Radnóti Miklós: Bori notesz

Radnóti Miklós a Nyugat harmadik nemzedékének költője, életműve egyaránt része a magyar
kultúrának és a holokauszt irodalmának. Zsidó származású volt, de viszonylag távol tartotta magát a
zsidó kultúra hagyományaitól, meg is kereszténykedett.

1940 és ’44 között háromszor hívták be munkaszolgálatra. Utolsó alkalommal 1944 május 18-án:
ekkor a szerbiai Bor mellett felállított lágerbe, büntetőtáborba vitték. 1944. szeptember 17-én a
menekülő fasiszták erőltetett menetben indították a munkaszolgálatosokat Magyarországon át
nyugat felé. Az elgyötört, fizikailag teljesen leromlott állapotban került költőt 22 társával együtt
november 9-én Győr mellett, Abda határában agyonlőtték.

Radnóti költészetének és élet történetének kapcsolata, az élettörténet eseményeinek beépülése a

költői világba meghatározza, ám egyben meg is nehezíti életművének befogadását. A jellemző
olvasásmód verseit a holokauszt borzalmainak dokumentumként közelíti meg. Pedig a tényleges
tapasztalatok ebben az esetben sem fordíthatók át közvetlenül az irodalom szintjére. A fikciós eljárás
itt is érvényes és megkerülhetetlen, ezért költeményeit nem tanácsos kizárólag életrajzi
dokumentumként olvasni.

A négy rövid költemény 1944 augusztus és októbere között keletkezett. A műfaj rövid, néhány soros,
életképszerű helyzetjelentést jelöl. Franciaországi tartózkodása alatt Radnóti is írt ilyen szellemes,
játékos "képeslapokat". Razglednicák világa azonban egy "erőltetett menet" állomásaira reflektáló
komor, tragikus világ. A költemények a bori noteszből kerültek elő. A formailag sorszámmal is
elválasztott egységek között nincs összefüggés. Ugyanakkor a részek gondosan meg vannak
szerkesztve, aki munkásság és befejezettség érzetét keltik. Az azonos tapasztalat különböző oldalait
megmutató egyes darabok tematikusan kötődnek egymáshoz. A pusztulás képeinek eluralkodása
pedig egyfajta folyamatszerűséget is sugall.

Az Első Razglednica még 1944. augusztus 30-án született útban a bori központi tábor felé. A páros
rímű, nyolcsoros vers első fele a front közeledéséből fakadó riadalmat, a fejvesztett menekülés
zűrzavarát festi le. A már-már kozmikus méretűvé nőtt általános pánikot egy szürrealista kép fejezi ki
a leghatásosabban. Az utolsó négy sor a mozgó zűrzavarral a hitvesi szerelem fénylő szépségét,
mozdulatlan örökkévalóságát állítja szembe. A hasonlatban az angyal (őrangyal) valószínűleg a
veszélyektől óvó természet feletti erő s az emberi jóság megtestesítője, a temetkező bogár pedig a
dermedt tehetetlenség képe (lehet). Az ágyúk okozta hangzavart a második részben a néma
szemlélődés csöndje váltja fel.

A Második Razglednica (1944. október 6) is a háború fenyegető közelségét villantja fel, de az

eseményeket nemigen értő pórok riadtságát itt a még érintetlen béke bukolikus képe ellensúlyozza.
A félrímek pontosak, hibátlanok, mint az előző vers sorvégi összecsengései. Az első két razglednica
szimmetrikusan szerkesztett alkotás.

A Harmadik Razglednica a legművészibb s egyben a legmegrendítőbb (1944. október 24.). A létezés

már vegetálásnak is alig nevezhető: ember és állat egyaránt szenved, agonizál, az emberek már csak a
biológiai lét elemei, az állatok alá süllyednek. Mindenki tehetetlen sorsával szemben, ami csak a halál
lehet. A munkaszolgálatos század sem emberek csoportja. Az alliterációk a borzalom érzetét
fokozzák. A forma fegyelme, harmóniája ebben a versben már megtörik. Az első két sor rímtelen
marad, annál erősebb nyomatékot kap a gondolatilag is összekapcsolható rímpár: „vad csomókban áll
/ a förtelmes halál”. Az embertelen iszonyat a költemény tárgya, a költészet hatalma azonban ezt is a
szépség szférájába emeli. Az utolsó sor maga a poétikai megformáltságával - pontosan kimért
hangsúlyos ritmusával, hármas alliterációjával, a magas és a mély magánhangzók szavankénti
következetes váltakozásával, az alany és az állítmány fogalmi tartalmának újszerű összekapcsolásával
- a gondolati tartalom borzalma ellenére is szép, képes esztétikai élményt nyújt.
Radnóti Miklós: Bori notesz

