2013. május 4., 5., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LII. évfolyam, 18. szám
Mi a magyar?
(Szótárok faggatása)
A
magyarság újabb kori történelme során – különösen vész-
helyzetek közeledtén – gyakran merült fel a patetikus
kérdés: mi a magyar? Szekfű Gyula, a második világhá-
ború előtti polgári Magyarország kétségtelenül legjelentősebb
történésze 1939-ben vaskos kötetbe szerkesztve jelentette meg a
korszak tizenhárom mértékadó művészének és tudósának, köztük
Babits Mihálynak, Kodály Zoltánnak, Keresztury Dezsőnek, Viski
Károlynak, Zsirai Miklósnak olvasmányos esszékben, elmélyült
tanulmányokban kifejtett válaszait. A könyvben a magyarság önké-
péről éppúgy szó esik, mint a külföld rólunk alkotott, nemegyszer
előítéletesen torz nemzetkarakterológiai látleleteiről. Konflik-
tusokkal teli közép-európai ittlétünk során vádak és dicséretek
bőségesen teremtek: mások szemében voltunk vad ázsiai hordák,
de a szabadság bajnokai is – a mindenkori politikai érdekeknek
és hangulatoknak megfelelően.
Van azonban másfajta, a fentinél tárgyilagosabb, noha kevésbé
látványos „nemzetkarakterológia” is. Például mindaz, amit egy-egy
nyelv szókincse őriz meg szinte geológiai lenyomatként egy másik
nyelvről, egy másik népről vagy etnikai csoportról, kultúrájáról,
eszközeiről, találmányairól akár olyan formában is, hogy állat-és
növényfajtákat, használati tárgyakat, fogalmakat nevez meg róluk,
mert eredetüket valamiképpen hozzájuk köti. Mindez a magyarban
sem szokatlan, gondoljunk csak az oroszsalátára, a franciakulcsra,
a rácrétesre és a svédacélra, vagy arra, hogy mit értünk azon (és
abból), ha, példának okáért, az előadó értelmesen nem magyaráz
a témájáról, viszont annál hevesebben görögöl.
Nem tudom, folytatott-e bárki is ilyen irányú vizsgálódást, én
azonban kíváncsiságom kielégítésére fellapoztam néhány szerb,
szerbhorvát és horvátszerb szótárt: mit értettek és értenek déli
szomszédaink azon a fogalmon, hogy „magyar”, lett légyen szó
főnévi, melléknévi, netán igei, igenévi formáról.
Az egyik ősforrás Vuk Karadžić Srpski rječnikje, azaz Szerb
szótára 1852-ből. A méltán híressé lett cirill betűs mű latinul,
németül (gót írással) és – szükség esetén – szerbül értelmez egy-
Hóolvadás
Ég és föld címmel nyílt meg Török István kiállítása, május végéig tekinthető meg a palicsi könyvtárban.
A mai Kilátó illusztrációit ebből válogattuk. A reprodukciókat Molnár Edvárd készítette
kilato@magyarszo.
ami van n ANTALOVICS PÉTER
miért kell minden alkalommal
idétlenül mosolyognom amikor
szólsz hozzám valami hasonlóan
együgyűt
azt hiszem meg kell tanulnom
uralkodni magamon nem lesz jó
vége annak ha ilyen nyilvánvalóan
kimutatom milyen hatással vagy
rám nézve ez rendkívül veszélyes
tudod
elképzelem ahogyan tépkedem
a virág szirmait de nem nézek
a virágra nézve rendkívül veszélyes
n CSORBA BÉLA
lenne elmosolyodnom mert mire
egy fogalmat, kifejezést. A Madžаr (magyar férfi), a Madžarica kiülne arcomra az öröm rájönnék
(magyar nő) és a madžarski (magyar – mint melléknév) mellett
– alapjelentésük Vuk óta nem változott – mást is találunk. Itt van hogy te sem vagy és a virág se csak
rögtön a sor elején a madžarac, ami Vuk „ein ungarischer Tanz”, a tépkedés
azaz egy magyar tánc-ként értelmez tudós bécsi olvasói számára. A
születésnapomra
19. századi szerbség körében még jól ismertnek kellett lennie egy
ilyen nevű táncnak, akárcsak a madžarija vagy madžarlija néven
elterjedté vált körmöci arany talléroknak is, ha máshonnan nem,
hát a szerb népköltészeti hagyományból. A madžarac/mađarac jelen-
tése az idők során bővült, a Szerbhorvát-magyar szótár (1968) most itt van végre az alkalom,
ismeri „magyar bika”, „magyar bor” és „északi szél” jelentését is,
de bővebb magyarázat nélkül. Kétségtelen viszont, hogy Szerbia elszakadás, nevezem meg a fogalmat.
Dunától és Szávától délre élő lakói ma is így nevezik az északi angyalok kórusa énekel,
szelet, hiszen a magyarok, Magyarország felől fúj. igazán megigazíthatnám magam.
Leképződtek persze bizonyos társadalmi és politikai válto-
zások is, már Vuk felveszi a madžariti se („elmagyarosodik”) igét, embertelen vagyok, kategorizálom
sőt először ő említi Madžuka néven a Horvátországba betelepült saját létezésem paradoxát.
