2013. június 29., 30., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 26. szám
Emberben a táj – táj az emberben,
még ha háttal is áll a tájnak…
Kroki és gyorsfénykép Gulyás Bertalan és Pósa Károly kiállításának margójára
Csak láthatná valaki az én szemeimmel e világot… (A. Bourdelle/A. Rodin, parafrázis)
A mono no aware jelentése leginkább: tiszta, felemelő érzés.
Mindennapi használatban a „mulandóság szépsége”. Ilyen
egy virág, ilyen alapjában véve a nő, s minden, ami nőies.
Ilyen a fotón megragadott pillanat ellentmondásossága. A
mono no aware szerint csak az lehet igazán szép, ami csak
rövid ideig tart. Ami nem állandó, hanem felvillanásszerű.
Ami múló és mulandó. A mono no aware érzéséhez nekünk,
alföldieknek is lenne egy-két szavunk – hiszen az állan-
dóság nem jellemzőnk –, nálunk minden viszonylagos és
átmeneti. Ilyen egy dűlőút kanyarodása… ami jövőre már
nem is itt fut, hanem méte-
rekkel arrébb… Ilyen egy
bácskai romosodó szállás,
melynek hamarost nyoma
sem marad…, visszatér a
földbe, ahonnan vétetett.
A lényeg tehát, hogy az a
szép, ami mulandó, és rövid
ideig tart: ilyen a kanizsaiak
számára oly ismerős kérész-
nász, de ilyen a tánc és egy
táncmozdulat, és ilyen,
teszem azt, egy nő titokzatos
pillantása, vétlen mozdula-
ta, ilyen egy csoda-jelenség;
a jelenség mint jelenlevő-
ség: csak akkor és mindig.
Ugyanakkor ilyen a végte-
lenséggel határos napfelkel-
te vagy szentülete… ilyen a
szeretkezés eksztázisa. Ilyen
a mulandóság felemelő
szomorúsága, a jelen pilla- Gulyás Bertalan fotója
nat örök varázsa…
A pillanatnyiság az elmúlás röpke perce női jellegű; női
princípiumú. Egyszerűen azt fejezi ki. A fényképezés ellent-
mondásossága az, hogy ilyen mulandóságot örökít meg. Az
örökítéssel/a kimerevített pillanattal, az örökre törekvéssel
vegyíti azt, amit férfi és női princípiumoknak nevezhetünk a
művészetekben. Hiszen a felvétel egy pillanat alatt elkészül,
s némiképpen mégis örök. A gyors, az expresszív és széles
mozdulatokkal operáló kroki-rajzok, vázlatok és skiccelések,
az elemi gesztust előtérbe helyező rajzok, de még inkább az
automatikus rajzok (talán) a művészetnek, mármint a Szent
nászt kifejező művészetnek ezt a furcsa jelenségét közelítik
meg a maguk lendületes és megismételhetetlenül egyszeri
módján.
Az alkotó kereteket szab, komponál, miközben a magában
lévő szépséget viszontlátva a tájban, felmutatja azt, mert nem
a táj a szép, hanem az emberben lévő szépség-csíra az, ami/
aki meglátja azt. Mondják, ha az ember szépséget lát valahol
a természetben, ott angyal integetett neki… A jó fotós, a jó
rajzoló olyan, mint a jó vadász. Barangolásai/kísérletezé-
sei folyamán keres és talál. Mit? A tájba kivetített önmagát.
Hiszen csak azt képes igazán művésziesen visszaadni, ami
belőle fakad… Úgyhogy lényegében véve a táj is az emberben
leledzik, akárcsak az ember a tájban. A táj olyan, mint a hely.
Nem tér, mert Arca van. Az ember ezért emberi arcot képes
meglátni benne. Olyan, mint valami bensőségesség, és képes
úgy kirajzolódni, hogy visszatükrözi lényiségét…
A fekete-fehér fotónak van valami komolysága. Itt és
ebben is rokon a tussal-grafittal munkálkodó grafikusművé-
szetekkel. Mindketten a fény rajzolatjára törekszenek. Áldot-
tabb pillanatokban a fény szenvedésjeleneteit tükrözik… Mert
igenis vannak megörökítésre váró, megörökítésre érdemes
tájak. Olyanok, melyeket csak mi látunk/láthatunk, mert
igazából számunkra ismerősök/rokonok. Valahonnan félre-
magyarázhatatlanul a mieink. Úgy gondolom, hogy ezeket
n VALKAY ZOLTÁN
a belső tájainkra emlékeztető land-scape-ket érdemes igazán
elmesélnünk… mert akkor azok mindenképpen olyanok,
mintha valaki a mi szemünkön keresztül láthatná a világot.
Így Gulyás Bertalan fotói is jószerével mólók a nagyvi-
lágra, ahol a vágyott idill fejeződik ki a puhára gömbölyített
hófedte palicsi teraszon, vagy ahol az egzisztenciális-falba
vésett ajtók/ablakok olyan tájakra nyílnak, melyeket csak ő
láthatott meg (wales-i, ír-szigeti, angolországi, párizsi, kata-
lóniai, svájci kalandozásai folyamán). Magányos tájak ezek,
de műgonddal komponált magányuk kapcsolatot kereső.
Olyanok, mint valami világítótornyok… mint valami jobb
sorsra érdemes házak, kikötők, hidak, vagy utcaszöglet árnyé-
ka mögött meghúzódó érzések… vagy egy csavarodó faág
kérges erezetének kibogozhatatlan kérdése. Még színes képei
is a fekete-fehér felé húznak: nagyon grafikusak, hiszen szer-
zőjük szánt szándékkal keresi a textúrát: az égből keveset
hagyva meg, még ott is a felhők csendes faggatásába, vagy a
katedrálistető bordázat számolásába kezd. Gulyás rajzos fotói,
centrális (düreri), an face, azaz frontális pozícióból keresik
a kép mélységeit. Képdinamizálása egy különös békapers-
pektívából merítkezik. Fölnéz a tájra. Legyen az természeti
vagy akár ember által épített táj is az…
A fotó villámszerű megörökítő tulajdonsága a pillanat
mulandóságára alapoz. A kroki, a villámgyors skicc gyor-
saságával Pósa Károly szintén ilyesmit céloz meg. Szinte
az alkotási aktus sminkeletlen energia-vonalait tárja elénk:
úgyhogy eldöntetlen, vajon a karaktert adó vonalkontúrok
a fontosabbak-e, vagy a lendületes felületkezelések, melyek
elmozdításával-csúsztatásával mind gyakrabban él, talán azért,
talán abból a szándékból, hogy minél jobban átérezhessük
a létrejövés eruptív pillanatait… amit őszintén elénk akar
tárni… Pósa impulzív nőábrázolásai; cigánylányai, lolitái és
femme fatale-jai, mint a mindenkori nagybetűs Nő be nem
váltott ígéretének letéteményesei. Városképei és tájai – így
