1.

A POLITIKAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETI DIMENZIÓI, A POLITIKAI FILOZÓFIA, A JOGELMÉLET ÉS A

TÖRTÉNETTUDOMÁNY GYÁMKODÁSA. A POLITIKAI JELENSÉGEK TANULMÁNYOZÁSÁNAK
TÁRSTUDOMÁNYAI: POLITIKAI SZOCIOLÓGIA, POLITIKAI PSZICHOLÓGIA, POLITIKAI ESZMÉK
TÖRTÉNETE, POLITIKATÖRTÉNET, ALKOTMÁNYTAN, ÁLLAMTAN STB.

A politika kb. 5-6 ezer éve része az emberiség történetének. A politika akkor jelent meg amikor az
érdektagolt társadalmak megjelentek.
A politika az ókortól kezdve az emberi öntevékenység tere, amelyben folyamatos a közösségteremtés és
az államalkotás – ezt a társadalom reprodukciós folyamatának szokták nevezni. A görögök úgy értelmezték
a politikát, mint a társadalom jólétéért végzett erőfeszítést.
A középkor világképét a keresztény vallási felfogás foglalta egységbe. A történeti tudományok
összefonódtak a politikai ideológiával s olykor közvetlenül ideológiai funkciót is betöltöttek. Ez a
körülmény határozta meg a kor tudományos irányzataihoz való viszonyukat is. A pozitivizmus megingása
után jutottak tudománnyá érésük korszakába, már a pozitivizmussal szemben fellépő új áramlatok
keretében nyerték el első tudományos formájukat.

A politika tudományok rendszerén belül a következő tudományágazatokat különíthetjük el:

Politikai filozófia:
Évszázadokon keresztül szinte csak a filozófia mint politikai tudomány foglalkozott a politika
törvényszerűségével. Platón és Arisztotelész összehasonlították több állam működését, és
megfogalmazták, hogy milyennek kell lennie az ideális államnak. Majd a XVII. század második felében
jelentek meg John Locke politikatudományi munkái, az ő munkásságához kapcsoljuk a politikatudomány
végleges elkülönülését a filozófiától. Ehhez az adta az indítékot, hogy a gazdaságilag lassan erősödő
polgárság le akarta rázni magáról az uralkodó abszolút hatalmát, többé-kevésbé demokratikus politikai
viszonyokat kívánt teremteni.

A jogelmélet és a történelemtudomány gyámkodása

Jogelmélet a jogtudománynak a jog keletkezésével és fejlődésével foglalkozó ága. A történelemtudomány
a történelmet leíró és elemző tudomány. A politikai jelenségek tanulmányozásának társtudományai:
politikai szociológia, politikai pszichológia, politikai. eszmék története, politikatörténet, alkotmánytan,
államtan stb. .

Politikai szociológia
A politikai szociológia elsősorban abban különbözik a politikatudománytól, hogy főképpen empirikus
adatgyűjtések alapján próbálja a politikai élet eseményeit magyarázni és nem tesz kísérletet az ideális
politikai rendszerek kidolgozására. A politikai élet és a politikai szociológia központi fogalma a hatalom.
A társadalomban megfigyelt jelenségek és folyamatok feltárása nyilvánvalóan befolyásolja a mindenkori
kormányzat megítélését a közvéleményben, mert leleplezheti a kormányzat céljai és propagandája,
valamint a valóság közötti ellentmondásokat. A szociológiai kutatások eredményeinek óhatatlanul politikai
következményei vannak. A szociológia előfutárai Comte és Tocqueville, valamint Marx, Durkheim és
Weber. Szociológiai munkáikat az jellemzi, hogy koruk társadalmi valóságát vizsgálva igen sok tényt,
adatot gyűjtöttek össze, és ezek alapján próbáltak elméleti következtetéseket megfogalmazni.

Politikai. eszmék története

A politikai eszmék története egyetemes és nemzeti eszmetörténetbe osztható, tágan kell értelmezni, mert
magában foglalja az eszmék elemzésén túl a politikai nézeteket az arról való gondolkodást s mindennapi
formáinak történelmi alakulását. Ilyen pl: a –
Konzervativizmus ideológiája a francia forradalom után alakult ki. Legfontosabb jellemvonása a meglévő
szokások és intézmények tiszteletét jelenti (tradicionalizmus).
Liberalizmus azzal jellemezhető, ahogyan a politikáról és a kormányzatról vélekedik. A politika
szükséges, de mesterséges képződmény, tehát megszervezhető, s ha úgy adódik bármikor módosítható,
reformálható.
Szocializmus A szocializmus szerint az emberi cselekvés csak társadalmi, közösségi viszonyrendszerben
értelmezhető, s ez a társadalmi viszonyrendszerben a társadalmi érdek fontosabb, mint az egyéni.
Kommunizmus egy olyan közösségi társadalom megteremtése, ahol megszűnik az elidegenedés, s létrejön
egy kizsákmányolás és osztály nélküli társadalom.
Nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája, a közös nyelv,
kultúra és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata, de mindig önmeghatározás
és elhatárolódás másoktól.
Fasizmus ideológiájának középpontjába a kulturálisan vagy biológiailag meghatározott faj áll. Az
emberiségnek, mint egységes fajnak a tagadása, s ebből következik a rasszizmus, azaz a fajok
hierarchiájának az elve. Kulcsszavai az erőszak, a rend utáni vágy, az állandó ellenségkeresés, valamint a
tömegek folyamatos mozgósítása.

Politikatörténet, alkotmánytan, államtan stb. .

A politikatörténet - politikai történetírás, a politikatudomány és a politológia a politika vizsgálatával
foglalkozik.
A politikai szociológia elsősorban abban különbözik a politikai történetírástól, hogy nem az egyedi
politikai események, döntések kerülnek érdeklődésének középpontjába, hanem a politikai életben
megnyilvánuló törvényszerűségek, továbbá a politika társadalmi háttere, összefüggése a társadalmi
szerkezettel és folyamatokkal.
Alkotmánytan – az egyes országok alkotmányával foglalkozik - történetét és szerepét kutatja, a hatalmi
viszonyoknak közjogi keretet adó normákat, alaptörvényeket ismerteti, mutatja be. Az állam életének
minden lényeges elemével foglalkozik például: az alkotmányosság kritériumai; a szuverenitás; a
hatalommegosztás; a magyar választási rendszer; az emberi jogok; az állam alapvető intézményeinek
szerkezeti felépítése, funkcióik és egymáshoz való viszonyuk.
Államtan – az állam feladatát és a társadalomhoz fűződő viszonyát vizsgálja.

Politikai pszichológia – a pszichológia megközelítéséből elemzi a politikai folyamatokat és a személyeket.

Közigazgatástan – a közigazgatást vizsgálja politikai szemszögből.

2. AMODERN POLITIKATUDOMÁNY ÖNÁLLÓSULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE. A POLITIKAELMÉLET FŐBB
TÖRTÉNETI IRÁNYZATAI: BEHAVIORIZMUS, RENDSZERELMÉLET, KIBERNETIKAI MODELL ÉS
STRUKTURÁLIS FUNKCIONALIZMUS. A MAGYAR POLITIKATUDOMÁNY ÚTJA NAPJAINKIG.

A politikai tudomány v. politológia v. politikaelmélet = az európai társadalom tudományos

gondolkodásában nem túl régi tudományág. 40 éve vált általánosan elfogadott tudományággá.
Korábban is foglalkoztak vele a jogtudományon belül.
Csírái megjelentek már Machiavellinél: önálló kutatási terület, vagy Hobbesnál: hatalom
mechanizmusa foglalkozott. Am-ban már az I. vh előtt kutatták. Alapja a behaviorizmus (Merrian,
Lasswell, Dahl, Schumpeter), tehát hogy ki miként viselkedik.

Az önállósodási folyamat sajátos körülményei:

Mint önálló tudományág az 1920-as években alakult ki az USA-ban. Az amerikai politikai szféra eltér
az európaitól. A hatalommegosztás jobban megfigyelhető. Túllépett az állam szervezeti keretén – az
egész politikai szférát szem előtt tartva építette ki a fogalomrendszerét.
Európában nem olyan a politikai légkör, a hatalmi viszonyok, hogy ez megvalósuljon. Diktatórikus
rendszerek voltak a II. VH. végéig. Majd a politikai légkör megváltozott. A demokráciák
megerősödtek és kiteljesedtek. Pl. választójog kiteljesítése, több beleszólási lehetőség az egyszerűbb
embernek is. A tudományos vizsgálat is kiszélesedett. Objektív jellegű megközelítés.
Nem csak a politikai szféra, a kulturális szféra is átrendeződik, a tudományos, egyetemi élet is. Ez
lehetőséget adott arra, hogy Európában is önálló tudomány-ággá váljon, és hivatásszerűen művelhető
legyen a politológia.
Az UNESCO 1948-ban a politikai tudományokat elemző konferenciát hívott össze, amely ennek a
folyamatnak egy igen jelentős állomása. Itt összegezték a politika kutatási területeit, amelyek a
következőek:
politika története: politika elmélet, politikai eszmék története
politika intézmények: a politikai intézmények összehasonlítása, közigazgatás, regionális és helyi
kormányzatok, alkotmány, az állam gazdasági és szociális funkciói
pártok és csoportok: a politikai pártok, csoportok-egyesülések, az állampolgárok részvétele a
kormányzásban és a közigazgatásban, a közvélemény
nemzetközi viszonyok: nemzetközi politika, nemzetközi szervezetek és igazgatás, nemzetközi jog

Főbb irányzatok:
Behaviorizmus-nak volt a legjelentősebb szerepe a politikatudomány felemelkedésében. Azt állította,
hogy a külső ingerek által kiváltott megfigyelhető magatartásokat kell vizsgálni. Tehát figyelmen
kívül hagyták az ingerre reagáló egyén személyes állapotát. 1908-ban megjelent az első behaviorista
mű: Arthur F. Bentley műve, amely elutasítja a politikai elemzés hagyományos módszereit. Azt fejti
ki, hogy a politikai elemzésnek a megfigyelhető emberi magatartások leírásán kell alapulnia.
Ez egy radikális behavirizmus volt, mely viszonylag hamar süllyesztőbe került és felváltotta a
behaviorzmus második szakasza, mely nem csak az emberi cselekvést, hanem kognitív
(megismerési), az affektív (érzelmek), a valutatív (értékelő) folyamatok is figyelembe veszik.

Ezt átvette a politikatudomány is, ami a választók viselkedését elemzi. Ennek eszköze pl, hogy
közvéleménykutatást végeznek – pl. ugyanazon személyekkel egy kampány idején több időpontban
is interjút készítenek, és megvizsgálják, milyen mértékben változtak a politikai nézeteik, hogyan
azonosulnak a párttal vagy annak imázsával (ezt a pszichikai azonosulás határozza meg), illetve
milyen rezsimképet alkot. A párttal való azonosulás stabil választ magatartást fejez ki. A
rezsimkép fogalmának a politikai szituációkban van jelentősége.

A behaviorizmus értékelése 3 pontban foglalható össze.

1. ez a gondolkodás közvetlenül hozzájárult új kutatási nyomvonalak kijelöléséhez.
2. Felhívta a figyelmet a megfigyelés fontosságára, az empirikus ellenőrzés szerepére, a
számszerűsítés jelentőségére az elmélet és a tények viszonyára.
3. Hatása kiterjedt módon jelen van a későbbi tudományos produktumokban.

A RENDSZERELMÉLET
Schmitt szerint a politika megelőzi az államot és létezhet az államtól függetlenül is. Az állam kezdete
és vége nem esik egybe a politika kezdetével és végével. Az állami lét a politika problematikájának
középpontjában áll. Az állam megjelenik a gazdaságban, kulturális-társadalmi életben, az állami
funkciók folyamatos bővülése jelenti az államhatalom korlátozásának problémáját. Ezek:
 nem egyenlősíthető az állam a politikával
 több kulturális irányzat vitatja az állam a történelmi-politikai értékét és szerepét
 a kormányok felhalmozott feladat tömegei is előidézhetik az összeomlást

A politikai rendszert a következő összetevők alapján jellemezzük:.

a rendszer fogalma: tapasztalati valóság, amit meg akarunk érteni, azoknak a szimbólumoknak az
együttese, amelyek segítségével az elemző megmagyarázza a rendszer viselkedését.
A rendszerelemzés 4 alappillérre épül:
1.) RENDSZERSZEMLÉLET: a természettudományok, biológia, antropológia, szociológia,
műszaki tudományok, informatika rendszerszemléletéhez hasonlóan a politikai életet magatartási
rendszernek tekinti.
2.) A KÖRNYEZET VISZONYA: a rendszer elkülönül attól a környezettől, amelyben működik és
nyitott annak hatásaira.
3.) VÁLASZ MECHANIZMUSA: a rendszeren belüli folyamatokban és szakaszokban végbemenő
változások
4.) VISSZACSATOLÁS: a rendszer akkor képes a feszültségek ellenére is tartósan
fennmaradni, ha a szereplők és a döntéshozók folyamatosan visszajelzéseket kapnak
tevékenységük hatásáról. Feladata: megpróbálja feltárni az egyes társadalmakban azt a sajátos
közös rendszert, amelyben a javak kötelező áramlása megvalósul. A politikai rendszer több,
egymással szoros kapcsolatban lévő alrendszert foglal magába (pártrendszer, szakszervezeti rendszer,
képviseleti rendszer, …stb.)

KIBERNETIKAI MODELL
Minden modell lényege, hogy leegyszerűsítve és szemléletesen ábrázolja a valóságot. A kibernetika
a politikát olyan modellnek képzeli, amelyet a kommunikáció tart össze – a kommunikáció az
információszerzés eszköze, és információk nélkül a politika képtelen lenne ellátni feladatát.

A strukturális funkcionalizmus sémája

Az antropológiából származó megközelítés, annak a megfigyeléséről van szó, hogy az egyes politikai
rendszerek milyen mértékben fogékonyak a fejlődés és változás iránt. A politikatudományban Gabriel
A. Almond és iskolája vezette be; azt vizsgálták, hogy a politikai rendszer hogyan reagál a változásra
és a politikai fejlődésre.
Öt képességet vizsgálnak:
 Erőforrások megszerzésének képessége
 Szabályozó képesség: milyen ellenőrzést tud gyakorolni a politikai rendszer az egyének és
csoportok magatartása felett
 Elosztó képesség: a politikai rendszer milyen szerepet játszik a javak elosztásában egyének és
csoportok között.
 Szimbolikus képesség: a hatékony szimbólum kibocsátás képessége
 Receptív képesség: inputok és az outputok közötti viszony, érzékeny pontok felderítése
Az almondi iskola három fő állítása:
 Minden politikai rendszerben ugyanazok a funkciók vannak jelen és teljesülnek.
 Minden politikai struktúra sokfunkciós, több funkciót is betölthet.
 Egy-egy funkciót több politikai struktúra is elláthatja.

A MAGYAR POLITIKATUDOMÁNY ÚTJA NAPJAINKIG

A reformkor gondolkodói a politikai „közírást” és publicisztikát fejlesztették tovább a tudományos
gondolkodás eredményeire támaszkodva. Felhasználták a társadalomtudomány alkotásait, így a
történelemtudományok, jogbölcselet, filozófia, stb. fontos műveit. A politika tudományos
megközelítés jellemezte Széchenyi István és Kossuth Lajos elméleti munkáit, de különösen a
centralistáknak nevezett értelmiségi csoport hangsúlyozta a politikai gyakorlat tudományos
megalapozásának szükségét, új megközelítési módot hoztak a politikai gondolkodásba (Trefort
Ágost, Eötvös József)
1842-ben kiadták Tocqueville: A demokrácia Amerikában c. művét magyar nyelven. (megállapítja,
hogy a demokrácia Amerikában az első kolóniák megalakulás óta létező spontán rendszer. Az
egyenlőségnek két változata vagy mindenkinek vagy senkinek biztosítani a polgári jogokat.
Legnagyobb értéke, hogy nem elégszik meg a szabadságjogok rögzítésével)
1862 Kautz Gyula: Politika vagy országászattan
1894. Concha Győző: Politika: kifejezetten a politikatudomány saját területét és módszereit keresse.
XX. század radikálisai és szocialistái: (Jászi Oszkár, Szabó Ervin) Nem a hagyományos
politikatudományt művelték. Szociológiai érdeklődésük miatt új szempontok a vizsgálatához.
A két világháború között: (Magyary Zoltán, Erdei Ferenc, Bibó István)
A II. világháború után a szocialista rendszer háttérbe szorítja a politika tudományos vizsgálatát,
ehelyett a marxista ideológiák kerülnek előtérbe. De a rendszerváltás felé haladva egyre inkább
engedélyezik korábbi jelentős cikkek, tanulmányok és könyvek megjelenését.
3. A POLITIKA FOGALMA. A POLITIKA ÖSSZETEVŐI: ÉRDEK, HATALOM, AKARAT. A POLITIKAI
VISZONY AMBIVALENCIÁJA. A POLITIKA ALANYAI. A POLITIKA, MINT HIVATÁS MEGJELENÉSE. A
POLITIKÁTÓL VALÓ ELFORDULÁS JELENSÉGE.

A politika szó és származékai a XVIII. sz-tól szerepelnek a magyar nyelvben, a görög POLITEA
szóból ered, amely akkor a polisz típusú közösségekre vonatkozó államszervezetet, államrendet,
alkotmányt jelentett.
A latin elterjedésével latin forma politica, politicus, politikum = a politikával kapcsolatos.
A társadalomelmélet egyik alaptételéből vezethetjük le –a társadalom ellentétes érdekű csoportokra
tagolódik, az érdekérvényesítés miatt szükségképpen kialakul a hatalomra való törekvés.
Egy speciális hatalomra való törekvés – ez a politikai hatalom.
A politikai hatalom megvalósulásának legfőbb eszköze az állam.
A politika az államhatalom megszerzésére irányuló felépítésében az államhatalom gyakorlásának
módjában megnyilvánuló v. mindezeket befolyásolni törekvő tudatos emberi tevékenység.
A politika tehát érdekvezérelt akarati tevékenység és társadalmi viszony. A politikai tevékenység
célja a társadalmi reprodukciót vezérlő hatalom megszerzése és megtartása.
A politika létközege az osztály, csoport és a közösségi viszonyok. A politikai tevékenység során
sajátos tartalmú viszonyok, relációk jönnek létre a politika alanyai között. A politika ugyanakkor
tartalom is, amit gyakran politikumnak nevezünk.

A politika összetevői: ÉRDEK, AKARAT, HATALOM

A politika a hatalom megszerzésére irányuló tevékenység. A politikai tevékenység csoportok
közötti viszonyok kezeléséhez kötődik, célja valamely osztály érdekeinek érvényesítése, mások
érdekeivel szemben.
 A politikai tevékenység az intézményekkel és társadalmi viszonyokkal együtt, önálló társadalmi
alrendszerré szerveződött, amely történelmileg alakult ki, és sajátos törvényszerségek jegyében látja
el társadalomirányító funkcióját a társadalmi reprodukció folyamatában.
 A politika alapvetően érdekkonfliktusban lévő rétegek, csoportok közötti viszony, amelyben az
osztály-, és csoportérdekek és konfliktusok koncentráltan fejeződnek ki.
 A politikai tevékenység középpontjában a hatalom, illetve az államhatalom megszerzése, a
hatalom birtoklása és felhasználása áll.
Max Weber: szerint a politika: az állam irányítása, ami a hatalomból való részesedést jelenti, vagy a
hatalom megosztására irányuló cselekvéspolitikai képződmény keretein belül a politikai hivatalokért
folytatott harcot.
Otto Stamner szerint a politika lényege: a hatalom megszerzését és felhasználását célzó társadalmi
tevékenység.
Bihari Mihály szerint a politika ismertetőjegyei:
 ambivalencia (a barát-ellenség kettősége)
 általánosság (az erőszak monopóliuma)
 autonómia (a kényszerítés eleme)
 vallás-politika kezdetben kölcsönös függőség a politika-vallás közt, később függetlenednek.
 jog-politika Nincs olyan politikai szintézis, amelyben a jogi elem ne lenne jelen, a jog az egyes
politikai szintézisek jogi berendezkedése, bizonyos fokig korlátozza is a politikát.
 politika-erkölcs szempontból. A politikának sajátos illetékességi szabályai vannak, sajátos elvek
szerint működik, melyek különböznek az ált. etikai szabályoktól.

