2012. szeptember 22., 23., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LI. évfolyam, 38. szám
Tófenék-mellék
A
szülőföldünket megtestesítő Tófenék-mellék maga az alföldi
géniusz, egy gigantikus női öl, amely az életbe szerelmetes
áldott állapotában ontja, ömleszti önmagából az újabbnál
újabb formákat/csodalényeket, ismeretlen, soha nem látott, képze-
letbéli cifraságokat. Mintha csak az agyagos-mocsaras, lapályos
síksági táj tudatalattijából ömlene az elzárt, a letagadott s fényre
kapaszkodó számtalan vízió és bizarr mágikus lény. Hamvas Béla
mondja erre: „csupa hüllőforma, rovarforma, ismeretlen lények formája,
melyekből áradt a fülledt, nehéz iszapszag. Lápos organizmusok alakjai:
kinyúló szívócsövek, mint a nád (…), mint a (…) mocsári madarak nyaká-
nak vagy lábának vagy csőrének vonala... (…)… tátongó torok…(…), mely
belső következményeiben óriási méretekre dagad”.
Ózsvár Péter, a gömöri gölöncsér felmenőkkel bíró kanizsai
keramikus-szobrász alkotói habitusa is a tájszellemhez hasonlatosan
nagyít, és óriásira növeszt, és kitalál, és alföldi színekben pompázó
mesebeli lényeket kreál. Szimbolikus cselekedetével belevisz ebbe a
síkvidéki józanságba egy kis őrületet; hiányzó enthuziazmust, álmo-
dozást és fantáziát… Az Ég és Föld közé szorított, közülük választani
nem tudó bácskaiságunk/vajdaságiságunk tudatalattijából feltörő
tájkarakterek, tájgéniuszok lárvaalakzatait a transzfiguráció/átala-
kulás pillanataiban próbálja meg rabul ejteni…
A Tófenék horizontális szobra a sófesték marta szikes-föld élmé-
nye. A természethez kötődő viszony észlelet-nyalábja. Lám, termé-
keny bácskai Tófenekünk paradicsomi fantáziavidékét a kiszáradás
veszedelme fenyegeti. Kicserepesedett földje mindinkább széteső;
érzéketlenné váló földies/anyagias világunk darabkái, tele a síksági
hömpöly sulyom-hordalékával… Eltűnik lassan belőle a formát és
az életet adó víz… Eltűnnek az életet ígérő madár- s hüllőtojások…
Eltűnik az álmodozásra késztető káprázat…
A materiális lét korlátaiból az embert a madár segíti ki: a szellem
jól irányzott nyila. Ózsvár Péter alföldi metanoia-lényei a levegőég
lakói: a madarak. A mozgékonyság és a felemelkedés géniuszai.
Szárnyaló, szabad lényük a szellem mozgásban lévő princípiuma. A
levegő-elem összesűrűsödött kifejeződései. A madarak nem mások:
a lélek felfelé törekvő erői. Az ég templomában Isten gondolatai is
madárszerűek. Ezért hírvivők is, akárcsak az angyalok.
A bácskai lelkületre jellemző a földhöz-, a földberagadtság és az
égbe emelkedés együttes és ellentmondásos jelensége. Hozzáértők
ezt találóan a gyökerek és szárnyak metaforáival jellemezték, ahol a
gyökerek a hagyományt, a szárnyak pedig az újra való érzékenységet
sugallták. Foglalkozásából eredően Ózsvár Péternél ezek azonban
új jelképiséget kapnak. Tófenéken állva ő ugyanis szorgalmasan
és kitartóan készíti szárnyas lényeit, mintegy a Megváltógyermek
meggyőződésével indítja újból és újból útjukra, táncoló, vetélke-
dő, bolondozó és Napba-szálló „agyaggalambjait”. A mozdulatlan
és nehézkes sarat metamorfózisra késztetve madárlelkeket fogalmaz
meg benne, irányt és irányultságot mutatva fel ezzel.
n VALKAY ZOLTÁN műépítész
Az égre feszülő testűeket Ózsvár rakutechnikával készítette. Nyíl-
vessző-madarainak úgymond „szárnyai” Brancusi, a legendás román
szobrász madaraira emlékeztetnek, amikor mint jól irányzott nyilak
egy tűhegynyi pontban az eltűnés dinamikáját sugallják. Pedig azok
nem mások: a gém/kócsag ellesett, elvonatkoztatott mozdulatai;
akkor, amikor száll; türelmes várakozás közben és határozott tettei
közepette – a test elhanyagolása mellett.
Ha gyökerekről és szárnyakról gondolkodunk, akkor a szárny-
motívumok széles skálája mellett a madarak „növényszerű” lábai-
nak gyökérformája érdemel leginkább figyelmet – hiszen azokkal
Töredékek az egyből
A
reggel angyala ébresztett. Elfogott a félelem, miként tudom
elviselni, egyáltalán el tudom-e viselni a percenként rám
törő csodát, a misztériumot, hogy élek. Megfordultam és
arra kértem az Urat, adjon erőt, erőt és bátorságot ahhoz, hogy
létezzek. Engedjem magamhoz a madarakat, engedjem magam-
kilato@magyarszo.
szó szerint is a földbe gyökerezést példázza kerámiaszobrászunk.