az eltűnés és romlás esztétikáját még így pusztulásában is
sugárzó népkerti Vigadó – ismerős idegenek. Itt vannak
karnyújtásnyira a megszokás érzésébe zárva. És onnét kell
nekünk azokat kiemelni és értőn felmutatni. Bárcsak tudnánk
szemlélni úgy környezetünket, mint aki sohasem látta még!
Bárcsak megmenthetnénk a felfedező kereső tekintet gyer-
meki állapotát…
(Elhangzott 2013. június 21-én Magyarkanizsán, a Dobó
Tihamér Képtárban megtartott tárlatmegnyitón. A mai Kilátót
a tárlat alkotásaival illusztráltuk.)
kilato@magyarszo.
Elhunyt Marsall László költő
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 79. évében
kedden elhunyt Marsall László Kossuth-díjas költő
Marsall László 1933. november 3-án született Szegeden. Költői pályakezdé-
sét Weöres Sándor segítette, őt tekintette mesterének. A költő eleinte alkalmi
munkákból élt, majd a Magyar Rádióhoz került, ahol 1957 és 1967 között
külső munkatárs volt, 1967-től pedig az irodalmi osztály belső munkatársa-
ként dolgozott. 1970-től szabadfoglalkozású író volt.
Első kötete, a Vízjelek 1970-ben látott napvilágot. A hatvanas években tagja
volt a Belvárosi Kávéház már legendás hírű értelmiségi társaságának. Máso-
dik könyve, a Szerelem alfapont 1977-ben, a Porcelánfigurák 1980-ban jelent
meg. További kötetei: Egy világ mintája, Negyvenegy öregek, Holdraforgó,
Város papírmadárból, Pókhálófüggvények, Tatus és szörnyei, A megpördített
orsó, Szélketrec, Holnapután. Válogatott kötetét 1989-ben, a gyűjteményest
2002-ben adták ki.
A nyelvi struktúrák építése során nemegyszer matematikai módszerekkel
élt, a formális logikát is bevonta a műhely körébe. Olyan formaalkotó elvet
keresett, amely hite szerint szüntelenül tágítja a költői nyelv lehetőségeit.
Szerelem alfapont (1977) című kötete az alkotó tevékenység központjába állítja a
személyes nyelvi struktúrát, logikai eljárásokat. A kötet elsőrendű élményfor-
rása a szerelem: a testi szenvedély, az érzékek boldog mámora, amely kendő-
zetlen erotikában és kihívó érzékiségben jelentkezik. A szerelmi elragadtatás,
a nyíltan megmutatkozó szenvedély látszólag tagolatlan kifejezésre a mértani
szerkezet állandó megtörésére vezet. A Zene a dobhártya mögött és az Amatores
te salutant című költemények tanúsága szerint a szenvedély mindent: formát,
versmondatot és ritmust magával sodor. A szövegnek éppen a töredezettség
és diszkontinuitás a lélektani hitelességet, egyszersmind művészi erőt. A szer-
kezet és a nyelv lerombolása ezúttal korántsem ösztönös, ellenkezőleg: műves
lelemény. Ezt igazolja a szóképek erőteljes kidolgozása is.
Írt továbbá drámákat, rádiójátékokat, ezek mellett festészettel, grafikával
is foglalkozott.
1984-ben József Attila-díjat, 1987-ben és 2000-ben az Év Könyve-jutal-
mat, 1991-ben Déry Tibor-jutalmat, 1993-ban Kortárs-díjat kapott. 2000-
ben megkapta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíját.
2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a költői nyelvet megújító költészetéért,
emlékezetes verseiért, egész életútja elismeréseként. 2008-ban Arany János-
díjat kapott. 2005-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.
2010-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2000-ben csatlakozott a
Magyar Művészeti Akadémiához, 2011-től a köztestület rendes tagja volt.
Marsall Lászlót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Teme-
téséről később intézkednek.
M A R S A L L L Á S Z L Ó
Híradó a Tébolydából
Christian Morgenstern emlékére
I.
Az embernek meg kell tanulnia kommunikálni a lóval.
Huszonhárom harminckor verjük a nézőket.
A Határmezsgyét várjuk, öreg mint a térkép.
A Térkép nem tud kommunikálni a lóval.
Ekkor odáig jutottam... meg kell tanulni...
Huszonhárom negyvenkor az asszony verve jó.
A kommunikált ló a hátsó lábára áll.
Az álló embernek talpa alatt a Térkép.
Az ember szájából kiesik az asszony szeméremöve-kulcsa.
Huszonhárom hatvanötkor is verjük a nézőket.
A kommunikált ló patája kulcsot földbe döngöl.
A térkép nem kommunikál, gyűrődik a ló hátán.
Az embernek meg kell tanulnia lenni a földben.
Lovastúl-asszonyostúl-kulcsostúl s várni a Nézőket.
II.
Hétfőn száz fő árvíz végett lakatlan,
Kedden különös kegyetlenséggel végrehajtott
lopás végett hat és fél fő lakat alatt van.
Szerdán összeírták a Rövidtávbalátók Bizottságát,
és kiutaltak az igen károsult egyedeknek ötszáz
lakósátrat és hétszáz kutyaólat az ebeknek.
Csütörtökön Xarvér Apó és hatszáz fős kísérete
meglátogatta a károsultakat és a Mahó-Ese
egykori Főszakácsa mézben sült pekingi kacsát
osztott szét meisseni porcelán tálban az éhezőknek.
Pénteken hat árvíz-rogyasztotta hidat halálra ítéltek.
Az ítéletet a Bíróság jóváhagyásával betetőzték.
Kivégezték a büntetésvégrehajtó szemszögéből.
Szombaton a kivégzett hidakon átkelt a Kár-
megállapító Bizottság – és hetykén odaveszett.
Vasárnap a károsultak apraja-nagyja a Győzelem Terén
hallgatta Propán és Bután javukra váló koncertjét.
/A Belépő Ingyenes!/
III.
(Prof. Moriarty új temetkezési ötlete)
Esik az eső, autók csuszamolnak, töretnek-ropognak,
Sokas a sebesült, negyven a halott. Mentők szirénáznak,
épségben maradott pilóták ugrálnak, népség zsivajog.
Száz sírásó vitéz, negyven halottakat, gépkocsiba hordja,
őrzi-védi-óvja, ponyvával fedi, sebten eltünteti.
Autó-mélyre ásott gödör-sokaságok – újmódi temetés,
kollektív elit – a holtat autóstul egyben elnyelik,
mint kacsa a nokedlit.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. június 29., 30., szombat–vasárnap

