6.

József Attila tájversei

József Attila költészete példa és mérték egyszerre – ez a hatás máig él. József Attila már a 20.
századi világképet élte át, amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik
fel. Az egész 20. századnak az alapkérdéseit tudta költészetének kérdéseivé tenni.
Élete:
- József Attila 1905-ben született Budapesten.
- Apja: szappanfőző munkás, aki 1908-ban egy boldogabb jövő reményében Amerikába
emigrált, valójában csak Romániáig jutott.
- Anyja: Pőcze Borbála, cselédlány
- Két nővére volt: Eta, Jolán.
- 14 évesen írja első versét: De szeretnék gazdag lenni
- 1919-ben karácsonykor meghal az édesanyja (Kései sirató)
- Egy ideig a szegedi egyetem magyar-francia szakos hallgatója
- 1930-ban bekapcsolódott az illegális kommunista pártba, szemináriumokat tart,
előadásokat vezet. A mozgalomban ismerte meg Szántó Juditot, akivel 5 évig együtt élt. A
kommunizmustól később elidegenedett, látta, hogy nem váltja be a hozzá fűzött
reményeket.
- 1932-től elhatalmasodik rajta a skizofrénia.
- 1937-ben betegsége elhatalmasodott, kezelőorvosa: Gyömrői Edit, akibe szerelmes lett a
költő
- 1937-ben Balatonszárszón egy tehervonat kerekei alá vetette magát.
Tájleíró versek:
Tájköltészet: A tájköltészet (tájleíró költészet, tájleírás) a leíró költészet egyik műfajcsoportja. Azok
a művek tartoznak ide, amelyek nem kizárólag, de meghatározó mértékben az embert körülvevő
élő és élettelen természeti környezetet jelenítik meg, beleértve az ember által alkotott épületeket,
tárgyakat.
József Attila tájköltészete:
- Költészetében kevert tájábrázolás jelenik meg. Az ábrázolt táj egyszerre tűnik valós,
elképzelhető tájnak és a költő lelkét szimbolizáló térnek.
- A táj egyszerre: külső, konkrét táj és belső, metaforikus táj, a lelkiállapot kivetülése
- Egyszerre különböző jelentésszintek - társadalmi jelentés; az én személyes léthelyzete;
lélektani és filozófiai jelentésrétegek
- A táj szemlélése létértelmező tevékenység
Poétikai eszközök:
- komplex képek
- különböző érzékelési területek összekapcsolása
- elvont és konkrét összekapcsolása
- zoomolás: apró részletek és monumentalitás váltakozása
- egymás mellé vágott képek
- keveredő hangnemek (ódai, elégikus, játékos, groteszk stb.)
- igen gyakori a külvárosi táj képe, motívuma.
- Az elvont dolgokat gyakran anyagként jeleníti meg
- rengeteg metaforát és metonímiát használ
Tájversei:
Tiszazug (1929):
- tanyán játszódik télen
 - Egy külső szemlélő beszél kevés érzelemmel
- „Belül is pöttyös állatok”: emberek
- Tiszazug: 1911 és 29 között itt méregkeverő asszonyok tevékenykedtek, akik magzatokat
hajtottak el és kérésre férjeket öltek
Holt vidék (1932):
- A külső szemlélő távolról közelít a tanya, a tanyán élő emberek felé.
- Minden versszak végén ráütés van
- A versbeli tájat alkonyodáskor szemlélhetjük
- A külvárosi tájjal, az elhagyott telkekkel és a holt vidékekkel csupán önnön sivársági
érzését, belső szorongását kívánja formába önteni.
Téli éjszaka (1933):
- Felütés: „Légy fegyelmezett!”, ez a vers egészére vonatkozik. Egyszerre lehet önfelszólítás,
és az olvasóhoz intézett jó tanács is.
- makro és mikro váltakozik
- oximoron: egymásnak ellentmondó fogalmakat foglal szoros szintaktikai egységbe
- A költő itt már a világegész értelmezésére tesz kísérletet. A műben megjelenő táj,
valójában már 3 táj egyben:
 konkrét táj
 belső, lelki táj
 világ tája
- A tájban eleinte nincs ember
 Az ember nélküli táj harmonikus nyugalmát jelenti, valamint a világban magára
maradt ember léthelyzetét is.
 Az emberi lét korlátozottságára kell rádöbbenni.
 hallod-e, csont, a csöndet? ember = csont; metonímia
- Szép embertelenség
 de a táj emberi tartalmakat hordoz, az ember ott rejlik a táj mögött
(antropomorfizálódás) pl. vékony ezüstrongy - mosoly, ölelés; bütykös vén hegyek -
a parasztember meggyötört keze,
- kétszer jelenik meg valódi ember
 Itt pont eltárgyiasultság: a kapa cammog, vérzik, a kabát reszket
- A tájelemek szimbolikusak is:
 tél, éjszaka - az embertelen, közönyös univerzum, melybe az ember bele van vetve
 varjú, holló – halál
MEMORITER:
Hazatér a földmíves. Nehéz, Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
minden tagja a földre néz. szikrázó csillagaival.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa. A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
Mintha a létből ballagna haza lassudad harangkondulás.
egyre nehezebb tagjaival, És mintha a szív örökről-örökre
egyre nehezebb szerszámaival. állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás