KYLIE SCOTT

Play
futam

Stage Dive-sorozat
2. rész

Első kiadás

Könyvmolvképző Kiadó. Szeged, 2016

 Hugh-nak,
Most, mindörökké, és az után.
 ELSŐ FEJEZET

VALAMI TUTIRA NEM STIMMELT. Abban a pillanatban

sejtettem, hogy baj van, amikor az ajtóhoz léptem. Az egyik
kezemmel a villanykapcsoló felé nyúltam, a másikkal pedig a
kanapéra dobtam a kistáskámat. A folyosó pislákoló fényei
után egészen belekáprázott a szemem a hirtelen világosságba,
és néhány másodpercig kis pontok ugráltak előttem. Aztán
amikor felszívódtak, nem láttam semmit... pedig még aznap
reggel is egy csomó minden volt ott.
Hogy csak egyet mondjak, a kanapé.
A kistáskám koppanva landolt a padlón, felborult, és
azonnal szétgurult belőle minden - tampon, apró, tollak és a
sminkkészletem. A dezodor meg csak a sarokban állt meg.
Normális esetben neki kellett volna ütköznie a tévének és a
kis szekrénynek, de ezek sem voltak ott. Csak az ócskástól
szerzett kisasztal és a szék maradt, na meg a könyvektől
roskadozó polcos szekrény. Ezektől eltekintve azonban a
szoba teljesen üres volt.
- Skye?
Semmi válasz.
- Mi a fene...? - Végtelenül ostoba volt a kérdés, hiszen
teljesen nyilvánvalónak látszott, hogy mi történt. Szemben a
lakótársam szobájának ajtaja tárva-nyitva, odabent azonban
sötétségen és porcicákon kívül semmi és senki.
Okosabb lesz, ha elfogadom a nyilvánvalót: Skye lelépett.
A vállam lehanyatlott, mert eszembe jutott, hogy a
nyakamon hagyott kéthavi lakbért és rezsit. A torkom szó
szerint összeszorult. Szóval ilyen érzés, amikor az emberrel a
saját barátja kúr ki! Alig tudtam levegőt venni.
 - Anne, kölcsönkérhetem a bársonykabátodat?
Megígérem, hogy... - Rontott be a következő pillanatban a
szomszédom, Lauren, akinek a kopogás láthatóan nem
tartozott az erősségei közé. Aztán éppen úgy, ahogyan én,
megtorpant. - A kanapé?
Mély levegőt vettem, és szépen lassan fújtam ki. Nem
segített.
- Gondolom, Skye elvitte.
- Mert lelépett? - Válaszra nyitottam ugyan a szám, de
mégis mit lehet egy ilyen kérdésre mondani? - Lelépett, és
neked fogalmad sem volt róla, hogy elmegy?
Lauren oldalra billentette a fejét, mire dús, fekete
hajzuhataga az arcába hullt. Az én hajam vörösesszőke volt,
hihetetlenül vékony szálú, és ha a vállamnál csak egy
milliméternél is hosszabbra hagytam, már úgy tapadt a
fejemre, mintha egy vödör zsírba nyomtam volna. Más
választásom nem lévén, az államnál lejjebb soha nem
növesztettem. Nem csoda, ha mindig irigyeltem az ő
hajkoronáját.
Nem mintha ez olyan nagyon sokat számított volna.
A lakbér, az számított.
Hogy legyen mit enned, az számított.
A frizura? Az annyira nem volt lényeges.
A szemem égni kezdett, és az árulás miatt mintha kést
forgattak volna a szívemben. Skye hónapok óta a legjobb
barátnőm volt. Megbíztam benne. Együtt dumáltuk ki a
pasikat, megosztottuk a titkainkat, és egymás vállán sírtuk ki
a bánatunkat. Ennek nem volt a világon semmi értelme.
Pontosabban nagyon is volt.
Fájdalmasan egyértelmű volt az ok.
 - Nem. - A saját hangomat idegennek hallottam. Nagyot
nyeltem, mert el kellett tüntetni a gombócot a torkomból. -
Nem. Fogalmam sem volt arról, hogy el akar menni.
- Fura. Pedig ti ketten mindig olyan jól kijöttetek.
- Aha.
- Vajon miért dobbantott így se szó, se beszéd?
- Mert egy csomó pénzzel lógott nekem - feleltem, és
letérdeltem, de persze nem azért, hogy imádkozzak, vagy
ilyesmi, hiszen nagyon régóta lemondtam már Istenről,
hanem hogy összeszedjem a kistáskám tartalmát.
Lauren levegő után kapott.
- Eskü! Micsoda ribanc!
- Kicsim, el fogunk késni! - Megjelent a másik
szomszédom, Nate. Tagbaszakadt teste teljesen kitöltötte az
ajtónyílást. A szemében türelmetlen kifejezés csillant. Magas,
kigyúrt pasi, és nem kimondottan türelmes típus. Normális
esetben minden pillanatban irigyeltem Laurent Nate miatt, de
ott és akkor még ez sem tudott meghatni. Basszus, mekkora
szarban voltam!
- Mi a helyzet? - kérdezte, és körülpillantott. - Szia,
Anne!
- Szia!
- Hol van a cuccod?
Lauren széttárta a karját.
- Skye lenyúlta!
- Nem - javítottam ki. - Skye a saját cuccát elvitte. De az
én pénzemet lenyúlta.
- Mennyit? - kérdezte Nate, és a hangja fenyegetően mély
lett.
- Éppen eleget - válaszoltam. - Mióta kirúgták, én álltam
az ő részét is.
- Az istenit! - motyogta.
 - Aha! - Rohadtul aha!
Felkaptam a kistáskámat, és kinyitottam. 65 dollár meg
egy árva, fényesen csillogó negyeddolláros volt benne. Hogy
lehettem olyan hülye, hogy hagytam magam így megvezetni?
A könyvesbolttól kapott fizut már feléltem, a hitelkártyámat
pedig totál kimaxoltam. Tegnap Lizzy kölcsönkért, hogy ki
tudja fizetni a tankönyveket, és hát hogy is mondhattam
volna nemet? Mindennél fontosabb, hogy a húgom elvégezze
a fősulit.
Ma reggel szóltam Skye-nak, hogy beszélnünk kell.
Aztán emiatt egész nap szarul éreztem magam, és
gyomorideg jött rám, pedig mindössze annyit akartam neki
mondani, hogy vagy a szüleitől, vagy attól a menő új
pasijától kérjen kölcsön, és adja meg, amivel tartozik.
Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy mind a
kettőnkre én fizessem a lakbért, a rezsit és még a kaját is,
amíg neki sikerül végre valami melót találnia. Szóval azt is
szerettem volna megmondani neki, hogy talán jobb lenne, ha
vagy az előbbinél, vagy az utóbbinál próbálná meghúzni
magát. Hát igen. Arra készültem, hogy az utcára tegyem. És
az emiatt érzett bűntudat mázsás súlyként nehezedet a
vállamra.
Aztán az élet ilyen ironikus kanyart vett.
Vajon mennyi az esély arra, hogy Skye bármi
lelkiismeret-furdalást érezzen, amiért így átkúrt? Semmi.
Sikerült összeszednem mindent, ami a táskámból kiesett,
és behúztam a cipzárt.
- Ja, és Lauren, a kabátom ott van a szekrényben. Vagy
legalábbis remélem, hogy ott van még. Nyugodtan menj be
érte.
Nyolc nap múlva lakbért kell fizetni. Lehet, hogy sikerül
valahogyan csodát tennem? Biztos van valahol a világban
egy csomó huszonéves, aki jobban áll anyagilag, és talán még
a bankszámlája sincs teljesen kimerítve. Ezek közül legalább
egynek csak kell egy hely, ahol ellakhat, nem? Mondjuk
akkor is elvoltam valahogy, mielőtt Skye hozzám költözött
volna, csak mindig úgy alakult, hogy vagy a húgomnak vagy
nekem felmerült valami, ami sokkal fontosabb lett a saját,
hosszú távú anyagi biztonságomnál. Könyveket, ruhát kellett
venni, szórakozni is kell néha, na és persze ott van az a
rengeteg apróság, ami miatt van értelme élni. Már eddig is
éppen elég áldozatot hoztunk mind a ketten, erre tessék, ott
voltam legatyásodva és legyőzve.
Jobban is átgondolhattam volna a fontossági sorrendet.
Utólag rohadt könnyű okosnak lenni.
Ha minden kötél szakad, talán azt is megtehettem volna,
hogy Lizzy kokszában alszom a szőnyegen. Ha vigyázunk,
senki nem veszi észre. Anyának nem volt egy árva vasa sem,
úgyhogy kizárt, hogy hozzá fordulhattunk volna. Eladhattam
volna a nénikém gyöngysorát, abból kifizethettem volna a
kauciót egy kisebb lakáshoz, aminek olcsóbb a fenntartása.
Biztos voltam benne, hogy valahogy rendbe hozok
mindent. Hát persze hogy sikerül. Hiszen nem az a
specialitásom, hogy szarból várat építsek?
Ja, és ha ebben az életben még egyszer meglátom Skye-t,
úgy éljek, kicsinálom.
- Most mit fogsz tenni? - kérdezte Nate, az ajtónak
támaszkodva.
Felálltam, és leporoltam a fekete nadrágom térdét.
- Valamit majd kitalálok.
Hitetlenkedve nézett rám, és én is próbáltam a tőlem
telhető leghűvösebb nyugalommal viszonozni a pillantását. A
saját érdekében reméltem, Hogy bármit mond, abban nyoma
sem lesz a szánalomnak, mert már így is elég vacak volt ez a
nap. Hatalmas lelkierőről téve tanúbizonyságot rávillantottam
egy mosolyt, és megkérdeztem:
- Nos, hova terveztek ma este menni?
- Davidnél és Évnél lesz buli - felelte Lauren a
szobámból. - Eljöhetnél.
Ev Nate húga, Lauren korábbi lakótársa volt, aki néhány
hónappal korábban ment feleségül a rockzene aktuális
istenéhez, a Stage Dive nevű banda szólógitárosához, Dávid
Ferrishez. Nem egyszerű sztori. Olyannyira nem, hogy az
igazat megvallva még mindig nem tudtam napirendre térni
felette. Ev az egyik pillanatban elbűvölően kedves szőke
csajszi volt a szomszédból, aki ugyanarra a fősulira járt,
ahová Lizzy, és isteni kávét főzött Ruby kávézójában. A
következő pillanatban meg az egész házat ostromgyűrűbe
zárták a lesifotósok. Skye ott adott nekik interjút, közvetlenül
a ház bejárati ajtajában állva - nem mintha lett volna
bármihez bármi köze -, én ezzel szemben mindig kiosontam a
hátsó ajtón.
Az Evvel való kapcsolatom konkrétan kimerült annyiban,
hogy a lépcsőn, egymás mellett elrohanva köszöntünk
egymásnak, aztán még egyszer, amikor melóba menet
beugrottam Rubyhoz a szokásos napi koffeinbeöntésemért.
Mindig amolyan kellemes, jó kapcsolatban voltunk, de azért
barátoknak nem lehetett volna nevezni bennünket. Laurent
sokkal jobban ismertem, lévén szokása volt kölcsönkérni a
ruháimat.
- Szerinted is jó ötlet, hogy jöjjön el, Nate?
Nate egyetértőén horkantott. Vagy úgy, mint akit az egész
hidegen hagy. Soha nem tudhattam, hányadán állok vele.
- Semmi gond - mormogtam. A falnál, ahol nemrég még a
kanapé és a szekrény állt, koszcsík húzódott a padion. Skye
egykori ittlétének egyetlen nyoma. - Olvasni akartam az új
könyvemet, de azt hiszem, okosabb lesz, ha nekiállok
takarítani. Ügy tűnik, jó ideje nem sikerült összeszednünk a
port a bútorok alól. Mondjuk, így legalább nem sok cuccot
kell majd magammal vinnem, amikor elköltözöm.
- Gyere már el!
- Nem vagyok meghívva, Lauren! - feleltem.
- Többnyire mi is így megyünk oda - válaszolta Nate.
- És imádnak bennünket. Honnan veszed, hogy ne
lennének odáig az örömtől, ha mind a hárman megjelennénk?
- Lauren kijött a szobámból, és olyan pillantást vetett Nate-re,
hogy a srác okosabbnak látta befogni a száját. Rajta sokkal
jobban állt a retró fekete kabát, mint rajtam valaha is állt, de
abban a pillanatban úgy döntöttem, emiatt nem fogom
titokban gyűlölni. De ha ezt nem számítják be néhány jó
ponttal a mennyország kapujában, akkor nem tudom, mit
csinálok. Aztán az is eszembe jutott, hogy talán neki is
adhatnám, amolyan búcsúajándékként.
- Ugyan már, Anne! - Lauren nem volt hajlandó feladni. -
Ev biztosan nem bánja majd!
- Akkor indulhatunk? - Nate türelmetlenül rázogatta a
kezében a kocsikulcsot.
Valahogy úgy éreztem, nem helyes az embernek
rocksztárokkal lógnia azon az éjszakán, amikor tudatosul
benne, hogy hamarosan az utcára kerül. Talán valamikor
máskor, amikor már sikerült sínre tenni az életemet, és
minden rózsaszín, tényleg belibegek majd egy ilyen buliba.
Csakhogy ez a nap még nem jött el. Leginkább vereséget és
mélységes fájdalmat éreztem, viszont tekintve, hogy ez vagy
tizenhat éves korom óta így volt, elég kis esélyt láttam arra,
hogy valaha megváltozhat. Mondjuk ezt azért Laurennek nem
kellett feltétlenül tudnia.
 - Kösz szépen - mondtam. - De éppen csak beestem a
lakásba.
- Oöö, ha nem vetted volna észre, ez a bizonyos lakás
most konkrétan egy szemétdomb, csajszi! - Jegyezte meg
Lauren, és egyetlen pillantással körbenézett a porcicákon,
valamint a berendezési tárgyak szinte teljes hiányán. -
Különben pedig péntek este van. Ki az, aki péntek este otthon
kuksol? Abban a göncben jössz, amiben melóztál, vagy
felkapsz egy farmert? Én egyébként az utóbbit
javasolnám inkább.
- Lauren...
- Szót se!
- De...
- Csitt! - Lauren megfogta a vállam, és mélyen a
szemembe nézett. - Éppen most kúrt át a legjobb barátod.
Szavakkal el sem mondható, mennyire rettenetesen dühös
vagyok emiatt. Velünk jössz. Aztán bujkálhatsz felőlem
egész éjjel valamelyik sarokban, de akkor sem hagyom, hogy
itthon maradj, és azon rágódj, milyen durván megloptak!
Egyébként, én soha nem szerettem igazán Skye-t.
Én viszont ostoba módon igen. Persze most már
tökmindegy.
- Ugye már régen mondom, hogy valami nem teljesen
kerek vele, Nate?
Nate megrántotta a vállát, és megint megrázogatta a
kulcsot.
- Akkor tűnés készülődni! - Azzal Lauren megfordított, és
nagyjából a szobám felé lökött.
Ahogy az életem éppen alakult, ennél több esélyem
valószínűleg nem lett volna személyesen találkozni Dávid
Ferrisszel. Ev néha még mindig eljött, azonban Dávidét soha
nem láttam, annak ellenére, hogy a biztonság kedvéért néha
egészen véletlenül pont ott lógtam a lépcsőfordulóban,
amikor Ev érkezett. A Stage Dive tagjai közül egyébként nem
ő volt az abszolút kedvencem; ez a megtiszteltetés ugyanis a
dobosnak, Mal Ericsonnak jutott. Néhány évvel korábban
annyira bele voltam szakadva, hogy az már nem normális.
Ugyanakkor viszont... Dávid Ferris mégiscsak Dávid Ferris!
Ha egyetlen esély van arra, hogy bármelyikükkel
összetalálkozzam, már elég nyomós indok, hogy elmenjek.
Pár éve nagyon bírtam a zenéjüket, de ehhez semmi köze
nem volt annak, hogy a banda minden tagja megtestesült
rockisten. Nem, csak és kizárólag a zenéjük miatt
rajongtam értük.
- Jól van, akkor kérek tíz percet. - Ennél gyorsabban
semmiképpen nem tudtam volna ha fizikailag nem is,
legalább gondolatban felkészülni arra, hogy egy rakás
kőgazdag és közismert emberrel bulizzak. Szerencsére
mostanra szinte tuladagoltam magam a leszarom tablettával.
Annál az esténél soha nem lett volna jobb
alkalmam megismerkedni Mr. Ferrisszel. Talán ha nagyon
megerőltetem magam, még az is mehetett volna, hogy
többnyire teljesen normálisan viselkedjek vele, nem pedig
úgy, mint valami celebbolond, ostoba picsa.
- Ötöt kapsz - válaszolta Nate. - Nem akarom lekésni a
meccset.
- Leszállnil róla? - replikázott Fauren.
- Nem. - Nate csettintert a nyelvével, Fauren pedig
hangosan felnevetett. Nem néztem rájuk. Nem is akartam
tudni róla. A házban gusztustalanul vékonyak voltak a falak,
úgyhogy nagyon jól ismertem Lauren és Nate szexuális
szokásait. Szerencsére napközben leginkább melóztam, így
fogalmam sem volt róla, mit művelhetnek ezalatt, de az
igazat megvallva talán jobb is így.
 Na jó. Néha azért eltöprengtem rajta, mert ha én nem
segítettem magamon, akkor jó ideje nem volt senki, aki
megtegye helyettem. Az egészet csak tetézte, hogy a jelek
szerint volt bennem valami mélyen bujkáló kukkolási hajlam,
ami akaratlanul is a felszínre tört néha.
Biztosan készen állok én arra, Hogy egy teljes estén át
egymáshoz dörgölőzve táncoló párokat bámuljak?
Felhívhattam volna mondjuk Reece-t, bár azt mondta,
hogy estére már van randija. Neki persze mindig volt randija.
Eltekintve attól, hogy sokszor úgy viselkedett, mint egy
hímringyó, minden tekintetben tökéletes volt. A legjobb
haverpasim, és hogy finoman fogalmazzak, szívesen osztotta
a szeretetét. Néha úgy tűnt, hogy Portland 18 és 48 év közötti
nőnemű, hetero közösségének jelentős részével
szexből adódó tegező viszonyban volt. Gyakorlatilag
mindenki beletartozott ebbe a kis közösségbe, csak én nem.
Amivel egyébként nem is volt semmi baj.
Nem volt azzal semmi baj, ha az ember csak barátkozni
szeretne, pedig őszintén hittem, hogy egy napon nagyon szép
pár leszünk. Vele valahogy mindig olyan jól éreztem magam.
Sok közös pont volt bennünk, amire nagyon könnyen lehetett
építeni. Közben azonban megelégedtem azzal, hogy várjak,
és a saját dolgommal foglalkoztam. Nem mintha az utóbbi
időben lett volna bármi vagy bárki, akivel foglalkozhattam
volna, de tudod, hogy gondolom.
Reece biztosan meghallgatta volna, ahogyan azon
nyavalygok, mennyire elintézett Skye. Talán a randiját is
hajlandó lett volna lemondani, eljött volna, figyelmesen ülve
mellettem, miközben én önsajnálatban fetrengek. De aztán
végül úgyis az lett volna az egész vége, hogy ő már jó előre
figyelmeztetett. Nagyon letolt, amikor megtudta, hogy Skye
helyett is én fizetek mindent, és nyíltan megmondta, hogy
szerinte Skye csak kihasznál engem. Ebben pedig a jelek
szerint 110 százalékig igaza is lett.
Ugyanakkor a seb még túlságosan friss volt ahhoz, hogy
bárki más turkáljon benne, vagyis Reece jelen esetben
mégsem lett volna segítség. Lizzy pedig nagy
valószínűséggel ugyanúgy rúgná szét a seggemet, ahogyan
Reece, mert egyikük sem volt különösebben odáig az
ötletemért, hogy segítenem kell Skye-nak. Döntöttem hát.
Még mielőtt a nyakamba szakad a szarcunami, elmegyek
ebbe a buliba, és igenis jól fogom érezni magam.
Király. Ez nagyon jó terv.
 MÁSODIK FEJEZET

NAGYON VACAK TERV VOLT.

Dávid és Ev a Pearl negyed egyik luxusbérházában lakott,
egy akkora kéróban, ami konkrétan elfoglalta a gyönyörű,
barna téglából készült épület legfelső szintjének legalább a
felér. Évnek tutira szürreális élmény volt a mi sötét, huzatos
és papírvékony falú bérházunkból átköltöznie ebbe a
csodálatos épületbe. Szürreális és fantasztikus is egyben. A
régi bérház a belváros szélén állt, közel az egyetemhez, ez
azonban a nagyon menő és rémesen drága Pearl negyed
kellős közepén.
Szerencsére Ev őszintén boldognak tűnt, amikor
meglátott, vagyis ezzel le volt tudva az egész este egyik
lehetséges legcikibb momentuma. Ev oldalbordája, a
rocksztár, köszönésképpen csak az állával bökött felém, én
pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjem
bámulni. Szinte fizikai kényszert éreztem, hogy kérjek tőle
egy autogramot valahova. Ha más nem, a homlokomra.
- Nyugodtan menj a konyhába, és szolgáld ki magad
bármiből - mondta Ev. - Van egy csomó pia, és ha minden
igaz, hamarosan a pizza is itt lesz.
- Kösz!
- Te Lauren es Nate szomszédja vagy? - kérdezte Dávid.
Most szólt hozzám először. Jézusom, a fekete haj és a
szoborszerűen szép arc lélegzetelállító összképet nyújtott!
Igazságtalan, hogy ennyi mindent megkapjon az ember - nem
lenne neki éppen elég az is, hogy őrülten tehetséges?
- Igen - nyögtem ki végül. - Korábban Ev szomszédja
voltam, és Ruby kávézójában is törzsvendégnek számítok.
 - Minden reggel ott van, egyet sem hagy ki! - tette hozzá
Ev, egy kacsintás kíséretében. - Egy dupla caffe latte, egy
csepp karamellsziruppal rendel!
Dávid bólintott, és egy kicsit ellazult. Az egyik karjával
átölelte a felesége derekát, ő pedig mosolyogva nézett fel rá.
Sugárzott róla a szerelem. Reméltem, hogy sokáig együtt
maradnak.
Életemben mindössze négy ember volt eddig, akiket
igazán szerettem - persze nem mindegyiküket szerelemmel -,
és akikért kész lettem volna az életemet adni. Aztán ebből
háromban csalódnom kellett, vagyis ha utánaszámolunk, 25
százalék esélyem van arra, hogy végül találok magamnak egy
normális pasit.
Aztán amikor Dávid és Ev vad nyálcserébe kezdett, úgy
éreztem, ideje odébbállnom.
A csodálatosan berendezett konyhában felkaptam egy
üveg sört, és újult eltökéltséggel néztem szét a nappaliban.
Igenis jó ötlet volt, hogy eljöttem! Hamarosan én leszek
minden társaság zen központja. A lakásban összesen néhány
tucat ember bulizott. Nate egy gigantikus lapos tévé előtt ült,
és teljesen elbűvölve nézte a meccset. Volt a tömegben
néhány ismerősnek tűnő arc, de a legtöbben olyanok, akikhez
soha nem lett volna bátorságom odamenni és
beszélgetni. Belekortyoltam a sörbe, hogy megnedvesítsem
egy kicsit kiszáradt torkomat. Vérciki tud lenni, ha az ember
úgy érkezik meg egy buliba, hogy teljesen egyedül van, és
nem ismer senkit. Ráadásul, tekintve a nap eseményeit,
nemigen tudtam volna összeszedni magamban annyi kurázsit,
Hogy bárkivel szóba álljak. Amilyen hatalmas
tehetséggel választom meg, hogy kiben bízhatok és kiben
nem, valószínűleg az egyetlen baltás gyilkos mellé
keverednék oda, és kezdenék el csevegni vele a
csillagjegyéről.
Lauren éppen akkor intett, hogy menjek oda hozzá,
amikor vibrálva megszólalt a telóm a farzsebemben. A
remegés az egész fenekemet eltöltötte, és kicsit váratlanul is
ért. Intettem Laurennek, majd elővettem a mobilt, és
kisiettem az erkélyre, próbálva minél távolabb kerülni a
tömegtől és a zajtól. Behúztam magam mögött az erkélyajtót,
és csak akkor néztem rá a kijelzőre. Reece neve jelent
meg rajta.
- Szia! - szóltam bele mosolyogva.
- Lemondták a randit.
- Milyen kár!
- Nálad mi a helyzet?
A hideg szél a hajamba kapott, és egész testemben
reszkettem. Tipikus portlandi időjárás, hiszen az október
közepe általában hideg, nedves, sötét és nyomorult.
Szorosabban összehúztam magamon a kék gyapjúkabátomat.
- Egy buliban vagyok. Úgyhogy kénytelen leszel
önmagadat szórakoztatni. Bocs.
- Buliban? Milyen buliban? - kérdezte, és a hangjából
őszinte érdeklődés csendült.
- Olyanban, ahova én is hívatlanul érkeztem, úgyhogy
inkább nem mondanám, hogy gyere el.
- Basszus! - ásított. - Na, mindegy. A változatosság
kedvéért akár idejében is lefekhetek aludni.
- Nyerő ötlet. - Odaálltam a korláthoz. Alattam az utcán
folyamatosan áramlott a forgalom. A Pearl negyed a
kocsmák, kávézók, és úgy általában a menő helyek kész
Mekkája volt. Még a rettenetes idő ellenére is csak úgy
hömpölygött a tömeg az utcán. Bármerre néztem, színes
fények próbálták szétszaggatni a sötétséget, és a szél csak úgy
fütyült a fülemben. A maga szomorkás, egzisztenciális
válsághoz illő módján még akár szép is lehetett volna az
egész. Mert az igazat megvallva, mindezek ellenére imádtam
Portlandet. Dél-Kaliforniában születtem és nevelkedtem, de
Portlandben minden homlokegyenest más volt. Hála istennek.
A házakat itt úgy építették, hogy a hónak és fagynak is
ellenálljanak, ne csak a verőfényes napsütésnek. Az itteniek
gondolkodásmódja furcsa volt, de a maga módján sokkal
elfogadóbb. De persze az is lehet, hogy
bármennyire erőltetném magam, képtelen lennék egyetlen
igazán szép emléket is felidézni magamban a
szülővárosommal kapcsolatban. Ezért menekültem el. De
elmenekültem, és már csak ez számított.
- Azt hiszem, most már vegyülnöm kellene, Reece.
- Szomorú a hangod. Valami gáz van?
Felnyögtem.
- Majd holnap a boltban megbeszéljük.
- Miért nem most?
- Később, Reece. Most nem lehetek rosszkedvű, mert nem
akarom megbántani Laurent.
- Elég ebből a szar dumából, Anne. Mi a gáz?
Fájdalmas arcot vágtam, és mielőtt válaszoltam volna,
megint belehúztam a sörbe. Már vagy két éve vagyunk
munkatársak Reece-szel, és a jelek szerint ez éppen elég volt
neki, hogy kiismerje a hangulataimat.
- Skye lelépett.
- Helyes. Már éppen ideje volt. Visszaadta a pénzedet?
A néma csönd ezer szónál többet mondott.
- Baaassszuuus! Anne! Most komolyan?
- Tudom.
- Mit mondtam? - Szinte morgott. - Nem
megmondtam, hogy...?
 - Reece, erre most nagyon nincs szükségem. Kérlek, el se
kezdd! Abban a pillanatban úgy éreztem, az a helyes, ha
segítek neki. Elvégre a barátom volt. Nem tehettem meg,
hogy csak úgy...
- Dehogynem tehetted volna. Csak kihasznált az a ribanc!
Mély levegőt vettem, és aztán szépen, lassan fújtam ki.
- Igen, Skye kihasznált. Neked igazad volt, én meg
tévedtem.
Azután Reece szájából motyogva kimondott
káromkodások egész özöne indult el, és én türelmesen
kivártam, míg abbahagyja. Nem csoda, hogy nem fűlt a
fogam ehhez a beszélgetéshez, de persze egy ennyire gáz
sztorit nem lehet jól előadni. Egyre jobban
eluralkodott rajtam az önutálat, és fűtött a harag.
- Mennyi pénz kell? - kérdezte végül Reece, lemondóan.
- Tessék? Szó sem lehet róla! Nem fogok tőled
kölcsönkérni, Reece.
Nem az a megoldás, hogy még nagyobb adósságokba
hajszolom magam. Különben pedig, ha az övé az egész
könyvesbolt, ha nem, akkor sem voltam biztos benne, hogy
van ennyi tartaléka. Reece ugyanis éppen annyira képtelen
volt takarékoskodni, ahogyan én. Legalábbis tekintve a
rengeteg márkás ruhát, amit napi szinten hordott. Ügy tűnt,
ha az ember Portland aktuális dzsigolója, ahhoz
mindenképpen méretes ruhatárnak is passzolnia kell. Persze
ha őszinte akarok lenni, rajta minden cucc istenien állt.
Felsóhajtott.
- Tudod, ahhoz képest, hogy te mindig, mindenkinek
segítesz, nagyon gáz. hogy nem tudod elfogadni, ha neked
akar segíteni az ember.
- Majd megoldom valahogy.
 Újabb fájdalmas sóhaj. A korlátnak támaszkodtam, és
lehajtottam a fejem. Hagytam, hogy a hideg, nedves szél a
hajam tépje. Jó érzés volt, mert úgy tűnt, talán gátat vethet a
fejfájásnak, amiről pontosan tudtam, hogy az idegesség miatt
biztosan beköltözik majd a homlokom mögé.
- Most már leteszem, Reece. Bent vár a sör és a pizza. Ha
nagyon erősen próbálom, akkor biztosan sikerül megtalálnom
magamnak a boldogság zen központját.
- Ugye az albiból is el kell jönnöd?
- Igen, az nagyon is valószínű.
- Akkor költözz hozzám. A kanapén elalhatsz.
- Ez nagyon kedves. - Próbáltam kicsikarni magamból
egy nevetést, de inkább valami fojtott köhögésféle lett belőle.
Túlságosan gáz helyzetben voltam ahhoz, hogy
felszabadultan nevessek. Elképzeltem magam, ahogyan
Reece kanapéján próbálok aludni, miközben ő valami tök
ismeretlen csajt tol a szomszéd szobában. Na nem! Ki van
zárva. Már így is kicsinek és ostobának éreztem magam,
amiért hagytam, hogy Skye kijátszhasson, nemhogy még
Reece hihetetlenül aktív szexuális életének is a tanúja legyek.
- Kösz szépen, Reece, de biztos vagyok benne, hogy túl
sok csajjal csináltál túl sok leírhatatlan dolgot azon a
kanapén. Nincs ember a világon, aki ennek tudatában is
szívesen aludna rajta.
- Talán attól félsz, hogy a múlt keféléseinek szelleme
kísért, mint a Karácsonyi énekben?
- Mindenesetre nem lepne meg a dolog.
Horkantott.
- Nos, ha kell, az undorító kanapém rendelkezésedre áll.
- Kösz szépen! Komolyan.
- Ha bármi van, csak hívj.
- Szia, Reece!
 - Hű, még egy pillanat!
- Igen?
- A vasárnapot el tudnád vállalni? Tarának közbejött
valami, és azt mondtam, hogy te biztosan be tudsz majd
ugrani helyette.
- Hiszen a vasárnapokat mindig Lizzyvel töltöm! -
feleltem óvatosan. - Ezt te is nagyon jól tudod.
Reece nem válaszolt semmit.
Máris éreztem, hogy a bűntudat mind erősebben tör rám.
- Mi volna, ha a vasárnapi helyett valaki más műszakját
venném át?
- Inkább vedd úgy, hogy nem szóltam. Majd megoldom.
- Ne haragudj!
- Semmi gond. Később beszélünk.
Ezzel kinyomott.
Eltettem a mobilomat. Megint kortyoltam a sörből, és az
éjszakai várost néztem. Fekete felhők úsztak a hold világító
karéja előtt. A levegőt egyszerre sokkal hidegebbnek
éreztem, és ez a hűvösség úgy vette be magát a csontjaimba,
mintha valami öregasszony lennék. Több pia kell. Az majd
helyrebillenti az életemet - erre az egy estére
legalábbis. Sajnos az üvegem már majdnem teljesen üres
volt, és az igazat megvallva nemigen kívánkoztam
visszamenni a lakásba.
Fúj.
Ebből elég.
Aztán amikor elfogyott az utolsó korty is, úgy döntöttem,
elég volt a szegény magányos kislány önsajnálatából. Nem
fogok tovább itt bujkálni a sötétben, kirángatom a fejem a
saját seggemből, és visszamegyek bulizni. Hülyeség lett
volna nem kihasználni ezt az alkalmat. Vagy egymilliószor
elképzeltem már, milyen lenne összetalálkozni a banda
valamelyik tagjával. Dávid Ferrisszel már megismerkedtem,
ami az élő bizonyítéka volt annak, hogy a kívánságok igenis
teljesülhetnek. Hátha azokkal a kívánságaimmal is ilyen
mázlim lesz, amikben nagyobb cicit, kisebb feneket és jobb
emberismeretet akartam magamnak.
Na és persze annyi pénzt, hogy ki tudjam fizetni a húgom
tandíját, és ha mindez megvan, még fenntarthassak egy lakást
is, ahol ellehetek.
- Kérsz még egyet? - Megijedtem a mély hangtól.
Felkaptam a fejem, és tágra meredt szemmel néztem arrafelé,
ahonnan megszólalt. Egészen mostanáig azt hittem, teljesen
egyedül vagyok, erre itt van egy pasi, elnyúlva a sarokban.
Csak hullámos, vállig érő, tompa fénnyel csillanó szőke hajat
láttam, a többi teljesen árnyékba borult.
Hűha!
Nem lehet éppen ő!
Ügy értem, persze, simán lehetséges, hogy ő legyen. De
komolyan, ez akkor is hihetetlen.
Mindegy is, ki volt ez a pasi, az tuti, hogy mindent
hallott, amit a telóba mondtam. És ez alapján persze el is
könyvelt a világ legnagyobb lúzerének. Aztán egy fémes
csendülés következett, majd szisszenés, és felem nyújtott egy
nyitott sörösüveget. A gyöngyöző felületen megcsillant a
lakásban folyó buli minden fénye.
- Kösz! - mondtam neki, majd egy kicsit közelebb léptem,
hogy a félhomályban is tisztábban lássam az arcát, miközben
az üvegért nyúltam.
Szent szar! Ez tényleg Makóim Ericson!
Életem legcsodálatosabb pillanata ezzel hivatalosan is
rám köszöntött. Na és, ha tini koromban volt a szobám falán
egy vagy két Stage Dive poszter, akkor mi van? Jó, lehet,
hogy volt az három is. Vágy tizenkettő. Tökmindegy. Mert
volt ezek között egy, amin a teljes banda rajta volt. Vagy
legalábbis a fényképész biztosan úgy gondolta, hogy a banda
minden tagja rajta lesz a képen. Jimmy a színpad szélén
állt, arca grimaszba torzulva, miközben a mikrofonba üvölt.
Tőle jobbra, az árnyékoktól és a füsttől félig eltakarva Dávid,
elmerülve a saját zenéjében. Balról, a színpad elülső részén a
nagydarab basszer. Ben.
De ők nem számítottak. Egyikük sem.
Mert mögöttük, a kép közepén ott volt ő. A lámpák fénye
megcsillant a dobszerkón. Félmeztelen volt, csöpögött róla a
veríték, és éppen lecsapott a dobverőkkel. Jobb keze a teste
előtt keresztben, tekintetében összpontosítás csillan, és a
cinre mered, amit éppen megütni készül.
Egészen bele volt merülve a játékba, és olyan volt, mint
egy isten.
Már meg sem tudnám mondani, hányszor volt, hogy egy
kimerítő nap végén, miután felelősségteljes lányként gondját
viseltem nemcsak a tesómnak, de anyának is, keményen
dolgoztam, és tettem a kötelességemet, csak hanyatt dőltem
az ágyamon, és ezt a képet bámultam.
És akkor Mal ott volt, az orrom előtt.
Az ujjunk összeért. Másképpen mondjuk nem is igen
tudtam volna átvenni tőle az üveget. És közben teljesen
biztos, hogy megérezte, mennyire remegek. Szerencsére nem
tett semmi megjegyzést. Gyorsan visszasurrantam az előbbi
helyemre, és a sörrel a kezemben, lazán a korlátnak
támaszkodtam. Mert az igazán jó arcok támaszkodnak. Az
igazán jó arcok lazák maradnak.
Mal kuncogott rajtam, mintegy mutatva, hogy ezzel
persze soha nem fogom megvezetni. Aztán előrehajolt, és a
könyökét a térdére támasztotta. Az arcát lassan, fokozatosan
világította meg a fény. Olyan szép volt, hogy a idegzetein is
bennszakadt. Az agyam egy pillanat alatt kiürült.
Már tényleg semmi kétség nem maradt. Tuti biztosan es
ezer százalékig ő volt az.
Megesküszöm, hogy a pasinak olyan ajkai voltak, mint
egy prostinak. Az arccsontja magasan ívelt volt, és az
orcájában neki is volt egy olyan kis lyuk. Korábban soha fel
nem lóghattam, miért látják ezt annyira vonzónak a csajok.
Most már tudtam. De az igazat megvallva, azzal vette el az
eszemet, hogy itt volt előttem a maga teljes valójában. Mert
az egyes kis részletek semmit nem jelentettek, ha közben
figyelmen kívül hagytuk azt a jókedvű csillanást a szemében,
valamint a szinte észrevehetetlen, magabiztos mosolyt az
ajkán. Istenem, menynyire tudtam gyűlölni azokat, akik ilyen
magabiztosan mosolyogtak! De közben minden jel szerint
legszívesebben meg is nyalogattam volna őket, mert Mal
látványára szó szerint összefolyt a nyál a számban.
- Mal vagyok - jegyezte meg.
- Tu... tudom - dadogtam.
A magabiztos mosoly még szélesebb lett.
- Tudom, hogy tudod.
Nocsak. Azonnal becsuktam a szám.
- Úgy látom, nem volt valami nyerő napod.
Nem, még mindig teljes volt a fejemben az üresség. Az
agyhalott bamba bámuláson kívül többre nem telt tőlem.
Mi a fenét keres ez itt tök egyedül kint, a sötétben?
Mindenhol azt olvastam róla, hogy a „buli” konkrétan a
középső neve, erre itt üldögél, magányosan iszik, és mintha
hozzám hasonlóan bujkálna a többiek elől. Lassan kinyújtotta
a lábát, majd felállt a székből. Hála a magasságosnak! Most
mindjárt bemegy, és akkor legalább megint egyedül maradok.
Nem kell erőltetett beszélgetést kezdeményezni vele, ami már
csak azért is nagyon szerencsés fordulat lenne, mert a
csodálattól az agyam a jelek szerint teljesen kiégett.
Csakhogy esze ágában sem volt távozni.
Ehelyett megindult felém. Nyúlánk, izmos teste kecsesen
mozgott. Olyan 10-15 centivel volt magasabb nálam, ami
éppen elég ahhoz, hogy ha akar, fenyegetően magasodhasson
fölém. Izmos karján majd szétszakadt a póló ujja. Tipikus
doboskar, és csodálatosan szép, ha lehet egyáltalán egy
végtagról ilyesmit mondani - szénné volt varrva mind a kettő,
és éppen annyira és éppen ott dudorodott, amennyire és ahol
kell. Tuti, hogy simogatni is kész élvezet lehet.
Ekkor ébredtem rá, mennyire nyíltan bámulom.
Legszívesebben azon nyomban felpofoztam volna magam.
Ha nem hagyom ezt abba, simán meg is teszem. Jó
keményen.
- Hogy hívnak? - kérdezte. Mellém állt, és ő is a korlátnak
támaszkodott. Istenem, még a hangjára is bizseregni kezdtem,
hogy az élvezettől a tarkómon azonnal égnek álltak a kis
hajszálak!
- Hogy engem hogy hívnak?
Annyira közel állt hozzám, hogy összeért a könyökünk.
És tekintve, hogy csak farmer, egy pár Chucks, na meg a
feszülős Queens of the Stone Age póló volt rajta, az ő
könyökét nem takarta semmi. Mal Ericson hozzám ért! Soha
az életben nem mosom meg többé a karomat.
- Igen. Téged hogy hívnak - mondta mélyebb hangon. -
Tudod azért mutatkoztam be az imént, annak ellenére, hogy
már előre tudtad, ki vagyok, mert cserébe úgy gondoltam,
hogy te is bemutatkozol majd nekem. Ezek a dolgok már csak
így mennek.
- Te tudtad, hogy tudom ki vagy?
- A mániákus tekintet egy pillanat alatt lebuktatott.
 - Ó!
Egy pillanattal később felnyögött.
- Tökmindegy, ez kezd egy kicsit unalmas lenni. Jobb
lesz, ha kitalálok neked egy nevet.
- Anne.
- Milyen Anne?
- Anne Rollins.
Az arcán lenyűgöző vigyor jelent meg.
- Anne Rollins. Látod, nem volt ez olyan nehéz!
Fogcsikorgatva próbáltam elmosolyodni, de valószínűleg
csak azt értem el, hogy még őrültebbnek tűntem. Olyanfajta
őrültnek, aki túlságosán sokszor és sokat próbálta elképzelni,
milyen lehet meztelenül. Jézus úristen, milyen gáz, ahogy
viselkedem!
Finoman az üvegemhez koccintotta az ő üvegét.
- Egészségedre, Anne! Őrülök, hogy megismertelek!
Belekortyoltam a sörbe, mert azt reméltem, ettől hátha
megnyugszom majd, de sajnos a pia nem ütött fejbe sem elég
gyorsan, sem elég erősen ahhoz, hogy képes legyek
megbirkózni ezzel a lehetetlen helyzettel. Talán jobb lenne,
ha áttérnék valami erősebbre. Még az is lehet, hogy van
valami szabály, miszerint az ember csak felesezve
beszélgethet újonnan megismert rocksztárokkal. Mondjuk
Évnek nagyon is bejött a tequilameghajtású ismerkedés
Vegasban.
- Mi szél fújt erre ma éjjel, Anne?
- Nate-tel és Laurennel jöttem. Illetve ők hoztak el. A
szomszédaim. Egy folyóson lakunk.
Bólintott.
- Akkor Evvel is barátok vagytok?
 - Igen, nos... inkább csak látásból ismerjük egymást. Azt
azért nem mondanám, hogy... úgy értem, hogy nagyon közeli
barátok vagyunk, de...
- Anne! Egy igen vagy nem is elég lesz.
- Igen - válaszoltam gyorsan, és azonnal becsuktam a
szám, mielőtt megint rám jönne a szófosás.
- Igen, Ev nagyon kedves csaj. Davie-nek hihetetlen
mákja van amiért éppen őt sikerült kifognia.
Aztán elfordult, és némán bámulta a város éjszakai
fényeit. Az arcáról egyetlen pillanat alatt eltűnt minden
jókedv. Olyan volt, mintha szomorú lenne, vagy mintha egy
kicsit elvesztette volna a lába alól a talajt. Mindenesetre
annak a bizonyos híres, partiarc-rocker személyiségnek ebben
a pillanatban nyoma sem volt. Mondjuk számíthattam volna
rá. Az emberek máris úgy beszéltek Évről, mintha ő lenne az
új Yoko Ono, aki Dávid hírnevének farvizén próbál beevezni
a jómódba, az ő tehetségén és az ő gazdagságán élősködve.
Csakhogy ahhoz még nem kellett országos barátnőknek
lennünk, hogy tudjam, mennyin távol áll mindez az
igazságtól. És jó esély volt arra is, hogy bármilyen legyen is
Mal, valójában nem ő volt az, akitől a neten szabadon
keringő pletykák kiindultak.
De ami még ennél is fontosabb: vajon képes lettem volna
egyáltalán még ennél is cikibb helyzetbe hozni magam?
- De ugye igazából nem mániákus szemmel néztem rád? -
kérdeztem, és előre féltem, hogy mit válaszol majd.
- De igen.
Basszus!
- Szóval Ev egyik barátja vagy, mi? Úgy értem nem a
zeneiparban mozogsz, vagy ilyesmi? - kérdezte, és megint a
szemembe nézett. A kifejezése most már kitisztult, és a
hangulata is mintha jobb lett volna. Képtelenség lépést tartani
vele. Nyitott tenyérrel csapkodni kezdte az erkély korlátját,
aztán gyors kis ütemet dobolt ki rajta.
- Nem. Annyira nem, hogy néhány utcányira innen, egy
könyvesboltban dolgozom.
- Értem. - Végigtekintett rajtam, és úgy tűnt, elégedett
volt azzal, amit hallott. - Szóval mi is volt ez a telefon?
- Semmi.
- Semmi? - közelebb lépett. - Mi történt az orroddal?
Azonnal az arcom elé kaptam a kezem, mert nem
akartam, hogy lássa az orromat. Igazság szerint csak egy
egészen kis dudor volt az orrnyergemen, de akkor is.
- A húgom törte el, még kicsi korunkban.
- Ne takargasd, légy szíves! Szerintem nagyon aranyos.
- Király - feleltem, majd leengedtem a karomat. Végső
soron már észrevette a kis szépséghibámat, úgyhogy
egyébként sem lett volna túl sok értelme rejtegetni.
- És miért törte el?
- Mert egy napon mérges lett rám, és hozzám vágott egy
játék teherautót.
- Nem a hogyan, hanem a miért volt a kérdés.
Elnyomtam egy sóhajt.
- Akart egy kiscicát, de én allergiás vagyok a macskákra.
- Akkor miért nem vettetek egy kutyát?
- Én szerettem volna, de anya nem engedte. A húgom
meg azt mondta, az egész az én hibám.
Mal rosszallóan nézett.
- Szóval nem volt semmi kis kedvenced gyerekkorodban?
Megráztam a fejemet.
- Ez kurvára gáz. Minden gyereknek kellene, hogy legyen
legalább egy kisállata! - Úgy tűnt, őszintén felháborítja az én
hányattatott sorsom.
 - Igen, nos, azóta már egy csomó idő eltelt, és azért
sikerült valahogy túltennem magam a dolgon.
Összevontam a szemöldökömet, és megint
belekortyoltam a sörbe. Tudtam, hogy a folyékony kurázsira
most nagyon szükségem van, mert akárhogy nézzük, ez a
beszélgetés kezdett egyre furcsábbá válni.
Ő meg csak állt ott, és halvány mosollyal figyelt, ami
persze éppen elég volt ahhoz, hogy megint teljesen levegyen
a lábamról. Az ajkam szinte a saját akaratának
engedelmeskedve valami többnyire reménykedő, idióta
félmosolyra görbült.
Mal.
Mal Ericson.
A rohadt életbe, ez a pasi szó szerint szép! Régen
szunnyadó hormonjaim örömtáncot kezdtek járni, és
egyértelműen megindult a nadrágomban valami, ami már jó
ideje nem indult meg.
- Megint itt az a mániákus tekintet - suttogta.
- Az istenit! - Szorosan becsuktam a szemem. Vagy hét
évvel ezelőtt történt életem legkínosabb pillanata, amikor
Lizzy egészen véletlenül ránk nyitott az akkori pasimmal, és
ha ez nem lett volna elég, azonnal rohant anyához, hogy
elmondja, amit látott. Nem mintha akkoriban anya még olyan
állapotban lett volna, hogy bármit tegyen, vagy egyáltalán
érdekelje az egész. Viszont ez a mostani még annál is messze
kínosabb volt.
- Az arcod egészen elvörösödött. Csak nem
huncutságokon járt az eszed, Anne?
- Nem.
- Hazudsz - gúnyolódott velem halkan. - Tuti, hogy
elképzelted, milyen lennék nadrág nélkül.
És basszus, tényleg!
 - Ez nagyon udvariatlan ám, ugye tudod? Rettenetesen
megsérted vele a magánszférámat. - Aztán közelebb hajolt,
hogy a lehelete szinte perzselte a fülemet. - Bármit képzeltél,
valójában sokkal nagyobb!
- Én nem képzeltem semmit.
- Pedig komolyan beszélek. Szó szerint egy kész
szörnyeteg. Es képtelen vagyok uralni.
- Makóim...
- Jobb lesz, ha előszedsz valahonnan egy ostort meg egy
széket, ha meg akarod szelídíteni, Anne!
- Hagyd már abba!
- Nem félsz?
A két tenyerembe temettem az arcomat. Nem szabad
vihogni. Még csak egy egészen kicsi kuncogás sem szabad,
mert olyat felnőtt nők nem szoktak csinálni. Mégis hány éves
vagyok én? Tizenhat?
Odabent a lakásban Nate hangosan kiabálni kezdett, és
még a zárt erkélyajtó is csak némiképpen tudta tompítani a
hangját. Elkerekedett szemmel néztem, ahogyan válogatott
szitkokkal árasztja el a tévét, és közben őrült dühvel mutogat.
Válaszként Lauren nevetése hangzott fel, nekem meg
egyszerre megint járni kezdett az agyam, mindenféle
figyelmeztető üzenetekkel árasztva el a
gondolataimat. Mintha nem jöttem volna rá már magamtól is,
hogy okosabb lenne minél gyorsabban elhúznom innen, mert
a végén még ennél is kínosabb helyzetbe hozom magam. Na,
gratulálok, homloklebeny! Szerencsére, ha nem Mal szemébe
néztem, még mindig képes voltam a logikus gondolkodásra.
Márpedig ezt a világrengető felfedezést éppen jókor
tettem.
 Kipróbáltam, és működött is egészen addig, míg a
korlátnak nem támaszkodott, újra a látóterembe kényszerítve
magát, hogy úgy éreztem, mindjárt felrobban a tüdőm.
- És van egy kis szünet az első két fogad között is -
közölte velem, miközben kutatóan összehúzott szemmel
nézett rám. - Tudtad?
- Igen.
Úgy tanulmányozott, mintha valami földönkívüli fajhoz
tartoznék, akit valamiért éppen az ő küszöbére zsuppoltak. A
tekintete végigjárta az egész testemet. Nem mintha a kabát, a
farmer és a csizma miatt bármit is láthatott volna belőlem, de
azért a tudat még nem sokat segített a helyzeten. A lusta,
elismerően kutató tekintettől minden erő kifutott a térdemből.
Mintha egy örökkévalóság telt volna el, mire visszatért az
arcomra.
Basszus, ez a pasi nagyon jó volt! Profi módon érte el,
hogy egyetlen ruhadarab se kerüljön le rólam, mégis teljesen
mocskosnak érezzem magam.
- A szemed pedig nagyon szép... kék? - kérdezte. - Ebben
a megvilágításban nem olyan könnyű megmondani ám!
Megköszörültem a torkomat.
- Aha, kék. Megtennéd, hogy abbahagyod?
- Mit? - Kérdezett vissza, és mintha egy egészen kicsit
felháborította volna a dolog. - Mi rosszat tettem?
- Csak annyit, hogy nagyon kényelmetlen nekem, amikor
így bámulsz. Nem tetszik.
- Te kezdted. Különben pedig már akkor nagyon
kényelmetlenül érezted magad, amikor kijöttél az erkélyre.
Ha találgatnom kellene, akkor azt mondanám, hogy úgy
általában is nagyon kényelmetlenül szoktad érezni magad a
bőrödben. De ne aggódj, én azért vagyok, hogy kisegítselek!
Na rajta! Mondd el Mal bácsinak, ami a szívedet nyomja!
 - Hűha, ez tényleg nagyon kedves tőled. De nincsen
semmi bajom.
Közelebb mozdult hozzam, én meg tartottam a távolságot.
Csak sajnos már nem volt hova hátrálnom.
- Miről beszélgettél a telefonban, Anne?
- Ó, csak tudod... amolyan személyes dolgokról. Amit
nem szívesen osztanék meg veled.
- De valami olyasmit mondtál, hogy egy barátod levett
egy csomó lóvéra, téged meg kiraknak a lakásodból, vagy
nem?
- De. - A vállam lehanyatlott, és a szívem megint
megsajdult. Ez az istenverte Skye! Nem akartam en
mindenkinek a kedvére tenni, de azért mindig igyekeztem
gondoskodni azokról, akiket igazán szerettem. Mert hülye
módon feltételeztem, hogy ez a világ rendje. Amikor anya
megbetegedett, a helyére álltam, és tettem, amit tennem
kellett. Nem volt más választásom. Az aktuális anyagi
helyzetemet tekintve nagyon úgy tűnt, hogy durván át is
estem a ló másik oldalára a nagy igyekezetemben. - Nos,
igen. Nagyjából ez a sztori.
A szeme rémülten kerekedett el.
- A rohadt életbe, nehogy elkezdj itt bőgni nekem! Én
nem olyan vagyok, mint Davie! Lövésem sincs, hogyan
kezeljem az ilyen helyzeteket!
- Fogd már be, nem fogok bőgni! - Dühösen pislogva
fordultam el tőle. - Már megmondtam, hogy nem akarok erről
beszélni veled.
- Nem gondoltam volna, hogy megríkatlak! Jézusom!
A söröm elfogyott, úgyhogy ideje volt indulni. Különben
is jobbnak láttam minél gyorsabban eltűnni, még mielőtt a
szemem csillogása elárulná az igazságot. És biztosra vettem,
hogy Malnek is lett volna sokkal jobb dolga, mint velem
beszélgetni. Illetve szívatni. Mert ha nem tévedek, ez volt
egész életem leghihetetlenebbül legkényelmetlenebb, és
mégis egetverően állat beszélgetése. Olyannyira, hogy
egy egészen kis időre még a problémáimról is sikerült
elfeledkeznem.
Megnevettetett.
- Nos, akkor.. - kezdtem, és kinyújtottam felé a nyitott
tenyeremet, arra készülve, hogy kezet rázunk és elbúcsúzunk
egymástól. De mindenképpen szükségem volt erre a végső
érintésre, és arra, hogy legalább életemben csak egyszer, de
tényleg rendesen megérinthessem. Éveken keresztül lógott a
szobám falán. Ha beledöglök, akkor is jókedvűen fogok
elbúcsúzni tőle. - Nagyon örülök, hogy megismertelek.
- Te le akarsz rázni? - kérdezett vissza, hangosan nevetve.
- Nem, csak...
- Kérlek, ne kukucskálj állandóan a hátam mögé, Anne! A
szemembe nézz! - parancsolta.
- Oda nézek!
- Attól félsz, hogy megint előjön az a mániákus tekintet?
- Igen, talán. - Aztán kétségbeesetten csettintettem a
nyelvemmel. - Neked mindennapos, hogy így szívatod a
rajongóidat?
- Nem. De csak azért, mert soha nem gondoltam volna,
hogy ennyire jó buli lehet.
A kezem magányosan nyúlt felé, még mindig kézfogásra
várva. Már éppen visszahúztam volna, amikor váratlanul
megragadta. Csak néztem némán a szemébe, és közben
eltökéltem magamban, hogy akkor sem csinálok semmi
őrültséget. Mal Ericsonnal az volt a legnagyobb probléma,
hogy testileg szó szerint tökéletes volt. Nem volt rajta semmi
hiba, sem kicsi, sem nagy, ami ronthatta volna az összképet.
Viszont ha nem száll le rólam, akkor teszek róla, hogy
ez megváltozzon.
- Mit jelent ez a pillantás? - kérdezte, és közelebb hajolt. -
Most min jár az eszed?
A gyomrom összerándult, és hirtelen mintha elfújtak
volna minden iménti gondolatot.
- Semmin.
- Hmm. Mindenesetre nem hazudsz valami jól.
Próbáltam elhúzni előle a kezem, de nem engedte. Ha
lehet, még erősebben megszorította.
- Csak még egy utolsó, nagyon gyors kérdés. Ez a
baromság a barátoddal. Ez gyakran meg szokott történni?
- Mi van?
- Csak azért kérdezem, mert ahogyan az előbb a telefonba
beszéltél, azzal a másik barátoddal, egy kicsit úgy vettem ki a
szavaidból, mintha ez gyakran megtörténne veled. - Fölém
magasodott, és egészen kizárta az éjszakai égen pislákoló
csillagok fényét. - Úgy értem, mintha állandó problémád
lenne, hogy az emberek kihasználnak.
- Na erről aztán tényleg nem akarok veled beszélgetni! -
Próbáltam kicsavarni a kézfejemet a szorításából, de ez még
így, izzadt tenyérrel is lehetetlennek bizonyult.
- Észrevetted, hogy a barátod még akkor is szívességet
kért tőled, amikor tudta, mennyire magad alatt vagy, amiért
ez a másik barátod levett egy csomó lére? Szerinted ez
normális?
Megrántottam a karomat, de szorosan fogta a kezem.
Most komolyan, mennyire erős ez a rohadék?
- Csak mert szerintem elég görény egy húzás volt. Csak
úgy kettőnk között, szeretném megjegyezni, hogy nagyon
vacak barátaid vannak, Anne.
- Hé, az én barátaim igenis nagyon klasszak.
 - Most szívatsz? Az egyik lenyúlja a pénzedet, a másik
meg rúg beléd még egyet, amikor már egyébként is a padlón
vagy- Szerintem ilyesmiket csak országos seggfejeknek jutna
eszébe megtenni a barátjával.
- Mal...
- De ami még ennél is sokkal rosszabb, hogy megengeded
nekik. Fel nem foghatom, miért.
- Nem engedek meg nekik semmit.
- Dehogynem - válaszolta, most már hangosabban. -
Pontosan ezt teszed.
- Jézusom, nincsen rajtad egy némító gomb vagy ilyesmi?
- Felháborító, ami veled történik! Hivatalosan is fel
vagyok háborodva! - üvö1 törte, ezzel természetesen az egész
környéket beavatva a magánéletembe. - Ennek most azonnal
véget kell vetned! Nem fogom tűrni, hogy tovább szenvedj!
Hallottad, mit mondtam, Portland?
- Engedj el! - figyelmeztettem, a fogam között szűrve a
szavakat.
- Ön, Rollins kisasszony, egy emberi lábtörlő!
- Nem vagyok lábtörlő! - morogtam, és éreztem, hogy
lényem minden kis porcikája tiltakozik a gondolat ellen is.
Vagy tiltakozik, vagy tudja, hogy így igaz, és inkább
elmenekülne. Ebben a pillanatban ugyanis már annyira be
voltam pöccenve, hogy még ezt is nehéz lett volna
megmondani.
A szemét forgatta.
- Ugyan már, te is tudod, hogy igazam van! Az arcodra
van írva.
Megráztam a fejem, mert ekkor már képtelen lettem volna
egyetlen szót is kipréselni magamból.
- Úgyhogy minden előzetes megfontolás nélkül ezennel
úgy döntöttem, neked iránymutatás kell, Anne! Irányt kell
neked mutatnom!. - Es közben az utolsó mondat minden
egyes szavának azzal adott nyomatékot, hogy újra és újra
megbökte az orromat. - Megértetted? Átment, amit mondani
akarok?
Es ebben a pillanatban szakadt el nálam a cérna. Üvöltve
sikoltottam.
- Iránymutatás kell? Mit szólnál ahhoz, hogy húzz el a
fenébe? Ez elfogadható iránymutatás lenne? Ehhez az
egészhez semmi közöd nincs, te önelégült fasz!
Válaszra nyitotta volna a száját, de meg nem fejeztem be.
- Nem tudsz te rólam semmit, baszd meg! Honnan veszed
a bátorságot, Hogy belemássz az életembe, és próbáld
darabokra szedni a lelkemet? Élvezed? Hát nem! Baszódj
meg, te seggfej! Száraz fasszal!
És ebben a pillanatban minden néma csöndbe merült.
Még a lakásban is elhallgatott a zene. És a legrettenetesebb
csend mintha az egész világon átvette volna az uralmat. Az
emberek az erkélyajtó másik oldaláról bámultak bennünket,
arcukon őszinte érdeklődéssel. Lauren ajka a legtökéletesebb
o betűt formázta.
- Basszus! - motyogtam.
- Anne?
Jézusom, mit tettem? Lauren meghívott ebbe a
hihetetlenül menő buliba, én meg fogtam magam, és úgy
viselkedtem az egyik vendéggel, mint valami pszichopata.
Abban a pillanatban legszívesebben a föld alá süllyedtem
volna.
- Kérlek, engedd el a kezem!
- Nézz rám, Anne!
Soha!
- Ugyan már, csak egy pillantást kérek!
 Lassan, halálosan kimerültén fordultam fele. Tökéletes
ajkai a leglustább mosolyra húzódtak.
- Ez kurvára csodálatos volt! Hihetetlenül büszke vagyok
rád!
- Neked valami komoly baj van a fejeddel.
- Dehogyis.
- Pedig de. Őszintén.
- Ezt csak most gondolod. De adj magadnak egy kis időt,
és gondold át még egyszer, amit mondtam.
Szótlanul ingattam a fejemet.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek, Anne. Hamarosan
u|ra találkozunk - mondta, majd mielőtt elengedte volna a
kezem, felfelé fordította, és megcsókolta. Volt a szemében
valami különös csillogás, amit jobbnak láttam, ha nem is
próbálok megfejteni. Mert nem bíztam meg benne. - Ezt
megígérem.
 HARMADIK FEJEZET

MÁR ÉPPEN AZON VOLTAM, Hogy feltűnés nélkül

visszaosonjak a buliba, amikor a vállamnál megjelent Dávid
Ferris. Biztos voltam benne, hogy ki fog dobni, mert tuti,
hogy az egyik legnagyobb gáz, amit az ember egy ilyen
buliban tehet, ha üvöltözve sértegeti az egyik rocksztárt.
- Szia! - Dávid hozzám beszélt, de közben a tekintetét
egyetlen pillanatra sem vette le Évről és Laurenről, akik a
helyiség másik végében beszélgettek összebújva. Ami már
csak azért is kicsit gázos volt, mert Lauren szokása szerint
megint vadul gesztikulált, és ennek megfelelően szinte
minden másodpercben karon vágta Evet. Nem mintha Ev ezt
bánta volna.
- Szia!
- Tetszik a buli? - kérdezte.
- Aha, persze.
Bólintott, és még mindig olyan hűvös és összeszedett
volt, mint amikor először találkoztunk.
- Minden nagyon király - suttogtam.
A két sör, és az előbbi bizarr beszélgetés miatt kicsit
szédelgett a fejem. Lehet, hogy mégsem volt annyira nyerő
ötlet elkezdenem piálni? Különösen úgy, hogy még szerettem
volna fontos emberekkel beszélgetni. Úgy értem, normálisan
beszélgetni velük, nem üvöltve sértegetni őket. A zene
megint megindult, a vendégek pedig beszélgettek és
táncoltak. Már el is felejtették, hogy egyáltalán létezem. Csak
remélhettem, hogy Malnek egyébként szokása mindenféle
vadidegenek életében turkálni, és nem most először csinálta
ennyire nyilvánosan.
 - Beszélgettetek? - kérdezte Dávid.
- Kivel? Mallel?
- Aha.
- Oöö, igen. Azt hiszem.
Lehetséges volna, hogy nem hallotta fél Portland?
- Hmm. - A lakás másik végében Ev hangos nevetésben
tört ki, mire Dávid ajka is mosolyra húzódott. - Miről
vitatkoztatok?
- Igazából semmiről - dadogtam. - Semmi különösről.
Dávid felém fordult, a homloka ezer ráncba gyűrődött, és
már nyoma sem volt az iménti jókedvnek. Nagyon hosszú
időn keresztül csak nézett rám.
- Akkor jó. - Aztán lassú léptekkel elment, és magamra
hagyott.
Most mi van, talán nem lett volna szabad szóba állnom
Mallel?
Hiszen ő kezdeményezett! Lehet, hogy én kezdtem
bámulni, viszont mindenképpen ő kezdett beszélgetni. Ja, és
kiabálni is. Nem az én hibám, ha a helyzet úgy alakult, hogy
éppen a világ egyik leghíresebb dobosával elegyedtem szóba.
De ekkor megint felmerült bennem az emlék, ahogyan Mal az
éjszakai várost nézi. És ahogyan annyira mélységes
aggodalom vesz erőt rajta, mielőtt megint engem
kezdett volna szívatni. Hogy mennyire gyorsan változott a
hangulata. Ráadásul Dávid az előbb idejött hozzám, csak
azért, hogy Malról kérdezősködjön...
Ez egyre furább és furább lesz.
Ha az határoz meg egy embert, hogy mennyi lóvéja van
és mennyi csajt fektet meg, akkor Mal a világ egyik
legértékesebb embere. Láttam fényképeket a Los Angeles-i
óceánparton álló házáról, és szinte mindegyiken hiányosan
öltözött csajok társaságában volt. Csakhogy az ember nem
vásárolhat magának boldogságot. Ezt már megtanultam, bár a
jelenlegi helyzetemet tekintve ezzel kapcsolatban nem
sok tapasztalattal rendelkezhettem. Ennek a csávónak
ezenkívül kijutott a hírnévből is, világszerte rajongtak érte, és
nem elég, hogy a melója nagyon állat volt, ráadásul éppen
emiatt bejárhatta az egész világot. Hogy merészel egyáltalán
nem megrészegülten boldog lenni a nap minden egyes
pillanatában? Mi van ezzel a pasival?
Nagyon jó kérdés.
- Hűha, milyen csúnyán nézel! - Lauren belém karolt, és
elkezdett visszafelé vonszolni a buliba. - Minden oké?
- Simán.
- Hallottam, hogy te és Mal összezörrentetek egy kicsit.
- Mint, gondolom, mindenki más is. - Hunyorítottam a
kínos emlék miatt. - Ne haragudj!
Felnevetett.
- Jaj, hagyd már! Mal pont az ilyen pillanatokért él.
- Akkor én most nagyon boldoggá tettem.
- Hadd találgassak. Korábban azzal a Reecy nevű
barátoddal beszéltél? - A hangjából tisztán kicsendült, hogy
nem tetszik neki a dolog. Laurennel akkor kerültünk
közelebbi kapcsolatba, amikor Ev elköltözött tőle, és már
egyre több időt töltöttünk együtt. Nemegyszer megesett, hogy
Nate-nek a hétvégén is dolgoznia kellett, ő pedig nagyon
unatkozott egyedül. Ilyenkor beültünk egy kávézóba, vagy
moziba mentünk. Jól éreztem magam vele. Különösen azért,
mert az elmúlt néhány hónapban Skye is kezdett eltávolodni
tőlem. Persze azzal indokolta, hogy szeretett volna minél
több időt tölteni az új pasijával, de az azóta történtek
fényében már kezdtem ebben is kételkedni.
Es rettenetesen gyűlöltem, hogy lassan már senkivel és
semmivel nem tudhatom, hányadán állok. Utáltam az érzést,
hogy nem bízhatok meg senkiben. Kirázott tőle a hideg,
mégis képtelen voltam lerázni magamról.
- Reece randija nem jött össze - feleltem. - Ev nem azt
mondta, hogy lesz pizza? Éhen halok.
- Nagyon gyorsan bele kellene verned a pasi fejébe, hogy
nem tekinthet mindig a B tervének.
Kihúztam magam.
- Lauren, hiszen csak barátok vagyunk!
A konyha felé irányított. A márványpulton pizzásdobozok
egész tengere hevert.
- Ugyan már! - fújtatott. - Az a pasi kész hímringyó.
Tisztában van vele, hogy bejön neked, és ezt alaposan ki is
használja.
- Nem, ez nem igaz. Ismétlem, csak barátok vagyunk. -
Mi van itt? Hiszen néhány perccel korábban még Malcolm
Ericson előtt égettem magam ugyanezzel a témával! Lehet,
hogy Reece Lewis nem úgy viselkedik, ahogyan egy barátnak
kellene, de ezt inkább majd később gondolnám át jobban.
Vagy inkább soha. Az is jó lenne.
- Pedig ha egy kicsit odatennéd magad, akkor nála
ezerszer jobb pasit is találhatnál - válaszolta Lauren.
Hitetlenkedő hangot hallattam, és reméltem, hogy ez elég
nyomatékosan jelzi majd, mennyire nem szeretnék erről a
témáról tovább beszélni. Aztán a gyomrom is hangosan
korogni kezdett. Nyamm! Olvadt sajt! Napközben olyan
gyomoridegem volt a Skye-jal való beszélgetés lehetőségétől,
hogy ebédelni sem tudtam. Most viszont hogy a gyomromban
már ott lötyögött két teljes sör, éppen ideje volt, hogy
felitassam valamivel. Igaz ugyan, hogy a feltét nemigen az
volt, amire számítottam volna.
- Mi ez? Articsóka és spenót?
 - Talán. - Lauren megrázta a fejét, majd egy gőzölgőén
forró szelet sonkás-ananászos pizzát adott inkább, egy
szalvétán. - Inkább ezt kóstold meg. Ezt legalább nem tette
teljesen tönkre Evelyn a rettenetes zöldségmániájával.
Komolyan szeretem a csajt. De tényleg. Viszont neki van a
világon a legfurább ízlése, ha pizzafeltétről van szó. Hidd
el, nem természetes, amit művel.
Azonnal beleharaptam a kajába, és természetesen
megégettem vele nemcsak a nyelvemet, de a szájpadlásomat
is. Egyszer biztosan megtanulom majd. hogy várjam meg,
amíg lehűl, de ez az egyszer tutira nem akkor volt.
Aztán a nappaliban a zene hangereje egyetlen pillanat
alatt vagy egymilliárd decibellel feljebb ugrott, hogy a fülem
is csengeni kezdett. A falak megremegtek. A Black Rebel
Motorcycle Club zenéje az egész lakást betöltötte. És
valakinek még ezt a hangerőt is sikerült túlüvöltenie.
- Buli vaaan!
Lauren elmosolyodott, és közelebb hajolt, hogy a fülembe
kiabálhasson.
- Úgy hallom, Mal is csatlakozott a partihoz. Most
kezdődik csak a buli!

Nem sokkal később futott be a Stage Dive bikanyakú

basszere, Ben Nicholson is, amitől nekem persze csak még
jobban elszállt az agyam. Aztán Mal mellett állva elkezdtek
feleseket tölteni mindenkinek. Én inkább a sörömnél
maradtam, hiszen az is alig fogyott, de legalább volt valami a
kezemben. Ami azonban ezután következett, nagyjából lefedi
mindazt, ami az ember fejében egy rockbulival
kapcsolatban él. Nos, majdnem, hiszen drogot nem láttam
sehol, és bandababyk sem igen voltak (túl sokan), azonban
hamarosan rengeteg nagyon szép ember lett nagyon részeg,
és fülrepesztővé vált a hangzavar. Kicsit hasonlított az egész
a főiskolai bulikra, amikre hagytam, hogy Lizzy időről időre
elrángasson - eltekintve attól, hogy a műanyag
pohárban kínált olcsó sör helyett itt CÍROC vodkát és Patron
tequilát adtak körbe a vendégek üvegszám. Szinte mindenki
neves divatházak ruháit viselte, és egy több millió dolláros,
hatalmas lakásban voltunk, nem pedig valami gagyi kis
albiban.
Szóval jobban meggondolva, ez a buli konkrétan
semmiben nem hasonlított azokra, amikre Lizzy vitt el néha.
Úgyhogy felejtsd is el, amit mondtam.
Laurennel és Evvel egy ideig együtt táncoltunk, előtte
meg beszélgettünk egy kicsit. Nagyon jól éreztem magam, és
most már nem is maradt bennem kétség, hogy nagyon jó ötlet
volt eljönnöm Laurennel. Mindenesetre nagyságrendekkel
jobban éreztem magam, mintha otthon maradtam volna,
magányomba süllyedve. Mal egy időre elvonult egy másik
szobába Dávid és Ben társaságában. Nem mintha állandóan
szemmel akartam volna tartani.
Egy rövid ideig még a konyhában lógtam, és egy Dean
nevű hangtechnikussal dumáltam. Mint kiderült, valami
Tylerrel dolgozik, aki szinte az idők kezdete óta a banda
mellett van, és amolyan családi barátnak számít. Dean kedves
volt, intelligens, a haja fekete, az ajkában pedig piercing.
Nem tagadom, elég vonzó pasi volt. Elhívott a
hotelszobájába, és meg is fordult a fejemben, hogy elmenjek
vele, de az utóbbi időben annyi dolog miatt stresszeltem,
hogy képtelen voltam átadni magam a pillanatnak. Abban a
helyzetben legfeljebb egy szexistennek lett volna esélye
elűzni a fejemből a rossz gondolatokat.
Így hát végül elköszöntem Deantől.
 Aztán visszajött Mal és a srácok, és a zene megint
hangosabban kezdett áradni. Ahogyan a bulikon
elkerülhetetlenül lenni szokott, lassan mindenki megtalálta a
saját párját. Dávid és Ev is eltűnt, bár erre senki nem tett
megjegyzést. Lauren a kanapé egyik sarkában Nate ölébe
húzódott, és vad ölelkezésbe kezdtek. Én meg
elnyomtam egy ásítást. Isteni volt a buli, de azért éreztem,
hogy lassan hajnali három van. Egyre jobban kifogytam a
lendületből. Ügy voltam vele, hogy hamarosan biztosan
megyünk.
Vagy legalábbis reméltem, mert mindössze néhány óra
múlva már frissnek és fittnek kellett volna lennem. Márpedig
a friss része a dolognak különösen kétségesnek tűnt, hiszen
Mal szavai egyre csak a fülemben csengtek. Tényleg
túlságosan könnyen megbízom az emberekben, és le vagyok
égve? Igen. De hogy emberi lábtörlő vagyok? Egy frászt!
- Benny-boy! - kiabálta Mal. Valami kilométeres combú
barnával táncolt az asztal tetején. Úgy látszott, a csajnak
eltökélt szándéka minden végtagját fojtogató, indás gyom
módjára köré csavarnia, Malnek ugyanakkor valami
megmagyarázhatatlan módon sikerült tisztes távolban tartani
magától. Többnyire.
- Mi van? - kiabált vissza Ben.
- Találkoztál már a csajommal, Anne-nel? - Mal a fejével
arrafelé biccentett, ahol én ültem, a hatalmas kanapén.
Megállt bennem az ütő. Hiszen órák óta egyetlen pillantásra
sem méltatott! Már azt hittem, hogy teljesen meg is
feledkezett rólam.
- Csajod van? - kérdezett vissza Ben.
- Aha! Aranyos, mi?
Ben futó pillantást vetett rám, majd az állával felém
bökött. Ijesztően hasonlított ez a gesztus arra, amit Dávidtól
láttam. Talán amolyan titokzatos kézfogásnak számít
rocksztár körökben.
- Kint beszélgettünk. Összeköltözünk - közölte Mal. A
barna csaj arcara rosszalló kifejezés ült ki, de Mal az egészet
észre sem vette. De ennél sokkal fontosabb volt, hogy mégis
miről beszélt ez itt. - Eskü, haver! Vérkomoly. Van ugyan
egy kis gáz a barátaival, és az egész egy hatalmas szarhalom,
de az a helyzet, hogy most éppen rám van szüksége, mert én
támogathatom, segíthetem, meg ilyen baromságok. Érted?
Ujjaim teljes erővel szorították szegény, szerencsétlen
sörösüveg nyakát.
- Ti is úgy lesztek, mint Dave és Ev? - kérdezte Ben.
- Kurvára úgy leszünk! Meg akarok állapodni. Új ember
lettem. Igaz szerelem, meg ami kell.
- Aha. Érdekesen hangzik - válaszolta Ben. - És mit
gondolsz, meddig lóg tartani?
- A mi kettőnk vággyal teli szerelme egy örökkévalóságig
lobog majd, Benny-boy! Majd meglátod!
Ben felvonta a szemöldökét.
- Akarsz fogadni?
- Mondj egy összeget!
- Van öt rongyom, hogy addig sem tart majd, amíg
turnézni megyünk.
- Csak ennyit tudsz? Csináljuk úgy, hogy' tényleg legyen
tétje! Húsz rongy!
Ben fújtatott.
- Ennél könnyebben még soha nem kerestem húsz
rongyot.
- Te összeköltözöl velem? - kérdeztem, megszakítva a
tesztoszteronfolyamot. És akkor még nem is öltem meg,
amiért felhozta a barátaimat.
 - Igen, tökfej - felelte Mal, halálosan komoly arccal. -
Odaköltözöm hozzád.
Először a gyomrom rándult össze, amikor meghallottam
ezt a rettenetes becenevet, de aztán erőt vettem magamon, és
inkább a sokkal fontosabb kérdésre koncentráltam.
- Pontosan mikor is beszéltük ezt meg?
- Lehet, hogy akkorra már régen nem voltál mellettem, de
ez részletkérdés. - Aztán Ben felé fordult. - Tökéletes az
időzítés most, hogy hamarosan anya is megérkezik
Portlandbe. Imádni fogja Anne-t. Úgyis mindig azt akarta,
hogy találjak magamnak egy kedves lányt, állapodjak meg,
meg minden ilyesmi.
- Azt hittem, nem szereted Portlandet - jegyezte meg Ben.
- Nem is. De Anne-t szeretem. - Rám kacsintott. -
Különben pedig Davie sem igen tervez visszaköltözni Los
Angelesbe. Még Jimmy is azt pedzegette a múltkor, hogy
talán másik városba szeretne költözni, és akkor már miért ne
vehetne magának házat errefelé?
- Tényleg?
- Aha. Láttad már az új bébiszitterét?
- Még nem. Mi történt a régivel? A nagydarab feka
csávóval?
- O, ő már régen eltűnt. Azóta volt egy csomó másik. A
legújabb csaj már egy ideje vele van. - Mal kuncogott, és ez a
hang kimondottan ördöginek tűnt. - Ha Jimmy meg akar
szabadulni valakitől, mindig eléri, hogy elviselhetetlenné
tegye az életét.
- Baaassszus! Majd később mesélj el mindent!
Mal megint kuncogott.
Na mindegy, szóval Anne-nel nagyon jó a kapcsolatunk.
Talán még az is lehet, hogy örökre itt maradok.
 A barna most már egyre dühösebben nézte. Az én
szememben valószínűleg csak zavar csillant. Lehet, hogy Mal
egy teljesen másik Anne-ről beszélt? Egy olyan Anne-ről,
akinek legalább valami halvány gőze volt arról, mi folyik
körülötte?
- És a csajodat nem érdekli, ha közben a szeme láttára egy
másik mászik rád? - Ben kérdő arckifejezéssel nézett rám. -
Ilyen csaj nekem is kell!
- O, a rohadt életbe! Igazad van. Őszintén, ez a
monogámia, ez olyan... nagyon kemény lesz hozzászoktatni
magam, haver! - Lehámozta magáról a most már egyre
dühösebb barnát, ahogyan tartotta, a karjában minden izom
megfeszült, aztán óvatosan letette a földre. - Ne haragudj.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon kedves lány vagy,
meg ilyesmi, de az én szívem már Anne-ért dobog.
A barna gyilkos pillantást lövellt felé, majd hátradobta a
haját, sarkon fordult, és elment. Ben a derekánál fogva
elkapta, és az ölébe húzta. Megdöbbentő volt látni, ahogyan a
csaj vonzalma a másodperc töredéke alatt megtalálta az új
célpontját, bár Ben megtermett, kigyúrt pasi volt, úgyhogy
azért nem sok mindenkit ismerek, aki nemet mondott volna
neki.
Mal viszont azon nyomban a lábam elé vetette magát,
mire meglepetten húzódtam hátra a székembe.
- Bocsáss meg nekem, Anne! Nem szándékosan
vétkeztem!
- Semmi gond. - Fogalmam sem volt, hogy pontosan
mennyit ihatott, de a rohadt sok valószínűleg egész közel
állna az igazsághoz.
- Tudod mit, tökfej? - Mal felugrott mellém a kanapéra,
és ahogyan feltérdelt, szinte fenyegetően magasodott fölém. -
Benre nem néztél olyan mániákus szemmel.
 Most már biztos volt. hogy egymás után legalább kétszer
megölöm. Először azért, mert tökfejnek merészelt nevezni,
aztán meg azért, mert a rohadék kihasznált minden áldott
alkalmat, hogy zavarba hozzon. Ehelyett azonban csak a
sörömet bámultam meredten.
- Tényleg mániákus tekintettel néz? - kérdezte Ben.
- Ó, nagyon is! Anne? - Egy ujjat éreztem az állam alatt,
aztán Mal finoman felemelte a fejemet, hogy a szemébe
nézzek.
Tekintetem áthatóan vizslató szempárral találkozott, és
minden eltökéltségem ellenére is képtelen voltam elszakadni
tőle. Az arca már sokkal kedvesebbnek tűnt, nyoma sem volt
az iménti részeg jókedvnek. Úgy nézett rám, hogy
egyszeriben megértettem, mennyire igazat mondanak, akik
azt állítják, hogy a szem a lélek tükre. Rettenetes volt az
egész. Szinte kézzel tapintható volt a kapcsolat kettőnk
között. Mintha valóban létezett volna egy olyan láthatatlan
fonal köztünk, amit ha akarok, egyszerűen kinyúlhatok, és
megragadhatok.
Ez nem lehetett valóságos.
És mégis egyetlen tökéletes pillanatra nem létezett senki
és semmi más, csak ő és én. Különös, mennyire békésnek
éltem meg ezt a pillanatot.
- Látod? - szólalt meg, és még most sem vette le rólam a
szemét. - Amikor téged vagy Davie-t nézi, akkor nem ilyen a
szeme. Csak ram szokott mániákus pillantásokat vetni. Mert
különleges vagyok.
Ben mondott valamit, de nem hallottam, mi volt az. Aztán
Mal elfordította a tekintetét, és a pillanat varázsa azonnal
megtört.
- Őszintén szólva, szerintem nagyon aranyos az egész.
Anne képtelen volna nélkülem élni.
 - Na az nyilvánvaló! - nevetett Ben.
Az állkapcsomban ugrálni kezdett egy izom. Rohadjon
meg Mal Ericson, és minden beteg kis játéka!
- Még nem találkoztam az énekesetekkel, Jimmyvel -
jegyeztem meg hirtelen, és úgy döntöttem, nem fogok csak
úgy megfutamodni. Vagy szavakkal, vagy ököllel, de
harcolni fogok. Mivel pedig az előbb az összes vendég előtt
csinált totál idiótát belőlem, ebben a pillanatban bármelyikre
hajlandó lettem volna. - Mert addig nem tudhatom, hogy nem
ő lesz-e a befutó, te meg csak örök második maradsz. Ezen
még nem gondolkoztál el?
A szája tárva maradt.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál ezt mondani nekem!
Nem feleltem azonnal. Lássuk csak, mennyire szereti, ha
belőle csinál hülyét valaki.
- Anne, ugye most nem csak féltékennyé akarsz tenni?
Mert hidd el, te nem akarod megismerni a féltékeny Malt! -
Aztán a részeg barom üvölteni kezdett, és úgy verte a mellét,
mintha ő lenne King Kong, a Hűik, vagy mit tudom én,
kicsoda. - Szívd vissza!
- Nem.
- Ne játszadozz velem, Anne! Most azonnal szívd vissza,
vagy nagyon megbánod!
Hihetetlen volt a helyzet. És még azt mondja, hogy én
vagyok mániákus! Vagy mániákus a tekintetem. Vagy
micsoda.
Az őrült csak megvonta a vállát.
- Jól van, tökfej! Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
És a következő pillanatban rám vetette magát. Ijedtemben
hangosan felsikoltottam. Hatalmas hangzavar lett, és a
sörösüvegem elszállt valahová.
 Azt hiszem, biztonsággal állíthatjuk, hogy némiképpen
csiklandós vagyok. És azt is, hogy rohadtul tudtam gyűlölni,
amikor valaki csiklandozott. Mal ujjai persze azonnal
táncolni kezdtek rajtam, a bőrömbe mélyedtek, és a rohadt
életbe, valahogy mindig sikerült megtalálniuk a
legérzékenyebb pontjaimat. Hamarosan lihegve vonzottam,
miközben próbáltam minél távolabb kerülni tőle.
- Szállj már le rólam, te szemét! - sziszegtem.
Mindennél gonoszabb nevetés volt a válasz.
És ekkor elkezdtem szépén, lassan lecsúszni a kanapéról.
Az igazat megvallva, mindent megtett, hogy ne üssem
meg magam, és a saját testével védett. Villámgyorsan átölelt,
már nem csiklandozott, hanem maga fölé fordított. A
végtagjaink teljesen összegabalyodtak. ahogyan a padlónak
csattantunk, ő alul, én pedig fölötte. Felhorkantott, mert a feje
hangos koppanással ütközött a parkettának.
Ajjaj, ezt biztosan nagyon fájt!
Annak ellenére, hogy tutira nagyon beverte a fejét,
egyetlen pillanatra sem engedett el, és a két karjával erősen
átölelve szorított magához. Nagyon jó érzés volt
hozzátapadni, sokkal jobb, mint valaha képzeltem volna.
Pedig azért nagyon komoly és vad dolgokat képzeltem már el
vele kapcsolatban, még az imént, az erkélyen állva is. A
tekintetéből eltűnt az a játékos csillogás, és testének minden
izma megfeszült. Csak nézett rám, nem pislogott, és a szája
egészen kicsit szétnyílt. Volt egy olyan érzésem, mintha arra
várna, én hogyan fogok reagálni. Hogy megteszem-e a
következő logikus lépést. Én azonban ebben a pillanatban
elsősorban arra koncentráltam, hogy levegőt tudjak venni.
Aztán az ajkát kezdtem bámulni.
Es így persze esélyem sem volt levegőt venni.
 Nem várhat arra, hogy megcsókoljam! Tuti, hogy ez is
csak a beteges kis játékok egyike! Eltekintve persze attól a
ténytől, hogy nyilvánvalóan többről is szó volt, mert éreztem,
ahogyan a combomnak feszülő farka megkeményedik. És
erre válaszképpen bennem is beindultak odalenn a szükséges
folyamatok. Nem is emlékszem, mikor voltam ennyire
felizgulva.
Basszus, meg fogom csókolni! Mindenképpen meg kell
ismernem az ajka ízét! Abban a pillanatban el sem tudtam
képzelni, Hogy nem csókolom meg.
- Makóim, ne tedd! - Ev csak nézett bennünket, ahogyan
ott hevertünk egymáson a padlón. Az arcán őszinte
hitetlenkedés tükröződött. - Engedd el! Az én barátaimmal
nem csinálod! Megígérted!
És ekkor már minden szexuális feszültség elszállt
belőlem, hogy átadja a helyét a színtiszta szégyennek.
Mindenki nevetett. Pontosabban Dávid és Ev kivételével
mindenki. Mert sajnos ők kerten éppen ezt a pillanatot
választották arra, hogy csatlakozzanak a bulihoz.
- A barátodat és engem az ég is egymásnak teremtett,
úgyhogy jobb, ha kezdesz hozzászokni a gondolathoz. -
Szorosabban magihoz ölelt. - Pedig azt hittem volna, hogy ha
valaki, te biztosan észreveszed a valódi szerelmet. Őszintén
szólva, most hatalmasat csalódtam benned, Evelyn!
- Engedd el!
- Davie, légy szíves fogd vissza a feleségedet, még
mielőtt jelenetet csinál itt nekem! - Mal figyelme egy
pillanatra lanyhult, a szorítása gyengült, és nekem sikerült
lemásznom róla. Hatalmas szerencséje, hogy közben a
térdemmel nem rúgtam tökön.
- Pedig éppen te vagy az, aki a földön fetreng, haver! -
jegyezte meg Dávid.
 - A barátaimmal nem!- Ev összeszorított fogakkal
válaszolt, és közben minden szót megnyomott.
- Valahogy kifordult a felsőd, kiskisasszony! - jegyezte
meg Mal, és a szája sarkában mosoly játszott. - Mit
műveltetek?
Evelyn a füle tövéig elpirult, miközben a két karját a
melle előtt összefonta. Férje eközben hősies erőfeszítéssel
próbálta leplezni a vigyorgását.
- Kurvára semmi közöd hozzá! - jegyezte meg végül
mogorván.
- Felfordul tőletek a gyomrom! - Mal feltápászkodott,
majd megfogta a kezemet, és engem is felsegített. - Minden
rendben?
- Aha. És veled?
Kancsítva vigyorgott, miközben megdörzsölte a feje hátsó
részét.
- Biztosan nagyon fájna a fejem, ha éreznék még
egyáltalán valamit.
Megkaptam hát a választ minden kérdésemre. Sakál
részeg volt.
Én meg csak elszórakoztattam egy kicsit. Minden
romantikus vonzalom csak és kizárólag az én fejemben
létezett. Életem története.
A nevetés lassan elhalkult, viszont még mindig mi
voltunk minden figyelem középpontjában.
- Az ott sör kiömölve a padlón, Malcolm? - kérdezte Ev,
és a felborul sörösüvegből maradt foltra mutatott.
Még mielőtt szóra nyithattam volna szám, hogy
bocsánatot kérjek, Mal megelőzött.
- Igen. Igen, sör. De ne aggódj! Mindent megoldok. -
Ezzel lekapta a pólóját, letérdepelt, és azonnal elkezdte
feltörölni a foltot. Kőkemény izmok és bronzbarna bőr
látványa töltötte ki minden gondolatomat. Mindet. A hátát
felszálló madarat ábrázoló tetoválás borította. A széttárt
szarnyak egyik vállától a másikig értek.
Ahogyan félmeztelenül ott térdepelt a földön, sóhaj
hullámzott végig a szobán. Esküszöm, hogy nem én egyedül
sóhajtottam fel, de azért nem tagadom, hogy kivettem belőle
a részemet.
- Jézusom, Mal! Vegyél már fel valamit, mert a végén
még kitör a forradalom! - mondta Lauren.
Mal meg persze csak felnézett rá, és elvigyorodott.
- Azt hiszem, nekünk ez lesz a végszó mára! - Lauren
felállt Nate öléből. - Klassz buli volt, de nekünk holnap
dolgoznunk kell. Nem lehet mindenki láblógató zenész.
- Elrabolod tőlem az én Anne-emet? - kérdezte Mal. A
szája sarka máris kezdett lefelé görbülni. Talpra állt, és a
csurom sör pólót otthagyta a földön. - Ezt nem teheted meg!
Még szükségem van rá, hogy segítsen izé... amolyan
személyes dolgokban, a szobámban.
- Majd máskor. - Lauren megveregette a hátát.
- Maradj itt és játssz velem, Anne!
- Nem - ismételte meg még egyszer Ev.
- Jó éjt, Mal! - köszöntem el tőle, de közben nem is
tudtam igazán, hogy komolyan beszélt-e vagy hülyéskedett.
Mindenesetre nincs az az isten, hogy másnap reggel úgy
kelljen összekaparnom magam az ágyából, és aztán
szégyenszemre végigosonni a barátom lakásának folyosóján.
Soha!
- Anne, tökfej, ne menj még! - panaszkodott hangosan.
- Fussatok már! Gyorsan! - Ev az ajtó felé lökdösött
bennünket. Kezelhetetlen, amikor ilyen állapotba kerül.
Tutira nem kapott elég ölelést kiskorában.
- Őrülök, hogy megint találkoztunk, Ev - mondtam neki.
 Közelebb húzott, és futólag arcon csókolt.
- Én is.
- Szexuális gyógyításra van szükségem! - Mal szája
egyetlen percre sem állt be mögöttünk. Aztán táncolni
kezdett, ami abból állt, hogy a csípőjét ritmikusan mozgatta
előre-hátra, miközben a karjával olyan mozdulatot tett,
mintha fenekelne valakit. Az „Ó, igen!”, és a „Keményebben,
bébi!” kiáltások pedig csak fokozták a hangulatot. Ha egy
punci valaha életre fog kelni, akkor tuti, hogy valami
ilyen látvány miatt kerül majd rá sor. Fantasztikus mozgása
volt a pasinak.
- Neked most az kell, hogy visszavegyél, és igyál egy
kávét, seggfej! - jegyezte meg Dávid, a homlokát ráncolva.
Aztán odament Malhez, ellökte, és ezzel azonnal vége lett a
pornótáncnak. - Különben mikor is aludtál utoljára?
- Majd Anne elaltat!
- Na, azt már nem!
- De igen! - Aztán a magasba emelte a kezét. - Mert én
vagyok Malcolm, a szexisten!
Dávid ekkor beleállt a képébe, és halkan motyogva
mondott neki valamit. Ben abban a pillanatban felállt, és a
barna csaj a földre csusszant. Szerencsétlennek nem az volt
élete legfényesebb éjjele...
- Hallottad, mit mondott Ev! - Dávid olyan közel állt
Malhez, hogy az orruk szinte összeért. - A barátait ne! Ez
nagyon nem király!
Mal tekintete keményebben csillant.
- Te velem játszol fasztorlaszt, Davie?
- Igen.
- Nincs ez így jól, haver!
Ben az egyik karjával átölelte Malt, és összeborzolta a
haját.
 - Gyere, keress magadnak valami más játékszert!
- Ne csinálj úgy, mintha kisfiú lennék! - Mal szája sarka
megint lefelé görbült.
- Mit szólnál, mondjuk ahhoz? - kérdezte Ben egy karcsú
szőke csajra mutatva, aki válaszképpen villantott rájuk egy
mosolyt. - O tuti szívesen megismerkedne veled.
- Hű, de csillogós!
- Miért nem mész oda hozzá, és kérdezed meg, hogy
hívják? - javasolta Ben, majd meglapogatva Mal hátát, a csaj
felé taszította.
- Mindenképpen kell, hogy tudjam a nevét?
- Úgy hallottam, az segíteni szokott.
- Neked talán - válaszolta Mal fújtatva. - Dugás közben
én mindig a sajátomat szoktam kiabálni.
A szobában mindenki felnevetett. Még Dávid szája sarka
is megremegett egy kicsit.
Ha csajokról volt szó, Mal tényleg olyan volt, mint egy
hímringyó. Éppen eleget láttam ahhoz, hogy ez a sejtésem
bizonyossága legyen, Dávid és Ev szívességet tett azzal, hogy
lepattintották rólam. Amikor láttam, hogy más csajokra
mozdul rá, a legkisebb féltékenységet sem éreztem. Viszont
valami azért mégis munkait bennem. Nem tudtam volna
megfogalmazni, mi, de valami mindenkeppen.
Életem legkülönösebb éjszakája volt. És a legkirályiabb is
egyben.
Előre nevettem, milyen képet vág majd Skye, amikor
otthon elmesélem neki. Fulladásig neveti majd magát.
Basszus, egy frászt mondok el neki bármit is! Mal
hülyéskedése miatt teljesen elfeledkeztem arról, amit Skye
csinált velem. És annak ellenére, hogy rettenetesen
idegesítő figura volt, megmagyarázhatatlan módon végtelenül
szórakoztatónak is tartottam.
 És mint kiderült, ő sem feledkezett el rólam már a
következő másodpercben. Ügy álltam ott indulásra várva
Evelyn és Lauren között, mintha védelemre volna szükségem.
És talán így is volt. De én csak annyit tudtam minderről, hogy
amikor Mal rám nézett, a gondolataim egy szempillantás alatt
ezerfelé szaladtak.
Mit is szoktak mondani a rosszfiúkról? Valakinek ideje
lenne már feltalálnia az ellenszert.
Az én ágyam tárgya azonban csak kacsintott egyet, és
búcsúzóul annyit mondott:
- Hamarosan találkozunk, mániákus tekintet!
 NEGYEDIK FEJEZET

- EZ A MOCSKOS RIBANC MEG AZ ISMERŐSŐK közül is

kivett! - jegyeztem meg Reece-nek, a pénztárpulton álló
számítógép képernyőjére meredve. A Facebook ott volt
megnyitva, és a kék képernyő a maga színpompás valójában
fénylett. - Kurva - mormogtam.
Skye-nak ezek szerint lett egy új, nem különösebben szép
neve. Megérdemelte ugyan, de akkor sem volt valami szép.
Reece-szel együtt szépen felhívtunk mindenkit, akinek
lehetett valamilyen infója arról, hogy hova mehetett. Hála
istennek, viszonylag csendes volt a szombat délelőtt. Sajnos
végül nem jártunk szerencsével. Az emberek vagy nem
tudták, hol lehet, vagy nem akarták az orrunkra kötni.
Mindenki elmondta, mennyire sajnálja, ami történt, segíteni
azonban egyikük sem akart vagy tudott. Vannak olyan napok,
amikor úgy érzem, minden ember gyökér.
- Szerintem ideje volna abbahagyni - jegyeztem meg.
- Mi? Miért?
- Miért? Ha reálisan átgondolod, mit tehetnék vele, ha
mégis megtalálom? - Karba fontam a két karomat, és a
csípőmmel a pultnak támaszkodtam. Ebben a pózban úgy
éreztem, könnyebben meg tudom akadályozni az
összeomlást. - Nem verhetem szét a fejét, mert akkor bajba
kerülök. Bármennyire szívesen préselném ki belőle a szart is
azzal még nem kapnám vissza a pénzemet. A rendőrségre
sem volna értelme elmennem, mert csak a saját szavam áll az
övével szemben. Úgyhogy ezt jól megszívtam.
- Ezt a kishitűséget szeretem benned annyira!
- Nyald ki! - mosolyogtam.
 Reece visszamosolygott, és rémesen divatos, vastag
szemüvegkerete mögött, a szeme sarkában számtalan ránc
jelent meg. Az arcában meg egy kis gödör. Lenyűgöző volt a
mosolya. Mindegy, milyen sokszor láttam korábban, még
mindig éppen olyan hatással volt rám, mint először.
Ugyanakkor, így visszagondolva, soha nem éreztem, hogy
mellette minden gondolatom elszállt volna, mint Mal
esetében.
Hűha! Érdekes.
Ennek ellenére, habár az ő társaságában tényleg nem
váltam agyhalott hormonkupaccá, egyáltalán nem volt
közömbös számomra. Nagyon is mély kapcsolat volt kettőnk
között, igaz, hogy a megszokott izgalom, amit a közelében
általában éreztem, ezen a napon valami megmagyarázhatatlan
okból elmaradt. Pedig alig ismertem Malt. Reece ezzel
szemben kézzelfogható volt. Malt nem láttam egyébnek, mint
egy tinilány falán a poszterről lelépett álompasinak.
Különben is, mióta szoktam én Reece mosolyát más
pasikéhoz hasonlítani?
- Milyen buli volt ez, ahova mentetek? - kérdezte,
miközben a rá oly jellemző, elragadó mozdulattal vakargatta
a fejét. Sötét haja a homlokába hullt, és akkor teljesen
biztosra vettem, hogy egy napon gyönyörű gyerekeket szülök
majd neki. Pedig számomra a házasság soha nem volt
különösebben kézzelfogható lehetőség. Még maga
az intézmény is értelmetlennek tűnt, hiszen két ember akkor
is éppen olyan boldog lehet, ha nem kötik össze az életüket
hivatalosan.
Márpedig Reece kiváló élettárs lehetne.
Lehet, hogy Lauren rátapintott valamire, amikor azt
mondta, hogy tálán egy kicsit bele vagyok zúgva?
Ó, Reece!
 Azóta dolgoztam Lewis könyvesboltjában, hogy két évvel
korábban a tesómmal együtt Portlandbe költöztünk. Lizzy
ötlete volt, hogy én is vele jöjjek, bár eredetileg csak azért,
hogy segítsek neki berendezkedni. És aztán persze itt is
maradtam. Boldog voltam, hogy a húgom közelében lehetek,
és Portland nagyon állat város volt. Tetszett a munkám, és jó
barátokat sikerült szereznem. Minden sokkal jobb volt, mint
Kaliforniában.
- Lauren meghívott, hogy menjünk el néhány italra Évhez
- feleltem.
Reece felemelte a fejét, és a szemében mintha döbbenet
csillant volna.
- Úgy érted ahhoz a csajhoz, aki hozzáment a Stage Dive-
os pasihoz?
- Igen.
- És engem nem hívtál meg? Basszus, A! Van néhány
számuk, ami nekem is nagyon bejön! És a San Pedro
igencsak egész jó album volt. Bár az igazat megvallva az új
számok elég szarok.
- Nekem nagyon bejön az új album. És az Over Me
nagyon állat szám.
Vigyorgott.
- Amelyik arról szól, ahogyan valaki éppen a te
barátnődet kúrja?
- Ezt a részét szándékosan figyelmen kívül hagyom.
Bejött a boltba egy batikolt ruhát viselő idősebb hőlgy, és
azonnal az önfejlesztés filozófia részleghez ment. Két tini
kezdett volna éppen vad smárolásba az új, szakácskönyves
részlegen. Aranyosak voltak, de azért mindennek megvan a
maga helye és ideje. Amikor pedig az egyikük keze egy kicsit
túl mélyre csusszant, megköszörültem a torkomat.
- Kezeket a csípő fölé, fiúk!
 Az ajtó fölött lógó csengő vad csilingelésbe kezdett,
amint a két srác ijedten rohant ki a boltból. Az egyikük úgy
elpirult, amilyet még nem is láttam. Már szinte meg is
sajnáltam. Biztosan nagyon szerette volna, ha
megsimogatják!
Reece csak kuncogott. Hadd csinálja! O is gyakran
szedett fel csajokat a boltban, és csak reménykedhettem, hogy
hamarosan felhagy majd ezzel a szokásával.
- Nyugi! Hiszen senkinek nem ártottak!
- Ez nem az a hely és nem az az idő.
Megint megszólalt a csengő az ajtó fölött, és az az ember
lépett be a boltba, akire a világon a legkevésbé számítottam
volna. Evelyn egy csésze gőzölgő kávét hozott, és arcán
tétova mosollyal csukta be az ajtót maga mögött. Igaz, hogy
csak néhány háztömbnyire dolgozik tőlem, de ha jól
emlékszem, még soha nem járt a könyvesboltban. És bármibe
le merném fogadni, hogy kávét még soha nem hozott
át nekem. Már ha tényleg ez történt éppen.
Döbbent ámulattal néztem a jelenetet.
Reece kihúzta magát. Aztán észrevette az Evelyn ujján
megcsillanó bazi nagy jegygyűrűt, és azonnal visszakozott.
Mivel a folyó másik oldaláról járt ár ide dolgozni, soha nem
ment el Ruby kávézója mellett, és így fogalma sem volt róla,
kicsoda Ev.
- Azt hittem, reggel bejössz - jegyezte meg, majd a
gőzölgő kávét a pultra tette, és felém tolta. - Nem ittad meg a
szokásos reggeli kávédat. Gondoltam, talán örülsz majd, ha
elhozom neked.
- Csodálatos vagy. Csak tudod, ma reggel egy kicsit
későn ébredtem valamiért.
- Ki hitte volna! - mosolygott.
 Ittam egy kortyot a tűzforró feketéből. Pontosan olyan
volt, ahogyan szerettem. Átkozottul tökéletes. Most már
biztos, hogy Evelyn a kávébab védőszentje, és nekem
fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni, ha néhány hét
múlva a bandával együtt turnézni indul.
Leginkább pityergek majd.
Ev hosszú szőke haja vastag fonatban lógott a hátára.
Ahogyan én, ő is talpig feketébe volt öltözve, csakhogy míg
én testhezálló farmergatyát vettem, rajta ceruzaszoknya volt.
Az ő dús keblein a „Ruby kávézója” felirat állt, míg az én
sokkal visszafogottabb mellemen a „Lewis független
könyvesboltja” felirat volt olvasható. Ha nem lett volna az a
darab brill az ujján, akármelyik helyi csajnak is elment volna.
Fogalmam sem volt, hogy miközben egy milliomoshoz
ment feleségül, miért akart mindenképpen tovább dolgozni
baristaként, de az igazat megvallva, nem is tartottam
illendőnek megkérdezni tőle.
Már éppen megfordultam volna, hogy összeismertessem
őket Reece-szel, de a főnököm kihasználta a pillanatnyi
lehetőséget, és eltűnt valahol a hátsó helyiségben. Abban a
pillanatban, hogy a gyűrűt meglátta, azonnal elveszítette
minden érdeklődését Ev iránt.
- Illetve szerettem volna bocsánatot kérni a tegnap este
miatt - folytatta, majd a pultra támaszkodott.
- Miért?
- Leginkább azért a részért, amikor Mal rád vetette magát,
és lebirkózott a földre. Kivéve persze, ha történt még valami
más is, ami miatt bocsánatot kellene kérnem.
- Nem - feleltem mosolyogva, és a kezemmel
elhessegettem a feltételezést. Hiszen semmi szükség arra,
hogy felhozzuk azt a momentumot, amikor üvöltve
sértegettem az egyik vendégüket! - Minden király volt. Mal
csak játszott.
- Aha. Kicsit olyan, mint egy bespeedezett kölyökkutya.
Fogalma sincs, mennyire erős. - Aztán arcán őszinte
érdeklődéssel nézett körbe a könyvesboltban. - Milyen klassz
ez a hely! Mién nem jöttem én még ide soha?
- Biztosan nem volt rá időd. Mert amikor éppen nem
melóztál, akkor tanultál. Most meg már házas vagy.
- Igaz - felelte szélesen mosolyogva. - Nagyon örültem,
hogy tegnap este láttalak, Anne! És annak is nagyon örülök,
hogy Malnek nem sikerült semmilyen maradandó kárt tennie
benned.
- Nem, minden a legnagyobb rendben van. És még
egyszer nagyon kösz a kávét. Életmentő volt. Nem is tudom
hogyan vagy képes ilyen korán felébredni az állandó
éjszakázás után.
Az egyik vállát megvonva nézett rám.
- Az igazat megvallva, miután ti elmentetek, már a buli is
nagyon belassult. Ben és Mal elvonult valahova, és mindenkit
magukkal vittek. Dávid és én elmentünk lefeküdni. És
annyira gyakran azért nem rendezünk bulit. Ha ez
mindennapos volna, akkor most én is olyan lennék, mint a
mosott szar.
- Aha.
- Szóóóval, Dávid azt mondja, hogy egy ideig
beszélgettél az erkélyen Malid...
Ezzel természetesen értelmet nyert a kávékiszállítás.
- Aha, igen - válaszoltam. - És aztán Dávid megkérdezte,
hogy Mal mondott-e nekem valamit. Még mindig nem tudom
hova tenni a dolgot.
Ev ajkai keskeny vonallá váltak.
- Hmm.
 - Szóval téged is ő küldött, hogy beszélgess velem? -
Csak találgattam, de ahogyan Ev szemébe néztem, és láttam
benne megcsillanni a bűntudatot, már tudtam, hogy helyesen.
- Egyébként is kellett neked a kávé, de azért igen, Dávid
tényleg megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem beszélgetni
veled az esetről.
- Értem. - Megnyaltam az ajkamat, mert próbáltam nyerni
egy kis időt, hogy összeszedhessem a gondolataimat. A pult
alatt a lábam egy pillanatra sem állt meg, és minden erővel
azon volt, hogy lyukat dörzsölgessen a szőnyegbe. - Őszintén
szólva nem sok mindenről beszélgettünk, és abban a
kevésben sem volt semmi titkos vagy személyes. Csak valami
ostobaság a korábbi lakótársammal kapcsolatban.
- Igen, Lauren említette - és a szemében sajnálat
tükröződött.
Megvontam a vállamat.
- Nos, most már mindegy. Valamit majd kitalálok. De
most komolyan, Malról szinte egyetlen szót sem beszéltünk.
Az egész leginkább abból állt, hogy szívatott.
- Jellemző. - Ev még néhány pillanatig a szemembe
nézett. Gondolom, próbálta volna kiolvasni belőle, hogy
tényleg igazat mondok-e. Nyilvánvalónak tűnt, hogy nagyon
aggódik Mal miatt, de azért nem voltunk olyan kapcsolatban,
hogy beavattam volna a legszemélyesebb dolgaimba. Az
egész helyzet leginkább kínosnak tűnt. Cikinek.
- Mindenesetre kösz, hogy elmondtad! - jegyezte meg
végül. - Tudod, Mal nagyon különösen viselkedik azóta, hogy
vagy egy hete megjelent a városban. Szinte mániákus... még
jobban, mint általában lenni szokott. Máskor meg csak mered
maga elé a semmibe. Próbáltunk beszélni vele, de mindig azt
mondja, hogy nincs semmi baja.
- Sajnálom...
 - Még azt sem tudjuk, hogy depressziós-e, vagy a
drogoktól van. És mivel Jimmy is csak nemrég jött ki az
elvonóról... - Halványan, szomorúan elmosolyodott. - És
nagyon hálás lennék, ha erről senkinek nem beszélnél.
- Természetesen.
- Különben a Mal napra vége a melónak! Úgyhogy jobb
lesz, ha indulok. Dávid már biztosan kíváncsi, merre vagyok.
Nagyon jó volt megint találkozni veled.
- Veled is.
- Légy szíves, gyere át hozzánk máskor is. De ne várj
ennyire sokáig vele! - Hátrálva indult a bejárati ajtó felé, és
búcsúzásképpen integetett. Őszintének tűnt, amikor azt
mondta, hogy megint találkozni szeretne velem. És ez nagyon
megnyugtatta a szívemet. A rettenetes helyzet után, amibe
Skye miatt kerültem, tényleg jó lenne, ha végre őszinte
barátot találnék magamnak.
- Mindenképpen. És kösz a kávét!
Tőle is kaptam egy rocksztáros állemelést, és már el is
tűnt.
Reece azonnal megjelent, kezében egy csésze kávéval.
- Elment a barátod?
Ezzel visszarántott a valóságba, és a gondolataimat
elszakította a több mint 180 centi magas veszedelemtől, amit
Mal jelentett. Az eszem már így is túlságosan sokáig időzött
vele, és annak ellenére, hogy nagyon is zajlott körülöttem az
élet, úgy tűnt, ő az újabb pont, ahova a gondolataim
minduntalan visszatalálnak.
- Aha. Mennie kellett melózni.
- Még mindig ráncolod a homlokodat. Csak nem hagy
nyugodni az a ribanc?
Hazug bólintással válaszoltam. Bár igazság szerint
annyira mégsem volt nagy hazugság, mert rengeteg minden
miatt aggódtam. Mal nagyon tévedett velem kapcsolatban.
Nem az a legjellemzőbb rám, hogy kényelmetlenül érzem
magam a bőrömben, hanem az, hogy mindenféle dolgok
miatt aggódom - akkor éppen miatta. Leráztam magamról a
rossz érzéseket, és ittam még egy korty kávét.
- Mit szólnál, ha dolgoznánk is ma egy kicsit, főnök?
- Ezért mondom, hogy neked kellene inkább főnöknek
lenned! - sóhajtotta Reece drámai hangon. Annak ellenére,
hogy ő egy igen neves intézményben szerzett üzleti diplomát,
nekem meg csak egy érettségim volt, gyakran úgy tűnt.
bennem erősebb a munkamorál. Amikor apa elhagyott
bennünket, anya a depresszió legmélyebb bugyraiba zuhant,
és már nem lehetett egyedül hagyni. Ez akkor nyert
bizonyságot, amikor hazamentem, és láttam, hogy csinos
kis csíkot rak ki maginak nyugtátokból és altatókból. így
tehát „otthon tanultam” tovább, és amikor egyszer a
gyermekvédelem kijött hozzánk, viszonylag hihetően elő
tudtuk adni a szerepünket.
Emellett persze kőkeményen kikényszerítettem, hogy
Lizzy minden hétfőtől péntekig szigorúan ott legyen a helyi
középiskolában.
Reece felrakott a pultra egy halom frissen érkezett
könyvet, hogy elkezdjük beárazni őket.
- Mesélj még a tegnap estéről, légy szíves!
- O, képzeld, megismerkedtem a banda néhány tagjával.
Az nagyon állat volt.
- Beszélgettél is velük? - Reece arckifejezéséből őszinte
érdeklődés tükröződött. Mivel az én életem általában rémesen
unalmas volt, a boltban többnyire az ő hódításairól és
ivarcsörtéiről volt szó. O használ ilyen szavakat, nem én,
pedig biztos vagyok benne, hogy egy pasi meg egy csaj úgy
is el tud beszélgetni dolgokról, hogy a pasi előbb nem keféli
végig fél Portlandet. Talán ez is az egyik oka, amiért
soha nem jöttünk össze. Az érdeklődési körünkben nem volt
semmi közös.
Még én is meglepődtem, mennyire keserű és beteges
gondolatok gyötörnek ezen a napon.
Hol hagytam el a boldog pofimat? Valószínűleg még
mindig a lakásom bejárati ajtajában hever, ahová vagy 16
órával korábban zuhant. Malcolm Ericsonnak persze sikerült
egy kicsit visszacsempésznie belém a jókedvet közvetlenül
azelőtt, hogy a jellembeli hiányosságaimat kezdte volna
elemezni, és még ennek ellenére is boldogabbnak
éreztem magam, már csak attól is, hogy eszembe jutott.
Fura.
Lizzy még nem válaszolt az SMS-emre. Ez persze
annyira nem meglepő. A fősulin rengeteg dolga volt, és nem
jutott mindig ideje rám is. Vagy simán elfelejtette feltölteni a
mobilját. Mert egy pillanatra sem feltételeztem volna, hogy a
tesóm szándékosan nem válaszol. Ha akarom, nála mindig
meghúzhatom magam. Hagytam ezenkívül üzenetet a
főbérlőmnek is, de még tőle sem érkezett semmi válasz. Nem
sok esélyt láttam arra, hogy megengedi a halasztást. Sajnos,
még ha sikerülne is rekordidő alatt új lakótársat találni
magamnak, a lakbér rám eső részét akkor sem lennék képes
előteremteni ennyi idő alatt.
Talán ideje beismerni, hogy veszítettem, gondoljon is
Reece bármit az ilyesmiről. Ideje továbblépni.
És ekkor Reece, mintha megérezte volna, mire gondolok,
tenyérrel integetett az arcom előtt.
- Anne, válaszolj már! Szóval sikerült beszélgetned velük,
vagy nem?
- Bocs. Igen, Mallel beszélgettem, a dobossal.
- Miről?
 Ez volt a kérdés, ami rajtam kívül a fél világban
megfogalmazódott.
- Nem sok mindenről, és nem is nagyon hosszan.
Rengeteg dolga volt. És nagyon sok ember volt ott. - Magam
sem tudom, miért, de vonakodtam beismerni neki az
igazságot. Jobban mondva, egyszerre egy csomó okom volt,
miért nem tettem meg. Először is, fura érzés lenne Reece-szel
egy másik pasiról beszélgetni. Másrészt tuti,
hogy rettenetesen túl lihegném az éjszaka történteket,
különösen Makóim Ericsonnal kapcsolatban. Mert
egyszerűen nem történt semmi különösebben jelentőségteljes.
Egyikünk sem nézett bele mélyen a másik lelkébe, annak
ellenére, hogy hagymázas képzeletem ezerrel pörgött tegnap
éjjel. Úgyhogy csak annyit mondtam neki: - Dávid elég
kedvesnek tűnt. Ott volt még Ben is, de vele egy szót sem
váltottam.
- Most le akarsz nyűgözni, azért sorolod a neveket? -
kuncogott.
Barátságosan a bordái közé öklöztem.
- Hiszen te kérdezted! Ha kérdezed, akkor nem olyan,
mintha fel akarnék vágni!
- Jól van, jól van! Hiszek neked. Úgyhogy ne üss meg!
Szóval szerinted be fogsz tudni vinni a következő buliba?
- Nagyon kétlem, hogy tényleg lesz még egy buli, Reece.
Már az is hatalmas tévedés volt, hogy erre egyáltalán
elmentem.
- Akkor mi hasznodat tudom venni? - viccelődött.
Az idős, batikolt ruhát viselő hölgy visszacsoszogott a
pulthoz, kezében Az alkimista egyik példányával.
- Ez egy fantasztikus könyv! Biztos vagyok benne, hogy
nagyon tetszeni fog! - Aztán beütöttem a pénztárgépbe a
vásárlást, és a könyvet beletettem egy környezetbarát
zacskóba. Hát van ebben az életben bármi szebb annál, mint
amikor az ember az egyik kedvenc könyvét adhatja el egy
ismeretlennek? Szerintem nincs.
Aztán Reece-hez fordultam, aki éppen összegyűrődött
blokkokat simított ki.
- Nos, akkor akarsz ma este együtt lógni? - kérdeztem. -
Úgy értem, ha nem csinálsz semmi hihetetlent. Talán ha
megerőltetem magam, tökéletesíthetem egy kicsit a
martinimet.
- Hmm, az igazat megvallva ma estére szerettem volna
szabadon hagyni magam. Van egy csaj, és azt mondta, hogy
talán tudunk találkozni.
Na persze.
- Deeee - hosszan elnyújtotta a szót. - Ha mégsem hív fel,
akkor tényleg átugorhatnék egy martinire.
Egy kicsit elszomorodtam. Ostoba szív! De azért mosolyt
erőltettem az arcomra.
- Persze, Reece, hiszen nincsen semmi jobb dolgom, mint
egész éjjel arra várni, hogy felugorj.
- Pontosan - felelte. Magam sem tudtam volna
megmondani, hogy komolyan gondolta, vagy poénkodott, de
abban a pillanatban őszintén elgondolkodtam rajta, hogy
mégis mit kergetek én, és miért. A válasz: álmokat, és azért,
mert egy idióta vagyok. Talán Malnek tényleg igaza volt,
amikor azt mondta, hogy kihasználható vagyok. Anya olyan
sok éven keresztül csinálta velem, hogy a végére talán ez lett
számomra a normális.
Reece a telefonját babrálta, és az arcán közben idétlen
mosoly villant.
- Mégis találkozni akar - jelentette ki. - Úgyhogy...
szeretnek kérni tőled egy hatalmas szívességet. Be tudnál
zárni ma este? Mivel egyébként sincs semmi más programod.
 - Most azt kellene mondanom, hogy menj a fenébe,
Reece! Azért nem vagyok ekkora lúzer! Nem használhatsz ki
a végletekig! - teljesen mindegy, hogy mit mondott Malcolm
Ericson.
- Légy szíves! Ne haragudj! Igazad van. Bunkó dolog volt
megkérdezni, és hidd el, nem akarlak kihasználni. Én egy
seggfej vagyok, te meg egy hatalmas partiarc, aki híres
emberekkel bulizik. Meg tudsz nekem még bocsátani? -
Pedig közben cseppet sem tűnt megbánónak, inkább
kétségbeesettnek. De teljesen mindegy is, mert ez az egész
annyira tipikus volt. Annak ellenére, hogy nem is olyan
régen még felajánlotta, ha megszorulok, nyugodtan alhatok
nála.
De közben nézzünk szembe a tényekkel. Igaza van,
hiszen az olvasástól eltekintve erre az éjszakára nem volt
semmi hihetetlen tervem.
- Jól van - mondtam, és az önutálat szinte lyukat égetett a
lelkem-be. Aztán hamarosan átadja majd a helyét a
szomorúságnak. Talán jobb lenne, ha hazafelé menet
bevásárolnék magamnak csokiból meg piából, mert akkor
legalább igazán okosan költeném el a túlóráért kapott
pénzemet. Csoki és martini. Király.
- Kösz, jövök neked eggyel.
- Semmi gond. Nem mintha akartam volna valami mást
csinálni.
Nem mintha esélyem lenne arra, hogy a közeli jövőben
megint találkozhatom Mallel.
 ŐTŐDIK FEJEZET

VALAMI NEM VOLT TUTI. Már megint. Ez alkalommal

azonban már akkor tudtam, hogy gáz van, amikor az ajtóhoz
léptem.
A délután sokkal sűrűbb lett a könyvesboltban, és nem
maradt egy percem sem aggódni, vagy hagyni, hogy keserű
és beteges gondolatok töltsék meg a fejemet. Ami
kifejezetten hasznos volt. Mostanra azonban éppen ezért
halálosan elfáradtam. Leszálltam a gyorsvasútról, és olyan
jeges szél akaszkodott belém, amitől teljesen megfagyott a
nyakam, és az orrom hegye is. Azonnal ejtettem minden
tervemet azt illetően, hogy majd jól bevásárolok csokiból
meg piából. Csak egy fürdőre és egy ágyra vágytam. Más
tervem nem volt az estére, amit egészen csodálatosnak
éreztem.
A gondolataimban elmerülve dugtam bele a kulcsot a
zárba, mire az ajtó azonnal kitárult. Még kilincsre sem volt
becsukva. Mivel pedig ezzel a mozdulattal az egyensúlyomat
is elveszítettem, arccal előre zuhantam be a lakásba,
egyenesen nekiütközve egy forró, kőkemény, verejtékező
mellkasnak.
Felnyögtem.
Ő is.
Erős kezek ragadták meg a derekamat. És nagyon jó,
hogy megtették, különben a seggem biztosan a padlón kötött
volna ki. Lehet hogy rossz lakásba mentem be? A
gondolataim ki tudja, hol jártak éppen, talán többvilágnyi
távolságban a valóságtól. Mindenesetre, ha tényleg egy másik
lakásba sikerült bejönnöm, az megmagyarázta volna ezt a
finom illatú, forró férfitestet.
 Mióta van az izzadságnak ilyen finom illata?
Legszívesebben beletemettem volna az arcomat, hogy
mélyeket lélegezzek belőle. Egy vagy két kis szippantás
biztosan nem lenne túlzás. Természetesen csak diszkréten.
- Anne! Albitárs! - Az arcomon éreztem a mellkas finom
vibrálását. - Isten hozott!
Ismertem ezt a hangot. Nagyon is. De vajon mi a fenét
csinál éppen az én lakásomban? Néma döbbenettel, pislogva
néztem a lenyűgöző arcot.
- Mal?
- Ki más lenne? - nevetett. - Be vagy szívva? Nem kellene
drogoznod! Az nagyon nem jó neked.
- Nem vagyok beszívva. - Annak ellenére, hogy ez azért
egészen elfogadható magyarázata lenne, hogy miért látom itt,
a lakásomban. Ugyanis a helyzet rettenetesen szürreális volt.
- Te itt vagy.
Kétségtelenül. Kétségtelenül itt volt. Nem haluztam, mert
az ujjaim félmeztelen, kimondhatatlanul szexis testét
simogatták. Ha pedig az agyam mondta is volna, hogy
vegyem le róla az ujjaimat, a hormonjaim nem hagyták, hogy
megtegyem. Hála istennek.
- Tudom - felelte. - Király, mi?
- Aha. Hűha.
Bólintott.
Csak bámultam. Hogy a fenébe jutott be egyáltalán?
Amikor eljöttem itthonról, kulcsra zártam az ajtót.
- Milyen volt a meló? - kérdezte.
- Klassz. Kösz, hogy kérdezed.
Mosolyogva nézett le rám.
- Azt hittem, sokkal korábban hazaérsz.
 - Igen, ma nekem kellett zárni, és a végére egy csomó
vevő jött be. Mal, mit keresel a lakásomban félmeztelenül?
Ezt nem értem.
- Pakolásztam, úgyhogy leizzadtam. - Forgatta a fejét, és
nyújtózkodott. - Jó, tudom, hogy csak a másodikon laksz, de
minél feljebb jövünk, annál nehezebb lesz. Nate és Lauren is
segített az elején, de aztán valami más dolguk lett. Különben
azért gondolom nem bánod. Ugye nincsenek öltözködési
szabályok meg ilyesmi?
Még mindig meredten bámultam. Egyfolytában beszélt,
de a szavaknak semmi értelme nem volt. Ennek az egész
helyzetnek nem volt semmi értelme.
A szeme összeszűkült.
- Na várj csak! Félmeztelen vagyok, meg minden, te
mégsem nézel rám mániákus szemmel? Beteg vagy?
- Ja nem, csak gondolom annyira meglepett, hogy itt
vagy, hogy nem maradt rá időm.
Szomorúnak tűnt.
- Pedig egész nap arra vártám, hogy hazagyere.
- Bocs.
- Semmi gáz. Gyere, nézz körbe! - Aztán kézen fogott, és
maga után húzott a lakásba, az én lakásomba, és becsapta
magunk mögött az ajtót. Még csak meg sem próbált
válaszolni a nagyon is fontos kérdésre, hogy mégis mi a fenét
keres itt. Azonban a legfelkavaróbb élmény mégis az volt,
amikor a kezemet elválasztotta a mellkasától. Az
ujjaim csendben zokogtak. Vagy az izgalomtól tiszta veríték
len a kezem. Valószínűleg az utóbbi. Senki nem volt rám
olyan hatással, mint ez a pasi-
- Ta-daa! - énekelte, és a kezével nagy ívű mozdulatokat
tett, miközben bemutatta nekem az én kis nappalimat.
- Azta!
 - Király, mi?
- Aha.
- Az bizony! Tudtam, hogy ez bejön majd!
Még mindig tátott szájjal bámultam. Aztán
megdörzsöltem a szemem, mert szinte már fájt. Biztosan attól
a rengeteg meresztéstől.
Mi a fene folyt itt?
- Te valahogy valamiért összeköltöztél velem? - Semmi
más magyarázata nem lehetett ugyanis annak, hogy a szoba
egyik sarkában egy dobszerkó állt, és egyébként is tele volt a
szoba a cuccaival. Hivatalosan is beléptem a Szürkületi
zónába. - Te... hűha. Mi ez az egész?
Elhúzta a száját, majd hintázott egy kicsit a sarkán.
- Előre tudom, mit akarsz mondani. Hogy kicsit gyors a
tempó. De Davie ma reggel kidobott a lakásukból, szóval úgy
gondoltam, miért ne?
Csak pislogtam, mert a lényem többi része egyszerűen
túlságosan le volt fagyva ahhoz, hogy egy értelmes választ
össze tudjak hozni.
- Jól van. Szóval röviden annyi történt, hogy egészen
véletlenül megláttam Evet meztelenül. - Aztán feltartotta a
két kezét, jelezve, hogy teljesen ártatlan véletlenről van szó. -
De csak a melle oldalát. Esküszöm. Nem láttam se
mellbimbót, se más egyebet. De tudod, milyen Davie, ha
Évről van szó. Kész drámakirálynő. Teljesen megőrült.
Bólintottam. Persze fogalmam sem volt róla, mi lenne a
helyes reakció egy ilyesmire, de úgy tűnik ez bevált.
- Pontosan. Mintha az én hibám lett volna. Hiszen a kurva
konyhában történt a dolog! Csak enni akartam egy kicsit,
ezek ketten meg ott álltak a fal mellett, és szárazkúrtak. Azt
sem tudtam, hogy Ev mar hazajött a melóból. Különben is ki
a fene akarta volna látni őket? Olyan volt, mint amikor az
ember rányit a saját szüleire. Nos, eltekintve attól, hogy
Évnek állati dudái vannak. - Aztán bűnbánó képpel
nézett rám. - Jól van, talán egy egészen kicsit kivillant a
bimbó is, de nem én hajoltam úgy, hogy mindenképpen látni
akarom! Nem az én hibám, hogy felülről meztelen volt. Na
mindegy, szóval Davie-nek teljesen elgurult a gyógyszere.
- Tényleg?
- Aha. Mint az állat. Durva szavak is elhangzottak. Talán
egy egészen kicsit még mintha birkóztunk is volna. De nem
haragszom rá. Ha az ember szerelmes, őrültségekre is képes,
nem igaz?
- Aha. - Na ez tényleg olyan megállapítás volt, amit teljes
mértékig át tudtam érezni. Amikor tizenhat évesen az első
pasim dobott, úgy éreztem, egy világ omlott össze bennem.
Na és anya? Ő szó szerint megbomlott, amikor apa elhagyta.
- Mhm.
- Szóval erre ideköltöztél hozzám? - feleltem, lassan
próbálva össze rakni a történetet.
Megvonta a vállát.
- Ide bizony!
- Nem, úgy értem, hogy te tényleg beköltöztél ide. Ide.
Az én lakásomba. És csak érdekességképpen, mégis hogyan
tudtál egyáltalán bejönni?
- Ez tényleg annyira nem kerek neked? - kérdezte, és
hosszan felsóhajtott. - Anne, ugyan már! Hiszen tegnap este
megbeszéltük! Ha nem akartad, hogy ideköltözzek hozzád,
akkor kellett volna mondanod, és nem most felhozni, amikor
már itt vagyok!
- Azt hittem, hülyéskedsz.
- Figyelj, ezzel most nagyon megbántottál! Milyen idióta
poénkodna egy ennyire fontos dologgal?
- Talán azért gondolhattam, mert sakál részeg voltál?
 - Nekem sokszor sakál részegen jutnak az eszembe a
legnyerőbb ötletek.
- Azt hittem, nem is emlékszel.
- Ezzel megint megbántottál - felelte. - Figyelj, én nem
vagyok valami tizenöt éves kis pöcs. Pontosan tudom,
mennyit tudok inni.
- Bocs. - Közben azon gondolkodtam, miért én kérek
bocsánatot. De teljesen mindegy is volt. A lábamat nagyon
gyengének éreztem, úgyhogy inkább leültem a legközelebbi
kanapéra. Kimondhatatlanul kényelmes volt, bár éppen ezért
nemigen segített a hirtelen rám törő szédülésen.
Mal Ericson.
Velem lakik.
És úgy tűnt, komolyan is gondolja, legalábbis ha azt
nézzük, hogy a két szemöldöke közötti kis ránc miatt egész
komoly benyomást tett. Próbáltam a legkisebb feltűnéssel
bokán rúgni saját magamat, hogy megbizonyosodjam, nem
álmodom. Basszus, ez nagyon fájt! A fájdalom hullámokban
áradt szét a bokacsontomból, hogy hunyorognom kellett.
Igen, nagyon is ébren voltam. Illetve megállapítható, hogy
a Martens bakancs sarkával nagyon nagyot lehet rúgni.
- Már megint fura szemmel nézel rám - jegyezte meg.
- Tényleg?
A plafonra pillantott.
- Nők. Őszintén mondom, hogy éppen csak egy bimbó
árnyéka volt, semmi több. Nem akartam én tiszteletlen lenni
Evvie-vel vagy ilyesmi!
Közelebb hajoltam, és önkéntelenül is megsimogattam a
fájó bokámat.
- Hiszek neked.
- Király. Akkor lehetne, hogy soha többé ne hozzuk fel a
témát?
 Már éppen azt mondtam volna neki, hogy eddig sem én
hoztam fel, de aztán meggondoltam magam. Jobbnak tűnt, ha
ezt a megjegyzést megtartom magamnak. Ki tudja, ebből
milyen váratlan fordulat következne, mert ha egyvalami
biztos, az az, hogy Mal Ericsonnal bárkinek nagyon nehéz
volt tartani a lépést.
- Basszus, fogadjunk, nem bírod az új kanapét - mondta. -
Ezért nézel rám így.
- A kanapét?
- Őregem! - lehajtotta a fejét, és a kezét karcsú csípőjére
tette. - Felhívtam Evvie-t, és megkérdeztem tőle, hogy
szerinte melyik színnek örülnél a legjobban, de csak
kérdezgetni kezdett, aztán üvöltözött velem, aztán az egész
egy hatalmas katyvasz lett. Nem állhatok ott a bútorboltban,
miközben valami csajjal vitatkozók telefonon, érted ugye,
mire gondolok? Hiszen nekem a hírnevemmel is
törődnöm kell. Úgyhogy megpróbáltam felhívni Laurent,
mert úgy gondoltam, hogy neki talán van pótkulcsa a
lakásodhoz... és igazam is volt.
- Lauren engedett he?
- Aha. És azt is mondta, hogy mindenképpen ezt vegyem
meg, mert meg fogsz őrülni érte.
- Nem. izé... nagyon szép. - Végigsimítottam a bársonyt.
Isteni érzés volt, életemben nem éreztem még ennyire
selymest. És bármiben lefogadtam volna, hogy jobb, ha nem
tudom, mennyibe került.
- Tényleg? - Félig lehajtott fejjel nézett rám, vonallá
keskenyedett ajkai arra utaltak, hogy nagyon feszült. És azok
a zöldesbarna szemek őszintén csillogtak. Szinte gyerekesnek
láttam, valahogy sérülékenynek. - Biztos, hogy tetszik?
 Nem tudtam elszakítani róla a tekintetemet, hogy
normálisan megnézzem a kanapét, de biztosra vettem, hogy
minden ízében éppen olyan szép, amilyen jó érzés rajra ülni.
- Csodálatos, Mal.
- Hűha! - Az a hirtelen villanó vigyor mintha az egész
világot beragyogta volna.
Olyan szélesen mosolyogtam vissza rá, hogy szinte az
arcom is bele-sajdult.
- Nézd, én nem azt mondom, hogy ne költözz ide hozzám,
bár ha nem tévedek, még mindig nem sikerült felfognom, ami
történik. De miért akarsz te egyáltalán velem lakni?
- Mert kedvellek - felelte egyszerűen.
- Alig ismersz.
- Évnek és Laurennek is a barátja vagy. Beszélgettünk.
Lebirkóztalak. Együtt gurultunk a padion. Azonnal tudtam,
hogy értékes ember vagy.
Pislogtam.
- Még többet akarsz? Ennyi indok nem elég?
- Légy szíves.
- Tudod, én még soha nem laktam együtt egy csajjal sem.
Legalábbis azóta, hogy a műtértől és a nővéreimtől
elköltöztem, de az nem számít. És légy szíves, adj még egy
percet, mert nem olyan könnyű ezt megfogalmazni. - Ezzel
levetette magát a szoba másik felében álló hatalmas, fekete
bőr karosszékbe. Állati szép karosszék volt. Persze
elbújhatott a benne ülő pasi szépsége mellett, de akkor is.
Vártam, amíg egyik fájdalmas kifejezés a másik után futott
végig az arcán, aztán orrnyergét két ujjára támasztotta, és
beszélni kezdett. - Tudod, te nagyon kedves lánynak tűntél.
Nem is tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Utóbbi
biztonságosabbnak tűnt.
- Kösz!
 - Még nincs vége - nyögött fel. - És nem vagyok
hozzászokva, hogy győzködnöm kelljen a csajokat. Általában
boldogan mondanak igent bármilyen hülyeségre.
Ezt pedig nagyon is megértettem. Viszont sejtettem, hogy
ennek az útnak a végén bánat és pusztulás vár majd rám,
hiszen hamarosan úgy futok majd utána, mint valami
szerelemtől megzakkant kölyökkutya. Ami nagyon nem jó.
Ujjai gyors ritmust vertek a szék karfáján. Malcolm
Ericson nyughatatlan lélek volt. Egy pillanatra sem állt le. És
nyilvánvaló volt, hogy ez a kirobbanó energiája teszi ennyire
jó dobossá.
- Tudod, nagyon jól éreztem magam veled tegnap este.
Élveztem. Király, hogy nem voltál valami eszement, és nem
akartál mindenkire rámászni. És annak ellenére, hogy mindig
mániákus szemmel nézel rám, valami megmagyarázhatatlan
módon megnyugtatónak érzem a társaságodat.
Árnyék futott végig az arcán, de egy pillanattal később
már nyoma sem volt. Ha ma délelőtt Ev nem látogatott volna
meg a boltban, talán sikerült volna magamat is meggyőznöm
arról, hogy a tegnap estét csak beképzeltem magamnak. De
nem. Ezzel a pasival valami nagyon nem volt kerek.
- Nem nyaggatsz állandóan kérdésekkel. Illetve tegnap
éjjel nem tetted. - Hátradőlt a székben, mint valami király, és
a lábát keresztbe tette. Olyan energia és feszültség munkált
benne folyamatosan, hogy az ujjai egyfolytában jártak, és
állandóan újabb és újabb ütemet vertek. - Nos, akkor nézzük
más szemszögből a dolgot! Neked pénzre van szükséged,
nem?
Haboztam, de tényleg ez volt az igazság. Mind a kerten
tudtuk.
- De.
- És nekem is szükségem van valamire.
 Gyanakvó tekintettel néztem. Ha most megint kiabálni
kezdi, hogy szexuális gyógyítást akar, páros lábbal rúgom ki
innen, a király bútorokkal, a dobszerkóval meg minden más
szarjával együtt. Vagy rávetem magam, és összenyalogatom.
És sajnos a jelenlegi helyzetben, és tekintve, milyen stresszes
időszakban vagyok, mind a kettőre 50-50 százalék esély volt.
És a lehetőség, hogy rávethetem magam, talán túl jó lenne
ahhoz, hogy egyszerűen veszni hagyjam. Hiszen mi a
biztosíték arra, hogy lesz egyáltalán még egy ilyen esély?
Előbb vagy utóbb mindenkinek kifogy a szerencséje.
- És azt hiszem, te tökéletesen megfelelnél - folytatta.
- Szükséged van valamire?
A szája egyik sarka felfelé fordult (40-60 százalék).
- Minden férfinak vannak szükségletei, kicsi Anne. Hány
éves vagy te?
- Huszonhárom. És hidd el, nagyon is jól tudom, hogy
mindenkinek vannak szükségletei. De Mal, komolyan
mondom, hogy nem én leszek az, aki ezeket ki tudná
elégíteni. - Felhúztam az orromat. Pedig jézusom, mennyire
szerettem volna megtenni! Kivéve persze, hogy rám
villantotta azt az önelégült vigyorát. Elvégre egy
lánynak legyen tartása!
- Dehogynem! - Halkan és gonoszán nevetett,
keresztülpillantva rajtam (20-80 százalék). - Majd belehalsz,
annyira szeretnéd. Hiszen egy pillanatra sem tudsz elszakadni
ettől a csodálatos félmeztelen testtől. Abban a pillanatban,
hogy kinyitottam az ajtót, máris simogatni kezdték Mintha
tüzelnél vagy mi.
Basszus!
Egy pillanatra lehunytam a szemem, mert ha össze
akartam szedni a gondolataimat, akkor semmiképpen nem
szabad látnom. Bárnak elérhetném, hogy a szívem ne akarjon
minden második pillanatban megállni, amikor meglátom az
arcát vagy meghallom a hangját! Ügy minden sokkal
könnyebb volna.
- Nem, Mal. Amikor kinyitottad az ajtót, egyszerűen
elveszítettem az egyensúlyomat. Őszintén szólva nagyon
meglepett, hogy' itt talállak. Mert tudod, nemigen vagyok
hozzászokva, hogy valaki csak úgy beköltözzön hozzám
anélkül, hogy előtte jó alaposan megbeszéltünk volna
mindent.
Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy néma
csendben, de áthatóan figyel. És ítéletet mond fölöttem.
- És különben sem simogattalak.
Az arcán ülő túlságosan higgadt kifejezés különösen
beszédes volt. Egy szavamat sem hitte el. Egy icipicit sem.
- Figyelj, ettől még nem kell zavarban lenned!
Egyáltalán nem voltam amolyan fogalmatlan szűzlány. A
szüzességemet még 16 éves koromban veszítettem el az első,
és eleddig egyetlen hosszabb távú pasimmal. Mióta
Portlandben laktam, időről időre itt is randizgattam néha. De
miért is ne tettem volna? Hiszen fiatal voltam és független.
Élveztem a szexet. És ami a karosszékben ülő félmeztelen
pasikat illeti... Na, azt már nem! Bármelyik pillanatban
elveszíthettem az önuralmamat. De persze ezt soha az
életben nem vallottam volna be neki.
- Nincsen ezzel semmi baj, tökfej! Nem bánom, hogy
simogatsz. Ha úgy érzed, hogy ezzel tudod a legjobban
kifejezni az érzelmeidet irántam, hát legyen.
- Mal! - Ez az egész kezdett egyre cikibb lenni. Nem is
tudom, hogy állhattam meg, hogy ne nevessem el magam. -
Kérlek, hallgass el! Kell egy perc. Tekintsd ezt az első
szabálynak, hogy néha csendre van szükségem.
A szemében öröm csillant.
 - Szóval te tényleg eltöprengtél azon, amit mondtam?
Nagyon jó! Tiszteletben tartom a szabályaidat, Anne.
- Akkor megmondanád, miért nem hallgatsz el?
- Igazad van. Bocs.
Próbáltam megtalálni a nyugalmat. Mi a feneért nem
sikerült még soha időt szakítanom, hogy jógázni kezdjek?
Pedig most annyira hasznos lenne a légzőgyakorlat!
Amikor kinyitottam a szemem, Mal békésen mosolygó
arcába néztem. Micsoda arrogáns egy barom! Hihetetlenül
magabiztos. Hihetetlenül szexis. És mennyire rohadtul
félmeztelen! Mi a fene van ezzel a pasival? Hiszen
Porrlandben ősz van, esik az eső, meg állandóan hideg szél
fúj. A normális emberek az évnek éhben a szakában inkább
felöltöznek.
- Megtenned, hogy veszel egy pólót?
Megvakarta az állat.
- Mmm, nem. Ez meg az én szabályom. Bocs. Túlságosan
tetszik, milyen vágyakozóan nézel, amikor félmeztelen
vagyok.
Basszus, már megint olyan mániákus tekintettel néztem?
- Tökéletes vagy - motyogta, és az arcáról most már le se
lehetett volna vakarni az elégedett vigyort.
A rohadt életbe, tényleg úgy néztem!
- És mit gondolsz, mik az én szükségleteim, Anne?
- Tisztában vagyok vele, hogy éppen a szexről beszélsz.
Nem mintha annyira bonyolult lett volna kitalálni. De mondd,
miért van az, hogy a rendelkezésedre álló csajok közül éppen
engem választottál? Ezt nem értem. É,s miért akarnál azonnal
összeköltözni velem? Ezt ugyancsak nem értem. Hiszen
mehettél volna szállodába, vagy kibérelhettél volna egy ennél
sokkal királyabb lakást.
 - Neeeem! - Hátradőlt a székben, és összefont ujjait lapos
hasára helyezte. - Én egyáltalán nem a szexről beszéltem.
Szeretném ugyanis azt hinni, hogy habár őrületesen belém
vagy habarodva, mi ketten fölötte állunk ennek az egész
mocskos, testi vonzalomnak. Amire nekem most a
legnagyobb szükségem van, az egy barátnő... nos,
egy amolyan színlelt barátnő, te pedig, Anne Rollins,
tökéletes lennél erre a feladatra.
- Mi van, baszd meg?
Hangos hahotázásban tört ki.
- Csak vicceltél - jegyeztem meg hatalmas
megkönnyebbüléssel. Pontosabban dühös
megkönnyebbüléssel. Ezek a rocksztárok mostanában tényleg
annyira unatkoznak, hogy ilyen beteges szórakozásra van
szükségük?
- Nem, nem vicceltem. Csak annyi, hogy a reakciód
nagyon aranyos volt. - Hosszú ujjaival hátrasimította az
arcából szőke haját. - Ez egy nagyon komoly üzleti ajánlat,
amiről soha senkinek nem szabad tudnia. Kifizettem a
lakbéredet. Vettem neked bútort azok helyett, amiket a
seggfej barátnőd elvitt magával. Cserébe viszont
elvárom, hogy egy ideig eljátszd, hogy a csajom vagy.
Tárva maradt a szám.
- Nem mondod komolyan.
- Miért van az, hogy te soha semmit nem hiszel el, amit
mondok neked, Anne? Nagyon is komolyan beszélek.
- Miért én?
Felsóhajtott, és elég hosszú ideig csak bámulta a
mennyezetet.
- Gőzöm sincs. Talán azért, mert úgy kisegítetted a
barátnődet, amikor pedig nem érdemelte meg.
 - Mal! Ettől még nem lettem jó ember. Csak egy idióta. -
És az a helyzet, hogy sajnos ez volt a szomorú, mégis
kőkemény igazság.
- És tegnap éjjel te magad is nagyjából ugyanerre a
megállapításra jutottál. Hagytam, hogy kihasználjon.
Mal vicsorgott.
- Én soha nem mondtam, hogy idióta vagy! És nem
akarom még egyszer azt hallani, hogy így beszélsz magadról!
Tessék, tekintsd ezt is az egyik szabályomnak.
- Jól van, nyugi!
- Totál nyugodt vagyok. Nézd, mindünknek megvan a
maga problémája, Anne. Én soha nem mondtam neked, hogy
tökéletes vagy. - Elhallgatott, és megvakarta az állát. - Ja, várj
csak. De mondtam. Nos, nem éppen úgy gondoltam, hogy...
Nem mintha nem lennél nagyszerű vagy ilyesmi... na, igen...
inkább lépjünk túl rajta.
- Nem, mondd csak tovább, te nagy sztár! Hogyan is
gondoltad? - kérdeztem vissza, és közben elnyomtam egy
nevetést. Nem tehettem róla, de ez a pasi valahogy nagyon
vicces volt.
Legyintett.
- Nem, ezen már túlléptünk. Egyébként csak
kíváncsiságból. Eszedbe sem jutott, hogy esetleg Évtől is
kérhettél volna kölcsön tegnap éjjel?
Meglepettem hőköltem hátra.
- Mi van? Dehogy!
- Pedig biztosan adott volna. Isten azt atvam, ők kerten
nagyon ki vannak tömve.
- Ehhez neki semmi köze.
Megint az az önelégült vigyor.
- És ez meg nem bizonyít semmit. Különben pedig ha
csak azért választottál engem, mert annyira erkölcsös vagyok,
akkor biztos vagy benne, hogy tényleg én lennek a
legmegfelelőbb személy, akinek a csillagokat is le kellene
hazudnia a családodnak és a barátaidnak is?
- Tökfej... hiszen mi senkinek nem ártunk majd! Annyi az
egész, hogy kisegítjük egymást.
- Azt is mondtad, hogy nagyon rosszul hazudok.
- Nem lesz semmi baj - mondta, és egy legyintéssel belém
fojtott minden tiltakozást.
Csak ültem ott, és töprengtem. Vajon tényleg sikerülhet?
- Bízz bennem!
- Miért kell neked egyáltalán színlelt barátnő?
- Csak.
- Mal.
A szemét forgatta, és megmerevedett.
- Semmi közöd nincs a miérthez, érted? Kifizettem a
lakbért. Úgyhogy az édes kis seggedet senki nem fogja az
utcára tenni. Cserébe viszont annyit kérek, hogy elbűvölten
rebegtesd felém a szempilláidat minden alkalommal, amikor
emberek közé megyünk. Ezt egyébként magadtól is folyton
megteszed, úgyhogy nem kell olyan nagy ügyet csinálni
belőle.
- Vagyis nem vagy hajlandó elmondani.
- Vizsgálták mostanában a hallásodat? Legyen elég annyi,
hogy megvan rá az okom; egy személyes okom, és erről nem
is akarok többet beszélni. Komolyan mondom, rosszabb
vagy, mint Ev meg Davie! „Mi a baj, Mal?” „Minden
rendben van, Mal?” Nos, minden rendben volt. amíg nem
kezdte el mindenki minden másodpercben megkérdezgetni 1 -
Felállt, és járkálni kezdett a szobában. Mivel azonban olyan
hosszú lábai voltak, nem sokat léphetett. Három előre, három
hátra. Aztán néhány körrel később megállt, kinézett az
ablakon, és csak figyelte az utca forgalmát.
 - Miért kell mindig mindenkinek belemásznia mások
ügyeibe? Túl rövid ez az élet ahhoz, hogy állandóan mindent
megosszunk egymással. Itt vagy te. És itt vagyok én is.
Kisegítjük egymást, és közben jól is érezzük magunkat. Csak
ez számít. - Aztán sarkon fordult, a szemembe nézett, és
kitárta a karját. - Az élet egy dal, Anne! Játsszuk együtt!
Az én életem azonban nagyon nem volt dal... eddig
legalábbis.
Egy pillanatig egyikünk sem szólt. Szinte sugárzott
belőle, menynyire türelmetlenül várja a választ. Én viszont
nem bírtam lerázni magamról az érzést, hogy megint
kihasználnak. Még ha ezúttal nem rosszindulatúan teszik is.
Malből nem néztem volna ki, hogy akár egy légynek is
árthatna. Kivéve, ha egészen véletlenül rálép egyre.
Hideg fejjel átgondolva, nem is volt olyan rossz az
ajánlat. Mert tényleg nagyon kellett a pénz. Ráadásul jól
éreztem magam vele. Vagy ezerszer izgalmasabb volt, mint
gondoltam volna. Bármi legyen is a vége, az tuti, hogy
egyetlen őrült utazás lesz az egész. És mivel már most, a
legelején tisztáztuk, hogy hamarosan úgyis el fog hagyni,
legalább nem fogok túlságosan belegabalyodni. Amíg
tart, élvezni fogom a dolgot, utána pedig elengedem a kezét.
Még akár életem legfantasztikusabb élménye is lehet belőle.
- Jól van - jelentettem ki végül. - Kirántottad a nyakamat
a hurokból. Kösz szépen. De még mindig nem vagyok
teljesen meggyőződve arról, hogy ez a barátnő-terv annyira
nyerő lenne. Persze majd kiderül.
Elégedetten tapsolt.
- Nem fogod megbánni. Nem kavarom össze az életedet.
Túlságosan.
- Túlságosan?
 - Hiszen te is tudod, milyen klassz társaság vagyok! Nem
sokan ismernek még erről az oldalamról. Plusz
befőttesüvegeket nyitok és nehéz dolgokat emelgetek. Ha jól
hallottam, a csajoknak az ilyesmi szokta a legnagyobb gondot
okozni. - Vidáman ugrálni kezdett a szobában. Szentséges
isten, ebben a pasiban annyi energia van, mintha intravénásán
kapta volna a cukrot! - Szóval akkor ma este mit csinálunk?
Akarsz rendelni valamit? Mit szeretnél vacsorázni?
Lehanyatlottam a székbe. Már abba is belefáradtam, hogy
néztem.
- Mal, nekem erre most nincsen pénzem, de ez téged ne
tartson vissza semmiről.
- Megtennéd, hogy elfelejted végre a pénzt? Ezért vagyok
én itt neked! Minden rendben lesz. Nos, akkor mit szeretnél
vacsorázni?
- Nekem tök jó lesz, amit te rendelsz.
- Ez a helyes válasz. Mi leszünk a világ legkirályabb
színlelt párja, tökfej!
- Légy szíves ne nevezz így!
- Töööökfeej! - mormogta, és közben fel-alá járt a
szemöldöke. - Hiszen ez annyira klassz becenév! A hajad
színe egy kicsit hasonlít a sütőtökre, és mi most már egy pár
vagyunk. A párok pedig mindig idióta becenevet adnak
egymásnak. Na rajta, találj ki te is nekem valamit!
- Majd kigondolom.
- Király. Aztán simogatunk. - És összedörzsölte a
tenyerét. - Illetve nem is. Majd később, az ágyban.
Az agyam megint eldobta a sebességet.
- Ágy? Simogatunk? Mi ez, valami titkos kód? Azt
hittem, szexről szó sem lehet! Azt mondtad, hogy csak
tettetünk majd!
 - Jézusom, állj már le! Nem szexelünk, csak egymás
mellett alszunk. Ha dugunk, az egész terv mehet a levesbe.
Nekem most egy stabil, hosszú távú kapcsolatra van
szükségem. Ha dugni kezdünk, akkor megint csak az lesz a
vége, hogy „Istenem, Mal, álmomban sem gondoltam volna,
hogy létezik ekkora orgazmus! Nem tudok nélküled élni.
Kúrj még, Mal! Kééérleeek!” - Aztán összerogyott a térde, és
a padlóra zuhant. Igazán lenyűgöző előadás volt. És Mal
zseniálisan rebegtette a szempilláját.
Én ellenben úgy vihogtam, mint egy betépett iskolás
kislány. Ahogy meghallottam a saját nevetésemet,
legszívesebben azonnal főbe lőttem volna magam.
- Aztán meg az lesz a vége, hogy úgy járunk, mint a
Végzetes vonzerőben. Hidd el nekem, hogy láttam már ilyet,
és nagyon nem bejövős. Úgyhogy tartsuk a kapcsolatunkat
szigorúan öv fölött. Légy szíves, ásd ki a gondolataidat a
csatornából, Anne!
- Szóval te ennyire jó vagy?
Lapos tekintet.
- Rollins kisasszony, önnek fogalma sem lehet róla,
mennyire.
- Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy ezt a
hatalmas egódat taszkénak találom, vagy csak lenyűgözőnek.
- Jobban szeretnéd, ha inkább hazudnék?
- Mal! Sokszor én már most sem tudom megmondani,
hogy mikor vagy komoly.
Négykézlábra állt, majd odajött a lábamhoz, és a
szemében huncut ígérettel felnézett rám.
- Mikor veled beszélgetek, mindig mindent komolyan
mondok. Nos, az nyilvánvaló, hogy amikor emberek között
vagyunk, smárolnunk kell majd. Mi lesz, ha egyszer egy
étteremben egészen véletlenül a füledbe nyomom a
nyelvemet, te meg kiesel a szerepedből? Még a végén
gyanakodni kezdenek ránk. Úgyhogy jobb lesz, ha
gyakoroljuk a simogatósdit.
- A nyelvedet? Most komoly? Nem is tudom...
- Hatalmas szerencséd, hogy itt vagyok neked, és én
tudom. - Ezzel felállt, megfogta a telefonját, és lapozni
kezdett a kijelzőn.
- Mindenképpen jól kell csinálnunk. Lauren színre
állandóan itt szokott lenni. Nem kockáztathatjuk meg, hogy
külön szobiban aludjunk. Azt észrevetted, hogy nem is
kopogtat, csak beront, mintha otthon lenne? Egyesek tutira
barlangban nőttek lel!
Kicsit téli sok volt ez a rengeteg élmény ahhoz, hogy
felhívjam a figyelmét ez utóbbi kijelentés iróniájára.
- Persze, de megtehetnénk, hogy akkor kulcsra zárva
tartjuk az ajtót - javasoltam, és közben éreztem, hogy
kétségbeesésemben megint izzadni kezd a tenyerem. Az
igazat megvallva, mostanában szinte mindig így volt.
Hogy majd Mallel kell együtt aludnom? Nem! Ez nagyon
nem jó ötlet. Már az is éppen elég volt, hogy félmeztelenül
ugrált a lakásomban. Ha a sötétben kezdjük simogatni
egymást, tutira végem, és a legjobb szándék ellenére is
rávetem magam. Kész katasztrófa lenne ennél többet
kockáztatni, tekintve, hogy a belátható jövőben együtt fogunk
majd élni.
- Nem zárhatjuk egyszerűen kulcsra az ajtót - válaszolta. -
Lauren simán csináltatna magának kulcsot. Ennél sokkal
biztonságosabb megoldás kell, tökfej!
- Igaz.
- Figyu, ugye nem horkolsz?
A lehető leggyilkosabb pillantást lövelltem felé.
 - Csak kérdeztem - hátrált néhány lépést, és még mindig a
telefonját babrálta. - Én pedig próbálom diszkréten intézni, ha
felszedek valakit. Nem foglak kínos helyzetbe hozni.
- Hát kösz! - Nem lett volna szabad ezen annyira
meglepődnöm. De akkor is megtörtént. Ostoba, ostoba Anne!
- Jól sejtem, hogy a tegnap esti műsor is azért volt, mert erre
készültél? Vagy mit akartál elérni vele?
- Nos, igen.
A szemem elkerekedett. Fájdalmasan. Mély levegőt
vettem. Persze nemigen számít. Lehet, hogy a becsületemen
esett egy jókora csorba, de legalább van tető a fejem felett, és
ez egyelőre így is marad. Jobb, ha nem veszek róla tudomást.
De az együtt alvás akkor sem fog működni. Nem
működhet. Ennek ékes bizonyítéka volt, hogy a puszta
gondolatra is megfeszültem. Na és az, hogy eljátsszam a
barátnőjét! Persze tartoztam neki annyival, hogy legalább
megpróbálom. Talán még buli is lesz a dolog. Őrült jó
buli. És isten a megmondhatója, ez már nagyon hiányzott az
életemből.
Felültem, és mélyen felsóhajtottam.
- Rendben, akkor mindenbe beleegyezem, kivéve a
simogatózást.
Már tiltakozásra nyitotta volna a száját, de beléfojtottam a
szór.
- És holnap felszerelünk az ajtóra egy reteszt, hogy
Lauren ne tudjon csak úgy bejönni, te pedig a
vendégszobában alszol. Ezek a feltételeim.
- Nézd csak, milyen kis határozottak lettünk! Bejön. Bár
az igazat megvallva sokkal jobban bejönne, ha úgy tekintenél
rám, mint aki felette áll minden szabályodnak.
- Komolyan mondtam. Mal! Ha nem tetszik, elmehetsz.
Nemrég sikerült átevickélnem egy hatalmas szarcunamin az
egyik korábbi lakótársammal. Nem fogok még egyszer ilyen
hibába esni.
Mal összefonta a karját, majd áthatóan lenézett rám.
Először azt hittem, vitatkozni kezd majd. Valami gonosz és
lázadó részem pedig őszintén kívánta, hogy tegye csak meg.
Legalábbis ami a külön alvást illeti. De nem tette.
- Jól van hát, elfogadom a feltételeidet. Tudod mit? - tette
hozzá lassan. - Mit szólnál, ha ma a kanapén aludnék?
A vállam lehanyatlott, olyan látványosan könnyebbültem
meg.
- Az klassz lenne. Kösz szépen!
- Semmi gond. - Rám nézett, és a szemében mintha
jókedv csillant volna. - Ami neked jó, az nekem is jó, Anne.
- Király. Nos, akkor megyek, és megfürdök.
- Érezd jól magad!
- Aha.
A fürdőszoba ajtaját szerintem még soha életemben nem
zártám kulcsra ennyire gyorsan. Aztán leültem az ütött-
kopott, ezeréves oroszlánlábas vaskád szélére, és hallgattam,
ahogyan a vérem hangos zúgással rohan a fülemben. A
gondolataim mind elmosódtak. Mi a fenét művelek én itt?
Most győztem meg egy rocksztárt, hogy ne aludjon velem?
A csalódottságot fizikai fájdalomként éltem meg.
Ugyanakkor tudtam, hogy ez volt az egyetlen helyes
megoldás. Nem volt szabad elfelejtenem, mennyire bele
vagyok zúgva Reece-be. O sokkal, de sokkal biztonságosabb
célpont. Egy napon - és ebben egészen biztos voltam -
helyrejönnek a dolgok kettőnk között.
Amikor a fejemben elnémult a zúgás, felálltam, és
belenéztem a tükörbe. A hajam zsírosán tapadt a fejemre, a
szemem kikerekedett, a tekintetem vad. A világom mindössze
24 óra leforgása alatt fordult ki a négy sarkából. Lehet, hogy
nem alszom egy ágyban egy rocksztárral, de azért egy fedél
alatt fogok lakni vele. Micsoda fordulat!
- Mi a fenébe keverted bele magadat? - kérdeztem a
csajtól a tükörben.
O azonban nem szólt semmit, csak egy kábult és
meglepett mosolyt küldött válaszként. Nyilvánvaló, hogy ez a
csaj nagyon is vevő volt Mal őrültségére. Még az a szerencse,
hogy én sokkal érettebb voltam.
A fejemen keresztülhúzva levettem az egyenpólómat,
majd elkezdtem kikötni a bakancsot. Amikor hirtelen
bedörömböltek az ajtón úgy megijedtem, hogy kis híján
felborultam. Csak az mentett meg, hogy még időben letettem
a kezemet a földre.
- Anne?
- Igen? - Felültem, majd a karomat keresztben fekete
melltartóm elé emeltem, pedig pontosan tudtam, hogy az
ajtón keresztül nem láthat semmit.
- Elfelejtettem megköszönni. Azt is, hogy megengedted,
hogy ideköltözzem, meg azt is, hogy beleegyeztél a színlelt
barátnősdibe. Tényleg nagyon hálás vagyok.
- Nos, részemről pedig kösz, hogy kifizetted a
lakbéremet, berendezted a lakást, meg minden ilyesmi.
- Az semmiség. Különben is megtettem volna. Rossz volt
réged szomorúnak látni tegnap.
- Tényleg? - A torkom elszorult, ahogyan döbbent arccal
bámultam a zárt ajtóra. Ez nagyon komoly volt. Nem is
tudtam, hirtelen mit mondhattam volna. Alig ismert, és mégis
kész volt segíteni nekem? Lehet, hogy Mal Ericson egy igazi
rossz fiú, de a lelke mélyén nagyon jó ember.
És ez tetszett.
- Aha. Simán. Hatalmas buli lesz, Anne! - mondta, és
hallatszott, hogy közelebb hajolt az ajtóhoz. - Majd meglátod.
 - Oké!
Úgy tűnt, nagy szüksége van arra, hogy elhiggyem neki,
amit mond. És az a legviccesebb, hogy tényleg elhittem.
 HATODIK FEJEZET

MAL SMS-EI nem sokkal ebéd előtt kezdtek ömleni.

Mal: Felkeltem
Anne: Reggelt.

Mal: Futni megyek Jimmel.

Anne: Csak ügyesen.

Mal: Visszajöttem. Ebédelek.

Anne: OK

Mal: Hol vannak a takarítószerek?

Anne: Mit akarsz takarítani?
Mal: Felrobbant a pizza a mikrobán.
Anne: A mosogató alatt.

Mal: Mikor érsz haza?

Anne: 5:30.
Mal: Unatkozom.
Anne: Bocs.

Mal: Mit csinálsz?

Anne: Dolgozom. Mennem kell. Később beszélünk.

Mal: A zenei ízlésed szar.

Anne: Kösz!
Mal: Komolyon. Annyira rossz, hogy beszélnünk kell.
Csők Stoge Dive maradhat, minden más kuka.
Anne: Hé! Mit csinálsz?
 Mal: Javítok.
Anne: Mal! Ml A FENÉT csinálsz?
Mal: Új playlisteket a régi szarok helyett. Nyugi.
Anne: OK. Kösz!

Mal: Ben átjön Hálózni

Anne: Király. De nem kell minden lépésedről beszámolni.
Mal: Dovie azt mondja, fontos o kommunikáció.
Mal: Neked mikor von meg? Dovie őzt is mondta, szedjem
ki belőled, hogy inkább muffint vagy fagyit eszel ilyenkor.
Anne: Ezt nem veled fogam megbeszélni.

Mal: Unatkozom. Ben késik.

Mal: Kéne egy kutya.
Anne: A házban tilos állatai tartani.

Mal: Csini a zöld csöcsfék.

Anne: Tűnés o fiókomból, Mal!
Mal: És hozzá illő bugyi?
Anne: MOST AZONNAL.
Mal::)

Mal: Szextelj nekem!

Mal: Ugyan már, buli lesz.

Mal: Légyszi.
Mal: A kapcsolatban mindkét fél egészségtelenül magas
szintű függést mutat, ami a kapcsolat kárára válhat.
Anne: Mi o fene volt ez?
Mal: Végigmentem egy teszten. Segítség kell. Különösen
neked.
Anne: ...
 Mal: Máris egyeztetek egy találkozót a párkapcsolati
tanácsadóval.
Kedd 4:15 jó lesz?
Anne: Nem megyek veled tanácsadásra.
Mal: Most mi von, mar nem szeretsz?
Anne: Kikapcsolom o telómat.

- Gáz van? - kérdezte Reece, miközben a vállam felett

próbált a teló kijelzőjére pillantani.
- Nem. Bocs. - Aztán a farzsebembe dugtam a készüléket.
- Esküszöm, hogy dolgozom!
- Na persze! - válaszolta egy kacsintás kíséretében. Néha
tényleg előnyös, ha az ember jóban van a főnökével. -
Csináltál valami érdekeset tegnap este?
Hogy csináltam-e? Lehet, hogy Mal pillanatnyilag az
őrületbe tudott volna kergetni, de az előző éjjel szó szerint
fantasztikus volt. A földön ülve piknikeztünk, olyan tapast
ettünk, aminél finomabbat még életemben nem kóstoltam, és
spanyol sört ittunk hozzá. Ő meg egyik vicces sztorit a másik
után mesélte híres zenészekről. Volt ott egy halom ízléstelen
szexis sztori és agyament öltözői kívánság. Mal persze
mindegyikről tudott. Isteni társaság volt.
Ugyanakkor még nem éreztem magam késznek arra.
Hogy megosszam Reece-szel a nagy hírt. És ahogy a dolgok
álltak, talán soha nem is fogom megmondani neki. Először is,
hol kezdhetném? Pontosan tudta, hogy nem szoktam csak úgy
beleugrani akármilyen kapcsolatokba, úgyhogy semmi perc
alatt levette volna, hogy kamuzok. Aztán rádöbbenteni, hogy
értelmetlen volt aggódnom, mert a figyelme ekkorra
már egészen másfelé fordult, és a tekintete mereven rátapadt
a bűnügyi részlegen keresgélő, barna hajú csajra. Mondjuk
lehetne annyi esze, hogy ne is foglalkozzon egy olyan
bigével, aki éppen egy női sorozatgyilkosokkal foglalkozó
könyvet vesz le a polcról, de természetesen nem így volt.
- Nem sok minden történt - hazudtam neki, a legkisebb
bűntudat nélkül.
Szórakozottan bólintott, és valószínűleg meg sem
hallotta, amit mondtam.
- Megyek, és megnézem, kell-e segíteni neki.
- Okézsoké. - Aztán előhúztam a farzsebemből a
mobilomat, és bekapcsoltam. Abban a pillanatban, hogy a
kijelző felvillant, egy ujjal gépelni kezdtem, miközben
éreztem, hogy mosolyogni kezdek.

Anne: Ben megjött mór?

Mal: Itt van. Hogy vagy? Mikor jössz?
Anne: Hamarosan.

Amikor beléptem a lakásba, Ben kényelmesen elnyúlva

hevert a nagy karosszékben, és ujjai vad táncot jártak a
kontrolleren. A tévé képernyőjén csak úgy folyt a vér és
röpködtek a húscafatok. Talán soha nem fogok hozzászokni a
gondolathoz, hogy belépve a lakásomba azonnal híres
emberekkel találkozzam - illetve őszintén reméltem, hogy
soha nem fogok hozzászokni. Ugyanakkor csalódottság is
erőt vett rajtam mert Mal nem volt sehol. Minden dolgommal
extragyorsan végeztem, mert minél hamarabb látni akartam.
Lizzy is hívott, és majdnem belehaltam, annyira szerettem
volna elmondani neki mindent. Csak az a baj, hogy
bármennyire gondolkoztam, nem tudtam kitalálni semmilyen
elfogadható magyarázatot, miért tűnt fel Mal az életemben
egyik pillanatról a másikra. A húgom még mindig
rettenetesen dühös volt Skye miatt, de különös módon én
valahogy nem voltam képes elég haragot és gyűlöletet
összeszedni magamban. Most végre jó dolgok történnek
velem. Minden, ami rossz, a múlt részévé lett.
- Szia, Anne! - mondta Ben.
- Szia! Mal itthon van? - Egyre ügyesebben tudtam adni a
szenvtelent. Most még a hangom is csak alig akadozott.
- A konyhában.
- Kösz! - Elsiettem előtte, mert próbáltam nem
megzavarni az online mészárlást.
Mal éppen az ablakon bámult kifelé, és a telefonjába
beszélt.
- Ez most mit akar jelenteni?
Szünet.
- Aha, oké. És mit mondott?
Megint szünet.
- Nem, csak mondd el! Rajta!
Ezúttal sokkal hosszabb szünet következett. Egy idő után
megragadta a pult szélét, és olyan erővel szorította, hogy az
ujjai egészen be lefehéredtek. Nyilvánvaló, hogy valami
nagyon személyes pillanatnak lettem a fültanúja, de képtelen
voltam rávenni magam, hogy sarkon forduljak és távozzak.
Tisztán kihallatszott a hangjában csendülő fájdalom. Látszott
rajta, hogy szenved.
- Ez nem jó így. Es mi van, ha mi...
Néma csendben hallgatta a választ. Odakint a szobában
tovább dübörögtek a robbanások és tovább ropogtak a
fegyverek.
- Jól van. Kösz, hogy elmondtad. - Kinyomta a telót, és
mérgesen dobta maga mellé. Most már mind a két keze a pult
szélét szorította, de olyan erősen, hogy a szerencsétlen anyag
megnyikordult.
- Mal?
 A szeme fehérje szinte világított, de az is látszott, hogy
vörösbe hajlik. Mi a fene folyik egyáltalán?
- Anne? Szia! Nem is hallottam, amikor hazaértél.
- Minden rendben?
Nagyon sóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Persze. Csak nagyon szarul aludtam. Aztán a futás
Jimmyvel a maradék erőt is kivette belőlem. De most már
minden rendben van. Milyen aranyos vagy, hogy így aggódsz
értem! Ez nagyon barátnős.
- Ha-ha - mosolyogtam, de nem viszonozta.
- Mi volna, ha... Egyébként köszöntél már Bennek?
- Igen.
Megfordított, és a két kezét a vállamra téve
visszamenetelt velem a nappaliba.
- Ennél sokkal jobban kell bánnod a vendégeinkkel,
tökfej! Ugye nem szeretnéd, ha bunkónak tartanának
bennünket?
- Mal, én...
- Ben, nézd, hazajött az én csodálatos barátnőm!
- Szia, Mal csodálatos barátnője! - köszönt Ben, de
egyetlen pillanatra sem vette le a szemét a képernyőről. - Ez a
lakás sokkal kisebb, mint a Los Angeles-i kéród, haver! Itt
maradsz, vagy veszel valami tágasabbat?
- Anne említette, hogy szeretne egy kutyát. Úgyhogy
gondolom előbb vagy utóbb nagyobbá költözünk.
Ben bólintott.
Nem törődtem azzal, hogy kijavítsam. Mostanra rájöttem,
hogy úgy a legkönnyebb megbirkózni vele, ha az ember
hagyja sodortatni magát. De még mindig nem mosolygott.
Annak ellenére, hogy állítólag nagyon fáradt volt, mintha
visszatért volna belé az az őrült energia.
 - Nagyon pörgők. Csinálnom kell valamit. Anne megérti,
ugye, tökfej?
Félretoltam a csalódottságomat, és csak bólintottam. Egy
férfinak meg kell tennie, amit egy férfinak tennie kell. De bár
tudtam volna, mi folyik itt! Persze pontosan tudtam, hogy
semmi közöm az egészhez, de akármiről szólt is az a
telefonbeszélgetés, az tuti, hogy jó hír semmiképpen nem
lehetett.
- Anne messzemenően támogatja a karrieremet. Mindig
támogatta. És ha úgy nézzük, akkor ő a múzsám.
- Még két napja sincs, hogy ismered. - Ben kikapcsolta a
konzolt, és félredobta a kontroliért.
- És legjobb ötleteim nagy része mégis éppen ekkor
született.
- Ha te mondod...! Szóval akkor ezt akarod? Menjünk és
zenéljünk?- Ben gyanakvó tekintettel nézte, ahogyan
mellettem Mal fel és alá ugrál.
- Pontosan ezt mondom. Tetszik, hogy kitalálod a
gondolataimat, Benny-boy! - Az ujjai ökölbe szorultak. -
Menjünk.
- Oké. - Ben metsző tekintete rám ugrott, mintha arra
várna, hogy én magyarázzam meg, mi történik. Megvontam a
vállam. Mint az előbb ő maga is rámutatott, még csak 48
órája ismertem Malt.
Vagyis igaz, hogy halvány gőzöm sem volt, mi van vele,
de akkor rnegfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, kiderítem.
 HETEDIK FEJEZET

VALAKI KIABÁLT. Egy férfi. Azután csatlakozott hozzá

egy másik férfi hangja is. Még a hálószobám falán keresztül
is tisztán hallottam. Azonnal felültem az ágyban, és bár egy
pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok, teljesen ébren voltam.
Az ágyam melletti kisasztalon álló óra digitális kijelzője
zölden pislákolt. 5:50.
Rohadt korán volt még.
Köszönhetően annak, hogy Mal nagyon is aktív éjszakai
életet élt, nemigen tudtam kialudni magam. Mire végül vagy
tizenegy körül hazaért, csak úgy csöpögött róla az izzadság.
Én ekkorra már lefeküdtem aludni, és félálomban rángattam
ki a seggemet az ágyból, hogy megnézzem, kell-e neki
valami. Azt mondta, hamarosan ő is fekszik, úgyhogy rövid
úton visszavonultam. Azonban ezt követően még órákon
keresztül csak hevertem az ágyban, és nem jött álom a
szememre, mert azt hallgattam, ahogyan a lakásban
motoszkál. Először tévét nézett, aztán telefonált, aztán pedig
dúdolni kezdett, és órákon keresztül folytatta. Ez egyébként
annyira nem volt gáz. Pontosabban egész klassz volt. Igaz,
hogy death metál számokat dudorászva hallgatni egy kicsit
olyan volt, mintha egész új művészeti formát talált volna fel.
Végül Metallicára aludtam el, és istenem, mennyire gázos
álmaim voltak ezután!
Mi a fenéért nem képes ez az ember normálisan aludni?
Az előbbi kiabálás meg persze nem ért véget. Kimásztam
az ágyból, és úgy, ahogyan voltam, pizsamában, az alvástól
összekócolódott hajjal, az ajtóhoz rohantam. Kiléptem a
nappaliba, de csak Mal hátát láttam, illetve azt, hogy az
ajtóban állva teljesen eltakarja a kilátást. Fekete bokszeralsón
kívül semmi egyéb nem volt rajta. Nem mintha
sajnáltam volna a dolgot, mert szentséges isten, milyen jó
segge volt! Kis híján a nyelvemet is kilógattam, amikor
megláttam. Vagy majdnem lenyeltem, nem is tudom
pontosan. Mindenesetre bármelyik érthető lett volna.
- Még ha tökfej egyik barátja vagy, ilyenkor akkor sem
illik meglátogatni! - sziszegte Mal valakinek.
- Ki a fasz vagy te, és miért nevezed Anne-t tökfejnék? -
Reece volt az, és dühös hangjában pusztítás ígérete csendült.
Ugyanakkor igaz, hogy nem jártunk együtt, vagy ilyesmi,
csak barátok voltunk, úgyhogy ha hajnalok hajnalán egy
félmeztelen pasi nyitja ki nálam az ajtót, ahhoz neki kurvára
semmi köze.
- Jó reggelt! - jegyeztem meg, és próbáltam jó képet vágni
a helyzethez.
Mal a válla fölött haragos tekintettel nézett rám.
Bármennyire szép volt a kanapé, ha nekem kellett volna egy
egész éjszakát eltölteni rajta, körülbelül hasonlóan szúrós
kedvemben lettem volna. Lehet, hogy ezért maradt fönn
olyan sokáig? A másik szobába már rendelt egy normális
ágyat, de valami oknál fogva még nem érkezett meg. Mielőtt
lefeküdtem volna, megkérdeztem tőle, nem akarná-e
inkább megosztani velem az ágyamat, csak úgy barátként.
Csípőre tett kézzel állva a vállai zavaróan szélesnek
tűntek, és habár nem vagyok kimondottan könnyűsúlyú,
elhatároztam magamban, hogy ha most széttárja a karját,
rávetem magam, és megpróbálok felmászni rá. Évekkel
korábban, mielőtt anya olyan lett, amilyen, tálán meg is
csináltam volna. Akkoriban még sokkal bátrabb voltam. És
volt valami Malben, ami arra az akkori, adrenalinbomba
énemre emlékeztetett. Nagyon hiányzott nekem az a lány.
Hatalmas buli volt vele az élet.
- Most felébresztetted, seggfej! - Mal már cseppet sem
fogta vissza magát, és látszott rajta, hogy nem fog
megfutamodni Reece elől. - Tudod, milyen fárasztó napok
vannak a háta mögött? Ráadásul szegény kénytelen volt
tegnap este későig bent maradni a munkahelyén!
Bármennyire is könnyedén kezelte Reece a munkaidőt, ez
a megjegyzés azért biztosan betalált nála.
- Mal, minden rendben van. Ez itt a barátom, és a
főnököm is egyben, Reece.
- Reece? - Gúnyosan mondta ki a nevet. - Ezzel beszéltél
a minap a buliban?
- Aha.
- Azt hittem, valami csaj.
- Nos, akkor tévedtél. - Reece elfurakodott a majdnem
anyaszült meztelen dobos mellett, odajött hozzám, és a
kezembe nyomott egy doboz fánkot. A Voodoo Donutsból.
És annak ellenére, hogy ennyire korán volt, illetve a szobában
szinte tapintható volt a tesztoszteron, a nyálmirigyeim
azonnal extra erővel kezdtek termelni.
Na jó, nem akarok hazudni, részben éppen a tesztoszteron
miatt is.
- Mi a fene folyik itt. A? Ki ez a seggfej?
- Reece, ez nagyon nem király, haver!
Reece véres szeme dühösen villant, sötét haja fésületlenül
állt. Az állott parfümillat még mindig érezhetően belengte,
illetve abban sem voltam egészen biztos, hogy színjózan,
ugyanis a mozdulatai kicsit esetlennek tűntek. Íme, egy
ember, aki ezen az éjjelen még nem jutott el az ágyába.
Legalábbis a sajátjába.
 - A? - folytatta Mal, és a két karját a mellkasa előtt
keresztbe fonta. Felém fordult, majd kacsintott. - Te úgy
hívod, hogy „A”? Mi van, talán úgy érzed, túlságosan nagy
elkötelezettséget jelentene, ha a teljes nevén szólítanád?
Kitört belőlem egy hangos nevetés, amit a következő
pillanatban megpróbáltam köhögéssel leplezni. Nem hinném,
hogy Reece bevette, de igazából nem is érdekelt. A
megkönnyebbülés miatt kis híján kifordult alólam a lábam.
Mal megint itthon volt, viccelődött és mosolygott. Ráadásul
ezúttal őszinte mosollyal, nem pedig azzal a bizonyos
mániákus vigyorral, ami a jókedv paródiájának tetszett az
előző éjszaka.
Lenyűgöző volt. Reece haja szó szerint, a szemem láttára
borzolódott fel. Lehet, hogy Mal vagy egy fél Fejjel nagyobb
volt nála, de ez még nem zárta ki, hogy nekimenjen. Mal
ezzel szemben élvezte a helyzetet. Vonzerejének jelentős
része talán éppen abból fakadt, hogy olyan hihetetlen nagy
magasságokból tudott leszarni akármit. Még soha nem
találkoztam hozza hasonló pasival.
És közben persze biztos voltam benne, hogy egy kézzel ki
tudná fordítani Reece-t. Meg tudta védeni magát.
- Mi volna, ha főznék egy kávét? - Habozva léptem a kis
konyha felé, arra várva, hogy legalább valamelyikük
kövessen. De egyikük sem mozdult, így inkább én is
maradtam, ahol voltam.
Reece szemöldöke dühösen húzódott össze.
- Azért ennél a kis köcsögnél még egy futó keféléshez is
jobbat érdemelnél.
- Mi van? - Ez ugyanis nemcsak hogy rémesen bunkó
beszólás volt, kimondhatatlanul távol is állt az igazságtól.
- Jól hallottad.
 - Basszus, Reece, hogy merészeled egyáltalán... - Csak
néztem Malre, aztán oldalra billentettem a fejem. Mennyi
meztelen bőr! Végignéztem rajta újra és újra, egészen odáig,
ahol a finom, szökés szőrcsík eltűnt a bokszeralsó alatt,
bevezetve egyenesen a Nem Anne-nek való vidékre. Mint
egy rejtett élvezetekkel teli kéjhez vezető kincses térkép. A
kezemben megremegett a fánkos doboz.
Elég erős voltam ahhoz, hogy elszakítsam a tekintetemet,
és tudtam, hogy ezt kellett volna tennem. Mégsem tettem
meg.
- Anne? - Reece dühösen követelőző hangja rántott ki
pornóval teljes álmodozásomból.
- Oöö... - elmés megjegyzés, mondhatom!
- Már megint itt van a mániákus tekintet - jegyezte meg
Mal halk, reszelős hangon. - Úgy tűnik, tökfej készen áll a mi
kis ivar-csörténk hatodik fordulójára.
Basszus. Hogy mondhatta ezt?
Reece homloka ezernyi ráncba szaladt, és az ujjai ökölbe
szorultak.
Mégis kimondta.
A fánkkal teli dobozt a mellkasomhoz szorítottam.
- Mennyire kedves ajánlat. Mal!
- Az én munkám nem ért véget, ha még tudsz járni,
tökfej! Basszus, hiszen még az új kanapét sem sikerült
leamortizálnunk! - Aztán Reece-hez fordult, és ha a szeme
csillanásából következtetni lehet, hihetetlenül élvezte a
helyzetet. - Tudod, nagyon aggódik, hogy foltot hagyunk a
kárpiton. Nem mintha nem vennék neki azonnal egy másikat.
Nők!
Reece nem felelt semmit, azonban a szája körül egészen
elfehéredett az arca.
Mal nagyot fújt.
 - Legközelebb csakis bőrt veszünk. Sokkal könnyebb
letakarítani, és nem is dörzsöli fel annyira a selymes bőrödet,
mint ez a mostani, Anne. Különösen, ha...
- Elég! - szakítottam félbe, mert éreztem, hogy a
kartondoboz kezdi feladni a küzdelmet.
- Túlságosan beavattam a barátodat?
Bólintottam.
- Ne haragudj! - mondta Mal. - Őszintén sajnálom. Az én
hibám.
Hogyan férhet el ennyi ellenségesség egy ennyire kis
szobában? Ráadásul tisztán látszott, hogy Reece komolyan
féltékeny. Felfújta magát, és csak úgy sugárzott belőle a
harag. A tekintete köztem és Mal között ugrált, a szája
haragos vonallá keskenyedett.
Reece-nek eddig mintha fel sem tűnt volna, hogy én is
csaj vagyok, erre egészen úgy viselkedett, mintha a
megvédendő territóriuma lennék. Csakhogy ha Mal oldalazó
mozgásából bármilyen következtetést le lehetett vonni, akkor
neki esze ágában sem volt e/t szó nélkül hagyni. Olyanok
voltak, mint két furcsa, állati táncot járó ősember, és ahogyan
helyezkedtek, engem is teljesen közrezártak. Bizonyos
szempontból tök vicces volt az egész.
Viszont azt, amelyik először rám mer pisilni, megfosztom
mind a két heréjétől.
- Ez tényleg azt hiszi, hogy csak futó dugás voltam
neked? - Mal fújtatott. - Megtenned, hogy elmagyarázod a
helyzetet, tökfej?
Reece orrcimpája ezekre a szavakra láthatóan kitágult. Én
meg csak álltam ott, és nem tudtam mit tehetnék. A szívem
olyan erősen dobolt, hogy belülről biztosan kékre-zöldre
verte a mellkasomat. Mindegy, mennyire rettenetes a
frizurám, ez a pillanat kimondottan diadalmas volt. Azt
akartam, hogy az idők végezetéig fennmaradjon a YouTube-
on. (Na jó, talán nem éppen a YouTube-on, de azért
még érted mire gondolok.)
Megköszörültem a torkomat, és kihúztam magam. Ezen a
napon vagy tízszer akkorára nőttem a saját szememben.
- Reece, Mallel együtt járunk!
- Illetve együtt élünk - javított ki Mal.
- Ja igen. Azt is. Már korábban is el akartam mondani
neked. Mal és én tegnapelőtt óta boldogan élünk együtt.
- Mal? - A főnököm megmerevedett. - Mal Ericson, a
dobos?
- Bezony.
Reece véreres szeme még jobban csillogni kezdett. Több
szó nem is hangzott el.
- Nos, mivel ezt akkor megbeszéltük, ideje, hogy beálljak
a zuhany alá - jelentette ki Mal. - így legalább kedvetekre
beszélgethettek, srácok!
- Kösz! - mondtam.
- Szóra sem...
Aztán tenyérrel akkorát csapott a seggemre, hogy
felugrottam. Utána, ujjaival lustán simogatva borostás arcát,
elsétált a fürdő felé. A fenekem nagyon fájt. Már most
feljegyeztem magamnak, hogy ezért mindenképpen ki kell
majd nyírnom, ha egyszer kettesben maradunk. Kinyírom,
vagy rámászok, tökmindegy. A hormonjaim annyira össze
voltak zavarodva, hogy nem ér.
Abban a pillanatban, hogy a fürdő ajtaja kattanva
bezáródott, Reece megragadta a karomat, és maga után
rángatott az apró konyhába. Még nem is hajnalodott. A
nappaliból a fény gyenge izzassál világította meg Reece
borostás arcát. Fekete keretes szemüvege egy kicsit egálén
állt, amitől csak még rendetlenebbnek tűnt az egész kinézete.
Lehet, hogy féltékenynek kellett volna lennem, de életemben
először cseppet sem voltam az.
- Mi a fene volt ez, Anne? Hiszen csalt annyit mondtál az
egészről, hogy összetalálkoztál vele! Basszus, pedig az első
pillanattól tudtam, hogy nagyon ismerős valahonnan...
- Nekem is nagyon meglepő volt a fordulat. De azért
klassz, nem? - Reece fején látszott, hogy éppen csak
kikászálódott az ágyból, amiben tutira nem egyedül feküdt.
Hogy merészel egyáltalán idejönni, és számonkérni, amiért
(feltételezhetően) én is ugyanezt csináltam?
- Aha, klassz! - ismételte meg laposan.
- Ha megismered, majd meglátod mennyire kedves pasi.
- Persze.
- Tudod, mindig megnevettet. És nem tekint magától
értetődőnek- tettem hozzá, és ezzel bevittem a
kegyelemdöfést. Valami kora reggeli vérszomj vett rajtam
erőt. Nem mintha Reece nem érdemelte volna meg, amiért az
előbb annyira bunkó volt Mallel, mert nekem sem tetszett
minden csaj, akivel kavart, de ettől meg soha nem
ragadtattam magam arra, hogy meg is sértsem őket. - És hálás
lennék, ha legközelebb nem sértegetnéd.
Reece szája tátva maradt.
- Anne, úgy beszélt velem, mintha...
- Most komolyan azzal akarsz jönni, hogy ő kezdte?
Tényleg? Nem teheted meg, hogy hajnalok hajnalán
bekopogsz az ajtómon, és aztán leseggfejezed az első embert,
aki kinyitja! Ez nagyon nem király.
- Bocs. - És közben gyilkos tekintetet vetett szegény
ütött-kopott hűtőmre.
- Mi a fene folyik itt? Korábban soha nem érdekelt, hogy
kivel randizom. Persze nem mintha az utóbbi időben olyan
nagyon sokszor előfordult volna.
 - Semmi. Csak nem gondoltam, hogy-..
Vártam egy kicsit, de soha nem fejezte be a mondatot.
Talán úgy érezte, okosabb, ha nem feszegeti tovább a dolgot.
- Nem kérsz egy csésze kávét?
- Nem, már megyek is haza.
- Jól van. Mindenesetre kösz a fánkot. - A pultra tettem az
össze-nyomorgatott dobozt.
- Semmi gond. - Csalt nézett rám, és a tekintetében a
harag és a szomorúság különös keveréke csillogott. Sajnos
nemigen tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, de még
mindig rettenetesen mérges voltam rá.
- Reece...
- Minden király.
- Nem akarom, hogy ez befolyásolja a barátságunkat.
Hátrahúzta a vállát.
- Nem, hogy gondolod?
- Jól van. - Fogalmam sincs mi jött rám, de
mindenképpen meg kellett ölelnem. Nagyon maga alatt volt,
és én helyre akartam hozni a dolgot. Anya soha nem volt az a
simogatós-ölelkezős típus, és a jelek szerint ezt a
hiányosságot én is örököltem tőle. Ennek megfelelően a
karomat mereven, bénán tártam ki felé. Aztán egyszer hátba
csaptam, és még mielőtt bármit is tehetett vagy
mondhatott volna, már az egésznek vége is volt. Ha úgy
tetszik, meglepetésszerű támadás volt.
- Egyébként neked milyen volt a randid? - kérdeztem.
- Semmi különös. Neked?
- Mal rendelt vacsit, és csendesen elbeszélgettünk. -
Abban a pillanatban, hogy Mal neve elhangzott, Reece
megint rosszkedvű lett. Talán még együtt is tudtam volna
érezni vele, ha nem árasztott volna kefélés-szagot, és nem
viselkedett volna úgy, mint egy követelőző gyökér.
 - Most megyek - jelentette ki. - Később találkozunk.
- Aha.
Már régen becsapta maga mögött az ajtót, amikor én még
mindig csak álltán megkövültén, és utána bámultam. Mélyen,
legbelül nem voltam sem dühös, sem szomorú. Talán csak
egy kicsit meg voltam döbbenve a felismeréstől, hogy Reece
mégis érdeklődik irántam valamilyen szinten. De hogy ez
milyen hatással lesz bármire, el sem tudtam képzelni.

Amikor Mal visszajött a zuhanyzásból, hosszú haja

vizesen, hátralapítva tapadt a fejéhez. Így sokkal sötétebbnek
tűnt, viszont csodálatosan kirajzolta az arca szögletes
vonalait. Farmergatyát vett, meg egy jobb időket is látott,
kifakult AC/DC pólót. Zokni nem volt rajta, hosszú lábujjain
néhány szőrszál, akkurátusán vágott, szögletes körmök.
- Kávét? - kérdeztem, és a választ meg sem várva
töltöttem neki egy csészével. Ez legalább elfogadható indok
volt arra, hogy ne bámuljam a jelek szerint lenyűgöző
lábujjakat. Miért jön be nekem ennyire a meztelen láb?
- Aha, kösz! A kis hipszter haverod máris olajra lépett?
Letettem a csészét a pultra, ő pedig lapátolni kezdte bele a
cukrot.
Egy, kettő, három púpozott kanállal. Persze gondoltam,
hogy ez a rengeteg energia nem csak a levegőből jön belé.
- Igen, Reece már egy ideje hazament - válaszoltam, és a
fánkok között válogattam. Mindegyik finom volt.
- Azért érzed, hogy ebben az esetben kicsit magad alatt
vágod a fát
- Tessék?
Beleivott a csészébe, és a pereme fölött a szemembe
nézett.
 - Nagyon bejön neked ez a köcsög. Totálisan.
Beleharaptam a fánkba. Csodálatos indok volt, hogy ne
kelljen válaszolnom. Ha sikerül elég lassan rágnom, talán
hamvába hal az egész beszélgetés.
- Ez még úgy is nyilvánvaló volt, hogy közben rám
vetettél mániákus pillantásokat. - Aztán sajnos folytatta. -
Csak az a nagy szerencséd, hogy nem vagyok féltékeny típus.
Majd megfulladtam, annyi kaját tömtem az előbb a
számba, de sikerült lenyelni.
- Ezért kezdtél neki a szexuális kalandjainkról beszélni?
Mély, gúnyos hangon nevetett fel, de hogy pontosan kin,
nem tudtam volna megmondani.
- Mal?
- Figyelj, betoppan hozzád, miután egy egész éjszakán
keresztül piált és kefélt, aztán elvárja, hogy tárt karokkal
fogadd... nekem ez nagyon nem tetszett.
- Csak barátok vagyunk.
Elfordult, és megnyalta az ajkát.
- Anne.
Szinte fájt a nevemből kicsendülő csalódottság.
Mindenképpen kifogásokat kellett találnom. Fel kellett
frissítenem a régi, bevett dumákat. Meg kellett védenem
magam. Csak az a baj, hogy magam sem tudtam, mitől
kellene megvédeni magam. Mal nem volt velem erőszakos,
de csendes rosszallása ellen éppúgy nem volt
taktikám, ahogyan Lauren okításai és követelőzései ellen
sem.
- A lényeg, hogy mind a kerten heterók vagytok -
magyarázta. - Pasik és csajok soha nem lehetnek csak
barátok, mert az egyik mindig bele van zúgva a másikba. Ez
az élet rendje.
 - Igen, kedvelem Reece-t - ismertem be. - Egy ideje már
kedvelem. Ő viszont... hogy is mondjam csak... nem éppen
így néz rám.
- Talán, de talán mégis. Mindenesetre, kurvára nem örült,
Hogy engem itt talál. - Letette a csészéjét, és a kifakult,
szürke pultnak támaszkodott, karját oldala mellett lelógatva.
Nedves haja az arcába hullt, és többnyire eltakarta a
tekintetét.
- Az volt a terved, hogy velem fogod féltékennyé tenni?
- Vagyis, hogy neki hazudjak, veled meg viselkedjek úgy,
mint egy seggfej? Nem, eszembe sem jutott ezt tenni. De
azért kösz, hogy megkérdezted.
- Nem került semmibe - vonta meg a vállát. - És a kis
gyökér meg is érdemli majd, amit kap. Mit képzel, hogy csak
így betoppan, és úgy viselkedik, mintha minden az övé
lenne?
Átöleltem magam.
- Sajnálom, hogy olyan bunkó volt veled. De alaposan
helyre raktam. Még egyszer nem lóg megtörténni.
Horkantva felnevetett.
- Engem nem kell megvédened, Anne! Nem vagyok én
annyira törékeny.
- Tökmindegy! - Ittam egy csésze kávét.
- Tudod, azért együtt tudnék élni a gondolattal, hogy
engem használsz fel arra, hogy őt megszerezd. A pokolba,
hiszen mi ketten máris felhasználjuk egymást, nem igaz?
Volt valami a hangsúlyában, ami megtorpanásra
kényszerített. Ha legalább nem rejtőzne így el a haja mögé,
akkor jobban bele tudnék nézni a szemébe, és kitalálhatnám,
merre tart ez a dolog.
 - Nincs semmi oka, hogy miért ne fejhetnénk ezt a tehenet
addig, amíg az utolsó csepp tejet is ki nem szipolyoztuk
belőle.
- Megtennéd a kedvemért?
Félmosoly.
- Ha ezt akarod. Nem nagy kihívás felhúzni a kis
seggarcot, de a kedvedért megteszem. Mert ez az isteni test
éppen arra való, hogy a többi halandó férfit féltékennyé
tegye!
Óvatosan viszonoztam a mosolyát. Csak úgy felszínesen.
Mert ez a helyzet olyan volt, amin alaposabban el kell
gondolkozni. Túlságosan nagy volt a kísértés.
- Ugyanakkor azt hiszem, hogy egyvalamiben mégis
igaza volt. Ennél sokkal jobbat érdemelnél. - A zöld szem
áthatóan meredt rám. Mint mindig, most is jókedv csillant
benne, mintha direkt arra lett volna kíváncsi, meddig mehet
el. Én pedig nagyon nem szerettem volna megmutatni neki a
határait. - Egyébként tökmindegy! - Megrántotta a vállát. - Te
döntsd el, hogy mit akarsz tenni! Egyébként mióta is ismered
a tagot?
- Két éve.
- Két éve bele vagy zúgva, és még semmit nem tettél?
Ennek biztosan van valami oka, nem?
- De - feleltem, és közben éreztem, mennyire kamunak
tűnik az egész.
Felnevetett, és akkor, abban a pillanatban egy kicsit
meggyűlöltem. Még soha senkinek nem vallottam be, hogy
bele lennék zúgva Reece-be, most pedig tessék, itt van Mal,
és kedvesen, aranyosan beledörgöli a képembe. Őszintén
szólva, ez a status quo, amit Reece-szel kialakítottunk,
összehasonlíthatatlanul jobb volt bármilyen kapcsolatomnál
16 éves korom óta. Ha pedig végül megállapodna valaki más
oldalán, nekem akkor sem törne össze a szívem. Es ki tudja,
egy napon még akár össze is jöhetünk.
Miért léptem volna, ha úgy is elérhettem a célomat, hogy
semmit nem teszek?
Ez a nagydarab, szőke pasi meg ott állt velem szemben, a
tekintete merő gúny, arcán öntelt vigyor, és tudta. Fogalmam
sincs honnan, de tudta. A rohadt életbe, gyűlöltem, ha valaki
ennyire kiismert, es elkönyvelt magában valamilyennek -
különösen, ha ő tette meg. Ezer pokol lángoló tüzének
haragja égett bennem.
- Jól van - mondtam azután. - Akkor csináljuk.
Elhallgatott a nevetése.
- Komolyan beszélek. Féltékennyé akarom tenni Reece-t.
Persze csak akkor, ha még mindig hajlandó vagy segíteni.
- Hiszen egy perce sincs, hogy beleegyeztem! Nem
gondoltam volna, hogy tényleg beleállsz a dologba, de... -
Felvette a pultról a csészéjét, és az összes kávét egy hajtásra
megitta. - Ez akár még érdekes is lehet. Pontosan mennyit is
tudsz arról, hogy milyen szívtiprónak lenni?
- Szívtiprónak kell lennem? - A nappali másik végében
sarkig kitárva állt a fürdőszoba ajtaja. A padló kellős közepén
ott hevert egy nedves törülköző, mellette elhagyatottan Mal
alsógatvája.
Ma mindenképpen takarítanom kell.
- Valami gáz van? - kérdezte.
- Nem.
Fura. Amikor Skye itt lakott, általában a rá eső takarítás
nagy részét is átvállaltam, és még csak lel sem tűnt. Biztosan
azért, mert már nagyon korán hozzá voltam szokva, hogy
egyedül vigyem az egész háztartást.
- Mi a baj, Anne?
 - A törülköződ és a szennyesed a fürdő közepén. - És
közben arrafelé mutattam, ha esetleg közben elfelejtette
volna, merre van a fürdőszoba.
- Ez elég hirtelen témaváltás volt. - Mal odaállt mellém.
Sokkal közelebb, mint szerettem volna. - De igazad van,
valóban ott dísze legnek a padlón, és szerintem nagyon jól
néznek ki.
Mindössze ennyit mondott.
A szennyese ott hevert, és szinte gúnyolódott velem. Mal
pedig a hallgatásával tutira ugyanezt csinálta. Vagy ez, vagy
egy idegroncs vagyok. Mindkettő hihető lenne.
- És van már valami terved, tökfej? - kérdezte halkan.
- Tényleg nagyon utálom, amikor így szólítasz.
Horkantott, és látszott rajta, hogy nem érdekli.
Felsóhajtottam. Már akkor tudtam, hogy ezt a háborút
nem nyerhetem meg. Ha a tizenhárom éves húgom
felnevelése egyvalamire megtanított, az az volt, hogy
gondosan válogassam meg a harcaimat.
- Ez nem az én feladatom - mondtam végül.
- Nem?
- Össze kell pakolnod magad után - jelentettem ki
határozottan.
- Csak nem egy újabb szabályt hoztál éppen?
Kihúztam magam.
- De igen. Nem vagyok az anyád. El kell pakolnod a
cuccaidat magad után, Mal!
Vigyorgott.
- Azonnal - válaszolta.
- Kösz! - Visszamosolyogtam rá, és máris egy kicsit
könnyebbnek éreztem a szívemet. - Miért kérdezted ezt a
szívtiprós dolgot?
 - Mert tuti, hogy romokban heverek majd, de
természetesen csak azután, hogy megmutattad a kis
köcsögnek, milyen állati jó barátnő lehetne belőled.
Fura. Eddig mindig csak az én szívem tört össze. De a
fenébe is, éppen itt az ideje feladni ezeket a rossz szokásokat!
- Képes vagyok rá.
Mal elfordult.
- De tényleg.
- Nem is kételkedtem, tökfej. Egyetlen pillanatig sem.
 NYOLCADIK FEJEZET

LAUREN AZNAP DÉLUTÁN nem sokkal hat után rontott be.

Illetve próbált berontani. Mert csak rángatta az ajtót. Utána
hangosan káromkodott, és ököllel verte.
- Anne! Mi történt az ajtóval?
Elhúztam a reteszt, mire szinte beesett a szobába.
- Az ajtód szorul - mondta, és értetlenül nézett.
- Nem, csak Mal rakatott rá egy biztonsági zárat. Kicsit
túlaggódja a dolgot.
Aznap délelőtt, nem sokkal azután, hogy Mal elment
próbálni, megjelent nálam egy kigyúrt, tar kopasz pasi. Úgy
tűnt, hogy a rocksztároknak szokásuk a biztonsági
főnökükkel elvégeztetni a ház körüli kisebb munkákat. Ez a
pasi, aki udvariasan viselkedett és hátborzongatóan
hatékonyan dolgozott, semmi perc alatt felszerelte az új
zárat. Az igazat megvallva az egész élmény ijesztő volt.
- Hűha, nem semmi! Nagyon jól nézel ki! - mondtam,
miközben végignéztem az elegáns ruhán és a frizurán. A füle
mögött egyetlen, hófehér orchidea világított. - Miért öltöztél
így ki? Mire készültök?
- Ja, hogy erre a régi vacakra gondolsz? - Végigsimította
a karamell-színű selyemruhát. - Kösz szépen! Csak szerettem
volna megmondani milyen állati, hogy kifogtad magadnak
Malcolm Ericsont. Szinte száz százalék, hogy nem érdemel
meg téged, de akkor is ügyes vágy.
- Őöö, kösz!
- Amikor elmesélte a sztorit, egy szót sem hittem el
belőle. Szerelem első látásra? Nagyon szép. - A rohadt életbe,
csak nem könnyek csillognak a szemében? - Szerintem
csodálatos pár lesztek. Egyébként te miért nem készülődsz?
- Tessék?
Mal abban a pillanatban lépett ki a másik szobából,
fekete, háromrészes öltönyben. Mióta van az, hogy egy
mellénytől ennyire szexisek lesznek a pasik? Alig kaptam
levegőt. Vagy a tüdőm ment össze, vagy a szobában csökkent
az oxigénszint. Nincs rá szó, mennyire elegáns volt, ahogyan
a haját a füle mögé fésülte, és arcának szögletes
vonalai kisimultabbnak tűntek. Még a félmeztelen Mal
látványához sem tudtam hozzászokni, erre most Armaniban
jön itt nekem. Esélyem sem volt. Egy ilyen mennyei
jelenséget látva az egyetlen logikus reakció csakis az lehetett
volna, ha azonnal a lába elé vetem magam. Azóta sem tudom,
hogyan lehettem képes talpon maradni.
Bond és az összes többi elbújhat mögötte. Bármikor egy
öltönyös dobost választanék helyettük.
- Malcolm! Ki ez a csinos kisfiú?
- Engem csak tökfej kezelhet szexuális tárgyként! - lelelte
Malcolm, miközben megigazította a mandzsettáját.
- Hűbassz...! - motyogtam, majd azonnal a szám elé
kaptam a kezemet, mert nem akartam elhinni, hogy ezt én
mondtam. Mintha szándékosan akartam volna totál hülyét
csinálni magamból.
- Bármikor - felelte Mal, és kacsintott. A hazug dög.
- A te tökfejednek készülődnie kellene - jegyezte meg
Lauren, tudomást sem véve az előbbiről.
Mal végignézett rajtam. Majd összevonta a szemöldökét.
- Anne, Davie azt mondta, mindenki legyen kiöltözve.
Úgyhogy nem maradhatsz farmerban meg pólóban.
- Miről beszéltek?
- A buliról. Igyekezz tökfej, most nincs időnk ilyesmire!
 Megráztam a fejem, mert semmit nem értettem az
egészből.
- Na jó, figyeljetek! Halvány gőzöm sincs, miről
beszéltek. Megtenné valamelyikőtök, hogy beavat?
- Már régen szóltam.
- Ahogy a költözésedről is?
- Te nem mondtad meg neki, hogy ide fogsz költözni
hozzá? kérdezte Lauren halkan és halálosan fenyegető
hangon.
- Mert meglepetést akartam szerezni neki - vágta ki magát
Mal. - Hatalmas, romantikus meglepetést akartam, mert
tudtam, menynyire szeret. És mennyire szeretne minden
percet velem tölteni. Csak azért nem akarta mondani, mert túl
félénk. De nézz rá! Ez a nő szó szerint imádja a lábam
nyomát is. És te is hallottad. Azt akarja, hogy a nap
bármelyik pillanatában készen álljak, és szexuális
szolgáltatásban részesítsem. Márpedig ha nem vagyok
mellette, akkor ez kicsit bonyolult lenne, nem?
Lauren felvonta az egyik szemöldökét.
- Mal, nekem azt mondtad, hogy Anne beleegyezett, csak
elfelejtett neked kulcsot adni.
- Ami, ha úgy nézzük, igaz is volt. - Aztán széttárta a
karját. Ugyan már, hölgyeim, most nincs erre időnk!
- Anne, annyira sajnálom! - mondta Lauren.
- Semmi baj, tényleg nagyon örülök, hogy itt van. - És
habár viszketett a tenyerem, hogy felkapjak valami nehezet,
és hozzávágjam Malhez, tisztában voltam vele, hogy ebben a
helyzetben nem segítene.
Úgyhogy inkább vettem egy mély levegőt, és próbáltam
higgadt maradni. – Akkor térjünk vissza a ,,Mi a fene folyik
itt?” kérdésemhez. Ha jól sejtem, valami hivatalos
alkalomból meg vagyunk hívva valahová.
 - Már mondtam, mi ez. – Előkapta a telóját, aztán gyorsan
végiggörgetett néhány képernyőt, végül felém fordította a
készüléket és a képembe nyomta. - Kurvára klassz pasi
vagyok, látod?
A kijelzőn egy üzenet villogott: HITELKÁRTYA AZ
ASZTALON. ŐLTŐZZ FEL CSINOSAN ESTÉRE. A nevemet
viszont sehol nem láttam. És közben az ebédlőasztalon
valóban ott hevert egy bankkártya, bár azt hittem, egyszerűen
ottfelejtette reggel. Eszembe sem jutott, hogy nekem van
odakészítve, mert azt akarja, hogy őrült vásárlásba kezdjek.
- Itt az áll, hogy valami Angie-nek küldted az üzit -
jegyeztem meg, kissé feszülten. - Nem nekem, Mal.
- Tényleg? - A kijelzőre nézett. - Basszus! Bocs.
- Ki az az Angié? - kérdezte Lauren.
- Rohadjak meg, ha tudom, de gondolom, azóta is keresi a
kártyát. - Hahotázott. - Mintha szokásom lenne csak úgy
bárkinek odaadni. Még egyszer bocs. Szóval, Anne, mi volna,
ha felkapnál valamit? Indulnunk kell.
- Hova?
- Bulizni.
Dühös tekintettel néztem, és jottányit sem mozdultam.
- Fuss neki még egyszer.
- Valami nagy esemény Dávid és Ev lakásán. Amolyan
házassági évforduló, vág)' micsoda. Persze még nincs egy
éve, hogy összeházasodtak, de ez úgy tűnik, senkit nem
zavar. Davie nagyon nagy feneket kerített neki, és megkért,
hogy mindenki legyen elegáns. Ne haragudj, hogy nem neked
küldtem az üzenetet. - Aztán térdre borult előttem, és két
kezével a mellkasába markolt. - Kérlek, bocsáss meg!
Annyira rohadtul sajnálom! Nézd, a lábaid előtt térdelek,
Anne! Megalázkodom, csak neked.
 - Rendben van, elmegyek. És legközelebb, légy szíves,
tutira meg is kapjam az üziket.
- Úgy lesz. Kösz szépen! Nagyon szépen kösz! - Szinte
fuldoklott a hangja. - Te vagy a legcsodálatosabb ember a
földön, tökfej!
A gardróbomban persze csak egyetlen valóban
elfogadható ruha lógott. Egy jó régi, fekete csipkés ruha
valamikor az 1950-es évekből, amivel a 21. szülinapomra
leptem meg magamat, még tavaly. Szerettem azt képzelni,
hogy ha felveszem, olyan leszek, mintha egyenesen a Mad
Mén - Reklámőrültekből léptem volna ki. Szerencsére a
hajam még leengedve sem nézett ki túlságosan rettenetesen.
Egy kis alapozó, egy kis szempillafesték, szájfény. Ennél
többet nemigen tudtam kihozni magamból 5 perc alatt. Egy
napon majd biztos lesz elég időm, hogy alaposan felkészüljek
a Stage Dive tagjaival való találkozásra, de tudtam, hogy ez
nem az a bizonyos nap lesz.
Odakint a nappaliban Lauren és Mal fojtott hangon
veszekedett.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál valami szakadt
numerádnak elküldeni azt az üzenetet a barátnőd helyett! -
mondta Lauren.
- Mert úgy láttad, hogy a barátnőmet ez zavarja? Nem.
Úgyhogy akkor frissítsd már fel az emlékeimet, és mondd
meg, hogy neked mi közöd van mindehhez!
- Ha megbántod, akkor Ev és én felváltva fogunk
kibelezni. Lapáttal. Figyelmeztetlek.
Gyomorforgató volt a kép, de annyira, hogy
mosolyognom kellett. Jó érzés volt, hogy az embernek
vannak barátai, akikre számíthat.
Mal fújtatott.
- Lapáttal nem is lehet kibelezni az embert.
 - Hogyne lehetne! Csak sokkal véresebb.
Mal horkantott.
- Különben pedig miért a másik szobában alszol? Máris
ráuntál?
- Valahova csak le kellett tennem a szarjaimat, nem? A
szekrénye dugig van. Ti csajok el sem tudjátok képzelni,
hogy osztozni is lehetne a helyen.
Ekkor becsuktam az ajtót, és elkezdtem lehámozni
magamról a farmert meg a pólómat. Aztán jött a bugyi. A
ruha nyakkivágása nagyon széles volt, és a pánt nélküli
melltartó mindig belevágott az oldalamba. Komolyan
mondom, hogy a pánt nélküli melltartónál kevés
kegyetlenebb kínzóeszközt találtak fel eddig. A mellem
különben sem kimondottan hatalmas. A tükörben a csaj jól
nézett ki, boldog volt, és úgy tűnt, a ruhája is tökéletes.
Viszont azonnal tudtam, hogy a hátán nem fogom tudni
felhúzni a cipzárt. Beleléptem a szupermagas sarkú cipőmbe,
amit csak és kizárólag ilyen különleges alkalmakra
tartogattam, majd elindultam a nappaliba, miközben
próbáltam összefogni magamon a ruhát, hogy le ne essen.
- Lauren, megtennéd, hogy...
- Ez most már az én feladatom! - mosolygott Mal,
miközben a hátam mögé lépett. - Csini ruha. Elegáns.
- Kösz!
Közelebb hajolt, és ahogyan lassan felhúzta a cipzárt, a
lehelete a nyakamat perzselte. Egy pillanat alatt csupa libabőr
lettem.
- Még észre sem vettem, milyen hosszú a nyakad. Nagyon
szép.
- Mhm.
- És csinos kis füled van.
- Őöö. kösz!
 - Nincs melltartó? - Kérdezte azután könnyed
hangsúllyal.
- Nem. Ezzel a ruhával nem tudok... Egyébként,
szerintem ezt! nem éppen most kellene megbeszélnünk.
Miközben a cipzárt húzta, ujja hegye végigsiklott a
gerincem mentén. Olyan élvezet teli hidegrázás jött rám,
hogy minden szó elszállt az agyamból.
- Így nem lesz könnyű odafigyelnem majd, tökfej! -
suttogta. - Egész éjjel azon leszek majd, hogy bele tudjak
kukkantani a dekoltázsodba.
És olyan tekintettel nézett a szemembe, hogy a testem
bizonyos részei beleremegtek. Na és persze éppen ez volt a
baj - hogy a jelek szerint képtelen voltam eldönteni, mikor
poénkodik, és mikor beszél komolyan. Természetesen ez az
egész színjáték csak azt szolgálta, hogy Laurennel
elhitethessük, tényleg együtt járunk. Vágy nem? Valamiért
nem úgy tűnt. Sokkal személyesebbnek éreztem. Mert amikor
Mal megérintett, el is feledkeztem arról, hogy Lauren is
a szobában van. Pedig nagyon is ott volt.
Hangosan meg is köszörülte a torkát.
- Jaj, édes istenem, mindjárt kiég az agyam tőletek!
Maltól úgy öntött el a forróság, hogy szerintem nem is
akarta. Sokkal óvatosabbnak kellett lennem, mert ez az egész
csak akkor működhetett, ha szabályozni tudom az
érzelmeimet.
- Köszönöm! - mondtam, miközben éreztem, hogy a
ruhám rám simul, és minden a helyére kerül.
- Őrömmel.
Arra számítottam, hogy hátrébb lép. De nem tette. Sőt,
inkább még közelebb jött. Belengett mindent a meleg
férfiillat, az a keménység, ami egyre közelebb és közelebb
érződött hozzám. Próbáltam volna én elhajolni előle, mert
csak így tudtam megőrizni a józan eszemet, de egyre
követett. Az, hogy mindent átható volt az érzés, nagyon
messze áll az igazságtól.
- He, fiatalok! - Lauren dobbantott. - Bármit csináltok is,
legyetek szívesek, azonnal hagyjátok abba!
- Ne törődj vele! Csak irigy a szerelmünkre. - Mal karja
átölelte a derekamat, és magához szorított. Nem lehetett nem
észrevenni a fenekemnek feszülő kemény farkát. Tudtam én,
hogy most szerelmespárt kellene játszanunk, de vajon ehhez
tényleg annyira fontos, hogy hozzám dörzsölje a farkát? És
az, hogy nagyon jó érzés volt, most egyáltalán nem fontos.
Nem, erre az ösvényre nem volt szabad rálépnem.
- Igen. Malcolm, nagyon irigy vagyok a szerelmetekre.
Ennyi. - Lauren lassan ingatta a fejét. - Na rajta, induljunk!
Nate már biztosan lent vár, és ő nem az a türelmes típus.
- Tényleg jobb lenne indulni - jegyeztem meg.
- Aha. - A hangja lágy volt és álomszerű, és vad
szexcsaták ígéretét hordozta. Aztán megrázta a fejét, és a
szokásos mosolyát villantotta rám. - Hé, tökfej, légy szíves,
ne dörgöld hozzám a kis seggedet! Most mennünk kell. Erre
nincs időm. Fontosabb dolgunk is van, asszony.
Néha alig bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy
felpofozzam.

Azon az éjjelen vagy kétszer annyi vendég gyűlt össze

Dávid és Ev lakásában, mint a múltkor. Tizenévestől
öregekig, konzervatívan öltözködőtől merészebbekig
mindenféle - de mindegyikük tökéletesen festett. Dávid és Ev
lakásának minden négyzetcentije fel volt díszítve. A lakásban
elszórva különböző méretű fehér gyertyák
világítottak. Minden szabadon maradt vízszintes felületre
került egy-egy színpompás virágcsokorral teli váza. A
finoman metszett kristálypoharak csilingelése és a
pezsgősdugók pukkanása keveredett rockzenével.
Különösen romantikus hangulat áradt mindenhonnan.
A levegőben szinte vibrált a várakozás. Nagyon izgalmas
volt.
Mal szorosan fogta a kezem; nagy, meleg ujjai között
szinte egészen eltűntek az enyémek. Hagytam, hogy
irányítson, és mindig mellette maradtam. Minden
alkalommal, amikor valami szexis liba akart közeledni hozzá,
szó szerint elé lökött, és hangosan azt mondta: ..Ismered már
a barátnőmet, Anne-t?” Néhány alkalommal kis híján el is
botlottam, amikor így emberi pajzsként használt, de
hamarosan teljesen hozzászoktam a dologhoz. A legutolsónak
azonban mar csak feltartottam a kezemet, és annyit mondtam,
hogy: „Velem van.” A csaj viszonylag elegánsan vette a
dolgot.
- Szerintem ez a legutóbbi legszívesebben leütött volna -
jegyeztem meg, miközben azt figyeltem, ahogyan a csalódott
csaj felszívódik a tömegben. - Veszélyes meló ám a
barátnődnek lenni!
- Most erre mit mondhatnék? Igazán lenyűgöző
férfipéldány vagyok. Természetes, hogy mindegyik engem
akar megkapni. De azért értékelem, hogy megvéded a
becsületemet.
- Na, azt remélem is! - mosolyogtam.
- Gyere, bemutatlak Jimmynek. Király lesz. - Aztán
engem is maga után rángatva, keresztülfurakodott a tömegen.
- Bocs. Elengednél? Menj már odébb!
Jimmy Ferris úgy állt a kandalló mellett, mintha egy festő
modellje lett volna. A pasi maga volt a megtestesült
művészet. Fekete haja hátrafésülve, szeme szikrázóan kék.
Nagyon hasonlított a tesó|ara, Davidre, ő is magas volt és
szikár, azonban hozzá képest egyszerre tűnt finomabbnak és
keményebbnek is. Ha lehet emberre egyáltalán ilyet mondani,
akkor intenzívebb volt. Talán Dávid is ilyen lehetett mielőtt
Evvel találkozott volna. Jimmyben mindenesetre nyoma sem
volt az öccse elvakult szerelmes vonásainak.
A mellette álló nőre rettenetesen barátságtalan
pillantásokat vetett, az azonban csak felhúzta az orrát, és
egyszerűen nem vett róla tudomást. El sem tudtam képzelni,
hogyan lehetett képes megőrizni ezt a teljes érdektelenséget.
Jimmy Ferris ugyanis szinte uralkodó jelenség volt. Persze
számtalan pletyka keringett azzal kapcsolatban, hogy
mi mindent csinál, amióta kijött az elvonóból, de ahogy így
ránéztem, kétségem sem maradt, hogy a gyúrás az egyik
leggyakoribb volt ezek közül. Ben úgy általában elég
nagydarab pasi volt. de látszott rajta, hogy ő ilyennek
született. Jimmynek ezzel szemben keményen meg kellett
dolgoznia érte.
- Jimbo! - kiáltott fel Mal, és maga mellé húzott. -
Bemutatom a barátnőmet, Anne-t. Anne, ez itt Jim.
Aha, Jimmy is ugyanúgy az állával köszönt, ahogyan a
többiek. Ez tényleg amolyan titkos rocksztár kézfogás volt.
Úgyhogy viszonoztam. Elmosolyodott, de elég halványan.
Futólag.
Mal lehajolt, és egészen közelről suttogta a fülembe.
- Nem. Nincsen mániákus tekintet. Kitörölheted az
elméleteddel, tökfej! Mániákus tekintettel csak rám nézel.
- Őrülök, hogy megismerhetlek, Jimmy! - mondtam, és
eltoltam magam elől a színlelt pasimat.
- Még mindig mániákus tekintettel nézed? - kérdezte
Jimmy.
Szóval a rocksztárok is pletykálnak! Itt a bizonyíték.
 - A vágynak nincsen szavatossági ideje, Jimbo. Ő, és
neked is szia, Léna. Nagyon jól nézel ki. - Mal szabadon
maradt kezét a Jimmy mellett álló nő felé nyújtotta. A jeges
légkör, amit eddig Léna árasztott magából, egyetlen pillanat
alatt az ellenkezőjére fordult. Fura.
- Mal! Hogy vagy? - Csak egyetlen rövid pillanatig
szorította meg Mal kezét, majd felém nyújtotta. Hogy
bemutatkozzon. Barna haja valamivel a válla alá ért, orrán
divatos, piros keretes szemüveg. - És biztosan te vagy Anne!
Őrülök, hogy megismerhetlek. Mal már annyit mesélt rólad!
- Tényleg? - Megráztam a kezét, és viszonoztam a
mosolyt.
- Ma, a próba alatt. Senki másról nem volt hajlandó
beszélni - mondta.
- Életem szerelme! - sóhajtotta Mal, és átölelt.
- Látod? Az élete szerelme vagy - ismételte meg Léna
elbűvölő mosoly kíséretében. Ügy tűnt, egyedül Jimmy iránt
érez megvetést.
- Legalábbis ezen a héten - jegyezte meg Jimmy.
Léna halk sóhaj kíséretében félig felé fordult, és ezzel a
jókedve el is szállt.
Jimmy feszülten vigyorgott.
- Bocs. Ez bunkó beszólás volt.
- Tudod, tökfej, Jimmynek Léna az, amit az iparban csak
„bébi-szitternek” nevezünk - magyarázta Mal. - Ha ugyanis
az ember egy mérhetetlenül nagy seggfej, aki képtelen
viselkedni, akkor a nyakadba ültetnek egy ilyen lenyűgöző
csajt, mint Léna. Az ő feladata arról gondoskodni, hogy az
ilyen ember nehogy tegyen vagy mondjon valamit, ami a
kiadó számára katasztrofális lenne.
- Már bocsánatot kértem. - Jimmy nem nézett rá, hanem
olyan homlokráncolással, amit eddig csak az öccsétől láttam,
valahova a szoba másik vége felé fordult. A gesztus egy
egészen kicsit James Deanre emlékeztetett.
- Szia! - Ben ekkor jelent meg a szabadon maradt
oldalamon, és szó szerint lenézett rám. Még több állazás.
Minden bandatag egyforma fekete öltönyt viselt, Jimmy
azonban már levette a mellemet.
es helyette vékony, fekete nyakkendőt kötött. Ben
ugyancsak nyakkendőt viselt, de rajta nem volt se mellény, se
zakó, és szénné varrt, vastag alkarján feltűrte a fehér ing ujját.
A tétova és az öltöny istentelenül szexis volt együtt.
Még soha nem láttam ennyi állati pasit egy helyen, de
persze Mal meg így is köröket vert mindegyikre.
- Figyu, tökfej!
- Mi van?
És mielőtt felfoghattam volna mi történik, máris hanyatt
döntött. Az egész szoba a feje tetejére állt. Basszus, most
mindenki belát a dekoltázsomba! A biztonság kedvéért
gyorsan a mellkasomra tettem az egyik kezem.
- A rohadt életbe, Mal! Húzz már fel!
Azonnal visszaállított. A vér kiszaladt a fejemből, és a
szoba pörögni kezdett körülöttem. Ben és Léna hangosan
nevetett mellettünk, így szédülve kicsit nehéz volt
megmondani ugyan, de biztosra vettem, hogy Jimmy azóta is
az unottan nézős rutint gyakorolja, és tuti, hogy mindenki
minket bámul. Ha bárki eleresztett volna valami disznósággal
egybefűzött, fejjel lefelé lógatott csajos poént, tuti nem
tette volna zsebre, amit tőlem kap.
- Senki nem látott semmit - nyugtatott meg Mal. Mintha a
gondolataimban olvasott volna. - Minden rendben?
Bólintottam.
- Aha.
 Hüvelykjével kis köröket kezdett leírni a csípőmre a
ruhán keresztül. És az arcát egészen közel vitte az enyémhez.
- Ne haragudj, tökfej. Nem gondolkoztam.
- Semmi baj.
Hunyorogva nézett.
- Tényleg nincs semmi baj, vagy csak úgy mondod, hogy
később letéphesd a tökömet?
Egy pár pillanatig eltöprengtem a kérdésen.
- Nem. De ha még egyszer megteszed, nem menekülsz.
- Vettem. Nincsen több Anne-dobálás.
- Köszönöm!
- Nem foglak még egyszer kínos helyzetbe hozni.
Megígérem.
- Leköteleznél.
- Látod? - folytatta, hatalmas mosoly kíséretében. - Mint
pár, kurva jól tudunk kommunikálni egymással. Fasza kis
együttjárás ez!
- Aha, tényleg - feleltem, és éreztem, hogy a szívem
hatalmasat dobban. Különös, hogy habár csak néhány napja
találkoztam vele először, mégis teljesen megbíztam benne.
Kedveltem, és tényleg nagyon hálás voltam a lehetőségért,
hogy ennyi időt tölthetek vele. A Skye-jal kapcsolatos
katasztrófa után mindenképpen szükségem volt arra,
hogy Malcolm Ericson belépjen az életembe. Basszus, az
elmúlt hét évben történtek után fényt hozott az életembe.
- Igen - suttogta.
Aztán megcsókolt, és ezzel mindent tönkretett.
 KILENCEDIK FEJEZET

A CSÓK MINDEN VOLT, CSAK KEDVES NEM. Az ajkak

futó egymáshoz simítása, vagy egy szinte jelképes kis
csipkedés Malnek nem lett volna elég. Hogy is képzelhettem
ilyet? Olyan csók volt, amitől az ember elfelejtett mindent,
ami az életében azt megelőzően történt; ami
után rádöbbentem, hogy előtte soha, egyetlenegyszer sem
csókoltak meg úgy igazán, mert ez...
A szája az enyémre tapadt, és azonnal a magáénak
követelte. A nyelve besiklott a fogam közé, ujjai a hajamat
simogatták. Válaszképpen két kezemmel keményen
belemarkoltam a mellényébe. Lehet, hogy először a
meglepetés miatt, vagy mert nagyon dühös lettem rá, de aztán
hamarosan már az életemért kapaszkodtam belé, mén
éreztem, hogy a térdem kifordul alólam.
Mal úgy megcsókolt, hogy teljesen belehülyültem.
A nyelve játékra készen simította az enyémet. Lehet,
hogy nem ez volt a legokosabb reakció, de nem tudtam
visszatartani magam. Belenyögtem a szájába, és keményen
visszacsókoltam. Éppen olyan keményen, ahogyan ő csókolt
engem. A combom megfeszült, és a lábujjaim összeszorultak.
A testemen égnek állt minden szál szőr. Aztán mintha nem
lenne képes elengedni, még szorosabban magához szorított.
Én ezzel szemben gyakorlatilag tíz körömmel szaggattam
téptem a háromrészes öltönyt. Mindennél erősebb volt a
vágy, hogy még közelebb legyek hozzá. Semmi más nem
számított.
Körülöttünk az emberek elismerően tapsolni kezdtek,
amit nagyon is helyénvalónak éreztem. Hiszen egy ennyire
állati csók mindenképpen megérdemli az ünneplést. Még a
tűzijátékot sem éreztem volna akkora túlzásnak. Azért a
vonósnégyes valamiért nem illett a képbe. Talán egy vad
dobszóló igen, vagy bármi egyéb, ami képes lenne tükrözni a
szívem vad ritmusát.
- Hé! - sziszegte Ben, és könyökkel megbökött
bennünket. - Hagyjátok már abba! Halljátok?
Elszakítottam magam Maltol, és kétségbeesetten
próbáltam levegőhöz jutni. Ő maga is lihegett, és a zöld
szemében hatalmas nagynak tűnt a pupillája.
Talán a letaglózott a legjobb szó, ami leírhatta volna az
állapotomat. A közönségesen mocskos pedig szoros második.
Hiszen kis híján lenyeltük egymás nyelvét egy tömegnyi
ember szeme láttára!
Csak álltam ott, meredten néztem a szemébe, és finoman
remegtem. Szentséges szar! Mi a fene történt?
- Ez klassz volt! - Úgy vigyorgott rám, mintha új játékot
fedezett volna fel. Olyan játékot, ami nekem is nagyon, de
nagyon bejött.
Nem.
Egy frászt.
Félő volt, hogy a szívem úgy fog kirobbanni a
mellkasomból, mint a Nyolcadik utas a halál szörnye.
Totálisan megértettem volna, ha szegény szívem elmenekül
tőlem, és fedezéket keres valahol. Mert ez őrület volt. Ezt az
eszeveszett baromságot soha nem ismételhetjük meg! Mi
volna, ha valahogy rájönne, milyen hatással van rám? Egy
szempillantás alatt lefújná a megegyezésünket.
Itt az ideje, Hogy helyrehozzam a károkat.
- Egynek jó volt - mondtam, és finoman megpofozgattam.
Az öntelt vigyor egy pillanat alatt eltűnt a képéről.
Körülöttünk az emberek tovább tapsoltak. Annak
ellenére, hogy néhányan a közelben a szemük sarkából újra
és újra ránk pillantottak, a legtöbben nem bennünket néztek.
Én is arrafelé fordultam, amerre ők, majd lábujjhegyre álltam,
mert tudni akartam, mi olyan érdekes. Ev ott állt a nyitott
bejárati ajtóban, és egészen egyszerű, elefántcsontszín ruhát
viselt. Ahol álltam, onnan is tisztán látszott a tekintetében az
őszinte meglepetés. Dávid ott állt mellette, és ugyanolyan
öltönyt viselt, mint a többi srác. Lassan fél térdre
ereszkedett. Túlságosan messze voltak ahhoz, hogy halljam,
mit mond neki, és a tömeg egyébként is túl nagy zajt csapott.
Ev azonban bólintott, könnyezett, és a szája az „Igen” szót
formázta.
- Davie meg akarta lepni egy második esküvővel -
magyarázta Mal, és csatlakozott a tapsolókhoz. - Ev ugyanis
semmire nem emlékszik az elsőből. Csak egy amolyan sakál
részeg vegasi gyorsesküvő volt. Lényeg a lényeg, Davie úgy
döntött, megint megkéri a kezét.
- Ez... ez annyira édes! - Megnyaltam az ajkamat, és
próbáltam nem tudomást venni róla, hogy még mindig Mal
ízét érzem. Isteni volt.
A karja a derekamra siklott, és már az is nehéz volt, hogy
egy helyben tudjak állni, nemhogy próbáljak távolabb lépni
tőle. Azért nem lett volna rossz, ha egy kis levegőhöz jutok,
csak legalább addig, míg sikerül visszanyernem a testem
felett az uralmat.
- Szerinted is mindenki minket nézett? - kérdezte.
- Mhm. - Az tuti, hogy most már mindenki egy párnak
tekint bennünket. Talán még egy pillanatra a menyasszonyt
és a vőlegényt is sikerült lepipálnunk. Király. Gondolom,
egyhamar nemigen fognak még egyszer meghívni.
Ebben a pillanatban egy flitteres Elvis-overallos pasi
rontott be a szobába a folyosóról, fején fekete paróka, meg
minden. Aztán énekelni kezdte a Lőve me Teriden, és a
vonósnégyes adta hozzá a zenét. Mindenki nevetett és
vigyorgott, Ev meg azonnal sírva fakadt.
Elmondták egymásnak a házassági fogadalmukat, és nem
tagadom, hogy még az én szemem is könnybe lábadt, miután
visszanyertem az önuralmamat. Az egész annyira
kimondhatatlanul romantikus volt! Jimmy feltűnés nélkül tört
utat magának a tömegen keresztül, és átadta az öccsének a
gyűrűt. Kicsit meg is lepődtem, hogy olyan kedvesen
mosolyog.
Rohadtul sokáig tartott, de lassan a pulzusom is visszatért
a normális szintre. A vállam felett Malre pillantottam.
Először nem is tudtam, mit bámul annyira, de aztán
észrevettem, hogy a helyiség másik végében álló, egyik
idősebb házaspárt nézi. Vajon Ev vagy Dávid szülei? Mal
szomorúnak tűnt. A tekintete már megint olyan távolivá lett,
és a két szemöldöke közé is visszatért az a ránc. Aztán
észrevette, hogy én is őt nézem. Rosszallóan nézett vissza
rám, és megint az ünnepeltek felé fordult.
- El tudod hinni, hogy Davie képes volt venni neki egy
másik gyűrűt, mindössze 3 hónappal az első után? - suttogta
Mal a fülembe. Ez a csaj teljesen az ujja köré csavarta,
basszus! Nevetséges!
- Szerelmesek. Szerintem aranyos.
- Ha ilyen tempóban kapja a gyémántokat, akkor
karácsonyra összejön a korona is.
Az egy dolog volt, hogy mélyen magamba eltemetve,
rettenetesen szarkasztikus tudtam lenni. Mégis, nagyon
rosszulesett, amikor azt hallottam, hogy Mal ennyire ellene
van a szerelemnek, hogy az ember a párjával élje le az életét,
vagy nem is tudom.
- Most mi van? - kérdezte, amikor észrevette, mennyire
elszomorodtam.
 - Nem is tudnám megmondani, hogy most féltékeny vagy,
keserű, vagy micsoda?
- Vicceltem - felelte, és a szemén látszott, hogy
rosszulesett neki. - Szerintem a korona nagyon vicces lenne.
Mindenki egyetértene velem.
- Na persze.
Pislogott. A szája, és azok a bűnös élvezetet ígérő ajkak
nem mozdultak.
Újabb tapsvihar hullámzott végig a tömegen, és a
meglepően gyors szertartás ezzel véget is ért - igaz persze,
hogy mivel Ev és Dávid már házasok voltak, nem lett volna
értelme nagyon elnyújtani. Vagy az is lehet, hogy csak nekem
tűnt annyira gyorsnak. Megcsókolták egymást, mire
mindenfelé vakuk villantak. Az emberek köréjük gyűltek, és
gratuláltak nekik.
Mindenki boldog volt és mosolygott. Nagyon szép
esemény volt.
- Egy perc, és itt vagyok - jelentettem ki, majd
kifurakodtam az öleléséből. Levegőre volt szükségem, meg
ilyesmi. Hogy rendezni tudjam végre a gondolataimat.
Rettenetesen zavart, hogy ennyire túlreagáltam azt az iménti
csókot. Itt kint, az erkélyen minden sokkal hűvösebb és
nyugalmasabb volt. Persze jó előre sejtettem, hogy nagyon
különös érzés lesz, ha ilyen közös események alkalmával
Mal majd odabújik hozzám. Számítottam arra, hogy
mindenféle érzelmek és érzékek rohannak majd meg. Hogy
ideges leszek, hogy kínosan érzem magam, és egy egészen
kicsi bizsergésre is. Mindezt meg is értettem volna, de azt,
hogy lefagyasztja az agyamat, teljesen eltölt valami vad
szexuális vággyal, és az egész világ megszűnik számomra?
Na, erre már nem számítottam. És igaza volt, hiszen nagyon
hihetőnek tűnt, hogy mi is odajutunk majd, ahová a Végzetes
vonzerőben jutottak.
- Mi baj van? - kérdezte, mert persze utánam jött.
- Semmi. Minden a legnagyobb rendben.
- Baromság.
- Azt mondtam, minden rendben, szóval úgy is van! -
mérges voltam rá.
- Ügy viselkedsz, mint egy idióta. - Közelebb lépett
hozzám, a tekintete megigézett, és megint összekavarta a
gondolataimat. - Állat volt ez a csók.
- Nem volt rossz - hazudtam neki, és közben kedvesen
mosolyogtam.
- Nem volt rossz? - Az egyik szemöldökét csodálkozva
vonta fel. - Ennyi?
Megrántottam a vállamat.
- Anne, hiszen kis híján a ruhát is letépted rólam! Azt
hiszem, hogy a nem volt rossznál azért sokkal jobb volt.
- Jaj, ne haragudj, eltúloztam a szerepet? Amilyen
szenvedélyesen nekem estél, azt hittem, nem baj, ha egy
kicsit túlspilázom.
Merően nézett.
- Hogy én estem neked?
- Nos, ez elég egyértelmű volt.
- Tényleg?
Megint megvontam a vállamat.
- Azért el kell ismerned, hogy a nyelved nagyon nem
pihent.
Közelebb lépett, bele a személyes terembe. Tényleg jó
lett volna ennél is magasabb sarkú cipőt szereznem, mert az a
bizonyos helyzet nem az volt, amikor jóleső érzés, ha a másik
fél az ember fölé magasodik. Újra és újra ökölbe szorítottam
az ujjaimat a hátam mögött, és habár teljesen készen voltam a
közelsége miatt, eltökéltem magamban, hogy semmit nem
mutatok majd ebből. Én nem olyan voltam. En nem szoktam
hagyni, hogy az életemet mindenféle pasik kavarják össze.
Megtörtént már, és aztán még nagyon, de nagyon hosszú
ideig nyögtem a következményeit.
- Amikor megegyeztünk, még a legelején
figyelmeztettelek, hogy meg fogsz ismerkedni a nyelvemmel
- jelentette ki.
És isten az atyám, nagyon is megismerkedtem vele.
Nagyon, de nagyon mély ismeretséget kötöttünk. Még mindig
éreztem, ahogyan az enyémen siklik, és felizgat.
Fantomnyelv. Hirtelen nagyon is kézzelfogható lehetőséggé
vált, hogy Malcolm Ericson szó szerint az őrületbe fog
kergetni. Ennek mindenképpen véget kellett vetnem.
De abban a pillanatban nem tehettem egyebet, mint
próbáltam ügy irányítani a beszélgetést, hogy ne legyen
benne szó semmiről, aminek bármi köze van a szájhoz és a
csókolózáshoz.
- Igen, nos... ez a megállapodás... még nem is mondtad,
hogy miért kellek neked színlelt barátnőként egyáltalán.
- Ezt már megbeszéltük.
- És akkor sem mondtál semmit.
- Annyit már elmondtam, amit el akartam ezzel
kapcsolatban mondani neked. - Elhallgatott, és dühös
tekintettel nézett le rám. - Miért akarod ezt az egészet
visszavezetni rám, Anne? Mi a baj? Ugye egyetlen kicsi
csóktól még nem vesztetted el a talajt a lábad alól?
- Nem, dehogyis! - Karba fontam a kezem. - De a
megegyezésünk úgy szólt, hogy szexről szó sem lehet. És
általában ha két ember között szó sem lehet szexről, akkor
smárolásról sem lehet szó.
- Nem értek egyet.
 - Te most tényleg erről akarsz beszélni? Komolyan?
- Nem is tudod, mennyire, tökfej!
- Király, akkor beszélgessünk róla. - Talán okosabb lenne,
ha most azonnal levetném magam az erkélyről. Annyira nem
lehet nagy az esés! És ki tudja? Ha minden jól megy, akkor a
fizika törvényei ellenére is visszapattanok majd az aszfaltról.
- Azt mondtad, hogy a nyelvedet bedugod majd a fülembe,
nem pedig azt, hogy garatvizsgálatot csinálsz nekem.
- Annyira mélyre nem is ment le - összeszűkült a szeme. -
És korábban még soha, senki nem panaszkodott, akivel
smároltam.
Nem feleltem.
- Ez baromság. Tetszett. Tudom, hogy neked is tetszett.
- Mondom, egynek jó volt.
- Egynek jó volt? - És ahogyan ezt kimondta, úgy
kidagadtak az inak a nyakán, hogy azt hittem, mindjárt
átváltozik Hulkká. Te tényleg azt mondtad az én
smárolásomra, hogy „egynek jó volt”?
- Hiszen csak játszunk, Mal! Emlékszel? Vegyél vissza
egy kicsit. - Hátraléptem tőle, és nyugodtan mosolyogtam.
O előrelépett, és zöld szemében harag lángolt.
- Ez a csók sokkal több volt, mint „egynek jó”, baszd
meg!
- Nem gondolod, hogy egy egészen kicsit túlreagálod? -
Próbáltam nevetéssel elvenni a dolog élét.
Ettől viszont csak rosszabb lett.
- Nem gondolom.
- Akkor hát, ebben nem passzolunk annyira. Ami pedig,
tekintve a helyzetünket, talán jobb is, nem? Egyszerűbbé teszi
a képletet, éppen úgy, ahogyan szeretted volna. Nem?
- Nem.
 - Lassíts! Nagyon kiütközik az egód. Pedig nem minden
csaj szeretné azonnal a lábad elé vetni magát.
- De te igen.
- Ha-ha! Nem, Mal, nagyon tévedsz.
- Nem tévedek.
- De igen.
- Nem.
- Hagyd abba! - Nagyon dühös tekintettel néztem rá.
Szentséges isten, ezek a rocksztárok mind ennyire
gyerekesek? Elkényeztetett kis taknyok.
Mélységes csönd telepedett közénk. Már megint olyan
volt, mintha teljesen egyedül maradtunk volna az egész
világban, ahol nem létezett a lakás, nem folyt a buli, nem
szólt a zene, nem hallatszottak beszélgetés hangjai
mindenhonnan, és nem villóztak a fények. Biztos voltam
benne, hogy kézben tudom tartani a helyzetet. Nem
hagyhatom, hogy belemásszon a fejembe valami rocksztár,
aki ki tudja, holnap talán már messze jár.
- Ismétlést akarok. Most azonnal! - követelőzött.
- Álmaidban. - És a tenyeremet a mellkasára tettem,
próbálva távolabb tartani magamtól. Nem segített. A szíve
olyan hevesen vert, hogy még a több réteg ruha alatt is tisztán
kitapinthattam.
Közelebb jött. fenyegetőbben magasodott fölém, és
megnyalta azt a fantasztikus ajkát.
- Most azonnal, Anne! Csak te és én!
- Szó sem lehet róla.
- Ezúttal jobb lesz. - Még közelebb jött.
- Nekem nem kell semmit bebizonyítanod, Mal!
- Ezúttal tetszeni fog. Megígérem.
Ha ez igaz, akkor tutira leáll a szívem.
- Komolyan nem kell.
 - Csak még egyszer - ismételte, és a hangja részegítően
halk és selymes volt, elhódított, hogy már nem tudtam
ellenállni neki. A rohadt életbe! - Nem olyan nagy dolog.
Csak adj nekem még egy esélyt!
Az ajka ott volt, egészen közel az enyémhez, és olyan
vágy tört rám, hogy minden izmom összerándult. Ó basszus,
tuti, hogy nem lesz erőm megállítani! Mondjuk nem is
akartam. Az egészben ez volt a legrosszabb.
- Elveszett paradicsom? - Jimmy Ferris lépett ki az
erkélyre, arcán az oly jellemző gúnyos mosoly. Ez
alkalommal azonban meg tudtam volna csókolni a tökéletes
időzítés miatt. Kivéve persze, hogy éppen egy csók juttatott
ebbe a katyvaszba is, amiben éppen nyakig voltam.
- Léna elől bujkálsz? - kérdezte Mal higgadtan.
Jimmy hátravetette fekete haját. A tekintete alaposan
végigjárt rajtam, és csak azután fordult a város felé.
Hallgatása tökéletes válasz volt.
- Aha, gondoltam, hogy ez a helyzet! - horkantotta Mal.
Minden szenvedélyesség egyetlen szempillantás alatt szállt el
belőle. Hála istennek. - Egyébként kösz a kérdést, minden
zsír. Éppen próbálunk nevet választani a gyerekeinknek.
Anne azt mondta, hogy ha fiú lesz, akkor legyen ifjabb
Malcolm, de azt mondtam neki, hogy ki van zárva. A srácnak
legalább esélye legyen kitörni a híres apja árnyékából!
- Milyen kedves tőled! - jegyezte meg Jimmy.
- Az bizony! Szülőnek lenni rengeteg áldozattal jár.
Mal a tarkómra csúsztatta a kezét, és masszírozni kezdte a
feszültségtől becsomósodott izmokat.
- Nyugi! - parancsolta. - Ha feszült vagy, azzal ártasz a
kicsinek!
- Nem vagyok terhes.
 - Ó, basszus, hát persze! Titkolnunk kellett volna, nem?
Ne haragudj tökfej! - Aztán tenyérrel alaposan homlokon
csapta magát. Pedig szívesen megtettem volna helyette.
- Ne aggódj - mondta Jimmy. - Gyerekkorunk óta barátok
vagyunk. Pontosan tudom, mikor kamuzik.
Bárcsak én is tudtam volna!
- Ki a terhes? - kérdezte Dávid Ferris, aki ugyancsak
kilépett az erkélyre, egyik kezével a feleségét ölelve, a
másikkal egy üveg sört fogva.
Mal hihetetlenül büszke arccal simogatta a hasamat.
Pedig ha a hasam kerekedik, az csak és kizárólag a süti iránti
ellenállhatatlan vágyam miatt van, nem pedig azért, mert
bármilyen kísérletet tettünk volna az utódnemzésre.
- De én nem...
- Próbáljuk titokban tartani - jelentette ki Mal. - Nem
akartuk kifogni a szelet a vitorlátokból, szerelmes kis
gerlepárom.
- Ez jó gyorsan ment! - jegyezte meg Dávid, halvány
mosoly kíséretében.
- A srácaim nagyon keményen úsznak! - Kacsintott Mal.
- Nem hiszem, hogy ezt ilyen hamar meg tudnád
mondani, hülyegyerek! - Jimmy összefonta a karját, és az
üvegfalnak támaszkodott. - Tudomány meg ilyenek. Érted?
- Egy igazi férfi tudja, ha felcsinálta az asszonyt, Jimbo!
Mondjuk, nem várom, hogy ezt megértsd.
- Igazi férfi, mi? - Jimmy ellökte magát az ablaktól, és
lassú léptekkel Mal felé indult. A mosoly egy cápát is
elbizonytalanított volna. Basszus, hiszen ezek mind a ketten
mosolyogtak. Mi a baj a hímekkel, hogy annyira bulisnak
tartják a szart is kiverni egymásból? Miért?
- Srácok! - mondta Ev. - Nem lesz verekedés a
pótesküvőmön, se viccből, se máshogyan.
 - Azért egy tockost adhatok neki? - kérdezte Mal,
miközben Jimmy felé lendítette a karját.
- Nem! - Megragadtam a karját, és visszahúztam magam
mellé, mielőtt tényleg valami bajt csinálhatna. - És Jimmynek
igaza van. Negyvennyolc óra még nem elegendő. Nem
tudhatjuk terhes vagyok-e. Nem, mintha olyan nagyon
szeretnék gyereket - tettem hozzá gyorsan.
Mal összevont szemöldökkel, nagyon megbántott arccal
nézett.
- Nem tudom elhinni, hogy az ő oldalára állsz! Ez nagyon
fáj, Anne. Ha másnak nem, neked mindenképpen tudnod
kellene, hogy az én spermám a legkiválóbb minőségű.
- El sem tudod képzelni, mennyire örülnék, ha soha az
életben nem kellene többé hallanom, ahogy a rittyódról
beszélsz, haver! - mondta Ben, és a fejét ingatta.
- Azért ne szomorkodj! Természetes, hogy az én
alfahímekhez illő spermám miatt szánalmasan
alkalmatlannak érzed magad.
Jimmy felnyögött, és az arcát a tenyere mögé rejtette.
- Hagynod kellett volna, hogy leüssem! Ha volt a
történelem során bárki, aki megérdemelte volna, hogy józan
észt verjenek bele, akkor...
- Lefogom! - ajánlotta Ben.
- Hagyjátok abba! - jelentette ki Dávid.
Mal ajka résnyire kinyílt, szemében gúnyos fény villant,
de meg mielőtt megszólalhatott volna, befogtam a száját.
- Mit szólnál, ha majd később beszélnénk meg a spermád
minőségét? - javasoltam neki. Belecsókolt a tenyerembe, én
pedig lassan, óvatosan elvettem a kezem a szája elől. -
Köszönöm! És nem vagyok terhes.
- Rendben van Anne. Ahogy akarod, Anne.
Ben felnevetett.
 - Mi van most már pinád is nőtt, haver?
Dávid egyetlen szó nélkül kinyúlt, és adott egy tockost a
nagydarab srácnak.
- Hé!
- Kösz, Davie! - mondta Mal, majd megölelt.
- Ezt Anne miatt kapta - felelte Dávid - Éppen elég volt a
mocskos szátokból a lányok jelenlétében. Kérlek, ne
viselkedjetek úgy, mint a gyerekek!
- Lapát, Malcolm! Rozsdás, tompa lapát. Ez vár rád, ha
megbántod a barátnőmet. Csak tartsd észben! - Ev odalépett
hozzám, és arcon csókolt. - Sok szerencsét ehhez a
majomhoz. Nagyon bátor vagy!
- Kezdem én is azt hinni.
- De azért tetszik, ahogyan rád néz - tette hozzá halkan. -
Ilyet még nem láttam.
- A második esküvő csodálatosan szép volt. - És
rávillantottam a világ legszélesebb, legfényesebb mosolyát,
elterelve a beszélgetést a színlelt pasimról.
Ev a férje nyakába csimpaszkodott, és arcon csókolta.
- Tényleg az volt. Lenyűgöző.
- Szeretlek, kicsim! - Dávid viszonozta a csókot.
- Én is.
Aztán Ev fülébe suttogott valamit, amitől Ev nevetni
kezdett.
- Most nem lehet... itt vannak a szüleim. Türelem.
Dávid szája lefelé konyult.
- Szóval akkor te is eljössz velünk turnézni, Anne? -
kérdezte Ev. - Légy szíves, mondd, hogy eljössz!
- Simán! - felelt helyettem Mal, majd olyan erősen
szorított magához, hogy minden levegőt kipréselt belőlem.
Még a lábam is a levegőben kalimpált egy ideig.
 - Nem is tudom. Még nemigen volt alkalmam szabit
kérni. - Addig mocorogtam, míg megint sikerült levegőhöz
jutnom. De énnél jobban már nem volt hajlandó elengedni,
ami tekintve, hogy éppen sikerült elfeledkeznem a bolondos
érzelmekről, amiket a közelsége gerjesztett bennem, nem is
volt olyan nagy baj. Biztosan hatalmas kaland lett volna a
turnézás, de az az igazság, hogy még senki nem hívott
meg. Plusz még ott volt a meló, meg Lizzy, meg a való világ.
- Különben mikor kezdődik?
- Az első buli Portlandben lesz, 5 nap múlva.
- 5 nap? - Amikor hónapokkal korábban megindultak a
jegyeladások, nem volt pénzem megvenni, aztán persze
percek alatt elkapkodták mindet. Mivel pedig így esélyem
sem volt bejutni a koncertre, inkább úgy döntöttem, nem
veszek tudomást az eseményről, amiről az egész város
beszélt. Nevezd csak kispályás irigységnek, ha akarod.
Mallel még csak alig pár napja voltam együtt. A
gyomrom görcsbe rándult, és a szívembe fájdalom költözött,
mert mindegy, mennyire ijesztően lefagyasztotta az agyam,
amikor csókolt, nem akartam, hogy elmenjen. Miatta kelt fel
a nap fényesebben minden reggel. Mekkora eszeveszett
baromság volt hagynom magam így hozzágyógyulni!
Nem akartam, hogy így legyen, de úgy tűnt, mégis sikerült.
- Ne nézz már annyira istenverte szomorúan, tökfej! -
finoman megfogta az arcomat, és őszinte tekintettel nézett a
szemembe. - Majd kitalálunk valamit.
- Készen állnak a fényképészek! - Lauren az ajtóban állt,
kezében egy teli pezsgőspohárral. Jimmy némi morgolódás
kíséretében elindult befelé, Ev és Dávid pedig kart karba
fonva követte.
 - Klasszul játszottad a szerepedet! - suttogta Mal, és
finoman a nyakamba csókolt. - Komolyan azt hittem, hogy
mindjárt elsírod magad.
Vicces, mert én is így voltam vele. Kipréseltem
magamból egy ne vetést, aztán az arcomra erőltettem a világ
legszélesebb művigyorát.
- Amikor a gimiben az Oz, a csodák csodáját adtuk elő,
én játszottam az egyik gonosz boszorkányt.
_ Akkor biztosan ezért vagy olyan isteni.
_ Pedig gyakorlatilag nem kellett mást csinálnom, mint a
darab elején holtan heverni a színpadon, és úgy tenni, mintha
a lábamon a csecse piros cipellőmmel összenyomott volna
egy ház.
- Tuti, hogy nálad jobban senki sem alakított
összenyomott boszorkányt!
- Kösz! És terhes vagyok? Ez komoly?
A szemét forgatta, majd arcon csókolt.
- Ne haragudj. Komolyan. Csak elragadott a lendület.
Meg tudsz nekem bocsátani?
Sikerült vagy két teljes másodpercre megacéloznom
magam.
- Igen.
- Köszönöm! Ez nagyon kedves tőled. Nem akartam
volna erőltetni a dolgot a te állapotodban.
Morogtam.
O meg nevetett.
- Jöttök? - kérdezte Dávid, a válla felett hátrapillantva.
- Azt hiszem, én kint maradok - feleltem, és hátrább
léptem Maltól, amíg még volt erőm megtenni. A kettőnk közé
beáramló hideg levegő egyetlen másodperc alatt átjárta a
csontjaimat.
Dávid a fejét rázta.
 - Szó sem lehet róla, Anne! Te is jössz! Ha vele vagy,
akkor családtagnak számítasz. Na, gyerünk, essünk túl rajta,
hogy utána lazíthassunk egy kicsit!
- Hallottad a vőlegényt... - Mal megragadta a kezemet, és
maga után húzott. - Csak előtte van még valami.
- Tessék?
Amikor megláttam, hogy csillog a szeme, már tudnom
kellett volna, mire készül. Az ajka felém indult, és az
enyémre forrt. A karja körém fonódott, majd szorosan
magához húzott. Amikor pedig meglepetésemben levegő után
kaptam, azonnal kihasználta az alkalmat, hogy kinyílt a szám.
Mint kiderült, tud egyszerre ördögien nevetni, és
úgy csókolni, hogy kész agyhalott legyen belőlem. Persze
ennek sem kellett volna olyan nagy meglepetésnek lennie. És
mégis, ez a csók annyira lágy és finom volt, hogy a lelkem
darabokra hasadt, és addig tartott, míg a fejem szédülni
kezdett, és a szívem majd kiugrott a mellkasomból, a térdem
összekoccant, a puncim meg kegyelemért könyörgött.
És ő még mindig csókolt.
- Na, ez milyen volt? - kérdezte végül, miközben a
nyilvánvalóan ködös szemembe nézett. - Jobb?
- Oöö, nem tudom.
Az orrán keresztül fújt egyet, és a szemöldökét
rosszallóan összehúzta.
- Basszus, valamiért még mindig nem az igazi! Pedig rá
fogok jönni, hogy hol rontom el. Mindenképpen. Csak annyi,
hogy tovább kell próbálkoznunk. Soha nem adom fel!
Teljesen készen voltam.
 TIZEDIK FEJEZET

MIKÖZBEN A NAPPALIBAN RENDÜLETLENÜL FOLYT A

PARTI, a folyosón levő tükörben néztem magam. Az alsó
ajkam egyik fele egy kicsit duzzadtabbnak tűnt. De tényleg.
Nagyon hülyén néztem ki. Ez a dobos nem normális. Minden
pillanatban úgy viselkedett, hogy legszívesebben bezárattam
volna egy teljesen fehér szobába, aminek finom puha falai
vannak. Az igazat megvallva, az elején a maga különc
módján még egy kicsit aranyos is volt, mostanra azonban
hivatalosan is elveszítette önuralma utolsó maradványait is.
Hogy szeretem-e, ha harapnak? Nem. Nagyon nem. Es
ugyanez vonatkozik arra is, ha rágcsálnak vagy a nyakamat
szívják. Sajnos a kék folt a nyakamon különösen feltűnő volt,
és bármibe lefogadtam volna, hogy közvetlenül a seggem
fölött is jókora zúzódás lesz, annyira keményen nyomott neki
a konyhapultnak.
Mondanom sem kell, a nagy kísérlete, hogy vajon
mennyire szeretem a kemény szerelmet, nemigen jött be.
- Istenverte idióta!
- Tessék? - kérdezett vissza a mellettem álló csaj, aki
velem együtt a vécére várt.
- Semmi, csak hangosan káromkodtam. - És amolyan
semmitmondó, de barátságos mosolyt villantottam rá. - Ne is
törődj velem.
Bólintott, majd művészi pontossággal tett még egy kis
fényt az ajkaira. azután helyreigazította a melleit is. Vajon
mennyi esély van rá, hogy így, a húszas éveim elején hirtelen
beinduljanak a hormonjaim, és ekkora ciciket növesszek?
Bilibe lógott a kezem.
 - Te Malcolm Ericsonnal vagy, igaz? - kérdezte.
- Aha. - Azt azért nem állítanám, hogy simogattam a
hajamat, de néhányszor beletúrtam.
Annak ellenére, hogy a mosolya még mindig éppen olyan
vakító maradt, mintha kiveszett volna belőle a melegség.
- Szerintem ez nagyon bátor dolog tőled.
- Hogy érted?
- Hát, hogy egy ennyire más súlycsoportban játszó pasival
kavarsz. - A tekintetünk a fürdőszobai tükörben találkozott. A
szeme egyfajta sötét, gonosz mogyoróbarna árnyalatú volt. -
Úgy értem, te is biztosan tisztában vagy vele, hogy nem
álltok egy szinten. De miért ne élveznéd, amíg tart, nem igaz?
Jobban megnéztem magam a tükörben, de megdöbbentő
módon semmilyen gőz nem szállt fel a fülemből. Pedig forrt
bennem a méreg. Szóra nyílt a szám, de beletelt egy
pillanatba, míg megtaláltam a megfelelő szavakat.
- Te tényleg azt mondtad, amit hallottam?
- Mit? - Idegesen kacagott, és hátradobta a haját.
- Hiszen nem is ismersz! Azt sem tudod, ki vagyok!
- Figyelj, szerintem klassz minden. Csináld csak, hugi,
meg minden!
Milyen szánalmas kis féltékeny baromság ez! De nem
fogom hagyni, hogy ez a ribanc jobbnak képzelje magát
nálam, és megalázzon.
- Nem vagyok a húgod. Nekem van húgom, és ő soha
nem lenne képes ilyet mondani nekem!
A csaj tökéletesen rúzsozót ajkai szétnyíltak.
- Most komolyan, édesem! - jegyeztem meg. - Undorító a
modorod. Úgyhogy baszódj meg!
A fürdőszoba ajtaja kinyílt, én pedig kihasználva az
alkalmat bementem, és a szükségesnél csak egészen kicsit
erősebben csuktam be magam mögött. A nyakamat behúzva
mentem vissza a buliba, és szinte teljesen el is feledkeztem
sajgóan lüktető ajkamról. Nem néztem vissza a ribancra.
Micsoda emberek vannak! Rohadjanak meg!
Hard rock lüktetett az ereimben, és még jobban
felpörgetett. Valamit meg kellett ütnöm. Nem valakit, de
valamit. Mi volna, ha nyitott tenyérrel rácsapnék a szegény
ártatlan falra, hogy kiengedjek egy kicsit a gőzből?
Kényszerítettem magam, hogy lelassítsam a légzésemet,
és próbáltam megnyugtatni tomboló gondolataimat.
Minden a legnagyobb rendben van.
Mal, Jimmy és Ben a fal mellett álltak, az italukat
szürcsölték, és próbáltak nem tudomást venni a csajok
epekedő pillantásairól. Basszameg, ez mindig ilyen volt
nekik? Előbb-utóbb biztosan unalmassá válik majd, nem?
Néhány lépéssel távolabb Léna egy maga korabeli nővel
beszélgetett, de a tekintete újra és újra megtalálta Jimmyt.
Ez a tekintet azonban szakmai érdeklődésnél sokkal többről
árulkodott.
Kikerülve a szűkösebb helységből, sokkal könnyebben
lélegezhettem. Minden rendben lesz, gondoltam.
- Mi a helyzet? - kérdezte Mal. amikor közelebb értem
hozzá.
Mögöttünk a csaj éppen ekkor lepett ki a fürdőszobából,
és széles művigyort villantott a színlelt pasimra.
Megbánásnak nyoma sem volt.
- Ígérj meg nekem valamit! - mondtam.
- Megígérem.
Elhallgattam, és elmosolyodtam.
- Nem is haboztál.
- Látom, hogy valami miatt nagyon be vagy pöccenve. -
Közelebb hajolt, hogy a beszélgetésünk még a zsúfolt
lakásban is sokkal személyesebb tudott lenni. - Mi van?
 - Csak ígérd meg, hogy soha nem fekszel le vele - és
közben fejel a kérdéses ribanc felé biccentettem. Éppen
valami idősebb emberrel beszélt, sűrűn bólogatott, és
mosolygott. Valószínűleg Ev egyik unokatestvére, vagy
valami ehhez hasonló ártalmatlan lány volt, nem pedig
a Sötétség Hárpia Úrnője, akinek én megismertem, de ez még
nem azt jelentette, hogy helyes volt, amit velem tett.
És nem szabad elfelejtenem, hogy legközelebb, ha valami
ismeretlen társaságba megyek, ne akarjam vérig sérteni egyik
jelen levőt sem. Könnyen szülhet rossz vért.
- Soha nem fekszem le vele - mondta Mal.
- És dugni sem fogtok.
Mal a szemét forgatta.
- Nálad jó letisztázni az ilyesmit.
- Mi rosszat tett veled, Anne?
- Megsértett. De annyira nem nagy tragédia. - Viszont
mindenképpen szükségem volt a tudatra, hogy ebben az
életben esélye sem lesz közel kerülni Malhez. Most már
megnyugodhatott a háborgó lelkem. - Folytasd csak a
bulizást!
Mal arca megkeményedett, és a vonásai merevebbek
lettek.
- Mi a faszt mondott?
- Nem számít. Talán szereznem kellene még egy italt.
Fogalmam sincs, hol hagytam el az előzőt, de úgy érzem,
most nagyon jó ötlet volna bedobni egy felest. Kell a
társasági kenőanyag. - És miután így helyrerázódott a
világom, elindultam a konyha felé. Győzött az igazság! Mal
slicce mindörökre zárva marad a ribanc előtt.
Aztán egy kéz ragadta meg a könyökömet, és húzott
vissza a fürdőszobába. Nagyon szép fürdőszoba volt. A
felületek sötétszürke kőből készültek, és a sötétséget szépen
ellensúlyozta a sok csillogó króm. Az igazat megvallva
fantasztikus fürdő volt, annyira azonban nem, hogy ennyi
időt akarjak itt eltölteni.
- Mal?
Becsapta maga mögött az ajtót. Hűha, micsoda szemmel
nézett! Humornak vagy jókedvnek nyoma sem volt benne.
- Mit mondott?
- Hé, tényleg nincs semmi baj! - Csípőmmel a pultnak
támaszkodtam, próbálva jó példával elöl járni azt illetően,
hogyan őrizhetjük meg a hidegvérünket. Ezt a hatalmas
érzelmi vihart ugyanis egy kicsit túlzásnak éreztem.
- Anne?
- Csak biztos akartam lenni, hogy nem fogja megkapni,
amit akart. Téged. Hibáztasd ezért az én kis fekete bosszúálló
szívemet! - vicceltem vele.
Nem nevetett.
Az arcán látszott, hogy még mindig rettenetesen dühös, és
ahogy közelebb lépett hozzám, beszorultam a sarokba. A
fenekemen levő zúzódás éppen beleütközött a kemény kőpult
szélébe. Nagyon fájt.
- Jaj! - hunyorogva simogattam fájó hátsómat.
- Mi van?
- Azt hiszem, az előbb a konyhában a kelleténél egy kicsit
szenvedélyesebb voltál.
Valami különös módon szexis, krákogáshoz hasonló
hangot adott ki (pedig eddig életemben nem gondoltam
volna, hogy egyszer majd a krákogást is izgatónak hallom).
- Azért már bocsánatot kértem.
A derekamnál fogva felemelt, és a pultra ültetett.
Gyakorlott kézzel húzta szét a combjaimat, ameddig a
szoknya engedte, és közéjük helyezkedett.
 - Hé, mit csinálsz? - Kezemet a vállára tettem. A zakó
anyagát hűvösnek éreztem. - Hátrább egy kicsit!
- Mondd el, mit mondott.
- Miért? Hogy aztán pisztolypárbajra hívhasd ki?
Hajnalban a mezőn?
- Túl sok könyvet olvasol.
- Olyan a világon sincs! - kiáltottam fel, teljesen
megrökönyödve.
- Nem lesz semmilyen párbaj. De úgy kidobatom innen,
hogy a lába sem éri a földet.
- Mal, komolyan. Megbirkóztam vele. Minden rendben
van.
Csak nézett rám.
- Nagyon udvariasan megköszöntem, hogy megosztotta
velem a véleményét, majd jeleztem neki, hogy baszódjon
meg.
Az arcában egy egészen kicsit csökkent a feszültség.
- Te azt mondtad neki, hogy baszódjon meg?
- Igen. Hagytam előtörni a bennem lakozó Scarlet
O’Harát, és úgy döntöttem, velem senki nem beszélhet így.
- Helyes. Ez az egyik leghasznosabb szabály. És tényleg
minden rendben van?
A csípőm mellett a pultra tenyereit, vagyis nagyon közel
voltunk egymáshoz. Annyira, hogy ha nincsen rajtunk ruha,
akkor bibliai értelemben is együtt lehettünk volna.
- Minden a legnagyobb rendben. Bár az alsó ajkam egy
kicsit érzékeny. Nem szeretnék több harapdálást.
Halkan felnevetett.
- Igen, igen. Sejtettem, hogy valami nem kerek, amikor
marokszám tépted ki a hajamat, hogy takarodjak már rólad.
Tudod, tökfej, ha akarsz, nagyon vad tudsz ám lenni! Ez
bejön.
 Mosolyogtam, ő visszamosolygott, és minden a helyére
billent.
- De tuti biztos, hogy nem fogsz lefeküdni vele, ugye? -
ismételtem meg, mert tényleg biztos akartam lenni a
dolgomban. Nagyon nem tetszett nekem az a nő. - Komolyan.
- A birkám a közelébe se megy olyanoknak, akik
tiszteletlenül viselkednek a barátaimmal. Ez nagyon nem
menő.
- Akkor a farkadnak nagyon finom ízlése lehet!
A szeméhen fura fény villant.
- Mal?
- Hmm? Bocs. Csak nagyon bejön, ahogyan egy
mondatban használod a „farkad’’ és a „finom” szavakat.
- Értem. - Csakhogy ezen az úton semmiképpen nem
fogunk elindulni. A lehető legdiszkrétebben mocorogtam a
pulton. - Kösz, amiért ennyire aggódsz értem. De most már
jobb lenne, ha visszamennénk, és csatlakoznánk a bulihoz.
Hátha ne adj isten mások is használnák a fürdőt.
- Van még ezen kívül négy másik. - Az ajka hihetetlenül
puhán végigsimított az enyémen. A testem minden
idegvégződése egyszerre kelt életre.
- Meggyógyítalak, Anne!
- Aha, viszont ha visszaemlékszel, már mondtam, hogy
minden rendben van. Aztán még talán visszaemlékezhetnél
arra a bizonyos szabályra is, amit te állítottál fel, és ami
szerint nem lehet közöttünk semmi szexuális kapcsolat. Ma
este nagyon feszegeted a határaidat!
- Nekem nem gond.
- De nekem igen. Nem szeretném, ha közröhej tárgya
lennék. Mal
- Közröhej? Te meg mi a fenéről beszélsz?
 A keze a fenekemre tapadt, majd váratlanul egészen közel
húzott magához. Nagyon közel. És ha jól éreztem, akkor
nagyon jó és nagyon kemény hangulatban volt.
Halkan felsikoltottam, majd a csípője köré fontam a
lábamat. Pedig isten az atyám, nem volt szándékomban!
Amikor viszont nekem nyomta a farkát, már képtelen voltam
a gondolkodásra. A hormonok irányítottak, és nyilvánvaló,
hogy ez a sok duma a terhességről meg a gyerekekről
indította be őket. Ennek ellenére valami jelképes ellenállást
csak sikerült mutatnom.
- Jól van, nagyfiú. Ennyi éppen elég lesz.
Finoman megcsókolta az alsó ajkamat.
- Még mindig fáj?
- Totál meggyógyultam! - Pedig jaj, annyira nagyon fájt!
De csak még egy kis őrjítő lökés kellene mondjuk a
medencéje magasságában, és máris elszállna minden kín.
Hozzádörgölőztem, mert nem bírtam ellenállni az
ösztöneimnek. A szemhéjam félig lecsukódott. Basszus,
milyen jó érzés volt!
- Soha nem tennélek nevetségessé, Anne! A barátom
vagy. Olyan, akibe egy csomó okból rettenetesen bele vagyok
szakadva.
Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Te is a barátom vagy.
- De tudod, ettől még nyugodtan lazíthatunk és
szórakozhatunk egy kicsit. - Aztán, hogy megmutassa, mire
gondol, markolászni kezdte a seggemet. - Nem kell
folyamatosan így felhúzva lenned. Nem fogom hagyni, hogy
bármi rossz történjen veled.
Malcolm Ericson nagyon sok minden volt, de mindenható
még ő sem. Bárkivel történhetnek rossz dolgok. Ez az élet
ténye.
 - Most min gondolkozol? - kérdezte, és megint hozzám
dörzsölte a farkát, hogy a fejemben nem volt többé maradása
semmilyen szomorú gondolatnak.
- Semmin.
A szexen. A feszültségen. Pontosabban mind a kettőn
egyszerre.
- Állat ez a ruha.
- Kösz! Az öltöny is csodálatos. Fantasztikusan nézel ki
benne.
- Töprengtem ezen a mi csókolózási problémánkon.
- Nincsen itt semmi probléma. Mindenki azt hiszi, hogy
együtt járunk, szóval... sikerült a nagy terv, éljen Mal és
Anne! - Felemeltem egyik ökölbe szorított kezemet. - Hurrá!
Halkan nevetett.
- Látod, tudsz te vicces is lenni!
Ránéztem, és kábultan elmosolyodtam. Hihetetlen szép
volt ez a pasi, különösen ennyire közelről. Oldalra billentette
a fejét, és az orrhegyével megsimogatta az arcomat,
belecsókolva a szám sarkába. Ujjai a ruhám hátán nyíló
cipzárral játszottak. Nem húzta le, csak fenyegetett vele.
Jézus Mária, mennyire élveztem ezt a fajta fenyegetést! A
mellbimbóm megkeményedett, és nyilvánvalóan nagyon is
készen állt arra, hogy megmutassa magát a világnak. A józan
ész teljes hiánya.
- Gondolkodtam - szólalt meg Mal. - Talán máshol
kellene csókoljalak.
Ez az ember egy kibaszott zseni.
Lassan, de nagyon lassan, egy vagy két centivel lejjebb
húzta a cipzárt. Mosolyában kihívás volt: vajon lesz-e erőm
megállítani? Sajnos erre a pontra én már teljesen elvesztettem
minden irányítást a saját végtagjaim felett. A cipzár még
lejjebb csúszott, meglazítva a fűzőt, feltárva a dekoltázsomat.
Mal becsúsztatta egy ik ujját, és félrehúzta a fekete csipkét.
- Nem akarsz megállítani? - kérdezte halkan.
- Még egy pillanat.
Egy frászt!
Aztán lenézett. Remélhetőleg minden női mell egyformán
tetszik neki, mert ha nála a méret a lényeg, akkor ez a sztori
gyorsan véget fog érni.
- Anne! A rohadt életbe! - Nagyot nyelt. Ez jó jel. Ujjai
lassan végigsimították a torkom alatti kis mélyedés vonalát.
- Igen?
- Te annyira istenverte...!
Valaki bedörömbölt az ajtón, és azonnal kizökkentett a
vágy ködfelhőjéből.
- Mal, idő van! - kiabáltak.
Ne. NE!
- Mi a...? - Mal dühös tekintettel fordult az ajtó felé, én
pedig kétségbeesetten próbáltam összefogni magamon a
ruhámat.
Kinyílt az ajtó, és Ben dugta be a fejét.
- Az isten verje meg, haver! - Mal hangja dühtől
remegett. - Mi van, ha Anne meztelen?
Ben fújt egyet.
- Eddig soha nem érdekelt, hogy mit látunk. És ha ez
olyan nagy gond, miért nem zárod kulcsra, pöcsfej?
- Változtak a szabályok.
- A kurva élet! - Ben széles vigyort villantott. - Te tényleg
komolyan gondolod!
- Persze hogy komolyan gondolom, baszd meg! O a
csajom, te szerencsétlen barom!
Ben tekintete egyetlen pillanat alatt felmérte az egész
testemet.
 - Nos, ez a te csajod nagyon kis csinoska. Tudod mit?
Nagyon bejön.
Mal egész teste azonnal megfeszült, és a szemében láng
lobbant. - Te.-.!
- Ne! - Megragadtam a zakója gallérját. - Ne
verekedjetek!
Ram nézett, orrcimpája haragosan kitágult. Mi a fene van
ezekkel az esküvőkkel, hogy mindig ennyi drámát
gerjesztenek?
- Komolyan mondtam - tettem hozzá. - Ez most Ev és
Dávid különleges éjszakája.
Ben azonban a jelek szerint túlságosan is jól érezte magát,
hogy ilyen könnyen feladja.
- Emlékszel, amikor egyszerre kerten kaptuk el azt a csajt
Berlinben? Az jó volt... nagyon is. Sokszor gondolkoztam
már, hogy szeretném megint kipróbálni. Mit szólsz, Anne?
Mennyire vagy bevállalós? Megígérem, hogy alaposan
elintézünk!
Mal felmordult, én pedig rávetettem magam, és a nyakába
kapaszkodtam. Konkrétan ott lógtam rajta. Hihetetlenül erős
volt ez a pasi! Lehet, hogy Ben nagydarab, de Mal jelenlegi
hangulatában nem biztos, hogy ő győzne. Mal nyakában csak
úgy dagadtak az inak.
- Mal? - Próbáltam minél higgadtabban beszélni. Máshol,
más körülmények között talán egészen kiváló pszichológus
lett volna belőlem. - Hallasz?
- Igen. - A keze megmarkolta a fenekemet, és átvett egy
kicsi súlyt. Ami nem volt olyan nagy baj, mert az ember nem
is gondolná, milyen melós másnak a nyakában csüngeni.
- Minden rendben van. Ne törődj vele! - mondtam. - Ben,
húzz ki innen!
 A barom meg csak vigyorgott rám, és fel-le mozgatta
szemöldökét.
- Takarodj!
- Simán, Anne! Nyugi van! - Aztán kacsintott, és bezárta
maga mögött az ajtót.
- Nyugodj meg, Mal! Elment a rossz ember.
- Nyugodt vagyok - morogta, és szorosan ölelt.
- Nem gondolta komolyan. Csak szívatni akart.
- Nem láttad, milyen szemmel nézett rád? Ez a seggfej
minden szót komolyan gondolt. - Mal még szorosabban ölelt.
- A kis szarcsimbók néha ugyanolyan gyökér tud lenni, mint
Jimmy. Szét kellett volna rúgnom a seggét.
- Légy szíves, fogd vissza a benned élő ősembert. Nagyon
agresszív vagy ma éjjel!
- Nem szeretem, ha az emberek ilyesmiket mondanak
rólad. És neked sem lenne szabad hagyni.
- Nos, ez nagyon kedves, de semmi szükség arra, hogy
miattam verekedj.
- Mi négyen kölyökkorunk óta verekszünk. Megesik. -
Mal egyik kezével felhúzta a cipzáramat. Aztán kemény
pillantást vetett rám. De ugye nem akartad volna az
édeshármast?
- Nekem egyszerre egy pénisz többnyire elég. Jellemhiba,
tudom, de...
- Helyes.
Kénytelen voltam arcon csókolni, mert a féltékeny Mal
lélegzetelállító látványt nyújtott.
- Egyébként miről beszélt, amikor azt mondta, hogy „idő
van”?
- Davie szeretne játszani egypár számot Évnek. Mennünk
kell.
 - Felsóhajtott, és visszaemelt a pultra. Végigsimított az
oldalamon.
- Jól vagy?
- Igen.
Összevonta a szemöldökét.
- Tudod, néha nagyon szenvedélyes tudsz lenni, Malcolm
Ericson! Néma csendben figyelt.
- A legtöbbször úgy viselkedsz, mint egy született ripacs,
de az igazig az, hogy nagyon sok minden lapul a felszín alatt.
Bonyolult egy pasi vagy.
- Meglep?
- Igen. Illetve nem.
- És még engem nevezel bonyolultnak. Később
táncolunk? - kérdezte, és a rosszkedvet mintha elfújta volna a
szél.
- Nagyon szeretnék.
- Nem arról volt szó, hogy kellene egy másik ital? Gyere,
szerezzünk valami töményét, mielőtt behangolok. - Aztán a
csípőmnél fogva végtelenül óvatosan leemelt a pultról.
- Még soha nem volt ilyen klassz pasim, mint te. Mintha-
pasi vagy valódi, tökmindegy.
- Mert hány pasid volt?
- Együttjárós? Kettő. - És közben fel is tartottam két
ujjamat, hátha vizuális típus. Jó érzés volt a tudat, hogy
segítettem.
- Vagyis én vagyok a hármaska?
- Nem. A ketteske. Nem vagyok valami nyerő az emberi
kapcsolatokban.
- Tényleg? - Magasabbra emelte az állát, és lenézett rám.
- Pedig szerintem nagyon jól csinálod, Anne!
- Kösz, Mal!
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

MIRE NAGY NEHEZEN HAZAÉRTÜNK, már kellemesen

szalonspicces voltam. Vagy hajnali három körül lett vége a
nagyon állat bulinak, és Nate-tel meg Laurennel együtt
taxiztunk haza.
Végre hallottam élőben is a Stage Dive-ot. Csodálatos
akusztikus koncertet adtak. Jimmy és Dávid hangja
tökéletesen olvadt egybe, de ezek az emberek külön-külön is
olyan végtelenül tehetségesek voltak, hogy arra szó nincs!
Ben, kezében a basszgitárral, jelenlétével szó szerint
betöltötte a színpadot, és annak ellenére, hogy nem
használhatta a teljes dohszerkóját, Mal ugyancsak
bámulatosan játszott. A banda tökéletes egyensúlyban állt, és
mindenki hozzátette a magáét a zenei összképhez.
Igaz, hogy ezen a ponton már régen ágyban kellett volna
lennem, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy
végre aludjak. Még nem. Csak hevertem hanyatt az
ágyamban, és a mennyezetet bámultam. Nem sokkal
korábban hagyta csak abba a szoba a pörgést. A
sötétítőfüggöny két szárnya között annyi rés maradt, hogy az
utcáról beszűrődő fényben éppen csak kivehetőek voltak a
részletek. Évek kel azelőtt, amikor így elkerült az álom,
magamban mindig Mallel beszélgettem - úgy értem azzal a
verziójával, aki poszter képében a falamon lógott. Szomorú
és agyament, de akkor is igaz. Most pedig a hus-vér Mal
aludt a szomszéd szobában.
Az élet néha egyszerre tud gyönyörű és különös is lenni.
Máskor meg kész katasztrófa. Viszont megtörténik, hogy
végül a szépség győzedelmeskedik.
 Ujjammal végigsimítottam szegény, megkínzott ajkamon.
Mal jóformán cafatokra csókolta, mert ha egyszer a fejébe
vett valamit, megállíthatatlan lett. És mint kiderült, az együtt
táncolás neki egyben kisebb-nagyobb smárolások sorozatát is
jelentette. És amikor eszébe jutott, hogy ki kellene próbálnia
rajtam valami új módszert, nekem minden alkalommal egyre
inkább nehezemre esett érdektelenséget színlelni. Soha nem
képzeltem volna, hogy ilyen sokféleképpen meg lehet
csókolni valakit. Lágyan és keményen, fogazva vagy anélkül,
és a nyelv különböző mélységben történő behatolásaival
variálva. Na és az érintések! Hűha, micsoda érintések voltak
ezek! Volt ott minden, a nyakam finom simogatásától kezdve
a seggem markolászásáig. Egy férfi, aki tényleg tudja,
hogyan használja a kezét, valódi kincs. Én is csak akkor
parancsoltam megálljt neki, amikor éjfél után a szoknyámat
próbálta felhúzni.
Micsoda fantasztikus éjszaka volt!
Amikor hazaértünk, megint bokszeralsóra vetkőzött.
Bementem a fürdőszobába a hajkefémért, erre ő már ott volt,
és fogat mosott. Még soha nem izgatott fel egy fogat mosó
pasi látványa, de nála még az is beindított, hogy a fehér hab a
szája sarkában csörgött. Ha tippelnem kellett volna, azt
mondom, hogy egyáltalán nincs is pizsamája. Nem, egy ilyen
pasi leginkább meztelenül szokott aludni, és ezt a hihetetlenül
tudományos következtetést annak a szexis és izmos pasinak a
példáját felhasználva vontam le, aki átmenetileg a kanapémon
csövezett. Túlságosan is könnyen el tudtam képzelni magam
fölött ezt a napbarnított, feszes testet. Vajon a hátára, a hasára
vagy az oldalára fordulva szokott aludni? Tisztán esztétikai
megfontolásból, a hátán lenne a legideálisabb... több okból is.
Azonban ha a hasán fekszik, akkor láthatóvá válna a
gerinc hosszú, egyenes vonala, illetve mintegy bonuszként,
megkaphatnám a seggét is. Képes lettem volna áruba
bocsátani akármit, ha csak egyszer láthattam volna a
meztelen seggét. A könyveimet, az e-könyv-olvasómat,
a lelkemet, bármit, amit kell!
Persze, ha nagyon akarom, akkor nem kellett volna, hogy
ezen az egy dolgon járjon az eszem. De mi máson járt volna?
Nem, ebben a pillanatban a masztizás volt a legésszerűbb
megoldás. Fel voltam húzva, teljesen éber voltam, a
mellbimbóm megkeményedett, és a mellem sajgott. Itt volt az
ideje végre a saját kezembe venni a dolgot.
- Mmm, Nate!
Még több nyögdécselés.
Meg egy kis mormogás.
Meg egy koppanás.
- Igen, bébi?
- Nyalogasd, Lauren!
Na ne már, basszus!
A párnát az arcomra szorítottam, és belesikoltottam. Ha
bekapcsoltam volna a zenét (ugyanis általában így szoktam
védekezni Nate és Lauren éjjeli ivarcsörréinek hangjai ellen),
akkor tutira felébresztem Malt.
Még két dobbanás. A fal másik oldalán nyikorogni
kezdett az ágy, de olyan hangosan, hogy kis híján nem is
vettem észre, amikor kinyílt a hálószoba ajtaja.
- Mi van, tökfej, a pokolra jutottam? - Mal betántorgott,
és leült az ágyam szélére.
- Igen. Pontosan oda. Ne haragudj. Ez az első és
legrosszabb bugyra, amiben az ember folyamatosan azt hallja
a papírvékony falakon keresztül, ahogyan a szomszédai
üvöltve kefélnek.
 Lauren valami nyüszítő sikoltást hallatott, amit egyébként
viszonylag gyakran szokott ilyen alkalmakkor.
Hunyorítottam.
- Mondd meg nekik, hogy hagyják abba! - suttogta Mal,
és a szája a rettenettől elkerekedett. - Jaj, ne! Ez rettenetes!
Aztán mind a ketten fojtott nevetésben törtünk ki. Mert
erre a helyzetre ez volt az egyetlen elfogadható reakció.
- Menjünk inkább szállodába! - mondta, és jobban felült
az ágyamra.
- Hajnali négy óra van.
- Általában meddig csinálják?
- Mind a ketten ittak, úgyhogy eltarthat egy darabig. -
Aztán felhúztam a térdemet, és átöleltem. Semmi szükség rá,
hogy Mal is tanúja legyen a mellbimbó-szitunak. És
természetesen ugyancsak nem segített, hogy a szomszédban
hangosan és szenvedélyesen szeretkeznek. Szerencse, hogy a
lehető legkényelmesebb pizsialsóm és egy kinyúlt póló volt
rajtam, ami mindent elrejtett, különben még kínosabb
helyzetbe hozott volna a tudat, hogy Mal itt ül, velem
szemben.
- Te nem érzed, hogy valami nem egészen áll össze ezzel
a szituval? - jegyezte meg Mal, és közben olyan arcot vágott,
mintha valami mérhetetlen becsületsértést kellett volna
elszenvednie. - Én vagyok a Stage Dive dobosa. Nem én
vagyok, aki nem tud aludni, mert mások üvöltve dugnak a
szomszédban. Ezt nekem kellene csinálnom velük. Ha
belelendülök, egész városnegyedek maradnak álmatlanul!
-A rohadt életbe, bébi, olyan jól csinálod! - morogta Nate
a fal másik oldaláról.
- Hallottad? - kérdezte Mal.
- Aha.
 - Igen. Erről van szó! - Aztán felállt az ágyamon.
Legfeljebb vagy 60 centi volt a feje és a mennyezet között. -
Nate engem gúnyol! Ez kihívás!
- Tényleg?
- A kis rohadék!
- Én meg mindig olyan kedves srácnak tartottam.
Felém nyújtotta a kezét.
- Gyere, Anne! Meg kell védelmeznünk a saját nem
létező szexuális életünket.
- Basszus! - Aztán megfogtam a kezét, és hagytam, hogy
felhúzzon maga mellé. - De ne hagyd, hogy leessek! És
vigyázz, nehogy' beverd a fejed a plafonba!
- Nem fogom beverni. És megtennéd, hogy egy percre
nem akarsz olyan istenverte felnőttként viselkedni? Engedd el
magad, és élvezd a helyzetet!
- Keményebben, Nate! - hallatszott a szomszédból.
Mal megköszörülte a torkát, és felkiáltott.
- Anne!
- Mal.
- Hangosabban! - sziszegte, és mind a kerten ugrálni
kezdtünk az ágyon. A fakeret megdöbbentően hangos,
elkínzott nyikorgást hallatott. Sajnos kimondottan hosszú
ideje először. Vagy soha korábban. Bárcsak vízszintesben
lettünk volna, és anyaszült meztelenül! Állati a gondolat!
- Mal!
- Annyira kedves lány vagy, Anne! - kiabálta Mal a
szomszédok miatt. - Nagyon kedvellek, mint embert!
- Most komoly? Te ilyeneket szoktál mondani szex
közben?
- Akkor halljuk, hogy neked mennyire mocskos a szád!
Rajta!
Becsuktam a számat, és úgy is hagytam.
 - Nyúlnyál! - Mal a Nate-tel és Laurennel közös fal felé
fordult.
- Kibaszott finom vagy!
- Milyen? - kérdeztem lihegve, miközben éreztem, hogy a
combizmaim önkéntelenül megfeszülnek. Mal szerencsésnek
érezhette magát, hogy a puncim nem vetette rá magát ott
helyben! - Milyen ízem van?
- Hát, mint a méz, és a tejszín, és... mit tudom én, mint a
kenyér!
Felhúztam az orromat.
- Kenyér?
- Igen! Egy szexis kenyér, ami olyan finom, hogy képes
lennék egész nap falni! Teljes kiőrlésű agymenés!
Erre pedig olyan nevetés jött rám, hogy a hasizmom
teljesen begörcsölt, de csak ugráltam tovább, rendületlenül.
Soha nem gondoltam, hogy ilyen különös érzés egyszerre
ugrálni és fuldokolva nevetni. Kicsi korunkban valamelyik
barátunknak volt egy trambulinja, de valamiért azon soha
nem éreztem ennyire jól magam.
Ekkor Mal különösen magasra ugrott, és persze azonnal
beverte a fejét a mennyezetbe.
Kívánatos seggére zuhant, és egyik kezével a feje búbját
dörzsölgette.
- Basszameg! Aú!
Ebben a pillanatban az ágy leszakadt alattunk, és a fa
ágykeret úgy, ahogy van, a padlóra zuhant. Hatalmas volt a
zaj. Mire a szomszédból mélységes csönd volt a válasz.
Megbotlottam, megcsúsztam, és végül félig Mal ölében
kötöttem ki. Szerencsére egy kar gyorsan átölelte a
derekamat, és így nem pattogtam tovább a földre, aztán
csak ültünk ott, szemben egymással, összegabalyodott lábbal.
 - Széttörtük az ágyamat - jelentettem ki, totál
feleslegesen.
- A háborúban áldozatokat kell hozni, tökfej.
- A te fejeddel minden rendben van? Nem kell egy zacskó
jég - És kifésültem az arcából a belelógó szőke tincseket.
Talán tényleg szexuális gyógyításra van szüksége. Mar ott
volt a nyelvem Hegyén, és kis híján ki is mondtam. Tipikus
részeg meggondolatlanság.
- Minden király. - Lassan mosolyodott el.
Valaki átkopogott a falon Nate és Lauren oldaláról.
- Jól vagytok?
- Teljesen! - kiáltottam vissza. - Kösz! Folytassátok csak.
Tisztán hallatszott a nevetés. Éreztem, hogy az arcomat
forróság önti el. Szinte lángra lobbant. Talán még egy steaket
is meg lehetett volna sütni rajra. A fenébe, ezt biztosan
mindenki hallotta. Tényleg mindenki. Soha az életben nem
mossuk le magunkról.
- Kinevetnek bennünket - mondtam.
- Marhaság. Egyszerűen olyan keményet keféltünk, hogy
az ágy is szétment alattunk. Szeretnék, ha ők lennének a mi
helyünkben. A szexuális dominancia természetes sorrendje
ezzel helyreállt.
Mind a ketten nevettünk. Ez az egész annyira vicces volt!
De a nevetésünk aztán valahogy elhalt, és csak ültünk ott,
egymást bámulva. Az arca árnyékban maradt, és képtelenség
lett volna bármit kiolvasni belőle. Azonban a farka kezdett
felállni, és ez, a combomnak feszülve, nagyon egyértelmű
jelzés volt. Mit meg nem adtam volna, ha tudom, mi járhat a
fejében! Ebben a pillanatban a lábam köze vette át az
irányítást, és csupa jó érzés töltött el. Nagyon szerettem
volna, ha tesz végre valamit, mert nem voltam biztos benne,
hogy én képes lennék rá. Persze reagált a közelségemre, de
jelent ez egyáltalán valamit? A farkaknak megvannak a
maguk szokásai. Titokzatos valamik, amik néha minden ok
nélkül felállnak. A szexet ugyanis egyértelműen kizártuk a
megegyezésünkben, és mégis, a ma esti csókolózás,
a simogatás...!
Még soha életemben nem éreztem magam ennyire
zavartnak. Zavart voltam, és nagyon fel voltam izgulva.
A szomszédból megint megszólaltak az előbbi zajok,
ahogyan ők ketten, megfogadva a tanácsomat, tényleg
folytatták.
- Nekem úgy tűnik, hogy már nem is foglalkoznak velünk
- jegyeztem meg.
- Csak úgy érdeklődésből. Mennyire vagy részeg?
-A szoba még egy kicsit forog velem. Miért?
- Semmi. Eleget üldögéltünk - mondta torokhangon.
Óvatosan leemelt magáról, majd kimászott az ágyam
maradványai közül. Csak álltunk ott, és próbáltunk nem
venni tudomást a dudorodó sliccről. A, kicsit sem volt ciki!
Még szerencse, hogy sokkal könnyebb elrejteni amikor én
felizgulok.
- Menjünk, és filmezzünk! - mondta. - Egy ideig most
úgysem fogunk tudni aludni.
- Klassz ötlet - hazudtam neki, majd megfogtam a kezét,
és kisegített az ágy romjaiból. - Szegény ágyam! De azért
buli volt.
- Aha, szerintem is. Annyira nem, mintha tényleg
keféltünk volna, de akkor sem volt rossz.
Nem bírtam ellenállni a kíváncsiságomnak. Vagy az is
lehet, hogy egyszerűen csak nem tudok viselkedni, vagy
éppen túlságosan részeg voltam.
- Ha már említed, mi lett a csajaiddal? Azt hittem, hogy a
buli után majd felmész valakihez.
 - Semmi.
- Semmi? - A farka félmafla, és úgy akart tenni, mintha
nem érdekelné a dolog?
- A turnéra való felkészülés és a nagyon komoly mintha-
együtt-járás miatt nemigen maradt időm semmi egyébre.
- Értem.
Éppen csak nem hittem egy szavát sem.
Ehelyett az alkoholtól fűtött agyam mindenféle hihetetlen
logikai hurkokat rajzolt, amiknek persze csak kicsi, vagy
inkább semmi köze nem volt a valósághoz. Mi van, ha azért
kell neki a színlelt barátnő, mert elveszítette a libidóját?
Talán van neki egy titokzatos valódi barátnője is, akit Los
Angelesben rejteget, és rám csak azért van szüksége, hogy a
lesifotósok ne is próbálják megkeresni. Nem. Ez a
gondolatmenet nagyon fájt. De talán az egész abból a
fogadásból ered, amit Bennel kötött. A hülye vicceivel
valami különösen gázos helyzetbe hozta magát, és sértené a
büszkeségét, ha ki kellene hátrálnia belőle. Persze ez volt az a
gondolatmenet, ami mind közül a legjobban fájt volna.
Ugyanakkor egyikük sem magyarázta meg, hogy miért jön
rá néha az a különös szomorúság. Hagytam, hogy a nappaliba
vezessen. A fejemet és a szívemet nem különösebben józan
kuplerájnak éreztem.
- Na és te? Remélem, nem tartottad összezárva a
combodat arra várva, hogy ez a gyökér végre észhez térjen! -
Leült a bársonykanapé közepére, és engem is lehúzott maga
mellé.
- Nem, randizgattam én. Csak nem mostanában.
- Mennyire nem mostanában? - Felvette a távirányítót, és
a bazi nagy képernyős tévé életre kelt. A kezét a kanapé háta
mögé lógatta, és tenyerével vad ütemet vert.
- Mit szeretnél nézni? - kérdeztem.
 - Szóval nem mondod meg?
- Néhány hónapja.
Valami ezeréves horror ment a tévében, amit ha a
feltupírozott frizurákból és a dauerból ítélni lehet, valamikor
az 1980-as években forgattak. A képernyőn két alig fedett
mell pattogott végig. Női sikoly hallatszott.
- Ez jónak tűnik – jegyezte meg Mal.
- Mhm.
- Nem. De azért szerintem szomorú, amikor Johnny
Deppből paradicsommártás lesz.
- Gondolom! - mosolygott. - Tudod, komolyan
gondoltam, amit mondtam.
- Mivel kapcsolatban?
- Veled. - Egyenesen előre nézett, mintha szándékosan
kerülte volna a tekintetemet. A tévé fénye megvilágította a
tökéletes arcot. - Kedvellek.
- Köszönöm, Mal!
De akkor miért nem kefélünk? Úgy tűnik, annyira azért
mégsem kedvel. Vagy csak kedvel, és kész.
A gondolataim megint üldözni kezdték egymást.
- Miért nem mondtad, hogy te is kedvelsz engem? -
Megbökte az oldalamat, és ha a megérzésem nem csal,
mintha egy egészen kicsit bizonytalannak tűnt volna.
- Tényleg - jegyeztem meg, és felé fordultam, nem véve
tudomást a képernyőn folyó vérről és a folyamatos
sikoltozásról. - Te...
- Mi vagyok?
- Annyira...
- Rajta, tökfej, nem olyan nehéz ez! Köpd már ki!
- Nagyon...
- A fenébe, akkor majd én dicsérem magamat.
 Hosszan és mélyen felsóhajtottam, hiszen végtelenül
élveztem a helyzetet.
- Ugye tudod, hogy reménytelen eset vagy? - folytatta a
nyavalygást.
- Mit szólnál akkor az elképesztőhöz? Szeretnél
elképesztő lenni?
- Hmm. - Az arcán apró, de nagyon elégedett mosoly
jelent meg
- Igen. Ez nem is lenne rossz. Ügy értem, lassan egészen
közel áll ahhoz, hogy tükrözze, milyen csodálatos vagyok.
- És egoista is egyben. Nagyon, de nagyon egoista.
- Most hazudsz! - Ujjai csiklandozni kezdték az
oldalamat, hogy kénytelen voltim nevetni, és vonaglottam. -
Én egy nagyon szerény tökéletesség vagyok.
- Ne! Hagyd már abba!
- Ismerd be, hogy én vagyok a létezésed értelme! Ismerd
be! - Próbáltam volna elszabadulni, de a karja ekkor átölelt,
és nagyon szorosan magához húzott. - Basszus, le ne ess! A
fejem nem olyan kemény, hogy még egyszer beverhessem
csak azért, hogy téged megmentselek!
- Akkor hagyd abba a csiklandozást! - szuszogtam.
- A csiklandozást! Ugyan már! Nem vagyok én ennyire
gyerekes!
- Az egyik kezével óvatosan a vállára húzta a fejemet,
míg a másik karja szorosabban magához ölelt. - Cssss. Most
maradj csendben!
Melegség töltött el, és százszor olyan jól éreztem magam,
mint amennyire alkoholtól érezhettem volna. Vagy inkább
milliószor jobban, mert most érezhettem Mal Ericson illatát
és érintését is.
- Nyugi! - mondta.
- Nyugodt vagyok.
 Mindenféle dolog történt a hatalmas képernyőn. De most
semmi nem számított. Miközben Malre koncentráltam, a
szemhéjam lassan lecsukódott. Bármi legyen is az ok, ami
idehozta hozzám, nagyon valószínű volt, hogy soha nem
kaphatom meg, amire igazán vágytam tőle. De hát nem az a
legemberibb vonás, hogy mindig többre vágyunk? Ez a
pillanat azonban akkor is nagyon jó volt.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

AMIKOR FELÉBREDTEM, MEGINT VITATKOZÁST

HALLOTTAM. Csak ez alkalommal senki nem kiabált. Inkább
amolyan feszült és dühös suttogás hallatszott.
- Miért alszik rajtad a tesóm? - kérdezte Lizzy.
- Mert együtt járunk - válaszolta Mal. - Ki vagy te? Anne
soha nem mondta, hogy van egy húga.
- Tényleg?
- Tényleg. És különben is ki a fenének van még kulcsa
ehhez a kurva lakáshoz? Az ember csak egyszer elfelejti
rátolni a reteszt, és máris a fél város ki-be járkál!
- Amennyire tudom, most, hogy Skye már nincsen a
képben, csak nekem és Laurennek.
- Ne mondd ki ezt a nevet! Anne-t még mindig nagyon
feldúlja, ha hallja. A tekintete olyan szomorú lesz, hogy
kibírhatatlan.
- Milyen nevet? Skye-ét?
- Igen - morogta Mal.
- Jól van, jól van! - Majd egy kis szünet. - Nagyon klassz
pasi vagy, ugye tudod?
Horkantás.
- Nem felszedni akarlak, te hülye! Anne a nővérem, és
amit most hallasz, az a gyanakvó hangom. Nem ismerlek én
téged valahonnan? Nagyon ismerős az arcod.
A seggemre simuló ujjak hirtelen megfeszültek.
Fogalmam sem volt, mikor kerültek oda, de hogy tetszett-e?
Igen. Nagyon is. Mert ez azt jelentette, hogy egy ágyban
voltam Mallel. Kit érdekel a mennyország? Fogalmam sem
volt, mikor aludhattam el, de abból ítélve, hogy még mindig a
nappaliban, a bársonykanapén hevertünk, valamikor a
rettentően véres horror közben lehetett. A húgom jelenléte
alapján pedig biztosan vasárnap reggel volt. Azért jött, hogy a
kötelességünknek megfelelően felhívjuk anyát. Ezt a
kellemetlen élményt mindig megosztottuk egymással.
Nem akartam megmozdulni. Legalább szerdáig biztosan
nem. És egy egészen kicsit másnaposnak is éreztem magam.
De ami még fontosabb: nem akartam leszállni Malról.
- Mi a fenét csináltál vele? Az ajka tiszta piros, és fel van
dagadva.
- Tényleg? - Mal teste megmozdult alattam, ahogyan
felemelte a fejét, és szemügyre vette a kárt. - Basszus! Nos,
igen. Egy kicsit kikészítettem. De honnan tudhattam volna,
hogy bejön-e, ha harapdálják, ha nem próbálom ki?
- Nem jön be neki - mondta Lizzy. - Vagy legalábbis nem
hiszem. Soha nem tűnt harapós típusnak. O ennél sokkal...
visszafogottabb.
- Visszafogottabb? - Mal halkan felnevetett. - Aha. Akkor
miért nem mész be a szobájába, és nézed meg az ágyát,
mielőtt visszafogottnak neveznéd?
Léptek koppantak, majd meglepett hang hallatszott.
- A rohadt életbe! Ez darabokban van!
- Az én kis tökfejem egy állat, ha beindul.
- Te tökfejnek nevezed? - A húgom hangjából őszinte
meglepetés áradt. - És hagyja?
- Persze úgy tesz, mintha nem jönne be neki, de tudom,
hogy titokban egészen odáig van érte. Az arca mindig
ellágyul, amikor hallja.
Ó, jézus úristen, ebből elég! Hiszen gyakorlatilag én
neveltem fel ezt a lányt! Semmi szükség, hogy ilyeneket
halljon rólam, mert a végén minden tiszteletet elveszítek nála.
Résnyire kinyitottam az egyik szememet.
 - Hallgass már, Mal!
- Ahogy parancsolod, úrnőm!
- Mennyi az idő? - kérdeztem, és akkorát ásítottam, hogy
az állkapcsom kis híján kettétört.
- Mal? Azt mondta neked, hogy Mal? - kérdezte Lizzy, és
mellénk jött. A húgommal szinte semmi közös nem volt
bennünk. Az ő haja csinos karamellszínű volt, az enyém meg
répa. És habár mind a kerten örököltük anyánk erős vonalú
állkapcsát, az ő vonásai sokkal finomabbak voltak, mint az
enyéim. - Ez nem lehet igaz!
Hűha, ez lesz ám a buli!
- Pedig különös módon az. - Feleltem, és sikerült csak
egy egészen kicsi önelégültséget csempészni a válaszba. -
Mal, bemutatom a húgomat, Lizzyt. Lizzy, ő Malcolm
Ericson.
A húgom közel sem volt akkora Stage Dive rajongó, mint
én, ami persze még nem jelentette azt, hogy nem fog itt
elájulni.
Ahogy gyanítottam, Lizzy úgy sikoltozott, mint akinek
elmentek otthonról. Mal és én is hunyorítottunk.
- Ó, jézusom, Anne imád téged! Otthon a szobájában egy
egész falat telerakott a képeiddel!
- Ne! - Basszus, hogy nem láttam előre, hogy ez lesz? A
félelem a torkomat szorongatta. Valakinek most azonnal le
kell szerelnie a húgomat.
Ki kell ütni, ás bezárni egy szekrénybe. Természetesen
mindez csak az ő érdekében történt volna, na meg persze
főleg az enyémben. Megpróbáltam rávetni magam, de két
erős kar visszatartott. - Lizzy! Fogd be! Kérlek hallgass!
Erről nem kell tudnia.
 - Inkább folytasd, Lizzy! - követelte Mal. - Azt mondtad,
hogy egy egész fal? Ez igazán lenyűgöző. Minél több
részletet akarok.
- Dehogy akarsz!
- Csitt, Anne! Beszélgetünk.
A karom nem volt elég hosszú, hogy befogja Lizzy száját,
úgyhogy kénytelen voltam Mal fülére tapasztani. Küzdöttem
ellene, de akkor is túl könnyen lerázott magáról. Micsoda
rohadék!
- Régebben állandóan felírta a nevedet a combjára.
Alkoholos filccel - folytatta az én rettenetes áruló húgom.
Most már hivatalos: Lizzy egy kis rohadék. És ha nem hagyja
abba nagyon gyorsan, jó esély van arra, hogy egyke legyek.
És mivel anya többnyire észre sem vette, hogy vannak
gyerekei is, biztos voltam benne, hogy könnyen túltenné
magát a veszteségen.
- Ez hazugság! - kiáltottam, ahogyan elöntött a hideg
veríték.
- És a combja belső oldalára írta? Biztos, hogy oda. A kis
kacér! - Mal megragadta a két csuklómat, és a tenyeremet a
mellkasára húzta, amivel elkerült egy alapos verést. - És
rajzolt kis szíveket is nyíllal átlőve, meg ilyesmit?
- Azt nem tudom - szeretett húgom leült a nagy
karosszékbe, és keresztbe tette a lábát. - De sokszor
gyakorolta, hogy Anne Ericsonnak írja a nevét.
- Annyira megható, hogy fel akarod venni a nevemet,
tökfej! - Mal megpróbálta megcsókolni a két öklömet. - Most
komolyan, ez rettenetesen állat! És el sem mondhatom,
milyen sokat jelent nekem! A családom imádni fog!
- La-la-la-la-la! - kezemet a fülemre tapasztottam, és
olyan hangosan énekeltem, ahogyan csak a torkomon kifért,
próbálva túlordítani mind a kettőt.
 - És Stage Dive klipeket nézett állandóan. Kivéve azt,
amelyikben azzal a csajjal smároltál. - Lizzy előbb keményen
gondolkozott, majd csettintett. - Last Days ofLove, ez volt a
címe. Azt soha nem volt hajlandó megnézni, és ha egészen
véletlenül mégis az ment a tévében, felállt, és kiment a
szobából.
Mal teste csak úgy rázkódott alattam, mert majd
megfulladt a röhögéstől. Mint aki megkattant. A szemében
könnyek csillantak. Micsoda egy gyökér! Az egyik kezét a
tarkómra csúsztatta, majd az arcomat a mellkasához nyomta.
- Jaj, Anne! Csak nem féltékeny voltál?
- Nem.
De. Hihetetlenül és végtelenül féltékeny. Attól a csóktól
darabokra hasadt tinédzserlelkem, és emiatt vagy egy éven
keresztül csak szomorú dalokat tudtam hallgatni.
- Szegény kiscicám!
- Fogd be!
- Pedig nem is akartam lesmárolni. Éppen csak
megcsúszott a szám. - Na és persze közben, habár nagyon
próbálkozott, nem sikerült komoly maradnia. - Esküszöm,
hogy próbáltam magam érintetlennek tartogatni neked.
Mondd, hogy elhiszed, légy szíves!
Mondtam én, de valami hihetetlenül durvát.
Erre még erősebben nevetett, hogy most már az egész
kanapé remegett.
És mivel nem úgy tűnt, mintha a közeli jövőben el akarna
engedni, inkább a nyakába hajtottam a fejemet. Mindenkit
gyűlöltem, aki akkor a közelemben volt. Teljes szívemből.
Eszembe jutott, hogy megharapom, de valószínűleg azt is
csak élvezte volna, mert amikor előző éjjel, a bulin sarokba
szorított, nagyon is jól eltöltötte az időt az ajkaim
harapdálásával. A rengeteg csók miatt majdnem meghaltam,
de a valódi és sokkal komolyabb kárt a tesómnak
köszönhettem. A saját húsomnak és véremnek.
Most pedig Mal már mindent tud. Végem van.
- Lizzy, lennél olyan kedves, hogy hozol nekem egy
tollat? - kérdezte Mal. - Mindenképpen rá kell írnom a
nővéred nevét a farkamra. Most azonnal.
Istenemre mondom, hogy próbáltam nem nevetni. Olyan
nagyon erősen próbáltam.
- Mit szólnál, ha inkább egy kávét készítenék? - Lizzy
feltápászkodott. - Tudod, ilyenkorra általában már készen
szokott várni a reggeli. Minden vasárnap reggel, pontosan 10
órakor. Rossz hatással vagy rá. Mal!
- Inkább felöltözöm, és mind a kettőtöket elviszlek
valahová reggelizni. - A hátamat simogatta. - Nem
hagyhatom, hogy a jövendőbeli sógornőm máris bepöccenjen
rám.
- Nem félsz, hogy lerohannak a rajongók? - kiabált ki
Lizzy a konyhából.
- Az emberek általában egészen normálisan viselkednek
errefele. De azért sapkát meg napszemüveget fogok venni. Na
és persze ha baj van, a biztonságiakat is mindig hívhatom.
- Mi lenne, ha inkább összedobnék valamit? Tutira én
vagyok a soros - jegyezte meg Lizzy, és a kijelentését fazék
és serpenyő csörömpölése meg a folyó víz zaja kísérte.
Jó, talán mégsem olyan szörnyeteg a kishúgom, mint
gondoltam.
- Kösz! - mondtam.
- Szóóóoóval - Mal puszit nyomott a fejem búbjára. -
Nem is csak egy egészen kicsit voltál belém zúgva? Te vagy
a legnagyobb rajongóm. Imádsz.
- Nem imádlak.
 - Totálisan imádsz! - És megszorongatott. - Én vagyok a
mindened. Nélkülem elveszett kislány lennél.
Szerencsére ezúttal nem próbált megakadályozni, amikor
lekászálódtam róla. Levettem összegyűrt pólómat, és
hátrasimítottam alvástól összekócolódott hajamat. Készen
álltam.
- Ez az egész csak egy ostoba tinédzserszerelem volt. Így
is rohadt nagy az egód, nem kellene, hogy ez is növessze.
- És nem is csak az egóm rohadt nagy!
Felnyögtem.
Mal ott hevert, ujjai meztelen mellkasán összefonva. Csak
nézett, és nem szólt egy szót sem, de a tekintete is mindennél
beszédesebb volt. Egy pillanattal később felült, és talpa a
padlón dobbant. Ásított, majd akkorát nyújtózkodott, hogy a
nyaka is beleropogott.
- Nem is tudom, mióta, most aludtam először igazán jól.
- Úgy, hogy ájultan hevertem a hasadon? Annyira nem
lehetett kényelmes!
Az árnyak a szeme alatt egy kicsit halványultak, és most,
hogy hosszú lábait is kinyújtóztathatta, sokkal
kipihentebbnek tűnt. Már csak a tarkóját kellett megvakarnia.
- Nem, annyira tényleg nem volt. Nem is értem. Talán
most már minden éjjel a kanapén kellene aludnunk.
- Az ágyam darabokban hever.
Hátrasimította a haját, és rám mosolygott.
- Rosszul aludtál mostanában? - kérdeztem.
- Egy kicsit.
- Nyomaszt valami?
- Nem tudom. Valószínűleg semmiség az egész. - De
közben kerülte a tekintetemet.
- Pedig ennél biztosan sokkal többről van szó. - Ez volt az
első komoly részlet, amit megosztott velem. Az első ködös
utalás. De nem volt más választásom, mint ezen elindulni. -
Mi van veled? Mi a baj? Néha, amikor rád nézek, olyan vagy,
mintha... - Mintha? Milyen vagyok?
- Szomorú.
Az arca bezárult nekem, és a két kezét a csípőjére tette. A
feszültség úgy sugárzott egész lényéből, mintha valami erőtér
venné körül.
- Nincs velem semmi. Már mondtam, hogy ez olyasmi,
amiről kurvára nem akarok beszélni veled!
- Ne haragudj. Csak azt hittem, hogy talán mégis.
- Az, hogy nem akarok beszélni róla, azt jelenti, hogy
nem akarom szóba hozni. Felfogtad? - A szavak keményen
csendültek, és ő szinte fegyverként használta őket. Fájdalmat
okoztak nekem.
- Felfogtam - válaszoltam halkan.
Az ajka dühös, vékony vonallá vált.
- Tudod, Anne, te vagy a világon talán a legutolsó ember,
akitől erre számítottam volna. Hiszen megegyeztünk.
Lefektettük a szabályokat.
Na, ezt már nem. Az államat dacosan nyomtam előre.
- És te annyira pontosan ragaszkodtál is ezekhez a
szabályokhoz, igaz?
- Ez meg mégis mi a fenét akar jelenteni?
- Elmentem a buliba. Játszottam a szerepemet.
- Igen. És?
- Te meg egész éjszaka azt akartad bebizonyítani nekem,
hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szeretője, vagy mi.
Olyankor is megcsókoltál, amikor senki nem volt a közelben,
Mal. Ez az egész csak arról szólt, hogy bebizonyíthasd
magadnak, mekkora állat császár vagy, és csakis azért, mert
ezt akartad tenni.
- Ennél sokkal többről szóltak a csókok.
 Az állkapcsában ugrálni kezdett egy izom. Nagyon
látványos volt a dolog, ám egy kicsit ijesztő is. Kinyalhatja.
- Tényleg?
- Tényleg, baszd meg!
Csak néztem őt, és egy kicsit meglepődtem.
- Jól van. Nem jöttem rá. De akkor sem kellene
leharapnod a fejemet, amiért annyira aggódom érted, hogy
megszegek néhány szabályt. És mert nem szeretem, ha
szomorú vagy.
- Basszus! - Káromkodott még egy kicsit, majd kisimult
az arca. A tarkóján összefonta az ujjait, és suttogva megint
elengedett néhány erősebb kifejezést. Aztán hosszan kifújta a
levegőt, és közben egyetlen pillanatra sem vette le a szemét
rólam. A hangulata megváltozott, a düh már nem volt szinte
kézzel tapintható a szobában. Finoman kinyújtotta felém a
kezét, és óvatosan megsimogatta duzzadt ajkamat.
- Gondolom, fáj.
- Nem komoly. - A hangom remegett.
- Túl kemény voltam. Ne haragudj.
A vállam lehanyatlott, és éreztem, hogy a harag elhagyja
a testemet. A tekintete megint szomorúan csillogott, de
tudtam, hogy ezúttal miattam. Márpedig ez ellen sehogyan
nem védekezhettem.
- Ha a legrosszabb dolog, ami az életemben történt, hogy
jó bulinak tartod velem csókolózni, és mindenkinek azt
hazudni, hogy terhes vagyok a gyerekeddel, akkor ez egy
rohadt jó élet.
A mosolya nem tűnt túlságosan őszintének, egy pillanatra
megjelent, és a következőre nyoma sem volt.
- Mal, ha valaha is beszélgetni szeretnél bármiről, én itt
vagyok. - Talán okosabb lett volna befogni a számat, de
egyszerűen képtelen voltam rá. - Nem lesz semmi baj.
 Elfordult.
- Őszintén szólva én sem könnyen osztom meg másokkal
az érzéseimet és a gondolataimat. - Az ujjaim újra és újra,
egyfolytában ökölbe szorultak, mintha csak az előbbieket
akarnám megmutatni neki. Nagyon gáz volt a helyzet, és én
nagyon nem szerettem tehetetlennek érezni magamat. Miért
nem képes egyszerűen elmondani, ami a szívét nyomja, hogy
végre nekikezdhessek helyrehozni a dolgokat?
- Nem lehetne, hogy ne beszéljünk most erről? - kérdezte
a fal felé fordulva.
- De.
- Kösz! - Aztán kinyúlt felém, és kifésült egy tincset az
arcomból. A keze a tarkómra csúszott, és a fejemet odahúzta
magához. Az istenit, milyen jó illata volt! Nevetős lettem, de
ez talán azért volt, mert megkönnyebbültem, hogy a vitánk
ilyen hamar és könnyen véget ért. Sajnos az agyam abban a
pillanatban lefagyott, hogy az arcom Mal mellkasához ért.
Aztán a karommal átöleltem a derekát, és alaposan
magamhoz szorítottam arra az esetre, ha ne adj isten
meggondolná magát, és el akarna tolni magától.
- Ez volt az első veszekedésünk - mormogta.
- Aha. És nyertem.
- Egy frászt!
- Pedig de.
- Pfff. Akkor nyertél. - Szorosabban magához húzott. -
Neked adom a győzelmet. De csak azért, mert olyan
gyerekesen viselkedsz.
- Kösz!
Fújt egyet.
- Nem akarok megint veszekedni veled.
- Én sem - feleltem, és teljes szívemből így is gondoltam.
 - Most már kijöhetek a konyhából? - kérdezte Lizzy,
miközben a fejét kidugta az ajtón. Gyorsan végigstírolta
Malt, aztán amikor rádöbbent, hogy mit csinál, elkapta a
tekintetét. Megértettem, de attól meg nem tetszett a dolog.
Istenem, most meg a saját húgomra leszek féltékeny? Ez már
csak azért is nevetséges lett volna, mert volt vagy egy
hadseregre való csaj, akik csak Mal füttyentésére
vártak. Márpedig ha tényleg azt tervezem, hogy egy
rocksztárral fogok lógni, jobb lesz, ha nagyon gyorsan
hozzászoktatom magam a gondolathoz.
- A nővéreddel most azonnal kibékülős dugást akarok. Ez
nagyon fontos a hosszú távú, egészséges kapcsolat
fenntartása szempontjából. - Aztán határozott léptekkel
elindult a másik szoba felé. - De te reggelizz nyugodtan, és
legyen szép napod! A mosatlannal ne törődj! Később majd
mindent megoldok. Őrülök, hogy megismertelek, Lizzy.
- Mal, nem kapok levegőt! - Vagy legalábbis valami
ilyesmit próbáltam mondani neki, de mivel az arcom a
mellkasának nyomódott, inkább valami kásás és értetlen
motyogás hallatszott csak. Valószínűleg egyiküknek sem volt
fogalma, mit akarhattam mondani.
- Tessék? - Éppen csak annyira engedett a szorításán,
hogy levegőhöz tudtam jutni. Hűha, szia oxigén, kedves
barátom!
- Mi lenne, ha inkább felvennél valamit, én meg
elmennék, és segítenék Lizzynek reggelit készíteni?
Lizzy csak bámulta a jelenetet, és a szeme majd kiugrott.
Az igazat megvallva teljesen érthető módon, mert a jelek
szerint beléptünk valami párhuzamos valóságba, ahol Mal
Ericson őrülten belém van esve. Milyen észveszejtően,
lélegzetelállítóan csodálatos!
 Ezt a lehető legjobban ki kell élveznem, mielőtt turnéra
mennek Annyi emléket kell gyűjtenem, amennyit csak
lehetséges.
- Nálad rosszabb barátnőm az életben nem volt. - És
közben le-biggyedt a szája. Ezt nem kellett volna csábítónak
látnom, de hát természetesen annak láttam.
- Mert rajtam kívül még soha nem volt barátnőd. - Igazi
vagy megjátszott, tökmindegy.
- Igazad van. - Az arcomat a két kezébe fogta, és
csókokkal árasztotta el mindenhol, kivéve szegény,
megkínzott ajkamat. El sem tudtam képzelni, vajon mivel
érdemelhettem ki ezt a túláradó érzelemnyilvánítást, de
végtelenül hálás voltam érte. A szívem megtelt szeretettel,
és máris feladta a küzdelmet. Reméltem, hogy a bugyim
sokkal erősebb, de az előző éjszakára visszagondolva, azért
erősen kételkedtem benne.
- Béke? - kérdeztem, és az ajka az arcomat simította.
- Nagyon is.
- Oké.
- Öltözz fel, Mal!
Nevetett, bement a másik szobába, és valami túljátszott
Fred Astair tánclépéssel berúgta maga mögött az ajtót.
Fantasztikusan nézett ki egy szál, testhezálló
bokszeralsójában.
- Még soha nem láttalak így mosolyogni. - Lizzy a
konyhaajtónak támaszkodott, és engem figyelt. - Egy kicsit,
mintha be lennél tépve.
- Ha-ha. Igen, Mal ilyen hatással van rám.
Az arcán láttam, hogy nagyon meg akarja válogatni a
szavait, és csak nagyon ritkán örültem annak, amit ilyenkor
mondott. És szerencsére, mivel én voltam az idősebb, olyan
sok alkalommal azért nem került ilyesmire sor.
 - Őöö, nem akartam kihallgatni a beszélgetéseteket, de ez
a lakás nagyon kicsi.
- Légy szíves, ne kérdezz kettőnkről.
- Csak egy kérdést?
Nem egyeztem bele.
- Én nem tudom, mi van kettőtök között, Anne. Ugye ez
az egyezség, amiről beszéltetek, a végén nem fogja összetörni
a szívedet?
Lehajtottam a fejem, és finoman rugdosni kezdtem a
szőnyeg szélét. Mi ketten mindig őszinték maradtunk
egymással. Ez nagyon fontos szabály volt, és szigorúan be is
tartottuk. Mindegy, mennyi baromságot zúdított a nyakunkba
anya, Lizzy és én soha nem hazudtunk egymásnak.
- Nem tudom.
- És szerinted megéri majd?
- Ez már a második kérdés volt - feleltem halvány
mosollyal.
- Betudhatod a karácsonyi ajándékomba.
- Mal nagyon klassz, Lizzy! Hihetetlenül. Még soha nem
találkoztam hozzá hasonlóval.
Lassan bólintott, majd leporolta a kezét, és összefonta az
ujjait. Ez is egyike volt azoknak az ideges kis
mozdulatoknak, amiket a zakkant anyánktól örököltünk.
- Olyan, mintha megint beindította volna a motorodat.
Már az is segített, hogy elköltöztünk otthonról, de... ő olyan,
mintha megint megtaláltad volna vele önmagadat.
- Megtaláltam önmagamat? Hiszen én mindig itt voltam,
Lizzy!
- Nem, nagyon hosszú ideig valahol máshol jártál.
Csak néztem a padlót, és nem találtam a szavakat.
- Nem úgy volt, hogy ma reggel Reece is csatlakozik
hozzánk?
 Az állam a padlón koppant.
- Basszus! Azt mondtam neki, hogy felhívom. Totál
kiment a fejemből. - Mindent el kell kezdeni valamikor.
- Szegény Reece! Tudod, azt hiszem, ez az eset talán
erősíti majd egy kicsit a jellemét. - Aztán elhallgatott, és a
levegőbe szimatolt. - Ég a szalonna!
Mind a ketten a konyhába rohantunk, éppen időben
ahhoz, hogy lássuk, amint a koromfeketére égett
szalonnacsíkok szépen összeaszalódnak. Milyen kár!
Elzártam a gázt, és a reggeli maradékát beleöntöttem a
lefolyóba. Normális esetben persze a hűtőm dugig
lenne mindenfélével a késő vasárnap reggeli kajáláshoz, de
ezen a héten valahogy nem tudtam eljutni a boltba.
- Sose bánd! Majd eszünk pirítóst!
- Bocs.
- Ugye mind a ketten eljöttök a próbára? A srácok nem
fogják bánni. - Mal belépett a konyhába, és felhúzta a szürke
kapucnis pulcsi cipzárját. Minden farmer annyira jól állt rajra,
mintha ráöntötték volna. Én meg persze még mindig a hólt
elegáns alvós cuccomat viseltem, az arcomat nem mostam
meg, a hajam pedig valószínűleg egy csupa zsíros boglya.
Mal a lefolyóba öntött, összeégett maradványokra nézett. -
Találgathatok? Mégis elmegyünk reggelizni valahova.
- Nem, pirítóst eszünk. Ti egy ilyen buli urán még
próbálni akartok? - kérdeztem, hiszen csak valamikor
hajnalban keveredtünk haza. - Ez aztán az eltökéltség!
- Már csak négy nap van a turné kezdetéig. Nem
vesztegethetjük az időt. - Aztán elhallgatott. - És akkor sem
fogunk itthon reggelizni. Nem várhatod el tőlem, hogy
kenyéren és vízen éljek! Ennél sokkal jobban kell tartanod az
emberedet, asszony!
 Mindent megpróbáltam, hogy vagy 50 évvel visszavetve
a feminista mozgalmat, ne gyengüljek el, amikor „az
emberemnek” nevezte magár. Kezdtem rájönni, hogy Mal
közelsége kimondottan vészéi, o rám nézve.
- Királyul hangzik. Csak hadd zuhanyozzak le előbb!
- Jó ötlet. Ledörzsölöm a hátadat - felelte, és elindult
utánam a nappaliba.
- Mit szólnál, ha inkább Lizzyt szórakoztatnád?
- Mit szólnál, ha inkább téged szórakoztatnálak? - Majd
halkabban folytatta. - Ha akarod, akkor a nyelvemmel azon a
nagyon különleges helyen is alaposan megtisztogathatlak.
Megígérem, hogy nem lesz rám panasz.
- Hű, ez nagyon kedves tőled! - A mindenit! Kénytelen
voltam belekapaszkodni a fürdőszobaajtó kilincsébe, mert
éreztem, hogy a lábam rogyadozni kezd. - Csak két szót
szeretnék erre mondani, Mal. Végzetes. Vonzerő.
Szélesen elmosolyodott, és elhessegette a félelmeimet.
- Ugyan, hiszen nincs is nyulam! És nézzünk szembe a
tényekkel, te nem vagy kimondottan erős, tökfej. Ha kellene,
simán lefegyvereznélek. És mostanáig annyira jól kijöttünk
egymással. Meglátod, milyen jó buli lesz!
- Hah! Hagyd abba! - Suttogva szóltam rá. - Soha nem
tudom, hogy mikor beszélsz komolyan és mikor hülyéskedsz!
Belesajdul a fejem.
Lehajolt, közelebb az arcomhoz.
- Nézz rám! Totál komoly vagyok. Már nem vagy a
tegnapi becsípett kiscsaj, pontosan tudod, mit csinálsz, es
nekem kefélhetnékem van. Sajnos úgy tűnik, nem fogom
tudni betartani a megegyezésünket. Beszélni akarok az
ügyvédemmel!
- Ó, szóval kefélhetnéked van?
 - Hát, igen. Nem vagyok hozzászokva, hogy egy vagy két
napnál többet kibírjak dugás nélkül. Ilyenkor mindig feszült
leszek. - Aztán ott helyben eljárt egy apró táncot, hogy
bemutassa, mennyire. – És ez nekem nagyon nem tetszik.
Rajra. Anne! Segíts ki egy jó barátot! Klassz lesz!
- Őszintén szólva még soha életemben nem hallottam
ennél romantikusabbat. Szinte érzem, hogy a combjaim
maguktól nyílnak szét neked.
- Mert jobban tetszene, valami hasbaakasztó baromság a
szerelemről?
- Nem. - De talán mégis, hallottam valahol mélyen, a
bensőmben egy rettenetes hang suttogását. Tudtam, hogy
minél hamarabb el kell hallgattatnom.
- Akarsz egy dalt? Semmi gond. Később megkérem,
Dávidét, hogy írjon neked egyet. - Aztán a két tenyerét a
fejem két oldalán az ajtónak nyomta. - Pontosan tudom,
mennyire akartad te magad is tegnap éjjel. De nekem az kell,
hogy józan légy. Most pedig az vagy. Akarlak. Te is akarsz
engem. Keféljünk!
A szívem úgy vert, mint még soha korábban, de
nyugalmat erőltettem magamra.
- Igazad van. Tegnap éjjel tényleg nagyon akartalak. Még
mindig akarlak. De most nincs rá idő, Mal. Itt van a
kishúgom.
- Gyorsan végzek! - Aztán összevonta a szemöldökét. -
Na, várj csak, ezt nem így értettem. Gyors leszek, de király is
egyben. Anne, azt elfogadom, hogy a smárolási
képességeimet kritizálod, de hidd el, hogy nyalásban
világbajnok vagyok! Mindent tudok arról, amit odalent
művelni lehet. Engedd meg, hogy bizonyítsak! Légyszi!
- Mal...
 Ahogy nézett rám, azokkal a könyörgő szemekkel,
egyszeriben ki ürült az agyam. Olyan gyorsan változtak a rám
törő érzelmek, ahogyan az ő hangulata. Egyszerre voltam
dühös és felizgult, és persze jókedvű is. - Lizzy ott van a
konyhában. Minden szavadat hallja.
- Akkor majd becsukjuk a fürdőszoba ajtaját, és
megengedjük a zuhanyt. A folyó víz minden hangot elnyom.
- Istenem, mindent összezavarsz! Szerintem nem volt a
fejemben egyetlen tiszta gondolat sem azóta, hogy beléptél
azon az ajtón.
- Később majd lehetsz zavarban. De most kérlek, élvezz
el az arcomon ülve.
És nagyjából ekkor kezdtem el egyre erősebben lihegni.
Úgy tűnik, hogy a felizgult énem totálisan átverte az
irányítást. Szerencsére a pólóm annyira bő volt, hogy szinte
teljesen elrejtette megmerevedő mellbimbómat. Az egyik
kezemet a mellkasára tettem, és amíg még volt bennem erő,
eltoltam magamtól.
- Majd később, ha kettesben leszünk, mindent
megbeszélünk. Most viszont menj, és ismerkedj egy kicsit a
jövendőbeli mintha-sógornőddel! Kérlek!
- Jól van. - Látványosan magába roskadt. - De hidd el,
olyasmit hagysz ki, amit később megbánsz!
- Ebben nem is kételkedtem.
- Később talán már nekem sem lesz kedvem semmihez,
Anne! Az pedig azt jelenti, hogy soha többé nem lesz
alkalmad átélni ezt a csodái Tönkreteszed az életedet.
- Vettem, és megértettem a figyelmeztetést.
- Utolsó esély! - Úgy nyújtotta ki hosszú, rózsaszín
nyelvét, mint valami lihegő kutya. Bár ez ralin a kutyákra
nézve megalázó megjegyzés volt, mert ők biztosan sokkal
illemtudóbbak ennél. - Látod? Nagyon hosszú!
 - Akkor eltennéd? - Nevettem.
Ehelyett megragadta a tarkómat, és meleg, nyálas
nyelvével végignyalta az arcom. Azonnal megdermedtem,
mert erre semmiképpen nem számítottam.
- Ezt most nem mondod komolyan!
- A szeretet jele. Ugye nem gondolod, hogy csak úgy
akárkit összenyálaznék?
- Te... ezt nem hiszem el!
- Tudod, akadnak nők, akik gyilkolnának is azért, hogy az
arcukat nyalogassam. Meg kellene tanulnod jobban
megbecsülni, hogy a nyálammal illettelek. Most pedig
azonnal nyalj vissza! - Követelőzve mutatott az állkapcsára. -
Anne, ezt meg kell tenned! Most azonnal, asszony, mielőtt
megsértődök!
Nevettem, de úgy, hogy az egész testem beleremegett.
Ami már megint egy egészen más okból volt veszélyes.
- Vécére kell mennem. Engedj el! És ne nevettess!
- De én szeretlek megnevettetni!
- Igen, pedig azt biztosan nem fogod ennyire szeretni, ha
bepisilek miattad. Úgyhogy engedj!
- Várj csak! - Megragadta a csuklómat, és halkabban
folytatta. Megdöbbentő volt, mennyire könnyedén tudott
egyik pillanatról a másikra bohócból, teljesen higgadt
emberré változni. - Egy, ez egy kicsit túl sok információ volt.
Kettő, te és Lizzy is eljöttök velem a próbára.
- Biztosan nem lesz baj?
- Biztosan.
- Akkor nagyon szívesen elmegyünk. - Bólintottam, és
kétségem sem volt azt illetően, hogy ez volt a legőrültebben
tökéletes pillanat. A hólyagom és a szívem is megtelt. - Csak
annyi, hogy előbb telefonálnunk kell, és utána mehetünk.
 - Helyes. Három, ismerd be, hogy hazudtál tegnap éjjel
arról, hogy éppen csak elmennek a csókjaim! - A tekintete
fogva tartott.
Nem lett volna értelme tovább tagadni. Kedveltem Malt,
és annyira vágytam rá, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem.
Amint kettesben maradtam vele, mindig eltöltött ez az érzés.
Az ujjai még mindig a csuklómra kulcsolódtak, miközben
felemeltem a kezemet, és megsimogattam az arcát. Isteni
érzés volt, ahogyan a borostája a tenyeremet karistolta, és
csak úgy sugárzott belőle a melegség. De ennél több kellett.
Valamit vissza akartam adni neki. Valami kis részét annak
az őrült, zavaros és kéjjel teli örömnek, amit ő adott meg
nekem. Teljesen mozdulatlanul állt, míg én lábujjhegyre
álltam, és arcon csókoltam.
- Igen. Hazudtam.
A szája körül a feszültségről árulkodó ráncok azonnal
eltűntek.
- Tényleg?
- Igen. Ne haragudj! Csak egy kicsit túl sok voltál nekem,
és... mindenesetre tényleg te csókolsz a legjobban.
Öklével a levegőbe ütött.
- Tudtam! Én vagyok a király!
- Igen.
Lehet, hogy színtiszta ténymegállapítás volt, de a szeme
akkor is hihetetlenül boldogan csillogott.
- Kösz, tökfej!
És a mosolya... na arra nem volt szó.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

