2013. július 13., 14., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 28. szám
Az őrült buszsofőr
S
zokás szerint fölszállt a 16-os buszra. Nem kellett sokáig várnia,
elég volt pár percig süttetnie magát a megállóban. Tűzött
még a nap, kora délután volt. A buszon kevesen utaztak. A
leghátsó ülésre ült le. Ott nyugta van, ha bármi történne. Jöhetnek
a rozoga öregasszonyok, akik majd szintén le akarnak ülni, vagy épp
a sokgyerekes anyukák, akik a fél buszt elfoglalják. Ám a leghátsó
hely, az biztos. Oda senki sem akar majd befurakodni.
Kellemesen elterpeszkedett hát az ülésen, lazán ledobva lábai
közé a csomagját, és élvezte a városi furikázást. Úgyis dugó lesz, jó
sokáig pihenhet, mire a végállomásra ér. Az első megállónál mintha
furcsát hallott volna. Mintha a buszsofőr énekelt volna. De legaláb-
bis más hangsúllyal beszélt, mint ahogy szokta.
– Hölgyeim és Uraim! A következő megállónk az Attila út. Aki le
akar szállni, még most próbáljon jelezni – hallatszott a sofőr hangja.
Úgy beszélt, mintha részeg lett volna.
– Hm, vicces… – gondolta magában Napsugár. – Meleg van…
dugó is van… nem csoda, ha elege van…
Megállt a busz a megállóban. Le- és fölszálltak az utasok. Két
srác telepedett Napsugár mellé. A busz továbbindult.
– Most pedig átmegyünk az alagúton! Nagyon izgalmas lesz, jó
sötét! Jut eszembe, a lélek sötét oldaláról még nem szóltunk! Ugye
van az árnyék-én, amit Jung is meg mindenki más is így nevez. Főleg
a lélektan művelői. De Keresztes Szent János szintén szól a lélek
sötét éjszakájáróóóól – és itt erősen megnyomta a gázpedált.
– Ez hülye? – röhögött föl az egyik srác. – Nem hallottad?
– Mit? – mondta unottan a másik, aki épp az okostelefonja gomb-
jait nyomkodta.
– Hát ez a sofőr esküszöm, hogy hülye! Figyeld már, miket
mond!
– Jól van, na. Miket?
– Hallgasd már!
És a sofőr folytatta, ahogyan az alagút utáni megállóhoz ért.
– Elérkeztünk tehát az alagúton túlra. Innentől már semmi sem
ugyanaz, mint eddig volt! Alice in Wonderland, drága Hölgyeim és
Uraiiiim! – és kacagott egy nagyot, bele a mikrofonba.
Nemes István
kilato@magyarszo.
könnyű égés n ANTALOVICS PÉTER
amikor a titkot megfejtettem,
és rájöttem, hogy nincs titok,
olyan lettem, mint egy pohár víz.
azóta félek az emberektől,
akik hasonlítanak rám.
amikor velük találkozom,
megpróbálok árnyékban maradni.
sorban mennek el mellettem,
arcvonásaik eltakarják a napot.
ha megszomjaznak, vizet keresnek,
s jobb ötletük híján belőlem isznak.
n ARANY ZSUZSANNA elképzelem, ahogy bőszen bólogatok,
míg egymással beszélgetnek arról,
– Mi van?! – húzta föl a szemöldökét az a fiú, amelyik az előbb
még a telefonnal babrált. – Mit beszél ez a köcsög?! hogy a titok újra csak titok,
– Ugye? Ez tiszta hülye! – nyerített a másik. mindazonáltal:
Napsugár is fölkapta a fejét az egyre érdekesebb buszsofőri a felesleges kérdésre hallgatással válaszolok,
kommentárokra. Vihogott rajtuk, de csak úgy félálomban. Azt hitte,
a fantáziája működik túl már megint. De nem. A következő megál- a padlón a víz, vagy a kézben a pohár vagyok.
lónál ugyanis Kantot kezdett olvasni a buszsofőr. Közölte, addig
nem indul tovább, amíg az utasok végig nem hallgatják a Szép és a
Fenséges fogalma közti különbségek taglalását. Az emberek idegesek
lettek. Egy öregasszony rosszul lett. Hápogta, hogy nem kap levegőt.
A buszsofőr dorgálni kezdte a rendetlenkedő utasokat.
– Aki nem hajlandó végighallgatni Kant gondolatait, az egy
idióta! – rikácsolta, amikor az utasok verni kezdték a vezetőfülke
ajtaját.
– Azonnal menjen tovább! Nekünk nincs időnk ilyesmire!
Egy fiatal nő kiborult. Tele volt csomagokkal. Szatyraiból zöld-
ségek és gyümölcsök kandikáltak ki. A két srác is egyre türelmet-
lenebb lett.
– Ki a büdös franc az a Kant? Ki nem szarja le?! Mit akar ez a
hülye? – fakadt ki a telefonos.
Napsugár eleinte röhögött, aztán ő is ráunt a dologra. A buszsofőr
félórán keresztül olvasta Kant gondolatait, majd újra gázt adott.
– Na végre, megjött az esze! – könnyebbült meg egy idős
úriember.
A sofőr azonban tovább folytatta. Útközben is beszélt-beszélt.
– Arra gondoltam, hogy egy kis kerülőt teszünk, mielőtt a végál-
lomásra érnénk. Most továbbmegyek az Andrássyn, és nem kanya-
rodom el a Deák tér felé. Maguk nagyon rosszul viselkedtek, ezért
további fejtágításra van szükségük!
Egészen az Oktogonig ment, ott megállt. Az ajtókat nem nyitot-
ta ki.
– Tehát… – és itt megköszörülte a torkát. – Egy kis etika az urak-
nak és a hölgyeknek! Arisztotelész. Megfelel? A nikomakhoszi etika
néhány passzusára gondoltam.
– Ember, maga őrült! Hát nézzen már körül! Itt asszonyok és
gyerekek is vannak! Hát mit akar maga, az ég szerel-
mére!? – verte az ajtót az idős úriember.
– Van itt, aki cukros? – kérdezte egy ideges asszony.
– Mert annak akkor le kell szállnia! És aki beteg? És be Bott Maya
kell vennie a gyógyszerét? – sipítozott.
