Professional Documents
Culture Documents
Lakatos Pal - Voros Milliardosok PDF
Lakatos Pal - Voros Milliardosok PDF
Előszó
1990 tavasza. Feledhetetlen pillanatok. Megalakult az Antall-kormány, örömünnep az
országban. Optimizmusunk az egekig ér, legyőztük, elkergettük a kommunistákat. Tudtuk,
hogy nehéz esztendők várnak ránk, de megingathatatlanok voltunk hitünkben. A nehézségek
azért vannak, hogy legyőzzük azokat. S mi biztosan legyőzzük, mondtuk. Történelmünk
során, talán először, nem mi leszünk a vesztesek. Mondom, ezt hittük. Pedig ha tudtuk volna,
amit azóta többé-kevésbé ismerünk már… Ha tudtuk volna, hogy még 1990 előtt – mások és
máshol – már régen döntöttek a sorsunkról. Döntöttek a szabadságunkról. Arról, hogy megint
rabszolgák leszünk. A pénz és a rablók rabszolgái. Akkor, amikor mi még az utcákat jártuk
nemzetiszínű zászlóval a kezünkben, amikor Erdély falvaiért tüntettünk, amikor egyre
felszabadultabban ünnepeltük a mi március 15-énket, igen, akkor, a nyolcvanas évek közepén,
a maffiavilág már felosztotta Kelet-Közép-Európát. A KGB, a Cosa Nostra, a szicíliai maffia
már akkor döntött a keleti tömb 450 millió lakójának vagyonáról. Döntött arról, hogy elveszi
tőlünk, amit magunkénak hittünk. Ehhez szövetségeseket keresett és persze talált is.
Kirablásunkban partnerükké szegődött a volt MSZMP vezetőgárdája. Tíz év alatt
húszezermilliárd forintot, hat év magyar költségvetését lopták ki a zsebünkből. Kialakult a
Máté-birodalom, a caolás Nagy Imre birodalma. Tőkéssé lett a szakszervezeti érdekvédő
Schalkhammer Antal, a Veszprém megyei volt KISZ-es első titkár Szekeres Imre, az önmagát
szociáldemokratának hirdető Csintalan Sándor, a fotexes Békesi László, a Kádár-korszak
bányaügyi minisztere, Kapolyi László. Ők lettek a vörös milliárdosok. Róluk szól ez a könyv.
És persze rólunk, a becsapottakról, a kisemmizettekről. A hitben gyarapodókról, vagyonukból
kiforgatottakról. Tanulságos történetek, amelyek szenvedői mi vagyunk. Tanuljunk hát
ezekből végre. Még mindenünket nem lopták el.
Lakatos Pál
– Több mint negyvenéves kommunista diktatúra után a megváltást várja a magyar nép. Az
időpont 1988. Vágyainkban talán már egy más világ él, és a körülöttünk zajló események fel-
jogosítanak bennünket arra, hogy hihessünk a másik világ bekövetkeztében. Mi, magyarok
tehát készülünk erre. De készül a világ, hogy bennünket megszerezzen, becsapjon, hogy va-
gyonunkat megcsapolja. Miféle osztozkodás zajlik 1988-ban a magyar nép tudta nélkül, de a
magyar vezetők közreműködésével Európa-szerte?
– Ez az osztozkodás világszerte zajlott. Magyarországon ebből csak azt éreztük, hogy váltás
van: Kádár János rendszere megbukott, következett Grósz Károly, majd utána gyorsan Né-
meth Miklós lesz a miniszterelnök. Kicsúszik az MSZMP kezéből a hatalom, létrejönnek a
reformkörök. Mindenki szabadabban beszél ekkortájt, és megszületik egy sarkalatos törvény,
az 1988. évi gazdasági társaságokról szóló törvény, az úgynevezett hatos, amely történelmi
léptékű, csak épp a magyar nép nem tudja, mi van benne.
– Azt, hogy szabad a vásár. Ez egy önprivatizációs, álságos törvény. Bár az állami tulajdon
védelme ekkor még alkotmányban rögzített, az említett hatos törvénnyel szétzúzzák az úgy-
nevezett sztalini alkotmánynak még ezt a viszonylag normális rendelkezését is. Eszerint bár-
milyen módon lehet a vagyont apportálni, bármilyen értéken, egyszemélyes, kétszemélyes
kft.-kbe, akár milliárdos értéket is. Mondok példát is: 980 milliós könyvszerinti értéket egy-
millió forintért apportálnak, amelyet utána természetesen magánvagyonként továbbforgatnak
1989-90-ben. Tehát a törvény feltételeit a gazdasági, a banki, a KISZ-lobby, a jól fölkészült,
Nyugatot megjárt bankár-lobby már önmaga hasznára forgatja.
– Beszéljünk még 1988-ról, arról az időszakról, amikor Németh Miklós lesz Magyarország
miniszterelnöke.
– Kádár János ekkor már eltűnik, igaz Horn Gyula mond még egy beszédet az MSZMP KB-
ülésen, ahol közli: fölháborító, hogy egyesek még Kádár Jánost is merik kritizálni. Egy rend-
kívül rövid, agresszív, rossz korszak jön, Grósz Károly miniszterelnöksége, a haza “megmen-
tése” program, teli üres jelszavakkal. És ekkor előrébb lép az ifjú titán, Németh Miklós. Ő
lesz a miniszterelnök. Ő már szakértői kormányként hirdeti kabinetjét, tevékenysége azonban
a legsötétebb része újkori történelmünknek. Ekkor születnek meg az önprivatizációt engedé-
lyező szabadrablási törvények, ekkor történik meg a sajtó teljes letarolása, az írott sajtó önpri-
vatizációja. A történelem és az idő általában mindent megszépít, ezt az időszakot azonban
képtelenség megszépíteni. Rendkívül csúnyára sikerült, mérhetetlen károkat okozott a további
privatizációban. Egyszerűen nyakába lökték a fölkészületlen magyar és a kelet-közép-európai
országoknak Nyugatot, a tőke feltétlen tiszteletét. Azt azonban – szándékosan – észre sem
vették, hogy ezek az úgynevezett tőkések piacot venni jöttek ide, sajnálatos módon a hazai
politikai elit segítségével.
– Ha már Németh Miklós neve szóba került, és ennyire meghatározó szerepe volt 1998 és '90
között a későbbi sorsunk alakulásában, elmondok egy történetet. Amikor először hallottam,
megdöbbentem, de muszáj volt elhinnem igazságát. Egy orvosprofesszor mesélte el nekem.
Ez az az időszak, amikor Grósz Károly súlyos rákbeteg, több veseműtéten is átesett. Ez a
profesz-szor végezte a műtétet. Bizalmi kapcsolatba került Grósz Károllyal, aki elmondta
neki, hogy a politikai átalakulás időszakában egyetlen emberben csalódott igazán, az
unokaöccsében, Né-meth Miklósban. Tehát Grósz azt állította, hogy Németh Miklós az
unokaöccse! Elmondta, hogy a mindent eldöntő politika bizottsági ülés előtt, mikor a tét az
volt, megmarad-e vagy sem az MSZMP, Németh Miklós mindenben őt támogatta, ott bent
viszont hátat fordított neki, szembefordult vele. Erre mondta Grósz, hogy őt még senki nem
csapta be annyira, mint Né-meth Miklós. Meggyőződése, hogy Németh Miklós azért futhatott
be gyors karriert, mert az ő unokaöccse.
– Nekem azt mondta Grósz, hogy Németh Miklós a legkedvesebb rokona. Háromszor beszél-
tem 1995-ben a már nagyon beteg Grósz Károllyal, az ő kérésére. Soha nem felejtem el, akkor
azt mondta: “énnekem már nincs miért hazudnom, mert tudom, hogy meghalok”, és valahogy
meg is békélt. Németh Miklósra nagyon mérges volt, még betegségében is indulatba jött, s azt
mondta róla, hogy egy csúszó-mászó, aki soha nem mondott előre véleményt, hanem mindig
megvárta az erőviszonyok alakulását. Amikor pedig ő is a karrierje útjába állt, “természete-
sen” ellene fordult.
– Akkor most térjünk vissza megint 1988-hoz, a világ újrafelosztásához. Mert nemcsak
nálunk készülődtek a rablóhordák, hanem máshol is.
– Akkor már lehetett látni, hogy a gazdasági verseny és ennek erejéből származó katonai ver-
seny győztese az Amerikai Egyesült Államok által vezetett NATO és a nyugat-európai piac-
gazdálkodás. A Szovjetuniót ebben az időszakban egy rendkívül nyitott ember vezette, Gor-
bacsov, aki ezt a felismerést elfogadva tudta, hogy a térségben a továbbiakban nem lehet szo-
cializmust játszani. Nem megfelelőek az érdekviszonyok, nincs benne demokrácia, tehát a
szocializmus önmaga ellen működik. De mindezt jól látta a saját hírszerzése, a világ egyik
legerősebb, legrégebbi és legszervezettebb hírszerzése, a KGB. Ennek vezető tisztjei nemcsak
tanácsokat adtak, hanem információkat szereztek és vontak el a szovjet politikai vezetéstől.
1988-ban a szervezett alvilág csúcsa már tudta, hogy négyszázötvenmillió ember vagyonát az
elkövetkezendő évtizedben magánosítják, magyarul: másfél nyugat-európai méretű vagyon
kerül magánkézbe. Felkészült a KGB ukrán és orosz vonala, a Cosa Nostra és a klasszikus
európai maffia, az olasz maffia, amelyikről ismert, hogy mennyire beépült az olasz gazdaság-
ba. A szervezett alvilág mintegy ötszázmilliárd dollárt elkülönített a négyszázötvenmillió em-
ber vagyonának megszerzésére, amely, ha az ásványi kincseket is beleszámítjuk, négy
európányi vagyon. Ilyen osztozkodás a világtörténelemben még nem volt. Magyarország volt
a célország, azért, mert a legnyitottabb volt, a legszabadabb barakk, és az 1988-ban megindult
gazdasági törvénykezés már egy évtizedes gyakorlatra tekintett vissza. Hisz emlékezzünk
vissza a gazdasági munkaközösségekre, a kft.-kre, a polgári jogi társaságokra. A nyolcvanas
évek elejétől Magyarországon vállalkozási szabadság volt, kizsákmányolhattuk magunkat. A
technikák már ki voltak találva a vállalati gazdasági munkaközösségekben, a kisszövetkeze-
tekben az állami és a szövetkezeti vagyon magánosítására. Megvoltak a kitaposott utak.
– Nagyjából az olasz alvilág, amelyik nagyon egybenőtt a nyolcvanas években az olasz politi-
kai elittel, megkapta a térség egyik legerősebb jövedéki termékei, a cukor és a szesz egy ré-
szét, valamint a növényolajipart, amelyhez ötszázezer hektáros földintegráció tartozott. Ez a
terület tehát '91-ben rendkívül gyorsan, törvénytelenül és alkotmányellenesen került olasz
kézbe. Megkezdődött a harc a vagyonért. A magyar médiumok azonban nem közölték azt,
hogy például a Feruzzi-klánt, amely a magyar növényolajipart kapta meg, Olaszországban a
saját maffiája kivégezte. Az orosz maffia a fegyveriparban lett tulajdonos, a Magnexben. De a
bankrendszerbe, a brókerrendszerbe betörő alvilági körök sem voltak magyarok. Ezeket per-
sze befektetői körként emlegették, s ennek a befektetői körnek senki, de senki nem vizsgálta
meg az eredetét! Érdekes módon a titkosszolgálatoknak is a kipróbált területévé váltunk, hisz
a Stási szerezte meg például az Autókert… De milyen segítséggel? Tevőleges miniszteri köz-
reműködéssel.
– Ki volt ez a miniszter?
– Az akkori privatizációs miniszter, Szabó Tamás. aki segítségül hívta Csepi Lajost, az ÁVÜ
ügyvezető igazgatóját. Ők ketten olyan szerződést kötöttek, ha a vevő nem fizeti ki a vétel-
árat, akkor évenként tízmillió márkával csökken a vételár. Ezek a szerződések természetesen
megvannak nekünk. Ez annyira hihetetlen és nevetséges volt, hogy amikor a miniszterelnök
úrnak, Antall Józsefnek bevittem ezt a faxot, azt hitte, viccelek. Később aztán kiderült, hogy
ez messze nem vicc. Az értékvesztés az Autókernél mai reális értékén számolva körülbelül
huszonötmilliárd forint. Erre mondjuk azt, hogy spontán privatizáció… Egyáltalán nem volt
spontán. Működött a szervezett alvilág, amelyben az a veszélyes, hogy rendkívül gyorsan tud
dönteni, nincs kontrollja, hatékonyabb mint a politikai elit, és ráadásul rajta keresztül a kor-
rupció elárasztotta Kelet-Közép-Európát. A maffia aztán, mint tulajdonos, a saját erőszakos
módján hódítja meg folyamatosan – a pénzmosáson, az ingatlanok megszerzésén keresztül, a
robbantásokon, a fegyvereken keresztül – Nyugat-Európát is. És ez még nem az út vége.
– Amikor azt mondom, hogy Németh Miklós az új gyarmatosítás kulcsembere, távolról sem
azt akarom mondani ezzel, hogy valami magányos harcos lett volna. A kommunista nómen-
klatúra felső rétege a nyolcvanas évek elején már tisztán látta, hogy a szovjet birodalom ösz-
szeomlása napirenden van. Most visszapillantva egyértelműen megállapítható, hogy egy jól
átgondolt stratégiát dolgozott ki ez a felső réteg arra, hogy a szovjet összeomlás után megtart-
hassa hatalmi és anyagi pozícióit az új világrend keretében. Ezt pedig úgy érte el, hogy a Ma-
gyarország fölötti gyarmatosító pozíciót átjátszotta a nemzetközi pénzvilág számára, tehát ez
ennek a vezető rétegnek kollektív, kidolgozott stratégiája volt. A végrehajtásban viszont, a
kritikus időszakban, a főszerep Németh Miklósnak jutott.
– Ez az, ami miatt a leginkább el kell marasztalni Németh Miklóst, mert az adósságállomány
alakulása olyan, amilyen. Az azonban tény, hogy Magyarország termelő nemzeti vagyonának
a zöme az elmúlt tíz évben egyszerűen elolvadt és megszűnt. Úgy szűnt meg, hogy még csak
nem is a külső adósság fedezésére fordítottuk. S ennek a feltételeit Németh Miklós regnálása
alatt teremtette meg az akkori Parlament. Pontosan három összehangolt törvénnyel: ez a társa-
sági törvény, az átalakulási törvény és a csődtörvény. Ezek a törvények gyakorlatilag a kom-
munista vezérigazgatók tulajdonába adták a magyar termelőszféra vállalatait. Ezek a vezér-
igazgatók pedig, élve a lehetőséggel, azt a termelő vállalati szférát, amely jogilag a nép va-
gyona volt a kommunista alkotmány szerint is, jogilag is a saját magántulajdonukká tették.
