2013. március 16., 17., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 11. szám
Nézz, drágám, kincseimre!
Vigasztalás.
Akkor most megint tél van.
Megráztak a napi hírek, persze, ám utána jött a levél, s a levél
sikolyából fölfogtam valamit.
Visszajött a tél, és nem csak visszajött, de kimutatta a foga
fehérjét. Már-már elandalodtam, elhittem a lehetetlent, hóvirág
illatozott, ibolya jelzett. Zsendülés volt, ígérgetés, hit és remény;
meleg szellők járták, de visszajött, betemette a tavaszt, fagybilincsbe
zárta, majd – az álszent – nyugodtan elfordította fejét, újra nyájas,
mosolygós arcot öltött, csipkés-díszes zúzmarával áltat, csilingelő
jégcsappal ámít, ajkáról méz pereg. Tudva tudjuk, hogy a csengő-
bongó hangok, a nagy szavak mindig megvoltak, csak nem vettük
tudomásul, hogy üresek, mert nem akartuk.
A tél nem is ment el, itt lapult sunyi módon a kertek alatt, és
kivárt. Figyelt, megfigyelt, s most pontosan időzítve, kiszámítva,
kitartó, kegyetlen előkészítő munka után lecsapott. Utálok takarí-
tani, de amikor valami nagy baj ér, nekiállok. Most a könyvespolcot
vettem sorra, és megtaláltam a Grimm meséket.
Mert:
Kezdetben vala a Grimm mesék. Ugyanis a Grimm testvérek-
nek ezeket az összegyűjtött meséit „Magyar gyerekeknek írta Bene-
dek Elek”.* Olvastuk mi, a testvéreimmel, olvasták a gyerekeim,
és olvassák most az unokáim. Lehet, hogy az apámék is olvasták,
nincs benne évszám, a fedőlapja csak nyomokban van meg, lapjai
vastagok, sárgultak, sarkuk töredezett. Emlékszem: a kecskemama,
Jancsi és Juliska, a kifogott aranyhal, a tükröm, tükröm csillogó
rímekben beszélt. Van a több generáción átörökített könyvekben
valami múlhatatlan, kedves báj. Talán az emlékektől, talán azért,
mert csak az igazi könyvek maradnak, maradhatnak fenn ilyen
n MÉREY KATALIN
módon; talán, mert tiszták és igazak, talán, mert tiszta és igaz
érzések fűződnek hozzájuk.
Raktam, raktam, rakosgattam a könyveket, és íme a kincs:
1947 – Lagerlöf Zelma: A kis erdei manó, HÍD Könyvkiadó,
Szubotica, Sajtó alá rendezte: Lévay Endre, Korrektor: Sebestyén
Mátyás, A fedőlap és a rajzok Kovács Sz. Zoltán munkái, Minerva
nyomda, Szubotica.
1948 – A. Volkov: Óz varázslója, Fordította Majtényi Mihály,
Híd Könyvkiadó, Szubotica, A mű eredeti címe: A Volkov: Volseb-
nik izumrudnogo goroda (cirill betűvel, lehet, hogy nem jól írtam
át), a rajzok N. Radlov (ez már latin) munkái.
1950 – Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (a fedőlapon rövid u-val) és
más kisebb költemények, és íme ez már ötágúcsillagos BJ kiadvány,
úgymint: Bratsztvo-jedinsztvo, Noviszád (csupa magyar sz-szel).
Van benne egy nagyon figyelemre méltó Gál László-előszó.
1952 – József Attila összes versei és műfordításai, „Testvériség-
Egység” Könyvkiadóvállalat, Noviszád. Sajtó alá rendezte (előszó-
val ellátta) B. Szabó György. Alul, megbújva „Zvezda” Nyomda,
Ujvidék (rövid u-val, de immár így).
Aki lát, lássa! Néha még egy kicsivel többet is tettünk, mint
amennyit tehettünk.
Szegény, szép, kioktatott, megerőszakolt … most Szabadkán
verték el a port!
Fölsejlik megszomorított, megnyomorított, megalázott és önma-
gunk által fölelemelt önmagunk; az egyetlen föld, a gyönyörű
város, az emlékidéző ház, ahol vagyunk, és otthon vagyunk – amit
rombolnak; megtartó, csodálatos, millió szóval élő és éltető anya-
nyelvünk – amit tiltanak; örökszép irodalmunk – amit agyon-
hallgatnak; történelmünk – amit meghamisítanak… de mi, mint
fán a kéreg!
MINT FÁN A KÉREG!
Látom: roggyan, lappad, olvad a
hó, vékonyodik, vízzé válik; a zúzma-
racsipke megtépázva cseperészget;
kérkedés, magamutogatás, gyávaság;
hallom: áradnak a hamisan kongó
szavak.
Üldögélünk. Tavaszba forduló
idő a gangon; szívbe, lélekbe, életbe,
halálba burkolózva gyönyörködünk.
Megnyesett, ám égre törő fák, a fal
tövében megbújó füvek, a pinceajtón
meg-megcsillanó napsugarak… száll-
dosó madarak… nagynéha egy-két
szó. Áhítat, közelség, aggódás… vala-
hol valaki fölkiált… megtört a csend,
kászálódunk. Megyünk, tesszük, amit
tehetünk… és, ha sikerül, egy kicsivel
többet.
* Grimm testvérek összegyűjtött meséi,
Magyar gyerekeknek írta Benedek Elek,
Franklin-Társulat kiadása, Sebestyén Ágnes
és Máday Gréte képeivel, 6152. Franklin-
társulat nyomdája.
2013. február. 21.
A Kilátó mai számát Gyurkovics
Hunor festőművész alkotásaival
illusztráltuk. Szabadkai kiállítá-
sán az aracsi pusztatemplomnál
és a franciaországi Alpok Bessans
városkájában készült képei tekint-
hetők meg. Gyurkovics Hunor a
még romjaiban is gyönyörű aracsi
pusztatemplomról egy rajz- és fest-
ménysorozatot készített, ezek egy
részét állította ki a mostani kiállí-
tásán. A Bessans-t ábrázoló képek
1998-ben készültek egy művészte-
lep keretében. A képek Szabadkán,
a Radić fivérek 59. cím alatt tekint-
hetők meg március 31-éig.
kilato@magyarszo.
ns n BARTHA GYÖRGY
sikolts
és sikoltásodban
mégse legyen gyász
persze bontják a tested
míg az időben
meredten állsz
lélegzet
csak fél szeme nyílt
az ablaknak
por szállt
vagy egy árny
suhant
talán egy lány
mezítláb
és dalt cipelt a hátán
S Z Ó F I GY E L Ő
Párnagáz
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
A napokban arról cikkezett a magyarországi sajtó, hogy
hatalmas mennyiségű rendkívül olcsó gázhoz jut a Magyar
Villamos Művek (MVM), és rajta keresztül az állam, ha
megvásárolja az E.ON Földgáz Storage-t és vele együtt
a német hátterű cég négy magyarországi tárolóját. Egy
szakértő szerint ezekben a föld alatti létesítményekben
a 4,2 milliárd köbméternyi gázkészleten kívül összesen
mintegy hatmilliárd köbméternyi párnagáz is található.
