Balassi-tétel

A magyar nyelvű költészet első nagy alakja, de világirodalmi szintű képviselője. Nagy
műveltségű költő volt, 8 nyelven beszélt. A 16. században élt, ez a magyar reneszánsz II. nagy
korszaka, az I. század a 15. század volt, Janus Pannonius munkássága tartozik ide, amely
Mátyás udvarában bontakozott ki. Ekkor a reneszánsz irodalmi műveltség már magyar
nyelven terjed, egy új főnemesség játszotta a szerepet a reneszánsz életforma kialakításában.
Mindez egybe esett a török elleni élethalál harccal, az ország 3 részre szakadásával, a feudális
anarchia tombolására. Balassi munkásságára a reneszánsz vonások jellemzőek. Balassi verseit
témakörönként csoportosítjuk, az első a szerelmi költészete, második vitézi énekei, és az
utolsó pedig istenes versei.

Szerelmi költészetének mottója:

„Én szerelmemnek mert akkor leszen vége, mikor a folyóvizek

Visszafolyók lesznek…”

A magyar irodalomban Ő tekinthető a szerelmi líra megteremtőjének (előzménynek

tekinthetjük Janus Pannonius pajzán-erotikus epigrammáit, de ezek még latin nyelven íródtak,
pl. Szilviához). Az Anna-verseket Ungnádné Losonczy Annához írta. 1578-ban ismerkedett
meg vele, és ő ihlette ezeket a fiatal udvarlóverseket, mellyel Petrarca hatását tükrözi, sőt
nagyrészük fordítás. 1588-ban Ungnád Kristóf meghalt, és Balassi újra udvarolni akart a
megözvegyült Annának, ő azonban nem fogadta a társadalmi szempontból lecsúszott férfi
udvarlásait. De ezek a versek alkotják Balassi szerelmi lírájának csúcspontját. Balassi a Júlia-
verseket Petrarca daloskönyvének mintájára, ciklusba szervezte. Nem időrendben szerepelnek
a versek, hanem a szerelem alakulásának történetét tükrözik. A versek témája a boldog
találkozás öröme, később a lemondás teljes reménytelensége, végül pedig Júlia elérhetetlen
eszménnyé válik. A Júlia-versek egyik legismertebb alkotása Hogy Júliára talála, így köszöne
neki. Ez a vers a 39. a ciklusban a 38. vers egy váratlan találkozásról szólt, amelynek egyenes
folytatása ez az alkotása. (A váratlan találkozás örömét örökíti meg a költő). Az alcím arra
utal, hogy Balassi még dallamra írta a verset, a dallam, a kotta nem maradt fenn, a vers
szövegét viszont megtalálták egy kódexben 1874-ben, ezért a kódexet Balassi-kódexnek
nevezték. Az 1. vsz. egy boldog felkiáltással indult, illetve Júlia köszöntésével:
„Egészséggel!” ez egy szokásos üdvözlőforma volt a 16. században. Ez a vsz. a reneszánsz
költő értékrendjét tükrözi amelynek a csúcsán a Júlia iránt érzett szerelme áll. A 2-4. vsz.-ban
bókok sorozata következik, metaforákat alkalmaz a költő, Júliát azonosítja a lelki élet
értékeivel (vidámság, édes kévánság, boldság), a reneszánsz fűúri világ mozzanataival
(drágalátos palotám, piros rózsa), a női test szépségeivel (szemüdek fekete széne) és egyéb
értékekkel (napfénye, szem fénye). Az eddigiek összegzése, újabb bókok és metaforák
szerepelnek az 5. vsz.-ban, ezzel még magasabb szintre emeli Júliát. A 6. vsz-ban magát a
találkozást örökíti meg, illetve Júlia válaszát:

„Térdet fejet neki hajtanék, kin ő csak elmosolyodik”

Ez a helyzet a lovagi szerelmi lírából ismert a lovag és az úrnő közötti végtelen távolság. A
vers hangsúlyos verselésű, 2 ütemű 8asokkal, bokorrímek találhatóak benne.