ANYÁT AZ ÉN SZOBÁMBÓL HÍVTUK FEL, a leszakadt ágy

matracának szélén kuporogva. Mal eközben a nappaliban,
kávéval a kezében mécsesét nézett.
Bólintottam, Lizzy pedig elővette a telefonját,
kiválasztotta a nevet a kontaktlistából, majd kihangosította a
telót, azután kettőnk között feltartotta. Egész testemben
bizseregni kezdtem. A levegőt egyszerre éreztem jegesen
hidegnek és túlságosan forrónak. Basszus, mennyire
gyűlöltem! Perzselő utálattal. A fejemben anya
személye olyan szorosan összekapcsolódott egyfajta mélyen
gyökerező haraggal és kétségbeesettséggel, hogy már nem
voltam képes elválasztani a kettőt egymástól. De tudtam,
hogy ez nem tarthat örökké.
- Szia, anya! - mondta Lizzy vidám, csicsergős hangon. Ő
már megbocsátott neki. Én még nem.
- Sziasztok, lányok! Hogy vagytok? - Meghallottam a
hangját, és minden emlék egyszerre rohant meg. Ahogyan ott
ülök vele a sötétben, és könyörgök neki, hogy egyen csak
még egy kanállal, hogy keljen fel az ágyból, és legalább
zuhanyozzon le, hogy kezdjen úgy viselkedni végre, ahogyan
egy emberhez illik. Hogy legyen végre felnőtt, aki
gondoskodik a két lányáról, mert akkor én is megint gyerek
lehetek végre.
- Klasszul vagyunk, anya! - mondtam, és minden
erőmmel azon voltam, hogy a hangom normálisan csendüljön.
- Te hogy vagy?
- Jól. A munka egész jól megy.
Ügy bólintottam, mintha láthatta volna a mozdulatot, és
közben megkönnyebbültem, amiért sikerült megmaradnia
legalább ezen a munkahelyen, és anyagilag is a saját lábán
tud maradni. Ami nagyon jó volt. Éveken keresztül csak a
megtakarításainkból éltünk, na meg abból, amit apa nagy
néha jónak látott nekünk elküldeni.
- A suli is nagyon jól megy - Lizzy a másik kezébe vette a
mobilt, és egész idő alatt a fősulis élményeiről beszélt. Aztán
átölelt, és simogatni kezdte a hátamat. Nagyon kedves volt,
de az igazat megvallva, ez most nemigen segített a
helyzetemen.
A húgom valóságos mestere volt az efféle
beszélgetéseknek. Ha elengedte magát, akár tíz percig is
tudott csevegni a semmiről. És ha úgy nézzük, akkor tíz perc
nagyon is elég arra, hogy az ember hetente egyszer felhívja
az anyját.
- Na és veled mi a helyzet, Anne? - kérdezte anya, amikor
Lizzy kimerítette a témáit.
- Minden klassz.
- Anne egy fiúval jár - szólt közbe Lizzy.
Dühös pillantást vetettem rá.
- Annyira azért nem komoly a dolog.
- Pedig nagyon klassz a srác, anya! Halálosan szerelmes
Anne-be. Szó szerint lehet látni a szeme csillogásán.
- Ó - jegyezte meg anya. és közvetlenül utána következett
az a bizonyos, csenddel terhes pillanat. - De ugye óvatos
vagy, Anne?
Ez az ártatlan kis megjegyzés jelenthetett volna annyi
mindent, én mégis pontosan tudtam, hogy érti. Ugye nem
felejtetted még el, hogy a férfiak az esküdt ellenségeink? Hát
nem látod, apád hogy elhagyott bennünket? Csak sajnos
bármit szeretett volna az anyám belém sulykolni,
tinédzserkori élményeim nem azt tanították meg nekem, hogy
velejéig romlott minden hím.
 - Igen, anya. - A fülem mögé fésültem a hajam, és egy
kicsit kihúztam magam. - Minden rendben van.
Anya egy egészen kicsit felsóhajtott.
- Helyes. Nem szeretném, ha...
- Őszintén szólva, ez a pasi éppen ránk vár, hogy
reggelizni vigyen mind a kettőnket. Úgyhogy talán indulnunk
kellene.
- Jól van, csak még azt akartam megkérdezni tőletek,
lányok, hogy nem volna-e kedvetek velem eltölteni, nem is
tudom, mondjuk a hálaadást? -A hangja reménykedőnek tűnt
és könyörgőnek. - Annyira jó lenne látni mind a kettőtöket!
- A hálaadást? - kérdezte Lizzy olyan hangon, mint aki
soha életében nem hallott volna az ünnepről. - Nos,
mindenképpen át kellene gondolni, de... persze.
Egy frászt!
- Nem hiszem, hogy én el tudok majd szabadulni a
melóból, anya! - feleltem. - Ne haragudj!
Anya szomorúan felsóhajtott, és a szívem, melyet pedig
évekkel ezelőtt megacéloztam már felé, most nem hagyott
nyugodni. Éreztem ugyan egy egészen kis bűntudatot, de
annyit nem, hogy vissza akarjak menni hozzá. Annyit közel
sem. Mert most már a saját életemet éltem.
- De Anne, te így is állandóan dolgozol! - mondta. -
Tönkreteszed magad!
- Reece nagyon számít rám, anya!
- De azért csak jár neked is néha egy kis szabadság!
Biztos vagy benne, hogy nem használ ki az az ember?
Csak néztem meredten a telefonra.
- Ó, a fenébe, anya! - szólalt meg Lizzy. - Mindjárt
lemerülök, annyira sajnálom.
- Mindig elfelejted töltőre tenni!
 - Tudom. Nézd, mind a kerten nagyon szeretünk. Klassz
volt beszélgetni. A jövő héten ugyanekkor?
- Rendben van, lányok, vigyázzatok magatokra!
- Szia! - kiáltotta Lizzy, túlzott örömmel.
Én csak megformáltam a szót, de komolyan mondom,
hangosan kimondani már nem voltam képes. Hála isten, hogy
sikerült túlélnünk ezt a beszélgetést is.
Lizzy megszakította a vonalat, és a keze most már egyre
gyorsabban simogatta a hátamat fel és le. Mintha arra lett
volna szükségem, hogy valaki nyugtatgasson! Hiszen annak
idején én ültettem le magammal szemben, és magyaráztam el
neki, mi az a menstruálás! Ja, és a szexet is. Én néztem át a
házi feladatát, és én hajtottam ki belőle, hogy minden házi
dolgozatát időben befejezze és beadja. Én képes voltam
kézben tartani a saját életemet. Na és ha még nem
sikerült teljesen feldolgoznom magamban ezt a hatalmas
csalódást, amit anya iránt éreztem? Egyszer majd oda is
eljutok.
- Szó sem lehet róla, hogy hazamenjünk! - jelentette ki.
- Nem bizony. - Feltápászkodtam, lesimítottam szürke,
kötött ruhámat, és megigazítottam a harisnyámat.
Kinyitottam a hálószoba ajtaját. Mal a nagy fotelben ült. és a
tévét bámulta.
- Nos, indulhatunk? - kérdezte.
- Aha, mindent elintéztünk.
Oldalra billentette a fejét.
- Mi a helyzet, tökfej?
Magamra erőltettem egy mosolyt, és megindultam felé.
Amikor megláttam, valami arra kényszerített, hogy
elmosolyodjak. De ez mégsem volt teljesen megjátszott.
Ugyanakkor a tekintetében csillanó aggodalom csak egy
egészen kicsit halványodott.
 Nem fogom hagyni, hogy az anyám ezt is tönkretegye
nekem.
Közelebb hajoltam hozzá, a kezemmel megtámaszkodtam
a szék háttámláján, és egészen közel hajoltam hozzá.
- Szia!
- Szia! - mondta, majd megragadta a felkaromat. Habár
egy porcikám sem kívánt most semmilyen érintést, kezének
melegsége valamit mégis beindított bennem. Vagy a
közelsége.
- Csókot akarok!
- Nocsak, nocsak! Akkor szerencséd van. Mert számodra
kimeríthetetlen készlettel rendelkezem.
Istenem, mennyire édes volt az íze!
Az ajkamat az övére nyomtam, és először csak nagyon
finoman csókoltam meg. A keze a hajam alá túrt,
megtámasztva a fejemet. Aztán a nyelve a számba csússzam.
Meleg, sugárzó boldogság áradt szét a testemben. Ennek a
pasinak varázshatalma volt. Vagy legalábbis varázslatos
nyelve. És hát nem erről szól az egész élet? Na jó. Ezen
az ösvényen inkább nem indulnék el.
- Mmm! - Megtaláltam a boldog kis barlangomat.
- Nem volt olyan rossz - jelentette ki, és összedörzsölte az
ajkát. - De azért rád férne még egy kis gyakorlás.
- Ha-ha.
- Rossz híreket kaptál? - kérdezte.
- Nem. Csak annyi, hogy anyáról mindig megfájdul a
fejem.
Tessék, jegyezze fel mindenki, hivatalosan is
megosztottam az érzelmeimet valaki mással!
- Ennyi?
- Igen. Menjünk, és reggelizzünk! Nem szeretnem, ha
elkésnél a próbáról.
 Persze nem lehetett ennyire könnyen elterelni.
- Nem szeretném, ha ilyen szomorú szemekkel jönnél.
Istenem, mennyire rohadtul nem bírom, ha szomorú vagy!
- Ha veled vagyok, sokkal jobb.
- Hát ez csak természetes! Nem is tagadhatod! -
Elvigyorodott, mire nevetni kellett. - Most már sokkal jobb.
Na, gyere! Máskülönben tovább csókolózunk, és akkor az
ágyon kívül nem megyünk innen sehova.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

OLYAN KLASSZ VOLT A REGGELI, hogy végül 10 percet

késtünk a próbáról. Az étteremben Mal úgy ült, hogy háttal
legyen mindenkinek, és a fején hagyta a baseballsapkáját.
Csak a pincérnő ismerte fel, és nagyon halkan kért tőle
autogramot. Mal hatalmas jattot adott neki, és bármiben
lefogadnám, hogy amikor eljöttünk, a csaj
szemében szerelmes csillanást láttam. És még Lizzy is valami
hasonló szemmel nézte, ami nem is csoda, hiszen Mal
mindent elkövetett, hogy megszerettesse magát vele. Egy
csomó kérdést tett fel neki a suliról meg úgy általában a
mindennapjairól, azután láthatóan őszinte érdeklődéssel
hallgatta a válaszokat is, előrehajolva, figyelmesen
bólogatva. Lizzyre természetesen éppen ilyen mély
benyomást tett Mal hatalmas, koromfekete Jeepje is, amiben
benne volt minden extra, amit csak az ember valaha
kigondolt.
De még ha nem is lett volna a menő terepjáró, Mal olyan
férfi volt, akire az ember joggal lehetett büszke. A szívem és
a hormonjaim is nagyon komolyan vették. A felszín alatt
minden korábbi óvatosságom felszívódott. Az övé voltam, és
ha a reggeli közben a térdemre csusszanó, és azt finoman
megszorító kéz alapján bármilyen következtetest
levonhatunk, ezzel ő is tisztában volt. Különös módon
azonban nem éreztem, hogy emiatt aggódnom kellene.
Nem vagyok hajlandó egyfolytában anya miatt
stresszelni! Mert amikor Mal rám mosolygott, nem számított
egyáltalán semmi más.
 A Stage Dive a folyó mellett, valami ósdi épületben
próbált. Amint beléptünk a hatalmas, üres térbe, Mal profi
zenésszé vedlett át. Lenyűgöző volt látni ezt a változást.
Kaptam az arcomra egy gyors puszit, majd azonnal elindult
oda, ahol a többi srác várt rá. A terem egyik felében színpad
állt. A földön erősítők és mindenféle más cuccok
halmozódtak. Minden irányban kábelek tekeregtek.
Néhány road, vagy hangtechnikus, vagy mit tudom én mi,
fel-alá rohangált.
Mal nyújtotta az ujjait, megmozgatta a csuklóját, mintegy
bemelegítve az izmokat. Aztán lerántotta a kapucnis pulcsiját,
és ujjai között pörgetve a dobverőt beült a csillogó dobszerkó
mögé. Látszott rajta, hogy most igazán elemében érzi magát,
és tökéletesen a feladatra koncentrál. Dávid és Ben még egy
ideig a saját hangszerével babrált, mindenféle húrokat
pendítve meg egymás után, behangolva azt. Különös módon
Jimmy ezalatt fekvőtámaszokat nyomott egymás után, aztán
felpattant, majd intett a többieknek, hogy gyűljenek Mal
dobszerkója köré.
Lizzyvel odamentünk Évhez és Lénához, akik néhány
egymásra halmozott láda tetején ültek, valahol a terem másik
végében.
- Sziasztok! Ti is Stage Dive-os bandababák és matricák
lettetek? Eddig milyen volt a vasárnap délelőtt? - Ev a kezére
ült, és közben a lábával a levegőben kalimpált.
- Király. - Köszönésképpen visszamosolyogtam rá és
Lenára. - És hogy érzi magát, Mrs. Ferris?
- Köszönöm kedves kérdését, nagyon is házasnak. Na és
ti Mallel?
- Ja, jól. Nagyon jól. - És komolyan is gondoltam.
Letettem mellé a fenekemet a ládára. - O a húgom, Lizzy. A
Portlandi Állami Egyetemre jár. Lizzy, ez itt Ev, Dávid
felesége, ő pedig Léna, Jimmy.. - elhallgattam.
- Asszisztense. Szia! - Léna Lizzy felé bökött az állával.
- Sziasztok! - Integetett nekik, Lizzy.
- Őrülök, hogy megismerhetlek! - mondta Ev. - Anne,
gyorsan, mielőtt elkezdenek zenélni! Mondd csak el, hogy
jöttetek össze Malkólmmal! Még mindig nem hallottam a
pontos és fontos kis részleteket. De Lauren mintha olyasmit
mondott volna, hogy Mal konkrétan bevette magát a
lakásodba?
Az agyam ezerrel pörgött. Egy következő életben tuti,
hogy jobban felkészülök majd, és sokkal kevésbé stresszelek.
- Ő, annyi az egész, hogy összetalálkoztunk nálatok azon
a bulin, aztán egyik dolog jött a másik után.
Lizzy hosszan nézett, de úgy döntöttem, nem veszek róla
tudomást.
- Ennyi? - kérdezte Ev, és a szemében őszinte döbbenet
csillant.
- Hat többnyire... - mondtam.
Nem úgy tűnt, mint akit különösebben kielégített a
válasz.
- Most mi ez itt, Ev? Talán kihallgatás? - nevettem.
- Igen, az bizony! - felelte Ev, és a mosolya
reménykedőnek látszott. - És kérlek, mondj el nekem
mindent!
- Nagyon klassz pasi, és igen, azt hiszem, lehet mondani,
hogy fogta magár, és csak úgy beköltözött hozzám. De
nagyon szeretem, ha a közelemben van. Tudod, kimondottan
csodálatos ember. - Istenem, mennyire reméltem, hogy ez
majd elég lesz neki! És különben is, nagyon ideje volt, hogy
témát váltsak. - Szóval, akkor még mindig a kávézóban
dolgozol?
 - Tus! - felelte. - Nos, ez elég bonyolult. Egy rakás
pénzzel tartoztam a szüleimnek. És nagyon fontos volt, hogy
lássák, a saját két kezemmel keresem meg, nem pedig csak
úgy elveszem a szexis, gazdag férjemtől. Azóta már egy
kicsit lenyugodtak a kedélyek, de most más okokból nem
akarom abbahagyni. Fura, hogy az emberek mennyire
csodálkoznak, amikor azt hallják, hogy dolgozom! Mintha
jobb lenne, ha csak ülnék otthon, és költeném Dávid pénzét,
mint valami kitartott. Hát arról szó sem lehet! Két perc, és
halálra unatkoznám magam.
Ev megrázta a fejét.
- Persze nem mondom, hogy nem voltak hullámvölgyek
is. Először is távoltartási végzést kellett szereznünk egy őrült
rajongó meg egy seggfej fényképész miatt. És egy ideig a
biztonságink, Sam is minden reggel elkísért a kávézóba. Nem
nagyon tetszett ugyan, hogy egész nap figyel rám, de aztán
elfogadtam, mert ez ezzel jár. És miután egy ideig nem
csináltam semmi érdekeset, a lesifotósok is mind
továbbálltak. A kávézóból pedig szigorúan kitiltottak
mindenkit, aki zavarni merészelt. Nem mondom, hogy
könnyű volt, de azért nekem is megvan a saját életem.
- Igen - feleltem. - Igazad van.
- Egy napon talán te is átéled ugyanezeket. Nem kis
fejfájást tud okozni, ha ezeknek a srácoknak bármelyikével
jár az ember, de hidd el, hogy megéri. Most pedig vissza
hozzátok. Szóval Mal váratlanul beköltözött hozzád. Még
soha nem láttam kétszer egymás után ugyanazzal a lánnyal.
Nem is hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges. - Egy
pillanatra elhallgatott, és jelentőségteljes pillantást vetett
rám. Éreztem, hogy a szívem majd megszakad. Vajon mi
lesz, ha elmúlik ennek az egésznek az újdonsága, és Mal
megunja papás-mamást játszani velem?
 - Anne? Hahó! Részleteket!
- Oöö... - Kis híján kapkodni és hadonászni kezdtem a
kezemmel, de azzal eleve nagyon sok mindent elárultam
volna. Nagyon meggyőző tud lenni. És... hát ő Mal Ericson!
Úgyhogy aha! Hogyan lehetett volna neki nemet mondani?
Ev elhallgatott.
- Ez a te történeted a színtiszta szerelmetekről? Ennél
rémesebbet nem is hallottam! Ehhez képest én a szívemet
kiöntöttem neked!
- A szoba kér végében álltak, amikor meglátták egymást -
tette hozzá Léna, és azzal volt elfoglalva, hogy a telefonjával
játszott.
- Szóval szerelem első látásra? - kérdezte Ev.
- Totálisan. Nem érezted, hogy a föld is beleremegett?
- Akkor ezért volt hát! Értem. - Ev szorosabban
összehúzta magán a szürke dzsekijét. - Jól van, akkor a saját
dolgommal törődöm! De azért tudd, hogy nagyon örülök,
amiért ennyire boldogok vagytok együtt.
- Köszönöm! - feleltem, és próbáltam nem venni
tudomást sajgó szívem fájdalmáról. Csak a pillanatnak
szerettem volna élni. Kihasználni, hogy vele lehetek, amíg
még megtehetem. Persze. Nincs irt semmi probléma!
Lizzy viszont nem ült le. Csak állt földbe gyökerezett
lábbal, és mintha transzba esett volna, úgy bámulta a
színpadot. Vagy valakit a színpadon - ami egyébként, el kell
ismernem, lélegzetelállító látvány volt. A banda mostanra
végzett az egyeztetéssel, és éppen indultak, hogy a helyükre
álljanak. Aztán Mal beszámolt, és bumm! A zene áradón
töltötte be a termet. Nem csoda, hogy Ev azelőtt akart
beszélgetni, mielőtt a fiúk belecsapnak a zenébe. A gitár
nyöszörgött, a basszus brummogott, és a hangerő
megremegtette a csontjaimat. A dobok dübörögni kezdtek, és
mintha a szívem is felvette volna a ritmust. Aztán
Jimmy énekelni kezdett. „Törött ujjak, törött orr, az érzés
rám tör, majd elszáll, és...”
Az egyik régi számuk volt, a San Pedro című albumról.
Az egyik kedvencem. Hirtelen már nem érdekelt, mit tartogat
számunkra a jövő, vagy mit nem. Mal dobolt, és a zene
teljesen magával ragadott. Lenyűgözőek voltak azok az
ösztönös mozdulatok és a tökéletes koncentráció. Az áradó
energia. Mire elértek a refrénig, éreztem, hogy a folyamatos
vigyorgásról sajogni kezd az arcom, a szám végén
pedig mindannyian felugrottunk, és hangosan éljeneztünk.
Jimmy halkan nevetett, és meghajolt felénk. A színpad
mellett ott kuporgott néhány pasi, akik felváltva vetettek
rémesen dühös tekinteteket ránk. El sem tudtam képzelni, mi
bajuk lehet.
- Az ott a menedzserük, Adrián, és a kiadótól néhányan -
magyarázta Ev. A hangjában nyoma sem volt melegségnek. -
Azt tanácsolom, nagy ívben kerüld el őket.
- Adrián egy seggfej - tette hozzá Léna, és visszaült a
faládára. - De rohadt jó menedzser.
A kérdéses, középkorúnak kinéző pasi öltönyhöz való
inget viselt, és a nyakában vastag aranylánc lógott.
- Tegnap éjjel is ott volt?
- Nem. - Ev haragosan dobta a haját a háta mögé. -
Adrián és én nem jövünk ki túl jól. Azt szeretné, ha a banda a
zenére koncentrálna, és nem pocsékolná az időt emberi
kapcsolatokra.
- Mintha nem éppen annak köszönhetné az új albumot,
hogy összejöttél Daviddel! - jegyezte meg Léna.
 - Pontosan. Inkább hálásnak kellene lennie nekem! - Ev
hitetlenkedve nevetett. - Ha elkezd téged is cseszegetni,
Anne, akkor azonnal szólj Malnek! Majd ő helyre teszi.
Négy órával később a banda végzett a próbával, és a
hangszereiket visszaadták a roadoknak. A kiabálástól teljesen
berekedtem, j tenyerem meg fájt az állandó tapsolás miatt.
Isten segítsen meg, ha egyszer valaha eljutok egy valódi
koncertjükre is! Miközben a dalok egyes részleteit próbálták
minél jobban kidolgozni, újra és újra leálltak, majd
újrakezdték a számokat. Aztán összeültek ők négyen és a
kiadó emberei. A hangtechnikusok segítségével a
hangzással is játszadoztak egy kicsit, végigpróbálva egy
csomó beállítást. Mi csajok egész idő alatt táncoltunk,
kiabáltunk, és összességében állatul éreztük magunkat. Ezek
a srácok annyira rohadtul tehetségesek voltak!
De Mal... mindenképpen vissza kellett mennem vele a
lakásba, és elpusztítani az ágyam egyben maradt részeit is.
A haja a verítéktől sötéten lógott, és mire elindult felém,
már ki tudja, merre volt a pólója.
- Jól érezted magad?
- Igen - károgtam.
- Elment a hangod? Szóval tényleg téged hallottalak
kiabálni! Felvette a kapucnis pulcsiját.
- Jaj, istenem, ez Dávid Ferris? - Ev felállt a láda tetejére,
amin eddig ült. A férje csak ingatta a fejét, majd boldog
tekintettel tárta ki télé a karját. Ev rávetette magát, Dávid
pedig minden különösebb erőlködés nélkül elkapta. Ev lába
azonnal a derekára fonódott, és az ajkuk vad csókban forrt
össze.
- Nem mennétek inkább szobára? - morogta Ben.
Mal átadta nekem a dobverőket.
- Emlék, életed első Stage Dive koncertjéről.
 Valaki nevetett, de nemigen érdekelt. A mellkasomhoz
szorítottam őket.
- A legdrágább kincsem lesz.
- Tegnap este már hallott minket játszani - jegyezte meg
Jimmy, aki egy kicsit hátrébb, a többiek mögött, karba tett
kézzel állt. A jókedve a jelek szerint elszállt.
- Az akusztikus volt - felelte Mal. - Es nem vagyok
hajlandó a szerelmemnek valami tetves kis seprűt
ajándékozni! Azoknak a csajoknak, akiket én szeretek, csak
hosszú, kemény, farok alakú dolgok lehetnek a kezében.
- Hallottam már rólatok - jegyezte meg Dávid, miközben
óvatosan letette a feleségét a földre, de egyetlen pillanatra
sem engedte ki az öleléséből.
Felé kaptam a fejemet.
- Tessék?
- Hű, mi történt? - kérdezte Léna, és esküszöm, hogy úgy
kezdte hegyezni a fülét, mint valami kölyökkutya.
- Elpusztították az ágyat! - És az a kifejezés Ev arcán... a
fenébe, ezt soha az istenbe nem mossuk le magunkról. - El
tudjátok ezt hinni?
- Még szép, hogy elpusztítottuk! Szerencse, hogy a házat
nem romboltuk le! - jelentette ki Mal büszkén, miközben
meghajolt.
Dávid a fejét rázta.
- Ha ti ketten bármi érdekeset csináltok, Lauren azonnal
telefonál, akár zöld hajnalban is, és azonnal elpletykálja a
feleségemnek. Költözzetek már el onnan!
- Anne szeret ott lakni - felelte Mal. - Úgyhogy nem
sietünk.
- De vacak a biztonság. Ha pedig az emberek kiszagolják,
hogy ott laksz, akkor lőttek a magánéletnek. Különben is,
mennyire kicsik azok a nyomorult lakások?
 - Nyugi már, Davie! Majd elgondolkozunk rajta, de
srácok, ti annyira bele vagytok szakadva a villákba meg a
nagyzolásba! A mi szerelmünk annyira hatalmas, hogy Anne-
nel egy kartondobozig is simán ellaknánk. Igazam van,
tökfej?
- Oöö, azt hiszem.
- Látjátok? - turbékolta Mal. - Őrülten pszichopatán
belém van bolondulva. Ilyen vallásos imádattal szemben mit
sem jelentenek az anyagi javak.
Dávid csak a fejét ingatta.
- Hihetetlen - szólalt meg Ben, és ujjával beletúrt rövid
hajába. - Én viszont éhen halok. Nem keresünk egy helyet,
ahol ehetünk és ihatunk is valamit?
- DE! - kiáltott fel Lizzy. Nagyon hangosan, és nagyon
határozottan.
A basszer tekintete hirtelen támadó érdeklődéssel mérte
végig a húgomat. Ajka lusta, elégedett mosolyra húzódott.
- Ha te mondod!
Vörös riadó! Nagyon nem király! Szó sem lehet róla,
hogy a kis-húgom egy olyan basszerrel kezdjen kavarni, aki
legalább nyolc vagy még több évvel idősebb nála! Elég, ha én
vagyok olyan hülye, hogy csak a szívemre hallgatok.
Lizzynek senki nem fog fájdalmat okozni. Nem hagyom!
- Nem kellene még visszamenned a suliba, Liz? -
kérdeztem.
- Nem, minden oké!
- Pedig azt hittem, van egy csomó beadandód! -
jelentőségteljes pillantást vetettem rá; ő persze tudomást sem
vett róla.
- Nincs.
- Lizzy! - Fogam között szűrve mondtam ki a nevét.
 - Lányok, lányok! - Mal közbelépett, mert megérezte a
feszültséget a levegőben. - Csak nincs valami gond?
Ekkor közelebb lépett egy nő, aki egészen mostanáig a
kiadósokkal volt. Tűsarkú cipője hangosan kopogott a
padlón, mosolya habozó. Csodálatosan szép, a melle vagy
egymilliószor akkora, mint az enyém (ami annyira azért nem
nehéz), és szőke, pixi frizurája volt.
- Mal?
Mal felé fordult, és ahogy meglátta, az egész arca
sugározni kezdett. Nekem meg azonnal görcsbe rándult a
gyomrom. Jó, elismerem. Tálán egy egészen kicsit féltékeny
voltam.
- Ainslie, te mikor érkeztél? Rohadt jól nézel ki! -
Nagyon, de nagyon boldog volt a hangja. Aztán megölelték
egymást. És így is maradtak egy ideig. A csaj nevetett,
felsóhajtott, és egészen hozzányomakodott Malhez. Szent
szar, ez a ribanc képes, és a szemem láttára simogatja az én
mintha-pasimat? Hiszen gyakorlatilag elkezdte kefélni a
lábát. Mint valami tüzelő szuka! Látva, mit művelnek, kétség
sem férhetett a kapcsolatukhoz. Találkoztam hát Mal egyik
ágyastársával! Ennek előbb-utóbb meg kellett történnie.
Hülyeség volt így meglepődnöm a dolgon, és az igazat
megvallva, nem is igen volt jogom megbántódni. Csak az a
kár, hogy abban a pillanatban mégis nagyon fájt a dolog.
Éreztem magamon a másik nő tekintetét. Szinte lyukat
égetett a koponyámba. Persze nem viszonoztam a bámuló
tekintetet. Nos, úgy tűnik, Mal végül mégis talált valakit, aki
megvakarja neki a viszketését. Közben meg az arcom egyre
jobban égett. Az egész jelenet annyira rohadtul kínos és
rettenetes volt!
- Figyu, Mal! - szólalt meg Lizzy, megzavarva a szeretők
találkozását. - Nem kellene meghívnunk Anne barátját,
Reece-t is, ha kajálni megyünk? Tudod, vasárnaponként elég
gyakran szokott velünk lenni.
Ő, ez a csodálatos ravasz kis szarkavaró! Értékeltem,
hogy így véd, csak sajnos nem volt semmi értelme. Nem volt
szükségem segítségére.
- Ha jól emlékszem, Reece azt mondta, nagyon elfoglalt
lesz - jelentettem ki.
A húgom félelmetesen jól játszotta az elkerekedett
szemmel meglepődőt.
- Ne, komolyan? Akkor mi volna, ha felhívnád, hátha
rosszul emlékszel, Anne!
Megráztam a fejemet.
- Nem, talán majd máskor...
- Hű, Lizzy, basszus ez nem hiszem, hogy jó ötlet volna.
Szerintem nem lesz annyi hely. - Mal továbbra is a nőt ölelte.
Aztán észrevette, hogy a barátai vádló és érdeklődő arccal
figyelik. Egy pillanatra zavartnak tűnt, pislogott, és a
homlokát ráncolta. Aztán ellépett Ainslie mellől, és a kezét a
farmerja zsebébe süllyesztette. Micsoda lebukás! Teljesen
kiment a fejéből a megjátszott együtt járásunk. Bizonytalanul
rugdosta a földet.
És a jelek szerint már ahhoz sem volt kedve, hogy Reece-
t féltékennyé tegyük. Mondjuk őt én sem szerettem volna
hívni. Mert az igazat megvallva nagyon is megfelelt nekem a
fennálló helyzet. Nem mintha abban a pillanatban ez nagyon
számított volna, mert feltűnt ez a nő, és mindent
megváltoztatott.
Ainslie a karjára tette a kezet.
- Valami baj van?
- Semmi - feleltem, és éreztem, hogy mindjárt könnyezni
kezdek. Biztosan azért, mert a raktárépületben olyan
rettenetesen poros volt a levegő. - Mi lenne, ha elmennél egy
kicsit az ismerősöddel, és beszélgetnétek?
- Azt hittem, hogy együtt csinálunk majd valamit - felelte
Mal.
- Igen, de...
Mal félig lesütött szemmel nézett rám. Aztán egyenesen
keresztül rajtam. Nem is léteztem már számára. Nem tudom
mi járt a fejében akkor, mindenesetre az arca semmit nem
árult el. Biztosan nehéz lehet visszautasítani egy ennyire
egyértelmű szexuális felajánlkozást egy olyan ember
számára, aki hozzászokott, hogy megkap mindent, amit akar,
amikor akarja. És valljuk be, az önuralom nem volt a
legerősebb oldala.
- Ne haragudj, de ki is vagy te? - kérdezte Ainslie.
Tökéletesen udvarias volt, ezt nem lehetett tőle eltagadni.
- Ainslie, ő Anne. Mal új barátnője. Anne, bemutatom
Ainslie-t.
- Hát ez kurva jó! Még Ev is tudja, ki ez. Vagyis biztosan
Mal egyik stabilabb csaja. De akkor miért mondta korábban,
hogy soha nem lehetett kétszer egymás után ugyanazzal a
csajjal látni?
- A barátnője? - Ainslie bizonytalanul felnevetett, majd
körbenézett a többieken. Senki nem nevetett vele. Istenem, ez
vérciki!
Mal közelebb lépett.
- Csak köszönni akartam egy régi ismerősömnek. Miért
kell ezen olyan kurvára kiakadni?
- Nem kell. Minden rendben van.
- Aha, az látszik. Azért nézel rám úgy, mint a véres
rongyra, mi?
- felelte, és a hangja egyszerre volt vad és haragos.
Mintha zavartam volna a köreit vagy ilyesmi.
 - Nem ajánlom, hogy még egyszer ilyen hangon beszélj
velem! - válaszoltam. - Különösen nem mások előtt. Menj el
az ismerősöddel ahova akarsz, és érezzétek jól magatokat.
Később megbeszéljük.
- Meg, mi?
Ainslie tett hátra egy nagy lépést. Szegény teremtés!
Mal azonban dühösen és zavartan nézett körbe a
többieken. A homlokán úgy ugrált egy ér, hogy attól féltem,
mindjárt elpattan.
- Bassza meg!
Aztán sarkon fordult, és visszament a színpad felé,
miközben odakiáltott az egyik roadnak, hogy adjon neki egy
pár dobverőt. A raktárt! hamarosan megint betöltötte a dobok
dübörgése. Mindenki próbált I másfelé nézni. Micsoda elkúrt
egy helyzet!
Davie Jimmyre nézett. A bátyja némán bólintott, és
elindult a színpad felé. Ben is követte, kis habozás után pedig
Ainslie is vissza-oldalgott a kiadókhoz.
- Basszus, el is felejtettem! - Ev olyan drámai mozdulattal
ragadta meg a fejét, mintha csak most hasított volna bele egy
nagyon fontos gondolat. - Nekünk, csajoknak azonnal el kell
mennünk, és találkozni Laurennel. Csajos este lesz!
- Tényleg? - kérdezte Dávid.
- Aha! - és sokatmondó pillantást vetett rá. - Korán
kezdünk.
Dávid ekkor értette meg.
- Ja, oké.
Nem sokra emlékszem abból, ahogyan elmentünk az
épületből. Egyik oldalról Ev, a másik oldalról Lizzy rángatott
ki villámgyorsan a bazi nagy, fekete Escalade-hez. A mellette
álló kigyúrt, tar kopasz pasi különös módon ismerősnek tűnt.
 - Üdv! - jegyeztem meg. - A minap nem maga tette fel a
reteszt a lakásomban?
- De igen, hölgyem.
- Ő Sam. Sam, bemutatom Anne-t. O is közénk tartozik. -
Ev a hátsó ülésre szállt be, és becsatolta magát, Lizzy pedig
az anyósülésbe pattant be, majd egy kicsit fel és alá ugrált a
puha ülésen. Klassz volt látni hogy legalább valaki képes
élvezni ezt a kis luxust. Én persze totál leszartam volna, ha
valami lepra taxival megyünk.
- Őrülök, hogy megismerhetem, hölgyem! - mondta Sam.
- Önnel mindig öröm találkozni, Mrs. Ferris.
Bemásztam, és én is bekötöttem magam.
- Ezt nem értem - jegyezte meg Lizzy.
- Mit? - kérdeztem.
Lizzy teljesen hátrafordult az ülésen, és a szemembe
nézett.
- Ezt. Ha vele vagy, olyan boldognak látlak, mint még
soha. Mintha egészen más ember lennél. Ő meg úgy néz rád,
mintha te találtad volna fel a tejszínhabot. Erre jön ez. Nem
értem.
Megrántottam a vállam, és minden erőmmel azon voltam,
hogy az arckifejezésem higgadt, semleges maradjon.
- Amolyan viharos szerelem. Könnyen jött, könnyen
megy.
- Majd szükségem lesz egy rozsdás ásóra, Sam! - jegyezte
meg Ev.
- Azonnal, Mrs. Ferris! - Ezzel kihúzott a parkolóból.
- Klassz. Fel kell szednünk Laurent is. Ebből ő sem akar
majd kimaradni.
- És mi az az „ebből”? - kérdeztem. - Mert jól sejtem,
hogy nem csajos estét rendezünk, ugye?
 Az arca azonban ezer szónál is ékesebben mondta, hogy
nagyon is.
- Tudod, most valahogy nincsen olyan nagy kedvem
hozzá, de tényleg nagyon aranyos vagy!
- Sam? - Ev szinte boldogan énekelve beszélt.
- Igen. Mrs. Ferris?
- Ha megkérném, hogy segítsen nekem elrabolni és ivásra
kényszeríteni Anne-t, az gondot jelentene az ön számára?
- Természetesen nem, Mrs. Ferris. Az ön kívánsága
számomra parancs.
- Milyen kedves, aranyos ember! - búgta neki. - Tudtad,
hogy a haditengerészetnél kommandós volt? Én a helyedben
nem akasztanám össze vele a bajszot, de tégy belátásod
szerint, Anne!
- Tudod, te nagyon gonosz tudsz lenni, ha beindulsz! -
Csak néztem ki az ablakon, és az elsuhanó tájat bámultam.
Ev nem válaszolt semmit. Vagy egy teljes másodpercen
keresztül.
- Nem tudom, mit gondolt Mal! Hogy hagyhatta, hogy ez
a szakadt ribanc így rámásszon?
Lizzy horkantott.
- Nem vagyok benne biztos, hogy gondolkodott.
Én sem. De ezt természetesen megtartottam magamnak.
Az igazság az, hogy ez talán a szakítást is jelenti
számunkra. Hogy véget ér a hamis együtt járásunk. Ki
gondolta volna! Milyen rémes és rettenetes gondolat! Sűrűn
pislogtam. Valami biztosan belement a szemembe. Őszintén
mondom, hogy nem voltam az a bőgős típus. Szóval ennyit a
nagy szerelemről. Az élet megy tovább. Bármit tudott, vagy
bármit gondolt, hogy tud, Lizzy mindenesetre nem
szólt egyetlen szót sem. Nekem pedig nem volt több
hozzáfűznivalóm.
 Semmi.
Csak talán az, hogy éppen ezért olyan gáz, ha valakihez
túlságosan közel kerülünk. Mert ha csak egy kis esély is van
arra, hogy a távozásuk darabokra törné a szíved, akkor jobb,
ha te lépsz le előbb. Senkinek nem kellene olyan hatalommal
bírnia fölötted, hogy kényszeres-depressziós időszakot élj át,
vagy hektószám döntsd le a gint a torkodon (ami anya
kedvenc módszere volt a csalódások feldolgozására).
Ügy tűnik, olyan lecke volt ez, amit az embernek újra és újra
meg kell tanulnia, amíg végre felfogja. Nos, én most alaposan
megtanultam. Nagyon is.
Mal nem jött haza vasárnap éjjel. Nem mintha a lakásom
az otthona lett volna, de érted, mire gondolok.
És annak ellenére, hogy alaposan felöntöttem a garatra,
nem tudtam elaludni.
 TIZENŐTŐDIK FEJEZET

EBÉDIDŐ IS ELMÚLT MÁR, MIRE BEGÉPELTEM ÉS ELKÜLDTEM

az nap az ötödik SMS-t.

Anne: Ha akarod, elviszem a cuccodat Dávid és Ev

lakásába. Csak szólj.

És akárcsak minden előzőre, erre sem érkezett semmilyen

válasz. A világon semmi. Fikarcnyi sem. Egy hang sem. És
akkor sem tudtam ellenállni. Mindenképpen tennem kellett
még egy próbát.

Anne: Remélem, azért még lehetünk barátok.

És abban a pillanatban meg is bántam, amikor rányomtam

a küldésre. Milyen istentelenül ostoba és unalmas duma volt
ez! Mi a fenéért nincsen az okostelefonoknak „mégse”
gombja? Na, ez egy olyan app volna, amit megérne
feltelepíteni! Jobb lett volna, ha valami eredetibbel
próbálkozom. Talán elviccelhettem volna a dolgot,
bedobhattam volna valami elmés megjegyzést a
dobszerkójával kapcsolatban, vagy nem is tudom, mert akkor
talán reagált volna. De most is csalódnom kellett.
- Még mindig neki üzengetsz? - kérdezte Reece az üzlet
másik végéből, ahol az akció/kaland részleg könyveit
rendezgette.
- Mhm.
- És még mindig semmi válasz?
- Semmi.
 Sosem volt ennyire gáz a hétfő. Sikerült meggyőznöm
Reece-t, hogy engedjen egész délelőtt hátul takarítani, mert
úgy legalább nem kellett szóba állnom senkivel. Két, max
három óra alvással közel sem éreztem emberinek magam.
Nem igazán. Inkább egyetlen hatalmas és gonosz fejfájás-
gombóc voltam. Vajon Ainslie-nek sikerült csökkentenie Mal
fájdalmát? A fejemben ezer kép jelent meg, ahogyan ők
kerten egymásba gabalyodva fekszenek. Szinte Mal egész
testét láttam már, úgyhogy ezek a képek sajnos különösen
részletesek tudtak lenni.
Igen, nagyon és mélységesen meg voltam sértve az én
finom kis érzelmeimben. Hála isten, hogy Mal akkor ment el,
amikor, mert ha még egy kis időt együtt töltünk, biztosan
romokban hevertem volna abban a pillanatban, hogy a banda
turnézni megy.
És még mindig nem jött tőle semmi. Azért a biztonság
kedvéért kétszer is megnéztem.
Mennyire igaza volt a Végzetes vonzerővel kapcsolatban!
Bár igaz, hogy egyelőre csak SMS-ekben zaklattam. A puszta
jelenléte is teljessé tette az életemet, így amikor eszembe
jutott, hogy talán nem lesz már benne többé, egyszerre
akartam bőgni és darabokra törni valamit (ha lehet, akkor a
fején). A düh és a szomorúság volt minden.
Hány napja ismertem? Nem olyan sok.
- Ez nevetséges, baszd meg!
- Mit mondtál? - kérdezte Reece, és közben ideges
pillantást vetett egy hipszter párra, akik valami
lakberendezési könyvet nézegettek.
A rohadt életbe.
- Semmi, semmi. Bocs!
Közelebb lépett a pulthoz, de én ügyet sem vetve rá
püföltem tovább a billentyűzetet, mintha számlákat
dolgoznék fel éppen. Talán ha levegőnek nézem, akkor veszi
a lapot, és továbbáll. Csak néhány nap kell, és összeszedem
magam, de még... hogy is mondjam... kellett a távolság. Nem
akartam részletekbe menően hallgatni, kit kefélt szét a
hétvégén, de érthetetlen módon nem azért, mert féltékeny
lettem volna. Most először nem voltam az. Vagy másodjára?
A Reecel iránt érzett szerelmem titokzatos (vagy talán nem is
annyira titokzatos) módon elmúlt. Mal Ericson ilyen hatással
volt az ember lányára.
- Tényleg nagyon feldúlt téged ez a pasi! - jegyezte meg
olyan hangon, mintha a puszta feltételezés is szembemenne
minden létező | logikával.
- Komolyan nem szeretnék most erről beszélni, Reece!
- Figyelj! - Felsóhajtott, majd a pultra támaszkodott. - Mit
szólnál hozzá, ha ma éjjel eljönnél velem valahová, és
meginnánk néhány italt? Nyílt egy új bár a kínai negyedben.
Fenne kedved megnézni?
- Ez tényleg nagyon kedves tőled, de mit szólnál egy
másik alkalomhoz?
- Más terveid vannak?
- Asszem. - Már ha tervnek számít az, hogy magányosan
üljek otthon Mal egyik régi pólójában, és azon töprengjek,
mennyire szar az élet.
Reece a tenyerével megdörzsölte az állát, és
rosszkedvűen nézett rám.
- Anne, reálisan gondolkodva, tudnod kellett, hogy eljön
ez a pont. Hiszen ő Malcolm Ericson! Egy élő legenda!
- Aha tudom. - Megrogyott a vállam. Abban a pillanatban
legfel-felméteresnek éreztem magam. Még soha nem voltam
ennyire kicsi.
- Az efféle pasik nem arról híresek, hogy különösebben
stabil kapcsolataik lennének.
 - Én, ööö... ezt értem. Tényleg.
- Hé, amilyen klassz csaj vagy, bánhatja, hogy elveszített!
- Kösz!
Ó, az a szánalom Reece szemében... jobb lesz, ha valaki
most azonnal megöl! A ma éjjelre vonatkozó terveknek
sarkalatos szereplője lesz egy üveg tequila. Csak keményen!
Ezek a pillanatok, amiket akkor átéltem, ezek szolgáltatták a
legjobb okát annak, miért nem randiztam senkivel. Úgyhogy
minden pénisz húzhat a vérbe, én pedig megint önmagamért
élek. Nem mintha ez bármikor is másképp lett volna.
Most a legfontosabb, hogy értékelni tudjam a történteket.
Mal volt a rohadék ebben a dologban. Én nem tettem semmi
rosszat. Kivéve persze azt, hogy el sem tudtam képzelni,
hogyan kezelhetnék egy ilyen helyzetet.
- Akkor talán jobb lenne, ha folytatnánk a melót! - Az
igazat megvallva nem sok vizet zavartam ezen a napon, de
tekintve, hogy tőle kapom a fizetésemet, úgy éreztem,
okosabb lenne legalább valami látszattevékenységet
végeznem.
Reece karba fonta a kezét, leengedte, majd megint karba
fonta. Engem figyelt.
- Figyu, mit szólnál, ha kiadnám neked a nap maradékát?
Majd én bezárok.
- Tényleg?
- Aha. - Elmosolyodott, és az arcán megjelentek a
gödröcskék - Isten a megmondhatója, hogy egy csomó
túlórával logok neked. Még csak beteg sem voltál soha.
- Kösz, Reece!

Abban a pillanatban a bazi nagy, ezeréves oroszlánlábas

vaskádam volt a világ legfantasztikusabb helye. Semmi nem
érhetett a nyomába. Onnan, a meleg, szappanos víz öleléséből
az élet összehasonlíthatatlanul szebbnek tűnt. Tudtam, hogy
ha valaha is ki kell költöznöm, ez fog a legjobban hiányozni.
Vagy egy jó fél óráig hevertem benne, és áztattam magam.
Őszintén szólva nem terveztem, hogy valaha is kiszállok.
Tökéletesen elégedett voltam azzal, hogy csak lustálkodjak, a
csempét bámuljam, és semmire ne gondoljak.
A semmi hatalmas, tomboló óceánjára.
És ebben a pillanatban hangos csattanással vágódott ki a
bejárati ajtó. Azonnal felültem, ereimben szétáradt az
adrenalin.
- Mi az isten...?
- Anne? - kiabálta Mal.
Aztán kivágódott a fürdőszoba ajtaja is. Megragadtam a
fejem fölötti tartóról lelógó fehér törülközőt, és a mellkasom
elé kaptam. Persze azonnal teleszívta magát vízzel.
- Anne! - Mal berontott, és izzott a levegő a haragjától. A
haja szinte az égnek állt, szeme sötéten csillant. Bevágta
maga mögött a fürdőszoba ajtaját.
- Mal?
- Mi ez? - morogva nyomta a képembe a telóját.
- Őöö, a telefonod? Mi az istent keresel te itt?
- Úgy értem, milyen elbaszott üzeneteket küldözgettél
nekem?
- Mi van? - Csak néztem rá meredten, és nem értettem a
világon semmit. - Takarodj kifelé!
- Nem.
- Ha az SMS-ekről akarsz velem beszélgetni, az nagyon is
várhat, amíg kiszállok a kádból, és felöltözöm.
- Most kell megbeszélnünk.
 Ehhez azonban nekem mindenképpen valami páncélra
volt szükségem. A mellkasom előtt keresztbe fontam a
karomat, és felhúztam a lábam.
- Azokat azért küldtem, mert próbáltam a barátod maradni
az után is, amit tegnap csináltál. De most, hogy így rám
rontasz, kezdem azt hinni, hogy hülyeség volt. Takarodj
kifelé innen. Mal!
- SMS-ben akarsz szakítani velem! - Nem is annyira
kérdés, mint határozott kijelentés volt ez, és éreztem, hogy a
vér kifut az arcomból. Mondjuk ebben valószínűleg nem kis
szerepe volt annak, hogy rám rontott és kiabált velem.
Megőrült ez? De komolyan.
- Az a kis seggdugó Reece dumálta tele a fejedet?
- Dehogy! - csattantam fel. - Reece-nek ehhez az
egészhez semmi köze! És egyébként sem igen szakíthatnék
veled, mert ugye emlékszel arra a kis részletre, hogy nem is
járunk együtt? Hogy csak megjátsszuk az egészet.
- Szóval megjátsszuk? - Leguggolt a kád mellé,
belekapaszkodott a szélébe, de olyan erősen szorítva, hogy az
ujjai mind belefehéredtek.
- Kifelé!
- Nem megyek innen sehova, amíg át nem beszéltük!
Az önsajnálatnak most már nyoma sem maradt, átadta a
helyét a színtiszta haragnak. Hogy merészel éppen ő dühös
lenni rám?
- Ha tényleg beszélni akarsz róla, akkor először is ne
viselkedj úgy mint egy hisztis picsa! Betörsz ide, üvöltesz
velem, baromságokkal vádolsz... ez nem valami okos dolog!
- Tényleg nem? Akkor miért nem mondod meg, hogy
szerinted mit kellett volna tennem, ha már olyan hülye
vagyok? - A kád pereme fölé hajolt, és a szemében szinte
őrült láng villant. - Meséld már el, hogy hogyan kellett volna
kezelnem a helyzetet, Anne! De légy szíves, egyszerű
szavakat használj!
Próbáltam felülni, és a víz összevissza kicsapott. Ennél
bénább időt és helyet akarva sem választhatott volna a nagy
beszélgetéshez. Különben pedig hogyan lett ő az áldozat
ebben az egészben?
- Nem úgy értettem... - kezdtem volna bele, de aztán úgy
voltam vele, hogy leszarom. Ha annyira meg akar sértődni,
legyen. Sok szerencsét. Megköszörültem a torkomat, és
megint megszólaltam. - Akkor nagy vonalakban. Nem jöttél
haza... illetve ide vissza, az albiba tegnap éjjel. Gondolom,
Ainslie-vel voltál. És erről, gondolom, azóta már a barátaid is
mind tudnak, nem igaz? Úgyhogy a sztorinkat lehúzhatjuk.
- Nem Ainslie-vel voltam - morogta.
Az egész világ megállt egy pillanatra.
- Nem?
- Nem. Addig doboltam, amíg sikerült lehiggadnom,
aztán ittunk egyet a srácokkal. Davie azt mondta, okosabb
lenne, ha hagynálak egy kicsit megnyugodni. Úgyhogy
Bennél aludtam a szállodában.
- Csak egy jó tanács. Ha legközelebb valami olyasmiről
van szó, ami minket, kettőnket érint, akkor előbb velem
beszélj, ne Dávidtól kérj segítséget.
Lassan kifújta a levegőt.
- Jól van.
- És akkor ott aludtál Ben szobájában? Ennyi? - A
valóság annyira szöges ellentétben állt azzal a rettenetes
dologgal, amit elképzeltem, hogy először fel sem fogtam,
amit hallottam.
- Igen. - Sötétzöld szeme végigmérte az arcomat. - Nem is
gondoltam bele, hogy mit csinálok, amikor Ainslie odajött
hozzánk a próba után. Hogy milyennek tűnik majd az egész
kívülről. Nem gondolkodtam, és aztán nagyon szarul
kezeltem a helyzetet.
Elhallgatott, de ehhez nem tudtam mit hozzátenni. Éppen
elég erő kellett ahhoz is, hogy ne bőgjem el magam a
megkönnyebbüléstől. Pedig tényleg nem voltam sírós.
Normális esetben a menzeszemre fognám az egészet, de
sajnos a hónapnak az a szakasza még nagyon messze volt.
- Mindent elkúrtam, és nagyon megbántottalak - mondta
végül, magába roskadva. - Ne haragudj.
- Ó, nem bántottál meg. - Kényszerítettem magam, hogy a
szemébe nézzek, és ne omoljak össze. - Úgy értem, azért
persze örültem volna, ha legalább az egyik üzimre válaszolsz,
de... hát igen, nem mondhatnám, hogy megbántottál.
Csodálkozva nézett, és egy pillanatig nem is szólt egy
szót sem.
- Pedig úgy néztél ki.
- Nos, tévedsz. Minden rendben volt.
Átható tekintettel nézett.
- Komolyan.
A szeme alatt megint megjelentek a karikák. Az előző
éjjel biztosan ő sem aludt többet, mint én.
- Minden a legnagyobb király - mondtam megint, és
habár magam sem hittem el, azért reménykedtem benne, hogy
őt legalább sikerül meggyőznöm. És közben persze én még
mindig pucér seggel ültem a kádban, és nagyon
kiszolgáltatottnak éreztem magam. - Most pedig megtennéd,
hogy kimész?
Felvonta a szemöldökét.
- Jól vagy?
- Aha. Nézd csak, ott az ajtó!
- Tényleg nem bántottalak meg?
- Dehogyis!
 - Akkor jó - mondta végül, és az ujjaival villámgyors
ütemet vert le a kád szélén. - Vagyis a megegyezés még
mindig áll, és minden király.
- Azt hiszem. Miért is ne? - Majd rávillantottam a
legszélesebb bátor nagylánymosolyomat, miközben a
csuromvíz törülközővel a mellemet takartam, a lábamat pedig
felhúztam, hogy ott lent se legyen minden olyan látványos.
Az orrán keresztül, hangosan fújta ki a levegőt. A sarkára
támaszkodott. Ez jó volt. Azt jelentette, hogy elfogadta, amit
mondtam neki, és hála a jóistennek továbbléphetünk.
- Minden oké. Nincs semmi gond.
Aztán lassan ingatni kezdte a fejét.
- Jézusom, Anne! Olyan szinten szar dumát nyomsz
nekem, hogy kurvára nem tudom, mit szólhatnék hozzá!
- Mi van? - A sikoltva kimondott szó újra és újra
visszaverődött a csempézett falakról.
- Jól hallottad.
- De...
Az egyik tenyere megjelent a tarkómon, maga felé
rántotta a lejemet, majd keményen az ajkamra tapasztotta az
övét. Azonnal elfelejtettem, amit az előbb mondani akartam.
A nyelve besiklott a számba, és kényeztetni kezdte az
enyémet. A keze a fejemet fogta, kitartva a vízből. Azonnal
átadtam magam az ajkak követelőző nyomásának, a borosta
karistolásának. Oldalra billentettem a fejem, hogy közelebb
hajolhasson hozzám, mélyebben a számba nyomhassa a
nyelvét, szinte magamba szippantva. Ha ebben a pillanatban
megfulladok, azt is jó halálnak éltem volna meg.
Ebben a csókban nem volt semmi finomkodás. A nyers és
vad éhség hajtott bennünket.
Csak akkor ébredtem rá, hogy bemászott mellém, amikor
vagy félkádnyi víz árasztotta el a padlót. És már nemcsak
amolyan loccsanással, hanem valódi kőkemény vízeséssel.
Aztán már mellettem volt, úgy, farmerban, pólóban,
Chucksszal a lábán, és azonnal egymásba gabalyodtunk.
Egyik erős karja a csípőmet ölelte, közel vonva
magához, míg a másikkal a kád szélébe kapaszkodott.
Valakinek csak meg kellett akadályoznia, hogy mind a kerten
elsüllyedjünk, nekem ugyanis ekkor már csak az járt a
fejemben, hogy a pólója alá nyúljak. Képes lettem volna
napokon keresztül csókolni, de most még ennél is
fontosabb volt, hogy levetkőztessem.
- Vedd le! - követelőztem, és felfelé rángattam rajta a
ruhát.
- Várj! - Feltérdelt, majd az ő egyik és az én mindkét
kezem segítségével gyorsan megszabadultunk a kis
rohadéktól.
Csodálatos érzés volt tapintani a bőre melegét és az
izmosán kemény testet. Az ujjaim nem tudtak elég gyorsan
elég nagy területet bejárni rajta. Minden kis négyzetcentijét
fel akartam deríteni. Az ajkam megint rátalált az övére, és
igen! Miközben szorosabban ölelt, felnyögtem. Most már
teljesen egymáshoz tapadtunk, a bőrünk összeért.
Megkeményedett mellbimbóm a mellkasát súrolta.
Súrlódás, ez az, baszd meg!
A súrlódás nagyon állat volt, de a nedves farmer állatira
nagy szopás. Az egyik kezemet sikerült nagy nehezen
becsúsztatnom hátul a dereka alá, és megragadtam a kemény
segget. A csípője megfeszült, szorosabban hozzám
nyomakodott, hozzám dörzsölődött. Nagyon úgy tűnt, hogy a
fürdőkádam sajnos nem elég nagy az ilyesmihez. De azért
megoldottuk valahogy. A könyökömet bevertem a kád
oldalába, hogy az egész alkaromon végigrohant az a bizonyos
villámcsapás. Rémesen fájt. Biztosan Mal is észrevette mi
történt, mert legközelebb már azon kaptam magam, hogy
átfordultunk, és még több víz ömlik a padlóra.
- Gyere felülre! - horkantotta.
- Oké!
Ujjai újra és újra végigcsúsztak a nedves testemen,
próbálva egy helyben tartani.
- Basszus, milyen csúszós vagy!
Ez a pasi nagyon tudta használni a testét! Én pedig csak
kapaszkodtam, és ujjaim hosszú szőke haját markolták. Az
ajka megtalálta a kulcscsontomat, majd elindult felfelé a
nyakamon, hogy végül az állkapcsomat kezdje harapdálni. A
bőröm minden kis része lúdbőrözni kezdett. A hasamban
összerándult valami. Nagy keze rátapadt a fenekemre, és
megszorította. Úgy tűnik, a csuromvizes farmer mégsem tud
annyira szörnyű lenni, mert ahogyan a puncimat az anyagon
keresztül a merev farkához dörzsöltem, mindenféle
csodálatos érzések áradtak szét a testemben. Nem annyira
csodálatos érzések, mintha a meztelen farka ért volna
hozzám, de majdnem.
- Hallottad? - kérdezte.
- Mit? Nem. - Tényleg a szívverésem volt az egyetlen
hang, amit érzékeltem. Különben is kit érdekelt? Most nem
fülelni kell, hanem érezni. Márpedig én kurva jól éreztem
magam, ahogyan lovagló ülésben rajta voltam. Még jó, hogy
tudok fontossági sorrendet felállítani! Az ajkamat az övére
forrasztottam, és mélyen, nyálasán megcsókoltam.
Ő azonban megszakította a csókot, és elfordította a fejét.
- Várj! - mondta, majd egy pillanattal később. - A fenébe!
Valahonnan messziről, hatalmas távolságból (mondjuk,
mint a szomszéd szoba), valóban meghallottam egy kiáltást.
- Makóim? Kicsim? - Női hang és több láb lépteinek
dobbanása. Látogatók.
 Mi a fene folyik itt?
- Anya? - kérdezett vissza Mal, és az arca hitetlenkedő
grimaszba torzult.
Ó, a rohadt életbe, ez tárva-nyitva hagyta a bejárati ajtót!
- Elkaptunk egy korábbi gépet! - kiáltotta az anyja. És
csak úgy megjegyezném, hogy a hangja alapján nagyon
kedves asszony lehetett. De a rohadt életbe, én nem így
akartam találkozni és megismerkedni vele! Bár be kell
ismernem, nem kispályás első benyomást tettem volna rá.
- Tényleg? - kérdezte megint Mal.
- Ugye nem baj?
- Meglátogattak bennünket a szüleid? - kérdeztem dühös
suttogással. - Pont most?
Szorosan becsukta a szemét, és suttogva felelt.
- Elfelejtettem említeni?
- Mal? Édesem? - kiabált megint az anyukája. - Minden
rendben van?
- Nem, nem! Illetve nincs semmi baj, anya! Minden a
legnagyobb rendben van!
- Csak tudod, annyira kíváncsiak lettünk, amikor Anne-
ről meséltél!
- Hát, ő tényleg nagyon izgalmas lány! - És közben
hosszan bámulta a mellemet. - Ezzel egyet kell értenem,
anya!
- Nagyon szerettünk volna minél hamarabb találkozni
vele. Talán mégis jobb lett volna, ha előbb veled is
egyeztetünk!
Mal vigyorából csak úgy csöpögött a gonoszság.
Maga a sátán is megirigyelte volna.
- Ó, tényleg szeretnétek találkozni vele? Mert most
éppen...
A szájára tapasztottam az egyik kezemet.
 - Ne merészeld, basszus! - sziszegtem.
A fenébe! Az olyasmi, amit Mal izgalmasnak tart, lehet,
hogy egyszer mind a kettőnknek az életébe fog kerülni. Vagy
az övébe, mert az ebben a szent pillanatban tényleg egy
hajszálon lógott. Annak ellenére, hogy a tekintetében még
mindig jókedv csillant, lassan bólintott, és megcsókolta a
tenyeremet. Lassan elvettem a kezem, és gyanakvó szemmel
néztem.
- Mit mondtál? - kérdezte az anyukája.
- Csak annyit, hogy szerencsére mindjárt hazajön a
munkából, anya!
- Csodás!
- Bocs! - Szája némán formálta a szavakat, és nevetett.
- Seggfej! - tátogtam neki vissza.
Erre megragadta a tarkómat, és megához húzta a fejemet,
összeforrasztva az ajkunkat. Bárcsak ne imádtam volna
minden csókját ennyire!
- Fiam? - Most mélyebb hang szólt a szomszéd szobából.
- Szia, apa! - Mal a homlokát a vállamra tette. - Be ne
gyere!
- Nem, dehogy! Nem megyünk.
- Csuromvíz a padló - jelentette ki az anyukája szinte
szenvtelenül. - Nem vagy egy7 kicsit öreg már ahhoz, hogy
így kipancsolj? Mi a fenét csinálsz ott bent? Hol tartja Anne a
felmosót?
- A konyhai szekrényben - suttogtam.
- Ja, a konyhai szekrényben, anya! Kösz! Csak tudod, egy
kicsit elragadtattam magam! - Mal hátradőlt a kádban, majd a
szeme sarkából próbálta felmérni a károkat. - Most nézze,
milyen felfordulást csinált, ifjú hölgy!
- Hiszen te másztál be a kádba! - válaszoltam halkan.
Ennek ellenére igaz, hogy az egész fürdőszoba úszott. Állt a
víz a padion, és az ajtó alatt egy kis patak a nappaliba is
kijutott. - Micsoda felfordulás! Jobb lesz, ha mindent
összetakarítunk!
_ Ne haragudj, tökfej! Az oké, hogy összeszedem a
szennyesemet a földről, de mégiscsak rocksztár vagyok.
Márpedig a rocksztárok nem mosnak fel. Ez törvény.
- Ha segítettél felfordulást csinálni, akkor a takarításban is
segítened kell. Szabályok, Mal!
- Még mindig nem érted. - Lehunyta a szemét, és az arcán
megjátszott fájdalom tükröződött. - Ezek egy művész kezei.
Elvárnád egy Bonhamtől, hogy felmosson?
- Kitől? - kérdeztem zavartan.
- John Bonhamtől.
- Értem, nos... ha John Bonham vizet fröcskölne a
padlóra, akkor igen, elvárnám tőle, hogy takarítson fel maga
után.
- Nos, ez nem lehetséges, ugyanis már meghalt.
Oldalra billentettem a fejemet.
- Mi... különben is ki ez, akiről beszélünk?
- Te nem tudod, kicsoda John Bonham? - kérdezte Mal
egyre hangosabban.
- Csss! A szüleid meg fognak hallani!
- Bocs. De akkor is, tökfej, John Bonhamet még neked is
ismerned kell. Ugye csak szívatsz?
- Ne haragudj.
- Jézusom! - sóhajtott fel, és végtelenül szomorúan ingatta
a fejét. - Nem tudom, egyáltalán megfarkalhatok-e olyan
csajt, aki még John Bonhamet sem ismeri.
- Megfarkalhatsz? - kérdeztem, szemöldökömet
felvonva. Mondd, hogy nem ezt hallottam!
- Szeretkezni vele. Akarom mondani, szeretkezni... hát
persze Veled kapcsolatban szóba sem jöhet a farkalás. Őrült,
szenvedélyes szeretkezéssel juttatnám el ezt az édes,
csodálatos testet a gyönyör csúcsaira napokon, nem, heteken
keresztül. Gyönyörű lenne, tökfej! Angyalkák meg
kismadarak szállnának körülöttünk, tudod, és... csak
bámulnának bennünket egész idő alatt. A perverz kis disznók.
- Aha. Micsoda szar duma! - elmosolyodtam, és óvatos
mozdulatokkal felálltam.
- És Kerslake ismerősen hangzik? Na és Wilk? Wilkről
sem hallottál soha?
- Grohlt ismerem. Ő nagyon jó.
- Jaj, ne! Basszus, édesem! Csak Dave Grohlt ne hozd fel!
Ügy értem, nagyon jó fej a pasi, és különösen a nirvanás
időkben tényleg volt egy-két zseniális megmozdulása, de
akkor is! - A keze lecsússzam a derekamról, végig a
combomon, és megszorította. - Hűha, ő meg hova lett?
- Hmm? Mal hagyd már abba!
A puncimat bámulta, és a szemöldöke között kis ránc
jelent meg. Azért ez a helyzet egy egészen kicsit kellemetlen
volt. A szülei ott várnak kint, a nappaliban. Az asszony, aki
életet adott neki, éppen azt a kuplerájt próbálja eltüntetni,
amit mi csináltunk. Úgyhogy tényleg nem ez volt a
legalkalmasabb pillanat arra, hogy a testemmel ismerkedjen.
És talán az is várhat egy kicsit, hogy híres
dobosokkal kapcsolatban feleltessen.
- Abbahagynád, kérlek? És különben is mi ment hova? -
Az egyik lábamat átvetettem a kád peremén, és óvatosan
kiléptem a csúszós padlóra. Próbáltam minél gyorsabban
eltűnni a vizsgálódó tekintet elől. A fürdőköpenyem
szerencsére karnyújtásnyira lógott, az ajtóra akasztva. Nem
jutott eszembe, hogy tiszta ruhát hozzak be magammal, és
amiben egész nap voltam, az most csuromvizes
halomként hevert a sarokban.
 - A punciszőröd - felelte, és a hangját aggodalom töltötte
el. - Hova lett?
- Gyantáztatok.
Nyilvánvaló undorral ráncolta az orrát.
- Akkor hagyd abba. Ugyanolyan aranyos, répavörös
bundát akarok látni, amilyen a hajad is. Igazán
megérdemlem!
Visszafojtottam egy mosolyt.
- Látom, elég pontos elképzeléseid vannak.
- Már majdnem egy hete nem voltam senkivel. Valamire
csak ki kellett vernem!
- Te rám gondoltál maszturbálás közben? - kérdeztem
izgatottan. Kicsit ciki lett volna, ha tapsikolni kezdek,
ráadásul még a végén a szülei is meghallottak volna.
- Mert szerinted van nekem farkam, Anne? - Mal
kimászott a kádból. A farmerjából és a cipőjéből csak úgy
ömlött a víz. Milyen csodálatos volt ez a pasi még így,
csuromvizesen is!
- Nos, tekintve a sliccednél tapasztalható dudor méretét,
azt mondanám, hogy igen. Neked biztosan van farkad,
Malcolm.
- Akkor pedig igen, elég alaposan elképzeltem mindent.
Folyamatosan a puncidra gondolok, hogy hogy néz ki, milyen
az íze, milyen érzés benne lenni. - Fölém magasodott,
félmeztelenül, csuromvizesen. Mondjuk abban a pillanatban
más is nagyon nedves volt. - Szerinted miért töltöttem az
egész éjjelt Ben kanapéján? Én senki mással nem akarok
kefélni, csak veled.
- Azta! - suttogtam.
- Mi van, megint ekézni akarsz, hogy nem vagyok elég
romantikus?
- Nem.
 - Nem? - És ujjai a köpenyem gallérjával játszottak. Nem
vette le rólam, csak simogatta.
Megragadtam a farmerja derekát, felnéztem rá, és
keményen megcsókoltam.
- Egész idő alatt nem hallottam semmi mást, csak annyit,
hogy bla-bla-bla, mert egyfolytában rád gondoltam. Bla-bla-
bla csak veled. Tökéletes volt. Ennél romantikusabb nem is
lehettél volna.
Elvigyorodott.
- Te beteg vagy!
- Akkor máris van bennünk egy közös pont.
- És mindenképpen be kell bizonyítanom neked, hogy van
farkam. - Közben az ajkával végigsimított az arcomon, mire
kellemes hidegrázás futott végig a testemen.
- Mi volna, ha kicsit később bizonyítanál?
- De csak mert olyan kedvesen kéred. - Aztán egy
egészen kicsit eltávolodott. - Basszus, nem lehet, hogy mi is
olyan nyálasán kezdjünk viselkedni, mint Davie és Ev!
- Mert nem éppen ez lenne a cél?
- De, persze, csakhogy amíg megjátszottuk magunkat,
egy ideig vicces is volt. Ha viszont komolyan csináljuk... -
Nem fejezte be a gondolatot.
A lángoló vágy alábbhagyott bennem, olyannyira, hogy
hirtelen fázni kezdtem. Mert a komolyan olyasmi volt, ami
fájdalmat okozhat. És ez a fajdalmat okozhat valószínűleg
rajtam fog csattanni. Persze lehet, hogy rajta is, de sokkal
valószínűbbnek tartottam, hogy én szenvedem majd meg. És
már akkor tudtam, hogy megjátszott szerelmünk elmúlása
nekem hatalmas fájdalmat fog okozni. Ha pedig nem is csak
megjátszott, hanem komoly kapcsolatról van szó, abba
belegondolni szerettem volna.
 - Én, ööö... mi lenne, ha egy kicsit lazítanánk? Majd
meglátjuk, merre jut a dolog - mondtam.
- Most már nem tudok megállni. - A homlokát az
enyémhez nyomta. - Mindenképpen kefélnünk kell, Anne!
- Igen, de attól, hogy lefekszünk egymással, még nem kell
mindennek megváltozni, nem igaz?
- Nem?
- Nem. Nem lesz semmi baj. - És valamiért a plafon sem
szakadt a fejemre. Ki tudja, még a végén kiderül, hogy igazat
mondok.
- Klassz!- mondta, és az a huncut mosoly azonnal
visszatért. Feltartotta egyik nagy kezét, arra várva, hogy
pacsizzak vele. - Basszus, milyen állatok vagyunk együtt!
Belecsaptam a tenyerébe, majd a következő pillanatban
az ujjaimat összefontam az övével, és megszorítottam.
- Azok bizony!
 TIZENHATODIK FEJEZET
HA MAL SZÜLEI LÁTOGATTAK MEG BENNÜNKET, SEMMI
NEM LEHETETT elég jó.
Száraz ruhát vett, és felmosta a fürdőszobát is, miközben
én a zuhanyfüggöny mögött bujkáltam. Úgy összességében
elég gyorsan eltüntette a szüleit a lakásból. Hallottam, hogy
az anyukája a darabokra tört ágyról kérdezi (mert
természetesen a hálószoba ajtaja is tárva-nyitva volt, amikor
megérkeztek). A mi se veled, se nélküled, megjátszottan
komoly kapcsolatunk miatt lassan az egész lakás darabokban
hevert. Bár azért reméltem, hogy a kiömlött víz nem okozott
túl nagy kárt.
Mal motyogott valami gyors választ az ággyal
kapcsolatban, aztán az apja szerencsére nagyon gyorsan témát
váltott. Vajon mi a fenét mesélhetett be nekik? Ismerve Malt,
lehet, hogy most már az egész család valami szexuális
állatnak tart. Bár az igazat megvallva a valódi ok, miszerint
úgy ugráltunk az ágyon, mint két idióta, szintén nem olyasmi
volt, amit szerettem volna, ha kiderül.
Megtörölköztem, és befejeztem a felmosást. Vagy
negyedórával később érkezett Mal üzije.

Mal: 15 perc és ott van érted a kocsi.

Anne: Hova megyünk?
Mal: Meglepi.
Anne: Nem szeretem a meglepetéseket. Hova megyünk?
Anne: Ha nem válaszolsz, halott ember vagy. Tudnom
kell, mit vegyek fel.
Mal: Semmit.
Anne: ...Komolyan.
 Mal: Egy étterembe a városban. Szoknyát vegyél.
Mal: Légyszi.
Anne: Kívánságod parancs.
Mal: HA HA. Bár úgy lenne!

