A Novter Vizg Jegyzet

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR
VÍZGAZDÁLKODÁSA
Mezıgazdasági vízgazdálkodási szakirányú továbbképzés jegyzet

Gödöllı
Készítette: Dr. Csajbók József

Debreceni Egyetem, Mezıgazdaságtudományi Kar
2004
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR VÍZGAZDÁLKODÁSA
Tartalom
Bevezetés .................................................................................................................. 1
1. A víz és a környezet kapcsolata................................................................................ 3
1.1. Állandó vízbıség és a környezet kapcsolata................................................... 4
1.1.1. Lápok ................................................................................................. 6
1.1.2. Mocsarak.......................................................................................... 10
1.2. Az idıszakos vízbıség és a környezet kapcsolata ........................................ 12
1.2.1. Az idıszakos vízbıség kialakulásának okai .................................... 13
1.2.2. Az idıszakosan vízborításos területek hasznosítása ........................ 19
1.3. Erózió............................................................................................................ 26
1.3.1. Az eróziót kiváltó és befolyásoló tényezık ..................................... 26
1.3.2. Az erózió formái .............................................................................. 28
1.3.3. A talajvédelem lehetıségei .............................................................. 33
2. Az agrotechnika és a vízellátás kapcsolata ............................................................. 37
2.1. A vízellátás és a talajmővelés összefüggései ................................................ 39
2.1.1. A talaj nedvességtartalma és mővelhetısége ................................... 40
2.1.2. A talajnedvesség megırzése és a talajmővelés ................................ 46
2.1.3. Öntözött talajok mővelésének speciális kérdései............................. 48
2.2. A vízellátás és tápanyagellátás összefüggései............................................... 49
2.2.1. A tápanyagellátás és a növények vízfogyasztása, vízhasznosítása .. 52
2.2.2. A vízellátás és a tápanyagfelvétel kapcsolata .................................. 56
2.3. A vetésváltás, vetésszerkezet és a vízellátás kapcsolata ............................... 58
2.4. A növényvédelem és a vízellátás kapcsolata ................................................ 65
2.5. A biológiai alapok és a vízellátás kapcsolata................................................ 71
3. A vízellátás és a minıség kölcsönhatásai ............................................................... 77
3.1. A vízellátás és a környezet minısége közötti összefüggések ....................... 77
3.2. A vízellátás és a termék minısége közötti összefüggések ............................ 80
3.2.1. A vízellátás hatása az ıszi búza minıségére.................................... 80
3.2.2. A vízellátás és a cukorrépa minısége .............................................. 81
3.2.3. A vízellátás és a burgonya minıségének összefüggései .................. 83
4. Az öntözés általános és speciális kérdései .............................................................. 91
4.1. Az öntözési rend kidolgozása ....................................................................... 98
4.1.1. Az öntözés kezdı idıpontjának meghatározása............................. 100
4.1.2. A vízigény meghatározása ............................................................. 113
4.1.3. Az öntözıvíz mennyiségének meghatározása................................ 114
4.1.4. Az egyszeri vízadag meghatározása............................................... 125
i
1. VÍZ ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA
4.1.5. Az öntözési forduló........................................................................ 125

4.1.6. Az öntözés minısége ..................................................................... 126
4.2. Öntözött területek trágyázása...................................................................... 128
4.3. Az öntözési módok növénytermesztési értékelése...................................... 129
4.3.1. Felületi öntözés .............................................................................. 129
4.3.2. Esıszerő öntözés............................................................................ 130
4.3.3. Altalajöntözés ................................................................................ 134
4.3.4. Mikroöntözés ................................................................................. 135
5. Szántóföldi növények öntözése ............................................................................ 138
5.1. A cukorrépa öntözése.................................................................................. 139
5.1.1. Az öntözés jelentısége a cukorrépa termesztésében...................... 139
5.1.2. A vízellátottság, vízhiány értékei, területi eloszlása ...................... 140
5.1.3. A talajok vízháztartási jellemzıi és a cukorrépa vízellátása.......... 141
5.1.4. A cukorrépa vízigénye, a vízigény változékonysága ..................... 142
5.1.5. A cukorrépa öntözési rendje .......................................................... 143
5.2. A lucerna öntözése...................................................................................... 145
5.3. A vöröshere öntözése .................................................................................. 146
5.4. A burgonya öntözése................................................................................... 147
5.5. A zöldborsó öntözése .................................................................................. 150
5.6. A szója öntözése.......................................................................................... 151
5.7. A kukorica öntözése.................................................................................... 152
5.7.1. Az árukukorica öntözése................................................................ 152
5.7.2. A csemegekukorica öntözése ......................................................... 153
5.7.3. A vetımagkukorica öntözése ......................................................... 153
5.8. Az ıszi búza öntözése ................................................................................. 154
Felhasznált irodalom ................................................................................................... 156
Jogvédelmi figyelmeztetés:
E mő tartalmát a felhasználó a szerzıi jogról szóló 1999. évi LXXVI. Tv. 33. § (4) bekezdé-
sében meghatározott oktatási, illetve tudományos kutatási célrahasználhatja fel. A felhasználó
a digitális tartalmat képernyın megjelenítheti, letöltheti, arról elektronikus adathordozóra
vagy papírlapon másolatot készíthet, adatrögzítı rendszerében tárolhatja. A digitális tartalmak
üzletszerő felhasználása tilos, valamint kizárt a digitális tartalom módosítása és átdolgozása,
illetve az ilyen módon keletkezett származékos anyag további felhasználása.
ii
BEVEZETÉS
A mezıgazdaságban, így természetesen a növénytermesztésben is, a vízzel való gazdálkodás szer-

ves része az ökológiai erıforrások (légkör, földfelszín, hidrológiai ciklus) természetes rendszerének.
Az adott ökológiai körülmények között rendelkezésre álló víz tudatos, szakszerő, jó hatékonyságú
felhasználása az emberi tevékenység alapvetı törekvése kellene, hogy legyen. Ez azonban nem egy-
szerő feladat, és megvalósítása nagy mennyiségő és széleskörő ismeretanyagot feltételez.
A szántóföldi növénytermesztési térben a pillanatnyi vízháztartási helyzetek végtelen számú variá-
ciója alakulhat ki, ennek oka abban keresendı, hogy a rendszer igen bonyolult, a befolyásoló és egy-
mással kölcsönhatásban lévı tényezık nagy száma miatt. A tényezık közül a víz azért kapott kiemelt
szerepet, mert nagyon szők idıintervallumon belül korlátozni képes a növényi produkciót, ezen ke-
resztül a termesztés eredményességét. A növények nagyon gyorsan reagálnak a vízhiányra, vagy a
káros víztöbblet következtében kialakuló oxigénhiányra. Ezen kívül integráló szerepe is van a víznek,
nagy mértékben befolyásolni képes a többi természeti és termesztés-technológiai tényezı hatását, ha-
tékonyságát.
A növénytermesztésben dolgozó szakemberek számára különösen fontosak a szélsıséges vízháztar-
tási helyzetet jelentı állapotok. A vízhiány illetve a káros vízbıség különbözı fokozatainak kialakulá-
si feltételrendszere, okai, a megelızés, a kockázatok csökkentésének lehetıségei fontos, nagy jelentı-
séggel bíró témakörök. A mezıgazdasági vízgazdálkodás általános célja annak elérése, hogy a terme-
lési folyamat során a víz ne váljon az eredményesség korlátjává. Alapvetı célja a szélsıséges, a mezı-
gazdasági termelés szempontjából káros vízháztartási állapot megelızése, megszüntetése. A növény-
termesztésben, a vízgazdálkodási beavatkozások lehetıvé teszik a kedvezıtlen vízháztartási helyzetek
(aszály, káros víztöbblet) megelızését, illetve a kialakult káros állapot minél hamarabbi megszünteté-
sét.
Hazánkban az aszályra való hajlam az utóbbi évtizedekben nıtt, bár az ország egyes régióiban elté-
rı mértékő a változás. A növénytermesztésben tehát arra kell számítanunk, hogy csökkenı vízmennyi-
séggel kell elérni a kívánt termést. A problémára orvosolása szempontjából az öntözésre való beren-
dezkedés is csak részben jelenthet megoldást, hiszen felszíni és felszín alatti vízkészleteink végesek. A
felhasználható édesvízkészletek csökkenése globális probléma, melynek jelentıségét az emberiség
még nem ismerte fel kellı mértékben.
Magyarországon az összes csapadék 90-92 %-a hull a növénytermesztési térbe és ennek 60-90 %-a
marad ott (Petrasovits, 1988), ezzel lehet gazdálkodni. A víz hasznosulása a növénytermesztésben
nagyon változó mértékő, a termesztés színvonalától, az alkalmazott agrotechnika minıségétıl és meg-
valósításának pontosságától, illetve a termesztési folyamat egyéb feltételeitıl függıen.
A víz az ökológiai rendszerben nagyon bonyolult körforgásban vesz részt, melyet hidrológiai cik-
lusnak nevezünk (1. ábra). Az ember a tevékenysége során többé-kevésbé módosítani tudja a ciklus
bizonyos elemeit, általában kedvezıtlen irányban, ami pillanatnyilag beláthatatlan kockázatokkal jár.
A mezıgazdasági termelés is, a vízgazdálkodási beavatkozásokon keresztül, számos ponton hatásal
van a ciklus lefutásásra.
A növénytermesztés további fejlesztése során elkerülhetetlen a vízgazdálkodás színvonalának javí-
tása hazánkban. Nem emelhetı tartósan a növénytermesztés színvonala a vízgazdálkodás szakszerőbb,
tudatosabb megvalósítása nélkül. A növénytermesztés és vízgazdálkodás minél jobb összhangjának
megteremtése alapvetı fontosságú az újabb társadalmi igények, elvárások (pl. tájvédelem, környezet-
védelem), teljesítésében is.
1
1. ábra A hidrológiai ciklus (Giessler nyomán in Petrasovits, 1981)
2
1. A VÍZ ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA
Az aszály végigkíséri a magyar mezıgazdaságot a kezdetektıl fogva. Az aszály gyakoriságában és

mértékében jelentıs eltérések tapasztalhatók az ország egyes régiói között. Különösen a Tiszántúl
kontinentális térségeiben érezteti hatását, ahol a csapadékhiány okozta aszály fellépése gyakoribb. A
légköri aszály hatásaival is szinte minden évben számolnunk kell. Az ország szántóterületének kb. 70-
75 %-án a növények a szeszélyesen érkezı csapadékra és a talajban tárolt nedvességre vannak utalva
vízigényük kielégítése szempontjából. A talajvíz nagyon változó mértékben körülbelül a terület 25-30
%-án vesz részt a növények vízellátásában.
A víz sokféle és nagyon bonyolult módon játszik szerepet a növények életében, anyagcseréjében.
Többek között befolyásolja az asszimilációt, a légzést, a párologtatást, a különbözı transzport folya-
matokat. A víz fiziológiai fontosságát mutatja, hogy az egész növényi szervezetben jelen van, a gyöke-
reket körülvevı víztıl egészen a levelek víz - pára határfelületéig. A magasabbrendő növények növe-
kedési üteme sokkal érzékenyebben és gyorsabban reagál a vízellátás változására, mint a környezet
bármely más tényezıjének változására. A víz azonban a növénytermesztésnek csak egy tényezıje.
A vízhiány a szántóföldi növényállomány szerves anyag termelését jelentısen csökkentheti, a csa-
padék mennyiségétıl, eloszlásától és az egyéb idıjárási tényezıktıl függıen a növény pusztulását is
okozhatja. A súlyosan aszálykáros területek aránya 1983-tól jelentısen megnıtt, a növekedés a ha-
gyományosan vízhiányos, keleti - délkeleti térségektıl északi és nyugati irányba történt. A vízhiány
növekedésével a várható terméskiesés mértéke nem egyenes arányban, hanem hatványozottan nı.
A termesztéstechnológia eszközeivel az ember növelni igyekszik egy adott területen a termést, míg
az idıjárás kilengései miatti szárazság sokszor csökkenti azt. A növények számára rendelkezésre álló
vízmennyiség minél jobb kihasználása az egyik legfontosabb kérdése a termesztésnek és a termesztés-
technológiai kutatásoknak.
A szántóföldi növénytermesztés célja olyan szántóföldi ökoszisztémák kialakítása, amely lehetıvé
teszi megfelelı beavatkozások nyomán az igényeknek megfelelı produkció kialakulását, elérését. A
talaj-növény-levegı rendszer komplex tulajdonságai folytán olyan sajátosságokkal rendelkezik, ame-
lyeknek egy részét a természeti tényezık szabályozzák, míg más összetevık ember által befolyásolha-
tók. A termesztéstechnológia egyik leglényegesebb törekvése a talajnak, növénynek és a levegınek,
mint alrendszerek harmóniájának kialakítása és fenntartása. Mivel az alrendszerek egymással kölcsön-
hatásban állnak, úgy az alrendszereken belüli befolyásolható és nem befolyásolható tulajdonságok
összhangjának megteremtése a legfontosabb cél.
Az alrendszerek közül a levegıt természeti adottságnak kell tekintenünk, így vele szemben az al-
kalmazkodás elvét kell messzemenıen biztosítani, továbbá a kedvezı adottságait pedig minél nagyobb
mértékben kihasználni.
A növény, genetikai tulajdonságainál fogva egy többé-kevésbé plasztikus alrendszer, ugyanis képes
megállapítható határokon belül alkalmazkodni az éghajlati és talajfeltételekhez.
A talaj, mint ökológiai alrendszer, alapvetıen különbözik az elızıektıl, s növénytermesztési szem-
pontból egyik legfontosabb tulajdonsága a termékenység, továbbá, hogy a víz és a növényi tápláló-
anyagok raktározója, szolgáltatója, egyes ásványi anyagok képzıdési helye. A talajok jól mérhetı
fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságokkal rendelkeznek, ezáltal ez az alrendszer az, amelyik az
ökológiai rendszeren belül legtágabb határok között szabályozható a különbözı tulajdonságok tekinte-
tében. Ez a magyarázata annak, hogy a termesztéstechnológia elsısorban a talajtulajdonságok korlátok
között tartására törekszik. A technológia legfontosabb elemei a mővelés, a tápanyaggazdálkodás, a
vízgazdálkodás, a vetésváltás, külön-külön és együttesen kölcsönhatások formájában határozzák meg a
talaj alrendszer sajátosságait. A termesztı ezeket a tulajdonságokat igyekszik a növényi igényekhez
harmonikusan illeszteni.
Az agroökológiai rendszer egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy alrendszerei eltérı érzékenysé-
gőek, vagyis tehetetlenségük idıskálája lényegesen eltér egymástól. A levegı változási tehetetlensége
a legkisebb, néhány óra vagy nap alatt óriási szélsıségek következhetnek be különbözı tulajdonságai-
nak értékében. Más szóval az idıjárási hatás idıbeli változása gyorsan lejátszódó folyamat és igen
széles értékskálán zajlik le. Ezzel szemben a talaj egy rendkívül lassú reakció formájában válaszol a
3
természeti, vagy emberi hatásokra. E megállapítás mind a kémiai, mind a fizikai és biológiai tulajdon-
ságaira nézve egyaránt elfogadható. A növény genetikai tulajdonságai által meghatározott határok
között képes elviselni e különbözı idıskálán lezajlódó hatásokat, de ehhez a növénynek igen nagy
variációban megnyilvánuló hatásokat kell tolerálni, károsodás nélkül elviselni.
Az említett három alrendszer kölcsönhatása energetikai és anyagforgalmi folyamatokban nyilvánul
meg. E kölcsönhatások szabályozzák a táplálóanyagok és a víz fölvételének sebességét, a növénybe
való beépülésének mértékét és határát. A vázoltak alapján tekintettel kell lennünk arra, hogy az alrend-
szerek egyes tulajdonságai és azok kölcsönhatásainak formái igen széles értékskálán mozgó valószí-
nőségi változóknak tekinthetık.
A hidrometeorológiai szélsıségek hatása a növénytermesztésben több tényezı kölcsönhatásának
eredménye. Az egymással kölcsönhatásban lévı tényezık a hidrometeorológiai szélsıségek hatását - a
növénytermesztési beavatkozások szakszerőségétıl, a technika és technológia színvonalától, valamint
a talaj vízgazdálkodási tulajdonságától és állapotának változásától függıen - fokozhatják, illetve eny-
híthetik. Mindemellett a hidrometeorológiai szélsıségek idıbeni elıfordulásának gyakorisága nıtt,
következésképpen a szántóföldi növények, a növénytermesztés szenzibilitása fokozódott, az alkalmaz-
kodó képessége romlott.
A növénytermesztésben a káros vízfelesleg fogalma két irányból közelíthetı meg. Egyrészrıl, a
növények szempontjából vízbıségrıl akkor beszélünk, ha a tenyészidıben a talaj víztartalma megha-
ladja a termesztett növények statikai vízigényét. Másrészrıl, a víztöbblet az agrotechnika egyes eleme-
inek megvalósítását vagy minıségét kedvezıtlenül befolyásolja.
1.1. ÁLLANDÓ VÍZBİSÉG ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA
Azokon a területeken, ahol a csapadék és a hozzáfolyás összege legalább egyes idıszakokban több,
mint a párolgás és az elfolyás együttes értéke, és a többlet hosszabb távon tárolódik, állandó vízbıség
alakul ki. A víztöbblet káros hatásainak, illetve annak megítélése szempontjából jelentıs szerepe van a
vízfölösleg hosszú idejő tározódásának.
CS + H > P + E
CS = csapadék
H = hozzáfolyás
P = párolgás
E = elfolyás
A Magyarországon létrejött lápterületeken a víztöbblet nem az éghajlati tényezık hatására alakul

ki, hanem általában a felszíni és felszín alatti hozzáfolyás következménye, illetve kialakulásának kö-
rülményei között a lefolyás teljes vagy részleges akadályozottsága is jellemzıen jelen van.
Vízbıség esetén a pórustérfogat vízzel való telítettsége következtében állandó oxigénhiány alakul
ki a talajban. (Az O2 diffúziója vízzel telített pórusokban kb. 10 000-szer kisebb, mint a levegıben,
ezért utánpótlása a levegıbıl gyakorlatilag megszőnik.) Az oxigénszegény környezetben a fakultatív
és obligát anaerob mikroorganizmusok válnak uralkodóvá. Elıtérbe kerülnek az anaerob lebontó fo-
lyamatok, így a szerves anyagok mineralizációja helyett azok redukciója megy végbe, és szénhidrogé-
nek keletkeznek. Az anaerob mikroorganizmusok bizonyos körülmények között a H+ ionokat részben
H2 molekulákká, a szerves anyagok egy részét metánná (CH4) redukálják. A redukciós folyamatok
során például a NO 3− ionok NO −2 és N2O közbeiktatásával N2-é, majd további redukció után NH +4
ionokká, a Mn4+ és Mn3+ Mn2+-vé, a Fe3+ Fe2+-vé alakul. Megindulhat a SO 24 − ionok H2S-é redukáló-
dása is, aminek köszönhetı az ilyen talajok jellegzetes kénhidrogénszaga.
4
A hosszan tartó levegıtlenség hatására a talajokban nagy mennyiségő redukált vegyület és ion
halmozódhat fel, ami egyrészt a talajszerkezet leromlását okozza, másrészt igen kedvezıtlen a növé-
nyek tápanyagfelvétele szempontjából. A talajok redoxipotenciálját elsısorban a levegızöttségük hatá-
rozza meg, módosító szerepe van a hımérsékletnek és a kémhatásnak.
Állandó vízbıség hatására adott területen párhuzamosan a talajban, a víztöbblet hatására lezajló fo-
lyamatok elırehaladásával viszonylag gyorsan kialakulnak az állandó sekély vízborítást, vagy magas
talajvizet kedvelı, illetve tőrı növénytársulások.
Az éghajlat befolyásoló hatásától, a földrajzi körülményektıl és a kialakult növénytársulástól füg-
gıen különbözı láptípusok, vagy mocsarak jönnek létre.
Mi a különbség a mocsarak és lápok között?
szerves anyag keletkezés > szerves anyag lebomlás
LÁPOK
szerves anyag keletkezés ≤ szerves anyag lebomlás
MOCSARAK
A mocsarak és lápok olyan területeken alakulnak ki, ahol általában több tényezı együttes hatásának
következtében állandó víztöbblet jellemzı. A fı különbség a lápok és mocsarak kialakulása között a
szerves anyag képzıdésének és lebomlásának a sebességében, illetve ezeknek a folyamatoknak az
egymáshoz viszonyított arányában van.
A mocsarak és lápok kialakulását befolyásoló fontosabb tényezık:
- az éghajlat
- földrajzi körülmények
- növénytársulások
Az éghajlat akkor kedvez a lápok és mocsarak kialakulásának, ha a lehulló csapadék több, mint a
párolgás. Ezt figyelembe véve, arra a következtetésre juthatunk, hogy minél hővösebb és csapadéko-
sabb egy terület éghajlata, annál valószínőbb lápok vagy mocsarak keletkezése. Hővösebb éghajlatai
övekben és magas hegyvidékeken valóban gyakrabban találhatunk lápokat és mocsarakat.
A földrajzi adottságok is alapvetıen befolyásolják az állandó víztöbblet kialakulásának lehetısé-
gét. A lefolyás nélküli völgyekben, ha a csapadék vagy a hozzáfolyás révén elég víz jut a területre, és
a talajviszonyok is lehetıvé teszik, nagy valószínőséggel alakulnak ki lápok vagy mocsarak.
Az állandó vízbıség következtében, az éghajlat és a földrajzi körülmények módosító hatásainak
eredményeként kialakul egy jellemzı növénytársulás a területen. Ezek a növénytársulások a mocsa-
5
rak és lápok fejlıdésével párhuzamosan fokozatosan átalakulnak, átrendezıdnek. A mocsarakban és

lápokban megjelenı növénytársulásokat többféleképpen csoportosíthatjuk. Az egyik lehetıség a jel-
lemzı növények habitusa szerinti csoportosítás. Eszerint a társulás lehet:
- fás, bokros
- füves
- mohás
A felvehetı tápanyagok mennyisége, formája iránti igényt figyelembe vevı csoportosítás:
- eutróf növénytársulás
- oligotróf növénytársulás
- mezotróf növénytársulás
Az eutróf társulásra jellemzı a viszonylag nagy tápanyagigényő növényfajok jelenléte.

Az oligotróf társulást alkotó növények nem igénylik, egyesek nem is tőrik az ásványi tápanyagok
jelenlétét egy minimális koncentráció fölött. Ezen növényfajok egy része speciálisan alkalmazkodott a
tápanyaghiányos, elsısorban nitrogén hiányos talajviszonyokhoz, és állatok csapdába ejtésével és
megemésztésével jutnak tápanyagokhoz.
A mezotróf társulásban megtalálhatók az eutróf és oligotróf táplálkozásra berendezkedett fajok
képviselıi egyaránt.
1.1.1. LÁPOK
Lápokkal olyan területeken találkozhatunk, ahol a hidrológiai viszonyok a tızeg felhalmozódásnak

kedveznek. A lápok leggyakoribbak a mérsékelt és hideg éghajlati övben. Az alacsony hımérséklet
következtében, a kis mértékő párolgás még a csapadékkal viszonylag rosszul ellátott területeken is
vízfelesleget eredményez. A trópusokon és a szubtrópusi övben a magas hegyvidékeken és a folyódel-
tákban fordulnak elı lápok. A lebontási folyamatok az oxigénhiányos és savanyú közegben igen lassú-
ak, a szervesanyag képzıdési üteme gyorsabb, ezért tızeg kialakulása jellemzı. Hazánk lápterületei-
nek szerves anyag készlete meghaladja a 400 tonnát hektáronként (1. táblázat). A legnagyobb lápterü-
letek az 1. ábrán láthatóak.
1. táblázat Hazánk legnagyobb lápterületei (Petrasovits, 1975)
Hanság 13 240 ha
Kis-Balaton 10 940 ha
Balatoni berkek 12 670 ha
Sárvízvölgy 9 790 ha
Kaposvölgy 8 060 ha
Duna-Tisza köze lápterületei 5 757 ha
Ecsedi láp 8 060 ha
Nagy-Sárrét (Berettyó, Körösök vidéke) 8 640 ha
Összesen kb. 90 000 ha
6
2. ábra Láptalajok Magyarországon
A lápokat kialakulásuk körülményei és egyéb tulajdonságaik alapján csoportosítjuk:
A topogén lápok kialakulásában a domborzatnak van elsıdleges szerepe, de az éghajlatnak jelentıs

befolyásoló hatása van. Általában eutróf jellegőek, ásványi anyagokban gazdagok. Ide tartoznak a
feltöltıdési vagy síklápok és az elárasztási vagy mélylápok.
a.) Síklápok
Általában tavak feltöltıdése (eutrofizáció) útján jönnek létre. Felületük gyengén homorú vagy sík
(innen az elnevezés). Mélyfekvésük miatt rendszeresen elárasztja ıket a környezı területek ásványi
anyagokban viszonylag gazdag elfolyó vize (3. ábra).
b.) Mélylápok
Tartós elárasztás, vagy a talajvíz tartós megemelkedése útján jönnek létre.
Az ombrogén lápok hővös-mérsékelt, óceáni éghajlatú területeken jönnek létre. Csak a csapadék-
víz táplálja ıket, ásványi tápanyagokban rendkívül szegények, oligotróf növénytársulás a jellemzı
rájuk. A növényzet számára a legnagyobb problémát az oxigén- és tápanyaghiány jelenti. Ebbe a tí-
pusba tartoznak a fellápok.
c.) Fellápok vagy dagadólápok

A dagadólápok felülete domború, a környezı terület szintje fölé emelkedik. Ásványi tápanyagok-
ban rendkívül szegények, mely több okra vezethetı vissza. Az egyik fı oka az, hogy a láp felszínének
kiemelkedése miatt a környezı területek ásványi anyagokban viszonylag gazdagabb elfolyó vizei nem
jutnak be a lápra. A másik, az elızıvel általában együtt jelentkezı, gyakori oka az, hogy a dagadóláp-
7
ban visszatartott vizet, az alatta összepréselıdött tızegréteg elzárja a talajvíztıl, ami ásványi anyago-
kat is tartalmaz. A fellápokra jellemzı a vastag tızegréteg (4. ábra).
A dagadólápok létrejöttében különleges szerepet játszanak a speciális sajátosságokkal rendelkezı
tızegmoha fajok. Gyors növekedésre képesek, tömegükhöz viszonyítva igen nagy mennyiségő vizet
képesek raktározni, anyagcseréjük során pedig savanyítják a talajt. Kontinentális éghajlat alatt, a tı-
zegmoha lassabb növekedése miatt bokrok és fák is megjelenhetnek a lápon. Hazánkban a fellápok
kialakulásához nem kedvezıek az éghajlati feltételek, az országban található egyetlen felláp jégkor-
szaki maradványnak tekinthetı, és védelem alatt áll. A tundrán a dagadólápok tipikus formája a körül-
belül 100 méter átmérıjő, a talajszintbıl 5-6 méterre kiemelkedı, középen jégmagot tartalmazó tı-
zegmohaláp. Finnországban az enyhe lejtıkön, a lejtıvel párhuzamos irányú szalaglápok (aapa-lápok)
is találhatók.
Átmeneti lápok
Az átmeneti lápok a síklápok és a fellápok tulajdonságait keverve mutatják. Többé-kevésbé egyen-
súlyi helyzet alakult ki a szerves anyag keletkezése és lebontása között. Általában vízszinteshez köze-
lítı a felületük. Mezotróf növénytársulás jellemzı rájuk, megtalálhatók az oligotróf és eutróf táplálko-
zást folytató növényfajok is (5. ábra).
3. ábra A síklápok keresztmetszete
élı növényzet tızeg
altalaj
4. ábra A dagadólápok keresztmetszete
élı tızegmoha
tızeg
altalaj
5. ábra Az átmeneti lápok keresztmetszete
élı növényzet
tızeg
altalaj
8
A lápterületek hasznosítása
A lápterületek mezıgazdasági hasznosításához elıször vízrendezésre van szükség. A vízrendezés

nem lecsapolást jelent, magában foglalja a vízfelesleg eltávolítását ugyanúgy, mint az esetleges vízhi-
ány esetén a vízpótlást. A tızegkészletek megırzése szempontjából az egyik legveszélyesebb dolog a
„lecsapolás”, a terület kiszárítása. A tızeg aerob viszonyok közé kerülve gyorsan bomlik (aerob mik-
roorganizmusok által), kotusodik, és értéktelenné válik. Ezért a tızeg megóvása szempontjából kedve-
zı és a mezıgazdasági hasznosítás számára is elfogadható mélységig célszerő csak a talajvíz szintjét
csökkenteni. Ez a mélység általában 60-80 cm. A láptalajok jellemzı tulajdonságait a 2. táblázatban
láthatjuk.
A felesleges felszíni vizek összegyőjtése és elvezetése, a talajvízszint csökkentése szívóárkokkal
történik. A szívóárkokból a víz a mellék- győjtı- és fıcsatornákon keresztül hagyja el a területet. Meg
kell akadályozni a környezı területekrıl származó hozzáfolyást is, erre övcsatornák szolgálnak.
2. táblázat A hazai sík- és átmeneti lápok talajainak fıbb jellemzıi (Belák)
térfogattömeg légszáraz állapotban 514-853 kg/m3
vízvezetı képesség 80-110 mm/ó
kapilláris vízemelés 60-75 cm/24 ó
vízkapacitás 130-180 m%
hasznosítható víztartalom 50-80 m%
holtvíztartalom 27-49 m%
szervesanyag 30-83 %
feltalaj humifikálódási foka 50-80 %
humifikált feltalaj mélysége 30-80 cm
A lápok hasznosítása többféleképpen történhet:
Erdı
Az egyik lehetıség az erdısítés. Megfelelı fafajok telepítésével (például éger) sikeres lehet, az évi
fanövedék többlet akár a 18 m3 -t is elérheti a vízrendezett területeken.
Gyepgazdálkodás
Az ısgyep vagy telepített gyep különbözıképpen hasznosítható (legeltetés, kaszálás). Az ısgyepnél
a gyepet alkotó fajok összetétele okozhat problémát, bár a vízrendezéssel a fajösszetétel és a fajok
aránya lassan megváltozik.
Szántóföldi növénytermesztés
A növénytermesztési hasznosítást megelızıen a területen telkesítést kell végezni. A lápterületeken
folytatott növénytermesztésnek vannak speciális szabályai:
Fontos az úgynevezett lápi vetésforgó alkalmazása, melyben a szakaszok legalább felét füveshere
foglalja el.
9
A lápi területek a magas nedvességtartalmuk, illetve mélyfekvésük miatt nehezen felmelegedık,

hidegek, esetleg fagyzugosak lehetnek, mely tulajdonságukat a növényfajok és fajták kiválasztásánál
célszerő figyelembe venni.
A mővelési mélység lehetıleg ne haladja meg a 15-20 centimétert, a talaj túlzott levegızöttsége
ugyanis a tızeg lebomlását gyorsítja.
A különbözı növényvédı vegyszerek kijuttatása során nagyon körültekintıen kell eljárni, bemosó-
dásuk a talajvízbe sokkal könnyebben megtörténhet a magas talajvízszint miatt, illetve a sok levezetı
csatorna következtében a felszíni vizek is könnyen szennyezıdhetnek.
A vízrendezett és telkesített síklápokon Petrasovits szerint sikerrel termeszthetı a kukorica, szója,

napraforgó, repce, bab, takarmánykeverékek, amennyiben a talajvíz szintjét a kellı mélységig sikerül
lecsökkenteni (3. táblázat).
A lápok mezıgazdasági hasznosítása nem feltétlenül szükséges. A vízrendezés, telkesítés igen költ-
séges, ráadásul a hasznosításnak is vannak problémái. A sokszor egyedülálló növény- és állatvilág,
reliktum fajokkal, gondos elbírálást igényel. Néhány értékes lápterület Magyarországon már védelem
alatt áll (pl. Nyírbátori ısláp, Hanság).
3. táblázat A talajvíz optimális szintje láptalajon (Petrasovits, 1975)
Növénycsoport Talajvíz mélysége cm
pázsitfőfélék, herefélék 40-60
répafélék, napraforgó, szegletes lednek, szudánifő 40-100
kukorica, burgonya, kalászosok 60-80
1.1.2. MOCSARAK
Mocsarak ott alakulnak ki, ahol a szerves anyag keletkezési üteme kicsit kisebb vagy körülbelül
egyenlı annak lebontási sebességével. Általában a folyóvölgyek középsı szakaszain, vagy a deltavi-
dékeken jönnek létre. Növényzetükre az eutróf társulás jellemzı, akár jelentıs növénytömeg is kifej-
lıdhet a mocsarakon. A lebontási folyamatok viszonylag nagyobb sebessége miatt, a nagy tömegő
növényzet ellenére sem jellemzı a szerves anyag felhalmozódása.
Magyarországon a folyók szabályzása elıtt jelentıs mocsárvilág volt. Ebben az idıszakban az or-
szág területének körülbelül egyharmadára (28000 km2) állandó vagy idıszakos vízborítás volt jellem-
zı. Különösen az Alföldön volt nagy a vízzel állandóan vagy idıszakosan borított területek aránya. A
Tisza és mellékfolyóinak hatására az Alföld területének több mint fele (53 %) rendszeresen rövidebb-
hosszabb ideig vízzel borított volt.
A nagy kiterjedéső vízi- és mocsárvilágnak köszönhetı a „vadvízország” elnevezés is, rengeteg
embernek adott munkát és megélhetést a vízivilág. A folyószabályzások, belvízlevezetı csatornázás
után mára jelentısen összezsugorodott, körülbelül 1500 km2-re tehetı az állandó vagy idıszakos víz-
borításnak kitett terület (6. ábra).
10
6. ábra Az állandóan és idıszakosan vízzel borított terület az Alföldön a vízrendezés elıtt (Petrasovits, 1975)
A mocsarak hasznosítási lehetıségei
A mocsarak mezıgazdasági hasznosítása általában egyszerőbben megoldható, mint a lápoké. A lá-

pokhoz hasonlóan hasznosítás elıtt vízrendezésre van szükség, itt azonban részben más jellegő mun-
kákat kell elvégezni. Övcsatornák létesítésével meg kell akadályozni a külsı, magasabban fekvı terü-
letekrıl származó vizek bejutását, és meg kell oldani a felesleges, káros víztöbblet összegyőjtését és
elvezetését győjtı- és elvezetı csatornák építésével. Amennyiben folyó mellett fekszik, árvízvédelmi
töltések emelésével gondoskodni kell a terület árvízvédelmérıl.
A lecsapolt területeken, a növénytermesztési hasznosítás szempontjából gondot okozhat a talaj ma-
gas sótartalma. A mocsarak talajának a vízrendezés során megváltozik a vízháztartása, aminek követ-
kezménye lehet, hogy a nátriumsók az alsóbb rétegekbıl felfelé mozdulnak el, szikesedést okozva. A
szikesedés kockázata megfelelı és szakszerő vizsgálatok, mérések alapján végzett okszerő vízrende-
zéssel csökkenthetı.
A vízrendezett területeken, ha szikesedéssel nem kell számolnunk, viszonylag kedvezı körülmé-
nyek között lehet növénytermesztést folytatni. Ezeken a területeken a talaj tápanyagszolgáltató képes-
sége általában jó, a felsı réteg szerves anyagban gazdag.
11
A vízrendezés kedvezı hatásai a következık:

- javul a talaj levegıgazdálkodása, levegızöttsége, porozitása
- a jobb levegızöttség következtében a szerves anyag aerob (oxidatív) lebontása indul
meg, a növények számára könnyen felvehetı tápanyagok, például nitrátok képzıdnek
- könnyebben felmelegszik a talaj, víztartalmának csökkenése miatt a fajhıje és
hıkapacitása is jelentısen kisebb lesz
- javul a talaj szerkezete, nagyobb mélységig kialakulhat morzsás szerkezet, amint
megszőnik a víz eliszapoló hatása
- javul a talaj teherbíró képessége, ezáltal gépekkel könnyebben lesz járható
- kisebb lesz a talajmővelés energiafelhasználása, és javul a minısége
- növényegészségügyi szempontból kedvezı, hogy a betegségeket okozó gombák élet-
feltételei romlanak
Az egykori mocsarak helyén ma sok helyen sikeres növénytermesztést folytatnak. Ennek feltétele a
megfelelı, szakszerően végrehajtott komplex vízrendezés, illetve a terület adottságaihoz mindenben
alkalmazkodó, termıhelyspecifikus termesztéstechnológia alkalmazása, beleértve a megfelelı növény-
fajok és fajták kiválasztását is. A rosszul megtervezett vagy kivitelezett vízrendezési munkák, és a
nem megfelelı vagy nem megfelelıen végrehajtott termesztéstechnológiák együttesen, de akár külön-
külön is, igen súlyos vízkárok kialakulását eredményezhetik ezeken a területeken, lásd az utóbbi évek
árvíz- és belvízkárait.
1.2. AZ IDİSZAKOS VÍZBİSÉG ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA
A hazai szántóterületeink 2/3-ának talaja rossz, vagy közepes vízgazdálkodású és mindössze 1/3-a
jellemezhetı ebbıl a szempontjából jó adottságúnak. A hidrometeorológiai szélsıségek és a talajadott-
ság kapcsolatát nézve meg kell állapítani azt is, hogy a közepes és rossz vízgazdálkodású talajok döntı
hányadának gyenge a vízbefogadó képessége és kicsi a mértékadó talajréteg hasznos vízkapacitása.
Ebbıl adódóan a csapadékos években gyakorivá és nagymértékővé válik a belvízképzıdés, száraz
években pedig kevés a talajban tárolt, növény által hasznosítható nedvesség, így talajaink vízháztartási
tulajdonságai a hidrometeorológiai szélsıségek mértékét és hatását növelik.
A talajok fizikai állapota az utóbbi évtizedekben romlott (Várallyay, 1987). A melioratív beavatko-
zások elmaradása miatt a közepes, de fıként a kedvezıtlen vízháztartású talajok állapota a teljes szel-
vényben egyre rosszabb. Oly mértékben csökkent ezáltal a víz befogadás, hogy átlagos csapadékú
évjáratban is bekövetkezhet a belvízképzıdés.
Az elmúlt egy- másfél évtizedben csökkent a növénytermesztés gépellátása. Mindemellett a gép-
park mőszaki elavulást szenvedett és elöregedés jellemzi az erı- és munkagépeket egyaránt. Ezzel a
gépparkkal idıben jó minıségi munkát végezni nem lehet. A korszerőtlen gépek nem teszik lehetıvé
az energia megtakarítást, a környezet megóvását, a gép- és eszközkapcsolást, így a mőveletszám nagy,
a gépnyom fedettség pedig meghaladja a 1,5 m2 -t egy négyzetméter mővelt területre vetítve.
Reprezentatív mérések (Birkás, 1998) azt jelzik és igazolják, hogy az eredendıen jó vízháztartású
talajok 0-60 cm-es szelvényének az állapota gyors ütemben romlik (7. ábra). A talajállapotának rom-
lását a hosszan tartó egyoldalú talajhasználat, a gépek, a mővelı eszközök állapotának romlása és
megválasztásának hibája, a mőveletek számának növekedése, a mély-, mélyítı mőveltek elmaradása
és az organikus gazdálkodás elhanyagolása okozza.
A talajt nem kímélı termesztéstechnológiák elterjedésével Nyíri (1996) szerint a növénytermesztési
szempontból káros talajtömörödés fokozott jelentkezése tapasztalható. Ez maga után vonja a talaj víz-
befogadó képességének, levegı- és hıgazdálkodásának, biológiai tevékenységének romlását. Felgyor-
12
sult a szántóföldi termıhelyek rendszeresen mővelt rétegének fizikai degradációja, aminek következ-
ménye a megnövekedett szélerózió, csapadékos idıszakokban pedig a káros felszíni víztöbblet.
7. ábra Jó talajállapot elıfordulásának %-os gyakorisága tömörödésre kevésbé hajlamos talajok 0-60 cm-es szel-
vényében (Birkás, 1998)
60
50
40
54
30
%
41
20
10
9
0
1980-84 1988-90 1991-97
1.2.1. AZ IDİSZAKOS VÍZBİSÉG KIALAKULÁSÁNAK OKAI
Az idıszakos vízbıség kialakulásának lehetséges okai:

- nagy mennyiségő és (vagy) intenzitású csapadék
- talajtulajdonságok (vízbefogadó képesség, vízkapacitás)
- árvíz
- a talajvíz megemelkedése
- szakszerőtlen öntözés
Amennyiben a csapadék intenzitása meghaladja a talaj vízbefogadó képességét, felszíni vízborítás

alakul ki, melynek vastagsága és kiterjedése a csapadék mennyiségétıl és a domborzati viszonyoktól
függ. Akkor is megjelenik a víz a talaj felszínén, ha a vízbefogadó képesség nagyobb a csapadék in-
tenzitásánál, de annak mennyisége meghaladja a talaj aktuális víztározó képességét. A csapadék hatá-
sára kialakuló vízborítás létrejöttét alapvetıen befolyásolja a talajrétegek vízvezetı képessége és a
talaj kezdeti nedvességállapota.
A talajmővelés során kialakuló tömörödött talajréteg (eketalp, tárcsatalp) számottevıen lerontja a
talaj vízgazdálkodási tulajdonságait. A tömıdött réteg vízvezetése határozza meg az egész szelvény
vízbefogadó képességét. Minél vékonyabb a tömıdött réteg fölötti talajszelvény, annál nagyobb az
okozott kár, annál hamarabb kialakulhat a káros felszíni vízborítás. Az eketalp vagy tárcsatalp hatására
ugyanis nemcsak a talaj vízbefogadó képessége romlik, hanem víztározó képessége is. A tömött réteg
alatti szelvény csak nagyon lassú reagálással, késleltetve vesz részt a víz raktározásában, így nagyon
könnyen alakul ki vízborítás, vagy lejtıs területen komoly eróziós károk keletkeznek.
13
A talaj vízbefogadó képessége két tényezıre bontható. Az egyik a víznyelı képesség, ami felszíni
folyamat, idıegység alatt a talajba szivárgó víz mennyiségét jelenti. A másik a vízvezetı, vagy vízát-
eresztı képesség, ami felszín alatti folyamat, az idıegység alatt, adott talajrétegben áthaladó víz meny-
nyiségét értjük alatta. E két folyamat együttesen határozza meg, hogy egy adott talaj milyen gyorsan
képes befogadni a felszínére hulló csapadékot vagy öntözıvizet.
A víznyelı képességet befolyásoló tényezık közül fontosságukat tekintve kiemelkedik kettı. A fe-
lületre jutó víz fizikai romboló hatása és a talaj eliszapolódásra való hajlama. Adott talaj víznyelı ké-
pessége a pórusok vízzel történı telítıdése során fokozatosan csökken, és beállhat egy alacsony érté-
ken, vagy alig mérhetı értékre csökkenhet a telítıdés után. A víznyelı képességnek tehát a kisebb
mennyiségő csapadékok befogadása szempontjából van jelentısége. Hosszan tartó esızések alkalmá-
val a talajok vízbefogadó képessége, a víznyelı képesség csökkenése miatt az idı elırehaladtával je-
lentısen romlik, felszíni vízfolyások keletkeznek. A talajmorzsák vízállósága a helytelen mővelés
következtében leromolhat, és a talaj hajlamossá válhat a cserepesedésre, jelentısen csökkenhet a víz-
nyelı képessége. Nyíri (1993) szerint szántóföldi területeink mintegy 20 %-án kell nagy valószínőség-
gel a talaj rossz víznyelésére számítani.
A szántóföldeken a víznyelésre ható tényezık igen nagy száma és azok változékonysága miatt a ta-
lajok víznyelı képessége adott termıhelyen is igen széles határok között változhat (8. ábra). A talaj
víznyelését akadályozó kedvezıtlen talajállapot kialakulására és súlyosságára közvetlen hatással van a
felszínre jutó víz mennyisége. Amennyiben tartós felszíni vízborítás nem jön létre, Nyíri véleménye
szerint a kedvezıtlen talajállapot jobbára csak a talaj felsı 1-2 cm-es rétegében alakul ki. Ha az össze-
iszapolódott vékony réteg kiszárad, akkor cserepesedéssel kell számolnunk. A folyamat, többszöri
megismétlıdéssel, az egész rendszeresen mővelt réteg szerkezetének leromlását eredményezheti.
A zsugorodásra és repedezésre hajlamos talajok (pl. réti agyagtalajok) víznyelı képessége a repe-
dések kialakulásával párhuzamosan jelentısen javul, és sokkal nagyobb értékekkel jellemezhetı, mint
amit a szerkezete, a kolloidok összetétele alapján várni lehetne.
A különbözı típusba tartozó talajok víznyelı képességét a 4. táblázatban láthatjuk.
Tavasszal, nagy mennyiségő hó gyors olvadásakor elıfordulhat, hogy az egyébként jó vízvezetı
képességő és nagy vízkapacitású talaj, fagyott állapotban nem képes befogadni az olvadékvizet, és
idıszakos vízborítás jön létre.
4. táblázat Különbözı típusú talajok víznyelı képessége

Arany-féle kötöttségi Víznyelı képesség
Talajtípus
szám (mm/óra)
Homok < 30 30-42
Homokos vályog 31-37 24-30
Vályog 38-42 18-24
Vályogos agyag 43-50 12-18
Agyag 51-60 6-12
Nehéz agyag 60 < 0,5-6
14
8. ábra A vízzel telítetlen talaj kapilláris vízvezetı-képessége különbözı nedvességi állapotban, eltérı mechani-
kai összetétel esetén
(Gardner, 1983 nyomán)
A talajra jutó csapadéknak vagy öntözıvíznek a víznyelı képesség függvényében kialakuló, lehet-
séges káros következményei (Nyíri 1993 nyomán):
- a talajfelszín eliszapolódása, káros mértékő tömörödése

- a felszín átmeneti vízborítása, és az ezzel járó nagyobb párolgási veszteség
- a domborzati viszonyoktól függıen egyenlıtlen vízellátás, az oldal irányban elmozdu-
ló vagy a területrıl elfolyó víz következtében
- eróziós károk, a talaj elhordása, ráhordása és ennek következtében a talaj termékeny-
ségének termıhelyen belüli differenciálódása
- a talajszelvény különbözı beavatkozásokkal, legtöbbször talajmőveléssel megnövelt
vízáteresztı képességének kihasználatlansága
- a talajlevegı kedvezıtlen összetétele, a talaj levegıtlensége
- csírakárosodás, -pusztulás, az állomány kiritkulása
15
A hosszan tartó és több centiméter vastagságú vízlepel kialakulását indukáló víznyelési korlátok
esetén az egész mővelt rétegre kiterjedı eliszapolódási folyamat is létrejöhet. Az ilyen, akár több tíz
centiméter mélységő eliszapolódás a talajszerkezet komoly és hosszantartó károsodását okozza, és
talajmővelési eljárásokkal alig javítható. Ennek következményeképpen a növénytermesztési folyamat
során súlyos problémák lépnek fel, melyek a talaj tömıdöttségével, levegıtlenségével függenek össze.
Ezeken a területeken a levegıigényes gyökérzető növények termesztése hosszabb idıre nehézzé, vagy
akár lehetetlenné válik.
A káros hatások megelızésére, a károk mérséklésére számos lehetıség áll rendelkezésünkre:
- Talán a legfontosabb ezek közül a termıhelyspecifikus termesztéstechnológia alkal-

mazása.
- A talaj mővelése során, lehetıség szerint, a talaj szerkezetét kímélı, a víznyelést, víz-
vezetést akadályozó rétegek lazítására alkalmas megoldásokat alkalmazzunk.
- Nagy jelentısége van a talajszerkezet megóvása szempontjából az optimális nedves-
ségi állapotban történı talajmővelésnek.
- Az öntözés szakszerő megvalósítása, mivel a fentebb felsorolt károkat az öntözıvíz is
kiválthatja, szintén nagy fontossággal bír.
- A talaj szerkezeti tulajdonságaira kedvezıtlenül ható kémiai anyagok kijuttatását cél-
szerő kerülni vagy legalább csökkenteni.
- A talajpusztulás, az eróziós károk csökkentésére alkalmas termesztéstechnológiát kell
választani.
A vízvezetı, vagy vízáteresztı képesség felszín alatti folyamat, idıegység alatt, adott talajszel-
vényben, adott keresztmetszeten áthaladó víz mennyisége. Tulajdonképpen a gravitációs pórustérben,
a gravitáció hatására történı vízmozgás intenzitását jelenti. Egyszerően fogalmazva megmutatja, hogy
a talaj a felszínére jutó vizet milyen gyorsan tudja mélyebb rétegekbe szállítani. A talaj vízáteresztı
képességét befolyásolja a talajpórusok mennyisége és minısége, valamint a talaj duzzadásra való haj-
lama.
A vízzel telített (kétfázisú) talajban, amikor a pórusokból a víz kiszorította a levegıt, a víz mozgá-
sát a gravitációs erı és a hidraulikus nyomáskülönbség határozza meg. A talajok vízáteresztı képessé-
gét különbözı módszerekkel lehet mérni, illetve a Darcy-törvény segítségével ki lehet számolni. Darcy
törvénye alapján kiszámítható a talaj egységnyi keresztmetszetén, egységnyi hidraulikus nyomáskü-
lönbség hatására egységnyi idı alatt átszivárgó víz mennyisége:
K ⋅ ∆h ⋅ F Q⋅L
Q= K=
L ∆h ⋅ F
Q= az idıegység alatt átszivárgó víz mennyisége

∆h = hidraulikus nyomáskülönbség
F= a talajoszlop keresztmetszete
L= a talajoszlop hossza
K= hidraulikus vezetıképesség
A vízáteresztı képesség számításának és mérésének több problémája is van, melyek befolyásolják

az eredmények pontosságát. A talajban nem tiszta víz mozog, hanem általában valamilyen változó
16
összetételő oldat vagy szuszpenzió, melynek nagyon nehezen meghatározhatóak a paraméterei. A ta-
lajban a vízzel való telítıdés során olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek jelentısen megváltoz-
tathatják a szerkezetet (eltömıdés), illetve a pórusviszonyokat (duzzadás, peptidizáció stb.).
A talaj vízáteresztı képessége több tényezı egymásra hatása következtében nem állandó, hanem
dinamikus, idıben változó érték. Általában a kezdeti gyors vízáteresztés idıvel lassul. A 9. ábra a
vízbefogadás szakaszait mutatja, az 5. táblázatban találjuk a talajok vízáteresztı képességének kategó-
riáit Várallyay szerint.
9. ábra A kétfázisú beszivárgás folyamata és szakaszai (Kerényi 1991 nyomán)
Hazánk talajai esetében többek között a Várallyay (1980) által kidolgozott vízgazdálkodási kategó-
riarendszer ad lehetıséget a beszivárgás becslésére, mely a 1:100 000 méretarányú Magyarország
Agrotopográfiai térképsorozatában az egész ország területére rendelkezésre áll. A fizikai talajféleség
(a talaj agyag-, iszap- és homokfrakciójának százalékos megoszlása) segítségével következtethetünk a
víznyelés sebességére és a vízzel telített talaj hidraulikus vezetıképességére.
5. táblázat A talajok vízáteresztı képessége Várallyay szerint
igen nagy vízáteresztés > 500 mm/ó
nagy vízáteresztés 150-500 mm/ó
jó vízáteresztés 100-150 mm/ó
közepes vízáteresztés 70-100 mm/ó
gyenge vízáteresztés 50-70 mm/ó
igen gyenge vízáteresztés 10-50 mm/ó
szélsıségesen gyenge vízáteresztés < 10 mm/ó
17
A Várallyay (1980) által bevezetett talaj vízgazdálkodási kategóriák:
I. Igen nagy víznyeléső és vízvezetı képességő, gyenge vízraktározó képességő, igen gyengén
víztartó talajok (pl. futóhomok, laza, nem humuszos homok). Területi arány: 10,5 %.
II. Nagy víznyeléső és vízvezetı képességő, közepes vízraktározó képességő, gyengén víztartó
talajok (pl. humuszos homok, homokos mechanikai összetételő réti, öntés réti és csernozjom
talajok). Területi arány: 11,1 %.
III. Jó víznyeléső és vízvezetı képességő, jó vízraktározó képességő, jó víztartó talajok (pl.
csernozjom, réti csernozjom, réti öntéstalajok). Területi arány: 24,9 %.
IV. Közepes víznyeléső és vízvezetı képességő, nagy vízraktározó képességő, jó víztartó talajok
(pl. vályogos réti, agyagos és agyagos vályog mechanikai összetételő réti öntéstalajok). Te-
rületi arány: 19,1 %.
V. Közepes víznyeléső gyenge vízvezetı képességő, nagy vízraktározó képességő, erısen víz-
tartó talajok (pl. agyag, vályogos agyag mechanikai összetételő réti, mélyben szolonyeces
réti talajok). Területi arány: 6,2 %.
VI. Gyenge víznyeléső, igen gyenge vízvezetı képességő, erısen víztartó, kedvezıtlen vízgaz-
dálkodású talajok (pl. sztyeppesedı réti szolonyecek, pszeudoglejes barna erdıtalajok). Te-
rületi arány: 14,9 %.
VII. Igen gyenge víznyeléső szélsıségesen gyenge vízvezetı képességő, igen erısen víztartó,
igen kedvezıtlen, extrémen szélsıséges vízgazdálkodású talajok (pl. kérges réti szolonyec,
szoloncsák-szolonyec). Területi arány: 3,6 %.
VIII. Jó víznyeléső és vízvezetı képességő, igen nagy vízraktározó képességő talajok (pl. moha-
és rétláptalajok). Területi arány: 1,3 %.
IX. Sekély termırétegőség miatt szélsıséges vízgazdálkodású talajok (pl. rendzina, fekete nyi-
roktalajok). Területi arány: 8,5 %.
Az idıszakos vízbıség okai:

Az idıszakos vízbıséget okozhatják a vízfolyások kiöntései, árvizek is. Magyarországon a folyók
hullám- és árterén évszázadokon át hatalmas területeken az idıszakos vagy állandó vízbıség volt jel-
lemzı. Az árvizek elleni védekezésrıl Pannóniában már a római korból származó adatok is vannak,
történelmünk során az árvízvédelem és folyószabályozás többször elıtérbe került. A folyamatos mun-
kát akadályozta, hogy az ilyen irányú tevékenység erıs államhatalmat és stabil gazdaságot igényel. Az
árvízvédelem mellett a folyók hajózhatóságát is szem elıtt tartották a vízi munkálatok során, melyek
hatására mára jelentısen lecsökkent a hullámtéri terület, nem éri el a 150 000 hektárt sem.
Idıszakos vízbıséget hozhat létre a talajvíz megemelkedése is. A talajvíz szintjének megemelke-
dése lehet a helytelenül végrehajtott vízrendezés következménye. Például magasvezetéső csatornák
létesítése után bizonyos körülmények között tapasztalható a környezı területeken a talajvíz emelkedé-
se, a talaj tulajdonságaitól függıen akár másodlagos szikesedést is kiváltva. A Keleti-fıcsatorna építé-
se után, a nyomvonala mentén kb. 100 000 ha elszikesedett.
Nagy mennyiségő csapadék is okozhat idıszakos talajvízszint emelkedést, belvizet, és ha a felszí-
nen még nem is jelenik meg a víz, a növények gyökérzónájában jelentkezhetnek a káros víztöbblet, a
levegıhiány negatív következményei.
Öntözött területen az öntözıvíz is eredményezhet idıszakos vízbıséget, levegıtlenséget a talajban,
illetve kiválthatja a felsı talajrétegek eliszapolódását. Különösen a szakszerőtlen, túl nagy vízmennyi-
séggel, vagy túl nagy intenzitással végrehajtott öntözés esetén kell számítani a túlzott vízbıség okozta
károkra. A túl nagy cseppméret is káros, a talajfelszínt érı mechanikai romboló hatásán keresztül ront-
ja a talaj vízbefogadó képességét, ezáltal növeli a káros víztöbblet kialakulásának valószínőségét, így
már közepes intenzitású öntözés is károkat okozhat.
18
1.2.2. AZ IDİSZAKOSAN VÍZBORÍTÁSOS TERÜLETEK HASZNOSÍTÁSA
A hullám- és árterek hasznosítását több tényezı befolyásolja. Az egyik tényezı a folyók vízjárása.
Ebbıl a szempontból a Tisza és mellékfolyói sokkal szeszélyesebbek, mint a Duna-völgy. A hullámte-
rekben folytatott gazdálkodás esetében fontos szempont, hogy nem akadályozhatja az esetleges árvi-
zek, illetve jég levonulását, ezért eléggé kötöttek a hasznosítás lehetıségei.
A folyók két partján, a sodorvonaltól számítva meghatározott szélességő sávot szabadon kell hagy-
ni, és a víz levonulása érdekében tisztán kell tartani. Ez azt jelenti, hogy ezen a sávon belül nem lehet-
nek fák, cserjék, és szántóföldi növénytermesztés sem folytatható. A növénytermesztés ezen a védısá-
von egyébként is túl kockázatos lenne, mivel ezek a területek kerülnek leggyakrabban, és leghamarabb
víz alá egy esetleges áradáskor. A szabadon tartott sáv szélessége a Duna medrénél a középvonaltól
1000-1200 méter, a Tisza esetében 400-500 méter, egyéb folyóknál általában a középvízi meder szé-
lességének kétszerese. A szabadon tartott sávon belül rét- és legelıgazdálkodás folytatható. A gyepesí-
tés kívánatos is, mert a gyep gyökérzetének jelentıs szerepe van a talaj megtartásában.
A szabadon tartott sáv és az árvízvédelmi töltések közötti területnek különbözı mővelési változatai
lehetségesek.
a.) Az egyik lehetıség az erdısítés. Megfelelı fafajok telepítésével a hullámtéri erdık jó ho-
zamra képesek. Telepítésre javasolható fajok: fehér főz (Salix alba), kırisek (Fraxinus sp.),
fekete dió (Juglans nigra), nyárak (Populus sp.), zöld juhar (Acer negundo), éger (Almus
sp.), szilek (Ulmus sp.), mocsári ciprus (Taxodium distichon). Természetesen adott terület
erdısítésénél a fafajok egyedi igényeit és érzékenységét figyelembe kell venni, például ta-
lajigény, pangóvíz tőrés, víztőrés, stb.
b.) Rét-, legelı gazdálkodás folytatására, gyeptelepítésre a szabadon tartandó sávon kívül is
van lehetıség. A rétek és legelık számára az idıszakos elöntés hasznos is lehet. A sekélyen
gyökerezı, de vízigényes növények vízellátásában fontos szerepet játszanak az idıszakos
kiöntések. A tenyészidıszakban azonban a rét, legelı sem visel el hosszan tartó vízborítást,
a növények károsodhatnak, vagy ki is pusztulhatnak.
c.) A hullámtérben, a szabadon tartott sávon kívül gyümölcsös telepítése is szóba kerülhet, bár
ez az utóbbi idıben nem jellemzı. Régebben ezeknek a területeknek hagyományos haszno-
sítási módja volt a gyümölcsös. Fıleg dió és szilva, esetleg alma ültetvényeket létesítettek,
melyek nyomokban még ma is megtalálhatók, például a Tisza felsı folyása mentén.
d.) Növénytermesztési hasznosítás. Szántóföldi növények termesztésének nagy a kockázata a
hullámtérben. A gyepek és a fák a rövidebb-hosszabb elöntést elég jól tőrik. A szántóföldi
növények víztőrése sokkal rosszabb, vízborítást csak legfeljebb pár napig képesek károso-
dás nélkül elviselni. A károsodás mértéke erısen függ a hımérséklettıl, az elöntés idıtar-
tamától, és a növény fejlettségi állapotától. Általában minél magasabb a hımérséklet, minél
hosszabb a vízborítás és minél fejlettebb a kultúra, annál kisebb a növényzet toleranciája,
és ugrásszerően nı a kár mértéke.
Petrasovits (1975) a következık szerint foglalta össze a felületi vízborítás káros hatásait a növény-
termesztésben:
─ A talajra káros hatások:

─ alacsonyabb talajhımérséklet az elöntés alatt és után
─ eliszapolódás, szerkezetrombolás
─ tápanyagkioldás
19
─ A talajmővelésre káros hatások:

─ a talajmővelés megkésik
─ gyengébb minıségben végezhetı el
─ A talajerı-gazdálkodásra káros hatások:

─ több szerves- és mőtrágya szükséges
─ eltolódik a trágyázás idıpontja
─ az elıvetemény hatása kevésbé érvényesül
─ A növényállományra káros hatások:

─ a vetés általában késik
─ rendszerint több vetımag kell
─ az esedékes növényápolási munkák ideje eltolódik
─ a növényápolás minısége romlik
─ a gyomosodás nagyobb mértékő
─ a betakarítás gépesítését vízállások, egyenetlen talajnedvesség nehezítheti
Az idıszakos vízborítás a talaj számos tulajdonságát kedvezıtlen irányba módosítja. A víz fajhıje
és hıkapacitása sokkal nagyobb, mint a talaj szilárd fázisáé, ezért az elöntött talajok hıgazdálkodása
növénytermesztési szempontból sokkal rosszabb lesz, nehezebben és késıbb melegednek fel az ilyen
talajok, késıbb kezdhetı a vetés. A hideg talajokban a gyökerek vízvezetı képessége csökken, így
fiziológiai vízhiány léphet fel akkor is, ha a talajban egyébként van elegendı nedvesség. A hideg tala-
jok fiziológiai szárazsága fıleg a melegigényes növényeinknél (dohány, bab, szója, tök, cirok) jelent-
kezhet fokozott mértékben.
A talajok szerkezetétıl, a morzsák vízállóságától és a víz különbözı tulajdonságaitól függıen kü-
lönbözı mértékő szerkezetrombolás, eliszapolódás megy végbe a talajban vízborítás hatására. Ennek
hosszú távú, és nehezen orvosolható következményei vannak, többek között a talajélet, a talaj vízgaz-
dálkodási paraméterei, végsı soron a termékenysége tekintetében.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy jelentıs mennyiségő tápanyagot oldhat ki a talajból a nagy
mennyiségő víz, amit távozása során magával visz. Fıleg a könnyen mobilizálódó nitrogén vegyüle-
tekbıl lehet nagy veszteségre számítani. A tápanyagok kilúgzása környezetvédelmi kérdéseket is fel-
vet, mivel azok bekerülhetnek élıvizekbe vagy a talajvízbe.
A vízborításos területeken a talajmővelést megkésve lehet elvégezni, és általában az optimálisnál
jóval nagyobb nedvességtartalomnál, ezért a munka minısége sem lesz megfelelı, ráadásul nagyobb a
taposási kár, illetve a talajszerkezet romboló hatás, a talajmővelı eszközök elkenik a talajt.
A túl nedves talajon végzett bármilyen gépi munka, nem csak a talajmővelés, jelentıs tömörödést
okoz a talaj felsı rétegeiben. A gépek nyomvonalán erısen tömörödik a talaj, gyakori a gépek meg-
csúszása, ami tovább fokozza a talaj tömörítését. Ezek a károk természetesen kihatással vannak a nö-
vénykultúra fejlıdésére, végsı soron a termesztés sikerességére is.
A tápanyagok kimosódása, és a mineralizációs folyamatok vontatottsága miatt több mőtrágya vagy
szerves trágya kijuttatása válik szükségessé, és általában a talajmunkákkal együtt a tápanyagok kijutta-
tása is késik. A jó elıvetemények (pl. borsó elıvetemény búza alá) kedvezı hatása nem vagy csak
kevéssé érvényesül.
20
A talajjal, a talajmőveléssel, a tápanyag-gazdálkodással kapcsolatos káros hatások közvetve befo-

lyásolják a növényi kultúrák fejlıdését, de a vízborításnak vannak a növényállomány szempontjából
közvetlenebb hatásai is. Általában késik a vetés. Az optimális idınél késıbbi vetésnek a növényfajtól
függıen veszélyes következményei lehetnek. A vetésidı betartására igényes növények, általában a
kora tavaszi vetésőek, például a tavaszi árpa esetében a terméskiesés elérheti a 80 %-ot is. A rosszabb
minıségő talajelıkészítés és a megkésı vetés miatt általában magasabb csíraszámmal vetnek, tehát a
vetımagszükséglet nagyobb lesz.
Rendszerint a növényápolási, növényvédelmi munkák elvégzése is korlátokba ütközik, a késve ki-
juttatott növényvédıszerek hatásukat korlátozottan fejtik ki, emiatt nagyobb problémát jelenthetnek a
gombabetegségek és a gyomosodás. Elszaporodnak a nedves körülményeket jobban toleráló gyomfa-
jok. Minden gépi munkát, így akár a betakarítást is jelentıs mértékben akadályozhatja a túl nedves
talajállapot.
Az idıszakos vízborítás által okozott kár mértékét sok tényezı befolyásolja. A vízborítás által érin-
tett terület nagysága, a növénykultúra értéke, a területen a vízkárok jelentkezéséig eszközölt ráfordítá-
sok értéke (kiszórt mőtrágya, a vetımag, a gépi munkák, növényvédı szerek, stb.) alapvetıen megha-
tározzák a keletkezett kár nagyságát, és a kárbecslés során viszonylag egyszerően figyelembe vehetık
és számszerősíthetık.
A növényállományban okozott károsodás mértéke már nehezebben értékelhetı. A vízborítás idıtar-
tama, a vízlepel vastagsága, a víz különbözı tulajdonságai (sótartalom, oldott O2 tartalom, hımérsék-
let), a növényállomány érzékenységétıl és fejlettségi állapotától függıen befolyásolják a növényekben
keletkezett károsodás mértékét. A víz hımérsékletén kívül a levegı hımérsékletének is fontos szerepe
van a károsodások kialakulásának szempontjából, lásd 6. táblázat. A növényeket egyébként nem a sok
víz, hanem az oxigénhiány károsítja (7. táblázat).
6. táblázat A növényzet kipusztulását okozó felszíni vízborítás különbözı fejlettségi állapotban

(Petrasovits, 1975)
A vízborítás idıtartama
Növény (nap)
5 °C 15 °C 25 °C
Az édesfüvekbıl és pillangósokból társult gyep ki-
pusztul,
csírázáskor 10 5
bokrosodáskor 12 6
szárba induláskor 20 8 6
több éves korban 20 14 7
A burgonya kipusztul,
csírázáskor 6 3
szárba induláskor 3 1
A kukorica kipusztul,
csírázáskor 4 1
4 leveles korban 1 1
A cukorrépa kipusztul,
csírázáskor 4 1
szikleveles állapotban 3 2
6-8 leveles állapotban 1 1
21
7. táblázat Néhány növénykultúra minimális levegıigénye

Minimális levegıigény a talaj
Növény
pórustérfogatának %-ában
Kukorica 24
Burgonya 25
Cukorrépa 28
İszi búza 23
Lucerna 18
Vöröshere 10
Lódihere 8
Réti perje 5
Az idıszakos vízborítás közvetlen kárai a növénytermesztésben:

a.) ıszi vetések (ıszi búza, rozs, ıszi árpa, repce)
- Csírázás után 26-29 nap kell a megerısödéshez, ezután 7-11 napos borítást elvisel az
ıszi-téli idıszakban. 3-4 hét vízborítás már komoly károkat okoz, a teljes vetés ki-
pusztulhat.
- Télen, a vízzel telített talajokon jelentıs a felfagyás veszélye.
- Amennyiben az elöntött ıszi vetéseket borító víz felszínén jégkéreg keletkezik, foko-
zott oxigénhiány lép fel, ami nagyon veszélyes, ugyanis az egész állomány gyors
pusztulását okozhatja.
- A fejlıdésben lévı állomány fokozottan érzékeny, a hımérséklet emelkedésével és a
növények fejlıdésének elırehaladtával a kár fokozódik. Petrasovits szerint a tavaszi
11-15 napos elöntés 40-70 %-os, a nyár eleji hasonló idıtartamú elöntés 70-100 %-os
terméscsökkenést okoz (8. táblázat).
b.) pillangós takarmánynövények (lucerna, vöröshere)

- A tenyészidın kívül jobban tolerálják a vízborítást, 3-7 nap nem okoz kárt, 11-15 nap
5-10 % kárt okoz.
- Tenyészidıben érzékenyek, a herefélék 11-15 nap után nagyrészt kipusztulnak.
- A lucerna nem viseli el a 80 cm-nél magasabb talajvízszintet, a túl sok talajnedvesség
hatására állománya jelentısen kiritkul, foltokban kipusztul.
c.) tavaszi vetések (tavaszi árpa, borsó, len, mák, zab)

- A vetés késleltetésével terméscsökkenést okoz. Különösen a kora tavaszi vetéső nö-
vények (tavaszi árpa, tavaszi búza, borsó, mák, len, zab) esetében lehet nagy a kár.
Egy hónapos késés a vetéssel akár 80 %-os terméskiesést is okozhat.
- A tavaszi vetéső növényeknél a túl nedves talajállapot miatt a talajmunkák késve,
esetleg csak nagyon rossz minıségben végezhetık el, aminek következménye a ter-
més csökkenése.
22
- Az elöntés hatására a talajban az aerob mikroorganizmusok tevékenysége lelassul

vagy szünetel, emiatt a növények fejlıdése vontatott lesz.
d.) rét, legelı

- A tenyészidın kívül nem okoz kárt, még hasznos is lehet.
- A tenyészidıben 11-15 nap elöntés 20-50 % -os terméskiesést okozhat.
- Az értékesebb herefélék, jó minıségő füvek kipusztulása miatt a rosszabb minıségő
savanyú füvek válnak uralkodóvá.
Az idıszakos vízborítás által okozott kár nagyságát meghatározó tényezık:

─ az érintett területet nagysága
─ a vízborítás vastagsága
─ a vízborítás idıtartama
─ a talajszelvényen belüli utóhatás hossza
─ a víz oldott sótartalma
─ a víz oxigén tartalma
─ a víz hımérséklete
─ a levegı hımérséklete
─ a növénykultúra értéke
─ eszközölt ráfordítások értéke
─ a növénykultúra érzékenysége
─ a növényállomány fejlettségi állapota
A növények egy részében, az idıszakos anaerob viszonyokat elviselni képes fajokban, a talaj póru-
sainak vízzel való telítettsége vagy vízborítás esetén, a károsodás elkerülése érdekében speciális élet-
tani mechanizmusok, biokémiai folyamatok indulnak el.
- Fokozódik például a földalatti szervekbe irányuló oxigénszállítás, ahol egy módosult

légzési anyagcsere alakul ki. Az anaerob körülmények között levı gyökerek környe-
zetében egy oxidált zóna létrejöttével a toxikus hatású redukált vegyületekkel szem-
beni védelem alakul ki.
- A vízborítás alatt levı növényi részekben, így a gyökerekben is, oxigéntárolásra al-
kalmas aerenchima szövet jön létre.
- Anaerob viszonyok között a növények az energia háztartásukat is módosítják. A szö-
vetekben nagy mennyiségő ATP (adenozin trifoszfát) halmozódik fel.
- A vízborításhoz alkalmazkodni képes növényekben a szénhidrát lebomlása során
(glikolízis) keletkezett anyagok nem toxikusak, és az anyagcserében tovább alakulnak.
Az alkalmazkodásra nem képes növényekben mérgezı etanol halmozódik fel a szöve-
tekben.
23
A közvetlen károkon kívül nehezebben észrevehetı és értékelhetı közvetett károkat is okoz a víz-
borítás. A talajban bekövetkezett kedvezıtlen szerkezeti és kémiai változások hosszú távú következ-
ményeit nagyon nehéz felmérni és számszerősíteni az okozott károk becslésénél.
A közvetett károk sokkal késıbb, és nehezebben értékelhetık a közvetlen károkhoz képest. Hosszú
távú hatásaik vannak, az okozott károk helyreállítása nehéz, és hosszú idı alatt lehetséges.
Az idıszakos vízborítás közvetett kárai:

─ a talaj fizikai és kémiai leromlása (eliszapolódás, szikesedés)
─ talajpusztulás, erózió
─ az utak megrongálása
─ késések a munkák során
─ épületekben keletkezett károk
A vízborítás hatására a talajban olyan káros folyamatok indulnak el, melyek a talaj fizikai és kémiai
leromlását eredményezik, termékenységét csökkentik. A károsodás mértéke leginkább a talaj fizikai és
kémiai tulajdonságaitól, a víz sótartalmától és ionösszetételétıl, a borítás idıtartamától függ. A mé-
lyebb talajrétegekbıl a vízzel felemelkedı sók, vagy a magas sótartalmú, (különösen a nátrium-
tartalom veszélyes) vízzel történı elöntés (esetleg öntözés) hatására másodlagos szikesedési folyama-
tok kezdıdnek el. Ezek a folyamatok elsısorban a mélyben sós csernozjom, réti- és öntéstalajokat
veszélyeztetik.
A közvetett károk közé lehet sorolni az épületekben, utakban keletkezett károkat. Sokszor a vízbo-
rítás megszőnte után hosszú idıvel, akár több hónappal késıbb jelentkeznek. A megsüllyedt vagy fel-
ázott épületek javítása igen költséges, esetleg nem is lehetséges, bontásuk válik szükségessé. A meg-
rongált szilárd burkolatú vagy földutak helyreállítása is komoly ráfordításokat igényel.
A idıszakos káros víztöbblet elleni védekezés lehetıségei:

A terület vízrendezése, komplex melioráció szakszerő megvalósítása hosszú távra megoldhatja a
vízgazdálkodási problémákat, megszünteti a káros víztöbblet kialakulásának lehetıségét. A táblák
alagcsövezése, tereprendezése, a vízlevezetı csatornák kialakítása, esetleg kémiai talajjavítás végre-
hajtása azonban igen nagy befektetést igényel. A gazdaságok pénzügyi támogatás nélkül nem képesek
a komplex melioráció megvalósítására.
A talaj vízbefogadó képességének javítása fontos feladat a belvizek kialakulásának megelızésé-
ben. A talajszelvényben található tömörödött, rossz vízvezetı képességő réteg (pl. eketalp, tárcsatalp,
vagy a természetes rétegzettségbıl eredı), jelentısen rontja az egész szelvény vízbefogadását. Ennek a
rétegnek az összetörése, fellazítása számottevı javulást eredményezhet a vízbefogadásban. Amennyi-
ben az ıszi szántás után a talajt nem munkáljuk el tavaszig, a téli félév csapadéka könnyebben bejuthat
a talajba, ezzel csökken a belvíz létrejöttének kockázata.
A csapadék okozta eliszapolódás, szerkezetrombolás csökkentése érdekében hasznos a terület nö-
vénnyel való borítottságának meghosszabbítása (másodvetés, zöldtrágya növények).
A talaj szerkezetét kímélı talajmővelés, taposási károk mérséklése ugyancsak egyszerően al-
kalmazható és olcsó lehetıség a káros víztöbblet kialakulásának megelızésében. Nagyon fontos az
adott munkához optimális nedvességállapotban történı talajmővelés. Különösen nagy veszéllyel jár a
túl nedves állapotban végzett talajmunka.
24
8. táblázat A terméscsökkenés százalékos aránya az elöntés idıpontja és idıtartama szerint (Petrasovits, 1975)
December Január Február Március Április Május Június

ha az elöntési napok száma
Növény
3 7 11 15 3 7 11 15 3 7 11 15 3 7 11 15 3 7 11 15 3 7 11 15 3 7 11 15
a terméscsökkenés %-a
İszi kalászosok - 5 10 20 - 5 10 15 - 5 10 20 5 15 30 50 10 25 40 70 20 40 70 100 20 50 80 100
Repce 5 10 20 40 - 10 20 30 - 10 30 40 5 15 50 80 10 40 80 100 15 60 90 100 20 70 90 100
Évelı takarmányok - - 5 10 - - 5 10 - - 5 10 - 10 20 30 10 25 40 60 10 30 50 100 10 40 70 100
Rét és legelı - - - - - - - - - - - - - - - 10 - 10 20 30 - 15 30 50 - 20 30 50
Tavaszi kalászosok - - - - - - - - - - - - 10 20 40 100 15 40 75 100 15 50 75 100 20 50 75 100
Kukorica - - - - - - - - - - - - - - - - 20 80 100 100 10 50 80 100 10 40 75 100

Cukor- és takar-
- - - - - - - - - - - - 10 50 100 100 10 50 90 100 10 50 90 100 10 40 90 100
mányrépa
Burgonya - - - - - - - - - - - - 30 80 100 100 30 80 100 100 40 90 100 100 50 100 100 100
Kender - - - - - - - - - - - - - - - - 20 40 60 100 20 50 75 100 10 40 60 80
Napraforgó - - - - - - - - - - - - - - - - 10 20 40 80 10 30 60 100 10 40 80 100

Kertészet, zöldsé-
- - - - - - - - - - - - - - - - 10 20 50 80 15 30 80 100 20 40 80 100
gek
25
1.3. ERÓZIÓ
1.3.1. AZ ERÓZIÓT KIVÁLTÓ ÉS BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZİK
Talajeróziónak azoknak a pusztító jellegő folyamatoknak az összességét nevezzük, amelyek hatásá-

ra a talaj felsı rétege vagy fokozatosan elvékonyodik, vagy gyorsan lepusztul, ezáltal termékenysége
leromlik, esetleg mezıgazdasági mővelésre alkalmatlanná válik (Stefanovits). A csapadék hatására
vagy elöntés során kialakuló vízlepel igen nagy valószínőséggel, a terepviszonyoktól függıen elmoz-
dul, és eróziós károkat okoz. A talaj felszínén elmozduló víz a talajszemcséket magával viszi, egy
mélyebb részen, az erózióbázisban pedig lerakja azokat, szedimentációt, talajfelhordást okozva.
A víz okozta talajpusztulás kialakulásában részt vevı tényezıket Stefanovits (1992) a következık
szerint csoportosítja:
Kiváltó tényezık:
cseppnagyság
hevesség
csapadék tartam
hómennyiség
az olvadás ideje
meredekség
hosszúság
lejtı
alak
kitettség
Befolyásoló tényezık:
- a talaj nedvességi állapota
- a talaj vízgazdálkodása
- a talaj szerkezete
- növényborítottság
26
Az erózió mértékét a csapadék mennyisége, cseppnagysága, energiája alapvetıen meghatározza.

Akkor alakul ki vízlepel a felszínen, ha a csapadék intenzitása meghaladja a talaj vízbefogadó képes-
ségét. A talaj vízbefogadása nem statikus tulajdonság, dinamikusan változhat a talaj nedvességi állapo-
tától, az eliszapolódástól, a morzsák vízállóságától függıen. Nem kellıen vízálló szerkezető talaj víz-
befogadó képessége gyorsan és jelentısen csökkenhet csapadék hatására. Általában jó szerkezető tala-
jok esetében is romlik a víznyelı és vízvezetı képesség a beázás függvényében. Nagy mennyiségő
csapadék (napi 20 mm vagy több) nagy valószínőséggel vált ki eróziót még a legjobb vízgazdálkodá-
sú, jó vízbefogadó képességő talajokon is.
Minél nagyobb intenzitással hullik le az adott csapadékmennyiség, annál több folyik le a felszínen,
mivel idıegység alatt csak korlátozott mennyiség tud beszivárogni, másrészt a rövid idı alatt hulló sok
csapadék hatására a talaj hamarabb eléri a maximális vízkapacitást (ötszörös intenzitás a talajpusztulás
húszszoros növekedését okozza).
A talaj felszínére esı vízcseppek, energiájuktól függıen szétrombolják a talajmorzsákat, így a fel-
színen fokozódik az eliszapoló, tömörítı hatás. Általában minél nagyobb az idıegység alatt lehulló
csapadékmennyiség, annál nagyobb a cseppek átmérıje és annál nagyobb lesz az eróziós hatás. Száraz
talaj esetén a szerkezet rombolásához hozzájárul az is, hogy a száraz talajmorzsákba nagy sebességgel
bejutó víz hatására kiszoruló levegı robbanásszerően távozik, szétfeszítve a talajmorzsákat, komoly
károsodást okozva talaj felsı rétegének szerkezetében. A szétesett, egymástól elvált talajszemcsék a
lefolyó vízzel könnyen elmozdulnak.
Hó formájában hulló csapadék esetében nem kell nagy intenzitás az eróziós károk kialakulásához.
Amennyiben tavasszal az olvadás hirtelen következik be, vagy az olvadó hó alatt a talaj még nem en-
gedett ki, könnyen kialakul a lejtı irányába elmozduló felszíni vízlepel.
A lejtın lefelé haladó víz mennyisége egyre nagyobb lesz, mozgása is gyorsul, egyre nagyobb ré-
szecskéket képes magával vinni. A lejtı meredeksége, alakja, hosszúsága, kitettsége határozza meg,
hogy az elmozduló víz milyen sebességet ér el a lejtı aljáig, és melyik szakaszon keletkezik a legna-
gyobb talajelhordás. Minél meredekebb és hosszabb a lejtı, annál nagyobb a víz mozgási energiája, és
annál nagyobb lesz az erózió.
A lejtık meredekségét a mezıgazdasági szakirodalomban általában százalékban adják meg. A 9.
táblázatban láthatók a lejtıkategóriák, és a kategóriánként várható eróziós károk.
A vízben lebegı talajrészecskék mérete meghatározza szállításuk hosszát. A víz mozgásának lassu-
lásával elıször a legnagyobb szemcsék rakódnak le, majd az egyre kisebbek. A viszonylag nagy mére-
tő homokszemcsék hamar kiülepednek, a kismérető agyagfrakció egészen nagy távolságokat is megte-
het a folyóvizekben.
9. táblázat Lejtıkategóriák, és az erózió mértéke
sík: <5% kis mértékő felületi erózió, sziken

padkásodás
enyhén lejtıs: 5 – 12 % felületi erózió
jelentıs felületi erózió, talajtól

közepes lejtés: 12 – 17 % függıen barázdás, vízmosásos
erózió is megjelenhet
erısen lejtıs: 17 – 25 % komoly eróziós károk
meredek lejtı: > 25 % talajképzı kızet is felszínre ke-

rülhet
27
1.3.2. AZ ERÓZIÓ FORMÁI
1. Felületi rétegerózió
Sík vagy enyhén lejtıs területeken ez az erózióforma jelenik meg. A felszínen egyenletes
talajelhordás következik be, melyet éppen egyenletessége miatt nem könnyő észlelni. A
mővelt réteg mélységét meg nem haladó vízhálózat alakulhat ki, mely sekély mőveléssel
is elegyengethetı.
A felületi rétegerózió egyik változata a rejtett erózió vagy szoliflukció. Akkor következik
be, amikor a vízzel túltelített talajra újabb csapadék hull. Ilyenkor az egész elfolyósodott
talajfelszín pépszerő állapotban a lejtı irányában elmozdul. Mivel a talajfelszín közel ösz-
szefüggı rétegben mozdul el, a jelenség szemmel nem érzékelhetı, de radioaktív izotópos
módszerekkel ki lehet mutatni. Jelentıségét nem szabad lebecsülni, egyes területeken, fı-
leg a nyugati országrészben, idıszakosan ismétlıdve jelentıs topográfiai változásokat idéz
elı.
A csepperóziót egyrészt a talajra érkezı vízcseppek ütı hatása váltja ki, másrészt a leve-
gızárványok túlnyomására visszavezethetı aggregátum robbanás. Esıszerő öntözésnél is
számolni kell a hatásaival. A vízcseppek tömegétıl és sebességétıl, tehát mozgási ener-
giájától függıen, a cseppek mechanikai ütıhatására a talajszemcsék szétesnek és elmoz-
dulnak. A gravitáció módosító hatásának következtében a felcsapódó talajrészecskék a lej-
tın lefelé nagyobb utat tesznek meg, mint felfelé. A cseppek ismétlıdı becsapódásának
következtében lassan haladnak a lejtés irányában lefelé (10. ábra). A csepperózió lejtıs
területeken heves záporok esetén jelentıs mértékő is lehet, bár folyamata szemmel közvet-
lenül nem látható.
10. ábra A csepperózió hatására elmozduló talajszemcsék (Marsch 1985)
A lepelerózió a nagy területen, lepelszerően egy idıben elmozduló víztömeg talajszállító

hatására jön létre. A vízlepel kialakulásának feltétele az egyenletes talajfelszín, ahol nem
tudnak nagyobb vízfolyások, erek kialakulni, éppen emiatt ritka jelenség. A talajpusztulás
viszonylag egyenletesen és fokozatosan következik be, de hosszú idı alatt az egész termı-
réteg erodálódhat.
2. Barázdás erózió
A barázdás erózió akkor alakul ki, amikor a lejtın lefelé haladó víztömeg a felszíni mé-
lyedésekben, erekben, majd nagyobb vízfolyásokban győlik össze. Közepes lejtéső terüle-
teken (12-17 %) már megjelenhet. A vízfolyások a talajt sodorvonaluk mentén elhordják,
28
fokozatosan mélyítve medrüket. A felszín eróziós barázdákkal szabdalt. A barázdák se-

kély mőveléssel már nem tüntethetık el, de a szintvonalas mővelést még nem akadályoz-
zák, 50 centiméternél nem mélyebbek, legtöbbször 15-20 centiméteresek. A barázdás eró-
zió igen gyakran alakul ki lejtı irányú keréknyomok vagy mővelés következtében.
3. Vízmosásos erózió
A barázdás erózió továbbfejlıdése útján jön létre. A barázdákban lefolyó víz, azokat to-
vább mélyítve vízmosásokat hoz létre. A vízmosásokban levonuló nagy mennyiségő és
nagy energiájú víz jelentıs mennyiségő talajt képes elszállítani. A nagy sebességgel moz-
gó víz a nagyobb szemcsemérető frakciót is képes hosszabb távon magával vinni. A víz-
mosások gépekkel nem járhatók át, ezért a terület mővelését akadályozzák. A vízmosásos
erózió kialakulását sokszor emberi tevékenység segíti (lejtı irányú mővelés, keréknyom-
ok, utak, túllegeltetés stb.).
4. Padkásodás
A padkásodás szikes területeken jelentkezı erózióforma. Néhány deciméter mély, mere-
dek falú mélyedések jönnek létre, melyekben fehér, porszerő kovasav győlik össze. A
padkatetık gyeppel borítottak, a padkafenekekben csak sótőrı növények élnek meg.
A lejtı kitettsége több dolog miatt is fontos tényezı. A hegységek csapadékosabb nyugati oldalán
eleve több lefolyó vízzel, így erózióval számolhatunk, és a hegyoldalt érı besugárzási viszonyok is
befolyásolják a lepusztuló talajmennyiséget. A tavaszi hóolvadás idıszakában a keleti és északi lejtı-
kön csak késıbb, a nagyobb felmelegedést követıen indul meg az olvadás. Az északi lejtık kevesebb
napfényt kapnak, a keleti lejtıkön a délelıtti idıszakban pedig, a felmelegedés kezdeti szakaszában
nem elég az olvadáshoz a besugárzott hı. Így amíg a déli és nyugati lejtıkrıl a hó kis adagokban fo-
lyamatosan olvad, addig a keleti és északi lejtık esetében igen rövid idı alatt, szinte egyszerre történik
meg. E területeken akár az egész éves talajpusztulás fele is megfigyelhetı a tavaszi idıszakban (Szabó
2002).
A lepusztuló talaj mellett óriási károkat okoz a lehordódott, akkumulálódott talaj is. Évente kb. 50
millió m3 talaj lerakódásával kell számolni, melynek kisebb hányada vízmosásokba, kisvízfolyásokba,
folyókba kerül, a meder feliszapolódását, a hullámterek feltöltıdését és a zátonyképzıdés gyorsulását
okozva, nagyobbik hányada (80 %) pedig völgyfenéki mezıgazdasági területeken rakódik le.
A különbözı lejtıkategóriákra jellemzı eróziós károk:
a.) Sík területek (< 5% lejtés). Kedvezıtlen körülmények között, hajlamosító feltételek esetén
felületi rétegerózió kialakulhat. Szikes területeken padkásodás jellemzı.
b.) Enyhe lejtı (5-12 %). A felületi rétegerózió közepes fokozata is felléphet, amikor csak az
eredeti talajszelvény 30-70 %-a marad meg. Bizonyos körülmények között a barázdás eró-
zió nyomai fellelhetıek.
c.) Közepes lejtı (12-17 %). Közepes meredekségő lejtın jelentıs lehet a felületi rétegerózió
által okozott talajpusztulás mértéke. A talaj tulajdonságaitól függıen a barázdás erózió kü-
lönbözı fokozatai is megfigyelhetık. Kevésbé vízálló szerkezető talajokon, különösen
helytelen hasznosítás következtében, vízmosások is megjelenhetnek.
d.) Erıs lejtı (17-25 %). A lejtın lefelé haladó víz energiája jóval nagyobb az enyhe vagy kö-
zepes lejtıkhöz képest. A jelentıs felszíni erózió mellett gyakoriak a barázdás vagy víz-
29
mosásos eróziós formák. A talaj erodálhatósága nagymértékben befolyásolja az erózió fo-

kozatainak kialakulását.
e.) Meredek lejtı (> 25 %). Meredek lejtıkön szinte bizonyosan komoly eróziós károkkal kell
számolnunk. Az erózió mindegyik formája megjelenhet, bár gyakoribbak a barázdás és
vízmosásos formák. Kevésbé ellenálló talajokon a talajképzı kızet is felszínre kerülhet.
Hasznosításuknál elsısorban az erdısítés vagy gyepesítés jöhet szóba.
Az erózió fokozatait Stefanovits (1992) szerint a következıképpen határozhatjuk meg:
Felületi rétegerózió esetén a talajpusztulás százalékos mértékét az eredeti talajszelvényhez képest

határozzák meg. Gyengén erodált talaj eredeti szelvényének legalább 70 %-a, közepesen erodáltnak
30-70 %-a, erısen erodáltnak kevesebb, mint 30 %-a maradt meg. Erısen erodált fokozatba soroljuk
azokat a talajokat is, melyeknél 30 cm-nél vékonyabb talajréteg maradt meg.
A barázdás erózió fokozatait a barázdákból kimosott talaj mennyisége alapján határozzuk meg, 10
x 10 méteres mintatereket figyelembe véve. Gyengén erodált a terület, ha a kimosott talaj mennyisége
nem éri el a 40 t/ha-t, közepesen erodált, ha ez az érték 40-100 t/ha közötti, és erısen erodáltnak te-
kintjük, ha 100 t/ha-nál több.
A vízmosásos eróziónál a vízmosások hosszát vették figyelembe a fokozatok kialakításánál.

Gyengén vízmosásos a terület, ha a vízmosások hossza kevesebb, mint 200 m/km2, közepesen vízmo-
sásos, ha 200-500 m/km2 között van, és erısen vízmosásos, ha 500 m/km2-nél hosszabb.
Padkásodásnál az érintett terület nagysága alapján határozták meg a fokozatokat. Gyengén padkás
a terület, a padkafenekek területe a 10 %-ot nem éri el, közepesen padkás, ha 10-30 % közötti, és erı-
sen padkás, ha a terület 30 %-át meghaladja.
Az erózió sebessége:
Az erózió sebessége a talaj ellenállásától is függ, talajtípusonként eltérı a szelvény erodálhatósága.
A csernozjom talajokra általában jellemzı, hogy a genetikai „A” szint szerkezetének vízállósága jó,
emiatt ennek a rétegnek a pusztulása lassú. Az egyenletesen humuszos réteg eróziója után, részben a
humuszanyagok csökkenése miatt, a talaj szerkezetének ellenállósága rosszabb, a talajpusztulás gyor-
sul. A talajképzı kızet a csernozjom talajok esetében lösz, ami könnyen erodálható, így az erózió
sebessége még nagyobb lesz a „C” szint elérése után.
A barna erdıtalajok közül a csernozjom barna erdıtalaj és a barnaföld felsı szintjének szerkezete a
csernozjomokhoz hasonlóan jó vízállóságú. Ezeknél az „A” szint eróziója lassú, a többi típus esetében
gyorsabb. A genetikai „B” szint elérése után az erózió sebessége csökken, az agyagos, nagy ellenállá-
sú rétegek pusztulása nagyon lassú. Amint az erózió eléri az alapkızetet, felgyorsulhat, ha a talaj lö-
szön alakult ki, vagy tovább lassulhat, ha tömör kızeten vagy agyagon képzıdött.
A szikes talajok eróziójára a padkásodás jellemzı. Általában minél magasabb az agyagfrakció ará-
nya és minél nagyobb a kicserélhetı nátrium tartalom, annál gyorsabb a padkásodás. A növényzetnek
a szikes talajokon is fontos szerepe van az erózió elleni védelemben. A szikfokokon megtelepedett
növények pusztulása esetén a padkásodás felgyorsul.
30
1.3.3. A TALAJVÉDELEM LEHETİSÉGEI
Az erózió világviszonylatban jelentıs mennyiségő termıföldet pusztít el évrıl évre. Az 11. ábra az
erózió által különbözı mértékben érintett területeket mutatja a világon. Az erdıirtások és egyéb erózi-
ót segítı emberi tevékenység következtében egyes területeken jelentıs és gyors talajpusztulás tapasz-
talható.
Az erózió által okozott talajpusztulás mértéke hazánkban 50-100 millió m3 évente. A lejtıs terüle-
teken jelentkezı átlagosan 50 t/ha talajelhordást csökkenteni szükséges a termıföld, egyik legfonto-
sabb nemzeti kincsünk megóvása érdekében. A 10. táblázatban megyénkénti bontásban láthatjuk az
erózió által különbözı mértékben károsított területek megoszlását.
A talajlepusztulás éppen a legtermékenyebb humuszos réteget érinti, így jelentıs tápanyagveszte-
séget is okozhat. 1 mm talajlepusztulás átlagosan 300 kg/ha humuszt mozgat meg és körülbelül 15-30
kg nitrogén, 30-40 kg foszfor, illetve 50-60 kg kálium hatóanyag veszteséget jelent hektáronként.
Jelentıs lehet a be nem szivárgó víz lefolyási hányadának megnövekedése miatti vízveszteség is. A
12%-nál nagyobb hajlásszögő lejtıkön nagy intenzitású csapadék esetén akár 80%-ot is elérhet a lefo-
lyási hányad. Így a növények aszálykárt szenvedhetnek akkor is, ha egyébként elegendı mennyiségő
csapadék hullott a területre.
10. táblázat Az erózió által károsított talajok területi elterjedése megyénként
Erısen Közepesen Gyengén Összesen

Megyék
1000 ha
Vas 29 36 45 110
Zala 44 83 47 174
Somogy 37 162 121 320
Baranya 24 67 70 161
Veszprém 144 52 51 247
Gyır 12 26 59 97
Komárom 17 65 100 182
Fejér 28 46 130 204
Tolna 40 90 75 205
Nógrád 63 59 25 147
Pest 43 44 52 139
Heves 19 39 29 87
Borsod-Abaúj-
54 116 54 224
Zemplén
Összesen: 554 885 858 2 297
31
11. ábra A vízerózió által érintett területek a világon
32
A talajvédelem lehetıségei:
─ a mővelési ág megválasztása
─ táblásítás
─ sávos mővelés
─ sáncolás
─ teraszozás
─ a vízfelesleg levezetése, a ráfolyás megakadályozása
─ talajjavítás
─ talajvédı agrotechnika (talajmővelés, trágyázás, vetés, növényápolás, talajtakarás)
A helytelen mővelés, például nem teljesen szintvonalas talajmővelés, lejtıirányú növénysorok, ke-
réknyomok, utak, a túllegeltetés, nagyságrendekkel képes gyorsítani az eróziót, és súlyosabb formák
kialakulását teszi lehetıvé. A lejtıs területeken az erdıirtás hatására általában ugrásszerően megnınek
az eróziós károk.
A növényzettel borított területeken a talaj pusztulása általában kisebb mértékő, mint a csupasz fel-
színen. A növényállomány eróziót lassító hatása több tényezıbıl tevıdik össze. A területre hulló csa-
padék egy részét a növényzet felfogja (intercepció), emiatt kevesebb víz jut le a talaj felszínére. A
vízcseppek mozgási energiájának, mechanikai ütıhatásának jelentıs részét a növények levelei fogják
fel, ezzel számottevıen csökkentik a csapadék (vagy öntözıvíz) eróziós potenciálját. A sőrő növényál-
lomány akadályozza a víz lefolyását, mozgása lassul, tehát egyrészt kevesebb talajt képes magával
vinni, másrészt hosszabb idı alatt több víz tud a talajba szivárogni.
A növényzet a vízfogyasztása révén hozzájárul a talaj nedvességtartalmának csökkentéséhez, így
kisebb lesz az eróziót okozó vízfelesleg kialakulásának valószínősége.
A mővelési ágak között jelentıs különbség van talajvédı hatásukat tekintve. Meredekebb lejtıs te-
rületeken az erdıknek nagyon nagy szerepe van a talaj megırzésében. Egy jól fejlett faállomány, meg-
felelı aljnövényzettel és avartakaróval, jelentıs mennyiségő vizet képes visszatartani, így az eróziós
károkat mérsékelni. Hazánkban a 20 %-nál nagyobb lejtéső területek hasznosítására az erdısítés tőnik
a legmegfelelıbb megoldásnak.
Szántókat csak kis lejtéső (5% alatti lejtéső) területen szabadna kialakítani, mert e növénykultúrák
az év jelentıs részében nem nyújtanak megfelelı fedettséget.
A szántóföldi növénykultúrák talajvédı hatása különbözı (11. táblázat). Általában annál kisebb a
talajpusztulás, minél sőrőbb az állomány, minél nagyobb a levélfelülete, és minél tovább borítja a ta-
lajt. E szempontok figyelembevételével a szántóföldi növények között viszonylag jó talajvédı hatású-
nak tekinthetık az évelı pillangósok, az ıszi gabonák, és rossznak a nagy sortávolságú, kis tıszámmal
vetett növények, például kukorica, napraforgó. Fontos a minél korábban kialakuló talajborítás, melyet
a növényfaj, a fajta megválasztásával, az agrotechnika elemeinek helyes alkalmazásával segíthetünk.
A következı tényezık határozzák meg egy növénykultúra talajvédı hatását:

─ a termesztett növény faja, fajtája
─ vetésforgó
─ talajmővelés
─ trágyázás
─ állománysőrőség
─ sortávolság
─ a sorok iránya
─ tenyészidı (fedettség)
33
11. táblázat A növények csoportosítása a talajvédı hatásuk szerint
A talajvédelem hatásfoka A növények a védıhatás sorrendjében

1. Állandó gyep (kaszálással hasznosítva)
2. Herefüves keverék
3. Lucerna
Jó
4. Vöröshere
5. Baltacim
6. Szarvaskerep
1. Bíborhere, repce
2. İszi takarmánykeverék
3. İszi árpa
Közepes
4. Rozs
5. Tavaszi árpa, rozs
6. İszi búza
1. Borsó
2. Bükköny
3. Csalamádé
Gyenge 4. Szudáni fő
5. Szója
6. Bab
7. Burgonya
1. Takarmányrépa
2. Cukorrépa
Rossz 3. Dohány
4. Napraforgó
5. Kukorica
A növényborítás idejét meg lehet hosszabbítani másodvetéső növények termesztésével is. A fınö-
vény után vetett rövid tenyészidejő növények a talaj takarásával, illetve gyökérzetükkel csökkentik az
eróziós károkat, ugyanakkor zöldtrágyaként is hasznosíthatók (pl. mustár, facélia, olajretek, stb.).
A terület fedettségét a széles sortávú növények esetében esetleg köztes növények termesztésével is
lehet javítani.
A lejtıs területek növénytermesztési hasznosítása elıtt célszerő a lejtéstıl függıen táblásítást, sán-
colást vagy teraszozást végezni.
A táblásítás során a szintvonalas mővelésre alkalmas táblákat alakítanak ki, tehát lehetıvé teszik a
közel vízszintes, a lejtıre merıleges mővelést. A táblák hosszanti oldalai a lejtıre merılegesek legye-
nek és esésük lehetıség szerint ne legyen több 4 %-nál.
Azokon a területeken, ahol a lejtı meredeksége 5-10 %-os, célszerő sávos mővelést alkalmazni. A
sávok kialakítása a táblákhoz hasonlóan történik, de a nagyobb lejtés miatt szélességük sokkal kisebb,
általában 40-80 m.
A sáncok és teraszok létrehozásának fı célja a lefelé folyó víz sebességének, ezzel energiájának
csökkentése. Így egyrészt csökken az eróziós potenciálja, másrészt több víz szivároghat a talajba. Jól
megtervezett és kialakított sáncokkal és teraszokkal a csapadék jelentıs részét visszatarthatjuk, így a
növények számára hasznosíthatóvá válik. Jól sáncolt területeken megszőnik a víz romboló munkája,
nı a talaj termékenysége.
A 12 %-nál meredekebb lejtéső területeken a szántóföldi vagy kertészeti mőveléshez teraszok ki-
alakítása szükséges. A teraszok kialakítási lehetıségeit a 12. ábra mutatja. Fontos a támfal biztonságos
34
kialakítása. A víz levezetését általában övárkokkal oldják meg, melyeket kiegészíthetnek erdısávok-
kal. A teraszozás nagy beruházást igényel, megtérülése csak hosszú távon lehetséges. Nagy költségei
miatt leginkább szılı és gyümölcs ültetvényeknél alkalmazható.
12. ábra A teraszok típusai (Kerényi, 1994)
35
36
2. AZ AGROTECHNIKA ÉS A VÍZELLÁTÁS KAPCSOLATA
Az idıjárás és az évjárati sajátosságok hatása a növénytermesztésben több tényezı kölcsönhatásá-

nak eredménye. Az egymással kölcsönhatásban lévı tényezık hatását a növénytermesztési beavatko-
zások szakszerősége, a technika és technológia színvonala, valamint a talaj vízgazdálkodási tulajdon-
ságai fokozhatják, illetve enyhíthetik.
Reális lehetıség, hogy Magyarország éghajlata a jövıben szárazabbá válik és az Alföldön évi 400
mm alatti csapadékösszegek valószínősíthetık (Mika, 1991; Nemes, 1994; Koflanovits és Szentimrey,
1986). Egyes számítások szerint az északi félgömb átlaghımérsékletének 0,5 C°-os emelkedése esetén
a hasznosítható vízkapacitás 30 százalékánál alacsonyabb talajnedvességő hónapok gyakorisága 60 %-
kal nı (Mika 1996). Tizenhét meteorológiai állomás 110 éves adatsorának elemzése alapján Molnár
(1996) évi átlagos 0,917 mm csapadékcsökkenést állapított meg.
Egyre nagyobb jelentısége lesz tehát a víztakarékos gazdálkodásnak hazánkban. Az 1871-1900-as
évek átlagához viszonyítva egyre nagyobb a kumulált csapadékhiány (13. ábra). Ugyanakkor az utób-
bi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy térben változó mértékben, de az idıszakosan káros vízbıség
fellépésének gyakorisága is nıtt, fıleg a télvégi, tavaszi idıszakban. A hagyományosan alkalmazott
termesztési eljárásokat célszerő jobban a változó agroökológiai feltételekhez adaptálni.
13. ábra Az Alföld csapadékának kumulált eltérése 1871-1900. évek átlagától

(Szász adatai alapján)
Elté ré s, mm
500
-500
-1000
-1500
-2000
-2500
-3000
-3500
-4000
-4500
1900 1910 1920 1930 1940 1950 1960 1970 1980 1990
A talajok vízgazdálkodási tulajdonságai, víztároló képessége nagyon különbözı. Egy kiváló víz-
gazdálkodású csernozjom talaj feltöltött állapotban a 0-200 centiméteres szelvényben körülbelül 800
mm víz tárolására képes, amibıl 500 mm a növények számára felvehetı.
Hazánk szántóterületeinek vízgazdálkodási tulajdonságai nagyobb hányadban kedvezıtlenek vagy
közepesek (14. ábra). Az eredendıen jó vízháztartású talajok állapota az utóbbi két évtizedben, az
egyoldalú és szakszerőtlen talajhasználat, a gépesítési hiányosságok, a mélylazítások elmaradása, az
organikus gazdálkodás elhanyagolása miatt a kritikus 0-60 cm-es szelvényben jelentıs mértékben
romlott. Emellett a hidrometeorológiai szélsıségek idıbeni elıfordulásának gyakorisága nıtt, követ-
kezésképpen a szántóföldi növények, a növénytermesztés szenzibilitása fokozódott, az alkalmazkodó
képessége romlott.
37
A vízellátás közvetlen hatással van a növények fiziológiai folyamataira (pl. tápanyagfelvétel, asz-
szimiláció), fejlıdésére, termésképzésére. Van azonban közvetett hatása is, az agrotechnika egyes
elemeinek megvalósítását, azok minıségét, hatékonyságát jelentıs mértékben befolyásolja. Ebben a
fejezetben sorra vesszük az agrotechnika elemeit és megvizsgáljuk a vízellátással tapasztalható köl-
csönhatásaikat.
14. ábra A talajok megoszlása vízháztartási szempontból
31%
43%
Kedvezıtlen
vízgazdálkodású
Közepes
vízgazdálkodású
26% Jó vízgazdálkodású
A klimatikus vízmérleg, a csapadék és a potenciális evapotranszspiráció különbsége, jól jellemzi a

terület szárazságra való hajlamát, és jól használható a nem öntözött növényállományok vízellátottsá-
gának megítélésére. A csapadék és a potenciális evapotranszspiráció havi összegeinek különbségére
nagy ingadozás jellemzı, mivel a csapadék és a párolgás is igen változékony idıjárási elem. A te-
nyészidıben a havi értékek általában ariditást mutatnak, de szélsıséges esetben humid jelleg is elıfor-
dulhat, még a legszárazabb hónapokban is. A téli félévben általában pozitív a klimatikus vízmérleg,
mivel az alacsony szintő potenciális párolgást meghaladó mennyiségő csapadék hull, így az ariditás
valószínősége kicsi.
A téli félév klimatikus vízmérlege és a kukorica termése között igen szoros pozitív összefüggés
mutatható ki (Csajbók, 1998) (12. táblázat). A tenyészidıben nem szignifikáns a kapcsolat. Ennek
alapján megállapítható, hogy a téli félév klimatikus viszonyai igen nagymértékben meghatározzák (r =
0,99) a következı tenyészidı kukoricatermését az olyan években, amikor a nyári csapadék csekély.
12. táblázat A klimatikus vízmérleg és a kukorica termése közötti korreláció (1993-1996)

Téli félév vízmérlege Tenyészidı vízmérlege
Termés 0,99* 0,56
A csillaggal (*) jelölt korrelációk P=5% szinten szignifikánsak
A téli félév csapadéka és a termés között különösen szoros az összefüggés monokultúra kukorica
termesztése esetén. A monokultúra kukorica esetében találhatunk igen szoros összefüggést a tenyész-
idıben hullott csapadék és a termés között, valamint az októbertıl júliusig terjedı idıszak csapadéka
és a termés között is (r = 0,99). A monokultúra kukorica termésének kialakulásában tehát mind a téli
38
félév, mind a tenyészidı csapadéka igen nagy szerepet játszik. Ennek megfelelıen a termés ingadozása
a három változat közül a vetésváltásban termesztett kukorica esetén a legnagyobb.
A bikultúrában és trikultúrában, az áprilistól júliusig terjedı idıszak csapadéka és a kukorica ter-
mése között volt igen szoros szignifikáns korreláció (13. táblázat).
13. táblázat A csapadék és a különbözı vetésváltásban termesztett kukorica termése közötti korreláció (1993-
1996)
Csapadék
április-július
Monokultúra 0,85
Bikultúra 0,95*
Trikultúra 0,98*
A csillaggal (*) jelölt korrelációk P=5% szinten szignifikánsak
Bikultúra: ıszi búza, kukorica
Trikultúra: borsó, ıszi búza, kukorica
Ha a csapadékot havi bontásban is megvizsgáljuk, látható, hogy az április-májusi és a júliusi csapa-

dék mennyisége van szignifikáns, igen szoros pozitív kapcsolatban a terméssel, a bikultúrában és
trikultúrában termesztett kukorica esetében. A monokultúrában a korreláció nem szignifikáns, de a
korrelációs koefficiens értéke elég nagy ahhoz, hogy megállapíthassuk a hasonló tendenciát. Az átla-
gosnál kevesebb csapadékú években a téli félév csapadéka nem tudja a talaj nedvességkészletét feltöl-
teni, tavaszra még száraz réteg marad 120-160 cm-es mélységben. A téli vízellátási deficit, a száraz
évek egymás utáni elıfordulása száraz talajállapotot eredményez, ilyen esetben a tenyészidı csapadé-
ka nem elegendı a növény vízigényének kielégítéséhez. Az általam vizsgált száraz idıszakban az ápri-
lis-májusi csapadék nagy része még a talaj nedvességkészletét gyarapította, ezzel magyarázható a szo-
ros korreláció. A talaj, mint ökológiai alrendszer tehetetlensége igen nagy, ennél fogva a mély réte-
gekben történı kiszáradása nagyon hátrányos, mert hosszú idıszak (2-4 év) szükséges a feltöltıdésé-
hez, abban az esetben is, ha a vízellátottság kedvezı.
2.1. A VÍZELLÁTÁS ÉS A TALAJMŐVELÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI
A talaj mővelése során hazánkban általában alapvetı cél a nedvesség megırzése a talajban. A mő-
velés, a talajtípustól függıen rövidebb-hosszabb idıszakra megváltoztatja a talajban a pórusviszonyo-
kat, aminek köszönhetıen a talajban lévı víz és vízgız, valamint levegı mozgása megváltozik. A ta-
lajmővelés egyik fı célja tavasztól ıszig a víz megırzése, ısszel - kora tavasszal a víznek a talajba
való levezetése.
A száraz viszonyokhoz illeszkedı, a talajnedvesség megırzését szem elıtt tartó talajmővelési tech-
nológiák kidolgozását, illetve hazai adaptálását célzó kutatások már a század elsı felében folytak
(Kerpely, 1919; Gyárfás, 1922; Kreybig, 1953; Manninger, 1957). Szakszerő, hasznos útmutatót adtak
a gyakorlati szakemberek kezébe. Sipos (1968) véleménye szerint nagyon fontos a növény igényeit
figyelembe vevı, a talaj nedvességforgalmához igazodó és azt kedvezıen befolyásoló talajmővelési
technológiák alkalmazása. Szirtes és Gál (1979) réti csernozjom talajon végzett kísérlet eredménye-
képpen megállapította, hogy a talajmőveléssel befolyásolható fizikai talajállapot vízhasznosítást mó-
dosító tényezı. A talajban a szilárd fázis megnövekedése, a tömıdöttség, a vízhasznosítást rendkívül
rontotta. Réti csernozjom talajon az összporozitást növelı mővelési eljárások kedvezıen befolyásolják
a talaj vízgazdálkodását, a jobb vízhasznosítás eredményeként a kukorica termése növelhetı.
A minimális talajmőveléssel kapcsolatosan végzett vizsgálatokat Jelinek és Vanek (1978). A nem
szántott, sekélyen mővelt talaj nedvességtartalma az egész tenyészidıszakban valamivel nagyobb volt,
39
mint a szántotté. Megállapításuk szerint a sekély mőveléső talaj megnövekedett térfogatsúlya nem
rontja a víz beszivárgását és a talaj kapilláris tulajdonságait.
Petı (1991) vizsgálatai szerint a különbözı talajmővelési változatok terméseredményt módosító ha-
tása csak a szélsıséges évjáratokban volt kimutatható, jó vízgazdálkodású vályogtalajon.
befogadó képességének, levegı- és hıgazdálkodásának, biológiai tevékenységének romlását.
Ugyancsak Nyíri (1997) megállapítása szerint felgyorsult a szántóföldi termıhelyek rendszeresen
mővelt rétegének fizikai degradációja, aminek következménye a megnövekedett szélerózió, csapadé-
kos idıszakokban pedig a káros felszíni víztöbblet.
A vízellátás és a talajmővelés több oldalról kapcsolódik össze. Egyik oldalról minden talajmővelı
eszköznek meghatározható, a talaj különbözı tulajdonságaitól is függı, optimális talajnedvesség inter-
valluma, amelyen belül alkalmazva jó minıségben és optimális energiafelhasználással lehet a munkát
elvégezni. A talaj nedvességi állapota tehát alapvetıen befolyásolja a talajmővelés minıségét, haté-
konyságát, költségeit, az okozott károkat.
A másik oldal pedig azt jelenti, hogy a talajmővelésnek jelentıs szerepe van a talajok vízgazdálko-
dási tulajdonságainak alakulásában. A különbözı talajmővelési eljárások segíthetik a víz befogadását,
megırzését, vagy éppen annak elpazarlását okozhatják.
2.1.1. A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMA ÉS MŐVELHETİSÉGE
A nedvesség változásával változik a talaj szilárdsága, képlékenysége, tapadóképessége, mely té-

nyezık többek között meghatározzák a mővelhetıséget. A nedvességtartalom növekedésével általában
egy határig csökken a talaj szilárdsága, nı a tapadása, képlékenysége javul. A talajban található
szervesanyag mennyisége és minısége jelentıs mértékben befolyásolja a mővelhetıség szempontjából
optimális nedvességtartalmat, kitágítja a kedvezı nedvességtartomány határait.
Az optimális tartományon kívül, tehát mind szárazabb, mind pedig nedvesebb talaj esetében, nem-
csak az energiaigény és ezzel a költségek nınek, hanem a munka minısége is romlik (15. ábra).
A mőveléshez optimális talajnedvesség tartalomnál a talajmunkák jó minıségben és olcsóbban vé-
gezhetık el. Birkás (2002) szerint adott talajon a mőveléshez kedvezı nedvességtartalomnál és mun-
kasebességnél a fajlagos vontatási ellenállás, illetve üzemanyag fogyasztás minimumban van.
15. ábra A mővelés minısége és a talajnedvesség-tartalom összefüggései (Birkás 1993. nyomán)
mőveléshez
kedvezı
SZÁRAZ nedvesség- NEDVES
tartomány
porosítás omlékony gyúrás, kenés,

