1

Átölel az éj
AZ ÖRÖKLÉT ŐRZŐI 2.

Fordította: Alysia
 Lefordított művei
1. When Darkness Comes (Ha leszáll az éj)

További művei
3. Darkness Everlasting (Örök éj)
4. Darkness Revealed (Feltárul az éj)
5. Darkness Unleashed (Elszabadul az éj)
6. Beyond the darkness (Az éjen túl)
7. Devoured by Darkness (Elemészt az éj)
8. Bound by darkness (Összeköt az éj)
9. Fear the darkness (Féld az éjt)
10. Darkness Avenged (Megbosszul az éj)
 A vámpír figyelmeztetés nélkül előre siklott, és Shay a sarokba
szorítva találta magát, a férfi keze kétoldalt pihent a feje mellett. – Az
enyém vagy.
Olyan közel volt az arca, látta éjfélszínű szemében az aranyos
pettyeket. Viper könnyedén érzékelte a lányban támadt vágyat,
megdermedt felette, agyara megnyúlt, ahogy az ő teste is reagált.
Shay szeme elkerekedett. – Ne!
Viper lassan, hajthatatlanul elkezdte lehajtani a fejét. – Attól félsz,
hogy iszom a véredből?
– Nem szeretek senki számára guruló kaja lenni.
Hűvös ajka végigsimított a lány száján, mielőtt áttért az arcára. –
Sok más oka is van a vámpíroknál a vér megosztásának. Bizalom,
barátság, szerelem… vágy.
Shay szíve a bordáinak feszült, mialatt testét sötét forróság járta át.
Csupán az ajkával ért hozzá, semmi mással, de máris remegő izgalom
öntötte el a testét.
Olyan régen volt már.
Szaténos haja csiklandozta Shay orrát, miközben a férfi ajka
végigsimított nyakának ívén. Drága kölni és valami sokkal primitívebb
illat áradt belőle. Valami határozottan férfias.
Szája megpihent őrjöngve lüktető pulzusán, mielőtt nyelvével nedves
ösvényt bejárva követte az eret felfelé a torkán…

3
 Elso" fejezet
A Chicago szélén álló aukciós ház nem tűnt fertőnek.
A vaskerítés mögött egy elegáns téglaépület terpeszkedett a tájon
látható arroganciával. A termek hatalmasak voltak boltozatos
mennyezettel, melyet freskók és elegáns csillárok ékesítettek. Egy
szakember tanácsára vastag, elefántcsont szőnyegekkel, csillogó, sötét
burkolattal és kézzel faragott bútorokkal díszítették őket.
A légkör úgy összességében azt a fajta csendes némaságot sugározta,
melyet csak a pénz tud megvásárolni. Sok-sok pénz.
Az a fajta felvágós hely volt ez, ahol ritka festményekkel,
felbecsülhetetlen ékszerekkel és múzeumba illő műtárgyakkal kellene
kereskedni. Ehelyett nem volt más, mint egy húspiac. Egy víznyelő,
ahol a démonokat úgy árulták, akár a húst.
Semmi kellemes nem volt a rabszolgapiacban. Még akkor sem, ha
az áruk démonok és nem emberek. Aljas üzlet, mely vonzott minden
romlott, tébolyodott, nyálkás alakot az országban.
Mindenféle szánalmas okból jöttek ide.
Voltak, akik zsoldosnak vagy testőrnek vásároltak démont. Voltak,
akik sokkal egzotikusabb szexrabszolgákra vágytak. Voltak, akik úgy
hitték a démonok vére mágiát és örök életet adhat nekik. És voltak, akik
azért vásároltak démonokat, hogy saját földjeiken szabadon engedjék,
majd levadásszák őket, mint a vadállatokat.
A licitálók lelkiismeret nélküli, erkölcstelen férfiak és nők. Csak
elég pénz képes kielégíteni eltorzult kedvteléseiket.
És a trágyadomb tetején állt az akciós ház tulajdonosa. Evor. Egyike
azon alsórendű trolloknak, aki mosolyogva helyezték megélhetésüket
mások nyomorúságának alapjára.
4
 Egy nap Shaynek szándékában állt végezni Evorral.
Sajnos, nem ma.
Vagy inkább ma éjszaka.
Nevetséges háremnadrágba és flitteres topba öltözve, mely sokkal
többet engedett láttatni, mint amennyit takart, Shay fel-alá járkált az
aukciós terem mögötti szűk cellában. Hosszú, hollófekete haját
összefonta, majdnem a derekáig ért. Így jobban láthatóvá vált ferde
vágású, aranyszínű szeme, vonásainak finomsága, és a bronzos bőr,
mely azt jelezte, hogy több mint egyszerű ember.
Alig két hónappal ezelőtt egy boszorkány-koven szolgája volt, akik
rá akarták szabadítani az Armageddont a démonokra. Akkoriban azt
hitte, bármi jobb, mint a talpnyalójukként tehetetlenül nézni ördögi
terveiket.
Pokolba, elég nehéz felülmúlni a népirtást!
Csak akkor értette meg, hogy a halál nem a legrosszabb, ami rá
várhat, mikor visszakényszerült Evor hatalma alá.
A sír igazán semmiség ahhoz képest, ami az ajtó mögött vár rá.
Shay gondolkodás nélkül előre rúgott a lábával, mireaz egyetlen
asztal átszelte a levegőt és döbbenetes erővel a vasrácsoknak csapódott.
A háta mögött mély sóhaj hallatszott, mire megpördült és a
távolabbi sarokban lévő szék mögött rejtőző, apró vízköpőt figyelte.
Levet nem is igazán vízköpő.
Ó, nála is megvoltak a hagyományos, groteszk arcvonások. Vastag,
szürke bőr, hüllőszemek, szarvak és hasított paták. Még egy hosszú
farka is volt, amit nagy büszkeséggel fényesítgetett és ápolgatott.
Sajnálatos módon, ijesztő külseje ellenére alig volt három láb magas,
sőt, ami őt illeti finom, fátyolszerű szárnyai voltak, melyek sokkal
inkább illettek volna egy manóhoz vagy tündérhez, semmint a sötétség
halálos teremtményéhez.

5
 Csak hogy fokozza a megaláztatást, ereje a legjobb körülmények
között is kiszámíthatatlan volt, bátorsága gyakran semmivé vált, ha
akcióra került a sor.
Nem kellett hát csodálkozni rajta, hogy kiszavazták a Vízköpők
Egyesületéből, és kénytelen volt magáról gondoskodni. Azt állították
szégyent hoz az egész társadalmukra, és egyikük sem állt ki mellette,
mikor elfogták és Evornak adták rabszolgának.
Shay abban a pillanatban védelme alá vette a szánalmas kis lényt,
hogy visszakényszerült az aukciós házba. Nem csak azért, mert
sajnálatosan hajlamos volt minden nálánál gyengébb védelmére kelni,
azért is, mert tudta, Evort bosszantja, hogy elvették kedvenc bűnbakját.
Lehet, hogy a troll birtokolta az őt gúzsba kötő átkot, de ha eléggé
megszorongatja, Shay hajlandó lenne megölni őt még úgy is, ha ez a
saját élete végét is jelentené.
– Cherie, vétett valamit az az asztal, amit nem láttam, vagy csak
meg akartad leckéztetni? – kérdezte Levet, hangja mély és lendületes
francia akcentus fűszerezte.
Egyáltalán nem az a fajta tulajdonság, ami miatt jobb helye volna a
vízköpők között.
Shay kényszeredetten elmosolyodott. – Elképzeltem, hogy Evor az.
– Különös, nem hasonlítanak egymásra túl sokban.
– Jó a képzelőerőm.
– Á! – Nevetségesen vonogatni kezdte sűrű szemöldökét. – Ebben
az esetben, feltételezem, nem képzelnéd el, hogy én vagyok Brad Pitt?
Shay kényszeredetten rámosolygott. – Jó vagyok, de nem ennyire,
vízköpő.
– Kár.
Kurta szórakozottsága eltűnt. – Nem, az a kár, hogy egy asztal volt
az és nem Evor tört darabokra.
– Élvezetes elképzelés, de puszta álom. – A szürke szemek lassan
résnyire szűkültek. – Hacsak nem szándékozol ostoba lenni?
6
 Shay szeme szándékosan elkerekedett. – Kicsoda, én?
– Mon dieu! – mordult fel a démon. – Meg akarsz küzdeni vele.
– Nem küzdhetek meg vele. Addig nem, míg fogva tart az átok.
– Mintha ez valaha megállított volna. – Levet félredobta a párnát,
felfedve patái körül haragosan rángatózó farkát. A nyugtalanság biztos
jele. – Nem ölheted meg őt, de ez sosem tart vissza attól, hogy
megpróbáld szétrúgni a kövér trollseggét.
– Segít múlatni az időt.
– Te meg órákon át sikoltozol a gyötrelemtől. – Hirtelen
megremegett. – Cherie, nem bírom elviselni, hogy így látlak. Még
egyszer nem. Ostobaság a végzet ellen küzdeni.
Shay elfintorodott. Az átok részeként büntetés éri, ha megkísérli
bántani a mesterét. A testét szorító perzselő fájdalomtól zihálva hever a
földön, néha órákra elveszti az eszméletét. Az utóbbi időben azonban a
büntetés olyan brutálissá vált, hogy attól félt minden alkalommal, mikor
a szerencséjét kísértette, hogy az lesz az utolsó.
Meghúzta a fonatát. Ez a gesztus elárulta a felszín alatt izzó
bosszúságot. – Azt mondod, egyszerűen fel kéne adnom? Elfogadni a
vereséget?
– Milyen más választásod van? Milyen választása van
bármelyikünknek? A világ minden küzdelme sem változtathat a tényen,
hogy… – Levet megdörzsölte egyik törpeszarvát. – Hogy is szoktad
mondani… zár, raktár és bebörtönzés…
– Dutyi
– Á, igen, Evor dutyijába tartozunk. És bármit megtehet velük, amit
csak akar.
Shay a fogát csikorgatta, és dühös pillantást vetett az őt fogva tartó
vasrácsokra. – Picsába! Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm Evort. Gyűlölöm ezt a
cellát. Gyűlölöm azokat a szánalmas démonokat, amik csak arra várnak
odaát, hogy rám licitáljanak. Már szinte bánom, hogy nem hagytam,
hogy azok a boszorkányok eltöröljenek bennünket.
7
 – Én aztán nem szállok veled vitába, Shay – értett egyet vele egy
sóhajjal Levet.
Shay behunyta a szemét. Fenébe! Nem gondolta komolyan a
szavakat. Fáradt volt és bosszús, de nem gyáva. Ezt az a tény is igazolja,
hogy túlélte az elmúlt évszázadot.
– Nem – dünnyögte. – Nem.
Levet megsuhintotta a szárnyait. –És miért nem? Csapdába estünk
itt, mint a patkányok az útvesztőben, míg el nem tudnak adni minket a
legtöbbet licitálónak. Mi lehetne ennél rosszabb?
Shay humortalanul elmosolyodott. – Ha engedjük, hogy a végzet
győzzön.
– Micsoda?
– Egészen eddig a végzet, vagy sors, vagy szerencse, vagy
akárminek is akarod nevezni, csak szart hozott ránk – morogta Shay. –
Nem fogom feladni és hagyni, hogy engem gúnyoljon, miközben én a
sírba kerülök… Egy nap lehetőségem lesz szembe köpni a végzetet.
Csak ezért küzdök.
Hosszú szünet következett, mielőtt a vízköpő elég közel ment hozzá,
hogy fejét Shay lábához dörgölhesse. Nem tudatos gesztus volt ez. A
megnyugvás utáni küldetés, de inkább meghalna, mint hogy beismerje.
– Nem vagyok biztos benne, hogy hallottam már ennél kevésbé
elegáns beszédet, de hiszek neked. Ha bárki meg tud szökni Evortól, az
te vagy.
Shay szórakozottan félretolta a combját szúró szarvat. – Vissza
fogok jönni érted, Levet, ennyit megígérek.
– Nocsak, nocsak, hát nem megindító? – Evor jelent meg hirtelen a
cella vasrácsai előtt, mosolyogva kivillantotta tűhegyes fogait. – A
szépség és a szörnyeteg.
Shay könnyed mozdulattal maga mögé húzta Levetet, majd a
fogvatartójához fordult.

8
 Vicsorra torzult a szája, ahogy a troll belépett a cellába, és bezárta
maga mögött az ajtót. Evor könnyedén elment embernek. Egy
hihetetlenül csúnya embernek.
Alacsony, kövérkés alak volt kerek, vizenyős arccal és sűrű
szakállal. A haja nem volt több néhány kósza tincs alkotta csomónál,
melyet nagy gonddal fésült át a fején. Apró, fekete szeme hajlamos
vörösen megvillanni, mikor bosszús.
Szemét fekete keretes szemüveg mögé rejtette.
A vastagon hájas testét trágárul drága, méretre szabott öltöny mögé
rejtette.
Csupán a foga mutatta, hogy troll.
Ez, no meg erkölcsének teljes hiánya.
– Baszd meg, Evor! – dünnyögte Shay.
A gonosz vigyor még szélesebb lett. – Csak szeretnéd.
Shay szeme résnyire szűkült. A troll azóta próbált bejutni az ágyába,
hogy megszerezte az irányítást az átok felett. Csak az a tudat gátolta
meg abban, hogy kényszerítse Shayt, hogy tudta, a lány képes lenne
mindkettejükkel végezni egy ilyen borzalom megelőzése végett.
– Előbb sétálok át a pokol lángjain, minthogy engedjem, hogy
hozzám érj!
Düh torzította el a kövérkés vonásokat, mielőtt visszatért zsíros
mosolya. – Egy nap, szépségem, boldogan nyújtózol el alattam.
Mindannyiunknak megvan a maga töréspontja. A végén te is eléred a
tiéd.
– Ebben az életben soha.
A férfi trágár mozdulatot tett a nyelvével. – Milyen büszke. Milyen
erős. Élvezni fogom, mikor beléd ürítem a magom. De még nem most.
Még tudok belőled pénzt kicsikarni. És mindig a pénz az első. –
Felemelte a kezét és felfedte a háta mögött rejlő, súlyos vasbilincset. –
Felteszed magadra, vagy hívnom kell a fiúkat?

9
 Shay keresztbe tette karját a mellkasa előtt. Lehet, hogy csak félig
Shalott, de ősei minden erejével és fürgeségével rendelkezett. Nem
véletlenül voltak a démonvilág legkedveltebb bérgyilkosai.
– Ennyi év után még mindig azt hiszed, hogy azok a tökfilkók
árthatnak nekem?
– Ó, nem szándékozom engedni, hogy bántsanak. Gyűlölnélek
megsebezni az árverés előtt. – Nagyon is szándékosan oda pillantott,
ahol Levet bujdosott Shay lába mögött. – Pusztán azt kívánom, hogy jó
magatartásra ösztökéljenek.
A vízköpő halkan felnyögött. – Shay?
Picsába!
Leküzdötte az ösztönös késztetést, hogy lenyomja Evor torkán
tűhegyes kis fogait. Csupán kínlódva a földre terítené. Ráadásul Levetet
a hegyitrollok könyörületére bízná, akiket Evor védelem gyanánt
használt.
Igazán örömüket lelnék szegény vízköpő kínzásában.
Amennyire ő tudta, egyetlen élvezetük az volt, hogy másoknak
okoztak fájdalmat.
Kibaszott trollok!
– Jól van. – Dühös mordulással előre nyújtotta a kezét.
– Bölcs döntés. – Evor óvatosan rajta tartotta a szemét, miközben a
csuklójára helyezte, és összezárta a bilincseket. – Tudtam, hogy meg
fogod érteni a helyzetet, amint megfelelően elmagyarázom.
Shay felszisszent, ahogy a vas a bőrébe vájt. Érezte, ahogy a vas
elszívja az erejét, ledörzsöli a bőrét. Az egyetlen Achillesz-sarka.
– Csak azt értem, hogy egy nap meg foglak ölni.
Evor megrántotta a bilincsek közt lógó láncokat. – Viselkedj, ribanc,
vagy a kis barátod fizeti meg a következményeket. Megértetted?
Shay leküzdötte a gyomrát szorongató hányingert.

10
 Újra a színpadra helyezik, és eladják a legtöbbet kínálónak. Teljesen
ki lesz szolgáltatva egy idegen könyörületének, aki azt tehet vele, amit
csak akar.
És rohadtul nem volt semmi, amit tehetne ellene.
– Aha, megértettem. Csak essünk túl rajta.
Evor nyitotta a száját, hogy valaki okoskodó megjegyzést tegyen, de
aztán összecsukta halszerű száját, mikor megpillantotta Shay
arckifejezését. Nyilvánvalóan érezte, hogy közel áll a tűréshatárához.
Ami azt bizonyította, mégsem olyan ostoba, mint amilyennek tűnik.
Némán elhagyták a cellát, és felmentek a színpad hátuljára vezető
szűk lépcsőn. Evor csak annyi időre állt me, hogy a bilincseket egy, a
földbe állított póznához erősítse, mielőtt az összezárt függönyökhöz
ment volna, és átlépett, hogy szembenézzen a tömeggel.
Shay egyedül maradt a sötétben, mély levegőt vett, és igyekezett
nem odafigyelni a függöny mögött lévő tömeg morajlására.
Anélkül is, hogy látta volna a lehetséges licitálókat, érezte az
összegyűlő démonok és emberek jelenlétét. Érezte izzadtságuk bűzét.
Érezte az izzó türelmetlenséget. Érezte a levegőben a züllött vágy ízét.
Hirtelen a homlokát ráncolta. Volt valami más is. Valami, ami
finoman átfonta ezeket.
A rothadó gonosz érzése, amitől jeges rémület futott végig a bőrén.
Halvány volt. Mintha a lény nem igazán lenne jelen a szobában
teljes alakjában. Sokkal inkább egy derengő, megfoghatatlan jelenlét.
Az alávalóság visszhangja, amitől gyomra rettegve elszorult.
Lenyelte ösztönös sikolyát, behunyta a szemét és kényszerítette
magát, hogy vegyen egy mély, megnyugtató lélegzetet. A távolban
hallotta, hogy Evor hangosan megköszörüli a torkát, és figyelmet kér.
– És most, hölgyeim és uraim, démonok és tündérek, holtak és
élőhalottak… Eljött az idő fő attrakciónknak! A mi piéce de résistance-
nk. Egy olyan ritka, olyan rendkívüli, hogy csak azok maradhatnak,
akiknek arany zsetonja van – jelentette be drámaian. – A többiek
11
visszavonulhatnak a fogadótermekbe, ahol felszolgáljuk önöknek a
kívánt frissítőiket.
Annak ellenére, hogy szinte biztos volt benne, épp most siklott
végig rajta egy rosszindulatú pillantás, Shaynek sikerült megőriznie
undorodó fintorát. Evor mindig is nagyképű hetvenkedő volt. Ma este
viszont még a legelőkelőbb porondmestert is lealázta.
– Jöjjenek közelebb, barátaim – parancsolta Evor, ahogy a licitálók
söpredékét kitessékelték a helyiségből. Ahhoz, hogy egy ember vagy
egy démon megkapja az aranyjegyet, legalább ötvenezer dollárnak
kellett nála lennie készpénzben. A rabszolgapiac ritkán fogadott el
csekket vagy bankkártyát. Ezt kapd ki! – Nem akarják majd
elmulasztani, hogy vessenek egy pillantást értékes kincsemre. Ne
féljenek, gondoskodtam róla, hogy megfelelően meg legyen láncolva.
Nem jelent veszélyt. Veszélyes báján kívül. Nem fogja kitépni a
szívüket a mellkasukból, de nem ígérem, hogy nem lopja majd el a
szépségével.
– Fogd be, és húzd el a függönyt! – morogta egy hang.
– Türelmetlen? – kérdezte Evor, hangjában düh bujkált. Nem
szerette, ha valaki félbeszakítja jól begyakorolt előadását.
– Nem érek rá egész éjjel. Kezdjük már el!
– Á, egy korán kelő… licitáló, milyen kár. Reméljük a maga
érdekében, hogy ez a szerencsétlenség nem szennyezi már területeken a
cselekedeteit – csikorogta Evor, elhallgatott, hogy a durva nevetés
robaja elhaljon. – Most pedig, hol is tartottam? Ó, igen. A díjnyertes. A
legkedvesebb rabszolgám. Démonok, ghoulok, hadd mutassam be
önöket Lady Shaynek… az utolsó Shalottnak a földön.
Egy drámai mozdulattal füstfelhővé vált a függöny, felfedve Shayt a
közel két tucat férfinak és démonnak.
Szándékosan lesütötte a pillantását, mikor meghallotta a szobában
visszhangzó, elakadó lélegzeteket. Már az is elég megalázó volt, hogy
érezte vad éhségüket. Nem akarta látni az arcukon.
12
 – Ez valami trükk? – kérdezte hitetlenkedve egy sötét hang. Nem túl
meglepő. Amennyire Shay tudta, valóban ő az utolsó megmaradt
Shalott a világon.
– Nem trükk, nem ámítás.
– Mintha elhinném egy szavad is, troll. Bizonyítékot akarok!
– Bizonyítékot? Legyen hát. – Egy pillanatnyi szünet következett,
miközben Evor a tömeget pásztázta. – Te ott, lépj elő! – parancsolta.
Shay megfeszült és érezte a hideg borzongást, mely arra
figyelmeztette, hogy egy vámpír közelít. A vére az aranynál is
értékesebb volt a halhatatlanoknak. Egy afrodiziákum, aminek a
megszerzéséért ölnének is.
Shay figyelmét a magas, barátságtalan vámpírra összpontosította,
ezért alig vette észre, hogy Evor megragadta a kezét és egy késsel
megvágta az alkarját. A vámpír halkan felszisszent és lehajolt, hogy
lenyalja a kibuggyanó vért. Egész testében megremegett, mikor
felemelte a fejét és vad éhséggel a lányra nézett.
– Van benne emberi vér, de valóban Shalott – csikorogta.
Evor egy könnyed mozdulattal a vámpír és Shay közé helyezte
kövérkés alakját, kezével legyintve küldve el a ragadozót. A halhatatlan
lény vonakodva elhagyta a színpadot, kétségtelenül megérezte a
közelgő zűrzavart, ami akkor törne ki, ha megadná magát a vágyának és
fogait a lányba mélyesztve szárazra szívná őt.
Evor várt, míg a színpad üres nem lett, majd a pódiuma mögé állt.
Megfogta a kalapácsát, és a feje fölé emelte. Nevetséges balfácán.
– Elégedettek? Helyes. – Evor lecsapott a kalapáccsal a pódiumra. –
Az árverés ötvenezer dollárnál kezdődik. Emlékezzenek, uraim, csak
készpénzről lehet szó.
– Ötvenötezer.
– Hatvanezer.
– Hatvanegyezer.

13
 Shay megint a lábára szegezte a pillantását, ahogy a hangol
elkiáltották a liciteket. Hamarosan rákényszerítik, hogy szembenézzen
új mesterével. Nem akarta nézni, ahogy egy falka kutyaként
marakodnak rajta, mint egy finom csonton.
– Százezer dollár – kiáltotta egy átható hang a szoba hátuljából.
Sunyi mosoly ült ki Evor vékony ajkára. – Milyen nagylelkű ajánlat,
jó uram. Más valaki? Nem? Először… Másodszor…
– Ötszázezer dollár.
Éles csend töltötte be a termet. Mielőtt még rájött volna, mit csinál,
Shay felemelte a fejét, és az aukciós termet betöltő tömegbe bámult.
Volt valami abban a selymes, sötét hangban. Valami… ismerős.
– Lépjen előre! – követelte Evor, szeme vörösen ragyogott. – Lépjen
előre, és árulja el a nevét!
Mozgolódás támadt, ahogy a tömeg szétvált. A hátsó árnyékokból
egy magas, elegáns alak siklott előre.
Csendes suttogás töltötte meg a termet, mikor a tompa fény felfedte
a kísértetiesen gyönyörű arcot és az ezüstös, szaténos hajzuhatagot,
mely leomlott a férfi hátán.
Csak egy pillantásba telt rájönni, hogy vámpír.
Egy ember sem hasonlíthat ennyire egy angyalhoz, mely a
Mennyből bukott le. És nem is olyan régen lett bukott. Ahogy nem
mozoghatott ilyen könnyed kecsességgel sem. És a démonok sem
hátráltak volna el előle óvatos félelemmel.
Shaynek elakadt a lélegzete. Nem megdöbbentő szépségétől, sem
erőteljes jelenlététől, nem is a rikító bársonykabáttól, ami karcsú alakját
fedte.
Hanem a ténytől, hogy ismeri ezt a vámpírt.
Ott volt mellette, mikor megküzdöttek a boszorkány-kovennel
néhány hete. És, ami ennél is fontosabb, ott volt mellette, mikor Shay
megmentette az életét.

14
 Most meg itt van és úgy licitál rá, mintha nem lenne más csak egy
tulajdon.
Pokolba rothadt lelkével!

Viper évszázadokon óta volt már a világon. Látta birodalmak

felemelkedését és bukását. Elcsábította a világ legszebb nőit. Királyok,
császárok és fáraók vérét itta.
Időnként még a történelem menetét is megváltoztatta.
Most jóllakott volt, holtfáradt és igazán unta magát.
Már nem próbálta kiterjeszteni erejének alapjait. Nem vett részt
démonok vagy emberek csatájában. Nem hozott létre szövetségeket, és
nem avatkozott bele a politikába.
Csak a klánja biztonságáról való gondoskodás volt az egyetlen
aggodalma, valamint hogy elég profitot termeljen az üzlete ahhoz, hogy
megengedhesse magának azt a luxus életvitelt, amihez hozzászokott.
De a Shalott démonnak valahogy sikerült elérni a lehetetlent.
Még az eltűnése után is sikerült sokáig a gondolataiban időznie.
Heteken át kísértette az emlékeit, még az álmait is megszállta. Akár
egy tüske, úgy fúrta be magát a bőre alá, és nem engedte, hogy
eltávolítsák.
Ez a felfedezés nem tudta biztosan, hogy elégedettséggel vagy
bosszúsággal tölti-e el, miközben Chicago utcáit járva kutatott a nő után.
Vetett egy pillantást legutóbbi vételére, és egyáltalán nem kellett
eltűnődnie, vajon Shay elégedett vagy bosszús-e. Még a tompa fényben
is egyértelműen látszott, hogy csodálatos, aranyszínű szeme dühösen
villog.
Nyilvánvalóan nem tudta egészen értékelni azt a megtiszteltetést,
amiben részesítette.
Szája sarka megrándult, jól mulatott, közben pillantását újra a
pódiuma mögött álló troll felé fordította.

15
 – Szólíthat Vipernek – tájékoztatta az alsóbbrendű démont rideg
ellenszenvvel.
A vörös szemek egy pillanatra elkerekedtek. Ez a név félelmet
keltett szerte Chicagóban. – Hát persze. Bocsásson meg, hogy nem
ismertem fel, uram. Ön… ó… – Nagyot nyelt. – Magánál van a
készpénz?
Egy olyan mozdulattal, mely a legtöbb szemnek túl gyors volt,
Viper benyúlt a köpenye alá, és egy nagy csomagot hajított a színpadra
vezető lépcsőre.
– Nálam.
Evor meglengette a kalapácsot, majd lecsapott vele a pódiumra. –
Eladva!
A Shalott halk szisszenést hallatott, de mielőtt Viper megfelelő
figyelemben részesíthette volna, halk káromkodás hallatszott, és egy
alacsony, izmos, de sovány fickó nyomakodott át a tömegen.
– Várjon! Az árverés még nincs lezárva – szólalt fel az idegen.
Viper szeme résnyire szűkült. Talán elvette volna magát annak
abszurditásán, hogy ez a vézna férfi megpróbálja átverekedni magát a
fölé tornyosuló démonokon, de nem kerülte el a figyelmét a keserű
kétségbeesés szaga, ami körbelengte, sem pedig a lelkét sötétítő
feketeség.
Ezt a férfit megérintette a gonosz.
A troll, Evor a homlokát ráncolva figyelte a férfit, nyilvánvalóan
nem nyűgözte le az olcsó, lötyögő öltöny, sem a használt cipő. –
Folytatni kívánja?
– Igen.
– Magánál van a készpénz?
A fickó egyik kezével letörölte a kopasz fején gyöngyöző
izzadtságot. – Nincs nálam, de könnyedén magához…
– Csak azonnal készpénzt fogadunk el – mordult fel Evor,
kalapácsával újra lesújtott a pódiumra.
16
 – Ne! Megszerzem a pénzt.
– Az árverésnek vége.
– Várjon! Muszáj várnia, én…
– Tűnjön innen, mielőtt kidobatom magát.
– Ne! – A férfi figyelmeztetés nélkül felrohant a színpadra egy
késsel a kezében. – A démon az enyém!
Akármilyen gyors is volt a fickó, Viper máris az idegen és a
Shalottja közé állt. A férfi halkan felmordult, mielőtt megfordult és a
troll felé masírozott volna. Könnyebb préda, mint egy eltökélt vámpír.
De hát, ugyanakkor a legtöbb dolog már csak könnyebb.
– Ugyan, ugyan. Nincs miért túlzásokba esni. – Evor sietősen intett
az esetlen testőröknek, akik a színpad szélén álldogáltak. – Tudta a
szabályokat, mikor idejött.
A hegyitrollok dübörgő léptekkel előre indultak, méretük nehézkes,
bőrük olyan vastag, akár egy fa kérge, szinte lehetetlen volt őket
megölni.
Viper összefonta karját a mellkasa előtt. Figyelmét továbbra is a
tébolyodott emberre szegezte, de nem tagadhatta, hogy nyugtalanítón
tudatában volt a háta mögött lévő Shalottnak is.
Volt valami édes illatú vérében. Bőrének melegében. És az őt
körbevevő, vibrálón kavargó energiában.
Egész teste reagált a közelségére. Mintha közel lépett volna a
perzselő tűzhöz, mely az oly régen elfeledett meleg ígéretét hordozta.
Sajnálatosan, figyelmét kénytelen volt továbbra is a látszólag őrült
férfira szegezni, aki fenyegetően lengette a kését. Volt valami
határozottan különös az ember elszántságában. Vad pánik, ami nem illet
oda.
Idióta volna, ha lebecsülné a hirtelen döntetlen veszélyét.
– Vissza! – nyivákolta az alacsony férfi.
A trollok tovább folytatták útjukat, míg Viper fel nem emelte egyik
karcsú kezét. – Nem mennék közel a késhez. Meg van bűvölve.
17
 – Megbűvölve? – Evor arca dühödten eltorzult. – A mágikus
ereklyék tiltottak. A büntetés halál.
– Azt hiszi, hogy egy szánalmas troll meg a tökfilkói
megijeszthetnek? – A behatoló felemelte a kését, és egyenesen Evor
arcára mutatott vele. – A Shalottért jöttem ide, és nem távozom nélküle.
Mindannyiótokkal végzek, ha az kell.
– Megpróbálhatja – nyújtotta el a szót Viper.
A férfi megpördült, és szembenézett vele. – Veled nincs harcom,
vámpír.
– El akarja lopni a démonom.
– Fizetek magának. Amennyit csak akar.
– Akármennyit? – Viper felvonta az egyik szemöldökét. –
Nagylelkű, ámbár elég meggondolatlan alku.
– Mi az ár?
Viper úgy tett, mintha egy pillanatig elgondolkozna. – Semmi
olyasmi, amit maga ajánlhatna.
Az a keserű kétségbeesés rátelepedett a levegőre. – Honnan tudja? A
munkaadóm nagyon gazdag… nagyon hatalmas.
Á. Végre jutnak valamire.
– Munkaadó. Szóval maga csupán egy követ?
A férfi bólintott, szemei szénként lángoltak beesett gödrükben. –
Igen.
– És a munkaadód kétségtelenül igen csalódott lesz, ha megtudta,
hogy elbukta a feladatát, miszerint nyerje el a Shalottot, igaz?
A sápadt bőr beteges szürke színt öltött. Viper gyanította, hogy az a
sötétség, amit érzékel, közvetlenül összeköthető a rejtélyes
munkaadóval.
– Meg fog ölni.
– Akkor elég nagy dilemmában van, barátom, mert nem fogom
hagyni, hogy elhagyja a díjammal a termet.
– Mit érdekli magát?
18
 Viper mosolya rideg volt. – Egészen biztosan tudja, hogy a
Shalottok vére afrodiziákum a vámpíroknak? Egy elég ritka nyalánkság,
ami túl régóta tagadtatott meg tőlünk.
– Ki akarja szívni a vérét?
– Ez nem a maga gondja. Ő az enyém. Megvettem és fizettem érte.
A háta mögül elfojtott káromkodást hallott, lánccsörgéssel társítva.
A szépsége egyértelműen nem túl boldog a válaszától, és alig várja,
hogy bizonyítsa nemtetszését, mikor egyenként szaggatja le a végtagjait.
Kisebb izgalom járta át.
A szentek vérére, szerette, ha a női veszélyesek.

19
 Második fejezet
Shay elátkozta a bilincseket, amik a póznához láncolták.
Elátkozta Evort, a kapzsi, könyörtelen gazembert.
Elátkozta a halványan gonosztól bűzlő, különös embert, akit érzékelt
azelőtt.
De leginkább elátkozta Vipert, amiért úgy bánt vele, mintha csak
egy drága particsemege lenne.
Sajnos csak ez a hasztalan átkozódás telt tőle, miközben az
egyértelműen őrült ember a késével hadonászott.
– Ő az enyém! Muszáj megszereznem!
A vámpír egyszer sem rezzent meg. Igazából, olyan mozdulatlanul
állt, hogy sokkal inkább tűnt halottnak, mint élőnek. Csak a levegőben
kavargó, rideg erő figyelmeztetett rá, hogy a gyönyörű felszín alatt
tombol valami.
– Egy egyszerű megbűvölt pengével akarsz csak szembeszállni
velem? – kérdezte.
A férfi nyelt egyet. – Nem győzhetek le egy vámpírt.
– Á, szóval nem vagy olyan ostoba, mint amilyennek tűnsz.
Az apró szemek körbe-körbe pillantottak, és Shay érezte, hogy
mindenki megfeszül. A férfi elég kétségbeesett hozzá, hogy
megpróbálja átküzdeni magát egy vámpíron. Azonban mikor
megmozdult, nem Viper felé lendült, hanem a bután tátogó Evor felé.
Lenyűgöző ügyességgel karolta át a troll nyakát, és a kést belenyomta
petyhüdt bőrébe.
– Megölöm! Míg birtokában van a Shalott átka, a lány is vele hal. –
Pillantását továbbra is Viperre szegezte, kétségtelenül tisztában volt

20
vele, hogy sokkal veszélyesebb, mint bárki más a szobában. – Semmi
hasznodra nem lesz, ha meghal, mielőtt még kiszívhatnád.
Shay élesen szívta be a levegőt. Nem félt a haláltól. De egek, ha a
sírjába kell feküdnie, nem akarja úgy tenni, hogy közben egy póznához
van láncolva, és képtelen visszavágni.
Viper nem mozdult, de ereje jeges hullámként áradt szét a teremben.
A levegő meglebbentette ezüstös haját, hullámzott tőle a
bársonycsuklya.
– Nem fogod megölni – mondta olyan hangon, amitől borzongás
futott végig Shay gerincén. – Nem hiszem, hogy a munkaadód örülne
neki, ha holtan vinnéd elé.
A férfi vadul felnevetett. – Ha valaki más kezében végzi, akkor a
halálnál is rosszabb vár rám. Akkor akár magammal is vihetem.
– Szóval, a munkaadód vágyik rá, vagy fél tőle? – mormogta Viper,
finoman előre indult. – Ki ő? Egy démon? Egy varázsló?
– Állj, vagy megölöm!
– Nem. – Folytatta Viper lebegő lépteit. – Eldobod a kést, és
elsétálsz.
– Nem tudsz megbűvölni a tekinteteddel. Immunis vagyok a
misztikus baromságokra.
– Jól van, akkor megöllek.
– Nem tudsz… – A figyelmeztető szavak még mindig a férfi ajkán
voltak, mikor Viper megragadta a torkánál fogva, és a legközelebbi
falhoz vágta.
Kis termete létére a férfi elég hangos dübörgéssel landolt, mikor
eltalálta a burkolatot, és a földre csúszott. Azonban lenyűgöző módon
talpra ugrott, és egy szempillantás múlva be is nyúlt lötyögő kabátja alá.
Nyilvánvalóan több volt puszta embernél. Kétségtelenül egy varázsló
volt a dolog mögött, akinek elég ereje és tehetsége volt hozzá, hogy
védelmet kínáljon neki.

21
 Felemelte a kezét, és markora fogott egy kisebb kőnek látszó
valamit. Shay a homlokát ráncolta. Elég sokáig élt a boszorkányokkal,
hogy felismerjen egy erős varázslattal bíró kristályt.
– Viper!
Anélkül hagyta el ajkát a figyelmeztetés, hogy tudta volna, miért.
Mit számít, ki nyeri meg a csatát? Jobb lenne, ha éjszakánként egy falka
vámpír szívná a vérét, annál, amit az ismeretlen szörnyeteg tartogat a
számára?
A végén úgy sem számít.
Még mielőtt a nevét kiálthatta volna, Viper máris oldalra ugrott,
hagyva, hogy a fekete mágia a távolabbi falat találja el. Lángol
borították el a faburkolatot, a vagyonos vendégek pánikszerű
kiáltozással a legközelebbi ajtó felé rohantak. A mágikus tűz volt az
egyetlen, ami épp olyan veszélyes a démonok számára, mint az
emberekre.
– Hozzátok a tűzoltókészüléket, ti ostobák! – kiáltotta Evor, egyre
növekvő pánikkal integetett kövérkés kezével. – Mindent el fogok
veszíteni!
A hegyitrollok vonakodva odabicegtek, hogy megküzdjenek a
lángokkal, de Shay figyelme a vámpír és az egyre kétségbeesettebb férfi
csatájára szegeződött.
Viper talpra ugrott, fekete köpenye lebegett körülötte, mikor félkör
alakban kezdett mozogni a férfi körül.
– A téged védő varázslat nem tart vissza, hogy széttépjem a torkod –
mondta selymes hangon. – Ennyire vágysz a halálra?
– Jobb, ha kitépik a torkomat, mint az, amit a mester tenne velem –
csikorogta a férfi, és felelve a kristályt a vámpírra szabadította annak
erejét.
Viper megint könnyedén félre ugrott, hagyva, hogy ezúttal a
pódiumot találja el. Az lángra lobbant, Evor pedig rettegve rikácsolt.
– Ide! Hozzátok ide a tűzoltó készüléket! – kiáltotta a troll.
22
 Újabb robbanás, és Shay a földre vetette magát, csak gyors
reflexeinek köszönhette, hogy nem sült ropogósra.
Mély morgás töltötte be a teret, Shay felemelte a fejét és figyelte,
ahogy Viper a rémült férfi felé veti magát. A lány tarkóján felállt a szőr
a látványtól, ahogy vonásai vad, éles maszkká változtak, szemfoga
megnyúlt, gyilkolásra készen.
Többé már nem egy gyönyörű angyal, hanem a halál eszköze.
A férfi felsikoltott, mikor Viper a nyakába mélyesztette a fogát. A
hang gurgulázássá változott, ahogy a vér lecsorgott a férfi torkán, és az
elefántcsontszínű szőnyegre csöpögött. Csupán szívdobbanásnyira volt
a haláltól, de hasztalan elkeseredéssel felemelte a kést, hogy hátba
szúrja a vámpírt. Újra és újra belevágott a penge Viper húsába.
Shay összerezzent. Bár a kés nem tud végezni a vámpírral, akkor is
cseszettül fájnia kellett.
Újabb hátborzongató gurgulás hallatszott, és Shay szándékosan
elfordította a fejét. Egy része örült, hogy nem adják át az ólálkodó
gonosznak, ami még mindig beszennyezte a levegőt, de inkább nem
nézte volna végig, hogy a vámpír kiélvezi az éjféli nasit.
Különösen, hogy nagy valószínűséggel ő lesz a reggeli.
Dobbanás hallatszott, mikor a férfi a földre zuhant, majd a bársony
finom surrogása követte.
– Azt javasolnám, jobban ügyelj rá, kit hívsz meg a kis árveréseidre,
Evor – nyújtotta el a vámpír. – A sötét varázslók soha nem tesznek jót
az üzletnek.
– Igen… igen, az biztos. – A troll mosta kezeit, és körbepillantott a
szobában. A lángokat kioltották, de nem lehetett megmenteni a
pódiumot, sem a távolabbi fal burkolatát. Sem az elefántcsont szőnyeget,
amit most vér szennyezett. Az elegáns légkörnek egyértelműen lőttek. –
Őszinte elnézését szeretném kérni. Fogalmam sincs, hogy sikerült
átjutnia a biztonsági őrökön.

23
 – A kérdés nem az, hogyan. Nyilvánvalóan egy nagyon hatalmas
mester segítette. A kérdés az, ki lehet ez a mester, és miért akarta olyan
eltökélten rátenni a kezét a Shalottra.
– Á… nos, nem hiszem, hogy most már számít ez – vont vállat
idegesen Evor.
– Hacsak a mestere nem ered a keresésére.
Evor szeme vörösen megvillant. – Úgy véli megteszi?
– A tehetségeim között sajnos nincs ott a jövőbe látás.
– El kell vinnem a testet. – A troll vetett egy pillantást az élettelen
hullára. – Talán el kellene égetnem?
– Nem az én gondom. – Viper közönyösen vállat vont. – Most már
elvinném, ami az enyém.
– Ó, hát persze. Micsoda felfordulás. – Evor idegesen rázogatta a
zsebeit, végül megtalálta a kis amulettet, és odaadta a türelmetlen
vámpírnak. – Parancsoljon.
Viper hosszú, karcsú ujjai közé fogta az amulettet, és felvont
szemöldökkel a trollra nézett.
– Magyarázd meg.
– Míg magánál van az amulett, a Shalottnak magához kell mennie,
ha szólítja.
Az éjfélszínű pillantás Shay-re siklott. A lány megdermedt a benne
ragyogó, perzselő elégedettség láttán.
– Szóval nem szökhet meg tőlem? – dünnyögte.
– Nem.
– Mi másra képes még ez?
– Semmire. Attól tartok, magának kell irányítani őt. – Evor ismét
beletúrt a zsebébe, elővett egy súlyos kulcsot, és Vipernek adta. – Azt
javasolnám, tartsa rajta a bilincseket, még biztonságban be nem zárja
egy cellába.

24
 Viper pillantása egy pillanatra sem fordult el Shay feszült arcáról. –
Ó, attól nem tartok, hogy irányítanom kell – mondta halkan. – Hagyjon
magunkra!
Evor gyorsan meghajolt, és intett a fajankóinak. – Ahogy kívánja.
Evor gondosan összegyűjtötte a még mindig a lépcsőn heverő pénzt,
és maga előtt taszigálva a trollokat, elhagyta a szobát. Miután magukra
maradtak, Viper letérdelt Shay elé, aki még mindig a pózna mellett
guggolt.
– Nos, kis kedvencem. Végre újra találkozunk – dünnyögte.
Shay nevetséges módon érezte, hogy elakad a lélegzete. Egek, olyan
gyönyörű! Szeme sötét és csábító, akár a bársonyos éjszakai égbolt.
Arcvonásait egy szakértő mesterember faragta. Aláomló, ezüstös haja,
ami úgy ragyogott, akár a legfinomabb szatén.
Mintha pontosan arra a célra alkották volna, hogy kielégítsen
minden egyes nőt, aki elég szerencsés volt, hogy az útjába kerüljön.
Megremegtette a késztetés, hogy előre nyúljon és megérintse az
arcát, hogy kiderítse, valóban valóságosak-e.
Shay észrevette, hogy valóban felemelte a kezét, aztán megállította
magát. Basszus! Mi a fene baja van?
Ez az… áruló kis rágcsáló épp volt vette meg a zárat, a raktárt és a
bebörtönzést, ahogy Levet mondaná.
Karót akart döfni a férfi szívébe, nem pedig kideríteni, hogy valóban
azt a gyönyört nyújtaná-e, amit ígért.
– Mondanám, hogy micsoda kellemes meglepetés, de nem az –
morogta.
– Nem kellemes, vagy nem meglepetés?
A selymes szavak szétterjedtek a bőrén, megremegett válaszként.
Még a hangját is úgy alkották, hogy a nők ott helyben elélvezzenek.
– Találd ki – csikorogta.
A férfi felvonta egyik szemöldökét, mely sokkal sötétebb árnyalatú
volt a hajánál. – Azt hinném, egy kicsit ennél hálásabb is lehetnék, kis
25
kedvencem. Épp az imént mentettelek meg egy gyanúm szerint elég
komor jövőtől.
– Nem vagyok a kis kedvenced, és a jövőm aligha lesz komorabb
veled.
– Még nem tudod, mik a terveim veled.
– Vámpír vagy. Csak ezt kell tudnom.
Egyik karcsú kezét előre nyújtotta, hogy megérintse a lány
hajfonatából kiszabadult, göndör tincseket, melyek az arcára hullottak.
Hideg energia öntötte el Shay testét, gyomra összeszorult az éles
gyönyörtől.
Átkozott vámpír.
– Szerinted mind egyformák vagyunk?
– A vámpírok száz évig voltak a vérem nyomában. Miért
különböznél te tőlük?
Viper ajka szórakozottan megrándult. – Valóban, miért?
Shay elhúzódott, csakhogy aztán a bilincsek megakadályozzák,
fájdalmasan vájtak a bőrébe.
– Tudtad, hogy itt leszek, mikor idejöttél? – kérdezte.
Volt egy pillanatnyi szünet, mielőtt Viper bólintott. – Igen.
– És ezért vagy itt?
– Igen.
– Miért?
– Nyilvánvalóan azért, mert magamnak akartalak.
Az a csalódott nyilallás megint beleszúrt a szívébe. Ostoba, ostoba,
ostoba.
– Még az után is, hogy megmentettem az életed?
Viper oldalra billentete a fejét, hagyva, hogy ezüstös haja leomoljon
a vállán.
– Megmentetted az életem? Talán.
Shay szeme döbbenten elkerekedett. – Hogy érted, hogy talán? Edra
meg akart ölni téged. Elé ugrottam egy varázslatnak, amit neked szánt.
26
 Viper vállat vont. – Bizonyára megelőztél egy csúnya sebet, de
nehéz meghatározni, hogy halálos csapás lett-e volna.
– Te bolond! – lehelte Shay, nem érdekelte, hogy most már a férfi
szolgája, vagy hogy teljesen a hatalma alatt áll. – Megmentettem az
életed, mégis idejöttél, hogy megvásárolj!
– Volt valaki más a licitálók között, akinek jobban örültél volna?
– Jobb szerettelek volna megölni mindannyiótok.
Halk kuncogása betöltötte a levegőt. – Milyen vérszomjas.
– Nem, elegem van belőle, hogy ki vagyok szolgáltatva minden
démonnak, szörnynek, boszorkánynak vagy őrültnek, akinek elég pénze
van, hogy megvásároljon.
Viper megdermedt, éjfélszínű pillantása a lányét kutatta. – Azt
hiszem, ez megérthető.
– Semmit nem értesz.
A férfi halvány mosolya továbbra sem halványult, de Shay most
először vette észre a feszültségről árulkodó ráncokat a szeme sarkában.
– Talán nem, de azt értem, hogy ma este nincs kedvem megküzdeni
veled, kis kedvencem. Megsérültem és vérre van szükségem, hogy
visszanyerhessem az erőm.
Shay majdnem megfeledkezett a szúrt sebekről, melyeket a férfival
való küzdelem során szerzett. Nem mintha abban a pillanatban
különösebben érdekelte volna.
Nem tetszett neki a vér említése.
– És?
A szórakozottság visszatért a tekintetébe, mert könnyedén érzékelte
a nyugtalanságát. – És bár jobb szeretnélek civilizáltabb módon elvinni
az otthonomba, akár rajtad is hagyhatom a bilincseket, és rúgkapálva,
kiabálva oda vonszolhatlak. Te döntesz.
Shay nem akarta kimutatni a megkönnyebbülését. Csak idő kérdése,
mikor válik vonakodó donorrá.
– Micsoda választás.
27
 – Ebben a pillanatban csak ez van. Melyik legyen?
Shay dühös pillantást vetett rá, mielőtt végül dühösen felé nyújtotta
volna a kezét. Semmi értelme küzdeni az elkerülhetetlen ellen. Ráadásul
a bőréhez dörzsölődő vas sokkal jobban fájt, mintsem beismerné.
– Vedd le a bilincseket.
– Szavadat adod, hogy nem próbálsz meg szembeszállni velem?
Shay meglepetten pislogott. – Megbízol az adott szavamban?
– Igen.
– Miért?
– Mert képes vagyok belelátni a lelkedbe. – Pillantása könnyedén
fogva tartotta a lányét. – Szavadat adod?
Hát… bassza meg.
Nem akarta, hogy Viper tudta, ha egyszer a szavát adja, sosem fogja
megszegni. Még nagyobb hatalmat adott volna neki felette.
Egy pillanatig nem akarta megkötni az alkut. Hogy lenne képes
együtt élni a tudattal, hogy nem próbált meg legalább karót döfni a
szívébe? Elvégre, mégis csak volt büszkesége. De, ahogy a férfi tovább
bámulta őt azzal a nyugtalanító mozdulatlansággal, amire csak egy
vámpír képes, vonakodva felsóhajtott. Képes lenne ebben a
testhelyzetben maradni örökké, ha kell.
– Ma este nem próbálok szembeszállni veled – mondta
fogcsikorgatva.
Viper rámosolygott vonakodó ígérete hallatán. – Feltételezem, ez a
legjobb, amit kaphatok.
– Átkozottul biztos.

Viper azon kapta magát, hogy szája sarka mosolyra görbül, ahogy
kikísérte a Shalottot az aukciós házból, a kint várakozó kocsijához.
Nem tudta biztosan, miért elégedett. Azért jött az árverésre, mert nem
tudta kiverni a gyönyörű démont a fejéből. Halvány fogalma sem volt,

28
mihez kezdjen vele. Csak azt tudta, hogy nem hagyja valaki másnak
megszerezni őt.
A terveiben azonban nem szerepelt a küzdelem azzal a sötét
varázslóval, sem pedig egy hatalmas ellenség felbosszantása, aki
kétségtelenül bosszút akar majd állni, ahogy az sem, hogy a saját
szolgála vérszívó szörnyetegként bánik majd vele.
Szóval, mi a fenéért mosolyog?
Pillantása lejjebb siklott, figyelte, hogyan ringatózik Shay csípője
dühében, miközben előtte sétált. Á, igen! Most már emlékszik.
Tiszta vágy örvénylett a gyomrában.
Erős vérének illata elég hozzá, hogy bármelyik vámpír kemény
legyen és sajogni kezdjen. Vággyal töltötte be a levegőt. De nem ez
ragadta meg és tartotta fogva a tekintetét.
Hanem egzotikus szépsége, az, ahogy folyékony kecsességgel
mozgott, a vad eltökéltség, ami aranyszínű szemében parázslott, és a
veszély, mely úgy kavargott körülötte, mint egy csábító felhő.
Sosem lesz egy könnyű numera. A szeretője azt sem fogja tudni
miután megcsókolja, hogy átkarolja-e lábával a derekát, vagy kitépje a
szívét.
Finom izgalom támadt fel benne, amit nagyon régóta nem érzett
már.
Viper pillantását még mindig fogva tartotta finoman ringó csípője,
és kénytelen volt oldalra lépnie, mikor Shay élesen megtorpant a
csillogó, fekete limuzin láttán.
– Ez a tiéd? – kérdezte.
– Az én bűnöm.
Shay kényszeredetten rámosolygott, de Viper érezte az aggodalmát.
Sokkal nyugtalanabbnak tűnt a vagyon ilyen nyilvánvaló mutogatásától,
mint amennyire lenyűgözte.
– Szép.

29
 – Szeretek jól élni. – Viper könnyed mozdulattal kinyitotta az ajtót,
és intett a kezével. – Csak utánad.
Egy feszült szívdobbanással később, és az után, hogy állát oldalra
billentette, Shay bemászott a gyéren megvilágított kocsiba.
– Szent szar! – dünnyögte a lány halkan.
Viper elmosolyodott, és leült a vele szemben lévő ülésre. A kocsi
igazi műremek volt. Fehér plüss ülések, fényes selyemfa, tetőablak,
beépített boros szekrény, és egy plazma tévé.
Mi másra vágyhatna még egy értelmes vámpír?
Viper megvárta, míg a kocsi finom dorombolással elhúzódott a
járdától, előhúzott két kristálypoharat, majd megtöltötte őket egy
tekintélyes adagnyival kedvenc borából.
– Bort? Különösen kitűnő burgundi.
A lány elfogadta a bort, és úgy szagolt bele, mintha attól tartana,
hogy méreg. – Akkor se tudnám megmondani a különbséget, ha a
fürdőkádadban érlelted volna.
Viper elrejtette a mosolyát, és elismerőn kortyolt egyet a saját
borából. – Látom be kell vezetnem téged a jómód örömeibe.
Az aranyszínű szemek résnyire szűkültek. – Miért?
– Mit mért?
– Miért fáradnál vele? Bizonyára nem számít neked, hogy
értékelem-e a drága borokat, vagy a mérföld hosszú limuzinokat.
Viper aprót rántott a vállán. – Szeretem az olyan társaságot, akiben
van egy kis kifinomultság.
– Társaságot? – Shay kurta, rosszkedvű nevetést hallatott. – Én?
– Szép kis összeget fizettem ki érted. Azt hitted talán, hogy el
akarlak rejteni valami nyirkos cellába?
– Miért ne? Egy nyirkos cellában is épp úgy kiszívhatod a vérem,
mint bárhol máshol.
Viper elegáns könnyedséggel terpeszkedett el a helyén, kissé
összerezzent, mikor sérülései tiltakoztak a rájuk nehezedő nyomás ellen.
30
Néhány óra múlva be fognak gyógyulni, de addig is fájdalmas
emlékeztetői lesznek az iménti küzdelemnek.
– Igaz, hogy kisebb vagyonra tehetnék szert a véreddel – dünnyögte,
a pohár pereme felett figyelte Shay feszült arckifejezését. – A vámpírok
bármennyit fizetnének azért, hogy megkóstolhassák erős elixíredet.
Habár, nincs kétségbeesett szükségem még több vagyonra, és jelenleg
jobb szeretnélek megtartani magamnak.
– A saját személyes készletednek? – csikorogta Shay, karjával
átölelte a hasát.
– Talán – mormogta Viper távoli hangon, miközben benyúlt az ülés
alatti kis tárolóba, és elővett egy kis kerámia edényt. – Nyújtsd ki a
kezed.
Shay, mint az előrelátható volt, megdermedt, lélegzete rettegve
akadt el. Egyértelművé tette, hogy sokkal rosszabb sorsnak tartja a
halálnál azt, hogy megossza a vérét egy vámpírral.
– Mi az?
– Azt mondtam, nyújtsd ki a kezed.
– Most?
– Most.
Állkapcsa mozgott, miközben dühös pillantást vetett rá. Viper előre
nyújtotta egyik karcsú kezét, nyugodtan várt.
Hosszú percek teltek el, mielőtt Shay elmormogott egy halk
káromkodást, és előre tartotta a karját.
– Tessék.
Megragadta a lány alkarját, másik kezével kikanalazott egy keveset
a sápadtzöld krémből, ami a kerámia edényben volt, és óvatosan
elkezdte bekenni vele a vöröslő, felhólyagosodott bőrt a csuklóján. A
vasbilincs okozta sebek hegesek lesznek, ha nem látja el őket
megfelelően.
– Mit művelsz? – kérdezte Shay.

31
 – Nincs értelme, hogy szenvedj. Nem kedvelem a boszorkányokat,
de még én sem tagadhatom, tudják, hogyan kotyvasszanak pokolian jó
kenőcsöt.
A lány a homlokát ráncolva figyelte, ahogy a férfi a másik csuklóját
is ellátja.
– Miért csinálod ezt?
– Megsérültél.
– Igen, de… miért érdekel?
Viper határozottan állta a pillantását. – Most már hozzám tartozol.
Én törődöm az enyéimmel.
Shay ajka vékony vonallá préselődött, nem volt túl boldog a
magyarázatától, de izmai ellazultak gyengéd érintése alatt, és nem
próbált elhúzódni. Addig nem, míg fel nem emelte a csuklóját, hogy
csókot nyomjon sebesült bőrére.
– Ne, kérlek! – suttogta. – Én…
A lány szeme figyelmeztetés nélkül elkerekedett, és egy erőteljes
mozdulattal, amire Viper nem számított, kiszabadította karját a kezéből,
kezét az ablakhoz szorította.
Viper megfeszült, hirtelen veszélyt érzett a levegőben. – Mi a baj?
– A sötétség az aukciós házból – suttogta a lány. – Követ minket.
– Bukj le! – parancsolta Viper, és ismét benyúlt az ülés alá. Ezúttal
egy csillogó kézifegyvert húzott elő.
Hirtelen dobbanást hallottak, mikor a limuzint eltalálták hátulról, és
Viper halkan elkáromkodta magát. Nem aggódott amiatt, hogy
ütköznek. A kocsit úgy építették meg, hogy egy kisebb nukleáris
bombának is ellenálljon. És, természetesen, egy vámpír vezette. Pierre
reflexei a legjobbak, amiket Viper valaha látott. Arról nem is beszélve,
hogy halhatatlan.
A tökéletes sofőr.
De képes lenne bárkinek kitépni a szívét, aki ilyen nyíltan meg meri
támadni őt.
32
 Viper oldalra hajolt, és lassan leeresztette a sötétre színezett ablakot.
Légáramlat csapta meg az autó belsejét, ellopva a megnyugtató meleget.
Az ősz könyörület nélkül csapott le, csípőssé téve az éjszakát.
A hátuk mögött egy hatalmas terepjáró folytatta hasztalan
erőfeszítéseit, hogy letaszítsa őket az útról. Még ilyen távolból is meg
tudta állapítani, hogy két utasa van, és mindkettő ember.
– Adj nekem is egyet.
Vipert meglepte Shay halk követelése, felé fordult, és résnyire
szűkült szemekkel méregette.
– Tudod, hogyan kell használni egy pisztolyt?
– Igen.
Pillantását a lány tágra nyílt szemére szegezte, közben benyúlt az
ülés alá, és átadott neki egy az övéhez hasonló pisztolyt. A lány
meglepő hatékonysággal méregette a pisztoly egyensúlyát a kezében,
mielőtt könnyedén kibiztosította.
A legjobb rubinját tenné rá, hogy nem először fog a kezében
pisztolyt.
Ez nem túl bíztató.
Legalább nem fogja véletlenül lábon lőni magát, vagy ami ennél is
rosszabb, Vipert, ismerte be kényszeredetten, miközben leengedte a
túlsó ablakot.
– A kerékre célozz! – utasította, kihajolt az ablakon, és az ajtón
megtámasztotta a csípőjét. Megállt, célzott, meghúzta a ravaszt, és
egyetlen lövéssel eltalálta az első kereket. A kocsi túloldalán Shay
számtalan lövést leadott, végül eltalálta a másik kereket. Az őket üldöző
autó élesen jobbra kanyarodott, és Vipernek sikerült átlőni az oldalsó
ablakon, eltalálva a sofőrt, bár lehetetlen volt megmondani, hogy
halálos lövés volt-e.
A kocsi lehúzódott az útról, és Viper gondolatban máris szólt Pierre-
nek, hogy lassítsa le a limuzint. Akarta azokat az embereket. A

33
markában akarta tudni őket, hogy minden csepp információt
kiszívhasson belőlük, amit csak lehet.
Aztán egyszerűen kiszívja a vérüket.
Akárki, vagy akármi akarta a Shalottját, kezd puszta
kellemetlenségnél több lenni.
Pontosan tudnia kell, mivel áll szemben.
A gondolat alig suhant át a fején, mikor a csúszkáló autó
nekiütközött egy villanypóznának. Elmormogott egy káromkodást,
majd egy újabbat, mikor a kocsi azonnal lángokra lobbant.
Hát az ördögbe is!
Ez nem csak a filmeken történik?
Visszahúzódott a kocsiba, és megkopogtatta az elválasztó falat. A
limuzin könnyedén átsüvített az éjszakán.
Viper figyelte, ahogy Shay visszaereszkedett a helyére. Viper
felhúzta az ablakokat, és kinyújtotta a kezét a fegyverért. Csak egy
pillanatnyi ideig habozott, mielőtt Shay visszaadta volna neki a fegyvert,
majd Viper lehajolt, és mindkét pisztolyt visszatette a rejtett tárolóba.
Kényelmesen elhelyezkedett a bőrülésen, és halvány mosolyt
villantott a lányra. – Nem rossz.
– Jobbra húz.
Viper mosolya még szélesebb lett. – Igen, tudom.
Shay szeme résnyire szűkült. – Azt hitted, hogy ellened fordítom?
– Hát nem estél kísértésbe? – kérdezte.
– Egy pisztoly nem ölhet meg.
– A golyók ezüstből vannak, és legalább sérülést okoztak volna.
Ekkor a lány szeme felcsillant a kimondatlan fenyegetéstől, hogy
egy puszta sérülésnél jóval többet szeretne okozni neki.
– Azt mondtad, bízol bennem.
– Nem azért éltem meg ennyi évszázadot, hogy ne jöjjek rá,
alkalmanként még én is tévedhetek. Tökéletesen elsajátítottam a mottót,
miszerint jobb félni, mint megijedni.
34
 Shay elhúzódott ülésének végébe, és meghúzta a hosszú, hollófekete
fonatot, ami áthullott a vállán. Dühös volt, mikor a férfi azt követelte,
hogy adja a szavát, nem fogja bántani őt, bosszantotta, hogy olyan
könnyedén kiolvasta nemes lelkét. Most azért volt dühös, mert óvatos
maradt.
Részben démon vagy sem, épp olyan nyakas, mint bármelyik nő.
– Ha bántani akartalak volna, nem lenne szükségem pisztolyra –
dünnyögte halkan.

35
 Harmadik fejezet
Shay nem volt teljesen ostoba.
Tudta, hogy egy vámpírt ámítani mindig igen veszélyes. Mintha
orosz rulettet játszanál egy töltött fegyverrrel. Különösen, mikor
tökéletesen és teljesen az ő könyörületétől függött.
De mialatt minden ösztöne figyelmeztette, hogy tartsa a száját és
tűnjön el a vajpuha bőrülésben, nyers büszkesége egyszerűen nem volt
hajlandó ezt meghallani.
Azon felül, hogy vámpír, Viper testesíti meg mindazt, amit
megvetett.
Túl gyönyörű volt,szemérmetlenül gazdag, és ami ennél is rosszabb,
túlságosan szemtelenül bízik a saját értékében.
Ez volt a legszörnyűbb.
Mélyen magában irigyelete ezért a hűvös, méltóságteljes
arroganciáért. Még ha egy évezredig él is, sosem lesz majd ilyen biztos
saját magában.
Félvér. Félig démon, félig ember. Egyik világba sem tartozott. És
sosem fog.
A vámpír hátradőlt az ülésen, és határozott pillantással méregette.
-Lenyűgöző beszélgetés, kis kedvencem, és az ember kétségtelenül
eljut majd arra a pontra, hogy ezt mélyebben is megfigyelhesse. De
ebben a pillanatban arra szeretnék koncentrálni, hogy ki, vagy mi akarja
olyan kétségbeesetten rád tenni a kezét.
– Nem tudom – felelte Shay teljesen őszintén. Fogalma sem volt, ki
van a nyomában. Életét az árnyékban töltötte, sosem vonta fel magára a
figyelmet. Csak így tudott életben maradni.
– Nincs keserű korábbi tulajdonosod? – kérdezte.
36
 – Evor kivételével, akinél az átkom van, Edra volt az egyetlen
tulajdonosom. – Ajkát bosszúságában vékony vonallá préselte. –
Egészen idáig.
– Nincs korábbi szerető, aki talán neheztel rád?
A lány ostoba módon érezte, hogy elönti a pír az arcát. – Nincs.
– Nincs korábbi szeretőd? – A vámpír ajka megrándul rosszul
leplezett jókedvében. – Vagy egyikük sem neheztelne?
– Átkozottul nem tartozik rád.
– Rám tartozik, ha meg akar valaki ölni engem.
Shay mérgesen rántott egyet a fonaton, majd dühös pillantást vetett
tökéletes arcára. – Akkor vigyél vissza Evorhoz.
– Soha. – A vámpír figyelmeztetés nélkül előre lendült, Shay pedig
csapdába esett az ülésen, a férfi mindkét kezével megtámaszkodott a
feje mellett. – Az enyém vagy!
Arca olyan közel volt, hogy láthatta az aranyszínű pettyeket az
éjfélszínű szemekben. Szíve a megállással fenyegetett.
Részben félelemből. És részben... nos, a pokolba, akár lehetne is
őszinte. Részben a puszta vágytól.
Nem kell kedvelnie őt ahhoz, hogy le akarja tépni róla a ruhát, és
magára húzza azt a lenyűgöző férfitestet. Ő maga a szexuális felhívás
egészen ezüst hajától a kézzel készített bőrcsizmájáig.
Halottnak kéne lennie ahhoz, hogy ne akarja belefúrni magát erős
szépségébe és kielégíteni azt a vágyat, amit sokkal több éven át kellett
elviselnie, semmit azt bevallaná.
Viper könnyedén megérezte feltámadó vágyát, mozdulatlanná
dermedt, agyara megnyúlt, saját teste is reagált.
Shay szeme elkerekedett. – Ne!
Lassan, hajthatatlanul elkezdte lehajtani a fejét. – Attól tartasz, hogy
iszom a véredből?
– Nem szeretem, ha bárki mozgó büfének néz.
Hideg ajkával végigsimított az ajkán, mielőtt áttért az arcára.
37
 – Sok oka van annak, ha egy vámpír megosztozik a véren. Bizalom,
barátság, szerelem... vágy.
A lány szíve a mellkasának feszült, ahogy a sötét forróság elöntötte
a testét. Csupán az ajkával ért hozzá, de máris elindult egy szédítő
izgatottsági hullám a gyomra felé, mellbimbója megkeményedett.
Egek, olyan régen volt már!
Szatén haja csiklandozta az orrát, miközben ajka lefelé vándorolt a
nyakának ívén. Drága kölni és valami sokkal primitívebb illat áradt
belőle. Valami határozottan férfias.
Viper ajka elidőzött eszeveszetten lüktető pulzusán, mielőtt
nyelvével követte volna a hatalmas vénát, nedves ösvényt húzva felfelé
a torkán.
Pánik árasztotta el Shayt, felemelte a kezét, és a mellkasára tette.
– Viper.
– Ebben a pillanatban nem vágyom a véredre, kis kedvencem. –
Ajkával végigsimított a bőrén, Shay gerincén végigfutott a gyönyör.
– Akkor mit akarsz?
– Minden mást.
Arrébb mozdította a fejét, csókja egészen a lábujjáig megrázta a
lányt.
Ó, Shay, ne gondolj férfias ajkának ízére! Sem a feletted tornyosuló
test ígéretére. Sem a levegőben máris ott kavargó forróságra.
Nevetséges, nem is beszlélve arról, hogy lehetetlen feladat, ismerte
be, miközben elmélyült a csók.
Ajka nem volt durva, de volt benne valami éhes követelés, amitől
saját szája is elnyílt tehetetlen válaszként.
Halk nyögés tört fel a torkából, mikor Viper karcsú ujjai közé fogta
az arcát. Fenébe, fenébe, fenébe! Egész teste kezdett életre kelni
selymes tapasztaltságának hatására.
A férfi nyelve finoman szétnyitotta az ajkát, hogy becsúszhasson a
szájába. Shay behunyta a szemét és engedte, hogy nyelve kísérletezőn
38
összegabalyodjon az övével. Sőt, védekezőn felemelt kezével most
súlyos köpenyét markolta, gondolkodás nélkül húzta magas alakját
magához.
Azóta, hogy hetekkel ezelőtt összefutott a vámpírral, a férfi
megszállta az álmait, emlézetette a rég elfeledett érzésekre. Most
megfizet a gyengeségért, amiért nem száműzte az áruló vágyat.
Viper keze lassan lesiklott az arcáról a nyakára. Érintése könnyed
volt, akár egy pillangó szárnya. Olyan könnyed, hogy alig vette észre,
mikor ujjai eléggé leereszkedtek, hogy becsúsztathassa őket az apró
háremfelső alá, és megmarkolta a mellét.
Egészen addig nem, míg végig nem simított érzékeny mellbimbóján.
Apró kiáltás szakadt fel belőle.
– Viper?
Ajkával végigsimított az arcán, szemfogával megkarcolta a börét, de
soha nem fakasztott vért.
– Sss... Nem foglak bántani.
– Meg fogsz harapni?
– Most éppen egészen más jár a fejemben – lihegte.
Shay válaszképp megremegett. Viper mély torokhangon felmordult,
engedte, hogy teste belepréselje a lányt az ülésbe, térdével szétnyitotta a
lábát, hogy döbbenetesen intim módon helyezkedhessen el a lány fölött.
A hozzá feszülő erekció okozta éhes öröm miatt volt, hogy Shay
kiszakadt az érzéki gyönyör okozta kábulatból.
A pokol tüzeire, mi a fenét művel?
Alig egy órája volt Viper rabszolgája, és tessék, máris küzd a
késztetéssel, hogy letépje a férfi ruháit és magába fogadja őt.
Lehet, hogy ennek a férfinak a hatalma alatt áll, de ez nem jelenti
azt, hogy önkéntes áldozat lenne.
Hát semmi büszkesége nincs?
Mély levegőt vett, és megpróbálta összeszedni elvesztett józanságát.
– Ne – csikorogta végül.
39
 Egy alig hallható hang volt csupán, de elég ahhoz, hogy Viper
mozdulatlanná dermedjen.
– Mit mondtál? – kérdezte az ajkába.
Shay teste csalódottan megremegett, kényszerítette magát, hogy
elutasítón a mellkasára szorítsa a tenyerét.
– Azt mondtam, ne.
Felkészült rá, hogy a férfi kineveti az erőtlen tiltakozás miatt. Vagy
legalbábis figyelmen kívül hagyja.
A rabszolgája, és a jelenelegi helyzetében bármit megtehet a testével,
amit csak akar.
Ráadásul nem találkozott még olyan férfival, aki nem gondolta úgy,
hogy a nem igazából igen, ami csak arra vár, hogy kimondják.
Meglepő módon azonban az elegáns alak folyékony könnyedséggel
emelkedett fel róla. Shay pislogva figyelte, ahogy a férfi riged
higgadtsággal visszaült a saját a helyére. Karcsú ujjai egyáltalán nem
remegtek, mikor felemelte a borospoharát az ajkához, elárulva,
mennyire nem volt rá hatással az elmúlt néhány pillanat.
– Te... – Shay kihúzta magát és türelmetlenül félresöpörte a fonatból
megszökött néhány kósza tincset. – Miért hagytad abba?
Ránézett a pohár pereme felett. – Azt mondtad, ne. Feltételeztem,
hogy ez nemet jelentett, nem igaz?
– Igen, de...
– Vámpír vagyok, nem szörnyeteg.
– Azt mondod krumpli, én azt mondom krumpli... – dünnyögte.
– Mi?
– Számít az, hogy én mit akarok? A rabszolgád vagyok.
Viper azonnal félretette a poharat. – De nem a kurvám. Soha.
Shay szeme résnyire szűkült. Őszintének hangzott. Ugyanakkor,
vámpír. A megtévesztésben a legtehetségesebbek.
Ha nem tudnak megbűvölni a tekintetükkel, akkor majd
megbűvölnek ékesszólásukkal.
40
 – Szóval csak nemet kell mondanom?
– Csak ennyit kell tenned.
– Nem hiszek neked.
A sötét szemek megvillantak a nyers vádak hallatán, de az
elevántcsont vonások továbbra is érintetlenek maradtak.
– Ez a te választásod, természetesen.
Kezével a fonatért nyúlt, közben óvatos bizalmatlansággal méregette
a férfit.
Ez egy csapda. Annak kell lennie.
– Hanem szándékozol rám kényszeríteni magad, akkor miért vettél
meg?
Ajka keserűen gúnyos mosolyra húzódott. – Á... a hatvannégyezer
dolláros kérdés. – Shay a homlokát ráncolta, de mielőtt még tovább
puhatalózhatott volna, a kocsi csendben megállt. Viper kinyújtotta a
kezét, miközben kinyílt a limuzin ajtaja. – Megérkeztünk. Mehetünk?
Viper leplezte jókedvét, miközben Shay óvatosan szemügyre vette a
konyhát a csillogó eszközökkel és az egyszerű fapadlóval. Pillantása
elidőzött a tarka mintás pamutfüggönyökön és kézzel szőtt szőnyegeken,
mielőtt a hentespult felett lógó rézkaspók felé fordult volna.
A kétemeletes ház gyönyörű volt, az ingatlanügynök szerint meghítt
melegséggel bírt, de alig lehetett összehasonlítani a legtöbb ingatlanával.
Mikor megvásárolta a helyet csak az érdekelte, hogy találjon egy
házat, ami elég elszigetelt és könnyen meg lehet védeni. Néhány
évszázad után minden vámpírnak szüksége volt egy otthonra, ahová
elmenekülhet minden elől, és leengedheti a haját.
Vagyis inkább agyarát.
Shay lassan, homlokráncolva felé fordult, nyilvánvaló volt
hitetlensége. – Ez az otthonod?
Viper félre dobta a köpenyt, amit aztán méretre szabott kabátja
követett. Egy egyszerű vászoningben és bőrnadrágban állt előtte.

41
 Elfojtott egy újabb mosolyt, mikor Shay vonakodva végigpillantott a
testén. A limuzinban eltöltött idő elárulta, hogy nem közömbös az
érintésével szemben. És hogy épp olyan meleg és szenvedélyes, amire
egy férfi csak vágyhat.
Hamarosan maga alatt szándékozik érezni ezt a melegséget és
szenvedélyt.
Aztán maga felett, maga mellett...
– Az egyik.
– Mennyi házad van?
Vállat vont. – Számít az?
– Gondolom nem.
Viper lassú, megfontolt lépésekkel elindult felé, egyáltalán nem
lepődött meg, mikor a lány elkezdett hátrálni előle. Lehet, hogy
vonzódik hozzá, de sosem lesz könnyű csábítás.
Kínzó tánc lesz, ami tökéletesen megfelel egy megcsömörlött
vámpír szórakoztatására.
– Valami sokkal nagyszabásúbbra gondoltál?
Shay elfintorodott a gondolatra. – Egek, nem!
A férfi addig késztette meghátrálásra, míg neki nem ment a hűtőnek.
– Több rezidenciám is van, amit szórakoztatásra használok, de ez az én
személyes helyem, ahova visszavonulok alkalmanként, mikor egyedül
kívánok lenni.
– Egyedül vagyunk?
Viper pillantása szándékosan végigsiklott feszült vonásain, mielőtt
felmérte alig létező ruháit. Mikor először megpillantotta Shayt hárem
rabszolgának öltözve, ki akarta tépni Evor szívét.
Saját otthonának magányában azonban nem tagadhatta, volt benne
valami csábító.
– Vannak őrök a birtokon, és van egy emberi házvezetőnő, aki
nappal szokott eljönni, de nagyrészt magunknak tudhatjuk a házat. –

42
Figyelme most ajkának telt vonalára siklott. – Finom gondolat, nem
igaz?
– Nem épp a finom szót használnám.
A férfi úgy mozdult, hogy testét teljesen az övéhez préselje. –
Inkább szeretnéd, ha éhes vámpírok vennének körbe? Megoldható.
Shay lélegzete elakadt, a nyakában lévő ér eszeveszetten dübörgött.
– Állj!
Megérintette az arcát. – Arrébb kell menned, kis kedvencem.
– Mi?
– A hűtőnek támaszkodsz. Nem férek a vérhez.
– Ó!
A lány kapkodva sietett megkerülni őt, arca kissé kipirult.
Viper kihúzott egy üveg vért, és gyorsan kiürítette. Aztán a
számtalan táskáért nyúlt, amit a házvezetőnő hagyott itt. A pultra tette,
és elkezdte kinyitni őket.
– Nem tudtam, mit szeretsz, ezért megkértem a házvezetőnőt, hogy
vásároljon be. Mindenből van egy kicsi. Kínai, olasz, mexikói, és a
sokal közönségesebb sültcsirke is. Válassz, amit csak akarsz.
– Máris megrendetlted mindezt? – Szeme elkerekedett, és a pulton
szétterített választékra siklott a tekintete. – Honnan tudhattad, hogy
mindenkit képes leszel túllicitálni az aukción?
Viper lepillantott karcsú testére, kínzó forróság öntötte el a lány lába
közét. – Mindig megkapom, amit akarok. Előbb vagy utóbb.
Az aranyszínű szemekben tűz lobbant. – Igazi vámpírként beszéltél.
Legalább vér iránti vágyát kielégítette, ha a fizikait nem is, Viper a
konyhaszekrénynek támaszkodott.
– Elég nagy szálka van a szemedben, kis kedvencem. – Összefonta
karját a mellkasa eltőt. – Miért gyűlölöd a vámpírokat?
Shay megragadott egy tojástekercset az egyik műanyag tartóban. –
Úgy érted, azon felül, hogy megpróbálták kiszívni a vérem, mikor
megszülettem?
43
 – Nem csak a vámpírok vágynak a véredre. Az útálatod ennél
személyesebbnek tűnik.
Csend telepedett rájuk, miközben a lány megette a tekercset, majd
egy wontont is. Viper nem szólalt meg, egyszerűen várta, hogy
megvallja az igazságot.
Egy újabb tekercs is eltűnt, mielőtt Shay mélyet sóhajtott volna, és
barátságtalanul ráncolta a homlokát.
– Vámpírok végeztek az apámmal.
A szentek csontjaira! Ez aztán megmagyarázta agresszív gyűlöletét.
És egy újabb akadályt gördített a csábítása útjába.
– Sajnálom.
A lány nyugtalanul vállat vont. – Már régen történt.
– Az anyád nevelt fel?
– Igen.
– Egy ember?
– Igen.
Szándékosan elrejtette előle az érzéseit, de Viper évszázadokon át
olvasott áldozatai testbeszédéből. A ragadozók ezt csinálták a legjobban.
– Elrejtett téged a démonvilág elől?
– Amennyire képes volt rá.
– Beolvadtál az emberek közé?
Nem kellett hozzá sok tehetség, hogy leolvassa a gyönyörű
vonásokra kiülő haragot.
– Azt kérdezted, miért gyűlölöm a vámpírokat, és elmondtam. Most
már témát válthatnánk?
Viper elmosolyodott, és felegyenesedett a pult mellett. Előtte áll az
örökkévalóság, hogy felfedezze Shay titkait.
Ez is csak egyike azon felfedezéseknek, amiket el kíván végezni.
– Edd meg a vacsorád. Nekem még el kell intéznem néhány
telefonhívást hajnal előtt.

