JÓZSEF ATTILA KÖLTÉSZETE A ’30 –AS ÉVEK ELSŐ FELÉBEN

Életrajzi történések és eszmei hatások:

µ1926 Párizs - a Sorbonne hallgatója – kommunista kapcsolatok, szocialista esz-
mék
1927 Budapesti Egyetem Bölcsészkara
1928 Vágó Márta szerelem – polgári liberális eszmék
1930 Belép az illegális kommunista pártba – Szántó Judit, élettársi kapcsolat
(1936-ig)
1931 A Sarló és Kalapács című moszkvai folyóirat a fasizmushoz közel álló
költőkhöz sorolta – Megismerkedik a pszichoanalízis elméletével
1933 vége, 1934 eleje Kizárják a kommunista pártból, eltávolodik a kommunista
eszméktől, kiábrándul a világforradalom gondolatából

µ A baloldali eszméktől idővel eltávolodott, világképe átalakult. Gondolkodásának

középpontjába az egyéni lét értelmezése került. Ebben nagy szerepe volt a
freudizmusnak. HEGEL, MARX, BERGSON, FREUD
µ A költő alkotásmódjában a tudat mélyéről felszínre hozott rendezetlen álomszerű,
asszociatív emlék – és gondolattartalmak, képi és hangbenyomások a rendező tudat és a
nyelv által formálódnak műalkotássá. SZUBLIMÁCIÓ, SZÜRREALIZMUS

TÁJVERSEK
Költészetében ekkor már szerves egységet alkot a leírás és a gondolati elem. A táj,
a tárgyi környezet egyszerre külső és metaforikus, belső táj. A költői képek egy
sajátságos lelkiállapot tükörképei a valóságban.
A külső és a belső elemek váltakozva jelentkeznek, és kölcsönösen magyarázzák
egymást. A leírás és a gondolati rész szerves egységet alkot. Ezek a versek már teljes
világképet közvetítenek (egyén – társadalom – természet).
Az 1932-ben született versei fokozatosan elkomorodnak, gyakori bennük az este,
a sötétség, a tél, a hideg motívuma.
Költői világának meghatározó elemei:
A külvárosi táj motívuma – valóságos, ábránd nélküli kép a kapitalizmus világáról
Az éjszaka motívuma – 1. Az éj szimbolikus jelentésű, a dolgozó osztály és az egyén
léthelyzetét fejezi ki. – kilátástalanság, reménytelenség 2. Éjszaka tisztábban lehet látni
a felszín mögött a lényeget, a dolgok összefüggéseit. 3. Életrajzi vonatkozása is van:
József Attila éjszakai ember volt, éjszaka alkotott 4. A virrasztó, vigyázó felelős
gondolkodású költő alakja is hozzákapcsolható a motívumhoz. (Ez a XX. század
irodalmának egyik fontos és visszatérő eleme.)

József Attila-i komplex költői képek jellemzik ezeket a verseket. – Több

valóságsìk van jelen ezekben a képekben és a közöttük lévő feszültséget érzékeli és
próbálja értelmezni a tudat. (Szerpentin – hasonlat lsd. a tankönyvben)

Kötetek: Külvárosi éj 1932

Medvetánc – válogatott versek 1934
 HOLT VIDÉK (1932)
A nagy gondolati és tájversek előképe. (A költő kedvenc költeménye.) A tárgyi
környezet elemeit tárgyiasan ábrázoló költemény, mégsem hagyományos tájleíró vers,
teljes világképet nyújt. (! természet – társadalom – egyén !)
Szerkezet: 1-7. vsz. Leírás – kinn és benn

1. vsz. A téli alföldi táj

2. vsz. A tó Kásás tó
3. vsz. Az erdő Időképzet
“ ... zörgő / időt vajudik az erdő.”
4. vsz. A szőlő
5. vsz. A tanya
6. vsz. Az ól
7. vsz. A szoba
Térbeli haladás Időbeli haladás