Hogy fogalmat alkothassunk erről a mennyiségről, össze-
hasonlíthatjuk azzal, amennyi gázt a magyarországi lakos-
sági fogyasztók az elmúlt évben felhasználtak, ez pedig 2,6
milliárd köbmétert tett ki.
Mi is az a párnagáz? A tárolóban található gázt két rész-
re osztják: párnagázra és munkagázra. A párnagáz az a
gázmennyiség, amely a be- és kitároláshoz szükséges mini-
mális nyomás fenntartását biztosítja. Barlangok esetében a
párnagáz ezenkívül a stabilitásért is felelős, például sóbar-
langban. A néhány száz méterrel a föld felszíne alatt fekvő
kősóban nagy üregeket lehet létrehozni a földgáz tárolásá-
ra. A párnagáz nagyjából a teljes tárolási kapacitás harma-
dát vagy felét teszi ki, és általában nem szokták kivenni
a tárolóból. Munkagáznak azt a gázmennyiséget hívják,
amelyet a párnagázon kívül lehet tartani a tárolóban, illetve
felhasználni onnan. A párnagáz megnevezés nyilván azon
a szemléleten alapul, hogy a csekélyebb értékű gáz mint-
egy párnaként, támaszul szolgál az értékesebb gáznak. A
párnafa főnév is hasonló logikát követ, a műszaki nyelvben
olyan, fából készült építészeti, szerkezeti elemre utalnak
vele, amely szabadon álló szerkezetek terhét a megtámasztó
részre átviszi, az építészetben pedig annak a 8–10 cm vastag
fűrészelt gerendának a megnevezése, amelyre a parkettet
rakják vagy a padlódeszkát szögezik.
Egyébként heves vitát váltott ki az az újságcikk, amely
szerint a kormány arra készül, hogy gáztárolók államosí-
tása után a nyomás fenntartását szolgáló, olcsó párnagáz
egy részét is hozzáférhetővé tenné a fogyasztók számára.
Sokan felelőtlennek minősítik ezt a tervet, mert szerintük
a technológiai okokból tárolt szénhidrogén kitermelése
tönkreteszi a tárolókat. Viszont maga az E.ON is jelentős
mennyiségű párnagázt vett ki az elmúlt években a magyar-
országi gáztárolókból. A német hátterű E.ON 2006-ban
vette meg a Mol gázüzletágát, és 2011-ben elérte, hogy
az egyébként a föld alatti létesítmények optimális teljesít-
ményét fenntartani hivatott szénhidrogén-mennyiség egy
részét kereskedelmi készletté minősítsék át. Így a hajdúszo-
boszlói tárolóból 200 millió köbméter kedvező árú, értéke-
síthető földgázhoz jutott az E.ON, ennek majdnem a felét
2012-ben piaci áron értékesítette. A bányászati hivatal ezt
csak azután engedélyezte a cégnek, hogy 2010 eleje óta
folyamatosan vizsgálták, milyen következményekkel jár a
párnagáz kisajtolása.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Városrombolás egykor és ma
Hirosima és Nagaszaki egy másodperc alatt pusztult el, hogy lerövidüljön a háború, hogy ne haljon meg sok amerikai
katona (a japán halottak száma nem számított). Drezdánál a főleg angol bombázókból álló légierőnek elegendő volt egyetlen
éjszaka, hogy a várost földig rombolják, az áldozatok számát ma sem tudják, de többszázezerről beszélnek. A bombázás
az angolok bosszúja volt, az angol városok hitleri rombolásáért. Vukovárt három hónap alatt lőtték romhalmazzá, hogy
megvalósuljon egy lázálom. „Egy új és szebb várost fogunk felépíteni” – mondogatták akkoriban.
Szabadka rombolása nem ilyen gyorsan történt,
de ma is folyik. Honnan ered ez a városrombo-
lási vágy? Egyesek szerint a város a haladás, a
civilizáció jelképe. Ha lerombolsz egy várost, egy
nép civilizációját is megsemmisíted. Nyíltan vagy
burkoltan erről van most szó. A városok rombo-
lásának több évezredes a története, azóta csak a
fegyverek és a politikai módszerek (pl. médiama-
nipuláció) tökéletesedtek. A városrombolásban
az asszírok nagymesterek voltak: a pusztításnak
nagy alapossággal és tervszerű kegyetlenséggel
láttak neki. A vallási fanatizmus és a hatalomvágy
irigységgel párosult: az asszírok, akik nagyrészt
pásztorkodásból éltek dombos és kevésbé termé-
keny földjükön, vágyakozva tekintettek a déli
Babilónia és a nyugaton fekvő Szíria és Kánaán
gazdag síkságaira. Babilont háromszor rombolták
le, először i. e. 1239-ben, Szanherib i. e. 689-ben
újból rombolta Babilont, harmadszor II. Asszur-
naszipal i. e. 648-ban támadta a Babilónia városo-
kat, és így dicsekszik: „meghódítottam a városo-
kat, nagy vérengzést vittem véghez, pusztítottam,
raboltam, gyújtogattam. A harcosokat élve fogtam
el, és a városuk előtt húztam karóba őket. Helyük-
re asszírokat telepítettem.”1 A másik, szintén pász-
torkodó nép, a zsidók Kánaán városaira vetettek
szemet: „De e népek városaiban, amelyeket örök-
ségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni
csak egy lelket is. Hanem mindenestől veszítsd el
őket... Azért, hogy meg ne tanítsanak titeket az ő
mindenféle utálatosságaik szerint cselekedni”2 A
Bibliából még sok ehhez hasonlót lehetne idézni,
és ezekben felismerhető a városrombolás „ideo-
lógia” magyarázata. Fegyverrel vagy csellel elfog-
laltam egy várost, annak gazdagsága engem illet,
a népet meg legjobb kiirtani, nehogy a győztesek
hozzászokjanak a legyőzöttek szokásaihoz. Jobb,
ha a győztesek szokásait veszik át, ezt manapság
úgy hívjuk, hogy asszimilálódás. A bibliai gondol-
kodást folytatva, Niccolo Machiavelli 1513-ban azt
írja: „azon birodalmak megtartásának, amelyek,
mint mondottuk, maguk szerezte törvény alatt,
szabadságban élnek, amikor meghódítják őket...
(egyik módja) saját törvényeikkel élni hagyni és
adófizetésre kötelezni őket; ugyanott kevesek ural-
mát létrehozni, és barátságukat így biztosítani...
igazából a megtartásnak más biztos módja nincs,
csak a pusztítás. És aki olyan városnak lesz az ura,
amelynek a szabadság természetévé vált, és nem
pusztítja el, várhatja, hogy az fogja elpusztítani”3
A LEGÉRTÉKESEBB ZSÁKMÁNY
Az újonnan alakult SzHSz királyság legértéke-
sebb zsákmánya Szabadka lett. A trianoni béke-
szerződés előtt Szabadka Magyarország harmadik
városa volt Budapest és Szeged után, több mint
80 000 lakossal4. A köztudatban megmaradt, hogy
Szabadka szabad királyi város, és formailag 1881-
től megyei jogú törvényhatósági várossá alakult.
