You are on page 1of 176

Kiss Enikő

GYÓGY~ZER NÉLKÜL
EGÉ~Z~ÉGE~EN

Könyvmíves Könyvkiadó
Budapest
© 2012, Könyvmíves Könyvkiadó
Szerkesztette Kiss Enikő
© Takács Erika írói álneve Kiss Enikő

Minden jog fenntartva!


A Kiadó hozzájárulása nélkül sem részben,
sem egészben nem másolható.

ISBN978-963-9898-22-6

Felelős kiadó:
a Könyvmíves Könyvkiadó Kft.
ügyvezető igazgatója
1137 Budapest, Szent István krt. 18.
Tel.: 239-6521

Nyomtatta és kötötte a Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.


Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató
www.dabasinyomda.hu
GYÓGYSZER NÉLKÜL
Az emberiséget régóta foglalkoztatja, mit is jelent
egészségesnek lenni, mi is a gyógyítás valójában,
honnét lehet megállapítani egyes egészségi formá-
kat, egyáltalán létezik-e a betegség? Ha létezik, va-
jon mit is takar, vagy éppen mire akarja felhívni a
figyelmet?
Tudományos körökben igen nagy divat manapság a
majákra hivatkozni, mint az emberiség bölcsessége-
inek letéteményeseire. Most sem tehetünk másként,
hiszen az övék az első civilizáció, amely elsősorban a
lélek eltévedéseire, beavatási energiákra és nem evi-
lági eseményekre egyaránt hivatkozott, amikor a test
elégtelen vagy túlműködéseit magyarázta. Törzsi
gyógyítóik a mai napig ezeket az elveket használják
arra, hogy az emberi test energetikáját magyarázzák,
és beavatkozzanak, ha szükséges.
Mi is a valódi betegség? Nyúljunk vissza a mai
fizika legújabb felfedezéséhez: ez a részecske a fe-
lelős az atomok súlyáért, míg az atom többi része
gyakorlatilag súlytalan energiarezgés. Ez az, amire
a maják, később az indiaiak alapozták gyógyítási
tudásukat. Olvasatukban a test nem csupán cson-
tok, hús és másféle szövetek egyesült egysége, ha-
nem emellett hozzátartozik egyfajta energetika,
melynek származása, és alkalmazása, befolyásolása
a mai napig fehér terület még a legmodernebb or-
vostudomány számára.
A régi kultúrák viszont nemcsak ismerték a test
energetikai textúráját, hanem probléma nélkül al-
kalmazták ismereteiket, és hatásokat értek el. Ho-
gyan? Hittek abban, hogy az emberi lény az ener-

5
getikán keresztül kapcsolatot teremt nem evilági
tudatterekkel, amelyek gyakorlatilag ezekkel az
energiatörvényekkel adnak tanácsot, illetve jelzik az
ember sorsát, az elkerülhetetlent, vagy éppen a befo-
lyásolhatót egyaránt. Ezt nem csupán a tudásra ala-
pozzák, hanem éppen a tudás megszerzése mellett
az intuíciók használatára is, hogy a hagyatkozáson
és a hiten keresztül valódi hatást lehessen elérni a
betegnéL Ez messze túlmutat a modern orvostu-
domány határain, mert épp annak alappillérét, az
egzaktan meghatározható adatokat ássa alá: hiszen
ha egy adat nem megbízható, nincs mivel tovább-
haladni, ez a fajta gyógyítás viszont éppen arról volt
ismert, hogy együtt mozog a térrel, együtt változik a
változó emberi egészséggel.
Az egész világon ezzel került kapcsolatba minden
nép, minden törzs, embercsoport, amely kialakította
saját ismereteit a gyógyítással, a betegségekkel és a
befolyásolható testi zavarok helyett inkább a termé-
szettel való kapcsolatot, az ember sorsának alakulását
befolyásoló tényezőket vette figyelembe akkor, ami-
kor a fájdalmat, a megjelenő fertőzéseket stb. kezelte.
Ennek segítségével rengeteg olyan betegséget, hiányt
vagy túlműködést tudtak rendbe hozni, melyekkel
kapcsolatban a mai orvostudomány is tanácstalan.

6
Ezeket a trükköket persze apáról fiúra, anyáról
leányra örökítették, s dédanyáink tapasztalatai néha
nekünk is visszaköszönnek
Az élet bonyolult, tele van érthetetlen fájdalmak-
kal, kényelmetlenségekkel, de néha jobb, ha nem a
mesterséges módon befolyásoljuk, hanem megpró-
báljuk az ezeréves praktikákat, mert ezek az ember
egészét veszik figyelembe, és gyakorta egyszerűen
befolyásolhatók.
Persze, ha komoly a baj, orvoshoz kell fordulni,
mert a test néha olyan beavatkozást igényel, mely
nem a lélekkel, hanem már a földi világ más anya-
gaival, a fémekkel, őselernekkel és mesterséges
anyagokkal van összefüggésben (hiába, ez a XXI.
század!)1 ilyenhez a legjobb, ha szakorvoshoz for-
dulunk!
Az orvosok ugyan nem sámánok, akíknek egye-
nes kapcsolatuk volt a természettel, de éppen ez a
hűvös tárgyilagosság, az érzelmek nélküli valóság-
látás kell némely betegség esetében, hogy az addig
számos formában és szinten jelzett valóságot tudo-
másul vegye a "beteg': és hajlandó legyen evilági esz-
közökkel gyógyulni.
Alapvető elvek az egészségmegőrzésben, néhány
házi praktikával ·
A kísebb-nagyobb fájdalmak, egészségügyi za-
varok megnehezítik a mindennapokat, hiszen nem
mindig van időnk vagy lehetőségünk huzamosabb
ideig gyógyulni. Az ember ilyenkor megszokta,
hogy elmegy egy orvoshoz, és a felírt gyógyszert be-
szedve jobban lesz: ennek ellentmond viszont, hogy
egyre többen félnek a mesterséges anyagoktól, amik
elöntik életünket és ételünket egyaránt. Sokan kez-

7
denek alternatív szerek szedésébe, melyek kevesebb
vagy nulla mellékhatással bírnak, lévén természetes
alapanyagból készülnek. És valóban, nagyanyáink
szerei érdekes módon néha hatásosabbak, mint a
legbonyolultabb gyógyszerek. A fájdalom jelzőfunk­
ciót tölt be: felhívja a figyelmünket arra, hogy vala-
mi nincs rendben. Leküzdésével csak a tünet múlik
el. Ne arra törekedjünk, hogyan iktassuk ki, hanem
fejtsük meg az okát!
Számos fájdalommal járó jelzést küld a test a mű­
ködtető szervnek, az agynak, viszont számunkra
igen sokféle lehet ezek formája.

AKUT FÁJDALOM:
A sérülés vagy az orvosi beavatkozás után a beteg
test érzékennyé, gyakran fájdalmassá válik, ez pedig
a szöveti sérülés miatt lép fel. Hirtelen jelentkező,
rövid ideig tartó fájdalomérzettel jár. A pupillák ki-
tágulnak, a vérnyomás megemelkedik s emellé ve-
rejtékezés, légzési nehézségek, szapora szívverés tár-
sul, ami gyakorlatilag pánikbetegséggé is alakulhat.
Nagyanyáink házi szereivel, de akár a maclernebb
egészségügyi megoldásokkal is orvosolhatjuk

KRÖNIKUS FÁJDALOM:
Sérülés, beavatkozás után hónapokig nem múló
vagy rendszeresen visszatérő fájdalom, ami idegsé-
rülésnek tudható be. Az égő, lüktető, hasogató érzés
váratlanul tör elő. Általában rövid idejű, de nagyon
heves, szinte elviselhetetlen, s emiatt alvászavar,
hangulatingadozás, fáradékonyság is felléphet Eb-
ben az esetben már csak orvos segíthet!

8
PSZICHÉS FAJDALOM:
A testre visszavezethető ok nélkül jelennek meg
az ilyen fájdalmak, a testben azonban mégis hatá-
rozottan érezhetők, a stressz, a fáradtság és a lelki
problémák okozzák. Sokan úgy tartják, ezek valójá-
ban a test egyéb szerveinek rossz működéséből, vagy
táplálkozási hiányból erednek, de ez nem bizonyít-
ható, igen sokszor megtörténik ugyanis, hogy épp az
ember pszichés állapota váltja ki a fájdalmakat, mely
eleinte belső lelki síkon megy, később "ráhúzódik"
egy szervre vagy testrészre.

9
ÁLTALÁNOS HÁZI SZEREK
Előszóként megjegyezném, hogy az alábbi meg-
oldások mindenképp átmenetiek, tehát ha nem akut
a probléma, akkor remek hatással vannak, de ha a
gond folyamatosan visszatér, mindenképp érdemes
szakorvos tanácsát kikérnil Önmagától, sajnos, egy
betegség sem múlik el, csak időlegesen, legfeljebb
akkor, ha kiváltó okát megszüntetjük! Azt azonban
nem tudhatjuk, hogy pontosan mi lehet, ezért érde-
mes hozzáértőhöz fordulni.
Ősi trükk a fogfájásra a pálinkával történő ke-
zelés: le sem kell nyelni, tehát akárki használhatja.
Öblögessünk egy korty pálinkát a szájüregben, s az
érzékeny területen könnyebb lesz, főként mivel az
alkohol fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő
hatással bír. Segít még az Algoflex szedése, a jeges
borogatás és a szegfűszegolaj is. Ha tályog van a fo-
gon, vagy gyulladt a fog, a fogíny, csak a fájdalmat
csillapítsuk Algoflex-szel, mely részben gyulladás-
csökkentő is, de amint lehet, menjünk orvoshoz.
Ha a fogak nem gyulladtak be, nem véreznek, de
irritálhatóak, akkor a legjobb, ha erősen fiuoros fog-
krémmel, vagy kifejezetten erre ajánlott fogkrém-
me! kezeljük, és elhagyjuk a cukrot az étrendbőL
Öblítsük ki szánkat minden étkezés után. A fogíny
irritációját a ma már egyre ismertebb szájzuhanyok
rendszeres használatával is s kezelhetjük
Zúzódásokra, ficamokra, duzzanatokra a fekete
nadálytő levelének felhasználásával végzett boro-
gatás a megoldás. Lehúzza a daganatot, csökkenti
a gyulladást, így a fájdalom is mérséklődik. Elő­
ször persze, nem árt, ha megbizonyosodunk, hogy

ll
nincs-e törés a végtagon. Bármilyen kisebb formai
vagy használhatósági változás árulkodhat erről. Ha
a mozgás fájdalmat okoz, és a nyújtás, csavarás szin-
te lehetetlen, akkor biztosan töréssel van dolgunk,
ezt csak orvos tudja rendbe tenni. Ha viszont nem,
akkor érdemes eldönteni, zúzódás, húzódás, vagy fi-
cam-e a sérülés. Ha zúzódás, a fent említett kenőcs­
csel, illetve jég alkalmazásával lehet a vérömlenyt
megakad~lyozni. A jeget zúzzuk össze, és tegyünk
törülközőbe, illetve olyan textilbe, hogy közvetle-
nül ne érje a zúzódást, de hűteni tudja. Ha felme-
legszik, pótoljuk. Jó lehet akár fűtőtasak is, amelybe
nem meleg vizet, hanem tört jeget teszünk. Emellett
az összes zúzódásra, de akár a vérömlenyekre és a
véraláfutásokra is a legjobb gyógyszer, ha elasztikus
kötéssel lekötjük a feldagadó végtagot, vagy ha be-
dörzsöljük denaturált szesszel, esetleg vodkával. 24
óra után viszont, amikor a feldagadt végtag lelohadt,
akkor viszont melegíteni kell a helyet, ilyenkor érde-
mes kötött holmival, vagy sállal betekerni.
Az ananász segít a menstruációs görcsökön. Fo-
gyaszthatjuk a levelét, vagy magát a gyümölcsöt a
vérzést megelőző napokban. Emellett a menstruáci-
ós görcsöt az alkohol is oldja: amennyiben fellép a
szokásos szédülés, fejfájás, hányinger, érdemes egy
fél deci konyakot vagy vodkát fogyasztani, majd le-
feküdni, és pihenni. Ennél több már nincs hatással,
tehát nem lehet ürügy.
Bőrpanaszokra, különösen az ekcémára a macs-
kakaromból készített kivonat kiváló szer. Néhány
nap alatt csökken a gyulladás, a viszketés mérté-
ke. A legjobb, ha bőrnyugtató fürdőket, szádabi-
karbánás vizet használunk rá. Ha nem tisztázott

12
okból piros vagy égetően viszket a bőr, érdemes
cink-oxid krémet, vagy bőrnyugtató krémet hasz-
nálni. Ha érzékeny a bőr, valószínűleg allergiánk
van valamire, ennek okát derítsük ki, majd hasz-
náljunk orvos által ajánlott szert. Ha a bőr viszket,
érdemes glicerines folyékony szappannal fürdeni,
vagy a patikákban kapható szappanhelyettesítőveL
Ha a fejbőrünkkel van probléma, az kétféle lehet:
ha zsíros a haj, akkor tojáspakolást érdemes rátenni
(tojássárga+élesztő+kefir), ha pedig száraz, akkor a
legjobb az alkoholos átfésülés, majd hajöblítés, vala-
mint az olajos átdörzsölés. Ha kozmetikumok miatt
lép fel bőrprobléma, akkor érdemes elhagyni az irri-
tációt kiváltó kozmetikai szert.

13
Fejfájásra és migrénre kiváló a szellőztetett szo-
bában a fejre helyezett hideg borogatás. Emellett
érdemes megnézetni a szemünket: ha szükséges a
szemüveg, illert ha a szem már nem a régi, igen sok-
szor fejfájással közli a szervezet. A fejfájás gyakor-
ta kezdő tünete más betegségeknek: így akár a szív,
akár a fog betegségeit jelezheti előre. Számtalan eset-
ben azonban csak a fáradtság jele, illetve a nagy lelki
megterheléseké: ilyenkor szinte azonnal a fejünk fáj-
dul meg, s később jönnek a kisérő tünetek. Ilyenkor
érdemes bergamottolajos füstölő vagy párologtató
használata, mert ez rendkívül nyugtató hatású, de a
legjobb, ha ilyenkor szeretteink körében megbeszél-
jük a problémát, hátha az egy-egy mondattól kitisz-
tul, eloszlik, de néma egy heves szóváltás is átszínezi
a fájdalomba szorult ember lelkét, és könnyebb ki-
jönni a depresszív lelkiállapotbóL Ha megfáztunk,
az orr dugulása miatt is fájhat a fejünk. Ilyenkor ér-
demes orrcseppet használni, vagy ha nincs otthon,
de gyógyvíz, különösen a Ferenc József vagy Salvus,
remekül megfelel orrcsepp helyett: tegyük egy ki-
fogyott orrcseppes üvegcsébe, a cseppentővel csep-
pentsük az orrba.
fzületi- és izomfájdalmak, valamint mozgásszer-
vi megbetegedések kiváló ellenszere az iszap- és
agyagpakolás. Másik lehetőség: holt-tengeri sót
hintünk fürdővizünkbe. A vádli görcsbe rándulása
magnéziumhiányra utal: ilyenkor tejtermékek, ga-
bonafélék, hüvelyesek, zöldségek, gyümölcsök és
halak fogyasztása csodákat tehet, mert bővelkednek
magnéziumban, és izomgörcs ellen kiválóak. Persze,
már a boltokban is lehet kapni magnézium, illetve
kálcium tartalmú pezsgőtablettákat: ezek használata

14
azonban nem ajánlatos, mivel a pezsgés hatására ás-
ványi anyag tartalmuk nagyrészt távozik, tehát sok-
szorasát kell elfogyasztani belőlük a valódi hatásért
Amennyiben egy tabletta egyszerre tartalmazza a
magnéziumot és a kálciumot, nem érdemes fogyasz-
tani, hiszen a két anyag együtt fogyasztása kioltja
egymás hatását: az egyik bevétele után legalább két
óráig ne vegyük be a másik tablettát!

15
A félbe vágott paradicsom a benőtt köröm környé-
kéről lelohasztja a duzzanatot, leszívja a benőtt szőr­
tüszőről a gyulladást, és a feszülő érzetnek, valamint a
fájdalomnak is búcsút inthetünk. Emellett a gennyes
keléseket, furunkulusokat remekül kezeli, leszívja, fer-
tőtleníti, nyomuk sem marad! Általában a pattanásokat
azért érdemes felderíteni, mi okozza, mert ha emésztési
gondok, akkor azt kezeljük, ha kamaszkori probléma,
akkor pedig rengeteg féle pakolás, akár otthoni szer is
lehetséges, amivel segíthetünk rajta: a leggyakoribb ta-
lán a tejből, tojásból, élesztőből és olívából, vagy a tojás
helyett (száraz bőrre) citromléből összeállított pakolás:
előbbi a zsíros, utóbbi a száraz bőrre ajánlatos.
A gyomorproblémák ellenszere a bazsalikom. Az
ételekhez kevert levél ízletes, valamint gyomorégés-
re, puffadásra és emésztésserkentésre kitűnő. Emel-
lett még erre is jó az alkohol minimális használata:
zsíros ételek miatti gyomorégésnél a vörösbor és cit-
rom keveréke lehet remek, de a citromlével vigyáz-
zunk, mert akinek sok a sava, annak nem tesz jót! A
hasfájásra a meleg borogatás is hatékony, még jobb,
ha valamilyen meleg holmival betekerjük, és felme-
legítjük a beteg hastájékot: csodát tehet!
Ha megégettük a kezünket, tartsuk 10-15 percig
hideg víz alá, majd aloé vera növényből származó
kocsonyás folyadékkal kenegessük. Hűsítve nyomja
el a fájdalmat, és a hegesedés sem következik be. Té-
vedés hogy a tejföl vagy a vaj jó az égési sérülések-
re, ez legfeljebb napégés ellen jó, de csak akkor, ha a
beszívódás után lemossuk a felületet. A legjobb, ha
a megégett felületet hűsítjük, emellett több, mentol
alapú krém is kapható, melyek nagyon hasznosak az
ilyen sérülésekre.

17
FŰSZEREKÉSGYÓGYNÖVÉNYEK

A természetes életmódhoz tehát hozzátartozik az is,


hogy egészségünket egyéb módon is megőrizhes­
sük, vagy ha nem megy minden rendben, ne csak
mesterséges gyógyszerekkel, hanem természetes
dolgokkal, teákkal, zselékkel, lekvárokkal és egyéb
receptekkel is rendben tarthassuk.
Nem véletlenül mondja a mondás, hogy "fűben-fá­
ban orvosság': A népi gyógyászat is a gyógyfüvekre,
az erdőn-mezőn megtalálható virágokra, kérgekre
és más anyagokra alapozott, mért ne tehetnénk ezt
mi is?
Természetesen ezeket a legtöbb helyen már gyógy-
szertárban, gyógyfűboltokban is megkaphatjuk, de
ha akarjuk, akár magunk is termeszthetjük ezeket a
füveket Az alábbiakban adok közre néhány eredeti
anyagot, és azt is, mikre lehet őket felhasználni.

Acaibogyó
Egy brazil pálmaféle gyümölcse, mely antocianinok-
ban és antioxidánsokban gazdag. Az antocianinok
azok a jótékony hatású összetevők, melyeka vörös-
borban is megtalálhatók és hozzájárulnak az egész-
séges szívműködéshez. Nagyon gazdag fehérjékben,
rostokban (kb. 14 g rost található 100 g acaiban), vi-
taminokban és Omega 6 és 9 zsírsavakban is, melyek
aszív-és keringési rendszert védik.

Acsalapu vörös
Hatóanyagai elősegítik a nyálkiválasztást, izzasztó és
köhögéscsillapító hatásai vannak. Teáját légzőszer­
vi megbetegedések ellen használják. Asztmás meg-

19
betegedések tüneteinek enyhítésére teaként, külső
kezeléskor torokgyulladás elleni öblögetésre is javal-
lott. A gyökeréből készült tea köptetőként, migrént
megszüntető házi szerként használatos. A levelek
gyulladások és kelések borogatására is használhatók.

Áfonya
A fekete áfonya termése összehúzó (adstringens),
antibakteriális és a hajszálerek törékenységét vala-
mint vérnyomást csökkentő, vizelethajtó és köhö-
gést csillapító, levelei pedig enyhe vércukorszint-
csökkentő hatásúak. Terméseit nyersen vagy szárítva
fogyasztják, esetleg teaként vagy gyógy pálinkának
elkészítve gyomorbajok és hasmenések esetén isz-

20
szák. A vörös fertőtlenítő, vizelethajtó és összehúzó
hatású. A vörös áfonya levelei húgyúti fertőtlenítő
szerként használhatók.
Ellenjavallata, hogy a fekete áfonya leveleinek túl-
zott fogyasztása mérgezést idézhet elő, míg a vörös
áfonya nagyobb mértékű alkalmazásakor gyomorir-
ritáció fordulhat elő.

Alma
A nyers, reszelt alma különböző eredetű hasme-
nésnek jól bevált gyógyszere, túlzott fogyasztá-
sa azonban szorulást idézhet elő. Éppen ezért a
csecsemők átszoktatásánál is óvatosan, csak kis
mennyiségben kell alkalmazni. Nyersen lereszelve
elősegíti az emésztést, mivel szabályozza a vese és
a máj működését, vitamin, foszfor és almasav tar-
talma miatt pedig az agyműködésre is jótékony
hatással van. Az almahéj teája tápláló, legyengült
szervezetnek nyugtató, elhízásra hajlamosaknak
mindennapi fogyasztása ajánlott. Amikor almale-
vet iszunk, füstölt húsokat, erősen fűszerezett és
pácolt ételeket nem szabad enni, és az alkoholtól
is ajánlott tartózkodni. Az almasav ugyanis meg-
gyengíti a bélbolyhokat, így azok kevésbé alkalma-
sak az emésztésre.
Az almasavó étvágynövelő hatású, a_ nyelv lepe-
dékét eloszlatja, enyhíti a kínzó, hurutos köhögést.
Almamustot ízületi, gyulladásos betegségeknél
ajánlunk. Hasonló hatása van a tiszta almabor-
nak is, melynek ezenkívül a nőknél menstruációt
elősegítő hatása is van. Az almamust és almabor
orsógiliszta és galandféreg kiűzésére is alkalmas
gyógyszer.

21
Aloé
Különböző bántalmakban használják: gyomor- és
patkóbélfekélyben, vastagbélgyulladásban. A bőr­
gyógyászatban, a szemészethen szivárványhártya-,
szaruhártya-, kötőhártya-, valamint szemhéjgyulla-
dásban használják. Az élő növényi részekben olyan
vegyületek képződhetnek, melyek a szervezet ellen-
álló és regeneráló képességét fokozhatják A kölön-
böző összetételű ún. svéd-cseppek egyik gyakori
része.

22
Anyarozs
Alkaloidjai a központi idegrendszerre ható, görcs-
okozó és -oldó, összehúzó, erős mérgek. A gerincve-
lőben lévő anyaméhközpontokat izgatják, és a méh
ritmikus mozgását segítik elő, tehát terhességkor
nem szabad őket használni, mivel igen könnyen ve-
télést okoz. De mégis a nőgyógyászatban széles kör-
ben használt, fontos gyógyszerek. Erős hallucinogén
hatása is ismert.

Ánizs
Fűszerként az egész világon sokoldalúan használják
fel, illóolajat, fehérjét, cukrot tartalmaz.
Felhasználható főzelékek - vöröskáposzta, sár-
garépa, tök, cékla, stb. -, vadas ételek, mártások ké-
szítésénél, mindet előnyösen érdekessé tehetjük egy
kevés ánizzsal.
Édességeknél gyümölcskompótok, édes rizs, kö-
högés elleni cukorkák, pudingok, tészták, sütemé-
nyek készítésénél, egyes vidékeken kenyérsütésnél,
sós süteményeknéL Puncsok, szirupok, likőrök,
édesborok és tea remek adaléka. Emellett gyógy-
hatása miatt (étvágyjavító, emésztést serkentő, vér-
tisztító, hurutoldó, idegerősítő, felfúvódást szünte-
tő) gyomor-, bél- és epebántalmak elleni szerként
is használják. Jó szélhajtó, görcsoldó és emésztést
serkentő gyógynövény. A szoptatós anyukák tej ki-
választást serkentő hatásáért fogyasztják Az ánizs
epekiválasztást elősegítő és nyákoldó hatású teake-
verékek markáns alkotórésze, jó köptető. Bizonyí-
tottan enyhíti a köhögést is. A gyermekgyógyászat-
ban is szélhajtóként alkalmazható, de ízjavítóként is
használatos.

23
Ápolk.a
Sötét, száraz helyen kell tárolni. A leveleiből főzött
tea megszünteti az enyhe emésztési zavarokat. Le-
veleit gyümölcssalátába keverik, virágai desszertek
és saláták díszítésére használhaták Leveleivel ké-
szített limonádé aromája fokozható. Szárított leve-
leitől a fekete tea az Earl Grey-hez hasonló aromát
kap. A kertbe csalogatja a lepkéket és a méheket.
Virágos szárai frissen, vagy szárítva szobadíszként,
potpourri-keverékek illatozó összetevőjeként hasz-
nálhaták

Apróbojtorján
Összehúzó, epeműködést szabályzó és epehajtó,
étvágyjavító, vizelethajtó, antibiotikus hatású és
gyulladásgátló hatásai vannak. A gyógyászatban
belsőleg vastagbélgyulladás, hasmenés esetében al-
kalmazzák, négyóránként kell itatni a beteggel teát.
Fertőző hasmenésnél is igen hatékony, mivel helyileg
úgy hat, mint az antibiotikum. Mérsékeli a gyulla-
dást és egyben a kórokozókra is hat. Gyomorfekély-
nél nagyon hatásos, ha apróbojtorjánt és orbáncfü-
vet egyenlő arányban összekeverik, leforrázzák ez a
keverék összehúzza és fertőtleníti a fekélyt. Epebán-
talmaknál, amikor besűrűsödik az epeváladék, más,
keserű anyagokat tartalmazó gyógynövényekkel és
borsmentával keverve hígabb epe termelődik a máj-
ban, ezáltal az epesavak nem tudnak kicsapódni, így
nem képződik újabb epekő. Toroköblögetéssei segít
a hangszálak gyulladásánál, valamint torok-, száj-
nyálkahártya- és ínygyulladásnál is. Az egyik leg-
jobb gargarizáló szer a szájüregben előforduló sebek
megszüntetésére.

24
Nehezen gyógyuló sebek kezelésére, enyhe felü -
leti bőrgyulladásoknál borogató szerként és makacs
reumás betegségeknél fürdőkúrában is kiválóan al-
kalmas, mint kiegészítő kezelés. Lábszárfekélyek és
aranyéri bántalmaknál is segít, mivel nemcsak ösz-
szehúzó és fertőtlenítő hatása van, hanem elősegíti a
seb behegedését is. A kamaszok aknés bőrén is segít-
het. A hatásosságát növeini lehet, ha libapimpófűvel
vagy cickafarkfűvel vegyítik.

25
Aranyvessző
A drogok, kivonataik és egyes izolált hatóanya-
gaik fontosabb hatásai a vizelethajtó (diuretikus),
gyulladáscsökkentő (antiflogisztikus), görcsoldó
(spasmolyticus), fájdalomcsillapító (analgetikus),
immun stimuláns funkció.
A modern titoterápiában főleg a húgyúti megbe-
tegedések kezelésére használják. A közönséges galaj-
jal és a fehér vagy sárga árvacsalánnak együtt hasz-
nálják a bakteriális húgyúti fertőzések, így például
húgyhólyaggyulladás (cystitis), vesemedence-gyul-
ladás (pyelitis), utókezelésében, illetve kiegészítő
terápiájában.
A fekete ribizli leveleivel keverve magas vérnyo-
másban (hipertónia) szenvedő betegek teaterápiájá-
nak kiegészítője.

Apróbojtorján
Torok- és mandulagyulladásra, rekedtség ellen igen
hasznos. Emellett anginára, szájpenészre és a száj
nyálkahártyájának gyulladására is használják. A
belőle készült teával való öblögetés rendkívül hasz-
nos megelőzés szempontjából is. Levelét használják
vérszegénységre, sebek gyógyításának gyorsítására,
emellett a reuma kezelésére is.

Árvacsalán
Virágát és virágos hajtását köptető, vizelethajtó és
enyhe gyulladáscsökkentő hatása miatt használ-
ják. Hurutos megbetegedések és vizelési zavarok
kezelésére alkalmas teakeverékek, valamint bőr­
bántalmak kezelésére ajánlott gyógyfürdők alko-
tórészeként

26
Babér
Az ókorban a babér a fény és művészet istenének,
Apollónak volt a szent növénye. Kultusza a delphoi
jósda jósnőjéhez, Apolló papnőjéhez is kapcsoló-
dik, akinek hatalma volt a betegségek és szeren-
csétlenségek fölött. úgy tartották, hogy a babér
védelmet jelent a fertőző betegségekkel szemben.
Nagy járványok idején babérleveleket szórtak szét
a ház körül, hogy a kórt távol tartsák. A babértea
a korpás haj kezelésére használható, belsőleg pe-
dig elősegíti az emésztést. A bogyókból nyert olaj
izomfájdalmak, ficamok, különböző bőrproblémák
remek gyógyszere.
A szakácsművészetben a babérlevél fűszerke ­
verékek alapanyaga, a leveseknek, mártásoknak,
marinált ételeknek, currys ételeknek és a párolt hal-
nak különös zamatot ad. A levelek, bogyók és az olaj
allergiát válthatnak ki, egyes babérfajták mérgezőek
is lehetnek.

