártunk be „munkába” a titkosrendőrségre. Lassan mindennapos
vendég lettem, még a parancsnokkal is jó barátságba kerültem.
Az étkezések alatt megtanultam pohárköszöntőt mondani és vízként
inni a csácsát, vagyis a vodkát. A grúzoknál az olyan mesét mint absz-
tinens vagyok nem lehet elsütni. Itt csak inni lehet vagy vedelni. In-
kább az ivást választottam.
Jól telt az idő, jó dolgokat láttam, kellemes tapasztalataim voltak és
sokat tanultam grúzul, hogy Demna anyjával és testvérével értekezni
tudjak, ugyanis ők nem beszéltek oroszul. Csakhogy nem számítottam
egy balesetre ami tartósan ágyhoz kötött. De erről majd később.

Egy népünnepélyen
Egy nap elmentem Demnával Rukhiba, hogy megnézzük az éves
folklórfesztivált. Minden évben itt gyűlnek össze Grúzia legjobb ze-
nészei és táncosai, hogy bemutassák tudásukat. A vár területe megtelt
nézőkkel, mert sokan kíváncsiak voltak, milyen amikor több mint 5oo
ember egymást váltogatja egymást a színvonalas ünnepségen és min-
den tartomány és minden törzs képviselve van. A pokoli napsütésben
ugyancsak izzadhattak a táncosok, vitézek, és dalnokok hagyományos
öltözeteikben. A meleg miatt hagyományos báránybőr kucsmáikat le
kellett tenniük, de így is pompás látványt nyújtottak színes ruháikban.
A nők hosszú lenge ruhában parádéztak, többen parókát viseltek,
hogy utánozni tudják őseik fenékig érő hajviseletét, befont varkocsa-
it. A színek és a szabásminták itt is meghúzták a vonalat a tájegysé-
gek között, Demna barátom csak úgy sorolta, hogy ki kicsoda és hon-
nan érkezett.
A férfiak piros és fekete kaftánszerű ruhában voltak, amelynek mell-
részét golyótartó tokok ékesítették. Töltények helyett sajnos csak mű-
anyag rudakat dugdostak a tartókba. Diszes övvel és handzsárral a de-
rekukon feszítettek. Cipőjük sarkatlan térdig érő csizma volt. A kaftán

42
alatt diszes inget viseltek. Mindenkinek egyforma volt a ruhája-nem
csak olyan szedett -vedett-, még a gyerekeké is, akik igazi handzsárt
(hándzsári) hordtak az övükben.
Az egész műsorból négy szám tetszett a legjobban.

Nr. 1. Egy csoport leány meg legény a tanduri pandúri, a harmonika

és a dobok hangjára társas táncos játékot adtak elő. Egy piros turbá-
nos, tízéves kölyök huncut bajusszal az orra alatt eltáncolta a hőst, aki
nevetve, integetve és mimikázva bemutatta a tánctudományát. A szép
lépések, fordulások, ugrások és keringések közt magát kelletve táncá-
val beszélt a közönséghez :
- Lám micsa deli legény vagyok én !
Kezével, lábával egész testével táncolt. A földön egy lombos bá-
ránybőrsapka jelképezte a farkast, akivel a vitéz megküzdött, majd
megölt a handzsárral. A piros turbános kis kölyök nagyon szépen tán-
colt és a végén amikor megölte a farkast, még arról sem feledkezett
meg, hogy a vért letörölje a késéről.
A társai énekkel ünnepelték a győzelmet majd hihetetlen erővel és
tűzzel elkezdtek táncolni a vérpezsdítő zenére. A dobosok úgy dolgoz-
tak mint az őrültek és amikor vége lett a műsornak a tömeg egy em-
berként ujjongott, tapsolt és kiabált elragadtatásában.

Nr. 2. A második díjat egy három idős nőből álló triónak ígértem,
akik hangszereken kísérték dalukat és olyan szívfájdítóan gyönyörű-
ségesen énekeltek, hogy kiesett a könnyem. Soha életemben nem hal-
lottam még ehhez fogható éneket és muzsikát. Ilyen szép zenére és
énekre jó meghalni, utána már nem számít semmi. Talán a hurik sem
énekelnek ilyen szépen a mohamedán paradicsomban. A fél kezemet
adnám érte, hogy még egyszer hallhassam az életben.

Nr. 3. A harmadik díjat a vitézek kórusának adományoztam volna,

akik hősi énekeket, balladákat énekeltek hihetetlen temperamentumo-
san lélekfelemelő hangerővel. A csata előtt az ilyen daloktól jön meg
az ember bátorsága. Valósággal megacélozza az ember szívét.
Sok más igazi művész is fellépett, harci játékok is voltak, de ez a há-

43
rom bemutató örökre a lelkembe ivódott. Ha csak ezért is, de újra vis�-
sza fogok menni Grúziába.

Német tanítványok
Grúziában igen kedvelik a németeket, s hogy a világnyelv itt erre-
felé nem az angol hanem a német, azt a rengeteg németül tudó járóke-
lő és fiatal diák bizonyította. Demna barátom több tanulóval és egye-
temistával is megismertetett, aki a Zugdidi-i Német Házban sajátítot-
ták el a nyelvet és nem is akárhogyan beszélték. Lám egy kis Európa
itt a Kaukázusban.

A templomban
Demnával elmentünk a botanikus kert és az egykori vadaspark mel-
letti templomba. Ortodox szokás szerint belépéskor háromszor keresz-
tet vetettünk, majd gyertyákat gyújtottunk. Érdekes módon az ortodo-
xok fordítva vetik a keresztet, tehát nem balról jobbra mint a katoli-
kusok, hanem jobbról balra. Így az igazi. A sárga kis viaszgyertyákat
meggyújtottuk és a többi közé helyeztük. Először az élőknek gyújtot-
tunk gyertyát, aztán a holtaknak, és imát mormoltunk lelki üdvükért.
Én inkább halottaim lelki békéjéért imádkoztam.

A grúzok és az ital
Noha már sokat hallottam a grúzok legendás italszeretetéről soha
nem gondoltam volna, hogy ennyire szeszkóznak ebben az ország-
ban. Már a reggelinél három pohár csácsával kezdik, ezt követi délben
a bor, hogy aztán este egy hatalmas ivászatban teljesedjen ki a min-
dennapi szeszbevitel. Szó mi szó meg kell adni, hogy a grúz vodka és
a különféle vörösborok igen jó minőségűek, ezenkívül a grúzok nem
annyira bolondok, hogy üres hasra igyanak. Az ital mellett mindig fo-

44
gyasztanak valamilyen harapnivalót, és az étkezések igencsak elhú-
zódnak a sok fogás miatt. Mindenki iszik és bírja is az italt. A meghí-
vásokat pedig nem szabad visszautasítani.
Amikor vendégségben voltam rengeteget kellett innom, főleg va-
csoraidőben, de sokszor megtörtént, hogy az emberek az utcáról hív-
tak be, vagy a vonatállomások restijében kínáltak meg egy itallal. Ré-
szeg embert csak egyszer láttam késő éjjel, de nem ütötte ki magát an�-
nyira mint ahogyan mi szoktuk, egészen tűrhetően lehetett vele kom-
munikálni.

Betegágyban
Alig négy nappal Ingiribe érkezésem után annyira megbetegedtem,
hogy kénytelen voltam ágynak esni. A bajt kétféle dolog okozta : elő-
ször a lábfejem szandálból kikandikáló része pecsenyésre égett a na-
pon, aztán a lábamat megtámadta valami betegség amely bokától tér-
dig hatalmas dagadást
eredményezett. Nemhogy járni nem tudtam, de még az állás is ne-
hezemre esett.
Ha megnyomtam a lábamat ott maradt az ujjam nyoma. Csak ámul-
tam. Vajon mi történhetett? Biztosan a sok cipekedés és gyaloglás
bosszulta meg magát.
Demna családja természetesen mindenben a segítségemre sietett, a
fodrászmester családfő elhívta a javasasszonyt aki lábamra kenést és
kötést javasolt. Ezt mindennap háromszor meg kellett újítani és eltil-
tottak a fürdéstől. Legalábbis a lábaimat nem érhette víz.
Egy hétig voltam ágyhozkötve, aztán elmúlott a dagadás és a hólya-
gok is eltűntek.

Tanuljunk grúzul
A grúz nyelv annyiból a legnehezebb, hogy nem hasonlít semmi-
lyen más nyelvre, nem lehet kombinálni mint az angolt a némettel,

45
hogy kijöjjön a holland, ráadásul nagyon sok a furcsa khr, krh torok-
hang, amit nehéz utánozni. De érdemes nekifogni a tanulásnak, mert a
grúz nyelv nagyon gazdag kifejezésekben és olyan nyelvi fordulatok-
ban amit más nyelven nem lehet kifejezni. Csak körbeírni lehet. Ak-
kor lássunk neki !

Jó reggelt-Tilá msvidobiszá
Jó napot-Gámárdzsobá
Köszönöm szépen-Mádlobá
Viszontlátásra-Náhvámdisz
Köszönöm -Gmádlobt
Egészségedre -Gágimárdzsosz
Hogy vagy? -Rogur ákhár?
Köszönöm jól -Gmadlobt, gárgád
Turist vagyok -Me vár turiszti
Zugdidibe megyek -Me mindá Zugdidi
Hol van? -Szádárisz?
Mennyibe kerül? -Ráhirsz,
Ez drága -Cviriá
Ez olcsó -Jápiá
Nincs pénzem- Puli ármáksz
Jó utat -Gárgi zábrobá
Fényképezhetek? -Séidzlébá szorátisz gádábrébá?
Iró vagyok -Me vár mceráli
szép -lámázi
nő -khálbátoni
férfi -kháci
gyerek -báusvi
barát -mégovári
barátom -csémi mégovári
Elnézést -podisjé, u kácrávát
busz- avtobuszi
vonat -mátárébéli
gyalog -pehid
stoppal -akhét midi khár

46
étel -csámá
ital -szmá
aludni -cili cili
kutya -zághli
macska -kátá
kakas -kátámi
tehén -zrohá
liba-báti
bárány -cvári
itt -ák
ott -ik
ház száhli
utca- kucsá
ajtó -khári
Jó izű -khvellá péri, gárgád ári
1-érti
2. -ori
3. -számi
4. -othri
5. -hruti
6. -exi
7. -svidi
8. -rhvá
9. -chrá
1o. -áti

Hétfő -Orsábáti
Kedd -Számsábáti
Szerda -Othrsábáti
Csütörtök -Hrutsábáti
Péntek -Párászkevi
Szombat -Sábáti
Vasárnap -Kvérá

47
 Állatok az úton
Ingiri faluban is sok háziállatot láttam az utcán kóricálni, úgy látszik
itt ez a szokás. Reggel kicsapják őket, estefelé pedig minden állat ha-
zatalál. A teheneken kívül, disznók, kecskék és háziszárnyasok foglal-
ták el az utat, illetve ezekkel az állatokkal voltunk kénytelenek meg-
osztani a járófelületet. Összeütközésre nem került sor. Egyszer sem
láttam, hogy valaki megütötte volna az útjába kerülő állatot. De az ál-
latok sem rosszalkodtak, nem döftek fel senkit, és nem ugrottak az au-
tók elé, mint itthoni riadt kollégáik. Grúziában mindenki tudja, hogy
hol a helye, és hogy mit várnak el tőle. Még az állatok is.

Parókás tréfa
Betegségem alatt a rokonok, a barátok és a szomszédok egymás-
nak adták a kilincset, hogy engem láthassanak és kifejezzék jókíván-
ságaikat. Természetesen itt egy jó adag kíváncsiság is közrejátszott.
Az egyik este épp vendégjárás volt, s alig mentek el a látogatók, be-
lépett az szobába egy nagyhajú, napszemüveges, szalmakalapos séta-
pálcás férfi. Eleinte azt hittem, hogy egy elkésett szomszéd, és már rá
is kezdtem a mondókámra, hogy dobro vecser, minyá závut Edgar, já
vengerskij. . . amikor észrevettem, hogy a látogató nem más mint ba-
rátom apja, a parókakészítő borbélymester, aki hiába húzott a feje ko-
paszára parókát mert az álláról megismertem. A szobában levők per-
sze nagyot kacagtak, hogy így megtréfált a házigazda.

Grúz nevek
Mindig is idegesített, hogy a mi kalendáriumunkban olyan nevek
vannak amelyekhez semmi de semmi közünk nincs az égvilágon. Az
évszázados agymosás hatására, manapság a magyarok szláv, germán,
zsidó, görög és latin neveket adnak a gyerekeiknek. Az ősmagyar ne-
vek mindmáig feketelistán vannak. Miért?Ki érdeke? Érdemes ezen

48
egy kicsit elgondolkodni.
Grúziába is betörtek a görög vagy a latin nevek, de hála a sok nem-
zetiségnek, a különféle hagyományaikhoz foggal körömmel ragaszko-
dó törzsekhez a szép eredeti női és férfinevek mindmáig fennmarad-
tak.
Íme egy néhány :
Női nevek : Vika, Lika, Nani, Maka, Eka, Nanuli, Nana, Nazi, Inga,
Keti, Tamari
Férfinevek : Georgis, Shota, Badzsá, Malchaz, Padri, Tite, Temuri,
Demna, Gogita

Egy parasztgazdaságban
Demna unokatestvérénél Gogitánál közelebbről is megismerkedtem
egy parasztgazdasággal és a grúz állattartó ember hétköznapi életével
amit eddig csak távolról szemlélhettem. Gogita apja és anyja egész
nap az állatokkal és a földekkel törődött, de mindezek mellett volt ide-
jük, hogy Gogitát, a 23 éves fiatalembert egyetemre és német iskolá-
ba járassák. Ezenkívül a fiú Demna tanítványaként országos ifjúsági
karatebajnok volt. Egy egész rakás diplomát és kupát mutatott. Lány-
testvére angolul tanult és zongoraórákra járt. Ezért rettentően elcso-
dálkoztam azon amit láttam, és dicsértem a szülőket, hogy nem akar-
tak a gyerekeikből parasztot csinálni.
Gogitáéknál először a kertet vetettem szemügyre. Vad összevissza-
ságban nőtt itt a piros, a fekete és a sárga cseresznye, a szőlő, a kiwi,
a mandarin, az alma, a mogyoró, a thrili bogyó és a musmulla körte,
a szilva és zöldségek ágyásszámra. Az udvaron madzagra kötött kotló
vartyogott, a mogyorófák árnyékában koca pihent a malacaival. A tyú-
kok és a tehenek a többi disznóval együtt az utcán csavargott.
Az istállóban az állatok szálláshelyén rend és tisztaság fogadott,
nyoma se volt trágyának vagy kellemetlen szagnak. Az állatok nem a
földön aludtak, hanem lábas fapriccseken. Akár emberek is aludhatná-
nak itt, mert sokkal tisztább volt mint egy egy börtönben vagy egy zül-
lött munkásszállón. A tyúkok főhadiszállása is elmésen volt kialakít-

49
va : egy kotlicában laktak amelynek padlózatát rácsra cserélték. A po-
tyadék rendesen lehullott, ezt elvitték lapáttal a kertbe. A ketrec tisztí-
tását megspórolták.
Tehát nem igaz, az elképzelés, hogy ha valamit akarunk pénz is kell
hozzá. Ehelyett kell két kemény kar, egy kis jóérzés, szorgalom és
munkakedv. Máris vannak eredmények.

Miért kaukázusi a fehér ember?

Amerikában az újságok apróhirdetés rovatában általában a fehér
bőrszínű, kékszemü embereket szokták kaukázusi névvel illetni (pl.
25 years old caucasian educated male (or female) looking for job as
cook or waiter) .
A non caucasian címszó alatt értik a szinesbőrűeket, a vágottsze-
műeket és mindazokat akik nem az idén barnultak le. Így nem sértő-
dik meg senki, a fekete is szívesebben olvassa a non caucasiant, mint
a niggert.
Ezidáig rendben is van a dolog, csak azt nem értem, hogy miért ne-
vezi a Nagy Fehér Jenki magát kaukázusinak, elvégre ha jól megnéz-
zük Usraelben több a mára már elkorcsosodott, elgyökértelenedett an-
gol, zsidó, ír, holland, svéd, lengyel, német, orosz és magyar beván-
dorló mint a tősgyökeres grúz vagy csecsen.
Talán azért találták ki a jenkik ezt a caucasiant, mert a hihetetlen vér-
tisztaságú, nemes és őskeresztény grúz néphez szerettek volna hason-
lóvá válni. Legalábbis elnevezésben, mert ha jól megnézzük az Újvi-
lágban a törzsfejlődés még ma is inkább visszafelé tart mint „eléfelé”.
A sorozatos vesztes háborúk, az agresszív külpolitika, a mammonista
kormányzás és a nagy szabadság miatt az amerikaiak sikerült minden-
kivel megutáltatniuk magukat a világon. Ha netalán előadná magát
valamilyen amerikaellenes arab- kínai -japán összefogás kezdhetnék
elölről a pattintott kőkorszakot vagy a visszamászást a fára.

50
 Telefonos sörreklám
Amikor még a betegágyban voltam Gogita azzal szórakoztatott,
hogy a telefonján mulatságos rövidfilmeket mutatott. Ezek közül a
vadkacsavadászat bizonyult a legjobbnak. Úgy kezdődött, hogy há-
rom kövér jenki ült egy csónakban egy nádas kellős közepén és hall-
gatták a vadkacsahápogást. Az egyik az eget távcsövezte, a többiek vi-
gyorogva és a gazdag fogásban bízva a fegyvereiket igazgatták, pró-
bálgatták.
Végre feltűnt három homályos árnyék az égen, s amíg a távcsöves
fókuszált lőtávolba értek. De micsoda kacsák voltak ! A vezérkacsa fe-
jén sisak mikrofonnal, kommandós szemüveg, a hasán és a szárnyain
gépágyú és rakéták. A mögötte szárnyaló kacsákon hasonlóan. A ve-
zérkacsa kiadta a parancsot : - Célpont jobbra alattunk, tüzelésre felké-
szülni. . . Tűz ! ! Ez az ! ! Lőjj !Lőjj !
És elkezdték gépfegyverezni a vadászokat. Spriccelt a víz a csónak
körül. Már indultak a rakéták is, és robbant a víz, az iszap. Tűz és füst
borított mindent.
A távcsövező szájából kiesett a szivar és a vadászok hanyat -hom-
lok, a csónakot is felborítva, egymást taposva menekültek ki a partra.
A vezérkacsa kilőtte az utolsó rakétáit :
- Ez az ! Pusztuljatok ti átkozottak a nádasunkból !Most adunk nek-
tek, ti fattyúk !-és kacagott eszelősen.
Aztán a hármas ék félfordulatot vett, a vezérkacsa bemondta a mik-
rofonba :
- Akció teljesítve, visszatérünk a bázisra. Vár a sör !
És ekkor a képernyőn feltűnt a sörreklám.

