1

ketido.indd 1 31.5.2019 10:27:03

 2

ketido.indd 2 31.5.2019 10:27:03

 3

ketido.indd 3 31.5.2019 10:27:03

 4

ketido.indd 4 31.5.2019 10:27:03

 Pál Péter újabb versei elé
Ritkán történik meg irodalmi berkekben, hogy valaki
16 évesen, szinte előzmények nélkül, bebocsátást
nyerjen oda, ami minden versfaragó titkos álma, az
írók társadalmába, a sokszínű, ellentmondásoktól sem
mentes magyar irodalom világába. Péter Kölcsey, Pe-
tőfi, Arany, Dsida, József Attila, Nagy László és mások
költészetének megismerése után önmagához is nagy
utat tett meg, bevárva, hogy „kalandos, avantgárd
napjának” betetőzéseként, amint verse felütésében
ironikusan közli: magáról olvasson.
A költő, aki a téglához – ehhez a sokfélekép-
pen értelmezhető, hol az építőt, más vonatkozásban
pedig az egyik legocsmányabbik tevékenységhez köt-
hető besúgást juttatva eszünkbe – ódát ír, az emberi
kapcsolatok, a két személy közötti érintkezés, vagy
metanyelv által, „köztes” állapotból szemléli a világ
dolgait. Szemlélődése, amolyan kontemplatív meren-
gés formájában, gyakran távoli világok meghódítása
céljával, utazás formájában valósul meg. Elutazni,
hogy a régi idők embereinek kultúraörökítő szándék-
ból megalkotott, a jövőre hagyományozott emlékeit fel-
idézzük. S hogy a romként felhalmozódott kincsekkel
hazatérve valóban itthon érezzük magunkat,
ott hol „annyi búza, bor van”.
Költőnk ugyanis koraérett csodaifjúként intel-
meket osztogat, útravalókat fogalmaz meg. Önhitet erő-
sítő versekben búcsúzik a családi fészek melegétől, saját
húgát is „elkíséri” a maribori konzervatóriumba, a Hold
oltalmazó kegyére bízva a törékeny kislányt. A lendvai
középiskolás évekből fennmaradt – nem egy esetben díj-
nyertes – versekből viszont néhány a koherens szerkezet
és a tematikus egységre való törekvés miatt kimaradt a
5

ketido.indd 5 31.5.2019 10:27:03

 válogatásból.
Hogy a szerelmi ív, a „szerelemtől-szerelembe” vonal
mégis „körbeérjen”, a búcsúversből kinövő újnak,
a „két időnek” szembesítő „összemosásával”, a kötet-
címmé emelt Kétidő már nem annyira az elkápráz-
tatásra, hanem a nyelvi eszközök minimalizálásával,
egy sajátosan új poétika létrehozásával, a pontosabb
közlésre helyezi a hangsúlyt. (Ilyen értelemben a Tét-
ova óda és
A huszonhatodik év költőóriásainak nyomdokain ha-
lad.)
Jelen válogatásra a tematikai sokszínűség mellett az
állandó értékek felmutatása nyomja rá bélyegét. Ezek
pedig a korábban csak ritkán előforduló szerelmi
„közelítések”, inkább a témában megírt, nyíltan fel-
vállalt irodalmi toposzok, vagy fél-toposzok továb-
bírására tett kísérletnek számítanak. Óvatosan vagy
ironikus-játékos hangnemben, a romantikus szerelmi
kapcsolat hínárját kerülve, a szerelemi tapasztalattól
is egyetlen dolgot vár el, a személyiség belső kiteljese-
dését, az önmegismeréssel, az emberebbé válás útján
zajló folyamatokkal önmagunkhoz jutást. Ünnepnek
tekintve a megérkezést, diadalnak a másik segítségével
bennünk végbemenő változást.
A válogatás egy sok titoktól övezett bú-
csú-verssel indít, hogy az odüsszeuszi mitológián át
vezető utazással, néhány futó kaland érintésével, Pál
Péter kalauzolásával a valós, érzelmi túlfűtöttségtől,
érzéki túlcsordulásoktól mentes szerelmi beteljesülés-
hez érkezzünk el. Milyen ez a beteljesülés? Korántsem
megszokott, korántsem múlt századi, inkább nagyon
is tisztaságra és konkrét élményekre épülő, a férfi-nő
kapcsolatot kívülről szemlélő, a testiségen túlmu-

ketido.indd 6 31.5.2019 10:27:03

 tató szövetség-jellegre, s a tárgyiasuló idillre helyez-
ve a hangsúlyt. Az „egyszerre lépünk / egyszerre”, a
„sziromnyi vágyakra” asszociáló lánc, a vigyázlak-óv-
lak féltés és viszonzása a „két otthoni szív” szeretetétől
az egyetemesség felé táguló
Szeretünk-ben, illetőleg a „Dönts úgy, hogy jó
legyek!” költői szentenciában egyesül.
A másodéves színésznövendék kötete a mura-
vidéki költőkhöz (Halász, Bence) írott és a szerelmi té-
mában is a legtöbb újdonságot hozó Szúnyogh Sándor
szellemujját is magukon hordozó versekkel egészül ki.
Nem utolsósorban, ami a jelen kötet kimagasló versé-
ben is tetten érhető: a „Muhrvidék” irodalmi és szel-
lemi hagyományának felvállalása, a „tisztább dalok”
iránti igény a hétköznapok rohanásában egy „messzi
dobbanó otthoni szív” hűségnyilatkozataként, költői
valóságában teljesedik ki, hazabeszélve, értünk szólva.

Bence Lajos

ketido.indd 7 31.5.2019 10:27:03

 8

ketido.indd 8 31.5.2019 10:27:03

 9

ketido.indd 9 31.5.2019 10:27:03

 10

ketido.indd 10 31.5.2019 10:27:03

 Kellettél, hogy ne vesszek ketté,
Éljek mint mágnes, feszesen,
Tégy eggyé magaddal is...