„római törvényű” boszniaiakat, ez a kifejezés Banijában viszont vagyis: mennyire rossz a jó,
egyértelműen a magyarokat fedi. A 19. század végén aztán feltű-
nik a korábban ismeretlen mađaron és mađaronka is a „magyarhoz mennyire emlék a rossz,
szító, magyar szellemű” – ma inkább azt mondanánk, a magyar- mennyire jó az emlék.
barát – szerb férfiak és nők megbélyegzéseként. szerelmes vagyok,
A Vuk korabeli Szerbiában még nem számított sem régiségnek,
sem ismeretlennek a magyar kard, a szablya (ez utóbbit a nyelvé- elszakadásnak nevezem
szek egy része a magyar szab igéből származtatja), ezért aztán nem az érzést, ami nem enged
csoda, hogy e fegyver rólunk kapta a nevét: madžarija, mađarkinja. elszakadni. ez a szórakozás
Utóbbi „kantár”-t is jelenthet, nyilván nem akármilyet, hanem
annak egy sajátos típusát. A Skok-féle horvátszerb etimológiai már csak ilyen, aránylag túlélhető.
szótárban akadtam, sok más példa mellett, az Eszék környékén az egyetlen biztos a bizonyosság,
följegyzésre került mađarać-ra, ami valamiféle bocskort jelentett hogy elszakadás. kérdezem,
– nyilvánvalóan olyat, amit elsősorban magyarok hordhattak vagy
varrhattak, s általuk terjedhetett el a délszláv lakosság körében. mitől, de nem tudja senki a választ,
Noha ezt a lábbelit ma már a bácskai magyar parasztok sem igen főleg, mert körülöttem nincs van.
hordják, azért az idősebbek biztosan meg tudnák különböztetni körülöttem, vagy mellettem,
apró kavicsok meg kemény víz,
hideg járda. közepes méretű
párna, feltűnően kék, nagy kékség
az éjszaka, álmomban nem álmodok.
elszakadásnak nevezem a fogalmat,
hogy nem tudok elszakadni.
ilyen embertelen ez a játék,
de szerencsére van tétje.
itt az alkalom, hogy megigazítsam
magam. új sorba kerül, ami állandó.
szerb típusát a magyar rokonától, ha egyáltalán járnák még béke-
beli bocskorkészítők a vásárokat, de néhány évvel ezelőtt szakmá-
jának utolsó délvidéki magyar képviselője, a bácsgyulafalvi Kabók
bácsi is átcsoszogott a másvilágra.
A szőlő- és gyümölcstermesztés szerb, illetve horvát szókincs-
ében is hagytunk némi nyomot. Vuk szótára a madžarušá-t „prunum
ungaricum”-ként, magyar szilvaként és požegai szilvaként („požeš-
kinja”) is értelmezi – az 1894-es kiadású Brančić–Dera-féle szótár-
ban „közönséges (kék) szilva” –, sőt ez a neve még egy bizonyos
kemény szemű fehér szőlőnek is. Az újvidéki kiadású huszadik
századi nagyszótár viszont a madžarká-ról tudja úgy, hogy nem
más, mint a besztercei vagy közönséges szilva, illetve a szilvapá-
linka (gondolom, annak a magyar módra, vagyis kétszer főzött,
erősebb fajtája) – de a Szerémségben egy közelebbről meg nem
határozott szőlőt is így neveznek, amely, ha azonos a szótár által is
említett madžarušá-val, akkor a színe fehér. És ha már a gyümölcs-
neveket mustráljuk, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a Tisza
menti bácskai szerbség a vékony, sötétzöld héjú görögdinnnyét,
nyilván annak feltételezett eredetére, elterjedésére utalva ma is
mađaricá-nak hívja, bár ezt a kifejezést tudtommal a szótárok még
nem jegyzik.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Cserepek
A
szabadság az, amikor egy cserépen ülnek
ketten a tömbházak között, s mind a kette-
jük lány. Aki ezzel kapcsolatban mást
mond, az hazudik.
Én nem tudom… Akkora cserepek voltak
Topolyán, mint az amerikai szemeteskukák
fedelei, s én úgy voltam vele, hogy egytől egyig
kárba vesznek a leesésük pillanatában, engem
hozva ezzel kellemetlen, bűntudatos helyzetbe.
Persze egyáltalán nem tehettem róla, ész nélkül
potyogtak.
Olga az a fajta személy volt, akinek annyi
tennivalója volt, hogy inkább nem csinált semmit,
ugyanakkor minden olyan dologért rosszul érezte
magát, amit nem csinált meg. Pont eleget voltunk
együtt ahhoz, hogy ebből a személyiségből rám
is ragadjon valamennyi, és minél több lett ez a
valamennyi, annál inkább meg kellett kérdője-
leznem a saját eredetiségemet. Mert ugyebár,
mi is a különbség a személyiség és az egyéniség
között? Attól, hogy van benned az egyikből, még
nem vagy automatikusan a másik.
Nézőpont kérdése, de valódiak voltunk azért
mi, mindketten, a magunk módján. Igaziak.
Üresek voltunk, mint a hajléktalanok szívének
az a sarka, ahol az otthonuknak kellene lennie, és
ezt az űrt próbáltuk kitölteni különböző mond-
vacsinált dolgokkal, például vágyakkal.
Nekem nincsenek is álmaim, mondta eleinte
Olga, aki nem volt orosz, de én így is szerettem.
Ötletgazda mivoltomhoz hűen elmagyaráztam
neki, hogy a tehetetlenség csupán egy állapot, és
hogy mindenki kinövi, aki ki akarja. Ebből kifo-
lyólag annyi a teendőnk, hogy húzzuk az időt,
míg el nem jön a következő állapot. Az nem tehe-
tetlen lesz, hanem tehetős. És ott majd mit csiná-
lunk, kérdezte gyakorta Olga, mire én mindig
azzal a rövidke mondattal feleltem, amely Tamási
Áron Ábeljéből megmaradt: − Örvendezünk.
Ezután csendben maradtunk, én meg azon
gondolkoztam, hogy vajon jól emlékeztem-e
egyáltalán a mondatra.
Mi soha nem mentünk haza, aludni meg
csak azért aludtunk, hogy addig se unatkoz-
zunk. Leveleket írtunk otthonra, mintha úton
lettünk volna, s sokkal több térképet olvastunk,
mint könyvet. Leragadtunk a cserepeknél, s ki
nem húzott minket onnan semmiféle szemkihúzó
ceruza, se azok a tollak, amelyekkel kérvénye-
ket és tiltakozásokat utasítanak el a hivatalban.
Néha összevesztünk, ilyenkor kettétörött csere-
peken foglaltuk helyünket, noha ez sem volt igazi
haragtartás. Egy-két kockánál távolabb soha nem
kerültünk egymástól.
A sárga épület földszintjén fokozatosan kifej-
lődött egy önkiszolgáló, megkétszerezve ezzel
a minket látók számát. Igazi látványossággá
váltunk. A legképtelenebb személyiségek − egyé-
Telihold egy kunhalom fölött
2013. május 4., 5., szombat–vasárnap
n GAVLIK ZÉNÓ
niségek − jöttek a tömbházak közé, s mindegyik
úgy nézett ránk, mintha az agyunkba látott volna.
A csodánkra járt már az egész város: a sakktáblán
ülő lányok − így emlegettek bennünket. Pedig
nem is sakktábla volt az, egyszer megszámoltam
az első sort. Csak 7 négyzet volt rajta; nyilván
elbaltázta az építész.
Mindegy… Úgyis csak a cserepek számítot-
tak. Meg persze a házak. Igen, a házak is nagyon
fontosak voltak. Ők szolgáltatták ugyanis az
ülőalkalmatosságainkat.
*
A sok egyforma nap közül az egyiken külö-
nös látogatónk akadt. Kovács Péternek hívták,
de nem azért, mert ez volt a vezetékneve, hanem
mert a nagyapja híres kovácsmester volt. Kovács
Pétert mi magunk Oszkárnak neveztük el, de azt
már végképp nem tudom megmondani, hogy
miért. Valamelyikünk ráragasztotta, s igényesen
rajta is maradt.
Kovács Péter kedves fiú volt, s nagyon szere-
tett minket azzal a különös szeretettel, amelyik-
kel az ember a nála alacsonyabb értelmi szinten
levő, de számára kedves barátokat szereti. Én Hófödte ugarok
beazonosítottam ezt az érzéstípust, de nem esett
− Hippitalálkozó volt a Szabó Jovannál az moccantunk, csak ültünk a jobb szerencsére
rosszul, inkább hálát adtam az égnek, hogy nem
egész hétvégén. Szombat este beültem a körükbe várva.
úgy szeret, mint lányt. Nem hiányzott nekünk
egy kisebbfajta puffra, s nagyjából annyi volt a − És mondd csak, Oszkár, elfogadtad a
egy udvarló.
tennivalóm, hogy udvariasan elutasítom a mari- hippiktől az esernyőt? − kérdeztem csurom
Mondjuk, Kovács Péter más lányokat sem
huánát, ahányszor az én kezembe érkezik. Ez vizesen, nem sok jót sejtve.
szeretett úgy. Őt semennyire se érdekelte a másik
természetesen nem esett a nehezemre, hisz tudjá- − Bár elfogadtam volna… −  felelte Kovács
nem, hiába volt szép, egészséges fiú. Ez a sokszor
tok, hogy nem érdekel az ilyesmi. Péter, s megigazította a nyakkendőjét.
hangoztatott nagy szeretete különben inkább
Olga meg én szaporán bólogattunk, hogy Többé nem hagyott magunkra bennünket.
szavajárás volt, mintsem igazán fontos érzelem.
tudjuk. Én a magam részéről előhúztam a
Persze nem hazudott soha, viszont ritkán látoga- *
zsebemből egy félig kibontott csomag naprafor-
tott meg bennünket, s mi olykor-olykor hiányol-
gómagot. Megéheztem. Pár nappal az eset után újabb vendégünk
tuk is.
− Körülbelül kitalálhatjátok a sztori másik érkezett Szabó Jovan személyében. Jovan legalább
Ezen a napon nagy, tömött zacskókkal felpa-
felét − folytatta a beszámolóját Kovács Péter. − két méter magas volt, de legfeljebb negyven kiló,
kolva toppant be az épületek közé cserkészing-
Magasról tojtam a hippik szövegeléseire, pedig ezért régebben nagyon féltem tőle. Ahelyett,
ben meg terepnadrágban, s mi össze is néztünk,
volt belőlük vagy hat darab, ráadásul be nem állt hogy zsákban hozta volna a meleget (aminek
hogy mi ez a szokatlan viselet. Olga koromfeke-
a szájuk. Az egyik mindenáron rám akart tukmál- igencsak megörültünk volna, hisz már napok
te hajú lány volt, hát ő fehér négyzeten ült, én
ni egy lila tarka esernyőt, mert szerinte azt pont óta húzódott az eső), egy zsák feldarabolt hullát
pedig világosbarna, ezért én feketén. Szerettük
nekem találták ki. Akkor aztán megveregettem hozott. Ezután még jobban féltem tőle.
a kontrasztot. Kovács Péter iparkodva lepakol-
Jovan hátát, hogy ki szeretném tessékelni egy − Isten hozott, ember – köszöntötte Kovács
ta a holmiját, s szó nélkül lekuporodott elébünk
kis privát beszélgetésre. Ő vette is a lapot, ki is Péter a barátját, s egy pillanatra felkelt ülté-
egy fekete négyzetre. Mondanom sem kell, ez
ültünk a konyhába, de ott meg elkezdett nekem ből, hogy átölelkezhessenek. − Mire ez a sötét
kicsit rosszul érintett, hisz így Olgával került
magyarázni valami teherkocsikról az utcájukban, napszemüveg? − mutatott a Jovan orrán trónoló
szemtől szembe, nem pedig velem, s az ilyes-
meg hogy ő sejti, hogy azokban illegális kutyákat sötét napszemüvegre.
mi engem mindig is zavart. Ekkor Kovács Péter
szállítottak dán csempészek. És ezt nekem ecse- − Ó, erre gondolsz? − kérdezett vissza az
szóra nyitotta a száját.
telte az ember fél órán át. El tudjátok képzelni, érintett, s levette a sötét napszemüveget. Ezzel
− Szombaton hippik közé keveredtem −
hogy milyen érzés volt… meg is válaszolta Kovács Péter kérdését, hiszen
közölte, s követhetetlen mozdulatokkal rágyúj-
− Ja, tudom − szólaltam meg első alka- a szemén hatalmas, kék-zöld monokli éktelenke-
tott egy cigarettára. Mi hallgattunk, vártuk a
lommal. − Ismerem a Jovant, megalszik a tej dett. Egyikünk se mert rákérdezni, hogy honnan
folytatást.
