Fáy András Szépirodalmi Összes Munk

COLUMBIA LIBRARIES OFFSITE
Il" III
U0940710
3
THE LIBRARIES
COLUMBIA UNIVERSITY
\
\
----
*--*
_----
- -
, FÁY ANDRÁS
SZÉPIRODALMI
-
ö s s z E s M UN K Á I.
NYOLCZ MÁÖTETLEN.
HATODIK KÖTET.
PESTEN »
G EIB E L K Á R O L Y SAJÁTJA.
MDCCCXLIV.
/ 277
/ / // /
| RÉGI PÉNZEK.
A'
VAGY
AZ ERDÉLYIEK MAGYARORSZÁGBAN
víGJÁTÉK öT FELVONÁSBAN.
(Megjelent 1824-ben.)
Személyek:
Özvegy báró Torday n é.

A mália, fogadott leánya.
Mindszen ti Károly.
Víg Feri.
Tallósy Pál, ügyvéd,
Kereszty, pesti kereskedő,
Kardos, gazdag uzsorás 's új nemes.
Orsolya, a gazdasszonya.
Vaszilné, özvegy fogadósné , Erdélyből.
Julcsa, a báróné szobaleánya.
V á ro si b íz to s.
Gróf Kahlberg
Báró Hering vendégek.
Kuko v ay ezredesné
Kacsa Márton
P r é z li koldusok.
Langyosné
Több vendégek 's koldusok.
Történet helye: Pest.

Első felvonás.
(a báróné laka, mellyben melj-képek csüggnek

a falakon.)
ELSŐ JELENE T.
Julcsa (maga)
Julcsa (tisztogat.) Ugyan hol veszi ez a
sok por naponként magát? Pesten a szobaleány
egy pár forint bérrel többet érdemlene; mert itt
város, bútor, szünetlen porfellegben úszik. –
De téged jó guitarre, csak nem igen lep meg a'
por, eleget vagy kézen! (megáll a porseprővel,
's kaczag) Furcsa midőn egy háznál, kisasszony és
szobaleány szerelmesek. Elmerűlten, szótlanul ül
nek a munkánál szemközt; a kisasszony sohajt,
a szobaleány, mint hű viszhangja, detto; a kis
asszony könnyez, a szobaleány pityerg; ama pa
©
6 A RÉGI PÉNZEK. I. FELV.
rancsol, e nem hallja; e kérdez, ama nem felel.

– Ah! ollyan is a szerelmes leány, ha kedvesé
vel nincs, mint szélmalom csendes időben! (ismét
poroz) De ablakot kéne nyitnom, nagyon szállong
a por. (ablakot nyit 's kitekint, de pirúlva hir
telen visszakapja magát) No ugyan megadtam
magamnak! már meglátott; azt fogja gondolni,
hogy őt lesem! Kinyitom a többi ablakot is; hadd
lássa, hogy friss levegőre van szükségünk. (nyi
togat) Esztendeit és szerelmét nem titkolhatja a
szegény nőnem eléggé soha! (ezen 's jövő jelenet
alatt tisztogat, ollykori szünetekkel)
M Á S O D I K JEL EN ET.
Tallósy, Julcs a.
Tallósy (benyitja az ajtót.) Jó reggelt édes
Julcsám!
Julcsa. Isten hozta Tallósy urat.
Tallósy. Quo te quisque casu rogat – azt
mondja a diák; az az: ha én így köszönök: jó
reggelt édes Julcsám! az elfogadásnak így kell hang
zania: isten hozta édesPalim! érti-e szép Julcsám?
Julcsa. A magyar leány nem diák példa
szó után köszön.
Talló sy. De szíve után angyalkám. Hogy
II. JEL- A RÉGI PÉNZÉK. 7
pedig én kedves Julcsám kegyében jól állok, azt a'

vak is láthatja. -
Julcsa. Nézze el az ember! szeretném

tudni miről?
Tallósy. Először: a szállásom felé szol
gáló ablak mindig nyitva áll, 's az én Julcsám en
nél dolgozgat.
Julcsa. Arról legjobban járja szobánkat a
szellő.
Tallósy. Másodszor: a hónapos rózsács
ka, mellyet Julcsámnak hoztam, gondosan ápolta
tik; szép, friss, 's gallyacskáit rózsaszín szala
gok kötik a karóhoz.
Julcsa. A kisasszonynak kedves virága.
Tallósy. Harmadszor, negyedszer, ötöd
ször: mert – mert – Julcsa szintolly szívesen
vár, mint én szívesen jövök, olly örömest fecseg
velem, mint én vele, olly könnyen felejti dolgát
nálam, mint én az egész világot mellette, olly
édesen veti rám szép szemeit, mikor őket pirúl
va le nem süti, miként csak a szerelem tudhat
nézni.
Julcsa. Ímé milly hiú bír lenni a férfi-nem
is! mint nem hizeleg magának!
Tallósy. Julcsám! ne kapja ki a koldus
támasz-botját kezéből. Ha nappal bérért irogatok,
hogy lakhassam, élhessek, 's éjeimet néhány ó
rával meglopom, hogy jövendőmért tanulgassak:
8. A RÉGI PÉNZEK. I. FELV.
be gyakran hoz szemem vigasztalást, 's ébresztést

amaz ablakról, hol Julcsámat látom varrogatni!
gondolom: egykor érte fogok dolgozgatni, ő pe.
dig reám varrogatni!
Julcsa. A jövő isten kezében van édes
Tallósym. – De majd elfelejtem magam, még
nem vagyok ám kész a tisztogatással. (székre áll,
's a képeket tisztogatja.)
Tallósy. Hát Máli kisasszony hol van?
Julcsa. A nagyságos asszonyt őltözteti;
ezt 's a' körűltei foglalkozásokat nem örömest bíz
za másra.
Talló sy. Jele, hogy sokszor nem gyön

gébb láncz a hálaé mint a természeté. Sok édes
gyermek kellene ollyan, mint Máli kisaszszony fo
gadott!
Julcsa. Szereti is a báróné, hogy ön
gyermekét sem szerethetné jobban. Málika minden
öröme; úgy is egyedűl maradt szegény e világon,
miként falu temploma, mely körűl elégtek a ház
sorok!
Tallósy. Hallottam valamit veszteségéről,
de nem hitelest.
Julcsa Több ízben beszélte nekem a kis
asszony a történetet. Maga a' nagyságos asszony
nem örömest hagy nyúlni a szív kényes sebéhez.
– Ő a hora-hadban férjét gyermekét veszté.
II. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 9
Tallósy. Szegény! pedig be áldott te

remtés!
Julcsa. Még is mennyit szenvedett meg
holt férjétől, ettől itt! (a báró melj-képére mu
tat) Nézze Tallósy úr, mint vonja borúsan össze
szemőldökét a szerelemféltés! Ő keme volt az, ki
csecsemő-fiát, silány gyanúból megtagadta, és egy
oláh molnárjának adta ki a háztól! Nem látta a
szegény ártatlant többé senki; oda veszett az oláh
zendülésben ez is! – (le száll a székről) Be gyá
va indúlat lehet az a féltés!
Tallósy. Ollyan biz az édes Julcsám, mint
tört tűkör; százszorosan is mutat, de mind hibá
san. Hála istennek, hogy keblemben egy szik
ra sincs belőle.
Jul c s a. Ki tudja?
Tallósy. Felelek magamért. Mellettem meg
fog nyugodni az én Julcsám, s csak a haláltól
fogjuk félteni egymást.
Julcsa. No megint kerékvágásába jött már.
Ollyan Tallósy úr, mint a verklis rigó, melly ha
egy két taktot fütyöl betanúlt dalaiból, már a har
madiknál természeti hangjába ugrik vissza.
Talló sy. Mert ez a született hangja. (csa
podáran) Édes Julcsám! csak egy szócskát eresz
szen a baloldalról nyelvére, hadd nyerjen nyug
vást hánykodó szívem, czélt fáradozásom. Ha az
isten kenyeret mutat szorgalmamnak, remélhetem
e, hogy a jó Julcsa, jót rosszat megosztand ve

lem?
Julcsa (szemlesütve a seprővel motoz)

Tallósy. Vagy tán szegénységem riasztja
vissza? Ó Julcsa, a galamb párosan szemelget
és rak fészket, pedig sem asztagja sem lakja, 's
csak egyedűl a mi közös iparkodásunk maradna-e
a jó égtől áldatlanúl?
Julcsa (mindig szemlesütve) A szegény
ség nem akadály előttem édes Tallósym; ön pro
fessor fia, én lelkész leánya vagyok; vagyonkánk
ból egyikünk sem sokat kőlcsönözhetne egymásnak,
de – –
Tallósy. De–no de –
Julcsa. De – de – hiszen még a nagysá
gos asszonytól is sok függ ám. Lássa Tallósy úr,
ő – az isten áldja meg – egész anyám!
- Tallósy. S ha nagysága nekem igéri –
hogy?
Julcsa. Már úgy, mint jó asszonyomnak
engedelmeskednem kell. -
Tallósy. Kell? kell? (esdekelve) csak kell

édes Julcsám, egyetlen Julcsám? - -
Julcs a. No no – hiszen ne búsuljon; nem

szakad meg a szívem az erőtetésben. -
Tallósy. Angyal! (hirtelen magához ra

gadja, 's megcsókolja.) Már most a három fejű
sárkánynyal is megvívok! -
II. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 11
Julcs a (neheztelődve.) Soha illy embert!

a született némából is szót facsarna ki.
Talló sy. Most már megyek édes Julcsám.
O be könnyen fog folyni munkám ! Pá angyalkám!
egy csókot kérnék az útra –
Julcsa. Nálam marad még kamaton édes
Tallósym; elég ha ki nem adom másnak.
T a l l ó s y. Megelégszem; de felém az ablak
nyitva álljon ám, 's Julcsám annál dolgozgasson,
(indúl, de hirtelen visszafordúl.) Úgy! vihetek-e
még könyveiből, édes Julcsám?
Julcsa. Bátran, nyitva a szobám ajtaja.
Tallósy. No most már igazán megyek, de
szívemet itt hagyom; csináljon vele jó Julcsám
a mit tetszik. (el)
HARMADIK JELENET,
Julcsa (maga.)
Julcs a (keresztbe veti kezét, mélyen fon
tolgatva.) No lyánka, te szépen eladtad magadat!

Isten neki! A leány úgy is ollyan mint a kalen
dáriom: oda minden becse, ha maga esztendejé
ben el nem kelt! -
NEGYEDIK JELENET.
Máli és Julcs a.
M á li. Siess Julcsa, mindjárt itt lesz az a

nyám! (az ablakhoz megy) Milyen csörtetés az út
czán! kőltözködnek a lakók, rakott szekerek, ta
lyigák zörögnek mindenfelé.
Jul csa. Igaz, ma van szent György napja.
M á l i. Hát nem hallottad ez éjjel útczánkon
a zenét? Itt átellenünkben a tanácsnoknak szólt
az. Eleinte azt véltem, hogy a mi Kardos Györ
gyünket illeti.
Julcs a. Ugyan ki tisztelné azt meg?
M á li. Jobb bizony, ha megköszöntöd.
Julcsa. Mit tudnék neki kivánni? – Pénzt
eleget nem kívánhatnék, mert fösvénynek nincs
elég; egésséget hiában kivánnék, mert a szerfe
letti mértékletesség úgy sem ereszt reá nyavalyát;
boldog életet ohajtsak neki? azt bírja, midőn gyűj
tött pénzét számolgatja. (pajzánul) Hanem még is
tudnék én neki valamit kivánni, mit szívesen ven
ne, tudom.
Máli. No 's halljuk.
Julcsa. Az ő tulajdon szavajárása szerint,
pénzt és nexust; s hogy a kettőt egy kötetben
adjam ki: a nagyságos asszonyt, vagy Máli kis
asszonyt.
IV. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 13
M á li. Hahaha! vagy mindkettőnket, nem

e? S egy lánggal szeret mindkettőnket, úgy vé
led ?
Julcsa. Csak a pénzt és nexust. Ezt va
dássza ő az okos, midőn egész házunk körűl é
delg; mert még magam is oda tartozom ám. Jó
zsefi vásárkor egy fűzőtűt hozott nekem vásár
fiában; hihető, hogy kegyes pártfogásommal dol
gát a felsőbb helyeken elősegéljem.
M á li. Falra hánynád vele együtt a borsót.
Isten őrizz a közös szeretőtül! – Úgy Julcsa!
ez éjjel megint Kolosvárról álmodtam.
Jul cs. Nem csoda; nappal is sokat álmo
dozunk róla.
Máli. Mintha a Dobokyak kertjében sétál
ván, ott egy szép teljes rózsát szakítottam volna.
Jul csa. Hm! a rózsa szerelem virága. Csak
tudnók: hol virít az számunkra? – Ha szabad
volna vélekednem – gyanítnom –
M á li. No 's? -
Julcsa. Én csak a hívő volnék, hogy Má

li kisasszony, szívecskéjét – Kolosváron hagyta.
Máli. Bohó! kibe tudtam volna ott szeret
ni? hiszen ki sem voltam a Doboky-házból.
Julcs a. Emlékezik reá kisasszony, mit az
egyszeri király-leányról, Danaéról olvastunk? Őt
toronyba zárta az atyja, még is arany eső képében
meglátogatta a szerelem; hát egy házba hogy
ne csúszhatnék az be, hol ajtó ablak nyitva áll.

(pajzánul) hová a többek közt guitarre-mester is
járdalt leczkéket adni. -
Máli Tán csak nem gondolod, hogy a gui

tarre-mesterbe szerettem ?
Julcsa. Miért ne? A szív előbb üti a ba
kot, azután szörnyűködik rajta, s majd megkéri
a főt, hogy mentegesse. Vagy tán nem érdemes
a guitarre-mester, hogy egy jeles lyánka sze
reSSe?
Máli. Ah, ne vétkezz ! (hevesen) Nincs le

ány, ki őt megérdemelje!
Julcsa. Már e lángoló szavak is eléggé
elárulják a szegény szívet.
Máli. Már csak megvallom: annyiban talál
tad a dolgot, hogy a guitarre-mester nekem még
eddig minden ífjak közt leginkább tetszik.
Julcsa. Bőlcsen értem; de a világ azt
tartja ám: a millyen a varrás, ollyan tűt, czér
nát vegyünk hozzá. – Egy szegény guitarre-mes
ter, 's gazdag báró kisasszony – nagyobb egye
netlenség előtte, mint jobb lábon czipő, bal lá
- bon papucs.
Máli (sohajt.) Igazad van jó leány! (az ab
: lakhoz fordúl)
Jul csa. Nekem már mennem kell, mert
szerdánk van, a nagyságos asszony alamisna-osztó
napja! (el)
V. - JEL• A RÉGI PÉNZEK. 15
ÖTÖDIK JELENET.
Máli (maga)
M á li. Szerencsétlen leány az, ki első sze
relmét, hajthatatlan sorsának áldozatúl adni kény
telen. Élte fájának legigérőbb gallyát törte az le
virágjában neki; kevés s csak satnya gyümőlcsöt
várjon azontúl fáján. – Elfelejtsem őt? Nem,
azt nem tehetem! Szívem mélyére rejtem szelid
emlékül képét, miként szerető anya gondosan őr
zi meg, elhalt első szülöttje hajfürtöcskéjét! –
HATODIK JELENET,
Báróné, Máli.
Báróné. Több levelem érkezett Erdélyből
édes Málim; de Vaszilnétól, mi után áhitozom, .
nincs közte egy is. - -
Máli (lobbal) Erdélyből? – De ki az a

Vaszilné édes anyám?
B á r ó n é. Hát nem emlékezel ? Azon mol
nárné, kihez férjem Károly fiacskámat nevelőbe
adta volt. Most ügyvédem tudósít, hogy nyomo
zásai szerint, aligha Magyarországra, mint szülötte
földére, nem jöve ki.
16 A RÉGI PÉNZEK. I. FELV,
Máli. Így őt feltalálni nem lesz nehéz; s ő

bizonyost fog majd mondhatni Károlyunkról. -|
B á r ó n é. Magyarország szép darab föld é

des lyányom! Nekem semmi reményem többé! –
De ezentúl ne többé erről édes lyányom! – Ma
alamisna-osztásunk napja; gondoskodjál: mivel
enyhíthetnéd a szegénység szükségeit. (kopogtat
nak) Szabad!
HETEDIK JELENET.
Előbbiek. Kardo S.
Kardos. Alázatos szolgája édes nagysá

goskám! (kezet csókol) Jó reggelt kisasszonykám!
olly jó reggelt, mint annak van, ki korán megy
ki, 's aranyat lel.
Máli. Ó biz annál vannak még jobb regge
lek is.
Kardos. No hát, ki két aranyat lel.
Máli. Arany, meg arany! Kardos úrnak
mindig csak pénz van a szájában.
Kardos Pénz és nexus. – Ez a kettő
hordja kisasszonykám a világot, mint a két ten
gely a kocsit.
Máli. Hát a becsület és jó erkölcs, Kardos
úr?
Kardos. Hátul a bakra ül fel édes kisasz
VII. JEL. : A RÉGI PÉNZEK. 17
szonykám, ha megún a kocsi mellett gyalogolni.

– Higyjen a próbált embernek: jó a becsület,
szép a jó erkölcs; de annak valók, ki már meg
fogta az anyját; kinek már a pénz erszényében,
nexus nemzetségében van. Én is tartok valamit
a becsületre, de más úton keresem mint rendsze
rint szokták. Én pénzt gyűjtök, hogy nexushoz
jussak; aztán majd előkullog ezek mögött a becsü
let, ha külön nem hajhászom is.
Má li. Szép erkölcs-tanítás !
Báróné. Nem jó volna, ha számos tanít
ványa akadna Kardos úrnak.
Kardos. Magam sem szeretném édes nagy
ságoskám; mert úgy nehezebben jutnánk pénzhez;
de így, míg a világ a becsületet hajhászva, egy
másra csinálja az adósságot, nyitogatja a csődöt,
az okos ember csak boldogúlhat. – De majd el
is felejtem, miért vont ide a tisztelet? Először
is azért, hogy a sok györgy-köszöntések elől,
mikkel mindegyik csak azt akarja, hogy a gazdag
Kardos, ablakon vesse ki pénzét, egy kelleme
tes társaságba retirálhassak.
Bár óné (mosolygva.) Langy eső elől, csor
gás alá jutott Kardos úr; mert mi íme neve nap
ján, minden jókat kívánunk önnek.
Kardos (czikornyás udvarisággal kezet
csókol.) Alásan köszönöm édes nagyságoskám;
18 A RÉGI PÉNZEK. I FELV,
itt már az üdvözlés, tudom szív, nem pénz kivá

nása.
Máli. Én különösen egy feleségecskét ki
vánok. - -
Kardos (örvendő kaczagással.) Hehehe!

be kitalálja Máli kisasszony az ember bibéjét. Min
den bizonnyal elleste szándékomat. -
Máli. Nem biz én; de ez igen köz ízlés a'
nőtlen uraknál. Csak már tudnám: millyet kiván
jak? szépet, jót, gazdagot, rangost-e? vagy mind
egybefoglalva? -
Kardos. A feleség édes kisasszonykám,

olyan mint a hintó. Ritka, hogy a szíjjártó, la
katos, kerekjártó, fényező, és kovács-munkák,
mind remekek legyenek rajta; de mennél több a'
jó munka, annál becsesebb a hintó. – A szép
ség kisasszonykám csak a lakja, előbb kopik mint
a hintó tart; a jóság paszománt oldal-fogók, mik
hez csak akkor kap az ember, ha a hintó dőlni
akar: pénz és nexus a tengelyek, mint mon
dám, ezek hordozzák a hintót. – Pénzzel meg
áldotta az isten szorgalmamat; a múlt háborúban
tett hazafiúi áldozatimat tekintetbe vévén a fel
ség, nemessé lettem: most már csak annak híj
jával vagyok, hogy egy drága becses személyt
nyerjek hitveseműl, kivel én szívemet 's aranyai
mat megosszam; ő pedig nemességemnek egy kis
– egy kis – ó ízt adjon; (kaczagva) érti kisasz
VII. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 19
asszonykám? Mert a nemesség, úgy veszem ész

re, olyan mint a bor, a legjobb is csak ó korá
ban becses.
B á r ó n é. Reménylem: feltalálta már ön a'
mit keresett? -
Kardos. Akadna – akadna; mert az új

nemesnek sok pénze, az ónak pedig sok adóssá
ga szokott lenni – de nem mindegyik inyemre
való ! (nyájas kézmosással) Mindazáltal találtam –
ó találtam – kiben szivem, lelkem megnyugod
nék, de – de – még csak a találásnál vagyok!
Máli. No, a szerencse próbálva jó.
Kardo S. Engedelmével kisasszonykám, ez
nagyon tökéletlen példaszó. A szerencse próbál
va még keveset ér, és sok szegény legénynek nya
kát törte már; hanem megfogva jó. – Pedig,
megfogni a hadd el hadd! kivált nekem, ki kap
ni sem merek hozzá !
Máli. Már e baj; úgy félő, hogy meg is
dohosodik bora, míg az ó ízt megkapja.
Kardos. Ne adja isten! ma dolgomnak tör
ni vagy szakadni kell! Épen nevem napjára halasz
tottam megtudnom: ha gazdagabb vagyok-e Cré
susnál, vagy szegényebb Irusnál? s épen ez a
második pont, a miért ide vont a tisztelet.
B á r ó n é. Hogy-hogy?
Kardos. Én, a kinek nyólcz háza Pesten,
egyik nagyobb a másiknál, a világ kincseért sem
2
20 A RÉGI PÉNZEK. I. FELV•
laknám egyikben is, míg nagyságoskám úri háza

nál lakhatom. – A világ ezt tán fösvénységnek
veszi nálam, mintha jutalmas szállásomat sajnál
nám; mert nem tudja, hogy illy nemes társaság
ban lehetni, illy kegyes lelkeket naponként láthat
ní, hallhatni; több mint magányos embernek egy
pár szobával többe kongani. Négy esztendeje
már, hogy lakosuk vagyok nagyságtoknak, s i
rántami kegyök az alatt meg nem szünt, valamint
bennem sem a tisztelet; 's ez bátorságot nyújt,
egy alázatos kérést mernem nagyságtokhoz.
B á r ó n é. Csak ki vele, minden előbeszéd
nélkül.
Kardos. Jeles úri vendégek igérkeztek
ma hozzám, egy kis györgy-napi uzsonnára, a
millyen szegény legénytől telik, 's ha reménylhet
ném, hogy nagyságtok szegény szállásomat meg
tisztelni méltóztatnak – tán –(vontatva) úgy ad
hatja isten! – tán menyasszonyomat is bemutat
hatom nagyságtoknak. -
Má li. De már úgy csak elmegyünk; úgy-e

édes anyám? (félre)Vágyom látni: miként vendé
gel az illy zsugori?
B á r ó n é. No ám legyen ! elmegyünk Kar
dos úr.
Ka r d o s. Alásan csókolom kezeit édes
nagyságoskám. Pontban öt órakor gyűlnek össze
a vendégek. – Harmadik tárgy, a' melly végett
VII. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 21
vont ide a tisztelet, azon alázatos kérdésem:

hogy minemű pénzben kivánja nagyságoskám a
szent györgy-napi házbért tőlem?
B á r ó n é. Nagyon pontos ön.
Kardos. Úgy illik. Pontos vagyok – de
pontosságot is kivánok. Tőke-pénzecskéimtől a ka
matot elvárom pontban a határnapra; a mint az
isten sz. György, sz. Jakab, sz. Mihály és Gyer
tya-szentelő napjait reánk virrasztja, a házbéreket,
mind a nyólcz házamnál még az nap szorosan meg
kivánom, különben kérlelhetetlen vagyok. Rend
és pontosság olly szükségesek dolgainkban, mint
interpunctiók az irásban. Tehát mi pénznemben
parancsolja nagysád házbérem fizetését?
Báróné (mosolyogva.) A miben önnek tet
Szik.
Máli (évődve.) Régi római pénzben Kardos

úr !
B á r ó n é. Ah, hogy jut eszedbe jó Máli?

Kardos (félre) Gonosz leány! (fenten)
Az nem kelő pénz édes kisasszonykám. – Én
megvallom, nem nagy kedvelője vagyok a ré
gi pénznemeknek; mert az ember soha illendő
árokon nem juthat hozzájok. Én csak a körmöczi
verésnél maradok, 's miként parancsolja nagysád,
1760-tól kezdve, bár mellyik évi aranyokkal kész
vagyok szolgálni. – Tudnivaló, hogy a tavalyiak
22 A RÉGI PÉNZEK. I. FELV
legszebben csillognak. Ha kedvét találom édes nagy

ságoskám, ezekben hozom meg tartozásomat.
B á r ó n é. Jó lesz kedves Kardos úr! Ha
nem egy feleletet kérnék öntől. Nem tud valamit
Vaszilnéról, a Kőházy leányáról? Hiszen, mint
ügyvédem értesít, az atyja önnel állt egykor bor
kereskedésben?
Kardos. Kőházy leányáról? ki Erdélybe
ment egy molnárhoz férjhez? Igen is nagyságos
kám, atyja kereskedő-társom volt; hatalmas szél
kelep míg élt. Nagy részét bor-nyereségének
természetben olly vendégeivel itatta meg, kik ké
sőbb emlékkönyveikben keresgették nevét, ha reá
emlékezni akartak; szép aranyait sietett cseléd
jeí gallérjaira varratni; vágtató hintaján gyakran
majd elgázoltatott engemet gyalogot. Így rajta nem
foghatott azon áldás, melly engem szorgalmam,
és józan gazdálkodásom után emberré tett. Most
eánya, hálából, hogy atyját egy párszor kiváltám
hitelezőitől, perel velem; ő tudja miért? én, pré
da legyek, ha tudom.
Báróné. Perel ? O ez új remény-sugár ne
kem!
Kardos. Remény-sugár? Ej, ej snagysá
goskám! Nekem boszúság, méreg boszúság jóté
timért !
Báróné. Hagyja ön abba! A ki perel él az,
nekem csak erre volt szükségem.
VII. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 23
Kardos (tűzzel.) Él testben, de a per

ben megölöm! Kőházy saját leveleivel ölöm meg!
Számos jótéteim – –
B á r ó n é. Nem kétlem Kardos úr. – Most
a templomba megyek! míg újra látnók egymást,
isten önnel!
Kardos (kezet csókol.) Örökös szolgája

nagyságodnak.
Báróné (el)
NY O L C Z A DIK JE L E N ET.
Máli, Kardos.
Máli. Szabad-e előre tudnom a menyasz
szony nevét Kardos úr? A fejérnép, a menyek
zési dolgokban még újságvágyóbb mint divat vál
tozásiban.
Kardos. Nevét még csak a jó isten tudja.
(csalfálkodva.) Még olyan is lehet, ki maga sem
gondolja.
Máli. Hm! tehát még csak vonva áll a sze
relem nyila, nincs elpattanva? Bár ki legyen, bol
dog egy nő leend; vigan kőlthet az 1760-óta
gyűjtött aranyokból.
Kardos. Ments meg isten! Ez épen nem
áll tervemben. A feleségem – ha azt adja isten
érnem – tegyen gazdasszonykodásával krajczár
ból garast, – csinálok én gazdálkodásommal a

garasból forintot. Így aztán csak lesz belőlünk va
lami. Rakni kell a tűzre, úgy melegszünk is mel
lette, 's parázst is kaparhatunk alóla.
M á li. De csak tart neki lovakat Kardos úr?
's elviszi néha a játékszínbe?
Kardos. Isten ments meg! lovakat? mió
ta minden ember kocsizik, mind test, mind er
szény beteg. Sok becsületes ember lejárta már a
czifra hintó kerekei között a maga szerencse-kere
két is! – Aztán játékszín! németűl csak annyit
tudok, hogy meg ne csalhassanak; 's magyar já
tékszínbe vigyem? még azt gondolnák nem is va
gyunk nagy urak! – Lesz az én feleségemnek
otthon játékszíne. A pittyedt ajakú, sovány képű
kőlcsön-kérők lesznek szomorú játékosai; a kama
tot- és házbért-hozók víg alakosai, 's a' pénz-csör
gés muzsikai académiája. Ez utóbbit kisasszonykám,
nincs az a muzsikás fül, mely szívesen ne hall
gatná.
M á l i. Kéjes kilátások. Bizony vágyom sze
mébe nézni azon boldog személynek – kit–
Kardos. Vágyik? igazán vágyik kedves
kisasszonyka? (pajzánkodó tekintettel) Csak még
addig is meg ne pillantsa a tűkörben! – Maga
mat ajánlom szép angyal! (kezet csókol s elsiet.)
/
IX. JEL- A ÉÉGI PÉNZEK. 25
KILENCZEDIK JELENET.
Máli (maga.)
Máli Hahaha! a pénznek valóban bódító
ereje lehet! – Átkozott Julcsa! aligha jól nem
vetett a dologhoz. Isten neki! a kérőre – ha
váltott fiú volna is – soha sem haragszik a leány;
legalább volt módja egyszer kosarat adhatni, 's
ezt jövendőben áldozatúl számolhatni be férjének.
(el)
TIZEDIK JELENET.
Kardos szobája.
Kardos (jő, kalapját 's pálczáját leveti,

azután leszegi nyakát, és súgó hangon) Hehehe!
Ugyan ablakon ugrattam be a szobába Máli kisasz
szonynál; ha ezt sem értette meg – úgy soha é
letében meg nem tanúlja: miben különbözik a lá
zsiás tallér a koronástól? – Szép fortély volt
tőlem, megtudakozni: millyen pénzben tegyem
le a házbért? hadd tudják meg, hogy van Kar
dosnak mit aprítni a tejbe. (nagy lépésekkel jár
fel s alá) Régen így kellett volna! – Négy éve
mióta rágódom tervemen, s csak járok kö
rűltök mint szomjas macska a korsó körűl, és
csak ott vagyok, hol évvel ez előtt voltam! – De

ma el kell metszenem a csomót, 's ha kinyitot
tam a szoba ajtaját, bizony be is lépek. Vagy
az anyja, vagy a lyánya; nekem mindegy! Pénz
és nexus ugyan az! Ha egyik sem a kettő közől,
tehát Kukovay ezredesné! E már szegény; de
Utzubú magyar kapitánytól olly szépen hág le
nemzetsége, mint a létra fogai. Csak a bátorság,
a bátorság el ne hagyna! (gondolkozik) Néhány
butellia tokaji van még a pinczémben, egyikéből
egy kis bátorságot kellene délutánra hörpölnöm.
Hiszen a költők, mint mondják, egész dühössé
gig kapnak tüzet tőle. – Én ugyan nem élek bor
ral, mert drága, kivált a jó tokaji; mintha híg
aranyat öntene gyomrába az ember; de a mai nap
exceptio a regula. (tünődve) De ugyan mit akar a'
báróné Vaszilnéval? Ezt teljességgel nem szere
tem! (kopogtatnak) Már tudom, megint györgy
köszöntőt hoz a manó. No szabad!
TIZENEGYEDIK JELENET.
Tallósy, Kardos.
Tallósy. Jó reggelt, és sok szerencsét ne

ve napján Kardos úr!
Kardos. Köszönöm, köszönöm! (udvaria
XI. JEL, A RÉGI PÉNZEK. 27
san) Bizonyosan óráját és könyveit jött kiváltani

