Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23

Sajnos az állat bálvány lett, meg nemtörődömség eredménye is a sok kóbor kutya, melyek
megöltek egy nőt a Bukarest melletti Mori tónál.
Az állatok esetében is olybá vált a helyzet, mint a migránsok esetében Németországban, hogy a
rendőrség nem mer fellépni, mert fél, hogy a rasszizmus vádját vonja magára. A kóbor kutyák,
meg a medvék esetében az állatvédőkkel gyülik meg a bajuk, akik megpróbálnak fellépni.
A bálvány mindig értékesebb, mint az ember, mert a kollektív tudattalanból származó projekció
következménye. A projekcióval, a bálvánnyal, az ember azonosul. Az azonosulás
következménye, hogy az archetípus disztruktív oldala aktiválódik, mert az ember domináltá válik
az archetípustól. Ami azt jelenti, hogy aki a projekciót, a bálványt megsérti, azt elpusztítjuk.
Olvastam, hogy egyszer Indiában valaki egy szent tehenet megütött. Erre fel az illetőt
agyonütötték. Ez a bálvány pszichológiája.
A napokban olvastam, hogy valaki elhagyta a beteg kutyáját. A büntetés horibilis, 12 000 lej.  A
netten nagy lelkesedés az állatbarátok részéről, hogy ezt kéne tenni vele, meg amazt, csupa
agresszív fenyegetés. Azért elgondoltam, hogy az annak az embernek az életét a büntetés
tönkre is tehette. Persze, hát minek tette. Ez a mosom kezem hárítás. De engem ez az
aránytalanság nagyon hasonlít az indiai esetre, amikor az illetőt megőlték a bálványért.
Szerintem egy kisebb, mondjuk egy 4000 lej is elég figyelmeztetés lehetne. Nem kell szerintem
egy pszichológiai terrort alkalmazni a büntetésekkel, mert az elfolytás nagyon veszélyes, ezért
kell a büntetésnek optimálisnak lennie.
Az egydimenziójú ember bálványozásra született, mert csak a dolgok egyoldalúan pozitív
oldalált látja. A vallás is projekció alapú. Mi különbözteti meg a bálványtól?! A kinyilatkoztatások
a szenttel való egyoldalú azonosulás veszélyeire figyelmeztetnek, annak disztruktív oldalára. Az
ideológiák ezt követelik, ezért bálványok.
Az erkölcs sem mentes az egyoldalúság veszélyeitől, épp úgy, mint a szent. Jézus ezt nagyon
szemléletesen mútatja be a meszelt sírral, mely a mélyben rothadás. Lehet erkölcsösnek lenni,
úgy, hogy az árnyékunktól vagyunk dominálva. Ilyenkor, tudat alatt, az erkölcsös gyűlöli azt, aki
nem erkölcsös, mert neki az erkölcs bálvány, betű, ami öl. Ilyenkor a nem tudatosított, nem
integrált, disztruktív energiái az árnyéknak szabad utat kap. A bálványnak is van ányéka, az
ember nem tudatosított árnyéka, amit az ember a bálvány megsértőire projektál.
Az állatrajongóknál nem látok egyebet, mint farizeizmust, mert nem lehet gyűlölve szeretni, mert
ők ezt teszik, amikor nekivadulnak annak, aki egy állatot bánt. Kérdem én azt, ilyenkor nem
ugyan az van bennük, az a sötét oldal, mint annál, aki az állatot bántja?!
Amikor egyoldalúan azonosulunk valamivel, akkor valami bennünk egy nem tudatos, sötét
oldallá válik, ami disztruktív. Mondhatni, hogy szeretet prédikálunk, de a sötét oldalunkkal
támadjuk hátba magunkat a tudattalan pszichében, amit másokra projektálunk. Amikor
valamivel azonosulunk, akkor meg kell nézni, hogy mi annak a kollektív tudattalanban lévő
megfelelője, mert nem tudatosan, de azt hívjuk ki magunk ellen, annak disztruktív oldalát. Ez