A XIX. és XX. század fordulóján – főleg a vasút-
nak köszönhetően – dinamikusan fejlődő városról
beszélhetünk. Akkoriban Szabadka tipikus síksá-
gi (sztyeppei)5, egyközpontú volt, ide vezettek az
n SZABÓ ZSOMBOR, az építészettudományok doktora
utak, itt voltak a társadalmi létesítmények: város-
háza, bíróság, színház és természetesen megtisz-
teltetésnek számított itt palotát építeni. A városnak
volt gázgyára és gázhálózata, villanytelepe és villa-
moshálózata. A déli országrész legnagyobb vasúti
és közúti csomópontja és fejlődő ipara több, mint
10 000 munkást alkalmazott. A városnak voltak
saját földbirtokai: szántók, legelők, erdők. Volt
saját állatállománya is, több mint 20 000 marha
és ménese (pl. az I. világháború alatt 6000 lovat
adtak el az olaszoknak). A város gazdagságát bizo-
nyítja az, hogy majdnem egy időben saját pénzén
felépítette a Városházát és kiépítette Palicsfürdőt
(mindkét beruházásra országos pályázatot írtak
ki, akkor olyan is volt). 1921-ben Belgrádnak,
Szabadkának, Zágrábnak közel ugyanannyi, 100
000 lakósa volt. A mindent átfogó építkezés a világ-
háború miatt megszakad, és a városközpont az
elkezdett sugárutakkal együtt befejezetlen maradt,
régi földszintes vagy magasföldszintes házakkal
az új, emeletes házak között (ezeket szaknyelven
„foghíjaknak” hívjuk). Az I. világháború után a
városnak új „gazdája” lett, de továbbra is megma-
radt a Főmérnöki Hivatal, amely 1938-ban kiadta
a Városépítési szabályzatot (Građevinski pravil-
nik), amelynek II. részében találkozunk először
olyan fogalmakkal, mint pl. műemlék (istorijske i
umetničke građevine), továbbá előírja, hogyan kell
építeni ilyen épületek szomszédságában stb. Tehát
a műemlékvédelmet nem tegnap „találták ki” a
befektetők bosszantására, ez a kapitalista világban
is létezett, létezik ma is. Természetesen a központ-
ban levő „foghíjak” egy része is beépült, tisztelet-
be tartva a meglévő városképet és előírásokat (pl.
Vladimir Nazor utca, Nićin palota stb.).
A VÁROSKÖZPONT
ROMBOLÁSÁNAK KEZDETE
Ironikusnak tűnik, de a központ
tervezett „bontását” a várost három-
szor bombázó angol repülőgépek
kezdték el. Fő célpontjuk a vasút
volt, de elég sok bomba célt tévesztett
(akkoriban nem voltak még „okos”
bombák). A Ferencesek temploma és
a Szerb templom közötti területen
éktelenkedetek a romok, a bombák-
nak sok barokk ház, többek között
a Vojnits kúria is áldozatul esett.
A másik romhalmaz a mai Pátria
szálloda és a „Dafinának” nevezett
épületek helyén állt. A nemzetközi
politikai helyzet (Informbiró) és a
pénzhiány miatt ezek a romok soká-
ig éktelenkedtek a központban. Az
új kommunisták által vezetett állam
területi átszervezést is végzett, és
1953-ban megszületett a Szabad-
kai járás, amelyhez Bácstopolya,
Kishegyes, Zenta és Zombor közsé-
gek tartoztak. A nagy terület és sok
pénz nagy városrendezési terveket
szült. A központ részletes rendezési
terve egy pályázat után született meg 1964-ben
(akkor is még volt ilyen) és 1990-ig volt érvényben.
E terv a „rombolva építünk” elvet képviselte, a „fő
gerincét” a Zombori út folytatásaként egy négysá-
vos sugárút (boulevard) képezte, amelyik Újvidék-
hez hasonlóan az új vasútállomáshoz vezetett (tehát
a semmibe). Az akkori le corbusier-i elvek alapján
csak egyedül a „legrégibb vagy kapitányházként”
ismert ház került csak műemlékvédelem alá (arról
nem szól a közvélemény, hogy a Glória szálloda
tulajdonosa „sikeresen” átalakította ezt az épüle-
te, és további tervei vannak vele). Mivel minden
relatív, ha ehhez a 64-es tervhez viszonyítjuk a
mostani rendezési tervet, az tényleg „városkör-
nyezet” kímélő (a „haladó erők” képviselői erre
hivatkoznak).
AZ ELSŐ NAGY ÉPÍTKEZÉSEK
1964 ÉS 1974 KÖZÖTT
Az építkezés megkezdődött 1964-ben, természe-
tesen a lebombázott területen. A Ferencesek temp-
lomának közvetlen közelében felépült a Munkás-
egyetem komplexuma, mintegy szimbólumképpen:
„Lássa mindenki, ki itt az úr!” A „betonvázat”
egy multifunkcionális mozi- és színházteremnek
tervezték. Ekkor épült „modern”stílusban a Centar
áruház, ennek egy szép egyemeletes barokk épület
lett az áldozata, amelyben a legrégibb kocsma a
Kis Nyugalom (Mali mir) működött. A Korzón álló
első gőzmalom (gazdasági műemlék) épületét is
lebontották, egy másik építendő áruház kedvéért.
Mivel a közvélemény akkor is tiltakozott, a „szak-
emberek” azzal védekeztek, hogy a Kis Nyugalom
homlokzatplasztikáit az épülő áruház homlokza-
tára ragasztják, és így ezeket „megőrzik”. Ezt a
badar állítást ismételte meg Vass Géza, a Község-
közi Műemlékvédelmi Intézet (KMI) igazgatója a
2013. március 16., 17., szombat–vasárnap
két lebontott Reichl épület kapcsán.6 Időközben
megszűnt a járás, elfogyott a pénz, megszakadtak
a munkálatok, annyira még futotta, hogy a két
legrégibb műemléket, a Szentháromság szobor-
együttest és a Flórián szobrot „ideiglenesen” kihe-
lyezzék, mert az új sugárútnak útban voltak (most
formálisan mi akadálya visszahelyezésüknek?). A
politikai vezetés kb. tízévenként hozott új alkot-
mányokat (ismerős gyakorlat nem?). Az 1974-ben
hozott pl. előrelátta a decentralizációt. Újból volt
pénz, lehetett építkezni. A Centar áruház folyta-
tásában, a JNH tisztjei számára felépült az áruház
mellett a B blokknak nevezett épület és még egy,
általunk csak Quasimodónak nevezett lakó- és
üzletház, az egykori Kekec mellett. A „legrégibb
ház” szép, barokk stílusú üzletsorrá alakult át,
megszületett a sétálóövezet. A Korzón felépült
a Beograd áruház, a leégett Vas Ádám Vendéglő
helyén a Városi Bérpalota folytatásaként egy sike-
res beépítés történt.
