Ady Endre: A föl-földobott kő

(elemzés)

A vers 1909. nyarán íródott, amikor Ady csaknem fél éves párizsi tartózkodása után hazatért
Magyarországra. A költemény 1919-ben a Szeretném, ha szeretnének című kötetben jelent meg az
Esze Tamás komája ciklusban. Az ebbe a ciklusba írt , a költő forradalmi vágyát megszólaltató
versektől eltér A föl-földobott kő, amely megkapó vallomás egy szép, nemes emberi érzésről. A
költemény olyan, mint egy gyönyörű ima. A szükségszerűen vállalt idetartozást fejez ki: a költő
nem büszkén, öntudatosan, hanem meghasonlottan, szomorúan vallja meg magyarságát.
A föl-földobott kő szimbólum, amely képzeletünknek egy fel-feldobott követ mutat, mely
mindig visszahull. Értelmünknek azonban a hazájától elszakadó, majd mindig visszatérő költőt
jelenti. A megismételt igekötő a habozást, a bizonytalanságot fejezi ki. A vers a lírai én vitája saját
magával: érdemes-e, kell-e neki hazatérnie oda, ahol megvetik, akadályokat állítanak elé, lehúzzák
és kinevetik.
A vers meghatározó eszköze az ellentét. Először is kettős irányba történő mozgás figyelhető
meg: a földobott kő visszaesik, fölfelé és lefelé irányuló mozgás. Az érzelmek is ellentétben vannak
egymással a műben. Például a magyar vágyak “fölhorgadnak” - “elülnek”. Feszültség is keletkezik
a távol – közel, fent – lent, tág – szűk ellentétekből is. A lírai én nyomasztó ellentétek közt
vergődik, amelyektől összeszorul a szíve, s ezt a szorongást paradoxonok fejezik ki. Tied vagyok
hazám, de haraggal és hűtlenül mondja, a szeretet érzését negatív érzelmekkel kapcsolja össze. Ez a
sorsa, ami ellen vagy tiltakozik a beszélő, vagy felvállalja. Adynál ez a kétféle válasz egyszerre van
jelen, kifejezi a bizonytalanságot, a költő hazaszeretete nagyon összetett. Nem azért szereti a
magyarságot amilyen, hanem annak ellenére szereti, hogy milyen.
A vers végére lecsendesül: tied vagyok én még haragomban is, mondja Ady, nem tehetek
mást, a hazáé, Magyarországé vagyok. Ő is visszahullik, visszatér a hazájába, felismeri, hogy
önazonossága ide köti, vágyai magyar vágyak, ő maga is hasonló a nemzethez. Ha el is akarna
menni, hiába, mert úgyis mindig vissza kell szállnia ide.
Ezek az érzések gyakran feltámadtak más magyar költőkben is. A vers emlékeztet Petőfi
Honfidalára, majd néhány évtized múlva József Attila is hasonlóképpen vall szerelmet hazájának
Hazám címú szonettciklusában.