De ugyanezt lehet elmondani hosszú nyakú, nehézkes gömböcal-
testű, „földbe döngölt”, repülni képtelen, de égbe vágyó madár-
bogár-növény lényeiről is. Melyekben az imagináció egymásba folyó,
egymásból ki- és egymásba belenövő fantasztikus – az emlékezés
gyermekkori mezején felnőtt – lényeit ismerni fel, ahol a játékos
és jókedvű alföldi fantázia – ha lehet ilyet mondani – meghökken-
tő módon gyúrta egybe őket, úgy, hogy mint imágók már többek,
mint madarak, többek, mint növények vagy bogarak… többek,
mert mindazok egyszerre… az emlékezés gomolygó ködéből előlé-
pő fantázialények…
Aztán a legkedvesebbek: a madártemplomok. A lélek szabadságát
hirdető templomtorony-pandanoknak megfeleltethető, égre irányu-
ló/tekintő, hosszú nyakú és hegyes csőrű madarai. A madár mint
templom-forma. Mint templom-archetípus. Ilyen is csak Ózsvárnak
juthat eszébe. Ilyennel is csak Ózsvár szólhat a természet szeretete
felől. Mert a természet tisztelete, a természet mint daimonikus élette-
rünk melletti kiállás – melyre minden munkájával elemi erővel hívja
fel a figyelmet – csak tovább fokozódik: megjelennek szív-madarai,
szív-füvei, melyeknek szíve helyén a csöngő mint felszólító csilingelés:
Kojanisquatzi. A hopik ezt még értenék és értékelnék… Csöngőjük
mindent szívvé változtat… A lét szféráit átérző szívvé…
Madarak emelkedése, füvek sarjadása. Nap-magvak hullása.
Járási füvek rengetegje – csilingelő imahelyek. A lelkiismeret hang-
jai. Szívharang-lengetők. Természet-templomok; akárcsak az indi-
ánoknak. Lehet hozzájuk zarándokolni és imádkozva, meditálva
újra egymásra találni.
(Elhangzott Ózsvár Péter keramikus-szobrász, a magyarkanizsai JAZZ,
Improzivatív zene… fesztivál keretében, a Dobó Tihamér Képtárban
2012. szeptember 14-én megtartott, Tófenék-mellék című kerámia-
szobor kiállításának megnyitóján. A mai Kilátót a kiállítás alkotásaival
illusztráltuk. A felvételeket Molnár Edvárd készítette.)
n ANGYALISTVÁN FERENC
hoz a föld erejét, engedjem magamhoz az ég kékjét és a folyók
zuhanó hangját. Engedd Uram, hogy engedelmes legyek.
Térdem a füvek páncélja között, tenyeremmel arcomat simí-
tom, reszket a lelkem és reszket körülöttem a lég. Fegyelmezem
sejtjeimet és megkérem elmémet, engedje el a minden porcikámat
átjáró remegést. Átalakulok – angyalok simogatják bőrömet és
csillagok költöznek belém. Élek. Halálos fenyegetés, és ebben az
örömben állok fel – mozdulatlanul. Madarak szállnak a vállamra
és madarak emelik szívemet a csillagos ég boltozatára. Égre írom
magamat, hogy ismételhető legyek.
14:18
Bort iszom és ez könnyűvé tesz. Egyszerre élni az elviselhetet-
lent és a lenyűgözően nagyszerűt. Élni és félni: milyen csodála-
tosan mondja ezt nyelvünk. Miközben írok a májusi délutánban
zavartalanul éneklik, csicsogják és zengetik rigóim a múlhatatlan
dallamait. Igen Uram, hozzád szólítom minden szavam és minden
szavammal Te táplálsz Uram. A szellő leheletében érzem tökéle-
tes jelenlétedet. Áthatsz, táplálsz és közvetítesz. Fájdalmas álla-
pot, gyakran menekülnék előle, de próbálkozásaim rendre mind
hiábavalóak, noha folyvást azzal hitegetem magam, hogy képes
vagyok szavaid elkerülni, képes vagyok üzenetedre süket lenni.
Halálomban is érzem szüntelen jelenlétedet, a poklok kínjaiban
is látom meleg, segítő tekinteted, bűneim élése közben is átjár
megbocsátó szereteted. Uram, hozzád fohászkodom, hogy elve-
szettségemben is meglássam magam.
Ha bűneimbe rejtezek, angyalaid akkor is látnak. Ha véres
ruhába öltözöm, akkor is rám hull dicsőséged fénye. Ha megszag-
gatom magam, akkor is megtörölsz mindent látó szemeiddel. Ha
sebeket fakasztok testemben-lelkemben, írjaid akkor is megtalál-
nak. Megkeresnek a fák, hozzám költöznek a füvek és a madarak
szárnyaikra vesznek. Repülünk hét határon át, szállunk boldog
mezők felett és felhőink boldog csókjaikkal befogadnak. Ámulok
az életnek leheleteddel átitatott csodavilágán.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2012. szeptember 22., 23., szombat–vasárnap

Lehet újat mondani

meghatározása a régióban a munkaerőpiac folya-
matos szükségleteinek elemzésével, ellenőrzésével.
Ez értelmiségi kapcsolati hálózatépítést és együtt
gondolkodást eredményezhet.

