2014. február 15., 16., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
SZERKESZTI: KONTRA FERENC LIII. évfolyam, 7. szám
A játék
n JOÓ BENCE
E
gyik éjjel azt álmodtam, hogy egy gyengén kivilágított folyo-
són álltam, melynek végén egy baba csücsült. Nevetett, de
nem tett semmi különöset, csak ült, játszott a lábujjaival,
egy nyitott ajtónál. Mellettem egy gondosan elhelyezett tőr állt egy
kis szekrényen. A tőr mellett egy papírfecnit hagytak, melyre azt
írták, vegyél fel. Kézbe vettem a tőrt, ekkor torzult hangon rám
szólt a pólyás, aki már nem is volt pólyás, hanem egy két lábon
álló gyermeteg:
– Szúrj le, ha tudsz, kis köcsög.
Érdekes módon felébresztett bennem valami belülről faka-
dó gyűlöletet iránta, de egyszerre egy gyermeket is, aki játékra
vágyott.
– Hát játszunk – mondtam széles mosollyal, kegyetlen
gondolatokkal.
A gyermek hangos kacajjal berohant az ajtón, én futottam utána.
Mikor beléptem, egy újabb folyosóra kerültem. Láttam a kölyköt
előttem szaladni, de valami furcsa volt benne. Mintha megint nőtt
volna.
– Na, mi van? Nehezedre esik utolérni egy nyolc és egynegyed
évest?
Még jobban felbőszített, már alig vártam, hogy jól elcsípjem, s
a torkába szúrjam a tőröm. A gyerek egy újabb folyósóra nyitott és
befutott. A düh majd szétfeszített. El kell, hogy kapjam. Rohantam
utána, most megint belépett egy ajtón, én utána. Egy fehéren kivilá- látványától. Én voltam az, annyi idősen, mint mikor üldözni kezd-
gított terembe értünk. A kölyök már sokkal idősebb volt, pattanások tem őt, a kölyköt.
borították arcát. Utána szóltam:
– Na, mi van? Ilyen gyorsan cseperedünk?
– Nem tetszik?
Megindultam feléje, de egy ablakba ütköztem, onnan lepattan-
tam, majd a földre zuhantam. A serdülő a középső ujját mutatta
felém, és egy sötét szobába lépett be. Körbenéztem magam körül, de
kijáratnak nyoma se volt. Az ajtó, amin azelőtt beléptem, kámforrá
vált. Mielőtt még szitkozódni kezdtem volna, jobbra tőlem mégis
megjelent egy kijárat. Hezitálás nélkül odaszaladtam, és ahogy
nyitottam rajta, a lendületemmel haladtam tovább, befelé. A frász
kapott el. Nem volt szilárd talaj alattam. Zuhantam a semmibe. A
kölyök kacaját hallottam minden irányból. Behunytam a szemem, s
imádkozni kezdtem, legyen ennek vége. Mikor a szemem kinyitot-
tam, egy tükörteremben találtam magam. Tátott szájjal bámultam
önképem. A zöldes, reflektív felületről egy pólyás, késsel a kezé-
ben tekintett vissza, véres gondolatokkal teli elmével. Mögöttem
kinyílt egy rozoga, ajtónak nem nevezhető deszkalap, erős fény
szűrődött be rajta. Egy alak körvonalát véltem kirajzolódni, amint
Arnold Böcklinnek (1827–1901) szülővárosában, Bázelben nyílt február 10-én életmű-kiállítása, március 31-ig tekinthető meg.
Számos alkotás csak erre a rövid időre került a nyilvánosság elé, mivel magángyűjteményben van. A mai Kilátó illusztrációit
a kiállított munkákból válogattuk.
kilato@magyarszo.
Fehér n NYÁRI LÁSZLÓ
fehér rombuszokat
dédelget a föld
felettem az ég kifakult planetárium
bárhova mehetnék
de ezek a fehér rombuszok
se át se rájuk lépni nem tudok
elképzelt börtön
s egy rab aki nem sétál
az udvaron
Kóborlásaink
Résztvevők: Cseh Tamás, Arthur Rimbaud, 
József Attila és én
mentünk Artúr Tamás Attila és én
kezünk zsebünkben ökölbe szorult
mint veszett kutyák a Holdat
úgy ugatott minket a múlt
mentünk Tamás Attila én és Artúr
eszméket cseréltünk mint köpönyeget
s fejünk felett gyakori viharban
a felhőkön túl valaki nevetett
mentünk Attila én Artúr és Tamás
és halkan dúdolva egymás dalait
a széllel szórtuk csillagmáglyára
az belépett. Megfordult, majd becsukta a rozoga faszerkezetet.
Mikor visszafordult felém, éreztem a tekintetét, bőgés fogott el a elporladt ifjúságunk hamvait
– Szia, baba, szia. – mondta játékosan. –Na, mi van, mi van? mentünk én Artúr Tamás és Attila
Feladtad? Pedig olyan jó volt játszani. Ahogy szépen lassan belém és tudtuk jól ez így nem lehet
nevelted, hogy minden, ami veszélyes, az csak egy játék része, és túl törékeny gyenge még a világ
most te adod fel? Nem úgy volt, hogy ezen a torkon fogod szépen
lenyomni a tőröd? ez négy együtt benne nem mehet
Tekintete valami őrületet sugárzott, hüvelykujjával
végigsimította a torkát, miközben beszélt. Szóltam volna,
de elfelejtettem beszélni... Elfutottam volna, de erőtlen
lábaim semerre se vittek. Járni is elfelejtettem, csak a
bőgés hallatszódott ki a torkomon.
– Gyere, hadd vidítsalak fel! Gyere ide, kisbabám.
37. Kárpát-medencei
Középiskolás Irodalmi
Ekkor felemelt, s dadusgatni kezdett.
– Nincs itt baj, csak megijedtél. Mit szólsz, ha most
elaltatnálak? No! Énekelek neked valami szépet, jó? Aludj
Pályázat
el, kis Balázs, mert az új hajnal vár rád, aludj el... – ezt ismé-
telte egészen addig, míg szépen lassan a tőr éle le nem
csusszant a torkomon, végig. Ekkor felébredtem.