a szájában. szerezte a sérülést, inkább csak vártuk, mivel
− Hippik közé keveredtem − ismételte el
− Igen, igen, de különben régebben nem lep meg bennünket. Jovan középre helyezte a
Kovács Péter, s mintha szája különböző pontjai-
ilyen volt − mondta Kovács Péter. − Kisgyerek kezében tartott szemeteszsákot, s letelepedett
val szimultán szívta volna be a füstöt, egy fújtató,
kora óta a barátom. Hiperaktív kis kölyök volt, hozzánk, ami nem volt túl kellemes dolog, ugyan-
mérges sárkányra hasonlított.
annyi élet volt benne, hogy meg se lehetett volna is egy fehér kockát nézett ki magának. Így velem
ölni. Mindenbe belekotnyeleskedett, amitől még került szembe, s amint bevackolt, mélyen farkas-
unalmasabb volt, mint most. Ő maga egyébként szemet is néztünk, amitől végigfutott a hátamon
úgy definiálja ezt a pálfordulást, hogy aki lassan a hideg.
beszél, azt komolyabban veszik… vagyis, hogy ő − Hát hol hagytad a hippi barátaidat? −
erre jött rá. kérdezte nagy vidáman Kovács Péter.
− Ugyan, kérlek − legyintettem, s véletlenül − Nem adták magukat egykönnyen − felelte
leköptem Kovács Pétert egy maghéjjal, mire ő Szabó Jovan csak úgy, félvállról, mert igazából
lopva a mellemre sandított. Nem értettem az az én szememmel foglalatoskodott éppen. Már a
összefüggést. szívroham kerülgetett, hogy belém ne habarod-
− A lényeg az, hogy tanultam az esetből jon, de szerencsére a mi Oszkárunk igyekezett
− fűzte tovább a szót Kovács Péter ügyet sem elvonni a figyelmét, ami valahogy úgy hangzott,
vetve rá. Hogy mit tanult meg, azt már nem hogy „Miről beszélsz, haver?” vagy „Mondj már
mondta. valamit! Megijesztesz!”
Sötétedni kezdett, a bolt lassan már zárt, s Szabó Jovan nyelve, hála az égnek, rövide-
Olga elővette a kis rádióját, és megfogta vala- sen megeredt.
melyik közelebbi állomást. Egészen szentimen- − Nem hagytam őket sehol, na. Itt vannak,
tális hangulat lett rajtunk úrrá, pedig nem is a zsákban. Rájöttem, hogy ők voltak a dán
zenét adtak, hanem közönséges híreket. Ültünk, csempészek, hát feldaraboltam őket. Mégse
ültünk, s egyikünk se mutatta semmi jelét annak, szeret az ember bűnözőket elszállásolni a saját
hogy fel szeretne állni. Még Kovács Péter se, házában…
pedig ő valószínűsíthetően nem szokott hozzá A jeges döbbenet mindannyiunk arcára kiült,
az ilyesmihez. Ropogtattam a napraforgót, s már de csak egy röpke másodpercre. Olga remegő
akkor se kínáltam meg senkit belőle. Ropogtat- kézzel, mutatóujjával óvatosan elhúzta a szeme-
tam, igen, a napraforgót, Olga pedig a rádiót teszsák száját, s ekkor elviselhetetlen bűz csapta
ropogtatta. Elment az adás, s semmi szín alatt meg mindannyiunk orrát. Olyan elviselhetetlen
nem akart visszajönni. bűz volt ez, s olyan rémisztő és groteszk az egész
− Vihar lesz − jelentette ki Olga, s olyan helyzet, hogy mindahányan futásnak eredtünk,
furcsa volt a hangja, mint egy ezer éve nem messze magunk mögött hagyva Szabó Jovant az
hallott ismerősé. istenverte zsákjával együtt.
Ekkor valóban eleredt a záporeső, s ázni kezd- Soha többet nem merészkedtünk a cserepek
tünk mind a hárman, de moccanni továbbra se közé.
2013. május 4., 5., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

Régen a vándorok
és a hajósok réme volt
Legendák, epikus történetek, babonák és hiedelmek
a történelmi Al-Dunán
n MÁK FERENC

É
vtizednél is több idő múlt el úgy, hogy
semmi hír nem jött Füzesi Nagy Pál
felől. Egy nyáron azután, amikor a taní-
tóék Herkulesfürdőbe rándultunk ki, Orsovánál
úgy döntöttek, megkeresik régi ismerősüket. „A
korona-kápolnához vezető út mentén találtuk fel
Füzesi Nagy hajlékát – vált egyszerre meghitté az
író hangja. – Mosolygó napsugárban fürdő, virá-
gos udvar. Szőlővel befuttatott veranda, az udvar
végében, a Duna felé téres kert – amelyből vidám
madárének hangzott felénk –, a tiszta ház első
pillanatban tanúsították, hogy ott rendes, boldog
emberek laknak. A verandáról futva sietett felénk
az öreg magyar, lelkendezve követte, kis gyer-
mekével karján, egy mosolygó menyecske. […]
Tejbe, vajba fürösztöttek… Az öreg poharazás
közben áldomást is mondott ránk, majd néze-
gettük azt a páratlanul kedves tájat, hol három
ország határa találkozik, a Duna felől bánatos
melódiájú nóta hangjait hozta felénk a lanyha
esti szellő… A korona-kápolna fölé mintha dics-
fényt vontak volna a lappangó nap sugarai.”
Lám, a megnyugodott lélek virágzó életet tud
maga köré teremteni! A hit és a szeretet tehát
jó befektetésnek bizonyult. Perjéssy Lajos ezzel
az elbeszélésével olyan tájat emelt be a magyar
novellairodalomba, amely régen eltűnt a magyar-
ság kertjéből.
Perjéssy Lajos 1883-ban Ábrázoló mértan
címmel két füzetet is megjelentetett az iparisko-
lák és a polgári iskola tanulói számára, 1910-ben
pedig már főreáliskolai tanárként az egyesület
alapításának 25-ik évfordulója alkalmával össze-
állította A Verseczi Magyar Közművelődési Egyesület
története 1885–1910 című évkönyvet. Hatvanhá-
rom éves korában, a nagy fölfordulás idején,
1918. szeptember 4-én halt meg Versecen. Úgy
esztendejének emlékei mellett az örökkévaló
természet is a csodák özönét szórja az útjába.
