You are on page 1of 1

Egy kis szív története

Volt egyszer egy kis piszkos szív, amely egy piszkos szívekkel teli városban élt. Időnként a kis
piszkos szív őszintén elgondolkodott. Ilyenkor felismerte, hogy gyakran tett rosszat. De azután nagyon
gyorsan eszébe jutottak mentségek, és ezt gondolta magában: „A többi piszkos szív a városban ugyanazt
teszi, mint én, így nincsen semmi baj.” A piszkos szívek városa kerül volt egy széles, mély árok, így senki
sem tudott kijönni onnan, és nem kerülhetett igazán közel Istenhez.
Akkor Isten elküldött egy tiszta szívet, Jézus Krisztust. Ő sohasem hazudott vagy lopott, és mást
sem tett soha, ami Isten szemében bűn volt. A piszkos szívek természetesen észrevették, hogy a tiszta
szíve egészen más, mint ők mert a tiszta szív mindig arra emlékeztette őket, hogy ők maguk milyen
piszkosak. Ezen annyira feldühödtek, hogy egy napon elhatározták, hogy megölik a tiszta szívet. Amikor
ezt megtették, vér folyt ki a szívéből, ami híddá változott a széles, mély árok felett, így eljuthattak már
Istenhez. Aki használni akarja ezt a vérhidat, annak kérnie kell Jézust, hogy bocsássa meg a bűneit.
A kis piszkos szív ugyanolyan tiszta akart lenni, mint a tiszta szívek a széles, mély árok
túloldalán. De túlságosan büszke volt ahhoz, hogy bocsánatot kérjen Jézustól, így mindenféle
praktikákkal próbálkozott, amik azonban nem sikerültek neki. Egyszer egy tiszta szív elmondta neki,
hogy a vérhíd az egyetlen út, amely a városba vezet. Ekkor végre úgy döntött a kis piszkos szív, hogy
átmegy a vérhídon. Így imádkozott: „Úr Jézus Krisztus, kérlek, bocsásd meg a bűneimet, és ajándékozz
nekem tiszta szívet.” Miután a kis szív befejezte az imádkozást, már valóban nem volt többé piszkos,
hanem egészen tiszta lett. Most már a tiszta szívek városában volt.
Amikor azonban legközelebb vétkezett, piszkos foltok jelentek meg rajta. Ezen nagyon
lekomorodott. Ekkor azt tette, ami egyedül helyes: elmondott Jézusnak mindent, ami történt és
bocsánatot kért tőle. Ekkor újra eltűnt minden piszkos folt róla, és egészen tiszta lett. Most már tudta,
hogy így lehet újra és újra tiszta a szíve.

You might also like