Az utolsó, a Negyedik Razglednica (1944. október 31.) arról a halálnemről, a tarkólövésről szól, amely
nemsokára a költővel is végzett. A közvetlen élmény is szerepet játszott a vers megszületésében:
barátja, Lorsi Miklós hegedűművész halála, akit október 6-án ölt meg egy német katona. A hegedű
elpattant húrja a második, a végzetes golyóra utal. A véget, a teljes reménytelenséget sugallják a
kemény, rövid mondatok s a kegyetlenség német szavai. A versben megszólaló lírai én (a költő)
barátja helyzetébe éli bele magát. A harmadik sor pontos, önáltatás nélküli magállapításaiból
következik, hogy nincs értele már az árok széléről való fölkelésnek. Az ismert közmondás – a türelem
rózsát terem - keserű, ironikus megváltoztatása, visszájára fordítása mindenfajta logika, ősi igazság
tagadását, reménytelenségét rejti magában. Az utolsó sor kijelentése már a halál végtelen csöndjére
vonatkozik. A meghalás tragikumát közvetíti a jambikus lejtést lassító spondeusok igen nagy száma s
az alig-alig hallható verszene. Így ért véget a költő passiójának utolsó stációja. A borzalmak miatt a
vers szerkezete fellazul, szaggatottá, tömörré válik, öt sorra hét gondolatjel jut. A gondolatjelekbe
tömörül az elmondhatatlan fájdalom.

A hetedik ekloga szerelmi vallomás. Lager Heidenauban írta. Szerelmes vers és a tábori élet
bemutatása. Alaphangvétele elégikus. A vers egy csonka dialógus (nem vár választ). Költői kérdéssel
indul, melynek címzettje a kedves. Az indító kérdés megjelöli a lírai én alap magatartását, ami a
szemlélődés és a virrasztás. A versben a költő először a külső környezetet mutatja be, majd a barakk
belseje felé fordul. A mű ellentétes erőkből épül, egyrészt a valóság, a munkatábor gyötrelmes világa,
másrészt az álom. A foglyok a képzelet segítségével keresnek szabadulást a valóságból. A fogolytábor
nyomasztó világa háttér a szerelmi vallomáshoz mert keretes szerkezetű a vers. Szerelmi vallomással
zárul. A vers megformálására jellemző az erőteljes képszerűség és a hexameteres forma.

Erőltetett menet

Utolsó útján haladva végig Radnóti tanulságot tett arról, hogy még a legrettenetesebb helyzetben,
állapotban is képes költőként megszólalni. Beszámol arról hogyan menetelt a halálfelé. Erőltetett
menetben, hiszen úgy terelték a foglyokat, s ha valamelyikük elcsuklott az porban maradt, végeztek
vele.

Az erőltetett menet című verse időben beékelődik az első és második razglednica közé, azonban
különválasztotta azoktól mivel egy önmagában megálló költemény, amelyik egy 200 éves
versformában íródott Walter von der Vogelweide nyomán, aki a törtsorú formát kitalálta.

A versben végigvonuló hasadék nem csupán életük eltörtségüket érzékelteti, de mintegy megrajzolja
azt a keserű utat is, amelyen végigvonszolták az embereket. A költemény első felében azt a dilemmát
jeleníti, meg amely sokuk fejében megfordult, hogy érdemes-e továbberőltetni az életet, kínok
közepette vagy pedig elfogadni a gyorsan végző halált, megszabadulván a megaláztatásoktól, a
gyötrelmektől. Az élni akarás, az életerő többnyire megerősíti a remény hangját, a bizakodást abban,
hogy egy bölcsebb halál juthat osztályrészül.

A vers második felében személyesen közelít ehhez a kérdéshez és meglát maga előtt egy nyári, békés,
idilli képet, ahol a meztelen gyümölcsök mellett Fanni alakja is megjelenik, s ez megerősíti benne a
hitet, amit még az is megtámaszt, hogy éppen telihold van, a kerekség, a teljesség érzetét kelti.