pszichikailag azt jelenti, hogy dominálva leszünk a kollektív tudattalan egy bizonyos
mélyrétegétől, annak archetípusaitól, vagy archetípusától. Az állatrajongás esetén, a tudattalan
primitív, állati mélyrétegetől, ami átcsap gyűlöletbe, azokkal szemben, akik az állatot nem
tisztelik, nem óvják. Azért leszünk dominálva, mert valójában elfolytjuk magunkban. Ez annak
köszönhető, hogy a tudatosságunk egyoldalú, elnyomva, elfolytva mindent, ami tudattalan. Ez a
nyugati civilizáció szellemi betegsége!
Az elfolytása a tudattalan állati szférájának, mind az által, ami "inteligens", egy regressziót
eredményez ebben a szférában, ami nem eredményez mást, mint azt, hogy az inteligens egyre
inkább dominálva lesz ettől a tudattalan, primitív mélyrétegtől. A racionális tudat egyre
elvontabb irányba való fejlődése, egy ellentétes folyamatot eredményez a tudattalanban, mely a
tudat és tudattalan közötti feszültséget, s távolságot növeli, ami nagyon veszélyes, mert az
árnyék kollektív projekciójához vezet, ami háború. Persze ez nem egyértelműen fegyverest
jelent.
Ez az ellentétes folyamat a tudat és tudattalan között, minek eredménye a tudattalan állati
mélyrétegeinek elfolytása, bűntudatot eredményez. Ezt hivatott kompenzálni, egyoldalúan, az
állatok bálványozása. De a bálvány mindig azt eredményezi, hogy annak archetípusától,
disztruktív oldalától leszünk dominálva. A primitiv ember ezt jobban tudta kezelni, mert közelebb
volt a tudattalanjához, közvetlenebbül tapasztalta meg, mint a ma embere. A primitív ember
szertartást végzett, amikor egy állatot elejtett, hogy az állat szellemét megbékítse. Ez
gyakorlatilag azt jelenti, hogy tudat alatt érezte, hogy az állat megölésével az állat
archetípusának disztruktív oldalát aktiválta. A szertartással az archetípust akarta ugymond
megbékíteni, hogy ne törjön be a tudatába, ne kerüljön az uralma alá, mert az archaikus ember
tudata sokkal instabilabb volt. Mi, az erős tudatnak köszönhetően eldobtunk minden archaikus
védelmet, s védtelenek maradtunk a primutív mélyrétegeinkkel szemben.
Gondoltunk arra, hogy szeretetet prédikálni nagyon veszélyes ha nem integráltuk sötét
oldalunkat, mert végül azt hívjuk ki magunk ellen, másokra projektálva?! Az állatrajongás is
ehhez hasonló, az állati, sötét oldalunktól válhatunk domináltá. S az emberiségnek ez az igazi,
jelen problémája, hogy bálványt csinált az egyoldalúan racionális inteligenciából, az állati
mélyrétegeivel szemben, elfolytva, amit az állat-bálvánnyal kompenzál, s így válik egyre inkább
domináltá az állatti mélyrétegeitől, annak disztruktív oldalától.
Nem az állatot szeretjük, hanem önmagunkat, de betegesen, mert képtelenek vagyunk szeretni
az állatot, aki bennünk van. A konfliktus az állattal nem rajtunk kivül van, hanem bennünk, s ott
kell orvosolni. Ezért nézzünk magunkba, amikor az állatszeretetről prédikálunk, nehogy a
bennünk lévő vadálat szétszaggasson másokat.
Hogy kell szeretni az állatot?! Úgy, hogy magasabb szellemi szintre emelve integráljuk a
tudatba. Ezt csak a vallás képes meg tenni. Ezt szimbolizálják az evangélisták állatképei, mert
az már nem bálvány. Csak ezek a képek, ha a vallás kiürül, mint a kereszténység, visszahullnak
az állati mélyrétegeinkbe, s bálványokként, ideológiákként támadnak ránk!

