Petőfi Sándor tájköltészete

Petőfi Sándor 1823. január 1-én született Kiskőrösön. Apja Petrovics István,
mészáros mester, anyja Hrúz Mária. 1824-ben a család Kiskunfélegyházára
költözött, a költő ezt tekinti a születési helyének. Iskolába Kiskunfélegyházán,
Kecskeméten, Szabadszálláson, Sárszentlőrincen, Pesten, Aszódon és
Selmecbányán járt. Miután apja 1838-ban tönkrement, következtek a vándorlás
évei. Petőfi először a Nemzeti Színházban lett kisegítő, majd Sopronban
katonának állt, azonban betegsége miatt leszerelték. Ezután Pápán volt diák, itt
ismerkedett meg Jókai Mórral. 1842-ben az Atheneum folyóiratban megjelent
Borozó című verse. 1842-43-ban vándorszínésznek állt. 1844 telén Debrecenből
gyalog ment Pestre, ahol Vörösmarty támogatásával a Nemzeti kör adta ki
verseit. A Pesti divatlap szerkesztője lett, és ebben az évben jelent meg A
helység kalapácsa című komikus eposza is. A következő évben írta meg a János
Vitézt. Feleségével, Szendrey Júliával való kapcsolata szenvedélyes, ingadozó
volt. A költő ezt megszenvedte, versei tele vannak bizonytalansággal, Júlia egy
megfejthetetlen titok számára. Petőfi és Arany János a Toldi megjelenése után
nagyon jó barátok lettek. Petőfi 1849-ben, a Segesvári csata után tűnt el.
Költészetét nagyban befolyásolta a korszak kulturális és politikai élete.
Több témát is feldolgoz műveiben, így például vannak tájversei, forradalmi
versei, szerelmes költeményei, és a szabadság gondolatáról, érzetéről is írt.
Tájköltészetének újdonsága volt, hogy rokon a népies életképek világával. A
tájleíró költemény műfaja egy epika-líra határán álló műfaj. Egyrészt egy táj
bemutatását tartalmazza, másrészt a költőnek a tájhoz fűződő érzéseit, a táj
hatására keletkezett gondolatát tárja fel.
Az alföld című verse is vallomás a szülőföld szépségéről és szeretetéről. Az
indító kép az Alföld szembeállítása, szakítása a romantikus tájszemlélettel.
Elutasítja a vadregényes tájat, helyette a tengersík vidéket helyezi előtérbe.
Újszerű az a szemlélet, mely Petőfinél két tényezőből fakad. Szülőhelye az
Alföld, így a szülőföldhöz való kötődés jelenik meg benne, másrészt a
szabadság érzetét adja. Az érzelmeket megformáló kép keretbe foglalja a
tényleges tájleírást. A képzeletben felülről szemlélt táj végtelen képe tárul
elénk a Dunától a Tiszáig. Az alföld című vers a perspektíva kezelés
mesterműve. Az átfogó bemutatás után rajzolódik ki a részlet. A kép egyre
szűkül. A gulya, ménes, utána tanyák, majd a csárda jelenik meg. A távoli képek
mozgalmával szemben itt már az apróbb részletekre fordít figyelmet. Az utolsó
előtti versszakban a kép ismét kitágul. A részletek szemrevételezése után újból
az egész, a végtelen róna tárul elénk. “Messze, hol az ég a földet éri”. A
befejező szakaszban visszatér a lírai elem, az Alföld iránti szeretet, mely
összefonódik a születéssel és a halállal.
A puszta, télen a forradalmi látomásköltészet és a tájlíra keveréke. A
tájleírás, a látvány egész más, mint pl. Az alföld, A Tisza vagy a Kiskunság című
versekben, mivel itt egy kiábrándítóan sivár tái jelenik meg. Ezt már a vers
legelső mondata érzékelteti velünk: „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!"
Ez a táj a vers végén már a megújulásra váró, elmaradott Magyarország
szimbóluma lesz. A vers borongós hangulatú, az elmúlásra emlékezteti az
olvasót. Szinte mozdulatlan, a fagyban és ködben dermedő, sejtelmes világot
tár fel a költő. Ugyanakkor Petőfi kedvesen, humorral beszél a téli pusztáról,
ezért dacára az erőteljes képeknek, a vers nem ijesztő. A költő először bevezeti
az olvasót az Alföld téli világába, aztán hagyja, hogy az olvasó az ő szemén
keresztül nézze meg a tájat és a pusztán élő embereket, akiknek télen is ez a
vidék az otthonuk, bár ilyenkor kicsit más, mint a többi évszakban. Ez a puszta
már nem az a puszta, amelyről Az alföld költeményt írta. Az első három
versszakban a kihalt természet képét sugallja. A táj lakatlan, a csárdák
hallgatnak, vánszorog az idő. Egy betyár képében jelenik meg a természet és
társadalom üldözöttje.
Petőfi Sándor tájköltészete mélyebb értelmet és érzelmi gazdagságot
hordoz magában, mint csupán a természeti elemek leírása. Verseiben a táj nem
csupán háttér, hanem lélektani tükör is, amelyben az emberi érzések és
gondolatok tükröződnek. Petőfi - tájleíró költeményeiben is - vonzódott a
természethez, érzelmileg rendkívül kötődött szülőföldjéhez, az Alföld sík
vidékéhez. A költő új tájeszményt fogalmazott meg verseiben: a romantika
zordon, vadregényes tájaival szemben a délibábos síkság került a középpontba.
Petőfi fedezte fel a magyar irodalomban az alföldi tájat, mint a szabadság
szimbólumát. Verseiben egyformán fontos a táj, benne az ember és a tájat
szemlélő, illetve felidéző költő.