Csak álltam a padka mellett, és a hidegben majd lefagyott

a térdem. Ezenkívül persze kis híján összepisiltem magam az
aggodalomtól, hogy mit szólnak majd hozzám a szülei,
hiszen nincs iskolám és nincs pénzem sem. Aztán megállt
mellettem egy bazi hosszú limó.
Hűha!
Kikerekedett szemmel bámultam. Még soha nem ültem
limóban. A középsuli végzős bálját is kihagytam. így jobban
meggondolva egy csomó mindent kihagytam eddig
életemben. Az első pasim is azért tett lapátra, mert
olyasvalakit szeretett volna, aki meccsekre jár vele, meg
after-partikra.
Elegáns, szürke öltönyt viselő fiatalember szállt ki a
kocsiból.
- Rollins kisasszony? - kérdezte.
- Igen. - Kinyitottam az ajtót, mert alig vártam, hogy
megnézzem, milyen lehet belülről a kocsi. Aztán
megdermedtem. - Basszus! Hagynom kellett volna, hogy
maga nyissa ki.
- Semmi gond, kisasszony! - Aztán megállt az ajtó
mellett, várva, hogy beszálljak. Szerencsére a szoknyám a
térdemig ért, mert ahhoz képest, hogy milyen hatalmas volt a
kocsi, lehetetlen volt igazán kecses mozdulattal beszállni.
Odabent fényes bőr, egy csillogó ezüst boroskancsó,
illene ugyan, csak ezüst poharak fogadtak. Ez aztán a luxus!
A limó egy rongyrázós steak-étteremnél tett ki, a Pearl
negyedben. Miért van az, hogy végül mindig a városnak
ebben a részében kötünk ki? Ebben az étteremben egyébként
soha nem jártam még, de nagyon sokat hallottam már
róla. Egy alkalommal állítólag még Reece is hozott ide
valami nőt, akire különösen jó benyomást akart tenni. És be
is jött. Az étterem a vörös bőrrel bevont bokszokkal meg a
lágy megvilágítással belülről is nagyon fényűző volt.
Őszintén szólva a falikarok sokkal inkább tűntek modern
műalkotásoknak, mint egyszerű fényforrásnak. Na és
aztán ott voltak azok a hatalmas, csillogó gömb-izék is.
Elhatároztam, hogy amint meglesz az első millióm, azonnal
szerzek egy ilyet a lakásba.
Odamentem egy hűvösen viselkedő pasihoz a bejáratnál,
bemondtam neki Mal nevét, mire többször, alaposan
végignézett rajtam. Pontosabban az első alkalommal még
csak alaposnak éreztem, a többit meg már csak
udvariatlannak.
- Ha megunta a bámulást, akár oda is vezethetne -
jegyeztem meg neki, és nem is próbáltam vele kedves lenni.
Mal az étterem többi részének háttal ült, hosszú haja
lófarokban. Nagy volt a kísértés, hogy megkérdezzem tőle,
azt is az anyukája fésülte-e meg neki, de sajnos úgy tűnt,
minden szócsatában én maradok alul. Az idegeim már így is
darabokban voltak amiatt, hogy hamarosan találkozom a
szüleivel, úgyhogy inkább úgy döntöttem, befogom a számat,
és csak néztem a szép arcát.
- És itt is van! - Mal hangjából olyan büszkeség áradt,
ami egyszerre döbbentett meg és töltött el melegséggel.
Kimászott a bokszból, majd átölelte a derekamat. - Anya,
apa, bemutatom Anne-t.
Mal anyukája alacsony volt, a mosolya pedig
barátságosan sugárzott Neil, Mal apja azonnal felállt, amikor
közelebb léptem. Magas pasi volt, a haja szőke, és minden
bizonnyal viking ver csörgedezett az ereiben - ami, a fiát is
nézve, érthető volt.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket -
mondtam, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy
vidámnak, pezsgőnek, megbízhatónak meg minden effélének
tűnjek. Még soha egyetlen pasi sem mutatott be a szüleinek,
vagyis Mal és én szűz terepen jártunk. Nagyon izgultam, mert
nem akartam, hogy csalódnia kelljen bennem.
Az anyukája felém nyújtotta finom kezét. A csontjai
vékonynak, törékenynek tűntek, és szinte mindegyiket
egyesével kitapinthattam.
- Szervusz, Anno! Én Lóri vagyok, a férjem pedig Neil.
Kérlek, tegeződjünk! Annyira örülök, hogy találkoztunk.
- Szia, Lóri! l;n is nagyon örülök.
Miután lefutottuk az udvariassági köröket, becsusszantam
a bokszba, Mal szorosan utánam, farmét nadrágos combja
teljesen az enyémhez szorult, aztán a következő pillanatban
az ujjai a térdemre csusszantak. Indulás előtt egy ideig
turkáltam a szekrényemben, de végül sötétkék, kötött ruhát és
bokacsizmát vettem. Egy csipetnyi konzervatív, vegyítve egy
csipetnyi szexissel. Lehet, hogy rosszul választottam, de hát
mégis mi a fenét tudok én arról, mit szeretnek a rocksztárok
családtagjai, és mit nem? Neil öltönyt és nyakkendőt, Lóri
pedig fehér vászonfelsőt és nadrágot viselt. Persze nem arra
számítottam, hogy lyuggatott arccal, bőrcuccban jelenik majd
meg, de azért fehér vászonfelsőre se gondoltam. Az első két
percben rémesen remegett a kezem; kész csoda, hogy nem
öntöttem magamra semmit.
- Hé! - szólalt meg Mal, közelebb hajolva.
Nagyon nem szerettem volna elkúrni ezt a dolgot, de a
gyomromban akkora görcs volt, hogy nem ér! Még a saját
anyámmal sem tudtam rendesen kijönni, szóval mégis
mennyi esély volt arra, hogy az ő anyukaját képes leszek
majd elbűvölni? A kezemet hidegnek és az izzadságtól
sikamlósnak éreztem. Most komolyan, ha valamilyen
stresszesebb szituba kerülök, jobban tudok izzadni, mint egy
orrszarvú! Már ha az orrszarvúak izzadnak egyáltalán.
Mal finoman megcsókolt a fülem mögött.
- Lélegezz nyugodtan, tökfej! Minden rendben lesz.
- Aha - válaszoltam, és feltartottam neki mindkét
hüvelykemet.
- Na jó. Ez nagyon nem lesz így király! - Körülnézett, és
intett a pincérnek, aki azonnal odasietett az asztalunkhoz. - Jó
napot! Tudna neki hozni egy... nézze, nem tudom, mijük van,
de valami durvát, érti?
- Mit szólna egy kerozinhoz, uram?
Mal összecsapta a két kezét.
- Nos, ez csodásán hangzik. Kiváló, akkor egy kerozint
kérünk. De duplát.
A pincér szeme elkerekedett.
- Oöo, igen, uram.
Mindenféle fényképek kerültek az asztalra, és
mindegyikük szőke hajú csecsemőket ábrázolt. Bármerre
néztem, pufók arcokat és húsos ujjacskákat láttam. Lóri
kedvesen mosolygott.
- Az unokáink.
- Nem is tudtam, hogy Mal már nagybácsi.
- Nyolcszorosán, kedvesem! - Aztán rámutatott
mindegyik képre, és meg is mondta a hozzá tartozó nevet.
Mivel Mal három nővére láthatóan nagyon is termékeny volt,
megjegyeztem magamban, hogy alaposan be kell táraznunk
óvszerből. Nem tudtam persze, hogy hányadán állunk
egymással, de bármennyire poénkodott is a
dologgal, semmiképpen nem voltunk felkészülve Mal Jr.
érkezésére. Olyan szinten nem tudtam, akarok-e egyáltalán
még gyereket, hogy részemről a téma határozottan a „talán
majd egyszer” kategóriába esett.
Lóri meg eközben annyit beszélt az unokáiról, hogy
közben rendeltünk, és meg is vacsoráztunk. Ő meg egész idő
alatt csak mondta és mondta. Kortyoltam a kerozinból, és
határozottan sikerült ellazulnom tőle. Amennyire meg tudtam
mondani, gyakorlatilag össze volt keverve benne a világ
összes fehér szesze, néhány csepp citromlével. Valószínűleg
be kellene tiltatni, vagy legalábbis meggyújtani, hogy
az alkoholnak legalább egy része kimenjen belőle, de végül
egy vágy két kortyot ittam, a többit pedig meghagytam
Malnek, aki kaját lopott a tányéromból, és beleivott a
poharamba is. Az egészet nagyon élveztem, mert annyira
intimnek tűnt, mintha tényleg együtt lettünk volna. Persze ha
jobban megnézzük, csak közönséges lopás volt, amit csinált,
de ahogyan csinálta, egy mosollyal vagy egy kacsintással
elterelve a figyelmemet. .. minden pillanatát élveztem.
Mondjuk könnyű dolga volt.
- Szóval három nővéred van - jegyeztem meg. - Tudod,
azonnal levettem ám, hogy biztosan te vagy a legkisebb
gyerek!
Az anyukája hangosan hahotázni kezdett. Lehet, hogy
termetre kicsi volt, a nevetése azonban nagy embereket is
megszégyenített volna. És ez nagyon sokat elmondott Mal
gyerekkoráról. A szeretet pedig, amely a fiára nézve minden
alkalommal megcsillant Lóri szemében, megerősítette az
elképzeléseimet. Én már nem is emlékeztem, anyának milyen
volt a nevetése. Túl sokáig nem hallottam.
- Miért? - kérdezte Mal, felemelte a fejét, és dühös
szemmel nézett le rám. - Csak nem azt akarod mondani, hogy
gyerekes és hangos vagyok? Mert tudod, az ilyesmire felhívni
az ember figyelmét nagyon udvariatlan dolog ám!
Az anyukája megköszörülte a torkát, mintegy jelezve
neki, hogy messzire megy.
Mal úgy ült, hogy a karját lelógathatta a padunk háta
mögött. Hosszú ujjú felsőt vett fel, ami eltakarta a tetkóit, és
a csuromvizes Chucks helyett is másikat húzott. Próbáltam
nem túl hosszan bámulni, mert nem szerettem volna, ha
éppen a szülei előtt jön elő belőlem a mániákus tekintet. Még
túlságosan elevenen éltek bennem a kádban történtek.
- Igenis magyarázd meg! - parancsolta Mal.
- Csak annyit akartam mondani, hogy született előadó
vágy. Egyszerűen természetesnek éreztem, hogy te voltál a
legkisebb a családban.
- Aha. - Az egyik szemöldökét felvonta, majd a szüleire
sandított. A keze ugyanakkor feljebb csusszant a combomon,
felhúzva a szoknyámat is. Megragadtam, és megszorítottam
az ujjait, még mielőtt valami sokkal fontosabb részre
tévednének. Ezt az egészet persze csak egy elfojtott
félmosoly jelezte a részéről. - Anne-éknél ő az
idősebb. Látnátok, hogy viselkedik a húgával, anya! Ügy
védi, hogy arra nincs is szó. Csodálkozom, hogy
szerencsétlen csajnak nem kell állandóan pukkancsos fóliába
csomagolva járni!
Az anyja elnyomott egy mosolyt.
- Nem vagyok túlzottan védelmező! - jelentettem ki. -
Lizzy húszéves. Felnőtt. Ezt tiszteletben tartom.
- Komolyan? - Basszus, mennyire tetszett, amikor így
ugratott! Mennyire tetszett a tekintetébe költöző
közvetlenség! - Ben azt mondta, hogy az életét is féltette,
amikor rajtakaptad, hogy a húgodat sorolja. Állítólag úgy
tűnt, hogy a családi ékszerek is veszélyben forognak.
 Lóri megint nemtetszését fejezte ki, amikor Ben heréi
szóba kerültek, de Mal csak folytatta.
- Azt mondta, olyan voltál, mint aki képes lenne cafatokra
szaggatni.
A dolognak ezt a részét már sokkal kevésbé éreztem
hízelgőnek.
_ Mert beszélt neked Lizzyről? - Gyanakvóan néztem rá,
és éreztem, hogy a jókedv maradéka is elszáll belőlem. Az
igazat megvallva azt sem szerettem volna, ha Ben
Nicholsonnak egyáltalán tudomása van Lizzy létezéséről. -
Lizzy túl fiatal hozzá. Most a tanulmányaira kell
koncentrálnia.
- Nyugi már, anyatigris! Ami azt illeti, egyetértek veled. -
Mal szélesen elmosolyodott, megsimogatta a tarkómat, és
ezzel azonnal ellazított. Istenem, milyen klassz keze volt!
Bármennyire tetszettek is nekem a szülei, hirtelen remélni
kezdtem, hogy ez nem lesz egy amolyan hosz-szúra nyúló
közös vacsora. Jobb szerettem volna egy rövid és
kellemes kajálást, Malnek és nekem ugyanis még csomó
fontos dolgunk volt.
- Benny-boyt távol fogjuk tartani a kishúgodtól - ígérte
meg csendesen. - Ne aggódj!
- És anyukád, Anne? - kérdezte Lóri. - Hol lakik?
Összerezzentem, Mal ujjai pedig mozdulatlanná
dermedtek a tarkómon. Nem kellett ránéznem, akkor is
pontosan tudtam, milyen szemmel néz rám. Pillanatnyilag
csak arra lett volna szükségem, hogy beszélgessünk valami
más és könnyedebb témáról.
- Ő, izé... Dél-Kaliforniában él. Nagyon jól van.
- És édesapád?
- Elhagyott bennünket. Évekkel ezelőtt. - Ezt még mindig
biztonságosabb volt mondani, mint azt, hogy „a fene tudja
hol van”. De azért az sem lett volna jó, ha valami könnyed
hazugsággal ütöm el a dolgot. Ami történt, megtörtént.
Felvettem az utolsó darab kovászos kenyeret, és rágcsálni
kezdtem a héját. Nagyon finom volt, de rettentően rágós.
Valami semleges dologról kellett volna beszélgetnünk, ám a
mostanra teljesen kiürült tányérok nem sok témát adtak. Az
agyagi bán nem merült fel egyetlen használható gondolat
sem.
- Velünk maradtok a turné első néhány állomásán? -
kérdezte Mal. Képes lettem volna megcsókolni mind a két
lábát, amiért így kimentett.
- Majd meglátjuk - felelte az apja.
- Hát persze hogy maradunk! Az első koncertig
mindenképpen! - helyesbített Lóri. - Nagyon szeretjük látni,
amikor a fiúk játszanak. Egyébként hogy vannak
mindannyian? Jimmy jobban lett már?
- Jimmy jól van, anya. Mindenki nagyon jól van. Davie a
lehető leghamarabb szeretné bemutatni neked Evet.
Az anyja boldogan sóhajtott fel.
- Jaj, annyira várom már, hogy találkozzunk! Mindig
tudtam, hogy Dávid fog először révbe érni. Annyira érzékeny
lelke van! Sokkal érzékenyebb, mint nektek, többieknek.
- Én is érzékeny vagyok. Belülről egyetlen hatalmas
halom nyúlós-nyálas érzékeny massza. Mondd csak meg
neki, tökfej!
- A fiatok nagyon érzékeny! - ismételtem meg
kötelességtudóan.
- Ez azért nem tűnt nagyon őszintének. - Finoman
meghúzta egy haj tincsemet, hogy közelebb mozduljak hozzá.
- Megsértetted az érzéseimet. Fájdalmat okoztál. Csak egy
csókkal hozhatod helyre.
 - Akkor bocs! - Futó, de annál édesebb csókot nyomtam
az arcara.
- Ennyi? - Aztán felém hajolt, és az ajkát az enyémhez
dörzsölte, mintegy próbálva csapdába ejteni engem. -
Szégyelld magad! Pedig azt hiszem, hogy ennél sokkal, de
sokkal ügyesebb is tudnál lenni, ha akarnál. Hiszen a számat
például teljesen el is tévesztetted!
- Később! - Suttogtam neki, mert próbáltam lehetőleg
nem korhatáros dolgokat mutatni a szülei előtt. De az istenit,
nagyon, de nagyon nem volt könnyű!
- Eskü?
- Igen.
- Milyen kar, hogy éppen nem voltál otthon, amikor
megérkeztünk és felugrottunk hozzatok! - mondta Lóri. - De
a lakásotok nagyon aranyos.
- Köszönöm!
- Már csak az kellene, hogy Malcolm ne törje össze a
bútoraidat, és ne árassza el a fürdőt!
Mal felnyögött.
- Az embernek joga van ahhoz, hogy ha akar, az ágyon
ugráljon, és ha akarja, akkor minden vizet kipancsoljon a
kádból, anya!
- Te már 27 éves vagy, drágám.
- És?
- Ideje lenne felnőtthöz illően viselkedned.
- Fizetem a számláimat, és teljesítem a kötelességeimet.
Ezen túl nem tökmindegy? - Mal felegyenesedett, és
mosolyogva nézte az anyját. Nem tudtam lerázni magamról
az érzést, hogy ez a beszélgetés már biztosan lezajlott
közöttük korábban is.
 - Fura - szólalt meg Neil nagyon hosszú idő után először.
- Én megesküdtem volna rá, hogy két hangot hallottam a
fürdőből.
- Papírvékonyak a falak - mondtuk egyszerre Mal és én.
Csakhogy a mosolyom... kétlem, hogy a legkevésbé is
hihetőnek tűnt volna. Király.
Az apja felhorkantott.
Basszus. Lebuktunk.
- Egyél még, drágám! - Neil közelebb tolta Lórihoz a
tányérját. Mi többiek percek alatt felfaltuk a kiváló kaja
utolsó morzsáját is, ő azonban szinte nem is nyúlt az ételéhez.
- Most nem vagyok annyira éhes - megsimogatta Neil
kezét.
A nyakamat masszírozó ujjak megdermedtek.
- De... - Neil közelebb hajolt a feleségéhez, és a fülébe
suttogott.
Lóri egy pár pillanat után csókkal vetett véget a
sugdolózásnak majd széles, bár nagyon is hamis mosolyt
villantott Neilre. Jól ismertem ezt a kifejezést. Lóri kiválóan
adta elő, de akkor is nyilvánvaló volt. Talán, mert tőle
egyáltalán nem ilyesmire számítottam volna a fene folyt itt?
Persze lehetett volna a dologra vagy ezernyi magyarázat,
hiszen nem olyan szokatlan, hogy egy pár veszekedjen, nem?
Ebben a pillanatban, a helyiség másik végében megszólalt
a Boldog szülinapot különösen hangos változata. A ránézésre
Lizzwel egykorúakból álló csoport kezdett egyre hangosabb
lenni, és a pultnál álló pincér gyanakvó szemekkel figyelte
őket.
- Malcolm, mindenképpen haza kell hoznod Anne-t a
bulira, hogy megismerkedhessen a nővéreiddel! - mondta
Lóri. - Jövő héten hatalmas családi banzájt csapunk Coeur
d’Arlene-ben, és mind a kettőtöknek ott kell lennie. Éppen a
seattle-i és a chicagói koncert közé esik, úgyhogy az egész
banda eljön.
- Szóval arról a vidékről származol? - kérdeztem Malt,
gondolkodás nélkül. El is felejtettem, hogy egy igazi
barátnőnek illene tudnia az ilyesmit. Sajnos azonban nekünk
egyelőre nem jutott időnk arra, hogy az ilyen normális,
mindennapi dolgokat megbeszéljük egymással, másrészt a
múltunk nem az a téma volt, amit szívesen vesézgettem.
Szerencsére nem úgy tűnt, hogy Lórit különösebben izgatja a
dolog.
- Aha - felelte Mal, és a szeme mereven az apjára tapadt.
- Milyen? - kérdeztem.
A tekintete még mindig a szüleit vizslatta, és már nem is
mosolygott.
- Fák, egy tó, néhány király kocsma. Elég klassz hely.
- Gyönyörű az egész, különösen ősszel! - tette hozzá
lelkesen Lóri. „ Mindenképpen el kell jönnöd, Anne!
- Majd meglátom - válaszoltam, és kényelmetlenül
fészkelődtem a helyemen. Valami megváltozott. Mal és az
apja is valahogy csendesebbnek tűnt. Mintha elkalandoztak
volna. És mind a kerten kerülték a pillantásomat. A bokszban
pillanatról pillanatra hűvösebb lett a légkör, és nem értettem
az okát.
- De te majd meggyőzöd róla, hogy eljöjjön, ugye,
drágám? - Lóri kinyújtotta a kezét, és megszorította Mal
ujjait. Láthatóan nem érdekelte, milyen különös
hangulatváltozás zajlott le az asztalnál. Ha valami különös
volt, hát az, hogy még a korábbinál is
szélesebben mosolygott. Mintha mindenképpen mindent ő
maga szeretett volna helyrehozni. - Csodálatosan érezzük
majd magunkat. Mindent megmutatok.
 - Hát persze. - Mal hangja tompának tetszett. Mintha
valaki lekapcsolt volna benne valami kapcsolót. Vagy csak
valahol máshol jártak a gondolatai. Erre még én is rájöttem.
- Talán most már jobb lenne visszamennünk a szállodába
- jelentette ki Neil. - Pihenni szeretnek.
Lóri rosszkedvűen mosolygott.
- Azt hiszem, igazad lehet. Szerinted tényleg kísértetek
járnak benne, Anne? Mintha olvastam volna valahol valamit
egy szellemtúrával kapcsolatban. Hatalmas mulatság volna.
- Az tuti.
Mal elővette a zsebéből a mobilját, és gyorsan elküldött
egy üzit.
- Máris hozzák a kocsit.
Eltűnt a vállamat ölelő kar, Mal pedig kicsusszant a
bokszból. Hirtelen valahonnan két csaj tűnt fel, akik lehettek
vagy 18 évesek. Mal úgy lépett hátra, mint akit megijesztett a
megjelenésük.
- Jaj, istenem, biztos voltam benne, hogy csak te lehetsz
az!- szolalt meg az egyik kuncogva és pirulva.
- Mi vagyunk a legnagyobb rajongóid.
- Hű, hát kösz szépen. - Mal átvette a neki nyújtott tollat,
és adod autogramot a szalvétájukra, a füzetükbe, meg minden
másra, amit az orra alá nyomtak. A keze villámgyorsan járt.
Tisztán látszott, hogy vagy egymillió alkalommal, vagy még
többször végigcsinálta már I ugyanezt. Én is kimásztam
utána, miközben Neil Lórinak segített, és a könyökénél fogva
húzta ki.
Fejek fordultak felénk, és hamarosan a hangoskodó
asztaltársaságból is egyre többen csatlakoztak a két
kiscsajhoz, teljesen körülvéve Malt. A tömeg döbbenetes
sebességgel dagadt. Vakuk villantak, hogy a szemem előtt
fénypontok kezdtek ugrálni, és a villanások ellen védekezve,
kénytelen voltam az arcom elé emelni a kezem. Mostanra
két vagy három ember állt köztem és közte. Kezek toltak
félre, úgyhogy nekiütköztem az egyik asztalnak, és alaposan
bevertem a csípőmet a sarkába. A lábamnál egy pohár tört
darabokra a földön, de a következő pillanatban Mal megjelent
mellettem.
- Minden rendben van? - kérdezte, és megfogta a
karomat.
- Igen, csak annyi, hogy nagyon meglepődtem. - Ja, és
hogy nagyon cikinek éreztem, amiért ennyire kiborultam egy
ilyen semmiség miatt.
- Tűnjünk innen! - Magához szorított, miközben emberek
kezdtek kiabálni körülöttünk, azután hamarosan megint egyre
közelebb nyomakodtak. Valami pasi a telefonszámát próbálta
Mal képébe nyomni. Mal azonban nem törődött vele, és
leginkább testi fölényét kihasználva tovább nyomakodott a
tömegen keresztül. Aztán valaki belekiabált közvetlenül az
arcomba, amitől annyira megijedtem, hogy kivert a víz.
Tökmindegy, mennyire gazdagok az itteniek, rohadt
elmebetegként viselkedik mindegyik. Vajon mi történt volna
akkor, ha valami gyorskajáldában ismerik fel?
Ki rohantunk az étteremből, de a hátunk mögül még több
kiáltás hallatszott. Neil gyorsan betuszkolta Lórit a limóba,
mi pedig azonnal követtük őket. Kezek csapkodták az ajtót,
és a sofőr minden erejével azon volt, hogy senkinek ne vágja
le semmijét, amikor becsapja. Egy perccel később a limó
besorolt a forgalomba, és végre újra fellélegezhettem. Úton
voltunk haza.
Senki nem szólt egyetlen szót sem, én meg úgy éreztem,
hogy ez a csönd az idegeimre megy. Még Lórinak is csak egy
halvány kis mosolyt sikerült kicsikarnia magából. Ügy tűnt,
hogy amint Neil megjósolta, nagyon el volt fáradva. A nagy
rohanásban úgy alakult, hogy Mal nem mellém szállt be a
kocsiba. Nagy kár, mert abban a pillanatban nagyon
szerettem volna, ha van valaki, akinek megfoghatom a kezét.
- Ez aztán izgalmas volt! - jegyeztem meg.
- Többnyire azzal is megelégszenek, ha bámulhatnak.
Néha azonban nagyon eldurvul a helyzet - jegyezte meg Lóri.
- De azért ez ne ijesszen meg, Anne!
Megint nem beszélt senki.
Amikor megérkeztünk a szállodához, Lóri arcon csókolt,
és csak utána szállt ki. A vacsora után semmivel nem lett
jobb a hangulat. Csak néztem Malt, és némán üvöltöttem
neki, hogy nézzen ő is a szemembe, és magyarázza el, mi
folyik. Nem volt ideje megborotválkozni, és most az arcát és
az álla vonalát borosta keretezte. Annyira szerettem volna
megcsókolni, eltüntetni a kettőnket elválasztó
távolságot, hogy a szívem a gondolatára is ezerrel kezdett
verni.
- Minden rendben van? - kérdeztem.
- Aha. És veled? - kérdezte, ahogyan velem szemben, a
limó hátuljában levő ülésen terpeszkedett. Meg lehetett volna
festeni róla a higgadt, nyugodt és szenvtelen férfi képét. - Ne
haragudj ezért a jelenetért az étteremben.
- Minden rendben van. Nem olyan nagy dolog.
Megdörzsölte az arcát.
- Megesik néha.
- De a kaja fantasztikus volt. Kösz, hogy meghívtál.
- Mhm.
- A szüleid nagyon aranyosak. És örülök, hogy
megismerhettem az édesanyádat.
- Klassz.
- Édesapád is kedves.
Bólintott, aztán csak nézett kifelé az ablakon, a semmibe.
 - Most komolyan. Mal! Mi baj van? - tört ki belőlem a
kérdés. Most azonnal haza kell menni és visszamászni a
kádba, ahol már korábban is annyira jól működtek a dolgok.
- Semmi.
Vacak egy beszélgetés volt. Valahol útközben hirtelen
szarrá vált minden, és nekem ötletem sem volt, hogyan
hozhatnám vissza a régi hangulatot. Sajnos nem voltam olyan
jó beszélgető.
Nagyon szerettem volna mellé ülni, valami mégis az
súgta, hogy jobb, ha nem teszem, és nem is voltam olyan
biztos benne, hogy szívesen látna maga mellett. Azt hittem,
ma éjjel végre megtesszük, meztelenül egymáson, izzadtan
összetapadva, kőkeményen. Most azonban már nem voltam
olyan biztos a dolgomban. Nem abban, hogy meg akarom-e
kapni őt, vagy sem, mert nagyon is akartam; mégpedig
olyannyira, hogy a vágyam miatt úgy éreztem magam, mint
aki a józan eszét is elveszítette. Csak annyi, hogy nem
szerettem volna, ha egyedül en akarom a dolgot.
Odakint esni kezdett az eső.
- Azt hiszem megyek, és dobolok egy kicsit - jelentette
ki. - Csak előbb leteszlek a lakásodnál.
- Ma éjjel is próbálni fogtok?
A mosolya megállt a szájánál.
- Nem. Csak úgy érzem, jobb lesz, ha mindent kidobolok
magamból.
- Nem akarsz inkább velem hazajönni? - kérdeztem,
közben pontosan tudtam, hogy érti, mire gondolok. Értenie
kellett.
Megvonta a vállát.
Ó, nem! Ilyen könnyen nem adom magam! Nem fog egy
vállrándítással mindent elintézni, amikor végre már
szeretkezhetnénk. Ez nem olyan helyzet volt, amikor a
bizonytalanságnak bármilyen módja, alakja vagy formája
elfogadható lehetett volna. A limó besorolt az éjjeli
forgalomba, és a sofőr nyilvánvalóan arra várt, hogy
megmondjuk neki, merre kell mennie.
Mal elővette a telefonját, és egymás után kezdte pörgetni
a képernyőket. Én a mellkasom előtt keresztbe fontam a
karom. Ha ezt akarja játszani, akkor helyes. Odakint Portland
városa a maga teljes szépségében robogott el mellettünk. Az
egyik kis parkban minden fa ki volt világítva. A nedves
időben minden csillogott, és a kocsi ablakán is apró patakok
csorogtak végig, eltakarva a kilátást.
Leszarom! Ha tényleg menni akar dobolni, akkor tegye.
Mert az egyértelmű volt, hogy társaságra semmiképpen nem
vágyik. Kinyitottam a szám, és már éppen ki mondtam volna,
hogy egyetértek a tervével, de valahogy mégsem jött ki belőle
egyetlen szó sem. Ez nem működik. Az az igazság, hogy ha
akartam, akkor nagyon makacs egy ribanc tudtam ám lenni,
és ezen a helyzeten nagyon nem segített, hogy így fel voltam
izgulva! Talán könnyebben gondolkodhatnék, ha lenne egy
lélegzetnyi helyem.
- Meg tudnád kérni a sofőrt, hogy álljon meg valahol? -
kérdeztem, és az arcomból kifésültem egyik vörös tincsemet.
- Miattam ne kerülj. Egyedül is hazatalálok. Majd később
találkozunk.
Gyanakvóan figyelt.
- Nem foglak csak úgy kitenni valami utcasarkon a
szakadó esőben, Anne! Hazaviszlek.
- Helyes. Kösz!
Kinyitotta a száját, aztán meggondolta magát.
- Mi van?
Nem mondott semmit.
 O, szóval rejteget valamit. Annyira tudtam! Persze nem
várhattam el tőle, hogy kiöntse nekem a szívét, hisz én
magam sem voltam hajlandó megosztani vele a múltamat.
Mert habár az én múltamban nem volt semmi felemelő,
mégis úgy éreztem, hogy az is jobb lenne, mint az, ami most
van. Vagy amilyen lehetett volna.
- Bassza meg! - mormogtam.
- Mit mondtál?
- Bassza. Meg.
Oldalra billentette a fejét.
- A mozgó járművekben kötelező biztonsági előírásokat
kicsit eltúlozzák.
- Tess...
Azzal átmásztam az ő ülésére. Utána még továbbmentem,
és lovagló ülésben az ölébe helyezkedtem. Ő csak pislogott,
és a kezét a csípőmre tette, mintha maga sem tudná biztosan,
hol lenne a helye. A mobilja leesett valahova mellénk, de ez
senkit nem érdekelt. Hála isten, hogy szoknyát vettem!
Ráadásul ilyet, ami viszonylag rövid, és rugalmas anyagból
van, mintha különösen az olyan alkalmakra készült volna,
mint amilyen ez is.
- Anne?
- Mal?
- Mit művelsz?
- Nem hagyom, hogy ez az éjszaka így érjen véget! -
feleltem neki teljes nyugalommal. - Ha addig élek is.
Úgy nézett rám, mintha hottentottául beszélnék hozzá.
Persze, mivel magam sem tudtam, hogy mi a probléma valódi
gyökere, én is teljesen értelmetlennek éreztem az egészet.
A kezemet a tarkójára csúsztattam. Amikor megéreztem,
milyen meleg és lágy ott a bőr, azonnal megértettem, miért
szereti annyira ő a tarkómat simogatni. Őszintén szólva,
fogalmam sem volt, mit is mondjak; megcsókolni valahogy
sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint kockáztatni, hogy
megint valami hülyeség hagyja el a számat. Az ajkammal az
ő telt, érzéki ajkát simítottam végig, és zene volt füleimnek,
ahogyan a meglepetéstől hirtelen levegő után kapott. Ha
lehetőségem lett volna rá, akár egész este képes lettem volna
kényeztetni az ajkait. Kimondottan ribancos ajkak voltak.
Egyeden, nála csókra termettebb pasit sem ismertem.
- Gyűlölöm, ha szomorúnak látlak.
Csak bámultuk egymást, és az arcunk néhány centire volt
egymástól. Bármi dúlt is éppen benne, bármi okozott neki
fájdalmat, annak akkor és ott a lehető legtávolabb kellett
maradnia tőlünk. Ugyanis mi ketten megérdemeltük ezt a
közös pillanatot. Csak annyi az egész, hogy valahol útközben
mellékvágányra futottak a gondolatai, és ő erről elfeledkezett.
Még az a szerencse, hogy én nem.
- Bármi történt is, engedd meg, hogy helyrehozzam!
Csak egy egészen kis időre...
Oldalra fordítottam a fejem, megcsókoltam, és a nyelvem
végigsimított az ajkán. Fantasztikus íze volt. A csípőm máris
mozogni kezdett az ölében, és még többet akart. Teljesen fel
voltam izgulva, mivel az egész csakis az ő hibája volt, nem
volt más választása, mint úszni az árral. Egy hangos nyögés
kíséretében adta fel a küzdelmet, és nyitotta ki a száját.
Basszus, mennyire szerettem az érzést, ahogy a nyelve a
számban volt! Észbontó volt az íze. A pillanat heve azonnal a
fejembe szállt, és mosolygóssá tett.
Ő pedig nem habozott.
A keze végigcsúszott a lábamon, be a szoknyám alá,
olyan céltudatossággal, amit csak imádni lehetett.
- Kell még valami? - kérdezte, miközben ujja a combomat
simogatta.
 - Csak te.
- A rohadt életbe, Anne! - A szája az enyémet üldözte,
többet akarva, és mélyebben. És szentséges isten, milyen
szívesen adtam át neki magamat! Gyakorlott ujjainak hegye
már a bugyim elülső részét simogatta, és válaszképpen
minden idegvégződésem lángra lobbant. Ha ebben a
pillanatban valaki megzavar bennünket, tudom, nem
álltam volna jót magamért.
- Ne hagyd abba! - lihegtem, majd kivettem a hajából a
gumit, és kibontottam a lófarkát.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, majd a hüvelykje a
csiklómra talált, és kis köröket leírva simogatni kezdte.
- O, istenem! - Hátrahanyatlott a fejem, és eltöltött az
érzés. Annyira fel voltam izgulva, hogy egy kicsit cikinek is
ereztem, a csurom nedves bugyim azonban nem hagyott
semmi kétséget. Persze ha jobban meggondolom, az az
előjáték már hosszú napok óta tartott, ráadásul évekkel az
előtt is őrá vágytam, hogy először találkoztam vele - bár az
igazat megvallva a valóság minden várakozásomat messze
felülmúlta. Mal Ericson maga volt a megtestesült álom. Az
a csókmaraton Dávid és Ev buliján, aztán ahogyan ébren
vártam tegnap éjjel, csak mind jobban felizgatott. A
biztonság és a józan ész nem érdekelt többé. Annyit akartam
belőle, amennyi csak lehetséges, es olyan sokáig, ameddig
lehet.
- Ez az - mormogta.
Előrenyomakodtam, neki az arcának, és több kellett.
Megfogta a fejemet, és a szemembe nézett.
- Annyira rohadtul szép vagy! Mondtam már?
Lövésem sem volt. De tudtam, hogy ha tényleg választ
vár, akkor egy ideig várnia kell meg.
- Mar mondanom kellett volna - jegyezte meg.
 Én viszont csak néztem rá, megrészegülten. Kétség sem
férhetett hozzá, hogy életemben nem láttam még nála
jóképűbb pasit. Arcának elegáns vonalait nézve,
legszívesebben leültem volna, és megírok valami vacak
verset. A hangja, ahogyan a szavakat kimondta, ugyancsak
tökéletes és megnyugtató volt. De aztán megjelent
a bensőmben valami hideg csomó, és már nem maradt
semmi, amibe belekapaszkodhattam volna. Annyira
rettenetesen üresnek éreztem magam, hogy már fájt!
- Azt akarom... - De nem mondtam tovább. Ehelyett
lenyúltam, és elkezdtem szaggatni az övcsatját, kigombolni a
sliccét. Annyira erősen kapaszkodtam belé, hogy a combom
már lángolt, és ha a limó valamiért megállt volna, akkor igen
gáz helyzetbe kerültem volna.
- Megkapod, amit csak akarsz, Anne! Csak kérned kell, és
a tiéd!
- Téged akarlak!
Ujjak simították a puncimat, és a látásom is
elhomályosodott
- Hogyan szeretnél megkapni? - kérdezte, és ujjai újabb
nyögést szakítottak fel a torkomból. Az arcához hajoltam az
arcommal, és a tüdőm sikoltva próbált levegőt venni. - Hmm?
- Legyél bennem! - Kapkodva mondtam a szavakat, es
kapkodva csúszott le a slicce is. - Mal, kérlek... ne játszadozz
velem.
- Pedig azt hittem, neked bejön, ha játszadozom veled!
A kezemmel megfogtam az arcát, és magam felé
fordítottam. Határozottan ránéztem.
- Elég.
Még szerencse, hogy már eleve ültem, különben a cserébe
kapott mosolytól biztosan kifordul alólam a lábam. Ez az
öntelt, csodálatos rohadnék!
 - Jól van. - Mal kihúzta a kezét a szoknyám alól. Szinte
zokogni tudtam volna, annyira hiányzott az a kellemes
nyomás. Azonban ennél most sokkal fontosabb volt, hogy
amilyen gyorsan csak lehet, bennem legyen.
- Ugorj csak le egy pillanatra! - mondta.
Leemelt magáról, majd gyors mozdulattal elkezdte letolni
a farmerját, aztán az alsógatyáját is, és a zsebéből
előhalászott egy óvszert. Amint megláttam a hatalmas,
büszkén merevedő farkát, bennszakadt a levegő. Nem tudtam
elszakítani róla a tekintetemet. Vajon mennyire nézne
őrültnek Mal, ha most elkezdeném a farkát fényképezni?
Természetesen csak és kizárólag saját, személyes
felhasználásra.
- Anne - mondta végül, megszakítva a
gondolatmenetemet. - Le a bugyit! Most azonnal.
- Jól van - válaszoltam. A szoknyámat mostanra teljesen
felgyűrte, egészen a derekamig. A hüvelykujjamat
beleakasztottam a bugyiba, a seggemet riszálva, gyorsan
levertem a kis anyagdarabot, majd a bokacsizrnával együtt
rúgtam le magamról. A mozdulataim cseppet sem tűntek
kecsesnek vagy higgadtnak, azonban pillanatnyilag semmi
más nem érdekelt, csak az, hogy deréktól lefelé meztelen
legyek.
A fogával nyitotta ki az óvszer fóliáját, majd felhúzta
magának.
- Gyere! - Nagy kezek ragadták meg a csípőmet, és
visszaemelt az ölébe. Belekapaszkodtam a vállába, majd az
arcába néztem, és próbáltam minden kis vonását az
emlékezetembe égetni. Ennek a pillanatnak az idők
végezetéig fenn kell maradnia, mindennek, a legkisebb
részleteknek is. Az arcának ívétől kezdve az állkapcsa
vonalán keresztül a felső ajka fölötti kis bemélyedésig, amit
annyira szerettem volna megcsókolni és megnyalogatni.
Mindenre emlékezni akartam.
Az egyik ujját belém nyomta, és a behatolás jelentette
meglepetés miatt az izmok összerándultak.
- Mehet? - kérdezte, és azonnal megállt.
Bólintottam.
- Csak nem számítottam rá.
Lassan, óvatosan még beljebb nyúlt, és én ösztönösen is
mocorogni kezdtem. Hihetetlen gyakorlattal korbácsolta
egyre magasabbra a vágyamat. A hüvelykje a csiklómat
dörzsölgette, miközben egyik ujjával bennem sikerült elérnie
egy nagyon érzékeny pontot. Valaki valahol biztosan elárulta
neki a punci minden titkát - mert ez a pasi egyszerűen
művészien bánt velem. Még soha nem találkoztam senkivel,
aki ennyire könnyedén felizgathatott volna.
- Basszus, mennyire jó érzés beléd nyúlni! Az ujjam a
mennyekben érzi magát!
- Mal, kérlek...! - Pedig magam sem voltam biztos, hogy
mit akarok kérni tőle. Az ujjaira vágytam, a farkára, a szájára,
mindenre. Ez a pasi totál mohóvá tett!
Az ujja kicsússzam belőlem, majd az ajkakat kezdte
simogatni, finoman szétnyitva őket. A medencém saját
akaratának engedelmeskedve mozgott, hozzádörzsölődve a
tenyeréhez. Annyira hangosan nyögdécseltem, hogy a sofőr
az elválasztó falon keresztül is biztosan hallót bennünket. De
szerinted érdekelt? Egy frászt!
- Készen vagyunk - jelentette ki Mal.
Ó, de még mennyire!
Az egyik kezével még mindig a csípőmet tartotta,
miközben a másikkal a farkát vezette belém. Csillagokat
láttam, amikor megéreztem a merevedő farkat a nagyajkakon
csúszni. És abban a pillanatban el sem tudtam képzelni, hogy
ennél többet is kibírhatok. Lassú, egyenletes tempóban
ereszkedtem le rá. Orrcimpája kitágult, én pedig mélyen
felsóhajtottam. Csak akkor álltam meg, amikor a
meztelen combjaihoz ért a fenekem, és a kis szőrszálak
megcsiklandoztak.
- Tessék. - Minden idegvégződésével rám koncentrált, a
tekintete az arcomat kutatta, és minden kis részletet alaposan
megnézett. Nem rejthettem el előle semmit. Ami már csak
azért is nagyon gáz volt, mert abban a pillanatban, amilyen
hülye voltam, képes lettem volna elbőgni magam, vagy
valami ilyesmi.
De mióta jelent nekem ilyen sokat a szex?
- Mozogni akarok! - mondtam, ám a derekamra tapadó
kezek továbbra is mozdulatlanul tartottak. Nem lehetett
szavakkal leírni, milyen érzés volt, ahogyan kitöltötte a
bensőmet. Szinte már elviselhetetlenül intenzívnek éreztem.
- Várj! - Közelebb hajolt, és finoman, lassan megcsókolt.
- Csak adj még egy percet! Istenien tökéletes vagy! Mintha az
idők kezdete óta vártam volna, hogy megtudjam, milyen
benned lenni!
De azért szinte kétségbeesetten ringatni kezdtem a
csípőmet.
Persze deréktól felfelé még mindig mind a ketten fel
voltunk öltözve, de apám, ami odalent folyt!
- Mal! - sóhajtottam. - Most.
Ujjak markoltak a seggembe, finoman emelve magáról,
majd lassan óvatosan visszaengedve, hogy hozzászokjak a
vastagságához. Aztán ahogyan ugyanezt ismételte újra és
újra, hamarosan a mennyországba röpített. A vérem lángra
lobbant a testemben. Ez a lassú mozgás elviselhetetlenül jó
volt. Elolvadtam tőle.
 Aztán kezdtünk egyre gyorsabban mozogni, és ő a
kezével adta az ütemet. Egyre gyorsabban és egyre
keményebben lovagoltam rajta. Semmivel össze nem
hasonlítható volt a szinte tapintható izzás, amit a
legérzékenyebb részek dörzsölése jelentett, és ami miatt
minden tagom ronggyá vált. Egyre keményebben csapkodtam
magam a combjaira, mindkettőnket az élvezet csúcsai felé
hajszolva. A testünk verítéktől volt csatakos. A gerincem
mentén bizsergés futott végig, és az egész testem minden
porcikája őt kívánta. Ez volt maga az élet, meg a halál, meg
még vagy egymilliárd más dolog is, amiről nem is tudhattam.
A bensőmben soha nem látott mértékig nőtt a feszültség. A
hüvelykje még mindig előre-hátra siklott a csiklómon,
hogy szinte az egész világ lángokban robbant szét. A csípőm
megrándult, én pedig arcomat a vállába temetve élveztem el,
a felsőjén keresztül a húsába harapva. Egy falatnyi textil
próbálta elnyomni az eksztázis nyögéseinek zaját.
És csak folytattam újra és újra egészen addig, míg
ellanyhulva omlottam rá, elveszve és megtalálva, és minden
másként a két véglet között.
Mal felnyögött, és még mindig a farkára húzva tartott. A
morgás valamilyen szavakból állt. Lehet, hogy a nevem volt?
Mert ha igen, akkor igen nagyra értékeltem, hogy ennyire
előzékeny. Amint képes leszek rá, biztosan meg is köszönöm
majd.
Soha az életben nem akartam még egyszer megmozdulni.
Soha de soha! Pontosabban a következő menetig biztosan
nem.
Néma csendben ültünk egymáson, a limó hátsó ülésén. A
combúnkat és az ágyékunkat izzadság és testnedvek
ragasztották össze. Minden izmom remegett. Te szentséges
szar! Hihetetlen volt.
 - Élsz még? - kérdezte egy idő után, és a hajamat a fülem
mögé fésülte.
A szextől megrészegülten néztem rá. A szám nem volt
képes szavakat formálni. Soha ennél jobb érzés nem kellett.
- Egynek azért nem volt rossz. Asszem.
Basszus, hihetetlen, hogy ennyire kásásán beszélek! A
nyelvem duzzadtnak és érzéketlennek tűnt.
- Tényleg? - Nem is próbálta elfojtani a mosolyt.
- De azért biztos vagyok benne, hogy te minden tőled
telhetőt megtették
- Köszönöm a megelőlegezett bizalmat.
Aztán totál nőiesen, egyszerűen ráhorkantottam, mert
semmi máshoz nem maradt energiám.
- Édesem? Tökfej? Annyira hangosan sikoltoztál, hogy a
fülem még most is cseng bele. Szó szerint egy szót sem
hallok abból a szar rizsából, amivel etetni próbálsz. De
beszélgessünk inkább majd azután, ha összevarrták a
vállamat, jó? - Kuncogott, és a nevetésének hangja kellemes
vibrációkat keltett az én mellkasomban is. - Harapsz és
sikoltozol. Pedig annyira kedves, csendes lánynak tűntél
elsőre! Fel vagyok háborodva.
Félrehúztam a felsője nyakát, és megvizsgáltam a sebet.
- Nem vérzik. Legfeljebb kék lesz.
- Büszkén viselem majd.
Basszus, mennyire állati jó illata volt! Abban a
pillanatban az első Hanságom biztosan az lett volna, hogy a
limó csak körözzön tovább a városban, míg teljesen ki nem
fogy a benzin, hogy annál tovább szagolgathassam. Szex,
izzadság és férfiszag.
- Még mindig el akarsz menni próbálni? - kérdeztem, de
többnyire csak udvariasságból. Annyira szerettem volna a
magaménak tudni, hogy szinte fojtogatóan erősen öleltem a
nyakát. De persze ha menni akart volna, én természetesen
elengedem. Orgazmus után mindig olyan nagylelkű
hangulatba kerülök. - Mert akkor talán én is elmennék veled,
hogy megint meghallgassalak.
- A fenét! - mondta.
- A fenét?
Horkantott, és olyan szemmel nézett, mintha legalábbis
elment volna az eszem.
- Haza. Ágyba. Most.
- Egyetértek - vigyorogtam.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

SZINTE KIESTÜNK A LIMÓBÓL, és még mindig azzal

voltunk elfoglalva, Hogy az öltözékünket rendbe hozzuk. A
lábam közét nedvesnek és duzzadtnak éreztem. így
visszagondolva, biztosan nem lenne belőlem valami jó
cowboy, mert a combizmaim ettől a kicsi lovaglástól is
teljesen kikészültek. Tényleg jobb volna visszatérnem a
pilateshez. Persze ez a kis fájdalom még kevés volt ahhoz,
hogy letörölje a képemről a nagy, széles, idióta mosolyt.
Többet kell gyakorolnunk, de szerencsére abból ítélve,
ahogyan Mal átölelt, ez neki sem lesz ellenére.
- Mennyi csillag van az égen! Nézd, nincs fent egy felhő
sem! - A fejemet egészen hátrahajtottam, és az égboltot
bámultam. Egy ilyen hatalmas élvezés után Mal Ericsonnal, a
világ hirtelen kivételesen állati helynek tűnt.
Megcsókolta az államat. Aztán az egyik ujját
beleakasztotta a szoknyám derekába, és a ház bejárati ajtaja
felé húzott.
- Gyere csak! Ahogy látom, rettenetesen kényelmetlen az
a blúz. Meg kell szabadulnod tőle.
- De a természet! Csodálatosan szép, meg ilyesmi!
- A melled az, ami csodálatosan szép, meg ilyesmi! És
nagyon éretném hosszan, nagyon hosszan tanulmányozni.
Megengeded?
- Igen.
Erre felnevetett.
A nagy kapkodásomban alig tudtam bedugni a kulcsot a
zárba. Aztán végül elfordult, az ajtó kitárult, és a következő
pillanatban teljes erővel csapódott neki a falnak. A rohadt
életbe, de hangos volt! A csattanás végigvisszhangzott a
folyosón, fel a lépcsőn. Ha ez így megy tovább, még a végén
az egész épületet lebontjuk! Mrs. Lucia, az első emeleten
lakó, magát a ház seriffjének tekintő vénasszony pedig a
hajunkat leüvölti a hangoskodás miatt. Még senki nem
mert ellentmondani neki, de ha kenyértörésre kerül a sor,
felveszem a nagylányos bugyimat, és majd én elbánok vele!
Amit azonban nem tudtam, hogy hogyan fogok elbánni a
lépcsőn, virággal a kezében ülő Reece-szel. Nagyon szép
csokor volt. Amint megláttam, a lábam a főidbe gyökerezett,
és Mal is megtorpant mellettem.
Reece néha egyébként is szokott fánkot hozni, és amikor
vagy az én, vagy az ő szülinapját ünnepeltük, egy üveg bort
is. Virágot viszont még soha nem kaptam tőle. És tuti száz,
hogy még soha, egyetlen alkalommal sem történt meg, hogy
gondterhelt arckifejezéssel üljön a lépcsőn, rám várva.
- Reece...? - Felsiettem hozzá.
Mal nem mozdult, de ahogy Reece felé indultam,
elengedte a kezemet.
A főnököm arcából azonnal kifutott minden vér. Olyan
fehér volt, mint a fal. Mind a ketten elég nyúzottak lehettünk,
így nem is igen volt kétséges, mi történt az imént. Reece
olyan arccal nézett rám, mint egy kisfiú, aki elveszítette a
kedvenc játékát. Szerintem az volt az a pillanat, amikor
valóban észrevehető lett a különbség a két pasi között. Annak
ellenére, hogy állandóan viccelt, Mal fejben és testben is
valódi férfi volt, Reece viszont csak egy kölyök. Nem is
tudom, hogyan lehetne ezt megmagyarázni. Egyszerűen nem
egy ligában játszottak.
- Anne? - Reece zavartan nézett a kezében tartott
csokorra, mintha maga sem értette volna, hogy került hozzá
egyáltalán. - Nem tudtam, hogy nem vagy egyedül. Ne
haragudj.
Egyetlen szó nélkül Mal felé nyújtottam a lakáskulcsot.
Mal ajka vékony vonallá keskenyedett. Erre dühös tekintettel
megráztam a fejemet, és megráztam a kulcsot, hogy vegye
már el végre. Mert mégis mit várt, mit fogok tenni? Nem
hagyhatom, hogy Reece itt üljön ezen a rohadt lépcsőn! Mal
csak nézett rám, én pedig viszonoztam a pillantását, és szavak
nélkül könyörögtem neki, hogy értse meg végre a
helyzetemet. Istenem, hiszen végső soron Reece volt a
legjobb barátom!
Egy pillanattal később kikapta a kezemből a kulcsot, majd
ellépett Reece mellett. Kinyitotta a lakást, bement, és
becsukta maga mögött az ajtót (szerencsére csak becsukta,
nem bevágta).
Reece mereven rám mosolygott.
- Ez elég ciki volt.
Enyhén szólva. Leültem mellé, és a könyökömet a
térdemre helyeztem.
- Szép virág!
- Neked hoztam. - Aztán átadta a csokrot, és az édes,
hódító illat azonnal átölelt. Nem nézett a szemembe.
- Köszönöm! Nagyon szép.
- Aggódtam miattad.
A kijelentés úgy lebegett közöttünk, mint valami vád.
Nem is tudtam, hogy erre mit mondhattam volna. Az
érzelmeimet mindig is nehezen tudtam szavakba önteni.
Rohadtul nem voltam felkészülve arra a bánatra, bűntudatra
meg még ki tudja, mi mindenre, amit magával hozott.
Anyától már nagyon régen megtanultam, hogy ilyenkor a
legokosabb, ha befogjuk a szánkat.
 - Úgy látom, sikerült megbeszélnetek a dolgaitokat –
jegyezte meg.
- Igen. - Persze az anyámnál szarabb példaképet nem is
találhattam volna. Reece ennél sokkal jobbat érdemelt. - Mi
folyik itt?
- Átgondoltam bizonyos dolgokat, Anne! Velünk
kapcsolatban. - Ujjával a hajába túrt, és hátrafésülte az egyik
rakoncátlan tincsét. Mindig lenyűgözőnek láttam ezt a
mozdulatot, amit általában egy kis fejdobás is kísért.
Azonban a szívem most nem vetette hanyatt magát tőle, hogy
teljes egészében felajánlkozzon neki. Nem úgy, ahogyan Mal
esetében. Reece egyszerűen túl sokáig várt ezzel az egésszel.
- Velünk? - kérdeztem vissza, és a hangomat egyszerre
éreztem dühösnek és zavartnak is.
A mosolyában nyoma sem volt jókedvnek. Az emelet felé
biccentett.
- Azt hittem, már vége.
- Én is. De úgy tűnik, mind a kerten tévedtünk.
- Gondolom, ez neked annyira nem nagy baj. Szerinted
most tovább melletted marad majd? - Ha nem tévedek, egész
kedvesen csengett a hangja. A kérdés azonban azonnali
reakciót váltott ki belőlem.
Nagy levegőt vettem, de valahogy nem volt erőm
kimondani az őszinte választ. Az iménti, kemény szex miatt
érzett boldogságom még nem szállt el annyira, hogy képes
legyek szembenézni a kegyetlen igazsággal, különösen úgy,
hogy Mal ott várt rám, a lakásban. Az agyam nem volt
hajlandó összerakni a képet. Anya mindig azt mondogatta,
hogy a szerelem elveszi az ember eszét. Ügy tűnik, ezt a
leckét mégsem sikerült belém sulykolnia.
- Nem tudom. De remélem.
 Viszonylag korán volt ugyan, az épületben mégis teljes
csönd honolt. Mi is próbáltunk csendben maradni.
Végül Reece felállt, de olyan bizonytalan mozdulatokkal,
mintha alaposan bepancsoltak volna neki.
- Akkor megyek. Holnap találkozunk.
- Reece! - Szólaltam meg magas, feszült hangon. Valami
a szemem láttára ment tönkre ott, közvetlenül az orrom előtt,
és mint olyan sok mindennel az utóbbi időben, biztos voltam
benne, hogy ezt sem fogom tudni helyrehozni. Hogy soha
nem leszek képes megadni Reece-nek, amit kapni szeretne, és
amire csak így, túl sok idő után ébredt rá. - Ne haragudj!
Lehajtotta a fejét.
- Ez az én hibám, Anne! Egy seggfej voltam. Túlságosan
hülye ahhoz, hogy észrevegyem, ami az orrom előtt van,
amikor pedig észrevettem, már túl késő volt.
Erre nem tudtam mit mondani. Az égvilágon semmit.
Egy pillanatig várt még. Az ajkai talán a csalódottság
miatt húzódtak erőltetett mosolyra. Aztán elindult.
- Jó éjt! - Kettesével szedte lefelé a lépcsőfokokat, mert
minden bizonnyal a lehető leghamarabb el akart tűnni onnan.
- Szia!
Aztán csak ültem ott, kezemben a csokorral, és bámultam
bele a sötétségbe. Kellett néhány perc, hogy rendet rakjak a
fejemben. A világ egyszerre döbbenetesen fura hely lett. Már
semminek nem volt értelme. Egy perccel később Mal lépett
oda hozzám és ült le mellém. Odahajolt, majd megszagolta a
virágot. A keze gyors ütemet vert a combján, de szólni egy
szót sem szólt. Ügy tűnt, hogy amikor az ujjaival dobol,
az olyan nála, mintha túlságosan nyugtalan, vagy túlságosan
sietős volna ahhoz, hogy alaposan végiggondoljon valamit Ez
a mostani vad doboló azonban valami egészen más volt.
- Reece elment - jelentettem ki végül, megtörve a csendet.
 - Mhm.
- Nagyon fura volt ez a nap! - jegyeztem meg.
- Jó fura vagy rossz fura?
- Is-is.
- Mhm. - Aztán a kezet a tarkóján összefonva, mély
levegőt vett. - Akkor most szakítani lógsz velem?
Hirtelen felé kaptam a fejemet.
- Mert te szakítani akarsz?
Nem felelt. Vagy egy teljes percen keresztül nem
mondtam semmit, és ő is csendben maradt. Úgy tűnt, valami
elcseszett kis verseny alakult ki közöttünk, hogy ki bírja
tovább. Aztán amikor kérdő tekintettel a szemébe néztem,
egyszerűen felvonta az egyik szemöldökét, és nem mondott
semmit.
- Nem hagyhattam, hogy itt üldögéljen a lépcsőn. Hiszen
a barátom!
Mal felemelte a fejét.
- Mert szerinted hagynom kellett volna, hogy ti kerten
leszkanderozzátok, kié leszek, vagy mi? Csak mert arra
várhatsz!
- Keféltünk, aztán megsimogattad a kis buksi fejemet, és
a helyemre zavartál. - A helyzeten nagyon nem segített, hogy
olyan mélyen és hűvösen mondta ezeket a szavakat.
- Dehogy! - válaszoltam, és én is éppen olyan hűvös
lettem vele. - Ugyan már, Mal, hiszen te is nagyon jól tudod,
hogy mi történt! Reece-t küldtem haza. Téged meg arra
kertelek, hogy menj be a lakásomba, és ott várj meg. Csak
így beszélhettem vele.
A szemembe nézett, de álltam a pillantását.
- Ne csináld! - mondtam.
 - Istenem! - A tenyerével megdörzsölte az arcát, és
kétségbeesetten morgott. - Kurvára rühellek féltékenynek
lenni! Gyűlölöm
- Na ne mondd! - Én is éppen olyan kétségbeesetten
emeltem fel a kezemet. - Tisztában vagy te vele, hogy a
vaginával rendelkező emberek jelentős része le akar feküdni
veled? És nem is beszélve azokról akiknek farka van, mert
biztos vagyok benne, hogy köztük is szép számmal akad,
akinek bejössz.
- Micsoda baromságokat hordasz itt össze... - Aztán
erőltetetten felnevetett. - Basszus!
Hála istennek úgy tűnt, elült a vihar. A fejemet a vállára
hajtottam. Minél közelebb akartam lenni hozzá. Szerencsére
megengedte.
- Én nem szoktam veszekedni - mondta, és az arcával a
fejem tetejét simogatta. - A bandában is általában éppen az
vagyok, aki megakadályozza, hogy a srácok mindenféle
ostoba baromság miatt széjjeltépjék egymást. Ellövök nekik
valami poént, és máris mindenki vigyorog.
- Szereted a békét. A múltkor mégis képes lettél volna
nekimenni Bennek.
- Miattad. Mert hidd el, nagyon összekavarod az agyamat,
tökfej!
Nem értettem.
- Persze nem állítom, hogy szándékosan teszed.
- Aha, most ettől jobban kellene éreznem magam?
Egy ideig csak ültünk, és nem beszéltünk. Aztán kivette a
kezemből a virágot, felállt, és elindult lefelé a lépcsőn.
Semmi más zaj nem hallatszott, csak a léptek puha dobbanása
az alaposan elkoptatott fa lépcsőfokokon. Óvatosan letette a
csokrot Mrs. Lucia ajtaja elé, aztán visszajött mellém.
Tisztában voltam vele, hogy amikor elvette tőlem a virágot,
valami kinyilatkoztatást tett, de hogy mi volt az, fogalmam
sem volt. Nem tudtam. Úgy tűnt, ez a gondolat-összezavarós
dolog fordítva is működik. Ráadásul néhány nap múlva a
banda turnézni indul, és ostobaság lett volna részemről
figyelmen kívül hagyni ezt a „agyon is megkerülhetetlen
igazságot. Idegesen piszkáltam a csizmám csatjait. Túl sok
érzelem támadt fel bennem egyszerre.
Mal egyszerűen ilyen hatással volt rám.
- Miközben ott ültem a lakásban, és rád vártam, egy
csomó minden eszembe jutott - jelentette ki.
- Igen?
- Nos, az egyik, hogy most már komolyan is a csajom
vagy.
Annyira megdöbbentem, hogy egy pillanatra lélegezni is
elfelejtettem.
- Azt hiszem, arra volt szükségem, hogy ezt tőled halljam.
- Egy ideje már annak tekintelek. Nem így terveztem, de
így alakult. Most már csak annyi a dolgom, hogy önmagamat
is hozzászoktassam a gondolathoz.
Persze ahogyan így ezt kimondta, legszívesebben komoly
fizikai fájdalmat okoztam volna neki. Ehelyett megacéloztam
magam, és kivártam, hogy mire akar kilyukadni.
- Ne légy dühös! - folytatta. - Csak szerettem volna
tisztázni a helyzetet.
- Nem vagyok az.
- Hazudós. Látod, ezért kellett volna mar a legelején
elmennünk a párkapcsolati tanácsadóhoz, ahogy javasoltam!
- Mi van? - Felhúztam az orromat. - Mikor javasoltál te
ilyesmit?
- Közvetlen azután, hogy beköltöztem hozzád. Mikor
szexteltünk.
 - Az nem szextelés volt, csak néhány űzi. És ha nem
tévedek, azt is említetted, hogy kutyát szeretnél. Úgyhogy ne
haragudj, amiért nem tudtam komolyan venni a párkapcsolati
tanácsadásos javaslatodat.
Ahogyan az ajka lusta mosolyra húzódott, a gyomromba
beleköltözött valami édesen forró érzés.
- Tökfej, veled kapcsolatban én mindig halálosan
komolyan beszélek. Még akkor is kurvára komoly vagyok,
amikor hülyéskedek veled. Mindegy, mire van szükséged,
mindegy, mit kell megtennem. Azóta így van ez, hogy
megismertelek. Tényleg nem tűnt meg fel? Mintha a sors is
egymásnak szánt volna bennünket, vagy ilyesmi Nem tudom
lerázni magamról ezt a gondolatot, és az igazat megvallva,
egy kicsit szánalmasnak érzem magam emiatt.
- Mi van? - A két kezemet a combom alá tettem. Kellett
egy pillanat, amíg felfogtam az imént hallottak értelmét. - Te
tényleg erre jutottál, amíg odafent vártál rám?
- Aha. - Közelebb húzódott, hogy a csípőnk egészen
összeért. - Gondolkozz csak! Minden nagyon szar volt, aztán
megismerkedtünk a buliban, és azonnal jól éreztem magam
veled. Többet szerettem volna együtt lenni, erre egészen
véletlenül megláttam Ev cickójat, mire Davie kidobott a
lakásból, és kénytelen voltam ideköltözni. Veled akartam
aludni, erre egészen véletlenül darabokra törtük az ágyadat az
ugrálásunkkal, szóval nem maradt más választásod,
mint mellettem aludni a kanapén. Szexelni akartam veled,
erre eluntad magad a limóban hazafelé jövet, és ráugrottál a
farkamra. Érted már? Ez a sors!
Hangosan nevettem.
- Hát ez gyönyörű! De nem hiszem, hogy mindennek van
értelme, amit elmondtál.
 - Ez a végzetünk, Anne! Ez van megírva nekünk a
csillagokban! És ha jót akarsz, nem próbálsz szarakodni a
sorssal!
- Te nem vagy normális. - Lehajtottam a fejem, és
felsóhajtottam. Mi mást tehettem volna?
- Már jobb. Én sem állhatom, ha te szomorú vagy. - A
karja átölelte vállamat, és közelebb húzott. Megragadtam az
ujjait. Csak úgy.
Így most jobb volt. Most már biztosan minden rendben
lesz, de azért volt még egy dolog, amire nagyon kíváncsi
lettem volna.
.. Miért kértél meg egyáltalán arra, hogy legyek a mintha-
csajod?
Megrántotta a vállát, és elfordult.
- Veled akartam lenni. Olyankor jól érzem magam.
A homlokom ezer ráncba szaladt.
- Ennyi?
- Azért ez kurvára fontos ám! Az is lehet, hogy kicsit
magányosnak éreztem magam, miután Davie így talált
magának valakit. És azt hittem, hogy talán barátok is
lehetünk.
Némán bámultam magam elé.
- Az kellett, hogy egy kicsit jobban megismerjelek, hogy
egyedül lehessek veled. Hirtelen nem jutott eszembe annál
jobb megoldás, mint összeköltözni. Neked meg segítségre
volt szükséged. Így már elég?
- Igen.
Egy pillanatig még mind a ketten némán kuporogtunk
egymás mellett.
- Bármilyen baromsággal próbálód is megetetni magad,
légy szíves, azonnal felejtsd cl! - szólalt meg hirtelen.
- Mi van? Most miről beszélsz?
 - Reece-ről. - Aztán a fejét a fejemre hajtotta. - Aggódsz
miatta. Ne tedd!
- Mal...!
Hogyan lehetnék képes ezt megértetni vele? A szavak
mindegyike ólomsúlyúnak tetszett, és nem tudtam kimondani
őket. Persze nem Reece-en jártak a gondolataim, de hogy így
említette...
- Nem tettél semmi rosszat.
Kimásztam ölelő karja alól, mert mindenképpen látnom
kellett az arckifejezését. Az meg mitől van, hogy ő mintha
minden gondolatomat mar olvasná, miközben én nem tudom
vele ugyanezt megtenni? Pedig nagyon higgadtnak és
magabiztosnak, na meg gyönyörűen szépnek tűnt. Az ajka
egy egészen kicsit kinyílva, tekintete békés. Aztán hirtelen
már nem ereztem úgy, mintha a szavak elfolynának az
ujjaim között.
- Fájdalmat okoztam neki.
- Az lehet. De közben ő volt az, aki lógva hagyott téged.
O is nagyon I megbántott.
- De nekem az a dolgom, hogy helyrehozzam a dolgokat -
magyaráztam. - Ez a feladatom.
- Ezt viszont már nem fogod tudni helyrehozni. - A
hajammal játszott, és a rövid tincseket egymás után csavarta
az ujja köré
- Miért nem?
- Mert lapátra akarsz tenni? Kirúgsz?
- Nem. Hogy gondolod?
Elmosolyodott, és megrántotta a vállát.
- Ezért.
- Így, ahogyan mondod, annyira egyszerű!
- Mert az is. A pasid vagyok, ami azt jelenti, hogy az
életedben mar nincs helye egy hipszter hősszerelmesnek.
Kénytelen lesz a sebeit nyalogatni, míg mi egészen mást
fogunk nyalogatni.
Aztán ördögi arcot vágott.
A fejem azonnal megtelt egy csomó nagyon fontos
kérdéssel. Ezer és egy módon szerettem volna tőle
biztosítékot kapni, de persze ezek egyikét sem volt erőm
hangosan is kimondani. Annyira őrjítően tökéletes volt, és
nem is olyan régen még bennem járt. A testem egyszerre
vibrálni kezdett az emlékektől, azzal fenyegetve, hogy
érzelmileg túltöltődöm. Megint meg akartam kapni. Lehet,
hogy egyszerűbb volna simán odabilincselni magamat a
lábához, és akkor nem kellene törődnöm semmivel.
- Nem szerettelek volna felkavarni - jegyeztem meg. - De
mindenképpen négyszemközt kellett elbeszélgetnem vele.
- Persze, tudom. Egy pöcs voltam. - Felnyögött, és az
égre emelte a tekintetét. - Ez remélem már elég.
- Sajnálod?
- Igen. Értem, hogy Reece része az elerednek. És majd
megpróbálok jó fej lenni vele.
- Köszönöm!
A haja megint az arcába hullt. Óvatosan a füle mögé
fésültem, majd a tenyeremmel az arcát simogattam.
- Figyu, mániákus tekintetű! A színlelt barátnő
hadművelet ezennel véget ért. - Mormogta. - Csak ha eddig
nem lett volna egyértelmű.
- Véget, mi?
- Ahogy most látom a helyzetet, együtt fogunk maradni,
amíg mind a ketten úgy nem határozunk, hogy nem akarjuk
tovább folytatni. De azért ne akarjuk nagyon túlgondolni ezt
a dolgot. Hagyjuk, hogy kifussa magát.
Tekintve, hogy nem egészen egy órája szeretkeztünk
először, egészen elfogadható tervnek tűnt.
 - Elfogadom.
- Köszönöm, hogy egyetért velem, Rollins kisasszony! -
Aztán a kezét a kezemre helyezte, és megint az arcára húzta. -
Nem akarok feleslegesen aggodalmasnak tűnni, vagy ilyesmi,
de mégis van egy félelmem.
- Micsoda?
- A blúzod.
Kinyitottam a szám, majd gyorsan becsuktam.
- A blúzom?
- Ha jól látom, nagyon dörzsöli a bőrödet. Úgy értem,
tudat alatt, vagy hogy. - A szeme lángolt, a kifejezése komoly
volt.
- A blúzom a tudatalattimat dörzsöli?
- Nem, inkább azt hiszem, hogy nagyon kidörzsöli az
érzékeny bort a mellbimbó körül, a... hogy is hívják?
- A bimbóudvar?
- Az az, igen. Mert ha nem tudnád, az egész rész
rózsaszín, és nagyon érzékeny. Különösen finom terület, ezért
a blúzod kegyetlen és durva anyagának hatásaival
kapcsolatos aggodalmam annak ellenére sem érzem
megalapozatlannak, hogy nevezett kényelmetlenség
számodra egyelőre nem tűnik nagyon egyértelműnek.
- Tudod, szerintem belőled csodálatos házaló ügynök
lehetett volna! - Annyira meggyőző volt, hogy szinte
megsajnáltam a hosszú ujjú ing lágy pamut anyagát. -
Melltartó van rajtam. De a mellbimbóm nagyon értékeli,
hogy ennyire aggódsz miatta.
- Aha. Tudod, a melltartód is benne van az
összeesküvésben. Fellázadtak ellened.
- Na ne! - jelentettem ki, és meg kellett állapítanom, hogy
nagyon közel állok a mosolygáshoz.
 - Értek hozzá, mi? Hála a jóistennek, hogy itt vagyok, és
elháríthatom a vészhelyzeteket.
- És ha szerinted most felmennénk az albiba, levenném a
blúzomat és a melltartómat, az egy kicsit lenyugtatná a
háborgó lelkiismeretedet?
- Ha megtennénk, határozottan jobban érezném magam.
- Nos, akkor király! Versenyezzünk! – Felugrottam, és
nevetve rohantam felfelé a lépcsőn. Mal karja hirtelen átölelte
a mellkasomat, majd felemelt, és magához szorított.
- Győztem! - mondta, majd bevitt a lakásba, ahol mind a
ketten nyertünk. Nem is egyszer.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

UJJAK JÁTSZOTTAK VELEM. ÜGYES, GYAKORLOTT

UJJAK.
Az ébresztőm még nem jelezte, hogy indulni kellene
dolgozni. Még a nap sem kelt fel. Viszont ahogyan ott feküdt
mellettem, és úgy simogatott, ahogyan simogatott, az alvásról
szó sem lehetett. Mióta lett koránkelős típus? Válasz: amióta
szeretkezni akart.
És az isten megáldja az alantas vágyai miatt!
Hasra fordulva hevertem az ágyon. Fantasztikus érzés
volt a merevedésére és a testmelegére ébredni. Nagyon
óvatosan megsimogatta a lábam közét. A keze fejével lassan,
finoman megsimogatta a puncimat. Odalent mindenem
egyszerre feszült meg, hiszen nagyon is ínyemre volt a dolog.
Kitoltam a medencémet, hogy jobban hozzám férhessen. Az
előző éjjel kirángattuk a matracot az ágyam maradványai
közül egyenesen a nappaliba, és megint szeretkeztünk.
- Ébren vagy? - kérdezte, álomízű hangon.
- Nem.
Végigcsókolt a gerincem mentén, mire egészen kirázott a
hideg. A borostája csupa kellemes bizsergés-izével árasztotta
el a testemet. Aha, félig még mindig aludtam.
- Jó, akkor ne is törődj velem! De valamire
mindenképpen szükségem van. Nem fog sokáig tartani...
majd próbállak nem zavarni.
- Mhm. Kösz!
A merevedése a combomnak nyomódott. Aztán két erős
kéz csuszánt a csípőm alá, és felemelte.
 - Pucsíts! - mondta, aztán alám tette az egyik puha párnát.
- Ez nagyon klassz. Anne, komolyan, csodálatos látvány a
segged, amikor így kinyomod.
Nedves ujjak érintették a csiklómat, és úgy felizgattak,
hogy nem ér. Felváltva cirógatta, simogatta és dörzsölgette,
éppen úgy, ahogyan kellett. A combom izmai megfeszültek, a
térdem a matracba nyomódott. Basszus, ez a pasi nagyon
értette a dolgát! Belemarkoltam a lepedőbe, és máris
gyorsabban szedtem a levegőt. Szavakkal felesleges lett volna
megpróbálnom leírni, hogy pontosan mekkora
élvezetet okozott az érintése. Különösen úgy, hogy az agyam
konkrétan ki is kapcsolt erre az időre. Amikor pedig
abbahagyta, hogy a fenekemet kezdje markolászni, és a
combom belső oldalán simogasson fel és le, kicsit csalódottan
nyögtem fel.
- Szélesebb terpeszt! - mormogta, aztán jobban
széjjelhúzta a két combomat. Ahogyan elhelyezkedett rajtam,
a matrac benyomódott alattam. Nem így, hátulról, volt a
kedvenc pozícióm, ám egy pillanatig sem kételkedtem benne,
hogy neki így is sikerülni fog. Csodálatosan tehetséges volt.
Aztán elvette rólam az egyik kezét, és hallottam, ahogyan
az óvszer tasakja megzörren. De még így, egy kézzel is
nagyon ügyes volt. Megéreztem, ahogyan farkának széles
feje a puncimnak nyomódik. Szorosan lehunytam a
szememet, és felé nyomtam a fenekemet, majd ahogyan
éreztem, hogy belém csusszan, felnyögtem. A farka
annyira kitöltött, hogy gondolatoknak már semmi hely nem
maradt bennem. Csak az érzés maradt.
Ami csodálatos volt.
Belemarkolt a fenekembe, és az ujjai a húsomba
mélyedtek. Egy kicsi fájdalom sugárzott szét bennem. Vele
lenni tényleg olyan élmény volt, ami igenybe vette az egész
test minden porcikáját, és talán még az asztráltestemet is.
Ugyanis jelen volt az öt érzékkel felfogható élmény, de
ezenkívül még valami több is, de nem tudnám leírni hogy
micsoda. Valami olyan, ami függőséget okoz, és amit csak
tőle kaphattam meg. Ha az agyam tudott volna rendesen
működni, emiatt most lehet, hogy egy kicsit zavarban lettem
volna.
Nagy kezek simogatták a hátamat. Aztán eltöltött a
testének melege. Megharapdálta a fülcimpámat, kicsi, mégis
éles fajdalommal. A vállamat felhúztam, és az izmaim
összerándultak.
- Ó, igen. A rohadt életbe, mennyire izgató vagy! - Mal
keményebben lökte belém magát. Mintha lehetne még ennél
mélyebbre is... mintha. - Reggelente mindig ilyen lusta
szerető szoktál lenni, Anne?
- Hmm. Ha jól emlékszem, tegnap éjjel, a limóban én
dolgoztam egyedül.
Erre kuncogott, és a mellkasa remegését a hátamon
éreztem. Megfeszítette a csípőjét, mélyebbre nyomva belém,
majd kihúzva a farkat, de úgy, hogy minden centit egyenként
megéreztem. A két tenyerével a fejem két oldalán
megtámaszkodva, lusta tempóval döngölt mind mélyebben a
matracba. A seggem bizseregni kezdett, de ez most teljesen
hidegen hagyott. Ha Mal ilyen mélyen bennem volt, nem
számított semmi. Mintha egy örökkévalóság telt volna el,
mire elkezdett gyorsítani a tempón. És még ő mondja rám,
hogy lusta vagyok! Több kellett. Kinyomtam a csípőmet,
jelezve neki, hogy gyorsítson. Megértette az üzenetet, és
azonnal felvette az ütemet, keményebben folytatva. A
verítéke rám csöpögött.
A fülemben szürke zaj zakatolt, a szememet pedig fehér
fény vakította el. Annyira közel volt hozzám, hogy szinte a
számban ereztem az ízét. A testemben egy feszülő csomó jött
létre, és mind szorosabban összehúzódott.
Igen.
IGEN.
De nem. Basszus! A rohadt életbe.
Mal tovább mozgott, és felnyögött. Éreztem, hogy
összerándul bennem a farka.
Csak akkor döbbentem rá, mennyire visszafogtam
magam, amikor arccal lefelé a párnába nyomódtam. így
persze egy kicsit nehéz volt levegőt venni. Oldalra fordultam,
arra koncentráltam, hogy lélegezzek, és ne törődjek a
fájdalommal. Kis híján nekem is sikerült elélveznem, pedig
ebben a pozícióban addig még soha nem jutottam el.
Na mindegy, most csak örömteli dolgokra szeretnék
gondolni. Jó dolgokra. Az ember nem nyerhet minden
alkalommal.
Kivette belőlem a farkát, majd hanyatt feküdt mellém a
matracon. Odakint madarak daloltak. A forgalom tompa zaja
nem is olyan nagyon messziről érkezett el hozzánk. Nate
hangosan dobbanó léptekkel mászkált a szomszéd lakásban.
- Anne?
- Igen? - Én is hanyatt fordultam.
Mal óvatosan levette a használt óvszert, majd csomót
kötött rá, aztán legördült a matracról, és a fürdő felé indult.
- Mi van?
Hallottam, ahogyan lehúzza a vécét. Visszasétált mellém,
és az arca tökéletesen érzelemmentesnek tűnt. Még éppen
csak elkezdtünk együtt aludni, de ezt máris nagyon furának
éreztem. Azt hittem, minden kapcsolatban vannak olyan
alkalmak, amikor csak átlagos a szex. De ezt ő is tudta vajon?
Fogalmam sem volt. Talán azért nézett így, mert a reggelivel
kapcsolatban szeretett volna kérdezni valamit, vagy az
időjárásról beszélgetni.
Felhúztam a takarót, és eltakartam vele magamat.
- Mi baj van?
- Valami baj van ott veled? - kérdezte, felemelve az állát.
- Velem? Dehogy!
- Biztos?
- Aha. - Többnyire.
Letérdelt a matrac végébe, és engem nézett.
- Beszélnünk kell.
- Jól van.
- Erre most nem lesz szükséged! - Azzal megragadta a
takarót, lehúzta rólam, hogy már nem volt hova rejtőznöm.
Jól van, tegye! Elkezdtem volna felülni, hogy ne legyek
annyira kiszolgáltatott helyzetben, erre ez a nagy majom
megragadta a két bokámat, meghúzta a lábamat, hogy megint
a hátamon kötöttem ki. Visszapattantam a matracról, és a
fogam is összecsattant.
- Hé! - sikoltottam.
- Hadd magyarázzam el, hogy gondoltam, amikor azt
mondtam, „beszélnünk kell”.
A keze elindult felfelé a combomon, és szétnyitotta a
lábamat. A lehető leghűvösebb arckifejezéssel hasra feküdt,
hogy a puncim éppen szemmagasságba került neki.
- Mal?
- Most nem hozzád beszélek - jegyezte meg halkan, aztán
ujjaival szétválasztotta a nagyajkakat.
- Nem?
- Nem. Megvolt az esélyed, hogy beszélgess velem, de
elfuseráltad. Miattad van lejtőn ez a kapcsolat. Nyugodtan
érezd csak magad rosszul, Anne! - A lehelete megbizsergette
a még mindig nagyon érzékeny puncimat, és az igazat
megvallva, emiatt nem volt valami könnyű rosszul éreznem
magamat. Amikor pedig, ahogyan akkor is, a nyelvével a
csiklómat simogatta, egyenesen lehetetlen. A
csípőm felemelkedett a matracról, azonban a keze már rajtam
volt, és nem engedett. - Szia, Anne pecke! Malcolm vagyok,
az urad és parancsolod.
- Jaj, istenem, ne már! - A kezemmel takartam el az
arcomat. - Ne csináld!
- Cssss. Ez nagyon személyes témájú beszélgetés. - És
közben forró, lázas csókokkal árasztotta el az ajkakat. A
gyomrom olyan erősen rándult görcsbe, hogy már fájt. -
Nézzenek csak oda, milyen gyönyörű, rózsaszín és izgatott
vagy! De ne aggódj, majd én gondodat viselem.
- Ha nem hagyod abba a vaginámmal folytatott
beszélgetést, esküszöm, halott ember vagy! - A kezemmel
próbáltam eltakarni magamat, de a rohadék egyszerűen
félreütötte. Ráadásul nem is valami gyengéden. Ezért később
még szorulni fog!
- Nagyon szép vagy, Anne puncija! Csodálatosan szép. És
én nem vagyok olyan gonosz, mint ő. A te oldaladon állok, és
nagyon szeretlek, mert csodálatos érzés, ahogyan körülöleled
a farkamat.
- Malcolm, komolyan mondom. Soha többé nem leszek
képes hagyni, hogy kinyaljanak. Hagyd abba.
- Baromság. Hiszen szinte csöpögsz! Ezt a lepedőt
dobhatjuk a szemétbe!
- Jaj, istenem! - Ahogyan a nyelvével végignyalta a lábam
közét, kis csapásokkal fejezve be a felső ponton, az egész
gerincem meghajolt. Csillagok ugráltak a szemem előtt. - Túl
sok.
- Még el sem kezdtem.
Felnyögtem.
 Nevetett.
A szája a csiklómra tapadt, és a nyelve a mennyországba
röpített. Öntudatlanul vonaglottam, nem mintha ez bármit
jelentett volna! Ujjak kulcsolódtak a combomra, szorosan
maga előtt tartva a testemet. Nem menekülhettem a
rettenetes, mindent eltöltő és mindent átható gyönyör elől. Ő
pedig csak szívogatott, nyalogatott, és úgy
nagy általánosságban gyanútlan kis puncimra szabadította
végtelen nyalási tehetségének minden tudását.
A rohadék.
Ki a fene gondolta volna, hogy egy pasi így is
használhatja a fogát?
Vagy egy percen belül elélveztem, és a nevét kiáltottam.
A szívem dobolása a lejemben visszhangzott, és az egész
testem vadul remegett. Aztán mozdulatlanul hevertem a
matracon, és hagytam, hogy az orgazmus utórengései
irányítsák a testemet. Az agyamat boldogsághormon
bizseregtette. Olyan gyorsan és olyan keményen élveztem el,
hogy könnyek csordultak végig az arcomon. Ez még
soha korábban nem történt meg. Gyorsan letöröltem őket.
Mintha a szívem akkorára nőtt volna, hogy a mellkasom már
szűknek bizonyult. Mintha az orgazmustól megdagadt volna.
Ez nem lehet egészséges.
A másik oldalról átkopogtak a falon.
- Már tudom, a pasid nevét! De azért kösz, hogy eszembe
juttattad.
A megmaradt energiám utolsó kis cseppjeit felhasználva
felmutattam a falnak a középső ujjamat.
- Jó reggelt, Lauren!
Távoli nevetés volt a válasz, férfi és női egymással
keveredve.
A szomszédaink igazi rohadékok!
 - Vagy kinyírjuk mind a kettőt, vagy elköltözünk! -
jegyeztem meg. - De jelenleg minden megoldásra nyitott
vagyok.
- Tudod, nagyon kemény dumád van - felelte Mal. - De
legbelül lágy vagy nedves, és igazán ízletes.
Visszafojtottam egy nevetést.
- Őrülök, hogy tetszik.
Felmászott rajtam, és közben gyorsan a lepedőbe törölte a
száját. A fejét a vállamra hajtotta, és odabújt. Ez nagyon jó
volt, mert most nagy szükségem volt arra, hogy minél
közelebb legyen. Ha itt volt, akkor az érzelmi túltöltöttségem
is sokkal könnyebben kezelhetőnek tűnt, még akkor is, ha
egészen véletlenül pont ő volt az oka ennek a hatalmas
viharnak.
- Azt hiszem, darabokra tört mind a két lábam. Valamiért
nem akarnak mozogni. - Nem mintha egyébként próbáltam
volna bárhova menni. Az agyam még mindig valahol nagyon
távol lebegett, és a mozgás gondolata is elképzelhetetlennek
tűnt.
Nyomott az arcomra egy csókot.
- Legközelebb légy szíves szólj, ha többet akarsz.
- Te egy szörnyeteg vagy! - suttogtam.
- Igen - és közben egy cseppet sem tűnt úgy, mintha
nagyon bánná.
- Komolyan.
- Mhm.
- De ami az egészben a legrosszabb, hogy érzek irántad
valamit. - Tettem hozzá, mert ami igaz, az igaz. A szeretlek
egy rettenetesen ostoba szó volt. Annyiszor hallottam, amikor
mindenféle emberek mindenféle dolgokra mondják, hogy
szinte soha nem azt jelentette, amit kellett volna. Valahol az
idők során inkább csak amolyan kedveskedő szófordulattá
satnyult, és elvesztette a jelentőségét. Nem. Nem szerelem
volt, amit iránta éreztem. Valami más. Valami összetettebb.
Nem is jutott eszembe, mi volna rá a legmegfelelőbb szó. -
Csak egy egészen kicsit érzem... talán, mert olyan hatalmasat
élveztem, úgyhogy valószínűleg nincs is az egésznek semmi
értelme. Majd elmúlik.
Hatalmas sóhajjal támaszkodott az egyik könyökére, majd
a másik kezével átölelt, és közelebb húzott magához. Amikor
a hátára fordult, hagytam, hogy magára húzzon. Ott hevertem
rajta. Ennél jobb már nem is lehetett volna a világ.
Természetesen eltekintve attól, amit az előbb tett velem. Az
egyik keze a hátamat simogatta, míg a másik a tarkómra
simult.
- Az igazat megvallva csak egy egészen jelentéktelenül
kicsit. - A hüvelykem közben megtalálta a mellbimbóját, és
simogatni kezdte. Úgy tűnt, hogy ez valami transzhoz
hasonlatos állapotba hozott engem, és nem volt energiám,
hogy próbáljak harcolni ez ellen. - Talán még mikroszkóppal
sem lehetne látni.
Újabb hatalmas sóhaj szakadt fel belőle.
- Nos, esetleg azokkal a bazi nagy labormikroszkópokkal,
de nem olyanokkal, amit a játékboltban vehet az ember. Azok
semmiképpen nem tudnák eléggé felnagyítani...
Aztán hirtelen megint gurulni kezdtünk, és a következő
pillanatban már alul voltam, miközben Mal testének súlya
teljesen belepréselt a matracba.
- Szia! - mondtam, és csak egy egészen kicsit zavart meg
ez a hirtelen pozícióváltás. A fejem még az előző váltás miatt
is kavargott.
- Gondolkodtam. - A tekintetében szenvedély. -
Szeretnem, ha megtennél nekem valamit.
- Jól van.
 - Szeretném, ha eljönnél velem a turnéra. Legalább az
első néhány állomásra. Hogy lásd, milyen.
A hatalmasra nőtt szívem robbanással fenyegetett. A
belsőmben minden egyetlen hatalmas kupleráj volt.
- Szeretnéd?
- Aha, nagyon.
Ráncba szaladt a homloka.
- Alakulnak bizonyos dolgok, és tudom ugyan, hogy
valószínűleg egy csomó kérdés van benned, de szeretném, ha
egyelőre nem tennéd fel őket. Én csak... csak azt szeretném,
ha velem lennél. Ha mellettem vagy, mindennel sokkal
könnyebben megbirkózom.
- Például a másik okokkal, amiért szeretted volna, hogy a
színlelt barátnőd legyek, és amit nem voltál hajlandó
bevallani tegnap?
Az arcára bűntudat ült ki.
- Aha.
- Arról előbb vagy utóbb, de mindenképpen beszélnünk
kell.
- Igen, tudom. A te dolgaidról és az enyémekről is.
Megdermedtem alatta, és nem feleltem semmit.
Türelmesen várt.
A szavak ott ragadtak a mellkasomban, elveszve a
rengeteg minden más között. Nagyon nehéz volt megtalálni
őket.
- Igazad van. Tudom. És majd megpróbálok kitalálni
valamit, mire kezdődik a turné.
A meló miatt nem aggódtam. Reece így is nagyon sokkal
tartozott nekem. Ugyan biztosan nem lóg neki tetszeni a
dolog, de akkor is tartozott ennyivel. Tara és az új srác, Alex
együtt könnyen helyettesíthet majd.
 - Kösz! - bólintott, és halványan elmosolyodott. - És
vettem, amit a valami érzésével kapcsolatban mondtál.
Vettem és értem.
- Tényleg? - Micsoda megkönnyebbülés, mert nekem
személy szerint fogalmam sem volt, mi az. Még soha nem
találkoztam semmivel, ami akár csak megközelítené azt a
bizonyos szót.
- Aha. Úgyhogy nem kell tovább rizsáznod.
- Én nem is rizsáztam.
- Rizsáztál, de tökmindegy. - Ujjai a hajamba túrtak. –
Csak ez az időzítés most nagyon nem jó nekem, tökfej. Nem
kellett, hogy minden sokkal gázosabb legyen körülöttem. De
ahogy tegnap éjjel is mondtam, majd meglátjuk, mi lesz
ebből az egészből. Jó?
Elég jó tervnek tűnt.
- Igen.
- Te nagyon jót teszel nekem. Neked mindegy, hogy
milyen hangulatban lépek be azon az ajtón. Veled nem érzem
úgy, hogy mindig mindenképpen vidámnak kell lennem. Nem
ijedsz meg semmilyen baromságtól, amit mondok neked, és
ha kell, akkor keményen visszavágsz. Ha neked nem fekszik,
amit akarok, akkor nem hagyod magad, és még csak eszedbe
sem jutott, hogy bármit vásároltass magadnak.
Felvontam a szemöldökömet, és füttyentettem.
- Istenem, de hülye vagyok! El is felejtettem. Kaphatok
egy Porschét?
- Simán. Milyen színűt?
Te szent szar, ez tényleg képes lenne venni nekem egy
kocsit! Még akkor is, ha csak hülyéskedek. Vettem egy mély
levegőt, lassan kifújtam, és közben lassan ingattam a fejem.
- Soha nem habozol, ha én kérek tőled valamit?
 - Először is, nem túl gyakran kerül rá sor, szóval úgy
vagyok vele, hogy ha mégis, azt nyomós okkal teszed.
Nem kezdtem megint bőgni. Biztosan csak allergiás
vagyok, vagy ilyesmi. Talán az érzelmekre. Csakis ez
lehetett, mert ez a pasi elérte, hogy állandóan mindenféle
érzelmek törjenek rám.
- Igazából nem kell sportkocsi. De azért kösz!
- Majd szólj, ha meggondolod magad. - Elégedetten
elvigyorodott, mert pontosan tisztában volt vele, hogy ha
ilyen gyorsan beleegyezik a vásárlásba, attól azonnal frászt
kapok. Ravasz.
- Ev szeretne vacsorát rendezni ma este a szülőkkel meg
mindenével - szólalt meg. - Van kedved eljönni?
- Simán. Nagyon kedvesek, és a lakás is olyan állat.
Mozdulatlanná dermedt, és egy ideig csak nézte az
arcomat.
- Aha, tényleg az. Őrülök, hogy szeretsz náluk lenni.
Nagyon sokat jelentenek nekem.
- Mert mind a ketten nagyon kedvesek. - Ebben a
pillanatban a hálószobában üvöltve kelt öntudatára az
ébresztőm, valami 1970-es évekből származó örökzölddel
árasztva el a szobát. - Most már mennem kell.
- A lábadat tudod már használni? - Mal szemében
gonoszság csillant.
- Azt hiszem! - És nevettem.
- Majd hívj fel ma valamikor! Nagyon szeretném tudni,
hogy sikerült-e mindent megbeszélned Reece-szel, meg
ilyesmi.
- Már nagyon régóta kell mindenféle problémát
megoldanom - válaszoltam, és összeszorítottam a fogaimat. -
Reece-szel sem lesz gond.
 - Hé, hiszen vagy két éven keresztül voltál bele fülig
szerelmes! Jogom van hozzá, hogy egy kicsit bizonytalannak
és kiszolgáltatottnak érezzem magam a kis köcsög miatt. És
kérlek, ne próbáld elfojtani az érzelmi fejlődésemet, Anne!
- Azt hittem, jó fej leszel vele. És hogy elfojtom az
érzelmi fejlődésedet? Ez meg honnan jön egyáltalán?
- Vele leszek jó fej, nem pedig vele kapcsolatban.
Különben pedig ajándék. - Tekintve, hogy mi kel megint
nyilvánvalóan életre a csípőm tájékán, biztos vagyok benne,
hogy Mal pillanatnyilag nem szerelemre és megértésre
vágyott. - Van neked egy másik ajándékom is.
- Most nincs időnk ajándékokat osztogatni. Es a kedves
barátnődnek, a puncimnak szüksége van egy kis pihenésre.
A szája legörbült, felült a matracon, és a háta mögé
támaszkodó Aztán felállt, és kinyújtotta felém a kezét, hogy
segítsen nekem is.
- Majd hívj fel! Nem próbálom feszegetni a szabályaidat,
vagy ilyesmi, csak szeretném tudni, hogy minden rendben
van veled.
Könnyedén felhúzott a földről.
- Jól van, mindenképpen hívni foglak.
- Kösz!
Oldalra billentettem a fejemet.
- De te is hívni fogsz engem, ha azokkal a bizonyos
dolgokkal kapcsolatban valami nem teljesen kerek, ugye?
A szemöldöke között megjelent egy mély ránc. Most
talán majd belátja, mennyire nehéz tud lenni néha, ha
bizonyos embereket be kell engedni bizonyos helyekre.
Elfordult, és felemelte az állát.
Micsoda csodálatos párt alkottunk mi kerten! Néha úgy
éreztem, csak valami igazi csoda kellene, hogy működjünk.
Viszont az általában nagyon is óvatos szívemet már
odaadtam neki.
- Kösz! - A kezemet a mellkasára helyeztem. - És Reece-
szel kapcsolatban nincs miért aggódnod.
- Tudom, tudom. Az én nagyságomhoz képest ő egy
senki. - Az ujjai az én ujjaimat simogatták, és tekintete
lágyabban csillant. - De csak úgy kíváncsiságból. Mit szólnál
ahhoz, ha a homlokodra kellene tetováltatnod a nevemet?
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

