Érettségi témakörök – 12/A irodalom

Sarkad, 2019/2020
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
1. tétel: Petőfi Sándor – tájköltészet
A 19. század első felének jelentős költője, az 1848.-as forradalom és szabadságharc szerves résztvevője.
Egyéniségének legfőbb jellemzője az életszeretet, szabadságvágy, a forradalmi következetesség.
Költészetét a népért, a nemzetért való elhivatottság, az egyszerűség, a természetesség jellemzi.
1844-ben keletkezett a tájköltészet témakörének első kiemelkedő alkotása is, az Alföld. A szoros
értelmében vett tájköltészet az európai irodalomban a felvilágosodás és a romantika korában keletkezik,
mely a leíró költészet egyik műfajcsoportja.  Ekkor fedezik fel a költők a természeti környezet valós
arculatát, s azt, hogy ez saját képzelmeik, hangulataik kifejezésére alkalmasak. Az alföldi táj tájleíró
költemények témája Petőfi révén teljesedik ki a magyar irodalomban. Az Alföld kultusz már az 1830-as
évektől kezdve jelentős volt a magyar irodalomban. Petőfi az összes tájversében a haza szépségére hívja
fel a figyelmet. Petőfi tájkölteményei a népköltészet áthasonításának végső eredményeit összegezik. A
tájköltészet a nyelvtisztító erőfeszítés terméke.
Az Alföld (1844)
A tájköltészet témakörének első kiemelkedő alkotása 1844-ben keletkezett. Keretes vers, műfaját tekintve
óda. Lírai realizmus jellemzi. Sablonok: gémeskút, betyár. Verseiből őszinteség sugárzik.
Az első két szakasz a kétféle tájideál szembeállításával indítja a verset. Ezután a börtönéből szabadult sas
metaforát fölhasználva a fent nézőpontjából kezdi láttatni az Alföldet. Nem az a lényeges, hogy mit láttat,
hanem, hogy hogyan láttatja. A lírai én háttérbe húzódik, szerepe abban áll, hogy irányítja a látásmódot.
Sajátos szerkesztési technikával él: kezdetben a horizontot kitágítja, diadalmas képeket láttat és fölülről a
magasból, elhatárolódva szemlél, majd fokozatosan szűkíti a látókört, szinte egyetlen ponttá zsugorítva
irányítja tekintetünket a szamárkenyér tövében pihenő gyíkokra. A befejezés érzelmi azonosulás és
vallomás.
A Puszta télen (1848)
Új tájszemlélet, új látásmód található a tájleíró verseiben. Nem közvetlen szemléletre épül a vers, otthon
Pesten a szobájában idézi fel maga elé az Alföldet. Negatív tájfestés, hogy mi nincs az Alföldön, így
gondolhatjuk, hogy mi van. Most csend, fehérség, mozdulatlanság. Elégikus hangnemű költemény.
Témamegjelölő cím. Kulcsszó a hiány, nincsen, sem, nem (igék is tagadva)
„Hej” – népies felkiáltással kezdődik a vers. Szójátékkal indít – „mostan puszta ám igazán a puszta!”. A
puszta először melléknév aztán főnév. Felsorolja, hogy mi nincs télen az Alföldön: juhnyáj,
pásztorlegény, dalos madarak, még csak egy prücsök sem hegedül. Ezután a távolba tekint, egy hasonlatot
használ – „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,”. Minden kihalt, nincs élet a pusztán. Bemegyünk a
tanyára. Csend van, a jószág sincs kint. A béres ráér, a csárda is üres. Gondolatban újra kimegyünk, kint
vihar van, csak a betyárt viszi a lova, veszély veszi körül „Háta mögött farkas, feje fölött holló.” Lemegy
a nap, esteledik. Egy hasonlattal és megszemélyesítéssel zárul a vers. Ez egy allegória.
Kiskunság (1848)
Ez a vidék, a Kiskunság, nem csak szülőföldje miatt értékes a költőnek. A vers megírása idején (1848)
politikai reményei is ide kapcsolták, hiszen Szabadszálláson kívánt fellépni a képviselőválasztáskor.
Ebből adódik az a várakozó bizakodás, optimista derű, mely az egész költeményt áthatja.
A vers kiindulópontja itt sem a közvetlen látvány: a nagyvárosi élet örökös zajából száll fel a képzelete, s
lelki szemei előtt jelennek meg az alföldi vidékek. Ebben a versben a meglévő tárul elénk, nem pedig a
hiány. Egy forró, nyárközépi napon, kora délelőtt (Kapaszkodik a nap fölfelé) a puszta egy meghatározott
pontjáról indul a város felé, és mire a szélmalmok alá ér, beesteledik (Közeleg az este). Csak a napszakok
változásából, illetve a hely- és az időhatározók ritka fel-felbukkanásából (itten, amott, ott-végre, nagy
sokára) következtethetünk arra, hogy egy térbeli és időbeli haladás képei sorakoznak egymás mellé. A
nagyvároshoz képest a puszta egzotikumát, páratlan szépségét s egyúttal végtelenségét sugallják a hol
apró részletezésével, hol csak nagyvonalúan bemutatott tájelemek. Eljátssza, mintha tárgyi leírást adna a
pusztáról.
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
2. tétel: Arany János – lélektani ábrázolás a balladákban
A bűn és bűnhődés motívumának érvényesülése Arany János balladáiban

1817. március 02. Nagyszalontán, 1882. Budapest. Iskolái: 1823-1833 Nagyszalonta, ezt követően
Debrecen. Kisújszálláson volt segédtanító. 1836 februárjában színésznek állt. Ez alatt anyja meghalt, apja
megvakult. Bűntudata volt, ezért felhagyott a színészettel. 1840-ben másodjegyző lett, ebben az évben
meg is nősült, Ercsey Juliannát vette el. 1845-ben Az elveszett alkotmánnyal elnyerte a Kisfaludy
Társaság pályázatát, de az igazi sikert 1846-ban a Toldi hozta meg neki.
1857-ben felkérték, hogy üdvözlő verssel köszöntse a császárt, helyette megírta A walesi bárdokat. 1858-
ban az Akadémia tagjává választották, 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, ’65-ben főtitkára.
1877-ben visszavonult, ekkor írta Őszikék című ciklusát, lírai darabok és balladák gyűjteményét.
Elsősorban elbeszélő költeményekben és balladákban alkotott igazán. A magyar nyelv művészei közé
tartozott: új szavakat alkotott, tudatosan alkalmazta költészetében a népnyelvet és a népi líra sajátosságait.
Ballada: Olyan műfaj, amely tartalmaz lírai, drámai és epikus elemeket egyaránt. Az eseményeket,
előzményeket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg.
Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt mindent
elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Egy tragikus történetet beszél el, melynek
bizonyos részei homályban maradnak, kihagyások és a szaggatott előadásmód miatt. A műfaj lényeges
vonása, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a
megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. A népballada kései műfaj, a középkor végén jelent meg.
A romantikus műballada-szerzőknek főleg a dán és skót népballadák adtak mintát. A magyar
műballadát Arany emelte világirodalmi szintre. A balladák a legjobban szerkesztett költeményei.
Legtöbbnek a bűn és bűnhődés áll a középpontjában. Balladáit többféleképpen lehet rendszerezni.
Téma szerint:
1.) A népi balladák az ún. alföldi balladáktól nyertek ihletést. Ez a típus a mélylélektani módszert is
felmutatja (pl. Ágnes asszony), sőt a hézagosság révén a skót, illetve a székely népballadákkal is
rokonságot tart. (pl. Vörös Rébék)
2.) A drámai balladák középpontjában egy jelenetsor áll, emellett a párbeszédes forma, a tömörítés is
jellemzi ezeket a műveket. (pl. Tetemre hívás; V. László)
3.) Históriás énekek hatását mutató balladák. Légkörük tragikus, de katartikus hatású. Általában a nemzeti
múlt nehéz korszakaiból mesél történeteket, de ezek allegorikus jelentésűek, a rejtett jelentésük a jelenhez
szólnak. (pl. Török Bálint; Szondi két apródja)
4.) A románcos balladákra a derűs színezet a jellemző. (pl. Rákócziné)
5.) A romantikus balladák a kísértetballada, a rémromantika hatását mutatják. (pl. Híd-avatás)
6.) Anekdotikus balladák: Kétséges a balladákhoz való besorolásuk (pl.: A méh románca, Pázmán lovag).
Szerkezet szerint:
- egyszólamú, lineáris szerkesztésű (1 cselekményszál)
- párhuzamos lineáris (2 cselekményszál)
- egyszólamú körkörös ballada (ahol a motívumok visszatérnek)
Keletkezés szerint
1. Nagyszalontai balladák (1846-1851) Ebben a korszakban viszonylag kevés és igen különböző
hangnemű balladát ír Arany. (A varró leányok; A méh románca; Szőke Panni; Rákócziné; A honvéd
özvegye).
2. Nagykőrösi balladák (1852-1857) Zömmel történeti balladák.
3. Pest, Budapest: 1860-as évektől (Endre királyfi, Vörös Rébék, Hídavatás)

Ágnes asszony (1853): (lélektani ballada)

A népi témához illeszkedik a verselés, a felező nyolcas. Csak a refrént írja anapesztusokban, fölidézve
ezzel az antik siratóénekeket. A refrén ily módon az egyedi esetet általános érvényűvé tágítja,
könyörgéssé Ágnes asszonyért, az áldozatért és valamennyiünkért. A balladai homálynak megfelelően a
történet elején, még csak sejthető valamiféle bűn, de csak szórványos utalások történnek erre (véres
lepedő, hajdú megjelenése). Az 5-19 versszak a börtönben és a bíróságon játszódik, az események
azonban a lélekben peregnek. Arany finom eszközökkel érzékelteti a megőrülés belső folyamatát. A
részletező elbeszélést olykor bárbeszédek szakítják meg, kiderül Ágnes asszony bűne: szeretőjével
megölték a férjét. A 20. versszaktól visszatér a vers indításához, és hosszú évek történetét sűríti néhány
versszakba. A hosszú éveken keresztül való mosás meglátszik, a ronggyá ázott lepedő, a megőszült haj,
ráncos arc. A bűn értelmetlensége tükröződik a büntetés, ill. a bűnhődési folyamat értelmetlenségében. Mi
csak a bűnhődés fázisát, annak végpontjáig követjük nyomon, a lehetséges folytatás, a kegyelem gesztusa
már túl van a vers világán. Arany kivételes lélektani hitelességgel ábrázolja az elme tisztánlátásáért
folytatott küzdelmet, az állandó önreflexiót. Hatásosan él a folyamat bemutatásában az azonos alakú és a
többjelentésű szavak stilisztikai lehetőségeivel. Szerkezete egyszólamú, körkörös, a motívumok
visszatérnek.
Szondi két apródja (1856.): (hűség és hősiesség ballada, többszólamú)
Az első két versszak az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre érzékeltetve a
párhuzamos szerkesztést és történetmondást. A harmadik versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik
a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a
török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének
felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság
természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak
jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két
beszédmód stílusában is eltér egymástól: a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi
gazdagságot mutat föl, a metaforák, a képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok
használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké
a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma (többértelműség) világképi
lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életben hagyást jelenti, Szondinál
az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.
A versforma zaklatott menetű, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú, az egyes sorok eltérő szótagszámúak.
A walesi bárdok (1857): (egyszólamú)
Ferenc József magyarországi látogatásakor Aranyt is fölkérték üdvözlővers írására. Arany kitért a feladat
elől, s asztalfiókjának írta meg a balladát. Nagy erővel ismétli meg a „Szondi két apródja” üzenetét, a
zsarnokkal való erkölcsi szembenállás kötelező parancsát. Arany az „adjátok meg a császárnak, ami a
császáré” tanítás alapján mutatja be a montgomery-i lakoma lefolyását, a király azonban a zsarnokság
természetéből fakadóan teljes alávetettséget kíván. Ezt tagadják meg az urak és a bárdok is
(énekmondók). A verselés adekvát a témához, ugyanakkor tudatosan idézi fel a Szózatot is.
Tetemre hívás (1877):
A bűn az élet játékként való felfogása, ezért bűnhődik Benő és Kund Abigél is. A bűnhődés folyamata, ill.
a büntetés a korábbi balladáknak megfelelően történik. A történet nagyobb részét azonban az apa
kérlelhetetlen igazságkutatása teszi ki, s e bizonyosságkeresésben hasonlóságot mutat fel fiával is.
Talányos Arany viszonya az apához, hiszen értelmezhetjük úgy, hogy a világ nem épülhet bűnre, nem
maradhat megtorlatlan az erkölcsi világrend megsértése, ugyanakkor a se istent se embert nem ismerő
magatartásban van valami démonikus és erkölcsileg kérdéses is. A Tetemre hívás az egyik
legtudatosabban megalkotott ballada. A fölütés nem csupán a helyszín bemutatása és propozíció, hanem
egyúttal dantei rájátszás is, az eltévedtség és zűrzavar tárgyiasítása is. A helyszín és a nevek kiválasztása
az általánosító jellegen túl az akusztikus hatás függvénye, mint ahogy ezt erősítik a tudatosan kiválasztott
régies kifejezések is. A vers zeneiségét az egyik legdallamosabb versláb, a daktilus biztosítja.
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
3. tétel: Ady Endre – témák sokszínűsége kötetei alapján
Ady Endre (1877-1919)
A XX. század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja.
A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét
minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A
szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a
szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

Ady - két korai kötetét nem számítva (Versek, Debrecen, 1899.; Még egyszer, Nagyvárad, 1903.) - az
állandó költői jelenlét programját vallja. Ennek megfelelően 1906-tól 1914-ig évente jelentet meg kötetet.
Az esztétikai és szemléleti váltás a négyévi hallgatás után megjelenő A halottak élén kötetben következik
be.

Ady Endre tematikus-motivikus költő. Életművében bizonyos témakörök mindvégig jelen vannak
(magyarság versek, létharc versek, ars poetica érvényű költemények), más motívumok (kuruc versek,
látomásszerű tájversek, a pénz motívuma) csak meghatározott korszakokban bukkannak föl.
Ady önmagát szimbolista költőnek tartotta, a kortársak szerint is ez a stílusirányzat jellemzi leginkább
művészetét. A szimbolizmust jelzi verseiben a sajátos és egyéni jelképrendszer, a magánmitológia, a
sejtelmesség.

Költészetének jellemzésére pontosabb a szecessziós-szimbolista látásmód megnevezés. Ady életérzésének

összetevői (a fölfokozott én-kultusz, az otthontalanság, az elvágyódás, a halál-problematika, a
szerelemfelfogás), korai verseinek színvilága és díszletezése a szecessziót idézik.
1912-től kezdődően, majd 1914-től fölerősödve jelennek meg alkotásaiban expresszionista és szürrealista
elemek is. Költészetének sokrétűsége miatt használatos még életművére a modernizmus fogalma is, mely
magába foglalja a századforduló és a korai avantgárd összes irányzatát.
Költészetének tematikus csoportosítása

Kötetei:
Új versek (1906. február)
Vér és arany (1907. december végén jelenik meg, 1908-as évszámmal)
Az Illés szekerén (1908. december második felében adják ki, 1909-es évszámmal)
Szeretném, ha szeretnének (1909. december közepén teszik közzé, 1910-es évszámmal)
A Minden-Titkok versei (1910. december közepe)

A Magunk szerelme (1913. március vége)

Ki látott engem? (1914. február vége)
A halottak élén (1918. augusztus eleje)

Ady költészetének egymástól jól elkülöníthető, de ugyanakkor egymással szoros összefüggésben,

motivikus kapcsolatban álló rétegeit különböztethetjük meg. Ezek a rétegek, témakörök a következők:
1. az egyén, a személyiség szintje ars poeticák, szerepértelmező, önértelmező, önértékelő művek (ún. én-
versek)
létharc-versek, pénz-versek, élet-halál versek, szerelmes versek
2. a közösség szintje (magyarság, emberiség)
magyarság-versek, látomásos tájversek, kuruc versek, forradalmi versek, háborús versek
3. a transzcendens szint
istenes versek