44
 Viper csak annyi időre állt meg, hogy egyik ujjával finoman
végigsimítson az arcán, majd a ház végében lévő kis dolgozószobába
indult. Nem feledkezett meg róla, hogy volt valami odakinn, ami el
akarta lopni a Shalottját.
Ez pedig elfogadhatatlan.
Szándékában állt megtenni mindent, ami szükséges ahhoz, hogy
lenyomozza a rejtélyes ellenséget, és gyorsan leszámoljon a veszéllyel.

45
 Negyedik fejezet
A tekintélyes Mississippi meredekére épített ház egész kellemes volt.
Mint a legtöbb közép-nyugati tanyaház, ez is egyszerű, két emeletes
építmény volt körben terasszal, és éles szögben megdöntött tetővel, a
fehér festék helyenként lekopott, a csatorna megereszkedett, de talán ez
csak fokozta rusztikus hangulatát.
A házat körbevevő, enyhén dimbes-dombos udvaron maroknyi
külső épület állt. És, természetesen, a területet szépen benőtték az öreg
kőrisek, tölgyek és somok.
Első pillantásra épp olyan melegséget árasztott, mint a környék
többi otthona. Az volt az ember érzése, hogy az elhaladó idegeneket
mosolyogva, meleg étellel fogadják.
De csak első pillantásra.
Amelyik idegen elég szerencsétlen volt, hogy elhaladjon a farm
mellett nem mosolyt talál fogadtatásképp, az egyetlen meleg étel pedig
ők maguk lennének csupán.
Hála az égnek elég elszigetelt a hely, hogy elkerüljék a kósza
turistákat, a helyiek pedig rég megtanulták, hogy messziről kerüljék.
Ritkán törte meg a súlyos csendet a madarakon kívül más.
A ház elhelyezése nem véletlen. A hegyvonulatok tövében rejtett
barlangok húzódtak, melyek mérföldeken át elnyúltak. Több száz helyi
legenda fűződött a barlangokhoz. Néhányan azt állították, hogy
földalatti vasútnak használták őket. Némelyek szerint Jesse James
rejtekhelyéül szolgáltak. Megint mások azt mondták, hogy csempészek
használták őket, akik jobb szerették a folyón szállítani kétes eredetű
portékáikat.

46
 Egyik történet sem igaz, természetesen. A barlangok démonoknak
adtak otthont már jóval azelőtt is, hogy az első telepesek megérkeztek.
A barlangok legmélyebbikében egy karcsú, aranyló fürtökkel
rendelkező manó nézte a kristálytiszta medencét.
Nem illett a barátságtalan sziklák közé. Szaténzöld talárjában, mely
a tavaszi moha színét idézte és pontosan illett a szeme színéhez, a
hajába font finom, arany levelekkel földöntúli fényben ragyogott.
Egy manónak nyári tisztás felett kéne uralkodnia, nem pedig a föld
sötét üregei felett.
Mégis, ebben a pillanatban a sötétség a hasznára vált.
Egyik karcsú kezével intett a meder felett, hogy véget vessen a
benne látott látomásnak. A feje felett lebegő árny kegyetlen, fojtogató
dühe betöltötte a barlangot.
– A varázslód elbukott – csikorogta a nyilvánvalót az árny.
– Úgy tűnik, uram. – Damocles felállt, óvatosan lesöpörte a port a
talárjáról. – Figyelmeztettelek, hogy Jospeh nem igazán megbízható.
– Ostoba talpnyaló volt csupán, de a vétek nem egészen az övé, nem
igaz? – Az árny mintha sűrűbbé vált volna. – Ha gyanakvó ember
volnék, eltűnődnék rajta, miért nem küldted az én követemet a
megfelelő tőkével a Shalott árverésére.
Halvány mosoly jelent meg a manó jóképű vonásain. Nem mintha
közömbös lett volna a levegőben vibráló veszélyre. Csak egy bolond
hinné, hogy az árny nem tud kinyúlni és megölni őt egy csapással. Vagy
rosszabb. De majdnem egy évszázadot töltött azzal, hogy pótolhatatlan
legyen jelenlegi mestere számára. Pillanatnyilag biztonságban volt.
– Megsértesz, uram – tiltakozott, ujjai a nyakában lógó finom
lánccal játszottak. – Nem tudhattam, hogy a vámpír ilyen nevetséges
ajánlatot tesz. Ráadásul, valóban elvártad volna, hogy adjak majdnem
több mint fél millió dollárt készpénzben bármelyik szolgának? Jospeh
hűségének ellenére sem hiszem, hogy akár neki lett volna ereje

47
ellenállni a csábításnak, hogy... hogyan is szokták mondani... fogja a
pénzt és fusson.
A dühös sziszegés sértette Damocles érzékeny fülét.
– Tudta, hogy ha elfutna, megölném.
– Természetesen, de a kapzsiság ritkán logikus.
– Tehát nincs nálunk a Shalott, és ami ennél is rosszabb, egy vámpír
kezébe került.
A manó ártatlanul felvonta a szemöldökét. – Ez jó hír, nem igaz?
Tekintélyes hatalmad van a klánok felett. Nem követelhetnék
egyszerűen, hogy ez a Viper adja át neked a démont?
– Nem! – Egy láthatatlan kéz pofozta fel Damoclest. – Nem
fedhetem fel az érdeklődésem. Pont olyan spekulációt és kérdéseket
váltana ki, amit el akartam kerülni. Nem szabad semminek sem arról
árulkodnia, hogy közöm van a Shalotthoz, míg meg nem gyógyulok. Ha
az ellenségem megtudnák, hogy mennyire meggyengültem...
Damocles érezte, hogy vér folyik le az arcán, de meg sem rezzent. –
Az sosem történhet meg, uram. Addig nem, míg én melletted állok.
– Ó, igen, én édes manóm, micsoda hűség! – gúnyolódott a hang.
– Oly mély és feneketlen, akár a tenger.
– Sokkal inkább olyan mély és feneketlen, mint a kincsesládáim.
A manó félig meghajolt. – Mindannyiunknak megvan a maga
gyengesége, nem igaz?
– Bah! – Az árny nyughatatlan-türelmetlenül kavargott. – Akarom
azt a démont! Ébreszd fel az állatkád!
Damocles felegyenesedett, gondolatai sebesen váltogatták egymást a
váratlan fordulat hatására. Büszke volt rá, hogy felkészült minden
eshetőségre. Arra, hogy titokzatos módon képes a jovőbe látni.
Sosem lepték még meg, sose volt felkészületlen.
Ez alkalommal azonban el kellett ismernie, hogy alattomos
ravaszsága cserben hagyta.
Milyen bosszantó!
48
 – Az állatkámat? – Könnyedén megérintette az aranyláncot. –
Biztosan még nem kellene, uram. Nem kívánt figyelmet vonna magára.
Számtalan...
Szavait elhaltak, mikor nyomás fonta körül a torkát, elvágva a
levegő útját.
– Elfelejtetted, ki itt a mester, manó?
Fekete pontok táncoltak Damocles szeme előtt, mielőtt a nyomás
végül enyhült, és végre újra tudott levegőt préselni a tüdejébe.
Düh árasztotta el a vérét, de a hosszú gyakorlat eredményeként
Damocles térdre ereszkedett, és fejet hajtott, mint azt szolgaként
elvárták tőle.
A tervein változtathat. Mi is volna, ha nem leleményes.
– A vámpír...
– Egy szükséges áldozat.
Damocles szándékosan elhallgatott. – Talán szükséges, de nem
hinném, hogy a Hollóid ilyen megértőek lennének.
Ismét visszhangzott a barlangban az a fájdalmas sziszegés. –
Pontosan ezért nem szerezhetnek tudomást a tervemről. Világos?
Elfojtott egy mosolyt. Legalább nem kell aggódnia az ostobákkal,
akik mindenbe beleütik az orrukat. Minden tőlük telhetőt megtettek,
hogy beleavatkozzanak a terveibe, ő pedig tökéletes büntetést ígért.
Nagyon jó a büntetésekben.
De nem most. Még nem.
– Tökéletes, uram. Természetesen mindent megteszek, hogy
biztosítsam, ne legyen semmi sajnálatos hiba.
– Bölcs döntés.
Damocles lassan talpra állt, gondolatai egymást kergették. – De
először úgy vélem meg kellene látogatnom a trollt.
Gyanakvó csend következett. – Miért? Jelentéktelen.
A manó elmosolyodott. – Nem annyira. Nála van az átok, ami köti a
Shalottot.
49
 – És?
– Ha ő meghal, a lány is. Úgy vélem bölcsebb volna a saját
gondjainkra bízni őt, mint hogy ellenségeink kezére kerüljön.
– Persze, persze, természetesen – csikorogta az árny. – Gondolnom
kellett volna erre. Nem kockáztathatjuk, hogy az a troll szabadon
kószáljon. Bármi megtörténhet vele.
– Személyesen gondoskodom róla.
– Helyes. – A hang durva sóhajjal kavarogott. – Pihennem kell.
Damocles mélyen meghajolt. – Természetesen, uram. Őrizd az erőd.
Hamarosan ismét erős és teljes leszel.
Rövid hallgatás. – Damocles?
– Igen, uram?
– Elküldöd nekem ma este, amire szükségem van?
A manó elrejtette elégedett mosolyát. – Mindent előkészítettem.
– Óvatosnak kell lenned. Ha a Hollók...
– Diszkrét leszek.
– Helyes. Most menj, mielőtt hiányolni kezdenek.
Damocles egy utolsó meghajlást követően elindult a sötétben. Volt
egy ösvény, mely egyenesen a felső barlangokba vezetett, de elég bölcs
volt, hogy elkerülje. Nagyon is tudatában volt, hogy a Hollók nagy
erőfeszítéseket tettek, hogy figyelemmel kísérjék a lépéseit. Elégedett
volt, amiért ilyen könnyen el tudott surranni kutató tekintetük elől.
Elérte a keskeny ösvényt, mely saját privát barlangjához viszi majd,
mikor hirtelen egy árny bukkant fel előtte. Nem kellett megvárnia, míg
az alak kilép a közeli fáklya pislákoló fényébe, hogy tudja, ki állta el az
útját.
Csak egy valaki volt elég arrogáns hozzá, hogy úgy kezelje, mint ha
egy darabka kosz lenne a csizmájára ragadva.
– Állj, Damocles. Szeretnék egy szót váltatni veled.
Damocles gúnyos mosollyal nézett a magas, vadul jóképű vámpírra.

50
 – Csak nem Mr. Magas, Sötét és Komor? Mi a gond? Ráuntál talán
a pince patkányainak riogatására, és jöttél ravaszabb játékot keresni
magadnak?
A bronz vonások továbbra is közömbösek maradtak. Úgy tűnt,
semmi sem képes megérinteni a Hollók vezetőjét. Sem sértések. Sem
fenyegetések. Még a nyilvánvaló hízelgés sem.
Ez a tény pedig pokolian bosszantotta Damoclest.
– Merre jártál? – kérdezte az egyszerűen Styxként ismert férfi.
Damocles felvonta a szemöldökét. – Csak elvégeztem egy kisebb
feladatot az urunknak.
– Miféle feladatot?
– Ez nyilvánvalóan rám és a mesterre tartozik.
Rideg erőhullám söpört végig Damocles testén, ahogy a tornyosuló
démon tett egy lépést előre.
– Kiszedhetném belőled az igazságot, ha úgy kívánnám.
– Én meg szárnyakat növeszthetnék és Párizsba repülhetnék, ha úgy
kívánnám – gúnyolódott Damocles. – Ha az igazat akarod, tudd meg a
mesterünktől.
– Tőled akarom tudni. Mondd meg, miért osonsz úgy ezekben az
alagutakban, mint egy tolvaj!
A bizsergés kezdett fájdalmassá válni, de Damocles eltökélten
figyelmen kívül hagyta. Csak a legerősebbek maradtak életben ezekben
a barlangokban.
– Megeskettek, hogy hallgatok róla. Megtöretnéd velem az
eskümet?
A Holló undorodó hangot hallatott. – Mintha egy manónak bármi
fogalma lehetne az esküről és becsületről.
Damocles megmondhatta volna neki, hogy sokkal nagyobb becsben
tartja az esküit, mint bárki tudná. Ehelyett nekidőlt a falnak, és a talárja
ujján lévő arany cérnát tanulmányozta arrogáns pillantással.

51
 – Azért kerestél fel talán, hogy unalmas sértéseket vágj a fejemhez,
vagy célod is volt? A karcsú, durva vonások megfeszültek. – A
kívánságom ellenére a mesterünk megbízott vele, hogy megszerezd a
Shalottot. Eddig nem csináltál egyebet, mint üres ígéreteket tettél. Hol a
démon?
Damocles vállat vont. – Volt egy kisebb hátráltató gondunk, de nem
kell aggódnod. Hamarosan a markomban lesz.
Damocles figyelmeztetés nélkül a hátán fekve találta magát, sérült
állát dédelgetve. Az ütés olyan gyorsan érkezett, hogy esélye sem volt
kivédeni.
– Nem bízom benned, manó, és még kevésbé kedvellek.
Felbukkanásod a küszöbünkön sötét ómen volt, ami nem hozott mást,
csak gyászt. Hozd el a Shalottot, vagy a fejedet veszem!
Anélkül, hogy hátrapillantott volna, Styx elsuhant a sötétben,
magára hagyva Damoclest, aki letörölte a vért a szájáról.
Damocles most, hogy már egyedül volt megengedhetett magának
egy mosolyt. Mindig jó nap, mikor a Jég Hercegét addig provokálhatja,
hogy elveszti az önuralmát. Szándékában állt gondoskodni róla, hogy
még sok-sok ilyen nap legyen.

52
 Ötödik fejezet
Shay megvárta, míg Viper elhagyja a konyhát, magához vette az
ételes dobozokat, és mélyen belélegezte a finom illatokat.
A pokolba, majd' éhen halt.
Az emúlt hetekben alig evett annyit, ami egy madárnak elég lenne
az életben maradáshoz. Evor élvezte az apró kis kínzásait, legnagyobb
szórakozásnak pedig azt találta, ha figyelheti, hogyan kúszik át a cella
padlóján Shay, hogy összeszedje a morzsákat, amiket a rácsok között
szórt be neki.
Bármennyire is utált elfogadni bármit a vámpírtól, nem tudott
ellenállni az előtte elterülő kísértésnek.
A kínai kajával kezdte, sikeresen kiürítette őket és már a sült csirke
nagy részét is eltüntette, mikor fogva tartója visszatért a helyiségbe.
Viper felvonta szemöldökét az üres dobozok láttán, de hála az égnek
nem tett megjegyzést a mohóságára.
– Ha hagysz egy listát a házvezetőnőnek biztos vagyok benne, hogy
gondja lesz rá, mindig tele legyen a konyha azzal, amit csak szeretnél.
Shay rápillantott az ételhalom fölül. – Máris mindennel feltöltötte az
almás pitét leszámítva.
– Biztosra veszem, hogy megoldható az almás pite is.
Shay egy pillanatig sem kételkedett benne. A házvezetőnő olyan
típusnak tűnt, aki azonnal ugrik, ha szólítja a kötelesség.
A kérdés csupán az, hogy hűségből teszi-e, vagy félelemből.
– Tudja, hogy vámpír vagy?
Telt, érzéki ajka szórakozottan megrándult. – A vértasakokkal
teletömött hűtőről általában ordít.
Okostojás.
53
 Shay szeme résnyire szűkült. – A legtöbb ember nem hajlandó hinni
a démonokban. Ha mégis, rettegnek tőlük.
– A családja évszázadok óta szolgál már nekem – magyarázta. – Sőt,
van négy fia, akik a különböző vállalkozásaimban dolgoznak.
– A szokásos dinasztia.
Viper elegánsan vállat vont. – Leegyszerűsíti a dolgokat.
– Arra mérget vennék.
A férfi pillantása kíváncsi volt, ahogy feszült vonásait vizslatta. –
Úgy hangzik, mintha nem helyeselnéd. Zavar téged, hogy embereket
alkalmazok?
Zavarta, de nem olyan értelemben, ahogy gondolta. – Az én
tapasztalataim szerint a démonok és emberek nem férnek össze.
A férfi most elé lépett. Gyengéden hátrasimított egy kósza tincset a
füle mögé.
– Ez nem teljesen igaz, kis kedvencem – mondta halkan. –
Megtapasztaltad egy démon és egy ember legintimebb keveredését.
Amely létrehozott téged.
Shay ellenállt a késztetésnek, hogy arcával az ujjaihoz dörgölőzzön.
– Az... más volt.
Viper felfelé billentette a fejét, hogy a lány viszonozza kutató
pillantását. – Miért?
– Egyik szülőm sem akart szerelmes lenni.
A férfi ajka lassú mosolyra húzódott. – Mások igen?
Biszergés futott végig Shay bőrén, elhúzódott néhány centire. Jó
döntésnek tűnt egy kis távolság, ha erről a nyugtalanító vámpírról van
szó.
Sok távolság.
– Az apám távozni készült, hogy csatlakozzon a többi Shalotthoz,
mikor rátalált anyámra, akit egy falka vérfarkas támadott meg –
próbálta elmagyarázni. Vagy százszor mesélte el neki az anyja a
történetet. Mindig azzal a szomorú, sóvárgó kifejezéssel az arcán,
54
amely arról árulkodott, anyja még mindig gyászolja a férje elvesztését.
– Megmentette az életét, aztán hazavitte és segített meggyógyítani őt.
– A többit pedig a sors végezte.
Shay mereven bólintott. – Valami olyasmi.
– Boldogok voltak együtt?
Kérdezősködése kezdte megérinteni azokat a nyers érzéseket,
melyeket Shay nem akart megérinteni.
– Igen. Nagyon szerették egymást.
Viper ügyet sem vetett a hangjából kicsengő figyelmeztetésre. Hát
persze. Helyette pillantását lassan végighordozta alig fedett testén.
– És létrehoztak téged. Azt kell mondjam, a démon és ember
egyesülése egyértelműen az égben köttetett.
Shay megnyalta kiszáradt ajkát. Vagy valaki lángra lobbantotta a
konyhát, vagy valóban érezni lehetett a férfi perzselő pillantását.
– Nem volt éppen mennyei, hogy apámat kiközösítette a saját népe,
sem az, hogy anyámmal bújkálni kényszerültünk.
– Ha boldogok voltak mit számít?
Shay visszanyelte éles szavait. Miért is fárad? Ő egy vámpír. Sosem
ismert egy nap félelmet sem bizonytalanságot halhatatlan életében.
– Nem akarok róla beszélni.
Viper hallgatott, mielőtt biccentett. – Jól van. Ha befejezted az evést,
megmutatom a szobád.
A tojásos tekercsek hirtelen mintha száz fontot nyomtak volna a
gyomrában.
Nagyon is jól ismerte a szolgáknak kínál szobákat. Sötét, nyirkos
lyukak vasrácsokkal. Ez az egy dolog sosem változott, nem számít, ki
volt éppen az aktuális mestere.
– Most?
Viper kíváncsi pillantást vetett rá. – Talán van valami, amit szeretnél
megtenni?
Üvegszilánkokat enni. Kést döfni a szemébe. Leugrani a tetőről.
55
 – Arra gondoltam, hogy szétnézhetnék a házban. – Higgadtan
ellépett tőle. – Elvégre ez lesz az otthonom. – Ajka keskeny vonallá
préselődött. – Legalábbis egyelőre.
– Arra holnap is bőven lesz idő. Bizonyára kimerültél.
– Csak kevés alvásra van szükségem.
Apró, aggasztó mosoly játszott a férfi ajkán. – Micsoda örömteli
véletlen. Én magam is csak kevés alvást igényelek.
Shayt, akit teljesen lefoglalt a nyrikos cella, felkészületlenül érte,
mikor a férfi előre siklott és a karjába kapta.
A mellkasához szorítva erősen átkozta figyelmetlenségét. Lehet,
hogy sebessége nem ér fel egy vámpíréhoz, de tehetett volna valamit
ahelyett, hogy csak álldogál ott bambán, mint egy idióta.
Lenyűgöző, mit képes tenni egy jól irányzott rúgás vagy ütés a
torokra még a legeltökéltebb férfival is.
– Mit művelsz? – csikorogta.
Viper bosszantó könnyedséggel indult el az ajtó felé.
– Azt mondtad, szeretnél körbenézni.
– Magam is meg tudom tenni. Nem kell, hogy...
A férfi olyan magasra emelte, hogy a szemük egy vonalba kerüljön.
Egy pillanatra Shay lélegzete elakadt.
Nem csak a döbbenetes szépsége miatt. A legtöbb vámpír gyönyörű.
Hogy másképp tudnák könnyedén elcsalni áldozataikat? De volt valami
megbabonázó azokban az éjfélszínű szemekben. Valami, ami olyan
érzések felkavarásával fenyegetett, amiket határozottan nem akart
bolygatni.
– Minden szükség megvan rá, kis kedvencem – dünnyögte selymes
hangon. – Most pedig maradj csöndben, és engedd, hogy letudjam a
házigazda kötelességeit.
Shay mogorván elfordította a tekintetét. Sosem hitte volna, hogy egy
vámpír meg tudja babonázni vagy el tudja csábítani, nem számít,
mekkora ereje van. Egész életében gyűlölte őket.
56
 Most már azonban nem volt benne olyan biztos, mint kellett volna.
– Szokásod, hogy minden vendéged kézben cipeled? – dünnyögte,
miközben igyekezett leküzdeni a nevetséges késztetést, hogy
fészkelődni kezdjen a karjában.
– Te vagy az első és az egyetlen vendégem.
Pillantása visszasiklott az elegáns vonásokra. – Hazudsz.
Viper felvonta a szemöldökét. – Miért mondod ezt?
– Nem hiszem, hogy egy olyan férfi, mint te, hajlandó lenne
hátrahagyni a háremét.
– Egy olyan férfi, mint én?
– Egy vámpír.
– Á, sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de jelenleg háremtelen
vagyok. – Éjfélszínű szemének varázsa megint megcsillant. – Hacsak,
persze, nem szeretnél önként jelentkezni.
A bizsergető izgalom megint végigaraszolt a bőrén, majd összegyűlt
a gyomrában. Fenébe! Sosem volt még ennyire tudatában egy férfinak.
Különösen nem olyannak, akinek volt annyi ízlésficama, hogy vámpír
legyen.
Kibaszottul bosszantó.
Itt az ideje, hogy elterelje a figyelmét.
– Komolyan nem volt még itt vendéged?
Az éjfélszínű szemekben mindentudó szórakozottság csillant.
Amitől Shay szerette volna megpöccinteni hosszú, tökéletesen hajlott
orrát.
– Azért jövök ide, hogy egyedül legyek.
– Akkor miért...
– Á, a nappali – szakította félbe határozottan, mintha most rajta lett
volna a sor, hogy elterelje a figyelmét. – Észreveszed, remélem, a szép
panorámaablakot, ami döbbenetes rálátást nyújt a tóra. A fapadló
fényezett tölgy, ami itt honos, akárcsak a kézzel faragott lépcső fája.
Van valami szörnyen lenyűgöző a kő kandallóban, de el kell ismernem,
57
nem fordítottam rá különösebb figyelmet, mikor az ingatlanügynök
körbevezetett a véget nem érő szövegével.
A lány vetett egy kurta pillantást körben az árnyékos helyiségben,
mely minta hatalmas helyet foglalt volna el. Különös módon még a
sötétben, és a mérhetetlenség tompa érzésével is volt valami melegség a
szobában.
Nem. Tudattalan is megrázta a fejét.
A melegség nem a szobához tartozott, hanem az egész házhoz.
Minta azok, akik benne élnének valóban otthonná varázsolták és
hátrahagyták volna a boldogság visszhangjait.
Elveszve nevetséges gondolataiban beletelt egy percbe míg
ráeszmélt, hogy Viper nem fordult a közeli ajtó felé, mely a ház
belsejébe vezetett. Helyette felfelé indult a széles lépcsőn.
Basszus.
Akármit is ígért, hogy nem kényszeríti rá magát, a lány nem bízott
benne.
Vámpír.
Ennyi elég is.
– Bizonyára nem ez az összes helyiség idelenn? – kérdezte.
– Nem, de közel sem olyan lenyűgözőek, mint a fentiek. –
Hangjában ugyanúgy ott rejlett a bársonyos éjszaka, mint a szemében.
Éppolyan varázslatos.
A pokolba vele!
– Bár letennél. Tökéletesen képes vagyok járni. – És futni. És
bezárkózni a legközelebbi szobába.
– Szeretem érezni a közelséged. – Elérte a lépcső tetejét, majd
jobbra fordult az első ajtó felé. Csak annyi időre torpant meg, hogy
megérintse a falon lévő kapcsolót, mielőtt belépett volna a szoba
közepére. – Itt is vagyunk.

58
 Shay megfeszült, úgy vette szemügyre a környezetét. Nem volt
biztos benne, mire is számított. Ostorokra. Láncokra. A falhoz erősített
bilincsekre.
Ehelyett egy olyan szobát látott, amiből ugyanaz a melegség áradt,
amit odalenn is tapasztalt.
– Ez a hálószobád? – kérdezte, szemügyre véve a négy oszloppal
bíró ágyat a vastag paplannal, és a kézzel faragott komódot, melyen egy
váza friss százszorszép állt.
El sem tudott volna képzelni ennél hozzá nem illőbbet az elegáns,
kifinomult vámpírnak.
Különös módon a férfi arca leolvashatatlanná vált. Még éjfélszínű
szeme is óvatos lett.
– Valójában a tiéd.
A lány szíve elfelejtett dobogni. – Az enyém?
– Tetszik?
– Én... – Megnyalta kiszáradt ajkát. Hirtelen a puha, bűbájos szoba
sokkal ijesztőbbnek tűnt, mint bármennyi lánc vagy bilincs. – Miért?
Egy ragadozó nyugtalanító intenzitásával fürkészte az arcát. – Mit
miért?
– A szolgád vagyok. Azt csinálsz velem, amit akarsz. Miért bánsz
úgy velem, mintha valamiféle tiszteletbeli vendég lennék?
– Pont azért bánhatok úgy veled, ahogy csak akarod, mert a szolgám
vagy.
Shay behunyta pillantásának erejétől a szemét. – Kérlek, csak áruld
el, mit akarsz tőlem! – suttogta. – Az ismeretlen sokkal rémisztőbb,
mint az, amit tehetsz velem.
Egy pillanatnyi habozás után a férfi előre indult. Mielőtt Shay
kitalálhatta volna, mi fog történni érezte, hogy a puha ágy közepére esik.
Szeme azonnal felpattant, amint leért, de nem elég gyorsan ahhoz,
hogy meggátolhassa a férfit abban, hogy csatlakozzon hozzá, sokkal
nehezebb testével borítva be az övét.
59
 – Legyen. – Fejét lehajtotta, míg ajkát a lány torkára nem szorította,
selymes, ezüstös haja az arcát simogatta. – Az ágyamban akarlak tudni
magam alatt, miközben a nevemet sikoltod a gyönyör pillanatában –
dünnyögte, szája végigsiklott a bőrén, amitől ezernyi bizsergő érzés
futott végig a lány testén. – Inni akarok a véredből, be akarok
burkolózni a forróságodba. Benned akarok lenni, míg már nem kísérted
többé az álmaim. Ezt akartad tudni?
Shay lehunyta a szemét, mialatt küzdött a késztetéssel, hogy dereka
köré fonja a lábát és könyörögjön, hogy tegye meg mindazt, amit
mondott.
Nem csak őt kísértették.
– Nem igazán – csikorogta.
– Ne aggódj, kis kedvencem. Nem kényszerítem rá magam a nőkre.
Egy örökkévalóság áll rendelkezésünkre, hogy kielégítsük az éhségem.
– Ajka megmozdult, így Shay érezte agyarainak hegyét. –
Mindkettőnkét.
Megborzongott, ugyanakkor tagadón megrázta a fejét. – Semmit
nem tudsz az éhségemről.
– De szándékozom megismerni.
Éles, elsöprő erejű szomorúság árasztotta el Shayt, segített elűzni a
csábító őrületet, mellyel ilyen rémítően könnyedén megfertőzte ez a
vámpír.
– Amire én vágyom, azt te nem adhatod meg nekem.
Viper könnyedén megérezte visszavonulását, felemelkedett, és
szigorú pillantást vetett rá.
– Sose kételkedj bennem, Shay. Lenyűgöző képességekkel bíró
vámpír vagyok. – Gyors, de döbbenetesen intim csókot nyomott az
ajkára, mielőtt fürgén talpra állt. Elmosolyodott, ahogy szemügyre vette
a puha paplanon fekvő Shayt, mintha a látvány valahogy
elégedettséggel töltötte volna el. – Jó pihenést.
Hihetetlen módon megfordult, és kisétált a szobából.
60
 Nem zárta be őt a szekrénybe.
Még az ajtót se zárta be.
Óvatosan felült, és megrázta a fejét.
Mi a fene folyik itt?
Viper átvágott a sötét házon a magán dolgozószobája felé. Közel
volt a hajnal, de még mindig tisztáznia kellett néhány részletet, mielőtt
ágyba bújhatna.
Milyen kár, hogy az egyik ilyen részlet nem a gyönyörű Shalott
egyedül a hálószobájában, ismerte be bánatos sóhajjal. Teste még
mindig sajgott az erőfeszítéstől, hogy magára hagyja, egyedül azon az
ágyon.
Lehet, hogy agya arról győzködi, hamarosan magától is habozás
nélkül felkínálkozik, de bosszús vágya ragaszkodott hozzá, hogy az
nem fog elég hamar megtörténni.
Öt perc múlva sem lehet elég hamar.
Belépett a könyvekkel szegélyezett szobába, és egyenesen a
mogyorószínű burkolatba rejtett ajtóhoz sétált. Lenyomta a kart, mely
beengedi a mögötte rejlő biztonsági szobába. Viper belépett, és enyhe
büszkeséggel vette szemügyre a monitorok tengerét.
Sok társával ellentétben sosem ódzkodott a legújabb technológiától.
Több mint arrogáns, ha nem egyenesen ostobaság figyelmen kívül
hagyni a folyton változó világot.
Ráadásul, ha tökéletesen őszinte akar lenni el kell ismernie, hogy ő
is csak olyan, mint minden férfi. Muszáj megszereznie a legfényesebb,
legdrágább játékszereket, amikkel játszadozhat.
Belépésekor a monitorokat figyelő apró termetű, vörös hajú vámpír
azonnal talpra ugrott, agyarai megnyúltak.
Viper csitítóan felemelte a kezét. – Nyugalom.
Miután rájött, hogy ki lepte meg, a vámpír mélyen meghajolt. –
Mester.
– Történt bármi nyugtalanító?
61
 – Nem. Nagyon csendes minden. – A zöld szemek résnyire
szűkültek. – Talán bajra számít?
– Előfordulhat, hogy ma este követtek – felelte Viper. – Azt akarom,
hogy duplázzák meg az őrséget, és mindenki legyen teljesen éber.
– Természetesen, mester.
Viper elmosolyodott a gyors engedelmességtől. Nincsenek kérdések.
Sem viták. Sem halálos pillantások.
Az alkalmazottai sokkal jobb kiképzésben részesültek, mint
legújabb szolgája.
– Ki lesz szolgálatban utánad?
A vámpír az egyik monitor mellé helyezett listára pillantott. –
Santiago.
– Jó – bólintott Viper. Santiago még mindig fiatal vámpír, de jól
kiképezték és képes azonnal gondolkodni. Semmi sem tud átsurranni
mellette. – Szeretném, ha figyelmeztetnéd, hogy alaposan figyelje meg
a környéket.
A vörös vámpír kíváncsi pillantást vetett rá. – Oda kellene
figyelnünk valamire kimondottan?
– Van egy vendégem – vallotta meg Viper, mosolya nem akart
eltűnni. – Egy nagyon különleges vendégem. Attól félek, hogy úgy dönt
elcsatangol, míg én alszom.
– Á. Azt akarja, hogy kapjuk el és hozzuk vissza?
Viper lassan megrázta a fejét. – Nem. Ha észreveszitek, hogy
megpróbál távozni, ébresszetek fel azonnal.
A vámpír meglepetten felvonta az egyik szemöldökét. – Nem akarja,
hogy megállítsuk?
– Nem, hacsak Santiago nem gyanítja, hogy valami veszély
leselkedhet rá a közelben. – Viper a monitorok felé fordult. – Azt
hiszem érdekes lenne kideríteni, hová is szeretne menni a vendégem.
Nem kellene meglepőnek lennie, hogy Shay elaludt.

62
 Több mint egy órán át járkált fel-alá a hálószobájában, mielőtt végre
elfogadta, hogy Vipr nem jön vissza. Hogy nem lesz kínzás, sem
erőszak.
Legalábbis, még nem.
Közel sem állt készen rá, hogy elhiggye, nem tartogatja számára ezt
a jövő.
Mégis megdöbbentő volt, mikor végül felébredt és ráeszmélt, hogy
máris elmúlt délután öt óra.
Jó ég! Nem csak hogy elaludt, de álma mély volt, és tökéletesen
rémálommentes. Erre nem volt példa.
Biztosan a puha tollmatrac az oka. Vagy a csend, mely a házra
telepedett, biztosította magát, miközben elmormogott néhány válogatott
káromkodást és a fürdőbe tántorgott, hogy vizet locsoljon az arcára.
Hiszen nem lehetséges, hogy békét érez egy vámpír otthonában.
Az már több mint nevetséges lenne.
Sikerült kerítenie egy új fogkefét és egy fogkrémet a fürdőben,
valamint egy hajkefét, aminek segítségével kisimította hosszú haját,
mielőtt befonta volna, majd a konyhába sietett.
Mivel nem volt váltás ruhája kénytelen volt a háremnadrágban és
csillogó topban maradni, de ahogy a hátsó ajtó felé vette az irányt
megpillantotta a nehéz bársonyköpenyt, amit Viper dobott félre az
éjszaka során.
Nm volt olyan érzékeny az élénk őszi időre, mint az emberek, de
nem volt birtokában az igazi Shalottok képességének, akik nem
törődtek az elemekkel.
Sem egyik, sem másik.
Félvér.
Ez az ő életének a története.
Maga köré kanyarította a puha anyagot, és közben ügyet sem vetett
a csábító illatnak, mely olyan egyedien Viperhez tartozott. Meg kellett

63
tartania egy ígéretet, és nem engedheti meg, hogy bármi elterelje a
figyelmét. Különösen nem bosszantó reakciója az átkozott vámpírra.
Olyan csendben hagyta el a házat, melyre csak kevesen képesek, és
sikerült kicseleznie a járőröző őröket, akiket Viper említett. Amikor
elérte a birtokot védelmező magas kaput megállt, átdobta felette a
köpenyt, könnyedén megmászta a téglákat, és a másik oldalon ért földet.
Ez volt az utolsó akadály, felvette a köpenyt és egyenletes futásba
kezdett, hogy visszajusson a városba és az aukciós házba.
Gyors ügetésre állt be, amit órákig is képes szükség esetén tartani,
majd délnek indult. A távolban látta Chicago tornyosuló egét,
pillantását a Sears Toronyra szegezte, miközben átvágott a megművelt
földeken, melyek jóval a városon kívül terültek el.
Tett egy kitérőt, hogy összeszedje a táskát, amit akkor rejtett el,
mikor először érezte a késztetést, hogy visszatérjen Evorhoz. Akkor
nem tudta, mire lehet szüksége, csak egy-két trükköt akart elrejteni a
tarsolyában arra az esetre, ha lesz alkalma bevetni őket.
Most itt a tökéletes alkalom.
Az alkony rózsaszínre és sápadt lilára festette az eget, mikor
megközelítette az aukciós házat. Ha megszabadulna az átoktól,
felmászna az egyik tornyosuló épületre, hogy onnan figyelje, ahogy a
színek szétterülnek a Michigan tavon. Semmi nem volt olyan
megnyugtató, mint a víz közelsége, hagyni, hogy az ereje elárassza.
Habár egy pillanatra sem torpant meg, és még mindig elég kora volt,
hogy a legtöbb troll aludjon, mikor megérkezik az aukciós házba.
Sajnos nem csupán a trollok és vámpírok vártak ébredésükkel a
teljes sötétségre, némán leosont a pincébe, és meglátta Levetet a szobor
alakjában.
– Levet, ébredj! – sziszegte, néma imát mormolva, hogy eléggé
lement már hozzá a nap, hogy hallja. – A fenébe, ébredj!

64
 Néhány hosszú pillanatig csak az egerek kaparászása törte meg a
súlyos csendet. Aztán meghallotta a repedő kő halk hangját, és a
vízköpőt körbevevő vastag kőburok elkezdett leperegni.
A látvány még most is lenyűgözte Shayt, ahogy az apró szobor
levedlette a külsejét, akár egy kígyó, hogy felfedje az alatta rejlő
démont.
A záporozó por egy pillanatra elvakította az apró vízköpőt, és Shay
közelebb ment a vasrácsokhoz.
– Levet.
– Áááá! – Levet egy éles rikoltással a cella legsötétebb sarkába
vetette magát.
– Az ég szerelmére, maradj csendben! – sziszegte Shay.
– Shay?
– Igen, Shay vagyok.
Levet lassan előmászott az árnyékból, mintha félig arra számítana,
hogy csak a képzeletének szüleménye.
– Mit keresel itt? Mon dieu, máris visszahoztak?
Shay vonakodva elmosolyodott. Nem okolta a vízköpőt, amiért
rögtön arra a következtetésre jutott, hogy legújabb mestere néhány óra
után kirúgta.
Nem éppen az a szolga típus.
Gyűlölt parancsokat teljesíteni. Könnyen kijött a sodrából.
Túlságosan büszke. A legsötétebb tudományokban jártas. És hajlamos
ellenszegülni a sorsnak, semmint elfogadja azt.
Lehet, hogy vannak nála rosszabb szolgák.
De nem sok.
– Megmondtam, hogy visszajövök érted. Nem teszek olyan ígéretet,
amit nem szándékozom megtartani.
Levet megdermedt. Mintha visszatért volna a szobor alakjába. –
Visszajöttél? Én... értem?
– Igen.
65
 A vízköpő lassan térdre ereszkedett, komolytalan viselkedése
azonnal semmivé lett a mindent elsöprő megkönnyebbüléstől.
– Ó, hála az égnek! – Hangja visszhangzott az üres barlangban. –
Hála az égnek!
– Cssss. – Shay nyugtalanul intett a kezével, és a közeli lépcsők felé
pillantott. – Ki kell juttatnunk téged innen, mielőtt Evor felébred.
– Hogyan? Nem érintheted meg a rácsokat, és én nem vagyok elég
erős, hogy meghajlítsam őket.
Shay a köpeny alá nyúlt, és elővett egy apró kerámiatálat. Nagyon
gondosan kihúzta belőle a dugaszt.
– Lépj hátra.
Levet felállt, és lassan elhátrált. – Mit akarsz csinálni?
A füst máris elkezdett gomolyogni a tálkából. Ez sose jó jel.
– A fenébe, Levet, csak bújj a sarokba!
Levet megrázta fátyolszerű szárnyait, és a cella hátuljába sietett,
miközben Shay egyenesen a rácsokra hajította az edénykét.
Gonosz sziszegés hallatszott, , majd maró köd követte, ahogy az
edénykében lévő folyadék gyorsan átette magát a fémen.
– Sacrebleu, mi a fene ez? – lehelte Levet döbbenten.
– Egy főzet, amit a boszorkányoktól loptam.
– Loptad?
– Igen.
A vízköpő finoman előre araszolt. – Ö, Shay?
– Mi az?
– Ha legközelebb meg akarsz menteni nem tudnád egyszerűen
ellopni a kulcsot? – Szándékosan a hatalmas, csöpögő lyukra nézett a
rácsok közepén, mielőtt lenézett volna a kőre, amit lassan kezdett
felmarni a szer. – Nem igazán vagyok meggyőződve róla, hogy szabad
ilyen szereket a kezedbe adni.
Shay csípőre tette a kezét. Ezt a főzetet konkrétan Evornak
tartogatta. Egy nap majd túlságosan messzire megy, és minden
66
szándéka megvolt rá, hogy élvezettel figyelje hogyan olvad troll-
tócsává. Még ha ez a saját halálát is jelentené.
– Most csak állsz ott és kritizálod a szöktetési technikáim, vagy
velem jössz végre?
– Jövök, jövök! – Levet a szárnyát használva átlendítette magát a
veszélyes kénsavon, mely még mindig ott állt a földön egy tócsában, a
lyuk felé vetődött és a lány mellett landolt.
Shaynek elakadt a lélegzete a fátyolszerű szárnyaktól, amiket Levet
mindig szorosan a testéhez húzott. Még a homályban is érzékelte a
ragyogyó piros-kék színt az aranyszínű erekkel. Ha fatündér lenne egy
kevély páva büszkeségével mutogathatná a szárnyait. A helyzet
azonban jelenleg úgy állt, hogy csupán szégyent hozott rá.
Elfordította a pillantását, hogy ne bámulja tovább a gyönyörű
szárnyakat ezzel megsértve Levet érzékeny büszkeségét, Shay szorosan
maga köré tekerte a köpenyt.
– Nem érzem a közelben a trollokat, de sietnünk kell. Nem tart
sokáig, hogy készülődni kezdjenek az éjszakára.
– Várj! – Levet elkapta a karját, mikor Shay már éppen a lépcsők
felé fordult volna, és egy apró nyílásra mutatott a tömlöc végében. –
Arra.
– Az csak még mélyebbre visz minket a tömlöcbe – tiltakozott
remegve. Nem akarta tudni, hogy miket rejtett Evor azokba a nyirkos
kamrákba.
– Van ott egy rejtett ajtó.
– Egy rejtett ajtó? – ráncolta Shay a homlokát. – Honnan tudod?
– Érzem az éjszakát. – Levet hátrahajtotta a fejét, beleszagolt a
levegőbe, és enyhe borzongás futott végig szürke bőrén. – Szólít engem.
Shay nem akart vitába szállni a vízköpővel, aki érezte az éjszakát.
Lehet, hogy makacs, de nem teljesen ostoba.
– Oké, mutasd az utat.

67
 Az apró démon hátra sem pillantva a járat felé vette az útját. Shay
lenyelt egy sóhajt és szorosan a nyomában volt.
Ahogy várta, a falakat súlyos vasajtók szegélyezték, melyek olyan
helységeket rejtettek, ahová be lehet zárni a hatalmas démonokat. Mivel
az ajtókon nem voltak rések lehetetlen volt megmondani, hogy mit
zártak a sötétbe, de elcsípte egy hüllődémon dohos, kígyószerű illatát,
melyet egy erős manó fűszeres, szinte füvekhez hasonló illata követett.
Voltak más, haloványabb szagok, mintha a démonok kezdtek volna
elhalványulni a vastag, könyörtelen ajtók mögött.
Leküzdötte a késztetést, hogy öklével csapkodjon a vastag vason.
Nem számít, milyen démonok rejlenek az ajtók mögött, egyik sem
érdemelte meg, hogy Evor hatalmába kerüljön.
Társának sietős léptei kijózanították.
Nem. Ma este nem tehet semmit.
Anélkül nem, hogy kockáztatná vele Levetet.
A hátramaradó démonok miatt majd egy másik éjszakán aggódik.
Némán tették meg az utat a pókhálószerű alagutakon át. Levet
egyszer sem habozott, ahogy keresztül vágott a különféle átjárókon.
Shay azon kapta magát, hogy nem egyszer le kell hajolnia, de végül a
vízköpő elfordult, és elindult felfelé egy szűk lépcsősoron, amit a kőbe
vájtak bele.
Ahogy felfelé másztak, már Shay is megérezte a friss levegő
simogatását. Percek múlva átnyomakodtak a legszűkebb nyíláson, és az
aukciós házat körbevevő, hatalmas területen álltak.
Shay kifújta a levegőt, nem is tudta, hogy benn tartotta.
Szent szar, megcsinálták!
Még mikor tervezgette, hogy megmenti Levetet, akkor sem gondolta
igazán, hogy sikerül végig csinálniuk.
Anélkül nem, hogy Evor és trollokból álló kicsiny bandája a
nyomukban nem lihegne.

68
 Amikor már éppen meg akarta osztani a sikerük felett érzett örömét,
Shay hirtelen megdermedt. Rideg bizsergés futott végig a bőrén.
Ami csak egyetlen lényhez tartozhatott.
– Levet, repülj! – parancsolta, leguggolt, és felkészült a támadásra.
Alig emelte fel a kezét, mikor meglátta a felé kúszó sötétséget, és a
hátán fekve találta magát, felette egy ezüst hajú vámpírral.
– Nocsak, nocsak, kis kedvencem. Milyen öröm itt látni téged.
Tüdejéből kiszorult a levegő, de nem a gyors támadástól. Viper
ügyelt rá, hogy a teste köré font karjai fogják fel az ütődést.
Nem. Semmi evilági.
Körbevette az illata, ezüst hajának függönye, Shay gondolkodni sem
tudott, nemhogy lélegezni. A férfi beborította. Teste döbbenetesen
ismerős súlya ránehezedett.
Ami ennél is rosszabb, arca olyan közel volt, hogy orruk szinte
összeért. Olyan közel, hogy csak félre kellett billentenie az állát, hogy
megcsókolhassa.
A ténytől, hogy a puszta gondolat egyáltalán megfordult a fejében,
Shay szívén pánik lett úrrá.
– Szállj le rólam – csikorogta.
A férfi halk kuncogása simogatta az arcát. – Kényszeríts.
Sokkal inkább a válaszreakciótól való félelmében reagált az apró
kihívásra.
Öklével ütni kezdte a széles mellkast, úgy tett, mintha úgy küzdene,
ahogy a legtöbb nőtől elvárható lenne. Erre Viper ösztönösen erősebben
karolta őt át, amitől épp elég helye lett, hogy megmozdítsa a lábát.
Mielőtt a férfi kitalálhatta volna mire készül, a dereka köré fonta a
karját és egy erőteljes mozdulattal a hátára fordította.
Egyetlen pillanatig fölé magasodott lábával átfogva a derekát, és
önelégült mosolyra húzta az ajkát.
Viper gyönyörű vonásai egy kurta pillanatra meglepettségről
árulkodtak, majd az ő ajka is lassú mosolyra húzódott.
69
 Shay erre erősebben szorította a lábával, arra számított, hogy újra
megpróbálja átfordítani maga alá. A férfiak mindig szerették nagyobb
méretüket kihasználni, hogy felülkerekedjenek ellenfelükön, nem
ismerve fel, hogy erejüket felhasználhatják ellenük. Amint Viper
megpróbál átfordulni vele a saját lendületét felhasználva kerekedik
ismét felül rajta.
Sajnos, Viper vámpír volt, nem ember.
Mosolya még szélesebb lett, ahogy egészen egyszerűen felemelte,
köré fonta a karját és felállt. Shay a fogát csikorgotta, azonnal hátra
húzódott, karját a feje fölé emelte, lábát a dereka köré fonta.
Ahogy várta, a mozdulata kibillentette a vámpírt az egyensúlyából.
Tett egy lépést előre, mire a lány megragadta a térdét, hajlékony háta
lévén könnyű volt végrehajtania a lehetetlen hátrahajlást. Fejét
elfordítva belemélyesztette fogát a combjába.
– Ó, nem, szépségem.
Viper halkan felszisszent, és megint váratlanul reagált. Követte a
lány mozdulatát, kezét a földre tette és egy könnyed mozdulattal gördült
egyet, hogy megint hanyatt feküdjön. Ezúttal a lány lába csapdába esett
alatta, képes volt lenyúlni és megragadni elég erősen, hogy a
mellkasához rántsa a lányt. Karjával közrefogta, kezét a teste mellé
szorította, így Shay valóban csapdába esett.
Fenébe!

70
 Hatodik fejezet
Viper nem tagadhatta, hogy szórakoztatta a gyönyörű Shalottal való
birkózás.
Kétségtelenül dühösnek kellene lennie a szökési kísérlete miatt.
Elvégre minden lehetségest elkövetett, hogy kényelmesen érezze magát
a jelenlétében. Kezdve a szükséges ételek megrendelésével a szobája
kidekorálásáig, és a szekrénye feltöltéséig ruhákkal. Heteket szentelt rá,
hogy a kedvére tegyen a hálátlan kölyöknek, nem beszélve a rááldozott
kisebb vagyonról.
Ráadásul tökéletes úriemberként viselkedett, holott sötét éhsége
bosszúsan üvöltött.
Miféle démon bánt volna figyelmesebben vele?
Különös módon azonban sokkal inkább a ragadozó várakozása
töltötte el lázadó szolgájának üldözésekor, semmint düh.
Semmi nem tudja jobban felpezsdíteni a vérét, mint egy ravasz,
veszélyes nő. Különösen, ha még ráadásul gyönyörű is. Nem rossz
bónusz.
Csapdába ejtette a karjai közt, és lassan lemosolygott aranyszínű
szemébe.
– Szeretnéd folytatni, kedvesem, vagy befejeztük a játékot?
Olyan merev volt, csoda, hogy nem kapott még görcsöt. –
Szeretném, ha elengednél.
– Addig nem, míg nem beszélgettünk egy kicsit.
A lány dühösen fészkelődött alatta. Viper halkan felnyögött. A
legutóbbi néhány szeretője vámpír volt, ő pedig már majdnem
elfelejtette milyen kellemes érzés ilyen melegségbe burkolózni.
– A fenébe, Viper, engedj felkelni!
71
 – Nem. Már egyszer megpróbáltál ma este megszökni. – Még
szorosabban karolta át. – Csak egy alkalmat kapsz.
Valami átsuhant finom arcán, talán harag. – Nem futottam el.
– Addig vártál, míg nem tudtalak megállítani, aztán kisurrantál az
otthonomból. Minek neveznéd akkor?
Shay bosszúsan összeszorította az ajkát. Egyértelműen nem volt
ínyére, hogy azzal vádolják úgy surrant el az éjszakában, mint egy
tolvaj.
Egy becsülettel bíró démon.
– Volt néhány elintéznivalóm. Bizonyára jogom van egy kis
szabadsághoz.
– Az attól függ. Mit keresel itt?
– Valamit itt hagytam.
– Valamit?
Viper nem kételkedett benne, ha a karja szabad lett volna, erősen
behúzott volna egyet az orrába. És éppen ezért nem hagyta szabadon a
kezét.
– Egy barátot – szűrte végül összeszorított fogai közül.
Barátot? Viper elfordította a fejét, és felnézett az apró, izgő-mozgó
vízköpőre, aki megpróbált egy közeli fa ágai között elrejtőzni. Kiszúrta
a démont, mikor előjött a szűk nyílásból, de azonnal meg is feledkezett
róla, amint megpillantotta Shayt. Sikeresen kiűzött szinte mindent a
fejéből, mikor a közelben volt.
Ez igazán veszélyes felfedezés.
– Úgy érted, a vízköpőt? – kérdezte kissé meglepetten.
– Igen.
– Evorhoz tartozik?
– Igen.
Lassan felvonta a szemöldökét. – Ha kéred, megvettem volna múlt
éjjel. Nem volt szükség rá, hogy veszélybe sodord magad.

72
 Shay csak pislogott halk szavai hallatán. Még az izmai is ellazultak,
mintha átmenetileg megfeledkezett volna róla, hogy ő az ellenség.
Viper csendben ízlelgette az érzést, ahogy teste az övéhez simul.
– Evor sosem próbálta meg elárverezni Levetet. – A felidézett
fájdalom megvillant a szemében. – Jobb szereti megjutalmazni a
kínzásával a tökfilkóit.
Viper lazított annyit a szorításán, hogy ujjaival finoman
végigsimíthasson a gerincén. Nem tetszett neki a szemeit sötétítő bánat.
Legszívesebben szárazra szívott volna valakit.
Kezdve a tésztaképű trollal.
– A megfelelő árért Evor még a saját anyját is eladta volna –
morogta.
Beletelt egy percbe, mire a lány vonakodva viszonozta nyugodt
pillantását. – Nem várhatod el tőlem, hogy tudjam, hajlandó lennél egy
efféle szívességre a rabszolgád kedvéért.
Viper megfogta a tarkóját. – Miért akarod annyira rabszolgának
tekinteni magad, mikor én még nem tettem efféle kijelentést?
Shay pislogott. – Mi más lehetnék? Megvettél egy rabszolga
kereskedőtől. Nálad van az amulett, ami hozzád láncol, nem számít, én
mire vágyom.
– Jobban szeretnéd, ha visszaadnálak Evornak? Jobb szeretnél egy
másik mestert?
– Számít, hogy én mit akarok?
– Felelj a kérdésre!
A sötétség ellenére Viper könnyedén le tudta olvasni a lány arcán
átsuhanó érzelmeket. Értetlenség. Zavar. És végül a vonakodó elfogadás.
– Nem – suttogta olyan halkan, hogy ha nem lenne vámpír, sosem
hallotta volna a választ. De az. És hallotta. És ez épp elég volt, hogy
erősebben fogja a tarkóját, hogy lefelé nyomja a fejét.

73
 Felsóhajtott, mikor a férfi rabul ejtette a száját, a forróságát, és
mélyen magába vonta azokat. Olyan íze volt, mint a meleg méznek és
az életnek. Édes íz, melyben egy vámpír megfulladhatna.
Ujjaival a lány hajába túrt, szabad keze lefelé siklott a testén, majd
megmarkolta a derekát. Akarta őt itt és most. Olyan nyers sóvárgással,
melynek hevessége szinte félelmetes volt.
Nyelvével finoman szétnyitotta az ajkát, szájának nedves barlangját
kutatta. Mély torokhangon felnyögött, miközben a lány megmarkolta a
karját, és egy meglepő pillanatig épp olyan őrjítő sóvárgással
viszonozta a csókját, mint ami Vipert is a hatalmába kerítette.
Feltámadt köztük a forróság, aztán Shay egy meglepett zihálással
hirtelen elszakította ajkát a férfiétól, olyan arccal nézett rá, ami már-már
a rémület határán egyensúlyozott.
– Viper!
Lenyelt egy káromkodást, teste tiltakozva megfeszült, majd
komoran megzabolázta rakoncátlan vágyait. Mi az ördög van vele?
Több száz éves vámpír, aki végtelen hatalommal és
kifinomultsággal rendelkezik. Nem vett részt nyilvános orgiákban. Nem
számít, mekkora a kísértés.
– Igazad van, ez nem éppen megfelelő hely egy romantikus
viszonyhoz – dünnyögte. – Ahogy az idő sem alkalmas, hogy óvatlanok
legyünk.
Shay mélyen beszívta a levegőt, a mozdulattól apró, feszes mellei
Viper mellkasának feszültek.
Ördög és pokol!
– Hogy találtál meg? – krédezte a lány.
– Mondtam, hogy őrzik a birtokot.
Shay felvonta a szemöldökét. – Követtek?
– Igen. – Viper szándékosan elfordult és vetett egy pillantást a
magas, néma vámpírra, aki a távolban ácsorgott az árnyékok közt. Nem
meglepő módon Shay azonnal megfeszült az éber nyugtalanságtól.
74
 Santiago lenyűgöző látványt nyújtott bőrnadrágjában, fekete
pólójában, mely kiemelte tömör izmait. Arca keskeny volt magas
pofacsontokkal, szeme spanyol ősei révén mélybarna.
Csak egy pillantást kellett vetni rá, hogy az ember pontosan tudja,
micsoda.
Egy képzett harcos, aki ölne, hogy megvédje klánjának tagjait.
Shay nagyot nyelt. – Vámpír, kizárt, hogy járőrözött, mikor eljöttem.
– Ez nem a kőkor, kedvesem – felelte vontatottan Viper. – A
birtokot egy nagyon fejlett rendszer őrzi mozgásérzékelőkkel, néma
riasztókkal és egy rakás kamerával, amiket állandóan figyelnek.
Santiago mélyen a föld alatt volt, mikor kiszúrta, hogy elmész.
– Miért nem küldött valakit, hogy megpróbáljon megállítani?
– Mert én azt mondtam.
Újra Viper felé kapta a tekintetét, gyanakvása nyíltan kiült az arcára.
– Miért?
– Tudtam, hogy könnyedén a nyomodban lehetek.
– Kémkedni akartál utánam.
– Elismerem, volt bennem némi kíváncsiság, de sokkal inkább
bizonyítani szerettem volna neked, hogy bolond lennél szökéssel
próbálkozni.
Shay arckifejezése azonnal zorddá vált. – Tudom, hogy nem
szökhetek meg. Nem kellenek ehhez őrök. Csak használnod kell az
amulettet, és muszáj lesz visszatérnem hozzád.
– Nem ez a lényeg.
– Hanem mi?
Viper a tenyerébe fogta az arcát, szeme résnyire szűkült. – Egy
hatalmas erő már megpróbált egyszer elrabolni. Míg rá nem jövünk mi
az, nem fogsz egyedül utazgatni.
Felkészült a lány haragjára. Rabszolga vagy sem, nem az a fajta
démon, aki szelíden fogad bármilyen korlátozást. Még azokat sem,
amelyek a biztonságáért vannak.
75
 Elképesztő módon csupán egy csipetnyi aggodalmat látott fellobbani
gyönyörű szemében.
– Úgy véled még mindig veszélyben vagyok?
– Te nem?
Shay beharapta az alsó akját, majd felsóhajtott. – Oké, nálad a pont.
Ostoba voltam, hogy egyedül indultam útnak. Most már engedhetsz
felkelni.
Viper lassú, elégedett mosolyra húzta a száját, úgy tűnt, a logika
képes felülkerekedni erősen független természetén.
– Kár. – Kezével végigsimított torkának csábító vonalán. – Arra
gondoltam, sokáig tarthatnálak ebben a pozícióban. Természetesen, a
fantáziámban egyikünkön sem volt ruha, és egy vízköpő sem repdesett
felettünk.
– Mondtam, hogy...
Heves szóáradatának egy gyengéd szellő vetett véget, Viper azonnal
talpra állt és maga mögé tolta Shay-t.
– Mester – szólalt meg Santiago az árnyékból.
– Igen, Santiago, érzem.
Érezte, hogy Shay megmarkolja selyemingének hátulját. – Mit
érzel?
– Vért. Friss vért.
– Basszus!
Borzongás futott végig Shay gerincén, miközben Viper lassan
megfordult és a szemébe nézett. Néhány perccel ezelőttig sikerült
megfeledkeznie a leselkedő gonoszról, ami láthatóan eltökélte, hogy
megszerzi magának. Annyira lekötötte, hogyan szöktethetné meg
Levetet Evortól, hogy meg is feledkezett róla, más ellenségekkel is bír.
Ostoba, ostoba, ostoba!
És milyen zavarba ejtő, hogy Viper akkor is emlékezett, mikor ő
nem.
– Megölted Evort és a trolljait? – kérdezte.
76
 Hangja puszta kíváncsiságtól csengett. Mintha rohadtul nem
érdekelné, hogy lemészárolta-e a trollokat.
És valószínűleg így is volt.
– Nem, még csak nem is láttam őket.
– Vagyis nem láttál senkit? Semmit sem hallottál?
– Nem.
Oldalra billentette a fejét. – És nem gondoltad, hogy ez szokatlan?
Shay vállat vont, felidézte gyors útját az aukciós házon keresztül. –
Nagyon ritkán lépnek be az aukciós házba sötétedés előtt. Ráadásul a
hátsó bejáratot használtam, és egyenesen a tömlöcökhöz mentem.
Gondolod, hogy megtámadták őket?
– Valamit igen. – Hátrapillantott a néma épületre. – Várj itt.
Shay figyelte, ahogy Viper magához hívta a vámpírját, majd együtt
elindultak a sötétben. Egy szívdobbanásnyi idővel később teljesen
beolvadtak az árnyékba, még az ő felerősített látásával sem volt képes
kivenni az alakjukat.
Szokatlanul dermedt teste köré csavarta a köpenyt, miközben Levet
leereszkedett mellé a földre.
– Talán le kéne lépnünk – dünnyögte.
– Gondolod? – Levet csípőre tette a kezét, résnyire szűkült
szemekkel méregette. – Ó, várj! Miért is mennénk el, mikor időzhetünk
az ellenségünk udvarában is, és nyálpinpongozhatunk minden
arratévedő vámpírral? Aztán meg leönthetjük magunk gázolajjal, és
játszhatunk gyufákkal. A móka, ahogy mondják, sosem ér véget.
Shay nevetséges módon érezte, hogy elpirul. Ő nem
nyálpinpongozott. Legalábbis nem szándékosan.
– Ne kísértsd a sorsod, Levet.
– Vagy mi lesz? Lefogsz és halálra csókolsz?
– Vissza is vihetlek a celládba, tudod – morogta.
– Sur le corps.

77
 A holttestén keresztül? Shay felvonta a szemöldökét. – Azt is
elintézhetjük.
Levet talán megérezhette, hogy elérte a türelme végét, mert európai
mozdulatot tett a kezével.
– Ugyan, ugyan, ma cherie. Nem kell olyan érzékenynek lenni.
Shay tudattalan is arra a pontra nézett, ahol utoljára látta Vipert. –
Valójában számtalan okom lehet rá – mormogta.
– Igen, gondolom – dünnyögte halkan a vízköpő. – Az új gazdád
egy oly nagyon gyűlölt vámpír.
– Úgy tűnik.
– Egy klánvezér.
Shay azonnal a mellette lévő vízköpő felé kapta a tekintetét. –
Honnan tudod?
– Érzem rajta a CuChuLainn jelének szagát.
Shay megnyalta kiszáradt ajkát. Sosem vett részt a gladiátor
játékokon. Csak kevés démont tartottak érdemesnek rá, hogy jelen
legyenek a legelitebb versenyeken. És annál is kevesebbnek engedték
meg a részvételt.
Azokat, akik élve sétáltak ki róla mindenki tisztelt és félt.
Olyan harcosok, akik érdemesek a vezér szerepére.
– Átesett a Durotrigák Csatáján?
– És él, hogy elmesélje a történetet. Egész lenyűgöző. – Levet
mindentudó pillantást vetett rá. – Egy bölcs démon nem kívánna
feldühíteni egy ilyen bajnokot.
A tény, hogy igaza van csak még jobban elmélyítette a ráncokat
Shay homlokán. Még ha tisztavérű Shalott volna sem remélhetné, hogy
legyőzhet egy klánvezért.
A tudat valahogy pokolian bosszantotta.
– Kösz, Levet.
A vízköpő dobott neki egy csókot. – Bármit, amivel csak
szolgálatodra lehetek, ma cherie.
78
 Shay a szemét forgatta. – Emlékeztess, miért is fáradtam a
megmentéseddel.
Az apró, furcsán göröngyös arc azonnal kijózanodott. – Mert nem
bírod látni, hogy valakit bántanak. Még akkor sem, ha ezzel feláldozod
magad.
Shay kényelmetlenül fészkelődni kezdett. Ő nem szent. Közelében
sincs.
Pusztán az az igazság, hogy értékesen kevés barátja van. A démonok
szennyezettnek látták a vérét, az emberek pedig valamiféle
torzszülöttnek tekintették. Mikor talált valakit, aki hajlandó elfogadni őt
azért ami, Evor haragjának kivívásánál is többet kockára tenne, hogy
biztonságban tudja őket.
Shay nem tudta, hogyan törhetné meg a kényelmetlen csendet,
szinte már megkönnyebbült, mikor megérezte a Viper visszatérését
jelző rideg fuvallatot.
Természetesen, ettől még áruló szíve ugyanúgy sóvárogva
bukfencezett egyet, mikor a holdfény ráesett ezüstszínű hajára és
tökéletes profiljára.
Vámpír szépség.
Átkozottul nagy zabszem a seggben.
Tudattalanul megrázta a fejét, hogy eltüntesse a nevetséges
gondolatokat.
– Megtaláltad Evort?
A férfi arca furcsán óvatos volt. – Nem éppen.
– Hogy érted?
– Szerintem látnod kellene ezt. Talán megvilágíthatnád, mi is történt.
Shay csupán egy pillanatig habozott, mielőtt követte volna magas
alakját az aukciós ház felé. Nem kételkedett benne, hogy valami
szörnyűség vár rá. Valami, ami minden bizonnyal rémálmokat kelt majd
benne.

79
 De még aközben sem tudta leküzdeni a nevetséges melegséget, hogy
kényszerítette lábait a mozgásra. A fenébe, ő Viper rabszolgája. A
tulajdona. De minden alkalommal azt az érzést keltette benne, mintha
több lenne annál. Valami... értékes.
Mélyen magában megértette, hogy a férfi által felkavart érzések
sokkal veszélyesebbek, mintha bezárná egy cellába és minden nap
megverné.
Elfordította a fejét, hogy lássa, Levet biztonságban követi őket, és
hagyta, hogy Viper bevezesse őt a sötét aukciós házba, fel a lépcsőkön
Evor privát lakrészébe. Ahogy kitárta az ajtót Shay majdnem
öklendezni kezdett a vér és borzalmas halál szagának erőteljes szagától.
Számított rá, hogy rossz lesz, de ez annál is sokkal borzasztóbb.
Kezét a szájára szorította, igyekezett nem kihányni mindazt, ami a
gyomrában maradt.
Az egykor elegáns szobát most beterítették a trollok darabkái és
cafatjai. Vér, végtagok és testrészek, amiket sosem lenne szabad látni
úgy össze voltak keverve, hogy lehetetlen lett volna megmondani,
hányan haltak meg a támadásban.
Kényszerítette magát, hogy szemügyre vegye a rémálmot,
hitetlenkedő pillantása végül megállapodott a fekete márvány
kandallópárkányon és a rászúrt, trófeaszerű trollfejen.
A vörös szemek tágra nyíltak, vicsora felfedte fogait, mintha
elátkozná gyilkosai lelkét.
Akármit tett is, az nem mentette meg sem őt, sem a többi testőrt.
Erőszakos könnyedséggel mészárolták le őket.
Ismét hányinger kerülgette.
– Szent szűz! Ez lehetetlen!
Viper megfogta a karját, gyengéden kihúzta a szobából és becsukta
az ajtót. Aztán, mintha megérezte volna a gyengeségét, lenyomta az
egyik székbe és leguggolt előtte.

80
 – Nagyon kevés dolog van, ami ilyen barbár módon végezni tud a
trollokkal, de kétségtelen, hogy nagyon is lemészárolták őket. –
Pillantásával a lány arcát kutatta. – Érzel bármit, ami elvezethetne
ahhoz ki vagy mi a felelős ezért?
Shay erőszakkal legyűrte a rémületet, kényszerítette magát, hogy a
maradék logikáját összeszedve gondolkodjon.
– Nem ember volt. Nem lennének elég erősek ahhoz, hogy a puszta
kezükkel széttépjenek egy trollt.
– Egy varázsige volt? – kérdezte Viper.
– Nem. – Mély lélegzetet vett. – Nincs varázslat a levegőben.
Viper bólintott. Vámpírként nem volt képes érzékelni a mágiát.
Kétségtelenül ezért is akarta őt is odavinni.
– Szóval egy olyan démon volt, akinek hihetetlen ereje van és képes
elfedni magát egy vámpír elől – dünnyögte Viper. – Ez leszűkíti a listát,
de túl sok gyanúsított marad.
Shay megborzongott, karját maga köré fonta. A sokk kezdett
elmúlni, a barbár támadás teljes hatása riasztó erővel kezdte
megrohanni.
– Ó, te jó ég! – suttogta.
Viper megszorította a vállát. Érintése hideg, mégis meglepően
nyugtató volt.
Talán azért, mert olyan hihetetlenül rég volt már, hogy bárki
megérintette volna más okból kifolyólag is, nem csak haragból.
– Nem lett volna szabad idehoznom, hogy lásd ezt. Bocsáss meg.
Shay megrázta a fejét. – Nem, nem ez a baj. Evor.
– Evor? Miért... á! – Viper lassan bólintott. – Nincs a halottak között.
Shay kurtán, bizonytalanul felnevetett. – Nyilvánvalóan nincs. Azt
hiszem tudnám, ha hirtelen hullává válnék.
– Igen, elég nehéz lenne eltéveszteni – jegyezte meg Viper szárazon.
A lány elfintorodott, igyekezett visszanyerni az uralmat nyers idegei
felett. Szent szar, de ez közel volt.
81
 Túl közel.
– Ha Evor a szobában lett volna... – lehelte.
Viper ujjai erősebben szorították. – Életben van, kedvesem, ahogy te
is.
– Igen, de ez közel volt – felelte csikorogva. – Túl közel.
– Ebben egyetértünk. – A vérben fürdő szoba ajtajára pillantott. –
Rá kell jönnünk ki tette ezt, és az is fontos, hová tűnt Evor.
Shay elfintorodott a csúszó-mászó, apró toll gondolatára. – Biztosan
elrejtőzött valami kő alatt, amint a baj lecsapott. Mindig boldogan
feláldozza a talpnyalóit, hogy mentse a saját bőrét.
– Itt volt. – Viper arca józan volt, mikor újra a lány felé fordult. – A
vére keveredik a többiekével.
– A vére?
Viper kissé megvonta a vállát. – Csak egy kis mennyiség, de elég,
hogy elárulja, itt volt a támadás során.
Shay elhúzódott az érintésétől. Természetesen érezte Evor vérét.
Vámpír.
A vér az ő specialitása.
– Szóval valaki vagy valami idejött ma este, megölte a hegyi
trollokat és megsebesítette Evort? – Megcsóválta a fejét. – Miért?
– Lehetséges, hogy egy démon, aki értékeket jött keresni és
meglepték őt a trollok. Vagy valaki bosszúra vágyott. Evor nem éppen
az a fajta, aki belopja magát az emberek szívébe, és sokan úgy vélik, a
rabszolgakereskedés undorító üzlet.
Shay egyenesen a szemébe nézett. – Lehetséges, de nem hiszed,
hogy valaki betört vagy bosszút akart volna állni.
– Nem. – Gyönyörű vonásai megkeményedted a tompa holdfényben.
– A támadás időzítése nem lehet puszta véletlen. Úgy vélem, akárki is
vadászik rád, visszatért az aukciós házba.
Shay torka kiszáradt. – Hogy megölje Evort?

82
 Viper a homlokát ráncolta. – Ha holtan akarnák látni Evort, már
halott lenne. Vagy sikerült megszöknie a támadás alatt, vagy azért
jöttek, hogy élve vigyék el.
– De miért?
– Hogy csalinak használják. – Levet váratlan hangjára mind Shay,
mind Viper meglepetten hátrafordult.
– Micsoda? – kérdezte Viper.
A vízköpő idegesen megrebbentette a szárnyait. – Ha náluk van a
troll fenyegetőzhetnek azzal, hogy elvágják a torkát és megölik
mindkettejüket. Shaynek nem lesz más választása, mint azt tenni, amit
mondanak.
Shay érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet. Picsába, épp elég rossz
Evor hatalmában állni. Most még egy rejtélyes ellenség miatt is
aggódhat, aki a puszta kezével szét tudja szaggatni a trollokat.
Nem jó.
Egyáltalán nem jó.
– Gondolod, hogy ezt akarják? – csikorogta.
– Úgy gondolom ostobaság volna következtetésekre jutni, míg nem
tudunk többet – felelte Viper, és könnyedén a karjába kapta a lányt. – El
kell mennünk innen.
Az is arról árulkodott, mennyire aggaszta Shay-t az események
újabb fordulata, hogy egyszer sem tiltakozott, miközben Viper elvitte őt
távol a vérben fürdő aukciós háztól.
Egyetlen rúgással sem. Egyszer sem szúrta szemen. Még csak nem
is átkozódott.
Bámulatos.
Akkor kezdett újra magához térni, mikor Viper lassan visszaengedte
a földre, és háttal az egyik magas tölgyfa törzséhez szorította.
– Mielőtt távozunk: van még más dolog is, amit szeretnél magadhoz
venni? – kérdezte halkan.
De nem eléggé, mert Lever dühösen megrebbentette a szárnyait.
83
 – Dolog? Sacrebleu. Én egy vízköpő vagyok. Egy démon, akit
mindenek felett tisztelnek és félnek. Én majd...
– Elég, Levet! – szakította félbe dühös szavait Shay, pillantását
egyetlen percre sem vette le Viper gyönyörű arcáról. – Démonok
rekedtek a tömlöcökben.
Viper felvonta a szemöldökét. – Ők is a barátaid?
– Még azt sem tudom biztosan, milyen démonok vannak az ajtók
mögött. Csak azt, hogy a trollok halálával és Evor eltűnésével talán
örökké be lesznek zárva a cellákba. Ez rosszabb, mint a kínzás.
– Lehet, hogy veszélyesek.
Shay egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy különösen
veszélyesek, sőt, halálosak.
Ettől még nem változott az elhatározása, hogy kiszabadítja őket.
– Nem hagyhatjuk itt őket.
– Santiago.
Viper nem vette le a pillantását a lányról, miközben intett a kezével
és egy árnyék vált ki az egyik közeli fa mögül.
– Igen, mester?
– Menj a tömlöcbe és engedd ki a foglyokat.
– Ahogy kívánod.
– A kocsinál találkozunk.
A vámpír egy percig sem habozott, csendben beleolvadt a sötétségbe.
Shay elfintorodott az engedelmességétől. Ha Viper ugyanezt várta tőle
is... nos, akkor nagyon nagyot fog csalódni.
És kétségtelenül számtalan verés vár még rá.
A büszkeség átkozott egy dolog.
– Szerinted biztonságos egyedül mennie? – kérdezte.
Viper vállat vont. – Vámpír.
Vámpír arrogancia. Shay a fogát csikorgatta.
– Jól van, akkor mehetünk?

84
 Viper szólásra nyitotta a száját, de Levet hangja visszhangzott a
sötétben.
– Ö... Shay?
A lány megfordult, látta, hogy biztonságos távolban áll a férfitól.
– Igen?
– És moi?
– Ó... Én... – Vonakodva visszafordult a vámpírhoz, aki túl közel állt
hozzá. – Viper?
– Igen, kedvesem?
Meg akarta mondani neki, hogy hátráljon. Most, hogy már nem
ködösítette el a fejét Evor eltűnése, túlságosan nyugtalanítónak találta
tornyosuló alakját. De tartotta a száját. Az a kellemetlen helyzet áll fenn,
hogy szívességet kell kérnie.
És ezt még a legjobb körülmények között se tudja jól csinálni.
– Nem hagyhatjuk csak úgy itt Levetet. A többi vízköpő kitagadta az
Egyesületből.
Viper felemelte a kezét, tenyerével megtámaszkodott két oldalt a
lány feje mellett a fa törzsén.
– Azt kéred, hogy helyezzem a védelmem alá? Hogy adjak neki
menedéket?
Shay ügyet se vetett szíve zakatolására. – Igen.
Aggasztó mosoly ült ki Viper ajkára. – És mi lenne a jutalmam ezért
a nagylelkűségért?
– Shay, ne! – szisszent fel Levet.
A lány nem figyelt a figyelmeztetésére, állta Viper sötét tekintetét.
– Mit szeretnél?
– Ezt a kérdést nem lehet csak úgy sebtében megválaszolni. Olyan
sok mindent akarok tőled – dünnyögte, és még közelebb hajolt. – Talán
egy kis adományt kellene kérnem, ha már kissé átgondoltam a dolgot.
Shay megnyalta kiszáradt ajkát. – Úgy érted, jövök neked egy
szívességgel?
85
 – Az adósom leszel. Amit bármikor behajthatok, ha úgy érzem a
pillanat... megérett.
– Ne tedd, Shay – parancsolt rá Levet. – Sose köss alkut egy
vámpírral.
Shay nagyon is tisztában volt a kockázattal. Minden démon tudta,
hogyan képes kicsavarni a szavakat egy vámpír, míg már nem
sikoltanak a fájdalomtól.
De mit veszíthet?
Máris Viper rabszolgája, ki van szolgáltatva neki. Ha valóban rá
akarja kényszeríteni, hogy megtegyen valamit, nem számít az mennyire
szörnyű, nem sok választása van, mint engedelmeskedni. Elvégre, az
amulett biztosította, hogy ne szökhessen meg.
Miért ne kísérelje hát meg az alkut és helyezze biztonságba Levetet?
Természetesen semmi nem tiltotta, hogy megpróbálja a legjobbat
kihozni az egyezségből.
– Alkudozhatunk a feltételekről?
– Alkudozni? – Viper pillantása az ajkára siklott. – Az attól függ.
Mondd az ajánlatod.
– Az adósság nem lehet vér vagy szex.
Viper halkan felnevetett, lehajtotta a fejét, arcát a lány nyakához
simította. Mikor megszólalt, ajka végigsimított a bőrén, nyugtalanító
borzongást indítva el a testében.
– Épp most fosztottál meg a két legmélyebb vágyamtól. Mi mást
kínálhatnál?
Shay igyekezett ellenállni, hogy szeme ne forduljon hátra. – Edzett
harcos vagyok.
– Sok harcossal bírok.
– Olyanokkal, akik képesek a napon járni?
– Néhányat. – Nyelve meleg, nedves ösvényt járt be a kulcscsontjáig.
– Mi mást ajánlasz?

86
 Shay térde elgyöngült. – A boszorkányokkal töltött idő alatt
megtanultam kikeverni néhány főzetet.
A férfi nyelve végigsimított száguldó pulzusán. – Lenyűgöző, de
nem érne fel egy adománnyal.
Shay elhallgatott, kezével tudattalanul is megszorította a háta
mögött a fa durva törzsét. Vagy egy, vagy megragadja az előtte álló
vámpírt.
Talán Levet megérezhette, miért habozik, mert felszisszent.
– Ne tedd, Shay!
Viper elhúzódott, és kíváncsian kutatta a lány arcát. – Mi az,
kedvesem?
– Én... – Shay lenyelte a nyugtalanságát. – Az apám Lumos volt, a
törzsünk gyógyítója. A vére a halál kivételével mindent meggyógyított.
Viper szeme elkerekedett. – És a tiéd?
– Örököltem az... áldását.
– Ritka ajándék. – Megvillant valami a sötét szemekben.
Kíváncsiság? – Ritka ajándék, valóban, de nem éppen szükséges egy
halhatatlannak.
Shay akaratlanul is megérintette a helyet, ami még mindig bizsergett
az ajkától.
– Még a halhatatlanokat is meg tudják sebesíteni. Az anyám azt
állította, ezért halt meg az apám. A vérét arra használták, hogy
megmentse egy vámpír életét.
– Egy vámpírét? – A kíváncsiság még mélyebbé vált. – Biztos vagy
benne?
– Igen.
– Különös, hogy sosem hallottam efféle pletykákat. – Néhány
pillanatig elgondolkodott a hallottakon, majd láthatóan száműzte a
fejéből. – Szóval, pontosan mit is kínálsz fel nekem?