11

ketido.indd 11 31.5.2019 10:27:03

 Három hete
Három hete búcsúztunk.
Utoljára a színház parkolójában láttalak.

A nap kibújt bőréből,

danse macabrét jártak a járda kavicsai,
s én még egyszer válladra hajtottam fejem,
mint hajdanán

Kaposvár kihalt utcáinak zugában.

Szívem éhes, kietlen,

hűlt helye maradt szavainknak,
mik, néha úgy érzem,
felhővárak zászlajába kapaszkodnak.

Csókos álmokban
szállnak szét a távlatok.

12

ketido.indd 12 31.5.2019 10:27:03

 Szívem erkélyén
Szívem erkélyén állok egymagam,
lakótömbök magasodnak köröttem,
kemény, torz hangok kiabálnak az
ablakokból.

Mintha újraélném, ahogy az univerzum

átölel, s az égitestek nekünk muzsikálnak.
A madarak, méhek, szúnyogok velünk
merülnek álomba a rejtélyes azúr alatt.
Kimerült soraim hadd pihenjenek meg
e kimondatlan szó álomfelhőjén.

Szállj, dalom!
Ne csupán határokon túl – hozzá,
de túl minden tévedésen és
magamban megőrzött gondolaton,
minden rossz viccen és váratlan fordulaton,
túl a jeges űrön, melyet kilométer nem mér,
se perc.
Csupán az elsárgult falevelek
bágyadt susogása,
míg elhagyom végleg
vágyam megfagyott két négyzetméterét –

egy lakás erkélyén.

13

ketido.indd 13 31.5.2019 10:27:04

 Szkeleton
Kitömött lélek.
Vakfolt a nap szemében.
Halofil álmok.

Ikrás fergeteg.
Hálót sző a fegyelem.
Mélyvízben árok.

Inas tériszony.
Uráli szélvész csahol.
Jussukra várok.

Arasznyi vágyak.
Kövületté lesz nyomom.
Hágatlan hatá-

rok.

14

ketido.indd 14 31.5.2019 10:27:04

 Angyalka firkálásai
Angyalka egyszer csak
filctollal firkálta tele a fehér papírt.
Firkált, firkált rá szüntelenül.
Aprócska emberkéket és szakállas
véneket a pultra dőlve,
izgága phalloszok rohamait,
alagutakon átcikázó könyörtelen
pitonokat, kik sötét tanyák pisildéiben
trófeásznak, míg döng odakint
az olcsó balkánzene.

Firkált egyre – Perpetuum rabja,

három rekesz Smirnoffot,
függőleges kanálisban tekergőt,
öt szál Marlborót a ragasztógyár
kipöfögött füstjében,
laposra tiport demagóg pofákat
a pocsolya legmélyén.

Firkált reggeltől reggelig,

aztán egy szép napon kiszáradt
a filctoll.

Megvágta tenyerét s a nyílt seb

vérével rajzolgatott tovább.
Egy második emeleti garzont,
egy gyerekkorban rekedt,
agyongyötört pillanatot,
csókoló ajaktól elfordult hideg arcot,
fölhevült kissrácot, kit a
luszterről himbálózó plüssteve is
15

ketido.indd 15 31.5.2019 10:27:04

 kinevet, míg ki nem fogy
belőle a duracellelem.

Angyalka firkált, vére a lapra

patakokban folyt szakadatlanul.

Míg szegény olyan sápadttá vált,

hogy egy lett a fal színével,
ezért a construction workerek
őt is belepréselték az
izolációs sztiroporba.

16

ketido.indd 16 31.5.2019 10:27:04

 A nap végén
Mit a nap végén számon kér a lelkiismeret,
mindössze ennyi:

levendula-illatot megcsalva
idegen szagok rabjává lenni.

Gondolat, szó – mind egyre megy,

kábít a szándék-tett egyveleg.

Ilyenkor Angyalka a margón rekedve

megremeg.

17

ketido.indd 17 31.5.2019 10:27:04

 Rövid vers arról, hogy minden csak
értelmezés kérdése
Halász Albertnek
Részeg –
avagy az egyiptomiak napistenének
deszkábakalapácsolnivalója.

18

ketido.indd 18 31.5.2019 10:27:04

 19

ketido.indd 19 31.5.2019 10:27:04

 Görbe Bácsi
Görbe Bácsi állkapcsa
serpenyő, feje kétoldalt pelyhedzik
őszen, csigolyáira feszül a ragyás bőr.
Így vonul végig a strandon,
fecskegatyában, úszópapucsban,
orrán lötyögő okuláréval, a fagyizót
vizslatva. Akár egy tollfosztás utáni
papagáj, ha kétfogú villával hajkurásszák,
totyog az izzó kövön.

Görbe Bácsi mindennap sztracsatellát

kér. Két gombócot. Tölcsérben. Tizenöt
kuna. Sportske novosti-val az asztalon.
Felkel, helyére rakja a szalvétát, az újságot,
meg a széket. Mint egy kisgyerek,
int a fagyis néninek, sarkon fordul, hazadöcög.

Görbe Bácsinak nincs gyereke,

csak Šime, a kutyája, aki hullatja a szőrét,
a kanapé mellé heveredik,
liheg, öreg pára, s ha vizelni megy,
nyomot hagy a szőnyegen.
A szoba egyszerű. Egy kis asztal,
egy tévé, s a kanapé. Sok fotó.
Egy hamutartó, régebbről.

Görbe Bácsi szíve tiszavirág.

Mosolya arannyal fodrozott lóhere.
Beteges léptében ott lappang a reuma.
Vérszegény pillantásában feltündököl
a lövések iszonya, orrüregéből
20

ketido.indd 20 31.5.2019 10:27:04

 puskapor parázslik. Térde, válla
hegyeket cipel.
Kiszáradt tenyérrel nyúl a bögréért.

Görbe Bácsi nyarát hó lepi,

udvarán, bár nyílik tulipán, nagy olajfák
közt pihen a kunyhó, emlékek lakhelye,
ridegen áll lesben a fű közt a halál.