Hogyan társalogjunk?
Ha nem tudunk egy idegen nyelvet sem akkor természetesen kézzel
lábbal, rajzolva és énekelve, de egy mondás szerint az egyetlen dolog
amit félig kész állapotban is használhatunk, az az idegennyelvismeret.
A nyelvtudás mesterségéhez nem kellenek szerszámok, alkatrészek,

51
bármikor, bárhová kényelmesen szállítható és senki sem lophatja el
tőlünk. Azonkívül sokan úgy vélik, hogy aki ahány nyelvet tud, an�-
nyi ember.
Grúziában nagyon jól lehetett helyezkedni az orosszal, mert hála a
szovjet időknek, ezt a nyelvet mindenkire rákényszerítették és többé
kevésbé beszéli minden törzs és nemzetség. A fiatalok sajnos már nem
tudtak oroszul, ezért rettentően elcsodálkoztam. Hiába szóltam hoz-
zuk oroszul, nem értettek egy szavamat sem. Az angol vagy német be-
szédre már másként reagáltak, sőt Kutaisiben akadt olyan is aki folyé-
konyan tudott japánul és spanyolul.
Az öreg veteránok akik megjárták a DDR-t állandóan elővették tö-
redékes és azóta megkopott német tudásukat, így aztán a kialakult
egyfajta kutyuléknyelven érintkeztünk.

Török-grúz barátság
A parókakészítő fodrászmester „szalonjában” egész sereg ember-
rel találkoztam, akik nem hajat vágatni vagy borotválkozni jöttek, in-
kább tereferélni. Itt volt a pék, a vegyeskereskedés kifutója, az élelmi-
szerüzlet tulajdonosa, az autószerelő és még mások, akik ügyfelek hiá-
nyában beszélgetéssel, ivással és cigarettázással ütötték agyon az időt.
Az élelmiszerüzlet tulajdonosával igen hamar barátságot kötöttem,
mert amint megtudta, hogy tudok törökül és szeretem Törökországot
a keblére ölelt. . Ő is nagyon kedvelte Törökországot és többévnyi
teherautósofőrködés mellett igen jól megtanult törökül. Sokat beszél-
gettünk, majd meghívott az üzletébe sört inni és halvát enni. A helva
vagy halva eredetileg örmény édesség, de az Isztambulban tevékeny-
kedő cukrászok révén a törökök megtanulták és továbbfejlesztették.
Az oszmán időkben az egész Balkánon elterjedt és mára sok ország
konyhaművészetét gazdagítja, mint ahogyan a miénket is.

52
 Állatnyelven
Az emberekhez hasonlóan az állatoknak is megvan a maguk nyelve
amit maguk között használnak, ezen kívül értenek idegen embernyel-
veken is, mint például annak a kutyának az esetében aki egyformán ér-
tett magyarul és németül.
Viszont hiába nógattam egy ökröt magyarul, németül, az csak az
orosz szóra volt hajlandó engedelmeskedni. Ebből kiviláglik, hogy
az állatoknak is megvan a magukhoz való eszük. De vizsgáljuk meg,
hogy milyen nyelven beszélnek az állatok különböző országokban,
már csak azért is, hogy ne járjunk úgy mint az a pincérnő aki amikor
az angol vendégeknek el akarta magyarázni, hogy miből készültek az
ételek, hiába csapkodta a combját és mondta, hogy röf-röf, mert az an-
golok ebből egy kukkot sem értettek, tudnillik Angolországban a disz-
nó úgy beszél, hogy oink-oink, nem röf-röf. Grúziában állandóan fi-
gyeltem az állatok hangját és kiderült, hogy egészen más nyelven, más
akcentussal beszélnek mint a mi állataink. A szúnyog másként zúg, va-
lahogy gyorsan és vékonyan, az énekesmadarak ismeretlen eddig soha
nem hallott hangon különös nótákat fújnak, a tehén felemeli a hang-
ját amikor bőg, a kutyaugatás sem az otthoni, de a kakaskukorékolást
megértettem, egy kicsit eltért ugyan a megszokottól, de megértettem.

Kezdjük a kutyaugatással, ahogyan én hallottam és ahogyan a hely-

béliek utánozták.
magyar kutya -váu-váu
román kutya -báu-báu
japán kutya vá-vá
török kutya -hos-hos
angol kutya -gáf-gáf
grúz kutya -váu-váu
német kutya -Raus-Raus-Raus (Kifelé !Kifelé !)

A kakas így kukorékol :

magyarul-kukurikú
románul -kikiriki

53
 németül -kikiriki
japánul -kokkekokko
grúzul -kukuriku
mengrélül -khirikhirilikho (Ez a legjobb !)
oroszul -kukareku

Grúz esküvő
Amíg betegállományban voltam vendéglátóim minden földi jóval
elhalmoztak, hogy kellemessé tegyék az unalmas ágyban töltött napo-
kat. Még egy tévét és egy ütött kopott videókészüléket is odarángat-
tak az ágyamhoz, hogy megtekinthessem Demna bátyjának esküvőjét.
A mi esküvőinkhez hasonlóan ez is autós felvonulással kezdődött a
környéken, az utasok rizsszemeket szórtak a bámészkodók közé és az
autóvezetők dudáltak. Aztán sor került a polgári és az egyházi szer-
tartásra. A templomban előbb imádkoztak, gyertyát gyújtottak, ada-
koztak s csak azután következett a tulajdonképpeni esketési ceremó-
nia. Addig otthon a háziak a sátor felállításával és berendezésével, az
utolsó simításokkal voltak elfoglalva. A szakácsnék legfinomabb éte-
leiket főzték, a borospincében a legjobb évjáratot ütötték csapra, és a
sátorban előkészített asztalokat roskadásig megpakolták enni és inni-
valóval. A finomabbnál finomabb ételek, a gyümölcskosarak, a virá-
gok és az italok látványa a középkori vagy még inkább a római pazar
lakomákat juttatták eszembe. A templomból visszaérkező ifjú párnak
a belépéskor csokoládét dugtak a szájába, hogy ez szeretetet, szerel-
met és boldogságot hozzon. A vendégek mielőtt helyet foglaltak vol-
na, puszilkodni kezdtek, üdvözölték egymást és elmondták jókívánsá-
gaikat a vőlegénynek vagy a menyasszonynak. A férfiak is arcon csó-
kolták egymást, de csak balról. Mindig balról. Közben kezet fogtak.
Étkezés előtt a meghívottak elvonultak az ifjú pár előtt, akik minden-
kivel kezet fogtak és arcon csókoltak. Eközben a vendégek sűrűn kö-
tözték az arany nyakláncokat és karkötőket a menyasszony kezére. Ez
ajándék, mindenki személyes ajándéka amit nem illik becsomagolva
átadni. Ezután megkezdődött a lakoma.

54
 A vendégek helyet foglaltak az asztaloknál, kitöltötték az első pohár
italokat, és ettől kezdve vége hossza nem volt a pohárköszöntőknek. A
zenészek rágyújtottak, és dobbal, tandúri pandúri kobozzal, harmoni-
kával húzták a talpalávalót. Amikor már mindenki jó húsba lett az ital-
tól és az ételtől, elkezdődtek a hagyományos, majd a modern táncok.
Volt aki hősi dalokat és régi balladákat énekelt, mások az élet bajait
tárgyalták meg a barátokkal, rokonokkal vagy szomszédokkal.
Eközben meghozták a vőlegény ajándékait, a kecskéket. A belépés-
kor még bundás kucsmás férfiak most levetették a diszes öltönyeiket
és ingujjra vetkezve, a kecskéket átölelve táncoltak.
Végül behozták a tortákat és a süteményeket. Így mulattak regge-
lig a grúzok.

A temetőben
Egy nap grúz családommal karöltve ellátogattunk a temetőbe meg-
tisztelni a halottak emlékét. Itt furcsa síremlékeket láttam, úgy tűnt
mintha valahová az időbe mentem volna vissza, mert az emberek nem
elégedtek meg azzal hogy „tetovált”sírköveket állítottak a halottaik-
nak, ezenkívül mini mauzóleumokat építettek és így próbálták konzer-
válni kedves hozzátartozóik emlékét.
Találkoztunk talpig feketébe öltözött nőkkel, akik sírtak és jajve-
székeltek a sírnál és felsorolták az elhunyt erényeit. Ami még különös
és történelmi volt számomra az az áldozás volt. A sírra vodkát és vi-
zet kellett locsolni, hogy a halott ne szomjazzon, gyertyát gyújtottunk,
hogy a lelke ne legyen sötétben, végül haraptunk az áldozati kekszből
vagy süteményből. És illett az utunkba akadó gyászolókkal osztozni a
fájdalomban és együtt gyászolni.
Nagyon szép és emberi megnyilvánulások.
Valamikor nálunk is voltak ilyen szokások, amíg nem jöttek a ha-
lottsápadt isten beretvált szolgái és ránk nem kényszerítették azokat a
tanokat amelyekhez soha semmi közünk nem volt és nem is lesz amíg
a világ világ. A grúzok egy kicsit szerencsésebbek voltak, sok mindent
megőriztek.

55
 Búcsú grúz családomtól
Egy nap amikor már elég erősnek éreztem magam, hogy gyalogol-
ni bírjak elérkezett a búcsú pillanata. Azok a grúz emberek akik befo-
gadtak, ennem adtak, ágyat vetettek nekem, meggyógyították a lába-
mat, üres óráimban tanítóim és társalkodóim voltak, kimosták a hol-
mimat és általában családtagként gondoskodtak rólam, most a legna-
gyobb szomorúsággal álltak a kapu előtt és nem akarták, hogy elmen-
jek. De muszáj mennem, mert hívott a kötelesség. Remélem eljön az
az idő amikor még visszatérek és szeretni, tisztelni fogjuk egymást.

Kutaisi
Látogatás a Bagrati katedrálisnál

Kutaisi városa arról hires, hogy egykoron itt volt az első grúz ál-
lam fővárosa. III Bagrat király (975-1o14) felépítette hires katedráli-
sát amellyel a grúz királyság hatalmát akarta érzékeltetni a központo-
sítás ellen harcoló grúz fejedelmekkel és a Tblisiben székelő arabok-
kal. A katedrális az 1oo3-as évben készült el és évszázadokig dacolt az
idővel vagy az ellenséges támadásokkal szemben, amíg 1692-ben fel-
égették és kirabolták az oszmánok. Azóta romos, de romjaiban is gyö-
nyörű. Milyen lehetett akkor fénykorában?
A romok között templomot rendeztek be és a hívek úgy jártak ki s
be mintha mi sem történt volna. Láttam, hogy a nők feje be volt kötve
kendővel és hosszú szoknyát viseltek. Ezek szerint a grúzoknál is ke-
ményen odafigyelnek a részletekre. Az Isten házába nem illik szemér-
metlenül mutatkozni.

Mit tudnak a grúzok a magyarokról?

Nem sokat, de minden bizonnyal többet mint mi a grúzokról. Ez an-
nak köszönhető, hogy a szovjet időkben grúz katonák is állomásoztak
Magyarországon, s a kommunizmus alatt sokkal több magyar könyvet

56
fordítottak grúzra, mint grúzt magyarra és a magyaros konyha, vagy
a magyar foci híre ebbe az országba is eljutott. Találkoztam grúzok-
kal akik miután megtudták, hogy magyar vagyok azzal jöttek hozzám,
hogy Puskás, gulyás, Győr, Tokaji, szia, jó napot, sőt egy olyan öreg
is akadt aki olvasta Jókai Mór aranyemberét. Erdélyről és rólunk vaj-
mi keveset tudtak, de a nemzetiségi kérdést és a gyarmatosítást azon-
nal megértették. Úgy látszik a szovjetek alatt nekik is volt szerencsé-
jük megkóstolni.

Gelati kolostor
Grúzia leghíresebb kolostor akadémiája

Grúzia talán egyik leghíresebb látványossága a Gelati kolostor.

A kolostor akadémiát IV Építő Dávid (1o89-1125) alapította, aki a
Bagratidákhoz hasonlóan a központi hatalom megszilárdításáért küz-
dött, de hires volt műveltségéről is. Sok kolostort alapított, ennek leg-
nagyszerűbb példája Gelati, ahol az uralkodó magániskolát rendezett
be és dinasztiája kulturális központjává fejlesztette. A középkorban az
itt alapított akadémia volt a grúz műveltség fellegvára. Az akadémián
aritmetikát, asztronómiát, filozófiát, grammatikát, retorikát, irodalmat,
vallást és zenét tanítottak.

Tkbuli
Sztálin kép és éjszakai pihenő egy kaszárnyában

Gelatiból Tikbuliba gyalog és teherautósofőrök szívességéből jutot-

tam el, és egészen sötét este lett mire odaértem. A hegyi városkában
már már szállás után akartam nézni, amikor a legutolsó leintett autó
egyik utasa, aki maga is Tkbuliig jött
a koromsötét városon keresztül elvitt egy elhagyott kaszárnyába,
hogy itt éjszakázzam. A hihetetlenül rongyos épület egyik irodájában
két grúz férfivel találkoztam, akik már tartósan berendezkedtek : volt
ágyuk, rendes szekrényük, rezsójuk, asztaluk, szóval minden ami kell
az élethez.
57
 Én az emeleten kaptam szállást egy vaságyakkal teletömött szobá-
ban.
Szerencsére a matracok és a pokrócok még megvoltak. Csak a por
és a kosz szaporodott az idők folyamán. Reggel meglepve tapasztal-
tam, hogy errefelé az idő mintha megállt volna. A falon ott porosodott
egy Sztálin kép, az udvaron az elromlott csapból évtizedek óta öm-
lött a víz, az árnyékszékeken az egykori katonák ürüléke megkövese-
dett kérdőjelként meredt a belépőre. A városban rengeteg romos villát,
gazdasági épületet és gyárat láttam, az egykori párt-
funkcionárusok valaha szebb napokat látott dácsái elhagyatva ár-
válkodtak.
Az üzleteken még ott voltak a kommunista feliratok, tél -túl még
egykori plakátokat is lehetett látni, de ez már a kutyát sem érdekelte.
Az emberek még annyi fáradságot sem vettek, hogy eltávolítsák eze-
ket.

Faragott kapu
Grúziában jártamban keltemben sokat csatangoltam a falvakban,
hogy régi faragott kapukra, faházakra bukkanjak, és azokat tanulmá-
nyozva kutassam a netalán közös dolgokat. Sajnos nagyon vékony
eredménnyel jártam, mert alig alig látni régi faházat vagy faragott ka-
pukat. Hódit a beton, az eternit hullámlemez, a vas, a bádog. A kom-
munizmusban az emberek divatosabbnak találták ezeket az anyago-
kat és a házaikat, kerítéseiket vagy a kapukat teljesen átépítették. Mint
idehaza. Ahogy elkezdte valaki a vaskaput mindenki ráharapott és si-
ettek lebontani a régit.
Nikortsminda felé egy falucskában érdekes faragott kapuzábéra
akadtam, de nem ez volt a legértékesebb, hanem a kapura aggatott ki-
fúrt csontdarabka, amely már az őskori kalibák ereszén is ott himbáló-
zott a szélben, és az emberek hite szerint elűzte a gonoszt.
A faragott kapuzábé nem volt ugyan a legrégebbi (1946) , de jobb
híján ennek is örvendtem. A faragások egy életfát ábrázoltak, Grúzia
egyik ősi jelképével, a két fürt szőlővel. Megpróbáltam lerajzolni, va-

58
lahogy így nézett ki.
. . . . . . . . KÉP

Nikortsminda kolostor
Kiűzetés a Paradicsomból

A Nikortsminda kolostorban sok érdekes freskót láttam, a templom-

belső minden négyzetcentiméterét színes képek borították. A legjob-
ban a kiűzetés a paradicsomból tetszett. Ádám és Éva meztelenül me-
nekültek, csak egy árva lapi takarta ott elől azt a kis fokhagymagerez-
det. Az angyal égő karddal őrködött a bejárat előtt.
Nekem valahogy fordítva sült el, olyan érzésem támadt, hogy én
épp most érkeztem meg a paradicsomba. Grúziának a megismert része
az édenkert látszatát keltette.

Ambrolauri
A bor városa

Ezen a vidéken rengeteg szőlőst láttam, valóságos erdőket. Amed-

dig a szem ellátott mindenütt szőlőt termesztettek. Bizonyára egy bor-
termelő vidék kellős közepébe cseppentem. Ambrolauri főterén egy
emlékművet láttam, amit a mindenható BOR-nak emeltek. Gondolom,
nem ok nélkül, mert a grúz borok mindig is hiresek voltak. Lehetsé-
ges hogy a város az ambroziáról kapta a nevét, a görög istenek a nek-
tár mellett ezt fogyasztották a lakomáikon. Hogy aztán mi lehetett ez
az ambrozia azt még nem sikerült kiderítenem, lehet, hogy maga a bor,
vagy inkább a must.

Tsesi
Barakoni templom és szabadtéri múzeum

Tsesiben addig próbálkoztam rövidítéssel eljutni a templomhoz,

hogy valahogy lekeveredtem a folyóhoz és csak nagy kerülővel, tüs-
kén bokron átvágva jutottam csak el a templomhoz. Az építmény a szo-
kásos templom volt, ajtain szép faragásokkal, freskókkal, oltárakkal és
59
a domináns Szent György és a sárkány ábrázolással. Elvégre Grúziá-
ban vagyunk. A templom mellett egy feltűnően szelíd kaukázusi ju-
hászkutyával futottam össze, amitől kissé megijedtem, ugyanis az igen
nagy szelídséget nem a templom közelségével magyaráztam, inkább a
veszettséggel, aztán láttam hogy a szegény eb egyik lába végét nem-
régiben leamputálta valami csapda vagy kaptány. Már gyógyulgatott.
A kutya pedig itt a templomban lelt menedékre, azaz a papok lakásán.
Temető is csatlakozott a templomhoz, a maga elmaradhatatlan kite-
tovált sírköveivel és mauzóleumaival.
Visszafelé már egy tűrhető ösvényen araszolgattam a főút felé, ami-
kor egy elhagyatott falumúzeumra bukkantam. Egy valaha karbantar-
tott tanya romjai között polcokon és állványokon régi szerszámokat,
edényeket, boronákat és egyéb falusi eszközt csodálhattam meg. Be-
lépő nem volt.

Sori
Újabb lázadók

Eleinte az volt a célom, hogy megnézem Oszétiát, sajnos nem tud-

tam, hogy ez a tartomány is olyan barátságban van Grúziával mint a
kutya s a macska. Amióta orosz segédlettel kiváltak Grúziából, a hatá-
rok le vannak zárva, és se ki, se be.
Tehát ez a magyarázata a fölöttébb gyér forgalomnak. Igencsak fur-
csálltam, hogy óránként alig egy két autót látni. Gyaloglás közben
megcsodáltam a vidék gazdagságát, a meggy- és eperfák nem csak a
kertekben hanem az út szélén is nőttek, a mogyoróbokrok közönséges
gyomnövények módjára tenyésztek és mindenütt gazdag ültetvények,
szőlősök terültek el. Nemhiába támogatták az osszétokat a ruszkik, ér-
dekük volt hogy ezáltal gyengítsék Grúziát és megtömjék a zsebei-
ket. Amíg beértem Soriba kétszer is autót cseréltem, mindkét alkalom-
mal civil rendőrök és határőrök vettek fel, akiket csak akkor ismertem
fel amikor megláttam a fegyvereiket. Igy érkeztem meg Soriba, ahol
előbb bevásároltam, mert a konzervjeim igencsak megfogyatkoztak az
utóbbi időben. Egy boltban vettem zöldséget, barnakenyeret és sózott
disznóhúst, amiről még ma sem tudom eldönteni, hogy sonka volt-e
60
vagy szalonna. A disznót perzselés után egyszerűen négybe hasitották,
besózták és füstretették. Egy ilyen darabból vágattam magamnak egy
jó szeletet és istenesen megebédeltem a patakparton.
A faluban hiába kutattam régi házak és faragások után, csak a hő-
sök emlékművét találtam meg eléggé elhanyagolt állapotban. A világ-
háborúkban meghaltak vagy eltűntek arcát kis porcelánlemezekről ta-
nulmányozhatta az érdeklődő. Ebben a faluban láttam még egy érde-
kes kaput, amely vaskapu volt ugyan, de egy bronz Sztálin és egy ge-
rezd szőlő volt kiszegezve a bejáratra.