– Nem érdekelnek az efféle apróságok! – őrjöngött – Könyörgöm uram, könyörgöm! – ment oda az idős úriember
vérben forgó szemekkel a buszsofőr. – Nem érdekel, a vezetőfülkéhez. – Elhisszük! Elhisszük! Magának igaza van! A lét
hogy maguk miféle hülye kifogásokkal jönnek, csak- kérdését újra föl kell tenni!
hogy föltartóztassák a filozófiai tanok terjedését szerte – Mit csinál a vénember? – kérdezte a telefonos srác a másikat.
a világban! – Fogalmam sincs… Ez is meghülyült!
Napsugárnak is melege volt már. A leghátsó ülés – Mit mond, uram? – vicsorgott ki a buszsofőr az üvegajtó mögül.
eléggé levegőtlen helyen volt. A két srác is már idege- A feje már zöld volt, a fülei hatalmasak, a lehelete kénköves.
sen toporzékolt. A telefonos próbált segítséget kérni. – Hogy elhisszük! Igen, a lét kérdését igenis újra föl kell tenni!
– Hé, haver, küldjetek már ide valami zsernyákot, Most már szabadon enged minket? – könyörgött az öreg, izzadt
mert bedilizünk! Tisztára bekattant a buszsofőr csávó! homlokáról törölgetve a verejtékcseppeket.
Fogva tart minket, haver! Neeem! Ez nem vicc, te állat! Másnap Napsugár nyugodtan szürcsölte jéghideg limonádéját
Nem ittunk egy kortyot sem! Komolyan beszélünk! kedvenc kávéháza teraszán, miközben beszélgetett a barátjával.
– ordítozta. – Szóval, mi volt? Elaludtál a buszon, te csaj? És a buszsofőr
A sofőr, túlkiabálva a fölháborodott és magából ébresztett föl? Te tiszta bolond vagy, esküszöm! – röhögött föl a
kivetkőzött utazóközönséget, rákezdte: barát, és közelebb hajolt a lányhoz.
– Heidegger: Lét és Idő! Első fejezet! – Igen, de közben rájöttem, hogy a lét kérdését valóban újra
És ordította, torkaszakadtából, hogy mi az a jelen- föl kéne tenni… – vigyorgott vissza negédesen Napsugár, majd
valólét, meg hogy miért is kéne a lét kérdését újra hirtelen fölcsattant: – De ne fújd már rám ilyenkor azt a kénköves
föltenni. leheletedet! Tudod jól, hogy utálom!
Egyensúly
A bácskossuthfalvi/ómoravicai 9+1 művésztelep képei mellé
Egy pont az égen, egy a távolban, egy meg, mit kézzel elérhetünk. Ennyi, talán ennyi kell az egyensúlyhoz, a viszonyí-
táshoz. Meg kell állni, le kell ülni és figyelni. Nincs szebb s nehezebb, mint csendben szemlélődni. Maradni a legnehezebb.
Ennél többet a művészet sem akar. Csupán marasztal. Megállítja azt, aki hisz a csodában, alkotót és szemlélőt. Egyaránt.
Ennyi és nem több a művésztelepek feladata. A bácskossuthfalvi/ómoravicai 9+1 művésztelepé sem több 35 éve. A
politikai érdekek erős hullámverésében egyensúlyt keres művészetben és emberben.
Az idén Sagmeister Péity Laura meghívására kilenc alkotó, Ágoston Lóránt, Bott Maya, Csikós Tibor, Lázár Tibor,
Léphaft Pál, Ifj. Novák Mihály, Nemes István, Torok Melinda és Varga Rita vett részt az alkotótáborban.
n haft
(A mai Kilátót Léphaft Pál felvételeivel illusztráltuk, melyeken a 9+1 művésztelep résztvevőit örökítette meg
az alkotás kivételes pillanataiban.)
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Ellenszélben
Dévavári Zoltán (szerk.): Tér és idő 1918 után – A kisebbségi politizálás lehetőségei (tanulmányok);
Prostor i vreme nakon 1918. godine – Mogućnosti manjinske politike (studije).
Életjel, Szabadka, 2013
A
Magyar Párt szabadkai szervezete 1922. február 12-én
alakult meg a Népkörben, ennek az eseménynek a 90.
évfordulóján tartottak konferenciát a Szabadkai Tanítókép-
ző dísztermében.
A 2012. február 18-án elhangzott előadások tanulmánnyá szer-
kesztett változatban nemrég jelentek meg, tetszetős könyvként, két
nyelven (magyarul és szerbül), angol nyelvű összefoglalókkal. Persze
az írott szó nem tudja visszaadni az élőben elhangzott beszédek és
előadások közvetlen hatását, másrészt azonban jó, hogy nyoma
maradt az elhangzottaknak. A konferenciát a VMSZ szervezte és a
kötet megjelenését is ez a párt támogatta. Mégsem valami pártos
kiadványról van szó, egyszerűen az történt, hogy a konferencia
szervezésekor egybeesett a tudományos közélet és a politika érde-
ke, ami a következőkben összegezhető: pillantást vetni a kisebbségi
politizálás kezdeteire. A kötetet a szerzői is minősítik,
akik között vannak akadémikusok, szakmai téren már
teljesítménnyel bírók, mellettük pedig tehetséges feltö-
rekvő történészek is szerepelnek.
