Berzsenyi Dániel elégiái

Berzsenyi Dániel a magyar nemesi költészet legnagyobb képviselője

Vörösmarty mellett. A mulandóság és a magány költője, ezek az érzések nála nem
szentimentális kordivatként, hanem alapvető élményként jelentkeztek. Vörösmarty
ismeri meg először nagyságát, a szelíd panasz költőjének nevezte. Kettős élete élt.
Földesúr létére napközben együtt dolgozott parasztjaival, napnyugta után behúzódott
költői világába. Horatiust olvasott és írt. Ez a kettős életforma életének legsúlyosabb
feloldhatatlan ellentmondása lett.
Példaképe, mintája Horatius, aki a bölcselkedő óda mestere, megteremtője volt.
Ódákat carmeneket írt, átvette a görög versformát. A mai óda különleges személyről
szól, fenséges témájú, Horatius ezzel szemben filozofált ódáiban. Életelve az arany
középút (Anera mediveritas), a merj gondolkodni (Sapere ande) és az élj a mának
(Carpe diem). Kedvelt témája az életelvek mérlegelése volt. Sztoikus és epikureista
tanok szerint élt, mely a szenvedélyektől mentes lelki életet, és a közügyektől
tartózkodó, rejtett életet jelenti.
Berzsenyi műveiből kiderül, hogy az ókori poéta elveit nem tudta magáévá tenni,
inkább csak magára próbálta erőltetni azokat. A harmónia utáni sóvárgás, a rezignált
melankólia a sajátja. Stílusa főként klasszicista, melynek egyik legjelentősebb
képviselője, de már a romantika jegyei is megjelennek költeményeiben.

Klasszicista elemek:
 Magasztalta a horatiusi életelveket és költészetét is
példaként tekinti
 Az időmértékes verseléssel csodálatos zeneiséget teremt
 Az ókori mitológiai elemek használata
 Műveinek szerkezete arányos, zárt, retorikus (pl.: ódák)

Romantika jegyei:
 Belső nyugtalanság tör ki verseiből, mely
szétfeszíti a klasszicista formát
 Intim, szelíd érzelmek
 Finom stílus
 Élményeit nem rejti el, mely az elmúlás
melankóliája, az elszakadás fájdalma

Költészetének legjellemzőbb műfajai a hazafias ódaköltemények, az elégiák,

melyekben a mulandóságról beszél, s itt nyilvánul meg leginkább alaptermészete és az

1
episztolái, melyekben a felvilágosodás gondolatai tűnnek fel. Műveit elsősorban antik
időmértékes forma jellemzi, háromféle strófaszerkezetet használt:
1. alkaioszi
2. szapphói
3. aszklephiádészi

Vörösmarty ismerte fel, hogy a szelíd panasz költője. 1804-től írt elégiákat.
Annak ellenére, hogy Horatius volt példaképe, s magáról azt vallotta, hogy a horatiusi
életelvek szerint élt, mégsem volt ez igaz.
Hiába erőltette magára a megelégedett, sztoikus életformát, verseiben kitört
valódi énje. Mégis Berzsenyi számára szükséges volt a megelégedés illúziója, ugyanis
hozzásegítette személyiségének teljes kibontakozásához, ezáltal versei érettebbé,
bölcsebbé váltak.
Egyre inkább úgy érezte, hogy nem tudja felvállalni a politikai költő szerepét.
Kérdésessé vált számára az ősi tiszta erkölcs feltámasztásának lehetősége. Az idő
múlásával elvesztette hitét a nemességben, már nem látta bennük a nemzet vezetni
képes rétegét.
Elégiáiban a lélek kiégettsége jelenik meg, számára az ifjúság elmúlásával az
élet, öröm és szépség nélkülivé válik. A romantika is egyre erőteljesebben jelenik meg
költészetében. Kölcsey is a romantikus Berzsenyit utasította vissza. Az intim
érzelmek, a melankólia, a finom stílus, vagyis a romantika világába menekült a meg
nem értett külvilág elől. Így tért át elégiák írására.