2014. február 7. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimná-
zium és Sárvár Város Önkormányzata meghirdeti a 37. Kárpát-medencei
Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és 2014. április 15–18-ig Sárvár váro-
sában megrendezi az irodalmi pályázat táborát. Pályázni vers, próza és
tanulmány kategóriában lehet. Várjuk minden 14–18 év közötti közép-
iskolás diák magyar nyelven írt írásait. Egy-egy pályázat maximális terje-
delme műfajonként 15 kéziratoldal lehet, írógéppel, számítógéppel, 14
pontos betűnagysággal írva, de ebben a terjedelemben kézzel írt, jól
olvasható írásokat is elfogadunk.
A benyújtási határidő: 2014. március 16.
Kérjük, hogy a pályázók postán, egy példányban küldjék el munkái-
kat, és a borítékra kívülről írják rá, hogy melyik kategóriában pályáznak
(így: „verspályázat”, „prózapályázat” vagy „irodalmi tanulmány-pályá-
zat”). Tehát aki pl. két kategóriában pályázik, két borítékban küldje el
a munkáit. A pályázatokat a következő címre várjuk:
Írók Alapítványa
37. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat
9. Posta, postán maradó
H – 1450 Budapest
Mađarska
Fontos: e-mailen beérkező pályamunkákat nem veszünk figyelembe,
mivel hitelességük nem biztosítható. Kérünk mindenkit, hogy pályáza-
ta belső címoldalán tüntesse fel saját nevét, címét, e-mail címét, esetleg
telefonszámát, valamint iskolája nevét, címét, e-mail címét és telefonszá-
mát. A pályázat nem jeligés. Az ötven legjobb pályázat szerzőinek 2013.
április 2-ig elküldjük a meghívást az idei sárvári irodalmi táborba, ahol a
műhelymunka során a neves írókból, költőkből álló zsűri tagjai értékelik
a pályaműveket, és sor kerül a díjkiosztó ünnepségre is. A beérkezett
írások visszaküldésére a szokásos nagyszámú pályázatra való tekintettel
nem vállalkozhatunk. A táborban csak a meghívottak részvételét tudjuk
biztosítani, számukra a rendezvény díjmentes. Szükség esetén a meghí-
vottak útiköltségét megtérítjük.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Sirálylátó földvári író
Gondolatok, emlékek Bencz Mihályról
Tavaly emlékeztünk Bencz Mihályra születésének századik évfordulója alkalmából. A Vajdasági Magyar Műve-
lődési Intézet vállalta, hogy a Délvidéki Soroló nevű sorozat 5. könyveként, Mák Ferenc sorozatszerkesztő
munkájának eredményeként Fehér sirály a Gyöngysziget felett címmel kiadja az ünnepelt gyűjteményes
kötetét. Bemutatójára Újvidéken január 29-én került sor. Bencz másfél évtizeden át volt az Újvidéki Rádió
munkatársa, természetes, hogy a rádió szerkesztősége fölfigyelt az eseményre. A könyvbemutató után Szabó
Gabriella, a rádió munkatársa interjút kért Matuska Mártontól, a Magyar Szó nyugalmazott újságírójától.
Alább ennek írott változatát adjuk közre.
Bencz Miskáról tudni kell, hogy ő egy csendes, nem evilági
ember volt. A régi világhoz tartozott, annak volt az embere. Az egész
famíliájuk ilyen volt. Személyesen ismertem. Volt szerencsém a hat
közül két fivérét is megismerni. A Miskától hét évvel idősebb Imrét
és az 1900-ban született Jánost, a legidősebbet. Az előbbivel Bara-
nyában találkoztam. Ott szinte az egész vidéken ellátta a kocsmákat
humoros kocsmai jeleneteket ábrázoló festményekkel. Eszékről utaz-
tunk a hatvanas években a Magyar Szó Campagnola típusú terep-
járóján a Drávaszögbe: Tóth Bagi Lajos, a Forum Könyvterjesztő
igazgatója, Lehoczki Ferenc, a Lapterjesztő dolgozója, Narancsik
Ágnes, a kopácsi református esperes lánya – a lap frissen alkalmazott
helyi tudósítója –, s közöttük jómagam. Megálltunk Dárdán vagy
Bellyén az útelágazódásnál, mellyel szemben egy saroképületben
híres magyar kocsma volt. Bementünk tájékozódni. Valamelyik
tapasztaltabb útitárs mutatta: Nézzétek azokat a festményeket! Volt vagy
három-négy a falakon. Pityókás meg részeg személyeket ábrázol-
tak, amint dobják ki őket a kocsmából, vagy sodrófával egyengeti a
vendég útját hazafelé az érte érkező feleség. Imre
alkotásai voltak. Egy későbbi alkalommal ketten
vagy hárman fölkerestük őt a Drávába ömlő egyik
csatorna közelében álló tanyáján. Varsája állandóan
a vízben volt, meg is hívott bennünket serpenyő-
ben sült apróhal-ebédre, s mesélt közben kalandos
életéről. Az a hír járta róla, hogy idegenlégiós obsi-
tos. Annyi bizonyos csupán, hogy járt Afrikában,
ahova egyszer Miska is elindult, de amikor föllépett
a hajóra, kiderült, hogy szélhámos áldozata lett. A
drágán vásárolt jegye hamis. Sokáig kellett Splitben
bármi munkát vállalnia, hogy megkeresse a haza-
utazás költségét. Jánost meg, akit mindenki Jani
bácsinak szólított s vendéglőt működtetett Föld-
váron, abban az épületben kerestük meg, amely
valamikor a családé volt, s amelyben egykor mozi
is működött az ő kezelésükben. Az épület Föld-
vár egyik műemléke, olyan is az állapota. Ott áll,
vagy inkább omladozik a katolikus templomban
szemben. Miskának mind a két fivérről ugyanaz
a képem maradt meg, mint róla, aki egy magába
szállt, gondolkodó ember volt. Ritkán szólt, egészen
halkan, de akkor mindenki rá figyelt.