A kötet elején helyet kapnak az üdvözlő beszédek
is, amelyekben a politikum szereplői mondták el véle-
ményüket a kisebbségi politizálásról. Hende Csaba,
Magyarország Honvédelmi Minisztere beszédében azt
emelte ki, hogy a Magyar Párt járható utat jelölt ki, de
ahhoz bátorság is kell, hogy járni lehessen rajta. Pász-
tor Istvánról, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéről
tudjuk, hogy meglehetősen tájékozott történelmi kérdé-
sekben. Beszédében a Magyar Párt akkori programjára
reflektált, és a magyarok egymásért vállalandó felelős-
ségéről beszélt. Mondandójának lényege: „Mindenki,
aki magyarnak érzi és vallja magát, segítsen...”. Vojislav
Stanovčić akadémikus a Szerb Tudományos és Művé-
szeti Akadémia Társadalomtudományi Osztályáról,
aki a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság szerb
tagozatának elnöke, pedig az együttműködést, a múlt
viharainak ellenére történő bizalom erősítését emelte
ki. Glatz Ferenc, az MTA korábbi elnökének számos
kitüntetés birtokosa, a Magyar–Szerb Vegyes Bizottság magyar tago-
zatának elnöke beszédében Magyar politikai pártok kisebbségben
(1922–2012) címen tartott beszéde félúton volt az üdvözlőbeszéd és
az előadás között. Szokásához híven nagy időtávlatokat tekintett át,
de mondandója a mának szólt. A magyarországi kisebbségpolitika
kacskaringóit követve vázolta fel, ahogy az eljutott a mai állapotába:
hogy kluturnemzetként tekint önmagára, és a különböző autonó-
miaformákban keresi a kisebbségi kérdés megnyugtató – minden
fél számára megnyugtató – rendezését. A tudomány eszközei persze
korlátozottak: „A tudomány a szabad vitát, a viták szabadságát tartja
feladatának. A politika majd dönt. A mi feladatunk nem az, hogy
egyik vagy másik napi politikai, pártpolitikai programhoz szállítsunk
érveket, hanem az, hogy minden körülményre és lehetőségre felhív-
juk a figyelmet, hogy a politika ne csak az egzigenciák, a lehetőségek
közötti okos választás tudománya legyen, ahogy azt Kossuth gondolta,
de a lehetőségek teremtésének tudománya is.” (37. o.)
A tanácskozás rangját és a kötet lényegi részét a tanácskozáson
elhangzott előadások mutatják. Romsics Ignác (Eszterházy Károly
Főiskola, Eger, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár), Kisebbségvé-
delem Kelet-Közép- és Délkelet-Európában az I. és a II. világháború
után címen tartott előadást. Amiben a tőle megszokott alaposság-
gal és szabatossággal mutatta be a helyzetet, az első világháború
után létrejövő kisebbségeket, az USA és Wilson elnök elképzelé-
seit, valamint a kisebbségi létből származó problémák megoldá-
Varga Rita
n MÉSZÁROS ZOLTÁN
sainak a módszereit, a Népszövetség eljárásait. Tanulmányában
konstatálja, hogy a kisebbségvédelem alig volt sikeres, hiszen „A
békekonferencia ajánlásai, a szerződésszerű kötelezettségek és a
tett ígéretek ellenére a térség államai általában nem kisebbségeik
nemzeti jegyeinek erősítésére vagy megőrzésére törekedtek, hanem
a domináns nemzetek háború előtti hagyományait követve, sőt
azokon néha még túl is téve, asszimilációjukra és beolvasztásukra.
Arról pedig, hogy a svájci mintát követve az egy államon belüli
többségi és kisebbségi népcsoportok társnemzeti státust kapjanak,
szó sem lehetett.” (53. o.) A második világháború után a konflik-
tusos nemzetek megbékítésére törekedtek. A kérdéssel emberjogi
megközelítésből foglalkoztak. Keretei erősebbek lettek, az ENSZ-ben,
és a különböző európai nemzetek feletti fórumokon is odafigyeltek
erre, alapvető fontosságú dokumentumokat adtak ki, amelyeket
az egyes államok beépíthettek a jogrendszerükbe. Ám mindez az
etnikai konfliktusok és kényszermigrációk sorozata után történtek,
továbbá a Szovjetunió érdekövezetében nem érvényesülhettek,
mert ezt az ügyeibe való beavatkozásnak tartotta, Nyugaton pedig
az asszimilációra törekedtek.
Szarka László (MTA BTK Történettudományi Intézet, Budapest,
tudományos főmunkatárs) A kisebbségi magyar pártok közösségépí-
tő funkciója címen tartotta meg előadását. Mondandójának elején
a nemzetállamok kisebbséghez való viszonyulásáról beszél, Német
László gondolatait megosztva, a kisebbségek lehetséges viselkedésfor-
májáról: „A magyar kisebbségek sorsa attól függ, mennyire tudnak
tájékozódni helyzetükben” (63. o.) Előadásában a Csehszlovák, a
délszláv és a román állam kisebbségi pártjairól beszélt. Megállapítot-
ta, hogy ezek nem ideológiák, hanem a jogérvényesítés érdekében
keletkeztek. Ezen kívül lényeges volt még azok regionális identitása
és szerepvállalása, valamint az anyaországgal való viszonya. A több-
ség mindenhol az állam iránti lojalitás újból és újból megtörténő
kinyilvánítását követelte meg. Ezzel együtt „a kisebbségi magyar
pártok számára minden politikai és érdekképviseleti munka alap-
vetően a magyarság etnikai állományának és kisebbségi jogainak
megőrzését, valamint a közösség fejlődési potenciáljának fejlesztését
jelentette.” (70. o.) A magyar kisebbségeknek kevés sikerük volt a
többségi politikai elit gondolkodását alig befolyásolták, azonban
sikerült kiépíteniük egy „identitáspolitikai pozíciót”.
2013. július 13., 14., szombat–vasárnap
A két világháború közötti jugoszláv-magyar kapcsolatok szak-
avatott ismerője Hornyák Árpád (Pécsi Tudományegyetem/MTA
Történettudományi Intézet) Szempontok a két világháború közötti
magyar–jugoszláv kapcsolatok alakulásának tanulmányozásához
címen tartotta meg előadását. Rendkívül tömören és lényegre törő-
en fogalmazta meg, mi határozta meg a két állam viszonyát. Sorra
vette ezeket, így szó esett a határokról; a másik állam súlyáról a saját
nemzeti érdek megvalósításában; a kisebbségek súlyáról és jelentő-
ségéről a két állam kapcsolataiban; a gazdasági egymásrautaltságról
és a nagyhatalmi érdekeltségről valamint; a közös ellenségek és az
esetleges közös barátok szerepéről.