A politika ambivalens fogalom, mert egyrészt integrál, másrészt kirekeszt. Vagyis az azonos
nézeteket vallókat egy csoportba gyűjti, de ebből az adott csoportból kirekeszti azokat, akik
másképp gondolkodnak. A csoportok között konfliktus van – ezt kordában kell tartani, nehogy
polgárháborúhoz vezessen – egyébként a konfliktusok a fejlődés mozgatói lehetnek.
 A POLITIKA ALANYAIT TÖBBFÉLE CSOPORTBA SOROLHATJUK.
 A politikai névtelenek: a társadalomnak azok a tagjai és csoportjai, akik saját alapvető érdekeik
felismerésére és megfogalmazására sem képesek. Ők teszik ki a választásoktól, a politikai
szervezetektől távol maradók nagy részét. Érdekeiket általában a szociális elesettség és
kiszolgáltatottság iránt érzékeny értelmiségi csoportok, vezetők képviselik, vetik egyáltalán fel.
 Politikától elforduló passzívak: nagyon heterogén társadalmi csoportot alkotnak. Megtaláljuk
közöttük a politikától tudatosan távol maradó csalódottakat, akiknek általában határozott politikai
véleményük van, de cselekvően nem kapcsolódnak be a politikai életbe.
 közömbös-passzívak, akik legfeljebb időszakosan vesznek részt a politikai életben, esetleg elmennek
szavazni minden határozottabb szándék és tudatosság nélkül.
 Hedonista passzívak: azok, akik képesek eligazodni a politikai életben, határozott elképzeléseik,
igényik vannak, de örömet a politikában való részvétel nem jelent számukra, ezért igényeiket,
életörömeiket más tevékenységi területen keresik és találják meg.
 Politikailag aktív, közéleti állampolgárok is nagyon heterogén csoportot alkotnak, részvételi
indítékaik, részvételük tudatossága, gyakorisága és eredményessége szempontjából egyaránt.
 Hivatásos politikusok és a politikai aktivisták, a szakértők, akik a „politikából élnek. A modern
politikai rendszerekben a politika hivatássá, professzionális foglalkozássá, szakszerűen és ésszerűen
szervezhető tevékenységgé vált.

A POLITIKÁTÓL VALÓ ELFORDULÁS

Ma a demokratikus országokban egyre inkább érzékelhető, hogy az emberek nem foglalkoznak a

politikával - a közösségi élet helyett inkább a magánéletet választják.

Ennek jelei:
- egyre kevesebben mennek el szavazni (70-80 % lenne elfogadható, de gyakran csak 50%-os a
részvétel)
- a pártok taglétszáma csökken
- megszűntek a pártszínekben megjelenő újságok (a pártszimpátiával rendelkező újság nem
pártlap)

Ennek okai:
A) a demokrácia kedvez az individuális (egyéni) életnek
a diktatúrával ellentétben a demokráciában nem kötelező részt venni a politikai életben – ezért az
emberek kevésbé foglalkoznak közügyekkel

B) sok ember kiábrándult a politikából, mert

- a választási ígéretek nem mindig teljesülnek
- a politikában jelen van a korrupció
- a rendszerváltás után a volt szocialista országokban az életszínvonal hirtelen javulását várták

C) a piaci viszonyok dominanciája

- sokak szerint főleg a piac, a gazdaság befolyásolja a fejlődést, és nem a politika
- az emberek szerint a politika őnélkülük is elvégzi a feladatát

D) az alternatívák beszűkülése
- tehát igazán váratlan fordulat nem következhet be a politikában – erről írt Francis Fukuyama is,
aki szerint elérkezett a történelem vége ilyen értelemben
- az európai államok uniformizálódnak – az Európai Unió is ezt képviseli
Tehát az állampolgárok egyre inkább kivonulnak a politikából – ennek veszélyei:
- szélsőséges politikai erők számára nincs társadalmi kontroll - könnyebben vehetik át az irányítást
- a politikusok kevésbé vannak rákényszerítve, hogy jól végezzék a munkájukat
- gyengül a társadalomban az összetartozás érzése

A POLITIKA MINT HIVATÁS

A hivatásos politikusok
2 csoportjuk van:
 a politikáért élő politikus: a XIX. században volt jellemző, ált. arisztokraták voltak, akiknek
nem a politika jelentette a megélhetési forrást.
 a politikából élő politikus: ilyenek napjaink politikusai

A jó politikus tulajdonságai:
 legyen szenvedélyes
 érezzen felelősséget a munkájával kapcsolatban
 legyen arányérzéke (tudja, mi fontos és mi kevésbé az)

További követelmények a politikusokkal szemben:

 a felelősségetikát részesítse előnyben az érzületetikával szemben
 érzületetika: hirtelen felindulásból hozott döntést eredményez
 felelősségetika: felelősséggel meghozott döntést eredményez
4. A TÁRSADALOM ÉRDEKVISZONYAI ÉS A POLITIKAI RENDSZER. AZ ÉRDEKEK A POLITIKA
SZFÉRÁJÁBAN. AZ ÉRDEKTRANSZFORMÁCIÓ FOLYAMATA ÉS SZAKASZAI. AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS
TÍPUSAI.

A TÁRSADALOM ÉRDEKVISZONYAI ÉS A POLITIKAI RENDSZER

Az érdekrendszer politikai akaratok, és cselekvések formájában kapcsolódik be a politika
rendszerébe, így tudja betölteni a társadalmi folyamatok irányítását. Az érdekek megfogalmazódnak,
ennek révén születnek meg a politikai döntések. Az érdek minden esetben politikai kifejeződésre
törekszik. Az érdek az anyagi-kulturális-szellemi szükséglettel van legszorosabb kapcsolatban, a
szükségletek pedig hierarchizáltak.

Összefoglalva: A politikai hatalom és a politikai cselekvés bekapcsolódik a politikai rendszerbe

és így tudja a tsd.-i folyamatokat irányítaniígy megfogalmazódik az érdek és ebből születik
meg a politikai döntés. tehát az érdek a politika kifejezésére törekszik. Az érdek az anyagi-
kúltúrális és szellemi szükségletekkel van a legszorosabb kapcsolatban.

A politikai jelentőségű gazdasági érdekek jellemzői:

 Az érdektörekvések szükséglet-kielégítési szempontból konfliktusos szituációkban
keletkeznek. Az igények állandóan meghaladják a rendelkezésre álló javakat, s ebből következik,
hogy az egyéni és a csoportigények csak egymás rovására tudnak érvényesülni.
 Az egyéni érdektörekvések minden esetben csoport- és közösségi viszonyokhoz kötődnek. A
demokrácia alapkövetelménye, hogy az egyéni érdekek minél szélesebb körben, csoport-, és
osztályérdekekké integrálódjanak, s így kezelhetővé váljanak.
 Az érdek a szubjektum összetevője. Az egyén szubjektív érdektörekvése minden esetben
objektiválódásra törekszik.
 a „MI”-érdek minden esetben az „ŐK”-érdek konfliktusos kapcsolatában fogalmazódik
meg, pontosul. Ezt a jelenséget a visszatükröződő érdektudat összefüggéseként jelölhetjük.
 Az érdektörekvések hatalmi pozíciók megszerzésére törekednek.
 Alapvető célja, hogy a nekik megfelelő tartalmi döntést érjék el.

Az érdektranszformáció folyamata és szakaszai

A társadalom gazdasági viszonyai érdekviszonyokon keresztül csatolódnak be a politikai rendszerbe.

Az érdekek transzformációs mechanizmusának szakaszai:

 Az érdekek gazdasági szolidaritásérzésként nyilvánulnak meg
 Gazdasági érdektörekvés csoportérdekké integrálódik
 Az egyéni és csoportérdek politikai akaratként, politikai követelések formájában jelenik meg
Az utolsó szakasz már politikai színezetű: érdektörekvések ütköznek egymással. A politikai döntések
akkor lesznek hatékonyak, ha képesek személyi érdekeltségeket teremteni.

Érdekérvényesítés típusai
 Spontán, burkolt, nem szabályozott érdekérvényesítés, azoknál hatékony, akik stratégiai
jelentőségű pozíciókban vannak, ahol a teljesítmény-visszatartása az egész folyamatot veszélyezteti,
esetleg lehetetlenné teszi.
 Tárgyalásos érdekképviselet és érdekérvényesítés. Csoportos érdekérvényesítő akció és eszköz.
 Szervezeti érdekérvényesítés. Szakszervezetek. Szakmai szövetségek eszköze-hivatásos
politikusok és vezetők tárgyalásain, végső eszköze a vállalati, szakmai, iparági, általános sztrájk.
 Érdeklobbizás. A lobbik felkészült szakértők elemzéseire alapozva vállalják a döntések
befolyásolást
 Informális érdekeljárás, érdeklobbizás. Közös érdekek által integrált szakmai, politikai, csoport
képviselőinek érdekérvényesítő akciója- hatalmi pozícióban lévő személyeket keresnek meg- nem
nyilvános tárgyalásokon-antidemokratikus
5. A POLITIKA KONFLIKTUSOSSÁGA. A BELSŐ ÉS NEMZETKÖZI KONFLIKTUSOK. A HÁBORÚ ÉS A
BÉKE KÉRDÉSE. A KONFLIKTUSMEGOLDÁS ELVE. A KONFLIKTUSOK SZEREPÉNEK KORONKÉNT ÉS
RENDSZERENKÉNT ELTÉRŐ GYAKORLATA, TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉRTELMEZÉSE. A POLITIKA
AUTONÓMIÁJA.

A politikai viszony ambivalenciája – a politika konfliktusossága

Mindazt, ami a politikához tartozik ambivalencia jellemzi. A politikai viszony ambivalens
(ellentmondásos), mert egyén feletti identitást jelez. nem az „én”, hanem a „mi” a lényeg.
A politika egyfelől összetart és integrál, másfelől kizár és ellenségeskedést vált ki. A politika, a
barátság és az ellenségeskedés összekapcsolódása nem új keletű az eszmetörténtben. Ebből a
kapcsolatból származik a politika kiemelt fogalma, a konfliktus.

A konfliktus kialakulhat egyének között, csoportok között, vagy csoportok és egyének között.
Konfliktus rendszerint akkor keletkezik, amikor két vagy több szubjektum ugyanazt a tárgyat akarják
birtokolni, ugyanazt a teret vagy pozíciót akarják elfoglalni, egymással összeegyeztethetetlen
eszközöket alkalmaznak céljuk eléréséhez.

Konfliktus színterei és formái sokfélék lehetnek; gazdasági verseny, területi követelés, kulturális,
ideológiai ellentét, a hatalomért való harc. Konfliktus tehát nemcsak politikai típusú lehet, hanem
egzisztenciális, társadalmi, gazdasági és kulturális típusú is.
A konfliktus teljes és végleges kiküszöbölése lehetetlen, következésképpen a politika valódi
problémája az, hogy hogyan kezelje a konfliktusokat. Ebből az következik, hogy a politikai rezsimek
megkülönböztetése és összehasonlítása elsősorban azoknak a módszereknek alapján történhet,
ahogyan a konfliktusokat kezelik és megoldják.

Háború és béke
A konfliktusok kialakulhatnak a politikai élet belső, vagy nemzetközi színterén. Az ellenség is lehet
tehát közellenség vagy magánellenség, vagy belső és nemzetközi ellenség.
A konfliktus egyik alapvető fajtája a háború. A háború független politikai csoportok közötti
konfliktus erőszakos megoldása. Az erőszak a fizikai erő szándékos alkalmazása, ha a cselekvő alany
olyan hatást kíván elérni, amelybe a szenvedő alany egyébként nem egyezne bele.
A háborúk fajtái
 nemzetközi
 államon belüli (polgárháború)
 nemzetközi felszabadító
 gyarmatosító (imperialista)

A háború minden esetben barát-ellenség ellentét, és „végső politikai eszköz”. Fontos kérdés, hogy
egy politikai közösség meddig képes időben és térben terjeszkedni, úgy hogy közben fenntartja a
belső békéjét. Hatalmas birodalmakon belül előbb utóbb lecsökken az a közösség összetartó ereje,
ami a növekedése alapját képezte.
A politikai közösségen belüli csoportok léteznek, ezek között is megjelenhet barát/ellenség ellentét.
Egymás mellett élésük magában hordozza akár fegyveres harcig elmenő konfliktusok lehetőségét is.

A konfliktusmegoldás elve
A politika barát/ellenség dichotómián alapuló együttélés. A politika valódi problémája a konfliktusok
megközelítése és kezelési módja.
A fegyveres harc a konfliktus egyik fajtája, a háború pedig a fegyveres harc egyik fajtája. A háború
a politika folytatása más eszközökkel. Nem minden konfliktus fegyveres harc, de a fegyveres harc
mindig konfliktus.
 A konfliktusok kialakulhatnak egyének között, csoportok és egyének között, vagy csoportok között,
stb. Konfliktus akkor következik be, ha két szubjektum ugyanazt a tárgyat akarja birtokolni, vagy
ugyanazt a pozíciót akarja elfoglalni.
Konfliktusra számtalan lehetőség van, köztük némelyek elérhetik, vagy túlléphetik azt a határt, ahol
már a közösség fennmaradása veszélybe kerül. Ilyen helyzetek elkerülése érdekében alkalmazza a
politika a belső konfliktusok békés megoldásának elvét. Ez kétféle lehet:
 többségi elv: képviseleti demokrácia tipikus elve
 örökösödési elv: megoldja a hatalom utódlásának kérdését

A belső béke mindaddig fenn fog állni, amíg a politikai közösség minden jelentős tagja nyíltan
vagy hallgatólagosan elfogadja a konfliktusmegoldás elvét és a közösség támogatja a rezsimet
ennek az elvnek a fenntartásában. Ha nincs elégséges konszenzus a közrend fenntartásához, ha
nem sikerül elkerülni a politikai közösség létét fenyegető konfliktusokat, akkor a közösség
elutasítja a konfliktusmegoldás elvét, és akkor működésbe kerül az erő monopóliuma.

Az erő a hatalom és a tekintély között

Az erőszak legitim monopólium, mert a politikai közösségben működő intézmények közül csak egy
intézményt nevezünk politikai hatalomnak, és ezt az intézményt ruházzák fel az erő megszervezésével
és irányításának jogával. Ez az intézmény így rendfenntartó erővé válik, biztosítja a polgári rendet,
és a békét, és ártalmatlanná tegye azokat, akik ezt megzavarják.

A társadalmi lét kialakulásában két nagy irányzatot tartanak számon:

 Az egyik a politikai hatalmat és a politikai tekintélyt tekinti annak az eszköznek, amely által a
természeti állapotból eljutnak az emberek a társadalmi létformához (Rousseau, Kant)
 A másik eredendőnek tartja a társadalmi állapotot, és ezt tartja az emberi létezés egyedüli és
kizárólagos módjának

Koronként és rezsimenként
 a demokráciák – azzal oldják fel a konfliktusokat, hogy a politikai vezetők legitimitását
hangsúlyozzák, akik azért legitimek (vagyis a közvélemény által támogatottak), mert törvényes
választások útján kerültek hatalomra.
 a monarchiák – itt a legitimitást az adja, hogy az uralkodó hatalma Istentől származik (a
felvilágosodás korában jelent meg az a nézet, hogy nem Istentől, hanem a néptől származik a
hatalma, ezért a népnek joga van megválasztani az uralkodót, vagy napjainkban a
miniszterelnököt)
 a diktatúrák – azzal oldják fel a konfliktusokat, hogy terrort alkalmaznak, de ezzel csak
elnyomni lehet a konfliktusokat, amik továbbra is megmaradnak, és felszínre törhetnek egy
polgárháború keretében

A politika autonómiája
1. történeti-kulturális szempontból: kezdetben a vallás és a politika szorosan összefonódott, a
modern korban a politika teljesen autonómmá vált.
2. joghoz való viszony szempontjából: nincs olyan politikai közösség, amelyből hiányozna a jogi
elem. De a jog nem egyenlő a politikai rendszer jogrendjével, a jognak önállósága van a politikával
szemben, bizonyos fokig korlátozhatja is a politikát
3. politika és erkölcs viszonya szempontjából: a politika és az etika szempontjából a politikának
sajátos illetékességi szabályai vannak, sajátos elvek szerint működik, amelyek különböznek az etikai
szabályoktól.
Összegezve: A politikai rendszer fogalmának a következő ismertetőjegyei vannak:
1. ambivalencia (barát/ellenség dichotómiája)
2. általánosság (az erő monopóliuma)
3. autonómia (a kényszerítés eleme)
6. A POLITIKAI HATALOM FOGALMA. A HATALOM FORRÁSAI ÉS ESZKÖZEI. A
HATALOMFELFOGÁSOK FŐBB TÍPUSAI. A HATALOM ÉS URALOM ÖSSZEFÜGGÉSE MAX WEBERNÉL.

A hatalom fogalmának két értelme van: jelent emberek közti viszonyt és intézményt.
Politikai hatalom: az a képesség, amellyel befolyásolni lehet a jogalkotást, illetve jogalkalmazást
végző intézményeket.
A hatalom és annak egyre bonyolultabb intézményi normatív és szervezeti rendszere társadalmi
szükségletet elégít ki.

Politikai hatalomra azért van szükség, mert

 A társadalom irányítására szükség van
 A társadalmi javakból (anyagi, szellemi) való részesedés és elosztás rendjének a meghatározására
szükség van
 A politikai jelentőségű társadalmi konfliktusok megoldására szükség van

A hatalom gyakorlása egyaránt jelent befolyásolást, kényszert, büntetést. A hatalom

gyakorlásakor a gyakorló befolyásol, kényszerít valamely dolog megtételére. A hatalmi
viszony lehet egyszeri és közvetlen, kimerülhet egyszeri aktusban. A hatalom, mint viszony a
politikán kívül az együttélés minden területén megtalálható. A hatalom mint intézmény jelen van a
társadalom nem politikai területein is. A politikai hatalom az a specifikus intézmény, amelyhez
kifejezetten hozzátartozik, hogy a rend és a belső béke fenntartása érdekében végső eszközként
kényszert alkalmazzon. Ez megnyilvánul a társadalom irányításában, a társadalmi javak elosztási
rendjének meghatározásában.
A hatalomnak óriási szerepe van a társadalmi konfliktusok megoldásában

A hatalom eszközei:
- Nyers erőszak - Büntető szankció
- Szervezeti nyomás - Pénz, vagyon
- Érzelmi ráhatás - Javak feletti rendelkezés a hiánygazdaságban

Hatalmi felfogások főbb típusai:

 Misztifikált – azok az elméletek, amelyek a hatalmat irracionális, definiálatlan jelenségnek tartják.
 Behaviorális – a hatalom sajátos viselkedési mód. Lényege: A” viselkedése idézi elő „B”
viselkedését
 Finalista (teleologikus) - a hatalom valamilyen cél elérésére és megvalósítására irányuló
tevékenység
 Instrumentális - a hatalom különleges eszköz. A hatalom az erőszak alkalmazásának lehetősége,
a befolyásolás különleges eszköze
 Strukturalista – a hatalom valamilyen rendszeren belüli viszony
 A hatalom egyenlő a befolyással vagy uralommal
 A hatalom lényege a döntések birtoklása
A politikai és gazdasági hatalom szorosan összefügg. Egy réteg tartós gazdasági hatalmához
szükséges a politikai hatalom megszerzése is. A legfontosabb törekvés az államhatalom megszerzése.

A politikai hatalom lényege és jellemzői:

 A hatalom társadalmi viszony, társadalmi relációkban működik és nyilvánul meg. A hatalmi
relációk személyek, csoportok és szervezetek közötti viszony, amely hierarchikus rendszerben
intézményesül.
  A politikai hatalom társadalmi alapja és célja a javak elosztása során keletkező
konfliktusok megoldása, a javak elosztási rendjének meghatározása, a társadalom
irányításának megvalósítása., A politikai hatalom, mint érdek és akaratérvényesítő
tevékenység, döntések formájában jelenik meg. A döntéshozók döntéseikkel mások
magatartását befolyásolják, a választható alternatíváikat szűkítik, vagy egyetlen, a döntésben
meghatározott alternatíva megvalósítását írják elő és kényszerítik ki.
 A politikai hatalom irányított befolyásolás, meghatározott cél elérésére irányul szankció
kilátásba helyezésével, ha kell, igénybevételével. A politikai hatalom lényege: érdek- és
akaratérvényesítő képesség a döntések birtoklása révén.

A tekintélynek egymással szorosan összefonódott 2 eleme van.

Az első elem: a tekintély tulajdonság, amellyel képesek vagyunk a másik személy egyetértésének
kiváltására és ösztönzésére. A másik elem szerint a tekintély valakinek a szellemi befolyása valaki
másra, összhangban annak a közösségnek az értékrendszerével, amihez mindketten tartoznak. A
politikai tekintély tehát az engedelmességet nem kényszerrel, fenyegetéssel éri el, hanem
konszenzussal.

Az uralom általános értelemben a hatalom birtoklása. Max Weber szerint az uralom azt az esélyt
jelenti, hogy az emberek meghatározott csoportja valamely parancsnak engedelmeskedni fog. Az
uralom típusát az engedelmeskedés motívuma határozza meg, ez rendszerint a szokás, anyagi érdek.

Az uralomnak három tiszta típusa különböztethető meg:

 Tradicionális jellegű – ember emlékezet óta érvényes hagyományok szentségébe vetett hiten alapul,
a tradíciók miatt tartják legitimnek az alárendeltek és fogadják el az uralkodó hatalmát (pl. trónöröklés
a seniorátus vagy primogenitúra elvén)
 Karizmatikus – egy különleges tulajdonságokkal rendelkező hősies vagy példamutató személy iránti
odaadáson, illetve az általa kinyilatkoztatott vagy megteremtett renden alapul (pl. vallási, katonai
vezető, Hitler, Sztálin)
 Legális – a fennálló rend jogszerűségébe vetett hiten alapul, a hatalmi viszonyokat jogszabályok
rendezik A hatalom gyakorlásához bürokratikus csoportot vesz igénybe.

Minden uralom igazgatásként jelenik meg és működik. Ez nem jelenti azt, hogy az igazgatási
apparátus mindenhol ugyanolyan. Attól függően változik, hogy az uralom milyen fajta legitimitásra
törekszik, ennek megfelelően változik az engedelmesség típusa, és az ennek biztosítására
létrehozott igazgatási apparátus, valamint a hatalomgyakorlás jellege.
7. HATALOM, TEKINTÉLY, LEGITIMÁCIÓ. A LEGITIMÁCIÓ ÉRTELMEZÉSE. CLAUS OFFE ÉS JÜRGEN
HABERMAS LEGITIMÁCIÓS ELMÉLETEI. A JÖVŐ FELÖLI LEGITIMÁCIÓ. A LEGITIMÁCIÓS VÁLSÁG.

A hatalom viszonyt és intézményt jelöl: az államban létező legfőbb tekintély. A politikai hatalom
nyílt formában alkalmazhat kényszert a társadalmi rendszer és belső béke fenntartása érdekében.
A tekintély a hatalomnak az a fajtája, amely a közösség tagjainak engedelmességét nem kényszerítő
szankciókkal való megfélemlítéssel váltja ki, hanem konszenzussal. Tehát ez legálisan gyakorolt
legitim hatalom.
Legitimitás: egy politikai hatalom akkor tekinthető legitimnek, ha a politikai közösség tagjai a
politikai szintézis számára a legjobbnak tekintik, és ezért elfogadják, támogatják.

A Nyugat – Európai felfogás szerint a modernizáció velejárója, hogy előrehaladásával fokozatosan

különülnek el egymástól a társadalomtudományi alrendszerek (jogtudomány, gazdaság, politikai
állam, szocializációs szféra stb.). Stabilizálták a már elért eredményeket, megteremtve ezzel is a
továbblépés feltételeit.
A sztálini társadalomszervezési elv burzsoának tekintette az egyes társadalmi alrendszerek
funkcionális elkülönülését. Pokol Béla tanulmányában azt írja, hogy csökkenteni kell a társadalmi
szférák túlzott átpolitizáltságát. A jelen lévő társadalmi és gazdasági problémák nemcsak a reformok
iránti társadalmi igényt, hanem társadalmi feszültségeket is indukálnak. A legitimáció fogalmát ma
már a nyugati szóhasználat szerint használjuk.

Mai értelmezés szerint:

 Az adott politikai rendszer keretei között milyen szabályok szerint dől el a hatalom kérdése.
Meghatározza az adott rendszer politikai mozgását. Megjelennek a rendszerellenes csoportok, mert
nem legitim számukra az adott rendszer, nem fogadják el az ideológiai érveket.
 A hatalmat megtestesítő intézmény, a kormány legitimitása.
Legitimációnak nevezzük azt a folyamatot, amely során a hatalom legitimálttá, elfogadottá válik.

A stabilitás és a legitimáció kérdése

A demokráciák stabilitását a társadalom különböző tekintélymodelljei közötti viszonyok adják. Egy
kormányzat akkor stabil, ha tekintélymodellje összhangban van az adott társadalom többi
tekintélymodelljével. Fontos kérdés, hogy az egyes pártok milyen legitimációs modellt terjesztenek.
A választáson való részvétel szempontjából a politikai pártnak elsőrendű szerepe van, a legitimációs
válság és a részvételi válság szorosan összefügg. Egy tömegtámogatást élvező párt nem lesz a
stabilitás alapja, ha rendszeridegen. A legitim hatalom tehát stabilitást biztosít a rendszernek.

Gyökeres politikai változások akkor következnek be, ha

 Nem legitim a hatalom
 Kiélesednek a hatalmon belüli ellentétek
 Az apparátusok elbizonytalanodnak (rendőrség, hadsereg)
 Olyan politikai alternatívák jelennek meg, amelyek másfajta rendszert ígérnek

Lipset összefüggést vélt felfedezni a gazdasági fejlettség, az urbanizáció, a jólét, az oktatás és a

stabilitás között. A gazdasági fejlettség alacsony foka egyfajta feszültséget tart fenn, ebből
következően a választók a szélsőséges és rendszerellenes mozgalmak felé orientálódnak.
Kérdésként merül fel, hogy Van-e a legitimitásnak valami értéke?

Jürgen Habermas legitimációs tematikája

A technika és tudomány, mint ideológia c. tanulmányában vázolja fel. A tanulmány Weber
„tradicionális legitimitás” elméletéből és Marcuse kapitalista társadalmakra vonatkozó elemzéseiből
indul ki. Marcuse szerint a termelőerők robbanásszerű fejlődése adja meg a legitimációs alapot.
Habermas kifejti a Marcuse által jelzett fordulat negatív hatásait.
A tőkés termelés logikájának uralomra jutása következtében a hatalom az egyenlő és igazságos
árucsere mítoszával legitimálja önmagát. Az állam le is mond a legitimációról: a piac által
irányított magánszféra igazságossága közvetlenül hozza létre a puszta kiegészítő funkcióra
visszaszorított állam legitimitását a társadalom szemében. Az államot a jólét garantálása, a bevétel és
a munkahely stabilitásának ígérete legitimálja. Elismeri, hogy a termelőerők fejlődése a társadalmi
fejlődés motorja. A tőkés termelési viszonyok nem válnak a termelőerők gátjává, sőt ezek folyamatos
növelésével képes legitimálni a fennálló politikai berendezkedés önmagát is.
Habermas gondolkodásában a 1975. évi szociológiai konferencia után radikális koncepcióváltás
következett be.
Pálfordulása azzal is magyarázható, hogy a társadalomképében változás következett be. Elveti a
motívum nélküli, puszta hatékonyság által legitimált politikai hatalom elképzelését.
Legitimitás: egy politikai rendszernek az az igénye, hogy helyesnek és jogosnak ismerjék el.

Claus Offe
Elemzéseinek középpontjában a politikum szférája maradt. Kiindulópontja: egy politikai formáció
tartósan nem tud fennmaradni, amennyiben az adott társadalom nem támogatja, vagy legalább nem
tűri el. Hatalom és legitimáció: egységes manipulációs rendszer, amelyben a fennálló hatalom a
tömegkommunikációs eszközök révén manipulál.

Három mechanizmust különít el:

- Szelektáló mechanizmus: politikai döntések befolyásolásából kizárja a fennálló rendszerrel
összeegyeztethetetlen igényeket
- Modern tömegkommunikációs eszközök sora manipulálja a közvéleményt a fennálló politikai
rendszer által képviselt értékek elfogadására
- Társadalom strukturális egységei a háttérben alapozzák meg a tőkés állam elfogadását
Nincs legitimitás és nincs erkölcsi tartalom. A 60-as, 70-es években, a nyugat-európai fogyasztói
társadalmakban tömeglojalitás van és nem legitimitás. A média révén állítja elő a hatalom azt
a tudatállapotot, amelynek eredményeképpen a polgárok engedelmeskednek anélkül, hogy
végiggondolnák, hogy mik azok az erkölcsi értékek, amelyek alapján a döntéseiket meghozzák.

A jövő felöli legitimáció

Lenin 1917-es Állam és forradalom című művében a politikai rendszer felépítésére vonatkozó
elképzeléseit vázolta.
 A legitimáció alapja a történelmi fejlődés előrehaladása, a társadalmakban az osztályok el fognak
tűnni
 Az uralkodó osztály változik, a munkásosztály lép elő átmenetileg uralkodó osztállyá, és létrejön
az osztály nélküli társadalom
 munkásosztály e történelmi küldetését csak élcsapatán keresztül tudja végrehajtani
 élcsapat birtokában van annak az eszközrendszernek, amely alapján a társadalmat a jövő irányába
vezeti
Sztálin a „jövő felöli legitimáció” érvrendszerét átalakította
 élcsapat helyére saját magát állította
 ő volt jogosult a társadalom vezetésére és erre a tudományos eszközrendszer a személyes és
kizárólagos birtokában volt

Személyes hatalomgyakorlását a „jövő felöli legitimáció” ezen érvei is lehetővé tették számára,
ezen kívül az alkotmányba is belefoglaltatta:
1. az államhatalmat a társadalom különféle akarataira kell visszavezetni
2. azonban a társadalom heterogén csoportokból, rétegekből áll
3. a közjó ezért csak kompromisszumokkal érhető el
4. egyéni akaratokat pártok fogják össze
5. periodikusan ismétlődő választásokon a társadalom tagjai véleményt nyilváníthatnak
6. létrejön a parlament, ahol végső kompromisszumok árán kialakul az egységes államakarat
7. a kormány és az állami szervek a parlament ellenőrzése alatt beteljesítik ezt az érvrendszert

A személyi kultusz alatt kettős legitimációs érvrendszer alakult ki:

1. a „jövő felöli legitimáció”
2. parlamenti legitimáció

A legitimációs válság

Akkor jelenik meg, ha a társadalom megvonja bizalmát a politikai vezetéstől. A szocializmus

idején Közép-és Kelet-Európában állandó legitimációs válság volt, elsősorban:
o Magyarországon
o Csehszlovákiában
o Lengyelországban

Ennek oka: a II. világháború után demokrácia alakult ki ezekben az országokban, ezért jelentős
változást hozott a szocialista-diktatúra. A Szovjetunióban kevésbé volt jellemző a legitimációs válság,
mert ott a diktatúra előtt cári rendszer volt, amely sok szempontból hasonló a szocializmushoz.
8. A POLITIKA GAZDASÁGI ELEMZÉSE. AZ IPARI FORRADALMAK ÉS POLITIKAI
KÖVETKEZMÉNYEIK. A TECHNOKRATA DILEMMA. A NEOKORPORATIVIZMUS. AZ ELEKTRONIKUS
DEMOKRÁCIA.

A politika feladata a gazdaság irányítása, persze nem teljes mértékben, mint a diktatúrákban,
ahol a legapróbb részletekig meghatározzák a gazdaság működését (megmondják, hogy 1-1
termékből hány darabot és milyet kell termelni)

A másik véglet a szabad piac, ahol az állam nem szól bele a gazdaság működésébe – ez gazdasági
válságokhoz vezet. Az optimális megoldás az, ha a politika nem kényszerítően de befolyásolja a
gazdaságot (pl. nem nyújt támogatást olyan termék gyártására, amire nincs kereslet).

A politika és a gazdaság között párhuzamot vonhatunk

 A gazdasági versenyhez hasonló az, ahogy a szavazókért versenyeznek a pártok a
politikában
 Az emberek megnyerésének eszköze a vállalatoknál a reklám, a politikában pedig az
ideológia – de közös bennük, hogy általában nem a teljes igazságot tartalmazzák,
inkább azt, amit az emberek hallani akarnak
 Sokak szerint az államot a gazdaságban, vagyis a vállalatoknál alkalmazott
módszerekkel kellene irányítani

Ipari forradalmak
A politikai elemzés közgazdaságtani modelljeinek kidolgozása az ipari társadalom kialakulása és
átalakulásai során felmerült problémák adták a legnagyobb lökést.
A forradalom fogalma:
 rezsim belső és erőszakos úton történő megdöntését, és egy új rezsim létrehozását célzó
tevékenység
 mély, többé-kevésbé fokozatos, békés átmenet egyik termelési módból a másikba, vagy egyik
értékrendszerből a másikba
Ipari forradalmat kísérheti, a gyors és erőszakos rendszerváltozás értelmében vett forradalom is. Nem
mindig vezet sima út az elő ipari forradalomtól a másodikhoz és a harmadikhoz.
ELSŐ IPARI FORRADALOM (Gépek forradalma)
 spontaneitás jellemzi: a gazdasági rendszer autonóm cselekvésének terméke
 nő a gépek alkalmazása, csökken az emberi munkaerő
 kulturális szinten a fejlődésiránti felfokozott várakozás
 a mezőgazdasági termelés túlsúlyának csökkenése)
 szakmák megjelenése, munkavégzés szakosodása
 ember uralma alá hajtja a természetet, a termelési folyamat „mesterségesedik”
 nő a népesség, a termelés és az 1 főre eső nemzeti jövedelem
 a lakosság a városokba áramaik a munkaerő mennyiségi és minőségi változása jellemző
 jövedelem újraelosztása a társadalom osztályai és rétegei között
 tőke gyarapszik, kifejlődik a tőkés ipari vállalkozók új társadalmi osztálya.

MÁSODIK IPARI FORRADALOM (Szervezet forradalma) (Négy alapvető feltétel)

 a tudományos és technikai eredményeket jelentős mértékben alkalmazzák a termelésben
 országos tervek, üzemi programok jelennek meg
 üzemek koncentrációja, vállalatok terjeszkedése
 tömeges részvénykibocsátás
Új csoportok kialakulása és felemelkedése jellemzi a korszakot. A tudás és a hozzáértés
felértékelődik.
HARMADIK IPARI FORRADALOM (Információ, informatika, a számítógép forradalma)
Az 1. meghatározás szerint:
A technológia és az elektronika és az új kommunikáció eszközök erőteljes befolyása, kulturálisan,
pszichológiailag, társadalmilag, gazdaságilag.
A 2. meghatározás szerint:
Daniel Bell szerint: „posztindusztriális” társadalom alakul ki, amelyben
1. a technológiai, gazdasági, társadalmi, ipari javak tipikus megduplázási ideje 3-30 év közé
esik
2. az 1 főre eső jövedelem 50-szer nagyobb,
3. a „gazdasági” tevékenységek nagyobb része a szolgáltatások területén zajlik, nem a termelő
ágazatokban.
4. az innováció forrásai nem a vállalatok, hanem a kutatóközpontok, alapítványok, egyetemek
5. folyamatosan terjed az automatizálás, a média és az informatika mindent behálóz
6. a társadalom kulturálisan is korszerűsödik, oktatás technikái, intézményei fejlődnek
gyengülnek a munkához kötődő értékek, növekszik a szabadidő (hagyományos értelemben vett
munkásosztály háttérbe szorul,

Az ipari forradalmak hatásai

TECHNOKRATA DILEMMA
A „technokrácia” szó 1930-as években került be a tudományos nyelvbe, eredetileg a kémikusokat,
fizikusokat jelölte. Később különböző társadalmi-szakmai csoportok, mérnökök, közgazdászok,
bürokraták, katonai irányítók stb. hatalmát, befolyását jelentette.
A legújabb tézis szerint a technokraták hatalma a politikai szerveknek nyújtott technikai
tanácsadásban áll.
Egy másik feltevés szerint: a technokrácia valódi rezsimet jelent: a közügyekben a döntéshozatal a
szakértőket illeti, akik ezzel átveszik a politikusok helyét.

A technokrácia alappillérei:
 szakértelem
 hatékonyság

A politikában a hozzá nem értés, a korrupció, eluralkodása miatt a tömegek közömbösek a közügyek
iránt, ezért a döntéshozatalt professzionizálni kell.
Egy rezsim akkor lesz technokrata, ha szakértelem alapján a technokrata jelöli ki s társadalmi
cselekvés céljait, és eszközeit.
Politikai rezsim az, amelyben a politikus jelöli a maga elvei szerint a célokat és az eszközöket, vagy
szakértőt bíz meg ugyan az eszközök kalkulálásával, de a politikus választ közülük a politikai
céloknak megfelelően.

A technokrata a hozzáértésével jut hatalomra, azonban a hatalom megtartásához nem tudja nélkülözni
a politikai eszközöket. Gazdasági-technológiai szféra és a politikai szféra kölcsönösen hat egymásra.
A modern társadalomban
 a gazdaság próbálja „eltéríteni” és maga alá rendelni a politikát
 a politika is igyekszik „eltéríteni” és maga alá rendelni a gazdaságot (pl.: I.vh., II.vh, 30-as éves
gazdasági válsága)
Mai társadalomban a társadalmi-politikai küzdelem és döntéshozatal színterei:
 kormányzati színtér
 parlamenti színtér
 pénzügyi színtér
 párt-választási színtér
 kulturális színtér
 tömegkommunikációs színtér

Előfordulhat, hogy a technokraták mindegyiket uralmuk alá rendelik, de nem mindegyik küzdőtéren
tudnak hatékonyan működni TEHÁT:
 technokrácia többféle rezsimben is létrejöhet
 technokraták tevékenységének feltételei sokféle tényezővel együtt állnak fent.

NEOKORPORATÍV HIPOTÉZIS
II. világháború alatt alakult ki, főleg közép és észak-európai országokban. Fogalmán értik egyrészt
az érdekképviseleteket, másrészt a különböző politikai stratégiák kialakításának, eldöntésének és
megvalósításának intézményesített rendszerét.
Lényege: az érdekképviselet egy bizonyos módon strukturálódik, hogy a döntési rendszer egy
bizonyos módon funkcionáljon.

Strukturális szempontból: olyan érdekképviseleti rendszer, amelynek alkotóelmei korlátozott számú,

kizárólagos, kötelező kategóriákba szerveződnek, amelyek egymással nem versenyeznek,
hierarchikusan rendeződnek.
Funkcionális szempontból: politikai döntések és megvalósítások folyamatában a nagy
érdekszervezetek együttműködnek egymással és a közhatalmakkal.

A neokorporatív politika kizárólag az állam –vállalkozók -munkásszakszervezetek háromszögre

koncentrál. Ez hiba, mert kimarad a „szolgáltatások” szektor, ami egyre jelentősebb szerepet játszó
társadalmi-gazdasági kategória.
Neokorporatív rendszer ott alakul ki, és ott működik, ahol a parlamenti többséget és a
kormányt a baloldali pártok alkotják egyedül, vagy koalícióban (pl..Angliában a munkáspárt,
Németországban a szociáldemokrata párt).

Utóbbi években a neokorporatív modell válságba került. Ahol a súlyos gazdasági, pénzügyi,
társadalmi nehézségekből való kijutás eszközeként a kiadások visszafogását a bérek leszorítását
alkalmazták, ott a neokorporatív rendszer nem maradhatott fent, helyébe a döntéshozatal másféle
módozatai léptek.

AZ „ELEKTRONIKUS DEMOKRÁCIA” PROBLÉMÁJA

A közvetlen és a képviseleti demokrácia napjainkban új módon felvetődő viszonyára utal. A
politológiai hagyomány lehetetlennek tartja a modern korban a közvetlen demokrácia működtetését,
aminek legfőbb tényezője az, hogy az utóbbi évszázadokban nagy létszámú, nagy kiterjedésű politikai
szerveződések alakultak ki.
A harmadik ipari forradalom következtében az elektronikus eszközök terjedésével már jelentkezik az
„elektronikus demokrácia” kora, ahol a hatalom a démosznak közvetlenül tesz fel kérdéseket, és a
démosz képes lesz reális időn belül válaszolni úgy, hogy közben minden állampolgár otthon marad.
A másik tényező a gazdasági folyamatokkal függ össze. Az emberek uralkodó érdekei a „politikai”
ügyekről áttevődnek a „gazdasági” ügyekre.
A képviselet a munkamegosztás elvének felel meg: miután mindenki el van foglalva saját gazdasági
ügyeivel, egyéb gondolatára nem marad idő. Az állampolgárok ezekre az intézményekre, tehát a
közös képviseletre, és ezek tagjaira bízzák a politikai ügyek intézését.
De: ha az elektronikus technológiával el is hárul a távolságok, a nagy létszámok és az időhiány
akadálya, akkor is nyomós érvek szólnak a képviseleti intézmény fenntartása és működtetése mellett.
Ugyanis csak a képviseleti demokráciában van meg a lehetőség, hogy a politikai ellenőrzést
folyamatosan gyakorolja.
9. AZ IDEOLÓGIA FOGALMA ÉS JELENTŐSÉGE A TÁRSADALOMBAN. A MODERN POLITIKAI
IDEOLÓGIÁK FUNKCIÓINAK VÁLTOZÁSAI ÉS SAJÁTOSSÁGA A KÜLÖNBÖZŐ POLITIKAI
RENDSZEREKBEN. AZ IDEOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA.

