2013. november 16., 17., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 13
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 46. szám
Cenzúra alatti
(Részlet egy készülő regényből)
Talán egy kicsit messzebbről kellene indítanom.
Nagyapám Aradon született, ott is nőtt fel. Mechanikusnak
tanult, bár a legkevésbé sem ez volt a vágya. Mérnök szeretett volna
lenni, megoldó-ember, feltaláló. Nem tudom pontosan, hogy mit
szeretett volna feltalálni, számomra legvalószínűbbnek a nyolcas
nélküli hátsó biciklikerék tűnt, legalábbis a legtöbb bosszúságot
akkor láttam az arcán, amikor tengeribetegként viselkedő pari-
pámmal megjelentem a műhelyében.
Arad nagyon izgalmas város volt a XX. század elején. A magyar
királyság területén azon hét város közé tartozott – Budapest,
Orazio Borgianni festménye előtt
Sopron, Nagyvárad, Zágráb, Szeged, Temesvár, Pozsony és Pécs
mellett –, ahol már 1887-ben közhasznú telefontársaság műkö-
dött (tudom, hogy Nagyvárad nem tartozik bele a hét városba, de
úgy figyeltem meg, hogy az emberek nem igazán veszik észre az
ilyen apró csúsztatásokat, az én lelkemnek pedig Ady miatt igen
jól esik idesorolni Nagyváradot). A Maros jobb partján elterülő
város lustán és kényelmesen nyújtózkodott. Amit szó szerint kell
érteni, mert úgy a megye, mint a város igen hosszúkás alakú
volt, ezért tűnhetett úgy, hogy lustán nyújtózik, nyúlik el a Maros
partján. A nagyapám gyerekkori emlékei szerint nagyon jó volt
Aradon élni. Ahogy ő mondta, sehol nem látott egész későbbi
életében annyi iparkodó, szorgos embert, mint amennyi Aradon
összegyűlt. Nem tudni, mondta mindig, hogy a város tette őket
ilyenné, egymáshoz hasonlóvá, a közös láz, a munka közös láza,
vagy pedig ilyen szorgos népek voltak, akik azért költöztek Arad-
ra, mert előrejutást láttak a jófekvésű városban. És igaza lehetett
a nagyapámnak, mert sehol másutt nem élt annyi iparos, mint
éppen Aradon. Ebbe a számításba azért nem vesszük bele Győrt,
Kassát és Pozsonyt. Meg Budapestet.
De Budapestet egyébként sem vesszük semmibe sem bele,
mert az mindent tönkretenne. Budapest a bűn városa, mond-
ta a nagyapám, és ennyiben is maradtunk. Hiszem, hogy akkor
Caravaggiótól
Canalettóig
Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei
A 17. és a 18. századi itáliai festészet uralkodó stílusáramlatait,
a műfajok, technikák és témák rendkívüli gazdagságát, valamint
a korszak kiemelkedő művészegyéniségeit mutatja be a budapesti
Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canelettóig című kiállítá-
sa. A tárlaton, amely 2014. február 16-áig tekinthető meg, több
mint 100 mester 140 remekművével találkozhat a nagyközönség,
ezekből válogattuk a mai Kilátó illusztrációit.
n LOVAS ILDIKÓ
is ennyiben maradunk, ha jóval hosszabb ideig ismerhetem őt.
Személyes tapasztalataim vegyesek, ért itt engem jó is, rossz is, egy
azonban bizonyos: nem a bűn városa, mert az köztudottan Párizs.
Viszont a legagresszívabb és legelégedetlenebb emberek városa.
Pontosabban ők vannak többségben, tehát az ő városuk. Biztosan
tudják, hogy miért ilyenek, miért választották ezt az attitűdöt,
ami engem és a hozzám hasonlókat olyannyira idegenné tesz a
szülővárosomban, azonban ez nem fontos. A fontos az, hogy a sok
agresszív és elégedetlen ember alapvetően jól megérti egymást,
és hát a gyűlölködés éppoly erősen összetartó kötelék tud lenni,
mint a szeretet, a megszokás vagy valamely közös cél.
Mostanában nem vagyok önmagam. Nem volna szabad ilye-
neket mondanom, gondolnom, éreznem. Nem
volna szabad. Mégis olyan jó érzés. Egyszer, talán
elsős gimnazista lehettem, elkapott egy kora nyári
zápor. Hirtelen borult el az ég, a mélykék felhők
egymásra tornyozódtak, mint egy vidéki ház háló-
szobájában a libatollas párnák, szinte azt is vártam,
hogy kiszakadva fehér pelyhek hullanak majd
belőlük, júniusi hóviharra számítottam. A szél
úgy söpört végig az utcákon, akár a fergeteg, az
emberek menekülőre vették, hirtelen kiüresedtek
az utcák. Az épületekre lógó súlyos felhőket ide-
oda taszigálta a szél, távolabb dörgött, Szent Péter
lustán arrébb gurított néhány hordót – sose féltem
a vihartól, legszívesebben kiültem volna a szögletes
udvar közepére és bámultam volna felfelé, hátha
megpillantok valamit, egy angyalszárnyat, poros
sarut, amilyent az imakönyvbe való kis szentké-
peken láttam, a hozzá tartozó meztelen lábbal,
esetleg Szent Péter kövér hasát, amint rengve,
remegve tologatja a hordókat.
A kiüresedett utcákon mindent felkapott a
szél, egyetlen mozdulattal söpörte tisztára a ciga-
rettacsikkektől, papírfecniktől és emberi izzadságtól szennyes
utcákat, rajtam kívül csak a csukódó ablakokból kihajoló, szétné-
ző, majd boszorkányos gyorsasággal eltűnő fejek voltak emberi
lények, olyan érzés volt, mint amikor Freddie Mercury elénekli
a Tavaszi szélt. Amikor anyám követelésére az unokatestvére – a
kilato@magyarszo.
Döme Szabolcs
Kilátó-díjas
A bírálóbizottság (dr.
Csányi Erzsébet iroda-
lomtörténész, tanszékve-
zető egyetemi tanár, Feke-
te J. József író, kritikus és
Kontra Ferenc író, a Kilá-
tó szerkesztője) egyhangú
döntéssel Döme Szabolcs-
nak ítélte a 2013. évi Kilá-
tó-díjat eredeti hangú
kisprózáiért.
Döme Szabolcs azon
kevesek közé tartozik, akik
sokrétű irodalmi művelt-
séggel rendelkeznek a
fiatal vajdasági irodalom-
ban. Szövegformálásának igényessége és világirodalmi tájéko-
zottsága megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a szépirodalmi
nyelvet meg is újítsa. Nemzedéktársaitól az különbözteti meg,
hogy kerüli az esetlegességeket, a mintakövetést. Soha nem
akart megfelelni senkinek.
Keveset és megfontoltan publikál. A Kilátóban közölt próza-
ciklusában egy fiatal értelmiségi világszemlélete tükröződik.
Mindegyik darab egy jól körülhatárolható léthelyzetből indul,
felvetését markáns cselekményszállal indítja, és a végén egy
csavarral mindig meg tudja lepni az olvasót: nem az törté-
nik, amit várnánk. Pontosabban nem klasszikus novellát vagy
tárcát kapunk hagyományos csattanóval, hanem nézőpontvál-
tást. Mintha a szerző tükrökkel játszana, és arról győzne meg,
hogy ugyanaz a kép, ugyanaz a helyzet egy másik nézőpont-
ból egészen más, sokkal érdekesebb. Mindez nem poént hoz,
hanem ironikus intellektuális játékot.
Figyelemre méltó a próza sallangmentessége, ami szinte
védjegyévé vált: a pontos mondathatárok, a kimérten adagolt
feszültség, sehol egy felesleges mellékszál. Döme Szabolcs kivé-
telesen egyedi és fegyelmezett stílust teremtett.
A díjat hagyományosan a Magyar Szó székházának negye-
dik emeleti tanácstermében adják át karácsonykor, ünnepélyes
keretek között, napilapunk születésnapján.
nagyanyám öccsének a fia – beszerezte a VHS kazettát, mielőtt
elküldte volna anyámnak, megnézette a családdal, de senkinek
nem jelentett semmit, legalábbis a nagyanyám arcán nem láttam
semmiféle érzést, úgy tűnt, Tónin kívül különösebben senkit sem
izgat a leginkább nyúlra hasonlító énekes szájából meglepően szép
magyarsággal előadott népdal. De akkor, egyedül a kisöpört, tiszta
utcán, a fejem búbját súroló mélykék felhők alatt hirtelen belém
hasított az emlék, nem is annyira a férfi hangja, inkább a dúdolni
kezdő tömeg, ahogy a fehér atlétában vezényelő, leginkább nyúlra
hasonlító énekessel együtt dúdolja a ,,veriszpesölsong”-ot.
– Hallod, figyelj csak, hallgasd – mondta nekem Tóni –, ez
most nekünk a himnuszunk, érted? De nem értettem.
Domenico Remps: Kabinetszekrény ritkaságokkal
14 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. november 16., 17., szombat–vasárnap