87
 – Ha... ha megsérülnél, szabadon felajánlom neked a vérem, hogy
meggyógyulhass. De csak azért, hogy meggyógyulj. Semmi nassolás. –
Felemelte az állát. – Áll az alku?
Viper vonásai ismét ellágyultak csábító csodálatától. – Egyezség –
javította ki halkan.
– Nincs vér, hacsak nem feltétlenül szükséges, és semmi szex.
– Nem szándékozom egyezséget kötni vérre vagy szexre.
Nemsokára úgyis magadtól fel fogod ajánlani őket.
Lehajolt, ajkával végigsimított a lányén, nem hagyva neki esélyt,
hogy vitába szálljon. Oda-vissza, különös gonddal. Elektromos
bizsergés követte a mozdulatát, és mielőtt Shay ráeszmélt volna mit tesz,
kinyitotta ajkát a férfi csipkelődésétől.
Csak ekkor csókolta meg olyan birtokló éhséggel, hogy az egészen a
lány szívéig hatolt.
A nők ilyen csókról álmodtak legmélyenn fantáziáikban. Forró,
követelőző és mindent felemésztő. Kezdte felemelni a kezét, hogy
közelebb húzza magához a férfit, mikor Viper hátralépett, és az árnyak
felé pillantott.
– Á... Santiago végrehajtotta a feladatát. Talán mennünk kellene,
mielőtt még akármit is szabadított el lehetőséget kapna, hogy felfaljon
minket.
Nehéz vitába szállni ezzel.

88
 Hetedik fejezet
Viper gondolatai elkalandoztak, mikor elérték a Chicago szélén álló
házat.
És nem kellemes irányban.
Nem bánta a csipetnyi bódultságot, ahogy Shay édes illata még
mindig érződött a testén, akár egy buja ígéret. Sem a melegséget, mely
még mindig átjárta a testét.
Túl régen volt már, hogy utoljára élvezett egy efféle elterelést.
Nem, gondolatait az a sötét bizonyosság terelte el, hogy valami
hatalma üldözi Shayt. Valami olyan veszélyes és kegyetlen, hogy talán
ő sem tudja megóvni tőle.
A gondolattól olyan félelem szorította el a szívét, amit nem tudott
igazán megnevezni.
Mégis, úgy, hogy a gondolatai ködösek voltak abban a pillanatban
megérezte a jelenléletet, hogy átlépte a konyha ajtaját.
– Van itt valaki. – Feltartotta a kezét, maga mögé tolta Shay-t, és az
őrhöz fordult. – Santiago, kutasd át a területet és bizonyosodj meg róla,
hogy nincs más váratlan vedégünk.
Várt, míg a másik vámpír el nem tűnt, majd felemelte a fejét és
megvizsgálta a levegőt. Csak akkor fordult Shay sápadt arca felé, mikor
meggyőződött róla, hogy nem fenyegeti őket közvetlen veszély.
Büszkeség látszott a gyönyörű vonásokon, és egy árnyalatnyi
elutasítás, nem akart egy aprócska félelmet sem kimutatni, de még
rendhítetlen akarata sem volt képes elrejteni aranyszínű szemében az
árnyakat. Kihúzná magát és szemközt köpné a félelmet. Ezen az estén
azonban erre nem lesz szükség. Shay az övé. Neki kell megvédenie.

89
 – Kedvesem, úgy vélem legjobb lenne, ha visszatérnél a szobádba és
bezárnád az ajtót.
Shay a homlokát ráncolta, állát makacsul felszegte. Olyan kifejezés
ez, ami egyre ismerősebbé vált Viper számára, és amit nevetségesen
elbűvölőnek talált.
– A Shalottok harcosok. Nem bújkálunk zárt ajtók mögött.
Viper ajka lassú mosolyra húzódott. – Nem mintha kételkednék a
harci képességeidben, kedvesem, de a behatolónk vámpír. Nem
szeretném, ha rákényszerülnék egy klántagom megölésére, csak mert
ellenállhatatlannak találnak.
A lány kinyitotta a száját, majd becsukta, végül vonakodva bólintott.
Lehet, hogy gyűlöl gyávának tűnni, de még inkább gyűlölte annak
gondolatát, hogy szembenézzen egy újabb vámpírral.
Apró nyilallás szúrt Viper szívébe, miközben figyelte, hogy Shay
átszeli a konyhát a vízköpővel a sarkában.
Minden oka meg van rá, hogy gyűlölje a vámpírokat és ne bízzon
bennük. Olyan előítélet ez, amit nem fog tudni egykönnyen átlépni.
Viper megrázta a fejét, majd követte klántagjának szagát a ház hátsó
részébe. Nem lepte meg, hogy mikor belépett a dolgozószobájába egy
magas, hollófekete hajú vámpír üldögélt nyugodtan súlyos íróasztala
mögött.
Klánjának összes tagja közül talán Dantéhoz állt a legközelebb.
Nemrégiben vetettek véget egy boszorkány koven fenyegetésének, akik
eltökélték, hogy minden démonnal leszámolnak, és megmentették a
Főnixet, a Fény istennőjét, aki óvta a világot a sötétség hercegétől.
Erőfeszítéseik közben találkozott először Shay-jel. Nem tudta, hogy
megköszönje-e barátjának vagy fojtsa meg, amiért alapjaiban rengette
meg békés világát.
Elhessegette magától ezt a kérdést azzal, hogy a beépített bárhoz
sétált, és kézbe vett egy üveg vért. Szegényes helyettesítése annak a

90
mágikus erőnek, amit Shay vérében érzett, de egyelőre ez is
helyreállította fogyatkozó erejét.
Dante tekintetével követte kimért mozdulatait, és mosolyra húzta a
száját. Egyike azok keveseknek, akiket nem félemlített meg Viper
jelenléte.
– Jó estét, Viper.
Viper a bárpultnak támaszkodott, karját összefonta a mellkasa előtt.
– Látom otthonosan érzed magad annak ellenére, hogy tudod, sosem
engedek ide vendégeket.
A mosoly egy pillanatra sem remegett meg. – Szerencséd, hogy én
ülök itt és nem a párom. Abby elég türelmetlenül várja, hogy
megoszthassa veled a véleményét a rabszolga-aukciókon megvásárolt
nőket illetően. – Ezüst szeme résnyire szűkült. – Különösen olyan fiatal
nőket, akik megmentették az életed.
Viper egy percig sem kételkedett benne, hogy Dante párja
készségesen ropogósra sütné. Annak ellenére, hogy istennő lett,
továbbra is birtokában van emberi együttérzésének, és mindig készen
állt szembeszállni az igazságtalansággal.
Egyetlen démon sem vágyik rá, akinek csak van egy csöpp esze,
hogy a Főnix vadásszon rájuk.
De ő akkor is klánvezér. Vezető a vámpírok között. Nem felel
senkinek.
– Mikor szóltam, hogy megvettem a Shalottot csak azért tettem,
hogy a segítséged kérjem annak felderítésében, miféle gonosz vadászik
rá, és nem azért, hogy kikérjem a véleményed a személyes dolgaimban.
Dante vállat vont. – Te is elég gyakran fejtetted ki a véleményed
nekem a személyes dolgaimat illetően.
– Amiket figyelmen kívül hagytál. Ahogy azt én is tervezem. Most
pedig, ha ez minden...
Dante egy éles mozdulattal talpra ugrott, ezüst szeme csillogott a
lámpa halovány fényében.
91
 – Viper, miféle játékot űzöl?
Viper félretette az üres üveget. – Semmilyent.
– Valaminek lennie kell. – Dante megkerülte az asztalt, fekete
bőrnadrágjától és fekete selyemingétől még mindig veszélyes
ragadozónak tűnt. És pontosan az is. – Halálra ítéltél minden
rabszolgakereskedőt, ha rájöttél, hogy vámpírokat akarnak fogságba
ejteni vagy eladni a te területeden.
– Shay nem vámpír.
– Ez akkor sem változtat a tényen, hogy megveted azokat, akik a
testtel házalnak.
Viper keserűen elmosolyodott. Számtalan gyönyörházzal
rendelkezett. Elegáns, drága intézményekkel, ahol démonok, tündérek
és ritkán még emberek is megjelenhettek, hogy élvezzék mindazt a
gyönyört, amit csak el tudnak képzelni.
– Néhányan azt állítják, hogy én is testtel házalok.
Dante a homlokát ráncolta. – De sosem olyannal, amelyik nem
hajlandó.
Viper vállat vont. Nehezen szállhatott vitába ezzel. Azok, akik neki
szolgáltak a saját akaratukból tették. A bár felé intett a kezével. – Bort?
Vagy talán egy kis kóstolót a privát brandy-készletemből?
Dante szeme résnyire szűkült. Nem fogja hagyni, hogy elterelje a
figyelmét. – Mit akarsz tenni Shay-jel?
Ez pokolian jó kérdés. Milyen kár, hogy maga sem tudja a választ.
– Mit számít az neked?
– Nem mondhatnám, hogy engem a legkevésbé is érdekelne. De
Abby nem hagy nyugtot nekem, míg meg nem bizonyosodik róla, hogy
nem jelentesz veszélyt a démonra.
Viper kurtán felnevetett. – Legalbáb őszinte vagy. De áruld csak el,
Dante, a te olyan gyönyörű feleséged hogy díjazta volna, ha félrelépet
és hagyom, hogy Shay-t megvegyék vérkurvának? Vagy talán egy
trófeának, amit felakaszthat egy démonvadász a falra?
92
 – Jobban díjazná, ha szabadon engednéd.
Hagyja, hogy Shay kicsússzon a kezei közül? Hogy eltűnjön, mint a
boszorkányokkal vívott csata után?
Csak a hideg, halott testén keresztül.
– Mondtam már, hogy az nem lehetséges. Nálam van az amulett,
ami hozzám kényszeríti, ha szólítom, de az átok, ami gúzsba köti egy
alacsonyabb rendű trollnál van, aki Evornak hívnak. Aki hirtelen eltűnt.
Dante felvonta a szemöldöikét. – Hogy érted?
Viper a tőle telhető legtömörebben elmondta neki, mit fedeztek fel
az aukciós házban. Gondosan ügyet rá, hogy részletesen leírja a trokkol
megcsonkítását. Lehetséges, hogy Dante felismer valamit a támadásból,
ami segíthet a nyomára bukkanni a barbár tettesnek.
– Biztos vagy benne, hogy egy démon a felelős a mészárlásért? –
kérdezte Dante.
– Ki más lehetne?
– Egy boszorkány vagy talán egy varázsló.
Viper elrejtette a mosolyát. Ki okolhatná a barátját, amiért gyanakvó
a boszorkányokkal szemben? Ha valaki megpróbál végezni veled
számtalan alkalommal, akkor egy kissé bizalmatlanná válsz.
– Shay nem érzékelt mágiát.
Dante megrázta a fejét. – Ha démon lett volna, képes lennél a
nyomára akadni. Kevesen tudják elrejteni a szagukat a vámpírok elől.
– Egy Hunding, egy Irra vagy talán egy Napchut démon.
– Elég erősek, hogy széttépjenek egy fészeknyi trollt?
Ez a kérdés kísértette Vipert azóta, hogy felfedezték a szobában
szanaszét heverő, különböző troll testrészeket. Sajnos csak egyetlen
démon elég erős rá, hogy elbánjon a trollokkal és bír azokkal a mágikus
képességgekkel, amivel el tudja rejteni a szagát.
– Egy Lu harcos képes lenne rá.

93
 Dante megmerevedett. Viper nem okolhatta érte. A Lu a démonvilág
mumusa. A rémálom, ami a földből kúszik elő és felfal mindent, ami az
útjába kerül.
– Évszázadok óta nem láttak egy Lu-t sem – lehelte Dante.
– Ahogy Shalottot sem.
– Igaz. – Dante lassan előre indult, arca komor. – Egy vámpír, még
egy klánvezér sem elég erős, hogy legyőzzön egy Lu-t. A fogaik
képesek még a halhatatlanok fejét is letépni.
– Nem zándékozom hagyni, hogy bármi megkóstoljon –
mosolyodott el Viper. – Hacsak nem meztelenek az ágyamban.
Dante aggodalma nem csökkent. – A szolgád egy nagyon veszélyes
ellenség figyelmének középpontjába került. Jobban tennéd, ha átadnád a
tulajdonjogot másnak.
– Úgy emlékszem, hogy néhány héttel ezelőtt én is pontosan ezeket
a szavakat mondtam neked.
– Abby az igaz társam. Hozzám tartozik és feladnám az életem azért,
hogy biztonsgában legyen. – Túlságosan mindentudó pillantással
méregette Vipert. – Miért kockáztatod az életed a Shalottért?
Viper igyekezett leküzdeni a váratlanul rátörő dühöt. Nem akarta
megmagyarázni a Shay iránti függőségét. Danténak sem. Senkinek.
Még magának sem.
– Ez csak rám tartozik.
Dante elhallgatott, könnyedén érzékelte, hogy a lehető legmesszebb
feszítette nála a húrt. Kissé meghajtotta előtte a fejét.
– Ahogy kívánod. – Csipetnyi jókedv visszatért ezüstös szemébe. –
Figyelmeztetlek, hogy Abby nem lesz elégedett, míg maga nem
győződik meg róla, hogy nem bánsz rosszul Shay-jel.
Viper a fogát csikorgatta. Ő a klánvezér. A vezető, akinek ereje van
több száz, nem. több ezer vámpír és alacsonyabb rendű démon felett.
De még ő is okosabb volt, semmint megpróbáljon vitába szállni egy
nővel.
94
 – És hogyan lesz elégedett?
– Szeretne eltölteni egy napot Shay-jel.
– Egy napot?
Dante tehetetlenül felemelte a kezét. – Mondhatni kikötötte, hogy
nappal ejtsétek meg a látogatást.
– Hogy ne léphessek közbe?
– Részben. – Furcsa mosoly ült ki a fiatalabb vámpír ajkára. – De
igazából azt hiszem, hogy Abby egy másik nő társaságára vágyik.
Annak ellenére, hogy istennő még mindig eléggé ember ahhoz, hogy
vágyjon az órák hosszat tartó vásárlásra a plázában, és a
pletykálkodásra egy kávé felett.
Viper elborzadva megremegett. – A szentek vérére, miért?
– Ez, öreg barátom, már meghaladja a vámpír logikát.
Türelmetlenül vállat vont. Vér és pokol. Nem akar osztozni Shay-en.
Senkivel.
Sajnos, nem tudott megfeledkezni a lány szemében bújkáló
árnyakról, és a határozott eltökéltségről, hogy megmentse a vízköpőjét.
Magányos.
Mélységesen, szívettépően magányos.
– Továbbítom Abby meghívását Shay-nek, az, hogy elfogadja vagy
sem rajta múlik.
Dante gyorsan rávetette magát közömbös szavaira. – Szóval, nem a
rabszolgád?
– Ő a... vendégem.
– Tudtad, mikor odamentél, hogy ott lesz az aukción.
Viper türelme hirtelen elszállt. Ha végig civakodja az éjszakát
valakivel, akkor jobb szeretné, ha az Shay lenne. Azt a fajta pörlekedést
élvezi egy vámpír.
Dante ajkára egy már-már önelégült vigyor ült ki. – Felkeltette a
figyelmed, ezért felkutattad. Nocsak, nocsak.
– Ne kísérstd a szerencséd, barátom.
95
 Dante feltartotta a kezét, és aprót nevetett. – Elmegyek.
– Helyes.
A mosoly lehervadt, mikor Dante előrenyúlt és erősen megszorította
Viper vállát.
– Viper, több vagy nekem, mint a klánvezérem, a barátom vagy. Ha
szükséged van valamire, szeretném, ha hívnál.
– És haragítsam magamra a Főnixet azzal, hogy veszélybe
sodortalak? – Viper felvonta az egyik szemöldökét. – Nem vagyok
teljesen ostoba.
– Senki sincs Abby-nél jobban tisztában a tartozásunkkal
irányodban. A saját erejét fogja használni, ha ezzel megóvhat.
– És milyen tekintélyes ereje van.
Dante szorítás erősebbé vált. – Hívni fogsz?
Viper elhallgatott, majd vonakodva bólintott. Dante majdnem olyan
makacs, mint ő. Nem megy el, míg meg nem ígéri.
– Hívni foglak.
Dante elhátrált, és meglepő módon meghajolt. – Ígéretünk
megköttetett, mester. – Felegyenesedett, ezüst szemében pajkos fény
táncolt. – Kérlek, csókold meg a démonodat helyettem és Abby helyett
is.
Viper szívében melegség áradt szét. – Ó, nem, barátom. Ha
megcsókolom Shay-t biztosíthatlak, hogy nem értetek teszem.
Dante nevetve megfordult, és egy ugrással eltűnt az ablakon át.
Miután magára maradt, Viper öntött magának egy tekintélyes adag
brandyt, és fel-alá járkált a szobában.
A barátja igazat beszélt.
Shay-t olyan ellenség üldözi, ami talán az ő létét is fenyegeti. Az
évszázadok alatt megszerzett bölcsessége arra kellene, hogy sarkallja,
dobja őt és az átkozott amulettjét a legközelebbi folyóba.
Mi érheti meg, hogy kockáztassa érte a halált? És ami ennél is
rosszabb, klánja tagjainak halálát?
96
 Belekortyolt az átmelegedett brandybe, tudva, hogy a válasz a
kérdésére sokkal ijesztőbb, mint bármelyik közelben ólálkodó démon.
Majdnem két óra telt el, mire Viper lassan felment a második
emeletre vezető lépcsőn. Két órányi pokol, miközben megpróbálta
elterelni gondolatait a gyönyörű Shalottról, aki az egész házat betöltötte
édes illatával.
Megpróbálta a könyvtárában felkutatni a démont, ami
megtámadhatta a trollokat. Felhívta számtalan üzletét, hogy
meggyőződjön róla, nem merültek fel váratlan gondok. Még a területet
is átfésülte gyorsan, hogy beszéljen az őrökkel és megbizonyosodjon,
minden csendes.
Végül már nem tudta tovább tagadni a bensejében dübörgő vágyat.
Látni akarta Shay-t.
Hallani a hangját, megérinteni puha bőrét.
A közelében lenni.
Egyszerűen szánalmas.
Mikor elérte a pihenőt, Viper megtorpant és alaposan megnézte a
Shay ajataja mellett összekuporodott, apró vízköpőt. Nyilvánvaló, hogy
a heves kis szörnyeteg őrzőt játszik. A gondolat talán nevetséges is
lehetett volna, ha Viper nem lett volna pontosab tisztában vele, a
szeretet és a hűség sokkal többet ér az erőnél.
Inkább szállna szembe egy vad harcossal, semmint egy baráttal, aki
a bajtársát védelmezi.
Ha valaki képes meghalni másért, igen veszélyes ellenség.
Viper előre indult és figyelte, ahogy a vízköpő talpra küzdötte magát
és hanyagul a falnak támaszkodott. Lehet, hogy nem olyan méretű, mint
a legtöbb vízköpő. de akkoris bírt az ő tornyosuló büszkeségükkel.
Viper odamasírozott, és közvetlenül Levet előtt állt meg. Különös
módon nem érezte a bosszúságot a váratlan vendég miatt. Helyette
szinte már-már tiszteletet érzett. Talán azért, mert elárulta, hogy Shay
jóléte épp olyan fontos neki, mint Vipernek.
97
 – Számtalan szép hálószoba van – dünnyögte. – A legtöbbjük biztos
vagyok benne, hogy kényelmesebb lenne egy vízköpő számára is, mint
ez a folyosó.
– Majd keresek egy szobát, ha közeledik a hajnal. Addig itt maradok.
– Á. Őrszem vagy?
Hangja könnyed volt, de a kicsi, tagadhatatlanul csúf vízköpő arca
így is megfeszült a sértett büszkeségtől.
– Azt hiszed nem tudom megvédeni Shay-t?
– Ellenkezőleg, úgy vélem veszélyes ellenfél lennél. Hála az égnek,
ma este nem kell aggódnod. A vendégem elment, a terület biztonságos.
– Te maradtál.
Viper felvonta a szemöldökét. Kevés démon van, nem számít
mekkorák, aki ilyen nyíltan szembe merne szállni vele.
– Én nem jelentek fenyegetést, kis harcosom.
– Azt akarod mondani, hogy biztonságban van nálad?
– Elég sok pénzt fizettem Shay-ért. – Mutatott rá értelmesen. – Elég
jó üzletember vagyok ahhoz, hogy ne hajítsak ki egy kisebb vagyont
olyanért, amit bántani akarok.
A szürke szemek résnyire szűkültek. – Azt kérdeztem, biztonságban
lesz-e.
Viper lassan elmosolyodott. Minden szeszélye ellenére Levet eléggé
férfi volt ahhoz, hogy érezze a Viper vérében áramló éhséget.
– A védelmem alatt áll. Sosem bántanám, és nem hagynám, hogy
más kárt tegyen benne, ha módomban áll biztonságban tartani.
A vízköpő egy hosszú pillanatig mérlegelte a szavait, talán azon
töprengett, kikényszeríthet-e egy bizonyos ígéretet Viperből. Végül
aprót biccentett.
– Erre meg is esküdnél?
Vipert váratlanul érte a követelése. – Elfogadnál egy vámpír
esküjét?
– Elfogadnám egy klánvezér esküjét.
98
 Viper tudattalanul megérintette a mellkasán lévő sárkány tetoválást.
Elfelejtette, hogy a vízköpők érzékenyek a démonjelekre.
– Akkor esküszöm.
– Helyes. – Hosszú farka kissé megrándult. – Akkor a gondjaidra
bízom, és keresek magamnak valami ennivalót.
– Bőségesen van étel a konyhában.
– Fúj. – Levet undorodva elfintorodott. – Elegem van már az emberi
ételekből.
Viper nyugodtan vizslatta. – Vadászni akarsz?
– Természetesen. Már olyan régen volt.
– Azt javaslom, maradj a ház közelében, míg meg nem tudjuk
határozni, mi van Shay nyomában.
A vízköpő vállat vont. – Túl közel a hajnal, hogy messzire menjek.
– És nincsenek se emberek, se vámpírok a menün – figyelmeztette
komoran Viper.
A vízköpő szürke szeme elkerekedett. – Sacrebleu! Úgy nézek én ki,
mint aki gyakran fogyaszt embereket vagy vámpírokat?
Viper elrejtette mosolyát, és lenézett az apró démonra. – Csak jobb
szeretem, ha tisztázzuk a szabályokat.
Levet megrebbentette csinos kis szárnyait, sarkon fordult, és
elmasírozott a lépcső irányába.
Elmormogott káromkodások maradtak utána, a legtöbbjük franciául,
de Viper elég tisztán értette, hogy nem túl hízelgő hasonlítot vontak
közte és egy szamár között.
Á, mindegy.
Vállat vont, és a Shay szobájába vezető ajtó felé fordult. Nevezték
már rosszabbnak is. És valószínűleg fogják is.
Kétségtelenül a nő, ki az ajtó túloldalán várja.

99
 Shay egy órája járkált fel-alá a szobában, mielőtt megnyugodott,
hogy nem támadták meg őket. Nyilvánvalóan a várakozó vámpír egy
késő esti csevelyre ugrott be, nem pedig egy késő esti nasira.
Hála az égnek.
Elég vérontást látott egy napra. Úgy érezte, Viper figyelmét
kellőképpen elvonták, ezért levetkőzött és beállt a zuhany alá.
Elöntötte a késztetést, hogy ledörgölje magáról a halott trollok
rettenetes képét. Nagyot sóhajtott, ahogy a forró víz lesiklott görcsös
izmain. Még nagyobbat sóhajtott, mikor felfedezte a hatalmas szappan–
és olajkészletet, amik a zuhany hátsó részében sorakoztak az
üvegpolcokon.
Túl régen volt már, hogy efféle luxust megengedhetett magának,
ismerte be, miközben megmosta hosszú haját egy virág illatú
samponnal.
Túl régen?
Keserű mosoly játszott az ajkán.
Inkább soha.
Addig időzött a zuhany alatt, míg a bőre ráncos és rózsazsín nem lett,
majd végül vonakodva maga köré csavart egy törölközőt, és visszatért a
hálószobába. Azt várta, hogy Levetet várakozva az ágyon találja.
Különösen vonakodott elhagyni az oldalát, mióta megérkeztek a házba.
De amit talált, az nem Levet volt. Még csak nem is vízköpő.
Helyette egy magas, ezüst hajú, éjfélszínű szemá vámpírt talált,
akitől elakadt a lélegzete és különös remegés kezdődött a gyomrában.
Pokolba, pokolba, és duplán a pokolba!
Szorosan meztelen testére szorította a törölközőt, és dühösen nézet
bűnös szemébe.
– Mit akarsz?
Viper egy elegáns mozdulattal felállt, tekintete alaposan, nyíltan
végigmérte karcsú alakját.
– Gondoltam szeretnéd tudni, hogy a vendégem távozott.
100
 Hangjában valami könnyed sötétség volt, mely végigkígyózott Shay
gerincén. A remegés még erősebbé vált.
– Ez minden?
– A házvezetőm hagyott neked vacsorát a konyhában.
– Ó... köszönöm. – Megnyalta az ajkát. – Később lemegyek.
A férfi pillantása ismét lefelé siklott, és elidőzött apró mellein.
Mosolya még szélesebbé vált, mintha érezte volna, hogy mellbimbói
válaszképp megkeményednek.
Kibaszott pokolba!
– Bizonyára éhes vagy – nyújtotta el halkan a mondatot. – Tudom,
hogy egészséges étvágyad van.
Shay hirtelen hátat fordított neki. Lehet, hogy képes elcsábítani a
pillantásával, de nem kell hagynia, hogy lássa is az erejét.
– Nem mehetek le így.
Viper füstösen felnevetett. – Miért nem? Biztosíthatlak, én nem
bánnám.
– Én igen.
– Hát jó. – Shay hallotta, hogy átszeli a szobát, és hallotta a nyíló
ajtót. Egy pillanatig azt hitte, hogy kiment a szobából, és próbálta
leküzdeni azt a csipetnyi csalódottságot, ami belé hasított. Aztán,
figyelmeztetés nélkül bizsergető hidegség suhant végig a testén, és
Viper ott állt mellette. – Tessék.
Shan elfordult, és a karmazsinvörös köntöst nézegette, amit a férfi
karcsú ujjai között tartott. A homlokát ráncolta, és lassan a köntösért
nyúlt, szórakozottan morzsolgatva a drága anyagot az ujjai között.
– Azt mondtad, soha nem voltak vendégeid itt.
Viper a még mindig nyitott szekrény felé intett, és felfedte a
számtalan nyilvánvalóan női ruhát.
– Nem is.
– Azok a tiédek? – Shay meglepetten pislogott. – Tudtam, hogy a
vámpíroknak egzotikus az ízlése... de sosem gyanítottam volna.
101
 – A tiédek.
– Az enyémek?
Viper felvonta szemöldökét a lány őszinte hitetlenségén. – Azt
hitted talán, hogy majd meztelenül megláncolva tartalak egy
tömlöcben?
– Én... – Shay lassan megrázta a fejét, és lassan odasétált, hogy
belessen a szekrénybe. Voltak ott hétköznapi farmerok, pólók, khaki
nadrágok, puha pulóverek és kifinomult ruhák, amiktől összefutott a
nyál a szájában. Életében soha nem volt még ennyi ruhája. És egész
biztosan egyikük se volt ilyen drága. – Nem számítottam rá, hogy
veszel nekem egy egész szekrénnyi ruhát.
– Nem épp szekrénnyi. Csak néhány dolog, amivel ellehetsz, míg
nem mész magad bevásárolni. – Elhallgatott, és felsóhajtott. – Ha már
szóba jött, Abby szeretne elrángatni téged a legközelebbi
bevásárlóközpontba, hogy valami női kötődésen essetek át.
Shay még mindig szédült kissé a gondolattól, hogy Viper vette a
fáradtságot erre, hogy bizonytalanul méregette.
– Abby?
– Találkoztál vele, mikor a boszorkányokkal küzdöttünk.
Shay zavara csak még mélyebbé vált. – Úgy érted, a Főnix?
– Azt hiszem, jobban szereti, ha Abby-nek szólítják.
Shay megragadta a szekrényajtó szélét. A térde különösen
gyengének tűnt, és próbált értelmet találni Viper szavaiban.
– De... miért? Miért emlékezne rám egyáltalán?
Viper vállat vont. – Segítettél neki legyőzni a boszorkányokat.
– Nem tettem semmit.
– Ellenálltál a boszorkányok parancsának, nem ejtetted foglyul,
helyette hagytad, hogy szinte halárla verjenek, amiért nem
engedelmeskedtél a parancsnak. Mellette állt az Edra elleni harcban is.
– Arca komorrá vált. – Nem felejtette el. És Dante sem.

102
 Ez mind igaz. Minden elkövetett, hogy meggátolja a boszorkányokat,
hogy a Főnix segítségével minden démont elpusztítsanak. De akkor sem
tudta elképzelni, miért igényelni a társaságát ez a nő. Bizonyosan nem
azért, hogy vásárolgassanak ezt-azt.
– Ettől még nem lettünk barátok – dünnyögte.
Viper keserűen elmosolyodott. – Ezt mondd Abby-nek. Ő úgyvéli
egy halálközeli élmény nem csupán feljogosítja rá, hogy a barátjának
nevezzen, de arről is meg kell győződnie, hogy nem bánok veled
rémesen rosszul az otthonomban.
Shay megszorította az elfeledett köntöst, és leült az ágy szélére.
Valami szorította a bensejét.
Valami, ami leginkább félelemre hasonlított.
– Tudja, hogy mi vagyok? – suttogta, tekintetét a vastag szőnyegre
szegezte a talpa alatt.
Érezte, semmint hallotta, hogy Viper óvatosan a közelébe lép.
Továbbra is lesütötte a szemét. Nem akarta, hogy a férfi lássa az arcát.
Úgy nem, hogy képtelen uralkodni az érzésein.
– Mi vagy? – kérdezte.
– Tudja, hogy démon vagyok?
Viper habozott, mintha gondosan megválogatná a szavait. – Tudja,
hogy van benned Shalott vér.
– És azt akarja, hogy menjek el... vásárolni vele?
– Csak ha te is ezt akarod. Biztos vagyok benne, hogy hajlandó
megváltoztatni a terveit, ha inkább mást szeretnél csinálni. – Hirtelen
ott ültt mellette, közel, de óvatosan, nehogy megérintse. – Mi a baj
Shay? Mondtam valamit, ami elszomorított?
– Nem tudom, mit akar tőlem. Démon vagyok.
Viper halkan felnevetett. – Abby sem éppen ember.
– Nem, ő egy istennő.

103
 – Lehet, hogy istennő, ugyanakkor az a nő is, aki megküzdött a
boszorkányokkal, hogy megmentsen minden démont, és most egy
vámpír párja. Nem ítélkezik felettünk, ha ettől tartasz.
Ettől félt?
Shay válla előregörnyedt. Az igazság az, hogy nem bízott ebben az
Abby-ben. Akkor nem, ha egy olyan ritka dolgot kínál neki, mint a
barátsága. Tapasztalata megtanította rá, hogy az ilyen ajánlatoknak
mindig ára votl. Általában olyan, amit nem kíván megfizetni.
Magán érezte Viper súlyos pillantását, végül felsóhajtott.
– Azelőtt soha senki nem kérte, hogy menjek vele vásárolni.
– Á. – Érezte, hogy a férfi kinyújtja a kezét. Megfeszült, ahogy arra
gondolt, hogy magához akarja húzni. Kizárt. Nincs szüksége a
szánalmára. Úgy nem, hogy ennyire sebezhető és talán összetörne és
sírni kezdene.
Mennyire kínos lenne?
De Viper meg se próbálta megérinteni, helyette megragadta a
hajkefét, ami az ágy melletti éjjeliszekrényen maradt. Csak miután a
lány óvatosan elazult, akkor helyezkedett el és kezdte átfésülni a
kefével derékigérő haját.
– Azt mondtad édesanyád embernek nevelt, ugye?
A fejében felhangzó figyelmeztető hang azt mondta, húzódjon el.
Gyengéd, könnyed érintése túlságosan intim volt, túl kellemes.
Sajnos a feje már nem tartozott a testéhez.
– Az régen volt – dünnyögte.
– Sikerült elvegyülnöd?
Shay elfintorodott. Voltak démonok, akik el tudnak vegyülni, ami
annyit jelentett, hogy egész egyszerűen úgy mozogtak az emberi
világban, hogy nem fedezték fel őket. Sokuk egy csepp halandó vér
nékül. A szentek tudják, hogy ő keményen próbálkozott. Bármit megtett
volna, csak hogy az anyukája kedvére tegyen.
Bármit, hogy tartozzon valahová.
104
 – Nem.
A hosszú, kefélő mozdulatok egy percre sem torpantak meg. – Elég
emberinek tűnsz.
Shay érezte, hogy lecsukódik a szemhéja. Sosem beszélt a múltjáról.
Senkinek. De az őket körbevevő békés csend, a hajkefe gyengéd
simítása miatt a szavak kibuktak belőle, mielőtt még megállíthatta volna.
– De nem öregszem, mint a halandók. Az anyámnak ide-oda kellett
költöznie velem, hogy senki ne vegye észre, nem öregszem, mint
kellene. – Édesanyja emlékére a veszteség érzése hasított a szívébe.
– Nehéz, biztos, de nem leküzdhetetlen akadály.
– Lehet, hogy nem, de az erőm és gyorsaságom az. Semmi emberi
nincs bennük.
Viper felemelt egy újabb tincset, és azt kezdte fésülni. – A többi
gyerek félt tőled?
– Igen.
– Nagyon kegyetlenek tudnak lenni.
Shay összeszorítta az ölében a kezét. – Nem annyira, mint a szüleik.
Az évek alatt leégették a házainkat, köveket hajigáltak felénk, és papok
próbálták kiűzni belőlem a démont. Egy éjszaka még meg is lincseltek.
– Meglincseltek?
– Egy csapat féleszű kirángatott az ágyamból és a nyakamnál fogva
felakasztottak egy fára a hátsó udvarban. Képzelheted a
megdöbbenésük, mikor másnap reggel felkerestem őket.
Hosszú hallgatás következett, mialatt Viper a szavain töprengett.
Érintése továbbra is gyengéd maradt, de Shay érezte a fokozódó
bosszúságot, ami ott parázslott benne.
Furcsa.
– Miért nem kért anyád segítséget a démonoktól? – kérdezte végül.
Shay felé fordult, ügyet se vetett rá, hogy húzza a haját, mivel a
tincseket továbbra is a kezében tartotta. – Az apámat már meggyilkolták
a vámpírok. Próbált elrejteni a démonok elől.
105
 Viper tekintete elsötétült, mintha nem tetszett volna neki, hogy
emlékezteti, minden oka meg van rá, hogy gyűlölje a vámpírokat.
– Vannak démonok, akik menedéket nyújtottak volna neked. Nem
mindegyikünk kegyetlen állat.
– Az anyám ember volt. Nem tudta, kiben bízhat. – A lány szeme
figyelmeztetés nélkül megtelt könnyekkel. – És én sem tudtam.

106
 Nyolcadik fejezet
Shay lélegezni is elfelejtett, miközben Viper lassan lehajtotta a fejét.
Lassan mozgott. Elég lassan, hogy a lány rájöjjön, esélyt ad neki a
visszakozásra. Egy szívdobbanásnyi időre megmerevedett, a férfi ajka
az övé fölött lebegett, nem ért hozzá, a tiltakozására várt.
De, bár Shay elméje kétségbeesetten próbálta emlékeztetni, hogy
egy vámpír érinti őt ilyen figyelmesen, egy vámpír, aki őt birtokolja,
mintha csak egy tulajdonában álló tárgy volna, teste makacsul elengedte
a füle mellett a józan észt szavát.
Szüksége volt az érintésére. Nem, vágyott, rá.
Ajkai megízlelésére. Ahogy bőre az övének feszül. Ahogy kezével a
mellét simogatja.
Sosem értette, hogyan engedheti magát egy nő elcsábítani. Vagy
eldöntöd, hogy szexelsz valakivel, vagy nem.
Azonban ebben a pillanatban megértette az egyszerű sóvárgás erejét.
A vágyat, hogy megérintsék, hogy érintsen, nem számít, hányszor
figyelmezteti az elméje.
– Igent kell mondanod, kicsikém – dünnyögte halkan. – Nem
vádolhatnak azzal, hogy megszegtem az ígéretem. Muszáj kimondanod,
hogy akarod.
Hangjának vissza kellett volna rántani őt a valóságba. Vissza az
értelem világába. Ehelyett úgy járta át, mint a legfinomabb whiskey.
Épp olyan mámorítón.
– Igen.
Viper elkapta a szót, mielőtt még teljesen elhagyhatta volna az ajkát,
csókja rabul ejtette, döbbenetes forróságot árasztott szét a vérében. Shay
felkészült a gyönyörre, de annak puszta erejére nem.
107
 Ó, igen, pontosan erre volt szüksége. Ez után sajgott a teste azóta,
hogy először megpillantotta Vipert hetekkel ezelőtt.
Háta ívbe feszült, lenyalta a férfi ajkáról a brandy-t és a hűvös
férfias ízt, amely oly jellemző Viperre. De még így se került elég közel.
Kezét a mellkasára fektette, végigsimított selymes ingén.
Viper mély torokhangon felmordult, lenyúlt, megragadta az inget, és
egyetlen rántással leszakította róla a gombokat.
– Érints meg, kicsikém! – suttogta az ajkába. – Hadd érezzem a
kezed.
Shay hátrahúzódott. Nem elutasítón, hanem egyszerűen azért, mert
látni akarta, mit érint meg.
Vagy százszor elképzelte már, mi rejtőzhet a bársonykabátok és
selyemingek alatt. Most teljesen ki akarta élvezni a látványt.
Szeme elkerekedett, ajkáról néma sóhaj szállt fel.
A félhomályban mellkasa széles volt, és épp olyan izmos, mint
álmaiban. De az álmokban nem szerepelt az egzotikus sárkány, mely
tökéletes elefántcsontszínű bőrét keresztezte.
Ámulva húzta végig ujját a mitológiai lény aranyozott körvonalain,
mielőtt végigsimított volna az élénk, vérvörös szárnyakon és sötét
jádezöld testén.
– Mi ez? – lehelte.
Viper megborzongott finom érintésétől, fejét lehajtotta, ajával
gyengéden végigsimított az orcáján.
– A CuChulainn jele.
– Ó. – Shay-nek nehezére esett gondolkozni, miközben Viper a fülét
csókolgatta. – Fájt?
– A tetoválás?
– Igen.
A férfi végigsimított csupasz karján, mire Shay izgatottan
megborzongott.

108
 – Nem. Még csak nem is éreztem. – Finoman beleharapott a lány
fülcimpájába. – Egyszerűen csak megjelent, miután véget ért az utolsó
küzdelmem az arénában.
– Klánvezérként jelölt meg?
– Igen.
Akármit is akart mondani, a szaval elvesztek a gyönyör ködében,
mikor a férfi nyelvének hegye nedves ösvényt járt be az állának vonalán.
– Micsoda? – suttogta.
– Nem emlékszem.
Viper halkan felkuncogott, keze lesiklott a lány vállán, aztán
határozottan eldinult lefelé, a törölköző szélénél állt meg.
– Látnom kell téged, kicsikém – dünnyögte, ajkát a lány nyakán
őrülten lüktető érre szorította. – Meg kell érintenem téged. Mondj igent!
Shay megremegett, gyomrából egyre fokozódó nyomás indult ki.
Furcsán erotikusnak találta, hogy ő irányíthatja a csábítást. Olyan erővel
ruházta fel, amelyet ritkán tapasztalt. Most először ő irányított, és ez
épp olyan mámorító volt, mint bármelyik afrodiziákum.
– Igen.
Viper ujjai egy pillanatra megfeszültek, mintha felkészületlenül érte
volna a lány készséges visszavonulása, aztán lassan elkezdte szétnyitni
a törölközőt.
Shay megborzongott, mikor a hideg levegő a bőrét érte, orcája
enyhén kipirult zavarában. Súlyos csend telepedett a levegőre, végül
felemelte a tekintetét. A legcsekélyebb hűvössget is szertefoszlatta az a
parázsló forróság, mely az éjfélszínű szemeket eltöltötte.
– A szentek vérére – szólalt meg Viper rekedt hangon, félrehajította
a törölközőt, hogy ujjai vakmerőn megmarkolhassák feszes mellét. –
Tökéletes vagy.
Shay hátrabillentette a fejét, ahogy hüvelykujjával végigsimított
megkeményedett mellbimbóin. Ő nem tökéletes. Messze nem az. Túl
sovány. A bőre túlságosan bronzbarna. Melle túl kicsi.
109
 De ebben a pillanatban gyönyörűnek érezte magát.
Ragadozószerű tekintetétől kívánatosnak.
Viper mély torokhangon felmordult, mellkasához rántotta, ajka éhes
ösvényt járt be torkától a kulcscsontjáig. Elég erősen feszült neki, hogy
Shay megérezhesse éles agyarait, de nem próbált elhúzódni.
Ebben a pillanatban bízott benne.
Bízott benne, hogy nem követel tőle többet, mint amit kínálni
hajlandó.
Végigsimított mellkasán, élvezte szatén simaságú bőrét. Lenyűgöző
ellentétben áll az alatta rejlő, kemény izmokkal. Mintha bársonyba
burkolt acél volna. Shay-t annyira lenyűgözte a férfi testének
felfedezése, hogy észre sem vette, mikor Viper finoman visszahúzta a
puha matracra, és a hátára nyomta. Addig nem, míg nem hajolt rá az
egyik mellbimbójára.
Shay felkiáltott, miközben Viper nyelvének hegyével körözött az
érzékeny bimbó körül, addig kínozva, míg a lány háta ívbe nem feszült
gyönyörében.
Ördög és pokol. Olyan jó érzés. Olyan szörnyen jó.
– Szentséges Istennő – nyögött fel Shay, mialatt Viper ajka követte
mellének ívét, majd a másik, elhanyagolt bimbót részesítette
figyelmében.
Ujjai türelmetlenül rántottak egyet a haját összefogó csaton,
engedve, hogy súlyos függönyként öleljék körbe tincsei a lányt, illatos
felhőbe burkolva. A szaténos tincsek Shay bőrét simogatták, tovább
fokozva a vérében csordogáló forróságot.
Lélegezz, Shay, lélegezz, emlékeztette magát, miközben Viper
végigsimított a csípőjén, végig a combján. Érintése hűvös, mégis
elolvadt az ereiben áramló tűztől.
Viper a fogával meghúzta a bimbót, kezével a lány lába közé nyúlt,
a nedves forróságot kutatva. Shay megragadta a vállát, ujjai akaratlanul

110
is belemélyedtek a húsba, mialatt a férfi gyönyörének édes pontját
simogatta. Érzelmek örvényébe került, szinte már túlterhelték.
– Viper!
Viper könnyedén megérezte a hangjában a halvány kétségbeesést,
felemelte a fejét, ajkával a fülét kényeztette.
– Ssss, kicsikém – csitítgatta halkan. – Nem foglak bántani.
– Nem attól félek, hogy bántasz – felelte Shay rekedten.
– Akkor mitől?
A lány megborzongott, csípőjét ösztönösen a férfi simogató ujjaihoz
szorította.
– Nem tudom.
Viper a könyökére támaszkodott, és lenézett elkerekedett szemébe.
– Bízz bennem, Shay!
A lány néhány pillanatig csak bámulta a gyönyörű arcot. Ezüst haja
leomlott a vállán, a tompa fény táncot járt elegáns vonásan, úgy nézett
ki, mint egy romlott angyal, aki egyenesen a Mennyből zuhant alá.
Ne tedd ezt, Shay, suttogta elméje hátsó zugában egy figyelmeztető
hang. Nem bízhatsz egy vámpírban. Soha!
Ajka szétnyílt, de nem tiltakozás hagyta el azt. Ehelyett leeresztette
a szempilláit, karjával szorosan átölelte a férfi nyakát.
– Igen.
Viper lecsapott az ajkára, miközben keze helyzetet változtatott, ujja
beléhatolt. Elnyelte a lány gyönyörteli kiáltását, miközben csípője
elemelkedett a matractól, és szinte megfojtotta a karjaival.
Nem ő a lány első szeretője, de mégsem készíthette fel semmi erre
az érzésre. Tehetséges ujjainak finom képességére, sem ajkának
követelőző nyomására.
Belülről égett, mégsem érdekelte. Ebben a törékeny pillanatban arra
vágyott, hogy elemésszék. Arra, hogy egy férfi a karjában tartsa, és
éreztesse vele, amit egy nőnek éreznie kellene.

111
 A férfi nyelve behatolt az ajkai közé, egyre növekvő hévvel
kényeztette. Shay megragadta, ahogy a mélyen növekvő nyomás egyre
fokozódott, és ívbe feszítette a hátát.
Közel járt. Annyira közel.
– Viper!
– Tudom, kicsikém – dünnyögte, testét az oldalához szorította, míg
Shay már kemény erekcióját is megérezhette a csípőjéhez feszülni. – Ne
küzdj ellene.
Shay szaggatottan vette a levegőt, miközben a gyönyör egyre
fokozódott, és egyetlen aprócska pontban összepontosult. Viper ujjai
mélyen benyomultak, miközben hüvelykujjával végigsimított
gyönyörének pontján, és a nyomás kritikus pontra ért.
Egész teste megfeszült, egy lélegzetvisszafojtott pillanatig időtlenül
lebegett. Aztán egy kisebb robbanás rázta meg, remegett nem várt
erejétől.
Döbbent csendben feküdtek, Viper kemény teste még mindig az
övéhez feszült. Shay úgy érezte, mintha lebegne. Mintha egy meleg
tengerbe dobták volna, és hagyná, hogy az ár gyengéden a partra
sodorja.
Viper tenyerébe fogta az arcát, mintha valami törékeny kincs volna,
melyet félt, finom csókokkal borította az arcát.
Shay képtelen volt megmozdulni, végül sikerült mély lélegzetet
vennie, és összeszedte szétszóródott gondolatait.
– Ó... szentséges... ég...

Viper nem tudta, miért is mosolyog, miközben a vele szemben ülő

Shay-t figyelte.
Egyetlen épeszű férfi sem mosolyogna, mikor teste még mindig
sajog és kemény. Főleg, mikor azzal a lehetőséggel kellett számolnia,
hogy bosszantó vágya nem szívesen látott társául szegődik. Legalább a
következő néhány órára, talán napokra.
112
 De még testének feszült titlakozása sem tudta elfojtani a mosolyát.
Talán Shay karcsú testének látványa okozta, melyet olyan imádnivalóan
ölelt körbe a vérvörös selyemköntös.
Hollófekete haja leomlott a vállán, bronzszínű bőre ragyogott a
gazdag anyag mellett, úgy festett, mint egy egzotikus pillangó.
Vagy talán az a szórakoztató tény az oka, hogy a lánynak sikerült
három tál marharagut elfogyasztania kevesebb idő alatt, mint amennyire
neki szüksége volt egy üveg vérhez.
Esetleg a tudat, hogy bosszantó vágyakozása ellenére sikerült
áttörnie egy falat, melyet a lány maga köré húzott. Lehet, hogy
visszahúzódott a védelme mögé, de most már tudta, hogy nem
sebezhetetlen.
Megtalálta a gyengeségét, és nem fog habozni annak
felhasználásában, hogy a lány az övé lehessen.
Az övé.
Nyugtalanítóan birtokló érzés töltötte el, miközben azon töprengett,
mi a fene baja lehet.
Az ördög szerelmére! Egész biztosan elment az esze, de már nem
maradt benne annyi értelem, hogy ez érdekelje.
Shay felpillantott immár üres tányérjából, aggodalmasan a homlokát
ráncolta.
– Bárcsak abbahagynád ezt!
– Mit?
– Hogy úgy nézel, mintha én lennék a vacsora.
Viper hátradőlt a székében, pillantását végigfuttatta a vérvörös
köntösön.
– Nem bánnék egy-két falatkát.
A lány azonnal megfeszült, kétségtelenül megérezte a testében
lüktető éhséget. Az éhséget, amit már nem tudott tovább rejtegetni.
– Alkut kötöttünk. Nincs vér szórakozásból!
– Nem a vérre gondoltam.
113
 Shay arcát azonnal forróság öntötte el. Viper még szélesebben
mosolygott, átjárta a férfi önelégültség. Nem tudta teljesen megjátszani,
hogy elfeledkezett volna róla, hogyan remegett karjában az orgazmus
alatt.
– Nemsokára itt a hajnal, nem kellene már a koporsódban lenned? –
kérdezte.
Viper felnevetett. – Már eltelt néhány évszázad azóta, hogy utoljára
az éjszakához voltam kötve. Bár nem viselem el a napfényt, képes
vagyok ébren maradni, ha úgy kívánom.
– Mennyi idős vagy?
– Bizonyára te magad is tudod, hogy a vámpírok ritkán fedik fel az
életkorukat – jegyezte meg, felvonva egyik szemöldökét. – Szinte olyan
féltve őrzött titok, mint a búvóhelye.
Shay vállat vont, és félretolta az üres tányért. – Sosem értettem,
miért. Ha halhatatlan vagy nem igazán számít a korod.
– Egy vámpír ereje minden etelt évvel növekszik. Aki tudja a korát,
tudja mekkora az ereje.
– Szóval, minél idősebb vagy, annál hatalmasabb?
Viper vállat vont. Bizonyára nem kellene meglepetésként érnie,
milyen keveset tud a lány a vámpírokról. Anyja szemmel láthatóan
megkísérelte távol tartani őt a démonok világától.
– Elméletben, bár olyanok vagyunk, mint bármelyik másik faj.
Mindig lesznek, akik több erőt birtokolnak, vagy több intelligenciával
rendelkeznek társaiknál, nem számít, mennyi idősek.
Shay megnyalta az ajkát. Viper elfojtott egy nyögést. Számtalan
intim helyet tudna mondani, amit az a nyelv felfedezhetne.
– A hozzád hasonló vámpírok?
Vipernek nehezére esett elnyomni a lázadó képeket. Eléggé
szenvedett már anélkül is, hogy fokozta volna a nyomorát.
– Igen, a hozzám hasonlóak.

114
 Shay tekintete óvatosan kifejezéstelenné vált. – És ezért lettél
klánvezér?
Viper megfontolta a szavait. Érezte, hogy semennyi dicsekvés nem
foja lenyűgözni ezt a nőt. Akkor nem, hogy minden tekintetben az ő
irányítása alatt állt.
– Részben.
– Mi a másik ok?
Udvariasan elmosolyodott. – Az elbűvölő személyiségem?
Shay a szemét forgatta. – Rohadtul nem hinném.
Egy hosszú pillanatig csak nézte őt. – A Shalottok meglehetősen
hasonlítanak a vámpírokra. Ők talán nem csaátban döntik el, ki legyen a
vezetőjük?
– A leghalványabb fogalmam sincs. – Hangja közönyösnek tűnt, de
arckifejezésében volt valami feszültség, mely nem kerülte el Viper
figyelmét. – Amennyire én tudom, akár a semmiből is teremthetik őket.
– A szüleid bizonyára elmeséltek neked pár dolgot az örökségedről.
– Emberként neveltek fel. Az anyám úgy vélte, minél kevésbé...
fedem fel magam a démon világnak, annál jobb. Apám halála után még
csak ki sem ejthettem a Shalott szót.
Viper a homlokát ráncolta. Nem csoda, hogy szegény nő korcsnak
tartja magát. Anyja kezeskedett ezért.
– Elég szűklátókörű meglátás.
Shay dühbe gurult a szavaiban rejlő kritikától. – Meg akart védeni!
– Érthető, de azzal, hogy megtagadta tőled a néped történetét,
megtagadta az éned egy részét. Bizonyára kíváncsi voltál.
– Miért lettem volna? A démonvér semmi mást nem hozott
számomra, csak szenvedést.
– A Shalottok büszke, mélyen tisztelt faj – makacskodott. – Mielőtt
követték volna a Sötét Herceget erről a világról, a démonok közt a
legrettegettebb bérgyilkosokként tartották őket számon. Még a
vámpírok is félték a képességeiket.
115
 – Ez aligha vigasztal meg engem.
Viper elfojtotta türelmetlenségét. – Úgy véled, az emberek talán
felsőbbrendűek? Erőszakról és háborúról híresek, nem is beszélve az
időkénti népirtásokról. Legalább a Shalottok sosem irtották a sajátjukat.
Ez a legszentebb törvényük.
Vonakodó kíváncsiság csillant meg a lány szemében. – Soha?
– Soha. – Viper fogva tartotta a pillantását. – Úgy hiszik, ha kiontják
egy másik Shalott vérét saját magukat és családjukat is az isteneik
haragjára kárhoztatják. Bűn, melyért nincs megbocsátás. Csak
kívánhatom, bár a vámpírok is rendelkeznének ilyen hittel.
Shay lesütötte a szemét, szórakozottan látszott a borospoharával. –
Sok Shalottot ismertél?
– Néhányat. És mielőtt még megkérdeznéd, nem ittam meg a
vérüket, nem tettem őket a rabszolgámmá, és egyikük sem volt a
szeretőm.
– Ne hogy azt mondd, hogy egyfajta démon haverok voltak! –
kérdezte a lány hitetlenkedve.
Viper összeszorította a fogait. Ha szándékosan akarja felhúzni,
akkor pokoli jó munkát végez. Persze, sokkal valószínűbb, hogy
megjegyzései csak az önvédelme részei. Ha úgy tesz, mintha nem
érdekelné, akkor semmi nem árthat neki.
– Sok démoni baráttal rendelkezem, de a Shalottok sokkal inkább...
szövetségeseim voltak. Egy klánvezérnek sok ellensége akad.
Shay azonnal felkapta a tekintetét. – Bérgyilkosokként fogadtad fel
őket?
– Igazából azért, hogy kiképezzenek – javította ki.
– Mire?
– A legtöbb Shalott alaposan ki lett képezve a harcra, és ami ennél is
fontosabb, beható tudással rendelkeznek a fegyverekről. – Felvonta a
szemöldökét. – Bizonyára apád is.

116
 A lány arcán megcsillant a büszkeség, nem tudja teljesen leplezni. –
Természetesen.
Viper elrejtette a mosolyát. Nem teljesen ostoba.
– És te?
– Van némi tapasztalatom kardokkal és tőrökkel, de apám meghalt,
mielőtt teljesen kiképhezetett volna – vallotta meg óvatosan.
Kétségtelenül aggódott, hogy az ellenségének ad át információt.
– Nos, én minden bizonnyal nem rendelkezem apád képességeivel,
de, ha szeretnéd, edzhetünk együtt.
Csend.
Az a fajta súlyos csend, amiből már tudta, hogy Shay azt próbálja
eldönteni, vajon valami szörnyűséges tervet eszelt ki, avagy egyszerűen
elment az esze.
Talán, ha rájön, vele is megosztja majd.
– Együtt edzeni? – ismételte homlokráncolva. – Most tréfálsz?
Viper vállat vont. – Miért ne? Évek óta nem volt érdemleges
vívópartnerem.
– A legtöbb tulajdonos nem akarja megtanítani a rabszolgáját,
hogyan ölhetik meg őket – felelte szárazon.
– Meg akarsz ölni?
– Még nem döntöttem el.
Viper kurta, meglepett nevetést hallatott. – Azért elárulod, ha
döntésre jutottál?
– Talán.
– Nem épp az a megnyugtatás, amire vártam – dünnyögte, pillantása
végigsiklott gyönyörű vonásain. Ő aztán tényleg olyan vívópartner,
akibe egy vámpír belemélyesztheti a fogát. – Nos?
– Nos mi?
Előre nyúlt, megérintette az ujjait. – Szeretnél velem edzeni?
Shay óvatos tekintettel méregette, de mielőtt válaszolhatott volna, a
békés éjszakát hirtelen szétzúzták.
117
 A távolban eltéveszthetetlen üvöltés hangzott fel.
Mindketten megdermedtek. Lehet egy prérifarkas, vagy egy kóbor
kutya vonyít a halványuló éjszakában, de mindketten tudták, hogy nem
az. Egyetlen állattól sem reszket meg félelemtől a levegő.
– Hellhound – suttogta.
Viper talpra ugrott, elméjével a szolgái után nyúlt.
– Az őröket megtámadták.
– Miért támadnának hellhoundok az őreidre? Semmi esélyük egy
vámpírral szemben.
Viper megcsóválta a fejét, távolian érzékelte a birtok kapujánál zajló
csatát. Santiago és csapata ebben a pillanatban állják a sarat, de túl sok
hellhound volt, semmint egyszerre végezhettek volna velük. Olyan
sebesüléseket szereztek, melyek gyógyulásához a föld mélyére lesz
szükségük.
– Nem tudom. – Kinyújtotta a kezét, talpra rántotta a lányt. – Gyere!
Persze, nem képes csak egyszerűen követni őt. Shay megvetette a
lábát, aggodalmas pillantást vetett rá.
– Hová megyünk?
– Alagutak vannak a pincében. A garázshoz vezetnek.
– Bizonyára nagyobb biztonságban vagyunk itt, mint a garázsban,
nem?
– A garázsban vannak kocsik.
Shay szeme elkerekedett. – Nem!
Viper fáradtan felsóhajtott. – Mi a baj?
– Az ég szerelmére, Viper, majdnem itt a hajnal! – szűrte
összeszorított fogakkal, mintha Viper túlságosan gyengeelméjű lenne. –
Nem utazhatsz egy kocsiban.
– Én nem, de te igen.
– Azt akarod, hogy elmenjek? – Shay komoran ráncolta a homlokát.
– Egyedül?
– Én itt maradok, és gondoskodom róla, hogy senki ne követhessen.
118
 – Nem. Mindketten maradunk, és harcolunk.
Vipert ritkán érték felkészületlenül. Nehéz meglepni egy több száz
éves vámpírt. De nem tagadhatta, hogy most egy kissé meglepődött.
– Shay, most nincs idő a vitára – parancsolt rá határozottan. – Lehet,
hogy a hellhoundok nem jelentenek nagy veszélyt, de komolyan kétlem,
hogy egyedül vannak. Valami téged akar. Eléggé, hogy
megkockáztassanak egy nyílt támadást. Azonnal el kell tűnnöd.
Shay figyelmeztetés nélkül elé lépett, kezét csípőre tette.
– És mi van, ha pontosan ezt akarják?
Viper összevonta a szemöldökét. – Hogy érted?
– Mi van, ha a hellhoundok csak figyelemelterelés, hogy
elmeneküljek innen nélküled? Akármi is van odakinn, lehet, hogy csak
a pillanatra vár, mikor elválunk.
Viper mély torokhangon felmordult. Igaza van. A démonok talán el
akarják választani őket.
– A pokolba vele! Megmagyarázná, miért támadtak ilyen közel a
hajnalhoz.
– És miért a hellhoundokat küldték először.
– Igen.
Viper türelmetlenül a hajába túrt. Nem mintha félne a küzdelemtől.
A fenébe, túl régen volt már, hogy élvezhetett egy lelkesítő csatát. De
hosszú életében először volt valaki más is, aki miatt aggódnia kellett.
Nyugtalanító érzés.
És nem igazán tudta, hogyan kellene megbirkóznia vele.
Shay körbepillantott a helyiségben, és hirtelen a szívére szorította a
kezét. – Hol van Levet?
– Vadászik. – Viper zavartan vállat vont. – A hellhoundok
megérkezése után már biztosan félúton Chicago felé.
– Vagy valami nagy ostobaságot csinál – dünnyögte Shay,
megpördült, és a hátsó ajtó felé vette az irányt.

119
 Beletelt egy szívdobbanásnyi időbe, míg Viper ráeszmélt, hogy
valóban ki akar menni megkeresni a vízköpőt. Sebesen elé állt,
hitetlenkedve meredt rá.
Egy szent türelmét is próbára tudná tenni. Egy egyszerű vámpírnak
aztán semmi esélye ellene.
– Nem mehetsz ki oda – csikorogta.
Veszélyes szikra gyúlt az aranyszínű szemekben. – Viper...
– Nem! A démonokat nem érdekli Levet. Sokkal nagyobb
biztonságban van, mint te ebben a pillanatban.
– Ezt nem tudhatjuk biztosan. – Figyelmeztetőn előre szegte az állát.
– A barátom, és nem hagyom ott kinn meghalni.
Viper egy kurta pillanatig kiélvezte a képet, ahogy a vállára kapja a
bosszantó nőszemélyt, és lezárja ezt. Ó, nem hagyná magát. Félig
Shalott, és dühödten küzdene ellene. De biztos volt benne, hogy a végén
rá tudná kényszeríteni az akaratát. Sajnos, egy ilyen egyszerű megoldás
messze túl sok nehézséget okozna, mint amennyit megoldana. Csak
félig Shalott, de velejéig nő.
Átkozódva megrázta a fejét. – Menj a pincébe. Én majd
visszahozom az elveszett vízköpőt.
Mintha a megfelelő időpontra várt volna, kivágódott az ajtó, és az
apró vízköpő masírozott a konyhába.
– Nincs szükség hősködésre, vámpír – nyújtotta el a szavakat. – Itt
vagyok.
Viper a homlokát ráncolta. – Mi van a hellhoundokkal?
Levet meg sem próbálta elrejteni undorodó remegését. – Egyelőre
elűzték őket, de nem kétlem, hogy visszajönnek még.
Viper mozgásra lett figyelmes a vízköpő háta mögött, pillantása
találkozott az őrt álló vámpírokéval. Mély morgás tört fel belőle, ahogy
megpillantotta a ruhájukhoz tapadó vért, és az arcukat szelő vágásokat.
Klánvezér. Akárki küldte is a hellhoundokat, hamarosan megbánják
végzetes döntésüket.
120
 – Santiago, gyűjtsd össze a többieket is, és vidd őket a barlangba.
A magas vámpír megdermedt a parancstól. – Nem hagyunk magadra.
Viper megrázta a fejét. Az őrei még fiatalok, és köti őket az éjszaka.
Amint a nap felkel, képtelenek lennének megvédeni magukat.
– Megsebesültetek, és közel a hajnal. Semmit nem tehettek.
Bosszúság szikrázott a levegőben, miközben az őröknek el kellett
fogadni a tényeket.
– Az emberi szolgálók hamarosan megérkeznek – dünnyögte végül
Santiago.
– Semmi esélyük a démon ellen, aki vadászik ránk. Muszáj
elkerülnünk, ha lehetséges. – Viper Santiago vállára fektette a kezét. –
Gondoskodnod kell a többiekről, barátom. Most menj!
Santiago csapdába esett Viper parancsának hála, nem volt más
lehetősége, mint vonakodva meghajolni.
– Ahogy óhajtod.
Viper várt, míg beleolvadtak az éjszakába, és a titkos barlang felé
vették az irányt, amit Santiago épített, mikor Viper megbízta a birtok
védelmével. Biztonságban lesznek, beborítja őket a gyógyító föld.
Ami több, mint amit magáról elmondhat, ismerte be szárazon,
miközben a távoli üvöltés kísértetiesen visszhangzott a levegőben.
Shay gondterhelt arcára nézett. – A hellhoundok visszatérnek.
Mennünk kell.

121
 Kilencedik fejezet
Shay ezúttal nem tiltakozott, mikor Viper megragadta a kezét,
keresztül vonszolta a konyhán, át egy szük ajtón, mely az alagsorba
vezetett.
Egy kisebb csoda, de ebben a pillanatban sokkal jobban aggasztotta,
mi közeledik a ház felé, semmint függetlenségének bizonygatása.
Gyorsan, némán mozogtak, Levet köntösének hátába
csimpaszkodott. Homályosan ki tudta venni a sötét, elkülönített
szobákat, amik mellett elhaladtak. Kétségtelenül vendégszobák arra az
esetre, ha Vipernek kedve támad idehozni valakit. Bizonyosan Vipernek
is van egy szobája, de nem az a búvóhelye. Legalábbis nem a rejtett.
Az igazát bizonyítandó, a vámpír megállt az egyik fal előtt. Kezének
egyetlen mozdulatával és egy elsuttogott szóval a panelek szétváltak,
hogy felfedjenek egy még mélyebben a föld alá vezető lépcsősort.
– Erre – suttogta, várta, hogy átlépjenek és bezárhassa maguk
mögött a paneleket.
Shay érzékelte az ajtót lezáró átkokat. Erősek, de nem jelentenének
védelmet az őket üldöző démon elől. Legalábbis, ha valóban eltökélték,
hogy a lány nyomába erednek.
Shay-t körülölelte a meleg, gazdag föld szaga, mikor óvatosan
elindult lefelé a lépcsőn, és belépett egy helyiségbe, mely
feltételezhetően Viper búvóhelye volt. Amint szilárd talaj volt a lába
alatt megállásra kényszerült, mert teljes sötétség vette körbe. Viperrel
ellentétben, ő nem volt képes látni az áthatolhatatlan sötétségben.
Mintha megérezte volna a tépelődését, valami neszezett a sötétben,
majd apró fénykör gyúlt, és Viper az egyik magas, ezüstös
gyertyatartóhoz emelt egy vékony gyertyát.
122
 Shay szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz, elakadt a lélegzete.
– Szent szar! – lehelte, pillantása körülpásztázta a hatalmas
barlangot. Még soha nem látott egy helyen ennyi fegyvert. Hosszú és
rövid kardok, tőrök, ninja fegyverek, íjak és nyilak, kézifegyverek, ősi
felszerelések, melyeket gondosan üvegvitrinek mögött tároltak. Még
olyan vitrineket is látott, amiből mágiával megáldott fegyverek erejét
érezte. – Honnan szerezted őket?
Viper elővett egy kulcsot, kivette az egyik elegáns kardot és a hátára
szíjazta. A különösen néma Levet kezébe nyomott egy tőrt, majd
átnyújtott egy kardot Shaynek is, aki egy forgatásához szokott nő
magabiztosságával vette át tőle.
– A kollekcióm része – felelte, egy másik tárolóhoz lépett,
kiválasztott egy apró kézipisztolyt és könnyed gyorsasággal megtöltötte.
Shay a férfi mögé lépett, hitetlenkedő pillantást vetett rá. – Része?
Le akarod rohanni Kanadát?
Éjfélszínű tekintetét felemelte, szemében vidámság csillogott. Shay-
nek elakadt a lélegzete gyertyafénnyel megvilágított arcának puszta
szépségétől. Már-már illetlen, hogy egy férfinak angyalarca legyen.
A férfi szeme elsötétedett, mikor megérezte a finom remegést
végigfutni a testén.
– Nem szerepel a terveim között – felelte sértődötten, szinte túl
közel állt hozzá. – Legalábbis ma nem.
A hátuk mögül undorodó szisszenés hangzott fel, és Levet erősen
megrántotta Shay köntösét.
– Gyűlölöm félbeszakítani ezt az igazán megérintő jelenetet, de azok
a hellhoundok nem fogják kivárni, míg ti ketten incselkedtek egymással.
Hacsak nem akarsz egy darab marhasültet erősíteni a fenekemre és
kirani, hogy fussak körbe-körbe figyelemelterelésként, azt javaslom,
készüljünk a csatára.

123
 A haragos pillantás, amit Viper vetett a parányi vízköpőre elég
lehetett volna, hogy kővé váljon, de elhátrált Shay-től és a szoba hátsó
felébe terelte őket.
– Nem lehettek volna képesek áttörni a védelmemen – dünnyögte. –
Van velük valami.
Levet megrebbentette a szárnyát. – Valami rossz.
Shay is érezte. Sötét rémület kúszott feléjük a levegőben, levegőt is
nehéz volt tőle venni. Még nem ért el az ajtóhoz, de elég közel volt,
hogy borzongás fusson végig a gerincén.
Elég közel, hogy tudja, nem vágyik közelebbről megismerkedni vele.
Egyáltalán nem akarta megismerni.

124
 Tizedik fejezet
Shay vezetett már kocsit azelőtt. Nem gyakran és nem túl jól. De az
alapjait ismerte annak, hogyan lehet egyik helyről a másikra jutni.
Habár soha azelőtt nem vezett semmit, ami kicsit is hasonlított volna
az elegáns porschéhoz. Alig ért hozzá a gázpedálhoz, máris rémisztő
sebességgel szelte át a hajnalt.
Nem csoda hát, hogy begyűjtött néhány horpadást és egy kitört
fényszórót, mire elérte az aukciós házat és begyűjtötte aprócska
hátrahagyott főzetkészletét.
Egy démon sem utazhat több mint száz mérföld per órás sebességgel
anélkül, hogy ára lenne, bizonygatta magának visszaúton a szebb
napokat látott autóhoz, majd visszahajtott Viper házához. Ráadásul az
ezüsthajú vámpír olyan dühös lesz a visszatérése miatt észre sem veszi
majd, hogy sikeresen tönkre tette a drága autót.
További jó néhány horpadást, egy kitört ablakot és egy defektes
gumit szerezve áthajtott a földeken, a mellékutakon és nagyot fékezve
megállt a garázsban.
Az utat olyan simán tette meg, amennyire csak emberileg és
démonilag lehetséges. Gyomra mégis görcsbe rándult a rémülettől.
Olyan erős volt, majdnem térdre kényszerítette, mikor besurrant a
csapóajtón át az alsó kamrába. Látta a helyiség túlsó feléből, hogy az
ajtó meghajlott és leszakadt a zsanérokról valami ismeretlen erő
hatására. De nem ettől hűlt meg az ereiben a vér.
Még ilyen messziről is látta, hogy beszakadt az alagút és ömlött be a
napfény.
Már előre is lendült, mielőtt megkérdőjelezhette volna a tettét,
lélegzete a torkába szorult, szíve fájdalmasan összeszorult.
125
 Nem lehet, hogy attól fél, Viper halott.
Az egyszerűen... ostobaság volna. Nem igaz?
Nem akart a vérében zsongó pánikkal foglalkozni, óvatosan a
testéhez szorította a táskáját és átpréselte magát a szűk nyíláson.
Nem tudta, pontosan mire számított, de a sűrű, szinte tapintható
sötétségre egyáltalán nem.
– Levet? – szólalt meg halkan. – Viper?
Kis sercenés, majd a sötétséget egy apró láng törte meg. Először azt
hitte, valakinek sikerült meggyújtani egy gyertyát, de mikor elfordította
a fejét látta, hogy nem gyertya nyújtotta a világosságot.
Közel sem.
Megdermedt a rémülettől, tekintete végigsiklott a hatalmas démon
világító pikkelyein és vérvörös szemén. Még sosem látott ehhez
foghatót. Soha nem is akar. Miközben nézte, véres szája megrándult,
Shay attól félt, egyfajta grotesz győzelmi vigyorként.
Ó... picsába, picsába, picsába.
– A Shalott – sziszegte a szörnyeteg.
Shayt annyire megigézte a tüzes tekintet, hogy egy hosszú pillanatig
nem is hallotta a sötétség mélyéről felcsendülő rideg, dühös hangot.
– A fenébe, Shay, azt mondtam, tűnj el! Tűnj el innen!
Elfintorodott, azonnal magához tért. Mindegyik vámpír ilyen
hálátlan pöcs, vagy Viper egyedülálló fajta?
Az előtte álló démon mennydörgő hangon felnevetett, hangja
visszaverődött az alagútban. Nyugtalanító. Nagyon, nagyon
nyugtalanító.
– Nem tudsz olyan helyre bújni, ahol ne találnék rád, Shalott, de ha
velem jössz meghagyom ennek a kettőnek az életét – ígérte csikorgó
hangon. Shay élesen beszívta a levegőt, észrevétlenül benyúlt a
táskájába és ujjait az egyik cserép köré zárta. – Jöjj hozzám, most! –
üvöltötte a démon.
– Jövök már. Jövök – dünnyögte.
126
 – Shay! – Mintha pánik vegyült volna Viper nyugodt hangjába. – A
Lu most csapdába esett, de nem tudom sokáig ott tartani. Tűnj innen!
– Tedd amit mond, Shay – visszhangozta Levet is. – Nem győzheted
le a szörnyet.
A szóban forgó szörny mély hangon a vízköpőre sziszegett, majd
próbált ártalmatlannak látszani. Természetesen, ez reménytelen.
– Nem vagyok az ellenséged, kedvesem. Csak azért jöttem, hogy a
mesterem elé vigyelek. – A fény kísértetiesen hullámzott végig a
pikkelyein, mintha valami vad érzés kerítette volna hatalmába. – A
mesterem nem szereti, ha csalódnia kell.
Még egy lépést tett felé. Nem mintha olyan közel akart volna lenni
hozzá, hogy megharaphassa éles fogával. De elég közel kell mennie,
hogy használhassa a birtokában lévő fegyvereket.
– Ki ez a rejtélyes mester? – Kérdésével inkább el akarta terelni a
figyelmét, semmint az igazságot kideríteni.
Fontossági sorrend, fontossági sorrend.
Előbb kerüljön ki innen élve, aztán aggódik majd amiatt, ki vágyik
rá ilyen kétségbeesetten.
– Egy erős barát vagy egy halálos ellenség. A választás a tiéd.
– Még mindig jössz nekem egy névvel.
– A nevét nem ejthetjük ki, de biztosíthatlak, nem foglak bántani.
Shay a szemét forgatta a tipikus démon halandzsa hallatán. –
Valahogy nehéz elhinnem.
– Megesküszöm, hogy egyetlen karcolás nélkül viszlek el a
mesteremhez. Ez így megelégedésedre szolgál?
– Az attól függ, mi történik, ha odaértünk – araszolt közelebb a lány.
– Mit akar tőlem a mestered?
– Erre a kérdésre neki kell válaszolnia.
– Nem növeled épp a magabiztosságom.
A vérvörös szemekben veszélyes tűz lobbant. Vagy legalábbis az
egyikben. A másikban jelenleg egy súlyos tőr állt. Fúj.
127
 – Nem is szükséges. Vagy velem jössz készségesen, vagy
kényszerrel hurcollak el. Nincs más lehetőség.
Shay érezte, hogy Viper lassan megkerüli a démont a háta mögött,
de nem merte levenni pillantását a veszélyes szájról, mely túlságosan
közel volt hozzá. Fogalma sem volt, átgondolatlan terve működni fog-e,
jobbnak látta, ha felkészül, hogy le kell buknia.
Nagyon is ragaszkodott a fejéhez ott, ahol most van.
– Igazából... – dünnyögte előhúzva a cserépedénykét. – Van egy
másik lehetőségem.
– Shay, ne!
Viper szavai elkéstek, gyorsan elhajította a tálkát. A hatalmas
pofának vágódott, mire a démon felüvöltött fájdalmában.
Egy pillanatra Shayt elvakította az éles fény, mely a pikkelyekből
áradt. Nem számított a fényességre, rövid sebezhetőségének
eredményeképp a démon előrelendült és a fejével a falhoz taszította.
Nem akarta megölni, de attól még fájt. Megrázta a fejét, fájdalmak
közepette talpra küzdötte magát és rémülten figyelte, hogy Viper közé
és a pengeéles fogak közé ugrik.
A Lu azonnal lecsapott, Shay szíve megállt, mikor Viper hosszú
kardjával felé kapott. Az alagútban visszhangot vert, ahogy a fém egy
sokkal erősebb anyagnak ütközött.
Shay kúszva összeszedte a táskáját, előhúzott egy másik üvegcsét.
Tennie kell valamit, mieltőt a démon elérhetné Vipert.
Mikor azonban felállt éles szisszenést hallott, szeme elkerekedett,
mikor Viper kardja lassan a vastag pikkelybe hatolt.
– Mi történik? – kérdezte.
Viper izmai remegtek, ahogy igyekezett még mélyebbre tolni a
halálos kardot. – A főzet, amit ráhajítottál meggyengítette a páncélját.
A Lu dühében felordított, Shay hátrahúzta a karját és a
boszorkányok undorító főzetét egyenesen a sebre dobta. Ezúttal

128
felkészült a perzselő fényre, karját a szeme elé emelve igyekezett nem
tudomást venni az éles, fájdalmas rikoltásról.
Lehet, hogy a Shalottok híres harcosok, de elég ember votl benne,
hogy együtt érezzen a haldokló démonnal. A Lu bizonyára a legkisebb
megbánás nélkül végezne velük, de ő nem tudta elnyújtani nyilvánvaló
szenvedését.
Lehajolt, felvette a maradék főzeteket és felkészült, hogy elhajítsa
őket.
– Várj, kicsikém! – szólt rá azonnal Viper, kiszabadította a kardot,
ami mélyen a démon koponyájába fúródott. A Lu egy szisszenéssel a
padlóra zuhant.
– Nem hagyhatod így itt – figyelte a lány a saját vérében rángatózó
démont.
– Alkut kötött velem, nem igaz, hatalmas Lu?
A vérvörös szemek kinyíltak. – Nem alkudozom vámpírokkal –
sziszegte.
Viper a démon fejére szorította a kard hegyét. A pikkelyek máris
kezdtek rettenetes, folyós állagúvá válni.
– Azt mondtad, ha legyőzlek megválaszolod a kérdéseim. – Viper
még nagyobbnak tűnt az egyre halványabban pislákoló pikkelyek
fényénél. – Legyőzettettél. Most teljesítsd az esküd.
Egy pillanatra megremegett a levegő a haldokló démon haragjától.
Aztán megdöbbentő módon a Lu reszelős hangon felsóhajtott.
– Kérdezz.
– Miért akarja a mestered a Shalottot?
– A vére miatt.
Shay összerezzent. A pokolba a vérével. Sok mindenért az a felelős.
Mintha a világon minden démon meg akarta volna ízlelni ezért vagy
azért.
– Ki a mestered?
– Már megmondtam, nem mondhatom ki a nevét.
129
 – Akkor hol találhatjuk meg?
– Chicagóban volt, de érzem, hogy egyre távolodik. Nem tudom,
hová tart.
Viper mély hangon felmordult, erősebben markolta a kard
markolatát. – Nem tudod megválaszolni a kérdéseim.
A Lu nyugtalanító, öblös hangon felnevetett. – Mert nem a
megfelelő kérdéseket teszed fel, vámpír.
– Mik a jó kérdések?
– Ó, nem, nem könnyítem ennyire meg.
Shay gyorsan előre lépett. Nem kellen zseninek lenni ahhoz, hogy az
ember lássa, Viper nagyon kezdi elveszíteni a türelmét. A Lu nem tud
majd egy kérdésre sem válaszolni, ha az a penge belesiklik az agyába.
– Azt mondtad, a mester a véremet akarja – szegezte egyenesen a
démonnak. – Eladásra vagy magának?
A vérvörös szemek felé fordultak. Shay megborzongott a
nyugtalanító intelligenciától, mely ott parázslott a csillogó mélységben.
Ekkor ébredt rá, hogy több, mint egy óriási, halálos szörnyeteg.
Legalábbis feltételezte, hogy hímnemű. Nem fogja megkérdezni, hogy
gördüljön a hátára és ellenőrizni.
– A mesteremnek magának nem kell a véred – sziszegte.
– Szóval el akar adni?
– Te... inkább a vég egy formája volnál.
Erre már Shay is dühbe gurult. Nem csoda, hogy belement a
válaszadásba. Átkozottul semmit nem árul el.
– Nála van Evor?
Talán a szörnyeteg megérezte a bosszúságát, mert ajka provokáló
mosolyra húzódott.
– A troll él és virul. Legalábbis még.
Shay dühödten pislogott. – Mit akarsz ezzel mondani?