27
Barátcserje
A cserje szabályazza a hormonokat és a menstruáci-
ós periódusokat, viszont növeli a termékenységet, és
csökkenti a premenstruációs szindróma tüneteit. Le-
velei aromás illatúak, mely szúnyogűző hatású. 2500
évvel ezelőtt már használták a barátcserje termését
különböző nőgyógyászati problémák kezelésére.
Ma rengeteg helyen alkalmazzák a premenstruációs
szindróma, ciklikus mellfájás, menstruációs pana-
szok és inkontinencia kezelésére.

Bazsalikom
A bazsalikom ellazít és felvidít. Illóolaját az aro-
materápiában kedélyzavarok, depresszió kezelésére
használják. A túlerőltetett izmokat ellazítja, a spor-
toJók kedvelt gyógyszere. A bazsalikom jó hatással
van az emésztésre is. A fris levelekből készített tea
segít a rosszullét és az ideges gyomor okozta emész-
tési panaszok leküzdésében. A bazsalikom elűzi a
rovarokat (levéltetveket, atkákat) de magához csalja

28
a méheket és pillangókat, ezért régen falun a legyek
ellen termesztették Magassága átlagban 45 cm, ter-
mőhelye napos, védett helyeken van, jó vízáteresztő,
nedves talajokban terem meg jól. Különösen jól fej-
lődik cserépben is. A bazsalikom érzékeny a csigák-
ra, fehér legyekre, és a vörös szövőatkákra.
A bazsalikom leveleit olajjal bedörzsölve kell
lefagyasztani, vagy ecet, olaj mellé adja ízesítőnek
Szárított leveleit egészben, vagy szétmorzsolva szá-
raz, hűvös helyen kell tárolni. A- és C-vitaminban,
valamint kalciumban és vasban gazdag.
Elsősorban a meghűlés, gyomor- és bélpanaszok
esetén használatos, valamint kedélyjavító hatású, de
külsőleg is lehet használni: ha a rovarcsípés helyét
friss levéllel bedörzsöljük, akkor csillapítja a fájdal-
mat. A friss és szárított levelekből egyaránt készít-
hető bazsalikom tea a légzési panaszok és emésztési
rendellenességek esetén hasznos.

Berkenye
A növény érett termését használják gyógyászati cé-
lokra. A termést a fürtről le kell szedni, majd kiterítve
meg kell szárítani. Termése nyár vége felé, szeptero-
ber gyűjthető. A termés szorbitot, paraszorbinsavat,
cseranyagot, C-vitamint, pektint és karotinoidokat
tartalmaz. Bogyóit a népi gyógyászatban vizelethaj-
tó hatása miatt alkalmazták, de a húgyutak fertőzése
esetén is ajánlott. Friss gyümölcsét C-vitaminpótlásra
használják. Kis mennyiségben enyhe hashajtó hatás-
sal rendelkeznek, nagyobb adagokban hasmenést
okoznak. Ha lekvárt főznek a bogyókból, a hashajtó
hatásért felelős vegyület elbomlik, és a cserzőanya­
gok hasmenést gátló hatása kerül előtérbe, így tehát

29
a lekvár enyhe hasfogó hatású. A virágjából készített
tea fogyasztása enyhe vizelethajtó és hashajtó hatá-
sú. A termésből készítenek gyümölcslét, szörpöt és
pálinkát is. Ha ledarálják és leszűrik, némi cukorral
édesíthető üdítő ital nyerhető belőle, amely néhány
napig tartósítás nélkül is eláll.

Bodza
A néven általában a fekete bodza bogyóit értik, habár
ennek világossárga virágát is felhasználják Virága és
gyümölcse egyaránt gyógyhatású: a virágokból készí-
tett tea izzasztó, köhögéscsillapító hatású. A virágokat
érdemes még a teljes kinyílás előtt összegyűjteni, mert
a jobban elnyílt virágok szárítás közben könnyen le-
potyognak. A virágnyeleknél fogva kell összekötni a
tányérokat, és fejjellefelé felakasztva szellős, árnyékos
helyen megszárítani. Ha teljesen megszáradt, a virá-
gokat morzsoljuk le a szárról, és jól záródó dobozban
vagy vászonzacskóban száraz, sötét helyen tároljuk.
Az ősszel beérő, sötétlila bogyókból kellemes, savany-
kás ízű lekvár főzhető, de vigyázni kell, hogy ez- kü-
lönösen nagyobb mennyiségben - hashajtó hatású. A
bogyó festékanyagát ételfestékként is használják.
Hatóanyagait a népi gyógyászat széles körben rég-
óta ismeri. Tartalmaz A-, B-, és C-vitamint, folsavat,
pantoténsavat, ásványí anyagokat és mikroelemeket:
vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, illóolajat
antociánokat.
Enyhe hashajtó, fájdalomcsillapító, immunerősí­
tő és izzasztó hatású. De izzasztószerként a virágból
készült főzetét, amely az izzadást szabályzó idegköz-
pontok ingerlésének fokozására, a reumás megbete-
gedések gyógyításakor használnak.

30
Borbolya
Hatása antibiotikus, immunrendszert serkentő,
kötőhártya-gyulladás, magas vérnyomás. Porított
gyökérkérgéből hasmenés, vérhas, kolera, húgyúti
és hüvelyi fertőzések ellen használható tea készül.
Magas vérnyomás csökkentésére is alkalmas. Boro-
gatását szembetegségek gyógyítására alkalmazzák
Szívbajban és légzőszervi megbetegedésben szen-
veclők ne használják, mert nagyobb mennyiségben
hányást, idegrendszeri bántalmakat okozhat!

Boróka
Hatása magas vérnyomás, pangásos szívelégtelen-
ség, nőgyógyászati problémák, ízületi gyulladás,
reuma, csúz és köszvény ellen, vizelethajtó, izzasztó
hatású, emésztést elősegítő. A tea szélhajtó, étvágy-
javító, vese- és epekőoldó, vizelethajtó. Alkalmazzák
fürdősók illatosítására, hörghurut elleni inhalálásra,
reumás és ízületi fájdalmak bedörzsöléses csillapí-
tására. Nagy mennyiségben bőrirritációt okozhat,
vesebajok esetén szintén nem javallt.

Borsikafű
Bélnyugtató, étvágygerjesztő, felfúvódás ellen. Teája
enyhíti a köhögést, meghűlést, gyomorrontást. Ke-
nőcsként enyhíti az isiászt, olajként bedörzsöléssei
a fogfájást.

Borsmenta
Használják gyomor- és bélzavarok, emésztőszervek
megbetegedése esetén, görcsökben, felfúvódás, epe-
zavarok megakadályozására, érzéstelenítő, pangás-
csökkentő, fertőzésmegelőző hatása is ismert. Teája

32
étvágygerjesztőnek, szélhajtónak, epeműködést ser-
kentőként, húgyutak fertőtlenítésére, fejfájás ellen
használható, vértisztító hatása van. Torokbántalmak
és rekedtség ellen gargalizálni, gyulladásokra bo-
rogatásként, valamint inhalálásra. Lenyelve a tiszta
menta mérgező!

Cickafark
Elsősorban a női baj okra, a havi vérzéskor jelent-
kező görcsös fájdalmakra s más rendellenességekre
ajánlják. Emellett görcsoldó, gyulladásgátló, sebhá-
mosító és antibiotikus hatását is ismerik. A tea tar-
talmaz keserű anyagot, teakeverékekben eltűnik ez
a zavaró íz.

Citromfű
Különböző gyógyhatású készítmény, így a karme-
litavíz alapanyaga is. Hatás: nyugtató, görcsoldó,
antibakteriális, vírusszaporodást gátló, ideges gyo-
mor-, és bélpanaszok, pszichikai eredetű szívideges-
ség, migrén, epehajtó.
A darázscsípés helyét friss citromfű levéllel bedör-
zsölve enyhíti a fájdalmat. A nyugtalan és hiperaktív
csecsemő fürdővízéhez adjunk citromfűteát A her-
peszvírus-fertőzés által okozott tünetek enyhítésére
is szolgál. Teaként meghűlés, idegesség, depressziós
kedélyállapotok és gyomor- vagy bélpanaszok ese-
tén alkalmazható, esténként fogyasztva elősegíti a
nyugodt alvást. A leveleket elsősorban frissen hasz-
náljuk. Finomra vágva fűszerkeverékekbe, saláták-
ba, gyümölcssalátákba, édességekbe és fagylaltha
kiváló. Ecet ízesítésére is használják. Bólék és jeges
teák ízesítője. A kandírozott levelekkel édességeket,

33
tartákat díszíthetünk Illóolajának néhány cseppjét
illatmécsesben melegítve elűzi a rovarokat. A bú-
torfényezőbe cseppentve finom illatot nyerhetünk
Leveleit potpourdba is használhatjuk Főzete hajöb-
lítőként és fürdővíz illatosítására szolgál.

Csalán
A csalán a legerősebb vértisztító növény, ezért tisztí-
tókúrák, böjtök hatékony és kedvelt gyógynövénye.
A csalánt, mint erős vértisztító hatású gyógynövényt
használták ősi idők óta. A csalánban lévő nedv hisz-
tamint és hangyasavat tartalmaz, amely szárítás, il-
letve főzés hatására hatástalan lesz. Tele van C-, B-,
K-, U-vitaminnal és A-provitaminnal, továbbá ásvá-
nyi-anyag tartalma is jelentős, kiváló vasforrás, de
van még benne magnézium és cink is. Jól alkalmaz-
ható köhögésre, tuberkulózis esetén, és asztma ellen
is, érelmeszesedést megelőző tulajdonsággal bír, re-
mek vértisztító, és vízhajtó, eltávolítja a szervezetből
a mérgeket, salakanyagokat. Vas tartalma miatt igen
jó a vérszegénységre, a húgyúti betegségek hatásos
szere. Jól hat a bélbetegségekre, ízületi bántalmak,
reuma, és más izom fájdalmak és különböző bőrbe­
tegségek esetén. Emellett kiváló immunerősítő tulaj-
donsággal is bír. A leveléből készült tea feloldja az
anyagcseréből származó salakanyagokat, eltávolítja
a szervezetből a mérgeket, ugyanakkor a vesét is fo-
kozottabb vízkiválasztásra serkenti. Tisztítja a teljes
emésztőcsatornát és a vizeletkiválasztó rendszert, s
fokozza a szervezet védekező erejét. A vese- és hó-
lyagkő-képződésre hajlamosaknak érdemes rend-
szeresen csalánteát fogyasztaniuk, mert segítségével
még idejében kiválasztódik a homok. Tisztító hatá-

34
sának gyomor- és bélhurut esetén is hasznát vehet-
jük. Teája élénkítő hatású, sok vitamint és ásványi
anyagot (pl. vasat) tartalmaz.
A csalánteát nyugodtan ihatjuk akár egy fél éven
keresztül is, de az ajánlott 3-5 csészényi (1,5 dl) napi
adagot (8-12 g) ne lépjük túl, mert allergiás tüne-
teket okozhat. Nagy mennyiségben való fogyasz-
tásakor gyomorpanaszok, bőrégés és vizeletpangás
fordulhat elő, de erős túladagolása ritkán fulladásos
reakciót is kiválthat
Rendszeres fogyasztásakor gondoskodjunk a
megfelelő kálium-pótlásról! Ügyelni kell azonban
arra, hogy a csalántea nem alkalmas szívelégtelen-
ség vagy vesebetegség következtében létrejött ödé-
ma elmulasztására. Vizelethajtó, emésztést serkentő
és keringésjavító anyagai csökkentik a vér húgysav-
szintjét, ezért a csalántea hatékonyan alkalmazható
köszvény, ízületi gyulladások, illetve mindennemű
reumatikus megbetegedés kezelésére.
Vértisztító hatásának köszönhetően enyhítheti
az allergiás tüneteket, így az ekcémát, szénanáthát,
asztmát és a csalánkiütést Eltünteti a pattanásokat,
mitesszereket, és egyes bőrbetegségek esetén is ha-
tásos (pl. övsömör, ekcéma). Termé~zetes vízhajtó-
ként könnyíthet a premenstruációs tüneteken, mivel
csökkenti a szervezet folyadék-visszatartását
Leveleiben találunk vitaminokat (béta-karotint,
C-, B-, és K-vitamint), flavonoidokat, klorofillt,
vasat, kalciumot és káliumot. Készítenek csalán-
főzeléket is, ami magas vitamin-, ásványianyag- és
fehérjetartalma miatt tápláló étel. (Főzve elveszíti
hangyasavat tartalmazó mirigyszőreit). A szerve-
zet felfrissítésére szolgál, ha tavasszal, még a zsenge

36
hajtásokból főzik. Azonban könnyen túladagolható
(vesegörcsöket okozhat), ezért a csalánfőzeléket csak
hetente egyszer szabad fogyasztani és azt is csak ta-
vasszal, amíg a zsenge leveleknek nincs csípős ízük.
Aszépségápolásban is komoly szerep jut a csalán-
nak. Összehúzó hatású fiatal levelei arcgőzöléshez
használatosak, míg a belőlük készült krém alapos
bőrtisztító, a zsíros bőrre pedig különösen jó hatás-
sal van. Levelei összeturmixolva üdévé teszik a le-
heletet. A csalán természetes hatóanyagai serkentik
a fejbőr vérellátását, így erősítik a hajhagymákat.
Főzetének rendszeres használatával gyorsabban nő
a haj, és egészséges, szép fényű lesz.

Cserszömörce
Egyes leírások szerint a törökök telepítették be
a Mecsek vidékére, majd innen terjedt el a Bala-
ton felvidékén, a Dunántúli-középhegységben.
A gyógyászatban és a bőriparban levelét használ-
ják. Hatóanyagai gallotannin típusú cserzőanyagok,
antociánok és flavonoidok. Szeszes illetve vizes kivo-
natát torok-, nyálkahártya-, és ínygyulladás esetén
gargalizáló szerként használják. Fogínyecsetelők és
szájvizek gyakori alkotórésze. A cserszömörce levél
kivonatait izzadás elleni fürdőkben, aranyér esetén
ülőfürdőkben is alkalmazzák Belsőleg való alkal-
mazása nem ajánlható. Mellékhatásai nem ismertek.

Csillagánizs
A csillagánizsról ismert, hogy a benne található sav
erős vírusölő hatással bír, és nagyon jó szélkötő ha-
tású is. A belőle készült teával gyakran csecsemők
hasfájását csillapítják, emellett reumás betegek ke-

37
zelésére is használatos. Vigyázat! Az említett kínai
csillagánizs (Illicium verum) rokona a japán csillag-
ánizs (Illicium anisatum). A két növényt össze lehet
téveszteni, bár a japán változat komoly vese és húgy-
úti gyulladásokat is kiválthat

Diófa
A dió vérszegénység és sápadtság esetén jó haszná-
latot tesz. A diófa leveléből készült teának vértisz-
tító, emésztést előmozdító, féreghajtó hatása van.
Gyomor- és bélelnyálkásodásnál és általában olyan
betegségeknél, melyeknek oka a vér tisztátalanságá-
ban keresendő, kitűnő eredményeket érhetünk el.
10-20 gr diólevelet főzzünk meg, szűrjük le, és méz-
zel fogyasszuk Diótea: 2 teáskanálnyi levelet 100 ml
vízzelleöntünk, amit felfőzünk, és negyed óra állást
követően leszűrjük Használata gyomor- és bélhurut
ellen javallott. Borogatás: A borogatást leginkább
a bőr enyhe gyulladásai esetén javasolják Fürdő:
Bőrkiütések, bőrbetegségek esetén ajánlott. Dióolaj:
Jellegzetes aromája van, mely kiválóan alkalmas sa-
láták vagy más ételek ízesítésére. Tárolása fénytől
védve, hűvös helyen, légmentesen záródó üvegben
történjen. A dió termését (dióbél) sokféleképpen
használják a háziasszonyok: sütemények, kalácsok,
tészták elkészítésénéL Zölddió: befőtt és likőr is ké-
szíthető belőle. Ha kesztyű nélkül szedjük le a dióról
a kopácsot, erős színezőanyagai miatt a kezünk sötét
barnás színű lesz, ami viszont nem vált ki allergiát,
de csak nagyon nehezen távolítható el, mosható le.
Idővel a lekopás vagy citromos bedörzsölés segíthet.
A juglon-tartalom miatt a növény huzamosabb
ideig történő használata nem javasolt.

38
Édesgyökér
Ismert nyugtató és immunerősítő tulajdonságáról,
szabályazza a vércukor szintet és csökkenti az étvá-
gyat is, főként az édességek után. Tea vagy tinktúra
formájában fogyasszuk

Édeskömény
Az olasz ételekhez, de a magyar konyhában is gyak-
ran használják. A növény csökkenti a bélrendszer
belső zsírtartalmát és természetes módon csökkenti
az étvágyat. Leginkább tea vagy tinktúrák formájá-
ban érdemes fogyasztani.

39
Fagyöngy
A növény tartalmaz szívre ható viszkotoxint,
aminokat (kolint, hisztamint, tiramint), lektint,
lignánt, flavonoidokat, fahéjsav-származékokat Ki-
váló anyag belső vérzések ellen, serkenti a szívmű­
ködést, és használják görcsoldóként is. Magas vér-
nyomás esetén használják, mert a kísérő panaszokat
- a fülzúgást, szédülést - enyhíti. Szívbetegség keze-
lésében azért hatásos, mert erősíti a szívet, a pulzus-
számot csökkenti.

Fahéj
Ágainak megszárított belső kérge a világ legősibb
fűszere, már 4500 éve is használtak fahéjat a kínai
konyhában, az egyiptomiak is ezzel balzsamozták be
múmiáikat. Nemcsak illata, hanem gyógyító hatása
miatt is alkalmazták az egész ázsiai térségben. Hip-
pokratész is alkalmazta a fahéjat gyomorgyógyszer-
ként Emésztésserkentő, étvágyjavító, gyomorerő­
sítő hatása miatt használják: serkenti az emésztést,
és hurutok ellen is kiváló, egykor ezért szerepelt a
nehezen emészthető ételek sora végén a fahéj as süte-
mény. Világosbarna a színe, kellemes, illatos az aro-
mája, és meleg, édeskés íze. Jótékony hatással van a
vércukorra, és a koleszterinszintet is pozitívan befo-
lyásolja, nem változtatja a HDL-koleszterin szintjét
(jó koleszterin).

Fehértea
A vércukor szabályozására remek megoldás a fehér
tea fogyasztása, emellett remekül hat a vérnyomás
megfelelő kezelésére is. Vérnyomáscsökkentő hatá-
sú, továbbá koleszterincsökkentő és érelmeszesedést

40
gátló, vagyis igazi szívbarát. Csonterősítő hatása is
bizonyított. Jó immunerősítő, antibakteriális hatású,
így véd a kisebb fertőzésektőL Gyulladáscsökkentő
és pajzsmirigyműködést szabályozó hatása is van.
Remek zsírégető hatású. Alacsony nátriumtartalm ú,
viszont a káliumtartalma magas, ami az egészséges
izomműködést segíti. A nyomelemek közill a fehér
tea nikkel, króm, mangán és vastartalma jelentős. A
vas jelentősége a vérszegénységben, a króm a vér-
cukorháztartásban játszik szerepet, míg a mangán a
csontanyagcserével kapcsolatban lehet fontos a szer-
vezetnek

41
Fekete áfonya
Az emberi szervezet hajszálereinek erősítésére Eu-
rópában már régóta használják a feketeáfonya ki-
vonatát. Ez segíti megelőzni a törékeny hajszálerek
szivárgását, ami által folyadékot engednek a szö-
vetekbe behatolni. Elsődleges haszna a következő
területeken nyilvánvaló: a szem és a látás egészsé-
ge, hajszálerek fokozása, megpattant hajszálerek és
visszértágulás kezelése, - kapilláris erek erősítése
operáció előtt, mert ezek törékenysége súlyos or-
vosi problémákhoz vezethet: aranyér, agyvérzés,
szívszélhűdés vagy a cukorbetegség és a magas vér-
nyomás által okozott retinakárosodásból származó
vakság. Kevésbé súlyos hatások közé tartozik a haj-
lamosság zúzódásokra, kitágult erek, hajszálerek,
gyönge éjszakai látás és a végtagok hidegsége, zsib-
badása és görcse. Segíti a vérkeringést, erősíti a ka-
pilláris ereket és növeli a vörösvértestek sejtfalának
rugalmasságát.

42
A cserje szárított levelét, illetve gyümölcsét is szá-
mos betegségre alkalmazták: pl. skorbutra, húgyúti
fertőzésekre, vesekőre. Használható éleslátásra, éj-
szakai tájékozódó képesség javítására, az erős fény-
hez való alkalmazkodásra, számos szemrendellenes-
ségre, cukorbetegséggel járó ideghártyabántalmakra,
a szürkehályogra, visszeres és aranyeres fájdalmakra.
A fekete áfonya a látás és számos szembetegség kitűnő
gyógynövénye. Az ideghártyát segíti alkalmazkodni
a fényhez és sötétséghez. Farkasvagság megszünteté-
sére is kiválóan alkalmas. A hajszálereket erősíti, így
elősegíti a szem vérellátását Kivonata megerősíti a
hajszálereket és csökkenti a szem bevérzést

Fekete csalán
Népi nevén kínai bazsalikom, vad szezám, illetve
fekete csalán. A tradicionális kínai orvoslásban al-
kalmazott gyógynövény, mely az utóbbi években a
kutatók figyelmének középpontjába került. A Ja-
pánban zöldségnövényként és ízesítőanyagként is
ismert növény kivonatai előnyös hatásúak az aller-
gia egyes fajtáinak kezelésében, különös tekintettel
az általánosan alkalmazott antiallergén szerekhez
viszonyított kedvezőbb mellékhatás profiljuk miatt.
Legfontosabb hatóanyagai a flavonoid luteolin,
de a kávésav származékok is (kávésav, rozmaring-
sav) beletartoznak. Gyulladáscsökkentő valamint
antiallergiás aktivitással rendelkeztek.

Fekete nadálytő
Népies nevén forrasztófű, nadálygyökér, madárgyö-
kér vagy feketegyökér. Külsőleg kitűnő hatása van a
fekélyekre, és a csonttörésekre, de az égési, és más

43
sérülésekre, duzzanatok borogatására. A reuma, ízü-
leti gyulladás, megerőltetés, csontfájdalmak, sebek,
vérömlenyek, zúzódások, ficam, rándulás, bénult
végtagok fájdalmainak enyhítésére hatásos szer. A
tüdőbetegségek kezelésére is alkalmas. Levelének
és gyökerének teáját, gyomorfekély, gyomorvérzés,
emésztési zavarok, hörghurut, mellhártyagyulladás,
és köhögés ellen isszák. A levél forrázata fürdőbe,
arclemosóha téve bőrlágyító hatású. Hám- és sejt-
képző hatása serkenti a sebgyógyulást, de visszér-
gyulladásokra szintén kiváló. Belsőleg nem ajánlott,
mivel toxikus. A borogatást se használjuk nyílt seb-
re, de terheseknek sem ajánlott

Feketeüröm
Teája étvágyjavító, epeműködést serkentő, bélféreg-
űző, görcscsillapító, idegerősítő. Kevés illóolajat, ke-
serűanyagot, gyantát tartalmaz, gyökere viszont még
inulint is. A gyökeréből készült főzetet a népgyógy-
ászatban erősítőként, görcsoldóként, vitustánc, epi-
lepszia és hisztéria ellen használják. Majoranna he-
lyett, liba-, és kacsahús fűszereként használják.

Fodormenta
Gyomorfájást, felfúvódást, bélrenyheséget gátló. Te-
ája szélhajtó, étvágyjavító, idegnyugtató, görcsoldó,
epeserkentő és üdítő hatású. Száj- és fogápolási sze-
rek, cukorkák, rágógumik ízesítésére is használják.

Fokhagyma
A középkorban a szegények egyik fő gyógyszere lett:
vele igyekeztek gyógyítani még a tífuszt és a kole-
rát is. Az első világháború idején a harctéri sebek

44
elfertőződésének megakadályozására használták a
levét. Sikeresen küzd meg a baktériumokkal, a víru-
sokkal, a gombákkal és az élősködőkkel. Hatékony a
candidiázis ellen, valamint alkalmas a galandférgek
és más bélparaziták kiűzésére is, emellett fokozza az
emésztőrendszer, az epe és a máj működését, fertőt­
leníti a bélrendszert Tisztítja a légutakat, nagy sze-
repe van a meghűlés es betegségek gyógyításában. Az
asztma, a köhögés, a szamárköhögés és a hörghurut
esetén a nyálkahártya kevésbé ingerlékeny a tejben
főtt fokhagyma hatására. A szív- és érrendszeri meg-
betegedések ellen is jó, mivel csökkenti a magas vér-
nyomást, segít megelőzni az érelmeszesedést. Meg-
akadályozza a koleszterin, illetve a zsír lerakódását a
vérben, valamint képes a már lerakódott masszát fel-
oldani, valamint csökkenteni a vér koleszterinszint-
jét. Gátolja a vérlemezkék összetapadását, s fokozza
a véralvadás során keletkező fibrin oldását.

46
Földitömjén
Gyomor- és bélrenyheségben, vesekő és emésztési
zavarok ellen jó. Vizelethajtó, étvágyjavító, görcsol-
dó, epehajtó, nyálkaoldó hatású anyag, a likőripar is
alkalmazza.

Francia levendula
A növényből kinyert illóolajat szívesen használják
fito- ill. aromaterápiás készítményekben (krémek-
ben, bedörzsölő szerekben) elsősorban reumás
fájdalmak enyhítésére, de kedvező bőrápoló tulaj-
donságai (fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő) miatt is
gyakori alkotórésze a különféle kozmetikai készít-
ményeknek. A francia levendula külsőleges alkal-
mazásánál rendszerint a fertőtlenítő, nyugtató, eny-
he fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásait
emelik ki. Az olajos krémekben alkalmazott illóolaja
bőrbe masszírozva gyorsan felszívódik és a vérben
kimutathatóvá válnak az alkotórészei, ezért sporto-
lás vagy nehéz fizikai munka után víszonylag hamar
érezhető az olaj kedvező (izmok fáradtságát mérsék-
lő) hatása. A masszírozásokhoz használt, levendula
illóolajat tartalmazó krémek esetében nemcsak az
enyhe gyulladás- és fájdalomcsillapító hatássallehet
számolni, hanem a masszírozás során belélegzett
olaj nyugtató hatása is jól érvényesül, ugyanis az a
masszázzsal együtt segíti az ellazulást, ami különö-
sen a görcsös, merev izmok kezelésénéllehet fontos.
Sportsérülések, reumás eredetű bántalmak esetén a
levendula illóolaj kedvező hatásai jól egészíthetők
ki egyéb illóolajok, valamint a kámfor és a mentol
bőrvörösítő, fájdalomcsillapító és helyi érzéstelenítő
hatásaival.

47
Füstikefű
Vértisztító és étvágygerjesztő. Teája étvágygerjesztő,
emésztést serkentő, hashajtó, epehajtó hatású.

Fűzfa
A fűzfakéreg hatóanyagát igen régóta használták
lázcsillapításra, fejfájás és reumatikus fájdalmak
kezelésére. Fontos alkotórésze volt különböző tea-
keverékeknek, azután, amikor a fűzfa-szalicime és
a szalicilglukozidra már nem volt szükség, mert az
acetilszalicilsav olcsón és egyszerűen előállítható
volt, a fűzfakéreg, mint láz- és fájdalomcsillapító fe-
ledésbe merült. Ma, amikor a természetes gyógysze-
rek újból tért hódítanak, a fűzfakérget is egyre több-
ször használják láz- és fájdalomcsillapításra.
A fűzfakéreg hatóanyaga azonban a gyomornyál-
kahártyát ingerelheti, ezért azok, akiknek érzékeny
a gyomruk, mondjanak inkább le a fűzfakéregtea
használatáról. Az orvostudomány is elismeri a fűz­
fakéreg hatását lázas megbetegedésekben, fejfájás és
reumás panaszok esetén. A kinin fölfedezése előtt a
fűzfakéreg főzetevolt a malária legjobb orvossága. A
főzet gyulladásgátló, antiszeptikus, lázcsillapító, vér-
zéscsillapító hatású. A fűzfa hatóanyagai a szalicin, a
katechin, a csersav, a gyanta, enzimek, és az oxalát.
Igen hasznos a belső vérzések, bélhurut, reuma, ízü-
leti bántalmak, gyomorhurut, lázzal járó megfázás
ellen, fagyott testrészek, aranyeres bántalmak, gom-
bás bőrbetegségek kezelésére.

Galagonya
A népi gyógyászatban leggyakrabban alkalmazott
szívgyógyszerek egyike a galagonya. A szív gyógy-

48
növényének is nevezik, mert bizonyítottan jó szív-
erősítő és szívnyugtató. Leginkább az anginás mell-
kasi fájdalmak megszüntetésére, magas vérnyomás
csökkentésére, szívbetegségben szenvedőknél a
szívösszehúzódások hatékonyabbá tételére, illetve
szívritmuszavarok (főként az extraszisztolé és a sza-
pora szívverés) megszüntetésére használatos szer,
mely közvetlenül erősíti a szívizomsejteket, növeli
a szívizom teljesítményét, tágítja az ereket, javít-
ja a szívizom vérellátását és a szívösszehúzódások
erősségét. Hatóanyagai infarktus után a szívizomzat
vérellátását, az ér újraképződését segítik elő, a vér-
nyomást és pulzusszámot csökkentik, s ezzel együtt
fokozzák a szervek és az izmok vérellátását Komoly
hatását a galagonya a benne található nagy mennyi-
ségű flavonoidoknak tulajdonítják, melyek hatékony
antioxidánsok.