Nyanyaplázs nem (csak)

nyanyáknak
Újvidéki Színház: Kéjpart
n MARKOVICS ANNAMÁRIA

A
mikor egy televíziós interjúban az Újvidéki Színház új igaz-
gatója „szivárványosnak” minősítette az idei évadot, mind-
járt tudtam, hogy jó lesz ez az év. És a kezdés nem is okozott
csalódást. A szokásosnál szubjektívebb hangú írás következik.
Zavar engem ez a „buzitéma”. Félre ne értsenek, nem a mele-
gekkel/homoszexuálisokkal/biszexuálisokkal/transzneműekkel/
transzszexuálisokkal/leszbikusokkal van bajom. Azzal van folyama-
tosan évek óta bajom, hogy ez téma kell, hogy legyen. Az egyen-
jogúság. A másság. Hogy toleranciát kell hirdetni. Hogy azt kell
mondani, hogy az Újvidéki Színház idei évada a toleranciáról
szól, vagy annak jegyében, vagy hogy volt a hivatalos megfogal-
mazás. Tudom, hogy szélmalomharc, és tudom, hogy kevesebb
közöm van hozzá, mint az érintetteknek (értsd: akikkel szemben
toleránsnak kell lenni), de rettentő módon zavar, hogy nem lehet
teljesen természetesnek venni az azonos neműek szerelmét. Hogy
a világon X számú országban (az előadásban elhangzik a pontos
adat) üldözik a homoszexualitást, megölik, bebörtönzik a mele-
geket, Y számú országban nem ölik meg és nem börtönzik be,
de mondjuk megverik az utcán, vagy nem engedik felvonulni
(az is zavar, hogy fel kell vonulni figyelemfelkeltési szándékkal,
a béke jegyében, hogy nem lehet mindez „hétköznapi”, elfoga-
dott, „normális”), Z számú országban pedig nem ölik meg, nem
börtönzik be, nem verik meg, fel is vonulhat, de nem házasodhat
össze a szerelmével (a házasság intézményének elavultságáról majd
máskor) és/vagy nem fogadhat örökbe gyereket (meg nem örököl-
het, nem lehet legközelebbi hozzátartozó az orvosi kezeléseknél
stb.). Hogy in the closet kell élnie egy csomó embernek, mert egy
másik csomó ember azt gondolja róluk, hogy „nem normális” a
szexuális orientációjuk. És itt van, én is belecsúszok a mindenféle
klisékbe, és biztosan nem jól fogalmazok, mert egyesek elcsépelték
a kifejezéseket, és sértővé vagy durvává változtatták az elnevezé-
seket. Az milyen már, hogy zsidóviccet csak a zsidók mesélhetnek
sértődés nélkül, hogy csak a cigányok használhatják a cigány kife-
jezést, mert politikailag korrekten azt kell mondani, hogy roma,
vagy milyen az, hogy buzinak is csak az egyik buzi nevezheti a
másikat? És ezzel éppen, hogy nem azt szeretném, ha homogén
A Kéjpart úgy reagál, hogy nem reagál. Vagy
nem aktívan reagál, nem úgy reagál, ahogy azt
egyesek (azok az egyesek, akik csak hallottak az
előadásról, és már eleve elvetik annak lehetősé-
gét is, hogy megnézzék) elképzelik, szóval hogy
direkten kimondjam (válaszolva a felvetésekre,
és az esetleges csalódások elkerülése végett): nem
dugnak izzadt férfiak premier plánban a színpa-
don. Egyébként semmilyen plánban nem dugnak.
A Kéjpart elbeszél. És milyen gyönyörűen beszél
el. Három férfi ül egy fehér csempés fürdőszobá-
ban a kádban. Három különböző kádban. Mini-
máltér. Pezsgősüveg, három pezsgőspohár, ciga-
retta, hamutartó, női magazin, egy-egy mikrofon,
sok-sok zöld alma.
A színészek (Kőrösi István, Pongó Gábor és
Sirmer Zoltán) nem viselnek látványos jelme-
zeket, nincsenek nőnek öltöztetve, sokkal inkább
nőnek vannak vetkőztetve. Csipkekesztyű, diszkrét
smink, diszkrét körömlakk, hajháló. Nem kellenek
látványos elemek ahhoz, hogy valami tele legyen
mondanivalóval. Elég az őszinteség. Abból pedig
van bőven. Nőies mozdulatok, nőies hanghordo-
zás, csendesség, passzivitás, és mindenki elhiszi,
Caravaggio: Keresztelő Szent János
hogy nő vagy. Nem pontosan így, de valahogy ehhez hasonlóan
magyarázzák meg a szereplők, hogy miért éppen azokat a tulaj-
donságokat nagyítja fel egy önmagát lélekben nőnek érző férfi, A Kéjpart tragikus, mert szereplői nem lehetnek soha igazán
amelyeket a nők az emancipáció során levetkőztek. boldogok. A közönség nevet, nyilván nevet, mert a Sors úgy játszik,
A Michal Witkowski lengyel író regénye alapján készült dara- hogy a tragikusság vicces is legyen, hogy el lehessen viselni. Annak
bot Puskás Zoltán rendezte, és úgy érzem, pontosan megtalálta is, aki átéli, annak is, aki nézi.
azt a módot (vizuálisan is), ahogyan ezt a témát a mai Szerbiában, Nem tudom, hogy szép akart-e lenni ez az előadás, akart-e szép
a mai Vajdaságban fel lehet dolgozni. lenni, de az lett. A minden értelemben vett minimalizmusával, a
Így akarta a természet, hogy miért-nem a mi dolgunk – egy mondat a szándékosan keveset mondó sokatmondásával. Bátor előadás,
regényből és az előadásból. Az a mondat, amely a legjobban leír- persze. De leginkább megkapó és megható. És szép. És nem csak
ja a témához való megfelelő hozzáállást. Tolerancia-intolerancia, a fehér kádat elborító zöld almák miatt.
hm… a nem a mi dolgunk-féle megközelítés elég toleráns? Nem