130
 – Ha válaszokra vágysz, az átkodban keresd. – Borzalmas,
zümmögő hang tört fel a démon torkából, hirtelen megremegett. –
Teljesítettem az eskümet, átkozott vámpír, most vess véget ennek.
Viper kérdő pillantást vetett rá. – Shay?
Kétségtelenül még vagy egy tucat más kérdést feltehetne.
Némelyikre talán válaszolna is a démon. De nem volt rá képes.
A gyomra nem bírta végignézni a lény szenvedését.
– Legyen.
Majdnem megadta magát a késztetésnek, hogy elforduljon, de Shay
kényszerítette magát, hogy végignézze a halálos döfést. A démon őt
akarta, egyedül őt. Csakis az ő hibája, hogy Vipert és Levetet
megtámadták. Az a legkevesebb, hogy ott áll az oldalán, miközben
végez az ellenségével.
Viper felemelte a kardot és egyetlen sima vágással elválasztotta a
hosszú fejet a nyaktól. A lányhoz hasonlóan úgy tűnt, ő is véget akart
vetni a lény szenvedésének.
Egy hang sem jelezte, hogy a Lu halott volna, de lassú pulzálással
kihunyt a fény a pikkelyeiben. Shay néma imát mondott. Nem tudta,
melyik istenséghez imádkozhat a Lu, de szavait biztosan meghallgatja
valaki.
Súlyos csend telepedett rájuk, miközben teljes lett a sötétség. A
démon halott, de Shay nem könnyebbült meg.
Még mindig van odakinn valami, ami a vérére pályázik.
Az egyetlen kérdés az, mit küld utána legközelebb.
Shay elveszett borús gondolataiban, meglepetten felsikkantott,
mikor egy apró kéz rángatta meg köntöse alját. – Levet?
– Ó, szóval emlékszel szegény vízköpőre, akinek hellhoundokkal és
démonokkal kellett megküzdeni, majd fenntartani ezt a sötétséget,
miközben szörnyű görcs állt az oldalába – dünnyögte nyilvánvaló
ellenszenvvel.

131
 Shayben csökkent a feszültség az ismerős morgás hallatán. –
Csodálatos bűbáj, Levet, de ha nem tűnt volna fel, igen elfoglalt voltam.
– Oui, oui – csettintett minden csodálat nélkül. – Kipp-kopp, a
démon halott, most már csodálhatnánk lenyűgöző munkákat valahonnan,
ahol nem akar a mennyezet ránk omlani és ahol a te kis annyira jóképű
vámpírod nem válik porrá?
Jó meglátás.

Viper nem viselt mást, csak egy pár selyem boxeralsót,

kényelmesebb pozíciót keresett az ágyon, mely rejtett szobájának
csaknem az egészét betöltötte. Shay nyugtalan álomba merült mellette,
gyönyörű fürtjei szétterültek a szatén párnákon.
Képtelen volt megállni a kísértést, finoman végigsimított a sűrű
sötét tincseken.
Tudta, hogy aludnia kellene. A Lu halála után több órába is beletelt,
míg össze tudta gyűjteni az emberi szolgáit és felállítani őket a ház
körül, aztán még kapcsolatba kellett lépnie a klánjával és figyelmeztetni
őket, hogy legyenek óvatosak. Nem gondolta valójában, hogy a
rejtélyes mester ilyen gyorsan újra támadásba lendülne, de felkészült
akart lenni.
Csak akkor csatlakozott a lányhoz az ágyban és adta meg magát az
alvás luxusának, mikor biztos volt benne, hogy minden tőle telhetőt
megtett a biztonsága érdekében. Álmát azonban túlságosan korán
megzavarta a köré fonódó meleg test és a levegőt betöltő, nőies illat.
A pokolba, az alvást amúgy is túlértékelik, gondolta, miközben a
könyökére támaszkodva tanulmányozta Shay finom profilját.
Csodálkozva jött rá, hogy hosszú idő óta most először ébredt nővel a
karjában. A vámpírok ritkán kapcsolták össze a szexet és a
kapcsolatokat, bár klánokban éltek, addig nem kerestek párt, míg rá
nem találtak az igaz társukra.

132
 Kiélvezte, ahogy a lány selymes tincsei átsiklanak az ujjai közt,
elrejtette a mosolyát, mikor Shay szemhéja megremegett.
Egek, olyan lenyűgöző!
Pokolian idegesítő, de lenyűgöző.
Az álmos, aranyszínű szemek az arcát pásztázták, mintha minden
egyes vonását az emlékezetébe akarná vésni, aztán rájött mit csinál,
azonnal megfeszült.
– Viper. Valami gond van?
– Nem – mosolyodott el lassan. – Csupán élveztem, hogy nézhetlek.
Shay nyugtalanul fészkelődött a szatén ágyneműn. Lassan rájött,
hogy ez a nő meglehetősen félénk, mikor az intimitás kerül szóba.
Mintha nem túl sok tapasztalata lenne a vágyat illetően.
– Mennyi az idő?
– Még nincs négy. – Viper megragadta a takarót, lehúzta és felfedte
a köntös által alig takart, karcsú testet. – Fájnak a sérüléseid?
– Nem. Csak még merev vagyok. – Elakadt a lélegzete, mikor Viper
egyik ujjával végigsimított a halvány, rószsaszín nyomokon, melyek
még mindig látszódtak bronzszínű bőrén. – Mit művelsz?
– Csak szeretnék meggyőződni róla, hogy felépültél.
– Nem kell ahhoz megfognod a lábam.
Viper halkan felkuncogott, ujjai szándékosan végigsiklottak a
vádliján, elidőztek a térdhajlatában.
– Nem, de sokkal szórakoztatóbb, mintha csak néznélek.
Shay arcára helytelenítés ült ki, de nem tudta teljesen leplezni a
testén végigfutó borzongást.
– Hol van Levet?
Viper elfintorodott. – Még mindig szobor alakban, hála az égnek.
Shay a könyökére támaszkodott, őszintén bosszús képet vágott.
– Tényleg egy hálátlan dög vagy. Levet megmentette az életed.
Viper vállat vont, sokkal jobban érdekelte a szaténsimaságú bőr az
ujjai alatt, mint az alvó vízköpő.
133
 – Ez nem jelenti, hogy ne tenné próbára még egy szent türelmét is.
Találkoztam már részeg kalózokkal, akiknek sokkal kifinomultabb volt
a stílusa.
Vonakodó jókedv költözött a lány szemébe. – Lehet, hogy sajátos
ízlése van.
– Mondjuk arzénes?
– Hagynom kellett volna, hogy megsülj – dünnyögte Shay.
– Arról nem tudok mit mondani, de azt tudom, hogy nem lett volna
szabad visszatérned. – Farkasszemet néztek. – Miért?
– Mit miért?
Ujjai szorosabban fonódtak a lába köré. – Ne tégy úgy, mintha
ostoba lennél, kicsikém. Tudatában vagyok, hogy hátborzongató
intelligenciával rendelkezel. Legalábbis, mikor a használata mellett
döntesz. Miért jöttél vissza?
Shay lesütötte a szemét, sűrű szempillái mögé rejtőzött. – Nem
tudtam itt hagyni Levetet.
– A Lu nem ártott volna a vízköpőnek.
– Nem tudhatod biztosan.
Viper közelebb hajolt. Elég közel, hogy a lány forrósága a bőrét érje,
szíve dobogása szinte kézzel tapintható.
Most ő borzongott meg.
Ő ragadozó. Egy lény, amit vadászatra és áldozata könyörtelen
elejtésére teremtettek. Mélyen el akart merülni ebben a nőben.
Kielégíteni a vágyát, miközben a véréből iszik.
Szerencsére évszázadok álltak rendelkezésére, hogy megszelidítse
az éhségét. És értékelni az olyan leckéket, mint hogy minél nehezebb
elejteni a vadat, annál élvezetesebb a vadászat.
– Próbáld újra, kicsikém – dünnyögte, hangja enyhén reszelőssé vált.
Shay nyelve előbukkant, hogy megnedvesítse az ajkát. – Nem
tetszik a gondolat, hogy valami démon jár a nyomomban. Okosabbnak
tűnt egyenesen szembe nézni vele, mint hogy újra megtaláljon.
134
 Viper szorosan a lányéhoz nyomta a testét, kutató ujjai elérték a
köntös alját.
– Ez nagyon logikus megközelítés.
– Azt hiszem, most már nagyon is meggyőződhettél róla, hogy
meggyógyult a lábam. – Shay hangja nem igazán volt higgadt.
– Szeretnék alapos lenni.
Shay hirtelen hátradőlt a párnákra. Hallotta, hogy szíve túl gyorsan
kalapál. – Viper.
Követte, ajka néhány centire volt csak a lányétól. – Azér jöttél
vissza, hogy megments, nem igaz?
– Nem.
– Miért lenne olyan szörnyű beismerni, hogy nem akarsz holtan
látni?
Shay fojtott hangot hallatott, miközben Viper ujjai rátaláltak a
köntös övére, kioldotta és felfedte az alatta lévő, döbbenetes szépséget.
– Hagyd abba!
Megigézve végigsimított a hasán. – Még sosem tapintottam ilyen
bőrt. Olyan sima... olyan meleg. Elfelejtettem, milyen gyönyörűek a
Shalottok.
Bár elég erős lett volna, hogy áthajítsa Vipert a szobán, talán még a
súlyos ajtón is, Shay csak feküdt alatta, arca megfeszült valamitől, ami
túl közel állt a fájdalomhoz.
– Félvér vagyok, emlékszel?
– Semmit nem felejtettem el veled kapcsolatban, és őszintén
eküszöm, hogy az emberi véred nem tesz kevésbé imádnivalóvá. –
Szándékosan hagyta, hogy tekintete bejárja az egész testét. – Sőt, bájos
törékenységet sugall.
– Nem vagyok imádnivaló.
Viper megdermedt, szívében ismeretlen gyengédség támadt. A
szentek vérére, miért nem tudja ez a nő, hogy képes lenne megríkatni
irigységükben az angyalokat is?
135
 – Nézz rám – utasította és várt, míg szempillája vonakodva fel nem
emelkedett óvatos tekintetéről. – Úgy hiszed, egyedül csak a Shalottok
vére mámorító a vámpírok számára? Mindig is lenyűgöző szépségük
ragadott meg először.
Megrázta a fejét, szememl láthatóan nem akart hinni a szavainak. –
Mit akarsz tőlem?
Nos, ez könnyű.
Homlokát a lányéhoz támasztotta, magába szívta mámorító illatát.
– Érints meg – suttogta vággyal teli hangon. – Hadd érezzem
magamon a a kezed.
Shay megborzongott válaszképp. – Viper, nekünk...
Ajkával megérintette a lányét, tenyerébe fogta a mellét. – Kérlek,
Shay, csak hadd érezzem az érintésed. Csak ennyit kérek.
Egy hosszú, feszült pillanatig azt hitte, megtagadja a kérését. De
bármennyire is vágyott rá, védőfalai félelmetesek. Nem akart vágyni rá.
Talán még félt is tőle. Aztán fájdalmas lassúsággal felemelte a kezét,
ujjbegyével végigsimított csupasz mellkasán. Viper felnyögött, egész
teste megfeszült válaszként. Krisztus! Csak megérintette az ujjával, ő
máris kemény és lüktet.
És lüktet, és lüktet, és lüktet...
Lehajtotta a fejét, ajkát a halántékához szorította.
– Ne hagyd abba – kérte halkan.
Ő. Viper. Egy ősi vámpír. Egy klánvezér. Könyörög egy nő
érintéséért.
Hihetetlen.
De mit tehetne egy kétségbeesett férfi?
Viper harapdálva lefelé haladt a fülén, megborzongott, mikor Shay
magabiztosabban szorította kezét a bőrére, végigsimított a hasán,
megérintette érzékeny mellbimbóját.

136
 A testét végigszáguldó izgalomtól mély torokhangot hallatott.
Könnyedén megérezve a gyönyörét, Shay ingerlőn körözni kezdett a
bimbó körül, míg az meg nem keményedett.
– Nem tudtam, hogy a férfiak szeretik az ilyesmit – dünnyögte.
– Nem tudok a többi férfi nevében nyilatkozni, de én nekem nagyon
is tetszik – felelte reszelős hangon.
– Ez is?
Megdöbbentette, mikor Shay lehajtotta a fejét, nyelvével
megpöccintette a megkeményedett bimbót, mire Viper fojtottan
felkiáltott. Egész testében átjárta a gyönyör, erekciója megfeszült és
évszázadok óta először komolyan aggódott, hogy egy puszta érintéstől
elélvez.
A lány hajába túrt, bíztatta, hogy folytassa a simogatást.
És meg is tette.
Miközben lehunyta a szemét Shay ujjai perzselő ösvényt jártak be
megfeszült hasán át boxerjének széléig. Válaszképp összerándult,
morgás tört fel a torkából.
– Ó, igen!
– Igen, micsoda? – suttogta Shay, láthatóan perverz örömet lelt
abban, hogy az őrület határára sodorhatja.
Forró csókokkal borította az arcát, közben felemelte a csípőjét, hogy
lehúzhassa a bosszantó ruhadarabot.
– Szándékosan próbálsz gyötörni? – csikorogta, megfogta a lány
kezét és feszülő erekciója felé irányította. – Vagy csak azt akarod, hogy
könyörögjek?
– Kínzás és könyörgés? Mindkettő tetszik – vágott vissza Shay.
Viper halkan felnevetett, a hang azonban megtört nyögésbe fulladt,
mikor Shay ujjai kísérletezőn végigsimítottak lüktető hosszán.
– Szent szar – zihálta, háta ívbe feszült, mialatt Shay felfeldezte
hegyétől a tövéig, majd újra.

137
 Az érintésében semmi tapasztalat nem rejtőzött. Mintha magának
akarná kikísérletezni, mivel tud mély nyögéseket kipréselni belőle, de
még soha nem küzdött ennyire, hogy visszafogja magát és ne kezdjen
eszét vesztve döfködni, hogy a csúcsra juthasson.
Arcát a lány hajába temette, mikor Shay megmarkolta, ügyelt rá,
nehogy megérezze az agyarait. Nem akarta emlékeztetni rá, hogy
egyike a rettegett vámpíroknak.
Most nem.
Most semmi nem teheti tönkre a pillanatot.
Semmi, csak a hirtelen kopogás a súlyos faajtón.
– Shay! – Levet éles, bosszantó, teljesen nem kívánatos hangja
szelte át a levegőt. – Egész nap az ágyban akarsz heverészni? Éhezem
idekinn.
Viper megdermedt, Shay azonban kipattant az ágyból, mintha
puskából lőtték volna ki. Sietősen reszkető teste köré fonta a köntösét.
A hangulatnak lőttek. Ha pedig a lány feszült arckifejezéséből
következtetni lehet, nem mostanában fogják visszacsalogatni.
Viper frusztráltan vicsorgott, a hátára gördült és öklével a párnára
vágott.
– Meg... fogom... ölni!

138
 Tizenegyedik fejezet
Shay a konyhaasztalnál ült Levettel és éppen az elé rakott almás pite
maradékát igyekezett eltüntetni. Nem mintha éhezett volna. Viper
házvezetőnőjének hála felfedezte, hogy a konyha tele van kajával. A
legtöbből nagy részt el is fogyasztott.
De szokása volt enni, mikor valami aggasztotta. Különösen, ha az a
valami egy ezüsthajú, sötétszemű vámpír, aki egyetlen pillantásával két
lábon járó, tomboló hormonná válzottatta.
Egek, annyira kívánta őt. Érezni akarta, ahogyan megremeg az
érintésétől, hallani, hogy gyönyörében felnyög, hogy belé hatoljon és
csatlakozhasson hozzá a Paradicsomban.
Ami ennél is rosszabb, nem sikerült teljesen meggyőznie magát
arról, hogy ez soha többé nem történik meg.
Vagy hogy nem akarta, hogy megtörténjen.
Szánalmas. Szánalmas, szánalmas, szánalmas.
Bekanalazott egy újabb adag pitét. Hála az égnek, a Shalottoknak
nem kell a súlyuk miatt aggódniuk.
Vele ellenben Viper nem zabáló, járkáló típus volt.
Egyetlen húzással megivott egy üvet vért, fel-alá kezdett járkálni a
házban, ellenőrizte a csapatait, hogy lássa végzik a feladatuk és erősítést
hívott, akik azonnal nekiláttak helyrehozni az alagutakat. Olyan passzos
fekete bársonynadrágban viharzott keresztül a házon, aminek láttán
Shay majdnem belefulladt a pitéjébe, valamint fehér begombolatlan
inget, ami felfedte tökéletes mellkasát. Olyan ínycsiklandó volt,
megérte volna leteríteni és kedvét lelnie benne. Leszámítva a
nyilvánvaló mogorva kifejezést jóképű arcán.

139
 Valójában nagy megkönnyebbülés volt, mikor motyogott valamit az
orra alatt és kiviharzott a hátsó ajtón.
– Fogalmam sincs, miért olyan mogorva az a vámpír – dünnyögte
Levet, miközben átrágta magát a negyedik tál ragun. – Nekem hála nem
vált hamuvá. A gyors gondolkodásoddal segítettél megölni a Lut. Hálát
adva a lábaink előtt kellene hevernie, nem pedig körbe-körbe
masíroznia, minta valaki karót döfött volna a seggébe.
Shay sóhajtva arrébb tolta az üres tepsit. – Én nem erőltetném most,
Levet.
A vízköpő kihallhatott valamit a hangjából, mert felvonta a
szemöldökét. – Cherie, egészen pontosan mit zavartam meg?
Shay arca ostoba módon elpirult. – Azt mondtam, ne erőltesd.
Levet hirtelen felnevetett. – Á, szóval a vámpírok iránti gyűlöleted a
boudoirra nem terjed ki? Jó ízlésed van. A maga rideg, arrogáns módján
lenyűgözően fest.
Shay fenyegető pillantást vetett a barátjára. – Azt mondod, Viper
arrogáns? Nem gondolod, hogy bagoly mondja verébnek, hogy
nagyfejű?
– Bagoly? – Levet tehetetlenül a levegőbe dobta a kezét. – Nem
tudom mi ez a nagyfejű bagoly.
Shay a szemét forgatta. – Felejtsd el, Levet. A forradalom óta
amerikában vagy. Jobb az angolod, mint nekem.
– Angol, bah. Milyen otromba nyelv. Nincs benne semmi romantika,
semmi szépség. Csak borzalmas hangok, amik fájnak az érzékeny
füleimnek.
Shay közömbösnek próbált tűnni, felvonta a szemöldökét. Valahogy
valami módon ez a nevetséges vízköpő fontos része lett az életének.
Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy miatta baja eshet.
– Akkor miért maradsz itt? Miért nem térsz vissza Franciaországba?
Borzongás futott végig az apró, szürke testen. – Úgy érted a
családom ölelő karjaiba? Sacrebleu. Nem élnénk túl egy ilyen
140
találkozást. Utoljára azt hallottam, a fivéreim szívesen tűznék egy
karóra a fejem.
Shay elfintorodott. – Aha, a család gáz. Amennyire megtudtam, a
legtöbb távoli rokonom vérszomjas bérgyilkos, akik gyakran
megtartották trófeaként a meggyilkoltak bőrét.
– Bájos.
Shay meghúzgálta hosszú hajfonatát, még mindig nedves volt a
zuhanytól. – Franciaországon kívül sok más helyre mehetnél még. Azt
hallottam, Olaszország gyönyörű.
Eltelt egy szívdobbanásnyi idő, a vízköpő gyanakodva méregette. –
Meg akarsz tőlem szabadulni?
Shay habozott, higgadt mustrálása közepette igyekezett valami
hihető hazugsággal előállni. Végül felsóhajtott. Picsába. Soha nem
tudott ügyesen hazudni.
– Levet, mindketten tudjuk, hogy nem biztonságos mellettem. Van
odakinn valami, ami holtan akar látni és nem érdekli őket, ki sérül meg
közben.
Levet szárnya dühödten megrebbent. – Azt hiszed gyáva alak
vagyok, aki megfutamodik a veszély elől? Miért nem vágod le
egyszerűen a férfiasságom?
– Sosem hittem, hogy gyáva lennél, de ostobaság veszélybe
sodornod magad, mikor semmi szükség rá.
Levet lehajtotta a fejét, befejezte a raguját. Ezzel az arckifejezését is
elrejtette előle.
– Jelenleg semmi fontosabb dolgom nincs. Igazán maradhatok és
védelmezhetlek, míg semmi jobb nem kelti fel a figyelmem.
A lányt ez nevetséges módon megérintette. Minden mogorvasága
ellenére, a vízköpő törődött vele.
– Levet... – Már éppen azon volt, hogy javasoljon számára valami
biztonságosabb helyet, mikor egy üvöltés szelte át az éjszakát,
félbeszakítva a mondandóját. – Mi a fene volt ez?
141
 Levet leugrott a székéről, az ajtóhoz ment és kinyitotta. – Az
átkozottak üvöltése. Vagy egy nagyon dühös vámpíré. Mintha a
garázsból jönne.
– A garázsból. – Shay lassan talpra állt, gyomrába félelem kúszott. –
Ó.
– Mi az? – kérdezte tőle Levet.
– Akadt némi nehézségem Viper autójával.
– Milyen autóval?
– Egy porschéval, azt hiszem. Mit számít?
Levet az égre nézett. – Szentséges Szűz Mária.
Shay homlokráncolva figyelte, ahogy a vízköpő magához vesz egy
vekni frissen sült kenyeret, majd a pincébe vezető lépcsőhöz indul.
– Hová mész?
– Menedéket keresek a közelgő vihar elől.
Újabb üvöltés, Shay görcsbe ránduló gyomrára szorította a kezét. –
Az imént ígérted meg, hogy maradsz és megvédesz.
Levet felé intett az öklével. – Összetörted egy férfi porschéját.
Magadra maradtál.
– Áruló – kiáltotta a démon visszavonuló alakja után.
Hangja még mindig visszhangzott a konyhában, mikor kivágódott a
hátsó ajtó, egy energiahullám söpört végig a testén, majd Viper lépett a
helyiségbe.
Shay minden szándéka ellenére azon kapta magát, hogy nekihátrált a
pultnak, közben a férfi felé siklott.
– Mit tettél? – Néhány lépésre tőle megállt, mintha maga sem bízna
benne, hogy jó döntés lenne közelebb mennie. Shay megkapaszkodott a
háta mögött a pultban és vonakodva el kellett ismernie, Viper még
dühében is szédítően néz ki. Nehéz volt megállni, hogy ne nyújtsa ki a
kezét és megérinte, csak hogy emlékeztesse magát, valódi és nem
csupán egy nő fantáziájának szüleménye. – Útközben mgé megálltál
egy roncsderbin is?
142
 Higgadtan összeszedte a gondolatait.
Szánalmas. Nagyon szánalmas.
– Nem vagyok hozzászólva a váltóhoz.
– Ezért minden fába és gödörbe belehajtottál, ami szembe jött
veled?
Ajkát keskeny vonallá préselte éles hangjától. Gyönyörű vagy sem,
olykor rendkívül bosszantó tudott lenni.
– Nem annyira rémes.
– Totálkár.
– Elismerem, kapott néhány karcolást és horpadást, de nem
totálkáros.
Éjfélszínű szemei résnyire szűkültek. – A nyelestengely
helyrehozhatatlan, a váltónak lőttek, a...
– Oké, oké, van egy-két probléma – vágott közbe, magában
összerezzent pontosan hány fát és gödröt is találhatott meg út közben. –
Csak egy autó.
– Csak egy autó? – Pislogott, mintha egy ideigen nyelven szólalt
volna meg. – Mintha azt mondanád, hogy egy Picasso csak egy újabb
festmény. Az egy... mestermű volt.
– Te magad parancsoltál rám, hogy fogjak egy autót és menjek el.
– Nem tudtam, hogy azt is ki kell kötnöm, egy darabban kérem
vissza.
Elég volt. Felszegte az állát, csípőre tette a kezét. Ő a világon a
legérzéketlenebb, leghálátlanabb, legrosszabb modorú vámpír.
– Mégis mit vársz tőlem? Kérjem bocsánatot?
Egy pillanatig csak tovább meredt rá dühösen, aztán mintha pocsék
hangulata egy szempillantás alatt elillant volna, veszélyes, bűnös
mosolya lassan kiült az arcára.
– Mmm... Mit várok tőled. – Érzéki kecsességgel indult feléje. –
Igazén érdekes kérdés.

143
 Szíve figyelmeztetően megdobbant. Csak erre volt szüksége és
emlékeztette magát, karnyújtásniyra kell tartania magától a vámpírt.
– Ne merészelj közelebb jönni.
Halk kuncogásától borzongás futott végig a gerincén. – Ugyan,
kicsikém, tudod, hogy nem lenne szabad kihívást intézned felém.
– Ne csináld.
Hát persze, hogy megtette a következő lépést. Elvégre vámpír, nem
igaz?
Shay hagyta, hogy az ösztönök eluralkodjanak felette. Mikor
kinyújtotta a karját, hogy megérintse az arcát megragadta és egyetlen
gyors mozdulattal a földre vetette magát, Viper pillanantnyi döbbenetét
kihasználva őt is lehúzta magával. Erősen elrugaszkodott, a hátára
gördítette a férfit, majd elhelyezkedett lovaglóülésben a mellkasán.
Mindez olyan könnyedén zajlott le, hogy Shay tudta, Viper meg sem
próbált küzdeni ellene. Gyanúja be is igazolódott, mikor dühösen
belenézett perzselő szemébe.
– Most mihez akarsz kezdeni velem? – dünnyögte a férfi halkan,
kezével sokat sejtetőn megragadta Shay csípőjét.
Hála az égnek, hogy a farmer vastag. Fogalma sem volt mit tenne,
ha megint mezítelen bőrét érintené.
Semmit, amit akarnia kellene.
– Ne kísérts!
– Pedig pontosan azt szeretném. – Csinált valamit a mellkasával,
megdörzsölte a lába közét, kisebb gyönyör futott át rajta. –
Megkísértettelek?
A fogát csikorgatta. – Hogy karót döfjek a szívedbe.
– Az előtt vagy az után, hogy sikoltasz a gyönyörtől?
– Nincs időnk erre az ostobaságra – dünnyögte, majd felsikkantott,
mikor Viper egyetlen könnyed mozdulattal felállt és kénytelen volt
átkulcsolni a lábával, ha nem akarta, hogy a fenekére huppanjon.
A férfi átkarolta, lehajtotta a fejét és vad, éhes csókot lopott tőle.
144
 A csóktól Shay megszédült, aztán Viper sóhajtva elhúzódott.
– Sajnos igazad van. – Talpra állította. – Muszáj kieszelnünk egy
tervet.
Shay bár ingatagon állt a lábán, nem esett össze.
Már ez is valami.
– Nekünk? – kérdezte.
– Akár tetszik, akár nem, kicsikém, még mindig hozzám tartozol.
Shay megfeszült, mielőtt még a józan esze figyelmeztethette volna,
hogy szándékosan provokálta a szavaival. El akarta terelni a figyelmét.
A kérdés az, miért.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy magadnál tartasz – mondta. –
Majdnem megöltek. Miért akarnál a közeledben, ha veszélybe kerül
ezzel az életed?
Viper vállat vont. – Kitörhetnék a monotonitásból. Hosszú ideje
nem próbált megölni senki.
Szinte már egészen úgy hangzott, mint Levet ostoba kifogása. Shay
szeme résnyire szűkült.
– Nem hiszek neked. Miért nem töröd össze az amulettet és
szabadulsz meg tőlem?
Viper arca megfeszült. – Mert hozzám tartozol és én gondoskodom
arról, ami az enyém.
Hozzá tartozik? Ugh. – Hát ez nem valami bíztató.
Viper végigsimított ujjával az arcán. – Annak kellene lennie.
Gyorsan elhátrált. Fenébe, tudta jól, hogy nem tud gondolkozni,
mikor megérinti.
– Valami tervről beszéltél? – kérdezte elfogadva, hogy a férfi
továbbra is púp lesz a hátán, akármilyen veszélyes és ostoba is ez.
Férfiak.
– Nyilvánvaló, hogy nem tudunk csak úgy elrejtőzni – dünnyögte a
pultnak dőlve, tökéletesnek és hűvösnek tűnt. – El kell döntenünk,
hogyan tudunk megóvni.
145
 – A Lu azt mondta az átkomban kell keresni a választ – vonta össze
Shay a szemöldökét. – Mit értett ez alatt?
– Halvány gőzöm sincs. Mennyit tudsz az átkodról?
– Semmit.
– Bizonyára tudsz valamit.
Shay vállat vont. – Nagyon fiatal voltam, csak halvány emlékeim
vannak egy sötét barlangról és a vállamban érzett éles fájdalomról.
– A válladban?
Shay nagyon sóhajtott, aztán megragadta a kényelmes pulóver
nyakát, amit még a szekrényében talált. Megfordult és megmutatta a
jelet, amit a lapockájába égettek.
Felkészült rá, hogy hűvös ujjaival végigsimítja majd a tökéletes kört,
ami körbevette a különös formájú, bonyolult szimbólumokat. Az évek
során vagy ezerszer tanulmányozta már a jelet. Tudta, hogy a fejük
feletti fény hatására halványan ragyog, különös módon áttetsző hatású.
Mintha egy leheletnyire lebegne a bőre felett, nem is a testének a része
volna.
Viper ujjai finoman végigsimítottak a bőrén, mintha lenyűgözte
volna a különös jel.
– Egyedül voltál ott a barlangban?
Shay megborzongott. Nem igazán emlékezett a barlangra. Csak
képek és részletek villantak be előtte álmában, utána mindig felébreszti
a pánik.
– Nem, de túl sötét volt, nem láthattam volna senkit.
– A szimbólum ismerős – dünnyögte.
Shay döbbenettől elkerekedett szemekkel fordult felé. – Felismered
őket?
Viper vállat vont, arckifejezése tűnődő. – Nem tudom elolvasni őket,
de boszorkány rúnák.
– Láttam boszorkány rúnákat. Edra kovenje nem használt ehhez
hasonlót.
146
 – Edra nem elementál boszorkány volt. Az erejéhez véráldozatot
használt, nem a földet.
Shay megrázta a fejét. Semmi értelme nem volt a szavainak. – Miért
átkozna meg egy boszorkány?
– Ez a kérdés, nem igaz? Először is, azt hiszem keresnünk kellene
valakit, aki pontosan el tudja mondani, mi szerepel ebben az átokban.
Akkor megtudhatnánk, ki csinálta.
– Boszorkányok. – Átkarolta a derekát. – A fenébe.
– Bár én magam sem vagyok a boszorkányok nagy rajongója azt
tudom, hogy nem mindegyikük olyan, mint Edra – jegyezte meg
kényszeredetten.
Shay elfintorodott. Elig időt töltött a vén banyákkal ahhoz, hogy
kissé előítéletes legyen. Vadállatként bántak vele, amit láncra kell verni
és megbüntetni kényük-kedvük szerint.
Amennyire őt illeti, az egyetlen dolog, ami a boszorkányoknál is
rosszabb, a vámpírok.
– Szerinted fel kellene keresnünk egy kovent? – kérdezte vonakodva.
– Először szeretnék beszélni egy ismerősömmel. Lehetséges, hogy
meg tudja adni nekem a szükséges válaszokat.
– Te beszélsz vele? – Shay szeme résnyire szűkült. – Míg én valami
lyukban bujdosom? Mondtam már, hogy nem bánhatsz úgy velem, mint
valami tehetetlen idiótával.
Viper ajka megrándult, nem tudta elrejteni teljesen, mennyire
szórakoztatónak találja a helyzetet. – Igen. Igen, te harcos vagy.
Hamarosan felfedezi, milyen veszélyes harcos.
Egy szúrás a szembe, egy ököl az orrába és egy térd a lágyékába.
Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
– Te csak ne kezelj le! – sziszegte.
Mintha Viper megérezte volna, hogy fájdalmas ütés felé közelít
finoman előre nyúlt, megfogta a vállát, arca komollyá vált.

147
 – Shay, jelenleg fogalmunk sincs, ki van a nyomodban, vagy kit
hívtak erősítésnek. Nem foglak elvinni egy kovenhez, ahol
mindkettőnket csapdába ejthetnek egy igézettel. Most nem arról van szó,
hogy megfutamodsz a csata elől, hanem hogy előnyt kovácsoljunk.
Bosszantó módon logikusnak hangzott.
Shay nem akart logikus lenni. Be akart oda vágtatni és megtudni az
igazat. Remélhetőleg erőszakkal. Nem akart elrejtőzni és várni arra,
hogy valaki más majd megoldja helyette a gondjait.
Juj.
– És ha csapdába esel? – kérdezte.
– Akkor jöhetsz és megmenthetsz – ígérte lassú mosollyal.
– Annyira biztos vagy benne, hogy megtenném?
– Ha megölnek, akkor kénytelen leszel visszatérni Evorhoz és ahhoz,
aki fogva tartja.
Shay leplezte a testét átfutó jeges borzongást. – A Lu azt mondta
Evor él és virul.
– Él és virul, de meddig? – kérdezte.
Ezúttal Shay nem tudta elrejteni a rémületét. – Ne!
Viper figyelmeztetés nélül átkarolta és szorosan a mellkasához húzta.
Tiltakoznia kellett volna, de olyan átkozottul jó érzés volt, hogy valaki
átkarolja.
Még ha az a valaki Viper is.
– Shay... Meg foglak védeni – suttogta a fülébe. – Ezt megígérem.
Shay hátrahúzódott, mondani akart valamit.
De azonnal elfeledkezett róla, mikor Viper lehajolt és megcsókolta,
teljesen elolvadt tőle.

A Chicago északi részének elegáns környékén álló ház a feltűnő

fogyasztás megtestesítője volt. Elég nagy, hogy egy kisebb sereg
elférjen benne, a pincétől a padlásik dugig volt ritka műtárgyakkal és
felbecsülhetetlen kincsekkel.
148
 Shay mégis meglepetten fedezte fel, hogy a visszhangzó pompa és
imádnivaló műremekek ellenére van benne valami otthonos.
Nos, talán nem is olyan meglepő, gondolta, és a mellette lépdelő
nőre pillantott. Volt valami nagyon evilági és megnyugtató Abby-ben.
Nem csak a hétköznapi farmer, a póló és készséges mosolya miatt.
Valami természetes nyugalom áradt belőle, amitől még Shay idegei is
ellazultak. Nem éppen erre számított, mikor megtudta, hogy ő a Főnix,
a démonok állandó gyengepontja.
Abby hála az égnek nem vette észre Shay lenyűgözöttségét,
kinyitotta a könyvtár ajtajá és intett, hogy lépjen be.
– Itt bizonyára találsz valamit, ami megkísért – dünnyögte.
Shay átlépve a küszöböt döbbenten megtorpant. Mikor Abby
megkérdezte, mivel szereti múlatni az időt közömbösen megjegyezte,
hogy imádja a könyveket. Természetesen, Abby azonnal talpra ugrott és
elvezette őt a könyvtárba. Különösen izgatottnak tűnt, amiért örömet
okozhat egy vendégnek. Különösen, ha figyelembe vesszük, Viper
milyen erőszakosan hagyta ott a küszöbön, mint valami szemetet.
– Egek, gyönyörű – lehelte.
És az is volt.
A mennyezet vagy három emelt magasra nyúlhatott, egy óriási
csillár lógott róla, mely tompa fényárba vonta a több száz bőrkötéses
könyvet. Minden emeleten volt egy kis rész, amin közlekedhettek a
végtelen polcok körül, és a főteremben állt egy súlyos mogyorófa asztal,
mely illet a kandalló mellé állított karosszékekhez.
Abby felkuncogott ámulata láttán.
– Higyj nekem, ha Dante szabad kezet kapott volna, az egész házat
ellepnék a könyvek. Csak erős akarattal tudom legtöbbjüket ebben a
szobában tartani.
Shay körbe-körbe járva élvezte az ősöreg bőrkötés szagát. Ó.
Mintha a Mennyországban lenne.
– Bizonyára sokáig gyűjtögette őket – dünnyögte.
149
 – Vagy négyszáz éven át – lépett Abby az egyik polchoz, majd
kinyitotta az aprócska szekrényt a tetején. – Ha jobban szeretnél egy
magazint, itt találod őket.
Shay ösztönösen ellépett kísérőjétől. Mintha ütésre számított volna.
Éveket töltött rabszolgaként. Nem tudta, hogy a pokolba kell vendégnek
lenni.
– Köszönöm.
Abby kihúzta magát, kíváncsi pillantást vetett rá. – Félsz tőlem,
mert én vagyok a Főnix? Ígérem, nem foglak bántani.
Shay összefűzte a kezét, zavarba hozta, hogy ilyen nyilvánvaló a
nyugtalansága.
– Én... Vipernek nem lett volna szabad rátok kényszeríteni engem.
– Rám kényszeríteni téged? – Abby előre lépett, megfogta Shay
kezét. Bőre melegebb volt egy átlagos emberénél, mintha a benne
nyugvó lélek finom aurája körbelengte volna. Csak ennyi árulkodott
róla, hogy Abby nem egyszerű ember, hacsak nem számítjuk
döbbenetesen kék szemét, mely a Főnix igazi jele. Abby mosolyogva
megszorította a kezét. – Viper bizonyára említette, hogy én magam
küldtem oda Dantét és hagytam meg neki, hívjon meg hozzánk.
Vágytam rá, hogy eljöjj.
Shay zavartan lesütötte a szemét. – Miért?
Hála az égnek, Abby úgy tűnt, megérti. – Akármennyire is imádom
Dantét, hiányzik egy másik nő társasága.
– Bizonyára vannak barátaid.
Abby kis sóhajt hallatott. – Nem, nem igazán.
Shay azonnal felemelte a fejét, rájött, mennyire meggondolatlanok
voltak a szavai.
– Ó. Sajnálom. Nem gondoltam arra, hogy te vagy a Chalice...
– Nem az a gond, bár az sem segít, hogy sokan istennőnek tartanak
– jegyezte meg Abby kényszeredetten. – Ha teljesen őszinte akarok
lenni, sosem voltak igazi barátaim.
150
 – Minden embernek vannak barátai.
– Nem mindenkinek – húzta el a száját Abby, mintha rossz emlékek
törtek volna fel benne. Aztán újra mosolyt erőltetett magára. – Szóval
ne halljam meg még egyszer ezt az ostobaságot, hogy rám
kényszerítettek. Örülök, hogy itt vagy.
Kedvessége eloszlatta Shay maradék nyugtalanságát is. Egyszerűen
lehetetlen, hogy valaki félénk vagy esetlen legyen emellett a nő mellett.
– Köszönöm – mondta őszinte, széles mosollyal.
Abby meglepetten pislogott, hátrált egy lépést és nyilvánvaló,
különös szórakozottsággal szemlélte.
– Jó ég, nem csoda, hogy Viper úgy fest, mint akibe villám csapott –
lehelte.
– Mi az?
– Csodálatos vagy, de ezt már bizonyára tudod.
Shay pislogott. – Nevetséges, amit mondasz.
– Néztél már tükörbe? Ha nem lenne párom, most pokolian
féltékeny lennék.
Shay idegesen megrázta a fejét, azon töprengett, Abby vajon ugratja
vagy egyszerűen kedves akar-e lenni.
– Félig démon vagyok.
– Viper és Dante pedig démonok. Azt akarod mondani, hogy nem
gyönyörűek?
Nos, a pokolba. Ez egy trükkös kérdés.
Egy nőnek őrültnek kell lennie ahhoz, hogy azt higgye, a két vámpír
nem ínycsiklandó finomság, ráadásul Abby hozzá is ment az egyikhez.
Shaynek sosem voltam barátai, de azt tudta, hogy gorombaság volna
arra utalni, tökéletlen a társa.
– Dante nagyon jóképű – vallotta meg.
Abby felvonta a szemöldökét. – Na és Viper?
– Csak púp a hátamon.
– Néha – tette hozzá készségesen Abby. Oldalra billentette a fejét.
151
 – Tudod, elsőzör dühös voltam, amikor meghallottam, hogy
megvásárolt attól a borzalmas rabszolgakereskedőtől. Nem hittem el,
hogy képes ilyet tenni azok után, hogy megmentetted az életét.
Hát, kibaszottul köszönöm, Istenem.
Legalább valaki megértette a haragját.
– Higyj nekem, én sem.
– De most el kell ismernem azon kezdtem töprengeni, hogy a
cselekedét igazából önzés vezérelte.
– Hát egészen biztosan nem csupa szívjóságból tette – mutatott rá
kényszeredetten Shay.
– Lehet, hogy nem egészen. Elvégre vámpír – kuncogott Abby. – De
azt hiszem eléggé lenyűgözted ahhoz, hogy kényszert érezzen a
felkutatásodra.
Shay tudattalan is megborzongott. Egyetértett abban, hogy
lenyűgözte Vipert. Csak nem úgy, ahogy egy nő le akar nyűgözni egy
férfit.
– Én vagyok az utolsó Shalott. A vámpírok az idők kezdete óta
vadásznak ránk.
– Talán igaz, de nem úgy tűnik nekem, mintha durván bánnának
veled.
Shay hazudhatott és rámutathatott volna, hogy démonként gyorsan
gyógyult, de az nagyon tisztességtelen lett volna.
Viper gyengéden bánt vele, ami nyugtalanította és váratlanul érte.
Még ha nem is bízik benne, hogy nem fog hirtelen a rettegett szörnnyé
változni, semmi oka panaszra.
– Tett nekem... bizonyos ígéreteket – ismerte be.
– Á.
Hogy mit jelentett ez az á azt Shay sosem tudta meg, mert
kivágódott a könyvtár ajtaja és egy magas, hollófekete hajú vámpír
lépett be rajta.

152
 – Sajnálom, hogy félbe szakítalak, szerelmem, de Viper visszatért –
dünnyögte Dante bocsánatkérő mosollyal.
Shay megfeszült, gyomra rettegve szorult össze. Csak akkor
térthetett vissza ilyen gyorsan, ha semmi használható információt nem
tudott előásni.
– Máris?
Dante a feleségére pillantott. – Magával hozott egy boszorkányt.
Most Abby feszült meg. – Boszorkányt hozott ebbe a házba?
Dante tehetetlenül emelte fel a kezét. – Esküszik rá azért van itt,
hogy segítsen Shay-nek leleplezni az átkát övező titkot.
Eltelt egy feszült pillanat, Abby kutatón figyelte Shayt.
– Szeretnél találkozni vele?
Shay megnyalta kiszáradt ajkát. Bárkinél jobban megértette, miért
nem rajong Abby a boszorkányokért. Semmi sem hozza össze jobban az
embereket, mint a halálközeli élmény.
Mégis bíznia kell benne, hogy Viper tudja, mit csinál.
A fenébe!
– Azt hiszem, muszáj lesz.
Mintha Abby megérezte volna mekkora erőfeszítésbe kerültek neki
a szavak, finoman megszorította a kezét.
– Ne aggódj. Melletted leszünk.

153
 Tizenkettedik fejezet
Styx a mélyebb barlangokban várakozott, mikor Damocles a
sötétséget átszelve a látótóhoz ment.
Mint mindig, Styx most is undorodott a rikító manótól. A csupasz és
a sáros padló ellenére a bolond egy díszes bársonytalárt viselt, melybe
aranyszínű cérnával mintákat szőttek. Még a haját is gondosan
elrendezte, belefonta azokat a nevetséges leveleket, melyek a harangok
nevetséges hangjával töltötték meg a levegőt. De nem csak haszontalan
öltözetétől vagy gúnyos magatartásától csikorgatta a fogát. A démon
csak nyomorúságot és gyászt hagyott maga után.
Ha bölcs lett volna, már a felbukkanásakor elküldi a manót. Hogy
bízhattak meg egy démonban, aki egykor hűséges volt ahhoz a
vámpírhoz, akit a Hollóknak meg kellett ölni?
Sajnos vak volt a veszéllyel szemben, míg már túl késő nem lett.
Most kénytelen lesz a tőle telhető legjobban feltakarítani a mocskot.
Várt, míg a manó már majdnem elérte, aztán hangtalanul elősuhant a
sötétségből és megállt előtte.
– Szóval, ismét elbuktál, manó – mondta ridegen. – Nincs nálunk a
Shalott, ráadásul az a szánalmas troll is kicsúszott a karmaid közül.
A manó megtorpant, meghajolt, majd felvont szemöldökkel
felnézett Styxre.
– Elbukni? Olyan durva szó. Különösen egy olyan szegény
embernek, aki épp most veszítette el a drága kedvencét. – Kezével
végigsimított fekete bársonytalárján. – Nem látod tán, hogy gyászolok?
Styx rávicsorított. Dühös volt, mikor tudomást szerzett róla, hogy
Damocles felébresztette a Lut és rászabadította Chicagóra. Ennyi erővel
gravírozott meghívott és küldhettek volna minden ellenségüknek.
154
 – Csak egy áruló manót látok, aki a saját fészkét építgeti, miközben
mérgezi a mesterét.
Damoclés a mellkasára szorította a kezét, arckifejezése gúnyosan
ártatlan. – Méreg? Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt hiszed, nem tudok azokról a kupákról, amiket minden éjjel
becsempészel a mesterhez?
– Igaz, hogy minden éjjel küldök neki egy ritka főzetet, hogy
enyhítsem a mester fájdalmár – vont vállat a manó. – Inkább néznéd,
ahogy szenved vagy teljesen elenyész?
– Az átkozott főzeteid juttatták ilyen mélyre.
Megvillant valami a sápadt, zöld szemekben. Valami sötét és
veszélyes. Styx ösztönösen a talárja alá nyúlt, megérintette tőrének
markolatát.
– Gonosz vádak? Van bizonyítékod?
– Tudom, hogy a mester állapota sokat javult, miután... – Styx rájött,
vonakodik folytatni.
– Miután elfogtad a Shalott apját és felkínáltad áldozatként? –
fejezte be Damocles mosolyogva, amitől Styxnek nehezére esett
megőrizni a jeges nyugalmat.
A szentekre, gyűlölte, ha emlékeztetik arra a szükséges rosszra. Még
ennyi év után is képes hatni a lelkiismeretére.
Különös, tekintetbe véve, hogy mennyi vért ontott már ki.
– Igen – csikorogta.
– Azt hallottam, három Holló is odaveszett, mire sikerült kiütnöd és
ide rángatnod.
Szinte eluralkodott rajta a késztetés, hogy fogát a manó karcsú
torkába mélyessze és szárazra szívja. Csak mestere parancsa tartotta
vissza attól, hogy megszabaduljon az idegesítő kis patkánytól.
– Nem számít, a Shalott vére megtisztította a betegségtől, míg meg
nem érkeztél te a... főzeteiddel – vádolta, kezét még mindig a tőrén
nyugtatta.
155
 A manó hátra dobta szőke haját. – Csak azt tettem, amit a mesterem
parancsolt. Megkérdőjelezed a döntését?
– Le kellett volna vágnom a fejed, mikor megjelentél.
– Á, a mester hibáit a szolgára kennéd? Hát ez szerinted az
igazságszolgáltatás, Mr. Mindenkinél Jobb Vagyok?
Styx mély hangon felszisszent. – Ha valóban létezne
igazságszolgáltatás, meghaltál volna a korábbi mestereddel együtt.
– Ahogy te tetted volna?
– Ha szükséges.
Damocles csak mosolygott. – Meglátjuk.
– Elég! – Styx átkozta, mikor rájött, hogy ilyen egyszerűen hagyta
magát provokálni. Az már a múlt. Csak a jövő számít. – Nem azért
jöttem, hogy üres fecsegést folytassak a magad fajtával. Meggyőztem a
mestert hagyja, hadd hozzam el én a Shalottot. Amint elárulod nekem,
hol van a démon, a te... szolgálataidra többé nincs szükség.
Ahogy azt várta, Damocles közömbös maradt a fenyegetés ellenére.
Könnyed mozdulatokkal megkerülte Styxt és a látótóhoz lépett.
– Meg kell mondjam meglepett, hogy magad vállalsz egy ilyen
feladatot – nyújtotta el a manó a szavakat.
Styx vadul meredt a manóra. – Miért?
– Bizonyára elmondta a mesterünk, kinél van a Shalott?
– Ha mondanivalód van, manó, akkor mondd.
– Különösnek tűnik, hogy annyit szónokolsz a vámpírvér
megkíméléséről, aztán most ilyen lelkesen ontanád ki. – Damocles
legyintett karcsú kezével a tó felett, közelebb intette Styx-t. – Jöjj!
Rideg rettegés futott végig Styx gerincén, ahogy odalépett és
belenézett a sötét vízbe.
Először csak a Shalott finom, bronzszínű arcát látta. Olyan
kísértetiesen hasonlított az apjára. Gyorsan megacélozta magát a sorsa
felett érzett bűntudat ellen. Csak az ő vére áll a béke és a káosz között.

156
 A víz megmozdult, figyelme a lány mellett álló férfira tévedt. A
rettegés az egész testét elemésztette, mikor megpillantotta az ismerős
ezüst hajat és az arrogáns vonásokat.
– Viper – csikorogta megdöbbenve.
– A barátod?
– Hol vannak?
Damocles gúnyos mosollyal intett egyet, mire a kép visszahúzódott
és az eléjük táruló elegáns rezidenciát Styx azonnal felismerte.
Minden vámpír ismerte Dante és Abby címét.
Egyetlen démon sem szeretett volna véletlenül belebotlani az
istennőbe.
– Meg kell mondani, a Shalott tudja, hogyan válogassa meg a társait
– vetett rá egy éles pillantást a manó. – Két vámpír, egy satnya vízköpő
és a Főnix.
Styx azonnal kihúzta magát. – Mi a helyzet Evorral, a trollal?
– Attól tartok, soványka próbálkozásaim a tartózkodási helyének
felkutatására hiábavalónak bizonyultak. – Damocles halkan kuncogott.
– Lehet, hogy a közmondáshoz híven köddé vált.
– Ezt szórakoztatónak találod?
– Finoman irónikusnak.
Styx szeme résnyire szűkült. – Csak aztán nehogy megfulladj az
iróniában.
– Ó, minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni.
Styxnek elege lett. Tudta, hol van a Shalott. Nincs már többé
szüksége az idegesítő manóra.
– Csomagolj össze, míg odavagyok, Damocles. Visszatértemkor
látni szeretném, hogy elhagyod ezt a házat.
– Ahogy kívánod.
Styx nem is törődött a feltűnő meghajlással, sarkon fordult és
elhagyta a kamrát. Damocles hamarosan elhagyja a házat, vagy saját
kezűleg végez vele. Akárhogy is, többé nem tudja terjeszteni a mérgét.
157
 Most semmi más nem számított, csak a Viperrel való találkozás,
valahogy meg kell győznie róla, hogy mondjon le a rabszolgájáról.
Damocles várt, míg megbizonyosodhatott róla, hogy a vámpír
távozott, akkor halkan felnevetett és a tó mögötti sötétségbe húzódott.
Egyetlen intésére a kő elmozdult, felfedve a mögötte húzódó rejtett
nyílást.
Besurrant rajta, óvatosan végigment a szűk lépcsőn, melyet a földbe
vájtak. Orrát ráncolta a levegőt betöltő bűz miatt. A mosdatlan test és
ürülék szaga.
Mindig mocskos dolog foglyokat tartani.
De kifizetődő.
A lépcső alján megtorpant és a kövérkés trollt figyelte, aki
összegömbölyödött a sarokban, gombszerű, vörös szemében gyűlölet
csillogott.
– Nos, Evor úgy látom, hogy a bebörtönzés nem csökkentette az
étvágyad – dünnyögte Damocles a földre hajított számtalan,
lecsupaszított csontra pillantva.
A koszos troll megrázta a súlyos láncokat, melyek a falhoz kötötték.
– Mi a fenét lehetne csinálni ebben a mocsokban?
Damocles halkan felnevetett. – Hát így kell beszélni az imádnivaló
szobádról?
– Húzz el innen!
– Cöcc, cöcc. Micsoda beszéd ez.
A vörös szemek alattomosan résnyire szűkültek. – Mit akarsz tőlem?
Pénzt? Rabszolgákat?
– Semmi ilyen értékeset. – Damocles megpaskolta szőke fürtjeit. –
Csak az életed kívánom tőled, drága Evor.

158
 Tizenharmadik fejezet
Viper meg sem próbálta leplezni türelmetlenségét. Az előcsarnok
egyik végétől a másikig járkált, pillantását az elegáns márványlépcsőre
szegezte.
Nem mintha Shay biztonságáért aggódott volna. Az ördögbe is,
kevés biztonságosabb hely volt, mint a Főnix otthona. Melyik démon
merne szembeszállni egy istennővel?
Nem, türelme sokkal személyesebb okokból fakadt.
Alig egy óra volt csupán, máris nyugtalannak érezte magát, amiért
nem volt mellette. Hogy nem nyújthatja ki a kezét és érintheti meg.
Rossz jel. Nagyon rossz jel egy vámpírnak, aki soha egyetlen nőre
sem gondolt kétszer, hacsak nem állt klánja védelme alatt.
Sajnos úgy tűnt, hiába figyelmezteti halott szívét, hogy ezúttal olyan
mély vízbe keveredett, ahol azelőtt még sosem járt.
Kétségtelenül rossz jel.
Éles hallása révén már azelőtt meghallotta a lépteket, hogy Dante,
Abby és végül Shay felbukkantak volna. Előre lendült, hagyta, hogy a
többiek elhaladjanak mellette, de amint Shay elérte a legalsó
lépcsőfokot felkapta és mély csókot nyomott meglepett ajkára.
Shay elhúzódott, tágra nyílt szemekkel nézett rá. – Viper.
Nem törődött fészkelődésével, szorosan a mellkasához húzta. – Mi
az?
– Nem vagyunk éppenséggel egyedül – sziszegte.
A férfi az arcához dörgölőzött, élvezte az érzékeit elárasztó illatos
hőt.
– Azt is el lehet intézni, ha szeretnéd – suttogta a fülébe.

159
 – Nem – dünnyögte haragosan a lány, de Viper figyelmét nem
kerülte el, hogy mellbimbója megkeményedett.
Elég nehéz lenne eltéveszteni.
Jó. Nagyon jó.
– Biztos vagy benne? – Szorosabban ölelte. – Megmutathatnám
mennyire hiányoztál.
– Alig egy órát voltál távol.
– Mit mondhatnék? Megbűvöltél.
Shay lopva átpillantott a válla felett kipirult arccal.
– Ha már a bűvöletnél tartunk, azt hiszem a barátod elhanygolva érzi
magát.
Viper vonakodva leeresztette Shayt a földre és hanyagul megvonta a
vállát.
– Natasha sosem volt a szeretőm.
– Az akar lenni?
Viper elmosolyodott a lány hangneme hallatán. – Jelezte, hogy nem
lenne ellenére, ha az ágyamba bújhatna. Féltékeny vagy?
– Azt élveznéd, mi? – Shay összefonta karját a mellkasa előtt, szeme
villámokat szórt. – Ha két nő küzdene érted.
– Sosem tetszettek a dühös nők, de nagyon is kedvemre volna a
gondolat, hogy féltékeny vagy, amiért egy másik nő a szeretőm kíván
lenni.
A lány beleharapott az alsó ajkába, mintha most jött volna rá, hogy
többet árult el a kelleténél.
– Miért van itt?
Viper pillantása egy pillanatra az ajtó felé vándorolt. A fiatal
boszorkány egész csinos volt hosszú, fekete hajával és sápadt bőrével,
de a nyomába se érhetett Shay döbbenetes szépségének. Aminek mintha
Natasha is pontosan tudatában lett volna, mert hosszúkás arcára durcás
arckifejezés fagyott.

160
 – Azt ígérte tud olyan varázslatot, amivel megtalálhatjuk azt, aki rád
tette a jelet.
– Csak tréfálsz, ugye?
Viper kissé megvonta a vállát. – Megér egy próbát. Jöjj. Azt hiszem,
Natashának kellene elmagyarázni.
A vonakodó lányt odavezette a várakozó boszorkányhoz, és
elrejtette a mosolyát, mikor mindkét nő egyforma útálattal mérte végig
a másikat.
– Hadd lássam a jelet – szólt Natasha.
A mindig makacs Shalott résnyire szűkült szemekkel, gyanakodva
méregette. – Miért?
– Shay.
Viper megérintette a karját, mire a lány felsóhajtott.
– Jó. – Megfordult, majd pulóvere gallérját lehúzva megmutatta a
nőnek. – Tessék.
A boszorkány árnyalatnyi gyerekes bosszúsága azonnal
szertefoszlott, helyét egy szakember koncentrálása váltotta fel. Natasha
kezét a jel fölé tartva halkan dünnyögött valamit.
Hosszú percek teltek el, aztán a boszorkány hirtelen megremegett és
visszarántotta a kezét.
– Erős igézet, de nem gonosz. Sokkal inkább egy kötés, semmint
egy átok.
– Megtörhető?
– Anélkül nem, akinél az átok van. Együtt kell lenniük ahhoz, hogy
megtörhető legyen.
Viper a homlokát ráncolta. – Legalább abban tudsz segíteni, hogy
megtaláljuk azt, aki feltette?
Natasha egy hosszú pillanatig gondolkodott, majd vállat vont. –
Tudok egy igézetet, ami legalább nyomra vezet a boszorkányhoz.
Legalábbis, míg nem sikerül lefednie azt egy védővarázslattal.

161
 Shay lassan megfordult, arckifejezése óvatos. – Miféle nyomról
beszélsz?
– Játszottál már hideg-meleget? – kérdezte Natasha.
– Nem.
– Ha elmondom a varázsigét a jel egyre melegebb lesz, minél
közelebb juttok a boszorkányhoz, aki megjelölt és egyre hidegebb, ha
távolodtok tőle.
Shay megnyalta az ajkát. – Meddig tart majd?
– Egy napig, talán kettőig.
Viper megnyugtatóan a vállára helyezte a kezét. – Megkockáztatod?
Shay felpillantott rá, tekintete furcsán sebezhetőnek tűnt a
félhomályban. – Nincs igazán választásunk, ugye?
Hazudni akart. Biztosítani akarta afelől, hogy elviszi őt messzire és
sosem kell aggódnia semmi miatt. De mindketten tudták, hogy míg az
átok Evorhoz köti sosem lesznek biztonságban. Nem számít, milyen
gyorsan vagy milyen messzire futnak.
Lassan megrázta a fejét. – Nem igazán.
A lány nagyot sóhajtott. – Akkor csináljuk.
Viper a várakozó boszorkányhoz fordult. – Mi kell?
Natasha szája lassú mosolyra húzódott. – Elhoztam a szükséges
dolgokat.
Természetesen, nem egy egyszerű varázslatról volt szó. Natasha
közölte, hogy éreznie kell a házat, mielőtt eldöntötte, hogy a konyhának
van a legjobb aurája a bűbáj elvégzéséhez. Csak akkor ültette le Shayt
egy székbe és húzott elő egy fekete gyertyát a táskájából. Lassan, az óra
járásával ellentétes irányban tett egy kört, aztán még lassabban elindult
hátrafelé. Újra és újra megtette ezt a mozdulatsort, időről időre
megtorpant és ellenőrizte az erősségét, végül elégedetten bólintott.
Gyors hatékonysággal átnyújtotta a gyertyát a vonakodó Shaynek, aztán
meggyújtotta a kanócot. Ez után halkan kántálni kezdett égbe emelet
karokkal.
162
 Viper nyugtalanul járkált fel-alá a konyha szélén, gyűlölte a
tehetetlenség érzését, hogy Shayt át kellett adnia a nőnek.
Egy vámpír sem érzi magát biztonságban a mágia közelében.
Hogy küzdhetnél valami ellen, amit nem látsz és nem érinthetsz?
A zsebébe nyúlva a boszorkány előhúzott egy fehér tollat, amit a
gyertya lángjába tartott. Kellemetlen szag töltötte be a konyhát, Natasha
elmondta a varázslat utolsó részletét is, aztán Shay hirtelen előre
görnyedt a székében.
Viper előre lépett, aztán halkan káromkodott, mert a bezárt kör kívül
rekesztette.
– Shay, jól vagy?
A lány a fejét rázva felegyenesedett, az égő gyertyát visszaadta
Natashának.
– Jól vagyok, csak kicsit szédülök.
– Mit tettél vele? – kérdezte a boszorkánytól, tekintete szörnyű
megtorlásról árulkodott arra az esetre, ha ártott Shaynek.
– Ne aggódj, elmúlik – dünnyögte a nő. Eltette a gyertyát és letérdelt
Shay mellé. – Érzed a jeled?
Shay nagy levegőt vett. – Ez… bizsereg.
Natasha győzelemittas mosollyal felállt. – Működött az igézet. Most
használhatod iránytűként.
Viper leküzdötte félelmét és kissé meghajolt. – Szép munkát
végeztél. Köszönöm.
A boszorkány mosolya flörtölésbe váltott, éhes tekintete végigsiklott
a testén. – Mindig készségesen segítek… neked.
Shay összeszedte magát eléggé ahhoz, hogy parázsló, dühös
pillantását rá szegezze. Viper bölcsen elrejtette a mosolyát.
– Hazaviszlek – dünnyögte Natashának.
Shay egy szívdobbanásnyi idő alatt talpon volt, arckifejezése
eltökéltséget sugallt. – Azt hiszem jobb, ha én is veletek tartok. El is
kezdhetjük felkutatni a boszorkányt, aki ezt tette velem.
163
 – Ahogy kívánod – mormogta Viper.
Natasha tiltakozásra nyitotta a száját, ám elhallgatott, mikor Dante
belépett a szobába és ravasz mosolyt villantott Viperre.
– Majd én hazakísérem, Viper. Csupán néhány órátok van rá, hogy
előkerítsétek a boszit.
Viper megkönnyebbült pillantást vetett a barátjára. Akármennyire is
élvezte a látványt, hogy Shay forr a féltékenységtől sokkal jobban
szeretett volna rájönni, ki felelős az átokért. Amint megszabadultak a
fenyegetéstől minden idejét arra szánhatja, hogy kiélvezze a Shalottot.
– Köszönöm.
Abby figyelmeztetés nélkül bukkant fel a párja mellett, homlokát
ráncolva nézett Viperre. – Hajnal előtt visszatértek?
– Igazán kedves ajánlat – dünnyögte. – De nem akarunk veszélybe
sodorni.
Az istennő rámosolygott az elmúlt hetekben szerzett
magabiztosságával. – Kevés démon merne belépni ebbe a házba. Meg
van az előnye annak, ha a Főnix hordozója vagy.
Ezzel nehezen lehetett vitába szállni. Pokolba, volt, mikor még
Viper hátán is a hideg futkosott a nőtől.
– De…
– Ragaszkodom hozzá.
Dante hirtelen felkuncogott, kezét figyelmeztetőn feltartotta. – Ne is
próbálj vitába szállni vele, öreg barátom. Biztosíthatlak, hogy csak a
levegőt pazarolod.
Viper rámosolygott. – Köszönöm.
– Tartozunk neked – felelte egyszerűen Abby, és megfogta párja
kezét. – Mindkettőtöknek.

Shay szórakozottan dörzsölte a vállát, ahogy átszelték Chicago déli

részét, a Maxwell utcán haladtak olyan környékek felé, melyek élesen

164
különböztek azoktól az elegáns kúriáktól, amiket maguk mögött
hagytak.
Átkozott boszorkány, káromkodott magában, mert vállán újra
átfutott a forróság.
Iránytűként használhatod.
Natashának könnyű ezt mondani. Nem az ő válla égett, mintha
valaki izzó vasat nyomott volna hozzá.
– Itt fordulj le – utasította Vipert és megszorította a térdét, miközben
a férfi szinte lépésnyire lassította a fekete Jaguárt.
– Érzel valamit? – kérdezte.
– A vállam egészen biztosan. – Shay kipillantott az ablakon és az
elsuhanó boltokat tanulmányozta. Elhagyatott épületek, italboltok és
pornóüzletek lehangoló kombinációi voltak, Shay már a látványuktól is
megkívánt egy zuhanyt. Meg jó sok szappant. Összerezzent a vállába
nyilalló éles fájdalomtól, meglepetten fagyott meg. – Állj!
Viper megállt egy omladozó téglaépület előtt és meglepetten nézett
a lányra. – Itt?
– Igen.
– Biztos vagy benne?
Shay kimászott az elegáns kocsiból, átkarolta a derekát és várta,
hogy Viper is csatlakozzon hozzá a sötét utcán.
– Ismerem ezt a helyet. A sarkon túl laktunk.
– Úgy fest, mint egy régi bolt.
Shay kutatott homályos emlékei között. Olyan régen volt már. A
környék pedig nagyon sokat változott. Mégis biztos volt benne, hogy
nem téved.
– Igen, egy könyvesbolt. Apámmal ide jártunk. – Elfintorodott,
megborzongott. – A fenébe, ég a vállam!
– Azt hiszem, be kellene mennünk szétnézni. – Viper megfordult,
megfogta a lány kezét és az ajkához emelte. – Shay…
– Mi az?
165
 – Ígérd meg, hogy nem csinálsz ostobaságot.
Shay kirántotta a kezét az övéből. Miért… Seggfej! Mintha ő lett
volna az, aki hátramaradt és egyetlen karddal próbált szembeszállni a
Luval. Nem is ő toporzékolt és fújtatott azért, mert valami nevetséges
kocsinak lett néhány horpadása.
Ostoba, valóban.
– Már megbocsáss?
Viper elhúzta a száját jeges hangja hallatán. – Talán bölcsebben
kellett volna megválasztanom a szavaim.
– Úgy véled?
– Azt akartam mondani, hogy nem szeretném, ha kockázatot
vállalnál. Csak az ördög tudja, mi vár ránk odabenn.
– Érzel valamit?
A férfi a sötét üzlet felé pillantott. – Nem, és ez aggaszt.
Shay nagyot sóhajtott. Igaza van. Akármi is van a nyomában, még
mindig odakinn jár. Vár. A megfelelő alkalomra. Jobban örülne egy
újabb támadásnak, mint ennek a baljós nyugtalanságnak.
– Engem is – értett egyet halkan.
Viper gyengéden a karjába vonta, ajkát a feje búbjára szorította. A
sötét utcáról feléjük sodorta a szél egy drogüzlet tompa hangját, a
kurvák éles rikoltását, de Shay alig vette észre őket. Egy vámpír
karjában van. A bandák, a tolvajok és az erőszakoskodók miatt sem kell
aggódnia.
– Visszatérhetünk Dantéhoz – dünnyögte a fülébe Viper. – Nem kell
bemennünk oda.
Egy pillanatra a lány nekidőlt erős testének. Szentek odafenn az
égben, mennyire csodálatos lenne elrejtőzni Viper mögött és úgy tenni,
mintha a férfi meg tudná védeni! Olyan átkozottul régen volt már, hogy
számíthatott másra is önmagán kívül.
Aztán határozottan elhúzódott.
Nem. Ő nem valami gyenge lény, akinek másokon kell csüngenie.
166
 Fenébe! Ha eljönne az a nap, inkább levetné magát a legközelebbi
hídról.
– De igen, muszáj – szegte fel az állát. – Valamikor kénytelenek
leszünk bemenni. Akkor akár megtehetjük most is.
A férfi egy hosszú pillanatig fürkészte őt, aztán mintha megérezte
volna, hogy kezd visszahúzódni a védőfalai mögé.
Végül keserűen rámosolygott és az üzlet felé indult. Letépte a
vasrácsot, majd látható könnyedséggel benyomta a rázárt ajtót.
Felvágós.
– Csak utánad.
– Azta, igazán hasznos, ha kéznél van egy vámpír – dünnyögte Shay
elhaladva mellette.
Viper figyelmeztetés nélkül megragadta a karját. A füléhez hajolt.
– Kicsikém, bár hagynád, hogy megmutassam mennyire! Egészen új
szinte emelhetném a hasznosságot.
Shay gyomra összeszorult, sietve belépett a sötét üzletbe és felhúzott
orral körbenézett. Keskeny volt, számtalan foszladozó könnyvel és
különös tárgyakkal megrakott polc állt bele, szinte semmit nem lehetett
felismerni a vastag porréteg és pókhálók alatt.
A távolabbi falnál állt egy hosszú pult tele egy rakás eszközzel,
mögötte egy polc kerámia edényekkel, amik furcsán bajlóslatúnak
tűntek a tompa fényben.
De lehet, hogy csak azért, mert megtanult nem bízni az ilyen
tálakban, ismerte be egy kissé megborzongva. Ha boszorkányok kezén
van, ez történhet az emberrel.
– Úgy tűnik, évek óta elhagyatott.
Viper megállt mellette. – Igen.
Megcsóválta a fejét. – Miért vezetne ide a jel?
– Nem vagyok benne biztos – ráncolta a férfi a homlokát. – Talán
körbe kellene néznünk. Lehet itt valami, ami segíthet.

167
 Shay elfojtott egy sóhajt. Nem vágyott rá, hogy feltúrja a borús
üzletet. Nem csak azért, mert koszos, hanem mert libabőrös lett tőle.
Emlékeket őriz a hely. Az apjáról, mikor még élt. Emlékeket, amiket
nem szeretne háborgatni a hely pusztulásával és penészével egyetemben.
Sajnos, Vipernek igaza van. A vállát égető fájdalom egyenesen ide
vezette. Bizonyára kell itt lennie valaminek.
Most már csak azt lenne jó tudni, mi lehet az.
A polcokhoz lépve végigsimított az elhanyagolt könyvek gerincén.
Csak a szokásos, klasszikus gyerekmesék meg némi filozófiai
témájú kötet. Egy átkokkal teli könyvet em látott. A szomszédos polcok
kivehetetlen alakjaihoz lépett. Kinyúlt az egyik kristálygömbnek tűnő
valami felé, csakhogy egy elfojtott sikollyal hátra ugorjon.
Viper villámgyorsan mellette termett, aggódva fogta meg a vállát.
– Mi az? Mi történt?
Shay nagyot nyelt, igyekezett leküzdeni undorodó borzongását. –
Egy pók.
Eltelt egy szívdobbanásnyi idő. – Egy pók?
– Ne gúnyolódj, gyűlölöm a pókokat. Olyan ijesztőek.
Telt ajka megrándult. – Ó igen, nagyon ijesztőek.
Shay fújtatva ellépett tőle. Óriási pók volt. És szőrös. Ki ne sikoltott
volna?
– Jól van. Csak menj vissza, akármit is csináltál – dünnyögte.
Viper a polcnak dőlt, karját összefonta a mellkasa előtt. – Miért nem
árulod el, mire emlékszel a hellyel kapcsolatban?
Shay habozott. Tekintete akaratlanul is a távolabbi pultra siklott. A
szellemek végigsiklottak a bőrén.
– Nem sokra. Emlékszem, hogy ott ülök a pultnál és olvasgatok,
miközben apám a bolt tulajdonosnőjével beszélget. – Ellágyult az arca.
Szinte érezte apja kezének melegségét, erős érintését, ahogy felemelte
őt az egyik magas bárszékre. – Akkoriban a könyvek sokkal ritkábbak
voltak és számomra minden egyes darab kincs volt.
168
 – Beszéltél valaha a nővel?
Shaynek ködösen felrémlett egy kerek arc, egy kedves mosoly. –
Néha adott nekem cukorkát, de semmilyen párbeszéd nem rémlik.
Viper a kerámia edények felé bökött a fejével. – Lehet, hogy
boszorkány volt?
– Lehetséges. – Shaynek nehezére esett felhánytorgatni a múltat,
amit már olyan régen eltemetett. – Sosem kérdőjelezte meg, hogy
milyen… mások vagyunk mi apámmal. Mindig jöttek vásárlók, akik
vettek azokból a kis edénykékből. Akkoriban csak azt hittem, hogy szép
agyagdarabok.
– Bájitalok – dünnyögte Viper, majd óvatosan megindult a pult felé.
– Azt hiszem.
– Hmm…
Shay a homlokát ráncolva figyelte, ahogy a vámpír gondosan arrébb
tolja a számtalan edénykét, majd kopogtatni kezd a falon.
– Mit csinálsz?
Viper nem fordult felé, folytatta a különös kopogást a fal mentén.
– Ha boszorkány volt, akkor bizonyára rendelkezett egy biztonságos
szobával, ahol stabil kört állíthat fel és ami biztosította, hogy senki ne
zavarja meg. – Megtorpant, néhányszor koppantott ugyanazon a helyen.
– Á!
– Viper?
A férfi egy hosszú pillanatig nem vett róla tudomást. Elég hosszan,
hogy Shaynek átsuhanjon a fején hozzávág egy könyvet. Aztán, csinált
valamit az egyik apró, falba ágyazott plakettel, és önelégült vigyorral a
lányhoz fordult.
– Itt is van.
Shay előre indulva rájött, hogy a polcok egy része szétnyílt és
felfedett egy keskeny lépcsőt.
– Ó, egek!
– Körbenézzünk?
169
 Nagyot nyelve, vonakodva bólintott. Lemegy, de ki akarta várni,
hogy Viper menjen előre ezúttal. Határozottan kellemetlen bűz áradt
lentről a sötétből. Nem szándékozott belelépni, akármi is árasztja ezt az
átható szagot.
Csendben mozogtak. Nos, legalábbis Viper. Shay nem látott a
sötétben, ezért vagy fél tucatszor sikerült megbotlania, mielőtt elérték a
lépcső alját.
Hála az égnek, a nyakát megmentve talált egy kapcsolót, amivel
felgyúlt az egyetlen, gerendákról lelógó csupasz égő. Shay pislogott
néhányat, majd megdermedt a döbbenettől.
– Viper…
A férfi megfogta a kezét, hűvös érintése biztonságérzettel látta el, és
újra tudott lélegezni.
– A barlang – dünnyögte, pillantása végigsiklott a durván kivájt
falakon és a földbe tisztán lerakott körön. – Itt átkoztak meg.
– Igen. Emlékszem a jelekre – borzongott meg Shay. – Ez az a hely.
– Szóval, hol a boszorkány – dünnyögte Viper.
Shay elhúzta a kezét, sikerült elbotorkálnia a kör felé. Még mindig
homályosak voltak az emlékei, de teljes mértékben bizonyos volt abban,
hogy erre a helyre hozták és itt kapta a jelet.
Tudattalanul előre nyújtotta a kezét. Nem tudta, mi után, míg ujjai
bele nem ütköztek a láthatatlan erőtérbe, mely a kört körbevette.
Elakadt a lélegzete, mintha megremegett volna a levegő, majd
figyelmeztetés nélkül megmozdult alatta a föld és térdre rogyott.
Megtört a kör köré emelt igézet, hirtelen már láthatta a csontkupacot,
amit elrejtett az álca.
Kétségtelenül emberi csontok.
– Azt hiszem, megtaláltam – nyögte elborzadva.
Viper érthető óvatossággal közelített, tekintetét a csontvázra
szegezte. – Ha ő a boszorkány, akkor már elég régóta halott.

170
 Shay megnyalta kiszáradt ajkát, lassan előrefelé araszolt, hogy
közelebbről is szemügyre vegye a gusztustalan halmot. A levegő a
torkába szorult, mikor megpillantotta a két borda közé beékelődött kést.
– Meggyilkolták.
– Igen.
Felpillantott, Viper épp leguggolt mellé a kör közepére. – Evor volt.
Viper meglepetten ránézett. – Biztos vagy benne?
– Van egy tőre, ami pontosan ugyanígy néz ki. Bárhol felismerném.
Viper megfogta a markolatot és kirántotta a pengét. – Ez
megmagyarázná, hogyan szerezte meg az uralmat az átok felett.
Shay gyomra görcsbe szorult a förtelmes kis troll gondolatára, aki
nyomorúságossá tette az életét. Egyáltalán nem lepődne meg, hogy
Evor képes hidegvérrel gyilkolni. Számára ez gyakorlatilag hobbi. De
akkor is túl sok kérdés merült fel benne, ami megválaszolatlan maradt.
– Semmi értelme.
– Minek?
Shay nyugtalanul megvonta a vállát. – Amikor fiatal voltam, a jel a
hátamon csak egy kis kellemetlenség volt. Addig nem is tudtam, hogy
átok, míg Evor a kötéssel magához nem kényszerített. Ha a boszorkány
tette rám az átkot, miért nem engedte soha érezni a kötést? – A
csontokra mutatott. – Miért nem haltam meg, mikor ő?
Viper szórakozottan tanulmányozta a kezében tartott tőrt. – Az
egyetlen magyarázat az lenne, hogy Evornak sikerült rákényszeríteni a
boszit az átok átadására, mielőtt megölte. Az, hogy miért nem használta
a nő ki soha… Nem tudom.
– Picsába! – sóhajtott nagyot Shay. – Most mi lesz?
Viper felállt és a mennyezetre nézett.
– Közeledik a hajnal. Ha nem akarok itt lenn ragadni vissza kell
térnem Dantéhoz. Ha kívánod, holnap este visszajöhetünk.
Shay elfintorodott, felegyenesedett. Megtorpant, mikor pillantása
megakadt a csontváz alatt egy apró dobozkán.
171
 – Mi az?
– Shay… – kiáltott Viper, mikor kiszabadította a dobozt.
– Tudom, tudom, ne csináljak ostobaságot – dünnyögte.
– Az ostobaság kategóriájába esik az is, ha megérintesz valamit,
amiről tudjuk, hogy egykor egy boszihoz tartozott. Lehet benne csapda,
ami csak egy óvatlan érintésre vár.
Shay kétségbeesett pillantást vetett rá. – Nem hagyhatjuk itt. Lehet
benne valami, ami segíthet.
– Jól van. – A férfi a karjába kapta, tekintete zord. – De, ha
megpróbálod kinyitni még az előtt, hogy meggyőződnénk a
biztonságosságáról…
Shay szeme résnyire szűkült. – Akkor mi?
Viper arckifejezése továbbra is komor maradt, de a tekintete mélyén
szórakozott fény csillant.
– Ha kiötlök valami igazán borzalmasat, majd szólok.