Egy barátságos rendőrnyomozó

Stoppolás közben találkoztam egy autóssal, aki már az első tízperc
után tudatta velem, hogy rendőr. Ebben a határ menti zónában csak
úgy nyüzsögtek a fegyveresek. Ez már a negyedik autó amely katona-
ságot, civil fegyvereseket vagy rendőröket szállított. Beszélgetés köz-
ben megtudtam, hogy az autósom Baghdatiba megy és hívott, tartsak
vele. Nem készültem ugyan Baghdatiba, egészen más irányban volt,
de hát miért is ne mennék? Gyerünk !
A rendőr százados kiválóan vezetett és még egy frontális összeüt-
közést is elkerült, amikor egy emberekkel megtömött autó teljes gáz-
zal nekünk jött egy erdőben. Centik választottak el a haláltól, és azt hi-
szem a másik autót is, mert alig tudtak megállni. Kis híja volt, hogy
a szakadékba nem zuhantak. Idegesen kiabálni kezdtem, hogy álljunk
meg és szedjük ráncba a fickókat, sőt tartóztassa le őket, hiszen rend-
őr ! Mire útitársam csak nevetett és lekicsinylően nyilatkozott a köz-
lekedési rendőrökről. Ő bűnügyi nyomozó-mondta, és kihúzta magát.
Ilyen kicsiségekkel nem foglalkozik. Őt csak a fegyverkereskedelem,
a prostitúció, a rablók üldözése és a drog érdekli. Az az igazi fogás.
Csak az jelent igazi élvezetet. A többi olyan mint a maszturbálás. Fog-
lalkozzanak az ilyesmivel a közlekedésiek.

61
 Baghdati
Itt lenne a második Baghdat?

A város amatőr régész és régiséggyűjtő rendőrkapitánya szerint aki-

vel a parancsnokságon megismerkedtem elmondta, hogy Baghdati va-
lószínűleg sumér település, és azok alapították akik megmenekültek
az akkád népirtásból. Azért nevezték Baghdatinak, hogy emlékeztesse
őket a másik Baghdatra.
A városban egy régi várromra épített kolostort leszámítva nem volt
semmi látnivaló, mert az eredeti Baghdatit Sairme mellett az erdőben
alapították, a lakosok csak annak romlása után költöztek ide. A néme-
tül kiválóan beszélő rendőrfőnök képeket mutatott egy gigantikus szo-
borról, amit ő fedezett fel a Sairme környéki hegyekben egy elfeledett
várossal egyetemben.
A fényképről sajnos elfelejtettem másolatot készíteni, de másnap
emlékezetből lerajzoltam. Igy nézett ki :

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . RAJZ SUMÉR

Vartsikhe
Némi romok egy templom és egy temető

Beszélgetés közben a rendőrfőnök sok fényképet mutatott régi ér-

mékről és könyveket lapozott fel a grúz királyok családfájáról. Ezután
autóba pattantunk, megnéztük a várromokra épült templomot, majd el-
mentünk Vartsikhe-be. Útközben többször is meg kellett kérdeznünk
az utat, hihetetlen, de még a rendőrfőnök sem tudta merre kell menni.
Mi történik, ha történetesen rablókat üldöznek?Akkor is meg kell kér-
dezni az utat?
Varsikhe-ben az egykoron erős várból csak némi kőrakásokat ta-
láltunk, de kárpótolt a közeli templom és temető, ahol igen érdekes
ufófejű sírköveket láttam.
A Tápiópiából hozatott térképem ezúttal is rendes várkastélyt jelölt,
és tessék itt egy rakás kő. Ez már a nemtudomhányadik eset, hogy egy
igazi vár reményében időt és fáradságot nem kímélve holmi romokat
62
keresek fel.

Vacsora a rendőrfőnökkel
Miután végeztünk a varsikhe-i romok és a kis templom megvizitá-
lásával, rendőrfőnök barátom meghívott vacsorázni az egyik útmenti
vendégfogadóba. Kinn az udvaron kerestünk magunknak helyet az
egyik nádból és sásból font kunyhócskában, ahol egy pislákoló vil-
lanykörte halvány fényénél ettük-ittuk tele magunkat.
Először két tál fehér sajtot hoztak, két tál salátával és két kosár ser-
penyőben sütött csádi kenyérrel. Hozzá körtelevet, vizet, sört és kólát.
Ez utóbbit a sofőr fogyasztotta. Az előétel után megérkezett a főétel
is : két tál saslik személyében, hozzá mártogatóssal (thremali) és egy
kancsó vörösbor. A saslikról itthon úgy tudják, hogy az egy nyársra
húzott hús-zöldség koalició. Hát nem az volt. Ehelyett darabolt cson-
tos sült marhahúst és egy tál belsőséget szolgáltak fel. Minden falatot
a savanykás mártásba kellett mártani fogyasztás előtt. Étkezés közben
a rendőrfőnökkel újra belebonyolódtunk a történelem boncolgatásá-
ba, hogy folyton németül beszélgettünk és szegény sofőr eléggé unta
magát. Csak a zenészek hallgatásában lelhetett örömet, mert a szom-
széd kunyhóban egy egész zenekar szórakoztatta az ünneplőket. Volt
egy dobos, egy harmonikás, egy tandúri pandúri kobzos és egy fuvo-
lás. Minél többet ittak, annál hangosabb és vadabb lett a zene. A do-
bosnak majd leszakadt a keze, annyit püfölte a dobját.
Vendégeskedés közben megtanultam jó pohárköszöntőket mondani,
ami nélkül nem lehet, nem szabad inni. Először ittunk a magyar-grúz
barátságra, aztán az ősökre ürítettük a poharat, a szerencsés találko-
zásra, a munkára, a családra, majd az utódokra, és mindnyájunk egész-
ségére. Addig addig, hogy a végén alig tudtam beszállni a kocsiba, s
amikor hazamentünk a rendőrfőnök lakására, nem sokat tudtam be-
szélgetni a feleségével, gyorsan le kellett feküdnöm.

63
 Egyet mást a grúz nőkről
Európában mindig is jó hírük volt a grúz nőknek, egyrészt legen-
dás szépségük miatt, másrészt mert nagyon háziasak és igazán tud-
ják a módját, hogyan fogják össze a családokat. Utazásaim alatt csupa
szépen fejlett, húsos, bögyös, dolgos kezű nőt láttam. Nyoma se volt
nyápic, hitvány gosztáticsirke típusú fehérnépnek. Igaz, hogy 4o fölött
a grúz nők kezdnek elterebélyesedni, de hát ezt kiegyensúlyozza a jó
konyhától és a sok sörtől felhízott férfiemberek pocakja.
A nők arcát nézve nagyon sok szép, eredeti vonásokkal rendelkező
típust figyelhettem meg, főleg a hegyi falvakban ahol nem volt idejük
az oroszokkal keveredni. Az örmény nőkhöz hasonlóan a nagy sötét
szem, a szépen metszett száj és orr volt az amelyen hosszasan elidő-
zött a kíváncsi tekintet. A legszebbek mégis akkor voltak, amikor fel-
öltötték nemzeti viseletüket,
Csak ekkor látszott igazán, mennyire büszkék fajtájukra és orszá-
gukra.

Sairme
Terepjáróval az elveszett város felé

Másnap egy teletömött teherautóval elindultunk Sairmebe megke-

resni az elveszett várost. A rendőrfőnök elfoglaltságai miatt nem tu-
dott velem tartani, de mellémadta két legjobb emberét akik ismerték
a terepet.
Sairme hegyi városka arról nevezetes, hogy gyógyvizek, borvizek
és jóízű forrásai miatt egész üdülőtelepet és gyógyászati központot
építettek fel a hegy tetejére.
Az odavezető rendkívül rázós és kacskaringós utat érdemes elvisel-
ni a gyógyvizek miatt, de a kilátás és főleg az elveszett város minden
fáradságot megér.
Errefelé csak naponta kétszer járnak az autóbuszok, azok is vagy
betegeket szállítanak vagy helybélieket. A telep hires még a német ka-
tonák síremlékéről, ugyanis a második világháború idején annyira el-

64
maradott volt a vidék, hogy német hadifoglyokkal kellet utat csinál-
tatni, robbantatni a sziklába. A hegylakók addig csak gyalogszerrel
és öszvérrel közlekedtek a keskeny ösvényeken. Nem tudom a német
katonák miatt vagy sem, a gyógyközpontot ma is Kurort-nak hívják
a grúzok. A településen a lerobbant kommunista borvízgyárakon és
üzemeken kívül rengeteg hotel, panzió várta a vendégeket, igaz hogy
ezek szolgáltatásai befektető hiányában még mindig a 2o évvel ezelőt-
ti színvonalon mozogtak. Voltam a piacon is, ahol minden elképzelhe-
tő ennivalót, élő állatokat, fűszereket, zöldségeket és háztartási eszkö-
zöket árultak a helybéliek. Egy sátorban hevenyészett falatozóban ha-
ricskát ettem darált hússal és hagymával. Az ételt grecsikának hívták
grúzul, oroszul kásá. Az ebédet a rendőrfőnök által mellémadott nyo-
mozó fizette.
Étkezés után autót cseréltünk és egy kopott Lada Nivával vágtunk
neki a hegynek, amíg volt út a tanyák közt, majd amikor ezek elmarad-
tak addig mentünk ameddig az autó bírta. Ezután csak gyalog kapasz-
kodtunk egyre magasabbra, míg az őserdőből előtűntek ez első kövek,
házhelyek, falmaradványok. Valaha az egész hegyen város volt, a vé-
gén már nem győztem számolni a házromokat. A keresgélést megne-
hezítette a kövekre nőtt moha, a dús növényzet, a tüske és csalán, de
még így is sikerült egy pár igazán érdekességet látni. Volt egy áldozó-
medence, amiben talán a vért foghatták fel, aztán egy félig kettéfűré-
szelt kő és három vésett kő, az egyiken egy szép madárral.
A nyomozó elmondása szerint az elveszett várost igen kevesen is-
merik, archeológiai ásatásokat egyáltalán nem folytattak de, hogy a
város tényleg sumér alapítás lenne az még a jövőbeli kutatások fogják
bizonyítani vagy cáfolni.
A hatalmas sziklafalba vésett alakhoz időhiány miatt nem tudtunk
elmenni, ugyanis ez helikoptert igényelt volna, vagy legalábbis lovak-
kal, sátrakkal, tábori felszereléssel ellátott expedíciót.

65
 Sachkere
Látogatóban egy grúz költőnél

Tápiópiában kiadott térképem szerint itt Sachkere-ben csodás vár

várja az utazókat. Ehelyett egy kőomladékot láttam a város fölötti he-
gyen, ráadásul olyan messze, hogy beesteledett volna míg feljutok. Ez
már többször megtörtént, hogy semmitmondó romokért értékes időt
veszítettem el, inkább lemondtam a mászkálásról. Lássuk ehelyett mit
ad a város?
Egy öregembertől megtudtam, hogy Sachkereben falumúzeum van.
Ez is valami. Hosszas kérdezősködés után odataláltam, és a látvány
megérte a fáradságot. Egy telken Akaki Tzereteli költő 1834-ben épí-
tett szülőháza pompázott teljes épségben. Családjáról annyit kell tud-
ni, hogy igen művelt nemesek voltak és sok írástudót adtak az ország-
nak. Birtokaik ezen a vidéken terültek el, tchorvilai családi kastélyuk-
ból sajna csak egy fal maradt meg amelyen a hálás utókor egy táblát
helyezett el.
Akaki Tzereteli megbecsült költője a grúz irodalomnak, műveit
igen kedvelik, köztük a Suliko nevű versét megzenésítették és kül-
földön is ismerik.
A Tzareteli birtokra könnyű volt bejutni mert más látogatók is vol-
tak és a gondnok kinyitotta a székely kapuhoz hasonló nagy fakaput. A
hatalmas kúria különlegessége nem az építészeti stílusban vagy a be-
rendezésben nyilvánult meg, hanem a kémények díszítéseben. A ház
mind a négy kéménye sakkos figurában végződött. Nem véletlenül,
mert Tzarateli apja nagy játékos volt. Nekem különösen a Ló tetszett.
A telken voltak még régi gazdasági épületek, gabonatárolók, egy
régi fa lakóház és egy családi kápolna. Itt Sachkereben végre megta-
láltam mindazt amit eddig kerestem : a régi világ faépületeit amelyeket
kiszorított és megsemmisített a szovjet mintájú „civilizáció”.

Vonatozom
A Tzereteli ház után még megnéztem egy két épületet a városban,
aztán rohantam a vonatállomásra. Útközben benéztem egy pékségbe

66
újdonságokat látni és tanulni, ahol a mester érdeklődésemet egy lapos
kenyérrel honorálta.
Hihetetlen olcsón jegyet váltottam és máris egy őskori fapados vo-
naton találtam magam. Minden fából volt, az ajtó, az ablak, a padok.
Ha a vonatoknak családfát kellene állítani akkor bizonyára ez a öreg,
piszkos, kopott vonat minden vonatok ősapja lehetne.
Jóleső érzéssel heverésztem az iskolapadokhoz hasonló üléseken
és felidéztem gyermekkorom boldogságos utazásait, szenzációszám-
ba menő vonatozásait a hasonló fapados vonatokon, amelyeket néha
gőzmozdony vontatott.
Zestaponiban megéjszakáztam az állomás kövén és reggel felültem
egy Goriba tartó vonatra amely egy kicsit modernebb volt, de csak
annyiból, hogy műanyag üléseken ülhettünk.

Az őskeresztények földjén
Kevesen tudják, hogy Grúziában nem csak a kultúrának, az írásnak
van történelme, hanem a vallásnak is. Miután a grúzok 334-ben felvet-
ték a kereszténységet és államvallássá tették azt, kb. 337 -ben már sa-
ját írásuk is volt. Ám ez a kereszténység sem Róma sem Bizánc felé
nem nyitott kaput. Az új hit a hitterítő Szent Nino segítségével terjedt
és Szíriához és Kappadókiához kapcsolódott. A grúz egyház évszázad-
okon át az antiochiai patriarchátushoz tartozott.
Utazásom alatt többször is megkérdezték az emberek, hogy keresz-
tény vagyok -e. Ezen nem csodálkoztam túlságosan, mert Grúziában
úgy tudják, hogy Európában istentelen pogányok a népek. Ha jól meg-
vizsgáljuk, akkor nagyon nem rugaszkodtak el a valóságtól, mert a
művelt és civilizált Európában a feje tetejére van minden állítva : a ho-
mokosok habzó szájjal jogokért ordítanak, cukrászdákban nyíltan áru-
sítják a drogot, a bíróságon annak van igaza akinek több pénze van,
a papság bort iszik és vizet prédikál (Schluckt Gold und redet Blech-
aranyat nyel és bádogot beszél) , a tévében minden mozaik nélkül te-
kerik egymást az emberek, minden és mindenki megvásárolható, és az
olyan erények mint tisztesség, becsület, hűség, hazaszeretet a szőnyeg

67
alá vannak seperve. Rablógazdálkodás folyik egy modern rabszolga-
tartó társadalomban, ahol minden megadóztatnak és egy nap talán még
a levegőért is kell fizetni.

Árusok a vonaton
Vonatozás közben mozgó árusokra lettem figyelmes akik a vonatot
második otthonuknak használták, ugyanis többet voltak a szerelvényen
mint odahaza. Nemhiába, mert az mindennapi betevőt a vonaton ke-
resték meg. Árultak itt mindenfélét, ételt, italt, fagylaltot, zoknit, író-
szert, orvosságot, táskát, bicskát és minden olyan hasznos dolgot ami-
re az utasembernek szüksége lehet. Még a legtömöttebb utassorokon
is átfurakodtak és nagy hangon reklámozták termékeiket.
- Puri, puri ! Kenyeret vegyenek ! Itt a friss kenyér !

Gori
Sztálin városa

A városban igen sok látnivaló mellett -többek között Sztálin háza -

engem elsősorban a várkastély érdekelt, amit igen könnyű volt megta-
lálni, mert valósággal rátelepedett a város fölötti hegyre. Már messziről
hirdette az egykori grúz hercegek és királyok erejét és hatalmát, hiszen
még romjaiban is igen impozáns jelenség volt. A városgazdálkozás és
a műemlékvédelem nem sokat gatyázott Goriban, ugyanis egykettőre
utat építettek a várhoz, a turistaösvényeket lekövezték, padokat, virág-
ágyásokat telepítettek és rendbeszedték az omladozó falakat. Sőt még
új várkaput is ácsoltattak. A nagy rend és tisztaság után borsos belépő-
re számítottam, de a bejáratnál nem volt senki, szabadon bemehettem.
A hatalmas várterületen egyetlen épület sem állt, de élvezetes látványt
nyújtottak a falak és a többszintes erődrendszer ahová a tüskéken és a
bozóton át keresztültörtettem. Tekervényes és nehéz nehéz utam bősé-
gesen megtérült, mert visszafelé egy régi érmét leltem a földön. Még
csak nem is kellett turkálni a bicska hegyével. Csak úgy hevert ott,
mint egy darab kő. Persze csak egy kopott bronzpénz volt halvány
68
írással, de ennek is örvendeztem. Mi lenne ha itt áskálódni kezdnék,
bizonyára sok más egyebet is rejt a törmelék és a föld.

Sfinta Maria manastir

Barátpapok között

Várlátogatás után a közeli Sfinta Maria manastir lakóival igen jó

barátságba kerültem. Többek között megismerkedtem az apáttal, aki
a templomfreskók mutogatása után meghívott ebédre. Egy kis szobá-
ba vonultunk el a világ elől, s míg odakint a templom előtt és a temp-
lom udvarán sorba álltak az emberek mindenféle ügyes bajos dolgaik-
kal, én nyugodtan megebédeltem. Feketébe öltözött barátpapok szol-
gálták fel az ennivalót és az italt. Hihetetlen, de itthoni ízű pityókato-
kányt ettem uborka és paradicsomsalátával, mellé fekete kenyeret fa-
latoztam. Az apát nem ebédelt velem, de grúz szokás szerint odatele-
pedett az asztalom mellé, töltötte a bort és beszélgettünk. Az eszme-
cserébe két másik vallási vezető is beleelegyedett. Egy fiatalabb, aki
tudott pár szót magyarul és egy öregebb aki valahová kiment és egy
14 éves fiúval tértvissza. Valami inasféle lehetett a kolostorban. Grúz
vagy orosz helyett tiszta magyar nyelven szólt hozzám. Ezt aztán a
meglepetés !A fiú elmondta, hogy van egy magyarságkutató nagynén-
je Tbilisiben, tőle tanult magyarul.
Távozáskor az apát megáldott és úgy váltunk el mint akik nem csak
jó barátok, hanem családtagok módjára csókolják meg egymást, mie-
lőtt szerencsés utat vagy boldog viszontlátást kívánnának egymásnak.
A kolostor látogatói között láttam három muzulmán törököt, két fér-
fit és egy kendős nőt. Imádkoztak.