Római erődök biztosították a limesek kapcsolatát
a hátországgal, hogy a légiók eljussanak a távoli
tartományba, majd magyar királyok és várurak
építettek védvonalat a nagy folyam vonalára,
hogy megakadályozzák ez ellenség betöréseit.
Szerb despoták kötöttek alkut egy-egy erődít-
ményre, melyet azután török ágyúk romboltak
a földig, birodalmak és országok kapcsolták a
koronához, hogy nem sokkal azután parasztok
és katonák ezrei pusztuljanak el a háborúkban.
Mintha itt minden történet csak hatalmas mére-
teiben történhetne meg: a szerelembe belehalni is
csak eposzi módon lehet. Hazája földjébe, a törté-
nelmi Magyarország fenséges szépségeibe bele-
szerelmesedett Szabó Zoltán érezte meg a titok
lényegét, amikor A Vaskapun túl című munká-
jában a Déli-Kárpátok és az egész hegygerinc
lelkületéről és arcáról értekezett: „A Kárpátok,
mint a nagy dolgok általában, nem kezdődnek
nagy lendülettel; a hatalmas itt még nem a hegy-
ség, hanem a Duna, a víz. A kazán komor szik-
lái is inkább a folyó hatalmáról beszélnek, mint
a hegyek nagyságáról és erejéről. Ezek Orsova
fölött lankásan és szelíden kezdődnek. De később
belőlük születnek a Retyezát rideg csúcsai és feke-
te tengerszemei, szélükön az élespirosan fénylő
kövekkel. Itt állnak a fák, szelíd előőrsei a későbbi
erdőknek, melyek jobban szeretik a medvét, mint
az ember, és a távolabbi hegyoldalakon pisztrán-
gos patakokban szemlélik magukat. (…) Sokféle
és sokszínű tevékenysége mellett, még történel-
met is csinált ez a hosszú hegylánc. Európában
nagyságra a második. Történelmet csinált akkor,
mikor átkarolt egy területet. Ha térképen nézi
az ember a hosszú gerincet, olyan az egész, mint
Sötét jel
nul. A döntő szó itt nem annyira királyoké volt
és uralkodóké, mint inkább a hegységé, mely
megszabta, hogy a szorításában élő nép merre
járhat rabolni és tanulni. A döntő szó a Kárpáto-
ké volt, az erdős, sziklás, csúcsos, lejtős, kegyet-
len és parancsoló hegységé, mely utat állt, vadat
termelt és békét őrzött. Ez a hegylánc egy terüle-
tet közelebb rántott Európához. Azzal, hogy falat
emelt az egyik oldalon, kaput rendelt a másik
oldalon, azzal, hogy utat zárt el kelet felé, utazni
küldött nyugatra. Zsarnokul és félreérthetetlen
paranccsal állottak csúcsai délkelet, kelet és észak
felé, rendelvén tájul a körülvett népnek nyuga-
tot, északnyugatot és délnyugatot, szóval Euró-
pát a szó szellemi értelmében. (…) A hadaknak
néha engedett ez a sötét és kemény fal, a katonát
áteresztette, de a kultúrát nagyon ritkán bocsá-
totta át, a szellemet ottmarasztalta, egyik vagy
másik oldalán. Azt, aki e behajlott kar belső felén
helyezkedett el, Nyugathoz csatolta, azt, aki a
kar mögött vagy alatt helyezkedett el, ellökte a
nyugati világtól és hozzákapcsolta a Délkelethez.
Ada-Kalehnál, ahol a hegyláncnak ez a merev és
kemény határőrsége elkezdődik, érzi az ember
ezt a szerepet és érzi aztán végig mindenütt, az
egész félszigeten, mely külön életét éli a hegység
alatt, mely véd és eltakar.”1
A méltóságteljes Duna fölött, a szerb–román
határon itt is, ott is morcos rendőrök és katonák
forgatják a magyar utasok úti okmányait, hajdan
a számadáskor a szpáhik homloka ölthetett ilyen
redőzetet, ha gyanús volt az idegen. És itt ma
minden gyanús. Talpunk alatt az erőmű turbi-
nái morajlanak, de áradáskor sem érik el azt a
feszültséget, amit egy rosszkor elmondott köszö-
nés előidézett. A „dobar dan” hallatán Decebál
kései ivadéka egyszerre érezte megtámadva az
országát, és megsértve a nemzete szuverenitá-
sát, pedig a jámbor turista csak az elpusztított
Herkulesfürdőhöz igyekezett, hogy fejet hajtson
a román romok gyászos látványa fölött. Még nem
is kérdezett semmit, még csak nem is emlékezte-
tett a bölcsebb és békésebb időkre. A Kárpátok
azonban maradnak, elmozdításukhoz kevés a
hatalmaskodó hivatalok indulata.
1 Szabó Zoltán: A Vaskapun túl – az Élet szépirodalmi
folyóirat kiadása, Budapest – Az Élet kiadása, é. n.
[1936. október], 25–28. p.
S Z Ó F I GY E L Ő

temették el, hogy már a lapja sem létezett, amely
hírt adhatott volna távozásáról.