AZ ideológiát úgy fogalmazhatnák meg: egy tudatforma, a világról, társadalomról,

embercsoportokról szóló megállapítások, értékelések, ítéletek összessége, és ugyanakkor a helyes
célokról, megfelelő cselekvési lehetőségekről, eljárási módokról kialakított nézetek, eszmék és ezek
igazolásának többé-kevésbé összefüggő elméleti rendszere.
Az ideológia tartalma a ténylegesen felmerülő konkrét problémákra összpontosul.

Modern politikai ideológiák kétféle irányban fejtik ki hatásukat:

 Egyrészt az egyes egyének számára összefogják a társadalomra és a világra szóló ismereteket,
beillesztve az egyént is a felvázolt struktúrákba, s ezzel biztosítják az egyén identitásának a
stabilitását.
 Másik hatásiránya az állami-politikai akaratképzés felé szerveződik. Ez jelenti a társadalomban
felmerülő problémákra a határozott válaszok adását, másrészt a fennálló politikai rendszer
struktúrájának igazolását, legitimálását.

Az ideológia funkciói:
 Legitimációs funkció: minden hatalomra került politikai erő törekszik arra, hogy igazolja a saját
hatalmának igazságosságát. Max Weber szerint 3 típusa van a legitimációnak: racionális,
karizmatikus és tradicionális.
 Integrációs funkció: szerepe, hogy azokat a csoportokat, amelyek elkülönülnek, tudatos csoporttá
szervezze és kialakítsa a „mi” tudatot. Ez elengedhetetlen mozzanat ahhoz, hogy politikai mozgásról
beszéljünk. Azzal próbálja befolyásolni az egyént, hogy kiválasztja érdekei közül azt, amely a
csoportérdeknek a legjobban megfelel.
 Motivációs funkció: a mindennapi döntések és cselekvések kialakításában játszik fontos szerepet,
segíti az egyént abban, hogy kialakítsa döntéseit.
 Orientációs funkció: vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem azért cselekszik, mert ez a
meggyőződése, hanem azért mert már elkötelezte magát egy ideológiának, és ennek szellemében kell
cselekednie.

A modern ideológiák sajátosságai:

 Az egyének kiszakadnak természetes kisközösségekből (család, szomszéd), ahol nem volt helye
az ideológiáknak. Így a közösségeket csak akkor tudják eszmék összefűzni, ha az eszmék előtt nem
zárják be azokat a tradicionális kötelékek.
 Az ideológiák működésének egyik előfeltétele az átfogóbb fogalmi gondolkodás lehetősége. A
modern ideológiák olyan társadalmi jelenségekre koncentrálnak, amelyek nem érzékelhetőek
hagyományos módon a mindennapi életben. A „szabad piac”, a „nem” stb. mind olyan fogalmak,
amelyek csak eszmeileg sajátíthatóak el.
 Előfeltétel még, hogy az adott társadalomban a fennálló struktúrák széles körét kérdésessé
lehessen tenni.

Ideológiák és politikai akaratképzés:

A kulturális és a politikai szféra kibomlása következtében a pártok már nem rendelkeztek olyan
monopóliummal, mint a vallási ideológiák esetében az egyházak.

Ennek oka, hogy a modern ideológiák tényeket állítanak, míg a vallási tételek csupán a hit dolgait.
Az ideológiák a modern társadalmakban eleve konkuráló helyzetben vannak, ezért a pártok
folyamatosan rászorulnak az ideológiák karbantartására.
A modern ideológiákra jellemző a folyamatos megújulás, valamint, hogy többlépcsősen épülnek fel.
El lehet különíteni azokat az alapműveleteket, amelyek egy-egy ideológia tételeinek a gerincét
alkotják. Másrészt a modern ideológiák esetén érdemes szétválasztani az alapideológiai tételeket
tartalmazó műveket (háttérideológiák) a közvetlenül tömegek felé irányuló ideológiai termékektől.

A II.vh után fokozatosan végbement az ideológiák pragmatizálódása. Az 50-es években két olyan
körülmény is hatott, amely megakadályozta, hogy a tőkés társadalmak ideológiai táborokra
szakadjanak:
 a tőkés állam válságmenedzselő és szocpol tevékenysége csökkentette a társadalmi feszültségeket
 a nyugati társadalmakban működő parlamentarizmussal szembenálló ideológiai platformok
kompromittálódása.

A 60-as években a fenti körülmények hatása csökkent: anyagi problémák, társadalmi feszültségek
jelentkeztek, amely az ideológiai mező újjáéledését hozta létre.

Ideológiák napjainkban

Ideoloógiák A társadalom Legfontosabb Állam szerepe Gazdaság

központi egysége értékek
Egyéni minimális Szabad
Liberalizmus Egyén (individum) szabadságjogok piacgazdaság
Társadalmi Korporatív decentralizáció
Konzervativizmus mikroközösség harmónia állam
kollektívum Teljes Tanács állam centralizáció
Szocializmus egyenlőség

AZ IDEOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA
TÖBBÉ-KEVÉSBÉ ÖSSZEFÜGGŐ NÉZETEK RENDSZERE, AMELY MEGHATÁROZOTT HIT- ÉS
ÉRTÉKRENDSZEREN NYUGSZIK. AZ IDEOLÓGIA A POLITIKAI CSELEKVÉS CÉLJAIT ÉS ESZKÖZEIT
MAGYARÁZZA.
10. A LIBERÁLIS, A KONZERVATÍV ÉS A SZOCIALISTA ESZMERENDSZER KIALAKULÁSA, FŐBB
JELLEMZŐIK , EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYUK. A HÁROM IDEOLÓGIA POLITIKAI ÜTKÖZŐPONTJAI.

A történelmi korszakváltások során a liberalizmus, a konzervativizmus, és a szocializmus különböző

irányzatai több ponton összefonódnak, e három ideológia hatással van egymásra. Hayek szerint a
három fő eszmei áramlat egymáshoz való viszonyát egy háromszöggel ábrázolva jellemezhetjük.
(Hayek ötletét Tuchfeld dolgozta ki.) Mindhárom ideológiának van egy antropológiai gyökere.

LIBERALIZMUS
 A nagy francia forradalom idején jött lére
 Alapja az egyénből való kiindulás
 Értékeinek középpontjában az egyéni szabadság áll
 Olyan állam jellemzi amely kevésbé avatkozik bele az egyes emberek életébe (minimál állam=
alig van valami funkciója, egyfajta „éjjeliőr” szerepet tölt be)
 Kiforrott gazdaságképpel rendelkezik, ez a piacgazdaság

Ideoloógiák A társadalom Legfontosabb Állam szerepe Gazdaság

központi egysége értékek
Egyéni minimális Szabad
Liberalizmus Egyén (individum) szabadságjogok piacgazdaság

KONZERVATIVIZMUS
 A közösségből, csoportból indulnak ki, alapvető értékük a mikroközösség
 Legfőbb értéknek a társadalmi harmóniát, a megbékélést tartja
 A társadalmi integrációt a társadalom decentralizált struktúrái és a korporatív társadalmi politikai
szervezetek biztosítják
 Igényli bizonyos esetekben az állami beavatkozást, eszménye a rendi korporatív állam
 általában a gazdaság kisebb-nagyobb mértékű állami irányításának szükségességét vallja

Ideoloógiák A társadalom Legfontosabb Állam szerepe Gazdaság

központi egysége értékek
Társadalmi Rendi- decentralizáció
Konzervativizmus mikroközösség harmónia Korporatív
állam

SZOCIALIZMUS
 A kollektívumot (makroközösséget) tartja a kiinduló alapnak
 Legfőbb érték a társadalmi egyenlőség, ami a javak igazságos újraelosztásán keresztül és egy
igazságos társadalmi berendezkedés magvalósításával kíván elérni
 A társadalmi integráció biztosítására a centralizált politikai szerkezet, a centralizált állam hivatott
 Tanács-állam koncepciót akar létrehozni, ez a gyakorlatban gazdasági diktálást megvalósító
állammá alakult
 egy tervszerű gazdaságot hoz létre, ami a szervezett tervgazdaság
E három ideológia között kialakult elméleti és történeti kapcsolatrendszert az empirizmus, a
racionalizmus, és a voluntarizmus szemlélettel jellemezhetjük (W. Röpke).
 Ideoloógiák A társadalom Legfontosabb Állam szerepe Gazdaság
központi egysége értékek
kollektívum Teljes Tanács állam centralizáció
Szocializmus egyenlőség

Racionalizmus: A liberalizmus-szocializmus tengelyen helyezkedik el. Hisz az emberek és az

intézmények racionális átalakíthatóságában. Hisz abban, hogy az egyéni érdekek összességéből
kialakítható a közjó. A 18-19. században az egyén – közösség - társadalom kapcsolatának a politika
dimenziójára kerül hangsúly, ami a politikai demokrácia elvét húzza alá. A politikai irányzatok
közül erre a tengelyre a szabadság, egyenlőség, valamint a liberális demokrácia és a
szociáldemokrácia kerül. Fő kérdése: miként oszlik meg a hatalom a társadalomban?

Empirizmus: A liberális-konzervatív tengelyen értelmezhető. A konzervatív emberfelfogás az

egyént a társadalom különböző szintű közösségei, tradíciói, és normarendszere által nagymértékben
meghatározottnak látja. Az emberi tudás tapasztalati jellegű. A fejlődés csak evolutív (fokozatos)
lehet. Egyén – közösség – társadalom viszonyában a polgári társadalom egyéni és közösségi
autonómiáinak a politikai állammal szembeni védelmén van a hangsúly. Fő kérdése: hogyan lehet
a politikai állam hatalmát még jobban korlátozni? Ez fogalmazódik meg a jogállam
koncepciójában. A két fő ide tartozó politikai irányzat az angolszász konzervatív liberalizmus és az
alkotmányos konzervativizmus.

Voluntarizmus: A konzervativizmus – szocializmus tengelyen található. Az állami makroközösség

minél erősebb politikai hatalmában látják a társadalmi integráció és a fejlődés bázisát. Az egyén
teljesen alárendelődik a totális államnak. Fő kérdése: kié a minél áthatóbb politikai hatalom? A
társadalmi integrációt a totális állam hierarchikus intézményi szervezete biztosítja. Az ide tartozó
politikai irányzatok: konzervatív nacionalizmus és fasizmus, szovjet típusú politikai társadalmi
modell. A totális államban a politikai testet maga az állam testesíti meg.

A három ideológia ötvözete

Körösényi András szerint:
Konzervativizmus: a fennálló politikai rendszerhez való ragaszkodás
Liberalizmus: újhoz való ragaszkodás, a haladásba vetett hit
Liberális gondolkodók: John Locke, Adam Smith
Konzervatív gondolkodók: Edmund Burke
Szocialista gondolkodók: Karl Marx

Egyes álláspontok képviselői mindig bírálják a másik két irányzatot. Pl.: a

konzervativizmusból nacionalizmus következik, ami háborúhoz vezet, a szocializmusban a
politikai megbízhatatlanság alapján tömeggyilkosságokat követ el, a liberalizmushoz köthetők
a nagy fr. forradalom kivégzései.
Tehát: mindhárom irányzat képes elfajulni, de a három ötvözete a legalkalmasabb egy jól
működő gazdasági-politikai rend létrehozására.

Bibó István egyesíteni tudta a 3 irányzat értékeit:

1. liberális volt, mert a szabadság és félelemmentes értelem uralmának terjedésében látta a
fejlődést
2. vallásos volt
3. nyitott volt a szocialista eszmék iránt is
11. A POLITIKAI RENDSZER , ÉS EGYSÉGEI. ÉRDEKCSOPORTOK ÉS A NYOMÁSGYAKORLÓ
CSOPORTOK. A MOZGALOM MINT KÉTSZINTŰ JELENSÉG. A SZAKSZERVEZETEK ÉS MÁS
ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK KIALAKULÁSA, TÉRNYERÉSÜK NAPJAINK POLITIKAI
RENDSZEREIBEN.

A politikai rendszer A politikai rendszer több, egymással szoros kölcsönhatásban lévő alrendszert
foglal magában: pártrendszert, szakszervezeti rendszert, képviseleti rendszert, nyomásgyakorló
csoportok rendszerét, bürokratikus rendszert
A társadalom egészéhez viszonyítva funkciói:
 társadalmi folyamatok politikai szervezése, irányítása politikai döntésekkel
 a politikai szocializációs folyamatok irányítása, a politikai kultúra intézményes átadása
 a társadalom politikai integrációjának megvalósítása és a politikai rendszer legitimációja
Ezen funkciók eszközei:
 legális, vagy nyers erőszak alkalmazása, vagy kilátásba helyezése
 a lojalitás megszerzése (uralmuk helyességének és szükségességének elfogadtatása)
 politikai csoportok, mozgalmak bevonása a politikai döntéshozatali eljárásba
 szakszerű és jogszerű bürokrácia
Sajátos funkciók:
 érdektörekvések politikai integrálása, csoportosítása és döntési javaslatokká alakítása
 az ehhez szükséges eljárások, jogi normák, intézmények létrehozása, működtetése
 politikailag releváns információk gyűjtése, feldolgozása
 választók felkészítése
 politikai tradíciók, szimbólumok ápolása, fenntartása, működtetése
 a politikai rendszer stabilitásának, és infrastruktúrájának biztosítása
 a nemzetközi politikai rendszerbe való bekapcsolódás

Érdekképviseleti szervek kialakulása, térnyerésük

Nagy gazdasági világválság, a fasizmus, a II. világháború után új helyzet alakult ki Ny-Európában.
Radikális pártok súlya lecsökken, pártok egyre jobban integrálódni kezdenek a parlamentarizmus
keretei közé. Érdekképviseleti szervek előrenyomulása a pártok jelentőségét csökkentette. A
megerősödött érdekegyesületek állami döntésekbe kapcsolásának egyik csatornája a parlament, a
másik pedig azok a formák, amelyek a közigazgatási apparátussal kapcsolják össze őket, A
befolyásolás egyik legális formája a minisztériumok mellett működő bizottságok rendszere.

Csoport: minden olyan önkéntes vagy természetes emberi közösség, amely szociológiai
megközelítésben az egyén és a társadalmi egész, politológiai szempontból nézve pedig az egyén és a
központi politikai szervezet között helyezkedik el. Megkülönböztetünk:

Érdekcsoport:
 Az érdekcsoport tehát a közös állásponton lévők olyan együttese, amely bizonyos követeléseket
támaszt a társadalom más csoportjaival szemben. A társadalmi rendszer egyik szereplője kifejezi a
közös állásponton lévők igényeit a társadalmi rendszer többi szereplőjével szemben.
 vannak csoportok, amelyek a gazdasági szférában működnek, s kizárólag vagy túlnyomóan
gazdasági érdekeket érvényesítenek (pl. iparkamara),
 és vannak csoportok, amelyek kizárólag vagy túlnyomóan értékeknek igyekeznek érvényt
szerezni: ezeket „propagáló csoportnak” is szokták nevezni (pl. a válás elleni vagy melletti liga).

Nyomásgyakorló csoport
Az érdekcsoportból tehát akkor lesz nyomásgyakorló csoport, amikor belép a politikai küzdőtérre:
innen kezdve viszont már nyomásgyakorló csoporttá válik.
A nyomásgyakorló csoport funkciói:
 érdekeket artikulál, főleg lobbizás révén. Ennek során a lobbisták személyes kapcsolataikat és
ismeretségüket latba vetve igyekeznek rávenni a képviselőket, hogy vegyék tekintetbe a csoport
kívánságait politikai programjuk szintjén.
 érdekaggregációs funkciót is elláthatnak: ha például egy társaság olyan programot dolgoz ki,
amely nemcsak az eszközök és a személyi állomány kérdéseivel foglalkozik, hanem törvényhozási,
adóügyi, társadalombiztosítási, sőt nemzetközi politikai kérdésekkel is
 szerepet játszhat a politikai szocializációban is, amennyiben elkötelezi magát a fennálló értékek
védelme vagy épp megváltoztatása mellett
 a politikai rekrutáció fontos csatornája is lehet
Van egy jelentős eltérés a politika többi szereplője és a nyomásgyakorló csoportok között, ez az
eltérés abban áll hogy a lobbik nem arra törekszenek, hogy megszerezzék és maguk irányítsák a
politikai hatalmat, hanem arra, hogy nyomást gyakoroljanak más politikai szubjektumokra
valamilyen döntés elfogadása érdekében, amely irányulhat a társadalmi tagolódás módosítására vagy
ellenkezőleg, a társadalmi-politikai struktúra fenntartására.

Nyomásgyakorlás: szankció alkalmazása vagy szankció alkalmazásával való fenyegetés arra az

estre, ha valamilyen követelést nem teljesítenek. Ez a gyakorlatban számos formában megvalósulhat:
 Lehet szavazatokkal támogatni egy pártot, kilátásba helyezve a támogatás megvonását
 nyújtott pénzügyi támogatás felfüggesztése vagy megszüntetése a nyomásgyakorlás másik módja.
 Megvesztegetnek egy politikust, majd leleplezéssel fenyegetik
 A sztrájk különböző formái,
 , népszavazás kezdeményezése, pénzügyi vagy tőzsdeválság mesterséges előidézése.

A nyomásgyakorlásnak vannak jogilag megengedett én meg nem engedett formái, illetve direkt és
indirekt formái. Direkt akcióról van szó akkor, amikor közvetlenül a döntéshozó struktúrákra
gyakorolnak nyomást: ezek lehetnek formális intézményi struktúrák vagy informális struktúrák.
Indirekt akcióról akkor beszélünk, ha a nyomásgyakorlás nem egyenesen és közvetlenül történik,
hanem a közvélemény segítségével próbálnak befolyást gyakorolni a döntéshozókra.

A nyomásgyakorló csoportok strukturális szempontból lehetnek:

 időszakosak vagy állandóak,
 erősebben vagy lazábban szervezettek,
 centralizált vagy decentralizált

Kulturális szempontból a közösség uralkodó érdekeihez képest lehetnek:

 integráltak vagy elidegenedettek.

Mozgalom fogalom sok területen használatos: így a kultúra, a politikai gondolkodás, a vallási, etnikai
mozgalmak, nemzeti-, nemzetközi mozgalmak területén

A mozgalom kétszintű jelenség:

 Az egyik szintjén informális, közösségeket találunk, melyeknek cselekvésében a változás
előmozdításának vagy megakadályozásának megfelelő kulturális tényező dominál.
 A másik szintet a különféle egyesületek, nyomásgyakorló csoportokként működő
érdekcsoportok alkotják, melyeknek megszületésében, a mozgalom eszmeiségéhez való általános
csatlakozás mellett egyéni motivációk is szerepet játszanak. A mozgalmak is többféle funkciót
töltenek be a politikai rendszerben: pl. szocializáció, kommunikáció, rekrutáció stb.
A politikai mozgalmak kapcsolódnak a pártokhoz, a szakszervezetekhez, a nyomásgyakorló
csoportokhoz.
 Ha pl. munkásmozgalomról beszélünk a szocialista vagy kommunista pártokra is gondolunk.
 Ha szakszervezeti mozgalomról beszélünk valamilyen szakszervezetre is gondolunk.
 Ha polgárjogi mozgalomról beszélünk az ilyen értékeket propagáló csoportokat is beleértjük.
 Ha katolikus mozgalomról beszélünk a katolikus indíttatású vallási pártokra is gondolunk.

Mozgalomra többféle definíciót is megfogalmaztak. Így pl:

 A mozgalom olyan kollektív cselekvés, amely egyes társadalmi intézmények megváltoztatására,
vagy egy teljesen új rend létrehozására irányul.
 Meghatározott folyamatossággal működő kollektív cselekvő, amelynek célja, hogy bizonyos
változásokat előmozdítson vagy megakadályozzon a társadalomban vagy egy szervezetben. A
mozgalom mint közösség tagsága nem körülhatárolt, nem állandó, vezetőinek pozícióját inkább a
tagok informális egyetértése határozzák meg.

A pártokat és a SZAKSZERVEZETEKET szoros történeti-genetikai kapcsolat fűzi össze.

Szakszervezetből kialakulhat párt (Brit munkáspárt), és pártból is születhet szakszervezet
(Olaszország).
A szakszervezet tevékenysége nem merül ki abban, hogy bizonyos döntések meghozatala érdekében
nyomást gyakoroljon más politikai szereplőkre, hanem maga is részt vesz a döntéshozatalban. A
szakszervezet nyomásgyakorló tevékenység gyakran éppen arra irányul, hogy a kollektív
szerződések megtárgyalásán túl a gazdaságpolitikai tárgyalásokba is közvetlenül
bekapcsolódhasson.