lenne a környezet, és egyen nemtelen, egyen vallástalan, egyen
nemzettelen, egyen gondolkodású emberek vennének körül vagy
népesítenék be a Földet, hanem ha nem folynának háborúk a
különbözőségek miatt.
Caravaggio: Fiú gyümölcskosárral
Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy már ez a bevezető is
megsért néhány embert.
Ahogy a politikáról vagy a „társadalmi problémákról” szóló,
azokat érintő „kortárs előadások”, úgy ez a homoszexualitásról
szóló darab is aktuális kérdésekkel foglalkozik. A színészek és a
rendezők mindig elmondják, hogy a színháznak reagálnia kell a
mára, a jelenre, és azokkal a kérdésekkel kell foglalkoznia vagy
legalább érintenie azokat, amelyek a társadalmat foglalkoztatják,
amelyek kérdéseket vetnek fel (az előadásnak kérdéseket kell
felvetnie – mondják).
tudok erre válaszolni.
Zöld almák a kádban. Az előadás valamivel több, mint egyórás,
pont amíg kihűl a fürdővíz. Zöld alma, amibe beleharapnak, de
lenyelni nem tudják. A társadalom is ilyen zöld lenne? Éretlen erre
a témára? Nem tudja befogadni, nem tudja
lenyelni, nem tudja megemészteni. Nagyon
látványos az a rengeteg zöld alma a fehér
kádban. Friss és fiatal almák, egyik sem
rohad, mégsem tudja lenyelni az, aki bele-
harap. Én vagyok a zöld alma? A társada-
lom? Azok a zöld almák, akikről az előadás
szól? A víz a társadalom és az almák a mele-
gek? Vagy fordítva? Vagy semmi köze ennek
az egészhez, csak jól néz ki az a rengeteg
zöld alma a fehér kádban?
A háttérben képkeret, vetítés: a három
szereplő/színész, smink nélkül, almák nélkül
a kádban. Mesélnek, beszélnek, kilépünk az
előadásból kicsit. Ahogy akkor is, amikor a
homoszexuálisok elfogadásáról vagy nem
elfogadásáról hallunk adatokat. Tolerancia,
intolerancia, diszkrimináció. Van valami
olyan, hogy nem tiltják a homoszexualitást,
de a diszkriminációt sem.
A három szereplő csendesen mesél az
életéről, a nyanyákról, azokról a férfiakról,
akik lélekben nők. A homoszexuális popu-
láció változatosságáról. A szerelmekről. Az
adni akarásról. Arról, hogy nem a maga-
mutogatás a cél, de szépek akarnak lenni:
önmaguknak, a többi „nőnek” és a férfiak-
nak, akik önmagukat áltatják, amikor úgy
tesznek, mintha nem tudnák, hogy nem
„igazi” nőkkel vannak. Igazi nő… Ha a
társadalom olyan „normális” lenne, mint
azt sokan szeretnék, akkor az „igazi” nők miniszoknyát horda-
nának, de kizárólag otthon, ahol amúgy is a konyhában töltenék
idejük nagy részét és potyogtatnák a gyerekeket. Mert a „normá-
lis” társadalomban ez az „igazi” nő szerepe.
Az előadás kordokumentum is. Csak nehéz eldönteni, hogy
melyik koré. Lassan bontakoznak ki a történetek, amelyek bárhol
és bármikor játszódhatnak (nekem először a szabadkai Raichle
Ferenc Park jutott eszembe, aztán viszont egy teljesen más drama-
turgiai elképzelés, amely szerint 2013. szeptember 27-én, pénteken
este Belgrádban meséli el a két nyanyus az életét csalódottságában,
hogy alig tizenkét órával a másnapra hirdetett melegfelvonulás
előtt betiltották azt, de ez már szabad asszociáció).
Lapok és poharak
n BENEDEK MIKLÓS
9. rész
Dupla vagy semmi!
hallok egy határozott hangot,
és egy számomra teljesen ismeretlen férfi ül melléd.
Nem tudom,
mire vonatkozik a kijelentése,
csak azt látom, hogy rögtön előveszel
egy csomag bontatlan kártyát,
és keverni kezded.
Még hallom,
ahogy egy elmosódott női hang
(valószínű, a tied)
azt kérdezi tőlem,
benne vagy?
Talán bólintok,
de a mozdulat nem lehetett elég meggyőző,
nem kerül elém kártya.
Követelőzni kezdek,
de az artikulátlanul előtörő szavakat senki sem érti.
Egy kidobófiú ragadja meg a karom,
és kitessékel a kávézóból.
Odakint leülök egy padra,
a bent folyó játszmára gondolok,
de nem merek az ablakhoz lépni.
Belenyúlok a kabátom zsebébe,
és észreveszem,
hogy egy kis kaliberű pisztoly nyugszik benne.
Nem tudom, hogyan került oda,
csak sejtem, hogy te csúsztattad bele,
amikor megigazítottad az ingem gallérját.
Teljes a csend,
csak a központi templom harangzúgását hallom.
2013. november 16., 17., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 15

Hazánkfia
