Paulinyi Tamás író, parapszichológiai kutató

Agy és tudat
Dimenzióváltás a pszichológiában

Gondolkodunk tehát vagyunk. Ez a descartes-i gondolat kevesek számára vitatható. De vajon mi vagyunk azok, akik gondolkodnak,
vagy csupán az agyunk, „ami” gondolkodik. Létezhet-e a testtől független szellem vagy lélek? Erre a régóta létező dilemmára keresi a
választ a következő írás, ami a pszichológia legújabb dimenzióiba kínál betekintést.

Pszichológia, ami lélektannak is fordítható. Egy tudományág neve, és az ismert világ talán legrejtélyesebb fogalmával, a tudattal
foglalkozik. A tudat, konkrétabban a tudati élmény egyszerre a legvalósabb – talán az egyetlen igazán objektív – tapasztalás a létről,
másrészről a legnehezebben definiálható és megmagyarázható tény az ember által megismert világban. Nem tudjuk honnan is születik
ez a testetlen, folyamatosan változó élmény. Nincs súlya, anyaga, kiterjedése, mégis az egyetlen vitathatatlanul létező „dolog”
életünkben.

A korábbi korok filozófiái ezt a dilemmát többnyire idealista, vagy dualista megközelítéssel próbálták feloldani, amiben az idealizmus
csak a tudatot tekintette alapvető létezőnek, míg a dualizmus az anyagi világgal párhuzamosan, kölcsönhatásban álló külön
valóságként képzelte el. A materialista filozófia gyökeresen új felfogást vezetett be ebben a kérdéskörben, csupán az anyagot tekintve
objektív létezőként, a tudatot anyagi folyamatok eredményeként tekinti. Eszerint az elképzelés szerint a tudati élmény az anyag
ismerten legbonyolultabb és komplexebb szerveződési fokán jelenik meg az élő emberi agy termékeként.

Ebben a felfogásban a tudati működések – ellentmondva minden idők vallásfilozófiai tételeinek – kizárólagosan az élő agy
működéséhez köthetők, ami egyrészt a jelenpontban észlel és érzékel, másrészt a memóriájában elraktározott tapasztalatok alapján –
jól-rosszul – dönt, és ennek megfelelően testi funkcióival alakítja sorsát, vagyis környezete fizikálisan befolyásolható eseményeit.
Tudat eszerint nem létezhet az élet előtt, vagy után, nem működhet a testen kívül, létéről az agy, vagy annak életfunkcióinak
hiányában beszélni merő képtelenség. A tudat tehát csupán az agy biológiai létének „itt és most”-jában létezhet, lokális észlelési és
cselekvési hatásaiban kifejezhetően.

A materialista modellben azonban olyan igen komoly hiányosságokra bukkanhatunk, amelyek ezt a filozófiát alapjaiban teszik
kérdésessé. A tudat ugyanis – bizonyos működéseiben vitathatatlanul – nem lokális jelenség. Az érthetőség kedvéért tudni kell, hogy a
mai természettudományos ismeretek, a három térkoordináta közt leírható fizikai változásokat egy egydimenziós időkoordináta, a
múltból a jövőbe tartő jelenpont haladásával írják le. A múlt tehát már, a jövő még nem létezik, vagyis a múlt a tudatban ezekszerint
csupán az emlékezetben, a jövő pedig csupán a logikai modellekben és a fantáziában létezik, a tudat pedig, mint az „élő agy terméke”
csupán a koponya falai fészkel, helyesebben szólva generálódik.

Bár a behaviorizmus pszichológiai irányzata – felejthető módon – csupán a viselkedést tartja megfigyelhetően valóságos jelenségnek,
a tudat léte az azt átélő tudatos lények számára vitathatatlan, sőt az egyetlen vitathatatlan valóság. Paradox módon ez az élmény
mások számára önálló valóságként nem igazolható, hiszen lehet hogy egy tudatosnak tűnő lény – valós belső tartalom híján – csak
annak látszik, Berkeley angol püspök és filozófus szerint, ugyanakkor a saját élményen túl minden csupán illúzió. Ezek a – némi
logikai csapdát és paranoiát sejtető – filozófiák azonban célszerűen túlléphetők és a teljesebb megismerés érdekében – a máig ismert
tudáselemeket összevetve – komplexebb világlátásra cserélhetők.

Összegezzük most, mit is tudunk valójában a tudatról. Bár a tudat érzékszervi észlelései és cselekvései valóban egy lokális anyagi
Univerzum törvényszerűségei közt értelmezhetők, létezik egy olyan tudományos megismerési irányzat, amelynek a megfigyelései ezt
zavarbaejtőmód egészítik ki. A tudományos parapszichológia, ami az élőlények és környezetük fizikailag ismeretlen kölcsönhatásait
vizsgálja, végsősoron arra a megállapításra jutott, hogy a tudat – bizonyos működéseiben – egyáltalán nem lokális jelenségként írható
le.