Elárvult tanya
n RADIVOJ ŠAJTINAC
a kenyér elporlott, megkövült a víz
a galambszaros akácfabútorokon lágy utakat vésve
kanyarog
a zavaros bundapálinka, szinte fortyog,

a szétnyűtt parasztkosár meglazult, piros vesszőiből

a gyermekkor ördöge vonít irgalmatlanul, dől
a levegőből a romlott szépség, a sóhajok szaga, barátaim
végtagjai, ördögök, rágcsálók és rokonok angyalai
lengenek kisértetiesen, pókhálók foglyai

ám ereszkedik már fentről, mint ezüsttrikós legény

a cirkusz trapézkötelén

Puskás Károly
a rézpók, kékkőoldattól csillog páncélja
földet ér, száját nagyra nyitja durva
Az alkotók (középen Gulyás Bertalan, jobbról Pósa Károly) és a tárlatot megnyitó Valkay Zoltán szitkait rám zúdítja, egérszeme villog, s vijjog
rothadsz már, rothadsz, némán és kedvesen, penészesen

Akiket mindenki ismer,

remegések és régi képek ócska aprópénzek

megingott az egyenesség, meglágyult a gerinc

mégsem ismeri őket senki

lepke nincs,
szárnyatlan lárva sincs
lógnak a padláson a nyári szánkók
kocsisok nincsenek, te lehetsz már csak az
Gulyás Bertalant és Pósa Károlyt kérdeztük csak lennél, ígérnél bármit,
n KOZMA RITA meg tudnálak enni, csak árnyékod lenne itt

K
túl sokat láttál, hiába
ét alkotó, akit a magyarkanizsaiak jól ismernek. 1970-ben lók vannak. Tihamér megjárta a poklot, de csodálatos műveket
születtek, osztálytársak, barátok. Gulyás Bertalan bejárta hozott létre. Nincs annál rosszabb, mikor tehetségtelen emberek