21

ketido.indd 21 31.5.2019 10:27:04

 Töredék 2080-ból
Rendelő.
Rozsdás fogók hevernek
a holdfényben.

Itt az íny alatt megül

a vajaskenyér.

A vén erekben fölbuzog

a vér, a szájzug emlékezik,
s egy öreg nyírfabotjával
eltogyog a tó partjára,
szivárványszínű sárkányt
készíteni.

Azt mondják, ezen a napon

enyhén borús lesz az ég,
helyenként némi csapadékkal.

22

ketido.indd 22 31.5.2019 10:27:05

 Holtág
a hinta lánca nyugszik, dermedt,
mólódra rászakad az éj,
csak a vonat zörg’ cudarul,
nesz-mély,
Mozaikfalva, K. utca 17. –
e címre üzenek, elfeledt ismerős fiókja,
s bárcsak tudnám, ki az,
ki levelem hajnalban kilopja

23

ketido.indd 23 31.5.2019 10:27:05

 Error-vers
Rühell még zimankót, sarat
Lehevert az Új vadonat

B.M. – sound off Jónásgarat

G1-ig dorombol a ló
lóvé
or
dón’t lóvé mé – mint nálam örökké

Csak a tőttelék dudorodjék

két tojásból kevert hab
krajinai
olasz farmerteríték-
böff
(nincs, ki telón HIVna,
inter nyett)

Csak a tév-év zsongat be

baglyot, zümit, uszkárt,

ha Igórbá tűsarkút húz,

nagyi-nachbarné
ülepén fészkelődve

Nem sóhajt látván epedésem

e felvilági internac-repedésen-
ionalizmuson, anion-izmosan
feledve örökre bár,

24

ketido.indd 24 31.5.2019 10:27:05

 hisz Jeszenyin jő miljom,
Zimin meg Pomlagyin...
de dettó, ha örök, avagy
forgettó,

csak agyammal ne közösüljön...

Csak a komód emlékszik rá,

hogy a könnynek is
szappan íze volt
talán

2125 –
régi PIN-
a mostani utólag

25

ketido.indd 25 31.5.2019 10:27:05

 Orpheusz tele
Érik fent a hó, lásd!
A júliusi klíma leheletét felemészti
e karácsonyi csönd.
Az illatok kicsúsznak fejemből,
lassan megbékélek veled.

De a szív malomkereke tovább őröl.

Tizennyolcra virrad a tavasz
és te gyermekkorom keserű csillagaként
ott ragyogsz majd a szemaforok
zöld lámpáiban, a diszkók reflektorfényében,
a tóra bocsátott lampionok ragyogásában,
a tengerparti szentjánosbogarak rajában...

és nem tudom kiirtani magamban

csodálatomat

mosolyok, versek, szavak, könnyek

lenge vitorláján,
jégtáblák közt
a felnőttkor szirtjeire vergődve.

26

ketido.indd 26 31.5.2019 10:27:05

 A szüntelenek
Pupillám mélyén pezsegtek.
A kiszikkadt öntudat sivatagába
ültetitek a hagymáz
palántáit.

Gyomok és futótökök, élősködő

moszatok nőnek,
holt agyvelőkből fakad forrás,
szószemét csermelyei csobognak,
Culpaföldje lucskos kanálisáig,
ahol a harangvirág zöld pikkelyt
hajt, és verebek csipegetik
a tavalyi egrest.

Ropogtok, pattogtok, majd, ha

elég volt a mulatságból,
a koponyámba fordultok
s bal agyféltekémre vizelitek
a visszafojtott könnycseppet.
Értitek, tudom, a véletlenek
mechanizmusát, az éj leple alatt
idegen malmokba jártok őrölni mindent,
ami önmagam szüleménye.

Csorbul a régvolt, figyelmem

recepcióján rozsdás fogaskulcs pihen.

Ti pedig, haramiák,
mindettől dagadtok.

Mígnem szétfeszül Alamut.

27

ketido.indd 27 31.5.2019 10:27:06

 Augusztusi mozzanat
Hajnali egy óra.
A múlt most megpihen.

Nincs nesz.

A révült, magányos éjt hirtelen

széthasítja az autópálya zaja, s a gyárak
fel-felprüszkölnek némi maradékot.

Korombirodalom
útlevelet kér.

28

ketido.indd 28 31.5.2019 10:27:06

 A Halászbástyán
Jól kieszeltem ezt a túrát ide fel.
A felvidéki csajt három napja ismerem.
Van róla fotóm is. Közös szelfi.
A Lánchídon. Délben.
Lámpák nélkül.

Amikor másnaposak a penészes falú házak

és a héven ebédre siető
pestiek nyüzsögnek.

Mert ilyenek a pestiek.

Én is ilyen leszek. Egyszer. Valamikor.
Majd ha jobban pörög a nyelvem,
izzadtabb lesz a hónaljam
és végre normális szakállat is
tudok növeszteni.

Meg ha éjjelente nem hánykolódom

minden félbemaradt kaland miatt.

Nem messze van egy terasz,

négy darab műanyag székkel,
meg egy üvegajtóval.
Úgy hatévesen egyszer
pont ilyenről álmodtam.

Csak akkor még tágasabbnak tűnt.

Bazinagynak.
És több emelete volt.

29

ketido.indd 29 31.5.2019 10:27:06

 Egy fotózó cseh turista kihajol az ablakon.
Engem néz. Nem nézek vissza rá.

Meg aztán eltöprengtem ma

cordon bleu közben, amikor elfogyott
a túlhígított szódás limonádém,
hogy anyu azt mondaná:
fújj egy lufit, írd rá, mi aggaszt,
és ereszd szélnek.

Ennyi. Sietek.
Nyolckor díszmagyarban szavalok.
De előtte még ráírom nevünket
a bástya kövére.
Hátha.