49
Gesztenye
Száraz, görcsös köhögés, fehérjevizelés elleni szer.
Teáját asztma, szamárköhögés és hörghurut ellen
isszák.

Ginszeng
Híres kínai gyógynövény; itt már 7000 éve használ-
ják, aminek jelentése "mindent gyógyítö: Növeli az
oxigénfelvételt, serkenti a keringést és a test vércu-
korszint szabályozó képességét is beállítja, segíthet
növeini a fizikai és mentális teljesítményt. Adaptogén
növény, melyet világszerte ismernek immunrend-
szer erősítő, agykapacitást növelő, szívet megóvó és
stressz csökkentő hatásairóL A test azon részében
kerül felhasználásra, ahol szükség van rá, ezért ne-
vezik adaptogénnek. Más nevei: kínai ginseng, ázsiai
ginseng, koreai ginseng, vörös ginseng.
A növény gyökerét használják fel gyógyászati cé-
lokra. Leginkább azok használják, akik fáradtság,
kiégettség, túlhajszoltság vagy stressz miatt beteged-
nek meg. A sportolók is széleskörűen használják,
mivel javítja a keringést az oxigénfelvétel és megkö-
tés javításával, stimulálja a fizikai érzékelést és kés-
lelteti a mentális és fizikai fáradtságot. Serkenti az
inzulintermelést és csökkenti a vércukorszintet, így
stabilizálja az energiaszintet.
A panax ginseng a következő tünetek kezelésé·
re használatos: vírusos fertőzések, hepatitisz, her-
pesz. Ellenjavallata, hogy számos esetbeR függősé­
get okoz, főként depresszió, fáradtság, gyengeség,
stressz és sugárfertőzés idején.
"Univerzális gyógyszerként" erősíti az immun-
rendszert, a ginseng hosszú távú használata gátol-

50
hatja az öregedéssei együtt járó immunrendszer
gyengülést, és védelmet nyújthat a fertőző megbe-
tegedésekkel szemben, segít ellenállni a szabadgyö-
kökkel szemben és csökkenti a stressz káros hatásait.
A rákkal szemben is segíthet felvenni a küzdelmet.
A sugárzás okozta károsodások ellen is védelmet
nyújt, és magukra a sérült szervekre is gyógyító ha-
tása van.
A koleszterinszint csökkentésével és a jó koleszte-
rin (HDL) növelésével a szívre is jó hatással van. A
szívroham utáni talpra állást is segíti.
Mivel közvetlen hatással van az agyra és annak
működésére, az immunrendszer és a központi ideg-
rendszer erősítése révén késlelteti a mentális és fizi-
kai fáradtság kezdetét. Az ellenálló képességet úgy
növeli, hogy a természetes "stressz hormonokat"
egyensúlyban tartja. A legjobb minőségű a koreai
vörös ginseng. Mivel a ginseng segít egyensúlyba
hozni a vércukorszintet, a cukorbetegek, különö-
sen az inzulint használók konzultáljanak használata
előtt kezelőorvosukkat
Ellenjavallata, hogy tartós használat esetén magas
vérnyomást okozhat. Nem ajánlott azoknak, akik-
nek magas a vérnyomásuk, vagy szív-és érrendszeri
panaszaik vannak. Terhesség és szoptatás ideje alatt
nem ajánlott. Nem szabad láz, megfázás vagy inf-
luenza esetén szedni, a betegség utáni felépüléshez
már ajánlják szedését.
Csökkentheti a Warfarin (egy vérhígító gyógy-
szer) hatását, túlzott mennyiség fogyasztása esetén
álmatlanságot, orrvérzést, fejfájást, idegességet,
hasmenést, bőrkiütéseket és hányingert tapasztal-
hatunk

51
Goji
A világon a második legnagyobb mennyiségű C-vi-
tamin-t tartalmazó gyümölcs. A B-vitamin és az
antioxidánsok gazdag forrása, amelyek a káros
szabad gyökök ellen védik meg a szervezet sejtje-
it. Gazdag továbbá poliszaharidokban, amelyek az
immunredszert erősítik, továbbá 18 különböző ami-
nosavat is tartalmaz és bőséges káliumforrás is. A
szív- és bőrvédő, és az immunrendszert erősítő hatás
mellett, a béta-karotinnak és az antioxidánsoknak
köszönhetően rákellenes hatással is rendelkezik.

Gránátalma
Az egyik legértékesebb antioxidáns hatású gyü-
mölcs. Támogatja az egészséges szívműködést. Ké-
pes csökkenteni a szervezet káros koleszterinszint-
jét. Hatásos a bőrrák, a prosztata-, és a mellrák ellen,
emellett polifenolokat, C-vitamint, flavonoidokat,
gyümölcscukrot tartalmaz. Kiváló antioxidáns ha-
tású. A gránátalma hatékonynak bizonyul az érszű­
kület kezelésében is. Kivonatának fogyasztása csök-
kenti a szisztolés vérnyomást a magas vérnyomású
betegeknéL

Gyermekláncfű
Levelével és gyökerével több száz éve kezelik a
máj, epehólyag, vese megbetegedéseit és az ízületi
problémákat. Hatóanyagai az inulin, cukor, keserű
glücidok epe- és májbajok orvoslására teszi alkal-
massá. Az emésztőrendszerre és a májra elsősorban
a keserűanyagok hatnak. Levele a vitaminok és ás-
ványi anyagok gazdag forrása: bennük az A-vita-
min sok, a D-vitamin mérsékelt; ezek mellett tar-

52
talmaznak C-vitamint, különféle B-vitaminokat,
vasat, sziliciumot, magnéziumot, cinket és man-
gánt. Használata esetén figyelni kell arra, hogy a
szeszkviterpén, fő hatóanyaga egyesekből allergiás
bőrreakciót vált ki.

Gyömbér
Kitűnő gyomorerősítő, étvágyjaví tó, emésztést előse­
gítő hatása miatt kedvelik. Főbb fajtái a hámozatlan,
fekete "barbadosi" és a hámozott, fehér "bengáliai"
gyömbér. A főzés utolsó fázisában kell ízesíteni vele,
így kiemeli az ízeket Intenzív aromája rniatt adago-
lásával takarékosan kell bánni, mert túladagolva kel-
lemetlen, kesernyés ízt ad az ételnek.
Gyógyteaként vértisztító, meghűlés, torokfájás,
gyomorbajok, puffadás, étvágytalanság, gyenge-
ség ellenszere. Remekül hat hányinger és szédü-

53
lés esetén, így a tengeri betegség megelőzésére is
használják.

Gyöngyvirág
Lomblevele (Convallariae folium), amit a gyógy-
szeripar dolgoz fel. A növény tulajdonképpen mér-
gező: szívglikozidjai (convallatoxin) és szaponinjai
rendszertelen és lassú pulzust, hasi fájdalmat és
hasmenést okoznak. Nagy mennyiségben veszélyes.
Külsőleg ízületi bántalmak ellen használják, más
anyagai szívgyógyszerek.

Hársfa
Meghűléskor, fájdalmas reumánál és köszvénynél
használatos gyógyszer. Sokáig nem szabad hasz-
nálni, mert szívpanaszokra adhat okot. Vizelethaj-
tó, gyomorerősítő, görcscsillapító a virágból készült
főzet. Ezt használjuk gyulladásos meghűlésnél, nát-
ha, idült köhögés, tüdő elnyálkásodás, hörghurut és
altesti bántalmaknál, amelyek a vesére vezethetők
vissza. Főként akkor használatos, amikor a beteg
nem izzad meg könnyen. Az említett esetekben a
teát mindenkor ágyban és forrón kell inni. Ugyan-
ezt a teát jó eredménnyel használhatjuk sápadtság
leküzdésére. Ha mézet, vagy nyers cukrot teszünk
hozzá, a legkülönbözőbb vírusos, influenzás megbe-
tegedés ellen is hatásos szer. Ha az íze miatt isszuk,
akkor csak forrázzuk le, ne áztassuk be.

Homoktövis
A tengerpartok homokdűnéin, homoktalajon, fo-
lyó- és patakhordatékon növő, kétlaki növény, sarj-
telepes, lombhullató, szélporozta tövises cserje vagy

54
fa. Már az ókorban felismerték, hogy a homoktövis
bogyója és levele gyógyhatással rendelkezik. Ha-
zánkban is őshonos, védett növény a homoktövis,
a Duna és a Dráva homoktalaján él. Gyűjtése tilos,
mert védett. Termesztése és a szaporítóanyag be-
szerzése az Országos Környezetvédelmi, Természet-
védelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyével lehet-
séges. Termését és a levelét és a magból kinyerhető
zsírolaját használják gyógyászati célokra. Gazdag
C-vitaminban, de megtalálható benne az A-vitamin
is, tartalmaz almasavat, mannitot, zsíros olajakat,
flavonoidokat.
Növeli az immunvédekezés hatékonyságát, hámo-
sító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a seb-
gyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását, általános
legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek és
műtétek után is hasznos és hatékony. Sokan használ-
ják meghűléses megbetegedéseknéL E-vitamin- és
esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jóté-
kony hatással van a száraz, berepedezett bőrre, to-
vábbá véd a káros UV-sugárzástól.

55
Homoktövis-tea: A leveléből készített teát meghű­
léses megbetegedések esetén alkalmazzák Gyümöl-
csét általában feldolgozva, szirup, lekvár, bor, ivólé,
likőr, zselé formájában. Gyógyszerek és tápszerek
készítésére is használják. Kozmetikai készítmények
közkedvelt alapanyaga.
Homoktövis-magolaj: Növeli a szervezet ellenál-
ló képességét. Napjainkban a homoktövis magolaja
széles alkalmazást nyert az egészségügyben, mivel
gyógyítási és megelőzési céllal egyaránt alkalmazzák
belsőleg és külsőleg.
Nem ajánlatos használni akut epehólyag-gyulla-
dásnál és hasnyálmirigy megbetegedéseknéL

Húsossom
Folyamatos hasmenés esetén, a termés frissen
antioxidáns hatású, fogyasztható, szörpnek, befőtt­
nek is készítik. Éretlen termését az olajbogyóhoz
hasonlóan már az ókor óta szokás sós vagy ecetes
vízben eltenni.

Ibolya
Hatása köptető, idült légcső és hörghurutban hasz-
nálható, vértisztító és izzasztó. Teaként fogyasztható.

Jázmin
Elsősorban karcsúsító, zsírcsökkentő hatású, emi-
att rendszeres fogyasztása az egyik leghatékonyabb
fogyókúrás módszer. Erősíti a szív erek működési
funkcióit, mivel a teában található catechin, C-vita-
min csökkentik a szövetekben lerakodó zsírt, növe-
lik a fibrinok lebomlását és csökkentik annak sűrű­
ségét. Tágítja a környező ereket, megakadályozza a

56
vérrög kialakulását, így középkorú és idősebb embe-
rek számára kifejezetten ajánlott, hiszen hatékonyan
segíti a szív működését, megelőzi a szívér problémá-
kat. A jázmin tea mindennapi fogyasztása 45 száza-
lékkal csökkenti a szívbetegségek kockázatát.
Elűzi a fáradtság érzetet, feloldja a zsiradékot, se-
gít az emésztésben, nyugtató hatású, emeli a mun-
kavégzés hatékonyságát. A teában található koffe-
in, flavanol vegyületek erősítik a gyomor és belek
perisztaltikus mozgását, serkentik a gyomorsav
termelődését, savas környezetet biztosítva a gyo-
morban levő fehérjebontó enzimek tevékenységé-
nek, ezért sokszor kellemes érzés az étkezés utáni
teafogyasztás. Jó hatással van a nemi életre is, mert
tömény, illatosító hatásán kívül serkenti a férfi
nemi hormonok termelését, közvetlenül hozzájárul
a másodiagos nemi jellegek megfelelő fejlődésé­
hez, fenntartva a férfias külsőt. Nőkre vonatkozóan
pedig egyensúlyozza az endokrin mirigyek műkö­
dését, a gonadotropin hormonok pedig közvetlen
hozzájárulnak a nemi hormonok szabályozásához,
így segítve elő a nőiesség hosszú ideig tartó meg-
őrzését.

Kakukkfű
Csillapítja az asztmát és a magas lázat, gyógyítja a
köhögést a megfázást és az influenzát, csillapítja az
izomfájdalmat és -görcsöt. Rendkívül jó fertőtle­
nítő hatása van. Leveleiből készített tea elősegíti az
emésztést, enyhíti a köhögést, torokgyulladást Teája
és az inhalálás kedvező hatású az asztmára, hörg-
hurutra. Fertőtlenítő hatása miatt alkoholos oldatát
bőrgomba elleni ecsetelőként használhatjuk

57
Kaliforniai kakukkmák
Föld feletti részeiből nyugtatót készítenek, amelyet
főként fogfájás ellen használnak. Hatóanyagai segí-
tik a vér 0 2 -felvételét, és serkentik az A-vitamin fel-
szívódását. Túlmozgékonyság, álmatlanság, makacs
köhögés ellen is jó, de felnőtteknek is készítenek
belőle altatót Belsőleg az alvászavarokat, az elaivá-
si nehézségeket és a túlterheltség okozta feszültség
oldását segíti, a gyermekek ágybavizetése idején is
hatásos.

Kamilla
A kamilla egyszerű, de hazánkban ismert, gyakran
használt gyógynövény. Gyógyhatása sokrétű, kül-
sőleg és belsőleg is felhasználható. A kamillában
előforduló illóolajok főleg gyulladáscsökkentő ha-
tásúak. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a
vírusos, illetve bakteriális légúti fertőzések tüneteit,
és e megbetegedések esetén jól érvényesülhet a drog
immunrendszed működést serkentő hatása is. A
tápcsatorna gyulladással járó megbetegedései ese-
tén is alkalmazzák Gargarizálással vagy szájöblö-
getéssei megszüntethetők a fogíny, a száj és a torok
gyulladásai. Hörghurutban inhaláló szerként alkal-
mazható. Szájban lévő sebek, afták esetén sokszor
a kamillás öblögetés a megfelelő gyógyír. Tea for-
májában rendszeres fogyasztása enyhíti a gyomor-
panaszokat, rosszullétet, a hányingert és a bélgyul-
ladás tüneteit. Külsőleg bőrbetegségeket, pattanást
(akne), tályogot, nehezen gyógyuló sebeket illetve
körömágygyulladást kezelnek vele. Szemboroga-
tásra is kiválóan alkalmas. A szűzek anyja, anyafű
népies neve arra utal, hogy a nőgyógyászatban is

58
használták menstruációs görcsök enyhítésére és a
vajúdás idejének lerövidítésére. Fürdök, öblítések,
gőzfürdök formájában remek hatása van az altesti
gyulladások (hüvelygyulladás, aranyér, lábszárfe-
kély) esetén is. A kamillaolaj csökkenti az ideges-
séget a gyermekeknél, s jótékony hatással van a
hiperaktív gyerekekre, mivel enyhe nyugtatószer, a
hasfájós babákat is megnyugtatja. Jót tesz a hajnak,
mert kifényesíti és nyugtatja a fejbőrt, az arcbőr és a
test bőrfelületének gyulladásait is meggyógyítja. A
kamillateát a kisgyermekek is nyugodtan fogyaszt-
hatják. A fogzó baba állkapcsát kamillaolajjal is be-
dörzsölik a fájdalom ellen. Az arra érzékenyeknél
még a kamilla is allergiás tüneteket válthat ki. Le-
hetséges még ennél a gyógyfűnél is, hogy a kamilla
virágzatából készült szerek használata allergiás bőr­
reakciót vált ki, ilyen esetben nem szabad tovább
alkalmazni a növényt; különösen vonatkozik ez
szemgyulladások kezelésére.

59
Kapor
Sokoldalúan felhasználható, egyszerűen termeszt-
hető, ideális fűszernövény. A kapor a gyógyászatban
is sokoldalúan alkalmazható, hiszen magjainak eny-
hén nyugtató hatásuk van. Teaként évszázadok óta
a kisgyermekek kólikájának enyhítésére használják.
Magassága 50-150 cm között lehetséges, termőhe­
lyei a ragyogó napsütéses, védett helyek.
Talaja tápanyagokban gazdag, jó vízáteresztő kell
legyen. Ha begyűjtöttük, a növényt lassan, kendőre
terítve szárítsuk meg, a lehulló magvakat fogjuk fel.
A gyógyfű ásványi sókban gazdag. Levele magnézi-·
umot, vasat, kalciumot és C-vitamint tartalmaz. Fo-
gyasztása főként sószegény diétáknál ajánlatos. Teá-
ja segíthet az emésztési nehézségek, puffadás, kólika
kezelésében. Szoptatós anyáknál a gyógyhatás az
anyatejben is érvényesül. Magjai levesek, halételek,
savanyúságok, kapros vaj és kenyér ízesítői. A virá-
gokat házilag eltett kovászos és ecetes uborka, vala-
mint vegyes savanyúság fűszerezésére használják. A
levelek tehetők burgonyafőzelékbe, tojásételekbe, la-
zachoz, balsalátákhoz készített kapros majonézbe. A
friss leveleket ne főzzük, mert elveszítik aromájukat.
A kapor magvak rágcsálásával a kellemetlen szájszag
kiküszöbölhető.

Kávé
Élénkítőszer, nagyobb állóképesség, asztma, súly-
csökkentő, idő-eltolódási zavarok ellen. Serkenti
az agykéreg működését, szellemi, testi frissességet
okoz. Javítja az agy és a szív vérellátását Értágító
hatása is van. Fokozza a fájdalomcsillapító szerek
hatását. Növeli az állóképességet is. Segít az asztmás

60
rohamok megelőzésében és az időeltolódás miatti
zavarok helyreállításában. Emeli a vérnyomást, a ko-
leszterinszintet, gyorsítja a légzés és szívverés ritmu-
sát, fokozza a gyomorsav kiválasztását és nyugtalan-
ságot; álmatlanságot, ingerlékenységet okoz. Nagy
mennyiségben mérgező!

Koriander
Az erősen illatozó növényt több mint 3000 éve isme-
rik és használják. Gyógyszerként az érett koriander-
termést használják. Illóolajat tartalmaz, ami hatásos
felfúvódás és telítettségérzés, valamint a gyomor- és
béltraktusban jelentkező görcsös jellegű fájdalmak
ellen. Elsősorban a Roemheld-szindróm a (gázfel-
gyülernlés a felhasban) kezelésére alkalmas, emellett
hatásos a felhaspanaszok, mint telítettségérzés, felfú-
vódás és enyhe görcsös jellegű gyomor- és bélpana-
szok kiegészítő kezelésére. Levesekhez, salátákhoz,

61
mártásokhoz mindig frissen használjuk, de csak a
főzés végén kell rászórni. Felfúvódást szüntető, szél-
hajtó, emésztést javító, vértisztító tea alkotórésze.
A koriander csillapítja a menstruációs fájdalmakat,
korábban a szülés megkönnyítésére is alkalmazták
A szoptató nő, a korianderből készült teát fogyasztva
enyhítheti gyermeke hasfájását.

Kornistárnics
A faj tudományos neve (pneumonanthe- pneumono
=tüdő, gáz, levegő) és régebbi magyar neve (tüdő­
tárnics) jelzi, hogy egykor a tüdőbaj gyógyítására is
használták
A monda szerint Szent László isteni sugallatra
nyílvesszőjét kilőve, az egy kígyótárnics gyökerét
ütötte át. A monda szetint a növénnyel hatékonyan
gyógyították a betegséget. A kígyótárnics gyökere a
néphit szerint ma is mutatja a nyHvessző ütötte nyo-
mot, s a növényt egészen a közelmúltig Szent László-
tárnics néven ismerték. Szöveteik keserű anyagokat
tartalmaznak, így a sörgyártás alapanyagaként is
használták őket. Komló helyett tárniccsal adták meg
a sör karakteres kesernyés ízét.

Korpafű
A növény virágporát homeopátiás szerként kise-
besedett bőrfelületek kezelésére használják, mely
rádiumot tartalmaz. A korpafűliszt súlyos betegek
felfekvéses sebeit a legrövidebb időn belül gyógyít-
ja. A nyHt sebre finoman és óvatosan rászórjuk a
korpafűlisztet. Teakészítés: egy csapott teáskanál
korpafüvet 2,5 dl forró vízzelleöntünk, rövid ide-
ig állni hagyjuk. Naponta elég egy csésze, reggel

62
éhgyomorra igyuk, kortyonként, a reggeli előtt fél
órával. Májcirrózis és rosszindulatú májbetegségek
esetén naponta két csészével fogyasszunk Korpa-
fűből párnát is készíthetünk a görcsölő testfelület
nagyságától függően 100, 200 vagy 300 gramm
szárított korpafüvet töltünk egy párnába, amelyet
éjszakára a görcsösen fájó testrészekre helyezünk.
Egy évig megőrzi a hatását.

Kökény
Bimbójából vértisztító, fogyást elősegítő teát főznek.
Szeptemberben érik, akkor érdemes gyűjteni a gyü-
mölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra meg-
puhul, fanyarságából veszít, és enyhén édes íze lesz.
Almával mártás készíthető belőle, amit húsokhoz és
vadhúsokhoz ízesítőként egyaránt remek, mézzel
együtt gyógyító hatású lekvár vagy zselé készülhet
belőle. Gyümölcsbornak is finom, de likőrt is készí-
tenek belőle.
A virágzata teaként hashajtó, terméséből készült
lekvár viszont hasfogó. A szárított virágokból készí-
tett forrázata vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti be-
tegségek ellen használják.

63
Kömény
A növény a XIII. század óta Európa egyik legked-
veltebb fűszernövénye. Főzetét általában bélrend-
szeri problémák kezelésére javasolják Evés előtt
fogyasztva étvágygerjesztő hatású, mivel segíti a
gyomornedv termelődését Kiváló görcsoldó és szél-
hajtó, így puffadás, és egyéb emésztési zavarok gyors
enyhítője lehet. Idegi eredetű gyomor- és szívproblé-
mák esetén is eredményesen alkalmazható. Illóolaja
meggátolja bizonyos baktériumok szaporodását, to-
rokgyulladásunk kezelésére használhatjuk a belőle
készült öblögetőt.

Kutyabenge
A drog hatóanyagai anthraglikozidák, keserűanyag,
csersav, cukor, enzim. Tea vagy kivonat alakjában
hashajtó hatású, de gyakori alkotórésze az étvágyja-
vító, emésztést serkentő, hashajtó, epe-, és májbán-
talmak elleni teakeverékeknek A friss kéreg hányta-
tó hatású, csakis az egy évig tárolás vagy a 100 Cel-
sius fokos hőmérsékleten egy órán át tartó hevítés
után válik hashajtó hatásúvá.

Körömvirág
A körömvirág hatóanyagai a karotin, a glikozidák, a
keserűanyag, az illóolaj és színanyagok
A népi gyógyászatban sokféle gyógyhatást tulaj-
donítanak neki. Használatos volt gyomor- és bél-
panaszok, szemfájás, sebek, mindenféle fekélyek
kezelésére, de még a himlő és a rák gyógyításában
is használták Allítólag védelmet biztosít a fertőzőbe­
tégségek ellen is. A XVII-XVIII. században épp ezért
nagyon kedvelt gyógynövény volt, nagy mennyiség-

64
ben fogyasztották Gyulladáscsökkentő, és elősegí­
ti a sebek gyógyulását. Az első világháború idején,
mikor nem voltak kéznél gyógyszerek, a körömvirág
felbecsülhetetlen értéket képviselt a tábori korházak-
ban: használták sebfertőtlenítésre, és a vérmérgezés
megelőzésére. Napjainkban a körömvirág bőrproblé ­
mák, sebek, fekélyek, ekcémák és ki ütések kezelésére
használa tos, kenőcsök, linktúrák alapanyaga. Fontos
alkotórésze a bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő bo-
rogatásoknak, gyógykenőcsöknek, és megtalálhat-
juk krémek, testápolók összetevőjeként is. Kenőcse
alkalmazható gyulladt, ekcémás, viszkető bőrfelület ­
re. Hatása nyugtató, gyulladáscsökkentő, bőrpuhító.
Többek között az aranyérbetegségekre is jól alkal-
mazható. A virágból főzött körömvirág tea elősegíti
az emésztőszervi gyulladások gyógyulását, erősíti a
nyirokkeringést és megszünteti a nyirokcsomók duz-
zanatát. Vérnyomáscsökkentő, menstruáció elősegí ­
tő és gyulladá csökkentő hatású.

65
Laboda
A kerti laboda valószínűleg Ázsiából származik,
régóta vadon terem Európában is. Egynyári, téltűrő
növény. Fiatal levelei kékeszöldek, később egészen
világoszöldek. Apró, szerény, fehér virágokat bont.
A labodát régen torokgyulladás, sárgaság, köszvény
kezelésére használták Enyhén élénkítő hatású, felfo-
kozza az anyagcserét és segít a székrekedés kezelésé-
ben. A borogatás segít a rovarcsípések kezelésében.
A levelekből főzött tea bőr-, és vértisztító hatású, bár
kellemetlen ízű. Enyhén hashajtó.

Lándzsás útifű
Általánosan javallt a légzőszervi megbetegedésekre
(bronchitis, asztma), sebre, máj és hólyagbántalmak
esetén is. Az útifű elsősorban a légzőszervi megbe-
tegedések ellen használható, erős köhögés, szamár7
köhögés, tüdőasztma, -hurut, de még tüdőtuberku­
lózis ellen is. A növény tisztítja a vért, a tüdőt és a
gyomrot, ezért használ azoknak, akiknek gyenge a
tüdejük, veséjük, vérszegények, sápadtak, kiütéseik,
májfoltjaik vannak, köhécselnek, rekedtek. Asztmás
betegeken útifű és kakukkfű l: l arányú keveréke se-
gít. Bronchitis, tüdőasztma esetén nagyszerű hatása
van a növény teájának, amelyet a következőképpen
készítünk el: egy csésze hideg vízbe egy szelet citro-
mot teszünk, hozzáadunk egy púpozott kávéskanál
barna kandiscukrot, mindezt felforraljuk, négyszer-
ötször hagyjuk bugyogni, majd levesszük a tűzről, és
csak ekkor tesszük bele a púpozott kávéskanál tea-
keveréket, majd fél percig állni hagyjuk. Súlyosabb
esetekben napközben négyszer-ötször frissen kell
elkészíteni a teát. Forrón, kortyonként fogyasztjuk,

66
amilyen melegen csak bírjuk. Segít máj - és hólyag-
bántalmak esetén is az útifű és kakukkfű 1:1 arányú
keveréke teaként Az útifűszirup megtisztítja a vért
a kórokozóktól és a salakanyagoktóL Kúraszerűen
kellene használni a szirupot minden étkezés előtt
felnőtteknek egy evőkanállal, gyerekeknek egy teás-
kanállal. Nagyon régóta kedvelt seborvosság. A szét-
morzsolt friss levelek vágás, darázscsípés, veszett
kutya harapása, mérges állatok csípése ellen is segít.
A szétmorzsolt útifűlevéllel minden seb gyógyítha-
tó, még az is, amelyik már tíz éve meg van. Ha úti-
fűlevelet raknak a sebükre, hamarosan bezáródik és
meggyógyul. Trombózis esetén is melegen ajánlható
az útifű levele.

67
Lenmag
Elnyomja az éhségérzetet, stabilizálja a vércukor-
szintet, természetes rost-, fehérje- és vitaminforrás.
A gyomorban ötször nagyobbra dagad, mint eredeti
mérete, így hát nem csoda, hogy telítettség érzetet
vált ki.

Levendula
Nemcsak rendkívül vonzó növény, hanem az illata
is fantasztikus. Európai elterjesztése valószínűleg a
rómaiaknak köszönhető, a növény neve (a lavare, a
mosni igéből) arra utal, hogy már az ókorban is hasz-
nálhatták a szépségápolásban. Illata és hatása miatt
máig népszerű. Erősítő, roboráló hatású növény. Mi-
vel C-vitaminban igen gazdag, a skorbut ellen jóté-
konyan hat. A benne lévő növényi ösztrogéneknek
köszönhetően kedvező hatású a tejelválasztásra,
továbbá szabályozza a menstruációt. Vízhajtó tu-
lajdonsága is ismert. A kozmetikai iparban bőrtáp­
látásra és a bőr öregedésének megakadályozására
használják. Régen a virágait a padlóra szórták, il-
latosította a ház levegőjét, és elűzte a rovarokat. A
természetgyógyászatban, főleg az aromaterápiában
nagy jelentőséget tulajdonítanak nyugtató, lazító,
. fertőtlenítő hatásának. Depresszív kedélyállapotok,
fejfájás, stressz és általános levertségérzet kezelésére
használják, segít ezenkívül a zúzódások, rovarcsípé-
sek elmulasztásában is. A hiperaktív gyermekek esti
megnyugtatására is alkalmas a levendula olaja. A vi-
rágokból készített levendula tea vérnyomáscsökken-
tő, fejfájás csillapító. Kandírozott virágokkal tortá-
kat, édességeket díszíthetünk A friss virágok remek
ízt adnak a fagyialtnak A terasz közelébe ültetett

68
levendula távol tartja a rovarokat, de potpourdba is
nagyon hasznos lehet. Teája ecsetelésre jó, a mitesz-
szereket és rovarcsípéseket csillapítja és gyógyítja.