ZÁRADÉK – AZ ISTENEK
SZÉJJELTEKINTENEK
Nándorfehérvártól a Kazán-szoroson át Orso-
váig és onnan a Vaskapuig több mint kettőszáz
kilométernyi utat tesz meg a vándor, amíg az
Al-Dunán mindet alaposan szemügyre vesz. A
kettőszáz kilométeren a történelem kettőezer
Mély út
egy elnyúlt, meghajlott és könyékben megtört
kar, mely kezének ujjain átereszti a Dunát. Ez a
kar egy kissé nyugat-Európa karja, már nem a
törzse, nem a teste, csak végtagja, kar, mely hóna
alá szorított egy népet és eldöntötte annak jövő-
jét. Az a nép, mely idejött, ezek közé a hegyek
közé, ennek a hegyláncnak az ölelésébe, beletö-
rődött, hogy hozzászorítsák Európához, kicsit,
mint idegen testet, kicsit, mint mellékes járulékot,
de azért elválaszthatatlanul és eltávolíthatatla-
Meghasal
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
Noha köznyelvi elemekből áll a meghasal ige, mégsem köznyelvi szó, hanem szleng. Eredeti
jelentése ’bűncselekmény elkövetése közben tetten érik, leleplezik’, úgyhogy a bizalmas jelentés-
ben is használt lebukik szinonimájának tekinthető, amely ’a rendőrség kezébe, ill. börtönbe kerül’
és ’pórul jár vmivel, rajtaveszt vmin’ értelmet fejez ki. Hozzá hasonlóan a elhasal ige sem csupán
konkrét jelentésben él, hanem átvitt értelme is van (’vizsgán megbukik, elégtelen osztályzatot kap
valamiből’, ’kellő tárgyismeret nélkül, hasból beszél’).
A bizalmas informatikai szóhasználatban ’rendszerhiba miatt
abbahagyja vagy nem kezdi el működését’ jelentést tulajdoníta-
nak a meghasal igének, így a bizalmas bedöglik ige rokon értel-
mű szavaként élnek vele: Az a helyzet, hogy csak Operával tudok
belépni, az meg néha meghasal. – Van olyan 4K-s filem, amire
meghasal rögtön, ez talán azt mutatja, hogy nem is a file méretétől
függ, hogy meghal-e a rendszer. – 5.12-t használok, habár 6.01-et
szedtem le először, de az ékezetes dolgoktól meghasal. – Nálam
mindegyik meghasal, mert valami gáz van az adatbázissal. – Ha
rádugom a rádugnivalókat, akkor meghasal a notebookom usb
portja. – Még meghasal a levelező szerver. – Ha meghasal a géped,
akkor keress hozzá egy CoreCodek-et! – Azzal, hogy a win megha-
sal, nem értek egyet, a faterom gépébe a 3. alaplapot raktam, és
nem kellett újrainstallálni ... – Jelenleg egy D-LINK DIR-100 van
bekötve, de naponta-kétnaponta meghasal a gépen futó torrent
miatt. – Sajnos elcsesztem a dolgot, mert a képméret érintetlen
maradt, ettől viszont meghasal az asztali lejátszóm. – Tömören az
a lényeg, hogy ha egy komplex rendszer meghasal, akkor minden
meghasal benne.
A bizalmas műszaki szóhasználat is él vele: Még a CNC techno-
lógia is meghasal egy ilyen vékony szelvényen, így nem kis hozzá-
értés kell a kivágásához, hogy maradjon valami a kilépőből, ne
olvadjon el ... – Csak az ilyen régi gépeknél tényleg minden napi
működés ajándék már, és nem mindig tudok kifogni olcsó vételt,
mikor meghasal a régi. (hűtő) – Az a baj, hogy normál üzemben
is rengeteg a gyári hibás és az olyan, amelyik viszonylag rövid
idő alatt meghasal. (mobiltelefon) – Kaszálás közben ne rángasd
a gázt, húzd neki folyamatosan, ha nagyon lelassul és felpörög a
kaszafej fordulat, idő előtt meghasal a kuplung.
Olykor egyéb vonatkozása van a meghasal igének: Hát megha-
sal a honi futballkultúra úgy, hogy az Isten se támogatja fel! –
Gyűlölök bízni az emberekben, mert előbb-utóbb mind meghasal.
– Akinek devizahitele van, az most valóban rosszabbul fog élni,
ha a forint tartósan meghasal.
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2013. május 4., 5., szombat–vasárnap

Újvidéki Zenei Ünnepségek

összjátékában létre jött. Az emlékezetes koncert kedves epizód-
jaként említjük a művészek kommentárjait is, amelyekben a
műsorral kapcsolatos információk mellett őszinte elragadtatással
szóltak a meleg fogadtatásról, amelyben újvidéki vendéglátóik
részesítették őket.
Élénk érdeklődést váltott ki a fesztiváli rendezvények műsorkínálata Egy napra rá bemutatkozott a zsinagógában másik angliai
n PÁNDI OSZKÁR vendég, a The King’s Singers vokális szextett. Akárcsak a Brodski
Quartet, a King’s Singers is a világ legelismertebb együttesei közé

H
a egy mondatban összegeznénk a hagyományos, sorrend-
ben 33. fesztivál programját, azt mondanánk róla, hogy
színvonalas és változatos volt. Április 23-a és 29-e között
esténként váltakoztak a zsinagógában, a városháza dísztermében
és a Szerb Nemzeti Színház nagytermében a hazai és külföldi
művészhírességek és együttesek, s a változatossághoz jól sikerült
bemutatójával hozzájárult az Újvidéki Színház társulata is.
Talán éppen a színes műsorkínálat eredményeként éreztük
frissnek, üdének az egész rendezvényt, és hiábavalónak a műfa-
jilag különböző művészi teljesítmények rangsorolását. Az első
két hangversenyről már beszámoltunk olvasóinknak. Kiemel-
tük Berislav Skenderović karmester és A Vajdasági Szimfonikus
Zenekar nagyszabású vállalkozásának, a Lorin Maazel feldolgo-
zásában elhangzott Wagner-tetralógiának a sikerét, és szóltunk
Nemanja Radulović virtuóz hegedűművész igazi attrakciónak
számító szerepléséről és a vele fellépő Ördögtrilla együttes hangu-
latos játékáról.
A NOMUS kamarazenei szemlének indult a múlt század het-
venes éveiben az Újvidéki Rádió zenei igazgatója, Anton Eberst
kezdeményezésére. Azóta megváltoztak a körülmények, a fesz-
tivált (mivel a rádió néhány év után megszüntette) átvette a Ze-
nekedvelő Ifjúság koncertirodája, amely évről évre sikeresen szer-
vezi. Fokozatosan megváltozott a koncepció is, a kamarazenei jelleg
mellett teret kaptak a szimfonikus koncertek és időnként egy-
egy opera-, musical- vagy táncprodukcióval bővült a műsor. Az
úgynevezett klasszikus művek egyeduralma is már a múlté, ugyan-
is a fesztivál művészeti igazgatója, Marija Adamov és főszerkesz-
tője, Milan Radulović a közönség igényeit szem előtt tartva dzses-
szkoncerteket és világzenei programokat is műsorba iktat.