Azzal a korrekcióval, hogy ezt a magántulajdont megosztották a kommunista politikai veze-
tőkkel és a nyugati tőkével. Ezzel vásárolva meg azt a biztonságot, amivel a saját pozíciójukat
megtartották. Tehát ekkor dobták a “gyeplőt” a kommunista vezérigazgatók közé, akik ezzel a
szabadsággal kitűnően élve, a következő privatizációs évek alatt – elég rövid idő alatt a zöme
végbe is ment – végrehajtották a magyar termelő népvagyon széthordását.
– Nem véletlen, hogy a népnyelv ezt a törvényt spontán privatizációs törvénynek nevezi.
Benne rejlik a kifejezésben az is, hogy ellenőrizhetetlen módon történt. Nem volt meg a jogi
ellenőr-zése annak, hogy miképpen zajlik a privatizáció Magyarországon.
– Igen, és az is indokolja ezt a találó spontán megnevezést, hogy a hivatalos felső vezetők is
azzal hárították el a felelősséget, hogy nem ők rendelkeztek arról, hogy X nagyvállalat XY
kommunista vezérigazgató vagy a retyerutyája tulajdona legyen. Ezzel szemben az az igazság,
hogy olyan jogi keretet hoztak létre, ami a közember számára átláthatatlan, és lehetővé tette
azt, hogy ez a kommunista vezérigazgató megkaparintsa a magántulajdonát és később aztán
továbbadja, átjátssza.
– Igen, így van. Egész pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a termelő állami vagyon fölötti
tulajdonosi rendelkezés ténylegesen a kommunista vállalati vezetők kezébe került, éppen a
Németh Miklós-féle törvények folytán. Tehát az Antall-kormánynak nem volt jogi alapja ah-
hoz, hogy beleszóljon ezeknek a vállalatoknak az életébe. Az Antall-kormány parlamentje
megváltoztathatta volna ezeket a törvényeket, most ne beszéljünk arról, hogy ezt miért nem
tette meg.
– Volt-e valami hallgatólagos megállapodás arra vonatkozóan, hogy ezek a volt kommunista
vezetők megkapják a gazdasági hatalmat, ugyanakkor viszont a megalakult új utódpárt, az
MSZP anyagi támogatását ezen a gazdasági hatalmon keresztül próbálják később megoldani.
Magyarán a kiváltságokért – feketén – fizetnek.
– Nekem nincs tudomásom arról, hogy erre vonatkozóan vannak-e írott vagy rögzített doku-
mentumok. A tények azonban azt igazolják, hogy ez egy tervszerű lépéssorozat volt, hiszen
azóta nagyon sok tény napvilágra került, amely bizonyítja, hogy az állami termelő vagyon
fölötti osztozkodásnak egyik eleme az MSZP anyagi hátterének biztosítása volt. Egy másik
eleme az MSZP-s politikai vezetők vagyonnal való ellátása, és a harmadik eleme – amint már
említettem – a külföldi tőkének egy jelentős rész juttatása annak érdekében, hogy a nemzet-
közi pénzvilág elfogadja ezt az új hatalmi váltást.
– Csak én másként fogalmazok, mert itt nem a megszabadulás gesztusát látom, hanem azt,
hogy azért tették értéktelenné és csökkentették nagyon átlátszó eszközökkel minimálisra a
termelő vállalatok értékét, hogy a kiszemelt külföldi tőkés mintegy ajándékba kapja, és ezért
háláját kifejezze azoknak, akiktől kapta.
– Magyarán: beveszi utána részesnek a volt kommunista vezetőt?
– Részint úgy történt, hogy a volt kommunista vezető résztulajdont kapott, részint pedig úgy,
hogy egy biztosított pozíciót kapott a vállalat vezetésében, ami egy állandó, ismert eljárása a
nemzetközi tőkének a vele szövetséges helyi vezetőkkel szemben. Ennek történelmi hagyo-
mánya van. Már Metternich, amikor a bécsi forradalom elkergette, a londoni bankároknál
keresett menedéket, mert előzőleg olyan őket, kiszolgáló intézkedéseket tett, aminek nagy
része volt a forradalom kitörésében, éppenséggel a magyar forradalom kitörésében is. Németh
Miklósnál ugyanezt látjuk: a szolgálatai ellenértékeképpen kapott egy tízéves, jól fizető állást,
nyilván nem azért, mert a nemzetközi szakmai színvonalból kiemelkedő pénzügyi tehetség.
– Így van. És ugyanez a megszokott formula ment végbe Bokros Lajosnál, aki szintén a szol-
gálatai ellenértékeképpen vezető banki pozíciót kapott az EBRD-nél.
– Hogyha össze kellene foglalni gazdasági szempontból mindazt, amit Németh Miklós-
korszaknak nevezünk, akkor a közgazdász ezt miképpen tenné meg?
– Rengeteg cégnek, vállalatnak a külföldi befektető általi privatizációja úgy ment végbe, hogy
a vállalatvezetőket, menedzsereket, vagyis a régi rendszer embereit, a régi MSZMP-s kádere-
ket meghagyták volt pozíciójukban. Ez úgy zajlott le, hogy értékéhez képest fillérekért cserélt
gazdát egy-egy állami vállalat. Hogy a korábbi hallgatólagos megegyezés alapján meddig
tűrik meg a régi rend kádereit, nem tudjuk, de a mai napig itt vannak, az biztos.
– Azt mondja akkor, hogy a sajtóban ugyanaz történt, mint más privatizációnál, hogy áron
alul eladták a megyei lapokat, és az új tulajdonos, itt most az Axel Springerről beszélünk, en-
nek fejében otthagyta a régi vezetőket.
– Nagyon sok megyei lap esetében ez történt. Nem folyt pályáztatás, tehát nem történt nyíltan,
reálisan a külföldi befektető keresése, hanem a szokásos módszer szerint, úgymond fű alatt
keresték meg azt a befektetőt, akivel előzetesen egyeztették, hogy átveszi a lapokat fillérekért,
körülbelül tíz-húsz százalékos értéken. Ennek fejében megmaradhattak a régi szerkesztők. Ez
történt a legtöbb megyei lapnál.
– Húszmillió forintért. Körülbelül ennyiért adhatták el, persze ez csak feltételezés, hiszen ez
az összeg nem folyt be az állam privatizáció számlájára. Hogy a pénz hol kötött ki, erről csak
vélekedések vannak, a vizsgálóbizottság ezt már nem tudta megállapítani. Feltehetőleg az
MSZP közeli József Attila Alapítványba folyt be, és onnan aztán láthatatlan csatornákon el-
folyt. Tehát az a lényeg, hogy nulla forint folyt be ebből a 2, 3 milliárd forintértékből a ma-
gyar privatizáció számlájára.
– Ez így történt, és ezen kívül még nagyon fontos azt is szem előtt tartani, amit a vizsgálóbi-
zottság akkori Fidesz-es tagja szintén kiemelt – és sajnos ez is elsikkadt, pedig ez a lényeg –,
hogy ezek a lapok, valamikor az ötvenes években, állami pénzből jöttek létre. Tehát ez állami
invesztáció volt, itt szóba sem jöhet az, hogy később az MSZP tulajdona volna, az MSZP ezt
bitorolta – nevezzük nevén –, ez idő alatt is. Korábban, amikor még az MSZMP megalakította
ezeket a lapokat, akkor még nem lévén adórendszer, tizennyolc százalék társasági adót kérték.
A lapkiadó vállalatokon keresztül ez a pénz is a magyar államot illette volna meg. De ha már
bitorolták, akkor legalább a rendszerváltáskor, '89-'90-ben tisztességesen kellett volna privati-
zálni.
– Egy jól megszervezett puccsként lehet leírni az egészet. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalá-
sok során és az egyéb fejleményekből látszott, hogy az általuk korábban elképzelt ázsiai típu-
sú szocializmust nem tudják megvalósítani, tehát elkerülhetetlen a többpártrendszer, elkerül-
hetetlen a választások kiírása. Nagyon gyorsan cselekedtek tehát. Úgy tettek, mintha egyik
napról a másikra az áremelkedés miatt csődbe menne a kiadó, illetve a szerkesztőség. Hirdet-
ték, hogy holnap, holnapután nem tudják már megjelentetni az újságot. Ez nem volt igaz, mert
rengetegen vallották a vizsgálóbizottság előtt, hogy szándékos csődbevitel történt, szórták a
pénzt, vásároltak, dupla fizetéseket adtak, tizenharmadik havi fizetést. Mindezt azért, hogy ezt
a mesterséges csődállapotot utólag igazolni tudják, és közben pedig az Axel Springer képvise-
lőjével, akivel mindezt előre megbeszélték, szinte napok alatt lebonyolították a tulajdonoscse-
rét. Hogy a dolgozók beleegyezését megszerezzék, olyan trükkökhöz folyamodtak például,
hogy nyugdíjas takarítónőt, portást, irodai alkalmazottat is behívtak a tárgyalásra csak azért,
hogy meglegyen a többség. Nagyon sok helyen így szavaztatták meg azt, hogy a dolgozók
beleegyeznek a változtatásba.
– 1989. május 30-án hozott magának még egy fontos törvényt MSZMP. Az állami privatizáci-
ós ellenőrzés alól kivonta a társadalmi szervezeteket, vagyis saját magát. Nyugodtan garáz-
dálkodott, kft.-be, alapítványba, részvénytársaságba vitte a lapok és a szakszervezet tulajdon-
jogát, vagyonát, mindezt alaposan kuszálva, keverve, hogy lehetetlen legyen megállapítani az
ellopott vagyon útvonalát.
– Az MSZMP 1989. október 6-án megszűnik és megalakul az MSZP, de október 8-án még az
MSZMP nevezi ki Lengyel Sándort a Vas megyei napilap élére, aki korábban az MSZMP
Központi Bizottságának instruktora volt.
– Az volt a szerepe, hogy egy kézben tartsa a dolgot, és még feltehetően az, hogy a befolyt
összegekkel gazdálkodjon. És az is, hogy a befolyt összeg az MSZP számlájára eljusson, mint
ahogy el is hangzott később a vizsgálóbizottság előtt, hogy feltehetőleg az MSZP 1990-es
kampányköltségeit fogják ebből fizetni. De azt is cinikusan hozzátette akkor a nyilatkozó,
hogy különben ehhez senkinek semmi köze.
– Megszűnik egy lap, új tulajdonossal újra indul. Ez már egy másik lap tulajdonképpen, mert
hiszen egy-egy szót a korábbi névhez hozzábiggyesztettek és azt mondták, ez már egy másik,
új lap. De elgondolkodtató, hogy a régi előfizetőkhöz az új lapot egyik napról a másikra,
azon-nal el tudták juttatni. A régi címlista alapján.
– Ez az a pont, ahol a jó érzésű ember is azt mondja, hogy nagyon tisztességtelen lépés tör-
tént. Magyarul kifejezve: csalás, visszaélés. Ezt a volt MSZMP-s káderek, barátságok, kap-
csolatok nélkül meg sem lehetett volna csinálni, hiszen valójában az történt, hogy a posta
egyik napról a másikra az “új” szerkesztőségeknek kiadta az előfizetők névsorát. Itt szegte
meg a törvényt a Magyar Posta, de ebben a vizsgálóbizottság elé hívott postaigazgatók semmi
kivetnivalót nem találtak. Álságos módon azt hangsúlyozták, hogy mindez az előfizetők, az
ügyfelek érdekében történt. Jóllehet az nem az ügyfelek érdeke volt, hogy választási lehetőség
nélkül, tettszik-nem tetszik alapon továbbra az új lapot kapták. Itt az MSZP, illetve a szer-
kesztők és az egész ebben részt vevő társaság arra alapozott az olvasói szokásokat meglova-
golva, hogy kihasználhatják a lakosságnak azt a tulajdonságát, hogy nem szeret ügyet intézni,
nem fog mászkálni azért, hogy lemondja a régi előfizetést, nem fog elmenni az OTP-be, hogy
az átutalást megszüntesse. A kényelemre, a bürokrácia utálására alapozva tették meg azt, hogy
az előfizetőknek egyik napról a másikra eljuttatták, illegális módon, az új újságot.
– Ebben az időszak már működnek az úgynevezett nemzeti pártok, van már MDF például.
Hogy-hogy nem vették észre az akkori pártvezetők, hogy tulajdonképpen az egész ország
nyil-vánosságát ily formában elveszik tőlünk?
– Feltehetőleg észrevették, de a négy igenes szavazás előkészítése annyira igénybe vette őket,
meg egyáltalán a választások kidolgozása, hogy senki nem gondolta azt, hogy az MSZP képes
lesz ezt megtenni, amikor azt mutatja, hogy roppant híve a demokráciának. Lényegében az
MSZP álságos módon azzal élt vissza, hogy az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon és más
sajtó-megnyilvánuláson roppant demokratikusnak, roppant többpárt-szimpatizánsnak, piac-
gazdaság-szeretőnek tetette magát, Miközben a sajtóprivatizálás során mindezeket a szempon-
tokat figyelmen kívül hagyta, tehát abszolút a piaci érdekek figyelembe vétele nélkül haszno-
sította az MSZP lapjait. Hiszen megtehette volna azt is – már ha elfogadjuk azt, hogy ő a tu-
lajdonos –, hogy pályáztatja ezeket a lapokat és minél nagyobb összegért adja el. Erre azon-
ban nem így került sor.
– Azt tapasztaltam majd tízéves németországi tartózkodásom alatt, hogy az Axel Springer
lapok nem kifejezetten konzervatívak. Ez egy tudatosan elültetett információ lehetett itthon.
Félrevezető szándékkal hirdették, hogy az Axel Springer kereszténydemokrata, azért, hogy
további vizsgálódások ne történjenek. Így az akkori ellenzék, illetve a vizsgálóbizottság mun-
kája során már a nemzeti pártok is bizalommal tekintettek az Axel Springer és a többi német
vállalkozó felé. De meg kell mondani, hogy a Beltersmann, a Népszabadság gazdája úgyszin-
tén kiszolgálja az MSZP érdekeket.
Még 1999 nyarán beszéltünk az eleki olajmaffiózó, Molnár László titokzatos haláláról, aki a
helyi rendőrség szerint ugyan közlekedési baleset áldozata lett, ám édesanyja, Molnár Jánosné
állítja, megölték. Szóltunk az akkori Vasárnapi Újságban a Békés megyei rejtélyes
rendőrhalálokról is. A hivatalos verzió szerint mind az öt esetben öngyilkosság történt. De
vajon milyen megfontolásból dug a szájába öngyilkossági szándékkal pisztolyt egy rendőr,
miközben éppen eszik. Mert az egyik öngyilkosnak kikiáltott rendőrtiszt nyelőcsövében a
halá-la utáni vizsgálat során ételmaradékot találtak. Az olajmaffia Békés megyei ténykedése
bizony foglalkoztatja és módfelett nyugtalanítja is az ott élőket, hiszen az olajmosodákban
százmilli-árdok tűnnek el. Pallag László, a Független Kisgazdapárt Békés megyei
országgyűlési képvi-selője tisztázó vizsgálatokat követel.