indiánképzeletűek közt, indiánföldön, ahol a vágyak – nézd csak
Kafka mondatát! – egy apró szövegcse energiája révén megvál-
toztatják a világot, s benne minket, egy pillanatra, melynek nincs
naptári ideje, mégis benne van a történelemben. Végeltől kedvet
kap az ember írni, olvasni, a fejét törni és jelen lenni e lelappadt
Pohárköszöntő Végel László Hazám-díjának alkalmából világban. Ha nem is Szerbiában, ha nem is Magyarországon, hát
n RADICS VIKTÓRIA valahol – otthon. Lehet, hogy a végén még arra a belátásra jutunk,

V
égel László: Harcos. Rég volt, hogy Carlos Castanedát ol-
vastam, ám most indián értelemben használom a „Harcos”
rangjelzést, amellyel az ő Don Juanja azokat illette, akik,
ha jól emlékszem, túl merészeltek tekinteni a három dimenzión, és
ezáltal olyan erkölcsi, szellemi összeszedettségre tettek szert, mely
rendkívüli erővel ruházta fel őket, már-már röpülni is képessé váltak,
látásuk, hallásuk kiélesedett, és láthatatlan lényekkel társalkodtak.
A mi Lacink szellemi ereje is elég bámulatos: húszéves kora óta
szinte nap mint nap roppant lélekjelenlétet tanúsítva trappol ezen
a földön, annyifélét olvas, mint akinek a kelleténél több szeme van,
és ami kész csoda, hogy mindig hiperreagens, a közéleti kérdé-
sekre és fordulókra azonnal válaszol és visszavág, őt nem érte el
az a mísz korhangulat, a defetizmus átka avagy a mindközönséges
depresszió, mely legtöbbünkben meg sem engedi foganni a választ,
hiszen már a kérdések is elkenődnek, mint a lekvár.
Végel igazi politikus maradt, tehát – a fogalmat tisztázni szük-
séges – aktív és beleszólós tagja a társadalomnak, aki nem hagy-
ja, hogy kilökjék a nyeregből, aki komolyan veszi a híres emberi
jogokat meg az úgynevezett demokráciát, s nem átallja a politikán
(azaz közös dolgaink rémes állapotán) járatni az agyát. Szerintem
csodálatra méltó dolog ma, ha egy értelmiségi író ember nem
fárad bele abba, vagyis ha van szíve hozzá, hogy napra nap kriti-
kus szemmel vizsgálja, ami szűkebb-tágabb pátriájában történik,
hogy az embernek a hazáját nem tehetik tönkre. Csak, úgy nézem,
ráadásul maga is lankadatlanul lelkiismeretvizsgálatot tartson, nagyon kell vigyázni rá.
és különleges figyelemmel legyen az övéire. Akik mi vagyunk, az
örök kisebbségiek. Harcos az, aki nem dobta sutba az eszméit s
az eszményeit (a fogalmait, mondják ma csupaszon), és az egyete-
mesben szituálja a hazáját, vele magamagát. Az előbbi talán még
nagyobb felelősséggel jár, mint az utóbbi. Aki az értelmezésbe,
tehát a vonatkoztatásokba – a hon tágításába – belefárad, az alig-
találkozás előtt n ANTALOVICS PÉTER
hanem az életbe is beletrottyan.
Egyvalamiben téved a mi Végelünk: hogy ő hontalan volna. ma gyönyörűen foglak kihasználni.
Szerintem folyton a haza foglalkoztatja. Igaz, hogy ez nem az a
haza, amit a jól fizetett hivatásos hazafik vernek nagydobra, hanem emlékszem még, amikor ez fordítva történt.
az a haza, melyben az indiánok gondolkodnak. Méghozzá kafkai azóta csodálom a belőled áradó melankóliát,
hátszéllel. A végeli sóvárgás – a libidó, mely erőt és lendületet ad bár téged már nem. sikerült elválasztanom tőled.
neki –, úgy sejtem, nem más, mint a vágy, hogy indiánok lehessünk:
„Ha indiánok lehetnénk! mindig pattanásig feszülten, és a vágta- ma gyönyörűen akarlak kihasználni,
tó lovon, beledőlve a levegőbe, mindig újra meg-megremegve a mint erdő a szelet, mint fát a papír.
remegő földön, amíg már sarkantyú sem kellene, hiszen hol volt tulajdonképpen csak szerepekről beszélek:
itt a sarkantyú, és a gyeplőt is elengednénk, hiszen hol volt itt
gyeplő, és a tájat sima sörényű pusztának látnánk, már ló nyaka, folyton megüresedő helyi értékekről.
ló feje nélkül.” (Tandori Dezső fordítása) egymásból táplálkoznak, akik igazán adnak magukra.
Á, Laci, dehogy vagy te „fattyú”! Mindig is dacoltam ezzel a
metaforáddal. Már hogy lennél egyedül! Van neked otthonod az melankóliád örökérvényű, ha te nem is vagy az.
ma koccintunk az át nem élt emlékekre,
Canaletto: A Molo kitekintéssel a Riva degli Schiavonira ma gyönyörűen szeretnélek kihasználni.