ÚJ SZELEK, ÚJ EMBEREK
(1988-TÓL NAPJAINKIG)
Amikor befejeztem kutatásaimat, és megírtam
magiszteri munkámat, melynek témája Szabad-
ka város térbeli fejlődése a XI. századtól 1988-ig
volt, a bizottság egyik tagja azt kérdezte tőlem,
miért 1988-cal zártam a kutatásaimat (ez 2000-
ben történt). Azt válaszoltam, hogy akkor elindult
egy olyan nagyhatású folyamat, amelynek a végét
még nem láthatjuk biztosan7. A ’80-as évek elején
ismét elfogyott a pénz, a politikai és gazdasági
válság 1988-ra begyűrűzött, és megkezdődött a
JSZSZK széthullása. Szabadka központját 1989-
ben védetté nyilvánították, szintén ebben az évben
demokratikus választással az akkor még JKP-tag
Kasza József lett a polgármester (az elmúlt 22 éves
időszakot nyugodtan nevezhetjük „Kasza-korszak-
nak”, bármit is jelentsen ez). A védett városrészben
felmérték és kategorizálták az épületeket (ez eleve
badarság, egy épület vagy védett, vagy mégsem!?).
Nem épületeket, hanem városképet kell védeni.
Észrevétlenül (a polgárok mással törődtek) elké-
szült a Központ új rendezési terve, az 1. sz. terv,
melynek felülvizsgálása 2006-ban kezdődött, az
első változata 2008 januárjában került nyilvános
közvitára. A nyilvánosság, de főleg a Protégó civil
szervezet nyomására a javaslatot javításra utasí-
tották. Az új tervjavaslat kb. másfél év után, 2009
júliusában került ismét közvitára. Menet közben
fontos dolgok történtek, lebontották a Népszín-
ház épületét (e bontás után egy épület sem „szent
és lebonthatatlan”), és elkezdték a központi teret
csúfító betonmonstrum építését. Az ezt megelőző
vitába kezdték a vita résztvevőit modern, illetve
haladáspártiakra és visszahúzó, illetve retrográd,
vízió nélküli emberekre osztani. Új helyhatósági
törvény született, és a VMSZ elvesztette a válasz-
tást, véleményem szerint a színház lebontása is
közrejátszott. Egyesek vélemények szerint ezzel
győztek a haladás, fejlődés szószólói a „modern
gondolkodásúak” a „retrográd, visszahúzó” erők
felett. A műemlékek védelme nem fogja többé
gátolni az „ugrásra kész” befektetőket, vagyis a
tőkével rendelkező egyéneket, csoportokat. Ilyen
megfogalmazásban egyértelmű, hogy elsősorban
(város)politikai és nem szakmai döntés szüle-
tett. Ez is egypárti döntés, mert a várostervezés,
építés minden meghatározó posztján a DP tagjai
voltak. A polgármester, az Urbanisztikai Intézet,
a Községközi Műemlékvédő Intézet, a Városépí-
tési Igazgatóság vezetői, valamint a Tervbizottság
elnöke (és többsége), mindannyian a DP tagjai.
A történet itt valahogy visszakanyarodik a sokak
szerint átkos egypártrendszerhez, a kommuniz-
mushoz, a pártkatonákhoz és a hozzájuk simuló
szakemberekhez. Új tervbizottságot is választottak,
amelyben csak az elnök, Nebojša Janjić maradt. Az
2013. március 16., 17., szombat–vasárnap
előző bizottságban a többséget szakemberek: építé-
szek, urbanisták alkották, az új szakmailag nem
kompetens tagokból állt össze, melyben a DP-nek
többsége van. Az új tervbizottság december. 23-án
megtartotta zárt ülését, és döntött az észrevéte-
lekről (véletlen egybeesés-e a DP által bejelentett,
VMSZ-szel való koalíció magszűnéséről? Kötve
hiszem). És a Képviselő Testület elfogadta a 2.
sz. tervet, melynek fő eredménye: A történelmi
városrészt rombolva kell védeni!
A műemlékvédelem, történelmi városrészek
felújítása komoly szaktudást, kitartást és pénzt
igénylő, nem öncélú feladat, mint ahogyan sokan
gondolják. „Ez a legkevésbé radikális rendezési
terv” – jelentette ki a KMI igazgatója8. Azóta „a bi-
zonyítványát magyarázva” mondott még sok érde-
kes dolgot. pl.: „a szakma sajnos mindig a pénz
és a politika után kullog”9. Vass Gézának elvben
ebben igaza van. Országunkban a politika és a
„biznisz” szorosan összefonódott, a szakemberek
(igazgatók) pártfüggőek, és ha „fegyelmezetlenek”,
akkor munka nélkül maradhatnak. Egykoron az
egy párti rendszert okoltuk a tervek fonákságáért.
Mint már említettem, ez a 2. sz. terv is egypárti.
Most még csak pénzre volt szükség, és kezdődhet
Szabadka jellegének tervszerű végleges eltörlése a
„haladó erők” (és Machiavelli) szájíze szerint.
AZ AKTUÁLIS, TÖBB HELYI
KÖZÖSSÉGET FELÖLELŐ RÉSZLETES
REGULÁCIÓS ÚJ TERV
Ezt a tervet én vegyes salátának nevezem. Több,
eddig „gyanús körülmények között” elfogadott
rendezési tervet egyesít, pl. a Központra vonatko-
zó terveket – és ez a legnagyobb baja. A lényege,
hogy alkalmat ad a bontásra új utak építése kap-
csán. A városközpontot egyelőre a pénzhiány védi
legjobban. Sajnos, annyi mindig lesz, hogy bont-
hassanak a város pénzén vagy privát pénzeken, és
az így keletkezett, most már magántelkekkel! speku-
lációba kezdhessenek. Ez a mostani Új Terv lénye-
ge! Minden más csak üres fecsegés, az észérvek
nem számítanak. Ilyen üres telekspekulációra kész
telkek már vannak a központban, és a város más
részein, és ezekből mind több lesz, ha marad ez a
Új Terv. A tervet észrevételekkel javítani nem lehet,
tehát el kell utasítani. Úgy tűnik, most megvan a
politikai akarat, a nincstelenség és a közhangulat
is ezt sugallja, a Városi Képviselő Testület is így
döntött. Új koncepció, új hozzáállás kell.
1 Schneider Wolf: Városok Urtól Utópiáig. Gondolat
Budapest 1973. 67–68 oldal.
2 Szent Biblia. Károli Gáspár fordítása. Az eredeti szöveg-
gel, egybevetett és átdolgozott kiadás. Mózes V. Köny-
ve. 20. rész. A hadviselés törvényei. 16, 17, 18. rész.
3 Schneider Wolf: Városok Urtól Utópiáig. Gondolat,
Budapest, 1973., 72. oldal.
4 O proizvodnim snagam Subotice. Društvo ekonomista
Subotice-časopis Novi Privrednik. 35. oldal
5 A köztudatban a mezőváros fogalma él, és ennek pejo-
ratív felhangja van, mert egyesek a parasztváros foga-
lommal párosítják, a sztyeppei város fogalma tipoló-
giailag helyesebb, annál inkább, mert a középkorban
jogilag oppidumnak, mezővárosnak neveztek minden
olyan települést, síkságit vagy hegyvidékit, amely nem
volt fallal kerítve.