Lucerna
Rendszeres fogyasztása erősíti a csontozatot és a
fogazatot Különleges összetevője a kötőszöve­
tek rugalmasságát biztosító L-borostyánkősav,
amelyet szervezetünk csak egy bizonyos életko-
rig képes saját maga előállítani. Kitűnő rostfor-
rás, rendszeres használatával ki lehet kuszöbölni
a székrekedési problémákat. Kismamák számára
biztosítja a kalcium és egyéb ásványi anyag ellátá-
sát, valamint serkenti a tejelválasztást a szoptatás
időszakában. A lucerna szerves kalcium tartalma
a serdülőkorban is segíti a fejlődő csontok és kö-
tőszövetek kialakulását, így segítségével elkerül-
hetjük a csontfejlődés rendellenességeit. Változó
korban, s a menopauza után a szerves kalcium
bevitele úgyszintén elengedhetetlen. Fejleszti a ta-
nulási készséget, a memóriát és fokozza a szellemi
teljesítőképességet. Magas klorofill tartalma fon-
tos szerepet kap a vérképzésben, az idegrendszer
karbantartásában és a stressz tűrés fokozásában.
Gazdag növényi fehérjékben és aminosavakban.
A réz jelenléte miatt gyulladáscsökkentő hatása
reumás és ízületi problémák esetén is érvényesül.
Jó lúgosító, alkalmas a szervezet elsavasodásának
ellensúlyozására és a felesleges gyomorsav termé-
szetes lekötésére. Klorofill tartalmának köszönhe-
tő, hogy az összes légzőszervi megbetegedésben
hatékony, mivel a felhalmozódott nyálkát el tudja
távolítani a testből.

69
Magas kalcium tartalma hozzásegít az erős fo-
gazathoz, és csontozathoz. Ugyancsak ennek az ás-
ványnak köszönheti, hogy szív izomerősítőként is
számon tartják.
Köszvény esetén is igen hasznos anyag, ezt pedig
főként azok kapják meg, akik étrendje főként húsból
áll: főleg a disznóhúsban, magas a húgykősav tarta-
lom, ami először a veséket támadja meg, majd pedig
a csuklókat, csatlakozásokat Nincs folyamatos fáj-
dalom, de az időmúlásával mind gyakrabban jelent-
kezik. A növény lúgos hatása kioldja a csuklókból a
húgykősavat. Étvágygerjesztő hatása is van: annak
köszönheti, hogy tartalmazza azokat az enzimeket,
amelyek az emésztéshez szükségesek. Ha sárgarépa
lével, vagy salátalével keverve isszuk, elősegíti a haj
növekedését, erősödik a köröm, valamint jó hatás-
sal van a bőrre, és hajnövesztő hatása is van. Leg-
főbb hatóanyagai a szerves kalcium, magnézium,
kálium, foszfor, vas, cink, réz, szelén, szilícium, jód,
béta-karotin, Bl-, B2-, B6-, Bl 7-, C-, D-, E-, K- és
U-vitamin, valamint a kötőszövetek rugalmasságá-
ért felelő L-borostyánkősav, amely fékezi szeeveze-
tünk öregedését.

Macskagyökér
Eredetileg Válium néven volt ismeretes. Főzetét, ki-
vonatát és a belőle előállított készítményeket gyak-
ran használják szorongás ellen, az idegfeszültség
és a ma pánikbetegségnek nevezett állapot gyógyí-
tására. A macskagyökérnek csak kevés kellemetlen
mellékhatása van és a betegek nem szoknak hozzá.
Eredményesen alkalmazták a stresszel összefüggő
izomgörcsök, valamint a menstruációs görcsök csil-

70
lapítására, illetve a menstruációs panaszok enyhíté-
sére. Nyugtató hatást fejt ki. Enyhíti, megszünteti az
álmatlanságot. Mérsékli az izomfeszülést. Jó hatású
az idegfeszültség okozta stressz időszakában. Csök-
kenti a gyomorgörcsöket és a bélgázok által okozott
fájdalmakat.

Mák
Régóta termelt kultúrnövényünk, melynek termése
és szárított tejnedve, az ópium igen gazdag alkalo-
idokban, főleg morfinban, kodeinben, narkotinban
és papaverinben, ezek fontos gyógyszerek alapanya-
gaL Az alkaloidok mind a zöld, mind pedig a száraz
mákgubóból kinyerhetőek.
A gyógyszeripar hatóanyagként alkalmazza a
gyomor-bélrendszer, az epe és húgyutak görcsét
oldó papaverint, a köhögéscsillapító narkotint és
kodeint, valamint az erős fájdalomcsillapító hatással
rendelkező morfint. A mákgubó mérgező hatóanya-
ga, és főként a morfium miatt otthoni gyógyászati
felhasználása tilos. A mákból származó papaverin
görcsoldó szer, simaizmok görcsét oldja. Gyomor-
bélgörcsökben, veserohamokban, menstruációs
görcsöknél hatásos szer. Viszont a szintén mákszár-
mazék kodein remek köhögéscsillapító.

71
Málna
Hatása a terhesség, hasmenés esetén fontos. Cukor-,
vese- és hólyagbántalmak elleni, valamint izzasztó
teakeverékek alkotórésze. Forrázata alkalmazható
hasmenés kezelésére és terhességi hányinger leküz-
désére.

Málnalevél
Hasmenés, bélhurut ellen, köhögéscsillapító, vér-
tisztító, toroköblítő szer. Alkalmazható toroköblö-
getésre is. De a rákos betegedési előzmények esetén
nem szabad fogyasztani.

Máriatövis
Európában rendkívül népszerű étvágygerjesztő,
emésztést elősegítő, a máj müködését fokozó, epe-
hajtó hatású népi orvosság. Egyik fő hatóanyaga,
a flavonoid szilimarin, közvetlenül a májsejtekre
hat. (A P-vitaminként is ismert flavonoidok, növé-
nyekben előforduló vegyületek, amelyek általában a
C-vitaminnal együtt fejtik ki a hatásukat.)

Martilapu
Forrázata és tinktúrája köhögéscsillapító és asztma-
tikus rohamokat megelőző hatású. Frissen szedett
leve borogatásként alkalmazható gyulladásoknál, de
a terhes és szoptató nők, alkoholisták, májbetegek ne
használják.

Margitvirág
Minden olyan migrénfajta esetén hatásos, mely
meleg hatására enyhül. Levelei és koncentrátuma
gyulladásgátló hatásúak, ízületi fájdalmak kezelé-

72
sében is remekül beválik. A görcsoldó hatásnak kö-
szönhetően a menstruációt is könnyebbé teheti.
Más gyógynövényekkel együtt bizonyítottan a ká-
ros fülzúgás ellenszere lehet. Migrén, menstruációs
fájdalmak vagy klimax hőhullámai ellen azonnal
hat, de megelőzésre is megfelelő. 1-2 levél szend-
vicsben vagy salátába is igen finom. Könnyebben
emészthetövé válnak a zsíros ételek, ha belefőzünk
néhány margitvirág levelet. A szárított levelek és
virágok szövetzacskóba töltve hatásosak a molyok
ellen. A virágfejek főzete enyhíti a rovarcsípések
okozta kellemetlenséget, a bőrre simítva remek szú-
nyogvédőszer.
Nem alkalmazható allergia, valamint csökkent
véralvadás esetén. Nem szabad terhesség idején
használni, mert méhösszehúzódásokat válthat ki.

73
Mate
Megfázások és influenza, menstruáció előtti tünetek
esetén javallott. Teája élénkíti, és ellenállóbbá teszi
a szervezetet. Megfázások és influenza ellen magas
C-vitamin tartalmamiatt javallt. Vízhajtó hatása ré-
vén megszünteti a menstruáció előtti puffadtságot.
Koffeintartalma miatt gyomoridegességet, hasme-
nést okozhat.

Mecsekiru
Vizelethajtó, emésztésserkentő, nyugtató gyógyfű­
féle. Teáját emésztő- és légzőszervi bántalmak ellen
fogyasztják Álmatlanság ellen is adható nyugtató
hatása miatt.

Medvehagyma
Hatása hasonlít a fokhagymáéhoz, de azt több
szempontból felül is múlja. Remekül használható a
szervezet felfrissítésére, a tavaszi méregtelenítésre.
Kedvezően hat az emésztőrendszerre; a gyomor- és
bélműködés javulása jobb közérzetet eredményez.
Vízhajtó hatású, így hatásos érelmeszesedés és ma-
gas vérnyomás ellen. Bőr rendellenességeket gyógyí-
tó hatása is van.

Medveszőlő
Húgyúti megbetegedések, nőgyógyászati problé-
mák, magas vérnyomás, pangásos szívelégtelenség,
sebgyógyítás, hasmenés esetén használatos növény.
Teája C-vitamint tartalmaz, a veseutak fertőtleníté­
sére, vese- és epekő ellen alkalmazható. Vizelethajtó
hatása révén csökkenti az elő menstruációs pana-
szokat, a magas vérnyomásban szenvedők részére, és

74
a pangásos szívelégtelenségnél is ajánlott. Összehú-
zó és kötő hatása révén hasmenés ellen is alkalmaz-
zák. Herpesz és hüvelyi fertőzések elleni kenöcsök
alkotórésze. Sebkezelésre is alkalmazható. Néha
gyomorbántalmakat okoz, melyet a tej fogyasztása
semlegesít.

Menta
Több száz változata terem meg Európában, Ázsiá-
ban és Afrikában, az illóolaj-tartalom (mentol) kö-
zös bennük: ez adja a mentákra oly jellemző íz- és
illatvilágot Gasztronómiai vagy díszítőértékük mi-
att már évszázadok óta termesztésbe vontuk a kü-
lönböző mentafajokat: már az ókori görögök is hasz-
nálták, hiszen ezzel tisztították meg szent oltáraikat,
asztalaikat stb. Jól megterem tápanyagban gazdag, jó
vízellátású talajon, de száraz homokon is elboldogul.
Egyetlen veszélye, hogy- agresszív terjeszkedő lévén
- a kertekben gyorsan elburjánzik, akár gyomosíthat
is. Ez ellen jó megoldás, ha nagyobb cserépben, vagy
kiemeit ágyásban neveljük. Legismertebb közülük
a borsmenta, ami legalább négy mentafaj kereszte-
ződéséből alakulhatott ki. Intenzív aromája miatt az
angolok már több évszázada isszák a belőle készült
frissítő teát. Fűrészes leveleiben, virágában magas az
illóolaj-tartalom, ami fokozza a nyál- és epeterme-
lést, de görcsoldó, fájdalomcsillapító és gyulladás-
csökkentő hatása is ismert. Szeszes kivonata csök-
kenti az izomfájdalmat és a reuma okozta bántalma-
kat. Inhalálva enyhíti a meghűlés tüneteit, frissítő
fürdök és gőzfürdök elengedhetetlen nyugtatója. A
fodormenta két mentafaj természetes keresztező­
dése révén keletkezett, leginkább fogkrémekben és

76
rágógumikban élvezhető, de meghűlés elleni teake-
verékekben is előfordul. A bergamott menta levelei
és hajtásai bronzos lilásak, míg virága levendulához,
esetleg bergamott narancshoz hasonló illatúak Al-
koholos italokhoz kiváló. A zöldmenta büszkélked-
het a legmagasabb mentoltartalommal, belőle készül
a legfinomabb frissítő tea. Érzékenyebb gyomrúak
esetében allergiás reakciót is kiválthat

77
Meténg
Magas vérnyomás, érelmeszesedés, érszűkület. Teá-
ját nyugtatónak, vizelethajtó nak, étvágygerjesztőnek
és magas vérnyomás ellen alkalmazzák Magas vér-
nyomás és agyérszűkület elleni, valamint nyugtató
hatású gyógyszert állítanak elő belőle.

Mezei zsurló
Vese és hólyagproblémák esetén kiváló hatású. Geny-
nyesedő bőrkiütéseknél, légúti problémák, ideggyen-
geség, depresszió esetén és lábizzadás ellen ajánlható.
Korpásodás ellen is jó hatású. Jól használható garga-
lizálásra mandulagyulladás, a száj nyálkahártyájának
gyulladása, szájpenész, fogínyvérzés és -gyulladás
esetén. Tartós orrvérzés esetén borogatásként alkal-
mazzuk. Vértisztító hatása révén a zsurló veroniká-
val együtt alkalmazva jól szolgálja az érelmeszesedés
és az emlékezőképesség gyöngülésének megelőzését.
Szív- és vesebetegségben szenvedőknek nem ajánlott
teájának rendszeres fogyasztása.

Mézfű
Sebkezelés, herpesz, vírusfertőzések, nyugtató, nő­
gyógyászati problémák. Forrázata a gyomrot meg-
nyugtatja, segít leküzdeni a vírusok, okozta fertőzé­
seket, és oldja a menstruációs görcsöt. Nyugtató ha-
tású ülőfürdő készíthető vele. Sebek kezelésére me-
leg borogatása, kisebb sebekre is ajánlott. Ellenben
pajzsmirigy-rendellenesség esetén ne alkalmazzuk.

Mirha
Szájöblítő, fogkrém. A gyógytea szívinfarktus el-
len javasolt. A népi gyógyászat szerint étvágyjavító,

78
hisztériás rohamok és a vitustánc gyógyszere. Öb-
lítőként foghúsgyulladásra, toroköblögetésre alkal-
mazzák Sebecsetelésre is jó. Hullabalzsamozáshoz
is alkalmazzák Illóolajából bélgiliszta és fonálféreg-
űző gyógyszer készül.

Mogyoró
Hasmenés, meghűlés esetén jó hatású. Teája izzasz-
tó, vizelethajtó, bélhurutot megszüntető hatású. A
vesszőkéreg is használható bélhurut elleni teaként
Tea és dohánypótló készítésére is használják. Torok-
öblögetésre, bőrkiütések ellen borogatásul, arany-
eres bántalmak ellen ülőfürdőként alkalmazható.

79
Mustármag
Enyhe hashajtó hatású. Nagy mennyiségben jelentő­
sen csökkentheti a vérnyomást, amely valószínűleg
gyengeséget eredményez. Használata orvossal tör-
tént megbeszélés alapján javasolt. Nagy mennyiség-
ben szívritmuszavarokat okoz, terhesek se fogyasz-
szák.

Nadragulya
Gyakran használatos lázcsillapítóként, főként hatá-
sosnak hiszik olyan láz esetén, ami hirtelen szökik
magasba és az orcák vagy a fülek vörösödésével jár,
továbbá hallucinációk (lázálom), lüktető, éles fáj-
dalmak, huzatra vagy a hidegre érzékeny fej esetén.
Sokszor használják gyermekek középfül-gyulladásá-
nál, torokgyulladásnál, skarlátnáL

Napraforgó
Epilepszia, görcsoldás, hurutos megbetegedések,
nyálkaoldás. A virág forrázatát magas vérnyomás
ellen és idegcsillapítóként alkalmazzák, lázcsillapí-
tó hatása is ismert. Magjának zsíros olaját kenöcsök
készítésére használják fel.

Narancs
Emésztési zavarok, gyengeség. A narancshéj gyo-
morerősítő, emésztésserkentő, étvágyjavító és vér-
tisztító. Éretlen termése emésztést elősegítő gyo-
morerősítőként használatos.

Nyárfa
Hurutok, reuma, hajápolás esetén használják. A
rügytea nyálkaoldó és vizelethajtó hatású. A rügy

80
balzsamanyaga zsírban vagy faggyúban kiolvasztva
ajakra, égésre, fagyásra, aranyeres daganatokra, haj-
ápolásra használható.

Nyírfa
Vizelethajtó hatása a legfontosabb. Vese- és hólyag-
bántalmak ellen vizelethajtóként alkalmas. Kér-
gének főzete vizelet- és vesekőhajtó, izzasztó hatá-
sú. Olaját a bőrgyógyászat alkalmazza, elsősorban
hajápolószer).

Orbáncfű
A növény virágjának, magjának főzete vese- és epe
betegségek, szív- és ideggyengeség kezelésére al-
kalmas. Gyomor- és bélfekély, magas vérnyomás,
emésztési zavarok, külső és belső vérzések esetén
is javallt. Öblögetőként fogínysorvadás ellen, boro-
gatásként bőrbetegségekre, levelének és virágának
őrleménye nehezen gyógyuló sebek esetében hasz-
nálható. Orbáncfű fogyasztásának idején a napfény-
től tartózkodni kell, mert hólyagos kiütéseket okoz,
emellett meghatározott gyógyszerekkel és bizonyos
élelmiszerekkel együtt sem fogyasztható.

Oregano
Népies nevén: szurokfű, vadmajoránna, de latin
nevéből oregánónak is nevezik. Fűszer és gyomnö-
vény, egész Európában ismerik és használják, de fű­
szerként főleg a mediterrán konyhára jellemző. Friss
leveleit salátákhoz adják, virágzó hajtásait .vágva
vagy morzsolva lehet megvenni. Különféle levesek-
hez, töltelékekhez, paradicsomos, burgonyás, halas,
babos ételekhez, pástétomokhoz, mártásokhoz is re-

81
mek fűszer. Néha a levelét megszárítják, és nyugtató
teát főznek belőle. Nem azonos rokonával, a ker-
ti majorannával (Origanum majorana). Illóolajat,
cseranyagot, és timolt is tartalmaz. Teája étvágyger-
jesztő, idegnyugtató, köhögéscsillapító hatású.

82
Páfrányfenyő
Levelei terpenoidokat és flavonoidokat is tartalmaz-
nak, de mivel a levélben allergizáló anyagok is van-
nak, nem szabad teaként, vagy frissen fogyasztani.
Kivonata értágító hatású, tabletta és tinktúra formá-
jában.
Mai faja különösen veszélyeztetett, annak ellené-
re, hogy őse már 260 millió évvel ezelőtt is igen el-
terjedt volt, a ma ismert növény csak ültetvényeken
található meg. Egyedi növény, mely ma is a gyógyí-
tás fontos eszköze.
Ma az agyi vérellátást segítő hatása miatt kedvelt,
mivel segít az emlékezetzavarok gyógyításában.
Levele magas antioxidáns tartalommal rendelke-
zik, így véd a sejtroncsolódás ellen, emellett értágí-
tó, vérkeringést serkentő hatással bír, visszér, hal-
lásgyengülés, szédülés és rossz vérkeringés ellen is
kiváló szer.

Pásztortáska
A gyógyászatban a növény virágos hajtásait használ-
ják. Vérzéscsillapító hatású. A méh- és a tápcsatorna
vérzéseit elállítja. Alkalmazása terhesség alatt nem
ajánlott! Altalában teát készítenek belőle, vizelethajtó
hatása is közismert.

Paradicsom
Termése tisztítja, lágyítjaa bőrt, helyreállítja a pH-
ját, jótékonyan hat a zsíros, pattanásos bőrre. A ho-
meopátiában fejfájás és reumatikus panaszok ellen
használják. Remekül hat az emésztésre.
Nagyon jó ízületi gyulladás, reuma esetén. Segít
legyőzni a köszvényt. Vese- és epekő oldására szin-

83
tén hasznosnak tartják. Javítja az emésztést, és vé-
konybélhurut esetén is segít a répával, burgonyával
és almával együtt fagyasztva. Hányinger elleni anya-
gokat is tartalmaz. Bár maga is kicsit savas, a gyo-
morsavtúltengés hatásos ellenszere. Méregteleníti
a szervezetet, tisztítja a vért. Kitisztítja a sebeket: a
paradicsom nem csak belsőleg, de külsőleg is hat a
test tisztítására. Ha nehezen gyógyuló sebre paradi-
csompakolást teszünk, megtisztítja a sebet, és hoz-
zásegít a gyors gyógyuláshoz. Csökkenti a rákkocká-
zatot, különösen a prosztatarák ellen hatékony.

84
Petrezselyem
Teája főleg a kiválasztó rendszerre van jó hatással,
segít a vese és a hólyagpanaszok megszüntetésében;
emésztést elősegítő, vízhajtó hatású. A leveleket el-
rágva légúttisztító hatású, és· a fokhagymaszagot is
semlegesíti. Segít a csontritkulásban, ízületi gyulla-
dás kezelésében. Használata egyszerű: l teáskanál
levelet vagy negyed teáskanál magot le kell forráz-
ni egy csésze vízzel, és a főzetet naponta háromszor
fogyasztani. Terhesség idején vagy gyomorfekély
esetén nem szabad orvosilag hatásos mennyiség-
ben fogyasztani. Igen fontos adat, hogy a mérgező,
vadon növő Aethusa cynapium (mérges ádáz) nevű
növény úgy néz ki, mint a simalevelű petrezselyem.
Tárolni leginkább szárítva vagy lefagyasztva érde-
mes. A magokat szárítsuk meg főzetek készítéséhez.
A-, C-, E-vitamin, vas, kalciumtartalmamiatt remek
immunerősítő anyag.

Pitypang
Kevesen tudják, hogy a pitypang is egy gyógynö-
vény, csökkenti az édesség utáni étvágyunkat, továb-
bá tisztítja a veséket és fokozza az anyagcserét, tehát
mindent megtesz azért, hogy le tudjunk fogyni.
Enyhe hashajtó hatása van, ezért segíti a gyomor
és belek tisztítását. Számos módon fogyasztható a
pitypang, például teaként vagy kapszula formában.

Rozmaring
Számos gyógyhatása ma már tudományosan bi-
zonyított: az illóolaja erősen fertőtlenítő hatású,
serkenti a testfunkciókat, erősíti az emlékezőtehet­
séget és a koncentrációs készséget. A rozmaring

85
egészében erősíti a szervezet működését. Emeli a
vérnyomást, csillapítja a vérkeringési okból kelet-
kező fejfájást, csökkenti a kimerültséget és az eny-
he gyomor- és bélműködési zavarokat. A friss vagy
szárított leveleket esetleg ágacskákat hús, főleg bá-
rány ízesítésére szokták felhasználni. A friss ágakat
olajba, ecetbe téve remek ízt ad nekik. Kevés friss
levéllel salátákat és fűszervajat is lehet ízesíteni.
Ha grillezéskor rozmaringágat égetünk, a hús át-
veszi aromáját. Fűszernövénykénti mennyiségben
a rezmaringnak semmiféle káros hatása nincs, de
a rozmaringolaj már kis mennyiségben is gyomor-,
vese- és bélpanaszokat válthat ki. A pinén, arginin,
aszkorbinsav, aszparaginsav, A terpinén, Bl-vita-
min, B2-vitamin, B6-vitamin, béta karotin, betulin,
bór, borneol, cineol, cink, cserző anyagok, ecetsav,
etanol, eugenol, fehérjék, fellandrén, fenilalanin,
fenolsav, flavin, flavonoid, foszfor, glicin, glutamin
sav, gyanta, hamu, heszperidin, hisztidin, illóolaj,
izoleucin, kalcium, kálium, kámfor, karnozolsav,
karvakrol, karvon, keserűanyag, koffeinsav, kolesz-
terin, leucin, limonén, lizin, magnézium, mangán,
nátrium, pantoténsav, pektin, pinén, prolin, réz,
rozmarinsav, szalicilát, szaponin, szénhidrát, szerin,
tannin, taraxaszterol, terpének, thujon, timol,
treonin, triterpénsav, ursolsav, valin, vas tartalmú
növény.
Alkalmazása cukorbetegség, depresszió,
diszpepszia, epebetegségek, fájdalmak, fáradtság,
fejfájás, gyulladásos betegségek, hashajtó, hepati-
tis, idegi fájdalmak, influenza, kiütések gyógyitása,
köszvény, légzési problémák, légzőszervi betegsé-
gek, májbetegségek, migrén, sebkezelés, szorongá-

86
sos zavarok esetén is ajánlott. Friss ágai potpourri ba
jók, és védenek a rovaroktóL Ruhásszekrényben a
molyok ellen védik a ruhákat, ágaitól a koszorúk
fűszeres illatot kapnak. Friss vagy szárított leveleivel
végzett arcgőzölés javítja a vérkeringést. Leveleinek
főzetével hajat öblítve jó hajerősítő. Komoly meny-
nyiségben azonban nem szabad fogyasztani, külö-
nösen terhesség vagy szoptatás idején, de lefekvés
előtt sem, mert élénkítő hatású.

87
Réti legyezőfű
1830-ban először e gyógyfűből vontak ki szalicilsa-
vat, egy fájdalom- és lázcsillapító szert, ez a világ-
szerte ismert aszpirin alapanyaga. A növény hatása
hasonlít az aszpirinéhoz: láz- és fájdalomcsillapító,
gyulladásgátló. A levelek és virágok ásványi anya-
gokban gazdagok, az emésztőrendszerre kedvező
hatással vannak, és javítják a májfunkciót. Teája segít
a gyomor- és nyombélfekély kezelésében, mert csök-
kenti a gyomorsavképződést. A természetgyógyászok
sikeresen alkalmazzák a reuma, köszvény fejfájás,
lázzal járó betegségek és az ízületi gyulladás kezelé-
sében, de a bárányhimlőben és kanyaróban szenve-
dőknek is segít. A sör és bor ízesítésére is használják,
de potpourrik, virágkoszorúk és csokrocskák illatosí-
tására is használatos. Evőkanálnyi virágja, pamut zsá-
kocskába, párna alá helyezve kellemes illatot áraszt.
Tea vagy krém formában a bőr tisztítására használják.
Ellenjavallata: ne alkalmazzuk aszpirinérzékenység
esetén, terhesség, vagy szoptatás idején. Alkalmazá-
sát véralvadási zavarban szenvedők vagy véralvadás-
gátló gyógyszereket szedők is kerüljék, emellett túl-
adagolása esetén gyomorpanaszok lehetségesek.

88
Sáfrányos szeklice
Nyugat-Európában kaszatterméséből érelmesze-
sedést gátló olajat nyernek. A virágzatot a sáfrány
pótlására (hamisítására), használják. Élelmiszerek,
cukrászati készítmények, gyógyszerek, borok szí-
nezésére alkalmas. Gyönyörű színt ad az ételnek, de
keserű mellékíz nélkül.
Teája nyálkaoldó hatású. A terméséből kivont
olajat a magas vérzsírszint csökkentésére, élelmi-
szerszínezékként, de még bőrápolóként is alkal-
mazzák A kalkon, kartamin (sárga), kartamon (na-
rancs), p-kinonok, flavonoidok, linolsav, linolénsav,
karotionidok a legfontosabb hatóanyagaL

Szegfűszeg
Fűszerként és gyógyászati célokra egyaránt a fa szá-
rított bimbóját használják fel. Illóolajtartalma igen
magas, fő összetevője az antibakteriális és tartósító
hatású eugenaL Főként csíraölőként és érzéstelení-
tőként használják, hatékonyan csillapítja a fogfájást,
tisztítja sebeket és nyugtatja a viszkető rovarcsípést.
Öblögető oldatként szájfertőtlenítésre is alkalmas,
vagy mozsárban összezúzott darabjait teafüvekkel
együtt leforrázva ízletes és antiszeptikus hatású ital
nyerhető.

Tárkony
A-vitamint, kalciumot, vasat és niacint tartalmaz, de
csak korlátozott mértékben használható, emésztés-
javító, segíthet a menstruáció normális lefolyásában.
Vizelethajtó, féregűző. A konyhában levelei kelle-
mes ízt adnak a csirkének és a tojásételeknek, leve-
seknek, töltelékeknek és halhoz adható szószoknak.

89
A finomra vágott, párolt zöldségek hagyományos
kelléke. A tárkonyos ecet, a fűszervaj, a béarnaise
és holland mártás és más tejszínes mártások fontos
alapanyaga. Kitűnő a spárga, hal- és májételek, vala-
mint a sült kacsa ízesítésére is. Ellenjavallata, hogy
terhesség ideje alatt ne alkalmazzuk orvosi szem-
pontból hatásos mennyiségben, vizelethajtó hatása
miatt.

Torma
A Dél- és Kelet-Európában őshonos évelő növényt
Etelköz vidékéről hozták magukkal őseink, és máig
is jellegzetesen a magyarok által használt növény.
Patakjaink partján nő, mert kedveli a nyirkos helye-
ket, de a konyhakertekben is gyakori. Régen orvos-
ságként használták, ma konyhanövényként kedvelt.
Robusztus, 60-90 centiméteres, de akár egy métert
is meghaladó szárán nőnek szárnyasan hasogatott, a
véghajtások felé egyszerűsödő levelei, fehér szirmú
keresztes virágaival. Elűzi a baktériumokat, javít-
ja a keringést, fokozza az emésztést, jó vizelethajtó
hatású, a bőrre azonban vörös hólyagokat húz. A
friss gyökér megreszelve erős, nagyon átható sza-
got áraszt, s íze is erős, égető és nagyon maró. Csak
nyersen szabad használni, mert a rendkívül hőér­
zékeny növény ízének ereje függ a hőmérséklettőL
Íze lágyítására számos hideg módszer használatos,
pl. hozzákeverhető alma- vagy körtepürét, tejszínt,
húslevest, narancsot.
A reszelés könnyfakasztó kínjait csökkenthetjük
azzal, ha a tormagyökeret a feldolgozás előtt ala-
posan lehűtjük (de nem fagyasztjuk). A torma nem
csak íze miatt kedvelt a konyhában, hanem a népi

90
gyógyászatnak is igen fontos növénye, mert légúti
megbetegedések és panaszok (meghűlés, asztma,
köhögés, tüdőgyulladás) kezelésére lehet használni.
A reszelt tormából szesszel készült kivonatot reumás
fájdalmak enyhítésére használják a kritikus helyen
bedörzsölve. A torma leveleit fejfájás csillapítására
szokták a homlokra tenni. A torma használata nem
javasolt gyomorfekély esetén, valámint a 4 évesnél
fiatalabb korosztály számára.