Tematikus felosztás:
Művészi hitvallást tematizáló versek jellemzői:
 A költői magatartásnak ars poeticus jellege van: a megszólalás új költészeteszmény jegyében
  A költői ént a kiválasztottság és küldetéstudat jellemzi
(kapcsolódik a váteszköltői hagyományhoz)
 A lírai hős és a mozdulni képtelen környezet ellentétet képez (a küzdésvágy és a küzdelem
reménytelenségének érzése együttesen jelentkezik)
 Példák: Góg és Magóg fia vagyok én…, Új vizeken járok, A muszáj Herkules, Hunn, új legenda
Látomásszerű tájversek
 A tájleírás helyett lélekállapotot, léthelyzetet kifejező látomásosság
 Gyakori az időhöz vagy térhez járuló értékszembesítés, meghatározó a lírai hőst körülvevő
környezet ellenséges voltának tapasztalata
 A szimbólumalkotáshoz metonimikus és metaforikus képeket használ
 Példák: A magyar Ugaron, A Tisza-parton, A Hortobágy poétája, Kocsi-út az éjszakában
Istenes versek
 A gondviseléshit megrendüléséből fakadó modern Isten-élmény (támaszkeresés)
 Isten és ember összetartozása személyes kapcsolatként / vagy annak hiányaként jelentkezik
 Az Isten és a lírai én viszonya mindig ellentmondásos
 Példák: A Sion-hegy alatt, Hiszek hitetlenül Istenben,
Magyarság-versek
 A megszólalás indoka a nemzetféltés (a romantika nemzethalál-víziójának modern változata)
 Jellemző gesztus a nemzetostorozó szándék, ugyanakkor a lírai én igényli a közösség sorsában
való osztozást
 Példák: Nekünk Mohács kell, Az eltévedt lovas
Háborúellenes versek
 Apokaliptikusság: a magyarság, az emberség, az értékek pusztulásának víziója
 A lírai én értékmentő, értékőrző szerepben lép fel
 Példák: Ésaiás könyvének margójára, Emlékezés egy nyár-éjszakára,
Létharc-versek
 A versek lírai énje kozmikus méretű küzdelem hőseként jelenik meg, ellenfelei is mitikusra
formált alakok
 A lírai hős kudarcot szenved, ugyanakkor felmagasztosul (tragikus pátosz)
 Példák: Harc a Nagyúrral, Az ős Kaján
Szerelmes versek
 Megrendítő, nagy élmény; ambivalens érzés: vonzás és taszítás
Új: az erotika
Más: nem feloldódás, hanem szüntelen vívódás
 Példa: Héja-nász az avaron; Lédával a bálban; Elbocsátó szép üzenet (1912. május 26)
 Csinszka-versek: vallomás a szerelemről pl. Őrizem a szemed
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
4. tétel: Babits Mihály – prófétai magatartás megjelenítése
Babits Mihály (1883-1941)
1883. november 26-án született Szekszárdon. Apja Babits Mihály törvényszéki bíró, anyja Kelemen
Auróra. A család jogásznak szánta, de 1901 szeptemberében magyar-francia szakos tanárjelöltnek
iratkozott be a budapesti bölcsészkarra; második tárgyát hamarosan latinra cserélte. Négyesy László
stílusgyakorlatain barátságot kötött Kosztolányival és Juhász Gyulával. Szakdolgozatát nyelvészeti
témából írta. 1905-től kezdte tizenhárom éven át tartó tanári pályáját. Osvát Ernő meghívta a Nyugat
szerzői közé, s haláláig a folyóirat munkatársa - szerkesztő, főszerkesztő, tulajdonos - maradt. Részt vett a
háborúellenes mozgalmakban, a polgári forradalom idején tisztségeket vállalt a kulturális élet
irányításában. 1919 márciusában egyetemi tanárrá nevezték ki. A tanácshatalom radikális intézkedései
miatt visszavonult a közszerepléstől. Az elszámoltatás éveiben, 1922-ig rendőri felügyelet alatt állt. 1921-
ben feleségül vette Tanner Ilonát (akinek írói neve Török Sophie). 1929-től a Baumgarten-alapítvány
irodalmi főkurátora lett. 1938-ban gégeműtétet végeztek el rajta. Babits Beszélgetőfüzeteivel, írásban
érintkezett környezetével. Az átmeneti javulást követően állapota rosszabbodott. Még elutazott San
Remóba, hogy átvegye a Dante-fordításáért járó kitüntetést. Hazatérte után, 1941. augusztus 4-én
Budapesten halt meg.