1996. március 31-én Eleken, máig tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László,
aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett. Azóta Molnár Lászlót olajszőkítőként,
olajmaffiózóként ismerik. Pallag László szerint van-e összefüggés Molnár László halála, illet-
ve tevékenysége és a Békés megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László
Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között?
– Az elekiek tájékoztattak engem erről. Nyomon követtük az ottani eseményeket. Tavaly ősz-
szel a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatalának vezetőjével kerültem kapcsolatba vagy
vitába sajtón keresztül. Sőt odáig elment a dolog, hogy mentelmi jogomat is föl kívánták
függeszteni. Akkor utaltam arra, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala ne adjon
nekem kitüntetést: az, akit az olajszőkítésben érdekelt SZDSZ-es körök segítettek ebbe a po-
zícióba. Ez óriási vitát és óriási botrányt váltott ki, vizsgálatok voltak egészen a Vám- és
Pénzügyőrség országos felügyeleti szervéig, majd az általam leadott anyagokat megvizsgálva
kaptam választ is. Ezt a választ valójában nem fogadtam el, de elértem azt, hogy a megyében
kezdtek jobban odafigyelni a vámosok munkájára. Egyik rendkívül nagy lépés volt, amikor
Badajon megfogták a gépkocsi-csempészeket, hat határőrt és egy vámtisztet le is tartóztattak.
– Miképpen képzelhető el ön szerint, hogy egy párt, egy parlamenti párt, jelen esetben az
SZDSZ-ről beszélek, kapcsolatba kerülhet az olajmaffiával?
– Úgy tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy igenis, van kapcsolatuk. A Futaki-szál az
egyik biztos szál a megyében, rajta keresztül alakultak a dolgok.
– Valamint az Olaj Bt. jogi illetékese is, majd közreműködött a Miller Olaj Bt. átalakításában
is, egy másik társaságba átvíve a vagyont.
– Az eleki olajügyben, az olajszőkítésben több milliárd forint fordul meg, és ha itt ilyen ha-
talmas pénz van, és ekkora visszaélés, akkor hogy kerülhet ennek, majdhogynem a közepébe
– még egyszer hangsúlyozom – egy parlamenti párt, a Szabad Demokraták Szövetsége?
– Ön levelet írt a Fővárosi Főügyészségre, Bócz Endrének, amiben megemlíti, hogy tisztázni
kellene Gál dandártábornok úr szerepét, aki abban az időben Békés megye rendőr-főkapitánya
volt, most pedig a Belügyminisztériumban dolgozik.
– Eszerint neki kell kivizsgálni, hogy mi történik a rendőrkapitányságokon, tehát azt is, mi-
képpen halt meg az öt Békés megyei rendőr.
– Amikor meghalt Kuzma Mihály, akkor Gálnak azonnal kifogást kellett volna jelentenie ön-
maga ellen, és kérni, hogy az ügyet más vizsgálja. Akkor lett volna igazán tiszta az ügy.
Ugyanis Kuzma Mihály velük szemben is fellépett, és a kifogásokat, a vizsgálati anyagokat
megküldte az Országos Rendőr-főkapitányság illetékes szervének. Tehát a bizonyítékok fo-
lyamatosan jöttek föl Budapestre.
– Igen, sőt tovább megyek! A mostani rendőrségi vizsgálat során is elfogultságot kellett volna
jelentenie Gál Lászlónak és önként fölállni a székből. Mindaddig, amíg meg nem történik a
vizsgálat vele kapcsolatban, valamint a vezetőtársaival szemben. Az volt a cél, hogy egy kéz-
ben összpontosítsunk és megakadályozzuk a szervezett bűnözés elleni harcot. Ha ezt nem
teszi meg, és nem áll fel, akkor én szólítom fel arra, hogy tegye meg. Én kerestem meg levél-
ben a belügyminiszter urat, kérve őt arra, hogy állítsa fel az ügyészségi vizsgálat idejére, és a
parlamenti vizsgálóbizottság idejére is, mindaddig, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Úgy
tudom, hogy azok az emberek, akik a Békés megyei kapitányságon dolgoztak, korábban
eredményesen léptek fel a Bács-Kiskun megyei hasonló korrupciós ügyekben is. Most mások
dolgoznak ott helyettük. Ebben a kezdeményezésemben segítségül hívom a kormányt, a kor-
mánykoalíciót azért, hogy a szervezett bűnözés elleni harc menjen és működjön, és megtud-
juk, hogy hova nyúlik vissza a bűnözés, mit kell itt tennünk. És tudni akarjuk azt is, hogy kik
azok, akik ebben a kérdésben a háttérben ott voltak és mozogtak.
– Önnek mentelmi joga van, tehát egyfajta védettsége is. De ez a mentelmi jog a golyókkal
szemben nem védheti meg.
– A tényleges hatalom Fekete Jánosé volt, talán még azt is mondhatnánk, hogy hatása jelenleg
is él, hisz az általa kinevelt bankárok kerültek utána a kereskedelmi bankok élére. A CIB
Banktól kezdve, hisz 1982-től a kereskedelmi bankok létrehozását nagyon kemény káderpoli-
tika előzte meg. Itt János bácsi volt a legerősebb.
– Fekete János egy interjújában a következőt mondta: valaki említette neki, hogy ha ő olyan
sok bűnt követett volna el a rendszerváltozás előtt pénzügyileg, mint amiről nálunk beszélnek,
akkor ő nagy bajban lenne most 1999-ben. De mivel vele nincs baj, mondta, ez azt is bizonyít-
ja, hogy ő semmi rosszat nem tett ennek az országnak.
– A pénzügyi világ azokat az embereket soha nem hagyja cserben, akik eredményeket hoztak
nekik. Nyilvánvaló, hogy a titkosított bankrendszerbe nemhogy a magyar állam bűnüldöző
hatóságai, de még a politikusai sem láttak bele. Annál okosabb volt a Nemzeti Bank volt alel-
nöke, minthogy magának kelljen úgymond lopni, ezért hozták létre a kereskedelmi bankokat,
és azért volt annak vezérigazgatója, igazgatója, ügyvezető igazgatója, igazgató tanácsa, hogy
ők hajtsák végre ezeket a piszkos munkákat. Ez talán történelmünk egyik legsötétebb idősza-
ka, mert a külső és belső államadósság ebben az úgynevezett nagyon okos politikában elérte a
tízezermilliárd forintot. Ennyi a minimális, ebben még a magánszemélyek és a vállalatok föl-
vett adóssága nincs is benne. Ez lehet kicsit több is, egy pár milliárddal. Az viszont teljesen
bizonyos, hogyha csak a minimális kamatot fizetjük is ebben az inflációban, ebben a csúszó
forintleértékelésben, akkor ennek az összegnek csak a kamatterhe egy évben legalább ezer-
milliárd forint. Azt kell fölfogni, hogy költségvetésünknek körülbelül az egynegyede mindig a
kamatra megy el.
– Ha egy szóval akarnám kifejezni: az adósság. A fölvett hitelek fölhasználását mindig a Vi-
lágbank szakemberei ellenőrizték. Ehhez kaptak megfelelő támogatást a könyvvizsgáló cégek,
természetesen ezt pénzért, 10-15 százalékért végezték évente. Az újsághírekben csak azt lát-
tuk, hogy itt vannak a Világbank szakemberei, de arra nem gondoltunk, hogy az általuk meg-
ismert adatok egyúttal a magyar gazdaság belső adatait is rögzítették. Ezek alapján privatizál-
ták a magyar nemzeti vagyont, ezek alapján történt meg a bankkonszolidáció. Szinte fölfogha-
tatlan, de igaz, hogy a hitelből mi még kifizetjük a szakértőnek álcázott hitelezőket is. Van
olyan fölvett világbanki hitel, mint ahogy az Egészségbiztosítónál történt, hogy a negyvenöt-
millió dollár fölvett hitelből tízmillió dollárt már szakértőre, tolmácsolásra, utazásra, egyebek-
re elköltöttek, és a világon semmi nem valósult meg a fölvett hitelből. Itt vetődik fel egyéb-
ként a hitelt adó felelőssége is, mert tudják, hogy a pénz Közép- és Kelet-Európában sok he-
lyen magánzsebekbe vándorolt.
– Akkor lehet úgy fogalmazni, hogy ha Magyarország fölvett egy meghatározott összegű hi-
telt, és itt most az 1982 és '90 közötti időszakról beszélek, akkor annak mondjuk húsz-
harminc százaléka eleve visszavándorolt abba az országba, majdhogynem abba a bankba,
amelyik a hitelt adta, mert a szakértők rögtön visszavitték innen a pénzt, miközben nem is
végeztek szak-értői munkát?
– A felét Jelcin elnök ittléte alkalmából már áruban törlesztették, és utána körülbelül 900-950
millió dollár maradt, ami orosz államadósságként Magyarországon jelentkezett. Külön csapat
alakult, akik majd ezt az orosz államadósságot kezelni fogják. Ilyen például a Társaság a Ke-
leti Piacokért. Ebben részt vettek az MSZP vezető politikusai: Hujber Ottó, Pál László, Máté
László, akik ezt a kvázi rossz hitelt ugyanabban a rendszerben – mert azt mondták, az oroszok
nem akarják megadni – hajlandók a legjobb feltételekkel biztosítani hazánk részére. Amit
tehát nem hadianyagban teljesítettek, és nem a Honvédelmi Minisztériumon keresztül kaptunk
meg MIG 21-esekben és egyebekben, annak a maradék összegét ez az érdekcsoport “le akarta
nyúlni”. Sikerült is belőle zsebre tenni pár milliárd forintot, de összevesztek rajta. Ekkor rob-
bant ki az olajbotrány, ekkor robbantak ki Dunai Imrének, Pál Lászlónak a viselt dolgai. Itt
már az MSZP-s érdekcsoportok egymásnak is betartottak, ez miniszterváltásokat eredménye-
zett, majd az olajügyben ezek az érdekcsoportok sok súlyos bűncselekményt követtek el. Az
olajügy ebben az államadósság gondban-bajban keletkezett, a legjobb megoldás az lett volna,
ha az orosz állami vállalat a magyar, az akkor még teljesen állami vállalat, a MOL részére
teljesít bartell-megállapodás formájában. Akkor viszont nem nyertek volna rajta a tisztelt
urak, ezért a MOL és az orosz importőr közé magánszemélyeket kellett beiktatni, akik a köz-
vetítői jutalékból is rendkívüli módon megéltek volna. Az, hogy az egész 950 millió dollár
jelentős része nem került át '94 és '98 között magánzsebekbe, a belső marakodásnak köszön-
hető
– Tudunk neveket mondani? Korábban ezzel összefüggésben említette például Berecz János
nevét is.
– A Társaság a Keleti Piacokért szervezetben több százfős csapat van, természetesen Berecz
János is benne van. Ez a “keleti piac” Kapolyi Lászlótól kezdve arra szakosodott, hogy a régi
elvtársi-baráti kapcsolatok információira épüljön. Az új kormányzatnak, az Antall-
kormánynak semmilyen hasznosítható keleti kapcsolata nem volt. A régiek viszont baráti,
üzlettársi kapcsolatban voltak a felbomlott szovjet birodalom vezető pozíciójú embereivel. Ez
egy nagyon fontos momentum, mert nemcsak Magyarországon történt az állami tulajdon ilyen
módon való “kiprivatizálása” és az állami javak eltüntetése. Ugyanez történt a fölbomló Szov-
jetunióban, de nagyságrendekkel nagyobb csalásokkal.
– Meggyőződésem, hogy Kapolyi László e körüli részvény és egyéb tulajdon boldog birtoko-
sa.
– A kapcsolatok, amelyek keleti irányban nagyon erősek voltak, pénzzé változtak. Ez a pénz
pedig nem kis pénz. Százmilliárd forintokban mérhetők.
– Térjünk vissza a bevezetőben említett Fekete Jánoshoz. Említette, hogy a mai bankszakem-
berek jelentős része Fekete-tanítvány. Kikről van szó?
– És még évtizedekig élni fog. Ő mindenkor úgy tartotta a nyugati bankvilág érdekeit szem
előtt, hogy meg is tudta magyarázni: ha nem így teszünk, akkor Magyarország hitelt sem fog
kapni. Jelezték is a nyugati bankok a Világbanknak, hogy ők csak Fekete Jánossal óhajtanak
beszélni. Ő nemcsak a Világbanknak, hanem például az osztrák bankelnöknek, Androsnak is
személyes barátja. A pénzvilág első számú letéteményese ő volt. Ez még évtizedekig így lesz.
Azt tudom mondani, hogy a magyar bankrendszerből minimálisan 4000 milliárd forint tűnt el
1982 óta. Ha ezt inflációval számoljuk, legalább tízezermilliárd forint tűnt el ez idő alatt.
– Magyar-ausztrál állampolgárságú, minimum két hazája van már. Ha nem három. De azzal a
harmadik országgal – Izraellel – nincs kiadatási egyezményünk.
LOPTAK, CSALTAK…
– Hány és hány embert lehetne igazán boldoggá tenni anyagilag, ha nincs ez a korrupció…
– Elég hamar fel is lázadtam. 1991 őszén volt az első ilyen tiltakozásom, s akkor elmondtam,
hogy rosszak a törvényeink: rossz a pénzintézeti törvény, a korrupció ellenes törvény. Meg-
kérdeztem, hogy miért kell nekünk, képviselőknek a munkát azzal kezdeni, hogy amnesztiát
adunk a bűnözőknek. Egy idő után ugyanis ez látható volt. De a közigazgatás, ahol az igazi
korrupció van, kétségkívül rengeteg jó szándékú, tisztességes képviselőt, tanárt, orvost és a
képzetlen politikust félrevezette. Akiket pedig nem tudott félrevezetni, az kizáratott. Mint én
is.
– Nyakon lehet csípni a korrupciót? Nyakon lehet csípni a húszezermilliárd forintot elherdá-
lókat? Végig tudunk-e vezetni egyetlen folyamatot, hogy minden érthető legyen?
– El tudom mondani, hogy hol működik a kerozinmaffia több százmilliárd forinttal, tudom,
hogy hol van az olajmaffia központja a MOL Rt. kétféle árképzésével. Tessék elővenni a
MOL Rt. éves mérlegeit, tessék elvenni a TIK-készleteket, hogy használta föl úgy a Magyar
Honvédség…
– Nem akarok néven nevezni most még senkit. Harmincezer tonna kerozin beérkezik a telep-
helyre, ahol a tiszt elvtárs azonnali hatállyal minősítteti. A leminősítés tíz percig tart. Az
egész készlet, mint meg nem felelő energiahordozó kerül leselejtezésre, ára három forint ki-
lónként. Tessék kiszámolni, egy kiló 1,12 literrel egyenlő. Az ára literenként hatvan forint. A
bróker még aznap elszállíttatja Debrecenbe, Szolnokra vagy máshová. Gyakorlatilag három
forintból ötvenhét forint hasznot csinál azonnal a rossz leminősítéssel. Ezek a csalássorozatok
a Napnál világosabbak. Elő kell venni a könyveket, a megszüntetett nyomozások jegyzőköny-
veit. Hogy ha összeadják…, nem kell ide különösebb parlamenti vizsgálóbizottság. Tessék
berendelni az illetékeseket, hiszen az ügyletek bizonylata jelenleg is megvan.