Slobodan Marković (Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok
Karának rendkívüli tanára, a belgrádi Európai Tanulmányok Inté-
zetének tudományos főmunkatársa) jogi szempontból közelítette
meg a kérdést. Előadásának címe: Jugoszlávia és Magyarország a
két világháború között: a szuverenitás és a kisebbségi jogok elve-
inek összeütközése. Lényegre törő módon, és rendkívül őszintén
összegezte a kérdést. Azzal kezdte mondandóját, hogy az első világ-
háború előtti Szerbia a vallásilag és nemzetileg homogén ország
tapasztalatából indult ki, és ebből következett a revíziótól való féle-
lem, a központosított közigazazás, és az egykor Magyarországon élt
szerbek mellőzése. A szerző kiemelte, hogy a közvélemény valamint
annak alakítása is fontos tényező. A Magyarországgal való kapcso-
latok alakulását annak trianoni szindrómája, valamint a kulturális
felsőbbrendűségébe vetett hite határozta meg, és az is, hogy a kisan-
Lázár Tibor
tant tagállamainak szétesésére várt. A szerző következtetése, hogy a
szuverenitás és a kisebbségi jogok „önmagukban nem összeegyeztet-
hetetlenek, ám amelyeket a történelem konkrét körülményei tettek
összekapcsolhatatlanná a két világháború között Bánát és Bácska
területén. Bármely fél ragaszkodása a két elv bármelyikéhez auto-
matikusan összeütközésbe hozta az adott felet a másik fél elveivel.
Ez az egyik magyarázat arra a kérdésre, hogy miért nem ért el a
Magyar Párt nagyobb eredményeket, de magyarázat ez a belgrádi
kormányok sikertelenségére is abban, hogy a magyar kisebbséget
bevonja a Jugoszláv Királyság főbb politikai folyamataiba.”
A. Sajti Enikő (Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi
Kar, az MTA rendes tagja) Az „elcsatoltak nemzedéke” (A délvidéki
magyar kisebbség önmegőrzésének lehetőségei és korlátai 1918–
1941) címen tartotta meg előadását. Ebben rámutat arra, hogy a
kisebbségi közösségnek valamilyen viselkedésformát kellett találnia,
hogy ki tudja használni azt a mozgásteret, ami adatott neki, az egyéni
célok és lehetőségek mellett közös célokat is meg kellett fogalmaz-
ni. Így volt ez az impériumváltás után is, miután az országot több
mint 40000 hagyta el. Kitér Magyarország szűkös lehetőségeire,
és a délszláv állam hozzáállására is. Az idő múlásával a nemzetközi
helyzet változott, a délszláv állam toleránsabb lett, de ennek elle-
nére, a kisebbségeket, a magyar kisebbséget, mint zavaró tényezőt
kezelték, amely veszélyt jelent az államra. Majd csak 1941 január-
jában alakul meg a (Délvidéki) Magyar Közművelődési Szövetség,
amelynek munkáját a délszláv államban nem lehet értékelni, hiszen
a háború kitörése a két ország között mindent megváltoztatott.
Zoran Janjetović, Szerbia Újkortörténeti Intézetének tudomá-
nyos főmunkatársa, A Jugoszláv Királyság nemzeti kisebbségeinek
szerepe a politikai döntések meghozatalában 1918 és 1941 között
címen tartotta meg előadását. Külön értéke ennek a munkának,
hogy nem csak a magyar, hanem az összes jelentős kisebbség kérdé-
seit áttekinti, és nem csak a Vajdaságban, hanem az egész akkori
Jugoszláviában. Jegyzetapparátusát tekintve ez a legalaposabb mű,
és a kisebbségi pártok működésének, valamint az országos pártok-
kal való együttműködésüknek az eseménytörténetét végigköveti
a szerző, a választások eredményeit és körülményeit is elemzi. Az
1929-es diktatúra bevezetésétől megváltozott a politikai rendszer,
rosszabbodott a kisebbségek helyzete, új politikusok tűntek fel. Akit
a politikatörténet kisebbségi aspektusa érdekel, e cikket mindenkép-
pen érdemes elolvasnia. A szerző végkövetkeztetése jól érzékelteteti
a kisebbségek kiábrándító helyzetét, ugyanis céljaik közül csak akkor
tudtak valamit megvalósítani, ha annak valami külpolitikai indoka
is volt, azaz: „azt nem maguk a kisebbségek harcolták ki”.
Pejin Attila már évek óta a vajdasági zsidóság történetével foglal-
kozik és A bácskai zsidóság Trianon után címen, tartotta meg előadá-
sát. A szerző a zsidóság monarchiabéli integrálódásából indult ki,
amire az új állam és a cionizmus hatott. Így az történt, hogy a
zsidóságra erős magyar kötődései miatt az új hatalom gyanakvás-
sal tekintett. Dicséretes a szerző hozzáállása, amelyben a narratívák
pluralizmusát védi meg, és mintegy feladatuk tűzi ki a történé-
szek felé, hogy többféle narratívával szembesüljenek. E narratívák
között az egyik legérdekesebb az, ahogy a zsidó közösség élte meg
2013. július 13., 14., szombat–vasárnap
az új helyzetét, hiszen annak nem volt ún. anyaországa, és az 1/3-
uk nem is a monarchiából származott, ráadásul ez a közösség több
anyanyelvű is volt (főleg: magyar, német, szerb, horvát). Továbbá,
már a délszláv állam létrejötte előtt is folyton azzal szembesültek,
hogy megkérdőjelezték lojalitásokat ehhez, vagy ahhoz az állam-
hoz. A bácskai zsidóság nehezen találta fel magát az új államban,
ám, az államhoz való hűség eszméje is teret hódít, hiszen a délszláv
politikai elitnek ez eminens célja volt.
Mészáros Zoltán (levéltáros, e szöveg írója) A vajdasági magyar-
ság a nemzeti túlfűtöttség tengerében címen tartotta meg előadását.
Kitért arra, hogy a nemzetközi légkör a világháborúk előtt telítve
volt túlfűtött és gyűlölködő propagandával, amelynek hatásai ma
is érződnek, de már csillapított formában, hiszen Európa túl van a
népirtások szörnyű tapasztalatain, és a felelős értelmiség és a fele-
lős politikum is tudatosan igyekszik távoltartami a közbeszédből a
gyűlölködést. A szerző a pánszláv és délszláv gondolat összefüggé-
seiről is szólt, amely egyrészt jól integrálta a szláv nemzeteket, és
alkalmas volt politikai ideológiának is, míg másrészt a délszláv állam
nem délszláv lakosait erőteljesen kirekesztette, ami a jogrendszerben
is megmutatkozott. Rámutatott arra, hogy a wilsoni elvek, miután
létrejöttek az új államok, amelyek nemzetállamokként kisebbségi
tömbterületekkel is rendelkeztek már veszélyt rejtettek azokra,
hiszen ugyanazon elvek következetes alkalmazásával területeket
veszthettek, amelyek alapján területeket nyertek. Félelmük nem is
volt alaptalan, hiszen a müncheni és a bécsi döntések is változtattak
a határokon. E nagypolitikai események meghatározták a kisebb-
ségek helyzetét is, hiszen minden állam területének megőrzésére
törekszik, ami azt is jelenti, hogy gyengítenie kell a kisebbségi közös-
ségeket, hogy azokat ne lehessen érvként felhasználni semmilyen
területi vitában. Mindezt néhány szabadkai helytörténeti eseménnyel
szemléltette. Összegzésként pedig elmondta, hogy a Magyar Párt
mindezért kilátástalan helyzetben volt, hatása a magyar közösség
életének alakításában minimális volt.