A századelőn két nagy hatású költő indulása formálta a magyar líra fejlődéstörténetét: Adyé, aki másként
látta a magyar valóságot és máshogyan ábrázolta azt, és Babitsé, aki másról szólt, mint a megszokott és
másként is ábrázolt.
Babits első megjelent írásai filozófiai ismertetők, később esszéket ír.
Költői szempontból az induló Babits túl akar lépni a romantikus énlírán, törekvése egy objektív, tárgyias
költészet létrehozása. Első kötetének címe (Levelek Iris koszorújából, 1909) jelképes értelmű, s egyúttal
költői programját is kifejezi: Iris az istenek követe, a szivárvány, a világ sokszínűségének szimbóluma.
A második kötet (Herceg, hátha megjön a tél is! 1911) újdonsága Bergson filozófiájának, az életlendület
elvének erőteljes jelentkezése.
A Recitativ 1916 kötet eszmei szempontból nem hoz újat; elsősorban a verselési lehetőségek további
gazdagodása jellemzi.
A húszas évek lírája jellegzetesen katasztrófa utáni költészet: a háború, a tanácsköztársaság, Trianon
rettenete után jogosan vetődik föl a líra értelmetlenségének, a művészet céltalanságának gondolata.
Mint különös hírmondó... 1930 felütésének paradoxona - „ki nem tud semmi újságot” - a vers egészét
kell értelmeznünk, s éppen ebben a látszólagos ellentmondásban határozza meg Babits a próféta, a
hírmondó feladatát. A civilizáció embere a technokrácia és haszonelvűség közegében, az újdonság után
futva elfeledkezik a polgári világon túllépő, nem változó törvényekről. A három alappillér, a szellem, a
szerelem és a természet perspektivikusan reményt adó körforgása az, mely hozzásegít, hogy túllássunk a
mán.
Ősz és tavasz között (1936): a vers szervezőelve a líra- és stílustörténeti rájátszások, hasonlóságok sora.
(A magyar lírából egyértelműen felismerhető az Őszikék számvetést készítő Aranyának hangja (5. vsz. 5-
6. sor, 8. vsz. 3-4. sor); Csokonaira utal a magáramaradottság érzésének kifejezése (9. vsz.). A Carmina
Burana alapvető évszak-metaforikáját mind az őszre, mind a tavaszra vonatkozóan használja az első és
hetedik versszak felütése. A barokk képzetkör jellegzetes motívumai bukkannak fel az elmúlás és
hiábavalóság kifejezésére (9. vsz. 5-6. sor, 5. vsz. 3-4. sor). Szecessziós a 6. versszak 3-4. sora; a
naturalizmus, illetve a verizmus (az életet aprólókos részletességgel bemutató) képei jelennek meg az első
versszak második felében. A legfontosabb szervezőmotívum azonban a középkori haláltáncokat idéző
refrén: „meg kell halni!”.
Jónás könyve (1938) terve már a műtét előtt készen volt, de csak azt követően vetette Babits papírra.
Méghozzá jókedvűen, a lehetőségekhez képest mosolyogva és nevetve – tudjuk meg Illyés Gyula
visszaemlékezéséből.
Először a Nyugat 1938. szeptemberi számában jelenik meg. Történelmi háttere az Anschluss, Ausztria
megszállása. Babits Magyarország hasonló sorsától félt, és általában egész Európa pusztulásától.
A téma, a megigazulást hirdető próféta már egyetemista korától foglalkoztatja. A húszas évek végétől a
prófétaszerep egyre gyakrabban jelenik meg Babits költészetében. A témát közvetlenül az Ószövetség
hasonló könyvéből merítette Babits. Néhány epikus mozzanat földuzzasztásától eltekintve legfőbb
változtatása az, hogy míg a Bibliában Ninive népe a királlyal együtt megtér, addig nála ez a motívum
elmarad.
A Jónás könyve stílusa, beszédmódja összetett, többrétegű. Az archaizáló, biblikus réteg
neologizmusokkal keveredik. Az emelkedett, ódai nyelvezet naturalista és profán kifejezésekkel vegyül.
A különböző rétegek egymásba játszása gyakran groteszk, ironikus.
Jónást tapasztalatai kényszerítik arra, hogy elmeneküljön az újabb feladat elől. A feladat, a kötelesség
nem vállalása büntetést von maga után, sőt fölborítja a világrendet is. Kilátástalan lélekállapotban ismeri
fel felelősségét, s kerül közel ismét az Úrhoz. Jónás helyesen ismeri fel az Úr, az igazság és a közvetítő,
azaz a próféta szoros egybetartozását. Azt azonban már nem látja, hogy a három tényező nem azonos
fontosságú. Ebből fakad Jónás csalódása, illetve kifakadása az Úr előtt a mű végén. Jónás az igazság
bekövetkeztét, a prófécia teljesültét a jelenben gondolja, azaz a prófécia bekövetkeztétől várja a próféta
hitelesítését. Az Úr azonban a történelem, az üdvtörténet egészében gondolkodik, s ebben az
intervallumban látja megvalósulni a próféciát, ebben a végtelenné tágított időben pedig Jónás csak egy a
próféták, az írástudók, a felelősséget vállalók és hirdetők sorában.
Jónás félreértése abból is fakad, hogy az igazságot azonosítja annak megvalósulásával. Az Úr szavai - a
szó tiéd, a fegyver az enyém - meghatározzák a próféták feladatkörét.
A világégés előestéjén Babits nem tagadja, hogy a teremtett világ erkölcsi rendjéből kilépő civilizáció
megérett a pusztulásra. Ezt hirdeti Jónás. Babits humanizmusa abban nyilvánul meg, hogy fölismeri: az
emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata nem zárulhat le a fölhalmozott értékek
pusztulásával. Babits ismét Szent Ágostonhoz fordul, tőle veszi át azt a gondolatot, mely szerint bűnt és
erényt megítélni nem az ember dolga; a szétválasztás felelőssége Istené. Az ember felelőssége az értékek
védelme és megőrzése.
A Jónás imája című költemény a Jónás könyvében megfogalmazott prófétaszerep személyessé tétele,
értelmezése; egyben a kései versek ars poeticájához is kapcsolódik. A költő - Babits vágya és szándéka
szerint - médium, egy fölöttünk álló igazságnak a közvetítője.
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
5. tétel: Kosztolányi Dezső – úr-cseléd viszony, mint a társadalmi igazságtalanság példája
Kosztolányi Dezső (1885-1936)
Szegeden érettségizik, jár a bécsi egyetemre, majd újságíró lesz. 1907-bene jelent meg első verseskötete.
Felesége Harmos Ilona, 1915-ben születi fia, Ádám. 1933-ban mutatkoznak betegsége első jelei. 1934-től
sorozatos műtéteken esik át. 1935-ben szerelemre lobban Radákovich Mária iránt. 1936-ban halt meg
Budapesten.
Az Édes Anna (1926) egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört,
mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás
forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség
a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt
a kommünről.
A regény több mint két év eseményeit öleli föl. 1919. július 31-én kezdődik a történet és 1921 őszén
zárul. A címszereplő késleltetve jelenik meg a műben, 1919. augusztus 14-én lép szolgálatba Édes Anna
Vizyéknél, s a kettős gyilkosságot a következő év május 28-ról 29-re virradó éjszaka követi el. Anna és a
Vizy család sorsának hátterében a huszadik századi magyar történelem tragikus fordulatai állnak: a
Tanácsköztársaság utolsó napja, Budapest román megszállása, Horthy bevonulása, a trianoni
békeszerződés aláírása.
A mű sokféle jelentésréteget, értelmezési lehetőséget foglal magába. Anna szörnyű tette, a regény
fejezetcímeként is szereplő kérdést feltéve: „Miért” következik be a gyilkosság?
Kosztolányi vallja, hogy az élet megfejthetetlenül titokzatosan sokszínű, az ember megismételhetetlenül
egyedi. A regényben az elbeszélőtől az összes szereplőig mindenkinek nyilatkozni kell Édes Anna
gyilkosságáról, az olvasó sem vonhatja ki magát.
Az úr-cseléd viszonyt mint a társadalmi igazságtalanság témáját és jelképét a naturalizmus hozta be az
irodalomba. Ehhez a szerephez erkölcsi tulajdonságok is társulnak: megalázottságában a cseléd a tisztaság
és jóság megtestesítője. Anna és Vizyné első találkozója a rabszolgavásárra emlékeztetnek. Moviszter
doktor a bírósági tárgyaláson arról beszél, hogy Annával gépként bántak, nem tekintették embernek.
Kosztolányi azonban túl is lép a hagyományos úr-cseléd viszony ábrázolásán. Fölmutatja, hogy nemcsak
Anna kiszolgáltatottja a méltóságos úréknak, hanem a függés kölcsönös. Vizyné állandóan attól retteg,
hogy elveszíti Annát. A függésben elvesztik szabadságukat, s ez mindkettőjük személyiségét eltorzítja. A
közös vonást hangsúlyozza az a tény is, hogy elvesztették gyermeküket. Vizyné tartalmatlan és üres életét
a cselédlány tölti ki, belebetegszik abba a lehetőségbe, hogy Anna elhagyja. Anna valóban megfelel az
elvárásoknak: tökéletes cseléd. Érzéseit a kettős gyilkosságig szinte kikapcsolta, tökéletesen dolgozott.
Az emberi természet azonban nem végleges, változó. Az emberi személyiség sokszínűségére és a
végletesség veszélyére Moviszter doktor figyelmeztet: Anna lemond a választás és változtatás jogáról és
lehetőségéről, ott marad Vizyéknél. Patikárius Jancsival való kapcsolatában is természetesnek veszi, hogy
az úrfi el akarja csábítani, s nem érti Jancsi tétovázását. Hallott már róla, hogy ez természetes. Kettejük
közül a fiatalember a megilletődöttebb, s Anna az, aki végül is magához vonja az úrfit. A lány tisztában
van a cselédszereppel. Szó nélkül veszi be a magzatelhajtó porokat, ám a gyilkosság egyik közvetlen
indítéka éppen Jancsi és Moviszterné flörtje.
A szegény-gazdag ellentét bár motiválja Édes Anna tettét, és határozott hátteret rajzol a történet mögé,
nem teljes válasz a „miért?” kérdésére. Az emberi kapcsolatok természetrajzát, az emberi minőséget a
társadalmi fordulatok nem érintik. Kosztolányi a nyelv segítségével ábrázolja a nyelvi képesség
beszűkülését, a szó erejével fejezi ki a kimondhatatlant. Anna nyelvi szegénységével, artikulációra való
képtelenségével áll szemben a többi szereplő locsogása. A probléma fontosságát jelzi, hogy az első és
utolsó fejezet, mely keretbe foglalja a regényt, azt példázza, hogy az emberi élet titkát, a megfejthetetlent
beszélik szét, s a szavak tengerében elvész a lényeg. Nyelvi kifejezőképesség híján Anna elsősorban
érzékszerveire hagyatkozik. A világtól való idegenségét jelzi, hogy a szagokra, ízekre különösen érzékeny
(a szobák szaga, a bevett gyógyszer íze).
Az Édes Annában a történelem, a társadalom és az emberi viszonyok kuszasága a tárgyak szintjén is
jelentkezik. Az áttekinthetetlen zűrzavar leírásával indul a regény Vizyék lakásának bemutatásával. Anna
az idegenkedés miatt föl is akar mondani, de mégis marad. Sőt, a nagytakarítás révén úgy tűnik, úrrá is
lesz a káoszon. De mindez csak időleges. A fogadást követően a rendetlenség, az ételmaradékok
„futurista” látványa a meghatározó. A tárgyak újra föllázadnak Anna ellen, kikerülhetetlenné téve ezzel a
lány gyilkosságba torkolló lázadását is. A Vizy-ház káosza csupán jelképezi a világ emberidegenségét:
így kap jelképes értelmet Anna születésének dátuma: 1900. A címszereplő sorsa a huszadik századot
jelképezi, melyből hiányzik a harmónia és a humánum, de jelen van elfojtva vagy felszínre törve az
erőszak, a brutalitás, az embertelenség.
Édes Anna alakja, tettének motivációja rokonságot mutat a freudi mélylélektan elfojtás-kitörés tanával. E
szerint a sok apró és észrevehetetlen megaláztatás robban ki látszólag értelmetlenül a bál éjszakáján. De
éppen a sokszínű személyiségről vallott nézete mond ellent annak, hogy az Édes Annát a pszichoanalízis
példaregényének tartsuk. Az elbeszélő maga is ironikusan szól az ambiciózus védőügyvédről, aki Pierre
Janet lélektani tanulmányából citál idézeteket Anna tettének indoklására. Ha mélylélektanról
beszélhetünk, akkor inkább Ferenczi Sándornak a kriminológia és a pszichoanalízis kapcsolatát vizsgáló
műve áll közel Kosztolányi felfogásához: a racionalizálási feladatot végzik el, Anna helyett is, a tanúk a
bírósági tárgyaláson. Druma Szilárd szerint a lány egész éjjel a kést kereste, s a bűntett politikai hátterét
hangsúlyozza, Ficsor szerint már régóta készülődött a tettre, Ficsorné szerint rossz lány volt. Csak
Moviszter áll ki Anna mellett.
Moviszter központi szerepet játszik a műben. Bár véleménye egy a sokféle vélemény közül, felfogása
alapvető vonásokban Kosztolányi kései verseinek világképét tükrözi. Ezért szokták az író szócsövének is
tekinteni. Az orvos különös figura. „Betegebb volt, mint akármelyik páciense. Sztoikus nyugalommal
igyekezett távol tartani magától a világot, őrizni függetlenségét. Lelkében azonban ott élt a részvét
minden megalázott és megszomorított embertársa iránt. Moviszter az irgalom, a keresztény szeretet és
alázat fontosságát hirdeti. Elveti a nagy és fellengzős eszméket, melyek szentesítik a bűnt, az
erkölcstelenséget és brutalitást. Tudja, hogy a világ nem a tökéletesség színtere, s vallja, hogy az
eszmény, Krisztus országa a lélekben van.
A könyörület, a szeretet, az irgalom a legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi
latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott
ima, könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.
1. témakör: Művek a magyar irodalomból I. Kötelező szerzők (6)
6. tétel: József Attila – gondolati versek
József Attila gondolati költészete (1905-1937)
 A Nyugat második nemzedékéhez tartozott, bár a Nyugat nem ismerte el méltán költői tehetségét.
Ennek elsődlegesen személyes okok álltak – nézeteltérése Babits Mihállyal.
 Pályakezdésekor az avantgárd irányzatok hatottak, később jellemző rá az újklasszicizmus. ’20-as
évek végére ’30-as évek elejére a sokféle hatásból kialakult igazi egyéni költői hangja.
 Kötetei: Szépség koldusa (1922), Nem én kiáltok (1924), Nincsen apám, se anyám (1929), Döntsd
a tőkét (1931), Külvárosi éj (1932), Nagyon fáj (1936).
 Gondolkodását mély filozófia műveltsége is meghatározta. A ’30-as évek elejére jelentős
tanulmányai születtek – Irodalom és szocializmus, amelyekben az alkotás folyamatáról, a
létrehozott mű összefüggéseiről, a tartalom és a forma egymásra gyakorolt hatásáról gondolkodik.
József Attila utolsó éveinek költészetében születnek a magyarság, de tágabban értelmezve az emberiség
sorsát végiggondoló nagy gondolati költeményei.
Eszmélet (1934)
- létösszegző jellegű vers, jelzi a folytatást is
- valójában 12, egymáshoz lazán kapcsolódó nyolcsoros költemény
- emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik
- van-e értelmes rendje a világnak, értelme az emberi létnek?
- a cím és a versek filozófiája is Bergsont idézik: intuitív valóságélmény
- kulcsszavak, fontos motívumok
- a vas világ rendje, véletlen: a költőt korlátozó erők, amelyektől meg akar szabadulni
- boldogság: elutasítja az önfeledt boldogságot
- öntudat: legfontosabb feladatnak önmaga és a világ megismerését tartja
- törvény: a világ valódi rendje, ezt keresi a verseiben
- változatos idősíkok – bergsoni világkép
- jelen idejű valóság + múltból felidézett élmények
- elvont, általános állítások, elmélkedés, reflexiók
- rövid, szentenciózus megfogalmazás: 4, 6, 10
- gondolatmenet
- eleinte spontán, szemlélődő önfeledtség, elmerülés a természetben (hajnal)
- 2-től eszmélet, a lírai én egyre inkább megismeri a világ valódi arcát
- valóság és álom (emberi vágyak) ellentéte adja a vers gerincét: „nem fog a macska…”
- a „vas világ” szigora, a determináció veszélyezteti a személyiséget
- a 6-os, összefoglaló szakasz után a gyermeki nézőpont helyét átveszi a felnőtt elmélkedése
- a tapasztalatok tükrében az érzelmi kötöttségek is akadályozzák a gondolkodást (10.)
- 11-ben egy általa elitélt magatartást mutat be: a pillanatnyi örömökért élő emberét
- utolsó versszakban a világ fölé emelkedik, magasabb nézőpontból szemléli a problémákat
- versformát Villon Nagy Testamentumából ismerjük
- nyolcsoros, jambikus lejtésű versszakok; rímképlet: a b a b b a
- hangszimbolika emeli ki a vers mondanivalóját
Levegőt! (1935)
 A cím a felkiáltójellel megerősítve már sugallja a változás igényét. Jelentése lehet szabadságot,
jogokat. A fennálló renddel való elégedetlenséget és szembeszegülést, a változás akaratát tovább
fokozza a költemény első mondata.
 Az 1-3. vsz. a késő őszi éjszaka hazaféle tartó költő alakját, élményeit foglalja össze. Az őt
körülvevő táj teli van szorongást keltő zajokkal, motívumokkal. Majd a szorongás élménye valódi
okok felsorolásával már nemcsak az egyén, hanem az egész társadalom létélményévé mélyül. A 4.
vsz.-tól kezdődően a diktatúra légkörét festik le a képek: kiszolgáltatottság a hatalomnak, a
hatalom védelmében kiépített bürokratikus rendvédelmi szervek működése, jogfosztottság, a
szabadság hiánya. A motívumokban összefonódnak a költő egyéni sorsának képei a közösség
életével. A 7. vsz. a költő vallomásában megfogalmazza, hogy milyen jövőt, milyen valóságot
képzel el: szabadság, jogegyenlőség, érett gondolkodású felnőtt állampolgárok, rend és a játék
élményéhez hasonlítható öröm és felszabadultság.
  A vers sajátos szerkezeti felépítésében minden strófában keresztrímek váltják egymást,
harmonizálva a verssorok szótagszámával.
A Dunánál (1936)
- a Szép Szó különszámában (Mai magyarok régi magyarokról) jelenik meg
- klasszikus hármas ódaszerkezet megújítása
- pindaroszi szerkezet: strófa – antistrófa – epodosz
- a vers ritmusa a gondolatok ritmizáltságához igazodik
- a Duna-motívum Adynál is megjelenik
- 1. rész: vershelyzet, hangulatkeltés, témamegjelölés
- konkrét vershelyzetből meditációs helyzetbe jut el a lírai alany
- a 3. versszak végén fogalmazódik meg a vers tárgya: a múlt, a Duna-menti népek sorsa
- 2. rész: könnyedebb, szonettre emlékeztető betét
- a történelmi korokat csak távolról visszatekintve lehet értelmezni
- a jelen történelmét megítélni nem lehet
- a jelenben az egyén apró cselekvésekben oldódik fel
- mindenki egyre inkább kötődik a múlthoz
- „antistrófa”: szemben áll az első rész lassú hömpölygésével
- 3. rész: összefoglalás
- epodosz (rácsapó egység) – következtetések levonása az első két rész alapján
- buddhista, taoista, Szabó Lőrinc-i hatások: „az Ős vagyok”, „lelkes Eggyé így szaporodom”
- az ember magában hordozza ellentmondásait
- nem nemzeti, hanem emberi feladat megfogalmazása: „én dolgozni akarok”
- záró sorban József Attila utolsó agitatív jellegű megnyilatkozása található
Hazám (1937)
- a Szép szó lap Mi a magyar most? című különkiadásához készült bevezető
- 7 darabból álló szonettkoszorú, előd: Kosztolányi
- a forma fogódzót jelent a lelki egyensúlyát vesztett költőnek, fegyelmezi
- ars poetica, vallomás, lírába párolt szociológia
- Magyarország lesújtó helyzetének ábrázolása: „nemzeti nyomor”
- népi írók falukutató mozgalmának törekvései jelennek meg
- átgondolt szerkezet
- az 1. és 7. szonett keretet alkot, személyes tartalmat hordoz
- 2. és 6. általános megállapításokat tartalmaz
- helyzetkép + útmutatás: „föl kéne szabadulni már”
- tipikus sorsok, jelenségek: erőszak, terror, szabad választás hiánya, kivándorlók
- a nép nem képes átlátni saját helyzetét, nem képes felnőni magához
- 3-5. kitér a részletekre: 5.-ben a Munkások megidézése, marxi gazdaságelmélet
- a végén a költő mégis hűséget fogad hazájának – a legfontosabb feladat a nemzet védelme
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
7. tétel: Balassi Bálint – istenes versei
Balassi Bálint – istenes versei
Balassi Bálint (1554-1594) a magyar nyelvű költészet legnagyobb alakja, Zólyom várában született,
nemesi családban. Az ifjú Balassi nevelője a kor egyik híres prédikátora, Bornemissza Péter volt. 1565-től
Nürnbergben tanult, de Padovában is megfordult. Az Erdélyi Fejedelemség ellen hadba vonuló Balassi
Bálint nemcsak átállt Báthory Istvánhoz, hanem követte is őt Lengyelországba, mikor Báthoryt lengyel
királlyá választották. Családjának fenyegetettsége miatt végül hazatért, de itthon csak újabb
megpróbáltatások várták. Sikertelen érvényesülési és házassági kísérletek, valamint apja halála.
Nagybátyja és gyámja megpróbálta minden vagyonából kisemmizni. Nagy szerelme – Ungnád Kristófné
Losonczy Anna, az Anna-versek ihletője – sokáig támogatta, de nem ment hozzá feleségül.
Később házasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Katonáival elfoglalta Sárospatak várát,
s ezzel újabb veszedelmekbe sodorta magát. Magára vonta a Dobó rokonság, az udvar és az egyház
haragját is. Később eladta meglévő vagyonát, felbontotta házasságát és visszatért a katolikus hitre. Végül
megszüntették pereit. 1591-ben tért vissza újra Magyarországra, ahol megpróbálta visszaszerezni
elvesztett birtokait. 1593-ban ismét katonának állt. 1594. május 19-én halálos sebesülést szerzett
Esztergom ostrománál, s tíznapi szenvedés után meghalt.
Első munkáját még nürnbergi diákévei alatt fordította szülei számára (Beteg lelkeknek való füves
kertecske, 1572, Krakkó). Balassi élete szempontjából jelentősek még emlékiratai (prózában írt epikai
műfaj, szubjektív korrajzot ad), levelei, melyek peres ügyeihez kapcsolódnak. Verseinek jelentős részét a
kortársak is csak kéziratban ismerték, nyomtatásban csak istenes versei jelentek meg. A költő
verseinek kiadatását tervezte. Balassi versciklusokra (valamely szempontból többé-kevésbé egységet
alkotó művek csoportja) osztotta költeményeit, tehát nem időrendi sorrendben tervezte verseinek
megjelentetését, hanem témakörök szerinti bontásban: istenes versek, szerelmes versek, egyéb (vitézi
költemények). Mindhárom téma (a második és a harmadik témakör versei vegyesen) 33 műből állt volna,
a kötet élén egy vallásos prológusverssel (himnusszal). Így egy tökéletes szerkesztésű (1+3x33),
humanista-reneszánsz kötetté állt volna össze a verseskötet.
ISTENES VERSEK
Balassi Bálint az istenes költészet megteremtője is. Az istenes líra a középkori vallásos líra és a
reneszánsz kori protestáns énekköltészet hagyományain alapul, de sok szállal kapcsolódik a korabeli
vallásos epikához és a korabeli irodalomban szintén elterjedt jeremiádákhoz.
Balassi vallásossága
Balassi protestáns nevelésben részesült, hite azonban nem volt mély vallásosság. Sokkal inkább a kétely,
a bizonytalanság jellemzi, mint a meggyőződés. Annak ellenére, hogy Balassi istenes verseit nem
sorolhatjuk a korabeli vallásos irodalomba, megtaláljuk művei között a protestáns énekköltészet kedvelt
műfajait: bűnbánó énekek, zsoltárparafrázisok, dicsérő énekek, könyörgések.
Istenes verseket első költői kísérletei óta írt élete végéig Egyik első istenes verse – Balassi Bálint
nevére, kiben könyörög bűne bocsánatjáért… - bűnbánó ének. Földolgozta a 27., 42., az 50., az 54., és
148. zsoltárt. Balassi zsoltárparafrázisai az eredeti szövegek szabad, lírai átdolgozásai. Az egyházi
szövegekkel szemben a Balassi-változatokban a hangsúly a személyességen, az egyén és Isten viszonyán
van. Ezekben a költeményekben a szenvedő, sokszor magányos, bűntudatos ember szólal meg. Talán e
szubjektivitás (egyéni felfogás) miatt nem váltak Balassi istenes énekei a protestáns énekeskönyvek
részévé, csak három ének, a Bocsásd meg Úristen ifjuságomnak vétkét…, Menyei seregek boldog, tiszta
lelkek… (148. zsoltár), Kegyelmes Isten, kinek kezében… szerepel Balassi istenes versei közül a vegyes
énekek (a protestáns énekeskönyvek része; szöveget és kottát is tartalmazó ünnepekhez, szertartásokhoz
kapcsolódó énekek) között.
Balassi istenes verseinek formaiságára szintén a sokféleség jellemző. Egyrészt meghatározza a
versformát a dallam (különböző himnuszok, korabeli egyházi énekek dallamai), másrészt – ha a költő úgy
látja helyesnek – saját, kedvelt formáiban írja e verseit is, például a Szentháromságról írt három
himnuszát háromféle formában: az első négysoros, bokorrímes (a a a a ) tizenegyes strófákból áll, a
másodikat Balassi-strófában írta, a harmadik formája három kétütemű tizenkettes sor és egy hatszótagú
zárósorból álló bokorrímes strófa, melynek más változatai is gyakran előfordulnak költészetében.
Az istenes versek tematikáját (témaköreit) általában meghatározza a műfaj. Balassi a legtöbb versében
elszakad a műfaji kötöttségektől, s teljes mértékben önállóvá teszi műveit: a vallásos tartalom, a vallásos
motívumok, jelképek új értelmet kapnak, a könyörgések, bűnbánati énekek nem közösségi énekek, de
nem is a középkori himnuszköltők fohászai. Balassi istenes énekeinek középpontjában az ember áll,
akinek kételyeire, bizonytalanságaira nem gyógyír a hit, sem a vakbuzgóság, sem a gyülekezet közössége.
Egyéni útján, egyéni céljaiért, egyéni sorsáért vár útmutatást, vigaszt, kegyelmet: tisztában van
esendőségével, bűnösségével és minden hitetlenségén túl is hisz Istenben, a megváltásban és a
kegyelemben. Istenes verseiben a bűntudat, a gyötrődés, a kín nem hagyományon alapuló szerep, hanem
őszinte tiszta gondolat és érzés. A Bocsásd meg Úristen…, az Adj már csendességet… kezdetű versek
vagy a Mint a szomjú szarvas kezdetű 42. zsoltár parafrázisa jól példázzák e líra jellegzetességeit.
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
8. tétel: Csokonai Vitéz Mihály műfaji sokszínűség a szerelmi költészetben
Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)
Költő, író, műfordító.
Balassi után a legnagyobb magyar lírikus, a felvilágosodás, a rokokó és a népiesség páratlan szintézisét
megalkotó művész. Csokonai Vitéz Mihály a magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja, a magyar
felvilágosodás korának legjelentősebb költője. Csokonai ösztönös tehetség és poéta doctus egyszerre.
Tudatosan készül a költői pályára. Már 20 éves korában megfogalmazza költői arc poéticáját.
Költészete, poétai ízlése széles skálán mozog. Verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése.
Nem kötötte magát sem egyféle stílushoz, sem egyféle versrendszerhez.
A barokkos hagyományból indult, majd a klasszicizmus iskolai változatát sajátította el. Felhasználta a
reneszánszból kinövő manierizmus elemeit, az olasz hagyományokból kinövő rokokót. Megszólaltatta a
francia felvilágosodás legfőbb eszméit klasszicista színezetű verseiben. Élete vége felé (30 éves!)
fellelhetők nála a rousszeau-i szentimentalizmus panaszos hangjai, a kiábrándultság, a magány és a
halálvágy.
Így költészetében nemcsak az irányzatok sokfélesége, az ahhoz kapcsolódó verstani sokszínűség, hanem a
hangnemek sokfélesége is megjelenik.
Csokonai a boldogság költője akart lenni, s elutasítja magától a szomorúság szerzőinek világát. Kijelöli
maga számára a művészi példaképeket, akiknek az útját követni akarja (pl. Anakreon).
1797 nyarán ismerkedik meg Komáromban Vajda Juliannával. A Lilla-szerelem kilenc hónapja
ígéretekkel teli. A megélhető boldogság reménye szólal meg a Lilla-dalok ekkor keletkező darabjaiban
(Az alvó Lillára, Az esküvés). Az apró pillanatképeket a költői ötletek tobzódása, a felszabadult
játékosság, a kivételes zeneiség jellemzi ezeket a verseket. A reneszánsz óta divat a szeretett hölgyek
átkeresztelése. Ez a szokás Petrarcánál jelent meg először, aki egy ismeretlen nőt nevezett verseiben
Laurának. Csokonai Vitéz Mihály 1797-ben ismerkedett meg Lillával, akinek a valódi neve Vajda
Julianna. Egy jó nevű kereskedő lánya volt, szülei nem igazán kedvelték a szegény költőt.

A szakítás, a kudarc feldolgozása hosszabb időt vett igénybe, és valószínű, hogy mélyebb és hosszabb
ideje lappangó okok vezettek a világkép elkomorulásához, mint Lilla elvesztése.
Csokonai szerelmi költészete –
Rokokó dalok
–          1797 nyarán ismerkedik meg Vajda Juliannával (Lilla)
–          Kapcsolatuk kilenc boldog hónapig tartott, aztán Lillát férjhez adják máshoz
Tartózkodó kérelem
–          1795 előtt Laurához és Rózához írta szerelmes verseit
–          Több versét átdolgozta és besorolta a Lilla – érzékeny dalok verseskötetébe.
–          Miniatűr forma, zeneiség, változatos ritmus (ütemhangsúlyos és időmértékes), könnyedség
–          Csokonai korában énekelték
–          Szimultán verselés: egyszerre ütemhangsúlyos és időmértékes verselésű
–          A szerelem=tűz (metafora)
–          Költői udvarlás: viszontszerelmet kér kedvesétől, az igenlő válaszért ezer ambrózia csókot ígér
–          Az isteni szféra magasságaiba emeli a bókokat
Anakreoni dalok
A boldogság
–          Minden megszépül a természetben, vele van Lilla, a kertben leheveredve csókolóznak, iszogatnak,
Anakreón verseit olvassák, friss epret esznek, tökéletes a boldogság; jázminos illat, a hűvös este, a susogó
szellő, zöld gyepágy, eperillat
–          Az utolsó három sorban a költő összegzi boldogságát.