Miska – a görbe botjára támaszkodva – át szokott
sétálni a Rádió klubjából a Foruméba. Megállt a
bárpultnál, kezében egy kétdecis pohárban a
megszokott fröccsel, amelyet hosszú időn át kóstolgatott. Kortyin-
táskor két kézzel emelte szájához a poharat, mert – kurtára szabott
élete vége felé – reszketett a keze. Gyakran akadt hallgatója, akinek
csendben, de mélyen átérezve a mondottakat elszavalta a számára
legkedvesebb költeményt, Francois Villonnak – Faludy átköltésében
– a Ballada a senki fiáról szólót: „Mint nagy kalap, borult reám a kék
ég, / és hű barátom egy akadt: a köd. / Rakott tálak között kivert az éhség,
/ s halálra fáztam rőt kályhák előtt.” És ennek a balladának a refrénje
lehetett számára a legkifejezőbb, és azt hiszem, hogy szinte magá-
ról mondta tovább: „Csodálom szinte már a napvilágot, / hogy néha még
n MATUSKA MÁRTON
rongyos vállamra süt, / én, ki megjártam mind a hat világot, / megáldva
és leköpve mindenütt.”
Tulajdonképpen ebben a négy sorban, legfőképpen az utolsóban
fejezte ki magát, hogy megáldva és leköpve mindenütt. Tudniillik a
hivatalos irodalombírálóink szerint a háború utáni időkben ő már
nem volt egy kedvelt, népszerű újságíró, író, de nem értette való-
jában, hogy ha olyan jó verseket ír – nyilvánvalóan ő is meg volt
erről győződve –, akkor miért nem kedvelik jobban. Annyit azért
sok egyszerű olvasója és hallgatója megmondott neki, hogy szívesen
olvassák sorait, s hallgatják, amit a rádióban mond. Nem fogta föl
ugyanígy azt, hogy a szolgálati éveiből miért vonták le azt az időt,
duplán másfél évet, amíg ő magyar honvéd katonaként szolgált.
Nem fogta föl természetesen azt, hogy ha történetesen itthon éri
az a fordulat, amikor azt mondták, hogy: fölszabadultunk, akkor ő
mint honvéd ki lett volna végezve Földváron, annyi mással, közöt-
tük sok földijével együtt. S az esetben a neve sem marad fönn, mint
ahogyan azoké sincs még megörökítve, akik történetesen otthon
voltak. Rossz időben, rossz helyen, minek következtében még mindig
az egykori községháza udvarán ásott nagy kútba dobálva várnak
kiásásukra és számbavételükre. Azt sem értette, hogy a hozzá hasonló
tollú írók, újságírók, mint Kollin József, Muhi János, miért vannak
fekete-listán. Nevük, hosszú időn át miért nem hangozhatott el a
rádióban, nem jelenhetett meg nyomtatásban sem a Magyar Szóban,
sem más újságban. Ezekkel az említettekkel, meg Bencz elmarad-
hatatlan cimborájával, a szintén rádiós Hornyik Jánossal elég sokat
beszélgettünk mi, fiatalok. Ők tudtak olyasmikről, amikről mással
nem beszélhettünk. Nem egy éjszakát töltöttünk együtt vendéglőről
2014. február 15., 16., szombat–vasárnap
vendéglőre járván, s reggel felé már a régi vasútállomás restijében
kötöttünk ki, mert csak az volt már nyitva. Sok minden szóba került,
de erről az eltiltásról sosem esett szó. Bennem csak nagyon lassan
kezdett derengeni, mi történhetett velük.
Kollin volt bő két évtizeden át a Magyar Szó újságíró-generáci-
óinak a tanítómestere volt. Vitathatatlan tudása, sziporkázó ötletei,
jó szándékú,de szókimondó bírálatainak köszönhetően még Árok
Feri is Jóska bácsizta. Egyik, a szószátyárságáról ismert kollégának
kéziratát javítgatta, majd oda intette magához s megkérdezte, mi
a neve. Az döbbenten tekintett, hiszen régóta ismerték egymást.
„Sz. Jenő” – nyögte ki. „Nem jó neked ez a név! Adok egy találóbbat.
Az iniciáléd marad, de legyél Szófosó Jenő.” Kollinnal nagy baj volt. A
háború alatt írt egy riportot az újvidéki Futaki úti kaszárnyában
történt akasztásról. Azt hiszem, 1942 nyarán jelent meg. A hatva-
nas évek elején a Reggeli Újság bekötött példányai még a Magyar
Szó könyvtártermében álltak a polcokon, ráérő időmben el is olvas-
tam a kivégzésről szóló beszámolót. Partizán gabonagyújtogatókat,
vonatrobbantókat végeztek ki. Akit érdekel, maga is elolvashatja az
írást. Megítélheti, mennyire objektív. Csakhogy nem az objektivitás
számított, hanem a puszta tény, hogy megírta. Ilyesmit egyébként
csak úgy olvasni nem lett volna szabad. Egy süvölvény újságíró csak
úgy bemegy a könyvtárba és kézbe vesz régi lapokat. El is vitték
onnan a bekötött évfolyamokat, talán az Újvidéki Egyetem Magyar
Tanszékének könyvtárába.
Muhi pedig, miután az ötvenes években végre ismét írhatott az
újságjainkba, egy időben arról tudósítgatta a Magyar Szót a szabad-
kai szerkesztőségből, hogy elmentek-megjöttek a gólyák és a fecskék.
De azt olyan színesen fogalmazta meg, hogy amikor megjelent, aznap
az övé volt a nap híre. A hivatalos szerveknek nem volt okuk ilyen
hírre odafigyelni, s arra sem, hogy a szocializmus építésének hevé-
ben, s a „Rontva, előre, előre” elv jegyében a költöző madarakat még
senki sem szoktatta le a költözködésről, erről a maradi szokásukról.