Ranko Končar, a vajdasági történetírás egyik veteránja, az Újvi-
déki Tudományegyetem nyugalmazott tanára A vajdasági magyar
kisebbség helyzete a január hatodiki diktatúra után címen tartotta
meg előadását. A diktatúra bevezetése kedvezőtlenül hatott a magyar
kisebbség életének minden aspektusára, ugyanakkor a határ túlol-
dalán felerősítette a revíziós törekvéseket, annál is inkább, mert
Lord Rothermere személyében brit támogatója is volt a revíziónak.
A magyar kisebbség főleg Szántó Gábor politikája révén próbál alkal-
mazkodni a délszláv állam igényeihez, de a jugoszlávság kérdéséhez
közömbösen viszonyul. A király meggyilkolása arra késztette
a magyarságot, hogy demonstratívan kifejezze részvétét. A
jugoszláv politika színtéren a központosítás és decentralizálás
hívei között folyt a politikai párharc, és mindkét opció igyekezett
megnyerni a magyarságot. A külpolitikai helyzet a harmincas évek
végén átrajzolta az erőviszonyokat és az örök barátsági szerződés
a két ország között azt is jelentette, hogy a magyar kisebbség hely-
zetének megoldása napirendre került, ám az idő túl rövid volt a
háborúig hogy ebből bármi is megvalósulhasson.
A sajnos időközben elhunyt Pál Tibor, az Újvidéki Tudomány-
egyetem, Bölcsészettudományi Karának, docense, de előadásának
a szövege még megjelenhetett a kötetben. Előadásának címe: A
vajdasági magyarság a két világháború között. Előadásával nagy
témát ölelt fel, de korrekt adatokban bővelkedő, szabatos össze-
foglalását adta a témának.
Az utószót a kötet szerkesztője, Dévavári Zoltán történész jegyzi,
a szövegében szó esik a Magyar Párt kezdeményezőiről Dettre János-
ról és Grábel Lászlóról, és a Magyar politikum viszonyulásáról, és az
éppen szétforgácsolódott ország politikai vitáinak hatásáról.
Az egész kötet hibája, hogy sajnos egyetlen előadó sem foglal-
kozott a Magyar Párt alapítóival, de magával a párttörténettel sem.
Nyílván azért van ez így, mert az eddigi kutatások folyamán ezzel
nem sokan és nem igazán behatóan foglalkozhat. Így a tanácskozás
szövegei szinte egy erről szóló komolyabb munka után kiállatnak.
Az utószóban szó esik a megbékélés konkrét aktusairól, amelyek-
ből az utóbbi időben több is volt. A. Sajti idézi Szirmai szavait, amelyet
az 1941-es örök, de sajnos nem örökké tartó barátsági szerződés
után mondott: „Az időknek kellett megváltozniuk, a légkörnek átalakul-
nia, a bizalmatlanságnak enyhülnie, hogy az egész ország magyarságára
kiterjedő, gyökeres javulás következzék be.” (125. o.) Vajon most vannak
itt, vagy mikor jönnek el ezek a bizonyos idők?
kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23
Tízéves a temerini tájház
n CSORBA BÉLA
T
alán sosem fogom elfelejteni azt a emlékeit lehetőség szerint élet- és korhűen disznóölés és -tor, Szent Iván-nap tűzug-
felemelő pillanatot, amikor tíz évvel mutassuk be idősnek és fiatalnak, helybé- rás, betlehemezés, aratási és régi lakodal-
ezelőtt az Illés-napi rendezvények linek és idelátogató vendégnek, laikusnak mi szokások, kiállítások a kubikosságról, a
keretében átadtuk mai rendeltetésének az és szakmabélinek. De ez is csupán egyike kenderfeldolgozásról, a temerini németek-
egykori Matuska-házat, és Magyar István- volt szándékainknak. Nem pusztán falusi ről, íjász- és lovasbemutatók, s nem utolsó
nal, a TAKT akkori elnökével kiosztottuk múzeumi kiállítóteret kívántunk létrehozni, sorban a táncházak, Fábri Géza, Ivanovics
a ház rendbehozatalában, tatarozásában, hanem élő közősségi teret, amely rendezvé- Tünde és mások fellépései jelzik tevékeny-
a lakóépületben és a gazdasági udvar- nyeivel, programjaival egyik fontos gyüle- ségünknek ezt a vonulatát.