– Kicsit nagyobb a szám, mint egyharmad, közel a fele, de hogyha megnézzük az ebből kö-
vetkező felszámolási eljárásokat és az alultőkésített cégeket, akkor legalább ezerkétszázmilli-
árd forintba került nekünk a bankkonszolidáció, plusz annak az értékvesztése. Mert a bank-
konszolidáció csak egy része a vagyon konszolidációjának. Tehát a bankkonszolidáció révén
mintegy nyolcszázmilliárd forint vándorolt illegálisan magánzsebekbe.
– Fel kell venni bankkölcsönt, mérhetetlen olcsóra le kell értékelni a vagyont, a bankkölcsönt
pedig nem kell visszafizetni.
– Természetesen csődbe megy a cég, és fölszámoláson keresztül nulla forintért a régi főnök-
ség megvásárolja. Ez egy kitalált út, erre hozták létre a fölszámoló cégeket. Tessék megkér-
dezni esetleg Máté Lászlót, hogy kell ezt csinálni. Ő tudja.
– De ha ez ennyire világos, akkor miért nem tudjuk nyomon követni? Kinek az érdeke, hogy
mindez ne derüljön ki, hogy a szálakat ne lehessen elvarrni?
– Mivel bizonyítja?
– Igen, igen, igen. Ugyanez az átvilágítatlan III/3-as maffia uralkodik jelenleg is, és vonyít
abban a szent pillanatban, ha közülük pár senkihez hozzányúlnak. Az a baj, hogy a sajtó ma
még meg sem kérdezte, hogy hova tűnt a nemzeti vagyon. Nyilvánvaló, hogy nem, mert ré-
szese, cinkosa, vagy talán még kedvezményezettje is a vagyon elherdálásának.
CSŐDÖK ÉS KONSZOLIDÁCIÓK
Fehérgalléros bankrablók
– “Én már annak idején megmondtam, hogy baj lesz itt, ha Kádár apánk lehunyja a szemét,
csak a Gyuláék jönnének már vissza! Mit ugrál ez a majom itt a harminchat évével?” – mond-
ta, hörögte, üvöltötte az utcai árus. Nyakán kidagadtak az erek, fújtatott, indulatában levegő
után kapkodott. Néhányan megpróbáltak a forgatagban hozzászólni, vagy legalább bekapcso-
lódni, de a szitokáradat elnyomott minden más hangot. Az ő figyelmébe ajánlom elsősorban a
most következőket.
Csillognak az újonnan felépített banképületek, suhannak a csöndes járású liftek, mobil-
telefonoznak a csokornyakkendős urak, elénk tárul a magyar bankvilág. Nyilvánosságra ke-
rült egy bankvezér havi jövedelme, fölhördült az ország, amikor meghallották, hogy nyolcmil-
lió forint fölött van.
– Mennyi ez a “sokszorosan”?
– Hogyha részvényben veszik ki a fizetésüket, mint erre több példa volt: az OKHB-nél, a Hi-
telbanknál, egyebeknél, és miután a részvény értéke a bankoknál a privatizáció után megtíz-
szereződött, akkor ez a sokszorosa, mondhatni húszszorosa, harmincszorosa is lehet. Isme-
rünk olyan bankárt, aki két nap alatt keresett hatszázmillió forintot a részvény-trükkökkel. Ez
már azért vérlázító.
– És akkor tegyük mellé azt, hogy most arról vitatkozunk, huszonötezer vagy huszonötezer-
ötszáz forint legyen-e a minimálbér.
– Mindkét banknál 1995 májusában közgyűlést hívtak össze az iszonyatos károkra, a rossz
portfolióra való tekintettel. Tizedére csökkentették a jegyzett tőkét, ami az egyiknél negyven-
nyolcmilliárd forint volt, a másiknál hetvenhétmilliárd. Tehát az OKHB-t 4,8 milliárddal je-
gyezték '95 május óta a Horn-kormány idején, a másikat 7,7 milliárdon. Innentől kezdve a
hozzáértők tudták, hogy itt privatizációra kerül sor, ami meg is történt egy jó fél év múlva, és
“dicsőséges” módon jelentették be a Parlamentben, hogy kétszázhúsz százalékon kelt el a két
bank. A valóságban azonban ez a Hitelbanknál huszonkét százalék. Ez egyszerűen becsapása
a közvéleménynek, a saját képviselőinknek is, hiszen a képviselőktől tudom azt, hogy ez
mekkora siker volt. Mondtam nekik fél évvel ezelőtt, hogy nézzétek meg, lapozzátok fel a
közgyűlési jegyzőkönyvet, aztán majd rájöttök, hogy mekkora siker is ez.
– Rakjuk egymás mellé a számokat még egyszer. Tehát a Hitelbank jegyzett tőkéje 1995-ben
77,5 milliárd forint, ezt tizedére csökkentik, 7,7 milliárd forint lesz belőle, és eladják 14-15
milliárd forintért. De mekkora a valóságos értéke ekkor a Hitelbanknak?
– A jegyzett tőke és az alaptőke soha nem fedi a valóságos értéket, ami rendszerint négyszere-
se, ötszöröse ezeknek a bankoknál. Minimálisan négyszerese-ötszöröse. Tehát itt háromszáz-
ötvenmilliárdra nyugodtan lehet taksálni a bank értékét, mert ha az infrastruktúrát nézzük,
tehát a benne lévő ingatlanegyüttest, a hozzá kapcsolódó pénzmozgást, a mérleget, a hozzá
csatolódó üzleti lehetőségeket, ez ennyi. S még azt is megkockáztatom, hogy ez a háromszáz-
háromszázötvenmilliárd is nagyon alábecsült könyvszerinti érték. Minden egyes privatizáció,
ami a nagy elosztórendszerek, a kereskedelmi bankok vagy éppenséggel a biztosítási rendsze-
rünk odaadását sikertörténetként jellemzi, az a valóságban azt jelenti, hogy egy alulbecsült,
kifosztott és papíron értéktelen céget adunk oda, aminek az értéke viszont, mikor az új tulaj-
donos idekerül, egy év alatt megtízszereződik a tőzsdén. De ez a történet nem egyedi és nem
csak a bankoknál fordul elő. Az EGIS Gyógyszergyár is egy év alatt meghétszerezte az érté-
két, hisz a magyar tőzsde ebben az időben a befektetők paradicsoma volt, sajnos nem a ma-
gyaroké, hanem a szélhámos nyugati befektetőké.
– Mielőtt a jegyzett tőkét csökkentették volna, mielőtt a privatizációra sor került volna, ezek a
bankok konszolidáción is keresztülestek, tehát állami pénzzel följavították őket.
– Sajnos az Antall- és a Boross-kormány nem tudott mit kezdeni a bankokkal, ezért mintegy
háromszázkilencvenmilliárd forinttal konszolidálta a banki menedzsment által elkövetett ga-
ládságokat. De ezt nemcsak a banki menedzsment követte el, hanem a hozzá csatolódó nó-
menklatúra is. Ezáltal ez a bankrendszer, ami ilyen olcsón kerül átadásra – adásvételt szándé-
kosan nem mondok –, előtte már közel négyszázmilliárdot fölemésztett 1993-94-ben. Ezzel
azonban még nem fejeződött be a bankrendszer átvilágítása, hisz a legkorruptabb bankokról
még szót sem ejtettünk: a Postabankról, a Trigonbankról és a CW Bankról. Ezeknek a korrupt
kihelyezései sok százmilliárd forintosak, amit nyilvánvaló, hogy részint a Nemzeti Bankon
keresztül (például a CW Banknál), részint a magyar államon keresztül (a Postabanknál), az
állami adófizetők pénzéből kell konszolidálni.
– Ez a módszer nem a Nemzeti Bank sajátja, 1998-ig a magyar állam ugyanígy vállalt titkos
kormányhatározatokkal garanciákat a privatizációból keletkező károkra. De ugyanígy tett az
ÁPV Rt. is. A nagy disznóságok fölé mindig odatolják vagy a Nemzeti Bankot, vagy az ÁPV
Rt.-t, vagy a magyar államot. Tudniillik az, aki az egyenes adóbevételt összeszedi, az garanci-
át is tud vállalni. Ezeknél a bankoknál gyakorlatilag becsületszóra adtak hitelt. Bár ez így
mégsem igaz, mert ezeknek az embereknek becsülete nincs. Telefonon keresztül elintézett
hitelekről volt szó: majd megadom komám. Istenigazából itt az a nagy baj, hogy mindez sok
ezer milliárd forintjába került hazánknak.
– Arról is lehet olvasni, hogy a CW Bank pénzátmosó bankként működött, hogy a kelet-német
titkosszolgálat, a Stasi ide rakta a pénzét, és olvashattunk arról is, hogy ennél a banknál kü-
lönféle maffiaérdekeltségek is felfedezhetők voltak.
– Igen, 1998-ban. Ekkor esett is a tőzsde. Ezek maffiapénzek voltak, több százmillió dollár
tűnt el ekkor a magyar tőzsdéről. Azt hitték, hogy zárolják a pénzt, és az új kormány gyorsan
bele fog nézni ezekbe a pénzügyi műveletekbe. Ez viszont elmaradt. Egyébként a legkifino-
multabb banki és bűnügyi módszerekkel álcázzák a pénzmosást, ezért úgy gondolom, hogy a
maffiapénzek felfedezésére évek múlva kerül csak sor, akkor lesz módunk arra, hogy belelás-
sunk, mi is történt valójában. Szakmailag sem lehet ennek gyorsabban utánanézni, mert ez
évtizedes fölhalmozott kár, és a bűnszövetségben elkövetett csalástól kezdve minden benne
van. Tehát ezeknek a földerítése rendkívül fontos feladat. A pénzek nagy része Amszterdam-
ban található meg, ezek a politikai gengszterek azt nem tudják, hogy a nyugati pénzvilágban
minden tízezer dollár fölötti összeget már nyomon követnek.
– Politikai hovatartozást meg tudunk jelölni? Tudjuk, mely pártokhoz vagy holdudvarához
tartoznak ezek a fehérgalléros gengszterek?
– 1990-től is az SZDSZ és az MSZP volt hatalmon. Bár látszólag MDF-es volt a kormány, de
az összes intézményrendszerben, az ÁVÜ-ben, a bankrendszerben, senki más nem volt pozí-
cióban, csak az úgynevezett liberális baloldali értelmiségi. Az Amerikai Nemzeti Bank és a
nyugati bankvilág is megijedt attól a mérhetetlen mennyiségű pénzmosástól, amit a kelet-
közép-európai bankok csináltak. Féltek attól, hogy annyi piszkos pénz árasztja el Nyugatot,
ami az ő tőzsdéjüket és az ő gazdaságukat is zavarni tudja. Itt tízmilliárd dollárokról van szó,
olyan erős és olyan nagyságrendű pénzmosásról, ami már az Európai Uniót is zavarja. Azon-
ban ha tagjai leszünk az Európai Uniónak, az ottani hatalmas pénzügyi költségvetésben apró
filléreknek számítanak a tőlünk ellopott ezermilliárdok. Követhetetlenné, felfedhetetlenné
válnak tehát a csaló tettesek, akik a mai politika felsőházához tartoznak. Ezért is sürgetik ha-
zánk uniós csatlakozását.
Titkos kormányhatározatok
– Úgy látszik, a nemzeti vagyon elolvadásának, eltűnésének elmúlt tízéves tárháza kimeríthe-
tetlen. Az energiaszektor minden országban stratégiai ágazatnak számít, nem így nálunk, ahol
nemcsak a meglévő létesítmények, de az újabbak telepítésének joga is idegen kézbe
vándorolt, a megkötött szerződések végére pedig a magyar lakosság előtt hétpecsétes
titokként őrzött garancia-vállalási záradékok kerültek arról, hogy önök és én, a magyar nép
mennyi nyeresé-get fizet majd a külföldi tulajdonosoknak. Az energia-ágazat gyászéve 1995.
Kőrösi Imre sze-rint ami akkor történt, azt nem lehet privatizációnak tekinteni.
1995 végén - 1996 elején másról sem szólt a magyar sajtó, mint arról, hogy a privatizáció,
nevezetesen az energiaszektor privatizációja sikertörténet. Ezt hangoztatta Suchman Tamás
akkori privatizációs miniszter is, aki azt mondta, hogy nem szégyelli ezt, büszke arra, hogy az
energiaszektor privatizációja úgy történt, ahogy történt. 1996. február 4-én Kopátsy Sándor
közgazdász nyilatkozott erről a Vasárnapi Újságnak, és azt mondta: “Ez a kormány (mármint
a Horn-kormány a szerk.) ezt az energiaszektor privatizációjának hívja, holott egy francia
állami vállalatnak adtunk el magyar állami tulajdont, egy olyan monopóliumot, amit nem
szabad egyik államnak sem eladni egy másik államnak. Velünk majdnem egy időben az ango-
lok eladtak angoloknak, azaz privatizáltak egy energiavállalatot, s egy hasonló nagyságú, mint
a mienk, tizenegyszer magasabb áron kelt el.” Csak emlékeztetőül mondom, hogy a ma-gyar
energiaszektort 400 milliárd forintért adtuk el 1995-ben.
– Ez az évenkénti 8 %-os garantált nyereség sokáig vitatéma volt, hiszen erről nem lehetett
olvasni dokumentumszerűen sehol sem, mert titkosították a szerződéseket. Mindez csak vélet-
lenül derült ki, és a magyar kormány akkor azt mondta, szó sincs arról, hogy ők garantálták
volna a 8 %-os biztos nyereséget a vevőnek.
– Tehát, ha ki kellett volna építeni ennek a cégnek a teljes magyar energiarendszert, amit
megvett, az 4-5000 milliárd, és ezt vette meg 400 milliárd forintért.
– Természetesen ez oly nagy formátumú üzlet, hogy ebbe idegen államoknak is be kellett
szállni, ami hangsúlyozom, példa nélküli, tudniillik az energiarendszer stratégiai ágazat. El
sem tudom képzelni, hogy mondjuk a német állam energiarészvényeit a magyar állam egyszer
megvásárolja. Nem kevesebbről van szó, mint hogy a magyar privatizációban ezek az adásvé-
telek minden esetben törvénytelenül, és maximum tízszázalékos áron kerültek értékesítésre.
– Nyilvánvaló, hogy egyenes állami tulajdonban nagyobb ráhatása van a kormányzatnak, itt
viszont az új tulajdonos különböző módon tudja zsarolni a magyar kormányzatot, és rajta ke-
resztül a lakosságot is. Hosszú távon érvényesülni fognak a nyugat-európai árak. Ezek viszont
a magyar jövedelemszinten egyszerűen megfizethetetlenek.