Tallósy úr?
Tallósy. Még nincs benne módom kedves
úr, pedig az órára szükségem volna, nem mint
a tehetősöknek, mulatságaimat, hanem munkái
mat osztani fel utána. Könyveim, mint tudja ön,
bányám nekem, habár szűk erű is. – Sokat tu
sakodtam magammal: mi tevő legyek irántok?
mígnem egy jó angyal ezt a tanácsot sugja ne
kem: menj el jó fiú a gazdag Kardos úrhoz, ő
nem szorúlt olly nyakra-főre a te penészes ötven
forintodra, ismer mint becsületes ífjat, s ma ki
vált neve napján, új fellengzést kapván nagylelkű
sége, bizonyosan ki fogja emberségedre adni órá
dat és könyveidet, míg egy pár kezed alatt álló
perből kifizetheted tartozásodat. – Mit mond reá
kedves úr?
Kardos. Hm! az úr angyala úgy súgott,

mint egy angyal, ki járatlan világunkban, s az
embereket nem ismeri. Nálunk pénzt adni ki kől
csön néhány sor iráskára, ha a velenczei kalmár
ként, egy font húst kötne is le testéből az adós,
annyit tesz, mint olly helyre ásni el a kincset,
hol soha rá nem akadunk. Én uram ezen bohók
közé nem tartozom ; emberségét kinek kinek tisz
telem, de pénzt reá nem adok; mert az emberi
ség olyan az adósnál mint a szakáll, midőn kér
- 3
a pénzt meg van nőve, midőn fizetni kell, már

le van beretválva. -
Tallósy. Jó tehát! ha a becsület oly zsib

portéka az úrnál, ímé itt van egy pár pisztoly;
valóságos szedáni fegyverek; gróf Erdey barátom
ajándékai; felérnek órámmal és könyveimmel; de
rájok olly szükségem mint ezekre nincs – itt ha
gyom cserébe őket. -
Kardos. Mit? pisztolyokat? Soha sem volt

barátom a fegyver,
Tallósy. De uram, nem holmi fogason fe
lejtett fegyver ám ez. (mutogatja előtte) Nézze ön
csőjét, szerszámát, aczélját –
Kardos (félre téreng előle.) Ne-ne-ne!
hagyja el ön! elhiszem, elhiszem; nincs kétségem
– de nekem semmi szükségem reá!
Tallósy (csappangtatja.)Nem kell itt aczélt
edzeni – ím hogy tüzel – be könnyen jár a'
diója !
Kardos (remegve bújkál ide-oda.) Tegye
le ön a menykőbe! nem kell, mikor mondom ! In
kább tartok arsenicum albumot a házamnál, mint
illy hitetlen szert!
Tallósy. Uram ! gróf Erdey, 50 lépés
nyire lőtte ezzel keresztűl, a vele párviadalra
kelt félnek kalapját.
Kardos. Lelke rajta! de én nem kelek ám
párviadalra soha.
XI. JEL, A RÉGI PÉNZEK. 29
Tallósy. Elteszem tehát a pisztolyokat; de

kérem, ne akadályoztassa ön szerencsémet!
Kardos. Nekem ön szerencséjével semmi
közöm. Még két hét a kiváltás határ-napja, addig
várok, tovább egy napot sem. Rend, pontosság,
nálam és házamnál a jelszó. – Úgy, most jut e
szembe! ön ügyvéde Vaszilnénak –per-okokat a
karna könyveiben keresni ellenem, úgy-e?
Talló sy. Arra nincs szükségünk; legfölebb
félig van igazságunk, ha igen keressük az okokat.
Itt maga kiált az igazság. Aztán már későn is
lenne; kezemben a királyi tábla itélete.
Kar d o s. Hogy hogy? nem vélném – az
én számos jótéteim Kőházyval –
Tallósy. Az itéletnél fogva csak tartozá
sok valának, úgy annyira, hogy ezeket nem is
fedezheték egészen, s ön még 30 ezerben ma
rasztaltaték.
Kardos (réműlve.) Lehetetlen! az nem le

het! ez toll-hiba! egy nullával több csúszott alá!
– Fosztók önök, viperák, hyénák, tigrisek! – Har
mincz ezer forint! Látott-e ön valaha 30 ezer fo
rintot egy rakáson? Töméntelen pénz az uram!
képes egy tehetőst is koldus-botra juttatni, nem
egy szegény Kardost. Oda egész verítékes szor
galmam! Le fog rólam a ruha szakadni, éhen ha
lok el, fizetetlen koporsóban visznek ki! – van-e
igazság e földön?
©
Talló sy. Perünk egyik szóló bizonysága,

hogy van, kedves Kardos úr. Vaszilné szegé
nyebb a kitett gyermeknél, kenetlen forgott le ré
széről az igazság kereke, még is megnyerte ü
gyét.
Kardos. De még hála az égnek, hátra van
a bőlcs hétszemélyes tábla.
Tallósy. Melly reménylem megitélendi még
részünkre, azt az öt ezer forint kezességi pénzt
is, mely alól önt a királyi tábla fölmenté.
Kardos. Ne adja isten! (tünődve szünet
"tán.) Kedves Tallósy úr! önről sok jót hallottam
mindenfelé; (Tallósy meghajtja magát) Kételkedik
a város, esze-e jelesebb vagy szive? Mit szólna
reá, ha én pártfogó szavaim után, a szegények
ügyvédségét kieszközölhetném számára, nota be
ne rendes fizetéssel?
Tallósy (mosolygva.) Nem ártana, mert

most rendetlen fizetéssel vagyok az.
Kardos. Továbbá addig is, mig többel
szólgálhatnék, óráját, könyveit, pénz és kamat
nélkül kiadnám?
Tallósy. Ez önnek szokatlan kegyessége
fogna lenni.
Kardos. Ön pedig segítne egy pár ezer
ben megalkudnom Vaszilnéval.
Tallósy Mit uram? eláruljam pártfogott
némat? – Füleit vagnám le azon ügyvédnek, ki
XI. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 31
az egyezkedéseket gátolja; de igéretekkel engem

ön ne vesztegessen; különben vas pánczélt őltök
ügyvédi meljemre, 's le sem teszem azt, a leg
szigorúbb executio bevégezteig. – Magamat aján
lom! (el)
TIZENKETTEDIK JELENET.
Kardos (maga.)
Kardos. Átkozott a lelke, ezt ugyan fo
nákul tevém! Elfelejtém: mi drága emberek ezek
az ügyvédek! Kevés, kivált igéret, nem fog raj
tok: miként csekély eső nem fog száraz forróság
ban a növényeken, minden csepp ragyává sül rajtok.
– Harmincz ezer forint! – Ha nem egyezhetem,
örökre bukott ember vagyok! Háztartásomat úgy
körűlnyírtem már, mint lengyel zsidó az aranyat;
nem tudnám mit csikarhatnék még el tőle? –
Nem, itt csak gazdag nőszülés a végeszköz. Raj
ta tehát! – Most az uzsonnáról teszek rendelést,
mert eljár az idő. – Orsolya, hej Orsolya-asz
szony!
TIZENHARMADIK JELENET.
Orsolya és Kardos.
Orsolya (avúlt divatú őltözetben.) Mi tet
szik nagy uramnak?
32 A RÉGI PÉNZEK. I. FELv.
Kardos. Uzsonnára meghíttam a vendége

ket; megigérkezett Kukovayné 's a báróné is
kisasszonyával. Minden legyen mi sokat mutat, de
kevésbe kerűl; érti-e?
O r s olya. Mi bogár fúr most fejében nagy
uramnak? Ötödik esztendeje a nemes levél kihir
detésének, azóta vendég nem szelt a kenyerünk
ből. Ha Kardos úr vendégel, többet jelent az, mint
üstökös-csillag járása. Szabad tudnom nagy uram?
Kardos. Hát nem tudja, hogy ma György
napja van?
O r s o lya. Az minden évben esik egyszer,
aprilis hónapjában.
Kardos. Aztán, háznál maradjon a szó,
egy jó alkut akarok tenni Kahlberg gróffal. Lássa
Orsolya-asszony, az étel melegít, a bor hevít,
szívet nyit; a gyanú, kivált a nyájas gazda iránt
foszlik, s ilyenkor a vendéglő olly szépen alá te
rítheti vendégének a pokróczot, mint csak akar
ja. Divatos dolog ez a világban! érti-e Orsolya
asszony?
Orsolya. Ó Orsolya-asszony, épen nem
olly feje lágyára esett, hogy ne értené. Ellát ő
tovább is a fazekainál. Ha Kahlberg gróffal akar
alkudni nagy uram, minek ide a báróné és leá
nya? minek a toka-eresztett Kukovayné? (mér
gesen) Asszonyra, feleségre akar alkudni nagy u
ram!
XIII. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 33
K a r d os. No, no, Orsolya asszony!

Orsolya (növekedő méreggel.) Huszonki
lencz esztendeig elég tudtam lenni nagy uram há
zánál; mint fiatal személy jöttem belé, s most
mint agg hajadon menjek el tőle? Ezért tűrtem,
szenvedtem én, hogy majd egy nádi veréb zak
lasson a háznál? (dühösen) Szemét forrózom ki a
menyasszonynak, nagy uramat pedig húnyorral
étetem meg, hogy még pap sem férhet utólsó ó
rájában hozzá!
Kardos(kérlelve.) No, no, Orsolya-asszony,
szűnjön kérem. (csapodáran) Édesen emlékezem
én azon boldog időre, midőn az én Orsolyácskám,
mint kellemes gömbölyű lyánka jött házamhoz, ná
lam inkább vonzódásból, mint hitvány bérért szol
gált. Ó arany idők voltak azok! ámbár még akkor
az aranyokkal csak úgy lehettem szembe, ha más
nál láttam azokat. Akkor téli hideget, nyári mele
get, koplalást, szükséget, önkényt és szívesen szen
vedtünk egymásért; s azóta annyira elfordúlt vol
na Orsolyám szíve tőlem, hogy most már boldog
talanságomat kívánja?
Orsolya (megengesztelődve, lassú hangon:)
Hiszen ki kívánja azt?
Kardos. Azt véli Orsolya-asszony, hogy
szívem kísztet a nőszülésre? Korán sem! (dagá
lyos hévvel) Kinek ífjonta adtam szívemet, a jég
eső sem veri azt el attól! Hanem lássa lelkem Or
solyácskám: úgy pattanjak-e ki a világból, mint fé

reg a sajtból? a Kardos-nemzetségnek általam
plántált élőfája, velem együtt dűljön-e ki, mielőtt
az csak egy sarjadékocskát is birt volna hajtani?
Kivánhatja-e ezt az én Orsolyácskám ?
Orsolya. Ó nem ! de hadd szóljak én is
egy szót. Javát életemnek itt tőltöttem, néha a
melegebb szoba is elkelt volna, néha többecskét
is megettem volna. Tizedik éve, mióta csak bízta
tás minden bérem. Minden ruhámat elhagyta a di
vat, 's ha kimegyek az utczára, minden ember
mint régiséget szemüvegen vizsgálgat. Ífjúságom
elvesztegettem, most már kólduljak csak azért,
hogy a Kardos-nemzetség ki ne haljon? Kiván
hatja-e ezt az én nagy uracskám?
Kardo s. Ó nem; de már most megértvén
egymás szájából a kőlcsönös követeléseket, tudja-e
mi a legokosabb, édes Orsolya-asszonykám?
O r s oly a. No 's?
Kardos. A tisztességes béke, és capitu
latio. Hogy tetszenék lelkecském, ha én irásban
arra kötelezném magamat, hogy kedves hív Or
solya-asszonykámnak, ki engemet soha meg nem
csalt, meg nem lopott – (félre) nem is tudom,
hogy ejthette volna módját? –(fenten) azon eset
re, ha az isten engemet Kardos Györgyöt a há
zassági szent életre vezérel, tíz évi 30 forintjá
val számítandó bérén kívül, ötszáz német rénusi
XIII. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 35
forintot leszek köteles összesen és egyszerre lefi

zetni? – hogy?
Orsolya (forogva) Ezeret megérdemlek,
mint szűz leány a koszorút.
Kardos. No ám legyen! Kardos nem fillé
rez, midőn kedves Orsolyájával alkuszik. Kezet
ide !
Orsolya. Jó – de hát ki a menyasszony?
Kardos. Az még isten titkai közt van.
Az okosság a bárónénak és kisasszonyának adja
nálam az elsőséget, ha a szerencse mostoháskod
nék, úgy Kukovaynéval kell beérnem. Már a mint
jő. Meghíttam egy pár mágnást is, kik mint adó
saim tisztelő barátaim, hogy neveikkel fényljék tár
saságom. Úgy kell intézni, hogy minden csillog
jon az asztalnál; az enni-inni-valók csak mellé
kes dolgok. Adósaim zálogaiból kitelnek az asztali
készületek, s minden újomra egy pár csillogó gyű
rű. – Most elfordúlok Kreiden fűszerároshoz, a
dósom a jámbor; hadd adjon kamatban czukrot,
kávét; Májas uram pedig kamatban viaszgyertyát.
Majd többi adósaimtól is kerűl ki valami. Tán csak
nem halunk bele jó Orsolya-asszony?
Orsolya. De hát a szolgálatot ki teszi az
asztalnál?
Kardos. Erről is tettem rendelést. Gróf
Kahlberg legénye most fóltozza liberiás kaputját;
elég bő, tán csak ki nem látszik alóla, hogy na
drága lyukas. – No most már csak a konyhához

Orsolya-asszonykám! süssön, főzzön, de csak ta
karékosan vesztegetvén.
Orsolya. Szívesen! de javaslom a ven
dégeknek, hogy délben igazán jól lakjanak otthon.
(elindúl)
Kardos. Úgy, Orsolya-asszony, még egy
kérésem van. Hagyja el lelkem azt a nagy uram
czímezést! – átkozott nem vőlegényesen hang
zik majd a vendégek előtt.
Orsolya. Mit ? mikor nagy uramhoz jöt
tem, ífjú úrnak szólítottam; a nemeslevél publi
catiója-óta azt kivánta, hogy nagy uramnak hívjam,
's most ismét ífjú úr akar lenni? Hiszen rákjárás
ez! Nem, nagy uram! nekem hajdan lelkem Or
solyácskám, kincsecském, lelkecském volt a ne
vem; most pusztán Orsolya-asszony, mintha há
rom férjet nőttem volna el!
Kardos. Lelkem Orsolyácskám, hát ha az
zal a nálam veszett szép csipkével megajándékoz
nám, mire Bagoly Ambrusnénak kőlcsönöztem?
O r s oly a. No, ám legyen! Hát hogy szó
lítsam ?
Kardos. Tekintetes úrnak Orsolya-asszony!
Hiszen már ma tekintetes úr Magyarországban min
den, ki iskolákat járt, és posztó-ruhát visel.
Orsolya. Jól van nagy uram – tekintetes
uram – akarám mondani. De azt megmondom,
XIII. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 37
hogy még ma kezemben legyen ám az irás, és a'

csipke is; különben öreg nagy úrnak szólítom,
míg élek! (el)
TIZENNEGYEDIK JELENET.
Kardos (maga)
Kardos. Ugyan karó közé fogott a pogány!
Jó hogy hivékeny ő is szegény, mint rendszerint
szoktak az agg hajadonok lenni. Fontos személy
nőtlen háznál a gazdasszony! Ő a barometrum
kényesője; ő mutatja a napfényt és borúlatot. –
Különös dolog, hogy gyakran a legerősebb lelkeket
is illy vékony hajszál-fonalak tartják fogva. Sok hős
lelkű, ki képes lenne Brutusként állni a zsarnok
kal szembe, otthon fennorrú kis feleségének, vagy
zsémbes gazdasszonyának papucsa alatt nyögdel!
Azért mondom, mert collegám van akármennyi,
tán e házból se menjünk ki értök! (elsiet)
Második felvonás.
ELSŐ JELENET.
A pesti vámfa előtt jőnek Mindszenti Ká

roly és Víg Feri; (utóbbinak batu a hátán.)
Feri (leüti botját.) Egy tapodtat se to
vább pajtás! ideje reggeliznünk. Olyan a gyom
rom mint párna-zsák, mellyből kipakoltak.
Károly. Én is éhes vagyok, de csak in
kább szeretném a városban, kivált Répásynál Bu
dán ülnénk asztalhoz. Jobb kedvvel falatozhatnánk;
mert tudod: egy krajczárnak sem vagyunk urai.
Feri. Épen azért, evés közben jő meg a
jó tanács. Jer üljünk le! (letelepedik) Kolozsvár
szép sétáló ide, kivált csavarogva jőve, mint mi
jöttünk.
Kár oly. Sokszor éhen, gyakran fázva,
többször ázva, 's mindig gyalog.
Feri. Ne bántsd; jól adja azt az isten é
I. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 39
des Károlyom. Ki gyalog jár, nehéz volna annak

a meleg ruha és teli has. Ha már a mármarosi
nagy hasú sóstisztnek, és annak az elhízott prae
fectusnak, tudod, kit Kolozsváron ismertünk, ve
lünk kellett volna utazniok, fogadom Pesten a nap
ra állítva, mindkettőnek a bélin úgy átfoghattál
volna látni, mint a friss tojáson. – Egy kis saj
tocskánk maradt még pajtás, nem veszi el déli
étvágyunkat. (szel belőle.) Nesze fele; el ne ejtsd,
mert eltöri a lábadat.
Károly. No ennél ugyan egy szemtelen a
dós arcza bőre sokkal vastagabb.
Feri. Pedig a nagyobb darabot kaptad.
(esznek) Tán kár is volt ezzel a kis sajttal felinge
relnünk étvágyunkat!
Károly. Pedig még egy más bajom is van.
Úgy szomjazom édes Ferim, mintha óltatlan me
szet nyeltem volna. Kár volt itt a pesti csárdánál
vízzel meg nem tőltenünk kulacsunkat.
Feri (kivesz egy kulacsot.) De vízzel ugyan
nem profanáljuk tisztes kulacsunkat! Nesze igyál!
soká éljen Noé, ki a szőlőtőt ültette!
Károly (iszik.) Mi a manó? hiszen bor
ez pajtás! Hol vetted ? már Abonynál nem volt
egy fillérünk is, kulacsunkból pedig még tegnap
este kifogyott a bor.
Feri. Az ész még több Móses vesszejénél
pajtás; az a sziklából is bort tud ütni. Emléke
40 A RÉGI PÉNZEK. II. FELV.
zel: miként jajgatott a korcsmáros tegnap-este a'

tyúkszemére? Épen kifordúltál az ivó-szobából,
a mint a korcsmárosné, ura fájdalmait, s éjjeli
nyugtalanságait panaszolta vendégeinek. – S nem
próbálták lelkem soha a doctor Nummophiláceus
kenőcsét a tyúkszem ellen? kérdém. – Hírét
sem hallottuk, felele a korcsmárosné. – Ez egy
híres hollandus orvos mondám én, kenőcse az e
gész világon kapós; a magyar csak Bécsből kap
hatja: nálam van még kevés belőle, szívesen
szolgálok vele, s egy csipetnyit a bajusz-kenőm
ből od'adtam neki. Ha hallottad volna a nagy há
lálkodást! Áldások közt tőltötte meg kis kulacso
mat; de nem sajnálná, ha félakó ment volna is
belé; mert a korcsmáros effective jobban aludt a
zon éjjel.
Ká roly. Szerencse pajtás, hogy csak icz
czés a kulacsunk; mert ha akók mennének belé,
úgy tetszik égetne a bora belül.
Feri. Ej, bohóság! nem csalás ez, hanem
jó alku. Ne búsulj: akadsz elég efféle alkukra a'
nagy világban, még hintós uraknál is! Aztán hal
lottad, hogy jól aludt bajusz-kenőmre a korcsmá
ros. Mi neki egy jó éjszakáért egy iczcze bor? a'
legelső kancsóba, mellyet a' pinczéből felhoz, két
iccze vizet tőlt helyette. – De min búsulsz ke
!
nyeres? Ni, hogy elmerűlt az isten-adta! (elő
I. JEL, A RÉGI PÉNZEK. 41
kapja a kulacsot) Isten éltesse báró Torday A

mália kisasszonyt!
Károly. Ah!
Feri. No ez még is legalább emberi hang
volt ! (össze pakol) Így tehát mára elvégeztük vol
na a reggelizést!
Károly. Tán ebédlést, vacsorálást is egy
úttal !
Feri. Miért is ne? Estig még sokat derűl
het az idő. Engem legjobban bíztatgat a remény,
midőn semmim sincs, mert akkor, ládd: csak
nyerhetek, nincs mit vesztenem. De mikor
jól megy dolgom, elég csak azt reménylenem,
hogy in statu quo megmaradhassak.
Károly. Ah pajtás! most midőn Pestet
magam előtt látom, hol árva jövevény vagyok,
hová egy éretlen bukás kerget, hol semmi remény
sugára nem mosolyg felém – úgy összeszorúl szí
vem, mintha présben volna!
Feri. Szépen vagyunk! Ti szerelmesek oly
lyanok vagytok, mint a hagymáz-kórosok; roham
perczeiben szerfeletti erővel bírtok, utána pedig
kezetek lábotok elesik. Ki volt az, ki a bajvívás
után, tele bíztatásokkal, csak Pestfelé vonszolt,
mintha az arany gyapjat kellene kihoznunk falai
közől?
Károly. A szív futó homokon építgette
arany várait édes Ferim ! Máli szerelme volt az a
lap-kő. Hitvány ámulat! Koldus és gazdag báró

kisasszony ! Szeretett mint guitarre-mestert, mert
egy fiatal lyánka őrzetlen szíve, mit kíván egye
bet, mint szerelmet szerelemért? égett értem a
tapasztalatlan lyánka, 's most tán szégyenleni fog
ja szíve egykori ficzamodását, 's pirúlva tagadja
meg a kóldus-szeretőt!
Feri. Készen légy mindenre, de ne remegj
előre. Nem ver az ellenséget, ki előre borzad :
mint fognak fájni a harcz sebei. Baj ugyan, hogy
ő báró kisasszony, de ki vet határt a szerencsé
nek? Aztán te is ki tudja mi ágyból eredtél? Az
aranynyal himzett zőld erszény, s régi pénzeid
benne –
K á r o ly. Ne hozzd elő pajtás! Te szegény
szabó gyermeke vagy, de cserélnék születést ve
led.
Feri. No, anyád neked is volt, s atyád
is, és ha az ember ép kéz-láb jött a világra, e
lég jó ágyból született. Aztán, minden halandó
nak a genealógiája Ádámon akad meg, vagy az
özönvízbe fúlad be. – De pajtás, még sem bolond
ember gyermekének kell ám neked lenned! Mutasd
csak azt az erszényt!
Károly (kiveszi 's általadja neki:) Nem
zsíros-e a kezed?
Feri. Mitől? tán attól a sovány sajttól?
(nézegeti) Szép himzés! A. M. betűk rajta. Én ha
te volnék, hirlapokban kerestetném szüleimet; e

zek a betűk nyomba utasítnának.
Károly (kaczagva.) Ugyan tanács! ha mon
dom. Hát elfelejtetted, hogy kivetettek, mint eb
kölyköt? Tették volna ezt, ha rólam tudni akar
nának?
Feri. Igazság ! (tenyerére önti a pénzt)

Csupa görög és római pénzek. Ezeken fekete macs
kának kellett ülni, hogy eddig el nem kőltötted
pajtás.
Károly. Szorúlva elégszer voltam rájok,
kivált kártyás-koromban; már sokszor volt értök
kezem a zsebemben. Az isten áldjon meg, hogy
elvontál a kártya-asztaltól, édes Ferim !
Feri. Mi haszna? egy pár csaló játékossal
kelle megvívnunk, s most kainként bújdosnunk
miatta. De jól esett; ha nehéz álmok lesz valaha,
tudom mindkettő rólunk fog álmodni.
Károly. Engem csak nem ért semmi, de
téged pajtás! (baráti gyöngédséggel) Jobbúl-e már
karod édes Ferim? (karját fogja) ezt értem kap
tad te hű lélek !
Feri. Ej gyerekség! karczolás nem egyéb,
megfizettem én Lépesynek ezért. – Csak hogy itt
vagyunk pajtás Pesten!
Károly. Pest előtt jó Ferim! Pest előtt!
Feri. Úgy bizony! hogy megyünk be Pest
re, kivált Répásyhoz Budára a hidon által? Ez
4
fontosabb probléma reánk nézve a Pythagorásé

nál. Sem uti levelünk, sem pénzünk, sem enni.
sem innni-valónk, formánk ágról szakadt és gya
nús – Hm, hm!(gondolkozva) Semmi sem jő az
eszembe. Eszünk rendszerint magyarországi tőke
pénz; mikor rászorúlunk, be nem kaphatjuk! Nézzd,
nézzd! nem lát sötétben a tolvaj, 's villámlik neki!
– Látod azt a koldust amott? ki épen most ha
ladt el a vámfa alatt felénk. Ő fizetett-e a vámos
nak, vagy ez neki? hogy?
Károly. Nos mit akarsz ezzel? a vá
mos vetett kalapjába valamit.
Feri. Egy gondolat villant a fejembe. Mi
!enne, ha mi koldus-ruhában, kéregetve csúsznánk
be a városba? Senki sem ösmer bennünket, 's
köztünk és koldusok közt úgy sem sokkal nagyobb
a különbség, mint a tollal és pisztollyal rablók
között. Ládd édes Károlyom, bő tanya ez a mi
két magyar hazánk, sok ingyenélőt megszenved
keblében, s ezek közt menyországuk van a kol
dusoknak ls !
Károly. Mit? engem csak nem teszesz bo
londdá. Koldus-ruhában? Ha nagyobb volna kula
csunk, azt gondolnám –
Feri. Hogy valami a kalap alá bugygyant
belőle, úgy-e? Gondolj a mit tetszik, csak jer
őltözzünk. (Károly szemeit beköti) Nesze háló
sipkám a fejedre; csizmád látom az út jól elnőt
I. JEL- A RÉGI PÉNZEK 45
te, majd kissé besározom; kabátod ide a batu

ba!– Megállj, egy kis fehér földet látok amott (el
siet, meg visszatér) az ingedet bekenem, és ké
pedet is; mert nem tudom hol vetted: átkozott
urias képed van! – Így! most készen vagy! Vára
kozzál most kissé pajtás, mindjárt itt termek! (el
szalad)
Károly (maga.) Most már az ész sorsom
iránt tervet nem adhat előmbe. Illyenkor legtaná
csosabb csónakunkat a folyam szabad mentére
bízni, s csak a kormányt tartani, hogy meg ne
ütközzünk; tán hab, szellő, s az ég irgalma még
bíztosabb kikötőbe vezérlik azt, mint saját evezé
sünktől telt volna.
Feri (visszajő egy pár mankóval.) Nézzd
pajtás, mit cseréltem a veres mellényemért, ama
koldustól. (őltözik) Most már mindjárt egész gálá
ban látsz. Az egész világ kalmár pajtás! Mint nem
alkudt a koldus a mankóira, hogy azok mi köny
nyűk, mi erősek, mi nyugalmasok, hogy azok ihar
fák, az iharfa mi becses, mi ritka Pest körűl!
(felkötött lábbal, mankóira támaszkodva) Így ni!
most már készen vagyok; a batut a vállamra!
Fogd meg pajtás a botom végét; te vak vagy
mind a két szemedre, én pedig sánta lábú veze
tőd vagyok. Allons! most mehetünk lyánynézőbe
a szép báró Torday kisasszonyhoz. (elmennek.)
49
46 A RÉGI PÉNZEK. II. FELV
MÁSODIK JELENET.
Pesten utcza.
Tallósy (jő egy házból ki, 's pénzt számol.)