Szervezeti struktúrája lehet:

 centralizált
 decentralizált

Ennek a kollektív alkudozás szempontjából van jelentősége: lehetséges például, hogy országos
szinten a szakszervezetek és a munkaadók csak néhány lényeges pontot rögzítő kollektív szerződést
kötnek, a többi témáról való alkudozás jogát pedig az alsóbb, decentralizált szervekre ruházzák.

Szervezési elv alapján:

 szerveződhet területi alapon (egy adott térségen dolgozó összes munkavállalót tömörítve)
 szakmai alapon (pl. hajóácsok szakszervezete)
 ágazati alapon (pl. fémipari dolgozók szakszervezete)

Pártok: Történetileg az első pártok Európában és Észak-Amerikában alakultak ki. Az eredet

szempontjából megkülönböztethetünk belső és külső eredetű pártokat.
A belső eredetű pártok a parlamenten belül születnek s fejlődésük főbb állomásai a következők:
először parlamenti csoportok jönnek létre, majd hozzájuk kapcsolódva megjelennek a területi
választási bizottságok, amelyeknek fő funkciója a jelöltek támogatása és szavaztok gyűjtése, s végül
a két elem kapcsolata egy országos szervezet kiépítése révén állandósul.
A külső eredetű pártok a parlamenten kívül , a társadalomban jönnek létre, olykor kifejezetten
antiparlamentáris célzattal, esetleg korábbi külső eredetű pártok szakadásával .A külső eredetű pártok
megszületésénél sokszor már létező nem pártjellegű szerveződések bábáskodnak, amelyek aztán
különböző módon segítik a tevékenységét. Ilyen szervezet lehet:
 a szocialista és szociáldemokrata pártok esetében a szakszervezet;
 a kereszténydemokrata, keresztényszocialista, pártok esetében valamely egyház, vallási felekezet;
 a nemzetiszocialista vagy fasiszta pártoknál egy harci szövetség;
 a kommunista pártok esetében pedig egy titkos vagy földalatti csoport.
Belső eredetű számos liberális, konzervatív párt, de olykor a radikális pártok is. Külső eredetűek, a
szocialista, a szociáldemokrata, a kommunista, a vallási, a fasiszta és a nemzetiszocialista pártok.

A pártok különböző időszakokban születnek és az intézményi keretektől, a választójogi törvényektől,

a gazdasági átalakulásoktól, a társadalmi kultúrától, a nemzetközi eseményektől függően eltérően
fejlődnek. Az európai és észak-amerikai pártok fejlődése:
1. szakasz: megjelennek a liberális és konzervatív pártok
2. szakasz: választójog első kiterjesztésével összefüggésben kialakul a pártrendszer
3. szakasz: a 19. század végén megjelennek a szocialista, szociáldemokrata pártok, a vallási pártok
4. szakasz: I. vh. körül megjelennek a kommunista, fasiszta, nemzetiszocialista pártok

Pártok funkciói:
- vezetők rekrutációja - kommunikáció
- döntéshozás - részvétel
- mozgósítás - érdekaggregáció
- politikai szocializáció
- közvetítés állampolgár és a hatalom, állampolgár és kormányzati rendszer között
 12. A MODERN POLITIKAI PÁRTOK LÉTREJÖTTE, TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSÜK/HONORÁCIOR PÁRTOK,
TÖMEGPÁRTOK, NÉPPÁRTOK/ .A PÁRTOK FUNKCIÓI, STRUKTURÁLIS ÉS SZERVEZETI KÜLÖNBSÉGEIK.
DUVERGER, MICHELS, OSTROGORSKI ELMÉLETEI. A POLITIKA, MINT HIVATÁS MEGJELENÉSE, A
HIVATÁSOS POLITIKUS TÍPUSAI.

A párt fogalma: azonos elveket valló, azonos világnézetű emberek közössége. A pártok
megjelenésének két fontos előfeltétele a képviseleti intézmények megszilárdulása, illetve a
választójog kiterjesztése volt. Az első pártok Európában és Észak- Amerikában jelentek meg.

A pártokra a ,,pars pro toto”=rész az egészért elve jellemző

A pártok fejlődése
1) először honoráciorpártok jöttek létre, amelyeknek tagjai arisztokraták voltak, akik a politikáért
éltek és nem a politikából. Ezek a pártok kevés taggal rendelkeztek, liberális és konzervatív
érzületűek voltak. Ezek parlamenten belüli pártok voltak. Mindez a polgári forradalmak előtti
időszakban volt jellemző.

2) ezután tömegpártok jöttek létre (XIX. század vége - XX. század eleje), amelyek
- sok taggal rendelkeztek ((a munkásságot tömörítették))
- tehát főleg szocialista, szociáldemokrata pártok voltak
- a parlamenten kívül jöttek létre
- céljuk: általános választójog kiharcolása – elérték, és így már be tudtak jutni a parlamentbe,
azaz belső pártokká váltak.

3) elitpártok: a fasiszta, nemzetiszocialista és kommunista pártok tartoznak ide. Leszűkült tagság,

szoros felvételi korlát, rendkívüli párthűség jellemzi.

4) catch-all párt=gyűjtőpárt=néppárt: A II. világháború után hódít tért, megpróbál minél több
embert megszólítani, de nem azért, hogy a tagságát növelje, hanem hogy szavazatokat szerezzen

Napjainkban a catch-all pártok mellett a választási pártok jellemzőek. Hasonlítanak egymáshoz, de

a választási párt csak a kampány idején aktív, és a kiábrándult szavazókat próbálja megnyerni.
((Magyarországon ilyen a Centrum Párt))
A pártok típusai strukturális, szervezeti szempontból
1.Weber felosztása:
Patronázspárt: azért akarja megszerezni a hatalmat, hogy tagjait patronálhassa, vagyis
hivatalokhoz juttassa. Fő céljuk, hogy vezetőjük irányító pozícióba kerüljön.
Ideológiai párt: célja hatalomra jutása után nézeteinek megvalósítása
2. Duverger felosztása
bizottsági párt: azonos a honoráciorpárttal
szekciópárt: azonos a tömegpárttal, szociáldemokrata találmány, a tagságra helyezi a hangsúlyt
sejpárt: kommunista találmány - adott munkahelyen dolgozókat tömöríti, akik nap mint nap
szervezkedhetnek, anélkül hogy ez feltűnést keltene ((pl egy demokratikus államban))
milíciapárt: tagjai nagyrészt katonák (ilyen típusúak a diktatúrára törő pártok)
3. Michels és Ostrogorski elméletei ( a párton belüli hatalmi szerkezetet vizsgálták)
Mindkettőjük szerint nélkülözhetetlen a pártokon belüli szervezettség, amely csökkenti a
szétszórtságot és növeli a tömeget erejét. A szervezettség azonban veszélyeket is hordoz:
Michels szerint oligarchiává válhat egy párt, ami itt azt jelenti, hogy csupán néhány vezető saját
érdeke érvényesül – ekkor már nem tud hatékonyan működni a párt, azaz: „ahogy nő a
szervezettség, úgy csökken a demokrácia”
Ostrogorski felfigyel a pártszemélyzet professzionalizálódására, másrészt arra, hogy a pártok a
maguk javára igyekeznek megszerezni közhivatalokat. A pártokon belül azonban előbb-utóbb
szükségszerűen megjelenik a konfliktus, ezért a pártok szétmorzsolódása törvényszerű.

A hivatásos politikusok
2 csoportjuk van:
a) a politikáért élő politikus: a XIX. században volt jellemző, ált arisztokraták voltak, akiknek
nem a politika jelentette a megélhetési forrást.
b) a politikából élő politikus: ilyenek napjaink politikusai
A jó politikus tulajdonságai:
legyen szenvedélyes, érezzen felelősséget a munkájával kapcsolatban, legyen arányérzéke (tudja,
mi fontos és mi kevésbé lényeges)
További követelmények a politikusokkal szemben:
a felelősségetikát részesítse előnyben az érzületetikával szemben
érzületetika: hirtelen felindulásból hozott döntést eredményez
felelősségetika: felelősséggel meghozott döntést eredményez
Az erőszak alkalmazása néha etikusnak számít – pl. a demokráciával nyíltan szembefordulók ellen
(de pl az ’56-os forradalom leverése nem volt etikus)
A különböző pártípusokhoz különböző politikustípusok is kapcsolódnak:
Pozícióorientált vagy keresleti politikus: Az ilyen politikus megvizsgálja a közízlést és arra építi
programját. Ha változik a közízlés, változtatja programját is. A cél a pozíció, az eszköz a program.
Programorientált vagy kínálati politikus: Kész programmal áll elő, célja ezen program
véghezvitele, nem hajlandó változtatni rajta. A cél a program megvalósítása, az eszköz a pozíció.
13. A FRAKCIONALIZÁLTSÁG FOGALMA. A PÁRTRENDSZEREK JELENTŐSÉGE ÉS TÍPUSAI SZÁMBELI
KRITÉRIUMOK ALAPJÁN. AZ EGY-KÉT ÉS TÖBBPÁRTRENDSZEREK JELLEMZŐI. A PÁRTOK VÁLTOZÁSA ÉS
HATÁSA A PÁRTRENDSZERRE. POLITIKAI CSALÁDOK /BAL ÉS JOBB/.

A frakcionalizáltság fogalma: azt fejezi ki, hogy a pártok közül mennyinek van reális esélye
hatalomra jutni (erősen frakcionalizált egy rendszer, ha sok olyan párt van, amelynek reális esélye
van a választás megnyerésére)
A pártrendszerek típusai (hagyományos séma):
Egypártrendszer (totális, hegemón, uralkodó egypártrendszer)
Kétpártrendszer
Többpártrendszer = pluralizmus
Részletesebb felosztás szerint:
egypártrendszer egyetlen párt létezhet, a hatalom az ő kezében van. (Pl: NSDAP)
hegemón párt mellette csak formálisan működhetnek más pártok uralkodó párt A demokratikus
országok egy részében jellemző a törvényes választásokon hosszú ideig mindig ugyanaz a párt nyer.
kétpártrendszer lényege, hogy 2 párt van versenyben, az egyik megszerzi az abszolút többséget, a
nyertes egyedül alakít kormányt és minden választáson reális esély van a kormányváltásra. A
kétpártrendszer pártjai „catch-all” pártok. Jellegzetes politikustípus a pozícióorientált politikus.
mérsékelt többpártrendszer Több releváns párt van (3-5), amelyek között kicsi az ideológiai
távolság. A kormány koalíciós kormány. (Általában hasonló világnézetű pártok lépnek koalícióra,
de van néhány ellenpélda is) Az ellenzék egységet alkot a kormánnyal szemben, tehát a
szembenállás kétpólusú: kormány <--> ellenzék, Jellegzetesen réteg-és osztálypártok vannak, a
programorientált politikustípus a jellemző.
szélsőséges többpártrendszer Nagy ideológiai távolság van a kormány és az ellenzékek között, és
maguk az ellenzékek között is, tehát a szembenállás hárompólusú:
Ellenzék 1KormányEllenzék 2 és Ellenzék 1Ellenzék 2
Az ellenzék nem kerül olyan pozícióba, hogy felelősségre lehessen vonni.(Ez az ún. nem felelős
ellenzék). Általában a centrumot képviselő valamelyik párt van hatalmon.
Atomizáció: Nagyon sok apró párt jellemzi, akkor fordul elő, amikor egy rendszer felbomlott és az
új még nem alakult ki. A sok apró párt közül a legtöbb eltűnik, néhány megerősödik.

A PÁRTOK VÁLTOZÁSA
A pártokat a következő tényezők késztetik változásra :
- ha gyakran váltják egymást a hatalomban
- ha jelentős reformokat kell végrehajtani rövid idő alatt (pl. a rendszerváltás szükség volt rá)
- a nemzetközi környezet átalakulása ((pl. Európai Unióba való belépés))
- a többi párt viselkedése
- a társadalom elvárásai (pl. egyre növekvő életszínvonal)
A pártok több területen is képesek változtatni
- a párt szervezetében
- ideológiájukban (pl. az MSZP a rendszerváltás után egyre inkább szociáldemokrata párttá vált)
- vezetési adaptáció: új vezetőt jelölnek ki (pl. az MSZP Gyurcsány Ferencet – így
versenyképesek tudtak maradni)
- kommunikációs adaptáció (pl. a pártok felismerték, hogy az ellenfél politikusaival kapcsolatban
a negatívumok felderítése hatékony kommunikációs eszköz)
A pártok változásának hatása a pártrendszerre
- Magyarországon a rendszerváltás után sok párt jött létre ((az 1990-es választásokon több mint 50
indult)) – tehát szélsőséges többpártrendszer volt
- de a legtöbb párt nem volt képes a folyamatos alkalmazkodásra, ezért eltűntek - így a
pártrendszer átalakult: mérsékelt többpártrendszerré vált, amely ma már közelít a
kétpártrendszerhez, mert két párt uralja a politikai életet

POLITIKAI CSALÁDOK
Ezzel ma nem igazán lehet jellemezni a pártokat, mert a legtöbb párt mindkét politikai család
nézeteiből merít, nincsenek vegytisztán jobb vagy baloldali pártok.
A jobb- és baloldal fogalma az 1789-es francia forradalom idején alakult ki: összehívták a
Nemzetgyűlést ((a parlamentet)), és itt a radikálisak bal oldalon, a mérsékeltek pedig jobb oldalon
foglaltak helyet
BAL OLDALI PÁRTOK (ide tartoznak a szocialista, szociáldemokrata és a szociál-liberális
pártok)
RADIKÁLIZMUS, FORRADOLMPÁRTI
- hisz a társadalom javíthatóságában és a fejlődésben
- egyenlőségre törekszik – a szabadságjogokat mindenkire egyformán ki akarja terjeszteni
(esélyegyenlőség)
- jogegyenlőség
- fontosnak tartja a nemzetek közötti kapcsolatot, a nemzetek felettiben gondolkozik – ez az
internacionalizmus
- inkább a munkavállalók érdekeit védi ((kevésbé a munkaadókét)), szoros kapcsolat a
szakszervezetekkel
- puha külpolitika (pl: egyoldalú katonai leszerelés)
- ellenzi a szabadpiacot

JOBBOLDALI PÁRTOK (keresztény-demokrata, liberális, agrár, konzervatív pártok tartoznak

ide)
MÉRSÉKELT, TRÓN ÉS OLTÁR EGYSÉGE, FORRADALOMELLENESSÉG
- A tradíciók, szokások megszabják a cselekvést
- Alkotmányosság
- Reformokat hirdet, az egymásra épülő fejlődést hangsúlyozza
- A rendet és a tekintélyt tartja a legfontosabbnak
- A külpolitikában keményebb vonalat képvisel
- A munkaadói oldalt támogatja
- A szabadpiac híve, ellenzi az állami beavatkozást
14. A DEMOKRÁCIA FOGALMÁNAK KORONKÉNT VÁLTOZÓ TARTALMA, A DEMOKRÁCIA, MINT ESZMÉNY
.DEMOKRÁCIA-FELFOGÁSOK AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG. A MODERN DEMOKRÁCIÁK PARADIGMATIKUS
JEGYEI. A DEMOKRATIKUS POLITIKAI BERENDEZKEDÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI.

ÓKOR
- már ekkor is voltak demokratikus rendszerek – de ezek csak 1-1 város vagy városállam szintjén
jelentek meg (pl. görög városállamok vagy a római köztársaság városai)
- ezek kis léptékű demokráciák voltak, amely azt jelenti, hogy a lakosságnak csak egy töredéke
rendelkezett politikai jogokkal (pl. a nők egyáltalán nem)
- Az ókori meghatározás 2 felé vált, attól függően,hogy kit tartottak a démosz tagjának:
Minden szabad görög a démosz tagja (Periklész – a kormányzás MÓDJÁN van a hangsúly
A szegény szabad görögök a démosz tagjai (Platón - „a csőcselék uralma”) Itt a hatalomgyakorlás
OSZTÁLYTARTALMÁN van a hangsúly.
JAKOBINUSOK: Céljuk, hogy a nép kormányozzon Franciaországban. A jakobinus uralom
sajátja volt a terror (úgy vélték, hogy aki a nép ellen van az ellenség és meg kell semmisíteni)
Edmund Burke a jakobinus példa miatt a leggyalázatosabb rendszernek tartotta a demokráciát.
TOCQUILLE – A DEMOKRÁCIA AMERIKÁBAN – a Periklészi vonalat viszi tovább.
Fenntartásokkal ugyan, de követendő rendszernek tartja az amerikai demokráciát.
UTÓPISTA SZOCIALISTÁK, ANARCHISTÁK: - szinte egy az egyben a Platóni demokrácia
modellt viszi tovább
Az ókorban azt hitték, hogy a demokrácia csak városállami szinten működhet, de a XIX. ÉS A XX.
SZÁZADBAN kiderült, hogy országos szinten is hatékony lehet – az ekkor kialakuló demokratikus
államok már nagy léptékű demokráciák voltak, amelynek lényege, hogy minden felnőtt lakos
részt vehet a politikában – legalább a választásokon való részvétel formájában
A modern demokrácia nagy léptékű demokrácia
A nagy léptékű demokrácia jellemzői
- általános választójogot biztosít
- szólásszabadságot biztosítanak
- sokféle információforrás jellemző
- választott tisztégviselők ellenőrzik a kormány működését
- minden felnőtt jogosult politikai hivatalt vállalni
- a polgárok a most említett jogaik védelmére szervezetekbe tömörülhetnek
A demokrácia ma már nemcsak 1-1 ország szintjén, hanem nemzetközi szinten is értelmezhető –
pl. Európai Unió, NATO, ENSZ.

A demokrácia mint eszmény (Dahl)

Az eszményi demokrácia jellemzői:
- a polgároknak joguk van ahhoz, hogy meghatározzák, mely kérdéseket kell népszavazás útján
eldönteni, és mely döntéseket bíznak választott képviselőkre ((pl. a parlamentre))
(a polgárok közösségét démosznak nevezzük)
- teljeskörűség: a démosz a felnőttek teljes körét magában foglalja
- szavazati egyenlőség: minden polgár szavazata egyet ér a döntések meghozatalakor
- hatékony részvétel: minden polgár kinyilvánított akarata egyenlő súlyú a döntéshozatalban
- tájékozottság a véleményalkotáshoz: minden polgárnak megvan a lehetősége, hogy tájékozódjon
az adott problémáról a népszavazás előtt

Eddig még nem volt és valószínűleg nem is lesz olyan kormányzati rendszer, amelyre teljesül az
eszményi demokrácia valamennyi jellemzője
A modern demokrácia paradigmikus jegyei (vagyis a demokratikus berendezkedés jellemzői)
 Barát/ellenség dichtómia (kettősége) helyett barát/ellenfél dichtómia: biztosítja az egyet nem
értés és a hatalom birtokosaival való szembenállás szabadságát, tehát a politikát ellenzőket nem
ellenségnek, hanem ellenfélnek tekinti.
 Az imént említett ellenfélnek nem csak az egyet nem értés és a szembenállás kifejezésére van
lehetősége, hanem arra is, hogy békés úton átvegye a hatalmat (abszolút újdonság a
történelemben).
 Versengés: a közösséget olyan ismeretlen részek összességének fogja föl, amelyek között a
konfliktust nem lehet kizárni, pluralista jelleget ölt. A modern demokráciák nem rombolónak,
hanem kifejezetten építőnek tekintik a részek érdekeit, amelyek hozzájárulnak az általános érdekek
meghatározásához. Tehát a konfliktus része a politikának, és nem mindig szükségszerűen rombolja
a közösséget, sőt a különböző érdekek és irányultságok ütközéséből születnek pozitív eredmények.
 Korlátozott politikai szféra: a politika az egyéni és kollektív életnek csak az egyik dimenziója;
nem fedi le az emberek és népek életének teljes valóságát. A politikának tiszteletben kell tartania,
és biztosítania kell a társadalmi, kulturális, gazdasági, rokonsági, stb. autonómiáját, különben
éppen azt a társadalmi pluralizmust korlátozza és pusztítja el, amelyet a politikai pluralizmusban
táplál és kifejez
 A politikai hatalom ellenőrzése: politikai hatalomra szükség van, de mivel emberek irányítják –
önérdek vagy partikuláris érdekek szolgálatába is állítható -, ezért ellenőrizni kell, és különböző
korlátokat kell állítani elé (pl.: jogi, gazdasági). A konfliktusból így lesz versengés, amely
szabályozottá válik.
A modern demokráciák nem lehetnek mások, csak képviseleti demokráciák (közvetett ellenőrzési
lehetősége van az állampolgároknak).
 Képviseleti demokrácia: a ’régi’ és a ’modern’ demokráciát a képviselt értékek tekintetében is
megkülönbözetjük (pl.: egyéni szabadság). A ’modernekben’ az egyéni szabadság mindenekelőtt
az állammal szembeni szabadság; az antik városközösségekben nem tartozott az általános politikai
szabadságok közé. A modern demokráciákban az ember nemcsak politikai, hanem gazdasági lény
is; továbbá korlátok nélkül vehet részt a rendszeres, időközökét megtartott választásokon, hogy
ilyen formán ellenőrizze, és véleményt nyilvánítson a politikai hatalomról.
 A kisebbség számára biztosított garanciákkal mérsékelt többségi elv alkalmazása: a többségi
elv korlátozás nélküli alkalmazása esetén az jutna kifejezésre, hogy a többségnek mindig igaza
van. De lehetőséget kell adni a kisebbségek számára a tiszta versenyen való részvételhez.
 Disszenzushoz való viszony: minden létező politikai közösségben vannak belső játékszabályok,
legalábbis bizonyos magatartási normák tiszteletben tartását megkövetelik. A demokrácia
mennyiségi és minőségi szempontból is sokkal tágabb teret enged a disszenzus kifejeződésének
(egyet nem értés kinyilvánításának)
 Pluralitás/küzdőterek sokasága: a különböző szereplők versengése egyaránt folyhat politikai és
politikán kívüli terepen. Politikai terepek megkülönböztetése: választások, pártok,
szakszervezetek, parlament, kormányzat, stb.
 Szerepek pluralitása (minden egyén többfelé elkötelezett): lehetővé teszi, hogy az egyén
többféle csoportidentitással rendelkezzen, több szerepet töltsön be (pl.: az állampolgár egyidejűleg
lehet hívő – párttag – szolgáltatásban dolgozó – úszó-egyesülethez tartozó). A szerepek
sokféleségének az a jelentősége, hogy csökkenti a politikai rendszer barátokra/ellenségekre való
megosztását. Személyek több szerepben való cselekvése tehát megkönnyíti az „ellenség”
„ellenféllé” válását.
15. A DEMOKRÁCIÁK PROBLÉMÁI. A DEMOKRÁCIÁT ÉRT KIHÍVÁSOK. LIJPHART: A TÖBBSÉGELVŰ ÉS
KÖZMEGEGGYEZÉSEN ALAPULÓ KORMÁNYZATI FORMÁK. A MAGYAR DEMOKRÁCIA TÍPUSA.