Egy magyar veterán

Goriban minibuszra szálltam, hogy eljussak az Ateni Sioni temp-
lomhoz, amikor a matruska egy kissé megürült és a sofőr megkér-
dezte, hogy ki vagyok. Mondom, hogy vengerszki piszátyel. Alig ej-
tettem ki ezeket a szavakat, a sofőr tiszta magyarsággal elkezdett da-
69
rálni : -Szervusz kislány, hogy vagy? Hol van a nagymama?Szereted
a táncot?. . és így tovább. Egykiszolgált szovjet katonával találkoz-
tam, aki Cegléden katonáskodott a kommunista időkben. Három év
alatt úgy ahogy megtanult magyarul és megszerette Magyarországot.
Időközben lejárt a hidegháború, és miután hazatért Grúziába elkezdett
buszsofőrködni. Magyarral azóta sem találkozott. Én voltam az első.

Ateni Sioni temploma

Patara a zöld keritések faluja

A templomhoz menet érintettem Patara falut is amely az összes fal-

vak közül azzal rítt ki, hogy minden egyes kerítését, kapuját egyfor-
ma világoszöldre mázolták. Valahogy az az érzésem támadt, hogy itt
ebben a faluban lakik az a tehenészlegény akinek egyszer zöldre fes-
tették a lovát. Most meg bosszúból zöldezi be a kapukat, kerítéséket.
Esetleg a lakosok színvakságban szenvednek?
Az Ateni Sioni egyszerű terméskőből rakott temploma a VII század
első felében építették, de a X században átépítették. Legalábbis ezt bo-
goztam ki az épület falán elhelyezett grúz-orosz nyelvű táblácska szö-
vegéből. A templom maga egy meredek vízparton található, már mes�-
sziről látszik az útról. Fényképezni sajnos itt se tudtam az állványok
miatt, de kárpótlást nyertem egy
kereszteléssel. Odaérkezésemkor egy nagyszakállú pap egy csecse-
mőt keresztelt a nagy kádban, amit az emberpalánta hangos orditásal
nyugtázott. A templom bejáratánál láttam két szép szarvast domborod-
ni a falon.

Egy Sztálinrajongó suszternél

Amikor másodszor voltam Goriban, bóklászás közben elvetődtem
egy suszterájba, ahol egy öreg mester buzgón kalapálta a lábbelik tal-
pát. A kicsi műhely ki volt tapétázva Sztálin atyuska képeivel, egykori
újságkivágásokkal, második világháborús propagandaanyaggal és kü-
lönféle plakátokkal. Ezek szerint a generalisszimusz egyik nagy tisz-
70
telőjére bukkantam. Szóba elegyedtem az öreggel aki rendkívül büsz-
kén kezdte magyarázni Sztálin hőstetteit, többek között azt ecsetelte,
hogy milyen jó, hogy volt egy Sztálin atyuska, mert megállította a fa-
sisztákat, és nem csak megállította, de még fenéken is billentette őket.
Nélküle még mindig fasizmus uralkodna a világon és az emberek sár-
ga csillag nélkül járhatnának közgázra.

Peace corposok
Az állomáson egy csapat ” piss korpossal” futottam össze, akik azt
hitték, hogy otthon vannak USraelben és angolul próbáltak értekezni
a jegyadó kisasszonnyal. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan or-
szágban ahol magam is tolmácsra szorulok tolmácsolnom kell valaki-
nek. Szerencsére csak annyit kellett elmagyaráznom, hogy a reggeli
vonat hánykor indul. Egy kicsit unom már ezeket a korposokat. Min-
denütt ott vannak és karitatív tevékenység leple alatt kémkednek. Köz-
ben semmi okosat nem csinálnak, nem tanulják meg az illető ország
nyelvét, nem foglalkoznak népművészettel, zenével vagy konyhamű-
vészettel, csak írogatják a jelentéseiket, pl. hogy hol vannak a víztarta-
lékok, a források, a só vagy egyéb hasznos terület, aztán egy nap arra
ébredünk, hogy mindenünket elszedik az amerókusok.

Mtsckheta
Egy kimondhatatlan nevű város

Mtsckhetába egy olyan döcögő vonattal érkeztem amelynek nem

voltak ablakai. A csomagokat az ablakok helyén adogatták be vagy ki.
Az egyik állomáson megfigyeltem, hogy több mint 2oo széket rakod-
tak ki, máshol pedig egész hegyet építettek a vonatból kidobált dobo-
zokból. Bizonyára ruhanemű volt bennük.
Az állomáson majdnem lerágtak a kutyák, csak egy idős asszony-
nak köszönhettem, hogy nem szagattak meg. Szürkületi este volt ami-
kor nekivágtam felfedezni a várost. Félúton felszedett egy járőrkocsi,
de ahelyett hogy bevittek volna az őrsre, elvittek kocsikázni és meg-
71
mutatták a városi látnivalókat : a Szveti crovali katedrálist, a Zsenszkij
manasztirt, a Shio Mghvime katedrálist és Brebis Tsikhe-t, a várat és
a Szamtavro kolostort.
A XVI-XVII századi eredetű kerekbástyás fallal védett kolostor az
utcai lámpai világításban is nagy hatással volt rám, különösen a XI
századi szerzetesi főtemplom, már amennyit látni engedtek a falak.
Gyors bevásárlás és még gyorsabb vacsora után éjszakai alvóhely után
néztem, de kevés eredmény koronázta fáradozásaimat. Jobb híján a
kolostorral szemben felállított szuveníres asztalok alatt voltam kény-
telen meghúzódni. Egész este és éjjel nagy volt a jövés menés, de en-
gem a szúnyogokon, a nagyokat koppanó hatalmas bogarakon és a kó-
bor kutyákon kívül senki emberfia nem zavart álmomban. A kutyák se
rossz szándékkal jöttek, csak barátkozni akartak és ennivalót kunye-
ráltak. Az egyik eb be akart feküdni mellém a hálózsákba, alig tudtam
elhajtani.
Reggel egészen más látványt nyújtott a kolostorerőd, ahová csak
azután léphettem miután megfizettem a belépőt. Nem a szerzetesek-
nek, hanem a kapu előtt üldögélő koldusasszonyoknak, ugyanis a hívő
kötelessége az adakozás.
Az épületek megcsodálása után egy rovásírásos korsó ragadta meg
a figyelmemet. Hasonló volt mint az erzurumi, csak ennek nem pecsét
volt az oldalán, hanem karcolás. Ez a felirat volt :
.........................................................
A városi látványosságok megtekintése után elindultam ki a telepü-
lésről, hogy jobban szemügyre vegyem a tegnap este látott várromo-
kat. Alighogy elindultam ismét jött egy rendőrautó-biztosan a tegnap
esti kollégák beszéltek rólam-és elvitt a város végére.
Az erőd falai aránylag jó állapotban voltak, belsejéből nem láttam
semmit mert a lakosok bezárkóztak a vastag tölgyfa kapu mögé, de a
lobogó grúz keresztes zászló büszkén hirdette, hogy állami hivatalno-
kok vigyáznak a romokra.

72
 A grúz hieroglifákat bizony tanulni kell
Mielőtt valaki Grúziába menne nem árt, ha tud egy kicsit írni ol-
vasni grúzul, mert nem csak a latin betűs, de még a cirill betűs ki-
írás is hiányzik a közhasználatból. A helyzet rosszabb mint Japánban,
mert ott legalább ki volt írva ez az angolul, és a buszok menetrendjét
is kifüggesztették latin átírással, de Grúziában senki se törődött ilyen
apróságokkal. Elvégre igazuk van : ha valaki odamegy, tanuljon meg
legalább olvasni. És legyen büszke arra, hogy a grúzoknak saját írá-
suk van és mindmáig használják. Nálunk bezzeg a „keresztes viperák”
tűzzel vassal irtották a rovást és ránkerőszakolták a tökéletlen latint,
amivel eleinte semmit se lehetett magyarul írni. Igy lett a püspökből
pispec, de érdemes megnézni a pápai tizedjegyzékek nyilvántartásai-
ban szereplő székely falvak kicsavart, értelmetlen neveit.
Gyorstalpalón elkezdtem tanulni a grúz ábécét, hogy el tudjam ol-
vasni a buszokra kitett menetrendet, mert elegem lett a kérdezősködé-
sekből :
- Tessék mondani, hová megy ez a busz, legyen szíves olvassa el. .
Szpázsálusztá. . Szpászivá. . . . és így tovább. Nos akkor vágjunk bele
a grúz írásba.
......................................................
...........................

Ananuri
A zöld tavak temploma

Ananuriba gyalog és autóstoppal mentem és keményen megizzad-

tam a nehéz sziklás terepen. Egyfelől a cipekedés másrészt a zötykö-
lődés készített ki.
A Mtckhetából északra húzódó hadiút mentén a feudális korban na-
gyon sok véd mű és erőd épült, ezek közül a legfontosabb a XVI-
XVIII században épített Ananuri vára volt a legfontsabb. A várban volt
az Erisztavi család főhadiszállása és a hercegi család 1oo év alatt foly-
ton csak erősítette a sasfészket, a tömör falak közé foglalt székesegy-

73
házakat amelyek a grúz építészet kiemelkedő alkotásai.
A vár teljes épségében fennmaradt, nem győztem gyönyörködni a
diszekben és faragásokban. Újra és újra végigjártam a templomokat, a
bástyákat, a termeket és a pincéket.
Rengeteg grúz turistával találkoztam akik Tbilisiből jöttek ki bu-
szokkal. Szuvenírárusok is tanyáztak a közelben, akik méregdrágán
próbálták elsózni kötött zoknijaikat és egyéb házi termékeiket. A vár-
ból csodálatos kilátás nyílt a környező erdős hegyekre és a zöld vízre
amely körbeölelte az erődöt.

Tblisi
Végre a grúz fővárosban

Tblisibe megérkezve elbúcsúztam az autóstól aki elhozott idáig és

első utam ismét a piacra vezetett. Ez már rossz szokás nálam amiről
nem birok leszokni
A város utcáin járkálva olyan érzésem támadt mintha otthon len-
nék, mert Tblisit Kolozsvárból, Vásárhelyből és Bukarestből mixel-
ték össze.
Sok hányódás után eljutottam a metróállomásra ahol jegyet akartam
váltani, ehelyett kis narancsszínű műanyag korongokat nyomtak a ke-
zembe. Ezeket kellett bedobni a lyukon és a vécésnénihez hasonló el-
lenőr beengedett a kisajtón.
A földalatti szerelvény aránylag tiszta volt és kényelmes, még nem
támadták meg a falfirkászok. Az eligazodást segítette a falitérkép, az
alig 3 vonalon ha akartam volna se tudtam eltévedni. Bezzeg Tókióban
13 vonal közül válogathattam, hogy később a labirintusukba belebo-
gozódjam.

Ninotsminda kolostor
Amikor Szent Nino segítségével megalakult a keresztény grúz egy-
ház, a kis püspökségek egyesítésére az V században megépítették a
Sagarejo síkságon emelkedő székesegyházat. A kappadókiai szárma-
74
zású szerzetesnő tiszteletére emelt templom a környék egyik legna-
gyobb kultuszhelyévé nőtte ki magát. A kolostorhoz kapcsolódó szé-
kesegyházat és palotaegyüttest az évszázadok alatt többször is átépí-
tették és az épületegyüttes minden háborút átvészelt mígnem egy ha-
talmas földrengés 1823- ban majdnem elpusztította. Én már ilyen ro-
mos állapotban tekinthettem meg, de így is lenyűgözött hatalmas mé-
reteivel. A romok között némi újjáépítési próbálkozásokat láttam, a
restaurálást állítólag gazdag támogatók mellett az állam is finanszí-
rozza. Talán 1o év múlva újra régi pompájában csodálhatjuk meg ezt
a szent helyet.
A kolostor melletti faluban annyi eperfa nőtt, hogy nem győztem la-
komázni a hatalmas nagyszemű fekete eperből. Más gyümölcs is akadt
bőven, látszott, hogy az isten jókedvében teremtette ezt a vidéket.

Sagarejo
Utashiány miatt nem járnak a vonatok

Komoly bajba kerültem, mert errefelé kivették a vonatokat és a vér-

szegény forgalom miatt nem tudtam folytatni utamat kelet felé. A hely-
béliek a vonat hiányát a túlontúl kevés utassal magyarázták. Na per-
sze, ha mindenki elvándorol innen, akkor nem sokan fogják használni
a vonatot. Ezért aztán az a vágyam hogy ezt a vidéket vonattal járjam
be, nem tudott beteljesedni. Az autós buszos utazás változata sem járt
sikerrel, annyira gyenge volt a forgalom. Gyalogosan nekivágni en-
nek az elhagyatott vidéknek fájós lábam miatt nem mertem. Ha ismét
megdagadok, ki fog segíteni, hiszen még autó sincs amivel kórházba
vigyenek. A lakosok szerint erre egyetlen orvosság van : nem szabad
megbetegedni.

A pizza és a kóla betört Grúziába

A többi globalizációs szeméthez hasonlóan a szalonnás-paradicso-
mos -sajtos lepény és a barna cukrosvíz Grúziában is megvetette a lá-
bát. Felfoghatatlan, hogy az emberek miért harapnak rá erre a bűz-
75
lő csalira, ahelyett hogy a saját ételféleségeiket fogyasztanák. Leg-
alább az nem hizlal és a vodka se olyan egészségtelen mint a cuk-
ros víz. A helyzet olyan mint nálunk, amikor a városban megnyílt az
első pizdéria. Az emberek verték le egymást, hogy a filmekben látott,
reklámokban agyondicsért csodaételekhez jussanak. A pizda egyfajta
státuszszimbólum lett. A régifajta szalonnás-kolbászos embert már le-
nézték, ha nem evett ilyen lepényételt és nem ivott barna cukros vizet.

Egy juhászétel a Kaukázusból

A tévé előtt felnőtt, barna cukros vizen, krumpliszirmon, fasírthú-
son nevelkedett zseléshajú nejlongenerációnak valószínűleg nem fog
tetszeni az alábbi recept, sőt a finnyásabbaknak azt ajánlom : kössenek
szalvétát, ám a kalandor kedvű és izgalmas ízekre váró ínyenceket szí-
vesen látom.
1. lépés : Először is vegyünk egy birkát, öljük le, fogjuk fel a vérét,
nyúzzuk meg, belezzük ki és különös figyelmet szentelve a művelet-
nek tisztítsuk meg a gyomorzsákját.
2. lépés : Vágjuk fel az állat húsát apró darabokra a belsőségekkel
együtt és töltsük be a gyomorba.
3. lépés : Öntsünk vizet és vért a keverékhez, sózzuk meg, borsoz-
zuk meg és izésítsük zöldfűszerekkel.
4. lépés : Kössük be a zsákot, tegyük egy kövekkel kibélelt gödörbe,
borítsuk be kövekkel és rakjunk tüzet föléje.
1-2 óra tüzelés után az étel kész.

Orosz borembargó
A kommunista időkben Grúzia borait mindenütt ismerték és szíve-
sen fogyasztották a szovjet mintára berendezett világban. Aztán vál-
toztak az idők, 1993-ban Grúzia hátat fordított a Nagy Testvérnek és
véres polgárháború után kivívta a függetlenségét. Ezért a függetlensé-
gért kemény árat kellett fizetni ugyan, de nem is Oszétia vagy Abházia

76
elvesztése jelentette a legnagyobb csapást, hanem az orosz borembar-
gó. Addig Oroszország összes üzletében a grúz borok élveztek elsőbb-
séget más borokkal szemben, sőt a grúz borok külön részleget foglal-
tak el, de a Szovjetúnióból való kiszakadást az oroszok nem vették
jónéven és a bortilalommal, a szeparatista tartományok pártfogásával
verték le a grúzokon. Ma már alig találkozni grúz borral Oroszország-
ban, ha van is az is csempészáru. Ehelyett moldáv borokkkal csillapít-
hatják a szomjukat a borbarátok, akik végtelen szomorúságukra kény-
telenek beérni kevésbé jó nedűvel.

Marsutkával
Grúziában az ütött kopott minibuszokat marsutkának nevezik, ez
olyan mint Törökországban a dolmus, állandóan tömve, dugva van
emberekkel és csomagokkal. A vezetők addig keringenek járműveik-
kel a városban amíg az megtelik utassal, és minden utcasarkon rádu-
dálnak a járókelőkre. Ez nem fenyegetés vagy erőfitogtatás, csupán
jelzik a gyalogosnak : -Vigyázz !Itt jövök. Nem akarsz felszállni?
Jegy és jegyszedő nincs, a pénzt az emberek egymásnak adogat-
va juttatják el a vezetőhöz, más esetben pedig leszállásnál fizetnek.
És senki se csal, se az utasok, se a vezető. Nagy az egyetértés az uta-
sok és a fuvarozó között, mindenki szépen beszél egymással, senki se
gyurakodik, és nem zsörtölődik, ha valakinek nagy csomagja van. A
templomok, manastirek előtt pedig mindenki egyszerre veti a keresz-
tet. A vezető is.
Erény !

Kazettás-videós világ
Ahogy már írtam az elején, ebben az országban kissé nagy a tech-
nikai lemaradás, de ezt pótolja a lelki nagyság amiben Usrael és Nyu-
gat Európa egészen a béka segge alá került és lenne bepótolnivalója.
Grúziában még azt a világot élik mint mi 2o évvel ezelőtt. Nagy divat

77
a kazettafon, a videó és a félkarú bandita. Cd lejátszót és modern nyu-
gati zeneberendezéseket csak a gazdagok birtokolnak. Azokból pedig
kevés van. Jobb is, mert minél nagyobb a gazdagság, annál több az új-
gazdag sznob, annál jobban tűnik el a középréteg, és annál több lesz a
szegényember. Lám nálunk a társadalom három kasztja, vagyis a nél-
külöző vékony szegény réteg, a jól éldegélő vastagocska középréteg és
az ugyancsak vékony gazdag réteg között felborult az egyensúly. Ma
csak szegények és gazdagok vannak, de sajnos több a szegény mint a
gazdag, mivelhogy a középréteg elvesztette a státusát.

Gurjani
A Kvela Cminda kolostor

Közvetlenül az azeri határ mellett erdőn mezőn keresztül elzarán-

dokoltam a Kvela Cminda kolostorba, hogy kelet grúziai utazásomra
pontot tegyek és megnyugvásra leljek az erdei kolostorban. A Gurjani
szomszédságában található sűrű rengetegbe bújtatott Mindenszentek
kolostorát Mária Elszenderedésének tiszteletére emelték a VIII szá-
zadban. Ez a sérületlen a XV századi javítások után is rendkívül meg-
kapó épület nem diszeinek gazdagságával nyűgözött le, hanem puri-
tán nagyvonalúságával.
Az erdei ösvény bejáratánál egy szerzetessel találkoztam aki a kapus
szerepét játszotta és egy fekete macskával éldegélt. Aztán kis idő múl-
va feltűnt a templom és két lakója : az apát és egy segédszerzetes. En�-
nyi volt a kolostor személyzete. Visszafelé a kapustól vizet kértem, aki
amikor meglátta újra hólyagosra sült lábamat kenőcsöt is adott aján-
dékba. Még volt egy utolsó húskonzervem, azt kínáltam viszonzásul,
de a szerzetes nem akarta elfogadni, mondván, hogy vegetáriánusok és
nem ehetnek húst. A döglesztő melegben a pap fekete ruhát és baga-
riacsizmát viselt, én pedig majd megsültem röviding -rövidnardágban.
Ebből megtanultam, hogy az arabokhoz hasonlóan a legjobb felöltöz-
ködni a nagy melegben.