Szentimentalizmus
A Reményhez
–          A Lilla-versgyűjtemény utolsó verse. Műfaja elégico-óda
Szerkezete:
1 és 4. vsz. Tartalmi, érzelmi párhuzam
2 és 3. vsz. Hangulati ellentétesség
–          A Lillával töltött 9 boldog hónap után a lányt férjhez adják, Csokonainak állása sincs a reményei
összeomlanak
A tihanyi Ekhóhoz
- Elégia, melynek megszólítottja a visszhang
- Strófaszerkezete szokatlan, újszerű, a sorok trochaikus lejtésűek
- Nyelvi eszközei a szentimentalizmus motívumai: halvány hold, elpusztult remények, sírás,
szenvedés

Népies dalok, életképek

A népdalokat is gyűjtő Csokonai írt olyan költeményeket is, amelyekben már a magyar parasztdalok
nyelv, ízlése is jelen van. Népies helyzetdalaiban, életképeiben szinte Petőfinek készíti elő az utat:
Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz.
A szerelem témájához kapcsolódi népies eposza is, a „Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon”. A
szerző felhasználja a klasszikus eposz kellékeit vidám, ugyanakkor tanulságos történetének előadásához.
A négy könyv egy farsangi bál napját mutatja be szakaszokra bontva. Az első könyv az ebédig történteket
mondja el: a vendégsereg gyülekezik, készülődik a mulatságra. A második könyvben az estéig történtek
olvashatók: Dorottya, az idős, csúnyácska és fogatlan hajadon a gúny tárgyává válik. A harmadik
könyvben, éjfél előtt Dorottya bosszút áll a gúnyolódókon, és kitör a csetepaté. A negyedik könyv az éjfél
utáni eseményeket meséli el: a hadakozás után kibékülnek a vendégek, Dorottya megszépül és férjhez
megy.
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
9. tétel: Kölcsey Ferenc – nemzeti sors kérdései a költészetében
Kölcsey Ferenc
A romantika jeles alakja, de a klasszicizmus hatása és érzékelhetők rajta. Sződemeteren, 1790-ben
született, nemesi családban. Szenvedések sorát kellett ifjú korában átvészelnie, 6 évesen édesapját, 12
évesen édesanyját veszítette el. Korai költészetét jelentősen befolyásolták élete tragédiái, ezért is jellemző
műveire a romantika stílusának vonása, a valóságtól való elfordulás, csalódottság, a képzeletbe
menekülés. Pályafutása alatt számos híres beszédet mondott. A rá nagy hatással lévő Csokonai temetésén
ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akivel később barátsága megszakadt. Ez a konfliktus mély lelki
válságba sodorta. Ekkoriban Csekén élt testvérénél, aki időközben meghalt. Kölcsey magára vállalta
testvére fiának, Kálmánnak nevelését.
Nemcsak verseket, hanem értekezéseket, kritikákat, országgyűlési beszédeket is írt.
1823. január. 22-én, Csekén írta meg a Himnuszt. A műben a jelen és a múlt mutatkozik csak meg, míg
a jövő nem. Időszembesítő vers: a pusztuló jelent, és a dicső múltat hasonlítja össze. Az első strófákban
összefoglalja a hajdani Magyarország nagyságát, hőstetteiket. Nemzeti büszkeséget tanúsít a múlt iránt, a
magyarság nagyságát Isten áldásának gondolja. A régmúlt Magyarországot az édenkerthez, a Kánaánhoz
hasonlítja, túlzó képeket használva. A legdicsőbb időszakkal, Mátyás korával zárul a szakasz. A 4.
versszaktól a jelent ábrázolja. Negatívan festi le, a belső viszonyok, a széthúzás jelenik meg, ami a zord
jelent jellemzi. Ez a gondolat Berzsenyi, a Magyarokhoz I. című versében is megtalálható. Áldást,
szánalmat kér Istentől, hisz a sorscsapások meghaladják a bűnök nagyságát. A 7. versszak egy-egy
ellentétes sorpárt tartalmaz. Az idő- és értékszembesítést ellentétekkel fejezi ki: vár-kőhalom, kedv s
öröm – halálhörgés, siralom. A költeményt egy XVI-XVII. századi prédikátor-költő szemszögébe helyezi.
Keretes szerkezetű, amit a 1. és a 8. strófa ad ki.
A Zrínyi dala (1830) szintén a múltat és a jelent állítja szembe. Egy lírai dialógusban írja le lelki
vívódását, a remény és kétségbe esés közt. A címben Zrínyi Miklósra utal, aki a párbeszéd egyik
résztvevője lesz. A másik egy vándor, ő kérdéseket tesz fel, ezek a dicső múltat, a magyarok hőstetteit
idézik. Zrínyi felelete a pozitív múltra utaló kérdésekre mindig kiábrándító, elutasító. Válaszai a jelen
sivárságát fejezik ki, a dicső nép halott.
A 20-as évek pesszimizmusát zárja le. Műfaja: hazafias-politikai óda, melynek témája az aggodalom a
magyarság jövőjéért. Szerkesztése párhuzamos: kérdések és válaszok alkotják. A költői képek erősen
romantikusak.
Legoptimistább műve a Huszt, melyben bizakodik, hogy a magyar nép képes lesz a fejlődésre, még jó
útra térhet. Ezt, a szállóigévé vált záró sor hangsúlyozza: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre
derül!”. Itt nem foglalkozik a múlttal, a jelenre és a jövőre kell koncentrálni, a „lebegő rémalak” a
dicsőség árnya már csak, „mellékszereplő”.
Zrínyi második éneke halálának évében íródott.
Előzménye: Kölcsey lemondott képviselőségéről, visszavonult csekei birtokára, magába fordult és még
mélyebb csüggedtség uralkodik el rajta; valamint az 1832-36-os országgyűlés berekesztése. A költő egyik
legpesszimistább alkotása. Egy elképzelt lírai párbeszéd, immár a Sors és a költő-Zrínyi között.
Mindhárom idősík megjelenik. A Sorshoz esdekel, ez ellentmondásos, hisz a Sorsot befolyásolni nem
lehet. Megfogalmazza a nemzet-halál gondolatát. A Sors visszautal a múltra: ő bőkezűen mindent
megadott a magyaroknak, de a lehetőséget nem használták ki. „Törvényem él!”, döntése fellebbezhetetlen,
ez a sorsunk. A költő nem látja a magyarság jövőjét, eltemeti a népet. A verszárlat nagyon keserű
gondolatra épül: az öröm, a boldogság csak akkor jöhet el, ha a magyarság eltűnik a Föld színéről! A
nemzethalál víziója, a herderi jóslat (a magyar nép eltűnik a szlávok tengerében) még inkább sötétebb,
tragikusabb hangulatúvá teszi a verset.
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
10. tétel: Móricz Zsigmond – parasztábrázolás
Móricz Zsigmond (1879-1942)
A Nyugat idősebb generációjához tartozott. Első sikeres műve 1908-ban a Hét krajcár, Osvát Ernő
ösztönzésére jelenik meg a Nyugatban folytatásokban. Megjelent a Sárarany (1911) c. műve, amely nagy
sikert aratott. Novellái jellegzetesek, szakít az eddigi Gárdonyi-féle idillikus parasztábrázolással. Dzsentri
novelláinak témája: alkalmas-e a dzsentri, hogy polgárosodjék.
1915-ben önkéntes haditudósítóként működik.
Kiábrándul a világból, ennek hatására jelenik meg, 1916-ban a Szegény emberek c. novella, amely azzal
foglalkozik, hogy jámbor parasztemberből hogyan lesz vérengző gyilkos, hogyan ébred rá, hogy bűnt
követ el, ha gyilkol. A társadalom problémáival foglalkozik, mint a realizmus, de a lélekábrázolás útján.
Jelentős művek: Kerek Ferkó (1913), A fáklya (1917), Légy jó mindhalálig (1920), Tündérkert (1922),
Úri Muri (1927), Rokonok (1930). Történelmi regényei (pl.: Erdélyi trilógia) a magyar történelem
tragédiáját keresi, honnan ered a belső viszály. 1929-33 között Babitscsal szerkeszti a Nyugatot. Móricz
politikai irányba akarta vinni a lapot, míg Babits úgy gondolta, hogy fölül kell emelkedni a napi politikán.
1939 Kelet népe szerkesztője. 1941-es Árvácska c. regénye. Élete utolsó nagy művet, a Rózsa Sándor
trilógiát már nem tudta befejezni, 1942. szeptember 4-én halt meg agyvérzésben.
A Rokonokkal Móricz végleg lezárta a dzsentritémát, többet nem foglalkozott vele. A 30-as években újra
a nép problémái felé fordult, s regényekben, novellákban, riportokban számolt be a parasztság, a tanyákon
élő emberek ijesztő elmaradottságáról, babonás hiedelmeiről, gondolkodásmódjáról.
Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte írói pályáját, de hosszú időbe telt, míg el tudott szakadni a
szinte kötelezővé vált hagyományoktól. Móricz új utat tört a paraszti világ ábrázolásában: elsősorban a
falusi szegények sorsát fogja bemutatni további novelláiban, regényeiben. – „Újítása” közé tartozik, hogy
szereplőit nemcsak sajátos tájnyelvi kiejtésükkel, hanem igen gyakran beszédmódjuk fonetikus
helyesírási képével is jellemzi.
Tragédia
Móricz 1909-ben írta a novellát, tehát első néprajzgyűjtő körútja után hat évvel. Eredetileg a címe
Egyszer jóllakni volt. A Szatmár megyében töltött idő hatása egyértelműen végig követhető a műben, a
paraszti élet ábrázolásában. Ez Móricz korai korszakának kiemelkedő műve. Móricz ábrázolásmódjában
észrevehető az a folyamat, ahogy első művei után egyre inkább előtérbe helyezi a paraszti élet gondjait, s
a realista, naturalista ábrázolásmódra tér át. Reálisan, valósághűen ábrázolja korának társadalmát (itt a
parasztságot), a naturalizmus is észrevehető (az élet csúf oldalát próbálja ábrázolni).
 Korai novellája.
 Főszereplője: Kis János – nagyon gyakori név, s így elősegíti az általánosítást már maga a név utal
a kisszerű életre, a szegénységre, az örökös éhezésre.
 Életét vegetatív ösztönlét jellemzi.
 A novella konfliktusa: Kis János ↔ Sarudy nagygazda. Kis János bosszút akar állni szegénysége
miatt Sarudyn, de ezt torz formában teszi meg.
 Szerkezete: sűrített, 1 ½ nap alatt összefoglalja a szerző Kis János múltját, életét és halálát.
 Fokozatosságra épül a mű:
1. Munka a mezőn. Megfogalmazódik Kis János életcélja: szeretne jóllakni.
2. Meghívás, felkészülés az esküvőre.
3. Lakodalom. Kis János tragédiája: halálra eszi magát.
4. Tanulság: „Senki sem vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.”
 Kis János élete értelmetlen volt, s értelmetlenül lázadt Sarudy ellen is.
 Stílusa realista és naturalista. A naturalizmus megjelenése: helyenként aprólékos részletezés,
például lakodalmi ételek leírása, a rút dolgok hangsúlyozása. (Kis János életében csak apja
halálakor nevetett igazán.)

Barbárok
  A ’30-as években a paraszti sors kérdése foglalkoztatja elsődlegesen Móriczot. Ez a novellája
tematikailag hasonló Jókai Mór: Sárga rózsa c. kisregényéhez, mivel a pusztai emberek tragikus
élettörténetét ábrázolja. Mindkettőre jellemző a balladai ábrázolásmód: sűrítés, sejtetés, utalás.
 Különbségek is megfigyelhetők közöttük: Jókai feloldja a tragikumot a néprajzi elemek
használatával, míg Móricz ezt nem teszi. Nála főszereplővé válik a tragédia. Móricznál egy szálon
futnak az események, így a történet tömörebb, drámaibb, zártabb lesz. Szerkezetét tekintve 3
részre tagolódik a mű. Fokozódó, felfelé ívelő ez a szerkesztés.
1. rész: hiányzik a korfestés. Csak sejthetjük, hogy Móricz közelmúltjában vagy jelenében
játszódott a történet. Cél: általánosítás. Móricz az eseményeket külső szemlélőként szinte
riporteri módon, tárgyilagosan ábrázolja. A szereplőkkel nem azonosul. A vagyonszerzés
legősibb módját, a rablógyilkosságot ábrázolja Móricz.
A szereplők – Veres juhász és Bodri juhász – között nem tesz társadalmi különbséget az
író. A gyilkos és az áldozat egyaránt ridegpásztor (nincs saját födjük, csak nyájuk). Veres
juhász megöli Bodri juhászt a 300 birkájáért és 2 szamaráért. A rézveretes öv vásárlása
csak ürügy a többi vagyon megszerzésére.
2. rész: Bodri juhász önfeláldozó keresésére épül. Bizonyítja a nő hűségét, emberségét. A
rész végén az asszony megtalálja férje és fia holttestét.
Időben ez a rész kiterjedt, több mint egy évet foglal magába. Ezzel szemben az 1. és a 3.
rész cselekménye csak néhány órára korlátozódik. Ebben a részben igazolja a szerző az
olvasónak Bodri juhász és a felesége emberségességét.
3. rész: a vizsgálóbíró vallomása. A párbeszédes részek jelentősége nő. Drámai elemeket
(sűrítés) és tájnyelvi kifejezéseket egyaránt tartalmaz. A bíró kihasználja az emberek
babonás hiedelmét. Veres juhász amikor meglátja a rézveretes övet, mindent bevall. Azt
hiszi, hogy Bodri juhász feltámadt.
A novellában jelképes elemek is vannak, pl.:
 a vizsgálóbíró mondja ki azt az ítéletet, hogy a szereplők barbárok. Nem csak a tettesre vonatkozik
ez az elnevezés, hanem Bodri juhászra és családjára is. Hiszen ők is barbár körülmények között
éltek, bár emberségesen
 Szimbolikus a rézveretes öv is a műben. Egyrészt a gyilkosság ürügye, másrészt a művészi munka
szimbóluma, de egyben a gyilkosság bizonyítéka, a lelkiismeret-furdalás jelképe.