Megszólal a hal
Európa egy részét, lefotózva az ír legelőktől a katalán városok tevékenykednek, olyankor úgy érzem, az én kevés tehetségemmel
utcáin át sok mindent. A természet a fő témája, azon belül pedig a muszáj kezdenem valamit.
kontraszt kiemelése, ezért a fotók többsége fekete-fehér. Alig néhány n Pokolra kell szállni az alkotáshoz?
éve foglalkozik a pillanat megörökítésével hobbiszinten. A saját – Pokolra kell szállni, és a mennyországot fogja karistolni. Az
örömére fotózott, fel sem merült benne, hogy alkotóként definiál- alkotó mindig magányos, be van zárva a művébe. Azt a kívülállók Megtanítalak én a végső lemondásra
ja önmagát: ez az első tárlata. Pósa Károly vette rá, hogy a képeit nem értik micsoda öröm, ha az ember talál egy jó rímpárt. Értetlenül Hogy könnyebben lélegezz
mutassa meg a nyilvánosságnak. Az a Pósa Károly, akit a karikatú- néznek rád, hogy na és, kerestél ezzel pénzt?! Az ógörögök azt hitték
ráiról, az újságban megjelent írásaiból, verseiből ismerünk. Ezúttal a filozófusok mentik meg ezt az összeomló világot. Én azt mondom, Egyetlen belégzés naponta
ő is témában és megformálásban is újat hoz. A helybéli tájat örökíti a művészet fogja megmenteni. De nem az öncélú művészet. S már üdén és éhesen ébredsz reggel
meg, az utcát, a házakat, a Tiszát, de akadnak telt idomú női testek n Van olyan művészet, ami nem öncélú? Mintha a valóság egészet alkotna a képzelettel
is a vásznon. Két olyan alkotó kiállítását mutatták be Magyarkani- – Ma az ember azért csinál egy kiállítást, mert célja van. Nekünk
zsán, akiket mindenki ismer, mégsem ismeri őket senki. nem volt célunk vele, illetve annyi, hogy megmutassuk, hogy van
n Egy fotós, aki fekete-fehérben lát(tat)ja a világot: két ember, akiről azt hisszük, hogy ismerjük. Engem annak idején Árnyak és fények alatt
– 5–6 éve foglalkozom fényképészettel, saját kedvtelésből kezdtem, például be akartak skatulyázni karikaturistaként, és most láthatják, Oszlopok alatt lesz majd menedéked
hobbiszinten. Sosem gondoltam rá, hogy én ebből meg tudnék élni. hogy nemcsak írással és a rajzolással foglalkozom. Derűs vagy letört arccal
1991-ben elmentem az országból. Európa néhány részén megfor- n Mi ad inspirációt a festéshez?
dultam, mint Wales, Anglia, Franciaország. Elsősorban a természetet – A festés nekem részben terápia. De sokat segít a zene is, a Merülsz a mélybe hol nincsenek ajtók sem jelek
szeretem fotózni, különösen azokat a szögeket keresem, ahol nagy a dallam és az ecsetkezelés összeforr. Ahol ami nyitott egyenlő lesz a zárttal
kontraszt. Ezért készülnek a képeim jobbára fekete-fehérben. Ez az n Milyen zenét hallgat festés közben? A néma, előre elrendelt
első alkalom, hogy valahol kiállítják a fotóimat, a gépemen őriztem – Elsősorban népzenét és Cseh Tamást. Ő az én főnököm, tőle
őket eddig, még csak kinyomtatva sem voltak soha. kaptam rangot az életben. Privát hadseregének én vagyok a délvidé- Szabadságban senki sem szólít majd neveden
n Lesz második kiállítás is? ki őrnagya. Ez az egyik büszkeségem. A Bereményi szövegek pedig Itt csöndsivatag és mérgezett béke pihen
– Ezt nem tudom, de örülnék, ha lenne. hiába íródtak a 70-es, 80-as években, ma az itt élőknek kísértetiesen Ez a világ valóban ilyen
n Egy „rossz” képzőművész, aki elnagyolt arcokat fest: visszaköszönnek a sorai.
– Sok mindennel foglalkozom, ennek egyik szegmense a festé- Magyarkanizsa műhely alkotóinak szerénysége megtévesztő, a
szet. Rossz képzőművésznek tartom magam, az írás az, ami igazán „rossz” képzőművész és az „amatőr” fotós kiállítása üde színfoltja a Szikrázó magocska hintáz ezüstszálon
megy. Dobó Tihamér után nincs festő Magyarkanizsán, lelkes mázo- város művelődési palettájának. Messziről a fényét ontja
Ezüstszál-suttogás fonálhullámon át
A hang Istené, ki fénylő, hallgatag
Akár te magad,
Kérdéseid és válaszaim
Az utak melyek reád várnak
Csapdák melyek örökbe fogadnának
n Fordította Kovács Jolánka

Radivoj Šajtinac 1949-ben született Nagybecskereken.