*
ma mindaz lesz ihletem,
ami te nem voltál nekem,
így vagyok képes
eszköznek látni téged.
ma szenvedéllyel érzem,
hogy kihaltál belőlem,
ma gyertyaként használom
ezüsthideg fényed.
hogy tanultam tőled,
bennem élő képedbe kerül.
mégis, bár fáradt tűz
vagy, mely utolsót lobban –
míg a világnak saját
arcom mutatom, belül
élvezettel maradok a tőled
tanult depresszióban.

Útközben
ságát kizárólag igazoló, megindokolható, legiti-
málható egyetlen egy célkitűzés, nevezetesen a
felnövekvő generációknak a tudásalapú társa-
n KÁICH KATALIN dalom kialakítására való felkészítése, kiképzése.
A tanítók, tanárok nyakába olyan sok járulékos
ge leszűkült ma már a steril, pontszerzésre össz-
pontosító továbbképzésekre, melyeknek haté-
konyságáról vajmi keveset tudunk. A célravezető,
eredményes tudásátadás mindezeknek a függ-
vényében még csak köszönő viszonyban sincs a

M
99.
ostanában egyre gyakrabban adok hálát
a Teremtőnek azért, hogy negyvenhat
év és nyolc hónap aktív szolgálat után
megadatott nékem az, hogy miközben továbbra
is rengeteget dolgozom, a körülményeknek vajmi
kevés befolyása van az életemre. Azt is mond-
hatnám, ha van szabadság a földön – szellemi
mindenképpen van, az más kérdés hogy élünk-
e vele – akkor én most elmondhatom magam-
ról, hogy szabad vagyok abban az értelemben,
ahogyan Dúl Antal fogalmazott egy interjú-
ban: „Mindannyian szabadságunkban korláto-
zott, tudatunkban lefokozott állapotban élünk
a földön”.
Jelenlegi állapotomra vonatkozóan, hogy
miért is fogalmazom meg újra és újra a köszö-
net hálával teli gondolatait, ezt is pontosan
meg tudom mondani. Ilyen értelemben nem
elég hangsúlyozni azt, hogy milyen mértékben
durvult el körülöttünk a világ. Meg azt sem,
hogy fejtetőre állt a rend: ami eddig közösségi
érték, erény, esély meg örömforrás volt, az most
bármikor behelyettesíthető. Egó központú és
egó irányította aprópénzre váltható, s az öncélú
hatalomgyakorlás eszközeként nyilvánul meg.
Többé nem a közösség érdekeinek vetődik alá
a cselekvés, hanem az énközpontúságból táplál-
kozó, kizárólag az önös érdekeket generáló és
kiszolgáló szövevényes módon közösségivé dekla-
rált működés kiteljesítése lett a végcél. Mintha
minden emberi törekvés, amely állítólag egy-
egy közösség javára kíván tenni, oda irányulna, elfoglaltságot zúdítottak/zúdítanak nap mint nap mai hivatalos, agyonszabályozott elvárásokkal. Az
hogy érvényt szerezzen annak, miszerint van a különböző előírások, szabályozások, ellenőrző előírásokkal, szabályrendeletekkel megregulázott
egy mindent jobban tudó, egyedül üdvözítő, mechanizmusok, hogy oktatni, nevelni voltakép- oktatás a mechanikus elszámolás/elszámoltatás
ennél fogva mindenható megoldási minta, illet- pen nem is marad idejük. A forma rátelepedett eszközévé torzult. Ily módon felelősségtudattal,
ve a képlet a Kánaánba vezető út felfedezésé- a tartalomra, helyettesíti azt. Önművelésre nem megfelelő képzettséggel rendelkező generációkat
re, bejárására, birtokba vételére. Ennek isme- marad idő, s a vele szoros összefüggésben álló nem lehet felnevelni.
rete viszont az önjelölt kevesek kiváltsága. Ezzel egyéni kreativitás kibontakozásának a lehetősé- Ilyen körülmények között én nem tudnék
csupán egy baj van. A gondolatot, a gondolko- dolgozni.
dásra való képességet nem lehet börtönbe zárni, Guido Reni: Atalanté és Hippomenész
ahogy a vándormadarakat sem lehet a felállított
és röghöz kötött határokkal eltéríteni útjukról.
Ők csakis a természet törvényeit követik. Ha úgy
tetszik, Isten törvényét. Jó lenne végre felismer-
ni, hogy nincs az az emberi anyagmeghatározta
erőkifejtés, amely útját állhatja a szellem szárnya-
lásának. Ideig-óráig elhallgattatható a máskép-
pen gondolkodás kifejezésre juttatása, de soha,
semmilyen körülmények között, semmilyen
formában sem szüntethető meg az a gondolat,
elképzelés, eszme, mely egyszer már megnyilvá-
nult. Merthogy: kezdetben volt az Ige, s az Ige
csak ez után lehetett testté.
Mindezt pedig azért mondottam el, mert okta-
tásunk ügyében, lett légyen az alap-, közép- vagy
felsőfokú képzés, a dolgok nagyon rosszul állnak.
Az oktatásban egyre kevésbé tanítanak, nevel-
nek az abban dolgozók köszönve a minisztériumi
központosított irányításnak, s egyre inkább jelen-
téseket írnak, űrlapokat töltenek ki, kérdésekre
válaszolnak, elszámolnak stb. a tanítók, tanárok.
Majdhogy nem teljes mértékben ellaposodik,
peremre szorul az oktatás és nevelés létjogosult-
16 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. november 16., 17., szombat–vasárnap