ban kiállított gyűjtemény létrehozásában kezőhelye, fóruma lesz, mindenekelőtt a ... S mindeközben folyamatosan tartott a
segítséget nyújtó helybélieknek a szerény helyi magyarságnak, hisz ma is valljuk: renoválás, falakat vízhatlanítottak a meste-
köszönőokleveleket. Nem mindennapi tett magyarnak lenni érték, amit megőrizni, rek, tetőt cseréltek az ácsok meg a náda-
volt közösségünk életében e fontos magyar amiért munkálkodni tenni kell és tenni zók, és most is tart a tájház kertjében az új
művelődési intézmény létrehozása, amely- érdemes, minden különösebb melldönge- közösségi ház és kiállítóterem építése, ami,
ben ismert és ismeretlen temeriniek százai tés nélkül. ha kész lesz, lehetőséget teremt művelődési
vettek részt, önkéntes munkával és adomá- Tájházi programjainknak ez a gondolat és alkotói tevékenységekre a téli hónapok-
nyokkal támogatva a két rövid esztendeig képezi az alapját, összhangban Apollinaire ban is. A sikeres pályázatok megírásában,
VMDP-s vezetésű önkormányzat egy évvel ama bizonyos „vörösesszőkéhez” írt, klas- a munkálatok megszervezésében és még a
korábbi kezdeményezését és bátor lépé- szikus versének üzenetével: „ hagyomány lebonyolításában is a TAKT elszánt csapatá-
sét, mellyel ingatlanhoz jutatta a TAKT- és lelemény vad vitáját elvetem.” Mind a nak, de különösen Ádám Istvánnak, elévül-
ot. Persze eközben politikai támadásban TAKT egész működésében, mind a tájház hetetlenek az érdemei. Persze nem volna
és erkölcsi lejárató akcióban is volt részünk programjaiban az elmúlt évtizedben ízlések illő, ha megfeledkeznénk a községi önkor-
bőven, de ki törődik ma már ezzel! Mindig és nézetek szabadsága uralkodott. Hogy mányzat és a helyi közösség majd mindig
tudtuk, hogy igaz ügyet képviselünk, amit néhány példát mondjak, természetesen korrekt viszonyulásáról sem, akárcsak azok-
sok-sok ember jobbító szándéka, önzetlen a teljesség igénye nélkül: tartott itt már ról a támogatásokról, amelyeket magánsze-
nemeslelkűséggel párosuló tettre készsége előadást, könyvbemutatót A. Sajti Enikő mélyektől, mindenekelőtt néhai Matuska
táplál pozitív energiákkal. és Délvidéki S. Attila, Bárdi Nándor és Magdolnától (Ausztrália), magyarorszá-
Célunk nem csak az volt, hogy ingat- Czakó Gábor, Makovecz Imre és a zEtna gi közalapítványoktól, a tartománytól és
lanhoz és biztonságos állandó székház- íróinak csoportja, és pódiumunkon éppúgy kisebb részben szerbiai minisztériumi forrá-
hoz juttassunk egy magyar művelődési tetszést aratott Spiró György egyfelvonáso- sokból nyertünk. De hálával kell szólnunk a
intézményt, így biztosítva fennmaradását sa, mint a Wass Albert műveiből összeállított médiák, elsősorban a helyi rádió és a Teme-
a Temerinben különösen gyorsan válto- monodráma, hogy Berecz András bámula- rini Újság munkatársairól is, mert kezdettől
zó politikai széljárások szeszélyes játé- tos mesélőkedvének és stílusának frenetikus fogva megértették távolabbra mutató célja-
kai ellenére, noha ez sem volt mellékes sikeréről ne is beszéljünk. A néphagyomá- inkat, és tárgyilagos tudósításaikkal, riport-
kérdés. Fontosnak tartottuk, hogy a teme- nyok, szokások felelevenítése, ébren tartása jaikkal a közvélemény figyelmét munkánk
rini magyarság egykori népéletének tárgyi kezdettől fogva feladataink közé tartozott: iránt folyamatosan fenntartották.
Sagmeister Péity Laura
S Z Ó F I GY E L Ő
Hevenyész n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
A mai magyar köznyelvnek közismert eleme a hevenyészett melléknév, az improvizált, a rögtönzött, az
összetákolt szinonimasorába tartozik. Vele szemben alapszavát, a hevenyész igét sokan nem ismerik. Vannak,
akik nem is a megfelelő alakban és jelentésben élnek vele. Az ikes hevenyészik változatát ’hever, heverész,
rejtőzik’ értelemben használják: Minden négyzetméteren hevenyészik némi szemét. – Ott, egy szikla mellett
Draco hevenyészik lustán. – A fogkrém kupakja nálunk hol a mosógép alatt hevenyészik, hol a mosdó egy
rejtett zugában. – A T-modell a többi elfekvő projektem között hevenyészik. A hevenyész tárgyas ige azt
jelenti, hogy valaki hosszabb előkészület, különösebb megfontolás, megfelelő, hozzávaló eszközök nélkül,
gyorsan, hirtelen, nagyjában elkészít, megcsinál, elvégez valamit; rögtönöz. Különösen olyan személyről
mondják, aki valamely felvetett témáról kötött vagy kötetlen beszédben rögtön képes előadni érzelmeit vagy
gondolatait. Már a XVII. századból van rá adat: „Hevenyészte hazánk útra induló reménységének, Pápai
P. Ferenc úrnak Teleki János gróf, a filozófia hallgatója …”
XIX. és XX. századi íróink is élnek vele: „Kettőnek megint az a mulatsága van, hogy háromszögelési
munkálatokat hevenyésznek: ezekből bizonyára mérnökök válnak.” (Jókai Mór: Enyim, tied, övé); „Kapják
magukat, hevenyésznek egyet, kigondolnak róla valami mesét, a költött hős csontjai fölé kápolnát emelnek,
melyet nyomban zöld cserép alá fognak.” (Vámbéry Ármin: Vándorlásaim és élményeim Persiában); „De
a melynek tégláit a mi keserves buzgóságunk égette, a melynek vályogjait a mi szegénységünk hevenyészte
fallá:” (Baksay Sándor: Patak banya); „Jobb szemével megcélozta a malom maradványait s a vázrajz alapján,
amelyet együtt hevenyésztünk, kiszámította a költségeket.” (Karácsony Benő: A megnyugvás ösvényein);
„Élve az alkalommal, mi délután az osztrák maródiakkal olyan mulatságot hevenyésztünk, amilyet Krajova,
azt hiszem, sohasem látott s nem is fog látni.” (Kinizsi István: A „Sánta Huszár” naplója); „Gyűrűalakban
padot hevenyésznek, mely keletirányba lejt, mert odaültek délutáni árnyért.” (Petri György: Egy öngyilkos
naplója) Választékos elemként olykor közönséges mai szövegekben is előfordul: Eredeti terveim szerint egy
Ifj. Novák Mihály szlalom és egy hordókerülő pályát hevenyésztünk volna. – Majd Dieterrel, Rangerrel és egy másik német
vendégünkkel cutting edzést hevenyésztünk vasárnap estefelé. – A meccsről összefoglaló az interneten
található, a közelítő pontossággal beékelt statisztikákat pedig az UEFA hivatalos oldaláról hevenyésztük.
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. július 13., 14., szombat–vasárnap

A tárgyi világ poétikája Ágoston Lóránt

Hungarológiai Közlemények 2013/1.