Az idei válogatás harmadik vendége, a Belgrádi Filharmónia
zenekara Smetana Hazám c. ciklusának két szimfonikus költe-
ményét, a huszita háborúk eseményeit idéző Tábort és Blaníkot,
valamint Richard Strauss szimfonikus költeményét, az Alpesi
szimfóniát adta elő művészeti vezetője, Muhai Tang neves kínai
karmester irányításával. Igen jó előadóművészi képességeiről
bizonyított a zenekar, amelyek a színesen megszólaltatott Stra-
uss-szimfónia megszólaltatásában jutottak teljes mértékben kife-
jezésre. Egy nap eseményeit írja le virradattól késő éjszakáig a
nagyszerűen hangszerelt terjedelmes poéma, egymást követik
benne a hegyvidék természeti jelenségeit ábrázoló „zenei képek”:
a napfelkelte, az alpesi legelők, a gleccserek, a vihar, vagy a napsü-
tötte hegytető és az esti nyugalom látványa. Elragadó volt a festői
hitelesség, amellyel ezt a mesés képsort karmesterük ihletett
vezetésével a zenekar tagjai a koncert hallgatói elé tárták.
Április 26-án két eseménye volt a NOMUS-nak. A korábban
bemutatott Óz, a nagy varázsló c. előadás sikere után az Újvi-
déki Színház ismét nagyszerű produkcióval szerepelt a fesztivá-
lon. Nagy Viktor kitűnő rendezésében a Bernstein–Laurents–
Sondheim szerzőcsoport musicaljét, a West Side Storyt láthatta
a közönség. Rendkívül mozgalmas, expresszív változatban került
színre az ismert musical, amelyben az erőszakot elítélő üzenet
ma is teljes, sőt még fokozottabb mértékben kifejezésre jutott.
A mű mondanivalója jól érvényesült a dinamikus, nemegyszer
a durvaság határát súroló jelenetekben és a finoman szőtt lírai
mozzanatokban egyaránt. Remek volt Gyenes Ildikó hatásos
koreográfiája, autentikus miliőt elevenítettek meg Horváth Kata
jelmezei, Csík György díszletei, Majoros Róbert fényhatásai. Az
előadás külön értékét a közismerten sokoldalú színészek, Huszta
Dániel, Kőrösi István, Giricz Attila, Szabó Eduárd, Szilágyi Ágota,
Elor Emina és a népes együttes minden tagjának nagyszerű, élet-
erős játéka jelentette. Valamennyien jól megbirkóztak az igényes
énekszólamokkal, ebből a szempontból külön elismerés illeti a
Tonit alakító Kőrösi Istvánt. Shakespeare drámájában, a Romeo
és Júliában a tragédia láttán kibékülnek a halálos ellenségek. A
történetet modern időkbe ültető musical szerzői is hittek még
a kibékülés lehetőségében, de Nagy Viktornál ez a békülékeny
végkicsengés elmaradt. Elgondolkodtató jóslat.
Közvetlenül a musical után a városháza dísztermében a
lengyelországi Andrzej Jagodziński dzsesszzongorista triója
Chopin in Jazz címmel improvizált. Chopin műveire a kitűnő
zenészek valójában a free jazz stílus jegyében rögtönöztek, annyi-
ra szabadon, hogy a romantika nagy mesterének zenéjére csak
távoli visszhangként ismertünk rá időnként.
Meghitt, derűs mozzanata volt az idei fesztiválnak a kiváló
nagy-britanniai együttesek fellépése. Április 27-én a városháza
dísztermében a Brodsky Quartet játszott válogatást angol szer-
zők, Henry Purcell, Frank Bridge és Benjamin Britten műveiből.
Daniel Roland és Ian Belton hegedűn, Paul Cassidy brácsán,
Jacqueline Thomas gordonkán játszott. Mesteri módon éltek
hangszereik minden megszólaltatási lehetőségével. Csodálatos
volt a négy szólam „önálló életének” szabadsága és a tökéletes
harmónia, amely ezeknek a szabadon szárnyaló szólamoknak az
tartozik. Kitűnő koncertek és díjazott lemezfelvételek sokasága
fémjelzi sokéves munkásságuk értékeit. Ittlétüket, amelynek
során koncertjeik mellett fiatal érdeklődők számára mesterkur-
zusokat is tartottak, a belgrádi British Council támogatása tette
lehetővé. Egészen különös, szinte éteri hangzással szólaltatták
meg műsoruk első részének egyházzenei számait, köztük a régi
polifon kórusmuzsika mestereinek (Rossi, Swellinck) kompozí-
cióit, valamint a huszadik század szerzőinek (McCabe, Tavener,
Chilcott, Davies, Britten) alkotásait. Bájosan, szellemesen adták
elő a hangverseny második részében a romantikus és a kortárs
szerzők (Schubert, Schumann, Fauré, Auric, Brel) „könnyebb
fajsúlyú” műveit. Ők sem titkolták, hogy rendkívül jól érzik
magukat Újvidéken. Közvetlenségükkel, finom humorérzékükkel
egy csapásra megnyerték maguknak a közönséget, amely csak
több ráadás után engedte őket le a dobogóról.
A műfaji sokrétűség jegyében zajlott le április 28-án a Szerb
Nemzeti Színház nagytermében Amira Medunjanin ismert szara-
jevói énekesnő koncertje. Közkedvelt boszniai, szerbiai és mace-
dóniai népdalokat adott elő Bojan Zulfikarpašić, Nenad Vasić és
Bachar Khalif dzsesszzenészek társaságában. Érdekes volt ennek
a népzenei sikerszámoknak a különös találkozása az improvizatív
dzsessz világával.
Emlékezetes esemény volt végül a NOMUS zárókoncertje is.
