2008. augusztus 10.

Vasárnap: A Los Angelesi BB gyilkosságsorozat hiteles leírása

Amikor Beyond Birthday elkövette a harmadik gyilkosságot, kísérletezni kezdett.

Gyakorlatilag azt próbálta ki, lehetséges-e az áldozat halála belső vérzéssel, anélkül, hogy bármilyen
szerv megsérülne. Elaltatta az áldozatát, és eszméletlenül verte a karját, figyelve, hogy ne sértse meg a
bőrt. Azt akarta elérni, hogy a vérzés elég legyen a halálhoz, de a tervei sikertelenek maradtak. Az
erek bár megtörtek, és a vér vöröses-lilára színezte a kart, az áldozat nem halt meg. Reszketett,
szenvedett, de túlélte. Beyond Birthday elszámolta magát, meg volt győződve arról, hogy ez elég lesz,
de az eredmény nem nyűgözte le, szóval a dolog csak kísérlet maradt. Nem érdekelte, sikerült, vagy
sem. Csak megvonta a vállát, és elővette a kést…
Nem, nem, nem és nem.
Ez a stílus, ez a narratív szövegelés… soha az életben nem fogom ezt fenntartani annyi
oldalon keresztül. És minél jobban próbálom, annál jobban fogom unni az egészet, és annál pocsékabb
lesz a munkám. Hogy az egészből egy Holden Caulfield (a világ leghíresebbé vált irodalmi
szennyhőse) jellegű vacak legyen, amiben szépen leírogatom, mit csinált Beyond Birthday és mit
gondolt közben nem vinne előre (még úgy sem, hogy nem vitathatom, sok közös van bennünk a
sráccal). Ha összefoglalom a gyilkosságainak a menetét, azzal nem teszem ezeket az iratokat
értékesebbé. Ez nem jelentés, nem regény. Ha később csinálnak belőle valami hasonlót, az nem
miattam lesz. Nem akarom ezt az elcsépelt szöveget újra elsütni, de mire ezt bárki elolvassa, én
feltételezhetően már nem leszek az élők sorában.
Nos, azt hiszem, nem kell beszélnem a kedves olvasónak a nagy csatáról a század legnagyobb
detektívje, L, és a szürreális gyilkos, Kira között. A gyilkosság eszköze kicsit fantáziadúsabb lett, mint
egy guillotine, de tulajdonképpen nem hozott létre mást csak a szenvedés és a terror egy újabb korát,
megspékelve némi infantilis látásmóddal. Visszagondolva meg vagyok győződve, hogy a győzelem
istenei csak azért mosolyogtak Kirára, mert unták magukat. Vagy talán egy vérben úszó, diktatórikus
világot akartak. Netán azért alakultak így az események, hogy mi emberek végre megtanuljuk a
különbséget a Mindenható és a halálisten között. Ki tudja? Én mindenesetre egy szóval sem akarok
többet vesztegetni ezekre a szerencsétlen eseményekre.
Kira rohadjon meg.
Engem L érdekel.
L.
Századunk alighanem legnagyobb nyomozója, aki zseniális elméje mellett is értelmetlen és
igazságtalan halált halt. A közzétett jelentések szerint összesen 3500 bonyolult ügyet oldott meg, és
háromszor ennyi bűnöst juttatott rácsok mögé. Hatalmas ereje volt, könnyedén irányított minden
nyomozóirodát a Földön, ezerszer dicsérték, és tüntették ki munkájáért… de soha nem látták az arcát.
Az ő szavait akarom tolmácsolni, olyan pontosan, amennyire csak tehetem, hogy hátrahagyjam őket
valakinek, aki majd rájuk talál. Valakinek, aki követheti az útját. Nos, a jelen helyzet alapján úgy
tűnik, az örököse nem én leszek, de ezt, ezt hátrahagyom. Szóval, amit most olvasol, az
tulajdonképpen egy jegyzet L-ről… haldokló írja, mégsem az én üzenetem, és nem szól az egész
világnak. Tulajdonképpen valószínű, hogy az a nagypofájú kis eminens, Near fogja először a kezébe
venni. Hogyha ez a helyzet, nem üzenem neki, hogy tépje szét, vagy égesse el a lapokat. Ha rádöbben,
tudtam olyasmiket L-ről, amiről neki fogalma sem volt, akkor még jó kedvem is lesz tőle. Még annak
is megvan az esélye, hogy Kira elolvassa ezt az egészet, és a fenébe is, tegye meg. Tudja meg, hogyha
nem lenne az az átkozott gyilkos füzet, meg az idióta halálisten, akkor arra sem lenne elég, hogy
piszok legyen L talpán.
Nagy szerencsémre azon kevesek közé tartozom, akik személyesen is ismerték L-t. Hogy
mikor és hol találkoztam vele… nos, ez a legdrágább emlékeim közé tartozik, és nem is fogom leírni
ide. L ekkor három történetet mesélt nekem, ezek egyike volt Beyond Birthday esete. Hogyha
passzolom a körülírást, és egyszerűen csak áttérek a „Los Angelesi BB gyilkosságsorozat”
megnevezésre, biztos vagyok benne, hogy sokan hallottak róla. Természetesen soha nem derült ki,
hogy a dologban nyakig benne volt L, és a Wammy Otthon, amely tizenöt éves koromig engem is
nevelt, pedig bizony, hogy benne voltak. L normál esetben soha nem nyúlt egyetlen ügyhöz sem, ahol
nem volt legalább tíz halott, vagy több millió dolláros kár, és bonyolult az ok, amiért megkésve, de
eltökélten vetette bele magát ennek az esetnek a megoldásába, ahol csak három-négy gyilkosság
történt. Ezt kifejtem a továbbiakban, de az biztos, hogy a BB gyilkosságsorozat vízválasztó volt L-nek,
nekem, és talán még Kirának is.
Miért?
Mert L itt mutatkozott be először Ryuzaki néven.
Szóval ugorjuk át a szokásos szövegelést Beyond Birthday gondolatairól, és arról, hogy
hogyan és miért ölte meg a harmadik áldozatot, mivel tulajdonképpen senkit nem érdekel. És ha már
itt tartunk, ugorjuk az első és második áldozatokat is, tekerjük előre az órát a következő nap délre,
amikor a század legnagyobb nyomozója először nyúlt az ügyhöz. Ó, majd elfelejtettem. Ha a
nagypofájú Near-ön, vagy az elmebeteg sorozatgyilkoson kívül más is elkezdi olvasni ezeket a
feljegyzéseket, azt hiszem, illene bemutatkoznom. Én vagyok a narrátor, az idegenvezető, vagy mesélő
ebben a történetben. Valószínűleg azon a kettőn kívül senkinek nem érdekes a valódi nevem, de én
vagyok az örök második helyezett, a legjobban öltözött fickó, aki úgy döglött meg, mint egy kutya,
Mihael Keehl. Egykor Mellonak hívtam magam, de annak már sok ideje.
Szép emlékek… és rémálmok.

1. oldal
Az üzenet

Bár ma már Los Angelesi BB gyilkosságsorozatként ismerjük – elég jó név – amikor

megtörtént, a balhé közepén ez az eset nem rendelkezett hasonló stílusos megnevezéssel. A média
Wara Ningyo Gyilkosságokként emlegette, vagy L. A. Zárt Ajtók Mögött Elkövetett
Gyilkosságsorozatként. Egyik rosszabb, mint a másik. Ez vitathatatlanul sok fejfájást okozott Beyond
Birthdaynek – a szóban forgó gyilkosságok elkövetőjének – de végeredményben egészen jól leírták,
mi is történt. Szóval, egy nappal azután, hogy elkövette a harmadik gyilkosságot, 2002, augusztus 14-
én, reggel 8:15-kor, helyi idő szerint, Misora Naomi még kissé kótyagosan feküdt az ágyon. Fekete
bőrnadrágot viselt, és ahhoz illő bőrkabátot, de természetesen legtöbbször nem ebben az öltözékben
aludt. Előző este órákig száguldott az utcán a motorjával, hogy kissé levezesse a feszültséget, és mikor
végre hazaért olyan fáradt volt, hogy eszébe sem jutott a zuhanyzás, vagy az átöltözés. Misora
manapság ennek az ügynek megoldásáról híres, de az igazság, hogy amikor az eset történt, éppen
eltávon volt. A feljegyzések szerint szabadságot vett ki, ám valójában csak nem tudott megfelelni a rá
nehezedő iszonyú nyomásnak. Eltáv, szabadság, vakáció. Nem kell belemenni a részletekbe, hogy
miért. Ami biztos, hogy ez Amerika, ő meg egy japán nő volt, aki rendkívül tehetséges a munkájában,
az FBI pedig nagy szervezet… nos, igen, ezzel nagyjából elmondtam mindent. Persze voltak kollégái,
akik csodálták, ezért illeszkedett be olyan könnyen, de egy hónappal a BB gyilkosságsorozat előtt
elkövetett egy olyan hibát, amit ő sem akart elhinni, és amit végképp nem lehetett megoldani éjszakai
száguldozással.
Komolyan elgondolkozott azon, hogy otthagyja az FBI-t, az egész addigi életét, és hazatér
japánba. Egy része már fáradt volt, unta az összes problémát, ami a munkával járt, de a legfőbb okot a
bűntudat jelentette. Bűntudat a hibáért, a bukásért, ami elviselhetetlen súlyként nehezedett a vállára.
Hogyha kívülről nem is érezte volna a nyomást – ez tényleg feltételezés, esély sem volt rá – akkor
maga kért volna időt, hogy feldolgozza a történteket.
Talán vissza is vonult volna.
Feltápászkodott az ágyról, le akarta mosni magáról az előző nap feszültségét, amikor
észrevette, hogy a laptop az asztalon valamilyen ismeretlen okból be van kapcsolva. Nem emlékezett
rá, mikor kapcsolta be… még csak most ébredt fel. Talán tegnap este, és előbb elaludt, minthogy
kikapcsolta volna? Ilyesmiről sem voltak emlékei, de más válasz nagyon nem lehetett a dologra. Ekkor
persze megjegyezhetjük, hogyha volt ereje számítógépezni, akkor igazán lett volna átöltözni is, de ez
már nem több mint kötözködés. Misora levette a kabátját, és sokkal nyugodtabban ült az asztalhoz.
Megmozgatta az egeret, hogy eltűntesse a képernyővédőt, de az eredmény csak még jobban
összezavarta. „Új email” jelezte a felugró ablak. Az egy dolog, ha az ember elalszik a számítógép
előtt, de mailezés közben? Belépett a Beérkezett üzenetek fiókba, ahol egyetlen levél várta, Raye
Penber-től. Ő volt az aktuális párja, a legnyilvánvalóbb példa a kollégák csodálatára (na, nem mintha
ez megakadályozta volna abban, hogy könyörögjön a nőnek, keverje magát kicsit kevesebbszer bajba.)
Az eltávja már majdnem a végéhez ért, így Misora biztosra vette, valamilyen rendőrségi ügy…
megnyitotta a levelet.
Misora Naomi!
Sajnálom, hogy így kell kapcsolatba lépnek önnel.
Szükségem lenne a segítségére egy fontos ügyben.
Amennyiben vállalja, hogy segít nekem, lépjen be a harmadik blokk, harmadik szekcióba a Vidám
Falatok szerveren, Augusztus 14-én, délelőtt kilenc órakor. Pontosan öt percig lesz erre képes (kérem,
törje át maga a tűzfalat).
L
Ui. Hogy kapcsolatba lépjek önnel, a barátja email címét használtam. Ez volt a legegyszerűbb, és
legbiztonságosabb módja a kapcsolatteremtésnek, kérem, bocsásson meg. Akár úgy dönt, segít, akár
nem, semmisítse meg ezt a számítógépet huszonnégy órán belül az üzenet elolvasása után.
Amikor végzett, Misora ismét az üzenet elejére ugrott, és nekikezdett az újbóli elolvasásnak. A
tekintete megállapodott a feladón.
L.
Eltávon vagy sem, FBI ügynök volt… természetesen felismerte a nevet. Megbocsáthatatlan lett volna,
ha nem. Még azt is elgondolta, hogy talán Raye Penber, vagy valaki más szórakozik vele, de
megállapította, hogy senkinek nem lett volna bátorsága ehhez az aláíráshoz. L soha nem mutatta meg
magát, sem a médiának, sem magánszemélyeknek, de keringett pár rémtörténet arról, mi történt a
detektívekkel, akik imitálni próbálták. Senki, még viccből sem vette volna fel a nevét.
De akkor…
- Atyaég… - rázta a fejét a nő, majd ismét elindult a zuhanyzó felé.
Megszárította a haját, és ivott egy pohár erős kávét.
Persze, csak eljátszotta magában, hogy töpreng az ügyön… egyetlen ügynök sem mondott volna
nemet L-nek. A nő azonban jelen pillanatban nem rendelkezett a legjobb véleménnyel a nagy
nyomozóról, így muszáj volt eljátszania, hezitál… csak, hogy jobban érezze magát. Hogyha
megpróbálod magad Naomi helyébe képzelni, ez teljesen érthető. Végeredményben L meghackelte a
számítógépét, és még rá is parancsolt, hogy semmisítse meg, hiába egy hónapja vette.
- Nem érdekel… mármint de, de…
Amint mondtam, nem volt választása.
8:50-kor leült a számítógép elé, aminek kevesebb, mint huszonhárom órája maradt, és követte L
utasításait. Nem volt gyakorlott hacker, de FBI ügynökként az alapokra megtanították.
Amikor sikeresen hozzáfért a szerverhez, az egész képernyő fehérre váltott. Misora egy pillanatra
megrémült, de amikor egy kalligrafikus L betű is feltűnt, azonnal megnyugodott.
- Misora Naomi. – érkezett a hang. Torzított volt, de L-t ezen a hangon ismerte minden
igazságügyi szervezet. Rengetegszer hallotta már… de először fordult elő, hogy kifejezetten
hozzá szólt. Furcsa érzésnek találta, mintha a televízióban nézett volna farkasszemet saját
magával. Na, persze ezt sem tapasztalta még meg, de úgy gondolta, az lehet valami ilyesmi. –
L vagyok.
 - Üdvözlöm… - kezdte volna a nő, aztán rájött, hogy mennyire felesleges lenne. Nem volt
mikrofonja, L természetesen nem hallhatta. Gépelni kezdett. – Misora Naomi vagyok.
Megtiszteltetés beszélni önnel, L. – ezt már bizonyára megkapta.
- Misora Naomi, tisztában van a Los Angelesben folyó gyilkossági ügy részleteivel?
L azonnal a tárgyra tért, egyszerűen figyelmen kívül hagyva a szavait. Ennek legvalószínűbb oka az
volt, hogy a beszélgetést 9:05-ig be kellett fejezniük, mégis kissé sértette a nőt. Mintha teljesen
alapvető lenne, hogy együtt dolgozik vele – ami egyébként igaz volt, de semmi tiszteletet, vagy hálát
nem mutatott a segítségért.
Dühösen gépelte be a következő üzenetet.
- Nem vagyok olyan gyakorlott, hogy minden Los Angelesi ügy nyomozási aktáját ismerjem.
- Tényleg? Én igen. – könnyedén hárította a szarkazmust, majd folytatta. – A sorozatgyilkosról
beszélek, a harmadik áldozatot tegnap találták meg. Úgy hiszem, további áldozatok lesznek. A
HNN Wara Ningyo gyilkosságokként emlegeti.
- Wara Ningyo gyilkosságok? – nem hallott róluk. Szabadságon volt, és szándékosan kerülte az
ilyen jellegű híreket. Japánban nőtt fel, így természetesen ismerte az elnevezést, de az angolos
kiejtés valahogy szokatlanná tette.
- Meg akarom oldani ezt az ügyet. – mondta L. – Le fogom tartóztatni a gyilkost, de ehhez
feltétlenül szükségem van a maga segítségére.
- Miért én? – írta. Ezt kétféleképpen is lehetett érteni… „Miért kell a segítségem?” vagy „Miért
kéne segítenem?” L persze gondolkodás nélkül az elsőre reagált, úgy tűnt a szarkazmust
egyszerűen képtelen értelmezni.
- Természetesen, mert gyakorlott ügynök, Misora Naomi.
- Éppen eltávon vagyok…
- Tudom. Ez pont megfelelő.
Három áldozatot mondott.
Normál esetben természetesen az áldozatok kilétén is múlt, de… abból, amit L eddig mondott
az ügy még nem öltött olyan méreteket, hogy bevonják az FBI-t. Talán ez volt az oka, hogy inkább őt
kereste meg, és nem az FBI-on keresztül próbálkozott, de minden túl hirtelen történt, és alig kapott
időt. Miért foglalkozna L egy olyan üggyel, ami túl jelentéktelen, hogy az FBI felismerje? Biztos volt
benne, hogy erre nem fog számítógépen keresztül választ kapni.
Az órájára nézett.
Egy perce maradt.
- Rendben. Segítek, amiben tudok.
- Köszönöm. Tudtam, hogy beleegyezik. – nem hangzott túl hálásnak. De ennek oka talán csak
a torzított hang volt. – Hadd magyarázzam el, hogy lép majd kapcsolatba velem a jövőben.
Nincs sok időnk, szóval rövid leszek. Először is…
 Először is ismernie kellett BB gyilkosságsorozat alapvető részleteit. 2002 július 31-én, a
Hollywood-i Insist Street-en megöltek egy férfit, aki a Believe Bridesmaid névre hallgatott. Egyedül
élt, szabadúszó íróként, tucatnyi cikket adott le tucatnyi magazinhoz, rengeteg néven, így viszonylag
ismert volt – ami pont nem jelent semmit, de azért fő a pontosság. Megfojtották. Először elkábították
valamivel, majd hátulról egy zsineggel végeztek vele. Nem volt küzdelem… pontosan megtervezett
gyilkosság volt. A második gyilkosság négy nappal később, 2002. augusztus 4-én történt, a Third
Avenue-n, az áldozat neve Quarter Queen volt. Agyonverték, a koponyája elől behorpadt, valami
nehéz tárggyal ütötték meg. Itt is úgy tűnt, elkábították, és már eszméletlen volt a halála pillanatában.
Az, hogy miért vették ennyire egyértelműnek, sorozatgyilkosságról van szó… nos, aki megnézte a
helyszíneket, azonnal megértette.
Voodoo babákat szögeltek a falra mindkét esetben. Babákat, amiket Wara Ningyo néven
ismernek.
Négy volt belőlük az Insist Street-en.
Három a Third Avenue-n.
A falhoz szögezve.
A Wara Ningyo bekerült a hírekbe, szóval megvolt az esélye, hogy csak másolták az ügyet, de
több részlet is passzolt, ami a sorozatgyilkossághoz vezette a rendőrséget. Ebben az esetben maradt
egy nagy kérdés – mert a két áldozatot semmi nem kötötte egymáshoz. Egyikük telefonjába sem írták
bele a másik számát, egyiküknél sem volt a másik névjegykártyája. Mondjuk Quarter Queennél nem is
igen lehetett volt, hiszen neki nem volt se telefonja, se névjegykártya tartója. Csak tizenhárom éves
volt. Mi köze lehetett volna egy negyvenéves, profi íróhoz? Maximum az anyján keresztül lehetett
volna bármi, aki éppen nem volt a városban, mikor a gyilkosság történt, de a különböző helyzetek és
környezet ezt is valószínűtlenné tette. Hogy egy krimibe illő szófordulattal éljek, hiányzott egy
láncszem… nem volt kapcsolat az áldozatok között. A nyomozás ki is éleződött erre, aztán 2002.
augusztus 13-án megtörtént a harmadik gyilkosság.
Két Wara Ningyo volt a falon. Eggyel kevesebb minden alkalommal.
Los Angeles nyugati részén történt, egy tízemeletesben a Metrorail Glass Station környékén, az
áldozat neve pedig Backyard Bottomslash volt. Ismételten nő, huszonhat éves banki tisztviselő, vagyis
életkorban félúton járt a két korábbi között.
Ismételten nem volt köze sem Believe Bridesmaid-hez, sem Quarter Queen-hez. Még az is
valószínűtlen, hogy egymásba botlottak volna az utcán. Vérveszteségbe halt bele. Kikötözték, verték,
és végül leszúrták. Ismételten egy új módszer, mintha az elkövető minden gyilkossággal kísérletezett
volna, és persze sosem hagyott hátra semmi hasznos nyomot. Az egyetlen, amivel foglalkozhattak a
közös jellemzők voltak, de ezekből is alig akadt, hát a harmadik gyilkossággal a rendőrség végleg
tanácstalanul állt a történtek előtt. A gyilkos sokkal okosabb volt, mint ők.
Nem fogom dicsérni Beyond Birthdayt, de ezt muszáj elismerni.
 Ó, tényleg. A Wara Ningyo-kat kivéve egyetlen közös volt a helyszínekben: minden szoba be volt
zárva. Mint valami klasszikus detektívregényben. A szervezetek, akik az üggyel foglalkoztak, nem
nagyon törődtek ezzel az aprósággal, de Misora Naominak ez ragadta meg a figyelmét.
Amikor elkezdett foglalkozni az üggyel – nem FBI ügynökként, hanem egyénileg, L irányítása
alatt – még csak egy nap telt el a hívás óta, vagyis augusztus 15-e volt. Mivel nem hivatalosan kezdett
nyomozásba, mind a jelvényét, mind a pisztolyát elvették tőle, nem volt több joga a fegyvertartáshoz,
mint bármelyik átlagembernek.
De igazából nem zavarta. Nem volt a legjobb kedvében, a hangulata ingadozott, szóval úgy
sejthetjük, nem a legalkalmasabb pillanatban látott neki a nyomozásnak, de stílusa sok szempontból
hasonlított L-ére. Vagyis mindig jobban ment neki a munka egyedül, ha nem irányította egy szervezet,
nem kellett csapattal együttműködni. Ez azt is megmagyarázza, miért nem teljesítette L utasításait sem
kérdés nélkül.
Augusztus 15-én, A Hollywood Insist Street-en állt, és felnézett az első gyilkosság helyszínére.
Első látásra a ház túl nagynak tűnt, hogy egyetlen ember lakjon benne. Misora belenyúlt a táskájába,
és elővette a mobiltelefonját, beütve a számot, amit megadtak neki. Lehallgathatatlan, és biztonságos,
nem csak L-nek, de neki is szolgálaton kívül.
- L, elértem a helyszínt.
- Helyes. – jött a torzított hang, mintha várt volna rá. Misora agyán átsuhant, hogy hol lehet
most L, hol dolgozhat az ügyein, de hamar rájött, hogy az egész úgyis teljesen lényegtelen.
- Mit csináljak?
- Misora Naomi, kint van az épületből, vagy már odabent?
- Kint. Közel vagyok a helyszínhez, de nem mentem be a házba.
- Akkor menjen be. Nem lesz zárva, elintéztem.
- Köszönöm.
Felkészült.
Leküzdte az égető vágyat, hogy valamilyen szarkasztikus megjegyzést tegyen. Tisztelte, ha valaki
jól felkészült a helyzetekre, de ennyire már túlzásnak tűnt. Kinyitotta az ajtót, és belépett. Az áldozatot
a hálószobában ölték meg, és Misora elég nyomozásban részt vett már, hogy tudja, a szoba kívülről is
elérhető lesz. Az ilyen típusú házaknál ráadásul többnyire a földszinten, tehát határozottan haladt. Két
hete volt a gyilkosság, de tisztán tartották a helyszínt, még finom porréteg sem rakódhatott le.
- De L…
- Igen?
- A tegnap áttanulmányozott adatok alapján a rendőrség már megvizsgálta a helyszínt. Nem a
nyilvánvalót akarom hangsúlyozni, de…
- Tudom.
- Nem tudom, hogy csinálta, de a rendőrségi jelentések ezt mind leközölték.
- Igen. – Nem túl segítőkész.
 - Akkor tulajdonképpen semmi értelme, hogy itt legyek?
- Nem. – felelte L. – Arra számítok, felfedez valamit, amit a rendőrség nem.
- Nos… ez elég egyértelmű.
És nyilvánvaló.
Vagyis semmit nem mondott ez az információ.
- Azt mondják, minden helyszínt legalább százszor meg kéne látogatni, szóval minden
bizonnyal van értelme. Eltelt egy kis idő, talán a nyom felfedte magát. Misora Naomi, az első
probléma ebben az ügyben a kapcsolat volt az áldozatok között. Mi köti össze Believe
Bridesmaid-et, Quarter Queen-t, és a legújabbat, Backyard Bottomslash-t? Vagy semmi
kapcsolat, és véletlenszerűen választja ki őket? Ha így is van, lennie kell valamilyen
logikának, amit a gyilkos követ. Arra kérem önt, Misora Naomi, hogy ezt a hiányzó
láncszemet derítse fel.
- Értem…
Nem értette, de kezdte felismerni, hogy hiába vitatkozik L-el, attól nem lesz nyitottabb, és nem
fog válaszolni a kérdéseire. Nem is kérdezett sokat ezután, egyébként is megtalálta a hálószobát. Az
ajtó befelé nyílt, és forgókilincs volt rajta.
Zárt ajtó.
A másik kettőnél is… ez lenne a hiányzó láncszem? Nem, ez benne volt a jelentésekben is. A
rendőrség észrevette. L nem ezt várta tőle.
Nem volt nagy szoba, de alig néhány bútorral rendezték be, hát zsúfoltnak sem hatott. Középen
ugyan volt egy nagy ágy, de azon kívül csak néhány könyvespolc. A legtöbb polcot szabadidős
foglalkozások ismeretterjesztő könyvei töltötték meg, néhány japán képregénnyel, vagyis Believe
Bridesmaid feltehetően csak feltöltődésre használta ezt a szobát. Olyan típusnak tűnt, aki gondosan
elválasztja a pihenést a munkától – ami egyébként nem jellemző a szabadúszó írókra. Talán
valamilyen iroda is volt a második emeleten… Misora felnézett a plafonra. Majd később felmegy, és
megnézi.
- Egyébként, Misora Naomi, mit gondol a gyilkosságok okáról? Érdekelne a véleménye a
témában.
- Nem hinném, hogy a gondolataim bármiben segítenék önt, L.
- Minden gondolat segít.
Ó.
Misora gondolkozott pár pillanatig.
- Abnormális. – mondta végül, nem megválogatva a szavakat, csak kimondva, ami a fejében
járt. Ez volt az első benyomása miután elolvasta a jelentéseket. – Nem csak, mert megölt
három embert. Minden alkalommal valamilyen hatást akart kelteni. Nem akarta elrejteni a
tetteit.
- Például?
 - Például… az ujjlenyomatok. Sehol nem találtunk ujjlenyomatokat. Mindent letöröltek.
- Ez igaz. De Misora Naomi, a leggyakoribb bűnözői trükk, hogy nem hagynak
ujjlenyomatokat.
- De nem így. – biztos volt benne, hogy L pontosan tudja, mire akar kilyukadni, és csak a
képességeit méri fel, mint a helyszíni segítőjét. – Ha az ember nem akar ujjlenyomatot hagyni,
kesztyűt vesz fel, vagy letöröl mindent, amit megérintett. De ez a gyilkos mindent letörölt.
Eleinte gondolkoztam rajta, hogy talán sokszor látogatta meg a házat, és nem lehetett biztos,
de amikor hallottam a letörölgetett villanykörtékről és foglalatokról egészen más lett a helyzet.
Minek nevezné ezt, ha nem abnormálisnak?
- Igaza van. – Na, nem mondja?
- Szóval, L, úgy gondolom, ha valaki ilyen alapos előkészületeket tesz, annál nem fogunk
semmi újat találni a helyszínen. Halvány rá a remény. Egy ilyen gyilkos nem vét hibát. –
Hibát. Mint ő múlt hónapban. – Egy ilyen jellegű nyomozás többnyire a gyilkos hibáinak
megkeresésével kezdődik, és onnan oldja meg a kirakóst, de ez most aligha fog működni.
- Nem, én sem hiszem. – felelte L. – De mi van, ha nem hibáról van szó?
- Nem hibáról?
- Igen. Valamiről, amit szándékosan hagyott hátra, és a rendőrség nem vette észre. Nekünk van
esélyünk.
Szándékosan hagyott nyomokat? Megtörtént ilyen valaha? Normális körülmények között
semmiképp… ki hagyna hátra bármit, ami ellene használható? De várjunk… most, hogy L említette,
több dolog is eszébe jutott, ami erre utalt. A falhoz szögezett Wara Ningyo-k, a bezárt szobák… Ezek
nem lehettek hibák, csakis szándékos jelzések a gyilkostól. Különösen az utóbbi. Bezárt szobák
legtöbbször akkor jelentek meg, ha az elkövető a történteket öngyilkosságnak akarta beállítani. Itt
azonban az egyiket megfojtották, a másikat agyonverték, a harmadikat leszúrták egy olyan fegyverrel,
ami nem volt a helyszínen… Vagyis a cél nem az öngyilkosság látszatának keltése volt. Nem hiba, de
nem is természetes.
Ugyanez a helyzet a Wara Ningyo-val.
Fogalma sem volt, mit jelenthetnek.
Mivel a Wara Ningyo-t japánban használták rituális átkokhoz, már felröppentek a pletykák, hogy a
gyilkos japán, vagy legalábbis japán gyökerekkel rendelkezik, ám ezek a babák meglehetősen olcsó
fajtából valók voltak… bármelyik játékboltban be lehetett őket szerezni (nagyjából három dollárba
került darabja), vagyis a teória nem volt igazán megalapozott.
Misora becsapta az ajtót, majd elfordította a zárat, bezárkózva a szobába.
Ellenőrizte a babák helyét.
Négy darab, a négyszögletes szoba minden falán egy. Természetesen a rendőrség elvitte őket, mint
fontos nyomokat, de a falakon maradt lyukakból nem volt nehéz megállapítani, hol szögelték fel őket.
Hat képet vett elő a táskájából, négyet a babákról, egyet Believe Bridesmaid-ről, ahogy a hátán
fekszik, a nyakán tisztán kivehetőek a kötél nyomai.
Az utolsó pedig…
Az utolsó nem a helyszínről készült, hanem az áldozat csupasz mellkasáról, a boncolás közben.
Több vágást is ejtettek rajta, feltehetően késsel. Egyik sem volt mély, ám annál szabályosabban
helyezkedtek el. A jelentések szerint a férfi halála után készítették őket.
- Legtöbb esetben, ha a gyilkos ilyen értelmetlen csonkítást végez a holttesten valamilyen
személyes gyűlölet fűzi hozzá. Szabadúszó író volt, szinte bármit elvállalt, biztos voltak
ellenségei. Rengeteg pletykarovatba is írt…
- De Misora Naomi, ez nem magyarázza a kapcsolatot a második és a harmadik gyilkossággal.
Azokat a testeket is megcsonkították a gyilkosság után, minden érthető ok nélkül, sőt, mintha
a sérülések egyre súlyosabbak lettek volna.
- Lehetséges, hogy csak Believe Bridesmaid-del volt valamilyen személyes konfliktusa, a többi
ennek elrejtésére szolgált. Vagy nem vele, hanem a másik kettő közül valakivel… netán
kettővel is, a harmadik álca… talán azért egyre súlyosabbak az okozott sérülések, hogy
látványosabb legyen az egész.
- Úgy gondolja, hogy a gyilkos csak jól megtervezett sorozatgyilkosság látszatát akarja kelteni?
- Nem. Ez csak egy lehetséges eset. Nem magyarázza meg a Wara Ningyo-kat. Mármint…
biztosan azért hagyta hátra, hogy bizonyítsa egyetlen ember az elkövető, ugyanez az ajtókkal.
Ebben az esetben Hollywood-tól a nyugati lakóterületekig menni csak a nyomozás összezavarására
szolgálna. Minél többen kapcsolódnak be, annál nagyobb a káosz… talán a lányt is csak azért
választotta, hogy minél őrültebbnek higgyék.
- Eljátszani, hogy őrült… már maga az ötlet is őrültség. – jegyezte meg L. Misorát meglepte,
hogy érzelmeket hall ki a torzított hangból. Már-már csodálattal fordult volna felé, ám inkább
terelte a témát… megtartotta a véleményét magának.
- L, úgy érzem, értelmetlen a kapcsolatot keresni az áldozatok között. A rendőrség azt
megoldja. Még azzal is többet érnénk, ha az ismerőseiket kezdenénk kikérdezni, mint ezzel. A
harmadik áldozat, Backyard Bottomslash… bizonyára voltak ügyei a bankkal.
- Misora Naomi. – kezdte L. – Az ilyen tétlen töprengés most nem segít rajtunk. Valószínűleg a
közeljövőben történik egy negyedik gyilkosság is.
Már előző nap is beszélt erről, de a nő nem tudta megérteni, mire célzott vele. Bár a gyilkos még
szabadlábon volt, így természetesen megmaradt a lehetőség, de háromnál megállni logikusnak tűnt.
Csak a tettes látásmódján múlott, Misora mégis nehezen tudta elképzelni, hogy ötven százaléknál
nagyobb legyen a valószínűség.
- A Wara Ningyo-k. – mondta L. – Mindig eggyel kevesebb volt. Négy ahol most van, három a
második, és kettő a harmadik gyilkosságnál.
- Igen. És?
 - Még mindig csökkenhet a számuk.
Kitalálhatta volna. Semmi logika nem volt abban, hogy valaki négytől számoljon visszafelé, aztán
fogja magát, és megálljon kettőnél. Még ha igaz is volt az elmélete, és a gyilkosságok egy nagyobb
tervet álcáztak, akkor is minél több áldozat, annál jobb a tettesnek. Persze minden bűncselekmény új
kockázatot is jelentett, de talán megéri neki… vagy magát a gyilkosságot élvezi. Akadtak ilyen
bűnözők a világon. Ennél abnormálisabb már aligha lehetett volna…
- L, úgy gondolja, hogy további két gyilkosság várható?
- Kilencven százalék az esélye. – felelte a nyomozó. – Mondanék százat, de megvan a
lehetőség, hogy valami történik a gyilkossal, és nem folytathatja, amit elkezdett. Legyen
kilencvenkét százalék. De ha van is lehetősége további bűntényeket végrehajtani, aligha lesz
kettő. Az ötödik gyilkosság esélye kevesebb, mint harminc százalék.
- Harminc százalék. – Az valóban nem sok… – Miért? Két bábú van, és ha ezeket használja…
- Akkor az ötödik gyilkosság helyszínén nem tud bábút hagyni. A negyedik esetben kettő
helyett egy lesz, ami ismét jelzi, hogy ugyanaz az elkövető, de…
- Igen, értem. – felelte Misora, morogva, amiért magától nem jött rá. Akármi is volt a gyilkos
indítéka, a játék a Wara Ningyokkal a szabályok része maradt. Minek ölne meg egy ötödik
embert is, ha a babák száma már elérte a nullát?
- Persze, még megmarad a harminc százalék esély, hogy ezt nem gondolja át, és mégis elköveti
az ötödik gyilkosságot, de erősen kétlem. Ha valaki még a villanykörtéket is végigtörli…
- Tehát négy haláleset lesz. A következő az utolsó.
- Nem. Három haláleset volt. – mondta L komoran. – Nem lesz még egy. Nem, ha rajtam múlik.
Magabiztosság?
Vagy veszélyes büszkeség?
Akármelyik is, Misora nem tudta megérteni. Az elmúlt hetek után nem.
Milyen magabiztosnak lenni?
Büszkének?
Már fogalma sem volt.
- De szükségem van a segítségére, Misora Naomi. Sokat várok a munkájától.
- Igazán?
- Igen. Kérem, ne hagyja, hogy az érzelmei befolyásolják a kutatás során. Tapasztalatom szerint
az ilyen esetekben az a legjobb, ha semmi nem hátráltatja az elmét. Viselkedjen úgy, mintha
jégen sakkozna.
Tudtommal azt curling-nek hívják.
- L, gondolom, tudja, hogy eltávon vagyok.
- Természetesen. Ezért kértem az ön segítségét. Egy ilyen ügyben olyasvalakire volt
szükségem, aki elég gyakorlott, és képes a szervezetektől függetlenül dolgozni.
- Akkor gondolom azt is tudja, miért küldtek eltávra.
 - Nem. – jött a válasz, Misora meglepetésére. – Azt nem tudom.
- Nem nézett utána?
- Nem érdekelt. Ön, ahogy mondtam gyakorlott, elérhető, és nekem ennyi számít. Vagy
valamiről tudnom kéne? Egy percen belül kideríthetek mindent.
- Nem. – felelte a nő, miközben az arca furcsa grimaszba torzult. Biztos volt benne, hogy az
egész világ tud a bukásáról, de még a nagy detektív sem foglalkozott vele. Ellenkezőleg… a
kikényszerített szabadságot úgy írta le, mint ami „elérhetővé” tette őt. Még nem gondolkozott
ezen, de abban a pillanatban meggyőződése volt, hogy L-nek is van humorérzéke. – Rendben.
Ha meg akarjuk akadályozni a negyedik gyilkosságot, akkor lépnünk kell. Mi a következő
feladatom?
- Mit tud tenni?
- Tudok, amit tudok. – felelte Misora. – Tudom, hogy sokadszorra kérdezem, de ha ismét
megnézem a helyszínt… mit keressek pontosan?
- Valamiféle üzenetet.
- Üzenetet?
- Igen. Az adatok, amiket küldtem, ezt nem tartalmazták, de az első gyilkosságot megelőzően,
kilenc nappal Július 31-előtt, azaz július 22-én az LAPD levelet kapott.
- Levelet? – mire akart kilyukadni? Az LAPD… - Köze van az ügyhöz?
- Az ezzel foglalkozó nyomozók még nem találtak kapcsolatot. Nem vagyok biztos benne, hogy
van, de sejtem.
- Hány százalék?
- Nyolcvan. – gondolkodás nélkül. – Nem ismerjük a feladót, és elég okos volt, hogy
lekövethetetlen legyen. A borítékban egy darab papír volt, egy keresztrejtvénnyel.
- Egy keresztrejtvény?
- Ne becsülje alá. Rendkívül nehéz, senki nem tudná megoldani. Természetesen gondolhatjuk,
hogy csak nem volt megfelelő a megoldási mód, de több rendőr is próbálkozott, és…
- Értem. Tehát…
- Hamarosan úgy döntöttek, hogy csak egy vicc, és eldobták. De szerencsére, megbízható
forrásból szereztem egy másolatot tegnap.
- Tegnap… - hát ezért nem volt az adatok között. Míg ő dolgozott, L más irányból vizsgálta
meg a problémát.
- Megoldottam.
Vagyis az elméletek a megoldhatatlanul nehéz rejtvényről csak a hencegés előzményei voltak.
„Biztos gyakran leszólják…” morogta Misora. Na, nem mintha az ő helyzetében beszélhetett volna.
- Ha nem tévedek a megfejtés az a hely, ahol most ön van. Az első gyilkosság helyszíne.
- Hollywood, Insist Street 221? De akkor…
 - Pontosan. Előre közölte, hogy el fogja követni ezeket a gyilkosságokat. De mivel a
keresztrejtvény annyira nehéz volt, hogy senki nem tudta megoldani, nem is törődtek vele.
- Az LAPD kapott hasonlókat később is? A második és harmadik gyilkosságról?
- Nem. Egész California állam minden rendőrőrsét ellenőriztem, hogy biztosra menjek, de sem
hasonló levelet, sem e-mailt nem találtam. Természetesen folytatom a kutatást, de…
- Lehetséges, hogy véletlen? Nem… ha pontosan írta le a címet… Miért kilenc nap.
- A második és a harmadik gyilkosság között is annyi telt el. A gyilkos úgy tűnik, szereti a
kilences számot.
- De az első és a második között csak négy nap volt… találgat?
- Lehetséges. Jegyezzük meg ezt a rendszert. Kilenc, négy, kilenc. Mindenesetre nyíltan közli a
rendőrséggel a szándékait. Még ha csak tetteti is ezt a stílust, lennie kell valamilyen nyomnak
a szobában, a Wara Ningyo-kon kívül.
- Szóval…
Akármi is az üzenet, sokkal bonyolultabb, mint a Wara Ningyo. Mint egy megoldhatatlan
keresztrejtvény. Misora kezdte érteni, L miért is kérte a segítségét. Ha valaki csak egy szobában ül,
nem láthat meg ilyesmit. Ehhez ott kellett lenni a helyszínen, hogy kinyúljon, és megérintsen dolgokat.
Fizikailag megélni a helyzetet, és nem csak adatokat, számokat elemezni. Hogy a saját szemével
lásson mindent, a saját módján gondolja végig…
Ugyanakkor úgy is érezte, a nyomozó sokat vár tőle. Nem csak a saját szemével kellett mindent
megfigyelnie, hanem L-ével is, ez pedig több, mint amire bármilyen átlagos FBI ügynök képes lehet.
- Valami baj van, Misora Naomi.
- Nem. Semmi.
- Rendben. Ebben az esetben egy rövid időre fejezzük be a kommunikációt. Fontos dolgom van.
- Természetesen.
L-ről beszélünk, szóval tényleg természetes volt, hogy egyszerre több ügyön dolgozzon. Számára
ez nem lehetett több egynél a sok közül. Hogy másképp tarthatta volna fent a megítélését?
A század legnagyobb nyomozója.
A detektív, akit nem lehetett csak úgy felbérelni.
- Remélem, jó híreket fogok hallani öntől. A legközelebbi híváskor kérem az ötös vonalat
használja, Misora Naomi. – mondta L, majd a vonal szétkapcsolt.
Misora összehajtotta a telefonját, és a táskájába tette, a polchoz lépve, hogy megkezdje a kutatását.
Mivel csak ágy, és polcok voltak a szobában, nem is nagyon foglalkozhatott volna mással.
- Ha nem is annyira, mint a gyilkosa, de Believe Bridesmaid is megszállott volt…
A könyvek olyan szorosan egymás mellé lettek pakolva, hogyha a nő ki akart húzni egyet, komoly
akadályba ütközött, míg végül a hüvelykujját is használva nagy nehezen ki tudta szedni. Összesen
ötvenhét kötet volt, megszámolta. Belelapozott abba, amit sikerült kiküzdenie, de tudta, hogy
felesleges, így inkább csak lefoglalta az ujjait gondolkodás közben. Persze, szép és jó lett volna, ha
egy könyv lapjain rejtőzik a válasz, de a jelentésekben benne volt, a villanykörték, és a könyvek lapjai
is tisztára voltak törölve, eltűntetve minden ujjlenyomatot. Ez nem csak arra utalt, hogy a gyilkos
kényes, hanem arra is, hogy a rendőrség minden könyvet átnézett. Mintha nem is lenne üzenet…
Vagy csak olyasmi, amit a rendőrség nem ismerhet fel, ami egyszerű könyvjelzőnek tűnhet, de
valójában rejtett kulcs… Hamarosan elvetette ezt a teóriát is. Átnézve néhány könyvet, nyoma sem
volt könyvjelzőnek. Believe Bridesmaid úgy tűnik inkább a „megjegyzem hol tartottam” típus volt.
Sok túl igényes olvasó még azon is panaszkodik, ha a könyvjelző megnyomja a lapot.
Amiből az is következik, hogy egy ennyire kényes gyilkos aligha pakol mindenfélét a könyvekbe.
Misora elsétált a polctól, és körbenézett az ágyon, de ott aztán végképp nem talált semmi
felderítenivalót. Lehúzhatta a takarókat, és benézhetett a matrac alá, de ennyi. Nem kellett belenéznie
a jelentésekbe, hogy tudja, a rendőrség már úgyis megtette mindkettőt. Gyakorlatilag lehetetlen az
ágyra rejteni egy üzenetet, amit az első alkalommal észre ne vennének.
- A szőnyeg alatt… vagy a tapéta alatt… ki lenne annyira ostoba, hogy oda rejt egy üzenetet?
Azt akarja, hogy megtaláljuk, különben miért neveznénk üzenetnek? Egy keresztrejtvényt
küldött a rendőrségnek… beképzeltség. Nehéz feladatok elé állít, hogy bizonyítsa, okosabb
nálunk.
Nem kijátszani akarta őket.
Csak gúnyolódni.
- „Kevesebbek vagytok nálam. Nem tudtok legyőzni.” ezt sugallják az üzenetek. Vagyis nem
akarja, hogy minden simán menjen, és ne kapják el, több a célja. Vagy csak annyi, hogy jót
szórakozzon rajtunk. De kiken? A rendőrségen? Az LAPD-n? A társadalmon, az USÁ-n? A
világon? Nem… ez valami személyes ügy. Vagyis az üzenet… vagy ami akként szolgál itt
kell, hogy legyen a szobában. Vagy…
Hibás volt a „kell”.
Talán nincs is többé a szobában.
- Valami, aminek itt kellene lennie, de már nincs, ami hiányzik, ami jelen volt… a Wara
Ningyo? Nem, azok az áldozatokat szimbolizálták, nem egy üzenetet rejtettek. A szoba… a
szoba lakója nincs itt.
Valami, ami hiányzik, ami eltűnt…
Például a tulajdonos, Believe Bridesmaid.
Misora elővette a fényképeket a holttestről, először a helyszínit, majd a boncoláskor készültet. Ha
a gyilkos üzenetet hagyott, az bizonyosan nem a kötél nyoma volt, hanem a vágások a mellkasán.
Ahogy korábban L-nek is mondta, ezek gyakran személyes bosszút feltételeztek, de ahogy
belegondolt, nem voltak természetesek. A helyszínen készült felvételen az áldozat a hátán feküdt, és
néhány vércsík szennyezte a felsőjét… de maga az anyag nem sérült meg. Vagyis a gyilkos megölte,
levette a felsőt, elkészítette a vágásokat, majd ismét felöltöztette az áldozatot. Ha csak bosszú lenne az
oka, átvágja az anyagot. Miért nem akarta megsérteni? Nem zavarta, ha véres lesz. Ráadásul a felső az
áldozaté volt, mindig abban aludt…
- Ha eléggé figyelek… mintha betűk lennének. – bár sokat kellett hozzá forgatni a képet. – V…
C… I? Nem, ez M. Még egy V… X? D… három L egy sorban. L? Annak tűnik.
Bemagyarázom…
Csak akkor tűnt fel, ha az ember figyelt. Nem úgy működött, mint a kanji, vagy a Hangul ábécé…
azokat rendesen megrajzolt betűk alkották, ez meg csak hasonlított valamire. Teljesen mindegy, mit
rajzolsz, vagy vágsz, úgyis hasonlít valamire.
- Jó lenne tudni, mit mondanának az ügyről a nálam tehetségesebb detektívek, de nincs
jelvényem, vagyis passzolhatom a kérdést. L ezt valószínűleg megoldja.
Misora kezdett rádöbbenni, mennyivel nehezebb egyedül dolgozni, egy szervezet támogatása nélkül.
Mindig úgy érezte, kilóg az FBI köreiből, de most érezte, mennyire szüksége volt az erőforrásokra,
amiket biztosított.
- Akkor átnézem a többi szobát… értelmetlennek tűnik, de ha mindent letörölt a házban…
Ekkor jutott eszébe, hogy nem nézett be az ágy alá. Áttekinthető, logikusabb, mint a tapéta, vagy
a szőnyeg alatt… persze valószerűtlen, hogy a rendőrség kihagyna egy ilyen egyértelmű helyet, de
azért megért egy próbát. Talán talál valamit. Misora Naomi lehajolt, és…
És az ágy alól kinyúlt egy kéz.
A nő azonnal hátraugrott, és nyugalmat erőltetett magára, felemelve az öklét. Nem volt fegyvere
(nem csak az eltáv miatt, egyébként sem szívesen hordott magánál), hát ravasz sem, amit meghúzzon.
- Mi… nem. Ki vagy? – kiáltotta, és próbált határozottnak tűnni. A kezet egy másik követte, és
lassan egy alak bújt ki az ágy alól. Mióta lehetett ott? Talán egész idő alatt? Hallotta, ahogy L-
el beszélt? Ezer kérdés suhant át hirtelen Misora agyán. – Felelj! Ki vagy? – a fél kezével a
kabátja alá nyúlt, tettetve, hogy fegyvere van. Az alak felemelte a fejét, majd lassan felállt.
Kócos, fekete haj.
Egyszínű, fehér felső, kopott, bő farmer.
Egy fiú volt, sötét karikákkal tágra nyílt, dülledt szemei alatt.
Sovány volt, és feltételezhetően középmagas, de a hátát annyira görnyedten tartotta, hogy
majdnem két fejjel alacsonyabbnak tűnt Misoránál. Felfelé kellett néznie.
- Örülök, hogy megismerhetem. – mondta zavartalanul, még mélyebbre hajolva. – Kérem,
szólítson Ryuzakinak.