– A Mátrai Hőerőműben is történt néhány érdekes dolog. Arról van szó, hogy nevezett szak-
szervezeti vezetők, Schalkhammer Antal és még jó néhányan mások, ebben az időszakban a
dolgozói részvényeket a hőerőműnél nagyon olcsón fölvásárolták.
– Nyilvánvaló, hogy ennek ugyanaz a technikája, mint a kárpótlási jegyeknél: el kell hinteni, a
sajtón keresztül rémhíreket kell terjeszteni, hogy a részvények, amelyeket ingyen kaptak a
dolgozók, nem érnek semmit. Mégegyszer mondom, ugyanúgy, mint a kárpótlási jegynek,
nincsen fedezetük, békekölcsön jellegűek – hirdették. Ekkor percek alatt fel tudja vásárolni –
fillérekért – a tisztelt vezető, legyen az szakszervezeti vagy munkaadói vezető. A részvénye-
ket vagy egy bankkal, vagy az ÁPV Rt.-vel, vagy a saját brókercégeiken keresztül sokszoros
áron, 20-30-szoros haszonnal fölvásárolják, ahogy ez a bankrendszerben is történt. Ebből ke-
letkezik majd a nagy probléma, az, hogy off-shore cégeken keresztül kiviszik ezt a több tíz-
milliárd forintnyi pénzt.
– Tehát olyan cégekről van szó, amelyeket külföldön, Kajmán-szigeten, Lichtensteinben beje-
gyeztek, de nem működnek, csak a pénz átmosásra szolgálnak, vagyis ezek fantomcégek.
– Elhangzott egy név most már többször is, Schalkhammer Antalé, aki a Bányaipari Dolgozók
Szakszervezetének elnöke. Ebben a tranzakcióban mekkora vagyonhoz juthatott ő?
– Milliárdos nagyságrendű vagyonról van szó. Mindig azon mosolygok magamban, hogy
amikor valaki a szakszervezetben vagy a velük együttműködő MSZP-ben, SZDSZ-ben fölös-
legessé válik, akkor azt lenyakazzák. Mondjuk Paszternák Lászlót egy – ennek százalékában
sem kimutatható – ingatlanügyletért meghurcolták. Nyilvánvaló miért: nem volt benn a pik-
szisben. Ez a vagyontömeg, amit a tisztelt urak az energiarendszerben, a bányászatban össze
tudtak maguknak harácsolni, sokszorosa ahhoz képest, ami az egyébként nagyon gyönge
színvonalú és leépülő magyar vasasszakszervezetben történt. Bűn és bűn között összegszerű-
ségben a magyar jog szerint is van különbség. Az azonban teljesen biztos, hogy ezek a pénzek
nem hazánk területén kezdenek el dolgozni, nem a magyar munkavállalók, nem a magyar
fogyasztók érdekében, hanem saját zsebre történik a haszonszerzés. Az a tolvajlási lehetőség,
amit a magyar privatizáció, a magyar átalakítás adott, valószínűleg a történelemben soha meg
nem ismételhető.
– A vevő német cég, és miután nem kell felépíteni ezt az erőművet, természetesen a vevő be-
váltotta a garanciát: 50 milliárd forintot egy rossz szerződés miatt. Miután nemcsak egy szer-
ződésről van szó, hanem az egész magyar energiarendszerről, várható, hogy másutt is történik
garanciabeváltás.
– Sajnos ilyenek a Horn-kormány által, a bankok által, valamint az ÁPV Rt. által fölvállalt
garanciák.
– Számoljunk tovább, 900 milliárdot mondott az imént. Ha hozzátesszük még azt is, ami eset-
leg előjöhet, mennyi lesz a vége?
– Azt kell mondani, hogy a bankrendszerben és az ÁPV Rt.-ben “bevállalt” garanciák hasonló
nagyságrendűek.
– Azt mondja ön, hogy ez több mint kétezermilliárd forint?
– Akörüli lehet az a garancia, amelyet az előző kormány és az előző, úgymond rosszul mene-
dzselt ágazatok vállaltak. Félelmetes, hogy mindig azt mondja a mindenkori pénzügyminisz-
ter, hogy nem kell tőle félni, ezt a követelést nem fogják beváltani. Kérem szépen,
Bükkábrányban beváltották, én csak abban reménykedem, hogy nem mindenütt váltják be.
A MÁTÉ-BIRODALOM KIALAKULÁSA
– Kőrösi Imre szerint tíz év alatt Magyarországon körülbelül húszezermilliárd forint tűnt el
nyomtalanul. S azt is mondja, az első nagy hibát 1990-ben követtük el, amikor – amnesztiával
– kiengedtük a tolvajokat. Mire és kikre gondolt?
– Itt arról van szó, hogy bizonyos emberek ellen a nyolcvanas évek végén eljárás folyt külön-
féle tisztázatlan tevékenységek miatt, akik amnesztiát kaptak, és minden további büntetés alól
– már a vizsgálati időszakban – fölmentést is?
– Igen, gyakorlatilag sikkasztás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, kis mértékben elkövetett csa-
lás, egyebek. 1990 nyarán az új MDF-kormány, amely tavaszi nagytakarítást hirdetett, sajná-
latos módon amnesztiával kezdte. Ezzel az amnesztiával eljárási kegyelmet kaptak a tolvajok,
a bűnösök, akik evvel a lehetőséggel nem alázattal éltek és visszaadták a lopott vagyont, ha-
nem ebből építették ki a birodalmukat. Ez vonatkozik a KISZ-, a szakszervezeti-, de főleg a
pártvagyonra.
– Mi most neveket is fogunk említeni, és ön egyértelműen állítja, hogy akik szóba kerülnek és
amely ügyek szóba kerülnek, mindenkiről és minden ügyről dokumentumokkal rendelkezik.
– Nemzeti vagyonunk elorzói között nagyon nagy birodalmak alakultak ki: a Máté-birodalom,
a Leisztinger Tamás-féle Arago-birodalom, a volt szakszervezeti birodalom, a KISZ-
vagyonos Nagy Imre birodalma, a Caola-birodalom…
– Nagy Imre volt ugye a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára?
– A KISZ-vagyon elkezelője volt, tehát utolsó első titkára, aki egyébként azt nyilatkozta,
hogy azért van az ő kezelésükben ez a vagyon, hogy majd amikor a KISZ-vagyont meg kell
osztani az ifjúsági szervezetekkel, jó gazda gondosságával visszaadják. Hát ezt az egyet felej-
tették el. Érdekes dolog szembesülni a nyilatkozataikkal '89-'90-ből, amikor még féltek. Ak-
kor azt hirdették, hogy ők soha nem mondták, hogy saját maguknak sajátítják ki ezt az önpri-
vatizációs csalás-sorozatot, azonban '90 után, az amnesztiát követően gyakorlatilag elfelejtet-
ték ezt, és sajátjukként apportálták ezt a mérhetetlen nagyságú állami-, KISZ-, szakszervezeti-
és pártvagyont.
– Egyenlő a nullával. Az 1990-es évek elején lett az MSZP pénztárnoka. A kimentett párt-
ingatlanok, egyebek kapcsán nagyon komoly bevételek származtak. Ő a párt vagyonkezelője-
ként, pénztárnokaként alelnöki rangba került az MSZP-nél, és a volt KISZ-es barátaival, akik
az ÁPV Rt.-ben kulcspozícióba kerültek, olyan mérhetetlen értékeket privatizáltak az első
körben maguknak, mint például az ország legjobb malma, a Budai Hengermalom, aminek az
értéke öt-nyolcmilliárd között lehetett. Ezt Máté meg is vette ötszázmillió forintért, természe-
tesen a Postabank adott neki hitelt, amit nem is nagyon kellett visszafizetni. Tehát nem keve-
sebbet állítok, mint hogy a privatizációs nemzeti vagyon ellenőrzés nélkül magánkézbe került.
Hangsúlyozom: fizetés nélkül, mert a vissza nem fizetett hitelekből meg lett a bankkonszoli-
dáció. Máté úr ebben mérhetetlen ügyes volt. 1992-től már minden gazdasági pozíció az
MSZP kezében volt, és a privatizáció után rájöttek, hogy a banki hitelekre kell felépíteni a
további vagyonosodást, valamint a tönkretett pénzekből, úgymond a felszámolásából kell
csemegézni. A Hitelbanknál a banki hiteleket visszafizetni nem tudó cégek megszerzésére
szakosodtak. Itt már Máté László a Kossuth Kereskedőház Kft.-nél talán a legnagyobbat “ka-
szálta” az egész átalakulásban.
– Ez egy fölszámoló cég, ebben már összekerültek az olajosok, és odakerült Csintalan Sándor
is még MSZP-s ügyvezető elnök korából, tehát ez a pártelitnek volt a szemezgető cége. A
fölszámolásból öt-nyolc, hét-tíz százalék között szerezték meg a vagyont, de mindig hitelből.
A kedvenc bankrendszerük a Hitelbank, az OKHB és az örökös első helyű Postabank volt,
ahol becs'szóra adták a hiteleket, aminek jelentős részét nem kellett visszaadni. Ebből könnyű
volt meggazdagodni, mert egy állami többségi tulajdonú bankrendszer adta a pénzt a magán-
félnek, az állami tulajdon kivásárlására. Ez egyébként példátlan a történelemben.
– Tehát itt a klasszikus módszerről volt szó, arról, hogy tönkrementek a cégek, vagy tettek is
egyes emberek azért, hogy cégek tönkremenjenek. Akkor jöttek ezek a főprivatizátorok,
felvá-sárolták, és ehhez a pénzt a bankoktól, ön szerint elsősorban a Postabanktól szerezték.
– Is. Postabank, Hitelbank, OKHB, kis részben az OTP is adott, de tételeiben az első három
bank volt a prímhegedűs.
– Térjünk még vissza a Kossuth Kereskedőházhoz. Itt említett már két nevet: Máté Lászlóét,
Csintalan Sándorét, de azt mondta, hogy a pártelit a Kossuth Kereskedőházban jelen volt.
– Nyilvánvaló, hogy egy ügyvezető elnök és egy pénztárnok alelnök környékén ott sündörgött
az úgynevezett vállalkozói tagozat. A csapat, amely mögött megbújhattak, mert még a mor-
zsák is hatalmas értékek voltak. A felszámolásban öt-nyolc százalékon lehetett vagyont, már
egy eleve “lerontott” céget szerezni, biztos piaccal. Hisz kialakult technikájuk volt ahhoz,
hogyan kell olcsón privatizálni, majd miképpen kell utána “bebuktatni” a privatizált vagyont,
hogy még olcsóbban, szinte nulla forintért kerüljön saját tulajdonba.
– Mindent költséggel kellett elszámolni, meg kellett buktatni a szállítói oldalt, nem kellett
nekik fizetni. Erre tudnék mondani példákat: konzervgyáraknál úgy kell a termelői oldalt elle-
hetetleníteni, hogy nem fizetem ki az árut, nem fizetek semmilyen közterhet, és gyakorlatilag
kimosom költséggel az összes pénzt, tehát nem jövedelemként, hanem költségként számolom
el. Ezt ugye hajdanában a világon senki nem vizsgálta, főleg nem az APEH, amelyik el volt
foglalva az ÁFA-visszatérítés maffiáinak megteremtésével és az esetleges nyomozásával.
Tehát gyakorlatilag nem volt kontrollja a nemzeti vagyon értékesítésének, és miután a kulcs-
pozícióban a régi nómenklatúra volt, így egymás között leosztották a lapokat.
– Azt mondta ön, hogy a rendszerváltozás előtt Máté Lászlónak szinte nem volt semmi vagyo-
na sem, sőt úgy fogalmazott, hogy nulla vagyona volt. Most mit tudhatunk, körülbelül mekko-
ra lehet a Máté-birodalom?
– És miért nem volt érdekük az, hogy ha valamit nagyon jó áron megszereztek – és annak
megvan a piaca, megvan a kereskedői hálózata, megvan a vevőköre –, hogy ezt működtessék?
Most akkor a Budai Hengermalomról essék szó.
– Mert dolgozni nem tudnak, nem azt tanulták. Lopni, csalni lényegesen egyszerűbb, mint egy
rendszert működtetni.
– Olyan könnyen mondja ki ezeket a szavakat, hogy lopni, csalni… Meg van róla győződve,
hogy ez mind bizonyítható?
– Nádor '95.
– Az egy magán titkosszolgálat. A rossz pénz, a piszkos pénz elkezd működni, keresi a helyét,
ha olajpénz, ha szeszpénz, ha a gabonamaffia pénze, az utána soha nem tisztul ki. Mindig azt
mondjuk, hogy Henry Ford is az első millió dollárt kereste csak így, de Ford egy szabályozott
piacgazdaság keretein belül építette ki a birodalmát. Nálunk pedig tudatosan anarchikus álla-
pot alakult ki, hogy olcsóbb legyen a nemzeti vagyon, és miután ez a vagyon ingyen kerül
kézbe, meg sem tudja becsülni a privatizátor, hisz nem kell visszafizetnie a hitelt. Nem elég,
hogy szinte ingyen odaadjuk, a mi kárunkra fölveszik a hitelt, fölvesz például nyolcszázmillió
forintos hitelt…
– Ki és mire?
– Ez nem ritka egy ilyen pártnál, ez az MSZMP-nek sem jogutódja, ahogy hirdeti magáról,
csak a vagyonát használta el.
– Én most azt is akarom tudni, hogy Máté László és az MSZP kapcsolata megszakadt-e? Az
MSZP-nek nem volt semmi haszna abból, hogy Máté László ily mértékben meggazdagodott?
– Hogyne lett volna, osztja vissza a pénzt a pártjának. Azt föl ne tételezze már valaki, hogy
ezek a vagyonok kizárólag Máté László személyes tulajdonává váltak. Ez névleges vagyon
csupán, de hogy utána, mögöttesen hogy osztják szét a pénz, elsősorban nem Magyarorszá-
gon, azt már igen nehéz bizonyítani, de nem folytatom tovább, mert erről a dokumentumom
nincs meg. Azt viszont nagyon jól tudom, hogy véletlenül senki nem szokott meggazdagodni
egy pártrendszerben. Ennek megvan a maga visszaosztási rendszere, az egész magyar rend-
szer erre épült ki. Ha megnézzük a zsebbe dugott bankárokat, akkor tudni kell, hogy a jó pozí-
cióban, jó helyen lévő elvtárs vissza is osztott a pártjának, különben nem engedték volna a
húsos fazékhoz. Ha nem adott, ha már nem osztott, akkor egyszerűen kirúgták onnan. Nem árt
persze arra emlékeztetni, hogy Horn Gyula, a kongresszusokon is megdicsérte Máté Lászlót
üzletemberi teljesítménye miatt. Ha Horn Gyulának ez a mércéje, akkor azt gondolom, hogy
az MSZP-nek is megvolt a maga mércéje, s a mérce egyáltalán nem európai.
