A katolikus teológia, első két évében nagyon törekvő voltam, nagyon komolyan vettem a lelki

életet, mármint, ott ahogy megkívánták. De harmad évtől kezdte követelni, a jogait az igazi
lényem, a kereső és nem pusztán csak elfogadó. Én keresőként lettem vallásos, de nem tudtam
megállni a pusztán elfogadó, utánzó vallásosságnál. A kereséshez nagy lehetőség volt, hogy
harmad évtől könyvtáros lettem, negyed ötöd éven főkönyvtáros is. A kötelező programokat
kivéve, az időmet a könyvtárban olvasással töltöttem. Közben azért sportoltam is, vigyáztam a
fizikumra is. Igazság szerint nem lett volna szabad, a heti könyvtárnyitáson kívül, ami két óra
volt, nekem sem többet tartózkodni a könyvtárba, de a tanáraim elnézték.

Természetesen, nem lehetett az egész könyvtárat átolvasni, de átnézni nagyon sok könyvet, igen.
Ezért volt az, hogy bármilyen nyelvű könyvről lett volna szó, tudtam, hogy kb. mi van benne .
Ebből a teológusoknak is hasznuk volt, mert amikor jöttek, hogy valami dolgozathoz anyag
kellene, készen megkapták tőlem, nem kellett kereséssel tölteniük az időt. Valószínű ezért, és azért
is nézték el tanáraim, hogy látták rajtam a könyvtárban tartózkodás eredményét. Természetesen,
amikor ötöd év után ott hagytam a teológiát, akkor azzal jöttek sokan, hogy a könyvtár ártott meg
nekem. Ezt most sem értem, a buzgósággal nem vág össze az olvasottság, bunkónak kell maradni,
hogy jámbor maradhass. Lehet nem vág össze. Utólag, évekre rá, olyan rólam szóló legendával is
találkoztam, hogy elolvastam a könyvtár összes könyveit. Ott olvastam először, jelzem a
kommunizmus dühöngő korszakában, a nyolcvanas években voltam teológus, Márait és Cs.
Szabót, ekkor ez ott nagy dolog volt. Volt olyan, hogy index könyvtár, de nem egyházi, hanem az
államiak miatt. Abban volt egy néhány könyv, magyar történelem témában, de, hogy azok miért
kerültek oda, nem értettem, semmi különös nem volt bennük, lehet, hogy formaság volt, az
állami éberség kijátszására, pro forma.

A Chiara Lubich, nevével fémjelzett karizmatikus, és bázisközösség mozgalom begyűrűzött

Gyulafehérvárra, a teológiára is. Itt meg kell jegyeznem egy dologot, amit a római katolikus
egyházban felismertek, hogy az emberi lét egyik alapja, az, hogy közösségben él, és nem arctalan
tömegben. Felismerték, hogy az egyház tömeggé züllött, melyben nem lehet hiteles lelki életet
élni, csak kisközösségben. Azt hiszem, hogy ezt a nemzet esetében is be kellene látni, hogy nem
elég a politikai, véresszájú magyarkodás, a nemzet csak községként, kis közösségekbe tagolódva
életképes, és nem, magukat nemzetinek mondó, identitás nélküli tömegpártokban. Meg azt is be
kellene látni, hogy a lélek nem csak a vallásoknak fontos, hanem a nemzetnek is, mert csak
egészséges lelkekben életképes a nemzet. Ilyen szempontból elég riasztó adatai vannak az
egészségügy statisztikáknak,a mi a magyarságot illeti. A gyerekszülési kedv is, ami
Magyarországon nagyon lanyha, a lélek energia állapotán múlik.

A teológián is létrejöttek ilyen közösségek, de egy idő után betiltották őket, mert fura dolgokat
produkáltak , nagyon “megszállta őket a lélek” és kivetkőztek magukból, amit a tanári gárda
nem tudott elviselni. Az én időmben megint engedélyezték őket, és jó pont volt ha közéjük
tartoztál, mert buzgóbbnak számítottál, mint a többi. Én is jó pontokat akartam szerezni, és egy
néhányszor eljártam, lehet csak egyszer. De abból elegem volt már. Hányingerem volt az ott dívó
ömlelgő szabad, kötetlen imáktól.

Ahol van az egyik, ott megjelenik a másik, az ellentéte. Ahol vannak buzgók, ott megjelennek
természetesen a liberálisak, végül ezek között kötöttem ki. Magatartásom alapján soroltak oda, és
nem épp az alapján, hogy társaságilag is közéjük tartoztam. Én egyedüli, külön utat jártam,
engem a könyvtár érdekelt, és az távol tartott a két csoport konfliktusától. A buzgók nem nézték
jó szemmel a liberálisakat, a teológia lelki rendjének veszélyeztetőit látták bennük, amivel a
tanári kar is, hallgatólagosan egyet értett, ezért volt az, hogy a buzgók be tudták köpni a
liberálisokat, nagyon gyakran, csak gyanúsítva, alaptalan rágalmakkal, amire a tanári kar fel is
ült, és így születtek igazságtalan döntések. Természetesen, a bibliások, mert így neveztük őket a
kötetlen Biblia magyarázataik miatt, mi liberálisak, ezt mind annak az érdekében tették, hogy
rend legyen a teológián, a mélyebb lelki életért voltak tisztességtelenek.