A DEMOKRÁCIA PROBLÉMÁI
A demokrácia problémái
1. probléma: a demokrácia emberfelfogásával kapcsolatos: Kétféle álláspont létezik az ember
politikában elfoglalt helyét illetőleg
 az egyén és az állam között nem ismer el közbülső hatalmat
 az egyén és az állam közé csoportokat iktat be
Rousseau az egyén-állam kettősségén alapuló demokrácia-felfogást hirdet, elutasítja a képviseletet.
Modern politikai gondolkodás ezt a gondolatmenetet cáfolja.
2. probléma: látható és láthatatlan politika viszonya
A demokrácia teljesen átlátható, vagyis az állampolgárok ellenőrzése, értékelése, ítélete előtt
nyitott, de eközben teljesen látható politika mégsem lehetséges. A kormányzás nem feltétlenül
tartja magát a törvényekhez és a jogszerűséghez. A demokráciától azonban elvárható, hogy lehető
legkisebb mértékűre csökkentse a láthatatlan politikát a látható javára.
3. probléma: A demokrácia olyan rezsim, amely csak normális igazgatási viszonyok között működik
 demokrácia csak „nyugodt” körülmények között működik, háborús időkben nem
 képviseleti demokráciában biztosított részvétel nem vonzó az állampolgárok számára
 drámai időszakokban nem lehet az alkudozás módszerével kezelni a politikai ügyeket
 rendkívüli igazgatási helyzetekben nem csak a demokrácia mutat gyenge ellenálló képességet
 nincs eleve elrendelve, hogy a demokrácia rendkívüli helyzetben csődöt mondjon, annál
könnyebben át tudja vészelni a rendkívüli helyzetet, minél erősebb a politikai legitimitása
4. probléma: „konszolidációs demokrácia” vagy konszenzusorientált demokrácia
Lijphart nem tartja kielégítőnek Almond kettős felosztását, amely szerint:
 stabil, homogén, angol-amerikai típusú demokráciák
 instabilabb európai-kontinentális típusú demokráciák
Ez a felosztás azért nem jó, mert Ausztria, Belgium, Hollandia, Svájc a nagymértékű kulturális
töredezettség ellenére stabil demokráciát működtetnek. Lijphart ezeket konszolidációs
(konszenzusos) demokráciáknak hívja.
Jellemzőjük:
 erős „szegmentáltság” (vallási, nyelvi, etnikai, gazdasági)
 közmegegyezést az „elitek közötti egyezkedések és kompromisszumok rendszere” teremti meg
 négy intézményi eszköz segítségével oldják meg a vitákat: miniszteri nagykoalíció (kormányban
a társadalom minden jelentős szegmensének van politikai képviselő), kölcsönös vétó, arányosság
elve közösségek
A demokráciák eltéréseit és szabályszerűségeit az egymástól alapvetően eltérő két modell, a
többségelvű (Westminster típusú) és a közmegegyezésen alapuló (konszenzusos modell)
vizsgálatával mutathatjuk be.

LIJPHART KÜLÖNÍTETTE EL A TÖBBSÉGELVŰ ÉS A KÖZMEGEGYEZÉSEN ALAPULÓ

KORMÁNYZATI FORMÁKAT
A többségelvű modell = Westminster modell
- kétpártrendszer jellemző (Labour  Conservative)
- ezért egypárti kormány alakul
- a végrehajtó és a törvényhozó hatalom összeolvad: a kormány törvényjavaslatait a parlament
mindig megszavazza
- aszimmetrikus kétkamarás rendszer: a felsőháznak alig van hatalma
- egydimenziós pártrendszer: a pártok lényegében azonos nézeteket vallanak, nincsenek vallási,
nyelvi, kulturális különbségek, nézeteik csak a gazdaságpolitikában, a társadalom irányításának
módjában térnek el.
- Többségelvű választási rendszer: „a győztes mindent visz”
- centralizált politikai beremdezkedés: az önkormányzatok jogköre szűkebb, a korány kezében
összpontosul a hatalom
- a parlament önálló: semmi nem korlátozza a hatalmát
- íratlan alkotmány jellemzi
- kizárólag képviseleti jellegű ez a demokráciára (pl. népszavazásra nincs lehetőség)
A konszenzusos demokrácia jellemzői
- tipikus példája Svájc és Belgium
- koalíciós kormányok alakulnak – Svájcban Nagykoalíciónak nevezik a kormányt, amelyben
minden jelentős politikai párt megtalálható (Kereszténydemokrata Párt, Szociáldemokrata Párt,
Szabaddemokrata Párt, Néppárt)
- a kormány független a parlamenttől ( a kormány szakértőként működik, tevékenysége vagy
tetszik vagy nem tetszik a parlamentnek, de semmi több)
- látványosan elkülönül a törvényhozói és a végrehajtó hatalom
- többpártrendszer jellemzi
- többdimenziós pártrendszer (vallási, nyelvi, kulturális különbségek)
- a kisebbségek véleménye is befolyásolja a döntéseket (a töredékszavazatoknak is komoly
súlyuk van)
- arányos képviselet: a választáson kevés szavazatot szerző pártok is (arányosan) képviselőket
küldhetnek a parlamentbe
- jellemzője a föderalizmus
- decentralizáció: a helyi szervek önállóságot kapnak
- a közvetlen demokráciának nagy szerepet adnak
- írott alkotmánya van

A DEMOKRÁCIÁT ÉRŐ KIHÍVÁSOK

rendszerellenes csoportok
a vélemény nyilvánítást, szabadságát biztosítani kell, de nem szabad túl nagy teret engedni a
szélsőséges politikai erőknek – az állam feladata, hogy fenntartsa az egyensúlyt. A demokrácia
minden erőfeszítést megtesz, hogy az ellenséget ellenféllé változtassa, ám ha ez nem sikerül, akkor
a demokráciának erőszakhoz lehet és kell nyúlnia.
a képviseletben rejlő nehézségek
nehézkes a döntéshozatal, mivel sokan vesznek részt 1-1 kérdés eldöntésében
a technokrácia kihívása
a techonkraták, vagyis a szakértők át akarják venni a politikusok helyét, mert szerintük a
politikusokat korrupció és hozzá nem értés jellemzi. Nem meggyőző azonban ez az érv, mivel egy
szakember is tévedhet és korrupt is lehet.
a bürokrácia kihívása
a hivatalnokok is minél nagyobb politikai szerepet követelnek maguknak (Ezt a problémát gyakran
mossák össze a technokrácia problémájával, lásd: technobürokrácia)
kihívás a pártok irányából
a sokpártrendszerben a pártok az erős verseny miatt felelőtlen ígéreteket tesznek a választóknak, és
kormányra kerülve megpróbálják betartani ezeket, ezért az állam túlköltekezik.
a manipulált versengés kihívása
egy választás kimenetele nagymértékben függ a pártok megítélésétől a médiában – a média
befolyásolja a szavazók magatartását
az intézmények kihívása
intézményesen biztosítani kell az érdekcsoportok és a szakértők részvételét a politikában, és ez nem
könnyű feladat

A MAGYAR DEMOKRÁCIA TÍPUSA

A két modell között helyezhető el, mert
A) vannak a többségelvű demokráciára jellemző vonásai
- az állam centralizált (bár az önkormányzatok nemzetközi viszonylatban is szokatlan mértékű
önállósággal bírnak)
- közelítünk a kétpártrendszerhez, mert a Fidesz és az MSZP dominálnak.
B) vannak a konszenzusos demokráciára jellemző vonásai
- a parlament nem teljesen szuverén, mert az Alkotmánybíróság felülvizsgálhatja az általa hozott
törvényeket
C) sok szempontból a 2 modell között helyezkedik el
- koalíciós kormányzás jellemző, de kevés párt alkotja a koalíciót
- a törvényhozó a végrehajtó hatalom között egyensúly van
- a közvetlen demokrácia lehetősége adott, de eddig csak 2 alkalommal éltek vele
o a NATO-csatlakozásról szavaztunk, és az EU-csatlakozásról
 16. A TOTALITARIZMUS –ELMÉLET. A TOTÁLIS URALOM ÉS PROPAGANDA. A TOTALITARIZMUS
MEGJELENÉSI FORMÁI. A FELÜLRŐL VEZÉRELT FORRADALOM. A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG, A
POLITIKA, A KULTÚRA ÉS AZ EGYÉN TELJES ÁTALAKÍTÁSÁNAK SZÁNDÉKA. AZ ÁLLAM ÉS A PÁRT
DUALIZMUSA.

A totalitarizmus mint újdonság a 20. sz-ban, a totalitarizmus megjelenési formái

Korunkban a politikai rezsimek három alaptípusát határozhatjuk meg: a demokratikus, az autoritárius
és a totalitárius rezsimeket. A totalitarizmus fogalma az olasz fasizmus politikai-kulturális közegében
született.
Giovanni Amendola: a fasizmust nevezi „totalitárius rendszernek”, amely „az abszolút uralom, a
teljes és ellenőrizetlen parancsuralom ígérete a politika és a közigazgatás minden területén”.
Lelio Basso: szintén a fasizmusra vonatkoztatva „minden állami szerv, melyek a három hatalmi
ágat testesítik meg, és a fegyveres erő, amely ezek akaratát megvalósítja, egyetlen párt
eszközévé vált, amely egyhangú akarat, az egyöntetű totalitarizmus kifejeződése”.
Eredetileg olyan politikai formát jelölt, amelyet a parlamenti struktúrák és ellenőrzések hiánya,
egyetlen párt jelenléte, a liberális pluralizmus elutasítása, unitarizmus és a politika mindenhatósága és
mindenütt jelenvalósága jellemez.
Raymond Aron: a totalitarizmus új elemét az egyetlen forradalmi párt képezi, következésképpen csak
a forradalmi ihletésű egypárti rezsimek totalitáriusak.
Zbigniew K. Brzezinski: a totalitrizmus lényege az „intézményesített forradalmi buzgalom”,
melynek célja hogy minden meglévő társadalmi csoportot szétporlasszon, s a korábbi pluralizmust a
totalitárius ideológiának megfelelően homogén egyöntetűséggel váltsa fel. A politikai hatalommal
szemben három fajta korlátozás és ellenőrzés működhet:
1. közvetlen korlátozások az alkotmányos garanciák, az emberi jogok, illetve az íratlan jog-politikai
normák létezése és érvényesülése
2. közvetett korlátozások, mely a kompromisszum mechanizmusainak működését igényli
(alkudozást, a politikai hatalom és a vallási felekezetek, gazdasági, szakmai, kulturális, területi
érdekcsoportok csendes együttélését)
3. természetes korlátozások, amelyek a nemzeti karakter és tradíció.
Waldemar Gurian: a totalitárius rendszer gazdasági és technikai nyomást alkalmaz és az
úgynevezett közvéleményre hivatkozik.
Friedrich A. Hayek: a totalitarizmus a szolgaság új formája. A gazdasági szabadság minden más
szabadság előfeltétele, mivel a gazdasági tevékenység szolgáltatja az eszközöket a célok eléréséhez.
A totalitárius rezsim legfőbb jellemzője pedig a gazdasági szabadság felszámolása.

A felülről vezérelt forradalom

A totalitárius rezsim létrejöttét mindig forradalmi jellegű polgárháború előzi meg és eredményezi.
A polgárháború azonban akkor lesz forradalom, ha a hatalom irányítását mások kezébe adja, és
megszünteti a fennálló jogi-politikai rendet, s egy újat hoz létre. A totalitárius rezsimeket a rend,
erős politikai stabilitás és belső koherencia jellemzi, és totális átalakításra törekszik, mivel az
elnyomás és a meggyőzés mechanizmusai révén sikeresen valósítják meg és tartják fenn a
társadalmi és politikai fegyelmet. A totalitárius rezsim az egyéni és kollektív élet minden
területének globális irányítására tart igényt, az élet minden szférájára ki akarja terjeszteni az
ellenőrzést, de valódi lényege nem ebben a törekvésben merül ki. A totalizmus az új uralkodó
osztályok lázadása és háborúja lesz a régi társadalom ellen. Forradalomként megtartja az erőszak és
a változtatás elemét, ahol a változtatás érdekében a hatalom alkalmaz erőszakot a társadalommal
szemben. Az erőszak tehát nemcsak a hatalom megtartásának eszköze, hanem a régi rend gyökeres
átalakításáé is. Mivel a társadalom felépítéséhez mindent le kell rombolni, s ez hosszú időt vesz
igénybe, ezért a mozgalmasság a pereskedés az örök tagadás szelleme jellemzi.
A totalitárius forradalom lényege, hogy egyszerre politikai, társadalmi és antropológiai jellegű,
tehát totális változást irányoz elő.(politikai: politikai elit megdöntésével együtt elindítja a
nemzetépítés és államépítés folyamatát, illetve a már meglévő szerkezet átalakításának folyamatát
társadalmi: a gazdasági szférában a termelési viszonyok, a kulturális szférában a kollektív értékek
átalakítására irányul
antropológiai: célja az ember teljes átalakítása, új ember kiformálása az érzelmi, családi, etikai és
általában szellemi dimenzió átalakítása révén)
A totális változás elvben minden létező lebontását jelenti a társadalmi struktúrák és kultúrák
szintjén, mivel minden, ami létezik a múlt öröksége, s mint ilyen, elavult.

A permanens forradalom első megvalósulása a totalitárius rezsim. Az alulról megkezdett

forradalom a hatalom birtokba vételével felülről vezérelt forradalommá válik. Így a forradalom rövid
ideig tartó felkelésből hosszan tartó folyamattá válik.

A totalitárius mozgalom nem a társadalmi egész és az azt intézményesen megjelenítő állam egy
részének tekinti magát, hanem a történelem hiteles értelmezőjének és az ideológiai örökség
őrzőjének, melynek küldetése, hogy a történelmi létjogosultságát vesztett régi társadalmi és politikai
formák helyében egy új világot építsen. Pl: Hitler: egy új német életformát akart megteremteni, s e
kületés fő letéteményesének a pártot tekintette (Hofer). Intézményi szempontból a totalitarizmust a
párt elsőbbsége jellemzi az állammal szemben, noha az állam nemigen hal el, és bizonyos
körülmények között még hasznos is lehet – erre a párt önmagában nem képes.

Antipluralista elhivatottság
Mivel a totalitarizmus vadonatúj társadalmat akar felépíteni, minden szinten le kell rombolnia a
pluralista társadalmat. Ily módon az egyházak, a vallási felekezetek, a családok, az osztályok és
társadalmi csoportok, az etnikai kisebbségek a totalitárius forradalom antipluralista és szabadságtipró
törekvéseinek célpontjai lesznek. A totalitárius rezsimek antipluralista jellege sokféle formában
fejeződik ki:
1. terror: maximálisra növeli az ellenség és ellenségeskedés terét, az elnyomás tekintetében
alkalmazza mindazon megfélemlítő és kényszerítő eszközöket, amelyeket minden más rezsim
használ, ezeken túl azonban még két tipikus találmánya van:
az objekív ellenség: akit a politikai hatalom annak nyilvánít, potenciális ellenségként üldözik őket,
attól függetlenül és azt megelőzően, hogy bármiféle bűnnek minősíthető cselekményt elkövettek
volna, lágervilág: börtönvárosok szigetcsoportjainak létesítése emberek milliói számára
2. tömegtámogatás: A totalitárius rezsim szilárd normák nélküli kultúra. Ha ilyen tömegtársadalom
nem alakul ki, akkor a totalitárius hatalom teremti meg erőszakosan, direkt módon, gyakran erőltetett
ütemben, az egyéniség és a csoportok felbomlasztásán keresztül. A felépítendő új társadalom
nélkülözhetetlen mozzanata a tömegtársadalom megteremtése, a régi társadalom felbomlasztása.
3. gazdasági dimenzió: A társadalom átalakításának folyamatába folyamatosan bevonják
technológiát, bürokráciát és a termelést. A totalitárius rezsimek további jellegzetes vonása, hogy a
tudományos megismerés semlegességét folyton megsértik az uralkodó ideológia folyamatos
forradalmi beavatkozásai. Szándékosan olyan döntéseket követel és provokál, amelyek igen magas
költségekkel, hirtelen és lényeges egyensúlyvesztéssel járnak, mivel bomlasztó funkcióját ezek révén
sikeresebben teljesíti.
Összefoglalóan a totalitárius rezsimek egypárti, antipluralista, eltömegesítő rezsimek,
amelyekben az eredeti forradalmi rendetlenség a hatalmon lévő mozgalom tevékenysége
marad.
17. AZ AUTORITÁRIUS POLITIKAI REZSIMEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI:/ A TÁRSADALMI PLURALIZMUS, A
MENTALITÁS ÉS IDEOLÓGIA, MOZGÓSÍTÁS ÉS KÖZÖMBÖSSÉG, AZ URALKODÓ SZEREPLŐK, STB./
ÁTMENET A TOTALITARIZMUS ÉS A DEMOKRÁCIA KÖZT. A POSZT-TOTALITÁRIUS AUTORITARIZMUS.

Autoritárius politikai rendszerek általános jellemzői

Az autoritárius gyakorlat kezdete a 19. század vége. Sok országban a tömegek politikai színrelépése,
a szocialista mozgalmak és pártok megszületése az első sikerei jellemzi: ebben a közegben az
autoritárius törekvések gyakran a népi osztályok politikai expanziójának megfékezésére vagy
megsemmisítésére irányultak.
Juan. J. Linz: korlátozott és nem felelős politikai pluralizmus jellemez, nincs kidolgozott és
vezetőnek tekintett ideológiája, a hatalmat egyetlen vezető, vagy kisebb csoport gyakorolja
formálisan alig meghatározható, de kiszámítható korlátokon belül.
Gabriel Almond: az autoritárius rezsimeket tisztán és egyértelműen antiplurlista indíttatású
totalitárius rezsimektől eltérően a strukturális pluralizmus jellemzi. Az ilyen rezsimek nem a
társadalmi erők teljes felbomlasztására törekednek, hanem inkább arra, hogy megtalálják a
megegyezés, a kompromisszum, a megállapodás, az együttműködés formáit a társadalmi
rendszer fontos csoportjaival.
Léteznek olyan autoritárius rezsimek:
 több politikai szereplő van jelen
 pártok nélküli autoritárius rezsimek
 egypárti rezsim
 többpárti nem versengő rezsim
 egyetlen szereplő foglalja el az egész politikai terepet (pl. katonaság, párt)

A társadalmi pluralizmus minden autoritárius rezsimre jellemző. A társadalmi pluralizmus

megléte egyfelől ellensúlyt képez, másfelől bizonyos értelemben korlátozza a politikai hatalmat. A
társadalmi csoportoknak különböző módon lehetőségük van aktívan közreműködni a politikai
folyamatokban.