állapot tömörítés
növekvı kedvezı
energiaigény növekvı
energiaigény energiaigény
mérsékelt talajkárosítás
talajkárosítás talajkárosítás
40
A munka minısége szempontjából kedvezı talajnedvesség tartomány minden talajmővelési eljá-

ráshoz talajtípusonként meghatározható.
Szántásnál középkötött talajon a rögösödés és lazítóhatás szempontjából legkedvezıbb a 20-23 tö-
meg% nedvességtartalom. Ezt az állapotot nevezzük nyirkosnak. Ekkor a lazító hatás eléri a 96 %-ot, a
3 centiméternél nagyobb rögök aránya kedvezı, 26-30 % (16. ábra).
Talajlazítás esetében más az optimális nedvességtartalom a rögösödés, és más a lazítóhatás szem-
pontjából. Száraz talajon hatékonyabb a lazítás, az optimum középkötött talajnál 14-19 tömeg%, míg a
rögösítés 20-23 tömeg% nedvességtartalomnál a legkisebb (Birkás, 1987, 2002). Kompromisszumra
van tehát szükség a talajlazítás idejének kiválasztásánál, ami gondos mérlegelést igényel (17. ábra). A
gyakorlatban általában a lazítóhatás a fontosabb szempont, ezért szárazabb talajon végzik a talajlazí-
tást.
A tárcsázásnak és kultivátorozásnak viszonylag széles a kedvezı nedvességtartománya, Birkás
(2000) adatai alapján a kultivátorozásnak 16-25 tömeg%, a tárcsázásnak 17-23 tömeg%. Az elmunká-
landó rögök aránya legkisebb bármely talajnedvesség-tartalom esetén a kultivátorozás után (az említett
négy mővelési eljárás közül).
16. ábra Az elmunkálandó rögök aránya és a lazítóhatás érvényesülése mélyszántáskor különbözı talajnedves-
ség-tartalom esetén (Birkás 2002. nyomán)
100
> 3 cm rögök, lazultság %
80
60
40
20
0
12 14 16 18 20 22 24 26 28 30
talajnedvesség m%
lazultság rögösség
Megjegyzés: mélyszántás 28-32 cm, térfogattömeg 1,57 g/cm3, agyagtartalom 42,6 %
Nedves talajokon a mélyebb rétegek mővelése még akkor sem indokolt, ha nem történt meg az ıszi
alapmővelés, ugyanis jelentıs kárt okozhatunk a talajban. A túl nedves talajállapotban végzett talaj-
mővelésnél a mővelıeszköz beragadása, eltömıdése, a talaj kenése, gyúrása következtében jelentısen
megnı a szükséges energia mennyisége, ráadásul az eszköz eredeti funkcióját elveszti, romlik a munka
minısége, nı a talajkárosítás mértéke (16. táblázat). A hibák és okozott károk helyreállítása sok több-
letráfordítást igényel, és általában csak hosszú idı alatt lehetséges.
Árvíz vagy belvíz után, a vízborítás megszőnését követıen a talaj szellıztetése, levegıztetése na-
gyon fontos feladat. Olyan talajmővelési eljárásokat alkalmazzunk, melyek alkalmasak a vízvesztés
41
elısegítésére, a talaj száradását gyorsítják, a lehetı legkevesebb kárt okozzák az elöntés következtében
egyébként is károsodott talajszerkezetben, az eliszapolódott felsı talajréteg szerkezetére pedig kedve-
zı hatással vannak. Sekély, esetleg középmély szántás, elmunkálásra pedig a kíméletesen porhanyító,
megfelelıen szellıztetı eljárások javasolhatók.
Az optimálisnál szárazabb talaj mővelésekor nı a talajellenállás, ami energiaigény és költség növe-
kedést jelent. A taposási kár kockázata kisebb, a talajok hordképessége jobb, de nagyobb a rögösödés
veszélye, a rögök elmunkálása pedig általában csak több menetben lehetséges (vagy még úgy sem),
így fokozódik a felsı réteg porosodása, a szerkezet leromlása (15. táblázat). A többször ismételt el-
munkáló mőveletek is jelentıs ráfordítást igényelnek. A poros, leromlott szerkezető talajon könnyen
keletkeznek eróziós vagy deflációs károk. A helytelen mővelés által okozott károk összefoglalva a 14.
táblázatban láthatók.
17. ábra Az elmunkálandó rögök aránya és a lazítóhatás érvényesülése középmély lazításkor különbözı talaj-
nedvesség-tartalom esetén (Birkás 2002. nyomán)
100
> 3 cm rögök, lazultság %
80
60
40
20
0
12 14 16 18 20 22 24 26 28 30
talajnedvesség m%
lazultság rögösség
Megjegyzés: középmély lazítás 35-40 cm, térfogattömeg 1,57 g/cm3, agyagtartalom 42,6 %
42
14. táblázat A helytelen mővelés által okozott talajállapothibák összefoglalása (Birkás, 1996)
Talajállapothiba Jellemzık Megoldás
─ 40-60 cm mélységben is jelentkezhet ─ kevesebb menetszám
─ túl nedves talajállapotban fokozódik ─ gumihevederes traktor
Taposási károk ─ mővelés kedvezı nedvességtartományban
─ forgókban súlyos
─ alattomos, felhalmozódó
─ mővelési hiba okozza ─ mővelési hiba okozza
─ a talaj vízbefogadó, -vezetı, -tároló képessége ─ a talaj vízbefogadó, -vezetı, -tároló képessége
gyenge →káros víztöbblet gyenge →káros víztöbblet
Mővelıtalp-tömörödés
─ tárcsatalp: vékony a fölötte levı réteg→kevés ─ tárcsatalp: vékony a fölötte levı réteg→kevés
vizet képes tárolni, befogadni vizet képes tárolni, befogadni
─ száraz talaj mővelésekor ─ talajtömörödés megelızése, megszüntetése

Rögösödés ─ tömörödött talaj ─ tarló takarása zúzott szármaradvánnyal
─ alkalmatlan eszköz ─ tarlóhántás + zárás
─ hosszabb idıszak mechanikai károsítása ─ menetszám csökkentés, a talaj kímélése
─ rögösödésbıl adódik, azok elmunkálása során por ─ rögösödés elkerülése
képzıdik ─ szervesanyag bevitele
Porosodás
─ csapadék hatására eliszapolódik, száradás során
cserepesedik, kérgesedik
─ erózió, defláció veszélye
─ mővelhetıségnél nedvesebb talaj mővelése ─ ne mőveljük túl nedvesen
Talaj összegyúrása, elkenése ─ költségesen és nehezen javítható ─ a gyúrt talajt kissé nedves állapotban kell elmun-
kálni
─ hántatlan tarló, tarlóhántás zárás nélkül ─ tarlóhántás + zárás
Talajnedvesség elvesztegetése ─ nyári szántás ─ vízbefogadás elısegítése
─ gyomosodás ─ gyomosodás megakadályozása
43
15. táblázat Mővelési és vetési módszerek alkalmazhatósága száraz talajállapot esetén (Birkás, 2002)
Legfontosabb elınyök Korlátok - következmények
Alapmővelés és elmunkálás
-nagy energiaigény
forgatás
Szántás -rögösítés
(ısszel, tavaszi vetéső növény alá)
-nedvességvesztés
-több menet
Szántás, tárcsával elmunkálva porhanyítás -porosítás
-kisebb hatékonyság
Szántás, Campbell-hengerrel elmun-
üregesség megszüntetése -kiegészítı mővelet szükséges
kálva
gyorsaság, -gyengébb porhanyítás
Tárcsázás
kisebb nedvességvesztés -mélyebb talajrétegek állapota
talajállapot - javítás -rögösödés
Talajlazítás
a mélyebb rétegekben is -elmunkálásigény
Talajlazítás + tárcsázás
talajállapot-javítás, porhanyítás -forgatás elhagyása
egy menetben
talajszerkezet-kímélés, kisebb ned- -az eszköz konstrukciója
Nehézkultivátoros mővelés
vességvesztés (a mővelıelemek kombinációja)
-porosítás bekövetkezhet
Talajmarás megfelelı porhanyítás és keverés
-mélyebb talajrétegek állapota
Elmunkálás
-porosítás
Fogassal csekély bolygatás
-csekély eredmény
Simítóval, hengerrel felszínalakítás -változó hatékonyság
megfelelı talajállapot kevés menet- -a mővelıelemek alkalmassága
Kombinált elmunkáló alkalmazása
tel száraz talajon
Vetés
Hagyományos vetés ıszi forgatás -nyár végi/ıszi vetés esetén rögös
(szántásos alapmővelés) (tavaszi vetés) magágy→vetéshibák
Hagyományos vetés nyár végi /ıszi vetés esetén kielégítı
-a mélyebb talajrétegek állapota
(szántás nélküli alapmővelés) magágyminıség
Alapmővelés + vetés -beruházásigény
gyorsaság, mérsékelt talajkárosítás
egy menetben -tanulási igény
Elmunkálás, magágykészítés és vetés -beruházásigény
csekély nedvességvesztés
egy menetben -tanulási igény (nem ismert)
Bakhátba vetés kedvezı talajállapot -tanulási igény (nem ismert)
Vetıkultivátoros vetés -beruházásigény
gyorsaság, csekély nedvességvesztés
(hántott tarlóba) -tanulási igény (új módszer)
Direktvetés -beruházásigény
csekély talajnedvesség-vesztés
(hántatlan tarlóba) -tanulási igény (alig ismert)
44
16. táblázat Mővelési és vetési módszerek értékelése túl nedves talajállapot esetén (Birkás, 2002)
Legfontosabb elınyök Korlátok - következmények
Alapmővelés és elmunkálás
forgatás -gyúrás, kenés, tömörítés (erıgép,
Szántás
( legfeljebb ısszel) ekevas)
-gyúrás, kenés, tömörítés (erıgép,
Szántás, tárcsával elmunkálva nincs
ekevas, tárcsalap)
-min. 7,5 km/h munkasebesség szük-
Szántás, elmunkálás ekére szerelt a barázdaszeletek felsı részének séges
forgóelemmel szeletelése, porhanyítás
-erıgép taposása
Tárcsázás nincs -tömörítés (erıgép, tárcsalap)
-erıgép tömörítése
Talajlazítás nincs
-lazítás helyett kenés
a marás mélységéig megfelelı por- -erıgép tömörítése
Talajmarás
hanyítás -mélyebb talajrétegek állapota
Elmunkálás
Simító, henger alkalmazása nincs
-gyúrás, kenés
Fogasolás csekély porhanyítás
-talajkenés
Forgó/lengıborona alkalmazása megfelelı porhanyítás
-hatásfokromlás
Vetés
Hagyományos vetés ıszi forgatás -eketalp-tömörödés
(szántásos alapmővelés után) (tavaszi vetés) -a vetıgép alkalmatlansága nedves
talajon
-kisebb idıveszteség ısszel és ta- -erıgép tömörítése
Hagyományos vetés vasszal -mélyebb talajrétegek állapota
(szántás nélküli alapmővelés
után) -kisebb nedvességveszteség tavasz- -a vetıgép alkalmatlansága nedves
szal talajon
Alapmővelés + vetés gyorsaság, mérsékelt talajszerkezet-
egy menetben károsítás
Elmunkálás, magágykészítés és gyorsaság, mérsékelt talajszerkezet-
vetés egy menetben károsítás
a taposási károkat a sorközökben
Bakhátba vetés -tanulási igény (nem ismert)
lévı tarlómaradványok enyhítik
Vetıkultivátoros vetés
kisebb taposott terület -beruházásigény
(hántott tarlóba)
-tanulási igény (új módszer)
Direktvetés
kisebb taposott terület -beruházásigény
(hántatlan tarlóba)
-tanulási igény (alig ismert)
45
17. táblázat A rögfrakció méret és megoszlás (%) különbözı alapmőveléskor száraz (16,1 tömeg% nedvességtar-
talmú) talajon (Birkás 2002 nyomán)
Kedvezı Jellemzı rögfrakció eloszlás %

rögösség az
Rögméret Lazítás
ıszi búza Kultivátoros
(mm) Tárcsázás Talajmarás 35-40 cm+ Szántás Szántás
magágyban mővelés
18-20 cm 12-16 cm Tárcsázás 18-22 cm 22-25 cm
(%) 18-20 cm
18-20 cm
<1 25-30 10 10 22 7 5 2
1-5 25-30 22 20 28 15 10 10
5-10 20-30 33 27 36 24 15 15
10-30 10-20 20 21 12 28 22 19
30 < 0-10 15 22 2 26 48 54
Megjegyzés: A vizsgálatok száma: 33/eljárás; Körzetek: Hatvan, Jászapáti, Szekszárd;
A talaj agyagtartalma %=40,1-42,6 (középkötött talaj)
18. táblázat A rögfrakció méret és megoszlás (%) különbözı alapmőveléskor nyirkos (21,0 tömeg% nedvesség-
tartalmú) talajon (Birkás 2002 nyomán)
Kedvezı Jellemzı rögfrakció eloszlás %

rögösség az
Rögméret Lazítás
ıszi búza Kultivátoros
(mm) Tárcsázás Talajmarás 35-40 cm+ Szántás Szántás
magágyban mővelés
18-20 cm 12-16 cm Tárcsázás 18-22 cm 22-25 cm
(%) 18-20 cm
18-20 cm
<1 25-30 7 16 7 10 6 1
1-5 25-30 16 22 15 18 14 12
5-10 20-30 30 40 24 33 17 16
10-30 10-20 37 22 40 19 31 32
30 < 0-10 10 0 14 20 32 39
Megjegyzés: A vizsgálatok száma: 32/eljárás; Körzetek: Hatvan, Jászapáti, Szekszárd;
A talaj agyagtartalma %=40,1-42,6 (középkötött talaj)
2.1.2. A TALAJNEDVESSÉG MEGİRZÉSE ÉS A TALAJMŐVELÉS
A talaj megfelelı mővelése a nedvességmegırzés alapvetı módszere. Okszerő talajmőveléssel

kedvezıbbé tehetı a talaj vízvezetése, vízkapacitása, evaporációja, nedvességtartalma. A mővelés
megváltoztatja a talajban a különbözı átmérıjő pórusok arányát, aminek köszönhetıen a talajban lévı
víz és vízgız mozgása megváltozik. A talajmővelés egyik fı célja tavasztól ıszig a víz megırzése,
ısszel - kora tavasszal a víznek a talajba való levezetése.
A száraz viszonyokhoz illeszkedı, a talajnedvesség megırzését szem elıtt tartó talajmővelési tech-
nológiák kidolgozása, illetve hazai adaptálása a XX. század elsı felében Kerpely, 1919; Gyárfás,
1922; Kreybig, 1953; Manninger, 1957. nevéhez főzıdik. Szakszerő, hasznos útmutatót adtak a gya-
korlati szakemberek kezébe. Sipos (1968) több éves kutatómunkája eredményeként arra a megállapí-
tásra jutott, hogy a lazításos mővelések jobban növelték réti talajon az átlagos vízkészletet, mint a
hasonló mélységő forgatásos mővelés. Szikes talajon tapasztalta legnagyobb mértékben a mélyítı
46
mővelés kedvezı hatását az átlagos vízkészletre, de minden talajon több volt a felvehetı víztartalom a
mélyebb mőveléső táblákon.
Nagyon fontos a növény igényeit figyelembe vevı, a talaj nedvességforgalmához igazodó és azt
kedvezıen befolyásoló talajmővelési technológiák alkalmazása.
A talajmőveléssel befolyásolható fizikai talajállapot vízhasznosítást módosító tényezı. A talajban a
szilárd fázis megnövekedése, a tömıdöttség, a vízhasznosítást rendkívüli mértékben rontja. Középkö-
tött talajon az összporozitást növelı mővelési eljárások kedvezıen befolyásolják a talaj vízgazdálko-
dását, a jobb vízhasznosítás eredményeként a növények termése növelhetı.
A minimális talajmőveléssel kapcsolatosan végzett vizsgálatokat Jelinek és Vanek (1978). A nem
szántott, sekélyen mővelt talaj nedvességtartalma az egész tenyészidıszakban valamivel nagyobb volt,
mint a szántotté. Megállapításuk szerint a sekély mőveléső talaj megnövekedett térfogatsúlya nem
rontja a víz beszivárgását és a talaj kapilláris tulajdonságait.
befogadó képességének, levegı- és hıgazdálkodásának, biológiai tevékenységének romlását. Felgyor-
sult a szántóföldi termıhelyek rendszeresen mővelt rétegének fizikai degradációja, aminek következ-
ménye a megnövekedett szélerózió, csapadékos idıszakokban pedig a káros felszíni víztöbblet.
Aszályra hajló klímánk szükségessé teszi a víztakarékos gazdálkodást, melynek egyik fontos eleme
a tarlóhántás. Nyáron, a vízmegırzés szempontjából, az egyik legfontosabb mővelet. A szakszerő
tarlóhántás egyik nagyon fontos eredménye a talaj nedvességkészletének megırzése. A hántott és le-
zárt tarló a nyári idıszakban 8-36 %-kal kevesebb vizet veszít Birkás (1993) vizsgálatai szerint, mint a
hántatlan tarló vagy hántott, de nem lezárt terület. A nyáron betakarított növények tarlóját sekélyen,
legfeljebb 10 cm mélyen megmunkálják. Leggyakoribb eszköze a tárcsa, győrőshengerrel kapcsolva.
A tarlóhántás során a talaj felszínére vezetı kapillárisokat összetörjük, lazább, levegısebb lesz a talaj,
a kapcsoltan dolgozó győrőshenger enyhén tömöríti, lezárja a felszínt. A tarlóhántás elvégzésével ked-
vezı irányban változtatjuk meg a talaj nedvesség- és hıgazdálkodását, mikrobiológiai életét.
A sekély, hántott felsı talajréteg hıkapacitása kisebb lesz, tehát nappal jobban felmelegszik, de
szigetelésként védi az alatta levı rétegeket a melegedéstıl. Éjjel jobban lehől, így a talajban pára for-
májában felfelé mozgó víz lecsapódik a hántott réteg alján, talajharmat képzıdik. A nyár folyamán
naponta ismétlıdve, ez a folyamat jelentısen hozzájárulhat a felsı rétegek kedvezı nedvességállapo-
tának kialakulásához, akkor is, ha idıközben csapadék nem hull (18. ábra). A talajharmat képzıdése
akkor a legintenzívebb ha a talaj rétegzettségét kialakítottuk. A nyirkosabb talajban aktívabb a talaj-
élet, ami kedvezıen befolyásolja a tápanyagok feltáródását, jó szerkezető, beéredett, könnyen mővel-
hetı talajállapotot hoz létre.
18. ábra A tarlóhántás nedvesség-, levegı- és hıforgalom szabályzó szerepe (Birkás, 2002)
47
Természetesen a tarló meghántásának egyik alapvetı célja a tarlómaradványok aprítása, részbeni

bekeverése a talajba, lebomlásuk elısegítése érdekében. Ebbıl a szempontból a tárcsa megfelelıbb
eszköz, mint a szántóföldi kultivátor. Az utóbbi eszköz szerepe akkor értékelıdik fel, ha a szármarad-
ványok talajtakaró, mulcsozó hatása elıtérbe kerül. A hántott tarlóban mindenképpen gyorsabb a
szármaradványok vagy istállótrágya lebomlása, a talajlakó mikroorganizmusok élénkebb mőködése
miatt.
A tarlóhántásnak a gyomirtásban is szerepe van, hatására a talajban található gyommagvak egy ré-
sze csírázásnak indul, és a kikelt gyomok a következı mőveletekkel könnyen irthatóak. Ismerünk
olyan gyomfajokat, melyek magjai már 2 centiméteres földborítás alatt sem csíráznak, hanem a talaj-
ban károsodás nélkül évekig elfekszenek (pl. vadrepce), ezek a magok a tarló ápolása során a felszín
közelébe kerülhetnek és kicsírázhatnak. Ennek következtében tarlóápolás, a talaj idıszakonkénti se-
kély mővelése jelentıs gyomirtó hatást eredményez.
A tavasszal vagy nyáron végzett szántás a talaj nedvességkészletének nagymértékő és gyors csök-
kenését eredményezi. Túl nagy és mélyre hatoló párologtató felületet hagy maga után, az evaporáció
jelentısen megnı, ezért nagy mélységig és gyorsan kiszárad a talaj. Általában nyáron bármilyen esz-
közzel történı talajmővelés után lezáratlanul hagyott talaj igen gyorsan, nagy mennyiségő vizet képes
veszíteni.
Vannak esetek, amikor a talajok vízvesztése kedvezı folyamat, például árvizek, belvizek után ki-
alakuló károsan vízbı nedvességi állapot esetén. Ekkor olyan talajmővelési eljárásokat alkalmazzunk,
melyek gyorsítják a talaj száradását, a káros vízfelesleg eltávozását, és a lezárást elhagyjuk.
2.1.3. ÖNTÖZÖTT TALAJOK MŐVELÉSÉNEK SPECIÁLIS KÉRDÉSEI
Öntözött talajok mővelésekor a cél alapvetıen ugyanaz, mint öntözés nélküli termesztésben. Van
azonban néhány speciális szempont, amit az öntözéssel kijuttatott vízmennyiséggel kapcsolatosan
kialakuló különleges állapot miatt indokolt figyelembe venni. Öntözetlen körülmények között is nagy
jelentısége van, öntözött területeken viszont különös figyelmet kell fordítani a talaj vízbefogadó ké-
pességére. A talajmővelésnek lehetıvé kell tenni a talaj felszínére jutó víz megfelelı intenzitással tör-
ténı befogadását.
El kell érni továbbá, hogy a gyors vízbefogadással talajba jutott víz talajrétegek közötti mozgásá-
nak ne legyenek akadályai, viszonylag gyorsan leszivároghasson a felszín alatti rétegekbe. Ennek azért
is jelentısége van, mert a gyors vízvezetés teszi lehetıvé, hogy ne alakuljon ki káros levegıtlenség a
növények gyökérzete körül. Öntözés során igen gyakori, hogy a vízkijuttatás intenzitása meghaladja a
talaj vízvezetı képességét, aminek következménye a gyökerek oxigénhiánya, a beázott talajréteg a
maximális vízkapacitás (VKmax) értékéig is telítıdhet vízzel. Amennyiben a levegıtlenség hosszabb
idın keresztül fennáll, a talajban a redukciós folyamatok kerülnek túlsúlyba. Mélymőveléssel elsısor-
ban a gyors vízvezetést lehetıvé tevı gravitációs pórustér arányának a növelése a cél olyan talajokon,
ahol a vízáteresztı képesség közepes vagy rossz.
Az öntözés miatt általában, akkor is, ha szakszerően végzik, a talaj felsı rétege tömıdötté válik.
Ennek a kedvezıtlen állapotnak a megszüntetése az öntözött területeken végzett talajmővelési munkák
fontos feladata. A tömıdöttség kialakulása lassítható olyan talajmővelési eljárások alkalmazásával,
melyek nem porosítják a talajfelszínt. Elınyös például a tárcsás mővelés helyett különbözı kultiváto-
rok használata.
Öntözött területeken számítani kell arra, hogy az esetleges mélylazítás hatástartama az öntözés kö-
vetkeztében 1-2 évvel csökken.
A különösen levegıigényes gyökérzető növények esetében öntözés után, amennyiben a körülmé-
nyek lehetıvé teszik (pl. sortávolság, a növény fejlettsége), alkalmazhatunk sorközmővelést, mely
javítja a talaj levegızöttségét.
48
2.2. A VÍZELLÁTÁS ÉS TÁPANYAGELLÁTÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI
A talajok termékenységének két fontos tényezıje van, az egyik a tápanyaggazdálkodás, melyet a

tápanyagellátottság és tápanyag-szolgáltató képesség határoz meg. A tápanyag-ellátottságot a talajban
levı tápanyagok mennyisége és formája jelenti. A makroelemek közül a talajban található nitrogén
legnagyobb hányada (kb. 95-99 %), a foszfornak 30-50 %-a szerves formában van jelen. A kálium
mennyiségét az ásványi kolloidok összetétele határozza meg. A tápanyag-szolgáltató képesség magá-
ban foglalja a szerves vegyületek mineralizációjának, a szervetlen vegyületek oldhatóvá válásának
talajtulajdonságok által meghatározott sebességét is. A másik fontos tényezı a talaj vízgazdálkodása,
melyet a vízkapacitása, nedvességpotenciálja valamint a víz mozgásának lehetısége jellemez. E két
fontos tényezı rendkívül bonyolult szoros kölcsönhatási rendszerben mőködik, melyet a termesztés
során különbözı beavatkozásokkal részben befolyásolni tudunk.
A nyolcvanas években jellemzı nagy adagú mőtrágyázás után a kilencvenes években hirtelen le-
csökkent a kijuttatott mőtrágya mennyisége. Az ország szántóterületeinek nagy részén erısen negatív
tápanyagmérleg volt jellemzı, aminek köszönhetıen a talajok tápanyagkészlete viszonylag gyorsan
csökkent (19. táblázat).
19. táblázat A hazai talajok tápanyagellátottsági szintjének változása (%)
Gyenge Közepes Jó
1990 2000 1990 2000 1990 2000
N 30 55 40 40 30 5
P 2O 5 20 45 30 35 50 20
K 2O 20 35 35 40 45 25
A növények által felvehetı nitrogén aktuális mennyiségét, a mőtrágyákkal kijuttatott mennyiségen

kívül, a szervesanyagok mineralizációjának a sebessége határozza meg. A nitrogén feltáródásának a
sebessége nagymértékben a klimatikus körülményektıl függ. Nagy számú mérés alapján Loch és
Szász (1982) megállapította (19. ábra), hogy a felvehetı nitrogén mennyiségének változása kétcsúcsú
görbével jellemezhetı, és szoros összefüggésben van a nedvességtartalom változásával. Tavasszal a
felmelegedéssel együtt nı a felvehetı nitrogén mennyisége a talajban, de ezt a talaj nyári kiszáradása
jelentısen csökkenti. A második csúcs ısszel alakul ki, amikor a talaj nedvességtartalma ismét emel-
kedik.
A talaj átnedvesedése során intenzívebbé válik a szervesanyagok mineralizációja, ennek következ-
tében nı a talaj könnyen felvehetı nitrogéntartalma, némileg csökken viszont a foszfor mennyisége. A
melegebb, szárazabb idıjárás pedig a felvehetı foszfor és kálium mennyiségét növeli. A hosszan tartó
csapadékos idıjárás elsısorban a tápanyagok kimosódása révén van kedvezıtlen hatással a talajok
felvehetı tápanyagkészletére, de az idılegesen kialakuló anaerob viszonyok miatt kedvezıtlen kémiai
folyamatok is elindulhatnak.
A talajok nitrogénforgalmában két nagyon fontos szerepet játszó folyamat az ammonifikáció és a
nitrifikáció. Az ammonifikáció aerob és anaerob körülmények között is végbemegy, bár sebességét
befolyásolja a hımérséklet és a nedvességtartalom, illetve a szervesanyag C:N aránya. Az
ammonifikálást végzı mikroorganizmusok számára kedvezı, ha a C:N aránya eléri a 10:1 arányt.
A keletkezett ammónia vagy oldódik a talajban található vízben, megkötıdik a talajkolloidokon,
vagy gáz formában eltávozik a talajból, nitrogénveszteséget okozva. A gáz alakú ammónia veszteség
általában az ásványi kolloidokban szegény talajokon, például homoktalajokon fordul elı gyakrabban.
Az ammónia gáz képzıdését és elillanását a talajból segíti a lúgos közeg, tehát ugyanolyan nedvesség-
állapot esetén a meszes talajok NH3 formájú nitrogénvesztesége nagyobb.
49
19. ábra A nitrát-nitrogén gyakorisági értékei és a klimatikus vízmérleg átlagos évi változása (Debrecen, 1975-
81, Loch és Szász, 1982)
Az ammónia (NH3) vízben oldódva NH +4 ionokká alakul, melyet a növények közvetlenül is képe-
sek hasznosítani, illetve a nitrifikáció folyamatában további átalakulásokon mehet keresztül. A gáz
alakú ammónia mérgezı hatású a talajban élı magasabbrendő szervezetekre és a növények gyökereire
is. Kísérleti eredmények azt mutatják, hogy 10 mg/kg-nál nagyobb NH3 koncentráció esetén a gyöke-
rek elpusztulnak, 400 mg/kg koncentrációnál a magok nem csíráznak ki (Taylor, 1983). Mivel nem-
csak a talajban található szervesanyag lehet az ammónia forrása, hanem az ammónium formában ki-
szórt mőtrágya is, körültekintést igényel az ilyen mőtrágyák kijuttatása. Általában az alkalmazás után
2-3 héttel megszőnik a fitotoxicitás.
A nitrifikáció során aerob viszonyok között, a nitrifikáló baktériumok tevékenysége nyomán NO −2
majd NO 3− ionok képzıdnek. A nitrátionok a növények számára könnyen felvehetık. A nitrifikációt
végzı baktériumok tevékenységükhöz megfelelı környezetet igényelnek, és ebbıl a szempontból igé-
nyesebbek a legtöbb talajban élı mikroorganizmusnál. A kedvezı feltételek a következık: megfelelı
mennyiségő szervesanyag, fokozatosan felszabaduló ammónia, a talaj jó levegızöttsége, megfelelı
talajnedvesség, 20-30 °C hımérséklet és 6-9 pH közötti kémhatás.
A talajok nitrogénforgalmában szerepet játszanak a nitrogénkötı mikroorganizmusok (leginkább
baktériumok valamint néhány sugárgomba és kékeszöld algafaj) is. A levegı nitrogénjét képesek
megkötni, ezzel gazdagítva a talaj felvehetı nitrogénkészletét. Léteznek a talajban szabadon élı fajok,
és olyanok melyek bizonyos felsıbbrendő növényekkel szimbionta kapcsolatot alakítottak ki. Az
egyik jellemzı, a szántóföldi termesztésben is jelentıs növénycsoport, melynek gyökerén nitrogén-
50
győjtı baktériumok élnek a pillangósvirágúak (Fabaceae) családja. A nitrogéngyőjtı baktériumok

igénylik a talaj megfelelı levegızöttségét, ezért túl nedves talajban tevékenységük csökken vagy leáll.
Érzékenyek a vízstresszre is, vízhiányos körülmények között kevesebb gyökérgümı alakul ki, kisebb a
méretük, és a tevékenységük korlátozott.
Túl nedves, levegıtlen talajállapotnál a denitrifikáció kerül túlsúlyba. A denitrifikációt több bakté-
riumfaj végzi a talajban. Aerob viszonyok között a levegı oxigénjét használják életfolyamataikhoz,
anaerob környezetben képesek átalakítani anyagcseréjüket, és a nitrát, nitrit ionok oxigénjét használják
fel, miközben redukálják azokat és nitrogén gáz, valamint a nitrogén különbözı oxidjai keletkeznek. A
talaj kémhatása befolyásolja, hogy nitrogén gáz vagy nitrogén oxidok keletkeznek. Savanyú talajban,
6 pH alatt leginkább nitrogén gáz, lúgos körülmények között pedig fıképpen oxidok formájában kö-
vetkezik be a nitrogén vesztesége. A denitrifikációs folyamatok akkor indulnak el, amikor a talajleve-
gı oxigéntartalma körülbelül 6 % alá csökken. Ez az egyik legfontosabb útja a talaj felvehetı nitrogén
veszteségének. Amennyiben van elegendı nitrit vagy nitrát a talajban, a folyamat megfelelı hımér-
séklet mellett igen gyorsan zajlik. Általában a talaj váltakozó kiszáradása és nedvesedése a
nitrátképzıdést segíti.
A talaj felvehetı foszfortartalma a szerves kötésben levı foszfátok mineralizációjának sebességétıl
és a nehezen oldódó szervetlen foszforvegyületek mobilizációjától függ. A talaj összes foszfortartal-
mának csak kis része (15-20 %) van felvehetı formában jelen. Megfelelı nedvességtartalom szükséges
a szerves kötéső foszfor mineralizációjához és a nehezen oldható kalcium-foszfátok mobilizációjához.
Száraz talajban a foszforvegyületek oldhatósága csökken, a mineralizációt végzı mikroorganizmusok
tevékenysége lelassul, esetleg le is áll. A talaj nedvességtartalmának növekedése a foszfor mobilizáci-
óját és a növények foszforfelvételét fıleg akkor fokozza, ha a foszforkészlet zömében szerves formá-
ban található a talajban (Debreczeni és Debreczeniné, 1983). A növények számára könnyen felvehetı
HPO 24− és H 2 PO −4 ionok koncentrációja és képzıdési sebességük határozza meg a talajok foszfor-
szolgáltató képességét.
A talaj összes káliumkészletébıl igen kis rész, körülbelül 5-8 % a kicserélhetı és vízoldható, tehát
a növények számára felvehetı káliumformák aránya. A talajkolloidokban (pl. illit) megkötött kálium
feltáródása részben kémiai mállás útján (pl. gyökerek, mikroorganizmusok által termelt savak hatásá-
ra) megy végbe. A folyamatokat alapvetıen meghatározza a talaj nedvességtartalma és a hımérséklet,
bár befolyásolja a talajoldat ionösszetétele is. Általában nedvesebb talajban gyorsabb a kálium mobili-
zációja, ezáltal nı a felvehetı káliumtartalom (20. táblázat).
A mérések szerint csapadék vagy öntözés után megnı a talajban a felvehetı káliumtartalom. Száraz
talajban ellentétes folyamat kerül túlsúlyba, a kálium fixációja zajlik, a káliumionok a kolloidokon
megkötıdnek. A foszfor és kálium mobilizációja a különbözı talajtípusokon nagyon eltérı sebességő
lehet, elsısorban a talajkolloidok mennyisége és összetétele függvényében.
20. táblázat A talaj AL-oldható foszfor és káliumtartalmának mobilizációja szolonyeces réti talajon
(Debreczeni et al. 1983. nyomán)
P 2O 5 K 2O
VK 40 % VK 70 % VK 40 % VK 70 %
Mobilizálódott mennyiség
447 712 1752 3013
(mg)
Az optimális vízellátás
100 159 100 171
hatása (%)
A száraz és nedves viszonyok változása a talajokban (csapadék vagy öntözıvíz hatására), befolyá-
solja az NPK forgalmat. Csapadékosabb idıjárási viszonyok között, illetve öntözött talajokban inten-
zívebb a szervesanyagok mineralizációja, gyorsabbak a nitrifikációs folyamatok, ennek következtében
több lesz a felvehetı nitrogén. Egy-egy öntözés után átmenetileg csökkenhet azonban a felvehetı nit-
51
rogén mennyisége a talajban, mely a kimosódási veszteség és az idılegesen kialakuló levegıtlenség

miatt beinduló denitrifikáció következménye lehet.
A talaj felvehetı nitrogéntartalmának viszonylag könnyen bekövetkezı kimosódása annak a követ-
kezménye, hogy a nitrit és nitrát ionok igen mozgékonyak, a talajban vertikálisan vagy horizontálisan
mozgó vízzel nagyon könnyen elmozdulnak.
A talaj váltakozó kiszáradása és átnedvesedése elsısorban a kationok állapotváltozásait indukálja.
Nedves talajban az ammónium- és káliumionok adszorbciója kisebb mértékő, mint száraz talajban.
Öntözés után, amint elmúlt az átmeneti levegıtlenség kedvezıtlen hatása, megnı a talajban a felvehetı
nitrogén, foszfor és kálium mennyisége, ami elsısorban az intenzívebb mobilizációs és mineralizációs
folyamatok következménye (Debreczeni és Debreczeniné, 1983).
2.2.1. A TÁPANYAGELLÁTÁS ÉS A NÖVÉNYEK VÍZFOGYASZTÁSA, VÍZHASZNOSÍTÁSA
A változó tápanyagellátottság eltérı vízforgalmat alakít ki. A növekvı harmonikus

tápanyagellátottság intenzívebb vízforgalmat indukál, vagyis el nem hanyagolható mértékben fokozza
a vízfogyasztást, és ezt az állományok jelentıs termésemelkedéssel hálálják meg. A
tápanyagutánpótlással történı termésnövelés azáltal alakít ki egy racionális vízfogyasztást, hogy javul
a vízhasznosulás, az erıteljes termésnövekedés túlkompenzálja a vízfogyasztás növekedését. E folya-
matot az öntözés sajátosan módosítja attól függıen, hogy a légköri feltételek milyen mértékben gyor-
sítják a vízforgalmat (potenciális párolgás), illetve milyen mennyiségő csapadékkal ellensúlyozzák a
párolgási veszteséget.
A talaj vízellátottsága meghatározza a gazdaságosan felhasználható tápanyag mennyiségét, annak
hasznosulását, ugyanakkor a trágyázás, anélkül, hogy felborítaná a növény vízháztartását, vízigény
növelı tényezı. A tápanyagellátás és a vízfelhasználás kapcsolatát vizsgálva, Ruzsányi (1973) kísérleti
eredményekre támaszkodva megállapította, hogy a különbözı növényfajoknak eltérı a fajlagos vízfo-
gyasztása, és a trágyázás a vízfogyasztást, vízhasznosulást nagymértékben módosítja. A kijuttatott
tápanyag csak olyan mértékben hasznosul, amilyen mértékben a felhasználható vízmennyiség lehetıvé
teszi. Ugyanakkor a tápanyagok csak az optimális szint eléréséig növelik, egyre csökkenı mértékben a
termés mennyiségét, még jó vízellátás esetén is.
A trágyázásnak a növények vízigényére, vízfelhasználására gyakorolt hatása bonyolult kölcsönha-
tások eredménye. A párolgást és a vízhasznosulást a növényállományra gyakorolt hatásán keresztül
befolyásolja. A bıségesebb tápanyagellátás növeli a vízfogyasztást, de a termésegységre jutó vízfel-
használást csökkenti, vagyis javítja a víz hasznosulását. Általában a tápanyagellátottság javulása kö-
vetkeztében mérséklıdik a vízhiány következtében bekövetkezı termésingadozás. Ez az összefüggés
azonban csak bizonyos korlátok között igaz. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy súlyosan víz-
hiányos körülmények között már viszonylag kicsi trágyaadagok is termésdepressziót okozhatnak, a
vízfogyasztás növekedése miatt ugyanis hamar elfogy a talaj vízkészlete, és amennyiben a víz
utánpótlódása csapadékból vagy öntözıvízbıl nem történik meg, a növények nagyon súlyos aszálykárt
szenvednek.
A trágyák közül elsısorban a nitrogén növeli a levélfelületet, ennek következtében a transzspirációt
és a vízigényt, de a nagyobb levélfelület természetesen nagyobb asszimilációs felületet is jelent. A
trágyázási kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szárazanyag beépülés gyorsabb ütemben nı,
mint a vízfelhasználás nitrogén trágyázás hatására. Ebbıl következik, hogy a növények fajlagos víz-
felhasználása, vagyis az egységnyi szárazanyag-produkcióra jutó elpárologtatott vízmennyiség a nitro-
gén mőtrágyázás hatására csökken (21. táblázat). A foszfor és kálium mőtrágyázásnak nem lehetett
kimutatni a fajlagos vízfelhasználást csökkentı hatását.
A mőtrágyázás következtében tapasztalt jobb vízhasznosulás azonban Ruzsányi (1985) vizsgálatai
szerint csak addig a mőtrágya adagig tapasztalható, amely a növényi folyamatoknak kedvez. Kísérle-
tében búzánál ez a határ 300 kg/ha NPK adag volt. A vízigény növekedésének mértéke növényfajon-
ként eltérı. Ruzsányi (1992) szerint ıszi búza és cukorrépa esetében a vízigény növekedése eléri a 40-
80 mm-t, kukorica esetében, mivel a trágyázás kisebb mértékben növeli a levélfelületet, a 20-30 mm-t.
52
21. táblázat A mőtrágyázás hatása a növények transzspirációs együtthatójára (Debreczeni et al. 1983 nyomán)
(l/kg sza.)
Zab İszi búza Kukorica

Kezelések
VK 40% VK 70% VK 40% VK 70% VK 40% VK 70%
Kontroll 261 334 273 333 430 486
N1 233 302 - - - -
N2 250 251 221 284 210 249
N3 231 254 - - - -
PK 285 347 249 333 468 436
NP - - 229 255 200 230
NPK 1 255 290 - - - -
NPK 2 240 255 219 232 215 241
NPK 3 214 251 - - - -
Átlag 248 285 238 287 304 308

VK 40%: a maximális vízkapacitás 40%-ig telített talajon termesztve
Debreczeni, (1994) OMTK kísérletek alapján elemezte a trágyázás és a vízellátás kapcsolatát. İszi
búza esetében megállapította, hogy megfelelı mőtrágyázással 3-5 kg-mal lehet javítani a milliméte-
renkénti csapadék hasznosulását. A kukorica kísérletekben az aszály terméscsökkenést okozó hatása
jelentıs (114%) volt, de ezt a hatást a nitrogéntrágyázás 70%-ra csökkentette, mivel javult a felhasz-
nált víz hasznosulása.
A nitrogén-trágyázás hatására javuló vízhasznosítás ellenére a trágyázott növények a nagyobb pro-
dukció elıállításához több vizet használnak fel. Számos szakirodalmi adat utal arra, hogy a trágyázott
növények a talaj vízkészletét hamarabb felhasználják, így jelentısen nı az aszály okozta terméskiesés
kockázata. Száraz évjáratban már az átlagosnál kisebb mőtrágya adagok is termésdepressziót okozhat-
nak.
A nagyobb vízfelhasználás következtében mérhetı különbségek alakulnak ki a talaj nedvességkész-
letében is, trágyázás hatására. İszi búza és kukorica kísérletekben is jelentıs eltérés volt mérhetı nö-
vekvı trágyaadagok hatására a talaj nedvességprofiljában (22. ábra és 23. ábra). A betakarítás utáni
talajnedvességi értékek meghatározásakor, búza kísérletekben szignifikáns eltéréseket találtak a trá-
gyalépcsık között. A kontroll és a nagy trágyaadagot kapott kezelések között 50-70 mm, míg a köze-
pes és nagy adagot kapottak között 25-35 mm volt az eltérés a kisebb trágyakezelések elınyére
(Ruzsányi, 1988).
Cabeza és Ledent (1994) kísérleteket állított be annak a tisztázására, hogyan befolyásolja a
vízstressz bokrosodáskor az ıszi búza nitrogén felvételét a talajból, illetve a nitrogén remobilizációját
a növényben. Az eredményeik szerint a vízstressz lecsökkentette a nitrogén felvételt, és fokozta a mel-
lékhajtásokban a remobilizációt, így azok, mint N-tározók mőködtek.
A nitrogénnel jobban ellátott növények érzékenyebben reagálnak a talajnedvesség csökkenésére,
mint a kevésbé ellátottak. Ryle és Hesketh (1969) vizsgálatai szerint nem a sztómák sőrőségében van
különbség, hanem azok nyílásának átmérıjében. A karcagi OMTK kísérlet 30. éves adatsorának kiér-
tékelése során Zsigrai (1997) arra a következtetésre jutott, hogy amíg a nitrogén és kálium mőtrágyá-
zás nem javította a termésbiztonságot, addig a rendszeres foszfortrágyázással a kedvezıtlen évjáratha-
tás, ami elsısorban csapadékhiányt jelent, némiképp mérsékelhetı volt.
53
A kukorica monokultúrás termesztése szélsıséges vízháztartási helyzetet alakít ki a talajban, éppen

ezért könnyebben észrevehetık és értelmezhetık a különbözı tényezık hatásai (20. ábra és 21. ábra).
A termés mennyiségének elemzésekor öntözetlen és öntözött körülmények között egyaránt a trágyázás
feltétlen elınye mutatható ki. A trágyaadagok növelése azonban csak egy meghatározható szintig
eredményes, az ábrákon jól látható, hogy a 300 kg/ha-os és a 600 kg/ha-os NPK kezelés között nincs
jelentıs különbség. A 600 kg/ha mőtrágyaadag a vizsgálatok eredménye alapján túlzottnak tekinthetı,
még öntözött körülmények között is, öntözés nélkül pedig kedvezıtlen évjáratban (száraz) termés-
csökkenést okoz. A kukorica termését meghatározó tényezık között a vízellátás szerepe kiemelkedı, a
trágyázás hatása ehhez képest kisebb a kiváló termékenységő löszháti területen.
20. ábra A termés stabilitása a növekvı trágyaadagok hatására monokultúra kukoricában (Debrecen, 1986-2001)
(Csajbók, 1998)
14,00 y = 1,0729x - 0,0799

R2 = 0,9984
12,00
10,00
8,00
t/ha
y = 0,723x + 0,8686
6,00 R2 = 0,952
4,00
2,00 y = 1,1208x - 0,6346

R2 = 0,9824
0,00
0,00 2,00 4,00 6,00 8,00 10,00 12,00 14,00
környez et átlaga t/ha
0 kg/ha NPK 300 kg/ha NPK 600 kg/ha NPK
21. ábra A termés stabilitása a növekvı trágyaadagok hatására monokultúra kukoricában öntözött körülmények
között (Debrecen, 1986-2001) (Csajbók, 1998)
16,00
14,00
y = 1,0416x - 0,0438
R2 = 0,9874
12,00
10,00
t/ha
8,00 y = 0,8951x - 0,1394

y = 1,0384x + 0,0875 R2 = 0,9352
6,00 R2 = 0,973
4,00
2,00
0,00
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
környe ze t átlaga t/ha
0 kg/ha NPK 300 kg/ha NPK 600 kg/ha NPK
54
22. ábra A talaj nedvességtartalma búza után, különbözı tápanyagellátás esetén

Debrecen, 1996. (Csajbók, 1998)
23. ábra A talaj nedvességtartalmának alakulása különbözı tápanyagellátás esetén, kukorica után
Debrecen, 1994. (Csajbók, 1998)
55
2.2.2. A VÍZELLÁTÁS ÉS A TÁPANYAGFELVÉTEL KAPCSOLATA
A növények vízben oldott formában képesek felvenni a talajból a tápanyagokat. Szakirodalmi ada-
tok azt mutatják, hogy a könnyen mobilizálódó tápanyagok, mint a nitrogén, kalcium, magnézium,
kisebb mértékben a kálium és még kisebb mértékben a foszfátok talajbeli mozgását a víz mozgása
nagymértékben meghatározza. A többi tápanyag esetében az ionkoncentráció-gradiens hatására vég-
bemenı diffúzió szerepe az elsıdleges.
A növények tápanyagfelvétele a gyökérzeten keresztül történik, bár a leveleken is képesek bizo-
nyos tápanyagok felvételére. A gyökérzet tömege, egészségi állapota döntıen meghatározza, hogy a
talajban található felvehetı tápanyagmennyiségbıl mennyit képes a növény hasznosítani. A gyökerek
növekedését, a kialakult gyökértömeget a vízellátás alapvetıen befolyásolja. A gyökérzet növekedése,
amennyiben más tényezı nem korlátozza, vízzel jól ellátott talajban gyorsabb és a gyökerek mélyebb-
re hatolnak le.
Sok tényezı hat a gyökerek növekedésére, de általában elmondható, hogy egy bizonyos szintig mi-
nél nedvesebb a talaj, és minél lazább, annál gyorsabb a gyökerek növekedése. A korlátozó tényezı az
oxigénellátottság. A talaj nedvességi állapota természetesen összefüggésben van a levegızöttségével,
túl nedves talajban romlik a gyökerek oxigénellátása, ennek következtében jelentısen csökken a növe-
kedés üteme (24. ábra). A gyökerek vízfelvételének csökkenését okozza a talaj lehőlése is. Hideg ta-
lajban nagyobb a víz és a növényi sejtnedv viszkozitása, valamint lassul a gyökérnövekedés. A lehőlés
bekövetkezhet meteorológiai tényezık hatásaként, de lehet elöntés vagy hideg öntözıvíz eredménye
is. A kultúrnövények érzékenysége a hideg talajra eltérı, a melegigényes növények sokkal érzéke-
nyebben reagálnak. Az ıszi gabonafélék vízfelvétele még fagypont környékén is folyik (Tıkei, 1997).
Száraz talajban is csökken a gyökerek növekedési sebessége, a korlátozó tényezı ekkor elsısorban
vízhiány és a talajellenállás.
24. ábra A borsó gyökerének növekedése különbözı O2 ellátottság esetén (Taylor, 1983 nyomán)
0,14
0,12
Gyökér növekedési ráta (cm/ó)
0,1
0,08
0,06
0,04
0,02
0
0 0,03 0,06 0,09 0,12 0,15 0,18 0,21
Az oxigén parciális nyomása (bar)
56
22. táblázat A nitrogéntrágyázás és a vízellátás hatása a tavaszi búza N-tartalmára (Debreczeni et al. 1983
Kijuttatott N hatóanyag
0 41 82 164
(kg/ha)
Felvett N
58,1 75,9 91,4 101,7
öntözetlen (kg/ha)
Felvett N
93,2 144,1 157,9 180,3
öntözött (kg/ha)
Többlet (%) 160,4 189,9 172,8 177,3
A növények jó vízellátás esetén több vizet párologtatnak el egységnyi felvett tápanyagra vetítve,
vagyis az 1 liter vízre jutó nitrogén, foszfor és kálium mennyisége kevesebb (Debreczeni és
Debreczeniné, 1983). Száraz viszonyok között az egységnyi transzspirált vízre jutó felvett tápanyag
mennyisége a trágyázás hatására jobban nı, mint nedvesebb körülmények között (23. táblázat). A
foszfor felvétele szorosabb kapcsolatban van a transzspirációval, mint a nitrogén- vagy káliumfelvétel.
A foszfor javítja a növények szöveteinek vízvisszatartó képességét, ezáltal a szárazságra való érzé-
kenység csökken. Foszforhiány esetén a gyökérzet növekedése korlátozott, aminek következménye a
csökkent víz- és tápanyagfelvétel. A foszforhiányos növények aszályérzékenysége nı a gyökerekkel
átszıtt sekély talajréteg miatt.
A kálium növeli a vízfelvételt, ugyanakkor csökkenti a párologtatást, ezáltal javul a növény vízellá-
tása. Az elégtelen kálium-ellátás következménye az elégtelen fejlıdés és az aszályérzékenység növe-
kedése.
23. táblázat A zab által elpárologtatott víz és a felvett tápanyagok kapcsolata (Debreczeni et al. 1983)
N P 2O 5 K 2O
Kezelések
VK 40% VK 70% VK 40% VK 70% VK 40% VK 70%
kontroll 57,5 28,8 17,4 18,5 104,0 70,7
N1 56,6 31,5 17,8 15,1 106,9 67,2
N2 58,4 44,5 15,4 15,5 99,4 81,0
N3 68,2 45,7 15,2 14,4 105,4 83,2
P 38,2 28,3 21,1 23,8 86,9 63,2
PN1 46,2 33,3 17,4 20,9 90,3 78,1
PN2 58,0 38,5 18,7 19,5 96,8 80,2
PN3 72,8 40,2 20,3 17,5 112,3 73,8
PK 44,5 28,9 18,0 18,0 110,4 67,9
PKN1 51,0 29,1 18,1 17,9 108,0 78,2
PKN2 65,3 42,9 20,0 19,0 121,1 91,8
PKN3 83,7 46,3 20,9 17,2 144,3 88,0
SZD 5% 3,3 1,5 6,2
Átlag 58,4 36,5 18,4 18,1 107,2 76,9

57
A vízellátottság bonyolult folyamatokon keresztül hatással van a növények elemtartalmára is. A ta-
lajban élı mikroorganizmusok tevékenysége nyomán, valamint kémiai és fizikai folyamatok útján a
talaj oldhatatlan és nehezen oldható vegyületei folyamatosan átalakulnak. Mind a mikrobiális tevé-
kenységet, mind pedig a kémiai, fizikai folyamatokat a hımérséklet valamint a víz jelenléte és meny-
nyisége erısen befolyásolja.
A talaj nedvesség-állapota tehát egyrészt hatással van a mikrobiális tevékenységre, a tápanyagok
feltáródásának ütemére és irányára, a talajok felvehetı tápanyagkészletére. Száraz talajhoz viszonyítva
optimális nedvességtartalmú talajban számottevıen megnı a tápanyagok feltáródásának üteme, így a
tápanyag-szolgáltató képesség javul. Másrészt a vízzel könnyen mozgó elemek kimosódhatnak, csök-
kentve ezzel a növények számára hasznosítható tápanyagmennyiséget. Viets (1976) szerint a talajban
található nitrogén felvehetısége és a talaj nedvességtartalma között szoros összefüggés mutatható ki.
Harmadrészt adatok vannak arra vonatkozóan, hogy a csapadék vagy öntözıvíz kilúgozhat a levelek-
bıl különbözı elemeket, csökkentve ezzel az ásványi anyagok mennyiségét.
A hazai kísérletek eredményei alapján elmondható, hogy az optimális vízellátottság vagy öntözés
csökkenti a növények százalékban kifejezett nitrogéntartalmát, és ezt a csökkenést nitrogén-
trágyázással csak részben lehet kompenzálni. Öntözött körülmények között tehát a többlettermésre
számolt nitrogénigény, így a szükséges fajlagos nitrogén mennyisége csökkenthetı (Debreczeni és
Debreczeniné kutatásai szerint 20-25 %-kal). A kiadandó mőtrágya mennyisége természetesen a terve-
zett termés növekedése miatt összességében nagyobb lesz, de hatékonysága javul. Öntözés hatására nı
a kijuttatott nitrogén mőtrágyák növénybe való beépülésének aránya.
Kedvezı vízellátás a foszfor mőtrágyák hasznosulását is javítja, kedvezı körülmények között akár
megkétszerezıdhet a mőtrágyából származó foszfor beépülése a növényekbe. A foszfor mőtrágyák
hasznosulását a talajok tápanyagtartalma és a talajtípus nagyobb mértékben befolyásolja, mint a nitro-
gén mőtrágyákét.
A talajnedvesség értékek ismeretében nagyobb biztonsággal vállalkozhatunk a növény igényeihez
igazodó mőtrágya adagok meghatározására, eleget téve így a környezetvédelmi, víz- és energiatakaré-
kos termesztéstechnológiai igényeknek is.
2.3. A VETÉSVÁLTÁS, VETÉSSZERKEZET ÉS A VÍZELLÁTÁS KAPCSOLATA
A szántóföldön termesztett növények vízfogyasztása, vízigénye jelentısen eltér egymástól, aszály-

érzékenység tekintetében is nagy különbségek vannak közöttük. Bár a talaj vízgazdálkodási tulajdon-
ságai alapvetıen meghatározzák, hogy a rendelkezésre álló vízmennyiségbıl mennyit használhat fel a
növény, a kísérleti adatok felhívják a figyelmet a növénysorrend helyes megválasztásának fontosságá-
ra, és rámutatnak arra, hogy a vetésváltás jó eszköz lehet a rendelkezésre álló víz jobb kihasználásá-
ban, és szakszerő alkalmazásával mérsékelni lehet az aszály okozta károkat. A megfelelıen alkalma-
zott vetésváltás kedvezı hatással van a talajban élı mikroorganizmusok szaporodására, melynek egyik
legfontosabb oka a talaj kedvezı nedvességi állapota.
A hazai növénytermesztési szakirodalomban már a XIX. században találhatók utalások a száraz és
nedves idıjárás miatti eltérı gazdálkodásra, Nagyváthy (1821). Gyárfás (1922) a XX. század elején
ajánlásokat adott a vetésforgó összeállításához száraz körülmények között, hangsúlyozva a különbözı
kultúrnövények eltérı elıvetemény értékét, vízfelhasználását. Ruffy Varga, (1929) összefüggést talált
a kukorica gyökérzete és aszályérzékenysége között. Kimosott gyökérzetek vizsgálata során megálla-
pította, hogy jól porhanyított talajban a kukorica 365 cm mélyre is lehatol. A külföldi szakirodalomban
már 1927-ben találhatunk a vetésváltás és tápanyagellátás problémakörével foglalkozó cikket. Johnson
(1927) megállapítása alapján a vetésváltás fokozni képes a talaj termékenységét, és elısegítheti na-
gyobb termések elérését.
58
Westsik (1951) homoktalajon végzett vetésforgó kísérleteket. Mérései alapján megállapította, hogy
a kedvezıtlen vetésforgó érzékenyebb az idıjárásra, elsısorban a csapadékra. A kedvezı vetésforgó-
ban termesztett növények nagyobb termést adtak, és a termés ingadozása kisebb volt. Hazai száraz
klimatikus viszonyaink között jelentısen befolyásolja az elıvetemény hatását az utónövényre az is,
hogy viszonylag mennyi nedvességet használ fel a növény, és mennyi nedvességet hagy hátra a követ-
kezı növény számára (Kemenesy, 1959).
Németh, (1959) a termesztett növényeket vízigényük szerint csoportosítja:

- kis vízigényő: a korai kaszálású egyéves takarmánynövények, korán beérı ipari nö-
vények, kalászosok
- közepes vízigényő: a gyökér- és gumós növények, egyéb kapás, ipari és kereskedelmi nö-
vények, egyes zöldségfélék
- nagy vízigényő: évelı takarmányok, konyhakerti növények, gyepek
- állandó vízborítást igénylık: rizs
Ruzsányi, (1984) vizsgálatai szerint a tavaszi talajnedvességi állapot kialakításában, a téli félévben
lehullott csapadék mellett az elıveteménynek van meghatározó szerepe. Megállapította, hogy a borsó
elıvetemény kedvezı hatása a talaj nedvességtartalmában is kimutatható. A termesztett növényeket
elıvetemény-értékük alapján négy csoportba sorolta, figyelembe véve a betakarítási idıt, a szármarad-
ványokat, a talaj tápanyag- és vízgazdálkodására gyakorolt hatásokat:
- borsó, bükkönyfélék, mák

- ıszi búza, burgonya, kukorica (ha az elıveteménye kis vízigényő volt)
- kukorica (ha önmagát vagy más nagy vízigényő növényt követ)
- lucerna, cukorrépa
Az önmaga utáni termesztés minden gabonafajnál terméscsökkenéssel jár Könnecke (1969) megál-
lapítása alapján. Véleménye szerint ez a kukorica esetében nagyon csekély és nitrogénadagolással
megszüntethetı. Vizsgálatai azt mutatták, hogy a kedvezıtlen elıvetemény hatások kiegyenlítése csak
korlátozottan lehetséges, utóhatásuk 2-4 évig jelentıs.
Monokultúrában termesztett búza kísérleteket értékelve Kükedi (1985) megállapította, hogy aszá-
lyos tavaszú években elıfordul, hogy a monokultúrában és vetésforgóban termesztett búza termése
közt nincs szignifikáns különbség. Azonban szerinte a búzatermesztés a jó vetésforgóban, egészséges
növénysorrend esetén biztonságosabb, és a kisebb növényvédelmi kiadások miatt olcsóbb is. Balla,
(1994) harminc év búzatermesztésének elemzése során megállapította, hogy a csapadék hiányát bizo-
nyos mértékig pufferolni lehet az elıvetemény megválasztásával, a jó talajelıkészítéssel, az idıben
való vetéssel és a jó tápanyagellátással.
Várnai et al. (1985) agyagbemosódásos barna erdıtalajon vizsgálta a vetésváltás hatását az ıszi bú-
za termésére. A kísérlet alapján a búza a trágyakezelések átlagában kukorica elıvetemény után 0,53
t/ha-ral, borsó elıvetemény után 0,91 t/ha-ral terem többet, mint önmaga után. Azonos vetésszerkeze-
tő, de különbözı növényi sorrendő vetésforgókat vizsgált Dezsı és Martin (1985). A különbözı vetés-
forgók búzatermése között szignifikáns különbség nem volt, de eltérı volt az egyes elıvetemények
hatására az optimális mőtrágyaadag.
A vetésváltás vagy monokultúrás termesztés hatásait többen értékelték a kukorica esetében is.
Pierce (1988) elsısorban a nitrogén- és vízfelvétel hatékonyságának változását figyelte. A vetésváltás
megfelelı alkalmazásával szerinte költségkímélı és eredményes módon segíthetjük a rendelkezésre
álló víz és tápanyagok jobb kihasználását. Gyırffy (1975) szerint a kukorica monokultúrás termeszté-
sekor fellépı termésdepresszió a fokozott gyomosodás kiküszöbölése esetén a talaj vízgazdálkodásá-
val magyarázható.
Kukorica, szója, ıszi búza vetésváltás, valamint kukorica monokultúra összehasonlító értékelésekor
megállapítható, hogy a kukorica termése a monokultúrában szignifikánsan kisebb, mint a váltásban
59
termesztetté, amit a fokozott mőtrágyaadagok sem ellensúlyoznak (Touchton, 1986). İszi árpa, ıszi
búza, kukorica, lucerna kultúrák különbözı sorrendben való termesztésének a hatásait vizsgálva
Raimbault (1991) megállapította, hogy a kukorica növekedése az ıszi búza elıvetemény után gyor-
sabb, a termése nagyobb volt, mint lucerna elıvetemény után. A monokultúrás kukorica termesztés a
talajszerkezet romlását eredményezte. Gyırffy és Berzsenyi (1992) a martonvásári 30 éves vetésforgó
kísérlet termésadatainak értékelése után arra a megállapításra jutott, hogy mőtrágyázással a monokul-
túrás termésdepresszió mértékét csökkenteni lehet, de megszüntetni nem, tehát annak valószínőleg
vízellátási okai vannak. Véleményük szerint szakszerő vetésváltás egy eredményes és költségtakarékos
eszköz a károsítók elleni védekezésben is.
Az OMTK 9 termıhelyen végzett kísérleteit elemezte Debreczeni és Dvoracsek (1994). Minden
esetben a borsós vetésforgóban termesztett kukorica adta a legnagyobb termést, míg a monokultúrában
termesztett kukorica terméskiesése 0,34-1,6 t/ha között volt. Megállapították, hogy mőtrágyázással a
monokultúra hátrányait csak részben lehet kiegyenlíteni.
Ruzsányi és Petı (1991) vizsgálatai szerint, adott csapadékviszonyok mellett, búza elıvetemény
után, tavasszal mintegy 50-60 mm-rel nagyobb a talaj nedvességkészlete, kukorica elıveteményhez
viszonyítva. Bikultúrában (kukorica-szója) és monokultúrában termesztett kukorica termését és külön-
bözı növénysorrend talajnedvességre gyakorolt hatását elemezte Copeland, et al. (1993). Megállapítá-
saik szerint a kukorica termése bikultúrában termesztve 30 %-kal nagyobb volt, mint monokultúrában,
a vízfelhasználás viszont csak 16 mm-rel volt több.
A növények elıvetemény hatása a körülményektıl is függ. Minél kedvezıbbek a termesztési kö-
rülmények, talaj, idıjárás, stb., annál kevésbé érezhetı az elıvetemény hatása. Ezzel szemben minél
mostohábbak a talaj- és trágyázási viszonyok, annál nagyobb gondot kell fordítani az elıvetemények
megválasztására (Kemenesy, 1959). Ugyancsak Kemenesy (1961) szerint a vetésforgó elsı fı célkitő-
zése az, hogy a forgó növényeinek össztermése a legnagyobb legyen, a második pedig a talajerı foko-
zása.
Pummer et al. (1997) megállapítása szerint a termesztett növények arányának és sorrendjének
megválasztásával a talaj víz- és tápanyagkészletét megırizhetjük, a kijuttatott tápanyagok hasznosulá-
sát is szabályozhatjuk.
A növények eltérı mennyiségő vizet fogyasztanak a termés elıállításához. Vízfogyasztásuk elıve-
temény értéküket nagymértékben meghatározza. Általában kedvezıtlen helyzet alakul ki, mikor két
nagy vízigényő növény követi egymást a vetésváltásban, különösen akkor, ha a csapadék mennyisége
átlag alatti. Lucerna vagy cukorrépa után vetett kukorica esetében a vízhiány miatti terméskiesés szá-
raz években akár 50 %-ot is elérhet.
Megfigyelhetı, hogy a különbözı növények után a talaj nedvességtartalmában igen nagy eltérések
vannak még hosszabb idı elteltével is (25. ábra és 26. ábra). A bikultúrában termesztett kukorica és a
trikultúra borsó után, a következı tavaszon a talaj nedvességkészletében 117 mm-es eltérés volt a bor-
só javára. De a trikultúra és monokultúra kukorica és a trikultúra borsó közötti különbség is 100 mm
körül alakult. A borsó utáni búza fitotömege 35-60 %-kal nagyobb, mint a kukorica utáni búzáé, a
vízigénye is 40-70 mm-rel nagyobb (Csajbók, 1998). A monokultúrában termesztett kukorica termése
kisebb, vízfelhasználása pedig nagyobb, mint a vetésváltásban termesztetté, tehát vízhasznosítása lé-
nyegesen rosszabb (27. ábra és 28. ábra).
A hüvelyesek viszonylag korai lekerülésük és a gyökérgümıikben élı nitrogéngyőjtı baktériumok
következtében általában jó elıveteménynek számítanak. A borsó például kiváló elıveteménye a búzá-
nak. A borsó jó elıvetemény-értéke viszonylag kicsi vízfogyasztásának is köszönhetı, vizsgálataink
szerint borsó után 12-50 mm-rel több víz maradt a talajban, mint a különbözı vetésváltásban termesz-
tett búza után (29. ábra). A szója elıvetemény értéke a hüvelyes növények között a legkisebb, melyet
elsısorban a nagy vízigénye, és hosszabb tenyészideje okoz.
Vanotti és Bundy (1995) véleménye szerint vetésváltásban, még a szóját, vagy borsót követı má-
sodik évben is érzıdik azok kedvezı hatása. A jótékony hatás 36 kg/ha nitrogén adaggal volt egyenlı
kísérletükben.
A vetésváltás, szakszerő alkalmazás esetén, fontos és olcsó eszköz a gazdák kezében, a takarékos,
jövedelmezı, környezetkímélı, hosszú távon is fenntartható növénytermesztés megvalósításában.
60
25. ábra A talaj tavaszi nedvességtartalma kukorica után, bikultúrában

(N 120, P2O5 90, K2O 90 kg/ha)
1993. tavasz, Látókép (Csajbók, 1998)
DISZPONIBILIS
cm
VÍZ
20
t
a 40 97 mm MINIMÁLIS
l 60 VÍZKAPACITÁS
a 80
j
100 HOLTVÍZ
s
z 120
e 140 295 mm VÍZHIÁNY
l 160 414 mm
v 180
é
200
n 0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 tf %
y
talajnedvesség
26. ábra A talaj tavaszi nedvességkészlete borsó után, trikultúrában

(N 70, P2O5 60, K2O 50 kg/ha)
1993. tavasz, Látókép (Csajbók, 1998)
cm DISZPONIBILIS
t
VÍZ
a 20
l 40
a 227 mm MINIMÁLIS
60
j VÍZKAPACITÁS
s 80
z 100
HOLTVÍZ
e 120
l 140 295 mm
v VÍZHIÁNY
160
é
n 180 286 mm
y 200
0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 tf %
talajnedvesség
61
27. ábra A talaj nedvességtartalmának alakulása különbözı vetésváltásban termesztett kukorica után
(1995, Látókép) (Csajbók, 1998)
cm
t 20
a 40
l 60
a
j 80
s 100
z
e 120
l 140
v 160
é
n 180
y 200
10 13 16 19 22 25 28 31 34
nedvességtartalom tf %
monokultúra dikultúra trikultúra
28. ábra A különbözı vetésváltásban termesztett kukorica betakarítás utáni talajnedvesség-készletének és termé-
sének eltérése az átlagtól (Debrecen, 1993-1996) (Csajbók, 1998)
3214
70 65 3000
61
50 2000
talajnedvesség eltérése mm
34
termés eltérése kg/ha

30 1059 25
696 1000
4 269
10
0
-10
-622 -628 -1000
-30 -22
-1269
-36 mk bk
-2000
-50
mk t bk t
-58
-70 -2686 -3000
1993. 1994. 1995. 1996.
Magyarázat: mk: monokultúra utáni talajnedvesség átlagtól való eltérése
bk: bikultúra utáni talajnedvesség átlagtól való eltérése
mk t: monokultúra termésének eltérese az átlagtól
bk t: bikultúra termésének eltérese az átlagtól
(Az átlag a trikultúra, monokultúra, bikultúra átlaga.)
62
29. ábra A különbözı kultúrák betakarítás utáni talajnedvesség-készletének eltérése az átlagtól.

(Debrecen, 1993-1996) (Csajbók, 1998)
40,00
30,00 27,62
20,00 15,70
13,29 12,09
10,00 9,05
eltérés mm
1,37 1,31
0,00
-10,00
8,69-
10,36-
14,65-
-20,00
18,93- bikultúra búza
-30,00 trikultúra búza 27,79-
borsó
-40,00
1993. 1994. 1995. 1996.
A különbözı vetésváltásban termesztett kukorica termésének stabilitását elemezve, az egyenesek

elhelyezkedése (30. ábra és 31. ábra) és lefutása alapján látható, hogy a vizsgált években a trikultúra
kukorica fölényben volt a monokultúrával és bikultúrával szemben egészen az igen magas 12 t/ha
termést lehetıvé tevı környezeti illetve termesztési feltételekig. Az ennél nagyobb termések esetén
azonban a bikultúra mutatkozott elınyösebbnek.
A termesztési feltételek javítása esetén tehát (ami általában a költségek növekedését is jelenti), a
trikultúrában termesztett kukorica terméstöbblete a másik két változathoz képest, egyre kisebb. A há-
rom változat közül legstabilabb a trikultúra volt. A monokultúra kukorica termése bármilyen környe-
zeti feltétel esetén alulmaradt a másik kettıvel szemben.
A különbözı növénysorrend összehasonlításánál megállapítható, hogy a CV % a monokultúra –
bikultúra – trikultúra irányban fokozatosan csökken, ami növekvı stabilitást jelent.
A regressziós koefficiensek értékelése alapján a monokultúra és bikultúra kukoricában a termés-
növekedés nagyobb mértékő a környezeti feltételek javulása esetén. A növekedés legerıteljesebb a
monokultúra esetében, tehát ez a változat a legérzékenyebb a termesztési és a környezeti, fıleg vízellá-
tási feltételek változására.
A különbözı vetésváltásban termesztett kukorica termésének eltérı stabilitása elsısorban vízgaz-
dálkodási okokra vezethetı vissza, vizsgálataink szerint az öntözés gyakorlatilag megszüntette a kü-
lönbségeket.(31. ábra). Az öntözött kezelések variációs koefficiense is kisebb, mint a nem öntözötte-
ké, tehát a szórás kisebb, kiegyenlítettebb a termés.
63
30. ábra A kukorica termésének stabilitása különbözı vetésváltásban (Debrecen, 1986-2001)

(Csajbók, 2003)
16,00
y = 1,1176x - 0,903
14,00
R2 = 0,9443
12,00
10,00 y = 1,1101x - 2,184

R2 = 0,9023
t/ha
8,00 y = 0,7723x + 3,087

R2 = 0,8349
6,00
4,00
2,00
0,00 környe ze t átlaga t/ha

0,00 2,00 4,00 6,00 8,00 10,00 12,00 14,00 16,00
monokultúra trikultúra bikultúra
31. ábra Az öntözött kukorica termésének stabilitása (Debrecen, 1986-2001)

(Csajbók, 2003)
16
14
12
y = 0,9975x + 0,6132
R2 = 0,9484
10
t/ha
y = 0,9395x - 0,0582
6 R2 = 0,9265
y = 1,063x - 0,5549
2 R2 = 0,9732
0
0 2 4 6 8 10 12 14 16
környezet átlaga t/ha
monokultúra trikultúra bikultúra
64
2.4. A NÖVÉNYVÉDELEM ÉS A VÍZELLÁTÁS KAPCSOLATA
A növényvédelem és a vízellátás sokoldalú összefüggésrendszerben kapcsolódik össze. Egyrészt a

vízellátás befolyásolja a növények víz- és tápanyagfelvételét, növekedését, fejlıdését, általános egész-
ségi állapotát, ezzel a fertızésekre való fogékonyságát, másrészt hatással van a kórokozók szaporodá-
sára, fertızıképességére, harmadrészt a kórokozók különbözı folyamatokon keresztül beavatkoznak a
növények vízháztartásába, a vízfelvevı- vagy vízszállító mechanizmus károsításával. A baktériumok
és gombák növénykultúrán belüli elterjesztéséhez nagymértékben hozzájárulhatnak az esıcseppek,
vagy az öntözıvíz cseppjei. Széllel párosult esıben vagy öntözésnél a fitopatogén baktériumok igen
nagy távolságra elterjedhetnek. A folyóvizek is szerepet játszanak a növénybetegségek terjedésében.
Különösen árvizek alkalmával nagy a kockázat, az elöntött területek elsıdleges fertızı források lehet-
nek. Az aktív mozgásra képes gombaspórák (zoospórák) terjedésében a talajban levı víz fontos szere-
pet játszik, bár itt csak igen kis távolságokról lehet szó.
A növényvédelem feladatai, fı területei, lehetıségei:
a.) Feladatai:
─ az asszimilációs felület megóvása
─ a fotoszintézis és szervesanyag-termelés idejének meghosszabbítása
─ a terméskiesés megelızése (24. táblázat)
─ az erıforrások (pl. víz, tápanyag) jobb kihasználása
─ a növényállomány jó egészségben tartásával a termés minıségét javítja
─ a termés minıségromlásának megelızése
b.) Fı területei:
─ betegségek (vírusok, baktériumok, gombák) elleni védelem
─ kártevık elleni védelem
─ gyomok elleni védelem
c.) A védekezés lehetıségei:

─ agrotechnikai védelem (vetésváltás, talajmővelés, stb.)
─ rezisztens, toleráns fajták, hibridek termesztése
─ vegyszeres védelem
24. táblázat Az ıszi búza fontosabb betegségei által elıidézett termésveszteség mértéke (Pepó Pé. nyomán)
Lisztharmat 2-20 %
Levélrozsda 2-20 %
Szárrozsda 5-35 %
Szártıbetegségek 2-25 %
Fuzárium 2-40 %
Levélleszáradást okozó beteg-
2-35 %
ségek (HTR, Septoria)
65
Általában a növényt megtámadó fertızések hatására, különbözı fiziológiai, kémiai folyamatokon

keresztül megváltozik a gazdaszervezet anyagcseréje. A változás részben a növények védekezı reak-
ciójának következménye, részben közvetlenül a kórokozók által termelt, legtöbbször toxikus vegyüle-
tek vagy enzimek hatására indukálódik.
A fertızést követıen legtöbbször a következı fiziológiai tünetek jelentkeznek: szövetek nekrózisa,
fokozott etilén- és auxinképzés, fokozott légzés, fenol és egyéb káros, aromás vegyületek felhalmozó-
dása. Általában a fertızések módosítják a növények vízháztartását is, gyakran okozva azok részleges
vagy teljes hervadását. A hervadási tüneteket mutató növényben a turgor csökken, a sejtek vizet veszí-
tenek, majd, amennyiben a vízhiány hosszabb idın át fennmarad, elpusztulnak. A hervadás akkor je-
lentkezik, amikor a növény a légcserenyílásokon és bırszöveten keresztül sokkal több vizet veszít,
mint amennyit a szállító mechanizmus pótolni képes. Szakirodalmi adatok szerint a teljes transzspirá-
ció 97 %-a bonyolódik le a sztómákon keresztül, 3 %-a pedig a kutikulán át (Bonner és Galston,
1952). A kórokozók által okozott hervadás irreverzibilis, tehát nem fordítható vissza, a növény vagy
egy részének pusztulását eredményezi.
A növényekben a víz a transzspiráció, illetve a gyökérnyomás következtében kialakuló negatív
nyomásgradiens irányába mozog. A szállítóedényekben idıegység alatt áthaladó víz mennyisége azo-
nos nyomáskülönbséget figyelembe véve, elsısorban azok hasznos átmérıjétıl függ. Az átmérı növe-
kedése ugrásszerő vízszállítás növekedést eredményez, például kétszer nagyobb átmérı 16-szoros, 3-
szor nagyobb átmérı 81-szeres vízmennyiséget képes egységnyi idı alatt szállítani. Természetesen az
összefüggés visszafelé is igaz, tehát a szállítóedények hasznos átmérıjének csökkenése következtében
hirtelen lecsökken a vízszállító kapacitás.
A különbözı kórokozó csoportok különbözı módon és helyeken avatkoznak bele a növények víz-
háztartásába, de alapvetı befolyást gyakorolhatnak a növények anyagcseréjére és növekedésére a víz-
ellátás károsítása által.
a.) Vírusos betegségek és a növények vízháztartása

Bizonyos vírusfertızések következtében gyakori a megtámadott növények hervadása, melyet a
vizsgálatok szerint a gyökerek mőködésében bekövetkezı zavarok okoznak. Más vírusbetegségek a
vízszállítás akadályozásával váltanak ki hervadási tüneteket. Gyakori szimptóma, hogy vírusfertızés
után nekrózisok alakulnak ki a növény szállítóedény-rendszerében. Legtöbbször a háncsrészek, illetve
a kambium sejtjei károsodnak. A sejtek pusztulása és a szövetdegeneráció valószínő oka a
membránpermeabilitás megváltozása.
A hervadással járó vírusfertızések általában csökkentik a növény transzspirációját a
légcserenyílások nyitottságának, illetve a nyitott sztómák számának csökkentése útján. A
gázcserenyílások záródása ugyanakkor a CO2 bejutását is akadályozza, emiatt a fotoszintézis intenzitá-
sa csökken.
A vírusok terjedése egyrészt sejtrıl sejtre történik, ami egy lassú folyamat, másrészt a szállítóedé-
nyekben transzlokálódnak, ami sokkal gyorsabb terjedést tesz lehetıvé.
b.) Baktériumos betegségek és a növények vízháztartása

A baktériumos fertızések is igen gyakran okoznak hervadási tüneteket a növényekben. Általában a
baktériumok a szállítóedények eltömıdését idézik elı közvetlen jelenlétükkel vagy az általuk kifejtett
tevékenység eredményeként. A fatest szállítóedényeibe vagy a háncs rostacsöveibe bejutva, azokban
passzív módon mozogva, hamar eljuthatnak (akár 80 cm/perc sebességgel) a növény távolabbi részei-
be is. Az edényekbe bekerült baktériumok gyors szaporodásnak indulnak, a víz és a tápanyagok jelen-
léte miatti kedvezı körülmények között. Az eltömıdést a szállítóedényben felszaporodó baktériumtö-
meg, a baktériumok által kiválasztott anyagok (pl. különbözı poliszacharidok), és a sejtfalbontó enzi-
mek mőködése nyomán keletkezett növényi sejtfaltörmelék együttesen okozzák. A baktérium és a
megtámadott növény faja, valamint egyéb körülmények határozzák meg, hogy melyik folyamat játszik
elsıdleges szerepet az eltömıdés kialakulásában. A fertızés után 48-72 órával már jelentkezhetnek a
hervadási tünetek.
66
c.) Gombák okozta betegségek és a növények vízháztartása

A gombabetegségek közül elsısorban azok okoznak a növények vízháztartásában komoly zavaro-
kat, melyek a gyökérzetet vagy a szállítórendszert támadják meg (pl. palántadılést, tırothadást, gyö-
kérrothadást okozó betegségek). A megtámadott gyökér vízfelvétele jelentısen csökken, ugyanakkor
általában a víz szállítása is akadályozott a szállítórendszer károsodása miatt.
A gombafertızések egy részénél a transzspiráció jelentıs csökkenése, míg más esetekben a transz-
spiráció fokozódása figyelhetı meg. A bizonyos gombabetegségek esetében megfigyelhetı transzspi-
ráció-csökkenés oka a szállítóedény-rendszer ellenállásának növekedése, mely valószínőleg a hasznos
átmérı lecsökkenésének következménye, illetve a gázcserenyílások bezáródása (pl. Fusarium fertızé-
sek). Egyes esetekben a kórokozó szállítóedényben való felszaporodása is okolható a hidraulikus veze-
tıképesség romlásáért, de valószínőbb és gyakrabban megfigyelhetı jelenség, amikor a kórokozók, az
általuk termelt különbözı anyagok (pl. kolloidális tulajdonságú poliszacharidok) és a károsított sejtfa-
lak bomlástermékei, maradványai együttesen okozzák a szállítóedény-rendszer ellenállásnak megnö-
vekedését.
Más típusú gombafertızések esetében (pl. rozsdabetegségek, lisztharmat), a fokozott transzspiráció
a jellemzı tünet, mellyel egy idıben az epidermisz károsodása is megfigyelhetı. A gombák által ter-
melt enzimek léziókat okoznak a bırszövetben. A nagyobb mértékő párologtatást valószínőleg a káro-
sodott bırszövet megnövekedett vízáteresztése okozza, nem a sztomatikus transzspiráció növekedése.
Egyes gombakórokozók olyan toxinokat termelnek, melyek gátolják a gázcserenyílások bezáródását,
így a transzspiráció növekedését eredményezik.
A vírusokkal és baktériumokkal ellentétben a gombafertızések növénybeni elterjedésében csak kis
szerepet játszik a szállítóedény-rendszer. A gombák általában lassabban terjednek a növényben, mint a
vírusok vagy baktériumok, mert elsısorban a hifák növekedése útján terjednek, nem a szállítóedé-
nyekben mozgó vízárammal. Néhány gombakórokozó, illetve szaporítóképlete képes a transzspirációs
áramban elmozdulni (pl. Fusarium, Verticillium), és a növényben általánosan elterjedni, szisztémikus
fertızést kialakítva.
A kórokozók életciklusát, fejlıdését, szaporodását az idıjárás alapvetıen meghatározza. Természe-
tesen egy betegség megjelenése a csapadék és hımérsékleti viszonyok együttes alakulásának függvé-
nye, bár befolyásolják egyéb idıjárási tényezık is. Az évjáratok növénykórtani szempontból történı
értékelésekor általában a csapadékellátottságot veszik elsısorban figyelembe, a hımérséklet másodla-
gos tényezıként szerepel.
Bizonyos gombabetegségek növények közötti terjedésében elsıdleges szerepe van az esıcseppek-
nek (vagy az öntözıvíz cseppjeinek), míg mások a szél útján vagy a vetımaggal terjednek. A talaj
felszínén elfekvı spórákat a vízcseppek verik fel az alsó levelekre (pl. peronoszpóra, burgonyavész).
A vízcseppek úgy is segíthetik a fertızés terjedését, hogy a leveleken képzıdött spórákat a talajba
mosva elıidézik a föld alatti szervek megbetegedését.
A megfelelı növényvédelemmel megóvott termés eltérı évjáratokban igen különbözı lehet, mivel
évjáratonként nagyon eltérı fertızöttségi értékeket figyelhetünk meg (32. ábra), attól függıen, hogy
mennyire volt a betegségek, illetve a növények számára kedvezı. Az értékelés egyszerősítése érdeké-
ben célszerő évjárat típusokat létrehozni.
A növényvédelem hatására jelentkezı terméstöbblet ıszi búzában (Pepó Pé. nyomán):
Betegségekre nem hajlamosító évjáratban (száraz): 258 - 593 kg/ha
Erıs fertızést mutató évjáratban (csapadékos): 1 038 - 2 257 kg/ha
67
32. ábra A genotípus és évjárat hatása az ıszi búza levélrozsda fertızöttségére (Debrecen) Pepó Pé. nyomán
100
90 85
80 76 74 72
70
fertızöttségi %
60
50 49
40
40
33
30 26
20
11
10 8
4 4 5
2 0
0
1996 1997 1998 1999 2000 2001
fajták átlaga toleráns fajta sz enzitív fajta
A vízellátottság és a növényvédelem kapcsolatán belül a vegyszerek hatékonysága is elıtérbe ke-

rül. Az idıjárási körülmények, elsısorban a csapadékellátottság és a hımérséklet jelentısen befolyá-
solhatják a különbözı gombaölı, rovarölı és gyomirtó vegyszerek hatékonyságát, illetve már a kijut-
tatást is akadályozhatják. Természetes vízellátás esetén (öntözés nélkül), mivel hazánkban a csapadé-
kos és hővös évjárat-változat gyakorisága sokkal nagyobb, mint a csapadékos és meleg változaté, a
jobb vízellátottság igen nagy valószínőséggel alacsonyabb hımérsékletet is jelent. Csapadékos idıjá-
rás esetén a lehulló esı, a kontakt hatású vegyszerek lemosásával vagy felhígításával korlátozza a nö-
vényvédelem hatékonyságát.
Vegyszeres gyomirtásnál a preemergens készítmények hatékonyságát, bár eltérı mértékben, de
alapvetıen meghatározza az úgynevezett „bemosó” csapadék érkezése. Száraz tavaszon jelentısen
csökken, vagy akár teljesen elmaradhat a preemergens vegyszerek gyomirtó hatása. A preemergens
kijuttatással alkalmazható herbicidek érzékenysége a csapadék elmaradására nagyon különbözı lehet.
Általánosan elmondható, hogy a kijuttatás utáni 10-14 napban 10-30 mm csapadékot (vagy öntözıvi-
zet) igényelnek a megfelelı gyomirtó hatás kifejtéséhez. A túl sok csapadék is kedvezıtlen a
preemergens gyomirtás hatékonysága szempontjából, a sok vízzel a herbicidek könnyen a mélyebb
talajrétegekbe, vagy akár a talajvízbe mosódhatnak, ezzel egyrészt romlik a gyomirtó hatás, másrészt
környezetszennyezést okoz. A lemosódott vegyszerek okozhatják a kultúrnövények károsodását is,
amennyiben elérik azok gyökereit. Számos kultúrnövényünk vegyszertőrı képessége ugyanis azon
alapszik, hogy a gyökérzete mélyebben helyezkedik el, mint a vegyszerek bemosódási zónája. Elsı-
sorban azok a herbicid-hatóanyagok mosódhatnak le heves esızések hatására mélyebb talajrétegekbe,
melyek negatív töltést hordoznak (dikamba, fenoxi-ecetsavak, TCA, TBA). A pozitív töltéső ható-
anyagok erısen kötıdnek az agyagásványokhoz, ezért kevésbé mozgékonyak (pl. diquat, paraquat,
glifozát).
Posztemergens vegyszerek használata esetén az esı meggátolhatja az optimális idıpontban való ki-
juttatást, tekintettel a gyomnövények és a kultúrnövény megfelelı fejlettségi stádiumára. A
posztemergens herbicidek legnagyobb részénél fontos elıírás, hogy a kultúrnövény mely
fenofázisában használható, késıbbi kijuttatás fitotoxicitást, terméscsökkenést eredményez. A kedve-
zıtlen környezeti feltételek miatt (pl. vízhiány) stresszállapotban levı gyomnövények herbicides keze-
lése általában kevésbé hatékony.
Gyomos területen a kultúrnövények víz- és tápanyagellátása a gyomok kompetíciója következtében
mindig rosszabb, mint egy hasonló adottságú gyommentes táblában. A gyomnövények növekedése
általában nagyon gyors a generatív fázis eléréséig, így, beavatkozás nélkül, gyakran megelızik a kul-
68
túrnövényeket. A beárnyékolt növények leveleire kevesebb napfény jut, a fotoszintézis intenzitása

csökken, romlik a víz- és tápanyagfelhasználás hatékonysága.
A vízellátás befolyásolja a terület gyomflórájának-összetételét, a gyomok csírázását, növekedését
is. Száraz viszonyok között a szárazságtőrı gyomfajok kerülnek elıtérbe. A C4-es gyomfajok nagyon
hatékonyan hasznosítják a rendelkezésre álló vizet, mert nagy melegben és szárazságban zárt
gázcserenyílásokkal is képesek fotoszintézisre. A fotoszintézis és a vízfelhasználás hatékonysága miatt
nagyon erıs kompetíciós képességgel rendelkeznek. Ilyenek a legveszélyesebb gyomfajok közül a
disznóparéj fajok (Amaranthus sp.), a fenyércirok (Sorghum halepense), a kakaslábfő (Echinochloa
crus-galli), a muharfajok (Setaria sp.), a köles (Panicum sp.), a csillagpázsit (Cynodon dactylon), a
kövér porcsin (Portulaca oleracea).
Hazánkban a száraz idıjárás nagy valószínőséggel meleg is, ezért a száraz évek gyakoriságának
növekedése a melegkedvelı fajok elterjedésének kedvez. Az országos gyomfelvételezés eredményei
igazolják a melegkedvelı gyomfajok térhódítását (25. táblázat). A T4-es életformába tartozó, meleg-
kedvelı gyomfajok a legutóbbi országos gyomfelvételezés szerint, a fontossági sorrendben lényegesen
elıbbre léptek, például a köles (Panicum miliaceum) a 199. helyrıl a 15-re, a csattanó maszlag (Datura
stramonium) a 179. helyrıl a 8-ra. Az országos elterjedés alapján felállított fontossági sorrendben az
elsı 4 helyet T4-es életformába tartozó gyomnövény foglalja el (Ambrosia elatior, Echinochloa crus-
galli, Amaranthus retroflexus, Chenopodium album).
A növényvédelem és vízellátás kapcsolatával összefüggésben említést kell tenni a vegyszerek és

maradványaik kimosódásának veszélyeirıl is. Az élıvízbe jutott vegyszerek közvetve vagy közvetet-
ten igen nagy károkat képesek okozni az élıvilágban. A vegyszerek vízbe jutásának számos útja isme-
retes. A közvetlen bejutás az elıírások betartásával, a csomagolóanyagok gondos kezelésével elkerül-
hetı. Külön problémát jelent az idıszakosan vagy állandóan vízzel borított területek gyomirtása. Na-
gyon szők az alkalmazható hatóanyagok köre, illetve a kijuttatás idıszaka is kötött a nagy kockázat
miatt. A vegyszerrel kezelt vizeken a halászat és a különbözı célú víznyerés várakozási idıhöz kötött.
Öntözésre az ilyen vizet szántóföldi kultúránál 28 nap, kertészeti növényeknél 60 nap elteltével szabad
felhasználni. Az élı vizeket és azok környezetét védı jogszabály (5/1988. (IV.26.) MÉM r. 69.) szabá-
lyozza a vízparton és környezetében végezhetı vegyszeres beavatkozásokat.
Sokkal kevésbé észrevehetı és kontrollálható, az, a leginkább gyomirtószereknél elıforduló jelen-
ség, mikor a kijuttatott vegyszerek a talajban oldalirányban vagy függılegesen a talajnedvességgel
elmozdulnak. A herbicidek elsısorban a gravitációs pórusokban mozgó vízzel együtt mozdulnak el. A
herbicidek kimosódását befolyásolja oldhatóságuk és adszorpciójuk. Azok a herbicidek, melyek oldha-
tósága jó és kevésbé adszorbálódnak, könnyen kimosódhatnak (fenoxi-alkán-karbonsavak, szulfonil-
karbamidok, klórozott alifás karbonsavak). A könnyen adszorbálódó és rossz oldékonyságú herbicidek
(karbamátok, triazinok) kimosódása kevéssé jellemzı, a kijuttatást követıen hamar megkötıdnek.
Kedvezı körülmények között, például bıséges csapadék, megfelelı talajadottságok és mobilis vegy-
szerek esetén a kiszórt herbicidek gyorsan akár a talajvízbe is lejuthatnak. A herbicidek és egyéb
vegyszerek talajvízbe mosódása komoly környezetvédelmi problémákat vet fel, nem ismerjük a ható-
anyagok és bomlástermékeik hosszú távú hatásait.
69
25. táblázat Az országos gyomfelvételezések eredményei Magyarországon (Hunyadi, 2000)

I. Országos gyom- II. Országos III. Országos IV. Országos
felvételezés gyomfelvételezés gyomfelvételezés gyomfelvételezés
(1947-1953) (1969-1971) (1987-1988) (1996-1997)
Fontossági Borítási Fontossági Borítási Fontossági Borítási Fontossági Borítási
sorrend % sorrend % sorrend % sorrend %
Ambrosia elatior 21. 0,39 8. 0,87 4. 2,57 1. 5,37
Echinochloa crus-galli 9. 0,86 1. 3,73 1. 4,42 2. 3,9

Amaranthus
17. 0,51 5. 1,47 3. 3,06 3. 3,63
retroflexus
Chenopodium album 3. 1,53 3. 2,06 2. 3,08 4. 2,80
Cirsium arvense 2. 2,00 7. 1,12 8. 0,71 5. 1,81
Convolvulus arvensis 1. 7,93 2. 2,51 5. 1,94 6. 1,66
Matricaria inodora 66. 0,07 26. 0,23 6. 1,30 7. 1,49
Datura stramonium 179. 0,01 59. 0,06 19. 0,38 8. 1,10

Amaranthus
105. 0,02 18. 0,39 13. 0,57 9. 0,94
chlorostachys
Sorghum halepense - - 94. 0,03 18. 0,40 10. 0,78
Galium aparine 13.8 0,01 50. 0,09 12. 0,59 11. 0,73
Agropyron repens 27. 0,28 12. 0,51 20. 0,38 12. 0,65
Helianthus annuus 206. 0,00 11.9 0,01 16. 0,42 13. 0,59
Bilderdykia
14. 0,71 6. 1,14 11. 0,60 14. 0,58
convolvulus
Panicum miliaceum 199. 0,00 192. 0,00 23. 0,29 15. 0,56
Xanthium strumarium 130. 0,01 113. 0,01 24. 0,27 16. 0,55
Polygonum
29. 0,25 16. 0,40 10. 0,60 17. 0,53
lapathifolium
Setaria glauca 7. 1,11 4. 1,95 7. 0,72 18. 0,50
Sinapis arvensis 22. 0,37 13. 0,48 9. 0,63 19. 0,47
Apera spica-venti 56. 0,08 36. 0,14 14. 0,46 20. 0,47
Hibiscus trionum 25. 0,3 11. 0,51 17. 0,41 21. 0,41
Papaver rhoeas 24. 0,35 21. 0,32 15. 0,43 22. 0,32
Chenopodium
60. 0,07 53. 0,08 33. 0,18 23. 0,32
hybridum
Stachys annua 13. 0,74 9. 0,82 31. 0,19 24. 0,32
70
2.5. A BIOLÓGIAI ALAPOK ÉS A VÍZELLÁTÁS KAPCSOLATA
A vízfelhasználás hatékonyságának javításában a termesztéstechnológia egyes elemei, mint a ta-

lajmővelés, tápanyagellátás, vetésváltás, növényvédelem egyaránt fontos tényezık. Nem szabad elfe-
lejteni azonban a fajták szerepét sem. A fajtamegválasztásnak óriási szerepe van a rendelkezésre álló
víz jobb kihasználásában, az aszálykárok mérséklésében. Hazánkban a fıbb szántóföldi növényekbıl
elegendı fajta áll a termelık rendelkezésére. Egyes növények esetében talán túlságosan bıséges is a
választék (33. ábra). Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után, az uniós fajtalista csak még bo-
nyolultabbá teszi a helyzetet.
33. ábra A fontosabb szántóföldi növények fajtaellátottsága Magyarországon (2003)
Fajták, hibridek száma (db)

0 50 100 150 200 250 300 350
İszi búza
İszi árpa
Tavaszi árpa
Rozs
Zab
Rizs
Kukorica
Burgonya
Cukorrépa
Napraforgó
Repce
Dohány
Borsó
Szója
Lucerna
A fajták vagy hibridek között jelentıs különbségek lehetnek a vízigény, vízfogyasztás, ezzel össze-
függésben a szárazságtőrés tekintetében. A vízfelhasználásra a fajtatulajdonságok közül a tenyészidı
hosszának van a legnagyobb hatása. A tenyészidı hossza meghatározza a vízfelvétel dinamikáját és a
mennyiséget is. Általánosságban elmondható, hogy a rövidebb tenyészidı kevesebb vízfelhasználás-
sal, így jobb aszálytőréssel jár, bár nyilván vannak kivételek is. Az ıszi búza fajták esetében két hét
különbség körülbelül 50-70 mm vízigénybeli eltérést jelent, kukoricánál egy hónappal hosszabb te-
nyészidı körülbelül 100 mm-rel nagyobb vízigénnyel jár (Szalai, 1989).
Bizonyos feltételek között már néhány napos tenyészidıbeli eltérés is okozhat számottevı különb-
ségeket a termés mennyiségében. Az ıszi búza fajtáknál, egy idıben történı vetésnél, a virágzat inicia-
lizálódási idejében négy napos különbség 10 %-os terméscsökkenést okozott, elsısorban a korlátozott
vízmennyiség miatt. A késıbbi fajta virágképzıdése a nagyobb vízstressz miatt akadályozott volt
(Loomis, 1983). A virágzáskori vízstressz tavaszi búzánál elsısorban a szemek számát csökkentette
Meinke et al (1996) vizsgálatai szerint.
Amint a 34. ábra mutatja, napraforgó hibrideknél a vetéstıl a virágzás kezdetéig eltelt idı az érés-
csoportok között 1999-ben 6-9 nap eltérést mutatott, a virágzás végéig 9-10 nap eltérés volt tapasztal-
ható. Tíz nap különbség a vízfogyasztásban is nyilvánvalóan észrevehetı eltérés okoz, de még na-
gyobb jelentısége van a virágzáskori vízstressz kisebb kockázatának. Érdekes eredmény, miszerint a
virágzás hosszában nem volt lényeges különbség, 18-19 nap volt.
71
34. ábra Napraforgó hibridek fenológiai szakaszai (Debrecen, 1999) Borbélyné H.É. 2002. nyomán
Igen korai
Korai
Középéréső
- 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 110 120 130 140 150 160
A vetéstıl eltelt napok száma
kelésig virágzás kezdetéig 50 %-os virágzásig virágzás végéig érésig eltelt napok száma
A fajtáknak eltérı lehet a gyökérzet növekedési üteme, a gyökértömege, ezzel összefüggésben a ta-
lajból történı víz- és tápanyagfelvétel hatékonysága. Attól függıen, hogy a növény mely életszakaszá-
ban következik be, a generatív fázisba lépés elıtt, alatt vagy után, a vízstressz hatása a termés mennyi-
ségére és minıségére igen különbözı lehet. A korai idıszakban, a vegetatív növekedés szakaszában
bekövetkezı vízstressz jelentısen csökkenti a növény reprodukciós potenciálját. A rövidebb tenyészi-
dejő fajták vegetatív növekedési szakasza rövidebb, ezért kisebb a komoly kárt okozó vízhiány fellé-
pésének valószínősége.
A nagyobb termıképességő fajták a vizet jobban hasznosítják. Öntözött körülmények között,
amennyiben az ökológiai feltételek lehetıvé teszik, célszerő hosszabb tenyészidejő fajtát választani, a
nagyobb terméspotenciál kihasználása érdekében.
A fajták gyökérzetének növekedési üteme és a gyökerezés mélysége is eltérı lehet. A gyors kezdeti
gyökérnövekedést mutató fajták, elérve a mélyebb, általában nedvesebb talajrétegeket, kevésbé szen-
vednek a vízhiánytól. Természetesen ez a talaj vízgazdálkodási tulajdonságaitól is függ.
A fajták eltérı növekedési erélye, levélállása, habitusa következtében különbözı idıpontban és
mértékben alakul ki a teljes talajborítás. A minél hamarabbi árnyékolásnak illetve a növényborításnak
nagy jelentısége van a talaj vízháztartása, a talaj nedvességkészletének megırzése szempontjából, de a
talajvédelem, az eróziós károk mérséklése miatt is.
A talaj és a növényzet páraleadásának mértéke, az evapotranszspiráció, döntıen a növényzet sajá-
tosságaitól függ. A növényzet felülete és a páraleadás közötti kapcsolat nem lineáris mivel a felület
növekedésével az egységnyi felületre jutó energia egyre kevesebb. Liziméteres kutatások alapján meg-
állapítható, hogy azonos feltételek között, ugyanazon növényfaj eltérı levélfelülető állományainak
vízigénye a levélfelülettel egyre csökkenı mértékben növekszik. Az összefüggés telítıdési görbével
jellemezhetı (Szalai, 1989).
Míg a technológia változtatása viszonylag rövid idı alatt lehetséges, addig a genotípus változtatása
hosszabb idıt igényel, és hosszabb távú hatásai vannak. A vizet hatékonyabban felhasználó, a vízhi-
ányt jobban tőrı növények elıállítását célzó nemesítés nem egyszerő feladat, különösen ha figyelembe
vesszük, hogy a növény egyéb tulajdonságai praktikusan nem romolhatnak. A munka során elıször
szükséges megismerni a hatékonyabb vízfelhasználást vagy jobb szárazságtőrést kiváltó enzimatikus,
biokémiai, fiziológiai folyamatokat, illetve anatómiai, morfológiai tulajdonságokat. A piramis csúcsán
a legösszetettebb tulajdonságok, az agronómiai paraméterek állnak (35. ábra).
A vízhiány sejten belüli hatásait vizsgálva Deetz (1996) kutatásai során kimutatta, hogy tartós víz-
hiány következtében a sejtfal szerkezetét alkotó poliszacharidok károsodást szenvednek, gyengül a
sejtfal mechanikai behatásokkal szembeni ellenálló képessége. A folyamat csak viszonylag rövid ideig
reverzibilis, utána tartós károsodás következik be.
72
35. ábra A növények tulajdonságainak hierarchikus rendszere (Zobel, 1983 után)
Agronómiai
Morfológiai
Anatómiai
Fiziológiai
Biokémiai
Enzimek
Gének
26. táblázat A vízfelhasználás hatékonyságát befolyásoló tulajdonságok komplexitása (Zobel, 1983. nyomán)
Becsült gének száma

Gén komplexitási szint
minimum
Virágzási idı 4 8
A sztómák sőrősége 6 32
A sztómák reakciója 4 8
A kutikula viaszossága 3 4
A xilem átmérıje 5 16
A sztélé átmérıje 5 16
Levélterület 6 32
A magnövekedés idıtartama 4 8
A membrán hıstabilitása 3 4
Prolin tartalom 3 4
Ozmoreguláció 4 8
Abszcizinsav reguláció 4 8
A gyökérzet geometriája 6 32
A növekedés stabilitása 7 64
Aszályérzékenység 7 64
Növekedési ciklus 7 64
Hıtőrés 7 64
73
A nemesítési folyamat sok esetben a legfelsı szintrıl indul, a változtatni kívánt agronómiai tulaj-
donságok parametrizálásával. Például az állománysőrőség és a talajborítás kialakulásának ideje erısen
befolyásolja a vízfelhasználást. Ezeket a jellemzıket közvetlenül vagy közvetetten a morfológiai sajá-
tosságok határozzák meg, a morfológiai tulajdonságokat az anatómiaiak, és így tovább, míg végül el
lehet érni a gének szintjére. A nemesítés legalsó szinten, a gének változtatásával képes a piramisban
feljebb elhelyezkedı komplex jellemzıket megváltoztatni.
Az állománysőrőséget tudjuk változtatni genetikai beavatkozás nélkül, de a kellı eredmény elérése
érdekében legalább két morfológiai jellemzıt célszerő figyelembe venni, ezek a levélzet elhelyezkedé-
se, állása és a gyökérzet kiterjedése, növekedése. A morfológiai adottságokat pedig végsı soron a gé-
nek kódolják, tehát genetikai változásra van szükség ahhoz, hogy a különbözı állománysőrőséghez
legjobban adaptálódott növényeket kapjunk. Természetesen a fajtáknak, hibrideknek meg lehet hatá-
rozni egy optimális tıszám-intervallumot, amelyen belül a termés kismértékben változik. A jó adaptá-
ciós képességekkel rendelkezı hibridek tıszámoptimum-intervalluma széles.
A kukorica hibridek sőríthetıségét vizsgálva Sárvári (2002) megállapította, hogy a genotípusok kö-
zött szignifikáns különbségek vannak az optimális tıszámot tekintve, és az optimális tıszám interval-
lum is jelentısen eltér (36. ábra és 37. ábra). Szalai (1989) adatai szerint a kukorica tıszámának növe-
lése 30 000-rıl 60 000-re, körülbelül 60 mm-rel növelte a vízfelhasználást, további sőrítés pedig alig
módosította a vízfogyasztást. Öntözött körülmények között elsısorban a fajták árnyéktőrése határozza
meg a sőríthetıséget, természetesen megfelelı tápanyagellátás esetén.
36. ábra A tıszám és a kukoricahibridek termése közötti összefüggés (Hajdúböszörmény, 2000)

(Sárvári, 2002. nyomán)
14
12
10
Termés, t/ha
0
20 30 40 50 60 70 80 90 100
Tıszám, ezer/ha
Colomba Amazonia DK 454 Horus Reseda
74
A kutatások alapján megállapítható, hogy a tıszám és a növények vízfelhasználása, vízigénye szo-

ros kapcsolatban van egymással. A genotípushoz helytelenül választott állománysőrőség jelentısen
növelheti az állomány aszályérzékenységét. Az állománysőrőség változtatásának különösen azoknál a
növényeknél van nagy jelentısége, melyek tıszáma tág határok között változtatható a körülményektıl
függıen, például kukorica, ıszi búza, cukorrépa.
37. ábra A tıszám és a kukoricahibridek termése közötti összefüggés (Hajdúböszörmény, 2000)

(Sárvári, 2002. nyomán)
16
14
12
10
Termés, t/ha
0
20 30 40 50 60 70 80 90 100
Tıszám, ezer/ha
DK 537 Celest AW 641 DK 493 DK 440
75
76
3. A VÍZELLÁTÁS ÉS A MINİSÉG KÖLCSÖNHATÁSAI
Az idıjárás és az évjárati sajátosságok hatása a növénytermesztésben több tényezı kölcsönhatásá-

nak eredménye. Az egymással kölcsönhatásban lévı tényezık hatását a növénytermesztési beavatko-
zások szakszerősége, a technika és technológia színvonala, valamint a talaj vízgazdálkodási tulajdon-
ságai fokozhatják, illetve enyhíthetik. A növénytermesztés és a környezet összefüggéseinek elemzése
során sok tényezıt szükséges figyelembe venni.
Az emberi beavatkozások hatása a természeti környezetre, korszakonként nagymértékben különbö-
zött. A környezetben a legnagyobb változást a növénytermesztés gépesítésével, a kémiai anyagok
használatával, az intenzív termesztési eljárások és módok általánossá tételével idéztük elı. A magyar
mezıgazdaság, a növénytermesztés intenzív szakasza történelmi távlatokban rövid volt. Az eredménye
és a következménye minden más korszakét többszörösen meghaladta. Magyarországon a fejlıdı világ
országaihoz hasonlóan az intenzív növénytermesztést a termések nagymértékő növekedése, a minıségi
követelmények elhanyagolása (figyelmen kívül hagyása), az ipari eredető anyagok, gépek, eszközök
és energiahordozók használatának gyorsuló növekedése jellemezte (Ruzsányi, Pepó Pé. 1997).
Az 1970-80-as években, az erıteljes fejlıdés idején a természeti környezet minıségének megırzé-
se, a környezeti erıforrások racionális hasznosítása, a környezetkárosítás csökkentése nem volt elsıd-
leges szempont hazánkban. A mezıgazdaság környezetkárosító hatása azonban a legintenzívebb, leg-
nagyobb károkat okozó idıszakban is jóval elmaradt a nyugat-európai országok gyakorlatának követ-
kezményeitıl.
Az 1990-es években a rendezetlen tulajdon- és birtokviszonyok, a heterogén birtokméret, a gépek
és eszközök számának csökkenése, mőszaki állapotának romlása, az elvégzett munkák színvonalának
jelentıs visszaesése, a mőtrágyafelhasználás drasztikus csökkenése miatt csökkent a növénytermesztés
eredménye. A kevesebb ipari eredető anyagfelhasználás (mőtrágya, növényvédı szer) következtében
csökkent ugyan a környezet terhelése, de egyéb problémák jelentkeztek. Gyomosodás,
növényegészségügyi problémák, elégtelen, szakszerőtlen talajmővelés, vízpazarló gazdálkodás.
3.1. A VÍZELLÁTÁS ÉS A KÖRNYEZET MINİSÉGE KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK
A minıség komplex kezelésében Ruzsányi és Pepó Pé. szerint legalább négy súlyponti kérdés
emelhetı ki:
- a környezet (állapota) minısége
- a biológiai alap minısége
- a növénytermesztési technológiák minısége
- a növényi termés, termék minısége
Meghatározó jelentıségő a környezet állapota, mert annak javítása nagyban meghatározza a bioló-
giai alapok hasznosítását, a minıségi termesztéstechnológia alkalmazhatóságát, fejlesztésének irányát,
együttes hatásuk pedig a növényi termék minıségét.
A talajban bekövetkezett kedvezıtlen változások a fizikai és kémiai tulajdonságok romlásában je-
lentkeznek. A fizikai tulajdonságok romlása elsısorban az egyoldalú talajhasználat, a mővelıeszközök
rossz állapota és helytelen használata, a nagy menetszám miatt következett be. A nem megfelelı idı-
ben vagy rossz minıségő eszközzel végzett talajmővelés nagy károkat képes okozni a talaj szerkezeté-
ben.
Szántóföldjeinken egyre gyakoribbá válik a mővelési mélység alatti tömörödött réteg, az eke- vagy
tárcsatalp kialakulása. Ennek hatására erıteljesen romlik a talaj vízgazdálkodása, még az eredendıen
jó vízgazdálkodású talajtípusokon is. Jelentısen csökken a talaj vízbefogadó, víztározó képessége.
Minél sekélyebben helyezkedik el a káros, tömörödött réteg, annál erıteljesebb a hatása, ezért a tárcsa-
talp kialakulása sokkal veszélyesebb a talaj vízgazdálkodása szempontjából. A romló vízbefogadás
77
3. A VÍZELLÁTÁS ÉS MINİSÉG KAPCSOLATA
következtében megnı az idıszakos vízborítás gyakorisága, a belvízveszély kockázata nı, és nagyob-

bak lesznek az eróziós károk.
Kedvezıtlen és veszélyes folyamat a talajok felsı rétegének porosodása is. A sorozatosan nem
megfelelı nedvességi állapotban végzett talajmunkák következtében a talaj szerkezete maradandóan
károsodik, a morzsák szétesnek. Az eredmény szerkezet nélküli talajréteg kialakulása a felszínen, eró-
ziós, deflációs károk.
A szerkezet leromlását a helytelenül végzett öntözés is elısegíti. A cseppek mechanikai ütıhatása a
talajfelszín szerkezetét rombolja. A növényborítás jelentısen csökkentheti az ilyen típusú károk kiala-
kulásának lehetıségét. A talaj vízbefogadó képességéhez képest túl nagy intenzitással történı öntözés
következtében a felszínen tócsák keletkeznek, a vízzel teljesen telített talajban a morzsák szétesnek, a
talaj eliszapolódik. Az eliszapolódott réteg vízvezetı képessége jelentısen csökken, ami a következı
öntözések alkalmával fokozódó károk kialakulásához vezet.
A talajok leromlott fizikai, szerkezeti tulajdonságainak javítása csak hosszútávon lehetséges, költ-
ségigényes feladat. Megvalósításához szükség van a hagyományos termesztési gyakorlat megváltozta-
tására, mőszaki fejlesztésekre, a gépesítés átalakítására, modernizálására. A környezet állapotának
javítása érdekében alapvetı követelmény a talaj leromlott tulajdonságainak fokozatos javítása.
Az utóbbi évtizedekben a talaj kémiai tulajdonságai is romlottak. A legfeltőnıbb változás a talajok
kémhatásában következett be, a mérések szerint fokozatosan savanyodnak talajaink. A talaj kémhatá-
sának változása a tápanyagok feltáródását, mobilizációját, felvehetıségét megváltoztatja, romlik a talaj
termékenysége. Az egyre savanyúbb talajokon egyes növények termeszthetısége is kérdésessé válik.
A talaj kémiai tulajdonságainak javítása nem egyszerő feladat. Átmeneti javulás érhetı el a mész-
trágyázással, de hosszú távú eredmény a kiváltó okok megszüntetésével együtt lenne elérhetı. Erre
sajnos kevés esély látszik a közeljövıben.
A környezet minıségének megırzése vagy javítása érdekében a termesztés során figyelembe kelle-
ne venni a helyi ökológiai sajátosságokat, mint a vízellátottság és egyéb klimatikus tényezık, a talaj-
adottságok. A termıhelyspecifikus technológiák kidolgozásával, alkalmazásával eredményes növény-
termesztés valósítható meg a környezet károsítása nélkül. A termıhelyspecifikus technológiák kidol-
gozása során figyelembe kell venni nem csak az adott termıhely ökológiai adottságait, hanem annak a
környezeti érzékenységét is.
Ruzsányi és Pepó Pé. (1997) szerint a termıhelyhez igazodó komplex technológiai modellek lehe-
tıséget nyújtanak arra, hogy szakítsunk azzal a mechanikus megközelítési móddal, mely szerint a
minden intenzív, kémiai anyagokat is alkalmazó technológia környezetkárosító, az extenzív technoló-
gia pedig feltétlenül környezetvédı.
A vízellátottság és környezet kapcsolatának értékelésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a táp-
anyagok, elsısorban a nitrogén lemosódásának kérdését. A vizsgálatok szerint elsısorban nagyobb
adagú nitrogén trágyázás esetén (180-300 kg/ha) számíthatunk jelentısebb mértékő lemosódásra, és az
évjárat csapadékossága alapvetıen befolyásolja a folyamatot (38. ábra és 39. ábra). Míg száraz évjá-
ratban a nitrát-N tartalom maximuma a 100-120 cm-es rétegben volt a tenyészidı végén, búza eseté-
ben addig csapadékosabb évben a 120-160 cm-es rétegben. Feltőnı a mélyebb rétegekben megfigyel-
hetı különbség. Száraz évben a 180-200 cm-es mélységben minimális, 10-20 mg/kg értéket mértek,
ehhez képest csapadékosabb évben a 180-200 cm-es rétegben a nagyobb adagú trágyázás hatására 60-
70 mg/kg-os értékeket is megállapítottak. Nagyobb nitrogénadag kijuttatása után, csapadékos évben,
kedvezıtlen talajadottságok esetén akár a talajvízbe is lejuthat jelentıs nitrát-N mennyiség.
78
38. ábra A N-trágyázás hatása a talaj NO3-N tartalmára csernozjom talajon (Pepó Pé, 1996)
(Debrecen, 1996)
NO3 -N (mg/kg)
0 20 40 60 80 100 120 140
0
20
40
60
Mélység (cm)
80
100
120
140
160
180
200
Kontroll N60+PK N120+PK N180+PK N300+PK
39. ábra A N-trágyázás hatása a talaj NO3-N tartalmára csernozjom talajon (Pepó Pé, 1996)
(Debrecen, 1993)
NO3-N (mg/kg)
0 20 40 60 80 100 120 140
0
20
40
60
80
Mélység (cm)
100
120
140
160
180
200
Kontroll N60+PK N120+PK N180+PK N300+PK
79
3.2. A VÍZELLÁTÁS ÉS A TERMÉK MINİSÉGE KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK
3.2.1. A VÍZELLÁTÁS HATÁSA AZ İSZI BÚZA MINİSÉGÉRE
Az ıszi búza minıségét számos tényezı befolyásolja (40. ábra). Ezek közül három fı tényezıcso-
port határozható meg, az ökológiai, agrotechnikai feltételek és a fajta genetikai adottságai. Kiváló
termékminıség a búzatermesztésben csak minıségi technológiával érhetı el. A minıségi tulajdonsá-
gok sokkal érzékenyebben reagálnak a technológiai hibákra, mint a termés mennyisége.
40. ábra Az ıszi búza minıségére ható tényezık (Pepó Pé. nyomán)
indirekt
tényezık fajta
16% 27%
direkt
tényezık
25%
idıjárás
talaj,egyéb 22%
10%
Pepó és Gyıri (1997) szerint az ıszi búza minıségét alapvetıen három tényezıcsoport befolyásol-
ja:
- biológiai tényezık (fajtatulajdonságok)
- agroökológiai feltételek (idıjárás, talajtani és domborzati feltételek)
- agrotechnikai elemek (azok direkt és indirekt hatásai)
A minıség szempontjából a fajta szerepe is meghatározó. A termesztett fajtáink igen eltérı geneti-
kai adottságokkal rendelkeznek e tekintetben. Az ökológiai és agrotechnikai feltételek határozzák meg,
hogy a fajta potenciális minıségi paramétereibıl mennyit képes megvalósítani. A fajta maximális mi-
nıségi paraméterei az esetek többségében nem realizálódnak a környezetei feltételek korlátozó hatása
miatt. A fajták minıségstabilitása között eltérések vannak, tehát az évjáratok eltérı feltételeihez eltérı
mértékben képesek alkalmazkodni.
A szakirodalomban számos, egymásnak ellentmondó adatot találunk az öntözésnek a búza minısé-
gére gyakorolt hatásával kapcsolatban. Általános vélemény szerint az öntözés terméstöbbletet eredmé-
nyez, de rontja a minıséget.
80
A búza minıségét több minıségi paraméter (nedves és száraz sikértartalom, sikérterülés,

valorigráfos vagy farinográfos értékszám, Hagberg-féle esésszám, fehérjetartalom, sütési tulajdonsá-
gok stb.) együttes használatával jellemezhetjük.
A minıséget befolyásoló tényezık eltérı súllyal vesznek részt a minıség meghatározásában, a té-
nyezık hatása szempontjából az agrotechnikai elemek mutatják a legnagyobb variabilitást. A tényezık
közül meghatározó jelentıségőek a fajta minıségi és egyéb agronómiai tulajdonságai (betegség-
ellenállóság, szárszilárdság stb.). A fajta minıségi tulajdonságai jelentik a termesztés során azt a felsı
(maximális) minıségi korlátot, melynek realizálását az agroökológiai és agrotechnikai tényezık elıse-
gítik, ill. az esetek jelentıs részében kisebb-nagyobb mértékben rontják.
Az agroökológiai tényezık közül az évjárat minıségre gyakorolt hatása jelentıs mértékő lehet, a
kedvezıtlen hatások azonban megfelelı agrotechnika alkalmazásával mérsékelhetık, melyet a helyes
fajtamegválasztás is kedvezı irányba befolyásol. A tartamkísérletek eredményei arra mutattak rá, hogy
a genetikailag kedvezıbb minıségi tulajdonságokkal rendelkezı fajtáknál az évjárattól függı minı-
ségingadozás lényegesen kisebb mértékő, mint a kedvezıtlenebb minıségi paraméterő fajtáknál (Pepó
Pé. 1997).
Hazánkban a klimatikus adottságok tekintetében, a növénytermesztés szempontjából jelentıs elté-
rések vannak. A búza minısége is eltérıen alakul az ország egyes régióiban. Hagyományosan jó mi-
nıségő búza terem az Alföldön, melynek egyik oka a vízellátottságban keresendı. A Dunántúl jobb
vízellátottságú területein a búza minısége gyengébb.
A búza öntözésére hazánkban csak speciális esetekben kerül sor napjainkban. Pepó Pé. kísérleti
eredményei azt bizonyították, hogy mérsékelten csapadékos, illetve átlagos évjáratban az öntözés va-
lamelyest rontotta a minıséget, míg száraz évjáratban az idényen kívüli öntözés hatására kedvezıbben
alakultak a minıségi paraméterek.
A megtermelt búza termésmennyisége, de fıleg minısége jelentıs mértékben romolhat a nem meg-
felelı idıben végzett betakarítás hatására. Pepó Pé. (1989) szerint a viaszérés legvégén - teljesérés
elején betakarított búza adta a legjobb minıségő termést, de a teljesérésben betakarított állomány mi-
nısége sem maradt el ettıl lényegesen. A megkésett betakarítás esetén a minıség jelentıs mértékő
romlásával kell számolnunk, melynek mértéke fajtánként eltérı.
3.2.2. A VÍZELLÁTÁS ÉS A CUKORRÉPA MINİSÉGE
A magyarországi cukorrépa-termesztés gyenge pontja az alacsony cukortartalom, a nagy termésin-

gadozás és a közepes szintet alig elérı fajlagos cukorhozam. Ny-Európában 1-3 %-kal nagyobb cukor-
tartalmat 2-4 t/ha-ral több hektáronkénti cukorhozamot érnek el. Lemaradásunk Ruzsányi szerint ter-
mészeti körülményekre (idıjárás, talajadottság) és termesztéstechnológiai hiányosságokra vezethetı
vissza.
A gyakran elégtelen, nagyon változékony vízellátás a cukorrépát megviseli, lomb-elhalásra, levél-
váltásra készteti. Akadályozottá válnak az anyagcsere folyamatok, csökken a CO2 megkötés, a foto-
szintézis, lassul vagy szünetel a szacharóz transzlokáció a lombozatból a répatestbe. A szeptemberi,
októberi lombképzıdés a raktározott cukor rovására megy végbe. Rövid a produktív tenyészidı és a
levelek korai elöregedése miatt egy-egy levél produkciója is csökkentté válik vízhiányos körülmények
között.
A cukorrépa igényeivel összhangban álló növénytáplálás és vízellátás jelenthet megoldást a minı-
ségi problémákra. A vízhasznosítás javítása, az idıszakos vízhiány hatásának enyhítése, a bıséges és
egyoldalú N-ellátás hatásának csökkentése, a lombozat öregedésének lassítása és ezáltal a levélképzı-
dés és növekedés mérséklése, a szacharóz-képzıdés elısegítése, a cukorveszteség csökkentése alapve-
tı célok. A növény igényeihez igazodó, harmonikus tápanyag-ellátás nagyban hozzájárul a rendelke-
zésre álló víz jobb kihasználásához. A mikroelemek pótlása is segíti a cukorrépa esetében a vízhaszno-
sulás javítását.
81
A cukorrépa minıségjavításának fıbb feladatai (Ruzsányi, 1997)
A B C
A CO2 fixáció, a szacharóz- A szacharóz-veszteség A bio- és abiotikus
képzıdés és transzlokáció csökkentése tényezık pozitív inter-
elısegítése akciójának elısegítése
a teljesülést elısegítı tényezık és feladatok
─ Lombozat növekedés
─ Az egyoldalú N-ellátás és levélképzıdés mér- ─ Technológiai fegye-
mérséklése séklése lem javítása
─ A vízellátás ingadozásának ─ Levélöregedés lassítá- ─ Igény szerinti nö-
csökkentése sa vénytáplálás megte-
─ Bioaktív anyagok remtése
─ A K-ellátás javítása
használata ─ Homogén növényál-
─ A Mg-hiány megszünteté-
─ Egészséges lombozat lomány kialakítása
se
megırzése ─ Tenyészidı hosszá-
─ Bórhiány megelızése
─ Lombváltás megaka- nak növelése
dályozása
Az öntözésnek általában cukortartalom csökkentı hatást tulajdonítanak a cukorrépánál. A kísérleti

eredmények nem teljesen egyértelmőek Az 27. táblázatban Mosonmagyaróváron végzett kísérlet
eredményeit láthatjuk. Gyökértermés tekintetében az öntözött kezelésben 59,90 t/ha-t, az öntözetlen
kezeléseknél 46,56 t/ha-t mértek, tehát az öntözés többlettermést eredményezett. Az évek átlagait néz-
ve az öntözött kezelés után 0,278%-kal kisebb nyers cukortartalmat (digestio) mértek. Azonban az
évjáratok között jelentıs eltérések voltak, például 1995-ben az öntözött kezelés cukortartalma volt
magasabb (Kajdi, 1999). Öntözés hatására számottevıen csökkent az α-amino N tartalom.
Ruzsányi (1997) véleménye szerint elsısorban a túl késın befejezett öntözés hatására csökken a
cukortartalom. A helyesen végzett öntözés a cukorrépa minıségét nem rontja, a termés növekedése
következtében nagyobb lesz a hektáronkénti cukorhozam.
A cukorrépa-termesztés eredményének, a minıség javításának növelése, olyan komplex feladat,
melynek alkalmazásával a technológia egyetlen része sem kerülhet hátrányba, és ezt azért kell hangsú-
lyozni, mert prioritások megjelölése és azok érdekében tett beavatkozások is csak akkor lehetnek
eredményesek, ha azok jól illeszkednek a technológia egészébe.
82
27. táblázat Az öntözés hatása a cukorrépa termésére és minıségére (Kajdi, 1999)

(Mosonmagyaróvár, 1994-1996.)
1994 1995 1996 Átlag
Termés (t/ha) 75,00 49,81 54,90 59,90
Cukortartalom (%) 16,81 15,46 17,54 16,61
Kinyerhetı cukortartalom (%) 14,52 13,23 15,65 14,46

Öntözött
α-amino N tartalom (mg/100g) 2,87
1 mm csapadék + öntözıvíz hatá-
sára kialakuló gyökértermés 102,04 63,24 63,13 76,13
(kg/mm)
1 mm csapadék + öntözıvíz hatá-
sára kialakuló tisztított cukor- 14,72 8,38 9,88 10,99
termés (kg/mm)
Termés (t/ha) 48,82 39,32 51,55 46,56
Cukortartalom (%) 17,50 15,14 18,01 16,88
Kinyerhetı cukortartalom (%) 15,04 12,84 15,93 14,60

Öntözetlen
α-amino N tartalom (mg/100g) 3,53
1 mm csapadék hatására kialaku-

76,88 54,04 63,67 64,86
ló gyökértermés (kg/mm)
1 mm csapadék hatására kialaku-

11,53 6,93 10,09 9,52
ló tisztított cukortermés (kg/mm)
3.2.3. A VÍZELLÁTÁS ÉS A BURGONYA MINİSÉGÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI
A burgonya minıségét örökletes tulajdonságok és a termesztési feltételek együttesen alakítják ki. A

burgonyafajták legfontosabb minıségi tulajdonságai örökletesen kódoltak. Azt, hogy az öröklött mi-
nıségi adottságokból mennyi jelenik meg a termésben, a környezeti feltételek határozzák meg.
Az öntözött burgonyának általában nagyobb a szárazanyagtartalma, kevesebb a redukáló cukortar-
talma, jobb a sütési színindexe (41. ábra). A vízellátás és minıség kapcsolatának tekintetében eltéré-
sek vannak a fajták között. van olyan fajta, melynek bizonyos minıségi tulajdonságai romlanak öntö-
zés hatására. Azokat a fajtákat érdemes öntözött körülmények között termeszteni, melyeknek jó az
öntözési reakciója és a termés minısége nem romlik öntözés hatására.
Az öntözés hatással van a burgonya elemtartalmára is. Sárvári et al. (2003) mérései szerint az öntö-
zés jelentıs különbségeket okozott az elemtartalomban. A különbségek fajtánként igen eltérıen ala-
kultak. Néhány fajta (Desiree, Kánkán, Százszorszép) esetében öntözött körülmények között csökkent
a gumók elemtartalma, míg más fajtáknál öntözés hatására nıtt (28. táblázat).
Az egyenetlen vízellátás kedvezıtlenül befolyásolja a gumók növekedését és minıségi problémákat
okoz. A vízellátásnak közvetlenül vagy közvetve számos gumórendellenesség, külsı és belsı minısé-
gi hiba kialakulására hatása van.
83
41. ábra A burgonyafajták szárazanyagtartalma öntözött és öntözetlen körülmények között

(Sárvári et al. 2003)
30
25
Szárazanyagtartalom (%) i
20
15
10
ée liá
t ly án or rod
a la ady
sir Gó peh
e nk nd Lil zé p
De Ká Ko Ku ors eL
Hó s z it
Szá
z Wh
Öntözött Nem öntözött
28. táblázat Burgonyafajták elemtartalma öntözött és öntözetlen körülmények között (Sárvári et al. 2003)
Ca K Mg S
(mg/1000g) (mg/1000g) (mg/1000g) (mg/1000g)
Öntözött Öntözetlen Öntözött Öntözetlen Öntözött Öntözetlen Öntözött Öntözetlen
Desirée 718,3 723,3 24503,4 25937,25 1014,3 1201,1 1682,8 2020,1
Góliát 666,7 689,6 21515,0 26519,02 1213,2 1297,5 1797,1 1939,6
Hópehely 522,9 691,2 23773,9 23501,09 1085,8 1041,0 1869,7 1937,8
Kánkán 549,7 795,1 22889,4 25792,67 1046,9 1098,7 1810,8 2079,2
Kondor 1105,0 981,5 24724,2 23404,13 1019,3 1042,3 1340,0 1817,4
Kuroda 565,0 625,4 23707,2 24867,54 1077,5 1033,5 1841,7 1746,4
Lilla 619,0 506,8 21374,3 28172,36 1008,4 1204,6 1677,6 1940,7
Százszorszép 545,4 614,9 19213,8 23802,57 933,4 1000,1 1929,8 1961,8
White Lady 499,6 427,9 26488,2 22700,74 1126,3 1025,0 2288,2 2015,9
84
Vízhiányos körülmények és ingadozó talajnedvesség következtében elıforduló minıségi hibák:

- a közönséges (sugárgombás) varasodás
- másodlagos növekedés, üvegesség
- növekedési repedések
- rozsdafoltosság (vasfoltosság)
- edénynyalábgyőrő-elszínezıdés és köldökbarnulás
- szürkefoltosság
a.) Közönséges vagy sugárgombás varasodás (Streptomyces scabies)

A sugárgomba a gumó héját támadja meg és okoz súlyos, a piacosságot nagymértékben lerontó
kártételt (42. ábra). A gumókötés idıszakára esı száraz periódus nagyban elısegíti a fertızést. Haté-
konyan lehet védekezni ellene a gumókötés idıszakában végzett öntözéssel.
b.) Másodlagos növekedés
A másodlagos növekedés akkor alakul ki, amikor egy hosszan tartó száraz periódust csapadékos
idıjárás követ, vagy öntözést végeznek. Segíti kialakulását a magas talajhımérséklet. A növekedését
szüneteltetı gumó a jobb vízellátás hatására újra növekedésbe kezd, esetleg másodlagos sztólót hajt, és
ennek következménye többféle gumóhiba kialakulása lehet (átnövés, ikernövés, fiasodás, füzérképzı-
dés). A másodlagos sztólón kialakuló új gumó növekedéséhez a régebbi gumóból mobilizálódnak a
tápanyagok, emiatt jön létre az üvegesség vagy cukorvégőség. Az üvegessé vált részben a keményítı
cukrokká bontása következtében megnı a cukortartalom. Ez komoly minıségi hiba, ami elsısorban
sütésnél jelentkezik barnulás és ízromlás formájában (43. ábra).
c.) Növekedési repedések
A szabálytalan vízellátás következménye lehet a gumók repedése is. Akkor alakul ki, amikor a szá-
razság után, a gumó térfogata a jobb vízellátás miatt újra megindult intenzív növekedés következtében
hirtelen megnı. A szövetek a belsı nyomást nem tudják kompenzálni és a gumó szétnyílik. Az eltart-
hatóságot és piacosságot nagymértékben rontja.
d.) Rozsdafoltosság
A kedvezıtlen vízellátás miatt a gumó belsejében, általában az edénynyaláb-győrőn belül rozsda-
vörös, barnás foltok keletkeznek. A foltokon belül a szövet elhalt. Folyamatosan és szakszerően vég-
zett öntözéssel megelızhetı a kialakulása (44. ábra).
e.) Edénynyaláb-győrő elszínezıdés
Az edénynyalábok barnulása a vízhiány miatt kényszerérett gumóknál figyelhetı meg, leginkább
magas hımérséklet mellett alakul ki. Jelentısen rontja a gumó étkezési értékét (45. ábra).
f.) Szürkefoltosság
A gumó húsában mechanikai ütıhatás következtében (például betakarítás, válogatás, rakodás köz-
ben), néhány nap elteltével szürke színő foltok keletkeznek. Kívülrıl nem látható. A szürkefoltosság
kialakulásában fontos szerepe van a talaj nedvességi állapotának és a hımérsékletnek. A száraz, ke-
mény talajrögök betakarításkor közvetlenül is okozhatják, másrészt a vízhiány miatt fonnyadt gumók
különösen alacsony hımérsékleten érzékenyebbek a szürkefoltosságra.
Sok csapadék vagy túlöntözés hatására kialakuló minıségi problémák:

- barnaközepőség, üregesség
- gumórepedések
- megduzzadt lenticellák
85
a.) Barnaközepőség, üregesség

A túlzott nedvesség hatására az arra hajlamos fajtáknál alakul ki. A túl intenzív gumónövekedés
miatt a gumó közepén a szövet elhal, barna folt jelenik meg, késıbb üreg keletkezik (46. ábra). Szak-
szerő öntözéssel és a túlzott nitrogén-trágyázás elkerülésével megelızhetı.
b.) Gumórepedések
A hirtelen lehulló nagy mennyiségő csapadék, vagy nagy adagú öntözés hatására a gumók a gyors
vízfelvétel miatt megrepedhetnek, különösen akkor, ha elıtte hosszabb száraz idıszak volt (47. ábra).
c.) Megduzzadt lenticellák
A túl nedves talajban a gumók oxigénhiányban szenvednek. Ennek következménye a
gázcserenyílások (lenticellák) megduzzadása (48. ábra). A megduzzadt, szétnyílt gázcserenyílások
utat nyitnak a fertızéseknek. A gumórothadás kockázata ugrásszerően megnı. A Phytophtora
infestans (burgonyavész) a megduzzadt lenticellákon keresztül könnyen fertızi a gumót, és rothadást
okoz.
42. ábra Sugárgombás varasodás (Fotó Dr. Kruppa J.)
86
43. ábra Másodlagos növekedés (Fotó Dr. Kruppa J.)
44. ábra Rozsdafoltosság (Fotó Dr. Kruppa J.)
87
45. ábra Edénynyalábgyőrő elszínezıdés (Fotó Dr. Kruppa J.)
46. ábra Barnaközepőség, üregesség (Fotó Dr. Kruppa J.)
88
47. ábra Gumórepedések (Fotó Dr. Kruppa J.)
48. ábra Megduzzadt lenticellák (Fotó Dr. Kruppa J.)
89
90
4. AZ ÖNTÖZÉS ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS KÉRDÉSEI
A klimatikus és az agrotechnikai tényezık együtt határozzák meg egy adott növényállomány víz-
igényét, vízhasznosítását. A termıhely különbözı paramétereinek, a klimatikus körülményeknek, a
növényfaj, fajta igényeinek, tulajdonságainak ismerete nélkül elképzelhetetlen olyan agrotechnika
megvalósítása, amely a rendelkezésre álló víz optimális, vagy azt megközelítı kihasználását lehetıvé
tenné. A növénytermesztési tér páraleadó rendszere a talaj és a növényzet dinamikus egysége. Szalóki
(1989) szerint az alföldi éghajlati viszonyok mellett a hımérséklet ingadozása közelebb van a vízigény
ingadozásához, mint a lehetséges párolgást reprezentáló vízfelszínpárolgás ingadozása. A talaj és a
növényzet együttes páraleadásának mértéke – azonos légköri párolgási körülményeket feltételezve –
döntıen a növényzet felületi sajátosságaitól függ. A növények vízellátásának javítása a tápanyagellá-
tásnál is nagyobb mértékben változtatja meg a vízhasznosulást.
Hazánkban a vízfolyások sőrősége csekély és eloszlásuk kedvezıtlen, 300 fm vízfolyás esik egy
km2-re. Ehhez képest például Ausztriában 1170, Romániában 500 fm/km2 (Oroszlány, 1981). Felszíni
vízkészletünk körülbelül 90 %-a három nagy folyónkban, a Dunában, a Drávában és a Tiszában talál-
ható. A Tisza völgyében fekszik a mezıgazdaságilag hasznosított terület 47 %-a, míg a Tisza felszíni
vízkészletünknek még 10 %-át sem jelenti. Ráadásul az ország keleti fele szárazságra hajlamosabb. A
kedvezıtlen eloszlásban némi javulást jelentenek az Alföldön kialakított csatornarendszerek.
a.) A csapadék
A növények által felhasználható víz alapvetıen a csapadékból származik, ezért az adott terület csa-
padékviszonyai meghatározzák az öntözés nélkül elérhetı termést. A holland és angol szakirodalmi
adatok szerint nem lehet egyértelmő összefüggést találni a tenyészidıszak csapadéka és a kukorica
termése között, bár egyes esetekben a termıhely adottságaitól is függıen, szoros kapcsolatot is megfi-
gyeltek. (Shaw, 1988; Pengra, 1946; Carreker et al. 1972) Európa nyugati területeinek ökológiai fel-
tételei nagymértékben eltérnek a hazai viszonyoktól. A kedvezıbb vízellátottság (csapadék, magas
talajvíz) magyarázza a fenti eredményt.
Magyarországon a csapadék 30-50 %-os gyakorisággal nem fedezi a növények, illetve a növény-
termesztés vízigényét (Ruzsányi, 1997). Hazánk szárazra hajló keleti térségeiben a globális felmelege-
dés okozta nagy vízhiány már a termesztés puszta fenntarthatóságát is megkérdıjelezi, a szárazsági
index évtizedes 1000 körüli értéke az utóbbi években 3000-5000-re emelkedett. A súlyosan aszályká-
ros területek aránya 1983-tól jelentısen megnıtt, a növekedés a hagyományosan vízhiányos, keleti -
délkeleti térségektıl északi és nyugati irányba történt (Bocz, 1995).
Jugoszlávia viszonylag száraz körülményei között keresett kapcsolatot a kukorica termése és a te-
nyészidı csapadéka között Dumanovic et al (1996). Számításaik szerint 1978-1985 között a szeptem-
ber- június közötti csapadék és a termés között volt a legnagyobb a korrelációs koefficiens, 0,771.
A vízhiány a növényekben stresszállapotot okoz, ez a vízstressz. Ebben az állapotban a sztómák
bezáródnak, az asszimiláció leáll. Szalai (1994) vizsgálatai azt mutatják, hogy már a gyökérrendszer
kis részének dehidrálódása is kiváltja a sztómák bezáródását, még akkor is, ha a vízzel jól ellátott gyö-
kérrészek szállítják a vizet a földfeletti részeknek. Száraz viszonyok között a rövidebb tenyészidejő
búza fajták általában nagyobb termést adnak, ugyanakkor az evapotranszspiráció összege kissé csök-
ken. A termés változása a harvest index változásának tulajdonítható, mert a fitomassza tömegében nem
mérhetı jelentıs különbség. (Villalobos et al 1994)
Reális lehetıség, hogy Magyarország éghajlata a jövıben szárazabbá válik és az Alföldön évi 400
mm alatti csapadékösszegek valószínősíthetık.(Mika, 1991; Nemes, 1994; Koflanovits és Szentimrey,
1986) Egyes számítások szerint az északi félgömb átlaghımérsékletének 0,5 °C-os emelkedése esetén
a hasznosítható vízkapacitás 30 százalékánál alacsonyabb talajnedvességő hónapok gyakorisága 60 %-
kal nı. (Mika 1996) Molnár (1996) 17 meteorológiai állomás 110 éves adatsorának elemzése alapján
évi átlagos 0,917 mm csapadékcsökkenést állapított meg. Az 1983. évi igen súlyos aszály elemzését,
értékelését Bocz (1984) és Gyırffy (1988) végezte el, hangsúlyozva a víztakarékos talajmővelés, a
megfelelı vetésváltás, fajtamegválasztás, az öntözés fontosságát.
91
Ruzsányi (1992) vizsgálatai azt mutatják, hogy a mélyen gyökerezı növények termését a tavaszi
induló nedvességkészlet, vagyis az elızı évi és a téli félévben lehullott csapadék határozza meg erıtel-
jesen. A szélsıségesen száraz nyártól eltekintve a téli félév csapadéka, ha bıséges, képes az elıvete-
mény hatásából adódó nedvességi különbségeket megszüntetni. A sekélyen gyökerezı növények sok-
kal inkább a tenyészidı csapadékára vannak utalva.
b.) A hımérséklet
A hımérséklet a víz után a legnagyobb hatású ökológiai tényezı a növények életében. Az életfo-
lyamatok viszonylag igen szők határok között mőködnek. A hımérsékletnek közvetlen hatása van a
növények élettevékenységére, az egyes fiziológiai folyamatokra. A fotoszintézis hımérsékleti hatás-
görbéje optimumgörbe, ami növényenként változik. Szalai (1994) megkülönböztet fiziológiai opti-
mumot, amely hımérsékleten a növekedés a legnagyobb sebességet mutatja, és a harmonikus optimu-
mot, amikor a legerısebb növények fejlıdnek.
A transzspiráció alacsony hımérsékleten általában csekély, a hımérséklet emelkedésével fokozó-
dik. Hasonlóan változik a gyökerek vízfelvétele is a hımérséklet függvényében. A párologtatás mérté-
ke jellemzı napi periodicitást mutat, ami szoros kapcsolatban van a gázcserenyílások mozgásaival,
illetve a hımérséklet változásával. Éjszaka, amikor a sztómák zárva vannak, a párologtatás mértéke
kicsi, de napfelkelte után gyorsan fokozódik, kora délután eléri a maximumot, ezután fokozatosan
csökken az éjszakai értékre. A nappali párologtatás mértéke Pethı (1993) adatai alapján az éjszakainak
tízszerese is lehet.
Sulyok-Schulek és Bácsi (1967) a csapadékból származó talajnedvesség számításához a mért csa-
padék mennyiségét redukciós tényezıvel csökkenti a különbözı léghımérséklet következtében eltérı
értékesülés miatt.
Az ıszi búza vízfelvétele és a hımérséklet összefüggéseinek tisztázására végzett méréseket Wraith
és Ferguson (1994). Megállapították, hogy 10 °C alatt nem volt értékelhetı vízfelvétel. 11 °C-tól a
hımérséklet emelkedésével nıtt a vízfelvétel is.
A hımérséklet hatását a kukorica levelén található sztómák nyitottságára Raschke (1970) vizsgálta.
Mérései szerint 7-15 C között zárva vannak a gázcserenyílások, ezután a hımérséklet emelkedésével
egyre jobban kinyílnak és 40 C körül érik el a maximális nyitottságot.
A hımérsékletnek és a vízellátásnak a kukorica növekedésére gyakorolt hatását több kutató is vizs-
gálta. Eredményeik rámutatnak, hogy a környezet hımérséklete fontos tényezı a kukorica növekedé-
sében, fejlıdésében, de a termés minısége szempontjából is meghatározó (Crasta, 1996; Farnham,
1996; Gronstedt et al 1997).
c.) A talaj vízháztartása

A talaj vízgazdálkodási tulajdonságai alapvetıen meghatározzák, hogy a rendelkezésre álló víz-
mennyiségbıl mennyit használhat fel a növény, így a talaj vízgazdálkodása a termékenységének is
egyik alapvetı tényezıje. A talajnedvesség formáinak arányát, vízgazdálkodási állandóit elsısorban a
következı talajtulajdonságok befolyásolják, amelyek alapján a talajok hét vízgazdálkodási csoportba
sorolhatók.(Stefanovits, 1992): a talaj mechanikai összetétele, a talaj szerkezete, tömıdöttsége, repe-
dezettsége, pórusviszonyai, a talajszelvény felépítése, a talaj kémiai tulajdonságai.
A növényállomány vízigényének kielégítésére felhasználható talajnedvesség-tartalom számításához
az 1,5 méternél mélyebb termıréteg víztartalmát Balogh (1978) csak kivételesen, indokolható esetben
tartja célszerőnek figyelembe venni, és csak mélyen gyökerezı növényeknél.
Más vizsgálatok szerint a mély termırétegő és altalajviző, jó vízháztartási tulajdonságokkal rendel-
kezı talajokon a termelés, az agrotechnikai beavatkozások, a termesztéstechnológia elemeinek megvá-
lasztásához szükséges a talaj 200-250 cm-es rétegében a nedvesség meghatározása és a vertikális ned-
vességi profil megismerése. Ezek a talajok ugyanis nagy vízmennyiség tárolására képesek. Ha a talaj
tavasszal 200 mm, vagy annál több hasznosítható nedvességet tárol, az alapvetıen meghatározza az
évben a növények vízellátását. Ezzel szemben, ha 100 mm vagy annál kevesebb felvehetı víz van,
akkor a növényállomány vízigényének kielégítése jórészt a nyári félév csapadékától függ. (Ruzsányi
1984)
92
Szalóki (1984.) vizsgálatai szerint a talajvíz helyenként és idınként a növények jelentıs vízforrásá-
ul szolgálhat, és lényegesen mérsékelheti az aszálykárt.
A talajnak, a növények számára szükséges víz tárolásában betöltött fontos szerepét elemzi
Várallyay (1988). Megállapítja, hogy a pF görbék igen sokoldalúan alkalmazhatók a növénytermesz-
tésben, többek között a talajnedvesség energiaállapotának jellemzésére, a talaj fizikai és vízgazdálko-
dási tulajdonságainak minısítésére.
Egy adott talajréteg vízforgalmát Szász (1997) szerint a vízháztartási egyenlettel lehet leírni.
Az egyenlet tagjai:
+ (pozitív oldal) - (negatív oldal)

a hulló csapadék párolgás
a felszín közelében képzıdı csapadék a növények által felfogott csapadékvíz
felszíni hozzáfolyás felszíni elfolyás
felszín alatti hozzáfolyás felszín alatti elfolyás
kapillárisan a feltalajba emelkedı víz szivárgás
d.) Vízhiány, vízstressz

A vízhiányos állapotra adott reakciókat vizsgálva C4-es és C3-as növényeknél, megállapítható, hogy
a C4-es növények ozmotikus alkalmazkodása a vízhiányos állapothoz jobb, mint a C3-as növényeké,
bár ez utóbbiak sejtfala rugalmasabb marad a vízstresszben is. A mérések szerint a növényekben a
prolin szintje a vízstresszes állapotban húszszorosára nıtt a vízzel jól ellátott állományhoz képest
(Barker et al 1993).
A vízstressz és az allelopátia között szoros összefüggést talált Einhellig (1996). Véleménye szerint
a stresszállapot, különösen a vízhiány, fokozza az allelopátiáért felelıs kémiai anyagok termelését és
kibocsátását, tehát vízstressz hatására nı a növények által kibocsátott allelopátiát okozó vegyületek
mennyisége a talajban.
A hosszan tartó vízstressz és az azt követı öntözés hatását vizsgálta a fotoszintézis aktivitására
Battistelli et al (1994). A vízstressz idıszakában a növény asszimilációs rátája lecsökkent a nem
sztómás gázcsere szintjére, mivel a sztómák zárva voltak. A több hetes vízhiányos idıszakot követı
öntözés után két nappal az asszimilációs aktivitás még mindig a vízstressz állapotára jellemzı értéket
mutatta, bár a levelek víztartalma már teljesen helyreállt. A súlyosan vízhiányos állapotnak tehát hosz-
szabb távú káros hatásai vannak, és a vízstressz megszüntetése (öntözés) után a növény életfolyamatai
csak lassan álnak vissza a normális szintre. A fentiekbıl következıen az öntözést célszerő a vízhiá-
nyos állapot kialakulása elıtt elkezdeni.
Cosentino et al (1994) szántóföldi kísérletben tanulmányozta a vízhiány hatását a búza szemtelítı-
désére. Eredményeik szerint az alacsony talajnedvesség alacsonyabb szemtelítıdési rátát eredményez,
illetve a szemek végleges száraz tömege is kisebb maradt. Hasonló eredményre jutott Bradford (1994)
is, közlése szerint a növény magjának, termésének tömege jelentısen csökken tartós vízhiány hatására,
különösen, ha a vízstressz a virágzáskor, illetve közvetlenül utána jelentkezett. Westgate (1994). köz-
lése alapján kukoricában az endospermium és az embrió víztartalma a növény többi részéhez képest
csak késéssel kezd csökkenni a víz hiányában. Az embrió növekedése teljesen csak súlyos és hosszan
tartó vízstressz hatására állt le.
A talaj nedvességtartalma és a hím és nıvirágzás közötti intervallum változásának összefüggéseit
vizsgálta kukoricán Neidhart et al (1994). A vízhiány növekedésével lineárisan (r=0,5-0,8) nıtt a
proterandria a genotípustól függıen. A négy hétig tartó vízstressz következtében 14-27 %-kal csök-
kent a növényenkénti szemszám és az ezerszemtömeg.
Cowan és Marshall (1994) vízstressz alatt Trifolium repens növekedését vizsgálta. A kísérlet során
megállapították, hogy a 7-9 hétig tartó vízhiányos állapot jelentısen csökkentette a szár növekedési
ütemét, a levélterületet, és a virágzatok számát a kontrollhoz képest. Lecoeur (1996) kísérletében kü-
93
lönbözı mértékő vízhiány hatását vizsgálta a borsó vízforgalmára és növekedésére. Megállapította,

hogy a vízstressz jelentısen csökkentette a borsó transzspirációját. A hajtás és a levelek kisebbek ma-
radtak.
A különbözı termesztett növények nagyon eltérıen reagálnak a rövidebb-hosszabb ideig tartóvíz-
hiányra. A hatás attól is függ, hogy a növényt melyik fejlıdési állapotában éri a vízstressz. A vízhiány
hatása a termés mennyiségére és minıségére igen különbözı lehet, attól függıen, hogy a növény mely
életszakaszában következik be, a generatív fázisba lépés elıtt, alatt vagy után. A virágzáskori
vízstressz tavaszi búzánál elsısorban a szemek számát csökkentette Meinke et al (1996) vizsgálatai
szerint.
Az is jelentıs különbséget okoz, hogy a növény determinált (pl. napraforgó, kalászosok, kukorica)
vagy indeterminált (pl. hüvelyesek) virágzású. A determinált virágzású növények egyszer képesek
virágképzésre a tenyészidıszakban, ezért a sikeres terméskötéshez a virágzáskori idıszak megfelelı
idıjárása, vízellátottsága szükséges. A kedvezıtlen idıjárás termékenyülési problémákat, végsı soron
terméskiesést okoz. Az indeterminált virágzású növények többször képesek a virágképzésre egy te-
nyészidıszakban. Ennek következtében, amennyiben az elsı virágzáskor nem megfelelı az idıjárás,
általában a túl száraz idıjárás okoz problémát, késıbb is képesek virágzásra és termékenyülésre. A
virágzáskor fellépı vízhiány tehát sokkal nagyobb kockázattal jár a determinált virágzású növények-
nél.
Néhány indeterminált virágzású növény hajlamos arra, hogy nem virágzik a vegetatív növekedés-
hez ideális környezeti feltételek elsısorban víz- és tápanyagellátás esetén. Ezen növények a virágzását
elısegítheti kisebb vízstressz kialakulása vagy a változó vízellátás.
Az öntözés célja legtöbbször a növények vízhiány okozta terméskiesésének megelızése, máskép-

pen fogalmazva, amennyiben a természetes vízellátottság nem elégíti ki a növénykultúra vízigényét, a
megfelelı termésmennyiség elérése érdekében a szükséges víz pótlása. Az öntözésnek azonban más
céljai is lehetnek:
─ Tároló öntözés: Tulajdonképpen ez is vízpótló öntözés. A tenyészidın kívül juttatunk

ki vizet a talaj nedvességkészletének feltöltése érdekében. Csak jó víztározó képességgel
rendelkezı talajokon, például löszháti csernozjom talajokon, mély talajvízszint mellett al-
kalmazható. Az idényen kívüli öntözést a DATE Növénytermesztési Tanszékén Bocz
(1979) dolgozta ki.
─ Fagyvédelmi öntözés: Kis intenzitású szórófejekkel a fagykárok elkerülése érdeké-
ben végzett öntözés. A megfagyó vízbıl felszabaduló hı megvédi az érzékeny növényi ré-
szeket, például virágokat a fagy okozta károsodástól (1 g víz megfagyásakor 335 J energia
szabadul fel). Reggel, a fagy elmúltával a jég elolvadásáig folytatni kell, különben az olva-
dó jég által elnyelt hı miatt keletkezik fagykár. Kertészeti kultúráknál alkalmazzák, általá-
ban -5, -6 °C-os lehőlésig eredményes. Gazdaságossága kérdéses.
─ Talajvédelmi öntözés: Alkalmazható a káros sók kimosására, vagy laza talajfelszín
esetén a deflációs károk mérséklésére. A nedves talajfelszín sokkal jobban ellenáll a szél-
eróziónak.
─ Növényvédelmi öntözés: Esıztetı öntözıberendezésekkel növényvédı szerek is kijut-
tathatók a növényállományra (chemigation). Szakembert, speciális vegyszereket, megfelelı
mőszaki hátteret és nagy odafigyelést igényel. Csemegekukoricában jó eredményeket értek
el a kukoricamoly elleni védekezésben ezzel a technológiával (Molnár et al. 2002).
─ Tápláló öntözés: Az öntözıvízzel tápanyagok is kijuttathatók. Elsısorban a kertészeti
kultúrákban alkalmazható megoldás. Esıszerő vagy csepegtetı öntözéssel lehet tápanya-
gokat a területre juttatni. Általában kis mennyiségek adagolhatók, ezért gyakran elsısorban
mikroelem pótlására alkalmazzák.
94
Az öntözési kapacitást és öntözött területet tekintve az 1970-es években jelentıs növekedés volt,
melynek különbözı okai voltak, támogatások, vízlépcsıépítés, stb. (49. ábra). A nyolcvanas években,
bár a kapacitás nem csökkent számottevıen, a tényleges öntözött terület fokozatosan kisebb lett.
Csökkentek illetve bizonytalanná váltak az állami támogatások, az öntözéshez szükséges vízszolgálta-
tás díja jelentısen emelkedett, ezek kedvezıtlenül hatottak az öntözı gazdaságokra. A kilencvenes
években talán a legnagyobb problémát a földbirtokok felaprózódása jelentette. A tulajdonviszonyok
rendezetlensége is kedvezıtlen hatással volt a szántóföldi gazdálkodás egészére, így az öntözésre is. A
nagyüzemi használatra alkalmas öntözıberendezések üzemeltetése számos problémát vetett fel. Napja-
inkban stabilizálódni látszik az öntözött szántóföldi terület az országban. Kedvezı változás, hogy a
korszerő öntözıberendezések, öntözési módok aránya nı.
49. ábra Az öntözött terület alakulása Magyarországon (1974-2003)
350
300
Öntözött terület (ezer ha)
250
200
150
100
50
0
74
85
90
95
98
99
00
01
02
03
19
19
19
19
19
19
20
20
20
20
Ma a legnagyobb területen öntözött szántóföldi kultúra a csemegekukorica és a hibrid

vetımagkukorica (50. ábra). Mind a két növény igen öntözésigényes, nagy termelési értéket képvisel,
ugyanakkor érzékenyen reagál a vízhiányra. A burgonyát, bár szintén igényli a jó vízellátást, viszony-
lag kis területen termesztik öntözött körülmények között (52. ábra).
A kiöntözött vízmennyiség tekintetében a csemegekukorica van az elsı helyen, 2003-ban több mint
43 millió m3 vizet juttattak ki erre a kultúrára (51. ábra). Feltőnı a rizs kis területi arányához képest
nagy öntözıvízmennyiség (53. ábra). Természetesen az árasztásos termesztés nagy vízigénye okozza
az aránytalanságot. Az öntözött területhez képest az öntözıvíz mennyiségbıl nagyobb arányt képvisel,
tehát az átlagnál több vizet kapott a rizsen kívül a csemegekukorica és a szója.
95
50. ábra Az öntözött szántóföldi kultúrák területe Magyarországon (2002-2003)
kukorica
csemegekukorica
cukorrépa
szója
burgonya
napraforgó
rizs
takarmánynövények
0 5000 10000 15000 20000 25000 30000

Öntözött terület (ha)
2002 2003
Forrás: AKII
51. ábra A különbözı szántóföldi kultúrákra kiöntözött vízmennyiség 2003-ban Magyarországon
kukorica
csemegekukorica
cukorrépa
szója
burgonya
napraforgó
rizs
0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50
3
Kiöntözött vízmennyiség (millió m )
Forrás: AKII
96
52. ábra A szántóföldi kultúrák részesedése az öntözött területbıl (2003)
9,3%
3,6% rizs
31,9% 4,9%
napraforgó
4,9%
1,1% burgonya
9,6% szója
cukorrépa
csemegekukorica
34,6%
kukorica
Forrás: AKII
53. ábra A szántóföldi kultúrák részesedése a kiöntözött vízmennyiségbıl (2003)
3,8%
22,9% rizs
21,9%
napraforgó
burgonya
2,5%
szója
3,4%
cukorrépa
0,7%
4,8% csemegekukorica
40,1%
kukorica
Forrás: AKII
97
4.1. AZ ÖNTÖZÉSI REND KIDOLGOZÁSA
Az öntözés megkezdése elıtt, amennyiben szakszerően és eredményesen kívánjuk azt elvégezni,

ismernünk kell az öntözni kívánt kultúra vízigényét, számításokat kell végeznünk az öntözés kezdı
idıpontjának és a szükséges öntözıvíz mennyiségének meghatározásához. Néhány fogalmat célszerő
tisztázni az öntözéssel kapcsolatos számítások tárgyalása elıtt.
─ Vízfogyasztás: Adott növénykultúra által a tenyészidıszakban, tehát vetéstıl betakarításig el-
párologtatott (evaporáció + transzspiráció) víz mennyisége. Milliméterben szokás
kifejezni.
─ Vízigény: Az a vízmennyiség, ami ahhoz kell, hogy a növény optimális fejlıdéséhez szüksé-
ges környezeti tényezık közül ne a víz legyen a korlátozó (Petrasovits, 1988). Mil-
liméterben fejezik ki.
─ Statikai vízigény: Megmutatja, hogy a talaj összes pórustérfogatának hány százalékát tölti ki a
víz a növény igényei szerint (7. táblázat). A kukorica 70 %-os statikai vízigénye
azt jelenti, hogy a növény igényei szerint a talaj pórustérfogatát 70 %-ban víz, 30
%-ban levegı tölti ki. Összefüggésben van a gyökerek levegıigényével.
─ Dinamikai vízigény: A tenyészidıben, a növény fejlıdésének különbözı szakaszaiban, tehát
„dinamikájában” fejezi ki a vízigény idıbeni változását (54. ábra). Minden nö-
vényre megállapítható. Az öntözés szakszerő megvalósításához elengedhetetlen az
ismerete.
─ Öntözésigényesség: A növény vízigényén túl a növénynek a vízellátással szembeni igényessé-
gét is kifejezi. Magában foglalja a kultúra aszályérzékenységét, vízstressztőrését,
gyökerezési mélységét és a várható termelési értékét. Lehet például egy sokkal na-
gyobb vízigényő növény kevésbé öntözésigényes. Minél nagyobb értéket képvisel
egy kultúra és minél érzékenyebb a vízhiányra, annál öntözésigényesebb. A cse-
megekukorica és hibrid vetımagkukorica például öntözésigényesebbek az áruku-
koricánál, pedig vízigényük nem feltétlenül nagyobb, de a vízhiányra jelentıs ter-
méscsökkenéssel reagálnak és a termelési értékük sokkal nagyobb.
─ Öntözıvízigény: A növény vízigénye és a természetes vízellátottság (csapadék + az induló
hasznosvíz-készlet) különbsége. Az a vízmennyiség amit a tervezett termésszint
eléréséhez a növény vízigényének kielégítése érdekében a csapadékon és a talaj
vízkészletén kívül pótolni szükséges. Általában milliméterben fejezik ki, de meg-
adható m3/ha-ban is.
─ Az öntözés hatásfoka: Megmutatja, hogy a kijuttatott öntözıvíz-mennyiség milyen arányban
hasznosul. Az öntözés során fellépı veszteségek (párolgás, elfolyás, stb.) csökken-
tik a hatékonyságot. Az esıszerő öntözés hatásfoka körülbelül 70-80 %-os.
─ Öntözıvíz szükséglet: Az öntözıvízigénybıl a hatásfok figyelembevételével lehet kiszámolni.
A növény által igényelt vízpótláson felül tartalmazza a veszteségeket is. Az öntö-
zés mőszaki létesítményeinek tervezésekor ezt az értéket kell figyelembe venni.
─ Öntözési idénynorma: Egy kultúra öntözésére a teljes öntözési idényben kijuttatható öntözıvíz
mennyisége. Mértékegysége mm, esetleg m3/ha. Az öntözési idénynormát általá-
ban a vízügyi hatóság állapítja meg a rendelkezésre álló vízmennyiségtıl függıen.
─ Öntözési rend: Tartalmazza az összes igényelt öntözıvíz mennyiségét, az öntözés kezdı idı-
pontját, az öntözések számát, gyakoriságát, az egyszerre kijuttatandó vízmennyisé-
get.
─ Öntözési forduló: Az az idıtartam, napokban kifejezve, ami két öntözés között eltelik többszö-
ri öntözést igénylı kultúráknál.
98
29. táblázat Néhány növénykultúra statikai vízigénye

Statikai vízigény
Növény
a pórustérfogat %-ában
Kukorica 69-73
Burgonya 70-75
Cukorrépa 76-80
Borsó 62-66
İszi búza 72-76
Lucerna 76-80
Vöröshere 85-90
Lódihere 88-92
Réti perje 90-95
Káposzta 88-92
Az öntözési rend kidolgozása során az alábbi témaköröket kell figyelembe venni:

─ az öntözıvíz igény, öntözıvíz szükséglet
─ az öntözés kezdı idıpontjának, az adagolás idırendjének meghatározása
─ az öntözés minısége, öntözıvíz minısége
─ az egyszeri vízadag meghatározása
─ az öntözés irányítása, vezérlése mennyire automatizálható
54. ábra A burgonya dinamikai vízigénye
mm/nap
6
0
április május június július augusztus
99
4.1.1. AZ ÖNTÖZÉS KEZDİ IDİPONTJÁNAK MEGHATÁROZÁSA
A hagyományos felfogás szerint az öntözést akkor kezdték, amikor a növényállomány már a vízhi-
ány tüneteit mutatta. A kutatások rámutattak arra, hogy a vízstressz állapotában lévı növény asszimi-
lációja a vízellátás javulása esetén is csak napok múlva áll helyre. A látható tünetek jelentkezésekor a
növényben már olyan változások mentek végbe, melyek, bár egy ideig reverzibilisek, hosszú idı alatt
állnak helyre.
A vízhiányos állapot a levelek hımérsékletének mérésével is kimutatható, ugyanis a vízhiány miatt
lecsökkent transzspiráció hőtı hatása is kevésbé érvényesül, tehát a levelek melegebbek lesznek, mint
a környezı levegı. A növényállomány levélzetének pontos hımérséklet-mérése azonban nem egysze-
rő, és szakembert igényel.
A korszerő öntözéssel a vízhiány bekövetkeztét elızzük meg. A terméskiesés elkerülése végett az
öntözést indokolt a látható vízhiány tünetek kialakulása elıtt elkezdeni, amikor a talaj nedvességtar-
talma a vízkapacitás 50 %-a alá süllyed. Ekkor a növények még nincsenek vízstressz állapotában, de a
talaj nedvességtartalma nem tudja kielégíteni a vízigényüket. A vízkapacitás 30 %-a alatt a növénye-
ken a hervadás jelei mutatkoznak, a vízstressz állapotába jutnak.
Korszerő, költségtakarékos, a növény igényeihez igazodó öntözés megvalósításához nyomon kell
követnünk a talaj nedvességtartalmának változását. Ez mérésekkel vagy számításokkal lehetséges. A
talajnedvesség mérése a szükséges gyakoriság mellett legtöbbször nem kivitelezhetı vagy túl drága,
ezért elterjedtek a különbözı módszerrel végzett számítások, becslések.
Az öntözéssel kijuttatandó vízmennyiséget, az öntözés kezdı idıpontját a következı tényezık be-

folyásolják:
─ a csapadék mennyisége és eloszlása

─ a kultúrnövény faja
öntözésigényesség
─ a kultúrnövény fajtája
─ a talaj vízgazdálkodási tulajdonságai
─ az induló hasznos vízkészlet
─ a talajvíz szintje
─ az öntözés hatásfoka
Az öntözés kezdı idıpontjának meghatározásához, illetve a talaj aktuális nedvességtartalmának

becsléséhez az egyszerősített vízháztartási egyenlet alkalmazható (Varga-Haszonits, 1997):
W = W0 + P – E
W = a talaj aktuális nedvességkészlete a mértékadó szelvényben (mm)

W0 = induló talajnedvesség értéke (mm)
P = csapadék mennyisége (mm)
E = az evapotranszspiráció értéke (mm)
4.1.1.1 A KIINDULÁSI TALAJNEDVESSÉG MEGHATÁROZÁSA
A számoláshoz ismernünk kell a talaj induló vízkészletét a növények mértékadó gyökerezési zóná-
jában. A vízkészletet általában a 0-100 vagy 0-200 cm-es szelvényre számoljuk. A vízháztartási
egyenletben a számításhoz szükséges induló vízkészlet meghatározása történhet méréssel vagy,
amennyiben a talajminta vételéhez illetve mőszeres méréshez nincsenek meg a feltételek, használható
100
a tél végi telítettségi érték, esetleg felhasználhatók a valamelyik szimulációs modell futtatása során
kapott értékek. A tavaszi induló vízkészlet minél pontosabb megadása a számítások során kiemelt
fontosságú, mert a kalkuláció megbízhatóságát alapvetıen befolyásolja.
a.) A talajnedvesség mérése