A KISZ-ES VAGYONÁTMENTŐK
– Azt mondják, hogy akik loptak, nem a párt megbízásából tették. Igaz, hogy loptak közülük,
de hát Németh Miklósnak – mondják – nem ez a mércéje, meg a mostani pártnak sem ez a
mércéje. Ez a párt már elhatárolódik a Máté Lászlóktól. Ők mondják ezt, a Köztársaság tériek.
De ez az elhatárolódás azért odáig nem jut el, hogy volt tagtársukat talán följelentsék azért,
mert lopott.
– Igen, jelenleg ügyvezető elnök az MSZP-ben. De ebbe a körbe tartozik még Kocsis András,
az úgynevezett fiatal titánok egyik ide-oda csapódó embere is. Társaságba apportálták a
KISZ-vagyont, majd az apportot jóhiszemű vevőnek még tovább játszották, innentől kezdve a
vagyon további útja követhetetlen.
– Mekkora volt Nagy Imre vagyona, vagy mekkora lehetett 1988-89-ben és mekkora most?
– Óriási, milliárdos vagyona van jelenleg. 1989-ben, mint alulfizetett köztisztviselőnek egy
kétszobás lakása volt. Ha valaki a magyar adóbevallásokat komolyan venné és ezt fölülvizs-
gálná, akkor tételesen be lehetne bizonyítani, hogy ezek a szerzett vagyonok nem törvényes
úton keletkeztek.
– Saját társaságokba apportálták, majd ezeket a társaságokat eladták áron alul, vagy éppen-
séggel, ha komoly vevő volt rá, azzal már jól megfizettették. Tehát aki működtetni akarta,
annak komoly áron adták el, de a megalakuló ifjúsági szervezetek ebből szinte semmit nem
kaptak. Ugyanúgy jártak, mint a szakszervezetek. A szakszervezeti szállodákat is teljes egé-
szében “elkezelték”. Egyfajta módszer működött a kilencvenes évek elejétől, amelynek a gya-
korlati rendszere, a gazdasági átalakulásokról szóló törvény, mely az 1988. évi hatossal kez-
dődött, ahol kipróbálták, hogy milyen módon lehet úgymond lerontani egy vagyont, mit bír
még el a cégbíróság, mit bír még el az akkor alakuló APEH. Hát az mindent elbírt, miután a
saját nómenklatúráját ültette a fontos pozíciókba. És miközben a választópolgárt álbotrányok-
kal elfoglalták, aközben a balkézről szerzett vagyonok nevesítetten saját tulajdonná váltak.
– Most már nem a KISZ-vagyonról beszélünk, de még mindig Nagy Imréről essék szó.
Beszél-jünk a Caoláról. Egyforintos, névleges áron jutott a Caola-birodalom Nagy Imre
tulajdonába.
– Ezek a névleges áron történő vételek rendszeresen úgy történtek, hogy a vevő vállalja a
megvett objektum hatalmas köztartozását, ami terheli ezt a vagyont. A köztartozást később
viszont a bankkonszolidáció és a hivatalos konszolidáció lenyelte. Tehát gyakorlatilag a vétel
a névleges áron, egy forinton történt mégis. Ennek a darabjait azután értékesítgették három-
négy meg ötszázmillió forintért. Jelenleg is folyik a cégek vagyonainak értékesítése, majd
ezekből a pénzekből – ugyanúgy mint a pártvagyon nagyszerű kezelője, Máté László – ők is
elkezdik a tőzsdézést, mely rendkívüli pénzügyi eredményekkel jár. Hihetetlen vagyonok
képződnek, de megint nem az eszközök működtetéséből. Meg kell nézni a Caolát is, ami egy
kifejezetten jól működő, közép-európai méretekben erős gyár volt. Mára néhol már a kerítése
sincs meg. Így tehát a vagyon el van kezelve, aminek következtében másfél millió munkahely
elveszik. Ezt azonban ráfogják a piacvesztésre, pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy
hozzá nem értő tolvajok kerültek a tulajdonosi pozícióba. Azok, akik annyira sem bíztak meg
a menedzsmentben, hogy legalább rábízták volna a további munkát. Nem ezt tették, hanem a
saját eszközeikkel dolgoztak tovább, vagy nem dolgoztak, e miatt aztán ágazatok mentek
tönkre. A Caola csak egy példa erre a módszerre, nem kirívó, majd fölszámolják.
– Persze a KISZ-vagyon privatizálása időszakában nemcsak Nagy Imre, mint volt első titkár
szerezhetett vagyont, hanem mások is.
– Az MSZMP és a KISZ 1990 előtt egymást segítette, az MSZMP-s káderek a KISZ-ben sze-
rezték a gyakorlatot. Hogy alakult a volt KISZ és a mostani MSZP kapcsolata 1990 után gaz-
daságilag?
– Holott Bokros Lajos volt az, aki kijelentette, hogy védeni kell a vagyont.
– 1989 májusában egész oldalon ezt fejtegette. Szó szerint azt mondta, hogy abba kell hagyni
az önprivatizációt, mert a nemzeti vagyon elértéktelenedik és ebből káros folyamatok alakul-
nak ki, például forradalom is lehet. A reformkommunisták élharcosai akkor még nagyon be
voltak ijedve, hogy esetleges számonkérés is lesz. Amikor látták, hogy velük ilyen probléma
nem lehet, akkor aztán tényleg rászabadultak a vagyonra. A legnagyobb baj azonban az, hogy
elorozni még képesek voltak, de jól működtetni már képtelenek. Nagyon érdekes, hogy di-
csekszünk a magyar ipar teljesítményével, de ha megnézzük az összetételét, rájövünk, hogy
azok bizony a multik zöldmezős beruházásaiból erednek, nem pedig a privatizált vagyonból.
A privatizált vagyon ugyanakkor több mint egymillió munkahely elvesztését is eredményezte.
KORRUPT ÁLLAMIGAZGATÁS
– Hogyha tudjuk azt, hogy 1995-ben körülbelül kilencszázezer tonna búza exportjára van le-
hetősége Magyarországnak, hogyhogy nem tűnik fel senkinek, hogy tizennégy és fél millió
tonna búza exportjára kértek támogatást?
– Nem monopol helyzetben lévő cégek exportáltak, ezért versenyeztették a fiktív cégeket is,
és ezáltal esze ágában sem volt senkinek összeadni a valótlan mennyiséget, a versenyeztetés
mögé bújtatták az egész csalási rendszert.
– Jelentős részben tárolási jegy formájában létezett csupán, és soha életében nem volt búza…
– Így van, fiktív tárolási jegyeket állítottak ki, amellyel föl lehetett venni a banktól a vételárat,
s miután azt felvették, el is lehetett “tapsolni”. Ezt a vételárat természetesen nem fizették visz-
sza a bankoknak, a bankok ezt veszteségként leírták. Több milliárdos úgynevezett piszkos
pénzről van szó.
– Nagyon pontosan meg lehet határozni a kört, még akkor is, ha titkosították az ügyeket. A mi
köreinkben ezt úgy szoktuk mondani, hogy a legnagyobb disznóságok államtitokká minősül-
nek, ebben az MSZP nómenklatúrája 1995-ben részt vett. Az államigazgatás csúcsa, valamint
az úgynevezett erős mezőgazdasági és kereskedelmi lobby. Egyszer nekem Nyugaton azt
mondta az egyik mezőgazdasági szakember az unióban, hogy önök még nem is tagjai az Eu-
rópai Uniónak, de már az évtized búzabotrányát megcsinálták.
– Nevesíteni nem tudunk, de mégis gondoljunk egyetlen személyre, aki '94 és '98 között igen
magas közhivatalt töltött be, akinek az ügyvédje tizenkét cég megszűnését jelentette be,
miután az exporttámogatási ügyletnek vége lett.
– MSZP-közeli politikusról van szó, annyira közeli, hogy kormánytag volt, az ügyvédje volt
egyébként a kampányfőnöke az 1994-es választásokon. Sem a miniszter úrnak, sem az ügy-
védjének ebből az ügyből nem sok baja származott. Mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nem
származott baja. Ezeket a cégeket, klasszikus nyelvezetben úgy mondják, hogy elsüllyesztik,
tehát jogutód nélkül fölszámolják. Erre is megvan a kialakult módszer. Be kell vallani az adó-
hátralékot, hogy adócsalást ne kövessen el, és meg kell találni a fiktív vevőt. Ez a vevő utána
azonban nem jelentkezik, nincs, kámforrá válik. Miután esetünkben titokgazdákról van szó,
elmondható, hogy nagyon jól kitaposott út szerint “süllyesztették el” ezeket a cégeket.
– Több százmillió forint csak az exporttámogatás visszatérítés, ehhez hozzájárul még ennek
az árualapja. Akkor tízezer forint fölött volt a búza ára, és ezerkétszáz forint volt az export-
visszatérítés. Hitelfölvétellel, egyéb más dologgal együtt ez több milliárdos nagyságrendű.
– Igen… Nyilván Nyugaton is van ÁFA jól bejáratott rendszer szerint, de ott átlagosan hattól
húsz százalékig. A mi ÁFA-tartalmunk rendkívül magas, tizenkettő és huszonöt százalék kö-
zötti. Tudni kell azt, hogy ebben az ügyeskedő átalakulásunkban nem szívesen kérünk mi sem
számlát. Itt gondoljunk a piaci forgalomra, gondoljunk a TÜZÉP-re. Nem vállalkozóként,
hanem fogyasztóként nem kell nekünk ÁFÁ-s számla, ezáltal rengeteg számla nem kerül ki-
adásra. Így viszont az ügyeskedőknek szabad prédájává válik a mi el nem vitt számlánk.
Megint azt kell mondani, hogy az államigazgatás tevőleges hozzájárulása nélkül ezt nem le-
hetne megcsinálni. Az APEH számlaellenőrzési rendszere ma nagyon rossz gyakorlatot foly-
tat, megbünteti a kiskereskedőt, a fagylaltost pár ezer forintos számlacsalásért. De én ismerek
olyan kereskedőt, aki azt mondta: kijött hozzám az APEH, de közöltem velük, hogy itt nem
vizsgálódhatnak, mert nincs helyiség, nem biztosítok nekik. Sok száz milliós forgalmú cégről
van szó egyébként. És ennyiben maradtak…
– Beruházás, építkezés, ebben benne van az úttól kezdve minden, és azt is tudni kell, hogy a
vonalas létesítmények építése, a beruházások hatalmas pénzeket igényelnek…
– Erre. Ez nagyon sikamlós terület, hiszen ahol nagy állami, önkormányzati pénzekkel törté-
nik a beruházás, az a világon mindenütt a korrupció melegágya. Gondoljuk végig, hogy Nyu-
gat-Európában, de az egész művelt világon az igazi nagy csalások mindig a vonalas létesít-
ményeknél és a nagy állami és önkormányzati beruházásoknál történnek meg. Nálunk is így
van ez.
– Több mint ötszázmilliárd forint. Ebben a fő gond az, hogy miután az államigazgatás tevőle-
ges részese ennek a tevékenységnek, az ügyek jelentős része látens marad, tehát titokban ma-
rad, mert az államigazgatás önmaga szünteti meg a bizonyítékokat, hiszen részese a csalásnak.
Hangsúlyozom, tevőleges részesei az ÁFA-csalásoknak. Megpróbáltak már egy-két ítéletet
hozni ilyen ügyben, de mindig meg kellett semmisíteni az ítéletet azért, mert minden esetben
csak a látszólagos kedvezményezettet akarják elítélni. Aki pedig visszautalta az ÁFÁ-t, azt
még gyanúsítottként sem szokták kihallgatni, csupán tanúként. Ilyen példát a nyugat-európai
jog nem ismer, a mi jogrendszerünk tehát egyelőre csak szavaiban nyugat-európai. Sajnálatos
módon az államigazgatásban nincs visszatartó erő a korrupcióval kapcsolatban
– Hová tűnt az elmúlt tíz év alatt húszezermilliárd forintnyi állami vagyon? – tesszük föl a
kérdést, immáron negyedszer. Most a kárpótlásijegy-maffiáról, a pártingatlanok értékesítésé-
ről, valamint egyes budapesti lakások eladásáról esik szó. Kőrösi Imre, az Agrár Munkaadók
Szövetségének elnöke országgyűlési képviselőként 1991-ben a törvény előkészítésében részt
vett. Nem érezték akkor, hogy ez a kárpótlási jegy visszaélésre ad majd lehetőséget?
– Én voltam a felelőse az MDF-frakción belül, és az összes módosító javaslat az én nevemmel
volt fémjelezve. Várható volt, hogy ha az államigazgatás nem figyel oda és nem kellően sza-
bályozza a végrehajtási eljárásban, akkor ez visszaélésekre ad lehetőséget. Ezt '91 áprilisában
elmondtam a frakciónak, ugyanez év májusában a kormány tagjai is megismerhették ezt az
álláspontomat. Sajnos nem szabályozták kellően az eljárást, ezáltal egy rendkívül erős lobby
alakult ki a kárpótlási jegyek fölszívására és a földárverések elhúzására.
– Emlékezzünk csak 1994-re, amikor a Horn-kormány hatalomra került. Akkor nyolc hónapig
látszólag nem mozdult semmit a kárpótlási jegy ára. A kárpótlási jeggyel szemben semmiféle
privatizálandó vagyon felajánlására nem került sor, magyarán: a kárpótlási jegy értéke zu-
hanni kezdett lefelé.
– Nyolc hónap után a vagyont oda tették vele szemben, és akkor a kárpótlási jegyet, amit
mondjuk százötven, kétszáz, háromszáz forintért szereztek meg a brókereken keresztül az
úgynevezett tulajdonosok, százhetven százalékon számolták be, tehát ezerhétszáz forintban.
Volt, aki rögtön megtízszerezte az állami vagyon szerzésekor a kárpótlási jegy vagyonát, és
ha még ehhez hozzátesszük, hogy '94-ben megnégyszerezte a tőke az értékét, akkor azt
mondhatjuk, hogy egy év alatt volt, aki negyvenszeres értékhez tudott jutni a kisemmizettek
kárára. Ez félelmetes. Számoljuk ki az eredeti értékű kétszázmilliárddal szemben ezt a negy-
venszeres értéket. Több ezer milliárd forintról van szó.
– Tudunk személyekről, akik ekkor alapozták meg a vagyonukat? És tudunk-e olyan gyárak-
ról, üzemekről, amelyek kárpótlási jegy közreműködésével cseréltek gazdát?
– A fölhasznált kárpótlási jegyeket a törvény szerint meg kellett szüntetni. Aztán csodák cso-
dája, ezek mégsem mentek a zúzdába, hanem újból fölhasználásra kerültek.
