CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

Költészetének stílus- és műfajbeli gazdagsága

Csokonai a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költője - ezt műveinek gondolatgazdagsága,

szellemi és érzelmi fogékonysága, műfajainak és stílusának változatossága bizonyítja. Éppen ezért a sokhúrú
költészete miatt sokan Cimbalomként emlegetik. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus, a
haladásba vetett hit jellemezte. Költészetében sokféle ízlés érvényesül: a kor divatos rokokó és klasszicista
vonásai, a szentimentalizmus panaszos hangja, a népies-diákos hatások. Sokhúrú költészete miatt sokan csak
Cimbalomként emlegették.
Munkásságát három részre tudjuk osztani ahol keverve, használja a stílusokat. Az első korszaka a
debreceni diákévekhez kapcsolódik. A második korszaka a pozsonyi és komáromi évekhez köthető, ekkor
születnek a Lilla versek és eleinte az öröm majd később a magányosság érzése lesz a versei központjában.
Harmadik korszaka a dunántúli és az utolsó debreceni évei. Ebben a korszakban a klasszikus verselés mellett
megtaláljuk a népköltészetet és a vaskor diák humort.
A rokokó stílus jegyeit tökéletesen megfigyelhetjük a Reményhez című versében, ami a Lilla versek
egyike. Lilla elvesztésével boldogság filozófiája megszűnik és ezzel megszületett szerelmének
verskoporsója. A szerkezetét tekintve nagyon kötött és szigorú formával találkozunk. Az első és negyedik
versszakban párhuzamot találunk, hiszen mindkét versszakban megszólítja a reményt. Míg a két középső
versszakban ellentmondást érzékelhetünk az értéktelített és az értékvesztett világ között. Csokonai a verset a
remény megszólításával kezdi, melyet költői eszközökkel személyesít meg. Ezzel a kezdéssel játékosságot
visz a versbe, hiszen az olvasó párbeszédre számít. Természetesen Csokonai és a remény között párbeszéd
nem alakulhat ki ezért ez egy fájdalmas hangok előadott monológ. Az első versszakban definiálja a reményt,
ami istennek látszó, de mégsem az, ennek ellenére hatalommal rendelkezik az ember fellett. A következő
versszakokban az említett ellentét bontakozik ki. A tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog és
felhőtlen időszakát a már a múltban marad. A harmadik versszakban ennek ellentétjével találkozunk mikor
is már téli, elpusztult kerttel írja le lelkiállapotát. Ez a versszak viszont nem csak Lilla búcsúztatásáról,
hanem az életében elvesztett egyéb értékeiről is szól. Ellentétpárokként feltűnik a nárcisz-hervadt, patak-
kiszáradt. E két versszakban a rokokó stílus jegyei tökéletesen megfigyelhetőek a színek, szagok
formájában. Az utolsó strófában a reménytelenség már-már a halálvággyal azonosul. A Lillák többesszáma
jelkép, amivel a szerelemre utal. Ugyanis Lilla elvesztése után értelmetlenné válik Csokonai élete.
Az Estve című versében már a klasszicista eszményeket találhatjuk meg. A mű szerkezetében egy
újabb elemet fedezhetünk fel, ami a pictura és a sentencia váltakozása. A vers kezdetében-bevezetésében, és
a befejező részében is az alkony idillikus leírását olvashatjuk. Költői képek egész sorával próbálja
színesebbé tenni a természeti elemeket. Az első rész csupa szín és hang és alig észlelhető mozgásból áll. Ez
a festői leírás szelíd és nyugodt hangulatot áraszt. A kifele figyelő költő próbál a színes természet világába
menekülni a szomorú lelkű Csokonai. Az érzékelés egyre csak kezd kitágulni, kiegészíti az hang, szín és
illatérzeteket. A vers második részében a filozofikus gondolatoknak ad teret Csokonai. Itt már az emberi
világ uralkodik, ami a rossz, zsibongó világot tükrözi, ahol a kevély és a fösvény uralkodik. A vers
hosszabb, elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi nem" a felelős, mert
eltért a természet törvényeitől. A további eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a
magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A magántulajdon minden
baj és háborúskodás forrása. A nyomorúság hajtja az embereket erkölcstelen cselekedetekre (tolvajlás). A
vers zárórészében újra visszatér a lírai én és a pictura-rész. A táj leírása itt már azonban keserű, beletörődött
sóhajjal veszi tudomásul, hogy az ősi idillből alig maradt valami. Az utolsó négy sor ódai magaslatokba
emeli, és rezignált pátosszal telíti meg a költeményt, miközben azt hirdeti, hogy a természet szerint minden
ember egyenlő. Csokonai úgy véli a természet szépsége az egyetlen, amit senki nem vehet el tőle.
A tihanyi Ekhóhoz című már a szentimentalizmus szellemiségében íródott. A címben olvasható Ekhó
egyrészt egy megszemélyesített fogalom, ami a visszhangot jelenti, másrészt egy mitológiai utalás. A
klasszicizmus hagyományait követve Csokonai a visszhangot, mint nimfát, segítő istennőt szólítja meg, és
mindjárt felkiáltással, ami szenvedélyes könyörgés. Az ekhóvers a visszhangjátékot játssza vissza, viszont
Csokonai esetében a költő megerősítésére szolgál. Ebben a versében a humort, játékosságot és a boldogságot
elhagyja, a műfaja ezért elégia, ugyanis a témája a magány és kivetettség érzet. Strófaszerkezetére tekintve
hosszú, bonyolult versszakokat látunk, verselése pedig trachaikus lejtésű. Három részre tagolódik. Az első
részben az élethelyzetét írja le és feszültséget sugall a költő és a világ között. A kulcsfogalma a résznek az
„elpusztult remény”. Figura etymologicat is használ, mikor azt írja, hogy „sírva sírok. A következő rész a 2-
6 strófa, ahol Csokonai megjelöli a fájdalmának és magányának okát. Kifejezéseiben, érzelmeiben és
hangulatát tekintve is megjelenik a szentimentalizmus. Azt is észre vehetjük, hogy a szerelmi csalódás nem
az elsődleges bánata, hanem az utolsó csepp a pohárban. Az utolsó részben (7-10) a visszavonuló,
remeteségben megnyugvást kereső költő képével zár. A sötét önérzet ebben részben üti fel fejét, ami költői
öntudatra, emberi méltóság megőrzésére vall. Ezzel Rousseau szintjére emeli magát.
A népiesség költészetét a Szerelemdal a csikóbőrős kulacsomhoz c. műben észlelhetjük. A mű
műfaja bordal, ami régi klasszikus műfaj először Anakreón használta. Ebben a versben is jól láthatjuk a
stílus keveredést ugyanis a rokokó és a népies elemek egyaránt megfigyelhetőek. Szerepvers, hiszen
Csokonai egy kapatos férfi szerepét ölti magára, amivel humoros hangulatot ad a versnek. Kifejezőeszközei
között sok népies kifejezést, nyelvi fordulatot és humort fedezhetünk fel. A csikóbőrös kulacsnak a
szerelmestárssal való azonosítás a szerepe. Pillérversszakokból áll, amik részekre oszthatók. Az 1. 10., és
19. versszak szerelmi vallomások, köztük pedig humoros versszakokban írja le a kulacsot. Találkozik a
racionális élet-halál szemlélete: éljünk vidáman, hisz egyszer úgyis meghalunk. A 19. versszakban szerelmi
vallomással zárja a játékot. Afféle toldalékstrófa, beszélő maga alkotta és humoros, önironikus sírfelirítként
is olvasható. A lírai én az élet lezárását is békésen elfogadja.