15.

Tétel:

Arany lírája az 1850-es és 60-as években

 Letészem a lantot
 Ősszel
 Kertben

ARANY JÁNOS:

(1817-1882)

Rövid életút:

1817-ben, Nagyszalontán született.

Szegény családba születik. Kései gyermek, betegeskedések, túlzott féltés a szülők részéről.
Mindezek következménye: visszahúzódó, érzékeny személyiség.
Nagyon korán kezd olvasni, és nagyon szeret. Ebben a korban elég művelt volt. Idegen
nyelven is olvasott.
Iskolái: Nagyszalonta, Kisújszállás, Debrecen. Befejezetlen tanulmányok.
Az iskolákat az útkeresés évei követi: Vándorszínészet, segédtanító, jegyzősködés.
Családalapítás: egy leány és egy fiúgyermek (Laci).
Kisfaludy társaság tagja, társzerkesztő, önkéntes nemzeti őr.
Nemzeti ügyei iránt elköteleződés jellemzi a szabadságharc idejében, tragédiaként éli meg
annak leverését.
1877: Nyugdíjazása, Margit-sziget (Őszikék ciklus).
1882: halála.

Pályakép:

Epikus költő, drámaíró, kritikus és esszéista.

Külvilág és személyiség összefogására törekszik. Költészete a modern ember léttapasztalatát
fogalmazza meg. Eszmény és valóság összeegyeztethetetlen. Elégikus létérzés (alapja a
megtapasztalt értékhiányos lét).
Korszakok:
1. 45-49-ig.
Elsősorban epikus művek:
 Az elveszett alkotmány.  A Kisfaludy társaság pályázatára írta ezt a művet.
 Toldi (1846)  Kisfaludy társaság pályázatára írta.
 Toldi estélye (1848)
Forradalmi szabadságharc alatt mozgósító szándékú népies helyzetdalok (erkölcsi
kötelesség).
2. 51-60-ig. Nagykőrösi évek.
Ott tanított gimnáziumba.
 Lírai alkotások, balladák.
3. 60-77-ig.
Irodalomszervezői tevékenység, leánya halála.
4. 77. Nyugdíjazása. Őszikék ciklus.

Az 50-es évek költészete/

A nagykőrösi évek költészete/
Arany költészete a szabadságharc leverése után:
Csalódottság, reményvesztettség:
 Nemzeti katasztróra.
 Petőfi halála.
 Egyéni lét bizonytalansága.
A líra válik uralkodóvá. Az elégikus hang kizárólagossá válik költészetében. Az értelmes,
célirányos élet csak eszményként van jelen. Lemondó szemlélet, életkedvvesztés jellemzi.

Verselemzések:
Letészem a lantot:
 Két idősík:
o Értelmetlen, értékvesztett, céltalan jelen (1, 6, 7. vsz.-ok):
Teljes reménytelenség, távlatnélküliség, kilátástalanság. Kihat alkotási
vágyára.
Lelki állapot tárgyiasulása: (negatív értékképzetű metaforák)
 „árva ének”  Nincsenek költőtársak. Közönség, érdeklődés
hiánya.
Sivárság, kiüresedés.
 „fonnyadó virág”: negatív értékképzetű szó.
 „temető”: halál képe.
 „fa” és „virág”
„fa”: nemzet, közösség vagy eszme (amiből a virág következik)
„virág”: vers, költészet
„árva ének”, „elhunyt dalok”, „kísértet”  A költői alkotást, a halál
képzetkörébe tartozó metaforák jelölik.  A költészet is értelmetlenné
vált.
Természettörvényként jelenik meg. A költői elhallgatás szükségessége.
(Nem kérdőjelezhető meg.)
Jelen hangvétele: elégikus.
Ezekben a vsz.-okban: A mondathatárok elmosódnak, a sorvégek
egybeesnek. Bezártság, visszafordíthatatlanság.
o Nagy reményeket ígérő, eltérő múlt:
Értéktelített, a sivár jelen ellenében még fel is értékelődik.  Még
nagyobb veszteség.
Ezekben a vsz.-okban: Lendület, harmónia lírai én és külvilág között.
 A refrén megváltoztatása az utolsó vsz.-okban: (7. vsz.)
A refrén módosult, kijelentésként hangzik.
A költőszerep betölthetetlen.
 A refrén: kérdést tartalmazó felkiáltás formájában szomorúan összegzi újra a
megelőző sorok megállapításait. Lelke elveszett, ifjúságát siratja el benne.
Refrén  Megelőző sorok.
Refrén: elégikus hangvételű (líra). Megelőző sorok: ódai emelkedett
hangvétel (líra).

