2013. augusztus 31., szeptember 1., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 23
Ötven éve született Bada Tibor
Szabó Rozália sétája a „Novi Szád”-i halpiacról a transzcendenciába, és más utazások (2.)
A
Bada által előszeretettel alkalmazott, de na-
gyobbára inkább művelt vulgáris hamarság,
közvetlenség és annak túlfokozása bonyolult
értelemben parodisztikus és pornográf.
Ha elfogadjuk, hogy a „pornográfia, amely saját
fantazmagóriáját az elérhetetlenségben lebegteti, ép-
pen azáltal, hogy szinte az elviselhetetlenségig vissza-
taszító gesztussal közeledik hozzá, nem más, mint a
paródia eszkatologikus formája.”, és szem előtt tart-
juk, mennyire nem válik el művészet és élet Badá-
Vigyázó madár
nál, fontoljuk még meg a következőket. A paródia a
fikciónak „szimmetrikus ellenpontja. Hiszen a paró-
dia, a fikcióval ellentétben, nem teszi kétségessé saját
tárgyának valóságát - épp ellenkezőleg, az olyan elvi-
selhetetlenül valóságos, hogy távolságot kell tartani
tőle. A fikció a ’mintha’, a paródia viszont egy drasz-
tikus ’ez így sok’ (vagy ’mintha mégsem’). Ebből kö-
vetkezik, hogy ha a fikció határozza meg az irodalom

A pornográf trágárságok gyakorta már a cím-
adásban elérkeznek, a fokozás(uk)ra, pedig kivá-
ló példa az Adria! Add reá! című tengeri utazásról
szóló vers zárózuhataga. („Én valósággal felbaszód-
tam a szokatlanul undorító modoruktól, és úgy ha-
tároztam, hogy jócskán megszopatom a faszommal
ezeket a randa hamis barátokat. / Bátor bárdom
belétek mártom – mondom. / Kövér kuracom kol-
bászkomolyságát kondítottam kaján protéziseik
párduci párhuzamába. / Barbár bűnösként basz-
tam málészájú mosolyuk mosógépcentrifugáját cif-
rán cincogó cimbalomcimpámmal. / Merész mor-
bidságú marhanagy marslakómat mártogattam a
májukig. / Jégkorszaki jérceként jebáztam jérciké-
im jajgatását. / Reumáztattam Robinhúdommal ri-
degen rikácsoló rücskük réveteg beteg rébuszát,
bukszáját. / Jelentős teknős-nyúlványomat nyom-
tam rívó retikülük szájpadláspincéjébe. / Rothadt
sánta szájmalom-gerincvelő nyelőcsövükbe kényez-
tettem kurtának nemigen becézhető hős hurkámat.
/ Tömör télapómat tukmáltam tágranyílt csöröm-
pölő csőrükbe és orrluk bőrükbe bánatos büntetés-
ként szemlélve szemöldököm szemszögéből. / Szi-
lajul kígyózó szíjaligátoromat gyugtam gyanúsan
gyér nyelőcsőgyárpalotájuk portásfülkéjébe, kiet-
len kemencéjébe. / Szamárbőgető faszom lett a si-
rálybőgető bosszúálló, mivel a torkukba nyomtam
az egész türelmetlen tartalmát. / Hámozatlan hos-
szikás banánomat bajtársi bájjal baszarintottam be-
le szájlukaknamezejükbe, pont oda, ahol valahol
valamikor szép füttyszó hagyta el az üreget úgy
nyolc óra körül. / Kedélyes kövér kukacomat bir-
kóztam bele csöpögő csapként csontos cseppkőbar-
langnyi szájnyílásszénakazluka égő gyufaszálként a
benzineshordóraktárba rázkódtak. / Miniatűrának
nem mondható mamuti motollámat szélmalom-
harcként motázom meghalt szájpadlásmócsingotok
magas szférájába. / Bőszen bájos bárdomat fészkel-
tem nyálkamirígytónusú szájpadlásuk különböző
létrafokozataira, garádics lukuk különböző fokaira.
/ Gigászi gejzírként göciztem gurgulázó garatukba
gonoszul. / Tengeremet göciztem beléjük, és kissé
fáradtan leheveredtem melléjük.”)