Tönkölybúza
Lassítja az öregedési folyamatokat, a test szöveteit
rugalmassá teszi, fokozza a szellemi teljesítőképes­
séget, a koncentrálóképességet és a fizikai erőnlétet
A többi búzafajtánál nagyobb a fehérje-, és sikértar-
talma. Az emberi szervezet számára nagyon ked-
vező és jól hasznosuló aminosavakat tartalmaz. Jó
hatással van a fejfájásokra, idegrendszeri tünetekre,
izomgörcsökre. Erősíti az immunrendszert. Ala-
csony kaláriatartalmával jól alkalmazható fogyó-
kúrás étrendekbe, kis mennyiségben is csillapítja az
éhségérzetet, emellett könnyen emészthető.

91
Az alig néhány hónapos csecsemők is fogyaszt-
hatják, akár az anyatej mellett is, az összes fejlő­
désükhöz szükséges anyag megtalálható benne.
Bl2-vitamin kivételével az összes B-vitamin meg-
található benne, emellett jelentős E-vitamin-, kal-
cium-, magnézium-, és szelénforrás. Fogyasztás
előtt 8-10 órán keresztül be kell áztatni a szeme-
ket. Ehető nyersen (beáztatva, csíráztatva), főz­
ve, sütve. Teljes kiőrlésű változata alkalmas tojás
nélküli ételek (pl. száraztészták) készítésére. Nyers
búzakása: 3 evőkanálnyi tönkölybúzaszemet dur-
vára őrölünk egy kávédaráló vagy gabonaőrlő se-
gítségéve!.
A megőrölt gabonát hideg vízzel sűrű kásává ke-
verjük, és több órán át állni hagyjuk. Búzapörkölt
Tönkölybúzát jól mossuk meg, és áztassuk be elő­
ző este. Őntsük le róla az áztató vizet, majd főzzük
puhára háromszoros mennyiségű vízben, kb. egy
óráig. Tönkölylepény: 10 dkg teljes kiőrlésű tön-
kölyliszthez adjunk kb. 2 dl vizet, sót. Jól gyúrjuk
össze, pihentessük kb. l órát. Kisebb lapos köröket
formázzunk, és kevés olívaolajon süssük meg mind-
két oldalukat

Tóvises iglice
A tövises iglice vizelethajtó és fokozza a húgysavürí-
tést, emellett a húgykő kialakulását is sikeresen gá-
tolja, teakeverékben reumás bántalmakra is ajánlott.
Alkalmazásakor csészénként 2 teáskanálnyi gyöke-
ret öntsünk le forrásban lévő vízzel, tartsuk melegen
fél óráig, majd szűrjük le. Naponta 2-3 alkalommal,
étkezések között alkalmazzuk, néhány nap elteltével
rövid szünetet tartsunk.

92
Tyúkhúr
Csökkenti az élelmiszerek utáni étvágyat, emellett
a zsíranyagcserét is serkenti. Leggyakrabban köret-
ként vagysaláták összetevőiként használják. A leg-
hatásosabb, ha teaként fogyasztjuk étkezések előtt.

Vadgesztenye
Csökkenti a folyadék visszatartást, gyógyítja a visszér-
tágulatot és az aranyeret Segít a tüdőproblémák leküz-
désében. Gyógyászati célokra a növény magját, virágát,
kérgét és levelét használják. Összehúzó, gyulladásgátló
és az UV sugarakat elnyelve bőrvédő hatású.

Vadrózsa-bogyó
A termést egyben, vagy aprítva kell szárítani. A
szárított csipkebogyót minden esetben fénytől és
nedvességtől elzárva tároljuk Hatóanyagai a C-vi-
tamin, a Bl-, B2-, K-, P-vitamin, fontos ásványi
anyagok és nyomelemek. Teája reggel élénkítő ha-
tású, nyáron hidegen, télen pedig melegen, de nem
forrón fogyasztandó. A csipkebogyó sok teakeve-
rék alkotórésze; mindenekelőtt azoké, amelyek a
náthás időszakokban a megelőzést, és az influenzás
panaszok csökkentését szolgálják. Emellett enyhe
hashajtó hatású, amit a gyümölcssav okoz, és a ma-
goknak enyhe vizelethajtó hatása van. Közkedvelt
még a túlérett csipkebogyóból készült lekvár (he-
csedli) is. Étvágygerjesztő hatású, a reggeli "falato-
zást" segíti.
Egyes vidékeken palacsintát is töltenek vele. Az
illatos rózsák terméseit ne használjuk, mert néhány
esetben allergiás reakciót váltottak ki. A bogyókat
hideg áztatással kell elkészíteni, és nem szabad túl-

93
zottan megmelegíteni. A lekvárt a túlérett csipke-
gyümölcsböllehet elkészíteni, miután eltávolítottuk
a bogyó hegyét, és magjait

Varjúháj fű
Az anyag sebekre, szemölcsökre, állóképességet,
és a szervezet ellenálló képességét növeli, amellett
fájdalomcsillapító hatású. Serkenti az agyrnűkö­
dést, lassítja az agy elöregedését és segít a szexuális
problémák megoldásában. Védi a szívet, jó hatású a
vérkeringésre és rákellenes hatású. Cukorbetegeknél
(diabetes) serkenti az inzulin képzödését, illetve nö-
veli az inzulinérzékenységet Segíti a máj méregtele-
nítö működését.

Varjútövis
Béltisztító hatása ismeretes.

94
Varjútövisbogyó
Bőrkiütés, diureticum, hashajtó, karcsúsítószer,
köszvényes bántalmak ellen jó.

Vasfű
Fájdalom- és gyulladáscsillapítás esetén hatásos,
hashajtónak is jó; sárgaság, vese-, epe-, gyomorbán-
talmak ellen remekül hat.

Vérehulló fecskefű
Vértisztító és vérképző hatású. Csalánnal és bo-
dzahajtással fehérvérűség, leukémia ellen hatásos.
Frissen préselve májbetegség ellen jó. Borba áztatva
hatékonyan szünteti meg a sárgaságot. Nagyon jó-
tékonyan hat az anyagcserére, mint májtisztító, de
sikerrel alkalmazható vese és epebetegségek esetén
is. Ajánlható még viszkető aranyér, és vizelés közbe-
ni, nyilalló fájdalom esetén, de fülzúgás ellen is jó.
Külsőleg rosszindulatú bőrbántalmak, szemölcsök,
tyúkszemek, sömör gyógyítására alkalmas, de kitar-

95
tó kezeléssei a bőrrákon is segíthet. Még a látóhártya
bevérzése, és leválása esetén is segít.

Vérfű
A tea vérzéscsillapító, hasmenés ellen is jól hat.

Veronikafű
Légcsőhurut, hörghurut ellen remek, jó nyálkaoldó
és enyhe vizelethajtó, koleszterinszint csökkentésre
is alkalmas.

Vérontópimpó-gyökér
A tea bélhurut, hasmenés, aranyeres vérzések ellen
jó, de remek szívnyugtató is.

Vidrafűlevél
Étvágytalanság, gyomorpanaszok, savtúltengés
megszüntetésére jó.

Vízimentafű
Jól hat idegerősítőül, gyomorbántalmak, májbeteg-
ségek ellen.

Vórös áfonya
A termés hólyagbántalmakra, bélhurutra jól hat.

96
Vórös lóhere
A máj- és epe-megbetegedésekre jó, nyálkaoldónak
Akinek magas az ösztrogénszintje, az ne fogyassza!

Vóröshagyma
Enyhíti a meghűléses panaszokat, kedvez az emész-
tésnek, étvágygerjesztő, gombaellenes hatású, fer-
tőtlenítő. Segíti a szívbetegségek elleni védekezést.
Csökkenti a vér koleszterinszintjét. Mézzel készített
szirupja szénanátha, meghűlés, köhögés esetén, a
szem, orr, torok és gége nyálkahártyáját érintő aller-
giák, gyulladások és fertőzések következményeinek
enyhítésében segíti a gyógyulást. Karamellel készí-
tett teája meghűlés, influenza, köhögés ellen alkal-
mazható.

97
Zabrost
A zabrost beta-glukkát tartalmaz, amely erősen
csökkenti a vér koleszterin-szintjét Jót tesz az
emésztésnek, a zabkivonat pedig természetes has-
hajtó. A megszárított zabszalmából készített fürdő­
víz csillapítja az aranyeres fájdalmakat és felfrissíti a
fáradt, fájó lábakat. Jót tesz gyomorpanaszok ellen és
elősegíti a bélgázok távozását a szervezetből.
Véd a szívbetegség kialakulása ellen, és jó B-vi-
tamin-forrás. Jót tesz az aranyeres csomóknak és a
bőrnek Kivonata nyugtatóként hat.

Zab
Gabona, amit leginkább takarmánynak termesz-
tenek. A fajok többsége Ázsiában, kisebb hányada
Európában (is) él; legtöbbjük a különféle gyepek
növénytársulásaiban vesz részt. Az ókori civilizáci-
ókban nem termesztették, de a kelta és germán sí-
rokban gyakran találtak zabot. Fajait a népvándorlás
idején Ázsiából jövő, lótenyésztő népek hozhatták
magukkal.
Egy-vagy kétnyári növények. Készítményei a
zabkása, zabnyák és egyéb zabpehelykészítmények:
ezeket védőételként, vagy legyengült betegek erő­
sítésére szolgáló diétás ételként fogyasztják, szám-
talan bántalom esetén. Nyugtatószerként régebben
zabcsepp, -tea vagy -fürdő formájában is használták.
Nálunk kultúrnövény, amely mindenhol megterem.
Egyenes szárat növeszt, virága a hosszú szár végén
helyezkedik el. Fehérjéket, B-vitaminokat, ásványi
anyagokat (vas, kobalt, mangán, cink, alumínium
és kálium), valamint az A-vitamin elő anyagát, a
karotint tartalmazza. A bór és a jód is megtalálható

98
benne nyomelemként A zabszalmafürdőt kovasav-
tartalma teszi érdekessé. Nyugtató hatása az avenin,
egy indol-alkaloid miatt van. Nyugtatószerként fő­
leg a mag alkoholos kivanatát használják.

Zeller
Főként vizelethajtó tulajdonsága miatt fontos . Mind
magja, mind pedig a növény többi része rendelkezik
ezzel. Alkalmazzák reuma elleni szerként, vérnyo-
máscsökkentőként, idegnyugtatóként és a gyomor-
égés enyhítésére. Ne használjuk gyógyászati céllal
terhesség és vesebetegség esetén. Remekül gyógyítja
a hólyaggyulladást

Zellermag
Alkalmazható fogyás, magas vérnyomás, pangásos
szívelégtelenség, nyugtalanság és álmatlanság, cu-
korbetegség, nőgyógyászati problémák esetében.

99
Ziliz
Húgycsőgyulladás (urethritis) és vesekövek keze-
lésére használják. Gyökere bélbevonó (demulcens)
diuretikus (vízhajtó), emolliens (bőrpuhító kenőcs)
és sebgyógyító tulajdonságú. Emésztési és bőrproblé­
mák kezelésére használják, főként a száj gyulladásai,
gastritis, gyomorfekély, enteritis és colitis kezelésére.
Növeli a tejelválasztást, és nyugtatja a bronchusokat.

Zöldfenyő
A XIX. századi tüdőgyógyászat terápiájában fon-
tos szerepe volt a fenyveserdei sétának. Akkoriban
fenyőgyantából gyúrt labdacsokat is etettek a bete-
gekkel, amelyek felszabadították és fertőtlenítették a
légutakat A fenyők levelei gazdagok értékes illóolaj-
okban, a fiatal hajtások csíraölő és immunrendszer-
erősítő hatásúak.
Az aromaterápia is felhasználja a lucfenyőből
kivont olaj frissítő és fertőtlenítő hatását. Többnyi-
re fejfájás, illetve a melléküregek gyulladása esetén
alkalmazzák Nyugtató hatása alvászavarok, stressz,
idegesség esetén vethető be. Asztma és fulladásos
köhögés esetén nem alkalmazható.

Zsálya
Az anyag főként izzadásgádó, sebek kezelése, emész-
tésserkentő, cukorbetegség, torokfájás, nőgyógy­
ászati problémák, belső gyulladásos folyamatok ke-
zelése. Kozmetikában: pórus-összehúzó hatású.

Zsályalevél
A tea csökkenti az éjjeli izzadást, légzőszervi gyul-
ladások, hörghurut ellen, külsőleg sebek ke-

100
zelésére, folyások öblítésére, egyes gége- és
mandulamegbetegedésekre remekül hat, szájüreg-
gyulladásnál jó öblítőszer.

Zsurlófű
A régi háztartásokban az edények súrolására is hasz-
nálták, a benne levő sok kovasav miatt - innen ered
a neve is. A szárított porával pedig az állatok sebeit
gyógyították. Agyagos, nedves réteken fordul elő.
Meddő szárait alkalmazzák a természetes gyógy-
ászatban. Hatóanyagai a sok szaponin, a kovasav,
aconitin és oxálsav. Magas C-vitamin tartalma van,
hamujában pedig sok az alumínium és a kálium klo-
rid. A zsurlófűfőzet a máj, a vese és köszvény esetén
ajánlott. Teája köhögés csillapító.

101
ALAPVETÖ ANYAGOK
AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSBEN
Ligetszépe-olaj l Gamma-linolén
A ligetszépe növényt a népi gyógyászat nemigen hasz-
nálta. Később felfedezték, ma már magjából préselt
olajat elsősorban bőrgyógyászati betegségek, prob-
lémák es etén alkalmazzák (ekcéma, pikkelysömör,
akné), emellett enyhítheti a menopauzára jellemző
és a menstruációt megelőző tüneteket, használható
krónikus ízületi gyulladás okra, alkalmazható májká-
rosodás esetén, száraz bőr és töredező körmök kiegé-
szítő, belsőleges kezelésére és hiperaktivitás esetén.
A ligetszépeolaj speciális telítetlen zsírsavtartal-
ma miatt fontos és elismert elixír, mivel nem csak
a hiánytünetek enyhítésére alkalmazható, hanem az
omega-6 zsírsavak kiinduló anyagai számos olyan
alapvető gyógyhatású adaléknak, amelyek a szerve-
zet fiziológiás működéséhez kellenek.

Omega-3 olaj
Az alapvető zsírsavakhoz tartozik, vagyis feltétlenül
szükségesek az egészséges élethez. Csökkenti a szívbe-
tegségek esélyét, mivel a vérsűrűség alacsonyabb lesz
tőle. Alacsonyan tartják a vérzsírok szintjét, csökken-
tik a magas vérnyomást, illetve segítenek abban, hogy
az erek megőrizzék rugalmasságukat és védik őket a
gyulladásoktóL Általában véve tehát elősegítik a jó
vérkeringést. Természetes gyulladáscsökkentők, meg-
előzik vagy enyhítik az asztma, az ízületi gyulladás, a
menstruációs görcsök és a migrénes fejfájások tüne-
teit. A szem retinájának különösen jót tesz, emellett
javítja a szem hajszálereinek a vérellátását, s a szív ere-

103
inek is segít. Az agy egyik legjobb meghajtója, hiszen
a szürkeállomány ellátása is ezen alapszik, emellett a
depresszió kialakulását is megelőzi. A rák kockázatát
is csökkenti. Amennyiben omega-3 olajhiányos a test,
azt a bőr szárazsága jelzi. A bőr minden egyes sejtjét
membrán veszi körül, amely normális esetben benn-
tartja a nedvességet a sejtben. Az omega-3 olajok is
részét képezik ennek a membránnak.

Magnézium
Az emberi szervezetben a magnézium egyenletesen
oszlik meg a csontok és a sejtek belső tere között,
emellett ez az idegrendszer védő ásványi anyaga. Az
idegek és izmok működése, a fehérje-, zsír-, szénhid-
rát anyagcsere, a szív- és érrendszer működése és a
csontok felépítése is ettől az anyagtól függ. Naponta
minden elfogyasztott 1000 kJoule energia után 25-30
mg magnéziumot kell elfogyasztani. Nagy mennyiség-
ben a zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a különböző
gabonafélékben (főleg azok héjában), a gyümölcsök-
ben, a tejtermékekben és a halfélékben található meg.
Magnézium csökkent bevitele mellett fokozott fára-
dékonyság, idegrendszeri problémák és anyagcsereza-
varok léphetnek fel, esetleg a vérkeringés is romolhat.
Személyiségváltozás, izomgörcsök, anorexia, hányin-
ger is tünet lehet. A magnézium-bevitel kismértékű
növekedése nem okoz gondot, de oda kell figyelni,
hogy kálciummal együtt nem szabad szedni, csak ha
legalább két óra eltelik a két anyag bevitele között.

Kálcium
A kálcium fontos az izomösszehúzódás, a szívműködés,
a neurotranszmisszió és a véralvadás folyamataiban.

104
A kálcium és a foszfor együttesen a csontok
erősségét és a fogakat segíti. Az idegrendszer mű­
ködését, különösen az ingerületek áttevődését, a
véralvadást is segíti, görcsoldó, csökkenti az ál-
matlanságot, közreműködik a vas felszívódásban.
Gondoskodik a szabályos szívverésről, befolyásolja
a sejtmembrán áteresztőképességét és a vérkerin-
gést, csökkenti a gyulladásra való hajlamot és az
allergiát. A kálcium a magnéziummal, foszforral,
D-vitaminnal együtt hat a legjobban. Emellett elő­
segíti a vas felszívódását, enyhíti az álmatlanságot,
erős csontokat és fogakat épít, javítja az idegrend-
szer működését. Hiánya angolkórt, csontlágyulást,
csontritkulást, valamint fogszuvasodást, túlzott
stresszérzékenységet, allergiát, gyulladásra való
hajlamot és egyes izomcsoportok görcsét okozza.
A nők számára főleg a szülés utáni időszakban
igen fontos, de a menstruációs görcsöket is meg-
előzi: emellett az nőknél az időskori csontritkulást
már a terhesség idején el kell kezdeni megelőzni.
Hiány esetén a kálcium a csontokból oldódik ki,
így a vérbe kerül, és az érfalra rakódik le, ami az
érfalak meszesedéséhez vezethet, valamint az ólom
könnyebben felszívódik és a csontokba, fogakba le-
rakódik. A kálcium "ellenségei"a zsírok, az oxálsav
(pl.: a csokoládéban található), valamint a fitinsav
(gabonafélék tartalmazzák). A tej és tejtermékek,
valamennyi sajtféle, szójabab, szardínia, lazac,
amerikaimogyoró, dió, napraforgómag, szárazbab,
zöldfőzelékek remek forrásai a kálciumnak. Szük-
séges napi adagja 800-1200 mg, melyet jobb, ha
több adagban veszünk be.

105
A VITAMINOK

Az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis


molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiai-
lag aktív szerves vegyületek.
Az emberi szervezetbe a vitaminokat általában a
táplálékkal kell elfogyasztani, de ez nem igaz min-
den esetben, például a D-vitamin főként a napsugár-
zás hatására termelődik a szervezetben.

ZS(RBAN OLDÓDÓ VITAMINOK


A-vitamin
Az A-vitamin a névsor szerinti első zsíroldékony vi-
tamin, más néven retinolnak hívják. A legaktívabb
vegyülete a B-karotin, amely antioxidáns hatású, és a
sárgarépában, sárgabarackban található. Ezek a bél-
rendszerben képesekA-vitaminná alakulni.
Fontosak a következő folyamatok rendbentartá-
sában:
• Látás folyamatai
• A bőr és egyéb szövetek épsége
• A zavartalan növekedéshez
• A csontok egészséges fejlődéséhez
• Immunfolyamatok, védekezés különböző fer-
tőzések ellen.
Az egészséges felszívódáshoz természetesen szük-
séges zsiradék jelenléte, ráadásul az E-vitamin is
kedvezően befolyásolja az A-vitamin hasznosulását.
Legjobb A-vitamin forrásaink a belsőségek (tehát a
máj, vese, szív), a tojássárgája, a tej és tejtermékek,
tengeri halak. Provitaminját a sárgarépa, a paraj, a
sütőtök, kajszi- és sárgabarack, sárgadinnye, paprika,

107
általában az erősen sárga, piros, vagy zöld színű·zöld­
ségek, gyümölcsök tartalmazzák. Hiányában lehet-
séges a szürkületi vakság (más néven farkasvakság),
foltok a szem fehérjéjében, a szem szaruhártyájának
kiszáradása, megrepedése, a bőr és egyéb hámréte-
gek elváltozásai, a bőr megvastagodása a szőrtüszők
környékén, fokozott hajlam a bőr berepedezésére,
főleg az ajkakon. Az A-vitamin túladagolása esetén
fellépő tünetek: fejfájás, bőrhámlás, a csontok elvál-
tozása, vesebántalmak, ízületi fájdalmak. Ez azonban
eléggé ritka, lévén, hogy a zsírokkal a felesleg távo-
zik. A B-karotin túladagolása nem mérgező hatású.

D-vitamin
Kémiai neve kaldfero l, de ezzel a névvel több azonos
biológiai hatású, de kémiailag egymástól különböző
anyagot jelölnek Először a csukamájolajról állapí-
tották meg, hogy gyógyítja az angolkórt, majd a nap-
fénnyel besugárzott táplálékról is megállapították
ezekből kristály formájában vonták ki a D 1-vitamint.
Ezek a vegyületek szteroidszármazékok. Elősegítik a
kalcium és foszfor felszívódását, és befolyásolják a
csontképződést is. A legjobb kaldferol-források a
halmájolajok, máj, virágpor, méz, méhpempő, tojás,
tej és tejtermékek Hiánya angolkórt, csontlágyulást
okozhat, de emellett a vesekőképződés veszélye is
fennáll. Az alacsony D-vitamin szint rossz hatással
van a reumás ízületi gyulladásra, cukorbetegségre,
sclerosis multiplexre, emlőrákra és vastagbéldaga-
natra. Túladagoláskor viszont érelmeszesedés léphet
fel. A legjobban a bőrben képződik, ha azt elegendő
napfény éri. Napfény hiányában viszont érdemes a
fenti ételeket fogyasztani.

108
E-vitamin
Más néven tokaferoiként ismerjük, zsírban oldódik.
Az E-vitamin biológiai hatása nem teljesen ismert
még, hiszen hiánytünetei nem jellemzőek. Általában
az antioxidatív folyamatokhoz védőfaktorként hasz-
nálják, az öregedési folyamatok gátlásához, egyes
feltételezések szerint a nemi működéshez. A táplá-
lékkal elfogyasztott E-vitaminból a növényi erede-
tű zsiradékokban többet találunk, és ezek nagyobb
mértékű fogyasztásától függ a vitamin felszívódása
is. Legjobb E-vitamin forrásaink a növényi olajok,
tehát a napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva- ku-
koricaolaj és az egyéb gabonacsírák, a zöld növé-
nyek. Az állati eredetű élelmiszerek E-vitamin tar-
talma nagyban függ attól, mit esznek, de általános-
ságban a hús, a máj és a tojás tartalmaz jelentősebb
mennyiségű vitamint. Ha nem fogyasztunk belőle
eleget, idegi károsodások, nemi aktivitás esetleges
csökkenése, a vörösvértestek károsodása léphet fel.
Nagy dózisban is csak kevéssé toxikus.

F-vitamin
Az F-vitamin igen fontos hatással bír, hiszen elő­
segíti a szervezetben a telített zsírsavak elégetését,
pozitívan befolyásolja a belső elválasztású mirigyek
működését és kalciumot juttat a sejtekbe. Megaka-
dályozza a koleszterin erekben való lerakódását, és
megőrzi a bőr és a haj egészségét is. Megtalálható
a növényi olajokban, gabonamagvakban, szójabab-
ban, mandulában, mogyoróban, búzacsírában, avo-
kadóban, napraforgóban. A napi irányadó mennyi-
ség mértéke nem ismeretes. Hiánya ekcéma és akne
kialakulását, a bőr korai öregedését, májkárosodást

109
okoz. A túladagolásnak eddig nincs ismeretes mel-
lékhatása.

K-vitamin
Zsírban oldódó vitamin, másik neve a fillokinon. A
D-vitaminhoz hasonlóan két fő formátumát külön-
. höztetjük meg, a K1- és a K2 -vitamint, előbbit a zöld
növények, utóbbit a baktériumok szintetizálják. Az
ember K-vitamin szükségletét felerészben fedezi a
táplálékkal felvett és a bélrendszerben élő baktéri-
umok által termelt K-vitamin. A táplálékkal bevitt
K-vitamin 10-70%-a szívódik csak fel. Éppen ezért
hosszan tartó, bélgyulladással járó betegség, vagy
antibiotikus terápia következménye lehet K-vita-
minhiány. Az újszülötteknél ezt a hatást a bélbakté-
riumok csekély száma okozza. Mindkét hiányállapot
velejáró tünete a vérzékenység. Legjobb K-vitamin-
forrásaink a zöld leveles zöldség- és főzelékfélék, a
káposzta, a brokkoli, a paraj, a tej- és tejtermékek,
valamint a máj. K-vitamin hiányában a következő
tünetek léphetnek fel: vérzékenység, véralvadási za-
varok, zsírfelszívódási- és/vagy májfunkciós zava-
rok. Túladagolása jelenleg nem ismert.

VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK


B-komplex
B1-vitamin
A B1-vitamin vízben oldódó vitamin, sokszor hall-
hatjuk tiaminként említeni is. Hőérzékeny vitamin,
vízben igen jól oldódik. Főleg a szénhidrátok anyag-
cseréjében játszik szerepet, sokszor éppen ezért a
szénhidrátbevitel függvényében adják meg a szük-

110
ségletét (felnőttekné! 0,125 mg/1000 kJoule, leg-
alább l mg B1-vitamin/nap ).
• Szénhidrát anyagcsere
• Főbb energiaszolgáltató folyamatok
• Idegek működése
• Az idegrendszer energiaellátása
• Szívműködés
Mint azt már előbb említettük, főleg a szénhid-
rátbevitel mennyisége szabja meg a B1-vitamin
szükségletét, nagyobb szénhidrátfelvételhez na-
gyobb vitaminbevitelnek kellene társulnia. Idős­
korban rosszabb a B1-vitamin kihasználása. A
rendszeres alkoholfogyasztás nagymértékben nö-
veli a szükségletét. Néhány élelmiszerben olyan
anyagokat találunk, amely a tiaminszükségletet
növelik, ilyenek a gombák, kelbimbó, feketeribizli.
Legjobb B1-vitamin forrásaink a gabonafélék héja,
az élesztő, a teljes kiőrlésű gabonafélék és a belő­
lük készült péksütemények, a hüvelyesek, a dió- és
mogyorófélék, a húsok (főleg a sertéshús) és a máj.
B1-vitamin hiányában károsodik a szénhidrát-
anyagcsere, szívelégtelenség és rendellenes idegi-
agyi működések, a beri-beri nevű betegség léphet
fel (fájdalmas izomgörcsökkel járó, akár halálos ki-
menetelű betegség). Vízoldható vitamin lévén nem
lehet túladagolni.

B2-vitamin
A B2 -vitamin vízben oldódó vitamin, ez a riboflavin.
Főleg az aminosavak és a zsírsavak lebontásában
fontosak, ezen kívül a szöveti légzésben és a mé~
regtelenítésben töltenek be fontos szerepet. Az
emberi bélflóra is termel B2-vitamint, ezért hiánya

lll
csak akkor lép fel, ha hosszú ideig szedünk anti-
biotikumokat A B2 -vitamin bevitele is arányos
az energiafelvételleL Így a legnagyobb szerepet a
zsírsavak lebontásában, a szénhidrátok anyagcse-
réjében, a szöveti légzésben, a méregtelenítésben
és a nyálkahártyák épségében játssza. Időskorban
a B2 -vitamin hasznosulása is romlik. Legjobb B2 -
vitaminforrásaink a tej és tejtermékek, a zöldség- és
főzelékfélék, a húsok, a máj, vese, tojás és a gabona-
félék. B2 -vitamin hiányában bőr- és nyálkahártya-
tünetek mutatkoznak, az ajkak és a szájzug berepe-
dezik, pikkelyesedik Vízoldható vitamin lévén nem
lehet túladagolni.

B3-vitamin
Kémiai neve niacin. A vitamin a koleszterinszint
csökkentésében, az alkoholizmusból való kigyógy-
ulásban, a szénanátha tüneteinek enyhítésében, a
hisztamin felszabadulásának meggátlásában, és az
anyagcsere-folyamatokban. Megtalálható a húsfé-
lékben, májban, halban, vesében, zöldségfélékben,
barna kenyérben, növényi fehérjékben, tojásban,
élesztőben. Nők számára: 15 mg/nap, férfiak szá-
mára: 20 mg/nap. Bélrendszeri zavarokat, fáradé-
konyságot, depressziót, étvágytalanságot, fejfájást,
bőrszárazságot, alvászavarokat Bőrpirosodást,
májkárosodást, hasmenést, nyelv- és bőrgyulladást,
szélsőséges esetben szellemi leépülést is eredmé-
nyezhet a hiánya.