Az autoritárius rezsimeket különböző szempontok szerint osztályozhatjuk:

 Mentalitás / ideológia (mentális vagy ideológiai elemek dominálnak)
 Párt megléte vagy hiánya, illetve a párt típusa (egypárti, hegemón, párt nélküli)
 Társadalmi statika / dinamika (változás, megújítás): társ-i változásokhoz való viszony
 konzervatív beállítottságú rezsimek: a társadalmi változások menete rendkívül óvatos és
ellenőrzött (Portugália)
 nem forradalmi jellegű társadalmi és politikai modernizáló rezsimek (Törökország)
 forradalmi jellegű változtatásra orientált rezsimek: ( kommunista Lengyelország)

Politikai leszerelés / mozgósítás: pol-i mozgosításhoz való viszony: A mozgósítás korlátozódhat a

lakosság szűkebb csoportjaira, de ölthet tömegjellegeket is.
 egy megelőző demokratikus rendszert felváltó autoritárius rezsim leszereli az előzőleg mozgósított
lakosságot:
 „populista” autoritárius rezsimek: folyton jelen van a mozgósítási törekvés, megjelenik az
eltömegesítés eleme, amely nem olyan mértékű, hogy felborítaná vagy felbomlasztaná a társadalmi
pluralizmus kereteit.
 politikusok populizmusa (akik folyton a népre hivatkoznak ideológiai és orientációiktól
függetlenül)

A hatalmi szereplők jellege

  katonai: ott, ahol a politikai rezsim legitimitása gyenge, vagy teljesen hiányzik, és nem képes
megbirkózni a gazdasági vagy társadalmi kihívásokkal. A katonák felügyelő vagy kormányzó
szerepet töltenek be.
 polgári: ahol a polgári elitek uralkodnak, s ezek politikai szerepét a fegyveres erők elfogadják.
a.) mozgósító: népi mozgósítás, és tömeglegitimáció jellemzi (fasiszta, nacionalista, kommunista)
b.) leszerelő: polgári irányítású szerves etatista vagy korporatív rezsimek
 polgári-katonai
a.) autokratikus: egyetlen katonatiszt ellenőrizetlen és központosított hatalma jellemzi
b.) oligarchikus: vezető lehet civil vagy volt katonatiszt is.
c.) korporatív: civilek és katonák alkotta koalíciós kormányzás, amelyet kívülről senki sem ellenőriz.
d.) hadsereg-párt rezsim: a katonai elit és a pártelit szimbolizálásáról van szó
e.) bürokratikus-katonai rezsim: katonatisztek és bürokraták koalíciója ellenőrzi a kormányzati
rendszert, s a katonai és polgári hivatalnokok bürokratikus mentalitása szerint cselekszik.

Autoritárius rezsim állhat fenn:

 demokratikus rezsim bukása után
 függetlenség kivívását követő helyzetben
 totalitárus rendszer kialakulása előtti állapotban
 a totalitarizmus utáni helyzetekben
 demokrácia előtti helyzetekben

Az autoritárius rezsimek igen széles skálán helyezkednek el, melynek egyik végpontján a
demokráciához, a másikon a totalitarizmushoz közel álló rezsimek vannak. Közös vonása a
társadalmi pluralizmus megléte, egyik sem ismeri az objektív ellenség és a lágervilág fogalmát, ebben
különböznek a totalitárius rezsimektől. A demokráciához képest viszont szélesebben értelmezik a
tényleges ellenség fogalmát. Ellenségnek tekintik nemcsak azt aki erőszakkal lép fel a rendszerrel
szemben hanem azt is, aki nyilvánosan fejezi ki a rendszer alapjaival vagy a vezetés jelentősebb
politikai platformjaival szembeni egyet nem értést vagy ellenzékiségét. Általában biztosítják,
megengedik vagy eltűrik az egyén magánszférájának bizonyos mértékű autonómiáját a politikai
dimenzióval szemben.

A mozgósító autoritárius rezsimek intenzívebben próbálják minél nagyobb számban bevonni a

lakosságot a politikai folyamatokba, a mozgósítás azonban nem terjed ki az emberi lét minden
dimenziójára. Az autoritárius rezsimek nem tartanak igényt az ember teljes lényére, megelégszenek
azzal, hogy politikai minőségükben mozgósítsák és késztessék támogatásra az embereket.
Az autoritarizmus kommunista válfaja közelebb áll a totalitárius rendszerekhez.
A kommunista autoritarizmus és a kommunista totalitarizmus viszonyát illetően négy szituációt
vehetünk számba:
 a rezsim először autoritárius, majd totalitáriusság válik
 autoritárius rezsim, amely kezdettől fogva ilyen és ilyen is marad
 totalitárius rezsim, amely kezdettől fogva ilyen és ilyen is marad
 totalitárius rezsim, amely autoritárius formává alakul

Az autoritárius rezsimek esetében az állam a párt fölött áll, főleg ha intézményi és kulturális
környezetben jönnek létre, amelyekben már van állami tradíció.
18. A REZSIMEK ÁTALAKULÁSA, A MODERN TÁRSADALOM KRÍZISEI .A RENDSZERVÁLTÁS ELMÉLETI
SÉMÁJA /VÁLSÁG,LEGITIMÁCIÓS VÁLSÁG,/HELLER,SZÖVGY./ ÖSSZEOMLÁS, ÁTMENET, MEGÚJULÁS,
KONSZOLIDÁCIÓ. /A POLITIKAI ÁTMENET FOGALMA , JELLEMZŐI A REFORM, PUCCS, ÉS A FORRADALOM
VIZSGÁLATÁNAK TÜKRÉBEN.

REZSIM: URALOM, URALMI VAGY KORMÁNYZATI RENDSZER.

A rezsimek átalakulása
1. Válság: súlyos zavar, veszélyes és nehezen megoldható helyzet.
a.) egy politikai rendszer olyan súlyos nehézségekkel terhelt helyzetbe kerül, amely szélső esetben
destabilizálódáshoz és összeomláshoz vezet.
b.) ha egy rezsim nem képes kezelni és megoldani a részvétel vagy az iparosodás kihívását, könnyen
összeomolhat.

Keletkezése lehet:
 exogén (külső) válság: külső szituációkból származó (egyik alapvető esete a nemzetközi háborút
követő katonai vereség)
 endogén (belső) válság: a rezsimen és a politikai rendszeren belüli helyzetekből kialakuló. Azok
a fajta rezsimek vannak kitéve ilyen fajta válságoknak, amelyek soha nem tudták pozitívan megoldani
a legitimitás kihívását.

Akkor következik be:

ha egy rezsim fokozatosan elveszíti legitimitását, amikor csökken, és végül megszűnik a politikai
döntések végrehajtásának hatékonysága és eredményessége,
amikor bizonyos problémák olyan mértékig válnak megoldhatatlanná a rezsim bázisát képező
politikai szereplők számára és a pártok számára, hogy kénytelenek rezsimellenes formációk,
csoportok együttműködését, támogatását is igénybe venni.

2. Összeomlás:
A válság előidézheti a rezsim összeomlását, s ekkor nem folyamatos átmenetről van szó, de utat
nyithat a rezsim átalakulásának is, amely az előző rezsimből egy új másfajta rezsimbe való folyamatos
átmenet este.

3. Átmenet:
A politikatudomány a politikai rezsimek bukását követő szakaszra vonatkoztatva használja az
átmenet kifejezést.
a.) Politikai szinten az átmenet időszakát két vagy több politikai csoportosulás szembenállása
jellemzi, amelyek közül bizonyos időn át egyik sem képes teljesen és véglegesen felülkerekedni.
b.) Az előző rezsim, illetve annak struktúrái, intézményei, értékei felbomlóban vannak, az új rezsimért
küzdő fél azonban még nem képes megszilárdítani és kiterjeszteni a maga struktúráit, intézményeit
és funkcióit. (szélső esete a polgárháború)

Lehet:
 folyamatos átmenet: általában lassan és fokozatosan zajlik, kevéssé vagy egyáltalán nem jellemzi
az erőszak, az átalakulást elősegíti az előző rezsim vagy annak néhány jelentős szubjektuma.(pártok,
csoportok stb.)
 nem folyamatos átmenet: fordított a helyzet, bár az erőszak mértéke és a szakítás radikalizmusa
esetről esetre eltérő lehet.
Az átmenet történhet:
reformokkal:
- felülről indul
- nem történik meg a rendszer felbomlása, csak életképesebbé teszi
- egy magasabb szintű formába kerül át a rendszer, az alap-
- struktúra nem változik
- békés módon történik (alapjellemzője)
- konzervatívak-reformisták
puccsal:
- alulról, felülről indul
- nem vezet feltétlenül a rendszer felbomlásához
- különböző hatalmi csoportosulások állnak szemben egymással
- erőszakos módon történik – fegyveres lázadás
- a rendszer marad, a hatalmi erőközpontok változhatnak meg
forradalommal:
- alulról indul
- erőszakos módon történik
- alapjaiban változik meg a rendszer
- régi politikai elit – új hatalmi elit
politikai átmenettel:
- alulról is, felülről is együttesen
- a forradalom alternatívája
- békés módon történik
- a rendszer változásához vezet
- a meglévő hatalmi elit szétválik: reformisták-konzervatívak

4. Megújítás:
A hatalmi szerkezet átalakítása akkor kezdődhet meg, ha a régi rezsim megdöntéséért és egy új
létesítéséért harcoló koalíció jórészt megszerezte a kényszerítő eszközök feletti ellenőrzést, melynek
révén érvényesíteni tudja az új rezsimre jellemző operatív normákat és struktúrákat. A régi
rendszertől való elszakadás mértékét a struktúrákban és az értékekben végbemenő átalakulás és
megújulás foka mutatja. A hatalmi szerkezet átalakítását akkor tekintjük befejezettnek, amikor a
politikai szereplők egyik koalíciója már rendelkezik az erőszak monopóliumával, elfoglalta a
fontosabb hatalmi pozíciókat, s kiépítette az új rezsim főbb struktúráit.(kormányzati pozíciók
megszerzésével kezdődik, és a teljes birtokbavételével fejeződik be)

5. Konszolidáció (a hatalom megszilárdítása):

Az a folyamat, melynek során az új rezsim uralkodó koalíciója berendezkedik, kibővül vagy szűkebbé
válik és megerősödik oly módon, hogy:
 befejezi a régi rezsim struktúráinak lebontását és átalakítja őket a hatalomra került új vezetők
akaratának, programjának, ideológiájának megfelelően
 kiterjeszti és tökéletesíti a kormányzati ellenőrzést a kényszerítő eszközök felett
 igazolja az új struktúrák döntési hatékonyságát és eredményességét
 kiszélesíti és növeli az új rezsim belső és nemzetközi elfogadottságát

Rekonszolidáció: a válságba került rezsim le tudja győzni az okait, az előző uralkodó koalíció
helyreáll, visszaszerzi legitimitását, hatékonyságát és eredményességét.
19. A KÖZÉP-KELET EURÓPAI POLITIKAI ÁTMENETEK SAJÁTOS VONÁSAI A 80-AS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN.
A RENDSZERVÁLTOZÁSOK TÖRTÉNELMI HÁTTERE, KÖZÖS ELŐZMÉNYEI, NEMZETKÖZI ÉS BELSŐ
MOZGATÓI.

A demokratikus politikai átmenet

- Indulása: indulhat alulról és felülről is
- Szembenálló felek
a hatalom: konzervatívok  reformerek
ellenzék: mérsékeltek  radikálisok
- lefolyása: békés
- a társadalmat részben mobilizálják=mozgósítják
- az elitváltás mértéke erőteljes ((a vezetők leváltása))
- eredménye: rendszerváltás

II. Nemzetközi viszonyok és belső motivációk (az 1980-as évek 2. felében)

Miért a ’80-as években következett be a változás?
- eladósodtak a szocialista országok – az elfogadható életszínvonalat az országok csak állandó
hitelfelvétellel tudták biztosítani
- 1973: olajválság robbant ki, amely a szocialista országokat is súlytotta – tovább mélyült a
szegénység és a bűnözés
- 1985-ben Gorbacsovot nevezik ki a párt főtitkárává, aki felismerte, hogy reformokra van szükség
– ezzel demokratizálódás kezdődött

III. Az egyes országok bemutatása

Közép-Európa belülről
Az államszocialista összeomlásra az ellentétes párhuzamok jegyében ment végbe Közép-Európa
három országában (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország). Ezeket az országokat
összekötötték a válságjelenségek, de szétválasztották őket a reformfolyamatok és a konzervatív
visszarendeződések.
1968-as prágai tavasz a magyar és csehszlovák fejlődést közelítette egymáshoz, de leverése
után két évtizedre el is választotta. Magyarországon 1956 leverése után létrejött Közép-
Európa legliberálisabb államszocializmusa, a Kádár-rendszer puha diktatúrája, amely teret
adott a civil társadalom fejlődésében. 1960-as évektől hazánk a gazdasági liberalizálódás és a
politikai demokratizáció hiánya ellentétben mozgott.
A civil társadalom gazdasági, majd társadalmi-politikai formái viszonylagos szabadsághoz jutottak.
A fejlődést azonban tagolták a gazdaság reform- és válság folyamatai. Az államszocializmus
először Lengyelországban került válságba. Látszott, hogy gyengül, és idő kérdése az
összeomlása. Ezt felismerték, és ez az oka, hogy a közép-európai demokratikus átmenet
békésen és fokozatosan zajlott.

1. A szocialista országok csoportosítása

A) Magyarország és Lengyelország
- itt volt a legenyhébb diktatúra (viszonylag liberalizált rendszer)
- autoritárius rezsimek
- Lengyelországban 1989-ben a Szolidaritás nevű mozgalom szerepe jelentős volt a
rendszerváltásban
B) NDK, Csehszlovákia és Bulgária
- kevésbé liberalizált rendszer, ezért hatalmas tüntetések voltak
- Csehszlovákiában a Charta 77 nevű ellenzéki mozgalomnak volt jelentős szerepe
C) Románia
- totalitárius rezsim
- itt nem volt békés az átmenet: forradalom és puccs is lezajlott

2. Magyarország (a 80-as évek 2. felében)

Az ellenzék megerősödése
A hatalmat az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) képviselte, de ellenzéke egyre erősebbé
vált:
- szamizdat-folyóiratokban ((illegális folyóiratokban)) fejtette ki álláspontját
- cikkek és tanulmányok jelentek meg arról, hogy hogyan lehetne megreformálni a rendszert
- 1989-ben megalakult az Ellenzéki Kerekasztal nevű szövetség, amely az ellenzék csoportjait
tömörítette – az MSZMP tárgyalásokat kezdett velük (,,kerekasztal-tárgyalások”), amelynek
eredménye: az MSZMP elismerte a többpártrendszert, és kiiírták a választásokat

Az 1990-es választások
A) Először parlamenti választásokat tartottak
- több mint 50 párt indult, de csak 6 párt jutott be a parlamentbe
- az MSZMP nem került be a parlamentbe, az MSZP ((amely az MSZMP-ből vált ki)) bejutott, de
kezdetben egyik párt sem akart együttműködni vele.
- az MDF komoly fölénnyel nyerte a választásokat
- az SZDSZ lett a második, de MDF-FKgP-KDNP kolaíció jött létre. A miniszerelnök Antall
József, a köztársasági elnök Göncz Árpád lett.
B) Még 1990-ben önkormányzati választásokat is tartottak
itt a kormánypártok rosszul szerepeltek, mert az emberek gyors javulást vártak tőlük. Tehát az
önkormányzatoknál 4 évig az ellenzéki pártok szerepe dominált, amelynek előnye, hogy hatalmi
ellensúlyt képeztek.
20. A KÁDÁR-RENDSZER ÉS KÁDÁRIZMUS. RENDSZERMÓDOSÍTÓ SZAKASZAI. AZ INDULÓ ÉS
ZÁRÓMODELL KÜLÖNBÖZŐ VONÁSAI. AZ MSZMP BELSŐ ÉS KÜLSŐ ELLENZÉKE A ’80-AS ÉVEKBEN.A
HATALOM ÚTJA A TÁRGYALÁSOKIG (DEMOKRÁCIA CSOMAGTERV, TABUTÉMÁK FELSZABADÍTÁSA) STB.