Giorgio Agamben: A paródia. In: Giorgio
Agamben: A profán dicsérete. Bp.: Typotex Kiadó,
2008. 60.o.
lényegét, akkor a paródia (...) megreked az iroda-
lom küszöbén, szüntelenül ott ágál a valóság és a fik-
ció, a szó és a kézzelfogható dolog között.” A kézzel-
fogható dologhoz való súlyosan leterhelő közelség,
amely a megszólalásban megakadályozza minda-
hány potenciális befogadóval való fikciós szerződés
megkötését és a nyelvet, a Törvényt is távoltartja a
lacani Apa Nevének csupán részleges elfogadásával,
korántsem kritikai attitűd, hanem parodikus, de ez
adja meg a súlyát, és a konzekvens komolytalanság
ettől lesz terhelt/megterhelő, ettől lesz a Dolog gravi-
tációját magán viselő keringési pályája pszichotikus,
ezért tudja akár az ellenállás és elborzadás, akár a
megmagyarázhatatlan vonzalom bűvöletével nyug-
talanítani, veszélyeztetni és azonnali állásfoglalásra
késztetni a befogadót. De félre ne értsük, nem egy
tudatos programról van itt szó, művészi stratégiá-
ról, egy eszköztár valamilyen irányú mozgósításáról,
hanem a szerzői pozícióban fölbukkanó figura szub-
jektív valóságáról, egy ember lehetetlen privát habi-
tusáról, ahol is ez a lehetetlenség kétrétű: egy mű-
vészeti praxison belül mutatkozik, mindahányszor
annak részét képezi, figuratív természetű, továbbá,
ha ettől eltekintünk, a szimbolikus szempontjából
szubverzív és élhetetlen konstrukciónak tűnik.
A kortárs művészet viszonylag könnyen akcep-
tálja Bada excesszusát, mert helyzetére érvényesnek
tűnik Slavoj Žižek elemzése, aki a következő kérdést
teszi föl. „Vajon nem igaz-e az, hogy a modern mű-
vészet termékei mindinkább az anyagcsere végter-
mékéhez, a hulladékhoz válnak hasonlatossá (s ezt
gyakran szó szerint kell értenünk: bélsárként, rot-
hadó testekként...) – s mindezt a Dolog szent helyén
– helyett – teszik közszemlére? Nem lehetséges-e,
hogy éppen az efféle azonosulás az egész folyamat
rejtett ’igazsága’? Nem arról van-e szó, hogy minden
darab, ami jogot formál arra, hogy elfoglalja a Dolog
szent helyét, az természetéből adódóan ürülékszerű,
nem más, mint hulladék, mely soha nem ’töltheti be
a neki szánt szerepet’?” Ez a szublimáció folyamatá-
nak igencsak előrehaladott állapota, amelyben a be-
töltésre váró szublimációs tér, az eredendő elveszett
tárgy által intenzifikált zóna, vagyis a Dolog szent
helyének fontossága kezd előtérbe kerülni, hiszen a
reflexió, a magától adódó problematizálás azt mu-

i.m. 62.o.

A lacani pszichoanalízisben, amelyet rendkívül
széles hatóköre miatt szubjektumfilozófiaként ér-
telmezünk, a sikeres társadalmi-szimbolikus integ-
ráció feltétele egy nyelvi esemény, az Apa Nevének
az elfojtása, amely a tudattalan kialakulásával jár.
Ha ez az elfojtás (répression) nem történik meg, ha
az Apa Neve, törvénye kizáratik (forclusion), nincs,
ami a jelölő mozgását jelentésekhez rendelje/kös-
se, azaz pszichózis alakul ki. A jelentéshez rende-
lés bizonyos határok között elcsúszhat (ún. kárpi-
töltések, points de capiton jelentik a kapcsolatot),
de ha az elsődleges elfojtás nélkül az Apa Nevének
nincs regulatív funkciója, nem képezhet viszonyí-
tási pontot, ezért a jelentés diszperz módon szóró-
dik, a szubjektum tudattalanja „fedetlen” (á ciel ou-
vert) marad.