6 Magyar Szó, 2010. február 24.
7 A munka írásos formában megjelent szerb nyelven:
Stepski grad. Kentaur, 2002.
8 Magyar Szó, július 28.
9 U. o.
Civilizációs arcváltások
A
nagy orosz irodalomtudós, M. M. Bahtyin gondolataitól okfejtésünk
kapcsán azt érdemes kiemelni, hogy az anyagi-testi, ez a középkori
vallási látásmód idealisztikus elvontságával szembeszegülő egyetemes
és össznépi őselv a földhöz, a világihoz téríti vissza az újkori embert, de
nem kisajátító módon és nem is túlméretezett önzéssel teszi ezt. A világias
ember eredendő egoizmusának eszerint tehát két arca van: egy „népi-
es”, tiszta és egy „úrias” tisztátalan, de talán a népies és az úrias helyett
helyesebb volna egészséges és természetellenes önzésnek nevezni ezt a két
megnyilatkozásformát. Az egészséges önzés a világban való megélhetésünk
szükséges minimuma, hiszen hiába is állítanánk, eszményítő képzelgéseink-
ben bármennyire is el szeretnénk hitetni magunkkal, hogy önzés nélkül,
tiszta szeretettel is megélhet az ember, józanul gondolkodva mindannyian
tudhatjuk, hogy ez nem lehetséges. Testi-anyagi valónk fenntartásához
táplálkoznunk és ruházkodnunk kell, lakóhelyre van szükségünk, s otthont
csak a többi élőlényt életteréből kiszorítva teremthetünk magunknak, a
táplálékunkat és a ruházatunkat pedig legyilkolva az állatokat és elpusz-
títva a növényeket szerezhetjük meg.
Az állatokra pusztán csak ez a természetes kereteken belül megma-
radó, szükséges önzés jellemző, a természetellenes egoizmus, bírvágy, a
gondolkodó lény, az ember egyedi sajátossága. Mivel a szükségesen felülire
irányul, ezért ez a természetellenes önzés bírvágya mértéktelen, pantagru-
eli étvággyal rendelkezik, amit sohasem lehet kielégíteni. A vagyonból, a
hatalomból, földből, országból a természetellenes önzés természete szerint
sohasem lehet elég.
Amerika meghódításának a hihetetlenül hangzó, jelképes erejű törté-
nete mindennél szemléletesebb tárja ezt elénk. Hiába töltette föl a spanyol
konkvisztádor (magyarul a hódító) Francisco Pizarro részéről foglyul ejtett
inka uralkodó, Atahualpa, a csaknem 35 négyzetméter területű és csaknem
2,5 méter magas szobát egyszer arannyal és kétszer ezüsttel, ezzel csak a
spanyolok kincséhségét sikerült fölfokoznia, ami után a szabadon engedé-
séről már szó sem lehetett.
Az újkort, jól tudjuk, az önzésnek mindkét változata jellemezte és jellem-
zi a mai napig.
VISSZATÉRÉS AZ ÉNHEZ (VIII.)
A nyugati civilizáció polgára az újkorban a világi embert ismét életre
keltve magában nemcsak az önzéslényt, hanem az én két arcát is előtérbe
állította: az álarc mögé rejtőzőt és a (kétirányúan) nyitottat.
Egy Rabelais-hoz mérhető zsenire volt szükség, hogy a kifejezéséhez
megfelelő műfajt megalkotva e világraszóló újdonság tényét és ismérveit
méltóképpen szavakba öntse. Őt Michel de Montaigne-nek hívták, az általa
létrehozott műfajt pedig esszének nevezték el. Hogy ő is francia volt, az
nyilván e nép jellemének a forradalmi újítások iránti vonzódásával és az
emberi, társadalmi témák iránti fokozott érzékenységével magyarázható,
de nyilván nemcsak ezekkel. A francia társadalom a 16. századra alkalmas,
befogadó közeget teremtett a Rabelais és Montaigne képviselte „keverék-
műfajok” kibontakoztatásához.
Az esszé valójában nem is keverékműfaj, hanem a szellemi diszciplínák
írásban testet öltő együttessége. Mi ugyanis ez a sokszínű alkotás? Nem
filozófiai értekezés, nem szépirodalmi mű, nem erkölcsi traktátus, nem
is tudományos tanulmány, kiindulási alaphelyzetében az esszé mind a
négy egyszerre. Az volna a kívánatos, ha az esszéíró otthon lenne mind a
négy szellemi területen: ha egyszerre lenne bölcselő, tudós, irodalmár és
közíróként erkölcsi szinten is ítéletalkotó. Montaigne esetében pontosan
ez volt a helyzet.
Együttlátó képessége a valláshoz közelíti az esszét, ugyanis alapállásában
a hitrendszer is az említett négy szellemi megnyilatkozásforma megbont-
hatatlan együttessége. Ez abban is világosan megmutatkozik, hogy a vallási
korszakokban kivétel nélkül mindegyik diszciplína a keretében létezik, s csak
a társadalom kifelé fordulása, elvilágiasodása szakíthatja ki belőle azokat.
A Montaigne-i esszé, ugyanúgy, ahogyan a maga módján a platóni
idealizmushoz és a hermetizmushoz visszanyúló reneszánsz bölcselet is,
valójában a megújuló és szekularizálódó Európában lassan túlhaladottá vált
keresztény vallási beszédmódtól való eltávolodás, de úgy, hogy kisajátította
a vallási nyelv alapvető ismertetőjegyét, az embert érintő alapkérdésekre
való rákérdezés és válaszadási kísérlet előjogát.
kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23
n SÁFRÁNY ATTILA
A szófejtés eszközével is érdekes következtetésre juthatunk az ekkor
született új műfajjal kapcsolatban, aminél jobban semmi sem képviselhetné
a 16-17 századot, az antropológiai fordulat sorsfordító időszakát. Az esszé
kifejezést a francia próba, próbálkozás (essai), és a latin mérlegelés, súlypróba
(exagium) szavakra vezetik vissza a műfajjal foglalkozók. Egy másik vonását
is szokásosan kiemelik: azt, hogy személyes hangvétellel szólal meg. Ez nem
is lehetne másként, hiszen az esszé az én fölfedezésének az íráseszköze, ami
az ókori előzmények után akkor jelentkezett a 16. században a maga kifor-
rott formájában, amikor a világ felé forduló újkori ember számára – a belső
fordulóponton – újból a középpontba állítódott az én, annak mindkét arca,
az álarc mögé rejtőző ugyanúgy, mint a végtelen és a véges felé egyaránt
nyitott. Az utóbbit az átjárás és a nyitottság, míg az előbbit az átjárhatat-
lanság és a bezártság énjének is hívhatnánk. A meghonosodott kifejezések
alapján alanynak nevezhetjük a nyitottat, egónak a zártat.