Tallósy. Jó Kereszty! be nagylelkűleg meg
fizetett azért a néhány sor irásért! Be tudja a'
jámbor, hová kell a fólt! Olyan is a lelkes em
ber kezében a gazdagság, mint Nil folyója, melly
kiömlik partjai körűl, 's árjával termékenyít. –
Mi isten nyomorékjai jőnek itt? Ezek még nehe
zebbet emelnek a világban, mint én!
HARMADIK JEL EN E T.
Mi n d s z e n t i Károly, Víg Feri, Tallósy.

Feri. Bőségéből nem juttatna nagysága egy
garaskát az ügyefogyottaknak?
T al l ó s y. Az én bőségem jámborok nem
igen áradoz; mindazáltal nesztek egy pár zsem
lyére való! (ad nekik.) -
Károly (félre) Be ismeretes hang ez előt

tem !
Feri (közelebb megy Tallósyhoz, 's szemé

be néz.) Mi a manó? Pali te vagy? (elveti man
kóit) Tallósy Pali! lelkem Palim! (zajos örömmel
ölelésére rohan.)
III. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 47
Tallósy (vonakodva.) No, no! ki vagy,

mi vagy ?
Károly (az alatt lekapja szemkötelékét.)
Pali! lelkem barátom, Palim! (nyilt karokkal sza
lad feléje) Ismered-e Mindszenti barátodat?
Tallós y (szemébe néz) Károly lelkem! te
vagy? (hevesen szorítja karjai közé.)
Feri. Én meg Víg Ferencz, szolgálatjára
az úrnak.
Tallósy. Feri, lelkem Ferim! (megöleli)

Mi szél hajtott titeket ide ?
Feri. Az ífjúság forgó szele, pajtás!
Tallósy. Hát koldus-ruhátokkal mit akar
tok?
Feri. Én akarom vele megmutatni pajtás,
hogy az okos ember, nemes ember; réven vá
mon nem fizet. – De tudom bánt a vágyás tudni
történeteinket. Elbeszélem, mielőtt nyomtatásban
olvasnád; mert megírom pajtás Pali, megírom!
Hiszen már ma mindenki életrajzát megírják, ki
az élet rendes kerekvágásából csak egy arasznyira
is kitért, vagy aranyos hintón kocsizott rajta. – Azt
tudod, hogy iskoláinkat végezvén, Károly guitar
re- én gyermek-tanításra adtuk magunkat Kolos
vártt. Dolgunk jól ment: a tallérokat ugyan nem
raktuk egymásra penészedni; de csak szükséget
sem láttunk. Egyszerre az én Károlyom gondolko
zó, búsongó lesz, fejét hol jobb, hol bal vállára
csüggeszti, majd csillagokat visgál, mint a rosz

szul szoktatott paripa. No mondom, ennek vagy
szívét vagy eszét fúrják. Utána lesek, hát csak
elüt a hőség! gondold el, az én Károlyom – a'
Doboky-háznál, hol leczkéket adott – tanítvány
néjába, a gazdag báró Torday kisasszonyba sze
retett!
Tallósy. Mi a gutát! Torday Máliba?
Ká roly. Ismered az angyalt pajtás?
Tallósy. Alig ha nem – nos tovább!
Feri. A báróné felkőltözködvén Magyaror
szágra, később Máli is elhagyá a Doboky-házat.
Ekkor láttad volna az én Károlyomat! Nem volt
sem étele sem itala, sem álma!'s bújában a kár
tyának adta magát. Csakhamar vége lett a kere
setnek, órára, ruhára, végre a guitárra kerűlt
a sor; 's tudod pajtás, mint megy akkor a mes
ter-ember dolga, ha a szerszámát beissza! A jó
Károly ellen egymást érte a panasz. Megállj, gon
dolom magamban, majd kitapogatom én a bibé
det. Ismét utána lesek, követem a kávéházig, 's
idővártatva, a kártya-asztalnál észrevétlenűl a'
háta mögé állok. Foly a tarok, szemmel tartom a
játékot, s már a második osztásnál sejtem, hogy
két gazember csalfán játszik, 's derekasan mel
jeszti az én emberemet. Magkapom az egyiknek
karját, épen mikor már alúlra pakolta a jó kár
tyát, s osztani akart. Felpattan a társaság, köz
bevesznek, de a csalást nem palástolhatják, 's

engem egy szál kardra hív ki az egyik, másikát
Károly hívja ki. Mind a kettőnél hagytunk egy kis
emlékjelet. Az egyik, kinek Károly volt a kereszt
atyja, gróf Hegymegi guberniális tanácsos fia volt.
– Kitiltattunk, üldöztettünk – így hát szöknünk
kellett, s nem lévén mit bepakolnunk, csak köny
nyű szerrel indúlánk meg Pest felé, hova Károlyt
mágnese is vonta. – De hát téged mi hozott Pest
re édes Palim? -
Talló sy. Kenyér-tudományt tanúlni jöttem

ide; ez az egész biographiám édes barátim! S
most mint utriusque fori advocatus, szakmányo
san kutatom az igazságot, mely mellett a gyarló
emberi nem olly gyakorta surran el.
Kár oly. Ah édes Palim, nem tudsz vala
mit Máliról?
Tallósy. Itt van, egésséges. Most róla
ennyit tudnod édes Károlyom elég. Étel, ital, ru
házat az első. Szegénynek szerelem, éhesnek rák.
Most a fő kérdés ez: miként szándékoztok elélni
Pesten?
Feri. Miként az égi madarak pajtás! kik
sem szántnak sem vetnek. Nem tudsz valami in
gyen-élő hivatalt édes Palim?
Tallósy. Tudok biz én; de ahhoz nincs
szívetek hálistennek! Te Károly tán csak a gui
tarrodat vennéd ismét elő.
50 A RÉGI PÉNzEK. II. FELV.
Károly. Elővenném pajtás; de egész va

gyonomból, még csak egy húrt sem bírnék reá
venni, ha guitarrom volna is!
Tallósy. Ej, ne búsulj, majd számolok a
házaló zsidóval: mi nélkül lehetnék el még a szo
bámban? – Te pajtás Feri, tán csak megint gyer
mek-nevelő lehetnél – hogy?
Feri. Inkább kéngyertyát árúlok pajtás,
meg fidibust! Hogya gyermeknek én adjak leczké
ket, a gyermek atyja meg nekem? – Eleget pró
báltam; szabadságomat el nem adom többé. Fő
belövéshez még hálistennek, jól foly a vérem;
még csinálhatsz belőlem valamit. – De megállj!
Leírom neked hajlamomat, kedélyemet; tán job
ban jut valami eszedbe. Éhen pajtás nincs kedvem
dolgozni, lakottan túnya vagyok, ingyen restellek,
pénzért szégyenlek; hanem az ollyas heverő dol
got szeretném én pajtás, mint példáúl : hibákat
keresni abban mit mások dolgoztak, magam neve
alá gyűjteni azt mit mások írtak, consideálni olly
gyűlésekben, mikben az ember hallgathat és még
is fizettetik; és terveket koholni, mik soha létre
nem kaphatnak. Ezen utóbbit szegény apámtól,
ki becsűletes szabó-mester volt, öröklöttem. Ő
volt az első, ki a szabó-contók rectificátióján dol
gozott, s azt javaslotta, hogy szabó-urak, árjegy
zékeikben, ne az egész vég-vásznat, melyből a
zsebet vágták, ne az egész darab selyem-szövetet
III. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 51
melyből a bélést szabták, hanem csak a mi a

ruhára felment, számítgassák be a jámbor dolgoz
tatónak. Uram fia, halálra üldözték érte! De ő is
1768-ban, a mint egy nagy üstökös csillag fel
tetszett az égen, megjövendőlte a magyar sza
bóknak, hogy nyalka nadrág helyett zsákot fognak
egykor varrni a magyarnak; és az idegen divat,
mind addig fogja kergetni munkáikat, mígnem ki
űzi azokat minden lakó-szobából, s csak közter
mekben lelendenek előle salva guardiát!
Talló sy. Derék ember lehetett! – De
pajtás hajlamoddal Pesten nem messze mész ám;
sok itt az ember mindenre, kivált a terv-koho
lásra.
Feri. Pedig van néhány javaslat nálam ké
szen; mit szólsz hozzá lelkem Palim? példáúl: ha
megtanítnám a világot: miként lehetne a szerel
mes sohajtásokat szélmalmokra használni? a hűsé
gi eskükre és becsület-szavakra valami súlyt kö
tözni, hogy a szél el ne fújja oly könnyen azo
kat? mik volnának a bíztos jelek, mikből a jó
szivűt az ostobátol, a csalfát az okostól minden
kor megkülönböztethetnők? miként lehetne az adó
sok fejök gőzét czélszerűen gőzgépekre használni?
Tallósy. Nem pajtás! javaslatiddal csak
egy ebédecskét sem gazdálkodol össze magadnak.
Majd gondolunk neked is valamit. Most jertek utá
nam a szállásomra; egy szobám van csak, de há
5
52 A RÉGI PÉNZEK. II. FELV~
rom jó barát megfér benne: ruhatárom minden

szegénysége mellett is, megment legalább ettől az
átkozott kóldus-maszktól benneteket. (indúl, meg
visszatér) Úgy Károly! mit adsz, ha egy óra-múl
va kedvesedhez, Máli kisasszonyhoz juttatlak?
K á r oly. Lelkem Palim! atyádnak köszö
nöm a mi vagyok; hadd legyek neked is hóltig a
dósod! -
Talló sy. No megteszem, de eszeden járj

jó fiú; mert az én szerencsém virága is azon ház
nál virít. Báró Tordayné Málival együtt, minden
szerdán 11 órakor alamisnát osztogat házanál a
koldusoknak. Jertek addig hozzám, onnan koldus
ruhátokban egyenesen a házához mehettek. Odáig
leszek én vezetőtök..
Károly. Palim, édes Palim! ég fizesse
meg barátságodat! (mennek.)
Feri. Üvegen át méznyalás! (utánok kullog.)
NEGYEDIK JELENET,
Vaszilné szállása.
Kardos, beteges Vaszilnéval, (jőnek ki

a' szobából.)
Kardos. Mondom Vaszilné asszonyom, pe

relni nálunk annyi, mint aranyat dobni a szomól
noki vízbe, hogy azt rezül szedhessük ki.
Vaszilné. Szólok ügyvédemmel, nagy u

ram! -
Kardos. A katonát, kinek háborúban du

pla zsóldja jár, kéri meg békeszerzésre, nem-e?
Isten hírével! De még egyszer mondom: vagy fo
gadja el a józan szót, vagy teremtse ki házbére
met! Szűk idők járnak, 's nálam még galamb sem
lakik ingyen, fiát eszem meg házbérűl. – Isten
önnel! egy pár óra mulva ismét itt termek; de
nem jövök egyedűl, édes Vaszilné asszonyom. (el)
-
Vaszilné. Óvjanak körmeidtől minden an
gyalok! (bemegy szobájába)
ÖTÖDIK JELENET.
Báróné udvara.
A koldusok különbféle csoportokban állanak, a

lamizsnát várva, beszélnek, zsibongnak.
Kacsa, Prézli, később Feri, Károly.
azután B á r ó n é.
Kacsa. Vajon lejő-e ma a nagyságos asz
szony?
Prézli. Ha nem jő is bátya, csak azt küld
je le a kisasszonytól, mit nekünk szánt.
Kacsa. De biz én szeretnék annak a jó lé.
leknek szemébe nézni.
*
Prézli. Azt hallottam ma, hogy az a'

pénz-kukacz itt alul akarja nőül venni.
K a c s a. Ne adja isten! úgy illenék hozzá,
mint czigány-gyerek kezébe a montliszt-kalács. –
Vége úgy a mi szerdánknak!
Károl y
Feri ? (jőnek)
-
Prézli. Micsoda idegen vendégek azok a

mott ?
Kacsa. Nem ismerem; vidékiek lesznek.
Prézli. Tán nem elegen vagyunk! Hiszen
több már Pesten a koldus, mint az adakozó!
Kacsa. Van itt mindennemű jó öcsém : úr
koldus, tudós koldus, czifra koldus, hetyke kol.
dus. Hej, ezen utolsó a leggonoszabb öcsém; ha
alamisnát adsz neki, azt kivánja: te köszönd
meg, hogy elvette.
Prézli. Szóba eredek velök. – Adj' isten
kenyeret a naphoz atyafiak!
Feri. És szalonnát mellé.
Prézli. Ohó! kigyelmetek boldog földről
valók, a mint látom.
Feri. Biz ide sem száraz kenyérre jöttünk
mi, collega uram!
Prézli Régen volt az, mikor a koldus
szalonnát ehetett. Még csak az én időmben is be
hívták a koldust az utczáról, most ajtót csuknak
előtte. – Én ífjonta hegedűvel segítettem gyönge
V. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 55
meljemen, s ha szívrehatólag megnyomtam a kar

vasomat – megállott a jó lelkű magyar felettem,
kióldta nadrág-szíjja mellől az erszényét, s ha nem
ezüstöt, rezet bizonyosan vetett a kalapomba;
de mióta a szíj kiment a divatból, búcsuzóban
van vele: irgalom, erszény, pénz, s tán még
több is !
Feri. Mi baja kendnek collega? hangja úgy
recseg, mint a kenetlen tót szekér.
Prézli. Biz az így csett. Ez előtt mintegy
30 évvel, jó széles, erős meljű ífjoncz voltam.
A torkom ha megeresztettem, elszolgált egyik fa
lu végétől a másikig. De épen akkor esett vár
megyénkben a restellátio, én szegény falusi no
tárius fia lévén, esküdt urunkon akartam segíte
ni; s részére addig ordítoztam, míg nyeldeklőm
örökre leszakadt, s rekedt torkú maradtam. Igaz,
hogy más bajom is volt; (súgva) mindig többet sze
rettem inni, mint enni. – De hát kigyelmete
ket mi siralmas . sors érte? ha merem kérdezni.
Feri. Szívesen elmondom, jó collega. (Ká
rolyra mutatva) Ez az úr nagy tudós volt Kővár
vidékén. Mindig a fontos igazságokat keresgette,
érti-e kend? A sok munkában, olvasásban, gyer
tyázásban megvakúlt a balszemére; a jobb sze
mét pedig egy nyilvános igazság, mellyet a jám
bor távul keresett, holott a szeme előtt fetren
gett, szúrta ki. – A mi engemet illet, én egy
nagy ház úrfija mellett inaskodtam. Nála is, mi

ként sok úri házainknál, szokásban volt, ha a ven
dégek épen a felső emeletig ittak, a poharakat,
palaczkokat, falhoz vagdosni. Uram, épen neve
napján, nem akarván hátramaradni kedves vendé
geitől, felkap egy izmos cseh kristály-poharat, 's
úgy vágja azt nekem, hűséges szolgájának a tér
de kalácsához, hogy azonnal örökös koldus levék
reá !
Prézli. De biz ezért nyugpénzt érdemlett
volna collega uram. -
Feri. Mit? még szidott, hogy minek állok

a pohár útjába. (A koldusok zsibongják: jő a bá
róné! mindegyik állásba helyezi magát, s kala
pot emel.)
Károly (lassan.) Ah pajtás, nem hallod,
mint kopog a szívem?
Feri. Nyomd rá a botodat jó fiú!
Bár ó n é (az első emelet nyilt ablakából)
Jó napot édes atyámfiai! Leányom viszi számotok
ra az alamisnát.
Mind (zsibongnak.) Az isten áldja meg a
mi nagyságos asszonyunkat!
Báróné. Köszönöm édes gyermekeim! (be
teszi az ablakot.)
VI. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 57
HA T 0 D I K JE L E N E T.
4
M á li jő, utána Julcs a két kosárral : egyikben

ruha-darabok, másikban kenyér-szeletek.
Előbbiek.
Mál i. Jó napot atyafiak!

Min d. Kivánunk nagyságának is.
Máli (penzt, ruhát, kenyeret oszt széllyel
a koldusok között.) Gyógyul-e már a kend lába,
Kacsa Márton?
Kacsa. Valami keveset édes kisasszony
kám.
Prézli. Jobban gyógyúlna biz az nagysága,
ha a láb-locsolgatásra szánt pálinka, a toroknak
is jó nem volna!
M in d (nevetnek.)
Máli (Ferihez és Károlyhoz) Hát kendtek
miért állnak olly félre?
Prézli. Azok nem a mi felekezetünk nagy
ságos kisasszony!
M á li. Ej, semmi! ki segélyünkre szorúlt,
mind felekezetünk! (ad nekik is pénzt ; kenyeret
osztogat) Kendnek Prézli kétannyit adok, mert
ismerem ritka jó étvágyát.
. . Prézli. Köszönöm édes kisasszonykám.
58 A RÉGI PÉNZEK. II FELV.
K a csa. Az egyik darab, tudom egy ital

borért fog menni a korcsmárosnak.
Prézli. Már ez csak kőlcsön az előbbiért!
Máli (kenyeret ad a két ifjúnak is)
Prézli. Nem eszik azok nagysága a ke
nyeret szalonna nélkül.
Feri. Meg, illy szép kezekből.
Julcs a. Hm! be udvarias koldusok! Tán
Párisból jőnek kendtek?
Feri. Nem bizony mi édes kisasszonykám,
csak Kolosvárról – de ott is érzik a szépet!
M ál i (hevenynyel) Kolosvárról?
Feri. Igen nagyságos kisasszonykám; emlé
kezem is reá, hogy a múlt ősszel láttam Kolos
vártt a kisasszonykát, a mint a Doboky-háznál
koldulgattam.
Máli. Igen, igen! ott voltam. (nemügye
lést szinlelve) Hát mi újság a Doboky-háznál?
Feri. Ott mindent frissen hagytunk. Hanem
emlékezik-e a kisasszony Víg Ferenczre, ki a gui
tarre-mesterrel járt néha a házhoz?
M á li. Arra a nagy kópéra?
Feri. Hm! igen, igen! megütötte szegényt
a guta!
M á l i. No, ki hitte volna? (a kenyér-ko
sárba hajolva, mintha valamit keresne) Hát a
guitarre-mester?
Feri. Megházasodott a farsangon.
VI. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 59
Máli (elejti a kosarat.) Úgy-e?

Julcsa. Mi lelte a kisasszonyt, úgy elha
laványodott?
Má li. Tudja isten! a fejem fáj, nem jól
érzem magamat – már a mult éjjel rosszúl alud
tam. – Felmegyek! Oszd el a maradékot Julcsa,
aztán hozzd fel a kosarakat! Isten áldja meg
kendteket! (el)
Mind. Áldja meg nagyságát is !
Julcsa (osztogatja a kenyeret, a koldu
sok oszlanak. Az ifjakhoz) Kendteket csak ki kel
lene korbácsolni Pestről.
Feri. Miért, leányasszonyka?

Julcsa. Minek hozzák kendtek elő Kolos
várt? Egy átkozott dongó csipte ott meg balkeze
alatt a kisasszonyunkat; azóta hacsak emlegetik
is Kolosvárt, mindjárt rosszúl lesz bele.
Feri. Nem tudtuk édes leányasszonykám.
Julcsa (felszedi a kosarakat) No isten
áldja meg kendteket! (el)
Feri. A leányasszonykát is!
HETEDIK JELENET.
Feri, Károly.
Feri. Hehehe! a dongó te vagy !
Károly (lehányja szemkötékét, 's ölelésére
szökik Ferinek) Feri, lelkem Ferim ! az én Málim

szeret! – De ugyan miként mondhattad hogy meg
házasodtam? Nem szántalak volna megfojtani érte.
Feri. Hm ! hát máskép miként jártál volna
végire, hogy szeret? he? Aztán mindegy jó fiú,
házas, nem házas – Máli soha sem lesz a tiéd!
Te csak forgatod a sültet, de azt más eszi meg!
K á r o ly. Nem pajtás! most új lélek szállt
keblembe, új erő s férfias tökélet lövelt belém.
Máli szeret, s így czél áll előttem, melyért küz
denem kell. Most kész vagyok megkísérteni min
dent, s szerelmemért megvíni magával a sors
sal is !
Feri (félre.) Ismét lázroham!

Ká roly. Most olly könnyűnek érzem ma
gamat, hogy a nyúlat is elfoghatnám. Jer siessünk
Palihoz, levetni rongyainkat, s aztán egyenesen
Keresztyhez szerencsét próbálni. (elrohan; de a'
kapuban szemközt jövő Kardossal úgy öszveütkö
zik, hogy ez egy kezében hozott kendőt tele hol
mivel a földre ejt.)
NY O L C Z A DIK JE L E N E T.
Kardos, Károly, Feri.

Kardos (a kapura áll, hogy ki ne me
hessenek) Teringettét! micsoda állat ez ? úgy megy
neki az embernek, mint a vak denevér! Mi em
VIII. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 61
ber kend? (a kendőjét nézi) Megadta kend ne

kem! ihol, mind tojásos, czukor, kávé, sajt,
malozsa, mit kínosan összeszereztem ! Egy ta
podtat se az udvarból, míg meg nem fizet kend!
Feri. Ejnye, ejnye! (a kendőt nézegli,
azonban háta megett rést csinál Károlynak ; eh
hez súgva) Csak lódulj ki, majd végzek én vele!
(Károly elinal)
Kardos. Ho, hó! fogjátok meg! egy ta
podtat se innen! (utána akar indúlni, de Feri
majd tartóztatja, majd eleibe kerűl.)
Feri. Hagyja ön; bizonyosan nem akart az
kárt tenni szegény!
Kardos. Akart, nem akart, de elég hozzá,
hogy tett! Hát koldus az ollyan, ki úgy tud ro
hanni az embernek, mint egy szilaj tulok? he?
Feri. Hiszen a lábának semmi baja, hanem
–(homloka előtt forgatja kezét) Érti ön?
Kardos (nagy szemet mereszt.) Ugy-e ? az
eszének? Hát miért nem szólt kend mindjárt?
Feri. A kongói herczeg kisasszonyba sze
retett a jámbor, s épen most mondtam neki
tréfából, hogy egy tombuktui herczeg elragadta
kedvesét; utána iramlott szegény, s olyankor
nem volna csoda ha össze gázolná is az urat. A
szerelem, tudja ön, okos embernek is elveszi a
szeme fényét, hát még bolondnak?
62 A RÉGI PÉNZEK. II. FELv
Kardos (duhogva.) De hát miért nem zár

ják a bolondok házába?
F er i. Azért mert magyar honunkban még
eddig nem volt bolondok háza. Bizony jó volna,
ha ön építetne egyet, s magának is egy alkalmas
szobát benne! (kiillan, 's a kaput maga után
rántja.)
K a r d o s (utána indúl, de mást gondol.)
Vigye a patvar! koldussal nem veszekszem az ut
szán; megláthatná ablakából a báróné. Mint siet
tem kendőmmel becsúszni, hogy meg ne lásson,
s ímhol ni! – Mind a báróné irgalmassága ennek
az oka; minden szerdán ide csalja a világ koldu
sát. Legyünk csak férj és feleség, majd máské
pen lesz az édes nagyságoskám! – Orsolya, hej
Orsolya-asszony!
Orsolya (kijő.)
Orsolya. Mi tetszik nagy-u – – tekinte
tes uramnak ?
Kardos. Nagy munkával összeszedtem az

uzsonnára-valót; ihol a sátán egyik legényét küld
te koldus-alakban reám! Egész kendőm csupa locs!
IX. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 63
– Szedje össze Orsolya asszony, s hozza be !

(bemegy.)
Orsolya (szedegeti) Úgy kell ! mert mi
te való a gazdasszony? – Bár mindenkor egy
egy legényét küldené a sátán a nőtlen urakra,
mikor asszonyok dolgába avatják magokat!
Harmadik felvonás.
(Kardos háza Pesten, mellyben Vaszilné

és Kereszty laknak)
ELS Ő JELENE T.
Kardos jő a Biztos sal.
Kardos. No itt vagyunk bíztos úr; csak

keményen viselje magát; ne tágítson rajta. Nem
ismeri azt az asszonyt senki, csak én. Úgy tette
ti magát, mintha egy krajczárnak sem volna asz
szonya; azonban reggel kávé, délben bor, estve
sült. Jobban él uram, mint én.
Bíztos. Csak rám kell bízni a dolgot;
nem első próbám. (bemegy a házba.)
Kardos (maga) Tartanom kell magamat,
különben ki nem eszközölhetem tőle az egyezést,
(utána bemegy a házba.)
II. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 65
Károly (jő tisztességes őltözetben, nézelg

maga körűl.)
Károly. E lesz a ház! itt mutatta Pali a
Kereszty szállását. – Szerelem ! égi kéj! be szép
napot derítesz jövendőmre! – Először is, lás
suk édes Kereszty uram, ha vehetjük-e hasznát
egymásnak? Nevelő soha sem vágytam lenni; de
a szegény határoztatik, nem határoz. (be akar
menni, belül lármát hall) Micsoda lárma ez? férfi
perel valami nővel! Ho hó! ez ugyan nem újság,
de nem is jó jel. Tán Kereszty czívódik a nejé
vel? – Úgy csak vissza jó fiú! Kik másban nem
egyeznek, miként egyeznének a nevelés dolgában,
miben a tudósok is jó formán elágaznak? (hall
gatózik) A férfi nem enged, bizonyosan nagy o
ka van reá! – Mi a guta ? közelebb jőnek. A
moda megyek a kapu megé, megvárom a dolgot.
Az embernek jó néha előismereteket szedni azon
ház felől, mellyben lakni fog.
66 A RÉGI PÉNZEK. III. FELV.
HARMADIK JELENET.
Kardos vezeti ki Vaszil n é t, Károly

és B í z t o s.
Kard o s. Mondom lelkem, ki bért nem fi

zethet, lakjék az utczán!
Károly (félre-) Ez az, kivel koldus-ala
komban összeütköztem volt! -
Kardos (a biztoshoz, ki épen most lép

ki a házból.) Megtörtént az inventatio biztos úr?
Bíztos. Nem sok irka firka kellett hozzá.
Egy szekrény mellyben semmi sincs, egy kor
hadt szék, egy szúette nyoszolya, lepedő a zsú
pon, s egy vánkoska; punctum !
Vaszil né. S a dús gazdag Kardos ezekre
éhezett!
Kardos (gondolkozva.) Hm ! hm! hallja az

asszony: úgy tetszik, mintha valami lágyulást ér
zenék szívemben: csodálom, mert nem szokásom.
Az atyja, isten nyugtassa, nem volt rosz embe
rem. – Valami jutott eszembe.
Vas z i lné. Hadd halljam !
Kardos. Mi perlekedünk – azaz rázzuk a
fát, 's más szedi alóla a gyümőlcsöt. Hátha ön
a maga kosarkáját, saját kezeivel, nem ügyészi
kapzsi kezekkel tartaná a' fa alá, 's szépen bele
hullana az egész esztendei házbér, s tán még

egy pár ezer forintocska is ? hogy ? mit szól hoz
zá Vaszilné asszonyom?
Károly. Mit? Vaszilné? hiszen nevelő a
nyámat hítták így! (közelebb lép s visgálja az
asszonyt.)
Vaszilné. Ügyvédem nélkül alkuba nem
ereszkedem kedves úr!
Kardos. A mint tetszik! De Kardos nem
buta, fegyvernyugvásokat engedni ellenfeleinek.
Biztos úr, essék meg a teljes átadás, s minde
nék előtt motozást kérek: ha ezen asszony nem
duggatja-e vagyonkáját?
Bíztos. A kivánság helyes és törvényes.
Károly. Megálljon az úr!
Kardos és B íz to s. Mi ez ? mit akar ez
az ember? * *
Károly (félre, Vaszilnét vizsgálja.) Ő az!

lehetlen hogy csalatkozzam ! Neve, arcz-vonásai,
szemén a hályog! Ugyan édes asszonyom, nem
lakott-e valaha Erdélyben?
Vas zilné. De laktam, ott is mentem férj
hez.
Károly. Nem emlékezik házánál egy Ká
roly nevű fiúra?
Vaszil né. Hogy ne az istenért? hiszen
hora-hadkor én szöktettem el.
Károly (nyakába rohan) Anyám, édes jó
6
nevelő anyám! Én vagyok az a Károly, ki neked

köszönhetem éltemet.
V a szilné. Lehetséges-e? ön – te volnál
Károly ? (vizsgálgatja) Csak ugyan ! lebegnek,
bár homályosan, vonásaid előttem; kinőtted a'
gyermek-arczot, férfiasabbak a vonások, de még
is a régiek. Károly, édes fiam! (megöleli)
Kardos (a biztoshoz.) Ezt ugyan a manó
hozta láb alá! -
B íz to s. Igen megkeveri kártyánkat !