78
 Kashuri
Részeg ember a szállásadóm

Kashuriba éjnek idején érkeztem egy tblisii szupervonattal és mi-

után az állomás épületében sehol sem kaptam helyet, jobbnak láttam
a városban keresni éjjeli szállást. Egy parkban letáboroztam a pad-
ra, de annyira rossz volt a fekvés, hogy hálózsákostól áthurcolkodtam
egy kiszáradt szokókút medencéjébe. Itt botlott belém lefekvés köz-
ben egy részeg ember, akit két ugyancsak becsípett nő kikísérgetett.
A részeg nem hagyta, hogy a kövön aludjak, s erőnek erejével haza-
cipelt. A két nőt elzavarta és alig pár perc séta után megérkeztünk egy
elég rendes házba. Bennt annál nagyobb volt a rendetlenség. Minden-
felé részeg férfiak aludtak, az ágyakban, a földre vetett matracokon
és a padokon. Az asztalokon ételmaradék büdösödött, boros és sörös-
üvegek hevertek és minden szobában nagy volt a felfordulás. De lát-
tam könyveket, és ez megvigasztalt. Úgy látszik ez egy legényszállás.
A részeg ember az egyik földre vetett ágyhoz vezetett, majd in-
tett hogy lepihenhetek. Frissen vasalt párna és lepedő volt a paplan
alatt. Teljességgel érthetetlen ! Züllött környezetben luxuscikkek. Ha-
mar álomba merültem, az utolsó amit éreztem a vendéglátóm keze volt
amint betakart.
Reggel vérmes szemekkel néztem össze a lakókkal lakókkal, azok
hasonlóképpen bámultak vissza. Beszélgetni kezdtünk és elmondták,
hogy mindnyájan mesteremberek, akik a városban dolgoznak valami-
lyen építkezésen. A lakást bérlik és egymás hegyén hátán élnek. Ré-
szeg ember vendéglátóm reggelre kijózanodott és hívott reggelizni, de
én már nem bírtam magammal, muszáj volt útrakeljek, hogy már kora
reggel megkezdjem a környék feltérképezését és a várak vagy egyéb
látnivalók után kutassak.
Khassuriban szétnéztem a piacon ahol az élő baromfitól a kályháig
mindent árultak az égvilágon. Jól megrakodtam ennivalóval, még két
kazettát is tudtam vásárolni hagyományos grúz zenével. Majd megvá-
lik otthon, hogy milyenek.

79
 Surami
Az emberek azt beszélték, hogy a környéken szép vár van, ezért már
reggel korán elindultam megkeresni. Várakozásaimban nem csalód-
tam, mert egy gyönyörűséges vár és egy régi templom örvendeztetett
meg a kimerítő és hosszas gyaloglás után.
Bár idáig nagyon sok várat láttam, a puszta köveknek, a várfalaknak
éppúgy tudtam örvendeni mint legelőször, amikor várat láttam. Sajnos
ebben a várban sem volt ép szoba vagy terem, az ellenség mindent föl-
dig rombolt, csak a falak és a bástyák maradványai kínálták magukat
a kamerámnak.

Borgiomi
A grúz Homoród

Grúziai tartózkodásom idején igen sok Borgiomi ásványvizet fo-

gyasztottam, végül annyira megkedveltem az izét, hogy kíváncsi lettem,
hol terem ez a csodálatos ásványvíz. Így kerültem Borgiomiba. A vá-
rosban hatalmas üdülőtelepek, szanatóriumok és ásványvízpalackozó
cégek voltak, tél túl villák tarkították az erdőket. Valahogy úgy nézett
ki mint Homoród. Voltam egy hatalmas parkban ahol ingyen ihattam
azt az ásványvizet, amit eddig kénytelen voltam megvásárolni.

A Zöld Kolostorban
A Borgiomi melletti Zöld Kolostor arról kapta a nevét, hogy egy
csodálatosan szép erdőben feküdt és járhatatlan erdei utakon át lehe-
tett eljutni hozzá. Ha egy jólelkű autós nem segített volna eljutni ide,
az erdőben soha nem találtam volna meg az kolostorhoz vezető utat. A
kolostor maga nem sokban különbözött az eddig megismertektől, ér-
dekességét nem az ezeréves történelme hanem az erdei magánya je-
lentette. Itt aztán igazán jól lehet meditálni elvonulva a világ zajától.

80
 Daba
Egy kicsi kolostor a hegyekben

Daba minikolostora annyira el volt dugva egy hegyen, hogy kény-

telen voltam átfésülni nem csak egy falucska környékét, hanem a fél
erdőt. Mint ahogyan lenni szokott, egyetlen tábla sem segítette az el-
igazodást, az ide oda kacskaringózó ösvények labirintusszerű hálót
alkottak, mert a főösvényről mindegyre alösvények szakadtak le, és
nem volt kitől megkérdeznem a helyes irányt. Miután a fél napot erdei
mászkálással és keresgéléssel töltöttem egy véletlen marhabőgés elve-
zetett a kolostorhoz. Egy nagyon vékony ösvényen kellett felkapasz-
kodnom a hegyre, amit a marhák enyhén elaknásítottak, olyannyira,
hogy felfelé is csúszott. A bezárt kolostor körül egy árva lelket se lát-
tam, de az épület körüli állványok, építőanyagkupacok, vizeshordók
mind azt mutatták, hogy a kicsiny kolostor bizony elnyerte valakinek a
pártfogását. A Szent Györgyös bejárati ajtón kívül semmit sem tudtam
lefényképezni az állványok miatt. Ezt a kolostort valósággal ráépítet-
ték a sziklára, az épület mögött és körül a lefaragott sziklafal meredt
a látogatóra, egyébként az erdő csodálatos hangulatot kölcsönzött en-
nek a kis kolostornak, amely valószínűleg a környékbeli falvak lakos-
ságának igényeit a legnagyobb mértékben kielégítette.

Atskuri vára
A kis falucska ahová ismét egy rendőr hozott el újabb meglepetést
tartogatott számomra : egy újabb romos várat és egy régi török fürdőt
amelyben állatokat tartottak a falusiak. Valamikor jó életet élhettek itt,
különösen az aki a folyó mellé fürdőt is épített. A vár megközelítése
és a felkapaszkodás elvitte az egész délutánomat, de megérte. Nem-
csak a falak, bástyák, erődítmények voltak kedvemre, hanem a kilátás
is. Ezt a várat olyan erősre építették, hogy hiába ágyúzták, nem tud-
tak kárt tenni a falakban. Pusztulását földrengésnek köszönhette, mert
egész leomlott falrészeket láttam, és olyan feje tetejére állított világot
hogy ezt csakis a földrengés tehette.

81
 Akhaltsikhe
Múzeumlátogatás a várban

Mostanában egymás után nőnek a várak az utamba, még ha akar-

nám se tudnám kikerülni őket. Úgy látszik az utazás elején elszenve-
dett kudarcok után ez a kárpótlás. A tápos térképem jelzéseire buk-
va sok olyan várromot látogattam meg amelyek csak egy rakás kö-
vet vagy egy árva falrészt tartalmaztak. Most meg tessék !Csodás vá-
rak láncolata vár arra hogy felfedezzem őket a magam számára. Talán
azért tenyésznek ilyen bőségben a várak, mert közel van a török határ,
és a középkorban a déli határvidék állandóan ki volt téve a török és irá-
ni seregek támadásának.
Akhaltsikhe -ben nem csak vár várt rám, hanem egy kitűnő múzeum
amely gazdag tárlatával teljesen elkápráztatott. A kőkorszaktól kezd-
ve, a római-görög időkön át sokféle kor és civilizáció képviselve volt
a tárlókban. Fegyverek, ruhák, edények, ékszerek, háztartási eszkö-
zök, szobrok, faragványok, könyvek, érmek és mindenféle régiség tü-
zelte a látogatót, hogy egyre jobban belebonyolódjon a kutatásokba és
megszeresse a régi Grúziát.

Utak és járművek
Grúziát keresztül kasút járva, azt tapasztaltam, hogy az úthálózat és
a forgalomban levő közlekedési eszközök a 2o-3o évvel ezelőtti romá-
niai állapotokat tükrözik. Hihetetlenül göröngyös, köves és lyukas uta-
kon olyan autóbuszok közlekedtek amelyek csak a 6o-as években vol-
tak újak. Öreg köhögős teherautók, kimustrált katonai járművek közt
kopott Ladák és Volgák
kínlódtak a kilométerekkel. Csak néha villant meg a forgalomban
egy egy újgazdag luxusautója vagy az utóbbi időkben külföldről be-
hozott minibusz és segélycsomagautó. Mindezek ellenére öröm volt
ezeket a viharvert roncsokat látni és rajtuk utazni. Egy olyan időutazás
résztvevője lehettem amely nem mindenkinek adatik meg, sőt hama-
rosan az örök feledés veszélye fenyeget.

82
 Eljöttem Grúziába nosztalgiázni, keresni a boldog gyermekkor
csodaautóit, bivalyerős teherautóit, a purcogtatós csónakos motor-
bicikliket és öreg buszokat. A traktortól a taligáig, a mezőgazdasági és
erdőkitermelésen dolgozó járművektől kezdve a házilag tákolt autó-
kig mindent kipróbáltam. Megismerkedtem a fapados vonattal, a mű-
anyag ülésekkel felszerelt módosabb vonattal és a fővárosi luxusvo-
nattal, a metróval, villamossal, csuklós busszal, trolibusszal és gázos
dubával. Újraéltem gyermekorom utazásait. Egyedül szamárháton, ló-
háton vízi járművel és légi úton nem utaztam, de remélem lesz alkal-
mam bepótolni, hiszen Grúzia visszavár.

Aspindza
Várromok a dombtetőn és főúri ház

Aspindza kisváros nem sok látnivalóval büszkélkedett, de a vár-

hoz kimenni mindenképpen érdemes volt. Nem nagy vár ugyan de ki-
csinységében is gyönyörű. Ahogy a házak között gyalogoltam kifelé
az egyik kanyarnál feltűnt egy romba dőlt kőház. Először azt hittem,
hogy ez a vár.
Hát csak ennyi?-forgattam a fejem, aztán ahogy továbbhaladtam
előkerültek a várromok is. Valaha a kőházban lakhatott az intéző.
Sokat nem időzhettem, mert egy eső valósággal lehajtott a tetőről,
vissza a városba. A vár és városlátogatást ezennel egy csapásra meg-
oldottam.

Keresztény vagy mohamedán?

A török határ közelében egyre többször állítottak meg az emberek
és salam aleikummal köszöntöttek. Csodálkoztam, és arra gondoltam,
hogy a szakállam miatt töröknek néznek, csak később ébredtem rá,
hogy errefelé egész mohamedán falvak vannak. A lakosság grúz, de
mohamedán vallású. Érdekes.
A különös jelenség azzal magyarázható, hogy a határmenti terüle-
teket állandóan
83
 ide -oda dobálták. Egyszer török, másszor grúz fennhatóság alatt
voltak, aztán ismét törökök parancsoltak, míg végül Sztálin idejében
véglegesen visszakerültek Grúziához, de ekkorra a lakosság már el-
törökösödött. Ma már visszavedlettek grúzokká, csak a vallásuk ma-
radt meg. Élnek békességben és jól megvannak a keresztény grúzok-
kal. Senki se piszkálja őket semmivel. A keresztény grúzok annyira ta-
pintatosak, hogy a szomszédos falvak disznait nem engedik átkóborol-
ni a mohamedánok földjeire. Igy a békesség egyre nagyobb és a barát-
ság csak erősödik.

Phia falu
Egy vadász házában

Aspindzában sikerült felfurakodnom egy degeszre tömött minibuszra

ahol beszédbe elegyedtem az emberekkel. Az első ülésen egy kisgyer-
mekes nő angolul próbálkozott, amint látta, hogy bírom ezt a nyelvet
a döcögős grúz -orosz keveréknyelvről áttértünk a folyékonyabb an-
golra. Amikor megtudta, hogy a szabadban szoktam aludni meghívott
a családjához. A sofőr - aki egyben a férje volt- megerősítette a meghí-
vást és megérkezéskor nem akarta elvenni a pénzt a fuvarért.
Egy pöttöm kis falu volt a végállomás alig 2o házzal. Itt lakott Lia
és Alexij akik az esős idő elől a szárnyaik alá vettek. Egy nagyon né-
pes családba érkeztem ahol nyüzsögtek a gyermekek, és amint beren-
dezkedtem a nagy ház egyik szobájában nem akartam hinni a szemem-
nek : az egyik falat könyvespolc borította, rajta több mint 3oo könyv-
vel. Úgy tűnik, hogy valami író- olvasó embert száműztek ide ebbe a
falucskába. Alekszijről megtudtam, hogy a buszsofőrködés csak mel-
lékmunka, igazából egyetemet végzett, de a nagyvárosban váró zsíros
munka helyett a család istápolását tűzte ki célul. A nagymama és a ro-
konság többet jelentett neki. Vacsora előtt még megnéztem vendéglá-
tóm vadásztrófeáit, a farkas és medvebőröket no meg a fegyvereket.
Aztán asztalba ültünk.
A vacsora adzsápszándáli nevű meleg rotyogtatott ételből állt.
Kissé hasonlított egy vinetával főzött pityókatokányra. Ezután saját
házimézet (tapli) , sajtot (chvelli) , lekvárt (pavidlo) , kenyeret (puri) ,
84
zöldségsalátát és namcvári süteményt ettünk.
A méz és a zöldségek a kertből származott, a sajt a kecske tejéből
készült, a lekvárt a kerti gyümölcsökből főzték, a kenyeret a nagy-
mama sütötte, szóval minden étel házi, kézzel előállított termék volt.
Hogy a falatok jobban csússzanak vodkát és bort ittunk. Egy idő után
annyit ettem és ittam, hogy muszáj volt lefeküdnöm. Alekszijon meg
sem látszott az ital, de hát ő egy életen át gyakorolt a csácsával, itt nőtt
fel a Kaukázusban.

Jenkik az úton !
Vardzia felé menet átvágtam két kis nyomorúságos falun, a különle-
gességet aznapra az eső jelentette. Véget ért a jó idő amely egész uta-
zásom alatt kitartott és jóbarátként segített. Úgy látszik az esős idő be-
köszöntött.
Hiába gombolkoztam be, húztam magamra a hátizsákom védőkö-
penyét, igazi esőköpeny vagy esernyő nélkül a víz mind jobban és job-
ban kezdte bevenni a szárazulatokat. De ki látott már utazót esernyő-
vel? Talán a filmekben akad ilyen, valami hóbortos agyalágyult angol
személyében.
Az eső elég rendesen megpacskolt, de ez nem izgatott, annál inkább
foglalkoztatott a gondolat, hogy hol fogok éjszakázni. A vadász ven-
déglátóm trófeáiból ítélve eléggé medvés, farkasos a vidék.
A o, ooo1 százalék forgalmat egy hatalmas terepjáró jelentette
amely diplomata rendszámmal felszerelve fecske módjára suhant el
mellettem. Kb 2oo méter múlva megállt, gondolkozott, aztán vissza-
fordult, hogy felvegyen. Örvendeztem, hogy milyen jó, de az örömbe
üröm is vegyült, ahogy megtudtam hogy a sofőr az amerikai kormány
embere, a mellette ülő nő pedig egy svéd, aki Tblisiben dolgozik, de
kiszolgálja a jenkiket, így maga is akaratlanul jenkivé vált, mert jenki
érdekekért kockáztatja a bőrét vagy áldozza tudását.
Sosem szerettem a jenkiket. Valahogy elegem lett az örökös
nagymellényeskedéseikből, a fennhéjazó, mindenkinél mindent job-
ban tudó viselkedésükből, a képzelt felsőbbremdűségükből és a hamis

85
meggyőződésükből. Zavar, hogy egy olyan ország polgárai próbálnak
előadást a tartani az emberi jogokról és a demokráciáról ahol lábbal ti-
pornak mindent és a legjobban azt szeretik, ha a kiskalapos embereik
a fél világ tökét a markukban tarthatják, és eljátszhatják a világ rend-
őrségének a szerepét.
Bezzeg, az indiánirtásra, az emberkereskedelemre, a rabszolgatar-
tásra, a kalózkodásra, Hiroshima-ra és Nagasakira, a második világ-
háború után sorozatban vesztett háborúikra már nem olyan büszkék.
Alighogy beültem a kocsiba máris jött az agymosás, hogy az Újvi-
lág milyen jó hely, Grúzia meg milyen utolsó kommunista pöcegödör
és így tovább. Kedvem lett volna kiszállni, ami a kapunál nemsokára
megtörtént, mert a kapus látva a kölföldi sofőrt akkora belépőt akasz-
tott a nyakunkba, hogy jobbnak láttam távozni.
Amikor az amerikai és útitársa elment az idegenvezetővel, nekiáll-
tam alkudozni a kapussal, akit csekély félóra alatt sikerült meggyőz-
nöm, hogy ingyen beeresszen.

Vardzia
A barlangvárosban

A Mtkvari folyó partján Grúzia egyik legfontosabb és legérdeke-

sebb látnivalójára, egy 5oo m széles és nyolc szint magas sziklako-
lostorra és barlangvárosra bukkantam. A folyó völgyében megtelepe-
dett ősemberek felismerték, hogy a vulkáni tufába jó barlangokat, le-
het vájni, s nem lehetetlen, hogy a barlangváros megérintését az ilyen
primitív ősemberi lakások inspirálták.
A nagyszabású építkezés II Georgi (1156-1184) idejében kezdődött,
majd lánya Tamara királynő trónra jutása után folytatódtak. Az erős-
ség megérintése nem csak a királyi hatalom támogatására szolgált, ha-
nem az ország déli határzónájának a megerősítését jelentette.
A sziklakolostor évszázadokig megközelíthetetlen volt, és a táma-
dók nem tudták kiszomjaztatni a védőket, mert a kolostor vízellátását
egy 4 km távolságból egy 7-8 m mély alagútban elhelyezett agyagcső
hálózat biztosította. Ez a vízmennyiség kb. 8ooo ember vízszükséglet-
ét elégítette ki. Sajnos a kolostort 1283-ban földrengés rongálta meg,
86
aztán 1551-ben jöttek az irániak, majd 1578-ban a törökök.
A földrengés és a háborús rombolások ellenére nagyon sok látnivaló
maradt : megtekinthettem a szerzetesek celláit a kőbe vájt asztalokkal,
alvóhelyekkel, padokkal, felkapaszkodtam rejtett alagutakon, láttam a
hegy belsejében a freskókkal díszített templomot, a víztárolót, az ima-
fülkéket és sok számomra ismeretlen rendeltetésű helyiséget.