a magyar nyelvű (felső)oktatás

Ami még ránk vár:
1. A gazdaság fejlesztése és az oktatás támoga-
tása a kistérségek kitörési kísérletei. Ahhoz, hogy
növekedjen a magyar nyelvű felsőoktatásban részt-

esélyeiről a Vajdaságban?
vevők száma, a magyar nyelvű oktatás és szakmai
képzés színvonalának emelésére és a munkaerő-
piaci igényekhez való igazítására van szükség;
ehhez pedig elengedhetetlen a saját erőforrások
és az anyaországi, illetve Európai Unió-s támoga-
n GÁBRITY MOLNÁR IRÉN tások koncentrált igénybevétele. Meg kell tervezni
a (magyar) oktatási intézmények régiós hálózatát,
(Befejező rész) csak alkalmi pályázati feladatok keretei között programok akkreditálása is folyamatban van; ez ezért támogatandó a vajdasági értelmiségi és poli-

A
másik fontos lépés, amelynek a hozadéka
kézzelfogható már egy év távlatából is, a
szerb nyelv tanításának a sikere. A szerb nyel-
vi felkészítés egy hónapig tartó intenzív kurzusból
és egy szemeszteres korrepetációs lehetőségből
állt, mely az elmúlt évben hatékonyan készített fel
hetven érdeklődőt a tanulmányok kezdetére.
Mit lehet még tenni? Elsősorban szétnézni és
nyitottnak lenni! Általánosságban elmondható,
hogy a szerb igazgatású intézmények vezetősége
nem eléggé nyitott a külföldi együttműködésekre.
A diákcsere igen gyér országon belül és határo-
kon túl egyaránt. Hátráltató körülmény, hogy a
bolognai folyamatok nagyon nehézkesen kelnek
életre, a helyi oktatási gyakorlattal való harmoni-
záció késik, a megszerzett vizsgák elismertetése a
különböző rendszerek között nehézkes. Az oktató-
csere csak a személyi kapcsolatok révén működik
(sokáig okként a korábbi vízumkényszert emlí-
tették). Közös kutatási projektek vagy folyamatos
hálózati kapcsolatban működő kutatások inkább
léteznek. Ennek oka (a szerb érdekeltségű intéz-
mények esetében) főleg az iskolavezetés közömbös
hozzáállása, passzivitása, a nem kielégítő nyelvtu-
dás („nem beszélünk angolul”) és az anyagi támo-
gatások hiánya.
A magyar érdekeltségű intézmények elsősorban az
anyaország felé orientálódnak, ebből kifolyólag
már nyitottak, és sok esetben kreatív együttmű-
ködéseik vannak. Nemzetközi konferenciáknak
adnak helyet (pl. a pedagógiai és SISY konferen-
ciák Szabadkán). A budapesti Corvinus Egyetem
Kertészettudományi Karának zentai kihelye-
zett képzése támogatja a diákcsereprogramo-
kat, bekapcsolva az újvidéki Mezőgazdasági Kar
diákjait, akik így néhány héten át Budapesten
tanulhatnak. Szabadka és Budapest, ritkábban
Szeged és Pécs között intenzív magyar–magyar
tanárcsere is zajlik. Az együttműködések sok
esetben vendégtanári foglalkoztatásban (Magyar
Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadkai Műszaki
Szakfőiskola) nyilvánulnak meg. Közös képzési
S Z Ó F I GY E L Ő
lenne a határon átívelő kapcsolatok egyik legin-
novatívabb tartalmi formája.
Szeged regionális felsőoktatási szerepe a vajda-
sági magyarok szemszögéből nézve vitathatatlan. Az
intézményi kapcsolatok Szegeddel mégis szegénye-
sek. Szabadka és Szeged között nincs kellő együtt-
működés az orvosi és a műszaki tudományok vonat-
kozásában sem. A műszaki tudományok esetében
inkább Kecskemét és Budapest a határon átívelő tu-
dományszervezés együttműködési célpontja. A mező-
gazdasági tudományok, pedagógia tudományok
és gazdaságtudományok területén léteznek kuta-
tási együttműködések (közös projektumok), míg a
humán és társadalomtudományok területén első-
sorban személyi kapcsolatok működnek. A magyar-
országi felsőoktatási intézmények figyelme az
együttműködési szerződések megkötésekor jórészt
Újvidék és Belgrád felé irányul, pedig a szabadkai
székhelyű intézmények igen erős budapesti együtt-
működési igényeket fogalmaznak meg. A Szeged–
Szabadka tengelyen fekvő határrégió felsőoktatási
intézményei között nincs kellő együttműködés.
Szabadkának Bajával, Kecskeméttel, Budapesttel,
Debrecennel, Péccsel és Győrrel, Újvidéknek és
Belgrádnak pedig Szegeddel alakultak ki együtt-
működési formái (INNOAXIS 2010). Az intézmé-
nyek közötti kapcsolatok alapvetően a tanár–diák
cserékben merülnek ki; a hálózatos intézményi
együttműködés nem túlzottan hatékony.