Károly. Mit akarnak önök ezen asszony
sággal? kinek, mint látják, pártfogója akadt?
Kardos. Örűlünk rajta! úgy tehát lesz,
ki érte a házbért lefizeti.
Károly (félre) Átkozott szegénység ! (fen
ten) Azt a házbért, mellyet ön imént fülem hal
lottára irgalmasan elengedett régi barátja leányá
nak?
Kardos. Igen is, nota bene alku föltétele
mellett.
Károly. De hát ha ezen asszonyságnak
fontos okai vannak nem alkudni ?
Kardos. Úgy az én fontos okaim is meg
maradnak őt exequaltatni; sőt minthogy eltitkolá
sok forognak fenn, őt szorosan megmotoztatni.
Érti az úr?
Károly (fontolgatva) Kevés ideig nem
várhatna ön az én kezességemre?
III. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 69
Kardos (félre) Úgy-e? kappadócziai király

ő keme? (fenten) Nem uram ! fontos okaim van
nak; az esztendő ma telik le, épen ma van sz.
György napja.
K á r o ly. Ma van, és tart egész éjféli 12
óráig, érti ön? Addig a szobában marad ezen
asszonyság, vagy megfojtom az urat, mint az ür
gét. Ha addig a házbért meg nem hozom, ám él
jen ön azon jogával, mellyet a törvény enged
önnek.
Bíztos. Ez ellen nincs mit szólnunk, do
mine spectabilis.
Kard os. Szabad tudnom kicsoda ön ? hon
nan jő? hol lakik? mi rangja? hivatala ? czímje?
hogy ?
Károly. Én uram ma jövök Erdélyből, hi
vatalt még csak most keresek; 's egész czímem
az, hogy becsületes ember vagyok.
Kardos (gőgösebb hangon.) Úgy-e? csak
ma jő Erdélyből? hivatalt keres? (félre) Isme
rem az illyen becsületes embereket! rendszerint
egy szúnyog, dongva elvinné minden ingó és ingat
lan javaikat! Futoshat Pesten fel s alá, míg 80
forintot összekerít. (fenten) Tehát holnap reggelig
pardon! de tovább egy óráig sem ! az irgalomnak
is határai vannak! -
Károly. Kivált az uzsoráséi, szűkebbek

mint a Liptó-vármegyei kender-földek!
49
*
Kardos. Kívánom, hogy olly kész legyen

önnek erszénye is mint nyelve. (a biztoshoz) Men
jünk bíztos úr ! uzsonnára mint mondám, elvá
rom ! - -
B íztos. Nem fogok hiányzani domine spe

ctabilis. (félre) Úgy is alig ha a sovány uzsonna
nem leend minden sportulám. (elmennek.) *
NEGYEDIK JELENET.
Károly és Vaszil n é.
Károly. Édes jó anyám ! mi szerencsét
lenség hajtott ki Erdélyből?
Vaszilné. Az inség fiam, s ennek egyik
anyja a perlekedés.
Károly. Szólj kérlek: mit tudsz szárma
zásomról?
Vaszilné. Semmit fiam! Születésed titkát,

véletlenűl elhalt férjem magával vivé a sírba. Hogy
nem csekély házból eredtél, fínom pólyáid bizo
nyíták; de jegy azokon nem vala. Kiütvén Hora
zendűlése, a dühös oláhok, kik előtt úr-kölyök va
la neved, halálra kerestek; én mák-levet vegyíték
boraikba, s míg őket álom nyomá, pénz-erszénye
det, keresztelői ajándékodat kezedbe nyomván,
hogy arról idővel reád akadhassak, elszöktettelek.
– De hát téged hol hányt azóta a sors édes Ká

rolyom ?
Károly. Engemet egyhéti kínos bolyongá
som után a kedvező sors Kolosvárra vitt be, egy
nemes lelkű, Tallósy nevű professorhoz. -
Vaszilné (közbeszólva) Tallósyhoz? nem

volt fia a professornak?
Károly. De igen, egy vívásu fia velem.
Ezzel együtt emberiséggel nevelt 's oktatott en
gem a derék férfiú, és bízvást bal meljemre téve
kezemet, mondhatom: embert képzett belőlem.
Halála engem új árvaságra hagyott. Most Pestre
jöttem új szerencsét próbálni.
V a szilné. Megadja isten édes fiam. – De
mintha erősb szellő kezdne lengeni – segíts be a
szobámba édes Károlyom, ah ! még ma az e
nyémbe !
Károly. Holnap is, meg azután is édes a
nyám! vagy én ne legyek méltó egy jó anyára!
ÖTÖDIK JELENET.
Feri (jő.)
Feri. Ejnye pajtás, ennyi keresésre, már
bujkáló adósomat is megtaláltam volna.
Károly. Várj meg pajtás, míg kijövök,
72 A RÉGI PÉNzEK. III. FELV.
szóm van veled. Támaszkodjék reám, édes anyám!

(bevezeti)
F e r i (maga) Mit? anyja? Ezen asszony
ban anyjára talált ? Tehát csak illy eredményért
feküdt jó fiú, olly vastag burok alatt születésed
titka? – Szegény Károly, bizony kiméletlen seprő
vel hadaz a sors, arany álmaid szövedéke felett!
Koldus anya, s báró kisasszony kedves! Hm ! már
így csak hadd szerelmedet az ész lombikján elpá
rolgni jó fiú!
HATODIK JELENET.
Ká roly és Feri.
Károly. Édes Ferim, megtaláltam jó ne
velő anyámat!
Feri (örvendve.) Ne – nevelő anyádat?
No soká éljen! ámbár úgy látszik pajtás, mintha
nem soká akarna élni szegény!
Károly. Sinlő beteg; még is gondold el,
a házi úr, e krokodil-tojásból kőlt uzsorás, kia
karja őt tiltani lakából.
Feri. Ki akarja? anyádat akarja kitiltani?
– Úgy tetszik ez szöktetett volt el a hora-hadkor?
Károly. Úgy van, neki köszönöm éltemet.
Feri (tüzesen.) Láncz-hordtát pajtás! úgy
VI. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 73
ólmot nyeletek az uzsorással, ha innen ismét Grön

landig kell is bújdokolnom.
Károly. Hagyd el édes Ferim; másként
állt a dolog a kolosvári kártyásokkal. Ott ha ba
kot lőttünk is, de gazakkal volt ügyünk, s így
istennek, embernek egyenes szívvel nézhettünk
szemébe; de itt pajtás a ház úra a törvény ótal
ma alatt áll, mert ingyen szállást senki sem kény
telen adni másnak.
Feri. Nem? nyomorúlt betegesnek sem?
Szívünk táblájára véste istenünk az irgalom törvé
nyét, 's ez még erősebb pajtás Károly, Mózes kő
tábláinál, mert nem törik el soha! –
Károly. Igaz, igaz barátom! de becsüle
tes embernek lenni nem kényszeríthetek senkit,
ha nem akar az lenni.
Feri. No az is igaz! De hát csak hidegen
nézzük: miként lökdösik ki jó anyádat az utczára?
Károly. Nem Ferim, arra nem hagyom
menni a dolgot; különben csak ugyan könnyen
kezet próbálnék az uzsoráson. Nem tudsz valami
ösvényt, pénzhez juthatni édes Ferim?
Feri. Pénzhez, keresethez egy hamar, sem
mi kinézésem jó fiú!
Károly. Úgy vége zsugorgatásomnak! (ki
veszi himzett erszényét) Megvédtelek te sorsom
záloga nálam, szükség, inség, kísértetek között;
de jó anyámért csak menj! Hála az égnek, nem
74 A RÉGI PÉNZEK. III. FELV
hiába szorongattalak, bő kamatot hoztál -– Fe

rim, nesze vidd, 's ha lehet csak zálogba vessd
nyólczvan forintba, de egy fillérrel se alább;
mert a házbér annyi. Ha nem akad ki zálogba ve
gye, add el a mint adhatod. – Értéke a mint
felvetettem, felrúg 300 forintra. :
Feri (megöleli barátját) Nemes lélek! tu
dom mi kedves reményidet áldozod fel e kincsed
ben a kötelességnek. -
Károly. Csak siess édes Ferim! Én visz

szamegyek bátorítni anyámat, s majd Kereszty
nél próbálok szerencsét. -
Feri. Ne búsulj, mindjárt itt termek. 300

forintra könnyű nyólczvanat kapni. A csörgő pénz,
nem néma becsület. (elmennek.)
HETEDIK JELENET.
Kereszty szobája.
Kereszty (maga.)
Kereszty (egy asztalkánál ülve iromá
nyokat forgat. Előtte néhány könyv áll egymás
ra rakva) Mi tiszta, mi hibátlan ez a Tallósy irá
sa ! Be szép dolog a tudomány! Igaz, hogy a
könyv-penészű tudóst nem szenvedhetem; majd
csaknem haszonvehetlen a világi életben. Ollyan,
VII. JEL. - A RÉGI PÉNZEK. 75
mint némelly hegyaljai bor; magában erős ital, a'

vizet pedig be nem veszi. De olly tanúlt férfiú,
mint az én boldogúlt Lákosym volt, csupa nectár!
's istenem! hogy eltűnt a földről minden nyoma
szegénynek, mint akármelly kenyér-vesztegető
nek !
NYOLCZADIK JELENET,
Károly és Ke resz ty.

Károly. Alázatos szólgája az úrnak! En
gem Tallósy barátom utasított ide, tanítói hiva
talt keresni.
Kereszty. Úgy elegendő ajánlással jő az
úr. Igen is, tanítóra van szükségem. Eddig egy
kent-fent ífjonczka, kényesebb bármelly franczia
gouvernante-nál, faragcsált a fiamon; de úgy lát
tam több gondja volt arra, hogy csizmája fényl
jék, mint növendéke erkölcse; s hogy haját jó
rendben tartsa, mint fiam tanúló óráit. Kiadott
rajtam, hogy itthon nem létemben, egy párszor
reggelinek kemény-magos levest kapott a rendes
kávé helyett, s azóta szegény fiam parlagol;
mert minden hitvány kéz alá nem akarnám adni.
Önt elfogadom fiam tanítójának. Van bennünk tit
kos vonzalom, melly gyakran eleibe vág az idő
nek, 's szorosabban köti a szíveket, mint együtt
leélt évek szokása. De előbb tudja meg ön, mit
7
akarok a fiammal? Belőle lelkészt akarok nevel

ni; de nem csupán tudós lelkészt, érti ön? ha
nem ollyat, kinek feje tudja azt, mit tanítani kell,
szíve pedig érezze azt, a mit tanít.
Kár oly. De kérem önt: vesz-e fiában haj
lamot észre ezen állapotra ?
Kereszty. Hm! biz azt nem visgálgat
tam soha.
Károly. Pedig ez az első lépés, világi pá
lyánk kiválasztásában. Eleve, kény szerint hatá
rozni el a gyermek pályáját, némi kegyetlenség.
Kereszty (fontolgatva.) Jól beszél ön;
erre nem ügyeltem, s nem is tapasztaltam, hogy
igen ügyelnének az emberek; s tán ezért támad
nak a mindennemű számtalan kontárok. Kérem
tehát önt vegye szoros szemle alá a fiút. Hm,
hm ! bizony fájlalnám, ha lelkész nem lehetne be
lőle.
Károly. 'S olly különösen kijelelt állapot-e
a papság ön előtt? Higyje ön, megvan ennek is
az ő terhe, s tán több mint első látásra gondol
nók!
Ke reszt y. Nem azért uram ! Egy külö
nös történet éltem folyásából, ád előttem bájt, be
cset, ezen különben is nemes hivatásnak. Most
15 éve, Pápa vidékén, hol akkor bírtokos valék,
a tűz minden vagyonomtól, sőt szeretett hitve
semtől is megfosztott. Borús kétség szállt szívem
be, s ész és vallás elnémultak körűltem. A hely

beli lelkész, ez az isten embere vala az, ki a'
vallás jótevő melegével és saját emberszerető segé
lyével visszaada önmagamnak. Úgy van, Lákosy
Péternek köszönöm azt, hogy vagyok, 's a mi
vagyok. Barátsága, nemes lelke, nyújta nekem
segélyt, magának is szűk jövedelme mellett arra,
hogy itt Pesten kereskedésemet kezdhetém. Nem
maradt iparom siker nélkül. Isten áldása és szor
galmam kincset tettek pénzemből, 's azonnal si
ettem Pápa vidékére leróni tartozásomat; de ő
korán elhalt hálám elől, s egyetlen lyánkájára sem
birtam eddig, minden nyomozásom mellett is a
kadni; mert tartozásom, uram, égeti mint zsa
rátnok keblemet. Lákosy az, ki velem a lelkészi
hivatást megkedveltette; de ha fiam Lákosy for
ma pap nem lehet, inkább maradjon tervem ab
ban! Kenyér-szedő hivatallá ne aljasítsa azt, mi
szent! Vegye ön keze s szemléje alá a gyerme
ket, tegye vele mit jónak lát; a hálát pedig fá
radozásiért, engedje gondomúl.
Károly. Ezen szép bizodalmát megérdem
leni, leend fő törekvésem. (meghajtással el)
Kereszty (maga)
Kereszty. Hála az égnek! tán valahára
emberemre akadtam. – Durva ércz-anyag az em
ber; a nevelés adja meg annak mind a két világ
ra nézve a kelő nyomatot. – Neked ismét új há
lával tartozom jó Tallósym! – Hadd lássam mi
olvasmányt hozál számomra? (forgatja a köny
veket, s egyszerre ütközéssel szökik fel ültéből)
Mi–mi ez? boldog egek! hol veszi magát ez a név?
(olvassa) „Lákosy Péter, gyimóti lelkész, 1779."
– Helyes; ez a könyv sajátja volt, az bizonyos;
de hogy kerűlt Pestre? hogy a Tallósy kezébe?
– Ennek minélelőbb végire kell járnom! Iste
nem, ne hadd kisiklani kezemből ezen kis nyomot;
mutass módot régi hálám lefizetésére! (el)
Negyedik felvonás.
(Báróné udvara; balra közel a kapuhoz, Kar
dos szállása.)
ELSŐ JELENET.
Feri (maga)
Feri (tanakodik az ajtó előtt.) A báróné
házában alul, balra! A lesz biz az, kivel kol
dus-alakunkban perünk volt. – Hm! már különb
höz nem tudtál utasítúi jó Pali? – De mindegy!
úgy hasonlít egyik uzsorás a másikhoz, mint to
jás a tojáshoz. Az ércz közt megérczesedik szíve
mindegyiknek. – Aztán nem kérek semmit, sőt
inkább olyasmit hozok, a miért az efféle bogara
kat a hideg szokta rázni. – Az ablak alatt zsi
bajt hallottam. Tán vendégei vannak. Magam sző
rű juhocskák lesznek, kiket nyirésre, ha nem nyú
zásra hajtott hozzá az inség. – Sietnem kell,
80 A RÉGI PÉNZEK. IV. FELV.
nem várhatok míg eloszlanak. (kopogtat, 's belül

ről kiáltják: „mindjárt") Ez a gazdasszony sza
va lesz; ennek meg kell nyernem pártfogását,
hogy ne várakoztassam soká.
MÁSODIK JELENET.
O r s olya, Feri.
Orsolya (ajtót nyit.) Mi tetszik önnek?

Feri (megakarja ölelni.) Maga is tetszik
lelkecském.
Orsolya (boszankodást tettetve.) No no,
ne olly hevesen.
Feri. Látott-e az imént, a mint itt Kar
dos úrral pöröltem a tört tojások felett?
O r s oly a. Hiszen mankós lábú koldus volt az.
Feri (egyet, kettőt szökik.) Nézze lelkem,
van-e jobb láb Pesten? (súgva) Az csak álorczázás
volt, hogy a Kardos kellemes gazdasszonyát lát
hassam, kit a hozzám is elkoválygott hír, szép
nek, jónak, szemérmesnek, takarékosnak, jó sü
tőnek, jó főzőnek –
Orsolya (szemlesütve) Ah, kérem önt!
Feri. Tudtam, hogy ha vele pört kezdek,
ki kell jőni a lármára az én tubiczámnak; de a"
goromba Kardos előbb expediált, mintsem ezt be
várhattam volna.
1I. JEL. A RÉGI PÉNZEK. 81
Orsolya. Ó, ó, milly ármányos!

Feri. Minthogy tehát akkoron, csordúltig
teli szívemet ki nem önthettem: ismét eljöttem,
először is azért, hogy egy pár csókot adjak és ve
gyek, galambocskám.
Orsolya. Ah, ne az istenért! úgy sikólt
nom kellene; meghallanák oda benn a vendégek.
Feri. Úgy-e? hát micsoda vendégek van
nak oda benn? -
Orsolya. Hihihi! Az én Kardosomnak há

zasság motoz a fejében. Menyasszonyokat gyűjtött
uzsonnára magához. Beszélgetnek a jámbor ven
dégek, hogy még is valami foglalatossága legyen
a szájnak, mert a mi jó uzsonnánk nem igen
csukja ki gyomraikból a vacsorát.
Feri. Már mi csakugyan jobban megüljük a
kézfogást is, úgy-e szívecském?
O r s oly a. Ni hogy siet ! hát ha nem is
lesz miből? Igaz, hogy egy két tallérkát szoros
ra tettem a ládámba, s aztán Kardos úr tíz évi
béremmel tartozik; az is tesz egy két pólturát.
Feri (dagálylyal.) Mindig gazdag a jó asz
szony, édes angyalkám! Már hát értjük egymást
lelkecském ; most küldje Kardos urat egy szóra.
Orsolya. Az istenért soha sem láttam illy
heves embert! nem is várja hogy ajtót nyissanak,
egyenesen az ablakon ugrat be. Hiszen vendégei
vannak, mondom !
Feri. Mit sem tesz angyalkám! A ki háza

sodni akar, ne várjon se napot, se órát; mert
könnyen idő előtt megbánhatná. – Csak szólítsa
ki; mondja: hogy nagy dolgom van vele.
Orsolya (nyájasan.) Ha tíz évi béremet
tagadná, csak jól oda beszéljen ön neki. (bizto
san) Egy hólyaggal úgy is kilehetne ugratni a vi
lágból. – Megyek. (elindúl, de ismét visszafor
dúl) Tán csak még is hagynók máskorra?
Feri. Nem! ég a föld alattam, míg bizo
nyost nem tudok!
Orsolya (epedő tekintettel.) Istenem,
be nyugtalan! (bemegy.)
HARMADIK JEL EN E T.
Feri (maga)
Feri. Hm ! egy becsületes hurúthoz nehe
zebben jut az ember, mint házassághoz! Ollyan
a szerelem a fejérnépben, mint tűz-szikrák a
kovában; évekig elnyugosznak, ellappangnak ben
ne; de legkisebb csaholásra is előomlanak. –
Kár volt szegény asszonyt kivennem nyugalmából;
de különben isten tudja, mikor juthattam volna
Kardos audencziájához!
IV. JEL• A RÉGI PÉNZEK. 83
NEGYEDIK JELENET.
Kardos (jő, megütközik Ferit látván)Feri.

Kardos (félre) Batkává váljék minden a
ranyom, ha ez nem azon koldus, kivel az imént
pöröm volt! (fentem) Mi tetszik önnek?
Feri. Uram! nekem nyolczvan forintra van
szükségem; azt öntől van szándékom felvenni.
Kardos. Szándéka van felvenni? Hát ne
kem van-e szándékom adni?
Feri. Kétségen kívül; mert háromszáz fo
rintnyi zálogot hoztam, 's hármat ajánlok száztul
havonként. – Úgy-e tudom: mitől vesz a légy?
Kardos. Meglehetősen; de szeretném lát
ni a zálogot.
Feri. Itt van uram , husz darab arany és
negyven darab ezüst, görög és római pénz, 's
az erszényke is megér egy pár aranyat.
Kardos. (kezébe veszi, kiönti, 's nézege
ti; félre :) Ezt jó lelkek küldték hozzám, többé
ugyan a kezemből ki nem adom. (fenten) Római
és görög pénzek, mondja ön? Erre még bohót
kell keresni, ki kapjon olly pénzen, melly nincs
folyamatban.
Feri. Kerestem uram, 's tudom hogy föl
leltem önben.
Kardos (félre) Sas rúgja szét! még csip

ked; megállj, torkodra forrasztom! (fenten)Hall

ja ön : zálog-adással sokszor megjártam már éle
temben, sokszor csalódtam, nyakamon veszett a
zálog.
Feri. Ez nem fog veszni; merem fogadni
önnek.
Kardos. Illyesmit bajos fogadni annak, ki
nek szűk pénzforrásai vannak, érti ön? (félre)Ez
revange! – Tehát én készebb volnék örökösen
venni át ezen ócskaságokat, egy jó barátném szá
mára, kinek az effélékben kedve telik, hogyha
megalkhatnánk rájok.
Feri. A mint önnek tetszik. Az erszény
nek 300 forint az értéke.
Kardos. Ho, hó! prücskök kőltöttek an
nál a fellegvárban, ki ezt a becsüt tette.
Feri. Igaz, hogy ez becsületes ár, és va
lódi becs; de már uzsorásnak kész vagyok ötven
forintot engedni.
Kardos. Procul ab ego ! Hiszen istenes jó
szágnál egy pár garasra nem tekintene az ember,
de hm, hm! (Ferit kémlelve) Nem akar-e uracs
kám ezzel az erszénnyel engemet orgazdává ten
ni? hogy?
Feri. Micsoda? (neki rohan) Láncz-hordta
pénz-kukacza! hát tolvaj vagyok én?
Kardos (ijedten az ajtóhoz vonja magát)
No, no! engedjen ön egy okos szót. Hát nem ön
IV. JEL, A RÉGI PÉNZEK. 85
volt-e az, ki dél előtt itten koldus-ruhában ked

veskedett nekem a bolondok házával; hogy?
Feri (félre) Teringettét! bizony rám is
mert! (fenten) Nos ha az voltam is?
Kardos. A pénz, kivált a régi, nem hull
koldusnak le az égből: a munkást folyó pénzzel
fizetik; a földből sem áshatta ön, mert az er
szény szép, új, mintha csak tegnap hímzették
volna – ergo – megengedjen ön – alkatlan és
fizetetlen vásárolta azt ön !
Feri. Megállj ördög martaléka, ezt a szót

torkodra fojtom! (megragadja.)
Kardo s. Ne, ne! kérem, értsük meg egy
mást ! Nem mintha kételkedném – de – de –
az előbbeni koldus még is csak fúr a fejemben.
Nem tehetnők meg az alkut tanuk előtt? Most é
pen vendégeim vannak, s azon jó barátném is,
kit említék, nálam mulat.
Feri. A mint tetszik, de pénzemet messze
nem hagyom ! (bemennek.)
Ö T Ö D I K JEL EN ET.
Kardos szobája. A vendégek asztalnál ülnek,

mellyen ezüstneműek csillognak.
B á r ó n é, Máli, gr. Kahlberg, b. Hering,
Kukovayné, Bíztos. (később) Kardos,
Feri, Orsolya.
Gr. Kah l be rg. Kardosunknál is betelik:
sok csillogás, kevés valóság! Az illy superfruga
lis uzsonna, csak vitatkozó heves ügyészeknek,
vagy szerelmes pároknak való. Amazok szóviták
kal, ezek pedig csókokkal, csak még is foglalatos
kodtatnák a szegény szájat, ha evésben nem kop
nék is! Illy magamé forma juratusi gyomor, pal
liativa curának is kevesli biz ezt!
B. Hering. Hihető Kardos magáé után becsüli
gyomrunkat; mert nála az arany szent éhezése,
minden más éhezést elöl. – De bora – mi igaz,
igaz – különös egy lé! Nagyon ismeretes előttem
a szamatja; úgy tetszik, mintha ugyan ezt üd
vözöltem volna imént – a salátán. (zaj hallik) Mi
lárma ez?
Kardos.
,"? (jönek)
Orsolya (utánok sompolyog)
V. JEL- A RÉGI PÉNZEK 87
Kardos. Bíztos úr! íme egy madarat ho

zok, tessék hivatalosan megvizsgálni, nem a hor
gas orrú ragadozók közől való-e?
Bíztos. Figurice, 's nekem megfoghatat
lanúl méltóztatik magát kifejezni spectabilis domine!
Kardos. Mindjárt kifejtem a dolgot. –
Ez az úr, vagy nem úr, a mint vesszük – ez
előtt egy pár órával, valóságos mankós lábú koldus
őltözetben – subtrahatur domine commissarie! –
valóságos koldus-őltözetben jelent meg kapunk a
latt. (Ferihez) Nem úgy van-e jó uram?
Feri. No csak tovább koldus-eszű!
Kardos. Tehát valóságos koldus-őltözetben!
"S ím most egy arannyal hímzett erszényt árulgat,
tele arany és ezüst régi pénzzel – subtrahatur
domine commissarie! arany ezüst régi pénzzel!
– Úgy vélem a következtetés nem valami nehéz
algebrai feladat. – Koldus-ruha, pénzes-erszény,
átőltözködés, lopás, olly szépen soroztathatnak
egymás után, miként fényűzés, adósság-halmo
zás, csődper és executio!
Vendégek (Ferit kémlelve.) Micsoda?
hogy, hogy?
Kar d os. Annyival is inkább, hogy íme jó
uramról, ezen tisztességes ruha is mintegy lekiván
kozik, s látni való, hogy nem számára szabatott
Hiszen igaz, hogy a józan takarékos gazda, rit
kán csináltatja a drága új ruhát; de legalább ma
gához igazítatja az ócskát; mert nota bene ideje

van hozzá.
Feri. Ezen őltözetet egy jó barátomtul kől
CSönöZtem.
Kardos. Értjük! – Nem szeretném az

illy kőlcsönadást, inkább ajándékoznék uram, bár
nem szokásom.
Bíztos. Hm, hm ! az eset gyanús.
Orsolya. Gyanús? ez az emberséges úr
lehetne gyanús? kinek arczán olly szépen ül a
becsület, mint csipkés fodor a főkötőn? – Más
okból is őltözhetik az ember koldus-ruhába, nem
csak lopás végett.
Kardos (megütközve, félre.) Mi a manó?
(fenten) Mi bújt bele Orsolya-asszony? tán felhör
pentett? ördögbe! térjen magához!
Orsolya (fenten.) Felhörpentettem? mint
ha Kardos úrnál olly könnyen férhetne az ember
a hörpentéshez! Aztán eczetes borától még a ré
szeg is kijózanodnék. Nem ! azért élek halok, hogy
ez az úr ártatlan; nem is úgy néz ki, mintha lop
ni tudna!
Kardos (félre) Átkozott boszorkány!(fen

ten) Jó jó! csak fordúljon most ki Orsolya-asz
szony; kár eshetnék a konyhában.
Or S o lya. Ki is megyek; de én most is
azt mondom, hogy ez az úr ártatlan: az ember
csak nem akar mindent minden bolond orrára köt
V. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 89
ni. (Ferihez kimenőben, súgva) Ha a bérem for

dúl elő, szólítson be. (el) *
Kardos. A dolog ebből áll tisztelt uraim

's asszonyaim: minthogy ma Máli kisasszony ke
gyesen enyelgve római pénzekben méltóztatott o
hajtani házbéremet, örömmel kaptam az alkalmon,
magamhoz váltani ezen régiségeket, hogy ebbeli
tartozó figyelmemmel is bebizonyíthassam hódoló
tiszteletemet; de a sokat tapasztalt szemes, és
törvényes becsületre tekintő Kardos, előbb bizo
nyosodni kívánt: ha igaz-e a jószág? mit is ezen
úri tanúk előtt kinyomozni, domine comissarie, ön
nek hivatalos kötelessége.
Bíztos. Sic est spectabilis domine! –
mindenek előtt lássuk a corpus delictit!
Kardos. Ím itt van uraim!
B á r ó n é (megpillantja az erszényt.) Egek!
ne hagyjatok! (kezébe ragadja) Ez az! (zajos ki
töréssel) Úgy van! ez az! veressel vegyes zőld
sinor, zőld mező, arany pettyekkel; 's nevem el
ső betűi arany hímzéssel rajta – régi pénzek ben
ne! – Valljon köztök van-e a nagy Antoninus?
(kiönti, magán kívül örömében) Itt van!- ez az
édes Málim ! nézzd, nézzd ! (Ferihez) Uram! az
élő istenért! hol vette ezt az erszényt? – Ez az
én munkám, az én gyermekem tulajdona! Szól
jon kérem, mit tud ezen erszény felől?
Feri. Az egy barátomnak keresztelői aján

déka.
Báróné (öröm-kifakadással.) Az, igen is

az! hol van ő? hol van az én Károlyom? az én
kedves fiam ?
Feri. Micsoda? Károly a nagysád fia? –