Ha az asztrólógus metafizikai ismeretei mögött a hybris van, akkor az már démoni tudás, föleg,
ha az illető pszichopata.

Az igazi gond nem a végletesen kifele, vagy befele fordult ember, hanem a langyos. Jézus azt
mondta, légy hideg vagy meleg. A végletek átlakulhatnak egymásba, Pál-fordulás, de a langyos
sehova nem tart.
A Pál-fordulat lényege,Jézus az egyesítő aktiválódása. A langyos a nem egyesített, a steril.
Jézus kiköpi, akit képtelen egyesíteni. Nincs középút, hiába, hogy ma a tömegek azon járnak, a
langyos útján. Ami nem egyesített, az széthull!

Cel mai mare pacaleala a lumii moderna este ca ti aduce la cunostinta cum esti manipulat si tot
manipulat ramai.
Ti aduce la cunostinta ca sa fie multumit hybrisul tau. Cand hybrisul e multumit, nu observa,
partea ascunsa, inconstienta a manipularii, care ocoleste vigilenta minti.
Trebuie sa te iesi din Egiptul mintii tale in desert, ca acest imperiu mentine manipularea!

Invatatura Indiei e ca avem toate in suflet, nu trebuie imprumutam nimic. Asta nu se poate
experimenta, imprumutand din Vedanta!
Omul de masa, cand zice ca "fapte nu vorbe" nu percepe ca si faptele sunt la fel de goale ca
vorbele. Numai vizibilitatea, impresia exterioara, pe fondul eficientei si utilului, aseaza deasupra
asa numitor vorbe. Dar nici-una nu contine in el, pe spiritul creator.

Cand imitam Orientul pe plan spiritual, gandim tehnic, tot ce este bun, e in afara noastra.
Orientul trebuie sa-l descoperi in tine insuti, ca sa tu fii Orientul si Vestul. Chiar si dualitatea si
nondualitatea e in tine. Nu se rezolva nimic in tine, fara tine, imitand Orientul, citind carti care nu
sunt in tine.
Cel mai importanta dualitate si nondualitate e in tine in prezenta lui Hristos in tine.
Nondualitate nu inseamna nediferentiat, ci armonia contrariilor. Pentru omul de masa,
nondualitatea imitata ale orientalilor, este inteleasa, mod inconstient, pe fondul informitati
interioare a omului de masa. Degeaba imit Orientul, nondualitatea trebuie realizat in tine.

Oare, intrebarile noastre se potrivesc in relatie cu Dumnezeu, ca si "ce este Dumnezeu", care
face un obiect din El?! Intrebarea nu trebuie sa refera la o nevoie de definitie, ci trebuie sa ne
trimite de catre dincolo. In acest caz, intrebarea trebuie sa fie tacuta, lipsit de preconceptii.
Preconceptia se refera mereu la obiect. Cu o astfel de intrebare falsificam rezultatul. Adica nu
da nici-un rezultat, ca suprimam revelatia in noi, prin exces de constiinta rationala. In acest caz,
constiinta rationala, care intreaba, nu respecta natura divinului in om. In noi exista ceva dincolo,
care se manifesta in tacere.
Prin excesul de constiinta rationala ne am uniformizat lumea, care inseamna pierderea
adancimi omului, acel dincolo. Facem definitii, care da rezultate asteptate. Cand faci trimitere
undeva, in nedefinit, te surprinde neasteptatul.
Problema filozofiei occidentale, care sufera in exces de rationalism, ca judeca totul pe urma
acestuia, care nu se potriveste cu acel dincolo! Nu apreciem nimic dupa natura lui proprie, ci pe
urma hybrusului noastre. Intrebarea este gresit, daca e pus de hybris. Hybrisul constiintei
rationale vrea sa-l stapaneasca totul. Ce este Dunnezeu, e o intentie inconstienta a stapanirii.
Nu e un mit ca concuram cu Dumnezeu, e realitate. Intrebarea este ale concurentei cu
Dumnezeu.
Cuvantul german Begrif, provine din verbul begreifen, a prinde. Nu cumva asta inseamna a
stapani prin notiune, concepte?! Ceva siesi!
De ce concuram cu Domnu?! Ne inspaimanta chiar acel dincolo, parte sa invizibila, dincoli de
orice concept. Vinovat este nihilul in noi, care ne indeparteaza de nedefinitul transcendent, ca
ne inspaimanta. Trebuie curaj ca sa suportam acest nihil, ca pe urma se umpla cu energiile
necreate ale Domnului. Asta e acel desert, prin care au trecut evrei, pana la Sinai, care s-a
revelat. Credinta nu este altceva, decat increderea in acel nevazut care la inceput pare un nihil
care te inghite, dar pe urma apare Sinaiul si Domnul. Nu te urci cu intrebari predefinite la Sinai,
ca ai iesit din Egiptul preconceptiilor tale.
Nu trebuie sa pui intrebarea "ce este Dumnezeu", ci trebuie sa te apropii de Dumnezeu!
Religia trebuie evaluat dupa natura s-a mistica si nu dupa cerintele ratiunii care nu respecta
natura religiei, ci impune niste conditii de evaluare, straina de natura religiei. Dar hybrisul omului
occidental, evalueaza totul dupa propriile reguli, nerespectand alteritatea. Dumnezeu este o
alteritate absuluta, caruia nu se potriveste "ce este Dumnezeu"!

Ma már, s ezt a nyugati kereszténységre értem inkább, nem tudsz eljutni Istentől az emberhez,
csak az ember archetipális mélységeiből az Istenhez, mert a kereszténység épp ezt az oldalt
hanyagolta el, ami épp oly fontos, mint Isten. Az Isten-ember archetípusa is ezt tanítja. De a
kereszténység lefaragta, hagyta a tudattalanba süllyedni a természeti, tudattalan oldalt, nehogy
megsértse a transzcendenciát.