A mű folklorisztikus rajzaival tág időt fog át, s így a mondanivalót időtlenné teszi, ami nem más, mint az,
hogy az író elítéli a mindenkori lopást, pusztítást, gyilkosságot. Az olvasót a humanista emberi értékek
megőrzésére szólítja fel.
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
11. tétel: Radnóti Miklós – eklogák
Radnóti Miklós:
- legtragikusabb sorsú költőnk, születésekor meghal édesanyja és ikertestvére, 12 évesen apja, és
mivel zsidó származású, ezért munkatáborba viszik és egy erőltetett menet során a Győr melletti Abda
község határában agyonlövik.
- a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik
- 1938-ban egy kiadó ki akart adni egy kötetet 10 lefordított vergiliusi eklogával Pásztori magyar
Vergilius címmel, hogy népszerűsítse az antik klasszikus humanista stílust és költészetet
- Költőket kérnek fel a fordításokhoz, köztük Radnótit is, aki a kilencediket fordítja le.
- Emiatt kedvet kap eklogák írásához (vonzódik a pásztori költészethez). 10 eklogát tervez, de csak
nyolcat írt.
- 1938-44 között írja őket, a 6. hiányzik (nincs beszámozva), de az utókor feltételezi, hogy ez a
Töredék c. vers lehet
- Alkalmasnak érezte a formát arra, hogy benne az embertelen kort, boldogságvágyát és veszélyeztetett
helyzetét kifejezze
Ekloga:
- Az ekloga görög műfaj, melyet a rómaiak később átvettek, eredetileg pásztor- vagy bukolikus
költemény
- Először Theokritosz, görög költő írt ilyen pásztorkölteményeket, melynek jellemzői:
- párbeszédes forma, pásztorok beszélgetnek, hexameterben íródtak, természet és ember idillikus
kapcsolata jelenik meg
- Vergilius, római költő görög mintára írt bukolikus költeményeket, összeválogat közülük tízet, és
kiadja Eclogae (szemelvény, válogatás) címen
- A vergiliusi eklogáknak földművesek a szereplői, akik életébe beleszólt a politika (a polgárháború
után elveszik tőlük földjeiket és veteránoknak adják), ezért a hangulat szomorú, tragikus, de a
párbeszédes, hexameteres forma megmarad
- Radnóti eklogái közül van olyan, amelyik megőrzi a párbeszédes formát, ezek közül az első a
klasszikust (a költő egy pásztorral beszélget). A másodikban repülővel, a negyedikben a Hanggal, a
nyolcadikban egy prófétával
- a forma néha monologikus, vagy képzelt dialógus (pl. a hetedikben)
- van, ahol még megtalálható a hexameteres forma (első és hetedik), többiben nem
Első ekloga
- az Anschlusst követő napokban keletkezett
- hexameteres, párbeszédes forma (pásztorral) erősíti a vergiliusi jelleget, a mottóját is Vergilius
Georgikájából vette át (az idézet a világ romlásáról és a bűn eluralkodásáról szól)
- az indításnál megjelenik az ókori idill: a költő kinn ül a tavaszi természetben, de a pásztor rögtön
megcáfolja idilljét, még nincs itt a tavasz (komor hangulatúak a természeti képet („Rád vicsorít”), de
az emberi világra is érthetőek)
- a pásztor tovább faggatja a költőt, az a tragikus, hogy ő már megszokta ezt a komor világot (ezt a
spanyol polgárháború borzasztó képeivel ábrázolja)
- A pásztor emberi sorsokról érdeklődik (pl. Frederico Garcia Lorca), az fáj a legjobban a költőnek,
hogy észre sem vették Lorca halálát, elégették műveit; a másik szörnyű sors József Attiláé, akit a
hatalommal való állandó harc ölt meg
- felvetődik a gondolat: van-e értelme tovább élni és alkotni? A költő válaszol kérdésére: érdemes
élni, folytatni (ezt tölgyfa-hasonlattal fejezi ki), az alkotói munka vágy minden költőben halálukig
kitart
- a halál fölé lehet emelkedni azzal, hogy nem törődünk vele, mikor csak le ránk
- a verset a komor letargikus hangulat uralja, de a végén visszatér az idill, mint az első versszakban
(zárt szerkezet)
Negyedik ekloga
- eltér a vergiliusi példától, nyoma sincs az idilli hangulatnak, de a hexameteres formát megőrzi
- a költő a Hanggal beszélget, ami valójában a költő belső drámáját szólaltatja meg (belső vita
kivetülése)
- a költő reménytelenül, csüggedten szól az életéről (3vsz.), a Hang bátorítja, bizakodva idézi a
költő sikereit, szép emlékeit
- a költő tiltakozik az emberi lét tragikuma ellen (a rabságból a sikereket sem lehet értékelni); jobb
lett volna öntudatlan légynek, madárnak születni; a rabságból majd csak a közeledő halál szabadítja
meg
- de ha nincs szabadság, akkor is az alkotómunka a kötelessége a költőnek
- ez a vers igazolja Radnóti művészetét, ő az utolsó percig írt (exhumáláskor kabátja zsebében találták
meg utolsó verseit)
Hetedik ekloga
- Radnóti ezt az eklogát a bori táborban írta, a hexameteres forma megmarad, de nincs párbeszéd,
csak párbeszédszerű monológ figyelhető meg; beszámolólevél a feleségének; ez az első vers a tábori
életkörülményekről
- 1. vsz.: a tábori valóság és az otthon képei változnak (a rabok az álmaikban jutnak haza, a költő
pedig csak képzeletében, mivel nem tud aludni), éjszaka mutatja be a tábort, amely az ijesztő dolgokat
eltakarja, szabadságérzetet keltve, de az „én” tudja a valóságos körülményeket
- 2. vsz.: a feleségéhez szól, „Látod-e drága”, az éjszaka lehetőséget nyújt, hogy a foglyok
„hazaálmodják” magukat, és kérdésekkel mutatja be a költő bizonytalanságukat: „Megvan-e még az
otthon, vagy már a háború elpusztította?)
- 3.vsz.: mégis folytatja a versírást, még ilyen körülmények között is írna kell, az ellenséges világ
miatt sem hagyhatja abba
- 4. vsz.: ezután a lágert, a táborlakók életkörülményeit mutatja be naturalisztikusan, tárgyilagosan;
itt nem számít a nemzetiség, mindenkinek ugyanaz a sorsa, de egy emberként várják a szabadulást, a
szabadságot
- 5. vsz.: az ábrándokat romba dönti a nyers valóság, a szörnyű körülmények, saját lelkiállapotát
mutatja be
- 6. vsz.: a költő virraszt, a holdfény újból felfedi a szögesdrótot, tudatosul benne, hogy csak illúzió
volt, amit imént látott, szerelmi vallomást tesz feleségének a lágerből
- Ahogy romlik Radnóti élete, úgy klasszicizálódik költészete: erősödik a forma fegyelme,
borzalmakról is képes hexameterekben írni
2. témakör: Művek a magyar irodalomból II. Választható szerzők (6)
12. tétel: Örkény István – Tóték
Örkény István (1912-1979)
Apja Örkény Hugó (eredetileg Ösztreicher Hugó) patikus, zsidó származású, édesanyja Pető Margit.
1930: budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd a műegyetem vegyészmérnöki kara, később,
1932-től gyógyszerészhallgatóként folytatta tanulmányait, 1934-ben kapott diplomát.
1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével. 1938-ban - rendőrhatósági figyelmeztetésre - apja
Londonba küldi; ahol egy orvosi folyóirat kiadásban vett részt. 1939-ben Párizsban alkalmi munkákból
élt. 1940-ben, a kirobbanó világháború hírére hazatért, ismét beiratkozott a műegyetemre, 1941-ben
kapott diplomát. 1942 áprilisában vonultatták be katonának, májusban indult a 2. Magyar Hadsereg
katonájaként a doni frontra. 1943-ban hadifogságba esett. Csak 1946 karácsonyán térhetett haza.
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja. 1954-től a
Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. A forradalomban való részvétele miatt 1958-63-ban nem
publikálhatott; ez idő alatt - hasznát véve diplomájának - az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár
orvostudományi osztályán mérnöki beosztásban dolgozott.
1971-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte életműsorozatának kiadását Időrendben címmel.
Hagyatékát harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa gondozza. József Attila-díjat (1955, 1967) és Kossuth-
díjat (1973) kapott.
Még halálos ágyán is dolgozott. 1979. június 24-én hunyt el Budapesten.
Első jelentős novelláját a Szép Szóban József Attila közölte: a Tengertánc groteszk jövendölés a náci
őrületről. Az írás fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkénynek külföldre kellett utaznia, s csak a háború
kitörésekor jött haza. Első kötetén (Tengertánc, 1941) a modern európai áramlatok hatása érződik.
Az egyperces novellák írói eszköztárának radikális megújítását mutatják: a részletező, epikus leírás, a
pszichológiai realizmus módszere helyett a dolgok lényegének jelzésszerű megragadására, a történet
példázatszerű sűrítésére törekedett. Ez a tendencia folytatódott és bontakozott ki további prózaköteteiben
(Nászutasok a légypapíron, 1967; Egyperces novellák, 1968). Örkény az „egyperces novellának”
elnevezett rövid történetben találta meg az írói alkatának legmegfelelőbb formát.
A Tóték eredetileg filmforgatókönyvnek íródott, Pókék, majd Csönd legyen! címmel. Kisregény formáját
1966-ban nyerte el. A Kortárs című folyóirat augusztusi száma közölte. A kisregényben a második
világháború folyamán egy hegyvidéki faluban, Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja vendégül látja az
orosz fronton harcoló fiuk parancsnokát, egy őrnagyot. Az elbeszélés jellegét az határozza meg, hogy az
író a valószerű és az abszurd vonásokat közel hozza egymáshoz, oly módon vegyíti őket, hogy az egyik
szinte észrevétlenül megy át a másikba. Az abszurd itt az élet valóságos helyzeteiben jelentkezik. A
valószerűséget dokumentumok - levél- és táviratszövegek - erősítik. Ugyanakkor a groteszk szemlélet- és
ábrázolásmód az absztrakció meglehetősen magas fokára emeli a szituációt, a történetet és a szereplőket
is, akik ily módon társadalmi magatartások és elvek sűrítményei lesznek. Örkény műve az őrnagy és
Tóték viszonyában a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja, hogyan vált át a hatalom
hatalmaskodásba, s az elnyomottak szolgalelkűsége, gyávasága, saját nyugalmas életvegetációjuk
védelme hogyan segíti az önkényt létrejönni. Az emberi természet hajlamos arra, hogy úgy próbálja
vélt érdekeit „megvédeni”, hogy önmagát alárendeli a rossznak, alkalmazkodik hozzá, és alantas
megalázkodásának magyarázatául még valami magasabb értelmet is keres. Csak végső esetben lázad fel.
De az írónak a cselekvésbe vetet hitét is kifejezi a kisregény: „az embernek a cselekvés az utolsó és
egyetlen reménye. …cselekedni kell akkor is, ha a cselekvés már értelmetlen és céltalan.”
A regényt Örkény drámai formában is feldolgozta, és a darabot a Thália Színház mutatta be 1967
februárjában. A nyomtatott drámaszöveg sajátosságára Örkény a Levél a nézőhöz bevezetőben mutat rá.
A mű sikere Örkény írói pályáján is fordulatot hozott: egyrészt további drámák írására késztette, másrészt
a siker megsokszorozta az érdeklődést elbeszélő prózája iránt is, és ez az író számára a végleges
beérkezést jelentette.
A hatvanas évek második felétől a Tóték egyben az abszurd színház első magyarországi jelentkezése.
Örkény átütő hazai és külföldi színpadi sikere egybeesik a keleti és nyugati abszurd dráma felívelő
irányzatával. Az Örkény-drámákat a filozófiai háttér azonban megkülönbözteti a „nyugati” abszurdtól. A
Tóték megalázott kisember hőse emberi szuverenitásának teljes elvesztése után talál rá a - jóllehet
abszurd formát öltő - cselekvésre, változtatásra.
Színművei közül a Vérrokonok 1974 és a Kulcskeresők 1975 a jellegzetesnek érzett magyar alkat, magyar
mentalitás kérdéskörét boncolgatják; ügyes dramaturgiával, de gondolatilag kevéssé kiérlelten, inkább
közhelyeket felvonultatva.
Örkény a drámai műfaj és a színpad radikális megújítója; drámáit a világ szinte minden nagyvárosában
játszották; elsősorban a Tóték és Macskajáték aratott sikert a világszínpadon. Prózáját is számos nyelvre
fordították, legtöbbször az Egyperces novellákat. 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját.
Műveiből több film is készült: a Tótékból Isten hozta őrnagy úr! 1969 címmel Fábri Zoltán, a
Macskajátékból 1972 Makk Károly rendezésében.
Szereplők jellemzése
Őrnagy:
– A mű eléjén két őrnagy jelenik meg, egy magas valóban őrnagy alkatú férfi illetve egy alacsony,
összeesett, lelkileg károsodott ember
– Torz személyiség, üldözési mániája van
– Eldeformálódott személyisége képtelen alkalmazkodni a civil élethez
Tóték:
– Az áldozat, a szolgalelkűség torz képei
– Kiszolgálják az őrnagy abnormális viselkedését, amibe az ő személyiségük is beletorzul
– A kialakult helyzetért ők felelősek
– Az őrnagy nem viselkedik zsarnoki módon, Tóték csinálnak belőle zsarnokot a túlzásba vett
kiszolgálással
– A hatalom és az áldozat bonyolult kapcsolatát mutatja be Örkény: a kettő egymást feltételezi
– Tóth lázadása a mű végén rendkívül groteszk, túl későn következik be, és mutatja, hogy egy eltorzult
személyiség, ha fel is lázad, akkor is csupán groteszk, torz lázadásra képes
A mű értelmezési lehetőségei
– Az őrnagy a háború, Tóték a kisember, és a kettőjük kapcsolatát példázza a mű
– A kisemberek felelőssége a zsarnoki formációk létrejöttéért
A drámai és a kisregény változat közötti eltérés
– Mondanivalóját tekintve és a lényegi pontokat tekintve azonos
– Eltérés: Cipriani professzor alakja, aki a kisregényben nem jelentős, egyetért Tótékkal, mely szerint ki
kell szolgálni az Őrnagyot a az alkalmazkodást hirdeti
– A drámában viszont az Őrnagy által képviselt világ ellensége, ő az, aki kimondja, hogy Tót normális,
amikor fellázad. Kimondja, hogy az őrnagyokat és azok parancsnokait hamarosan ki fogják végezni, a
háború fasizmusra való utalás.
3. témakör: Művek magyar irodalomból III. Kortárs szerzők (1)
13. tétel: Varró Dániel posztmodern költészete
VARRÓ DÁNIEL (1977. szeptember 11. -)
1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta. Az Alternatív
Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett 1996-ban. Az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt.
1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társaságának tagja. Gimnazista kora óta publikál
verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.
Három önálló kötete jelent meg (Bögre azúr 1999-ben, Túl a maszat hegyen 2003-ban, Szívdesszert
2007-ben), és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője. Műfordítói tevékenységet végez,
verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi
munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára. Számos díjat kapott, valamint a Magyar
Köztársasági Arany Érdemkeresztjét 2007-ben.

Műveire jellemző más szövegek idézése: könnyen nyilvánul meg mások stílusában, ezt bizonyítja a Bögre
azúr számos verse. Versei tudatosan ráépülnek, beszélnek azokkal a művekkel, szövegekkel, amelyek
memoriterek, középiskolai tananyagként ismerősek a magyar olvasóknak, vagyis az átlagos irodalmi
műveltséggel rendelkező olvasóiban megteremti a kapcsolatot a régi és a mai között.
Üde, friss, kamaszosan őszinte hang jellemzi, ezzel belopja magát az ifjúság szívébe, ugyanakkor a
középkorú és idősebb olvasókat felvidítja, meghökkenti merész szóhasználatával, a különböző nyelvi
rétegek keverésével. Költészetére jellemző a nyelvi humor: játszik a nyelvvel, poétikai eszközökkel.
Versei sok esetben egyben posztmodern nyelvjátékok érthetetlen szóképekkel. Verseire jellemző a
zeneiség, a mondatlejtések és a rímelés. Újszerű tematika jellemzi: a hétköznapi, profán történésekben,
mozzanatokban, a banálisban ábrázolja a különöst.
Megpróbál különböző korszakokban élt költők stílusában írni (például Változatok egy gyerekdalra: Boci,
boci, tarka…), de előfordul nála az argó, a paródia és az imitáció is.
Többféle formát használ: szonett, ballada, elbeszélő költemény, episztola, stanza (olasz versforma), dal
stb.
Miben rejlik posztmodernsége?
- intertextualitá(sában)
- a hagyomány teljesen szabad kezelése
- a szövegvilág „telített”, már nem lehet olyat írni, amit nem írtak meg előttünk, ha a dolgok nem
megírhatóak, akkor már csak újraírhatóak („az irodalom bezáródik önmagába”)
- az irodalom már nem teremtés, ábrázolás, hanem a létező történetek, képek, szimbólumok újrarendezése
- ez az intertextualitás felbontja a határokat a saját és a mások által létrehozott szövegek között, és a
szöveg és szöveg közötti párbeszédet helyezi előtérbe
- a műveiben tetten érhető más szövegek idézése tudatos, beszél azokkal a szövegekkel, amely az átlagos
magyar irodalmi műveltséggel rendelkező olvasó középiskolai tanulmányainak, valamint a
memoritereknek köszönhetően tisztában van. (Csokonai, Petőfi, Babits, Kosztolányi, Weöres stb.)
- ennek következtében a hagyománnyal való újabb viszony van kialakulóban
- szövegtípusok vegyítése, újak születése (SMS-vers)
- antipoétikus nyelvhasználat szerepe nő
- a nyitott formákkal az olvasó saját jelentésteremtését helyezi előtérbe

Bögre azúr (1999)

A kötet három versciklusból áll:
Tavaszi leves, tészta, mák: 15 verset tartalmaz
Ki elmúlt 21: szintén 15 verset tartalmaz
Változatok egy gyerekdalra: eredetileg 7 verset tartalmaz, de a hatodik vers 12 versből álló versciklus, így
ez a ciklus 18 verset tartalmaz valójában.

Ebben a kötetben a verselési technikák bámulatosan sokszínű használata jellemző, és nem maradnak el a
klasszikus költői technikák sem. A költői szerep megváltozását tudatja önmagával és az olvasóval is. A
költőnél a vers nem egy kivételes pillanatban támadt isteni ihlet szülötte, hanem sokkal inkább a nyelvvel
és a poétikai értékekkel való játék vagy küzdelem eredménye, ahol a formaérzéknek és a nyelvteremtő
erőnek kulcsszerepe van.
A változatok egy gyerekdalra ciklus minden darabja paródia, már a költemények címéből
kikövetkeztethető, hogy melyik költő stílusában készült. Valamennyi formai bravúr, valóban figyelemre
méltó Varró Dániel verskészsége, e tekintetben sem túlzók a Kosztolányival és Karinthyval való
összevetések.

Szívdesszert (2007)
Új verseskötete a szerelem külső és belső helyszíneit veszi számba, mint egy kis szerelmi enciklopédia: a
kapualjakat és mozikat, strandokat és libegőket, reggeleket és estéket, féltékenységet, boldogságot.
Hétköznapi dolgokat foglal versbe, amelyek nem csak az érintetteknek szólnak, hanem mindenki
magáénak érezheti őket.
A költőtől megszokott könnyed, játékos hangba ezúttal egy kis keserűség is keveredik.
Rímjátékokban azonban most sincs hiány, és a témát változatos költői formákban járja körül a kötet, az
elégiától a makámáig, a szonettkoszorútól az SMS-versig („hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én
ha bakker/nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter”).
Versek csoportosítása:
címes versek: tartalomjegyzékben feketével szedve
cím nélkül versek: tartalomjegyzékben aranyszínnel szedve, szögletes zárójelben a kezdő sorból szerepel
valamennyi; szonettek, s ugyanazt a témát variálják.

Boldogság:
Téma: életkép egy 21. századi szerelmes párról. Az idézett Csokonai, „Kívánhatnék-e többet?” – „S ki
boldogabb Vitéznél?”, de Berzsenyi: Osztályrészem c. versét is imitálja: „Kegyes istenimtől / Kérjek-e
többet.” Ezzel eléri, hogy a mindennapit különlegessé teszi.
· téma: életkép egy 21. századi szerelmes párról
· intertextualitása: megidézettek: Csokonai V. M. : Boldogság c. verse („Kívánhatnék-e többet?”),
valamint Berzsenyi Osztályrészem c. versével is felellhető a kapcsolat („ Kegyes istenimtől/ Kérjek-e
többet?”)
· Csokonai versében is ugyanezzel a témával találkozhatunk mint Varrónál, a szeretett nővel eltöltött
kellemes pillanatot, idillt idézi. Különbség: a kor!
· Varró a Csokonai vers gondolatmenetét követi a vers elején: a két szerelmes együtt szórakozik, csak
nem verses könyvvel, hanem a modern kor igényeinek megfelelően egy véres film megtekintésével, s
emellé nem bort, hanem kólát és pisztáciát fogyasztanak
· a két versben minden adott az idillhez: a szeretett nő közelsége, szórakozás, együtt töltött pillanat
- Csokonai becsüli a pillanatot, költői kérdésében mindenre kiható boldogság jelentkezik
- Varró a 21. századi hősszerelmes is boldog, de tisztában van az idill szétbomlásának esélyével. A 2.
bekezdés a tökéletes pillanat szétfoszlását mutatja, hiszen álmából felébredve alvó kedvesének közelségét
már akadálynak érzi a lírai én, mert szabad mozgásában gátolja. Ezek után teszi fel a kérdést
„Kívánhatnék-e többet?” (Feltesszük magunknak a kérdést ezek után, hogy a 21. század emberének csak
ilyen kis, átmeneti boldogság jár?)

