Ady Endre A Tisza-parton és Juhász Gyula Tiszai csönd című verseinek összehasonlító elemzése

Juhász Gyula és Ady Endre két azonos hangvételű és témájú versét elemzem fogalmazásom
során, mindkét vers a Tiszát helyezi a középpontba.

Ady Endre versének a címe megtévesztő ugyanis arra gondolunk, hogy egy tájversről lesz szó
(mivel a címben ezt említi) miután elolvastuk a verset rájöhetünk, hogy inkább gondolatait és
érzelmeit közvetíti, mint egy táj leírását. Az ő esetében a kiábrándultságát és rendkívüli
csalódottságát láthatjuk a mű által. Véleményem szerint Ady nem konkrétan a Tiszára gondol, hanem
egész Magyarországra. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a költő a cím után szándékosan a Gangesz
folyóval kezdi a verset várakozásaink ellenére.

Juhász Gyula esetében hasonló a cím jelentése: tájverset várnánk, de a vers tartalmából kiderül, hogy
hasonlóan Adyhoz, érzelmeket közvetít, viszont Juhász Gyula számára az otthonából való
kirekedtséget jelenti, a nyüzsgő budapesti életből.

Ennek ellenére a Tisza a költőknek más-más dolgot jelent. Juhász Gyula akkor írta versét
amikor Budapesten kívül tartózkodott. A táj ábrázolásán keresztül olyan, mintha a saját életét
mutatná be, eseménytelennek és céltalannak érzi. Ez a vershelyzet: bemutatja, hogy a költő
magányosan áll a parton egy csöndes estén és az eseménytelenség láttára saját élete jut eszébe. Erre
utal a címben szereplő csönd is, ami az otthoni békét szimbolizálja. Ady költeménye ezzel szemben
kiábrándultságot és nyugtalanságot sugall. Elégedetlensége a magyar viszonyokkal szemben
kiszűrődött sorai közül ennek hatására született a mű.

Juhász Gyula munkája két részre bontható: az első egység az első versszaktól a negyedikig
tart. A második egység ötödik versszaktól a hatodikig. Az elsőben egy tiszai estét mutat be, a partot
és a kikötőt. A másodikban a lírai én jelenik meg és párhuzam figyelhető meg a magányossága és a
hajó sorsa között. Verselése ütemhangsúlyos, 10 szótagos sorokból áll, amik páros rímmel
kapcsolódnak egymáshoz.

Ady Endre munkája két versszakból áll. Az első a Gangesz álomszerű partjáról szól. A második ezzel
ellentétben a Tisza partjáról, amely Magyarország elmaradottságát is jelképezi. A sorok végén
félrímeket találhatunk, verselése bimetrikus: egyaránt találunk időmértékes és ütemhangsúlyos
elemeket is.

A Tisza-parton című költeményben a Gangesz és a Tisza két motívum, ami köré épül a mű. A
vers ezért kétpólusú, ugyanis a két folyó egymás ellentétjei. A Gangesz jelképezhet több dolgot is: a
Kelethez köthető gazdagságot és kultúrát, magát a szentséget mivel egy szent folyó. „A szívem egy
nagy harangvirág, S finom remegések: az erőm.” ebben a két sorban található metaforák a lírai ént
jellemzi. Megemlíti az alföld jelképeit (gémeskút és fokos) ezzel érzékelteti az elmaradottságot.
Továbbá érzék és látványelemek is találhatóak (lárma, sivatag, durva kezek, vad csókok).

Juhász Gyula verse rendkívül gazdag szóképekben: találhatunk alliterációt, ismétlést,

megszemélyesítést és metaforát egyaránt. „Hálót fon az est, a nagy barna pók” ez a vers kezdő sora,
ami metafora („Hálót fon az est”) és megszemélyesítés („az est, a nagy barna pók) is egyben.
Alliteráció is megfigyelhető: „Hallgatják halkan a harmonikát”. Emellett ismétlés is: „Magam a parton
egymagam vagyok”.

Ugyan a két vers nem nyerte el tetszésemet, mégis érdemes megfigyelni a közöttük lévő
hasonlóságokat és ellentéteket.