2. oldal
Ryuzaki

L szert tett bizonyos fokú utálatra a nyomozók körében, az irigyebbek pedig „otthonülő
detektívnek” vagy „IT detektívnek” nevezték. Ezek egyike sem fedte le az igazságot. Még Misora
Naomi is meg volt győződve arról, hogy L az a típus, aki egy karosszékben ülve figyeli a világot, de
tévedett. Az ellenkezője volt… aktív, és határozott. Valóban nem érdekelte semmiféle szociális
kapcsolat, de akkor sem zárta be magát egy szobába, hogy aztán ki se mozduljon a sötétből. Ma már
elég sokan tudják, hogy a Kira előtti három nagy detektív, L, Eraldo Coil, és Deneuve valójában egy
és ugyanaz. Komolyan, ha elolvasod ezeket a jegyzeteket, te is biztosan tudod… bár azt talán nem,
hogy a valódi Eraldo Coil-nak, és a valódi Deneuve-nek volt egy nagyobb harca L-el, ahonnan az
általunk ismert nagy nyomozó győztesen került ki. (Ekkor kezdte használni a neveiket. Ennek a
csatának történetét megtartom egy másik alkalomra, de ezen a három néven kívül L-nek még
megannyi álneve volt. Nem tudom pontosan mennyi, de az biztos, hogy legalább három számjegyet
ér… ezek közül több alapvetően hétköznapinak tartott figura volt, Kirának is Ryuzaki-ként, vagy
Ryuga Hideki-ként mutatkozott be.) Természetesen Misora Naomi ezt nem tudhatta, de számára az L
név csak egy volt a sok közül. Nem volt része az identitásának, soha nem gondolt magára L-ként…
egyszerűen csak az a cím bírt a legnagyobb hatalommal, és ezt kihasználta, ha szüksége volt rá.
Másrészről nem rejtette eléggé a személyét. L igazi neve, amit nem tud senki, és már nem is fognak
tudni, az egyetlen volt, ami nem árulta el. Néha elgondolkozom, vajon tudta-e, mit írtak aznap a
listába… melyik név ölte meg végül.
Néha elgondolkozom…
Na, de térjünk vissza a Los Angelesi BB gyilkosságokhoz.
- Ryuzaki… - mondta Misora, megszemlélve a fekete névjegykártyát, meg sem próbálva rejteni
a gyanakvását. – Rue Ryuzaki, ugye?
- Igen. Rue Ryuzaki. – mondta a fiú ugyanazon a színtelen hangon, mint addig. Tágra nyílt
szemei a nőre meredtek, miközben a körmét rágta.
Már elhagyták a hálószobát, és a nappaliban ültek, egymással szemben a méregdrága kanapékon.
Ryuzaki felhúzott térdekkel kuporgott, és köré fonta a karjait… Misora első gondolata az volt, hogy
gyerekes, de mivel a fiú bár fiatal volt, láthatóan nem gyerek, egyszerűen ijesztőnek tűnt. Csak azért
nem tett megjegyzést rá, mert túl felnőtt volt hozzá. Hogy megmeneküljön a kínos csendtől megint
lenézett a kártyára: Rue Ryuzaki – nyomozó.
- Ezek szerint maga nyomozó?
- Igen.
- Mármint… személyi nyomozó?
- Nem, ez a cím nem pontos. A „személyi” szó afféle szarkasztikus egoizmust rejt magában.
Mondhatjuk, hogy „személytelen” nyomozó vagyok.
- Értem… - vagyis nem volt engedélye.
Ha Misoránál lett volna toll, minden bizonnyal kiegészíti a kártyát az „idióta” szócskával, de nem
volt nála semmilyen íróeszköz. Így csak jó messzire rakta az asztalra, mintha koszos lenne.
- Nos, Ryuzaki… mit csinál itt?
 - Ugyanazt, mint maga. Nyomozok. – felelte, de egyetlen arcizma sem rezdült. Sötét szemei
pislogás nélkül bámulták. Ez zavarta a nőt, mintha a fiú a lelkébe látna. – A ház
tulajdonosának szülei béreltek fel, Mr. Bridesmaid szülei, hogy derítsem fel a gyilkosságokat.
Számomra úgy tűnt, ön is elsősorban ezért van itt, Misora.
A nőt innentől pár egyáltalán nem érdekelte, személyi, vagy személytelen detektívről van szó,
csak szeretett volna minél távolabb kerülni Ryuzakitól. A probléma azonban fennmaradt… mennyit
hallott a beszélgetéséből L-el? A karrierje rámehet… sőt, ha bármi kiderül a titokzatos L-ről miatta,
akkor több lesz a büntetése, mint egy egyszerű felmondás. Egyszer már érintette a témát, de a fiú
váltig állította, hogy az ágy tompította a hangot, és nem értett semmit. Túl nagy volt a tét, hogy ezt
egyszerűen elhiggye.
- Igen, én is nyomozó vagyok. – mondta végül, úgy döntve, nincs más választása. Ha nem lett
volna eltávon, azt mondja, FBI ügynök, de nem kockáztatta, hogy elkéri a jelvényét.
Biztosabb volt egyszerűen hazudni… különben is, majdnem biztos volt, hogy a fiú is hazudik.
Nem kellett rosszul éreznie magát. – Nem mondhatom meg, kinek dolgozom, de arra kértek,
titokban végezzem a munkámat. Hogy kiderítsem ki ölte meg Believe Bridesmaidet, Quarter
Queent, és Backyard Bottomslasht…
- Tényleg? Akkor együttműködhetnénk! – azonnal reagált. A gyors reakcióidő furcsán üdítőnek
tűnt.
- Nos, Ryuzaki, talált bármi hasznosat az ágy alatt? Gondolom, olyasmit keresett, amit a gyilkos
hátrahagyott, vagy…
- Nem, nem igazán. Valójában hallottam, hogy valaki bejött a házba, így a háttérbe húzódtam,
hogy felderítsem a helyzetet. Hamarosan kiderült, hogy maga nem jelent veszélyt, így elő
mertem jönni.
- Nem jelentek veszélyt?
- Pontosan. Például visszajöhetett volna a gyilkos is, valamiért, amit elfelejtett. Ha ez történi, az
lett volna a szerencse… de sajnos hiába reménykedtem.
Hazudik.
A nő tudta, hogy hazudni fog.
Misora immár szinte teljesen biztos volt abban, a fiú azért bújt el, hogy kihallgassa a
beszélgetését L-el. Minden más helyzetben paranoiára fogja, de Ryuzaki beteges furcsasága felkeltette
a gyanakvását. Sőt. Semmi nem volt benne, amit nem talált gyanúsnak.
- Ugyanakkor volt szerencsém találkozni önnel, vagyis annyira nem jártam rosszul. Nem
regényben, vagy képregényben vagyunk, vagyis felesleges lenne két azonos célú detektívnek
egymás ellen dolgozni. Mit mond, Misora? Beleegyezik az információcserébe?
- Nem. Köszönöm a felajánlást, de nemet kell mondanom. Kötelességem titkot tartani. – felelte.
L megadott neki minden hozzáférhető információt az ügyről, és nem volt túl nagy a
 valószínűsége, hogy bármit megtudhat egy gyakorlatlan személyi nyomozótól. És
értelemszerűen nem tervezett segíteni neki. – Biztos magának is vannak titkai.
- Nincsenek.
- Biztos, hogy vannak. Nyomozó.
- Ó? Akkor vannak.
Flexibilis személyiség. Nem úgy tűnt, mintha bármelyik helyzet zavarná.
- Mindenesetre az ügy megoldása az elsődleges, úgyhogy mit szólna ehhez, Misora Naomi: Én
átadok magának minden információt, és nem kérek semmit cserébe.
- Mi? Nem lehet, hogy…
- Kérem. Gyakorlatilag mindegy, én oldom meg az ügyet, vagy maga. A megbízóim azt
akarják, hogy megoldja valaki, és csak azt. Ha maga gyorsabban, és hatékonyabban
gondolkodik, mint én, akkor jobban járunk, ha minden információt átadok.
Ez persze mind szép volt és jó, de annyira irreális, hogy csak növelte a nő gyanakvását. Mi a fenét
akart? Az előbb rögtönzött egy hazugságot, hogy Misora talán a gyilkos, de róla bárki százszor
könnyebben elhitte volna.
- Utána eldöntheti, segít-e nekem. – mondta a fiú, és farmernadrágja zsebéből kihúzott egy
összehajtogatott papírlapot. Átnyújtotta a nőnek, aki kihajtogatva azonnal sejtette, mi az… a
keresztrejtvény, benne apró betűkkel az utasítások. Misora tágra nyílt szemekkel figyelte.
- Ez…
- Tudott róla?
- Nem… nem egészen. – habozott, nem tudta, mit reagáljon. Egészen biztosan ugyanaz a
keresztrejtvény, amit az LAPD is megkapott 22-én, de L azt mondta, az eredetit eldobták…
másolat lenne? Hogy lehet, hogy ez az ember… ez a Ryuzaki a zsebébe gyűrve hordja?
Miközben vadul cikáztak a gondolatai, a fiú analizáló tekintettel figyelte… mintha csak a
képességeit mérné fel a reakciói függvényében.
- Elmagyarázom. Múlt hónapban, Július huszonkettedikén az LAPD-nek valaki ezt a rejtvényt
küldte. Senki nem tudta megoldani, de a rejtvény eredménye ennek a háznak a címe.
Valamiféle figyelmeztető jelzés a rendőrségnek és a társadalomnak. Hadüzenet.
- Értem, de…
Mindannak ellenére, amit L mondott, eddig egyszerű keresztrejtvényként tekintett rá, játékként…
de jobban megfigyelve, tényleg félelmetesen nehéz volt. Már a meghatározások is annyira zavarba
ejtőek voltak, hogy legtöbbek feltehetően az első néhány után feladták volna. De ez a fiú…
megoldotta?
- Biztos benne, hogy a cím a megfejtés?
- Egészen biztos. De nyugodtan oldja meg maga is, ha kételkedik. Mindenesetre, ha egy gyilkos
ilyen üzenetet küld, fel akarja hívni magára a figyelmet, és a Wara Ningyo-k, továbbá a bezárt
 szobák is erre utalnak. Tehát jó eséllyel itt is van egy üzenet… valamiféle üzenet, ami a
következő helyszínre mutat, nem gondolja, Misora Naomi?
Ugyanazok a következtetések. Ugyanaz a logikai vonulat, amit L is elmondott neki.
Ki volt ez az ember?
Ha egyszerűen csak a megállapítások lettek volna azonosak, az egy dolog, de nála volt a
keresztrejtvény is, pedig az csak egy L-hez hasonlóhoz kerülhetett ilyen könnyedén… Ryuzaki kiléte
hirtelen kritikus kérdéssé vált.
- Elnézést. – Ryuzaki lecsúszott a kanapéról, és mezítláb, továbbra is görnyedt háttal a konyha
felé indult, mintha csak időt akarna adni Misorának, hogy megnyugodjon. Olyan könnyedén
nyitotta ki a hűtőt, mintha a saját háza lenne, kiemelt belőle egy üveget, majd legkevésbé sem
zavartatva magát visszahuppant a kanapéra… egy üveg eperlekvár volt.
- Lekvár?
- Ez az enyém. Hoztam egy üveggel, és beraktam, hogy hideg maradjon. Ebédidő van.
- Ebéd?
Az teljesen logikus volt, hogy egy két hete halott ember hűtőjében nem lesznek két hetes ételek.
De ebéd? Ő is szerette a lekvárt, természetesen, de sehol nem látott kenyeret. Abban a pillanatban
pedig, ahogy ez átsuhant az agyán Ryuzaki lecsavarta az üveg kupakját, belenyújtotta a kezét, és
elkezdte lenyalogatni a lekvárt az ujjairól.
Misora csak bámulta. Nem tudta, mit kéne mondania.
- Valami zavarja, Misora?
- Furcsák az… evési szokásai.
- Tényleg? Nem vettem észre. – újabb adag lekvárt emelt a szájához. – Ha sokat gondolkodom,
megkívánom az édeset. Ha hatékonyan akarok dolgozni, a lekvár elengedhetetlen. A cukor jót
tesz az agynak.
- Hát…
A nő első gondolata annyi volt, hogy a fiú agyának inkább egy jó elmeorvosra lenne szüksége,
mint cukorra, de nem volt ereje megszólalni. Valahogy Micimackó jutott eszébe róla, de Ryuzaki nem
volt sem sárga, sem aranyos. Még csak medve sem, ráadásul százszor irritálóbban csámcsogott, mint
bármilyen rajzfilmkarakter. Miután négy marék lekvárt bekebelezett a szájához emelte az üveget, és
szürcsölve itta ki a tartalmát, mintha tea lenne.
- Elnézést az időhúzásért.
- Semmi… semmi probléma.
- Még mindig van pár üveg a hűtőben, kér maga is?
- Nem… nem, köszönöm.
Tulajdonképpen úgy érezte, akkor is nemet mondott volna, ha az éhhalál szélén áll. Az egész
lénye, minden porcikája viszolygott Ryuzakitól. Misora sosem tartotta magát tehetséges színésznek, ha
mosolyt kellett imitálni, de ebben az esetben kellően meggyőzőnek érezte az alakítását.
 Az ember a halál torkában is képes mosolyogni.
- Rendben. – felelte Ryuzaki, még egyszer lenyalva az ujjait, semmit nem reagálva a nő
viselkedésére. – Nos, Misora, menjünk.
- Menjünk? Hová? – kérdezte, miközben fejben már azt tervezte, hogyan áll majd ellen, ha a fiú
esetleg meg akarja rázni a kezét.
- Természetesen – kezdte Ryuzaki – folytatni a nyomozást a helyszínen.
Misora ebben a pillanatban még erősen hajlott afelé, hogy inkább a saját útját járja. Ha akarta, ki
is dobhatta volna Ryuzakit Believe Bridesmaid házából, és a fiú viselkedését tekintve az lett volna a
természetes reakció. Azonban annak ellenére, hogy tervezgette ezt a lépést, a nő végül úgy döntött,
hagyja maradni. Ennek legfőbb oka az általa képviselt kockázat volt… és akkor még nem beszéltünk a
gyanús viselkedésről, meg a keresztrejtvény másolatáról. Megfigyelés alatt kellett tartania, míg ki nem
deríti, kicsoda valójában. Nos, az tény, hogy bárki, aki ismeri már részleteket, és az események
kifutását, vagyis bárki hozzám hasonló tudhatja, Ryuzaki pont ezt akarta… de senki nem várhatja
Misorától, hogy ennyire hamar felismerje a szándékait. Különösen, hogy évekkel az eset után, mikor
Kira végzett vele, még mindig meg volt győződve arról, hogy sosem találkozott L-el személyesen,
csak az utasításait követte egy számítógépen keresztül. Belegondolva, valószínűleg jobb is a világnak,
hogy ebben a tévhitben élt… Kira egészen biztosan nem öli meg ilyen egyszerűen, ha tudja, milyen
közeli kapcsolatot ápolt nagy ellenfelével. L élete tragikusan rövid volt, a halálát pedig nem sokkal
késleltették, de talán Misorának többet köszönhetett, mint gondolnánk… á, felesleges lenne
spekulálni.
Térjünk vissza a témára.
Mindenki, aki olvasott Sherlock Holmes regényeket, fel tudja idézni azt a képet, amikor a
nyomozó körbe-körbe járkál a szobában egy nagyítóval, és mindent alaposan megvizsgál. Ez az
ikonikus jelenet jelképévé vált a régi detektívtörténeteknek, de manapság meglehetősen ritka. Ami azt
illeti, manapság a rendes detektívtörténet is ritka, inkább mindent felcímkéznek thrillernek. Elég kevés
embert érdekel a nyomozó zseniális következtetőképessége, ahogy apró jelekből kaparja össze az
igazságot… egyszerűbb, ha csak a papírra szórják a megfejtést. Hiszen ahhoz, hogy valaki
következtessen, gondolkodnia kell, dolgozni… és ugyan, milyen zseni az, aki néha dolgozik is?
Ugyanez van a japán képregényekkel, amik az egész világon népszerűek. Hogy eladhatóak legyenek, a
főhős mindig valamilyen különleges képességgel érkezik.
Amikor beléptek a szobába, Ryuzaki négykézlábra ereszkedett, és úgy kezdte felderíteni a szobát
(nagyító nélkül). Misorát ez meglepte… ezek szerint nem az ágy miatt mozgott így. Annyira
természetes volt számára a négykézláb járkálás, hogy a nő biztosra vette, a következő pillanatban
majom módjára mássza meg a falakat, és lelóg a plafonról.
- Mire vár, Misora? Csatlakozzon. – a nő olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy beleszédült. Az
ötlet még mélyebbre ásta a büszkeségét. Mint ember nem volt képes követni Ryuzaki
módszereit, egyszerűen valami alapvető fontosságú elvet sértett volna meg… - Nem akar?
 Kár… - biccentett, miközben folytatta a munkát. Az a bizonyos elv őt láthatóan sosem
érdekelte.
- De Ryuzaki… nem hiszem, hogy bármi mást találnánk. A rendőrség már elég jól átkutatta a
szobát…
- A rendőrség a keresztrejtvénnyel sem foglalkozott. Nem lepne meg, ha itt is kihagynának
valamit.
- Ez igaz, de… nagyon kevésből indulhatunk ki. Semmi nyom, lehetőség, ez a szoba meg túl
üres, hogy véletlenszerűen keresgéljünk valami üzenetet. A ház meg túl nagy.
- Egy nyom… - Ryuzaki megtorpant, majd olyan lassan emelte a szájához a hüvelykujját, és
kezdte rágni a körmét, hogy az infantilis mozdulat egyszerre láttatta töprengőnek és teljesen
idiótának. Misora képtelen volt eldönteni, melyik benyomás az erősebb. – Amikor belépett a
szobába, nem jutott eszébe valami? Bármilyen gondolat, ami szűkítheti a kört?
- Nos…
Ott volt az áldozat mellkasa, rajta a vágásokkal. Nem volt benne biztos, hogy beszélnie kellene róluk a
fiúval, ugyanakkor magától nem haladt előre… sem a nyomozásban, sem Ryuzaki megítélésében.
Talán próbára kéne tennie, éppen úgy, ahogy ő tette, mikor átnyújtotta a keresztrejtvényt. Ha ügyesen
játszik, azt is megtudhatja, mennyit hallott a beszélgetésből.
- Rendben. Mintegy köszönetképpen az előzőekért, nézze meg ezt a fényképet.
- Fényképet? – a fiú olyan lelkes lett hirtelen, mintha valami sosem látott szenzációt mutatna
neki, majd odamászott hozzá, továbbra is négykézláb. Annyira bizarr volt, hogy a nő
megesküdött volna, egy kisgyerek megrémülne a viselkedésétől.
- Az áldozatról készült. – nyújtotta át a boncoláson készültet. Ryuzaki átvette, határozottan
bólintott (vagy legalábbis úgy tett, mint aki teljes meggyőződéssel bólogat). Hát, a
reakciójából nem sokat lehetett kiolvasni.
- Szép munka, Misora!
- Igen?
- A hírek nem mutatták, hogy a testet így összevagdosták, tehát ez a kép a rendőrségi aktákból
való. Fantasztikus, hogy meg tudta szerezni. Nem egy hétköznapi nyomozó…
- És maga hogy szerezte meg azt a keresztrejtvényt?
- Maga mondta, hogy vannak titkaim.
Gyorsan leszerelte. A nő már átkozta magát a korábbi megszólalásáért.
Mondjuk, arra megesküdött volna, hogy a fiú megjegyzésének semmi értelme.
- Én sem kérdezem, hogy jutott a fényképhez. De mi jutott pontosan eszébe róla?
- Nos… elgondolkoztam azon, mi van, ha az üzenetet olyasmin hagyták, ami már nincs a
szobában, de amikor először felderítették, még itt volt. És a legnyilvánvalóbb dolog…
- A tulajdonos, Believe Bridesmaid. Okos.
 - És ha a sebeket megfelelő szögből nézi… nem lát betűket? Gondolkoztam rajta, hogy valami
üzenet lehet…
- Ó… - Ryuzaki tökéletesen egy helyben tartotta a képet, miközben ide-oda fordította a fejét,
hogy különböző szögekből vizsgálja meg. Voltak egyáltalán csontok a nyakában? Mintha
gumiból lett volna… Misora nagy nehezen legyőzte a kísértést, hogy elforduljon. – Nem, ezek
nem betűk.
- Nem? Sejtettem, belemagyaráztam…
- Nem, nem erről van szó Misora. Nem az egész ötlet rossz. Nem betűk, hanem római számok.
Hát persze. Római számok, amiket mindennap lát az órán, meg még ahol kell. V, I, C, M, D, X és
L. Rá kellett volna jönnie a három I-ből… nem három I volt, hanem egyetlen hármas. De közvetlenül
utána jött az L, amit persze akaratlanul is összekötött a nyomozó nevével, és elterelte a figyelmét.
- Az I egy, az II kettő, az III három, IV négy, V öt, VI hat, VII hét, VIII nyolc, IX kilenc, X tíz,
L ötven, C száz, D ötszáz, M ezer. Vagyis a sebeket úgy is olvashatjuk, mint 16, 59, 1423,
159, 13, 7, 582, 724, 1001, 40, 51 és 31. – magyarázta Ryuzaki, levegővétel nélkül
végigdarálva a bonyolult számokat. Láthatóan gyakorlott volt a kiolvasásukban, vagy
egyszerűen félelmetes sebességgel járt az agya. – Fénykép, szóval lehet, hogy valamit
félreolvastam, de nyolcvan százalék az esélye, hogy ez a tökéletes megfejtés.
- Százalék?
- Igen. Ugyanakkor, amíg nem tudjuk, pontosan mit jelentenek, hibás lépés lenne kijelenteni,
hogy a gyilkos üzenetéről van szó. Lehet, hogy egyszerűen a félrevezetésünkre szolgálnak.
- Elnézést, Ryuzaki… - lépett el mellőle Misora.
- Miért?
- El kell mennem egy pillanatra. Kijavítani a sminkemet.
Meg sem várva a választ felsietett az emeletre, megkeresve a második mosdót (mert természetesen egy
ekkora házba nem elég egy). Magára zárta az ajtót, és elővette a telefonját. Habozott pár pillanatig,
majd az ötös számmal tárcsázta L-t. A vonal kicsengett egy darabig, majd végre meghallotta a torzított
hangot.
- Mi az, Misora Naomi?
A nő lehalkította a hangját, és a száját eltakarta a kezével, hogy lehetőleg ne hallgathassák ki.
- Jelentenem kell valamit.
- Haladt az üggyel? Remek. Gyorsan dolgozik.
- Nem… mármint egy kicsit. Lehetséges, hogy megtaláltam a gyilkos üzenetét.
- Fantasztikus.
- De nem én jöttem rá. Találkoztam egy… különös nyomozóval.
Majdnem elnevette magát a leíráson. Különös nyomozó. Az nem kifejezés.
- Értem. – felelt a torzított hang, majd elcsendesedett.
Misora ennél kínosabban nem is érezhette volna magát. Ő mutatta meg a képet Ryuzakinak, hogy
kiderítsen róla valamit. Mikor L továbbra is hallgatott, a nő elkezdte leírni a fiú véleményét a
boncolási képekről, és azt is megemlítette, hogy rendelkezett a keresztrejtvény másolatával. Ez már
kicsikart valamilyen reakciót a nyomozóból is, bár a hang torzítása jól rejtette az érzelmeit.
- Mit tegyek? Úgy érzem, veszélyes lenne szem elől téveszteni…
- Menő volt?
- Mi?
Pontosan ez volt az a kérdés, amire Misora a legkevésbé számított. L valószínűleg azt feltételezte,
hogy a nő nem értette, ezért megismételte a kérdést. Misora végre felelt, bár fogalma sem volt, a
nyomozó mit akar kihozni az egészből.
- Egyáltalán nem. – mondta. – Ami azt illeti, ijesztő, szánalmas, és ha nem lennék eltávon
azonnal őrizetbe helyeztem volna, annyira gyanús. Ha a világon vannak emberek, akik csoda,
hogy még élnek, nos, akkor ő közéjük tartozik. Annyira abnormális, az lep meg, hogy nem
ölte meg saját magát… - nem jött válasz. Mit akart ezzel?
- Misora Naomi, a feladata…
- Igen?
- Gondolom, hasonló véleményen vagyunk, ha azt mondom, egyelőre hagyjuk, hadd csinálja ez
a nyomozó, amit akar. Részben, mert veszélyes lenne szem elől téveszteni, de még fontosabb,
hogy megfigyeljük a lépéseit. A boncolási kép összefüggéseinek felismerését én inkább a
maga érdemének tartom, mint az övének, de láthatóan nem átlagos ember.
- Egyetértek.
- A közelben van?
- Nem, egyedül vagyok. A fürdőszobából telefonálok, messze a hálótól, a ház másik felében.
- Térjen vissza hozzá, és ha képes rá, próbálja kideríteni, Believe Bridesmaid szülei felbéreltek-
e egy Ryuzaki nevű nyomozót.
- Rendben.