„Én vagyok könyvem tárgya” – írja le magabiztosan a forradalmi monda-
tot az esszéírás atyja. Az esszében vagy az én mérlegel és próbálkozik az
alapkérdésekre való válaszadással, vagy – mint Montaigne-nél – az én
önismerése méri meg önmagát és próbálkozik önmaga fölmutatásával.
(De nem önmaga bemutatásával, ez ugyanis a napló feladata, nem az
esszé műfajáé!)
Montaigne társadalmi terápiának szánt esszéiben a szabadság énje, az
alany önismerése szólal meg egy olyan időszakban, amikor az elvilágiaso-
dó újkori Európában az ego, a bezárult én felé fordul a nyugati ember.
Az önzésnek, a hódítás és a birtoklás ösztönének, valamint az individu-
alizmusnak teret engedő új célkitűzés szembeszegülés volt a középkori
kereszténység önzésellenes és közösségközpontú éneszményével. A nyugati
ember ezzel természetének azt az oldalát engedte szabadon kibontakoz-
ni, ami elpusztíthatatlanul mindig is benne élt, amit viszont a keresztény
vallási ideál szellemében el kellett volna fojtania magában, de legalábbis
a társadalmi illendőség kedvéért el kellett volna azt rejtenie a hálószoba
rejtekében és a képmutatás szavaiban.
Montaigne esszéi kísérletek, próbálkozások arra, hogy a humanista
gondolkodás talaján állva, visszanyúlva az ókori mintákhoz – már nem
az elcsépeltté és képmutatása miatt hiteltelenné vált keresztény nyelvezet
hangján megszólalva – továbbra is hangot kapjon az alany önismerése. Az
újkor kezdetén, a 16 században talán még mutatkozott is némi remény
arra, hogy az elvilágiasodó nyugati társadalom az alany önismerésének az
ókori filozófiából ismert útján haladjon tovább, s ne az ego útjain, valamint
a közösségből kiszakadt én, az individualizmus ösvényein járva. A tény-
szerűen gondolkodó ember előtt azonban ennek a kivitelezhetetlensége
már akkor is világos volt.
Az volt Montaigne előtt is, aki nem számított álmodozó idealistának,
esszéi az önismerést éppen ezért mint egyénileg választható utat tárják
elénk.
A LATIN HUMANIZMUS (IX.)
Az újkori polgáriasodás egyet jelentett az elvilágiasodással. Az ókor
fölfedezése és értékeinek a késő középkor keresztény látásmódú, énköz-
pontú világában való aktualizálása pedig a világias ember újbóli fölfede-
zését eredményezte. Az itáliai humanizmust, majd koraújkori folytatá-
sát Nyugat-Európában a latin szellem gyakorlatiassága hatotta át. Ez a
kontinens nyugati felét kísértetként bejáró szellem az ember önzéshez
és birtokláshoz való jogának az újbóli társadalmi elfogadtatását sürgette,
kezdetben még szemérmesebben és kevésbé látványosan, eleinte csupán a
nemesi réteg körében, de a 18. században már a városi polgárság körében
is általánossá vált ez az életfölfogás, onnan pedig fokozatosan a falun élő
parasztság körébe is leszivárgott.
Egon Friedell, osztrák kultúrfilozófus lényegre törő meglátása szerint
az újkori humanizmus a latin embereszmény újjáélesztője volt, s nem a
görögé. A szinte már közhelyként hangzó jellemzést említhetnénk ennek
az alátámasztásául, miszerint a latin szellem pragmatikus, gyakorlatias beál-
lítódású, a hellén pedig idealisztikus, eszményítő jellegű volt. Az újkorban
tehát a rómaiak gyakorlatias hozzáállása éledt újjá, s ez a pragmatikus attitűd
uralta az egész korszakot egészen a mai napig. A görögök idealizáló hajlama
mindössze a nagy újkori korszakváltás idején, a 18-19 század fordulóján a
Sturm und Drang, majd a romantika zsenikultuszában, természethez való
kötődésében és népies iránti rajongásában, egyszóval az átmeneti időszak
racionalizmusellenességében juthatott kifejezésre.
Az ihletett művészi törekvések és az általuk meghonosított alkotói
gyakorlat a későbbiek során az újkori filozófia csúcsteljesítményéből, a
kanti észkritikából kifejlődött, Fichte-Schelling-Hegel triász fémjelezte
német idealista bölcseletben érte el az elméleti kicsiszoltság, a gondolati
tisztánlátás állapotát – az egyik oldalról. A másik oldalról a magányos zseni,
Schopenhauer filozófiájában. (Az előbbi gondolkodói hármas a szellemben,
az utóbbi az akaratban ismerte föl a létezés alapját.)
Az idealizmus térnyerése nemcsak időbelileg, hanem térbelileg is beha-
tárolt volt: a nyugat-európai népközösség legkeletebbik népe, a németek
körében összpontosult az idealisztikus látásmód szellemi tettereje, ahonnan
ezután szétsugárzott egész Európára, legnagyobb sikereket mégis Kelet-
Közép-Európában és Oroszországban arathatta le. Nyilván nem lehet
véletlen ez a tájolódás, a civilizációt két térségre osztó jellegbeli különbség
már akkor is világosan kiütközött, amikor még délebbre, a Földközi-tenger
térségében terült el a nyugati kultúrkör: a Római Birodalom nyugati felét
a gyakorlatias beállítódásúként jellemzett latinok, míg keleti felét az eszmé-
nyítésre hajló görögök uralták. Ez a természetesen szerveződő, kulturális
különbségen alapuló megoszlás tette kézenfekvővé a IV. században, hogy
a kormányozhatatlanná vált hatalmas ókori államot itt, a latin és a görög
kultúra ütközőövezeténél kell két részre osztani.
Ez a térképen nem jelölt, de szellemi értelemben nagyon is valóságos
választóvonal ma is fennáll, mint a – Glóbuszon való elhelyezkedése miatt
nyugatinak is nevezett – keresztény kultúrkör két ága, a nyugati és az orto-
dox civilizáció közötti határvonal.
Folytatjuk
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. március 16., 17., szombat–vasárnap

Régen a vándorok és a hajósok Egy szó,

réme volt egy hang
Egy szó, egy hang, egy kéz
Legendák, epikus történetek, babonák és hiedelmek a történelmi Al-Dunán Álmaidban mindig kék az ég
n MÁK FERENC Elmúlt, csak most lesz még

H
árom évtizeddel később Pártos Sándor
honvéd ezredes Herkulesfürdőn főorvo-
sa mutatta be a földi csodát az 1904-ben
kiadott Herkulesfürdő és gyógyforrásai című, fürdő-
vendégek és orvosok részére írt kalauzában. A
forráskutatásai és a helyszínen szerzett ismeretei
alapján Herkulesfürdő keletkezését a Kr. u. 105. és
107. évek közé helyezte, amikor Trajánusz császár
hadjáratait Dácia ellen befejezte és büszke uralko-
dóját Decebál királyt másodszor is „teljesen lever-
te”. A helyszínen talált régészeti emlékek, az érmek
és a fogadalmi táblák bizonysága szerint a rómaiak
a hőforrások mentén templomokat építtettek és
szobrokat állítottak Herkulesnek, Aeskulapnak
és Hygieának. Pártos Sándor azt is tudni vélte,
hogy Herkules Trajánusz választott istene volt, és
a szenátus őt az érmeken „Herkules képében ábrá-
zoltatta”. Az emléktáblákból és a talált érmekből
arra lehet következtetni, hogy a rómaiak mintegy
kettőszáz éven át élvezték a gyógyforrásokat kínál-
ta kellemet, a legfiatalabb érme ugyanis a Kr. u.