B4-vitamin
Adeninnak hívják az anyago t, de ma már nem tekin-
tik vitaminnak.

112
B5-vitamin
A vitaminféle a zsírok és a vörösvérsejtek képződé­
sében, a táplálékokban található energia felszabadí-
tásában, a mellékvese hormonjainak termelődésé­
ben, az öregedési folyamatok lassításában, a bőr és
a haj egészségének megőrzésében, a gyógyszerek
kiürülésében és a növekedési folyamatokban játszik
elsőrendű szerepet. Megtalálható a húsokban, máj-
ban, aszalt gyümölcsökben, tojássárgájában, növé-
nyi táplálékokban. Nők számára: 4-7 mg/nap, férfiak
számára: 4-7 mg/nap szükséges. Hiánya a lábujjak
zsibbadását, lehangoltságot, depressziót, étvágyta-
lanságot, kimerültséget, szélsőséges esetben anyag-
cserezavarokat okozhat.

B6-vitamin
Közreműködik az immunrendsze r és az idegrend-
szer működésében, a vörösvérsejtek termelődésében
és a betegségek leküzdésében. Megtalálható májban,
húsban, borsóban, tejtermékekben, uborkában, tő­
kehalban, hanánban, pulykahúsban, spenótban.
Nők számára: 2 mg/nap, férfiak számára: 2,5 mg/
nap a napi bevitel. Hiánya idegességet, álmatlansá-
got, bőrproblémákat, zsíranyagcsere-zavart, ingerlé-
kenységet, vérszegénységet, bőrszárazságot Idegká-
rosodást, végtaggyengeséget okoz.

B7-vitamin
Fehérjék, zsírok és szénhidrátok lebontásában, a cu-
korbetegség tüneteinek enyhítésében, a bőrgyulla­
dások és az ekcémás tünetek enyhítésében és a test-
súly csökkentésében működik közre. Megtalálható a
sertésmájban, vesében, tojássárgájában, élesztőben,

113
karfiolban, dió- és mogyorófélékben, gabonafélék-
ben, túróban, szezámmagban. Nők számára: 10-200
fg/nap, férfiak számára: 10-200 fg/nap szükséges.
Hajhullást, kopaszodást, bőrbetegségek kialakulá-
sát, émelygést, hallucinációkat, étvágytalanságot
okoz a hiánya. Mivel vízben oldódó vitamin, ezért
nem lehet túladagolni.

B9-vitamin
A magzat gerincének fejlődésében, a szívinfark-
tus kockázatának csökkentésében, a vérszegénység
gyógyításában és a fehérvérsejtek, vörösvértestek
és vérlemezkék képződésében fontos ez az anyag.
Leveles zöldségekben, spenótban, májban, gyümöl-
csökben, az élesztőben található meg. Nők számára:
200 fg/nap, férfiak számára: 200 fg/nap szükséges.
Depressziót, alvásproblémákat, étvágytalanságot
okoz a hiánya. A cink hasznosulásának megakadá-
lyozását okozza, ha túl sokat fogyasztunk belőle.

B10-vitamin
A 4-amino-benzoesavat ma már nem tekintik vita-
minnak

B12 -vitamin
A legfontosabb a szerepe a szervezet fehérjeszin-
tézisében, a sejtosztódásban, a test roborálásában,
betegségek utáni lábadozásában és a vörösvértestek
képződésében.
Allati eredetű élelmiszerekben található meg:
májban, húsban, ezen kívül a szójában. Nők szá-
mára: 2 fg!nap, férfiak számára: 2 fg/nap szükséges.
Vérszegénységet, gyomorpanaszokat, idegrendszeri

114
problémákat, kimerültséget, bőrproblémákat, izom-
fájdalmakat eredményez a hiánya. A túladagolásnak
eddig nincs ismert mellékhatása.

B13-vitamin
Elsősorban májműködési zavarok megelőzésében,
az öregedési folyamatok lassításában és a szklerózis
multiplex kezelésében működik közre. Tejsavóban,
gyökérzöldségekben lelhető fel. Nők számára: 0,003
mg/nap, férfiak számára: 0,003 mg/nap szükséges.
Hiánytünetei, de a túladagolás hatásai sem ismertek.

Bl 7
Más nevén laetril. A daganatos megbetegedések
kezelésében és a daganatok kialakulásának megelő­
zésében is fontos szerepet játszik. Megtalálható a
barackmagban, cirokban, köles ben, lóbabban, hüve-
lyesekben, gabonafélékben. Az adagolásról nincse-
nek pontos információk, de mivel magas a ciántar-
talma, ezért mérgező hatású lehet.

Bx-vitamin
A 4-amino-benzoesavat már nem sorolják a vitami-
nokközé.

Folsav
A folsav vízben oldódó vitamin. Nagyon fontos
szerepe van a szervezetben, és kiemelten várandós
édesanyáknál, mert a terhesség korai szakaszában a
fejlődő embrió gerincét (a velőcsövet) lezáró folya-
mat csak folsav jelenlétében megy végbe hibátlanul.
Ezért várandós édesanyáknak mindenképpen aján-
lott a folsav pótlása. A fehérvérsejtek, a vörösvér-

ll 5
testek és a vérlemezkék képzéséhez, az aminosavak
és a nukleinsavak anyagcseréjéhez, a gyomor- bél-
rendszer, valamint a szájnyálkahártya épségéhez
szükséges anyag. Legjobb folsavforrásaink a máj,
a leveles zöldségek (különösen a paraj), a gyümöl-
csök, és az élesztő. Különösen vegetáriánus táplál-
kozást folytatóknállehet veszélyes az, hogy a B12 -
vitaminhiány alakul ki, ilyenben is segíthet a folsav.
A túl nagy folsavbevitel csökkentheti a cink hasz-
nosulását.

Biotin
A biotin vízben oldódó vitamin, legalább ennyire
elterjed elnevezése a H-vitamin is. Ha molekulát
alkot, akkor ként tartalmaz. A szervezetben legin-
kább az anyagcserében részt vevő különböző enzi-
mek alkotórészeként szerepel. Tulajdonképpen ez
a vitamin is termelődik a bélflórában, ezért szük-
séges mennyiségét és hiányállapotát nehéz megha-
tározni. Rosszul szívódik fel az emberi szervezet-
ben. A tojásfehérjében olyan anyagok találhatóak,
melyek a biotin felszívódását rontják. A legjobb
biotinforrásaink a máj, a vese, a tojássárgája, az
élesztő, a karfiol, a dió- és mogyorófélék. A gabo-
nafélék is tartalmaznak biotint, de ez nem szívódik
fel. A gyümölcsök és a húsfélék igen keveset tar-
talmaznak ebből a vitaminból. Biotin hiányában
bőr és az ajkak gyulladásos megbetegedése lép fel,
illetve megfigyelhető a szőrzet kihullása és a nemi
vágy csökkenése is. A vitamin hiányában jellemző a
lehangoltság, étvágytalanság, vérszegénység, érzés-
zavarok, koleszterinszint-emelkedés. Vízoldható
vitamin.

116
Pantoténsav
A pantoténsavnak már a neve is utal előfordulási
helyére: a görög eredetű név jelentése: mindenütt
előforduló, tehát arra mutat, hogy széles körben
fordul elő az élelmiszerekben. Serkenti a mellékve-
se hormonjainak termelődését, és feltételezik, hogy
lassíthatja az öregedést. A pantoténsav a koenzim-A
nevű enzim alkotórészeként központi szerepet tölt
be a szénhidrát-, a zsír- és a fehérjeanyag-cserében.

117
A koenzim-A szinte minden anyagcsere-folyamat
kulcsenzime, így a legtöbb létfontosságú anyag elő­
állításában is jelentős szerepet tölt be. Érdekesség,
hogy a panthenolt gyakran alkalmazzák bőrvédő
krémekben, melyekben segít megőrizni a bőr ru-
galmasságát és puhaságát. Hajápoló termékekben is
alkalmazzák, hogy megóvja a hajat a kémiai és me-
chanikai károsodásoktóL Fontos feladata a kolesz-
terinszintézis, ingerületátvivő anyagok képzése, he-
moglobin szintézise, gyógyszerek kiürülése. A savak
(például ecet), a sütőpor és a hő együttes hatása elin-
díthatja lebontását, emiatt hiánybetegség alakulhat
ki. A legtöbb élelmiszerben megtalálható, fő forrásai
a máj, az élesztő és gabonafélék-péksütemények. A
pantoténsav szükségességét a szervezetben egyes
gyógyszerek szedése, a rendszeres alkoholfogyasztás
és a dohányzás is okozhatja. Túladagolva felboríthat-
ja az anyagcserét

C-vitamin
Az anyag neve aszkorbinsav. A citromlevet 1742-ben
úgy ismerték, mint a tengerészek gyakran megtáma-
dó skorbut ellenszerét, de a benne található C-vita-
mint 1928-ban azonosították. Szent-Györgyi Albert
a paprikábólvonta ki és azonosította a híres C-vita-
mint. Mivel az emberi szervezet nem tudja előállí­
tani, csak az ételekkel tudjuk pótolni a hiányát. Be-
vétele a legjobb módszer az olyan betegségek meg-
előzésére, mint például a rák vagy a szívproblémák.
Ellenállóvá teszi szervezetünket a fertőzésekkel
szemben és emellett még a fájdalmat is csillapítja bi-
zonyos gyulladásos betegségeknéL Remekül enyhíti
a megfázás tüneteit. Segít a vörösvérsejteknek a he-

118
moglobin bioszintézisében, és a szervezetnek a vas
felszívódásában.
Antioxidáns, így semlegesíti a káros szabad gyö-
köket, amelyek a sejtek öregedését vagy rákos elfaju-
lását idézhetik elő. Nagyobb mennyiségű C-vitamin
bevitel megelőzi a rák számos fajtájának, a szívbe-
tegség, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a n át-
ha vagy az influenza, a hályog, vagy akár az asztma
és az allergia kialakulását. Természetes forrásai a
paprika, a citrusfélék, répa, petrezselyem, káposzta,
karfiol, brokkoli, snidling, karalábé, narancs, citrom,
mustármag, cékla, papaya, spenót, eper és vizitor-
ma. Felszívódását a következő dolgok akadályozzák:
a túllúgos közeg, az alkohol, a dohányzás, a fogam-
zásgátló tabletta, a fertőzések és pattanások kezelé-
sére alkalmazott teraciklin és az aszpirin és reumás
ízületi gyulladás esetén felírt kortikoszteroídok.
Mennyisége 500-2000 mg naponta.
A minimális napi mennyiség C-vitaminból 60 mg.
Ez arra elég, hogy megelőzzük a skorbutot, de kevés
az egészség és a jó közérzet biztosítására. Hiánytüne-
tei a gyakori megfázás, a fertőzésekre való hajlam, a
gyengeség, az ínygyulladás, az agyvérzés, az orrvér-
zés, a lassú sebgyógyulás, a romló visszerek és a vér-
zéses állapotok. Az l OOO mg fölötti mennyiség laza
széktetet eredményezhet. Nem okoz vesekövet magas
fogyasztása, ezen kívül más antioxidánsokat, például
az E-vitamint is védi a szabad gyökökkel szemben.

H-vitamin (B7 vitamin, biotin)


Fontos a szerepe a fehérjék, zsírok és szénhidrátok
lebontásában, a cukorbetegség, a bőrgyulladások és
az ekcémás tünetek enyhítésében és a testsúly csök-

119
kentésében. Megtalálható nagyobb mennyiségben a
sertésmájban, vesében, tojássárgájában, élesztőben,
karfiolban, dió- és mogyorófélékben, gabonafélék-
ben, túróban, szezámmagban. Nők számára: 10-200
l'g/nap, férfiak számára: 10-200 l'g/nap. Hiánya a
szervezetben hajhullást, kopaszodást, bőrbetegsé­
gek kialakulását, émelygést, hallucinációkat, étvágy-
talanságot okoz. Vízben oldódó vitamin, ezért nem
lehet túladagolni.

P-vitamin
A más nevén rutin nevű anyag a C-vitamin kísérőj e,
ugyanazokban az élelmiszerekben található, emel-
lett segíti a C-vitamin felszívódását és megvédi az
oxidációtól, és erősíti a hajszálereket
Igen fontos az antioxidatív folyamatokhoz, védő­
faktorként, az öregedési folyamatok gátlásához és
emellett csökkenti a hajszálerek törékenységét. Pon-
tos szükséglete nem ismert. Főként a citrusfélék, a
csipkebogyó, az áfonya, a brokkoli, a paradicsom, va-
lamint más gyümölcsök és zöldségek tartalmazzák.
Hiánybetegsége nem ismert, de hiányában a C-vita-
min felszívódása és felhasználása nehezebb, éppen
ezért tüneteik átfedhetik egymást. A P-vitamin túl-
adagolása és káros hatásai nem ismertek.

120
ÁSVÁNYI ANYAGOK

MAKROELEMEK
Foszfor
A kálciummal együtt alkotott vegyülete csontok és
fogak fontos építőeleme. A csontok, kötőszövetek
védelme a feladata, de nagy a jelentősége a fehérje,
zsír és szénhidrát anyagcserében és az energia táro-
lásában. Csökkenti az ízületi gyulladás fájdalmait,
szükséges a B1-, B6-vitamin képződéséhez és a B3-
vitamin hatásosságához. Megtalálható olyan ételek-
ben, mint a hüvelyesek, olajos magvak, sajt, máj,
éti kagyló, homár, füstölt lazac. A D-vitamin és a
foszfor megfelelő arányban tartása jó hatással van a
működésére. Ha viszont nagy mennyiségű kalcium
vagy hosszú időn át szedett gyomorsavlekötő kerül a
szervezetbe, akkor hiánybetegsége jelenik meg. Hi-
ánytünetek a gyenge puha csontok, a növésben való
elmaradás, az anorexia, a kéz az arc izmainak gör-
csei, a rángatózás és az alacsony csontsűrűség.

Klór
Leginkább a sejteken kívüli vízterekben és a gyo-
morsavban fordul elő legnagyobb arányban. A
gyomorsavban a sósav alkotórészeként az emésztés
munkáját segíti és készíti elő. A sejteken kívüli terek-
ben a nátrium- és a káliumionokhoz kötődik. Szük-
séges a sav-bázis egyensúly, a gyomorsavtermelés
és hatás és a só- és vízháztartás rendben tartásához.
Természetes eredetű élelmiszereink közüllegjelen-
tősebb mértékben a konyhasóban fordul elő, és ezzel
a merinyiséggel hiánytalanul fedezzük is a szükség-

121
letünket belőle. Mai táplálkozás mellett hiányállapo-
ta nem alakulhat ki. Túladagolása természetes úton
csak a konyhasó túlzott mértékű fogyasztásával le-
hetséges. Gáz formában belélegezve azonnal súlyos
mérgezést és károsodásokat okoz.

Kalcium
A kalcium megtalálható a csontokban és fogakban,
ahol a foszfáttal együtt kalcium foszfát só formájá-
ban található, a többi a sejtekben és a sejtek közötti
térben szabadon. A kalcium-foszfát kristályok adják
a csontok és a fogak keménységét, amíg többinek
döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a
véralvadás és néhány enzim működésében. Szüksé-
ges a csontok, fogak felépülésében, az idegrendszer
működésében, az izmok összehúzódásában, az enzi-
mek működésében és a véralvadás szabályozásában.
Felszívódása nem túl jó. A legjobb kalciumforrása-
ink a tej és a tejtermékek
Növényi eredetű élelmiszereinkből a kalcium
rosszul szívódik fel, kivéve az olajos magvakat, me-
lyek jelentős kalciumforrások Hiányában gyerme-
keknél a fejlődés, és kifejezetten a csontok növeke-
désének zavara, mentális zavarok, az idegrendszer
és az izmok fejlődésének problémái léphetnek fel.
Felnőtteknél az izmok fokozott görcskészsége, a
csontok törékennyé válása léphez fel. Hosszan tartó
kalciumban és D-vitaminban szegény táplálkozás,
valamint a nem megfelelő mennyiségű mozgás az
arra érzékenyeknél könnyen csontritkuláshoz ve-
zet. Túladagolása elősegíti a székrekedést, csökkenti
a vas és a cink felszívódását és vesekőképződéshez
vezethet.

122
Kálium
A kálium körülbelül 150 grammnyi mennyiségben
található meg a szervezetben, szinte kivétel nélkül a
sejteken belül, a sejtplazmában oldva található meg.
A nátriummal együtt az ingerület-átvitel eleme. Az
anyag a sav-bázis egyensúlyban, az idegrendszeri in-
gerületek átvitelében, az izomműködésben és a sej-
tek energiaellátásában működik közre. Átlagos napi
bevitele 2-6 gramm, hiányállapota nem is fordul elő.
Az állati eredetű termékek inkább nátriumot, a nö-
vényiek inkább káliumot tartalmaznak.
Hiányállapota nehezen alakulhat ki, főleg hányás,
hasmenés szerepelhet az okok között. A szív műkö­
dése zavarttá válik, izomgyengeség jelentkezik, a ve-
sék működése károsodhat.

Magnézium
Ez az idegrendszer védő hatású ásványi anyaga.
Nagy szerepe van az idegrendszer működésében,
bár ezen kívül sok folyamatban működikmég közre.
A területek, ahol hatását kifejti: az idegek és izmok
működése, a fehérje-, zsír-, szénhidrát anyagcsere, a
szív- és érrendszer működése és a csontok felépítése.
Minden elfogyasztott 1000 kJoule energia után 25-
30 mg magnéziumot kell elfogyasztani.
Nagy mennyiségben a zöldségfélékben, a hü-
velyesekben, a különböző gabonafélék héjában, a
gyümölcsökben, a tejtermékekben és a halfélékben
található meg. Magnézium hiányában fokozott fára-
dékonyság, idegrendszeri problémák és anyagcsere-
zavarok léphetnek fel, esetleg a vérkeringés is romol-
hat. Személyiségváltozás, izomgörcsök, anorexia,
hányinger egyaránt szerepelhet a tünetek között.

123
Nátrium
Az anyag az úgynevezett ozmotikus nyomás fenn-
tartásában játszik fontos szerepet, valamint az ideg-
rendszeri ingerületek átvitelénél is. Nagy szerepet
játszik a sav-bázis egyensúly, az idegrendszeri inge-
rületek átvitele, az izomműködés, a szénhidrát- és
fehérje anyagcsere, valarnint a folyadékháztartás
szabályozása folyamataiban.
Az anyag egy része a sózással kerül az ételeink-
hez, nagyobb részét viszont az élelmiszeripar "adja",
hiszen nagymennyiségű sót használnak fel az élel-
miszergyártásnáL Minden élelmiszerünkben meg-
található. Hiányállapota nincs, túladagolása az arra
érzékenyeknél a vérnyomás emelkedését, magas vér-
nyomás betegségeit idézhet elő.

124
MIKROELEMEK
Cink
Az anyagat főleg a haj, a szem, és a férfi nemiszervek
tartalmazzák. Ezeken kívül a máj, a vesék, az izmok,
és a bőr tartalmaz belőle még. A legfontosabb szere-
pe, hogy az inzulin alkotórészeként a vércukorszint-
szabályozásban vesz részt.
Az inzulin on kívül mintegy hetvenféle enzim-
ben van jelen. A legfontosabb működése az inzu-
lin termelése, a szénhidrát-, fehérje-, zsír-, nuk-
leinsav anyagcsere, a növekedés, a nemi fejlődés
és a szaporodás folyamataiban van. Legnagyobb
mennyiségben a húsok, a máj, a hüvelyesek és a
tojás tartalmazza. Hiányában a gyerekeknél tör-
penövés, a herék elsorvadása jelentkezik, felnőt­
teknél elhúzódó sebgyógyulás, csökkent étvágy és
ízérzés, letargia, hasmenés, bőrgyulladások lehet-
ségesek

Fluor
Nagy szerepe a fogak és a csontok állományának
kialakításában van. A fogszuvasodás egyik oka az
elégtelen fluorbeviteL A csontok képzéséhez és a
fogzománc állagának kialakításához szükséges. Na-
gyobb részét a víz és a fiuoridos fogkrémek fedezik.
Emellett a fluortartalmú ásványvizek, de sok fluor
van a teában, illetve a halak csontjában (szardínia)
is nagy mennyiségben tartalmazzák. Hiányában
fognövekedési, csontosadási zavarok, fogszuvaso-
dás lép fel. Túladagolásánál a csontok károsodása,
a vesék működésének csökkenése és károsodása,
az izomzat és az idegrendszer működési zavara ta-
pasztalható.

125
Jód
A pajzsmirigy-hormonok egyik alkotója, és talán azt
is tudják néhányan, hogy a káros környezeti radio-
aktív sugárzások kivédésében is szerepe van. A jód
szükséges a pajzsmirigyhormonok termelésében, az
anyagcsere szabályozásában, az idegrendszer műkö­
désében és a vérkeringés szabályozásában. Felszívó-
dása függ a szervezet jódtelítettségétőL
A felszívódását elég sok növény befolyásolja, töb-
bek között a kelkáposzta, fejeskáposzta, retek, kel-
bimbó. Legjobb forrása a tengeri hal, a tengeri só,
a kagylók és a jódozott só. Hiánybetegségeként az
anyagcsere lassul, depresszió lehetséges, fiatal kor-
ban kreténizmus léphet fel, várandós anyáknál a
magzat elhalása, spontán abortusz, magzatfejlődési
rendellenességek jelentkeznek. Emellett megjelenik
a golyva, a pajzsmirigy megnagyobbodása. Túlada-
golásaként emelkedett pajzsmirigyműködés tapasz-
talható, toxikus tünetekkel együtt.

Kobalt
Az anyag a májban, vesében, tüdőben talál-
ható. Nagy szerepe van a szervezet redoxi-
folyamataiban, emellett a B12 -vitamin molekulá-
jának alkotórésze. Elengedhetetlen vörösvérsejtek
képződéséhez, így a vassal együtt védelmet nyújt
az anémia ellen.
Hiányában felléphet vészes vérszegénység, izom-
gyengeség, bélpanaszok és az idegpályák betegségei.
Túladagolásakor felléphet golyva, mivel gátolja a
pajzsmirigy jódfelvételét, kalcium-, magnézium- és
vashiány. Kobalt a levegőből, az ivóvízből és a táplá-
lékból megfelelően szívódik fel.

126
A szükséges mennyiséget akár némi spenótból is
fedezni lehet, emellett még a következő ételek is tar-
talmazzák: kenyér, tejcsokoládé, földimogyoró, para-
dicsom, burgonya, vaj, bor, körte, húsok (marha, bor-
jú, tyúk), tenger gyümölcsei (rákok, halak, kagylók).

Króm
Szerepe nem tisztázott teljesen, talán a koszorúér-
betegségek és az l. típusú, fiatalkori cukorbetegség
elkerülésében lehet fontos. Szénhidrát-anyagcsere
terén van fontos szerepe. Legjobb forrása a teljes ki-
őrlésű gabona, illetve a korpa, a hüvelyesek, a hús, a
máj és a sajt. Hiányában felléphet l. típusú, inzulin-
függő cukorbetegség és a koszorúér-betegségek.

Mangán
A mangán számos enzim felépítésében és működés­
ben vesz részt. Emellett fontos a szénhidrát- és zsír-
anyagcsere, a fehérje-, DNS- és RNS-szintézis kép-
zésében. Felszívódása nagyon rossz. A gabonafélék,
a dió és a mogyoró tartalmazza nagymértékben. A
gabonafélékben annál több van, minél többet tartal-
maz a héj ából, tehát minél barnább. ·

Molibdén
Az anyag a purinanyagcserében játszik fontos szere-
pet, valamint az aldehideket, szulfátokat oxidáló en-
zimek működésében. Remek molibdénforrás a tej, a
hús, a hüvelyesek és a gabonafélék.

Réz
A réz kis mennyiségben nélkülözhetetlen elem. Sok
enzim alkotórésze Hiányában csontfejlődési zavarok,

127
vérszegénység, növekedésbeli zavarok, emelkedő ko-
leszterinszint tapasztalható. Ha viszont túladagolás
jelentkezik, akkor tünetei jelentkezhetnek: hányin-
ger, hányás, hasmenés, szédülés. Elengedhetetlen az
oxidációs-redukciós folyamatokban, a vérképzésben,
és a központi idegrendszer működése során. Legjobb
forrásai a hüvelyesek, a gabonafélékés a máj.

Szelén
A szelén nagy része a májban, a fogzománcban és a
körömben található, mert szükséges a sejtmembrá-
nok épségének megtartása során. A legjobb szelén-
források a tengeri állatok húsa, illetve a vese, a máj
és a teljes kiőrlésű gabona.

Vas
Az átlagos felnőtt szervezete a vas legnagyobb részét
a vér oxigénszállító molekulájához, a hemoglobin-
hoz kötve hordozza. Legfontosabb feladata az oxi-
gén és a széndioxid szállítása, ezt különböző kémiai
reakciókon keresztül valósítja meg. Szükséges az
oxigén- és széndioxid szállítás, elektrontranszpor-
tok, a hemoglobin szintézis, a mioglobin szintézis,
az enzimek működése és a szállító- és raktárfehérjék
képződése során. Felszívódásához elengedhetetlen a
C-vitamin jelenléte.
A csersavak (teák) fitátok (gabonafélék) oxalátok
(sóska, spenót) oldhatatlan komplexet képeznek a
vassal és nem engedik felszívódni. A legjobb vasfor-
rások a húsok, a máj és az egyéb belsőségek. Hiá-
nyában csökken a hemoglobintermelés, a vér nem
lesz képes elegendő oxigént szállítani, ezért az izmok
munkavégző képessége csökken.

128
A vashiányos ember sápadt, fáradékony, és szel-
lemi képességei is csökkennek. Túladagolás esetén
csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képes-
ség, nő a kórokozó baktériumok szaporodása, csök-
ken a réz és a cink felszívódása.

129
GYÓGYRECEPTEK

MEGFAZAS
Hársfavirág
A legjobb recept a megfázásra a hársfa teája, mely-
nek mind a virága, mind a levelei remek hatással
vannak a szervezetre. Elsősorban légúti hurutok,
gyulladások kezelésére, izzasztó lázas meghűlésre,
influenzás betegségre adható, emellett görcsoldó,
nyugtató, emésztést javító tea. Csészénként l teás-
kanálnyi füvet leöntünk forrásban levő vízzel. 10-15
perc múlva szűrjük le. Mivel kicsit lehűlt, érdemes
hozzá mézet és citromlevet adagolni.

Kamilla
2-3 púpozott teáskanál virágzatot egy csésze forrás-
ban levő vízzelleöntünk, majd állni hagyjuk 10-20
percig. Leszűrés után fogyasztható, s mivel kicsit le-
hűlt, érdemes hozzá mézet és citromlevet adagolni.

Kakukkfű
Étvágytalanságra, köptető és légcsőhurut oldó, fel-
ső légúti gyulladások esetén, antibakteriális, helyi
vérbőséget idéz elő. Féreghajtó, szájöblögetésre is
jó. Csészénként l teáskanálnyi drogot leöntünk for-
rásban levő vízzel, l 0-15 percig lefedve pihentetjük,
majd leszűrjük Naponta többször, mézzel édesít-
ve fogyasztandó.
Emellett ülőfürdőnek is jó. l Odkg levelet öntsünk
fellliter forrásban levő vízzel. l 0-15 percig hagyjuk
állni, szűrjük, majd a fürdővízhez adjuk, legfeljebb
10-15 percig maradjunk benne.

131
Fokhagyma
Naponta 2-4 szer 3 gerezd fokhagyma elfogyasztá-
sa, nyersen, vagy ázalék formájában fogyasztandó.
Az ázalék úgy készül, hogy a fokhagymát összetörve
6 órára beáztatjuk hideg vízbe, majd fogyasztjuk

Vöröshagyma
Félliter vízben megfőzni a tiszta, de héjas hagymát,
majd állni, hagyni fél - l órát, leszűrni.
Mézzel ízesítve fogyasztandó.

132
Ánizs
Hatása: köptető emésztést javító, szélhajtó, nagy
adagban görcsoldó, antiszeptikus, epekiválasztást
elősegítő drog, emellett ez a csecsemők szélhajtó
teája. Csészénként fél teáskanálnyi magot törjünk
meg, vagy daráljuk le, öntsünk le forrásban levő víz-
zel. Letakarva állni hagyjuk S-1 O percig. Naponta
kétszer frissen fogyasztandó.

Bodzavirág
Csészénként 2 evőkanál virágzatot öntsünk le for-
rásban levő vízzel. S-1Operc múlva szűrjük le.
Megfázás esetén: bodza, hárs, karnillavirágból ke-
vert teát igyunk.

Édeskömény
Tea elkészítése: l teáskanálnyi megtört drogot felön-
tünk l csészényi forrásban lévő vízzel 10-15 percig
lefedve hagyjuk állni.

133
Borsmenta
Hidegen, melegen kiváló ital. l liter forró vízzel önt-
sünk le 2 darab ép levélkét, majd fél órát állni hagy-
juk. Mézzel, citromlével fogyasztjuk.

Zsálya
Gyulladásra öblögetéssel, aranyérbántalmakra ülő­
fürdőként használható.

Tüdőfű
Gyógyászati célokra a növény ép, egészséges tőleve­
leit alkalmazzák Kovasavat, nyálkát, flavonoidokat,
cseranyagokat és allantoint tartalmaz. Nyálkatartal-
ma révén bizonyítottan segít légzőszervi megbete-
gedések ellen. Mellékhatásai nem ismeretesek. Az
enyhe lefolyású, meghűléses eredetű légúti bajok
enyhítésére alkalmas csupán.

Bazsalikom
Hatása étvágygerjesztő, szélhajtó, tejelválasztást fo-
kozó, idegnyugtató. Külsőleg torokgyulladás eseté-
ben, mint öblögetés alkalmazható.

Cserszömörce
Torokbántalmaknál öblögetésre, aranyér esetén ülő­
fürdőként alkalmazható.

Édesgyökér
Teaként fogyasztandó, a fenti módon.

Ibolya
Hatás köptető, idült légcső és hörghurutban hasz-
nálható, vértisztító és izzasztó

134
Hársfa
Teaként fogyasztandó.

Kamilla
Teaként fogyasztandó.

Kakukkfű tea
Teaként fogyasztandó.

Hagyma tea
Teaként fogyasztandó, esetleg tejben megfőzve,
mézzel édesítve.

Borsmenta
Teaként fogyasztandó.

Lándzsás útifű
Teaként fogyasztandó.

FELFAZAS
Bodza
Teaként fogyasztandó. Mézzel vagy csipkeszörp-
pel ízesítve hatékonysága fokozható. A csészébe
helyezett l db filter tasako t leforrázzuk l ,5 dl .víz-
zel. A forrázatot hűlni hagyjuk, majd ízesítve fo-
gyasztjuk.

Kamilla
Ülőfürdőként remek roboráló szer. Derékig érő me-
leg, de nem forró vízbe szórj kamillavirágot (és eset-
leg tengerisót),és üldögélj benne addig, ameddig
jól esik.

135
Cickafark
Teakeverékben ajánlott, keserű íze miatt.

Csalán tea
l púpozott teáskanál csalánt öntsünk le 2,5 dl for-
rásban lévő vízzel, de rövid ideig hagyjuk csak ázni.
Szűrjükle. Javasolt adagja napi 2-3 csésze (maximum
napi 10 gramm csalán). Friss salátaként fogyasztha-
tó, lábadozás idején. Borogatásként használva jó a
mitesszeres bőrre és az ekcémára is. Samponban ki-
válóan hat a korpás fejbőrre. A friss csalánnal meg-
csapkodott testben gyógyulnak a reumás fájdalmak,
isiász, lumbágó.

Medveszőlőlevél
A felfázásra az egyik leghatásosabb tea.

Zsurló
Teaként fogyasztandó.

Felfázás elleni gyógytea


Zsurló, tejoltó galaj, cickafarkfű, tarackgyö-
kér, apróbojtorján, orbáncfű, petrezselyemmag,
iglicgyökér, zellermag, kígyószisz, kisvirágú füzi-
ke. Egy púpozott teáskanálnyi füvet 2,5 dl vízzel
forrázzon le, hagyja állni 20-25 percet Szűrje le,
reggel éhgyomorra igya meg. Napi egy csészével a
heveny panaszok megszűntéig, utána heti egyszer
fogyasztandó. Fontos, hogy a tea mellett legalább
2 liter folyadékot meg kell inni. Férfiaknak prosz-
tatagyulladás megelőzésére heti egy csészével kell
meginni.

136
GYOMORFAJAS

Főtt burgonya
3-4 óránként alaposan megrágva remekül hat, de
a vegeta, paprika, feketebors fogyasztása tilos. Sok
rostos ételt, búzakorpát érdemes enni.

Kefir, tej
Könnyebb gyomorfájás esetén remek szerek.

Víz
Akut ételtől eredő fájáskor nagy adag vizet kell meg-
inni. Egyetlen megállás nélkül, egy egész liter inkább
langyos, mint hideg vizet. Az erős kávé okozta ide-
gesség, is elmúlik a víztől.

Unicum
Gyomorrontásra remek szer!

Citromfű
Ideges gyomorfájásra jó a tea.

Borsosmentalevél
Gyomorrontásra remek szer a belőle készült tea..

Menstruádós panaszok

Kamilla, dekafark
Keverjen össze 20 gramm kamillavirágot 20 gramm
cickafarkfűvel, ugyanennyi citromfűvel és libapim-
póval, valamint édesköménymaggaL Öntse le a
keveréket egy bögre forró vízzel. Hagyja állni egy

137
negyed óráig, és ízesítés nélkül, melegen kell inni,
naponta négy-öt alkalommal.

Édeskömé ny és ánizs, a babavárásra


Keverjen össze l O gramm cickafarkfüvet 5 gramm
citromfűvel, orbáncfűvel, ánizzsal és édeskömé ny-
nyel. A fenti módon forrázandó. A teából naponta
legalább 3-4 dl-t kell meginni. A tizennegyedik nap-
tól a menstruác ió első napjáig napi 2 csésze palástfű
tea forrázatát kell inni, ez is segíthet.

FEJFAJ AS
Csalántea
Napi 2 csésze l 112 liter l tea 3 hetes kúrában meg-
szüntethet i a krónikus fejfájást.

Citromfű
Mellékhatás nélküli idegnyugtató: napi 2 csesze-
vel az előző teával keverve forrázat formájában fo-
gyasztható.

Orbáncfű
Fényre nem érzékeny egyének, depresszióra hajlamo-
sak számára hasznos szorongáscsökkentő. Napi 2 csé-
szével fogyasszuk, s a hatás egy hónap múlva érezhető.

Borsment a
Ha a fejfájás émelygéssel-hányingerrel párosul, ak-
kor a fejfájást az alapproblé ma megszüntetésével
tudjuk gyógyítani. Ilyenkor napi 3 csésze borsmenta
tea forrázattal elkészítve segíthet. jól kombinálható
csalánnal, citromfűveL

138
Zsályatea, mályvatea
Akkor jó, ha a fejfájást bélfertőzés előzte meg. Fo-
gyasztása bélfertőtlenítő hatású. A zsályatea főzete
kiváló baktériumölő, a mályvatea nyálkaanyaga ha-
tásos nyálkahártya-bevonó.

Fagyöngytea
Reggel és este egy csészével a magas vérnyomás mi-
atti fejfájások kezelésére, amely a szívre is kedvező­
en hat. A teát forrázzuk le, áztassuk 10 percig, majd
szűrjük le és mézzel fogyasszuk

Teakeverék
Szennalevél, kutyabengekéreg, málnalevél, köröm-
virág, borsmentalevél egyenlő arányban keverve a
krónikus székrekedés miatti fejfájás ellen jó.

FOGFAJ AS
Gyömbér
Igen hatásos fájdalomcsillapító. Fogfájás esetén a kínai
orvosok tanácsára gyömbérolajat alkalmazhatunk.

Kurkuma
Kurkumás kenőcsöt magunk is készíthetünk azon-
ban, ha a por állagú fűszert kevés vízzel pasztaszerű
péppé keverjük, majd a fogunkra kenjük Nagyon
hatásosak a gyógynövényes forrázatok.

Teakeverék
A l<.amilla, a borsmenta és a zsálya ajánlható, teájuk.-
ból készítsünk öblögetőt. Egy-egy kanállal forrázzuk
le három deci vízzel. Langyosan lehet öblögetni vele.

139
Levendula
Ecetben megfőzve vagy beleáztatva csillapítja a fog-
fájást.

Kecskerágó
Levelei mézes borban főzve hatásosak, mint öblöge-
tő szer: megszüntetik a száj és ínyfájást.

Szederfaselyem
Kiváló fájdalomcsillapító. Levele, gyökere kevésbor-
ban megfőzve enyhíti a fogfájást.

Barátszegfű
Száraz virágának füstje csillapítja a fogfájást. A szeg-
fű virágait apróra vagdalják, és megfőzik, de ebben
az esetben a füstje segít.

Kígyós keserűfű
Fogínysorvadásra, ínyvérzésre ajánlott: erős főze­
tével a szájunk belsejét kell öblögetni, igen gyors a
hatása.

Kaliforniai kakukkmák
Teája remek fájdalomcsillapító.

Tárkony
Teája remek fájdalomcsillapító.

Fokhagyma
A fájós fog bedörzsölése az anyaggal jó hatású lehet.
A mindennapos fogmosáson túl alkalmazhatsz
egyéb módszereket is. Serkentsük a fogíny vérke-
ringését egy kis masszázzsal! Ennek legegyszerűbb

140
módja, ha a mutató- és a hüvelykujj közé fogjuk az
ínyünket, és jó alaposan átdörzsöljük A borsmenta
a szájban megszünteti a kellemetlen szagokat, de az
íny_vérkeringését is serkenthetjük vele. Marzsoljunk
szét két ujjunk között egy mentalevelet, és dörzsöl-
jük át vele az ínyünket

STRESSZ
Csalánlevél
Csészénként egy maroknyi friss csalánlevelet és szá-
rat forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le
és kortyolgassuk el.

Kamilla
l púpozott teáskanál kamillát adunk ,/ 4 liter vízhez,
csak forraljuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Kamillás kádfürdő
Csak annyi vizet engedjünk a kádba, hogy a fürdőző
szívét ne érje el. Egy fürdőhöz négymaroknyi kamil-
lavirágra van szükség, melyet forrázzunk le, néhány
percig hagyjuk ázni, majd leszűrve öntsük a fürdő­
vízhez. A fürdő időtartalma 20 perc. A fürdő után
ne szárítkozzunk meg, hanem fürdőköpenybe bur-
kolózva az ágyban izzadjunk egy órát.

141
Orbáncfűtea
Csészénként egy púpozott teáskanálnyi orbáncfüvet
forrázzunk le, fél percig hagyjuk állni, szűrjük le, és
naponta két-három csészéével kortyolgassuk el.

Veronikafű tea
Csészénként egy púpozott teáskanálnyi veronikát
forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és
este lefekvés előtt egy csészével kortyolgassuk el.

Kakukkfüves kádfürdő
Egy vödörnyi (6-8 literes) friss vagy 200 g szárított
gyógynövényt áztassunk be hideg vízbe 12 órára. A
hideg oldatót melegítsük fel és öntsük a furdővízhez.
A víz ne érje el a fürdőző szívét! A fürdő időtartal­
ma 20 perc, utána ne szárítkozzunk meg, hanem egy
fürdőköpenybe burkolózva izzadjunk az ágyban egy
órát.

Vegyes ülőfürdő
Aranyvessző, citromfű, zsurló és kakukkfű keveré-
ke. Aztassunk be 5 liter hideg vízbe l 00 g keveréket
12 órára. A hideg oldatot melegítsük fel, és leszűrve
öntsük a fürdővízhez. A kádba annyi vizet enged-
jünk, hogy a fürdővíz a beteg veséjét ellepje. A fürdő
időtartalma 20 perc. A fürdő után ne szárítkozzunk
meg, hanem fürdőköpenybe burkolózva az ágyban
izzadjunk egy órát.

Citromfű fürdő
Egy kád vízben legfeljebb 10 csepp, gyermekeknek 2-5
csepp, evőkanálnyi tejszínben vagy mézben elkevert
illóolajat teszünk. Legfeljebb 20 percig üljünk benne!

142
BELSŐ SZERVEINK MEGBETEGEDÉSEI
AMÁJ

Máriatövis
Egy teáskanálnyi termést vagy levelet 1/41 forró víz-
zel leöntünk, tíz percig áztatjuk, majd leszűrjük A
teát melegen kell elfogyasztani, reggel éhgyomorra,
délben ebéd előtt, majd lefekvés előtt egy-egy csé-
széveL Mellékhatások nem ismeretesek.

Májregeneráló vitaminok
A C-vitamin és a B12 -vitamin pótlása jó hatású.
Emellett májbetegségekben kialakulhat A- és K-vi-
taminhiány is, ennek megelőzése érdekében rend-
szeresen kell fogyasztani ezeket a vitaminokat tar-
talmazó nyersanyagokat A-vitaminban gazdag a
tej, a túró, a máj és a tojás. K-vitamint tartalmaz a
spenót, sárgarépa, paradicsom, az árpa, a köles, a
szója, illetve az állati eredetű táplálékok közül a máj
és a tojás.

Articsóka
A leveleiben megtalálható cynarin a. máriatövishez
hasonló ~atású. Fogyaszthatjuk nyersen, illetve főz­
ve is.

K~tángkóró
A gyökeréből készült tea jó hatású a máj- és epebán-
talmak kezelésében.

Benedekfű . ' '

A svédcsepp alapvető alkotórésze. VItusölő h,atással


is rendelkezik.

143
Húgykőhajtó teakeverék
l kávéskanál nyírfalevelet 2,5 dl vízben 5 pen:ig fő­
zünk, ha kihűlt, leszűrjük Naponta 2-4 csészényit
iszunk belőle.

SZÍV

Vizelethajtó gyógyteák.

Zsurlófű, nyírfalevél, lestyángyökér, áfonyalevél.


Egy evőkanálnyi teakeveréket 2,5 dl vízzelleforrá-
zunk Reggel és este 1-1 csészényit fogyasztunk.

Petrezselyemgyökér, lestyángyökér, édesgyökér, bo-


rókatermés. Egy evőkanálnyi teakeveréket 2,5 dl víz-
zelleforrá zva l O percig állni hagyjuk, majd leszűr­
jük Naponta 2-3 csészényit fogyasztunk.

Búzavirág, nyírfalevél, vörösáfonya-levél, mezei


zsurló, csipkebogyó, kukoricabajusz.

l evőkanálnyi teakeveréket l csésze vízzel lefor-


rázva, édesítés nélkül, langyosan, naponta 2-3 csé-
szével fogyasztunk.

Csipkebogyó, petrezselyemgyökér, nyírfalevél keve-


rékéből l· evőkanálnyit 3 dl vízzel 3 percig főzünk,
majd mégszűrjük. Napi két csészével· fogyasztunk
belőle.

Szárított, összevagdalt nyírfalevélre 2-2,5 dl forró


vizet öntünk; 1-1,5 órát 'állni hagyjuk, majd leszűr­
jük. Napi 2-3 csészényit fogyasztunk belőle.

144
Ideges zavarok ellen
Fagyöngy, galagonyavirág, galagonyabogyó, macs-
kagyökér, szúrósgyöngyajakfű, citromfű, angelika-
gyökér, levendulavirág keverékéből készült tea re-
mek hatású, Egy evőkanál keveréket forrázzunk le,
majd 15-20 percig hagyjuk állni. Szűrve fogyasszuk,
naponta három alkalommal.
Még egyszerűbben megszerezhető a szúrósgyöngy-
ajakfű, macskagyökér, levendulavirág, édeskömény-
mag, galagonya keveréke.

EPE
Teakeverékek epefájás esetén
A borsosmentalevéL a gyermekláncfűgyökér, a
májfűlevél, a borfolyagyökér, a füstikefű, a kál-
mosgyökér, a tárnicsgyökér, az ezerjófű, a katáng-
kóró, az örvénygyö kér egyaránt jó anyagok az epe-
fájás ellen.
Az apróbojtorjánfű, az ezerjófű, a borsosmenta-
levél, a fodormentalevél, a katánggyökér, a pipacs-
gyökér és a bengekéreg teakeveréke nagyon hatásos.
Egy evőkanállal forrázzunk le egy bögrébe, majd
áztassuk 20 percig! Utána ízesítésmentesen fogyasz-
szuk.
Epehajtásra, epegörcs esetén a szennalevél, üröm-
fű, pemetefű, citromfű, fehérmályva-gyökér és édes-
gyökér keveréke alkalmas, ezekből a fenti módon tea
készítendő.
Szintén remek a Bassler-keverék, mely bengeké-
regből, pemetefűből, apróbojtorjánfűből, borsos-
mentalevélből és sédkenderfűből áll.

146
VESE
Bassler keveréke igen remek tea lehet, mely nyírfale-
vélből, iglicgyökérből, tarackgyökérből, borókabo-
gyóból, aranyvesszőfűből, kakukkfűből, rutafűből
és libapimpófűből áll össze. Remek vértisztító tea az
akácvirág, fehérmályvalevél, diólevél, ezerjófű, cic-
kafarkfű, koriandermag, édesköménymag, tarack-
gyökér és a kutyabengekéreg teája.

Légúti megbetegedések
Cseréljük a szokásosnál gyakrabban a konyhai tör-
lőkendőket, törülközőket, a hálóruházatot és az ágy-
neműt! Ameleg környezet lényeges abból a szem-
pontból, hogy a szervezet nem fordít többletenergiát
hőtermelésre.
A száraz levegő azonban kiszárítja a nyálka-
hártyát, csökkentve annak védekező képességét.
Tartsuk lakásunk páratartalmát legalább 50-60
százalékon. A rendszeres szellőztetés, a párologta-
tók használata, a cserepes növények mind emelik a
páratartalmat
Fogyasszunk sok folyadékot, naponta legalább
egy-egy csészényi gyógyteával kiegészítve. A nyál-
kahártyát védi, ha sós vízzel orrot mosunk, gargali-
zálunk (ilyenek például a Salvus víz). Derült időben,
ha csak lehet, tartózkodjunk odakinn, sokat mozog-
junk, sétáljunk!

Kasvirág
Tinktúra formájában kapható, de házilag is elkészít-
hető. Fogyasztása a tünetek első megjelenésekor cél-
szerű.

147
Fokhagyma
Kenjük pirítósra, szeleteljünk 1-2 gerezdet a tányér-
ba.

Gyömbér
A nyers gyökere vagy annak porát forró teába áztat-
va, illetve puha állapotban friss gyümölcsökkel tur-
mixgépben összekeverve fogyaszthatjuk

Zsálya
Akár tea, akár ételízesítő formájában antiszeptikus
és antibakteriális hatású. Készítsünk forró zsályaol-
datot almaecettel és mézzel - lehűlés után gargari-
záljunk vele, vagy igyuk meg.

Kakukkfű
Teaként fogyasztandó, mézzel.

Szurokfű
Teaként fogyasztandó, mézzel.

Bazsalikom
Teaként fogyasztandó, mézzel.

Joghurt
Mézzel, nyersen fogyasztandó. élőflórája a szeeveze-
tet a betegség elleni ható anyagok termelésére ösz-
tönzi.

A méhpempő és a méz
Remek védőhatású, minden formában, önállóan
vagy ízesítőként

148
Cink
Kiemelkedően sokat tartalmaz a napon szárított
paradicsom, az endíviasaláta, a kínai kel, a shiitake
gomba, a mák és a zöldborsó.
A forralt borban ténylegesen jótékony hatású a
fahéj, a gyömbér és a szegfűszeg, valamint a citrus-
félék. Mértékkel fogyasztva antibiotikus, fertőtlenítő
hatású, egészséges ital.

Gyógyteák
Fodormenta, szagos müge, útifű, zsálya, fahéj keve-
réke: antibakteriális hatású.
Orbáncfű, kakukkfű, édesgyökér: az immunrend-
szer erősítésére jó.
Citromfű, orbáncfű, macskagyökér, borsos var-
júháj, levendula, kamilla: hatása az idegnyugtatás,
kedélyállapot szabályozása.
Kakukkfű, tüdőfű, útifű, hársfavirág, ibolyagyö-
kér, bodzavirág, fodormenta, akácvirág, fehérmály-
va-levél, papsajt: köhögés ellen hat remekül.
Bodzavirág, akácvirág, ibolyalevél, veronika, lán-
dzsás útifű, szamócalevél: remek izzasztó hatása van.
Csipkebogyó, csalánlevél, pásztortáska, katángfű,
édesköménymag, vadárvácska, ibolyalevél, szurok-
fű: kiváló erősítő keverék lábadozás idejére.

IMMUNERŐSÍTÉS
Teakeverék
Apróbojtorján, borsosmentalevél, cickafark vagy
kamillavirág, csalánlevél, diólevél, kakukkfű, kom-
ló vagy macskagyökér keveréke. Ha a szívproblé-
mákhoz szükséges, akkor galagonyavirággal vagy

149
rozmaringgal, ha pedig torokgyulladásra, légcsőhu­
rutra orvosságot, akkor kakukkfűvel, bodza- meg
hársfavirággal kell keverni az alapteát Fogyasszuk
reggel vagy este, de még egészségesen, ha már be-
tegek vagyunk, akkor ne! A teának köszönhetően
az egyébként esetleg tragikus következményekkel
járó betegség enyhe lefolyású lesz, gyorsan elmúlik
anélkül, hogy súlyosabb fizikai, szellemi károsodást
okozna.

Az ízületi fájdalmak
Búzavirág, körömvirág, borókabogyó, kutyabenge-
kéreg, bodzavirág, csalánlevél, fűzfakéreg, zsurlófű
és nyírfalevél teakeveréke jó hatású.

Izomfájdalmak
A fürdés egy kád forró vízben nagyon hatásos,
izomfájdalmakra a forró fürdővízbe egy csészényi
keserűsót is érdemes keverni. Szintén segít legyőzni
a fibromialgia fájdalmait és a migrénes fejfájást is. A
helyi gyógyszertárban kapható.
Forró fürdővizünkbe öntsünk két csésze alma-
borecetet Az ecetről köztudott, hogy javítja a test
vérkeringését, ezáltal megtisztítva az izmokat a mé-
reganyagoktól. Az élénkebb vérkeringés segít az ér-
tékes tápanyagok izmokba juttatásában is. A házilag
készített melegített rizses zokni olyan, mint egy hor-
dozható elektromos párna. A fájó nyak, térd, vagy
más helyek köré tekerhető, biztonságos magunkkal
vinni az ágyba is. Könnyen elkészíthető: keressünk
egy hosszú, cső alakú pamut zoknit, töltsük meg
majdnem teljesen rizzsel és kössük be a végét, Mele-
gítsük mikrohullámú sütőben körülbelül egy percig.

150
Ezzel kezeljük a fájó izmainkat. Sok vizet is kell in-
nunk. Ha elegendő mennyiségű vizet iszunk, jobban
távoznak a káros méreganyagok a szervezetünkből.

Allergia
A csalán olyan anyagokat tartalmaz, melyek az
antihisztaminokhoz hasonlóan hatnak a szerveze-
ten belül. A legegyszerűbb, ha szárított csalánlevél-
ből készült kapszulát vagy tablettát vásárolsz, melyet
minden patikában megtehetsz.
A gingko biloba is nagyon jó, mert gátolja az
allergén vegyületek működését.

NEMISZERVEK PROBLÉMÁI

Húgyúti problémák, hólyaghurut ellen


Medveszőlőlevél és porcikafő keveréke is remek ez
ellen, emellett viszont igen jó mix a hólyaghumtra a
nyírfalevél, medveszőlőlevél, kukoricabajusz, édes-
gyökér és tarackgyökér keveréke.

Prosztata problémák
A teakeverék összetevői: csalánlevél, csalángyökér,
kukoricabajusz, galagonya virágos ágvég, édeskö-
ménytermés, búzavirág, kamillavirágzat, kerti ka-
kukkfű, borsosmenta levél. Forrásig melegített 2-3
dl. vízbe l filtert helyezünk. 5-10 percig állni hagy-
juk, utána citrommal, citrompótlóval ízesítjük A
tea melegen vagy hidegen édesítőszerekkel vagy a
nélkül fogyasztható. Naponta 2 adag tea kúraszerű
alkalmazása javasolt, 3-4 hétig.

151
Bőrproblémák
A bőrproblémákra a legegyszerűbb, de legjobb meg-
oldás a nagymértékű vízfogyasztás: a víz méregtele-
nítő hatásáról már korábban olvashattunk.
Emellett remekilyen hatással bír a homoktövismag
olaja, valamint a körömvirág kenőcse is. Ez utóbbit
magunk is könnyen elkészíthetjük tiszta disznózsírt
olvasszunk meg, és hevítsünk fel, majd ebbe szórjuk
bele néhány percre a körömvirág szirmait. Néhány
perc után vegyük le a tűzről, és hagyjuk állni ben-
ne néhány órát. Ekkor szűrjük át a zsiradékot: ezzel
kenjük a beteg bőrfelületet!
Amennyiben emésztési probléma, vagy egyéb
belső gondmiatt jelenik meg zavar a bőrön, úgy ér-
demes először a belső bajt kezelni, és csak azután a
külső hámgondokat
Ekcéma és pikkelysömör esetén remek szer a fe-
ketekömény, melynek olaja és teája egyaránt hatásos.
A teát külsőleg borogatásként is használhatjuk A li-
getszépe-olaj rengeteg E-vitamint tartalmaz, ~zért jó
hatással van ugyanezekre.

Szemproblémák
A meggyengült látásnak számos oka lehet, melyet
érdemes előre tisztázni, mielőtt a látás javításába
kezdenénk: lehet ez cukorbetegség miatt, emel-
lett, vese és májproblémák is kiválthatják, de akár a
pajzsmirigy működési gondjai is ezt okozhatják. Ki-
válthatja stressz is. Amennyiben ezt tisztáztuk, első­
sorban ezeket a gondokat érdemes gyógyítani, majd
utána fogyasztani a kifejezetten a szem gondjaira
való teakeveréket: érdemes a diólevél-tea fogyasz-
tása, de az áfonya is remek lehet rá. A szemgyulla-

152
dásra remekül megfelel a kamillavirág, búzavirág,
szemvidítófű, keskenyútifű, a cickafarkfű és a pap-
sajtlevél keverékéből összeállított tea, melyből egy
kanállal a fent megírt módon fogyaszthatunk.

Vércukor és vérnyomás
A vércukor szabályozására remek megoldás a fehér
tea fogyasztása, emellett remekül hat a vérnyomás
megfelelő kezelésére is. Emellett remek hatással bír
az inzulintermelésre a fahéj is, és a diétázók számára
jó hír, hogy csökkenti a cukorfogyasztás iránti vá-
gyat.
A magas vérnyomást remekül szabályazza a
galagonya és a fokhagyma. A zsenge fokhagyma
megakadályozza az érelmeszesedés következtében
fellépő elváltozásokat, és a vér megsűrűsödését. A
medvehagyma is hasonló hatású. Naponta legalább
egy-két gerezd fokhagymát érdemes fogyasztani.
A fagyöngyből készített tea csökkenti a magas
vérnyomást, és ezáltal megszünteti a szédülést és a
vér fejbe tolulását. A tudomány már 1907 óta szám-
talan gyógyszerészeti és klinikai vizsgálatot végzett
a fagyönggyel kapcsolatban, ám máig sem talált
megfelelő magyarázatot a fagyöngytea hatására. A
népi gyógyászat a pásztortáskának kiegyensúlyozó
és szabályozó képességet tulajdonít. Jó hatást gyako-
rol az öreg szívre és vérnyomásra, függetlenül attól,
hogy magas vagy alacsony. A gyógyteát hidegvizes
áztatással készítsük el.

153
ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK

AZ AKUPUNKTÚRA

Az akupunktúra teljesen önálló gyógyító irányzat,


de a bioenergetikához és a fizioterápiához is sorol-
ható: olyan gyógymód, mely különleges tűknek a
testbe szúrásával gyógyít. A szerszámokat a test ún.
biológiailag aktív pontjaiba szúrják a kezelők, me-
lyek szabályosan, az erővonalak (meridiánok) men-
tén helyezkednek el.
Az aktív pontok műszerekkel érzékelhetők, mert
elektromos ellenállásuk különbözik a bőr más régi-
óinak ellenállásától, így tehát mégiscsak mérhető a
mai igen érzékeny műszerezéssel is.
Nagyszerű a hatása ízületi vagy ideggyulladás-
ra, a háti, nyaki izmok fájdalma, ínhúzódás esetén,
kitűnően használ az alkohol, nikotin és drogok
addikciójától való megszabadulásban. A lehető
legjobb hatást gyakorolja erős hátgerinc- és ízületi
fájdalmak alkalmával. Akut esetekben a kezelések
mindennaposak vagy kétnaponként végzendőek,
krónikus betegség esetén heti egy-két alkalommal
történnek. Egy-egy kúra 7-15 kezelést tartalmaz.
Ha az ötödik kezelés után sincs javulás, nincs ér-
telme, hogy tovább folytassuk. A beavatkozás jól
hat fej- és fogfájás, a különböző pontokon lokalizá-
lódott neuralgia, epe- és húgyvezeték- vagy méh-
görcsök esetén. Az akupunktúra néha csökkenti a
méhszövet jóindulatú daganatait, enyhíti az asztma
lefolyását, jól hat az álmatlanságra, meggyorsítja az
agyvérzés utáni rehabilitációt, emellett gyógyítha-

155
tók vele: a gyomorhurut, epehólyag-gyulladás, ek-
céma, szívgörcs, krónikus gyulladások, magas vér-
nyomás. Némely esetekben azonban nem érhető el
vele lényeges javulás, így a gyermekkori autizmus,
cukorbaj, sorvadásos bénaság és hormonális káro-
sodások esetén.

AJURV~DA
A hagyományos indiai orvoslás elsőnek tekintett ké-
zikönyve, az Atharvavéda függeléke. A késő védikus
korból (i. e. I. évezred közepe) származik. Eredetileg
metrikus formában jegyezték le, ma ismert változata
már prózai részeket is tartalmaz. A mű nyolc feje-
zete különféle betegségekkel és azok gyógymódjai-
val foglalkozik, de e néven nevezik az a gyógyítási
mechanizmust, mely az ember három szintjét (testi,
lelki, spirituális) összehangolva, különleges módsze-
rekkel gyógyít.