Boldogság

A tévéhez leültünk
megnézni azt a filmet,
miről a műsorújság
megírta, hogy nagyon sok
vér fog majd folyni benne,
és ennek mind a ketten
örültünk, mert szeretjük
a filmeket, amikben
nagyon sok vér folyik. Te
két fázós lábad akkor
pólóm alá bedugtad,
kis talpad ráhelyezted
kövér, meleg hasamra,
úgy néztük ezt a filmet,
pisztáciát is ettünk.
De gyorsan elfogyott, és
félóra múlva kábé
szép, szőkített fejecskéd
a mellkasomra tetted,
én kissé hátradőltem,
a vállad átkaroltam,
és elnyomott az álom.

Most arra ébredek fel,

hogy vége már a filmnek,
a farpofák sajognak,
jól elzsibbadt a lábam,
és el van gémberedve
a vállam is rohadtul,
fejem nem dönthetem meg,
nincsen mögötte támasz,
valami ócska pornót
sugároz a csatorna,
éjfél is régen elmúlt.
A távirányitóért
nyúlnék, de el nem érem,
van egy pohárnyi kólám,
miből kiment a szénsav,
de azt sem érem el, mert
te rajtam fekszel éppen,
szemed becsukva tartod,
a szád kinyitva félig,
meleg fuvallatocskák
szállnak nyakamra onnét.

Kívánhatnék-e többet?
4. témakör: Művek a világirodalomból (3)
14. tétel: Az európai irodalom alapvető hagyományai: az antikvitás
Műfaji/ritmikai sokszínűség az antikvitás irodalmában (görög, római)

Az i. e. 6-7. században a társadalmi változások következtében az ideálok is átalakulnak. Előtérbe kerülnek

az egyéni érzelmek, és a dicső múltra való emlékezést felváltja a jelen iránti érdeklődés. Ezek a
változások kedveznek a líra fejlődésének. A korai görög líra két forrásra épül: a népköltészetre és a
homéroszi eposzokra. A népköltészethez témáért nyúlnak az első költők, míg az eposzok a formai
alapokat teremtik meg a líra számára. Ez jól látszik az epigrammán és az elégián. E két műfaj
disztichonokból épül fel, melyek mindegyike egy – az eposzokban is használt – hexametert és egy új,
ötszótagú sorfajtát, pentametert tartalmaz.
A lírai műnem lényege az egyéni lelkiállapot kifejezése. Feltételezi a személyiség önállóvá válását.
A görög líra az epikából fejlődött ki. Létezik az egyéni líra – iamboszköltészet, leszboszi dalköltészet –
és a közösségi líra – himnusz, kardal, elégia.
Elégia: a görögök minden hosszabb terjedelmű, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek.
(Türtaiosz)
Epigramma: a rövid, disztichonban írt költemények elnevezése. (Elsősorban sírfeliratokon, isteneknek
szánt ajándékokon, épületek falán.)
Szimonidész: A thermophülai hősök sírfelirata:
„Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”
Kardal: hagyományos görög lírai műfaj. Témája általában valamilyen fontos vallási, kultikus esemény,
amely egy közösség ünnepe. Istenek tiszteletére hangzik el. Ebből fejlődött ki a dráma. A kardalok
ezekben jelentősek.
Iamboszköltészet: Valószínűleg Déméter istennő tiszteletére rendezett ünnepeken énekelt népi,
csúfolódó rigmusokból alakult ki. Gúnyos hangvételű művek, két legfontosabb sora hat jambikus lábból
áll.
Arkhilokhosz költészete:
Ellentétekkel ábrázolja a tisztet és közkatonát „hórihorgas – tömzsi; dörgőléptű – csámpás, az ápolt
külsőt a bátorsággal állítja szembe. A vers csattanója a sorok mögött rejtőzik, feltételezhető, hogy
amennyiben a közlegény és tiszt külső tulajdonságai szemben állnak egymással, akkor belső értékeikben
is különböznek (bátor közlegény – gyáva tiszt).
Szapphó: Leszboszi dalköltészet: szenvedélyes, szerelmi élményt megjelenítő költemények.
Szenvedélyes érzelmeket jelenít meg Aphroditéhoz intézett himnusz, mely teljes egészében személyes
hangvételű. Versformája az ún. szapphói strófa, mely három szapphói és egy adoniszi sorból áll. Mindkét
sorfajta a trocheus és a daktilus valamilyen variációja.
A leszboszi dalköltészet másik jellemző formája az egyéni érzelmeket megfogalmazó ún. monódikus
líra, melyben új tartalmi elemként jelenik meg a politizáló hajlam.
A dal legfontosabb jellemzői: az érzelem egyszerű megfogalmazása, a lírai én kifejezése, ismétlődő
strófák, rövid terjedelem.
Alkaiosz: Bordal
Egyszerű hangvételű, igazi mulatós dal. Az első sorokban az ivásra, a mulatásra szólít fel –
„Koccintsunk! … Igyunk!” Egyre csak ösztökél, hisz „kurta a nappal ám!”, s mint igazi borimádó, a bor
színét a lánghoz hasonlítja. A bort, mint minden probléma orvosságát – „gondűző italul…”, isten
ajándékát – „Zeusz fia hagyta ránk,” dicséri.
Dráma: A kardalból formálódott ki, eseménysort ábrázol. Az alakok dialógusaiból, monológjaiból és
tetteiből bontakozik ki a cselekmény. Az alapszituáció a szereplők egymáshoz való viszonyát határozza
meg, a drámai harc a hőst akcióra készteti, a szembenálló erők, emberi magatartások összeütközése adja
a konfliktust. – Színpadi mű.
Tragédia: A dráma egyik műfaja. Középpontjában a tragikus hős áll, aki többnyire a korszak általánosan
elismert, pozitív értékeit képviseli, ezekért küzd.
Komédia: Drámai műfaj. Szatirikus cselekményű, vidám, gyakran trágár hangvételű mű.
Az epika és a dráma is rendelkezik cselekménnyel, de az epika elbeszéli a történést, míg a dráma
megjeleníti, eljátssza.
Eposz: Az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű, elbeszélő költemény (Homérosz: Odüsszeia).
Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természet feletti lényektől is támogatva nagy, egy egész
közösség sorsára jelentős tetteket visz véghez. Eposzi jellemzők – Időmértékes verselés (hexameter).

A Kr.e. 2. században Róma hellenisztikus birodalommá vált. Irodalmilag mindenekelőtt a görög

kultúrával való találkozás volt a legnagyobb hatással a római kultúrára. Nem lemásolta a görög
mintákat, hanem tanult tőlük, és eredeti módon az adott történelmi helyzetnek megfelelően
értelmezte. A kultúrák sokszínűségét elsősorban a képzett rabszolgák és a kereskedők vitték el a
birodalom egyes pontjaira.
A Kr.e. 2. század egyik legkiemelkedőbb alakja Catullus (Kr.e. 87-57) volt. Költészetét három rendkívüli
szenvedély hatotta át: a fivére korai halála miatt érzett fájdalma, Licinius Calvushoz fűződő barátsága és
egy – műveiben Lesbiának nevezett – hölgy iránti szerelme.
Verseit három nagy csoportra oszthatjuk: rövid ironikus költemények – hosszabb költemények –
epigrammák.
Képvilága római és görög hagyományokat ötvöz a személyes tapasztalat keretein belül. Nyelvezetében
keverednek az élő latin köznyelv és a görög irodalmi nyelv elemei.
Vergilius (Kr.e. 70-19) a teljes antik irodalmi hagyományt saját sorsának és költészetének világába
emelte. Catullus örökségét folytatta, Eclogáiban a hellenisztikus költészetet követi. Folytatja az eposzi
hagyományokat (Aeneis)
Horatius (Kr.e. 65-8) szatíráit, költeményeit, ódáit, költői leveleit (episztola) már az ókorban is többször
kiadták. Ódáit négy könyvben gyűjtötték össze.
Óda: fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemű lírai költemény
Episztola: irodalmi igénnyel, versformában írott költői levelek.
Az episztolákkal új költői műfajt teremtett, mely lehetővé tette, hogy a napi élet problémáit erkölcsi
kérdésekkel együtt személyes hangvétellel vezesse be verseibe.
4. témakör: Művek a világirodalomból (3)
15. tétel: Realizmus az irodalomban
A kisember sorsa az orosz irodalomban (Gogol, Tolsztoj, Csehov)

A realizmus a romantika mellett a XIX. század egyik mérvadó irányzata volt, s mindenekelőtt az orosz
realizmus, ezen belül is főként az epika vált egyre népszerűbbé.
Legfőbb jellemzője, hogy a kor társadalmi viszonyait tipikus, azaz jellemző alakokon keresztül mutatja
be. A realista írók tapasztalataik alapján írják le műveikben a világot, de beleépítik saját véleményüket,
elgondolásaikat is. Az akkori orosz közember egy olyan országban élte mindennapjait, ami gazdasági és
társadalmi fejlettségben ugyanúgy le volt maradva a nyugattól, mint napjainkban a fejlődő országok. A
cári rendszer bürokratizmusa s az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz
realizmus fő témája. Az orosz realista, illetve a realizmushoz közel álló írók művei jórészt arról szólnak,
hogy hogyan nem szabad, hogyan nem érdemes élni. Hőseik afféle fölösleges emberek, akik valamilyen
magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket, nem használnak senkinek, semminek,
képtelenek bárkit is boldogítani, és saját életük is reménytelen.
Magát az orosz realizmust Gogol A köpönyeg című műve teremtette meg. (Dosztojevszkij mondta:
Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő.) Jellegzetes alakja a csinovnyik. Ő kiszolgáltatott,
szegény, szorgalmas, „rutin-életű” hivatalnok, akivel Gogol megteremti a „csinovnyik-novellát”. Teljesen
hétköznapi figura, az orosz társadalom tipizált alakja. Ő testesíti meg az "elgépiesedett kisembert", akinek
nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él.
A XIX. századi orosz realista irodalom három legkiemelkedőbb alakja: Gogol, Tolsztoj és
Csehov. A korabeli írók lelkileg eltorzult, hétköznapi emberek bemutatásával próbálták felhívni a
közvélemény figyelmét a tarthatatlan állapotokra. Műveikben nemcsak a társadalom leírását, hanem
annak negatív bírálatát is kifejtik főhőseik tragikus sorsában.
Hárman, hasonló témájú elbeszéléseikben, különbözőképpen festik le az egyszerű városi
csinovnyik (kisember, hivatalnok) életét, halálát s benne a társadalom helyzetét.

Gogol A köpönyeg című hivatalnok-novellája egy groteszk elbeszélés. Ez a komikumnak az a fajtája,

amelyben az ellentétes tulajdonságok egybefonódása komikus, groteszk.
Művében egy egyszerű hivatalnok, Akakij Akakijevics halálának körülményeit meséli el, aki
egy eltorzult világban él. Igazi csinovnyik: mindig a nála magasabb állásban lévő embereknek akar
megfelelni. Akakij egy kisszerű célt tűz ki maga elé, egy köpönyeget szeretne vásárolni. Ez a cél
egyszerre szánalmas és egyszerre nevetséges. (=groteszk). A főhős elkezd gyűjteni új köpenyegére, ez ad
értelmet az életének, s az addig megszokott monoton napjaiba változatosságot hoz. Mikor a ruha
elkészült, Akakij egy csapásra népszerű lesz, meghívják egy névnapi ünneplésre, ám pont ez lesz a veszte,
ugyanis hazafelé megtámadják és elrabolják tőle a köpönyeget, s egyben az életét is, hiszen Akakij
belebetegszik ebbe, majd meghal.
Ezután a fantasztikus befejezés következik: a hivatalnok visszajár kísérteni, és addig cibálja le a pétervári
járókelők bundáit, míg elégtételt nem vesz magán. Arról a „tekintélyes személyről” is lerántja a bundáját,
aki hajdanán megalázta, semmibe vette.
Akakij nem igazi hős. Gogol arra akar rávilágítani, hogy micsoda társadalom az, ahol egy holt tárgy (azaz
a köpönyeg) egyenértékű egy ember életével. Fontos szereplője a műnek a „tekintélyes személy”
(állandósít), a tábornok. Az ő alakján keresztül mutatja be, hogy az emberi jelentéktelenség, kiszerűség
nem a társadalmi hovatartozás függvénye. Hiába helyezkedik feljebb, mint a főhős, éppoly kisszerű,
értelemvilága éppoly leszűkült, mint a főhősé. Az ilyen emberek akkor boldogak, ha éreztetni tudják
másokkal, hogy milyen fontosak és tőlük emberek függnek.

Lev Tolsztoj Ivan Iljics halála című kisregényében azt mutatja be, hogy hogyan nem szabad élni. Ivan
Iljics egy törvényszéki bíró, élete „egyszerű, mindennapi és iszonyú volt”. A műből hiányzik a
cselekmény, az élet egyhangúságáról szól.
A mű időrendje fordított, a bíró halálával kezdődik. Munkatársai egy újságból értesülnek a hírről,
de az nem rendíti meg őket. Örülnek, hogy nem velük történt meg, el sem tudják képzelni, hogy akár ők is
meghalhattak volna. Azt fontolgatják, hogy most milyen lehetőségek állnak előttük. A halotti toron sem
az elhunytról volt szó, hanem arról, hogy feleségének, Praszkovja Fjodorovnának milyen szörnyű volt
férje szenvedése. Tolsztoj a reménytelenséget itt groteszk módon próbálja feloldani.
Ivan Iljics tökéletes csinovnyik volt: tökéletesen teljesítette kötelességét, amit a felette magasabb
rangban lévő személyek elvártak. Egyre magasabb beosztásokba jutott. Egy évig boldog házasságban élt,
de mikor felesége terhes lett, megváltozott, és innentől kezdve állandósultak a viták. Ivan Iljics, ha
tehette, hivatalába menekült.
Mikor ügyész lett, elköltöztek. Boldog volt. Ő rendezte be az új lakást, de mikor a függönyöket
tette fel, leesett és oldalát beverte az ablakkilincsbe. Ettől kezdve oldalában egyre nagyobb fájdalmat
érzett és családi élete teljesen tönkre ment.
A regénytér fokozatosan leszűkült, mert egyedül maradt szenvedéseivel. Hazugságban élt, mert az
orvosok nem mondták meg neki, hogy rákos. Családja pedig azzal hitegette magát, hogy Ivan Iljics nem
haldoklik, csak beteg. Lelkileg is összeomlott, mert Geraszimon (szolgája) kívül senki sem érzett vele
együtt. Mindenkinek felesleg volt. Szenvedései közepett volt ideje gondolkodni. Felidézte múltját. Rájött,
hogy nem úgy élt, ahogy kellett volna. Amiről eddig azt hitte, jól cselekedett, s úgy kellett történnie,
ahogy az megtörtént, valójában nem más, mint érdektelenség és hazugság. Olyan halállal hal, amilyen
élete volt: nem szeretett senkit, és most őt sem szereti senki.
Mikor fia megcsókolta kezét, Ivan Iljics „meglátta a fényt”, jóvátette hibáját: megsajnálta
családját, mert látta, hogy ők is szenvednek. Önzetlen szeretetet érzett és tudta, hogy halála megszűnteti
majd a szenvedéseiket.