A kaukázusi juhászkutyák között

Miután hazajöttem Japánból és ismét ismerkedni kezdtem Udvar-
hellyel, az egyik magánház udvarán láttam egy hatalmas kaukázusi ju-
hászkutyát. A szerencsétlen ebet egy szűk ketrecben tartotta a”gazdi”,
ami miatt a kutya félig meg volt bolondulva. Gondolom minden ku-
tyabarát tisztában van, hogy egy ilyen szabadságra született, a végte-
len fennsíkokat, hegyi legelőket kedvelő kutyának mennyi a mozgás-
igénye. Ehelyett egy szűk ketrecbe préselték, s a Bundinak nem ma-
radt más választása mint egész nap ordítani és kergetőzni a saját farká-
val. Ezért aztán gyorsan elterjedt a városban a hír hogy valakinek mi-
lyen veszedelmesen őrült kutyája van. Ez talán azért van így mert min-
den kutya hasonlít a gazdájára. Nos amikor megláttam ezt a szegény
ketrecben sínylődő kaukázusi juhászt álmomban se mertem remélni,
hogy egyszer majd fogok találkozni egy olyan állattal. Aztán Grúziá-
ban az Ég megadta nekem. Barangolás közben nagyon sok kaukázusi
juhászt láttam, de egyikkel sem kerültem kapcsolatba. Aztán Vardzia
barlangvárosánál egy ilyen kaukázusi kutya mellémszegődött és két
napon át kísérgetett. Hegyre fel, völgybe le, szakadékokon és romo-
kon keresztül. Hűségesen mutatta az utat és vigyázott rám. Nagyon jó
barátok lettünk. Egészen biztos hogy a rámtámadó medve, farkas vagy
rossz ember bugyogóját keményen megszabdalta volna. Amikor eljött
az idő a visszatérésre, alig tudtam hazaküldeni a faluba. Hiába adtam
neki kenyeret, hogy vigye haza, inkább elásta az út mellett, így gon-
doskodott a szűkösebb napokról.

87
 Hegyek, hegyek, hegyek !
Itt Vardziánál megtapasztalhattam, hogy micsoda hegyeket rejt a
Kaukázus. A franciák és a svájciak hegyeitől csak az van elájulva, aki
nem járt a Kaukázusban. A közelben 3ooo m magas hegyóriások me-
redeztek, ezek ugyan így első ránézésre nem jelentenek újdonságot
egy alpinistának vagy aktív természetjárónak, de aki ezen a hihetet-
lenül vad és veszedelmes, a maga módján mégis elképzelhetetlenül
gyönyörű sziklás világon kénytelen keresztülverekednie magát, annak
örök életre való élményei lesznek.
Eddig megjártam a román hegyeket, láttam a Fujisant, a Japán Al-
pokat, az Ararátot, de ilyen szépséges hegyvonulatot mint Vardzia kö-
rül még nem láttam. A látvány valósággal megigézett.

Tmogvi
Erődváros a hegyek tetején

Vardziából visszafelé Nákálékhéli faluig az utat egy fél délelőtt tet-

tem meg, amíg a folyó mentén visszaereszkedve hidra leltem, hogy
át tudjak menni a túlsó oldalra. Csak úgy hűbelebalázs módjára nem
mertem gázlót keresni, inkább gyalogoltam. Tmogvi erődvárosáig a
kapaszkodó elvitte a délutánomat. Útközben tehéncsordákkal talál-
koztam akik minden felügyelet nélkül kóboroltak erre arra a hegyek
alatt elterülő pusztaságban. Nem tudom mit ehettek, mert tövisen, bo-
gáncson és valami vadzabon kívül semmi egyebet nem termett a szik-
la. Sáskát azt igen annyit, hogy zsákszámra szedhettem volna össze,
ha kedvem támad sáskapecsenyét reggelizni. A sárga vagy barna sás-
kák piros felhőkben repültek fel a lábam alól. Ez aztán a jó találókér-
dés : Sárga vagy barna valami pirosan repül és sárgán vagy barnán ér
földet. Mi az?
Az Eusheti hegyen emelkedő várról ma sem tudnak sokat, annyi
azonban bizonyos hogy a várat a X század elején emelték a keleti utak
és kereskedelem vigyázására. Egész Grúziában ez volt a legerősebb,
legjobban felszerelt és bevehetetlen vár. Romlása mégis bekövetke-

88
zett, de nem ellenség által hanem a földrengések és a kereskedelmi út-
vonalak megváltozása késztette elvándorlásra a lakosságot. Nemcsak
vár volt itt, hanem a rommezőből ítélve egészen a folyóig lenyúló vá-
ros. A legenda szerint egy titkos alagút kötötte össze a folyóval a fel-
legvárat.
A hegy tetejére érve gyalogösvénnyé soványodott az addig jónak
és szélesnek mondható földút, majd miután beléptem a kapukon csak
sziklákon átkapaszkodva juthattam előre. A hátizsákomat le kellett
tennem, hogy előrejuthassak s hogy a szél le ne sodorjon a mélységbe.
A vár romjai aránylag jó állapotban maradtak fenn, a falakon, bás-
tyákon kívül tornyokat, erődítményeket, szobák és termek nyomait, és
víztarolókat láttam.

Lengyelek a láthatáron  !
Tmogvi váránál ismét találkoztam egy lengyel tanárházaspárral. Ők
az ellenkező oldalról közelítették meg a várat, sokkal nehezebb és jár-
hatatlanabb terepen közeledve, ahol még ösvény is csak akkor veze-
tett át ha saját lábúlag törtek egyet. Közben eleredt az eső és bealko-
nyodott, én a két tanárral úgy határoztam, hogy sátor hiányában beme-
gyünk a faluba. Beesteledett mire beértünk, és az eső pocsékká ázta-
tott. Nekem még a pénzem is elázott. Az útlevelem azonban megúsz-
ta mert többszörös nejlonrétegbe bugyolálva lapított. A hideg szél, az
eső, a vizes ruha, az éhség és szomjúság alaposan megdolgozott, rá-
adásul itt volt még a szállástalanság problémája.

A moziteremhez címzett hotelben

Hosszas tanakodás és ide -oda járkálás után a falucska közepén
rábukkantunk egy elhagyott kultúrházra ahol a tehenek tanyáztak.
Az épület egyik szárnyában egy ajtót kifeszítettünk és máris meg-
volt a hotel. Egy hihetetlenül piszkos, poros és limlommal telerakott
moziterem, ahol az egymásra dobált padok székek miatt alig lehetett

89
közlekedni. Ablakok és villanyvilágítás helyett lámpákkal gerjesztet-
tünk mesterséges fényt, majd gyorsan átöltöztünk és próbáltunk rendet
rakni, hogy fekvőhelyeinket kialakíthassuk. Lengyel barátaimnak volt
egynéhány rettenetesen rossz ízű grúz halkonzerve, ezt ötvöztük az én
kenyeremmel és hagymámmal és megvacsoráztunk. Aztán dugisört it-
tunk és nyugovóra tértünk. Odakint változatlan erősséggel zuhogott
az eső.

Kaviáros reggeli
Mindig azt tartottam, hogy egy utazó inkább cipelje az élelmiszer-
tartalékait, mintsem kellemetlen meglepetések érjék egy eldugott is-
ten háta mögötti településen, ahol étterem vagy bolt hiányában nem
tud mit kezdeni a pénzével. Konzerveim fogytával egyszer én is majd-
nem ennivaló nélkül maradtam. Tmgviból visszafelé lengyel baráta-
immal egy falucskában vertünk tanyát, ahol egyetlen árva bolt unat-
kozott többnyire olyan árukkal amelyeket nem lehetett megenni. A la-
kosok inkább a szomszédos nagyobb faluban vagy a városban vásárol-
ták meg az ennivalójukat, már amit nem tudtak megtermelni. Így tör-
tént, hogy száraz kenyéren, szalámin, iráni savanyuborkakonzerven és
sörön kívül semmi egyebet nem tudtunk vásárolni. Azazhogy igen. A
polc legtetején rábukkantam egy nagy doboz kaviárra amit hihetetle-
nül olcsón, alig egy dollárért sikerült megvásárolnom.
Csak később amikor a falucskából kimentünk derült ki a hevenyé-
szett táborhelyen, hogy az uborkakonzerv átkozottul sós és a kavi-
ár már 2oo3-ban lejárt. Olyan íze volt mint valami szekérkenegető
degenyegnek. A szalámi, leszámítva a zsírdarabokat és a porcogókat
egészen tűrhető volt. Csak a kaviár akasztott be mert, hiába öntöttem
sört utána, egész nap éreztem a számban az avas ízt.

90
 Khertvisi
Modern lakosok egy erődben

Útban Vardzia felé elhaladtam Khertvisi erődje előtt, de a rossz idő

miatt nem tudtam fényképezni. Kénytelen voltam folytatni utamat. A
látogatásra visszafelé került sor lengyel útitársaimmal. A várhoz nem
volt nehéz eljutni, mert közvetlenül az út fölötti hegyen trónolt, a ka-
paszkodást megkönnyítette a helybéli lakosok által taposott út. Igen,
és ezt szó szerint kell érteni, mert az emberek beköltöztek a vár alá.
Az igencsak jó állapotban fennmaradt romokat nézegetve eszembe ju-
tottak a mi váraink és erődeink. Lám a grúz erősségek ezer év után is
milyen jó állapotban vannak, nálunk meg csak romok és kőhalmazok
várják a látogatókat.

Ismét Aspindzában, majd Akhaltsikheben

Khertvisiből jövet megálltunk Aspindzában, hogy megmutassam
lengyel barátaimnak a várat. A rutinos idegenvezető magabiztosságá-
val mutattam az utat, akik csodálkoztak, hogy mennyire otthonosan
mozgok. Csak amikor elmondtam, hogy én már jártam itt, akkor vilá-
gosodtak meg.
Akhaltsikheben már nem tudtam rávenni őket, hogy megnézzék a
várat és a múzeumot mert erősen kívánkoztak Saparába. De jobb is,
Sapara mellett döntöttek, mert a hármasban összeadott pénz a taxira
így könnyebben előkerült.

Sapara
A Samche fejedelmeség kolostorerődje

A csak taxival megközelíthető eldugott kolostor elszigeteltsége mi-

att már régen a begyemben volt, egyrészt bosszantott, hogy miért van
így elbújva a világ szeme elől, másrészt örvendtem, mert egy töké-
letesen konzervált kolostorerődre számítottam. Már a X században
templom állott ezen a helyen, a Mária Elszenderedése. A XIII száza-
91
di mongol hódítások után egymást érték az építkezések, ekkor emelte
Parezaszte mester a középkupolás, kereszt alaprajzú főtemplomot. Az
erőd később épült, de ezt az oszmánok a XVI században lerontották.
A szakadó eső miatt nem élvezhettem a romantikus szépségű építé-
szeti együttest, de az erődfalakkal övezett templom, a harangtorony, a
lakórészek és a palotaromok fenséges látványt nyújtottak.

Enteli
Egy valaha mohamedán faluban

Akhaltsikhe-t gyalogosan hagytam el, mert nem akadt egyetlen fu-

var sem a török határ felé. Annyira félreeső ez a határ menti vidék,
hogy naponta csak egy buszjárat köti össze a civilizált világgal.
Nagy szerencsém volt egy lerobbant kisteherautóval, amelyhez épp
akkor értem oda, amint a vezetőnek sikerült megjavítania. Útközben
öszebarátkoztunk, és a vezető elővette régen használt angol nyelvtu-
dását. Ennek igencsak megörvendtem, hát még a vezető aki annyi-
ra tűzbe jött, hogy most kedvére gyakorolhat, hogy nem is akart el-
ereszteni a faluja melletti útelágazásnál, ehelyett meghívott a házába.
A család barátságosan fogadott, az afganisztáni veterán családfő hoz-
ta a csácsás üveget, hogy addig is vodkával melegítsünk, amíg elké-
szül a vacsora. A falucskát is megnéztem, többek között egy kis ká-
polna, egy fűrészmalom, egy vegyeskereskedés jelentették a fő látvá-
nyosságokat. No meg Mancho kertje ahol bőségben termett a zöldség
és a gyümölcs.
Este pazar vacsorát ettünk, a ház asszonya és Mancho felesége ala-
posan kitettek magukért. Sült bárányhúst (cvári) , mcsádi kukorica-
kenyeret, kádá réteskenyeret, zöldségsalátát, szalámis tojásrántot-
tát,, hádzsápuri sajtoskenyeret, sajtot, hromi puliszkát, bali nevű sár-
ga csersznyét, námchvári mézes diós piskótát és pélámuszi tátárá nevű
mustkocsonyát ettünk. Az étel mellé bort és vodkát fogyasztottunk.
Vacsora közben megtudtam hogy Grúziában nagyon sok tartomány
van különböző törzsekkel, akik mindnyájan grúznak vallják magukat
de beszédük, zenéjük és egész kultúrájuk nagyon eltérő.
A tartományok a következők :
92
 Achara, Imereti, Samche, Javahreti, Abhazeti, Osseti, Kahreti,
Swaneti, Khartali, Samegrelo, Tusheti, Guria és Racha. Gondolom
az egészet felsoroltam.
Vacsora után videóztunk és ismét megnézhettem egy lakodalmat.
Ez nagyon hasonlított a Zugdidiben látottakhoz, csak abban volt tar-
talmasabb és érdekesebb, hogy az ceremóniát egy városi luxusétte-
remben bonyolították le és a nők fel voltak öltözve rokokó grófkisas�-
szonyoknak, vagy legalábbis Scarlet O Hara-nak. Egy játékot is ját-
szottak. A következőképpen történt : Körberaktak 7 széket és 6 nő a
zene ritmusára elkezdett táncolni a székek körül. Amikor a zene meg-
szakadt mindenki igyekezett helyet foglalni. Akinek nem jutott szék,
az kiesett. Ekkor egy széket kivettek és a játék folytatódott. Egészen
addig amíg csak egy szék maradt és két versenyző. Ezt a játékot a fér-
fiak is eljátszották.
Aztán egy másfajta játék vette kezdetét. A nők férfinak öltöztek, a
férfiak meg nőnek.

Tanuljunk grúzul
Habár nagyon jól lehet értekezni oroszul ebben az országban, és so-
kan gagyognak németül vagy angolul, nem árt, ha tudunk egy keveset
a grúzok nyelvén. Miután egy pár mondat erejéig kivágtuk a rezet, mi-
énk fél Grúzia !A vendéglátók nem fognak letenni az ölükből.
De hát ez így van idehaza is. Pl. jön egy néger valahonnan Afriká-
ból, olyan bokszos az istenadta mint egy kéményseprő és csak a szeme
fehérje meg a foga világit a sötétben, de ha elkezd mondikálni, hogy
aszongya : pityókatokán, tőtelékes káposzta, lecsi pecsi, egésségedre
tezsvér, aggyon isten egésséget és sok bódogságot, pálinkát ide asz
takutyaszenccségesszűzmáriáspörgekalaposöregúristenit !, akkor egé-
szen biztos, hogy mi is a szívünkre öleljük és boldogan szorongatjuk
a mancsait.
Na de lássuk a leckéket :
jó - rhmérti
jó - khárgi

93
város -kháláki
falu -szopéli
kicsi -pátárá
nagy-didi
szép -száérton
nem -árá
igen -ki, diáh
jó utat -gárgád
anya -dédá
apa -mámá
nagyapa -pápá
nagyanya -bébijá
szeretlek -mé sén michrvárhár
új -ékhlá
Én megyek -mé mivdivár
Én jövök -mé movdivár
vonat -mátárébéli
gyalog -pékhit
jegy -bileti
adj -mcémá, mo micémá
Beszélsz angolul? -Sén lá párákom ingliszulár?
Beszélsz németül? -Sén lá párákom gérmánulár?
Én -mé
te -sén
ő -hisz
mi -csvén
ti -kvén
ők -iszini
víz -ckhráli
viszontlátásra -nákhvámdisz
Hogy vagy? -Rogur ákhár?
Köszönöm jól ! -Mádlobá, gárgát !
Fényképezhetek? -Séidzlébá kádávigo szurátki?

94
 Hagyományos WC
Manchoéknál alkalmam nyílt kipróbálni egy eredeti grúz falusi bu-
dit. Ez a következőképpen nézett ki : először is volt egy egész ren-
des fabódé, épp olyan mint a miénk, riglire járó ajtóval. Odabent ülő-
deszka helyett egy sima plattó fogadott, középen egy kulcslyukforma
lyukkal, a falon egy köteg kommunista röpirattal és lejárt számlával,
no meg egy vederrel a sarokban. Ez elé oda volt készítve egy csomag
gyufa is. Tehát miután elhelyezkedtünk a kulcslyuk fölött és megdol-
goztunk, hogy a kulcs beletaláljon a lyukba, a falról letépett papírdara-
bot felhasználás után nem illett azonmód beledobni az alant fortyogó
lávába, nehogy elduguljon az amúgy is szűk vezeték. Ezért a papírt a
sarokban álló vederbe kellett tenni, majd a gyufával begyújtani, hogy
minden nyomot eltüntessünk magunk után.
Nagyon praktikus eljárás, főleg esztétikus. A helyiségbe frissen be-
lépettnek nem fogja szúrni a szemét egy kormos papírokkal teli edény.

Polgárháború után
Mancho-tól megtudtam, hogy tulajdonképpen ő is abház csak ami-
kor a polgárháború kitört, a többi menekülttel jobbnak látta távozni,
mint maradni. 3o ooo ember meghalt, 3oo. ooo elmenekült. A láza-
dó abházok 199o-ben orosz fegyverekkel és orosz támogatással egyik
napról a másikra függetlennek nyilvánították magukat, és keményen
megporozták a grúzokat, akiknek természetesen nem tetszett hogy
egyik leggazdagabb tartományukat csak úgy elveszitsék. 1993-ban az
UN csapatai rendet csináltak és erőszakosan békét köttettek a szem-
benálló felekkel, de ez a béke nem sokat és, mivel a határok ma is le
vannak zárva és az abházok ha tehetnék szívesen lőnének a grúzokra,
meg azok vissza. Valójában az abházok is grúzok, de amióta kiváltak,
csak Abháziáról hajlandók beszélni. Aminek a függetlenségét eddig
csak az oroszok és a csecsenek ismerték el.

95
 Reggeli ájtatoskodás
Eddigi megfigyeléseim alapján a grúzok nemhiába Szent György
országának a lakói mert nagyon vallásosak. A templomok és a ko-
lostorok állandóan tele vannak imádkozó zarándokkal, vezeklőkkel és
az egyházi szolgáltatásokat igényelő emberekkel. A buszban vagy a
minibuszban mindenki keresztet vetett, ha elhaladtunk egy templom
előtt, és nem is akárhogyan hanem a legnagyobb áhítattal. Háromszor
egymás után, eredeti ortodox módon, vagyis fentről lefelé és jobbról
balra. Aztán ott van a házi oltár amely elmaradhatatlan egy család éle-
téből. Macho házában a vendégszobában vetettek ágyat nekem, köz-
vetlenül a házi oltár mellé. Reggel korán Macho apja már jelentkezett
reggeli imádságra. A motoszkálásra megébredtem ugyan, de úgy tet-
tem mintha aludnék, hogy fél szemmel megfigyeljem az apa reggeli
ájtatoskodását.
Először térdre ereszkedett, háromszor keresztet vettet, elmondott
három imádságot, aztán felemelkedett és elkezdte körbecsókolgatni
a szentképeket és a kereszteket. Végül meggyújtott két vékony sárga
viaszgyertyát, az oltárra állította, ismét háromszor keresztet vetett és
úgy távozott.
Abban a pillanatban rettentő pogánynak éreztem magam, mert
Mancho apja nem akárhogyan végezte a reggeli szertartást, hanem
szívből. Éreztem a hitét.

Esős idő, rossz idő

Ha egész hónapban kitartott a jó idő, akkor miért most komorult el
Fortuna istenasszony arca?
Csepeg a víz mindenünnen, a farmernadrágom és a kabátom már
kétszer száradt meg a testemen. Sőt még egyszer vizes ruhában is
aludtam.
Panaszra azonban nincs okom, mert már az utamat megjártam,
munkám java részét elvégeztem, Grúziát és annak népét megismer-
tem. Sokkal rosszabb helyzetben vannak lengyel barátaim akik csak

96
alig értek át Grúziába, máris a nyakukba szakadt a rossz idő.