172
 Tizennegyedik fejezet
Viper számított az ajtaja előtt halkan átlopakodó léptekre.
Elmosolyodott, magára terítette vastag köntösét, haját hátrafogta egy
aranycsattal. Kicsit több mint két órája tértek vissza Dante otthonába,
de nem számított egy pillanatig se arra, hogy Shay engedelmesen ágyba
bújik és alszik.
Az túlságosan értelmes lenne.
Bár Shayre sok csodálatos dolog igaz, a józan nincs közte.
Viper bőven adott neki időt rá, hogy elérje a célját, aztán halkan
kisurrant a szobájából és elindult a könyvtár felé. Nem aggódott, hogy
bárki mással összefut. Dante és Abby kényelmesen elhelyezkedtek a
hitvesi ágyban, Levet pedig – akiért korábban küldettek – kővé vált a
hajnal hasadtával. Shay és ő teljesen egyedül voltak a hatalmas
épületben.
A tudattól vére izgatottan forrt, ez pedig egyszerre erős és veszélyes.
A könyvtárba belépve nézte, ahogy Abby felveszi a boszorkány
dobozát és homlokát ráncolva tanulmányozza. Egész teste megfeszült a
látványtól, hiszen nem viselt mást egy vékony hálóingnél, mely
szabadon hagyta karcsú lábát, a selyem kiemelte az alatta húzódó
domborulatokat. Kár, hogy a haját az ismerős fonatba kötötte, de
legalább fedetlenül hagyta a nyakának ívét.
Agyara megnyúlt, teste megfeszült.
Fenébe.
Egy része tudta, vissza kellene mennie a hálószobájába. Alig néhány
órával ezelőtt a lány teljesen felkorbácsolta az éhségét, önuralma
meglehetősen kérdéses. Azonban a nagyobb fele tudta, kizárt dolog,
hogy elsétál. Befejezetlen ügyük van, amit szándékában állt lezárni.
173
 Mindkettejük kielégítésére.
Shay mögé lépett, egyik ujját végighúzta a nyakán.
– Szökünk, kicsikém?
A lány éles hangot hallatott, a doboz visszahullott az asztalra, ő
pedig megpördült és szembenézett a férfival.
– Francba. – Meghúzta a fonatot, arca kipirult. – Ne osonj így
mögém.
Viper hagyta, hogy a pillantása a mély nyakkivágásra vándoroljon. –
Mit szeretnél, hogyan osonjak mögéd?
– Egyáltalán ne osonj.
– Nem is vettem észre, hogy azt teszem. Talán, ha a közeledben
vagyok dobbantsak a lábammal?
Shay keserűen ráfintorgott, karját összefonta a mellkasa előtt.
Szemmel láthatóan nem volt ínyére, hogy rajtakapták, mikor olyanba
ütötte az orrát, amibe nem lett volna szabad.
– Köthetnél a nyakadba egy kolompot.
– Egy kolompot? Nem épp az a divatirányzat, amit kerestem. –
Elmosolyodott, végigsimított köntösének előkelő anyagán. – Mit
művelsz?
– Én… én csak egy pohár vízért mentem.
– A könyvtárba?
– Mindig olvasok elalvás előtt. Nem mintha rád tartozna.
– Hazug. – Még közelebb lépett, ujjai végigsiklottak Shay csupasz
karján. – Ki akartad nyitni a dobozt.
Érezte a finom borzongást, ami végigfutott a testén annak ellenére,
milyen sötét pillantást vetett rá.
– Neked nem a koporsódban kellene lenned?
– Pontosan igazad van, kedvesem. Valóban a koporsómban kellene
feküdnöm, neked meg az ágyadban.
Viper olyan gyors mozdulattal kapta fel a karjába, hogy a lány
képtelen volt kivédeni, és szorosan a mellkasához húzta. Sarkon
174
fordulva megindult az ajtó irányába, ügyet se vetett a könyvtár
elhagyása közben a lány küzdelmére.
– Viper. – Olyan nagyot ütött rá, ha ember lett volna, talán a
bordáját is eltöri. Azonban így csak egy mosolyt csalt az arcára. Shay
mély hangon felmordult. – Az ördögbe is, tegyél le!
Viper csettintett a nyelvével. – Ejnye, szabad így beszélni egy
hölgynek, kicsikém?
– Nem hölgy vagyok. Démon.
Viper sebesen szelte át a néma házat, alig várta, hogy zárt ajtók
mögött legyenek.
– És miylen gyönyörű démon vagy – dünnyögte befordulva a sarkon,
majd belépett az egyik vámpírok számára biztosított szobába, amit
Dante előrelátóan a házba telepített.
Elhaladt a vastag, fehér szőnyegen, mely tökéletesen kihangsúlyozta
a fekete és ezüst díszítést, aztán ledobta terhét az órási ágy közepére.
– Tessék. Most elégedett vagy?
Shay próbált felülni a fekete selyem ágyneműn. – Nem.
– Á. – Viper elmosolyodott, majd könnyedén leereszkedett a teste
fölé. – Most már elégedett vagy?
A lány bőre bronzosan ragyogott, kikerekedett szeme tiszta
aranyszínben csillogott a pislákoló gyertyafényben. Viper meg sem
mozdult ámulatában. Még sosem látott ilyen gyönyörűt egész léte alatt.
Shay tökéletes. Álmai megtestesülése, alig hitte el, hogy igazi.
Csapdába ejtette maga alatt, az átkozott fonat után nyúlt és elkezdte
kibontani a selymes tincseket. Látni akarta, hogyan terül szét a haja a
párnán. Sőt, arra vágyott, hogy a selymes függöny köréjük tekeredjen,
miközben szeretkeznek.
Shay kétségtelenül megérezhette a hirtelen támadt forróságot, mert
óvatosan figyelte.
– Mit művelsz?

175
 Viper ujjai egy pillanatra sem torpantak meg. – Figyelmeztettelek,
hogy meg leszel büntetve, ha rajta kaplak, hogy megkíséreled kinyitni a
dobozt.
– Csak megnéztem.
A férfi egy mosolyt villantott rá. – Van valamim számodra, ami
sokkal érdekesebb lehet.
Ahogy várta, imádnivaló pír öntötte el az arcát. – Mondod te –
dünnyögte.
Felemelte a lány egyik tincsét és mélyen belélegezte finom illatát. –
Néhány órával ezelőtt elég érdekesnek találtál.
– Trauma ért a Luval vívott csata miatt. Nem gondolkoztam tisztán.
– Trauma?
– Igen.
Viper finom csókot lehelt az ajkára.
– És most?
– Most?
Halkan felkuncogott. – Most is trauma hatása alatt vagy?
Az aranyszínű szemek elsötétültek a tagadhatatlan vágytól. –
Bizonyára.
– Miért? Mert kívánsz?
– Igen.
A visszakozás minden reménye odalett, ahogy Viper tenyerébe fogta
az arcát és lehajtotta a fejét.
Pokolba, már abban a pillanatban nem volt remény, hogy először
megpillantotta a Shalottot.
– Selymes holdfény – dünnyögte, fogai közé vette az alsó ajkát. –
Nem csoda, hogy megbűvöltél.
– Megbüvöltelek? – kérdezte a csókja alatt. – Azt hittem, nem
szereted a mágiát.
Viper gyengéden követte nyelvével ajkának ívét. – Ezt a fajta
mágiát igen. Nagyon, nagyon szeretem.
176
 – Viper…
Shay felemelte a kezét, mintha el akarná tolni magától, Viper
elfojtott egy káromkodást. A pokolba mindennel! Nem volt szüksége a
több ezer éves tapasztalatára, hogy tudja, Shay kívánja. Teljesen és
tökéletesen. Érezte a vágyát, szinte tapintható volt a levegőben.
Mi a fenéért küzd hát még mindig ellene?
Felkészült a lány elutasítására, de ő lenyűgöző módon habozott,
aztán lassan, nagyon lassan becsúsztatta kezét a köntöse alá,
végigsimított mellkasának kemény izmain. Ha verne a szíve, most egész
biztosan megállt volna.
Könnyed érintés volt, tétova. De elég ahhoz, hogy perzselő vágyat
ébresszen Viper testében.
– Igen – suttogta, immár nem játékosan csókolta.
Mélyen magába szívta a lány édes ízét, legalább volt annyi
lélekjelenléte, hogy nem karcolta végig a szemfogával. Már így is
eléggé felemésztette a fizikai vágy. Nem volt biztos benne, hogy mi
történne, ha a vérszomját is belekevernék a dologba.
Lehet, hogy spontán lángra kapna.
Viper türelmetlenül megrángatta a köntösét, ujjaival a lány selymes
hajába túrt és éhes csókokkal halmozta el az arcát. Érezni akarta, ahogy
Shay forrósága felmelegíti a testét. Beletemetkezni perzselő életerjébe.
A lány fülcimpáját harapdálta, halkan, dünnyögve becézgette egy
ősi szláv nyelven, miközben megragadta Shay köntösének alját.
– Shay. Éreznem kell magam mellett – dünnyögte. – Érezni
magamon a bőrödet.
– Mit művelünk? – súgta válaszul, mialatt Viper áthúzta a hálóinget
a feje felett és a földre hajította.
A férfi szórakozottan lenézett rá, közben a keze felfedezőútra indult
karcsú idomain. – Ha még nem jöttél rá, akkor valamit nagyon rosszul
csinálhatok.

177
 Shay élesen beszívta a levegőt, mikor tenyerébe fogta az egyik
mellét, hüvelykjével gyengéden cirógatta a bimbót, míg meg nem
keményedett.
– Ez őrültség.
– Nem jut eszembe ennél kellemesebb őrület – dünnyögte Viper,
megragadta a csípőjét, hogy ne mozgassa tovább egyre jobban feszülő
erekciója alatt.
Azt akarta, hogy tovább tartson.
Ám ez a feladat a lány minden egyes csípőmozdulatával egyre
nehezebbnek bizonyult.
Nyelvével végigsimított a melle alsó vonalán, csókot nyomott a két
mell közti völgybe, majd az eddig még figyelmen kívül hagyott
bimbóra tért át.
– Viper…
– Ez tetszik? – kérdezte, nyelvéven finoman megpöckölve a
mellbimbóját.
– Egek, igen!
– És ez?
Egy utolsót húzott még a bimbón, aztán a testét végigcsókolva lefelé
haladt a hasához, ott elidőzött a köldökénél, majd a még lejjebb
várakozó kincs felé folytatta útját. Szétnyitotta a lábait és kezével
finoman végigsimított combja belső oldalán. Egy pillanatig élvezte a
látványt, hogy ott fekszik kitárulkozva neki a fekete selymen.
A párnákon heverve Shay viszonozta a pillantását perzselő, arany
szemével, arca ellágyult a szenvedélytől, már meg sem próbálta leplezni.
– Viper?
– Olyan gyönyörű vagy – mondta, lehajtotta a fejét, szája
végigvándorolt a lábán. Minden selymes porcikáját fel akarta fedezni.
Minden drága idomot.

178
 Orrával megcirógatta a térdhajlatát, aztán a vádliját, végül a bokáját.
Shaynek elakadt a lélegzete, mikor a szájába vette a lábujját, csípője
felemelkedett az ágyról.
– Ez csiklandoz – lehelte, bár nem próbált meg elhúzódni az érintése
elől.
– Csiklandós vagy? – ugratta Viper, és végignyalta a talpát.
Shay halkan felsikkantott. – Viper, elég legyen!
– Minden porcikád meg akarom kóstolni – felelte.
A lány megmarkolta a takarót. – Nem vagyok biztos benne, hogy
kibírnám.
– Nézzük, mennyit bírsz ki.
Megragadta a másik lábát is és lassan felfelé haladva ízlelgette a
lábát. Shay játékossága eltűnt, halk nyögés szakadt fel a torkából.
Megtorpant a combjánál, szinte elvette az eszét a bőre alatt lüktető
vér szaga. Nyelvével végigsimított a sápadtkék vonalon, igyekezett
leküzdeni a késztetést, hogy belé mélyessze a szemfogát.
Nem ma este.
Addig nem, míg készen nem áll teljesen átadni magát neki.
Shay mit sem tudva sötét gondolatairól, nyughatatlanul fészkelődött
alatta.
– Viper… kérlek.
Mosolyogva elhelyezkedett a lába közt, végül vágya forrására
irányította a figyelmét.
– Ezt akarod, kicsikém? – kérdezte, nyelvével végigsimított a
nedves forróságon.
– Ó… Picsába! – zihálta, és beletúrt a hajába.
Viper felnevetett. – Ezt igennek veszem.
Még jobban széttárta a lábát, a puha ajkak között megbújó apró
pontot cirógatta. Shay zihált, csípőjét elemelte az ágyról.

179
 A lány illata betöltötte Viper érzékeit, erekcióját a síkossá vált
takaróhoz szorította. Vastag volt, sajgott és kétségbeesetten vágyott
benne lenni. De előbb meg akarta ízlelni az orgazmusát.
Kezét felcsúsztatta a mellére, az ágaskodó bimbókat húzogatta,
nyelve közben hajthatatlan folytatta a munkát. Shay légzése szinte
kétségbeesetté vált. Meghúzta a férfi haját, lábával átkulcsolta a nyakát.
– Viper… – zihálta.
Közel jár. Érezte, hogyan feszülnek meg izmai a gyönyörtől, végül
egyetlen utolsó nyalintással sikoltva billent át a határon.
Gyorsan fölé helyezkedett, miközben a lány még mindig reszketett
az átélt orgazmustól, birtoklón megcsókolta, közben belé hatolt. Nyögés
szakadt fel a lány torkából, kezével megmarkolta Viper csípőjét. Karcsú
teste tökéletesen illet hozzá, a Shalott feromonok, amik évszázadokon át
csábították a vámpírokat erősen érezhetőek voltak a levegőben.
Ennyit arról, hogy elnyújtson bármit is.
Lassú mozdulattal kihúzódott belőle egészen a farka hegyéig, majd
újra benyomult selymes forróságába. A szentekre, olyan forró és szűk,
úgy fogta körbe, mintha pontosan arra teremtették volna, hogy mélyen
magába fogadja.
Csókokkal borította az arcát, csípőjét ringatta újra meg újra, tartotta
az ütemet, Shay pedig a dereka köré fonta a lábát. Körmeit
belemélyesztette a bőrébe, még vért is fakasztott. Viper bátorítón
felmordult, az éles fájdalom csak növelte a gyönyört, közben arcát a
lány nyakának hajlatába temette. Egyre nőtt a nyomás, benyúlt a lány
csípője alá, megemelte, hogy így könnyebben fogadja egyre gyorsuló
mozgását.
– Shay, élvezz el velem – sürgette, mikor érezte, hogy megremeg
alatta.
Nyughatatlanul csapkodta ide-oda a fejét a párnán, szemét szorosan
lehunyta. – Nem hiszem, hogy van más választásom – zihálta.
– Helyes.
180
 Lecsapott az ajkára, mélyen belé hatolt és érezte, ahogy izmai
megfeszülnek a farka körül, végül elveszett az orgazmusban, mely lelke
mélyéig megrázta.

Azta.
Olyan nevetséges szónak tűnt.
Legalábbis az elmúlt néhány pillanatig.
Nem az a fajta szó, amit Shay valaha használna.
Most azonban, ahogy igyekezett lélegzethet jutni rájött, nem igazán
van más szó, amivel leírhatná az imént történteket.
Még mindig úszott az izzadtságban, túl gyenge volt hozzá, hogy
megmozduljon, fejét Viper mellkasára hajtotta. Nem most először lelt
gyönyörre egy férfi karjai közt. De nem is tudja azzal áltatni magát,
hogy érzett valaha ilyen nyers, ilyen hajthatatlan vágyat.
Ahogy a teste sem reagált még ilyen vad élvezettel egy férfi
érintésére.
Basszus, basszus, dupla baszus.
Miért kellett élete legjobb szexét egy vámpírral átélnie?
Szívás. Szó szerint.
Mintha megérezte volna kusza gondolatait, Viper egyik ujját az álla
alá csúsztatva felemelte a fejét, hogy viszonozza fürkésző tekintetét.
– Olyan csendben vagy. Minden rendben?
Vajon minden rendben?
Izzadt, kielégült és megdöbbent.
De hogy jól van-e?
Az még nem dőlt el.
– Azt hittem, a vámpírok mindig isznak vért, mikor…
Viper felvonta a szemöldökét, mikor zavarában elhallgatott. –
Szeretkeznek?
– Igen.

181
 Egy hosszú pillanatig tanulmányozta, nyilván érezte, hogy nem csak
a vérszívás hiánya aggasztja.
– Nem előírás, de igaz, hogy a vágyaink hajlamosak egyszerre
feltámadni. Aggódsz, hogy talán megharaplak?
– Ostoba lennék, ha nem aggasztana.
Viper arckifejezése egy pillanatra sem változott, de ilyen közel
fekve hozzá érezte, ahogy megfeszült a teste.
– Ha még emlékszel, kicsikém, a szavamat adtam neked.
Kibontakozott a karjából, nekitámaszkodott az ágytámlának és
felhúzta a takarót az álláig. Nem is annyira a szemérmesség miatt,
hanem attól félt, ha Viper csak egy kicsit is hozzáér képtelen lesz
uralkodni magán.
Egek… olyan csodálatos. Ahogy ott fekszik a fekete takarón, ezüst
haja függönyként terül el, úgy fest, mintha egyenesen a
Mennyországból pottyant volna ide. Nagyot nyelve kényszerítette
magát, hogy viszonozza csillogó, fekete pillantását.
– Dühös vagy? – kérdezte végül.
Arroganciája teljes fokozatba lépett, ahogy dühösen ránézett. – Nem
gyakran kérdőjelezik meg a becsületem. Kezdek eltöprengeni rajta mit
kell tennem vajon, hogy elnyerhessem a bizalmad.
Shay vállat vont, túlságosan lefoglalták saját kusza érzései, ezért
nem tudott teljesen odafigyelni a levegőben vibráló feszültségre.
– Mit számít? A rabszolgád vagyok. Kénytelen vagyok
engedelmeskedni, nem számít, én hogy érzek. Miért vágynál egyáltalán
a bizalmamra?
Viper elmosódott, olyan gyorsan pattant fel az ágyból, rideg
haraggal méregette. Láthatóan teljesen hidegen hagyta a tény, hogy
meztelen.
Sajnos, Shayt már nem annyira. Egész teste izgatottan megfeszült,
pillantása önkéntelenül is végigsiklott az alabástrom tökéletességen.
Ó… édes isten az égben!
182
 – Kénytelen vagy engedelmeskedni? – A hangjából kicsengő él újra
a férfi rideg arcára vonta a figyelmét. – Hát ezért vagy az ágyamban?
Mert úgy kézpeled kényszerítve lettél?
– Én… nem, természetesen nem.
A sötét szemek meg sem rebbentek, hajthatatlanok voltak. – Ebben
nincs semmi „nem, természetesen nem”.
Shay megremegett a takaró alatt. Vipernek ezt az oldalát eddig még
nem látta.
– Miért vagy ennyire dühös?
– Ó, nem is tudom. – Ajka keserű mosolyra húzódott. – Talán azért,
mert neked sikerült az, ami egyetlen nőnek sem több mint ezer év alatt.
– Mit?
– Burkoltan arra célzoni, hogy megerőszakoltam.
Shaynek döbbenetében elakadt a lélegzete. – Én nem utaltam…
– Nem? Ott feküdtél a karomban és arról beszéltél, hogy a
rabszolgám vagy, próbáltad meggyőzni magad arról, hogy soha nem is
fordulhat elő, hogy kívántál engem. – Durva hangja úgy csattant, mint
az ostor, szinte kézzel fogható büntetésként. – Inkább hiszed azt, hogy
rád kényszerítettem magam semmint elismernéd, hogy a saját
szenvedélyed vezetett ehhez a pillanathoz.
Shay lesütötte a szemét. Természetesen, igaza van. A testének
semmi gondja nem volt. Vágyott Viperre. Olyan erővel, mely szinte
már-már ijesztő.
De az agya… ó, az agya emlékezett rá, hogy egy vámpír gyilkolta
meg kegyetlenül az apját. És vámpírok üldözték a Shalottok, mintha
csak állatok lennének. – Mit akarsz tőlem?
– Az igazat.
Vonakodva felnézett. – Milyen igazat?
Viper szeme résnyire szűkült. – Ismerd el, hogy kívánsz engem.
Semmi mást, csak ezt.

183
 Shay megnyalta az ajkát. – Elismerem, hogy jóképű vagy és nyilván
tapasztalt…
Mély morgás tört fel a férfi torkából, felkapta a köntösét és
beledugta a karját. – Elég. – Shay ledöbbenve figyelte, ahogy ajtó felé
fordul. – Hová mész?
Viper megtorpant, de nem fordult hátra. – Bárhová, csak el. Ha még
mindig szörnyetegnek tekintesz mindazok után, amit átéltünk, akkor
semmi remény a számodra.
Bűntudat markolta Shay szívébe. Akármennyire is gyűlöli beismerni,
igaza van. Nem fair, amit vele tesz. Épp annyira vágyott a férfira, mint
ő rá. A pokolba, talán jobban. És még mindig kívánja.
Mélyen legbelül tudta, ha most hagyja kilépni azon az ajtón a
büszkesége soha többé nem engedi a férfinak, hogy megnyíljon neki.
Felkelt az ágyból és gyosan elállta az útját. – Várj, Viper.
– Most mit akarsz? – Jeges dühvel nézett le rá. – Már sárba tiportad
a büszkeségem, a férfiasságom, szeretnél tönkre tenni még valamit?
Shaynek minden önuralma ellenére megrándult a szája. Még soha
nem látott fújtatni egy vámpírt. Viper pedig most már teljes mértékben
azt csinálta.
– Kétlem, hogy bárki képes lenne sárba tiporni egy vámpír
büszkeségét. – Megragadta a köntösének gallérját, szándékosan
hozzászorította csupasz testét az övéhez. – Csak Isten a megmondhatója,
egész Chicago-nak jutna belőle.
Viper megdermedt, óvatosan fürkészte. – És a férfiasságom? –
kérdezte.
Shay lassan elmosolyodott, hozzá dörgölőzött. – Úgy érzem, tűrhető
állapotban van.
A férfiban egy pillanatig küzdelmet vívott sértett büszkesége és a
vágya, melyet Shay máris érzett felágaskodni.
– Tűrhető?
Erekciója nekifeszült a lány hasának. – Talán nem csupán tűrhető.
184
 Viper megcsóválta a fejét, átkarolta, keze ösztönösen lesiklott
csupasz fenekére.
– Meg akarsz őrjíteni? Ez a büntetésem, amiért ostoba módon
megvettelek Evortól?
Shay fintorogva nézett végig gyönyörű vonásain. Mondhatná neki,
hogy igyekszik majd kevesebb gondot okozni. De hazugság volna.
Viper akkor is vámpír. Ő meg még mindig a rabszolgája. Valaki vagy
valami pedig még mindig van odakinn, aki a vérére szomjazik. Szinte
elkerülhetetlen, hogy gondot okozzon.
– Nem vagyok túl jó ebben – ismerte be.
Viper felvonta a szemöldökét. – Miben?
– A kapcsolatokban.
– Ez van közöttünk? – kérdezte. – Egy kapcsolat?
A lány nem egészen volt tudatában annak, hogy keze besiklott a
köntös alá és köröket rajzol a mellkasára. Imádta a bőrét. Még soha
semmit nem érzett, ami ennyire sima lenne. Mint a hűvös selyem.
– Te vagy a szakértő, mondd meg te.
– Ha ezt tovább folytatod, akkor nem mondok semmit, hanem
megmutatom – csikorogta, szeme elsötétült, agyara megnyúlt.
Shay megborzongott a várakozástól. Fogalma sem volt róla, miféle
kapcsolata lehet vagy nem lehet Viperrel. Igazából, legszívesebben egy
az egyben száműzné a kapcsolat fogalmát. Mindig is kitörte a frász tőle.
Azonban kezdett rájönni, nem is olyan rossz dolog, ha szeretője van az
embernek. Mélyen belélegezte egzotikus illatát.
– Mindig jobban szerettem a tetteket a szónál – dünnyögte.
– Te… – Viper elhallgatott, aztán keserűen felkuncogott.
– Mi az?
– Még el kell döntenem. – Lehajolt, ajkát a homlokára szorította. –
Csak azt tudom, hogy ki kéne vizsgáltatnom a fejem, amiért
felbukkantam az aukciós házban. A végzeted, hogy egy
örökkévalóságig púp legyél a hátamon.
185
 Shay keze eltökélten lefelé vándorolt, mikor Viper mély hangon
felmordult, hirtelen megragadta a csípőjét és felemelte. Szíve a torkában
dobogott, lábait ösztönösen a férfi dereka köré fonta.
– Viper.
– Azt mondtad, jobb szereted az akciót – dünnyögte, az erekciója
fölé helyezte és egyetlen könnyed mozdulattal behatolt.
Shay feje hátrahanyatlott, miközben a gyönyör átjárta a testét.
– Igen… ó, igen!

186
 Tizenötödik fejezet
Shay egyedül ébredt.
Hát, nem teljesen.
Egy reggelivel megrakott tálcát hagytak az éjjeli szekrényen, rajta
omlett, szalonna, pirítós, krumpli, egy kancsó narancslé és egy egész
almás pite. A takarót teleszórták finom, elefántcsontszínű
rózsaszirmokkal, a szobát belengte az illatuk.
Shay nem kis nyugtalanságot érzett a Viper karjaiban eltöltött
szenvedélyes éjszaka miatt, de sikerült minden falatot lenyelnie. Miután
beugrott a zuhany alá felvett egy farmert meg egy pulóvert, aztán
nekieredt a hatalmas épületnek.
Nem mintha bánta volna a férfival töltött időt.
Szentséges!
Egy olyan nő, démon, manó és tündér sincs a világon, aki megbánta
volna.
Mégsem érezte, hogy készen állna szembenézni vele ilyen hamar.
Túlságosan nehezére esett tisztán gondolkozni, ha Viper a közelében
volt. Kínos észrevétel, ám igaz. Most pedig tökéletes alkalma nyílt a
józan gondolkodásra.
Végül talált egy kicsi, de imádnivaló üvegezett teraszt,
elhelyezkedett az egyik padon és mélyen belélegezte a friss virágok
üdítő illatát. Van valami nagyon békés a természetben, határozott.
Emlékeztető, hogy van odakinn valami sokkal hatalmasabb nála és a
problémáinál.
A csend enyhítette az izmaiban keletkezett feszültséget, fejét a
párnákra hajtotta és mélyet sóhajtott.

187
 A levegőt betöltő hirtelen támadt hűvösség figyelmeztette csak rá,
hogy már nincs egyedül. Valamint, hogy a behatoló vámpír. De nem
Viper, egyenesedett fel vonakodva. A szíve nem zakatolt. A szája nem
száradt ki, és a bőre nem bizsergett. Ezek mind csak egyetlen vámpír
jelenlétének a tünetei.
Ösztönei kiválónak bizonyultak, mikor Dante megkerült egy
halomnyi százszorszépet és rávillantotta elbűvölő mosolyát.
– Szóval megtaláltad a teraszt.
Képtelen volt nem viszonozni a mosolyt. Annak ellenére, hogy
vámpír, volt valami nagyon igéző a férfiban.
– Gyönyörű.
– Majd átadom Abbynek. Hajthatatlan véleménye szerint a
természetet csak akkor lehet élvezni, ha megfelelően civilizálják az
üveg mögött. – Mosolya még szélesebbé vált. – Természetesen eltökélte,
hogy engem is civilizál, ám kevesebb sikert ért el.
– Téged?
– Úgy tartják, hogy sokkal inkább vaagyok harcos, semmint költő.
Ezt Shay nagyon is el tudta hinni. Egy gaz kalóznak tűnt hosszú,
fekete hajával és az arany karika fülbevalóival. De nem lehetett ilyen
könnyen átejteni.
– Elfelejted, hogy láttam a könyvtárad. Ha valami, hát akkor tudós
biztosan vagy.
Dante intett egyet. – Jó ég, nehogy bárkinek elmondd. Sokkal jobb
szeretem a harcos imázst.
Erre muszáj volt felnevetnie. – Lakat a számon.
Dante nekitámaszkodott a márvány szokokút peremének. Első
pillantásra nyugodtnak tűnt, de Shay figyelmét nem kerülte el az éles,
átható kíváncsiság az ezüst szemekben.
– Tudod, sosem köszöntem még meg az Abby megmentésében
nyújtott segítséged.

188
 – Inkább önös érdek volt az. – Nem tudta elrejteni borzongását. –
Senki sem kívánta nálam jobban holtan látni Edrát.
– Nem lett volna muszáj felfognod a Vipernek szánt átkot.
Nos, a pokolba, hát nem igaz?
A szemét forgatta. – Higyj nekem, ezt a hirtelen jött döntésem azóta
is megbántam nem egyszer.
Dante halk kuncogása szinte kézzel fogható volt. Shay eltöprengett,
vajon a vámpírok gyakorolták a nőkre tett hatásukat vagy egyszerűen a
agyaraikkal együtt szerezték ezen képességüket.
– Kétségtelenül. – Oldalra billentette a fejét, hirtelen témát váltott. –
Van bármi oka annak, hogy egyedül vagy itt kinn?
– Csak igyekszem levegőhöz jutni.
– Teljesen érthető. A Shalottok mindig is jobb szerettek vadászok
lenni űzött vadak helyett. Nem túl kellemes veszélyes ellenségek elől
menekülni.
Shay összeszorította kezét az ölében, ahogy az ismerős félelem
összeszorította a gyomrát. – Nem, nem az.
Dante tekintete ellágyult. – Legalább nem vagy egyedül. Minden
arroganciája ellenére nem tudok Vipernél jobb szövetségest.
Ezért kereste fel? Hogy meggyőzze Viper valamiféle fényes páncélú
lovag?
– Ha nem bánod, inkább nem szeretnék Viperről beszélni.
A férfi egy pillanatig fürkészte. – Gondot okoz?
A lány kurtán, keserűen felnevetett, majd felállt és távolabb ment a
tornyosuló vámpírtól.
– Mindig.
– Kívánod, hogy beszéljek vele?
– Nem. – Megpördült, kezét a gyomrára szorította. – Úgy értem…
Basszus. Fogalmam sincs, hogy értem.
Dante bölcsen nem nevette ki a hebegését. – Nem hiszem, hogy te
vagy az egyetlen, kedvesem – jegyezte meg halkan. – Meglehetősen
189
régóta ismerem Vipert, és hogy őszinte legyek még sosem láttam őt
ilyen… zavarodottnak egy nő miatt. Hajlamos a távolságtartásra még a
legintimebb kapcsolataiban is.
– Távolságtartásra? – Durva hangot hallatott. – Nem találkoztam
még ilyen kotnyeles, erőszakos, tolakodó vámpírral.
– Mint azt mondtam, nem egészen önmaga. – Vállat vont. – Nem
tudom, gratuláljak-e vagy biztosítsalak a részvétemről.
Mókás, akkor már ketten vannak.
Megrázta a fejét. – Csak nem értem őt.
– Szeret rejtélybe burkolózni.
– Miért vett meg? Nem vágyott rabszolgára. Nem akarja eladnia a
vérem. Még csak meg sem kóstolta. – Nagyot sóhajtott. – Mit akar?
– Muszáj akarnia valamit?
Félreérthetetlen pillantást vetett rá. – Vámpír.
– Igaz – egyenesedett fel lassan Dante, kezét a csípőjére tette. – Úgy
vélem, a legegyszerűbb válasz az, még ő maga sem tudja pontosan,
miért vett meg.
– Több mint ezer éves, nem tizenhat, hogyhogy nem tudja miért vett
meg?
A férfi megvonta a vállát. – Néha a hosszú élettől hajlamosak
vagyok… kissé önzőek lenni.
– Azt mondod? – gúnyolódott a lány.
Dante ajka megrándult, de arckifejezése komoly maradt. – Még a
klánunkon belül is magányos lények vagyunk. Sok olyan vámpír van,
akik teljesen elvonulnak és évtizedeken át nem is érintkeznek mással.
– Vagyis remeték vagytok?
– Bizonyos értelemben igen. A világ elsuhan mellettünk, miközben
mit sem változunk. Természetes folyamat, hogy önmagunkba húzódunk
vissza, míg valami vagy valaki ki nem csalogat a csigaházból.
Shay elinfotorodott. Ő aztán semmivel nem csalogatta elő Vipert.
Legalábbis nem szándékosan.
190
 – Nem vonultok teljesen vissza – jegyezte meg a lány enyhe éllel a
hangjában. Túlságosan tudatában volt annak, hogy a vámpírok nem
ártalmatlan remeték. Közel sem. – Még mindig vadásznotok kell.
– Már nem. Ott a szintetikus vér, sokan előnyben részesítik a
vadászat veszélyeihez képest.
– Milyen veszélyekről beszélsz? – horkant fel. – Halhatatlanok
vagytok.
Mintha a jóképű vonások megkeményedtek volna, talán többet
fedett fel, mint amennyit szándékában állt.
– Vannak módok, amikkel végezni lehet velünk. Miért
kockáztatnánk egy karót a szívbe, amikor a mikróból is felszolgálhatjuk
az ételt? – Hangja szinte közömbösen csengett.
Shay talán utánajárt volna a gyanújának, miszerint Dante rejteget
előle valamit, ha nem foglalták volna le annyira a soha be nem gyógyult
sebei.
– Azt hittem, a vámpírok szeretik levadászni az áldozataik. A
gyilkolás öröme, meg minden.
Dante figyelmét nem kerülte el szavai keserűsége. – Viper elmondta,
hogy apáddal vámpírok végeztek. Sajnálom.
Shay lesütötte a szemét. – Már régen történt.
– De sosem felejtetted.
– Nem, sosem felejtettem.
A férfi motorosbakancsának orra figyelmeztetés nélkül felbukkant a
látóterében, felnézett és Dante ott állt előtte.
– Shay, nem Viper ölte meg az apádat.
Összerezzent lágy hangjától. – Tudom.
– Valóban? – Finoman megérintette a karját. – Igazán?
– A legtöbb esetben – vallotta meg.
– Shay…

191
 – Dante. – Mindketten ugrottak egyet a sötét, bársonyos hang
hallatán. – Ahhoz képest, milyen intelligens vagy szeretsz veszélyesen
élni, nem igaz?
Shay megfordult és figyelte, hogyan indul meg feléjük Viper. Nem
is indult. Siklott. Mint egy elegáns párduc, mikor az árnyékban lapul.
Elakadt a lélegzete, ahogy a férfi közelebb ért. Gyönyörű volt, mint
mindig. Fekete szaténnadrágot és egy fekete bársonykabátot viselt,
mely majdnem a térdéig ért, ezüst hajával és elefántcsontszínű bőrével
éles kontrasztot alkotott az öltözéke. De a fekete szemek ejtették rabul
Shay pillantását. Perzselő erő rejlett bennük, mely mintha ott kavargott
volna a levegőben.
– Á, Viper. – A lány mellette álló Dante összefonta karját a mellkasa
előtt és árnyalatnyi önelégültséggel mosolygott az érkezőre. – Sejtettem,
hogy előbb-utóbb felbukkansz.
Elegáns vonásaira kiült egy mosoly, de mikor Viper megállt előttük
Shay megborzongott. Kivillantotta a fogait.
Szó szerint és nem szó szerint is.
– Nyilván előbb kellett volna megtennem – nyújtotta el a szavakat.
– Ó, nem is tudom. Shaynek és nekem nem esett nehezünkre
szórakoztatni egymáts nélküled is – biztosította Dante.
A sötét szemek résnyire szűkültek. – Szerencséd, hogy van párod,
öreg barátom.
Dante hirtelen felnevetett. – Húzd vissza a szemfogad, Viper, csak
rólad beszélgettünk.
Ám az említett fogak maradtak. – Pontosan emiatt aggódtam.
– Abby visszatért már?
– Igen, a könyvtárban van a legújabb boszorkánnyal. Talán
csatlakozatnál hozzá.
– Kiváló meglátás. – Dante nyíltan rákacsintott Shayre, hátba
veregette a barátját, aztán eltűnt az árnyékban.

192
 Shay ügyet sem vetett Viper vészjóslón összevont szemöldökére,
ahogy követte a távolodó Dante alakját, a férfi elé lépett és maga is a
homlokát ráncolta.
– Natasha visszajött? – kérdezte.
Viper lenézett keserű arcára, hirtelen mosolyra húzódott a szája.
– Nem. Abby úgy vélte jobb, ha távol tartjuk tőled Natashát.
– Miért?
– Dünnyögött valamit egy újabb rád helyezett átokról, mikor Dante
hazavitte.
– Miért… Ó, feltételezem féltékeny volt? – Shay elfintorodott, nem
volt hajlandó tudomásul venni, mennyire megkönnyebbült, amiért a
tolakodó nőszemély nem tért vissza. Ez ugyanis azt jelentené, nem csak
a boszorkány volt féltékeny, ami pedig egyszerűen… ostobaság.
Mikor kzelebb lépett hozzá a lány szíve a torkában dobogott,
ujjaival végigsimított az állán.
– Vannak nők, akik nem találnak teljesen visszataszítónak.
– Nem kell olyan önelégültnek lenned. Biztos csak túl sok bájitalt
szívott magába.
Az éjfélszínű szemek elsötétültek, izgatott bizsergés futott tőle végig
a lány bőrén.
– Ha kételkedsz a bűverőmben, talán demonstrálnom kellene.
– Szerintem épp elég demonstrációt kaptam.
– Soha nem elég – suttogta Viper, miközben lehajtotta a fejét.
Shay szíve megszűnt dobogni, mikor oda-vissza végigsimított
ajkával az övén. Leheletfinom érintés volt, ám gyönyör cikázott tőle
végig a testén, térde majdnem összecsuklott alatta.
Szent szar.
Biztosan minden normális nő kielégülne ilyen szexmaraton után.
Ha igaz, akkor ő egyértelműen nem normális, ismerte be, mert teste
ösztönösen ívbe feszült.
Csak a közelében kellett lennie a férfinak és máris elolvad a vágytól.
193
 Viper mély torokhangon felmordult, egyre sürgetőbben csókolta.
Shay a tenyerébe fogta az arcát, ajkát kinyitotta kutató nyelve előtt.
Még az éles agyarak szúrása sem tudta tompítani a fellángoló
szenvedélyt.
Olyan jó érzés a karjában lenni.
Annyira helyes.
Olyan finoman csodálatos.
Viper köré fonta a karját, felkapta. Shay felnyögött. Ilyen közel már
nem lehetett eltéveszteni egyre fokozódó vágyának kemény
bizonyítékát. Még lehetetlenebb nem arra gondolni, milyen volt
átkulcsolni a derekát a lábával, miközben belé hatolt.
Erre vágyott. Itt. Most.
Vágyának hevessége volt az, ami végül magához térítette. Egy
terasz kellős közepén voltak, ahol bárki rájuk nyithat. Még nem
vesztette el minden csepp illendőségét.
Még nem.
Elhúzódott, igyekezett rátalálni a hangjára. – Viper.
Mivel az ajkát elhúzta tőle, Viper apró csókokkal borította be az
arcát.
– Mi az?
– Miért van egy boszorkány a könyvtárban?
– Azért jött, hogy ellenőrizze nincs-e valamilyen rontás a dobozon.
Shay a mellkasára szorította a kezét, nem hagyta, hogy elterelje a
gondolatait a férfi fülét cirógató orra.
– Akkor nem kellene nekünk is ott lenni?
Viper hirtelen megharapta. – Bőven van időnk. Tudod, a
boszorkányok szeretnek némi melodrámát csinálni varázslás előtt.
Legalább egy óra, míg felállítja a kört, elhelyezi a gyertyákat és minden
más hülyeséget, amihez ragaszkodnak.
A lány megborzongott. – Akkro is úgy hiszem, ott kellene lennünk.
Nem akarok kihagyni semmit.
194
 Egy pillanatra megfeszültek a férfi ölelő karjai, mintha a
boszorkányok, dobozok és átkok minden gondolatát ki akarta volna
irtani. Aztán sóhajtva lazított és szomorú pillantást vetett a lányra.
– Ó, kicsikém, brutális vagy a büszkeségemmel. Van legalább egy
csepp romantika a lelked mélyén?
Shay elhátrált, lesimította a pulóverét. Azt kívánta, bár ilyen
könnyen lenyugtathatná a testében tomboló kínos hormonokat is.
– Egy kevés – ismerte be.
– Úgy tűnik meg kell tanítanom neked a csábítás gyönyörét.
– Majd később. – Képtelen volt megállni, hogy ne nyomjon egy
gyors csókot a férfi ajkára, mielőtt az ajtó felé indult. – Most ki akarom
deríteni, mi van a dobozban.

– Sacrebleu. – Levet mindenféle tapintat nélkül masírozott be a

könyvtárba. – Mi ez a bűz?
Az ősz hajú boszorkány egyik bütykös ujjával a démon irányába
bökött, azonban oda sem nézve folytatta a gyertyák meggyújtását.
– Vigyázz a szádra, vízköpő, vagy a szájpadlásodhoz ragasztom –
figyelmeztette.
Levet felszisszent és az idősödő nőre nézett. – Juj. Egy banya. Ki
hívta meg?
Viper egy pillanatra a falnak támaszkodott és örömmel váta, hogy a
boszorkány tarajos gőtévé, paradicsommá vagy bármi más beszélni
képtelen dologgá változtassa a vízköpőt. Akármennyire is nem szerette
a boszorkányokat, néha hasznosak lehettek. Ám elég volt egy pillantást
vetnie Shay aggodalmas arcára és vonakodva megragadta a lényt
nevetséges farkánál fogva, aztán elrángatta őt, mielőtt csatára kerülne
sör. Shaynek más így is sok minden járt a fejében, nincs szüksége a
vízköpő varanggyá változása miatti aggodalomra is.

195
 – Azt javaslom vagy fogd be a szádat, vagy tűnj innen, Levet –
morogta ismét a falnak dőlve, pillantása visszatért Shay finom
vonásaira. – Úgy tűnik, a boszorkánynak nincs túl sok türelme.
– Mit csinál?
– Próbálja kinyitni az asztalon álló dobozt.
– Kinyitni egy dobozt? – Levet feldobta a kezét és előre nézett. –
Mon dieu! Azt én is meg tudom tenni.
– Állj! – Viper megragadta az ide-oda lengő farkat és visszarántotta
a vízköpőt. – Még nem tudjuk biztosan nincs-e levédve.
– Ó. – Egy pillanatnyi áldott csend után Levet türelmetlenül
fészkelődni kezdett. – Mi van a dobozban?
– Nyilvánvalóan még nem tudjuk.
– Sokáig fog tartani?
– Addig tart, ameddig tart.
– Nassolunk?
Viper ökölbe szorította a kezét. Vagy ez vagy megfojtja a démont.
– Levet, fogd be.
– Nos, ha már egész este várakoznunk kell legalább nasit
szolgálhatnának fel.
– Ha éhes vagy miért nem mész le a konyhába és keresel magadnak
valamit?
A vízköpő megborzongott. – Nincs ott más csak vér meg valami
zöld trutyi.
– Akkor rendelj valamit.
– Pizza? Görög? – A szürke szemek izgatottan felcsillantak. – Ó, ó,
már tudom, mi lenne, ha…
Viper lehajolt, megragadta Levet szarvát és felemelte, míg már
szemtől szembe voltak.
– Fogd a telefont, rendelj kaját, vízköpő, és jegyezd meg, ha még
egyszer visszajössz ide, én magam tépem le a szárnyad.
Levet bölcsen az ajtó felé hátrált, felemelte a kezét.
196
 – Ugyan, milyen modor ez. A vámpírok mindig olyan érzékenyek.
A vízköpőnek fogalma sincs mennyire, fordult Viper vissza Shayhez.
Az érzékenység meg sem közelíti a hangulatát.
Figyelte, hogyan áll Shay idegesen a boszorkány mellett, halott
szíve elszorult a fájdalomtól.
Bármilyen bátornak vagy makacsnak is tűnik, az álca alatt
lélegzetellállítóan törékeny. A puszta gondolattól kedve támadt megütni
valamit, hogy valaki tovább bánthatja.
Picsába. Be kellett volna zárkózniuk a teraszra. Még most is a
gyönyör hullámaim lovagolhatnának ahelyett, hogy itt álldogálnak
ebben az átkozott szobában és figyelik, hogya végzi a boszorkány a
hókusz-pókuszát.
Viper bosszúsan egyik lábáról a másikra állt, ügyet se vetett Dante
aggodalmas pillntásaira, összefonta karját a mellkasa előtt.
Ó igen, a teraszon lenne a helyük…
– Végeztem. – A boszorkány egy drámai mozdulattal legyintett, a
gyertyák kialudtak. – A dobozt most már nyugodtan ki lehet nyitni.
Viper felegyenesedett, mikor Shay a finoman kifaragott doboz felé
nyúlt. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy keze finoman megremegett,
sem megfeszülő vonásai.
Ösztönes előre lépett, a karjába akarta vonni, átadni neki az erejét.
Csakhogy a tudat, mennyire megvetné Shay, amiért felfedte
magabiztosságának hiányát, az tartotta őt a helyén.
Mintha minden megdermedt volna, mikor Shay lassan felemelte a
fedelet és előhúzott egy gyűrött borítékot.
– Nekem címezték – törte meg suttogva a súlyos csendet. Felemelte
a fejét, körbe pillantott a szobában és mély levegőt vett. – Ha
megbocsátotok, egyedül szeretném elolvasni.
Megfordult, az ajtó felé indult. Viper gondolkodás nélkül a sarkában
volt. Nem akarta, hogy egyedül legyen. Főleg mikor még azt sem tudják,
mi áll a levélben. Dante állította meg.
197
 – Viper, szerintem tiszteletben kellene tartanod a kívánságát –
dünnyögte barátja, hogy csak ő hallja. – Nem fogja megköszönni, ha
megzavarod őt mikor magányra vágyik.
– Túl veszélyes neki, hogy…
– Itt biztonságban van. A házat alaposan levédtük a démonok elől,
az emberi behatolókra pedig riasztók figyelmeztetnek.
Viper mély hangon felszisszent. – Nem szeretek tehetetlen lenni.
Dante keserűen felnevetett. – Szokj hozzá, öreg barátom. A nők
hajlamosak ezt tenni egy férfival.
Viper szeme résnyire szűkült. – Nem segítesz.
– Csak adj neki pár percet. Semmi nem történhet vele, míg a házban
marad.
– Legyen. De csak néhány perc.
Karját kihúzta Dante kezéből, fel-alá járkált a tágas könyvtárban. A
pokolba Dantéval meg a bosszantó logikájával. Nem akart józanul
gondolkodni. Nem akarta megadni Shaynek a vágyott magányt.
Pokolba, akár őszinte is lehet. Nem akarta egy pillanatra sem
kiengedni a látóteréből. Tudattalanul megrázta a fejét. Ördög és pokol.
Milyen ostoba. Egy igazi, őrült fajankó.
Képtelen volt nyugton maradni, folytatta a járkálást, miközben az
idő lassan vánszorgott. Tompán érzékelte, hogy Dante visszavitte a
boszorkány a kovenjéhez és hogy Abby egy tálcán megmelegített vért
hozott neki, amit aztán az asztalra helyezett, de nem tudták megtörni
baljós gondolatait.
Hol a fenében lehet Shay?
Miért nem tért még vissza?
Bizonyára valami gond van. Lelke mélyén érezte.
Egy órával később elege lett. Kirontott a könyvtárból és átkutatta a
házat a hiányzó Shalott után. Igazából nem várta, hogy keresnie kell
majd. A két nyilvánvaló hely a szobája vagy a terasz lett volna. Hol
kaphatott volna még relatíve magányt?
198
 Alig pár pillanatba telt rájönnie, hogy Shay egyik helyen sincs.
Véres pokol.
Alig néhány percbe telt rájönnie, hogy sehol nincs a házban.
Viper aggódva tért vissza a szobájába, előhúzta zsebéből a kicsiny
amulettet. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy shay dühös lesz,
amiért visszahívta, mint egy pórázon tartott kutyát. Az ő helyében ő is
őrjöngene. De egyelőre elégedetten birkózott meg a haragjával. Amíg a
közelében van és meggyőzödhet róla, hogy nem érte baj addig
őrjönghet és fújtathat, ameddig csak szeretne.
Ráfonta ujjait az amulettre, érezte, hogy felmelegedik a bőre alatt.
Tíz perccel később Shay viharzott be az ajtón, arckifejezése makacs, ám
a szeme duzzadt és vörös a sírástól.
– Légy átkozott, Viper! – sziszegte. – Engedj el!
– Nem. – Viper zsebre vágta az amulettet, nyílt aggodalommal
mérte végig. – Túl veszélyes elszöknöd.
Shay átkarolta magát. – Nem vagyok ostoba. Nem állt
szándékomban elszökni, míg valaki odakinn még mindig vadászik rám.
Csak egyedül akarok lenni.
– Beszélj hozzám, kicsikém – bíztatta. – Áruld el, mi állt a levélben.
– Egy hosszú pillanat elteltével Viper aggódni kezdett, hogy nem lesz
hajlandó válaszolni neki. Olyan sokáig volt egyedül. Túl sokáig. Már
nem tudta, hogyan bízhatna másokban.
– Az apám írta.

199
 Tizenhatodik fejezet
Shaynek szándékában állt dühösnek lenni Viperre. Azért, mert
ígéretet tett rá, hogy nem kezeli szolgaként mégis felhasználta a
köteléküket és visszahívta.
Ő sem jobb, mint a boszorkányok, mondogatta magának.
Egyedül akart lenni. Meg akart küzdeni a nyes érzelmekkel, mielőtt
elé állna. Nem volt joga az akarata ellenére visszarángatni magához.
Mégis, ahogy ott állt előtte a dühe elpárolgott. Igazából rájött, hogy
neki akart dőlni erős testének, mintha a karjai mindent jóvá tudnának
tenni.
A fenébe. Riasztó gondolatnak kellene lennie. Sajnos túlságosan
lekötötték érzései ebben a pillanatban, nem tudott rémületet kicsikarni.
Ehelyett átkarolta magát és figyelte, ahogy az elkerülhetetlen döbbenet
kiül sápadt vonásaira.
– Az… apád?
– Igen.
Úgy tűnt, átgondolja a szavait a válasza előtt, mintha valami őrülttel
lenne dolga. Talán így is van.
– Ez bizonyára elégedettséggel tölt el?
Shay nagyot nyelt a torkába szorult gombóc ellenére. – Ő
helyeztette rám az átkot.
Viper a tenyerébe fogta az arcát, hűvös érintése nevetséges módon
csillapította kissé a lány szívét markoló fájdalmat.
– Nem lehetsz biztos benne, Shay. Lehet, hogy trükk.
– Nem. Nem trükk. A levél szerint azért tette, hogy megóvjon.
Viper ujjai szinte fájón fogták. – Mi?

200
 – Tudta, hogy követik, bár azt nem ki vagy mi üldözi. Azt mondja
az átoknak el kellett volna rejtenie az ellenségeim elől.
– Elrejteni?
– Az átok egyfajta fal volt, ami a legtöbb démon elől álcázott.
Egy hosszú pillanatig Viper eltöprengett. – Igen, azt hiszem, sikerült
neki. Még csak nem is suttogtak Shalottról több mint egy évszázadig.
Akkor is pocsékul veszélyes és kétségbeesett húzás volt. Evor
könyörületére bízott.
Shay elhúzódott az érintése elől. Épp eléggé elterelte a figyelmét a
közelsége.
– Sosem szándékozott senki könyörületére bízni – felelte sokkal
inkább önmaga meggyőzésére. – Amint elmúlik a veszély a
boszorkányt kötelezte volna az esküje az átok megtörésére és az igazság
leleplezésére.
A gyönyörű vonások megfejthetetlenek voltak. – De megölték,
mielőtt megtehette volna?
– Igen.
Eltelt egy szívdobbanásnyi idő. Shaynek ez alatt fogalma sem volt
róla, mi járhat a férfi fejében. Egy vámpír mestere az érzelmei
elrejtésének, ha úgy akarja.
– Csak meg akart védeni, Shay – szólalt meg végül halkan.
Az ostoba könnyek, amik már egy órája égették a szemét, potyogni
kezdtek és elfordult, hogy elrejtse szenvedését.
– Tudom, csak…
Viper semmihez sem fogható sebességgel elé állt.
– Mi?
Felsóhajtott, elfogadta, hogy nem tud előle elrejtőzni.
– Ennyi éven át okoltam a sanyarnyú sorsomért azt a szörnyeteg, aki
rám tette az átkot. Most pedig meg kell tudnom, hogy apám volt az.
– Nyilvánvalóan a legjobb szándékkal tette.

201
 – Ez nem változtat a tényen, hogy több mint nyolcvan évet töltöttem
rabszolgaként. – Összeszorította a fogát, az emlékek a felszínre akartak
törni. Emlékek, melyeket eltemetett, nehogy megfojtsák. – Vertek,
megláncoltak és eladtak, mint egy állatot.
– Tudom, hogy nehéz volt…
– Nehét? – Kurtán, keserűen felnevetett. – Egyetlen olyan pillanat se
volt, hogy ne lettem volna egy mester könyörületére bízva. Egyetlen
pillanat sem, mikor ne rettegtem volna, mit hoz a következő óra.
Egyetlen pillanat sem, mikor ne küzdöttem volna a túlélésért.
– Shay.
A férfi arcára kiülő szánalom miattam dühösen törölgetni kezdte a
könnyeit. – Sajnálom. Általában nem nyafogok.
Viper szeme elsötétült. – Ne sajnáld. – Finoman megérintette a
nedvességet az arcán. – Csak rövid ideig volt szerencsém a
boszorkányokhoz, de nem kétlem, hogy földi pokollá változtatták az
életed.
– Pokollá, igen. – Hangjában keserű él csengett. – Mikor Edra
elégedetlen volt velem bezárt egy pincébe. Nem is egyszer előfordult,
hogy évekre odalenn hagyott. Sem világítás, sem étel leszámítva a
bogarakat és a patkányokat, amik körülöttem mászkáltak. Volt, mikor
nem is gondoltam, hogy valaha kijutok onnan. Azt hittem… – Megtört
a hangja, meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt folytatta. – Azt hittem,
az örökkévalóságig abba a sötétségbe leszek zárva.
Viper gondosan közömbös arckifejezést öltött, mintha érezte volna,
hogy bezárkózna a szánalom legkisebb jele láttán.
– Ezért ragaszkodtál az aukciós ház démonainak szabadon
eresztéséhez?
– Igen. Semmi sem érdemel ilyen kínzást. – Viszonozta a férfi
pillantását. – De tudod, nem Edra volt a legrosszabb.
– Akkor mi?

202
 – A tudat, hogy mindig valaki más alá leszek rendelve. Hogy sosem
leszek elég erős, gyors vagy okos ahhoz, hogy megszökjek, mert nem
létezik szabadság.
Viper elkomorult, kétségtelenül érezte, hogy bosszúságának egy
részébe ő is beletartozik. Könnyed eleganciával megfordult, az ágyhoz
ment és a távolból szemlélte.
– Igazából, pontosan tudom, mit érzel.
– Te? – Hitetlenkedve felhorkant. – Hogy érthetnéd te meg?
Az árnyékban maradt, Shaynek eszébe jutott az a zárkózott vámpír,
aki először megérkezett az aukciós házba.
– Nem voltam mindig klánvezér – mondta, hangja mély és furcsa
módon nyers. – Átváltozásom után sok évig ki voltam szolgáltatna
bármely vámpírnak, aki a magáénak kívánt.
Shaybe belehasított a döbbenet. Lehetetlen volt elképzelni ezt az
arrogáns, kegyetlen férfit egy másik könyörületére bízva. Különösen
nem egy vámpíréra. Olyan… áthatolhatatlannak tűnt. Sebezhetetlennek.
– Rabszolga voltál?
– Rabszolga és még annál is rosszabb.
– Mi lehetne rosszabb?
– Nem akarod tudni, kicsikém.
Shay a nyelvébe harapott. Igaza van. Akármilyen rosszak is voltak a
boszorkányok, mindig van rosszabb. Sokkal, sokkal rosszabb.
Lassan megrázta a fejét. – Azt hittem, a klánok megóvják az övéiket.
Viper megvonta a vállát. – Szerencsére változtak az idők, sokkal
civilizáltabbak lettünk.
– Civilizáltak? Szerinted a vámpírok civilizáltak?
– A múlthoz képest igen. Volt idő, mikor a klánokat csak egy csapat
kósza harcos alkotta. Ahhoz, hogy egy újonnan átváltoztatott vámpír
klántag lehessen… teljesíteniük kellett a követeléseiket, nem számít
milyen kicsavaart vagy aljas is volt az.

203
 Shay a homlokát ráncolta. – Akkor miért akartál egy klánhoz
tartozni?
– Az egyedüllét a halált jelentette.
– Megöltek volna?
– Az erősek túlélték, a gyengék csupán áldozatok voltak.
– Áldozat voltál?
Shay bőre bizsergett a férfi szobát betöltő erejétől. – Csak míg elég
erős nem lettem, hogy visszatámadjak.
– És elég erős lettél – felelte halkan.
Eltelt egy perc, mialatt Viper saját belső démonaival küzdött és
Shay hirtelen megértette, miért tart Viper olyan hatalmas
fegyverkollekciót a háza alatt. Bármilyen erővel is rendelkezik most
mindig ott lesz a tudat, hogy odakinn szörnyek leselkednek az
árnyékban. Körbevette magát a gyönyörű, halálos tárgyakakl, melyek
nem csupán egy gyűjtő álmát képezik, hanem tudatalatt védekezésként
is szolgálnak.
Viper megint előtte termett, mintha csak siklott volna, végigsimított
Shay nyakán.
– Erős lettem, de mint a te esetedben, megmaradtak az emlékek.
Shay nem húzódott el hűvös érintésétől. Semmit nem tudott
leolvasni szép vonásairól, de tudta, hogy olyan borzalmakat kellett
átélnie, melyek bizonyára évszázadokon át kísértették rémálmaiban.
Csodával határos módon így is sikerült megőriznie azt a büszkeséget és
feddhetetlenséget, ami elválasztotta az őt kínzó állatoktól. Mégsem
tudta teljesen figyelmen kívül hagyni az irigységét. Addig nem, míg őt
köti az átok.
– Túlélted és most szabad vagy.
Viper ajka megrándult. – Sosem szabad, kicsikém. Vannak… olyan
erők, amiknek még nekem is felelnem kell.
Shay meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Klánvezér vagy.
Milyen erőnek kellene felelned?
204
 – Tilos beszélni róluk.
És ennyi volt.
Hanglejtését nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Figyelmeztette,
hogy akár egy örökkévalóságon át próbálhatná kiszedni belőle, ám
sosem engedne. Amitől persze csak még kíváncsibbá vált.
Shay elfintorodott. – Ezzel most meg akarsz nyugtatni?
Viper szája figyelmeztetés nélkül mosolyra húzódott. Ez a bűnös
mosoly mindig megmozdított mélyen valamit a lányban, a fölé boruló
sötétség mintha már kevésbé lett volna áthatolhatatlan.
– Megtaláljuk, hol rejtették el Evort, Shay. – Megfogta a tarkóját,
ujjaival finoman simogatni kezdte érzékeny bőrét. – Aztán megtörjük a
rajtad lévő átkot egyszer s mindenkorra.
Shaynek kiszáradt a szája, lábujjai begörbültek. Őrület. Néhány
pillanattal ezelőtt még elemésztette a bánat. Olyan súlyos bánat, azt sem
tudta megszabadul-e tőle valaha. Most meg az egész teste bizsereg, a
szíve szinte kiugrik a mellkasából. Nem lehetséges, hogy egyetlen
puszta érintés ennyire megváltoztassa az érzelmeit.
Megnyalta hirtelen kiszáradt ajkát, miközben a gyönyörű arcot
fürkészte. – Ezt tényleg el is hiszed?
A figyelemelterelő ujjak folytatták útjukat lefelé a gerincén. – Nem
mondtam volna, ha nem hiszem.
Shay próbált lélegzethez jutni. – Tudod, ha megtörjük az átkot többé
nem leszek a rabszolgád?
Viper mosolya még szélesebb lett, a karjába kapta. Aztán
megfordult és az ágy felé indult.
– Nincs szükségem amulettre ahhoz, hogy a rabszolgámmá tegyek
egy nőt – biztosította.
Shay a szemét forgatta. – Az arroganciád lenyűgöző, vámpír. Ha
fele olyan jó lennél, mint hiszed…
Bátor szavait félbeszakította, mikor a férfi az ágyra dobta és kemény
testével fölé helyezkedett.
205
 Viper gyorsan kihasználta az előnyét, orrával megcirógatta a nyakát.
– Mit is mondtál, kicsikém? – dünnyögte árnyalatnyi vidámsággal.
A lány megborzongott, mikor nyelvével követte a válla ívét.
– Nem játszol tisztességesen – vádaskodott, kihúzta a csatot a
hajából és beletúrt az ezüstös tincsekbe.
Viper kuncogása simogatta a bőrét, áthúzta feje felett a pulóvert. Azt
nem sokkal később a melltartója követte.
– Vámpír vagyok. A győzelmre hajtok.
Bizonyára volt egy tökéletesen logikus erkölcsi ellenérv az állítására,
de ahogy szája rátalált a mellére, Shay már képtelen volt összefüggő
gondolatokra. Ehelyett felnyögött, még közelebb szorította magához a
fejét, a gyönyör perzselőn áradt szét az ereiben.
– Mit szándékozol megnyerni? – lehelte.
Viper elhúzódott, perzselő pillantását rászegezte. – Máris elnyertem,
amire vágytam. Most már csak ki kell elégítenem a nyereményem
annyira, hogy már nem kíván elhagyni.
Shay visszanyelt egy nyögést. – Nem vagyok biztos benne, hogy
túlélném, ha ennél is nagyobb gyönyörben részesítenél.
Viper tekintete lesiklott fedetlen keblére. – Bízom a túlélési
képességeidben, kicsikém. Ez az egyik közös bennünk. – Hüvelykjével
végigsimítitt a megkeményedett bimbón. – Természetesen, nem az
egyetlen.
Shay az ég felé fordított a szemét, mikor nyers éhségel lecsapott az
ajkára, gyomra görcsbe rándult tőle. Egészen bizonyosan közös ez
bennük, ismerte be, mikor a férfi ujjai a farmer gombjával bíbelődtek.
Akármi is az… szenvedély, vágy vagy valami sösét megszállottság, a
markában tartotta.
Nem hitte, hogy valaha eleget kaphat ebből a vámpírból.
Türelmetlenül megrántotta a férfi ingét, csípőjét megemelte, hogy le
tudja róla húzni a nadrágot. Ajkuk még mindig összeforrt, végigsimított
a csupasz mellkason, élvezte a selymes bőr tapintását.
206
 Olyan sima, olyan tökéletes.
Többre volt szüksége.
Viper minden porickáját felfedezte. Mindenhol megérintette,
megcirógatta, tetőtől talpig megízlelte.
Most rajta a sor nem igaz?
Nem adott időt magának, hogy eltöprengjen mennyire bölcs
szembemenni egy vámpírral, lábával átkulcsolta Vipert és egyetlen
nagy lendülettel a hátára gördítette. Ugyanakkor fölé mászott, lovagló
ülésben elhelyezkedett és felegyenesedve, vad éhséggel nézett le rá.
– Én jövök – csikorogta, ujjaival végigsimított a mellkasán, finoman
megpöckölte a mellbimbóját.
Viper belemarkolt a fekete ágyneműbe, teste reagált a lány
érintésére.
– Miben? – zihálta.
Elektromos izgatottság lett úrrá Shayn.
– Ebben.
Lehajolt, csókokkal borította a mellkasát, mindkét bimbót
megpöckölte a nyelvével, majd nedves ösvényt húzva maga után
elindult lefelé a hasán nadrágja derekához.
Pár pillanatig csak harapdálta megfeszült hasizmait. Nyelvével
simogatta, domború tökéletességét. Felfedezte a köldökét. A csípőjét.
Könnyedén megérezte erekciója kemény döfését, ám nem volt hajlandó
engedni a néma könyörgésnek.
Végül Viper megragadta a karját, szeme sötét akár az éjfél, agyarai
teljesen megnyúltak.
– Az ég szerelmére, kicsikém, kímélj meg a szenvedéstől!
Önelégült mosoly ült ki Shay arcára, lassan meglazította a gombot.
Lehúzta a cipzárt és lerángatta a nadrágot. Viper mély torokhangon
felmordult, ujjai a lány húsába mélyedtek, mikor finoman megcsókolta
őt a selyem boxeren keresztül.

207
 Nem törődött a szorításával, nyelvével tetőtől-talpig végigsimította,
aztán vissza. A férfi tompa kiáltást hallatott, felfelé döfött a csípőjével.
Shay elhúzódott, lenézett és magába szívta az elefántcsont szépséget.
A fekete takaróval kontrasztban akár egy márványból faragott szobor is
lehetett volna.
A szemét leszámítva. Éjfél színű szemeiben olyan sóvárgás égett,
mely nyugtalan vágyat szított Shay testében is.
Levegő után kapkodott a csodálattól, lenyúlt, hogy lehúzza a testéről
a boxeralsót. Már mindent látott, de gyanította, hogy sosem fogja
megszokni ezt a hibátlan szépséget.
A földre ejtette az alsót, kezével finoman végigsimított Viper lábán,
a mozdulatot aztán apró csókokkal követte, melytől a férfi nyöszörögni
kezdett alatta.
Végül elérte az ágyékát, marokra fogta az erekcióját és lenyűgözve
fedezte fel a kemény falloszt. Selyem és acél. Erotikus kombináció,
melytől gyomra egyre fájdalmasabban szorult görcsbe.
Végigcsókolta a csípőjét, majd a szájába vette, nyelvével ízlelgette,
ahogy arra már korábban is vágyott.
Viper belemarkolt a hajába, egyértelműen kettészakította a vágy,
hogy folytassa, és hogy megállítsa, mielőtt nem lesz visszaút.
– Shay…
A lány egy utolsó nyalintás után felfelé haladt a testén, a hasát
harapdálta, aztán a mellkasát, végül rátalált a szájára.
Viper végigsimított a hátán, megragadta a szatén bugyit és egyetlen
türelmetlen rántással letépte róla. Majd ugyanazzal a türelmetlenséggel
nyitotta szét Shay combját, farkával végigsimított a nedvességén.
Arcát beletemette a nyakába.
– Nem tudok várni, kicsikém – nyögte, elhelyezkedett a bejáratánál.
– Sajnálom.
– Ne sajnáld, csak csináld – zihálta Shay, teste már nedves volt és
készen állt a befogadására.
208
 A combját markolva Viper egyetlen döféssel mélyre temetkezett
benne, csak akkor állt meg, mikor már nem tudott mélyebbre hatolni.
– Igen… Ó, igen – csikorogta Viper.
Mozdulatlan maradt, mindketten kiélvezték az intim
összekapcsolódás okozta gyönyört. Bizonyára nincs semmi, ami ehhez
a heves szenvedélyhez fogható lenne. Semmi sem tud ennél
szorosabban összekötni két embert.
Shay kinyitotta a szemét, csillogó pillantását Viperre szegezte, aki
finoman mozogni kezdett alatta.
Mintha megváltozott volna benne valami, belezuhant a fekete
forróságba.
Valami mély, riasztó, ugyanakkor csodálatos változás.
Valami, amitől el kellett volna menekülnie a szobából, ha nem
váltak volna egyre követelőzőbbé a férfi mozdulatai, ha nem került
volna egyre közelebb az orgazmushoz, ami mindent kitörölt a fejéből az
aranyló gyönyörön kívül.

Viper bosszúsan járkált fel-alá a könyvtárban. Már egy hét is eltelt

azóta, hogy Shay és ő megérkeztek Dante otthonába. Csodálatos hét
volt, természetesen. Hogy is lehetett volna más, mikor az éjszakák nagy
része azzal telt, hogy kielégítették egymást a nővel, aki annyira szerves
részévé vált az életének?
Nem csak a szexről van szó. Ami persze rohadtul fantasztikus volt,
ha ő mondja. Hanem arról is, hogy a közelében van, hallja a hangját,
érzi finom érintését, mikor az ágyon ültek. Voltak pillanatok, amiket
különös módon őrizgetett.
Annak ellenére azonban, hogy örömmel fedezte fel a nőt, aki tasmán
ördögként forgatta fel az életét, egyetlen pillanatra sem feledkezett meg
a látóhatáron kívül húzódó veszélyről. Van odakinn valami vagy valaki,
aki el akarja tőle venni Shayt. Felhasználni a saját érdekében. Egészen a
pokolig elmenne és vissza, csak hogy megakadályozza ezt.
209
 Viper megpördült, perzselő türelmetlenségét Santiagora irányította.
A vámpír a legjobb hadnagya. Intelligens, bátor, végsőkig hűséges és
ami ennél is fontosabb, erős nyomást képes gyakorolni az emberekre
valamint a kisebb démonokra.
Ha van megszerezhető információ, azt Santiago kideríti.
– Sajnálom, mesterem. – Santiago sötét arca kifejezéstelen maradt,
de a hangjából és vállaiból áradt a feszültség. Mint minden jó szolga, ő
is könnyedén megérezte mestere bosszúságát. – Az utcán senki nem
beszél a Shalottról.
Viper lenyelte morgását. – Bizonyára nem kutattál mindenhol. Van
odakinn valaki, aki tudja, ki vadászik a Shalottra.
Santiago felemelte a kezét. – A legtöbben nem hiszik, hogy több
puszta mítosznál. Évszázadok óta nagyon kevés Shalott járt a Földön.
– Shay nem mítosz.
– nem, de a jelenlétét sosem érezték még a legerősebb démonok sem.
– Hát persze, hiszen az átok elfedte őt.
– Még azok elől is, akik talán segíthettek volna nekünk – vont vállat
a vámpír. – Sem egy suttogás, sem pletyka, amire rábukkanhatnék,
semmi sem szól a Shalottról. Még Evor azon ismerőseinél sincs semmi,
akik tudtak róla, hogy fogva tartja.
Viper ökölbe szorította a kezét, visszafogta dühét. A fenébe! Sosem
veszítette el az önuralmát. Soha. – Folytasd a kutatást.
– Természetesen, mester.
– És ne korlátozd a keresést csak Chicagóra. Az igazság odakint van.
Meg kell találnunk.
– Ahogy kívánod.
A vámpír meghajolt, aztán némán kihátrált a könyvtárból. Viper
figyelte távolodó alakját, aztán öklével a fa asztalba csapott.
A levegő felkavarodott kicsit, majd Dante érintette meg a vállát.
– Nyugalom, Viper, a végére járunk ennek a rejtélynek.

210
 – Akárki tartja is fogva Evort el akarja kapni Shayt. Nem várhatom
ki az újabb támadást. Úgy nem, hogy nem lehetünk biztosak abban le
tudnánk-e győzni, bármit küldjön is ránk legközelebb.
– Megértem a bosszúságod, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.
Viper lassan a barátja felé fordult. – A kapcsolataid nem tudtad
kideríteni semmit?
Dante vállat vont és elhátrált. – Attól tartok, nem.
– Fenébe.
Viper visszatért nyughatatlan járkálásához. Nem akart ebben a
könyvtárban lenni. Nem akart valami rejtélyes veszély miatt
idegeskedni, amit nem érez, nem érinthet és amivel nem szállhat
szembe. Odalenn akart lenni a szobájában, tudta, hogy Shay most kel
fel az ágyukból. A karjában akarta tartani, úgy tenni, mintha semmi sem
árthatna nekik.
Sajnos az ösztönei figyelmeztették, lassan kifut az időből. Ha nem
sikerül rájönnie ki vadászik Shayre, a vadász találja meg őket. Nem
engedheti, hogy újra csapdába essenek.
– Ugye tudod, hogy veszélyes vizekre eveztél, öreg barátom? –
szólalt meg Dante a háta mögül.
Viper megtorpant, cseppet sem barátságos arccal mérte végig
barátját.
– Azt várod, hogy hajítsam félre Shayt csak azért, mert veszély jár a
nyomában?
– Úgy értem, Shay maga a veszély.
– Dante…
– Nem, ezt végig fogod hallgatni – makacskodott a fiatalabb vámpír,
karját összefonta a mellkasa előtt. – Évszázadok óta ismerlek már és
sosem mutattál még ilyen érdeklődést egy nő iránt sem.
– Ellent kell mondanom neked. Nem épp szokványos érdeklődést
mutattam a női nem iránt. Nem egyszer egy tucat iránt egy időben.

211
 – Szeretőid voltak, nem társaid – javította ki Dante. – Sosem
engedtél még egyet sem úgy be az életedbe, mint őt.
Viper szeme résnyire szűkült. Nem tetszett neki, merre halad ez a
beszélgetés. Talán félt is tőle.
– Mire akarsz célozni? – kérdezte meg vonakodva.
Danténak volt mersze mosolyogni. – Nem célozgatok semmire,
Viper. Csak nyíltan figyelmeztetlek, hogy egy igaz társát meglelt
vámpír minden jelét mutatod.
Tessék. Tudta, hogy nem fog neki tetszeni, és igaza lett. Miért
gondolják a barátok mindig azt, hogy felhozhatnak egy olyan témát,
amit egyetlen bölcs vámpír sem tenne? Megragadta az egyik
végeláthatatlan polcot, egész teste megfeszült a bosszúságtól.
– Nincs közöd a Shayhez fűződő kapcsolatomhoz.
– Ha szeretnél elhajítani valamit, azt a ronda vázát javasolnám ott az
asztalon. A könyvek pótolhatatlanok.
Viper átpillantott a válla felett. – Nem vagy vicces, Dante.
– De egy kicsit bizonyára, nem? – gúnyolódott.
Viper eltöprengett, micsoda elégtétellel szolgálna, ha legalább az
egyik pótolhatatlan könyvet elhajítaná, mikor hirtelen kitárult a
könyvtár ajtaja és Levet masírozott be csattogó szárnyakkal.
– Sacrebleu, hát itt vagy – lehelte, szokásos undorával nézett
Viperre.
A férfi feltartott kézzel elhallgattatta. Az önuralma már így is csak
egy hajszálon függ. A vízköpő pedig bizonyára elszakítja azt is.
– Ne most, Levet, nincs türelmem megbirkózni a morgolódásoddal e
pillanatban.
Levetnek sikerült döbbentnek tűnnie. – Morgolódás? Moi? Miért…
– Kifelé – mutatott Viper az ajtóra. – Kifelé most!
– Non. – Levet bátran, vagy ostoba módon meg se moccant. – Hát
nem érzed a levegőben?
– Mit?
212
 – Várj, Viper. – Dante tett egy lépést előre, hátradöntötte a fejét és
kinyúlt az erejével. – Igaza van.
A távolban hirtelen megszólalt egy riasztó és Viper érezte, hogy
egész teste megfeszül a félelemtől.
– Picsába. Levet, menj el Shayért és hozd ide.
– Nem. – Dante parancsára mindketten megtorpantak. – Vidd az
alagsorba a menekülő útvonalhoz.
Levet Viperre pillantott, aki bólintott. – Menj!
A vízköpő kirohant a szobából és Dante Viper elé állt.
– Te is menj.
Viper a homlokát ráncolta. – Nem hagyhatlak itt…
– Meg kell védened Shayt – mosolygott rá Dante keserűen. –
Ráadásul, bármennyire is csodálom az erőd és a bátorságod, megvan a
magam védelme.
Viper egy pillanatra összezavarodott, aztán a levegőt hirtelen
elkezdte betölteni a bizsergető forróság. Abby is érezte a veszélyt, ezért
máris elárasztotta az ereje a házat.
– A Chalice – mondta.
– Pontosan. Mi jól leszünk. – Dante határozottan taszított rajta egyet.
– Most menj.
Viper elindult az ajtó felé, ám megtorpant és egy utolsó pillantást
vetett a barátjára.
– Köszönöm, Dante. Sokkal többet tettél, mint amit valaha
visszafizethetnék.
Dante vállat vont. – Igazából én voltam adósod, szóval most már
egyenlítettünk.
– Soha.
A sápadt, jóképű arc szokatlanul kijózanodott. – Viper, légy óvatos,
és ha szükséged van…

213
 – Téged hívlak először – ígérte Viper, aztán kisurrant az ajtón és a
hálószobája felé indult. Néhány fegyvert szándékában állt magához
venni, mielőtt csatlakozik Shayhez az alagsorban.

214
 Tizenhetedik fejezet
A Viper szobájához tartozó fürdőszoba maga volt az álom.
A hatalmas fekete-arany helyiségben egy kisebb seregnek is
elegendő nagyságú zuhanyzó, egy bolyhos törölközőkkel megrakott
üvegszekrény és egy sor kivilágított tükrös pult állt, amik a
vámpíroknak nem igazán váltak hasznára. Azonban a kád bűvölte el
Shayt. A márványpadlóba süllyesztett fürdőkádat tökéletesen arra
alakították ki, hogy az ember órákon át áztassa magát az illatos vízben.
Ritka luxus egy rabszolgának, aki nem egyszer kénytelen volt lesikálni
magát azzal a vízzel, amit a rácsokon keresztül toltak be hozzá.
Úgy vélte, tökéletes kezdése lenne az éjszakának.
Nos, talán nem épp a legtökéletesebb
Pír öntötte el az arcát, miközben lehúzta magáról a farmert és a
pulóvert, amit Abby-től vett kölcsön.
Basszus.
Megígérte magának, hogy ha kimerülten és kielégülten kimászik az
ágyból nem fogja a kádban töltött időt a férfi érintésének emlékeire
pazarolni. Akármilyen élvezetes időtöltés is, undorítóan nyálas volna.
Mintha egy pattanásokkal teli kamasz lenne, aki legújabb
szívszerelméről ábrándozik.
Egy értelmes, felnőtt nőnek öklendezni támadna kedve.
Kifésülte hosszú haját, a szokásos fonatba kötötte, aztán visszatért a
hálószobába. Tudta, hogy Abby a teraszon fogja várni a reggelivel.
Beszélgetnek, nevetnek és a vámpírok számos hibáin zsörtölődnek. Ezt
a rutint Shay kincskét őrizgette a szívében.

215
 Abby nem csak kedves és nagylelkű, de feltétel nélküli barátságot
kínált neki, ami lassan kezdett betölteni egy az évek hosszú során
kialakult űrt.
Egy barát.
Olyan egyszerű, mégis értékes dolog.
Felhúzta a futócipőjét és az ajtóhoz lépett. Ez általában nem egy
veszélyes feladat, ám ezen az estén alig ért hozzá a kilincshez máris
hátra vágódott, mikor Levet szélesre tárta az ajtót.
– Shay – zihálta, szürke bőre a szokásosnál is sápadtabb.
– Jó ég, Levet, hallottál valaha a kopogásról? – kérdezte
összeszedve magát.
– Viper küldött érted.
– Értem? – Figyelmeztetőn összevonta a szemöldökét. Ez túlságosan
úgy hangzott, mintha egy kutyát hívna. – Miért nem jött ő maga?
– Ránk vár. Mennünk kell, azonnal.
Shay egyre növekvő aggodalommal nézte a barátját. Valami nincs
rendjén. Nagyon nincs.
– Mi történt, Levet?
– Démonok közelednek. Elegen, amitől már én is nyugtalan vagyok
– borzongott meg Levet. – Ki kell jutnunk innen.
A lány többé nem vitatkozott, hagyta, hogy Levet kivezesse a
szobából, majd végig a folyosón.
– Hová megyünk?
– Dante alagutakat épített a ház alá.
Eszébe jutottak a Viper otthona alatti alagukat. Úgy tűnik, ez náluk
kötelező.
– Hát persze.
Levet a szárnyát használva gyorsított az iramon, hátra fordult. – A
vámpírok sosem az ostobaságukról voltak híresek. Sem az
óvatlanságukról.
– Nem, azt hiszem, nem – értett egyet készségesen Shay.
216
 Mikor elérték a lépcsőket, a lány habozott követni Levetet.
Odafentről érezte a hatalom enyhe bizsergését. Különösen ismerősnek
hatott.
– Mon diue. Nem arra! – zihálta a vízköpő.
– A démonok?
Levet elfintorodott. – Rosszabb… A Főnix.
– Á! – Shayben élénken élt még az emlék, hogy bezárták őt egy
pincébe Abby-vel, mikor Főnixszé változott. Sikerült egy kis kupac
hamuvá változtatnia a gonosz boszorkányt, aki meg akarta ölni őket.
Nem igazán akart műsort adni. Különösen, mert az ereje nem mindig
válogatta meg, melyik démont süsse ropogósra. – Akkor már értem a
hőséget.
– Aha. Gyerünk!
– Jövök már. – Shay az alagsorba vezető lépcsőkön haladva
megtorpant a legutolsó fokon. Csak megsérül, ha tovább bukdácsol. – A
fenébe, sötét van. Van valahol kapcsoló?
– Nincs szükségünk ilyen alantas dolgokra, mikor varázserőm van. –
Levet megtorpant és halkan kántálni kezdett.
– Levet, ne…
Shay könyörgése egy pillanatott késett, a hirtelen robbanástól
mindketten a földre zuhantak.
– Fényt, azt mondtam, fényt – dünnyövte Levet, ahogy
felkecmeregtek és leporolták magukat.
– Értékelem az erőfeszítést, Levet, de talán a hagyományos
módszernél kellene maradnunk – mormolta.
– Jó. – Levet a levegőbe dobta a kezét és eltűnt a sötétségben. – De
amikor majd azok a démonok… hogy is mondjátok… megkajálnak, ne
sírj nekem egy erős varázsigéért, ami megment.
Shay nem tudta elrejteni a mosolyát a nyugtalanító kép ellenére sem.
– Majd észben tartom.