A magyarországi intézmények kínálatában új,
piacképes szakok (mechatronika, műszaki kommu-
nikációs menedzsment vagy környezetgazdálkodói
agrármérnök) jelentek meg; e szakoknak a beveze-
tése Szerbiában még csak most van folyamatban. A
gazdasági térszerkezet, valamint a társadalmi-poli-
tikai közeg változásával alakul a régió humán tőke
iránti igénye is. Az intézmények az alábbi szakokat
tekintik munkaerőpiaci szempontból hiánypót-
lónak: útépítő szak (az akkreditációs feltételek-
nek oktatói hiányosságok miatt nem felel meg az
Építőmérnöki Kar), városrendezési és kommunális
szak (erős műszaki kiegészítő képzést igényelne,
amire csak részleges kapacitásunk van), mechat-
ronika, műszaki kommunikációs menedzsment,
logisztika, környezetgazdálkodói agrármérnöki
szak. Szükség lenne újabb szakirányokra és inter-
diszciplináris fejlesztésekre, be kellene vonni az
oktatásba a kommunikációelmélet, a médiakuta-
tások, a művészetelmélet területeit. A kutatásokat
prezentáló magyar vagy többnyelvű monográfiák,
tikai köröknek a regionális magyar érdekeltségű
felsőoktatási intézményhálózat kiépítését sürgető
koncepciója.
2. A többnyelvű egyetemeken is szükséges a
magyar (részben magyar) intézmények műkö-
désének fenntartása. Prioritást élvezhetnek az
identitásőrző felsőoktatási intézmények. Ilyenek
Szabadkán a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar
(az alapképzéses pedagógusszakmát kívánatos több
mesterkurzussal vagy másoddiplomával kiegészíte-
ni!), de az újvidéki tanár- és színészképzés is, vala-
mint a presztízsszakmával rendelkezőket kibocsátó
karok: a Közgazdasági Kar, az Építőmérnöki Kar,
a Műszaki Szakfőiskola, a kertészképzés Zentán.
3. A szerb–magyar határrégióban elégtelen a
határon átívelő, intézményesen (oktatói és kutatói
státusban) szervezett hálózati kapcsolattartás. Az
intézmények összehangolt működése nyilvánva-
ló szükségszerűség, de a tevékenység tényleges
koordinálása nehézségekbe ütközik; a stratégiai
megfontolások gyakran keverednek a személyes,
rövid távú, konkrét tervekkel, feladatokkal. Ezért
fontos a határokon átívelő, kutatói és felsőoktatási
intézmények hálózatos tevékenységének támogatá-
sa, közös projektek indításával, konferenciák szer-
vezésével és kiadványok révén. Szükséges, hogy a
vajdasági tudós elit megfogalmazza a saját tudásala-
pú regionális fejlesztési elképzeléseit, meghatározza
a legfontosabb teendőket, prioritásokat, körvo-
nalazza a realizáláshoz szükséges forrásstruktúrát
(szerbiai, magyarországi és uniós csatornák).
4. A szakemberi mobilitás mellett fontos lenne a
tudományos információcsere, a szakemberek koncentráci-
ója. Szükség van a rokon és kiegészítő tudományos
kutatók és műhelyek találkozására, akár új intézmé-
nyek létrehozására egyes (pl. egy magyarságkuta-
tó vagy társadalomtudományi kutatóközpontra)
felsőoktatási programok keretében azért, hogy
találkozhassanak az érdekelt szerb régióbeli és magyaror-
szági tudományos és felsőoktatási intézmények képviselői.
Így kidolgozhatók az összehangolt kutatási projek-
tek (tematikai prioritások). A hatékonyabb munka
érdekében fontos egy közös kutatási tervcsomag
– kivitelezőket és forrásokat megjelölő kutatási
terv – elkészítése. A Magyar Tannyelvű Tanítókép-
ző Kar rugalmasan kezelt szakirányaival bölcsője
lehet a magyar humán tudósok és értelmiségiek
kinevelésének.
5. Közeljövőbeli feladat még új piacigényes
felsőoktatási szakok vagy intézmények belgrádi akkreditá-

Elérdektelenedik n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ

tanulmánykötetek, folyóiratok publikálása, terjesz-
tése nehézkes.
Egyes szakirányokon fiatalításra van szükség,
amihez új egyetemi munkahelyek, új kutatási lehe-
lása/alapítása. Szükség van minőségi magyar nyelvű
üzleti-menedzseri főiskolára, humán szakirányú
kétszakos tanárképzésre, felsőfokú mérnökképzés-
re (építészmérnök, mechatronika és műszaki-infor-
Az érdektelenné válik szókapcsolatot újabban helyettesíteni kezdik a beszélők az elérdektelenedik tőségek szükségesek. Megfogalmazódott egy profi matikai képzés), felsőfokú mezőgazdasági-kerté-
igével. Leginkább azt fejezik ki vele, hogy valaminek megszűnik az érdekessége, már nem kelt pályázatíró és üzleti-koordinációs iroda létreho- szeti képzésre, teológiai karra (magyar–horvát
figyelmet: Lassan már elérdektelenedik minden, és semminek sem lesz értelme? – A cselekmény zásának és működtetésének a gondolata is. A cél nyelven, például a Hitoktatóképző Főiskola utóda-
totálisan elérdektelenedik a végére, senkinek sem lehet szorítani. – Igazán dicsérendő megoldás a külföldre elszármazott vajdasági magyar értel- ként), vagy esetleg önálló színész/rendezőképzésre
ez, hiszen a legtöbb sorozatban egyik vagy másik szál dominánssá válik, míg a másik elérdekte- miségiekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint (miközben a zeneművészeti főiskola ötlete is elszállt
lenedik – Jól fel kell építeni a dolgot, de ha sokáig húzzák, amúgy is elérdektelenedik a dolog. a szükséges képzések és munkaigények pontos már Szabadkán).