30

ketido.indd 30 31.5.2019 10:27:06

 Medúzák
Amikor a medúzák nyugovóra térnek,
vigyorgó kurvacseppeket izzad
az eső utáni háztető.

Útmenti levendulaillat leng a szélben,

éjféli sulyok tuszkol nyugalomba
méhet, hódot, hóbortok horizontja
nyílik szemünk elé és a szó igái
lehullanak a szétszórt ruhák közé.

Kong a szemközti újságtorony,

rubintviharban hullámzik,
a Mindenség mólójában.

31

ketido.indd 31 31.5.2019 10:27:06

 Ljub
Ízekre tépett képzetek.
Csordultig rémszag, élvezed?
Egyedül a hangmagányban,
békaföldi ingoványban
felkacagnak
langyos csókok kínjai.

32

ketido.indd 32 31.5.2019 10:27:06

 Hézag
Kihűlt a sötét.

Bánkódik szívem, mert

kimaradok belőled,
nyár eleji hófúvások idején.
Szálfa-mereven.
S csendben nyirbálom
az édes, ígéretes,
mohás-moszatos gondolatok
pihe szárnyait.
Hogyan oldhatnálak fel
magamban?

33

ketido.indd 33 31.5.2019 10:27:06

 Majd vigyáz rád a Hold
Kishúgom, hát előbb eredsz
szélnek mint én,
büszke szárnnyal,
Stájerország közepébe.

A távoli jövő paripája

felnyergelve áll a reggel küszöbén,
ahol gyermekes rigmust mormol
félhangon az ablakba tévedt szarka.

Még csábít egy-egy

halk dallam,
hogy kövessem lépteid
e rengetegbe,

kocsik oldalán bújva,

tömbházak tövében lapulva,
mindig résen, mint párduc
a bozótban.

Füled dallamban él, eztán

melengető muzsika szól
a város felett.

A part menti presszóban

szóba kerül a család is,
hazagondolsz.

Esténként a parkban beszélgetsz

valakivel, kézenfogva,
elvegyültök a levelek színeiben.

34

ketido.indd 34 31.5.2019 10:27:06

 Az éj megfújja furulyáját,
álmodra ilyenkor
a Hold vigyáz majd,

ismerős szavakat búgva.

35

ketido.indd 35 31.5.2019 10:27:06

 Phaiákoktól hazafelé
Magasztos, titokzatos viharok,
mély sötét, hová hajónk rohan,
te vizes, kék padló és lágy,
fehér lámpafény,

s te tenger,
hol egykor achái vitorlák
lobogtak, s szemtől szembe,
izzadtan, nyűtten és megpattant
izmokkal, torkuk utolsó erejével
üzentek hadat az éjnek
hős hopliták.

Arcomon a déli nap

nyoma villog vörösen
és ernyedő végtagokkal dőlök
hátra a hatalmas hajó fedélzetének
deszkáin, míg ringnak
köröttem lágy, pihe
tündérek – a múlt hírvivői,
kik felfedik zefíri olajfák és
kék árnyék alatti
mirtusok titkát.

A bánat e két kerítés

és árboc oldalán vet magának
ágyat,
és feledni kell, ölelni és
leróni önmagunk tartozását
az önsanyargató odüsszeuszi
tévelygés végállomásán.
36

ketido.indd 36 31.5.2019 10:27:06

 Kip-kop, néha-néha benyit
hozzám egy-egy ősrégi sugallat,
a távoli szigeten kis falu csillog,
míg keresztülszelem, tengeri
paripán vágtatom végig a
semmim közepét.

Nosza, a lég is megbékélt.

Nem fojtasz többé daganat,
örök fülledtség,
szégyen és vereség lánca,
melyet mint Sámson próbáltam
széttépni mindenestül.

Semmi, üres sötétség,

áldott magány.

Nyolc napja távol mindentől.

Akták és könyvek szanaszét
hevernek feldúlt szobámban,
a ceruza tompa, a toll száraz.
Az udvaron most harmatcseppek
csorognak végig a gazon,
mely tanyát vert anyám rózsái
közt, és kígyózva telepszik a
karcolt kavicsra.

Úton vagyok!
Sejtem, hogy a virradat
a kikötőben újra nyomasztva
permetezi rám a vádat, a hallgatagságot,
és a kirekesztettek jelbeszédével,
tilosban járva, kövé dermedten

37

ketido.indd 37 31.5.2019 10:27:06

 ámulok majd, hogy én, kinek
e világhoz fikarcnyi közöm sincs,
miért vonszolom a gúny terheit?

Mikor csobbanok oázis hűsébe,

mely megtisztít a tévhit szagától,
lélekkel és lendülettel telítve?

Phaiákok földjéről jövök.

Azaz, valaha így hívhatták.
Az ő tutajuk ring a
habzó hullámok fürtjein.
A szélcsöndben, kis zugokban
megpihen a vágy,
és hallgatok, csodálva szemlélek
egy messzi fényt...

Ők azok, a phaiákok,
Nauszikaá
csábító illatába burkolózva,
Poszeidónt dühítő szabad nép!
Gyertek! Legyetek szívem révészei,
nem bánom, ragadjatok magatokkal,
megkötözve, bilincsbe verve,

és szálljunk, suhanjunk a holnapba,

mely mérföldrekre innen,
egy zafírkék vidéken, páfrányok
és ablakban díszelgő sivatagi
rózsák közt telik majd,
az öröklét élvezetével,
puha bőrrel, elalélva, pihenve.

38

ketido.indd 38 31.5.2019 10:27:06

 Közétek való lennék!
Ne vessetek a mélybe, a sárba,
hisz szárnyam iszapos ragacsban
rúgástoktól széthasad,
a közönség előtt, e kérdések
porondján.