- Használja ugyanezt a vonalat, ha legközelebb kapcsolatba lép velem. – a hívás megszakadt.
Misora lecsukta a telefont, és megállapította, minél előbb vissza kell mennie, hogy ne váljon
gyanússá. Így is túl sokáig maradt.
Ryuzaki az ajtó előtt állt.
- Misora, hát idefent volt. – már nem négykézláb volt, de még így is… Misora nagyot nyelt.
Mióta lehetett itt? – Miután elhagyta a szobát, találtam valami érdekeset, így megkerestem.
Végzett már?
- Igen.
- Erre.
A fiú eltántorgott a lépcsők felé, még mindig görnyedt háttal. Misora reszketve követte. Vajon
hallgatózott az ajtón keresztül? Kínozta a kérdés. Talált valami érdekeset? Ez lehetett csak egy
szófordulat… Halkan beszélt, tehát nem érthette, mit mond, de minden bizonnyal megpróbálta, ami
azt jelenti, hogy…
- Misora?
- Igen?
- Miért nem hallottam a vécéöblítést, mikor kijött a fürdőszobából?
- Ez meglehetősen durva kérdés egy nőtől, Ryuzaki. – felelte Misora, dühösen, amiért megint
hibázott. A fiú nem zavartatta magát.
- Igazán? Ha elfelejtette lehúzni, visszamehet, még nem késő. Az ilyesmik elfelejtése nemtől
független.
Így is lehet mondani, de Misorát megrémítette a figyelmeztetés. Több szempontból.
- Telefonáltam. A megbízómmal konzultáltam, nem akartam, hogy maga is hallja.
- Ó? Mindegy, innentől javaslom, hogy öblítsen. Jó álcázás.
- Igen, én is azt hiszem.
Amikor visszaértek a szobába, Ryuzaki megint négykézlábra ereszkedett, és úgy sietett át a
helyiségen. A nyomozási technikája inkább hasonlított valami vallási fanatikus rituáléjára, mint a
klasszikus Sherlock Holmes módszerre.
- Ide! – intett a fiú a szőnyegen ülve a könyvespolc előtt.
Believe Bridesmaid polcai az 57 gondosan rendezett, szorosan egymás mellé pakolt kötettel. Az első
hely, amit ellenőrzött.
- Azt mondta, talált valami újat…
- Valami újat? Nos, ez nem pontos. Mindenesetre valami fontosat. – A hűvös, kissé lekezelő
stílus idegesítette a nőt. Inkább figyelmen kívül hagyta.
- Vagyis van egy nyom a könyvespolcon?
- Nézze! – mutatott a jobb oldali, alulról második polcra. Tizenegy kötet sorakozott rajta egy
népszerű japán képregényből, az Akazukin Chacha-ból.
- Mi van vele?
- Imádom ezt a mangát.
- Igazán?
- Igazán.
Erre hogy kellett volna reagálnia? Minden erejével azon volt, hogy a lehető legtapintatosabban közölje
a véleményét, de Ryuzaki nem törődve a belső harcával, folytatta.
- Maga japán, nem?
- Nos… a szüleim japánok voltak, és ott éltem a gimnázium befejezéséig, de jelen pillanatban
amerikai állampolgár…
- Akkor muszáj ismernie ezt a mangát. Min Ayahana sensei legendás alkotása, minden részét
kiolvastam, ahogy kijöttek. Shiine annyira aranyos volt. Egyébként rajongtam az animéért is,
van benne minden, ami egy jó történetbe kell. Szerelem, bátorság, remény, izgalom…
 - Ryuzaki, pontosan meddig tervezi még ezt csinálni? Mert ha hosszú ideig, lehet, hogy
átmegyek a másik szobába, és megvárom.
- Miért tenné ezt, amikor magához beszélek?
- Úgy értem… én is szerettem az Akazukin Chachát. Néztem az animét is, és tetszett az egész
szerelem, bátorság, satöbbi dolog…
Misora alig tudta legyűrni a kísértést, hogy közölje a fiúval, legkevésbé sem érdekli a hobbija, de
abban sem volt biztos, hogy felfogná, a célzások egyszerűen leperegtek róla. Ennek oka teljesen
kérdéses volt, így fel lehetett venni a detektív furcsaságainak listájára.
Bár, lehet, hogy csak túlkomplikálta.
- Remek. Akkor, ha ráérünk, majd megbeszéljük, milyen élményt is nyújt ez a sorozat, de addig
is nézze!
- Mit? – kérdezte a nő, újra megszemlélve az Akazukin Chacha sorozatot.
- Lát valami furcsát?
- Nem igazán…
Ez csak egy halom képregény volt. Persze, lehetett következtetni arra, hogy Believe Bridesmaid tudott
japánul, és szerette a mangát, de ilyen ember elég sok volt még Amerikában. Az, hogy jobban kedvelte
az eredeti nyelvet, mint a fordítást, szintén nem volt túl meglepő. Az internetes oldalakon könnyű volt
megszerezni őket.
Ryuzaki sötét, karikás szemei már-már rémisztően fürkészték az arcát. Misora elfordította a fejét,
szándékosan kerülve a tekintetét, és átnézte az egyes köteteket. Nem talált semmit, amit kulcsként
használhatott volna.
- A képregényekkel kapcsolatos?
- Nem.
- Mi? – csattant fel a nő. Nem szerette, ha kigúnyolják. – Nem? Mit ért azalatt, hogy nem?
- Nem azokkal kapcsolatos, amik itt vannak. – magyarázta Ryuzaki. – Maga jött rá. Valami,
aminek itt kellene lenni, de nincs, ez rejti a gyilkos üzenetét. Believe Bridesmaid teste csak a
probléma egy része. A negyedik és a kilencedik kötet hiányzik.
- Mi?
- Az Akazukin Chacha tizenhárom részes. Nem tizenegy.
Misora ismét a képregényekre pillantott. Egy, kettő, három… majd öt, hat, hét, nyolc, tíz…
Ahogy Ryuzaki mondta. a négyes és a kilences hiányzott.
- Igaza van. – biccentett a nő. – De ez nem garantálja, hogy a gyilkos vitte őket magával. Talán
alapból hiányoztak, nem kell mindenkinek sorrendben összegyűjtenie egy manga részeit. Dick
Wood sorozatait egyszerűen félbehagyta…
- Lehetetlen. – rázta a fejét Ryuzaki. – Senki nem ugrana át két teljes kötetet az Akazukin
Chachából. Erre bíróság előtt is megesküszöm.
Járt valaha bíróságon ez a fiú?
 - Már, ha az esküdtszék ismeri a japán képregényeket.
- Meglehetősen elfogult esküdtszék lenne.
- A gyilkos vitte el őket. – közölte a fiú, lezártnak tekintve a témát.
Misora ebbe nem nyugodott bele ilyen könnyen. Ő kissé földhöz ragadt volt az ilyen elméletekhez.
- Erre nincs bizonyítékunk, Ryuzaki. Talán kölcsönadta őket egy barátnak…
- Ezt a sorozatot? Ezt senki nem adja kölcsön. Rászól a barátra, hogy vegye meg magának. Az
egyetlen lehetséges magyarázat, ha a gyilkos vitte el őket. – folytatta a fiú, mély
meggyőződéssel. – Különben is, senki nem akarná csak a negyedik és a kilencedik részt
elolvasni. Egy üveg lekvárba fogadom.
- Ha olyanba, amilyet korábban fogyasztott, az nem ér többet öt dollárnál.
Min Ayahana sensei-nek ez minden bizonnyal fájt volna.
- Tehát, Misora, a gyilkosnak valami különleges oka volt, hogy elvigye ezt a két kötetet a
szobából.
- Nos, az igaz, hogy hiányzik a két kötet, és rendben, egy pillanatra feledkezzünk meg a
logikáról és a lehetőségek sokaságáról, és kövessük ezt az elméletet. De akkor is… furcsa
nem? A könyvespolc…
Tele volt. Olyan szorosan helyezkedtek el egymás mellett a kötetek, hogy alig lehetett kihúzni egyet.
Ha elvittek két részt, akkor résnek kellene lennie… vagy…
- Ryuzaki! Nem tudja véletlenül… hány oldalas az Akazukin Chacha negyedik és kilencedik
kötete?
- De. 192 és 184.
Misora nem számított rá, hogy tényleg tudja a választ, de 192 meg 184, összesen 376. Végigfuttatta a
tekintetét a polcon, hogy az ötvenhét könyv között találjon egyet, ami pontosan megfelelő vastagságú.
Nem telt sok időbe… Hatástalan Pihenés, Permit Winter munkája.
Levette a polcról, és átfutva már biztossá vált… pontosan 376 oldal volt. Reménykedve
lapozgatta, de a lelkesedése hamar alábbhagyott… semmi érdekeset nem tartalmazott.
- Mi az, Misora?
- Csak… azon töprengtem, hogy mi van, ha a gyilkos egy másik könyvet használt, hogy
kipótolja az eltűnteket. Ebben az esetben a pótlék lehet a valódi üzenet.
Ebben az esetben természetesen feltételezték, hogy valóban Believe Bridesmaid rendezte össze ilyen
gondosan a könyveket… lehetett egyszerű hatásvadászat, a gyilkos megtömhette a polcot más
szobákból származó kötetekkel, és ha már itt tartunk, arra sem volt garancia, hogy az Akazukin
Chacha sorozat valóban az áldozaté volt. A könyvjelzők hiányával az egész lehetett az elkövető
üzenetének része, de ha az is, mit számít? Csak még biztosabbá teszi, hogy van üzenet. De ha a
könyvekben semmi furcsa nem volt, akkor az elmélet széthullott. Nem volt több, mint a nyomozók
álomképe.
 - Nem rossz ötlet. Hogy pontos legyek, kifejezetten jó ötlet, másnak nem is lenne értelme. –
felelte Ryuzaki, kinyújtva a kezét Misora felé, aki majdnem hátraugrott, megrémülve, hogy a
fiú esetleg kezet akarna vele rázni… ám hamar rádöbbent, hogy csak a könyvet akarta.
Átnyújtotta, az ifjú nyomozó pedig a mutató és hüvelykujja közé csippentette a borítót, és
félelmetes sebességgel kezdett olvasni. Bizonyára valamilyen gyorsolvasás.
Öt perc alatt átlapozta az egészet.
Misorát elfogta a késztetést, hogy a kezébe nyomjon egy Natsuhiko Kyogoku kötetet (Fordító
megjegyzése: Ennek az írónak a művei, különösen japán standardhez képest nagyon hosszúak, 800-
900 oldalasak)
- Értem…
- Tényleg? Talált valamit?
- Nem. Itt nincs semmi. Ne nézzen már így rám, esküszöm, nem viccelek! Ez csak egy egyszerű
szórakoztató regény, semmi több. Nincs üzenet, még átvitt értelmű sem, mint a Wara
Ningyoknál. És nem, nincsenek bekarikázott betűk, meg margóra írt jegyzetek sem.
- Margók…
- Igen. Semmi nincs a margókon, csak az oldalszám.
- Oldalszám? – Ismételte a nő. Oldalszám… szám? Mint a római számok!
- Ryuzaki, az áldozat mellkasán mik voltak a számok?
- 16, 59, 1423, 159, 13, 7, 582, 724, 1001, 40, 51 és 31.
Remek emlékezőtehetsége volt, az biztos. Nem kellett újra megnéznie a képet, mintha az agya
egyszerűen lefotózta volna… talán ugyanígy jegyezte meg az oldalszámokat is.
- Mi van velük?
- Gondolkoztam, hogy esetleg oldalakra mutathatnak a számok, de… kettő közülük négy
számjegyű, és a regény csak 376 oldal. Nem működik.
- Igaz, de mi van, ha körbejár? 476 olvasható 376 plusz 100-ként, és ebben az esetben a szám a
100. oldalra mutat.
- És akkor?
- Nem tudom. De próbáljuk ki… 16 egyszerű, 16. oldal. 59, 1423, 159, 13, 7, 582, 724, 1001,
40, 51, 31…
A sötét, karikás szemek összeszűkültek.
Nem is nézett a könyvre. De komolyan? Ilyen sebességgel olvasott, és még memorizálta is a regény
teljes tartalmát, szóról szóra? Egyáltalán lehetséges ez? Mindenesetre Misora csak állhatott, és
nézhette.
- Értem…
- Nincs ott semmi?
- De… van ott valami. Valami meglehetősen konkrét. – a fiú visszanyújtotta neki a könyvet. –
Nyissa ki a 16. oldalon. – mondta.
 - Rendben.
- Mi az első szó?
- Q. Csak a betű, mint a racionális számoknál.
- 59. Első szó?
- Ukulele.
- 295. 1423-ban háromszor van meg a 376, és végül 295 a maradék. Első szó?
- Tovaszáll.
És folytatták. 159, 159. oldal. 13, 13. oldal. 7, 7. oldal. 582, 206. oldal, 725, 348. oldal, 1001, 249.
oldal, 40, 40. oldal, 51, 51. oldal, 31, 31. oldal, és minden oldalon Misora felolvasta az első szavakat.
Sorrendben: Rumli, talány, ebéd, arctalanság, Equador, trubadúr, effektus, egyetlen, és név.
- Na.
- Na?
- Olvassa össze az első betűket.
- Az első betűket? – Misora újra átfutotta az oldalakat. Nem volt rossz a memóriája, de nem
tudott húsz szót hirtelen megjegyezni, legalábbis nem akkor, ha nem figyelmeztették előre.
- Q-U-T-R-T-E-A-E-T-E-E-N. Qutr tea eteen? Mi?
- Hasonlít a második áldozat nevére.
- Igen…
A második áldozat, a tizenhárom éves Quarter Queen.
- Egyértelmű hasonlóság. Csak négy betű tér el.
- Igen. Ugyanakkor… - kezdte Ryuzaki zavartan. – Négy betű tizenkettőből túl sok. Az
egyharmada helytelen. Ha csak egy is hibás, az egész elmélet széthullik, ha nem tökéletes,
nem nevezhetjük üzenetnek. Azt hittem, van ott valami, de talán csak véletlen…
- De mégis…
Túl látványos volt ahhoz, hogy véletlen legyen.
Nem lehet. Szándékos lesz.
Szándékos… vagy rendellenes.
- Misora, ha nem működik, nem működik. Közel voltunk, de…
- Nem, Ryuzaki. Gondolja át. Mindig azokkal volt a baj, amelyeknél osztottunk, amik 376 fölött
voltak.
Újra átfutotta az oldalakat. 295. oldal, tovaszáll. Első betű, T, második O, harmadik V, negyedik A.
- Háromszor megvan benne, a negyedikre maradék. Nem az első betű kell, hanem a negyedik!
Nem T, hanem A! Az 582., arctalanság… egyszer megvan benne, másodikra maradék, vagyis
R. Qutrtea-ből Quarter.
Ugyanezen logika alapján Equador a 724-hez tartozott, vagyis egyszer megvolt benne, majd maradék:
így az E-ből Q lett. Az 1001-hez kapcsolt trubadúr pedig T helyett U-t adott. Így lett az Eteen-ből
Queen. Quarter Queen.
 L nem tévedett.
A gyilkos üzenetet hagyott.
A vágások a testen, a két hiányzó könyv… ott volt a jelzés, éppen úgy, mint a keresztrejtvény
esetén: leírta a következő áldozatot.
- Remek munka, Misora. – szólalt meg Ryuzaki. – Kiváló következtetés. Nekem sosem jutott
volna eszembe.

3. oldal
Ellentét

Ha mindenképp szót kell ejteni arról, miért titkolta L a kilétét ilyen mértékben, egyszerűen
megválaszolhatjuk: veszélyes volt. Nagyon veszélyes. Véleményem szerint az országok vezetőinek
komoly erőket kellene mozgósítania a legnagyobb elmék védelmére, de a jelenlegi szociális háló ezt
nem szorgalmazza, hát L úgy érezte, nincs más választása, mint a saját erejével védenie magát.
Számtanilag, L munkájának hatékonysága 2002-ben öt hagyományos nyomozóirodáénak felelt meg,
illetve hét hasonló körben tevékenykedő ügynökségnek. Mire két évvel később szembekerült Kirával,
ezek a számok tovább emelkedtek. Gondolhatnánk, hogy ez tiszteletet, és csodálatot ébreszt az
emberekben, de azt a kiábrándító tényt kell közölnöm, hogy ilyen mértékű hatékonyság, ekkora
hatalom egy ember kezében elképesztően veszélyes. A modern világban, ha meg akarjuk előzni a
veszélyt, csökkentjük a kockázatot, L esetén viszont maga a létezése volt a kockázat. Bármelyik
gyilkos megnövelhette volna a bűntény sikerességének esélyét, ha a nagy detektívvel végez, mielőtt
belekezd. Ezért rejtette L a kilétét… hogy biztonságban legyen. Nem azért mert visszahúzódó, mert
félénk volt. Minthogy az ő személye esetében az önvédelem és a béke védelme egy és ugyanaz volt,
nem nevezhetjük ezt a döntését gyávának, vagy önzőnek. Bár viszolygok a gondolattól, hogy
kettejüket összehasonlítsam, de minthogy Kira is rendelkezik a képességgel, hogy emberek nevét
felírva öljön, ő sem reklámozza ezt, pont ugyanezért. A legnagyobb zsenik többnyire az árnyékban
rejtőznek. A bölcs nem hord névjegykártyát. Aki sokat beszél a képességeiről, az gyakran csak
kétségbeesett… nem hiszi, hogy a munkája magáért beszél majd.
Tehát L-nek, amikor ráállt egy ügyre mindig kellett egy arc a nyilvánosság előtt… és ez ebben az
esetben Misora Naomi volt. Ezt ő tudta, már a kezdetektől… ő vált a nagy nyomozó pajzsává. De még
így sem lehetett benne teljesen biztos, hogy pontosan mekkora veszélyt jelentett az életére ez a
közvetlen kapcsolat. Sokat töprengett Ryuzaki valódi szándékain, de mindig ugyanoda lyukadt ki:
„Valószínűleg nem hallott sokat abból a beszélgetésből.” Ez pedig nem mondható biztonságosnak. Ha
Ryuzaki megsejtette a kapcsolatot Misora és L között, majd ezt az információt megfelelő helyeken
szivárogtatta ki, akkor a nő előbb lett volna veszélyben, mint hogy azt mondaná… mielőtt egyáltalán
gondolkodna azon, hogy mondjon bármit. Ez pedig még őt is aggasztotta. És a fiú képességei… azután
a nap után, mikor megoldották a könyvek rejtvényét Believe Bridesmaid házában, Misora
számtalanszor elgondolkodott, mi lett volna, ha Ryuzaki nem segít neki. Akkor még úgy érezte ő jött
rá, az ő megoldása volt, de mégis… az oldalszámok, az osztás módszere… csak azért ismerte fel az
összefüggéseket, mert a fiú lassan rávezette. Volt egyáltalán értelme annak, hogy ő is átolvasta a
könyvet? Nem tudta figyelmen kívül hagyni az ötletet, hogy talán az egész csak színjáték volt…
Ryuzaki elhitette vele, hogy végül ő oldotta meg a rejtvényt, miközben valójában minden az ő műve
volt. Persze, mindez lehetett egyszerű paranoia, fakadhatott abból a stresszből, amit L támogatása
jelentett… de mégis, a könyvespolc jeleinek megfejtése nagy segítség volt a munkájában. Később
megvizsgálta a Los Angeles és körzetében lakók listáját, és csak egyetlen Quarter Queen volt… de ez
nem nyugtatta meg.
Augusztus 16.
Misora a Third Avenue-n volt, a második gyilkosság színhelyén. Nem ismerte a város ezen részét, így
térképpel kellett a környékre navigálnia. Nem tudták, mikor következik be a negyedik gyilkosság, így
egy része azonnal ide akart jönni, de utána kellett néznie több dolognak, jelenteni az eredményeit,
ráadásul az utazással is problémái voltak, tehát várnia kellett a következő napig. Már három nap telt el
a legutóbbi gyilkosság óta, és a rendszer szerint – kilenc nap, négy nap, kilenc nap – ha a tettes megint
négy napra tervezett, az utolsó haláleset másnap következett, de nem volt választása. Nem volt módja,
hogy megakadályozza. Vagyis tette, amit tudott: bizonyítékot keresett.
L kutatása szerint Believe Bridesmaid szülei valóban felbéreltek egy Rue Ryuzaki nevű
detektívet, de nem csak ők, hanem a második áldozat, Quarter Queen, és a harmadik, Backyard
Bottomslash hozzátartozói is. Ez egy kicsit túl látványos volt Misora számára, de ha L mondta, el
kellett fogadnia. Nem maradt helye kétségnek. A nyomozó egyelőre nem tudott kideríteni semmit a fiú
hátteréről, így a nőnek nem maradt más választása, mint továbbra is figyelni, együttműködni, és azt
tettetni, hogy közösen dolgoznak az ügyön.
De tényleg nem talált semmit? Misora sokat töprengett ezen. Vagy egyszerűen túl veszélyes lett
volna megosztani vele ezeket az információkat? A nőben soha, egyetlen percre sem merült fel, hogy L
mindent megoszt vele. Ryuzaki talán ebbe a titkolt kategóriába esett… de valószínűbb volt, hogy
egyszerűen túlgondolta. Persze, a fiú gyanúsan viselkedett, de egyelőre nem tett semmi rosszat.
Ugyanakkor az a jelenet, ahogy a gyilkosság helyszínén négykézláb kúszik igencsak lehangoló
volt. (Misora rémálmokat látott miatta. Normális körülmények között alig lehetett kirángatni az
ágyból, de miután a kép egész éjjel kísértette, valósággal ki pattant.) És aznap, augusztus 16. reggel 10
órakor, megtámadták.
Egy rövidebb úton ment, egy kihalt, sötét sikátorban, amikor valaki megütötte hátulról egy
gumibottal. Legalábbis megpróbálta… időben elhajolt. A gumibot egyszerű fegyver, de pont ez tette
könnyen elrejthetővé, és hatékonnyá. Hallotta, ahogy átvág a levegőn, és elhalad a feje mellett. Tudta,
hogy veszélyben van, hiszen ő vált L szemévé, karjává, és pajzsává is… nem lepte meg annyira a
támadás. A tudatából hirtelen kiszorult minden Ryuzakival kapcsolatos, két kézzel támaszkodott meg
az aszfalton, és fellendült, a sarkával a támadó állát célozva. Elhibázta, de szinte lényegtelen volt… az
igazi célt az jelentette, hogy megforduljon, és szembenézzen az illetővel. Egyedül volt, és maszkot
viselt. Misorát elsőre meglepte a tény, hogy nem hozott magával több embert, de hamar észrevette,
hogy a gumiboton kívül, egy másik, jóval nehezebb darabot is vitt a bal kezében, vagyis egyértelmű
előnye volt. Ő maga nem hordott magával pisztolyt, továbbra sem, és nem volt nála bilincs, vagy
jelvény… futnia kellett volna. Azonban sosem volt az a típus, aki menekül, ha megtámadják. Az FBI-
nál Mészárló Misorának becézték, ami természetesen enyhe túlzás, de volt valóságalapja.
Szétcsúsztatta, és berogyasztotta a lábát, a szeme elé emelte a kezét, és igyekezett a súlypontját
középen tartani… felkészült a harcra.
Az ellenfele habozott egy pillanatig, mikor meglátta az állását, de aztán felé sújtott. Nem a
gumibottal, hanem a másikkal. Misora elhajolt előle, majd egy fordulattal megkísérelte fejen találni a
támadót. Ismét nem járt sikerrel, az illető elhajolt, de a harc véget ért. A nő nem futott, ellenfele
viszont kevésbé bizonyult elszántnak. Misorában felmerült a lehetőség, hogy üldözőbe veszi, és tett is
néhány lépést, ám végül elvetette az ötletet. Szinte biztos volt benne, hogy az illető férfi volt, ahogy
abban is, hogy harcban le tudná győzni, ám abban már kevésbé, hogy futásban is. Nem volt jó futó, és
nem akarta pazarolni az erejét. Kisöpörte a szeméből a haját, és tárcsázta L-t. A telefon kicsengett, de
nem érkezett válasz… a század legnagyobb nyomozója elfoglalt ember volt, és a megadott
időpontokon túl nehezen elérhető. Szerencsére nem sérült meg, vagyis a jelentés várhatott. Bölcsebb
döntés volt minél hamarabb a helyszínre sietni, és egy ilyen támadás csak növelte a gyanúját Ryuzaki
felé. Persze nem tudhatta, hogy a támadónak van-e köze az ügyhöz, egyáltalán tud-e a kapcsolatáról L-
el, de abból ítélve, hogy pont itt, és pont most érte… nos, annak esélye, hogy a fiú keze volt a
dologban, viszonylag sok volt. Talán neki magának kellene utána járnia ki ez, és nem L-re bízni… sőt,
még az is felmerült benne, hogy felhívja Raye-t, és a segítségét kéri. De mindenekelőtt maga mögött
kellett hagynia a sikátort.