De az-e igazán? (szemét törli) Uram fia! nem ál
modom-e?
Bár óné (az erszényt forgatja.) Ez az,

ez az! Ó kedves úr jőjön, vezessen a fiamhoz,
az én Károlyomhoz !
Feri. Futok, repűlök édes nagyságos asz
szonyom! 's azonnal itt termek vele. (öröm-villo
gó szemekkel) Mindig mondtam én, hogy az én
Károlyom nem bolond ember fia. De meg is érdemli
mondhatom nagyságodnak, a báróságot. Esze,
szíve helyén van, nem úgy, mint (Kardosra mu
tatva) ennek a pénzen ülő fekete kandúrnak! (ek
szalad.)
Kardos. Sas rúgja szét, most már csak
nyelnem kell, mit nyelnem adnak!
Báróné. Édes Málim! nézzd mint dobog
a szívem! Remény, s kétkedés váltogatják ben
ne egymást. Ó ha nem ő volna, csak hiában zú
dult volna fel az anyai érzelem. a szunnyadt re
mény keblemben!
Máli. Ő lesz, bizonyosan ő lesz édes a
nyám! hála az égnek! házunkra egyszerre fény

terűl.
Bár ón é. Menjünk fel édes Málim; érzé
sem átallja a tanúkat. – Kész szolgálójok édes
uraim, asszonyaim ! Ha csakugyan fiamat adná
vissza a gondviselés, egy kis házi vendégségre
szívesen fogom látni az egész úri társaságot. (kől
csönös hajtogatások közt eloszlik a társaság)
Gr. Kahlberg. Vendéglőbe megyek; é
telt láttam, jól kell laknom; miként tigrisnek is
akkor jő meg dühös étvágya, ha vért látott. (töb
bi után el)
HAT 0 D I K JE L E N ET.
Kardos (mága)
Kardos (nagy lépésekkel jár fel s alá a'
szobában.) Ez hatalmas egy bak volt tőlem! (né
hányszor prüsszent egymás után) Csak rajta!
Mint mondják, ha prüsszent az ember, az nap
nem üti meg a guta. Ma ugyan nagy szükségem
van az efféle assecuratióra. No vége a gazdag
menyasszonynak! De mit is érne már mind a ket
tő, ha a fiú, ha a testvér megkerűlt? Jó lyukat
üt ez a successión. Jámbor Kukovayné, már csak
te segíts ki a sárból. Télben, czinke az első éne
kes madár. Orsolya, hej Orsolya-asszony. – De
ugyan mi a manó lelte ezt az asszonyt is?
- 8
HETEDIK J E L E N E T.
O r s olya, Kardos.
Orsolya (nyersen) Mit akar, nagy uram?

Kardos. No, no! már tekintetes uram is
voltam. -
O r s olya. Volt, de nem lesz többé! Szó

lítsa úgy kitől megérdemlette nagy uram, de ne
kem szerencsémet akarni elfogni –
Kardos (maga zsebjeit tapogatja) Orso
lya-asszony! igazán nem fért-e a pinczém kul
csához?
Orsolya. Jól van jól! Más kulcsra akad
tam én; és miután ezzel ki is nyílt szerencsém
nek, nagy uram házánál rozsdának hagyott zá
vára: magam sem leszek ám többé csak béketű
rő bárány. Majd meglátom, hány magam-forma
gazdasszonyra fog nagy uram akadni, ki gazdasz
szony legyen üres kamarában, főzni tudjon sem
miből, koplalni mint skatulyába zárt pók, és a'
nagy-anyja ruháiban járni. – Itt hagyom nagy
uramat, mint a kapu-félfát. (méreggel elrohan.)
Kardos (fejét csóválva) A mai nap nem
nekem kőlt fel! (elmegy.)
NY O L C Z A DIK JEL E N E T.
Báróné szobája.
B á r ó n é, M á li.
Báróné. Édes jó gyermekem! te örvende
zel, nyájasan bíztatgatod a kétkedő anyát, pe
dig te vesztesz legtöbbet. Fiam egyszerre megfoszt
nagy részétől örökségednek.
M á li. De nem szeretetétől jó anyámnak,
ki távolas rokonból gyermekeül nevelt fel 's gyer
mekét szerette bennem.
Báróné. De ugyan miként kerülhetett er
szényem azon idegen kezébe? -
Máli. Hiszen barátja, mint mondá, Káro

lyunknak. Nekem igen is ösmerősnek látszik az az
ífjú. Kellett már látnom valahol.
Báróné. Hallod? jő valaki!
Károly, Előbbiek.
Károly (benyitja lobbal az ajtót, de két

Aedve megáll.)
Máli (felsikolt.) Ah anyám! ő az!
Báróné. A fiam?
*
Máli. A guitarre-mester.
Károly (tartózkodva) Barátom azt mondá,
hogy anyámat találom fel nagyságtoknál.
Báróné (örömreszketve.) Ah Máli! ő-e az?
nem csalódom-e? mint remegek áteresztni szíve
met az örömnek, az anyai kéjnek! (közelebb lép
Károlyhoz) Kedves úr! istenre kérem, mit tud
születése felől? -
Károly. Csak annyit, mennyit ez előtt pár

órával nevelő anyámtól értettem.
Báróné. Nevelő anyjának neve?
Károly. Vaszilné.
Bár óné (ölébe rohan) Károly fiam! egyet
len gyermekem! – De hogy is tudott szívem csak
egy perczig is kétkedni benned?
Károly. Anyám, édes anyám! Egy nap
megadja az eddig árvának, édes és nevelő anyját!
Báróné (kénytelve szemlélgeti.) Miként is
tudtam nem ismerni reád? hiszen vonásaid egé
szen az enyémek! nem-e Máli?
Máli (zavarodva.) Úgy van! csak hogy ff
jabbak.
B á r ó n é. Tudni való, hogy ífjabbak! –
Ó milly boldog vagyok! – Máli gyermekem, ne
vond félre magad, jer oszd meg örömemet, jer
öleld meg testvéredet!
Máli (zavarral) Kedves anyám –
IX. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 95
Kár oly. Vagy tán Málikámnál nem ked

ves a feltalált testvér?
M á l i. Igen, ó igen! (hogy zavarodását
titkolhassa ölelésére szökik, félre.) Ah, istenem!
Báróné (mindkettőjöket megöleli) Mellyik
anya boldogabb nálam? két gyermeket ölelhetek!
Természet és hála szőnek ezentúl örömet, kietle
neknek vélt napjaim körűl!
Máli. Kopogtatnak!
TIZEDIK JE L E N E T.
Feri, Vaszil n é t (vezeti be) Előbbiek.

B á r ó n é. Kati, édes Katim! te vagy-e az,
vagy csak árnyékod?
Vaszil né. Magam vagyok nagyságos asz
szonyom, de csak árnyéka azon hajdani vígelmű
lyánkának, ki az Agyagváry-házat lakta.
Bár ón é. Köszönöm fiamban mutatott hű
ségedet, jó lélek! Téged csak a halál visz el há
zamtól. (Ferihez) Ön pedig, barátja az én Káro
lyomnak? tehát a mai nap-óta házam tagja. –
Most menjünk kedvesim, frissítésre leend szük
ségtek. Egek áldása, és ünnep szállt házamra!
(nők el.)
Feri. Örvendek Károly pajtás szerencséd
96 A RÉGI PÉNZEK. JIV. FELV.
nek! (enyelgve) Vagy tán már nem is szabad így

neveznem a nagyságos bárót?
Károly. Feri, ha nem tudnám, hogy csak
enyelgesz – (hevesen megöleli) a sírig barátod
és pajtásod Károly, ha herczegi süveg ülne is fe
jére.
Feri. Nem kétlem pajtás! (súgva) Nem lát
tad Málit, milly epedő szemet vetett az új test
vérre ? Tán a guitarre-mestert kereste benne?
Károly. Ó Ferim, be végetlenűl boldog
vagyok! De most jer tudjuk meg: nincs-e hordó
csapon anyám pinczéjében? és darab déli sült va
lahol eltéve? mert reggel-óta, még nem volt időm
enni, 's ha időm lett volna is, nem volt mit!
Feri. Angyal szól belőled pajtás! S aztán
a mai nap meg is érdemli. Nem minden hétköz
nap ugrunk egyszerre koldus-botról báróságra. Ez
igazi salto mortale volt ám! (kézen fogva el.)
M á li (vizsgálódva kijő.)
Máli. Elmentek már! – Itt hagytam a'
kulcsaimat, s nem volt szívem visszajőni értök.
Mint zajog, mint örvend körűltem mindenki, csak
én nem örvendhetek a kedves testvér megérkez
XI. JEL. A RÉGI PÉNÁEK. 97
tének! Testvér testvér! milly édes, ah! még

is milly hideg, milly szűk nevezet egy többért
lángoló szívnek! Szegény Máli, ím itt kedvesed,
kiért epedtél; naponként láthatod, ölelheted, sze
retheted őt, s ah! még sem tied ő! Veled van,
ah még is távul, mintha tengerek választnának el!
– Ő házas, azt mondá a koldus; miért hazu
dott volna? nem volt oka rá. S aztán ha nem
volna is házas? Jó Máli, te szegény árva lyánka
vagy, kegyelem a te kenyered, ő pedig gazdag
örökös. Nem, jó lyánka! savanyú a szőlő, ne
ugrálj utána! (búsongva el)
ötödik felvonás.
ELSŐ JELENET.
Máli (jő, később) Károly,

M á li. Magányba kell vonúlnom! Nem férek
meg szorongó szívemmel a boldogok között. –
Pillantásai miket ollykor reám vet, mintha a ré
giek, a kolosváriak lennének – ó de viszonyai
– viszonyai – borzasztón újjak, és választók!
Károly (belép.) Szép Málika, a guitarre
mester érkezett meg Kolosvárról.
M á li. Ah! múlt idők !
Károly. Mellyek kiesebb jelenre derűltek.
– Vagy tán elkésett a jó mester? Pest világa
szívet csukott Málikánál előtte?
Máli. Tán ő helyezé be inkább korán más
szívbe magát!
Kár oly. Nem lett volna csoda! – For
rón az első láng hevével szeretni mint én; vélet
lenűl szakítatni el az imádott tárgytól, 's égni
minden szikrája nélkül a bíztató reménynek –
M á li. Már az igaz! Tudjuk mit nem tesz

a kétségbeesés! – Legjobb méh-csípés ellen,
magát a méhet dörzsölni reá; szeget szeggel, sze
relmet szerelemmel orvosolni. Ez az igazi férfias
gyógyszer!
Károly. Málika gúnyol; pedig én hallga
tok, hogy itt alattunk is egy kérő lakik.
Máli. Tán a szívtelen Kardos? Ha még is
aranyból volnék öntve –
Károly. Ó Málika, ha képzelhetné, mi
érzés szállt meg, a mint kocsijuk Kolosvár utczá
in elzörrent!
Máli. Szerencse, hogy az illy érzések is
elzörrennek!
Károly. Azóta unalom, hólt fa nekem a
guitarre.
Máli. Az új kedves tán nem barátnéja a'
hangának?
Károly. Máli! látom elvesztette a test
vér a guitarre-mestert?
Máli. Ó nem! ez kettős czím reám nézve,
örvendni bátyám szerencséjének. (kulcsaival mo
tozva, szemlesütve) Szabad tudnom édes bácsim,
honnan házasodott?
Károly (félre) Úgy-e? átkozott Feri, ez
a te míved! (fenten) Lelkem húgocskám, kedves
tanítványném eltüntével, a remény is eltünt tő
lem; a kétség, inség, szegénység –
9
100 A RÉGI PÉNZEK. V. FELV
Máli. Ó minek a mentegetőzés?

Károly. Épen egy gazdag tímár fiatal öz
vegye ajánlta kéz alatt szívét, kezét az öröm-ha
gyott ífjúnak – -
Máli. 'S a többi, 's a' többi! Örűlök! örű

lök édes bátyám. Reménylem boldog a házasság?
Károly. Boldogabb mint reményltem, é
des hugom.
Máli (búsan félre) Szegény leány! ezért
szerettél te olly forrón? (vígat tettetve) Édes bá
csim! szívhől örvendek szerencséjének.
Károly (megcsókolja kezét.) Azt nem sze
retném édes Málikám! – De bizony hálistennek,
látom nem örvend !
Máli (boszankodva.) Mit? nézze el az em
ber, milly gyöngédtelenség! Csak azért is ör
vendek.
Károly. Mutatja ezen gyöngy szép szemé
ben, édes angyalkám, mellyet nem adnék Cleo
pátra drága gyöngyeiért, hogy nem örvend. –
Máli, egyetlen Málim! vélheti-e Károlya felől azt,
hogy másnak adhatná szívét? vagy elárulhatná
kezét? (hévvel) Nem angyal! te bírod azokat, 's
fogod bírni míg élek! (magához szorítja a lyán
kát.)
Máli (fejtőzik) Csodás ember! hát nem
házas?
Károly. Csak leszek, ha Málikám szíve
1. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 101
met, kezemet meg nem veti?

Máli (szemlesütve) Jó Málika, szegény le
ányka! árva, ki ezentúl csak bátyja kegyéből él
a háznál.
Károly. De ki szerető nemes szivével bol
dogabbá fog tenni, mint arany rudakkal tőlt, s
gyémánt-ragyogtatta kincstárak (csapodáran) Máli,
édes Málim ! kezet a vőlegénynek! -
Máli (szemérmes elfordulással.) Hiszen az

ember magához sem jöhet! – Itt a kezem, ha
szerető szív, elég kiházasítás. (kezét adja.)
* Károly. Így angyal, így! – Most már
# cseréljen velem boldogságot bár ki, kire földünk
napja süt! Most egy csókocskát Málikám előpén
zűl, de nem testvérit, érti-e ?
"
Máli (ajakát nyújtja.)Tán a miért elkínzott?
. Károly. Így ! most már meg van a jegy
váltás is!
Kereszty, Tallósy, és az előbbiek.

Tallósy. Édes Károlyom, most hallom Fe
ritől szerencsédet; fogadd el egy szerető barát
szíves idvezlését!
Kereszty. És az enyémet is, ki bár so
{}
102 A RÉGI PÉNZEK. V. FELV,
kat vesztek, szívemből örvendek a báró sorsának

kiesre fordúltán.
Károly. Köszönöm uraim! Édes Palim, a
tyádnak köszönöm a mi vagyok; veled pedig úgy
nőttem fel a barátság szép ölén, mint két gyü
mőlcs-szem egy száron. – Tekintsd házamat e
zentúl, mint magadét. (megöleli.)
Kereszty. Most már csak egy társat édes
báróm, ki együtt tűrjön, szenvedjen. (oldal-te
kintettel Málira) Tudnék én egyet, de hiszen
farkasnak minek berket mutatni?
Károly. Majd megadja isten! (enyelgve)

tán, e házból sem megyek ki érte.
M á li (zavarodását titkolva.) Nem tetszik
leülni kedves urak?
Kereszty. Alásan köszünjük. Még egy
nagy dolog tart függőben bennünket édes kisasz
szonykám. – Lákosy Juliánna leányasszony úgy
hallom, nagyságtok szolgálatában van.
M áll (félre) Aha! leány-kérés. (fenten) I
gen is! (pajzánul) Hiszen Tallósy úr tán isme
Ti is ?
Talló sy. Igen is, van szerencsém.

Máli. Azonnal beszólítom. Nem is tudja
szegény, mi kedves vendég vár reá. (kiszólítja
Julcsát az oldalszobából.)
HARMADIK JELENET.
Julcsa, Előbbiek.
Máli (kezén ragadja, félre.) Ki ne add ma
gad egy könnyen ! -
Julcsa (félre) Nem, ha nem kérnek.

Kereszty (örvendve.) Van, ó sok van az
atyjából benne. – Édes leányasszonykám, ne
vét kérem. 4
Julcsa. Lákosy Juliánna, szolgálatjára!

Ke resz ty. Ki, és mi volt az édes atyja?
Julcsa. Lelkész volt Gyimóton, Pápa mel
lett.
Kereszty (hirtelen megöleli) Jó helyen

járok, hála az égnek! Meg ne ütközzél édes leá
nyom, nem nyalakodó szélkelep ölelget, hanem
egy becsületes férfiú, ámbár azt magáról nem il
lenék mondani az embernek.
J u l csa. Nem is tudom, kihez van sze
rencsém?
Kereszty. Enyém a szerencse, leányom;
mert hiszen az utat sem keresték Indiákra annyit,
mint én tégedet. Én Kereszty vagyok, régi jó ba
rátja és adósa szegény jó atyádnak, még pedig
oly nagy adósa fiam, hogy ezt a köntöst is,
mellyet rajtam látsz, az ő kegyelméből hordozom,
's áldom azt a napot, mely módot nyújt egy ré
104 A RÉGI PÉNZEK. V. FELV•
szét lefizetni adósságomnak. – Itt van édes leá

nyom egy írás tíz ezer forintról. »
Julcsa. Tíz ezer forintról? Engedjen meg
ön! itt tévedésnek kell lenni. Szegény atyám,
nehezen kőlcsönözhetett valaha, kivált ennyit –
Kereszty. Azt ne vitassuk édes leányom;
mondom hogy mindenem neki köszönöm; pedig
reá megy vagyonom másfél száz ezerre. Ebből
csak adhatok illy jótevőm lyányának tízet. Egy
szót se többé. Mihelyt isten szerencsédet megmu
tatja, kezedben a pénz. " -
Máli. Ó úgy csak óldja meg erszényét Ke

reszty úr: a pénzt ma holnap átveszi a mi Jul
csánk.
- Kereszty. Úgy-e? tehát reppenőben vagy
édes leányom? Azon még inkább örűlök. Gondo
lom jól választottál édes gyermekem?
Julcsa. Mintha a leányok választhatnának!
De hálistennek, választva is ott akadtam volna
meg.
Máli (Tallósyhoz.) Hajtsa meg magát Talló
sy úr!
Kereszty. Szabad tudnom a vőlegény
nevét?
Tallósy (zavarodva.) Akkor, mikor még

Julcsa leányasszony szegény volt, mint magam –
Julcs a (közbeugratva) Tallósy úr kért
meg engemet; most már illő, hogy én kérjem meg
őt. (pajzán komolysággal) Kedves Tallósy úr! a

kar-e Lákosy Juliánnával holtáiglan egy sót, egy
kenyeret enni? -
Ke resz ty. Bravo édes leányom ! nem

volnál méltó atyádra, ha másként gondolkoznál.
(összeteszi kezeiket) Így ni! – Holnap lelkész u
tán látok – azután hozzám édes gyermekeim!
Messze nem hagylak ezentúl szélhordta leánya!
mert valami irígy tündér ismét könnyen eltüntet
hetne előlem. (Tallósyhoz) Jőjön ön, tegyük meg
a menyekzői rendeléseket. (el Tallósyval)
Károly. Magam is illy járatban vagyok ba
rátim! – Viszontlátásig kedves Málim ! (velök el.)
NEGYEDIK JELENET,
Máli, és Julcsa.
M á li. No ugyan tartottad magad szép leány !
Julcsa. Kisasszonyomtul nem tanúltam rá
tartást! Különben is azt tartom, hogy ha capitu
lálni akarunk, ne lövessük hiában a várat.
Máli. Gonosz leány! – Hát hogy tetszik
az új báró neked?
Julcsa. Bizony kár lett volna guitarre
mesterűl vesznie; csaknem olly szép mint az én
Palim!
106 A RÉGI PÉNZEK. v. FELv.
Máli. Úgy-e? nézze el az ember! no ugyan

megdicsérted.
Julcsa. Hát nem? Mind rosz menyasszony
az, kinek nem vőlegénye a legszebb férfi a vi
lágon.
M á li. Menjünk Julcsa, tegyünk rendelést
a vacsoráról. Palidat sem eresztem el; egye meg
nálunk az utolsó nőtlen vacsoráját: ki tudja, ehe
tik-e ezentúl békével a jámbor?
Julcsa. Megesnék! még ezután eszik iga
zán fűszerest! (elmennek.)
ÖTÖDIK JELENET.
Kardos szobája.
Kardos (maga)
Kardos (egy levél kezében.) „Lementével
dicsérd a napot" ezt mondja a magyar. Lemenő
ben van a mai, de nem tudom mit dicsérjek raj
ta. – Olly mogorva vagyok, hogy ha tánpénzt
hoznának sem szottyanna kedvem. – Hát még
az a barázda-billegető, az a Kukovayné, kinek
csak úgy áll ki feje a sok adósságból, mint ki
gyóé a fűből – mit nem mer nekem visszaírni!
(levélből morog) „Én Monsieur Kardost úgy nézem,
mint fejfáját, a nála halva fekvő pénznek." Minő
hasonlítás! „Mint egykori borkereskedő jól tud

hatja ön, hogy az új hordóban szagot kap a leg
finomabb bor is." – Ez úgy van asszonyom! „In
nen egyenes válaszom, hogy az új-nemes Kar
doshoz, Kukovayné, Utzubú ivadéka férjhez nem
mehet." Vigyen a manó! „Hanem örökösének szí
vesen ajánlom magamat."–Úgy-e? köszönöm szé
pen ! Sas rúgja szét az asszonyát! – Hallatlan
dolog! tán én vagyok az első, ki sok pénzzel fe
leséget nem kaphat. – Jó Orsolyám, alkalma
sint egymásra öregszünk mi! (zsibaj hallatszik)
Mi zaj ez?
HATODIK JELENET.
Kereszty, Feri, Tallósy és Kardos.

később Orsolya.
Feri. Előbeszéd nélkül szólván, azért jöt
tem, hogy vagy én lőjjem önt főbe, vagy ön
által hagyjam meglövetni magamat.
Kardos. No, no! már megint mi jutott e
szébe önnek. -
Feri. Az úr engemet az egész társaság fü

le hallattára tolvajnak kiáltott ki. Ez ugyan igen
széles nevezet, 's a tolvajnak több neme 's faja
van, mint a vízi-madaraknak; közte ollyan is, ki
nek egész alázatossággal kalapot emelünk; de ön
108 A RÉGI PÉNZEK. V. FELV.
ollyan tolvajt értett rajtam, kihez semmi törvényes

máz nem fér, sőt ki egyenesen tőrvény átka alatt
fekszik. Az efféle sértés úgy hozzá szokott tapad
ni a becsületes ember szívéhez, hogy azt vérnél
egyéb le nem moshatja arról. Érti ön?
Kardos. Ne vegye, kérem önt, olly szo
rosan; hiszen az egész dolog csak tréfa.
Feri (felpattanva) Láncz-hordtát, ki adott
önnek hatalmat arra, hogy belőlem tréfát űzzön?
Ka r d o s. No, no, no! Nem is tréfa uram,
csak egy kis gondolatlanság. (félre) Minden tagom
reszket !
Feri. Épen azért, lakolni kell önnek. Itt
egy pár pisztoly; megtöltve, felporozva mind a
kettő, csak csappantani kell, válasszon ön. (for
gatja 's feléje nyújtja.)
Kardos (remegve.) Ne, ne, tegye el,
kérem az urat! Lássa: mikor a szegény anyám
velem teherben járt, leesett egy pisztoly a szeg
ről, megrettent tőle a jámbor; e miatt uram,
mindjárt ájulás környékez, ha csak látok is pisz
tolyt.
Feri. Nem tehetek róla! Épen jó hogy sze
rencsénk van ezen két úrhoz; reménylem lesznek
párbaj-segédeink?
Kereszty.
Tallósy. } -
Szivesen.
Kardos (nyájaskodva.) Aha! Kereszty úr

alázatos szolgája! talán a házbért tetszett elhoz

ni? maradhat, illyen emberséges úrnál! – Isten
hozta Tallósy urat! no összeszedtem már óráját,
könyveit, tessék elvinni akármikor.
- Tallósy. Nem uram, pénz nélkül.
Kardos. Ó hiszen ön is szolgált nekem.
Feri. Ne késleltessen Kardos úr! sötéted
ni kezd az idő. Még most jól látok; én csak egyik
fülét akarom ellőni önnek; de sötétben egy arasz
nyit könnyen hibázhatnék az ember, s akkor csak
a feltámadási trombita kőlti fel önt.
Kardos. Mit? a fülemet? (összevaczog
a foga) Mi hasznát venné ön a fülemnek? Kérem
önt! természetesen iszonyodom a vértől; nem
nézhetem, hacsak egy csirkét ölnek is le. Ugyan
azért megmondhatja a gazdasszonyom, öt éve,
hogy baromfit nem öltek a házamnál.
Feri. Sajnálom önt, de a becsület vért
Szomjazik!
Kardos. Uram! mit kíván ön? – A mit
szegény legény fizethet –
Feri. Mit? azt gondolja ön, hogy becsü
letem eladó? Ez új megsértés! fogjon fegyvert!
Kardos. Ne–ne–ne! az istenért! min
dent félremagyaráz ön. (homlokát törli, félre) A
halálos veríték ver!
Kereszty (súgva Palihoz.)Már csakugyan
szánom az isten-adtát! (fenten Ferihez) Kedves
úr, valami jutott eszembe. Hát ha Kardos úr az

egész társaság előtt, mely tanúja volt a meg
gyaláztatásnak, megkövetné önt?
Kardos (örűlve.) Szívesen, ó szívesen!
Feri (tanakodást tettetve.) Hm, hm! ez
az igaz tenne valamit; de még egy más tisztes
személy nevében is van egy kis számvetésem Kar
dos urral. Ön Vaszilné asszonyon, egykori jó ba
rátja leányán házbért akart erőhatalommal meg
venni; holott ő harmincz ezer forintos pert nyert
meg ön ellen.
Kardos. De még hátra van a bőlcs hét
személyes tábla.
Tallósy. Ott sem fél az igazság! – De
Vaszilné nem barátja a pörlekedésnek; irásbeli
egyezésnél fogva elengedi felét a neki itélt pénz
nek, mihelyt ön szoros kötelező levelet ad ki a
másik feléről, a tizenöt ezer forintról.
Kardo S. Tizenöt ezer forintról? Az iste
nért! koldus-botot kivánnak önök kezembe adni?
Az utolsó falat kenyeret akarják kivenni számból?
Talló sy. No, no Kardos úr! marad még szá
mára is egy kis kenyér-hajacska! Hiszen nyólcz há
Za PeSten. -
Kardos. Tizenöt ezer forint! ha nekem a

jándékoznák is, megsokallanám.
Feri. Ebből egy fillért sem engedek! Én
öntől nem kivánok nagylelkűséget, csak az igazság
útját kivánom kissé kurtábbra venni; mert a'

szegény Vaszilné beteges és inséges. Ha nem tet
szik nem erőtetem; de lássunk a dologhoz! (a'
pisztolyt nyújtja.)
Kardos. No – no – hiszen nem mondom
hogy semmire sem állok. – De uraim ! bánjunk
keresztyénileg egymással. Nem felezhetnők a ti
zenöt ezer forintot ?
F e r i. Nem uram !
Kardos. De egy pár ezer tán még is le

olvadhatna az öszvegből?
Feri. Ne vesztegessük a szót; porozzuk
a pisztolyt!
Kardos. Hol tanúlta ön a rhetorikát? át
kozott ékes-szólással bír. – Isten neki ! több is ve
szett már Buda alatt! (kezet ad)

Feri. Önök addig is tanúi egyezésünknek.
A kötelezvénynyel még ma felvárjuk az urat a bá
rónéhoz. A pénznek e mai nap-óta kamatja jár,
érti ön? 's felveendő lesz, a midőn Vaszilné asz
szonynak tetszeni fog.
Kardos. Benn lesz a kötelezvényben min
den; de én is egyet kérek: maradjon a dolog ti
tokban uraim, 's ne tudjanak az asszonyok sem
mit – bizonyos okaim vannak –
Orsolya (bepislog az ajtón.)
Feri.
Ke r e s z ty.
T a ll ó s y.
| Jó, hallgatást fogadunk!
Orsolya (bedugja fejét az ajtón; 's Fe

rit magához inti) No tagadja-e?
Feri (bevonja; fenten.) Dehogy tagadja!
csak be be Orsolya-asszonykám! nem olly ember
Kardos, ki hűséges cselédje bérét elvonni ki
vánná.
Kardos. Mi az? mit akar Orsolya-asszony?
Feri. Azon búsul szegény, hogy ön tán
tíz évi béréről megfeledkezett; én pedig biztatom,
hogy afféle igazságtalanság nem férhet Kardos úr
lelkéhez, ki épen most is szép tanuságát adta ne
mes gondolkozásának. Azt nem is szeretném; mi
vel már kezet adott nekem az én angyali Orso
lyácskám, hogy holnapi napon hitvesem leend, 's
valami csak kell a házhoz.
Kardos (elijed.) Mit? férjhez akar menni
Orsolya-asszony? S elviselhetné szívén, hogy en
gem gyámoltalant prédául hagyna az egész világ
nak? No e hiányzott még ! (csapodáran) Édes :
Orsolya - asszonykám ! szóljon: mivel bántottam
meg?
Orsolya. Semmivel sem nagy uram; (ke
gyeskedve) de isten rendeléséről nem tehetünk!
Kardos (oldal-intéssel Ferire.) Nem is
meri lelkem a mai ífjonczokat; szerelmet esküsz
VI. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 113
nek, de a menyasszonynak-e, vagy a' szekrény

nek? Hűséget fogadnak, de csak magának-e, vagy
az egész nő-nemnek? azt csak az tudja, ki a ve
séket vizsgálja. – Ne hagyja el édes Orsolyács
kám töretlen útért a régi kerek-vágást!
O r s o lya. Mind igaz, de már késő nagy
uram! szavamat adtam ennek az úrnak; aztán únt
portéka is az a párta!
Kardos. Lelkem Orsolya-asszonykám, imént
hátralévő bére iránt, ezer forintban egyeztünk
meg; még ezeret adok hozzá. Ne hagyjon itt, ki
tudja még mi lehet helőlünk?
Feri (súgva Orsolyához) Álljon rá galam
bom; én úgy is régen házas vagyok már.
Orsolya (rá bámul.) Mit?
Feri (súgva.) Feleségem, gyermekem ott
hon.
Orsolya (méreggel) Csábító, istentelen!

