Barokk eposz

ZRÍNYI MIKLÓS: SZIGETI VESZEDELEM

Az eposz szűkebb értelemben a homéroszi típusú hőskölteménynek az elnevezése,

tágabb értelemben pedig bármely hősköltemény. Fő szerkezeti elemei az úgynevezett eposzi
kellékek: a tárgy megjelölése (prepositio), segélykérés (invocatio), seregszemle
(enumeratio), in medias res indítás, isteni közbeavatkozás (Deus ex machina), berekesztés
(peroratio), díszítő elemek és eposzi hasonlatok. Az eposz mindig egy egész népre kiható,
nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során.
Hőse az istenek által támogatott eposzi hős. Harmonikus világképet sugalló műfaj, mivel
viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be.
A barokk a reneszánszt követő művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat
elnevezése. A kifejezés az olasz barocco szóból származik, és a korszakra jellemző
túldíszített, dagályos stílus jelölésére alkalalmazták. Itáliából indult el a XVI. század végén és
vált meghatározóvá egészen a XVIII. század közepéig. Főleg a katolikus feudális
monarchiákban vált uralkodó stílussá (Spanyolország, Habsburg Biradalom, Dél-Amerika).
Az eposz a barokk korban válik igen közkedvelt műfajjá. Jellemzői: monumentális
szerkezet, látvány és látomás, realitás és irrealitás összekapcsolása barokk festészetre
jellemző látványosság a csatajelenetek leírásában, nyelvezetére pedig a bonyolult, de
átlátható, ún. barokk körmondat és az erős érzelmi hatású kifejezések jellemzőek.
Barokk eposzirodalmunk remekét, a Szigeti veszedelmet a hagyomány szerint 1645-
46 telén írta Zrínyi Miklós. De valójában 1648 májusára fejezte be. A művet a magyar
nemesség buzdítására alkotta meg és neki is ajánlja az Előszóban. A mű témája Szigetvár
1566-os török ostroma, amelyben a várvédők hősi halált halnak hitük és hazájuk védelméért.
A barokk kedvelte a monumentalitást és a hősiességet. Ez a két fő jellemző megtalálható
Zrínyi művében is. A költő az egyéni önfeláldozás, a mártírokéhoz hasonló hősiességet mint
értéket akarta visszavezetni dédapja alakjába és cselekedeteibe. Ezzel pedig példát akart adni
saját kortársai számára a törökellenes küzdelmekhez.
A magyar költői hagyomány nem adhatott elegendő alapot egy eposz létrejöttéhez. A
műfaji szabályok ismerete és tisztelete, a külföldi eposzok imitálása nélkülözhetetlen volt.
Zrínyi már az olvasóhoz intézett Előszóban Homérosz és Vergilius hőskölteményeivel állítja
párhuzamba a magáét. Arany János kimutatatta a magyar költő és az olasz epikus, Tasso
közötti párhuzamot (Tasso: Megszabadított Jeruzsálem).
A Szigeti veszedelemnek monumentális szerkezete van: Előszóból és 15 énekből áll.
Az események három cselekményszálon indulnak el: isteni rendelkezés a mennyben, a budai
basa kudarca és Zrínyi imája Szigetváron. A török sereg pontos terv nélkül hömpölyög
Magyarország felé. Zrínyi siklósi győzelme azonban Szigetvár felé fordítja a felbőszült
szultánt. A cselekményszálak így a III. énekben fonódnak össze. A költő tudatos szerkesztői
terve az eposz minden részében megfigyelhető. A főcselekmény, amely csak a VII. énekben,
a vár ostromakor kezdődik el. Az egymástól annyira távol eső két seregszemle
nyomatékosítja a két tábor közötti különbséget: nyers erő és erkölcsi tartás. Demirhám –
Rusztán bég – Cumilla szerelmi háromszöge a török erkölcstelenséget és széthúzást
bizonyítja. Ezzel szemben a magyar oldalon Deli Vid és Borbála kapcsolata a házastársi
hűség és önfeláldozás példája. A főcselekmény mindkét felében van egy-egy haditanács és
párviadal. Ezeknek a fent említett epizódoknak késleltető, előkészítő szerepe van, az
ismétlődő jelenetek pedig ritmikusan tagolják a művet.
Zrínyi megtartotta a kötelező formai elemeket, az eposzi kellékeket. Az I. ének 2.
vsz.-a a tárgymegjelölés, amelyben körülírja a várvédő Zrínyi személyét, és megnevezi, sőt
feldicséri az ellenfelet, Szulimán szultánt. A segélykérésben a görög eposzírás múzsája
(Kalliópé) helyett Szűz Máriát szólítja meg. A középkori himnuszok fordulatait imitálva