Muhi elleni tilalom gyökere pedig az volt, hogy 1941 végén megír-
ta Zombor két háború közötti történetét, s miután híven ábrázolta
kisebbségi sorsunkat, könyvét valahogyan így fejezte be: „Ennek a
gyalázatos kornak a magyar honvéd hadsereg dicsőséges bevonulása vetett
véget.” Örült, hogy csak eltiltás lett a büntetése, s nem került a mai
zombori buszpályaudvar betonja alá, ahol sok hozzá hasonló zombori
és környékbeli magyar áldozat porlad.
Miska azt sem értette, miért nem kedvelik az irodalom ítészei
őt, aki olyan nagyon őszinte, mély gondolkodású. Aki szeretetről ír,
meg istenes verseket. 1943 decemberében a fronton ilyen sorokat
vet papírra: „Írni jó, ha jóról írhatok / S jónak írni jót – gyönyörű jóság!
Teli szívemből, mint méz csorog / Ezer hála, mert igaz boldogság”. Ez még,
ugye hát elmegy valahogy, de ha azt írja, hogy: „Mindent tudsz, Uram,
s ezért olyan jó nekem, mert így tudod, hogy én nem féllek, hanem szeretlek!
/ Égben a földön akiket szeretek / Szeressétek egymást mint én titeket”. És
bevallja, hogy neki az egyik legjobb barátja az a Tomka Viktor, volt
torontálvásárhelyi lelkész, aki a háború veszedelmes éveiben afféle
sajtóattaséja a magyar külképviseletnek Ankarában, s aki – mivel
Hertelendyfalván és Torontálvásárhelyen szolgált – nyilván sokat
megtudott az elődei – Thomka Károly hertelendi esperes és Gachal
János torontálvásárhelyi püspök – likvidálásáról, ami miatt 1948-tól
három évet töltött a pozsareváci meg a mitrovicai fegyházban, ahol
megtanították vele, mit szabad tudnia. Miska tehát mindezeket a
dolgokat valahogy nem kapcsolta össze, vagy ha összekapcsolta is,
nem fejezte ki. Mert mégiscsak tudta, hogy ha ő ezt leírná, kifejez-
né, akkor abból neki örökre nagy baja lenne. Mint Kollinnak és
Muhinak, két lelkész társának, meg ezer és ezer másnak lett. Megírt
mégis olyan dolgokat, amiken ma csodálkozunk,
hogy egyáltalán merte leírni, noha ezek a versei
– amelyekben, mint fentebb idéztük, miket fogal-
mazott meg – persze, hogy nem jelenhettek meg.
Mondjuk ilyen töredékverse maradt, amely benne
van a kötetében: „A Virágvasárnap / szép minekünk,
Uram, / de a Nagypénteket / hagyd ki a / kalendárium-
ból / inkább húsvétunk se legyen”. Tele van ez a kötete
ilyen mély, Istenhívő emberre valló gondolatokkal.
Persze, hogy ha ilyesmik miatt a maga idejében
sem volt népszerű, természetes, hogy nem lehe-
tett utána sem, és ennyi év után elfelejtették őt
nagyon sokan.
Azok is kihalnak már lassan, akik elevenben
látták Bencz Miskát. Mindannyian így neveztük,
mi sokkal fiatalabbak is, és akiről most alkalmunk
van a köteten keresztül újabb ismereteket szerezni.
Megtudni azt, hogy valójában ilyen gondolkodá-
sú, csakugyan őszinte költőink is voltak. Ezt újra
kellett fölfedezni, és hála Istennek, hogy volt, aki
fölfedezze, és hogy megjelent ez a kötet.
Számomra is nagy öröm, hogy kézbe vehetem,
és hogy akadt egy olyan kutatónk Mák Ferenc
személyében, aki föl tud fedezni ilyen tehetsé-
get és nagyságot, mint amilyen Bencz Mihályunk
volt. Hogy a Rádió foglalkozik vele, ez külön öröm
számomra, hiszen ő életének nagy részén íróként,
újságíróként és lektorként a rádióban volt alkalmazva – hivatalosan
lektorként dolgozott ott –, hogy hát a Rádió foglalkozik a könyvé-
nek a bemutatójával.
A kötetről tudni kell még, hogy társszerzőként szerepelhetne a
címlapon Bencz Arsenović Gabriella, Miska egyik leányának a neve
is, aki sok-sok képpel és dokumentummal illusztrálva összeállította a
benne olvasható családi krónikát, hozzáértésével bizonyítván, hogy
a családi vér nem vált benne vízzé.
Hát még ha mellékelni lehetett volna az általa megzenésített
Bencz-verseket!
2014. február 15., 16., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

Útközben n KÁICH KATALIN

112. Andrássy Péter tulajdonába, ez pedig azt jelentette, hogy a család

A rövid ideig tartó hófúvás után ismét a tavasz kopogtat időjárá-
sunk ajtaján. Ma pl. napsütés van és a bejárati ajtó is tárva-nyitva,
a hőmérséklet pedig kiegyenlítődik: nincs különbség a kint meg
a bent között. Ilyen alkalmakkor, amikor úgy tűnik, hamarosan
valóban tavaszra fordul az idő, beindul a fantáziám is arra vonat-
kozóan, hogy hova szeretnék ebben az évben elutazni. Közben az
elmúlt években megtett utazásaim is eszembe jutnak. Emlékeimet
felfrissítik az utazások alkalmából írott feljegyzéseim, meg persze
a különböző tájékoztató jellegű kiadványok. Így került kezembe a
napokban a Krasznahorkaváralját bemutató prospektus, jobban
mondva az Andrássy-mauzóleumról készített füzetecske.
Krasznahorka várának leírásával először ugyancsak a már sokszor
emlegetett kétkötetes Rákóczi-emlékkönyvben találkoztam ifjúko-
romnak hajnalán. Érdekes módon a kottáim között van egy olyan
album is, amely, a többi között, a Krasznahorka büszke vára című
műdalt is tartalmazza, s melyet mint kedveltet, sokáig, úgymond,
műsoron tartottam, még akkor is, amikor már megszakítottam
zeneiskolai tanulmányaimat. Ezért hát nem kell mondanom, milyen
ekkor került a történelmi Magyarország legelső nemzetségei közé,
s helyzetük nem változott egészen 1945-ig.