39

ketido.indd 39 31.5.2019 10:27:07

 Ismerni lehet
Bence Lajosnak
Ismerni lehet.
Mert az ősökkel
cinkos bajuszkuncogás,
megannyi csepp hazai nedű
méltóságteljes hörbölése,

számtalan haza-, s
világba térítő tollvonás,
mely értelmet csepegtet
az aszott muramentiségbe,

a mámorban is vitéz szív,

a sötétben kaparászó,
szárnyszegett titánok felett
bajtársként zokogó szem,

a csordultig telt, gigászi

remetelélek,

kinek
múltja és örök
dombszellet jövője,

versei, melyekben
itteniek, s odaát is
itteniek lejtenek
őszi kelepelőtáncot,

mind itt vannak.

Mind most.
Látni lehet.

Ismerni kell.

40

ketido.indd 40 31.5.2019 10:27:07

 Éjvég
Sikoltva horpadnak álmaid,
Kikericsablakból szunnyadva bólint
a balga fej,

mosószer, tapéta,
neonízű gond hever az
ócska kanapén,

torokmaró, céda füstöt szitál

déli harangszó.

Ásíts,
hisz itthon vagy, utazó!

41

ketido.indd 41 31.5.2019 10:27:07

 95-ös magvető
Nagyapámnak
Aligha látlak.
Csak ócska ecsetvonást a
bíbor homály ereszén.

Arc, mely nem szalad.

Vakog.

Elvittek az
Egyszerjáró farkasok.

42

ketido.indd 42 31.5.2019 10:27:07

 Alterkréta
Kecskekacaj.
A sziget szívtelen, porlepte.
Rikkant a vén, husángot lóbáló madarász.

Hat angyal. Tollas kuncogás.

Félnek a pezsgőmarta agysejtek,

ma a Hold is vigyázzban áll.

Szelíd leszek,
csak kímélj meg magamtól,
kedvesem,

mert néha még rémiszt

Angyalka,
s a betonízű halál,

lebegve,
ordas-díszesen.

43

ketido.indd 43 31.5.2019 10:27:08

 A Szavakért
Soká hittem, s féltem én,
de elhagyott e két erény.
Most üres szívem búsan várja,
hogy hite s félsze megtalálja.
/France Prešeren/
Már csak néhány nap
és kiröpítesz engem innen.
Elillanok, felszívódok a
korból, melyben egy szép napon
kidöcögtem a nap alá,

ahol a Szó felderengett, lobogott,

szeretett, majd szikár kódokká
korcsosodott a vesztegség,
az áldott szemérem, az áhítatos
nyugalom, a talpnyaló úttörés porondján.

Mert a szó csak addig Szó,

míg eleven, duzzad, bitorol.
Nem kérdi, minek vagy kinek,
csak ég és tarol.

Nem szemfényvesztők lándzsája a Szó,

varázsszőnyeg annak, ki szárnyaló.
Örvénylő tenger, mely lángra kap,
félhomály, ha napfényben széthasad.

Egy hűvös reggelen aztán ilyenné válik:

jó lesz, meg rossz lesz,
meg köszönöm, jó napot.
És akkor leteperik a világot
a kéretlen dalnokok.
44

ketido.indd 44 31.5.2019 10:27:08

 Piccolina
Tükörszavú szemed
egy trieszti móló zugában.
Menekül.

Zagyva ánizsillat mocskolja

ajzott tested bódító dögszagát.
Egyedül.

Tilosban jársz, vásott emlékkel

ujjaink légtelen frigyére.
Elvegyül.

Hűlt rend int nyugvásra

nyűtt szívet. Idegen.
Kiterül.

Lesz-e kén, lánggal hessegetni

tengered zamatát?
Kiderül.

Szélnek súgok káromló zsolozsmát,

sovány szerelmek holt szavát.
Híremül.

45

ketido.indd 45 31.5.2019 10:27:08

 Bárcsak
Bárcsak szólhatnék.
S nem lennék bábja
ez áramvilágnak,
a magasfeszültségű
kiborgagyak örök hadában.

Bárcsak egy lennék,

s nem törtvonal alatt
duzzogó sokadmagam.

Valaki a bizsergő
múlás tenyerén.

46

ketido.indd 46 31.5.2019 10:27:08

 Kétidő
A dolgok valahogy
mindig kigabalyodnak,
s érzel, mint egykor, hirtelen.
Akár az élet, e néhány szó:
kacskaringós, könyörtelen.

Én ifjú szívvel szorítnálak magamhoz,

hószakállú bölcselet.
Dübörögve, sírrázó, szent földi
vigalommal innálak, ős kupák
kései nedűjét.

Ziháló harangszók alatt

ülnék ráncos szárnyad
biztos tollain.

Ajzott izmokkal, ledér, gúnyos

grimasszal, nyílt tekintetem
tengervágyó mély sivatagában,
tűzszított nagy hitek trónusán
lejtenék éji tivornyát.

Cseppenként csordogálnék
vakhitű, zord homály tetején,
e vágytalan, teltházas golyóbis
legfelső páholyán, háttal
s szembe mindenkivel.
Plöttyedtre unt vének tucatszavát
kancsal nyelvvel kacagnám.

Ázol, déltáji világ!

Ne unszolj,
sietek!
47

ketido.indd 47 31.5.2019 10:27:08

 Hová lépsz,
ábrándos húsz tavasz?
Ne unszolj,
sietek!

Mit állsz, mint

molylepte mennyezet?
Ne unszolj,
sietek!

Hogy hívnak, elfeledt kisgyerek?

Nem szólok,
szeretek.

Cselszövő taktusok napokká

sorakoznak, szimat,
csak szimat, mi élve tart.
Kék könyökök
bárgyún hadonásznak,
s a könyvespolc is leszakad.

Itt minden murafény, háromság,

kisdomb, jövevény,
kerge tavasz teltszívű hordaléka.
Más múltak trónbitorló árnyéka,
finomság, félköszönés,
íratlan homály,
irtóvá születés.

Dubstep lüktet.
Ház a hézagos ég alatt,
eleven vér zsibong,
száraz, időtlen mámor.
Szívj magamba,
tetőtlen, tarka ifjúságom!