(fenten) Úgy, de Kardos úr is nőszűl?
Kardos. Nem, itt a kezem l vagy senkit,
vagy csak azt veszem el, ki eddig velem tűrt, szen
vedett.
Orsolya. Hiszen a mi azt illeti, magam
sem épen ágról szakadtam ám. Boldogúlt atyám
tól hallottam, hogy eleim, Tisza és Duna közt, hét
falut, hét pusztát birtak volt.
Kar dos. Kár hogy csak egy is nem ma
radt számára! – De hiszen a takarékos gazdasz
114 A RÉGI PÉNZEK. V. FELV,
szony falukat, pusztákat ér! Adott szavam vál

tozhatlan Orsolya-asszony!
- Orsolya. No, megmaradok! a pogány
nak is megesnék szíve rajta. (el)
Feri. Én sokat vesztek ezen jó és hűséges
teremtésben; de ám legyen! Ön a régibb, tehát
törzsökösebb birtokos. – Uraim, menjünk! Kar
dos urat pedig minél előbb felvárjuk cum sufficien
tibus.
Kardo S. Azonnal ott termek.
Mind. Szolgája Kardos úrnak! (elmennek.)

Kardos. Vigyen el a manó benneteket!
Uf, uf, uf! még illy meleg napom, nem volt éle
temben soha! (számítgat) Tizenöt ezer, – meg
két ezer – meg az Orsolya-asszonynak igért a
jándékok – sok! – borzadásig sok! – Ej, mit!
most szépen van gabonám, zabom egy rakáson;
csak egy száraz tavaszt adjon az isten, 's helyén
van minden! (el oldalt.) -
VII, JEL. A RÉGI PÉNZEK. 115
HETEDIK JELENET.
Báróné szobája.
Báróné, Károly, Máli, Vaszilné. (később)
Kereszty, Tallósy, Feri.
Bár ón é. Megelőzte édes gyermekim a sors
bennetek kivánságomat. (összeteszi Máli és Ká
roly kezeit) Legyetek boldogok!
Károly. Édes jó anyánknak hátralévő nap
jait megédesítni leend fő gondunk, iparkodásunk.
Feri (jő Keresztyvel, Tallósyval) Tisztelt
Vaszilné asszony! Részére rövid alku után meg
egyeztünk Kardos úrral tizenötezer forintban, melly
ről a rendes kötelezvényt, azonnal felfogja hozni.
Vaszilné. Kedves Víg úr ! e tőke-pénzt
Tallósy úrnak 's önnek köszönöm. – Tallósy úr,
el van immár látva; de ön mint hallom apátlan,
anyátlan árva, 's a szerencsének is mostoha gyer
meke. Nekem a báróné kegyéből kevésre leend
szükségem; fogadja el ön, mint fogadott fiam, e
tőke-pénz felét.
Feri. Áldott lélek! – Az anyát szívesen
elfogadom, mert bús érzelem nyomasztja a szívet,
ha azt semmi kapocs nem szorítja az élethez; hol
ta után a pénzt sem vetem meg: de addig sem
mi segélyt el nem fogadhatok. (megöleli Vaszil
10
nét) Anyát tehát adott nekem is a végzés; (ke

zét nyújtja Károlynak és Tallósynak) szerető ba
rátokat gyermek-korom arany szövedéke; ép tago
kat születésem; vidám szivet kedélyem, józan el
mét szorgalmam; s ha ezek mellett szilárd akaratom
van használni – nem hiányzhatik kenyerem is!
Ke resz ty. ? Derék egy ífjú !
Tallós y.
Károly. Pajtás Feri! ma már titoknokot
tart minden ki fizetheti, ha adóssági kötelezvénye
ken, és szerelmes levelkéken kívül, egyéb írni
valója év számra sincs is. Légy titoknokom !
Feri. Köszönöm édes Károlyom! de meg
engedj: keresztűllátok jó szíveden. Azért hogy a
koldus egy versecskét elénekel ajtód előtt, nem
érdemlette meg a garast, mellyet neki nyújtasz ;
csak alamizsna marad az. Olly barátod vagyok,
mint jobb kéz a balnak, de ebből semmi sem lesz;
(egy kis gondolkozás után) Kereszty úr! önnek, fia
mellé nevelőre van szüksége –
Kereszty. Hála az égnek, hogy maga jő
reá ! - -
Feri. Én uram próbáltam Kolosvárt a ne

velői pályát, 's megvallom, nem vagyok barátja,
de önnek szívesen ajánlom magamat. Azt legalább
fogadhatom, hogy fiából fejcsüggesztőt nem ké
pezek, s megtanítom őt arra: miként bírhassa a'
világi tárgyaknak és eseményeknek, mindenkor
VII. JEL- A RÉGI PÉNZEK. 117
kellemesebb oldalaikat kutatni fel és éldelni; mi

az élet hánykodásai közt, mondhatom nem megve
tendő nyereség. -
Kereszty. Úgy van! a víg elme őre a

fiatal szívnek, 's egyszersmind kezessége annak,
hogy még nincs mételyezve. Én uram egy szeren
csés atya örvendezésével fogadom el önnek ajánlá
sát.
Károly. Hála az égnek! lassadán mind fe
dél alá kerűlünk.
NY O L C Z A DIK JELENET.
Kardos (irást hoz kezében) Előbbiek.

Kardos (meghajtja magát a társaságnak,
's kezet csókol a bárónénak.) Kedves nagyságos
kám, engem most a végrehajtott ide a tisztelet,
hogy egy hibámat jóvá tegyem. Ezt az urat (Fe
rire mutat) tévedésből tolvajnak neveztem volt,
miért őt az egész társaság előtt megkövetem.
Fe ri. Szivesen letörlöm emlékezetemből.
Kardos. Kedves Vaszilné asszonyom! kis
sé félreértettük egymást; imhol a kötelezvényem.
Fogadja el ön, drága jó atyja lelki testi barátjától
ezen csekélységet.
Tallósy (kezébe veszi az irást, 's hirte
len végig futja.) Helyes; igen nemes ajánlás.
#
118 - A RÉGI PÉNZEK. V. FELV.
Kardos. Hál'istennek, már minden árkon

túl vagyunk! – De hol az új báró? hadd tenném
tiszteletemet?
Báróné (Károlyra mutat.) Ez az én ked
ves Károly fiam!
Kardos (félre) Bár mi legyek, ha ez
nem a tébolyodott koldus! – Valljon végezte-e
már dolgát a tombuktui herczeggel? (fenten) Szi
vemből üdvözlöm nagyságodat !
Feri. Imhol a menyasszonya is, a jöven
dő báróné! (Málira mutat.) -
Kardos (félre) Úgy-e? a kongói herczeg

kisasszony? – Így megy a mai világban; csak
gazdag legyen a vőlegény, ha egy csepp esze
SinCS iS ! (fenten) Sok szerencsét kedves kisasz
szonyka!
Julcsa (bejő) Nagyságos asszonyom! fel
tálalva a vacsora.
Báróné. Kedves Kardos úr, legyen e bol
dog estvén a mi vendégünk. – Jertek gyerme
keim! – Adjon az isten a két magyar hazában
minden háznál ennyi bóldogot!
A'
KÖZÖS HÁZ.
víGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN.
(Megjelent 1838-ban)
Személyek:
Réti Gáspár, nyugalmazott főhadnagy.

Réti Károly, ügyvéd.
Regina, testvér-hugok, koros hajadon.
Erzsi, Gáspár leánya.
S á n d o r, rokon ífjú.
Toronyai Ferencz, megyei főügyvéd.
In a S.
Történet helye: a két Réti-testvér

falusi jószága.
IE L S Ö J E L E N E T.
(Földszint főhadnagy szobája, falon függő fegy

verekkel és katonai ruhákkal. Regina egy asz
talkánál levendula-virágot fosztogat. R é t i fő
hadnagy, pipáit rendezgeti.)
Fő had n agy. De Regina hugom, bizonyos
vagy-e abban, hogy az a nyaktekercs be nem fész
kelte leányom szivébe magát.
Regin a. Olly bizonyos bátya, mint egyko
ri halálomban. Egyáltalában nem szenvedheti.
Főhadnagy. Azért kérdem, mert mindig
hallám, hogy a fiatal fejérnép igen ármányos a'
szerelem dolgában, örege pedig a legjobb lakat a'
világon; ez ott is lát hol semmi sincs, és mikorra
mi apák sejteni kezdünk, már mindent tud a leg
kisebb körűlményig. -
Regina. Lehet. Egyébiránt nekem az illy

vaskos világi dolgokkal semmi közöm.
122 A Közös HÁZ. I. FELV.
Főhadnagy. No, no! igaz, az árverés fe

letted nem vala igen népes –
Regina. Kikérem, bátya! Kádas számvevő
UlT - -
Főhadnagy. Való, az nem adná százezer

forintért, ha még egyszer láthatna, mert – mind
a két szemére vak. 29
Regin a. Isten látogatása az, nem vétek,

bátya. Aztán Gerebeny senátor úr – –
Főhadnagy. Tudom, tudom; az a kikösz
vénye miatt kérő-levelét is mással iratá?
Regina. Az isten szabad mindnyájunkkal.
Fő h a d nagy. Igaz, igaz, édes hugom!
pártád minden esetre olly tisztes, hogy méltó
volna prezentírozni előtte! – De hogy visszatér
jünk, honnan véled hogy Erzsi nem szenvedheti
Sándort? .
Regina. Ha összejőnek, mindjárt vesze
kednek.
Főhadnagy. No – ez lakodalom előtt bi
zony korán van.
Begin a. Az ífjúnak nincs Erzsi előtt más
neve, mint bohó Sándor, -
Főhadnagy. Ezen jelenségre édes hugom,

nem sokat adok.
Regina. Ha láb-kopogását vagy szavát
hallja, mindjárt ezt kiáltja: no jő már a szél
kelep!
I. JEL. A ' Közös HÁZ. 123
Főhadnagy. Hm, hm ! épen ez az, mit én

nem szeretek. Ha Hübnerben Jónás vagy Jób
gyászos eseteit olvassátok, a leány szemei, részt
vevő könnyezés helyett, gyakran olly vidoran ra
gyognak, mintha nem is a kegyes Jób és Jónás kö
rűl járna az esze; és ha a fiú hangját hallja, egy
szerre úgy felüti fejét a könyvből, mint a gyík.
Regina. Sátán incselkedései biz azok, é
des bátyám. Még eddig életemmel állok jót, hogy
nincsen semmi baj, mert a hol én állok őrt, on
nan távoznak a kísértetek. De mi történhetett vol
na ezentúl, – az az ég titkában fekszik, mert nem
ok nélkül imádkozzuk naponként: ne vígy a ki
sértetbe. Ezért a lépcsők elszedetése igen jókori,
és igen üdvösséges egy gondolat volt.
Főhadnagy. Úgy hiszem magam is. Már
akármi lesz belőle, bár mit szóljon is a világ, én
megtettem a magamét, 's nyugodt vagyok. Látja
isten, szeretem az öcsémet, mint szemem vilá
gát; de az csakugyan nem testvériség tőle, hogy
kéréseim daczára nyakamon tartja a háznál azt a'
felleghajtót, ki egyetlen leányom után úgy ólálko
dik, mint éhes macska a kalitkában repkedő ma
dár körűl. /
Regina. Kin semmi jóra-intés nem fog.

Főhadnagy. Kinek szelessége a tisztes
öregséget sem kíméli a háznál –
11
Regina. Ki engemet Mathusálem anyjának

meVeZett, |
Főhadnagy. Engemet vén buzogánynak.

Regina. Ki éjfélről éjfélre pengeti guitárr
ján a csábító hangokat –
Főhadnagy. És énekel melléjök a lépcső
kön, szinte a szívrepesztésig. Ha még is marso
kat, vagy hazai dalokat énekelne –
R e gin a. Vagy kegyes hymnusokat; de vi
lági szerelmes dalokat!
Főhadnagy. A leány meg fülel rájok,
hogy még száját is nyitva felejti. Majd kerűl for
dul, és a manó tudja, hogy és hol? egyszerre
a fiúnál terem, 's cseveg a két seregély-fiú!
Regina. Ritkán, édes bátya, bizony igen
ritkán, s csak addig, míg én észreveszem; a
zonnal sietek –
Főhadnagy (nyugtalanúl.) lgen, igen! de
milly sietés, édes húgom, az a tied! a csiga
kengyelfutó, a te tipegésedhez képest.
Regina. Ej ej, bátyám uram! ez tábori
compliment volt !
Főhadnagy. Menykőbe! ne vedd rosz ne
ven húgom. De félek, míg te vizeidet főzögeted,
hátad megett czikáznak ez egerek, 's ezt nem szen
vedhetem. Az ífjúság legyen tüzes, eleven, de
módjával; szülék háta megett ne nyalakodjék, ha
nem járjon az egyenes úton. Előbb a szüléket
I. JEL. A Közös HÁZ. 125
nyerje meg, s úgy adjon a leánynak szót. Így

volt ez régi magyar öseinknél. – Aztán hajda
nában, idejét várta az ífjú a dolognak; de a mos
tani alig kerűl ki az oskola porábóI, már felmag
zik, mint a rosz fajta saláta. Egyetlen leányomat
illy éretlen fellegváritól eloroztatni csak ugyan nem
engedem. Tegye az öcsém az ífjat akárhová; de
leányommal ugyan egy házban nem tartja; vagy
a lépcsők örökre szakadtan maradnak. Tudod úgy
is, hogy leányomat, az ífjú Toronyainak szántam,
ki mint hallom, talpig jeles ífjú, atyja pedig a'
megyei főügyvéd, oskolai kedves barátom volt, s
most falunak pusztának ura, pénzét nem is szá
mítván. Minden órán itt teremnek, mint írják, s
én azontúl egy napot sem várok a menyekzővel.
Addig a lépcsők elszedve maradnak.
Regina, Okosan! a bűn-alkalmat el kell
távoztatni. Bár Dávid király se küldte volna Úriást
a háborúba. Én tehát élés-kamarámmal vetek szá
mot: miként állja ki a menyekzői vendégséget?
De abban nyugodt legyen, bátyám uram! hogy
a hol én vagyok, nincs ott veszedelem szerelem
dolgában ! Azért élek halok, hogy Erzsi úgy nem
szenvedheti Sándort, mint én mai dámáinknál a'
meztelen nyakat! (el)
MÁSODIK JELENET.
Főhadnagy (maga)
Fő hadnagy. Sajnálom, hogy úgy esett
a dolog. Szegény öcsémmel még eddig megbir
tunk férni a közös házban. – De hiában ! atya
vagyok, gyermekem boldogsága mindennél elsőbb
tekintet előttem. Aztán, biz az öcsém is engedhe
tett volna ez egyben méltó aggodalmamnak. – No
de a menyekző egy pár nap alatt végét szakítja
mindennek.
HARMADIK JELENET.
Főhadnagy és Erzsi.
Erzsi. Édes atyám! mikor rakatod vissza

a lépcsőket?
Főhadnagy. Menyekződ napján.
Erzsi. Olly sokára édes atyám?
Főhadnagy. Nem ! legfeljebb három nap
alatt Toronyainé vagy!
Erzsi. Szegény leányodat egészen isme
retlennek adnád édes atyám?
Főhadnagy. Ismeretlennek? az atyja íf
júságom barátja; maga, mint hallom, derék ífjú.
Erzsi. A menyasszony még többet is ki
III. JEL. A Közös HÁZ, 127
ván ám vőlegényéről tudni, példának okáért: mily

lyen szeme, orra? hogy áll a szája? szálas-e
vagy törpe? görbe-e vagy egyenes ? víg-e vagy
fejcsüggesztő? pereg-e nyelve? lejt-e a járása,
vagy mind a kettő csak botlik, csuklik?
Fő hadnagy. Rengette nádi verebe! Épen
azért válik annyi férj-ostor belőletek, hogy csak
orrát, szemét, száját, és tánczos lábát nézitek
a vőlegénynek! Ép kéz-láb született, 's punctum!
Talán az a sohonnai ott fenn forog az eszedben?
hogy ?
Erzsi. Az a szélkelep? az a bohó Sán
dor, édes atyám? Volna is min törnöm az esze
met! Szegény Károly bácsit sajnálom. Hogy fog
ő fel s alájárni a létrán? Tudod, atyám, szé
deleg a feje.
Főhadnagy. Rajtad áll, hogy felmentsd.
Minden órán itt lesz, mint levelében írja, az ö
reg Toronyai fiastul; legyen eszed, 's lakj me
nyekzőt a falus-pusztás vőlegénynyel.
Erzsi. Szívesen, ha úgy megtetszik ne
kem, mint –
Főhadnagy. Mint kicsoda? te tavaszi
liba, te!
Erzsi. Mint egy menyasszony megkiván
hatja, édes atyus. Csak még is látnom kell előbb.
Főhadnagy. Gyermekség! Mondom ép ta
gú. Én anyádat csak két órával láttam a kézfo
gás előtt. Tisztességesen megkértem szüleitől, a

nyád súgva mondott ezeknek igent; mert vele
nem is szóltam a dologról, tudván hogy engedel
meskedni fog; 's kinek mi kifogása lehetett, há
zassági életünk ellen ?
Erzsi. Igen, de anyámtól sokszor hallot
tam ám, hogy atyus deli egy huszár legény volt
ífjonta.
Főhadnagy. Mondta-e a lelkem? No,
no, nem voltam épen kivető. De csak tisztessé
gesebb korban is éltünk még mi anyáddal. Nem
volt még akkor divatban az a hát-megetti nyala
kodás. Ezt meg sem szenvedem leány, azt mon
dom, ha az egész férfi-nem mind létrán jár is fel
a szobájába.
Erzsi. De hát oka vagyok-e én, hogy az
a szélkelep, az a bohó Sándor –
Főhadnagy. No, no, igaz. Regina hú
gom mondja, hogy nem szenvedheted. Ezt dicsé
rem benned, leányom. Nem is tudom mit kapnál
rajta!
Erzsi. De a mi személyét illeti, atyus, az
irígység is megvallhatja, hogy szép egy fiú. Ne
mesen hajlott orra–
Főhadnagy. Két arcznak is sok volna.
Erzsi. Nagy fekete szemei –
Fő had n agy. Derék lakomát adnak egy
kor a hollónak.
III. JEL- A Közös HÁZ. 129
Erzsi. Szépen nyílt szája –

Főhadnagy, Eltágult a hazudozásban.
Erzsi. Deli termete –
Főhadnagy. Rengettét! leány, a sátán
bújt-e beléd?
Erzsi. Nem atyus; csak azt akarám mon
dani, hogy ha belseje is olly csínos lenne, mint
külseje –
Fő hadnagy. Menykőbe! de mondom: nem
az, sem külseje sem belseje. Festett vászonból
katona-sátor, széllel megbélelve –
Erzsi. Nem lakásra való,
Főhadnagy. Fényes, de rosz vasú kard –
Erzsi. Csak parádéra való,
Főhadnagy. Helyes édes leányom. Inkább
oszd meg Regina nénéddel tisztes pártáját, mint
sem illy pribékkel kösd fel főkötődet. Most már
nyugodt vagyok. (megcsókolja leányát.)
Erzsi (kezet csókol; félre) Bár én is az
lehetnék. (el)
NEGYEDIK JELENET.
Főhadnagy es Torony a i.
Toronyai (benyitja az ajtót.) Áldás reád,
hadnak korhadt fia!
Főhadnagy (reá meredve.) Ferkó! ked

ves Toronyai barátom, te vagy? (megöleli) Úgy
meghíztál, mint egy profósz; mintha két példány
ban látnálak magam előtt. Illyen ember kellene
sok, honi posztó-gyárainknak; ugyan lenne fogyasz
tásuk!
To ro nya i. Hagyd el ! külföldi posztót ve
szünk! Te meg a régi asszú répa maradtál, jó
Gazsim! Tudom a káplár-pálcza is csak úgy cson
tot ért nálad, mint hajdan Sinkó tanítónk vesszeje
az iskolában. •">
Főhadnagy. Pereat, Ferkó pajtás! Hej

kaptam volna csak Sinkó uramat hadnagy-korom
ban rekrutámnak! tudom, megfizettem volna ne
ki az utolsó fillérig! ~
To ro nya a i. Hehehe! az igaz, hogy u

gyan gyakorolta rajtunk Sinkó uram az állati ma
gnetismust. No de felejtsd el barátom; a fiú-gyer
mek, mint a diófa, verve nő és terem.
Főhadnagy. Igaz, igaz! – De mióta nem
láttalak, valami változást veszek én észre, bará
tom, arczodon. Szemed, orrod, szád a régiek,
és még is mintha nem egészen azok volnának.
To ro nya i. Úgy-e? ezt a hivatal teszi,
barátom Gazsi! Tán nem is tudod, hogy én me
gyém főügyvéde levék, 's ha ügyeltél tapasztalha
tád, hogy a hivatal fontoskodása egy bizonyos
fokig, megszokta hosszítni az arczvonásait. Tudod:
IV, JEL. A KöZöS HÁZ. 131
járulnak hozzánk, tanácskozunk, végezünk, vég

rehajtunk – egy szóval fontos ügyek függnek tő
lünk; mind ezt csak úgy hétköznapi arczczal elin
téznünk nem lehet. De nem úgy vagytok-e arczo
tokkal ti is, had fiai? Bajusztokat, pofa-szakálto
kat rémítőn megnövesztitek, szemetek prémjét
pedig olly borúlóra húzzátok össze, mintha csu
pa elborzasztással akarnátok elölni az ellenséget,
és Márs tulajdonképeni apátok lett volna; pedig
a leányoknál – Úgy! szó adván szót! leányod,
jövendő menyem vala az, kivel az előszobában
szembe találkozám ?
Főhadnagy. Az én Erzsim, és a te me
nyed, Ferkó, ha isten úgy akarja mint én.
To ro nya i. Helyre egy leány! ha belül is
ollyan mint kívül. De hiszen rosz bor az, melly
legalább annyit nem ér, mint hordaja. Tud-e már
főzni?
Főhadnagy. Már főzött kemény tojást
salátára. –Klavírozik, énekel –
T o r o nya i. Hát kenyeret süt-e?
Főhadnagy. Eddig még gyönge volt hoz
zá; egy egy vakarót csak ugyan szakít minden sü
tésnél magának. – Szép dohány-zacskót kötött
barátom nekem, Károly bátyjának pedig nadrág
hevedert –
Toronyai. De tud inget is varrni, Gazsi
barátom? },
Fő hadnagy. Hiszem: feje lesz hozzá, paj

tás! – Francziául beszél, mint a víz –
To ro nya i. De csak olvas magyarúl is?
Főhadnagy. Ó igen. Regina nénjével Hüb
nert és Hármas históriát. – Tánczolni ha látnád
a gonoszt, tánczolni, Ferkó barátom –
T o r o n y ai. Hm, hm, de csak használja
ügyes lábacskáit arra is, hogy maga adjon ki a
kamrából, s tán néha csak megtekinti: mit, és
miként fejnek?
Főhadnagy. Regina húgom ügyel ezekre.
Tudod barátom: a fiatal leánynak nőni, telni kell;
a korai fölkelés pedig –
Toronyai. Értem, Gazsi pajtás! úgy lá
tom, Erzsike libácska még; annyit tud, mint sem
mit, csak leány-korára tanúlt, s mellőzé asz
szony-korára az előkészületeket. (kezét nyújtva)
De azért nem esem kétségbe. Leányod még fiatal,
s ha hajlékonyság és jó akarat van benne, mit majd
kitapogatni igyekszem, legyen pár a fiammal. ott
hon a feleségem majd kiképezi menyem asszonyt !
– De nem szerelmes-e már valakibe a leányka ?
Főhadnagy. Én és Regina húgom éle
tünkkel állunk jót, hogy nem.
Torony a i. Úgy jól van a dolog, mert er
re a fiam különösen kényes. Ő egy rokona láto
gatását ejté útjába; de még ma okvetetlen itt te
rem. Addig jer, látogassuk meg Károly öcsédet.
IV. JEL- A Közös HÁZ. 133
Mi ügyvédek majd vitatkozunk, mint szoktunk,

hogy még a naptól is elpereljük sugárait. Csak
győzd füllel! (kézen fogja, 's menni akar vele.)
Főhadnagy. Megállj, Ferkó barátom! –
egy szóra!
To r o n y ai. Mi baj? milly képet csinálsz?
tán fogadba állott a fájás?
Főhadnagy. Szívembe, barátom, szí
vembe! Halld csak! Nőtlen katona-koromban, nem
is álmodva, mint ekkor szerettem pályámat, hogy
valaha haza kerűljek, annál kevésbbé, hogy ház
népesen kerűljek haza, olly ostoba osztályt tettem
Károly öcsémmel, hogy az apai lakó-háznak felső
emelete neki, az alsó nekem jusson, az épület kö
rűl fekvő kert pedig közös maradjon közöttünk.
Időközben egész tisztességgel megházasodtam, egy
franczia granátos pedig, Lódinál átkozott ügyes
séggel a tomporomba lőtt, 's nekem haza kelle
szorúlnom. Sok évig testvéresen megfértünk ö
csémmel a közös házban; de ez előtt néhány
héttel, a manó tudja, hol veszi, hol nem? la
kásába fogad egy sohonnai szeles ífjat, elhalt ne
jének valami ingyenélő rokonát, s naponkénti bo
szúmra itt tartja a háznál, többet engedve neki,
mint saját gyermekének illenék. Az ífjú, gondold
el, éjjel nappal leányom után leskelődik.
Torony a i. No barátom, előre félek, ez
szeget fog ütni fiam fejébe.
134 A Közös HÁZ. I. FELV
Főhadnagy. Barátom, Erzsim nem szen

vedheti! bizonyossá tehetlek, nem szenvedheti.-Én
figyelmeztetem, kérem, sürgetem az öcsémet:
űzze pokolba a háztól azt az ország-háborítót; hoz
zám és leányomhoz csak közelebb áll mint amahhoz;
végre morgok, dörgök, hogy szinte a ház reng
bele – mind nem használ semmit! Károly öcsém,
ki különben nem mondhatom, hogy eddig hátra
vetette volna kérésemet, makacsúl megmaradt a
ma szelhordtának pártolásában. Ekkor, Ferkó bará
tom, kénytelen voltam, gyermekem javáért kato
násan látni a dologhoz. Neki állítottam múlt éjjel
molnáromat a lépcsőknek, 's egy szálig kiszedet
tem azokat, úgy, hogy most felső lakosink csak
létrán járhatnak fel s alá, mint csirke-nemű a há
ló helyére szolgáló lábtón.
Toronyai. Hehehe! ez derék! Képzelem:
milly tartós, milly kőltséges, milly boszúságos
pörre fog ez nyújtani alkalmat.
Főhadnagy. Vigye a patvar! inkább még
egyszer közlegénynek állok, mint öcsémmel pe
reljek.
Toronyai. De barátom, accessorium se
quitur suum principale. A felső emelet az öcsédé,
tehát a lépcsők is az övéi.
Főhadnagy. Ej mit? villám és fergeteg!
a leány meg az én gyermekem! az után ne ólál
* kodjék minden gézengúz!
IV. JEL. A Közös HÁz. 135
To ro nya i. Rem tuam custodi, ne aufe

rant poloni!
Fő h a d nagy. Rengettét! hallgass diák mon
dókáiddal, Ferkó! Tudod az iskolában sem szen
vedhettem soha; ez űzött az ezredhez is.
Torony ai. Hehehe! ez egyik, Gazsi paj
tás; de afféle tüzeskedésed is, mint a mostani.
Tudod, hogy fellobbanásodban Sinkó uramat meg
óldalgatád, s úgy menél katonának?
Fő hadnagy. Akkor is igazam volt, az van
most is barátom; fiad megérkezik, vessünk me
nyekző által azonnal véget mindennek.
Toronyai. Részemről nem bánom, Gazsi
barátom; de fiamat nem erőtetem. – Most jer,
nézzük körűl gazdaságodat, nincs-e annak is ki
szedve a lépcsője? Majd aztán leányodat veszem
elő. – Csak abban lennék bizonyos, nincs-e már
horgán annak a felfogott fiúnak?
Főhadnagy (menőben) Nem szenvedheti,
barátom!
Ö T Ö D I K JEL EN ET.
Regina szobája, mellynek ablaka teli főtt vizek

