Antoh a vizek, tengerek, viharok hajónak a látványos pusztulás sorsát
istennője a Pyarroni istencsaládban. szánta. Az istennő, ha kedve épp úgy Szeszélyes, kiszámíthatatlan, akár az hozza, inkább örömét leli az elszánt, általa uralt tenger, s vad, mint a vihar, vakmerő hajósokban, akik dacolva a melyet megidéz. A víz sok filozófiában veszéllyel, nap mint nap kifutnak a a kettősség jelképe, akár ellentéte, a tűz. tengerre anélkül, hogy lépten-nyomon A víz nélkülözhetetlen, ahol nincs, ott jó időért könyörögnének. A tapasztalt élet sincs - ugyanakkor gyilkos, pusztító tengerészek nem puszta víztömegnek áradat, ha energiái elszabadulnak. A tartják a tengert, magát az istennőt csendes, sima víztükör a béke és látják benne. Nem is Antohhoz, harmónia szimbóluma - a szél egyenesen a tengerhez szólnak - korbácsolta hullámok, szilaj habok a tudják, szavuk ugyanúgy célba talál. vadság, az elemi erő üzenetét Ezeket a bátor hajósokat kedveli az hordozzák. istennő, ám ez nem jelenti azt, hogy „A víz felőrli a legkeményebb csupán tréfából ne szabadítana rájuk sziklát, elsüllyeszti a leghatalmasabb végzetet hordozó vihart. Esetenként ez gályát is. A víz nem más, mint maga az korántsem a harag, inkább az erő” - vallják Antoh papjai, és senkinek elismerés jele. A vihar szinte soha nem nincs oka kételkedni igazukban. Aki olyan erős, hogy minden reményétől tisztában van a hajózás veszélyeivel, jól megfossza a hajóst. Antoh ilyenkor tudja, hogy a tengerek úrnőjét nem játszik, akár egy gyermek. Figyeli a tanácsos magára haragítania. tengerjárót, miként áll helyt a Különösképp félnek a nagyobb vizektől megpróbáltatásokban, miként fordítja azok az utazók, akik nem jártasak az szembe tudását és kitartását a szelek, a úszás „művészetében” - hiszen Yneven hullámok erejével. Élvezi a küzdelmet, ezt nem tanítják meg mindenkinek. A bárhogy érjen is véget. Meglehet, volt hajóra szállók ezért gyakorta áldozatot idő az emberiség történelmének mutatnak be útjuk előestéjén a viharok hajnalán, amikor még versengést látott hozójának, bízva abban, hogy a fohász mindebben, de gyorsan ráébredt, hogy meghallgatásra talál. Antoh azonban a halandók törékeny járművei nem mindig figyel fel rájuk, sőt, sokszor semmiképpen sem kerülhetik el a ha meghallja is, nem törődik vele. véget, ha ő úgy kívánja. Sokat Rettegjék csak a halandók a vizek erejét, szelídült azóta a szeszélyes úrnő. Ma ne reméljék, hogy apró-cseprő már csak játszik, s kacag a áldozataikkal befolyásolhatják egy halandókon. Ám szilajsága mit sem istennő akaratát. Ritkán fordul elő, hogy változott. Antohot papjain kívül bárki is jobb belátásra tudja bírni, ha egyszer egy MAGUS Antoh-pap - Rúna 1.2 Kalandozok.hu
Furcsa viszony fűzi papjaihoz is. A tenger Képzettségek
erejét csak a leghatalmasabb papok törhetik meg igazán, így hiába van egy hajón Antoh valamely Az általánosságokban leírtakon kívül a papja, ez korántsem biztosíték még a nyugodt révbe következő képzettségekkel rendelkeznek az 1. érésre. Antoh hatalmat ad híveinek, ám nekik sem TSZ-en: engedheti meg, hogy korlátlanul uralmuk alá hajtsák a tengert - ezt pusztán istennőjük közvetlen Képzettség Fok segítségével tehetik meg. Az igazsághoz persze az is 3 fegyverhasználat Af hozzátartozik, hogy bár számos olyan hajó süllyedt Fegyverdobás Af már el viharban, melyen Antoh-pap utazott, arra még Időjóslás Mf nem volt példa, hogy ő maga ne élte volna túl a Térképészet Af katasztrófát, s ne