Ahogy számított rá. Misora nem követte.

Ahogy kiért a sikátorból, beszállt a sedan-ba, amit még járó motorral hagyott a főúton. Gyorsan
megtett néhány saroknyi távolságot, majd leparkolt egy előre kiválasztott helyen. Lopott autó volt,
nem vezetne vissza hozzá, hát úgy döntött, ott fogja hagyni. Fél szemmel a kamerákat figyelve, sétálva
hagyta el a parkolót, a maszkot, a gumibotot, és minden egyebet a sedan-ban hagyva, az ülés alatt.
Minden tisztára törölve… sehol egy ujjlenyomat.
Nem tervezett semmit tenni Misorával ezen a napon, nem itt. Csak egy kísérlet volt, egyfajta
teszt, hogy milyenek a képességei. Hátulról támadott, de nem akarta bántani, és legkevésbé sem akarta
megölni.
Nem fog meghalni. Ez már biztos.
Tudta, hogy elhajolna…
 De még így is, a nő hatást gyakorolt rá. Elhajolt, de meg sem kellett fordulnia, hogy azonnal
támadásra váltson… már megértette, L miért őt választotta a bábjának. Megvolt az esze, és a
határozottsága is hozzá.
Elég erős volt.
Méltó ellenfél lesz.
A támadó megropogtatta a nyakát, és a fejét még mindig furcsa szögben tartva tovább sétált az
utcán.
A támadó… a Los Angelesi BB gyilkosságsorozat elkövetője, Beyond Birthday lassan haladt,
miközben az arcán furcsa, már-már kegyetlen mosoly játszott.

- Á, Misora. Késett. – szólalt meg Ryuzaki, ahogy a nő belépett a 605-ös lakásba, ahol Quarter
Queen élt. – Kérem, legközelebb próbáljon időben megérkezni. Az idő pénz, ami életeket
jelenthet.
Sóhaj.
Legalább nem volt négykézláb. A nő pont akkor érkezett, mikor a fiú egy ruhásszekrény felső fiókját
kutatta át. Jó időzítésnek mégsem nevezte volna… a fiók a tizenhárom éves áldozat fehérneműjét
tartalmazta. Ryuzaki inkább nézett ki valami perverz bűnözőnek, aki bugyikat lop, mint detektívnek.
A nő eredetileg úgy tervezte, rajta fogja levezetni a sikátorban történtek feszültségét, de a jelenet
annyira sokkolta, hogy erre is képtelen volt. Ha a fiú direkt erre játszott, akkor egészen jól számolt. De
sokkal valószínűbb volt, hogy valamiféle fétise van a gyerek fehérneműk iránt.
Misora körbenézett a szobában. Az egész lakás nem volt akkora, mint Believe Bridesmaid
hálószobája. Csak a társadalmi különbségek is valószínűtlenné tették a kapcsolatot az áldozatok
között.
- Egy egyedülálló anyuka volt, ugye? Aki összeveszett a szülőkkel, és el kellett költöznie…
biztos lehangoló helyzet…
- Igen. Ezek a lakások leginkább egyetemi hallgatóknak valók, szóval egy anyuka meg a lánya
elég nagy feltűnést keltettek. Körbekérdeztem ma reggel, és hallottam pár érdekes
információt, de mindegyiket leközölték a rendőrségi jelentések is, amiket maga mutatott. Az
anya nem volt a városban a gyilkosságok idején, egy hallgató találta meg a holttestet. Ő már
csak a hullaházban látta viszont a gyerekét.
Míg Ryuzaki beszélt, Misora körbejárta a szobát, megszemlélve a Wara Ningyo-k helyét jelző
lyukakat. A négy fal közül csak az ajtóval azonoson nem volt… a három másikra egyértelműen
szögeltek bábút.
- Felzaklatta valami, Misora?
- Igen… tegnap, mi… - kezdte a nő, megpróbálva elfogadni a többes számot – Rájöttünk a
gyilkos üzenetére, de a Wara Ningyo-k és a zárt szobák rejtélye megoldatlan maradt.
- Igaz. – bólintott Ryuzaki, majd becsukta az ajtót, és négykézlábra ereszkedett.
De az előző helyszínnel ellentétben, ebben a szobában ketten éltek, és nagy volt a rendetlenség. Elég
nehezen lehetett mászni benne, de a fiút ez úgy tűnt, nem zavarja, ugyanis ebben a pozícióban maradt
végig. Misora majdnem rászólt, hogy fejezze végre be.
- Misora nem hiszem, hogy túl sok időt kellene fecsérelni a bezárt szobák kérdésére. Lehet,
hogy pótkulcsot használt. Nincs olyan, amit ne lehetne lemásolni.
- Igen, de gondolná, hogy a gyilkos ennyire egyszerűen gondolkodik? Egyáltalán minek a zárt
szoba? Semmi szükség nem volt rá. Lehet, hogy ez is egyfajta rejtvény.
- Rejtvény?
- Igen. Játék, vagy hasonló.
- Igen… Igen, talán…
Misora hátranézett az ajtóra, amin korábban belépett. Különbözött az előző helyszínen
találhatótól (a logikus különbség egy nagy ház, és egy kis lakás ajtajai között), de a szerkezet és a
méret hasonlított. Egyszerű zár, könnyen be lehetett volna törni, aztán belülről elfordítani… de
értelemszerűen a helyszínek egyikén sem voltak lyukak az ajtókon.
- Mit tenne maga Ryuzaki? Ha kívülről akarná becsukni?
- Használnám a kulcsot.
- Nem, nem így… ha elveszítette a kulcsot.
- Használnám a pótkulcsot.
- Nincs pótkulcsa.
- Akkor nem zárnám be.
Végül is, igaza volt. Misora idegesen megrázta az ajtót.
- Ha ez egy detektívregény lenne… a zárt szobákhoz mindig kötődik egy trükk, egy tű, egy
fonál… zárt szobának hívjuk, de ezek egyszerű szobák, nincsenek túlbiztosítva. Nem olyan
szoros az ajtó és a padló illeszkedése, mint Believe Bridesmaid könyvei esetén. Talán
átvezettek egy zsinórt, meghúzták, és…
- Lehetetlen. A rés nem elég nagy, és a szög miatt a befektetett erő a töredékére csökkenne.
Kipróbálhatja, de a zsinór túl nagy része szorulna az ajtónak, és minden erő, ami a zár
elfordítására fordítódna, inkább az ajtó lapját húzza maga felé.
- Igen, de… egy ilyen egyszerű zárszerkezet nem sok lehetőséget hagy egy trükkre. A
detektívregények zárjai mindig bonyolultabbak ennél.
- Rengeteg módon létre lehet hozni egy zárt szobát. Azt sem zárhatjuk ki, hogy volt kulcsa. A
fontosabb kérdés, hogy miért csinálta. Nem volt rá szüksége, ha mégis megtette, ha ez egy
rejtvény, akkor miért?
- Játékból. Viccből.
- Miért?
Az egészre fel lehetett volna tenni ezt a kérdést.
 Miért küldött egy keresztrejtvényt az LAPD-nek? Miért hagyott jeleket a könyvespolcon? És ami
a legfontosabb: miért ölt meg három embert? Ha volt célja, micsoda? Még ha az áldozatokat
véletlenszerűen választotta is ki, valami vezetett a döntéshez… L mondta. De még mindig nem jöttek
rá, mi a kapcsolat.
Misora belenyúlt a táskájába, és kivette a fényképeket.
Képek a második áldozatról, aki itt halt meg. Egy szőke lány, szemüvegben, hason fekve. Ha
közelebbről megnézte, láthatta, ahogy a koponyája behorpadt az ütéstől, és a szemét kikaparták.
Ahogy Believe Bridesmaid esetén összevagdosták a testet, itt is történt látszólag értelmetlen
csonkítás… a szemeket kikaparták és összezúzták a halál után. A nő nem volt benne biztos, ezt hogy
csinálta a gyilkos, de már annak gondolata is, hogy olyasvalaki helyébe képzelje magát, aki képes
kikaparni egy kislány szemét felkavarta a gyomrát. Misora bár FBI ügynök volt, és tudta, hogy minden
tett mögött van valamilyen ok, voltak dolgok, amik egyszerűen a megbocsáthatatlan kategóriába estek.
És amit a gyilkos a második áldozattal művelt, az egyértelműen ilyen volt.
- Megölni egy gyereket… borzalmas.
- Megölni egy felnőttet ugyanúgy az, Misora. Megölni bárkit borzalmas. – mondta Ryuzaki,
mint akit fel sem kavart a szituáció.
Mint akire semmilyen hatást nem gyakorolt.
- Ryuzaki…
- Mindent megnéztem. – a fiú felállt, és nekiállt beletörölni a kezét a farmernadrágjába. Úgy
fest, az legalább tudatosult benne, hogy ha négykézláb mászkál a padlón, koszos lesz a keze.
Nem találtam semmi pénzt.
- Maga pénzt keresett? – mint valami tolvaj. Egy nagyon fura tolvaj.
- Csak a biztonság kedvéért ellenőriztem. Játszott még a lehetőség, hogy a gyilkos pénzt
keresett, és ebben az esetben a második áldozat meglehetősen sok kérdést vet fel. Szóval
megnéztem, rejtegetnek-e valamit, de nem. Pihenjünk egy kicsit. Kér egy kávét, Misora?
- Öhm… persze.
- Egy pillanat. – bólintott Ryuzaki, és elindult a konyha felé. Misora elgondolkozott, vajon
megint hozott-e magával pár üveg lekvárt, de végül úgy döntött, nem érdekli. Elüldözte a
gondolatot, és leült az asztal mellé. Már késő volt beszélni Ryuzaki-nak arról, hogy
megtámadták. Bár végül is… kerülheti továbbra is az eset említését, és megvárhatja a
reakcióját. Még mindig nem volt garancia rá, hogy a fiúnak bármi köze volt a támadáshoz, de
ha igen, a titkolózás valószínűbbé tette, hogy kiszed belőle valamit. – Tessék.
Ryuzaki letett az asztalra egy tálcát, rajta két csészével. Az egyiket átnyújtotta Misorának, a másikat
pedig magához vette, miközben az előző napihoz hasonló módon felkuporodott egy székre, szorosan a
mellkasához húzva a térdét. Mindennel együtt, pokolian nehéznek tűnt így ülni… tényleg az lehetett?
Misora úgy döntött, ezen sem töpreng, és belekortyolt a kávéba.
Felköhögött, és kiköpte az első kortyot.
 - Valami gond van, Misora? – kérdezte a fiú zavartalanul, nyugodtan szürcsölve a saját kávéját,
ártatlan tekintettel bámulva a nőt. – Ha valamit a szájába vett, nem illik így kiköpni. Soha. És
ez a furcsa köhögés meg nyögés sem tesz túl jót. Ön kifejezetten szép nő, kérem, próbáljon
ennek megfelelően viselkedni.
- Ez valami pokolian édes… már-már mérgező…
- Nem méreg. Cukor.
Na, akkor ki is a gyilkos?
Misora összeszedte a bátorságát, hogy ránézzen a csésze tartalmára, ami inkább volt valamiféle
massza, mint folyadék. Mintha nem cukrot oldottak volna fel kávéban, hanem kávét csepegtettek
volna cukorra… valami furcsa, zselés… dolog csillogott a csészéjében. Annyira figyelt Ryuzaki
pozíciójára, hogy nem figyelt, és belekortyolt…
- Úgy érzem, mintha földet innék.
- A föld nem édes.
- Édes Föld…
Ez szinte már művészi megfogalmazás volt, de a cukorsokk fenyegető érzése valami rejtélyes okból
nem távozott tőle. A szoba másik végében a fiú nyugodtan iszogatta… eszegette a saját csészéjének
tartalmát. Persze nem volt benne rosszindulat a nő iránt… számára egyszerűen ez volt a normál
cukoradag.
- A kávétól mindig felpörgök. – mondta végül, miután lenyelt legalább kétszáz gramm tiszta
cukrot. – Nos, akkor lássunk is munkához.
Misora legszívesebben felállt volna, hogy kimossa a száját, de ellenállt a kísértésnek.
- Mondja.
- A hiányzó láncszemmel kapcsolatban…
- Rájött valamire?
- Hát, az biztos, hogy a gyilkos nem pénzt keres. De tegnap, miután elváltunk, észrevettem
valamit… egy kapcsolatot az áldozatok között, amit senki nem ismert fel.
- Mit?
- A monogrammjaik, Misora. Mindegyiknek meglehetősen egyedi. Believe Bridesmaid, Quarter
Queen, Backyard Bottomslash. B.B., Q.Q., B.B. A vezeték és a keresztnevük is ugyanazzal a
betűvel kezdődik… Mi az, Misora?
- Semmi…
Ez volt minden? A csalódottság egyértelműen látszott az arcán, és meg is zavarta a fiú
gondolatmenetét, de nem próbálta rejteni. Felesleges időpazarlás. Ezt ő is észrevette, mikor meglátta
az áldozatok neveit. Nem volt semmi értelme felhozni.
- Ryuzaki… tudja, hány embernek van hasonló neve a világon? Vagy csak Los Angelesben?
Huszonhat betű van az ábécében, vagyis legalább huszonhatból egy ember neve hasonló. Nem
igazán nevezhető kapcsolatnak.
 - Ó? Pedig azt hittem, jó nyomon vagyok… - mondta csalódottan, de nem lehetett megmondani,
mennyire őszinte ez a reakció.
Úgy festett, mintha duzzogna, és ez egy ilyen embernél nem tűnt aranyosnak.
Kifejezetten rossz benyomást keltett.
- Úgy értem, még maga is Rue Ryuzaki. R.R.
- Észre sem vettem.
- Ennek semmi értelme.
Nem kellett volna sokat várnia tőle. Az egész gondolatmenet, hogy ő vezette végig a
következtetéseken előző nap, már egyszerűen nonszensz-nek, paranoiának tűnt.
R.R.?
- Misora?
- Igen?
- Minthogy az én következtetéseim helytelennek bizonyultak, van bármi ötlete?
- Nem, nem igazán… hasonló helyzetben vagyunk. Semmi értelmes lépés nem jut eszembe,
azon túl, hogy keressük a gyilkos üzenetét, mint legutóbb. Olyan, mintha a tenyerén
táncolnánk, ami iszonyúan idegesít, de…
- Akkor táncoljunk, Misora. Játsszuk az ellenfél játékát, amíg el nem engedi magát, és nem ejt
el valami információt. Szóval… van itt egy üzenet. De hol?
- Legalább pár dolgot biztosan tudunk. Alighanem az üzenet tartalmazza az utolsó áldozat,
Backyard Bottomslash nevét vagy címét. A keresztrejtvény vezetett az első helyszínre, a
könyv a másodikra, szóval…
- Igen, így van.
- De hogy hol rejtette el, arról fogalmam sincs. Ha megvizsgáljuk az eddigieket, talán van
valamilyen mintázat…
Valami, ami itt volt, de már nincs.
Ryuzaki így írta le, a testre és a polcokra gondolva.
Talán ez lehet most is? Valami, aminek a helyszínen kéne lennie, de már nincs… ez egyre inkább
kezdett emlékeztetni egyfajta nyelvi Möbius-szalagra.
- Nos… amennyiben, akármit találunk itt, az a harmadik helyszínre vezet majd, talán ésszerűbb
lenne rögtön oda menni. A feladatunk része a negyedik gyilkosság megelőzése is, éppannyira,
mint az ügy megoldása.
Ő emelte ki a negyedik gyilkosság lehetőségét… de Ryuzaki reakciója azt sejtette, maga is tisztában
van a kockázattal. A nő pont ezért habozott.
- A harmadik gyilkosság már megtörtént, már nem akadályozhatjuk meg, de talán a negyediket
még igen. Ahelyett, hogy egy olyan üzenet után kutatunk, amiről már tudjuk, mit jelent,
sokkal többet érne egy olyat keresni, amely megmutatja, ki lesz a negyedik.
 - De… ez olyan, mintha alárendelődnénk. Mintha követnénk a gyilkos iránymutatását. Úgy
értem… ha kihagyjuk ezt a szobát, talán valamilyen fontos kulcsot veszítünk a kilétéhez. Még
ha cáfolhatatlan bizonyíték nincs is, egy ötlet, egy megérzés is segíthet. Egyetértek, fontos,
hogy megakadályozzuk a negyedik gyilkosságot, de így elvész az esély, hogy mi kerekedjünk
felül, és nálunk legyen a vezetés ebben a helyzetben.
- Ne aggódjon. Én vagyok a legfelső szinten.
- Legfelső szinten?
- Igen. Nálam van a vezetés. Soha nem rendelődöm alá, ez egyike azon dolgoknak, amikről
biztosíthatom. Még a közlekedési lámpának sem engedelmeskedem.
- Kéne.
- Soha.
Hajthatatlan.
- A negyedik gyilkosság megelőzése, ha minden jól megy, azonnal a gyilkos azonosításához és
letartóztatásához vezet, az én megbízóimat pedig csak ez érdekli. De értem a gondolatmenetét
Misora, és már átnéztem a szobát. Amíg ön is elvégzi ezt, én gondolkodnék a harmadik
gyilkosságon. Lenne olyan kedves, hogy ideadja nekem az adatokat, amiket tegnap mutatott?
- Különböző szemszögből vizsgálódjunk? Nekem oké…
Amúgy sem akart együtt dolgozni a fiúval.
Elővette a táskájából a mappát, és rápillantott, hogy biztosan tartalmazza-e a harmadik gyilkosság
anyagát, majd átnyújtotta az asztal felett Ryuzakinak.
- És ezek a helyszínen készült képek.
- Köszönöm.
- De ahogy mondtam… nem történt áttörés. A mappa tartalma ugyanaz, mint tegnap.
- Igen, tudom. De volt valami, amit szerettem volna újra ellenőrizni… borzalmas kép, nem
igaz?
A fiú az asztalra csúsztatta a fotót, hogy Misora is láthassa. Backyard Bottomslash holttestéről készült.
A nő sok borzalmas dolgot látott és megélt a karrierje során, de ez a fénykép annyira groteszk volt,
hogy a hideg rázta, valahányszor meglátta. Ehhez képest a vágások a mellkason, vagy az összezúzott
szemgolyók semmik voltak.
A test a hátán feküdt, a bal kart, és a jobb lábat pedig tőből levágták róla.
Mindenhol vér volt, az egész helyszínen.
- A jobb lábat megtalálták a fürdőszobában, de a bal kar nem került meg. Alighanem a gyilkos
magával vitte. De miért?
- Már megint ez a kérdés? Újabb példa arra, hogy valaminek a helyszínen kéne lennie, de nincs?
- Le kellett vágnia a bal kart… de a jobb lábat nem vitte el, csak bedobta a fürdőbe. Mit
jelenthet?
- Akármit, délután odamegyünk. De előbb eltöltenék pár órát itt is.
 - Rendben. Ó, és Misora… van egy fényképalbum abban a szekrényben, az áldozaté volt. Talán
érdemes átnézni, megtudhat valamit a barátairól, a személyiségéről…
- Rendben, megcsinálom.
Ryuzaki figyelmét ismét a mappa tartalma kötötte le, Misora pedig egyenesen a fürdő felé indult.
Nem tudta tovább eltűrni az édes ízt a szájában. Azonnal öblögetett, de nem bizonyult elégnek, így
még kétszer-háromszor megismételte.
Elgondolkozott azon, hogy talán kapcsolatba kellene lépnie L-el… hiszen az előbb nem válaszolt.
De… nem. Előző nap egy házban voltak, ez viszont csak egy kis lakás, itt nem tűnhet el Ryuzaki elől.
Még az ajtót sem kéne megmozdítania, hogy hallja. Persze, beszélnie kell majd a nyomozóval a
támadásról… vagy L-t az ilyesmi nem érdekelte?
Misora felnézett, és meglátta magát a tükörben.
Misora Naomi.
Igen, ez ő volt.
Ennyit legalább biztosan tudott.
Mindenki ismeri azt az érzést, mikor hosszan bámul egy szót egy lapon, és egy idő után
elgondolkozik, vajon tényleg helyesen van-e leírva. Hasonló érzés, amikor az ember elkezd kételkedni
a saját identitásában. Vajon önmaga volt még?
Ez fontos volt.
Ismét felnézett, és megerősített, tényleg ő az.
„Vajon L csinálja ugyanezt?” gondolkodott el. A század legnagyobb nyomozója, aki sosem mutatta az
arcát, akiről senki nem tudta, kicsoda. Hányan erősíthették meg abban, hogy ő még tényleg L?
Megerősíthette bárki? Misora Naomi ezt persze nem tudhatta, de eltöprengett, hogy mikor L tükörbe
néz, felismeri-e egyáltalán azt, aki visszanéz rá.
„Tükör… tükör?”
Hm… valami eszébe jutott.
Tükör… a tükörképek esetében felcserélődik a jobb és a bal. Visszaveri a fényt… sima felületről
visszaverődő szórt fény… üveg, ezüst nitrát vizes oldata… ezüst? Semmi értelme, az anyagok kérdése
lényegtelen… a minőség… a minőség volt fontos? A visszaverődés… a fény visszaverése… nem, a
jobb és a bal… felcserélődés. Ellentét!
- Ellentét, ellentétes!
Misora kirontott a fürdőszobából, és azonnal az asztal fölé hajolt. Ryuzaki felnézett a papírokból,
karikás, fekete szemei tágra nyíltak meglepetésében.
- Valami baj van?
- A kép!
- Mi?
- A fotó!
 - Úgy érti, hogy a harmadik helyszínről? – kérdezte Ryuzaki, ismét az asztalra csúsztatva a
képet. A holttest, levágott karral és lábbal. Misora kivette a táskájából a másik két áldozat
képét is, és a harmadik mellé tette. Pontosan abban az állapotban ábrázolta a
szerencsétleneket, amelyben megtalálták őket.
- Észrevesz bármit, Ryuzaki?
- Mit kéne?
- Lát a fényképeken bármi természetelleneset?
- Mind halottak?
- Halottnak lenni nem természetellenes.
- Ez roppant filozofikus.
- Vegye már komolyan! Különböző helyzetben vannak. Believe Bridesmaid a hátán, Quarter
Queen a hasán, Backyard Bottomslash a hátán. Hát, has, hát. Látja a mintázatot? Kilenc nap,
négy nap, kilenc nap. Lehetséges, hogy holnap megtalálják a negyedik áldozatot, a hasán
fekve.
- Nem… nem hiszem. Persze, lehet, hogy így van, de… én egy másik lehetőségen
gondolkoztam. Másszóval, maga a tény, hogy Quarter Queen holtteste a hasán feküdt, maga
természetellenes.
Ryuzaki reakciója nem volt kielégítő. Talán Misora nem fejezte ki elég érthetően a gondolatait. Végül
is gyorsan érte az ötlet, úgy is kezdett beszélni, fűtötte a lelkesedés… nem gondolt át mindent.
- Kérek egy pillanatot. – mondta végül a nő, ledobva magát a fiú melletti székre.
- Misora, ha gondolkodik… javaslom, hogy üljön így.
„Így?”
Mellkasig felhúzott térdekkel? Egyáltalán komolyan gondolta ezt?
- Komolyan. Negyven százalékkal növeli a logikus gondolkodásra való képességet. Próbálja ki.
Hát… tulajdonképpen nem sokat tanácsolt. És nem árthatott megpróbálni. Talán még segíti is, hogy
lenyugodjon a nagy lelkesedés után.
Felhúzta a térdét, és mellesleg azonnal megbánta.
Ami pedig a legrosszabb volt, hogy a gondolatai tényleg a helyükre kerültek.
- Nos, Misora? Úgy gondolja, hogy a gyilkos üzenetét az rejti, hogy Quarter Queen a hasán
feküdt? Utalás a harmadik…
- Nem… ez a hiányzó láncszem. Egy… kiterjesztése annak, amit a monogramokról mondott.
Két fura ember, fura pózban, furán beszél meg fura részleteket egy gyilkosságról. Misora kezdett
aggódni, hogy ez a jelenet már minden furaságmérőt kiüt. Mindenesetre sorban rámutatott a három
képre, és közben nagyon várta, hogy a lába végre újra földet érjen. Ez az ülési stílus sokkal nehezebb
volt, mint amilyennek látszott.
 - Az áldozatok monogramja, B.B., Q.Q., B.B. Egyszerűen az, hogy egyezik a két név
kezdőbetűje, nem elég, de… Ha a középső is B.B. lenne Q.Q. helyett, akkor az lenne a
megoldás.
Egyszerű matematika. 26-szor 26 egyenlő 676 emberrel. Ha egy betűt választottak az ábécéből, a kör
jelentősen leszűkült… és ha hozzávesszük, hogy a B betűs nevek nem épp gyakoriak, még kevesebb a
végeredmény.
- Érdekes elmélet. De Misora, a második áldozat neve Quarter Queen, a monogramja Q.Q. Arra
céloz, hogy talán tévedésből ölték meg? A gyilkos egy B.B.-t keresett, de véletlenül egy Q.Q.-
val végzett?
- Miről beszél? Az első helyszínen a nyomok egyértelműen Quarter Queen-re mutattak.
- Igaz. Elfelejtettem.
Tényleg elfelejtette volna? A kijelentés hamisnak tűnt… de ha Ryuzaki összes reakcióját meg akarta
volna fejteni, egészen biztosan nem jutott volna sehová.
- Kilenc nap, négy nap, kilenc nap. B.B., Q.Q., B.B. Hát, has, hát. Lehetne egyfajta mintázat,
módosítás, én is elgondolkodtam rajta, de a gyilkos pontossága valahogy nem teszi
valószínűvé. Az ennyire analitikus elmék többnyire koherensebben viselkednek…
- De a gyilkolási módszerek, a fojtás, az ütés és a szúrás… ezekben sincs semmi koherencia.
- Koherensen különbözőek. Minden alkalommal valami újat próbál ki, de az újítás nem azonos
a módosítással. Ryuzaki, mikor az előbb a tükörbe néztem eszembe jutott… a B és a Q
ugyanolyanok.
- B és Q? Teljesen különbözőek!
- Igen, ha nagybetűt nézünk. De mi a helyzet a kisbetűkkel? – az ujjával elkezdte az asztallapra
rajzolni őket. b és q. b és q. b és q. Újra és újra. – Látja? Ugyanaz az alak, csak tükrözve!
- Ezért volt fejjel lefelé?
- Pontosan! Csak nagyjából 676 ember rendelkezik B.B. monogrammal, elképesztően nehéz
dolga lehetett, ha áldozatokat akart találni. Egy még könnyű, de kettő, három, pláne négy…
muszáj volt egy Q.Q.-t használnia.
- Mindennel egyetértek, kivéve az utolsó mondattal. Nem hinném, hogy könnyebb egy Q.Q.-t
találni, mint egy B.B.-t. Ha így is van, inkább a nyomozóknak készített rejtvény részeként
értelmezném. A hiányzó láncszem túl nyilvánvaló lett volna, ha az összes áldozat B.B. a
kezdetektől. De ez persze csak egy elmélet. Maximum harminc százalék az esélye.
- Harminc százalék…
Zavaróan alacsony.
Ha dolgozat lenne, egyest kapott volna.
- Miért?
- Az ön elmélete megmagyarázza, Quarter Queen miért feküdt a hasán. Ez vezetett a b-q
hasonlóság felismeréséhez, de van egy súlyos logikai hiba a teóriában.
 - Mi?
- Kisbetű. A monogramok mindig nagybetűk.
- Ó…
Igaza volt. A monogramokat sosem írták kisbetűvel. Quarter Queen mindig Q.Q. volt, sosem q.q.
Ahogy B.B. sem lehetett b.b.
- Pedig már azt hittem, jó nyomon vagyok. – suttogta Misora, a fejét a térdére hajtva.
Olyan közel… de hiszen az elmélet is, hogy egy ennyire racionális gyilkos sosem módosítgatna, túl
erőltetett volt. Mégis a b és a q hasonlósága annyira jelentősnek tűnt…
- Gyerünk Misora, ne essen kétségbe.
A nő felsóhajtott.
- Személy szerint örülök, hogy helytelen volt a teória. Ha Quarter Queen tényleg pótlékként halt
meg… borzalmas ok, hogy egy gyerek élete véget érjen.
- Igen… ha így nézzük.
Misora megborzongott. Hiszen a fiú nem rég még azt mondta, nincs különbség egy felnőtt és egy
gyerek halála között, de a motivációk már zavarták? Volt ennek bármi köze bármihez? Egy gyerek…
Egy gyerek? Egy gyerek?
Egy kis gyerek…
- Nem… Ryuzaki. Ebben az esetben… a kisbetű tökéletesen megfelel. – a nő hangja reszketett a
dühtől. – Ezért választott a gyilkos egy gyereket.
Tizenhárom éves.
Monogram.
Nagybetű, kisbetű.
- Gyerek volt. Kisbetű. Hason feküdt. Fordított betű.
Még eltelt egy kis idő, mire Misorában tudatosult, hogy Ryuzaki volt az, aki külön kiemelte az
egyforma betűkből álló monogramot, aki utalt rá, hogy az áldozat gyerek volt, és aki azt az átkozottul
cukros kávét adta neki, ami miatt muszáj volt mosdóba mennie, és belenéznie a tükörbe.
De mindenképp… a Los Angeles-i BB gyilkosságsorozat.
A hiányzó láncszemet megtalálták, és évekkel később az ügy nevet kapott.