– Több milliárd forint értékben vannak ilyen kárpótlási jegyek. A siralmas benne az, hogy
amit nem semmisítettek meg, azzal valami másfajta csalási módszert alkalmaztak: egy számot
írtak a kárpótlási jegy elé, nyolc számjegyűvé tették a sorozatszámot. Ezzel a kárpótlási jegy-
gyel aztán fiktív tőkeemeléseket hajtottak végre a cégekben. Megdöbbentő például, hogy a
Kárpótlási Hivatal volt elnöke, aki jelenleg a szentgotthárdi Kaszagyárban dolgozik…
– Kiről van szó?
– Nagy Ferenc volt államtitkár úrról, aki ilyen kárpótlási jegyeket befogadott, majd nem indí-
tott büntetőeljárást ezzel kapcsolatban. Csak a sajtóban nyilatkozott arról, hogy majd meg
fogják vizsgálni. 1997-ről van szó. Ezek a fiktív tőkeemelések, miután cégbírósági nyilvántar-
tás nincs az összegre, csak becsülhetők. Vélhetően, ha valaki kitalálta ezt a módszert, nagyon
sokszor alkalmazta is. Ezek nagyon tetten érhetők. Meggyőződésem, hogy az urak nem fog-
nak ellenem fölszólalni, majd legfeljebb lemondanak ijedtükben.
– Természetesen, minden hitelesített dokumentum nálam van. Most már nem egyedül csak én
csinálom. Igen komoly csapatok gyűjtik a bizonyítékokat a különböző maffiák tevékenységé-
ről, hisz ugyanezt meg kellett csinálni a színlelt szerződések, a földvásárlások esetében is.
Ezzel a módszerrel még közel háromszázezer hektárt játszottak át. Tehát az igazi baj itt is a
közigazgatás, az ügyvédi kar és a politikai kar összefonódása. S ez mindenkor a saját válasz-
tója ellen irányult. Sajnálatos, hogy a politikai erő ismételten kifosztotta saját hazáját.
– Az ÁPV Rt. vagy az ÁVÜ Rt. által megbízott ingatlanértékbecslő cégek, vagy az úgyneve-
zett tanácsadói cégek, amelyek mellesleg részt vettek utána, mint tanácsadók, a privatizáció-
ban is. A Credites First Bostontól kezdve tudnék mondani egy-két ilyen csodálatos tanácsadó
céget, amelyek – hangsúlyozom – a tanácsadásokért és az iszonyatosan alulértékelt vagyon-
tárgyakért, amelyekre a pecsétjüket rátették, sok tízmilliárd forintot kivittek az elmúlt évek-
ben. A tanácsadó cégek és az ügyvédi ellenjegyzők az állami vagyonnak közel tíz százalékát
saját maguk használták föl. Megdöbbentő szám.
– Példából ért az ember. Mondjunk egy szállodát, mekkora az eredeti értéke és milyen értéken
privatizálták?
– A Világbank szerint mintegy százhúszmilliárd dollár volt a magyar nemzeti vagyon privati-
zálható része, ezzel szemben nem futott be összesen hétszázmillió dollár. Az egész vagyont
elorozták. Hangsúlyozom, az 1989-es világbanki adatok alapján mondtam ezt. Meggyőződé-
sem azonban, hogy hazánkban az évezred utolsó évei voltak a legszörnyűbbek gazdasági
szempontból.
– Látszólag kisebb üzletnek számít egy-egy ház, egy-egy ingatlan értékesítése áron alul. De
hát a sok kicsiből megint csak sok lesz végül.
– Budapesten csak egy cég, a FIK Rt. mintegy tízezer lakást “elprivatizált”, jelenleg sem ke-
resik ezeket az önkormányzatok. De hogy tételeket mondjak, Budapesten a lakás- és ingatlan-
vagyon értéke több mint tízezermilliárd forint. Ha megnézzük, hogy mennyi lett ebből, az
úgynevezett önkormányzati tulajdon privatizációjából mennyi futott be, akkor meg fognak
döbbenni: nem futott be egy százaléka. A nemzeti vagyonnak az a része, amely volt állami,
majd tanácsi, utána önkormányzati vagyonként került privatizálásra, egyszerűen át lett játsz-
va.
– Mondjuk volt négy központi bizottsági tag és volt egy csodálatos budai villa, ezért négyük-
nek ki kellett fizetni egymillió forintot.
– Mekkora lakterületű?
– És hol van?
– Budán, fönt, nagyon “rossz” helyen, a Rózsadombon. Ennek az egymillió forintért vett ér-
téknek a mostani forgalmi értéke háromszázmillió forint. A villa egy részét el is adták ötven-
millió forintért. Az megint más kérdés, hogy ezeket mind törvénytelenül adták el, mert fiktív
szerződéseket alkalmaztak, nehogy jövedelemadót kelljen fizetni. De az ügylethez az állam-
igazgatásnak nagyon nagy segítséget kellett nyújtania, hogy az értékkülönbözetet ne adóztas-
sák meg. Ez külön művészet, erre külön maffiák alakultak.
– 1994 és '98 között suttogták az emberek, hogy privatizálják az Andrássy utat, hogy politiku-
sok fölvásárolják az ottani épületeket. Akkor kormányon lévő politikusok nevei hangzottak el.
– Közülük nagyon sokan rendkívüli értékű ingatlanokat szereztek. Félelmetes, hogy azokat a
mérhetetlen értékű barokk villákat micsoda alacsony áron kapták meg. Azért jelenleg Kispes-
ten egy lakást nem lehet kapni. Megkap mondjuk tízmillió forintért hatszázmillió forintos
értéket. És hogy könnyítsenek a “rászorulókon”, a tízmillió forintot harmincéves részletre kell
kifizetni. Nem kevesebbet lehet tehát állítani, mint azt, hogy a nemzeti vagyon ingatlanva-
gyon része 0,5 százalék és egy százalék közötti értéken kelt el. Így fordulhat elő, hogy 1994-
es forintban számolva kétezer-nyolcszázharminchét forintért vettek egy négyzetmétert. De
nem csupán egy házat, hanem százas nagyságrendben, rengeteget.
– Az Andrássy úton és a környékén, amiről az előbb beszéltünk, ötvenezer forint alatt egy
négyzetmétert nem lehetett megkapni. Ezek tények, valamennyi adat a birtokomban van. Lá-
tom, hogy csodálkozik…. Gondolja el, a villák egyhuszad értéken kerültek átadásra. Hihetet-
len mértékű csalás ez.
– Most már ellenzéki oldalon, de előtte kormányoldalon volt négy évig. A Veres Pálné utcá-
ban pedig tudok egy százhuszonkét négyzetméteres ingatlanról, amit egy hétvégi hetilap fő-
szerkesztője megkapott háromszázezerért, miközben nyolcmilliót ér. Így nem csoda, hogy a
nemzeti vagyon leértékelődött, hisz a kedvezményezettek érdekeltek voltak ebben. Nemcsak
postabanki VIP-lista van, az ingatlan VIP-lista ennek a sokszorosa, és azt az önkormányzatok
és a hozzájuk közel levők, a politikusok használták, méghozzá évtizedek óta. Ha azt a renge-
teg pénzt, aminek eltűnéséről az imént szó esett, akár csak ezresekben is egymásra raknánk,
mondjuk a Duna-parton, magasabb lenne talán a Gellért-hegynél is.
ÜZLET TÍZMILLIÁRDÉRT
– Beszéljünk akkor mai témánkról. Többször olvashattunk mostanában arról, hogy eladó a
Csillebérci Úttörőtábor. Öné a szó, Kőrösi Imre.
– Az üzlet tízmilliárd fölötti, mert a 2,5 milliárd csak az ingatlan értéke. A fölépítendő pro-
jekt, ami európai léptékű szórakoztatóközpont lenne, lényegesen több mint tízmilliárdba ke-
rülne. Amit kérdezett, az viszont a legérdekesebb, mert a legerősebb cégnek körülbelül száz-
ötven svájci frank volt a nyeresége az elmúlt években, illetve volt egy olyan cég is, amelyik-
nek kilencvenhárom frank volt a vesztesége. Egyébként ezeknek a cégeknek a székhelyén
mindenütt csak postafiókok találhatók. Tehát gyakorlatilag nem működő, úgymond “jegelt”
off-shore cégek az alapítói, amelyeket pár tízezer svájci frankkal vagy éppenséggel pár ezer
német márkával alakították meg. Szinte egész Európát behálózzák ezek az úgynevezett “alta-
tott” cégek. A magyarországi piacon, amikor egy-egy ilyen szélhámossághoz beindulnak,
ötvenezertől kétszázezer forintig lehet venni ezeket az off-shore cégeket. Nagyon nagy baj,
hogy az alapítók között ügyvédek, sajnálatos módon ügyvédnők és volt államigazgatási al-
kalmazottak is vannak. Nekik erre a nagy beruházásra nincs fedezetük, ez egyszerűen szélhá-
mosság. Itt arról szól a történet, hogy átjátszani, még a vételár kifizetése előtt átjátszani a tu-
lajdonjogot, amit a már bejegyzett Mobilber Kft. megfelelő sáppal majd továbbad. Ez lénye-
gesen nagyobb probléma, mint mondjuk a Tocsik-ügy.
– Ez hol volt?
– A Dunakeszi úti ÁJV felszámolás által megvett telephelyén. Érdekes módon ezt a pénzmeg-
találási akciót le is filmezték, ám soha vetítésre nem került a Magyar Televízió adásában, és
még érdekesebb, hogy akiknek a telephelyén ezt megtalálták, azok soha vádemelésbe, sőt még
nyomozati szakba sem kerültek. Tehát ezek az ügyek messzevívőek, mert nyilvánvaló, hogy
valahova kötődött ez a kapcsolat.
– Beszéljünk még az ingatlanokról, mert hiszen a napokban pártok közötti vita tárgya lett az,
hogy az úgynevezett juttatott, örökölt ingatlanok területén 1990-től kezdődően az MSZP-nek,
mint jogutód pártnak négyszer annyi ingatlana van, mint az összes többi pártnak együttvéve.
Ezt az MSZP vitatja.
– Nem sok vitatni való van rajta, esetleg abból a szempontból vitatható csak, hogy értékben
nem négyszer, hanem ennél lényegesen több van az MSZP-nek, mint az összes többi pártnak
együtt, mert az összes nagyértékű és további albérletbe adható ingatlan is az ő ingyenes jutta-
tásuk, ők kapták. Ilyen például a volt MSZMP leányfalui ingatlana, ami egymagában nagyobb
érték, mint az összes többi ingatlan együtt. Annyira reprezentatív, hogy az igazán nagy pártta-
lálkozók esti vacsorái rendszeresen itt fejeződtek be a Kádár-időszakban. Brezsnyev “elvtárs-
tól” kezdve mindenkinek a kézírását megtalálhatják ott az emlékkönyvekben. Ezeket az ingat-
lanokat leterhelte az MSZP, jórészt a Postabanknál, s a Postabank adta ki, mint üzemeltető, a
nagy értékű ingatlant. Milliárdos értékekről van szó. Ezeket az ingyenes vagyonjuttatásokat,
pontosan a problémák elkerülése végett, eléggé álságosan nem adásvételben rendezték, nem
arra gondoltak, hogy eladják, mert az esetleg kirobbantaná a botrányt és azt a mérlegben is
kell szerepeltetni. Nem, hanem a fölvett hitelek fedezeteként használták föl. A Postabanktól
vették fel ezeket a hiteleket. Azt is tudni kell persze, hogy ez nemcsak hitelfölvétel volt,
mindez kölcsönösségi alapon működött, mert emlékezzünk csak rá, hogy az MSZP uralkodá-
sa idején a Köztársaság téri székház pincéjét olyan áron adták át bérleti jogviszonyba a Posta-
banknak, amiért egyébként egy éttermi bérleti díjat kérnek a Nagykörúton. Tehát oda-vissza
zajlott ez a nem teljesen tiszta üzlet.
– Ha a mai értéken nézzük, az egész, amit az MSZP megkapott, csak százmilliárdos értékben
kifejezhető.
– Teljesen ingyen kapta, ugyanúgy, mint ahogy ingyen kapta a KISZ is az ingatlanait. Ha azt
mondjuk, hogy mindez hatalmas üzlet az MSZP saját apparátusának és óriási arculcsapása az
összes többi pártnak, akkor nem túlzok.
– Most szó van arról, hogy a Köztársaság téri székházat, amelyet szintén ingyen kaptak, elad-
ják.
– Régóta szó van róla, sőt 1998 nyarán megállapodás-közeli helyzetbe is kerültek, viszont a
választások elvesztése után több üzleti vállalkozó nem lát már fantáziát benne. Egyébként a
Köztársaság téri MSZP-székház milliárdos érték.
A politikusok gyilkoltatnak?
– Mint azt a sajtó hírül adta, nemrégiben Budapesten, Grand Cherokee Jeep típusú terepjáró-
jában lelőtték a 46 esztendős R. Ignácot, a London Bróker Részvénytársaság tulajdonosát. A
tettes ismeretlen, a nyomozók nyilván nyomoznak, a sajtó és a közvélemény meg találgat,
ahogy az már közepesen fejlett, ám fölöttébb fejlődőképes demokráciákban lenni szokott.
Kőrösi Imre nem találgat - neki kész, határozott verziója van.
– Azt mondja, hogy az elmúlt tíz év politikai hatalmasságainak váltak ezek az emberek feles-
legessé.
– Ezek az emberek tevőleges segítséget nyújtottak az ilyen brókerek által megmozgatott ha-
talmas pénzügyi tranzakciókhoz. A brókercégek, ha valakik istenigazából tudták a bankok
mellett, hogy hol forgatják a pénzeket, ők tudták. Tudták, hol forgatják át részvény formájába,
hol forgatják át olajmaffia formájába, hol van a gépkocsi behozó, úgynevezett saját céges
Mercedeseknek a helye. Sajnos, annyi titok lappang, hogy vélhetően még jó pár embert el-
tesznek láb alól. Azért nem maffia-leszámolásokról van itt szó, mert ha észrevesszük, a
maffialeszámolásoknak rendszerint megvolnának a tettesei, itt pedig az elmúlt tíz évben
egyetlenegy tettes sincs meg – sem a robbantásos, sem a gyilkossági bűncselekményeknél,
tehát a golyószórós gyilkosságoknál sem. Annyira nincs meg a tettes, hogy egyetlenegy eset-
ben sem találták meg még a megbízót sem. Megbízó nélkül pedig nagyon nehéz tettest találni.
Akár a Fenyő-gyilkosságról beszélünk, akár az Aranykéz utcai gyilkosságról, akár erről a
mostaniról.