A talajok vízháztartási törvényszerőségeinek, nedvességtartalmának ismerete régóta foglalkoztatja
a talajtannal, növényélettannal, gyakorlati növénytermesztéssel foglalkozó szakembereket. A kutatá-
sok eredményeként rendkívül nagy számú módszer és mőszer alakult ki a talaj nedvességtartalmának
meghatározására. A legrégebben alkalmazott módszerek tömeg- vagy térfogatmérésen alapultak. Ezek
nagy része ma is jól használható, és megvan a helyük a kutatásban a különbözı modern, a talaj elekt-
romos, hıtani, radioaktivitással vagy neutronszóródással kapcsolatos tulajdonságainak változását mérı
mőszerek mellett.
A talajnedvesség mérésére az alábbi módszereket használhatjuk:

Direkt módszerek: • termogravimetriás
• levegı kiszorításos
• valamilyen vegyszerrel történı reakción alapuló
• a víz egyéb folyadékkal való kiszorításán alapuló módszer
Indirekt módszerek: • a γ- és neutronsugárzás elnyelésén alapuló
• a talaj elektromos vezetıképességét mérı
• a talaj hıvezetıképességét mérı
• elektromos kapacitás méréses
• tenziométeres módszer
A termogravimetriás módszer az egyik legrégebbi, ez a standard, és az egyéb módszerek kalibrálá-

sára is általában ez használatos. Talajfúróval mintákat veszünk a talajból, majd tömegmérés után szárí-
tószekrényben maximum 105 °C-on szárítjuk. Száradás után a tömegét ismét megmérjük, és a különb-
ség adja a talaj nedvességtartalmát, melyet a száraz talaj tömegének százalékában fejezünk ki.
Tn − Tsz
TN( tömeg %) = 100 ⋅
Tsz
Tn = a nedves talaj tömege (g)

Tsz = a száraz talaj tömege (g)
A módszer pontos mérést tesz lehetıvé, hátránya, hogy munka és idıigényes. Ügyelni kell arra,
hogy a különbözı mélységbıl vett minták ne keveredjenek. Mintavételkor a talaj általában összenyo-
módik, így a rétegek pontos elkülönítése bizonytalanná válik. Gardner (1965) rámutatott, hogy a
termogravimetriás módszernél hibaforrás lehet a változó, illetve nem pontosan betartott szárítási hı-
mérséklet. A talajok ugyanis különbözı szerkezeti és adszorbeált vizet is tartalmaznak, és a hımérsék-
lettıl függ, hogy ebbıl a szárítás alatt mennyit veszítenek el.
101
A tömeg %-ban kapott értékek nehezen használhatóak, ezért általában más formára számoljuk át a
nedvességtartalmat.
Térfogatszázalékban is kifejezhetjük a talaj nedvességtartalmát. Ehhez a tömeg %-ban kapott érté-

keket a talaj adott rétegének térfogattömegével kell szorozni.
TN ( térfogat %) = TN ( tömeg %) ⋅ γ
γ = a talaj térfogattömege (g/cm3)
A talaj nedvességtartalmának átszámítása milliméterre, ahogyan a vízháztartási egyenletben illetve

a vízigény számításoknál szükséges, egyszerő módon lehetséges. Egy térfogat % víz 10 cm-es réteg-
ben 1 mm víznek felel meg, tehát az alábbi formula segítségével könnyen átszámítható:
h
TN ( mm ) = TN ( térfogat %) ⋅
10
h = a talajréteg vastagsága (cm)
A hasznos vízkészlet vagy diszponibilis vízkészlet (Dv) kiszámításához ismernünk kell a talaj holt-
víztartalmat jelentı nedvességi értékét.
Dv (mm) = TN (mm) – HV (mm)
Dv: hasznos vízkészlet

TN: aktuális vízkészlet
HV: holtvíztartalom
A holtvíztartalom a talajban olyan erıvel kötött víz, amely felvételére a növények gyökerei nem
képesek, a szívóerı kisebb a kötési energiánál.
A diszponibilis nedvességtartalom természetesen számolható a talajnedvesség bármelyik kifejezési
formájával, de a gyakorlati alkalmazhatóság miatt célszerő a mm-ben kifejezett értékeket használni. A
növények számára a diszponibilis víznek csak a kétharmada könnyen felvehetı.
A következı két táblázatban (30. táblázat és 31. táblázat) egy kísérleti terület tényleges adatainak
felhasználásával bemutatott példa található a talajnedvességi értékek átszámítására. A terület a Debre-
ceni Egyetem DTTI Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepe, talaja jó vízgazdálkodású mészle-
pedékes csernozjom. Feltöltött állapotban a talaj 827 mm vizet képes tárolni a 0-200 cm-es rétegben,
amibıl 532 mm a diszponibilis víz. A példából látható, hogy a területen a talaj tavaszi induló nedves-
ségkészlete 1999-ben 515,2 mm volt a 0-200 cm-es szelvényben. Ebbıl azonban csak 220,4 mm volt a
hasznos vízkészlet (Dv). A vízhiány 311,8 mm volt.
Tájékoztatásul, ehhez képest a homoktalajok minimális vízkapacitása körülbelül 430-500 mm-t ér
el, amibıl 260-340 mm a diszponibilis víz, agyagtalajokon körülbelül 800-1000 mm a vízkapacitás
értéke, amibıl 360-480 mm a hasznosvíz.
A térfogattömeg adatokat értékelve megállapítható, hogy a felsı 40 cm-es réteg jelentısen eltér az
alsóbb rétegektıl. Szántóföldön a mővelt réteg térfogattömegének emelkedése általános jelenség és
összefüggésben van a szerkezet leromlásával, melyet a gyakori, esetenként nem szakszerő, nem meg-
102
felelı eszközzel vagy nem megfelelı nedvességi állapotban végzett talajmővelés okoz. Megfigyelhet-
jük, hogy a felsı, tömıdött rétegben a vízkapacitás értékek is kisebbek.
30. táblázat A terület vízháztartási adottságai és az induló talajnedvesség értékei (1999. Látókép)
Minimális víz- Diszponibilis Induló nedvesség-
Réteg Térfogattömeg Holtvíztartalom
kapacitás (tömeg víz max. tartalom
(cm) (g/cm3) (tömeg %)
%) (tömeg %) (tömeg %)
0-20 1,46 10,7 22,8 12,1 22,10
20-40 1,40 11,3 26,6 15,4 23,49
40-60 1,23 12,5 31,1 18,6 23,68
60-80 1,24 11,5 31,4 19,9 23,25
80-100 1,26 11,7 32,2 20,5 22,59
100-120 1,28 11,3 33,0 21,8 22,47
120-140 1,25 11,4 35,7 24,2 18,00
140-160 1,23 11,6 37,4 25,8 14,62
160-180 1,23 11,6 37,5 25,9 14,88
180-200 1,23 11,6 37,5 25,9 15,03
31. táblázat A terület vízháztartási adottságai és az induló talajnedvesség az átszámítás után (1999. Látókép)
Induló nedvesség- Induló nedvesség-
Réteg Holtvíztartalom Minimális víz- Diszponibilis
tartalom tartalom
(cm) (mm) kapacitás (mm) víz (mm)
(térfogat %) (mm)
0-20 31,2 66,6 32,3 64,5 33,3
20-40 31,6 74,6 32,9 65,8 34,2
40-60 30,8 76,6 29,1 58,3 27,5
60-80 28,4 77,8 28,8 57,7 29,3
80-100 29,6 81,2 28,5 56,9 27,3
100-120 28,8 84,6 28,8 57,5 28,7
120-140 28,6 89,2 22,5 45,0 16,4
140-160 28,6 92,0 18,0 36,0 7,4
160-180 28,6 92,2 18,3 36,6 8,0
180-200 28,6 92,2 18,5 37,0 8,4

Összesen
294,8 827,0 515,2 220,4
0-200
103
A tenziométerek a talajnedvesség szívóerejének mérésére alkalmasak, amibıl következtetni lehet

az adott réteg nedvességtartalmára. A talajba süllyesztve egy különbözı porózus anyagból (gipsz,
kerámia, mőanyag) készült csésze alakú test van, mely csıvel össze van kötve egy vákuum
monométerrel. A tenziométerek használatát számos tényezı korlátozza. Rawlins (1976) szerint az
egyik fı probléma, hogy -1 bar szívóerınél a talajoldatból a gázok buborékok formájában eltávoznak,
amelyek dugókat képeznek, akadályozzák a folyadék áramlását a tenziométerben és annak környeze-
tében. A hiányosságok kiküszöbölésére többirányú kutatómunka indult (ozmotikus és nyomás alatti
tenziométerek).
Az elektromos vezetıképességen alapuló mérés elméleti alapja a talaj szilárd része és a víz elekt-
romos vezetıképessége közötti jelentıs különbség. Az elektródák gipszblokkban helyezkednek el,
élettartamuk korlátozott, körülbelül egy év, de számottevı eltérések is lehetnek. A nedvességtartalom
csökkenésével arányosan nı az ellenállás. A talaj nedvességtartalmát alacsonyabb tartományban pon-
tosabban lehet mérni ezekkel az eszközökkel, a nedvességtartalom emelkedésével a a mérés hibája nı.
A mérést befolyásolja a talajban található víz sótartalma is.
A kapacitásmérésen alapuló módszerek gyors mérést tesznek lehetıvé, telepítés után folyamatosan
szolgáltatják az adatokat. Elméleti alapja a különbözı anyagok dielektromos állandója közötti eltérés.
Könnyő alkalmazhatósága miatt elterjedt módszer.
A neutronszóródás mérésén alapuló módszer gyors és ezért gyakori mérésre is alkalmas, hátránya,
hogy a készülék drága, szondacsöveket kell telepíteni, és a felsı 30-40 cm-es rétegben, ahol a talaj
bolygatott, bizonytalan az eredmény. A szondából kilépı gyorsneutronok a vízben található hidrogén-
nel lépnek kapcsolatba és energiaátadás révén lelassulnak. A mőszer érzékelıje a lassú, úgynevezett
termikus neutronokat számlálja, és ebbıl kalkulálja a nedvességtartalmat, mivel a lassú neutronok
száma és a nedvességtartalom között lineáris összefüggés van. A módszer a talaj nedvességprofiljának
meghatározására nem alkalmas. Hátránya, hogy szakember szükséges a kezeléséhez a sugárzásveszély
miatt.
A talajnedvességet általában elegendınek tartották a talaj felsı 0-20, 0-40 cm-es rétegében mérni.
Rotmistroff (1929) azonban már a század elején megállapította, hogy a gyökerek által legerısebben
átszıtt, 60-150 cm mély talajréteg nedvességtartalma a csapadék mennyiségétıl és a talaj vízgazdál-
kodásától függıen igen erısen változik. A 160-180 cm-es réteget idıszakosan száraz rétegnek nevezte
el, mert idıszakosan nem tartalmazott a növények által felvehetı vizet.
A talajnedvesség 2 méter mélységig 20 cm-es rétegekben történı mérése már a hetvenes években
bevezetésre került a DATE Növénytermesztés- és Földmőveléstani Tanszékén (Bocz, 1971.), aminek
szükségességét az utóbbi évek kutatási eredményei is bizonyították. Ruzsányi, (1992) szerint nem
elegendı a talaj nedvességtartalmát 0-100 cm-es rétegben mérni, mert a vízhiány, az elıvetemények
vízháztartásra gyakorolt hatása a mélyebb talajrétegben mutatkozik meg. A mély termırétegő és alta-
lajviző, jó vízháztartási tulajdonságokkal rendelkezı talajokon a termelés, az agrotechnikai beavatko-
zások, a termesztéstechnológia elemeinek megválasztásához szükséges lehet a talaj 200-300 cm-es
rétegében a nedvesség meghatározása és a vertikális nedvességi profil megismerése. (Ruzsányi, 1984).
b.) Tél végi telítettségi érték
A talaj nedvességtartalma általában tél végén éri el a maximumát. A késı ıszi, téli, kora tavaszi
idıszakban a párolgási veszteség nagyon kicsi, a klimatikus vízmérleg (csapadék-párolgás) pozitív. A
talajok kedvezı esetben feltöltıdött állapotban vannak, bár a feltöltıdés erısen függ az elızı tenyész-
idıszak alatti kiszáradás mértékétıl, a csapadék mennyiségétıl, és a talaj víztározó kapacitásától és
egyéb vízgazdálkodási tulajdonságaitól.
Amennyiben nincs lehetıség a talaj nedvességtartalmának mérésére, de ismerjük a talaj minimális
vízkapacitás (VKmin) értékét, a vízháztartási egyenletben használhatjuk a tél végi induló talajnedvesség
készlet helyettesítésére. Természetesen a becslés hibája növekszik. Mély termırétegő, jó vízháztartású
talajokon, ha a talajvíz mélyen helyezkedik el (legalább 6-8 m), a feltöltıdés az évek jelentıs részében
nem következik be. Különösen akkor nagy a száraz réteg tavaszi megmaradásának valószínősége,
amikor az átlagosnál szárazabb évek követik egymást. Ruzsányi (1997) véleménye szerint a téli csa-
padék okozta beázás mélysége a Tisza-menti réti talajokon 100-150 cm, a löszháti csernozjom talajo-
kon a Hajdúságban elérheti a 200-300 cm-t is.
104
c.) Szimulációs modellek

Különbözı számítógépes szimulációs modelleket is kidolgoztak a talajok víztartalmának, vízkapa-
citásának, holtvíztartalmának becslésére. A vízháztartási modellek egy része valamilyen növényter-
mesztési modell (crop model) részeként futtatható. Léteznek az öntözés tervezéséhez, szervezéséhez
vízigényszámításokhoz, az öntözıvíz mennyiségének számításához kifejlesztett modellek is (pl.
CROPWAT). A modellek alkalmazhatóságát nagyban befolyásolja az adott körülményekhez, termı-
helyhez való adaptálhatóságuk. A bonyolultabb modellek igen nagy számú, sokszor nehezen beszerez-
hetı induló paramétert igényelnek.
Elınyük. hogy gyorsan lefuttathatók, különbözı helyzetek, variációk könnyen értékelhetık a segít-
ségükkel. Az adott termıhelyhez való adaptálás és validálás után különösebb szakértelem nélkül hasz-
nálhatók.
Általában a modellek megbízhatósága csak bizonyos meghatározott környezeti korlátok között el-
fogadható. Szélsıséges idıjárási helyzetekben vagy egyéb szélsıséges, de a valóságban elıforduló
értékeknél nagy a hiba valószínősége. Donatelli et al (1996) nyolc modellt vizsgált a megbízhatóságu-
kat tesztelve. Mind a nyolc modell hibája elég nagy volt, az R2 értéke 0,47-0,75 között változott a szi-
mulált és a tényleges értékeket összevetve.
Az egyik növénytermesztési modell a CERES MAIZE, a kukorica növekedését és fejlıdését szimu-
láló számítógépes modell. A megfelelı input adatok alapján, napi bontásban szimulálja a kukorica
növény növekedését, fejlıdését, a különbözı fenológiai fázisokat, a vízmérleget, nitrogénmérleget, a
víz- és nitrogénstressz állapotokat, becsli a termés mennyiségét. Számolja a talaj nedvességtartalmát
ezért használható az öntözés idejének meghatározására. Futtatható a területre jellemzı sokéves átlag-
adatokkal, naponta pontosítva az aktuális hımérséklet és csapadék értékekkel.
A szükséges input adatok:
Napi idıjárási adatok:

─ napi minimum hımérséklet (°C)
─ globálsugárzás (MJ/m2)
─ napi maximum hımérséklet (°C)
─ csapadék (mm/nap)
─ fotoszintetikusan aktív sugárzás (PAR) (E/m2)
Talajtulajdonságok:
─ a csupasz felszín albedója
─ maximális felszíni párolgás (mm/nap)
─ lejtés %
─ egységnyi gyökér maximális napi vízfelvétele (cm3/cm gyökér)
─ a talajrétegek vastagsága (amivel számol)
─ holtvíztartalom rétegenként (cm3/cm3)
─ minimális vízkapacitás rétegenként (cm3/cm3)
─ maximális vízkapacitás rétegenként (cm3/cm3)
─ térfogattömeg (g/cm3)
─ gyökér lehatolása
─ szerves C tartalom rétegenként (%)
─ ammónium-N tartalom (N mg/kg)
─ nitrát-N tartalom (N mg/kg)
Öntözési adatok:
─ az öntözés idıpontjai (az év melyik napja)
─ a kiöntözött vízmennyiség (mm)
105
Trágyázási adatok:
─ a kijuttatás idıpontja (az év melyik napja)
─ alkalmazott N adag (kg/ha)
─ a mőtrágya fajtája
─ a bedolgozás mélysége (cm)
Termesztési adatok:
─ az alkalmazott hibrid
─ vetés idıpontja
─ vetésmélység (cm)
─ növényszám (tı/m2)
Egyéb adatok:
─ a terület földrajzi elhelyezkedése, szélességi, hosszúsági fok
─ évi átlagos hımérséklet (°C)
─ a havi hımérsékleti átlagok amplitúdója (°C)
A program a potenciális evapotranszspirációt a következı egyenlet segítségével számolja, ha a napi

maximum hımérséklet 5 és 35 °C között van:
PET = 1,1 ∗ (r ∗ (0,000204− 0,000183* a) * (T + 29))
ha a napi maximum hımérséklet 35 °C fölött van:
PET = (1,1 + 0,05 * (Tmax − 35)) ∗ (r ∗ (0,000204− 0,000183* a) * (T + 29))
ha a napi maximum hımérséklet 5 °C alatt van:
(
PET = 0,01 * e 0,18* (T max + 20 )
) * (r ∗ (0,000204 − 0,000183 * a ) * (T + 29))
Tmax = a napi maximum hımérséklet (°C)
T = súlyozott napi átlaghımérséklet (°C)
r = globálsugárzás (MJ/m2)
a = a talaj albedója
e = a természetes logaritmus alapja
4.1.1.2 A CSAPADÉK MÉRÉSE
A csapadék mennyiségének mérése viszonylag egyszerően megoldható. Többféle típusú csapa-

dékmérı eszköz kapható, használatuk egyszerő. A mérés megbízhatósága függ a napi leolvasás pon-
tosságától.
Amennyiben nincsenek az adott termıhelyrıl csapadékadatok, a legközelebbi meteorológiai állo-
más adatait használjuk. A meteorológiai állomások adatainak felhasználásával kapcsolatban azonban
figyelembe kell venni, hogy a csapadék eloszlása térben és idıben nagyon szeszélyes, viszonylag kis
távolságokon (néhány km) belül is jelentısen eltérhetnek a mennyiségi adatok. Ezért ezek az értékek
csak közelítı becslésre használhatók, illetve figyelembe kell venni, hogy a kapott eredmények ismeret-
len nagyságú hibával terheltek.
106
4.1.1.3 A PÁROLGÁSI ÉRTÉKEK MEGHATÁROZÁSA
A tényleges párolgás mérése nehézkes és drága, párolgásmérı kádakkal vagy

evapotranszspirométerrel lehetséges, ráadásul a mérési hiba sem elhanyagolható. Használatuk inkább a
tudományos kutatásban terjedt el. A gyakorlatban valamilyen becslési módszert alkalmaznak. A tény-
leges evapotranszspirációt alapvetıen három tényezı határozza meg, a talajtulajdonságok, a növényzet
sajátosságai és a vízgızt felvevı levegı paraméterei. A párolgási adatok meghatározásához többféle,
különbözı elven alapuló módszer használható. Általános, az év minden hónapjára egyformán alkal-
mazható formula nem létezik, másként kell számolni a téli és a nyári félévben.
─ Aerodinamikai elven alapuló becslések: A vízgızt felvevı rendszer fizikai tulajdonságai-

nak változásán alapuló módszerek.
─ Az energetikai módszerek: A talaj, növényzet és levegı energiaforgalmának leírásán, az
energiamegmaradás törvényén alapulnak.
─ Anyagforgalmi módszerek: A talaj vízforgalmának számításán, az anyagmegmaradás elvén
nyugvó kalkulációk. Abból a tapasztalatból indulnak ki, hogy a párolgást korlátozó tényezı
legtöbbször a talaj nedvességtartalma (55. ábra).
─ Összetett becslési módszerek: Többféle elvet, általában energetikai és aerodinamikai elve-
ket alkalmaznak a számítások során.
55. ábra A tényleges evapotranszspiráció függése a talaj nedvességtartalmától és a potenciális

evapotranszspirációtól (Szász, 1997)
Hazai adatsorok alapján Magyarországon is kidolgoztak a tényleges evapotranszspiráció becslésé-

re, meghatározására számítási módszereket (Antal, Szász, Varga-Haszonits). Általában a potenciális
107
evapotranszspirációt felhasználva számolnak, a korlátozó tényezıket figyelembe véve. A korlátot el-

sısorban a talaj nedvességtartalma és a növényzet állapota jelenti.
a.) Antal Emánuel féle formula
A számítási módszer figyelembe veszi a a légkör vízfelvevı képességét, a talaj nedvességkészletét

és a növényzet hatását.
w+b
TET = ⋅ w ⋅ PET [mm/nap]
1+ b
ahol w = a relatív hasznos talajnedvesség tartalom a gyökérzónában (mm)

b = a növényzet hatását figyelembe vevı faktor (33. táblázat)
PET = a potenciális evapotranszspiráció napi értéke (mm/nap)
TET = a tényleges evapotranszspiráció napi értéke (mm/nap)
A relatív hasznos nedvességtartalom a gyökerezési mélységre kiszámolt érték, az aktuális

diszponibilis nedvességtartalom és a vízkapacitásig telített talaj diszponibilis nedvességtartalmának az
aránya.
A w értékének kiszámítása:
NT − HV
w=
VK min − HV
ahol NT = a talaj aktuális nedvességtartalma az adott rétegben (mm)

HV = a talaj holtvíztartalma az adott rétegben (mm)
VKmin = a talaj minimális vízkapacitása az adott rétegben (mm)
A tényleges evapotranszspiráció számításához szükséges képletben szereplı növényi faktort (b)

több éves méréssorozat alapján számították ki. Megállapították, hogy a tenyészidı folyamán a növény
fejlettségi állapotától, a lombozat nagyságától függıen változik. Átlagos értékei a 33. táblázatban
láthatók.
A potenciális evapotranszspiráció értéke a napi középhımérséklet és a levegı telítési hiányának
felhasználásával számolható Antal szerint az alábbi egyenlet segítségével:
PET = 0,74 ⋅ (E − e) ⋅ (1 + αT)

0,7 4,8
[mm/nap]
ahol E = a napi középhımérséklethez tartozó telítési páranyomás (Hgmm)

e = a napi átlagos páranyomás (Hgmm)
α = a levegı hıtágulási együtthatója (1/273 °K)
T = a napi középhımérséklet (°C)
108
Ez a formula figyelembe veszi az oázishatást is. A számítási formulák kidolgozása ugyanis kádak-
ban mért párolgási értékek alapján történik. A vízfelszín párolgása minél kisebb felületrıl következik
be, annál nagyobb az egységnyi felületre esı párolgás, a környezet párafelvevı képessége miatt, ezt
nevezik oázishatásnak. A kádakban kapott értékeket tehát korrigálni kell, általában 75-80 %-kal szok-
tak számolni.
A különbözı hımérséklethez tartozó telítési páranyomás értékeket (E) a Magnus formulával számol-
hatjuk:
7 , 45t
E = 6,1 ⋅ 10 235 + t
[mbar]
t = a napi átlaghımérséklet (°C)

Az e értékét pedig a napi átlagos relatív nedvességtartalomból számolható az alábbi összefüggés
segítségével:
e
r= [%]
E
r = napi átlagos relatív nedvességtartalom (%)
b.) Petrasovits az evapotranszspiráció közelítı becslésére tapasztalati úton kidolgozott egy na-
gyon egyszerő módszert. Az adott idıszak napi átlagos középhımérsékletének felhasználá-
sával jó közelítéssel becsülhetı a párolgás.
t
ET = [mm/nap]
5
t = napi átlagos középhımérséklet (°C)
Amennyiben a napi középhımérséklet nem áll rendelkezésünkre, használható a napi maximum is, a
maximum-minimum hımérırıl leolvasva. Ebben az esetben:
t max
ET = [mm/nap]
6
A talaj nedvességkészlete korlátozza az evapotranszspirációt, ezért a talaj nedvességtartalmától
függıen változik az osztó (32. táblázat).
32. táblázat A talaj nedvességtartalmától függı osztó tényezı

Napi középhımér-
A talaj nedvességtar- séklet Napi maximális
talma a Dv %-ában hımérséklet alapján
alapján
70-100 5 6
40-70 6 7
10-30 7 8
109
33. táblázat A b empirikus növényi faktor átlagos értékei Antal szerint

Cukorrépa Lucerna Burgonya Gyep Zab İszi búza Kukorica
1-5. 0,03 0,27 0,00 0,14 0,02 0,18 0,00
6-10. 0,06 0,29 0,00 0,20 0,05 0,24 0,00
április
11-15. 0,09 0,32 0,00 0,24 0,07 0,30 0,00

16-20. 0,13 0,35 0,00 0,28 0,10 0,36 0,00
21-25. 0,16 0,42 0,00 0,34 0,15 0,43 0,03
26-30. 0,21 0,55 0,00 0,43 0,22 0,51 0,05
1-5. 0,26 0,70 0,00 0,49 0,30 0,60 0,08
6-10. 0,33 0,90 0,03 0,54 0,38 0,71 0,12
május
11-15. 0,37 1,00 0,06 0,58 0,44 0,83 0,16

16-20. 0,42 0,40 0,10 0,64 0,50 0,95 0,20
21-25. 0,48 0,50 0,17 0,70 0,56 0,99 0,22
26-31. 0,52 0,70 0,24 0,75 0,62 1,00 0,26
1-5. 0,57 0,80 0,34 0,82 0,70 1,00 0,30
6-10. 0,62 0,85 0,42 0,83 0,78 1,00 0,34
június
11-15. 0,68 0,92 0,53 0,85 0,85 0,94 0,42

16-20. 0,73 1,00 0,64 0,86 0,95 0,87 0,50
21-25. 0,78 0,40 0,80 0,90 0,98 0,70 0,62
26-30. 0,84 0,50 0,91 0,93 1,00 0,48 0,73
1-5. 0,93 0,60 0,98 0,95 0,95 0,22 0,83
6-10. 0,98 0,75 0,99 0,97 0,90 0,00 1,00
11-15. 1,00 0,93 0,99 0,99 0,75 0,00 1,00
július
16-20. 1,00 0,95 0,96 1,00 0,52 0,00 1,00

21-25. 0,98 1,00 0,90 1,00 0,35 0,00 0,98
26-31. 0,93 1,00 0,80 1,00 0,1 0,00 0,95
1-5. 0,88 0,40 0,67 1,00 - - 0,92
6-10. 0,82 0,90 0,55 0,98 - - 0,86
augusztus
11-15. 0,77 0,98 0,45 0,94 - - 0,76

16-20. 0,71 1,00 0,33 0,92 - - 0,70
21-25. 0,65 0,95 0,20 0,90 - - 0,63
26-31. 0,60 0,90 0,11 0,86 - - 0,55
1-5. 0,55 0,82 0,07 0,80 - - 0,48
6-10. 0,50 0,75 0,04 0,78 - - 0,42
szeptember
11-15. 0,45 0,40 0,02 0,74 - - 0,36

16-20. 0,38 0,90 0,00 0,68 - - 0,28
21-25. 0,35 0,98 0,00 0,60 - - 0,22
26-30. 0,31 1,00 0,00 0,50 - - 0,17
1-5. 0,28 0,90 - 0,30 - - 0,13
6-10. 0,24 0,80 - 0,20 - - 0,08
október
11-15. 0,22 0,70 - 0,15 - - 0,04

16-20. 0,21 0,50 - 0,10 - - 0,03
21-25. 0,19 0,40 - 0,10 - - 0,01
26-31. 0,17 0,40 - 0,10 - - 0,00
110
c.) Varga-Haszonits- féle módszer

Hazai adatok felhasználásával, korlátozott vízellátottság melletti párolgás számítására kidolgozott
módszer. Abból indul ki, hogy a párolgás intenzitása a gyökérzóna vízkészletétıl is függ. A potenciá-
lis párolgást ezért a talajnedvesség függvényében csökkenti.
PE
E= [mm/nap]
 W 
1 + EXP a − b
 Wkap 

Az egyenletet Varga-Haszonits így közölte. Az EXP jelentése egyszerőbben értelmezhetı az kö-
vetkezı formula segítségével, ahol az e a természetes logaritmus (ln) alapja:  W 
 a −b 
 Wkap 

PE = a potenciális evapotranszspiráció e
W = a talaj hasznos vízkészlete
Wkap = a maximális hasznos vízkészlet
A számoláshoz szükséges konstans a és b értékek a következık (34. táblázat):
34. táblázat A tényleges párolgás számításához szükséges formula konstansértékei (Varga-Haszonits, 1997)
a b
csupasz homoktalaj 5,8 -11,3
csupasz vályogtalaj 4,9 -9,4
ıszi búza 4,2 8,6
kukorica 4,0 -9,3
A talajnedvességet a mértékadó rétegben célszerő figyelembe venni a számítások során. A mérték-

adó réteg általában az adott növénykultúra aktív gyökérzónájának mélysége. A növények gyökerezési
mélysége természetesen változik a tenyészidıben. A 35. táblázatban látható a növények aktív gyökér-
zónájának mélysége Szalóki (1988) vizsgálatai szerint.
35. táblázat Az aktív gyökérzóna mélysége nem korlátozott esetekben (cm) (Szalóki, 1988)
Augusztus Szeptember
Április 30. Május 31. Június 30. Július 31.
31. 30.
Borsó 25 80 120 - - -
Tavaszi kalászosok 20 60 130 - - -
İszi kalászosok 40 100 150 - - -
Burgonya 20 70 130 160 160 -
Kukorica, áru - 40 80 140 200 200
Kukorica, vetımag - 20 40 80 120 120
Cukorrépa 10 50 120 185 230 250
Napraforgó 20 70 140 200 200 -
Lucerna 2 éves 180 200 240 270 300 300
111
A vízháztartási egyenlet alapján napi számítással meghatározhatjuk a becsült aktuális talajnedves-

ség-tartalmat. A tényleges párolgási értékek csökkentik, a csapadék növeli az induló nedvességkészle-
tet. Az eredmények felhasználásával meg tudjuk határozni az öntözés kezdı idıpontját. Természetesen
ha öntöztük a területet, a kijuttatott vízmennyiséget is hozzáadjuk a csapadékhoz.
Az aktuális talajnedvességet természetesen mérésekkel, például tenziométerekkel is meghatároz-
hatjuk, melyeket különbözı mélységbe telepíthetünk.
Az öntözést akkor célszerő megkezdeni, amikor a talaj nedvességtartalma a hasznos vízkapacitás
50 %-a alá süllyed, 30 %-os telítettség alatt a növények már a vízstressz állapotába kerülnek. Méréssel
vagy számítással meghatározzuk az adott napra az aktuális talajnedvesség készletet, ezután a napi
párolgási értékek segítségével megbecsülhetjük, hogy hány napra lesz elég a talaj nedvességtartalma a
növényeknek.
A számítás eredménye még a legnagyobb gondosság mellett is csak becslésre szolgálhat, mert sok
egyéb tényezıt nem vesz, nem vehet figyelembe. Például általában a csapadék nem hasznosul 100 %-
ban, a talajban pedig a víz oldalirányban is mozog, illetve az alsóbb rétegekbıl származó víz nedvesít-
heti a felsı réteget akkor is, ha a talajvíz mélyen helyezkedik el.
Amennyiben nem akarunk bonyolult számításokat végezni vagy nem rendelkezünk a szükséges
adatokkal, közelítı becslésre alkalmasak a több évi mérés alapján kapott átlagos párolgási értékek is
(36. táblázat).
Az öntözés kezdı idıpontjának meghatározására alkalmas lehet a levelek hımérsékletének mérése
is. Amennyiben a levél hımérséklete magasabb, mint a környezı levegıé, öntözés szükséges, mivel a
vízhiány miatt a növények nem tudnak eleget párologtatni, ami hőtené a leveleket.
36. táblázat Néhány növényfaj napi átlagos evapotranszspirációja (mm)

(Ruzsányi, 1981)
İszi búza Kukorica Cukorrépa

napi ET átlagtól való napi ET átlagtól való napi ET átlagtól való
mm ± eltérés mm mm ± eltérés mm mm ± eltérés mm
IV. 1-10. 1,5 0,2
IV. 11-20. 1,7 0,4
IV. 21-30. 2,4 0,5 1,1 0,2
V. 1-10. 2,8 0,7 1,0 0,3 1,3 0,2
V. 11-20. 3,5 0,7 1,1 0,4 1,5 0,3
V. 21-31. 4,5 0,4 1,5 0,4 1,8 0,4
VI. 1-10. 5,6 0,4 1,9 0,6 2,4 0,5
VI. 11-20. 6,0 0,3 2,2 0,7 3,2 0,7
VI. 21-30. 5,3 0,3 2,6 0,7 4,0 0,8
VII. 1-10. 4,1 0,2 3,5 0,8 5,1 0,8
VII. 11-20. 4,9 0,8 5,4 0,8
VII. 21-31. 5,2 0,6 5,7 0,7
VIII. 1-10. 4,8 0,6 5,9 0,6
VIII. 11-20. 4,5 0,5 5,2 0,5
VIII. 21-31. 4,3 0,5 4,6 0,5
112
4.1.2. A VÍZIGÉNY MEGHATÁROZÁSA
Egy növényállomány vízigénye meghatározható oly módon, hogy a napi tényleges párolgási érté-
keket összeadjuk a tenyészidıszakban. A párolgást mérhetjük vagy különbözı módszerekkel végzett
számítással becsülhetjük. A párolgási értékek meghatározásáról a 4.1.1.3. fejezetben már szóltam.
A növények átlagos vízigényét az ország 23 régiójára meghatározta Szalóki (1989), az általa kapott
értékeket a 37. táblázatban találjuk.
37. táblázat A növényállományok átlagos éves vízigénye az ország különbözı részein (mm)
(Szalóki, 1989)
İszi búza Kukorica Burgonya Cukorrépa Lucerna Paprika
Szombathely 283 444 462 496 602 506
Zalaegerszeg 295 459 479 518 624 520
Nagykanizsa 296 463 483 519 628 528
Mosonmagyaróvár 295 462 481 515 624 521
Gyır 303 471 491 527 642 536
Pápa 298 479 501 531 645 536
Mencshely 290 461 481 517 626 522
Kaposvár 312 483 504 542 657 548
Iregszemcse 307 477 498 534 652 546
Pécs 317 503 523 562 683 562
Szabadbattyán 309 485 506 542 660 543
Tatabánya 307 468 490 524 641 533
Balassagyarmat 298 408 478 512 626 520
Baja 319 491 513 551 669 561
Kecskemét 316 487 508 544 663 555
Szeged 324 507 529 565 688 570
Kompolt 309 486 506 541 654 549
Fügöd 293 407 481 514 627 523
Mezıtúr 318 495 516 560 681 561
Békéscsaba 322 502 522 563 686 564
Debrecen 310 478 498 533 649 542
Nyíregyháza 308 470 491 526 648 538
Budapest 317 489 513 548 670 557
113
4.1.3. AZ ÖNTÖZİVÍZ MENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA
Az öntözıvíz mennyiségét a növény vízigénye, a talaj nedvességkészlete és a csapadék mennyisé-

gének ismeretében tudjuk számolni. A vízigénybıl levonjuk a talaj induló diszponibilis nedvesség-
készletét és a csapadék mennyiségét.
ÖVi = Vi – W0 – P [mm]
ÖVi = öntözıvízigény (mm)

Vi = a növény vízigénye (mm)
W0 = a talaj induló diszponibilis vízkészlete (mm)
P = a csapadék mennyisége (mm)
A csapadék mennyiséget elıre nem ismerjük, és a prognosztizálás hibája elég nagy. Számolhatunk
a területre jellemzı átlagos csapadékadatokkal, így egy bizonyos valószínőségi szinten lehet meghatá-
rozni az öntözıvízigényt. Amennyiben mérjük a csapadékot, korrigálhatjuk az átlagok alapján végzett
számítást a ténylegesen mért adatokkal, így egyre pontosabb lesz a kalkulációnk.
Az öntözıvíz mennyiségét mm-ben vagy m3/ha-ban szokás megadni. Az átszámítás egyszerő, 1
mm nedvességtartalom 1 hektáron 10 m3 vizet jelent.
Az öntözést célszerő úgy végezni, hogy az egyszerre kijuttatott vízmennyiséggel a talajt vízkapaci-
tása 70-80 %-áig töltsük fel. A vízkapacitás 80 %-a fölé vagy a teljes vízkapacitásig történı feltöltés-
nek számos káros hatása lehet és nagy kockázata van.
─ A növények statikai vízigénye fölötti nedvességtartalom azzal jár együtt, hogy a gyökérzet
nem jut elegendı oxigénhez, emiatt a víz- és tápanyagfelvétel akadályozott lesz, valamint
károsodások következhetnek be a gyökerek szöveteiben.
─ A talaj mikrobiológiai élete a túlzott nedvességtartalom miatt megváltozik, a denitrifikáció
kerül túlsúlyba, nitrogénveszteség jelentkezhet.
─ A talaj kémiai folyamatai a kedvezıtlen redukciós irányba tolódnak, mérgezı redukált io-
nok képzıdhetnek.
─ A talaj szerkezete károsodik, eliszapolódás következhet be.
─ Lejtıs területeken könnyen elfolyás, eróziós károk léphetnek fel.
Az öntözıvízigény 80 %-os gyakoriságú értékeit a legfontosabb öntözött kultúrákra Szalóki (1989)

kiszámolta az ország kilenc régiójára. Különbözı termésszintet és talajtípust vett figyelembe, melyek
az alábbi jelölésekkel szerepelnek a táblázatokban:
Termésszint: 2 jó termésszint
3 kimagasló termésszint
A talaj vízgazdálkodása:
31 kiváló vízgazdálkodású talaj
41 jó vízgazdálkodású talaj
21 jó vízgazdálkodású talaj
51 gyenge vízgazdálkodású talaj
61 gyenge vízgazdálkodású talaj
70 rossz vízgazdálkodású talaj
114
38. táblázat Az öntözıvízigény 80%-os gyakoriságú értékeinek felsı határa a mértékadó idıszakokban (mm)
Túrkeve (Szalóki, 1989)
Talajvíz Július Augusztus Július Augusztus Május 1-
Talaj-
Termésszint szintje augusztus
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 3 28 30 29 70 50 142
3 41 3 32 32 30 79 66 181
3 61 3 39 40 35 100 79 218
2 31 3 15 21 18 42 30 91
2 41 3 18 25 23 51 47 113
2 61 3 32 33 30 84 63 193
3 41 2-3 23 23 15 61 26 120
3 41 1-2 - - - - - -
Cukorrépa
3 31 3 30 28 27 73 60 161
3 41 3 32 35 28 86 63 190
2 31 3 20 15 11 40 24 102
2 41 3 18 21 20 49 40 130
3 31 2-3 16 17 12 47 23 92
3 41 2-3 16 17 12 47 23 99
Burgonya
3 31 3 34 33 12 81 43 176
3 21 3 36 34 20 88 40 214
Lucerna
3 31 3 35 37 36 90 71 301
3 41 3 39 41 38 107 85 353
3 61 3 45 46 43 123 102 389
2 31 3 29 31 25 79 56 285
2 41 3 34 35 30 91 69 293
2 61 3 39 41 36 107 87 326
2 41 2-3 17 17 18 53 35 156
2 41 1-2 - - - - - -
Gyep
3 41 40 41 41 116 100 390
3 41 45 45 45 121 106 420
2 61 39 40 40 107 96 372
115
Békéscsaba (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 20 22 20 52 42 115
3 41 - 26 28 29 67 56 159
2 31 - - 6 14 12 39 65
2 41 - - 29 25 33 48 91
2 41 2 - 20 7 21 16 36
2 51 - 25 31 28 51 53 128
2 61 - 34 36 31 78 60 166
Cukorrépa
3 31 - 22 24 21 56 35 129
3 41 - 26 28 24 62 40 137
2 41 - 16 23 20 48 30 99
2 41 2 - 19 10 23 26 70
Lucerna
3 31 - 32 34 28 78 66 250
3 41 - 35 36 30 86 75 252
3 61 - 39 43 36 107 88 320
3 41 3 28 29 25 66 51 193
3 41 2 15 17 20 42 36 96
Gyep
3 41 - 37 37 27 93 57 267
3 51 - 38 38 32 99 69 307
3 51 1 25 22 20 60 38 158
2 70 - 43 44 37 109 84 361
Burgonya
3 21 - 36 34 25 86 47 201
3 21 1 11 7 6 29 17 69
3 31 - 30 30 17 63 33 142
Csemegepaprika
3 31 38 42 40 92 93 236
3 41 40 43 41 106 96 258
Főszerpaprika
3 31 35 38 30 73 40 182
Paradicsom
3 31 30 25 10 61 10 148
116
Debrecen (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 21 24 27 58 44 135
3 41 - 25 28 29 69 50 165
2 51 - 27 28 27 64 50 161
Cukorrépa
3 31 - 22 24 20 51 32 121
3 41 - 29 31 26 70 46 156
3 41 2 16 18 18 41 28 92
2 41 - 17 19 17 44 33 115
2 41 2 8 12 6 26 11 56
Lucerna
3 31 - 32 34 33 86 73 271
3 41 - 36 39 36 85 77 296
3 51 - 39 40 38 92 80 328
2 61 - 34 38 35 80 72 286
3 41 2 20 25 20 50 36 138
2 41 2 13 18 16 41 32 96
2 41 - 29 36 30 76 61 254
Gyep
2 51 - 34 37 32 84 74 282
3 51 - 39 42 40 106 86 340
Burgonya
3 31 - 32 30 20 66 40 163
3 21 - 34 34 24 76 46 194
Paradicsom
3 31 - 30 26 8 72 26 147
3 41 - 34 30 10 80 30 170
Paprika
3 31 - 39 43 42 104 90 240
3 41 - 41 45 45 113 98 271
Alma
3 21 - 30 30 30 80 64 160
3 31 - 28 28 28 70 58 144
117
Kecskemét (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 28 30 30 72 58 151
3 22 - 32 33 32 85 70 190
2 22 - 18 25 21 50 44 127
2 11 - 32 35 30 81 62 175
Lucerna
3 31 - 36 37 36 92 73 310
3 21 - 37 39 38 110 85 360
2 21 - 30 32 29 88 72 298
3 21 2 20 22 25 67 59 181
Gyep
21 - 40 41 41 118 104 395
11 - 38 39 39 104 89 363
Burgonya
3 31 - 35 34 20 83 49 189
3 22 - 37 35 23 90 52 217
3 21 - 34 35 27 98 60 247
2 21 - 28 30 20 75 46 179
Paradicsom
3 31 - 32 34 18 82 40 192
3 22 - 34 35 25 96 46 230
3 21 - 35 36 27 108 52 270
2 21 - 29 31 17 78 38 180
Csemege paprika
3 31 - 38 40 40 105 77 266
3 22 - 39 42 40 120 100 295
3 21 - 40 43 43 135 112 340
Főszerpaprika
3 31 - 36 40 30 82 48 206
3 22 - 38 42 33 100 55 240
Szılı
3 21 - 31 32 20 80 30 175
3 11 - 33 35 24 96 40 207
118
Nyíregyháza (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Burgonya
3 21 - 31 32 22 80 41 196
3 11 - 32 33 24 90 48 210
2 11 - 26 28 22 70 37 160
3 21 1 10 11 - 26 8 70
Dohány
3 21 - 34 33 20 96 40 201
3 11 - 36 34 26 102 51 229
2 11 - 30 29 20 66 32 154
Alma
3 21 - 27 27 27 64 50 129
3 11 - 32 32 32 85 66 180
2 11 - 25 25 24 54 46 107
3 21 2 13 18 15 37 28 61
Szılı
3 21 - 28 26 18 67 31 121
3 11 - 30 30 20 78 36 168
Paradicsom
3 21 - 27 26 12 69 15 132
3 11 - 32 29 16 80 21 160
Paprika
3 31 - 34 36 36 93 88 206
3 21 - 37 40 40 102 94 242
Kukorica
3 31 - 19 22 21 50 40 96
3 21 - 24 27 26 62 50 141
Lucerna
3 31 - 27 30 27 77 62 223
3 21 - 29 33 29 86 68 247
3 21 2 16 19 20 42 31 92
3 11 - 36 36 35 102 85 293
2 21 - 25 27 25 60 43 161
Gyep
3 41 - 32 34 29 87 48 254
119
Baja (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 18 22 22 50 40 92
3 41 - 23 27 26 61 49 138
2 41 - 13 22 22 53 42 85
2 51 - 20 24 24 60 50 116
Cukorrépa
3 31 - 21 23 22 54 40 123
3 41 - 25 27 27 60 45 141
2 41 - 15 19 17 47 39 89
Lucerna
3 41 - 32 32 31 81 73 237
3 41 2 18 22 23 58 50 140
Gyep
3 51 - 34 36 32 81 77 277
2 61 - 33 33 32 76 64 251
Burgonya
3 31 - 29 30 19 64 34 154
3 21 - 33 33 20 76 44 185
Paradicsom
3 31 - 28 28 16 71 31 146
3 21 - 30 30 18 83 33 160
Csemegepaprika
3 31 - 33 37 36 89 90 195
3 41 - 34 38 37 100 95 210
Főszerpaprika
3 31 - 30 31 25 80 50 156
3 21 - 32 34 27 88 55 182
Szılı
3 31 - 26 25 13 61 30 143
3 11 - 35 36 16 98 39 210
Alma
3 31 - 23 24 25 59 63 150
3 11 - 29 31 33 78 87 230
120
Pécs (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 18 22 22 47 40 90
3 41 - 22 27 25 60 48 136
2 41 - 18 26 22 46 40 89
2 51 - 21 25 24 58 48 114
3 41 2 13 18 15 36 24 66
Cukorrépa
3 31 - 21 23 21 50 36 121
3 41 - 25 27 24 61 39 140
3 41 2 14 18 16 38 21 53
Lucerna
3 31 - 29 30 27 70 60 190
3 41 - 30 32 32 85 80 235
3 41 2 16 16 16 42 42 106
Burgonya
3 31 - 30 29 18 64 40 149
3 41 - 33 33 20 80 42 186
Paradicsom
3 31 - 27 28 12 66 36 129
3 21 - 32 32 18 82 40 172
Csemegepaprika
3 31 - 35 39 38 90 96 222
3 41 - 39 40 40 98 105 246
Szılı
3 21 - 26 25 15 60 25 114
Alma
3 31 - 24 24 24 63 50 124
3 41 - 27 30 30 74 65 146
3 41 2 12 13 15 31 30 62
Gyep
3 51 - 35 36 34 86 77 287
2 61 - 33 33 33 75 66 254
121
Szabadbattyán (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 24 27 26 58 42 129
3 41 - 26 29 28 66 49 160
2 41 - 16 23 24 40 38 97
Cukorrépa
3 31 - 26 26 22 61 30 130
3 41 - 28 30 25 66 40 144
2 41 - 12 23 23 50 31 94
Lucerna
3 31 - 33 34 30 81 68 269
3 41 - 35 36 34 84 74 281
3 51 - 37 41 34 99 82 313
3 41 2 14 23 20 42 35 110
Gyep
3 41 - 38 38 38 91 79 299
3 51 - 39 39 39 107 89 346
2 71 - 36 36 36 87 76 262
Burgonya
3 31 - 30 33 17 76 36 154
3 21 - 35 36 27 89 48 195
3 11 - 36 37 30 94 55 246
Paprika
3 31 - 36 40 40 90 90 212
Paradicsom
3 31 - 28 25 10 60 10 140
3 21 - 30 28 15 75 17 167
Alma
3 31 - 26 26 24 65 48 130
3 21 - 30 30 28 82 61 173
122
Gyır (Szalóki, 1989)
Talaj-
kód 10-20. 21-31. 1-10. 1-31. 1-31.
(m) 31.
Kukorica
3 31 - 10 16 16 30 25 64
3 41 - 17 24 25 55 30 98
3 51 - 24 30 27 64 50 128
2 61 - 25 31 25 61 51 126
3 41 2 - 11 16 28 28 51
Cukorrépa
3 31 - 14 25 19 38 30 93
3 41 - 18 28 22 50 36 111
3 51 - 20 30 26 69 48 138
3 41 2 14 14 12 38 20 61
2 41 - 10 18 15 40 28 64
Lucerna
3 31 - 15 27 24 58 43 186
3 41 - 27 29 26 69 51 200
3 61 - 32 39 33 86 72 255
3 41 2 4 9 11 28 19 81
2 41 - 14 24 21 48 40 167
Gyep
3 41 - 30 34 32 31 64 203
3 51 - 30 35 33 81 69 248
3 70 - 35 40 35 90 88 301
Burgonya
3 31 - 27 30 20 60 35 142
3 41 - 29 33 20 71 37 160
Paradicsom
3 31 - 26 30 18 60 30 123
3 51 - 30 34 20 80 38 166
Csemegepaprika
3 31 - 28 33 32 73 70 140
3 21 - 30 35 34 92 81 156
Szılı
3 21 - 31 31 30 76 44 162
123
Az öntözıvíz szükséglet kiszámításához az öntözıvíz igény értékén kívül figyelembe kell venni a
kiadagolás során fellépı veszteségeket is. A veszteségek a párolgásból, szivárgásból elfolyásból adód-
nak. A veszteségek több tényezı függvényében változnak. A párolgási veszteség például a levegı
hımérsékletétıl és páratartalmától, a cseppnagyságtól, a szélviszonyoktól függ elsısorban. Az elfo-
lyásból adódó veszteségre az öntözés intenzitása, a talaj víznyelése és a lejtés vannak leginkább hatás-
sal.
ÖVsz = ÖVi + E + Sz + L [mm]
ÖVi = az öntözıvíz igény (mm)

E = a párolgási veszteség (mm)
Sz = a szivárgási veszteség (mm)
L = az elfolyás (mm)
Az öntözıvíz szükséglet a kijuttatás hatásfokával is kiszámolható:
ÖVi
ÖVsz = [mm]
η
ÖVi = az öntözıvíz igény (mm)
η = a kijuttatás hatásfoka
A hatásfok az öntözés körülményeitıl függ, általában 0,7 és 0,95 között változik.
Példa az öntözıvíz mennyiségének kiszámítására:

Debrecenre számoljuk ki a cukorrépa öntözéséhez szükséges vízmennyiséget a 31. táblázatban sze-
replı talajnedvesség adatokat felhasználva.
ÖVi = Vi – W0 – P [mm]
ÖVi = öntözıvízigény (mm)

Vi = a növény vízigénye cukorrépa 533 mm a 37. táblázatból
W0 = a talaj induló diszponibilis vízkészlete 151,5 mm a 31. táblázatból 0-100 cm-es szel-
vényben
P = a csapadék mennyisége 231 mm a cukorrépa tenyészidejében
ÖVi = 533 – 151,5 – 231 = 150,5 mm
Az öntözıvíz szükséglet az esıszerő öntözésnél elfogadhatónak számító 80 %-os hatásfokot figye-

lembe véve:
150,5
ÖVsz = = 188,1 mm
0,8
Köbméterben kifejezve 1881 m3/ha.
124
A tenyészidı egy szakaszára is kiszámolhatjuk az öntözıvízigényt, például dekádokra:

Július 3. dekádjában a cukorrépa evapotranszspirációja a 36. táblázat alapján 5,7 mm, tehát tíz nap-
ra 57 mm. A csapadék mennyisége 5 mm, az induló diszponibilis vízkészlet a 0-100 cm-es szelvény-
ben 22 mm.
ÖVi = 57 – 22 – 5 = 30 mm (300 m3/ha)
Természetesen nemcsak a táblázatokból vett párolgási és vízigényadatokkal számolhatunk, ekkor

ugyanis egy bizonyos valószínőségi szinten elfogadható eredményt kapunk. A valós idıjárási adatok
felhasználásával számolt értékek megbízhatóbb, pontosabb eredményt adnak.
4.1.4. AZ EGYSZERI VÍZADAG MEGHATÁROZÁSA
A hagyományos öntözési gyakorlat nagyobb vízmennyiséget juttat ki egyszerre, akár 60-80 mm-t
is. Ez több szempontból is hátrányos. Nem veszi figyelembe a növények igényét, és az idıszakos víz-
többlet miatt káros hatások jelentkezhetnek a növényzetben, a talaj mikrobiológiai életében, a kémiai
folyamatokban, a talajszerkezetében. A károk egy része hosszú távú is lehet, például a talajban bekö-
vetkezı szerkezetrombolás. Elınye, hogy az öntözési fordulók száma csökken, a kevesebb áttelepítés
miatt kevesebb taposási kárral jár és kisebb a munkaerı igénye.
Terjedıben van a korszerőbb öntözést megvalósító gyakorlat, amikor kisebb víznormával nagyobb
gyakorisággal öntöznek. Az egyszeri adag 15-30 mm. Elınye, hogy jobban alkalmazkodik a növények
igényeihez. Korábban kezdhetı, késıbb fejezhetı be, ezáltal megnyúlik az öntözési idény. Jobb gép-
kihasználást jelent. A kisebb vízadagok miatt olyan talajokon is lehetıvé válik az öntözés, ahol eddig a
kis vízkapacitás miatt nem volt rá lehetıség. Hátrány a gyakori áttelepítés, bár a korszerő öntözıbe-
rendezésekkel (linear system, center pivot) ez nem jelent problémát. A kisebb vízadagoknál nagyobb a
párolgási veszteség.
4.1.5. AZ ÖNTÖZÉSI FORDULÓ
Az öntözési forduló a két öntözés kezdete között eltelt idı napokban. Az állomány napi vízfogyasz-
tásától, a csapadék mennyiségétıl, a kiöntözött vízadagtól függ az öntözési forduló hossza. Az öntözé-
si forduló számítható az alábbi képlet segítségével:
Qa + P
Tö = [nap]
ETn
Tö = az öntözési forduló napokban

Qa = az egyszeri vízadag (mm)
P = a az idıszak csapadékának összege (mm)
ETn = a növényállomány evapotranszspirációjának napi értéke (mm/nap)
Gyakorlatilag azt számoljuk ki, hogy a kiöntözött és a csapadékkal talajba jutott vízmennyiség
mennyi idı alatt fogy el a növények vízfogyasztását figyelembe véve. Például, ha egy cukorrépa állo-
mány napi vízfogyasztása 5 mm az adott idıszakban, a kiöntözött vízmennyiség 40 mm, a csapadék
mennyisége 20 mm, az öntözési forduló 12 nap.
Az öntözés idıtartamát a növény vízigénye, az öntözıberendezés kapacitása és a tábla mérete hatá-
rozza meg. Érzékeny kultúráknál az öntözés idıtartama 1-3 napnál lehetıleg ne legyen hosszabb, ke-
vésbé érzékeny növények esetében sem célszerő 5 napnál hosszabbra nyújtani.
125
4.1.6. AZ ÖNTÖZÉS MINİSÉGE
Az öntözés minıségének megítélésekor a következı tényezıket kell figyelembe venni Szalóki