A nép mely csak jólétre vágyik, azt nem kell az ellenség elveszelytse, mert már eleve elveszett.
A Jung szerint nem létezik individuáció szenvedés nélkül. De közösségi megmaradás sem
létezik individuáció nélkül. Mert ahol nincs individuáció, ott a regresszió lesz az úr. Középút
nincs. Mert Jézus mondta, ha langyos vagy kiköplek. Tamás evangéliuma azt mondja, hogy a
nem realizált ől.

Az ember ha a tenger hullámait bámulja, akkor úgy érzi, hogy a gondolkodása is a tenger
hullámaihoz lesz hasonló. Gondolatai az ég fele szöknek, aztán vissza a mélybe, ott egymásba
omolva. Ekkor érzed úgy, hogy a gondolataid mintha folynának, mint egy patak.

Jung írja, hogy a jó és a rossz erőltetett szétválasztása megszállottsághoz vezet. Jézus azt
mondta, nem szabad a konkolyt elválasztani idő előtt a búzától.
Öt év katolikus teológia, s 2 utolsó év unitárius teológia alatt nem hallottam arról, hogy ez a
jézusi-tanács szoros összefüggésben van azzal, hogy az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül
van. A kövezés nem megszállottság az erkölcs nevében, ami ma folytatódik ideológiai szinten?!
Ha nem fogadod el a liberális nézeteket, gyűlölsz, osztályellenség vagy. Mit tesz az ideológia?!
Erőltetetten szétválaszt, ami tömegőrülethez vezet.
Jézus az alapvető problémára tappintott rá, ami az ellentétpárokat illeti. Amit Jung úgy fejez ki,
hogy ha az ellentétes pólusok távolodnak, akkor a feszültség nő. A jó és a rossz erőltetett
szétválasztása nem más, mint a feszültség növelése a pólusok távolításával. A feszültség
növelése meg távolítja a pólusokat. Ez történik ma a kollektív tudattalan két fő archetípusával,
Kelettel és Nyugattal. Ez a mai háború biblikus gyökere. Ilyet papi berkekben nem sütnek ki!

Az időtlen folyását a definiciók szakítják meg, fragmentálják. Az, hogy dominál az időben való
gondolkodás, a fragmentált, a fogalmi gondolkodás terméke.
Ezért mondhatjuk, hogy a szimbólum az időtlenre utal. Az óra ezért csak jel. Jelzi az idő
múlását, ami a fragmentáció eredménye. Ami fragmentál, az az óra beosztás, a nap
fragmentálása, ami magában egész, nem fragmentum. A nap mivel egész, ezért szombólum,
egész voltunkra utal.
A számok is egészek, szimbólumok. De mivel fragmentációra, mérésre használtak, csak jelzés
értékük marad a számlapon, már nem szimbólumok.

És most született bennem az a kérdés, érzés, hogy a fehér-fekete fényképet miért érzem inkább
valóságnak. Holott ma a tudomány emberei azzal verik széltében és hosszában a mellüket,
hogy nem látnak csak fehér feketében, látásuk összetett. A látás színesben, ami mindig
szétszór.
A természet az amely képes megőrízni egységét színesben is. Mert a felbontással, mintha
felbomlana a világ is, de az agyunk leginkább!

Globalismul e o universalitate goala. Omul fiind incapabil ca sa-l realizeze in sine pe Unus
Mundus!

Jung azt mondta, hogy a hirosimai atombombában a kollektív tudattalan robbant. Ezzel a gond
az, hogy a tudattalan autonómiát élvez a már luciferi tudattal szemben. A hybris csak növeli a
tudattalan disztruktív erejét. Az csak a normalítás mítosza, hogy a racionális tudat képes az
önkontrolra. Épp ez a luciferi tudat, hybris, lényege. Ezért veszélyes az atombomba.
Nagyon talál korunkra az egyik újszövetségi kép, Jézus lecsendesíti a háborgó tengert. A
háborgó tenger a háborgó kollektív tudattalan képe, melyet a transzcendens központ tud
lecsendesíteni. Ez az emberben a jungi-Önvaló, a belső központ. Az én, ha ennek rendelődik
alá, természetes az autonómiát is meőrízve vele szemben, akkor a tudattalan nem háborog. A
hybris az amikor az én hiszi magát abszolútnak, melynek következménye a tudattalan
háborgása. A megtérés az, amikor a hybristől elfordulunk a belső Központunk, szervező elvünk
irányába. Az atombomba bennünk van!