n SZOLLÁR ANNA

A
Hungarológiai Közlemények 2013. évi első száma A tárgyi világ
poétikája címmel jelent meg, s tizenhárom tanulmányt tartal-
maz, melyeket a Magyar Tudományos Akadémia Irodalom-
tudományi Intézetének munkatársai, valamint az újvidéki Magyar
Nyelv és Irodalom Tanszék tanárai és hallgatói írtak.
A folyóiratot Angyalosi Gergely „Az én szívemben boldogok a tárgyak”
– Nemes Nagy Ágnes tárgyias költészete című szövege nyitja, melynek
célja annak kimutatása, hogy Nemes Nagy Ágnes költészetében a
„tárgyiasság” kétféle jelentése szoros kapcsolatban áll egymással. En-
nek érdekében a szerző az esszékben megjelenő, tárgyakra vonatkozó
megjegyzéseket, valamint az Ekhnáton-ciklus darabjait vizsgálja.
Toldi Éva Identitásjelző tárgyak a vajdasági magyar irodalomban
című tanulmányában megállapítja: „A vajdasági magyar irodalom
kifejezetten alkalmas terepe a tárgyiasság vizsgálatának.” A szerző
Németh István, Tolnai Ottó és Gion Nándor műveit elemezve arra
keresi a választ, vannak-e a vajdasági magyar irodalomban olyan
jellegzetes tárgyak, melyek nemcsak valamiféle regionális identitás
mentén rendszerezhetők, hanem közük van a narrátori identitás
konstruálásához is.
Lefordíthatatlan reáliák című írásában Kappanyos András abból
az alapvetősből indul ki, hogy bár az irodalmi művekben megje-
lenített tárgyak ritkán főszereplői a történéseknek, igen jelentős a
szerepük a történet szociális és kulturális terének meghatározásá-
ban. A tanulmány lefordíthatatlan reáliák és félrefordítások példáin
keresztül bizonyítja, hogy akár egyetlen elem elvétése is az ábrázolt
miliő teljes eltorzulásához vezethet.
Gerold László Szövegek, terek és tárgyak – A tárgy mint színházi jel
Tolnai Ottó drámáiban című írásában a Végeladás című színpadi mű ke-
rül a középpontba. Ebben a szövegben a Gerold megállapítása szerint
„Tolnai tárgyai nemcsak kellélek, hanem élő szereplők”, melyek
funkciója nem csupán az, hogy a színészek játékát segítsék.
A városi tapasztalat a Nyugat első nemzedékének írásaiban, különös
tekintettel Babits Mihály A csengettyűsfiú című versére című tanulmá-
nyában Széchényi Ágnes Ady, Babits, Kosztolányi Schöpflin Aladár,
Molnár Ferenc és Ignotus városhoz való viszonyát elemzi, melyre
erőteljes ambivalencia jellemző. Babits Mihály A csengettyűsfiú című
versét vizsgálva megállapítja: „Babits az, aki a nyugatosok közül a
legmesszebb megy a tárgy poétikájának kiterjesztésében, olyan mély
tartalmakat bízva a profán lét cseppet sem esztétikus tárgyaira, mint
kortársai közül senki.”
Bányai János „Egy-egy váratlanul felragyogó tárgy”
Lator László verseiben című írásában a címben megje-
lölt szerző két versét, a Régi fényképet és a Holtágat
elemzi, s kimondja: a költő világában a tárgyaknak
igen közvetlen szerepe van, élmények és gondola-
tok helyet állnak, s ebben a megoldásban akár egy
költészeti program jelei is felismerhetők.
A könnyek tárgya – Tárgyiasság és poétika Takács
Zsuzsa három kötetében című szövegében Szénási
Zoltán a Viszonyok könnye, a Tárgyak könnye és az
Utószó című köteteket vizsgálja. E művek az Újhold
tárgyias poétikáját örökítik át, azonban a költői
szubjektivitást nem korlátozzák olyan módon, mint
Nemes Nagy Ágnes költészete.
Patócs László A tárgyi világ idegenség-narratívái
Vas István önéletírásában című tanulmányában a
címben említett művet járja körül, melynek beve-
zető szövegében a tárgyi világ az énnek a világtól
való távolságát, az én elkülönülését jeleníti meg,
vagyis az önéletírás kiemelkedő szerepet tulajdonít
a tárgyi világ idegenség-képének.
Deczki Sarolta „Csak ami kell” – Kántor Péter:
Köztünk maradjon című szövegének középpontba állí-
tott írásában „első olvasásra is szembeötlő a tárgyak
kiemelt szerepe”, melyek egyrészt az életvilág ottho-
nos darabjai, másrészt olyan objektumok, melyeken
keresztül a beszélő az őt mindenkor foglalkoztató
kérdésekre keresi a választ.
Faragó Kornélia Darvasi László Vándorló sírok című kötetének Sági Varga Kinga A tárgyak jelentésszervező szerepe Bodor Ádám regé-
novelláit elemzi, különös tekintettel a Fa, a Tanácsok kutyatartóknak nyeiben című szövegében a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verho-
és A Boromirok címűekre. Eltárgyiasuló testek – testies tárgyak – Átjárá- vina madarai című regényeket tanulmányozza a szerző. Kimondja: „e
sok, dimenzióváltások Darvasi László történeteiben című írásában arra művekben a tárgyak kilépnek (…) kötött realitásukból, és mintegy
a kérdésre keresi a választ, milyen tárgyi összefüggései lehetnek a visszájukra fordítva, újrarendeződve sajátos valóságként alakítják,
test létezésének, és hogyan teremt az elbeszélés átjárást a tárgyi és árnyalják a szövegvilág/világok egészét.”
testi létmódok között. Kelemen Emese Csak tárgyak maradnak – Tárgyak és személyek
A test, a tér és a tárgyak – Korporális narratológiai elemzés Tóth Krisz- kapcsolata Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényében című írása
tina Pixel című kötetéről című írásában Földes Györgyi megállapítja: zárja a sort. A tanulmányból kiderül: a címben megjelölt műben a
a mű minden története valamely testrész történeteként jelenik tárgyak töltik be azokat a funkciókat, amelyek által meghatározó-
meg. Vizsgálódásához a korporális narratológia és a fenomenológia dik a személyek identitása, a társadalmi ranglétrán elfoglalt helye,
eszközeit hívja segítségül. szerepe, s az érzelmi világok is tárgyak formájában vetülnek ki.

