Mikszáth Kálmán novellái

Mikszáth Kálmán 1847-ben Szklabonyán született, jómódú parasztcsaládba. A kis Nógrád megyei falu,
annak lakói, és a környező vidék, rendkívül nagy benyomást tett rá, amit művein keresztül az olvasó is
érzékelhet. Novelláiban, regényeiben élete végéig nyomon követhető a szülőföldjéhez való
ragaszkodás. Sok műve szól a helyi palócokról és távolabbi tót népcsoportról. A kor egy másik nagy
írójával, Jókaival ellentétben, az ő történeteinek szereplői azonban már nem jómódú, nemesi
származású emberek, hanem a világtól távol élő egyszerű falusi parasztok. Egyszerűségük azonban
nem róható fel negatívumként számukra, inkább erényükként kezeli. Ezek az emberek még őrzik
hagyományaikat, nem bonyolódtak bele a társadalmi ranglétrán vívott harcba. Ezek az emberek
válnak történeteinek főhőseivé, és a művek cselekménye ezeknek az embereknek az ügyes-bajos
dolgaiból, problémáiból keletkezik. Bár novellái idilli világot ábrázolnak, mégis mindegyikben
megbúvik egy rejtett konfliktus, vagy tragédia, ami beárnyékolja ezt az idillt. Ezt a problémát
Mikszáth általában balladai eszközökkel vezeti fel. A konfliktus lassan világosodik meg a balladai
homályból. Nagyon sűrítetten írja le, nem részletezi a probléma eredetét. Több novellát átsző a népi
hiedelmek és babonák sejtelmes hangulata. Az, hogy Mikszáth már nem nemesekről, és hőstetteikről
ír, bizonyítja azt, hogy ő már távolodik a romantikától, bár még vannak műveiben romantikus elemek.
A novellákban fontos szerepet kap a természet, és annak közelsége.