Slavoj Žižek: A Coca-Cola mint ¨objet ¨petit a.
In: Uő: A törékeny abszolútum. Budapest: Typo-
tex, 2011.45.o.
kilato@magyarszo.
Szóval tartjuk
░ SAMU JÁNOS
egymást
░ VANGER LÁSZLÓ
tatja, valami nincs rendben ezzel a térrel. „A szubli-
máció és a központi Üresség mátrixa, a mindenna-
pi gazdaság körforgásából kivont dolog üres (’szent’) halkan lépnek
helye, melyet aztán valóságos tárgyak népesítenek a nyári esőben
be, hogy így – a lacani szublimáció értelmében – ’a árnyak innen
Dolog rangjára emelkedjenek’, úgy tűnik, egyre na- késő éjjel
gyobb fenyegetésnek van kitéve. Nem más forog
kockán, mint a hasadék, mely elválasztja egymástól
az üres Helyet és az azt benépesítő (valóságos) ténye- forognak és nevetnek
zőket.” Így válik a kortárs művészet egyik elsődle-
ges feladatává a hely méltó betöltésének évszázados mintha elérnélek
problémája után a Hely megteremtése; nem a mű-
alkotás inherens tulajdonságain van immár a hang- ketten és még
súly, hanem a Dolog helyén megjelenő tárgy és az
milyen sokan
immáron korántsem magától értetődően adott Hely
közötti feszültségen, amelyből létrejön, megképző-
dik a sosem preegzisztens Üresség. találtam magamnak egy zajt
A szublimációnak ez a sajátos zónája viszont a folyóban
imaginárius karaktert kap, imaginárius karakte- puszival a füledbe súgtam
rű marad Badánál, közvetlenül elérhető léttérként valamit mondani akartam
jelentkezik, a jouissance-ról való le nem mondás ter-
ritóriumaként, így nála megfordul a helyzet, és tu-
lajdonképpen az Üresség, a Hely kísért mindenütt, veszekszenek a kicsik
minden tárgyban, amelyek szokatlan, nyugtalanító az egyik rám száll
intenzitásra tesznek szert. Szövegeinek nincs túlpart- szárnya is van
ja, érkezése, a jelölőmozgás jelentésszórásba csap, hagyjál már
mert fogásai a paternális metafora lehetséges kont-
rollján kívül zajlanak, és amennyiben elérik a tulaj-
don névadójaként működő Bada Dadát, a figurát is, azt meg add csak ide
nem is minősülnek fogásoknak. Žižek idézett elem- ne játsszál vele
zése értelmében a lacani objet petit a „fogalmának mert meghalsz, Te
lényege éppen az olyan ellentétes meghatározások
azonosságára utal, mint a megfoghatatlan, fenséges valamit... ugye?
tárgy és/vagy ürülékszerű szemét – ami szüntelenül
azzal fenyeget, hogy az egyik lassan a másik helyé- mondani akartál
be lép, s az önmagát felfedő fenséges Grálról kide-
rül, hogy nem más, mint egy darabka szar.” Bada ha én nem szólok
pszichotikus művészetében inkább az fenyeget, hogy némán
a darabka szarról derül ki, nem más, mint a fensé- talán
ges Grál, mégpedig minden egyes darabkáról, ami-
nek viszont jóval súlyosabb következményei vannak,
mert bár a žižeki dialektika visszafordítható, az irány mind csak emlék
mégsem mindegy. Hasonlóképpen lesz a parodizá- a lelkem csupasz falán
lás is veszélyeztetett: a fikció „tegyünk úgy, mintha”
alapszerkezete helyett megmarad az agambeni „ez
Állati
így sok”, viszont ez a módusz szétterjed mindenre, tatási pont a befogadó lesz. A befogadó viszont így
az elhárítást, a kivédést szolgáló megnyilatkozáso- nem kommunikációs helyzetben találja magát, nem
kat is elárasztja, amelyek nem távolodnak el a tárgy- egy műalkotás értelmezője, hanem egy olyan szub-
tól, illetve amikor látszólag mégis, nem távolságában jektív megmutatkozás recipiensévé válik, amely a
tartják fönn, hanem a túlzott pornográf közelség mi- művészet ünnepi idejéből érkezik, és amelyet koor-
att torzítják. Szabó Rozáliát korán ragadta el a halál, dinátái a szimbolikuson túlra (is) pozicionálnak. Er-
de ezen az opuson belül ő már mindig egy transz- re a helyzetre nehéz fölkészülni, zavaró, indiszkrét
cendens, alternatív logikájú térben létezett, amelyet közelség adódik belőle, amelyre a válaszreakciók a
a művészet viszonyai közepette könnyen értelme- teljes elutasítástól a kultuszteremtésig terjednek.
zünk a hulladék – Dolog kettősének dialektikájá- A különleges Bada Dada-i utazás végén az elmoz-
ban, azonban minthogy potenciális referencialitásá- dulások implóziója marad, a szétforgácsolt abszur-
nak tartománya egybevág ezzel a térrel, Bada Dada dum, a nyelvkonstituáló nonszensz, amely a be nem
maga is előadó-szereplője, tartalmazottja (ahogyan a lépés következményeit hordozza vagy, ami ugyanaz,
Szügyi Zsolt által rendezett videofeldolgozás fogal- a radikális transzgresszió erejével süvít; némelykor
maz: „mesélője”) a szövegnek, az egyetlen vonatkoz- eltaszít, vagy egyszerűen csak szórakoztat, máskor
borzongatóan precízen („Ó, a jó nagy precíz picsa-

im. 45-46o. sági...”) föllógatja egyezményes értelemkonstrukció-

uo. inkat, de nem egy olyan támadással, amelynek ügye

Lásd itt: http://www.youtube.com/watch?v=P5_ volna, hanem alapvetően. És eközben, sajnos, ma-
cuL8ECQM gát sem kíméli.