(1989) szerint:
─ Az öntözıvíz szétosztásának egyenletessége.
─ A cseppek minısége, energiája, csapóhatása.
─ Az öntözés intenzitása és a talaj vízbefogadása közötti összhang.
─ Az öntözıvíz minısége.
Az öntözés megvalósítása során az egyik legfontosabb követelmény a kijuttatott vízmennyiség

egyenletessége. A gyakorlatban megengedett legnagyobb eltérés 30 % az öntözıvíz közepes értékéhez
viszonyítva. A modern öntözıberendezések egyenletesebb kijuttatást, és ezzel jobb minıségő öntözést
tesznek lehetıvé, mint a régebbi típusú, például vízágyús berendezések.
A cseppek mérete, azok egyöntetősége fontos szempont az öntözés minıségének megítélése során.
A nagyobb cseppek energiája, ütıhatása nagyobb, így nagyobb kárt okoznak a talajban, különösen
csupasz talajfelszín esetén. Kedvezı az egyöntető mérető, olyan mérettartományba esı cseppek formá-
jában történı vízkijuttatás, hogy az ütıhatás viszonylag kicsi legyen, ugyanakkor az elsodródás veszé-
lye még ne legyen túl nagy.
A talaj vízbefogadása és az öntözés intenzitása a jó minıségő öntözésnél összhangban van, mini-
mális a tócsásodás a területen. A talaj vízbefogadó-képességét meghaladó intenzitással történı öntö-
zésnek számos káros következménye van, melyeket az 1.2. fejezetben már tárgyaltunk.
Az öntözés megváltoztatja a talaj sóforgalmát. Az öntözıvíz egyrészt felhígítja a talajoldatot, és a
tápanyagok kimosódását okozhatja, másrészt az öntözıvíz oldott sótartalma megváltoztatja a
sóösszetételt, az egyes ionok arányát és mennyiségét a talajban. A lefelé szivárgó víz magával viszi az
oldott sók egy részét, így változik az ionok mélységbeli elhelyezkedése.
Az öntözıvíznek a talaj kémiai tulajdonságaira gyakorolt hatását a víz minısége határozza meg. Az
öntözıvíz minıségét annak kémiai jellemzıi mutatják meg:
─ az összes oldott sótartalom (mg/l)
─ az anionösszetétel
─ kationösszetétel
─ a víz szódatartalma
─ a lúgosan hidrolizáló alkálisók mennyisége (szódaegyenérték)
─ a víz relatív Na-tartalma (Na %)
─ a Na-adszorpciós arány (SAR)
─ a Mg-ionok és Ca-ionok aránya (Mg %)
a.) Az öntözıvíz összes oldott sótartalma általában akkor megfelelı, ha a sókoncentráció nem
haladja meg az 500 mg/l értéket. Laza, jó vízáteresztı képességő talajokon, mély talajvíz
mellett esetenként nagyobb sókoncentrációjú vízzel is öntözhetünk. Nehéz, kötött talajo-
kon, a kis vízvezetı képesség miatt az 500 mg/l-nél kisebb koncentrációjú vízzel történı
öntözés is károkat okozhat.
b.) Az öntözıvíz anionösszetételének ismerete azért fontos, mert nem azonos mennyiségő Na+-
ion adszorbeálódik különbözı anionok jelenléte esetén. A legkedvezıtlenebb a Na2CO3 , és
a NaHCO3 , kevésbé veszélyes, ha a nátrium NaCl vagy Na2SO4 formájában van jelen a
vízben. Az anionösszetétel alapján be lehet sorolni a négy kategória egyikébe az öntözıvi-
zet (47. táblázat).
126
c.) A kationösszetétel akkor kedvezı, ha a víz kevés Na+-ion tartalmaz. Az öntözıvizekben a

leggyakoribb kationok a Ca2+-, Mg2+- és Na+- ionok.
d.) A szódatartalom (Na2CO3) nagyon káros az öntözıvízben. A víz lúgos kémhatású lesz a
szóda hatására, ha ilyen vízzel öntözünk, a talaj kémhatása is eltolódik. A talaj lúgos kör-
nyezetben peptizálódik, nagy mennyiségő Na+-ion adszorbeálódik a talajkolloidokon, ami-
nek nagyon káros következményei vannak, ezért az öntözıvíz szódát nem tartalmazhat. A
szóda fenolftaleinnel kimutatható a vízben.
e.) A fenolftaleinnel kimutatható lúgosságot nem mutató vizekben is lehetnek erısen szikesítı
hatású nátriumsók (például NaHCO3). A szódaegyenértéket a következıképpen számoljuk:
Sz e = [HCO 3− + CO 32− ] − [Ca 2+ + Mg 2+ ]
A jó öntözıvízben a szódaegyenérték kisebb 1,25-nél. Csak azoknál a vizeknél érdemes

számolni, ahol az érték pozitív, tehát a hidrokarbonát-karbonát ionok együttes mennyisége
nagyobb, minta Ca-Mg ionoké.
f.) A kationok között a Na+ -ionok részaránya határozza meg elsısorban a szikesítı hatást.
Nagyon kedvezıtlen, ha a nátrium-ionok mellett kevés egyéb kation található a vízben. Eb-
ben az esetben kisebb abszolút Na- tartalom is nagyobb károkat okoz a talajban.
Na +
Na % = ⋅ 100
Ca 2+ + Mg 2+ + Na + + K +
A Na % hidrokarbonátos vizekben legfeljebb 35% lehet, szulfát-hidrokarbonátos vagy hid-

rokarbonát-kloridszulfátos vizekben 45 % is megengedett.
g.) A nátrium adszorpciós arányt (SAR) az alábbi képlettel számoljuk:
Na +
SAR =
Ca 2+ + Mg 2+
2
A SAR értéke figyelembe veszi azt a törvényszerőséget, hogy a magasabb sókoncentráció

nagyobb veszéllyel jár a szikesedés szempontjából, ugyanolyan relatív Na+-ion arány mel-
lett is. Filep (1981) számításai szerint 500 mg/l sótartalmú öntözıvíz esetén maximum 4,8
SAR-érték engedhetı meg, jó vízáteresztéső talajokon.
h.) Az öntözıvizek esetében kívánatos, hogy a kationok között a Mg2+-ionok aránya jóval ki-
sebb legyen, mint a Ca2+-ionoké, ugyanis a nagy magnéziumtartalmú vízbıl adszorbeálódó
nagy mennyiségő Mg2+-ion káros hatással van a talajra. Kötött talajokon a 40-50 Mg %-os
öntözıvizek csak korlátozottan alkalmazhatók. A Mg % kiszámítása:
Mg 2+
Mg % = ⋅ 100
Ca 2+ + Mg 2 +
127
47. táblázat Az öntözıvíz besorolása az oldott sók alapján
ANIONOK HCO 3− + CO 32 − SO 24 − Cl –
(mg e. é. /l) (mg e. é. /l)
(mg e. é. /l)
hidrokarbonátos 0,50 - 1,00 0 – 0,25 0 – 0,25
hidrokarbonát-szulfátos 0,50 – 1,00 0,25 – 0,50 0 – 0,25
szulfát-hidrokarbonátos 0,25 – 0,50 0,50-0,75 0 – 0,25

hidrokarbonát-klorid -
0,25 – 0,50 0 – 0,25 0,25 – 0,50
szulfátos
Na + Mg 2+ Ca 2+ + Mg 2+
KATIONOK
(mg e. é. /l) (mg e. é. /l) (mg e. é. /l)
kalciumos < 0,35 0 – 0,25 0 – 0,35
kalcium-magnéziumos < 0,35 0 – 0,35 0,25 – 0,50
magnézium-kalciumos < 0,35 0 – 0,35 0,50 – 1,00
kalcium-nátriumos 0,35 – 0,50 0 – 0,50
nátrium-kalciumos 0,50 – 0,65 0 – 0,50
nátrium-magnéziumos > 0,65 0,50 – 1,00
nátriumos > 0,50 0 – 0,50 0 – 0,50
4.2. ÖNTÖZÖTT TERÜLETEK TRÁGYÁZÁSA
Az öntözés hatásának tulajdonított minıségromlás leggyakoribb oka a víz- és tápanyagellátás köl-

csönhatásainak figyelmen kívül hagyása. Megfelelı, szakszerő trágyázással az öntözésnek nincs vagy
minimális a minıségrontó hatása.
Jelentıs szerepe van a szervestrágyázásnak az öntözött területeken. Szervestrágyázás hatására
csökken a talaj térfogattömege, nı a pórustérfogata, ezáltal vízbefogadó és víztartó képessége, vala-
mint levegıgazdálkodása javul. Az intenzívebb talajélet, a szervesanyagok gyorsabb mineralizációja
miatt fontos a talajok szervesanyag tartalmának növelése. A szervestrágyázás részben ellensúlyozza az
öntözés miatti fokozott nitrát kimosódást. A szervesanyag bevitelnek jelentısége van a talaj eliszapo-
lódással szembeni ellenálló képességének javításában, ami öntözött területeken különös fontossággal
bír. A szervestrágyázás következtében javulnak a talaj mikroorganizmusainak életfeltételei. A mikro-
szervezetek a talajrészecskék összetapasztása által javítják a morzsák vízállóságát, ezzel nagymérték-
ben csökkentik az öntözés potenciálisan káros hatásait. A szervestrágyázáson belül, az istállótrágya
mellett, a zöldtrágyának is nagy jelentısége van az öntözött területeken. Különösen a pillangós növé-
nyek hatása nagyon kedvezı.
A mőtrágyázás során öntözött területeken elsısorban a nitrogén-hatóanyagú trágyákra kell fokozott
figyelmet fordítani. A kijuttatott nitrogén a talajban, nitrit- és nitrát-ion formájában könnyen elmozdul
a vízzel, mélyebb rétegekbe mosódik, ahol esetleg a növények gyökerei már nem érik el. Akár a talaj-
vízbe is lejuthat a körülményektıl függıen, ami már környezetvédelmi szempontból komoly veszélyt
is jelent.
Öntözött területeken növekszik a veszélye a nitrogén kimosódásának, különösen akkor, ha nagy
mennyiségő nitrogén mőtrágyát juttatnak ki a nagyobb termés elérése érdekében. Öntözés hatására
javul a mőtrágyák hatékonysága, tehát az egységnyi terméshez kijuttatandó mőtrágya-mennyiség csök-
kenthetı.
128
4.3. AZ ÖNTÖZÉSI MÓDOK NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉRTÉKELÉSE
Az öntözési módok növénytermesztési értékelésénél figyelembe kell venni:

─ Milyen minıségő öntözést lehet megvalósítani a segítségével? Itt elsıdleges szempont a
vízszétosztás egyöntetősége.
─ Milyen hatással van a talajra?
─ Milyen hatással van a növényzetre?
─ Milyen termıterület veszteséggel, jár?
─ Van-e valamilyen speciális agrotechnikai igénye?
─ Milyen a gazdaságra gyakorolt hatása?
4.3.1. FELÜLETI ÖNTÖZÉS
A felületi öntözésnek az alábbi változatai vannak:

─ árasztásos
─ csörgedeztetı, sávos csörgedeztetı
─ barázdás
─ mélybarázdás
Árasztásos öntözés
Árasztásos öntözésre Magyarországon ma két esetben kerülhet sor. Az egyik a rizstermesztés. A
rizstelepeken speciális kalitkákat alakítanak ki tereprendezéssel, hogy a kalitkán belüli vízszintkülönb-
ség minél kisebb legyen, általában 5 cm-nél nagyobb egyenetlenséget már kedvezıtlennek tartanak. A
rizstelep kialakítása során elınyös 3-6 ha mérető, téglalap alakú kalitkákat létrehozni. A vízellátó és
levezetı csatornákat, a vízkormányzást végzı mőtárgyakat úgy kell tervezni és kivitelezni, hogy opti-
mális idıtartamon belül lehessen az elárasztást, lecsapolást, vízszintszabályzást megvalósítani. Ha-
zánkban ma alig van mőködı rizstelep.
A másik eset, amikor árasztásos öntözés lehetséges, ha árvízvédelmi okokból meghatározott terüle-
tekre ideiglenesen kiengedik a víz egy részét. Ezek a területek legtöbbször gyepterületek vagy szántó-
földek. Ez a legolcsóbb árvízvédelmi megoldás, viszont számos problémát vet fel. Igen kedvezıtlen
hatást gyakorol a talajra az elárasztás, különösen, ha növényborítás nélküli területen következik be.
Szerkezetromboló hatása erıteljes, eliszapolja a felsı talajréteget. Az eliszapolódás következtében a
talajban lévı, gyengébb vízvezetı képességő réteg tovább tömörödik, vízgazdálkodási tulajdonságai
romlanak.
Nagy az eróziós károk bekövetkezésének kockázata is. Különösen veszélyes helyzet alakulhat ki
kötött talajon, ha a felszínhez közel vízzáró réteg van. Az ilyen területeken az árasztás hatására folya-
matos, egyirányú vízmozgás alakulhat ki a lejtés irányába, mely a szétiszapolódott talajszemcséket
magával viszi.
A talajszerkezetre gyakorolt kedvezıtlen hatás miatt olyan területeken lenne szabad az elárasztást
végrehajtani, ahol sőrő növényborítás és sőrő gyökérzet van, például gyepterületeken.
Veszélyt jelent az is, hogy a talaj teljesen feltöltıdik nedvességgel, a pórustérfogat 100 %-a vízzel
telített állapotba kerül. Ennek következménye a levegıtlen, oxigénhiányos helyzet kialakulása, a talaj-
ban uralkodóvá válnak a redukciós folyamatok, illetve a mikrobiális tevékenység is megváltozik. A
redukciós kémiai folyamatok során mérgezı vegyületek, ionok képzıdhetnek, melyek károsan hatnak
a növények életfolyamataira, mérgezési tünetek jelentkezhetnek. A talajban található aerob mikroor-
ganizmusok száma csökken, tevékenységük lelassul, vagy teljesen szünetel. Felszaporodnak az anae-
129
rob mikroszervezetek, köztük a denitrifikáló baktériumok is, emiatt számottevı nitrogénveszteség

következhet be a denitrifikáció felgyorsulása miatt.
Az árasztás következménye lehet a talajvíz szintjének megemelkedése is. Amennyiben a talajvíz
emelkedésével a mélyben található káros sók is a felsıbb rétegekbe kerülnek, igen kedvezıtlen és
hosszútávra ható folyamatok indulhatnak el, például másodlagos szikesedés.
A növényzetre gyakorolt hatása egyrészt az idıtartamától, másrészt a hımérséklettıl függ. Minél
hosszabb az árasztás idıtartama és minél magasabb a hımérséklet annál nagyobb károkat okoz a nö-
vényzetben. A vízborításnak hıkiegyenlítı hatása is van, néhány fokos a nappal és éjszaka közötti
hıingás az elárasztott területeken.
A felületi öntözés ma korszerőtlennek számít, a nagy veszteségek miatt gyenge a hatékonysága, rá-
adásul a víz kijuttatása egyenetlen, megvalósítása számos problémát vet fel, jó minıségő öntözésre
nem alkalmas. A felületi öntözés egyéb formáit, például a csörgedeztetı, sávos csörgedeztetı, baráz-
dás, mélybarázdás öntözést ma már csak elvétve alkalmazzák hazánkban.
4.3.2. ESİSZERŐ ÖNTÖZÉS
A szántóföldi kultúrákban legelterjedtebb öntözési mód, körülbelül az öntözött szántóterület 80 %-

án az esıszerő öntözést alkalmazzák. A természetes esıhöz hasonlóan a víz cseppek formájában jut a
növényekre és a talajfelszínre. A nyomás alatti vízsugár különbözı kialakítású szórófejeken keresztül-
jutva bomlik cseppekre. A felületi öntözéssel szemben vitathatatlan elınye, hogy egyenetlen, hullámos
talajfelszín esetében is alkalmas vízpótlásra, ahol a felületi öntözés nem alkalmazható, valamint pontos
vízadagolást lehet segítségével megvalósítani. Az esıszerő öntözés intenzitását mindig a talaj víznyelı
és vízvezetı képességének függvényében kell beállítani. A talaj befogadó képességénél nagyobb in-
tenzitású öntözés eredménye a tócsásodás, szerkezetrombolás, eliszapolódás, elfolyási veszteségek.
A 56. ábra egy vályogtalaj vízbefogadását mutatja. Látható, hogy 40 perc elteltével állandósul az
egységnyi idı alatt beszivárgott víz mennyisége. Az öntözésre való berendezkedéssel egy idıben a
talaj vízgazdálkodási tulajdonságait is meg kell ismerni, enélkül nem valósítható meg szakszerő öntö-
zés.
56. ábra Vályogtalaj vízbefogadása
100
90
Kumulatív vízbefogadás (mm) .
80
70
60
50
40
30
20
10
0
0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 110 120 130
Idı (perc)
130
Az esıszerő öntözés talajromboló hatása attól is függ, hogy növényzettel borított-e a talaj. A csu-
pasz talaj sokkal érzékenyebb az öntözés okozta káros hatásokkal szemben.
Növényborítás nélkül akkor kerülhet sor öntözésre, ha kelesztı öntözést végeznek. Általában nem
célszerő a kelesztı öntözés során 10-15 mm-nél több vizet kijuttatni, minél nagyobb az egyszerre ki-
juttatott víz mennyisége, annál nagyobb és annál hosszabban ható károk keletkeznek. A 10-15 mm-es
vízadag talajszerkezet romboló hatása alig kimutatható, minimális cserepesedés jelentkezik. Nagyobb
vízadag maradandó károkat okoz a talaj szerkezetében.
Növények által borított területen az esıszerő öntözés talajromboló hatása viszonylag kicsi, a csep-
pek mozgási energiájának nagy részét a növények levelei veszik fel. Vízágyúval történı öntözésnél, a
2 mm átmérıt meghaladó cseppméret esetében, a levelek is sérülhetnek a mechanikai ütıhatás követ-
keztében.
Az intercepció a növényállomány vízfelfogó képessége. Ha sőrő a lomb (szója, borsó, burgonya), a
kijuttatott víz felét is felfoghatja a növényzet, általános esetben 2-3 mm-nél nem több a levelek által
felfogott víz mennyisége. A növények által visszatartott víz viszonylag hamar elpárolog, így a vízellá-
tásban igen kicsi szerepe van. A növényzet szempontjából kedvezı hatás, hogy a szennyezıdéseket,
port, pollent, stb. lemossa a levelekrıl, csökkenti a transzspirációt. Közvetetten káros hatásai is vannak
a növényállományra, ugyanis a mikroklímát az állomány belsejében úgy változtatja meg, hogy az ked-
vezı lesz a gombák szaporodásához, ezért a gombabetegségek fokozott megjelenésére kell számítani.
Az öntözött területen a vetést úgy kell elvégezni, hogy a mobil berendezés mozgási irányával egye-
zıek legyenek a sorok. Lehetıség szerint szabályos, egyenes sorokat kell vetni, fokozottan ügyelve a
csatlakozásokra. A tıszám növelése növényenként eltérı mértékben indokolt. A cukorrépánál például
nincs szükség sőrőbb állományra, de fontos, hogy kiegyenlített legyen. Kukoricánál indokolt lehet a
tıszámsőrítés.
A szórófejek alatti beázási profil nem egyenletes (57. ábra). A gyártók különbözı szórásképő szó-
rófejeket és fúvókákat fejlesztettek ki, melyek az egyenletes öntözést szolgálják. A szórófejek átfedés-
sel történı telepítésével jobban megközelíthetı az egyenletes vízkiosztás (58. ábra).
Az esıszerő öntözés hatására minimálisan 20-30 %-os termésnövekedéssel lehet számolni. Évjárat-
tól függıen általában 50 %-os vagy még nagyobb terméstöbblet érhetı el az öntözetlenhez viszonyít-
va. Az öntözés hatására a termésbiztonság jelentısen javul, az évjáratok közötti terméskülönbségek
lecsökkennek. Kisebb lesz a termésingadozásból eredı kockázat.
57. ábra Az esıszerő öntözés szórófeje alatti beázás alakja
131
58. ábra Átfedésben elhelyezett szórófejek alatti beázási profil
Amennyiben szakszerőtlenül végzik, a minıséget ronthatja. Ebbıl a szempontból elsısorban az ön-

tözés idejének kitolódása jelent kockázatot.
Esıszerő öntözés megvalósítása esetén a következı vízveszteségeket kell figyelembe venni:
─ párolgási veszteség: Általában 8-50 % között változik az öntözıberendezéstıl és a kör-
nyezeti feltételektıl függıen, extrém esetben akár 60 %-ot is elérhet. Ez a veszteség csök-
kenthetı a legkevésbé (48. táblázat).
─ elszivárgás: Nagyobb egyszeri vízadagnál a kiöntözött víz egy része gyorsan a mélyebb ta-
lajrétegekbe vagy talajvízbe szivároghat.
─ elfolyás: Szakszerőtlen öntözésnél nagy veszteségeket okozhat, különösen rossz vízbe-
fogadó képességő talajokon vagy lejtıs területen.
48. táblázat Az esıszerő öntözés párolgási vesztesége különbözı intenzitású kijuttatás esetén (%)
(Szalóki, 1989)
Kis intenzitás Közepes intenzitás Nagy intenzitás

(3-5 mm/ó) (5-15 mm/ó) (>15 mm/ó)
nappal éjjel nappal éjjel nappal éjjel
40 20 30 20 20 10
Az esıszerő öntözıberendezések lehetnek stabil, félstabil vagy mobil rendszerőek.

A stabil kiépítéső rendszereknél a talajban csıvezeték hálózat van, melyhez vízkivételre alkalmas
hidránsok csatlakoznak olyan rendszerben, hogy az egész tábla beöntözhetı legyen a szórófejek át-
telepítése nélkül. Viszonylag egyszerően üzemeltethetı, automatizálható, viszont költséges a kiépí-
tése.
A félstabil rendszerek esetében a stabil megoldáshoz hasonlóan csıvezeték és hidráns hálózat van
kiépítve, de sokkal ritkább kiosztásban. A hidránsokhoz kézi vagy gyakrabban gépi áttelepítéső
szárnyvezetékek csatlakoztathatók.
A mobil rendszerek minden eleme, a szivattyú, a fıvezeték, a szárnyvezetékek és egyéb szerelvé-
nyek mozgathatók. Az áttelepítés munkaigényes, általában gépi erıvel történik.
132
Csévélhetı dobos berendezések.

A csévélhetı dobos berendezés a polietilénbıl készült hajlékony vízvezetı csövet mőködése során
a dobra feltekeri. A dobot általában az öntözıvíz hajtja. A szórófejet egy csúszótalppal vagy kerekek-
kel ellátott keret tartja.
A csévélhetı dobos öntözıberendezések igen gyakran vízágyúval vannak felszerelve. A vízágyú
nagy intenzitással, nagy távolságra juttatja ki a szükséges vízmennyiséget. A víz szétosztásának
egyenletessége nem a legjobb, a szél nagymértékben rontja az öntözés minıségét. Hátrányuk az is,
hogy nagy víznyomást igényelnek az üzemeléshez. A nagy cseppméret miatti talajromboló hatása
jelentıs, különösen amíg a növény nem borítja a felszínt.
A víz nagy levegıtömeggel találkozik a vízágyú forgása közben, ezért a párolgási veszteség nagy, a
15-25 %-ot is elérheti. Elınyösebb a konzolos berendezés, ahol egyetlen szórófej helyett sok, alacso-
nyabban elhelyezett, kisebb mőködik. Ezzel egyenletesebb vízkiosztás valósítható meg, javul az öntö-
zés minısége, csökken a párolgási veszteség.
Linear system és center pivot berendezések.

A mozgó szárnyvezetékes berendezések esetében a szárnyvezeték olyan magasságban van elhe-
lyezve, hogy a növények fölött, azok károsítása nélkül mozogni tudjon. A szárnyvezetékek hossza a
lineár esetében 250-400 m, kétirányú betáplálás esetén akár 1000-1100 m is lehet. A lineár rendszerek
nagyon rugalmasan alakíthatók a gazdaság igényei szerint. Különbözı szórófejekkel szerelhetı, me-
lyekkel sokféle igény kielégíthetı. A csı tetején elhelyezett szórófejekhez képest kedvezıbb az az
újabban alkalmazott módszer, amikor a szórófejeket a növénysorok közé lógó vezetékek aljára szere-
lik, így kisebb a párolgási veszteség, a víz kisebb utat tesz meg a talajig.
A center pivot esetében a szárnyvezeték a hidránshoz kapcsolódva körbefordul. A szárnyvezeték
hossza 400-600 m lehet. Alkalmazása során problémát jelent, hogy a vezeték kerületi sebessége a kö-
zépponttól távolodva nı, ezért a vízkiosztás nem egyenletes. Ennek a megoldására két lehetıség van.
Az egyik szerint a fúvókák osztástávolsága csökken a szárnyvezetéken, a másik szerint a fúvókák át-
mérıjét, így a kijuttatott vízmennyiséget növelik a középponttól távolodva. Bármelyik megoldással
elérhetı az egyenletes vízkiosztás. Problémát jelent az is, hogy a táblák általában nem kör alakúak, így
maradnak öntözetlen foltok a tábla sarkaiban. Ezeket egyéb módon lehet beöntözni.
59. ábra Körbeforgó szárnyvezeték (Center pivot) (Fotó: Dr. Csajbók József)
133
A mozgó szárnyvezetékek alkalmazásának számos elınye van a hagyományos berendezésekhez

képest. A rendszer elınye, hogy azonos nyomon jár a berendezés, emiatt kicsi a taposási kár. Nagyon
jó minıségő öntözést tesznek lehetıvé, automatizálhatók. Alacsonyabb nyomáson mőködnek, egyen-
letesebb vízelosztást lehet megvalósítani, nagy terület öntözésére alkalmasak. Kisebb vízadag is pon-
tosan kijuttatható, így a növény igényeihez jobban igazodó öntözés valósítható meg. A kijuttatott víz
kisebb levegıtömeggel találkozik a növény felületéig, emiatt a párolgási veszteség kisebb, mint a ha-
gyományos szórófejek esetében, 8-12 %-os. Hátrányuk a nagy beruházási költség.
60. ábra Frontálisan haladó szárnyvezeték (Linear system) (Fotó: Dr. Csajbók József)
4.3.3. ALTALAJÖNTÖZÉS
Az altalajöntözés esetében gyakorlatilag nincsen talajszerkezet romboló hatás. A talajcsöveket a ta-

laj felszíne alatt 90-110 cm-rel helyezik el, a talajban a víz a kapillárisokban a vízpotenciál gradiens
irányában mozog, így nincsen eliszapolódás, káros túlnedvesedés nem alakul ki. Nincsen párolgási
veszteség, a talaj felszíne száraz marad. A száraz talajfelszín teszi lehetıvé, hogy a munkákat késede-
lem nélkül jó minıségben el lehet végezni, nem kell várni a talaj száradására, mint a hagyományos
öntözési módok esetében. A talajélet nem károsodik, intenzíven zajlanak az aerob tápanyagfeltáródási
folyamatok. További elınye, hogy a vízveszteség általában nagyon kicsi, a hatásfok 98-99 %-os.
Különösen fontos az öntözıvíz minısége. Semmiképpen nem használható a belvizes területekrıl
levezettet víz altalajöntözésre, mivel általában magas a sótartalma. A nem megfelelı minıségő víz
kedvezıtlen folyamatokat indít el a talajban, romlanak a kémiai tulajdonságai, akár másodlagos szike-
sedés is megindulhat.
A növényzetre gyakorolt hatása attól függ, hogy milyen mélyen gyökerezik a növény. Az elég mé-
lyen gyökerezı növények gyökérzete rátelepszik az állandóan nedves rétegre. Az állandó, kedvezı
vízellátás miatt a növények növekedése egyöntető és gyors. A szántóföldön használatos öntözési mó-
dok közül ez a legkedvezıbb a növények számára, ennek a legnagyobb a termésnövelı hatása, ameny-
nyiben az egyéb munkákat szakszerően végzik. Hátránya, hogy költséges a megvalósítása, nagy a
beruházásigénye.
134
A sekélyen gyökerezı növények esetében nem alkalmazható sikeresen ez az öntözési mód. Ameny-
nyiben a növények gyökérzete nem éri el a csövek fölötti kedvezı nedvességtartalmú réteget, nem
tudják hasznosítani az öntözéssel kijuttatott vizet.
4.3.4. MIKROÖNTÖZÉS
A mikroöntözés során kis mennyiségő vizet osztanak szét a növényállományban.
Csepegtetı öntözés
Elsısorban kertészeti kultúráknál alkalmazzák. A víz nyomás alatti csıvezeték-rendszeren keresz-
tül jut a területre. A növények tövéhez közel elhelyezett csepegtetı testekbıl lassan, cseppenként jut a
víz a talajra. A csepegtetı testek mőködésének alapja a nyomásszabályozás. Általában a víz által meg-
tett út hosszával növelik a súrlódási ellenállást. A testek belsejében a víz egy kis átmérıjő spirálcsövön
halad keresztül, közben a nyomás lecsökken. A csepegtetı elem alján cseppenként távozik a víz.
Ez az öntözési mód tehát közvetlenül az egyes növények gyökérzónáját nedvesíti. A növény szá-
mára optimális talajnedvesség-tartalmat folyamatosan fenntartják a víz cseppenkénti adagolásával.
Egy-egy csepegtetıtestbıl a típusától függıen 1-9 l/óra intenzitással jut ki a víz. Az öntözıvíz csak a
terület egy részét nedvesíti, mert a beázási zónák nem érnek össze, a csepegtetı elemek a beázási kör-
nél nagyobb távolságra vannak egymástól.
Kedvezı esetben a növényállomány minden egyede azonos vízadagot kap. A csepegtetve öntözött
növényállományok napi adagját a napi vízfogyasztás alapján kell megállapítani. Ez az öntözési mód
kiválóan alkalmas tápanyagok kijuttatására is, ekkor egy tápoldat adagolót kell a rendszerbe építeni.
Vezérlése automatizálható.
Az öntözés hatásfoka nagyon jó, 90-95 %-os. Hatékony és víztakarékos öntözés megvalósítására
alkalmas, erózióveszély gyakorlatilag nincs.
A csepegtetı öntözés hátránya, hogy nagyon jó minıségő vizet igényel. A csepegtetı testek belse-
jében nagyon kis átmérın (0,3-1 mm) keresztül mozog a víz, ezért a mechanikai szennyezıdéseket
finom szőrıvel el kell távolítani. A vízben oldott anyagok mennyisége is korlátozott, mert az esetleges
lerakódások hamar eltömıdést okozhatnak, ezért csak ivóvíz tisztaságú víz alkalmazható.
Hazánkban még nem terjedt el, de a világban már alkalmazott az a megoldás szántóföldi növények
öntözésére, amikor a mozgó szárnyvezetékre (lineár, center pivot) csepegtetı testekkel szerelt rugal-
mas csövet erısítenek soronként. A berendezés haladása közben a csepegtetı vezetéket végighúzza a
sorok között. Nagyon víztakarékos, hatékony megoldás, jól ötvözi a két öntözési mód elınyeit (61.
ábra).
61. ábra Mozgó szárnyvezetékre szerelt csepegtetı öntözési rendszer vázlata
135
Mikroszórófejes öntözés
A mikroszórófejes öntözés során rendszer kiépítése a csepegtetı öntözéshez hasonlóan történik. A
víz kiadagolására igen kis mérető szórófejeket használnak. A szórófejekbıl az esıszerő öntözéshez
hasonlóan porlasztva jut ki a víz, az intenzitás és cseppméret viszont sokkal kisebb. A szórófejeket az
állományba telepítik a talaj felszínére, ezért a párolgási veszteség kicsi. A növényállománytól függıen
a szórófejek által nedvesített területek nem érnek össze, így nem az egész felületet öntözzük.
Nagyon pontos, a növények igényeihez igazodó vízadagolást lehet megvalósítani ezzel az öntözési
móddal. Tápanyagok kijuttatására is kiválóan alkalmas. Könnyen automatizálható.
A víz minısége a csepegtetı öntözéshez hasonlóan kiemelten fontos, bár itt a jellemzı keresztmet-
szet nagyobb, ezért kisebb az eltömıdés veszélye.
Az utóbbi években kedvezı folyamatnak tekinthetı a modern öntözıberendezések egyre nagyobb
arányú elterjedése hazánkban. A 62. ábra a különbözı öntözési módok arányát mutatja.
62. ábra A vízjogi engedélyek alapján alkalmazott öntözési módok
300
Öntözhetı terület (ezer ha)
250
200
150
100
50
0
Esıszerő öntözés Altalaj öntözés Felületi öntözés Mikroöntözés
1995 2002
136
137
5. A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK ÖNTÖZÉSE
5. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK ÖNTÖZÉSE
A növények vízigénye általában a tenyészidejük közepe táján a legnagyobb, de növényfajonként

természetesen vannak eltérések. A 49. táblázatban találhatjuk a fontosabb szántóföldi növények vízel-
látás szempontjából kritikus fejlıdési szakaszait. A kritikus szakasz a növény életében azt jelenti, hogy
egyrészt ilyenkor nagy a vízfogyasztása, másrészt az érzékenysége a vízhiányra megnı. Amennyiben
ez a szakasz beleesik a Magyarországon nagy valószínőséggel bekövetkezı nyári aszályos periódusba,
a növény a vízhiány miatt károsodásokat szenved, és a termés mennyisége csökken, minısége romlik.
49. táblázat A szántóföldi növények vízellátás szempontjából kritikus fejlıdési szakaszai
Növény Kritikus szakasz
Lucerna kaszálás után
Lucerna (mag) virágzás
Bab virágzás, szemtelítıdés
Kukorica virágzás, szemtelítıdés
Zöldborsó virágzás, terméskötés
Borsó hüvelyesedés
Burgonya sztólók fejlıdése, gumóképzıdés
Rizs bugahányás, virágzás
Cirok virágzás, termékenyülés
Szója virágzás, termékenyülés
Napraforgó virágzás, termékenyülés
Cukorrépa csírázás- kelés, intenzív répanövekedés
Dohány a gyors növekedés idıszaka
Búza virágzás
A szántóföldi növényeket elsısorban az ország azon területein öntözik, ahol egyrészt a klimatikus
vízhiány mértéke szükségessé teszi, másrészt megvannak az egyéb feltételei is, például talajadottsá-
gok, termelési színvonal, üzemméret, tıkeerı. Ennek megfelelıen az öntözött szántóterület legna-
gyobb része az Alföldön található (63. ábra). Az Észak-Alföldön Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-
Szolnok megyékben, a Dél-Alföldön Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben folytatnak kiterjedt
öntözést. Ezekben a megyékben található hazánk öntözött szántóterületének mintegy 80 %-a.
Az öntözésre berendezett és vízjogilag engedélyezett területnek évente körülbelül 50-70 %-án fo-
lyik tényleges öntözés. A kapacitás kihasználtsága természetesen évenként jelentısen változik a csa-
padék mennyiségétıl és eloszlásától függıen.
138
63. ábra A szántóföldi növények öntözött területe az ország különbözı régióiban (2003)
50
45
Öntözött terület (ezer ha) 40
35
30
25
20
15
10
5
0
l
l
ág
l
tú
ld
g
ld
tú
tú
zá
sz
fö
lfö
án
án
án
rs
Al
or
l-A
un
un
un
ro
r
k-
-D
ya
-D
ya
l-D
Dé
za
ag
ép
at
ag
És
Dé
-M
ug
öz
M
K
Ny
k-
ép
za
öz
És
K
Forrás: AKII
5.1. A CUKORRÉPA ÖNTÖZÉSE
5.1.1. AZ ÖNTÖZÉS JELENTİSÉGE A CUKORRÉPA TERMESZTÉSÉBEN
A mennyiségi és minıségi mutatók rövid és hosszabb távú bizonysága szerint Magyarországon az

eredményes cukorrépa termesztéshez a biológiai alapok, a szakmai felkészültség jó, az ökológiai
adottságok, a mőszaki-technikai felkészültség közepes szinten biztosított.
A termések az 50-es évtizedben 18-21, a 60-as évtizedben 25-32, a 70-es évtizedben 33-34, a 80-as
évtizedben 39-40, a 90-es évtizedben 29-52 t/ha között ingadoztak. A termések növekedésének trendje
mellett a termésingadozás mértékének növekedése fıként a 90-es évtizedben (180 %) vált jelentıssé
(Ruzsányi, 1997).
Az igen nagy termésingadozás a termelıt és a feldolgozót egyaránt sújtja, és mindkettıt gyakran
bizonytalan helyzetbe hozza, mert a termesztés és a feldolgozás egyaránt költséges, a tervezés pedig
szinte lehetetlenné válik. Nem kielégítı a cukortartalom és nagy a területi, valamint az idıbeni inga-
dozás (13,5-17,5 %). A termésbiztonság, az évenkénti termésingadozás csökkentése egyre nagyobb
jelentıséget kap. A cukortermelés eredményének ingadozását fıként a kedvezıtlen klimatikus viszo-
nyok váltják ki. A klimatológiai szélsıségekbıl eredı vízhiány hatásának legmegbízhatóbb, legered-
ményesebb enyhítıje az öntözés. A termésbiztonság javításának egyik legfontosabb eszköze tehát a
szakszerő öntözés megvalósítása.
Száz évet meghaladó mérési adatsor értékelése az ország fıbb cukorrépa termı tájain, de fıként az
Alföldön a szárazság trend erısödése mellett a szélsıséges idıjárási helyzet elıfordulásának növeke-
139
dését igazolja. A szárazság és az idıjárási szélsıségek köztudottan rontják a megfelelı vagy a jó cu-
korrépa termés elérésének esélyeit.
Ebbıl eredıen az öntözést - az öntözhetı területeken és az arra alkalmas talajokon - a cukorrépa
termesztéstechnológia egyik legfontosabb, csak ritkán nélkülözhetı feladatai közé kell sorolni.
Az öntözés nemcsak fontos tényezı, hanem költséges és szakszerőséget igénylı agrotechnikai eljá-
rás. Ruzsányi (1997) szerint a szakszerőtlenül elvégzett öntözés költsége alig kevesebb, mint a szak-
szerőé, az eredménye viszont átlagosan 50 %-kal kisebb. Az eredményes, a jövedelmezı öntözés leg-
biztosabb alapja a szakszerő munka, a termıhelyei adottságok, valamint a cukorrépa igényének minél
teljesebb ismerete, az öntözés és az egyéb termesztési tényezık összhangjának megteremtése.
Az öntözéssel elérhetı terméstöbblet:
száraz évjáratban 15 – 25 t/ha (25-50 %)
átlagos évjáratban 8 – 12 t/ha (15-20 %)
A cukorrépa öntözésének hatékonyságát a következı tényezık befolyásolják:
─ öntözési rend
─ öntözés kivitelezésének minısége
─ állománykiegyenlítettség
─ agronómiai színvonal
─ tápanyagellátás
─ fajta öntözési reakciója
─ növényvédelem
5.1.2. A VÍZELLÁTOTTSÁG, VÍZHIÁNY ÉRTÉKEI, TERÜLETI ELOSZLÁSA

TÁJEGYSÉGENKÉNT
Az öntözés szükségességének egyik megközelítését a nyári hónapok vízellátottsági értékeinek, il-

letve eloszlásának ismerete adja. A klimatikus vízellátottsági térkép Szász által kidolgozott módszerrel
készült.
Az értékek alapján a vízellátottsági kategóriák számszerő elhatárolása tehetı meg az alábbiak sze-
rint:
Vízellátási értékpárok Vízellátási kategóriák
11 - 20 súlyos szárazság
21 - 30 szárazság
30 - 40 mérsékelt vízellátottság
A térképrıl leolvasható, hogy súlyos nyári szárazság jellemzi a Nagyalföld középsı területét Szol-
nok, Kecskemét, Szarvas térségét, de még a peremterületét (az Északi középhegység déli lejtıje alatti
síkságtól Szeged, Békéscsaba környékéig. Szárazság kategóriába sorolható az északi, a keleti perem-
vidék keskeny sávja, valamint a Dunántúl jelentıs területe. Az ország ÉK-i és DNy-i részét jellemzi
csupán mérsékelt nyári vízellátottság (Ruzsányi, 1997).
A cukorrépa-termesztés szempontjából az a hátrányos következtetés vonható le, hogy az ország te-
rületének mintegy 2/3-án nyári vízhiány uralkodik, amelyen belül az egyes tájak között csupán a hiány
nagyságában van eltérés.
Vízellátás tekintetében megkülönböztetett kategóriát igényel a Kisalföld, ahol a kavicsos altalaj
nagy vízáteresztı képessége miatt a tényleges vízhiány jóval nagyobb annál, amit a klimatikus
vízellátottsági érték jelez. A mérések és a termesztési tapasztalatok szerint a cukorrépa-termesztésben
140
fontos régiónak számító Kisalföld nyári vízhiánya esetenként meghaladja a Nagy-Alföld legszárazabb
területeinek vízhiányát is.
50. táblázat Csapadékos, száraz és átlagos csapadékú évek elıfordulásának gyakorisága az Alföldön (%)
Idıszakok Csapadékos Száraz Átlagos
1860-1900 22.5 22.5 55.0

1990-1940 17.5 30.0 52.5
1940-1980 17.5 42.5 40.0
1980-1995 20.0 46.7 33.3
Csapadék csökkenés: 50-90 mm
5.1.3. A TALAJOK VÍZHÁZTARTÁSI JELLEMZİI ÉS A CUKORRÉPA VÍZELLÁTÁSÁBAN

BETÖLTÖTT SZEREPÜK
A cukorrépát minden gazdaság az adottságai szerinti jobb talajokon termeszti. Következésképpen

az országra jellemzı talajtípusok közül megjelölhetık azok, amelyeken a termesztés döntı része helyet
kap. A cukorrépa-termesztés jellemzıen az alábbi talajtípusokon történik:
─ A Dunántúlon és az Északi- középhegység alatt elhelyezkedı barna erdıtalaj és
csernozjom-barna erdıtalaj vízháztartása jó-közepes. A hasznos vízkapacitása a termıréteg
vastagságától függıen változó. A cukorrépa-termesztésnek megfelelnek. A termésbizton-
ságot a vízhiány veszélyeztetheti. Az öntözés, ha van vízkivételi lehetıség, szükséges.
─ A folyóvölgyekben öntés, réti öntéstalaj és öntés réti talaj található változó szélességő sáv-
ban. A vízháztartásuk közepes, illetve jó. A vízellátás meghatározója a talajvíz elhelyezke-
dése, amely a nyár elsı felében megfelelı, a nyár második felében általában 2 m alá süly-
lyed. A cukorrépának erre az idıszakra megnövekedett vízigényét csak részben elégíti ki.
Az öntözésre nagy gyakorisággal szükség van.
─ A Tisza felsı, középsı és alsó szakaszán egyaránt elıfordul réti csernozjom talaj. Vízház-
tartása jellemzıen jó. A talajvízszint elhelyezkedése tavasszal és a nyár folyamán a cukor-
répának kedvezı. Ezen a talajon az öntözésre való berendezkedés szükséges és eredmé-
nyes, mivel a klimatikus vízhiány nagy (150-200 mm). Ennél kevesebb öntözıvíz (80-150
mm) kiadagolása elegendı és nagy termésnövelést, valamint termésbiztonságot eredmé-
nyez.
─ A réti talaj a Tiszántúlnak és néhány más területnek nagy kiterjedéső, jellemzı talajtípusa.
A vízáteresztı képessége közepes vagy közepesnél rosszabb. A hasznos vízkapacitása kö-
zepes. Vízháztartási tulajdonságai nem kedvezıek. A cukorrépa ezen a talajon gyakran és
jelentıs vízhiányt szenved. Az eredményes cukorrépa-termesztéshez ezeken a területeken
öntözés szükséges.
─ A csernozjom talajok kiváló vízháztartási és egyéb tulajdonságaiknál fogva az öntözéses
cukorrépatermesztés legjobb feltételét biztosítják. Ennek a talajnak a 0-200 cm-es rétege
közvetlenül hozzájárul a cukorrépa vízellátásához. Az alatta elhelyezkedı 50-100 cm-es ré-
teg pedig közvetett (rendszerint pozitív) szerepet játszik a vízellátásban. A mértékadó réteg
200-250 mm hasznos vízmennyiség tárolására képes. A tavaszi induló hasznosvíz -készlet
alapján kellı biztonsággal következtethetünk a tenyészidıbeni vízellátásra (vízhiányra), az
öntözés szükségességére. A tervezhetı öntözés szervezési elınyt, pontosabb munkát és az
öntözés jobb eredményét biztosítja.
141
5.1.4. A CUKORRÉPA VÍZIGÉNYE, A VÍZIGÉNY VÁLTOZÉKONYSÁGA
A cukorrépa vízigényes növény, a tenyészidıben 540-600 mm, július, augusztus hónapokban 320-
340 mm vizet igényel. Statikai vízigénye 65-70 % víz és 30-35 % levegı a talaj pórustérfogatában. A
kritikus idıszakok a csírázás-kelés, és az intenzív répatest fejlıdés ideje (június vége – augusztus kö-
zepe).
A vízigény tenyészidıbeni változása a párafelvevı-rendszer állapotának változása mellett a cukor-
répa sajátos tulajdonságát (nagy lombozat, folyamatos levélképzıdés) tükrözi. A vízigény klimatikus
regulációja a termıtájak közötti különbségekben és az évjáratok változékonyságában egyaránt meg-
mutatkozik. Az évjárathatás legkisebb július 1 - augusztus 20. között, legnagyobb a tavaszi és a nyár
végi-ıszi idıszakban. A cukorrépa tenyészidıbeli átlagos vízigénye a 51. táblázatban látható.
A cukorrépa dinamikai vízigénye:
április-május 0,9 - 2,2 mm/nap
június 2,4 - 4,0 mm/nap
július-augusztus 5,0 - 6,5 mm/nap
szeptember 2,0 - 4,5 mm/nap
51. táblázat A cukorrépa vízigénye és annak változása a tenyészidıben (Ruzsányi, 1997. alapján)
Vízigény Eltérés az átlagtól

Idıszak
(mm) (± mm)
IV. 10-30. 16 7
V. 1-20. 29 5
V. 21-VI.10. 44 9
VI. 10-30. 72 15
VII. 1-20. 105 16
VII. 21-VIII.10. 122 14
VIII. 11-31. 103 11
IX. 1-20. 76 16
Összesen: 567 93
A súlyosan száraz, a száraz és a mérsékelten nedves tájak közötti vízigénykülönbség 20-60 mm. A
termıhely és az évjárat hatása mellett a cukorrépa vízigényét agrotechnikai tényezık is befolyásolják.
Tápanyaggal jól ellátott, térben és idıben kiegyenlített, nagy lombozatú cukorrépa állománynak átla-
gosan 40-60 mm-rel nagyobb a vízigénye, mint a heterogén, kevésbé fejlett répáé (Ruzsányi, 1997). A
jól fejlett, homogén cukorrépa táblák növényállománya a felvett vizet jobb hatékonysággal hasznosít-
ja, következésképpen gazdasági érdek az ilyen állomány kialakítása, megırzése és vízigényének kielé-
gítése.
A Ny-Európában szokásos 120-130 ezres állománysőrőség azonban Magyarország számára nem
lehet követendı gyakorlat, mert a mi klimatikus és talajviszonyaink mellett az ilyen állomány vízigé-
nyét gazdaságosan nem lehet kielégíteni. Hazánkban a 90-100 ezer hektáronkénti növényszám –
amennyiben kiegyenlített – biztosítja legjobban a természeti erıforrások kihasználását, a nagy és jó
ipari értékő répatermés elérését.
142
5.1.5. A CUKORRÉPA ÖNTÖZÉSI RENDJE
A vízigény kielégítése évjáratonként eltérı öntözési rendet igényel. Néhány általános elvet azonban
célszerő szem elıtt tartani.
Az öntözési rend kialakításának szempontjai:
– gyakori, kisadagú öntözések
– elsı öntözés ne legyen korai
– utolsó öntözés ne tolódjon ki
– speciális célú öntözések
(száraz tavasz – kelesztı öntözés 10-20 mm)
(száraz ısz – betakarítást segítı öntözés 20-40 mm)
Az öntözés hatása nagyban függ egy-egy tenyészidıben az elsı és az utolsó öntözés idıpontjának
helyes megválasztásától. Az elsı öntözést, a szélsıségesen száraz tavasztól eltekintve, nem kell korán
kezdeni. Ha a talaj alsó rétege nedves, a cukorrépa fıgyökerével a vízfelvétel érdekében egyre mé-
lyebbre hatol. A korai öntözés a talaj felsı rétegét nedvesíti és tömıdötté, levegıtlenné teheti a talajt,
ebbıl eredıen nem teszi szükségessé, sıt megakadályozza a mélyebb gyökerezést, így a cukorrépára
jellemzı, fokozatosan elvékonyuló, szabályos gyökértest kifejlıdését. Ezért az ilyen öntözés a talajra,
a növényre egyaránt káros (Ruzsányi, 1997).
Gondosságot igényel az utolsó öntözés idıpontjának helyes megválasztása. A levélképzıdés, amíg
elegendı a napfény (hazánkban általában augusztus közepe, vége), produktív folyamatnak tekinthetı.
Napfény hiányában azonban már káros a levélképzıdés, mert a korábban képzıdött, rendszerint a
gyökérben tárolt szacharóz felhasználásával jár. Ezért be kell tartani azt a szabályt, hogy a cukorrépa
utolsó öntözését augusztus közepén, augusztus végén fejezzük be. Szélsıségesen száraz, meleg ıszi
idıjárás esetén késıbb is öntözhetünk, de azt a betakarítás megkezdése elıtt három héttel fejezzük be,
és 15-20 mm-nél több vizet ilyenkor soha ne adjunk ki.
Az egyszerre kijuttatott öntözıvíz mennyiségére érzékeny a cukorrépa, a gyökérzetének levegıigé-
nye miatt. Ruzsányi ajánlása szerint réti, réti csernozjom talajon 20-25 mm-nél, csernozjom és öntésta-
lajon 20-30 mm-nél nagyobb vízadagot egyszerre a cukorrépatáblára ne öntözzünk ki. Az ilyen víz-
mennyiség kiöntözése is csak akkor jár haszonnal, ha egyenletes az eloszlás, és az elsı, valamint az
utolsó öntözés víznormája nem haladja meg a 15-20 mm-t.
A kelesztı öntözést a cukorrépa nem igényli, ha arra mégis sor kerül, például 3-4 hetes kora tavaszi
szárazság esetén, a kisebb károsodás miatt 10 mm-es öntözıvíz normával és kis intenzitású öntözéssel
végezzük azt el. Ellenkezı esetben, mivel ekkor a talajon még nincs növényborítás, az öntözés a talajt
tömörré, cserepesedetté, levegıtlenné teszi, amit a répa nehezen visel el. A kelesztı öntözés kedvezıt-
len hatása az is, hogy lehőti a talajt, aminek következtében a csírázás vontatott lesz, valamint a kijutta-
tott presowing gyomirtó szerek hatása bizonytalanná válhat.
Az öntözés megkezdését követıen folyamatosan jó vízellátást kell teremteni a cukorrépának, hogy
ütemes legyen a fejlıdése, produktív az anyagcseréje, normális (és nem szakaszos) a levélképzıdése
és vízhiány miatt ne következzen be levélváltás.
A cukorrépa öntözésére a következı öntözıvízadagok alkalmazhatók:

1. öntözés 15-25 mm,
4. öntözés 20-25 mm.
5. öntözés 15-20 mm
143
Az öntözés mőszaki feltételei

A cukorrépa mindenkor egyenletes öntözést igényel és ennél fogva csak azok az öntözıberendezé-
sek ajánlhatók alkalmazásra, melyek mőszaki megoldásuknál fogva az öntözıvíz egyenletes kiosztásá-
ra alkalmasak, tehát jó minıségő öntözést tesznek lehetıvé. Ennek a követelménynek elsısorban a
különbözı típusú mozgó szárnyvezetékes öntözıberendezések, például lineár és körben járó (center
pivot) alkalmasak. Ezeknek a berendezéseknek azonban közös jellemzıjük, hogy nagy intenzitással
juttatják ki az öntözıvizet. Ruzsányi (1997) szerint a nagy intenzitás és a répagyökér levegıtlenséggel
szembeni nagy fokú érzékenysége az öntözıvíz-norma mérséklését követeli. Az egyszerre kiöntözött
víz mennyisége ennél fogva nem haladhatja meg a 20-30 mm-t.
Ezeknek a berendezéseknek az üzemelése során még mindig tartja magát az a régi felfogás, misze-
rint a kis öntözıvíz-norma mellett nagy az öntözıvíz párolgási vesztesége. A téves felfogás megvál-
toztatása érdekében hangsúlyozni szükséges, hogy miután a szórófejek a berendezés beállíthatósága
folytán a növényállományhoz közelebb kerülnek, nem érintkezik a porlasztott vízfüggöny nagy légré-
teggel, párafelvevı térrel, így a tényleges párolgás lecsökken, az öntözıvíz döntı hányada a növényál-
lományra jut, ahol közvetlenül és közvetett módon hasznosul.
A kis öntözıvíz-norma megköveteli a rövidebb öntözési fordulót, az öntözések számának növelé-
sét. A hagyományos két, háromszori öntözés természetesen ebben az esetben nem tartható. Négy-
hatszori öntözéssel juttatható ki az a vízmennyiség, mely a répa tenyészidıbeni vízigényét kielégíti.
Nem mindegyik cukorrépát termelı gazdaság képes vállalni a drága öntözıberendezés megvásárlá-
sának anyagi terhét. Ezért ma és a jövıben is üzemelni fognak a cukorrépa táblákon csévélı dobos
öntözıberendezések is. Ebben az esetben az tanácsolható, hogy a csévélı dobok ne vízágyúval, hanem
konzolokkal legyenek felszerelve, mert így jelentısen javul az öntözés egyenletessége, az öntözés
minısége és az öntözés hatékonysága is. Az öntözıvíz normája pedig megegyezhet a mozgó szárny-
vezetékes öntözıberendezéseknél ajánlott mennyiséggel, ugyanis a csévélı dobos berendezések a kon-
zolokkal alkalmassá tehetık a kis vízmennyiség egyenletes kijuttatására.
Az öntözés speciális követelményei

A rizománia a szántóföldjeinken kisebb-nagyobb mértékben mindenütt megtalálható. A vírust ter-
jesztı gomba (Polimyxa betae) nedves talajban jobban felszaporodik, így a fertızés veszélye is növek-
szik. Ezért tekintsük kötelezı érvényőnek azt a követelményt, hogy öntözött körülmények között min-
denkor rizománia toleráns fajtákat termesszünk.
A talajok fizikai állapota az egyoldalú talajhasználat, a mővelıeszközök rossz megválasztása, a
mőveletek nagy száma, a gépek taposása miatt az elmúlt évtizedekben fokozatosan romlott. A talaja-
ink tömıdötté váltak, illetve tömörödési hajlamuk megnövekedett. Ez a kedvezıtlen helyzet öntözött
körülmények között különösen veszélyessé válhat, ezért a mély vagy mélyülı lazítás elvégzése öntö-
zésre kijelölt táblákon kötelezı feladat.
Ki kellene használni a szervestrágyázás talajállapot javító hatását is. A szerves trágyát juttassuk az
elıvetemény alá, ezzel a kívánt hatás elérhetı a gyomosodás veszélyének növekedése nélkül.
A mésztrágyázás a tápanyagok feltárásának javítása mellett, a talajok szerkezetességének fenntartá-
sát is elısegíti. A cukorrépa közismerten Ca-igényes növény, ezért fıként öntözött viszonyok között a
cukorrépát termı talajainkra minden esetben juttassunk 3-5 t/ha adagban cukorgyári mésziszapot
(Ruzsányi, 1997).
Az öntözés költséges agrotechnikai eljárás, melynek megtérülése, eredmény növelı hatása, elsı-
sorban az egészséges lombozatú, 100 ezres állománysőrőségő, térben és idıben homogén cukorrépa
állománnyal teremthetı meg. Az öntözés nem teszi szükségessé a nagyobb állománysőrőséget, de
igényli az állomány homogenitását, mert heterogén állományban az egyedek közötti különbségek
megtöbbszörözıdnek. Egyenetlen állományban az egy-egy növényre jutó eltérı tenyészterületbıl,
tápanyag- és vízellátásból következıen a répa termésmennyisége, ha nem is csökken nagyot, a cukor-
144
tartalom a beltartalmi értékek jelentıs mértékő romlása miatt a cukortermésben olyan visszaesés kö-
vetkezik be, hogy az kizárja az eredményes gazdálkodás lehetıségét.
Öntözött körülmények között a kórokozókkal szembeni preventív védekezés alap követelménynek
tekinthetı, a megkésett védekezés eredménye ugyanis mindig kérdéses, nagy kockázatot jelent.
Az öntözés megnöveli a cukorrépa produktív tenyészidejének hosszát. Ezt a kedvezı hatást úgy le-
het kihasználni, ha az öntözött táblákon késıbb kezdjük a betakarítást. Így a nagy terméshez jó cukor-
tartalom és kedvezı ipari érték párosul.
Szakszerő öntözéssel a répa igényét kielégítı tápanyagellátást, és tápanyaghasznosulást is nagyobb
biztonsággal meg lehet valósítani. A jobb körülmények megadják annak a lehetıségét, hogy igénye-
sebb, nagyobb cukortermésre képes Z-típusú fajtákat termeljünk és ezzel is javítsuk a
cukorrépatermesztés gazdasági eredményét.
5.2. A LUCERNA ÖNTÖZÉSE
A lucerna úgy ismert, hogy a szárazságot elég jól tőri, ugyanakkor az öntözést nagyon meghálálja.
A gyökérzete mélyre hatoló, nagy tömegő és nagy szívóerıt tud kifejteni. Ez az oka a jó szárazságtő-
résének. Vízigénye nagy, 600-780 mm. Jó szárazságtőrése ellenére, nagy vízigénye miatt jelentıs ter-
méstöbbletet lehet elérni az öntözéssel. Az elsı éves lucerna öntözése 80-120 %, a második évesé 80-
100 % terméstöbbletet eredményez. A harmadik évben az állomány kiritkulása miatt a terméstöbblet
csak 10-20 %-os (52. táblázat). A relatív terméstöbblet az elsı évben a legnagyobb, ekkor ugyanis a
termés viszonylag kevesebb. Az abszolút terméstöbblet a második évben a legnagyobb elérheti a 7-
t/ha-t is. A harmadéves lucerna öntözése csak szélsıségesen száraz években gazdaságos a kiritkulás és
gyomosodás miatt.
52. táblázat A lucerna terméstöbblete öntözés hatására (Ruzsányi, 1985)
Terméstöbblet
t/ha %
1. éves 3,46 117
2. éves 7,24 94
3. éves 1,53 12
Az öntözésnek káros hatásai is vannak a lucerna esetében, melyek különösen helytelenül végzett,
szakszerőtlen öntözés következtében erısödnek fel. Öntözés alatt és után, hosszabb-rövidebb ideig a
talaj felsı rétege levegıtlenné válik. A lucerna gyökerei érzékenyek az oxigénhiányra, ezért a hosszan-
tartó levegıtlenség hatására elpusztulnak, ami azután a növény pusztulásával is jár. A talaj vízbefoga-
dó képességét figyelmen kívül hagyó, nagy intenzitású vagy nagyadagú öntözés következménye, hogy
a lucerna jelentıs mértékben kiritkul. Az állomány gyorsabb ütemő ritkulására szakszerően megvalósí-
tott öntözés esetén is számítani kell.
Az öntözés következtében a gombás megbetegedések is fokozott mértékben jelentkeznek. A beteg-
ségek nagyobb arányú megjelenése szintén az állomány ritkulását okozza. Elsısorban a Verticillium és
Fusarium gombák szaporodnak el és okoznak károkat. Öntözött lucernában tehát nagyobb figyelmet
kell fordítani a növényvédelemre.
Az öntözést a kaszálások rendje határozza meg. A lucerna öntözését a kaszálások után akkor cél-
szerő elvégezni, amikor az új növedék elérte a 10-12 cm-es magasságot, az állomány szinte teljesen
fedi a talajt. Ekkor a talajtömörítı hatás sokkal kisebb a növények intercepciója miatt, a vízigény pedig
az intenzív növekedés következtében nagy. A kijuttatott víz hasznosulása jó. A közvetlenül kaszálás
145
után végzett öntözés párolgási vesztesége jóval meghaladja a késıbbi öntözését. A sarjadóképessége is
jobb a lucernának levegıvel jól átjárt talajon, mint az öntözés következtében akár csak átmenetileg is
vízzel telített talajon.
Az elsı növedék vízigényét a természetes csapadék és a talajban tárolt vízkészlet az évek többsé-
gében fedezi. Amennyiben a téli félév csapadéka a talajt nem nedvesíti át kellı mélységben, tehát az
induló hasznosvíz-készlet kicsi, várható, hogy az elsı növedék is vízhiányt szenved. A második, har-
madik növedék vízigénye a legnagyobb, mert a levegı párafelvevı képessége igen nagy ebben az idı-
szakban.
A lucerna növedékek vízigénye:
1. növedék 125 – 150 mm

2. növedék 150 – 160 mm
3. növedék 135 – 165 mm
4. növedék 115 – 130 mm
5. növedék 70 – 80 mm
Összesen: 595 – 685 mm
A lucernatábla öntözésére egyszerre 50-80 mm-es vízadag javasolható. Természetesen figyelembe

kell venni a talaj tulajdonságait, kötött talajon kisebb vízadagokkal öntözzünk.
A javasolt öntözési norma:

VI. 1-10. 50 – 70 mm
VII. 11-20. 70 – 80 mm
VIII. 1-10. 50 – 60 mm
IX. 1-10. 40 – 50 mm
Az öntözıvíz mennyisége a 210-260 mm-t is elérheti száraz évjáratokban.