– Az a barátság, ami elérdektelenedik, formaiságok sora, szinte már hazugságokból épül,
barátság volt valaha is? – Az lesz a mostani civilizációnak a vége, hogy túl elérdektelenedik,
túl bürokratikus és passzív lesz. – A táj innen meglehetősen elérdektelenedik, beszürkül,
jószerével csak egy hálózati benzinkút visz bele némi színt. – Mintha nem lenne fő motí-
vum a képen, a ház túl sötét, a háttér meg elérdektelenedik. – Elbizonytalanodunk, mert
a megfestett tartalmak elérdektelenednek. – Így aztán a blog vagy elérdektelenedik, vagy
a közlés és a közlés iránti elvárás kialakít valami köztesen sikerest. Gyakran arról van szó,
hogy valaki érdektelenné, közömbössé válik valami iránt: Az emberek elérdektelenedtek
a mezőgazdaság iránt, mind nagyobb szántóterület marad parlagon. – A legnagyobb gond
az, hogy sokan elérdektelenedtek. – Ha ez elég, akkor miért érdektelenedik el az ember?
– Sajnos, az emberek elérdektelenedtek. – Egyszerűen leenged a lufi, szép lassan elérdek-
telenednek az emberek. – A kutatás vezetőjének egyik végkövetkeztetése: „elérdektelened-
tek” az egyetemisták. – Az önállóság megszűnésével a régi klubvezetők elérdektelenedtek.
– Kiderül, hogy az udvarló csak udvarolni szeretett, miután „megkapta” amit akart, hirte-
len elérdektelenedik iránta. – A közös felügyeletbe sok olyan anyuka belebukott, aki nem
gondolta volna, hogy apuci elérdektelenedik az új kapcsolata előrehaladtával.
Olykor igekötő nélkül jelenik meg a szóban forgó ige: Az idő múlik, a téma érdekte-
lenedik. – Úgy veszem észre, nagyon érdektelenedik a téma, mármint a „szakmai”. – A
politikai kommunikáció elveszti a sorvezetőjét, és szabad rögtönzések halmazává érdek-
telenedik. – A rock-koncertek látogatottsága csökken, a műfaj (hiába az egyik legjobb)
érdektelenedik. – A Prokusztész-ágyukra húzott, gyökere-rügyevesztett kultúra esetleg
életképtelenné érdektelenedik.
2012. szeptember 22., 23., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

Kényszerképzet n FARKAS BEÁTA

helyettem helytelenül hasonlítgat

fejemben suhanó sosemvolt vonatokat
tudatfolyosón futó képekkel
mit sem tud rólam ez a kielemező roham
a szinapszistranzit kollapszusomat
vetíti át/rám egy kritikus tömeg
torlódási téveszme
ezeket a fekete síneket remegve bogozom
mert ki fognak siklani a játékmozdonyok
s csak a hang(ulatuk) zakatol majd
a véremben

Társfüggőség
kétdimenziós harmóniánk
kételyt ébreszt,
tükröm, tükröm ...

Egy melegszívű szatirikus

érzékké leképződő látvány
érzetté tudatosult;
– s ez már csak „vagyunk-ösztön”
n MANDICS GYÖRGY
tükröt tartasz elém – vagy
J erzy Paruszewski személyiségére egy lengyelországi költőtalál-
kozón figyeltem fel. Akkoriban még csak szórványos lengyel
tudással próbáltam követni az egymást sorjázó költőket, akik
Később, egy másik találkozón Żyrardowban találkoztunk,
ahol ő kulturális szervezőként egy egész költőcsoportot mutatott
be, s érdekes volt felismernem, hogy a legtehetségesebbek az ő
a tükör te magad vagy,
s én benned az alany
közhelyeket halmoztak közhelyre, ki romantikusan, pátoszosan útján haladnak, egyfajta mesterükként követik már a középkorú
ömlengve, ki a hazafias húrokat verve makacsul, vérbe forgó költőt. Ekkor kaptam tőle Owaki i taki kötetét, amelynek szellemes nem együtt mozdulunk érinteni,
tekintettel, váteszi menydörgéssel, ki pedig a neoavantgárd posz- fedőlapja pompásan tükrözi vissza a maga groteszkségével a félig
modern gügyögésében szenvtelenül, de a közönségre lesve. A ember, félig darázs költőt, aki fullánkjával támad a gonoszra, de a hús-vér kar és a másik oldalon
közönség hamar elpilledt, belefáradt, s bizony egyre többen szárnyai zöld viráglevelekből állnak. Hiszen ilyen ő: szatirikus, színekből szőtt látszat-másolat
fészkelődtek, s a szerencsés helyeken ülők, szép lassan elkezdték kemény erkölcsrendész, de ugyanakkor az emberség finomsága-
a stratégiai visszavonulást a hátsó sorokból, meg a sorvégekről. ira érzékeny, ahogyan azt a kötetnyitó verse is példázza, amelyet fáziskéséses mosolytársítás
S ekkor jelent meg Jerzy. Csak néhány soros verseket mondott, Magyarkanizsán írt, a Tisza partján, az ottani írótáborban, miután
de az első vers után felébredt a terem, elkerekedtek a szemek, s meghallgatta elbeszélésemet arról a furcsaságról, hogy miként az üveglapon – de futtat-e vért
a második vers után már hahotázott mindenki. A bonyolultabb sodródtak el felettünk a határok, s találtuk magunk idegenben, elpirulni az érzelem-csonk
szójátékokat nem mindig értettem pontosan, ám a versek élét, bár mi ott maradtunk, egyhelyben szülőföldünkön.
célját, miértjét igen. Hiszen a körülöttünk levő élő valóságból Verszáró iróniája – lehet – szállóigévé válik a jövőben: „Nehéz létezem-e én veled külön,
indultak ki ezek a versek, azt ragadták meg, ami a mai, minden- ma európéernek lenni Európában”. Mert a Bankok nyomásá-
napi lengyel élet valósága, az újgazdagokkal, a hamis prófétákkal, ban így változik a világ. József Attila még a fehérek közt keresett vagy csak élet-képed függvényeként,
az ateistákból átvedlett zarándokokkal, a köpenyegforgatókkal, egy Európait, mi most az Európaiak közt kell keressük az Igaz, tükröm, tükröm?
s főként a mindenható Pénzzel, mely a hagyományos értékrend emberi embert. Lámpással, mint egykoron az antik görögök.
helyére furakodott. S tette ezt vitriolos iróniával, jól kihegyezett Meg ahogy a mai görögök is keresik azt, amit Brüsszelből nézve
poénokkal, a modern szabadverset, a klasszikus fegyvertárral „érthetetlen”. A Tisza partjáról nézve viszont nagyon világos.
ötvöző stílusban. Ahogyan világos a Nyemen partjáról is.
Ördögi kör,
Az Óbecsén avagy a szem
megjelent
magyar–lengyel a lélek tükre
Ahogyan pilláid integetnek,
verseskönyv ki-mondják (?) helyetted
makacs tiltakozásom ellenére
bemutatója kényszer-szájzárban:
Hangulatos könyvbemutató részese volt Temesvár-Újszentesen, a hogy „El kell hagyni ezt a helyet!”
Református Egyház lelkészi hivatalának közösségi termében a 2012.
szeptember 7-én összegyűlt közönség. Ezen a bensőséges irodalmi Még-mindig összeszorított fogakkal
találkozón Tari István, az Óbecsei Hagyományőrző és Történeti mintha csak ott jöhetne ki
Társulat elnöke azt a kétnyelvű, HŰSÉGES FOLYÓK WIERNE
RZEKI címmel kiadott, magyar–lengyel verseskönyvet mutatta lehelettel a lélek
be, mely a napokban jelent meg az óbecsei társulat kiadásában. A (mintha nem lenne egyéb nyílás...)
verseskönyv szerzője, Jerzy Paruszewski mellett felléptek a frissen
megjelent könyvének fordítói: Csisztay Gizella és a temesvári szüle- elhiszem neked.
tésű Mandics György, társaságukban bemutatkozott még Aleksander
Nawrocki, a legnagyobb magyar költőket lengyelre fordító költő és Kifér pedig, az a pupillán is,
irodalomszervező is. Az irodalmi est közönsége kérdéseket intézhe-
tett a felolvasó írókhoz. Jerzy Paruszewski dedikálta legújabb köny- bármennyire szűkült a látásmódod
vét, melynek nyitóversét a Tari István által vezetett Magyarkanizsai (és zavaros a tudat);
Írótábor vendégeként írta a Tisza partján. Az Óbecsén megjelent
magyar–lengyel verseskönyvet Horvát Lívia illusztrálta. kikúszik, s megremegteti a pillád...
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Halott jugók
Nagy Abonyi Árpád: Budapest, retour
K
önyvkritikát akartam írni, aztán
ráeszméltem, hogy már nagyon
régen olvastam bármi mást, mint női
krimit. Ez nem baj, csak alapvetően átstruk-
turálja a gondolkodást, és mindenhol a gyil-
kost keresem, vagy a problémák végleges
megoldását. Aztán rájöttem, hogy van egy
írásom, amely soha nem jelent meg, pedig
amikor írtam, a legfájóbb érzéseimet tettem
bele: a hazátlanságot, a gyökértelenséget, a
senkihez és semmihez sem kötődést. Amikor
írtam, még nem tudtam, hogy visszajövök-e
valaha is Szerbiába. Nem látogatóba, hanem
örökre. Itt élni. Hogy végül jól döntöttem-
e, még most sem tudom. És Nagy Abonyi
Árpád regényének újraolvasása sem segített
ennek eldöntésében.
Annak, aki magyarországi szerzőkhöz
szokott, teljesen meglepő a vajdasági ma-
gyar írók stílusa. Nem megdöbbentő, nem
elképesztő, nem világrengető vagy (ha már
itt tartunk) -romboló, csak fura.
Kifejtem. Kortárs vajdasági szerzőket
olvasni legtöbbször olyan, mint hetvenes
évekbeli magyarországiakat. Nem azért,
mert idejét múltak, nem azért, mert nem
aktuális témákat dolgoznak fel, és nem is
azért, mert kisebbségben az ember nem
tud írni. Nincs ilyesmiről szó. Az összha-
tás mégis olyan, mint egy hetvenes évek-
ben íródott magyar magyar könyv. Nagy
Abonyi Árpád könyvét konkrétan olyan
olvasni, mint Kertész Ákos Makráját. Míg a
téma teljesen nyilvánvalóan különböző, az
olvasó érzése mégis az, hogy a két műnek
köze van egymáshoz. Majdnem negyven
év és egy egészen más élet választja el őket,
mégis… mégis… valami van.