Szülővárosában, majd a belgrádi Filológiai Egyetem Álta-
lános irodalom és irodalomelmélet szakán végezte tanul-
mányait. Verseket, prózát, irodalmi és képzőművészeti
kritikákat, valamint drámai szövegeket ír. Eddig 12 verses-
kötete, 11 prózakötete és két esszékötete jelent meg. Műveit
angol, orosz, német, magyar, francia, olasz, lengyel, szlovák,
román, macedón, finn, görög és török nyelvre fordítot-
ták. Díjai: Mladost költészeti díj, a Vajdasági Irodalmárok
Társaságától kiérdemelt Az év könyve-díj, Karlóca Város
ezüst pecsétje, Stevan Pešić-, Milutin Uskoković-, Szirmai
Károly- és Dimitrije Mitrinović-díj.
1990 és 2005 között az Ulaznica irodalmi folyóirat
szerkesztője volt. Tagja a Szerb Irodalmi Társaságnak és a
Vajdasági Irodalmárok Társaságának. Színre vitték néhány
drámai művét. Orosz és angol nyelvről fordít. Nagybecs-
kereken él.
Pósa Károly alkotása
2013. június 29., 30., szombat–vasárnap
Kényszerű nevetés, kultuszok,
identitáskérdések
Létünk 2013/3.
Pósa Károly alkotása
S Z Ó F I GY E L Ő
Bandázik
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
A banda főnévből az utóbbi időben igét hoztak létre a
beszélők. A bandázik ige a banda főnév jelentéseihez igazodva
vagy azt fejezi ki, hogy bűncselekményt együttesen elkövető
csoportban tevékenykedik, vagy hogy együvé tartozó szemé-
lyek csoportjában tartózkodik, vagy hogy szórakoztató zené-
szek együttesében, illetve modern könnyűzenei együttesben
muzsikál, esetleg tánccsoportban szerepel, vagy hogy együtt
szerződő dolgozók munkacsapatához tartozik.
Érdekes az ’együvé tartozó személyek csoportjában tartózko-
dik, barátkozik’ jelentésben való használata az igének: A rend-
szerváltást megelőzően nem lehetett a márkák közt válogatni,
mindenki ugyanabban a sportcipőben bandázott a grundon.
– Az iskolát is otthagyta, és inkább bandázott az új barátaival.
– A jelentkezett egy-kettő helyett legalább tíz fő bandázott egy
asztal körül. – Hamarosan egy csomó menő arccal bandázott
Los Angelesben. – A díjátadó, mint ismeretes, a Gastland étte-
rem nagytermében történt 17 órától, de előtte még az étterem
rész különböző termeiben bandázott a mezőny. – Kedvenc jele-
netem, amikor egy kínai, egy vietnámi és egy dzsipó kissrác
együtt bandázott, és választékosan káromkodott magyarul.
– Pedro felfedezte a vulkanikus sziget fekete homokos partjait,
és a helyi srácokkal bandázott egy forró délutánon! – Bringá-
val közlekedett vagy gyalog, esténként jót bandázott az utca-
beli gyerekekkel, és tanítósat, valamint Amerikából jöttem-et
játszott. – Haverjaival egyaránt állandóan bandázott az iskolá-
ban, az iskola mellett, helyett. – Nem szórtam ki, mert a közel-
ben bandázott pár osztálynyi gyerek, hátha nekik volt program
a dobozolás?
Ebben a jelentésben a sajtónyelv is él a bandázik igével:
Elnöki vizit a Milannál, Berlusconi helikopterrel bandázott.
– Tarlós István a londoni olimpikonokkal bandázott. – Katari-
na hercegnő Kamillával „bandázott”.
Gyakran fordul elő a bandázik ige ’barátkozik, csoportosul’
értelemben állatok vonatkozásában: Azt tanítottuk meg neki,
hogy ha előkerül a póráz és megyünk valahová, az arról szól,
hogy ő más kutyákkal bandázik. – A Békéscsabai menhely elé
kötötték ki egy bálamadzaggal, ezt elrágta, majd befogásá-
ig a menhely körül bandázott még pár hozzá hasonló sorsú
kutyussal. – Mellesleg a homokzátonyok szélén rengeteg kishal
bandázott. – A móló végénél hatalmas sünhal raj bandázott
bambán. – Az újzélandi rozella papagáj túlélte a telet és rigókkal
bandázik. – Csillagfény a legidősebb fióka, valószínűleg vagy
Tiszával van, vagy bandázik a környék fiókáival. – Nagyon
hunyorognunk sem kell, hogy észrevegyük azt az úgy 50–60
tagból álló kárász rajt, amelyik a tóban bandázik, gyűjtögetve
a napi elemózsiát.
n ROMODA RENÁTA
A
Létünk folyóirat idei második száma is a társadalom, a tudo-
mány és a kultúra köréből tár olvasói elé színvonalas és –
nem mellékesen – érdekes írásokat. A folyóiratot mindig
is a sokszínűség jellemezte, s e „jó szokását” ebben a számban is
megtartotta.
Amint az olvasó fellapozza e számot, azonnal egy izgalmas témá-
val kerül szembe. Már az első tanulmány vidámságot hoz, hisz Véry
Dalma Dialógusban a nevetéssel (A nevetés és James Joyce Ulysse-
sének „Aiolosz”-fejezete) című munkája a nevetéssel foglalkozik.