4. oldal
Halálisten

Képzeld el, hogy meg fogsz ölni valakit. Mit gondolsz, mi lesz benne a legnehezebb? Három,
kettő, egy… lejárt az idő! A helyes válasz: Megölni valakit. Nyugi, nyugi, ne húzd fel magad.
Esküszöm, nem szórakozom veled, vagy játszom nyelvészeti trükköket, halálosan komoly vagyok. Az
emberek egyszerűen csak nem arra vannak kitalálva, hogy könnyen meghaljanak – legalábbis relatíve
kevesen vannak, akik egyszerűen nyögnek egyet, és holtan esnek össze. Fojtás, ütés, szúrás. Egyik se
végez könnyen az áldozattal. Az ember meglehetősen szívós élőlény.
Úgy általában, mindenki megpróbálja elkerülni, hogy megöljék. Nem szeretünk meghalni, és jó
esély van arra, hogy a potenciális áldozat úgy dönt, inkább a gyilkos szerepe tetszene neki. Az
emberek között nem sok különbség van fizikai erőnlét tekintetében, tehát egy, egy az egy elleni
harcban nyerni elég nehéz. Ilyen szempontból, az, hogy egy név füzetbe írásával gyilkoljon valaki,
durván megszegi a fair-play minden szabályát.
Mindenestre…
Amikor Beyond Birthday elkövette a maga gyilkosságsorozatát, nem okozott neki különösebb
nehézséget, hogy végezzen az áldozataival. Végül is, nem is maguk a gyilkosságok jelentették a célját,
tehát nem akart túl sok energiát fordítani rájuk – de nem ezzel kerülte el a bajt. Igaz, használt kábítást,
és fegyvereket, de az áldozatai anélkül haltak meg, hogy bármi komoly ellenállás nyomát mutatták
volna. Általában a nyomozás kulcselemei a védekezésre utaló nyomok, de itt mindhárman egyszerűen
csak meghaltak. Mintha az volna a természetes. Misora Naomi, az FBI ügynök ennek okát sosem
értette meg, és még maga a nagy L is csak hosszú évekkel az ügy lezárása után állíthatta fel az első
működő teóriát.
De azt hiszem, elég volt a bevezetés.
Jöjjön a magyarázat.
Beyond Birthday a halálisten szemeivel született. Ilyen módon nem jelentett neki nehézséget,
hogy B.B. monogramos áldozatokat találjon, vagy olyanokat, akik egy adott nap adott órájában haltak
meg. Végül is, Los Angeles lélekszáma húszmillió fölött van.
Embereket ölni, számára természetes volt.
Embereket ölni, akik számára már amúgy is eljött a vég, egyáltalán nem nehéz. Hm… azt hiszem,
le kéne írnom, mi is a halálisten szeme. Nekem ez egy teljesen alap kifejezés, de ha nem mondom el,
néhányan talán hülyén haltok meg. A halálisten szeme egy halálistennel kötött alku során szerezhető
meg, az alkuban részt vevő személy hátralévő életének feléért. Ehhez természetesen szükséges a
halálisten jelenléte… de Beyond Birthday nem kötött alkut. Neki ilyen volt a szeme, amióta az eszét
tudta.
Tudta a nevedet, mielőtt bemutatkoztál neki.
És tudta, hogy mikor fogsz meghalni.
Gondolom, nem kell nagyon magyaráznom, hogyan torzította ez a személyiségét. Azt gondolnád,
hogy haszontalan halállista nélkül, de nem ez az igazság. A képesség, hogy lásd valaki hátralévő
életét, egyenlő a képességgel, hogy lásd a halált. Halál, halál, halál. Beyond Birthday élete minden
napját úgy élte, hogy emlékeztették, minden ember meghal egyszer. Amint megszületett, tudta, hogy
az apját megtalálja majd egy rabló, és végez vele, hogy az anyját elcsapja egy vonat. Már azelőtt ilyen
volt a szeme, hogy világra jött, ezért magának választotta a nevét: Beyond Birthday. A furcsasága volt
az, amiért a mi édes otthonunk, a Wammy Otthon is befogadta.
 És ő lett B.
A második gyermek a Wammy Otthonban.
- Ó, ha láthatnám a világ halálát… - suttogta Beyond Birthday, augusztus 19-én, reggel hat
órakor, mikor kinyitotta a szemét. Egy egyszemélyes ágyon feküdt, egy raktárban, amit egy
bútorgyártó cég bérelt, a város nyugati részén. Sok hasonló hely volt Los Angelesben. De
miért nyugat? Nos, mert Misora Naomi, aki L arcának szerepét vette magára, aznap ott volt. –
Misora Naomi. Misora Naomi. L szeme. L keze. L pajzsa. Ahhahahhahahahaha… nem, ez
nem jó. Inkább így kéne nevetnem. Kyahahahahahahahahaha… Igen. Ez sokkal jobb.
Kyahahahahahahahahaha
Kyahahahahahahahahaha
Vadul nevetve, Beyond Birthday felkelt az ágyból. A nevetése őrült volt, kegyetlen, de
természetellenes, hamis. Mintha a nevetés csak egy újabb feladat lenne, amit be kell mutatnia.
Beyond Birthday emlékezett, hogyan támadta meg Misora Naomit három nappal korábban,
augusztus 16-án, a sikátorban.
Persze tudta, nem fog meghalni – látta, mennyi van még hátra az életéből. Misora Naomi halála…
Nem aznap volt, nem augusztus 16., hanem sokkal, sokkal később.
Ami azt jelentette…
Azt jelentette, ha megpróbálja megölni, egészen biztosan elbukik. Tudta, hogy így lesz. Vagyis a
menekülési útvonal felállítása sokkal fontosabb volt. Misora Naomi nem volt pótolhatatlan, L
szolgájaként bárki a helyére léphetett volna – az FBI-tól, a CIA-től, az NSA-től – vagy bármilyen
titkos ügynökségtől. Csak ellenőrizte a képességeit, hogy alkalmas-e L arcaként cselekedni.
- Hm…hmhmhmhm… huh huh huh huh huh… vagy he he he he he? Végülis lehetne ho ho ho
ho is, de az túlságosan karácsonyi hangulatot kelt… mindegy. Misora Naomi, eddig jól
teljesítettél. Nagy hiba téged az FBI-ra pocsékolni.
Eddig átment minden próbán.
Aznap pedig elmegy a harmadik helyszínre, és alighanem megtalálja a jeleket, amiket Beyond
Birthday hagyott neki. Aztán pedig megpróbálja megakadályozni a negyedik gyilkosságot, pont,
ahogy eltervezte.
És kezdődik a verseny.
Kezdődik az igazi játék.
L és B játéka.
- Ha L zseni, B még inkább az. Ha L őrült, ő százszor őrültebb. De itt az idő felkészülni. Még
van egy-két teendőm, mielőtt B túlszárnyalhatja L-t. Henh henh henh henh…
Ez a gondolat volt az első, ami tényleg nevetésre késztette, nem kellett rajta gondolkodnia. És akik
tudják, milyen az, felismerhették a halálisten nevetését.
 Még mindig vigyorgott, mikor szembenézett a tükörrel, megfésülte a haját, és elkezdte felkenni a
sminjét. A tükörben visszanézett rá a saját arca. Ő maga. És ahogy addig sem, most sem látta a saját
halálát. Pont úgy, ahogy nem láthatta a világ halálát sem.

Tehát, augusztus 19.

Misora Naomi Nyugat Los Angelesben volt, a városi ház előtt, amiben a harmadik áldozat,
Backyard Bottomslash élt.
A lakásban egy jó barátjával együtt élt, de a gyilkosság akkor történt, amikor a lakótárs üzleti ügyben
távol volt. Ahogy a második esetben, az illető hazaköltözött a szüleihez a történtek után.
A hálószoba a másodikon volt, és ott volt az elfordítható zár, közvetlenül a kilincs alatt. A két
lyuk, ahol a két Wara Ningyo volt, az egyik még mindig szemben az ajtóval, a másik a bal kéz felöli
falon. A padlót rengeteg plüss borította, túl sok egy huszonnyolc évesnek, és az egész szoba
elképesztően túl volt díszítve. Plüssöket szúrtak a falakra: kettőt, ötöt, kilencet és tizenkettőt. Összesen
huszonnyolcat. Bár szobát kitakarították, még érezni lehetett a vérszagot, ami jelentősen rontott a
dekoráció hatásán.
- Hol van Ryuzaki? – A karórájára pillantott, ami már délután kettő órát mutatott.
Kettőkor kellett volna találkozniuk.
Misora már reggel óta ott volt, előzetesen ellenőrizve a helyszínt. Az egész házat átnézte, nem csak ezt
a szobát, és öt óra alatt kifogyott a tennivalóból, kezdett unatkozni.
Ráadásul nem jött rá semmire, semmi lényegesre. Ez kezdte kétségbe ejteni. Beharapta az ajkát, és
kezdte kínosnak érezni, hogy nem tudja megoldani a rejtvényeket, ha nincs a közelben Ryuzaki.
Csörögni kezdett a telefonja. Azonnal a táskájába nyúlt, és felvette, arra gondolva, hogy talán L
az, de csak a barátja, és a munkatársa, Raye Penber hívta.
- Halló? Raye?
- Igen… Gyorsan kell beszélnem, Misora. – a férfi egészen halkan beszélt, a nap ezen
szakaszában alighanem nem volt egyedül. – Utánanéztem annak, amit kértél.
- Köszönöm.
16-án kérte meg, most 19-e volt, ráadásul Raye meglehetősen elfoglalt ügynöknek számított.
Kiemelkedően gyors munka volt. Amikor Misora belegondolt, mennyit köszönhet a férfinek, elkapta
az inger, hogy még vagy száz köszönetet mondjon neki.
- Nos?
- Röviden? Nincsen Rue Ryuzaki nevű személyi nyomozó.
- Szóval engedély nélküli? – végül is, ő maga mondta.
- Nem. Nincsenek feljegyzések egyetlen Rue Ryuzaki nevű személyről sem, az egész világon.
A te otthonodban viszonylag gyakori a Ryuzaki név, de nem Rue keresztnévvel.
- Ó… nos, a japánt anyanyelvi szinten beszéli, gondoltam rá, hogy onnan származik. Álnevet
használ?
 - Valószínűleg. – Raye elcsendesedett, majd felcsattant. – Naomi, mi a fenét művelsz?
- Megígérted, hogy nem kérdezed.
- Tudom. De az eltávod véget ér jövő héten, és a jövőn gondolkodtam… visszatérsz az FBI-
hoz?
- Még nem gondolkodtam rajta.
- Tudom, hogy mindig ezt mondom, de…
- Tudom, hogy mit mondasz mindig, szóval ne mondd! Nincs több időm. Majd még hívlak.
Megszakította a hívást, még mielőtt a férfi felelhetett volna. Szórakozottan pörgette a mobilt az ujjai
között, kissé bűntudatosan. Nem arról volt szó, hogy nem gondolkozott a visszatérésen, egyszerűen
csak nem akart gondolkodni rajta.
- Már jövő hét? Mindegy… foglalkozzunk az üggyel. – ez jó menekülési útvonal lett volna, de
Ryuzaki még mindig nem érkezett meg.
(Sejtette, hogy a név álnév, amint találkozott a fiúval, szóval ez a hír nem lepte meg, bár eltöprengett,
hogy vajon miért választott ennyire lehetetlenül ritka nevet. Az már súlyosabb problémát jelentett,
hogy az áldozatok szülei mind felbéreltek egy nyomozót, aki nem létezik.) Misora megálljt parancsolt
a gondolatainak, és inkább átfutotta még egyszer az információkat, amiket már kiderítettek.
Először is, a gyilkos üzenete a második helyszínen. Misora nagyjából egy órával azután jött rá,
hogy megtalálták a hiányzó láncszemet, vagyis a trükköt a monogramokkal. A szemüveg volt az, amit
Quarter Queen viselt. Bár Misora nem ereszkedett négykézlábra, az egész szobát átnézte, a létező
összes szögből… és nem talált semmit. Elgondolkozott azon is, hogy talán az áldozat testén van
valamilyen üzenet, mint Believe Bridesmaid mellkasán, de újra megnézve a fotókat, csak egy kislány
volt, hason fekve, összezúzott szemgolyókkal.
És mikor Misora úgy érezte, zsákutcába ért, a fiú megszólalt. „Talán a szeme jelenti az üzenetet.”
Logikusnak hangzott. Ami azt illeti, ez volt az egyetlen logikus gondolat… vagyis… a szeme?
Misora odament a szekrényhez, elővette a fotóalbumot, és újra átlapozta, megszemlélve minden képet
a szőke kislányról.
És tudatosult benne, hogy egyiken sem visel szemüveget.
Az egyetlen kép, amin szemüvegben volt már a holttestéről készült. Persze, nem volt tökéletes a
szeme, a róla feltűntetett adatok mutatták, hogy 1-es, a bal szeme 0,5-ös dioptriájú volt, de szinte
mindig kontaktlencsét viselt. A halála után a gyilkos feltette rá a szemüveget, és elvitte a lencséket…
amúgy is eldobhatóak voltak, a nyomozócsapat nyilván nem figyelt fel rájuk. Misora felvette a
kapcsolatot az édesanyával, aki szerint nemhogy Quarter Queen sosem viselt szemüveget, otthon sem,
de a helyszínen talált darab még csak nem is az övé volt.
- Meglepően nehéz felismerni… végül is ki tenné fel a kérdést, hogy a szemüveg, amit az
áldozat visel, hozzá tartozik-e… valódi vakfolt. Talán ezt jelenti az összezúzott szemgolyó. –
töprengett Ryuzaki. – Ráadásul annyira természetesen állt rajta, még valószínűtlenebb, hogy a
 rendőrség felismeri. Szegény Quarter Queen sosem jött rá, hogy sorsszerűen hordania kell a
szemüvegét.
- Ryuzaki, ez kezd kicsit morbid módon komikus lenni.
- Vicceltem.
- Pont azt jelenti a morbid módon komikus.
- Akkor komolyan gondoltam.
- Akkor is morbid.
- Akkor halálosan komoly voltam. De most komolyan, nem néz ki jobban szemüvegben?
Morbid.
Az anya a hullaházban látta viszont a lányát, amikor a szemüveg már lekerült róla. Talán ez is a
gyilkos tervének része volt – mondjuk, ezek után mi másra gondolhattak volna.
- A harmadik gyilkosság Nyugat Los Angelesben, a Glass Station közelében történt. A
szemüveg elég költői módon utal erre. (Fordító megjegyzése: A szemüveg angolul glasses) De
nem adja meg a címet, csak a környéket…
- Ha már eddig leszűkítettük, Misora, szűkítsük tovább. Csak egy B.B.-t kell keresni a
megfelelő környéken, és megvan a cím. Valószínűleg a gyilkos úgy számolt, hogy a harmadik
támadásakor már tudni fogjuk a hiányzó láncszemet.
- De… csak azért jöttünk rá a Q és a B trükkjére, mert már meghalt a harmadik áldozat. Ha csak
kettő lett volna, hogy jöhetett volna rá bárki?
- Nem szükséges tökéletesen tudni. Még mi sem lehetünk benne teljesen biztosan, hogy Q vagy
B az alap. Lehet, hogy a negyedik áldozat egy Q lesz a hasán. Még az is lehet, hogy valójában
első sorban gyerekeket gyilkol, és Q-kat keres. A jelenlegi információk alapján lehetetlen
eldönteni, miért kötődik a B-khez, meg a Q-khoz. Az egyetlen feladatunk, hogy találjunk
valakit a megfelelő monogramokkal.
- Ó… értem.
Persze, augusztus 16-án már régen késő volt, a gyilkosság megtörtént. Azért Misora utánanézett a
dolognak, és a Glass Station 500 méteres körzetében senki nem rendelkezett Q.Q. monogrammal, és
B.B.-vel is csak egyvalaki: a harmadik áldozat, Backyard Bottomslash.
A szemüveges trükk sokkal egyszerűbb volt, mint a könyvespolc rejtvénye, de mégis csak azért
jöttek rá, mert a Glass Station-i gyilkosság már megtörtént. Korábban ki fejthette volna meg, hogy ez
volt az üzenet? Pont az egyszerűsége tette sokkal nehezebbé, mint Believe Bridesmaid esetét. Misora
pedig meg akarta akadályozni a negyedik gyilkosságot, de vajon meg tudja-e fejteni, mi az üzenet a
harmadik helyszínen? Komolyan aggódott. Hiszen ezúttal is Ryuzaki volt, aki azt tanácsolta, nézze
végig figyelmesen az albumot, aki kiemelte az összezúzott szemgolyókat – nélküle talán nem is jön rá.
Vagy legalábbis sokkal több időbe telt volna. Délben úgy döntött, elmegy enni, és közben kitalálja,
mit tehetne még. Ryuzaki hívta, hogy egyen vele, de a nő el sem tudta képzelni, ezúttal milyen
gyilkosan édes dolgot próbálna leerőltetni a torkán, és L-el is beszélnie kellett. Fény derült annyi
információra, amit már megérte jelenteni. Eltávolodott a háztömbtől, körbenézett, majd a falnak
támaszkodott, és tárcsázott.
- Itt L.
- Itt Misora.
Már megszokta a torzított hangot. Gyorsan összefoglalta, mikre jöttek rá aznap, felesleges
fecsegés nélkül. Érezte, hogy düh és undor kúszik fel a torkában, mikor azt ecsetelte, miért feküdt
hason az áldozat, de megküzdött vele. Legalábbis megpróbált.
- Értem. Jól döntöttem, hogy magát választottam, Misora Naomi. Őszintén szólva, nem
számítottam ennyire jelentős eredményekre.
- Nem… nem érdemlek dicséretet. De fontosabb, hogy mi legyen a következő lépés? Nem
tudjuk, mikor történik majd a negyedik gyilkosság, így gondoltam, Nyugat Los Angelesbe
megyek, most…
- Felesleges. – érkezett L válasza. – Utazzon, amikor jónak érzi. Van még bőven időnk a
negyedik gyilkosság előtt.
- Mi?
Ő nem mondott ilyet. Ez biztos.
- A gyilkos augusztus 22-én fog legközelebb lecsapni. Hat napunk van addig.
- Hat nap?
Az kilenc nappal a harmadik után volt. Kilenc, négy, kilenc és megint kilenc? Mire alapozta ezt az
elméletet? Misora már éppen kérdezett volna, mikor…
- Attól tartok, most nincs időm elmagyarázni. Kérem, próbálja maga is megfejteni. De biztos
lehet benne, hogy a következő gyilkosság időpontja… a gyilkos következő kísérletének
időpontja augusztus 22. Ez alapján cselekedjen.
- Értettem.
Nem úgy hangzott, mintha a nyomozónak sok kedve lett volna vitatkozni. De augusztus 22.? Ha
belegondolunk, az LAPD is július 22-én kapta a keresztrejtvényt… ugyanaz a nap a hónapban. Ez
egyfajta kapcsolat lehetett?
- Ebben az esetben megteszek minden előkészületet az elkövetkezendő hat napban, és
megvizsgálom a harmadik helyszínt.
- Kérem tegyen így. És Misora… kérem, vigyázzon saját magára is. Csak maga segíthet nekem
ebben az ügyben. Ha elbukik, nem tudom pótolni.
Minden bizonnyal a sikátorban történtekre gondolt. Ez a kijelentés meglepte. Senkivel nem tudná
pótolni? Ez talán egy szokásos szöveg volt L-nél, vagy egyszerű hazugság, de Misora nehezen tudta
elfogadni.
- Ne aggódjon. Nem esett bajom.
 - Úgy értem, vigyázzon, hogy ne kerüljön olyan környékre, ahol megtámadhatják. Kerülje a
sikátorokat, kisutcákat, kihalt környékeket. Talán hosszabb lesz így az utazás, de maradjon a
tömött utcákon, a főutakon.
- Rendben vagyok, L. Tudok vigyázni magamra, tanultam harcművészeteket.
- Tényleg? Milyet, karatét, judót?
- Capoeirát.
Még telefonon keresztül is meg tudta mondani, hogy L nem biztos a válaszában. El kellett ismernie,
egy japán származású FBI ügynöknek nem a legtipikusabb választás a Capoeira. Olyan büszke volt
magára, mintha sikerült volna átvernie L-t – ami természetesen nem történt meg.
- Én is úgy gondoltam, hülyeség, amíg el nem kezdtem. Street dance csapatba jártam az
egyetemen, és annak kiegészítéseként tanultam a Capoeirát. Egy nőnek kifejezetten jó
önvédelmi forma. Az alapmozdulatok a támadásoktól való elhajlásra összpontosítanak,
ahelyett, hogy a karatéhoz és a judóhoz hasonlóan az erőre összpontosítanának. A férfiak
legtöbbje erősebb nálunk, és az akrobatikus, könnyed mozdulatok abban is segítenek, hogy
legyen időnk felmérni az ellenfelet.
- Tényleg? Érdekesen hangzik. – felelte L, tényleg érdeklődve.
Valóban tetszettek neki az elmondottak.
- Ahogy elmondta, kimondottan jónak tűnik. Ha lesz egy kis időm, nézek pár oktatóvideót. De
még ezzel együtt is, ha pisztoly van a támadónál vagy többen vannak, könnyen alulmaradhat.
Legyen óvatos.
- Természetesen. Mindig az vagyok. És L… - kezdte Misora.
- Igen?
- Azon töprengtem… maga már tudja, mi a gyilkos motivációja, nem igaz?
- Igen. – mondta a nyomozó, hosszabb szünet után.
Misora bólintott. Ha nem jött volna rá, aligha mondhatta volna meg ilyen bizonyossággal, mikor
történik majd a negyedik gyilkosság. De azt mondta, jöjjön rá magától. Talán L már birtokában volt
annyi információnak, hogy tudja, ki az elkövető? Ahogy ez a gondolat átfutott az agyán, L meg is
szakította.
- Az igazság az, hogy végig tudtam, ki a gyilkos.
- Mi?
- A gyilkos… - mondta a nyomozó. – B.
Angliában nőttünk fel, L örökösei voltunk, mondhatni másolatai. Ez persze nem jelenti, hogy
sokkal többet tudunk róla, mint bárki más. Csak kevesen – köztük én is – ismertük őt személyesen, és
én magam sem tudom, ki volt L Watari előtt – Quilish Wammy előtt, aki zseniális feltalálóként sok
pénzt halmozott fel, amiből megalapíthatta a Wammy Otthont. Azt senki nem tudja, mi járt L fejében.
De azt, azt hiszem tudom, mit érzett Watari. Egy feltaláló szemszögéből nézve L zsenialitását… hát
persze, hogy akart egy másolatot, egy tartalékot. Mindenki ezt érezné a helyében. És ahogy mondtam,
L sosem lépett nyilvánosság elé. Tudta, hogy mennyit ér. Tudta, hogy a halála mennyire megnövelné a
bűnözési rátákat világszerte. De mi lenne, ha le tudnák másolni őt. Ha lenne egy „tartalék L”?
És ezek voltunk mi.
L gyermekei, a világ minden tájáról.
A gyerekek, akik együtt éltek, de egymás nevét sem tudták.
Watari bár zseni volt, de egy új L létrehozása sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amilyennek
hangzott. Nearnek és nekem is, akikről azt mondták, a legközelebb álltunk hozzá, L olyan volt, mint
egy délibáb, egy szivárvány. Ahogy próbáltuk utánozni, próbáltunk olyanok lenni, mint ő, egyre
távolabb kerültünk az alakjától. Gondolom, nem kell elmondanom, milyen volt azoknak a
gyerekeknek, akik az első esélyesek voltak a Wammy Otthonban. A, az első gyermek annyira soknak
érezte a nyomást, hogy belerokkant, és megölte magát. Beyond Birthday pedig, a második zseniális
volt, de lázadó.
B azaz Backup. Tartalék.
B legyőzni akarta L-t, nem L-lé válni… nem talán ez nem igaz. Honnan is tudhatnám én, hogyan
gondolkodott. Az ő generációjuk nem olyan volt, mint a negyedik, velem és Nearrel. Ők csak
prototípusok voltak, sosem használták L betűjét, és mindenki tudta, hogy el fognak bukni. Távol
kívánom tartani magam mindennemű spekulációtól, de saját tapasztalataim alapján úgy gondolom,
Beyond Birthday fejében valami ilyesmi járt:
Amíg L létezik, B nem lesz L. Amíg van eredeti, a másolat csak másolat.
A Los Angelesi BB gyilkosságsorozat.
L.A.B.B. – L is After Beyond Birthday, vagyis L üldözi Beyond Birthdayt.
Ezért gondoltam mindig azt, hogy ez az elnevezés sokkal közelebb áll a gyilkos motivációinak
leírásához, mint a Wara Ningyo gyilkosságok, vagy a Los Angelesi Zárt Szobákban elkövetett
gyilkosságsorozat. Nem csak stílus szempontjából figyeltem ezeket a neveket. Fogalmam sincs, hogy
Beyond Birthday gondolkodott-e ezen az olvasaton, de ha okkal választotta Los Angelest a tettei
helyszínéül, az ok alighanem ez volt. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy a rajongása, a
megszállottsága L iránt sokkal erősebb volt, mint az enyém, vagy Near-é. Persze, én azért értem,
milyen az, amikor valaki bűnöző lesz, mert egy detektív ellen kell küzdenie. Ez az elsődleges oka
annak is, hogy így írhatok, de mégis… mit akart elérni azzal, hogy egymástól teljesen független
embereket végez ki? Talán… csak találkozni akart L-el. A halálisten szemei megmutatták volna neki a
nevét, megmutatták volna, mikor fog meghalni. B tudta volna, ki ő. Persze, sosem beszélt senkinek a
halálisten szemeiről, de engem, személy szerint az sem lepne meg, ha magát is valamiféle
halálistennek képzelte volna.
Ebből született hát a párbaj B és L között. Más volt, mint a detektív háború Eraldo Coil-lal és
Deneuve-vel… de minthogy a legjobb nyomozókból lesznek a legjobb bűnözők, aki a legkiválóbban
ismeri fel a gyilkosok motivációit, maga is kiváló gyilkos lesz, tekinthetjük egyszerű detektív
háborúnak ezt is.
 Beyond Birthday kihívta L-t.
L pedig elfogadta a kihívást.
Hogy levonjam a konklúziót, az egész BB gyilkosságsorozat egy belső harc volt. Egy
polgárháború a mi drága otthonunkban a „Wammy Piszokul Megszívtad, ha Belekeveredtél Otthon”-
ban. Bár hozzá kell tenni, hogy az áldozatok, ha Beyond Birthday nem is ölte volna meg őket,
mindenképp meghaltak volna… szóval logikailag és morálisan, elkerülhetetlen halálok voltak. Vagyis,
szigorúan véve, az a szerencsétlen, aki legjobban belegabalyodott ebbe a játszmába, Misora Naomi
volt.
- Mhmhm…mm… mhmhmh-mmm-mhm… mm-mm-mm… zo-zo-zo… nem, ez röhejesen
rossz nevetés. Henh henh henh…
Megropogtatta a nyakát.
És Beyond Birthday elindult.

5. oldal
Óra

Ryuzaki nagyjából délután háromkor érte el a házat.