– 1999. augusztus közepén találkoztam vele, megdöbbentem én is, hogy ő keresett föl, és
mondta el, hogy a London Bróker meg fog bukni, mert mintegy nyolcezer embernek a pénzét
összeszedték, körülbelül kétmilliárd forintot, és ezt oktalanul kifizették, így fizetésképtelenné
váltak. Ő tudja, hogy hova kerültek ezek a pénzek, de semmilyen jelzésre nem kapott reagá-
lást. A rendőrségnek, a pénztárfelügyeletnek jelzett. Egy nagyon ijedt, szerencsétlen embert
ismertem meg ekkor benne. Akkor annyit mondtam neki, ha valóban ennyire meg van ijedve,
tegyen följelentést, és ne bejelentést, mert a feljelentésre harminc napon belül válaszolni köte-
les úgy a rendőrség, mint a pénztárfelügyelet. Ő is talán azon áldozatok közé tartozik, aki
ezek után sírba vitte titkát.
– Ő azt mondta, hogy az ingatlan- és az olajmaffiától fél, akik hatalmas pénzeket, részvénye-
ket tettek be a London Brókerbe, a Buda Cash-be. De aztán, megmondom őszintén, pillanatok
alatt befejeződött a beszélgetés, utána már nem találkoztam vele. Az egyik maffiózónak
ugyanis megjelent a gépkocsivezetője, és én még embert nem láttam így megijedni. Hangsú-
lyozom, az egyik maffiózó gépkocsivezetője ennek a beszélgetésnek a legvégén majdnem
hogy szemtanú volt. Azt a rémületet én nem kívánom még egyszer senkinek az arcán látni.
– Ahogy hallgatom, az egykori titokminiszter, Katona Béla jut az eszembe, aki kijelentette,
hogy a politika és az alvilág kapcsolatának kiépítése megkezdődött. Ez '95-'96 környékén tör-
tént. De azt hiszem, hogy a miniszter úr késésben volt, mert nemhogy megkezdődött volna a
kapcsolatépítés, hanem ahogy önt hallgatom, szilárdan létezett is.
– Annyira szilárdan létezett, hogy amit Katona Béla miniszterként és politikusként elmondott,
az bátorságra vall. Természetesen utána már nem is lett soha többet miniszter, és mint sokat
fecsegő ember az MSZP által ki is lett vetve. Perifériára került. Annyit tudni kell, hogy az a
'95 tavaszi nyilatkozata, amely szerint a hídverés megkezdődött a politika és az alvilág között,
akkor már nem hídverés volt. Akkor már stabilan, hangsúlyozom, stabilan a maffiák a kor-
mánypártok pénzemberei voltak. Persze senki ne gondolja, hogy a maffiák úgy keletkeznek
jövedéki csalások és egyebek kapcsán, hogy a börtönből kiszabadult emberek maguktól szer-
vezett bűnözési tevékenységet folytatnak. Ez fordítva működik. Rájuk bízzák a piszkos mun-
kát, ebből lesz a piszkos pénz, amelyet utána a politikusok ismételten visszavesznek maguk-
hoz.
– Említette az imént Fenyő Jánost, a VICO birodalom fejét, a sajtócézárt, aki fotóriporterből
lett milliárdos, hatalmas kapcsolatokkal rendelkező ember. Budán, az utcán, egy szemvillanás
alatt megölték, egy kora esti, hétfői napon. A gyilkosát azóta is keresik.
– Soha nem is fogják megtalálni, tudniillik egy-két politikai vezetőnek beismerő vallomást
kellene tenni, hogy mit is csinált két órával a halála előtt Fenyő János. Kikkel szaunázott?
Miért szaladt el onnan? Miért hagyta ott a testőreit...? Akiket Fenyő János soha nem hagyott
el, hisz évek óta fenyegetve érezte magát. Valószínű, hogy egyetlenegy ilyen ember sem fog
istenigazándiból megnyílni. Azt viszont tudni kell, hogy rögtön egy nem létező maffiakapcso-
lattal próbálták ezt a bűncselekményt fedésbe tenni. Természetesen ez nem sikerült. Fenyő
János az 1990-es évek elején zugkazettamásolóból lett milliárdos, mindig meg is büntették pár
százezer forintra, s közben kazetta- és CD-másolásból birodalmat épített ki. Viszont túlter-
jeszkedett, irányítani akarta a politikusokat, és ugyanúgy feleslegessé vált, mint Princz Gábor.
– Három emberről tud, akikkel halála előtt együtt szaunázott Fenyő János. Nem mondjuk
most ki a neveket, de azt tudjuk, hogy mely politikai irányzathoz tartoznak. Persze a neveket
is ismerjük.
– Az előző kormánypárt, tehát a '98 előtti csapat meghatározó politikusaival történt ez a talál-
kozó.
– Igen, MSZP-sek és SZDSZ-esek. Sőt az egyiket a rendőrök küldték el, amikor túl hamar
megérkezett a tett színhelyére, és mondták neki, itt most nincs semmi dolga. Nagyon érdekes
volt, hogy nem ő számoltatta be a rendőröket, hanem a rendőrök mondták neki, a főnöknek,
hogy menjen már innen, mert itt most gyilkosság történt.
– Princz Gábor szemet vetett a VICO-birodalomra, hisz az ebben lévő lapok ára a mai értéken
is mintegy tizenötmilliárd forint volt. De tudni kell, hogy a sajtóbirodalmak kiépítése politika-
meghatározóvá vált. Ez nemcsak Magyarországon van így, mert Berlusconi a kábeltévéken és
a tv-csatornákon keresztül lett Olaszország miniszterelnöke. Rövid volt a tündöklése, hosz-
szabb a bukása. Princz Gábor és Fenyő János között ez a harc gyakorlatilag már mindenki
által ismert volt. Egymásról íratták a cikkeket, egymásról íratták megrendelésre a könyveket,
úgy látszott, hogy mindkettő elbukik.
– Tehát azok a politikusok, akik a szaunában utoljára látták élve Fenyő Jánost, a sajtóbiroda-
lom elosztásakor nem Fenyő Jánosra, hanem Princz Gáborra tettek?
– Természetesen, egyébként ezek a politikusok ma is parlamenti képviselők, tehát nem a “fu-
tottak még” kategóriába tartoznak. Annyit azonban tudni kell, hogy Princz Gábor oly' nagy-
mértékben vásárolta meg '98-ig a politikai elitet – itt a baloldali politikai elitre gondolok –,
hogy nem is lehetett másra tenni, csakis őrá. Ezek az emberek soha nem tételezték fel, hogy
'98-ban vereséget szenvednek a választásokon. Ha még egy ciklusig az SZDSZ-MSZP kor-
mány van, akkor ez a maffiaszerű tevékenység véglegesen beágyazódik a magyar közigazga-
tásba és a magyar bankrendszerbe. Most egy érdekes kísérlet tanúi lehetünk, nevezetesen,
hogy hogyan lehet ezt bizonyos szempontból európai normájúvá tenni? Magyarul: az Európai
Unió előtt úgy válhatunk csak szalonképessé, ha ezek ellen a maffiaszerű, szervezett bűnözés-
szerű tevékenységek ellen, amelyeknek nemzetközi leágazásai vannak, a legkeményebben
fellépünk.
– Ha elkezdene beszélni, akkor minden oka megvolna rá, de ő annál lényegesen okosabb em-
ber. Szakmai gyakorlata miatt – mely nem a bankári tevékenységből adódik, hanem bizonyos
másfajta tevékenységből – nyilvánvalóan megteszi azt, hogy az óceánon túl fog élni, nem fog
ő már meghallgatásokra hazajönni.
– Neveket mond?
Életveszélyben
– Túl vagyunk most már egy több részes riportsorozaton. Minden szava, mondata eljutott az
érintettekhez, a néven nevezettekhez. Vázoltuk a magyarországi privatizáció fekete történetét.
Vártuk folyamatosan, mivel neveket említettünk, hogy valaki majd följelent bennünket. Nagy
Ferenc, a Kárpótlási Hivatal egykori elnöke levelében tiltakozott, hogy amit róla állítottunk,
nevezetesen, hogy az egyszer már fölhasznált kárpótlási jegyeken a meglévő számok elé
újabb számot írtak, ezáltal nyolc számjegyűvé tették a sorozatot, és újból fölhasználták, az
nem igaz.
– De ez teljesen igaz. Nagy Ferenc ezzel kapcsolatos levele is nálam van. Ő is tudja… Egyéb-
ként meg lehet találni az 1997-ben indított rendőrségi nyomozás anyagát is, amely bizonyíték
hiányában lett megszüntetve, magyarul a kárpótlási jegyeket visszalopták. A fiktív tőkeeme-
lést ezek után Budapesten nem hajtották végre. Annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy ez
a volt államtitkár úr, akit Nagy Ferencnek hívnak, ma a maffia alkalmazottjaként a szentgott-
hárdi Kaszagyár igazgatótanácsának elnöke. Inkább azt kérje ki magának, hogy miért került ő
oda!
– Beszéltünk Máté László negyvenmilliárdos birodalmáról, a kialakulás körülményeiről, vi-
szont Máté László körül csönd van most. Mi van vele? Hol él most?
– Kint volt nagyon sokáig Londonban, jelenleg már izraeli állampolgár, a vagyona jelentős
részét eltüntette.
– De azért az érdekes, hogy akkor kezdik el a Budai Hengermalmot és a Nádor '95-öt vizsgál-
ni, amikor Máté László már nincs itthon. Izraellel pedig nincs kiadatási egyezménye
Magyarországnak. Az emberek a Máté-ügy kapcsán gyakran teszik föl a kérdést, ugyanez lesz
majd Princz Gábor sorsa is? Szépen elaltatják az ügyet? Elfelejtik, hogy mennyi pénz tűnt el,
és egyszercsak Princz Gábor is megjelenik egy olyan országban, ahonnan már őt sem lehet
visz-szahozni.
– Ez természetesen így fog történni. Princz Gábor jelenleg is az egyik legtöbb információval
rendelkező ember. Eszük ágában sincs lecsukni Princz Gábort. Ha valakinek százötvenmilli-
árd forintot el lehet lopni a bankjából, és nem gyanúsítják az illetőt, nem kerül előzetes letar-
tóztatásba, akkor el kell gondolkodni, hogy nálunk valóban üldözik-e a bűnt? Nem rendőri
kérdés egyébként az ilyen horderejű bűnügyi kérdések megoldása. Ez politikai szándék kérdé-
se. Princz Gábor zsarolhat. A többi bankár is zsarolhat. Mert nehogy azt higgye valaki, hogy a
Postabanknak van a legnagyobb VIP-listája. Van olyan bank, amelyiktől tízszer annyi politi-
kus és úgynevezett üzletember kapott kamatmentes hitelt, mint amennyi a Postabanktól ka-
pott, kapott olyan szolgáltatást, ami nem hitel. S akkor még a tízszeresen-húszszorosan meg-
forgatott részvény értékéről nem is beszéltünk. Tehát nem csukják le Princz Gábort.
– Többen kérdezték a sorozatot hallgatva, hogyha Kőrösi Imre minden dokumentummal ren-
delkezik, és minden héten azt mondja, hogy igen, ezek megvannak, akkor miért nem állt elő
ezekkel a dokumentumokkal, miért nem jelentette föl a tetteseket?
– Túl vagyok rajta. Nagyon sok fenyegetés ért az elmúlt hosszú évben. Érdekes módon az
ellenfeleimtől kevéssé félek már, mert elég ismertté váltam Keleten és Nyugaton. Szerintem
fölgyorsítaná az események tisztázását az, ha velem valami történne. Az viszont igaz, hogy
képviselőként operatív akciót szervezett ellenem a saját nemzetbiztonságom. Ez a legször-
nyűbb időszaka az egész életemnek.
– Ez mikor volt?
– Emlékszem egy mentős szállításra a kilencvenes évek elejéről. Ön rosszul lesz, talán a
szívé-vel van baj, elveszíti az eszméletét, aztán észhez tér, de beszélni nem tud, mindent lát és
min-dent hall maga körül. Arra ébred föl, hogy egy mentőben van, és a mentő nem a kórház
felé robog.
– Ez követhető történet. Mentő menetlevéllel együtt igazolható, hogy '94 tavaszán volt egy
szívrohamom, amelynél a mentőt kihívta az orvos, a mentő megérkezett és elindult velem a
kórházba, Tatabányára.
– Igen. Az eset óta már tudom, hogy a szívroham alatt még hallunk. Végighallgattam hát a
beszélgetést, hogy fordítsák meg a képviselőt, és Pestre, a Kútvölgyi úti kórházba vigyék.
Biatorbágyon álltak le a mentővel. Akkor már jött szembe a budapesti mentő, nagyon hideg
volt, az még kicsit észhez is térített. Áttettek a rohammentőbe, miközben folyamatosan a lehe-
tő legcsúnyább szavakkal illettek…
– Ha azok orvosok voltak, akik lealkoholistáztak, letrógereztek, és azt mondták, vigyék fel a
bolondok házába, mert végül úgyis tepsibe kerül ez az ember… Ha ezek mentős tisztek vagy
orvosok voltak, akkor én nagyon csodálkoznék. A Kútvölgyi kórház pszichiátriai zárt osztá-
lyán találtam magam, ahonnan fél órán belül a családom, hangsúlyozom, a gyermekeim sza-
badítottak ki. Ha valakit szívrohammal pszichiátriai zárt osztályra, bolondok közé visznek,
akkor erről csak azt lehet mondani, hogy a cinizmuson kívül más célja is volt. A tragédia eb-
ben az, hogy azóta én az operatív akció részleteit is ismerem. Tehát annyira gyönge a magyar
titkosszolgálat, hogy még ez is kiszivárgott! Ismerem a velem kapcsolatos anyagot. Tragédia,
de a titkosnak hitt Nyírfa-akció kilencven százalékát is kívülről fújom már.
– Biztos, hogy nem ápolni vittek a pszichiátria zárt osztályára. Ott egy-két injekcióval elég
sok mindent el lehet intézni. Nem vagyok képzelt beteg, nem szenvedek üldözési mániában.
Engem valóban el akartak tenni láb alól. Túlontúl súlyos érdekeket sértettem. Antall József
egyszer azt mondta nekem: Imre, az Istenre kérlek, ezekbe ne kössél bele, mert nem tudlak
megvédeni tőlük. Ez a beszélgetés 1993. január 6-án történt, majd két és fél órás beszélgetés
követte 1993. január 14-én a miniszterelnök szobájában. Ő ismét kért: Imre, nem tudlak meg-
védeni. Tudod te, kikbe kötöttél bele? Sajnos, amikor már az egészsége megromlott, ezt az
operatív akciót nem tudta megakadályozni. Viszont az egyik kormánytag a Parlament folyo-
sóján mondta: Imre, nagyon vigyázz, nemcsak azért, mert a falnak is füle van, de nézz körül
az utcán, mindig nézd meg, hogy hova lépsz. Ezt mondták '96-ban is a privatizációs beadvá-
nyaim után, vagy '97-ben, amikor meg találtam írni Horn Gyulának, hogy az unokaöccse egy
gengszter. Nem jó az, ha azt mondják az embernek, hogy nézz körül. Ebben benne van a fe-
nyegetés is. Annak ellenére, hogy hazai érdekeket, hazánk polgárainak érdekét védem. Így
teszik ezt Európában mindenütt, nálunk úgy látszik, ez még nem divat.