Tudományosan, de az érdeklődő olvasó számára is élvezhetően
vizsgálja a nem szituációhoz illő, kényszeres nevetés jelenségét:
milyen indokok kellenek ahhoz, hogy a meg nem értett dolgokat
komikusan, nevetésben kitörve reagáljuk le? E kérdéskört már több
tudós is kutatta. James Joyce ezeket a nem megszokott helyzeteket,
illetve a másként gondolkodás lehetőségét kihasználva alkotta meg
Ulyssesét. A regény „Aiolosz” fejezete nyit olvasója számára olyan
értelmezési lehetőségeket, amelyek nevetés útján a meg nem értés-
től a máshogy értés lehetőségének elfogadásáig vezetnek. A kutatás
még korántsem ért véget e témában, s az érdeklődőket még várja
egy hasonlóan izgalmas, újabb munka: a tanulmány folytatását a
folyóirat következő számában olvashatjuk.
Németh Ferenc Dr. Klein Mór, a nagybecskereki zsidó hitélet megújí-
tója című írása betekintést enged a délvidéki zsidók történelmébe.
A nagybecskereki rabbi kiváló hitszónok, vallásbölcsész és több lap,
folyóirat munkatársa volt. Nevéhez fűződik a becskereki zsinagóga
építése. A tanulmányból megismerhetjük családját, hogyan kerül-
tek Becskerekre, miképpen zajlott ünnepélyes beiktatása, illetve
hogyan sikerült kiharcolni, megvalósítani a tervet, felépíttetni a
város új zsinagógáját.
kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23
Gulyás Bertalan fotója
Németh Ferenc fordításában olvashatjuk Draginja Ramadans-
ki Nosce te ipsam (Az emlékkönyv poétikája) című tanulmányát
is a folyóiratban. Draginja Ramadanski a zenta-felsőhegyi Tóth
Erzsébet 1941-től 1956-ig íródott emlékkönyvének jelentéseivel
foglalkozik.
Tamás Ágnes Torzrajzok a Balkán-háborúkról című munkájában
azt kutatja, hogy a vicclapok hogyan viszonyultak a balkáni háborúk
eseményeihez, illetve a korabeli politikához. Elemzi a karikatúrák
megjelenítette szimbólumokat
Az Örökség rovatban Silling István, ahogyan már tanulmányának
címe is mutatja – A Szűz Mária-kultusz egyik formája: köztéri Immacula-
ta-emlékek a Bácskában – azt vizsgálja, hol, milyen helyeken jelennek
meg Szűzanya-szobrok a Bácskában. Szilágyi Mária pedig A bánáti
parasztház utcai homlokzata Magyarcsernye példáján című tanulmányá-
ban végez kimerítő architekturális kutatást.
A Műhely rovatban olvashatjuk Katona Edit érdekfeszítő tanul-
mányát (Nyelvbe zárt identitás) arról, milyen összefüggésrendszer
alakult ki az identitás és nyelviség között a kilencvenes években
Magyarországra költözött írók szövegeiben.
Meddig tart a színház? Posztdráma a Bikini Köztársaságban cím alatt
vizsgálja Oláh Tamás, „meddig tart a színház”, mely pillanatban
szűnnek meg a határok színész és néző között. Elemzi a szabadkai
Kosztolányi Dezső Színház Bikini-demokrácia című, 2012. április 23-
án bemutatott előadását.
Horváth Futó Hargita A Keglovics utcai történetek továbbíródásai
című tanulmánya Gion Nándor visszatérő, szülőhelyéhez, Szent-
tamáshoz köthető helyszíneit veszi számba. Azonosítja azt az utcát,
amely modellként szolgált a művekben közös helyszínként fellel-
hető Keglovics utca fikciójához. Ez feltehetően az a lokáció, ahol
született és élt az író.
Horváth Futó Hargita Lokális kontextus, elbeszélői szerepkörök és a
szövegek átjárhatósága Gion Nándor opusában című kötetéről a Szemle
rovatban olvashatunk értékelést (Bence Erika Gion Nándor opusa: a
„folyamatosan történő esemény”). A rovat más alkotásokat is prezentál:
Roginer Oszkár Hartmut Kaelble könyvét, Lengyel László pedig
Korhecz Papp Zsuzsanna: Stettner Sebestyén budai festőművész-
ről írt könyvét mutatja be. Bene Adrián A művészet mint szöveg című
munkájában olvashatunk arról, hogy a szöveg egyre inkább meta-
forikus kifejezéssé vált.
Hózsa Éva annak apropó-
jaként, hogy 2012 Csáth-
év volt, tájékoztat a hozzá
fűződő eseményekről
Csáth-ügyek Palicson (Egy
szimpózium továbbgon-
dolása) című munká-
jában. Móra Regina az
Észak-bácskai Magyar
Pedagógusok Egyesüle-
tének idei közgyűléséről,
a VI. Közoktatási Konfe-
renciáról szól Élménysze-
rű tanítás, tanulás című
írásában.
Akár irodalomról,
festészetről, történelem-
ről vagy más társadalom-
tudományról, kultúráról
legyen is szó, a tanulmá-
nyok, kutatások, elem-
zések és összevetések
izgalmasak, érdekesek
és aktuálisak minden
témakörből.
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. június 29., 30., szombat–vasárnap