8. vsz. A konkrét mondanivaló A táj elemei itt is megjelennek, de itt már az uraság
tulajdonaként. “ ... jég alatt ...”
A vers képrendszere:
- A cím: Holt vidék 1. Kihalt táj konkrét Ez a kettős értelmezési lehető-
2. Kilátástalan élethelyzet elvont ség igaz a vers többi képére is.
- A költeményben a tél, a fagy, a dermedtség és a mozdulatlanság uralkodik.
- A hanghatások csak kiemelik, fokozzák a csönd érzetét. (ropog, kotyog, zörög,
csattogó, nyikorog, durrog → kellemetlen hangok, kapcsolódnak a tartalmi
mondanivalóhoz)
- Az elképzelt mozgások kiemelik a mozdulatlanságot.
- A képek a táj részleteit mutatják be, de sokféle más képzetet is felkeltenek. Pl.: a
kezdőkép “Füstöl a víz, lóg a káka / kókkadón a pusztaságba.” Elvont tartalma:
füstöl a víz – elfojtott égés, elfojtott indulatok, meghiúsított lehetőségek
Kilátástalanság, beletörődöttség. * A magas szó az ég, a menny kifejezője. Ez az
értelmezés később megerősítődik: “Ezeken nem segít az ima.” * “Jeges ágak között
zörgő / időt vajudik az erdő.” Szürrealista kép - Ezek a vers meghatározó sorai. Az
őszt felváltó tél képe → a biztosan bekövetkező jövő (-) → a szegénység fokozódása a
parasztok számára, kilátástalanság ( a tavaszra, a reményre nem utal semmi a
versben) * Csontos lovát kikötő fagy – fagyott természet, a szegénységre utalhat a
csontos ló, felidézi a halál képzetét is * “Tanya – körülötte körbe / fordul e táj.” –
mozdulatlanság, bezártság
- A táj, a kietlen és sivár vidék nem ember nélküli. Először csak a természeti
jelenségek vannak emberi jelleggel felruházva (dunnába bútt, zsíros, rendes stb.) A
4. vsz.-tól pedig csakis az emberi világról van szó, hangsúlyossá válik, hogy az
emberi nyomorúságtól halott, haldokló a vidék. Erről a nyomorúságról beszél
minden: nyirkos szalma a tőkéken, omladozó tanya, az ól, a csodavárás, a harasztot
pipázó és sötétben ülő parasztok
A táj egy élethelyzet szimbóluma, egy társadalmi osztály – a parasztság
kilátástalanságát ábrázolja.
- A téli puszta képe a költő lelkiállapotát is érzékelteti. Kiszolgáltatva az ellenséges
világnak, kilátástalan elkeseredettség. * A mű mélyrétegében rejtőzik egy erotikus,
az ösztönvilágot bemutató vonulat is.
- Meghatározó ellentétek: fent – lent, élő – holt, uraság – parasztok, fény – sötét stb.
- Akusztikai sajátosságok – nagy szerepük van a vers jelentésének kialakításában.
Kellemetlen hanghatások. – bizonyos hangok halmozása pl.: “ ... egy keveset /
repesztgeti még a meszet ...” e hangok halmozása – dermedtség
- Népies műdalra alapuló ritmus

József Attila szerelmi költészete

A költő magánéletét alapvetően a hiány létérzése jellemzi. Ami másoknak megadatott,

azt neki nélkülöznie kellett. A szeretet és a szerelem hiánya döntő szerepet játszik
életében és költészetében – ennek nélkülözése okozta tragédiáját. Igyekezett olyan nőt
keresni, aki egy személyben a barátja, hitvese, szeretője és édesanyja lett volna.
Múzsái, szerelmei:
- VÁGÓ MÁRTA Korai szerelem, amit a szülők nem néztek jó szemmel. A lány
külföldi tanulmányútra ment – a kapcsolat elhidegült. Versek: Klárisok, Medáliák
- SZÁNTÓ JUDIT 1930 – tól 6 évig élettársi kapcsolatot tartottak fenn. A nő a költőt
többre becsülte József Attilában, mint a férfit, az embert. Ezt a poéta is érezte: csak
egyetlen verse szól az asszonyhoz, ez is a szakítás után keletkezett Judit címmel. A
kapcsolat ideje alatt született az Óda című vers, ennek tárgy az általánosan vett emberi
szerelem, az ideális nő.
- GYÖMRŐI EDIT 1935 – 36 Pszichoanalitikus, a költőt kezelő pszichológus. József
Attila átvitte anyahiányát, szeretethiányát az analitikusára és szerelemre lobbant iránta.
Verseiben gyerekként tombol teljesületlen vágyai miatt (pl.: Gyermekké tettél című
vers). A szerelem a lélek védekezési kísérlete volt, menekülés a magány és a betegség elől.
A Nagyon fáj című kötet szerelmes versei a viszonzatlanság miatti fájdalomról, és
indulatokról számolnak be (pl.: Nagyon fáj című költemény)
- Utolsó nagy szerelme is pszichológusnő: KOZMUTZA FLÓRA. A legtöbb szerelmes
versét hozzá írta. A költő hinni akart ebben a kapcsolatban, de állandó kételyek is
gyötörték. A versek alaphangja mindvégig a vágyról, az áhítatról szól és sohasem a
beteljesülésről. A szerelem nem teljesedhetett be, mert mindketten súlyosan
megbetegedtek. (Flóra később a híres író és költő Illyés Gyula felesége lett.)
Ide kapcsolható fontos versek Flóra, Flórának – ezek a kezdeti lelkesedés költeményei
Ha nem szorítasz – a későbbi szorongás, kétkedés verse