48

ketido.indd 48 31.5.2019 10:27:08

 Könnyborok, kókadtszemű
párducok peregnek az olajos padlón,
kitarkállsz a zűrből, sánta pribék,
s te sivárszavú, sóhajnyi Muhrvidék.

Zabálom emlőid, tértelen nagy éj,

kárhozott, vitorlátlan Káini kéj,
csapzott idegek torz öklelése,
zsigertelen agyrémek hervatag hona,
diszkózajban cincogó vészharsona.

Csupasz nád csüng a

folyó felett.
Három lúd gágog,
s nincs kikelet.
Ellik a kíntalan semmi,
így akarj férfivá lenni.
Evoé. Mit se bánsz.

Éjfélkor kék a pázsit,

az álmatlanság is más itt,
ahol piciny levelibékák, moha,
nincs jel, csak habár, noha,
egy és hat, lakat, lakatlan, katlan,
lakhatatlan, alhatatlan, kialvatlan,
állhatatlan, állíthatatlan,
Szilágyi kényszerszelleme,
kitől e ritmus idehallik,
látom őt, ott vagyunk.
Hol vagyunk?
Itt minden remeg.
Nincs. Van.
Nincs.

49

ketido.indd 49 31.5.2019 10:27:08

 Szeplőtlen gyerek, virágszív, szeretet,
ügettetek már eleget!
Iszappá lett a tengervágy,
s hetedhét falakká az ágy.

Mormol az angolok angyali arcain

ágyékok lágy égi kéke,
bozontos könnyek a messzi habok hátán,
cibálnak, sötét, vörös, sötét béke.

Arcod, mely itt lebeg,

ordító, telt erek, ingázó kellemek,
kába, kóros kotlósok kellenek!

Számok.
Sík. Sejtek. Rag. Sík. Segg.
Semmi csak.
Baktatnak.
Tompa fül.
Csend.

Ima

Jöttél, s hófehérre mostál.

Átragyogsz rajtam és mindenen.
Megadom magam, tündérleány!
Csak gondolj, s én érkezem.

50

ketido.indd 50 31.5.2019 10:27:08

 7400
Utcafényben
Cseperésző csend
Törökzacc, száradt heppiend

Vonatszó,
Szikár fény szalad

Állnak,
Fejükre potyog a vakolat

Árokból szökken tova

Halk szitok,
hódolat

...

51

ketido.indd 51 31.5.2019 10:27:08

 Dettó
Hernyónapok zsongtak
lüktetve hófedte tetők felett.

Selyem az ég.
Lent kövek,
magány.

Míg szunnyadnak a cserjék,

vasat harap porcelánszád,
avítt minden talány.

Hágó, zuhatag, óceán.

Sok vagy az egy közül,

e hullócsillag
mit se bán.

52

ketido.indd 52 31.5.2019 10:27:08

 Hév
Amíg zakatolsz bennem,
hárpiák falják fel
a hajnali rohanást.

Intesz, mint falon a gyász.

Robogunk a téli állomások
tetején.

Arcvihar, ember szól, zörgő

rolók csapják meg
a zúzmarás rétek
csendjét.

Perem,
város és múló kacaj.

Fáklyavesztett, bús férfiak

ebédízű szimata
a gyárfelhős ég
alatt.

Zárt szirom.
Hó nincs.

53

ketido.indd 53 31.5.2019 10:27:09

 Metrózók
Átvészeled magad te is.
A parkok sarkában
fönnakadt hisztériarohamok.
Nem félsz, hogy egyszer csak
csápok fognak csüngeni
feletted egy négyórás
alvástól révedt reggelen?

Csak perdülő nők

kopognak majd.
Őket mindig csak egyszer látni.
Kosztümben dolgoznak,
diszpécserek, irodalányok,
férjük van, negyvenes
businessman.
S nem méltatod magad rá,
hogy utánuk kívánkozz,
mert megszoktad a
kisvárosi tempótlanságot,
s különben is alig
pelyhedzel még.

Metrótól metróig tart

egy ilyen lány.
Metrótól metróig hagyod,
hogy felbosszantsa
határidőnaplóra kényszerült
fejed.

54

ketido.indd 54 31.5.2019 10:27:09

 A pesti öreg
magáról beszél.
Mert a metrón csak
erre van idő.
Bőrsapkája van.
Mintha transzban tartaná
őt valami régi zene,
55-ből, tán 57-ből.

Van lány, akinek csak

a haját látod,
ahogy a támla felett
kikandikál, s ha egy
percre kipillantsz az ablakon,
horgasnak tűnik az orra.

Meggyőződésem, hogy
a metrón viselkedni kell.
Például sose a végén ülj,
mert szénné gyaláznak
a bliccelő tinirapperek.
Mindenki olvas.
Mert itt olvasottnak kell lenni,
hogy a magad baján kívül
valami szürke alkesz író
hóbortjaival sanyargatni
tudd magad.
Valamiért divatba jött
a lelkizés.
Bonyolultan mintha
magasztosabb lenne
az örök másnaposság.

55

ketido.indd 55 31.5.2019 10:27:09

 Zihál a gép.
Tubusba tölt
a Budapest dream.

Mintha mindenki tourettes lenne.

Egyre előrehaladottabb
stádiumába érsz a regresszív
kényszerképzelődésnek.

Celofán leszel,
amiből magad etted ki
a csokimikulást.

És csak azt kívánod,

bár sokszorozhatnád magad,
hogy több személyben lehess
monogám.

56

ketido.indd 56 31.5.2019 10:27:09

 Magánjárat
Nem leszek.
Gerinces virág csak.
Szemgolyók gurulnak
az örökálmú mezőre.
Kemények lesznek a
szirmok, s szellemcsók
minden szellet.

Osztozni fogtok
hátramaradt
háttérsugaraimon.

S én: készen
a nagy rév
sorompójánál,

űri magánjáratomra
várok.

57

ketido.indd 57 31.5.2019 10:27:10

 Hangulat
Ez a Dombtalan Fertő.
Kivattázott. Hangizolált.
Hogy átvészeld benne
a huzatos telet.