Osztályrészem című elégikus ódájában próbált fölébe kerekedni kisszerű

életformájából fakadó életérzésének. Az első két versszakban megjelenik a hajó
metafora, mely az életet szimbolizálja. Művének témája a megérkezés, a kikötés a
békés kikötőben. Az élet viharain szerencsésen túljutott ifjú élete fordulópontjához
jutott, felnőtté vált, a maga ura lett.
Ám a biztonság jóleső érzése mögött ott rejlik az ifjúságtól való búcsú fájdalma,
a ráeszmélés az idő visszafordíthatatlanságára. A boldog megelégedés illúziójába
ringatja magát, mégsem elégedett, inkább a rejtett elégedettség jelenik meg. A
negyedik versszakot lezáró kérdő mondat rejtegetett elégedetlenség megnyilvánulása,
a földesúri lét ellenében valami másra, teljesebbre vágyik.
Az ötödik szakaszban nyilvánul meg az áhított és akart sztoikus nyugalom.
Beletörődik sorsába, abba, hogy sorsán már nem tud változtatni. Mégis bevallja, hogy
teljes boldogságához egyetlen feltétel szükséges, mégpedig a költészet jelenléte,
vigasza. Ha minden érték kihull is az emberi életből a művészet még mindig tartassá
teheti a létet.
Elégiáinak alaptémája a mulandóság, az idő gyors, visszafordíthatatlan
múlása, minden élő elkerülhetetlen végzete. A közelítő tél című versének is ez a

2
központi témája, mely az egyik legkitűnőbb műve Berzsenyinek. Komor hangulat
uralkodik a versen. Eredeti címe Az ősz, melyet Kazinczy változtatott meg.
A vers felépítése logikus, jól követhetők. Az első három strófában tagadásra
fordított idill jelenik meg. Ebből bontakozik ki az őszi táj lehangoló képe, mely
egyszerre jellemzi az évszakot, az ifjúság örömeinek elvesztése és a kiábrándító niklai
környezetet is. Az évszakok és a költői érzelmeinek párhuzama gyakori a versekben, A
versben klasszicista, romantikus elemek is megtalálhatók.
A költői negatív festés kettős hatást ér el, s nemcsak a jelen sivárságára döbben
rá, hanem tudatosítja a múlt értékeinek visszahozhatatlan elvesztését. Az első három
szakaszban a természet festésével érzékelteti az idő múlását. A negyedik strófában
filozófiai általánosítást von le. A mindennapos metaforából, egy sajátos
gondolatváltással lesz szárnyas idő. Majd az általános pusztulás hatalmas képi
élményét kapcsolja össze a kis nefelejcs enyészetével.
Az 5-6. versszakban saját életére vonatkoztatja az előbbi tételt. Személyes
panaszba olvad, saját fiatalságának elmúlását siratja, még a szerelem sem hozhatja ezt
vissza. Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy örökre elmúlt ifjúsága. Az utolsó
sorok felkiáltó mondatai az érzelmi telítettséget fejezik ki.
Az elégia legnagyobb erénye a művészi kompozíció. Ahogy tájfestésből egy
rezignált bölcselkedésen át a legszemélyesebb lírai mondanivalóig jut el. A vers fontos
eleme az idő, mely romantikus elem. Az ősz élményébe belesűríti a múltat, a jelent és
a jövőt is.
A vers számos igéje mozgást kifejező ige, de ezek az elmúlás felé rohannak
(hullanak, elvirít). Számos klasszicista elem található a versben, verselése antik
időmértékes. Sok benne az antik görög, latin szó, ám népies szavak is előfordulnak,
mint például a gerlice.

A Levéltöredék barátnémhoz című elégiája nem levél, nem is töredék, hanem

egy létösszegző vers. Lelki társtalanságát, vidéki elvonultságát, egész életének
szomorúságát festi le. Az első versszakban a távoli barátnő kérdését fáradt
melankóliával utasítja vissza, hisz az úgyis ismeri magányát.
A következő szakaszban mégis felel a kérdésre, és reális helyzetképet fest. A
családját nyugodni engedte, majd az utolsó sorral átvezet az ábrándozásba. Az
ábrándozás folyamatát a 3-4. szakaszban írja le, melyben elszakad a környező valóság
szürkeségétől, a képzelet égi álmába merül. Életre kelnek ifjúságának örömei és kínzó
ellentét tárul fel az érzelmekben gazdag múlt és a jelen között.
Az ötödik versszak öt sorra bővül, életét összegző jelképpé emelkedik ez a
néhány sor. Visszatérnek a 2.,3.,4., szakasz képei és jelképessé válnak. A hangok
szerepe igen nagy.
Eben a versben már nincsenek antik utalások, szókészletében nincsen
keresettség. Személyesebben szabadabban tudja itt megfogalmazni gondolatait.

3
 Ütemhangsúlyos verselésű, nem szabályos az utolsó versszak 5 sora miatt, szabad
ütemezésű, négyütemű 12-es, rímei keresztrímek.

„Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,

S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.
Életem képe ez. -- Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.”

Bagoly Andrea
10./b

2002. március 12.