Csehov A csinovnyik halála című novellája Gogol Köpönyegéhez hasonlítható. A groteszk elbeszélés
hőse is hétköznapi ember, aki szórakozásra, kikapcsolódásra vágyik, ehelyett azonban egy váratlan
fordulat folytán a további egész életét nyugtalansággal és lelkifurdalással betöltő esemény veszi kezdetét.
Csehov nem jellemzi közvetlenül hősét, lelkiállapotát cselekedeteiből ismerjük meg. A tüsszentést
összefüggésbe hozza a társadalmi ranggal, egy magasabb beosztású személynek okozott kellemetlenséget.
Az alázatosságra nevelt csinovnyik szemében szörnyű bűnné vált a tüsszentés, olyannyira, hogy nem tud
megnyugodni, állandó bocsánatkéréssel zaklatja a tábornokot. Ötször bocsánatot kér tőle, és még a
lakására is elmegy. Brizzsalov ezen felháborodik és kidobja. Cservjakov hazamegy, lefekszik és
meghal. 
Halála tragikomikus. Cservjakov végül is nem a bűntudatba, hanem a megbántásba, a megalázásba
hal bele.
Gogol és Csehov hőse halálának oka, hogy egy magasabb rangban lévő személyiséget
megsértettek. Mindhárom hős csinovnyik volt, önmagukkal szemben hazug életet éltek. Megszűntek
csinovnyiknak lenni, és így már nem tudtak tovább élni.
4. témakör: Művek a világirodalomból (3)
16. tétel: Az avantgarde irányzatai az irodalomban
Apollinaire, Majakovszkij formabontó kísérletei

Az avantgárd művészeti irányzatok (1905-1945)

A szó eredete: „avant garde”: francia katonai műszó, jelentése előörs
Az új, minden eddigi hagyománytól tudatosan eltérni akaró művészeti irányzatok összefoglaló neve a 20.
század első felében.
Céljuk: a dolgok mögött rejlő gondolati tartalmak érzékeltetése.
Ehhez a művészet hagyományos eszköztára nem megfelelő!
Törekvéseik, eszközeik:
 Hagyománybontás: a régi értékek teljes lerombolása vagy átértelmezése
 A művészi formanyelv radikális megújítása minden művészeti ágban
 A teljes emberi és művészi szabadság megvalósítása – a konvenciók hiánya
 Társadalomformáló programjuk is van
 A művészeti ágak közelednek egymáshoz (a film hatása igen erős), tiszta műfajokról már csak
ritkán beszélhetünk
Témaválasztás: A 20. századi ember megváltozott élete, elidegenedettsége, létminősége, az embert
fenyegető veszélyek vagy az előtte megnyíló lehetőségek.
Ebben erősen érezhető a korabeli polgári filozófiák (pl. egzisztencializmus) és lélektani irányzatok
(Freud, Jung) hatása
Az avantgárd irányzatok csoportosítása
1. Formabontó „izmusok”:
 érzelmi alapon közelítenek az ábrázolt valósághoz
 indulatosak
 a hagyományos formák teljes lerombolása után új valóságot építenek
 minden művészeti ágban hatni tudnak
EXPRESSZIONIZMUS, FUTURIZMUS, DADA, SZÜRREALIZMUS
2. Formaépítő „izmusok”:
 értelmi, gondolati alapon közelítik meg a világot
 higgadtabbak
 a leghagyományosabb formákig bontják le a valóságot, majd azokból építkeznek
 csak képzőművészeti irányzatok
KUBIZMUS, KONSTRUKTIVIZMUS
Apollinaire, Guillaume (1880-1918) francia költő
A XX. század eleji új költészet elindítója, az avantgárd előfutára. Szeszek (1913) című első jelentős
verseskötete a modern líra kezdete. A kötet nagyrészt önéletrajzi ihletésű szimbolista verseket tartalmaz,
de jelen van benne kubista ars poétikája, az Égöv, valamint a szimultanizmust mutató verse is. Másik
nagy kötetében, a Kalligrammákban (1918) tovább folytatja a vers megújításának kísérleteit: a prózai
fogalmazás szabad verssé tördelése, a köznapi beszélgetés költőiesítése jelenik meg verseiben. A
meggyilkolt költő (1916) című önéletrajzi regénye elbeszélő művei közül a legjelentősebb. Szürrealista
drámája a Teiresziász emlői (1917).
Majakovszkij, Vlagyimir Vlagyimirovics (1893-1930) Orosz költő, drámaíró, publicista.
Neve az orosz futurizmus szinonimájává vált. A kubofuturisták csoportjával kiadja a Pofonütjük a
közízlést (1912) című futurista kiáltványt. Meghirdeti a „Nagy Rombolás” programját. Rímtelen
verseiben a megváltás, önfeláldozás motívumai jelentkeztek. Futurista korszakának nagy lírai szintézise a
Nadrágba bújt felhő (1915) című poémája. Kísérletet tesz a naturalista színpad megújítására. Mint a többi
orosz futurista, ő is szembefordul a háborúval.
5. témakör: Színház és dráma (2)
17. tétel: Színház és dráma Shakespeare korában (Rómeó és Júlia)
Mutassa be a középkori angol színházi hagyományok, a reneszánsz elemeit Shakespeare Rómeó és
Júlia című műve alapján!
William Shakespeare (1564-1616) – angol drámaíró, költő, színész.
A világirodalom legnagyobb hatású drámai szerzője. A reneszánsz angol színjátszás alapján indul, de
meghaladja azt. Sikerének alapja a közönség igényeit is figyelembe vevő egyszerűbb, sokszor népiesebb
hangvétel. Műveiben a reneszánsz tematika mellett megjelenik a barokk dekorativitása is.
A kor kétféle színháztípusa a magán, illetve nyilvános színház volt, Shakespeare mindkettő számára
dolgozott. Az épület kör vagy nyolcszög alakú. A földszinten voltak az állóhelyek a köznép számára. A
falak mentén, három szinten erkély húzódott. Itt voltak az ülőhelyek az arisztokraták, a módosabb
polgárok számára. A nézők összetétele tehát rendkívül heterogén volt. Olyan drámát kellett írni, mely a
közönség minden rétegéhez szól. Shakespeare az utolsó a drámatörténetben, aki megteremti akció és
dikció egységét, aki magas művészi szinten teremt összhangot a drámatörténet arisztokratikus és
populáris vonulata között.
Hatással volt a dramaturgiára a színpad felépítése is. Egy nézőtérre benyúló kötény- vagy előszínpad és a
tényleges nagyszínpad szolgált a szabadtéri jelenetek számára: itt zajlottak a Rómeó és Júlia piaci, kültéri
és párbaj jelenetei. A színpad hátulján függönnyel elválasztható részen szobabelső jelenetek játszódtak. E
fölött volt az erkély, amely a mű erkély-jelenetét adta. Mivel az előadásokat szünet nélkül játszották, a
jelenetek határát a szereplők ki- és bevonulása jelezte.
Shakespeare nem követi az arisztotelészi drámaelmélet hármas egységét, a görög drámai hagyományokat.
Sokféle egyéb hagyományt vesz át. Senecától pl. a nagymonológokra való építkezést – ilyen pl. Maab
királyné monológja Mercutiótól. A középkori drámából ered a hangulati ellentételezés, a tragikum és a
komikum kapcsolódása – Ilyen pl. Mercutió halála, társai nevetnek az „előadásán”, holott valójában
tényleg meghal. Marlowe-tól veszi át a verselést, a „blank verse”-t (blenkvörsz).
Jellegzetes shakespeare-i szerkesztésmód, hogy ugyanazon problémákat, emberi magatartásformákat,
konfliktusokat más és más oldalról mutat be, más és más megvilágításba helyez. Ilyen pl. amikor Júlia
megtudja, hogy Rómeó megölte a bátyját, de siratása kétoldalú, hiszen a testvérét a férje ölte meg, ezt a
sírást az anyja a bátyja iránti siratásnak értelmezi.
A reneszánsz jellemző vonásai a műben:
1.) A mű 1594-95 között keletkezett, s témája már nem a vallásos ismeretterjesztés volt, hanem az emberi
érzések közül a szerelem áll a mű középpontjában, a reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi-lelki
viszony. Új elem, hogy itt hitvesi szerelemről és boldogságkeresésről van szó, ami a középkorban addig
ismeretlen volt, hisz a házasságkötés a családok közötti megegyezésen alapult. A fiatalok szembekerülnek
a régi erkölcsökkel, önkéntelenül is a reneszánsz jellegű szabadságvágy hordozói, hősei lesznek.
2.) Így jutunk el az egyén, az individuum személyes választási szabadságának bemutatásáig; mely
ellentétben áll a középkori erkölcsi felfogás korlátaival. Ez adja a dráma feszültségét és alapkonfliktusát.
3.) Az alkotás három nap alatt egy emberéletnyi tapasztalatot megélő fiatal szerelmespár történetét
mutatja be két ellenségeskedő család küzdelmén keresztül, melyben a pár tagjai a két egymással szemben
álló család sarjai. Ebből következik a mű tragikus kimenetele. A viszály nevetséges ábrázolása realista (a
két szolga , majd a két hálóruhás családfő csetepatéja a darab elején), mely szintén a reneszánsz sajátja.
4.) A műben az emberellenes hagyomány és az egészséges lázadás csap össze úgy, ahogyan azt az ókori
tragédiákban is tapasztalhattuk. A hősök itt is elbuknak.
5.) A darabban fontos szerepet játszanak a véletlenek, melyek már sorsszerűen a tragikus végkifejlet felé
sodorják az eseményeket. Rómeó véletlenül értesül a bálról, mivel Capulet szolgája nem tud olvasni, és őt
kéri meg, hogy olvassa fel neki a meghívottak névsorát, melyen Rozália neve is szerepel, ki Capulet
rokona. Így Rozália miatt megy a bálba és Júliára talál. “Vak volt szívem; ellenség rabja lett!” Mercutio
halála is a véletlennek köszönhető: ha Rómeó nem áll a vívók közé, hogy békét teremtsen, akkor -Tybalt
kardját kivédhette volna Mercutio, de így halálos sebet kapott. Rómeó rákényszerül, hogy barátja halálát
megbosszulja, mely Tybalt halálához vezet, a herceg száműzi Mantovába. A véletlen hiúsítja meg Lőrinc
barát tervét is. A pestis járvány miatti vesztegzár feltartja Lőrinc barát levelének hírvivőjét, így Rómeó
nem értesül a tervről, csak Júlia halálhírére szökik vissza. Tragikus véletlen okozza a szerelmesek végső
tragédiáját is. Júlia később ébred a tetszhalálból, Rómeó akkorra már felhajtotta a mérget.
6.) Reneszánsz vonás a műben a szerelem érzéki ábrázolása. Shakespeare természeti képeket is alkalmaz
(például a 2. felvonás erkélyjelenete vagy a titkos esküvő utáni nászéjszaka leírása.)
7.) Az antik mitológia szereplői is helyet kapnak a darabban: Maab királynő, Zeusz, Vénusz, Héra, Dido,
Ámor stb., mely a szerző és szereplői klasszikus műveltségére utal, mely a reneszánsszal összekapcsolódó
humanista vonás. Jellemző még a drámára a párhuzamos szerkesztési mód, mely a régi és az új erkölcsi
rend ütköztetésére szolgál.
8.) A reneszánsz természetfilozófiát melyet Lőrinc barát képviseli. Jól ismeri a természeti törvényeket, s
ennek alapján vélekedik az erkölcsről is. Rámutat az emberi lélekben és a természeti erőkben lakó
kettősségre. Az alkotás reneszánsz jellemzői közé tartozik még a tragikum megoldásának módja: a
természettudományok segítségével létrehozott méreg (Rómeóé) és a tetszhalált okozó szer (Júliáé).
9.) Újdonság a drámában, hogy szakít az arisztotelészi hármas egység elvével, sokkal lazább és
kötetlenebb a szerkezete. Mivel a korabeli műveknek széles közönséget kellett kielégíteniük, ezért a
legszélsőségesebb elemeket keverték egybe, a mesét a valósággal, a verset a prózával, a halálvágyat az
élet örömeivel. A drámaírás közönségkiszolgáló iparággá vált. A Rómeó és Júliában is megjelenik a
választékosság, a költőiség, az erotikával telített, szójátékokkal sziporkázó beszéd, a véres, mozgalmas
események és a filozofikus gondolatok leírása. A dráma mai felvonásait megelőző prológusokat a
reneszánsz szonett formájában írta a szerző. Ez a forma érvényesül a lírai szerelmi monológokban is.
Fontos elem, hogy a drámát Shakespeare anyanyelvén, azaz angolul írta az akkor elterjedt rímtelen ötöd-
és hatodfeles jambusokból álló blank verse-ben.
10.) Szintén reneszánsz vonás a szereplők sokszínűsége és egyedisége.
5. témakör: Színház és dráma (2)
18. tétel: Madách Imre: Az ember tragédiája – a műben felvetett filozófiai, társadalmi, erkölcsi
kérdések
Madách Imre (1823-1864)
1859 februárja és 1860 márciusa között írta Az ember tragédiáját. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak,
aki eleinte silány Faust-utánzatnak minősítette. Később elismerte a művet, felajánlotta segítségét
Madáchnak. Így 1862 januárjában került kiadásra már a javított változatban. 1863-ban újra átdolgozva
megint kiadták. Az ember tragédiája világirodalmi szintű mű, sok nyelvre lefordították.
A Tragédia létrejöttének okai
A ’48-as szabadságharcok egész Európában elbuktak. Madách ezt tragikumként éli meg, művében
világméretűvé növeszti ezt. Emellett családi élete is megromlott. Felesége elhagyta, nővérét és családját
megölték. A korabeli tudomány is borús képet festett a jövőről: a Nap kihűlésével és a civilizáció
elpusztulásával fenyegetett.
A műben fellelhető filozófiai irányzatok
Hegeli filozófia
A világ állandó fejlődésben, változásban van, ez Hegelnél spirális fejlődés, vagyis romantikus történelem-
felfogás, melyben az eszméket nagy embereket valósítják meg. Madách szakít ezzel a nézettel, szerinte a
történelem az ember felett áll, nem fogadja el a fejlődést, éppen ezért nincs mindig szintézis. A triászos
fejlődés nem mindig valósul meg.
Madách olvasott egy cikket a Föld kihalásáról is. Morálstatisztikák az emberi viselkedés változásairól, de
azt mondja, hogy az ember nem változik. Természettudományos ismereteket is szerzett:
 Newton deista istenfelfogása (világ teremtése, majd önálló működése)
mechanika törvényei
 Faraday – mágneses erővonal elmélet
 Darwin – evolúcióelmélet (erős fajok maradnak fenn a létért folyó küzdelemben)
Madáchnál szociáldarwinizmus – kapitalizmusban az ember küzd a létért
Pesszimista bölcselet
A 19. században jellemző volt a pesszimista világnézet. A gonosz jelen van a világban, és ezen nem lehet
változtatni. Nem tételez föl fejlődést. Lucifer képviseli ezt a nézetet.
Pauperizmus
Kapitalizmusban sok a szegény. Csak úgy lehet legyőzni a szegénységet és a kapitalista rendszert, ha
eltöröljük a magántulajdont. Amíg a világban kizsákmányolás folyik és fennállnak a birtokviszonyok,
addig nem igazságos (Rousseau gondolatai).
Tájékozott volt a frenológiában (koponyatanban) is, ez az emberi fej formájából való következtetésekről
szólt az ember ész és jellembeli tulajdonságait illetően (falanszter jelenet: a fejforma alapján az egyik
gyerekből pásztor lesz, a másikból tudós).
Utópista szocializmus
Ez egy magántulajdon nélküli utópikus társadalom. A falanszterek: ezek olyan egységek, amelyekben
létrehozták ezt. Leírja, hogy ez még csak elképzelés, de ő már megfogalmazza a kritikát is. Veszélyezteti
az egyéniséget, a családot, a nemzetet, a hazát.
Az eszmék útja a történelemben
Ádám 11 színben álmodja végig az emberiség történelmét. A 4-6. szín az ókort, a 7-11. szín a középkort,
a 11-14. szín pedig Madách korát, valamint az elképzelt jövőt mutatja be.
Madách szerint az emberi történelmet a nagy eszmék irányítják. Szerinte egy-egy eszme megfogamzik,
kibontakozik és eltorzultan megvalósul, ebből az ellentmondásból egy új eszme születik. Ezt a folyamatot
mutatják be a történelmi színek. Ezek a költemény jelenéhez képest a jövőt ábrázolják. Ádámban előbb
kialakul egy nagy eszme, később csalódottan elfordul az eszme megvalósulásától, de csalódása is egy-egy
új eszme kiindulópontjává válik.
Pl. tézis: Egyiptom (individualista: mindenki egyért) – antitézis: Athén (kollektív: egy mindenkiért).
Róma (hedonista szín, inkább visszafejlődés van, nincs szintézis) LÁSD MÉG KIOSZTOTT LAP!!!
A mű mondanivalója
A Tragédia fő kérdése erkölcsi természetű. Ádám a bűnbeesés után megtapasztalja a világot, az emberi
társadalmat, majd pedig következtetéseket von le belőle, amely szerint az egyetlen lehetséges magatartás
a szakadatlan küzdés. Ez az egyetlen etikus létforma, mégsem minden esetben társul hozzá a boldogság.
6. témakör: Az irodalom határterületei (1)
19. tétel: Mítosz, mese és kultusz. Film- és könyvsikerek korunk kultúrájában Tolkien: A Gyűrűk
Ura
Az irodalom határterületei – A megfilmesített irodalom
A fantasy-irodalom 1989 óta egyre határozottabban képviselteti magát hazánkban. 1980 előtt csak
hírből ismerhettük a stílusirányzatot. Az elmúlt néhány évben sok támadás érte a fantasyt elsősorban a
szerepjáték területén. A fantasy egy irodalmi műfaj, illetve a műfaj köré szerveződő filmes, szabadidős
(és egyéb) kultúra. Régebben a kritikusok nem tekintették „irodalmi” műfajnak igényes szépirodalomnak.
Mára a legkiemelkedőbb, e műfajba tartozó remekeket vita nélkül szépirodalmi műveknek mondhatjuk.
A fantasy a XX. század fordulóján induló, és a század második felében kibontakozó fantasztikus
irodalmi, képzőművészeti, és iparművészeti stílus, amely az angolszáz irodalomban fejlődött először
önálló irányzattá.
Fő jellemzője, hogy a tartalma (történet/kép/hang) olyan elképzelt, mitikus jellegű, valamilyen
tekintetben mindig irreális, az író által teremtett, csak annak fantáziájában létező alternatív világokba mint
keretbe van ágyazva, mely felépítésében, fizikai és etikai törvényeiben, értékeiben, élőlényeiben,
rokonságot mutat a vallások és mítoszok által megteremtett képzeletbeli világokkal.
A fantasy merít a gótikus romantika történeteiből, a középkori lovagvilág hősi énekeiből és
lovagregényeiből, az ókori és kora középkori mítoszokból és eposzokból, illetve a vele rokon science-
fiction műfaj által teremtett világokból. A fantasy műfaj köré egész kultúra szerveződött, melyben vannak
szerepjátékok, filmek, „világépítő” klubok, kizárólag fantasyt forgalmazó könyvkiadók, és hasonlók.
A fantasy kezdeti szárnypróbálkozásai már a romantika korában is megjelentek (Hoffmann: Az
arany virágcserép, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Zalán futása), de igazi megalkotóinak a
századfordulón vagy a huszadik század második felében élt J.R.R. Tolkien, Michael Ende, H.P. Lovecraft
tekinthetők. A fantasyt egyértelműen Tolkien regénytrilógiája, A Gyűrűk Ura emelte ki az
ismeretlenségből és tette világszerte elismertté.

A Gyűrűk Ura az oxfordi nyelvészprofesszor, J. R. R. Tolkien híres, három kötetben megjelent

regénye, melyből azonos című filmtrilógia is készült. A kötetek címei: A Gyűrű Szövetsége, A két torony
és A király visszatér. A történet a szerző A babó (másképp A hobbit) című korábbi munkájának
folytatása. A mű 1937 és 1949 között készült, 1954-es megjelenése óta világszerte több mint 100 millió
példányban kelt el. A regény a fantasy irodalmi műfaj egyik elindítója.
Az 1–11. fejezetet (a verseket is) Réz Ádám fordította magyarra, a könyv további részét Göncz Árpád
fordította, a versfordítások Tandori Dezső munkái.
A trilógiát 2001-ben kezdték megfilmesíteni, 2003-ig készült el mindhárom filmváltozat, Peter Jackson
rendezésében. A filmek közönség- és kasszasikert arattak.

