BEVEZETÉS

Petőfi Sándor a magyar költészet világszerte ismert és elismert alakja. Művészete, életútja
nemzeti értékeink közé tartozik. Életművének jelentős részét alkotják a tájábrázoló
költemények.

A táj, a természet a romantika idején egész Európában kedvelt téma volt. A tájban a
romantikus művész az egzotikumot keresi, felerősödik az érdeklődés a nemzeti helyszínek
iránt, megnő az igény a nemzeti vagy közvetlen környezet feltérképezésére. Meghatározó
ábrázolási módszer a lírai közvetlenség.

PETŐFI TÁJVERSEINEK JELLEGZETESSÉGEI

Petőfi tájleíró verseinek is legszembetűnőbb vonása az érzelmi telítettség, a személyesség. A

tér tágassága, nagysága és a természet erői szinte mindegyik tájversében megjelennek. A
másik közös vonás az otthonosság érzete. Petőfi természetimádata elemi erejű, tájverseiből
árad a szeretet, az elevenség, az öröm. A versekben a táj, a tájban az ember, s a tájat szemlélő
költő egyformán fontos. A tájleíró költemények között találhatók dalok, ódai vagy elégikus
hangvételű versek, életképek.

Petőfi a tájeszményben is újat hozott. A vadregényes, zordon, ember nem lakta hegyvidékkel
szemben leggyakrabban az Alföldről, a pusztáról írta verseit. Ennek oka, hogy a költő
szülőföldje, gyermekéveinek meghatározó helye az Alföld. Aprólékosan ismerte és szerette a
táj minden részletét. Számára az Alföld, a puszta a szabadság jelképe volt. A táj azt tükrözte
számára, amit a társadalomból hiányolt.

AZ ALFÖLD

 Az alföldi táj Petőfi előtt a legköltőietlenebb és legköznapibb magyar táj volt, az ő

költészetében lett szép magyar tájjá. Szinte a himnusz lendületével ír a valóság
legegyszerűbb, legigénytelenebb jelenségeiről is. A költő nem közvetlenül látja az
Alföldet, hanem emlékképeit idézi, képzeletében jeleníti meg a szeretett tájat.
 Az első két versszakban a kétféle tájideált állítja szembe:
,,Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom."

 A vers felütéses kezdésű. Felütése nem csupán érdeklődést felkeltő retorikai alakzat,
hanem esztétikai értékelés és választás. Petőfi elutasítja a kanti szépségeszményt,
szerinte nincs érdek nélküli szépség, szép az, amihez érzelmi viszony fűz.

 Az Alföldhöz való vonzódás másik összetevője is megjelenik: a szabadságélmény. Ezt

többszörös metaforikus képsorral jeleníti meg (börtön, sas, végtelen).

 A költői nézőpont folyamatosan változik, hol tágítja, hol szűkíti a képet.

  A költemény csupa hang, csupa mozgás. A középpontban a költő áll, aki a
tájbenyomásokkal lélekben egyesül. A versből sugárzik a világ és az ember létezése
fölött érzett öröm, túláradó szeretet.

 A zárlat ódai magasságba emeli a költeményt, alapvető toposzokat használ

viszonyának érzékeltetésére. Párhuzamba állítható a Szózat keretversszakaival: .

.Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!

Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt boruljon rám a szemfödel,
itt Domborodjék a sir is fölöttem.

A PUSZTA, TÉLEN

 A költemény Illyés Gyula szerint a magyar sivárság gazdag képe". A versben a lírai
realizmus és a lírai közvetlenség találkozik. Nemcsak a címben jelzett puszta jelenik
meg. hanem a teljes költői világkép, az egész magyar valóság. A természet, az én és a
társadalom a versvilág három fő tényezője. A természet dermedt, élettelen, az én csak
külső szemlélő - mintha a védett szoba melegében szólna az ellenséges hideg télről, a
társadalomból pedig csak a perifériára szorult, tengődő figurák jelennek meg.
 Az 1. vsz... Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!" felkiáltása szójáték: a puszta
melléknévi és főnévi jelentésben is megjelenik. Ebben a vsz.-ban kedélyeskedő, derűs,
bensőséges a hangulat. Az őszt rossz gazdaként személyesíti meg.
 A 2. vsz-ban a negatív festést használja: a nyár értékeinek tagadásával mutatja be a téli
tájat:

..Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,

Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül.
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül.

 A hangnem itt elégikussá válik.

 A 3. vsz. a hangos hiánya után a teljes mozdulatlanságot, élettelenséget jeleníti meg.
 Két hasonlattal kezd:
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár
 Az alacsonyan járó naphoz kapcsolódó megszemélyesítések tovább fokozzák a puszta
pusztaságát és az életerő csökkenését.
 A 4-6. vsz.-ig az emberi élet színhelyei jelennek meg. A természeti jelenségekkel
párhuzamosan itt is a visszafogott, lelassult élettevékenység ábrázolása jellemző.
Kijelentésekre, tényközlésekre szorítkozik a szerző.
 A 7. vsz. már újra a kinti természetet ábrázolja, de a mozdulatlanság helyébe a szelek
és viharok kavargása lép.

 A 8. vsz.-ban a betyár alakjával megjelenik a fenyegetett emberi lét. A,, Háta mögött
farkas, feje fölött holló" sor jelképszerű látomása emberi tragédiát sűrít magába.
 Ez a komor hangulat folytatódik a 9. vsz.-ban. Megjelenik a társadalmi-politikai sík is.
A kiűzött király véres koronájának lehullása megfelel Petőfi politikai elképzeléseinek.
 De ez a kép arról is vall, hogy a természet mozdulatlanságával, dermedtségével
szemben a társadalmi lét a végső megoldás felé halad.
 A verset három szerkezeti egységre lehet bontani (3x3 vsz.): kintről, a természetből
(1-3.) jutunk el a puszta belső világáig (4-6.), majd ismét a kinti látóhatár terül elénk
(7-9.).
 Strófaszerkezete a négyütemű 12-es variációja, rímelése páros rím.

BEFEJEZÉS

 Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy az alföldi táj a magyarság, a

sorskérdésének, a szabadságnak a jelképe Petőfi életművében