Mikszáth a palócokról és tótokokról szóló történeteit két novellagyűjteményben adta ki: Tót atyafiak
(1881), és A jó palócok (1882). A két kötet egyes novelláit összeköti, hogy szereplőik ismerik egymást,
és egy-egy szereplő több novellában is felbukkan, továbbá a szerkezeti felépítés is hasonló néhány
novellában. Mikszáth hosszadalmas bevezetés után távolról közelíti meg a témát, ami mindig
valamilyen meglepetést hordoz magában. A Tót atyafiak 4 darab hosszabb novellát tartalmaz, aminek
hősei a tót parasztok, a kötetben található Az a fekete folt című elbeszélés. A történet egy, az
emberektől távol élő, a közösségből kivetett emberről, Olej Tamásról szól. Olej Tamás Taláry Pál
herceg birtokán dolgozik, mint számadó juhász. A novella elején megismerhetjük őt, a
közvéleményben róla kialakult negatív képen keresztül. Ez leírás durva, mogorva, gonosz embernek
állítja be, a novella végére azonban kiderül, hogy ő is ugyanolyan érző szívű ember, mint bárki más.
Mikszáth itt is távolról, hosszú bevezető résszel, és lassan közelíti meg a történet cselekményét. Az
első bekezdésekben megismerhetjük a bacsa mindennapi szokásait, munkáját, múltját és jelenét. Olej
egyedül neveli 16 éves lányát, Anikát. Felesége a kislány születésekor halt meg, és emlékét mind a
mai napig nem tudta elfelejteni. Az erdőben járva még most is hallani szokta egykori hitvese hívó
szavait, és kislánya is mindig rá emlékezteti. A történet során az elbeszélő és a főszereplő nézőpontja
néhol összefonódik. A mű cselekménye akkor kezdődik, amikor Taláry Pál megjelenik a birtokon. A
herceg megpróbálja elcsábítani a kis Anikát. A szigorúan erkölcsös Olej, a herceggel szembeni
alázatosságát eldobva, felháborodottan utasítja el annak erkölcstelen kívánságát. Rendíthetetlenül
ellen áll, egészen addig, amíg a herceg fel nem ajánlja neki az egész birtokot nyájastól, Anikáért
cserébe. A bacsa lelkében ekkor hatalmas vívódás veszi kezdetét. Választania kell a vágyott
gazdagság, és a lánya között. Próbál ellenállni a kísértésnek, de egy gyenge pillanatban meginog, s
szinte tudtán kívül, rossz döntést hozva, a birtokot választja. A herceg tartja a szavát, s a földbirtok
Olej Tamás tulajdonába kerül. Amikor a bacsa magára marad, akkor döbben csak rá, hogy mit tett, és
mit vesztett el: jóval többet, mint amit a birtok és a nyáj együtt ér. Lelkileg teljesen összeomlik, nem
tudja feldolgozni azt a szörnyű tettét, hogy anyagi javakért eladta a saját lányát, és
elkeseredettségében felgyújtja a régóta vágyott s szeretett akolt.
A jó palócok kötet 15 darab ballada szerű elbeszélései jóval könnyedebbek, mint a Tót atyafiak
történetei. Mikszáth a történteket rendkívül tömören kezeli, nincsenek részletezve. Az események
végkifejletére is csak utalásokból következtethetünk, azokat balladai szerű homály fedi. Ilyen például
A Bede Anna tartozása. A novella története Bede Erzsiről szól, amint a bírákkal beszélget. A
cselekmény rövid a tartalomhoz képest. Mindössze annyit ír le, hogy Bede Erzsi elmegy a bírákhoz,
azok jóváhagyják a büntetést, amit a testvérére szabtak ki, és el akarják vitetni. Ekkor mondja el, hogy
ő nem Anna, csak ő jött el letölteni a kiszabott büntetést, mivel a testvére egy hete meghalt. A
bíráknak megesik rajta a szíve, és azt hazudják neki, hogy rossz levelet kézbesítettek. Az elbeszélő
kívülről látja az eseményeket, E/3 személyben mesél. Realista jellegzetességek figyelhetőek meg,
hiszen részletesen leírja a termet, ahol a bírák tartózkodnak, utal az időjárásra, habár a történetet a
négy fal közé szorítja, sőt zsugorítja ezt a teret. Részletesen leírja a teremben lévő illatokat, ami nem
hatnak túlságosan kellemesen, inkább egyfajta bűzt érez az olvasó. Erzsi megjelenésével a terem
szorítása enyhül, majd mikor elmeséli a történetét szinte teljesen feloldódik. A mű cselekménye és
hossza is rövid, viszont eléggé érzékelteti a bírák és az elnök érzéseit, képi elemekkel. Történhetne
bármikor, de a kályha, a ködmön valószínűsíthető ott volta, a pálinka, a király és az országbíró képe a
falon, és a lány öltözete a 19. század végére utalnak. A két főszereplő Bede Erzsi, és a bírák elnöke,
akinek még a nevét sem tudjuk meg. A címben szereplő Bede Anna a cselekmény előtt Körülbelül egy
héttel meghalt, neki viszont a szerelme nevét is megismerjük, aki miatt bűnbe esett, orgazdaság
vétségével. Bede Erzsi egy feltűnően szép lány, akit anyja küldött el, hogy letöltse testvére helyett a
büntetést, s ebből látszik, mennyire őszinte, becsületes. Szerény lány, elpirul, mikor felolvassák a
végzést, és alig mer arról szólni, hogy ő nem is Bede Anna. Furcsa tulajdonsága, hogy az elején,
mintha direkt ejtené le a kapcsot, és a végén próbálja győzködni a bírákat: tudta, hogy testvére mit
tett, mégis azt mondja, gondoltak az ártatlanságára. A bírák naivnak és butának tartják, pedig lehet,
hogy nem az, csak nem ismeri a törvényt. Az elnök a mű elején a megszokott hideg, másokkal
közömbös, kissé mogorva képét mutatja, a végére azonban, ahogy a terem, úgy ő is feloldódik,
megenyhül a lánnyal szemben, kedves lesz hozzá, sőt meg is öleli. A mesélő kegyetlennek írja le,
mikor a lány szépségét és ártatlan tekintetét figyelembe nem véve "helyeslést bólint a túlvilági
hangnak". Meglepődik viszont, és ekkor kezd enyhülni a szíve, amikor a lány elmondja, hogy ki is ő, és
miért is van ott. Előre tör benne a jóság, az igazsághoz való hűség a törvénnyel szemben. Nem rest
hazudni a lánynak, hiszen teljesen "elérzékenyül", mikor meghallja a lány hangját, hogy mennyire
örül annak, hogy nem kell börtönbe mennie. A bírák és a jegyző a mellékszereplők. Szerepük nagyon
eltörpül. A mű elején a hangulat bemutatása a szerepük, a mű során pedig az, hogy ez a hangulat
hogyan változik, oldódik. A mű legfontosabb és legnagyobb párbeszéde, amikor az elnök és a lány
beszélgetnek. Nagy részét a lány mondja egyedül, néha vág bele az elnök. Ez a párbeszéd a mű
fordulópontja, és ebben található meg a tartalom, A lány lelkesülve, majd sírva meséli a testvére
történetét, amibe az elnök az izgatottsága miatt kérdezget bele. A mű azt mutatja be, hogyan lehet
néha eltekinteni a szigorú szabályoktól a fentebb való embereknek azért, hogy segíthessenek az
egyszerűbb, néha butább, és valamely okból elesettebb embereken.

Mikszáth nemcsak novellaíró volt, hanem regényeket is írt, a dzsentri világot mutatta be leginkább
ezekben a művekben, de itt sem válik realista íróvá, bár nagyon sok ponton mutat be társadalmi
morális visszásságokat. Ezért is nevezzük az ő realizmusát anekdotai realizmusnak, ennek a legszebb
bizonyítéka a regényíró Mikszáth esetében a Beszterce ostroma vagy A Noszty fiú esete Tóth Marival.
Mikszáth novelláira általában jellemző, hogy a népmesékhez hasonlóan, az ártatlanság és a jótett
elnyeri jutalmát, a bűnösre pedig mindig büntetés vár.