A mauzóleum építője Andrássy Dénes volt, akit az 1860-as évek
elején édesapja a bécsi keleti akadémiára íratott, mert diplomata
pályára szánta elsőszülött fiát. Innentől kezdve egy akár roman-
tikusnak is nevezhető történet főhősévé vált a fiatal gróf, hiszen
megismerkedvén a bécsi konzervatórium polgári származású igaz-
gatójának leányával, Hablavecz Franciskával, oly nagy szerelem
bontakozott ki közöttük, hogy titokban, a szülők beleegyezése nélkül
kötöttek házasságot Pisában 1866 tavaszán. Az apa, ahogy ez már
lenni szokott ilyen esetekben, törvényes örökösének másodszülött
fiat tette meg. A hatvanas évek végén ez az eset az egyik legszenzáci-
ósabb történetnek számított, de mint minden úgynevezett hallatlan
és világraszóló affér, nagyon hamar elcsendesedett. A sors is közre-
játszott abban, hogy a család szempontjából kellemetlen incidens
végül is megnyugtató epilógust kapjon. A kijelölt örökös ugyanis
súlyos beteg lett. Arra kérte apját, bocsásson meg Dénes fiának, az
öreg gróf ezt meg is tette. György halála után visszaadta rangon

öröm volt számomra, amikor az elmúlt évi szlovákiai körutazás
egyik állomáshelye a krasznahorkaváraljai Andrássy-mauzóleum
volt, melyet a térség egyik legértékesebb szecessziós emlékei közé
sorolnak. Tükrözi a belle epoque müncheni építészeti irányzatá-
nak szellemiségét, mivel müncheni művészek – műépítész, szob-
rász, festőművész és kivitelező – kaptak megbízatást a családi kripta
elkészítésére.
De vajon kinek készült ez a becses építészeti emlékhely, mely
immár a Szlovák Köztársaságban bejegyzett műemlékként fogadja
az odaérkező turistákat?
Az egykori Bebek-birtokok, s a Krasznahorka vára a 16. század
utolsó harmadában került a komáromi erődben szolgálatot teljesítő
alul házasodott fiának az elsőszülötti jogot.
Andrássy Dénes feleségével Döblingben élt, a hatalmas birto-
kot pedig barátja s egyben ügyvédje irányította Krasznajorkáról.
A művészetek nagy kedvelője országgyűlési képviselőként sem
exponálta magát, viszont rengeteg társadalmi ügyet támogatott
vallási és nemzetiségi hovatartozás nélkül. Templomokat, iskolákat,
óvodákat építtetett. Áttelepíttetett egy falut is, melyet állandóan
árvíz veszélyeztetett.
A családi kriptát, mely a 8-9. századi, régi keresztény építmé-
nyekre emlékeztet, s a ravennai Nagy Theodorik mauzóleumát
juttatja eszünkbe aranyozott mozaikkockáival egyetemben, a 20.
század elején kezdték építeni, miután a gróf elveszítette feleségét.
Káich Katalin
Egyik szintén szemet gyönyörködtető sajátossága a márványfalak
színhatásában keresendő. A fekete svájci, a görögországi fehér, a
vörös foltos olasz, a rózsaszínű magyar, a tuniszi vörös, az erdélyi
sárga, a sötétszürke német meg a sötétzöld, ritka pireneusi márvány
csodálatos harmóniában fel meg egymás mellett.
A krasznahorkaváraljai mauzóleum egy mesébe illő, anyagban
megnyilvánuló bizonyítéka is egyben annak, hogy van egész életre
szóló, sírig tartó szerelem.

A Létünk 2013. évi virtuális száma

n LOSONCZ ZSUZSANNA
függéseiről. Márfai Molnár László Mi a gender? című dolgozatában
a gender diszciplínáról, azaz a társadalmi nemek tudományos kuta-
tásáról számol be. Munkájában rákérdez, hogy a gender studies
művelése ma hogyan kapcsolódik a feminizmushoz és más kortárs
diskurzusokhoz, és egyáltalán mi is a gender diszciplína.

A
Létünk folyóirat 2013/virtuális száma a Tudósképzés és kutatói
műhelyek a felsőoktatásban mentori-doktoranduszi konferencia
– virtuális szekció címmel jelent meg. E folyóiratszámban a
2013. október 1-jén megtartott virtuális konferencia anyagát olvas-
hatjuk. Ahogyan azt már korábban is megszokhattuk, a folyóiratot
a sokszínűség és az interdiszciplinaritás jellemzi. E virtuális folyó-
iratszám több tekintetben is egyedülálló. Egyrészt azért, mert egy
virtuális konferencia anyagát tartalmazza, másrészt azért, mert a
formáját tekintve sem hagyományos, ugyanis CD-n jelent meg.
Bence Erika, a Létünk fő- és felelős szerkesztője, a Tudósképzés és
kutatói műhelyek a felsőoktatásban című bevezető munkájában kieme-
li, hogy a fenntartható fejlődés alapfeltétele az oktatási innováció
és a tudástranszfer hatékonysága, illetve a tudós- és felnőttképzés
magas színvonalú kiterjesztése. E nézeteket szem előtt tartva került
megrendezésre a Létünk 2013/virtuális számának tárgyát képező
konferencia is.
A Kutatói műhelyek című rovatban kilenc írást olvashatunk.
Gábrity Molnár Irén a Tudósképzés és a kutatói műhelyek szereplői Vajda-
ságban című dolgozatában áttekintést ad a Vajdaságban működő,
magyar érdekeltségű, állami oktatási/tudományos vagy kutatóin-
tézményekről és civil tudományos műhelyekről. Rámutat a vajda-
sági magyar érdekeltségű kutatások és a magyar nyelvű oktatás fő
problémáira. A szerző a magyar érdekeltségű kutatás és oktatás
Farkas Szilárd Válságból válságba – kierkegaard-i lábnyomok Hamvas
fejlesztése érdekében szükségszerűnek tartja egy vajdasági társada- Béla életművében című tanulmányában Hamvas Bélát a magyar kier-
lomtudományi kutatóközpont létrehozását, a magyar ajkú oktatók kegaard-i recepció úttörőjeként méltatja. A szerző rámutat Hamvas
képzését és tervszerű tudományos utánpótlását, valamint a vajdasági Béla sajátos esszéírói stílusára, egzisztencia- és életfilozófiájára,
intézmények aktívabb nemzetközi szerepeltetését egy nemzetközi amelynek lényege a Kierkegaard-féle „profetikus krizeológia”. Kari-
intézeti hálózatos összefogás révén. kó Sándor Gyermekfilozófia – Mi végre? című munkájából megismer-
Mester Gyula Doktori iskola létesítése és működése című tanulmánya hetjük a szerző legújabb kutatási eredményeit a gyermekfilozófia
azokat a feltételeket és eljárásokat ismerteti, amelyek egy doktori területén. A tudomány nyelve című dolgozatában Molnár Csikós László
iskola létesítéséhez Magyarországon szükségesek. A tanulmány kérdést intéz az olvasóhoz, hogy „Vajon lesz-e akkora jelentősége
továbbá bemutatja a doktori iskolában dolgozó személyekre vonat- az angolnak, mint a latinnak volt, és hasonló sorsra jut-e, mint a
kozó követelményeket, a doktori fokozat megszerzésének felté- latin?”.
teleit, folyamatát, s megismerhetjük a szerző szerepvállalását a Tüskei Vilma Az át- igekötős igék kognitív sémái című tanulmányá-
doktorképzésben. ban az át-igekötő alapjelentéseit és ezek kapcsolatait mutatja be.
Barcsi Tamás Egy etikatudományi műhelyről című dolgozata a pécsi Elena Lavinia Dumitru A reneszánsz szerelemfilozófia Balassi Bálint
székhelyű etikatudományi műhelyt, az Ethosz Egyesületet mutatja (1554–1594) költészetében című munkájában doktori dolgozatát ismer-
be: létrejöttének hátterét és főbb célkitűzéseit. A munkában egyaránt teti, melynek célja Balassi szerelemfilozófiájának a vizsgálata, s e
olvashatunk az Egyesület kiadványairól, rendezvényeiről, hazai és fogalomnak a kapcsolata az európai stílusirányzatokkal. A Kulturális
nemzetközi kapcsolatairól is. idegenség és történelmi határok című dolgozat szerzője Romoda Rená-
Tudományos műhelyek a Székelyföldön című munkájában Tapodi ta, aki Juhász Erzsébet Határregény című regényében a különböző
Zsuzsanna bemutatja a felsőoktatás mai helyzetét, valamint részle- határhelyzetek előfordulását vizsgálja.
tesen ismerteti az erdélyi és a civil tudományos műhelyeket. A poszterszekcióban Szilágyi Mária Magyarcsernye – egy bánáti
Amedeo Di Francesco Alcuni Temi Di Ricerca Attualmente In Corso falu történetének írott és (tér)képi forrásai című tanulmánya e bánáti
Di Svolgimento Presso Ľ Università Di Napoli “Ľ Orientale” című írása falu első világháború előtti rövid történetét ismerteti.
olasz nyelven jelent meg a folyóiratban, melyet Lajos Katalin fordítá-
sában magyar nyelven is olvashatunk (Amedeo Di Francesco Néhány
folyamatban levő kutatás a Ľ Orientale Nápolyi Egyetemen). A cikkben
a szerző megosztja az olvasóval véleményét a magyar irodalom
néhány kiemelkedő alkotójáról: Dsida Jenőről, Ambrus Zoltánról,
Krúdy Gyuláról és Márai Sándorról, akikkel a kutatás és tanítás
közben foglalkozik.
Tehetséggondozás az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző
Karán című írás szerzői Csapó Mónika, Halasi Szabolcs és Námesz-
tovszki Zsolt. A cikk által megismerkedhetünk a tehetség fogal-
mával, továbbá az általános iskolákban és a felsőoktatásban folyó
tehetséggondozással.
Mészáros Zoltán A levéltár a kutatók szemszögéből – A Szabadkai
Történelmi Levéltár a 2012-es év statisztikái alapján című közleményében
ismerteti a Szabadkai Történelmi Levéltár állományának 2012-es
felhasználását, valamint összegzi és elemzi a 2012-es évben beje-
lentetett kutatási témákat. A tanulmány bemutatja a leltári iratokat
használó kutatókat is.
Arany Zsuzsanna A Kosztolányi kritikai kiadás műhelye és fórumai
címet viselő írás a MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kuta-
tócsoport tevékenységét ismerteti. Átfogó képet ad az eddigi kuta-
tások eredményeiről, a forrásfeltáró munkálatokról, az életrajzi
kutatásokról, az eddig megjelent kiadványokról, valamint felhív-
ja az olvasó figyelmét a Kosztolányi-honlapra és a hozzá tartozó
kreatív blogra is.
A Kutatások című rovat Bene Adrián Kritika és narratológia című
írásával kezdődik. A tanulmányban olvashatunk a kritika fogalmáról,
lehetséges feladatairól és az irodalomtudomány és a kritika össze-
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com
Frazeológia
és fordítástudomány
A Hungarológiai Közlemények 2013/4. számáról
A
z újvidéki Magyar Tanszék folyóirata, a
Hungarológiai Közlemények 2013. évi 4.
száma olyan tanulmányokat közöl, melyek
elsősorban a frazeológia és a fordítástudomány
tárgyköréhez kapcsolódnak.
A tizenhárom tanulmányt tartalmazó kiadvány
élén Rajsli Ilona Frazémavariánsok egy helyi jellegű
korpuszban című munkája áll, mely az írott sajtó-
ban és az élőnyelv változataiban is megmutatkozó,
mindennaposnak mondható jelenséggel foglal-
kozik: a frazémák akár szándékos, akár tévedé-
sen alapuló variálódásával. A tanulmány egy helyi
érvényű (óbecsei) korpusz variabilitásfokát vizsgál-
va felméri az állandósult szókapcsolatok adattárba
vételének lehetőségeit, módszereit.
Vukov Raffai Éva Papp György és a vajdasági
magyar nyelvi tervezés című dolgozatában feltérké-
pezi a Vajdaságra jellemző aktuális nyelvtervezési
problémákat. A nyelvi tervezés fontos, a Vajda-
ságot érintő témái között elsődlegesen említi: a
magyarországi sztenderd elsajátítását, a magyar
sztenderd mellérendelését a meglévő nyelvválto-
zathoz, a diskurzusalakítást, a presztízstervezést,
a nyelvmenedzselést, a környezet nyelvének elsa-
játítását, bővítését, a fordítást.
Fordításkritikai szempontok című írásában Andrić
Edit arra keresi a választ, mit jelent egy mű fordí-
tásának kritikája, szükséges-e fordításelméletet,
fordítástechnikát tanítani. Megfogalmazza a
fordításkritika feladatát, helyét a kritikai műfa-
jok között, kiemeli a fordításkritika jelentőségét,
és utal az igen összetett eljárás, folyamat követel-
ményrendszerére is.
Ispánovics Csapó Julianna Kultúra és fordítható-
ság – Herczeg Ferenc regényeinek példáján című tanul-
mányában a verseci születésű Herczeg A fogyó hold
(1923) és Huszti Huszt (1906) című regényének a
(szólás)hasonlatait veszi szemügyre. A történelmi
regényben a herczegi narráció szó- és mondatha-
sonlatai kerülnek előtérbe, melyek egyik rétege a
népi frazeológia tárgyköréből kerül ki, míg a másik
réteg eredeti alkotásnak minősíthető. A társadalmi
regényben megmutatkozó frazeologizmusok az
amerikai szélhámos és a magyar dzsentri ellen-
pontozott habitusát rajzolják elénk.
Magyar kultúraspecifikumok a szlovén műfordítás-
ban című dolgozatában Rudaš Jutka azt ecseteli,
hogy az irodalmi szövegek hozzáférhetősége álta-
lában kultúrafüggő. „A sikeres fordítás feltétele,
hogy a fordító mind az eredeti szöveg kulturá-
lis kontextusát világosan lássa, mind pedig azt a
kulturális közeget, amelynek fordítását szánja.”
Rudaš Jutka ebben a tanulmányában Esterházy
Péter és Darvasi László szlovénra fordított kortárs
regényeit/regényét elemzi a fenn említett megál-
lapítását szem előtt tartva.
Nagy Sándor István Újvidéki anziksz – Egy készülő
magyar műfordítási lexikonról című írásában a Magyar
műfordítói lexikonhoz kapcsolódó kutatómunka
eddigi eredményeit, adatait, felhasznált forrásait
ismerteti, és vázolja a kidolgozott kutatási stratégiát.
n MAGYAR KLEMENTINA
Utasi Csilla Kosztolányi Dezső Esti-ciklusának szerb
fordítása című dolgozatában egyrészt a ciklust jellem-
ző elbeszélői helyzet többértelműségét, az elbeszélő
és az elbeszélt én játékát, az önreflexió megkettő-
ződését, a tapasztalat elbizonytalanodását visszaadó
fordítói megoldásokat elemzi, másrészt azokat a
nyelvi megoldásokat veszi szemügyre, melyekkel
a szerb szöveg az alteregó-hős gyermekkorának és
fiatalságának szabadkai és budapesti helyszíneit, a
szerb és magyar közösségnek a történések lejátszó-
dásának idején közös kulturális terét idézi meg.
A kultúraspecifikumok átültetése Gion Nándor
Virágos Katona című regényének fordításaiban című
dolgozatban Horváth Futó Hargita és Hózsa Éva
a regény kultúraspecifikumainak elemzése mellett,
azt a kulturális praxist szemrevételezi, mely a szerb
és a német nyelvű kiadásokban realizálódik.
Katona Edit Szólásismeret – regionalitás – tükrözés
című írásában a vajdasági középiskolások szóláskin-
csének ismeretét térképezi fel. Arra keresi a választ,
milyen mélységben értik a diákok szólásainkat,
hozzá tudják-e kötni a meghatározott szóláshely-
zetekhez, milyen asszociációs műveletek járulnak
hozzá az új szerkezetek kialakulásához, a szólások
használatában fellelhetőek-e regionális vonások,
interferenciajelenségek. A jelenségek tanulmányo-
zására areális és szociolingvisztikai szempontok
figyelembevételével került sor.
Az igék jelentésének megfeleltetése: magyar–szerb
összehasonlítás című tanulmányában Tüskei Vilma
a magyar és a szerb igék jelentésének összeveté-
sével foglalkozik Kosztolányi Dezső Pacsirta című
regényének és Marko Čudić szerb fordításának
alapján. Kitér a fordításokkor evidens szó szerinti
megfeleltetésre, a hiperonímia és hiponímia hasz-
nálatára, felhívja a figyelmet a bizonyos esetekben
legcélravezetőbb kohiponímia alkalmazására, de
rávilágít a szemléletmódok nagyfokú árnyalható-
ságainak lehetőségeire is.
Presinszky Károly és Török Tamás Állatnevekkel
kapcsolatos zoboralji frazémák című tanulmánya egy
szlovákiai tájegység sajátos frazémakincsét tárja
elénk. A kutatók több szempontot figyelembe véve
(az egyes állatok szerinti eloszlást, az állatnevek
frekventáltsága szerinti megoszlását) vizsgálták
a közmondásokat, szólásokat. A rendelkezésükre
álló korpusz 202 olyan közmondást tartalmazott,
melyekben állatnév szerepelt.