került volna biztonságosan a partra. Vadászat/halászat Af Antoh papjai kissé kilógnak a többi pap sorából, Úszás Mf hiszen gyakorta állnak "világi" személyek közvetlen Hajózás Mf alkalmazásában. Kereskedők, utazók, hadvezérek, Csomózás Af esetleg halászok nap mint nap hozzájuk fordulnak támogatásért, ha vízre kell szállniuk. Így igen sokan A további szinteken megkapott nem is templomban szolgálnak, hanem hajókon: képzettségek: kapitányok, gazdag kereskedők, tengernagyok mellett. Ők segítik a hajózást a Quiron-tengeren és a Szint Képzettség Fok Gályák Tengerén éppúgy, mint a kontinenst ölelő 2. Kötelékből szabadulás Af vizeken. 3. Csomózás Mf Ha egy Antoh-pap mégis kalandozni kezd, 5. Térképészet Mf szeret a szabadban, folyók, tengerek mellett utazni. 7. Kötelékből szabadulás Mf Gyakorta szegődnek harcosként hajókra, netán hadiflották tisztjeiként járják a világot. Értenek a Az Antoh-pap fegyvertára fegyverforgatáshoz, jártasak a tengeri küzdelmekben, általában a hajózás minden területén Az Antoh-papok harci értéke megegyezik megállják a helyüket. Mágiájuk segítségével a Pap kasztnál leírtakkal. Szinte sosem látni lesújthatnak az ellenséges hadakra, a vizeket fordítva rajtuk nehéz vérteket, hiszen ezekben úszni ellenük. Befolyással bírnak a szárazföldi viharok még ők sem tudnak. A bőrpáncélokat már felett is, érdekeik szerint szólítva őket (pl. hátráltatva szívesebben felveszik, bár ezek is megszívják a felmentő csapatok érkezését, vagy éppen magukat vízzel, s elnehezülnek. Leginkább ellenkezőleg, megakadályozva a várostromot, amíg vértezet nélkül érzik jól magukat, jóllehet ők is segítség nem érkezik). tudják, hogy egy-egy összecsapásban néha Antoh szent szimbóluma villámot idéz, színe kifizetődik a kényelmetlenség. Kedvelt mély ezüstkék, akár az óceánok víztükre verőfényes fegyvereik „hétköznapi” megfelelőit hajósok is időben. használják: háló, szigony, csáklya. Ezek mindegyikével jól bánnak, noha tengeri ütközetekben gyakran inkább rövid, széles pengéjű kardot forgatnak, pajzs nélkül, mivel ez szűk helyen előnyösebb. Fegyverdobás képzettségük általában szigonyra vonatkozik, ám a hajítótőr használata sem ritka.
2 MAGUS Antoh-pap - Rúna 1.2 Kalandozok.hu
Különleges képességek megkapják a Vízválasztás képességét, amit hetente
egyszer alkalmazhatnak, folyón vagy kisebb tavon. Antoh papjai az Élet és Természet Ez annyit jelent, hogy puszta koncentrációval szféráinak varázslatait használhatják, de megállíthatják a folyó futását, vagy száraz területet istennőjük több különleges képességet is nyithatnak a tavon - tehát átkelhetnek. biztosít számukra. Ily módon a tengerek és viharok fölött nagyobb a hatalmuk, mint amilyennel egy hasonló szintű, Természet szférát ismerő egyéb pap rendelkezik. A Vízfakasztás varázslatot naponta egyszer 1994.03. Mana-pont befektetése nélkül Szerző: Kovács Adrián alkalmazhatják. A Vihar és Időjárás Forrás: Rúna magazin I.évf./2.szám ellenőrzés varázslatok időtartama kétszerese Szerkesztette: Magyar Gergely a leírtaknak, ha azokat az Antoh-pap nyílt vízen (tavon, folyón vagy tengeren) alkalmazza. Megkapják ezen kívül a boszorkánymester Természeti mágiájának három varázslatát, a Jégverést, Szél irányítást és Szökőár teremtést. Ezeket az ott leírtaknak megfelelően használhatják, de csak nyílt vízen. A fentiekből is látszik, hogy az Antoh-pap hatalma nagyobb, ha folyón, tavon, vagy tengeren alkalmazza varázslatait. Mindezeken felül a 8. TSZ-en