Atonális csermely
csobog csak.
Ikrás vágy, hogy
ne légy.

És az Isten sem
noszogat.

58

ketido.indd 58 31.5.2019 10:27:10

 S Z O N E T T M O N O L Ó G O K

Avagy the Power of Will

I. (FRANCISCO SZONETTJE)

E helsingőri fagyverte ódon falak töviben,

Tárd kiléted, haramia, ki őrségi pihentem zaklatád,
S ha mivoltom felfedni viszont vágyod, íziben,
Úgy én uralkodónk fejére költök glóriát.
Ím, bajtársamnak, kit kebelem melenget, örvendek,
S késedelmed híjának, mely e dermedt éjtől old,
mindfelett,
Lám lelkemre kötöd ez egynehány intelmet,
Horatió s Marcellus, kikről derék őr példát nem vehet.
Midőn elibénk kerül két félnótás jómadár,
Ajkuk ugyancsak dicsőítő rigmust zönög,
Készséggel szedém sátorfám, éjnek homályán,
Míg az őrsereg kulcsfedte rejtélyről hörög.
Makogva idehallik a sejtelem, s midőn elmegyek,
Társaim nyársat nyelének ábrázatától a szellemnek.

59

ketido.indd 59 31.5.2019 10:27:10

 II. (A KIRÁLY SZONETTJE)

Danolva jő a normand pejháton igázni honunk lakjait,

S csupán tenmagam orcája nem kietlen,
Midőn orrfogva cibáltatik palotám vakja itt,
Tengerre békekurírt szalajtva nem valék kegyetlen.
Kékvéri fejék díszelg ormótlan kobakom hegyén,
Miért bátyám veszte lőn summás ár,
De trónszéket sanyargat ifjonti elme,
Titkomra Hamlet bajsújtott kedélye leselg már.
Ömlengve járul elibém megejtni e balvégzet torát,
Marasztalám kezesen csitítván gyanúját,
Mely vakságszülte rengető tébolyba fúl,
S bárha alja szándék vétve lel parolát,
Megülöm, mit ülni lettem köteles,
Puhatolván temérdek jövendő intrikát.

60

ketido.indd 60 31.5.2019 10:27:10

 III. (A MÁSODIK SÍRÁSÓ SZONETTJE)

Ótvarrá nyűtt tenyérben leng a kenyérkerítő lapát,

Mely nékem estvéli nyugodalmat szerez,
De nyakamra jár liber társam, kelletvén magát
Újkeltű pocskondi köpedelemmel, meyben népuralom
gyökerez.
Legfőbb e korban, hogy hódolj, kinek járja,
S temesd sarját, bárha önkezétől ölend meg,
Imígy nem leend földönfutó pária,
Ki fölött dicső pereputty incseleg.
S bárha e földtúró ténykedés bére fikarc,
Múlhat-e az, mit e verejték szerez?
Midőn csődöt mond, kit sanyargat földi harc,
A pórnép bitangul urat tegez.
Ámde akad, ki ősrégtől vetekszik vélünk,
Ki bitót ver vén tölgyből nékünk, kik élünk.

61

ketido.indd 61 31.5.2019 10:27:10

 IV. (MALVOLIO SZONETTJE)

Epés undormány e csőcselék mind,

Ki fejemre gúnykacajt hoza rútul,
Most féregraj zsong körül hűlt cellám mélyén,
S széjjelsorvadok e fölhevült bútul.
Úrnőm, kit irántam vonzalmatosnak hivék,
Vigyortárggyá tett udvarszem láttára gazul,
Midőn vágyhajtva vonulék elé, harisnyás pribék,
Kiben a lövellés deli idom láttára nem lazul.
Szakadjon mindnek fejére rontalom, gond,
Ki hűvös orcám komor bőszültén kajánul vigyorog,
Ámbár az úr’ság ezennel hangyásnak mond,
Bennem az ép belátás szüntelen mocorog.
Olíviám prémje közt kén’ oltani gerjedő szomjam,
Hogy ingerült altagom comb közzé nyomjam.

62

ketido.indd 62 31.5.2019 10:27:11

 V. (PUSKIN SZONETTJE SHAKESPEARE-HEZ)

Mester, ki hallomásból regét ötölsz,

Bár nem átallsz szívmélyből merítni ihletet,
………………………………………………………..
………………………………………………………..
Tudd, görnyedő létem sóhaja sebez,
Hisz tévelygek hódolásom erdélyében réveteg,
Csak ily önmardosó kínzsákkal eshet meg ez,
Kinek megtorlásul adták a hátralévő éveket
………………………………………………………..
………………………………………………………..
Okíts, hogy dicső legyen e tengermélyben tengődő
koromszív,
S tudjon megélni olyat, mit érdemes,
……………………………………………………….
Nincs már, mi önvágyból érdekes.

63

ketido.indd 63 31.5.2019 10:27:11

 Harmatlány
Vedlik az éj. Sugárcsend
kapuk oldalán.

Ő szunnyad. Arcáról
sziromnyi vágy csepeg,
s a hajnal, mint völgyben
a rengeteg, pillájára
ólomgondot permetez.

Zsémbes semmi-vágy,
a kis szoba sörényes
csendben áll.

Kusza ujjrebbenés.
Fáradt ajkán mint lenge
virág piroslik a nyár.
Kint kerge szél.
Zimankó. Február.

Lüktetnek a szívszagú napok,

elejtett fohászok cinkos
korbáccsal unszolják
az éjszakát.

Fagyvilág.

A harmatlány csókra vár.

Felnyerít a reggel,
s csak szájzugában parázslik
az eljövendő öröme.

Kint
hűlt határ.

64

ketido.indd 64 31.5.2019 10:27:11

 Szendeváró
Ott élsz konok billentyűk,
mázas ajkak bicsaklásában,
a tág tegnap ólomkönnyes,
csapra vágott, érdes röhejében.