217
 Shay és Levet már vártak Viperre, mikor a férfi elérte az alagsort.
Megkönnyebbülés öntötte el. Arra számított, hogy majd Shay nyomába
kell erednie. A pokolba, azt hitte majd neki kell idevonszolnia a
kapálózó, üvöltöző lányt. Amilyen intelligens, olyan makacs tud lenni.
Annyira rá vallana, hogy a veszély ellenére sem hajlandó menekülni.
Viper egyenesen a hátsó falhoz ment, megigazította a hátához
szíjazott kardot és letette a súlyos, fegyverekkel teli zsákot, csak az után
szedte le az alagutak bejáratát takaró szellőzőt. Épp ahogy Dante ígérte,
aztán intett a kezével a két árnyékba burkolózó alaknak.
– Erre – súgta és intett, hogy Levet menjen először.
A vízköpő után lépett az alagútba, majd a nyílásnál habozó Shay
felé nyújtotta a kezét.
– Shay?
A lány az alsó ajkába harapott, tágra nyílt szemekkel figyelte. –
Tudom, tudom… muszáj mennünk.
Egy pillanatra majdnem fellángolt Viper haragja. A fenébe, nem
érnek rá az időt húzni. Különösen nem valami ostoba, nevetséges
hősködés miatt. Aztán ránézett a sápadt arcra és rájött, a lány
vonakodásának semmi köze a hencegéshez vagy a büszkeséghez. A
boszorkányok nyilván sokszor zárták őt szűk, sötét helyekre. Nem is
beszélve Evorról meg a tömlöceiről. Ki okolhatná, hogy nem rajong a
gondolatért, hogy bemásszon egy földbe vájt alagútba?
– Itt vagyok, Shay és nem megyek sehova nélküled. – Megfogta a
kezét. A lány ujjai épp olyan hidegek voltak, mint az övé. – Sosem
leszel többé egyedül a sötétben.
– Talán éppen ettől félek – vágott vissza, bár nem tudta elrejteni a
hangjából kicsengő riadalmat.
– Bízz bennem.
Viper némán figyelte, ahogy pillantása összekulcsolt kezükre siklik,
ahogy nagy nehezen nyelt egyet.

218
 Mogorván ügyet sem vetett a késztetésre, hogy a karjába kapja és
biztonságba vigye. A fenébe, az egész levegő vibrált a közelgő
veszélytől. De tudta, hogy nem ez az a pillanat, mikor erőltetheti Shayt.
Bíznia kell benne. Szüksége van rá, ha mindketten túl akarják élni.
Valamint maga miatt is fontos volt.
Meg tudna valóban bízni bárkiben is?
Na és egy vámpírban?
Végül Shay megszorította a kezét és belépett az alagútba. Legbelül
győzedelmes érzés járta át, ám Viper bölcsen és gondosan közömbös
arckifejezést öltött magára, ahogy végighaladtak az alagúton. Most már
nem ad lehetőséget neki, hogy kifogásokat keressen.
Viper a lányt szorosan maga mellett tartva kinyúlt az érzékeivel.
Enyhe bizsergés figyelmeztette, hogy nem csupán emberek vannak a
közelben. Sajnos nem tudta meghatározni, hogy pontosan mi az a
valami. Még mindig túl messze voltak ahhoz, hogy kivehesse a
szagukat, ráadásul sosem bírt Dante kifinomult képességével, mellyel
bármelyik fajt meg tudta csupán az erejük alapján különböztetni. Annyit
azonban ő is tudott, nem akar találkozni velük, akármik is vannak a
nyomukban. Addig nem, míg biztos nem lehet benne, hogy Shaynek
nem eshet bántódása és csak a gyilkolásra kell koncentrálnia. Mikor
nem vonták el a figyelmét nagyon, nagyon jó az ölésben.
Az alagutak messzire vitték őket a háztól, de ahogy elérték a végét
Viper visszafogta társait, ő maga pedig óvatosan kilépett a fagyos
éjszakai szélbe. Egy pillanatra tényleg úgy tűnt, sikerült észrevétlenül
megszökniük. A szerencsés fordulat túl jónak tűnt, hogy igaz legyen.
Természetesen, így is volt.
Viper megfeszült, mikor megérezte a hellhoundok ismerős szagát.
Ördög és pokol.
A kutyák inkább bosszúságot jelentettek, semmint veszélyt. Nem
tudnak megölni egy vámpírt sem egy Shalottot, de nem számít milyen

219
gyorsan vagy messzire futnak, akkor is a nyomukban lesznek. Ha meg
akarnak szökni, muszáj elterelni őket.
– Levet – mondta halkan.
– Mi az?
– Gyere ide. – Egy hosszú perccel később a vízköpő kimászott az
alagútból és mellé lépett. Viper a vállára tette a kezét. – Hellhoundok
vannak a közelben. El kell vonnunk a figyelmüket.
– Elvonni a figyelmüket? – Levet óvatosnak tűnt. Okos démon. –
Miféle figyelemelterelésre gondoltál?
– Rád.
Levet küzdött Viper szorítása ellen. – Ó, nem, ne is merészeld azt
hinni, hogy majd szembeszállok azokkal az otromba szörnyekkel.
Bűzösebbek, mint a Pokol.
– Csak te tudsz közülünk repülni.
Előhúzott a zsákjából két amulettet, majd a vízköpő nyakába
akasztotta őket. Olyan szagot árasztottak, mint Shay és ő. Remélhetőleg
elég lesz, hogy szökésük idejére elvonja a hellhoundok figyelmét.
– Figyelj rám, vámpír, én nem vagyok…
– Sajnálom, nincs időnk vitatkozni – kért elnézést Viper, lendületet
vett és a levegőbe dobta a vízköpőt.
Az apró démon dühös pillantást vetett rá, aztán nem épp kedvesen
feltartotta az egyik ujját.
– Ezért megfizetsz, vámpír – esküdött, aztán megfordult és
csapkodó szárnyakkal eltűnt az éjszakában.
Shay megjelent mellette, komor pillantást vetett rá. – Mit tettél
Levettel?
Viper felemelte a táskáját és a vállára kapta Shayt. Csupán néhány
percük van, mielőtt a dögök rájönnek, hogy Levet nem csupán
elérhetetlen, ráadásul egyedül is van. Akkor ismét a sarkukban lesznek.
– Veled sincs időm vitatkozni – dünnyögte, majd az egyik közeli
utca felé vette az irányt.
220
 – A fenébe is, tegyél le! – Az öklével csapkodta Viper hátát. – Így
nem tudok küzdeni.
Nem tud küzdeni? Elég nagyot ütött, hogy ha nem lenne vámpír
eltört volna egy bordát és átszúrta volna a tüdejét.
– Nem fogunk küzdeni, menekülünk.
– Levet…
– A hellhoundok nem érik el a vízköpőt. Ráadásul halhatatlan.
Abban már nem lehetünk biztosak, hogy te is.
Őszinte szavai legalább egy részét elpárologtatták a dühének. Ritka
dolog, és Viper azonnal ki is használta, ahogy végigrohant a kihalt
utcákon. Sikerült tekintélyes távolságot teremteni köztük és a
hellhoundok között, mikor Shay bosszúsan felsóhajtott.
– Legalább elárulod, hová szaladunk? – kérdezte.
– Jó néhány üzletem található a déli oldalon. Ha az egyiket elérjük, a
klánom meg tud védeni bennünket.
– A klánod? – Hitetlenkedő hangot hallatott. – Most csak tréfálsz?
– Egyáltalán nem.
– Egy rakás éhes vámpír közé akarsz állítani? Miért nem hagysz
inkább itt a hellhoundok és esünk túl rajta? Legalább ellenük lenne
esélyem.
Viper egyszer sem lassított, bár ösztönösen erősebben fogta Shayt.
Kinézte belőle, hogy minden biztosítása ellenére megpróbál szabadulni.
Annyi előítélettel viseltetett a vámpírok iránt, ami már messze
túlmutatott a logika határán.
– Nem esik bántódásod – győzködte.
– Hogyan is lehetnél ebben olyan biztos?
– Mert az enyém vagy. Engedelmeskednek a parancsomnak.
Hallotta, ahogy a lány fogát csikorgatja könnyed arroganicája
hallatán. Természetesen, az alternatívához képest ez is jobb. Mivel a
vállán átvetve cipelte, a lába meglehetősen közel volt érzékeny

221
testrészeihez. Még egy vámpírt is térdre lehet kényszeríteni egy jól
irányzott rúgással.
– Ó, persze. Mintha találkoztam volna valaha olyan vámpírral, aki
bárkinek is engedelmeskedik – dünnyögte. – Ha úgy döntenek
ígycsiklandó svédasztalt csinálnak belőlem átkozottul semmit nem
tehetünk ellene.
Viper egy üres irodaház árnyékában haladva megfontolta a válaszát.
A vámpírok ritkán fedik fel belső rendszerük működését. Még más
démonoknak sem. A Titkosszolgálat hozzájuk képest semmi. Sajnos
adnia kell valami meggyőző érvet Shaynek, különben egész úton küzd
majd ellene.
– Egyetértek, a vámpírok tudnak függetlenek lenni, ám én klánvezér
vagyok – mondta végül.
– És?
– És ha megkérdőjelezik a hatalmam, engem kérdőjeleznek meg.
Azt akarta, hogy ez legyen a beszélgetésük vége, de természetesen
nem így lett.
– Ezzel mit akarsz mondani?
– Azt jelenti, hogy vagy kénytelenek megküzdeni velem szemtől
szemben, nyílt küzdelemben, vagy el kell hagyniuk a klánt – vallotta
meg vonakodva. – Kevesen kockáztatnák meg bármelyiket is.
– Félnek tőled?
Az egyik sarkon megállt, gondosan fürkészte a környezetük.
Legalább elég késő van, a legtöbb ember már az ágyában pihen és
maguk mögött hagyták a némaságba burkolózó környéket. Kiváló
vadászterület mindenfajta démonnak. Némelyiküket nem érdekelné egy
vámpír és egy Shalott, hacsak nem elég ostoba, hogy beléjük botoljon.
Mikor meggyőződött, hogy tiszta a terep, sebesen a legközelebbi
sikátor felé indult.
Érezte, hogy Shay a hátába bokszol. – Válaszolj a kérdésre, vagy
tegyél le! – utasította.
222
 Most ő csikorgatta a fogát. – A klánvezérséggel… a többi vámpírnál
nagyobb erőt is kaptam.
– Miféle erőket?
– Minden klánvezér esetében más és sosem beszélnek róla.
A felelet hallatán Shay durva hangot hallatott, de most az egyszer
elfogadta, hogy senkinek nem fogja elárulni.
– Mi van, ha ez egyik maga is klánvezér akar lenni? –
kérdezősködött tovább.
– Először részt kell venniük a Durotriges Küzdelemben. Ha túlélik,
akkor felállíthatják a maguk klánját, mint én, vagy egy másik vezért
hívnak ki életre-halálra.
– Téged kihívtak már valaha?
– Jó néhány évszázada nem.
– Feltételezem, győztél?
– Igen.
– Szóval most valami nagyon kemény vámpír vagy, akit senki nem
mer kihívni?
Viper fojtott hangon felnevetett. Már számos dolognak nevezték az
évek során, de keménynek még sosem.
– Én… tudok kemény is lenni, ha szükséges, de igazából a klánban a
legtöbben elégedettek. – Átszelte a keskeny sikátorokat, gyors irama
lassan egy kevésbé elegáns környékre vitte őket. – Nem vagyok egy túl
követelőző mester és a legtöbbekkel ellentétben nem kívánok még több
erőre szert tenni. Nem tartanak attól, hogy egy klánháború közepére
állítom őket.
– Egy jóindulatú diktátor? – dünnyögte Shay.
Viper ellenállt a késztetésnek, és nem csapott a fenekére. Ezen a
ponton már nem kockázatott volna egy lázadást.
– Úgy hallom, nem helyesled. Jobb szeretnéd, hogy zsarnok legyek?
– Csak mondom.
– Mit is?
223
 – Ha úgy néz ki, mint egy kacsa és még hápog is, akkor… picsába!
Viper habozás nélkül megtorpant és talpra állította Shayt. Pontosan
abban a pillanatban érezte meg a szagot, mint a lány.
Trollok.
Könnyed mozdulattal előrántotta a kardját a tokjából, majd Shaynek
adta. Ugyanolyan gyorsan előhúzta a két hosszú tőrt is a táskájából,
mielőtt a földre dobta.
Egy trollnak túl vastag a bőre, nem hatol rajta át a golyó. Csak egy
megbűvölt pengének van ellene esélye.
– A hasa alsó felét célozd – utasította mereven Shayt. – Csak azt
képes átszúrni a kard, van ott egy ér, amit el tudsz vágni.
Shay ösztönösen nekivetette a hátát. Csak így tudnak egy csapatként
hatékonyan küzdeni.
– Nem kell mondanod, hogy öljem meg a trollokat – felelte keserűen.
– Ezt tanultam meg legelőször, mikor Evor maga mellé kényszerített.
– Nem és kételkedem ebben, kicsikém, de nem csak félelmet érzek
ezeken a trollokon. Kétségbeesettek és nincs veszélyesebb ellenfél
annál, aki kész meghalni is, ha elbukik.
Shay kurtán, keserűen felnevetett. – Nálam nem lehetnek
kétségbeesettebbek.
Viper nem igazán tudott szembeszállni a logikájával. Igazából
idejük sem maradt, ahogy a sötét árnyak megmozdultak és öt hatalmas
hegyi troll tűnt fel a láthatáron. Könnyű lenne azt feltételezni, hogy
lassú, nehézkes mozgásuk mögött épp olyan agy rejlik. De ez a tévedés
gyors halálhoz vezethet. Lehet, hogy nem intelligensek, ám
vérszomjasan allattomosak, ami veszélyes lehet egy küzdelemben.
Csak egy bolond becsülné le őket.
Egy halott bolond.
Viper elrejtette a tőröket, gondosan méregette közeledő alakjukat.
Ahogy várható volt, körül vették őket, de nem támadtak egyszerre.
Mindegyik hordában kemény hierarchia uralkodott, a vezető a
224
gyengébbeket küldi először csatába, hogy felbecsülje ellenfele erejét.
Pazarlás ugyan, de jó stratégia annak felderítésére, hogyan győzhetünk.
A legkisebb trollt fürkészve Viper készen állt, mikor az mennydörgő
üvöltéssel esetlenül felé iramodott. Hallotta maga mögött ugyanazt a
hangot, de bízott benne, hogy Shay kitart a csata végéig. Kevés démon
tudna egy vámpíron kívül legyőzni egy Shalottot.
Még ha félig ember is.
Viper a helyén maradt, nem foglalkozott a troll lehajtott fejével.
Szándékosan csábító célpont, ám nagyon is tudatában van annak, hogy
a koponya a troll legkeményebb csontja. A démon képes lenne átütni
vele egy acélfalat pislogás nélkül.
Addig vár, míg a szörny már majdnem elérte, csak akkor emelte fel
a kezét és egyik tőrével a vörös szemek felé kapott. Ahogy várta, a troll
ösztönösen hátra tántorodott, Viper pedig a másik tőrt könnyedén
beledöfte hasa alsó részébe.
Meglepett nyögés tört fel a trollból, ahogy a megbűvölt penge
áthatolt a vastag bőrön és elérte az alatta található puha szövetet. Nem
habozott, addig forgatta a tőrt, míg be nem töltötte a levegőt a kiömlő
vér átható szaga. Egy pillanatig a troll még előre botorkált, mintha nem
lenne tudatában annak, hogy halott. Aztán, ahogy a levegő kiszökött
belőle lassan térdre rogyott.
Viper gyorsan kiszabadította a tőrét és oldalra rúgta a tetemet. Nem
akarta, hogy bármi is útjában legyen a csata közben.
Nem mert hátrapillantani a válla felett, hogy lássa hogy van Shay,
csak kihúzta magát.
Egyelőre még a lány is talpon van.
Ennek elégnek kellett lennie, mert a következő két troll rájött,
milyen veszélyes egyedül támadni, ezért egyszerre lendültek előre.
Ahhoz is elég okosak voltak, hogy lehajtsák a fejüket és karjukkal
védjék a gyomrukat.

225
 Viper rájött, a becsapódástól nekivágódna Shaynek, talán egy
kritikus pillanatban taszítaná a földre, ezért oldalra lépett és maga után
csalta a szörnyeket is. Ugyanabban a pillanatban a földre mutatott,
halkan kántálni kezdett.
Éles ropogás hallatszott, majd a járda alatti föld felemelkedett.
Semmi drámai, de elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a trollok
megbotoljanak és meglepett morgással a földre kerüljenek. A második
elbukott az első lábában, a térdén landolt.
Viper a földre került troll elé lépett, a gyomrába mélyesztette a
pengéjét, miközben a troll ámulattal pislogott rá. Még volt annyi
jómodor is benne, hogy a társára zuhant, így csapdába ejtve azt maga
alatt.
Jó troll.
Vipernek így maradt egy pillanata, társa felé pillantott.
Shay már megölte az első trollt, a második körül körözött rugalmas
kecsességgel. A kard túl hosszú volt, nem megfelelően
kiegyensúlyozott a számára, de így is úgy forgatta, mintha a karja
meghosszabbítása lenne. Egy igazi kardforgató jele.
Vagyis kardforgatónőé.
Csalogató mosoly ült ki a lány ajkára, úgy figyelte az egyre
bosszúsabb trollt. Újra és újra elég közel araszolt ahhoz, hogy a troll
felé kaphasson a kezével, majd újra és újra sikerült érintetlenül
elsurrannia. Morgás, csikorgás és minden bizonnyal káromkodás
hangjait lehetett hallani a troll felől, egyre nagyobb óvatlansággal
csapkodott. Ami ennél is fontosabb, dühe és bosszúsága csak egyre
közelebb vitte Shay kardjához.
A Viper lábánál heverő troll kezdett kivergődni társa alól, ezért
szemét le sem véve a lányról, a vastag koponyára tette a lábát. Most
fontosabb dolgokon járt az esze.
Shaynek fogalma sem volt a férfi ámulatáról, egy utolsó alkalommal
előre lendült majd elhátrált. A troll utána támolygott, karját előre
226
nyújtotta. Shaynek csak ennyi kellett, magasra emelte a kardot, majd
olyan gyorsan csapott le vele, a troll követni sem tudta a mozdulatot.
Még mindig előre botladozott, miközben a lány mélyen a gyomrába
döfte a pengét, aztán megcsavarta. A troll meglepetten felmordult,
hitetlenkedve lenézett a sebére. Aztán előre zuhant, hatalmas
puffanással ért földet.
Shay lehajolt, letörölte a kardot a troll szakadt tunikáján, aztán
felegyenesedett és felvont szemöldökkel a férfira nézett.
– Most egész éjszaka játszani akarsz azzal a trollal, vagy végzel is
vele? – kérdezte.

227
 Tizennyolcadik fejezet
Shay megkönnyebbült, mikor Viper egy könnyed mozdulattal
kivégezte a troll és egyetlen megjegyzés nélkül tovább vezette a sötét
utcán. Egész biztosan észrevette az állán kialakuló zúzódást. Az első
trollnak sikerült ugyan egy kisebb ütést bevinnie, ám Shay büszkesége
csorbát szenvedett ennyitől is, a férfi egészen biztosan emiatt torpant
meg és figyelte olyan intenzíven.
Legyen átkozott, biztosan úgy gondolja valami amatőr.
Nem is mert belegondolni, miért olyan fontos, hogy a férfi
tiszteletreméltó harcost lásson benne.
Legalábbis nem most.
Felgyorsította a lépteit, így Viper mellett lehetett, nem pedig
mögötte.
Nem bújik senki mögé. Soha.
Nem foglalkozott a férfi oldalpillantásával, inkább a környezetüket
mérte fel, eltökélte, hogy készen áll, bármi is ugrik rájuk a sötétből.
Mert errefelé egészen biztosan megtámadná őket valami, ismerte el
enyhe grimasszal. Maguk mögött hagyták az elegáns kúriákat és a
trendi vállalatokat, helyüket keskeny épületek és a pusztulás bűzével
belengett üres telkek vették át. Még az utak is kezdtek omladozni,
átugrotta a kátyúkat, amikben akár egy egész autó is eltünhetett volna.
A városnak ezen része szép lassan haldokolt, kényelmesen
megfeledkeztek róla mindazok, akiknek nem kellett a szemét között
élniük.
Shayt különös módon elszomorították a látottak, egy pillanatig azt
hitte a bőrén átsuhanó jeges érzés csak a környezetére adott reakciója.
Csak akkor jött rá az igazságra, mikor Viper hirtelen megtorpant.
228
 – Vámpírok – lehelte.
– Fenébe! – Ösztönösen megrántotta a hajfonatát. – Gondolom, nem
a te vámpírjaid?
– Nem.
Hát persze, hogy nem.
Úgy tűnt, az éjszaka kellemetlen meglepetésekkel van tele. Mi
lehetne ennél is kellemetlenebb, mint a sötét utcán vámpírokkal
találkozni?
– Talán csak átutaznak.
Viper megrázta a fejét, arca kemény, jeges maszkká változott,
amitől a lánynak eszébe jutott pontosan ki és mi is ő.
– Senki nem merne belépni Chicagóba az engedélyem nélkül.
Hacsak nem akarnak háborút indítani.
Nyelt egy nagyot. – Mennyien vannak?
– Hatan – hajtotta hátra a fejét, a levegőbe szagolt. – És az egyikük
vezér.
– Akkor bajban vagyunk?
Viper halkan káromkodott, az árnyakat kutatta a rejtőzködő
vámpírok után. Nem jó jel. Nem akarta látni, hogy aggódik. Most nem.
Az arrogáns, felsőbbrendő, teljesen magabiztos férfira volt szüksége,
aki folyton bosszantotta.
– A fenébe, milyen ostoba voltam. Egy idióta bolond – dünnyögte.
– Nem mintha vitatkozni szeretnék, de miért is voltál most ostoba? –
kérdezte Shay mély hangon.
– A hellhoundok és a trollok csak azért kellettek, hogy elhagyjuk
Dante otthonát – morogta. – Egyenesen a csapdájukba sétáltunk.
Shay megdermedt, emlékezett a kaotikus pánikra, ami a közelgő
vész miatt alakult ki. Igaza van. Egek, mind ostobák voltak! Ha egy
kicsit is gondolkodtak volna, akkor várnak, míg megbizonyosodnak
afelől, a mögöttük lévő veszély valóban rosszabb, mint ami előttük vár.

229
 Természetesen, a Lu után ki nem menekült volna kétségbeesetten?
Az a valami rá hozta a frászt.
– Futunk vagy harcolunk? – dünnyögte.
– Ismerem ezt a vámpírt – csikorogta Viper, és megragadta a kezét.
– Futunk.
Shay véleménye szerint ez pokolian jó ötlet. A legjobb harcosok is
tudják, néha bölcs a taktikai visszavonulás. Az oldalához szorította a
kardot, nehogy hasraessen benne, hagyta, hogy Viper végighúzza a
sötét utcán. Nem tudta, merre mennek, de bárhol jobb lesz, mint itt.
Vagy legalábbis remélte.
Viper egy pillanatra sem lassított, berohant az egyik sikátorba,
megragadta a lány derekát és átlendült a biztonsági kerítés felett. Shay
lenyelte döbbent kiáltását, ahogy a másik oldalon landolva egy
elhagyatott raktárépület felé siettek.
Gyorsabban tud futni és nagyobbat ugrani, mint az emberek, de… a
fenébe is. Már-már olyan érzés volt, mintha repülnének.
Viper belépett a raktárba, lassított, fejét hátrahajtotta és beleszagolt
a levegőbe.
– Mit…
– Ssss. – Egyik ujját a lány szájára szorította, majd az épület hátsó
része felé kezdte húzni. – Erre.
Megkerültek egy rakás, rozsdásodó hordót, majd Viper térdre
ereszkedett és lehúzta magához.
– Miért állunk meg? – nyugtalankodott Shay.
– Nem tudjuk mindegyiküket lerázni. – Komor arckifejezéssel a
lányhoz fordult. – Már körbevettek.
Shay szíve kihagyott egy ütemet, megrándult, aztán teljesen megállt.
– Fenébe.
– Ha nem tudjuk őket lerázni, akkor ki kell játszanunk őket – súgta
halkan a férfi.
– Van terved?
230
 Lassan bólintott. – Igen.
Shay a finom vonásokat tanulmányozta a tompa fényben. Komor
eltökéltség sugárzott róla, amitől szeme gyanakodva résnyire szűkült.
– Miért érzem úgy, hogy nem fog tetszeni a terved?
Viper ajka halvány mosolyra húzódott. – Mert makacs és önfejú
vagy, kétségtelenül.
Egyik ujjával a mellkasára bökött. – Áruld el.
A férfi egy pillanatig hallgatott, aztán megragadta a kezét. – Van
egy csatorna éppen a hátad mögött. Szeretném, ha azon keresztül
megszöknél, miközben én elvonom a vámpírok figyelmét.
– Nem, kizárt!
– Shay, figyelj rám…
Szavai elhaltak, mikor meghallották a közeledő léptek
eltéveszthetetlen hangját.
– Viper, akár elő is jöhetsz. Körbevettük a raktárat. Nincs menekvés.
Shay ugrott egy kicsit a sötét, különösen igéző hang hallatán, mely
mintha körbeölelte vona. Átkukucskált a hordók között. Az árnyékok
megmozdultak, majd egy vámpír indult meg feléjük.
Szent szar.
Magas volt. Olyan magas, mint Viper, válla és mellkasa azonban
sokkal szélesebb. Méreteit csak kihangsúlyozta a hosszú, fekete talár,
ami a nyakától a lábáig elfedte. De nem is az ereje miatt akadt el a
lélegzete és kerekedett el a szeme. Ahogy közeledett Shay meglátta
bőrének aranyló árnyalatát. Az első vámpír, aki nem a rájuk jellemző
sápadt vonásokkal rendelkezik.
Haja fekete, akár a holló szárnya és jóval a dereka alá ért. A súlyos
függönyt hátrahúzta, egy sor bronzkarika fogta össze, melyek csillogtak
a gyenge fényben. Az egyszerű stílus csk kihangsúlyozta arcának éles
vonalait, magas arccsontját és sólyomszerű orrát. Ha ehhez még
hozzátesszük a mandulavágású szemeket, melyekben mintha folyékony
sötétség csillogott volna, teljes az azték herceg imázsa.
231
 Juj.
– Szent tehén – lehelte. – Ő meg kicsoda?
– Styx.
Shay szeme elkerekedett, gyomra összeszorult a rémülettől. Volt
valami néma engesztelhetetlenség a vámpírban. Érezte, hogy semmivel
sem lehetne eltántorítani a céljától.
– Styx?
– Azért kapta a nevét, mert nyomában hullafolyamok maradnak –
felelte Viper, pillantását sosem vette le a könyörtelenül közeledő
férfiról. – Az egyik leghíresebb harcosunk.
– Milyen kedves. – Kényszeredetten nyelt egy nagyot, bár a torkába
gombóc szorult. – A barátod?
– Egykor.
– Szóval, miért üldöz minket? Ő akarja a vérem?
– Szándékomban áll kideríteni. – Viper szigorúan felé fordult. – De
addig nem, míg ki nem jutsz.
– Viper…
– Ne. Ne most. – Erősebben szorította a kezét, szinte már
fájdalmasan, aztán hátra felé húzta. Csak akkor állt meg, mikor elérték a
padlóba süllyesztett rácsot. Akkor lazított a fogásán, megragadta a
fedelet, aztán lenyűgöző erővel, a legkisebb hang nélkül leemelte.
Félretette, a tenyerébe fogta Shay arcát. – Styx nagyon hűséges a
vámpírokhoz. Nem fog szándékosan bántani. Te azonban nagy kockázat
vagy. Muszáj elmenekülnöd, ha bármelyikünk is életben akar maradni.
Shay a fogát csikorgatta. Meglehetősen sértő, hogy gyáva módjára
el kell osonnia, miközben a férfi itt marad játszani a hőst. Ami ennél is
rosszabb, abban a gyanúsan mérgező anyag szagú csatornában kellene
eltűnnie.
Sajnos a büszkesége sem tudta legyőzni a józan észt. Ha marad,
akkor Viper mindhalálig küzdene, csak hogy megóvja. Klánvezér vagy
sem, hat, a vérére pályázó vámpír ellen esélye sem lenne. Még ha együtt
232
menekülnének is el, nem tudnák lerázni őket és pontosan ugyanebben a
helyzetben találnák magukat. Csak abban reménykedhet, ha ő meg tud
szökni segítséget hozhat, mielőtt Viper valami nagy ostobaságot csinál.
Halkan káromkodott, előre hajolt míg orruk össze nem ért. – Ha
megöleted magad, én…
Viper gyors csókkal hallgattatta el. – Soha nem szabadulsz tőlem,
kicsikém. Most menj!
Shay szíve fájdalmasan összeszorult, finoman megérintette a férfi
arcát, aztán a kardját lehajítva a csatornába felkészült, hogy utána veti
magát. Megtorpant, mikor Viper megragadta a karját.
– A felsőd hagyd itt – súgta olyan halkan, a lány alig hallotta meg a
szavait.
Elkerekedett a szeme. – Mi?
Viper a füléhez hajolt. – Muszáj itt maradnia az illatodnak, vagy
Styx tudni fogja, hogy már nem vagy a raktárban. Nem sokáig fogja
eltereleni a figyelmüket, de talán annyi időre igen, hogy megszökhess.
Nos, a fenébe is!
Nem elég rossz, hogy egy bűzös csatornán át kell menekülnie. Most
még félig meztelenül és dideregve is kell megcsinálnia. De minél előbb
távozik, annál hamarabb kerítheti elő Dantét és térhet vissza Viper
megmentésére. Lerángatta a pulóverét, ledobta, majd az orrát befogva
leugrott a bűzös sötétségbe. Valami sűrű trutymóban landolt, amiről
csak remélhette, hogy sár, aztán már gázolt is át rajta. Tökéletes.
Egyszerűen tökéletes. Ha zölden ragyogva hagyja el az alagutat, ő maga
fog karót döfni az átkozott vámpírba.

– Nem vagyok bújócskázós kedvemben, Viper, gyere elő! –

parancsolta Styx.
Viper némán visszatette a rácsot a csatornára, aztán felállt és kilépett
a hordók mögül. Érezte, ahogy Shay egyre távolodik, de az illata még
rátelepedett a levegőre.
233
 Remélhetőleg eléggé ahhoz, hogy az őket körbevevő vámpírokat
megtévessze.
Kihúzta magát, majd ridegen ránézett egykori barátjára és társára.
– Nekem pedig nincs ínyemre, hogy egy hitvány cselédként
illesennek. Úgy tűnik elfelejted, hogy klánvezér vagyok.
Styx inkább józan, semmint arrogáns arccal méregette. – Nem
felejtettem el sem az erőd, Viper, sem a pozíciód.
– Szóval csak a modorodról feledkeztél meg?
A sötét fej enyhén biccentett. – Jogosan feddtél meg. Nem így
kívántam újra találkozni veled. Sajnos az óhajom ellehetetlenít mást.
Viper megfeszült dühében. Nem értette, hogy korábbi barátja és
társa miért vesz részt Shay üldözésében, de Styx hirtelen felbukkanása
nem lehet merő véletlen. A Shalottja jogosan félt a vámpíroktól.
– Miféle óhajokról van szó, Styx?
– Minden kérdésedre választ fogsz idővel kapni. Egyelre csak azt
kérem, hogy hívd ide a társad és gyertek velem.
Viper összefonta karját a mellkasa előtt. – Ez kissé ködös, attól
tartok. Bocsáss meg, ha még némi biztosítékot kérek, mielőtt akárhová
is megyünk.
Styx egy hosszú pillanatig csak nézte, arca meg sem rebbent. –
Évszázadok óta ismerjük egymást. Mi más biztosítékot kívánsz még?
– Elárulhatnád, miért vagy ebben a lepusztult raktárban egy ilyen
hűvös éjszakán.
– Nyilván téged kerestelek.
– Miért?
– Nem itt kellene ezt megbeszélnünk, Viper. Ha te és a társad nem
jöttök velem…
– És ha nemet mondok? – vágott könnyeden a szavába Viper.
– Az nagyon… sajnálatos volna.
Viper szeme résnyire szűkült, agyara figyelmeztetőn megnyúlt. –
Elvinnél akaratom ellenére? A törvényeink ellenére? Áruld el, Styx, a
234
vámpír, akit egykor mindenkinél jobban csodáltam mára maga is olyan
lett, mint akik ellen egykor küzdött?
– Elég! – A sötét hang egy pillanatra sem változott, ám Viper érezte
a levegőben kavargó erőt. – Fogalmad sincs a vészről, ami bennünket
fenyeget.
– Azt tudom, hogy nem lépünk egy klán területére anélkül, hogy
először a klánvezér engedélyét nem kérnénk – felelte, saját ereje is
feltámadt annyira, hogy Styx összerezzent. – Ahogy nem végeztetjük
egy démonokkal és sötét varázslókkal a piszkos munkát. Nem is
rendeljük el más vámpír halálát. Áruld el, miért vagy itt, Styx.
Most először az arany vonásokra őszinte kifejezés ült ki.
Helytelenítés.
– Nem fogjuk ezt civakodó trollok módjára nyilvános helyen
megbeszélni. Tőled mást vártam, régi bajtársam.
Viper tett egy fenyegető lépést előre. – Talán, ha nem döftél volna
kést a hátamba, mást kaptál volna. Megszegted az egyezségünk és a
klánom ellenségének nyilvánítottad magad.
Hirtelen megmozdultak az árnyak, aztán öt megtermett vámpír
lépett elő könnyed gyorsasággal. Akár Styx, ők is súlyos, fekete talárt
viseltek, bár a csuklyájuk miatt lehetetlen volt termetükön kívül mást
megállapítani róluk.
És hatalmasak voltak.
Viper készen állt rá, hogy megküzdjön a vámpírokkal, bár
megkönnyebbülés öntötte el. A Hollók maradtak, vagyis még nem
vették észre, hogy a vad kicsúszott a karmaik közül. Előhúzta a tőrét,
várta a támadást. Ha meghal, hát meghal, ám szándékában állt legalább
néhányat magával vinni.
Azonban Styx feltartott keze láttán a vámpírok hirtelen
megtorpantak.
– Állj! – parancsolta, pillantását továbbra is Viper dühös arcára
szegezte. – A mesterem utasítására vagyok itt, ami minden egyezség
235
fölé helyez engem, ahogy azt te is nagyon jól tudod. Ám nincs okunk rá,
hogy ne józanul kezeljük a helyzetet.
– Józanul? – vicsorogta Viper. – Már jóval átléptük a józanság
határát. Ha méltósággal szeretnéd ezt megvitatni, akkor talán térjünk
vissza Dantéhoz és tegyünk ott pontot ennek az ügynek a végére.
Lenyűgöző módon, mintha mosoly ült volna ki az arany vonásokra.
– Bármilyen elbűvölő is lehet Dante új párja, nem kívánok teázni a
Főnix-szel. – A mosoly olyan gyorsan tűnt el az arcáról, ahogy jött,
helyét a komorság vette át. Styx egyetlen intéssel utasította a
vámpírokat, hogy vegyék őket körbe. – Bocsáss meg, öreg barátom, de
kezdünk kifutni az időből. Hívd ide a társad, vagy a Hollóim gondjaira
bízom őt.
A halk szavak súlyosan ülték meg a levegőt, Viper ujjai ösztönösen
megfeszültek a tőrök markolatán. Csak egy apró rándulás volt. Egy apró
mozdulat, amit a legtöbben észre sem vettek volna. Styx azonban igen.
A képzett harcos azonnal az egyik vámpírra mutatott.
– DeAngelo, hozd ide a Shalottot – csikorogta.
Hallani lehetett az elsuhanó anyag hangját, a vámpír megkerülte a
hordókat, majd éles recsegés kíséretében leszedte a csatornáról a fedelet.
Egy szempillantással később visszatért a kezében Shay pulóverét tartva.
– A démon megszökött az alagúton át – mondta. – Kövessem?
Styx jeges dühvel méregette Vipert. – Nem. Nem jut messzire.
Vipernél van az amulett, amivel maga mellé tudja szólítani.
A férfi szeme résnyire szűkült. – Sosem tenném.
– Vagy idehívod, vagy meghalsz. A döntés a tiéd.

Levetnek volt annyi esze, hogy a szűk utcák fölött lebegjen.

Mindenféle szemétkupacok, rothadó étel, rothadó szemét és más
rothadó dolgok hevertek szanaszét, amikre ránézni sem akart, nemhogy
megérinteni. Nem ez az első nyomornegyed, amit lát. Egy három láb

236
magas vízköpőről van szó. Élete nagy részét a mocsokban rejtőzve
töltötte, csakhogy életben maradjon.
Mégis azért érkezett Amerikába, hogy jobbá tegye az életét. Itt
sokkal kevesebb démon gyötörheti és elég a hely, hogy találjon
magának egy zugot, ahol eléldegélhet békében.
Legalábbis ez volt a célja. Természetesen végül a jó szándéka miatt
került egyik-másik katasztrófa közepébe, ismerte be nagyot sóhajtva.
Az őt követő Dante megremegett, ahogy a bűzt felfelé vitte a kósza
szellő.
– Ezek a szagok – dünnyögte undorodva. – Hogyan képesek az
emberek elviselni?
A vámpír türelmetlen pillantást vetett rá. Dante vitatkozott vele,
nem akarta, hogy vele tartson Viper és Shay felkutatásában. Valami
oknál fogva úgy gondolta, Levet inkább akadályozná, mint segítené.
Ostoba vámpír.
Csak mikor megfenyegette, hogy így is, úgy is követni fogja, csak
akkor ért véget a csatájuk.
– A kétségbeesettség mindig bűzlik, akár emberről, akár démonról
van szó – felelte végül.
Levet meglepetten nézett rá. Feketébe öltözött, a hátán két kardot
vetett keresztbe, a csípőjére egy pisztoly volt erősítve és legalább egy
tőr rejtőzött a ruhája alatt, úgy festett, mintha készen állna szembenézni
egy kisebb sereggel.
– Azt hittem, Viper a filozófus és te vagy a harcos.
Dante lehajolt, kopó módjára a levegőbe szagolt.
– Az elmúlt háromszáz évben egy boszorkány klán foglya voltam. A
rabszolgaság betekintést enged a kétségbeesésbe.
– Igen – borzongott meg megint Levet. Sosem felejtette el az
Evornál töltött időt. Nem fogja. – Igen, valóban így van.
Dante meglepő módon felegyenesedett és megérintette a karját.
– Többé már nem vagyok rabszolgák.
237
 Levet viszonozta a pillantását. – Nem is leszünk soha.
Egy pillanatig mindketten átélték a fájdalmas emlékeket, aztán
Dante újra a szagokra koncentrált, ahogy átszelték a szűk utcákat.
Szűk, bűzös utcákat.
Levet Shay iránti aggodalma minden megtett háztömbbel egyre nőtt.
Hát Vipernek egy csepp esze sincs? Az is elég rossz, hogy trollok és
hellhoundok elől menekülnek. Muszáj őt a démon világ alján is
átrángatni? Levet forrongott az ezüsthajú vámpír iránti haragjában, ezért
meglepte, mikor Dante megállította.
– Várj – sziszegte.
Levet dühösen megrebbentette a farkát. – Sacrebleu, miért várjunk?
Végre kezdjük utolérni őket.
A bosszantó vámpír felvonta az egyik szemöldökét. – Nyugtalannak
tűnsz, vízköpő. Nem tudtam, hogy érdekel.
– A vámpír odadobott a farkasoknak, vagyis pontosabban a
hellhoundoknak. – Levet összefonta karját a mellkasa előtt. – Senki más
nem ölheti meg rajtam kívül.
Mindentudó mosoly ült ki a sápadt arcra. – Ennyi az egész?
Mogorván a társára nézett. Vér és füst! Ha nem lenne szüksége a
vámpírra Shay megmentéséhez, akkor ott helyben hamuvá változtatná.
– És lehetséges, hogy egy kissé kötődöm a Shalotthoz – ismerte be
vonakodva. – Nagyon, nagyon kicsit, érted?
– Ó, igen, értem.
– Szóval, miért álltunk meg?
– Trollok jártak erre.
Ezúttal Levet mosolygott önelégülten. – Bizonyára nem félsz a
trolloktól?
– Nem ezektől – jegyeztem eg keserűen Dante. – Mind halottak.
– Shay – dünnyögte nem kis büszkeséggel Levet.
– Nem egyedül, vízköpő – vágott vissza Dante. – Viper mellette volt.
Levet vállat vont. – Ha a szörnyek halottak, akkor menjünk.
238
 Megrázta a fejét. – Nem csak a trollok jártak erre. Vámpírok is.
Levet mély torokhangon felmordult. Hát persze, hogy vámpíroknak
kellett lennie. Mintha mostanában ellepnék őket.
– Mennyi?
– Hat. – Feszült csend következett. – És egyikük sem a klánunk
tagja.
– Nem a klán tagja? – Levet szíve fájdalmasan összeszorult. – Ez
csak azt jelentheti…
Dante arca kemény maszkká változott. – Azért jöttek, hogy
megöljék Vipert.
Akármi is a céljuk, Shay veszélyben van, és csak ez számított.
Ő pedig nagyon is eltökélt.
– Nem várhatunk. Oda kell mennünk.
– Hogy magunk is csapdába essünk? – Dante zordan kivillantotta a
fogát. – Senkin nem segítenénk.
– Akkor hogyan segítünk azzal, hogy az árnyékban bujdosunk, míg
őket lemészárolják?
Az ezüst szemekben bosszús harag csillant. – Hallgass és hagyd,
hogy gondolkozzam, vagy letépem a szárnyad, vízköpő.
Levet megrázta az öklét, még magasabbra repült. – Oké, te csak
maradj a sötétben, én addig kiderítem, mi történik.
– A fenébe, Levet…
Túl későn kapott Levet lába után, arca megtorlásról árulkodott.
Levet vidáman ügyet sem vetett elmormogott káromkodására, a
háztetők fölé emelkedett és óvatosan kerülte a kósza fényeket, amik
felfedték volna az árnyékát. A legjobban a kutató tekintetek elől való
rejtőzéshez értett.
A tetőn landolva teljes csödben a peremhez ment, aztán lenézett.
Már nem is volt tudatában a mocsoknak és a bűznek. Sem a súlyos
csöndnek, ami megülte a környéket. Figyelmét az eszüthajú Viper vonta

239
magára, akit lassan bekényszerített egy fekete limuzinba egy nagyon
nagy, nagyon dühös vámpír.
Levet még ebből a távolságból is érzékelte a levegőben rezgő
fenyegetést, de amikor mr Dantéért kiáltott volna, hogy siessenek a
megmentésükre látta, hogy a limuzin elhajt a járda mellől és szorosan a
nyomában egy második limuzin halad.
Shay is odabenn van? Biztosan. Lehet, hogy Viper egy öntelt
seggfej, abban azonban biztos volt, hogy Viper mindhalálig küzdene
Shay biztonságáért. Ha hagyta, hogy fogolyként elvigyék csak azért
lehet, mert Shayt már elkapták.
Figyelte, hogyan hajt végig az úton a limuzin, aztán megfordult,
leugrott az épületről és egy súlyos puffanással landolt Dante mellett.
Alig nyerte vissza azonban az egyensúlyát, mikor egy nagyon is
bosszús vámpír kapta fel a földről.
– Legközelebb, ha ezt csinálod megeszem a szíved vacsorára,
vízköpő – csikorogta Dante.
Levet küzdött a szorítás ellen, haragosan a társára nézett. – Nincs
időnk a fenyegetéseidre. Egy nagyon nagy vámpír bekényszerítette
Vipert egy kocsiba és elhajtottak.
– Mi van Shay-jel?
– Feltételezem, hogy ő is náluk van.
– Viper hagyta, hogy elvigyék?
– Nem tűnt boldognak, de igen.
Dante bólintott, Levet szavait mérlegelve simogatta a tőre
markolatát.
– Biztos rájött, hogy hiába a küzdelem – dünnyögte. – Vagy azzal
fenyegették, hogy bántják Shayt. Akárhogy is történt, bizonyára mi csak
rontanánk a helyzeten.
– Sajnos egyet kell értenem.
Dante gúnyosan pislogott. – Nocsak, hát mégis vannak csodák.

240
 Levet igyekezett nem forgatni a szemét. A vámpírhumor nem túl
szórakoztató.
– A limuzinok dél felé tartanak. Nagyon nagyok és nagyon feketék.
– Elfintorodott. – Mi a fene van a vámpírokkal meg a feketével?
Dante kifejezéstelen arccal nézett rá. – Ki akarsz lyukadni valamire?
– Követem őket, és ha elérték az úticélt visszatérek, tudatom veled.
Levet felkészült a vitára. Amit szándékában állt megnyerni. Senki
nem tarthatja vissza Shay megmentésétől.
Dante megdöbbentő módon csak bólintott. – A vámpírok résen
lesznek. Egyetlen hiba és megölnek.
Levet kurtán, keserűen felnevetett, karjait széttárta. – Nézz rám.
Alig vagyok három láb magas. Mindig résen vagyok, bolond.
Újabb bólintás. – Összegyűjtöm a klánt. Készen állok a
visszatérésedre.
– Ó, sok nagyon nagy és nagyon éles fegyver is legyen nálatok.
Levet elrugaszkodva ismét a levegőbe lendült, már épp indult volna
Shay után.
– Bon chance, mon ami – szólalt meg haklan Dante.
Levet megeresztett egy apró mosolyt. A vámpír tud franciául. Nem
is lehet olyan rossz.

241
 Tizenkilencedik fejezet
Shay kimászott a csatornából és reszketegen mélyet szippantott a
tiszta levegőből. Nos, legalább részben tiszta.
Átfagyott, bűzlött és félmeztelen volt. Ahogy megjósolta, ám
lenyűgöző módon nem úgy festett, mintha követnék a vámpírok. Talán
nem is olyan meglepő, ismerte be komoran, és megborzongott a hűvös
éjszakában.
A magas, bronzbőrű vámpír, akit Styxként ismernek nem tűnt
ostobának. Rideg, könyörtelen és hajlíthatatlan. De nem ostoba.
Csak annyi időre állt meg, hogy kiderítse valóban vámpír, troll és
hellhound mentes az utca, aztán az árnyékban haladva elindult vissza
Dante otthona felé. Segítségre van szüksége, méghozzá gyorsan.
A gondolat alig villant át az agyán, mikor érzékeny orra ismerős
illatra lett figyelmes. Megtorpant, meglepve felnézett a közeli épület
tetejére, majdnem elsiklott a tető mentén haladó tompa árnyék felett.
Levet.
Hála az égnek.
Sebesen átszelte az utcát és belépett a keskeny sikátorba. Az épület
oldalán cikk-cakk alakban felfelé vezető létra rozsdás és nem túl
megbízható volt, ám alig tűnt fel neki az imbolygás, ahogy felszaladt
rajta és halk puffanással landolt a tetőn.
Az apró vízköpő már elérte a peremet, ám a léptekre hirtelen
megpördült, kezét előre nyújtotta, mintha egy varázsigét akarna
ráküldeni.
– Ne… Levet, én vagyok – súgta gyorsan.
– Shay?
– Igen.
242
 – Szentséges szűz az égben! Majdnem szívrohamot kaptam miattad
– zihálta a vízköpő, és gyorsan csatlakozott hozzá. Néhány lépésre
hirtelen megtorpant, orrát undorodva húzta fel. – Fúj. Mi ez a bűz? Hol
az inged? Talán…
Shay türelmetlenül elhallgattatta. – Ssss. Hol van Dante?
– Elrohant összegyűjteni a felmentősereget. – Levet a csípőjére tette
a kezét. – Hogy szöktél meg? Azt hittem, elkaptak azok a vámpírok.
Shay megborzongott, de nem csak a hidegtől.
Vámpírok. Miért kell vámpíroknak lenniük?
– Egy csatornán keresztül szöktem meg a raktárból, de Viper még
mindig ott van velük.
– Már nem.
Megragadta a vízköpő karját. – Hogy érted?
– Betuszkolták egy nagyon hosszú limuzinba és elvitték.
Shay szíve fájdalmasan összeszorult. Picsába. Pontosan ettől tartott.
– Francba. – Megnyalta kiszáradt ajkát és leküzdötte a félelmét. A
pánik rossz. A gondolkodás jó. – Utána kell mennünk.
Levet farka megrándult. – Éppen azt tettem, mikor mögém ugrottál.
– Oké, akkor indulás.
A vízköpő elé állt, arckifejezése aggodalmas.
– Shay?
– Mi van?
– Úgy véled bölcs lenne velem jönnöd? Pontosan téged akarnak. ha
a közelükbe érsz…
Shay megragadta a vállát, reszketett, ahogy a hűvös szellő
végigsimított a bőrén.
Fenébe. Ruhát kell szereznie.
Meg egy keresztet.
És néhány nagyon, nagyon éles karót.
– Jövök, Levet.

243
 – Au. Nem kell bántani a szárnyam. – A vízköpő elhúzódott tőle,
megrázta érzékeny szárnyait. – Ha fejest akarsz ugrani a veszélybe és
mindannyiunkat megöletni, hát legyen.
Shay átkarolta magát. – Már így is veszélyben vagyok.
– Akkor nem, ha visszatérsz a Főnixhez. Egyetlen démon se merné
őt felbosszantani.
– Még Abby sem védhet most meg.
– Még szép, hogy igen. Egy istennő, nem igaz?
– Gondolkozz, Levet – makacskodott. – Náluk van Viper.
– Részeg vagy? Tudom, hogy náluk van. Épp az imént mondtam én
neked.
A fogát csikorgatta, legszívesebben alaposan megrázta volna. –
Náluk van Viper és én a rabszolgája vagyok. Nála az amulettem.
– És… Ó. – A szürke arc valahogy elsápadt. – Ó. Nem, bizonyára
részeg vagy, ha azt hiszed, hogy Viper szándékosan az ellenséghez
csalogatna. Lehet, hogy egy arrogáns seggfej, de sosem hagyná, hogy
ártsanak neked.
Ezúttal Shay nem a hidegtől borzongott meg. – Szándékosan nem.
Levet a homlokát ráncolta. – Shay?
Meggörnyedt, a régi emlékektől az epe a torkába tolult.
– Levet, mindketten voltunk már az ellenség karmai közt. Tudjuk,
milyen, ha kínoznak – felelte nyersen. – Akármennyit is beszél a
becsületességről és a hűségről, az csak tündérmese, nem valóság.
Igazából bármire rá tudnak valakit kényszeríteni. Akkor is, ha minden
elvével szembe megy.
Levet összerezzent, ösztönösen megérintette a mellkasát borító
hegeket. A trollok nagyon mókásnak találták, hogy egy miniatűr
vízköpő legyen a céltáblájuk. Legalábbis, míg Shay meg nem érkezett
és megfenyegette őket, hogy levágja a férfiasságuk. Lenyűgöző,
mennyire eltörölte a fenyegetés a fajtabéli, kúltúrális határokat.

244
 – Nem. – Levet megrázta a fejét. – Vipert nem. Az amulettet szabad
akaratból kell adni, ő pedig soha nem tenné.
Shay pontosan ettől félt a legjobban, eszmélt rá. Nem attól, hogy
megtörik a kínzástól, hanem ellenkezőleg. Viper eléggé makacs ahhoz,
hogy inkább meghal, semmint magához hívná.
Ez az áldozat törné meg a legjobban a lányt.
– Akkor megölik és még mindig a könyörületükre leszek bízva –
csikorogta.
Levet megdörzsölte a halántékát. – Megfájdul tőled a fejem. Mire
gondolsz?
– Ha náluk van Evor, akkor Viper megölése után még mindig oda
tudnak kényszeríteni. Nem tudok megszökni az átok elől.
Levet eldünnyögött egy csomü francia káromkodást, aztán végül
megértette, hogy a lány feje így is, úgy is a guillotine alá kerül.
– Sacrebleu, te aztán alaposan elsüllyedsz, ha ingoványba lépsz,
nem igaz?
Ez igazán találó megfogalmazás.
– Meg kell mentenünk, Levet. Méghozzá most.

245
 Huszadik fejezet
Viper megállapította, hogy a fekete limuzin fel sem érhet az övével.
Bár kellőképpen tágas volt és puha bőrülések kaptak benne helyet,
más luxussal nem szolgált. Sem megnyugtató zene, sem plazma tv, sem
jégbe hűtött pezsgő.
Természetesen, ismerte be, a saját limuzinjában nem lóg a
mennyezetről ezüst bilincs, amivel még a legdühösebb vámpírt is fogva
lehet kényelmesen tartani. Ezt a jövőben orvosolni fogja, már ha valaha
kijut ebből a káoszból.
Ügyet se vetett a csuklóját égető ezüstre, még egyszer megrángatta
az átkozott láncokat. Bármi jobb, mint az árulón elmélkedni, aki a vele
szemben lévő ülésen foglalt helyet, vagy azon, hogy Shay odakinn van
egyedül.
Styx csettintett a nyelvével, lehúzta a köpenyét és felfedte az alatta
viselt fekete bőrnadrágot, meg a vastag pulóvert.
– Feleslegesen küzdesz, csak ártasz magadnak, Viper – mondta.
Viper a férfira nézett, aki egykor mellette állt. Akármilyen barátság
is volt köztük a múltban, sosem fogja ezt megbocsátani Styxnek.
A soha pedig igen hosszú idő a halhatatlanoknál.
– Úgy hiszed képes lennék meghalni mindenféle küzdelem nélkül,
akár hasztalan, akár nem? – kérdezte.
A rideg vonások meg sem rebbentek. – Nagyon igyekszem
biztosítani az életben maradásod.
– Az életben maradásom? – Viper keserűen felnevetett, épp annyira
haragudott magára, mint a másik férfira. A pokolba, idióta volt. – Egész
Chicagón át üldöztek a sötét varázslók, a hellhoundok és most trollok.
– Csak figyelem elterelések voltak.
246
 – Na és a Lu? – kérdezte Viper. – Biztosíthatlak, ő nem csupán
figyelemelterelés volt. Majdnem a fejem vette.
Meglepő módon, mintha nyugtalanság suhant volna át a bronz arcon.
Nem sok, de elég ahhoz, hogy Viperben feltámadjon a halvány remény,
talán mégis érez csipetnyi megbánást.
– Az… nem az én művem volt.
– A mesteredé? – puhatolózott óvatosan Viper.
– Tudod, hogy nem szabad kérdezned – dorgálta meg Styx,
összevonta karját a mellkasa előtt. – Mesélj nekem a Shalottról.
Viper a fogát csikorgatta. – Közel százhetvennégy centi magas,
körülbelül ötvenöt kiló, ami meglepő, mert annyit eszik, mint egy…
Styx türelmetlenül felszisszent. – Nem alkalmas az idő a
komolytalanságra, Viper. Ha meg akarlak menteni, együtt kell
működnöd velem.
Viper legszívesebben elmondta volna, hova dugja fel az
együttműködését. Előbb döfne karót a saját szívébe, mint hogy segítsen
nekik ártani Shaynek.
Szerencsére észhez tért és rájött, jelen pillanatban nem tud szökést
megkísérelni. Talán, ha sikerülne rávennie Styxt arra, hogy beszéljen,
kideríthetné mi vár rá.
– Mit is foglal magába ez az együttműködés?
– Egyelőre azt akarom tudni, milyen a kapcsolatod a démonnal.
Viper a szemébe nézett. – A rabszolgám.
– Azt hiszem, annál több. Kockáztattad az életed azért, hogy
megmentsd. Miért?
– Tudod, miért.
A sötét szemek egy hosszú pillanatig fürkészőn méregették. – Érzel
valamit iránta?
Viper megvonta a vállát. Nem segít, ha megpróbálja letagadni a
Shay iránti érzéseit. Elég nyilvánvalóak, még a leghülyébbek is
észrevennék.
247
 – Igen.
– Veszélyes luxus egy vámpír számára – dünnyögte Styx, arcán
átsuhant egy sötét árny. – Még veszélyesebb egy klánvezér számár.
Viper önkéntelenül megrántotta a láncokat. – Miért érdekel a
Shayhez fűződő kapcsolatom?
Styx olyan sokáig hallgatott, Viper már azt hitte nem fog válaszolni.
Aztán az idősebb vámpír lassan előre hajolt, határozottan a szemébe
nézett.
– A legjobb lenne, ha elszakítanád a köteléket köztetek és elsétálnál.
Add át a hatalmat az amulett fölött, én pedig megállítom a kocsit és
többé nem okozok neked gondot.
Viper bölcsen elfojtotta nevetését a nevetséges ajánlat hallatán.
– És ha nem?
– A végén úgyis meggyőzünk, hogy azt tedd, amit mondunk, de
attól tartok a folyamatot nem élveznéd.
Viper szeme résnyire szűkült. – A kínzás tiltott, még az Anasso
számára is – utalt a vámpírok mindenkori urára. A mesterre, akit Styx
és a Hollók személyi testőrként szolgáltak.
– A szükség kellemetlen áldozatokat szül.
– Én leszek az áldozat? – kérdezte Viper.
– Nagyon remélem nem.
Viper lassan megrázta a fejét. – Ez nem te vagy, Styx. Minden
megvívott csatád ellenére mindig elsődleges volt számodra a becsület.
Styx könnyeden hátradőlt az ülésen, de Viper figyelmét nem kerülte
el finom rezzenése a vád hallatán.
– A kötelességem még fontosabb – vágott vissza a férfi, hangja
közömbös. Mintha félt volna attól, hogy többet elárul, mint szeretne.
Viper az arcot fürkészte, mely régen olyan ismerős volt számára.
Természetesen, nem öregedett. Valójában, teljesen ugyanolyan maradt
minden vonása, mint amilyen évszázadokkal korábban volt. de látni
lehetett a testében az árnyalatnyi feszültséget. A barátságtalan
248
komorságot, mely eltompította a tekintetét. Mintha az évek valami
értékestől fosztották volna meg.
– Az Anasso iránti kötelességed?
– Minden vámpír iránt. A létezésünk függ ettől.
Viper felvonta a szemöldökét. – Meglehetősen melodramatikus vagy
egy olyan vámpírhoz képest, aki egy szerzetes életmódját választotta.
Mi lehetne ilyen életbevágó?
– Nem tudsz egyszerűen megbízni bennem?
– Nem.
Styx megérintette egy karcsú kezével a nyakában lógó medaliont.
Egy ősi azték szimbólum, amit sosem vett le.
– Nagyon megnehezíted ezt az egészet.
Viper goromba hangot hallatott. – Nem épp én nehezítettem meg,
Styx. Tökéletesen megelégedésemre szolgált volna, ha
visszavonulhatok a hálóhamrámba Shay-jel, senkit nem zavartam volna.
Te rángattál bele ebbe a káoszba.
A Styxet körbevevő ridegség még sűrűbb lett. – Az Anasso szólt.
Csak ez számít.
A fenéket!
Viper türelmetlenül fészkelődött a helyén, elfojtott egy káromkodást,
mikor az ezüst a csuklójába vájt. A fájdalom kezdett olyan szintet elérni,
ahol már nem tudta figyelmen kívül hagyni.
– Elfogtad a trollt, akinél Shay átka van?
– Nem, sikerült eltűnnie előlünk.
Viper a homlokát ráncolta. Styx kerülne egy kérdést vagy
egyszerűen nem válaszolna rá, ám sosem hazudna. De akkor hol a
pokolban van Evor?
Ördög és pokol.
Viper próbált értelmet lelni az elmúlt napokban. Csak annyit tudott,
hogy az Anasso akarta olyan nagyon megkaparintani Shayt a
kezdetektől fogva. Ami rohadtul semmit nem ért.
249
 – Miért akarod Shayt? A vére miatt?
Styx kinézett az ablakon. – A vére az élet.
Jeges rémület markolt Viperbe. – Élet? Élet kinek?
– Elég, Viper! – Styx végül komoran ismét felé fordult. – Már
mindent elmondtam, ami szándékomban állt.
Kihallatszott hangjából a véglegesség, ezért Viper lenyelte a
bosszúságát. Ebben a pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy
kérdéseket tegyen fel vagy rákényszerítse az akaratát.
Magabiztosan hitte, hogy ez változni fog. És ha eljön a pillanat…
nos, majd kiverekedi magát. Szó szerint.
Kényszeredetten taktikát váltott, a korábban felfedezett árnyalatnyi
gyengeségre koncentrált.
– Sosem értettem, miért esküdnél fel az Anassóra – jegyezte meg
sértődötten, mintha csak az időt múlatná. – Mindig olyan független
voltál.
Styx vállat vont. – Az évek és az eltelt évszázadok alatt rájöttem,
többre van szükségem a puszta létnél.
– Nem épp puszta lézetés volt – mutatott rá Viper. – Nem csupán
rettegett harcos voltál, de egykor vezére a legnagyobb klánnak. Ezt
sokan irigyelték.
A sötét szemek hirtelen haragosan megvillantak.
Viper rájött, hogy nevetséges módon élvezi az érzelmek ritka
megnyilvánulását. Azt bizonyította, hogy a Styx, akit egykor ismert és
szeretett még mindig él.
– Ó, igen, annyira irigykedtek, hogy minden csodálatos álmokat
dédelegető idióta felkeresett egy kihívással – felelte keserűen. – Alig
telt el úgy év, hogy legalább egyszer ne kényszerítettek volna
küzdelemre.
– Ez az ára, ha vezető vagy – vágott vissza Viper. – Sosem mondták,
hogy könnyű lesz.

250
 – Nem bánom, ha valami nehéz, sőt, örömmel fogadom. De többé
nem vágyom véres útra. Belefáradtam, hogy a társaim öldököljem.
Viper vonakodva bár, de együtt érzett vele. Ő mindenkinél jobban
értette, milyen érzés, ha vér tapad az ember kezéhez. Pokolian sok vér.
Mégis, Styx egykor hozzá hasonlóan kívülálló volt. Egy vámpír klán
nélkül, aki nyílt préda volt, míg elég erőssé nem vált önmaga
megóvásához. Hogy lehetett képes újra valaki más alá rendelni magát?
– Ahogy én is. De ez még nem magyarázat arra, miért láncoltad
magad valakihez.
– Mind az Anassót szolgáljuk. Mindannyiunk mestere.
Viper megcsóválta a fejét. – De nem, mint személyes testőrei.
Eladtad a lelked.
– Nem. – A szó alig több suttogásnál. – Próbálom visszaszerezni.
– A lelked? – kérdezte Viper a homlokát ráncolva.
– Nevezd, aminek akarod – legyintett a férfi türelmetlenül. – Az élet
értelmét. Valamilyen életcélt.
Viper egy hosszú pillanatig csak fürkészte a barátját. A legutolsó,
amit várt volna, hogy fogsága alatt filozofáljon. Természetesen. Elvégre,
Styxről van szó.
– Nagyon is emberien hangzol. Hát nem ők küszködnek folyton egy
rajtuk túlnyúló sors megleléséért?
– Tévednek? – kontrázott Styx. – Hát nem olyan örökségért kellene
küzdenünk mindannyiunknak, ami tovább gazdagítja társaink?
Viper éles pillantást vetett az ezüstláncokra, amik egyre mélyebben
égtek bele a húsába.
– Úgy hiszed, te ezt teszed? Gazdagítod testvéreink?
Az idősebb vámpírban legalább volt annyi illem, hogy elfintorodjon,
bár hangja könnyed maradt.
– Úgy tűnik, elfelejted, hogy az Anasso vezette a klánjaink
civilizálásáért folyó küzdelmet. Az ő erejével semmisíthettük meg
azokat, akik az ősi módok mellett kívántak maradni. Az ő jelenléte
251
tartja távol továbbra is az anarchiát. Azt hittem, hogy te, Viper, te
tartanád mind közül ezt értékes célnak.
Viper nem feledte a múltat. Sem a brutális, véres csatákat, amiket
megvívtak. Sem azt, hogy az Anasso vezette a támadást. Kétségtelen,
hogy az ő erőfeszítései nélkül még mindig barbárokként élnének. Nem
feledte, hogy a háborúk végeztek azokkal az ősökkel, akik az Anasso
fölött álltak, így ő lett a legöregebb és leghatalmasabb.
– Ez pedig mindent szentesít, nem igaz, Styx,
– Most gúnyolódsz, Viper?
Keserű mosolyra húzódott a szája. – Nem, igazából megértelek.
Megelégedésre leltem klánvezérként, de, ahogy te is mondtad, sokkal
több van a hatalmon kívül. Én most leltem rá arra az életcélra, amit te
olyan nagyon kutatsz.
Styx kíváncsian fürkészte. – Mi volna az?
– Shay – felelete egyszerűen. – És nem számít, milyen vészjósló
jövőt vetítesz elém bármit megtennék, csakhogy megóvjam. – Előre
hajolt, kivillantotta a fogát. – Az egész vámpírfajt a pokolra küldöm, ha
kell.
Styx öklét a medalinra szorította. – Remélem, hogy észhez térsz és
szólítod a Shalottot, Viper, vagy valóban eléred a célod.
Nem túl meglepő módon, ez végett vetett a beszélgetésnek.

A barlangok olyanok voltak, mint egy középkori kastély helyiségei,

nem pedig puszta fölbe vájt, nyirkos lyukak. A falak, még a mennyezet
is vastag szőttesek mögé volt rejtve, a padlót vastag szőrmeszőnyeg
borította és a sötétséget magas, bronz gyertyatartók űzték el, melyek
mind egy tucat pislákoló gyertyát tartottak.
Súlyos, díszesen faragott bútorok álltak benne, amik láttán Styx
legszívesebben gyufát és benzint ragadott volna. Az esküje ellenére
még mindig harcos és megértette, mennyire veszélyes ilyen
ostobaságokkal árasztani el a lakrészét. Lehetetlen volna megóvni
252
támadás esetén a helyiségeket. A harcosok valószínűleg hasra esnének
az egyik díványban, aztán nyakuk szegnék, miközben ellenfeleik
akarnák ledöfni.
De, az Anasso sosem kérdezte a véleményét, ha a hálókamrák
berendezéséről volt szó, Styx pedig bölcsen hallgatott az aggodalmáról.
Az elmúlt száz évben mestere hangulatingadozásai egyre
kiszámíthatatlanabbá váltak. Nem egy szolga élete ért véget, mikor
szólásra nyitotta a száját.
Styx léptei lelassultak, ahogy elérte a hatalmas hálószobát. Olyan
sok minden változott az elmúlt száz évben. Túl sok minden.
A sötét betegség, mely a mesterét kínozta. Damocles, aki mocskos
jelenlétével betöltötte a barlangokat. Az egyre mélyebb árulás, melyet
mindenki érdekében el kellett viselnie.
Nem először kérdőjelezte meg, hogy a maradás mellett döntött.
Esküt tett. A szava a becsülete. Azonban az utóbbi napokban becsülete
meglehetősen szennyezettnek tűnt.
– Styx?
A halk, rekedt hang betöltötte a levegőt, tudattalanul kihúzta magát
és kényszerítette a lábát, hogy a hatalmas, oszlopos ágy által uralt
helyiségbe lépjen.
A kandalló tüzéből áradó hőségtől bizsergett a bőre, a rothadó hús
szaga szinte elviselhetetlen, de léptei egyszer sem torpantak meg az ágy
felé haladva, majd lenézett a vámpírra, akihez felesküdött. Nem festett
mesterként.
Többé már nem.
Egykor magas, tornyosuló figura volt, aki annyira összeaszott és
eltörpült mára, hogy inkább festett múmiaként, semmint a Föld
leghatalmasabb vámpírjaként. Még a haja is hullott, felfedve az egyre
nagyobb sérüléseket, amik a testét borították. A halál látszott és
érződött rajta, de csak egy ostoba hinné, hogy gyenge. A csillogó,

253
fekete szemek árulkodtak az alattomos, veszélyes erőről, mely még
mindig ott ég benne.
Styx megállt az ágy mellett, mélyen meghajolt. – Uram, látni
kívántál?
Halovány mosoly ült ki a beesett, összeaszott arcra. – Á, Styx.
Hallom, elhoztad nekem Vipert és hamarosan idehívja a Shalottot.
– Igen, uram.
– Jobban örülnék, ha a kezeim közé kaparinthatnám a démont, de
szép munkát végeztél. Természetesen, mint mindig.
– Sajnos, láthatóan nem mindig elég, ha szép munkát végzek.
Tudta, hogy hangja merev, de nem tudott ellene tenni.
– Micsda szerénység. És hallok még valamit a hangodban. – A sötét
szemek átható intelligenciával fürkészték. – Bizonyára nem megbánás?
– Nem szeretek ártani egy barátnak.
– Feltételezem, Viperre célzol? – kérdezte halkan.
Styx keze ökölbe szorult. Mikor elrendelte Viper elfogását a
Shalottal együtt keményen vitába szállt vele. Hiszen eleget küzdöttek
már az effajta árulás ellen a vámpírok közt, nem?
– Igen. Becsületes férfi. Nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele.
Az Anasso felsóhajtott. – Öreg barátom, tudod jól, örömmel
fogadnám testvérként, ha az amulettel idehívná a rabszolgáját.
Megtette?
– Nem – fintorodott el Styx. – Ő… érzéseket táplál a Shalott iránt.
– Kár. – Az idősebb vámpír végigsimított vérvörös bársonytalárján,
mintha mélyen elgondolkodott volna, de Styx figyelmét nem kerülte el,
sötét szemével milyen gondosan fürkészi a vonásait. – Hozzád
hasonlóan én sem szeretek ártani a fajtársaimnak. Sajnos, most nem
engedhetünk a megingásnak. A Shalott már majdnem a markunkban
van. Használnia kell az amulettet.
– És ha nem teszi?
– Hiszem, hogy a Hollók majd meggyőzik.
254
 – Parancsot adtál a kínzására?
– A te döntésed volt, Styx, nem az enyém – emlékeztette gyengéden
az Anasso. – Jobban örültem volna egy… kevésbé mocskos
megoldásnak.
Styx megfeszült, arcára ráfagyott az undor. – Hogy meggyilkoljuk
Vipert és erővel fogjuk el a démont?
Valami megvillant a sötét szemekben, aztán a vámpír szándékosan
kimerült türelmet erőltetett a vonásaira.
– Kemény vádak, fiam.
– Minek neveznéd?
Egy vékony, aszott kéz emelkedett tehetetlenül a magasba. –
Sajnálatos áldozatnak a nagyobb cél érdekében.
Styx megrázta a fejét. – Szép szavakkal nem lesz kevésbé
visszataszítóbb.
– Úgy véled, én nem érzek megbánást, fiam? Hogy nem
változtatnám meg a múltat, ha lehetséges lenne? Magamat okolom
teljes mértékben a körülményekért, amikbe kényszerültünk.
Ahogy kell is, ismerte el Styx. Az ő gyengesége vezetett ehhez a
perchez. A tiltott utáni sóvárgása, ami egy nemes vámpírral is végezne.
– Tudatában vagyok, uram.
Az Anasso könnyedén kihallotta a nemtetszést a hangjából, a
homlokát ráncolta.
– Talán úgy véled el kellene engednem Vipert és a Shalottot? A lány
nélkül bizonyosan meghalok.
– Kell lennie más módnak.
– Minden lehetséges módot felkutattam, még azokat a borzalmas
szereket is elfogyasztottam, amiket az a manó állandóan rám
kényszerített. – Az idős vámpír megborzongott. – Semmi nem állíthatja
meg a kór terjedését, csak a Shalott vére.
– Shay – mondta halkan Styx.
– Tessék?
255
 – A Shalott neve Shay.
– Igen, hát persze. – Hosszú hallgatást követően az idősebb vámpír
elgondolkozva méregette őt. – Styx?
– Igen, uram?
– Ha meggondoltad magad, megértem. Tarthatatlan helyzetbe
kényszerítettelek, és ezt nagyon sajnálom. – Erőtlenül megérintette a
karját. – Tudnod kell, hogy a hited és a hűséged többet jelent, mint
maga az élet.
Styx mellkasa elszorult. – Nagyon kedves, uram.
– Nem kedves – húzódott halvány mosolyra az oszlásnak indult száj.
– Emlékszel az első talákozásunkra?
– Egy falka vérfarkassal küzdöttem, ha nem csal az emlékezetem.
Halk kuncogás töltötte be a levegőt. – Tájékoztattál, hogy ki kell
várnom a soromat, aztán végzel velem.
Styx elfintorodott. – Fiatal voltam és pimasz.
– Emlékszel, mit mondtam?
Styx lassan a márványkandallóban lobogó lángok felé fordult. Nem
teljesen ostoba. Rájött, hogy az Anasso szándékosan emlékezteti arra a
napra, mikor felesküdött rá. Talán, ami épp olyan fontos, emlékezteti őt
az okra, ami miatt összekötötték a sorsukat.
Az okra, ami mindkettejükön túlnyúlt.
– Azt mondtad, szeretnéd megállítani a vérontást – mondta üres
hangon. – Hogy a csillagokba kívánod megírni a vámpír faj sorsát.
Összekötni magunkat, nagyságban egyesíteni a káoszt. Aztán megkértél,
csatlakozzam hozzád.
– Hozzám, Styx. Mellettem, sosem mögöttem. – Szándékosan
elhallgatott. – Azt akarom, hogy ez a te döntésed legyen, fiam. Ha úgy
véled jobb lenne elengedni Vipert és hagyni, hogy a Shalott szabad
legyen, akkor ezt fogjuk tenni.
– Nem, uram. – Styx megfordult és a rémülettel telve nézett a
törékeny férfira. – Én nem…
256
 A vámpír felemelt kézzel hallgattatta el a tiltakozását. – Gondold
végig, Styx, de gyorsan. Nem maradt túl sok időnk.

257
 Huszonegyedik fejezet
Már majdnem hajnalodott, mikor Levet felderítette a kivájt szirteket.
A hegy tövében megbújt egy elbűvölő kis farmház az árnyékban, a
Mississippi-folyó néma nagyságban haladt el mellette.
Nem épp a sötét vámpírokhoz illő hely, akiknek pusztítás,
gyilkosság és a régi jól bevált vérontás a célja. Természetesen, nehéz
lett volna elrejteni egy gótikus kastélyt az ország közepén, tele
denevérekkel meg ijesztő szolgákkal. Az efféle dolgokat az emberek
észreveszik.
Shay az egyik fának támaszkodott, miközben a vízköpő eltávolította
a bokrokat, lehullott sziklákat, közben szórakozottan dörzsölte a
combját. Teljes gőzerővel rohant az elmúlt hat órában, ahogy Illinois
mellékútjain át követték a limuzint. Nem lehetett lépést tartani a
kocsival, de ilyen sok vámpír szaga elégnek bizonyult a számukra, hogy
nyomon maradhassanak.
Aztán követték, követték és követték…
Messze jobb az állóképessége egy emberénél, de ettől még az ő
izmai is görcsbe rándultak. Ahogy a lábai is úgy sajogtak, mintha nem
egyszer kerültek volna bele egy húsdarálóba.
Legalább már nem lüktetett az oldala, légzése szinte normális volt.
Ami ennél is fontosabb, sikerült az egyik közeli farmépülethez rövid
kitérőt tennie, kölcsönvett egy vastag flanelinget, ami megvédte őt a
hűvös éjszakai levegőtől. Sokkal jobban hangzott a kölcsönvétel, mint a
lopás.
Az égre pillantva megköszörülte a torkát. – Levet, ketyeg az óra.

258
 – Tudom, tudom – dünnyögte, húzta és rángatta a sűrű bozótost. –
Itt van. Érzem. – Még néhány nyögést követően a vízköpő hirtelen
felegyenesedett. – Voila.
– Voila? Mi a fenét akar ez jelenteni? – kérdezte, és a sziklán lévő
szűk repedést szemlélte.
Levet szippantott, aztán átnyomakodott a nyíláson. – Nagy vétek a
természet ellen, hogy nem minden ember francia. Jössz?
Shay nagy lélegzetet vett, tenyere izzadni kezdett. A szentek vérére.
Még egy sötét, nyirkos lyuk. Megesküdött rá, ha valaha megszabadul a
boszorkány koventől, akkor soha többé nem lép be egy üregbe se.
Sosem leszel többé egyedül a sötétben.
Viper hangja mintha az elméje hátsó zugában csendült volna,
enyhítette a már-már elurakodló félelmet. Nincs egyedül. Levet vele
van, Viper pedig arra vár, hogy megmentse.
– Jövök – mondta határozottan, aztán átnyomakodott a nyíláson egy
széles alagútba. Széles, de nem túl magas, jött rá, mikor beverte fejét az
alacsony mennyezetbe. – Au. Fenébe, Levet. Figyelmeztethettél volna.
– Nem kellene olyan magasnak lenned – dünnyögte a vízköpő. –
Fényre van szükségünk.
– Nem. – Shay vakon előrenyúlt, kétségbeesetten meg akarta gátolni,
hogy barátja újabb katasztrófát csináljon. Lenyűgöző módon azonban
nem robbant fel semmi, nem is töltötte be hirtelen hamu a levegőt. Csak
egy apró fénygömb lebegett Levet arca mellett. Reszketegen kifújta a
levegőt, megdörgölte sajgó fejét. – A francba, Levet, felrobbanthattál
volna bennünket.
Levet kiöltötte a nyelvét. – Ugyan.
Shay figyelmét újra a fontosabb dolgoknak szentelte, körbepillantott
az alagútban és beleszagolt a nyirkos levegőbe, de sem démon, sem
ember nyomát nem érezte.
– Évek óta senki nem használta ezeket az alagutakat – dünnyögte.