Batumi felé elmosott utakon az erdőn át

Enteliből Adigeyaba a Mancho apjával utaztam, innen gyalog szán-
dékoztam tovább menni, de barátom apja nem engedte, gyorsan jegyet
váltott és feltuszkolt egy minibuszra. Csak azután láttam, hogy milyen
útnak akartam gyalog nekivágni amikor már órák hosszat mentünk,
döcögtünk az erdőben, úttalan utakon, csak eldugott hegyi tanyákat
érintve. Néha az út elkanyarodott az erdőbe, máshol mindenféle tábla
nélküli keresztúthoz értünk. Egész idő alatt csak egy ellenkező irány-
ba tartó agyonpakolt busszal, egy defektes teherautóval és egy Ladá-
val találkoztunk. Ha gyalog vagyok, még az sincs akitől megkérdez-
zem a helyes utat.
Egyszer egy mini vízesésen keltünk át amely félig elmosta az utat,
aztán kidőlt fát kellett az útból félrehuzigálni, hogy továbbhaladhas-
sunk.

Maho
A San Sachino étteremben

Maho falucskában figyelmes lettem egy nagy reklámfeliratra amely

spanyol éttermet reklámozott. Egy jó nagy kacskaringóval sikerült rá-
bukkanni az étteremre, még a menedzserrel is találkozhattam, akiről
azt hittem hogy spanyol és spanyolul szóltam hozzá. Pár perc múlva
megértettem, hogy nincs spanyol személyzet, az éttermet csupán azért
hívják San Sachinonak mivel a tulajdonos kedveli a baszkokat és úgy
véli, hogy a baszkok valamikor itt váltak ki a népek tengeréből és in-
nen indultak el új hazát keresni maguknak. Azért lakják ma is a hegye-
ket, mert eredetileg is hegyi nép volt mint a grúz. Erről az elméletről
én is hallottam, a bizonyítása körül azonban olyan problámák vetődtek
fel mint a székelyek eredte esetében. Máig se tudják eldönteni a tudó-
sok, hogy a székelyek hunok, avarok, kunok, besenyők, kazárok vagy
a titokzatos blakok leszármazottai vagy sem.
97
 Engem az elején spanyolnak hittek, és gyorsan meghívtak ebédre,
később kiderült hogy én sem vagyok spanyol, de ez a barátságon és a
meghíváson mit sem változtatott.
Alighogy nekiláttam a menedzser által felajánlott ebédnek, meg-
hívást kaptam egy szomszédos asztaltól, ahol az étterem tulajdonosa
ebédelt a barátjával és annak családjával. Gyorsan átültem és elkezd-
tünk beszélgetni ismerkedni. Közben megérkeztek a pincérek az ebéd-
del és nekiláttunk.
A fogások egymást érték :
1. zöldségsaláta
2. sajt paradicsommal
3. kukoricakenyér
4. húsleves sajttal és krumplival
5. halsaláta és vodka
6. rendes kenyér és sült gomba
7. saslik marhahúsból mártogatóssal
8. saslik bárányból és vörösbor
9. sült máj és belsőségek
1o. halétel és fehérbor
11. gyümölcs
12. tea és kávé
13. és ismét sajt

Magántanító lettem
Ebéd után mindenféle beszélgetéseket folytattunk, és tizenegy nyel-
ven mondtam, azaz írtam köszönetet a vendégkönyvbe, a szívélyes
vendéglátásért. Ezzel annyira elbűvöltem vendéglátóimat, hogy a tu-
lajdonos barátjának lánya tűzbe jött és könyörögni kezdett, hogy ta-
nítsam japánul. Egy füzetet aztán arra használtam, hogy teleírtam lec-
kékkel, kifejezésekkel és hasznos szavakkal, természetesen a Hepburn
átírás szerint.
De ezzel még nem járt le a műsor, mert miután a tulajdonosnak mu-
tattam egy pár pincértrükköt, a kopasz menedzser akit ideérkezésem-

98
kor spanyolnak gondoltam felajánlotta, hogy ad szállást és teljes ellá-
tást, csak tanítsam a személyzetet.
Ezzel teltek a következő napok : technikáztunk és mutogattam a lu-
xusfogásokat.

Medvegy barátom
A San Sachino étterem emberei valahol az erőben találtak egy elkó-
borolt medvebocsot, hazavitték és ez lett az étterem kabalája. A ven-
dégek közöl egy sem akadt aki nem szerette volna látni a kis medvét.
A maci akkorácska volt mint egy ötéves kisgyerek, de lagalább dupla
olyan rakoncátlan. Egy darab sajttal gyorsan megkötöttük a barátságot
és sokat játszottunk. A kicsimedve igen szeretett hemperegni velem
a földön, imádta ha gyomrozom és vakargatom. Az ujjamnak azt hit-
te, hogy csics és kezdte szopni. Közben mormogott és dorombolt mint
egy macska. Ha elvettem a kezem karmolászni és toporzékolni kez-
dett. Az utolsó nap sikerült összerágnia a kabátomat is.
Az medve ápolója ámuldozott, hogy a medvegy magyarul is med-
ve. Állítólag ez a szó nem is medvét jelentett hanem” aki szereti a mé-
zet”. Az őskorban annyira féltek a medvétől, hogy nem merték a nevén
nevezni, nehogy megjelenjen és szétszaggassa az oktalant aki hívta.
Az étterembeli kicsimedve nagyon kedves jószág volt : barnásfehér
szőre tiszta, tappancsai puhák és csak egy icipicit volt medveszaga.
Ezt leszámítva úgy szeretett játszani és a nyakamba kapaszkodni mint
egy kisgyerek. Még a fülemet is megharapta.

Csodatétel a gyárépületben
Maho falu melletti kisvárosban, közvetlenül Batumi előtt egy cso-
dának lehettem tanúja. Az étterem tulajdonosa addig nem engedett el,
amíg magam is meg nem győződöm, hogy tényleg csoda történt.
A történet a következő : a kisvárosban volt egy régi elhagyatott gyár-
épület, amely annyira ebek harmincadján volt, hogy csak ócskavasnak

99
tudták volna eladni. A városka vezetősége kerített vevőt, éspedig egy
arab cég személyében. A lakosok ugyan nem helyeselték ezt az üzle-
tet, mivel a telek ahol a gyár feküdt valaha egy hires grúz uralkodó-
nak a birtoka volt. De a vásár létrejött és az arabok fizettek. Igen de,
a vásárt követő éjszakán nagy égiháború tört ki, egész éjjel dörgött és
villámlott, s reggelre egy Jézusfej rajzolódott ki az egyik hat méter
magas vasoszlopon. Mintegy tiltakozásul, hogy őskeresztény területet
adtak el mohamedánoknak.
Azóta a gyár búcsújáróhely. Kijött a papság, a sajtó, a hívek oltárt és
keresztet emeltek, és a városvezetősége tárgyalásokat kezdett az ara-
bokkal, hogy immár dupla vagy tripla áron, de valamilyen úton módon
vissza szeretné vásárolni a gyárat.
A Jézus képet magam is megnéztem, hátha ügyes hamisítás, de hiá-
ba jártam körül és vizsgáltam meg a vasoszlopot a túloldalról is, sem-
mi nyomát nem leltem hamisításnak. A rozsdás vas teljesen bronzos
lett, s a zöld alapon tisztán kirajzolódott Jézus arca. Nem úgy nézett ki
mintha egy éjszaka alatt létre tudta volna hozni valamely ügyes mű-
vész. Ráadásul hat méter magasban.
Hallucinációnak sok lett volna, mert kissé nehezen, de mégis sike-
rült lefényképezni.

Búcsú Grúziától
Étteremtulajdonos barátom elvitt egészen a határátkelőig és én szo-
morú szívvel mondtam búcsút Grúziának, ahol belépéskor le kellett fi-
zetnem 5o dollárt a vízumra, de visszafelé el kellett ismernem, hogy
az ország és lakosai, barátaim és segítőim százszor ennyit adtak én-
nekem, a tapasztalatokat, élményeket amelyeket útközben szereztem
nem lehet pénzzel megfizetni.
Úgy érzem Grúzia nekem is otthonom lett és egy életre elkötelez-
tem magam a grúzok mellett akik szerettek és becsültek.
Ígérem Grúzia, hogy egy nap még visszatérek, hogy láthassam ten-
geredet, romos várkastályaidat, csodás kolostoraidat, élvezzem sze-
líd lankáidon termett boraidat, hallgassam a hősi énekeket a dalnokok

100
szájából és megtanuljam mindazt ami szép, jó és megtanulni érdemes,
hogy több legyek a világban mint voltam.
Náhvámdisz Grúzia !Náhvámdisz !

101
 NEGYEDIK KÖNYV
ISMÉT TÖRÖKORSZÁGBAN

Hopa felé
A grúz-török határon simán átkeltem, dacára annak, hogy kifogyott
a pénzem, és a török vízumom csak a török határőr jóindulatán mú-
lott, aki ki kellett pótolja az asztalra öntött kétmaréknyi fémpénze-
met, hogy valahogy kijöjjön a 12 dollár. Hála török nyelvtudásomnak
megint kihúztam magam a pácból, a határőr vigyorogva lapogatta meg
a hátam és nagy csattanással vágta bele a pecsétet az útlevelembe.
A határtól egészen Hopáig gyalogoltam, útközben derekasan meg-
fosztogattam a szeder- és mogyoróbokrokat és háromszor is megfü-
rödtem a tengerben. A Fekete tenger partján egész mogyoróerdők vol-
tak, és a házak körül szép ültetvényeket láttam. Az emberek itt úgy
termesztik a mogyorót, mint mi otthon a hagymát. És enni is éppúgy
eszik. Egy közmondás szerint ha mindennap mogyorót eszel, sosem
leszel beteg.
Közben nagyon sok teaültetvényt haladtam el, nem csak a hegyol-
dalon hanem még az út mellett is. Az emberek nagy lepedőkbe szed-
ték a tealeveleket, majd ágynemű módjára összecsombolyitva felcso-
magolták egy furgonra és bevitték a gyárba. Amióta Atatürk idejében
behozták a grúz teát, a törökök rettentő teásak lettek. És Hopa környé-
kén vannak a legjobb teaültetvények.

Tengerparti piknik
A sok fürdőzés és a szeder kiszívta a hasamat, s hogy az út piknike-
zők mellett vezetett nagyokat szimatoltam. Meglátott egy fiatalember
és meghívott ebédre. A csirkehúst saját kezűleg sütötte meg nekem a
rögtönzött tűzhelyen. A barátnője és annak családja addig megkínált
teával és süteménnyel. Salátát, kenyeret is tettek a tányéromra. Elő-

102
ször törökül beszélgettünk, aztán áttértünk az angolra.
Törökországban a fiatalabbak tudogatnak angolul, a volt vendég-
munkásokkal pedig németül lehet társalogni. Már aki nem tud törökül.

Vizetek van, de szívetek nincs !

A tenger parton gyalogolva egy alkalommal kifogyott a vizem. A
nap sütött hétágra, izzadtam atyásan, és szomjaztam. A vízről eszem-
be jutott a vajdahunyadi várban látott kút, amit török rabokkal ásattak,
azzal a ígérettel, hogy ha vizet kapnak hazamehetnek. A törökök vaj
egy évig dolgoztak, amíg kutat vájtak a sziklába, és amikor végre víz-
re bukkantak. Elképzeltem mekkora hujjahózásba kezdtek amikor ki-
merték az első veder sarat. Hogy örvendezhettek, hogy most már vég-
re hazamehetnek. És akkor a vár pokolravaló parancsnoka megszeg-
te az ígéretét, és nem engedte haza őket, mondván, hogy a pogánynak
adott szó nem számít. A rabok ott rothadtak meg a vár pincéjében. Fel
is vésték a falra arab írással hogy vizetek van, de szívetek nincs.
Hát igen, a világmegváltó, felsőbbrendű, isteni szuper keresztyén-
vallás megint megbukott. Emberségből és becsületből ismét nullára
vizsgázott. Mint mindig. A várvédőknek pedig, ha lett volna egy tük-
rük a zsebükben, nyugodtan szembeköphették volna magukat

Török választások, zászlók és autók

Hopában egy hatalmas felvonulás kellős közepébe cseppentem :
több mint 2oo fellobogózott, kitapétázott autó vonult el mellettem,
bömbölő katonai indulókat és hazafias dalokat sugározva a hangszó-
rókon. A szocialisták szerették volna megnyerni a választásokat, tehát
teljes gőzzel kampányoltak. Az épületeken rengeteg sok zászlót is lát-
tam, itt minden párt keveredett egymással. A balga szavazó pedig vá-
lassza ki azt, ami neki tetszik.

103
 A Fekete tenger partján hazafelé
Alighogy elhagytam Hopát rámomlott az esti szürkület és elkezdett
cseperegni az eső. Fürdőzésre felkészülten konokul gyalogoltam to-
vább, és próba szerencse alapon integettem az autósoknak. Pár perc
múlva felvett egy kisteherautó, amelynek a sofőrjével sehogy sem tud-
tam szót érteni. Nagyon furcsa török nyelvet beszélt, s állandóan ide-
gen szavakat vegyített a mondandójába. Engem viszont kitűnően meg-
értett. Hossza tépelődés után egy a kabinba akasztott színes kendőre
mutatva megkérdeztem : kürt vagy yürük?
Egyik sem egyik sem, mert útitársam a láz nemzet fia volt. Ez a nép-
törzs valamikor Grúziából érkezett Törökország területére, és a Fekete
Tenger partvidékén, Trabzon környékén verte le a sátorfáját. Ma már
nagyon kevesen vannak a tisztavérű lázok, sokan beolvadtak a török-
ségbe és nyelvüket is elfelejtették.

Trabzon
Gyalog az éjszakában egy nagyvároson keresztül

Szerencsém volt a kisteherautó jószívű láz sofőrjével, mert elhozott

Trabzon külvárosáig, de éjjel fél 12-kor sehogy sem akaródzott to-
vábbmenni. Mielőbb el kellett hagynom Trabzont. Mondani könnyű,
megtenni nehéz, abból az okból kifolyólag is, hogy Trabzon egy olyan
hosszan elnyúló nagyváros volt, amilyenre álmomban sem gondoltam.
Csak három óra gyaloglás után jutottam annyira, hogy a fényárba öl-
tözött éjjel is zsibongó nagyvárost elhagyhattam. Éppolyan forgalmas
volt mint nappal : az emberek sétáltak a tengerparton, ettek ittak a lo-
kálokban, autóztak és élték az életet. Az alvással senki se törődött. En-
gem kivéve, aki már rég szeretett volna lebújni, de nem volt hová. Kü-
lönösen egy hosszú alagúton való áthaladás gyötört meg. Annyira za-
jos volt, hogy muszáj volt befognom a fülemet. Az alagút az autók za-
ját iszonyúan felerősítette. A füst miatt majdnem sikerült elgázosíta-
nom magam.
A város végén aztán behúzódtam egy kertes vendéglő fái közé, a

104
hátamat nekitámasztottam egy betonfalnak, begubóztam a hálózsá-
komba és a tenger mormolására elaludtam. Éjjel hatalmas vihar rá-
zott fel, majdnem belesodort a tengerbe. Muszáj volt bennebb húzód-
nom. Trabzon látnivalói közül nem sokat láttam, kivéve a tengerpar-
ti szórakozóhelyeket, egy dekorációnak felállított régi üteget, és egy
tűzifapiacot, ahol kilóra árusították a tüzelőt. Annyit azért megjegyez-
nék a városról, hogy már az i. e. 8 században is lakott volt és a keres-
kedelmi útvonalaknak köszönhetően állandóan fejlődött. Fejlődése a
görög-római időkben érte tetőfokát, egészen a negyedik keresztes há-
borúig, amikor a keresztesek elől menekülő Comeini császár új biro-
dalmat teremtett magának. Aztán1461-ben jöttek az oszmánok és vége
lett a görög uralomnak.

Hogyan kell törökül barátkozni?

A Törökországot megjárt atyámfiai sokszor felemlegetik, hogy
mennyit teáztatták őket a törökök. Ez a teázás nem csak egyszerű meg-
hívás, hanem a barátkozás udvarias előjátéka. Mint tudjuk, az emberek
az egész világon egyformán kíváncsiak. Nem kivétel a török ember,
akinek újdonságszámba megy, ha feltűnik egy külföldi a háza táján.
Természetesen szeretné megtudni, hogy honnan jön, és hová megy az
illető, de ezt csak úgy ukmukfukk nem teheti meg, mivel felrúgná az
udvariasság összes szabályát. A megoldás egyszerű : meg kell hívni
az idegent teázni. Egy két csésze tea után annak úgy is megoldódik a
nyelve, és önként elmondja, hogy honnan jött és mit akar. Csak semmi
erőszak és semmi türelmetlenség !Mindent a maga idejében.
Egy mecset előtt elhaladva engem is hellyel kínáltak az imám és
emberei, akik reggel 7 kor már teáztak. Gondolom hallani szerették
volna hallani a legújabb híreket a világból egy gyalogvándor szájából.
A tea mellé süteményt is kaptam, majd megosztottuk szoroztuk a nyu-
gati világ dolgát, a könyörtelen amerikai terjeszkedést a világban, le-
gyen az fegyverrel vagy kultúrasorvasztó zabálókockákkal és cukros
barna vízzel. Akkor inkább jöjjön a tea és a kebab !

105
 Samsun
Kamionsofőrökkel

Samsun városa nem éppen a turisztikai látnivalókról hires, mert a

város az évszázados csatározások miatt többször is leégett, de annyi fi-
gyelmet mégis megérdemel, hogy itt van kiállítva az a hajó amelyiken
a városba érkezett Mustafa Kemal Atatürk pasa 1919-ben, hogy meg-
tartsa emlékezetes beszédét és megkezdje a függetlenségi háborút.
A múzeummá átalakított hajót ugyan láttam, de nem volt alkalmam
megkukkantani, annyira siettünk a javítóműhelybe. Ezt meg is talál-
tuk a város végén, ahol egész városnegyedet alkottak a kereskedők
árulerakatai, a különféle üzletek, műhelyek és teázók. Amíg a teherau-
tót javították, az egyik sofőr meghívott teázni, aztán böreket ettünk és
dinnyéztünk. A dinnyeárus a kisteherautóról teli szájjal ordította a leg-
frissebb híreket és persze a dinnye árát. Hogy jobban értse a hallgató-
ság, szócsövet használt.

Köszönöm apámnak, köszönöm bátyámnak

Errefelé nagyon sok autót és teherautót láttam a köszönet apám-
nak, bátyámnak köszönettel felirattal. Eleinte nem tudtam mire ven-
ni, s hogy fúrta az oldalamat, megkérdeztem egy öreg földművestől
aki pár kilométer erejéig elfuvarozott a traktorján. A felirat azt jelen-
ti, hogy a tulajdonos ily módon szeretné kifejezni háláját az apja vagy
a bátyja iránt, akik segítették és támogatták, hogy megvásárolhassa a
járművet és elindithassa a vállalkozását. Nem mondom szép gesztus,
idehaza sem ártana. Már azért is mert, sok paraszt, érzéstelen ember
van, akik nem becsülik és nem tisztelik a családi vagy baráti segítő-
készséget. Sőt, inkább visszaélnek mások jóhiszeműségével.