u u u
Óda (1933)
A címében is klasszikus ódai hagyományokat idéző vers a szerelmi líra vallomásos
jellegét az emlékezés folyamatával, illetve a gondolati és tájlíra elemivel ötvözi. A mű
egyszerre követi és meghökkentő módon meg is újítja a szerelmi líra hagyományait.
Műfaja: óda Ihletője: a múzsa feltehetőleg dr. Szöllős Henrikné Marton Márta
volt, akivel a költő Lillafüreden 1933 júniusában egy írókongresszuson találkozott. Ez a
futó ismeretség azonban csak a közvetlen kiváltó élmény lehetett, mivel a költemény a
szerelem érzésének mibenlétéről, az ideális nőről, az ideális szerelmi partnerről szól.
József Attila arról vall, hogy maga az érzés milyen gazdaggá és teljessé teheti az embert,
illetve mennyire hiányzik neki az, hogy viszontszeressék.
Szerkezet: öt számozott részből és egy záró jellegű “Mellékdal”-ból áll.
 A vershelyzet megjelölése, a lírai én elhelyezése térben és időben. (Ez általános vonása
J. A. műveinek egy részében. Lsd. pl.: A Dunánál, Külvárosi éj stb.)
Tér: fent, a csillámló sziklafal teteje. Derű és nyugalom árad az idillikus tájból.
Idő: estébe hajló nyári éjszaka (Erre utal a hasonlat is: “Az ifju nyár / könnyű szellője,
mint egy kedves / vacsora melege, száll.” Egyébként időbeli haladás figyelhető meg a
műben, hiszen az ötödik egységben már a hajnali égboltról ír a költő.)
A tájhoz kapcsolódó jelzők (ifjú, könnyű, kedves) előlegezik a következő versszakban
megidézett nő képét.
Magatartás: szemlélődés. A külső és belső csend (szív – metonímia), a lehajló fej és
lecsüngő kéz a belső figyelemre, az emlékezésre utal. A lírai én a tájat szemlélve, a
tájelemeiből idézi fel a nő alakját. A tájból és az emlékezetből kibontakozó törékeny és
szép kedves vágyat ébreszt, és szerelme megvallására készteti.
A táj eleme: levél, szél, törékeny lombok, kerek fehér kövek, patak
A kedves képe: homlok, szoknya, haj, emlők, fogak, nevetés
1. vsz. Csöndes mozdulatlanság Û 2. Vsz. Apró mozgások, mozgalmasság
‚Vallomás I. A vers beszélője számára a szerelem nem csupán felkavaró élmény, hanem
olyan mágikus erő, amely képes feloldani a magányát, értelmet adni a mindenségnek és
a létezésének, illetve lehetővé tenni a világba való harmonikus beilleszkedést.
Ugyanakkor a második versmondatban szereplő vízeséshasonlat (lényegében
összetartozó és mégis szétváló jelenség) felidézi a magánytól, az értelmetlen léttől való
kétségbeesett félelmet.
Mintha az egymástól távol eső rímek is a köztük lévő távolságot érzékeltetnék: szeretlek
téged –3 sor – mindenséget, futsz tova – 3 sor – mostoha
Az alakzatok is a félelemmel teli ragaszkodás érzésének ellentmondásosságát
érzékeltetik: ellentét “földön és égbolton”, oximoronok (értelmileg egymást kizáró
ellentétek): “a távol közelében”, “édes mostoha”
A kellemetlen, disszonáns hanghatások is erősítik a magányosságtól, a szerelem
megszakadásától való rettegést. (robajától, zengem, sikoltom)
ƒVallomás II. A mindenségnek értelmet adó szerelem himnusza. Az anaforás ismétlések
mintha a beszélő és az elképzelt megszólított közötti távolság megszüntetését követelnék.
A halmozott hasonlatok tartalmai mind egymás lényegei, egymásnak értelmet adó
vonatkozások: anya – gyermek, verem – mélység, fény – terem, lélek – láng (melegség,
élet), test – nyugalom, élet – halál. A kedves lénye is így épül be – egyetemes
törvényszerűségként (“... mint hulló tárgyakat a föld.” – gravitáció) – az alany teljes
személyiségébe: ösztöneibe és tudatába. Sav hasonlat: az emberben, az egyénben a
szeretet, a szerelem örök nyomot hagy. Ez az összetett, erős érzelem a személyiség egész
lényegét átjárja és az idő végtelen folyamatánál, a kozmikus tér örök eseményeinél is
végtelenebb és állandóbb. (A szerelem dimenzióinak egyetemessé tágítása figyelhető itt
meg.)
A vers alanya az érzést különböző érzékelési területekhez kapcsolva rögzíti: hallás (“A
pillanatok zörögve elvonulnak, / de te némán ülsz fülemben.”), látás (“... de te megálltál