A történelem ismerete nem más, mint a történelem démonainak ismerete. Ez azért fontos, mert
visszatérnek, s ahogy Jézus mondta, többed magukkal.
Mert a kereszténység befuccsolt, gyenge lévén benne az eszkatológikus ígéret. Ezért a helyét
átvették az ideológiák démonainak eszkatológikus ígéretei. Ezért keleten továbbra is Lenin,
nyugaton meg Marx.
Jung az ötvenes években azt mondta, Nyugat, jobbat min Marx nem tartogat. Marx és az
atombomba ez Nyugat csúcsteljesítménye. Keleten, annyi különbséggel, hogy Lenin és az
atomomba. Ez a civilizált világ! De itt nem fog megállni!
Mondtam, a démonok többed magukkal tértek, s térnek vissza. Nem potyára a démon neve
Légió az Újszövetségben. Megdöbbentő mennyire találnak a biblikus arhetipusok korunk
szellemi krízisére. Ebben nincs semmi jóslat. Ezek a kollektív tudattalan kinyílatkoztatásai.

Nem tudom, hogy tudott fennmaradni 400 éven keresztül, egy szellemileg, lelkileg üres egyház,
mint az unitarizmus. De a csuda még inkább felvet, amikor ennek az egyháznak az alapítója,
Dávid Ferenc, egy teljesen kaotikus gondolkodású teológus.
Az unitáriusok azt tanítják, hogy ő Jézus tiszta emberségét tanította. Ami a legkevésbé tiszta,
hogy mit tartott Jézusról, mert mintha némi isteni tulajdonságot megőrzött volna vele
kapcsolatban. Balázs Ferenc író, unitárius lelkész erről cikkezet, hogy Dávid Ferenc tanítása
Jézusról elég zavaros, végül is nem tudjuk mit tanított Jézusról, ami akkor nagyon kiverte a
biztosítékot az unitárius egyházban.
Az egyik könyvében a középkori racionalizmus ellen szól, majdnem misztikus hangon említve a
Szent Lélek munkáját ezzel szemben. Természetes nem állítja annak különálló személy voltát
az Atyától. De az sem világos mi. Dávid Ferenc racionalizmus ellenességében nekem az az
érdekes, hogy a mostani kései utódai, épp a rációból faragtak bálványt.
Hangoztatják, tanítják, hogy "Isten lélek", de az unitarizmusból, az egyoldalú tudati, racionális
beállítottság miat, épp a lelki, szellemi, oldal hiányzik, amit a Szent Lélek képvisel, s ami Dávid
Ferencnél, még egy olyan felemás formában jelen van, s ami a vallás alapvető gyökere.
Szerintem az unitáriusok kezdeti antitrinitarizmusát az akkori antitrinitarizmusba beleágyazva
kell értelmezni, ami nagyon zavaros, ami a Szent Háromság személyeinek istenségét illeti. Ha
jól emlékszem, mintha valami Arany Tamásnak hívták volna azt az antitrinitáriust
Magyarországon, aki mintha teljesen egyértelműbben állította volna Jézus emberségét, mint
Dávid Ferenc. Most már nem tudom, hogy kortársa volt e Dávid Ferencnek, vagy egy
generációval később élt.
Kedves unitáriusok, a múltat nem kell idealizálni, el kell fogadni, hogy az unitarizmus egy
fokozatos fejlődésen ment keresztül, sajnos addig, hogy az unitárius kollektív vallásos tudat
elveszítette lelki gyökereit, mely Dávid Ferencben részben meg volt.
Nagyon jól tudom, hogy az unitáriusok, külső nyomásra kénytelenek voltak megőrizni a
kátéjukban a Szent Háromság egy felemás látszatát, ami máig megmaradt a kátéjukban. De,
hogy Dávid Ferenc misztkus hangnemben ír a Szent Lélekről, nem tulajdonítva a harmadik
Isteni személy rangot neki, nem külső kényszer eredménye, hanem épp annak a lelki igénye,
amit elnyomott a középkori skolasztika racionalizmusa, háttérbe szorítva a Szent Lélek
munkáját, s amit elnyom a mai unitarizmus racionalizmusa, épp úgy, mint a középkori, csak
messze primitívebben.
Az unitáriusok épp úgy meghamisítják a saját kezdeteiket, mint ahogy állítják a katolikus
egyházról, mert az tulajdonítják Dávid Ferencnek, amit nem tanított. Dávid Ferenc nem volt
egyoldalúan racionalista, mint kései utódai, még akkor sem, ha helyet adott a szabad
vizsgálódásnak, megőrízvén a vallásosság lelki gyökereit, amit a ma unitáriusok teljesen
elveszítettek!