ävegeivel.
Regina és Erzsi.
Regina. Újolag kérlek, édes öcsém, tedd
félre szelességeidet az öreg Toronyai előtt; komo
lyan beszélj, de csak tudományod erejéig: sü

tésről, főzésről, fejésről, fonásról. Az öreg urak
örömest szeretik reménylni, hogy fijok megél jö
vendő menyökkel. Az ífjú Toronyai előtt pedig ha
megérkezik, egész szerénységgel viseld magadat.
Ne nevess igen, mert az nagy szájat csinál, ne
szólj közibe a beszélgetésnek, mert ha eszesen
szólsz, jövendőre kalapját fogja félteni a háznál
tőled, ha értetlenűl, szégyenleni fog. Ha muzsi
kára vagy énekre kér, ne engedj mindjárt, ha
nem mond: rekedt vagy, a klavír húrjai elhan
gozvák, hogy így engedékenységét előre bízto
sítsd magadnak. Ha kezedet fogja, húzd vissza,
ha csókot kér, neheztelj; ha pedig épen rabolni
akarja azt, sikólts. Mindenek felett az asztalnál ne
egyél többet mint egy kanári madár; mert a nagy
ehetőrül rendetlen kivánságokat tesznek fel. Ülé
sed pedig az ebédnél egyenes legyen, mint az ön
tött gyertya. Csak tányérodig nézz, s legfölebb
a tálig; de minden kincsért ne essék szemed a
vőlegényre, és ha e szól hozzád, pirúlj el le
ány szinte a füledig, és sipegve felelj neki, ne
hallatóbban, mint egy rekedt szúnyog hangja. Így
édes öcsém, szelid erkölcsű, kegyes nevelésű ha
jadon lesz neved, s elnyered e földön a főkötőt,
égben pedig a mennyei koronát.
Erzsi. Amen! – Édes jó néném, be tudja!
sok próbán lehete vőlegényeivel. -
V. JEL• • A Közös HÁz. 137
Regina. Nem tartozik a dologra, te fiók

pintyőke! Engem a világi indúlatok örvénye nem
ragadott meg soha; de neked úgy jár szemed,
szád, gonosz leány, mintha ez a világ volna ma
radandó sátorod. Azért, látom férjhez kell men
ned. Illy szerencse pedig, mint a vagyonos, és
mint hallom jó erkölcsű Toronyai, nem minden
nap repűl be az ablakon.
Erzsi. Mind jó volna ez édes néném; de
mind atyám, mind néném csak hallomásból tud
nak a vőlegényről, s én sem láttam őt soha.
Regina. Nem tesz semmit; lesz időd ki
ismerni a lakadalom után. Tanúld meg azt, édes
öcsém, tőlem: az a legjobb férfi, kivel legkeve
sebb a bajunk; mert baj van mindegyikével elég.
Erzsi. Ha így van a dolog, úgy inkább
ollyat válasszunk, kivel szívesen bajlódunk. Oly
lyan formát gondolnék, mint az a szélkelep, az
a bohó Sándor–
Regina. Mit, mit?
Erzsi. Külsejét értem édes nénikém; de
sokkal szelidebbet, jámborabbat, kegyesebbet –
Regina. Már az más! Úgy csak érne va
lamit. – Most megyek a levendula-vizemhez, már
eddig csorog is a lombikról. Édes öcsém! hogy
ne felejtsem, ha az isten megadja, hogy Toro
nyainé leszesz, adok minden vizemből veled. Fa
lu-helyen sokat segíthet ezekkel az ember a nya
138 A Közös HÁZ. 1. FELV.
valygó szegénységen. Hanem ismerni kell hasznait

mindegyikének. Nézzd, ez a kakukfű-víz, jó gyo
mor-gyengeségben, szív-fájásban –
Erzsi. Tudom édes néném; majd haszná
lom ha Toronyainé leszek.
Regina. Tedd azt leányom. – Ez az erős
víz hatalmas szer szédűlés, ájulás ellen. –
Erzsi. Ezerszer előszámlálta már ezeket,
édes nénikém – egy szóval: minden rosz ellen
hasznosak ezen vizek, az egy kárhozatot kivéve.
Regina. Igen; de mellyik mire? – No
de majd lerom neked, mielőtt Toronyára vinné
nek. – Most megyek; olvasgass addig a Marty
rok oszlopában. (eltipeg)
HATODIK JELENET.
E rzsi, később Sándor.
Erzsi (maga) Bizony közikbe lehetne iktat

ni magamat is! Jó atyám, néném, ugyan derék
alkut tevétek reám ! Hiszen falus pusztás asszony
nyá lenni, jó volna magában, ha férj nélkül ad
nák; s aztán bohó Sándorommal lakni benne, és
kőlteni jövedelmét!
Sándor (bedugja fejét az ablakon) Pszt!
Pszt! angyali Erzsikém !
Erzsi. Te vagy, gonosz Sándor? (tréfás
VI. JEL• A Közös HÁZ. 139
dagálylyal) Folytatod-e bűneid rovását? Most már

vétked miatt létrán jártok fel s alá, mint Jákob an
gyalai. Szegény Károly bátyám, minden órán nya
kát szegi rajta szédelgős fejével, én meg halálba
búsulom rajtatok magamat – s ez mind a te lel
ked rovására esik, te, példanélküli szelességed
miatt hitelét vesztett ífjú, te!
Sándor. Lelkemre mondom: egészen à la
mademoiselle Regine! Be helyre vén hajadon vál
nék belőled, Erzsikém, ha hagynálak azzá lenni.
Erzsi. Beszélhetsz már, szép fiú! Atyá
mat, nénémet kigúnyolni! Hallatlan szelesség! de
bűn is, ládd-e Sándor! Most már Toronyainénak
kell lennem –
Sándor. Mit? Toronyainénak? Ahhoz a'
sántához mennél? kinek egyik szeme kancsal, má
sikkal nem lát, orrának veressége pedig a rubin
tot haladja?
Erzsi. Boldog isten! oda vagyok!
Sándor (dagályos hangon.) Ne búsulj le
ányzó, most az egyszer kiváltalak. Enyém leen
desz, Toronyainak pedig kiásom kancsal szemét,
ha reád vetni merészli!
Erzsi. Ó Sándorom, bár kiváltanál! de
ládd-e házunknál nagyon becsed veszett.
Sándor. Nem tesz, galambom, semmit.
Nem mindjárt bukik a kereskedő, mihelyt hitele
csökken. Csak az egyre kérlek, csald ki nénédet
12
140 A KöÉös HÁz. I. FELV :
a közös kertbe. 's bízd reám a többit. Ne bú

sulj angyali Erzsikém, csak reám hallgass, mint
illik, jövendő férjedre; addig pedig előpénzűl egy
csókocskát!
Erzsi. Igen, lehetne is az üvegektől! elég
ha most csak kezemet nyújtom, majd másszor!
(kezét nyújtja.)
Sándor (megkapja a nyújtott kezet.)Csak
hogy itt a kezed! addig nem szabadúlsz kis gyí
kocska, míg az előpénzt meg nem adod. (addig
húzakodnak, mígnem egy üveget leütnek, melly
széttörik.) - -
Erzsi. O istenem! mit szeleskedel ismét!

Sándor. Te meg mit vonakodol ismét?
E rz S i. Lesz mit hallgatnom!
Sándor. Van két füled hozzá.
Erzsi. Lódulj, kártévő! már hallom né
ném csuszogását.
Sándor. Ó jaj! illanok, lelkem Erzsikém;
de minél előbb kivárlak a közös kertbe. (eloson.)
HETEDIK JELENET.
(4 Regina, Erzsi.
Regina. Mintha üveg-csörgést hallottam vol
na szobámba. Phi! milly kegyetlen szag ez! (meg
látja a leütött üveget) Ó Izráelnek minden szeke
VII.. JEL- A KöZöS HÁZ. 141
rei! Megadtad az erős vizemnek, te gonosz iva

dék, te! Hogy tevéd ezt a rémítő kárt, rosz
leány?
Erzsi. Nem tudom, édes nénikém; hihető
az erős szél –
Regina. Mit szél? hiszen ott künn a fa
levele sem mozog.
Erzsi. Vagy tán a ruhám szélével ütöttem
le – -
Regina. Azt az izmos teli palaczkot?

Erzsi. Már megvallom lelkem nénikém, csak
ne haragudjék. A Mártyrok oszlopa nyomta agyon
az üveget.
Regina. Mit beszélsz te pribék leány?
Erzsi. Ájtatosan olvasám a Mártyrok osz
lopát, a midőn puffanást hallék az ablak alatt.
Megijedtem, hogy Károly bátyám esett le a létrá
ról, 's a' könyvvel együtt az ablakhoz szaladtam;
és így történt hogy a könyvet az üvegre ejtettem.
Regina. Ej, ej! Károly bátyádat féltet
ted? és más senkit?
Erzsi. Kit mást? tán azt a szélkelepet?
Nem az ő szelessége okozta-e a lépcsők elszede
tését, és a viszálkodást a két jó testvér között?
Ezt soha meg nem bocsáthatom neki. Ezt a kárt
is tulajdonképen neki köszönhetem, mert ha a
lépcsők megvolnának, nem lett volna okom
*
ijedés
142 A Közös HÁZ. I. FELV,
re. Csak azt sajnálom, hogy már most Toronyára

nem vihetek magammal erős vizet!
Regina. No, no, van még egy üvegem
a tavalyiból, azt megosztom veled, édes öcsém;
mert falun erős víz nélkül lenni –
Erzsi. Életveszedelem. – De mily fő
fájás vett engem elő hirtelen!
Regina. Gondolom, az ijedtség, édes gyer
mekem. Jer locsold meg egy kis levendula-vízzel –
Erzsi. Nem, nénikém; inkább hiszem,
most is az elömlött erős-víz átható szaga ártott.
Nem mennénk ki egy kissé a kertbe, friss leve
gőre?
Begina. Közös fiam a kert; Károlyék az
erkélyen lehetnek, vagy az ablakban. Menjünk in
kább a lóherésbe.
Erzsi. Nincs ott árnyék, édes nénikém.
Hiszen mit árt az, ha látnak is bennünket? Nem
vagyunk sem ellenségek, sem tiltott portékák;
aztán virágaimat szeretném látni, nénikém meg
szegfűvet készült eczetnek vagdalni.
Regina. Igaz! hozzd el az ollómat ! (el
mennek.)
VIII. JEL. A Közös HÁZ. 143
NY O L C Z A DIK JEL E N E T,
Károly és Sándor az erkélyen, mely alatt

egy létra áll.
Károly. Szegény bátyám ugyan erős os
trom-zár alatt tart bennünket!
Sándor. Még is végre ő fog capitulálni.
Károly. Nem tudom, édes öcsém, meg
tartja-e leányod adott szavát? Leány-szó tavaszi
hó. Aztán rosz fát is tevél a tűzre; Regina hú
gom aligha nem sejtendi, ki vala szobájában az
üveges, 's boszújában tilalom alá veszi a közös
kertet is.
S á n d or. Ne adja isten, édes bátyám! –
Erzsikém halálra búsulná magát.
Károly. Alig tudok esetet reá édes öcsém.
Igaz, az öreg nőtlen bizodalmatlanabb a nő-nem
iránt, de ellenben a házasulandó igen is hivékeny;
természetesen, amaz igen sokat látott a világban,
ez meg keveset. Erzsikédnek is addig csevegnek
a szép gazdag Toronyai felől–
Sándor. Hiában koptatnák szájokat; be
vágtam én annak az útját. Már magam is sajná
lom, hadd láttam volna teljes tisztaságban, milly
erősen állok Erzsim kegyében? – De im látom
fejérleni a tisztes Reginát, mint egy szűz liliomot,
és mellette piroslani kis rózsa-szálamat. – No lel

kem egy bátyám, csak elő a szereppel! Én meg
be a szobába, hol olly szívrehatólag fogok nyögni,
hogy még az uzsorás és kártyás is könyre fakadna
kínomon. (bevonúl) \
Károly, Regina és Erzsi.

(Regina és Erzsi jőnek, 's beljebb a kertbe
akarnak elcsapni az erkély alól)
Károly. Húgom lelkem! édes Reginám,
egy szóra!
Regina (félre Erzsihez.) Mondtam úgy-e?
csupa bojtorjánok ezek!
Erzsi. De mikor most is majd meghasad
a fejem. Hiszen hallja meg néni mit mond; én
közel sem megyek az erkélyhez.
Regina. Jól teszed édes fiam, ne menj
a kísértetbe. -
Károly. Lelkem húgom, csak egy szóra!

Regina. Megyek, megyek édes bátyám !
(félre) Bizonyosan pártfogásomért esedeznek a jó
madarak. (az erkély alá megy, Sándor belülről
hallhatólag nyög.)
Károly. Jó húgom. ím rajtunk az isten lá
VIII. JEL. A Közös HÁZ. 145
togatása a testvéri villongásért! Megtörtént már

az első nap a szerencsétlenség! Sándor öcsém,
kit tudod szél hajt ha jár kél, az imént meg
csusszant a létra legfensőbb fokán, 's a földön
állt meg. Az egyik lábát egészen összezúzta.
Tört-e csont? még nem tudom, de most rémítő kí
nokat szenved. Hallod nyögését szegénynek? Kér
lek, nem volna valami írod, vagy vized a fájdal
mas részre addig, mig az orvos megérkezik?
Regina. Egek atyja! szegény fiú! megyek,
repűlök édes bátyám! Ott a csodatévő hasonlít
hatatlan balzsamom, forrasztó kövem, mellyet az
aggtelki baradlából kaptam, megbecsülhetetlen li
liom-vizem – megyek, repűlök! (megindúl) Er
zsi, Erzsi! - -
Erzsi. Hova siet olly igen nénikém?

Regina, Ó gyermekem, baj van, nagy
szerencsétlenség! Jer siessünk! – vagy csak ma
radj addig itt; hiszen tüstént jövök! (félre) Úgy
is lábát törte az istenadta fia; nem tehet most ga
libát. (eltipeg)
Károly (az erkélyről.) Pszt, Pszt! Erzsi
ke, Erzsike!
Erzsi (az erkély alá fut.) Mi baj édes bá
csikám? az egekért mi nyögést hallok?
Károly. Szerelmed árván maradt, jó leány!
Sándor leesett a létráról, s lábát törte.
Erzsi. Ejnye bácsi, ha nem tudnám milly

tréfás, bizony megijesztene.
Károly. Bár tréfa volna, édes húgom. Hallod
milly kínokat szenved? Kér mindenre, mi ked
ves előtted, jőnél fel csak egy pillanatra hozzá,
hogy még éltében nyomhassa kezedre búcsuzó
csókját. Jer, kedves Erzsim, ne tagadd meg a
szegény hű fiú utólsó kérését hozzád. Addig meg
járod, mig nénéd az orvossággal megjő. – Jer,
hágj fel bátran, majd tartom én a létrát.
Erzsi. Ó istenem! hiszen illy esetben po
gány szív lenne, ki utolsó kérését megtagadhat
ná. (felhág a letrán, mellyet Károly tart fe
lül, 's midőn felér, Károly betolja a szobába 's
a létrát is felhúzza.)
TIZEDIK JE LEN ET.
Regina (jő, megrakodva szerekkel.)

Regina. Íme hozom bá – de hova lett az
erkélyről? s létra sincs itt, nyögést sem hallok.
Ó be kár volt még is ennyire mennünk! Íme melly
jó az atyafiak közt az egyenesség! (kiált) Károly,
Károly !
Károly (kijő az erkélyre) No mi baj, é
des húgom?
X. JEL- A Közös HÁZ. 147
Regina. Az istenért! él-e még az a fiatal

ember?
Károly. Él édes húgom, s szembetűnő

leg jobban van:
Regina. Ej, ej, be hamar! No csak hadd
használja ezen szereimet, fogadom tökéletesen
fölépűl.
Károly. Nem kell semmi, édes húgom ;
most kapott épen egy csodatevő flastromot –
Regina. Kitől? hisz az egész falu tőlem
kapja.
Károly. Ez még csodatevőbb a tiednél;
egyszerre mintha elvágták volna minden kínját a'
fiúnak –
Regina. Csodatevőbb? miért is ne? Jól

van, jól! én nem tolom senki fijára becses sze
reimet. De megjövendőlöm, hogy nem sokára vissza
fognak jőni a drágalátos fiú szenvedései, és én
nem mozdúlok a szobámból, ha torára hínak is.
boszúsan elindúl, Károly pea7g
pedig bemegy
83/ az er
kélyről)
Regina (mentében.) Így nem venni sem
mibe a jóakaratot! – De hova lett az a leány?
(kiált) Erzsi! Erzsi! tán a kert mélyébe ment
fájós fejével, sűrübb árnyékot keresni. Utána me
gyek. Az még is jó a rosz dologban, hogy egy
- 13
időre megszabadúlt attól az izgágától. Addig míg

lábára állhat, Toronyára repítik az én Erzsimet!
(beljebb tipeg a kertbe.) -
Főhadnagy szobája.
Toronyai és a Főhadnagy (boroznak.)
To ro nya i. Már Gazsi pajtás, gazdaságod
ollyan, mint azon per, mellyből a documentu
mok hiányzanak. Nincs szükségessel ellátva sehol.
Épűleteidet protectiókkal kell támogatni, mint a'
rosz ügyet: tetőiken a nap és hold sugárai vizit
re járnak be; vizslád kövér, marhád sovány, ve
tésed egész előképe az éhenhalásnak. Legjobb
rendben látom pinczédet és pipáidat.
Főhadnagy. Mint illik agg katonához, Fer
kó barátom! Füstnek eresztem a gondokat, s
borral csalom elő a jó kedvet. A gazdaságot hoz
za majd rendbe vőm uram.
To ro nya i. Helyes! és segítse menyem
asszony. Éljenek Gazsi pajtás, jó gyermekeink,
sokáig! – tovább, mint egy sok ingessiójú magyar
juris pör!
Főhadnagy. Éljenek! (kocczantnak és isz
nak.)
XI. JEL. A Közös HÁZ. 149
To ro n y ai. Mi pedig majd gyönyörködünk

bennök. Tanuságosan előhordogatjuk tapasztalásain
kat, miket ők fülök mellett eresztgetnek el; mi
boszankodunk, hogy ők is olly bohók, mint mi
voltunk; de nem használ! Azután morgunk – ők
békével türik változó kedvünket; mi kurholjuk ő
ket – ők hallgatnak, de hát megett mosolyognak.
Mi elkényeztetjük gyermekeiket – ők pedig alig
bírják halálunk után helyre hozni unokáinkban a'
hibákat.
Főhadnagy. Csak a halált ne hozd elő

Ferkó pajtás!
T o r o nya i. Igaz bizony, mit is keresne
még olly hamar köztünk? Előbb mogorváskodunk
sokáig – azután még tovább köhögünk – étvá
gyunk megromlik, csak az italka tart még fenn
bennünket – éjjeli álmunk elvesz, csak délest
szunnyadunk egy órácskát; – télben nyárban di
dergünk, mint a kocsonya, – megaszunk mint a
susinka – a nagy karszéktől a nyoszolyáig te
szünk sétáló tipegést, de kimerűlve pihenünk mind
a két ponton; míg végre –
Főhadnagy. Rengettét, megállj Ferkó!
még nem végre! – Én nem megyek, ha csak
orvost nem küldesz a nyakamra! Hát az unokám
gyermekét ne lássam? szőke-e vagy barna ? 's ü
tött-e a szép-apjára?
(#)
150 A Közös IIÁZ. I. FELV.
Toronyai. De bizony lássuk, Gazsi pajtás,

legalább míg az oskolába kerűl.
Főhadnagy. De ne a Sinkó keze alá! (po
harát nyújtja) Éljünk barátom, szinte harmadna
pig a feltámadás előtt!
Toronyai (kocczant.) Éljünk! így még
friss korunkban ér bennünket a kőltő trombita;
nem reked meg kőltögetésünkben. (isznak) Így ba
rátom Gazsi! Már ha leányod is olly jeles mint bo
rod – De hová dugtad, hogy még nem szólhat
tam vele? Fiam most mindjárt itt terem; a' mily
lyen szép a leány, 's puskapor a fiú, atyai áldá
somat kérendi az első órában, s én azt sem fo
gom tudni: nem adok-e némát, vagy félkegyel
műt szegény fiamhoz?
Fő hadnagy. Ne tarts egyiktől is, Ferkó!
Nyelve, mondhatom pergőbb a malom-orsónál; 's
aztán esze – neki van a háznál legtöbb; csak még
könyvet ne írjon!
Torony a i. Ments meg isten, Gazsi pajtás!
inkább egész életében kozmásan főzzön !
Főhadnagy. Mindjárt is beszólítom; lássd,
hogy az özvegy katona is tud nevelni. (kiindúl.
Regina szemközt jő neki)
Regina (lobbal) Nincs itt Erzsi? Uram fia!
hova lett az a rosz leány?
Főhadnagy. Épen most akarom bemutat
ni a barátomnak ! Szólítsd be csak húgom!
XI. JEL- A Közös HÁz. 151
Regina. Igen, de nem találom sehol.

Főhadnagy. Mi a tatár?
To ro nyai. Tán a teheneket nézi az ól
ban – vagy a baromfit éteti –
Fő h a d nagy. Ej, barátom, te anyáink ko
ráról álmodozol.
T o r o n y ai. No hát, hogy közelebb jőjek
korunk leányihoz –tán rejtekes hűs árnyban, gyep
pamlagon regényt olvas.
Főhadnagy. Olvas? azt nem teszi.
To ro ny a i. Vagy kedveséről álmodozik.
Főh a d n a gy. De nincs kiről.
To ro nya i. Vagy szerelmes levelkét firkál.
F ő h a d nagy. De nincs kinek.
Toro nya i. Vagy épen kedvesével lappang.
Főhadnagy. Rengettét! de nincs kivel.
To ro nya i. Nincs kivel? Ej, ej Gazsi paj
tás, hát a ki miatt kénytelen valál elszedetni a
lépcsőket? Illy neme a védelemnek, nagy meg
szorúlásra mutat, barátom. – A fiúnak, bár mit
beszéltek, tüzesen kelle vinni a maga ostromát,
ha nem okosan is.
Fő hadnagy. Ezer menykő! – nem mond
tam, hogy nem szenvedheti a leány? Hiszen itt
a húgom előtt is többször kiadott rajta.
Toronyai. Barátom, a szerelem szótá
rában mást tesznek ám a szavak, mint Párizpá
paiban; kivált ha még a titkos jeleket is hozzájok
vesszük. Takarodtál-e ífjonta, Gazsi pajtás, ha a'

leány a maga nénje előtt duzmadtan ezt mondá:
„menjen kadét úr, hagyjon békével"! - de *
zen kemény szavai után reád mosolygott, tán sze
medbe vágott, vagy tán épen meg is szorítá *
kon, eltaszítás-közben kezedet? – Hehehe! látod,
Gazsi pajtás; ha a leány igazán nem Szenvedhet
te az ífjat, minthogy ez szeles és türelmetlen,
miért nem gombolyított naponként egy pár óra
hosszatt czérnát a karjain? vagy miért nem fogta
talu-fosztásra? minthogy az ífjú tüzes, szerelmes,
miért nem beszélt előtte a maga számos testbeli
hibáiról, betegségeiről, fonák szokásairól, kü
lönczségeiről? Ó barátom, bár annyi eszköze vol
na a szép nemnek magát megkedveltetni, mint
mennyi áll hatalmában magát megutáltatni! De ez
utóbbit ritkán akarja egész szívvel a fejérnép! Ha
nem kell is neki a férfi láncza, kötele; de még is
legalább egy kis czérna-szálacskán örömest tartja
őt magához kötve rabul.
Főhadnagy. Ferkót fel ne hevítsd a fe
jemet! – Te meg szép húgom, nem érsz egy
ütet taplót! Hát ki mondta azt: hol én vagyok ,
nincs ott veszedelem ?
Regina. Igen, de a hol nem vagyok? Én

a közös kertben hagytam Erzsit csak addig, míg
Károly bátyám kérésére orvos-szereimért befutot
tam; mert az a sohonnai ott fenn, leesett a létrá

ról s lábát törte.
To ro nya i. Micsoda? lábát törte?
Regina. Egyikét eltörte, másikát kificza
mította. Tán még kezei sem épek többé.
Főhadnagy. Ej, ej! már ezt magam
sem akartam.
Toronyai. Akartad, nem akartad – po
kolba! elszedetni a lépcsőket, és embertársát,
sőt testvérét arra szorítani, hogy mint szárnyas
madár ablakon járjon be lakába! Ebből barátom
nem jó lesz.
Főhadnagy. Ej, ej, szegény fiú!
In as (jő.) Egy levél felülről, tekintetes Ká
roly úrtól! Válasz váratik reá.
Főhadnagy. Várd meg kívül. (Inas el)
Olvasd fel húgom; félek a foglalatjától, és új bo
szúságtól.
Toronyai. Most még hagygyán! kurta a
levél; de majd jő hosszú is, s a pecsét nem fog
szorítni rajta.
Fő hadnagy. Hallgass Ferkó! ti fiscáli
sok már a raboknál megszokjátok az ijesztgetést.
Torony ai. Annál előbb szállnak magokba
és vallanak –
Főhadnagy. És hordják az ajándékokat.

