Petőfi Sándor tájköltészete

Petőfi Sándor 1823-1849-ig élt. Kiskörösön született, de Kiskunfélegyházán nőtt fel.

Gyermekkorának helyszínei az Alföldhöz kötik. A költőnek kedves táj az alföld, a végtelen rónaság.
Petőfi új tájeszményt fogalmaz meg verseiben: a romantika zordon, vadregényes tájaival szemben
a délibábos síkság kerül a középpontba. Petőfi fedezi fel az alföldi tájat mint a szabadság
szimbólumát. Egyformán fontos a táj, benne az ember és a tájat szemlélő, illetve felidéző költő. A
táj a versekben többfélenézőpontból jelenik meg: közelítünk hozzá, távolodunk tőle, a látószög hol
tágul, hol szűkül.

Az alföld:
 Keletkezése: Pest, 1844. július.
 Megjelenése: 1844. október 5-én a Honderű című lapban.
 1-2. versszak: felkiáltással kezd, kétféletájideál szembeállítása: romantikus, vadregényes – az
alföld síksága, viszonya az elsőhöz: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek”, kapcsolata az
alfölddel: „Ott vagyok honn, ott az én világom”.
 Az alföldszabadságvágy kifejezője: „Börtönéből szabadult sas lelkem”.
 3-5. versszak: a Duna-Tisza köze bemutatása, mozgalmasság, hangok (nyargaló futás, zúg,
dobognak, kurjantás, pattogás). Nézőpont: a magasból lefelé, tágul.
 6-7. versszak: búzatáblák, nádasok, közelkép a tanyákról – idilli, nyugodt képek: lágy szellő,
ringatózás, meglebbenő nád. Nézőpont: pásztázó, körbetekint a tájon.
 8. versszak: a tanyákon túli csárdára pillanatunk – tipikus hely (csárda), tipikus alak (betyár).
Nézőpont: távolodó.
 9-10. versszak: nyárfaerdő, királydinnyés, homokos talaj, annak környezete, élővilága.
Nézőpont: közeli.
 11. versszak: a látóhatárig pillantunk, a távoli város templomának tornya is látszik. Nézőpont:
távolodó.
 12. versszak: elragadtatott felkiáltás, vallomás a szülőföld szeretetéről.
 A versben fogalmazza meg az új tájeszményt a költő.

A puszta, télen:
 Keletkezése: Pest, 1848. január.
 Nem a közvetlen tájszemlélet, hanem az emlékezés az ihlető forrás.
 A vers felütése közvetlen hangulatot teremt.
 „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta” – szójáték a puszta szó két jelentésével.
 Az ősz megszemélyesítése – derűs kedélyes hangulat.
 Az első versszak folytatása: ráérősen mesél a költő, nem siet.
 2-3. versszak: általános kép a téli pusztáról.
 2. versszak: negatív festés – a tél a hiány évszaka, minden hiányzik, ami nyáron kedvesség
tette az alföldi tájat: üres, kihalt, csendes a téli vidék.
 3. versszak: a hangok hiánya mellett a mozgás hiánya is érzékelhető.
 1-3. versszak: a téli természet jellegzetes vonásait mutatja be.
 4-6. versszak: az emberi élet színhelyeit látjuk – kívülről haladunk befelé - ,de itt is lelassult
az élet (lásd a béres pipára gyújtásának részletező bemutatása) – mozdulatlanság, tétlenség,
némaság csak tényközlés.
 7. versszak: ismét a kinti világot látjuk, a kihalt pusztaságot, de itt a szelek, viharok vad
mozgása a jellemző – a mozdulatlanság helyett mozgalmasság.
 8. versszak: a dinamikus környezetben egy magányos emberialak megjelenése (betyár).
  A záró sor látomása („Háta mögött farkas, feje fölött holló”) emberi tragédiát sűrít magába –
a fenyegetett emberi lét érzékeltetése.
 9. versszak: folytatódik a komor hangulat a hasonlatban („Mint kiűzött király…”), a természet
mozdulatlanságával szemben a megoldás felé halad.

Kiskunság:
 Keletkezése: Pest, 1848.
 Itt sem a látvány, hanem az emlék a kiindulópont.
 Felidézi az alföldi táj képeit: forró nyári napon, kora délelőtt indul, estére érkezik meg.
 A puszta egzotikuma, páratlan szépsége jelenik meg a képekben.
 A szélmalmok vitorláinak szüntelen mozgása jelképes értelmet is hordozhat, a vers végén a
nyitottság, határtalanság képzetet keltheti.
 Petőfi tájköltészetére általánosan jellemző vonzódása a természethez, érzelmi kötődése
szülőföldjéhez, az Alföld sík vidékéhez.

Összegzés:
Petőfi tájköltészetére általánosan jellemző a romantikus vonzódás a természethez, kötődés a
szülőföldhöz. Őt követi Vajda János, Ady Endre, József Attila.