- Sajnálom, hogy megvárakoztattam, Misora. – mondta, de egyáltalán nem úgy festett, mint
akinek tényleg bűntudata van.
- Ne aggódjon, nem vártam. Elkezdtem maga nélkül. – felelte a nő, annyi szarkazmussal a
hangjában, amennyire csak képes volt.
- Értem. – bólintott Ryuzaki, majd négykézlábra ereszkedve odakúszott hozzá.
Misora már kezdte megszokni, de most olyan hirtelen történt, hogy majdnem ugrott egyet. Három
napja nem látta. Augusztus 16-án, miután beszélt L-el, visszatért a lakásba, és megmondta a fiúnak,
hogy a következő gyilkosság 22-én várható. Természetesen visszakérdezett, hogy honnan tudja, és a
nőnek fogalma sem volt, mit válaszoljon. Mégsem mondhatta, hogy „L azt mondta”, de később,
miközben átbeszélték a lehetőségeket Ryuzakival, rájött. Meggyőző válasz volt, de nem akarta a fiú
orrára kötni, úgyhogy inkább a megérzéseire hivatkozott. Ryuzaki meglepően könnyen engedett, és
közösen döntöttek úgy, hogy a harmadik helyszínt 19-én vizsgálják ki, addig pedig külön-külön
kutatják az ügy hátterét.
Misora ezalatt is idő alatt is folyamatosan tartotta a kapcsolatot L-lel, kifejtette a saját teóriáit, és
cserébe több hasznos információt kapott, amit a nyomozó, vagy a rendőrség fedett fel. Mégis, 19-én, a
harmadik helyszínen úgy érezte, semmit nem haladt előre.
- Megnézte a fürdőszobát is, Misora?
- Természetesen. Maga?
 - Igen, benéztem, mielőtt feljöttem. De az a kád valami borzalom. Csak Báthory Erzsébet lenne
hajlandó belemászni. (Fordító megjegyzése: Báthory Erzsébet a legendák szerint vérben
fürdött, hogy szebb legyen.)
- Minden ujjlenyomatot letöröl, de persze a vért ott hagyja. Kényes hülye. A gyilkos nyilván
csak magára figyelt.
- Egyetértek. – biccentett Ryuzaki, de úgy tűnt, nem zavarja, hogy a korábban vérrel borított
padlón kell mászkálnia. Mint a gyilkos… Misora figyelte minden mozdulatát.
- Nem hinném, hogy bármi van itt. Elég alaposan átnéztem.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire pesszimista lesz, Misora.
- Én nem, csak… Ryuzaki, úgy érzem, ezen a helyszínen a levágott végtagok jelentik a kulcsot.
A bal kar és a jobb láb, ez a leglényegesebb különbség az eddigiekhez képest.
- Ahogy mondta korábban, valami, aminek itt kéne lenni, de nincs? Abban az esetben azt kell
megvizsgálnunk, miért hagyta itt a jobb lábat, és vitte el a bal kart. Egy teljes kart. Nem olyan
egyszerű művelet, mint elvinni két kötet mangát.
- És még mindig nem találták meg a kart… testrészektől azért nem egyszerű megszabadulni,
szóval, ha a gyilkos elvitte, jó oka volt rá. Nem tudom, hogy ez-e az üzenet… ha nem az,
akkor volt valami jelzés a karon, amit nem akart, hogy lássunk.
- Lehetséges. Van benne logika. A második áldozatnál az összezúzott szemek mutattak a
vakfoltra, és a szemüvegre… nyilván jelent valamit a kar is, de engem aggaszt a jobb láb.
Miért járt el így vele a gyilkos? Maga mondta, hogy nehéz megszabadulni egy testtől, vagy
testrésztől, de levágni egy lábat sem könnyű. Hosszú időbe telhetett, és ez egy városi ház. Két
oldalról is házak veszik körbe, egy-egy fal azonos, bármikor észrevehetik.
- Mindkettőt tőből vágták le… a test ott volt… képek, képek… - Misora elővette a mappáját, és
megszemlélte a fotót, ugyanazt, ami napokkal korábban segített nekik rájönni a trükkre a B
betűvel.
Felemelte a képet, és összeegyeztette a szobával, elképzelve, hol lehetett a test.
- Itt volt, a hátán feküdt, széttárva a megmaradt karja és lába. Hm…
- Nos, ha az ön elmélete helyes, még bőven van időnk a negyedik gyilkosságig. Legyünk
pontosak. Apropó, még mindig nem mondta el, miért gondolja, hogy a negyedik gyilkosság
22-én lesz.
- Igaz.
Misora eltette a fényképet, és a fiúhoz fordult. Ryuzaki nem nézett a szemébe, persze. Öt nap és
három találkozás alatt már nyilvánvalóvá vált, nem igazán foglalkozik azzal az illemszabállyal, hogy
beszélgetés közben a partner szemébe nézzen. De ebben a pillanatban a nő úgy érezte, felesleges lenne
fennakadnia egy ennyire jelentéktelen dolgon.
- Elképesztően egyszerű, szóval kicsit időpazarlásnak is tűnik. A harmadik gyilkosság ugyebár
augusztus 13-án történt.
 - Igen, ezt ellenőrizni sem kell.
- Római számok voltak az első testen, de most vegyünk arab számokat. Tizenhárom… 13. Ha
szorosan egymás mellé írunk egy 1-est és egy 3-ast, úgy néznek ki, mint egy B.
- Igen. – bólintott a fiú.
Annyira egyszerű és egyértelmű volt, hogy Misora tartott attól, Ryuzaki egyszerűen kineveti majd, ám
meglepően komolyan vette a témát.
- Ha már itt tartunk, valamikor néztem egy gyerekműsort, ahol fel is tették a kérdést, hogy 1
plusz 3 mennyivel egyenlő, és B volt a válasz…
- Pontosan. B.
- B.B.? De Misora, ez működik a harmadik esetre, de mi van a többivel? Az LAPD július 22-én
kapta a keresztrejtvényt, az első gyilkosság július 31-én történt, a második pedig augusztus 4-
én. Maga pedig 22-ére jósolta a negyedik gyilkosságot, egyik sem B. Na jó, a 31 igen. Az
logikus. De mi van a 4-gyel és a 22-vel.
- Ugyanaz. Csak változtatunk a szemléletünkön. Maga beszélt arról a gyerekműsorról, 1 plusz
3. Augusztus 4. a helyes válasz erre a kérdésre. Augusztus 22. pedig 2 meg 2 vagyis megint
négy.
Tizenhárom.
B.
- Más szóval, mindig, amikor a gyilkos lecsap, a dátum számjegyeinek összege négy. Minden
hónapban négy ilyen van. csak négy, és mindegyiken történik valami. A Wara Ningyo-k
száma is négyről indult. Egy meg három, négy. Talán csak véletlen, de vetítsük rá: Kilenc nap,
négy nap. Kilenc meg négy, tizenhárom, B.
- Értem. Nem rossz. – Bólintott Ryuzaki. Misora elmosolyodott. – Felismerni a 13 és a B
hasonlóságát nagyon ügyes lépés volt.
- Ugye? Szóval a negyedik gyilkosság 22-én fog történni, kilenc nappal a harmadik után.
Kilenc, négy, kilenc… természetesen számba vettem annak lehetőségét is, hogy négy nap telik
el, és 17-e lesz az utolsó, de sokkal kevésbé tűnt valószínűnek, mint a 22-e. Valami már
történt ezen a napon egy hónapja, és mindegy, hogy próbálkozunk, sehogy nem lehet 17-ből
B-t csinálni. Szóval csak 22-e lehet a negyedik időpont.
17-e már elmúlt, és nem történt semmi. Misora persze aggódott aznap, de L biztos kijelentése
megnyugtatta. Mondogatta magának, hogy a kilenc nap és a négy nap különbség talán csak szerencsés
véletlen volt, olyasmi, amit a gyilkos nyugodtan figyelmen kívül hagyhatott.
- Ha hozzátehetek még valamit… - szólalt meg a fiú. – A huszonkettőből négyet csinálni kissé
erőltetettnek hat. Megváltoztatni az alapot, hogy megfeleljen a célnak… egyértelműen azért
tette ezt a megállapítást, mert már volt egy feltételezése. Nincs semmi konkrét oka, és nem
olyan egyszerű, mint kicserélni az egyest és a hármast.
- De… Ryuzaki…
 - Ne értsen félre, maximálisan egyetértek az érvelésével. Csak ezzel az egy ponttal nem.
- De… akkor… - ha belekötött a legfontosabb dátumba, az egész széthullott. Miért nem bírt
egyszer csak egyetérteni?
- Van egy ötletem. Maga ugye japánban nevelkedett. Akkor gondolom jobban ismeri a japán
számokat, mint én.
Kanjiban írt számok?
- Képzelje el a huszonkettő kanji-ját.
Kanji… elképzelte őket, de nem igazán látta az összefüggést.
- Nos?
- Nem értem, hogy…
- Akkor segítek. A középső kanji, a tíz, egy pluszjel. Vagyis kettő meg kettő.
- Ó…
Ez nem segítség volt.
Hanem a válasz.
- Ha összeadjuk őket, négy. Négy egyenlő egy meg három, ami egyenlő B, vagyis huszonkettő
olvasható B-ként, csak elég indok kellett hozzá, vagyis az elmélete, miszerint a negyedik
gyilkosság 22-én lesz, teljesen helytálló. Bevallom, kicsit tartottam az érvelése erőltetett
mivoltától, de most csak egyszerűen olyan boldog vagyok, mintha egy csésze melaszt ittam
volna.
Ez a metafora nem derítette jókedvre a nőt, de a fiú elhitte, hogy ezért mondta, a következő
gyilkosság 22-én történik majd. Nem tökéletesen persze, hiszen sokkal jobban érvelt nála, de legalább
megpihenhetett.
- De Misora… - szólalt meg Ryuzaki. – Van itt még valami.
- Igen?
Ez már a második még valami volt.
Meglepte.
- A maga teóriája arra épül, hogy a gyilkos B.B.-ket keres. De ahogy már megállapítottuk,
fennáll a lehetőség, hogy valójában Q.Q,-k a célpontok.
- Igen…
Ha a negyedik áldozat egy gyerek lenne, egy Q.Q. hason fekve, az egész széthullana.
- Ha a Q-k a valódi célpontok, akkor ez az elmélet nem áll meg a lábán. Csak a világra
erőszakoltuk, hibás logikával, véletlenekre alapozva.
- Véletlen… hogy a 13 ennyire hasonlít a B-re? Annyira egyértelmű, és a Q annyira odaillik.
- Igen, ezzel egyetértek. És nem hiszem, hogy véletlen lenne. De visszatekintve alkotta meg az
elméletet, a történtek után. Miért a B-t választotta a Q helyett.
- Nos…
Mert L azt mondta. Mert annyira egyértelműen azt mondta, a gyilkos B. Előre tudta, de nem
mondhatta el Ryuzakinak.
L-t titokban kellett tartania. Nem engedhette meg, hogy bármi gyanús kicsússzon a száján, még akkor
sem, ha sokat beszéltek.
- Azt hiszem három áldozattal, két B-vel és egy Q-val egyszerűen ez tűnt valószínűbbnek.
Később megpróbáltam ráhúzni a Q-ra is, de úgy nem találtam mintázatot. – próbált
magyarázkodni, titkolózni, de ahogy a szavak elhagyták a száját, már tudta, hogy
természetellenesen hangzanak. És persze Ryuzaki is észrevette ezt.
- Ez elképesztően önkényes. Semmi nem támasztja alá.
Eltűnt a jó hangulata, beharapta az ajkát… ő mindezeket visszafelé vezette le, magyarázatot keresve L
szavaira. Igen, L mondta ezt, tehát alighanem igaz volt, de nem változtatott a dolgokon.
- A gyilkos B.
- Mi?
- Úgy értem, teljesen megszállottja a B betűnek. Talán ez a megszállottság is az üzenet része.
Lehet, hogy maga a gyilkos is B.B.
- Vagy Q.Q. Ahogy elmondta, rengeteg elem mutat a B-re, de talán csak nem kerestük elég
elszántan a Q-ra mutató jeleket.
- Igen… lehet.
- De most, hogy ezt megvitattuk, megjegyezném, én is a B-t tartom valószínűbbnek. Majdnem
99%... – ismerte be a fiú.
Vagyis az elmúlt perceknek semmi értelme nem volt.
- Jó esély van rá, hogy a gyilkos monogramja B.B. Kezd izgalmassá válni ez az ügy…
- Izgalmassá?
- Igen. Mindenesetre, legyen óvatosabb Misora. Ha valamivel egyetért, legyen jó oka, hogy
egyetértsen. Ha valamivel nem ért egyet, legyen jó oka arra is. Mindegy milyen pontos, ha
feltételezésekből következtet, nem győzte le a gyilkost.
- Legyőzni? Igazán győzelem, vereség kérdése ez az egész?
- Igen. Az.
Mert háború volt.
L sosem vállalt el ügyet, ha nem volt legalább tíz áldozat, vagy millió-dolláros kár. Az egyedüli
kivételeket az olyan ügyek jelentették, amelyek kivételesen nehezek voltak, vagy a nyomozó
valamilyen személyes kötődéssel rendelkezett hozzájuk. BB gyilkosságsorozat mindkettő volt.
Gondolom, a történet ezen szakaszára már mindenki tisztában van az ügy nehézségével, és L
tulajdonképpen saját, halottnak vélt másolatával mérkőzött meg. Májusban a Wammy Otthon aktuális
vezetője értesített Watarit, vagyis Quillish Wammy-t, aki értesítette L-t, hogy B eltűnt, és a nyomozó
onnantól kezdve, egyéb ügyei mellett folyamatosan kereste. A Wammy Otthonban ő csak B volt, és a
valódi neve – Beyond Birthday – hiányában ez a keresés szinte lehetetlennek tűnt. L csak akkor érte
utol, mikor júliusban elkezdődtek a gyilkosságok… és azonnal tudta, ki az elkövető. Nem a gyilkost
kereste, hanem az ügyet magát, hogy mikor fogja kihívni, mikor próbálja átverni az egykori örökös.
Várnia kellett. Bármilyen rendőrt, ügynököt irányíthatott volna, de ő csak Misora Naomit kérte… pont
ezért.
Nem hiszem, hogy L sokat adott a becsületére, de mindenki szégyelli a bűneit, és senki nem
akarná, hogy a világ megtudja, hol hibázott.
A Wammy Otthonban ő volt a cél.
Mind túl akartuk szárnyalni.
Mind át akartunk lépni rajta, mind rá akartunk taposni.
M, N és B…
M a kihívó, N az örökös, és B a gyilkos.
- Ryuzaki, talált bármi újat?
Miután végeztek a dátumok ügyének megtárgyalásával, Misora kért egy kis pihenőt, és főzött két adag
kávét (értelemszerűen normális cukormennyiséggel), és tálcán vitte vissza őket Backyard Bottomslash
szobájába. Mivel két kézzel fogta a tálcát, kicsit nehézkes volt kinyitni az ajtót, de nagyjából csípő
magasságban remekül beakaszthatta a kilincset az övcsatjába, és beléphetett a szobába. Ryuzaki a
szoba közepén feküdt, a hátán, széttárt karokkal és lábakkal. Misora megtorpant az ajtóban.
- Talált… valamit? – ismételte meg teljesen feleslegesen.
Remélte, hogy nem csinál mindjárt hidat, és kezd el úgy mászkálni a szobában. Az már tényleg
horrorisztikus lenne… de nem, az ennek a fiúnak is túl furcsa. Misora idegesen nyelt egyet. Mégis mit
csinálhat?
- Öhm… Ryuzaki?
- Hulla vagyok.
- Hm?
- Hulla lettem. Nem tudok válaszolni. Halott vagyok.
Ezt megértette. Persze a „megérteni szó használata kissé kellemetlennek tűnt, minthogy az elfogadást
is magába foglalta, de az egyértelmű volt, hogy Ryuzaki a harmadik áldozat pozícióját imitálja.
Természetesen a bal karja és a jobb lába a teste része maradt, de ha ezt megjegyezte az ember, akkor
megállapíthatta, hogy tökéletesen formázta meg Backyard Bottomslash szomorú végét. Misora nem
látta semmi értelmét, de nem volt az a típus, aki mások munkáját gátolta volna, vagyis inkább azon
töprengett, hogy az íróasztalig inkább át kéne lépnie Ryuzakin, vagy megkerülni. Mert igazán nem
akart volna átlépni rajta, de zavarta volna, ha kerülnie kell…
- Hm…
Észrevett valamit. Jobban mondva, észrevette, hogy észrevett valamit. De mit… valami elkapta a
tekintetét. Nem, abban a pillanatban, hogy belépett azonnal a „halott” Ryuzaki látványa kötötte le a
figyelmét… de akkor mi? Mit látott volna először, ha a fiú nem fekszik a földön? Ha nem lett volna az
útjában, ahogy hozta a kávét… akkor semmi. A szoba teljesen normális lenne, kicsit furcsa. Már alig
érezte a vérszagot. Az egyetlen oda nem illő a lyuk lenne a falon…
A lyuk.
- A Wara Ningyo nyoma?
Csak egy lyuk volt, nehezen felismerhető. De ha nem is a lyuk a lényeg, hanem a Wara Ningyo… az
első, amit észrevesz, a Wara Ningyo. Ugyanabban a magasságban volt minden helyen (ha Misorával
nagyjából egymagas vagy, akkor csípőmagasságban) csak a távolság változott, a szoba méretétől
függően. Mindig, ha kinyitotta az ajtót…
A lyuk.
- Bocsásson meg, Ryuzaki.
Még mindig kezében a tálcával átlépett… nem, átugrott a fiún. Vagy legalábbis megpróbálta, de
annyira mással volt elfoglalva, hogy elvétette a leérkezést, és egyenesen Ryuzaki hasára lépett.
Csizmában. És persze reflexből próbálta megtartani az egyensúlyát, nem elejteni a tálcát, így a teljes
testsúlya a fiú gyomrára nehezedett.
A hulla, természetesen, felnyögött.
- Bocsánat!
Ha még a kávét is ráöntötte volna, Misora soha többet nem mossa le magáról a balfácán címet, de
szerencsére ez nem történt meg. A harcművészeti gyakorlata gondoskodott arról, hogy meg tudja
tartani az egyensúlyát, így letette a tálcát az asztalra, és elővette a rendőrségi aktákat, hogy ellenőrizze,
jól emlékezett-e.
- Mi az, Misora?
Ryuzaki elképesztően fura volt, de azért annyira nem, hogy szó nélkül tűrje, ha egy nő átgyalogol
rajta. Befejezte a hulla imitációját, felkelt, és odakúszott hozzá.
- Átnézem a fényképeket még egyszer. Mindegyik esetben… ugyanazt vettem észre, a Wara
Ningyo-k elhelyezkedésével kapcsolatban.
- Az elhelyezkedésükkel? Hogy érti?
- Mivel a rendőrség minden babát elvitt, mire megérkeztünk, eddig nem tudatosult bennem, de
rendszer van az elhelyezkedésükben. Ezen a helyen is. Ha valaki belép a szobába, először a
Wara Ningyo-t látja meg. Pont az ajtóval szemben.
- Igen. – felelte a fiú, bólintva. – Ez egyértelműen igaz erre a helyszínre, és ha jól emlékszem, a
másik kettőre is. De Misora, mit jelent?
- Nos… öhm…
Mit jelentett? Amikor eszébe jutott, úgy érezte, ez valami nagy felfedezés, még Ryuzaki gyomrára is
taposott lelkesedésében, de nem tudta megválaszolni a kérdést. Furcsa. Képtelen volt beismerni az
igazságot, szóval inkább improvizált valamit.
- Talán… a zárt szobákkal függ össze.
- Hogy-hogy?
 - Hát… mindig az nyitotta ki az ajtót, aki először megtalálta a testet, egy pótkulccsal, vagy
hasonlóval. A Wara Ningyo volt az első, amit meglátott, és mindegy, mi történt, a figyelme
arra terelődött. Talán ezalatt a szobában rejtőzködő gyilkos ki tudott osonni az ajtón…
- Olyan klasszikus, mint a tű és a cérna trükkje. De… gondolkodjon, Misora. Ha a figyelmüket
akarná terelni, nem kéne hozzá baba.
- Miért nem.
- Bőven elég lenne a holttest is. Maga is megdermedt, mikor az én hullámat meglátta. Simán ki
lehetne szökni, míg sokkos állapotban a testet bámulják.
- Értem. Persze. Szóval… talán nem akarta, hogy először a testet lássák? Nem tudok semmilyen
épkézláb indokot, de…
- Én sem tudok.
- Ha nem akarná, hogy egyáltalán megtalálják, megérteném, de mit nyerhet egy-két
másodperccel? Ha pedig semmit, miért rakta pont oda a Wara Ningyo-t? Lehet, hogy
véletlen…
- Biztos vagyok benne, hogy szándékos volt, ostobaság lenne véletlenként felcímkézni. De
ahogy már mondtam, ahelyett, hogy a Wara Ningyo-kra és a zárt szobákra fókuszálunk,
sokkal célravezetőbb lenne a gyilkos üzenetét megtalálni.
- De Ryuzaki… nem. Igaza van. – Vitatkozni akart, de inkább megállt a mondat közepén.
Persze, érdemes volt foglalkozni a kérdéssel, de ezúttal sürgősebbnek tűnt megállapítani ki a
negyedik áldozat, vagy hol lakik. Wara Ningyo mindenhol volt, de ez az üzenet csak ebben a
szobában. – Sajnálom, hogy vesztegettem az időt.
- Én a maga helyében inkább azért kérnék elnézést, mert rám taposott.
- Igen, persze. Elnézést.
- És… egyfajta ellenjuttatásként, megtenne nekem valamit?
- Öhm… oké…
Ez meglehetősen közönséges húzás volt.
De tényleg rátaposott. Keményen, teljes testsúllyal.
- Mit?
- Játszana halottat? Mint én az előbb. Backyard Bottomslash nő volt, szóval talán több dolog jut
eszembe, mint amikor én csináltam.
A nyomozó teljesen nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy a legtöbb ember rendelkezik az
ún. önbecsüléssel, ez azonban nem az a pillanat volt, mikor ezt közölhette volna vele. Misora ebben az
esetben elég hamar kínos helyzetbe került volna, ráadásul az ügy megoldása egyre sürgetőbb volt,
bármit készen állt megpróbálni, ami segíthet. Nem gondolta, hogy ez ilyesmi, de ha az jelentette a
megoldást, akár négykézláb is kúszott volna. Lefeküdt a földre… a szoba egészen másmilyen volt
ebből a szögből.
- Na? Bármilyen ötlet?
 - Semmi.
- Sejtettem.
Felesleges.
Ryuzaki felült az egyik székre, felhúzta a térdét, és arra hivatkozva, hogy Misora kávéja lassan
kihűl, elkezdte meginni a maga adagját. Mivel a nő csak a neki kellemes cukormennyiséget tette bele,
azt feltételezte, hogy a fiú panaszkodni fog, de nem mondott semmit. Ezek szerint képes volt
elfogyasztani nem édes dolgokat is. Felkelhetett volna, de az szinte furcsábbnak érződött, mint tovább
feküdni, így nem mozdult.
- A forró kávé segít a gyomorfájáson. – mondta a fiú, közönyösen de mintegy szükségszerűen
megjegyezve.
- Ryuzaki, ennél az áldozatnál is ugyanaz volt, mint az elsőnél? Levették a ruháit, levágták a
végtagokat, majd visszaöltöztették?
- Igen, miért?
- Tudom, hogy minden bizonnyal könnyebb levágni a kart és a lábat, ha nincs ott a ruha. Az
anyag elég szívós lehet, bele is akadhat a penge, de miért öltöztették vissza? Miért nem
hagyták meztelenül?
- Hm…
- Az első esetben azért adta rá újra az inget, hogy elrejtse a vágásokat a mellkason, vagy
legalábbis azt, hogy római számok. De ezúttal… tök kínos lehetett. Visszaadni minden ruhát
egy hullára, aki már nem tud mozogni…
- Misora, a lábon a fürdőszobában rajta volt a zokni és a cipő.
- Igen, láttam a képet.
- Szóval… talán a gyilkos üzenetének semmi köze a cipőkhöz, vagy ruhákhoz, csak a
végtagokhoz. Ezért rakott vissza mindent, pont úgy, ahogy volt.
Pont úgy, ahogy volt.
De akkor…
- De akkor… a bal kar, meg a jobb láb. Ott hagyta a lábat a fürdőszobában, de magával vitte a
kart. Miért? Mi volt a nagy különbség a bal kar és a jobb láb között? – suttogta Misora a
plafont fürkészve.
Ryuzaki ugyancsak felnézett a plafonra, és a hüvelykujja körmét rágva megszólalt.
- Egyszer, egy másik ügyben… történt valami, ami talán segíthet. Érdekli?
- Mondja.
- Egy gyilkossági ügy volt, az áldozatot mellkason szúrták. A halála után a bal keze gyűrűsujját
levágták és elvitték. Kitalálja miért?
- Egyszerű. Az áldozat házas volt, nem igaz? A gyilkos minden bizonnyal azért vágta le az
ujját, hogy ellopja a gyűrűt. A jegygyűrűket gyakran olyan hosszan hordják, hogy többé nem
lehet őket egyszerűen levenni.
 - Igen. A gyilkos pénzt akart. Később sikerült megtalálni a gyűrűt egy fekete piacon, és sikerrel
utolértük a gyilkost is, letartóztattuk.
- Ryuzaki, ez érdekes történet, meg minden, de… Minek vágták volna le egy gyűrűért az egész
kart? Backyard Bottomslash nem is volt házas. Nem is találkozgatott senkivel.
- Nem csak jegygyűrűk léteznek a világon.
- Senki nem vágna le egy teljes kart egy gyűrűért.
- Igaz. Ezért mondtam, hogy lehet, hogy segít. Ha nem, akkor sajnálom.
- Nincs mit sajnálni, de nem volt gyűrű… nem volt gyűrű…
Szóval, valami más?
Mondjuk… egy karkötő?
Nem az ujjon, hanem a csuklón… nem ez teljesen röhejes volt. Volt némi értelme, hogy levágjanak
egy ujjat egy gyűrűért, de semmilyen szempontból nem volt értelme levágni egy teljes kart egy
karkötőért. Senki nem csinálni ilyet, és ez a gyilkos nem is pénzt akart. Ha igen, a második áldozat
nem illett a sorba.
Misora lassan felemelte a kezét, a plafon felé, mintha el akarná érni a lámpa fényét. Széttárta az
ujjait.
Az ő ujján volt gyűrű, egy eljegyzési gyűrű Raye Penbertől. Az eljegyzési gyűrű, ami számára
nem tűnt többnek két gyermek viccénél, de mégis, lenne bárki, aki levágná az ujját, vagy akár a karját
érte? Mi van, ha karkötő volt? Nem. Az, hogy önmagát használta példának, még valószínűtlenebbé
tette. A felemelt kezéről lecsúszott a ruhája ujja, egészen a válláig, és láthatóvá vált a karórája.
Ezüst karóra volt, február 14-én, a születésnapján kapta Raye-től. Mi van, ha nem karkötő, hanem
óra… végül is ez ezüst, nem olcsó…
- Ryuzaki, Backyard Bottomslash jobbkezes volt, vagy balkezes.
- Az akták szerint jobbkezes. Miért?
- Megvan az esélye, hogy viselt egy órát a bal kezén. A gyilkos azt vitte el. – Misora még
mindig a padlón feküdt. – A jobb lábon még rajta volt a zokni és a cipő. Minden bizonnyal a
karon is rajta volt az óra.
- Levágta az egész kart, hogy ellopjon egy órát? De Misora, maga mondta, hogy nem lenne
értelme levágni egy gyűrűért. Ha az óra kellett volna neki, egyszerűen leveszi az áldozatról,
nem kell levágni a kezét. Az órák nem olyanok, mint a gyűrűk, mindig le lehet venni őket.
Nem kell levágni semmit.
- Nem, én sem hiszem, hogy az óra kellett neki. Talán az a része a hely üzenetének, és hogyha
csak azt viszi el, az túl egyértelmű…
- Figyelemelterelés? Lehet, de akkor mi van a jobb lábbal? Kétlem, hogy a bokáján is órát
viselt. És még figyelemelterelésnek is, bőven elég lett volna a kézfejet levágni.
- Igen, igaz, de… a karóra jó ötletnek tűnt. – Úgy érezte, egészen közel jár az igazsághoz.
Mintha az a természetes megérzés (hogy roppant klisés leírást használjak) elkapta volna, és
 helyette oldotta volna meg az ügyet, akár az első két helyszínen. – Bal kar… jobb láb… bal
csukló… jobb boka… bal kéz… jobb lábfej… karóra, óra, időmérés, stopper… mindkét láb,
mindkét kar, mindkét kéz, mindkét lábfej… talán az számít, ami még megvan? Nem a jobb
láb, hanem a bal, és nem a bal kéz, hanem a jobb. Négy végtag…
- Plusz a fej, az öt.
- Öt. Öt mínusz kettő, az három. Három? Harmadik helyszín… fej az ötödik, nyak… Nyak, egy
kar, egy láb…
Misora úgy mondogatta a szavakat, ahogy megjelentek a tudatában, körbe-körbe forogva, mint egy
elveszett gyermek, aki retteg attól, hogy zsákutcába fut. Minél többet habozott, annál inkább veszítette
el az érzetet, hogy jó nyomon jár. Az iránytűje őrülten pörgött.
- Ha ötből kettő három, akkor levághatta volna mindkét kart, vagy mindkét lábat is, vagy a bal
kart és a fejet. Ha a bal kar mindenképp kellett, akkor miért a jobb láb?
A nő csak azért tette fel a kérdést, hogy megtöltse valamivel a kínos csendet, szinte nem is gondolta
komolyan, de a fiú azonnal reagált rá.
- Különböző hosszúságúak.
Először nem értette, Ryuzaki mire gondol, az agya már nem tudott többet befogadni. Igen, a kar
hosszabb, mint a fej, a láb hosszabb, mint a kar, és akkor mi van? A fiú is csak mondta, ami eszébe
jutott, ahogy ő? Hát, a belső iránytűjének mindenesetre nem segített.
- Iránytű… mutató?
- Mi van a tűkkel?
- Nem! Mutatók!
A klasszikus trükk a tűvel meg a cérnával… de ennek nem volt semmi köze hozzá. De mutatók…
lehetséges?
- Óra! Óramutatók, Ryuzaki!
- Mi? Óramutatók?
- Igen! Óra, perc és másodpercmutató, három darab, különböző hosszúságú.
Misora lendületesen a padlóra csapott a felemelt kezével, és azonos lendülettel ült fel. Ryuzakihoz
sietett, elvette tőle a kávéscsészét, és egyszerre itta ki a tartalmát, majd úgy tette vissza az asztalra,
mintha mindjárt el is akarná törni.
- Az első helyszínen elvitte az Akazukin Chachát, hogy a megfelelő könyvre mutasson, majd
elvitte a kontaktlencséket, hogy a szemüvegre mutasson, most pedig elvitte a karórát… és órát
csinált az áldozatból!
- Az áldozat… óra? – Ryuzaki sötét szemei félelmetes nyugalommal pásztázták az arcát, ami
teljes ellentétben állt saját izgalmával.
- A fej az óramutató, a kar a perc, és a lláb a másodperc. Ezért vitte el a karórát, és ezért nem
volt elég, ha a kezet vágja le. Ha nem vágta volna le a kart és a lábat tőből, akkor nem lenne
meg a három mutató.
Mindent egy szuszra mondott el, de Misora végre ismét úgy érezte, átlátja az ügyet. Elővette a
zsebéből a fényképet, Backyard Bottomslash a hátán fekve, a karjai és a lábai… nem, a karja és a lába
széttárva, a bal kar, és a jobb láb hiányzik.
- Nézze meg, Ryuzaki. A fej az óra, kar a perc, láb a másodperc. 12:45, és húsz másodperc.
- Igen… ha így nézzük.
- Hogy nézzük? Ez egyértelműen az üzenet! Azért hagyta a lábat a fürdőben, mert csak a karóra
kellett neki, és azt akarta, hogy rá lehessen jönni!
Ryuzaki hallgatott, minden bizonnyal gondolkodott.
- Mutassa! – elvette a képet a nő kezéből, és ahogy különböző irányokba tekerte a fejét, Misora
kezdte úgy érezni, az egész következtetése rossz. Csak akkor volt értelme, ha valamilyen
üzenetet rejtett, és ha a fiú azt feleli, hogy egyszerű véletlen… nem tudta bizonyítani az
ötletét, nem is lehetett. Ösztönös volt… egy csatában, ahol az ösztön dönt, nehéz
megmondani, győzöl, vagy elbuksz. – Misora.
- Igen?
- Ha feltesszük, hogy az elmélete helyes, nem tudjuk kijelenteni, hogy az áldozat órája 12:45-re
mutat. Mármint… nézze! – Ryuzaki fejjel lefelé fordította a képet. – Ha így nézi, 6:15 és
ötven másodperc. Ha pedig így… - oldalra fordította. – Három óra, és harmincöt másodperc.
Ha megint fordítunk száznyolcvan fokon, 9:30 és öt másodperc.
- Ó…
Hát persze. Mivel a két a testről függőlegesen készült, alapból azt feltételezte, a fej felfelé mutat,
tizenkét órára. De ha az áldozatra tényleg óraként tekintettek, nem ez volt a helyzet. Lehet, de nem
biztos. Csak meg kell változtatni a szöget, és már végtelen a lehetőségek száma. Vagy legalábbis 360.
Ha a karok nem is mozognak, a számok lehetnek akárhol. Semmi nyomuk nem volt.
- Ha az áldozat végtagjai a mutatók, akkor a szobában itt vannak a számok. Attól függően, hogy
az áldozat milyen helyzetben feküdt, alighanem az általam említett négy lehetőség egyik lesz a
helyes. De… négy lehetőség még túl sok. Legfeljebb kettőre kell szűkítenünk, hogy azt
mondhassuk, megfejtettük az ügyet.
- A szoba… a számok?
- Most, hogy gondolkozom rajta, az első áldozatnál római számokat használt, amik gyakoriak az
órákon is… de itt nincsenek római számok. Ha bármi jelzés lenne… melyik fal volt melyik
idő?
Melyik fal volt melyik idő? Nem volt semmi olyasmi a falakon, ami jelezhette volna az időt… az
egyiken ajtó, a másikon ablak, a harmadikon szekrény. Vagy az irányok? Az iránytű…
- Ryuzaki, nem tudja, merre van észak? Ha észak tizenkettő…
- Gondoltam rá, de semmi okunk nincs feltételezni, hogy észak tizenkettő. Ez nem egy térkép,
ugyanúgy lehet kelet, dél, vagy nyugat.
 - Logika, logika… kéne valami bizonyíték, vagy valami értelmes magyarázat. De hogyan
döntsük el, melyik tizenkettő… semmi…
- Igen. Pont olyan, mintha egy átjárhatatlan fal állná utunkat.
- Fal… jó metafora… fal…
Fal… a Wara Ningyo-k is falon voltak. Kettő volt belőlük a szobában. Volt ennek bármi köze
bármihez? Végre jelentettek valamit a babák? Misora kényszerítette magát, hogy elinduljon ezen az
úton, tudva, hogy nincs más, amit kulcsként használhat. Wara Ningyo. Wara. Ningyo. Babák. Bábúk.
Plüssállatok egy furcsa szobában. Túl sok állat egy huszonnyolc évesnek.
Plüsállatok, amiket a falra szögeltek.
- Megfejtettem, Ryuzaki. – most nyugodt volt. Nem kapta el a lelkesedés. – A plüssállatok
száma. Az mutat az időre. Látja? Tizenkettő falon az ajtóval. Kilenc arra. Ha az egész szobát
órának tekintjük, az ajtó lesz a teteje.
- Nem, várjon egy percet. – mondta Ryuzaki. – Igen, a tizenkettő és a kilenc működik, de a
többi nem. Egy órán tizenkettőnek, háromnak, hatnak és kilencnek kell lennie. Nem
tizenkettőnek, kettőnek, ötnek és kilencnek. Ezek a számok nem működnek.
- De igen. Ha beleszámoljuk a Wara Ningyo-kat.
Misora felnézett a lyukakra.
- Ha hozzáadjuk a Wara Ningyo-t a két állathoz, három. Ha hozzáadjuk őket az öthöz, hat. A
harmadik helyszín egy óra. Az egész szoba egy óra.
Misora letette a fényképet a földre, ahol Backyard Bottomslash feküdt, ahol korábban ő és Ryuzaki
feküdtek, és figyelt, hogy jó irányba álljon.
- 6:15 és ötven másodperc.

6. oldal
Bukás

És végül, elérkeztünk augusztus 22-éhez.