MINDŐSSZE KÉTUTCÁNYIRA JÁRTAM a könyvesbolttól,

amikor megláttam, hogy Reece az utcán hömpölygő reggeli
tömegen keresztül felém siet. Az arcán kemény kifejezés
látszott. Öt percet késtem csak. Ötöt. Jó, max hetet, de akkor
is, mi a fenéért kell elém jönnie? Még a reggeli
koffeinbeöntésemet is kihagytam, hogy minél kevesebbet
késsek. Hirtelen kifogások egész serege merült fel bennem, és
mindegyiket azzal támasztottam alá, hogy milyen sok
alkalommal kellett bennmaradnom nekem csak azért, mert
neki randija volt. Okosabb lett volna, ha percre pontosan fel
is írok mindent. Most nagy segítség lenne.
- Reece, én…
- Hátra arc! - Azzal belém karolt, megfordított, és sietve
elindult velem visszafelé. - Meg se állj! Hidd el, hogy a
közelébe se akarsz menni a boltnak!
- Mi a fene folyik itt? - A mobilom vibrálni kezdett a
táskámban. Mal neve állt a kijelzőn. - Mal?
- Ó, szia! Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyiket
akarod először?
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy Reece éppen a
lehető legtávolabb próbál rángatni engem a munkahelyemtől?
- Aha, néhány perccel ezelőtt itt is kerestek. - Fájdalmas
nyögéssel kísérte a kijelentést. - Figyelj. Tegnap este valaki
lefényképezett minket az étteremben, és mindenhova
szétküldte a felvételt. Valaki meg persze téged is felismert,
aztán az egészet elköpte egy újságírónak, aki jelenleg a
könyvesboltban vár rád, mert némi belsős infot akar kiszedni
belőled velünk kapcsolatban.
 - Értem. - Az agyam hivatalosan is lefagyott. Reece
keresztülsietett az úton, majd befordult egy utcába, és
megkerült egy háztömböt. - Akkor mi a jó hír?
- Most már mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. Nem
kell rejtőzködnünk.
- Eddig sem rejtőzködtünk.
- Igazad van. Ne haragudj, tökfej, de akkor nincsen jó hír.
A dolgok egy ideig elég fájdalmasak lesznek.
- Az a te hatalmas szerencséd, hogy teljesen odáig vagyok
érted! Mi lesz a következő lépés? - Bementünk egy kávézóba.
A sarokban éppen szabad volt egy asztal, és Reece habozás
nélkül elindult felé.
- A firkászok valószínűleg körbekérdezgetnek egy kicsit,
és próbálnak összeszedni annyi anyagot, amiből
összeállíthatnak valami hatalmas, hasba akasztó cikket. A
lehető leghamarabb megjelentetik, nagyon sok mindenki
megtudja, mi történt, és még többen kezdenek majd az
életedben turkálni. Persze ez közel sem lesz olyan
gázos, mint Ev estében volt, mert mi nem csináltunk semmi
olyan ostoba baromságot, mint összeházasodni Vegasban
vagy ilyesmi. - Nagy levegőt vett. - És mivel nem csinálsz
semmi említésre méltót, hamarosan rád unnak. De addig is
mit szólnál, ha szállodába költöznénk?
- És a munka? - Kérdeztem tőle, aztán megráztam a
fejemet, es Reece-re néztem. Ezt a kérdést természetesen
helyesebb lett volna a főnökömnek feltenni. Felé fordultam. -
És a munka?
Reece kérdően felvonta a szemöldökét, Mal pedig
megköszörülte a torkát.
- Nos, úgy gondoltam, hogy ezt előbb vele fogod
megbeszélni - jegyezte meg.
- Igen.
 - De Anne, most az egyszer, kérlek, ne aggódj a lóvé
miatt, jó? Minden rendben lesz.
Hmm. Ebben azért nem voltam annyira biztos. De az
igazság az, hogy ha Mal mellett maradok, az azt jelenti, hogy
be kell költöznöm a hotelszobájába. A lakbér ki van fizetve,
és eltekintve a kajától, többnyire nem állok olyan rosszul.
- Rendben. Csak adj egy percet, légy szíves! - Elvettem a
fülemtől a mobilt. - Ne haragudj, Reece!
- Már beszéltem vele én is - mondta Reece. - Azt mondta,
hogy az elkövetkező egy vagy két hét valószínűleg elég gázos
lesz, de aztán, ha minden igaz, lenyugodnak majd a kedélyek.
- Ne haragudj az újságíró miatt. De szerettem volna
megkérdezni, hogy kaphatok-e néhány szabadnapot. Tudom,
hogy ez így elég hirtelen jön, de a körülményeket tekintve...
Reece összerezzent, és láttam, hogy feltámad benne a
pánik. Az előző éjjel nem tűnt ugyan nagyon dühösnek, de ez
még nem azt jelentette, hogy nem haragszik rám, és nem dönt
úgy, hogy elege volt az egészből, és jobb lesz neki, ha rövid
úton megszabadul tőlem. A dolgok nagyon könnyen vehettek
nagyon szar fordulatot.
Ő azonban csak felsóhajtott, és aztán lehiggadt.
- Turnézni mész vele?
- Szeretnék. Legalábbis valameddig. És talán okosabb is
lenne megvárni, míg kifutja magát ez az egész.
- Ebben azért van valami. Persze ha vele maradsz, akkor
számíthatsz rá, hogy mindennapossá válik az ilyesmi. Erre
gondoltál már?
- Azt akarod, hogy mondjak fel?
- Dehogyis!
- Nem fogok lemondani róla, Reece.
Elfordult.
 - Egy hétig tudom tartani a frontot, Anne. De ilyen
hirtelen ennél többet sajnos nem ígérhetek.
- Nem, egy hét tökéletes lesz. Kösz!
- Már így is egy csomó ki nem vett szabit görgetsz magad
előtt. Én pedig nem szeretném, ha állandóan újságírók
lógnának a boltban, a vevőket zaklatva. Átszerveztem Tara és
Alex beosztását.
- Nagyon hálás vagyok.
Elhúzta a száját.
- Fantasztikus barát vagy.
- Én vagyok fantasztikus! - szólalt meg Mal hangja a
fülemben. - Annyira sokkal fantasztikusabb vagyok nála,
hogy azt szavakkal nem is... szóval nem is lehet leírni. Nem
értem, hogy jut eszedbe egyáltalán ezt a szót vele
kapcsolatban használni.
- Csitt! - mondtam neki.
- De azért a szülinapodra visszajössz, ugye? - kérdezte
Reece, és bizonytalanul elmosolyodott. - Még mindig áll a
vacsora?
- Istenem, ez teljesen ki is ment a fejemből! Addig tutira
visszajövök. - Amikor valamelyikünknek szülinapja volt,
mindig együtt vacsoráztunk. Amolyan hagyomány volt ez.
Mal akkor még bőven benne lesz a turnézásban, úgyhogy
semmi akadálya nem lehetett, hogy Reece-szel ünnepeljek.
Különben pedig kiváló alkalom lehetett volna, hogy
helyrehozzam a dolgaimat vele. - Nagyon szeretném.
- Mit? - kérdezte Mal. - Mikor van a szülinapod? Tökfej?
- Vigyázz magadra! - mondta Reece. - És ha bármire
szükséged van, nyugodtan hívj.
- Kösz! Én tényleg... nagyon jó barát vagy.
- Jó barát... aha - felelte szárazon. Aztán odahajolt
hozzám, és arcon csókolt. - Szia!
 - Ez megcsókolt? - Mal olyan hangosan kiáltott bele a
telefonba, hogy a fülem is csengett bele.
Hunyorogtam, és elvettem a telót a fülemtől.
- Basszus! Tedd már fel a hangtompítót!
Reece keresztültört a tömegen az ajtó felé. Remélem,
mégis sikerül barátoknak maradnunk, de ahogyan a dolgok
tegnap este kinéztek, nem sok esély volt rá.
- Szóval mikor van a szülinapod? - kérdezte Mal.
- Október 28.
- Addig még van másfél hét. Valamivel készülnöm kell.
- Gondoltam. De kicsit korábban kell majd ünnepelnünk.
Csak egy hetet kaptam Reece-től, és azt hiszem, még ennek is
nagyon örülhetek, ahhoz képest, milyen hirtelen jelentettem
be.
- Nem tudom elhinni, hogy megcsókolt! Bátor a pasi, azt
meg kell hagyni, de akkor is halott ember. - Aztán motyogott
még egy ideig, gondolom mindenféle válogatott
fenyegetéseket. - A biztonság kedvéért ne gyere ide vissza.
Majd megkérem Laurent, hogy pakoljon neked össze néhány
cuccot. Te meg azonnal indulsz a Bensonba, vetted? Mire
odaérsz, a szoba is meglesz.
- Kösz!
- Nem vagy rám halálosan dühös, amiért így a feje
tetejére állítottam az életedet?
- Nagylány vagyok már, Mal! Amikor beleegyeztem ebbe
az egészbe, már tudtam, ki vagy, és láttam, hogy mit élt át
Ev. Mindig is megvolt az esély, hogy megtörténjen.
- Aztán ha már nagyon sűrűn megtörténik, egyszer eleged
lesz az egészből, és lapátra teszel?
A szívem a gondolat ellen is lázadt.
- Dehogy! Valamit majd kitalálunk.
 - Aha, igen - egyezett bele. - Egy egész estés szex után
mindi. ilyen laza szoktál lenni? Ezt megjegyzem magamnak
- Ajánlom is.
Kuncogott.
- Akkor egy-két óra múlva találkozunk. Felavatjuk a
szállodai ágyat, rendelünk valamit a szobaszervizzel, és egész
nap csak lógunk.
- Klasszul hangzik. - Széles vigyorral az arcomon dőltem
hátra a széken. Ezzel tehát hivatalosan is szabira mentem.
Legutóbb anyával, apával és Lizzyvel vakációztam,
Floridában. Tizennégy éves voltam | akkor, és mindössze egy
évvel később minden tönkrement. És természetesen hülye
lettem volna, ha ezen a napon még mindig a
múlton merengek.
Az életem a jelenben, Mal oldalán olyan volt, mint egy
vad hullám-vasutazás. Egyszerre ijesztő és izgalmas. És
mindegy, milyenek lesznek a körülmények, elhatároztam,
hogy az utolsó cseppig kiélvezem minden percét.
A bandával és a szülőkkel közös vacsora nagyon jól
sikerült.
Aztán elmentünk a kínai negyedbe, és beültünk egy
késdobálóba. Egy keskeny lépcsőn kellett lemennünk, mert a
helyet egy pincében alakították ki. Nem volt valami tiszta, de
azért koszosnak sem lehetett volna nevezni. Volt egypár
flipper meg egy pool-asztal, és a zenegépből a Joy Division
üvöltött. A vendégek szinte teljes egészében amolyan
hipszter típusok voltak, és eltekintve néhány
alkalomtól, amikor valaki másodjára is odanézett a srácokra,
senkinek nem okozott különösebb izgalmat a megjelenésünk.
Valószínűleg túl lazák és nem engedhették meg maguknak,
hogy néhány unalmas rocksztár megjelenése megzavarja
őket.
 Ennek ellenére azért a biztonság kedvéért velünk jött Sam,
a testőr.
Az újonnan lelt népszerűségemnek köszönhetően a
mobilom állandóan megcsörrent. Vagy egymillió üzenetet is
kaptam, de én csak annyit tettem, hogy felhívtam Lizzyt, vele
minden rendben van-e. Igazából rajta kívül senki mással nem
szerettem volna beszélni. Ev ellőtt valami lelkesítő beszédet
arról, hogyan lehet a legkönnyebben megbirkózni az efféle
népszerűséggel, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet, és
ne tegyek semmit, amire ráharaphatnak, mert akkor előbb
vagy utóbb elveszítik irántam az érdeklődésüket, és
maguktól leszállnak rólam.
A szállodában Mallel megnéztünk néhány filmet, és nem
csináltunk semmi különöset. Nagyon jól éreztem magam.
Nem sokkal vacsora előtt Lóri meghívott a szálloda bárjába
egy italra. Úgy tűnt, őt sokkal jobban dühíti a hirtelen
médiafigyelem, mint engem, bár azt hiszem, egészen addig
viszonylag ügyesen sikerült lepleznem, menynyire megrázott
az egész. Megnyugtattam, hogy a fia is és én is nagyon jól
érezzük magunkat. Nagyon, de nagyon.
Összességében egész klassz nap volt. És ez a kocsma
éppen annyira laza és éppen annyira nyugis volt, amennyire
egy kocsmának lennie kell. A távolabbi fal mellett álló egyik
asztal mellé ültünk le. Ben az egyik pultos felé biccentett, és
rendelt néhány kancsó sört (Jimmy és Léna vizet kapott).
- A tulaj barátunk. Néha napközben ide szoktunk
beugrani biliárdozni - magyarázta Mal, és közelebb húzta
magához a székemet. Szinte tapintható volt a belőle áradó
feszültség, ahogyan az asztalon dobolt valami gyors ütemet.
A hangulata pedig ragadósnak bizonyult, mert hamarosan én
is egészen felpörögtem.
 Azt hiszem, ha nincs ez az alkalom, soha nem értem meg,
mennyre közel állnak egymáshoz a banda tagjai és Mal
családja. A vacsora alatt Dávid és Jimmy szinte vallásos
imádattal fordult Lóri felé. Teljesen úgy bántak vele, mintha
a saját anyjuk látogatott volna el hozzájuk. Még Bennek sem
sikerült teljesen lepleznie a szeretetét. Mal apja, a többnyire
csendesen hallgatag Neil felé pedig mindnyájan végtelen
tisztelettel fordultak. Apa és fia egész este feszült
figyelemmel nézte Lóri minden mozdulatát. Aztán Lóri szólt,
hogy nagyon el van fáradva, és Neil azonnal visszavitte a
szállodába.
Igen, természetesen megvolt a saját elméletem, hogy
mitől olyan feszült Mal, és mi az, ami miatt képtelen éjjelente
elaludni. De annyira jól éreztük magunkat! És határozottan
megkért, hogy erről ne kérdezgessem. Egyelőre. Ugyanakkor
úgy éreztem, hogy én sem állok még készen megválaszolni a
hasonló kérdéseket, amiket velem kapcsolatban tenne fel.
Úgyhogy okosabbnak éreztem, ha egy ideig még a
saját sarkomban maradok. Pedig határozottan éreztem, hogy
hamarosan mindkettőnk számára elérkezik az ítélet napja.
Mindössze néhány nap maradt a turné kezdetéig, és
miután Neil és Lóri távozott, a többiek mintha túl feszültek és
nyugtalanok lettek volna ahhoz, hogy hazamenjenek.
Különben is túl korán volt még. Alig múlt kilenc.
Dávid és Jimmy különös pillantásokat váltott egymással.
Aztán kíváncsian néztek újra és újra Mal felé, és suttogva,
egymás között beszélgettek néhány szót. Volt egy olyan
érzésem, hogy Mal nagyon is tudatában van, mi folyik itt,
mégis szándékosan elfordult a két testvértől, és nem vett
róluk tudomást.
 - Figy! - szólalt meg, és megvonta a vállát. - Mit szólnál,
ha visszamennénk az albiba és még kisebb darabokra
zúznánk az ágyat?
- Még csak most érkeztünk.
- Aha, de meggondoltam magam. Egyedül akarok lenni
veled. - Aztán a lába szupergyors ütemet vert a padlón. - Mit
szólsz? Levetkőzünk, aztán meglátjuk.
- Klassz kísérletnek tűnik. Megihatom még ezt az italt?
Kicsit udvariatlan lenne egyszerűen felállni, és elmenni.
- Pftf. Mert szerinted Davie és Ev milyen gyakran tűnik
el, ha rájuk jön?
- Gyorsan iszok! - ígértem, és a következő pillanatban
egy kortyra elnyeltem a korsó sörnek vagy a felét. Csak egy
egészen kicsi folyt ki a szám szélén, sötét foltot hagyva a
szűk zöld pulcsimon. Tudom, hogy nem volt valami nőies, de
az vesse rám az első követ, aki nem sietett volna, ha Mal azt
mondja neki, hogy anyaszült meztelenül akar malackodni
vele.
Na ugye!
A nagy sugdolózás miatt, és mert a hormonjaim megint
egészen felkavarodtak, nem is vettem észre, mennyire heves
beszélgetés folyik a Ferris fivérek között. Az asztal másik
végénél ülve úgy nézett ki, hogy bármelyik pillanatban
egymás torkának ugorhatnak. Jimmy ököllel keményen az
asztalra csapott, mire felugrottak a poharak, és a közelben
álló kocsmázók mind felénk fordultak.
- Baszd meg, Dave, egyszerűen kérdezd meg tőle!
- Azt mondtam, hogy ne feszegessük a dolgot - felelte a
testvére.
Ben hátradőlt a székben, vastag karjait a mellkasa előtt
összefonta, és habár nem szólt egy szót sem, láthatóan semmi
nem kerülte el a figyelmét. Új zene kezdődött, és az első
hangok dobhártyaszaggató hangerővel szóltak.
- Igen! - kiáltotta az egyik hosszú hajú, szénné varrt pasi a
pultban. Hála istennek, legalább valaki jól érezte magát, mert
az asztal körül a hangulat határozottan jeges lett.
Mal nyakán remegni kezdett az egyik izom. Visszanézett
a Ferris fivérekre, és az arcán félelmetesen dühös kifejezés
jelent meg.
- Mi van?
- Nagyon jól tudod, mi van! - felelte Jimmv, akinek túl
kellett üvöltenie a zenét.
Mal széttárta a két karját.
- Hidd el, hogy nekem nagyon, de nagyon sok kivételes
képességem van, Jimbo, viszont a gondolataidat kurvára nem
tudom olvasni!
- Mi van Lórival?
Ev tekintete azonnal rajtam volt. Igaz, én is ugyanannyit
tudtam, mint ők, de akkor is.
- Már megint szívsz valamit, Jimbo? - kérdezte Mal, és
közelebb hajolt az asztalon. - Komolyan.
- Ne légy seggfej! - Dávid az asztalra könyökölt, és
ugyancsak előrehajolt, miközben szemében vad dühvel nézte
Malt. - Szeretjük Lórit, és érdekel bennünket is, hogy mi van
vele. Rohadt sokat fogyott. Úgy néz ki, hogy egy erősebb
szellő is felkaphatná. Te és Neil egy pillanatra sem
tévesztitek szem elől. Nagyon jól tudod, hogy miről beszél
Jimmy.
Szinte hallottam, ahogyan Mal a fogát csikorgatja.
- Jogunk van tudni - folytatta Jimmy.
Dávid beszippantotta az arcát.
- Ugyan már, haver! Mondd meg!
 Basszus! Mal egyetlen pillanat alatt egész testében
megmerevedett, és hintázni kezdett a székén. Most azonnal el
kell tűnnünk innen.
A kezemet a karjára helyeztem. Vibrált az elfojtott
feszültségtől. Fogalmam sem volt, hogyan nyugtathatnám
meg, de valamit mindenképpen meg kellett próbálnom.
- Mal?
Lerázta magáról a kezem, és közben rám sem pillantott.
- Elkapta egy influenza vagy ilyesmi - magyarázta. -
Ennyi. Ne akarjátok túlgondolni a dolgot.
Jimmy előrelendült a székén.
- Ennyire azért nem egyszerű. Ne hazudj nekünk, baszd
meg!
- Ezért nem vagy mostanában önmagad, Mal? - kérdezte
Dávid.
- Mert Lóri beteg? Nagyon beteg?
- Fogalmam sincs, miről beszéltek! - Mal nevetése
rettenetes volt.
- Nevetségesek vagytok. Jimmyt megértem, mert lehet,
hogy megint majdnem túllőtte magát, de neked mi a
kifogásod, Dávid?
Léna felpattant, hátralökte a székét, aztán felkapta a félig
teli söröskancsót, és egy mozdulattal Mal képébe zúdította az
egész tartalmát. Habos, hideg sör fröccsent rám is, és Mal
meglepetten hőkölt hátra.
- Ez meg mi a fasz? - üvöltötte, és felpattant a székről.
Vele szemben Jimmy is talpon volt, és maga mögé tolta a
villogó szemekkel, harcra készen álló Lénát. Hirtelen a
bárban mindenki megdermedt, és minden beszélgetésnek
vége szakadt. Most már nyilvánvaló volt, hogy a „csak
csendben igyunk néhány korsóval” felkiáltású tervnek lőttek.
 - Ne merj Lénával így kiabálni! - mondta Jimmy, és a
keze ökölbe szorult.
Mal lihegett. A kért férfi az asztal két oldalán állva,
láthatóan tomboló dühvel méregette egymást. Lassan Ben és
Dávid is felállt a székéről. Nagyon úgy tűnt, hogy az egész
este mehet a levesbe.
- Mal, most azonnal indulnunk kell! - mondtam. - Le kell
higgadnotok.
Megint elengedte a füle mellett, amit mondtam.
- Tényleg húzz el innen, haver! - jegyezte meg Ben is,
ijesztő szenvtelenséggel.
Mal hajából sör csöpögött. A pólója eleje is csurom sör
volt. Valahol a hátunk mögött vaku villant. Odafordultam, és
egy pasit láttam, aki 1 telefonnal a kezében kattintgatott.
Seggfej.
Mal szó nélkül sarkon fordult, majd a kijárat felé rohant,
de olyan hirtelen, hogy kis híján fellökött egy csajt, aki egy
üveg akármit vitt. Én meg csak álltam ott, a történtek miatt
döbbenten, csurom nedvesen és sörtől bűzlően. Ben és Sam
azonnal Mal után indult.
- Anne, hagyd, hogy ezt mi intézzük el! - jegyezte meg
Dávid.
Aztán ő és Jimmy is elfutott, kettesével szedve a
lépcsőfokokat a kijáratnál.
Egy nagy frászt fogom hagyni!
Mal otthagyta a dzsekijét a szék háttámlájára akasztva.
Meg fog fagyni odakint. Felkaptam, de ekkor egy kéz ragadta
meg a csuklómat. Ev volt az.
- Légy szíves, hagyd, hogy egymás között beszéljék meg!
- mondta, és egészen közel hajolt. - Ezek a srácok már
nagyon régóta együtt vannak.
 Felvettem a kistáskámat, és a dzsekit a mellkasomhoz
szorítottam.
- Nem.
- De...
Most nem volt időm erre a baromságra. Sokkal fontosabb
volt, hogy minél hamarabb megtaláljam Malt, hiszen meg
akartam győződni róla, hogy tényleg jól van.
Felszaladtam a lépcsőn, elrohantam a földszinti bárpult
mellett, aztán ki az ajtón. Az éjszakai levegő hidege, a
csurom nedves felsőmnek és farmeromnak köszönhetően,
azonnal a csontomig hatolt. A szívem kétszeres sebességgel
vert. Basszus! Bármerre néztem, nyoma sem volt egyiküknek
sem. Mal fekete Jeepje sem állt az utca másik oldalán.
Mostanra bármerre lehetnek.
- Basszus!
Most mit csináljak? Hova menjek? Talán visszament a
szállodába. Hát persze. Egy taxi fordult ki az egyik utcából,
és azonnal feltartottam neki a kezemet. Rohadtul lassan
ugyan, de végül csak megállt nekem. Kinyitottam a hátsó
ajtót, és azonnal beszálltam.
- A Bensonba, kérem!
Meg fogom találni.
 HUSZADIK FEJEZET

ÉVTŐL HÁROMNEGYED TIZENEGYKOR érkezett meg az

űzi. Természetesen totál ébren voltam, és a plafont bámultam,
de csak azért, mert a falat bámulni már nagyon unalmas volt.
Mal nem jött vissza a szállodába. Már vagy fél órája vártam.

Ev: Louren adta meg a számodat. A fiúk beszéltek Mallel,

aztán megint elrohant. Nem tudják, merre lehet.
Anne:OK
Ev: Neked nincs ötleted?
Anne: Ha megtalálom, szólok.
Ev: Kösz!

Ezzel az erővel a városban is kocsikázhat valahol, de

sokkal valószínűbbnek éreztem, hogy ha még mindig annyira
feszült és dühös, a dobszerkón vezeti le.
Hívtam egy taxit. Igaz, hogy ez már nagyon nem fért bele
a költségvetésembe, de úgy döntöttem, nem fogom tovább
várni, hogy ő jöjjön el hozzám. Remélhetőleg Davidnek és a
többieknek sikerült beszélnie a fejével, és megnyugtatták
valamelyest, de most itt volt az ideje, hogy bármi legyen is
az, én is eljátsszam a szerepemet ebben az egészben. Csak
ültem ott a taxi hátsó ülésén, és azon gondolkodtam, mit
fogok majd mondani neki. Sajnos nem jutott eszembe
semmi bölcsesség.
Amikor megérkeztem a próbateremhez, havas eső kezdett
hullani. A hidegben a leheletem azonnal meglátszott. O,
Portland! Soha nem csalódom benned! Sehol nincs ilyen
csodálatos idő. Mal Jeepje az épület mellett parkolt. Hála
istennek, tényleg ide jött!
A falakon keresztülszivárgott a vad dobolás hangja, de
olyan erősen, hogy szerintem alapjaiban rázta az egész
épületet. A fémajtó fölött lógó lámpa fénykörében néhány
különösen vakmerő bogár körözött. Szerencsére Mal nem
zárta kulcsra az ajtót maga után. Beléptem, és azonnal
felkészültem a hangzavarra. Odafent a színpadon Mal egy
fénytócsában ült, és leírhatatlan hangvihart gerjesztett.
Körülötte egy csomó széttört dobverő hevert a földön.
Ahhoz képest, hogy milyen rövid ideje volt itt, meglepően
nagynak tűnt a pusztítás.
Felkapaszkodtam a színpadra, és elindultam felé. Ő csak
ült ott a dobszerkó mögött lehunyt szemmel, és a keze olyan
gyorsan járt, hogy nem is lehetett látni. A felsőtestén máris
finom izzadságréteg csillogott. Szőke haja nedves tincsekben
tapadt az arcához. Mellette egy félig üres Johnny Walker
Black Label állt a földön. Az éles fényben tisztán
kirajzolódtak az izmai, arcának körvonalai.
Úgy tűnt, teljesen elmerült a saját világában, és fogalma
sincs a jelenlétemről. Egy pillanatig haboztam, majd
törökülésben leültem mellé. A két kezemet a fülemre
tapasztottam, de persze az egész mit sem ért a dobok
dübörgése ellen. Nem számított. A cinek minden csendülése
keresztül metszette a testemet. A basszus súlyos dobbanásait
a szívemben éreztem. O pedig csak játszott és játszott, újra és
újra ütemet váltva, nem lassítva egyetlen pillanatra sem. Még
akkor sem amikor ivott. Egyik kezével lenyúlt, felemelte az
üveget, és miközben húzott belőle, a másik kezével, és a
lábaival soha, egyetlen pillanatra sem veszítette el a ritmust.
Viszont amikor másodjára húzott bele a whiskybe, már
nem tette le teljesen az üveget a földre, és úgy, a levegőben
engedte el, az pedig leesett, felborult, és az ital kilöttyent.
Azonnal odanyúltam, felkaptam, majd visszatettem mellé,
ahol eddig is volt. Ügy tűnt, most először veszi észre a
jelenlétemet, és az állával felém bökött, de hogy
köszönésképpen, vagy azért, mert hálás volt, hogy
megmentettem a piáját, nem tudom. Talán egyébként is csak
beképzeltem az egészet. Aztán visszafordult a dobok felé, és
folytatta a zenélést.
Kivettem a zsebemből a mobilomat, de nem tudtam, mi
volna a helyes. Igaz, hogy Ev nagyon feldühített, és miatta
veszítettem el szem elől Malt, de ezek az emberek akkor is
olyanok voltak neki, mint a saját családja. Megérdemelték,
hogy tudják, merre van, és azt is, hogy semmi baja.

Anne: A próbateremben van.

Ev: Kösz!

Nem telt bele negyedóra sem, és Dávid Ferris is

megjelent. Odabiccentett nekem, aztán a kezébe vette a
gitárját, és bedugta. Az első hangokra Mal kinyitotta az egyik
szemét, és látta, hogy Dávid ott áll, vele szemben. Nem
mondtak semmit. Az idő egyszerre telt villámgyorsan és
kínosan lassan. Ok kerten órákon keresztül játszottak,
miközben én egyfajta kábulatba merülve hallgattam őket.
Beletelt néhány pillanatba, amikor rádöbbentem, hogy
abbahagyták a zenélést.
- Szia! - mondta Mal reszelős hangon, de ekkor még az
egész világ olyan tompa hangon szólt, mintha víz alól
hallgattam volna. Lehet, hogy a hihetetlen zaj miatt beszakadt
a dobhártyám.
- Szia!
 A majdnem teljesen üres üveget megint a szájához
emelte, és belehúzott. Közben nem vette le rólam a szemét.
Óvatosan visszacsavarta a kupakot. Nem ment elsőre. Sem.
- Kicsit be vagyok baszva, tökfej!
- Semmi gond. Segítek visszamenni a szállodába.
Bólintott, és beleszagolt a hónaljába.
- És bűzlök.
- Zuhanyozni is segítek majd. - Odamentem hozzá, és a
combja közé térdeltem. - Semmi gáz.
A keze rátalált az arcomra, és finoman megsimogatott.
Aztán lassan megcsókolt.
- Mmm, valamit határozottan érzek irántad, Anne. Ami
kész csoda, tekintve, mennyire be vagyok tompulva.
- Ez nagyon komoly - feleltem.
- Pedig általában nem vagyok ilyen... nem iszok ennyit.
Ezt tudnod kell. Csak... - Az állkapcsában megremegett egy
izom, és a tekintete valahova a semmibe meredt.
- Tudom, Mal. Nincs semmi baj.
Nem mondott semmit.
- Együtt túl leszünk rajta.
- Anne...
A következő pillanatban hanyatt leesett a székéről.
Megragadtam a farmerját, mert próbáltam megtartani, de ez
nem bizonyult valami nyerő ötletnek. Mal egyik bazi nagy
Chucksa pont eltalálta a homlokomat.
Rohadtul fájt. A másik lábával a cintartó állványt rúgta
fel, és az egész hatalmas hangzavarral zuhant a földre.
- Basszus! - Rohanó léptek közeledtek.
Csak ültem a sarkamon, és a sajgó pontot dörzsölgettem a
homlokomon. Micsoda éjszaka!
- Jól vagy? - kérdezte Dávid, és mellem guggolt.
 - Persze! - kiáltotta Mal, és úgy nevetett, mint akinek
elment az esze.
- Nem hozzád beszélek, pöcsfej! Fejbe rúgtad Anne-t.
- Mi van? - Mal hasra fordult, majd felkapta a széket, és
félredobta az útból. Odasietett hozzám, és Dávidét is eltolta
az útból.
- Tökfej, mondd, hogy jól vagy!
- Persze, éppen csak súrolt a lábad. Semmi baj.
- Bassza meg! O, a rohadt életbe, Anne! - Átölelt, és
olyan szorosan megszorított, hogy levegőt is alig kaptam. -
Annyira sajnálom! Most azonnal el kell mennünk a kórházba,
és csinálni kell egy agyröggent. Agyröntgent. Basszus, tudod,
miről beszélek!
- Nem kell se kórház, se röntgen. Csak egy pukli az
egész.
- Biztos? - kérdezte Dávid, aki a szememet
tanulmányozta.
- Igen - mondtam. - Véletlen baleset volt, Mal. Nyugi.
- Én vagyok a világ legszarabb pasija!
- Az tuti, hogy nekem eszembe sem jutna kezdeni veled! -
felelte Dávid.
- Bekaphatod, Davie!
- A bulinak vége. Jobb, ha mindenki szépen hazamegy! -
David-nek végül sikerült valahogy lefejtenie rólam Malt, és
talpra állítani.
Úgy tűnt, mintha nem értené, hogyan került álló
helyzetbe. Csak állt ott, imbolygott, és rosszallóan nézett
engem.
- Jól vagy?
- Aha.
- Annyira, rohadtul sajnálom, tökfej! Akarsz cserébe te is
fejbe rúgni? Jobban ereznéd magad?
 - Őöö... nem. De azért kösz.
Dávid a vállára emelte Mal egyik karját, majd félig
vonszolva, félig felemelve elindult vele a színpadról levezető
rövid lépcső felé. Hirtelen fogalmam sem volt, hogy húzza
vagy viszi.
- Várj! Hol van a pólója? Megfagy, ha így kimentek.
- Meg is érdemelné az idióta!
- Kussolj, Ferris! Micsoda egy nyavalygós kis köcsög
vagy!
- Aha, te meg sakál részeg.
Előresiettem, kinyitottam, majd megtartottam nekik az
ajtót. Mal megbotlott, és kis híján mind a ketten elestek.
Davidnek azonban szerencsére sikerült továbblépnie, még
mielőtt arccal lefelé a földön csattannak. De éppen csak.
- Jól vagyok, haver! - szólalt meg Mal, majd eltolta magát
Dávidtól, és bizonytalanul megállt a saját lábán.
Megragadtam a kezét, nehogy elessen, ő meg közelebb
húzott, a hóna alá, és rám támaszkodott. - Látod, minden
király!
Dávid csak bólintott, de azért ott maradt mellettünk.
- Kicsit megdolgoztattam ma este a Ludwigot. És egy
csomó dobverőt is eltörtem. - Mal a másik karját is a
vállamra tette, és még közelebb húzott. Tényleg ráfért volna
egy zuhany. - Amerikai hickoryt. Zildjianokat. Bírják a
strapát, de vagy nyolcat leamortizáltam. Talán tízet is.
Koncerten elég gyakran megtörténik, de a közönség soha
nem veszi észre. Egyszerűen felkapom a következőt, és
nyomom tovább, még ütemet sem vesztek. Így megy ez. Ha
valami eltörik, leszarod, nyomod tovább.
Felsóhajtott, és a teljes súlyával rám támaszkodott. Kicsit
szélesebb terpeszben álltam, és szorosan átöleltem a derekát.
Volt súlya, az biztos.
 - Pedig most kihagyok egy ütemet, Anne. Érzem. Valami
nincs rendben.
Felnéztem a gyönyörű arcába. A szívem belehasadt az ő
szomorúságába.
- Tudom. De minden jó lesz. Vigyázunk rád.
Rosszallóan nézett rám.
- Vigyázok rád - helyesbítettem.
- Biztos?
- Teljesen.
Lassan bólintott.
- Jól van. Kösz, tökfej.
- Akkor menjünk vissza a szállodába.
Szerencsére mostanra az eső is elállt. Dávid megint
mellénk lepett, odasegítette Malt a Jeephez, majd neki
támasztotta a kocsi oldalának. Az egyik csillogó fekete
Escalade a közelben parkolt.
- Hol van a kulcsod, haver? - kérdezte Dávid, és Mal
zsebében kutatott.
- Ajjaj, Davie! Amit megtaláltál, azt csak és kizárólag
Anne-nek tartogattam.
- Nem érdekel a farkad. Hol van a kocsikulcs?
- Ne értsd félre haver. Nagyon szeretlek, csak nem úgy.
- Na, megvan. - Dávid az ujjára akasztva csörgette a
kulcsot. Anne, szerinted haza tudod vinni? Itt jövök
mögöttetek, és segítek felcipelni a szobába.
- Az jó lesz. Kösz!
- Király - motyogta Mal. Hagyta hátrabicsaklani a fejét,
és lehunyta a szemét. A száját ezzel szemben nagyon is
szélesre tárta.
- SZERETLEK ANNE!
Felugrottam, és majd becsináltam a kiáltástól.
- Szent szar!
 - SZERETLEK!
Dávid felvonta az egyik szemöldökét, és rám nézett.
- Hűha! Tényleg nagyon be van állva! - jegyeztem meg,
mire Dávid halványan elmosolyodott. A legjobb, ha nem is
veszek tudomást arról a mini szívrohamról, amit Mal szavai
miatt éltem át.
- KURVÁRA SZERETLEK, ANNE!
- Aha, jól van. Most már fogd be! - Dávid megpróbálta
befogni Mal száját.
- AAAAAAANNNNNE! - A nevemet valami hosszan
elnyújtott, vonításhoz hasonló hangnak hallottam, és csak
akkor tompult el, amikor Davidnek sikerült a szájára
tapasztania a kezét. Onnantól kezdve csak fojtott nyögés és
morgás hallatszott.
- Az isten verje meg! - szitkozódott Dávid. - Ez a köcsög
megharapott!
- Az én szerelmemet nem lehet elhallgattatni!
Minden erőmmel azon voltam, hogy ne nevessem el
magam.
- Mal? Kicsit fáj a fejem, miután egészen véletlenül
sikerült homlokon rúgnod. Megtennéd, hogy elhallgatsz?
- O, basszus, a fenébe, persze. Ne haragudj, tökfej!
Annyira sajnálom. - Aztán az égre nézett. - Nézd Anne!
Csillagok meg ilyesmi! Milyen szép, nem?
Felnéztem, és valóban, a felhők némiképpen szétváltak,
így most ott pislákolt az égen egypár bátrabb csillag fénye.
- Aha. Most már menjünk vissza a szállodába.
- Mhm, menjünk. Van valami a gatyámban, amit nagyon
szeretnék megmutatni. - Érzéketlen ujjaival a nadrágja
derekánál kezdett matatni. - Nézd, nagyon fontos.
Megragadtam a kezét, és megszorítottam.
 - Tényleg klassz. De mi lenne, ha majd a szállodában
mutatnád meg?
- Oké! - Mal boldogan felsóhajtott. Körülötte a levegő
teljes égészében csak whiskypárából állt.
- Kösz, hogy üzentél Évnek. - Dávid kinyitotta az
utasoldali ajtót, megragadta Mal karját, és elkezdte
betuszkolni a kocsiba. - Ha azt hiszed, hogy a ma este buli
volt, csak várd meg milyen lesz, ha turnézni megyünk.
Onnantól válnak a dolgok igazán érdekessé! Most először
van olyan, hogy csajok és feleségek is velünk jönnek.
- Ezt most úgy mondtad, mintha... talán tartanom kellene
valamitől?
Mal az öklével verni kezdte az ablakot.
- Anne, már nagyon viszket a gatyám! Azt hiszem, gatya-
allergiám van! Gyere, és segíts levenni!
Ezt mind a ketten elengedtük a fülünk mellett.
Dávid megvakarta a fejét.
- Inkább úgy mondanám, hogy mindenkinek lesz bőven
mit megtanulnia.
- Értem. - A jövőt egyszeriben egyetlen hatalmas
halvány-gőzöm-sincs-mi-lesz halomnak láttam. És életemben
először, ez teljesen jó volt így.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

NYŐGÉS. Hangos, hosszan elnyúló, kínnal terhes.

Leginkább olyan, mintha egy sérült vadállat adta volna ki
magából. Bár ha tényleg egy állat lett volna a forrás, akkor
biztosan kevesebb káromkodás vegyül bele. Ezek a hangok
egyébként a hátam mögül érkeztek, és nem tűntek
kimondottan boldognak. Inkább a pokolnak egy egészen
különleges bugyráról meséltek, amelynek Másnap reggel a
neve, és ahova csak nagyon sok pia juttathatja el az embert.
- Tökfej! - Mal a tarkómba temette az arcát, és izzó bőre a
bőrömet perzselte. - Basszus!
- Hmm?
- Fáj.
- Mhm.
A nadrágom elülső részébe dugott kéz ujjai megfeszültek,
majd begörbültek. Egy csomó izgalmas helyet érintettek
odalent, és mocorogni kezdtem.
- Miért tetted a kezemet a bugyidba miközben aludtam?
Mit akartál ezzel? - mormogta. - Jézusom, asszony! Nem
tudsz ellenállni az ösztöneidnek? Mocskosnak érzem magam!
- Ezt nem én tettem, szívem. Hanem te.
Megint felnyögött.
- Nagyon is határozottan ragaszkodtál ahhoz, hogy a
kezed a bugyimban legyen. Úgy gondoltam, hogyha majd
elalszol, akkor kiveszem, de végül nem sikerült. - Az arcomat
a párnámba dörzsöltem, ami egyben Mal bicepsze is volt.
- A puncid az enyém. - Az ujjai kinyúltak, a bugyim
anyagát simítva, és mintegy véletlenül, végigsimítva a
combom belső oldalán is. Pedig most nagyon nem lett volna
szabad felizgulnom. Beszélnünk kellett.
 - Aha, tegnap is ezt mondtad. Többször is.
Horkantott, majd ásított, és hozzám dörzsölte a csípőjét.
A reggeli merevedése a fenekemnek nyomódott.
- Nem lett volna szabad ilyen durván leitatnod tegnap.
Nagyon meggondolatlan volt.
- Sajnos ezt ugyancsak magadnak köszönheted. - Ezen a
ponton megpróbáltam felállni, de nem engedte.
- Még ne mozdulj!
- Neked víz kell, meg egy Advil, Mal!
- Jó.
A kezét elvette a lágyékomról, azután hanyatt fordult,
nyögdécselt és szuszogott. Az előző éjjel nem sikerült
beimádkoznom a zuhany alá, így most mind a ketten
egyformán veríték- és whiskyszaguak voltunk.
Hoztam neki egy pohár vizet, valamint néhány bogyót,
azután visszaültem az ágyra.
- Lenyelni!
Kinyitotta az egyik szemét.
- Csak ha te is lenyeled.
- Megígérem.
- Ajánlom, hogy meg is tartsd a szavadat! Egy férfinak
nem hazudhatsz az ilyesmivel kapcsolatban. - Aztán nagyon
lassan felült, és csapzott szőke haja az arcába hullt. Kinyitotta
a száját, kinyújtotta a nyelvet, én pedig rátettem a bogyókat,
és a kezébe adtam a vizet. Egy ideig csak ült ott, ivott, és
engem figyelt. Fogalmam sem volt, mi következik ezután,
vagy mit kellene mondanom neki. Sokkal könnyebb volt
ellőni néhány hülye poént, mint komolyan
beszélgetni valakivel nagyon is fontos dolgokról. Segíteni
neki.
- Nagyon sajnálom - mondtam végül, csak azért, hogy
megtörjem a csendet.
 - Mit? Mit csináltál? - kérdezte halkan.
- Úgy értem, amin Lóri keresztülmegy.
Felhúzta a térdét, rátámasztotta a könyökét, majd a feje a
mellkasára hanyatlott. A légkondi kattanva bekapcsolt, és a
szomszéd szobából evőeszközök csilingelése szűrődött át, de
ezenkívül más zaj nem hallatszott. Amikor végül rám emelte
a tekintetét, a szeme vörös volt, könny csillogott benne, és
éreztem, hogy az én szemem is égni kezd. Nem volt a
lényemnek egyetlen kis része sem, ami ne érezte volna át a
kínzó fájdalmát.
- Fogalmam sincs, milyen érzés, és nem fogom azt
hazudni, hogy tudom - jelentettem ki.
A szája szorosan összezárva maradt.
- De akkor is nagyon sajnálom, Mal. Fs közben tisztában
vagyok vele, hogy ez nem igazán segít rajtad. Hogy nem
változtathat meg semmit.
Még mindig nem szólalt meg.
- Nem tudok segíteni rajtad, és gyűlölöm, hogy tehetetlen
vagyok.
Mert az az igazság, hogy az ember részben azért szeret
másokon segíteni, hogy hasznosnak érezhesse magát.
Ugyanakkor nem tudtam mondani Malnek semmit, ami
csökkenteni lett volna képes a fajdalmát. Kiönthettem volna
neki a szívemet, neki adhattam volna mindent, de bármi volt
is Lórival, azt semmi nem hozhatta volna helyre.
- Az én kapcsolatom a saját anyámmal konkrétan nem is
létezik. Nem is tudom, milyen az, ha az ember úgy van az
anyjával, ahogyan te. Az igazság az, hogy régebben azt
kívántam, bárcsak meghalna. Most már csak annyit, hogy
maradjon távol az életemtől. - Csak úgy kitörtek belőlem a
szavak, de amikor rádöbbentem, milyen hihetetlenül ostoba
vagyok, hirtelen elhallgattam. - Basszus! Ennél
rosszabbat nem is mondhattam volna neked.
- Folytasd!
Bakker, ezt komolyan mondta.
Kinyitottam a szám, de a torkom azonnal összeszorult. A
szavak rúgkapáltak és ellenálltak, és egyesével kellett
kipréselnem őket magamból.
- O, izé... egyszerűen elfelejtett bennünket. Engem és
Lizzyt. Miután apa elhagyott bennünket, lefeküdt az ágyába.
Ez volt az ő megoldása arra, hogy szétesik a családunk. Nem
próbált segítséget keresni, nem ment orvoshoz, csak hevert a
szobájában a sötétben, és nem csinált semmit. És vagy három
éven keresztül nem is mozdult ki onnan. Kivéve, amikor a
gyermekvédelmisek jöttek ki hozzánk. Nekünk meg nagy
nehezen sikerült meggyőznünk őket, hogy anyámra nem
teljesen felesleges a levegőt elpazarolni. Egy vicc az egész
ember.
Csak nézett rám, az ajka keskeny, fehér vonal.
- Aztán egy nap hazamentem, és ott találtam az ágya
szélén ülve, előtte a kisasztalon szépen sorba rakva egy
halom színes kis tabletta. O meg egy nagy pohár vizet tartott.
Annyira remegett a keze, hogy a víz összevissza kiloccsant,
és még a hálóinge is csuromvíz lett. En meg nem tettem
semmit. Legalábbis kezdetben.
Az az egyetlen pillanat azóta is rettentő élesen él a
fejemben. Ahogyan ott toporgok a szobája ajtajában, és
fogalmam sincs, mit tehetnék. Közben pedig sejtettem, hogy
ha nem teszek semmit, az olyan lesz, mintha én magam
ölném meg. Nincs az a gyerek, akit érintetlenül hagyna egy
ilyen élmény.
- Úgy értem, annyira jó lehetőségnek tűnt - mondtam, és
elbicsaklott a hangom. - Hogy végre nem kellene többé vele
foglalkoznunk... de aztán eszembe jutott, hogy ha meghal,
akkor Lizzyt és engem nevelőszülőkhöz küldenek, és
valószínűleg elszakítanak egymástól. Márpedig ezt nem
kockáztathattam meg. Még az is jobb volt, ha otthon marad
velünk.
Mal szeme keményen csillant, az arca falfehér.
- Úgyhogy otthon maradtam, és gondját viseltem. Még
néhányszor próbálta megölni magát, de aztán azt is feladta.
Mintha még a halált is túlságosan nagy megerőltetésnek
érezné. Voltak napok, amikor azt kívántam, bárcsak öt
perccel később értem volna akkor haza, és sikerült volna
befejeznie, amit elkezdett! És aztán még azért is
bűntudatom lett, hogy ez egyáltalán eszembe jutott.
Mal nem pislogott.
- Szívből gyűlölöm, amiért ilyen szenvedést okozott
nekünk. Tudom én, hogy mindenki lehet néha depressziós, és
hogy az egy nagyon komoly és rettenetes betegség, de ő meg
sem próbált segíteni magán. Nekem kellett időpontot
egyeztetnem az orvosokkal, szórólapokat szerezni neki, és ő
csak... tudod, neki gyerekei voltak. Nem volt joga ahhoz,
hogy egyszerűen behúzódjon a saját rohadt seggébe! - Most
már szabadon ömlöttek a könnyeim. - És apa sem volt
sokkal jobb, annak ellenére, hogy néha küldött nekünk pénzt.
Persze talán már azért is hálásnak kellene lennem, hogy nem
felejtett el bennünket teljesen. Amikor elment, megkérdeztem
tőle, miért teszi, de csak annyit mondott, hogy nem bírja
tovább csinálni. És úgy látszott, hogy tényleg nagyon bántja a
dolog. Mintha egy ponton, valamikor rossz rubrikát ikszelt
volna be, és ki akarna szállni az egyezségből. Család? Ne! Hű
basszus, az igenbe ikszeltem? Hoppá. Kibaszott seggfej.
Mintha bármit jelentett volna, hogy kifelé menet azt
mondta, nagyon sajnálja.
 - Amíg az embernek nem kell magának megcsinálni,
fogalma sincs, mennyi időbe kerül a ház fenntartása, hogy
minden számla időben be legyen fizetve, a főzés és a
takarítás. A pasim néhány hónapig még kitartott mellettem,
de aztán megunta, hogy szombat esténként nem megyek vele
meccsre, bulizni, meg ilyesmi. Fiatal volt még, és szeretett
volna elmenni, jól érezni magát, és többet szeretett volna,
mint vigyázni egy mániás depressziós vénasszonyra meg
egy 13 éves kiscsajra. És ki hibáztatná ezért?
Aztán lehajtottam a fejem, és próbáltam összeszedni a
gondolataimat. Ami, tekintve, hogy hosszú évek óta
próbáltam minden emlék írmagját is kiirtani magamból, nem
is ment olyan könnyen.
- Aztán Lizzy lázadni kezdett, és minden csak még
szarabb lett. Gyűlölte az egész világot, de megértettem. És
mivel így egyedül hagyták a szülei, valahol érthető, hogy
önző, éretlen gyerekként viselkedett. Egyszer elkapták, mert
lopott a boltban. Sikerült meggyőznöm a tulajt, hogy ne
jelentse fel. Lizzy viszont annyira megijedt, hogy azonnal
abbahagyta a lázadást. Lehiggadt, és megint keményen tanult.
Legalább az egyikünknek le kellett diplomáznia, viszont én
nem tudtam egyszerre a családot is vezetni és rendesen
tanulni.
Micsoda idióta egy nyavalygást rendeztem! Dühösen
pislogtam, és letöröltem a könnyeimet.
- Tudod, igazság szerint csak szerettelek volna egy kicsit
felvidítani. Valamivel. Bármivel.
A halálom volt, hogy nem válaszolt semmit.
- Ez hát az én szenvedésem szomorú története! -
Rámosolyogtam. Biztos voltam benne, hogy éppen olyan
szarul nézek ki, ahogyan érzem magam.
 - Anyának méhnyakrákja van - mondta végül, reszelős
hangon.
- A legjobb esetben is pár hónapot adtak neki...
Éreztem, hogy a szívem kihagy egy ütemet. Megállt az
idő. Minden megtorpant.
- Jaj, Mal!
Hátrafésülte a haját, és a tarkóján összefonta az ujjait.
- Annyira rohadtul boldog, hogy velem vagy! Vacsoránál
egyfolytában rólad beszélt, és mondogatta, hogy milyen
csodálatos vagy. Hogy arról álmodozott, hogy pontosan ilyen
lányt találok majd magamnak. Egy ideje szeretné már, hogy
megállapodjak.
Bólintottam, és próbáltam őszinte mosolyt kicsikarni
magamból.
- Csodálatos nő.
- Aha.
- Basszus, Anne! De akkor sem ez az egyetlen ok,
amiért... úgy értem... először még ez volt az egyik
legfontosabb. - Megszorította a tarkóját, és az izmai
megfeszültek. - Most viszont már ez egész sokkal többről
szól, mint boldoggá tenni, mielőtt... - Elhallgatott, és az
ajka mozgott ugyan, de azt a bizonyos szót nem maradt ereje
kimondani.
- Ugye te is érzed, hogy már sokkal többről van szó?
Hogy már nem csak tettetünk! Ugye tudod?
- Tudom. - És ez alkalommal őszinte és széles mosolyt
éreztem az arcomon. - Minden rendben van.
Na és ha kétes alapokon nyugodott a kapcsolatunk? Ez
még nem változtathatta meg azt, ahova azóta eljutottunk.
- Nem akarsz lezuhanyozni velem? - nyújtotta felém a
kezét.
- De nagyon is.
 Hősiesen megpróbált rám mosolyogni,.
A fürdőszoba tágas volt, minden fekete márvány és
aranyszínű díszítés. Odakint a nappaliban egy
versenyzongora állt, ha az embernek esetleg kedve lenne
játszani. Ha jól tudom, Mal szülei az elnöki lakosztályban
szálltak meg, úgyhogy mi kénytelenek voltunk beérni a
második legjobbal. De persze a második legjobb is
nagyon állat volt.
Levette a bokszeralsóját. Megnyitottam a vizet, és
beállítottam a megfelelő hőfokot, aztán hagytam, hogy a
fürdőt lassan teljesen betöltse a gőz. Kezek csusszantak
hátulról a testemre, lehúzva a bugyimat, feltűrve a kopott
Stage Dive pólómat. Az előző éjjel, a maga részeg
bölcsességétől hajtva, nem hagyta, hogy bármi mást viseljek
az ágyban. A zuhanykabin olyan volt, mintha egyszerre
megérkeztünk volna a mi kis kellemesen meleg, mindentől
elzárt világunkba. Mal belépett a zuhany alá, a víz eláztatta a
haját, és patakokban csörgött végig gyönyörű testén.
Átöleltem a derekát, és a mellkasára hajtottam a fejemet.
Amikor pedig ő is átölelt, az egész világ a helyére kattant.
Tisztában voltam vele, hogy egyedül is képesek lennénk
megbirkózni mindennel. Hát persze! De annyival jobb volt,
ha ketten lehettünk a küzdelemben.
- A reggel a világ legszarabb dolga - jegyezte meg, és az
állát a fejem tetejére támasztotta. - Néhány pillanatig úgy
érzem, minden rendben van. Aztán eszembe jut, hogy anya
mennyire beteg, és... csak... nem is tudom, hogyan írhatnám
le.
Szorosabban átöleltem, mintha az életemért
kapaszkodtam volna.
- Tudod, ő mindig ott volt, ha szükségem volt rá. O
hordta a bandát a koncertekre. Mindig is a legnagyobb
rajongónk volt. Amikor pedig először platinalemezesek
lettünk, ünneplésképpen varratott magára egy Stage Dive
tetkót. Hatvanéves volt, és kivarratta magát. Most pedig
beteg. Képtelen vagyok felfogni. - Ahogyan mély
levegőt vett, majd lassan kifújta, éreztem, hogy a mellkasa
erősebben hozzám nyomódik.
A hátát cirógattam, végig a gerince mentén, a
tenyeremmel simítva végig a feneke ívét, és ujjaimmal
finoman érintve a bordáit. Ott álltunk a forró tus alatt, és én
amennyire csak tehettem, megnyugtattam.
Azt akartam, hogy tudja, mennyire szeretem.
Azután felvettem a szappant, bedörzsöltem vele a testét,
és megmosdattam, mint egy gyereket. Először a felsőtestét, a
lapockájától a bicepszéig, és végigdörzsöltem a mellkasa és a
háta minden egyes négyzetcentijét. A magasságkülönbség
miatt a haját már kicsit nyűgösebb volt megmosni.
- Hajolj le! - Egy kis sampont nyomtam a tenyerembe,
azután beledörzsöltem a hajába, és szépen, lassan masszírozni
kezdtem a fejét. - Hadd öblítsem le!
Szó nélkül tette, amit mondtam neki, a fejét a zuhany alá
dugva. Aztán jött balzsam. Lassan, az ujjaimmal fésültem
bele a hajába.
- Mostantól nem vágathatod le a hajad - jelentettem ki.
- Jó.
- Soha.
Halvány félmosoly volt a válasz. Jól alakult a dolog.
Amikor a felsőtestével végeztem, letérdeltem a kemény
csempére, és beszappanoztam mindkét lábfejét és bokáját is.
A zuhanyból ömlő, kellemesen meleg víz rám is fröcskölt.
Igaz, hogy éppen az arcom magasságában volt, de
szándékosan nem vettem tudomást egyre jobban felálló
farkáról. Még nem jött el az idő. Csodálatos érzés volt
végigsimítani hosszú lába minden egyes izmán.
Mindenképpen utána kell néznem, hogy melyiket hogy
hívják. Amikor a térde hátsó részéhez ért az ujjam, egy kicsit
összerezzent.
- Csiklandós vagy? - kérdeztem vigyorogva.
- Ahhoz túlságosan férfias vagyok.
- Ja, értem. - A szappant végighúztam a kemény
combokon is. Elhatároztam magamban, hogy ő lesz minden
idők legtisztább és legcsillogósabb rock and roll dobosa. A
víz végigcsorgott a testén, kiemelve minden kiugró és
bemélyedő részt, a mellizom ívét, a bőre selymességét.
Kedvem lett volna egyszerűen sütikének nevezni, és befalni
az egész pasit.
- Nem akarsz egy kicsit feljebb is megmosni? - A hangja
vágytól elmélyülten csendült.
- Előbb-utóbb. - Aztán beszappanoztam a kezemet, és a
szappant félretettem. - Miért?
- Semmi különös.
Az a „semmi különös” abban a pillanatban egyenesen
felém mutatott, hatalmasan és követelőzőn. Az egyik
kezemmel megfogtam és félrehúztam, míg a másikkal a
combja között kezdtem dörzsölni. A kemény farok nagyon
forrónak tűnt. Ha sokkal türelmesebb vagyok, akkor biztosan
nem markolom meg és szorítok rá. De soha nem voltam
képes várni.
Mal nagy levegőt vett, és a kockahas hirtelen emelkedett.
- Imádom a seggedet - mondtam, és szappanos ujjammal
előbb végigsimítottam a feneke vágását, majd a tenyerembe
vettem a golyóit. Malnek a teste és a lelke egyformán
gyönyörű volt. Akkor is, amikor jó volt, vág)' rossz, vagy
éppen elviselhetetlen. Amikor szerettem volna komoly lenni
vele, és akkor is, amikor kurvára fogalmam sem volt,
mit miért tesz. Amikor vele voltam, mindig többet akartam,
ugyanakkor azonban végtelen hálát éreztem azért is, ami már
az enyém volt.
Mert ő az enyém volt. A bizonyíték itt nézett velem
farkasszemet.
- El sem tudom képzelni, miért vagyok éppen én ennyire
szerencsi - Az orrommal megdörzsöltem a csípőjét, és közben
az ujjaim újra és újra végigsimítottak a farok selymes bőrén.
- Ennyire csíped a seggemet?
- Nem, inkább mindenedet, úgy, ahogy vagy.
Megint megszorítottam a farkát, és a tekintete pontosan
úgy ködösödön el, ahogyan szerettem volna. A lábam között
nagyon is nyilvánvalóan beindultak bizonyos dolgok, de azt
akartam, hogy ez most csak róla szóljon. Az ujjai hegye
megsimította az arcomat, lágyan, kedvesen.
Elég volt a játszadozásból!
A farka végét bevezettem a számba, és keményen
megszívtam. Ujjak markoltak bele nedves hajamba, és erősen
megszorítottak. A nyelvem a farka végével játszott, és kicsit
évődött vele, mielőtt lejjebb indult volna, a makk alatti
érzékeny részre. Aztán mélyen a számba vettem, és
keményen megszívtam, újra és újra. A csípője megrándult, és
a farok mélyebben a számba hatolt. Sajna soha nem
fejlesztettem tökélyre a mélytorok-technikámat, de most,
hogy Mal itt volt nekem, már nagyon szerettem volna.
Valami azt súgta, hogy neki sem lenne ellenére egy kis
gyakorlás. Az egyik tenyerembe vettem a heréit, és
masszírozni kezdtem. A másik kezem ujjai a farkát kulcsolták
át a tövénél, megakadályozva, hogy túlságosan mélyen a
számba hatolhasson. Viszont amennyire mélyen lehetett,
igenis bekaptam, aztán eltávolodtam egy kicsit, és megint a
nyelvemmel kezdtem kényeztetni, végignyalogatva a vastag
ereket, eljátszadozva a vágással.
Az ujjai jobban megszorították a hajamat, és mintha
számtalan tűt szúrtak volna a fejbőrömbe. De még ez is jó
volt. Nem volt semmi gáz. Rohadtul tetszett, hogy ezt
csinálhatom vele.
Mélyebben a számba szippantottam a farkat, játszottam
vele keményen dolgoztam rajta. Kiáltva élvezett el, olyan
mélyen lövellve a számba, amilyen mélyen engedtem neki.
Lenyeltem.
És még azt mondják, a romantika halott!
Csak állt, lihegett, a karja az oldala mellett erőtlenül
lógott, a szeme lecsukódott. Basszus, ez a pasi tökéletes!
Lassan felálltam. A térdem egészen elzsibbadt, és egy kicsit
remegett. Szopás után mindig rám tört valami csendesség.
Lehet, hogy inkább lazának kellett volna lennem, ellőni
néhány könnyed poént, de igazság szerint úgy éreztem, hogy
akkor, a zuhanyfülkében, semmi ilyesminek nem volt helye.
Mal szemhéja felpattant, a szemembe nézett, majd a karja
egészen lassan felemelkedett és átölelt. Közelebb húzott,
majd lágy csókokkal árasztotta el az arcomat.
- Kösz! - mondta, de a hangja tompának tűnt, ahogyan az
arcomba beszélt.
- Szívesen.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen szüleid vannak, tökfej.
Annyira rohadtul sajnálom!
Az ujjaim önkéntelenül megszorították a csípőjét. Egy
napon majd már biztosan nem így fogok reagálni, és képes
leszek feldolgozni magamban ezt az egészet.
- Nagyon sajnálom, ami édesanyáddal történt.
- Hát igen. - Gyorsan megdörzsölte a karomat, majd egy
puszit nyomott a homlokomra. - De most vidám gondolatokra
van szükségünk. És egy halom baconre és tojásra. Meg
palacsintára is. Szereted a palacsintát?
- Ki ne szeretné a palacsintát?
- Pontosan. Mert aki nem szereti a palacsintát, annak
sitten a helye. Zárjuk csak be őket, és dobjuk el a kulcsot!
- Egyetértek.
- Ma már nem akarok több szomorú dolgot hallani - tette
hozzá mogorva hangon.
Aztán felvette a szappant, és elkezdett engem is lemosni,
kiemelt figyelemmel a mellemre.
- De azért van még egy dolog, amit jó volna
megbeszélnünk - mondtam, miközben egy képzelt kis
koszfoltot próbált lemosni a bal mellbimbómról. Az igazat
megvallva nagyon kellemes érzés volt.
- Mivel kapcsolatban? - kérdezte.
- Azzal kapcsolatban, amit tegnap este mondtál, mikor
visszajöttünk. Azzal kapcsolatban, hogy családot szeretnél
alapítani.
A keze megállt, de nem engedte el a jobb mellemet.
- Családot?
- Igen. És azt is mondtad, hogy nagyon komolyan
gondolod. Még az óvszert is mind kidobáltad az ablakon, és
az összes bogyómat lehúztad a vécén.
- Ez azért kurva komoly! Keféltünk?
Ránéztem, rebegtettem egy kicsit a szempillámat, és
kacéran, de azért elég gonoszul néztem rá.
- Nem. Hogy képzeled!
A szeme fehérje szinte csillogott.
- Istenem... majdnem szívrohamot kaptam!
- Bocs. - És megcsókoltam a mellkasát. - De azért az igaz,
hogy minden kotont kidobtál az ablakon. Szerencsére a
bogyókat nem találtad meg. Viszont hanyatt dobtad magad az
ágyon, és kitaláltad minden gyerekünk nevét.
- Mindet?
- Ebből arra következtetek, hogy már nem kell
számítanom a szerencsés tizenhármakra.
Felvonta a szemöldökét.
- Basszus! Oöö, talán mégsem. Baj?
- Szerintem jobb így. Hármat különben is Davidnek
akartál elnevezni. Kicsit zavaró lett volna.
- Csak úgy érdeklődésképpen: mennyi baromságot
hordtam össze?
- Annyira sokat azért nem. Néhányszor leestél ugyan az
ágyról, miközben megpróbáltad megnyalogatni a lábujjaimat,
de aztán elaludtál.
Lemosta a kezéről a szappant, és a samponért nyúlt, majd
elkezdte beledörzsölni a hajamba.
- Jaj! - kaptam levegő után. - Vigyázz!
- Mi baj van?
- Nem emlékszel?
Kicsit elfordult, és a szeme sarkából nézett rám.
- Most meg mi van?
- Csak annyi, hogy amikor leestél a székedről a dobszerkó
mögül, akkor nem elképzelhetetlen, hogy egy kicsit, egészen
finoman fejbe rúgtál.
- Ó, ne! Basszus! Anne...!
- Nem fájt. És csak egy kicsi pukli maradt utána.
Szomorú arccal, óvatosan samponozta a hajamat, majd a
balzsammal folytatta. Aztán rosszallóan ingatta a fejét.
- Hé! - mondtam, és megfogtam az állát. - Nincs semmi
baj. Komolyan.
- Jóváteszem.
 - Már megtörtént. - A tenyeremet a mellkasára helyeztem,
a szíve fölött, és éreztem az ütemes dobolást. - Meghallgattad
a sztorimat, es nem ítéltél el. Aztán elmondtad, hogy téged mi
nyomaszt. Ez mind a kettő hatalmas dolog. Mal. Tényleg.
Helyrehoztál mindent.
- Még nem eléggé. Mert ez soha az életben nem történhet
meg még egyszer.
- Jól van.
- Komolyan.
- Tudom.
Aztán őszinte tekintettel nézett egy kicsit, és végül
hirtelen elmosolyodott.
- Tudom is, mit kapsz tőlem. Egy ideje már töprengek
ezen.
- Nem kell adnod nekem semmit. Bár jobban
meggondolva, a palacsinta tényleg nem volt olyan rossz ötlet.
Mindjárt éhen halok. - Befejeztem a hajmosást, készen arra,
hogy kilépjek a zuhanyfülkéből.
- A palacsintánál sokkal többet kapsz. - Hátulról átölelt,
majd az egyik keze a lábam közé csúszott. Finoman
simogatni kezdte a puncimat. - De először is el kell élvezned.
- Helyes.
Belekuncogott a fülembe.
- Annyira szófogadó vagy, ha orgazmusról van szó. Ez
tetszik.
A karomat a nyakába fontam, és szorosan megöleltem.
Az egyik kezét a szájához emelte, és megnyalta az ujjait.
Aztán az egyik ujját a lábam között az ajkak közé csúsztatta,
hogy teljesen ellágyultam. A fejem búbjától a lábujjam
hegyéig bizseregni kezdtem. Aztán lassan beljebb dugta az
ujját, majd visszahúzta, és a nedvességet széjjeldörzsölte.
Semmi perc alatt sikerült felizgatnia, én pedig egyre
gyorsabban és kapkodóbban lélegeztem.
- Ehhez az kell, hogy mozdulatlanul állj, Anne! -
Megfeddett, és a tenyerét a hasamra helyezte. Aztán két ujját
belém nyomta, és megdörzsölt valamit, amitől csodálatos
érzések öntöttek el. - Ugyan már, hiszen meg sem próbálsz
mozdulatlan lenni.
- Nem tudok.
- Pedig kénytelen leszel. Mert ha mozogsz, akkor nem
tudom rendesen csinálni.
- Ó! - Levegő után kaptam, amikor megéreztem, hogy a
hüvelykje megsimítja a csiklómat, és elektromosság rohant
végig a gerincem mentén.
- Látod? Most kicsúszott az ujjam.
Egyszerre éreztem áldásnak és átoknak, hogy így fel
tudott izgatni. Kivette belőlem az ujját, és habár azonnal
eltöltött az üresség érzése, minden figyelmével a csiklómra
összpontosított. Egyszerre dörzsölte mind a két oldalán, hogy
hamarosan hangosan nyögdécseltem.
- Maradj nyugton!
- Próbálok.
- Akkor próbálkozz erősebben! - Finoman megpaskolta a
puncim felső részét. Azonnali volt a reakció, hiszen a csípőm
előrelökődött. Ilyet még soha senki nem csinált velem. Úgy
éreztem, minden idegvégződésem egyszerre akar lángra
kapni.
- Tetszik a pergődob? - kérdezte.
- Basszus! - Más szó nem jutott eszembe.
O pedig csak dúdolt a fülembe, majd még gyorsabban
kezdte dörzsölni a csiklómat. A nyomás egyre fokozódott.
Már annyira közel voltam!
- Mal, kérlek szépen!
 Megint megpaskolt, én pedig összetörtem. Felkiáltottam,
és a testem összegörnyedt. Ha nincsen ott mögöttem, hogy
megfogjon, biztosan a földre zuhanok. Azt hiszem, okosabb
lett volna, ha a világ minden nőjének biztonsága érdekében
bezárva tartják ezt a pasit.
A víz elállt. Törülközőt tekert körém, majd úgy ültetett fel
a fürdőszobai pultra, mint valami rongybabát.
- Nézz rám! - mondta, és megállt előttem.
- Szia!
Gondosan, óvatosan a fülem mögé fésült egy hajtincset.
- Azt hiszem, hogy új alapokra kellene helyeznünk ezt az
egész kapcsolatosdit. És valószínűleg most mondanom
kellene valami nagyon őszintét. De az igazság, hogy nem
vagyok még felkészülve rá. Különösen nem ma reggel. -
Hangosan fújt. - Rohadt jó vagy az ágyban, klassz csaj vagy,
és kurvára utálom, amikor valami elszomorít, és azt sem
szeretem, ha nem vagy a közelemben. Meg a
veszekedésekhez és a drámához is kezdek hozzászokni, mert
a kibékülős dugás nagyon állat. Különben pedig megéri
kibékülnöm veled.
Megnyalta a felső ajkát.
- Hát, nagyjából ennyi. Persze nem feltétlenül ebben a
sorrendben. Érted?
- Értem. - Felnevettem, de csak egy egészen kicsit.
Hiszen ő végső soron most őszintén beszélt!
- Te az én csajom vagy. Ezt tudnod kell! - Elvigyorodott,
és a kezét a térdemre helyezte. - Nem kell még tőlem valami
más?
Ezen elgondolkodtam egy kicsit.
- Csak te és én?
- Aha.
- És majd meglátjuk, mi lesz belőle?
 - Mhm.
- Akkor jó. Ennyi nekem elég.
Bólintott, aztán megszorította a térdemet.
- Ha pedig még valami egyébre is vágysz, azt
mindenképpen el kell mondanod nekem.
- De ez kölcsönös ám! Bármit.
- Kösz, tökfej. - Elmosolyodott, közelebb hajolt, és
megcsókolt. - Készen áll a turnéra, Rollins kisasszony?
- Totálisan.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