106
 Hagymaültetvények
Merzifon környékén rengeteg sok ültetvényt láttam a nagy laposon,
s ezek közül a hagyma ragadott meg. Vagy inkább én ragadtam meg a
hagymát, hogy a még Grúziában kapott, mostanra már rothadófélben
levő füstölt csirkém, száraz kenyerem mellé legyen savanyúság?Nem
tudom. Azonban elmondhatom, hogy soha annyi zöldhagymát nem et-
tem, mint akkor.
Hihetetlenül finom hagyma volt, egy cseppet sem csípett, még csak
só sem kellett hozzá. Istenesen belaktam.
Talán azért ilyen jó ez a hagyma mert öntözik. Hatalmas kővályúk-
ban folyik a víz és a kilométerhosszú zöld hagymamezők úgy nőnek,
mintha húznák. Vagy a föld jó?Biztosan. Csak az a pokoli hőség ne
lett volna.

Stoppos szerencse
Sokak szerint az autóstoppos utazás nagyon érdekes és élvezetes
módja a világ felfedezésének. Ez valóban így van, de csak abban az
esetben ha van forgalom is hozzá, és az út nem vezet keresztül valami
elhagyatott homok, kő vagy tüskesivatagon, ahol nemhogy senki nincs
aki segíthetne, de még víz sincs.
Egy ilyen elhagyatott tájnak vágtam én is neki. A teherautók és
egyéb járművek vég nélkül ömlöttek a semmiből, de megállni egynek
sem akaródzott. Nem azért mintha nem akartak volna felvenni, nem ez
volt az ok, inkább az hogy nem volt hová, hogy felvegyenek, annyira
agyon voltak pakolva.
Egyszer csak egy fekete terepjáró fékezett le mellettem, s alig-
hogy beültem a török sofőr megkérdezte, hogy tudok e franciául. -Per-
sze, hogy tudok-mondtam, hiszen már a nevem is franciás-Zsö mapel
Beret, vu komprand pri keszkö zsö di? lö bere, lö kapi noár baszkéz,
ui. . . Na hát akkor !
Alighogy megindult a beszélgetés, megmentőm előrukkolt egy má-
sik kérdéssel :

107
 -Beszélek románul?
-Hát hogy a fenébe ne !
Szó szót követett és a végén kiderült, hogy útitársam egyenes
Mangaliára megy
és hajlandó elvinni magával, hogy legyen kivel beszélgetnie haza-
felé.
Ilyen piszok szerencsém is csak nekem van ! Ha nem hoz össze ben-
nünket a végzet, még vagy két hétig gyalogolhattam volna. Most pe-
dig új barátom Ahmed bej jóvoltából van ételem, italom, és nem me-
gyek, hanem egyenesen száguldok Isztambul felé. Vezetés közben el-
mondta, hogy török üzletember, Franciaországban lakik és több cége
van Romániában. Ez sem semmi.

Az izmiti borbély
Noha már nagyon közel jártunk Isztambulhoz, Izmitben muszáj
volt egy kényszerpihenőt tartanunk, ugyanis török barátom ügyes ba-
jos dolgait kívánta intézni egy tervezőirodában. S ha már Izmitben va-
gyunk, akkor gyerünk a borbélyhoz !Főleg ha az Ahmed bej barátja.
Csak nem lehet szőrösen és lomosan hazamenni !
A borbélylegények kitörő örömmel üdvözölték régi üzletfelüket-
ugyanis Ahmed bej soha nem mulasztott el betérni egy kis igazításra,
ha Izmitben járt. Barátai amint meghallották, hogy tudok törökül en-
gem is barátsággal fogadtak.
-Gjer, mádzsár kardes, gjer !-hívogattak.
De nem csak hívogattak, hanem a fiatalabbik Mete Khán nevű ad-
dig nem nyugodott amíg kezelésbe nem vett. A társa addig az útitár-
sammal foglalkozott.
Mete Khán először megmosta a hajamat, nem mondom ráfért mert
tengervíznél egyebet nem igen látott mostanában. Azután megigazí-
totta a fejszőrömet és a nem odavaló tincseket, végeket tűzzel leéget-
te. Igen, tűzzel. Meggyújtott egy kis botocskát és annak a tüzénél po-
koli ügyességgel pörkölte le a nem odavalót. Természetesen vigyázott,
nehogy lángra lobbanjak. Kissé perzseltdisznó szag keletkezett ugyan,

108
de ezt egy kevés parfümmel gyorsan lemostuk.
A hajam után borotválás és szakálligazítás következett. Ezt már a
főnök, egy Törökországba szakadt grúz végezte. Egy kicsi, éles, kur-
ta nyelű borotvakéssel dolgozott. Annyira gyorsan és ügyesen, hogy
csak egy kicsit vérezett meg. A vágást egy timsódarabbal forrasztot-
ta be, de ez nem akármilyen timsódarabka volt, hanem egy letéphető
gyufához hasonló kis papírrudacska, a végén egy csepp timsóval. Egy-
szerű és praktikus !Ha a mester megvágott valakit, letépi a timsó gyu-
fát, a sebre nyomja, és a használt timsó már röpül a szemétbe. Nincs
semmilyen probléma.
Amíg Ahmed bej elkészült, Mete Khánnal jól összebarátkoztunk a
hunokon és az iszlámon, ugyanis elsoroltam mindent amit tudtam a
török történelemkönyvekben is dicsőített hun királyról, aztán megvil-
logtattam egy pár szúrát, úgy a könnyebbek közül. Egy kicsivel ké-
sőbb odavetődött a szomszéd kereskedő, aki egy rubintokkal kirakott
üvöltő farkasmedállt hordott a nyakában. Azon, hogy vele farkas mód-
ra fogtam kezet és felismertem a nyakában lógó amulettet, annyira fel-
buzdult, hogy hazafutott és hozott nekem egy köteg iszlamista folyó-
iratot. A búcsúzásnál alig akartak elereszteni.

Isztanbul
Forgalmi dugó

Hazafelé még szerettem volna egy kicsit szétnézni Sztambulban, de

hogy az autóstoppolás ilyen szerencsésen alakult, már nem akartam
megszakítani az utazást. Ki tudja, mikor és hogyan vergődök haza, ha
itt most kiszállok?
A járt utat ne hagyd el a járatlanért-tartja a közmondás, tehát jobb
csendesen meghúzódni. Alighogy beértünk Isztambul körzetébe ren-
geteg balesetet láttunk, az autók kilométer hosszan értek egymásba,
óriási volt a torlódás. A rádió egyre másra mondta be a híreket, hogy
hol mi történt, hányan sebesültek meg és hány óra várakozásra számít-
hatnak az autósok az érintett útvonalakon.

109
 Őrült tempó Bulgárián át
A bulgár határ előtt még tartottunk egy pihenőt az utolsó török kis-
városban. Köftét ettünk jaurttal, utána török kávét ittunk. Apropó
jaurt. A nagyközönség írástudó fele bizonyára felhördül, hogy állan-
dóan jaurtot írok, a joghurt helyett. Nos nem ok nélkül, ugyanis úgy
vélem, hogy ez a változat a helyesebb, mint a német osztrák Joghurt,
amit a tápos magyarok annyira szeretnek majmolni. A jaurt mielőtt
Bécsbe került volna, hogy joghurttá váljon, előbb áthaladt a Román
Fejedelemségeken és Erdélyen. Itt a tejtermék megnevezésére a török
jogurt (ejtsd jourt) szót vették át és a helyiek szájíze szerint igazítot-
ták, vagyis jaurt lett belőle. A mai napig ezt használják Romániában és
a Erdélyben. Magyar hatásra csak az utóbbi időkben tört be a nyálas
joghurt, de ezt a székely gyomor nem vette be, és soha nem is fogja.
Bulgáriába éjjel érkeztünk, és jó egynéhány eltévedés után csak
nagy nehézségek árán tudtunk rátalálni a hazafelé vezető útra. A leg-
nagyobb problémát az okozta, hogy a bolgárok akikkel az éjszakában
találkoztunk nem akartak tudni sem németül, sem angolul, sem franci-
ául, sem oroszul. Mások pedig annyira el voltak ázva, hogy állandóan
tévutakra és zsákutcákba irányítottak. Tábla persze sehol sem volt. A
végén egy hazafelé tartó vendéglős mutatta meg az utat, aki mindad-
dig előttünk haladt az autójával, amíg meg nem érkeztünk a határ felé
vezető eltérőhöz.
Vama Veche határátkelőnél olyan volt a fogadtatás mintha gengszte-
rek lettünk volna, holott a bolgár határőrök néztek ki rablóknak. Uni-
formis semmi, udvariasság semmi, nyelvismeret semmi. Megérkez-
tünk az Eu-ba !
Török barátom eleget bosszankodott, hogy Törökország százszor
modernebb és szervezettebb mint mondjuk Bulgária vagy Románia,
de nem lehet az EU tagja. Lám, egy ilyen tetves országot mint Bul-
gária egyből bevettek. A szépen felöltözött török rendőrök és hiva-
talnokok mellett a bulgár állam emberei csavargóknak tűnnek, és
nem csak csavargóknak, hanem ostoba fajankóknak is. De aztán le-
járt ez is, és több mint 137o km utazás után szerencsésen megérkez-
tünk Mangaliara. Innen már csak buszoznom kellett Constanta-ig, az-

110
tán vonatra szálltam Bukarestig, végül egy kicsit metróztam, egy ki-
csit gyalogoltam, és úgy lükkentem be a bátyám cégének ajtaján, mint
aki a tegnap ment el gombászni a Kerek Erdőre.

Utószó
Kedves olvasó !
Útibeszámolóm végére értem és abban a hitben teszem le a tollam,
hogy szerény útijegyzeteim segítenek majd jobban megismerni Geor-
giát, Szent György országát, az őskeresztények földjét. Ez az ország
az argonauták utazása óta kifogyhatatlan bőségszaru, s itt nem csak a
természeti kincsekre gondolok, hanem a grúz nép vallásosságra, tiszta
lelkivilágára, hagyományaira, népművészetére és eseményekben gaz-
dag történelmére, mindazokra az értékekre amelyeket önzetlenül meg-
osztottak velem grúz barátaim, hogy immár legjobb tudásom szerint
én is utazásra, felfedezésre és közreadásra serkentsek másokat.
Bízom benne, hogy utazásom nem volt céltalan, azoknak is érde-
kes olvasmány jelentett ez a könyv akik inkább a kényelmes karosszé-
kek biztonságos melegéből szeretnék bejárni és megismerni a világot.
A vállalkozó kedvűeknek pedig szerencse fel !

VÉGE

111
 Tartalom
Előszó.................................................................................................. 5
ELSŐ KÖNYV ITTHON................................................................... 7
Hol van Georgia?................................................................................ 7
Székelyudvarhely................................................................................ 8
Segesvár.............................................................................................. 8
Bukarest............................................................................................ 10
MÁSODIK KÖNYV TÖRÖKORSZÁGBAN................................. 11
Isztambul . ........................................................................................ 11
A vonaton.......................................................................................... 12
Szúrósdrótok..................................................................................... 13
Sok az alagút..................................................................................... 13
Útielemózsia nélkül.......................................................................... 14
Egy kis imádkozás............................................................................ 14
Szarmát és kömét ettem.................................................................... 16
A székely és a göktürk rovásírás....................................................... 16
A török-magyar közös szavak........................................................... 17
Bölömbasi és a töltött káposzta......................................................... 18
Hádzsi e Hagi?.................................................................................. 20
Férfiuralom, nőelnyomás.................................................................. 21
A székely konyha gyöngyszeme, a disznóhús.................................. 23
Erzurum felé...................................................................................... 24
Rövidnadrágtilalom........................................................................... 25
Erzurum............................................................................................. 26
Rovásírás az erzurumi múzeumban.................................................. 27
Tortum kalesi ................................................................................... 28
Az életmentő víz............................................................................... 29
Tortum vízesés.................................................................................. 30
Hamamli .......................................................................................... 30
Artvin................................................................................................ 31
Hopa.................................................................................................. 32
Gyalogosan a grúz határ felé............................................................. 33
HARMADIK KÖNYV GRÚZIÁBAN............................................. 34
Az aranygyapjú nyomában............................................................... 34
Sarpiban............................................................................................ 35
Gonio ............................................................................................... 36
Batumi............................................................................................... 37
Kobuleti............................................................................................. 38
Poti ................................................................................................... 38
Zugdidi.............................................................................................. 39
Rukhi................................................................................................. 40
112
A rendőrségen................................................................................... 40
Vendégségben a mengréleknél.......................................................... 41
Egy népünnepélyen........................................................................... 42
Német tanítványok............................................................................ 44
A templomban................................................................................... 44
A grúzok és az ital............................................................................. 44
Betegágyban...................................................................................... 45
Tanuljunk grúzul............................................................................... 45
Állatok az úton.................................................................................. 48
Parókás tréfa...................................................................................... 48
Grúz nevek........................................................................................ 48
Egy parasztgazdaságban................................................................... 49
Miért kaukázusi a fehér ember?........................................................ 50
Telefonos sörreklám.......................................................................... 51
Hogyan társalogjunk?....................................................................... 51
Török-grúz barátság.......................................................................... 52
Állatnyelven...................................................................................... 53
Grúz esküvő...................................................................................... 54
A temetőben...................................................................................... 55
Búcsú grúz családomtól.................................................................... 56
Kutaisi............................................................................................... 56
Mit tudnak a grúzok a magyarokról?................................................ 56
Gelati kolostor................................................................................... 57
Tkbuli................................................................................................ 57
Faragott kapu.................................................................................... 58
Nikortsminda kolostor ..................................................................... 59
Ambrolauri........................................................................................ 59
Tsesi.................................................................................................. 59
Sori.................................................................................................... 60
Egy barátságos rendőrnyomozó........................................................ 61
Baghdati............................................................................................ 62
Vartsikhe........................................................................................... 62
Vacsora a rendőrfőnökkel................................................................. 63
Egyet mást a grúz nőkről.................................................................. 64
Sairme............................................................................................... 64
Sachkere............................................................................................ 66
Vonatozom........................................................................................ 66
Az őskeresztények földjén................................................................ 67
Árusok a vonaton.............................................................................. 68
Gori................................................................................................... 68
Sfinta Maria manastir........................................................................ 69
Egy magyar veterán.......................................................................... 69

113
Ateni Sioni temploma....................................................................... 70
Egy Sztálinrajongó suszternél........................................................... 70
Peace corposok.................................................................................. 71
Mtsckheta.......................................................................................... 71
A grúz hieroglifákat bizony tanulni kell........................................... 73
Ananuri............................................................................................. 73
Tblisi................................................................................................. 74
Ninotsminda kolostor........................................................................ 74
Sagarejo............................................................................................. 75
A pizza és a kóla betört Grúziába..................................................... 75
Egy juhászétel a Kaukázusból.......................................................... 76
Orosz borembargó............................................................................. 76
Marsutkával....................................................................................... 77
Kazettás-videós világ........................................................................ 77
Gurjani.............................................................................................. 78
Kashuri.............................................................................................. 79
Surami .............................................................................................. 80
Borgiomi........................................................................................... 80
A Zöld Kolostorban........................................................................... 80
Daba.................................................................................................. 81
Atskuri vára ..................................................................................... 81
Akhaltsikhe ...................................................................................... 82
Utak és járművek.............................................................................. 82
Aspindza .......................................................................................... 83
Keresztény vagy mohamedán?......................................................... 83
Phia falu ........................................................................................... 84
Jenkik az úton !. ................................................................................ 85
Vardzia.............................................................................................. 86
A kaukázusi juhászkutyák között...................................................... 87
Hegyek, hegyek, hegyek !................................................................. 88
Tmogvi.............................................................................................. 88
Lengyelek a láthatáron  !................................................................... 89
A moziteremhez címzett hotelben..................................................... 89
Kaviáros reggeli................................................................................ 90
Khertvisi............................................................................................ 91
Ismét Aspindzában, majd Akhaltsikheben........................................ 91
Sapara................................................................................................ 91
Enteli................................................................................................. 92
Tanuljunk grúzul............................................................................... 93
Hagyományos WC............................................................................ 95
Polgárháború után............................................................................. 95
Reggeli ájtatoskodás......................................................................... 96

114
Esős idő, rossz idő............................................................................ 96
Batumi felé elmosott utakon az erdőn át........................................... 97
Maho................................................................................................. 97
Magántanító lettem........................................................................... 98
Medvegy barátom............................................................................. 99
Csodatétel a gyárépületben............................................................... 99
Búcsú Grúziától.............................................................................. 100
NEGYEDIK KÖNYV ISMÉT TÖRÖKORSZÁGBAN................ 102
Hopa felé......................................................................................... 102
Tengerparti piknik........................................................................... 102
Vizetek van, de szívetek nincs !. ..................................................... 103
Török választások, zászlók és autók............................................... 103
A Fekete tenger partján hazafelé..................................................... 104
Trabzon........................................................................................... 104
Hogyan kell törökül barátkozni?..................................................... 105
Samsun............................................................................................ 106
Köszönöm apámnak, köszönöm bátyámnak................................... 106
Hagymaültetvények........................................................................ 107
Stoppos szerencse........................................................................... 107
Az izmiti borbély............................................................................ 108
Isztanbul.......................................................................................... 109
Őrült tempó Bulgárián át................................................................ 110
Utószó............................................................................................. 111

115
 Berecz Edgárt szűkebb pátriánkban mint gasztronómiai szakírót, ven-
déglátós szaktanácsadót, világjárót és nyelvészt ismerik az emberek, aki-
re néha irigységgel vegyes tisztelettel néznek, mint ahogyan azokra,
akiknek vannak álmai és meg is tudják azokat valósítani.
Egy mondás szerint az az igazán szegény ember, akinek nincsenek ál-
mai. Ezek szerint Berecz Edgár valóságos milliárdos, hiszen eddig 19 or-
szágban fordult meg és folyékonyan beszél magyarul, románul, németül,
angolul, olaszul, spanyolul, franciául, japánul, törökül, oroszul, kinaiul és
portugálul.
Hogy miként sikerült ez neki? Kemény áldozatos munkával, kitartás-
sal, sok lemondással és egy életre szóló elhivatottsággal, hogy igazi író,
utazó, gasztronómus és nyelvész lehessen egyszemélyben.
Berecz Edgár a világjárás mellett több évig dolgozott a vendéglátó-
iparban és az olasz, német, francia, japán és kínai konyhák szakértője-
ként jelenleg Székelyudvarhelyen él és tevékenykedik. Tudásával, kül-
földön szerzett tapasztalataival a hazai vendéglátóipart és a vendégkö-
zönséget kívánja szolgálni, ezenkívül a konyhaművészet iránt érdeklődő-
ket is szívesen segíti tanáccsal, útmutatással, hogy a már meglévő kuliná-
ris ismereteiket gazdagítsák és eredményesében mozoghassanak a gaszt-
ronómiai világában.
Amikor nem utazik minden idejét útikalandjainak leírásának szente-
li, több kevesebb sikerrel, mivel mecénások híján művei megjelenteté-
séhez szükséges összeget barátaitól kénytelen összekunyerálni. Pénzhi-
ány miatt aztán némely munkája igen szerény kiadásban jelent meg. En-
nek ellenére a szerző töretlen életkedvvel, egy jobb és szebb jövő remé-
nyében dolgozik kéziratain, hogy minél hamarabb megoszthassa ismere-
teit a nagyközönséggel.
Egy ilyen ismeretterjesztő, érdekes fordulatokban bővelkedő, mulatsá-
gos történetekkel megspékelt útleírás a Barangolás Szent György orszá-
gában c. könyv amelyet figyelmébe ajánlunk a kalandokat kedvelő olva-
sóközönségnek.
Edmond Bitterlich

116