A nap, amikor a Los Angelesi BB gyilkosságok elkövetőjét letartóztatták… de persze ezt csak
azért mondhatjuk így el, mert már megtörtént. Amikor éppen megtörténőben volt, a résztvevők nem
tudhattak semmit az események kifutásáról, és nem is zajlottak le éppen zökkenőmentesen. Hogy
pontosak legyünk, Misorának kimondottan kellemetlenül indult a napja.
6:15, ötven másodperc.
Ezt már megfejtették, de elkezdtek felmerülni az újabb kérdések, például, hogy délelőtt, vagy délután.
Misora egész este a helyszínt kutatta valamilyen erre utaló jelzésért, de nem talált semmit.
- Talán ha ennyire keressük, de mégsincs itt semmi, akkor nem is számít. – jegyezte meg
Ryuzaki. – Analóg órát csinált az áldozatból, nem digitálisat. A délelőtt, vagy délután
kijelzésének keresése minden bizonnyal időpazarlás.
 Akár igaz volt, akár nem, feltételezniük kellett, hogy az. Tehát Misora úgy vette, legjobb ha
egyszerre értelmezi az üzenetet 6:15:50-nek, és 18:15:50-nek. Az első üzenet Quarter Queenre
mutatott, a második a Glass Stationre, hát mire mutathatott ez? Mind Ryuzaki, mind ő maga minden
erejükkel erre a problémára fókuszáltak, de a megoldás a fiúnak jutott először eszébe. 061550. Egy
lakótelep építési engedélyének száma, Pasadenában, masszív épületegyüttes. A kétszobástól a
négyszobásig változott a lakások mérete, összesen kétszáz lakással. Itt élt egy nő, Blackberry Brown,
az 1313-as számú lakásban. A monogramja B.B. és a lakás száma is.
- Neki kell lennie. – mondta Misora. Minden építési engedély száma nullával kezdődött, vagyis
nem volt 181550. Aggódott a délelőtt és a délután miatt, de most, hogy megtalálták a választ,
megnyugodott. Ahogy Ryuzaki mondta, analóg óránál mindegy volt. Ennek ellenére a fiú nem
tűnt boldognak… alapvetően ritkán tűnt annak, de ezúttal különösen levert volt. – Valami baj
van, Ryuzaki? Végre kitaláltuk, mit tervez a gyilkos, és elé kerülhetünk egy lépéssel!
Megelőzhetjük a gyilkosságot, csapdát állíthatunk, és ha szerencsénk van, őt magát is
elkapjuk! Nem… ez nem szerencsén múlik, elkapjuk, és élve kapjuk el!
- Misora. – szólalt meg Ryuzaki. – Van egy másik potenciális áldozat az épületben. Blues-harp
Babysplit, 404-es lakás.
- Ó.
Két potenciális áldozat. Kétszáz lakás, és nem mindenki élt egyedül, több család is volt, vagyis
könnyedén lehetett akár négy-ötszáz ember is. 676 B.B. monogramos ember esetén nem is volt olyan
meglepő, hogy ketten is ott élnek. Statisztikailag lehetséges.
- De… akárhogy nézzük, a 1313-as lesz az. 13 a kód a B-re, és 1313 B.B. A negyedik
gyilkosság a Wara Ningyo-k számából ítélve az utolsó… milyen jobb helyszínt választhatna a
gyilkos?
- Azt hiszem…
- Mármint… 404?
Persze, négy egyenlő három meg egy, de ha választhat a 404 és az 1313 között, Misora biztos volt
benne, hogy a gyilkos az előbbit választaná. Mindegy, hogy ki ő, arra esne a választása. De Ryuzaki
nem volt benne ilyen biztos.
- Ryuzaki, tudja maga, milyen átkozottul ritka egy tizenharmadik emeleti, tizenharmadik lakás
Amerikában? Többnyire átugorják ezt a számot. Biztos vagyok benne, hogy a gyilkos ezt
kihasználja… talán pont azért választotta ezt az épületet, mert volt tizenharmadik emelet.
- Igen, de Misora… emlékezzen a napok számára a gyilkosságok között. Július 22-én a
keresztrejtvény az LAPD-nek, majd kilenc nappal később, július 31-én az első gyilkosság,
négy nappal később, augusztus 4-én a második, és kilenc napra rá, augusztus 13. a harmadik
és újabb kilenc nap múlva augusztus 22-én a negyedik. Kilenc, négy, kilenc, kilenc. De miért
kilenc-négy-kilenc-kilenc, miért nem kilenc-négy-kilenc-négy, ha kilenc meg négy
tizenhárom?
 - Hát…
Misora emelte ki, hogy kilenc meg négy egyenlő tizenhárommal. De mivel augusztus 17-én nem
történt semmi, elkönyvelte véletlennek. Nem talált kapcsolatot a tizenhetes szám, és a B betű között,
és nem tűnt akkora problémának… nem értette, Ryuzaki miért hozza most fel.
- Van egy négyesünk, de három kilences… kiegyensúlyozatlan.
- De azt hittem, megegyeztünk, hogy a módosítás…
- Nem módosítás, kilenc és négy együtt jár, az tizenhárom. De, hogy ez nem történt meg, nem
furcsa? De a 404-es… három négyes, három kilences.
Hát erre gondolt.
- Ha bármilyen más szám lenne, és nem a 404-es, azt mondanám 100%, nem is, 200%, hogy
Blackberry Brown a következő áldozat, de mivel a 404-esben egy B.B. él, nem mondhatom
biztosra.
- Igen. Egyetértek.
Most, hogy a fiú levezette neki, Misora kezdte úgy érezni, a 404-es még valószínűbb is. Még őt
magát is zavarta a gyilkosságok között eltelt idő problémája. Hiba volt talán véletlennek elkönyvelni?
Nem történt semmi 17-én, de ezt csak az eset után tudta meg. Sosem illett a képbe. Ha viszont a
gyilkos most korrigálna, a 404-es lenne a tökéletes választás.
Idegesen csettegett a nyelvével.
Most, hogy megfejtették az órát, hogy nem kellett aggódni a délelőtt és a délután miatt, hogy
minden úgy tűnt, jól halad… az utolsó darab nem illett a kirakósba. Zavarta. Biztos, hogy jól
gondolkodtak, de mégis maradtak kételyek… és minden esélyük megvolt egy végzetes hibára.
- Ezzel nincs gond. – jegyezte meg Ryuzaki. – Kettéválunk. Szerencsére itt vagyunk
egymásnak, megoldjuk.
És ismét kénytelenek együtt dolgozni, remélhetőleg nem tovább.
De ez nem volt a megfelelő alkalom, hogy ezt megjegyezze.
- Mindketten várunk egy-egy lehetséges helyszínen. Magáé az 1313, enyém a 404. Blues-harp
Babysplit férfi, Blackberry Brown meg nő. Logikus, nem igaz?
- És pontosan mit csinálunk?
- Ahogy maga mondta, Misora. Várunk. Holnap, vagy holnap után beszélünk Blackberry
Brown-nal, és Blues-harp Babysplittel, meggyőzzük őket, hogy segítsék a munkánkat. Azt
természetesen nem áruljuk el, hogy egy sorozatgyilkos potenciális áldozatai. Ha a média
felkapja az ügyet, esélyünk sem lesz megfelelően eljárni.
- De nincs joguk tudni?
- Joguk van élni, és az a fontosabb. Kifizetjük a szükséges költségeket, kivesszük egy napra a
szobákat.
- Fizetünk.
 - Egyszerű megoldás. A megbízóim biztosítanak nekem elég anyagi támogatást, hogy az
ilyeneket fedezze. Ha megoldjuk az ügyet, örömmel fizetnek majd. Ha egyszerű gyilkosság
lenne, ez nem működne, de ők csak a nevük miatt halnának meg, nincs komoly ok, hogy
végezzenek velük. Csak akkor van értelme az egész gyilkosságnak, ha a szobában vannak,
mikor történik – az 1313-asban, vagy a 404-esben. Eljátsszuk őket, átvesszük a helyüket, és
alighanem találkozhatunk a gyilkossal. Természetesen gondoskodunk róla, hogy biztonságban
legyenek, szerzünk nekik egy kényelmes, négycsillagos hotelszobát.
- Aztán mi… értem.
Misora a szája elé tette a kezét, töprengve. Lefizetni az áldozatokat a segítségükért, jó megoldásnak
tűnt. Nem tudta, hogy szerez ennyi pénzt a megbízóitól Ryuzaki, de abban biztos volt, hogy az
anyagiakkal nem lesz gondja, ha L segítségét kéri. A fiú lesz Blues-harp Babysplit, ő maga pedig
Blackberry Brown…
- És nem kérhetjük a rendőrség támogatását, nem igaz?
- De. Meg tudnánk vele védeni az áldozatokat, de túl nagy lenne a felhajtás. A gyilkos
kicsúszna a markunkból. Ráadásul a mi következtetésünk aligha elég bizonyíték ahhoz, hogy a
rendőrség is akcióba lépjen. Annak esélye, hogy jól fejtettük meg a gyilkos üzenetét, 99%, de
nincs tárgyi bizonyítékunk. Ha ránk sütik, hogy az egész értelmetlen spekuláció, végünk van.
- Értelmetlen?
- Nincs alátámasztva.
Misora biztos más szót használt volna erre.
Ha megkérdezné Raye Penbert, az FBI-tól… nem, azt nem tehette meg. Megszorult, és detektívnek
hazudta magát. Ha az ügynökség kiderítené, mit csinált az elmúlt héten, ismét kínos helyzetbe kerülne.
És még akkor is, ha L-nek dolgozott, ezt nem tárhatta nyilvánosság elé…
- A gyilkos valószínűleg egyedül dolgozik, de ha le akarjuk tartóztatni, valószínűleg harcolnunk
kell majd.
- Ne aggódjon. Le tudom győzni, ha egy az egy ellen kerülök vele szembe. Nem tűnök erősnek,
de az vagyok. Maga pedig gyakorlott a Capoeirában, igaz?
- Igen, de…
- Misora, tud pisztolyt használni?
- Igen, de nincs…
- Szerzek egyet. Legyen önnél fegyver. Eddig ez csak egy hagyományos nyomozás volt, de
mostantól az életünk a tét. Mindenre fel kell készülnie. – mondta Ryuzaki, a hüvelykujja
körmét rágva.
Akárhány zavaró tényező is volt, akármennyire is aggódott, Misora egy Nyugat Los Angelesi hotelben
töltötte az éjszakát. Felhívta L-t a hotelszobából, kérte az anyagi támogatást, és persze beszámolt a
talált bizonyítékokról is. Elgondolkozott, vajon a nyomozó kijelenti-e, hogy túl veszélyes csak várni,
hogy jobban kéne ügyelniük a potenciális áldozatok biztonságára, vagy bármilyen módon ellenzi majd
Ryuzaki taktikáját (egy része erősen remélte, hogy így lesz), de ami azt illeti, kimondottan tetszett
neki. Misora kétszer, háromszor rákérdezett, megbízhat-e a fiúban, de mindig ugyanazt a választ
kapta… nem lehet baj abból, ha hagyják tevékenykedni. És természetesen, 22-én, minden eldől.
- Kérem, Misora Naomi. – mondta L. – Kérem, akármit tesz… fogja el a gyilkost.
Akármit tesz.
Akármit.
- Értettem.
- Köszönöm. Ó, és Misora… a rendőrség segítségét, nyilvánosan nem kérhetjük. De van néhány
kapcsolatom, olyan egyének akik nekem dolgoznak, formális kereteken kívül. Odaküldök pár
embert a lakótelep környékére. Nincs szükségük bizonyítékra, hogy lépjenek, biztos
távolságban maradnak, de…
- Rendben, jó lesz.
A beszélgetést L-lel éjfél után fejezte be, vagyis már augusztus 21-én. Mivel az egész 22-ét
Pasadenában töltötte, már aznap este meg kellett érkeznie. Annyi dolog járt a fejében, hogy tudta,
nehezen alszik majd, de azért bemászott a hotelszoba ágyába, és lehunyta a szemét.
- Várjunk… - suttogta, és miközben pókhálók szőtték be az agyát, halkan mondta el az utolsó
mondatot. – Mikor beszéltem Ryuzakinak arról, hogy tudok Capoeirázni?
Nem tudta.
És még valamit nem tudott.
Amiről nem tudta, hogy nem tudta.
Valami, amit sosem tudott, esélye sem volt tudni. Hogy ez a gyilkos, Beyond Birthday látta halál
időpontját, minden arc felett, hogy a halálisten szemével született – nem tudhatta, hogy minden álnév
haszontalan vele szemben, felesleges és értelmetlen.
Hogy is tudhatta volna?
Hiszen maga Beyond Birthday sem volt benne biztos, hogy rendelkezhet a szemekkel, hogyan
használhatja őket alku, vagy fizetség nélkül. Nem tudta Misora, nem tudta L, és természetesen én sem
tudom. Az egyetlen működő elméletem, hogy ha vannak halálistenek, akik elég ostobák, hogy listákat
dobáljanak a földre, minden bizonnyal akadnak olyanok is, akik a szemüket dobják le. Akárhogyis,
olyan embereket, akik még a halálistenek létezéséről sem tudtak, ostobaság lenne arra kérni,
figyeljenek a szemeikre.
De mégis… akár ki is találhatta volna. B, olyan, mint a tizenhármas. Tizenhárom pedig a Halál
tarot kártya száma is, többek között.
És így tovább.
Mindenesetre, rengeteg véletlen és aggodalom, és egyetlen nagy hiba eredményeként,
következzen a végjáték.
Vizsgálat.
 Eredetileg úgy terveztem, nem beszélek arról, Misora Naomi miért is volt eltávon (ami elég nagy
szerepet játszott ennek az ügynek a kifutásában) – teljesen kihagytam volna a részleteket ebből a
jegyzetből. Komolyan gondolom. Ahogy már említettem, ő volt a nagy áldozat, aki szerencsétlenül
keveredett bele ebbe az ügybe, és belemászni a személyes életébe, olyasmi, amit nem szívesen teszek.
Ezért is nem említettem eddig. Mégis, most le akarom írni, mi csillogott a nő szemében, amikor
Ryuzaki átadta neki a pisztolyt (egy Strayer-Voigt Infinity modell volt), vagyis nem kerülgethetem
tovább. Nem írhatom le, mi történt a következő jelenetben, ha nem ismeritek az okokat, amikből az a
tekintet következett.
Azt elmondhatom, nem volt igazán bonyolult dolog. Röviden összefoglalva, a csapata hónapokat
töltött egy drogcsempész banda üldözésével és leleplezésével, hogy aztán bukják az egész akciót, mert
Misora Naomi nem tudta meghúzni a ravaszt. Na, nem arról van szó, hogy nem tudta volna kezelni a
fegyvert, még csak nem is arról, hogy viszolygott volna egy másik emberi lény lelövésétől. FBI
ügynök volt, sosem gondolta, hogy tiszta a keze, vagy, hogy fölötte áll az ilyen dolgoknak. Mégsem
tudta meghúzni a ravaszt. A fegyver csöve ugyanis egy gyerekre mutatott. Tizenhárom éves volt
csak… de ez nem mentette fel. Veszélyes bűnöző volt. Misora miatt megszökött, és a rengeteg munka,
sokórányi titkos felderítés veszendőbe ment. Véget ért az egész, és bár senki nem halt meg, sokan
olyan súlyosan megsebesültek, hogy soha többé nem térhettek vissza a munkájukhoz – borzalmas
eredmény, ha azt tekintették, hogy nem értek el semmit. Minthogy nem volt még igazán népszerű az
ügynökségben, a tény, hogy csak egy hét eltávra kötelezték, meglehetősen enyhe volt.
Misora Naomi nem tudta, miért nem húzta meg a ravaszt. Talán nem ismerte igazán önmagát,
pedig egy jó FBI ügynöknek az fontos… Raye szarkasztikusan, viccelődve közölte vele: „Úgy fest,
nem tudtál megfelelni a becenevednek, Mészárló Misora”, de ő maga sem értette, mi az igazság, hát
nem reagált semmit.
De emlékezett.
Emlékezett, milyen volt, amikor felé fordította a fegyvert.
A tekintetre, amivel a kisfiú bámult rá.
Mintha nem hinné el, amit lát, mintha a mesék szörnyeire emlékeztetné. Mintha lehetetlen lenne. Ő el
tudta venni mások életét, de soha nem hitte, hogy egy nap az övét is elvehetik. Pedig tudnia kellett
volna, készen kellett volna állnia a halálra attól a pillanattól fogva, hogy ő elvett egy életet. Minden
bűnöző készen állt rá, minden FBI ügynök készen állt rá. Misora ennek a része volt, és a gyerek is a
része volt. Talán pont ez állította meg. Ezért kerekedett felül a félelem. De mégis… az a gyerek nem
hogy a változás magvát nem hordozta, de mintha nem is lett volna tisztában az élethez való jog
fogalmával. Mit várhatna ilyesvalakitől? Milyen kegyetlenség bármit várni? Hiszen tudta, a gyerek
úgy él, ahogy tud. Mindig átkozott volt. De vajon elfogadta így a sorsát? Csak egy mód volt, ahogy
élhetett, és egy mód, ahogy meghalhatott? Az emberi élet… az emberi halál… irányítja ezeket valaki?
 Természetesen neheztelt némileg azokra, akik kihasználták ezt a hibáját, hogy meggyengítsék a
pozícióját, de amikor elgondolkodott a különbségeken a fiú, és a második áldozat, Quarter Queen
között, kezdte az egész helyzetet röhejesnek érezni.
Misorának nem volt mély igazságérzete.
Nem érezte magát morálisan, vagy erkölcsileg felsőbbrendűnek.
Nem dolgozott semmilyen filozófia alapján.
Azért volt ott, ahol, mert az egész életét úgy élte, mintha egy városban mászkálna, amit nem
ismer… biztos volt benne, ha elölről kezdhetné, valami teljesen más helyen lyukadna ki. Ha valaki
megkérdezte volna, miért dolgozik az FBI-nak, arra sem tudott volna válaszolni.
Jó volt abban, amit csinált, de a képességeiből fakadt.
Nem a gondolataiból.
- Mi van, ha a gyilkos egy gyerek? – suttogta Misora, bizonytalanul.
Tizenhárom… csak tizenhárom…
Maga mellé rakta a pisztolyt, ami még nem volt kibiztosítva. Mellette a bilincs, amelyet szintén
Ryuzaki adott neki, és a gyilkosnak szánt. Az 1313-as lakásban volt, ahol Blackberry Brown élt.
Kétszobás, és csak egyben volt elfordítható zár, ami szemben volt a bejárati ajtóval.
Kilenc emelettel alatta Ryuzaki ugyancsak a gyilkosra várt, Blues-harp Babysplit helyét átvéve.
Igaz, a fiú azt mondta, erős, de annyira vézna volt, ráadásul mindig görnyedten járt… aggódott érte.
Ryuzaki mindenesetre magabiztosan foglalta el a helyét.
Adott pillanatban Misora Naominak fogalma sem volt, hová megy végül a gyilkos… ide, a 1313-
as szobába, vagy Ryuzakihoz a 404-esbe? Hiába töprengett ezen minden szabad pillanatban, nem
jutott semmire. Aggasztotta még a délelőtt-délután kérdés is, de ezzel már tényleg nem
foglalkozhatott. Meg kellett győznie magát, hogy a gyilkos hozzá érkezik majd, az 1313-asba, és
akkor ő képes lesz megfelelően cselekedni. Nem pazarolhatta az idejét azzal, hogy mások miatt
aggódik… Ki tudja… talán B hamarosan belép az ajtón, és őt keresi… vagy L-t, akinek az arca volt
éppen.
A falra függesztett órára nézett. Kilenc. Reggel kilenc.
Augusztus 22-éből már kilenc óra eltelt. Tizenöt maradt. Biztos, hogy nem alszik majd semmit,
még huszonnégy órát legalább ébren kellett lennie… még a mosdóba sem mehetett ki. Ryuzaki azt
mondta, legyen türelmes, és figyelmes… azonnal reagálnia kellett, ha valaki a szobába lépett. Eljött az
idő, hogy ismét hívja L-t. Elővette a telefonját a táskájából, tárcsázott az utasítások szerint, és
ellenőrizte, hogy minden függöny be van-e húzva.
- L.
- Misora. Semmi nem történt eddig. A közelmúltban beszéltem Ryuzakival, nála sincs semmi
gyanús. Van egy olyan érzésem, hogy itt leszünk egy darabig.
- Értem. Nos, mindenképp maradjon óvatos. Ahogy mondtam, az erősítés a háztömb körül van,
de ha bármi történik, nincsenek elég közel, hogy azonnal reagáljanak.
 - Tudom.
- Két ember beküldtem a házba. Nem voltam benne biztos, hogy időben megérkeznek, de az
időjárás a mi oldalunkon volt.
- Mi? De akkor…
Hogy elkerüljék a gyilkos gyanúját, még kamerákat, poloskákat sem szereltettek a szobákba, nemhogy
két további embert szerveztek volna… nem kockáztathattak.
- Ne aggódjon, semmi esély rá, hogy a gyilkos észreveszi őket. Különös tehetségük van a
beszivárgáshoz és elvegyüléshez. Mivel ön FBI ügynök, nem mondhatok többet, de az
egyikük egy tolvaj, a másik pedig egy szélhámos. Egyikük ott áll mindkét szoba előtt.
Egy tolvaj és egy szélhámos? Most viccel?
- Nos, Misora? – szólalt meg ismét a nyomozó, de a nő még habozott.
- L… - megint megtorpant, nem tudva, megkérdezheti-e, amit szeretne. – Ismeri a gyilkost,
igaz?
- Igen. Már mondtam. B az.
- Nem… úgy értem… személyesen ismeri?
16-án L már elmondta, végig tudta, hogy B a gyilkos, és Misora már akkor megsejtett valamit. De
az utolsó telefonbeszélgetés a hotelszobában végleg meggyőzte. Akármit tesz, kérem, fogja el. A
század legnagyobb nyomozója, L sosem mondott volna ilyesmit, ha egy átlagos ügyről van szó. És a
gyilkos neve csak egy betűs volt…
- Igen. – mondta végül a torzított hang.
Mintha nem is zavarná, hogy megkérdezték.
- De kérem, Misora, kezelje ezt a lehető legdiszkrétebben. A segítői, akik a lakás közelében
tartózkodnak, nem tudják, hogy milyen ügyön dolgoznak, és talán így is a legjobb. Mivel
megkérdezte, elmondom, de higgye el, ön is sokkal jobban járt volna, ha nem tudja, miről van
szó.
- Tudom. Különben is, akárki ez a B, három ember életét vette el, minden érthető indok nélkül.
Veszélyes bűnöző. De van még valami, amit meg akartam kérdezni.
- Mi az?
- Ismeri a gyilkost, de nincs hozzá semmi köze?
Ez…
Misorának ez a kérdés hasonló volt, mintha azt kérdezte volna, tudna-e fegyvert fogni egy gyerekre.
- Semmi közöm hozzá. – felelte L. – Hogy pontos legyen, nem is ismerem igazán. Tisztában
vagyok a létezésével, de ez nem befolyásolja a munkámat. Igen, érdekelt ez az ügy, és azért
kezdtem neki, mert tudtam, ki az elkövető, de nem változtat azon, ahogy felderítem, nem
változtat a szemléletemen sem. Misora, én nem tehetem meg, hogy elfordítom a fejem a
gonoszságról. Nem bocsáthatom meg. És nem számít, ismerem-e a személyt, aki elköveti ezt a
gonoszságot, vagy sem. Engem csak az igazság érdekel.
 - Csak… az igazság? Akkor semmi más nem számít?
- Nem mondanám, de… nem lényeges.
- Nem bocsátja meg a gonoszságot, mindegy miféle az?
- Nem mondanám, de nem lényeges.
- De… - akár egy tizenhárom éves áldozat. – Vannak, akiket az igazság nem menthet meg. –
akár egy tizenhárom éves gyilkos. – De a gonoszság még talán.
- Vannak. De mégis… - L torzított hangja nem változott, de úgy hatott, mintha gyengéden
megdorgálná Misorát. – Az igazságnak mindennél nagyobb a hatalma.
- Hatalom… a hatalom alatt… erőt ért?
- Nem. Kedvességet. Jó szándékot. – egészen egyszerűen, természetesen mondta. Misora
majdnem elejtette a telefont.
A század legnagyobb detektívje, L. Az igazság ereje, L. A nyomozó, aki minden ügyet megoldott,
mindegy, milyen nehéz legyen…
- Félreértettem magát, L.
- Igazán? Örülök, hogy ezt tisztáztuk.
- Visszatérek a munkához.
- Helyes.
A nő becsukta a telefont, és lehunyta a szemét. Kifújta a levegőt.
Már nem forgott vele a világ.
Hallott egy olyan szót, ami jó volt. Mondtak neki valamit, amit régen hallani akart. Vagy talán
csak manipulálták.
Semmilyen probléma nem oldódott meg. Még mindig zavart volt, és sok dologra magyarázatot
várt. Mintha valami megváltozott volna, mintha másnaptól minden megint normális lenne. És jelen
pillanatban biztos volt benne, nem hoz majd gyors döntést, nem adja be a lemondását. Ha vége az
eltávjának, visszatér az FBI-hoz. Misora Naomi meghozta a döntését, és még az is eszébe jutott, ez a
gyilkos remek szuvenír lesz majd.
- Egy órán belül hívnom kell Ryuzakit… remélem, jól van…
Blackberry Brown és Blues-harp Babysplit. Két B.B., két szoba, a 1313-as, és a 404-es. Igazán
nem volt semmi a harmadik helyszínen, amely az egyiküket kizárja? Nem tudott szabadulni a
gondolattól, hogy mégis lennie kellett. Talán azért nem tudtak választani, mert nem tettek meg
mindent amit tudtak, amit kellett volna…
- Hát ezért… ezért egy Q.Q.
Elérte a felismerés. Ezért választotta Quarter Queent, ezért fordított hasra egy gyereket… hogy
elkerülje a név azonosságát. Az üzenet, amit az első helyszínen hagytak, ami a második áldozatra
mutatott, mindig nyitva hagyta a névazonosság lehetőségét. Ezért esett a választása egy Q.Q.-ra,
sokkal ritkábbra, mint a B.B.-k. Quarter Queen. Misora nem tudta, hány Believe Bridesmaid és
Backyard Bottomslash akad Los Angelesben, de Quarter Queen biztosan csak egy volt. Vagyis igazuk
volt, a B volt a kapocs, és nem a Q.
B.B.
De ha a gyilkos ennyire komolyan vette, hogy csak egy áldozatra mutasson, miért volt két megoldás az
utolsó helyszínnél? Biztosan nem figyeltek valami fontos részletre. Biztosan volt valami, amit
tehetett…
A keresztrejtvény.
Sosem próbálta meg.
Belegondolva, annyi problémát félrerakott, annyi mindenen nem gondolkodott, a szobákon túl.
Ha elkapják a gyilkost, mindenre magyarázatot kapnak, vagy…
- A zárt szobák. Vajon tényleg csak kulcsa volt?
Ebben az esetben hosszú időn át meg kellett figyelnie az áldozatokat, felkészülni a kulccsal. És akkor
minden esély megvolt arra is, hogy tudja, Misora itt vár rá, hiába tettek meg minden előkészületet,
hogy elkerüljék a figyelmet.
- Tű, cérna, zárt szoba. És a tű már hasznunkra volt a harmadik helyszínnél… az is igaz, szabad
asszociáció volt.
Tű. Mutató.
És őt meglepte, hogy a Wara Ningyo-knak volt gyakorlati szerepe, azt vette alapul, hogy csak az
áldozatokat szimbolizálják. A harmadik esetben a plüssállatokkal együtt adták ki a megfelelő
számokat. Talán néhány plüss nem is az áldozaté volt, hogy biztos megfelelőek legyenek a számok.
Logikusnak tűnt.
Négy, három, kettő. Csökkenő szám. Az utolsó a negyedik gyilkosság helyszínén lesz majd. Már,
ha lesz negyedik.
- Az utolsó Wara Ningyo… alighanem az ajtóval szemben lesz, pontosan. Valószínűleg… de
miért valószínű? Előbb látod, mint a testet, az első, ami felhívja a figyelmet…
Nem volt benne biztos, mit gondol, de Misora odament az ajtóhoz, és körbenézett. Csak egy szoba
volt, semmi különös. Még nem is gyilkossági helyszín. Csak Blackberry Brown életének színtere.
- Ugyanaz a magasság. Ha a távolság változott is, a magasság nem. Nekem csípőmagasság,
nagyjából itt… - Misora összekuporodott a földön.
Egészen hasonló pózban ült, mint Ryuzaki, mikor felhúzta és átkarolta a térdét, de ezen inkább
nem gondolkozott. Ha a fiúnak netán tényleg igaza volt, és segített a gondolkodásban, még jó is.
Amúgy is egyedül volt a szobában. Ha azt feltételezi, hogy a negyedik helyszín követi a szabályokat,
és a baba az ajtóval szemben lesz, akkor ebben a pozícióban pont a Wara Ningyo szemébe nézne.
Persze, annak nincs is szeme. Teljesen értelmetlen.
- Csak azért, mert a plüssállatokkal együtt kellett számolni, nem kellett volna pont ott lennie…
ha az elhelyezkedés lényeges… vagy csak megint a kényesség… aú!
A túl sok gondolkodás a furcsa pozícióban elérte, hogy elveszítse az egyensúlyát, hátraessen, és
beverje a fejét a kilincsbe. Miközben a tarkóját masszírozta, természetes reakcióval hátranézett, és…
Megakadt a szeme a kilincsen. És persze közvetlenül alatta az elfordítható záron.
Misora olyan gyorsan fordította el a fejét, hogy hallani lehetett. Nem volt a szoba másik falán
semmi, csak a hibátlan tapéta, de a nő odaképzelte a Wara Ningyo-t, pontosan csípőmagasságba. Nem
az ajtóval volt szemben.
Hanem a kilinccsel. A zárral.
- Hogy nem jöttem rá?
Csípőmagasság. Már akkor tudta, mikor meglátta a rendőrségi aktákat. Az első helyszínen, mikor
elfordította a zárat, már észrevette, hogy csípőmagasságban van. Aztán a második helyszínen
megállapította, hogy az ajtó bár más volt, de a szerkezete ugyanolyan, harmadszorra pedig az
övcsatjával nyomta le a kilincset. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a zár és a baba egy
magasságban van. Még a képeket sem kellett elővennie. De mégis miért? Mi oka volt a gyilkosnak
pontosan a zárral szembe helyezni a Wara Ningyo-t?
Egy olyan válasz felé haladt, ami felé nem szabadott volna.
És jó esélye volt, hogy elérje a választ, amit nem szabadott volna elérnie.
De ilyen ütemben, tudta, hogy sikerülni fog.
Ez a válasz a feje tetejére állított volna, megváltoztatott volna mindent, amit eddig tudott az
ügyről, de elérte azt a pontot, ahol már csak jöttek a következtetések, nem tudta magát leállítani.
Feltételezni a Wara Ningyo elhelyezkedését az ajtóval szemben… indirekt bizonyítás. Négy, három,
kettő, egy!
- Nem, semmi értelme… nem lehet… a zárt szoba trükk. A tű és a cérna, a zárt szoba. A tűt már
használtuk, a cérna… A rés az ajtó alatt… nincs rés, minden szorosan pakolva…
A zárt szoba.
A zárt szobákat többnyire azért hozták létre, hogy egy gyilkosságot öngyilkosságnak láttassanak.
Itt nem erről volt szó… ellenkezőleg. Egy öngyilkosságot álcáztak vele gyilkosságnak.
Hogyan tovább?
Hogyan tovább?
Valójában…
Valójában Misora semmit nem csinált, amire nem Ryuzaki vezette rá. Nem kellett visszamenni a
q és a b hasonlóságáig, nem kellett foglalkozni a könyvespolccal, de csak a dátumok tekintetében,
amint beszélt a fiúval, minden a helyére került. A gondolat, hogy a harmadik gyilkosság helyszíne egy
óra… Ryuzaki volt az, aki rávezette, amint rádöbbent a karóra hiányára. Jött a történet a jegygyűrűvel,
a különböző hosszúságú fejjel és végtagokkal, majd a falakkal, mint az óra számaival… Olyan volt,
mint egy kötélen rángatott báb.
- Igaz is… honnan tudta?
Most végre… Misora Naomi rájött valamire egyedül.
 Ez volt az igazság.
Az Igazság.
Elfelejtve minden szokást és elvet, a nő üvöltött, akkorát, hogy beleremegett a levegő, és
felpattant. Felkapta az asztalról a bilincset és a pisztolyt, átrohant a szobán, elfordította a zárat és
kisietett az 1313-as lakásból.
Lift.
Nem, arra nincs idő. Tűzlépcső.
Felidézte az épület tűzriadó tervét, amit egy nappal korábban magolt be, szinte teljesen, és elérve
a tűzlépcsőt, berúgta az ajtót, és rohant lefelé, hármasával, négyesével szedve a fokokat.
Le. Kilenc szintet lefelé.
- Az istenit, az istenit, az istenit, az istenit, az istenit! Miért, miért, miért, miért, miért? Olyan
átkozottul nyilvánvaló!
Feldühítette.
Az igazságnak szabaddá kéne tennie, nem igaz? Amikor minden kiderül, jobban kéne érezned
magad.
Nos, ez az igazság:
Képzeld el L-t, a század nagy detektívjét, akit mindenki úgy hirdetett, mint aki minden ügyet
megold, amit csak el tudsz képzelni. Mekkora lehetett a terhe, mennyi fájdalmat, szenvedést kellett
látnia és megélnie élete minden pillanatában? Múltban, jelenben, jövőben.
Akkora volt a teher, hogy meggörnyedt alatta a háta.
És a fájdalom olyan keserű ízt hagyott a szájában, hogy minden pillanatban édességre vágyott.
Misora olyan gyorsan futott, hogy majdnem túl is haladt a megfelelő emeleten, alig tudott
megállni. Csak egy pillanatot hagyott arra, hogy kifújja magát, aztán feltépte az ajtót, és ellenőrizte,
hogy biztosan a negyediken van-e. Melyik irány? Jobb? Bal? Az épület kicsit megváltozott félúton,
más volt a rendszer, mint a tizenharmadikon… jobbra 417, utána 418. Balra!
Valaki sikoltott. Misora megtorpant, de egy nő sikolya volt. A hang irányába fordult… az egyik
lakó volt az, aki éppen saját lakása ajtaján lépett ki, hogy a pisztolyos Misorát pillantsa meg. Elterelte
a figyelmét, így elfordult a nőtől, és tovább rohant.
404.
- Ryuzaki!
Jobbra fordult a következő sarkon, és ott volt.
A bejárati ajtót nem zárták be. Belépett. Az 1313-asban két szoba volt, itt három. Melyik az? Nem volt
idő gondolkodni. A legközelebbivel kellett kezdeni. Hibás, senki nem volt bent. A második… nem
nyílt ki. A zár!
- Ryuzaki! Ryuzaki, Ryuzaki!
Kopogott… nem ez gyenge kifejezés, úgy verte az ajtót, mintha ki akarná törni a helyéről. De
szívós volt, és nem mozdult. Nem jött válasz. Ryuzaki nem felelt.
 Félig megfordult, és megrúgta a kilincset a sarkával. Hatásosabb volt, mint az ökle, de az ajtó
nem nyílt. Újabb próba – semmi.
Misora elővette a pisztolyt.
Infinity.
45-ös modell.
A zárra célzott.
- Meghúzom a ravaszt!
Egyszer, kétszer… meglőtte a zárat, és az kilincsestől lerobbant az ajtóról. Vállal lökte be az ajtót,
és az első, amin megakadt a szeme, a Wara Ningyo volt. Közvetlenül az ajtóval szemben, a falra
szögelve.
Aztán…
Aztán egy embert látott, égve, a sarokban. Kitárva, lóbálva a karját, képtelenül arra, hogy
elviselje a lángok okozta fájdalmat.
Ryuzaki volt az, Rue Ryuzaki. A nő a lángokon át is felismerte a szemeit.
- Ryuzaki! – a hő olyan erős volt, hogy alig tudott odanézni.
És a tűz lassan terjedt a szobában, már az ő bőrét is égette a hőség.
Benzinszag volt.
Fojtás, ütés, szúrás és végül tűz.
A plafonra nézett. Volt tűzriasztó rendszer, de nyilvánvalóan tönkretették, nem működött. Misora
kényszerítette magát, hogy ne pánikoljon, hogy cselekedjen. Kisietett a szobából, vissza a folyosóra,
ahonnan jött. Látott valahol egy poroltót. Pont… ott! Megragadta, és rohant vissza. Nem kellett
elolvasnia a használati utasításokat.
A kivezető csövet a tűzgömbre fordította, Ryuzakira, aki vörösen világított, és erősen,
határozottan lenyomta a fogantyút. A poroltóból előtört a hab, beborította a szobát, sokkal erősebben,
mint ahogy a nő számított rá. Majdnem elveszítette az egyensúlyát, de minden erejét összeszedve
megállt, és továbbra is a fiú felé mutatott vele.
Mennyi időbe telt?
Tíz másodperc? Olyasmi.
De Misora úgy érezte, lemegy a nap, mire Ryuzaki teste megszűnik égni.
A poroltó kiürült. A tűz elaludt.
A fehér hab lassan elkezdett lebomlani.
A nő előtt pedig ott volt egy fekete, összeégett test. Nem, ez nagyon finom és elegáns
megfogalmazás volt. A helyes az lenne, hogy egy feketés-vörösre sült húscafat. Mintha a lángok
minden porcikáját megégették volna.
Bezinszag terjengett a levegőben, még mindig, de már elegyedett égő bőr és haj szagával. Misora
eltakarta az orrát, és az ablak felé pillantott, hogy talán ki kéne szellőztetnie… de egyelőre nem tehette
meg. Annyira óvatosan lépett oda a fiúhoz, mintha attól tartana, egyszerűen elporlad, ha túl gyorsan
mozog. Ryuzaki a hátán feküdt, összegömbölyödve. A nő letérdelt hozzá.
- Ryuzaki – szólalt meg. Nem jött válasz. Talán már meg is halt. – Ryuzaki! – halk nyögés. –
Ryuzaki…
Élt.
Még élt.
Persze mindene összeégett, és azonnali orvosi segítségre volt szüksége, de még ez is megnyugtatónak
hatott. Misora hangot hallott a háta mögül, és megfordult. Volt ott valaki – a nő, aki meglátta Misorát
a pisztollyal. Biztosan itt él, hallotta a lövéseket, és a poroltó hangját, és jött, hogy megnézze, mi
történt.
- Történt… valami? – kérdezte.
Misora agyán átfutott, hogy a „Mi történt?” sokkal jobb kérdés lett volna, de mindegy…
- FBI. – mondta. Így azonosította magát. FBI. – Hívja a rendőrséget, a tűzoltóságot, és egy
mentőt, azonnal! – a nő döbbentnek tűnt, de bólintott, és kisietett a szobából.
Misora eltöprengett, hogy talán ő volt a tolvaj, vagy a szélhámos, akit L küldött… de ezen még volt
ideje aggódni.
Visszafordult Ryuzakihoz.
Visszafordult a vöröses-fekete, összeégett testhez.
Lassan megfogta a csuklóját, ami még mindig forró volt, és ellenőrizte a pulzusát. Kicsit
rendszertelen, és nagyon gyenge. Talán már vége, talán nem bírja ki, míg kórházba kerül, talán addig
sem él már, míg a rendőrség megérkezik.
Ebben az esetben pedig… valamit el kellett mondania neki.
Valamit meg kellett tennie.
- Rue Ryuzaki – kezdte, miközben felcsatolta a csuklójára a bilincset. – Letartóztatlak Believe
Bridesmaid, Quarter Queen és Backyard Bottomslash meggyilkolásának alapos gyanújával.
Nem áll jogában hallgatni, nem áll jogában ügyvédet fogadni, és nincs joga egy tisztességes
tárgyaláshoz.
A Los Angelesi BB gyilkosságsorozat elkövetője, Rue Ryuzaki, Beyond Birthday… őrizetben
volt.