267. évszámot viselte. 275-ben Aurelianus császár
a gótok előrenyomulása folytán, kénytelen volt a
dáciai megerősített helyőrségeket elhagyni, és a
római kolóniákat és légiókat Moesiába visszavon-
ni.1 Herkulesfürdő azt követően, a népvándorlás
évszázadai során teljesen elpusztult.
1736-ban Hamilton császári hadvezér Temes
várának felépítésével és gyors befejezésével foglal-
kozott, Új-Orsova (Ada-Kaleh) várát pedig, melyet
korábban Mercy generális már megerősített, népe-
sebb haderővel látta el, hogy ezzel a Dunát a török
hadak ellen biztosítsa. Orsova környékére érkez-
vén, a Mehádia körüli táborozáskor rábukkant a
római idők óta elfeledett Ad aquas Herculi sacras-ra,
és annak gyógyforrásaira. Az udvarnak tett jelen-
tését követően VI. Károly császár őt bízta meg a
fürdő felújításával. Hamilton munkához látott, és
kezdeményezésére azonmód három kaszárnya,
egy kápolna és egy vendéglő épült a Cserna-patak
partján. Ekkor építették fel az első fürdőket is, a
Franciska-fürdő, a Herkules- és a későbbi Lajos-
fürdő elődje ekkor fogadta az első vendégeket.
Hamilton császári hadvezér még látta a Cserna
völgyében Herkules, Aeskuláp és Hygiea temp-
lomának romjait is, ám a helyszínen talált római
kövek többségét azon frissiben beépítették az új
épületekbe. Lovag Pártos Sándor fürdőorvos
Kalauzában pedig nem kevesebb, mint tizenki-
lenc római kori emléktábla szövegét jegyezte le
töredékesen.
II. Lipót még a háborúkkal és a békefeltételek-
kel volt elfoglalva, s csak utódja, I. Ferenc császár
volt az első koronás fő, aki 1817. október 1-én
személyesen is meglátogatta a fürdőt. Látogatásá-
nak emlékét egy kőtábla őrzi. 1873-ban feloszlatták
a katonai határőrvidéket, s a katonai közigazga-
tás után a fürdő állami felügyelet alá került, az
államtól pedig Tatártzy Károly vett bérbe. Gondos
felügyelete nyomán Herkulesfürdő gyorsan fölvi-
rágzott, sorra épültek a szebbnél szebb villák.
Tatartzy volt az, aki 1888-ban elsőként jelentetett
meg magyar nyelven fürdőnépszerűsítő és vendég-
csalogató kiadványt. Herkulesfürdő (Mehádia) gyógy-
hely Magyarországban című gyönyörűen illusztrált
füzetének bevezetőjében kiemelte: „Minthogy a
Herkulesfürdőről ez ideig megjelent leírások mind
német nyelvűek, indíttatva éreztem magamat az
idevonatkozó iratokból jelen kis magyar kivonat
szerkesztését, hogy a t. cz. fürdővendégek sürgető
kívánalmainak megfelelhessek. – A kiadó. Herku-
lesfürdő, 1888. április havában, Tatartzy Károly
főbérlő.”2 1889-ben bekövetkezett halála után a
fürdőt az államtól a Temesi Agrár-Takarékpénztár
vette bérbe.3 A hajdanvolt Krassó-Szörény várme-
gyében lévő Herkulesfürdő legendás arculatát a
XIX. század utolsó harmadában nyerte el, amikor
a polgárság körében Magyarországon is megho-
nosodott a fürdőkultúra. A Herkulesfürdő láto-
gatottsága ezekben az években „elérte a karlsbadi
és bádeni fürdőhelyekét”.4 Ekkor épültek elegáns
barokk és szecessziós palotái, melyeket napjaink-
ban, a XXI. század elején az enyészet úgy tűnik
végkép a hatalmába kerített.
A Cserna-patak szűk, széltől védett völgyében
lombos erdők, feljebb pompás fenyvesek világában
valóban antik istenek kegyeltjének érzi magát az
ember. Levegője fűszerillatú és ózondús, klímája
enyhe, éves középhőmérséklete 9,4–11,3 Celsius
fok közt változik – igazán alkalmas a gyógykú-
rákra. Hét gyógyforrása – az északi Lajos-forrás-
tól a déli Ferenc-forrásig – „mind azon a fekete
agyagpályán át törnek elő, amiből a Szapáry-fürdő
mögött a Coronini, Schneller és Király magaslatok
állnak. […] Ennek a vulkánikus kőzetnek hosszan-
ti hasadékából erednek a gyógyforrások. Mind
kénes hévvizek 37–56 Celsius-szal. A Szapáry- és
Álmaidban mindig kék az ég
Ne félj, ne félj, nem kell
Ha kérdezel, csak a csend felel
Nézz rám csak úgy, mint rég
Álmaidban mindig kék az ég
Gyere a Földre, ha úgy akarom
Az Égből repülj le most
Én meghalok újra Érted, ha akarod
Zuhanok, repülök, ha akarod, lejövök
Zuhanok, de nem igaz
Akarom, aki vagy
(Hétfőn hajnalban elhunyt Bódi László, a
Republic együttes frontembere. Pályafutását
költőként kezdte. Életében megjelent utolsó
dalszövegével emlékezünk rá.)
Herkulesfürdő ékkövei a visszafogott lelkesedés
szerint is: a görögkelti templom, a hegyoldalban a
Thököly-kápolna, a Mária-fürdő, a loggiás Rezső-
udvar, melyet fedett sétány köt össze a díszes park
közepén álló Gyógyteremmel. Másik oldalán a
Ferenc József-udvar hasonló módon kapcsolódik
hozzá. A Gyógyhalléval szemben van a Stefánia-
udvar és az Erzsébet villa. A telep másik része a
Cserna hídon túl a folyó jobb partján terül el. A
Herkules-téren a római isten vasszobra áll. A tér
jobb oldalán a Sarolta-fürdő, Ferenc József udvar
és Lajos-fürdő, bal oldalán az Erzsébet-fürdő,

Útközben
Erzsébet-fürdők meleg, konyhasós, kénes vize az Nándor-udvar, a katonai parancsnokság épülete,
egész világon párját ritkítja. A Herkules-forrás a József főherceg szálló, a kórház és a katolikus
meleg sós vize az egyedüli hazánkban. A karslba- templom helyezkedik el.6
n KÁICH KATALIN di Mühlbrunn vizéhez hasonló Károly-kút, vala- Folytatjuk
mit a Herkules-kút, József-kút és Szemforrás vize
63.