A Celia-versek ihletője valószínűleg Wesselényi Ferenc felesége Szárkándi Anna volt, de ezt
az irodalomtudósok egy része vitatja. A Fulvia-verseket nem tudjuk ki ihlette, a költő egyik
epigrammájában összefoglalta élete nagy szerelmeit és ebben utal Fulviára:
 „Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”

Vitézi énekei közé tartozik az Egy katonaének című műve. A vers 1589-ben
keletkezett, Lengyelországi bujdosása után a reneszánsz ember értékrendjét tükrözi, hiszen a
költő összefoglalta mindazt, ami életében múlhatatlan értéknek bizonyult. A vers
legszembetűnőbb sajátossága, tudatos megszerkesztettsége. Fontos szerepe van a vers
szerkezetében a 3-as számnak, amely a szentháromságra utal. 3 pillérű verskompozícióról van
szó. Az 1. vsz. az első pillér, a vers megszólítással és egy költői kérdéssel indul, amely
tartalmazza a választ. A vitézi életnél nincs szebb a világon, a költő a végvári katonákat emeli
a reneszánsz értékrend csúcsára. Ezután évek sorozata következik az 1. vsz.-ban a természet
szépségével érvel a költő, hiszen ez a vitézi élet színhelye. A 2-4. vsz. a szép fegyvereket, a
ruházatot, a portyázásokat, a harci kedvet, jellegzetes költői eszközök halmozásával és
fokázásával írja le. Az 5. vsz. a második pillér, a vers középpontjában helyezkedik el, hiszen
itt a vitézi élet, a vitézek belső tulajdonságait emeli ki a költő, amelyekkel a reneszánsz
értékrend csúcsára emeli őket.

„Az jó hírért névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát mindennek ők adnak,”

A 6-8. vsz.-ban a vitézi élet negatívumait, nehézségeit sorolja a költő, itt költői eszközök
halmozás történik, jellegzetes közülük a teljes metafora:

„Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság mulatások.”

A 9. vsz. a harmadik pillér, a vers áldással, megszólítással zárul, itt búcsúzik a költő a vitézi
élettől és a vitézektől. És itt megjelenik a Balassi-strófaszerkezet ami 3 19 szótagos sorból
áll.:

„Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!...

Mint sok fát gyümölccsel sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

Az Ó én édes hazám, te jó Magyarország… című műve 1589-ben keletkezett, amikor a

költő búcsúzott hazájától a szép emlékektől, ez a vers is a reneszánsz ember értékrendjét
tükrözi, a költő rangsort állít fel az értékek között az értékrend csúcsán a haza áll. Az 1.
vsz-ban jelentős szerkezetet alkalmaz, amelyet ő alkalmazott először:

„Ó én édes hazám, te jó Magyarország,”

A 2. vsz.-ban az egri vitézektől, a 3.-ban a lovaktól, a 4.-ben a fegyverektől, az 5.-ben

általában a vitézektől, 6.-ban a vitézi élet helyszínétől, a 7.-ben a rokonoktól, a 8.-ban a
lányoktól, asszonyoktól búcsúzik a költő. A 9. vsz.-ban a szerelmes ellenség kifejezéssel a
költő élete nagy szerelmére Losonczy Annára utal. A vers műfaja elégia, oka, hogy
búcsúversről van szó, hangulata szomorú elégikus.

Balassi pályájának minden szakaszán írt istenes verset, összesen 17-et. Istenhez való
viszonyát jól tükrözi Adj már csendességet… kezdetű verse. 1591-ben keletkezet a vers
Lengyelországban az immár teljesen egyedül maradt, barátaitól, kedveseitől, hazájától távolra
sodródott magányos lélek könyörgése a vers. Műfaja az óda alfaja, a könyörgés, ima. A
középkori himnuszok szerkezete adta a mintát. Az 1-2. vsz.-ban fogalmazódik meg a
könyörgés tartalma a csendességért, békéért könyörög a költő, a megfáradt ember már csak a
lélek békéjére az elme nyugtára és a szívcsendjére áhítozik. Hangneme szomorkás,
kétségbeesett. A 3-6 vsz.-ban a könyörgés indoklása szerepel és az érvek sorozata található itt.
Felsorakoznak benne a költő vétkei, és az Úr dicsőítése. A 7-8. vsz.-ban újra a könyörgés
szerepel, de itt már a hitében megerősödött költő könyörög az Úrhoz, békés nyugodt életért és
szenvedés nélküli halálért. Egyetlen kifejezés utal a múltra:

„Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát,”

A vers egy átmeneti alkotás, találhatóak benne középkori vonások, ez a vallásos téma, hogy
Istenhez fordul segítségért. De találhatóak benne reneszánsz vonások is, például, hogy magyar
nyelven íródott, a költő még földi életére kéri a boldogságot, illetve a szenvedés nélküli halált
szemben a középkor ahol a túlvilági boldogság elérése volt a cél, minél több szenvedéssel. A
vers tartalmának megfelelően különböző mondatfajták szerepelnek benne (kijelentő, kérdős,
felszólító). Balassi viszonya Istenhez már más, mint a középkori emberé, ott a feltétlen
áldozat, tisztelet elfogadása jellemző, a kételkedő magatartás, a hitet kereső költő jelenik meg
s ez is már reneszánsz vonás. Ez párhuzamban áll Ady istenes verseivel.