Az érzékszerveken túli észlelések (ESP: extra sensory perception) ténye arra világít rá, hogy tudat és tudat, ill. a tudat és tárgyi
környezet között fizikailag értelmezhetetlen de valós összeköttetések állnak fenn. Ha az ESP harmadik tényezőjét, vagyis a
jövőérzékelést tekintjük, láthatjuk, hogy itt nem egy mennyiségileg alig detektálható anomáliával, hanem egy minőségileg új
jelenséggel állunk szemben. A tudat és tudat közötti ESP – a telepátia – csakúgy, mint a fizikailag elzárt tárgyi környezet észlelete – a
clairvoyance – tulajdonképpen még magyarázhatónak tűnne valamiféle ismeretlen sugárzás létével, azonban a jövőérzékelés, vagy
idegen szóval prekogníció, egy merőben új tudat-valóság felfogást sejtet.

A tudat magasabb szférájú világa ugyanis merőleges az időbe vetett észlelések világára, tekintve hogy egy, az ismert téridőn túlra
utaló mechanizmus csak magasabb dimenziókban képzelhető el, illetve írható le. Az elképzelés persze csak megbocsájthatóan emberi
nyelvi fordulat, hiszen szavaink és fogalmaink az általunk tapasztalt, összeségükben négy téridő dimenzióra vonatkozhatnak. Szembe
kell néznünk azzal a – magamódján kínos – helyzettel, hogy saját tudatunk megélése – eltekintve a misztikus és vitathatón intuitív
megtapasztalásoktól – csak egy alacsonyabb dimenziórendszer tapasztalása.

A tudomány mindezektől eltekintve, „pillanatnyilag” megingathatatlan tényeket kíván. A tények tehát a következők. A tudat képes tőle
térben és időben – bármilyen mérhető távolságban, ill. a múltban vagy a jövőben – elszeparáltan zajló eseményekről és állapotokról
információkat szerezni, sőt (lásd PK: pszichokinézis, vagyis a tudat ismeretlen fizikájú kölcsönhatása a tárgyi rendszerekre) azokra
hatni is. Eljutottunk tehát egy olyan tudatképhez, ahol a tudat mintegy felülírja az ismert fizikai törvényszerűségeket, messze
kiszakadva az agyi mechanizmusok ismert korlátai közül.
A tudományos parapszichológia így már nemcsak a normálistól épp csak szignifikánsan (a véletlentől statisztikailag jelentős módon
eltérően), hanem a jelenlegi világlátásunk alapját képező törvényrendszereken kívül is működő tudatot térképezi. A korábban említett
merőlegesség a magasabb dimenziók feltételeként beteljesíti azt az elvárást, amit a geometria dimenzióiban is megszokhattunk,
vagyis, hogy minden pontja merőleges korábbi pontjaira. A tudat azonban geometriailag nehezen írható le. Újfent hangsúlyoznám,
hogy szubjektív benyomások törvényszerűségeit kell mindebben integrálni és szintetizáltan értelmezni, gyakorlatilag lefordíthatóvá
téve a lefordíthatatlant.

Lássuk most azt, hogy mit tudunk az agyról. Végsősoron nem sokkal többet, mint amit Kossuth idejében tudhattak volna egy egyszerű
tranzisztoros zsebrádió készülékről. A néhai ügyeskezű mesterek talán rájöhettek volna arra, amire mi is, hogy bizonyos mechanikai
vagy kémiai effektusok befolyásolják a szerkezet működését. Mindehhez feltételezni kellett volna és valószínű feltételezni kell ma is
egy adót – korrektebben fogalmazva itt inkább adó-vevő készülékről lehet szó – aminek fel nem fogott hiánya csak félreértésekhez
vezethet. Az agyterületek ingerlésével kiváltott érzékelések és cselekvések értelmezései éppen csak az azokat befolyásoló hatásokat
hagyhatják figyelmen kívül, főképp abban az esetben elmarasztalhatóan, ha azok léte más utakon már kétségkívül bizonyítottan
szükségszerűen létezik.

Korábban említetten a magasabb dimenziójú tudati észleletek a Kossuth rádió adásához hasonlóan maradhatnak rejtve az annak létét
nem ismerők előtt. Ez a -magasabb dimenziójú – adás azonban, nemcsak a ma és a tegnap híreit szállítja az agyak által is érintett
tudatok számára, hanem a holnapok tetteket befolyásoló híreit is. Mindez egy újabb világszemléletet, egy újabb agy és tudat
kölcsönhatási rendszer, vagyis végsősoron egy pszichofizikai egység képét vázolhatja fel az arra nyitott elmék számára. A jelen
tetteinek megismerhető jövőbeli következményeiből válogató tudat, nem kevésbé nonszensz valóságot körvonalaz, mint a halálközeli
élményeket átélő agyhalálban észlelő, nehezen körvonalazható pszichológiai státusz, vagy a mindezen rejtélyeket régóta ismerni
látszó többévezredes, mindmáig csak a vallásfilozófiák nyelvén megfogalmazott ősi emberi bölcsesség.

A mai emberiség – és a holnap pszichológiája – új kihívás előtt áll. Lefordítani és felfogni kell megtanulnia a tudat új dimenzióit,
ténnyé tenni és alkalmazni az ősök által meglátott valóságot, hétköznapi bölcsességként alkalmazva a részekre szakított
információözönben, – magát a lényeget.