Egység a sokféleségben
Az év novellái 2013. Válogatta és szerkesztette: Kontra Ferenc. Magyar Napló, Budapest, 2013
n SZOLLÁR ANNA

H
uszonnyolc anyaországi és határon túli szerző novelláját
tartalmazza a Kontra Ferenc válogatásában megjelenő Az
év novellái 2013 címet viselő antológia. A kötet színvonala
meglehetősen kiegyensúlyozott, ugyanakkor az írások igencsak
változatosak: hagyományos kompozíciójú és rendhagyó szerkesz-
tésű szövegek egyaránt megjelennek, a cselekményes történeteket
filozofikus mélységű gondolatmenetek követik, tökéletes csattanók,
szürrealisztikus elemek sokfélesége biztosítja, hogy az olvasó egy
pillanatra se unatkozzon. A nagyjából háromszáz oldalas gyűjte-
mény utolsó lapjain a szerzők rövid életrajza, pályaképe, míg a
hátlapon és a belső borítón portréfotók segítik a tájékozódást.
Csender Levente A folt című novellája remekül megszerkesztett
írás: első két bekezdése egy-egy valószerűtlenül hosszú, oldala-
kon át tartó mondat, melyeket remekül áthat az a nyugtalanság,
zaklatottság, mely betölti a főszereplő, Sarolta életét, akinek egy
rosszul sikerült fodrászlátogatás következtében egy foltban leég
a haja. A tipikus „bolhából elefántot”-helyzet, a Sarolta fejében
megfogalmazódó összeesküvés-elmélet, az egész életet megmér-
gező morfondírozás egyszerre tökéletesen abszurd és már-már
hihető. A zárlat sem hoz megnyugvást, Sarolta életének tragédiája
a születésnapján éri el csúcspontját, amikor pálinka híján vízzel
kényszerül koccintani, s végül a fürdőszobába vonul, száműze-
tésbe: „… azóta ott ül bánatosan, és várja, hogy kiszálljon belőle
ez a makacs élet”.
Patak Márta Tintakék, lapos üvegkő című írása megindító
történet apa és fiú megingathatatlan kapcsolatáról. Az apa teme-
tésének napján játszódó jelenetben a kisfiú gondolatmenetét
követhetjük nyomon: felmerülnek a közös emlékek, a gyermeki
gondolatok a halálról, s megfogalmazódik a kétségbeesés, amikor
a biztos támaszt jelentő édesapa után a „varázskövet” is elveszíti,
melyet elég volt a kezébe vennie, „és már érezte is, hogy átköltö-
zött belé a varázserő”.
Oláh János Egy rózsaszál a puskacsőben című szövege a népbal-
ladák világába vezeti vissza az olvasót, egy falusi bál emlékét idézi,
a „gyüttmönt” Szakcsi Pista és a „csizmás, lajbis zsírosparaszt-fi”
Savoó Jóska párharcát Piriért, a szegény lányért, akit a faluban
„egyes s mások boszorkánynak tartanak”. Ahogyan ezekben a
történetekben lenni szokott, a szegény legény elnyeri jutalmát, övé
a lány szíve, mígnem megérkezik a katonai behívó, hogy összetörje
az álmokat, s „örökre elszakítson mindent szálat, ami ide, ehhez
az őt mindegyre keserűen megalázó anyaföldhöz köti”.
Tóth Krisztina Dőlni fog a pénz című novellájának témája egy
házaspár kilátástalannak tűnő élete. Az éveken át tartó munkanél-
küliség után Lali, a férj, az örök optimista, az összes maradék és
Pósa Károly alkotása kölcsönkért pénzüket egy lacikonyhába fekteti be. Vera, a feleség,
aki Lali szerint „mindenben csak a rosszat látja, képtelen kicsit
pozitívan gondolkodni”, nem tud az üzletre koncentrálni, s egy
éhen veszett, megfagyott kutya látványa előhozza belőle a hosszú
idő alatt felgyülemlett összes keserűséget.
„Mint egy régi, sztaniolpapírral szűrt tévéadás, úgy sejlik föl
előttem az a nap, amikor apám végre megoldotta a vályúkér-
dést”, kezdi Apám vályút készít című novelláját Majoros Sándor,
s a visszaemlékező gyermeki nézőpont a továbbiakban valóban
az elbeszélés szervezőelvévé válik. A vályúkészítés az apa életének
mozgatórugója lesz, mintegy „földöntúli hatalom”-ként irányítja
mindennapjait, s erősen befolyásolja kedélyállapotát. A családi
békét végül a hosszadalmas előkészület után valósággá váló vályú
megalkotása hozza el, még akkor is, ha a fiú megállapítása szerint
a tákolmány még az ő pehelysúlyától is „határozottan billegett”.
Méhes Károly Érettségizettek című novellájának helyszíne egy
világ végi vasútállomás: itt várja Tóth Keve, a frissen érettségizett
fiú a soha meg nem érkező vonatot. A szokatlan helyzet szokatlan
tettekre kényszeríti: szóba elegyedik egy Medzsugorjéba induló
zarándokkal, majd kártyapartiba kezd egy kislánnyal, Mirandával,
míg végül mégis elindul a keresztet cipelő férfi után, mi több, a
terhét is átveszi, s közben osztályfőnökének a banketten elhang-
zott szavait ismételgeti: „Nagy nap ez a mai…”
Győrffy Ákos Át című írásának kulcsmondata: „Mert nincs
jelentősége semminek, ami nem Duna.” A főszereplőt hatalmá-
ba keríti, megmagyarázhatatlan, földöntúli erőként vonzza a
víz: „Már nem tudjuk, mit jelent, hogy miért kell átúszni, csak
a tudat, hogy kell, hogy nem lehet másképp.” Az első pillanat-
ban elhisszük, hogy az éjjeli vállalkozás szerencsésen végződik, a
vakmerő szereplők túlélik a kalandot, a szerző aztán mégis elbi-
zonytalanít bennünket, jelezve: „A beavatás hasonló a halálhoz,
a halált játssza el.”
Potozky László Nappá lett lámpafény című novellájának közép-
pontjába ugyancsak a beavatás aktusa kerül, a szöveg két síkját
– a való élet és a színházi fikció világa – a vizuális hatás, álló és
dőlt betűk váltakozása is szembetűnően jelzi: a történet végére
a főhőst, Kornélt teljesen beszippantja a színpad atmoszférája, a
valóság átadja a helyét a fikciónak, a lámpafény nappá lesz.
Az év novellái 2013 című antológia anyaga a 2000, az Alföld,
a Bárka, a Forrás, a Hitel, a Holmi, az Irodalmi Jelen, az Irodal-
mi Szemle, a Jelenkor, a Kalligram, a Kilátó, a Kortárs, a Mozgó
Világ, a Magyar Napló, a Sikoly, a Székelyföld és a Tiszatáj című
folyóiratokból, valamint tavaly megjelent kötetekből származik. A
felvonultatott novellák sokfélesége, a széles perspektíva és a válto-
zatos élmény az alkotók mellett elsősorban a szerkesztő munkáját
dicséri.

Útközben n KÁICH KATALIN

78.