Szerintem az van, hogy a kisebbségben
élő magyar szerző meg akarja mutatni (az
anyaországnak, a saját országának, önmagá-
nak), hogy igenis tud helyes magyarsággal
beszélni és írni, igenis tud „csak magyar”
lenni, a környezet nyelvének teljes kiiktatásá-
val. De nem kellene tudnia. Éppen az lenne
a lényeg (főleg egy ilyen típusú regénynél),
hogy természetesnek hasson, hogy az olva-
só érezze, igen, ez valóban így történhetett,
valóban megtörténhetett (volna) egy bará-
tommal vagy velem, és ha így lenne, akkor
pont így mesélném. Csak nem ilyen affektál-
tan, nem ilyen művien. Nem azt mondom,
hogy tele kell tűzdelni irodalmunkat szláv
jövevényszavakkal, de vannak dolgok,
amelyeket egy vajdasági akkor sem a magyar
értelmező szótárban található szóval ír le, ha
attól függ az élete.
Bizonyítványt magyarázni persze lehet,
csak felesleges. Most már, hogy elolvastam a
könyvet, nem lehet változtatni az érzelmei-
men és benyomásaimon, azon a hangulaton,
amelybe az olvasás közben kerültem. Most
már hiába magyarázza el nekem akár a szer-
ző, akár valaki más, hogy ez azért lehetett,
mert. Most már hiába magyarázza el nekem
bárki, hogy Árpád vezér azért itt talált hazá-
ra, mert…, a törököket azért nem űztük el
előbb, mert…, azon a június negyedikén
azért itt húzták meg a határt, mert…, azért
tanították meg elsőben Jugoszlávia tagál-
lamait és felejtették el velem másodikban,
mert… Most már megtörtént, így történt, ez
van. Vagy elfogadom, vagy hosszan nyöször-
gök azon, hogy akár másképp is lehetett
volna. És ez most nem egy mellékszál. Ez
maga a Budapest, retour.
A kilencvenes évek elején, amikor én
éppen azon voltam, hogy elfelejtsem Jugosz-
lávia egy évvel korábban megtanult részeit,
és felfogjam azt a sok nullát a pénzen (amivel
egyébként a kiadása után kép nappal már
simán játszhattam boltososat, mert keveseb-
bet ért, mint a papír, amire rajzoltam volna a
játékpénzt), 50 km-re tőlem egy másik világ
volt éppen kialakulóban. Ebbe a másik világ-
ba menekültek azok, akik nagyok voltak már
boltosat játszani, vagy nem érezték bulinak,
hogy otthon süssék a kenyeret, ha enni akar-
nak, sőt a katonásdit sem tartották túl vonzó
élet(halál)perspektívának. Róluk szól ez a
könyv. Pontosabban Esti Kornélról (nem,
nem véletlen), aki Budapestig futott ebből
n MARKOVICS ANNAMÁRIA
az őrületből. És mivel nem ő volt az egyetlen
ilyen, barátaiban, barátnőiben felismerhet-
jük önmagunkat vagy ismerőseinket, akik-
nek szintén megvolt az okuk a távozásra.
Egy egész kis közösség Budapest közepén,
akik mégsem találják a helyüket, még sincse-
nek otthon. Itt még nincs otthonunk, mert
furán beszélnek vagy „csak” mert balkáni-
ak, ott már nincs otthonuk, mert elhagyták,
mert eltávolodtak a családtól, a barátoktól, a
közegtől. Pestet még nem értik, a Vajdaságot
már nem. Próbáld meg te jól érezni magad
úgy, hogy Magyarországon azért nem szeret-
nek, mert szerb vagy, mert menekült vagy,
otthon meg azért nem, mert magyar vagy,
vagy csak azért, mert te elmentél, ők pedig
maradtak! Csoda-e hát, ha a szereplők szom-
jazzák az emberi kapcsolatokat? És mivel a
gátlásokat az alkohol oldja legjobban, nincs
olyan fejezet, amelyben ne folyna le minden-
ki torkán pár pohár sör, bor vagy whisky.
Kornél ’91-ben vásárolt retúrjegye évek-
kel ezelőtt lejárt. Akkor nem akart vissza-
menni. Most sem akar, de barátja halála és
temetése egy olyan kategorikus imperatí-
vusz, amelynek lehetetlen nemet monda-
ni. Vesz tehát egy újabb menettérti jegyet
(most ellentétes induló- és célállomással), és
hazaindul. Nagyon halványan, a háttérben
húzódik meg a gondolat, hogy talán ezt sem
fogja visszaútra használni, de még át sem lépi
a határt, már tudja, hogy nem hazatért, csak
egy helyre, amit régen otthonnak hívott.
Aki elmegy, mindig nosztalgiával gondol
a helyre, amelyet elhagyott. Nem véletlenül
hagyta ott, de az idő megszépíti a legdurvább
emlékeket is. Kornélnak is romantikus elkép-
zelései voltak a viszontlátásokról. Ahogy azt
sejteni lehet, semmi sem valósult meg ezek
közül. Nem omlott senki a karjaiba, nem
koccintgatott vele senki az emlékekre, és már
a város sem úgy nézett ki, ahogyan régen.
Egykori otthona egy idegen és komor hellyé
vált, ahol már nemcsak hogy nem akarna,
de nem is tudna élni.