Félbe maradt infernók helyére

Kontra Ferenc: Idegen. Magyar Napló, Budapest, 2013
egész történet „megfejtése”. Esetünkben a kifogásolt neonna-
rancssárga, ami talán a csillogó Bécset szerette volna érzékeltetni
a sínen túl szürkeséggel szemben, egyszerűen „le akar ugrani”
a borítóról, arról nem is szólva, hogy a fülszöveg emiatt olvas-
hatatlan, vibrál. A világhálóra feltett borítón a vérszínű betűk
n HUSZKA ÁRPÁD éppen azt a pillanatot érzékeltetik, ahogy a szétfröccsenő bécsi

E
vér a hamuba szivárog. Aki elolvassa, majd rájön, hogy a bűnügyi
z a faun nem alszik, mint barberini rokona, a müncheni Ha más nem is, a könyvészetileg indokolatlanul üresen maradt történetnek ez a kulcsjelenete.
torzó. Nagyon is éber. Társaival ellentétben disznófü- oldalak eleve gyanút keltetettek, hogy mi történhetett. A triló- A trilógia egybeolvasása most egy kötetben új felismerések-
le sincs, és szarvait talán a fürtjei takarják, ha kinőttek giában most megjelent Gimnazistákat olvasva nemcsak azt kell hez vezet. A kamaszszemmel megírt első regényben már benne
egyáltalán. Amikor a hátsó felére fordítjuk a könyvet, csak akkor elmondani róla, hogy visszakerültek a hiányzó részek, de emellett van, hol próbál majd szerencsét a fiatalember, aki egy másik
válnak láthatóvá a patái, a keresztbe rakott láb, a fütyülésre a könyv tökéletes ívet ír le, cselekményszála pedig a harmadik kontinensen próbál új életet kezdeni, már a főbb szereplőket is
csücsörített száj, amint a feketerigóval incselkedik. Arnold Böck- regénnyel fejeződik be. Már alapvetően a nevek kimondásával, megismerjük. A második regényben elindított lélektani dráma a
lin festménye megmutatja, mire teremtették a faunt: erdők űzött a leíró részek pontosabb, érzékenyebb részleteződésével úgy harmadik regényben folytatódik. A „holnap megyek”, a vonatok
vadjának, mezők szellemének, aki mégis mindenütt otthon van olvadnak egymás szövetébe a mondatok, mint ahogy a termé- és a komplexusok hármasságának motívumai következetesen
a világban. A szemgödörből kiszű- szetük diktálta volna, hogy ilyen végigvonulnak mindhárom regény cselekményén. Kérdés az is,
rődő sötétség, ahogy a kép egésze legyen már az első megjelenés hogy „külön” cselekményekről kell-e beszélnünk, vagy egyetlen
is, ott van a borító táblái között. alkalmával is. Ez így egy új, másik elbeszélésről. Az egyes regények megjelenésekor még nem lehe-
Nem csupán illusztráció. Amint regény. tett tudni, hogy lesz-e folytatás.
a kezébe veszi az olvasó, megha- A Farkasok órája változott talán Trilógia – csupán csak ennyi olvasható műfaji meghatározás-
tározza az apropót, miért került a legkevésbé. Szinte minden ként. A könyv címét adó idegen pedig annyiféle értelmezésben
ide a zöldben pihenő varázslény, ugyanúgy maradt, mint az első fedezhető fel a három regényben, hogy felsorolni is sok lenne:
aki inkább tűnik Mercurius és egy alkalommal. Aki ismeri a köny- leginkább természetesen a faunnak a metaforája. A csettintő faun
nimfa szerelmi gyümölcsének, vet, az tudja, hogy a két, ugyan- tényleg azt mondhatja talán azon a képen, hogy akkor most itt
mint Dionüszosz követőjének. arra vonatkozó mottó után követ- van nektek, itt élek, miközben ki tudja, hol lakom a Földön.
Ha Kontra Ferenc egészen kező, erősen koncentrált regény Amióta létezem, bármilyen fajtájával is találkoztam a gonosz-
a kezdetektől való munkáságát gondolatmenete valóban olyan, ságnak, a jókat és a rosszakat is cipelnem kellett, át a különféle
nézzük, előbukkan ismétlődően, hogy nem nagyon érdemes újra világokon. Mindent elmeséltem. Mialatt a nyáj jó mélyen alszik.
hogy átkerültek bizonyos, már hozzányúlni komolyabban. A Végre megnyugszik, és elcsitul minden, és a könyv utolsó monda-
megjelent szövegek az éppen legszembetűnőbb információ a tát is mintha a fauntól hallanánk, távozóban: „Igen, ahogyan
kiadott kötet után egy követke- tizedik fejezet tizedik oldalán gondoltam, mint a Búcsúszimfóniában, úgy menni el, egyenként,
zőbe, utalva ezzel a kontinuitásra: megjelenő Arnold Böcklin fest- mindenki a maga szólamával, a maga megnyugvásával és a maga
minden könyv az előzőből követ- mény, A faun és a feketerigó, amit lelkiismerete szerint. Nem figyelve már egymásra sem, mikor jön
kezik. Akármelyiket is vesszük a borítón láthatunk, felnagyított el a pillanat, csak egy pillanat, mielőtt sarkon fordulna, vár még
alapul, ha összevetjük az időren- reprodukcióként lógott abban a egy lélegzetnyit, hogy elinduljon, és akkor lesz vége.”
det követve, többször is a cenzú- bizonyos klubban. Fontos elmon-
rázott dolgok jutnak az eszünkbe. dani, hogy a borítón szereplő kép
Hogy mást ne is említsünk ezúttal, egyúttal a történet része, és a húsz KO L O S T O R I
itt van, mondjuk, az Ősök jussán fejezetből álló, itt sorrendben a
című kötet összevetése a Holtak másodikként következő regény
T Ö R T É N E T E K