Lehetıség van idényen kívüli öntözésre is. A nyárvégi öntözés célja a talaj vízzel való feltöltése, és
a lucerna rizómájának megerısítése.
5.3. A VÖRÖSHERE ÖNTÖZÉSE
A vöröshere igényli az egyenletes vízellátást. Gyökértömege 20-25 %-al kisebb, mint a lu-
cernáé és nem hatol olyan mélyre. A nedvesség nagy részét a talaj felsı rétegeibıl tudja fel-
venni. Az egyenletes vízellátás iránti igénye miatt az Alföldön csak öntözött körülmények
között, vagy magasan álló talajvíz mellett termeszthetı sikeresen. A vöröshere viszonylag
nagyobb arányú termesztését a rizstelepek vetésváltásában betöltött sikeres szerepe tette lehe-
tıvé. Az öntözés során ügyelni kell a pangóvizek megjelenésére.
Vízigénye körülbelül 600 mm. Az öntözés terméstöbblete átlagosan az elsı évben 3 t/ha
szénaérték, a második évben 4 t/ha. A terméstöbblet nagymértékben függ az idıjárástól, elsı-
sorban a csapadék mennyiségétıl és eloszlásától. Különösen száraz évjáratban meghaladhatja
a 3-4 t/ha-t is, csapadékos évben esetleg alig éri el az 1 t/ha-t.
A vöröshere öntözésére általában július 1-20. között kerül sor.
146
Az öntözés normája:
1. évben a második növedék: 70 – 80 mm
2. évben a második növedék: 60 – 70 mm
Az öntözıvíz mennyisége 130-150 mm.
A kaszálások után 8-10 cm-es növénymagasságnál lehet elkezdeni az öntözést, a lucerná-
nál leírt okok miatt.
5.4. A BURGONYA ÖNTÖZÉSE
A burgonya nagyon érzékeny a vízhiányra. Ez azt jelenti, hogy bármilyen kicsi vízhiány a termés
mennyiségében csökkenést okoz. Zárt növényállományban minden mm vízhiány 0,25 t/ha terméski-
esést eredményez. Az egyenletes vízellátás iránti igénye és jó öntözési reakciója (50-130 %) miatt
nagyon gazdaságos az öntözése.
Gyökérzete nem túl fejlett és kicsi a szívóereje. A talaj felsı 40-60 cm-es rétegében helyezkedik el
a gyökértömege 60-85 %-a. Ennek a viszonylag sekély rétegnek döntı szerepe van a burgonya vízellá-
tásában, öntözéssel ezt a réteget kell a kedvezı nedvességtartományban tartani. A kedvezı nedvesség-
állapot azt jelenti a burgonya esetében, hogy a talaj nedvességtartalma ne csökkenjen a diszponibilis
víztartalom 50 %-a alá.
A vízhiány a gumók számának csökkenésén kívül a gumók méretét is csökkenti, kedvezıtlen lesz a
gumók méret szerinti eloszlása. Öntözött körülmények között a termés minısége is jobb. Kevésbé
jelentkezik például a talaj mechanikai nyomásából adódó húselszínezıdés, valamint számos, a vízhi-
ány következtében fellépı élettani elváltozás kialakulását csökkenti. Öntözéssel a talaj alacsonyabb
hımérséklete miatt javul a vetıgumók minısége, nı biológiai értékük.
Sárvári et al. (2003) megállapította, hogy jelentıs különbség van a fajták öntözési reakciója között.
2002-ben a Kuroda, Kondor és a White Lady termését az öntözés 100%-al is növelte (64. ábra). 2003-
ban a 9 fajta átlagában az öntözés 60 %-kal növelte a termést, 70-80 %-kal növelte a Lilla, Kondor és a
Hópehely és 117 %-kal a Százszorszép termését. Az öntözés 20-24%-al is növelte a nagymérető gu-
mók arányát, ennek következében csökkent a méreten aluli gumók aránya, mely piacosabb megjele-
nést biztosított (65. ábra).
A burgonya vízigénye 500-550 mm. A tenyészidı csapadéka és a talaj vízkészlete hazánkban álta-
lában nem fedezi a burgonya vízigényét, ezért kiemelkedı jelentıségő a termésmennyiség és termés-
biztonság tekintetében az öntözés. A várható terméstöbblet átlagosan 40-50 %. A burgonya vízellátás
szempontjából kritikus idıszaka június eleje-július vége. Júliusban a napi vízfogyasztás elérheti a 5-6
mm-t.
Az öntözés megvalósítása során fontos szempont a bakhát egyenletes átnedvesítése. Erre a kis in-
tenzitású megoldások alkalmasak. A kis intenzitással végzett öntözés a talaj védelme szempontjából is
kedvezı, ugyanis kisebbek az eliszapolódásból, tömörödésbıl eredı károk. Az öntözıberendezések
közül alkalmasabbak a konzolos, vagy mozgó szárnyvezetékes (lineár, center pivot) megoldások.
Ezekkel egyenletes vízkiosztás valósítható meg, pontosan szabályozható a kijuttatott vízmennyiség és
alkalmasak kis intenzitású öntözésre is.
A burgonya öntözése során figyelembe kell venni, hogy az öntözések közötti idı nem lehet túl
hosszú. Az egyszer öntözött burgonya sokkal érzékenyebb lesz a vízhiányra, mint a nem öntözött. A
burgonya gyökérzete a vízpótlás hatására még sekélyebben alakul ki, ezért fontos szempont, hogy az
öntözést folytatni kell a tenyészidıszak folyamán, ha egyszer elkezdtük.
A növényborítás kialakulásáig az öntözés intenzitása ne legyen több 10 mm/óránál. Nagyobb in-
tenzitás a talaj károsodását okozza, és a bakhátat lemossa.
147
64. ábra Az öntözés hatása a burgonya termésmennyiségének alakulására 2002-ben (Sárvári et al. 2003)
60
50
40
Termés (t/ha)
30
20
10
0
p
n
dy
a
ee
t
iá
do
el
od
é
ká
ir
sz
La
ól
eh
on
ur
án
es
or
óp
D
te
K
K
sz
hi
H
áz
W
Sz
Öntözött Öntözetlen
65. ábra Az öntözés hatása a Hópehely burgonyafajta gumóméretének megoszlására 2002-ben

(Sárvári et al. 2003)
11%
21%
34%
31%
58%
45%
< 4 cm 4-6 cm > 6 cm < 4 cm 4-6 cm > 6 cm
Öntözött Öntözetlen
148
Klasszikus öntözési rend:

─ öntözés ideje: június 20 – augusztus 10. (gumókötés idıszaka)
─ öntözıvíz norma: maximum 30 – 40 mm (4 – 5-ször öntözve)
A kiöntözött vízmennyiség 150-200 mm.
Az egyszerre kijuttatott vízmennyiséget úgy határozzuk meg, hogy a talaj ne telítıdjön vízkapacitá-
sig vízzel. Ha szükséges végezzünk beáztatási próbát. A burgonya gyökérzete a vízigénye mellett igen
levegıigényes is, és már rövid idejő levegıtlenség is károsodásokhoz vezet. A talaj pórustérfogatának
legfeljebb 70-75 %-a legyen vízzel telített még közvetlenül öntözés után is. Különösen a gumókötés
idıszakában érzékeny a burgonya még az átmeneti levegıtlenségre is.
A túl késın végzett öntözés következménye a gumók héjának nem kellı mértékő vastagsága, ami
betakarításkor okoz problémát. A betakarítás során sokkal könnyebben szenved mechanikai sérülése-
ket a gumó, részben a vékony héj, részben a magasabb turgornyomás miatti csökkent rugalmasság
következtében.
A burgonya öntözıvízigénye természetesen az ország egyes régióiban eltérı, a hımérsékleti és
csapadékbeli eltérések miatt. Gáspár (1994) adatai alapján az öntözıvízigény az országban 7 és 161
mm között változik (53. táblázat).
53. táblázat A burgonya vízigénye és öntözıvízigénye különbözı klímakörzetekben (Gáspár, 1994)

Maximális dekád Öntözıvízigény (mm)
Klímakörzet Vízigény (mm) vízfogyasztás Gyenge vízgaz- Jó vízgazdálkodá-
(mm) dálkodású talajon sú talajon
Gyır 389 39,2 91 41
Nagykanizsa 370 37,8 57 7
Martonvásár 397 41,3 125 75
Gödöllı 404 40,8 92 42
Kecskemét 440 45,5 130 80
Szolnok 441 45,5 155 105
Szeged 451 47,3 161 111
Nyíregyháza 405 42,0 64 14
Debrecen 424 45,6 99 49
Szarvas 420 43,3 116 66
A jobb vízellátottság javítja a tápanyagok hasznosulását is. Az 1 kg mőtrágya hatóanyagra jutó

termés öntözött körülmények között lényegesen jobb (10-35 %-kal), mint öntözés nélkül (54. táblá-
zat). Az öntözés javítja a víz hasznosulását is, a Solum Rt (1998) vizsgálatai szerint a 100 l vízre jutó
termés öntözött körülmények között több volt.
Az öntözés hatással van a burgonyagumók beltartalmára is. A vizsgált 10 elem közül a Ca, P, K, S,
Mg, Fe, Mn és Na tartalom növekedett, a Cu és a Zn-tartalom csökkent (Sárvári et al. 2003).
149
54. táblázat A tápanyag és vízfelhasználás hatékonysága burgonya trágyázási kísérletben (Solum Rt, 1998)
Hatékonyság
Trágyakezelés Tápanyag
Termés (t/ha) Víz
(kg/ha) (1 kg hatóanyagra (100 l vízre jutó termés,
jutó termés, kg/kg) kg/100 l)
N P 2O 5 K 2O Öntözött Öntözet- Öntözött Öntözet- Öntözött Öntözet-

len len len
180
107 320 42,09 31,03 69 51 0,50 0,45
85+95
150
40 290 38,59 26,14 80 54 0,46 0,37
55+95
85 107 320 38,08 28,01 74 55 0,45 0,40
55 40 290 37,39 23,17 97 60 0,44 0,33
180 107 320 36,89 30,11 61 50 0,44 0,43
150 40 290 31,19 26,02 65 54 0,37 0,37
- - - 25,13 17,22 0,30 0,25
5.5. A ZÖLDBORSÓ ÖNTÖZÉSE
A borsó nem öntözésigényes kultúra, hazánkban nem jellemzı az öntözése. Az öntözéssel elérhetı
terméstöbblet nem fedezi a többlet ráfordításokat. A zöldborsó esetében viszont, nagy termelési értéke,
és a zsengeség romlása miatt bekövetkezı gyors árcsökkenés indokolttá teheti az öntözést. Öntözéssel
jelentısen növelhetı a termés biztonsága mennyiségi és minıségi tekintetben is. Sekélyen elhelyezke-
dı gyökérzete miatt a zöldborsó kiegyenlített vízellátást igényel, érzékeny a vízhiányra, már viszony-
lag rövid ideig tartó vízstressz is minıségromlást, terméskiesést okoz. A vízellátás szempontjából kri-
tikus idıszak a virágzás-terméskötés szakasza. A borsó gyökérzetének levegıigénye miatt többszöri
kis vízadaggal történı öntözés javasolt.
A zöldborsó vízigénye 380-400 mm. Figyelembe véve rövid tenyészidejét, ez viszonylagosan nagy
vízfogyasztást jelent.
Az öntözési ideje: április 20 – június 15.
Az öntözıvíz norma:
1. 40 – 50 mm
2. 30 – 40 mm
3. 20 – 30 mm
4. 20 – 30 mm
Az öntözéssel elérhetı terméstöbblet 40-50 %.
150
5.6. A SZÓJA ÖNTÖZÉSE
A szója származásából adódóan vízigényes növény. Vízigénye a tenyészidıben 470-500 mm, amit
a hazai csapadékviszonyok között nem kap meg. Nagy vízigénye mellett a páraigénye is nagy. A vi-
rágzás idıszakában a megfelelı termékenyülés elıfeltétele a magas páratartalom. Magyarországi ter-
mesztésében sokszor a legnagyobb problémát a hıigénye és vízigénye mellett a páraigénye jelenti. A
tenyészideje során - vízigény szempontjából - a június-augusztus hónapok vízellátása a legfontosabb
termést meghatározó tényezı.
55. táblázat A szója vízigénye és az 50 éves csapadékátlag (Ruzsányi, 1988)

Szója vízigénye 50 éves csapadékát-
Hónap Eltérés (mm)
(mm) lag (mm)
Április 40 50 +10
Május 60 65 +5
Június 100 67 -33
Július 120 61 -59
Augusztus 100 62 -38
Szeptember 50 56 +6
Összesen: 470 361 -109
56. táblázat A szója napi vízfogyasztása különbözı fenofázisokban (Ruzsányi, 1988)
Fenofázis Napi vízfogyasztás (mm)
Kelés - bimbósodás
0,6 - 2,1
(május-június közepe)
Bimbósodás - virágzás 50 %
2,1 4,3
(június közepe-július közepe)
Virágzás 50 %- virágzás vége
4,0 - 6,8
(július közepe-augusztus közepe)
Hüvely- és magtelítıdés (augusztus
4,0 - 4,6
közepe-szept.eleje)
Érés
4,0 - 1,6
(szeptember eleje - vége)
A szója tenyészidıbeli vízfelvételének dinamikáját a napi vízfogyasztási értékek jól jellemzik. A

szója dinamikai vízigénye mellett fontos ismerni a statikai vízigényét is, elsısorban az öntözés szak-
szerő végrehajtása miatt. A szója a megfelelı vízellátás mellett a talaj levegızöttségére is igényes (op-
timális statikai vízigénye 60-70 % víz és 30-40 % levegı a talaj pórustérfogatában). Ez különösen
fontos a Rhizóbium-tevékenység és a speciális gyökérfejlıdés miatt (túlöntözés elkerülése, az anaerob
viszonyok rövid ideig álljanak fenn az öntözést követıen).
Az öntözés várható terméstöbblete az évjárattól függıen 30-50 %.

Az öntözési ideje: június 10 – augusztus 10.
151
Öntözıvíz norma:
1. 30 – 40 mm
2. 30 – 40 mm
3. 20 – 30 mm
4. 20 – 30 mm
5. 30 – 40 mm
5.7. A KUKORICA ÖNTÖZÉSE
A kukorica öntözésérıl szólva, bár egy fajról van szó, el kell különíteni a csemegekukoricát, a ve-
tımagtermesztést és az árukukoricát. Öntözésigényességük lényegesen eltérı. A csemegekukorica és a
vetımagkukorica nagyon öntözésigényes kultúrák. Viszonylag kicsi és sekélyen elhelyezkedı gyökér-
tömeget növesztenek, tehát rosszabbul képesek hasznosítani a talaj nedvességkészletét. Ráadásul
egyenletesen jó vízellátást igényelnek a tenyészidıszak során, a vízhiány jelentıs terméskiesést ered-
ményez. Termelési értékük sokkal nagyobb, mint az árukukoricáé, öntözésük nyereséges. Az árukuko-
rica termesztésben használt hibridek mélyebben gyökereznek, nagyobb a gyökértömegük, és jobban
elviselik a vízhiányt, mint a csemege- és vetımagkukorica. A szemes árukukorica öntözése az eladási
ártól függıen nem minden esetben gazdaságos.
A kukorica vízigénye 450-550 mm. A vízellátás szempontjából kritikus idıszak a virágzás-
szemtelítıdés szakasza.
5.7.1. AZ ÁRUKUKORICA ÖNTÖZÉSE
Az utóbbi két évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánkban az aszályos évek gyakorisága
nıtt. A kukorica termesztésében a limitáló tényezı az évek többségében a csapadék mennyisége és
eloszlása. A nemesítı intézeteknél fokozott figyelmet fordítanak az alkalmazkodóképes, minél jobb
szárazságtőrı képességgel rendelkezı genotípusok elıállítására. A nemesítıi munka és az agrotechni-
kában egyre inkább elterjedı víztakarékos megoldások ellenére a vízhiány terméscsökkentı hatása a
kukoricatermesztésben minden évben megfigyelhetı. Az öntözés, mint a vízhiány enyhítésének kézen-
fekvı megoldása, mégsem kerül elıtérbe a szemeskukorica esetében, aminek jól ismert gazdasági okai
vannak.
A kukorica öntözési reakciója elég jó. Az öntözés hatására várható terméstöbblet az évjárattól és
genotípustól függıen 2-6 t/ha. Az 1 mm öntözıvízre jutó terméstöbblet 20-40 kg is lehet. Csak a jó
öntözési reakciójú, nagy termıképességő hibridek öntözhetık sikeresen, a hibridek között lényeges
különbségek vannak. A szemeskukorica öntözésének háttérbe szorulását az öntözés költségeinek
emelkedése és a kukorica alacsony ára magyarázza. Még viszonylag nagy terméstöbblet sem fedezi a
költségeket.
Az öntözés ajánlott ideje: június 20 – augusztus 20.
Az öntözıvíz normája:
1. 50 – 60 mm
2. 30 – 40 mm
3. 30 – 40 mm
4. 40 – 60 mm
A kiöntözött vízmennyiség összesen 150-220 mm.
152
5.7.2. A CSEMEGEKUKORICA ÖNTÖZÉSE
A csemegekukorica vízigénye nem haladja meg számottevıen az árukukorica hibridek vízigényét.

Sokkal érzékenyebben reagál viszont az egyenetlen vízellátásra és a vízhiányra. Az öntözés termésnö-
velı hatása természetesen az adott évjárat hidrológiai jellemzıitıl függ. Az 57. táblázatban láthatjuk
az öntözéssel elért terméstöbbletet csemegekukorica kísérletben, különbözı évjáratokban. Csapadékos
években a többlettermés 1-1,5 t/ha volt, míg száraz években a 10 t/ha-t is meghaladta. Daróczi (1995)
szerint az öntözés évjárattól és hibridtıl függıen 0,6-16 t/ha-ral növelte a termést.
57. táblázat A csemegekukorica termése és terméstöbblete öntözés hatására (5 hibrid átlaga)

(Daróczi, 1995. nyomán)
Nem öntözött Öntözött Terméstöbblet Terméstöbblet

Évek
(t/ha) (t/ha) (t/ha) (%)
1985 15,26 16,79 1,53 10,0

1986 14,52 17,34 2,82 19,4
1987 16,04 21,22 5,18 32,3
1988 17,62 19,88 2,26 12,8
1989 17,49 20,23 2,74 15,7
1990 10,39 20,97 10,58 101,8
1991 20,44 21,51 1,07 5,2
1992 7,84 18,79 10,95 139,7
1993 12,28 17,63 5,35 43,6
A csemegekukoricát inkább többször kis adaggal öntözzük, mint ritkábban, nagyobb adagokkal.
Így biztonságosabban elérhetı az egyenletes vízellátás és a megfelelı termékenyüléshez szükséges
magas páratartalom az állományban.
Az öntözés ideje: június 1 – augusztus 20.
1. 30 – 40 mm
2. 20 – 30 mm
3. 20 – 30 mm
4. 20 – 30 mm
5. 20 – 30 mm
A kijuttatott öntözıvíz mennyisége 120-200 mm.
5.7.3. A VETİMAGKUKORICA ÖNTÖZÉSE
A vetımagkukorica öntözésének jelentısége kiemelkedı. A vetımag elıállítása során használt

beltenyésztett vonalak életképessége, felépítése gyenge. Gyökérzetük fejletlen, sekélyen hatol a talaj-
ba, vízfelvevı képessége gyenge. A vonalak már rövid ideig tartó vízstressz hatására károsodnak.
153
Gyengén fejlett gyökérzetük és a vízhiánnyal szembeni érzékenységük miatt kiegyenlített vízellátást

igényelnek, mely csak öntözéssel valósítható meg. A virágzás idıszakában a minél jobb termékenyü-
lés elısegítése érdekében szükség van többszöri kis adagú öntözésre, a páratartalom emelése céljából.
A magas páratartalom ugyanis segíti a termékenyülést, a pollentömlık növekedése gyorsabb, a bibe
pedig hosszabb ideig marad termékeny.
A vetımagkukorica öntözése gazdaságos, a termés értéke igen nagy. A várható terméstöbblet öntö-
zés hatására 0,5-1,5 t/ha.
Az öntözés ideje: június10 – augusztus 10.
1. 50 – 60 mm
2. 20 – 30 mm
3. 20 – 30 mm
4. 20 – 30 mm
5. 40 – 50 mm
5.8. AZ İSZI BÚZA ÖNTÖZÉSE
Az ıszi búza nem tartozik az öntözést megháláló, kiterjedten öntözött növények közé. Hazánkban a
búzát ma csak speciális esetekben öntözik, melynek elsısorban gazdaságossági okai vannak. Az öntö-
zéssel elérhetı terméstöbblet nagy valószínőséggel nem fedezi a többletköltségeket, ezért öntözhetı
területeken elsısorban a szabályozott vízellátást jobban megháláló kultúrákat termesztenek. A búza
öntözésére akkor kerülhet sor, ha vetésváltási okokból az öntözésre berendezett területre kerül.
Az öntözıberendezések állandó költségei akkor is jelentkeznek, ha nem üzemeltetik ıket, ezért az
olyan kultúrákat is öntözik, melyek öntözése egyébként valószínőleg nem gazdaságos. Egyes esetek-
ben az öntözés agronómiai hatékonysága kifejezetten kedvezı lehet, amely ökonómiailag is pozitív
mérleget eredményez. Nagy vízigényő elıvetemény után, például kukorica, a terméstöbblet elérheti a
2 t/ha-t is (Ruzsányi, 1997), mely már gazdaságos lehet. Öntözés hatására elsısorban a kalászonkénti
szemszám és az ezerszemtömeg növekszik.
A korábbi, hagyományos felfogás szerint a kalászhányás vagy virágzás fenofázisában öntözték a
búzát. Az egyszeri adag maximum 50-60 mm, az idénynorma 90-120 mm volt. A késıbbi kutatások
alapján a szakemberek megállapították, hogy a búza legnagyobb vízigénye a szárba szökés és szemte-
lítıdés közötti idıszakra esik. A vízellátás szempontjából kritikus fenofázisok a csírázás-kelés, az
intenzív szárnövekedés és a kalászolás-virágzás.
A tenyészidıszakban az ıszi búza 390-480 mm vizet igényel. Az országban, az egyes régiók idıjá-
rásában jelentkezı eltérések következtében területileg különbözı a nagy valószínőséggel bekövetkezı
vízhiány értéke. A Dunántúlon 0-80 mm-es, az Alföldön 60-120 mm-es vízhiány értékek valószínősít-
hetık (Harmati, 1987). A maximálisan egy adagban kijuttatható vízmennyiség a talajtípustól függıen
20-40 mm. Száraz ıszön jó hatékonyságú a kis víznormával történı kelesztı öntözés.
Az öntözés termésmennyiséget növelı hatása eltérı lehet az ökológiai, termesztéstechnológiai, fel-
tételektıl, illetve a fajta tulajdonságaitól függıen. Száraz években az öntözés termésnövelı hatása 25-
40 %-os (1-1,8 t/ha), míg átlagos vagy csapadékos években 5-20 %-os (0,3-0,8 t/ha).
Fel kell hívni a figyelmet arra a tapasztalatra, hogy csapadékos évjáratokban az öntözés termésde-
pressziót is okozhat. Ennek oka a gombabetegségek fokozott megjelenése és a megdılés kockázatának
növekedése.
Az öntözés javítja a mőtrágyázás hatékonyságát az ıszi búza termesztésben is. Öntözött körülmé-
nyek között az 1 kg NPK hatóanyagra vetített szemtermés többlet meghaladja az öntözés nélkül kapott
154
értékeket. Fajtától, és a termesztés egyéb körülményeitıl függıen 20-80 %-os hatékonyság javulás is
elérhetı. A javulás elsısorban a nagyobb mőtrágyaadagoknál érvényesül, azonban az optimális adagot
meghaladó tápanyagszinteken csökken a hatékonyság.
A búza öntözési rendje:

a.) Lehetıség van idényen kívüli öntözésre, melyet a DATE Növénytermesztési Tanszékén
dolgoztak ki (Bocz, 1979):
ıszi feketetarló öntözés (VIII–X. hónapok)
– löszháti csernozjom 60-80 mm
– kavicsos altalajú öntéstalaj 2 x 30-40 mm
kora tavaszi öntözés (III. hó csak a fagyok elmúltával, IV. és V. hónapokban,
a tavaszi kedvezıbb, mint az ıszi)
– csernozjom talajon 60-80 mm (vízhiánytól függıen)
b.) A klasszikus öntözési rend:
május vége – június közepe között (kalászhányás – szemtelítıdés eleje)
1 x vagy 2 x 20-40 mm
Az öntözött búza termesztéstechnológiáját természetesen át kell alakítani. A legfontosabb a táp-

anyagellátást és növényvédelmet (fuzárium elleni védelem) az öntözött körülményekhez igazítani. A
fajtaválasztásnak is nagy jelentısége van, az intenzív körülményeket megháláló, kiváló termıképessé-
gő és minıségő, betegség-ellenálló, kiváló szárszilárdságú fajtát célszerő választani.
155
Irodalomjegyzék
Felhasznált irodalom
Antal, E. (1969): Az öntözés elırejelzése meteorológiai adatok alapján. Kandidátusi értekezés, Buda-
pest
Balogh, J. (1978): Vízigényszámítások az öntözıgazdálkodásban. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Balogh, J.-Gergely, I. (1988): A csepegtetı öntözés alapelvei. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Barker, D. J.-Sullivan, C. Y.-Moser, C. E. (1993): Water deficit effects on osmotic potential, cell wall
elasticity, and proline in five forage grasses. Agronomy Journal, 85. No. 2. p. 270-276.
Berzsenyi Z. (1993): A N-mőtrágyázás és az évjárat hatása a kukoricahibridek szemtermésére és N-
mőtrágyareakciójára tartamkísérletben az 1970-1991. években. Növénytermelés, Tom.42. No.1. p.49-
62.
Berzsenyi, Z.-Gyırffy, B. (1996): A vetésforgó és a trágyázás hatása a kukorica termésére és termés-
stabilitására tartamkísérletben. Növénytermelés, Tom.45. No.3. p.281-296.
Birkás, M. (2001): Talajmővelés a fenntartható gazdálkodásban. in: Talajmővelés a fenntartható gaz-
dálkodásban szerk. Birkás M. Szent István Egyetem, p. 121-157.
Birkás, M. (2001): Talajmővelés és talajvédelem. in: A szántóföldi talajhasználat alapjai. Szerk.
Gyuricza Cs. Szent István Egyetem, p. 33-80.
Birkás, M. (2002): Környezetkímélı és energiatakarékos talajmővelés. Szent István Egyetem
Bocz, E. (1971): A mőtrágyák gazdaságos adagjának s arányának vizsgálata különbözı növényi sor-
rend és szervesanyag ellátás esetén; különös tekintettel a talajvizsgálati adatok és a mőtrágyahatás
összefüggéseinek vizsgálatában. Kutatási zárójelentés, DATE, Debrecen
Bocz, E. (1974): A löszháti csernozjom talajok tápanyag és vízellátásának idıszerő kérdései. DATE
1974. évi Tudományos ülésszak elıadásai p. 7-19.
Bocz, E. (1976): Trágyázási útmutató. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Bocz, E.-Pepó, Pé. (1984): A mőtrágyázás és az öntözés hatása az ıszi búza fajták minıségére. Nö-
vénytermelés, Tom.33. No.5. p.407-416.
Bocz, E.-Nagy, J.-Pepó, Pé.-Sárvári, M. (1984): A tápanyag-és vízellátás hatása az ıszi búza és a ku-
korica fajták termésmennyiségére, minıségére és öntözési reakciójára. Tessedik Sámuel Tiszántúli
Mezıgazdasági Tudományos Napok. DATE p.101-102
Borbélyné Hunyadi, É. – Csajbók, J. (2003): Ökológiai tényezık egyes elemeinek hatása a
napraforgó termésére III. Növénytermesztési Tudományos Nap „Szántóföldi növények táp-
anyagellátása” Gödöllı 149-153.
Bowman, D.-Daymer, P.-Dombek, D. (1993): Crop performance trials under irrigated and dryland
conditions. Agronomy Journal, 85. No. 3. p. 610-615.
Bradford, K. J. (1994): Water stress and the water relations of seed development: a critical review.
Crop Science. Vol. 34, No. 1. p. 1-11.
Bussay, A. (1996): Az éghajlati változékonyság hatása a terméseredményekre. Természettudományi
Közlöny, 127. 1996. I. különszám, p. 75-78.
Crasta, O. R. (1996): Temperature and soil water effects on maize growth, development, yield, and
forage quality. Crop Science. Vol. 36., No. 2. p. 341-348.
Czelnai, R. (1993): Az üvegházdilemma. Magyar Tudomány, 1993/10.
Czelnai, R. (1994): Éghajlatváltozás és aszály. Éghajlat, idıjárás, aszály. I. Az idıjárás változékonysá-
ga és hidrológiai vonatkozásai. MTA Aszály Bizottság, Budapest, p. 7-21.
156
Csajbók, J. (1998): A termesztési tényezık, a talajnedvesség és a produkció összefüggései elté-

rı termesztési változatokban. Doktori (Ph.D.) értekezés, DATE, Debrecen
Csajbók J.- Kutasy E. (2003): Kukorica és ıszi búza termésstabilitásának értékelése egy tartamkísér-
letben. III. Növénytermesztési Tudományos Nap „Szántóföldi növények tápanyagellátása” Gödöllı
Csávás I.-Mihályfalvy I.-Tóth M. (1964): Az öntözés technikája és szervezése Mezıgazdasági Kiadó,
Budapest
Cselıtei, L. (1974): A zöldségtermelés és az öntözés fejlesztésének összefüggései. Kertgazdaság, 2. sz.
p. 43-54.
Cselıtei, L. (1978): Új irányok és feladatok a növények vízellátásában. Agrártudományi Közlemények
37. p. 45-47.
Debreczeni, B. (1976): Mőtrágyázás és öntözés. Agrártudományi Közlemények 35. p. 176-181.
Debreczeni, B. (1994): A csapadékellátottság és a mőtrágyázás kapcsolata különbözı termıhelyeken.
Trágyázási kutatások 1960-1990, Akadémiai Kiadó, Budapest, p.371-398.
Debreczeni, B.-Debreczeni, K. (1974): A növények ásványi táplálkozása és a transzspiráció kapcsola-
ta. Agrokémia és Talajtan, 23, p. 376-390.
Debreczeni, B.-Dvoracsek, M. (1994): Az elıvetemény- hatás - vetésváltás jelentısége. Trágyázási
kutatások 1960-1990, Akadémiai Kiadó, Budapest, p.285-309.
Debreczeni, B.-Debreczeni B-né (1983): A tápanyag és a vízellátás kapcsolata. Mezıgazdasági Kiadó,
Budapest
Dezsı, Gy.-Martin, B. (1985): Azonos vetésszerkezető, de eltérı növényi sorrendő vetésforgóban
termesztett búza mőtrágyázásának vizsgálata. Búzatermesztési kísérletek 1970-1980, szerk. Bajai, J.,
Koltay, Á. Akadémiai Kiadó Budapest p. 417-423.
DUNKEL, Z. (1997): Az idıjárás és a növényi produkció kapcsolata. Meteorológia mezıgazdáknak,
kertészeknek, erdészeknek. szerk. Szász G.-Tıkei L. Mezıgazda Kiadó, Budapest p. 563-598.
Filep, Gy. (1981): Talajtani alapismeretek. egyetemi jegyzet, DATE Debrecen
Gardner, W. R. (1983): Soil properties andefficientwater use. in: Limitations to efficient water use in
crop production. American Society of Agronomy, Madison, Wisconsin, USA, p. 45-63.
Goodman, R. N.-Király, Z.-Wood, K. R. (1991): A beteg növény biokémiája és élettana. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Gyárfás, J. (1989): Sikeres gazdálkodás szárazságban magyar dry-farming. Mezıgazdasági Kiadó,
Budapest
Gyırffy, B. (1975): Vetésforgó-, vetésváltás-, monokultúra. Agrártudományi Közlemények. 34. p. 61-
81.
Gyırffy, B. (1988): Az 1983. évi aszály hatása és tanulságai. Magyar Tudomány 1988/4.
Gyıri, Dániel (1984): A talaj termékenysége. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
HANK, O.-FRANK, M. (1951): Összefüggés a talajtápanyag-ellátás és a vízfogyasztás között egyes
gazdasági növényeknél. ÖKI Évkönyv No.2. Szarvas, p.219-230.
Harnos, Zs. (1994): A klímaváltozás egy elırejelzése és a magyarországi tendenciák. Éghajlat, idıjá-
rás, aszály. I. Az idıjárás változékonysága és hidrológiai vonatkozásai. MTA Aszály Bizottság, Buda-
pest, p. 23-55.
Hiler, E. A.-Howell, T. A. (1983): Irrigation options to avoid critical stress. in: Limitations to efficient
water use in crop production. American Society of Agronomy, Madison, Wisconsin, USA, p. 479-495.
Hunyadi, K. (2000): Gyomnövény-biológia. in: Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. szerk. Hu-
nyadi, K.-Béres I.-Kazinczi G. Mezıgazda Kiadó, Budapest
157
Irodalomjegyzék
Jensen, M. E. (1976): Water consumption by agricultural plants. Water deficits and plant growth,
Volume II. Plant water consumption and response, Academic Press, New York
Kajdi F. (1999): Az öntözés hatása a cukorrépa fajták hozam és minıségi mutatóira. Öntözé-
ses Gazdálkodás. ÖKI. Szarvas. 37-50.
Kádár, I. (1992): A növénytáplálás alapelvei és módszerei. MTA TAKI, Budapest
Kemenesy, E. (1959): Talajerıgazdálkodás Akadémiai Kiadó Budapest
Kemenesy, E. (1961): Vetésforgó és talajerıgazdálkodás. Növénytermelés, 10. p. 3-11.
Kerpely, (1919): A Cambell-féle talajmővelés gyakorlati eredményeirıl. Köztelek XX. p.866.
Koflanovits, E.-Szentimrey, T. (1986): A csapadékmennyiség változása századunk folyamán a Kárpá-
tok térségében. Idıjárás. 4. p. 206-216.
Kozlowski, T. T. (1976): Water deficits and plant growth. Volume IV, Soil water measurement, plant
responses, Academic Press, New York
Kozmáné Tóth, E.-Tiringer, Cs. (1995): Szántóföldi növényállományok vízigénye, tényleges párolgása
és öntözıvíz-szükséglete. Éghajlati és Agrometeorológiai Tanulmányok III. OMSZ.
Könnecke, G. (1969): Vetésforgók. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Kreybig, L. (1953): Az agrotechnika tényezıi és irányelvei
Kruppa, J.-Gyıri, Z.-Sárvári, M. (2003): A burgonya minıségét, piacosságát befolyásoló ökológiai és
agrotechnikai tényezık. Burgonyatermesztés, 2003. 08. p. 7-15.
Kruppa J. (1998): A vízstressz (vízhiány vagy vízbıség) hatása a burgonya minıségére és egészségi
állapotára. in: A burgonya és termesztése I-IV. Dutch Hungarian Potato Project, Kisvárda, p. 128-134.
Liang, B. C.-MacKenzie, A. F.-Kirby, P. C.-Remillard, M. (1991): Corn Production in Relation to
Water Inputs and Heat Unit. Agronomy Journal Vol. 83.No.5. p.794-799.
Loomis, R. S. (1983): Crop manipulations for efficient use of water. in: Limitations to efficient water
use in crop production. American Society of Agronomy, Madison, Wisconsin, USA, p. 345-371.
Manninger, G. A. (1957): A talaj sekélymővelése. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Menyhért, Z. (1985): szerk.: A kukorica termesztés kézikönyve. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Mészáros, E. (1996): Módosított üvegházhatás? Magyar Tudomány, 41. 292. 29.
Mika, J. (1991): Nagyobb globális felmelegedés várható magyarországi sajátosságai. Idıjárás. 95.265-
278.
Molnár, K. (1996): Hazai csapadékváltozások. Természettudományi Közlöny, 127. 1996. I. külön-
szám, p. 66-68.
Nagy, L-né (1998): A burgonya öntözése. Az öntözés jelentısége és szempontjai Magyarországon. in:
A burgonya és termesztése I-IV. Dutch Hungarian Potato Project, Kisvárda, p. 118-128.
Nagyváthy, J. (1821): Magyar practicus termesztı. Pest
Németh, E. (1959): Hidrológia és hidrometria. Budapest
Németh, S.-Tóth, J. (1979): Kukoricahibridekkel végzett mőtrágyázás- és tıszámvizsgálatok monokul-
túrában öntözéses viszonyok között. Kukoricatermesztési kísérletek 1968-1974, szerk. Bajai, J., Aka-
démiai kiadó, Budapest, p.397-406.
Nyíri, L. (1996): Természeti adottságaink és a szántóföldi növénytermesztés lehetıségei. Földmőve-
léstan, szerk. Nyíri L., Mezıgazda Kiadó, Budapest, p.25-95.
Nyíri, L. (1997): A talajmővelés. Az aszálykárok mérséklése, szerk. Nyíri L., Mezıgazda Kiadó, Bu-
dapest, p.54-79.
158
Oroszlány, I. (1981): Öntözımódok, öntözési eljárások. in: Az öntözés gépei, Mezıgazdasági Kiadó,
Budapest p. 171-181.
Oroszlány, I. (1981): Vízgazdálkodás a mezıgazdaságban. in Az öntözés gépei, Mezıgazdasági Ki-
adó, Budapest p. 9-43.
Pepó, Pé. (1990): İszi búza fajták trágyázása és öntözése. Kandidátusi értekezés, DATE, Debrecen
Pepó, Pé.-Gyıri, Z.-Pepó, Pá. (1986): Agrotechnikai tényezık és az évjárat hatása az ıszi búzafajták
szemtermésének kémiai összetételére. Növénytermelés, Tom. 35. No1. p. 17-25.
Pepó, Pé.-Pepó, Pá. (1989): A mőtrágyázás, az öntözés és az évjáratok hatása az ıszi búzafajták sütı-
ipari minıségére a debreceni löszháton. DATE Tudományos Közleményei, Tom. XXVIII. Debrecen,
p. 487-501
Pethı, M. (1984): Mezıgazdasági növények élettana. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Pethı, M. (1993): Mezıgazdasági növények élettana. Akadémiai Kiadó, Budapest
Petı, K. (1991): Az agrotechnika fıbb elemei és a talajnedvesség kapcsolata. Kandidátusi értekezés,
Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debrecen
Petrasovits, I. (1988): Az agrohidrológia fıbb kérdései. Akadémiai Kiadó, Budapest
Petrasovits, I.-Balogh, J. (1975): Növénytermesztés és vízgazdálkodás. Mezıgazdasági Kiadó, Buda-
pest
Posgay, E. (1968): Az öntözés idıpontjának és normájának meghatározása. Öntözéses Gazdálkodás,
No.2. p.27-38.
Posza, I. (1979): Az idıjárás és az öntözés hatása a mőtrágya érvényesülésére. Kukoricatermesztési
kísérletek 1968-1974. szerk. Bajai, J. Akadémiai Kiadó, Budapest p. 375-384.
Rawlins, S. L. (1976): Measurement of water content and the state of water in soils. In Water deficits
and plant growth. Volume IV, Soil water measurement, plant responses, Academic Press, New York,
p. 5-47.
Ruffy Varga, K. (1929): A kukorica gyökérzete és az 1928. évi szárazság. Kísérletügyi Közlemények,
XXXII. /2.
Ruzsányi, L. (1973): A mőtrágyázás hatása egyes szántóföldi növények vízfogyasztására vízhasznosí-
tására. Növénytermelés, Tom.23. No.3. p.249-258.
Ruzsányi, L. (1981): Öntözés. in: Növénytermesztési praktikum, Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, p.
331-362.
Ruzsányi, L. (1984): A nedvességkészlet változása a gyökérzóna eltérı rétegében. Tessedik Sámuel
Tiszántúli Mezıgazdasági Tudományos Napok. DATE p.90-92
Ruzsányi, L. (1985): Az ıszi búza vízigénye és annak változása a mőtrágyázás hatására. Búzatermesz-
tési Kísérletek,1970-1980. Akadémiai Kiadó Bp. p.547-557.
Ruzsányi, L. (1990): A cukorrépa vízigénye és az öntözés hatása Növénytermelés, Tom 39. No. 5.
Ruzsányi, L. (1991): A növények elıvetemény-hatásának értékelése vízháztartási szempontból. Nö-
vénytermelés, Tom.40. No.1. p.71-78.
Ruzsányi, L. (1992): A fıbb növénytermesztési tényezık és a vízellátás kölcsönhatásai. Akadémiai
Doktori Értekezés, Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debrecen
Ruzsányi, L. (1992): Vízigény, vízellátás, vízhasznosítás. szerk. Bocz E. Szántóföldi növénytermesz-
tés Mezıgazda Kiadó, Budapest p.145-160
Ruzsányi, L. (1996): Az aszály hatása és enyhítésének lehetıségei a növénytermesztésben. Éghajlat,
idıjárás, aszály. MTA Aszály Bizottság, Budapest
159
Irodalomjegyzék
Ruzsányi, L. (1997): A cukorrépa öntözése. in: A cukorrépa-termesztés agrotechnikai irányelvei, Beta

Kutató Kft. Sopronhorpács, p. 64-74.
Sárvári, M. (1995): Monokultúrás termesztés hatása a kukorica termésére réti talajon, mőtrágyázási
tartamkísérletben. Növénytermelés, Tom.44. No.4. p.359-374.
Sárvári, M.-Zsom, E.-Ábrahám É. B. (2003): A tápanyagellátás és öntözés hatása a burgonya fajták
termésmennyiségére és minıségére. Kutatási Jelentés, DE ATC, Debrecen
Stefanovits, P. (1992): Talajtan. Mezıgazda Kiadó, Budapest, p.145-146.
Sulyok-Schulek, B.-Bácsi, E. (1967): Az öntözıvíz hatásfoka. Vízügyi Közlemények, 2. sz.
Sutcliffe, J. (1982): A növények és a víz. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Szabó, Sz. (2002): A környezetvédelem sajátos területe: a talajvédelem (Debreceni Szemle, 4., Debre-
cen, pp. 663-680.)
Szalai, Gy. , Varga S. (1972): A talajnedvesség mérésérıl. Hidrológiai Közlöny, 1972. 6.
Szalai, I. (1994): A növények élete. JATEPress, Szeged
Szalóki, S. (1971): A termésmennyiség, az evapotranszspiráció és vízhasznosulás közötti összefüggé-
sek. Kísérleti Közlemények, Budapest, p. 47-63.
Szalóki, S. (1987): Az öntözés hatékonysága és az azt befolyásoló tényezık. II. Nemzetközi növény-
termesztési szimpózium. Debrecen - Nádudvar, p. 135.
Szalóki, S. (1989): A növények vízigénye, vízhasznosítása és öntözıvíz-szükséglete. Az öntözés gya-
korlati kézikönyve. szerk. Szalai, Gy., Mezıgazdasági Kiadó, Budapest p. 100-154.
Szalóki, S.-Németh, S. (1984): Termésingadozások a különbözı talajvízszintő területeken. Tessedik
Sámuel Tiszántúli Mezıgazdasági Tudományos Napok. DATE p.93-94
Szász, G. (1988): Agrometeorológia. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest
Szász, G. (1994): Magyarország éghajlata és annak változékonysága. Éghajlat, idıjárás, aszály. I. Az
idıjárás változékonysága és hidrológiai vonatkozásai. MTA Aszály Bizottság, Budapest, p. 59-103.
Szász, G. (1995): Fıbb termesztett növények természetes vízhasznosulása Magyarországon. Éghajlati
és Agrometeorológiai Tanulmányok III. OMSZ.
Szász, G. (1997): A víz a légkörben, a talajban és a növényben. Meteorológia mezıgazdáknak, kerté-
szeknek, erdészeknek. szerk. Szász G.-Tıkei L. Mezıgazda Kiadó, Budapest p. 111-172.
Szász, J. (1981): Az öntözıberendezések felépítése és üzemeltetése. in: Az öntözés gépei, Mezıgazda-
sági Kiadó, Budapest p. 182-218.
Taylor, A. W. (1976): Water deficits and nitrogen metabolism. Water deficits and plant growth,
Volume III. Plant responses and control of water balance, Academic Press, New York
Thorne, D. W. (1979): Irrrigation and crop production. in: Soil, water & crop productions, AVI P.C.
Westport, Connecticut, USA, p. 96-116.
Thorne, M. D. (1979): Soil-water-plant relations. in: Soil, water & crop productions, AVI P.C.
Westport, Connecticut, USA, p. 41-53.
Várallyay, Gy. (1987): A talaj vízgazdálkodása. Doktori értekezés. Budapest
Várallyay, Gy. (1988): A talaj, mint a biomasszatermelés aszályérzékenységének tényezıje. Vízügyi
Közlemények, 1988. 70.
Várallyay, Gy. (1989): Az öntözéses gazdálkodás talajtani alapjai. Az Öntözés gyakorlati kézikönyve.
szerk. Szalai Gy., Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, p.27-98.
Varga-haszonits, Z. (1997): A nedvességi információk hasznosítása. Meteorológia mezıgazdáknak,
kertészeknek, erdészeknek. szerk. Szász G.-Tıkei L. Mezıgazda Kiadó, Budapest p. 670-674.
160
Westsik, V. (1951): Homoki vetésforgókkal végzett kísérletek eredményei. Mezıgazdasági Kiadó,

Budapest
Westsik, V. (1965): Vetésforgókísérletek homoktalajon. Akadémiai Kiadó, Budapest
Wraith, J. M.-Ferguson, A. H. (1994): Soil temperature limitation to water use by field-grown winter
wheat. Agronomy Journal, 86. No. 6. p. 974-980.
Zsigrai, Gy. (1997): Mőtrágyázás-csapadék-termés kapcsolatok a karcagi OMTK kísérletekben.
Tessedik Sámuel Tiszántúli Mezıgazdasági Tudományos Napok. DATE, p. 80-81.
161

A Novter Vizg Jegyzet

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Novter Vizg Jegyzet

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI TÉR

Mezıgazdasági vízgazdálkodási szakirányú továbbképzés jegyzet

Készítette: Dr. Csajbók József

4.1.5. Az öntözési forduló........................................................................ 125

A mezıgazdaságban, így természetesen a növénytermesztésben is, a vízzel való gazdálkodás szer-

1. ábra A hidrológiai ciklus (Giessler nyomán in Petrasovits, 1981)

1. A VÍZ ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA

Az aszály végigkíséri a magyar mezıgazdaságot a kezdetektıl fogva. Az aszály gyakoriságában és

1.1. ÁLLANDÓ VÍZBİSÉG ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA

A Magyarországon létrejött lápterületeken a víztöbblet nem az éghajlati tényezık hatására alakul

Mi a különbség a mocsarak és lápok között?

szerves anyag keletkezés > szerves anyag lebomlás

szerves anyag keletkezés ≤ szerves anyag lebomlás

A mocsarak és lápok kialakulását befolyásoló fontosabb tényezık:

rak és lápok fejlıdésével párhuzamosan fokozatosan átalakulnak, átrendezıdnek. A mocsarakban és

A felvehetı tápanyagok mennyisége, formája iránti igényt figyelembe vevı csoportosítás:

Az eutróf társulásra jellemzı a viszonylag nagy tápanyagigényő növényfajok jelenléte.

Lápokkal olyan területeken találkozhatunk, ahol a hidrológiai viszonyok a tızeg felhalmozódásnak

1. táblázat Hazánk legnagyobb lápterületei (Petrasovits, 1975)

2. ábra Láptalajok Magyarországon

A lápokat kialakulásuk körülményei és egyéb tulajdonságaik alapján csoportosítjuk:

A topogén lápok kialakulásában a domborzatnak van elsıdleges szerepe, de az éghajlatnak jelentıs

c.) Fellápok vagy dagadólápok

3. ábra A síklápok keresztmetszete

élı növényzet tızeg

4. ábra A dagadólápok keresztmetszete

5. ábra Az átmeneti lápok keresztmetszete

A lápterületek mezıgazdasági hasznosításához elıször vízrendezésre van szükség. A vízrendezés

2. táblázat A hazai sík- és átmeneti lápok talajainak fıbb jellemzıi (Belák)

térfogattömeg légszáraz állapotban 514-853 kg/m3

vízvezetı képesség 80-110 mm/ó

kapilláris vízemelés 60-75 cm/24 ó

hasznosítható víztartalom 50-80 m%

feltalaj humifikálódási foka 50-80 %

humifikált feltalaj mélysége 30-80 cm

A lápok hasznosítása többféleképpen történhet:

A lápi területek a magas nedvességtartalmuk, illetve mélyfekvésük miatt nehezen felmelegedık,

A vízrendezett és telkesített síklápokon Petrasovits szerint sikerrel termeszthetı a kukorica, szója,

3. táblázat A talajvíz optimális szintje láptalajon (Petrasovits, 1975)

Növénycsoport Talajvíz mélysége cm

pázsitfőfélék, herefélék 40-60

répafélék, napraforgó, szegletes lednek, szudánifő 40-100

kukorica, burgonya, kalászosok 60-80

A mocsarak hasznosítási lehetıségei

A mocsarak mezıgazdasági hasznosítása általában egyszerőbben megoldható, mint a lápoké. A lá-

A vízrendezés kedvezı hatásai a következık:

1.2. AZ IDİSZAKOS VÍZBİSÉG ÉS A KÖRNYEZET KAPCSOLATA

1.2.1. AZ IDİSZAKOS VÍZBİSÉG KIALAKULÁSÁNAK OKAI

Az idıszakos vízbıség kialakulásának lehetséges okai:

Amennyiben a csapadék intenzitása meghaladja a talaj vízbefogadó képességét, felszíni vízborítás

4. táblázat Különbözı típusú talajok víznyelı képessége

Homokos vályog 31-37 24-30

Vályog 38-42 18-24

Vályogos agyag 43-50 12-18

Agyag 51-60 6-12

Nehéz agyag 60 < 0,5-6

- a talajfelszín eliszapolódása, káros mértékő tömörödése

A káros hatások megelızésére, a károk mérséklésére számos lehetıség áll rendelkezésünkre:

- Talán a legfontosabb ezek közül a termıhelyspecifikus termesztéstechnológia alkal-

Q= az idıegység alatt átszivárgó víz mennyisége

A vízáteresztı képesség számításának és mérésének több problémája is van, melyek befolyásolják

9. ábra A kétfázisú beszivárgás folyamata és szakaszai (Kerényi 1991 nyomán)

5. táblázat A talajok vízáteresztı képessége Várallyay szerint

igen nagy vízáteresztés > 500 mm/ó