1
könyörög a Szűzhöz, hogy az igazságnak megfelelően írhasson művében. Zrínyi kettős
feladatot vállal magára: hiteles tudósítást adni a történtekről és művészileg ideált teremteni. A
seregszemle több helyen is megjelenik. Először a török sereget mutatja be az, majd a
várvédők táborát. Mivel a barokk kedveli az ellentétezést, Zrínyi szembeállítja a két sereget
egymással. A török táborban eszerint széthúzás van, míg a magyaroknál teljes összhang
uralkodik. A szerkezetben Zrínyi nem alkalmazza a szokásos in medias res kezdést,
helyette alapos és terjedelmes expozíció olvasható. Látnunk kell ugyanis, hogy milyen
körülmények között vállalja a szigetvári hős az ostromot és ezzel a katonák vértanúhalálát.
Az isteni beavatkozás több helyen is megjelenik, pl. Isten indítja a török sereget a magyarok,
illetve Szigetvár ellen. A bereksztésben pedig a hősi halottakért Isten angyalait küldi.
Az eposz alapkoncepcióját a következőképpen foglalhatnánk össze. A magyarság
bűnei miatt Isten a törököket küldi az ország elpusztítására. Kilátásba helyezi ugyanakkor a
büntetés feloldását, ha a magyarok megtérnek. Az így megindult török tábor Szigetvárat
ostromolja, ahol olyan védősereggel találja szembe magát, amely mentes az ország hibáitól.
Az egész magyar társadalmat jellemző bűnök (vallási széthúzás, erkölcsi züllés, fösvénység,
elmaradottság) helyett a szigeti védőkben a legnemesebb erkölcsök testesülnek meg. A
töröknek ilyen védősereggel szemben nincs igazán hatalma. Szigetvárnál így az egész
magyar-török háborúban fordulat következik be. Az ellenség csak formálisan győzhet, hiszen
az erkölcsi győztesek mindvégig a magyar katonák maradnak. Az ő hazaszeretetük és
hősiességük miatt a török megszűnik büntető ostornak lenni. Szigetvár hőseit a bűnös
magyarság ellenképeként állítja saját kora elé, hiszen az Isten által bejelentett „harmad-
negyed ízig büntetés” most, az 1600-as évek közepén van letelőben.
Az eposz világképét az e világi és tapasztalaton túli világ kettős szintje határozza
meg. A valóságos világ két részre oszlik: keresztény magyar és pogány török seregek. A
misztikus szféra is kettéválik: mennybéli és pokolbéli lények tábora. Mindegyik világ
hierarchikusan tagolt, ez pedig a lovagi hősköltészet hagyományát idézi: Isten, haza, király,
becsület, áldozatvállalás. Ezeket nevezi meg Zrínyi kapitány a katonáihoz intézett, a
küzdelem okait és céljait felsoroló beszédében. Ebben a rangsorban az egyes ember a hit és a
közösség érdekében cselekszik és határozza meg magát, áldozatát. Az eposz tehát a
keresztény lovag (miles Christianus) embereszményét mutatja fel.
Keresztény szemléletet tükröz a lélek megdicsőülése, amely azt sugallja, hogy az
emberi élet nem múlik el a halállal. A szigetváriak halála egyben az isteni kegyelem
megnyilvánulása, engesztelő áldozat a magyarság bűneiért. Az eposz világképének
jellemzője még a biblia bűn-bűnhődés-bűnbocsánat motívuma is. A török sereg Isten
ostora magyarok vétkei miatt. A szigetvári katonák mártíromsága bűnbocsánatot szerez az
egész nemzet számára.
Zrínyi várkapitány Krisztus katonája (athleta Christi), becsületes, vitéz, igazságos,
akire felnéznek a katonák. Valódi eposzi hős, aki a kor eszményképét testesíti meg: istenfélő
ember, remek katona, mitikus alakhoz hasonló jellem. Nem a siker érdekében cselekszik,
hanem Isten parancsának engedelmeskedik. A szultánnal szemben hite kiteljesedik Istenben
és a vitézekben. Zrínyi mindvégig tudatában van a rá váró sorsnak, önként vállalja tehát a
mártírszerepet a magyarságért és a kereszténységért. A II. énekben megjelenik a barokk egyik
kedvelt eleme, a csoda. Zrínyi a kereszt előtt imádkozik, felajánlja saját magát hazája
megmeneküléséért. Isten elfogadja áldozatát, amelynek jeleként a feszület háromszor hajlik
meg a kapitány előtt. Isteni szózat adja hírül, hogy Zrínyi mártírhalált fog halni. Mindez a
mű végén be is következik. Halála imitatio Christi, vagyis engesztelő áldozat a nemzet
bűnei miatt az ő halála. Jutalma nem marad el: megdicsőülés várja. Lelkéért maga Gábriel
arkangyal száll le az égből, és viszi Isten színe elé a mennybe. A kapitány a keresztény hit és
értékrend szilárd, bátor és harcos védelmezőjeként tűnik fel. Az eposz végén Zrínyi valóságos
félistenné válik, alakjának megformálásában a költő gyakran él a túlzás és a felnagyítás