Az örökké
országával. A másodikként emlí- mértani centrumának és egyúttal
tettben utószóként található inter- a kötetnek is pontosan a közepén
jú, melyet Kőrösi Zoltán készített, található.

sokat elárul a kötet keletkezésének
körülményeiről. Ha a szövegek
összevetésére nem is térhetünk
itt ki részletesen, mégis érhetővé
válik, hogy miért kerülhetett át a határon túlra az említett könyv
kiadása. Vagy eszünkbe juthat a 2012-es Az év novellái antológiába
is beválogatott, Absynthe című szöveg, ahol említésre kerül az is,
hogy az utolsó könyve „amputálva” jelent meg. Hogy melyik ez
az utolsó, lehet relatív megállapítás is. Eldönti végül az idő. A tér
lehetőségei mindig követni fogják ezekben a dimenziókban.
Ahogyan a katolikusradio.hu-n hallható, Bíró Gergellyel foly-
tatott beszélgetésből is kiderül, az Idegen esetében hozzáírásokról
van szó. Így mintegy kilencven oldallal bővült a három regény
eddigi teljes anyaga. Tulajdonképpen több is történt ennél.
A kötetet kinyitva, a tartalomjegyzék átfutása után rögtön
szembetűnhet mindenki számára az, hogy az első cím csak így,
magában áll, tömören: Gimnazisták. Az, hogy Magyarország, elejétől
fogva, letört az elsődleges címről. Már előre mutatja, hogy vala-
mi más vár ránk a regényen belül az első megjelenéshez képest.
Ahogy az említett rádióbeszélgetésben Kontra el is mondta,
mindig az utolsó változatot tekintjük érvényesnek. Érezhető már
rövid olvasás után is, hogy a kigyomlált darabok visszaállítása a
szerkezetet is megszilárdította.
Aztán eljutunk a trilógia
harmadik címéhez (A sínen túl),
ami szintén változott az elsőhöz
képest. Itt első kiadást kellene
mondanom, de akkor nem fogalmaznék pontosan, mert éppen
ez a regény tér el leginkább az első változattól, melynek Wien
sínen túl volt a címe. Lényegesen hosszabb lett, néhány részlet
kifejtése erősíti a cselekmény sodrását. Erre utal a mottó cseréje
is, felhívja a figyelmet arra, hogy lesz egy másik nézőpont is.
A démonizált, elaggott német juhász is megkapja azt a végtisz-
tességet, amit a Farkasok órájának a végén, az író egyik lehetséges
alteregójaként nem kapott meg. Utaznak a hamvai a vasútvona-
lak összes lehetséges irányába. Mint aki valóban a világok közé
ragadt; nem szolga, de nem is maradt a vadonban. Tökéletes
kört zár be, mire a kötet végére érünk. A város részletezése, az
utcanevek és történetük valódi csemegeként szolgálhatnak még
azoknak is, akik ismerik Bécset. Láthatóan teljesen szükségtelen
volt a Wien a sínen túl esetében a borítóval elkövetett érzéket-
lenség a tervező részéről. A hamuszínű képen minden szereplő
a helyén van, és az interneten néhol látható a borítón, hogy a
vörös betűk valóban azt a hatást szeretnék elérni, amit minden
korábbi címoldal: utalást a mű központi gondolatára. Mivel a
borítón Kontra Ferenc esetében az összes könyvén ott van az
S Z Ó F I GY E L Ő
virágzó fa
n SÁFRÁNY ATTILA
Van, a Sárga-folyó kolostor szerzetese elérkezettnek látta
az időt, hogy megkeresse a nagy fát a szecsuáni hegyekben.
Hátára vette méretes batyuját, minden szükséges kellék
benne volt, pokróc, amin aludhatott és amit a testére teker-
hetett a hidegben, koldulócsésze és egyéb apróságok. Egész
hónapra elég rizst vitt magával, mert úgy hallotta, a hegyek-
ben, ahol keményszívűek az emberek, könyörületet lehet
koldulni – az egekben lakó istenektől vagy a szorosokban
tanyázó démonoktól –, de ennivalót nem. Négy hét múlva
már fönn járt a hegyek magasában, ott, ahol elnehezül a
fölfelé kapaszkodó ember lába és szapora lesz a lélegzete az
ég ránehezedő súlyától. Kérdezősködni kezdett a nagy fa
felől az értetlenül bámuló hegylakóktól. Ezek az emberek
fürgén jártak és nem lélegeztek mélyeket, mint ő, talán azért,
mert születésüktől fogva közel laktak az éghez, de a fönti
világgal való ezen közeli viszonyuk ellenére sem hallottak
a csodálatos fáról, ami a legnagyobb hidegben sem hullatja
le sáfrányszínű leveleit, s olyan illat lengi körül, mint Amit-
hába nyugati paradicsomának a legszebb kertjét, amelynek
a közepén a könyörületesség buddhája ül meditációjába