1948 és 1988/89 között Magyarország történelmi kényszerpályára került, nem volt választható
alternatívája a diktatórikus szocializmusnak. 1989-re nyilvánvalóvá vált, hogy a Kádár-rendszerrel és
annak maradványával kellett szakítani ahhoz, hogy demokratikus úton eljussunk a szabadsághoz.
Kádárizmus
Kádár politikai megítélésénél fontos, hogy mi volt a korszak jellemzője, illetve mit és kit
akadályozott meg és milyen politikai erőket tudott féken tartani. A diktatórikus szocializmust nem
Kádár teremtette Magyarországon, de elfogadta. Kádár –az általa megteremtett kádárizmussal, sajátos
stílust, módszert és tartalmat hordozó politikájával- rendszermódosító alternatívát jelentett a
magyarokra erőszakolt történelmi kényszerpályán belül.
1945 és 1951 között a kommunista politikusok elitjéhez tartozott. Tagja a kommunista pártnak. Pár
év alatt országosan ismert vezető lesz. 1951és 1954 között börtönben ül. 1954-től 1956 októberéig
emelkedő politikai pártkarriert fut be. 1956-ban a MDP első titkárává választják, majd október 31-én
kimondják az MDP feloszlatását és az MSZMP megalakulását. 1956. november 2-án eltűnt
Budapestről, és kiválasztották egy szerepre, amit végül is elvállat, a diktatúra restaurálását. Politikai
meggyőződése, erkölcsi karaktere és addigi politikai szocializációja, illetve Rákosiék visszatérésétől
való félelme magyarázza választását.
Kádár vezetésével restaurálták a diktatórikus szocializmust. A Kádár-rendszer induló modellje, a
restaurált szocializmus ismérvei:
 Oktrojált- nem választott- társadalmi rendszer. Az egyetlen modell szigorú követésének kényszere,
 Totalitárius diktatúra.
 Pártközpontú, monopolisztikus hatalmi rendszer.
 Bürokratikus állami tulajdonon alapuló, újraelosztó, központosított tervgazdálkodás.
 Személyi függőségen alapuló hatalmi szerkezet.
 Ideokratikus –az egyedül helyesnek ítélt ideológia alapján megszervezett- társadalom.
A Kádár nevével jelzett történelmi időszak szakaszokra osztható: Az első időkben a despotikus
hatalmi rendszert restaurálta, a kíméletlen és bosszúálló diktatúra időszaka volt ez. Ezt követte a
diktatúra konszolidációs időszaka, melyben Kádár személyi hatalma megkérdőjelezhetetlenné válik.
Ezt követi az első modellváltásra készülődés, belső mozgásteret bővítő időszak és az első igai
reformszakasz. 1973-1978. reformok lelassulnak, de meg nem állíthatók. Egyszerre indulnak el a
centralizációs, hatalomkoncentrációs folyamatok és az ideológiai bomlás, a tervgazdálkodás
racionalizálása. 1978-tól kezdődik a korlátozott reformok felgyorsulásának időszaka. Ekkor már
nyilvánvaló, hogy a politikai rendszer a legfőbb akadálya az újabb gazdasági reformoknak és az újabb
modellváltásnak. A nyolcvanas évek elejétől kezdődik konfliktus-felhalmozó és új alternatívák
felmerülésének időszaka. 1988-ra nyilvánvalóvá válik a rendszer további reformálásának
lehetetlensége, a rendszerbomlás elkerülhetetlensége. Új rendszeralternatívát hordozó, szervezett
politikai erők jelennek meg.
A Kádár-rendszert lezáró modell jellemzői:
 Oktrojált társadalmi rendszer. Rendszer-reformokkal átalakított önálló szocializmus-modell.
Relatív mozgástér.
 Enyhített diktatúra a rendszerkritika szigorú korlátaival.
 A pártbürokrácia hatalmát korlátozó szervezetek hatalmi ellensúlyozó szerepe.
 Az állami tulajdonra épülő gazdaságon belül relatív gazdasági önállóság, érdekeltségi elemek
beépülése a döntési mechanizmusba.
 A személy iránti feltétlen lojalitás-kényszer leszűkül a központi és helyi pártvezetés köreire.
 Részben szétesik, és fokozatosan lebomlik az ideológia uralma.
Összegezve a Kádár-rendszer történelmi változásait, azt mondhatjuk: az 1956-ban ismételten
Magyarországra kényszerített diktatórikus szocializmus a leginkább tudta kihasználni relatíve
meglévő mozgásterét, rendszeralakító reformjaival és modellváltásaival, ezzel a kelet-európai
diktatórikus szocializmus leginkább életképes modelljét alakította ki. Ezzel együtt megmutatta a
diktatórikus szocializmus megreformálásának korlátait. Felismerték, hogy a rendszer további
reformja már lehetetlen. Egyetlen vállalható alternatíva a rendszert lebontó és új társadalmi rendszert
kiépítő reformok sorozata. Ezek tömeges felismerése kiegészülve a kedvező nemzetközi politikai
helyzettel, gyorsították föl az átmenet .folyamatait. Az átmenet mindenféle diktatórikus szocializmus-
modell és kísérlet történelmi bukását is magával hozta.
A válság teljessé válása Magyarországon a 80-as évek második felében. A Kádár-korszak utolsó
éveiben a vezetés súlyos gazdasági-társadalmi-politikai válsághelyzettel szembesült, amely az
egész kommunista rendszer létjogosultságát kérdőjelezte meg. Magyarország gazdasági gondját
maga a gazdasági rendszer és a szerencsétlen döntések okozták. A szovjet nyersanyagtól és energiától
való függés egyértelműen kijelölték az ország helyét a KGST struktúrájában. A gazdaságunk egyre
távolabb került a technikai haladás élvonalától. A nyugati kölcsönökből mesterségesen kialakított
életszínvonal fenntartására törekvés, és a hitelek visszafizetésére felvett újabb hitelek, 1981-1988
között megduplázták az ország nettó adósságállományát. Az infláció felgyorsult, a lakosság
vásárlóereje drasztikusan romlott. Tömegessé vált az elszegényedés. Kialakult a munkanélküliség.
Ezeket a negatív folyamatokat az erkölcsi válság is súlyosbította.
Ellenzék és hatalom
1985 tavaszán már a vezetés is érezte a társadalom mind erősebb nyomását. Nyilvánvalóvá vált, hogy
lehetetlen a rendszert tovább reformálni és elkerülhetetlen a rendszerváltás.
A civil társadalom megteremtődésében fontos szerepet játszott az 1975-ben Magyarország által is
aláírt Helsinki Záróokmány, amivel a hatalom önmagát is korlátozni kényszerült. 1977-ben létrejöttek
a szabadegyetemek. A nyilvánosság megteremtését, szélesedését elsősorban az egyetemi
szakkollégiumok, különböző klubok végezték, majd megjelentek a közéleti-politikai társaságok is. A
politikai vezetés képtelen volt tudomásul venni, hogy nem egyedül politizál az országban. 1985
nyarán első alkalommal találkoztak Monoron az ellenzékiek különböző csoportjai. A találkozón
elemezték a társadalmi-politikai-gazdasági problémákat és válságjelenségeket. A hatalom igyekezett
a civil szerveződéseket elnyomni, azt már nem tudta meggátolni, hogy különböző reformtervezetek
szülessenek a gazdasági- politikai, szociális válság megoldására. Az ellenzéki erők szellemi
konfrontációjára 1987.-ben került sor Lakiteleken (az MDF elvi alapításának dátuma). A találkozón
részt vett Pozsgay Imre (MSZMP reformvezére), mely a politikai visszhangot fokozta. A fórumon
felvázolták az ország tarthatatlan helyzetét.
Az elégedetlenség áthatotta az MSZMP tagságának jelentős részét, megindultak a tömeges
kilépések. Nyíltan vetődött fel a felelősség kérdése pl. Kádár Jánossal szemben is.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) 1988. január 30-án első tömegrendezvénye a szabad
választások követelésével, már nyílt kihívás volt a rendszerrel szemben. A március 15-i felvonuláson
a hatalom a tömeggel szemben nem mert erőszakot alkalmazni. Kádár János nyilatkozatában még
mindig azt állította: Magyarországon nincs válság, a hangulatot a sajtó szítja. A pártvezetés az egyik
kiutat a párton belüli ellenzék megfélemlítésében találta meg. A pártvezetés e lépéseivel nem tudta
megfékezni a független kezdeményezéseket, a párton kívüli mozgalmakat. Márciusban megalakult a
Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ), a liberális demokraták létrehozták a Szabad
Kezdeményezések Hálózatát ( SZDSZ elődje).
Az 1988. májusi MSZMP-konferencián elismerték, hogy Magyarországnak a reformokon kívül nem
maradt más lehetősége. Kádárt lemondatták, utóda a főtitkári poszton Grósz Károly lett.
Grósz államférfiúi képességét 1988. őszén két külpolitikai „baklövése” kérdőjelezte meg (aradi
találkozó Ceaucescuval, Bős-Nagymaros vízlépcső). A konzekvenciák levonása után a kormányfő
Németh Miklós lett. Népszerűségét a nemzeti megújulás útján nyerte el, statégiai kérdésekben már
képtelen volt előre jutni.
1988 őszén a politikai életben jelentős változások történtek. Az MDF formálisan is bejelentette
politikai szervezetté válását, majd a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Megalakult a
Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyar Néppárt is. Így gyakorlatilag kiépültek
Magyarország leendő struktúrájának keretei. Az egyesülési és gyülekezési törvény elfogadásával
legitimizálódott a politikai szerveződés lehetősége.
A Központi Bizottság szakított az egypártrendszer hagyományaival, ezzel lemondtak a párt
hatalommonopóliumáról. A vezetési válság elmélyült, a Grósz-Pozsgay ellentét kiszélesedett, a
párton belüli reformkörök országossá terebélyesedésével.
1989 őszére az ellenzéki erők pártszerű működése elfogadottá vált, az MSZMP már nem tudott
kitérni a velük folytatandó tárgyalás elől. Március 15-ének ünneplése csendes forradalommal ért fel,
követelték Kádár távozását, a szocializmus felszámolását, a szovjet csapatok kivonulását.
1989. március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal (EKA). Tagjai: a FIDESZ, az MDF, az
SZDSZ, az FKgP, a Magyar Néppárt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája és később a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
1989. június 13-án megindultak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások. Megállapodtak az
alkotmánymódosításról, a politikai pártok működéséről, a békés átmenetről, a köztársasági elnöki
intézmény bevezetéséről, az országgyűlési választások időpontjáról és módjáról.

Az ellenzék győzelmét jelentette 1989. június 16-a: Nagy Imrének és társainak újratemetésén a
negyedmilliós demonstráció. Megindultak a képviselői visszahívások. A nyári időközi választásokon
is egyértelműen ellenzéki győzelem született. Az Országgyűlés sorra fogadta el a sarkallatos
törvényeket, amelyekben a Nemzeti Kerekasztal megállapodott. 1989. október 23-án sor került a
Magyar Köztársaság kikiáltására, ideiglenesen a parlament elnöke, Szűrös Mátyás lett a
köztársasági elnök.
Az MSZMP 1989. október 5-7-én feloszlatta önmagát, és új pártot alapított, a Magyar Szocialista
Pártot (MSZP). A párt létszáma jelentősen lecsökkent, az MSZP kiszorult a politikai élet szélére.

A rendszerváltás és az ország új politikai berendezkedése

Az 1990. márciusi-áprilisi választások lezárták a négy évtizedes egypártrendszer korszakát. Az
országgyűlési választásokon 12 párt volt képes országos párttá válni és országos listát állítani,
közülük azonban csak 6 párt tudott parlamenti párttá válni a 4%-os küszöb elérésével.
A versengő pártok több irányzatot képviseltek: nemzeti-kereszténydemokrata MDF, liberális-
demokrata SZDSZ, szocialista MSZP, szociáldemokrata SZDP, konzervatív-hagyományos
parasztpolitika- FKgP (új földbirtokreformot követelt), racionális-pragmatista FIDESZ,
környezetvédők szerveződései (pl. Zöld Párt), „hagyományos, kádárista” szocializmus
programmal az MSZMP.
A szabad választások a részvétel szabadságát is jelentették, múlttá vált a „kötelező” részvétel.
A választások győztese a Magyar Demokrata Fórum volt ezzel elnyerte a kormányalakítás jogát.
MDF-FKgP-KDNP koalíció jött létre. SZDSZ a második legerősebb ellenzéki párt lett, az MSZMP
és a FIDESZ került még be a parlamentbe.

Az MDF a választások idejére szinte néppárttá vált, „gyűjtőpárt” jelleget öltött. Népszerű volt a lassú,
de biztos átmenetet és szociális piacgazdaságot ígérő politikája, illetve az ismert vezetői is (pl. Csurka
István, Bíró Zoltán, Lezsák Sándor, Antall József, Für Lajos, stb.).
Az SZDSZ a radikális rendszerváltás pártjaként volt jelen a politikai életben. Tavaszra utolérte az
MDF népszerűségét. (Ismertebb vezetői: pl. Pető Iván, Tölgyesi Péter, ifj. Rajk László, stb.)
A FKgP választási szereplését a politikai tradíciónak és új földreformjának köszönhette, más
társadalmi rétegeket nem igen sikerült megnyernie. (Vezetőik: Nagy Ferenc, Torgyán József, Vörös
Vince, Dragon Pál).
A FIDESZ sikerében szerepet játszott fiatalos, könnyed politikai stílusuk, kemény radikális
ellenzékiségük. Rétegjellegük ellenére más korosztályokból is szereztek szavazatot. (Vezetői: pl.
Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Fodor Gábor.)
A KDNP parlamentbe jutását a „szegénységének” és a politikai tradíciónak köszönhette.

A választásokon a baloldal súlyos vereséget szenvedettAz MSZP szavazatai a realitást tükrözték.

Mint utódpárt, nehezen tudta elfogadtatni magát. Vezetőik egy része azonban népszerű maradt (pl.
Pozsgay Imre, Horn Gyula, Németh Miklós, Szűrös Mátyás). A kommunista MSZMP-nek esélye
sem volt a parlamentbe jutásra, mert a totális válságra és a négy évtizedes diktatúrára emlékeztette a
választókat.
A választások után az MDF és az SZDSZ „paktumot” kötött. Felsorolták azokat a törvényeket,
kérdésköröket, amelyeket 2/3-os döntéssel kell a parlamentnek eldöntenie; csak a miniszterelnökkel
és a kormánnyal szemben lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani. 1990. május 23-án
mutatkozott be a parlamentben Antall József koalíciós (MDF-FKgP-KDNP) kormánya, a
köztársasági elnöknek Göncz Árpádot választotta az országgyűlés. A „nemzeti megújhodás”
jegyében a nemzeti jelkép ismét a Szent Koronás címer lett.

A politikai rendszerváltást az 1990. szeptember 30-i és október 7-i önkormányzati választások

fejezték be.
Az ország párt-erőviszonyok alapján három részre szakadt:
 a fővárosban tisztán pártképviseleti önkormányzat,
 a városokban pártképviseleti, de függetleneket, kispártokat és civil szervezeteket is megengedő
önkormányzatok,
 a falvakban nem pártképviseleti, „független” többségű önkormányzatok.
Így egyfajta kettős hatalom jött létre: kormánykoalíció többsége a parlamentben, ellenzéki többség
az önkormányzatokban. Politikai értelemben hatalommegosztás alakult ki, a demokrácia több lábon
áll, s ez erősítheti a politikai egyensúlyt, s kevésbé ad lehetőséget a centralizációs törekvéseknek.
A többpártrendszer jellemzője:
 kompetitív-versengő: folyamatosan kell befolyásolni a tömeget, nem lehet csak a választásokra
koncentrálni,
 négy releváns párt: MDF, SZDSZ, FIDESZ, MSZP, rendszerellenes párt nincs köztük,
 stabil: nem lehet könnyen bejutni, illetve kikerülni,
 lebegő pártrendszer: nincs igazi bázisa,
 divergáló –szétágazó, megosztott- pártrendszer
 polarizált sokpártrendszer: ellentétes álláspontok, csoportok kialakulása.)
21. A MAGYAR PÁRTOSODÁSI FOLYAMAT SZEREPLŐI, A TÖBBPÁRTRENDSZER LÉTREJÖTTE. AZ
ELLENZÉKI KEREKASZTAL TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYEI. AZ 1990. ÉVI VÁLASZTÁSOK UTÁN KIALAKULT
POLITIKAI TAGOLTSÁG ÉS HATALOM- SZERKEZET.

A hatalom szerkezete a választások után

A választások győztese a Magyar Demokrata Fórum volt, ezzel elnyerte a kormányalakítás jogát.
MDF-FKgP-KDNP koalíció jött létre. SZDSZ a második legerősebb ellenzéki párt lett, az MSZMP
és a FIDESZ jutott még parlamentbe. A választások után az MDF és az SZDSZ „paktumot” kötött.
Felsorolták azokat a törvényeket, kérdésköröket, amelyeket 2/3-os döntéssel kell a parlamentnek
eldöntenie; csak a miniszterelnökkel és a kormánnyal szemben lehet bizalmatlansági indítványt
benyújtani. 1990. május 23-án mutatkozott be a parlamentben Antall József koalíciós (MDF-FKgP-
KDNP) kormánya, a köztársasági elnöknek Göncz Árpádot választotta az országgyűlés. A
politikai rendszerváltást az 1990. szeptember 30-i és október 7-i önkormányzati választások
fejezték be.
Az ország párt-erőviszonyok alapján három részre szakadt:
 a fővárosban tisztán pártképviseleti önkormányzat,
 a városokban pártképviseleti, de függetleneket, kispártokat és civil szervezeteket is megengedő
önkormányzatok,
 a falvakban nem pártképviseleti, „független” többségű önkormányzatok.
Így egyfajta kettős hatalom jött létre: kormánykoalíció többsége a parlamentben, ellenzéki többség
az önkormányzatokban. Politikai értelemben hatalommegosztás alakult ki, a demokrácia több lábon
áll, s ez erősítheti a politikai egyensúlyt, s kevésbé ad lehetőséget a centralizációs törekvéseknek.

Az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások 1989. június

Az Ellenzéki Kerekasztal nevű szervezet az ellenzék erőit csoportosította – az MSZMP
tárgyalásokat kezdett velük, és ennek fontos szerepe volt a rendszerváltásban.

Az Ellenzéki Kerekasztal követelései a következők voltak:

- írják ki a választásokat – többpártrendszer alakuljon ki
- privatizálják a gazdaságot
- Magyarország köztársaság legyen
- az MSZMP számoljon el a vagyonával
- a Munkásőrséget (az MSZMP katonai szervezetét) szüntessék meg

A hatalom szerkezete a 90-es években

A pártok csoportosítása
A) eredet szerint
 történelmi pártok ((régebben is léteztek)): FKGP, KDNP
 új pártok: a kései Kádár-rendszerben alakultak ki értelmiségi csoportokból: MDF, SZDSZ,
FIDESZ
 a harmadik csoportba az MSZMP és az ebből kivált MSZP tartozik

B) ideológia szerint
 szocialista nézeteket vallott az MSZMP
 szociáldemokrata volt a MSZP
 liberális nézeteket vallott az SZDSZ és a FIDESZ (az egyéni szabadságot különösen
hangsúlyosan képviselték)
 konzervatív és keresztény nézeteket vallott az MDF, FKGP és a KDNP

Politikai tagoltság
A politika és a társadalom nem került a rendszerváltás során sem szerves kapcsolatba egymással,
illetve a politika továbbra sem tudott megfelelni a társadalmi tagoltságnak. A politikai életben
megjelenő irányzatok is egymással közvetlen kapcsolatba lépni nem tudó világképet hordoznak. Az
egyes pártok és irányzatok még erősen antikommunista, antiszocialista beállítottságúak, sokkal több
bennük még a tagadó, valamitől elszakadni akaró szándék, mint a pozitív módon megfogalmazott
politikai koncepció. A magyar politikai tagoltság legfontosabb jellemzője hogy egyszerre
többféle tagoló dimenzió létezik egymás mellett. A magyar politikai életre jellemző a különféle
politikai irányzatok, világképek bonyolult „egymás mellett élése”. Azonban ezek az irányzatok
erősen elkülönülnek egymástól, s minden közösen vállalt érték ellenére a különbözőség a
hasonlóságnál erősebben mutatkozik.

Dimenziók: A következő tagoló mechanizmusokat figyelhetjük meg a magyar politikai életben:

1. Meghatározó a kulturális tradíciókra épülő, érzelmi alapú politikai koncepciók közötti
ellentét. A rendszerváltás, a demokratizálódás során befolyást szerző pártok (SZDSZ, MDF)
alapvetően kulturális, érzelmi alapokon különböztek egymástól. Itt a fővárosi, a vidéki, a kisvárosi, a
falusi életforma, életfelfogás közötti különbség jelenik meg élesen és ütközik meg egymással.
2. Jelentős, de nem meghatározó a modernizációhoz kötődő bal-jobb megközelítés. Az MDF
és az SZDSZ hol a liberális elvekre (piacgazdálkodás) helyezi a hangsúlyt, hol a szociális kérdésekre
(szegények támogatása). A bal-jobb besorolási ismérvek hétről-hétre változnak a pártok
megnyilvánulásai alapján, de van néhány stabilnak látszó pont. MSZP a centrum baloldalán szeretné
magát elhelyezni, a FKgP a jobboldalra helyezhető
3. Fokozatosan növekszik a jelentősége az értékcentrikus-ideológikus és a pragmatikus-
racionális politikai irányzatok közötti ellentétnek. A FIDESZ-ben egy új pragmatikus-racionális
alapokon álló irányzat jelent meg. Szakít a hagyományos politikai ideológiákkal, kiindulópontja az,
hogy mindig az adott szociális, gazdasági, kulturális, stb. probléma konkrét megoldási módozatait
kell keresni, mindenféle értékcentrikus vagy ideológikus megközelítést félretéve
4. Erőteljes a politikai életben a konzervatív-antikommunista és a modernista irányzatok
ellentéte. Az ide tartozó pártok, szervezetek a kommunista rendszer „vétkeit” igyekeznek
ellensúlyozni, kompenzáló intézkedésekkel ellentételezést követelve. Az egyik ilyen program a
Kisgazdapárt földprogramja, amely a parasztokon esett sérelmeket igyekszik orvosolni.
5. Még nem látható erejű politikai ellentét mutatkozik a teljesítménycentrikus liberális
fejlődés, modernizációt elfogadó és az e modernizációtól részben szabadulni kívánó
környezetvédő-alternatív irányzatok között. A környezetvédő-alternatív szervezetek elfogadják a
modern kor vívmányait, de a totális növekedési elvvel szembeszegülnek (ok. A Föld természeti
egyensúlyának megóvása, az állampolgár lelki szabadságának megóvása).
A magyar politikai életet eltérő értékvilágok és ideológiák szabdalják, amelyek nagyon nehezen
tudnak szót érteni egymással. A politikai szereplők, irányzatok csak bonyolultabb dimenziókban
írhatók le.

FIDESZ
- Orbán Viktor mindvégig vezető személy volt a pártban
- a párt 1990 körül még radikális nézeteket vallott, de később liberális pártból liberális-
konzervatív párttá vált – így tudta megnyerni a ’98-as választásokat
- 2002-ben 1 százalékon múlt, hogy a választások első fordulójában alulmaradt - ezután
erőteljes kampányba kezdett (pl. utcai demonstrációk), és a 2. fordulót megnyerte, a választást
azonban elvesztette

MDF
- Az 1990-es választást komoly fölénnyel nyerte meg
- Vezetője Antall József volt, aki 1993-ban meghalt
- ez is hozzájárult ahhoz, hogy a ’94-es választásokat a párt elvesztette – másik oka a gazdaság
rossz állapota volt
- 1998-ban újra bejutott a parlamentbe, de ez csak annak köszönhető, hogy a Fidesszel
szövetségre lépett

MSZP
- A rendszerváltás után népszerűsége egyre nőtt: az 1994-es választást megnyerte – ennek oka,
hogy feléledt a nosztalgia a kommunista rendszer stabil életszínvonala iránt (mert a rendszerváltás
után sok ember elszegényedett)
- A gazdasági válság kezelésére végrehajtotta az ún Bokros-csomagot, amely radikális
fogyasztás-visszafogó intézkedéseket tartalmazott – ezért a párt népszerűsége zuhanni kezdett (de
újra nőtt, amikor a Bokros-csomag pozitív hatásai érzékelhetővé váltak)

MIÉP (Magyar Igazság és Élet Pártja)

- vezetője Csurka István
- a radikalizmust képviseli Magyarországon
- antiszemita (zsidóellenes) nézetei vannak
- ellenzi az EU-val és a NATO-val való kapcsolatot

FKGP
- a parasztság érdekeit képviseli
- célja az agrárszféra fejlesztése
- keresztény értékeket képvisel

Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás után a pártrendszer koncentrációja történt

meg, vagyis egyre kevesebb párt osztozott a szavazatokon. Míg 1990 után szélsőséges
többpártrendszer volt, ez mára mérsékelt többpártrendszerré vált, de közel áll a kétpártrendszerhez,
mert az MSZP és a FIDESZ versengése a meghatározó.

ÖSSZEGEZVE PÁRTOK SZERINT