Az utolsó oldal

Már csak a magyarázat van hátra.

Nem írhatok sokkal többet, hát összefoglalom a történet kulcspontjait. Az én vitathatatlanul
nagy, és tiszteletreméltó elődöm, akinek tettei gyakran eszembe jutnak saját feladataim végrehajtása
közben, B, B.B., vagy Beyond Birthday… nos, gondolom, nem lep meg senkit, ha elmondom, nem
gyilkolni akart. Akkor mégis mit? Ismételten, aligha kell kihangsúlyoznom… akadályt akart állítani az
elé az ember elé, akire legjobban felnézett, akit mindig másolt, L elé.
Győzelem, vagy vereség.
Teszt.
De mi lett volna B győzelme? Hogyan határozta volna meg L vereségét? Egy hagyományos
detektívháborúban az nyer, aki előbb old meg egy ügyet… Kira és L történetében a nyomozó
győzelme lett volna, ha rácsok mögé juttatja a gyilkost, és Kiráé, ha L meghal. De mi van B-vel?
Beyond Birthday a következő elméletet állította fel:
Mivel L minden ügyet megoldott, mindegy, milyen bonyolult, ha olyat teremt, amivel még ő
sem boldogul, legyőzte.
Ez volt Los Angeles-i BB gyilkosságsorozat.
Tudta, hogy abban a pillanatban, hogy akcióba lép a Wammy Otthon, és Watari értesíti L-t…
hát nem is próbálta megállítani őket. Csak találgathatott, a nagy detektív mikor ered a nyomába, hát
felkészült az érkezésére, akármikor történjen. Beyond Birthday óvatos volt, kényes – és amikor
augusztus 14-én L végre nekikezdett a nyomozásnak, nem a tökéletes pillanatban érkezett… de nem is
a legrosszabban. Persze nem ő maga lépett a harctérre… bábokat kellett választania. Kettőt, hármat…
vagy ha BB szerencsés, csak egyet. És szerencséje volt. A halálisten szeme megmutatta neki a báb
nevét: Misora Naomi. FBI ügynök, eltávon.
A fontos az volt, hogy ő csak L-nek dolgozott, és nem ő maga volt a nyomozó. Beyond
Birthday nem Misora Naomi ellen harcolt, hanem azzal, aki mögötte állt.
Ez volt az oka, hogy végül vesztett.
B felkereste a nőt, és Rue Ryuzakiként mutatkozott be. – L.L. (Fordító megjegyzése: Ez a
szójáték valószínűleg csak japánul működik, ahol az L betűt nem tudják kiejteni, így Eru-ként
hivatkoznak a karakterre, így mind a Rue, mind a Ryuzaki összecseng vele)
A Wammy Otthonban a legnagyobb kitűntetést jelentette, ha valaki használhatja ezt a betűt.
Beyond Birthday úgy érezte, ez az ügy teszi majd érdemessé rá. Misora is hallott a rémtörténetekről,
amik azt L-t imitáló nyomozókról szóltak, így BB tudta, a döntése határozottságot kíván. Nem
számított arra, hogy túléli. Készen állt.
Ryuzakiként játszotta a bolondot, megfigyelte Misorát, irányította az első helyszíntől az
utolsóig, hogy biztosan begyűjtsön minden rejtett jelet és kulcsot, amit hátrahagyott. Amilyen nehéz
volt meggyőzni a szülőket, hogy béreljék fel, amilyen nehéz volt megtervezni a tökéletes álcát, olyan
könnyű volt vezetni a nőt. Közben pedig folyton megfigyelte, vajon mennyire képes átlátni a
helyzetet, megérdemli-e egyáltalán, hogy L nevében dolgozzon…
Misora mindig kommunikált a nyomozóval, és erre BB számított, ahogy arra is, hogy L
hagyni fogja Rue Ryuzaki hadd tevékenykedjen szabadon. Ezért küldte az LAPD-nek a
keresztrejtvényt… az, hogy a birtokában van egy, és megoldotta, még L érdeklődését is fel kellett,
hogy keltse. Csak azért volt nála, mert ő készítette.
 Misora jobban teljesített, mint várta. Az elhintett jelek, a segítség gyakran fátyolos, és
érthetetlen volt, de a nő így is le tudta szűrni, amit kellett. Tökéletes választás. Minden helyszínen
felismert elég jelet ahhoz, hogy Ryuzaki ne váljon gyanússá – ahogy L Misorát használta, hogy közel
kerüljön a gyilkoshoz, úgy B is rajta keresztül közeledett üldözőjéhez. Rue Ryuzaki pedig nem volt
több, mint egy különös nyomozó – nem megbízható, de nem is túl figyelemfelkeltő. Beyond Birthday
számára az első három gyilkosság csak arra szolgált, hogy előkészítsék a nagy dobást, a negyediket.
Misora használta először az „álca” szót, de mondhatni, mind puszta álca volt, elhomályosítva az
igazságot, amely az eseményeket a végjátékig sodorta.
A harmadik helyszínen az óra Pasadena egyik lakótelepére mutatott, ahol két BB is élt…
ezeket Beyond Birthday könnyedén megtalálta a halálisten szemeivel, de még így sem lehetett
egyszerű olyan helyet találni, ami tökéletesen megfelelt a kritériumoknak. 1313. szoba, Blackberry
Brown. 404. szoba, Blues-harp Babysplit. Mivel Misora Naomi egyedül dolgozott, nem kellett
használnia a tartalék tervet, amit arra az esetre készített, ha L több ügynököt irányít… ebben az
esetben komoly problémát jelenthetett volna a harmadik BB megkeresése. Misora az 1313. szobában,
ő maga pedig a 404-esben. A szám tök mindegy volt. Egyszerűen azért javasolta neki az 1313-ast,
mert nő volt. Ekkor pedig Beyond Birthday megpróbálta megölni magát.
Elfordította a zárat, felszögelte a falra a Wara Ningyot, letakarított mindent, tönkretette a
tűzriasztó rendszert, majd leöntötte magát benzinnel és felgyújtotta.
Úgy döntött, ő lesz az utolsó áldozat. Beyond Birthday. B.B. Nem kellettek L forrásai ahhoz,
hogy kiderítsék, a Rue Ryuzaki álnév – Misora is könnyedén utánanézhetett. Elég hamar rádöbbentek
volna, tökéletes jelölt volt az utolsó áldozat szerepére, és a halála tökéletesen illett volna a titokzatos
nyomozóhoz.
Áldozat. Halálra égni.
Természetesen az arca, és az ujjlenyomatai is elégtek volna… mindig annyi sminket kent az
arcára, hogy az illúzió tökéletes legyen, hogy még akkor sem ismerhették volna fel, ha olyasvalaki
találja meg a testét, akinek közvetlen kapcsolata volt a Wammy otthonnal. Semmi nem maradt, ami
Beyond Birthday-t B-hez kötné. Azt akarta, hogy tudják a nevét, hogy rájöjjenek, ő is egy B.B. volt…
de el kellett rejtenie a múltját. Ezért váltogatta a módszert a fojtogatásról ütésre, ütésről szúrásra… a
kísérletezés csak egy része volt a dolognak. Így tűnt természetesnek, hogy a negyedik egy tűzeset lesz,
ráadásul így azt sem sejthették, hogy megcsonkította-e az utolsó áldozatot… hiszen önmagának nem
tudott volna ártani halála után.
Az utolsó helyszínen nem volt üzenet. Nem is volt rá szükség. B ezennel prezentálta a Los
Angelesi BB gyilkosságsorozatot, a megoldhatatlan rejtélyt.
L számára is megoldhatatlant.
Legalábbis nem tervezett lehetőségeket hagyni – a gyilkos meghalt, áldozattá vált, többé nem
lehetett utolérni, és nem maradtak nyomok sem, amin kövessék. Ezért nehezedett ennyit az ügy,
helyszínről helyszínre, ezért volt a harmadik helyen két lehetséges megfejtés is… délelőtt, vagy
délután, 1313, vagy 404. Így amikor a negyedik helyszínen nincs üzenet, Misora Naomi (és rajta
keresztül L) minden bizonnyal azt hitte volna, csak nem veszi észre. Valami, aminek ott kellene lenni,
de nincs… mindig olyasmire a legnehezebb rábukkanni, ami soha nem is létezett. Egy szó: Lehetetlen.
De ki tudná bebizonyítani, hogy nem volt ott semmi?
A megoldhatatlan rejtélyek általános jellemzője, hogy nem lehet őket megoldani. Ez azonban
ellentétben állt volna a korábbi három gyilkosság tervezettségével, megkötözve L kezét, aki ebbe
sosem tudott volna belenyugodni. Tovább kutatott volna B után, aki többé már nem volt az élők
sorában. A Wara Ningyo-k véges száma mindenképp négy gyilkosságot feltételezett, így a halálesetek
vége nem indokolja a feltételezést, hogy a tettes halott. L ott maradna, üldözve a délibábot, ami B-ből
maradt, és leélhetné az életét folyton reszketve az árnyékától.
Ez lett volna Beyond Birthday győzelme.
Ez lett volna L veresége.
B diadalittasan nézhetett volna le a porban csúszó nagy nyomozóra.
És a másolat legyőzte volna az eredetit.
Ez volt a terv.
A terv ami sosem ért célba, mert Beyond Birthday elkövetett egyetlen, súlyos hibát, és a
szédítően sok idő, amit a gyilkosságok előkészítésébe fektetett rövid idő alatt semmivé foszlott… nem
számolt Misorára. Bábnak tekintette, L szemének és fülének, nem összpontosított másra, csak a
mögötte állóra, észre sem vette, hogy a bukását okozó tényező az orra előtt áll. Meg volt győződve
róla, hogy ismeri a nőt, de alábecsülte. Jobb volt, mint gondolta – mint arrogánsan, hibásan gondolta.
Ha engem kérdezel, szerintem ha belelendül, Ryuzaki segítsége nélkül is észrevette volna a nyomokat.
Misora Naomi.
A zárt szobák jelentették a kulcsot. Ryuzaki azt mondta, a gyilkos használhatott egyszerűen
pótkulcsot, mert tudta, bajt hozhat rá, ha túl sokat gondolkoznak ezen a ponton. Beyond Birthday
ismerte saját terve gyengeségeit, de azok vajmi keveset számítottak a negyedik gyilkosság után… csak
addig… addig kellett elterelnie a figyelmet, és győz. Annak ténye, hogy Misora épp időben jött rá a
megoldásra, sok szempontból a szerencsén múlott.
Az első három helyszínen a Wara Ningyo-k a szoba ajtóval ellentétes felén voltak, nagyjából
azonos magasságban a zárral: ezt fel kellett ismerni a megoldáshoz. A harmadik esetben ott voltak a
plüssállatok is, de a fő funkció sosem az áldozatok szimbolizálása volt.
Akkor nézzük, hogy is hozta létre a zárt szobákat. Fonalakkal. Misora felvetette, hogy ha
átvezetünk egy fonalat az ajtó alatt, rátekerjük a zárra, majd kintről meghúzzuk, az elfordul, és az ajtó
bezárul. Ryuzaki ezt tagadta, de túl logikus volt. Közel járt, de problémát jelentett, hogy így az erő az
ajtót ellentétes irányba húzta volna. Ryuzaki elmagyarázta… csak kifelé rángatott volna egy befelé
nyíló ajtót.
De túl közel járt.
 Mikor beléptek a szobába, ami a negyedik gyilkosság helyszíne lehetett, Misora elképzelte,
hogy vele szemben, a zárral egy magasságban a falra szögeznek egy Wara Ningyo-t. Természetesen
kellett a szög, hiszen a baba nem lebeghetett csak úgy magában… az csak egy horrorfilmben vehette
jól ki magát. Ha pedig odaszögelték, valami ott tartotta… Misorának elég volt a lyukakat megnézni a
falon, nem volt szüksége a képekre… japán volt, a Wara Ningyo-k a kultúrájához tartoztak.
Szögek.
Hosszú, egyenes szögek.
A gyilkosnak nem a babák számítottak, azok pusztán drámai figyelemelterelésként szolgáltak.
A szögek feje… a gyilkos rákötötte a fonalat a forgó zárra, rátekerte az egyik szög fejére, majd
átvezette a szobán a szemköztihez, végül ki az ajtó alatt. És ha meghúzták…
A zár elfordult.
Katt.
Röviden, az erővektorok elfordítására használta a szögeket, így az egyik Wara Ningyo nem is
szemben helyezkedett el az ajtóval… csak arra volt szükség, hogy rendesen ki lehessen vezetni alatta a
fonalat. Így nem ért hozzá semmihez, simán el lehetett végezni a szobák lezárását. Természetesen
ezután össze kellett szednie a fonalat, ennek módszerét bónuszként megosztom veled… hosszú, dupla
fonalat használt, elég rugalmasat, hogy miután végzett, elengedje az egyik végét, és megrántsa a
másikat, így áthúzva az egészet az ő oldalára. Ha van időd otthon, nyugodtan próbáld ki. Meg, ha
senki nem szúr le, amiért szögeket versz a falba…
A zseniális magyarázatom ellenére is mondhatjuk, hogy a trükk leírása egyébként tökéletesen
lényegtelen… na, jó, nem teljesen, de ha túl sokat koncentrálunk rá, akkor elvétjük a lényeget, vagyis
hogy legalább két babára – két szögre – van szükség. Kettőre: Egyre az ajtóval szemben, és egyre
oldalt. Négy, három, kettő… eddig tökéletesen működött, ám az utolsó esetben, egy babával lehetett
volna szórakozni, soha nem zárul be az ajtó. A fonál egyszerűen csak átment volna a szobán, és
vissza… vagyis az utolsó áldozat, Rue Ryuzaki kézzel fordította el. Ezt persze csak azért tudjuk, mert
a rejtvényt időben megfejtették… ha titok marad a negyedik halálesetig, az marad örökre.
Misora Naomi is épp, hogy sikerrel járt.
Ryuzaki is feltette egyszer a kérdést… miért? Miért készített a gyilkos egy lezárt szobát,
amikor nem volt rá szüksége. A válasz: Játékból. A zárt szobákat legtöbbször azért hozták létre, hogy
az eset öngyilkosságnak tűnjön… ezúttal egy öngyilkosságot álcázott gyilkosságnak.
Mindezt csak azért, hogy L ne tudja megoldani.
Hogy felőrölje a gondolat, hogy attól, mert ő nem jött rá, biztosan van megfejtés.
Megoldhatatlan volt.
Ryuzaki terve szerint Misora Naomi akkor rohant volna le a lépcsőn, amikor ő elmulasztja a
telefonos bejelentkezést… és Beyond Birthdayt, az utolsó BB-t, halálra égve találta volna meg, a falra
szögelt Wara Ningyo-val. Ha nem jött volna rá a zárt szobák trükkjére… egy babával senki nem
fejthette volna meg.
 Ha a rendőrség nem viszi el a Wara Ningyo-kat, a nő minden bizonnyal hamarabb rájön, de
Beyond Birthday tudta, hogy ő és L késve érkeznek majd. Mindent kiszámolt, és tudta, hogy már el
fogják vinni az eredeti szögeket. Csak az utolsó helyszínen maradhattak… erre pedig azzal készült,
hogy minél több figyelemelterelő tényezőt zsúfolt a szobába. Vagyis egyedül Misora Naomi tehetsége
érte meglepetésként.
Nem, nem ez a jó szó. Nem tehetség.
Inkább lelkesedés, lendület.
Miután rájött a zárt szobák trükkjére, nem elbizonytalanította a lehetőség, hogy az utolsó
helyszínen nem működhet, sokkal inkább töprengeni kezdett, hogy vajon hogyan tervezte a gyilkos
befejezni a tervét. Vagy talán tévedett? Természetesen nem gyanakodott azonnal Ryuzakira… L nem
mesélt neki B-ről, hát fel sem merülhetett benne, hogy lenne bármi indoka ezekre a bűntényekre.
Mindig kihangsúlyozta, nem bízik a fiúban, de a gyanúja nem öltött alakot. Ahhoz, hogy felállítsa a
teóriát, miszerint a negyedik eset öngyilkosság lesz, fel kellett ismernie, hogy a két lehetséges helyszín
egyikét ő fogja célba venni… a másikat szükségszerűen a gyilkos… ám nem volt elég bátor, hogy
ilyen merész logikai következtetéseket vonjon le.
Mégis rájött.
Mert a fiú tudta.
Tudta, hogy ért a capoeirához.
Erről pedig csak L-nek lehetett tudomása, akinek ő maga mondta el, illetve a gyilkosnak, aki
megtámadta az utcán… hiszen őt pont így győzte le. Mivel annak ötlete, hogy Ryuzaki azonos L-el
röhejes, és teljesen abszurd volt, maradt a második lehetőség, vagyis, hogy ő a tettes.
Bukás.
Beyond Birthday, Rue Ryuzaki egyetlen bukása. A hiba, amit az átverhetetlen gyilkos is
elkövetett. Ha csak egy kicsit többre becsüli Misorát, nem téved, de hiába született a halálistenek
szemével, nem volt szeme arra, hogy kiismerje az embereket. Bár, talán hiba lenne ilyen
következtetéseket levonni. Elegáns szófordulat, de nem ez teszi igazzá. A nagy kérdés, ami mindig
kérdés marad, hogy mennyit érzékelt az egészből L? Talán mindent tudott, elejétől a végéig, és ennek
megfelelően irányította Misorát, de az is lehet, hogy pusztán az ég vigyázott rá, és mentette meg egy
csúfos bukástól. Mindkettő lehetséges, de igazából lényegtelen. Ne beszéljünk ilyen kisszerű
dolgokról. L-el szemben már-már tiszteletlenségnek hat ezt firtatni. A lényeg röviden ennyi:
B vesztett Misora ellen.
Más szóval, L legyőzte őt.
Két vereség után Beyond Birthday képtelen volt a tervei szerint meghalni… rendőrségi
kórházba vitték, letartóztatták, és ezzel véget értek az egy hónappal korábban július 31-én kezdődő
gyilkosságok. Nem… július 22. Akkor érte el a figyelmeztetés a rendőrséget. Misora abban a
pillanatban döbbent rá az igazságra, mikor ő magára öntötte a benzint, és egy teljes percbe telt, hogy
bejusson a szobába. Belehalhatott volna a füstmérgezésbe, mielőtt betörte az ajtót, meghalhatott volna,
miközben a kórházba szállították. De nem halt meg. Nem halt meg. A teste erősebb volt, mint hitte, és
az élete hosszabb, mint remélte. A legnehezebb valaki megölésében ténylegesen végezni vele… ha
előre láthatta volna a saját életét is, biztosan más módszert választ. Szegény, szegény elődöm… Nem
csak teljesen, és véglegesen legyőzték, de még túl is kellett élnie, újra és újra átélve a bukás
szégyenét… bizonyosan vágyott már a halálra. Fogadd a részvétemet, B.
És ezzel kijelenthetem, nincs mit mondanom a Los Angelesi BB gyilkosságsorozatról a
továbbiakban. Ha lenne helyem és időm szívesen leírnám a másik két történetet is, amit L akkor
mesélt nekem… a mesét a század három legjobb detektívjéről, ahogy egy biológiai fegyver
problémáját oldják meg, néhány beugróval az ábécé utolsó betűitől, az első X-től és Z-től. És annak
történetét, hogyan talált rá Quillish Wammy, a gazdag feltaláló egy nyolc éves kisfiúra a Winchesteri
Bombázások alatt, amely kis híján kirobbantotta a harmadik világháborút – ez volt az az ügy, ami
megteremtette a legendás nyomozót. De objektíven szemlélve a helyzetet, egészen biztos, hogy erre
nem lesz idő. Vagyis ezt a kis jegyzetet azzal zárom, hogy leírom, mi történt Misora Naomival néhány
nappal később.
Az eseményekre való tekintettel csak szeptemberben engedték vissza a munkába. Beyon
Birthday letartóztatása jobban sikerült, mint várta… senki nem panaszkodott, amiért önállóan
cselekedett, az eltávja alatt. Bár nem volt éppen népszerű, senki nem kételkedett benne, hogy remek
munkát végzett, legalábbis nyíltan nem. L bizonyára minden követ megmozgatott, hogy ez így legyen.
És ha már itt tartunk, azt sem nehéz elképzelni, kitől származott a számlájára utalt összeg, amelynek
forrásaként egy előtte teljesen ismeretlen céget jelöltek meg.
Szeptember elsején gyalog ment el otthonról, hogy majd metróval keresse fel a munkahelyét,
ahol a rangidős tiszt visszaadja a fegyverét, a bilincseit és a jelvényét… A gondolatra lepkék kezdtek
verdesni a gyomrában, kicsit hasonlóan ahhoz, mint mikor az ember szerelmes, de tudta, most, hogy
végre vége az egésznek, visszatérhet az életéhez.
Csak egyszer beszélt L-el, mióta a gyilkost letartóztatták. A nyomozó megköszönte a
segítségét, és mesélt egy keveset az ügy hátteréről… hogy B L örököse lehetett volna, de nyomás,
amivel a feladat járt, letérítette a helyes útról. A nő először érezte úgy, talán megérti Beyond Birthday
lépéseit… vagy csak azt képzelte, érti. Létrehozott egy bűntényt, csak hogy túlszárnyalja L-t,
embereket ölt, majd öngyilkosságot is megkísérelt, csak ezért… a három áldozat halálát lehetett az
őrület számlájára írni, de az öngyilkosságot már nem. Ha valaki felismeri, megállítja… de már túl
messzire ment. A saját élete éppen olyan értéktelen volt, mint az áldozataié, puszta eszköz, hogy
legyőzze a nyomozót, akit egykor követni akart. Ez a győzelem mindennél többet ért neki. Eltökélt
volt, és senki nem állíthatta meg.
Ez volt az ő küldetése.
Ez tette… olyan nagyon erőssé.
De igazán az volt?
Misora visszaemlékezett, milyen idegesen rágcsálta a fiú a körmét.
 Erő.
Olyan erő, amilyenről ő nem is álmodhat.
Az állomás kijárata látótávolságba ért, és előtte egy furcsa, zavart fiatalember ácsorgott.
Sötét tekintetében volt valami különös mélység… a szemeit olyan karikák keretezték, hogy a
nő eltöprengett, nem odafestették-e őket. Mintha napok óta nem aludt volna… sőt, mintha életében
nem aludt volna. Mintha az igazságérzete nem engedné pihenni, hiszen annyi mindenen kell
gondolkodnia, és olyan elképesztő súly nyomja a vállát.
Hosszú ujjú, fehér felsőt viselt, és kopott, bő farmert.
Mezítelen lábát elnyűtt tornacipőbe bújtatta. A nőre rátört a déja vu érzése.
Mintha már látta volna valahol.
Kissé Rue Ryuzakira emlékeztette… Beyond Birthdayre, azonban a hasonlóság fordított volt.
Mintha ez lenne a valódi, és az lett volna a másolat.
- Elnézést, de… - kezdte, noha egyszerűen ki is kerülhette volna a fiút… alig takart valamit a
bejáratból. Azonban az rátámadt. Nem, dehogy rátámadt… csak át akarta ölelni. – Mi? Ne!
Misora azonnal elhajolt a fiú ölelése elől, és támadásba lépett át. Előredőlt, majd megpördült, és
lendületből mindkét sarka a támadója vállának csapódott. A rúgás tökéletesen talált, és a fiú
hátratántorodott, aztán nagy csattanással legurult a lépcsőn.
Ez túlméretezettre sikerült.
Természetesen a fiú zaklatta, és ő csak védte magát, Misora mégis odasietett hozzá.
- Jól vagy? – kérdezte. Ellenfele úgy feküdt a hasán, mint egy béka, amit elcsapott egy kocsi.
- Értem… - suttogta, mint aki magában beszél. – Videókat nézni, vagy valóságban látni annyira
más, de… értem.
- Tessék? – miről beszélhet? Beverte a fejét? Első napja ismét munkában, és máris bajba
kerül… - Fel tudsz állni? – nyújtotta ki a kezét. A fiú felnézett rá, és Misora úgy érezte, két
lyukba bámul.
- Köszönöm. – fogta meg a kezét, mire a nő felhúzta.
- Megsérültél? Fáj valamid?
- Jól vagyok. Köszönöm. – felelte a fiú, de nem engedte el a kezét. Bár már állt, nem ment
sehová. Úgy festett, mintha kezet ráznának, akár testvérek a háborúban, miután túléltek egy
véres csatát. – Nagyon kedves. – mondta, majd esetlenül elmosolyodva végre elengedte a
kezét, és eltántorgott a lépcső felé… mintha mi sem történt volna.
- Várj! Egy pillanat! – Misora majdnem elengedte, de végül utána rohant, és ismét elé állt. FBI
ügynök volt, nem hagyhatta a szexuális zaklatást megtorlatlanul. A fiú a hüvelykujját szopta
felfelé haladva a lépcsőn, látszólag nem is zavartatva magát. – Ha nem sérültél meg, velem
kell jönnöd. A szexuális zaklatás komoly bűncselekmény. Nem sétálhatsz körbe-körbe, hogy
nőket ölelgess, mi a fenét gondoltál? Ne csak állj ott! Mondj már valamit! Ez a stílus nem fog
segíteni… mi a neved?
 A nevét kérdezte.
A fiú bólintott.
Majd felelt.
- Szólítson Ryuzakinak. – mondta zavartalanul.
Pontosan ugyanúgy, ahogy valaki más is tette korábban.
Néhány évvel a letartóztatása után, 2004. január 21-én, miközben életfogytiglani büntetését
töltötte egy Californiai börtönben, Beyond Birthday egy titokzatos eredetű szívrohamban elhunyt.

- VÉGE -