AZ ELSŐ HIVATALOS TURNÉ/NYARALÁS ELSŐ NAPJÁT

többnyire az ágyban töltöttük. Palacsintát rendeltünk, és fel is
faltuk. Este hagytuk csak el a szállodai szoba jelentette
biztonságot, hogy együtt vacsorázzunk Mal szüleivel, a
lakosztályukban. Neil ezúttal is szigorú és hallgatag volt, és
egyetlen pillanatra sem mozdult el Lóri mellől. Lóri pedig a
vacsora lelke volt. Egy csomó történetet mesélt
Mal gyerekkorából, amitől ő persze rettenetesen dühös lett,
én meg sikoltva nevettem.
A kedvencem az volt, amikor a 11 éves Mal az apjával
egy kis gördeszkarámpát épített az udvarban, aztán két és fél
hónapon belül eltörte az egyik karját, két ujját meg az egyik
lábát. Ezután Lóri rávette Neilt, hogy a rámpát aprítsa fel
gyújtósnak, Mal pedig éhségsztrájkot tartott vagy teljes két és
fél órán keresztül.
Az anyja pedig, mintegy jóvátételként a rámpa elvesztése
miatt, megígérte neki, hogy kap egy dobszerkót.
És ezzel kezdődött a legenda.
Isteni este volt. Lóri említést sem tett a betegségéről, így
hát mi sem. Ha nem lett volna annyira sovány és törékeny, a
férfiak pedig nem lettek volna minden pillanatban annyira
feszültek, akkor könnyen hihettem volna, hogy egyáltalán
semmi baja. Aztán minél több időt töltöttem vele, annál
mélyebben megértettem Mal kétségbeesését. Mindegy,
hogy az ő lelkén szárad-e a rámpa pusztulása vagy sem, Lóri
Ericson fantasztikus teremtés volt. Most pedig, hogy ez
tudatosult bennem, még nyilvánvalóbb lett a Neil szemében
csillanó csendes szomorúság. Ő maga is haldoklott belülről.
Mintha ugyanazokon a lépéseken ment volna végig, mint a
felesége.
A szerelemmel az a legnagyobb baj, hogy nem tarthat
ötökké. így vagy úgy, de minden elmúlik. Az emberek
fájdalmat éreznek.
Amikor pedig visszamentünk a szobánkba. Mal
visszahúzódó és csendes lett. Betettem valami akciófilmet,
tele hatalmas robbanásokkal. Együtt néztük, és ő az ölembe
hajtotta a fejét. Az éjszaka akkor kezdődött csak igazán,
amikor a filmnek vége lett. Lassan, de szenvedélyesen
szeretkeztünk, olyan sokáig, hogy a végén a saját nevemre is
alig emlékeztem. A szemembe nézett, és úgy mozgón rajtam
és bennem, mintha az idő nem is számítana.
Mintha örökké folytathatnánk.
A második napon a próbateremből minden felszerelést és
hangszert átszállítottak a koncerthelyszínre. Malnek előbb
hangpróbája volt, utána meg valami üzleti megbeszélése.
Nekem is megvolt a saját tervem. Lizzy eljött, hogy ne
unatkozzak a nagy rejtőzködés közepette. Néhány újságíró
ugyanis még mindig a könyvesbolt körül szaglászott, és a
lakásomba is elmentek, hátha sikerül valami
személyes információt szerezniük. De egy szemcsés, régi,
középiskolás fényképen kívül másra nemigen tudták rátenni a
kezüket. Végül azt voltak kénytelenek leadni a helyi lap
egyik teljesen érdekeden cikke mellé.
Tekintve, mennyire bejött neki Ben, hatalmas
szerencsének éreztem, hogy Lizzynek arra az estére már volt
egy randija, és így semmiképpen nem lehetett ott a koncerten.
Azon az éjjelen, amikor megkezdődött a turné, alig egy
hetem volt hátra, hogy vissza kelljen mennem dolgozni.
A többi sráccal együtt a backstage-ben lógtunk, míg
megjelent a menedzserük, Adrián, és hangosan tapsolt.
 - Öt perc, fiúk. Készen álltok?
Mögötte közvetlenül egy másik pasi jött, a fülében
fülhallgató, a kezében pedig egy csiptetős tábla, vagy valami
számítógép. Elég sok hasonlóan felszerelt embert láttam a
környéken. Addig nem is gondoltam bele, mennyi munkával
járhatott elhozni ide a Stage Dive-ot.
Evvel együtt a színpad oldaláról, egy hatalmas
erősítőkből rakott hegy mellett állva figyeltük magát a
koncertet. És szentséges isten, szó szerint magával ragadó
volt a tömeg üvöltése, meg az energia, ami teljesen betöltötte
a teret! Nem vagyok különösebben mély vagy spirituális
ember, de ahogy ott álltam, és végigpillantottam azon a több
ezer rajongón, hihetetlenül lenyűgözőnek éreztem a
helyzetet. Kézzel fogható volt a vibrálás a levegőben.
Igaz, hogy a Stage Dive Portland legnagyobb
koncerttermében lépett fel, de így is rekordidő alatt kelt el
minden jegy. A turné során kilenc várost érintettek az
Államokban, utána pedig a tervek szerint Ázsiába mentek. A
rákövetkező tavasszal és nyáron Európába utaznak egy rakás
fesztiválra, és lesz még néhány koncertjük. Na és persze ki
tudja, mikor kerítenek rá időt, de emellett még a stúdióban is
volt dolguk. A jelek szerint Dávidét megszállta a múzsa, és
írt még egy csomó dalt arról, hogy milyen nagyszerű dolog a
feleségét kefélni.
Ó, az igaz szerelem meg effélék!
Ilyen közelről, szemelvesen megtapasztalva, a zene még
lenyűgözőbb volt. Nagyszerűen éreztem magam addig a
pillanatig, amíg észre nem vettem, hogy az egyik csajnak az
első sorban az én pasim neve van a mellére írva, hatalmas,
piros betűkkel. Mivel pedig ragaszkodott hozzá, hogy időről
időre felhúzza a pólóját, ez nem is maradhatott rejtve.
 - Szard le és mosolyogj! - javasolta Ev, majd széles
vigyort villantott rám.
- Kinyalhatja! - Aztán minden figyelmemmel Mal felé
fordultam, aki keményen verte a dobokat. A fejét ütemre
rázta, szőke haja az arcába hullt, és izzadságcseppek repültek
mindenfelé. A szívem is ezt az ütemet verte, azt pedig, hogy a
lágyékom mit csinált, inkább nem részletezném.
Lóri és Neil is csatlakozott hozzánk vagy másfél órával
később. Mind a kerten füldugót viseltek, és szélesen
mosolyogtak. Amikor láttam rajtuk, milyen büszkén csillan a
szemük, amint a fiukra néznek, egy egészen kicsit könnyezni
kezdtem. Lórinak biztosan nem kerülte el a figyelmét, mert a
következő pillanatban átölelte a derekamat, és közelebb hajolt
hozzám. Én pedig, miközben a banda egyik számot a másik
után játszotta, a vállára tettem a karomat. Fokozatosan,
mind jobban rám támaszkodott. Madárcsontú teremtés volt,
azonban amikor billegni kezdett állás közben, Neil ideges
pillantásokat vetett ránk.
Aztán az egyik kezét Lóri könyöke alá tette, és bátorító
mosollyal odahajolt hozzá. Lóri elhessegette magától, aztán
kiegyenesedett. És ebben a pillanatban kifordult alóla mind a
két térde. Neillel egyszerre kaptuk el, nem hagyva, hogy a
földre zuhanjon. Sajnos ez az egész éppen két szám között
történt. Jimmy a színpad előtt álló közönséget fűzte éppen, és
Mal a vakító reflektorok ellenére is látta, ahogyan Lóri
összeesik. Felpattant a székéről, felállt, és bennünket figyelt.
Az arcáról aggodalmat lehetett leolvasni.
Neil minden további nélkül a karjába vette a feleségét,
majd elvitte onnan, feltartottam a kezem, és bólintottam
Malnek, miközben reméltem, megérti majd, hogy velük
megyek, és megteszek minden tőlem telhetőt. Valószínűleg
tényleg megértette, mert visszabólintott, aztán visszaült a
helyére.
- Gyere! - mondta Ev, majd megragadta a kezemet. Mal
szülei után rohantunk, embereket és felszereléseket
kerülgetve. Lena ott várt bennünket annál a helyiségnél, ahol
a koncert előtt a backstage-ben várakoztunk. Adrián mellette
állt, és nagyon rosszkedvű volt - persze őt még soha nem
láttam őszintén jókedvűnek.
- Csak szólj, ha hívjam az orvost! - mondta Léna.
- Kösz!
Neil lefektette Lórit egy kanapéra, majd az ajkához tartott
egy pohár gyümölcslevet. Talán egy kismadár is többet ivott
volna. A bőre fehérnek és pergamenszerűnek tűnt, a tekintete
ködös volt.
- Semmi értelme ennek a nagy izgalomnak - mondta
feddően Neilnek. Amikor pedig engem is észrevett, a szája
kinyílt, és látszott, hogy nagyon meglepődött. - Jaj, Anne,
neked nem kellett volna idejönnöd! Menj vissza, és élvezd a
koncertet!
- Szerintem most már mindjárt vége. És Mal is biztosan
azt szerette volna, hogy jöjjek ide, és nézzem meg, hogy
vagy.
- Nos, megnézted. Jól vagyok. Most pedig menj vissza!
Basszus. Hiszen én mindent tudtam arról, hogy milyen,
amikor valaki jól van. Nézzük meg csak egy korai példaként
az anyámat. Akkoriban én voltam a „jól vagyok” királynője.
Leültem az ágy szélére, és Neil a végéhez guggolt. Lóri arcár
ilyen közelről már inkább szürkésnek láttam.
- Tudom, hogy mennyire beteg vagy, Lóri. Mal elmesélte.
A levegő sziszegve távozott a tüdejéből.
- Pedig mondtam neki, hogy ne mondja el senkinek. Ilyen
az élet, kedvesem! Egyszer mindenkinek mennie kell.
 - Azt mondta, hogy egy vagy két hónapot adtak neked az
orvosok - folytattam. Lóri és Neil pedig olyan pillantást
váltott egymással, ami nagyon nem tetszett nekem. - Van
esetleg valami, amit el szeretnél mondani a fiadnak?
- Most már lehet, hogy annál is kevesebb időm maradt.
Mielőtt eljöttünk ide, meglátogattam az orvost Spokane-ben.
- Felemelte az állát. - De nem sok jelentősége van. Akkor
sem vagyok hajlandó egy kórházban eltölteni az utolsó
napjaimat.
Valami elszorította a torkomat.
- Az utolsó napjaidat?
- Heteimet - javította ki magát. - Azt mondják, egy hetem
maradt, jobb esetben kettő. Holnap délután hazamegyünk. Ott
szeretnék lenni, amikor...
Neil hangosan felsóhajtott, majd elfordult. Ujjai rátaláltak
felesége ujjaira, és összefonta őket.
- Meg kell mondanotok neki - jelentettem ki.
Úgy éreztem, borotvapengékkel van tele a torkom,
szögesdróttal, szegekkel meg mindenféle válogatott éles
tárggyal. Megdöbbentően kényelmetlen érzés volt.
- Azt hiszem, igazad van.
Neil egy horkantással megint megszorította felesége
ujjait, majd felállt.
- Amikor lejön a színpadról, azonnal megteszem. Nem
kérhetjük Anne-t arra, hogy ilyesmit titokban tartson előtte.
- Tényleg nem - értett egyet Lóri. - De akkor segíts
felülni. Mindjárt bejön mindenki, én meg nem akarok itt
heverni, mint valami bolond.
Ez hihetetlen volt. A rohadt életbe.
Neillel együtt óvatosan felsegítettük Lórit. Aztán Neil
elment, hogy megvárja a fiukat. Én vettem át a gyümölcslé-
szolgálatot. Legalább a poharat fogva úgy éreztem, tényleg
csinálok valami hasznosat.
- Nagyon örülök, Hogy egymásra találtatok - jegyezte
meg Lori, aztán kisimította halványzöld ruhája szoknyarészét.
- Tudom, hogy korábban is mondtam mar. De ha én
elmegyek, nagyon maga alatt lesz. Tudom, hogy mindig
keménykedik és hangos, de az én fiam belül teljesen más.
Szüksége lesz rád, Anne!
Megfogta a szabad kezemet. Az enyém csupa izzadt volt,
az övé száraz.
- Nagyon kedvelem a fiadat - mondtam neki. Mondanom
kellett valamit. És éppen ezért, mint minden közhely, ez is
sajnálatosan kevésnek tűnt valódi érzelmek leírására.
- Tudom, kedvesem. Láttam, hogyan nézel rá.
- Mániákus tekintettel?
- Igen - nevetett halkan. - Mániákus tekintettel.
Odakint a tömeg üvöltött, és a lábak dobogásába
jóformán az egész épület beleremegett. Fura, hogy itt hátul a
zene inkább csak valami tompa lüktetésként hangzott. Lehet,
hogy nem is a zene lüktetett, hanem a kezdődő fejfájásom
előjele feszítette a koponyámat? Ez az egész helyzet
túlságosan is súlyos volt, szinte a lelkem is beleszakadt.
Ezt most nem lehetett helyrehozni, nem lehetett megjavítani.
Egyre többen jöttek be a szobába. Étellel és itallal
megrakott hosszú asztalt állítottak fel, és nyilvánvalóan a
koncert utáni bulira készültek. Adrián az ajtóban állt, kezet
rázott a belépőkkel, és hangosan nevetett minden
baromságon, amit mondtak neki. Ez az egész annyira
szürreális volt! Mert közben valahol, odakint, Neil talán
éppen most mondja meg Malnek az igazat.
- Minden rendben lesz. - Lóri megpaskolta a kezemet.
Fura, hogy mennyire ragaszkodik ahhoz a kifejezéshez, amit
én is olyan sokszor használtam. Talán tényleg van valami
abban, hogy az emberek olyan társát keresnek maguk mellé,
aki emlékezteti őket a szüleikre.
Ami egyszerre fantasztikusan ijesztő és beteges. Annyira,
Hogy nem [is akartam belegondolni. Mal ugyanis semmiben
nem hasonlított apámra.
És a következő pillanatban berontott ő is. Mal, nem apa.
A jobb kezére póló volt csavarva, ujjairól vér csöpögött.
- Mi a fene történt? - ugrottam fel, és felé szaladtam.
Neil visszaállt Lóri mellé. Jimmy egyenesen a piával és
válogatott finomságokkal megrakott asztalhoz ment. Ostoba
céltudatossággal nyúlt bele egy jéggel és import sörökkel
megrakott vödörbe.
- Jimmy? Mi a fenét csinálsz? - Léna megragadta a karját.
Jimmy, arcán színtiszta kelletlenséggel közelebb hajolt
hozzá, és valamit a fülébe súgott. Léna tekintete Malre ugrott,
és elengedte Jimmy karját. Végignézett az asztalon,
nyilvánvalóan keresve valamit.
- Mal? - Ahogy mindig, az illata most is mellbe vágott.
Mi a fene folyik itt?
- Szia, tökfej! Nincs semmi baj. - Kerülte a tekintetemet.
Ugyanakkor gondosan és szándékosan kerülte anyja kutató
tekintetét is.
Jimmy visszajött hozzánk, kezében egy törülközővel,
amit Lénával együtt jéggel töltöttek meg.
- Nesze.
- Kösz! - Mal lassan letekerte a kezéről a véres pólót.
Alatta minden bütyke eleven, vörös halomnak tűnt. Ahogy a
jeget a kezéhez szorította, az állkapcsa megfeszült.
Adrián, a gyökér menedzser könyökkel tört utat magának
Malhez.
- Mal, haver! Hallom, volt odafent egy kis baleseted.
 - Aha, igen, Adrián. Megtennéd, hogy elsimítod a dolgot?
Mal kilyukasztotta a falat. Megesik az ilyesmi, nem? - Dávid
átölelte a pasit, és elvezette onnan.
Tekintve az időzítést, nagyon kétkedtem. Hogy tényleg
baleset volt.
- Valakinek látnia kell ezt a kezet! - mondta Adrián.
Aztán tovább beszélgettek, de ekkorra én már kizártam
őket a fejemből. Megfogtam Mal arcát, és kényszerítettem,
hogy csak rám koncentráljon.
- Hé!
A szemében olyan mélységes kétségbeesés csillant, hogy
tudtam, meg napokon keresztül rémálmaim lesznek tőle.
Közelebb hajolt, az ajka az enyémre tapadt, majd vadul,
szenvedélyesen megcsókolt. A nyelve behatolt a számba, és
még többet akart. Én pedig megadtam neki, amit tudtam. Hát
persze hogy megadtam!
Végül lehiggadt, és a homlokát a homlokomnak
támasztotta.
- Ez az egész annyira el van kurva!
- Tudom.
- Egy hete van hátra. A legjobb esetben is kettő.
Erre nem volt mit mondanom.
Becsukta a szemét, és összeszorította. Az arcán kiütköző
veríték miatt én is nedves lettem. Félmeztelen volt, a
helyiségben pedig, mivel az évnek ebben a szakában teljesen
feleslegesen ment a légkondi, elég hűvös.
- Innod kell - mondtam, mert hálás voltam bármiért, amit
érte tehettem. - Aztán keresünk neked egy másik pólót.
Rendben? Tutira megfázol, ha így maradsz.
- Oké.
- Maradj csak vele! - hallottam Ev hangját a vállam felett.
- Majd én elmegyek.
 - Evvie! - Mal esetlen öleléssel fogta meg a fejemet és
húzta oda magához. A jéggel töltött törülköző még mindig
rajta volt. - Valami keményet, ha lehet.
Ev homloka ráncokba szaladt.
- Whiskyt vagy ilyesmit - mondta Mal. - Légy szíves.
Ev hatalmas sóhajjal elfordult, majd elindult, utat törve
magának a gyorsan növekvő tömegen keresztül. Ennél
vacakabb időben nem is rendezhették volna ezt a bulit.
- Jobb lesz, ha odamegyünk - mondta Mal, és a szülei felé
fordult.
Neil a kanapé karfáján ült, egyik karjával a feleségét
ölelve. Lóri ajkai aggodalmasan szorultak össze.
- Szia, anya! - mondta Mal, miközben szorosan magához
ölelt. - Őrülök, hogy el tudtatok jönni. Volt egy kis
balesetem.
- De jól vagy?
- Jaj, persze! Nem kell aggódnotok!
A srácok ott álltak a közelben, próbálták távol tartani a
bámészkodókat, és megakadályozni, hogy idegenek meg
effélék beléphessenek a világnak ebbe a kis sarkába.
Hamarosan Sam is megérkezett egy másik fekete öltönyös
csávóval, és tovább tartotta a frontot. Ben és Jimmy ettől még
nem mozdult el onnan, beszélgettek az emberekkel, tették,
amit tenniük kellett, csevegtek. De újra és újra
aggodalmas pillantásokat vetettek Mal felé.
Ev biztosan rohant, meri hamarosan visszatért, és volt
nála egy Stage Dive póló, egy üveg Smirnoff vodka, meg egy
másik üveg, amiben Gatorade volt.
- Nem volt whisky.
- Ez is megteszi. - Miközben felvette a pólóját, a kezembe
nyomra a csuromvizes jégbatyut. A póló elején egy jókora
mexikói cukorkoponya volt. - Kösz szépen, Evvie.
 - Fiam! - szólalt meg Neil, és úgy tűnt, ezzel az egyetlen
szóval nagyon sok mindent közölt Mallek
- Minden rendben, apa - felelte Mal, akinek a kedve egyik
pillanatról a másikra változott túláradóan vidámmá. Valami
azonban nagyon nem tetszett nekem ebben. - Hiszen mindig
így van ez koncert után! Te is tudod!
Neil nem mondott semmit. A Stage Dive legújabb
lemezének zenéje, valamint a több száz jelenlevő
beszélgetésének hullámzó moraja töltötte be a helyiséget.
Mal a zöld színű Gatorade-nek vagy a felét kiitta egy húzásra.
Aztán az üveget átadta nekem, és több hatalmas korty vodkát
is utánaküldött.
O, basszus! Ennek nagyon csúnya vége lesz.
- Kicsim! - mondtam neki, majd a karomat a dereka köré
fontam, és közelebb húztam magamhoz. - Csak légy szíves,
annyi időre hagyd abba, amíg levegőt veszel.
- Azt mondtad nekem, hogy kicsim. - Mosolygott.
- Igen.
- A minap meg azt mondtad, hogy szívem.
- Nem te akartál valami idióta romantikus becenevet?
- De igen. Drága Anne! - Úgy dörzsölte hozzám az arcát,
mintha a territóriumát akarná kijelölni. A borostája a bőrömet
karistolta, és az egész testem úgy izzott, akár a zsarátnok.
Túlságosan sok volt ez az érzelem. Túl nehéz volt elviselni.
- Mal.
- Ne vágj ilyen arcot, mert nincs semmi, amiért aggódnod
kellene. Kérhetek tőled egy szívességet? Menj oda anyához,
légy szíves, és beszélj vele! - mondta. - Mulattasd. Én most
nem... én most nem tudok vele beszélni. Még nem.
Megint a szájához emelte az üveget, hátravetette a fejét,
és hosszan ivott. Nagyot nyeltem. Úgy tűnik, ebben a
helyzetben a pia jelentette számára az egyetlen gyógymódot,
ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt
ijesztő a látvány', ahogy' gyógyítja magát. A szeme kidülledt,
és hangosan fújta ki a levegőt.
- Most már jobb. Sokkal jobb, baszod!
- Azt hiszem, Adrián idehív valakit, hogy megnézze a
kezedet. - Szólalt meg Dávid, aki észrevétlenül jelent meg
mögöttünk.
- Semmi szükség rá.
Próbáltam megköszörülni száraz torkomat.
- Engedd meg nekik, hogy megnézzék a kezed, Mal!
- Tökfej...!
Elegem volt ebből a baromságból.
- Azt akarod, hogy ne aggódjak? Akkor nézesd meg a
kezed! Ez az ára.
A tekintete lassan, nagyon lassan kúszott végig rajtam.
- Szeretem, amikor ilyen keményen viselkedsz velem. Jól
van. Ha ettől boldogabb leszel, akkor hagyom nekik.
- Köszönöm!
Újabb hatalmasat húzott.
Ev beállt Dávid karja alá, és mind a kerten aggódva
figyeltek bennünket. Mindenki arcán feszültség és félelem
tükröződött, de Mal csak ivott tovább, rendületlenül. Üveg
feneke, most alaposan megnézlek! És nem is tudom, miért, de
ez nagyon feldühített.
- Ebből elég! - kikaptam a kezéből az üveget. Biztosan
nem számított rá, mert nem is ellenkezett. Nagy zöld szemek
néztek rám pislogva, és a következő pillanatban már
haragosan hunyorítottak.
- Mi a fasz volt ez? - kérdezte dühösen.
- Találj magadnak valami más megoldást!
- Nem te fogod megmondani nekem!
 - Tényleg azt akarod, hogy az édesanyád egyik legutolsó
emléke az legyen rólad, ahogyan seggrészegre iszod magad?
- Jaj, kérlek! Anya a kezdetek kezdete óta a banda mellett
van. Pontosan tudja, milyen bulik szoktak lenni a backstage-
ben, Anne! Azt akarja, hogy normálisan viselkedjek? Na, az
éppen ilyen.
- Komolyan mondom. Állj le!
Megint kaptam tőle egy haragos pillantást. Leszartam. Ha
egész este haragosan farkasszemet akar nézni velem, hát
legyen! Azt mondtam neki, hogy vigyázok rá. Ez pedig azt
jelentette, hogy ha kell, akkor még saját magától is
megvédem.
- Nézz körül! - mondtam. - Ezek az emberek csak nemrég
nézték végig, ahogy Jimmy műveli magával ugyanezt.
Hihetetlenül be vannak szarva, hogy mi lesz veled, Mal!
- Ez nagyon más helyzet - morogta Mal.
- Egyelőre.
- Nem a te dolgod megmondani, mit tehetek, és mit nem,
tökfej! Kurvára nem.
- Mal...
- Mióta is vagyunk együtt? Egy hete? És máris mindent
sokkal jobban tudsz, mi? - Lenézett rám, és az állkapcsában
folyamatosan ugrált egy izom. - Hát persze, Anne a főnök.
- O, az isten verje meg! - mondta Dávid, és előrelépett. -
Kussolj már faszfej, mielőtt valami olyasmit találsz mondani,
amit később nagyon megbánsz! Anne-nek igaza van. Semmi
kedvem végignézni, ahogy te is az elvonón szenvedsz.
- Szállj már le rólam! - mondta Mal. - Elvonó? Egy kicsit
túldramatizálod a helyzetet, Davie!
- Tényleg? - kérdezett vissza Dávid, és egészen a képébe
állt. - Annyira leiszod magad, hogy véletlenül fejbe rúgod a
csajodat. Annyira bedühödsz, hogy ököllel szakítod be a
falat. Szerinted mi ez? Olyan ember csinál ilyesmit, akinek
totál jó az önkontrollja?
Mal összerezzent.
- Ez megesik.
- Értem én. Mindannyian megértjük. De Anne-nek akkor
is igaza van abban, hogy nem megoldás, ha minden este
bebaszol!
Mal válla lehanyatlott, és láthatólag elszállt belőle
minden harci kedv.
- Rohadj meg, Ferris!
- Ahogy akarod. De kérj bocsánatot a barátnődtől, és
ajánlom, hogy komolyan is gondold.
Mal rám emelte szomorú tekintetét.
- Ne haragudj, tökfej.
Bólintottam, és megpróbálkoztam egy mosollyal.
- Gyere! Le kell hűtened magad egy kicsit! - Azzal Dávid
megragadta Mal tarkóját, és elhúzta tőlünk, egyenesen a
tömegbe. Szerencsére nem küzdött ellene. Csak figyeltem,
ahogy viszonylag nyugodtan távoznak. Persze, minden a
legnagyobb rendben lesz. Viszont bármi történt is, nem
akartam visszafordulni. Szinte éreztem, ahogyan Lóri
tekintete lyukat éget a hátamba. Ő és Neil mindent látott és
mindent hallott. Vajon mit mondhatnék nekik?
Annyira rossz voltam ebben a családos-kapcsolatos
dologban! Bárcsak Lizzy is ott lett volna mellettem! Ő tudná,
mit kell tenni. Sokkal jobban bánt az emberekkel, mint én.
- Minden rendben lesz - mondta Ev, és megfogta a
kezem.
Kedves volt tőle, hogy ezt mondta, de nagyon
kételkedtem benne, hogy igaz lesz.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

- BULI VAN! - Egy órával később Mal mar megint abba

a hangos, mániákus bulihangulatba került.
Pedig a kezében nem volt más, mint egy üveg víz.
Valahogy eljutott a tudatáig, amit mondtunk neki, de éppen
úgy, ahogyan a megismerkedésünk éjszakáján, az asztal
tetején állt, és a seggét riszálta. Rengeteg csaj akadt, aki
szívesen csatlakozott volna az ő bulijához. Rengeteg elegáns,
karcsú csaj, akik leplezetlen vággyal a tekintetükben nézték a
pasimat. Ehhez persze kénytelen voltam hozzászokni. Hiszen
nem gyilkolhattam meg mindegyiküket! Hova a fenébe
rejtenék el annyi hullát, nem?
Ez a rocksztárral való együtt járás sokkal bonyolultabb
lesz, mint gondoltam volna.
Az említett ifjú hölgyek egyike megpróbált felmászni Mal
mellé az asztalra, és ezen a ponton döntöttem úgy, hogy elég
volt. Nagyon is. Megragadtam a karját.
- Eszedbe se jusson!
- Vedd le rólam a kezed! - Szinte köpte a szavakat.
- TOKFEJ! - kiáltotta odafentről az én
csodadobosom. Szentséges szar, a dobhártyám! Csengett a
fülem.
A nő felnézett, és csábítóan Malre mosolygott. Amikor
megint rám Blézert, az arcában már közel sem volt ennyi
melegség.
- Bocs - mondtam neki (pedig a frászt sajnáltam). - Már
foglalt.
- Ki a fene vagy te?
 - Tökfej. - Az „erre mit lépsz ribanc” csak a szememben
villant, de azért persze ott volt
Ő meg valami furcsa gesztussal rám hunyorított, aztán
hátraarcot csinált, és felszívódott a tömegben. Egyszer még
megvillant az ezüst tűsarkúja, aztán már nem is látszott
többet. Rohadt jó volt a cipője! Én most is a szokásos csizma-
szoknya kombómat viseltem, ezúttal farmerszoknyával,
hosszú ujjú, fekete felsővel és valami bizsuval a nyakamban.
Valahol mélyen tisztában voltam vele, hogy fogalmam sincs,
hogy kellene öltözködnie egy rocksztár csajának, de ez
legalább kényelmes volt. Azonban az a cipő... tényleg ki
kellene szednem belőle, hogy hol szerezte. Persze az esély,
hogy el is árulja majd nekem, a nulla és a semmi között
mozgott.
Lóri és Neil még mindig a sarokban álló kanapén ült.
Mialatt én a pasimat próbáltam megvédeni a többi nőtől -
vagy valami ilyesmi -, Dávid és Ev tartotta szóval őket.
Őszintén szólva, nem éreztem magam valami jól. A korábbi
veszekedésünk miatt még mindig volt bennem egy tüske, és
egyáltalán nem éreztem magam ebbe a társaságba valónak. Itt
zenei újságírók, ipari szereplők meg egy csomó gazdag és
híres ember gyúlt össze megünnepelni a turné kezdetét.
- Tökfej? - szólt nekem megint Mal.
Felé fordultam.
- Ó, hát itt vagy! Szia! Be kell jelentenem valamit! -
kiabálta már mindenkinek. - Mindenki. Hé!
A tömeg elcsendesedett, és minden fej felé fordult. Nem
tetszett ez nekem.
- Az utóbbi időben rengeteg szarság történt. És emiatt
eltöprengtem bizonyos dolgokon. - A szüleire pillantott. - Az
élet rövid, és úgy kell élnünk, hogy minden perc számítson.
Minél több időt kell együtt töltenünk azokkal, akiket nagyon
szeretünk. Közel kell tartanunk magunkhoz őket. Úgyhogy
én... Én meghoztam egy fontos döntést. Itt es most.
Csak nézett rám, és a szemöldöke szinte összeért, annyira
koncentrált. Aztán ott, a kisasztalon állva, fél térdre
ereszkedett. A keze kinyúlt felem, megfogta az enyémet.
Annyira meg voltam lepődve, hogy szinte semmit nem
éreztem.
- Hozzám jössz feleségül, Anne?
A szívem megállt. Te szentséges elkúrt szar! Ezt nem
mondhatja komolyan!
- Mi van?
- Igen. Gyere hozzám feleségül még ma éjjel! - felelte, és
a szavait mindenhol tisztán lehetett hallani. - Az éjszakai
géppel elmegyünk Vegasba, és reggelire itthon is leszünk.
Vakuk villantak mindenfelé, elvakítottak, és már nem
létezett semmi más, csak Mal gyönyörű, reménykedő arca,
ahogyan újra és újra eltűnt a villanások közepette.
- ...annyira romantikus! - suttogta valaki mellettünk.
- A srácokat is magunkkal vihetjük - mondta. - Útközben
összeszedhetjük Lizzyt is. Ha akarod, még Reece-t is
elvisszük.
Nem kaptam levegőt.
- Megveszem neked a legnagyobb gyémántot, amit
életedben láttál.
Nem, de most komolyan: volt még egyáltalán oxigén
ebben a szobában?
- Tudom, hogy ez az egész nagyon korai még. És azt is
tudom, hogy vannak fenntartásaid a házassággal
kapcsolatban, de most rólad és rólam van szó. Jók vagyunk
együtt.
Pedig egy frászt voltunk! Éppen az imént veszekedtünk.
Szinte mindig összekaptunk valamin, és még csak... basszus,
hány napja is ismertük egymást? Aha, persze, lehet, hogy
majd egyszer tényleg jók leszünk együtt. De most még ennek
csak a legelején jártunk, szóval házasságra rohadtul nem
voltam felkészülve.
- Rajta, Anne!
- Hiszen csak egy hete...
- Szükségem van rá, hogy mellettem legyél!
- Én hozzád megyek, Mal! - sikoltotta valami kis ribanc
valahonnan hátulról. Egyetértő mormogás hangzott
mindenhonnan.
- Miért? - Kutattam az arcát, és a szívem vagy ezerrel
vert.
- Egy csomó oka van.
Döbbenten ráztam meg a fejem.
- Kérlek! - mondta, és a szemembe nézett.
Neil Lóri karját fogta, és mind a kerten ott álltak,
mindössze néhány méterre tőlünk. Látták és hallották is az
egész cirkuszt. A gyomrom liftezni kezdett. Annyi remény
tükröződött Lóri arcából! A két kezét a mellkasa előtt
kulcsolta össze, és a szemében el nem hullajtott könnyek
csillantak. Ev is ott állt mellettük Daviddel. Mind a
kettőjüknek keskeny vonallá húzódott a szája, de Ev
tekintete... Basszus, ezek itt mind komolyan gondolják, hogy
ez az ostobaság tényleg sikerülhet? Nos, gondolom, Ev
esetében azért érthető, hiszen ő is csinált már őrültségeket
Vegasban.
De ez itt most nem a romantikáról szólt. Ez színtiszta
elmebetegség volt.
- Szükségem van arra, hogy mellettem legyél - ismételte
meg Mal. - Merj igent mondani, Anne!
 Merjek igent mondani arra, hogy majd összetöri a
szívemet, és elhagy? Mindarra a fájdalomra és szenvedésre,
amit olyan jól ismertem?
Még éppen csak kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy
egyáltalán kapcsolatban élek valakivel, erre ő hivatalossá
akarja tenni most és mindörökké, vagy legalábbis addig, amíg
valamelyikünk el nem unja magát?
A vállam lehanyatlott.
- Mal... ne tedd!
A tekintete az arcomat kutatta.
- Te és én, Vegasban. Ugyan már, buli lesz!
Közelebb léptem hozzá, mert szerettem volna, ha ezt csak
ő hallja.
- Nem mehetek feleségül hozzád csak azért, hogy
édesanyádat boldoggá tegyem.
- Ennél sokkal többről van szó.
- Ez nem igaz. Mert ha nem lenne ennyire beteg, akkor
tuti, hogy eszedbe sem jutna feleségül kérni engem.
- De...
- Sajnálom. Nem.
- Anne...!
Láttam azt az egyetlen pillanatot, amikor ráébredt, hogy
nem lóg tudni meggyőzni. Hogy nem az ő szája íze szerint
történnek majd a dolgok. Az állkapcsa megfeszült, és
elengedte a kezemet. Egyetlen kecses mozdulattal leugrott az
asztalról, és egyenesen az ajtó felé indult. Bármi, amit esetleg
mondhattam volna, fojtogatóan maradt elszorult torkomban.
Elment. Ment, ment, és eltűnt.
Ennyi.
A szobában minden szem rám szegeződött. Dávid Mal
után indult, Ev pedig mellém lépett. Ezek kerten mostanra
szinte művészi szintre fejlesztették a problémamegoldást
Stage Dive módra. Jimmy és Ben azonnal Adrián elé lépett,
megakadályozva, hogy Dávid és Mal után induljon. A
menedzser pillantásából tisztán látszott, hogy legszívesebben
holtan szeretett volna látni. Torkig voltam ezzel az egésszel!
Valami eltört bennem. A fájdalom elviselhetetlen volt.
És tényleg az a legjobb módszer, hogy keményen és
gyorsan véget vetünk ennek az egésznek.
Lóri habozva nézett rám.
- Jaj, Anne...!
- Nagyon sajnálom - mondtam, és elmenekültem.

Mal aznap éjjel nem tért vissza a szállodai szobánkba.

Másnap sem érkezett tőle üzenet. Hazamentem.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

A SZABADSÁGOM FENNMARADÓ RÉSZÉT AZZAL

töltöttem, hogy elvégeztem a lakásban a tavaszi
nagytakarítást. Lizzy és Lauren egymást váltva ült a nagy
karosszékben, és figyelte, ahogy eszemet vesztve
tevékenykedem. Az eszemet vesztve egyébként az ő
dumájuk, nem az enyém. Mert szerintem ahhoz képest, hogy
éppen apró darabokban volt a szívem, egészen normálisan
viselkedtem. Arról szó sem lehet, hogy csak bemásszak az
ágyba, ahogy anya is tette, és soha ne akarjak még egyszer
előmászni! Ennél sokkal erősebb voltam, a lakásom pedig
hamarosan sokkal, de sokkal tisztább.
- Nézd csak a vécécsészét! - mondtam, és a rózsaszín
gumikesztyűbe bújtatott kezemben egy vécékefét tartva a
fajansz felé mutattam. Szerintem enni lehetne belőle.
- Csajszi, hidd el, hogy melletted állok, de akkor sem
fogom megnézni milyen a budi! - Lauren keresztbe vetette a
lábát, és előre-hátra hintázott.
- Nem hülyéskedem. Csillog-villog.
- Hiszek neked.
Kinyílt a bejárati ajtó, és Lizzy lépett be.
- Még mindig takarít?
Igen, a legdurvább időszakokban egyszerre mind a kerten
ott voltak, és úgy beszéltek rólam, mintha nem is lettem
volna jelen. Milyen segítőkészek! A családtagok és a barátok
mindig a legelviselhetetlenebbek! Illetve, az átmeneti
elmebajom lencséjén keresztül nézve, a leghasznosabbak is.
- Aha. Takarít - És kérlek, legközelebb kopogj, mielőtt
hívatlanul belépsz valahova - jegyeztem meg.
 Mal biztosan a plafonon lenne. Gyűlölte, hogy mindenki
csak úgy bejött a lakásba. Persze nem mintha bármikor
visszajönne még ide, vagy akár ezután érdekelné a dolog
egyáltalán, úgyhogy igazából tökmindegy. Talán az lesz a
legokosabb, ha megint végignyalom a konyhát. Jó lesz
holnap visszamenni a könyvesboltba. Legalább valamivel
lefoglalom majd a gondolataimat.
Reece valamikor tegnap behozott nekem néhány flakon
környezetbarát tisztítószert meg dörzsi szivacsot (mert a
régieket mind elhasználtam). Megértette, hogy most
mindenképpen el kell foglalnom magam valamivel. Vagy ha
mégsem, akkor legalább volt annyi esze, hogy ne álljon az
utamba, és ne is próbáljon mindenféle híres dobost emlegetni.
- És az ajtót sem zártad be rendesen, Lizzy.
A húgom a napszemüvege fölött rám nézett.
- De csak azért, mert mindjárt lesz még egy vendéged. És
remélem, ehhez már kedvesebb leszel!
- És mindenkihez nagyon kedves vagyok.
Lauren hunyorított.
- Nem. Nem igazán. Az utóbbi időben inkább kurvára
fájdalmas tudsz lenni. De mindannyian szeretünk, és
megértjük, hogy menynyire fáj, úgyhogy ennek ellenére is itt
vagyunk.
Ügy ereztem, mintha a rosszalló kifejezés örökre az
arcomba égeti volna. Talán igazuk volt. Ideje lenne
továbblépni. Egyheti együttjárás után 3-4 nap éppen elég a
gyászra. Kár, hogy a szívemet már nem volt olyan könnyű
meggyőzni.
- Helllóóóóó! - kiáltotta Ev. - Aha, már látom. Hűha, Liz!
lénylég segítségre van szüksége!
- Megmondtam - jegyezte meg Lauren, és felállt, hogy
megölelje Evet.
 - Őöö, Anne? - Ev kifejezetten óvatosan közelített felém,
és egyetlen gyors mozdulattal levette a gyapjúdzsekijét. -
Vedd le a gumikesztyűt, és vegyél magadra valami olyan
ruhát, ami nem csupa lyuk. Talán egy zuhany sem ártana,
meg egy hajmosás. Nem érezned magad sokkal jobban?
- Takarítottam - magyaráztam neki, és mintegy
bizonyítékként, felemeltem a kezemben tartott vécékefét. -
Takarításhoz nem szoktam kiöltözni.
Lizzy a fürdőszoba felé fordított.
- Amikor az ember egy vécékefével a kezében
hadonászva lelkendezik, milyen hihetetlenül tiszta a klotyo,
akkor szerintem éppen itt az idő, hogy átgondolja az életét.
- Be a fürdőbe, és ezúttal magadat hozd rendbe! - kiáltotta
utánunk Lauren. - Én meg keresek valami ruhát.
- Várj! - Visszafordultam Ev felé. - Miért vagy itt? Miért
nem turnézol a többiekkel?
Ev elhúzta a száját.
- A turnét a jövő évig elhalasztották. Azt mondják, hogy
Lórinak már csak pár napja maradt, úgyhogy a fiúk úgy
döntöttek, mind elmennek Coeur d’Arlcne-be.
Jaj, istenem! Szegény Mal! A mellkasom fájdalmasan
szűknek éreztem.
- És te miért nem vagy velük? - kérdeztem.
- Ma délután én is utánuk repülök. - Lassan beszélt,
óvatosan megválogatva a szavakat. - De itt akartam lenni a
mentőakciódon. És aztán, gondoltam, azt is megkérdezem,
volna-e kedved velem jönni.
Csak néztem rá, üres tekintettel.
- Szerintem Mal nagyon örülne, ha te is ott lennél, Anne.
Tudom, hogy nem olyan nagyon szépen zárult le ez a
kettőtök dolga, de azt hiszem, ebben a pillanatban mindennél
nagyobb szüksége van a támogatásodra. És szerintem Lóri is
szeretne elköszönni tőled.
- Miután nyilvánosan visszautasítottam a fia házassági
ajánlatát? Na, azt erősen kétlem.
Ev megvonta az egyik vállát.
- Szomorú volt, de... Nem hiszem, hogy tényleg annyira
dühös lenne rád.
- Különben sem számít. Nem mehetek. - Kibotorkáltam a
fürdőszobába, letettem a vécékefét, és lehámoztam magamról
a gumikesztyűt. Ev, Lauren, és Lizzy az ajtóban tömörülve
figyelt. Megmostam a kezemet, és különösen alaposan
szappanoztam. - Nézzétek. Nagyon örülök, hogy mentőakciót
szerveztetek nekem, de nem hiszem, hogy szükségem van rá.
Egyszerűen arról van szó, hogy elfoglalom magam, mielőtt
visszamegyek dolgozni.
- Na persze - jegyezte meg Lizzy. - Ezért mostad le a
mennyezetet is, mi?
- Poros volt.
- Összpontosítsunk, hölgyeim! - csettintett Lauren a
nyelvével. - Anne, neked el kell menned. Evie! Beszélj
Mallel!
Megtöröltem a kezemet. A tükörből visszabámuló csaj
kész romhalmaz volt, a haja fénytelenül lógott, a bőre
zsírosán csillogott. Ebben mondjuk igazuk volt. Tényleg
néztem már ki ennél jobban is.
- Ti kerten tényleg nagyon jók voltatok együtt - mondta
Ev. - Jó, elismerem, hogy ezzel az egész házasság-mizériával
egy kicsit elvetette a sulykot, de azt hiszem, mostanra ő is
megértette.
- Ó, nem is tudom. Én csak abban vagyok jó, hogy
kegyetlenül visszautasítsam a lánykérést. - Örömtelenül
felnevettem. - És nem hiszem, hogy ennek a kapcsolatnak
van még második lehetősége. De azért tényleg hálás vagyok,
amiért gondoltál rám, Ev. Hidd el, hogy Mal nem akar engem
ott látni.
Megrázta a fejét.
- Ezt nem tudhatod...
- De igen. - Csípőre tettem a kezem, de valahogy nem
éreztem helyesnek a gesztust, és inkább a mellkasom előtt
fontam karba. - A minap küldtem neki egy üzit, és
megkérdeztem, hogy tehetek-e érte valamit. Hogy nem
akarná-e, hogy akár barátként, én is ott legyek. Azt
válaszolta, nem.
És igen, Mal egyszavas, hárombetűs üzije nemcsak
hihetetlenül feldühített, de meg is sértett. Jórészt ennek a
válasznak köszönhetem, hogy szülinapomra megleptem
magam egy új telefonnal. Na és azt is ennek köszönhetem,
hogy a hálószoba falán kénytelen voltam árfeste ni a foltot.
Márpedig ez egy nagyon vacak gondolat volt. amitől
csak még rosszabbul éreztem magam.
- De komolyan, nagyon köszönöm, srácok. Mindent.
Megfogadom a tanácsotokat, és le fogok zuhanyozni.
- Nagyon bátor dolog volt ám, hogy te akartál közeledni -
jegyezte meg Lizzy.
- Meg kellett próbálnom.
Lauren rosszallón nézte a padlót.
- Pia kell! Meg kaja!
- Aha - sóhajtott Lizzy.
Éreztem, hogy az ajkam sarka megremeg, és kis mosolyra
húzódik. De aztán mégsem.
- Jól hangzik.
Ev komoran bólintott. Aztán megállt.
 - Anne, kettőtök közül neked kell az okosabbnak lenned!
Ha jelent még számodra valamit, ha szeretnél egy másik
esélyt kapni... akkor ne add fel ennyire könnyen.
Érzelmileg teljesen kiürültem. Csak néztem rá, és
fogalmam sem volt, hogyan kellene ebben a helyzetben
viselkednem, vagy mit kellene tennem saját magammal. És
ez az érzés azóta megszállva tartott, hogy Mal hátat fordított,
és kisétált az életemből.
- Akkor szedd össze magad! - Lizzy hátulról átölelt, és
megszorongatott. - Én majd szerzek kaját és piát is.
- Ó, azt majd azután is megtehetjük, hogy...
- Anne, légy szíves! Engedd meg, hogy a változatosság
kedvéért most én gondoskodjam rólad!
Lassan bólintottam, és éreztem, hogy a könnyek megint
elő akarnak törni.
- Jól van. Kösz!
Lizzy a vállamra tette az állát, és nem engedett el.
- Te vagy az én csodálatos nagytesóm. és nagyon
szeretlek. De időről időre neked is szabad segítséget kérned.
Tudod, már nem kell a világon mindent egyedül csak neked
helyrehoznod.
- Tudom. - Persze cseppet sem tudtam, de már kezdtem
sejteni. És ez a sejtés melegséggel és csodálatos érzésekkel
töltött el, minden olyasmivel, amire olyan nagy szükségem
volt. Mert csodálatosnak tűnt a tudat, hogy nem egyedül
kellett szembenéznem ezzel a helyzettel, hogy itt voltak
nekem mindannyian. - Köszönöm!
A szülinapomat nagyon nem olyannak éreztem, mintha
valóban a szülinapom lett volna. A legutóbbi kettőt tök
kellemesen töltöttem. Napközben Lizzyvel vásárolgattunk,
aztán Reece-szel vacsoráztam. De idén? Semmi ilyesmi nem
történt. Inkább olyan érzésem volt, mint amikor még anyával
laktunk, és én Lizzy kedvéért kénytelen voltam vigyort
erőltetni a képemre, tortát sütni, aztán felfalni a felét, és
persze elrontani a gyomromat, mert az ember ilyenkor ezt
szokta csinálni.
Ekkor már három napja újra dolgoztam. A „mentőakció”
sikeres volt, mert az után már nem éreztem kényszert, hogy
mániákusan takarítsak. Igaz, a lakásomat már ha akartam
volna sem tudtam volna ennél tisztábbá tenni. Azóta egy szót
sem hallottam Mal felől, és gyanítottam, hogy ez így is
marad. Ennyi, meg egy bambi.
A csíkos dzsörzéruhám kétségtelenül a legmegfelelőbb
volt a vacsihoz Reece-szel. Felvettem, és azonnal
boldogabbnak éreztem magam. Egy darabokra tört szívet
vagy egymillió apróság alá elrejthet az ember, mint például a
torta vagy a csíkos ruha.
Rohadjanak meg ezek a rohadt rocksztárok, a rohadt
nevetséges házassági ajánlataikkal meg a rohadtul csodálatos
szagukkal, arcukkal, testükkel, hangjukkal, humorérzékükkel,
eszükkel, nagylelkűségükkel és minden effélével együtt.
(Nem feltétlenül ebben a sorrendben.)
Mindegyik benyalhat. Mal csontig.
Reece negyedórát késett. A barna térdcsizmámmal
topogtam a gyalult fapadlón, gyors ütemet verve. Persze nem
is lehetett kérdéses, kitől sikerült átvennem ezt a szokást.
Lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább a ház előtt várom meg,
a csípős hidegben? Elindultam lefelé a lépcsőn a kijárat leié,
és közben elküldtem neki néhány üzit. Reméltem, hogy nem
robbant le a kocsija vagy ehhez hasonló.
De nem ez történt.
Tuti, hogy nem, mert ehelyett éppen a bejárat előtti kis
füves részen hevert valakivel ölelkezve. Persze cseppet sem
kéjes örömmel, hanem inkább agóniában szenvedve.
Nagyon-nagyon nagy agóniában, már ha a nyögésekből és
horkan fásokból ítélni lehetett. Mellette a földön rózsacsokor
hevert félredobva. Mi a fene folyik itt?
- Reece?
Semmi válasz.
Pislogtam, mert nem voltam biztos benne, hogy jól latok.
Ez itt..
- Mal?
Igen, Mal és Reece birkózott a földön a házunk
előkertjében. Mind a ketten véreztek, Malnek a szemöldöke
volt felszakadva, Reece-nek pedig az ajka. Mal arcán sötét
folt éktelenkedett, miközben Reece inge szét volt szaggatva.
Tovább birkóztak, egymás arcába öklözve és
állatias hangokat hallatva.
- Te rohadt kis...! - Mal ökle kéményén Reece gyomrába
csapódott.
Reece felnyögött, és válaszképpen megpróbálta lágyékon
rúgni, de csak a combját találta el. Mondjuk Mal arcából
ítélve, az is nagyon fájhatott.
- Te vagy a szarházi, aki elhagyta! - morogta Reece.
Megint egymásnak estek, szálltak az üresek, fröcsögött a
vér. A torkomra gyomorsav lövellt, de nagy nehezen
visszanyeltem. Basszus, basszus, basszus! Most mit
csináljak? Aztán kihalásztam a táskámból a telómat, és
felhívtam Laurent.
- Szia, Amié!
- Itthon vagytok? Nate most azonnal jöjjön le a ház elé!
Légy szíves! Siessen!
- Mi a baj?
- Mal és Reece egymást öli!
Aztán káromkodással vegyülő motyogás érkezett.
- Már megyünk is. Öt perc.
 Letettem. Öt perc. Öt perc alatt nagyon súlyos sérüléseket
okozhatnak egymásnak, már ha eddig nem tették volna meg.
Addig nem várhattam. Azonnal tennem kellett valamit.
A lépcsőn állva a tenyeremből tölcsért formáltam, és
rájuk kiabáltam.
- Hé! Mit gondoltok, mi az istent csináltok, idióták?
Reece felém fordult, de Mal azonnal állcsúcson vágta.
Aztán még a korábbinál is dühösebben estek megint
egymásnak.
Na, ez nemigen működött.
Aztán Reece hatalmas parasztlengője találkozott össze
Mal arcával, és Mal egy lépéssel hátratántorodott. Csak állt
ott, és láthatóan a világát sem tudta. Márpedig rohadjak meg,
ha itt állok, és nézem, ahogyan péppé verik a képét. Nem
bírtam volna elviselni. Reece hátrahúzta a kezét, és véres
fogaival vicsorgott.
- Reece, ne tedd! - Persze egy pillanatig sem
gondolkoztam. Éhe Ivett hülye módon eszeveszetten
rohantam oda, hogy megvédjem a pasimat.
Mal felém fordult.
- Anne?
Egyenesen hozzá rohantam.
Reece ütése a szemem alatt kapott el, hogy fenékre estem,
majd eldőltem. A világot elnyelte a kínzó fájdalom, és az
agyamból minden gondolat ezerfelé szaladt. Basszus, ez
nagyon fájt!
- Minden rendben van? - kérdezte Mal.
- Ó...! - Ennél többet nem tudtam kipréselni magamból.
- Anne, ó, a rohadt életbe! Annyira sajnálom! - motyogta
Reece.
- Nyugi! - tette hozzá Mal. Óvatosan felemelte a fejemet,
és farmernadrágos combjára fektette.
 - Hé! Szia! - mondtam, kicsit kábultan és zavartan.
Mindkét kezemmel eltakartam szegény, szerencsétlenül járt
szememet, és próbáltam normálisan lélegezni a hihetetlenül
kínzó fájdalmon keresztül is.
- Mi a fenét gondoltál, hogy így beugrasz közénk, tökfej?
- Csak meg akartalak menteni. Vagy ilyesmi. Tudod...
A verekedésnek vége lett. Úgyhogy bizonyos tekintetben
sikerült a nagy terv.
Mellettem egy dobozból izgatott nyüszítés hallatszott.
Egy kis fej bukkant elő belőle, és a következő pillanatban
megint eltűnt. Mi a fene? Annyi minden történt körülöttem
egyszerre, hogy konkrétan képtelen lettem volna egy
bizonyos dologgal kapcsolatban egy bizonyos kérdést
megfogalmazni. A fű hűvös és nedves volt alattam. A
hátamon hevertem, és az éjszakai égboltot bámultam. Az
agyam lüktetett. Mal engem nézett, a szeme aggodalmasan
összeszűkült, az arca egyetlen, véres húscafat.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Aú.
- Anne, rohadtul sajnálom! - szólalt meg Reece, és
annyira bűntudatosnak és lelki betegnek tűnt, amennyire csak
lehetséges. - Jól vagy?
- Még élek. - Többnyire. - De talán most az Advil és a jég
lesz a legjobb barátom.
- Aha, húzzunk fel a lakásba! - Mal gyöngéden kifésült az
arcomból egy tincset.
Ezúttal lihegés és magas hangú vakkantás hallatszott a
dobozból.
- Minden rendben van. Gyilkos! Anyucinak semmi baja.
Mal benyúlt a dobozba, és kivett belőle egy fekete-fehér
szőrrel borított, fickándozó kis testet. A nyakában csecse,
szegecses nyakörv volt, illetve egy hatalmas, piros masni.
Utóbbi nagyobb, mint az egész kiskutya. - Ügye anyuci
próbálta megmenteni apucit a csúnya Reece bácsitól?
Ez nagyon aranyos volt tőle, de apuci akkor is elporolja
anyuci popsiját, amiért olyan csacsi volt, hogy beleavatkozott
a verekedésbe. Igen, mert apuci a legklasszabb a világon.
- O, baszd meg! - mormogta Reece.
- Sok boldog szülinapot. Vettem neked egy kiskutyát. -
Mal az arcomba nyomta a kutyakölyköt, és mielőtt észbe
kaphattam volna, egy nedves, rózsaszín nyelv nyúlt ki, és
nyalta végig az államat. Ennél feketébb és édesebb szemeket
még nem is láttam. - Gyilkos a neve.
- Hűha! - Istenem, mennyire aranyos volt! Mal is és a
kutya is. De nem lehet egy ilyen kis szőrgombócot
Gyilkosnak nevezni!
- Pedig kiérdemelte. Közvetlenül azután, hogy ma délután
elhoztam, kinyírta a fél pár Chucksomat. Hatalmas lyukat
rágott bele!
A kiskutya megint megnyalt, és ezúttal kis híján sikerült
szájon csókolnia.
- Fúj, te kis hülye! - Mosolyogtam. - Tudom ám, hol
szokott járni az a nyelv!
Mal elmosolyodott, és átadta a kiskutyát Reece-nek.
- Nesze! Vidd fel! De el ne ejtsd!
- Nem fogom.
- Ajánlom is!
Reece még morgott egy kicsit, Gyilkos meg vakkantott
néhányat. Ez az este komolyan szürreálisán alakul!
- Várj csak. Mal! Mi van anyukáddal? - kérdeztem. -
Hogy van? Szája vonallá keskenyedett, és szomorúan vonta
össze a szemöldökét.
- Nem jól. Már nem sok ideje van hátra.
- És akkor miért itt vagy?
 Véres arca ezer ráncba szaladt, és fájdalmas tekintetet
villantott rám.
- Ez azért elég hosszú sztori. De minden elmondok
odafent.
Egy kocsi állt meg csikorgó gumikkal a padka mellett.
Nate és
Lauren ugrott ki belőle. Kicsit kótyagosan intettem oda
nekik.
- Már minden oké. A verekedésnek vége.
- Jaj, nézd már, milyen aranyos kiskutya! - kiáltotta
Lauren
- Két idióta seggfej! Mit csináltatok Anne-nel? - Nate
leguggolt mellém, és rosszallóan tanulmányozta a gyorsan
duzzadó szememet. Azon az oldalon az egész világ
elmosódottnak tűnt. - Hogy van a fejed?
Aztán Laurenhez fordult, aki azóta is azzal volt
elfoglalva, hogy Gyilkost simogatta és gügyögött neki.
- Lauren, szállj már le arról a kutyáról, és hívd fel a
nővér-barátodat! Ha ilyen állapotban visszük Anne-t bárhova
is, az emberek tutira kérdezősködni fognak, és ezekre a
kérdésekre szerintem Anne sem szeretne válaszolni.
- Bocs. Oké. Klassz ötlet. - Lauren elővette a táskájából a
mobilját.
- Ne, kérlek, ne tedd! - mondtam. - Már minden oké.
Lauren habozott, és a tekintete felváltra ugrált Mal és
Nate között. - Eskü! - mondtam megint, és próbáltam
vidámnak tűnni. - Lesz egy mokeszem, de ennyi.
- Majd én viszem - morogta Mal, amikor látta, hogy Nate
megpróbál ölbe venni.
- Nem, a két lábam fog vinni. Csak segítsetek felállni. -
Felnyújtottam a két kezemet, és Nate óvatosan felhúzott.
Mögöttem Mal is felugrott. Megfogta a csípőmet, ami már
csak azért is jó volt, mert a világ forogni és csúszkálni
kezdett.
- Hűha! - A fejemben csak úgy pörgött minden.
- Lassan! - Mal szorosan mögém állt, és hagyta, hogy
rátámaszkodjak, amíg sikerül megtalálni az egyensúlyomat.
- Basszus, Anne! Annyira sajnálom!
- Még soha nem volt mokeszem.
- Azért tudtam volna élni a tudat nélkül, hogy az elsőt
nekem köszönheted. - Az ajka a fülemet simította. - Engedd
meg, hogy vigyelek!
- Na jó. - Verekedni nagyon ostoba dolog volt. De nem
engedni, hogy ölbe vegyen, éppen ilyen ostoba.
Mal tehát nagy, erős karjába vett, én meg közben úgy
sóhajtoztam, mint egy valódi, romantikus hősnő.
- Azt hiszem, hogy a bokszbajnokkarrierem amilyen
gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért. - A fejemet a
vállára hajtottam, és mélyen magamba szívtam az ismerős
illatot. Istenem, mennyire hiányzott már! Mal viszont csak a
fejét rázta. Egyelőre valószínűleg túl feldúlt volt ahhoz, hogy
lássa, milyen hatalmas poén volt, hogy így kiütöttek.
Nate kinyitotta előttünk a lépcsőházba vezető bejárati
ajtót, és szépen lassan mindenki bement utánunk - Reece,
kezében a kiskutyával, és Lauren is, aki még mindig próbálta
megsimogatni.
- Te visszajöttél, és hoztál nekem egy kiskutyát? - Még az
elképzelést is hihetetlennek éreztem. Eszembe jutott, hogy
csak azért haluzom ezt, mert az előbb megsérült az agyam.
De azért átöleltem a nyakát, és úgy döntöttem, kihasználom a
helyzetet, amíg lehet. Mert ki tudja, ezúttal meddig marad
majd mellettem. Vagy miért jött vissza egyáltalán.
- Azt mondtad, kicsi korodban nem volt kutyád.
- De ebben a házban senki nem tarthat állatot, Mal!
 - Aha, tudom. Úgyhogy új lakást is szereztem neked.
Nem sok értelme lenne felébe-harmadába csinálni a dolgot,
nem igaz?
- Iiiiigen. - És közben erőt vett rajtam a rettenetes érzés,
hogy cseppet sem viccel.
Aztán felmentünk a lépcsőn. Nate addig kotorászott a
táskámban, míg megtalálta a kulcsomat, és kinyitotta az ajtót.
- Csak tegyél le a kanapéra, légy szíves! - mondtam
Malnek. - Ja, és a fagyóban találsz jeget is.
Egyetlen szó nélkül tett le a kanapéra, aztán eltűnt a
konyhában, hogy előbányássza a jeget. Annyira azért nem
fájt, amikor elengedtem. És feleannyira sem, mint a szemem.
Az egyik kezem még mindig a szememen tartottam, és
próbáltam elfedni a túlságosan erős lámpafény elől.
- Kösz, hogy visszajöttetek, srácok! - mondtam, ezúttal
Nate és Lauren felé fordulva. - És bocs, hogy így elbaltáztam
az estéteket.
Ők ketten csak néztek rám, és látszott rajtuk, hogy még
mindig megvannak döbbenve. Lauren magas sarkú cipőt és
farmert viselt, és úgy tűnt, még mindig bármelyik pillanatban
készen állnak elindulni bulizni.
- Sajnálom, hogy félbe kellett szakítanotok miattam a
randitokat. És Reece, nyugi! - mondtam, és közelebb
csúsztam hozzá. - Tudom, hogy nem volt szándékos.
A tekintetében végtelen bűntudat bujkált.
Mal gyors léptekkel tért vissza, kezében egy
konyharuhába tekert jegeszacskóval, egy üveg vízzel meg
egy üveg Advillal.
- Kösz! - Azonnal lenyeltem két bogyót, és a jeget a
szememre szorítottam. - Reece, Mal, abba kell hagynotok ezt
az állandó harcot. Lehetne, hogy ezt kérjem a szünnapomra?
 Mal egyetlen pillanat gondolkozás nélkül Reece felé
nyújtotta a kezét.
- Igen, persze. - Reece átvette a kiskutyát a másik kezébe,
majd megragadta és megrázta Mal kezét.
- Köszönöm!
- Tessék - mondta ezután, majd a kölyökkutyát felém
nyomta. A hatalmas, vörös masni Gyilkos képébe került, mire
morogva próbálta foggal leszedni magáról. Még nem láttam
ennél aranyosabbat. Soha nem is sejtettem, hogy legbelül
mindig is szerettem volna egy kutyát, így nem csoda, ha most
nem is tudtam abbahagyni a vigyorgást. Reece az ölembe
tette, mire azonnal próbált felmászni rajtam, és megint állón
nyalni. A három jelen levő hím közül egyértelműen ő volt a
kedvencem, attól függetlenül, hogy olyan volt, mint
egy kukac.
- Nyugi, kishaver! - Mal leült mellém a nagy karosszékbe,
és az egyik kezét Gyilkosra téve próbálta lent tartani.
- Biztos vagy benne, hogy nincs semmi baj? - kérdezte
Lauren, aztán lenyúlt, és még egyszer utoljára megvakargatta
Gyilkost, közvetlenül a füle alatt.
- Igen, minden rendben lesz. Kösz!
- Azért akarsz bennünket ilyen gyorsan távol tudni, hogy
nyugodtan szétrúghasd Mal seggét?
- Légy szíves.
Erre bólintott, majd megragadta a még mindig rosszallóan
néző Nate karját, és kivonszolta a lakásból. Mert a csajok
megértik az ilyesmit. A pasik meg nem annyira.
- Figyelj, Anne! - mondta Reece. - Nagyon sajnálom ezt a
jelenetet a ház előtt. Meg azt, hogy bepancsoltam neked.
- Tudom, Reece. De most először is mindenképpen le kell
üvöltenem Mal fejét. Elhalaszthatnánk a vacsorát?
- Az én fejemet nem akartad leüvölteni?
 - Nem. És az övét is csak azért, mert szerelmes vagyok
belé.
Mal megmerevedett mellettem, és Gyilkost simogató keze
is kihagyott egy ütemet.
- Értem - felelte Reece. - Ami azt jelenti, hogy belém
tutira nem vagy szerelmes, vagyis okosabb, ha feladom, és
elhúzok.
- Bocs, Reece.
- Semmi gáz. - Aztán szomorú mosollyal odahajolt
hozzám, és arcon csókolt. - Majd legközelebb okosabb
leszek. De azért kérhetek tőled egy szívességet? Légy szíves,
néhány napig ne gyere be dolgozni. Kell egy kis idő, hogy
begyógyuljon a te szemed, meg az én büszkeségem is.
- Vettem.
- Tényleg annyira rohadtul sajnálom, ami történt!
- Tudom. Véletlen volt, Recce. Nem haragszom.
- Aha, nem haragszol - ismételte meg halkan. Aztán
esetlenül integetett, és elment, bezárva az ajtót maga mögött.
így tehát ott maradtunk hármasban, én. Mal és Gyilkos. A
szuszogó és lihegő kölyökkutyától eltekintve szinte
hátborzongatóan csendes volt a lakás. Mal felemelte
Gyilkost, és óvatosan a padlóra tette.
- Most tényleg nagyon szívesen üvölteném le a fejed,
amiért képes voltál így otthagyni, és aztán napokra eltűnni -
mondtam, miközben elvettem az arcomról a jeget. - De nem
tehetem, mert tudom, milyen rettenetes, ami édesanyáddal
történik, és tudom, hogy mennyire fáj ez neked. És azért sem,
mert valami hülye okból még mindig bűntudatom van, amiért
kikosaraztalak annak ellenére is, hogy az egész lánykérés
őrült és nevetséges színjáték volt, aminek semmi, de
semmi köze nem volt hozzám.
- Ez nem igaz. És tedd vissza a jeget az arcodra.
 Megint elfedtem a háborús sebesülésemet.
- De ha ezen az oldalamon ülsz, akkor nem látlak
rendesen.
Felsóhajtott, letérdelt elém, és a kezét a térdemre tette.
- Most már látsz?
- Igen. Miért nem vagy anyukáddal? Most ott lenne a
helyed.
- Mert azt akarta, hogy a szülinapodon veled legyek. És
én is itt akartam lenni veled. Egyikünk sem akarta, hogy
valami másik pasival ünnepelj. Már a gondolatba is majd
belebolondultam. - Az arca megfeszült, és a keze egyre csak
gyapjúharisnyás combomat simogatta. - Beszélgettünk
anyával... rólad, meg minden másról is. És
segített megválaszolni néhány kérdést.
- Mint például?
- Az előbb azt mondtad Reece-nek, hogy szerelmes vagy
belém.
- Igen. De édesanyád kellett ahhoz, hogy ezt megértsd?
Mal cipője mellől morgás hallatszott. De egyikünk sem
törődött vele.
- Én nem tudom, milyen kapcsolatban élni, és milyen az,
ha az ember szerelmes valakibe. Egy csomó mindent nem
tudok. De ahogy láttam őket apával ebben az elmúlt néhány
napban... - Széthúzta a combomat, és közelebb húzódott. -
Tudod, biztos vagyok benne, hogy én is szerelmes vagyok
beléd. Csak nem a megfelelő dologra összpontosítottam, nem
a megfelelő időben és a megfelelő indokkal. Amit csináltam,
úgy volt rossz, ahogy van.
- Igen.
Bólintott.
 - A megfelelő csajjal akartam tenni, de a nem megfelelő
dolgot. Ép szemem könnyekkel telt meg, a fájós szemem meg
egy ideje könnyezett már. De ez most valahogy más volt.
- Köszönöm! De aztán minden elromlott, te meg
egyszerűen elmenekültél tőlem. Ezt soha többé nem szabad
megtenned! Ez az én egyik szabályom, Mal. Mert az ilyesmit
nem fogom sokáig eltűrni tőled!
- Többet nem fordítok neked hátat, és nem tűnök el.
Megígérem. Együtt majd mindent megoldunk.
- Jól van - szipogtam, és elmosolyodtam. - Jobb lesz, ha
visszamész anyukádhoz.
- Majd reggel. Már kibéreltem egy repülőt. Mind a ketten
megyünk. Anyáék... úgy gondolják, hogy a következő egy
vagy két napban megtörténik. - Szorosan lehunyta a szemét,
és a fejét az ölembe hajtotta. - Ez volt életem legszarabb hete.
Alig aludtam valamit. Nem akarsz velem aludni, Anne?
Tényleg nagyon fontos lenne, hogy velem aludj.
A kezemet a fejére helyeztem, és megsimogattam a lágy
hajtincseket.
- Amit csak szeretnél.

Felébredtem. Az ébresztőn zölden izzottak a számok. 11:40.

Lekapcsoltunk minden lámpát, és lefeküdtünk az ágyamba
(ami gyakorlatilag még mindig csak a földre helyezett matrac
volt). A Advil, ahogy mindig, most is egy kicsit bekábított.
Fogalmam sem volt, merre lehet Mal. Valahonnan messziről
léptek dobbantak a lépcsőn, aztán nyílt a bejárati ajtó, és apró
körmök kopogtak a padlón, felém közeledve. Aztán már csak
arra eszméltem, hogy Gyilkos rám veti magát, és valami őrült
energiával örül nekem. Amikor úgy érezte, eléggé kiörülte
magát, a csíkos ruhámhoz szaladt. Lefekvés előtt a komód
felé dobtam, de természetesen mellé ment, és a jelek szerint
tökéletes kutyafekhely lett belőle.
- A kisfiúnknak pisilnie kellett - magyarázta Mal,
miközben levette a kapucnis pulcsiját, és lehúzta a bakancsát.
- Nagyon jó apa vagy.
- Jó, mi? A legjobb. - Ezután a farmer is lekerült róla, de
alatta nem volt rajta semmi. Bárcsak több fény szűrődött
volna be az utcáról, hogy jobban lássam! Bemászott mellém a
takaró alá. - Hogy vagy, tökfej? A szemed még mindig elég
gázosán néz ki.
- Tudom. Azon az oldalon nem is látok semmit. De neked
az lenne a dolgod, hogy mindegy hogy nézek ki, azt mondd
nekem, mennyire szép vagyok.
- Mindegy hogy nézel ki, nekem nagyon szép vagy. És
csodálatos mokeszed van. De a jövőben inkább ne akarj
közbelépni, ha verekedést látsz. - Lágyan, édesen
megcsókolt. Aztán mélyebben, keményebben, a nyelvét a
számba dugva. Az íze fantasztikus volt, és az érzés, ahogyan
a keze a fejemet fogta, az egész világot a helyére billentette.
Ujjaim végigsimítottak az oldalán, majd fel izmos vállára.
Mintha hazaértek volna. A combom megfeszült, és a lábam
köze duzzadtan, nedvesen várt rá. Megkeményedő farka a
csípőcsontomnak feszült. Annyira rohadt jó volt, hogy nem
kellett egyedül lennem!
- Boldog szülinapot! - suttogta.
- Most, hogy te is itt vagy, már tényleg az.
- Annyira rohadtul hiányoztál!
- Te is nekem.
- Nagyon gyorsan elaludtál. Mi van alatta? - kérdezte, és
közben az alvós pólóm alját húzogatta.
- Már elfelejtetted?
 A fejemen keresztülhúzva levette rólam a pólót, aztán
félredobta.
- Hű! Mellek! A legszebb ajándék. Kösz szépen, tökfej!
- Nagyon szívesen. Imádok a szülinapomon ajándékozni.
- Levegőért kaptam, ahogyan előbb az egyik, majd a másik
bimbómat nyalogatta meg. Megkeményedtek, és a lehető
legkéjesebb fájdalom sugárzott belőlük. - Várj csak, amíg
meglátod, mi mást tartogatok számodra!
- Itt bent? Na mutasd! - Ujjat az alsóm gumijába
akasztotta, és elkezdte lehúzni rólam. - Gyönyörű. Hadd
nézzem csak meg közelebbről!
Bemászott a combom közé, miközben ujjai
leheletfinoman simogatták fel és le a combom belső oldalát.
Kínzó lassúsággal nyalogatott ösvényt a csiklómtól egészen a
szegycsontomig. Bizseregni kezdett minden részem, ahol
megérintett. A szája az enyémre tapadt, közben a keze
masszírozni kezdte a puncimat, amíg minden ellenállás
nélkül csusszanhatott be az ujja.
- Azt hiszem, egy kicsit azért kedvelsz engem.
- Fogd be és csókolj!
Nevetett. Az ujja ki-be kezdett járni bennem, és aztán
elért valami érzékenyebb pontot, amitől konkrétan a fejemet
is elvesztettem. Levegőért kaptam. A hátam ívben
megfeszült, a szemem tagra nyílt, de csak vakon meredt a
mennyezetre.
- Jézusom, Mal!
- Ez az! - A hüvelykje a csiklómat masszírozta, hogy
mind a két lábam beleremegett. Kétségem sem volt azt
illetően, hogy ez kemény és gyors orgazmus lesz. Mintha az
utóbbi időben, hogy nem volt mellettem, kicsit
elhanyagoltam volna az ilyesmit. A libidóm vakációra ment,
ha nem volt velem, de ekkor visszatért, és rám rúgta az
ajtót. Az egyik mellbimbómra forró száj tapadt, keményen
megszívta, majd a nyelvével kényeztette.
Felnyögtem, és magamhoz szorítottam.
- Többet!
Az első mellett egy második ujj is belém csúszott, kicsit
szétfeszítve, és sokkal intenzívebbé téve az érzést, rátalálva
az érzékeny pontra. Sarkam mélyen a matracba vájt. Lehet,
hogy most tényleg belehalok a gyönyörbe, de ha igen, akkor
ez nagyon szép halál lesz.
- Mondd, hogy szeretsz! - Még mindig a mellbimbómmal
játszott.
- Szeretlek.
- Nem, te nem szeretsz igazán. Csak azért mondod, mert
el akarsz élvezni. - Felemelte a fejét, és gonosz csillanással a
szemében rám nézett. Totál készen voltam. - Egy szavadat
sem hiszem.
Megfogtam a fejét, magamhoz rántottam, és keményen
megcsókoltam. Azt akartam, hogy tudja, hogyan érzek. A
lábam között a keze egyetlen pillanatra sem állt meg, egyre
vadabbul korbácsolva a gyönyörömet. Ujjak hatoltak belém
újra és újra. Már majdnem elég volt, de aztán mégsem.
Istenem, a feszültség majd darabokra szaggatott. Annyira
közel voltam.
- Szeretsz te engem, Anne? - A sarkára ült, és közben
folyamatosan ujjazott, tovább növelve a feszítést.
- Igen.
Az ágy mellől felvett egy bontatlan óvszert, és a fogával
tépte fel a csomagolást.
- Nagyon?
Bólogattam, és levegőért kapkodtam.
- Úgy érted nagyon-nagyon? Vagy csak kicsit-nagyon?
- Mi van?
 Vigyorogva húzta fel az óvszert.
- Mennyire szeretsz? Mennyire nagyon?
- Mal... - Nem tudtam felfogni, mit akar ezzel. A fejem
mellett ökölbe szorított kézzel szorítottam a párnát.
- Látod, pont erre gondoltam. - A karját a fejem mellé
tette, és lassan rám ereszkedett. Aztán kihúzta az ujját a
puncimból, és bevezette a farkát. Próbáltam nyitva tartani a
szememet, de sehogy nem ment. A szemhéjam mintha
magától csukódott volna le. Teljesen elvesztem az érzésben,
ahogyan vastag farkát mélyen belém nyomta.
Tökéletesen kitöltött. Pont a helyére került.
- Én még jobban szeretlek - mondta, aztán az ujja megint
rátalált a csiklómra, és éppen a megfelelő erővel kezdte
nyomni, dörzsölni, hogy lángra lobbanjak, és felrobbanjak.
Olyan vad tűzzel égtem, aminek nem lehetett gátat vetni. De
tudtam, hogy amíg őt ölelhetem, nem lehet semmi bajom.
Combom erősen szorította, két karom pedig a nyakába
fonódott, és keményen magamhoz húzva tartotta. Puncim
izmai megragadták a farkát, követelőzőén, határozottan.
O pedig nyögött, és az arcát az arcomhoz dörzsölte.
Aztán megint visszaúsztam a valóságba, és a tudatom
lassan, fokozatosan visszatért. Mal mozogni kezdett, előbb
csak lassan, ki és be csúszva bennem. Minden egyes lökésre
apró remegések egész sora rohant végig a testemen.
- Hazudsz! - suttogtam, amikor eszembe jutott, amit az
előbb mondott nekem. - Én jobban szeretlek téged.
Elmosolyodott, és keményen belém nyomta a farkát.
- Bizonyíts!
Megkapaszkodtam benne a lábammal és a kezemmel, a
számra vonva a száját, mindenestől átadva neki magamat.
Teljességgel megbíztam benne. Mert végre találtam valakit,
aki képes volt elfogadni engem ha jó voltam vagy ha rossz,
ha szomorú vagy ha boldog. És én ugyanilyen akartam lenni
számára.
Nagyon óvatos volt, de ekkorra rengeteg érzelem gyűlt fel
benne. Éreztem, ahogyan a bőre alatt vonaglik, ahogyan a
tekintete mögött tombol.
- Keményebben! - Parancsoltam neki.
Gyorsított a ritmuson.
- Ne tartsd vissza!
- Anne...! - Állkapcsa megfeszült, zöld szeme lánggal
égett.
- Rajta! Engedd el! Akarom!
Nem volt szüksége több biztatásra. Megölelt, és felhúzott
magához, ahogyan a testünk egyre gyorsabban és erősebben
egymásnak csattant. A csípőnk újra és újra keményen
összeütközött, farka mindig mélyebben hatolt belém. Olyan
volt, mintha egy vihar közepén álltam volna, egyszerre ijesztő
és gyönyörű szép. Még soha, senkiben nem bíztam annyira,
hogy engedjem ennyire keményen szeretni engem, még
soha nem hagytam, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. Ő
viszont kemény volt velem. A fogai a nyakam húsába vájtak,
megjelöltek, míg ujjai a fenekembe mélyedtek, magához
szorítva az altestemet. Az egész teste beleremegett, ahogyan
még mélyebben belém nyomta a farkát, és elélvezett. A
nevemet kiáltotta, de a hangja tompán szólt, mert még mindig
a nyakamba temette az arcát.
Nem engedtem el sem a karommal, sem a lábammal, és
kényszerítettem, hogy rám rogyjon. Testének súlya az ágyhoz
szegezett, de tudtam, hogy akár az örökkévalóságig ott
tudnék maradni alatta.
Néma csendben hevertünk mindketten. Az arcom nedves
volt azon a helyen, ahol az arcát nekinyomta. Hogy a
verítékétől vagy a könnyeitől, nem tudom, de az biztos, hogy
még elég hosszú ideig remegett. Megsimogattam a fejét,
aztán a hátat is, és ujjaimmal fel-le cirógattam a gerince
mentén.
- Szeretlek - mondta. - El sem tudom mondani, mennyire.
Én az arcommal simogattam az ajkát.
- Hiszek neked.
 EPILÓGUS
Egy hónappal később...

- NEM VAGYOK BENNE BIZTOS, HOGY EZ OLYAN JÓ ÓTLET! -

Az ágyunk szélén ültem, és Gyilkost ölelgettem. Egyszerre
csak nagyon rövid ideig volt hajlandó eltűrni az ilyesmit, és
amilyen vadul járt a kis feneke, tudtam, hogy hamarosan
letelik az időm. Korlátozott tapasztalataimra támaszkodva
megállapíthattam, hogy a kölyökkutyák csak két sebességi
fokozatot ismernek: állj és fuss. Elég gyakran megesett, hogy
egy hosszú, játszadozással töltött nap után arccal lefelé a
kajás táljában heverve találtuk, miközben hangosan horkolt.
- Akkor mit akarsz csinálni? - kérdezte Mal.
- Nem tudom.
Körülnézett a hálószobában, és a csípőjét vadiúj,
gigantikus, baldachinos ágyunk végének támasztotta.
Ragaszkodott hozzá, hogy részletesen átgondoljuk, hogyan
szeretnénk használni. És a jelek szerint általában rám jut majd
az áldozati bárány szerepe, akit lekötöznek majd, és
felajánlanak az orális szex isteneinek. Nem mintha ezt akár
közelről is taszítónak találtam volna. Maga az ágy
pedig szerencsére sokkal strapabíróbb szerkezetnek tűnt, mint
az, ami az albiban volt valamikor. Mal biztosított róla, hogy
amikor és amennyiben kedvünk támadna megint ugrálni rajta,
ez simán bírja majd a kiképzést.
Mal mellett az élet egyetlen nagy buli lett. Ezen a napon
azonban egészen más volt a hangulata.
- Hamarosan kezdenek szállingózni - jelentette ki. - Te
meg halálra gürcölted magad. A kaja készen van. Mindent
leszerveztünk, és a te ötleted volt az egész. Te akartad. De ha
úgy gondolod, hogy mégis jobb lenne gyáva kisoroszlánként
füledet-farkadat behúzva elsunnyogni, nekem az is fekszik.
Ha akarod, még abban is segítek majd, hogy életed végéig
emlékeztesselek a szégyenre.
Magamba roskadtam.
- Ó, te szemétláda!
- Szeretlek, tökfej.
- Én is szeretlek. Csak tudod, ez nem annyira megy
nekem. - Letettem a földre Gyilkost, az meg abban a
pillanatban üldözőbe vette egy diétás kóla flakonját. Mivel
kénytelen volt lemondani Mal Chucksjai-nak csócsálásáról,
az utóbbi időben ez lett a kedvenc játéka. Két mostoha-
keresztanyja, Lizzy és Ev persze a világ minden
jutalomfalatját és kutyajátékát megvette neki, de ő akkor sem
volt hajlandó feladni a rock and roll életformáját. Soha jobb
kutyát!
Valaki kopogott odakint, a nappali ajtaján.
Lehet, hogy az első szülinapi ajándékom Gyilkos volt, a
valódi ajándék azonban egy lakás pontosan Dávid és Ev
kérójával szemben, ahova Mallel együtt beköltöztünk. Itt
aztán lehetetett kutyát tartani! És mit mond az ember annak,
aki képes megvenni neki egy lakást csak azért, hogy az övé
legyen a gyermekkorában soha meg nem kapott kiskutyája?
Nos, személy szerint én nem mondtam a világon semmit.
Amikor abbahagytam a sírást, jól leszoptam. És úgy tűnt, ez
elég is volt neki.
Különben pedig nagyon jól tudta, mennyire szeretem.
Már csak azért is, mert konkrétan egyfolytában ezt
mondogattam neki.
Valaki megint kopogott.
Összerezzentem.
- Készen állsz? - kérdezte.
 Bólintottam. Kinyújtotta a kezét, én meg megfogtam, és
hagytam, hogy a folyosón keresztül kivezessen a nappaliba.
- Nem fogsz elmenni? - kérdeztem, és máris gyűlöltem
magam, amiért a térdem kasztanyettázni kezdett.
- Nem megyek sehova. Egész végig melletted leszek.
- Oké. - Elmosolyodtam. - De azért ugye nem vagyok
valami szánalmas nyúlnyál, aki mankónak használ, vagy
nyugipelusnak, vagy valami effélének?
- Hé! - mondta, és finoman megfogta az államat. - Az
elmúlt vagy másfél hónapban te voltál az én mankóm!
Megkaptam tőled mindent, ami csak kellett, és bármikor,
amikor meg tudtad adni nekem. Mi egymásra támaszkodunk,
tökfej! Ez így van jól.
- Kösz!
Meghajolt.
- Én kösz!
Az igazat megvallva tényleg nevetséges volt, mennyire
rettenetessé tettem saját magam számára ezt az egészet. De
tudtam, hogy ha ő mellettem áll, akkor akár sárkányokkal is
szembeszállnék. Kétségtelenül. Kihúztam magam, és vettem
egy mély lélegzetet.
- Jól vagyok.
- Még szép! Hiszen minden barátunk eljön. Mindenki itt
lesz, akire támaszkodhatsz, Anne! - mondta. - Ez lesz a
legkirályabb nap a hálaadás-vacsora előtt.
Úgy terveztük, hogy a hálaadást egyébként a legidősebb
nővére családjánál töltjük, Idahóban. Lóri nem sokkal azután
halt meg, hogy a kibékülésünket követő napon
visszarepültünk Coeur d’Arlene-be. Nagyon megrázta Malt.
Még mindig nem tette túl magát a dolgon, de legalább már
nem verte a kezét mindenféle falba, és nem nyomott le egy
üveg Jack Daniel’st minden második éjszaka. Néha még
mindig megesett, hogy visszahúzódott a saját világába, és
nem szólt hozzám. De aztán mindig visszatért.
- Meg tudod csinálni - mondta, és én minden szavát
elhittem.
Kinyitotta az ajtót, és ott állt Lizzy meg anya. Anya
óvatos mosolyt villantott rám. Répavörös hajába sokkal több
ősz szál keveredett, mint emlékeztem rá, és az arcát ráncok
szabdalták. Aztán amikor láttam, hogyan szorítja elfehéredett
ujjakkal a mellkasa előtt a táskáját, rádöbbentem, hogy még
nálam is idegesebb.
- Szia, anya! - Előreléptem, és már majdnem arcon
csókoltam, de végül meggondoltam magam. Nagyon
majdnem. Talán majd legközelebb. - Anya, szeretném
bemutatni Malt. Mal, ismerd meg az anyámat, Jant.
- Üdvözlöm, Jan. Őrülök, hogy végre találkozunk. - Mal
előrelépett, és kezet fogott vele. Szélesen mosolygott, de a
másik kezével nem engedte el az én kezemet.
Amikor anya meglátta Malt, még idegesebb lett. Viszont
legalább kedvesen beszélt vele. Minden rendben lesz. Meg
tudjuk csinálni. Mert az igazat megvallva, az életem ott, az új
lakásban nagyon is jó volt. Persze már Mal előtt is így
éreztem, most azonban még sokkal inkább. Össze sem
lehetett hasonlítani. Ha pedig anyával sikerül átlépnünk a
határainkat, és működőképes kapcsolatot kialakítani,
akkor csak még királyabb lesz minden. Ha pedig nem, az sem
baj.
- Gyere, anya, körbevezetlek! Nagyon szép a lakás. Mal a
legutóbbi szülinapjára vette Anne-nek. - Lizzy rám kacsintott,
majd betuszkolta anyát a lakásba, és hála istennek ezzel én is
lélegzetvételnyi szünethez jutottam.
És ez már csak azért is nagyon szerencsés volt, mert
tényleg csodálatos volt a lakásunk. A padlót nagyon állat,
finoman csillogós olasz padlólap borította. A fal hófehér, a
bútor szürke, itt is, ott is türkiz mintával. Annak ellenére,
hogy az elrendezése ugyanolyan volt, valahogy totál más
légkört árasztott, mint az, amiben Dávid és Ev lakott. Erről
jut eszembe, hogy náluk jobb szomszédokat nem is
álmodhattam volna magunknak. Imádtak Gyilkosra vigyázni.
Legalábbis Ev biztosan. Davidben egy kicsi tüske még
mindig maradt azután, hogy Gyilkos megrágott néhány
gitárszíjat, és a szőnyegükre pisilt. Néhány ember annyira
kiállhatatlan!
Mal és Dávid rengeteget lógott együtt, és Ben és Jimmy is
hol nálunk, hol Davidéknél csatlakozott hozzájuk. A Stage
Dive család egyetlen szempillantás alatt befogadott, márpedig
ezért végtelenül hálás voltam. Még Lizzyt is befogadták, bárt
azért kicsit gázosnak tartottam, hogy a húgom azóta is
annyira bele van zúgva Benbe.
- Nézd csak meg, mekkora a fürdőkád, anya! - Lizzy
szavai a folyosóról visszhangzottak, és azt is hallottuk,
ahogyan anya elismerően felkiált. Tényleg hatalmas volt, és
Mallel alaposan ki is használtuk. Eszembe sem jutott már a
régi, oroszlánlábas öntöttvas kádam.
- Minden rendben van? - kérdezte Mal halkan, miközben
próbálta figyelmen kívül hagyni a farmeres lábán kaparászó
Gyilkost.
- Aha. - Felé fordultam, felnéztem rá, és megöleltem a
nyakát. Egyetlen szó nélkül lehajolt, majd az ajka az ajkamra
tapadt, és bőven megadott nekem mindent, amire szükségem
volt.
Mire végeztünk, már lihegtem, és az arcom teljesen
kipirult.
 - Abbahagynátok? - nyögött fel Ben, miközben egy
csokor virágot lóbált. - Az isten szerelmére, hiszen
vendégeitek vannak, basszus!
- Jaj, de kis kedves! Hát virágot hoztál nekem, Benny? -
kérdezte Mal, miközben nyitott tenyérrel simogatta a
hátamat.
- Egy frászt. A szexis csajodnak hoztam - mondta, majd a
kezembe nyomta a jókora csokrot.
- Kösz szépen, Ben! - mosolyogtam, és teljesen le voltam
nyűgözve.
- Nos, jobban mondva a szexis csajodnak, és a csajod
éppen olyan szexis kishúgának.
Erre már fenyegetően összeszűkült a szemem.
A nagy ember elmosolyodott. Micsoda egy szarkavaró!
- A többiek? - kérdezte Ben. Aztán felvette Gyilkost, és a
kanapé egyik sarkába dobta magát, és bekapcsolva a tévét.
Egyik kezével a csatornákat váltogatta, míg a másikkal a
kiskutyámat próbálta halálra idegesíteni. Hamarosan
kölyökkutyához illő vakkantások, ugatások, fogcsattogás és
morgás zaja töltötte be a lakást. Gyilkos imádta Malt, de
szoros másodikként Ben volt a következő legnagyobb
kedvence.
- Hamarosan itt lesznek - mondta Mal.
- Hallottad, hogy Léna lelépett?
Kis híján felugrottam, úgy meglepődtem.
- Mi van? Nem. Mikor?
- Pár napja. Jimmy nem valami boldog.
Mal halkan füttyentett, de mást nem fűzött a dologhoz.
Tekintete a folyosó felé fordult, ahol Lizzy és anya már a
nézelődés végéhez közeledett.
- Gyorsan! - mondta Mal, és odahajolt hozzám.
- Mi van?
 - Ez! - Aztán az ajkát az enyémre nyomta, a nyelve a
számba csusszant, és úgy nagy általánosságban hülyére
csókolt.
Nem is tudom, milyen gúnyos megjegyzést tett Ben. Csak
az a csók számított. Mal keze a fenekemre vándorolt, és ujjai
keményen megragadtak. A lábujjaim begörbítettem, és
minden érzékem megbolondult. Mire elhúzódott tőlem, az
ajkam tiszta nyálas volt, és a bugyim is határozottan kezdett
átnedvesedni. Kellett vagy egy perc, míg visszanyertem a
lélegzetemet.
- Anyád előtt nem smárolhatunk - magyarázta. - Hoppá.
Kicsit elkentem a rúzsodat. Még jobban, mint a múltkor.
Bocs.
- Megérte.
- Tényleg? - kérdezte, és zöld szemében vágy, szeretet és
még vagy ezer dolog csillogott egyszerre.
- O, igen. Te vagy a legjobb - vigyorogtam vissza.
- Hé, tökfej! Még szép, hogy az vagyok!