AURAELEMZÉS
A természetgyógyászatban, különösen a bioener-
getikában az élő és az élettelen testekből kisugár-
zó, azokat fátyolszerűen körbe vevő energiamezök
együttesét nevezik így. Az egészséges felnőtt ember
esetében ez a kisugárzás általában hét rétegű, s min-
den egyes rétegnek megvan a sajátosan rá jellemző
színe, rezgésszáma és hullámhossza. Az élőlények és
az élettelen dolgok esetében az egyes rétegek színe és
mérete általában azok anyagi összetételétől is függ.
Ezért más-másszín és rétegvastagság jellemzi őket.
Orvosi értelemben valamely betegség kifejezett tü-
netét megelőző előjelet értik alatta.

156
BIOENERGIA
Az élő szervezet egyik terméke, amely nélkül nincs
életjelenség. A gyógyászatban és a különleges had-
viselésben való felhasználásának története az írott
történelem legrégebbi korszakaiig nyúlik visz-
sza. Ezért sokféle elnevezése ismert. Pl. szanszkrit
eredetű szóval pránának, kínaiul csínek, latinul
vis vitalis-nak, görögül pleromának, angolul psi-
energy-nek nevezik. A tudományos kutatások
szerint a bioenergia sajátosan rá jellemző tulaj-
donságai közé tartozik pl. a biomágneses és a bio-
elektromos töltöttség, amely különböző technikai
eszközökkel viszonylag pontosan mérhető. Szintén
fontos jellemzője a sugárzóképesség, amely aura-
ként is megjelenhet. Az ilyen energiával gyógyítók
ennek az energiafajtának főként ezeket a tulajdon-
ságait hasznosítják

CSAKRA
Szanszkrit vagy kínai eredetű szó. Mindeneset-
re mindkét nyelvben az eredeti jelentése: forgó
kerék, örvény. Ma már elsősorban az élő emberi
test bioenergetikai rendszerét megjelenítő aura
egyik energiaközpontját értik alatta, amely egész-
séges személynél kb. 12-15 cm magasságú és kb.
8-14 cm nyítottságú, tölcsér alakú energiaörvény.
Az egészséges embernél 6 pár fő, 21 mellék (más
. néven kisegítő) és sok ezernyi parányi kis csakra
található. A szervezet ilyen energiaörvényeken ke-
resztül veszi fel és adja le az egészséges működé­
séhez szükséges sugárzó energiafajták túlnyomó
többségét.

157
HAGYOMANYOS K[NAI ORVOSLAS
A több mint ötezer éves múltra visszatekintő, a
kínai népi gyógyászatból tapasztalati úton kifej-
lődött gyógyítási elvek és módszerek gondosan
kimunkált és ma már tudományosan is elfogadott
rendszere.
A kínai orvos úgy gyógyította a betegséget, hogy
helyre akarta állítani a harmóniát és az egyensúlyt
egyrészt az öt alapelem - a fóld, a víz, a tűz, a fa és a
fém - között, mivelhogy azok építenek fel mindent,
másrészt a két szembenálló, de egymást kiegészítő
erő a jin és jang között. A jin a sötét, nedves, női jel-
legnek, a jang a fényes, száraz, férfiúi tulajdonságok-
nak felel meg. Ezek egyike a másik nélkül nem létez-
het, kitűnik a két szó eredeti jelentéséből is: a jin a
domb árnyékos oldalát, a jang a napos oldalát jelenti.
A kínaiak képzeletében az emberi szervezet a vi-
lág kicsinyített másaként élt. úgy képzelték, hogy az
emberi szervezetben lejátszódó folyamatok a világot
alkotó elemek változásaival kapcsolatosak. Az em-
bert nem választották el a természettől.
A szervezetben is ellentétes erők harca folyik, ezek
ingadozása, kimenetele határozza meg az egészsé-
get, illetve a betegséget. A két fő erő a jang (aktív,
meleg, száraz, férfias) és a jin (passzív, hideg, nedves,
nőies). Egyensúlyuk biztosítja az egészséget.
Leghíresebb növényi gyógyszerük, melyet a gaz-
dagok naponta isszák, a gin-seng gyökér (zsen-sen).
Alkalmazták TBC, vérszegénység, lázas betegség
esetén. Használták a citrust, kámforfát, rebarbarát,
indiai kendert, fiatal bambuszhajtásokat, teát, hagy-
mát, bürköt, a fák gyantáit, stb.

158
Patikájukban értékes a vas, az arzén, melyet
golyva, köszvény, malária esetében adagolnak, va-
Iamint a szifilisz ellen a higany. Ezen kívül ásványi
gyógyszerként antimont, ként és magnéziumot is
használtak. Bőrbajokban kénes fürdőket rendelnek.
Sebészeti gyógyeljárásaik a gyapottal való égetés, a
tűszúrás (akupunktúra), a masszázs és az ojtás. A
gyógyászatban gyakorta használták a moxibustio-t,
az akupunktúrát, nyelv-, tenyér-, testnyílás-diag-
nosztikát A kínai orvoslás nagy súlyt helyezett a be-
tegségek megelőzésére, a tanácsok általában a helyes
életmódról szóltak. A táplálkozásnak különleges fi-
gyelmet szenteltek, mert szerintük a betegség a szá-
jon keresztül hatol be.
Emellett arra törekedtek, hogy az egész szerveze-
tet erősítse, ezért a kínai orvoslók diétát, masszázst,
napfürdőt, vízgyógyászatot és gyógytornát alkal-
maztak.
A jin-jang tan mellett kialakult egyfajta ötös tan is,
az öt elemé és azok változásaié, mely szerint minden
természeti folyamat ezekre az átalakulásokra vezet-
hető vissza. Az "öt átalakulási fázis" középpontj ában
e különböző elemek átalakulása, illetve egymásból
való kialakulása és "legyőzése" áll. A gyógyítás ab-
ban áll, hogy valamely egészséges szervnéllevezesse
a túlsúlyt, és eltakarítsa az útból az akadálJóga
A keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fej-
lődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális
közegében. A jóga művelője a jógi: a gyakorlatok
célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Kétféle
jógát különböztetünk meg: testi és szellemi jógát,
azonban emellett több változata ismert, amelyeket a
különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. A

160
jóga kifejezés (köt, átfog) az egyéni lélek (átma) és az
univerzális lélek (paramátma) egyesítésére utal, de
vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésé-
re is. Hosszú története folyamán számos iskola jött
létre. Négy fő változata: Bhakti jóga (az imádat és
a rajongás jógája), Karma jóga (az önzetlen munka
jógája), Dzsnyána jóga (a tudás és a józan ítélőké­
pesség jógája), Rádzsa jóga (nyolc ágra osztott kép-
zési rendszer, amely kihangsúlyozza a meditációt).
Gyakorlataik átmenetet képeznek a vallás és a tudo-
mány között. A jóga spirituális céljai elválaszthatat-
lanok a vallástól, amely egyben a jóga része. A jóga
hagyomány részben az elsajátított gyakorlatokban,
részben pedig a jóga technikáit és filozófiáját ismer-
tető szövegekben rejlik. A guruk néha szerzetesren-
det alapítanak, amely idővel, tanítványokkal bővül,
akik a gyakorlatok mellett megtanulják a mantrákat,
a spirituális énekeket és a szent szövegeket. Az egyes
elemek fontossága iskoláról iskolára változik.

KELETI HAGYOMÁNYOS GYÓGYÁSZAT


Az indiai és a japán népi gyógymódokból kifejlődött
orvosi elvek és módszerek gyűjtőneve az európai
gyógyászatban. Tágabb értelemben beleértik az arab
eredetű gyógymódokat és az egyéb, Ázsiából Euró-
pába átvett módszereket (thai masszázs stb.) is.

KUNDALINI ENERGIA
Nem orvosi, hanem a hagyományos keleti nep1
gyógyászatban használt fogalom. Az utóbbi szerint
az emberi test bioenergetikai tartalékkészletének a
szanszkrit eredetű elnevezése. A keleti gyógyíták

161
szerint ez a tartalék nyugalmi állapotában a gerinc-
oszlop alsó végén, kb. az utolsó farokcsigolyánál,
a kismedence mértani közepén helyezkedik el: a
kundalini szó kígyó tüzet jelent, e hasonlat arra utal,
hogy amikor a kundalini energia a pozitív töltésű
pólusával mozogni kezd, akkor a gazdája úgy érzi,
mintha tüzes kígyó kúszna felfelé a hátgerincén.
Sokszor szexuális energiának is nevezik, mert
amikor a pozitív pólusával bemozdul, általában
először a nemi szervek energetizálódnak, és ettől
kisebb-nagyobb orgazmusok jöhetnek létre: ennek
ellenére ez az energia nem szexuális jellegű, az em-
ber életenergiájával, az ember és a kozmosz közötti
kapcsolatból jön létre.

NYELVDIAGNOSZTIKA
A hagyományos kínai orvoslat egyik vizsgálati mód-
szere, melynek során a gyógyító megfigyeli a nyelv
színét, formáját és felszínét, valamint azt, hogy ned-
ves-e vagy száraz, vannak-e a felületén ún. "törések"
esetleg "repedések': sebhelyek, fekélyek stb. Mind-
amellett aprólékosan megtekinti a nyelv különböző
részeit is, és a látottakból következtet a különböző
emberi szervek állapotára.

PSZI-SEB~SZET
A bioenergetika egyik különleges szakterülete,
amely alatt általában azokat a gyógyhatású lelki és
energetikai műveleteket értik, amelyeknél a gyógyító
a testéből, pl. a tenyereiből vagy az aurájához tarto-
zó energetikai központokból (csakrákból) koncent-
ráltan kibocsátott természetes bioenergiával végez

162
gyógyító tevékenységet. Az ilyen műveletek lehetővé
tehetik, hogy a gyógyító olyan feladatokat is meg-
oldjon, amelyeket a hagyományos orvosi eljárások
csak a fizikai test megnyitásáva!, vagy azt kisebb-
nagyobb mértékben károsító radioaktív, esetleg ke-
moterápiás kezelésekkel tudná gyógyítani. A pszi-
sebészeti műveletek a holisztikus szemlélet jegyében
elválaszthatatlanok a beteg lelki problémáinak ke-
zelésétől. A módszerei különlegesek, mert kerüli a
gyógyszeres megoldásokat: ennek helyettesítésére a
lelki tisztításnak nevezett, azaz a kellemetlen emlé-
keket és érzéseket elfeledtető módszereket használja
fel. Fő irányzatai közé tartozik az energetizálás, az
alkotó képzelet, esetleg az önszuggesztió felerősíté­
sével végzett öngyógyítói mechanizmusok beindí-
tása, a gyógyító vagy a beteg egyes aurarétegeinek
szelíd kezelésével biorezonanciai hatások kiváltása
stb. Vannak, akik szerint a nagy vallásalapítók (pl.
a történelmi Buddha, továbbá Jézus Krisztus és Mo-
hamed Próféta) tulajdonképpen ilyen módszereket
(is) alkalmaztak a csodálatos gyógyításaik során.

PRANANADI
A prána életerő, energia, a nadi ér, cső, csatorna, fo-
lyam - az Ájurvéda és a jóga alapvető eszméi alap-
ján. E gyógyítás technikát egy német származású ta-
nító, Christian Weber, tizenhat évi tibeti képzés után
hozta el a nyugati világba. Magyarországon 1992-
ben ismerték meg. A prána mindent átható erőteljes
életenergia, ami elősegíti az életfolyamatokat Emi-
att használata harmóniát hoz létre a fizikai és tudati
szintek között. A jóga tanításaszer int minden ener-

163
gia ősforrása, s az élet megnyilvánulásának minden
síkja a felvett és az el nem használt prána - vagy
abszolút energia - rezgésétől, minőségétől függ. A
prána egy összetett energiarendszer, ami nélkül a
fizikai test önmagában nem létezhet. A mindent át-
ható prána vagy életenergia folytonos, állandó, meg
nem szűnő mozgásban, rezgésben, áramlásban van,
s az egész univerzumban mindenhol megtalálható.
A naclik és a csakrák a szervezet számára életenergi-
át vesznek fel az ember világán túli területről, a koz-
moszból, azután rezgésekké alakítják át, ami a fizikai
és az energiatestek működéséhez, fenntartásához el-
engedhetetlenül szükséges.
A testbe bejuttatott prána a naclikon halad keresz-
tül, és ezeken a csatornákon kering, mint a vér az ér-
rendszerben. Hatékonyan befolyásolja a gyógyulási
folyamatokat, enyhíti a fájdalmat, segít a félelem, ha-
rag, méreg, depresszió, aggodalom és kétségek közt
lévő levertség legyőzésében; megkönnyíti a nehéz
fizikai és pszichikai megterhelés leküzdését, segíti a
tanulást.

PULZUSDIAGNOSZTIKA
A hagyományos kínai orvoslás egyik vizsgála-
ti módszere, amellyel az emberi test szerveinek és
szervrendszereinek megfelelően legalább 12 külön-
féle pulzust mérnek. A gyógyító három ujjal, me-
lyek mindegyike más-más pulzust tapint, finoman
megnyomja a csukló belső oldalán lévő artériát, így
tudja megmérni a megfelelő szinteket. A követke-
ző három pulzust úgy méri, hogy mélyebbre nyom,
majd mindezt megismétli a másik csuklón. Így ösz-

164
szesen 12 pulzust kap. Egyesek közepes nyomással
hat további pulzus mérésére is képesek, amelyből az
energiaszintekre következtetnek. A pulzusdiagnózis
rendkívül hasznos módszere lehet pl. az egészségi
állapot felmérésének, az energetikai, az étrendi és az
életviteli javallatok kialakításának, valamint a rejtett
szervi megbetegedések gyors felismerésének.

SIACU MASSZAZS
Pontnyomásos masszázs, amely Japánból származik,
de gyökerei, mint az akupresszúrának és az aku-
punktúrának, az ősi kínai tudásra nyúlnak vissza. Az
eljárást csak a XX. században Tokujiro Namikoshi
fejlesztette ki, és nevezte el. A gyógyászati módszer
ujjnyomáson alapul, alapvető célkitűzése, hogy a
siacut befogadó személlyel pszichikus kommuniká-
cióáramlás létesüljön, hogy a testben áramló életerő
gyógymódjaként használják. A siacu kiváló a stressz
csökkentésére, de alkalmas mozgásszervi panaszok
kezelésére, belső szervi problémákra, az idegrend-
szer kiegyensúlyozására, de elsődleges célja - amint
ez a távol-keleti gyógymódokra általában igaz- a jó
közérzet, az egészség fenntartása. A módszer megal-
kotója nem csupán gyógyászati és betegségmegelő­
zési módszerként akarta elterjeszteni, hanem egy-
fajta spirituális rendszerként is, amely az emberek
pszichikai, szellemi állapotát állítja be, hogy a beteg-
ségek már ki sem alakuljanak.

TENY~RDIAGNOSZTIKA
A tenyérdiagnosztika alapja a tenyér vonalainak cso-
portosítása, és ennek alapján belső jellemjegyek, és

165
a jövő lehetőségeinek megnevezése. Az európai te-
nyérdiagnosztika a görög mitológiából kölcsönözte
elnevezéseit: a tenyér vonalai, az ujjak és a dombok
egy-egy istenről vagy istennőről nyerte nevét.
A tenyérdiagnosztika tehát a kéz számos vonalán
és dombján keresztül ad hírt a test belső felépítésé-
ről, működéséről, valamint genetikai tulajdonságai-
ról. A patologikus, vagyis betegségre vonatkozó kéz-
vonalak, bizonyos betegségek jelzéseiként, gyakorta
vérrokonok kezein egyaránt látható: az efféle vona-
lak öröklődése egyaránt lehet recesszív vagy domi-
náns gén eredménye. Így tehát a kézvonalak elem-
zése alapján felállított diagnózis alkalmas bizonyos
betegségek előrejelzésére.

AKUPRESSZÚRA
A hagyományos keleti gyógyászat egyik módszere,
amely ma már az egész világon elterjedt a termé-
szetgyógyászatban. Lényege, hogy a kezelő az ujj-
begyével vagy a tenyerével történő nyomkodással,
dörzsöléssel, esetleg elektromos ingereket leadó, a
biorezonancia elvén működő eszközökkel stimulálja
az élő test energiarendszerén látható akupunktúrás
pontokat: serkenti az energiaáramlást és/vagy meg-
szünteti a betegségeket okozó energetikai blokko-
kat. Bárki ösztönösen alkalmazza ezt a gyógymódot,
amikor pl. a tenyerét a homlokára szorítja, hogy
enyhítse a fejfájását, a masszázsnak ez a formája ve-
lünk született reakció. A hagyományos keleti gyógy-
ászat, amely Kínában és Japánban több mint 3000
éve alkalmazza az akupresszúrát, valóságos spirituá-
lis művészetté fejlesztette ezt az eljárást, s kidolgozta

166
a speciális masszázspontok rendszerét: így tehát az
akupresszúra a masszázs és az akupunktúra keve-
réke. Ezért mások akupresszúrával való gyógyítását
csak arra kiképzett és megfelelő hatósági engedé-
lyekkel rendelkező személy végezheti.

AURALATAS
Olyan képesség, amely kisebb-nagyobb mértékben
minden egészséges szemű ember egyik veleszületett
adottsága. Az auralátó a szemizmok, s azok révén a
szemlencse meghatározott módon való megfeszíté-
sévellátja azokat a rendkívül finom infrarezgésekből
álló energiamezőket, amelyeket a természetgyógy-
ászatban aurának neveznek: ezt a képességet bárki
fejlesztheti, ha akarja (ismeretes, hogy gyermek-
korunkban bizonyos tárgyak, személyek látta után
azok színnel kitöltött körvonala megmarad szemünk
előtt: ez tekinthető az illető személy vagy tárgy kez-
detleges aurájának). Alapfokon azonban csaknem
minden egészséges szemű embert meg lehet tanítani
a különféle aurák látására, mint pl. az írásra és az ol-
vasásra. Ennek oktatás-módszertani alapjait még az
ókori egyiptomi, indiai, kínai, valamint arab papi és
gyógyítói iskolák fejlesztették ki. Az ősember még
valószínűleg rendszeresen alkalmazta ezt az érzéke-
lési módot, mert annak révén felismerhetők az aura
alakjában, méretében, elszíneződéseiben megmu-
tatkozó testi és lelki gyengeségek, betegségek stb. A
kis gyermekek általában sokkal gyorsabban tanul-
ják meg az auralátást, mint a felnőttek, vagy eleve el
sem felejtik azt: Indiában számos hagyománya van e
technika kifejlesztésének.

167
BIOENERGETIKA
Az élettel foglalkozó tudományok, főként a termé-
szetgyógyászat egyik szakterülete. A bioenergetikusi
szakvizsga a képzettség megszerzéséhez és gyakorlá-
sához kötelezően előírt szóbeli és gyakorlati vizsga
szakmai elnevezése, és ma már Magyarországon is
letehető.

BIOTENZOR
A bioenergetikában, főként a radiesztéziában hasz-
nálatos azon eszközök egyik szakmai elnevezése,
amelyeket a műszerekkel nem, vagy csak nehezen
mérhető energiasugárzások okozta testi ingerek
megjelenítésére használnak. A biotenzorok közé
tartoznak pl. a népi gyógyászatban és a köznyelvben
varázspálcának, kereső ingának, lengyel pálcának
stb. nevezett eszközök. Az ilyen eszközt helyesen
használó és a legtöbb ember számára nem érzékel-
hető, ún. küszöbinger alatti ingerek észlelésére is al-
kalmas személy annak segítségével jól tanulmányoz-
hatja mind az élő szervezet által kibocsátott, mind
pedig az élettelen tárgyakból vagy a Föld mélyéből
kiáradó energiasugárzásokat, majd, a megfelelő kép-
zett&ég és etikai érzék esetén használhatja azokat a
gyógyításban.

EXTRASZENSZ~RZ~KEL~S
Az orvostudományokban és a természetgyógyászat-
ban használatos több jelentésű fogalom: az ember
érzékszerveivel hagyományos módon nem érzé-
kelhető, az úgynevezett küszöbinger alatti energia-
IDennyiségek észlelése különleges testi, lelki és/vagy

168
genetikai adottságok révén, ezek azonban már kis-
gyermek kortól fejleszthetők, illetve elérhető, hogy a
gyermek ne felejtse el azokat. Érzékelési módjai közé
tartozik pl. az auralátás, az aura szakszerű kiértéke-
lésre alkalmas letapogatása, a műszerekkel jelenleg
még nem mérhető hőmennyiségek érzékelése stb.
A bioenergetikában átvitt értelemben így nevezik
azokat a külsődleges, a test felszínén elvégzett vizs-
gálati módokat is, amelyeket nem műszerek vagy
segédeszközök segítségével nyernek. Az így kapott
információk minden esetben sok szubjektív elemet
tartalmaznak, különösen, ha a kezelő etikai érzéke
nem teljes, ezért szakorvosi vizsgálatok nélkül ön-
magukban sohasem tekinthetőek teljes egészében
megfelelőeknek

HOMEOPÁTIA
A homeopátia, vagyis a hasonszenvi gyógymód egy
alternatív gyógyítási készség, melynek lényege "a
hasonló hasonlót gyógyít" elv. A módszer követői
olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentráció-
jú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a
fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő
egy egészséges emberen. Ennek elméletét és gya-
korlatát Samuel Hahnemann német orvos és ké-
mikus dolgozta ki a XVIII. század végén XIX. szá-
zad elején. A homeopaták szereikkel kíméletesen,
mellékhatások nélkül, a szervezet áthangolásával,
harmonizálásával próbálják leküzdeni a betegsé-
geket, nagy hangsúlyt helyeznek az anamnézisre:
számba veszik a beteg múltját, öröklött betegségeit,
szokásait, életkörülményeit, érzéseit, tüneteit, kó-
risméjét. Ezután a hagyományos módszerrel meg-

169
vizsgálja betegét: az így kapott összes információt
összevetve választ szert. A betegségképet összeveti
a gyógyszerképpel (azokkal a tünetekkel, amiket
a szer kiindulási anyagának szedése egy egész-
séges emberen okoz), hogy megtalálja az arra az
emberre leginkább jellemző homeopátiás szert. A
homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyama-
tok beindítása, segítése. A homeopátia holisztikus
gyógymód, szándéka szerint nemcsak a betegséget,
hanem az egész embert gyógyítja. Az idők folya-
mán sokat változott; a tudományos orvoslás egyes
eredményeit is figyelembe veszi. Tudományosságát
illetően heves viták folynak, feltételezett hatásme-
chanizmusa ugyanis a jelenlegi tudományos kri-
tériumok alapján nem magyarázható. Alapelveit
Samuel Hahnemann (1755-1843) német orvos,
kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között, aki ak-
koriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott
kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy kellően
nagy adagot véve be a szerből ugyanazokat a tüne-
teket tapasztalja magán, mint amit maga a betegség
okozna.
Úgy találta, hogy ha egy szer nagy mértékben
betegségtüneteket vált ki egy egészséges embe-
ren, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású le-
het. Hahnemann feltételezte, hogy minél kevesebb
a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása.
Ezért sokszorosan hígította, és rázással-ütögetéssei
aktiváita növényi, ásványi vagy állati eredetű szereit.
Alapvető különbség az is, hogy a homeopátiás szer a
szervezet öngyógyító képességét igyekszik serkente-
ni, nem a betegség ellenszereként hat. Hahnemann
idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésé-

170
re, mára több mint 4000-et kísérleteztek ki. A home-
opátia mindig humánus gyógymódnak ~zámított, és
a mai hivatalos gyógyítással összehasonlítva is az
maradt.

INTRASZENSZ~RZ~KEL~S
Bioenergetikai vizsgálati módszer. Ezen általában
a vizsgáló testéből, főként a homlok csakrájából
kibocsátott sugárral, vagy az aura második rétegét
képező energiatesttel (más néven az asztráltesttel)
elvégzett vizsgálatokat értik. Ilyenkor a vizsgáló a
koncentrált bioenergiai sugaraival fájdalommen-
tesen hatol be a vizsgált személy fizikai testébe,
és a saját energianyalábja révén észlelt érzeteire
hagyatkozva igyekszik feltárni a betegségek okait.
Az intraszensz vizsgálatok a vizsgált személynél
semmilyen károsodást nem okoznak. A képzel-
gések és indulati rohamok elkerülése érdekében
azonban semmi esetre sem ajánlottak gyermekek,
valamint ideg- és elmebetegek esetében. A vizsgá-
ló egészségi állapotára azonban rendkívül meg-
terhelők lehetnek, mert nemcsak igen nagyfokú
szellemi összpontosításra, hanem a saját bioener-
giájának komoly felhasználására is rákényszerül.
A bioenergia mindig a kisebb ellenállás irányába
áramlik, a vizsgált személy pedig általában kisebb
ellenállású, mint a vizsgáló. Az így kapott infor-
mációk minden esetben sok szubjektív elemet
tartalmaznak, különösen, ha a kezelő etikai érzéke
nem teljes, ezért szakorvosi vizsgálatok nélkül ön-
magukban sohasem tekinthetőek teljes egészében
megfelelőeknek

171
MERIDIAN
A magasabb rendű entitások, elsősorban az ember
bioenergetikai rendszeréhez tartozó energiacsator-
nák kínai eredetű elnevezése. Vannak ún. fő- és mel-
lékcsatornái: ezek a bőr és az irharétegek, illetve a
száj esetében pl. a nyálkahártyák és az alattuk lévő
izomszövetek közt húzódó energiapályák, melyek
áramkörökhöz hasonlóan hálózzák be az élő tes-
tet. Csak a XX. század második felében felfedezett
biorezonancia-eszközök tették lehetövé a létezésük
bizonyítását és gyors kezelhetőségüket: kapcsolód-
nak a nem klasszikus orvoslás minden egyes ágához.

LÉLEKGYÓGYASZAT
A lélekgyógyászat alapvető kiindulási pontja az,
hogy ez ember, mint sajátos lény, önállóan rendel-
kezik gondolatai felett, érzelmeit azonban nem tud-
ja irányítani. Emellett minden egyes ember saját
belső etikai rendszerrel rendelkezik, mely irányítja
köznapjait: ha valaki érzelmein keresztül olyasmit
cselekszik, mond, ami nem felel meg ennek az eti-
kának, akkor belső harmóniája megromlik, s emi-
att, ha tartósan kénytelen etikájának nem megfelelő
dolgokat tenni, vagy érzelmeit nem tudja megfelelő
szinte kifejezni, akkor akár a harmónia hiánya miatt
meg is betegedhet. A komoly betegségek gyökerét
is az effajta belső harmóniahiányban lehet keresni.
Ez azonban a tudatos tudattól független, tudatalatti
tevékenység, ezért egy-egy ember ennek tevékeny-
ségét egyedül nem tudja uralni. Ezért szükséges a
tudatalatti és a tudatos tudat összehangolásához, a
belső harmónia újra kialakításához egy szakember,

172
· a lélekgyógyász. A pszichológustól annyiban külön-
bözik tevékenysége, hogy míg előbbi igyekszik távol
tartani magát a pácienstől, aki beteg, a lélekgyógyász
közvetlen kapcsolatot alakít ki a hozzá fordulóval,
akinek az egészsége a fontos. A gyógyász ernpátiá-
val és intuitív rákérdezéssel "tisztítja" meg a páciens
lelki terét, s ezután engedi, hogy a másik önállóan
mentse fel magát a képzelt vagy valódi vétségek alól,
hogy érzelmi életét immár szabadon viliesse tovább.
Ez gyakorta számos betegség javulását is eredmé-
nyezheti. A lélekgyógyászat önálló gyógyszereket
nem használ.

ENERGETIKA
Az energetikai gyógyászat kiindulási pontja, hogy
az emberi testet annak érzelmei vezetik, melyek
gyakorta azonban problémákat okoznak. Ilyenkor
energiacsomók, tolulások vagy hiányok alakulnak ki
a test energiarendszerében: az energetikus saját erő­
sebb belső energetikájával megtisztítja ezt a rend-
szert, oldja a blokkokat, semellett intuitívan gyakor-
ta megérzi, a beteg tudatában mi okozza ezeket újra
és újra, tehát szóban is orvosoini tudja.

173
TARTALOM
Gyógyszer nélkül 5
Általános házi szerek ll
Fűszerek és gyógynövények 19
Alapvető anyagok az egészségmegőrzésben l 03
A vitaminok l 07
Ásványi anyagok 121
Gyógyreceptek 131
Alternatív gyógymódok 155
l fX~s 0nikő l ft

GYUGYSZE
"
B"
NELKUL
EG ESZSEG ESEN
Naponta bekapunk egy-egy vitamin tablettát, étrend-
kiegészítőt, s úgy érezzük, mindent megtettünk
egészségünk helyes megőrzéséért. Ahhoz, hogy szer-
vezetünket és életvitelünket össze tudjuk egyeztetni,
a legjobb, ha a természet konyhájához fordulunk!
Nagyanyáink rengeteg olyan gyógymódot ismertek,
melyekkel orvos nélkül is elboldogulhatunk. Ráadásul
ezek- természetes anyagokból vannak összeállítva, így
a legtöbb mellékhatásnak is búcsút mondhatunk. Eze-
ket az anyagokat legtöbbször minden probléma nélkül
a háztartásban, illetve a boltokban is megtalálhatjuk.

You might also like