Útközben
mint megtapasztalhattuk, folyamatosan
ott munkálkodik az emberi ellentétek
kiváltotta gyűlölet. Az ortodox egyhá-
zon belül az Oroszországban kisebbségi
n KÁICH KATALIN sorsba taszított, elkeseredett örménység
itt Jeruzsálemben nyilvánította ki azt a
80. világban megnyilvánuló létezésünk- önmagunk által emelt gránitsziklaszerű megosztottságból fakadó rosszindula-
szerint Szűz Mária örökre lehunyta
szemét. A festői szépségű mozaikpadlót
is megcsodálhattuk. Az altemplomban
lévő Patrona Hungariae-kápolna arra
emlékeztetett bennünket, hogy ország-
alapító és építő királyunk, I. István a
Szűzanyának ajánlotta fel anno Magyar-

A
zt, hogy az emberi világ dolgai
rendszerint nincsenek össz-
hangban az univerzumot élte-
tő és működtető isteni törvényekkel,
nagyon sokszor megtapasztalhattuk
már az elmúlt történelmi időkben. Az
ártalmas és állandó veszteségek özönét
ránk zúdító hitvány emberi cselekede-
tek mint az emberi szenvedés forrásai
mindig is velejárói voltak az anyagelvű
nek, s azt a képzetet erősítik bennünk
mintha legalábbis végérvényesen szám-
űzettünk volna a paradicsomból. Folya-
matosan emlékeztetnek bennünket a
bűnbeesés pillanatára, s úgy tűnik, az
a tudás, amelyhez a bűnbeesés révén
jutottunk, mégiscsak felemás, töredé-
kes és alkalmatlan a teljesség befoga-
dására. Ezért aztán a megoldást ille-
tően folyamatosan és változatlanul az
falakba ütközünk, s mindinkább isten-
verte sorsüldözöttként éljük meg a földi
valóságot, holott nem így kellene, hogy
legyen. Jézus is azért jött közénk, hogy
életével és halálával ezt bizonyítsa. S
íme, elmúlt kétezer év, és még mindig
csökönyösen ragaszkodunk káros szen-
vedélyektől átfűtött beidegződéseink-
hez, mint ahogyan a Szent Jakab-temp-
lombéli ügyeletes kispap tette, akiben,
Káich Katalin
tot, melyet a tévesen gyakorolt politikai
hatalom hozott létre.
A Sion-hegy, melynek neve Jeruzsá-
lem szinonimájaként is használatos,
lélekemelő élmények forrásaként ma-
radt meg emlékezetemben. Mielőtt az El-
szenderülés-bazilikába érkeztünk, az
utolsó vacsora termében tölthettünk el
egy kis időt. A Coenaculumra a moszli-
mok „vigyáznak”, s ennek következmé-
nye az is, hogy, az egyébként üres terem-
ben misét még a pápa sem mondhat/
mondhatott. Valóban nem tudom, minek
kellene történnie az emberiségnek, hogy
végre felül tudjon emelkedni az évezre-
dek kialakította vagy-vagyra redukált
téves választási lehetőséget felkínáló gya-
korlaton, mely az egyedül üdvözítő ki-
zárólagossághoz vezetett el: vagy úgy van
minden, ahogy én állítom, vagy az ellen-
ségem vagy. Holott a teremtésben senki
senkinek sem ellensége, csak az egységet
alkotó, de ezerarcú isteni, ugyanazon
megnyilvánulás egy-egy szikrájának a
birtokosa a megtestesült ember, s mint
ilyen, része a Mindenható kegyelmének.
Ezért hát az utolsó vacsora terme sem
csak a muzulmánoké, mint ahogyan
nemcsak a keresztényeké, hanem
mindenkié, aki hiszi, hogy a kovásztalan
kenyerek ünnepén az Ember Fia apos-
tolaival itt kötötte meg az új szövetséget,
amikor „vevén... a kenyeret, és hálákat
adván, megtöré és adá nékik, mondván:
Vegyétek, egyétek; ez az én testem./ És
vevén a poharat, és hálákat adván, adá
nékik, és ivának abból mindannyian”
(Márk, 14:22,23).
országot. Így szerette volna biztosítani
annak függetlenségét az elkövetkező
évszázadokra. Nem is nagyon akadt
olyan keresztény uralkodó, aki az ily
módon védelmezett regnum önállósá-
gát tartósan elvitatta volna. A szuvereni-
tás elvesztése Mohács után a török fenn-
hatóság bekövetkezésével lett azonos.
Az oltáron a Nagyboldogasszonynak
felajánlott szent korona mellett István
királynak, fiának, Imrének és Szent
Lászlónak a szobra látszik. Természe-
tes volt az is, hogy azokban az ihletett
pillanatokban nemcsak imáinkat mond-
tuk el, de a Himnuszt is elénekeltük az
oltár előtt, minek következtében egy
újabb katarzist élhettünk meg.
És hát ott voltunk azon a helyen is,
ahol „Péter... künn ül vala... és hozzá
menvén egy szolgálóleány, monda: Te
is a Galileabeli Jézussal valál. / Ő pedig
mindenkinek hallatára megtagadá
mondván: Nem tudom mit beszélsz”
(Máté,26: 69, 70). S mindezt megtette
még kétszer, ahogyan az Úr megjöven-
dölte. S miután harmadszor is „átko-
zódni és esküdözni kezde, hogy: Nem
ismerem ezt az embert. És a kakas azon-
nal megszóla” (Máté, 26: 74). Péter csak
ezután emlékezett vissza a Mester szava-
ira és „keservesen síra”.
Mária mennybemenetelének temp-
lomát éppúgy megtekinthettük, mint az
ortodox egyház gyertyái által megvi-
lágított Szűz Mária-sírt. A kápolná-
ba egy keskeny lépcsőn mentünk le.
Félúton falmélyedések vannak. Azok
őrzik a hagyomány szerint a boldogsá-

Az Elszenderülés-bazilika szemkáp- gos Szűz anyjának, Annának, apjának,

ráztató épületét bencések emeltették Joachimnak és férjének, Józsefnek a
azon a helyen, ahol a hagyományok földi maradványait.