 Költői eszközök:
o Metafora: „bársony palástba járt a föld”
o Szinesztézia: „fűszeresebb az esti szél”
A lét teljességét fejezik ki ezek a képek.
Ősszel:
 Az előző versel rokonhangvételű.
 Szimmetrikus felépítésű.
o Első 5 vsz.:
 Homérosz világa.
Pozitív képek:
„fénydús eged”, „sima tengeri”
 Aranykor pozitív értékképzetű képek.
 2-3. vsz.: természet
 4-5. vsz.: életképek
 1. vsz.: beszédhelyzet meghatározása
 1-5. vsz.: refrén  megelőző sorok.
 Természeti képek a lelki állapot kivetülései.
o 6-10. vsz.:
 Ossziáni dalok.
 Negatív festés.
 refrén = megelőző sorok
 Felerősít a refrén.
 6-10. vsz.: létállapotot fejez ki, így a két rész két létállapotot
jellemezve:
 1-5.vsz.: harmónia
 6-10.vsz.: harmónia felbomlása
 Ősz ennek a szimbóluma.
 10. vsz.: A költő lét értelmét vesztette.
 Teljes reménytelenség, kilátástalanság.
 Műfaj: Óda + Elégia (líra)
 Rímképlet: Keresztrím (harmónia felbomlását nyomatékosítja).
 Formafegyelem: Menedék a lírai én számára. A kaotikusnak tűnő világgal
szemben a rend a harmónia a költői műalkotásban még megteremthető.
Kertben:
 Személyes válság ihlette.
 Helyszín: saját kert.
 Elmagányosodás, elidegenedés, a kertjében kertészkedő költő.
E/1 személyű ragok, személynevek.
 A daruszó és a gerle irányítja a figyelmet a szomszédba.
A magány tereli tragikus irányba a verset.
 2-4. vsz.: életképszerű jelenetek, költői reflexiókkal.
(A lírai én részéről együttérzés, részvét.)
 A születést, életet és a halált jelképező tárgyak elvonatkoztatnak a konkrét
helyzettől, általánosítják ezt a képet.
 A „Kertészkedem” szó jelentésbővülése:
Az E/1 való indítás („kertészkedem”, „bíbelek”) rögtön a vers világában
megteremtett beszélőt, lírai alanyt állítja az életkép központjába. Rá terelődik a
figyelem, ő lesz a szemlélődés alanyává, később a következtetések
megfogalmazójává.
 Költészeti eszközök:
o Metafora:
„falékony húsdarab”  Az ember nem foglalkozik mással, ösztönlét. A
közönynek, önzőségnek szemléltetésére szolgál.
o Metonímia:
„az élet egy összezsúfolt táncterem”  élet és halál körforgása.
 5. vsz.: Újszerkezeti egység: Elmélkedés, reflexió az eddigi leírás után. Illúzió
csupán hogy az eltávolodás megvéd attól, hogy meglássuk a bajokat, a másik
ember problémáját.
 6. vsz.: Az egyediből általánosít: Az egész világ közömbös.  Keserűség. „zsúfolt
táncterem”: Élet és halál körforgása örök, s ezzel a bajok, a problémák újra
születnek.
 7. vsz.: Már megvetéssel szól: „ember”-„húsdarab” metafora, „ember”-„hernyó”
hasonlat.  Az ember a vegetatív lét szintjén tengődik/él. A létfenntartás
ösztönzi/vezérli. A kert már látomásos kert, az egész emberiség kertje. A fákat
gyógyítani tudó kertész, az emberiséget nem képes meggyógyítani. A közöny, az
elidegenedés, a kiüresedett emberi kapcsolatok állandósultak.