A regény egyik pontján valaki megjegyzi,
hogy ezeknek a jugóknak már úgyis mind-
egy, úgyis mind halott jugoszlávok. Kornél
rácsodálkozik erre a kijelentésre, nem érti,
mit is jelenthet, de a látogatása közben
rájön. Halott az ország, amelyet elhagyott,
és halottak azok is, akik elhagyták azt. Ha
nincs kihez szólnod, mert nincs, aki megért,
akkor akár halott is lehetsz. A végkifejlett
mégsem ennyire pesszimista.
2012. szeptember 22., 23., szombat–vasárnap
Útközben n KÁICH KATALIN
39.
A
rajnai hajóút, mely Rüdesheimben kezdődött, s mely-
nek végső célja a Loreley-szikla volt, sok szempontból
maradt számomra emlékezetes. Itt szűkül az irányt
változtató folyó medre, ennélfogva sodrása igen erőteljessé
válik, s a navigálást számos homokzátony is nehezíti. A hajó-
zás kezdete ebben a régióban a 11. századra tehető, amikor
először igyekeztek oly mértékben kiszélesíteni a medret,
hogy a legveszélyesebb szakaszok nagyobb kockázat nélkül
is hajózhatóak lehessenek.
A hajókirándulás számtalan új ismerettel gazdagította
addigi tudásomat a térségről, s persze, állandóan összeha-
sonlításra is kényszerített szűkebb pátriám okán. Volt/van
min elgondolkodni a látottak kapcsán.
A Rüdesheim és a Loreley-szikla közötti szakaszon nagyon
sok középkori vár ékeskedik a hegycsúcsokon, melyeknek
jelentős hányadát nem engedték át az enyészetnek – lásd
a vajdasági kastélyokat! –, hanem elvégezték a szükséges
rekonstrukciókat, s ma ifjúsági szállókként, illetve szállo-
daként hasznosulnak a turisták nagy örömére. Ilyen pl. a
12. században megépített Burgstahleck vagy a XIV. Lajos,
azaz a Napkirály csapatai által igencsak elromosított Shön-
burg, melyet a tulajdonosok 1885 után újítottak fel, s ma
részben nemzetközi ifjúsági szálláshely, részben pedig hotel-
ként működik.
Az útközben látott felújított középkori várakat szemlél-
ve újfent kissé összeszorult a torkom, mert eszembe jutot-
tak mindazok az identitásőrző nemesi udvarházak szűkebb
pátriámban – Pétervárad, az óvárosról nem is beszélve –,
melyeknek csak töredéke menekült meg az enyészettől. Egy
közösség civilizációs megítélésében nagy szerepet játszik a
múlt megóvása iránti érzékenység, készség, illetve a vele
kapcsolatos érzéketlenség, nemtörődömség. Hovatartozá-
sunk választás kérdése. Mármint hogy civilizált közösség
vagyunk-e/leszünk-e?!
A Loreley-sziklához közeledve tudatosodott csak bennem,
hogy már jó ideje egy dallamot dúdolok, s az természete-
sen nem volt más, mint a megzenésített Heine-versnek egy
népszerű változata. Nem Liszt Ferenc kompozíciójáról van
szó, melyet oly ihletetten ad elő Rost Andrea. A dallammal
együtt visszatértek a zombori gimnáziumi évek, s Kalmár
Icuska, a némettanárnő, akinek jobb gyűrűsujján minden
alkalommal megcsodáltam azt az aranygyűrűt, mely mint
egy kígyó, két pici zöld kövével valósággal megbűvölt.
Itt, Kaub és St. Goarshausen között, a folyó legkeskenyebb
és legmélyebb részén magasodik a Loreleynek nevezett,
grandiózus palaszikla. Még a 19. század folyamán is veszé-
lyes volt erre a hajózás az erős sodrás meg a zátonyok miatt.
Az ide merészkedő hajók legénységét három harangkongás
emlékeztette arra, hogy itt az ideje az imának. A kora közép-
korban ismerték már azt a szellemekre emlékeztető hangvis-
szaverődést, mely úgymond, elbűvölte a hajó legénységét.
Nem csoda, hogy legenda is született a földöntúli, csábító
szépségű hableányról, akit Loreleynek neveztek. Bűbájos
hangjára figyelve a legénység megfeledkezett a veszélyek-
ről – így a legenda –, s a vízi
járművet darabokra törötten
nyelték el a folyó habjai. A fiatal
rheinpfalzi Erbgraf is áldozatá-
ul esett ennek a varázslatnak.
Édesapja parancsára el kellett
volna fogni s megölni a sellőt.
A katonák támadása azonban
meghiúsult. Loreley apját, a
Rajnát hívta segítségül, aki
hatalmas, tajtékzó hullámokkal
sodorta magával a hableányt a
katonák közeléből. Ettől kezd-
ve soha többé senki sem látta
a szirént.
De néha – így a rege –, hold-
fényes éjszakákon újra hallha-
tó a titokzatos, rejtelmes hang.
Nekem meg Heinrich Heine
sorai jutottak eszembe, vala-
hogy így: „Ich weis nicht was
soll es bedeuten, dass ich so
traurig bin”.
Mindenestre a Loreley-szik-
lára felmászva felejthetetlen és
tüneményes látvány fogadja
az utast. Újra és újra rá lehet
csodálkozni arra, hogy a Terem-
tő milyen szép földi világgal
ajándékozta meg az embert.
Biztos, hogy megérdemel-
tük?