Szunnyadsz, mint
porszemnyi tündér.
Ajkad cseresznyevirág,
tavaszjósló kicsiny világ
a holdvilágos, űrszagú éjben.

Halkan tipegsz velem,

mint árnyba-bújt iker, barát,
s egyszerre lépünk,
egyszerre,

te kicsit, én nagyot,
a kesztyűtlen, deres téren át.

65

ketido.indd 65 31.5.2019 10:27:11

 Nocturne I.
Az iszonyban felzörget
echós nevetésed,
kitárod karod és a
félhomályban tisztán,
meztelenül mint friss
zuhanyzásunk után, ha
a törülközőt vizes hajadra
tekerem és zöld szemed
mély éji nyugalmat szitál
a riadt kimerültségre,
látlak, csöppnyi tündér,
nagy téli barlang közepén,
egyszeri, eleven virradásunk
álmatlan csobogásában.
Túlzenged félszeg ürességem,
és férfivá ébreszted a belém
kövült, riadt gyermeket.

66

ketido.indd 66 31.5.2019 10:27:11

 Hogy átázna az éjjel
Úgy szorítnálak,
hogy átázna az éjjel.
Magamba ölelném
messzi illatod,
hogy a fanyar hajnal
mint lédús narancs
csobbanna a szétkarmolt
déltáj elé.

Aztán ölemben hordanálak,

hátamon, fejemen,
hogy átjárj és megóvj,
mert néha sok már
a fakó arc, duzzogó
számonkérés, a
kiszámíthatatlan csetlés.

Szeretünk. Két együtt

dobbanó otthoni szív.
Te az vagy: otthon,
puhaság és mosoly,
egyszerű, lepkeszárnyú
libegés, kicsiny sziget
Bolondország tengerén.

67

ketido.indd 67 31.5.2019 10:27:11

 Dal
Szépet láttam, s ámulván
Ezerszínű lett a szürkület
Regényes holnapok vágtatnak
Elénk, ha érintsz s érintelek
Tó mélyén szunnyadtunk jeltelen
Lestek ránk kormos életek
Estékből átsírt éjszakák s
Kábult magány sercegett
Szél repített téged oda
Engem tán gyöngeség
Nem láttam csodásbat soha
Dalom vagy, hangom, s az ég
Egy percre bújj hozzám még

68

ketido.indd 68 31.5.2019 10:27:11

 Vigyázlak
Vigyázlak,
mert egyszer még rád szakadhat
az udvar nélküli nagy házak csendje,
nem lesz fű,
se virág,
padocska,

esőért epedezik a forró beton,

s kis tüdődbe fészkelődhet
a főút benzinszaga.

Vigyázlak,
mert elvisz tőlem a
tizenegy órai álom,
vagy rossz busz jön érted,
s elveszel a határon.

Vigyázlak,
hogy ne sírj, mikor beléd kötnek,
s érezd a karom,
ha hideg már
az éj.

Vigyázlak,
mert nem kímél az idő,
vigyázlak,
hogy ne félj.

S vigyázlak makacsul,
szemtelen,
hogy szárnyam lehess,
ha két szirt lesz
életem.

69

ketido.indd 69 31.5.2019 10:27:11

 70

ketido.indd 70 31.5.2019 10:27:11

 ...intézkedj, tünékeny tavasz,
Dönts úgy, hogy jó legyek!
Őt már, látod, megszerettem.

71

ketido.indd 71 31.5.2019 10:27:11

 72

ketido.indd 72 31.5.2019 10:27:11

 Tartalom
Bence Lajos: Pál Péter újabb versei elé................................5

KÉT…..........................................................................11
Három hete ....................................................................12
Szívem erkélyén ..............................................................13
Szkeleton.....................................................................14
Angyalka firkálásai.........................................................15
A nap végén...................................................................17
Rövid vers arról, hogy minden csak értelmezés kérdése.....18
Görbe bácsi ....................................................................20
Töredék 2080-ból ...........................................................22
Holtág........................................................................23
Error-vers...................................................................24
Orpheusz tele.................................................................26
A szüntelenek.................................................................27
Augusztusi mozzanat ......................................................28
A Halászbástyán.............................................................29
Medúzák....................................................................31
Ljub...........................................................................32
Hézag........................................................................33
Majd vigyáz rád a Hold.................................................34
Phaiákoktól hazafelé......................................................36
Ismerni lehet..................................................................40
Éjvég.........................................................................41
95-ös magvető...............................................................42
Alterkréta.....................................................................43
A Szavakért....................................................................44

73

ketido.indd 73 31.5.2019 10:27:11

 Piccolina.....................................................................45
Bárcsak.......................................................................46
Kétidő........................................................................47
7400..........................................................................51
Dettó..........................................................................52
Hév............................................................................53
Metrózók....................................................................54
Magánjárat.................................................................57
Hangulat....................................................................58
Szonettmonológok......................................................59
Harmatlány................................................................64
Szendeváró.................................................................65
Nocturne I. ..................................................................66
Hogy átázna az éjjel.........................................................67
Dal...........................................................................68
Vigyázlak...................................................................69
IDŐ...........................................................................71

74

ketido.indd 74 31.5.2019 10:27:11

 Pál Péter
Kétidő

Kiadja a

Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva

Zavod za kulturo madžarske narodnosti, Lendava

Felelős kiadó: Soós Mihály, igazgató

Szerkesztette és lektorálta:
Szemes Péter

Borítóterv, illusztrációk és tördelés:

Császár Szebasztiján

Nyomda: DigiFot

Példányszám: 300

Lendva, 2019
75

ketido.indd 75 31.5.2019 10:27:11

 CIP - Kataložni zapis o publikaciji
Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana

821.511.141-1

PÁL, Péter
Kétidő / Pál Péter. - Lendava : Zavod za kulturo madžarske
narodnosti = Lendva : Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet,
2019

ISBN 978-961-6232-67-8
COBISS.SI-ID 300231680

76

ketido.indd 76 31.5.2019 10:27:11