A Bázeli Kamarazenekart a híres angol karmester és csembaló-
művész, Trevor Pinnock vezényelte, aki pályafutása során a régi
zene ápolása és a történelmi hangszerek újbóli alkalmazása terén
szerzett érdemeket. Ennek az érdeklődésének jelei nyilvánultak
meg a műsor első számának, Richard Wagner Siegfried Idill c.
zenekari alkotásának visszafogott tolmácsolásában. Szólistaként
még egy világjáró művészhíresség, Maria Joăo Pires portugál
zongoraművésznő lépett fel a fesztiválon. Chopin Második, f-
moll versenyét adta elő nagy tapasztalattal. Tökéletes műértel-
mezése az őszinte átéléssel megszólaltatott lírai második tételben
és a határozott energiával előadott, lendületes harmadik tétel-
ben jutott teljes mértékben kifejezésre. A koncert folytatásában
Mozart 41., C-dúr, Jupiter-szimfóniája hangzott el. Létszáma és
összetétele tekintetében a Bázeli Kamarazenekar a klasszikus
korszak szimfonikus zenekarainak megfelelője. Mozart művét
mintha rájuk szabták volna. Otthonos biztonsággal, autentikus
stílusban játszották el az örök értékű alkotást, s itt élveztük igazán
Trevor Pinnock felszabadult karmesteri művészetét is.

Útközben n KÁICH KATALIN

építőanyag akár a legmaradandóbbnak tartott
kő, az örökkévalóság nem az anyagban lakozik.
Ez egy nagyon fontos tanulság lehet a földi léte-
zésre született ember számára, különösen ma,
amikor a virtuális valóságot a pénzzel szorosan
lőtt az apostol őrzők kíséretében Rómába indult
volna a kikötőből induló hajóval, hogy római polgár-
ként ott védje igazságát. A nem zsidó közösségek kö-
rében is ő kezdte terjeszteni Jézus tanításait. Megke-
resztelve Kornéliusz családját nem kis ellen-
70. jük fel – e még rosszabb, ha a kísértésnek enged- összefonódó emberléptékű hatalom működteti. kezésbe ütközött magával a kősziklával, Szent
Bármennyire is ellentmondásosan hangzik, ve nem akarjuk elfogadni –, hogy a „legyen meg Hogy mivé lesz az ilyen egykoron magát örök- Péterrel. És hát itt élt és dolgozott Origenész
mégis azt mondom, hogy csodálatos időket a te akaratod” az az út, melyen haladnunk kell kétartónak hivő, látszatra épülő anyagi való- is, miután összeütközésbe kerülve szülővárosá-
élünk az emberi tudat fejlődési lehetőségének még akkor is, ha tövisekkel van kirakva. Tövisek ság bizonyíthatja akár a Nagy Heródes épít- nak, Alexandriának püspökével, Demetriosszal,
szempontjából. Rövid húsz év alatt az összes vilá- okkal vannak az úton. A Jézus tanításán nevel- tette város is, mely Josephus Flavius szerint elhagyni kényszerült azt. Új otthona Caesarea
gunkat működtető törvényszerűségek megmu- kedett keresztény embernek tudnia kell, milyen Galilea legszebb részében épült, s mely ötszáz lett, ahova a kb. öt km hosszú akvadukt mentén
tatkoztak a maguk teljes összefüggésében, csak mérhetetlenül óriási tudatformáló szerepe lehet éven keresztül a palesztinai római közigazgatás haladva érkeztünk. A romjaiban is lenyűgöző
figyelni, gondolkodni kellett, s ha ezt tettük, a Getsemáni-kertben elhangzott imádság utolsó központja volt. Egyébként a caesareai romok városban megcsodálhattunk a színház, a Heró-
megtapasztalhattuk azt, hogy a leglehetetle- mondatának: „Minden lehetséges neked. Vidd között járva nagyon sok „ismerős” nyomába des-kori amfiteátrum, illetve a római és bizánci
nebbnek tűnő dolgok miként kerültek a helyük- el tőlem ezt a poharat; mindazonáltal ne az én eredhetünk, hiszen ebben a városban lakott korból fennmaradt várfalak, meg a 2. században
re, a legmegoldhatatlanabbnak látszó problé- akaratom legyen meg, hanem a tied!”(Márk, pl. Pontius Pilátus is, aki mellesleg téli szállás- épített hippodrom maradványait.
mák, miként símultak bele abba a kozmikus 14:36). ra mindig Jeruzsálembe vezette hadseregét. Az egykor örökéletűséget sugalló város
rendbe, mely nélkül már régen megbomlott Caesarea példája is ékes bizonyítéka annak Emlékét Caesareában egy kőtáblamaradvány mai állapotában a mulandóságra figyelmeztet
volna az a valóság, melynek a földünkön kell a megtanulnivalónak, hogy anyagra építkező őrzi, melyen a júdeai helytartó neve olvasható. bennünket. A mindenkori mulandóságra. Arra,
megnyilatkoznia. örökkévalóság pedig nincsen. Lett légyen az Felix római helytartó itt őriztette Szent Pált mie- hogy az anyagelvű világ sorsa a végesség.
Ha még arra is módja van az ember-
nek, hogy szűkebb környezetét elhagyva
megfigyelhesse azt, hogy az anyagmegha-
tározta földi létezés miként befolyásolja az
emberi tudat csiszolódását, tökéletesedé-
sét, akkor valóban szerencsésnek mond-
hatja magát, hiszen már csak rajta múlik,
hogy él-e mindazokkal a teremtésben
kapott esélyekkel, melyek lehetőségként
jelennek meg annak érdekében, hogy
elvégezhesse mindazokat az életfeledato-
kat, melyek megszületését indokolják.
A tudatépítésnek megszámlálhatatlan
módozata van: ami jó az egyik embernek,
az igen távol állhat a másiktól. A lényeg:
felismerni az életszituációk adta esélye-
ket, melyek az egyes ember útját kereszte-
zik annak okáért, hogy beteljesedhessen
a sorsa. Mindegyik esélyében megnyilvá-
nuló emberi sors a létezés ezerarcú nagy-
szerűségét van hivatva bizonyítani. A baj
mindig akkor keletkezik, ha nem ismer-