Előzményez
merülten.
Egy hónap után elfogyott a rizs. Ekkor elővette a koldu-
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ lócsészéjét. Han földjén sehol sem talált akkora vendégsze-
retetre, mint itt, nem a csészéjét töltötték meg élelemmel,
A -mány, -mény képzős főnevekből általában nem képezünk igét (pl. sütemény, találmány, tünemény, közlemény, cselekmény, hanem behívták magukhoz, egyen velük a közös tálból. Az
gyártmány stb.), kivételesen viszont erre is akad példa (pl. eredmény > eredményez, tanulmány > tanulmányoz). Az efféle esetek közé örökké virágzó fáról azonban senki sem hallott. Egy eldu-
tartozik az előzményez ige is, amely az előzmény főnév származéka. Az előzményez a hivatali szóhasználatban alakult ki, az iktatási gott hegyi faluban hozta tudtára a helyi sámán, egy szürke
folyamat egyik mozzanatát jelöli, amelynek során az ügyintéző megkeresi, hogy a kapott irat már elindított, folyó ügyhöz tartozik- szemű, réveteg arcú öregember a titkot, hogy a nagy fa nem
e (van-e előzménye), vagy egy teljesen új ügy (nincs előzménye): A beérkezett iratokat a felbontást követően előzményezik, majd a a szecsuáni hegyekben virágzik, hanem messze keleten.
Pénzügyi Hatósági Iroda irodák szerint csoportosítja. – A belső szervezeti egység munkaköri leírása szerint feladatkörrel rendelkező Dühtől fuldokolva tért vissza a kolostorba. Türelmetle-
kormánytisztviselője az egység iratait előzményezi, majd szignálásra továbbítja az osztályvezető részére. – Ha az értesítőnek már volt nül követelőzni kezdett, hogy tüstént fogadja őt a mester.
előzménye, akkor annak iktató számára előzményezi. – Teljesíti a hatáskörébe tartozó megkereséseket, érkezteti a beérkező anya- Haragja az öt heti út során sem csillapodott.
gokat, előzményez, kezeli a rendelkezésére álló adatbázisokat. – Az iratokat előzményezi, ellátja iktatószámmal és egyéb azonosító – Miért zavartál meg a meditációban? – kérdezte tőle
adatokkal. – A segély engedélyezésére vonatkozó kérelmeket nyilvántartásba veszi, előzményezi, a kapcsolódó ügyviteli feladatokat Csen mester.
teljes körűen ellátja. – Szignálást követően a beérkezett iratokat előzményezi, ha van, előszámon lévő iktatója, akkor azt szereli. – Ha – Mester, tévútra vezetett engem, az örökké virágzó fa,
az ügyfél jogalapi kérelmet vagy fellebbezést nyújt be, az aktát az iktatóban iktatják, és előzményezik.
nem nyugaton virágzik, és nem a hegyekben, hanem a
Az előzményez ige internetes vitafórumokon is megjelenik, amikor a vita résztvevője jelzi, hogy mi az előzménye hozzászólásá-
nak: Rendkívül jó lenne, ha előzményeznéd a válaszodat, különösen, ha más is visszatér és nem sorrendben előzményez, hanem Boldogok szigetén, messzi keleten kell keresni, ott, ahol a
össze-vissza... – Egy idióta téged előzményez és Mininek szólít, míg Mini előzménnyel neked válaszol, feltétlenül megjegyezve, hogy szivárvány ága a földet éri!
azonosak vagytok. – Egy nyilvános politikai fórumon az userek nem feltétlenül azért írnak valamit, hogy csak az olvassa, akire – Hát akkor keresd keleten!
előzményezik. – Olyant mér nem lehet, hogy az ember egyszerre több hozzászólásra előzményez? – Gondoltam, ha majd’ 200-zal Van erre köszönés nélkül megfordult, és az ajtó felé
visszábbról előzményez, akkor az arra az egy hsz-ra vonatkozik, dehát tévedtem. iramodott.
Olykor tudományos és egyéb választékos szövegekben is felbukkan az előzményez ige: A strófaforma belső differenciáltsága a – Velem is tarthatsz a meditációban, épp az imént ültem
szonettforma kialakulását előzményezi. – Ezekre a mondatokra bukkantam, melyek oly megejtően előzményezik e vers „centrali- a nagy fa alatt! – szólt utána a mester.
tást” idéző képeit, hogy nem állhattam meg idézés nélkül. – A törvények előtti egyenlőség felvilágosodás korabeli gondolatát (…) a Van soha többé nem kereste az örökké virágzó fát, sem
reformáció Isten előtti egyenlőségének XVI. századi gondolata előzményezte meg... keleten, sem nyugaton.