Már a Beatles is tervezte a könyv megfilmesítését, de nem lett belőle semmi.

Később az elkészült kezdeti rajzfilmek gyermekközönségnek készültek, a felnőtt rajongók joggal
panaszkodtak a sötétebb, mélyebb részek elhagyása és a történet gyermeteggé tétele miatt.
A végül elkészült filmeket sok kritika érte, mert több helyen megváltoztatták a cselekményt és a
hangvételük is erősen különbözik Tolkien művétől, sokan ünnepelték mint hihetetlen teljesítményt. A
filmek összesen 17 Oscar-díjat kaptak

A mű története
Tolkien eredetileg nem szándékozott folytatást írni A hobbithoz.
A művet, részben a háború utáni papírhiány, részben árának viszonylag alacsonyan tartása miatt, három
kötetre szedték (A Gyűrű Szövetsége: I. és II. könyv; A két torony: III. és IV. könyv; A király visszatér:
V. és VI. könyv + függelékek).

A könyv
A Gyűrűk Ura Tolkien érdeklődési köreiből, azok mélyebb kutatásából indult (nyelvészet, vallás, mesék,
skandináv és kelta mitológia). Megdöbbentő részletességgel teremtette meg Középföldét, annak
mitológiáját, a birodalmak történelmét, a karakterek leszármazási táblázatait, a használt nyelveket,
rúnákat és naptárakat.
Miközben a könyv készült, éppen dúlt a II. világháború. Tolkien saját bevallása szerint a művében
többször is érezhető az éppen aktuális katonai-politikai helyzet. Amikor a könyvben sötétebb, borúsabb a
hangvétel, akkor éppen Nagy-Britannia is rosszabbul állt. Amikor javul, akkor a valóságban is valamiféle
javulás fedezhető fel. Komoly szerepe van a történetben az új, gépesített hadviselés rémének, Tolkien az
I. világháborúban szerzett tapasztalatai alapján. A különleges módon tenyésztett ork hadsereg
fejlődésének és az ennek érdekében történő környezetpusztításnak leírása modern világunkat idézik.

Eltérések a könyv és a Peter Jackson-féle filmváltozat cselekménye között (ebből tetszés szerint
legalább 5-öt kérek megemlíteni).
- Bilbó ünnepsége és Frodóék indulása közt a regény szerint 17 év telik el. A filmben jóval
kevesebb idő telik el a két esemény között (hetek).
- A könyvben Frodó a Szövetség legidősebb hobbitja, a filmben 20 éves és a hobbitok között a
legfiatalabb.
- A filmből igazából nem derül ki, Gandalf honnan tudja, hogy Gollamot elfogta az ellenség, és
hogy az elárulta nekik a Gyűrű hollétét.
- A filmből kimarad a Gildor tündéivel való találkozás, a film bővített verzióiban ezt egy olyan
jelenet helyettesíti, melyben Frodó és Samu vonuló és éneklő tündéket figyelnek meg.
- A filmben egy olyan lovas üldözési jelenet is van a Brí felé vezető erdei úton, ami a könyvben
nem szerepel.
- Trufa és Pippin a filmben afféle könnyelmű, dologtalan pernahajderek, akik lopkodnak Gandalf
tűzijátékaiból vagy Zsizsik gazda zöldségéből; a könyvben Frodó teljesen megbízható és jól
ismert rokonai.
- A Bakföldi ház, Bögyös Fredegár alakja, Bombadil Toma, az Öregerdő és a Sírbuckák kimaradtak
a filmből.
- Gandalf és Szarumán a filmben mágikus küzdelmet folytatnak, a könyvben azonban Gandalf meg
sem próbál nyíltan szembeszállni Szarumánnal, találkozásuk is jóval békésebb, még Gandalf
fogságba vetése után sem mondanak le teljesen arról, hogy meggyőzzék egymást.
- Filmbeli fegyvereiket a hobbitok a Széltetőn kapják, a könyvben a Sírbuckákon. A Széltetői
támadáskor a könyv szerint az öt nazgûl közül lényegében csak a Boszorkányúr támad a csoportra.
- Völgyzugolyban Bilbó egyszer eszét vesztve támad Frodóra, hogy megszerezze a Gyűrűt, a
könyvben ez csak Frodó látomása.
- A könyvben a Szövetség azért nem tud átkelni a Caradhrason, mert a Hegy megharagszik rájuk.
Ezzel szemben a filmben Szarumán mágiája okoz lavinát.
- A filmben Théoden király elméjét Szarumán szelleme megszállva tartja, és azt csak Gandalf képes
kiűzni. A könyvben ennyire közvetlen kapcsolat nincsen. A filmben szabályos „démonűzés”
történik, első bizonyítékául annak, hogy Gandalf már nem a Szarumánnak alárendelt régi szürke
mágus.
- A filmben Elrond és Galadriel egy tünde sereget küld a helm-szurdoki csatába. A könyvben a
rohírok teljesen magukra maradnak.
- A filmben Szilszakáll alapjában véve komikus figura, akit a hobbitok kedvükre befolyásolhatnak,
hogy segítsen harcukban; könyvben erről szó sincs, inkább a hobbitok törpülnek el az időtlen ent
mellett.
- A filmben Faramir alapvetően inkább egy negatív figura (legalábbis a második rész végéig), míg a
könyvben ennivalót is ad a hobbitoknak az útra, és óva inti őket attól, hogy kövessék Gollamot. A
harmadik részben pedig még pozitívabban írja le a könyv.
- A filmben Faramir először úgy határoz, elviszi a hobbitokat és a Gyűrűt apjának, Denethornak, és
csupán Osgiliathban gondolja meg magát és engedi el őket. Ezzel szemben a könyvben már a
Tiltott Tónál elereszti Frodóékat.
- Szarumánt a filmben A Király visszatér c. epizód elején öli meg Gríma a saját erődje tetején,
hátba szúrva. A könyvben Szarumán csak a harmadik kötet legvégén hal meg, mint rablóvezér; a
Megyében, és Gríma a torkát vágja el.
- Míg Frodóék Banyapók-kalandja A két torony című kötetben szerepel, a harmadik filmben, A
király visszatér-ben láthattuk viszont a vásznon.
- A filmből több, orkok közötti konfliktus is kimarad.
- A könyvben a Holtak serege csupán a kalózok legyőzésében segít Aragornnak. A filmben a
Holtak részt vesznek a pelennori csatában is. Aragorn királyi hatalmát elsősorban a Holtak feletti
hatalma bizonyítja, a könyvben azonban a gyógyító tudása és ereje.
- A filmben a Nazgûlok nem annyira félelmetes, mint inkább fizikailag hatásos harcosok, akik
ultrahang-hadviselést folytatnak a védők ellen, és komoly részt kapnak a küzdelemben. A
könyvben inkább lélektani hadviselést folytatnak; és jobbára csak mágikus félelmet keltenek, azt
viszont annyira hatásosan, hogy a legtöbb ember teljesen képtelen harcolni, ha megjelennek.
- A második és a harmadik filmben hangsúlyos szerepet kap Elrond és Arwen konfliktusa: a tünde
apa nem akarja, hogy lánya egy halandóhoz menjen feleségül. A harmadik részben szerepel egy
jelenet, amelyben Elrond tájékoztatja a rohirok táborában állomásozó Aragornt, hogy Arwen
haldoklik. Ez, és minden hasonló utalás, a könyvből hiányzik: a könyvben Elrond a tündékre
jellemző bölcs letargiával fogadja, hogy lánya a halandóságot választotta.
- A filmbeli Mordor látványának uralkodó eleme a mindenünnen látható Barad-dur tornya, rajta
Szauron pásztázó szeme. A könyvben csak Frodó és ő is csak lelki szemeivel látja állandóan A
Szemet, ahogy a Gyűrű ereje egyre inkább a hatalmába keríti.
- A filmben Frodó, miután leharapták az ujját, az ékszer utáni őrült vágyától hajtva és sebével mit
sem törődve, dulakodni kezd Gollammal a Gyűrű visszaszerzéséért, s a küzdelem hevében esnek
Gollammal a katlanba, de Frodóban az életösztön győz, s a Gyűrű helyett fogódzó után kap. A
könyvben Gollam a saját örömétől elvakultan zuhan le.
- A filmben Aragorn koronázását és a félszerzetek előtti tisztelgést összemosták, és az egész
ceremónia Minas Tirith fellegvárának tetején zajlott le.
- A Megye megtisztítása kimaradt a filmből (bár leforgatták), a hobbitok ugyanabba az idilli
Megyébe érkeznek meg, amit az első film elején otthagynak.
7. témakör: Regionális kultúra és a határon túli irodalom (1)
20. tétel: Sinka István – a Sárrét költője
Sinka István (1897–1969)
Bihari ridegpásztor családban született, maga is bojtár, majd juhász Nagyszalonta környékén. 1919-ben
házasságot köt Pap Piroskával. 1920-ban Vésztőn telepedett le. A Magyar Falu című újság pályázatára
küldte be első verseit. A lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben rendszeresen jelentek meg
írásai. A szeghalmi gimnázium vállalta első kötetének kiadását. Versei a Szabadságban, a Komádi és
Vidéke című lapban, a szlovákiai Magyar Írásban, majd a Válaszban, a Hídban, a Szabad Szóban, a
Magyar Életben és a Magyar Útban jelentek meg. 1936-ban Budapestre költözött. Munkát nem talált,
nyomorgott, betegen kórházba került. Felesége halála után Péczeli Katalinnal kötött házasságot 1937-ben.
1939-ben Püski Sándor, a Magyar Élet kiadója jelentette meg Vád című verseskötetét. 1945 után
szembehelyezkedett a szocialista átalakulással, és hosszú időre kívül rekedt az irodalmi életen. Kései
szerelmes verseinek Szén Magda, harmadik felesége az ihletője, aki betegségében mellette volt. 1961-ben
Eltűnik a hóri domb című elbeszéléskötetével jelentkezett újra.
Költészetét jellemzően népi költészetnek nevezik. A belső emigráció évei alatt azonban beszűkült,
megfáradt, de öregsége mégis új színt tudott hozni a költészetbe. Autodidakta de ösztönös alkat is volt.
1945 után azt várták tőle, hogy a régi Sinka-versek már-már mesebeli szegényeinek a megváltozott életét,
szociális körülményeiket mutassa be. De Sinka István mégis megmaradt a régi úton, nem az elvártat
mutatta be.
Líráját így 1945 után is az eredeti környezet élmény-, érzelem- és szemléletvilága határozza meg
alapvetően. Verseinek egyik vonulata téma szerint is az ifjúkori élményeket idézi fel (Lovasok opál
mezőkön, Pusztagazda, Egyszer topáz, máskor smaragd), jobbára a tűnt időkre emlékezés fájdalmas-
nosztalgikus hangulatiságában a lírai szemlélet szinte mindig átlényegíti az adott stilizáció, amely olykor
látomásba fordítja a verset, olykor – elvonatkoztatva a látvány esetlegességeitől, konkrét idejétől –
jelképes érvényűvé növeli. Versvilága is egyszerre ősi és modern. Eszközei szinte szürrealisztikusak, s
egyben dúltságot, érzékenységet, tragédiás szemléletet is rejtenek.
A balladák és a jelenések látomásos képzelete, szabad költői fantáziája nyomán született az a kritikai
vélemény, amely szerint költészete sajátos "népi szürrealizmust" alakított ki, és a magyar szürrealista
költészet egy különleges, a népi hagyományokkal eleven kapcsolatot tartó változatának forrása lett. Sinka
István tehát a maga jelrendszerében úgyszintén automatikus szövegeket alkotott, s nyilván nem véletlen,
hogy nemcsak balladái mutatnak eltéréseket a szokványos formáktól, hanem mágikus versei is azzá a
"hosszú énekké" alakulnak, amelyet a szürrealista versízlés és kifejezés-követelmény alakított ki." A
balladákban és jelenésekben alakot öltő költői szemléletnek s közvetve poétikának két fontosabb forrása
volt: a néphagyomány és az alföldi parasztszekták tanítása. A népköltészet egészen más módon hatott rá.
A néphagyomány hatását a korabeli népszerű folklorisztikai irodalomé is kiegészítette, amelynek
kutatásait és megállapításait ugyancsak felhasználta a költő, például kísértetballadáiban. Szemléletének
másik meghatározója az alföldi parasztszekták babonás tanítása, jövendölésekkel és halálkultusszal
átszőtt ideológiája, messianizmusa volt.
Képzelete is tárgyias. De érzékenysége inkább fogékony a lélek feszültségeire, verseiben ezért a balladás
hatás az uralkodó.
Sajátos, átlényegített versvilágában feltűnnek olykor újabb élmények is. Van verse szűkebb hazája
megújulásáról (Megújult a Cseri alja), és öregkora költészetében kiteljesül egy korábbról alig ismert hang
is. A szépség még intenzívebb, szinte fájdalmas átélése. E kései "sejtelmes remekek" talán
legszembetűnőbb vonzása, hogy bennük a versindító tényanyag végül maga is átvitt, elvont értelmet nyer.
Ringatóan dallamos, tiszta ritmusaikkal, különös egzotikus tulajdonneveikkel egészében csupán egy
mesés, mágikus hangulatiság felidézésére hivatottak:
Álom és való határán, ezekben a versekben általában jelen van az epikus mag és az emlékezés
nosztalgiája, sőt révülete. De a bánatot a szépség s többnyire a bölcs derű oldja. Érzelmesek ezek a
versek, olykor szinte túl érettek, mégis az életmű fontos pillanataival egyenrangúak.
Ám, míg e kései költészet jórészt a képzelet naivitását, népmesés érzelmeit őrzi, Sinka István prózája és
verses epikája tényszerűen is ennek a zárt világnak a határain belül marad.
Ennek a zárt világnak adja azután a szinte teljes természetrajzát Sinka István 1945 utáni korszakának két
nagy igényű költői vállalkozása: az 1967-es Mesterek uccája, s kivált a posztumusz Szigetek könyve
(1972). Különös műfajú versfüzérek ezek – a műfajt Sinka István "szép beszélgetés"-nek nevezte el –:
egyszerre eposzi és lírai. Ars poetica is, mert összefoglalják a költő minden lényeges indítékát és
felvonultatják egész tárgyi tudását az őt meghatározó valóságról. Végkicsengésük többszörösen is
tragikus: szomorú, megválthatatlan sorsokat idéznek, s halott világot is.
A Mesterek uccája tizenöt mesternek, parasztokból jött kisembernek állít emléket. A kovács, kerékgyártó,
kosárfonó, rézmíves, szabó stb. egyként boldogtalan. Valamennyien elvágyódnak innen, de sorsuktól
szabadulni képtelenek.
A Szigetek könyve, amelyet Sinka István húsz évig, haláláig írt és élete legnagyobb, legtisztább művének
szánt, voltaképpen ugyanezt a szemléletet tágítja tovább: általánosabban fogalmazza a mondanivalóját,
amint maga a mű is – tizenháromezer sorával – inkább eposzi formátumú. Elfogadja a reménytelen
elmúlás törvényét, s ennek fájdalmát szánalommal és szeretettel igyekszik enyhíteni. Úgy is
mondhatnánk: ezek a művek a szánalom és együttérzés művei.

25 éven át költészetében a líra uralkodott, és 1937 áprilisában, negyvenéves korában

váratlanul, minden előzmény nélkül jelent meg Anyám balladát táncol című első balladája, egész
életművének és az egész magyar műballada-költészetnek egyik kimagasló alkotása.
Ez a ballada egy archaikus népszokásnak, a rituális halottas táncnak a költői látomása,
mégpedig egy olyan halott emlékére, aki „nagy szakállal, akasztófán” végezte életét. A tánc
végigkíséri a kivégzett utolsó útját. Kezdetben csak az anya táncol.
E lassú női tánc után, amidőn „a csúfolt ős szép feje halálba révült”, vagyis az ítéletet végrehajtották, az
anya elé tíz, köréje hat szál gyertyát gyújtottak, és két-két pásztor állt melléje: „S a holtak szemét ahogy
lezárták: / ezt a sirató, örök búcsút / a nyárfák alatt már öten járták.” Amikor megásták a sírt, „közéjük
lendült hatodiknak / apám is, kinek lépteit / úgy mérte az öt táncoló, / mint ki utolsó fordulattal / az egész
műbe értelmet vitt”. S miután a gyertyák porig égtek, „még anyám eljárta a végét; / egy szál virág körül
koszorút táncolt”, mintha rítuszáró lassú női táncával a sírra virágkoszorút helyezett volna.
A halottas táncot valaha a család, a rokonság, a temetés résztvevői a temetési
szertartás záradékaként a sír körül – vagy mellette, vagy a közelében – a temetőben járták el a
halott tiszteletére és emlékére.
Valószínűleg Sinka balladájának ama sora, hogy – „meghaltak azok ima nélkül” arra utal, hogy a
katolikus egyház az öngyilkosoktól és a kivégzettektől megtagadta a temetésen az egyházi
szolgáltatást: csak pap nélkül, ima nélkül és harangszó nélkül lehetett őket eltemetni, félig-meddig
titokban, a temetőn kívül vagy a temető árkában. Vagyis a kivégzett betyárt a temető árkába „temették”,
és sírhant helyett a sok ráhulló falevél takarta; így maradt jeltelen a sírja.