2
eszközével. De a fokozás is megjelenik karakterének megteremtésében. Az első 5 ének mint
embert, a második 5 mint hőst, a harmadik 5 ének pedig mint mártírt lépteti színre. Ő tehát
teljes ember, áldozata pedig katartikus hatású.
Szulimán szultán a műben az ellenállhatatlan, démoni erő megtestesítője. Öntelt,
gigantikus jellem, aki nem fél semmitől. Szembefordul közösségével, elveivel, személyisége
folyamatosan hanyatlik. Hite és önbizalma meggyengül, bizalmatlanná válik katonáival
szemben. Csak a saját és a serege erejében bízik. Büntetése így az elkerülhetetlen halál.
A történelmi források szerint a szultán betegen és gyengén érkezett Szigetvár alá. A
költő mégis hatalmas erejű ellenfélként ábrázolja, hogy így méltó ellenfele lehessen a magyar
kapitánynak. Ugyanakkor már az Előszóban jelezte, hogy dédapja tettének tulajdonította a
szultán halálát, elismerve, hogy egyes történetíróknál nem így olvasta. Láthatjuk tehát, hogy
a mű alapvetően történelmi tényekre épült, de ezek csak keretet jelentettek a költő számára.
Eposzt ugyanis csak fenséges tárgyról lehet írni, ezért Zrínyi igen gyakran élt az eszményítés
és a felnagyítás technikáival.
Az eposz célzata a fent elmlítettek alapján nyilvánvaló: Zrínyi kora magyarságát
akarta figyelmeztetni, mi lehet a következménye a széthúzásnak és mi az összefogásnak.
Honvédő harcra akarta buzdítani a nemeseket. Példát szeretett volna adni az összefogásra és a
hősi helytállásra, amellyel ki lehet űzni az ellenséget az országból.
Az eposzköltő mitikus hőssé növeszti dédapja alakját. Krisztus bajnokaként
ábrázolja, aki ellentétben áll a török szultánnal. Halála engesztelés, katarzis.
A mű barokk jellege: monumentális szerkezet, többsíkú kompozíció, hatalmas
seregszemle, dinamikus csatajelenetek, párbajok, mozgalmasság, túlzás, ellentétezés, képi
zsúfoltság, vallásos áhitat; nyelvezetben: szóhalmozás, körmondatok, erős kifejező értékű
szavak, metaforaáradat.
A mű a maga korában visszhang nélkül maradt. A XVIII. században fedezték fel
újra, és Kazinczy Ferenc adta ki másodszor.