259
 Levet a fal mentén végighúzódó hatalmas repedésre mutatott. – Mert
ingatag.
Jeges érzés futott végig Shay gerincén. – Mennyire?
A vízköpő kissé megvonta a vállát. – Ebben a pillanatban eléggé,
bár azt javaslom, ne gyújts meg egy dinamitot sem.
– Majd megjegyzem.
Levet elmosolyodott a kényszeredett poén hallatán, majd megfogta
Shay kezét. – Hamarosan felkel a nap, ezért szeretném, ha a szavadat
adnád nekem, mielőtt kővé változom.
Shay megszorította a kezét. – Milyen ígéretet akarsz?
– Nem akadályozhatom meg, hogy Viper keresésére indulj, de add a
szavad, hogy semmi ostobaságot nem csinálsz.
Shay a szemét forgatta. – Miért hajtogatja folyton ezt mindenki?
– Mert meggondolatlan vagy, impulzív és hagyod, hogy a szíved
irányítson. Csak légy óvatos.
– Az leszek, megígérem.
Lehajolt, puszit nyomott a vízköpő arcára, és akkor a hajnal első
sugarai betörtek a barlangba. Mire felegyenesedett, vagy legalábbis
amennyire a feje beverése nélkül tudott, a vízköpő már kővé változott.
Még egyszer utoljára megpaskolta a vízköpő fejét, majd megfordult
és elindult az alagút mélye felé.

Bár a halhatatlanságnak számtalan előnye volt, az öröklét

meglehetősen sok hátránnyal is járt. A Sötét Középkor végtelen unalma.
A hatvanas évek rettenetes divatja. Az új technika megtanulása okozta
bosszúság. És, ami a legrosszabb, a legbrutálisabb kínzásokat is túlélte
az illető.
Túlélte, túlélte és túlélte.
Viper már rég nem tudta, mennyi ideje rángatták be a nyirkos
barlangba. Pokoli figyelemelterelésnek bizonyult, hogy ezüst láncokkal
lelógatták a mennyezetről és ostorral csapkodták, míg kiserkent a vére.
260
 Azzal tisztában volt, hogy elég sok idő lehetett, mert túl sok vér
gyűlt már össze a durva kőpadlón. Egyre nehezebb volt felemelni a fejét.
Az ostorok brutális ritmusban szelték át a levegőt újra és újra, egy
pillanatra sem álltak meg, nem gyorsítottak, nem változott semmi.
Lassú, állandó ütem, ami könyörtelenül szabdalta a hátát és a lábát.
Aztán figyelmeztetés nélkül véget ért az egész. Egyik pillanatban még
egy ostor vágott mélyen a hátába, a következőben a Hollók elhagyták a
fálhomályos barlangot.
Megkönnyebbülten felnyögött volna, ha nem érzi meg, hogy Styx
lép a helyiségbe és elé áll. Előbb nyelne szentelt vizet, semmint engedje,
hogy fogvatartója megpillantsa a gyengeségét.
A magas vámpír könnyeden olvasott sötét gondolataiban,
türelmetlen hangot hallatott és gyengéden megérintette az egyik, Viper
hátát átszelő vágást.
– Miért kell olyan makacsnak lenned, Viper? Semmit nem érsz el
vele. Csak ide kellene hívnod a Shalottot, elengednénk és
meggyógyulnál.
Viper nem törődött azzal, hogy a legapróbb mozdulat is gyötrelmet
okoz neki, felemelte a fejét és dühösen ránézett egykori barátjára.
– Abban a pillanatban megöllek, hogy elengedsz.
A bronz arcot mintha gránitból faragták volna. – Nem vagyok az
ellenséged.
– Szóval így bánsz a barátokkal? – Viper a lába elé köpött. – Akkor
azt kell mondjam, hogy a bajtársiasságod szívás.
– Tudod jól, sosem akarnék ártani neked. Egyik testvéremnek sem
kívánok rosszat. – Styx elvette a kezét Viper hátáról, homlokát ráncolva
nézte az ujján sötétlő vércseppeket. – Meg akarom óvni
mindannyiunkat a káosztól és pusztulástól.
– Nem – sziszegte Viper. – Fel akarsz áldozni egy fiatal, ártatlan nőt,
hogy megments egy vámpír, aki a saját romlását okozta. Vagy tagadod
az Anasso gyengeségét?
261
 Styx keze ökölbe szorult a teste mellett. Nem lehetett
megkérdőjelezni a mesteréhez fűződő hűségét, ám ő sem tudta teljesen
elrejteni az egykor hatalmas vámpírt felemésztő betegség iránti undorát.
Féltve őrzött titok, de a vámpírokra is hat, ha drogfüggők vérét
isszák. Ennél is nagyobb titok, hogy a vámpírok maguk is rabjaivá
válhatnak a szenvedélynek. A szennyezett vér lassan, de könyörteéenül
elpusztítja bármelyik vámpírt.
Még az Anassót is.
– Az már a múlté – felelte jeges hangon Styx.
– Úgy érted, miután Shay apjának vére meggyógyította?
– Igen.
Viper a fogát csikorgatta, újabb fájdalomhullám árasztotta el a karját.
Nem úgy alkották meg a vámpírokat, hogy ezüstláncokkal fellógassák
őket. Természetesen, nem is úgy, hogy elrabolják őket a társaik, egykori
barátaik, vagy úgy ostorozzák őket, akár a kutyákat.
– Ha a múlté, miért lett megint beteg? – kérdezte.
Styx a legnagyobb meglepetésére fel-alá kezdett járkálni a nyirkos
padlón, lebegő fekete talárja nem rejthette el, mennyire megfeszültek a
vállai. Lassan lehajtotta a fejét, mintha imádkozna.
– Számít az?
Viper elfeledte a fájdalmát, hirtelen vad harag öntötte el.
– Ha figyelembe vesszük, hogy végezni akarsz a nővel, akit szeretek,
akkor nagyon is számít.
Styx láthatóan összerezzent, mintha Viper megütötte volna.
– Én… sajnálom, hogy szükség van erre. Fogalmad sincs, Viper,
mennyire, de gondolj csak bele mi történne, ha meghalna az Anasso. –
Lassan megfordult és űzött arccal Viperre nézett. – A vámpírok
fellázadnak egymás ellen. Némelyikük uralkodni akarna felettünk,
mások csak a béke előtti időket kívánnák visszahozni. A klánok vére
mindannyiunkat meggyengít, a sakálok pedig csak arra várnak, hogy
visszanyerjék az uralmat.
262
 – Sakálok? – ráncolta Viper a homlokát. – Úgy érted, a vérfarkasok?
– Egy új király alatt szerveződtek újra. Egy fiatal, vad férfarkas, aki
azokról az időkről álmodik, mikor ők uralták az éjszakát – vágott vissza
Styx, hangja elsötétült az aggodalomtól. – Csak az Anassótól való
félelmük tartja vissza őket, hogy a küszöbünkön álljanak.
Viper lassan megrázta a fejét. A szentek vérére. Styx valóban
ennyire vak? Olyan sokáig bolyongott ezekben a sötét barlangokban,
hogy fogalma sincs róla, mi folyik a világban?
– Ostoba vagy, Styx – morogta.
A sötét szemek résnyire szűkültek. – Kétségtelenül sokan egyet
értenének veled, de soha nem mondanák a szemembe.
Mintha néhány jól irányzott sértés kurvára sokat változtatna,
gondolta keserű mosollyal Viper. Már így is kínozták. Mi a fenét
csinálhatna még vele?
– Nyisd ki a szemed, öreg barátom – csikorogta. – Nem az Anasso
gátolja meg, hogy a vámpírok egymást irtsák. Nem is az tartja távol a
vérfarkasokat.
Styxnek sikerült olyan arcot vágnia, mintha Viper istenkáromlást
követett volna el. Talán számára úgy is hangzott. Az egész létét az
Anassónak rendelte alá. Nyilván nem lát ennél messzebb.
– Még szép, hogy igen – makacskodott. – Ő vezetetett minket
győzelemre.
– Talán valóban ő vezetett minket, de senki nem látta vagy beszélt
az Anassóval már évszázadok óta. Alig több puszta árnyéknál, amire a
korábbi tettei miatt emlékeznek.
– Félnek tőle. Félik az erejét.
– Nem, tőled félnek, Styx. Tőled és a Hollóktól. Te vagy az, aki a
vámpírokat vezeti, akár akarod, akár nem.
Styx megfeszült, vonásai megdermedtek a döbbenettől. – Ez árulás.

263
 – Csak az igazság – fintorodott el Viper, alig bírta tartani a fejét. Az
ereje a vérével együtt csökkent. – Hagyd itt ezt a helyet és vegyülj el a
klánok között, ha nem hiszed az igazat, Styx. A hűséged elvakított.
Styx mély hangon felszisszent. – Annak reményében jöttem ide,
hogy talán észhez térsz végre. Nyilvánvaló, hogy az őrület mélyebben
gyökerezik benned, mint gondoltam. – Karcsú kezével megérintette a
nyakában lógó medaliont. – Ha készen állsz szólítani a Shalottot,
visszatérek.
A vámpír sarkon fordult, majd magára hagyta Viper a sötétséggel és
a fájdalmával.
Nem mintha Viper annyira bánta volna. Ahogy az ezüst bilincs a
bőrébe vájt és megfeszültek izmai a fájdalomtól megesküdött volna rá,
hogy érzi Shay édes illatát.

Az alagutak, melyel méhsejtszerűen járták át a szirtet igazi

labirintusnak bizonyultak, nem is egyszer zsákutcába torkoltak, vagy,
ami ennél is rosszabb, csak a kiindulási pont körül köröztek. Egy fél
órányi eredménytelen keresés után Shay eltévedt, elmormogott néhány
francia káromkodást. Feléről sem tudta, mit jelenthet, de tökéletesnek
tűnt, miközben a sűrű sötétségen botladozott keresztül.
Újból elmotyogta őket, nem egyszer beütötte a fejét, egy
alkalommal pedig majdnem belezuhant egy, a padlón tátongó mély
üregbe. A hely kétségtelenül halálos csapda. Egy penészes, nyirkos és
bűzös csapda, bizonyára számos ronda, visszataszító póknak is otthont
ad. Egyre mélyebbre hatolt a hegybe, végül megérezte a vámpírok
semmivel sem összetéveszthető illatát.
Ó, hála a kibaszott égnek!
Inkább küzdene meg egy csapat tomboló vámpírral, semmint egy
percet eltöltsön egyedül a penészes alagutakban.
Érezni a vámpírokat, de megtalálni őket azonban két teljesen
különböző dolognak bizonyult.
264
 Úgy tűnt, egyetlen alagút sem halad egyenesen. Átkozott alagutak!
Kénytelen volt megkerülni fél Illinoist, mire végre meglátta a falra
szerelt fáklyákat, időnként egy-egy szőnyeget és a szőtteseket, ami azt
jelentette, közeledik a rejtett barlangokhoz.
Egy hármas elágazáshoz érve mélyet szippantott a levegőből. Az
átkozott vámpírok bizonyosan jobbra lesznek. Legalább hét.
Balról azonban embereket érzett. Egy csapat embert, akik félelemtől
és betegségtől bűzlöttek. Más is volt még. Egy manó halvány illata és
egy… troll?
Szíve ugrott egyet a mellkasában. Lehet, hogy Evor? Elég közel van
ahhoz, hogy megtalálja, miután megmentette Vipert? Megér egy próbát.
Shay határozottan a vámpírok irányába fordult, száműzte a
gondolataiból Evort. A mostani balszerencse sorozatát elnézve félig arra
számított, hogy vámpírokba botlik minden kanyarban. Ám egyetlen
egyet sem talált, mikor megérezte Viper jellegzetes illatát.
– Viper? – súgta halkan. Homloka ráncba szaladt, mikor senki nem
válaszolt. Nem számít, milyen halkan szólal meg, hallania kell.
Hacsak… nem, nem, nem. Nem is tud még rágondolni sem.
Nagyot nyelt a torkába szorult gombóc ellenére, csak annyira időre
torpant meg, hogy megragadja az egyik égő fáklyát, aztán kényszerítette
a lábát a haladásra. Egy szűk nyílás állt előtte.
Viper.
Odabenn van.
Minden egyes szívdobbanásában érezte.
Óvatosan, nehogy megégesse a haját vagy más testrészét, átpréselte
magát a keskeny nyíláson. Amint az apró barlangban volt előre
nyújtotta a fáklyát, hogy elűzze a tintaszerű sötétséget. Amit azonban
talált, attól a szíve élesen, gyötrelmesen összeszorult.
Viper valóban ott volt.
A csuklójánál fogva fellógatták és addig korbácsolták, míg a hátán
és a lábán néhány helyen már a csont is kilátszott. Mindenütt vér volt,
265
ezüst haja beteges vérvörösre változott tőle, tökéletes elefántcsont arcát
is bepettyezte.
– Viper… ó, francba, mit tettek veled? – nyöszörögte, megdermedt a
rémülettől. Leejtette a fáklyát, de utána gyorsan visszanyerte az uralmat
önmaga felett. A fenébe, Vipernek most nem egy hisztérikos idiótára
van szüksége, aki a kezét legyezve az éghez fohászkodik. Harcosnak
tartotta magát. Akkor átkozottul ideje, hogy akként is viselkedjen végre.
Ismét nagyot nyelt, szándékosan komor, eltökélt haraggá változtatta
félelmét. A vámpírok megláncolták, megverték és úgy kínozták Vipert,
mintha nem lenne több puszta állatnál. Nem másért, csak hogy őt
elkapják.
A pokolban akarta látni őket.
Amint biztonságba helyezi Vipert.
Ezt azonban könnyebb volt mondani, mint megtenni, küszködött a
súlyos láncokkal, amik tartották Vipert. Legalább ezüst és nem vas, bár
kétségtelen, hogy Viper nem osztozott megkönnyebbülésében.
Shay érezte, ahogy a fém a húsba égette magát, tudta, hogy épp
olyan fájdalmas lehet, mint a többi borzalmas heg együtt.
Rángatta, húzta, átkozódott, tépkedte, végül sikerült kiszabadítani a
láncokat a falba szerelt gyűrűkből. Persze sikerének ára is volt, Viper
nagy puffanással a földön landolt, a láncok ráestek.
Shay azonnal odarohant, lehúzta a láncokat a testéről, aztán a
bilincseket is letépte a férfi csuklójáról.
Éveket át átkozta a démoni erejét, ami megkülönböztette az
emberektől. Torzszülött volt. Egy lény, akit gúnyoltak a gyerekek és
akit féltek a felnőttek. Most először értékelte igazán az adományait.
Viper fejét az ölébe fektetve remegő kézzel letörölgette arcáról a
vért.
– Viper, Viper, hallasz engem?
Nem érkezett válasz egy riasztó szívdobbanásig, aztán a férfi
megmozdult a karjában.
266
 – Shay?
Lehajolt és a fülébe súgta. – Ne mozogj, itt vagyok.
– Ez álom?
Shay elfojtotta a hisztérikus nevetését. – Biztosan szebbeket
álmodsz ennél.
– Hónapokon át álmodtam rólad. Nem, egy örökkévalóság óta. –
Erőtlenül megfogta a karját, fájdalmas erőfeszítések árán kinyitotta a
szemét. – Azt hittem, sosem talállak meg, de így történt. Nem tudtalak
elengedni. Nem, hiszen olyan kétségbeesetten szükségem volt rád.
Sosem foglak elengedni.
Shaynek elakadt a lélegzete, nevetséges könynek lepték el a szemét.
Minden bizonnyal nincs magánál a fájdalomtól. De senki nem mondott
még neki semmit, ami ilyen mélyen megérintette.
Kényszeredetten megköszörülte a torkát, lágyan simogatta a haját. –
Mintha meg tudnál tőlem szabadulni. Össze vagyunk nőve, mint…
– A napos rizs? – kérdezte.
A hűtőbe tett maradék nem épp az a romantikus metafora, amit
mondani akartam. – Homloka ráncba szaladt, mikor a férfi lehunyta a
szemét. – Viper. – Egy kicsit megrázta. – Viper, fel kell ébredned.
Szemmel láthatóan nagy erőfeszítéseibe került, hogy visszanyerje az
eszméletét. – Nem lenne szabad itt lenned. Veszélyes.
Veszélyes? Egy vámpírokkal teli barlang, akik mind a vérére
pályáznak? Ugyan.
– Ne aggódj, elmegyek – nyugtatta meg.
– Igen. – Megszorította a karját. – Menj, most.
Mindketten megyünk. – Finoman kihúzta a karját a kezéből,
csuklóját a férfi szájához emelte. – De előbb innod kell.
Érezte, hogy szavaira a férfi egész teste megfeszül. – Shay, ne! Nem
akarod, hogy igyak a véredből.
Türelmetlenül csettintett a nyelvével. Hát semmire nem képes vita
nélkül?
267
 És még ő nevezte makacsnak.
– Megegyeztünk, Viper. Vér a gyógyításodhoz. Gondolod, hogy egy
Shalott megszegi valaha a szavát?
Viper megcsóválta a fejét. – Shay, menj. Meg fognak ölni.
Vállat vont. – Előbb el kell kapniuk.
Kimerült mosoly ült ki a férfi arcára. – Közel sem vagy olyan
kemény, mint amilyennek hinni akarod magad.
– Majd megmutatom neked, ha nem iszol – figyelmeztette, karját
erősebben szorította a szájára. – Muszáj megtenned, most, vagy
mindketten meghalunk.
Egy hosszú, néma pillanatig a sötét szemek őt fürkészték.
– Makacs – lehelte végül.
– A mestertől tanultam – dünnyögte. – Most pedig harapj.
És megtette.
Shay szeme elkerekedett, egész teste megborznogott a döbbenettől,
milyen könnyedén siklott át agyara a bőrén. Ám nem fájdalom öntötte
el. Már majdnem azt kívánta, bár azt érezne. Akkor könnyedén
leküzdhetné. Minden szentre az égben, abban már elég tapasztalatot
szerzett. De hogyan küzdhetne a testét hirtelen elöntő gyönyör ellen?
Vagy a gyomrában gyülekező forróság ellen?
Egyszerűen… sehogy.
Összeszorította a fogát, mikor alteste megfeszült az ismerős
izgalomtól. Ó, tudta, merre tart ez az egész, mikor egyre mélyebben
vette a levegőt. A férfi minden egyes szívásával érezte, hogy fokozódik
a gyönyör, mintha benne lenne és a legintimebb helyeken simogatná.
A szeme majdnem kifordult, szabad kezével beletúrt Viper hajába.
Egy apró, nagyon apró része érzékelte, hogy a férfi ereje rohamosan nő.
Nyilvánvaló volt abból, milyen vadul szívja a csuklóját, milyen erősen
szorítja a karját.
Abban a pillanatban azonban kissé lefoglalták, nem igazán ügyelt rá,
hogyan dolgozik varázslatos vére.
268
 Ki gondolná…
Az édes nyomás egyre fokozódott, fejét Viper hajába temetve
elfojtotta elégedett kiáltását, mikor elélvezett. Szent szar. Szédült,
gyenge volt az elszabadult erőktől. Őszintén szólva, nem kicsit
zavarban is volt. Nem épp ez a megfelelő hely vagy idő egy ilyen
személyes közjátéknak. A teste azonban láthatóan nem bánta. Teljesen
elégedett volt, miközben Viper életre kelt és felült, hogy a karjaiba
vonhassa.
– Shay? – kezével lesimított a fonatából kiszabadult tincset. – Shay,
szólalj meg.
– Azta – lehelte, kényszerítette magát, hogy aggodalmas szemébe
nézzen.
Nem épp a legmegfelelőbb szó, de eggyel jobb a nyögésnél.
Viper összevonta a szemöldökét. – Bántottalak?
– Nem egészen.
Egy hosszú pillanatig kutatta a tekintetét, aztán megértés csillant a
sötét szemekben.
– Te elpirultál, kicsikém?
– Én nem… – Megrázta a fejét, aztán elhúzódott annyira, hogy
aggodalmasan végigmérhesse. – Elég jól érzed magad a távozáshoz?
Mosolyra húzódott Viper ajka, lenézett véráztatta testére.
– Meggyógyultam. Teljesen – dünnyögte lenyűgözve. – Nem csoda,
hogy az Anasso ilyen nagyon meg akar kaparintani.
Shay elfintorodott, a csuklóján továbbra is látszó apró fognyomokat
szemlélte. – Igazából nem hiszem, hogy a kezei közé akar kaparintani.
Viper megcsókolta a feje búbját. – Ne becsüld alá az általad
kibocsátott feromonokat. Elég erősek, hogy bármelyik vámpírt
elcsábítsák.
– Ettől most jobban kellene magam érezni? – kérdezte.
Viper halk kuncogással talpra ugrott. – Nem, azt hiszem, nem. –
Nagy gonddal a lányt is felsegítette, majd a vállára tette a kezét.
269
Arckifejezése azonnal kijózanodott, hüvelykujjával szórakozottan
simogatni kezdte a kulcscsontját. – Shay, nagy ajándékot adtál nekem.
Sosem fogom elfeledni.
A lány kényelmetlenül fészkelődött. – Az ígéret az ígéret. Csak az
adósságom törlesztettem.
Viper keserűen elmosolyodott. – Hallgass, kicsikém. Egy pillanat
múlva szándékomban áll egészen pontosan elmondani, milyen
ostobaság volt tőled, hogy követtél és kockára tetted az életed. Egyelőre
szeretném, ha tudnád, hogy dicsőséget hozol Shalott őseidre. Sosem
találkoztam még senkivel, legyen vámpír, démon vagy ember, aki
hozzád hasonló bátorságot vagy hűséget mutat. Harcos vagy, apád
büszke lenne rád.
Élénk pír öntötte el a lány arcát. A fenébe, nem jó az ilyen nyálas
dolgokban. Ha egy démonnak vagy boszorkánnyal kell megküzdenie,
elemében van. Ha bókolnak neki, csak elfelejt beszélni, dadog és
mintha a nevéről is teljes mértékben megfeledkezne.
– Talán azon kellene gondolkodnunk, hogyan jutunk ki innen –
dünnyögte.
Viper ajka megrándult. – Van, mikor ellent kell mondanom neked,
kicsikém. – Puha csókot lehelt a homlokára. – De ezúttal igazad van. Ki
kell jutnunk innen. Minél hamarabb, annál jobb.

270
 Huszonkettedik fejezet
Viper mogorva volt.
Nem igazán lehetett más szóval leírni a hangulatát.
Ó, nem mintha nem lett volna hálás. Egyik vámpírhoz hasonlóan
sem élvezte a kínzást. Talán kevésbé is, mint mások. Az sem tette
közömbössé, hogy Shay felfedte szívének titkait, melyekre még nem
állt készen. Egyetlen nő sem követ órákon át egy férfit és teszi kockára
az életét puszta hűségből. Még az ő makacs, csökönyös Shalottja sem.
Egészen biztosan nem minden érzelem nélkül kínálta fel értékes vérét.
De bármennyire is melengette jéghideg szívét a vonzalma, nem
tudta lerázni az őrjító gondolatot, hogy elbukott. Hogy nem tudott
rájönni, ki üldözi Shayt. Hogy nem tudta elfogni az átkozott Evort és
véget vetni az átoknak. Nem tudta megakadályozni, hogy Shay fejest
ugorjon a veszélybe.
Olyan ez az egész, mint egy nagy rakás bűzlő bukás.
A fenébe az egésszel.
Szerencsére a háta mögött lépkedő Shaynek fogalma sem volt
önostorozásáról.
Nem meglepő.
Számára az alagutak pókhálóval teleszőtt tintafekete sötétséget
jelentettek. Még úgy is meg-megbotlott az egyetlen talajon, hogy erősen
kapaszkodott belé, miközben elvezette őt a használatba vett alagutaktól.
– Au – dünnyögte, majdnem térdre esett egy kósza kavicsban.
Megtorpant, sápadt arcát fürkészte. – Jól vagy?
– Nem, nem vagyok jól. – Lenyúlt, megdörzsötle az ujját. – Nem
látok semmit ebben a sötétben.

271
 – Ne aggódj, nincs sok látnivaló. Némi kosz, némi kő meg egy pár
pók – jegyezte meg szárazon.
Shay felegyenesedett. Csak hogy igazán dühös pillantást vethessen
rá. –Ez annyira nem vicces.
– Ahogy az sem, hogy idejöttél és kockára tetted az életed – vágott
vissza, hangjából kicsendült a düh. – Hogy találtál egyáltalán meg?
Vállat vont. – Mikor megszöktem a raktárból összefutottam Levettel.
Már követett.
– A vízköpő? – Felvonta a szemöldökét. – Nem tudtam, hogy
érdekli.
– Azt hitte veled vagyok.
– Á – ráncolta a homlokát Viper. – És Dante?
– A klánodat gyűjti össze. Amint lemegy a nap Levet visszamegy
Chicagóba és idevezeti őket.
A tenyerébe fogta az állát. – És egyszer sem fordult meg a fejedben,
hogy várj Dantéra?
Shay szeme résnyire szűkült. Ez sosem jó jel. – Akkor már
valószínűleg halott lennél.
– De legalább te biztonságban volnál – morogta. – A fenébe, Shay,
nem akarom, hogy kockára tedd az…
– Nem – húzta ki az állát a kezéből. – Lehet, hogy nálad az
amulettem, de megígérted, hogy nem leszek a rabszolgád.
Elkeseredetten felszisszent. – Természetesen, nem vagy az.
– Akkor szabadon meghozhatom a magam döntéseit. Ha ez azt
jelenti, hogy idejövök és megmentelek, akkor pontosan azt fogom tenni.
Kétségtelenül ez a legnevetségesebb vita, amit Viper valaha hallott.
Márpedig az évszázadok alatt már soknak volt fültanúja.
Hitetlenkedve megrázta a fejét. – Még ha ez azt is jelenti, hogy
elfognak és kiszívják minden csepp véred? – kérdezte durván. –
Pontosan ez fog történni, ha elkapnak minket. Vissza kellett volna
menned Abbyhez. Ott biztonságban lettél volna.
272
 Shay, akinek fogalma sem volt a hangulatáról, pimaszul belebökött
a mellkasába. Megbökte. Chicago egyik legrettegettebb ragadozóját.
Nem. Az egész világét.
– Nem, nem lettem volna biztonsában – feleselt.
Tett egy lépést hátra. Nem fájt, ahol megbökte, de a büszkesége egy
kissé sajgott.
– Shay, még Styx és a Hollók se mernék megtámadni a Főnixet.
Pontosan ezért csaltak ki már először is a házból.
– Lehet, hogy nem támadná meg a Főnixet, de nem számít, hány
istennővel veszem magam körbe, akkor dönthetnek úgy, hogy végeznek
Evorral.
Viper izmai megfeszültek. – Evorral? Tudod hol van?
– Szerintem itt.
– Nem. – Viper hajthatatlanul rázta a fejét. – Styx azt mondta, hogy
nem tudták elkapni a trollt.
Shay kurtán, keserűen felnevetett. – És te még hiszel neki azok után,
hogy elfogtak és megkínoztak? Talán mocsárt is akar venni?
Összeszorította a száját. Szándékában áll szembenézni régi
barátjával. De nem most.
– Lehet, hogy Styx megkínzott, talán meg is ölt volna, de sosem
hazudna. Nem szándékosan.
– Elbűvölő.
Viper rájött, nem tudná megmagyarázni Styx összetett elveit,
figyelmét inkább a lány megdöbbentő állításának szentelte.
– Miért hiszed, hogy itt tartják fogva Evort?
– Mert éreztem a trollszagot, mikor az alagútba léptem.
Jeges borzongás futott végig a férfi gerincén. – Biztos vagy benne?
Shay szeme résnyire szűkült. Nem nevezte gyengeelméjűnek, de
célzott rá.
– Meglehetősen egyedi szag.
Amivel Shay túlontúl ismerős.
273
 Viper keze ökölbe szorult, járkálni kezdett a szűk alagútban. Nem
tudta, hogyan lehet Evor ilyen közel anélkül, hogy Styx tudná, de
muszáj megkeresnie az átkozott trollt.
– Fenébe.
– Mi az? – kérdezte Shay.
– Hol van Levet?
Shay gyanakodva méregette. – Szobrozik az egyik barlangban, ami
kivezet a hegyből. Miért?
– Gondolom nem tudlak meggyőzni, hogy csatlakozz hozzá, míg én
a rejtélyes troll nyomába eredek?
– Nem.
– Shay…
– Nem, nem, nem. – Viper elé álált, bár hála istennek, ezúttal nem
böködte. – Nem valami tehetetlen idióta vagyok, akit minden egyes
alkalommal félre kell söpörni, ha akár kis veszély is fenyeget.
– Egy kis veszély? – Viper szándékosan kivillantotta a szemfogait. –
Ezek a barlangok hemzsegnek a Föld legveszélyesebb vámpírjaitól.
– És egyelőre mind a koporsóikban hevernek.
– Képes lennél ezért kockára is tenni az életed?
– Az én életem. Nem a tiéd.
Viper behunyta a szemét, leküzdötte a késztetést, hogy felüvöltsön
dühében. Ördög és pokol, de a nő még egyszer biztosan a sírba viszi.
– A Hollók igazán tanulhatnának tőled, kicsikém. Amatőrök, ha egy
férfi kínzásáról van szó.
– Most akkor duzzogsz, vagy előkerítjük Evort? – kérdezte, aztán
vakon előre indult az alagútban.
Viper gyorsan a nyomába eredt. Szerencsére, mert Shay nem sokkal
később megtorpant és majdnem térdre esett.
Sebesen mellette termett és átkarolta. – Shay?
Megrázta a fejét. – Bocsánat. Csak hirtelen megszédültem.

274
 Viper aggodalmasan összevonta a szemöldökét. Még a sötétben is
jól ki tudta venni hirtelen elsápadt arcát, a bőrén kiütköző izzadtságot.
Nyilvánvalóan beteg. És próbálja elrejteni, mennyire nem érzi jól magát.
Egy ostoba pillanatba beletelt, mire rájött, mi gyötri a lányt.
– A fenébe, bolond vagyok – csikorogta, felkapta és a mellkasához
szorította. Az érzékeit használva keresett a közelben egy üres barlangot
és oda sietett.
Shay fészkelődött. – Viper.
– Sss, csak maradj veszteg egy pillanatra.
– Mit művelsz?
– Kell egy hely, ahol pihenhetünk.
– Most nem pihenhetünk – tiltakozott döbbenten.
Viper még szorosabban ölelte. – De igen, és meg is tesszük.
A lány a fogát csikorgatta. – Bosszantóan szeretsz parancsolgatni.
– Nem bosszantóan ragaszkodom hozzád, kicsikém, és karót
érdemelnék a szívembe, amiért nem gondoltam bele, milyen gyenge
lehetsz.
Nyers szavaitól egy csapásra elpárolgott Shay haragja. Ritka trükk,
és Viper gyorsan előnyére is fordította a helyzetet, belépett egy
alacsony barlangba. A pókhálókból ítélve magabiztosan hitte, hogy
évek óta senki nem használta.
– Mondtam már, csak megszédültem – dünnyögte végül Shay, bár a
hangja vesztett az éléből.
– Shay, egész éjszaka démonokat kerülgettél, trollokkal küzdtél,
aztán a fél államon át követtél. Erre dobd még rá, hogy nem kevés vért
adtál egy sérült vámpírnak, csoda, hogy egyáltalán talpon vagy még. –
Puszit nyomott a feje búbjára. – Még a legerősebb harcosoknak is
vissza kell nyerniük időnként az erejüket.
– De ki kell innen jutnunk.

275
 Viper lehajolt, mikor az alagút még alacsonyabb lett. – Van időnk.
Ahogy rámutattál, a vámpírok még a koporsóikban vannak, nem tudom
elhagyni naplementéig a barlangokat.
Rövid hallgatás után Shay vonakodva felsóhajtott. – Talán
kereshetnénk egy helyet, ahol pár percet pihenünk.
– Kiváló meglátás.
Oldalba bökte a könyökével. – Ne legyél olyan leereszkedő.
– Én? – Arcáról sütött az ártatlanság. – Leereszkedő?
– Elég.
– Amit csak parancsolsz, kicsikém. – Viper végül elérte az alagút
végét, körbe pillantott az apró barlangban. Sziklás, nyirkos és szemmel
láthatóan kényelmetlen. De a többihez képest elszigetelt, és csak egy
bejárata van. Senki nem tud mögéjük osonni.
Viper letette a lányt a kemény földre, mellé helyezkedett és a
karjaiba vonta.
– Hunyd be a szemed és pihenj, Shay – dünnyögte. – Majd én
őrködöm.
Az is mutatta, mennyire kimerült lehetett Shay, hogy meg sem
próbált vitába szállni vele. A vállára hajtotta a fejét, felsóhajtott és
azonnal álomba merült.

Lehet, hogy Levet nem egy rettenetesen nagy vízköpő, nem is

áldották meg az őseihez hasonló rémisztő erőkkel, ám intelligens volt.
Ha mindent figyelembe veszünk, nem is rossz dolog. Ezért nem is
lepődött meg nagyon, hogy mikor felébredt Shay nem volt mellette.
Bár megesküdött, hogy óvatos lesz nagyon is jól ismerte ahhoz,
hogy tudja, nem fog órákat várni az annyira-csodálatos vámpír
megmentéséig. Ha volt is valaha némi esze, az most a feledés
homályába veszett. Boldogan fejest ugrana a veszélybe Viper
megmentése miatt.
Uh.
276
 Bármelyik normális vízköpő öklendezne ettől.
De akkor sem hagyja, hogy gonosz vámpírok kezére jusson, csak
mert ostoba módon szerelmes lett. Nincs túl sok barátja. Oké, sosem
voltak barátai, míg nem jött Shay. Nem engedheti meg, hogy elveszítse.
Lerázta magáról a maradék kődarabokat is, aztán óvatosan kitárta a
szárnyát és a nyíláshoz ment. Muszáj gyorsan kapcoslatba lépnie
Dantéval. Nem számítottak rá, hogy ilyen messzire viszik Vipert a
várostól. Még ha ebben a pillanatban el is indulnak, akkor is órákba
telik majd a klánnak az elszigetelt farmházhoz érnie. Nem pazarolhatja
az időt arra, hogy egészen Chicagóig menjen az iránnyal.
Amint kijutott a barlangból, a sziklás mellett oston végig, farka
megremegett, mikor meglátta a farmház árnykában őrködő vámpírt. A
folyóhoz kell jutnia, de jobb szerette volna, ha nem üldözik dühös
vámpírok.
Az óvatosság miatt kénytelen lassabban haladni.
A legsötétett árnyékba húzódva, már-már fájdalmas lassúsággal
haladt. A vámpírok majdnem tökéletes ragadozók. Minden érzékükkel
képesek felkutatni a prédát. Egyetlen kósza kavics, egyetlen szellő, ami
rossz irányba fújja a szagát és máris kidekorálná a fejével a ház falát.
Nem épp a legkellemesebb sors.
Majdnem fél mérföldre járt már a vámpírtól, mikor a széles folyó
felé vette az irányt. Még akkor is a földhöz lapult és felkészült a
támadásra, ha csak a legkisebb jel is gondra utal.
Gyorsított, átkelt egy, a folyó mentén haladó keskeny utat, aztán egy
sűrű növényzettel és mohával telenőtt meredek dombon ereszkedett le.
Megcsúszott, megbotlott nem is egyszer, de hála az égnek relatíve
csendben ügyetlenkedett.
Végül elérte a folyó szélét, letérdelt a sárba. Életre kelt körülötte a
világ. Bogarak, halak, kíváncsi mosómedvék és óvatos oposszumok. De
Levet egyikükre sem ügyelt, a felé hajladozó hullámkra nézett.

277
 Várt, míg meg nem látta a tükörképét a sötét vízben, egyik ráncos
kezével legyintett, aztán mély, durva hangon kimondta a varázsigét.
Halovány fény támadt, aztán eltűnt a tükörképe és sűrű sötétség vette át
a helyét.
Természetesen, ez a trükkös rész.
Bár legszívesebben leharapta volna a nyelvét, de az igazság az, hogy
varázsereje nem mindig a legkiszámíthatóbb. Oké, a legtöbb
alkalommal csak egy szárny és egy imádság, ami apró tüzeket okozott,
időnként robbanást és egyszer még egy fájdalmas orrvérzést is, ami
majdnem húsz évig tartott.
Nem engedhetett meg magának semmi katasztrófát most éjszaka.
Gondosan felidézte magában a sötét hajú vámpírt, a gondolatait
aztán a víztükörre vetítette.
Hosszú pillanatok teltek el, aztán végre ki tudta venni az ismerős
férfi homályos körvonalait.
– Dante. Dante, hallasz engem? – sziszegte.
A víz mélyén a vámpír a homlokát ráncolta, körbe pillantgatott,
mintha nem tudná biztosan, merről is jön a hang.
Ostoba vámpír.
– Dante, Levet vagyok – morogta.
– Levet? – Összevonta hollófekete szemöldökét. – Hol a pokolban
vagy?
– Ha kitisztítanád az elméd, megmutatnám.
– Mi?
Levet elmormogott néhány káromkodást. De olyan halkan, hogy a
vámpír ne hallja. Nem rendelkezik öngyilkos hajlamokkal, de legalább
jobban érezte magát.
– Csak tisztítsd meg az elméd, én meg csinálom a többit.
Dante nem tűnt boldognak, de behunyta a szemét és nyilvánvalóan
igyekezett kiüríteni a fejét. Levet nem akarta pazarolni az időt, a

278
farmházhoz vezető hosszú út képeit azonnal a fejébe vetítette a vizen
keresztül.
Dante éles hangon felszisszent, kinyitotta a szemét és megrázta a
fejét.
– Sokkal messzebb van, mint gondoltam. Még ha kocsival megyünk
is órákba telik, hogy odaérjünk.
Levet vállat vont. Semmit nem tudnak tenni, hogy előbb ideérjenek.
– A barlang bejáratának közelében várlak – mondta.
– Mi van Viperrel meg Shay-jel?
– Nem tudom.
Dante elfintorodott. – Ott leszünk.
– Siessetek!
Levet egy legyintéssel bezárta a portált. Vagy legalábbis
megpróbálta. Dante képe eltűnt ugyan, de a kavargó sötétség maradt. A
homlokát ráncolva előrehajolt, aztán hirtelen felrikoltott, mikor egy
gyönyörű arc jelent meg előtte. Visszahuppant a sárba, rettegve figyelte,
ahogy a nő átnyomakodik a portálon és megáll előtte.
Nem mintha nem élvezte volna egy szép nő látványát.
Lehet, hogy apró, de attól még férfi és egyetlen férfi sem tagadhatja,
hogy az apró, buja idomú nő tejfehér bőrével, mandulavágású kék
szemével és zöld hajával ne lett volna érzéki látvány. Nagyon, nagyon
érzéki.
Ó, és az sem segített, hogy a tóga alatt meztelen volt.
– Szentséges szűz… – Levet a sűrű mocsárral küzdve dühös
pillantást vetett a nőre, aki alig volt nála magasabb. – Ne csináld ezt.
A nő a szempilláit rebegtette, mosolya kifejezéstelen. – Mit?
Végre talpra küzdötte magát, lerázta a nyálkás mohát a szárnyáról. –
Így előtűnni, mint… mint… egy bosszantóan előtűnő valami.
– Nem tűntem elő.
– De igen. Nincs neked modorod? – Levet megrázta a fejét. –
Természetesen nincs, miket is beszélek. Vízitündér vagy.
279
 – Te meg vízköp vagy, bár sosem láttam ilyen aprót. Egy varázsige
zsugorított össze?
Levet a szemét forgatta, aztán kezdett eltávolodni a folyótól. A
vízitündérek talán gyönyörűek, de gyűszűnyi eszük sincs.
– Nem, nem egy bűbáj zsugorított össze. Mindig is ekkora voltam.
A lány ott repdesett mellette, bosszantó könnyedséggel suhant el a
kövek és a bokrok felett.
– Nem túl lenyűgöző.
– Fogd be és tűnj el, bosszantó kis vakarcs.
– Nem vagyok vakarcs és nem tudok elmenni.
– Még szép, hogy tudsz. – Levet meglegyintette a kezét, szemét
azonban továbbra is gondosan a talajra szegezte. Démonként nem tudja
megbűvölni egy vízitündér, de nem egészen immunis a csábításra. Nem
most van itt az idő a finom figyelemelterelésre. – Ússz el a gusztustalan
halakkal.
– Te idéztél meg, kicsi vízköpő – dorombolta.
– Egészen biztosan nem.
– De igen.
– De nem.
– Pedig igen.
– Én… – Levet elhallgatott, kezét a levegőbe dobta. – Sacrebleu, ez
abszurd! Miért nem tűnsz el?
Hátradobta a válla felett hosszú, göndör fürtjeit. – Már
megmondtam, megidéztél. Addig vagyok hozzád láncolva, míg meg
nem törik a varázs.
– Jó, akkor megtöröm. Elküldelek. Menj!
Durcásan lebiggyesztette telt ajkát. – Egy vízköpőhöz képest nem
tudsz sokat.
Levet dühösen megrebegtette a szárnyait. Szép vagy sem, a nő
igazán bosszantó.
– Oké, mondd meg, mit tegyek, hogy eltűnj?
280
 A lebigyesztett ajakból duzzogás lett. – Nem találsz szépnek?
– Szerintem a zsiráfok is szépek, de ez még nem jelenti, hogy arra
vágyom, az egyik a nyomomban loholjon. Különösen, aki be se tudja
fogni a száját.
– Nem vagy túl kedves vízköpő. – A bőre finoman ragyogni kezdett
a tompa holdfényben. Az ilyen ragyogás csalta évszázadokon át a
halálba a tengerészeket. – Azt kellene mondanod, hogy gyönyörű
vagyok és velem akarsz lenni.
– Én csak egy kis békére vágyom – morogta Levet. – Azt kívánom,
hogy maradj csöndben.
A kék szemek elkerekedtek, az ajkai elnyíltak, ám lenyűgöző módon
egy hang sem törte meg az áldott csendet.
Levet a homlokát ráncolta. Valóban engedelmeskedett a
parancsának? Nem, nem is parancs volt. Kívánság.
Önelégült mosolyra húzódott az ajka. – Ahá. Erről van szó. Három
kívánságom van, aztán visszaméssz a vízbe.
Karját összefonta telt keblei alatt, dühösen fújtatva meredt rá.
Nyilván abban reménykedett, hogy túlságosan elbűvöli és így nem jön
rá, hogyan szabadulhat meg tőle. Amíg tartozik három kívánsággal,
addig kiszabadulhat a víz börtönéből.
Ami a legjobb az egészben, Levet démon. Vagyis a három kívánság
után nem kényszerítheti, hogy lemenjen vele a víz alá.
Levet egyik karmával az állán kopogott, úgy tett, mintha
elgondolkozna, mihez is kezdjen a hirtelen jött szerencsével.
Az egyik kívánságot a hallgatására áldozta fel.
Nagyon is jól, ha őt kérdezik.
De még maradt kettő.
El kell döntenie hát, hogyan használja fel őket.

Dante megingott, megragadta a közeli asztal peremét, ahogy a

vízköpővel kialakult kapcsolat hirtelen megszakadt.
281
 A fenébe az átkozott démonnal. Nem épp a legjobb érzés, mikor
valaki ilyen gyorsan szakítja ki magát a fejéből.
– Dante, mi az? Mi történik?
Dante megrázta a fejét és a sötét, izmos vámpírhoz fordult, aki
ekkor lépett a szobába. Santiago nem tűnt odaillőnek Viper klubjának
fényűzésébe. Dantéhoz hasonlóan egyszerű fekete ingben és
bőrnadrágban szeretett lenni.
Természetesen, mindketten harcosok. Csak Viper rendelkezett azzal
a kifinomultsággal, amivel kényelmesen elvegyült a pompában.
– A vízköpő – morogta.
Santiago gyorsan körbepillantott az üres csarnokban. – Visszatért?
– Nem, egy portálon keresztül lépett kapcsolatba velem.
– Egy portállal? Nem tudtam, hogy a vízköpők erre is képesek.
Dante keserűen elmosolyodott. Minden ösztöne ellenére is kedvelte
a bosszantó vízköpőt.
– Úgy tűnik, tele van meglepetésekkel.
– Megtalálta a mestert?
– Igen. Átkeltek az államon. Azonnal indulnunk kell.
A vámpír megérintette az egyik csípőjére erősített kardot. – A klán
várja a parancsod.
Dante tett egy lépést a közeli lépcső felé, aztán megtorpant. Picsába.
Majdnem elfeledkezett valami fontosról.
– Santiago, szeretném, ha valaki visszatérne az otthonomhoz és
elmondaná Abby-nek, hogy mi történtik. Nem akarom, hogy a
távollétem miatt aggódjon.
A vámpír hirtelen elhátrált, szeme elkerekedett a rémülettől.
– Megőrültél?
Dante a homlokát ráncolta. – Miért?
– Azt akarod, hogy valaki odaálljon az istennő elé és elmondja,
hogy a párja rohant kockára tenni az életét veszélyes ellenségekkel

282
szemben? – Santiago egy mártírt arckifejezésével nézett rá. – Lehet,
hogy hozzád képest fiatal vagyok, Dante, de nem ostoba.
– Abby sosem bántana.
– Lehet, hogy szándékosan nem, de nem kívánok egy olyan nő
közelében lenni, aki arról híres, hogy hajlamos lángra lobbantani
dolgokat, mikor feldühödik.
Dante ajka megrándult. A párja bár gyönyörű, intelligens és
különösen kedves nő, voltak pillanatok, mikor nem épp tökéletesen
uralta a Főnix erejét.
Az elmúlt hónapok során sikerült egy vagy két démont nyilvánosan
felgyújtania, ami sajnos sokak emlékeiben élt még.
– Már szinte soha nem gyújt fel semmit – tiltakozott.
– A szinte az még nem soha, barátom. – A sötét szemek résnyire
szűkültek. – És, ha megtudja, hogy nélküle hagytad el a várost… Nos,
meg kell értened az aggodalmam. Lépjen a vízköpő kapcsolatba vele a
portálon át. Nem hiszem, hogy a vízköpőket fel lehetne gyújtani.
Dante felhorkant. – Gyáva.
Santigao megborzongott. – Ó, igen.
– Jó. – Dante felkapta a kabátját az egyik selyemfa székről, majd a
vállára kanyarította. – Vidd a klánt Rockford széléhez, ott találkozunk.
Santiago fojtottan felkuncogott. – Te magad szándékozod elmondani
a Főnixnek?
– Elmegyek érte és magunkkal viszem – felelte szárazon. – Még én
sem vagyok olyan ostoba, hogy azt mondom neki, maradjon otthon.
Santiago hirtelen felnevetett. – A kor valóban bölcsességgel jár.
– Szánalmas – dünnyögte Dante, majd kimasírozott a helyiségből.

283
 Huszonharmadik fejezet
Shay igyekezett leküzdeni a sötétséget. Nem egy kellemes feladat,
mert görcs állt a nyakába és minden izmába, amiért a kemény, nyirkos
földön aludt.
Természetesen, annyira nem volt rossz, ismerte be. Nem lehet
semmi igazán szörnyű, mikor a feje Viper vállán nyugszik és erős
karjaival átöleli.
Hagyta elveszi magát a pillanatban, mélyen beszívta a férfi bőrének
illatát, a hozzá nyomódó test érzését. Végül kinyitotta a szemét.
– Mennyi az idő? – kérdezte rekedten.
– Egy fél órája ment le nap.
A pókhálók azonnal felszálltak az elméjéről, felült. Viper továbbra
is elnyúlt az egyik kemény sziklán, gyönyörű elefántcsont arcát, hosszú
ezüst haját látta csak a sötétben.
– Miért nem ébresztettél fel?
– Számtalan alkalommal megpróbáltam, de nem engedelmeskedtél –
dünnyögte. – Igazából számos nem túl szép kifejezéssel illettél, aztán
megfenyegettél, hogy karót döfsz a szívembe.
Shay szeme résnyire szűkült. – Nem hiszek neked.
Viper ajka megrándult. – Nos, hát jó, ha az igazat akarod, akkor
élveztem nézni hogyan alszol.
– Juj. Ne csináld.
Felvonta a szemöldökét. – Micsodát?
– Ne figyelj alvás közben. A frász kerülget tőle.
– Miért?
– Mert biztosan csorog a nyálam.
– Csak egy kicsit és nagyon aranyos.
284
 Vonakodva elmosolyodott. – Hagyd abba.
Viper lassan mellé ült. Arcát a tenyerébe fogta.
– Shay, nem számít, mit csinálsz alvás közben. Az, hogy a
karomban tarthatlak, hogy érzem a tested melegét épp elég öröm,
mindig őrizgetem majd az emlékét. Mostanra már biztosan tudod, hogy
bármit kockára tennék érted.
Shaynek elakadt a lélegzete, nehéz volt levegőt venni. – Viper?
A sötét, lebilincselő tekintet az arcára szegeződött, de képtelenség
volt olvasni róla.
– Megijesztelek? – kérdezte.
Shay szája kiszáradt, szíve a torkában dobogott. Na de hogy
megijedt volna?
A-a.
– Ha nem vetted volna észre, nem lehet ilyen könnyen megijeszteni
– mondta végül kényszeredetten.
Viper erősebben fogta. – Az feltűnt, hogy bosszantóan lelkesen
kockáztatod az életed, de a szívedet illetően sokkal óvatosabb vagy.
Shay pillantása telt, érzéki ajkára siklott. – A szív sebei nehezebben
gyógyulnak a testénél.
A homlokát az övének támasztotta. – Sosem bántanálak, Shay.
Leheletfinom csókokkal borította a testét, varázslatos borzongás
futott végig Shay gerincén. Meg akarta csókolni, megmutatni neki,
pontosan mi is ég a szívében. Finoman végigsimítani kemény, izmos
testén. Mindenestül felkínálni magát.
Ez egyszerű dolog.
Csak az bizonyult problémásnak, hogy szavakba is öntse.
Olyan… nyálasnak érezte magát.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte végül.
– A bizalmad, a szerelmed, a lelked. Mindened.
Nevetése alig több suttogásnál. – Nem kérsz sokat.
– Minden vámpír ezt kéri a párjától.
285
 Shay elhúzódott, szeme elkerekedett. – Pár?
Viper halovány mosollyal az arcán fürkészte nagy őzike szemeit.
– Igen. Te vagy a társam, Shay. A nő, akinek a végzete, hogy örökké
melettem legyen.
– De… – Nehéz volt egy értelmes gondolatot elcsípnie ködös
fejében. – Még azt sem tudjuk, van-e számomra örökké.
– Egyikünk sem tudja pontosan, mennyi ideje van. A sors szeszélyes
még a halhatatlanok számára is – felelte halkan. – De akárhány napot,
éjszakát is tölthetek el, veled akarom megosztani őket.
Shay lesütötte a szemét, az őt elöntő érzésektől felüvöltött volna,
mint egy kisbaba.
– Nem éppen ez a megfelelő hely vagy idő ehhez a beszélgetéshez.
– Lehet, de hallanom kell tőled a szavakat, kicsikém. – Egyk ósza
tincset a füle mögé simított. – Szeretném, ha kimondanád, hogy törődsz
velem.
Shay kényelmetlenül fészkelődött. Ostobaság. Több, mint ostobaság.
De előbb nézne szembe a Luval, semmint beismerje a szívébe vésett
igazságot.
– Tudod, hogy így van.
– A szavakat, kicsikém – sürgette Viper. – Nem tudod kimondani
őket?
– Nem könnyű számomra.
Hosszú, fájdalmas csendet követően Viper felsóhajtott és elhúzódott.
– Nem, nem könnyű. Gyere, nem időzhetünk tovább.
Mintha csak azt akarná bizonyítani, mennyire ostoba, pánik öntötte
el a lányt. Ez élete legfontosabb pillanata, ő pedig tönkre teszi.
Csodálatos, lenyűgöző sikerrel.
Mindezt azért, mert gyáva.
Nehéz beismerni, de így van.
Megragadta a férfi szétszaggatott ingét. – Viper?
A férfi megdermedt, óvatosan méregette. – Igen?
286
 Semmi.
– Shay?
Meg tudod csinálni, Shay. Ha nem, akkor átkozottul nem érdemled
meg ezt a férfit.
Ennyi a történet.
Szorosan magához ölelte Vipert, arckifejejése komor eltökéltséget
sugallt.
– Szeretlek.
Döbbent csend telepedett rájuk, mialatt Viper igyekezett felfogni az
elhangzottakat. Nem volt sem elegáns, sem túl eredeti, de legalább
őszinte.
Csak jelent valamit.
Végül a férfi szája mosolyra húzódott. Lassú, gyönyörű mosolyra,
amitől meleg boldogság járta át Shay egész testét.
– Ahogy én is szeretlek téged, kicsikém. – Lehajolt, vad, éhes
birtoklással csapott le az ajkára, végül elhúzódott és csillogó szemekkel
ránézett. – Azt hittem, ha megveszlek Evortól és az otthonomba viszlek
majd megszabadulok a megszállottságomtól. Mégsem vagyok olyan
okos, mint gondoltam.
– Közel sem – súgta Shay.
Viper gyengéden megfogta az arcát, mintha csak valami törékenyt
érintene.
– Természetesen, a dolog jár némi kompenzációval – dünnyögte.
– Félek megkérdezni.
A legarrogánsabb arckifejezését öltötte fel. – Többé nem gyötörnek
majd azok az idegesítő nőszemélyek, akik ágyba akarnak vinni. És nem
kell a hátsó ajtón belépnem a nightklubokba attól félve, hogy lázadás
tör ki. És nem fognak a vérhajhászok a nyomomban járni és könyörögni,
hogy megharapjam őket.
Shay a szemét forgatta. – Kár, hogy senki nem fizet a hülyeségért.
Akkor már gazdag lennék.
287
 A férfi halk kuncogása simogatta a bőrét. Alteste azonnal
megfeszült válaszként.
Fincsi.
– Á, de hiszen gazdag vagy – lehelte Viper a fülébe.
Shay fintorogva elhúzódott. – Ne is emlékeztess. Egyelőre nem
szeretnék ezen agyalni.
A sötét szemek szórakozottan megvillantak. Nem meglepő. Melyik
nő panaszkodna a túl sok vagyon miatt?
Ez olyan, mint hogy túl vékony. Vagy túl szép. Egyszerűen nem
csinálnak ilyet.
– Jobb szeretnél mocskos romok közt élni és küzdeni a túlélésért?
– Egész életemben ezt tettem – vágott vissza kissé élesen.
– De többé már nem. – Viper hangja határozott volt. – El foglak
árasztani a luxussal.
Shay meghúzkodta a fonatát. Egyértelmű jele a
kényelmetlenségének. – Éppen ez az amitől félek.
Viper megrázta a fejét. – Különös teremtés vagy.
Különös? Ő?
Ha! Bagoly mondja verébnek. Vagy ilyesmi.
Szeme résnyire szűkült. – Még nem lettem a párod, vámpír.
A férfi arca azonnal ellágyult, mire Shay mellkasa kissé sajogni
kezdett.
– Még nem, de hamarosan. Nagyon, nagyon hamar. – Lopott tőle
még egy gyors, szívszorító csókot, aztán vonakodva elhúzódott. – Most
már tényleg mennünk kell.
Shay nem vágyott rá, hogy induljanak. Úgy nem, hogy ajka még
mindig bizsereg az érintésétől, és a szíve dübörög a mellkasában.
Hála az égnek, még nem vesztette el teljesen a józan eszét, ezért
mikor Viper felállt és kinyújtotta a kezét készségesen hagyta, hogy
talpra segítse.

288
 – Au. – Élesen beszívta a levegőt, egész teste tiltakozott a hirtelen
mozdulat ellen. – Bizonyára fáradtabb lehettem, mint gondoltam.
Aggodalom ült ki Viper arcára. – Legyengített a fáradtság. Hogy
érzed magad?
Shay megdörgölte sajgó nyakát. – Mintha egy kupac kövön aludtam
volna.
Az álla alá csúsztatta az egyik ujját. – Azon kívül?
– Jól vagyok.
– Biztos?
Shay tudta, még mindig amiatt a kevés vér miatt aggódik, megfogta
hát a kezét és gyengéden megcsókolta.
– Igen, biztos.
Viper megszorította az ujjait. – Akkor tűnjünk el innen.
Shay hagyta, hogy ő vezesse, mivel csak homályosan emlékezett rá,
ahogyan a karjaiban bevitte őt a barlangba. Ez is mutatja, mennyire
kimerült volt valójában.
Csendben haladtak, mindketten éberen tudatában voltak, hogy az éj
leszálltával minden vámpír felkel a koporsójából és azonnal eltűnt
foglyuk keresésére indulnak. Nem számít, milyen hatalmas a
katakomba, nem tart majd sok ideig a nyomukra bukkanni.
Mint kiderült, Shay annyira próbált Viperhez hasonló
hangtalansággal közlekedni, hogy majdnem elmentek a szűk alagút
mellett, ahonnan először megérezte az ember szagát.
Visszahúzta Viper kezét, megállította. – Várj, Viper, erre kell
mennünk.
– Nem. Túl közel van a foglalt barlangokhoz.
– De itt éreztem a trollt.
Viper arca megfeszült. El akarta rángatni őt a barlangoktól. Elrejteni
egy mély üregben, ahol semmilyen szörnyeteg nem találhat rá. A férfi
minden feszült izmáből sütöttek a gondolatai.

289
 Hála az égnek, bölcsen rájött, nincs többé értelme menekülni és
elrejtőzni.
– Érzed őt? – kérdezte vonakodva.
Shay nagyot szippantott. – Halványan, de igen, ott van.
– Én semmit nem érzek.
Shay megérezte a férfi perzselő haragját, elindult az alagútban.
Egyre erősebben lehetett érezni a trollszagot. Nem képzelődött.
– Akkor valami álcázza a jelenlétét.
Viper szorosan a nyomában haladt. – Styx sosem engedett volna
boszorkányokat ide. Veszélyt jelentetének az Anassóra.
– Vannak más démonok is, amik képesek alapvető bűbájokra.
– Ez is igaz – ismerte be Viper, bár Shay még mindig érezte a
hatalmas testéből áradó feszültséget. – De miért lennének itt a
barlangban és miért álcáznák a troll szagát?
Shaynek ezekre a kérdésekre nem volt válasza, ezért inkább halad
tovább.
Nem rossz stratégia, ám nem sokkal később befordultak egy sarkon
és sziklafalba ütköztek.
– Nem mintha kételkednék a nyomkövetési képességeidben,
kicsikém, de ez nagyon zsákutcának tűnik – dünnyögte a válla felett.
Shay az útját álló sima köveket tanulmányozta. – Egy troll haladt itt
át nem is olyan régen.
– Styx trollokkal csalt el minket a Főnixtől. Nem jelenti feltétlenül
azt, hogy Evor itt van.
– Nem, de ellenőriznünk kell. – Shay leküzdötte a hirtelen támadt
félelmet. Az alagút szűk és sötét volt. Fojtogató sötétség, mely azzal
fenyegetett, hogy örökre foglyul ejti. Ösztönösen hátranyúlt és
megragadta Viper kezét. Abban a pillanatban, hogy a bőréhez ért,
elszállt a pánik. Nem inoghat meg. Most nem. – Nem hagyhatjuk itt, ha
valóban elfogták.

290
 – A fenébe. – Viper erősen, már-már fájdalmasan megszorította az
ujjait, aztán elfogadta az elkerülhetetlent. – Látsz átvezető utat?
– Megpróbálhatok keresni egyet. – Shay előre lépett, tenyerét a
kövekre fektette. Csak néhány másodpercbe telt megérezni a varázslatra
figyelmeztető bizsergést. Előre nyomta a kezét, melyet elnyelt a sötét
kőfal. – Itt. Egy káprázat. Halovány, nem túl alapos.
Viper kisebb torokhangot hallatott. A vámpírok nem bíztak a
varázslatokban. A legkisebbekben sem.
– De hatásos – dünnyögte.
Shay egy halovány mosollyal hátra fordult. – Csak a vámpírok, vagy
emberek ellen, akik nem érzékelik a mágiát.
– A kérdés ugyanaz. Ki vagy miért tette ide?
– Csak egyféleképp deríthetjük ki.
Viper egy pillanatra lehunyta a szemét, megrázta a fejét. – Nem
tetszik ez nekem.
– Nekem sem, de őszintén remélem, hogy Evor odalenn van. Azt
akarom, hogy véget érjen ez az egész. – Finoman megérintette a férfi
karját. Az izmai kőkeményen megfeszültek. – Belefáradtam már, hogy
folyton rettegek, Viper. Belefáradtam a menekülésbe.
Shay figyelmeztetés nélkül Viper karjai közt találta magát, fejét a
mellkasához szorította, ajkaival finom csókot lehelt a feje búbjára.
– Tudom, kicsikém. Csak ígérd meg…
Shay megfeszült a szavaitól annak ellenére, hogy élvezettel merült
el az ölelésben.
– Ha azt mondod, ne csináljak semmi ostobaságot, akkor tényleg
karót döfök a szívedbe.
Viper lemondóan felsóhajtott. – Nem is mernék álmodni róla.
Elhúzódott, dühös pillantást vetett rá. – Férfiak.

Styx éppen akkor kelt fel, mikor kopogás visszhangzott szűk, üres
szobájában.
291
 Egy pillanatig ügyet se vetett a vámpírra, aki az ajtó túlsó felén állt.
Gondok gyötörtékt. Mélyen a szívébe markoltak, nem számít mennyit
töprengett baljóslatú gondolatain, akkor sem távozott a nyughatatlan
harag.
Nem így kellett volna lennie.
Félretette barbár, erőszakos múltját. Többé már nem a győzelem és
pusztítás iránti vágy hajtja mindazok iránt, akik az útját állják.
Ha egy vámpír boldogulni kíván ebben az egyre veszélyesebb
világban, akkor békét kell teremteni. Nem maradhatnak életben, ha
annyira lefoglalja őket az egymással való küzdelem, hogy még
ellenségeikre sem figyelnek.
Ezt a hitet épp oly nagyra becsülte, mint az életét.
De megéri a béke az áldozatot?
Most ez a kérdés aggasztotta. És nem volt rá válasza.
Újra kopogtak. Sokkal erőteljesebben.
Styx nagy sóhajjal megérintette a nyakában lógó medaliont, aztán
átkelt a szobán és kinyitotta az ajtót.
Ahogy várta, az egyik Holló állt az alagútban. Bár a vámpírt súlyos
köpeny takarta és arcába húzta a csuklyáját, Styx még így is
megpillanthatta sápadt arcát. Gondterhelt kifejezés ült ki a vonásaira.
Ez az arckifejezés lassan túlságosan ismerőssé válik testvérei
számára.
Nem csak őt nyugtalanította az Anasso eltéveszthetetlen betegsége.
És a gyanú, melyet senki nem mert kimondani.
A vámpír kissé meghajolt. – Mester.
– Igen, DeAngelo, mi az?
– A fogoly.
Styx megragadta az ajtókeretet. Ha még verne a szíve, most egészen
biztosan megállt volna.
– Viper? Még… még életben van?
– Igen, mester.
292
 Összeszorította állkapcsát a megkönnyebbüléstől. – Mi történt?
– Megszökött.
Styx nem éppen erre számított.
– Lehetetlen – morogta, elsietett a vámpír mellett, végig a sötét
alagúton.
Viper halálosan megsebesült. Nem gyógyulhatott meg annyira, hogy
megszökjön. Még akkor sem, ha valaki idejött megmenteni,
kegyetlenség lett volna őt ilyen fájdalmak közepette mozgatni.
Hacsak…
Elmosódott, olyan gyorsan szelte át az alagutakat a mélyebb
barlangokhoz, ahol Vipert fogva tartották.
Csak a bejáratnál torpant meg, mikor meglátta az üres helyiséget és
az összezúzott ezüst láncokat.
Beleszagolt a levegőbe, mély torokhangon felmordult. – A Shalott.
DeAngelo mellé lépett. – Igen.
Hát persze, hogy erről van szó. Csak egy Shalott értékes vére
gyógyíthatta meg annyira Vipert, hogy megszökhessen.
– Követi őket valaki?
Meglepő csend következett, majd társa mintegy néma
bocsánatkérésként meghajolt.
– Nem, mester. Úgy gondoltuk, bölcsebb lenne a parancsodra várni.
Styx elgondolkodott a mély hang hallatán, nagyon is jól tudta, hogy
többről van szó.
A Hollókat arra képezték ki, hogy kérdés nélkül, abszolút hűséggel
engedelmeskedjenek a parancsainak. A puszta tény, hogy DeAngelo
nem eredt Viper nyomába abban a pillanatban, hogy felfedezte az üres
börtönt azt jelentette, mennyire megrendült a hitük.
Styx elfojtott egy sóhajt. – Álljátok el a kijáratot, hogy ne
hagyhassák el a barlangokat, de ne közelítsétek meg őket. –
Figyelmeztetően ránézett. – Nem akarok vérontást, hacsak nem
támadnak meg. Megértetted?
293
 – Természetesen, mester.
A levegőben tapinthatóvá vált a megkönnyebbülés, mikor DeAngelo
mélyen meghajolt és elhagyta a barlangot.
Amint egyedül maradt, Styx lehajolt, megérintette a földön álló
vértócsát.
Itt volt a Shalott. És a Hollók hamarosan a nyomára bukkannak.

Kifogyott az idő.
Kevesen vádolták volna Levetet meg vele, hogy túlságosan türelmes.
A legtöbben, akik ismerték azt mondanák, hogy szarkasztikus
temperamentuma van.
Ebben a pillanatban nagyon is annak érezte magát.
Megállt a szirt mellett, majd vészjósló pillantást vetett a nőre, aki
csapkodott a karjával és addig grimaszolt, míg Levet már-már arra
számított, hogy kigurik a szeme a helyéről.
Azt hitte, semmi nem lehet rosszabb az állandó csivitelésénél.
Nevetséges mutogatása azonban bizonyította, mekkorát tévedett.
– Ó, elég legyen már! Még kiesik az egyik szemed – vicsorogta,
szárnya bosszúsan rebegett. – Sacrebleu, megszólalhatsz.
A lány szinte remegett a haragtólt, toppantott a lábával. – Ez
szörnyű dolog volt. Gonosz, gonosz vízköpő vagy.
Levet szeme résnyire szűkült. – Ne feledd, még van két kívánságom
– figyelmeztette. Addig várt, míg újra durcásan lebigyesztette az ajkát.
– Mi a neved?
– Bella.
Levet a szemét forgatta. Egyetlen olyan vízitündér sincs, akinek a
neve valamilyen módon ne a szépséget jelentené.
– Milyen eredeti.
Zavar ült ki a tündér arcára. – Nem igazán. Mind a hat testvérem
neve Bella.
– És az anyád?
294
 – Bella.
– Hát persze.
A lány tágra nyílt szemekkel, a szempilláit rebegtetve nézett rá. –
Nem tetszik a Bella?
– Mon dieu, mindegy.
Levet sarkon fordulté s belépett a keskeny nyíláson.
A fejfájást keltő tündér meglepő módon nem loholt a nyomában,
nem is piszkálta a szárnyát azért, hogy lépést tudjon vele tartani.
Igazából, mikor hátra pillantott a válla felett látta, hogy megvetette a
lábát és csípőre tette a kezét.
Tipikus póz, ha egy nő nevetségesen makacs akar lenni.
– Nem megyünk oda be, ugye? – kérdezte.
– Félsz a vámpíroktól?
– Nem, de nem szeretem a manókat. – Csinos orrát felhúzta. –
Csúnya, bűzös lények.
– Manók? – kérdezte Levet.
– Igen. Az egyikük itt él.
Levet a homlokát ráncolta. A meglepetések sosem jók.
– Mit csinálnának a vámpírok egy manóval?
– Embereket lop.
Nos, ez egészen pontosan semmiről nem lebbentette fel a fátylat.
– Egy vámpírnak nincs szüksége egy manóra, ha meg akarnak enni
néhány embert.
– Csak egy vámpír iszik az emberekből, és csakis különleges
emberekből.
– Különleges? Hogy értve különleges?
Bella türelmetlen fújtatással a fák felé indult, amik makacsul
kapaszkodtak a köves talajba. A földre mutatott, mikor Levet
csatlakozott hozzá.
– Az emberekből, akik idejöttek magukba döfni azokat a tűket.

295
 Levet gyorsan elhátrált. Nem az emberek szakértője, de annyit ő is
tudott, hogy felismerje a szanaszét hajigált injekcióstűket, azzal is
tisztában volt, hogy valamiféle fura droghoz használták őket.
– Fenébe.
– Most már elmehetünk valahova csókolózni? – kérdezte Bella,
kezével erősen markolta Levet szarvát. – Sokkal jobban szórakoznál
velem, mint azokkal az ostoba vámpírokkal. Majd játszom a
szárnyaddal.
– Ne most… – Levet morgása halk sóhajjá vált, ahogy szakértő
ujjaival végigcirógatta a nyakát és a szárnyát. – Ó.
– Nagyon jó vagyok.
Valóban. Remegett a lágy felfedezés alatt. Csak néhányan tudták,
milyen érzékeny tud lenni egy vízköpő szárnya.
Elkezdte behunyni a szemét, aztán komoran kiűzte fejéből a csábító
gyönyör gondolatait.
Shay talán veszélyben van.
Nincs ideje figyelemelterelésekre.
A fenébe az egésszel.
– Non, non. Azt akarom, hogy beszélj nekem az erődről.
Megint durcásan lebigyesztette az ajkát, de tovább játszott a
szárnyával. – Szándékomban áll megmutatni neked.
– A mágiád – söpörte félre Levet türelmetlenül a kezét. – Egészen
pontosan milyen kívánságokat tudsz teljesíteni?
Fáradtan sóhajtott. – Amit csak kívánsz. Vagyont, szépséget,
szerelmet.
Levet fejében egy ötlet kezdett alakot ölteni. – Igazából, valami
egészen egzotikusra gondoltam.
Bella gyanakodva szegezte rá a szemét. Talán mégis okosabb, mint
feltételezte.
– Egzotikus?

296
 – Nem várhatok itt ölbe tett kézzel Godot-ra1 és reménykedhetek,
hogy Shay életben marad, mire megjön a felmentősereg. Muszáj most
tettenm valamit, te pedig segítesz nekem.

1
Utalás Samuel Beckett ír költő, próza– és drámaíró első jelentős színpadi művére:
Godot-ra várva (1952)
297
 Huszonnegyedik fejezet
A rejtett barlangok valahogy nyomorúságosabbak voltak, mint
amitől Viper tartott.
Enyhén sós víz csordogált le a falakról, tócsákba gyűltek a kőpadlón,
a halál és pusztulás szaga belengte a teret.
Viper minden ösztöne figyelmeztetett.
Bolond, amiért erre a helyre engedte Shayt. Styx bármelyik percben
rájuk találhat és az Anasso egy fikarcnyi megbánás nélkül kiszívja a
lány minden csepp vérét. A vállára kéne kapnia és a lehető
leggyorsabban a legmesszebbre futni.
Sajnos nem tagadhatta, menekülni sokkal ostobább dolog lenne még
az előtt, hogy kiderítenék, fogva tartják-e Evort a Hollók.
Ha valóban náluk van… hiába a menekülés, Shay sosem lesz
biztonságban.
Ördög és pokol.
Viper a trollszagot követve megtorpant egy hatalmas barlang előtt.
Érezte a sötétségben összekuporodó halandók szagát. Romlott
kétségbeesésük.
Egy pillanatig habozott, nem akarta Shayt arra kényszeríteni, hogy
elviselje a nyomorúság látványát. Megtorpanása miatt azonban a
makacs Shalott csak lehetőséget kapott arra, hogy megkerülje, saját
kifinomult érzékei egyenesen a visszataszító barlangba vezették.
– Emberek – dünnyögte, teste megfeszüt, mikor a sötétbe meredt,
mintha valóban látná a lesoványodott, összekapaszkodott testeket a
nyirkos padlón. – Krisztusom, miért nem menekülnek el?
Viper elhúzta a száját, a tűkkel teleszórt földre mutatott. – Nézd
csak meg jobban, kicsikém.
298
 – Drogok. – Zavartan fordult a férfihoz. – Drogfüggők?
– Igen.
– De… Mit keresnek itt?
Agyara megnyúlt, mikor az igazság arcul csapta. Bár gyanította,
miért van szüksége az Anassónak Shay vérére, nem akarta elhinni. Egy
része még kapaszkodott a reménybe, hogy vezetőjük nem süllyedt ilyen
mélyre.
Tekintete végigsiklott a fél tucat halandók, akik a halál rothadó
szagától bűzlöttek. A remény szertefoszlott.
Az Anassót már nem lehet megmenteni.
Előbb látná holtan, semmint hagyná, hogy hatalmon maradjon.
– Tönkre tesznek egy egykor nagy vámpírt – ismerte el kimerülten.
Árulás szorongatta a szívét. – Ezért vadásznak rád, Shay. A mi…
vezetőnk épp úgy függővé vált, mint ezek az emberek, a vérük lassan
megöli őt.
– Megöli? – Szórakoztató is lehetett volna az arcára kiülő döbbenet,
ha a helyzet nem lett volna olyan kétségbeejtő. – Nem is tudtam, hogy
lehetséges ilyesmi.
– Nem hirdettük olyan lelkesen a gyengeségünk – jegyezte meg
szárazon a férfi. – Ez is az ismertség mélységétől függ.
Shay ügyet sem vetett komolytalan szavaira. – Szóval, ha drogfüggő
emberek vérét iszod te magad is függővé válhatsz?
– Veszélyes lehetőség – ismerte be. – Ritkán esik meg, mivel ez
egyike azon kevés bűneinknek, amelyért halál jár.
– De, ha a vámpír amúgy is meg fog halni, minek megölni? –
kérdezte.
– Mert megőrülnek haláluk előtt. A múlt században egy vámpírnak
sikerült elpusztítania és lemészárolnia egy egész kínai falut, mielőtt
végzett három kivégzésére küldött vámpírral is. Most már a
felfedezésük pillanatában megölik őket.

299
 Shay komor arckifejezését tanulmányozta, aztán lassan megrázta a
fejét. – Nyilválvalóan nem mind hal meg.
Viper összerezzent a vádtól. – Nem.
A lány átkarolta a derekát és szemmel láthatóan megborzongott. –
Még mindig nem értem, mi köze ennek hozzám. Az én vérem nem
szennyezett.
– Épp az ellenkezője.
– Nem értem.
– Gyógyítani képes. – Ökölbe szorította a kezét a teste mellett. Meg
akart fojtani valakit. Legjobb volna az Anassót. – Magad mondtad,
kicsikém. A véred a halálon kívül bármit meggyógyít. Akár az apád,
téged is fel akarnak áldozni.
Shay elsápadt, mikor az őt körbevevő veszély igazi voltát felfogta.
Csak ő tudja megmenteni a legendás vezetőt.
Melyik vámpír ne áztatná vérrel a világot csak azért, hogy
feláldozza őt?
Shay kinyitotta a száját, de mielőtt szólhatott volna bármit is,
ismerős bizsergés futott végig Viper bőrén, egy könnyed mozdulattal
maga mögé húzta a lányt és a közelítő vámpírhoz fordult.
– Természetesen, igaza van – dünnyögte Styx, rideg arckifejezéséről
semmit nem lehetett leolvasni. – A véred meglehetősen értékes.
– Sejtettem, hogy a te bűzöd érzed – morogta Viper.
– Nem kell olyan gorombának lenni, Viper – dorgálta meg lágyan
Styx.
Shay figyelmeztetés nélkül ellépett Viper mellett, arca kipirult a
dühtől.
– Nem kell… Te csúszó-mászó, áruló, kibaszott seggfej…
– Shay, ne! – kiáltotta Viper.
Megragadta a lányt a derekánál fogva, valahogy sikerült
megállítania, hogy megtámadja a veszélyes vámpírt.

300
 A fenébe a nővel, mégis mi a fenét képzel? Esélye sem lehet egy
klánvezér ellen. Különösen ő ellene nem.
Viper szinte morgott bosszúságában, valahogy sikerült testével
védenie a forrófejű nőszemélyt, csakhogy megdermedt a meglepetéstől,
mikor a lány egy tőrt csúsztatott a kezébe.
Nos… A fenébe is. Szándékosan terelte el Styx figyelmét, hogy így
fegyvert adhasson neki. Egyszer kénytelen lesz felhagyni a veszélyes
szépség alábecsülésével.
Legalább volt annyi esze, hogy elrejtette a tőrt a lába mögé, ahogy
Styx előre lépett és apró, szinte szomorú mosollyal Shay-t fürkészte.
– Temperamentumos és gyönyörű – mondta. – Nem is csoda, hogy
ennyire kötődsz hozz, öreg barátom.
– Több puszta kötődésnél – javította ki Viper. – Hol vannak a
Hollók?
Styx túlságosan messze állt meg Vipertől, így az nem súlythatott le
figyelmzetetés nélkül. Az idősebb vámpírt soha nem
meggondolatlanságáról ismerték.
Sosem lankad teljesen az ébersége.
– Őröket állítottam a bejáratokhoz, nehogy ki tudjatok szökni a
barlangokból – felelte.
Viper felvonta a szemöldökét. – Magad jöttél, hogy elvidd Shayt?
Milyen kiválóan sértő.
Mintha megbánás suhant volna át a bronz vonásokon, miközben a
harcos kihúzta kardját a hüvelyéből.
– Nem kívánok harcolni veled, Viper.
– Én sem rajongok a küzdelemért, Styx, de én nem az egyik Hollód
vagyok. Nem engedelmeskedem kérdés nélkül.
Styx a barlang közepére lépett, hogy elég helye legyen meglengetni
halálos kardját, arca kifejezéstelen.
– Hogy találtátok az alagutat?