Brenner János Az emberi test kategóriájával össze-
függésben lévő frazémáink diakrón vizsgálata című
dolgozatában a lexémák állandósult kapcsolódá-
si formáit vizsgálja diakrón szempontokat érvé-
nyesítve. A tanulmány azoknak a frazémáknak az
alakulástörténetére fókuszál, melyek az emberi
testtel hozhatók összefüggésbe, illetve amelyek a
„test” lexémát tartalmazzák.
A tanulmányok sorát Törteli Telek Márta A
kreatív írás alapkövei című munkája zárja, melyben
a szerző részletekben menően értekezik a kreatív
szövegalkotás módszertani vonatkozásairól.
2014. február 15., 16., szombat–vasárnap
Kút n PÁL SÁNDOR ATTILA
Fóbiája, ami egy görög eredetű szó, és beteges félelmet, iszonyt, irtózást
jelent valamitől, és a kényszerképzetek egyik fajtája, szóval, mindenkinek
van, gondolom, nekem is, de ezek egyszerűek: tériszonyom van, félek a
víztől, félek a nagy sebességtől. Egészen kicsi koromban bátor voltam, sőt
vakmerő. A tanyaudvaron vagy a dédinél lévő kúthoz minden további nélkül
odamentem, belenéztem, nagyon mély volt mind a kettő, követ dobtam
beléjük, a gémmel szórakoztam, aztán nem sokkal később egyre inkább
attól féltem, hogy valahogyan beleesek, átbukok a káván, valami beránt,
vagy beleszakadok, ezért kezdtem tartani a tisztes távolságot, legföljebb
azért közelítettem meg, hogy öcsém bele ne essen. Aztán a Csorba Laci
faterja részegen egy ilyen kútba fulladt bele, két nap után találták meg a
felpüffedt testét. Ha a dédihez mentünk vasárnap ebédre, mindig felálltam
a Škodában az első két ülés közé, onnan néztem előre, mondtam a szembe-
jövő kocsik márkáját, kapaszkodj, mondta nagyapám, kapaszkodok, válaszoltam
a családi legendárium szerint, egyszer meg Esztergomban kirándultunk, és
apával felmentünk a bazilika kupolájára, körbejártuk egy idegen turista-
csoporttal, egy vaskorlát volt végig körül, meg hiányos deszkapallók, anyának
integettünk, aki lent maradt öcsémmel, egészen hangyányinak tűntek, de
úgy emlékszem, hallottam anya hangját, hogy le ne essetek. Nem hagy
nyugodni a gondolat, hogy a tériszonyos ember nem a mélységtől fél,
nem attól, hogy leeshet, hanem hogy leugrik. Vagy hogy beleugrik egy
nagyon mély vízbe, amilyen egy folyó vagy egy tó vagy egy kút, vagy száz-
húsznál nem megindokolható vagy átlátható okból félrerántja a kormányt.
Nem tudom, miről beszélek.
S Z Ó F I GY E L Ő
Kalapoz
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
Egy ideje a kéreget ige szinonimasorát (koldul, gyűjt, tányéroz, tarhál stb.) gazdagítja a kalapoz
szó. Azon a képen alapul, hogy a kéregetők hagyományosan a lefordított kalapjukat tartják oda
az adakozó elé, hogy az illető beletegye adományát. Ez a konkrét jelentése azonban a beszéd-
helyzeteknek csak egy részében jut kifejezésre: Herényi, Debreczeni a két untermann, Bokros
elkapja a hintát, Ibolyka pedig kalapoz. –– Kíváncsi voltam, azóta hogyan alakult a sorsuk, kijár-
nak-e még kalapozni. – Határozott léptekkel indul előre (a vak koldusnak mindegy, hol kéreget),
és péterfillérekért kalapoz. – I. SZÍNÉSZ (kilépve a szerepéből kalapozni kezd): És ha tetszett,
bátran dobjanak ... – Egy kisfiú feldob egy még kisebb lányt a levegőbe, az „öreg” pedig kalapoz
az akrobatáknak. ( A példák egy részében főnévi igeneves származéka jelenik meg az igének.)
Gyakran már csak átvitt értelemben kell venni a kalappal való kéregetést: Sztrájkra kalapoz
a rendőrszakszervezet – Nagy cégeknél kalapoz a Nemzeti Konzultációs Testület – Beyonce
Bill Clintonnal kalapoz Haitinek – Hillary Clinton New York-i szenátori versenyéhez szükséges
pénzért kalapoz. – A kickstarteren éppen pénzt kalapoz a világmegváltó ötlethez. – A tavaly
alakult párt büszkén hirdeti, hogy alulról szerveződik, támogatóitól kalapoz a kampányra. – A
vállalkozás 2,4 millió dolláros befektetésért kalapoz, hogy megépíthesse első hamvasztó telephe-
lyét. – Villanyszámlára kalapoz éppen az ország egyik legkiválóbb eredményeivel büszkélkedő
iskolája. – Más egyetemek most nyakig ülnek a PPP-s adósságban, ez az egyetem meg sikerrel
kalapoz a kormánynál új pénzekért.
A kalapoz igének össze igekötős változata is kialakult: A kerekes székesek őrangyala hol szalag-
avató bálra szerez táncpartnert egy kerekes székes lánynak, hol egy speciális beemelő szerke-
zetet „kalapoz össze” egy mozgássérült vidéki férfi számára. – A Nővérek című orosz film egyik
jelenetében Dina énekléssel kalapoz össze pénzt, hogy csillapítsa éhségüket. – Miss Szimpátia
döntősei abban is versenybe szállnak egymással, hogy ki kalapoz össze több centet a publikumtól
meghatározott időn belül. – A SETI azt tűzte ki célul, hogy 200 ezer dollárt kalapoz össze, amiből
folytatni tudja működését. – Az önkormányzatoktól nem kevés pénzt kalapoz össze hagymázas
teóriáinak előadásához. – Obama arra számít, hogy 300 milliárd dollárt kalapoz össze honfitár-
saitól választási alapjára. – Kétszáz alkalmazottat foglalkoztató magánvállalkozása igazán tekin-
télyes summát, alkalmanként akár több százezer dollárt kalapoz össze.