M
ivókúrára használatos.”5 A Hétforrás kénes szagát 1 [Pártos Sándor, Dr.]: Herkulesfürdő és gyógyforrásai.
entsen meg az Isten a mindent tudó emberektől! Meg a mindent jobban tudó emberektől már messziről megérezi a völgy felé tartó utazó. Kalauz orvosok és fürdővendégek részére, külön függe-
is. Meg azoktól, akik azt hiszik, értékítéletük tévedhetetlen, s éppen ezért kinyilatkoztatott 1910-ben, amikor Erődi Kálmán e sorokat papírra lékkel orvosok számára. Írta Dr. Pártos Sándor sz. k.
gondolataik az egyedül üdvözítőek... Nincs más igazság, csak az övék. Nincs más járható vetette Herkulesfürdőnek 517 magyar, román és honvéd ezredorvos, az I. oszt. szász ernstini házrend-
út, csak az, amelyen ők mutatják az irányt. német lakosa volt, és Krassó-Szörény vármegye jelnek lovagja, gyak. orvos Herkulesfürdőn; Budapest
Most ilyen világot élünk. Miközben senki, vagy majdhogy nem senki sincs a helyén, mint ahogyan Orsovai járásához tartozott. Persze a kiszolgáló
– Pallas Részvénytársaság nyomdája, 1904. 9–11. p.
már utaltam rá egy régebbi írásomban. Nos tehát, éppen most tombol az a meggyőződés is, hogy személyzet – az orvosok, a betegápolók és a szál- 2 [Tatartzy Károly]: Herkulesfürdő (Mehádia) gyógy-
mindenki jártas mindenben. Mindenhez ért. Most, amikor az ismeretek elsajátítása, globálisan a hely Magyarországban. Kivonatosan ismerteti Tatartzy
lodai munkások – létszáma a szezontól függően Károly főbérlő. 35 képpel és 1 helyszínrajzzal; Buda-
mélyponton van, önjelölt szakiktól hemzseg a világ. Nincs ellentétben egymástól ez a két dolog, hiszen
alakult. A XIX. század utolsó harmadától és az első pest – Deutsch M.-féle műintézet, é. n. [1888] 2. p.
akkor lehet könnyen elhitetni az emberekkel, a tömeggel, hogy én vagyok a zseni, a mindentudás
világháború kitöréséig terjedő fél évszázad során 3 Pártos Sándor, i. m. 24–25. p.
az én birtokomban van, amikor az általános műveltség megszerzése iránti igény nem élvez priori-
Herkulesfürdő a Monarchia és benne történelmi
tást az eldologiasodott világban. Egy olyan világban, amelyben az emberek elhitték és elfogadták 4 Nagy Zoltán: A magyar fürdőfejlődés aranykora az
Magyarország egyik legszebb, legkedveltebb és 1850-es évektől 1918-ig a Kárpát-medencében; In:
azt, hogy az anyagiak bősége révén mindent meg lehet venni, minden gyorsan és könnyűszerrel
leghíresebb fürdővárosa volt, királyok és fejedel- Magyar fürdőalmanach; Budapest – A Magyar Fürdő-
elérhető. A tudás kiiktatásával, egy kis szónoki tehetséggel bármit el lehet hitetni a tömegekkel.
mek, vállalkozók és katonák, a nemzetközi és a szövetség és az Országos Széchényi Könyvtár közös
Példát is lehet statuálni, hogy lám, ilyen egyszerű a dolog, az érvényesülés útja ilyen könnyen és kiadása, é. n. 65. p.
magyar arisztokrácia, a nagypolgárság legendás
fáradság nélkül járható. Egy kis szemfényvesztő hókuszpókusz, s máris el lehet érkezni a csúcsra.
pihenő- és gyógyhelye. 5 Erődi Kálmán, dr.: Az Alduna és vidéke; Budapest
Ma én, s holnap te is ugyanezt megteheted. Ezt sugallja a semmi ágán mímelt bűvészkedés. Hogy – Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1914. 37. p.
Szeptember elején a legszebb a Cserna-völgye,
a csúcs légüres térben egyensúlyoz, csak nagyon kevesen veszik észre. Hiába a figyelmeztetés, a
és ebben valamennyi beszámoló megegyezik. 6 Uo. 36. p.
pillanat káprázatával nem tudja felvenni a versenyt a távlat igazsága.
Közben az elmondottak ellenére az is megfigyelhető, hogy a kivesző félben
lévő hitelesség iránt mintha növekedőben lenne a kereslet, hiszen hosszú távon
nem is lehet a virtuális világ foglyaként megmaradni. A szavahihetőség vissza-
állítása az emberi kommunikációban többsíkú feladat. Nem tűri pl. a kizáróla-
gosságot. Az ember által kinyilatkoztatott egyedül üdvözítő igazságot. Igazsága
csak Istennek van, melyet a Fiú közvetítésével juttatott el az emberhez: „Én
vagyok az út, az igazság és az élet” – olvashatjuk a János szerinti evangélium 14.
részében. Nem árt erre időnként emlékezni. Hogy ne tévesszünk irányt. Hogy
tudatosodjon bennünk, így, a feltámadás idejének közeledtével miként kellene
élnünk, miben kellene hinnünk ahhoz, hogy megváltozzon, jóra forduljon körü-
löttünk a világ. Végső soron, hogy a megváltás lehetőségétől ne távolodjunk el.
A világ pedig körülöttünk majd akkor kezd el átalakulni, ha először mi magunk
módosítunk azon az útvonalon, amelyen a megszokás hatalmába bonyolódva
eddig jártunk, s amelyről számtalanszor beigazolódott, hogy zsákutca. Mégis
újra meg újra rálépünk, végigmegyünk rajta, mert félünk az ismeretlentől. S
mert elhisszük, hogy a velünk történő dolgok, lett légyen azok jók vagy rosszak,
kiszámíthatóak. Pedig csak az Isten nélkül felépített léthelyzet a kiszámítható. Mi
most ennek a bűvöletében élünk. Látjuk, hogy nem jó, de ragaszkodunk hozzá.
Nem merünk esélyt adni a változtatásnak. Mert letértünk a hit útjáról. Felad-
tuk a hitet arra vonatkozóan, hogy a teremtett világban mindenkinek helye van.
Hogy a teremtett világban az isteni szándék szerint minden a mi életünk szebbé
és értelmesebbé tételét szolgálja. Ez így van akkor is, ha ma már ezt a nagy több-
ség képtelen felfogni. Holott a teremtés szándéka szerint mi kellene, hogy az
isteni szikra hordozói legyünk . Mi viszont a nekünk adományozott szabad akarat
lényegét félreértve és félretéve, nem az életünk kiteljesedésén fáradozunk… A
véges, múlandó testtudatra redukáltuk a létezésünket, vagy ahogyan az Írásban
olvasható: test szerint ítélünk. Ergo, test szerint élünk.
Itt az ideje annak, hogy megkíséreljünk hit szerint élni. Merthogy akkor a
mondanivalónknak is hitele lesz.