301
 – Az álca csak a vámpírok ellen hatásos. Gondolnod kellett volna
erre, mikor elrejtetted a szánalmas embereket.
Egy szempillantással később előre lendült, a tőrrel Styx kardot
markoló keze felé döfött. Styx könnyedén kivédte, de ahogy blokkolta a
tőrt Viper erősen hasbarúgta ellenfelét.
Styx felnyögött, de sikerült talpon maradnia, kardját megsuhintva
hátra kényszerítette Vipert.
– Az álca ellenem is hatásos volt, öreg barátom – mondta, közben a
szemét Viperön tartotta.
Viper oldalt lépett. – Azt állítod, fogalmad sem volt erről a
pövegödörről?
– Tudtam-e? Nem. – A sötét szemek bosszúsan megvillantak. –
Gyanítottam? Féltem? Igen.
Viper megint felé lendült, de inkább csak azért, hogy elterelje Styx
figyelmét nem akarta igazából bántani. A kínzás miatti bosszúszomjáról
megfeledkezett Shay védelme miatt.
Muszáj kijutniuk innen valahogy.
Minden testrészükkel együtt.
Az esélyeik nem túl jók.
– Mégis úgy teszel, mintha az Anasso visszanyerhetné korábbi
dicsőségét. – Éles mozdulatot tett az emberek felé, akik még mindig
aludtak drogos kábulatukban. – Már nem lehet megmenteni, Styx. Ha
meg is gyógyul, nem lehet megmenteni önmagától. Tagadod talán?
Styx halkan felszisszent. – Nem. Többé már nem.
Viper pislogott, nem tudta, jól hallotta-e. – Elismered, hogy a célod
reménytelen?
A sötét szemek vonakodva az emberekre siklottak. – Elismerem,
hogy megtévesztettek és manipuláltak. Már nem tudok a bizalomba
kapaszkodni, ami egykor táplált.
– Beszélj egyértelműen, Styx – csikorogta Viper a tőrét markolva. –
Nem akarom, hogy félreértések legyenek köztünk.
302
 Styx lassan leeresztette a kardot, nagyot sóhajtott. – Nem foglak
megállítani, ha elhagyod a barlangokat a Shalottal.
– Mi a helyzet a Hollóiddal? – kérdezte.
– Én… – Styx megfeszült a levegőt elárasztó sűrű, kavargó
szennytől.
Viper leguggolt, felkészült a támadásra. Nem kellett látnia Styx
rémült arcát ahhoz, hogy tudja, megtámadták őket. A bőrén
végigbizsergő sötét erő épp elég volt hozzá.
A probléma, hogy érezte a súlyos gonoszt, de átkozottul semmit
nem látott.
A homlokát ráncolva Styxre nézett. – Mi ez?
– Az Anasso. Megérezte a Shalottot.
– Fenébe. El kell tűnnünk innen.
Viper Shay felé fordult, miközben a sötétség körbezárta a lányt.
Shay szeme elkerekedett, Viper felé nyúlt, aki máris felé rohant.
– Viper? – súgta, aztán lehajtotta a fejét és felsikoltott.
– Ne. – Viper épp akkor érte el, mikor összecsuklott. Felkapta,
rémülten nézett sápadt arcára. Érezte egyenletes szívverését, de a bőre
sápadt volt és nyirkos, nem ébredt fel. – Shay. Szólalj meg!
Styx mellé lépett. – Az Anasso hatása alatt van.
Viper szívébe jeges rémület markolt. Tudta, hogy az öreg vámpír
mindannyiuknál nagyobb hatalommal rendelkezik, de arra nem jött rá,
hogy képes fizikailag is megérinteni másokat a távolból.
A mellkasához szorította Shayt, hosszú hajfonata leomlott a karján.
– Hogy menthetem meg?
– Muszáj elvinnünk hozzá – felelte halkan Styx.
Viper felkapta a fejét és haraggal telve a barátjára nézett. – Soha!
– Csak az Anasso képes elengedni őt.
Viper elhátrált, agyara megnyúlt. – Átvertél.
Styx felemelte a karját, próbált nem fenyegetőnek hatni. De ez a
gesztus hiábavaló volt, a halálos penge ragyogott a fáklyák fényében.
303
 Nem mintha a kard nélkül nem lett volna éppolyan halálos.
– Nem, Viper, ez nem trükk – tiltakozott, tekintetében vad,
megfejthetetlen kifejezés csillogott. – Nem tudtam, hogy még mindig
ekkora ereje van.
– Hogyan állíthatom meg?
– Nem tudod. – Styx tekintete a Viper karjában fekvő törékeny nőre
siklott. Megbánás suhant át az arcán. – El kell vinned az Anassóhoz.
– Már mondtam, hogy kizárt – csikorogta Viper.
– Nincs más választásod. Megöli.
Viper szeme résnyire szűkült. – Nem ölheti meg. A vérére van
szüksége az életben maradáshoz.
– Nem... gondolkozik túl józanul.
A jeges rémület egyre erősebbé vált. – Kezd megőrülni?
Styx nem felelt. Közel egy évszázadon át próbálta leplezni mestere
lassú, megállíthatatlan romlását. Hálátlan feladat volt, amit komor
hűséggel végzett.
Most az őt gyötrő belső bizonytalansággal küzdött.
– Eléggé – vallotta meg vonakodva.
Viper lehajtotta a fejét, arcát Shay édesen selymes hajába temette.
Elátkozta a sorsot, ami ide, erre a helyre vezette őket.
– A fenébe veled, Styx. Légy átkozott!

Damocles figyelte, ahogy a két vámpír lassan kiviszi az eszméletlen

nőt az alagútból, majd lassan kilépett az árnyékból. Lusta mosoly terült
el az arcán.
– Nocsak, nocsak, úgy hittem, a Shalott szagát érzem.
Lánccsörgés hallatszott a háta mögött lévő kis barlangból. Lassan
megfordult, undorral tekintett a távolabbi sarokban kucorgó trollra.
– Shay? – kérdezte Evor, szeme vörösen villant. – Itt van?
Damocles halkan felnevetett, átszelte a barlangot. – Azt hiszed azért
jött, hogy megmentsen, drága Evor? Attól tartok, most épp nincs
304
eszméleténél hozzá. Ám a jelenléte megváltoztatja a terveim. –
Bánatosan pillantott le az általa választott egyszerű talárra. – Azt
kívánom, bár az aranyat vettem volna fel. Ez a zöld nem elég
ünnepélyes.
Evor megnyalta az ajkát. Elég okos volt ahhoz, hogy tudja, ami most
történni fog nem lesz kellemes.
Legalábbis számára.
– Mit fogsz tenni?
Damocles mosolya szélesebb lett, az igazság csodálatos érzése
töltötte el. Hamarosan végignézheti, ahogy ellensége a saját kezei által
pusztul el. Ami ennél is kielégítőbb, hogy az egész vámpírfaj felüvölt
majd fájdalmában.
Nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezte, de a
végeredmény ugyanaz lesz.
Az Anasso meghal, és megkapja a ki tudja hány évszázadon át hőn
áhított békét.
Damocles felnyúlt, leoldotta a láncokat a barlang faláról. Egy
rántással kihúzta a rémült trollt a sarokból.
– Te, barátom, hamarosan szemtanúja lehetsz győzedelmes
pillanatomnak. Kiváló tervezésem és hibátlan kivitelezésem
tetőpontjának.
Evor az őt fogva tartó láncoknak feszült, de nem lehetett ellenfele az
eltökélt manónak. Egy pillanatra kipirult kerek arca, aztán haragosan
összeszorította tűhegyes fogait.
Ezek után, mint minden gyáva alak térdre rogyott, lehajtotta a fejét
és némán kegyelemért könyörgött.
– Mesterem, talán jobb lenne, ha én itt maradnék. Nem érzem most
hangulatban magam a győzedelmes pillanatokhoz.
Damocles mosolya leharvadt, kissé megsimogatta a
megállíthatatlanul izzadó arcot.

305
 – Á, de hát szerves része van az ünneplésnek. Nem maradhatsz ki
belőle.
– Tényleg jobban szeretnék…
A szavak elfojtott nyögésbe fúltak, mikor Damocles ujjaival átfogta
a vastag torkot, könnyedén felkapta a trollt.
Rideg távolságtartással figyelte a levegőben kalimpálva, ahogy arca
különös barnára változott.
– Ne bosszants, ronda kis troll, vagy kivágom a nyelved. A folyton
járó szád nélkül szeretném kiélvezni a győzelmem. – Megrázta kissé a
trollt. – Megértetted?
Néhány nekifutással később Evornak sikerült kipréselni a szót
összeszorított torkán.
– Megértettem.
Damocles széttárta ujjait, a troll visszazuhant a földre. Már újra
mosolygott.
– Tudtam, hogy jobb belásátra térsz. Most menjünk, szórakozzunk
kicsit.

Viper sosem emlékezne a sötét alagúton át megtett gyötrelmes

útjukra az Anasso szobájához. Ó, haloványan rémlett neki, hogy egyre
előkelőbbé váltak a szőttesek és egy elegáns gyertyatartó szolgáltatta a
pislákoló fényt. De mindenekfelett a romlott önámítás átható bűzére.
Figyelmét azonban kétségbeesetten a karjaiban heverő nőre
irányította.
Nem hagyja, hogy meghaljon.
Akkor sem, ha meg kell ölnie minden vámpírt, trollt vagy embert
idelenn.
Az utolsó kanyar után Styx belépett egy barlangba, amit egy
hatalmas ágy és egy kandalló uralt. Viper megtorpant és a
szaténpárnákon heverő törékeny vámpírt tanulmányozta.

306
 Bár felkézült az egykor hatalmas vámpírban történt változásra, így is
megdöbenntette a látvány, milyen törékeny, szinte már hullaszerű.
A szentek vérére, sokkal inkább halottnak tűnt semmint élőnek. Még
egy vámpír számára is nyugtalanító látvány.
Hogy a fenében bírhat még mindig ekkora erővel? Lehetetlennek
tűnt, míg bele nem nézett a beesett, izgatott szempárba.
Lehet, hogy az Anasso szó szerint a halál küszöbén áll, de a keserű
végig küzdeni fog.
Az Anasso könnyedén olvasott a gondolataiban, mosolyától Viper
szívében félelem lobbant.
– Á, tudtam, hogy eljössz hozzám, Viper – csikorogta az ősöreg
vámpír.
Shayt oltalmazón a mellkasához szorítva dühösen meredt az aszott
arcra.
– Gondoskodtál róla, hogy ne legyen más választásom.
– Milyen dühös vagy. – Az idős vámpír felsóhajtott. – Hát egy
szemernyit sem érzel együtt a mestereddel, fiam? Nincs benned hűség
az iránt, aki mindent kockára tett a vámpírfajért?
– Csak az egyre halványuló árnyékát látom annak az egykor
hatalmas vámpírnak, akit legyőzött saját gyengesége.
A törékeny vonások megfeszültek, de az Anasso hangja továbbra is
lágy és meggyőző maradt. Egykor vámpírok százait csalta így csatába.
– Igen. Gyenge voltam. És ostoba. Ha meggyógyultam esküszöm,
hogy soha többé nem leszek ilyen gyengeségek áldozata. Én és minden
követőm megkapja a nekünk kijáró nagyságot.
Viper lassan megrázta a fejét. Styx és a Hollók talán elfogadják az
esküjét. Számára azonban üresen csengett, egy csipetnyi meggyőződés
sem rejlett benne.
Látta az odalent fogva tartott embereket.
– Már azelőtt is tettél ilyen fogadalmat, mesterem.

307
 Ezúttal a vámpír nem rejtette véka alá a haragját. – Ne ítélkezz
felettem, Viper. Fogalmad sincs mit szenvedtem el azért, hogy békét
hozzak – felelte, hangja fájdalmasan siklott végig Viper bőrén.
Összeszorította a fogát. A fenébe, ez fájt. És csak egy puszta
gondolat volt.
– Mind tudjuk, mit tettél értünk – csikorgatta a fogát.
Újra fájdalom járta át. – Honnan is tudhatnád? Hogy érthetnéd meg
az árat? – Az Anasso egyik vékony ujjával Viperre mutatott. – Egyetlen
éjszaka sem múlik el anélkül, hogy ne kísértenének a barátaim, a
szeretteim arcai, akikkel végeznem kellett, mert nem fogadták el a
változást. Minden éjjel hallom a társaim sikolyait, ahogy a kezem által
múlnak ki. Hát okolhatsz engem azért, mert meg kívánok szökni az
engem kínzó szellemek elől?
Vipernek el kellett ismernie, hogy ha harci stratégiáról van szó, az
idős vámpír mestere a dolognak. Finom manipuláció, némi
fenyegetéssel. Mindezt játszi könnyedséggel.
Lehet, hogy lenyűgözte volna, ha nem ő lenne az okos stratégia
célpontja.
– És mi a helyzet Shay apjának szellemével? – kérdezte. – Ő is
kísért?
– Szükséges áldozat volt.
– Ahogy Shay is az lesz?
A megbánás halvány jelét sem mutatta. – Igen.
Viper ösztönösen magához szorította a lányt, hagyta, hogy saját
ereje is betöltse a termet. Lehet, hogy nem bír az idős vámpír erejével,
de ő sem tehetetlen.
– Mi lesz, ha minden Shalott-vér eltűnik? – szándékosan hagyta,
hogy a düh kihallatszódjon a hangjából. – Akkor kit áldozol majd fel?
Lehullt az a bizonyos kesztyű, ahogy a vámpír felnyomta magát a
párnákon, arca éles haragot tükrözött.
– Elég ebből! Gyere hozzám, Viper, most!
308
 Viper egy kis megbánással leeresztette Shayt a földre.
Akármennyire szerette volna, ha a közelében van, nem kockáztathatta
meg, hogy az Anasso figyelmeztetés nélkül lecsapjon.
– Nem fogom átadni a nőt, akit szeretek – fogadkozott, előhúzta
csizmájából a tőrét. – Semmilyen okból.
– Megtagadod a mestered?
– Abban a pillanatban lemondtál a címedről, hogy szennyezett vérrel
mérgezted a tested. Ezért halálbüntetés jár.
A nyál összegyűlt a mester száján, próbált kibontakozni a súlyos
takarókból. – Styx! – kiáltotta élesen.
Viper óvatosan figyelte, ahogy a néma vámpír előrelép és meghajol.
– Mester?
– Hozd ide a Shalottot!
Styx lassan felegyenesedett, arca durva maszkká torzult. – Ez a nő
Viper társa lesz. A törvényeink tiltják, hogy ártsunk neki.
Vipernek alig sikerült lepleznie a nyílt kihívás felett érzett
döbbenetét.
Ugyanaz a meglepetés látszott az Anasso arcán is.
– Szóval mindenki elárul. – Az idős vámpírnak sikerült sziszegve
felküzdenie magát az ágyból. Az ágy egyik oszlopába kapaszkodva
fenyegetően Viper felé nyújtotta a kezét. – Meg fogom kapni őt. Hozd
ide nekem, Viper, vagy nézd végig, ahogy meghal a padlón fekve.
Szándékosan Shay és a dühös démon közé lépett.
– Inkább halna meg, semmint kiszívd a vérét.
Erő töltötte meg a levegőt, felborzolta Viper haját és elfújta a
barlangban meggyújtott gyertyákat.
– Azt hiszed, tehetetlen vagyok? – Az anasso lassú, de egyenlesen
léptekkel felé haladt. – Azt hiszed, le tudsz győzni, fiam?
Vipert hirtelen félelem öntötte el.
De nem maga miatt.

309
 Készségesen feláldozná az életét Shay megmentéséért. De ha ő
meghal, akkor senki sem menthetné őt meg az Anassótól.
Ezt pedig nem tudná elviselni.
Viper felszínre hívta a tőle telhető legtöbb erőt, komoran felkészült
a csatára.
– Hajlandó vagyok összemérni veled az erőm – csikorogta.
– Még ha ez a halálodat jelenti is? – kérdezte a vámpír, sűrű sötétség
kavargott körülötte.
– Igen.
– Ostoba! – Az Anasso a legkisebb mozdulat nélkül hajította a
sötétséget Viper felé.
A férfi felemelte a kezét, hogy kivédje a támadást, ám ahogy izmai
megfeszültek egy elmosódott foltott érzékelt, a következő pillanatban
pedig Styx állt előtte.
– Mester… ne.
A sötétség eltalálta Styx-t, aki egy elfojtott kiáltással összerogyott
Viper előtt.
Döbbent hitetlenség töltötte be a barlangot. Senki sem hitte volna,
hogy a hűséges szolgáló a tűzvonalba veti magát. Az évszázadokon át
tartó elkötelezettsége után nem.
Mintha megbánás suhant volna át az aszott arcon. Nyilván az idős
vámpír nem őrült még meg teljesen.
Sajnos ahhoz eléggé, hogy gyorsan félretegye pillanatnyi habozását
és újra Viperre koncentráljon.
Viper nem akarta elmulasztani Styx meggondolatlan áldozatát,
egyenesen az Anasso mellkasába hajította a tőrt, aztán könnyedén
kikapta elesett bajtársa kezéből a kardot.
Már a kezében forgatta a pengét, mikor a tőr eltalálta a célpontot.
Fojtott zihálás hallatszott, az Anasso megtántorodott, lepillantott a
talárját áztató vérre.

310
 Ám minden remény odalett azt illetően, hogy sikerült lelassítania az
öreg démont, mikor a vámpír kikapta mellkasából a tőrt és félre
hajította. Arcára kiült az undor, újra az erejét szólította.
– Üvöltve könyörögsz a halálért, mire végzek veled – csikorogta
összeszorított foggal a vámpír, felemelte a kezét és újra Viper felé
hajította az erejét.
És Viper valóban felüvöltött.
Semmi nem készíthette fel arra a fájdalomra. Kegyetlenül cikázott
végig rajta és térdre kényszerítette, mielőtt egyáltalán felfogta volna mi
történt.
A kardot markolva próbált küzdeni a sötétség ellen.
Érezte, hogy az Anasso egyre közelebb ér.
Ha csak egy esélye van végezni a démonnal, akkor a lehető
legjobbat fogja kihozni belőle.

311
 Huszonötödik fejezet
Shay majdnem felkiáltott a megkönnyebbüléstől, mikor a gyötrő
fájdalom hirtelen elmúlt.
Szent szar. Ez a legkülönösebb kínzás. Megverték, megégették,
megláncolták még varázsigékkel is eltalálták. De semmi sem tudta
felkészíteni a tesét a lángokra, mintha a pokol tüzén égne, sem a
félelemre, hogy kitépik a szívét a mellkasából.
Nem tudta, hogy bárki képes túlélni ilyen szenvedést. Olybá tűnt
még egy démont is képes a sírba vinni.
Vagy legalábbis azt kívánta, bár ott lenne.
Sikerült kinyitnia elnehezült szemhéját, gyorsan rájött, hogy már
nem a nyirkos barlangban vannak. Sőt, egy drága perzsa szőnyegen
fekszik, ami tökéletesen illeszkedik a díszes szoba többi eleméhez.
Megvadult arab éjszakák.
A következő, amit meglátott, hogy Viper a közelében van, térdel és
nyilván valami borzasztó, láthatatlan támadás ellen küzd.
Torkára forrt a levegő, igyekezett legyengült testét megmozdítani.
Halvány gőze sem volt, mit tehetne a szenvedő vámpír megsegítésére,
de eluralkodott rajta a késztetés, hogy megérintse.
Sikerült felemelnie a fejét a szőnyegről, mikor hirtelen egy árny
vetült rá és megfeszült.
Nem lehetett eltéveszteni a levegőben szikrázó gonoszságot, sem a
visszataszító borzongást, mely végigkúszott a bőrén.
Ugyanaz a gonosz, amit az aukciós házban érzett és amikor Styx
meg a Hollói üldözőbe vették őket Chicago utcáin.
Az Anasso.
Nem lehet más.
312
 Lassan elfordította a fejét és megdöbbenve látta meg a vékony,
meggyötört arcot maga felett. Sokkal inkább egy rossz horror film
bábujának tetszett, semmint a Föld leghatalmasabb vámpírjának.
A kinézet azonban sokszor csalóka lehet, Shay nem volt olyan
ostoba, hogy alábecsülje a démont, aki annyi fájdalmat okozott neki,
hogy már-már azt kívánta, bár halott lenne.
Felkészült az elkerülhetetlen támadásra, ám meglepődött, mikor a
férfi lassan letérdelt mellé és gyengéden megérintette az arcát.
– A Shalottom. – Hangja mély és karcos volt, ám olyan erővel tele,
ami kétségtelenül megigézett démonokat és embereket egyaránt. –
Tudtam, hogy el fogsz jönni hozzám.
Shay lerázta magáról a hang befolyását, mély lélegzetet vett.
– Mit tettél Viperrel?
Mélységes bánat ült ki a csontvázszerű arcra. Ám ez nem illett a
sötét szemek izgatott csillogásához.
– Nem volt más választásom. Nem értette meg.
– Mit?
– Hogy muszáj életben maradnom. Hogy nélkülem a vámpírok újra
barbárokká változnak. – Agyara megcsillant a tűz fényében. – Én
vagyok az Anasso. Örökké élnem kell.
– Nem számít hányat kell megölnöd hozzá a saját fajtádból?
A férfi erősebben szorította ujjait az arcára, Shay összerezzent a
fájdalomtól. – Mindenekfelett állok.
Düh árasztotta el Shayt. A vámpír már elvette tőle az apját, most
pedig a szeretett férfitől akarja megfosztani. Mindezt amiatt az őrült
tévhit miatt, hogy csodálatos legenda.
– Teljesen megőrültél – sziszegte.
A férfi élesen felrántotta a fejét. Olyan közel emelte magához, hogy
érezte bűzös leheletét a bőrén.
– Olyan makacs vagy, mint az apád.

313
 – Gazember! – Bár tudta, hasztalan, küzdött a szorítás ellen. –
Meggyilkoltad az apámat.
– Beteljesítette élete célját, kedvesem. A vére ajándék. A gyógyulás
ajándéka számomra. Most pedig le is beteljesítheted a végzeted.
Shay megragadta vékony csuklóját, minden erejével megszorította.
– A végzetem, hogy végignézzem a halálod.
Az Anasso felnevetett erőtlen fenyegetésére. – Nem félek.
– Igazából, a gyönyörű hölgynek részben igaza van – csendült egy
új hang a tornyosuló vámpír háta mögül. – Meghalsz, öreg mester, és a
lány itt lesz. Sajnos, nem hiszem, hogy életben marad a végzete
beteljesítéséhez.
Shayt irtelen elengedték, majdnem arccal előre zuhant. A kezeivel
fogta fel az esést, figyelte, ahogy a vámpír feláll és a bejárat felé fordul.
Leküzdötte a késztetést, hogy összegömbölyödjön a földön
félelmében. Ehelyett az új fenyegetésre koncentrált.
Döbbenet cikázott át rajta, mikor megpillantotta az aranyhajú
démont.
Egy manó?
Mi a fenét csinálna egy manó egy vámpírokkal teli barlangban? Ami
ennél is fontosabb, mi van a sötét alagútba vesző lánc végén?
Az Anasso nyilván nem örült, hogy megzavarják a vacsoráját, mély
hangon felszisszent.
– Damocles. Nem hívattalak.
– Igen, tudom, és azt kell mondjam, megbántott. – A manó
hátravetette arany fürtjeit a válla felett. – Hogy tarthat ünnepséget
anélkül, hogy meghívná legimádottabb szolgálóját?
– Imádott? – A vámpír megint felszisszent. – Nem éppen.
A manó elmosolyodott, mire Shay ösztönösen közelebb araszolt
Viperhöz. Semmi jót nem ígért a mosolya.
– Cöcc, cöcc. Mindazok után, amit érted tettem, uram?

314
 Az Anasso szerencsére úgy tűnt, megfeledkezett a háta mögött lévő
nőről, dühében megdermedt. Ez Shaynek kapóra jött. Különösen, mikor
megérezte, hogy Viper fájdalmak közepette felemeli a karját és a dereka
köré fonja.
Megkönnyebbülten pillantott a férfi felé, ám annak komor
arckifejezése figyelmeztette, ne tegyen semmit, amivel magára vonná a
figyelmet.
Ez is megfelelt neki.
– És mit is tettél te értem, Damocles, azon kívül, hogy gyengeségbe
csaltál? – kérdezte az idős vámpír. – Egykor hagytam, hogy elvakíts a
hazugságaiddal, de többé már nem. Csak pusztulást és árulást hoztál
magaddal.
A manó élvezettel kuncogott. – Igen, és nagyon is jól végeztem a
dolgom.
Az Anassót és Shayt is meglepte a vallomás. – Elismered a bűneid?
– Természetesen. Szeretném, ha tudnád, hogy térdre akarlak
kényszeríteni. – A manó arcáról lehervadt a színlelt mosoly, helyét a
gyűlölet vette át. – Nevezheted magad az Anassónak. Azt állítod Isten
vagy a néped számára. De igazából csak egy szánalmas, gyáva bolond,
aki az egész faját a sírba küldené, ha semmirekellő érdekei úgy
szolgálnák.
Az Anasso tett egy bizonytalan lépést előre. – Azért jöttél, hogy
végezz a lánnyal?
– Igen.
– Miért?
A manó megérintette a nyakában lógó medaliont. – Említettem,
hogy nem az első démon vagy, akit szolgálok. Egykor büszkén álltam
egy igazán nagy vámpír oldalán.
– Ki volt az a vámpír?
– Nem vagy méltó rá, hogy kiejtsd a nevét. Azok után nem, hogy
hazudtál neki és becasptad, hogy aztán csapdába csald.
315
 Szikrázó csend telepedett rájuk, miközben farkasszemet néztek
egymással. Shay érezte, hogy Viper erősebben karolja a derekát,
miközben a fejük felett ott kavargott a veszély. Már nem az volt a
kérdés, lesz-e erőszak, hanem mikor csap le.
Az Anasso arrogánsan kihúzta magát. – Én hoztam össze a klánokat.
Én vetettem véget a vérontásnak. Én hoztam békét azokra, akik soha
nem tapasztalhatták meg. Én elértem azt, amit más nem tudott.
A manó elvicsorodott a büszke kijelentés hallatán. – Nem, kitaláltad,
hogyan egyesíthetnéd a vámpírokat a célod érdekében, hogy megölhesd
a nálad öregebbeket és értékesebbeket, aztán uralkodhass. Okos terv,
meg kell hagyni. De soha ne tégy úgy, mintha több lennél egy
hatalomra éhes embernél.
Viper élesen beszívta a levegőt a vád hallatán, de Shay nem hagyta,
hogy akár egy pillanatra is elkalandozzon figyelme az öreg vámpírról.
Annak a fajtának tűnt, aki sértésnek tartaná a hataloméhes titulust.
Ez pedig akár mindannyiukat megölheti.
– Nincs jogod elítélni engem, manó – csikorogta az Anasso.
– Ó, de hiszen nem én ítéllek el, nem igaz? – A manó drámai
mozdulattal az eszméletlen Styx felé mutatott. – A saját vámpírjaid
azok, akik végül megérezték a korrupció bűzét. Átláttunk a csodálatos
álcán és felfedtük, milyen gerinctelen lény vagy valójában.
Az Anasso egy félelmetes morgás kíséretében felemelte karmos
kezét, aztán a manóra mutatott. Viper halkan elkáromkodta magát,
térdelő teste mögé húzta Shayt. Az erőszak hamarosan kirobban.
– Bátor szavak egy alacsony rendű démontól. Majd megtanítom
neked, hogy ne próbáld átlépni a helyed – ígérte a vámpír borzalmas
hangon.
Lenyűgöző módon, a manó csak nevetett. – Nem épp alacsony rendű
démon vagyok. Én egymagam térdre kényszerítettem a hatalmas
Anassót.

316
 – Hazugásokkal és trükkökkel – vicsorogta a vámpír. – Összeméred
az erőd az enyémmel?
A zöld szemekben őrült jókedv villant, a manó csak határozottan
megrántotta a láncot. Shay még mindig Viper mögött bujdosva
megragadta a férfi hátát. Hirtelen ismerős illat öltötte be a levegőt.
Nagyon is jól ismerte.
– Evor – lehelte, ahogy a troll bebotorkált a szobába és térdre zuhant.
Viper megfeszült. – Ördög és pokol.
Shay némán osztotta az érzést. Gyanította, hogy a troll a barlangban
volt, attól a szíve még összeszorult a félelemtől.
Szörnyen festett.
Vékony, kopaszodó haja a koponyájára tapadt, arca sápadt és
mocskos, több ezer dolláros öltönyét mintha a szemétből kukázták
volna. Egyáltalán nem hasonlított az olajos, elegáns Evorra, akit ismert
és gyűlölt.
– Azt hiszed, ez a szánalmas troll árthat nekem? – kérdezte az
Anasso arrogáns hitetlenkedéssel.
A manó a lábához húzta a trollt, akár egy pórázon tartott kutyát,
aztán megsimogatta Evor fejét.
– Ez egy nagyon különleges troll. Tudod, van nála egy átok. Ami
hamarosan végez a drága Shalottoddal.
Eltelt egy döbbent másodperc, aztán az idős vámpír végre rájött a
veszély igazi voltára. Szüksége van a túléléshez Shay vérére, de egy
vámpír sem ihat egy holttestből. Shaynek életben kell lennie, ha meg
akar gyógyulni.
Arra számított, hogy a dühös vámpír előre lendül, ezért felsikoltott,
mikor ehelyett felé fordult és megindult.
Nyilván abban reménykedett, elég vért tud inni belőle, mielőtt a
manó végez Evorral.
Nem rossz ötlet, csakhogy lebecsülte a lány előtt térdepelő vámpírt.

317
 Viper egyetlen könnyed mozdulattal talpra ugrott, habozás nélkül
suhintotta meg kardját a vámpír felé. Az Anasso kénytelen volt
elhátrálni, ha nem akarta, hogy lefejezze.
– Shay… Menj a trollért – csikorogta Viper, a kardból csupán egy
ezüst csík látszott, ahogy gyorsan kihasználta a pillanatnyi fölényt.
Shay elbizonytalanodott, mikor az idős vámpír felemelte a kezét és
lecsapni készült Viperre azzal a hátborzongató fájdalommal. Elsőkézből
tudta, hogy lehetetlen leküzdeni. Viper talán teljesenen ki kellene
szolgáltatva a kegyetlen vámpír kényének-kedvének.
Mintha megérezte volna a habozását, Viper újra megsuhintotta
kardot, ellenfele kénytelen volt védekezni.
– Shay, menj, vagy mindkettőnk meghal – csikorogta, pillantását
egyszer sem vette le az előtte álló aszott alakról.
Nos, ez elég őszinte.
És talán nem is tévedett olyan nagyot.
Ha itt időzik, azzal csak hátráltatja Vipert, nem segít neki.
Megrázta a fejét és rájött, hogy a manó nem vesztegette az idejét.
Máris a földre nyomta Evort és a szíve fölé emelt egy kést.
Picsába.
Ösztönösen megindult előre, ám a logika figyelmeztette, nem fogja
időben elérni.
Evor meg fog halni.
Ő pedig vele hal.
Viper érezte, mikor ment el mellőle Shay, bár nem nézett felé.
Nem mert.
Az Anasso lehet, hogy meggyengült, de még mindig nagyobb a
hatalma Vipernél. Egyetlen reménye az, hogy addig kényszeríti
védekezésre, míg egy szerencsés csapást be nem tud vinni.
Nem a legjobb haditerv, de csak ez állt rendelkezésére jelenleg.
Állandó mozgásban tartva a kardot, előre araszolt. A vámpír
bosszúsan sziszegett felé, kétségbeesetten meg akarta kerülni. A vékony
318
kéz megint felemelkedett, Viper pedig úgy lendítette meg a kardot,
hogy átvágja a vékony csuklót.
Fájdalmas üvöltés szelte át a levegőt, a kéz a földre hullott és az
Anasso mellkassához szorította a véres csonkot.
– A mestered vagyok – csikorogta. – Nem hagyhatsz meghalni!
Viper ügyet se vetett a parancsra. Nem fog meginogni a
koncentrációja.
Mint kiderült, ez volt az éjszaka egyetlen okos döntése.
Az Anasso hátrahajtotta a fejét séült kezét dédelgetve, magához
szólította az ezredforduló óta tökéletesítgetett erejét. A sötétség
kavarogni kezdett körülötte.
Viper nem habozott. Egy csatakiáltás kíséretében előre lendült.
Egy újabb támadást nem élne túl. Az egyetlen reménye, ha megöli
az idős vámpírt.
Most.
Oldalt lépve úgy tett, mintha a szívét célozná meg. Az Anasso
könnyedén kikerülte a csapást, és az az után it, melyet sérült kezére
irányított. A sötétség egyre sűrűbb lett, Viper már érezte a fájdalom első
jeleit.
Kardja átszelte a levegőt, jól ismert mozdulattal mélyre engedte a
pengét, a hagyomány szerint felfelé kellett volna vágnia. Ahogy remélte,
a vámpír ösztönösen hátrahajolt, hogy kivédje a mozdulatot.
Ekkor a mozdulat közben változtatott a taktikán, végighasította
védtelen lábait. Nem halálos, de legaább elég, hogy a vámpír
meginogjon. Az Anasso vicsorgott, vér szivárgott a térdét ért mély
vágásokból.
A sötétség egy kurta pillanatra eltompult, gyorsan előnyére is
fordította. Megkerülte a törékeny alakot, kardját mélyen a hátába döfte,
mielőtt akár megmozdulhatott volna.
Ezúttal az Anasso térdre zuhant.
Viper halálos csapásra készült.
319
 A vámpír érezte a közelgő véget, kétségbeesett arccal nézett fel
Viperre.
– Én vagyok az Anasso. A vámpírok nem maradhatnak életben
nélkülem – könyörgött. – Mindannyiukat halálra ítéled.
Viper karja megtorpant a levegőben. Már majdnem meglepte, hogy
semmit nem érez az egykor nemes parancsnok halálát illetően. Akármi
volt is valaha az Anasso, mostanra csak egy veszett állat.
– Csak téged.
Megvillant az acél, ahogy a kard lecsapott. Az Anasso felemelte ép
kezét, mintha ki akarná védené, de már elkésett.
Az éveken át pusztító romlás miatt sebezhető és túlságosan halandó
lett.
A borotvaéles penge könnyeden szelte át a nyakát, egy gurgulázó
sóhaj után az ősi vámpír meghalt.

Levet alig bírt magával.

Nem meglepő.
Melyik kilencvenkét centi magas vízköpő ne lenne kissé frusztrált,
akinek egy sor alagúton áthaladva kerülgetnie kell egy falka éges
vámpírt?
De talán most először nagyon, nagyon hosszú életében nem hagyta,
hogy gyáva szíve elűzze törékeny bátorságát.
Minden egyes megtett lépéssel érezte, hogy egyre közelebb kerül
Shayhez, most nem visszakozhat. Nem számít, hány vámpír rejtőzik a
sötétben.
Természetesen az is segített, hogy miközben bár érezte vagy egy
tucat vámpír szagát, még igazából eggyel sem futott össze.
A bátorság úgy az igazi, ha nem vetik alá nyílt próbának.
A levegőbe szagolva levet egészséges óvatossággal fordult a
gazdagon diszített alagutak felé. Érezte, hogy a Főmufti hálókamrája

320
felé közelednek, amit talán a legjobb volna elkerülni, de kétségtelen,
hogy Shay erre jött. Méghozzá nem olyan régen.
Addig araszolt előre, míg el nem érte a hatalmas barlang bejáratát.
Ott aztán megtorpant és mélyen beszívta a levegőt.
Ahogy azt várta, a nőszemélynek sikerült fájdalmasan beleütköznie
a szárnyába, aztán a farkára is rálépett, mielőtt feltűnt neki, hogy
megállt.
Halk szisszenéssel a durcás arcra nézett.
– A szárnyam nem a te légzsákod – dünnyögte mély hangon. –
Megkérhetnélek, hogy próbálj erre emlékezni?
Bella szipogott a nyilvánvaló fenyítéstől. – Miért álltál meg?
– Shay odabenn van.
– Mi a fene van ezzel a Shay-jel? A szeretőd?
– Már mondtam, a barátom.
– Persze. – Bella végigsimított buja vonásain. – Én sokkal jobb barát
lehetnék, ha azt kívánnás, hogy mindig legyek melletted.
Mindig vele? Levet megborzongott a puszta gondolattól is. Bár férfi
és értékeli a gyönyörű nőket, de előbb vágná le a saját fejét, semmint
egy örökkévalóságot töltsön el a szeleburdi tündér mellett.
– Mit is tudhatsz te a barátságról? – kérdezte ismét a nyílás felé
fordulva.
Érezte, hogy a lány finoman végigsimít ujjaival a szárnyán. –
Akármi lehetek, amit csak akarsz, a legmélyebb fantáziáid is
kielégíthetném.
Levet megrebbentette a szárnyát, hogy lerázza a kezét. – Nincs
ahhoz szükségem barátra. Csak elég pénzre meg egy helyi bordélyházra.
– Bármit megtennék, amit csak kérsz. Nem számít, mi az. Nem
számít, milyen… nehéz.
– Nem ezt csinálja egy barát.
– Akkor mi az a barát?
Türelmetlen pillantásával szinte felnyársalta a lányt.
321
 – Valaki, aki törődik veled még akkor is, ha nem érdemled meg.
– Ennek semmi értelme – tiltakozott Bella.
Bosszúsága elpárolgott, mikor felidézte Shayt maga előtt.
Ahogy közé meg az őt kínző trollok közé állt. Ahogy kasztrálással
fenyegette Evort meg még rosszabbal. Ahogy visszatért az aukciós
házba a megmentésére.
– Nem – mondta halkan. – És éppen ez a szép benne.
Bella már nyitotta a száját, hogy folytassa könyörtelen locsogását,
ám Levet feltartotta a kezét és újra a barlang felé fordult.
Shay közel van. De három vámpír, a manó is, akire Bella
figyelmeztette és… Evor.
– A fenébe! – Ez rossz. Nagyon, nagyon rossz. A háta mögé nyúlva
megragadta a tündér karját, aztán maga mellé rángatta. – Mennyi ideig
tart a varázslat?
– Ameddig úgy kívánod – vallotta be vonakodva a lány.
– Helyes.
Levet mély levegőt vett, ám Bella gyorsan a szájára tapasztotta az
ujját.
– Ne tedd. Kívánd azt, hogy veled legyek. Megmentem az ostoba
barátod…
– Azt kívánom, bár olyan nagy lennék, mint a vízköpők királya –
morogta Levet.
Nem tudta, mire számított. Egy kis bizsergésre. Füstfelhőre.
Tüzijátékokra meg a Sousa bandára.
Ehelyett minta élesen fejbe vágták volna, aztán hirtelen túl nagy lett
az alagúthoz.
– Au – dörzsölte meg a fején növekvő dudort, aztán lenézett a
testére, mely háromszorosa lett az eredetinek.
A kívánsága működött. Most már elég nagy, hogy megmentse Shayt
bárkitől és bármitől, ami csak az útjába áll.

322
 Szerencsés dolog tekintetbe véve, hogy alig pislogott és egy éles
rikoltás rázta meg hirtelen a levegőt.
Sacrebleu. Shay!

323
 Huszonhatodik fejezet
Olyan volt az egész, mint azokban a rémálmokban, amik kínozták.
Ahol kénytelen menekülni a boszorkányok elől, de a lába újra és újra
elsüpped a mocsárban. Nem számít, mennyire erőlködik, egyre
lassabban halad.
Látta, hogy Damocles tőre megcsillan a levegőben. Látta, hogy Evor
küzd, miközben lepereg előtte az élete. Azt is látta, hogy milyen kis
távolságot kellene átszelnie, hogy megállítsa.
De nem számít, milyen gyors, nem érheti el a manót az előtt, hogy a
tőre a troll áruló szívébe mélyedne.
Dühös, rémült sikoly tört fel a torkából.
Nem csak Evor előtt pergett le az élete, és ez brutálisan
tisztességtelen.
Olyan sok éven át garantáltnak vette az életét. Még a nyomorúságos
létét is elátkozta. Soha nem kelt még úgy fel az ágyból, hogy kíváncsian
várja, mit tartogat számára a nap.
Most legalább ez megadatott számára. Már ott van Viper. A
gondolat, hogy most meghaljon, elviselhetetlen kétségbeeséssel töltötte
el.
Hasztalansága ellenére tovább rohant, aztán érezte, hogy a föld
megremeg a lába alatt. Térdre esett, aztán hirtelen berobbant a bejárat és
kavicsok záporoztak rá.
Nem igazán tudta biztosan, mi történt, megtörölte a szemét és
pislogva fürkészte a porfelhőt.
Egy nagyon nagy, nagyon ijesztő vízköpőt látott. A lény áthajította a
manót a helyiségen.

324
 Borzalmas puffanással landolt a falon, majd lecsúszott a tövébe.
Shay még ilyen távolról is látta nyakának természetellesen szögét, a
haláltül megüresedett tekintetét.
Szentséges kibaszott tehén.
Túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy értékelje Damocles csodával
felérő halálát, Shay hátrafelé kezdett kúszni, ahogy a hatalmas démon
felcsippentette a sikoltozó Evort a földről és a karmai közt tartotta fogva.
Shay egyelőre él, de a vízköpőnél volt most Evor és úgy tűnt, a lény
nem szívesen hallaná a könyörgését. Igazából nagyon hatalmasnak,
vadnak tűnt és alkalmasnak rá, hogy egyben lenyelje őket.
A vízköpő ekkor tett egy lépést előre, mire Shay aprót sikoltott. A
pokolba a bátorsággal. Ez a valami a frászt hozza rá.
A démon megtorpant, aztán megdöbbentő módon békejobbot
nyújtott neki.
– Shay, én vagyok – mondta mennydörgő hangon. Aztán, mivel a
lány továbbra is tágra nyílt szemekkel, elhűlve nézett rá, csettintett a
nyelvével. – Levet.
– Levet? – Shay lassan felállt, tekintete végigsiklott gyönyörű
szárnyán, mely most akkora volt egy kisebb autó. – Mit… Mit tettél?
Levet elmosolyodott, kivillantva hatalmas fogát, mellyel azonnal
félbe tudná harapni. – Úgy tűnik, ismét megmentettelek a saját
ostobaságodtól.
Megmentette. Áldott legyen az ég! Meg van mentve.
Megkönnyebbülés árasztotta el. Legalabbis felizzott benne. Messzire
azonban nem jutott, mikor helyét a félelem vette át.
Viper.
Mikor megpördült még látta, ahogy a gyönyörű, ezüst hajú vámpír
lefejezi az Anassót.
Ezúttal a megkönnyebbülés gátja átszakadt. Most már tényleg,
tényleg vége.

325
 Tett egy lépést előre, hogy Viper karjaiba omoljon. Át akarja ölelni,
felkiáltani örömében. Végig akart simítani a haján és addig csókolni,
míg mindketten el nem feledkeznek az elmúlt órák borzalmairól.
Azonban léptei elbizonytalanodtak mikor Viper lassan térdre
ereszkedett és mélységes fájdalom ült ki vonásaira.
Épp most kényszerült rá, hogy végezzen a vezetővel, akit
nyilvánvalóan évszázadokon át tisztelt. Megérdemet néhány percet,
hogy megbékéljen a fájdalmas halállal.
Lassan, kényszeredetten visszafordult a háta mögött várakozó
démonhoz. Nem hasonlított az ő imádott Levetjére. Nos, leszámítva a
szemét. Azokat nem tudja megváltoztatni.
Remegő mosoly ült ki az arcára. – Nem tudtam, hogy képes vagy
megváltoztatni a méreted.
Levet vállat vont. – Ó, nos, mindannyiunknak meg vannak a maga
kis titkai…
– Nem ő volt, hanem én – csattant határozottan egy női hang. Shay
szeme elkerekedett, mikor megpillantotta a démon mögül kilépő, telt
időmű, egyetlen rongyba tekert nőt.
– Egy vízitündér? –Shay felvont szemöldökkel nézett a vízköpőre. –
Jó ég, Levet, te aztán nem tétlenkedtél.
– Úgy tűnik, te magad sem. Az még életben van – mutatott karmos
kezével Styx felé, aki ekkor kezdett mocorogni. – Akarod, hogy agyon
tapossam?
Mielőtt Shay felelhetett volna, megnyugtató kéz karolta át a vállát.
Szíve egy kicsit megugrott, aztán felnézett a mellette álló vámpír sápadt
arcába.
– Viper? – kérdezte halkan. Ez a férfi az imént veszítette el a
vezetőjét. Nem gyakorolna rá nyomást a barátját illetően.
– Nem – felelte határozott hangon. – Csak azt tette, amit helyesnek
vélt. Kockáztatta az életét, hogy megmentsen minket.

326
 – Igen, így volt – értett egyet halkan Shay, ismét levetre pillantott. –
Nincs semmi taposás.
– Mi a helyzet ezzel az állattal? – rázta meg vadul a trollt Levet. –
Őt megölhetem?
Shay felemelte a kezét. – Még ne. Még nála van az átkom.
Levet nagyot sóhajtott. – Nos, a fenébe is. Nem ölhetem meg a
vámpírt. Nem ölhetem meg a trollt. Gyűlölök elpocsékolni egy jó kis
kívánságot. Talán le kéne rombolnom egy közeli falut. A helyi nők
kétségtelenül nagyon élveznék új, nagyon férfias alkatom.
Viper halkan felkuncogott. Az egyik legszebb hang, amit Shay
valaha hallott.
– Ennyi évszázad után már biztosan tudod, hogy a méret nem számít
egy nőnek – nyújtotta el gúnyosan a szavakat.
– Ha! Könnyen beszél egy száznyolcvanhárom centi magas vámpír
– morogta Levet.
Shay vonakodva elhúzódott Vipertől, megfogta Levet hatalmas
kezét az arcához szorította. Ő megértette, miylen nehéz lehetett a
démon számára a megmentésére sietni.
– Levet, nem a démon mérete számít, hanem a szívének a mérete.
Nincs a világon még egy olyan vízköpő, akinek olyan hatalmas szíve
lenne, mint neked. – Ajkát durva bőrére szorította. – Megmentetted az
életem.
– Oui, oui. Nem kell itt pityeregni nekem. – Levet elhúzódott,
szürke arca kipirult. Hogy zavarát elfedje feltartotta Evort és megrázta.
– Mit akarsz, mit tegyek ezzel a lénnyel?
– Tedd ide – mutatott Viper maga elé.
Levet kinyújtotta a karját és hagyta, hogy a troll leessen. Evornak
sikerült összezúzni a padlót, majd Viper megragadta a nyakánál fogva
és ismételten a levegőben lógott. Szeme kidülledt, kerek arca vörösre
változott, ahogy Viper ujjai a szivacsos bőrbe vájtak.

327
 – Nem ölhetsz meg – rikoltotta a troll. – Hacsak nem akarod
megölni a Shalottot is.
Viper egy teljesen közömbös mozdulattal felpofozta Evort de úgy,
hogy a troll feje hátrahanyatlott.
– A Shalottnak neve is van.
– Shay – zihálta Evor. – Lady Shay.
Viper úgy fürkészte, mintha egy bogár lenne a cipője alatt. – Mit
akarsz, mit tegyek vele, kicsikém? Hazavihetnénk és felakatszhatnánk a
falra trófeaként.
Shay megborzongott. – Hogy aztán egész nap az undorító képét
nézegessem?
– Jó meglátás. Van néhány kreatívan berendezett, különleges témájú
tömlöcöm, amit élvezne.
– Kreatívan berendezett?
Viper megvonta a vállát. – Hagyományos kínzás, ősi kínzás, high-
tech kínzás…
– Nem, nem. Kérlek! – Evor kétségbeesetten Shayhez fordult. A
lány határozottan élvezte ezt a kifejezést látni mocskos képén. – Bármit
megteszek, amit kérsz.
A trollhoz lépett, arca engesztelhetetlen. – Válaszokat akarok.
– Hát persze – nyalta meg idegesen az ajkát. – Miféle válaszokat?
– Hogy szerezted meg az átkom?
– Én…
Viper szorítása erősödött. – Ne is hidd, hogy hazudhatsz a hölgynek
vagy könyörögni fogsz a halálért.
– Elmentem Morganához egy… bájitalért – zihálta Evor.
– Morgana? – kérdezte Shay.
– A boszorkány.
– Ó. – Shay a homlokát ráncolta. Nem tudta, hogy a trollok
használnak bájitalokat. – Miféle löttyért mentél?
– Személyes természetű volt.
328
 – Személyes? Hogy érted?
– Higgy nekem, kicsikém, nem akarod tudni a részleteket – vágott
közve Viper.
Shay elfintorodott. Valószínűleg igaza van. A puszta gondolat, hogy
a ronda kis démon bármit is csinálhat privátban önmagában elég, hogy
rémálmai legyenek.
– Jó. Elmentél a boszorkányhoz a bájitalért. Hogy szerezted meg az
átkom?
– Mikor megérkeztem a bolt zárva volt, ezért… beengedtem magam.
– Vagyis betörtél – vádaskodott Shay.
– Akartam azt a bájitalt – mondta Evor olyan hangon, mely szerint a
morális elveibe belefért a betörés és behatolás. – Azt hittem, a hely üres,
de aztán megláttam a nyitva hagyott rejtett ajtót és hangokat hallottam.
Egyikük Morgana volt, ahogy egy fiatalabb boszorkányhoz beszélt.
Feltételezem, a védence.
Shay a homlokát rácolta, felidézte a bolt alatti alagsorba vezető
lépcsőket.
– Mi köze ennek az átokhoz?
– Épp a kötelességét magyarázta a fiatal boszorkánynak, hogy meg
kell óvnia egy fiatal Shalottot, aki nagy veszélyben van. Azt mondta,
amint megköttetik az átok mindig résen kell lennie azok miatt, akik
ártani akarnak a félvérnek.
– Egy másik boszorkánynak akarta átadni az átkom? – kérdezte
Shay.
– Igen. Morgana aggódott, hogy túl öreg és már nem tud
megfelelően oltalmazni.
– Ó. – Shay eltöprengett a szavain. Talán nevetséges, de egy kis
melegség járta át a boszorkány aggodalmának gondolatára. Apja
nyilván nagy gonddal választotta ki a védelmezőjét. Elégedett volt,
amiért apja valóban szerette őt annyira, mennyire egykor hitte. – Szóval
meg akart védeni?
329
 Evor vállat vont. – Gondolom.
Viper könnyedén észrevett minden érzelmi változást, ezért
megszorította a troll torkát. Tudta, mennyire hallania kell Shaynek,
hogy nem hagyták el a szerettei.
– Hallottad a Shalott szót, aztán azonnal rájöttél, mennyit érhet –
vádolta meg halálos hangon.
Evor nyöszörgött, szeme elkerekedett rémületében. – Üzletember
vagyok. Mit kellett volna tennem?
– Egy csúszó-mászó vagy – javította ki Shay. – Hogy kaptad meg az
átkot?
– Én… – Evot megnyalta az ajkát, szeme aggodalmasan ugrált
egyikről a másikra. – Lesurrantam a lépcsőn és kivártam a megfelelő
pillanatot. Amint az átkot átadták előugrottam, megöltem a fiatal
boszorkányt és rám szállt az átok.
– Aztán végeztél Morganával?
– Igen. – Zavar ült ki a csúnya arcra. – El akartam égetni a testét, de
mintha levegővé vált volna.
Shay felidézte, hogy a csontvázat és a kis dobozt egy körön belül
találta meg. Morgana utolsó leheletével megőrizte az igazságot Shaynek.
– Visszataszító, ridegszívű gazember – lehelte, kezét ökölbe
szorította, nehogy megfojtsa a borzalmas trollt.
A lény pokollá tette az életét. Megkötözte, bántalmazta, eladta, akár
egy állatot.
Ha ő nem lenne…
Ha ő nem lenne, akkor sosem találkozott volna Viperrel, súgta egy
kellemetlen hang az elméjében.
A harag lassan elpárolgott belőle, váratlanul térdre rogyott és sírni
kezdett.
Nem tudta, miért is zokog.

330
 Talán apja értelmetlen halála miatt. Az ellopott gyerekkora miatt. A
sok év rabszolgaság miatt. A tudat miatt, hogy egy ostoba hiba nélkül
soha nem lenne most Evornak kitéve.
Vagy talán ezzel keserűsége utolsó morzsáit és a múltba száműzte,
ahová való.
Bárhogy is, nem sokkal később Viper ott térdelt mellette, szorosan
átölelte.
– Shay, kérlek, szerelmem – súgta a hajába. – Megszakad a szívem.
Szipogva a mellkasához bújt. – Vége?
A férfi ajka végigsimított az arcán, lecsókolta a könnyeket. – Vége.
Tényleg vége. Most már hazamehetünk.
– Mi lesz Evorral?
– Velünk jön. Vannak kapcsolataim, akik találnak majd egy erős
boszorkányt, aki meg tudja törni az átkot. Az után… nos, utána minden
rajtad áll, kicsikém.
Shay felnézett gondterhelt ezüst szemébe. – Ha véget vetünk az
átoknak, akkor már nem leszek a rabszolgád.
Lassú, tökéletes mosoly ült ki az arcára. – Lehet, hogy nem leszel a
rabszolgám, ám hamarosan a társam leszel. Ami azt jelenti, hogy az
örökkévalóságig együtt kell maradnunk.
– Még nem mondtam igent – emlékeztette halkan Shay.
– Helyes – csókolta meg Viper. – Szeretném kiélvezni a
meggyőzésed.
A lány megborzongott. Kétségtelenül élvezetes lesz.
Mindkettejük számára.
Levet torokköszörülése hátborzongatóan visszhangzott a barlangban,
Shay felnézett és látta, hogy enyhe türelmetlenséggel nézi őt.
– Nem mintha szeretném tönkre tenni a bulit, de hacsak nem
megyünk ki innen, Dante hamarosan egy egész hadsereggel jön utánunk
kivont fegyverekkel – mutatott rá. – Ketyeg az óra.

331
 Viper lassan bólintott. – Gyűlölök egyetérteni a vízköpővel, de ha
Dante úton van, akkor muszáj megállítanunk, mielőtt még több erőszak
történik. – Styx felé fordult, aki némán összegyűjtötte a mesteréből
maradt maroknyi hamut. – Épp elég vér folyt már.
Shay finoman, együttérzőn megérintette az arcát, majd az óriási
démonhoz fordult. Meglehetősen lenyűgöző hatalmas izmaival és
grotesz vonásaival. Olyan rémisztő, mint a legnagyobb vízköpők. De
hiányzott neki az ő apró Levetje.
– Nem mintha meg akarnálak bántani, Levet, de gondolkodtál azon
hogyan jutsz ki a barlangból? – dünnyögte halkan.
Levet meglepetten ráncolta a homlokát, lenézett a testére. – Nem
lehet, hogy… – legyintett, – egyszerűen utat török magamnak?
Viper felállt és talpra segítette Shayt is. – Anélkül nem, hogy a
fejünkre ne omlasztanád az egész szirtet. Bár értékelem a segítséged,
barátom, nem szándékozom veled csapdába esni az alagutakban, míg ki
nem tudjuk ásni magunkat.
Levet durcásan dobbantott, mire a mennyezetről kavicsok potyogtak
rájuk.
– Ez olyan szívás – panaszkodott. – Végre megfelelő méretű vagyok,
most meg fel kell adnom, mielőtt még egy jó kis pusztítást
kiélvezhettem volna.
– Nem. – A néma vízitündér megragadta Levet karját, könyörögve
nézett rá. – Ne hallgass rájuk. Csak be akarnak csapni és rávenni, hogy
lemondj az utolsó kívánságról. Ki tudunk jutni innen. Ismerek egy
utat…
– Ó, fogd már be – csattant fel Levet. – Megéri lemondani egy
kívánságról, csak hogy megszabaduljak tőled. – Mély lélegzetet vett. –
Szeretnék újra normális méretű lenni.
Levet egy szempillantással később újra kilencven centis vízköpő lett,
és ami a legjobb, hogy eltűnt a bosszantó vízitündér.
Shay apró mosollyal előrelépett és átölelte drága barátját.
332
 – Szeretlek, Levet – súgta.
Levet gúnyosan felhorkant a nyálas szavaktól, de nem húzódott el.
Esetlenül megpaskolta Shay hátát apró kezével.
– Oui, oui. Most már hazamehetünk?
Haza. Igen, hazamegy. A családjával.
Egy démon sem kérhetne ennél többet.

Viper állta a szavát.

Meg voltak a szükséges kapcsolatai, hogy találon egy boszorkányt
és megtörje Shay átkát.
Természetesen, azzal nem volt elégedett, hogy Shay hagyta Evort
eltűnni a mocsokban, ahonnan jött. Nagyon is nyíltan vállalta, mit tenne
legszívesebben a trollal. Egy hosszú, terjedelmes listája volt
kínzásokkal, amit aztán az követne, hogy jó néhány óra alatt apró
darabokra hasítja.
Shay azonban rájött, hogy bosszúszomja már nem irányítja az életét.
Hiszen egy örökkévalóság állt rendelkezésére a szeretett vámpírral.
Megszabadult Evortól, és amíg vámpírok figyelik, hogy más
démonnak ne árthasson, addig ő elégedett.
Természetesen, vitatkoztak, de a végén az lett, amit a lány akart.
Mindketten élvezték utána a kibékülést.
Most, hogy az átok nincs, Shay közel egy évszázada először terveket
szőhetett a jövőre nézve.
Élvezettel cserélte le a rabszolgasorsot egy társ sorsára.
Gyönyörű szertartást tartottak Viper otthonában, több száz gyertya,
rózsák és a frissen sült almás pite illata vette őket körbe.
Ahogy Viper szemfoga belé mélyedt és az ősi erőt szólítva örökre
összekötötte őket, Shay arra gondolt, nem lehet ennél tökéletesebb
pillanat az életében.
Tévedett.

333
 Ahogy teltek a napok felfedezte, hogy minden egyes napja tele van
ehhez hasonló, tökéletes pillanatokkal.
Vásárolgattak vagy együtt ebédeltek Abby-vel. Figyelte, hogyan
tanítja meg Viper Levetet halálos pontosságal forgatni a kardot. Kséő
esti vacsorákat fogyasztottak el Viperrel, aki tréfálkozik vele, amiért a
házvezetőnő által készített hatalmas adagokat mind elfogyasztja.
Ünnepeket töltöttek együtt a klánjával, ahogy a vámpírok tiszteletüket
és megingathatatlan hűségüket fejezték ki vezetőjük iránt, aki
megoltalmazta őket.
Olyan pillanatok ezek, amiket természetesnek vehetett az ember.
De ő nem.
Mikor hazaért az Abby-vel lefojtatott maratoni vásárlásból, Shay
csendben a Viperrel közös hálószobájukba osont és félredobta a
számtalan szatyrot. Míg szerelmes nem lett sosem érdekelték olyan
ostobaságok, mint a divat.
Most azonban a lehető legjobban akart kinézni.
Megkönnyebbülten látta, hogy Viper még a zuhanyzóban van, ezért
gyorsan levetkőzött és az egyik táskából előhúzott egy fehér hálóinget.
– Gyönyörű darab.
Ragyogó szatén csipkével a mellrésznél, végig a hasán, semmit nem
bízott a véletlenre.
Mintha pont arra tervezték volna, hoyg a legjózanabb vámpírt is
megbolondítsa.
Éppen átbújtatta a fején, mikor kinyílt a fürdő ajtaja és Viper lépett a
szobába.
Egy pillanatig azt is elfelejtette, hogyan kell levegőt venni.
Egyszerűen átkozottul lenyűgöző volt.
Egy súlyos brokádköntöst viselt, selymes ezüsthaja keretezte
tökéletes arcát, mintha egy ínycsiklandó, életre kelt fantázia volna.
Az ő fantáziája.

334
 A férfi hirtelen megtorpant, hagyta, hogy elkerekedett szeme lassan,
nagyon alaposan bejárja alig takart testét.
Shay elrejtette a mosolyát, érezte, hogy a levegő megremeg a
szenvedélyes forróságtól, amit Viper olyan könnyedén kavart. Nem
mintha számított volna, hányszor tartotta a karjában, mindig többre
vágyott.
Viper szeme elsötétült, csak annyi időre állt meg, hogy meggyújtson
egy tucat gyertyát a komódon, majd lekapcsolta a világítást és
egyenesen elé állt.
Hosszú, végtelennek tűnő pillanatokig csak állt, szomjasan itta
magába a látványt, arckifejezése megfejthetetlen. Végül Shay
türelmetlenül felsóhajtott.
– Nos? – kérdezte.
– Nos mi? – vágott vissza a férfi.
Mi a szatén és a csipke értelme, ha nem akad tőle el egy férfi szava?
Szándékosan végigsimított az anyagon. – El kellene mondanod,
mennyire gyönyörűnek találod az új hálóingem.
Viper szemfoga megnyúlt, igyekezett nem felkapni és egyszerűen az
ágyra dobni. Minden elegáns kifinomultsága ellenére voltak idők, mikor
nagyon is férfi volt.
– Minden gyönyörű rajtad – dünnyögte.
– Gondoltam, tetszeni fog.
Shay szíve izgatottan vert, ahogy a férfi átkarolta és határozottan
magához húzta. Az érzés, hogy hozzá simul, az illata épp elég volt,
hogy a vér dübörögve száguldani kezdjen az ereiben és a gyomra
várakozón megremegjen.
– Nagyon is tetszik, de nem vagyok benne biztos, hogy megérte az
árát – monta, lehajolt és gyengéden harapdálni kezdte az arcát.
– Ne mondd, hogy vénségedre garasoskodni fogsz – tiltakozott Shay.
Viper finoman megharapta. – Nem érdekel az ára, az időt sajnálom,
amit a megvásárlására fordítottál.
335
 Shay megborzongott, átkarolta a nyakát. Nagyon is jól tudta, hogy
Viper elégedett, amiért összebarátkozott Abby-vel.
Ő mindenkinél jobban tudta, milyen felbecsülhetetlen kötelék ez
számára.
– Csak öt órára mentem el.
Viper nyelve végigsiklott az állán, mire forróság járta át Shay testét.
Szent guacamole, nagyon jó ebben.
– Túl sok – tájékoztatta Viper.
Shay próbálta igénybe venni az agyát. Általában jól funkcionált.
De nem volt könnyű a feladat, mert Viper elkezdte felfedezni
csipkébe bújtatott mellét.
– Nyilvánvalóan nem tudsz semmit a bevásárlás bonyoult
szokásairól – lehelte.
Hüvelykjével végigsimított a mellbimbóján. – Bonyolult szokások?
Shay engedelmesen ívbe feszítette a hátát, hogy tehetséges ajkával
mév jobban hozzáférjen a melléhez. Felsóhajtott, mikor egyre
hevesebben szopogatta.
– Abby kitanít a művészetére. Nagyon bonyolult és nagyon titkos.
– Hmm. – A férfi nyelve addig kényeztette a mellbimbóját, míg
Shay lába majdnem összecsuklott. – Meglehetősen fárasztóan hangzik,
nem éri meg, hogy erre pazarold az időd. Sokkal fontosabb dolgokkal
kell foglalkoznod.
Shay belekapaszkodott a vállába. – Miféle dolgok lennének azok?
– Lássuk csak. – Mielőtt még rájöhetett volna, mit tervez, Viper a
karjába kapta és az ágyhoz vitte. A következő pillanatban háttal a
matracon találta magát, Viper pedig fölé mászott. Nem mintha bánta
volna. Pontosan itt akart kikötni. Bár nem feltétlenül Viperrel maga
fölött. A férfi nevetségesen öntelt vigyort eresztett meg. – Először is,
mindig egy csókkal kellene üdvözölnöd a párod.
– Á. – Gyorsan le akarta törölni az arcáról azt az öntelt vigyort.

336
 Tenyerébe fogta az arcát, felemelte a fejét és ajkát az övére nyomta.
Először csak finoman. Puha, leheletnyi csókokkal borította, majd
végigsimított ajkán a nyelvével. Viper felnyögött, de nem mélyítette el
az érintést, elidőzött a szája sarkánál.
Shay érezte, hogy a teste megfeszül fölötte, erekciója egyre
hevesebben fúródik a combjába. Csak ekkor nyitotta ki az ajkát a
nyelvével, visszafogott mohósággal fedezte fel, ahogy már vágyta.
Viper mély torokhagot hallatott, türelmetlenül rángatta a drága
ruhadarabot.
– Így kellene megcsókolnom? – dünnyögte.
– Ó, igen – felelte, miközben leverekedte róla a szatént. – Pontosan
így kell csinálnod.
– Más valami?
– Le kellene venned a köntösöm – mosolyodott el Viper, mikor
Shay felvonta a szemöldökét. – Csak hogy ellenőrizhesd,
mindenhonnan lemostam a szappant.
– Aha, persze – kuncogott, aztán engedelmesen lecsúsztatta a férfi
testéről az anyagot és a padlóra dobta. Végigsimított izmos hátán. –
Nem akarunk egyetlen kósza buborékot sem.
A férfi szeme sötét volt, akár az éjszaka, haja ezüst függönyként
terítette be őket. Agyara teljesen megnyúlt, veszélyesnek, egzotikusnak
és csibészesnek tűnt.
– Sokkal alapossabban kellene vizsgálnod, kicsikém.
– Igazán? – elfordította a fejét, ajkát a nyakára szorította a
kulcscsontja felett. Ott elidőzött, finoman harapdálta a hideg, bűnösen
sima bőrt, aztán lefelé haladt, hogy úgy gyötörhesse a mellbimbóját,
ahogy a férfi tette az övével. – Ehhez mit szólsz?
– Tökéletes – nyögte Viper, ujjaival a hajába túrt és kihúzta a
fonatból. – Shay.

337
 Egy éles mozdulattal felhúzta magához, hogy kutató ajkával
lecsaphasson a szájára. Most már nem próbált gyengéd lenni, heves
csókja megadásra kényszerítette.
Shay készésgesen szétnyitotta az ajkát, nyelve azonnal felfedezte a
száját. Ugyyanakkor kezével bebarangolta a testét, sürgető
mozdulataitól a lány szíve izgatottan elszorult.
Nincs finomabb egy felizgult vámpírnál.
Viper mélyen magába szívta a vágyát, majd apró csókokkal hintette
tele az arcát és végül megcirógatta a nyakát. Shaynek elakadt a
lélegzete, arra számított, hogy megérzi a szemfogait.
Az elmúlt hetek megtanították arra, hogy nem kell félnie tőle, hogy
felkínálja Vipernek a vért, amire vágyik. Egy bensőséges dolog, mely
minden képzeletet felülmúló gyönyörrel jár.
Viper szemfoga finoman végigkarcolta a bőrét, aztán lefelé haladt,
megcsókolta a mellét, a hasát, a csípőjét.
Shay szeme kifordult, mikor Viper széfeszítette a lábát és
elhelyezkedett közte. Ó, szerette ezt a részt.
Viper egy halhatatlan türelmével bejárta ajkával a combját, nyelve a
lábujjáig lesiklott, aztán újra felfelé haladt. Shay némány könyörögve
elemelte csípőjét az ágyról.
– Kérlek… – súgta.
Viper nyelve tovább cirógatta a belső combját, miközben
felpillantott csillogó szemébe. Szándékosan átszúrta agyarával a bőrt, és
szándékosan várt, mintha csak a beleegyezésére lett volna szüksége.
Ezzel biztosította a lányt arról, hogy soha sem venné a vérét az
akarata ellenére. Hogy mindig ő rendelkezik felette.
Shay gyomra elszorult, gyönyörű arcát fürkészte.
– Ha most megharapsz, nem bírom tovább – mondta.
A sötét szemekben férfiúi elégedettség csillogott. Shay felkuncogott.
Lehet, hogy vámpír, de épp elég tesztoszteron áramlik az ereiben.

338
 Lassan bólintott, aztán elakadt a lélegzete, mikor Viper szemfoga
mélyen belé hatolt. Nem a fájdalom miatt. Hanem a tiszta élvezettől.
Megragadta a takarót, reszketegen mély levegőt vett és érezte,
ahogy a testéből táplálkozik. Minden egyes szívással fokozódott a
gyönyör. Semmit nem érintett, csak a lábát, ám szaggatottan vette a
levegőt, alteste megfeszült az ismerős nyomástól.
Tudta, hogy nem szabad küzdenie az orgazmus ellen.
Elkerülhetetlen, akár a partra vetődő hullám.
– Viper.
Lenyúlt, ujjaival a hajába túrt, majd a következő pillanatban
robbanás rázta meg a testét.
Szentséges… kibaszott… tehén. Csillagokat látott. Megmozdult a
föld. Megállt az idő.
Mint mindig. Tökéletes.
Még ha örökké él se fog soha hozzászokni a szenvedélyük erejéhez.
Egy nyögéssel belesüppedt a matracba, miközben Viper könnyedén
fölé helyezkedett és egyetlen mozdulattal belé hatolt.
A vállába kapaszkodott, lábával átkulcsolta a derekát, miközben a
férfi mozogni kezdett, gyors, egyenletes ritmusban, újra felszítva a lány
vágyát is.
– Szeretlek, kicsikém – csikorogta, miközben körmével
végigszántott a hátán. – Minden gyönyörű porcikád szeretem.
Shay elmosolyodott, lágy szavai az arcát virógatták. Ki gondolta
volna, hogy valaha egy vámpírt ölel majd? Vagy hogy neki adja örökre
elveszetnnek hitt szívét?
És ki gondolta volna, hogy valaha elfogadja, félig Shalottnak és
félig embernek lenni csodálatos dolog?
Eőrsebben fogta a férfit, aki annyira megváltoztatta az életét, hagyta,
hogy az orgazmus újból elragadja éppen akkor, mikor Viper rekedt
hangon felkiáltott és mélyen belé temetkezett.
Ráomlott, a karjába vonta, ajával végigsimított kusza tincsein.
339
 – Elnézést a hálóinged miatt, kicsikém – dünnyögte.
Egyáltalán nem hangzott bűnbánónak, gondolta a lány és
sajnálkozva tekintett a helyrehozhatatlanul szétszakított hálóingre. Sőt,
nagyon is elégedettnek tűnt magával.
– Ne aggódj – bújt hozzá. – Holnap is elmehetek venni egy másikat.
– Holnap? – Viper szorosabban ölelte. – Ugye tudod, hogy van ez a
csodálatos találmány. Az a neve, online vásárlás…

Viper megvárta, míg Shay elaludt, aztán óvatosan kicsusszant a

karjai közül és felvette a köntösét. Mosoly ült ki az arcára, ahogy
lenézett a karcsú nőre, akinek sikerült élete legfontosabb részévé válnia.
Bár hetek óta osztotta már meg vele az ágyát, még mindig
elégedettséggel ébredt fel, hogy a karjában tarthatja.
Sosem érzett még ilyen békét vagy elégedettséget egész léte során,
mégis érzett némi aggodalmat, amit nem tudott kiverni a fejéből.
Az ablakhoz lépett, kinézett a sötétbe. A fák közt érezte, hogy
Santiago és a többi fiatal vámpír szorgalmasan járőröz. Bár a
fenyegetettségnek vége, de klánvezéri posztja miatt sosem
hanyagolhatja el a biztonságát.
Ha rajta múlik, többé egy kellemetlen meglepetés sem lesz.
Viper elveszett gondolataiban, ezért váratlanul érte a háta mögül
felcsendülő hang.
– El kéne menned hozzá, tudod.
Megfordult és felvont szemöldökkel az ágyon heverő nőre nézett. –
Azt hittem, alszol.
Shay lustán elmosolyodott, túlságosan hívogató volt, ahogy ott
feküdt meztelenül az aranyszínű takarón, selymes haja szétterült
körülötte.
– Viper, menj el hozzá.

340
 – Kihez? – kérdezte, aztán visszament az ágyhoz. Teste máris
reagált a látványára. Lehet, hogy technikailag halott, de még nem
temették el.
Egy ágyában heverő meztelen nő olyan lehetőség, amit nem hagyhat
ki.
– Styxhöz.
Meglepetten torpant meg. – Honnan tudtad?
– Nem csak egy csinos arc vagyok.
Pillantása végigsiklott a testén. – Ó, ezzel nagyon is tisztában
vagyok – sóhajtotta. – Nem tudtam, hogy képes vagy a gondolatokban
is olvasni.
Elbűvölő pír szökött az arcába, felrángatta magán a takarót. Viper
bánatosan felsóhajtott. A fenébe, szinte bűn elfedni ilyen szépséget.
– Nem olyan nehéz észrevenni, hogy azóta aggódsz, mióta
elhagytuk a barlangokat – felelte. – És hogy megbántad, ami ott történt.
Viper elfintorodott. Ez a nő kezdi messze túl jól kiismerni.
– Az én kezem által halt meg a vámpírok vezetője. Styxnek muszáj
átvennie az irányítást, ha nem akarunk káoszba süllyedni.
Shay a homlokát ráncolta. – Szerinted megteszi?
Lassan megrázta a fejét. Mind minden vámpír, Styx is makacs,
arrogáns és hajlamos magába zárkózni, ha zaklatják.
Ha arra jut, hogy ő felelős az Anasso haláláért, vagy valamilyen
módon alkalmatlan a vezetés átvételére, akkor eltűnik a ködben és soha
senki nem fogja megtalálni.
Ezt nem hagyhatja megtörténni.
Akármennyire is kényelmetlen számára vagy ellenérzései vannak
ezzel kapcsolatban, most már Styx a vezetőjük.
– Azt hiszem, ez a kérdés – mondta halkan.
Shay egy hosszú pillanatig figyelte, arca komor.
– Menj el hozzá.

341
 A végén majdnem egy hét telt el, mire Viper a Mississippi-folyó
mentén álló szirteknél találta magát. Akármennyire is aggódott Styxért,
neki is irányítania kellett a maga klánját, az elmúlt hónapban így is túl
sokáig halogatta a kötelességeit.
Végül Shay állandó piszkálódása űzte az elhagyatott farmházhoz.
Azt állította, hogy Viper az őrületbe kergeti a folytonos éjszakai
töprengésével. Meg, hogy a picébe száműzi, hacsak nem néz szembe
régi barátjával és könnyít a lelkén.
Ezt a sorsot nem volt hajlandó számításba venni.
Maga mögött hagyta Chicagót, és leparkolt az úttest mellett. Jobb
szeretett volna végigsétálni a hatalmas fák közti szűk ösvényen. Még
mindig nem tudta, mit is fog mondani Styxnek. Vagy, hogy a büszke
vámpír hajlandó-e egyáltalán beszélni vele.
Még mindig messze volt a háztól, mikor egy árnyék lépett elő az
egyik magas fa mögül és szemtől szembe találta magát a hatalmas,
hollófekete hajú vámpírral.
A bronzszínű arcról nem lehetett semmit leolvasni, Viper óvatosan
felemelte kezét a béke jeleként.
Gyakorlatilag egy másik klánvezér területére lépett. Styx jogosan
akarhatná kivégeztetni.
– Fogadóbizottság, vagy végezni kívánsz velem? – kérdezte, hangja
könnyed, ám teste támadásra készen megfeszült.
Styx megvonta a vállát, ujjai szórakozottan játszottak a nyakában
lógó medalionnal.
– Én is kérdezhetném tőled. Nagy oknak kell lennie, hogy egy
újonnan társra lelt vámpír ilyen távol legyen az otthonától.
– Az egyszerű barátság és az irántad érzett aggodalom, öreg barátom
– felelte Viper.
– Aggodalom? – A sötét szemek résnyire szűkültek. – Attól tartottál,
hogy mesteremet követve függőjévé válok azoknak a szánalmas
embereknek?
342
 Viper lépett egyet előre. Körülöttük jeges szél kavargott az
éjszakában, a köpenyük rángatta, süvítve rohant át a fák csupasz ágai
közt.
Hála az égnek, a vámpírok nem fáztak.
– Attól félek, hogy itt maradsz a baljós gondolataiddal és magadat
okolod az Anasso tragédiája miatt. – Egyik kezével megszorította
barátja széles vállát. – Szeretlek, akárha a fivérem lennél, de hajlamos
vagy úgy gondolni, tévedhetetlen vagy.
– Messze nem tévedhetetlen. – A sötét szemekben bűntudat villant,
olyan mély, hogy még Viper is összerezzent. – Majdnem hagytam, hogy
elpusztítsák a párod.
– Shay jól van és csodálatosan elégedett a párjával. Ahogy én is –
mondta. Egyikük sem engedheti meg magának, hogy Styxt megbénítsa
a vélt hibája. Erősen kell lennie és készen kell állnia átvenni az
irányítást. – Ami volt, elmúlt, Styx. Most már a jövőbe kell tekinteni.
Mindannyiunkéba.
– És ezért vagy itt? – kérdezte a férfi.
– Most már te vagy a vezetőnk. Biztosítani kívántalak az én a
klánom hűségéről.
Styx tekintete megkeményedett. – Sosem vágytam erre a tisztségre.
Viper nem tudta elrejteni a mosolyát. – A sorst nem mindig érdekli a
vágyunk. Úgy alakítja magát, ahogy szeretné.
Styx bosszúsan felhorkant. – Mindig megvetettem a filozófusokat.
– Akkor hadd fogalmazzak egyszerűen. – Viper erősebben fogta a
vállát, arca elkomorult. – Szükségünk van rád, Styx. Az irántad és a
Hollók iránt érzett tiszteletük tartotta vissza a vámpírokat a nyílt
háborútól, ami ennél is fontosabb, az irántad érzett félelem tartotta
féken a démonokat. Ha nem veszed át az irányítást mindketten tudjuk,
hogy elveszik, amiért küzdöttünk.
Styx keze ökölbe szorult. – Miért én? Te is tökéletesen megfelelsz a
vezetésre.
343
 Viper lassan megrázta a fejét. – Ha bárki más próbálná meg átvenni
a vezetést, akkor minden szánalmas, hataloméhes vámpír fellázadna,
hogy megpróbálkozzon maga is – mutatott rá csalhatatlan logikával. –
Nem. Te vagy a jogos utód, és csak te tudod betartatni az egyezségeket.
– A fenébe vele, Viper – lehelte a vámpír.
– Csak azt mondom, amit már te is tudsz.
– Az nem jelenti, hogy tetszik is.
Viper hirtelen felkuncogott. – Nem, nem kell, hogy tetszen.
Kimerültség lengte körbe a komor vámpírt. – Térj vissza a társadhoz,
Viper. Megteszem a kötelességem.
– Hívsz, ha szükséged van rám? – erősködött Viper.
– Igen – egyezett bele vonakodva Styx.
Viper elégedett volt, hiszen Styx megteszi, ami kötelessége, hátrált
egy lépést és elvigyorodott.
– Tudod, az új pozíciód jár majd néhány előnnyel.
Styx a homlokát ráncolta. – Előnnyel?
– Egy olyan női vámpír se lesz, aki ne akarna ágyba bújni a legújabb
Anassóval.
Styx felvonta a szemöldökét. – Nem kell Anassónak lennem ahhoz,
hogy ágyba vigyek egy nőt.
Viper felnevetett és hátra vetette a köpenyét, felfedve az alkarja
belső felén végighúzódó, bonyolult tetoválást. A párzása jele.
– Csak ne feledd, hogy a nők több kockázatot jelentenek, mint
minden démon együttvéve.
Az idős vámpír úgy nézett Viperre, mintha annak elment volna az
esze.
– Ettől a kockázattól nem kell tartanom, öreg barátom. Némelyikünk
elég bölcs, hogy elkerüljön egy ilyen nyilvánvaló csapdát – mondta
teljes meggyőződéssel.
Viper csak mosolygott, emlékezett rá, mennyire hitte, ő sosem lesz
annyira ostoba, hogy párt fogadjon maga mellé.
344
 – Tudod, mit mondanak, barátom. Vámpír s egér legszebb terve...2

2
Részlet Robert Burns (1759-1796) skót költő Egy egérhez c. verséből. A szöveg egész
pontosan: Ember s egér legszebb terve, de Viper vámpírokra szabja át.
345