Ezeket az embereket, inkább lelki betegeknek láttam, mint jámboraknak. Vallásosságuk egy
szörnyű monomániás önzés volt, és nem egyéb, nem volt ennek semmi köze Istenhez, mint
általában a mostani vallásosságnak.

A teológián, nagyon kellett vigyáznod, hogy ne barátkozz egyoldalúan egy személlyel, mert a
buziság gyanújába keveredhettél. Meg volt a minden napi órai séta idő, amikor sétálni mehettél
a városba, de a séta partnereidet ajánlott volt változtatni, ha nem akartál abba a gyanúba
keveredni, hogy meleg vagy.

Harmad éves voltam, amikor évfolyamtársam lett M. K., egy néhány év szünet után kérte
visszavételét. Nagyon nyitott volt, olvasott, és barátok lettünk. Miután ott hagytam a teológiát,
sokan azt mondták, hogy M. K. hatása volt. Nekem az a gyanúm, hogy a Securitate küldte oda,
direkt értem, hogy liberális voltomat felerősítse, és így távolítson el a teológiáról. Az a folyamat,
ami bennem elindult harmad éven, azt nem M. K. hozta létre, az az enyém volt, a lélek követelte a
magáét, a lélek ölő vallásossággal szemeben, ami puszta forma volt, hanem csak rájátszott,
tényleg csak erősítette, természetesen megbízói céljainak megfelelően.

Nagyon skrupulus votam az elején, rengeteg lelki görcsöm volt, M.K., attól függetlenül, hogy
kiknek a megbízásából tette, és mi célból, nagyban hozzájárult ezen görcsöktől való
megszabadulásomhoz, végül a teológus ügynök kifejezetten lelki javamra volt. Ennek
következtében ott is hagytam a teológiát, a Securitate célt is ért, de az igazi nyertes én voltam.

A diktatúra látványos kínzásai, kivégzései kapnak hangsúlyt utólag, és kevesen írnak arról, hogy
a diktatúra egyik fő eszköze az ilyen manipulálás is volt, hogy rád ültetek egy ilyen barátot, ki
szép lassan eltérített életcélodtól, ami nem volt ínyére a rendszernek, mert úgy látta, hogy ha
megvalósítod életcélodat, akkor a rendszer számára kényelmetlen lehetsz. De majdnem későn
vettem észre, hogy ez a demokráciában is így működik. A demokráciában is ültettek rám
emberüket, hogy megint eltérítsenek célomtól, vagyis a már megvalósult célomat tegyék tönkre.
Nem gondoltam, csak utólag, hogy ezt egy egyetemi tanársegéd, most már tanár, de unitárius
tiszteletes feleség teszi velem. Ezek a titkosszolgálatiak, nagon jól ismerik az embe rejtett, vagy
nyílt törekvéseit, és arra rájátszanak. Az unitárius papságból való kilépésembe akart besegíteni ez
a hölgy, a titkosszolgálati céloknak megfelelően, téves információval, amikor Kolozsvárt
könyvtárosi állás kerestem, amire évek múltával jöttem rá. De erről még írok bővebben.

Akármilyen külön utas voltam, én sem kerülhetem el, a bibliások ellnem irányuló feljelentését,
vagyis az ellenünk irányuló feljelentést. Mivel méla undorom volt a többi teológustól, - nagyon
buták voltak, és érződött rajtuk, nagy részén, hogy valami komplexusnak köszönhették ott létüket,
kivéve azokat, kiket a Securitate küldött oda eleve, vagy nekik is meg volt a maguk komplexusa?!
- csak M.K. - val barátkoztam, elkövetve az egyoldalú, kizárólagos barátság hibáját, ahhoz
vezetett negyed éven, hogy feljelentettek a püspöknél, a buziság gyanújával. Hát mondhatom,
hogy a vád alaptalan volt. Először M.K.-t hívatta a püspök, ha jól emlékszem még Jakab Antal
volt, de rám már nem került sor, mert M.K.-nak jó dumája volt és meggyőzte, hogy alaptalan a
vád.

Nem olyan rég, a neten megkerestem volt évfolyamtársamat, M. Eduardot, aki Németországban
katolikus pap. Mivel szebeni szász volt kiment Németországban. De ebben közre játszott az is,
hogy a székely kollégái, kinéztél maguk közül, német volta miatt. Ezt ő panaszolta nekem
szomorúan, hogy ki kell mennie, mert a székelyek nem tolerálják származása miatt. A székely,
nem az a mókás, vicces, csavaros eszű ártatlan emberke, minek szereti magát bemutatni. Sokszor
nagyon intoleráns, ezért volt, valamelyik században, a Székelyföldön örmény ellenes progrom,
amiről kevesen tudnak.

Eduarddal elemlegettük a teológiai éveket, és megemlékeztünk a bibliásokról is, akiket ő is

rühelt. Tőle tudtam meg, hogy akik minket beköphettek a püspöknek, buziság gyanújával,
azoknak biza egy része maga buzi volt. Nagyokat imádkoztak, ahogy Eduard mondta, és közben
seggbe baszták egymást. És mivel karizmatikusok voltak, az úr szent lelke fölöttük lebegett.

Nagy Attila Puli