szememben.”), ízlelés (“Ízed, miként ...”). Ezek után a mindenséget átfogó figyelem
megáll egy emberi részleten (“... s a vizes poháron kezed, / rajta a finom erezet,...”), és ez
a kép átvezet a következő rész biológiai látomásához.
„Látomás Két felkiáltásszerű költői kérdéssel indul ez a rész. Az első visszautal a
második egység sav hasonlatára. A költői kérdések az ember gondolkodó, erkölcsi
lényegére helyezi a hangsúlyt.
A női test rejtelmeibe valóképzeletbeli alászállás. Ebben a kis világban
(mikrokozmoszban) a lírai én újra felismeri a mindenség, a világ teljességét: a természeti
(vérkör – rózsabokor, gyomor – gyökér, tüdő – cserje Þ visszatérnek az első egység
természeti képei, domb, bogár, hínár), társadalmi (gyárak), erkölcsi (kegyetlenség,
jóság) és egyetemes (anyag, csillagok, Nap) valóságot. Az élő, emberi anyagban rátalál a
létezés örök és öntudatlan változására (“... tartalmaidban ott bolyong / az öntudatlan
örökkévalóság.”) A vallásos utalások (“S mint megnyílt értelembe az ige, ...”, “... s
méhednek áldott gyümölcse legyen.” – az Üdvözlégy Mária imádság egyik sorának
variánsa) a testi – fizikai szintről a tapasztalaton túli szentség szintjére emelik a
szerelmet és a nőalakot.
Ebben az egységben a röntgenképhez hasonlatos naturalista részletesség ellentétben áll a
himnuszi ünnepélyességgel.
Meghökkentő, hogy egy szerelmi költeményben ilyen naturális képeket használ a költő,
ez idegen a szerelmi líra hagyományaitól.
Visszatérés a lét valóságába A testbe történő alászállás az életet, a létet ábrázolja, itt
viszont ennek a létnek a bizonytalansága ábrázolódik (“A lét dadog ...”)
Ez a rész a lírai alany azon tapasztalatát mutatja, hogy a szeretett nőtől remélt
harmónia - amely kapcsolatot teremtene a vágyott és a valós világ között – elérhetetlen.
A beszélő és az ellenséges világ közötti szakadék növekedésére utalhatnak a
kétségbeesett felkiáltás – felszólítás (“... fogadj magadba!”) bevezető metaforasor (“...
lágy bölcső, erős sír, eleven ágy,...”). Ezek a metaforák emellett a szerelemben történő
megsemmisülés és teljes újjászületés utáni vágyra is utalhat.
A záró hajnalképben az alany zárójeles megszólalása azt mutatja, hogy a vágyott
harmónia csak az emlékezés és az eszmélkedés szintjén teremthető meg. A hajnali ég
magassága és ércszerűsége ránehezedik a költő magányosságára, a fény az értelmét is
megvilágítja a keserű tapasztalatra. A visszatérő szív – metonímia szorongást,
zaklatottságot fejez ki.
Ez a rész a vers csúcspontja, amely a lét és nemlét ellentétét, dialektikáját mutatja be.
De egyben ez az egység a mű hangulati mélypontja is
MELLÉKDAL - Ez a rész is az életrajzi helyzet rögzítésével indul: “Visz a vonat,
megyek utánad,...”. Ugyan a szöveg nem említi, de a költő a Mellékdalt nem az elképzelt
ideális nőhöz, hanem az élettársához, Szántó Judithoz írta. Ő miután elolvasta a verset,
öngyilkosságot kísérelt meg, mert szakításként, a köztük lévő érzelmi távolság
bemutatásaként értelmezte a sorokat.
Az Óda hatalmas feszültségei ennek az egységnek a tiszta egyszerűségében oldódnak fel,
ezek a sorok a hétköznapok világába vezetnek. A meghittség, az összetartozás és
szeretetteljes gondoskodás igényét jelzi a kedves feltételezett megszólalása: a
megtisztulást jelentő víz, a létbiztonságot jelentő étel és a beteljesült szerelemre és
nyugalomra utaló ágy motívuma. Ugyanakkor megjelenik mindennek a bizonytalansága
is (a “talán” szó háromszori ismétlése bizonyítja ezt).
“Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!” – írta a költő az Ars
poetica című versében. Egy vágyott szerelem szemszögéből ezeket az emberi igényeket
szólaltatja meg a gondolati magasságokba emelkedő óda és a mindennapok
otthonosságát idéző dal.
Verselés, rímelés: az ódai rész kettős ritmusú szabad vers, mely a Mellékdal egyszerű
ötödfeles jambikus, páros rímű soraiban csitul el.