S
okszor elmondtam már, s most újra megteszem, hogy hosszúra sikeredett életem során azt is
megtapasztaltam: nem szabad türelmetlennek lenni – mert alapjában véve az vagyok –, hiszen
én látom kárát annak, ha tüsténkedésre adom a fejem. Ami számomra a sorstól kijár – de csakis
az! –, előbb vagy utóbb részévé válik az életemnek vagy azért, hogy okuljak belőle, vagy jutalomként,
mert megérdemeltem. Érdemessé valami szépre, jóra kizárólag akkor válunk, a felmagasztosulásra
is akkor leszünk méltóak, ha képességet mutatunk arra, hogy legyőzzünk magunkban minden egyes
olyan kísértést, melyet a gonoszság erői generálnak bennünk. Jézus a legnagyobb parancsolat megfo-
galmazásában két alapvető dologra hívta fel a figyelmet. Az egyik a „Szeresd... az Urat, a te istenedet
teljes szívedből” kezdetű, a másik pedig „hasonlatos ehhez. Szeresd felebarátodat, mint magadat”
(Márk, 12:30,31). Ennek az egy parancsolatnak két vonatkozása azért széjjelválaszthatatlan, mert az
Káich Katalin

ember Isten képére teremtetett.

Jó lenne erre gondolni mindenkor mindazoknak, akik gyűlöletből, de gyakran megesik, hogy
csupán sportból, a másik ember megalázására, életének kerékbe törésére éreznek magukban kész-
tetést. És amikor a körülöttünk lévő világ ellehetetlenülésére panaszkodunk, jó lenne elgondolkod-
ni azon is, mennyiben járulunk/járultunk mi is hozzá cselekedeteink révén ennek az állapotnak a
működtetéséhez.
Visszatérve a megkezdett fejtegetéshez: az embernek valóban igyekeznie kell, hogy megtanulja a
leckét, miszerint a türelem birtokosaként sok felesleges frusztrációnak veheti elejét, és az éppen nem
realizálódó kívánságát sem szabad kudarcként megélni, hiszen az általunk összeállított kívánságlista nem
biztos, hogy önnönvalónk kibontakozásához, tökéletesítéséhez járul hozzá. Holott az is a parancsolatok
egyike, miszerint „Legyetek... ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté,5:48).
Mindezeket pedig azért mondtam el, mert Jeruzsálembe érkezve újabb kegyként kapott ajándék-
nak éltem meg azt a lehetőséget, hogy az eredeti tervtől eltérően, szálláshelyünk végül is a templomos
lovagok egykori épülete lett. A hotel neve Knight`s Palace volt. Azt ugyan nem tudnám pontosan
megmondani, hogy mikor is kezdődött a templomosok iránti vonzalmam, de az tény, hogy amióta
az eszemet tudom, minden róluk kezembe akadt könyvet alaposan áttanulmányoztam. S most, íme,
egykori, biztonságos kőtömbökből megépített kvá rtélyukba nyertem bebocsáttatást. A mosoly újfent
kiült az arcomra, múltidéző képzeletem pedig szárnyalni kezdett.
Amikor, elég régen, a franciaországi gótikus katedrálisok építésének mérnöki bravúrjaira rácso-
dálkoztam, természetes volt, hogy a templomosok iránti rokonszenvem tovább nőtt, hiszen az építé-
szetben szerzett szentföldi tapasztalataik nélkül ezek a kőbe zárt, egy igaz Istent dicsőítő csodák
valószínűleg sohasem jöhettek volna létre. S mert a középkori ember mélységesen hitt a Jézus-ígérte
örökkévalóságban, a Minden Létező dicsőségére emelt ég felé törekvő szentélyek mindegyike ennek
sugallatát közvetíti még ma is felénk. Hitből alkották meg őket, s a hit tartotta meg őket mind a mai
napig. Ha időközben némelyikük megsemmisült, nem az enyészetre való hajlam okozta azt, hanem
az emberben tomboló, gyűlöletből fakadó rombolás vágyának estek áldozatul. Ma a nagy többség, az
eltömegesedésbe bukott emberiség nem hisz, ahogyan mondani szokás, se istenben, se emberben. A
most épülő létesítmények nagy része pontosan ezt a lelkiségétől megfosztott, robotsorsra kárhoztatott
valóságot tükrözi vissza.
De Jeruzsálem óvárosa, amelyben a lovagpalota is áll, a hitben gyökeredző örökkévalóság hangu-
latát ontotta magából.
Vacsora után egy kis felfedező útra indultam. A hotel közelében egy örmény kerámiaüzlet kiraka-
tát csodálhattam meg. Színpompás tálak, csempék, dísztárgyak, gránátalma alakját felidéző csuprok,
asztali lámpák kápráztattak el, és arra késztettek, hogy belépjek a boltba még akkor is, ha nincs szán-
dékomban a vásárlás. Hát bementem. Végtelen jóság, nyugalom érzése lengte be a helyiséget, mely
egyben a mester – a művész – műhelye is volt. Szemem láttára készült a következő agyagtárgy, de ott
volt az égető kemence meg a mázhoz szükséges festékanyag is. Közben, mintegy a kellemes hangulatot
erősítendő, Mozart C-moll fantáziájának hangjai borították el a bolt légterét. S a zene, mint annyiszor
máskor, most is a mennyországképzetet hívta életre bennem. Ez volt az örökkévalóságot megérintő
tökéletes pillanat!
A két gránátalmára emlékeztető tálkaformájú szuvenír segítségével mai is, bármikor, bármilyen
helyzetben életre tudom kelteni azt a felülmúlhatatlan pillanatot. Merthogy minden, amit az ember
egyszer megélt, az örökkévalóság része lészen.