– Olvasd csak húgom!
Regina (feltévén szemüvegét, olvas.) „Lel

kem édes bátyám"! -
Főhadnagy. Negédes? Rengettét!

Regina. Nem jól értett bátyám. „Lelkem
édes bátyám"! -
Főhadnagy. Tágítsd ki húgom orrodon a

pápa-szemet! Testvérek közt nem jó a félreértés.
Torony a i. Bár ez a lépcsők elszedetése
előtt jutott volna eszedbe, Gazsi!
- Regina (megigazítván szemüvegét, olvas)
„Lelkem édes bátyám! Jónak látnám, mint ellen
hadseregeknél szokás, kicserélnünk hadifoglyainkat,
's bátyám visszarakatná lépcsőimet, én pedig ki
adnám Er –zsi le – á –nyát." „Szerető öccse
Réti Károly." – Ó képmutató pharisaeus! (az asz
talra veti a levelet.)
Főhadnagy. Mit? Erzsi leányom azzal a
bitanggal nála? Ezer krímiai tatár! kardomat ide !
(leveszi a szegről, 's magára övedzi) Dupla től
tést a karabélyomba! (kezébe veszi a karabélyát)
Leányomat erőszakosan elrabolni! tán kötözve, kö
zös telekről rabolni el! – Majd teszek egy fordúlatot,
hogy még a fekete angyalok is vaczognak belé!
(felteszi paszomántos sipkáját, 's szerte robog a
szobában.)
Regina. Bátyám, egyetlen egy bátyám !
enyhűljön! elájulok – elhalok –
Főhadnagy. Isten hirével! minek vitted
pokol torkába leányomat? 's nem viselted gond

ját? Hiszen erőszakos leány-rablás nem esik meg
egy percz alatt. Egyet értettél ellenem te is, te
Delila !
Regina (keseredten.) Ó emberek hálátlan
sága!
Toro nya i (ki az alatt a levelet forgatá.)
Tedd le öldöklő szereidet, vén zsíbáros ! Halld
csak, mi van még a levél alján. „Alúl irt job
búlást, örök tiszteletet, hálát és szeretetet igér
ve, esedezik imádott Erzsike jobbjáért, s az a
tyai áldásért. Sándor" „Alúl irt pedig bocsánatért
esdeklik kedves Sándorának és bűnösebb magá
nak. Erzsi." – Hehehe! teljességgel nem szen
vedheti az ífjat ! -
Főhadnagy. Mord rengettét! hadd lás

sam azt a levelet! – (kezébe veszi.)
Regina. Lehetetlen! nem az ő irása! (kö
zelebb megy bátyjához, és betekint az irásba)
Fő h a d nagy (Reginára meredve halkkal)
Az ő irása!
Regina. Ó rosz lelkek játéka! egészen az
övé! De jót állok azért, hogy erőtették a sze
gény gyámoltalan leányt!
Főhadnagy. Fogd be a szádat, húgom!
épen a te jót-állásaid altattak el, midőn szemeim
elég ébren kezdtek látni.
Toronyai. Én is azt mondom édes hú
156 A Közös HÁZ. I. FELV
gom asszony, csak csínján a jótállással! Inkább

állok jót száz verebért, hogy a melly cseresznye
fát megszáll, annak érett gyümőlcséből egyet sem
csippent le , mint tizenhét éves egészséges szép
leányért, hogy nem szerelmes. Itt épen nincs a
jótállásnak helye. Itt áll saját irása; a leány ma
gát bűnösöbbnek vallja kedves Sándoránál, s ha
az irásra erőtethették is, menykőbe ! akaratja el
Ien csak nem vonszolhatták volna fel csigán, kö
télen, vagy létrán! Hiszen sikoltására az egész
falu egyszerre itt termett volna az udvarban. A'
körűlmények igen tisztán mutatják, hogy a leány
már régen űzi hátmegett játékát az ífjúval, 's
úgy látom, előbb kijött a szerelmes foga, mint
a gazdasszonyi.
Főhadnagy. Micsoda? megválogasd, azt
mondom, a szót, Ferkó! A leány tisztességes egy
személy, s oly ártatlan mint egy fiatal fejér-ga
lamb –
To ro nya i. Tisztességes ? ki tagadja azt ?
– ártatlan mint egy fiatal galamb? concedo, de a'
melly már fészkecskéjét hordogatja. – De már
most mit felelsz a hármas levélre?
Főhadnagy. Egy ólom golyót kűldök fel
karabélyomból az ablakjokba feleletűl, azt a so
honnait pedig gulyás-húsnak aprítom.
Regin a. Uram irgalmazz!
To ro nyai. Hú! ne olly tüzesen , Gazsi
XI. JEL- A Közös HÁZ. 157
pajtás! Ha az ífjat öszvevagdalod, félő, nehogy

örök pártában maradjon Erzsi leányod; mert a'
UIelly leány egyszer titkon első emeletbe mászik
fel az ífjúhoz –
Főhadnagy. Ferkó! a sátán fojtogat-e?
Ezer menykő! most mindjárt vége félszázados ba
rátságunknak.
Toronyai. Annak nincs vége, Gazsi paj
tás! hanem nászságunknak; miután leányod im
már tettlegesen válaszolt –
Fő h a dn a gy. Mondom, nem! azt teszi
mit én akarok! vagy leányomnak sem mondom,
's mindenemet a faczipős barátoknak hagyom.
– De szóljunk okosan, Ferkó barátom! tudod a
leány fiatal – meg kell vallani – formás; alkalom,
emberi gyengeség, s a t. 's a' t. Ezért szakad
jon-e vége, olly kedvesen álmodott tervünknek ked
ves gyermekeink felől? Hiszen fiad még nem tud
semmit –
Toronyai. Ej, ej, katona uram! hát a'
családi becsület? Szemet húnyjon-e az apa, s e
gyetlen fiára más únott portékáját tolja? Hiszen
egy hét múlva az egész vármegye tudni fogja,
hogy leányod nyaktöréses létrán mászott fel ked
veséhez; ezt természetesen a fiam meghallja, 's
mi lesz a következménye? Ismerem e részben
büszkeségét. Nem, Gazsi pajtás! Szeretlek ífjú
ságom barátját; de szegény fiam iránt árúló nem
lehetek. Nászságunknak ez egyszer vége!

Regina. Ó gondatlan ífjúság!
Főhadnagy(erős léptekkel, magával küzd
ve jár fel s alá.) Így hát vége öreg korom leg
szebb álmának, reményének; de boszúlatlan ne
essék illy szörnyű veszteségem! Előbb leszek do
bos valamely gyalog ezrednél, mint annak a lá
zítónak adjam leányomat. Egy hét múlva, mon
dád, híre megy a történetnek az egész megyé
ben. Jól van! tudja tehát azt is, miként áll boszút
a sértett apa és huszár-tiszt leánya csábítóján!
Szál-kardra kell neki kijőni velem. Megmutatom
a pelyhes állúnak, hogy az öreg Réti főhadnagy
ban, van még erő leróni családja meggyaláztatá
sát. Azonnal vigye az inas kihívásomat! (leül,
és úr.)
Regina. Mit gondol bátyám? az istenért!
drága életét –
Főhadnagy. Becsét vesztettétek, ti több
mint Egyptom csapási!
To ro nya i. Helyes, Gazsi! én szivesen
leszek segéded. – De felejtéd, hogy az ífjú lábát
törte: miként verekedjék?
Főhadnagy. Nem mentség ! süthet pisz
tolyt! Válasszzon fegyvert a gaz csábító! (kiált)
Hé legény! (Inas belép) Itt az irott válasz! Szó
val pedig mond meg a felső emeletnek, hogy me
nyekző helyett puskaporral vettetem fel a házat!

(Inas el.)
To ro nya i. Részemről addig nem akarnék
vendégetök lenni!
Regina (újját intőleg felemelve, bátyjá
hoz.) Ej, ej, Gáspár bátya! Dávid nem tört é
letére Saulnak, bár üldözteték tőle, csak ruhája
szárnyát metszé el, csak dárdáját és kópjáját vi
vé el feje mellől; pedig mondom halálra üldözteték
tőle –
F ő h a dnagy. Hallgass Sybilla! nem ragadá
el egyetlen egy leányát –
Toronyai Igaza van a barátomnak, é
des húgom asszony ! itt a ház becsülete van meg
sértve, 's az boszúlatlan nem maradhat. Hanem
más részről, barátom, azt sem kell felejtenünk,
hogy ők gyermekek, mi pedig apák vagyunk –
magamat is közitekbe számlálom, mert hiszen
fiam orra elől kobozák el a menyasszonyt. En
nélfogva az ífjúság nekünk engedelmességgel és
számadással tartozik, mi előtt mint idegen elégté
telre vonatnék. A viadal előtt tehát űljünk mi ö
regek széket, hallgassuk ki egyenként az ífjúsá
got, tegyünk szoros visgálódást: mellyik meny
nyiben bűnös ? nehogy bűntelen lakoljon bűnösért,
Ezt a józan ész és szoros igazság kívánja.
Főhadnagy (kedvetlenűl-) Mindjárt kiüti
újját a fiscális – már firkálhatna–
160 A Közös HÁZ. , I. FELV.
Toronyai. Ti meg katonák, mindjárt kar

dos egész kezet üttök ki. Hidd el, Gazsi barátom,
sok rosszat idézett már elő az ember azzal, hogy
visgálódás előtt vaktában határozott,
Főhadnagy. No ám legyen, ha kedved
telik benne. Látom, még most sem felejtetted,
hogy az egész iskola egykor bölcs Architófelnek
nevezett. Ím, itt a papiros, tenta penna, ha ir
hatsz vele, mert miattam ugyan kiszáradhat a
tenta, s minden toll megrepedhet – írj nem bá
nom, olly hosszú protocollumot, mint három vár
megyében elágazott tolvaj-bandáról szoktatok ti
fiscálisok összeirni; de engem ugyan, Ferkó,
nem viszesz bőlcsességeddel félre. Tudom én, hová
sandítasz. Velem meg kell vívnia a tejfel-képű
leány-rablónak, ha mind a négy elem, és még az
ég is, a maga legpompásabb hajnali köntösében,
mind pardonért esedeznének is mellette!
Toronyai (poharát nyújtja.) Azon esetre
fegyvered boldogúlásaért, Gazsi pajtás!
Főhadnagy. Tán kételkedel benne, Fer
kó? Az ezrednél én voltam a' legbiztosabb vag
dalkozó, s golyóm a kitett kétgarasost nem igen
hibázta el. – De most nem iszom! Gondom most
nem űzni-való! – Patvar vigye azt a mai sok nya
lakodót; miattok innettova sírni fog, kinek leánya
születik!
XI. JEL- A Közös HÁZ. 161
Regina. Ó édes bátyám, vannak szegény

nemünkben most is –
Főhadnagy. Igen, kiknek semmi vásáruk

nem volt. Hagyd el húgom! (kopogtatnak; a'
benn lévők „szabad-ot" kiáltanak.)
TIZENKETTEDIK JELENET.
Előbbiek, Károly, Sándor, (karddal, pisz- .

tollyal) Erzsi (tartózkodva belépnek) Károly
(ölelésére tárja ki kezét bátyja eleibe, az elfor
dúl, es jobbjával eltiltja magától; azután Sán
dor akarja megcsókolni kezét, de a főhadnagy
méreggel rántja azt vissza. Végre Erzsi sompo
lyog elő kezet csókolni ; ezt eltaszítja magától.)
- Főhadnagy. Félre tőlem, ti saskeselyűi
szívemnek!
Regina (Sándorhoz) Ej, ej, szép ma
dár, ép kéz láb van a mint látom –
Sándor. Hál'istennek! 's örökké élni fog
szívemben a hála azon kegyes lélek iránt, ki se
gélyemre orvos-szereivel olly kész vala. (udvaria
san kezet csókol) -
Regina (elfordúlva) Be tudja szóval a

162 A Közös HÁz. I. FELV.
jóféle! (Erzsihez) A szép kisasszony beteget volt

látogatni?
- Erzsi. Jó nénitől megtanúltau a keresz
tyéni könyörűletességet. (kezet csókol.)
Regina (elfordúlva) El, paradicsom sima
kígyójától az álnokságot!
Károly. Édes bátyám! Sándor öcsém vé
vén a kihívó levelet, íme megjelent mind a két
nemű fegyverrel; de egyszersmind a legtöredel
mesebb és legszerelmesebb szívvel a magyar vi
lágon, esdekelvén általam bocsánatért és Erzsike
kezeért.
Főhadnagy. Úgy-e? (Sándorhoz) Korán

feszület alá simúlsz, szép öcsém!
Sán dor. Korán sem, édes uram bátyám !
Erzsikeért megvívok egy cannibál-sereggel is; de
atyjával, jó atyjával, kit Erzsikém halálba szeret,
's ki viszont szereti az angyali leányt –
Regina. Angyali? de igaz, voltak elesett
angyalok is!
Főhadnagy. Ne koptassa a száját ífjú u
ram! Erzsi leányomat hogy szerettem, azt én tu
dom; hogy most, miután öntől és íme az öcsém
től elhagyá magát csábítatni, nem szeretem, azt
is én tudom legjobban. Csak azt kérdem uracs
kámtól, állott-e már valaha pisztollyal szemközt?
S á n d or. Nem álltam főhadnagy úr, de
megállok.
XII. JEL• A Közös HÁZ. 163
Főhadnagy. Meg; de csak addig, míg

én csappantok, s akkor –
Regina. Földre terűl azonnal, mint Góli
áth Dávid parittyájától.
Főhadnagy. S ki leend segéde a bajvi
vásban?
Károly. Én, édes bátyám.
Főhadnagy (elcsodálkozva.) Te-e Károly
öcsém? – Itt feketék állanak a játékban! (egy
karszékbe veti magát) Beszélj Ferkó! 's ha tet
szik firkálj; nálam a boszúság minden szót elfojt!
Toronyai (fontoskodva torkot köszö
rűl.) Uraim ! hogy itt olyasmi történt, minek
nem kell vala történnie; vagy ha meg kell vala
történnie – nem illy alakban, és körűlmények
ben kell vala történnie – csodálkozással lá
tom, hallom, bánom és sajnálom. Itt valaki hi
bás, vagy valakik hibások, vagy épen senki sem
hibás a puszta történeten kívül. Illő tehát mielőtt
haragudnánk, megtudnunk: kire szükség haragud
nunk? 's boszunk nyilának elpattantása előtt tisz
tában lennünk: ki legyen tárgya boszúnknak?
Mellyik vadász lövi el fegyverét csak snepf-fütyre,
mielőtt a madarat látná? mellyik katona vagdal
koznék vakon maga körűl a csatában, jobbra bal
ra vágva barátot és ellenséget? mellyik –
Főhadnagy (nyugtalauúl.) Dologra vén
Architófel!
14
Toronyai. Békével, Gazsi pajtás! mi ma

gyarok szavakban bővölködünk! A legfontosabb
tárgyat is homeopathice diluáljuk szavak tengeré
ben, 's barátom! szépen megszűnik az fontos,
vagy legalább sürgetős lenni, és szívesebben el
vár orvoslás után. – Hol is hagyám el?
Regina. Ki tudná azt? igen válogatott sza
vak voltak; tán kezdené újra, drága uram bátyám !
Főhadnagy. Ments meg isten, inkább
dobosnak állok!
Toronyai. Békével, Gazsi, mindjárt vég
zem. – Elég az tehát hozzá uraim, hogy itt szoro
san meg kell visgálnunk: ki a hibás? Ehhez, va
lamint nekünk apáknak jogunk, úgy a két fiatal
ságnak szoros érdeke van; a józan ész pedig –
Regina. És felebaráti szeretet –
Toronyai. Helyesen! és a szent igazság,
egy általában parancsolják. Mi tehát négy öregek
üljünk össze –
Főhadnagy. Hollá! ez barátom nem áll !
Károly öcsém, fájdalom, czimbora az ífjúsággal,
czimbora ellenem, testvér-bátyja ellen. ! – Vele
széket nem ülök!
Károly. Ha így van a dolog, úgy én is
kihallgatni-való vagyok; addig tehát míg bepa
rancsoltatom a nagy érdemű vizsgáló szék által,
kifordúlok. (kimegyen.) -
To ro nya i. Helyes! Üljünk tehát hárman

XII. JEL. A KöZöS HÁZ.: 165
össze! Viszem én az elnökséget, s ha kelleni

fog tollat is. Ide húgom jobbra mellém, te bará
tom balra. Csendet és béketűrést kérek minden
részről. Fordúljon ki az ífjú, s álljon elő a le
ányzó! (Sándor kilép.)
Toronyai (Erzsihez.) Szóljon az inquisi
ta, miért áll jelenleg előttünk?
Erzsi. Szerelemért.
Toronyai. Nagy bűn édes húgom!
Erzsi. De köz az egész emberiséggel.
Regina- Miért is ne, kisasszony?
Toronyai Szilárd, hű, állandó-e szerel
med, hajadon ? vagy csak hiúság, bábjátékul alko
tá azt csapda szívedben?
Erzsi. Szilárd, miként tékozló a kőltés
ben, hű, miként dölyfös a hiúsághoz, és állan
dó miként irígy a gyűlölésben!
Regina. Ífjú leány-koromban illyet hallva,
szégyenemben föld alá sűlyedtem volna.
Toronyai. S kicsoda tárgya szerelmed
nek?
Erzsi Sándor, azon jeles ífjú, ki imént
vala körűltem.
Főhadnagy. Ó te hitvány remunda, te!
's ki engedelméből?
T o r o n y ai. Csendesen barátom, majd
reá jövünk. Miként támadt, nőtt szerelmed az íf
júhoz? beszéld el leányzó környulállásosan.
{}
Erzsi. Először: az ífjú eljött, rám nézett

sokszor és hosszan, én ő reá sokszor de kurtán,
mert a pillantások részemről inkábbára lopva e
sének. Ekkor azt gondolám magamban, hogy ő
a legszebb ífjú, kit valaha életemben láttam. Az
ífjú, másodszori jövetelével nem maradt ám a gon
dolatnál; hanem szemembe nézett, mintha ked
ves falatként elakart volna nyelni, 's ezt sugá fü
lembe: leányka, te vagy nékem legszebb e vilá
gon! Én lesütöttem pirúlva szememet, ő megszo
rította kezemet –én visszarántottam azt – de ő
addig szorítgatta – míg végre magam is vissza
szorítottam. Harmadszori jövetelével, míg Regina
néném a pápa-szemét kereste, már csókot lopott
az arczámra. Nekem égett az arczom, de nehe
zen hiszem boszúságomban, mert ebben boszú
ságra-valót nem találtam; azért is negyedszeri jö
vetelével, midőn Regina néni a rózsa-vizet főzte,
csókját, hogy nálam ne vesszen, sok kérésére
visszaadtam. Ekkor az ífjú azt vallá, hogy sze
ret, én hazugság nélkül szinte nem vallhattam
mást. Már ötödszöri jövetelével arra esküvék Sán
dor, hogy örökre enyém, s hogy nőül vesz –
én lelkemre nem vehettem, hogy vígasztalás nél
kül hagyjam, s szinte esküvém, hogy örökre ö
vé vagyok, 's hű nője leendek. Ezt ismételtük
egymásnak a hatodik, hetedik, nyolczadik, 's
tudja isten hányadik látogatásnál, mindig több
XII. JEL. A Közös HÁZ. 167
szóval, több csókkal – mígnem egyszer, tán már

tizenkettődik látogatásnál, így szól Sándor: te Er
zsi, te kedves egyetlenem ! – én, nehogy jö
vendőbeli jogomnak ártsak, 's már előlegesen meg
ismerni láttassam férjem-uram tekintélyét és mél
tóságát felettem; hasonlóképen így szólék: te Sán
dor! te kedves! te szívem fele ! mert hiszen csak
nem szólíthattam önnek, kegyednek, midőn ő is
olly kis becset adott rajtam, s te-nek szólított. De
hiszen próbálta volna azt más idegen tenni !
Regina. Ej, ej, gyönyörű kisasszony,
hát ezek valának az én szép tanításaim?
Erzsi. Higyje el, Sándor mellett nénikém
is elfelejtette volna azokat.
Regina. Ó Ninive!
Toronyai (a főhadnagyhoz félre) Bará
tom! a dolog kezdete, menetele igen természe
tes! (Erzsihez) De szép húgom, ismerted atyád és
nénéd tilalmát Sándor ellen?
Erzsi. Alásan bocsánatot kérek; a tilalom
már a hetedik látogatás után jött, és így későn.
Regina. De bizony a csókjött korán, drá
galátos kisasszony! Tisztes koromban, jegyváltás
kor csattant meg az első csók.
Toronyai. Ej, édes húgom-asszony, a
mai ífjú, már ekkor végezni szokta szerelmét. –
(Erzsihez) Látom előadásodból édes húgom, hogy
te ártatlan vagy, mert ellenállhatatlanúl ostromol
168 A KöZöS HÁZ. I. FELV.
tatál; van azonban még is egy megbocsáthatlan

vétked, mit tudom idővel elhagyandasz, tudni
illik, hogy – tizenhét éves vagy! – Most jőjön be
az ífjú; de te is maradj, netalán szükséges szem
besítés végett! (Sándort kiáltja.)
Főhadnagy (félre, Toronyaihoz.) En
nek, kérlek, jól a fogára tapogass. A szeméből
sem néz jó ki; apja, nagy-apja, legalább is hegyi
rablók lehettek.
Toronyai. Bizzd reám Gazsi, nekem sem
tetszik. (Sándor belép) No szép öcsém, mi bűvös
bájos mesterségekkel hodítá magához ezen ártat
lan leányzó szerelmét? kik valának segédei az ár
mányban?
Sándor. A természet, a maga mindenható
erejével, melly bennünket egymásnak alkotott.
Segédeim pedig valának: Károly bátyámnak párt
fogó kegyessége –
Főhadnagy. Ördög és pokol!
Sándor. Főhadnaoy úrnak eltiltó parancsa,
és Regina néném leselkedései utánunk.
Regin a. Nézze el az ember!
Főhadnagy. Rengettét! mohos állú ur
ficska! még azokra kivánja e kenni bűnét, kik iránt
tiszteléssel tartozik? kik a búza-szemet gondosan
kivánták megóvni illy szemtelen nyalánk verébtől?
Sán dor. Tiszteletem a sírig fog élni irán
tok; de mondhatom, nincs máskép a dolog, vi
XII. JEL- A Közös HÁZ. 169
téz főhadnagy úr! Atyám, lelki 's testi barátja,

's egykori tanuló-társa főhadnagy úrnak, majd átok
alatt parancsola rám, hogy mást ne vennék nőül,
mint Réti Erzsikét. Kedvetlen vala a parancs ne
kem, mert szabad választásomat korlátolá, s már
ennélfogva tele voltam nem kedvező előítéletekkel
quasi mátkám ellen. –„Legalább nézzd meg a le
ányt, fiam, mi előtt kárhoztatnád"! mondá az a
tyám, s én a házhoz jövék, beszállék Károly
bátyámhoz, látám a leányt naponkint, csodálám
szépségét, kellemét, nyájasságát, meg is kedvel
lém; de lelkem teljes erejével csak akkor kezdém
őt szeretni, midőn főhadnagy úr tilalma és néném
lakatolásai teljesen meggyőztek a felől, hogy Er
zsikém nélkül nem élhetek, hogy csak ő az, kit
nekem szánt az ég; 's ez bátorított szembe szál
lani minden akadályokkal, szembe még a tőltött
pisztoly borzasztó csőjével is.
Főhadnagy (ki mindig nyugtalanabb lőn.)
Mit? hogy? hagymázban beszél ön? Atyja bará
tom? tanúlótársam? Menykőbe! - kicsoda az úr
atyja? mellyik hegyi rabló?
Sán dor. Toronyai Ferencz, fő-fiscalis. Én
pedig tisztelő fia, Toronyai Sándor. (megcsókolja
az öreg Toronyai kezét.)
Regina. To – Toro – Toronyai?
Fő hadnagy (felszökik ültéből) Ferkó! ki
ne vegyetek az eszemből, azt mondom! ez a te fiad ?
170 A Közös HÁZ. 1. FELV.
T or on y a i. Csontomból való csont, és

testemből való test, barátom, mint az anyja mond
ja. Hát nem látod rajta a hegyi-rabló physiogno
miát?
Főhadnagy. Hagyd el, vén bűn-kutató!
(Sándorhoz) Szivemre lator fiú! (megöleli Sán
dort) Ugyan megviseltél pribék! de megállj, nem
maradok boszúlatlan! (Erzsit hozzá dobja) Ím fele
séget adok neked; a rosz feleség pedig kikeresi
rajtad még az apák álnokságát is.
Erzsi (kezét csókolja atyjának.) Alásan
megköszönöm szép ajánltatásomat!
Fő hadnagy. Régen megérdemletted!
Regina. Meg, hogy örök pártába vessz,
te titkolódzó rosz leány!
To ro nya i. Ej, ej, húgom-asszony! hát
olly nagy büntetés az az örök párta?
Regina. No, no! illy Éva leányának min
den bizonnyal; másnak lelki nyugalom.
Károly (bedugja fejét az ajtón.) Rám ke
rűl-e hamar a benevolum?
Főhadnagy (karjait ölelésere tárva ki)Lel
kem öcsém, kedves Károlyom !
Károly (ölelésére rohan.) Úgy-e? hát már
kipattant a titok? Nincs hát többé szükség viadal
segédre? +
Torony a i. De igen; hanem most már teli

poharakkal vívunk! (poharat emel) Fordítsa az is
XII. JEL- A Közös HÁz. 171
ten, minden igaz magyarnak baját akként jóra,

miként ma bajainkat kegyelmesen fordítá.
Főhadnagy. Megállj, Ferkó! rengettét!
te jobb diák voltál mindig, mint én: hogy is hív
ták hajdan azt a híres bort, mellyet Horácz any
nyira magasztalt, hogy ódái fordítása-közben szin
te szomjaztunk reá? – *
, . Torony a i. Caecubum, Gazsi pajtás, és

Consule Manlio !
- Főhadnagy. Helyes! Tehát Caecubumot

iszunk ma, és Manlius Consult. A lakadalomra
tettem félre néhány üveg 1811-ki somlyait; en
nek azonnal fenekére tekintünk. Kőszülötte pogány
poétája! fogadom nem ivott ennél egész nemzet
sége jobbat! –
Torony a i. Ám legyen, Gazsi barátom!
addig tehát türtöztetem szomjamat. De egyszers
mind azt mondom, azonnal pap és lépcsők után
lássatok; mert félek, hogy a szárnyas Ámor nem
marad meg a létra-mászásnál, fiatal embereinket
még repülésre is megtanítja; házasoknál pedig nem
szeretem a repkedést. – Most menjünk ki a kert
hűvösébe, ott kőltsük el vigan híres borodat, Ga
zsi, mellyel imént fenyegettél. (mindnyájan ölel
kezve, vagy kézenfogva vidoran el)
15
Regina(maga.) Fiatal leány-korom-óta még

is nagyot fordúlt a világ! Siet, igen siet a mai
ífjúság! de tovább ér-e, mint az apák, anyák
értek? – nagy kérdés! (utána tipeg a többinek,
's a kárpit lefordúl)
A'
HASZNOS I
KINCS-KERESÉs.
E L B E S Z É L É S.
(Megjelent 1824-ben.)
Verebélyen innen, nem messze azon szent for
ráshoz, melyhez az áhítatosság, az év zőld sza
kaiban, számtalan búcsusokat vonsz, fekszik egy
magános vendégfogadó – peszmegi csárda a ne
ve. Hitvány korcsma volt, mig azt magyar csap
láros lakta; gyöngyösi bor, úgy a mint az isten
megteremtette, kőlt benne, mellynek legfölebb
egy pár falat sovány sajtból, s barna rozs-kenyér
ből vethetett az utas ágyat; de vendégfogadóvá
szökelt fel, mihelyt egy Pestről leszállongott Schla
uch nevű fogadós vette azt bérbe, s tágas állás
épült csakhamar melléje. Most már nem volt ál
dott hazánkban olly nemes bort adó hely, melly
nek termését a peszmegi csárdában ne ihattad
volna; noha mint szavahihető pinczérje suttogá,
pinczéje gátorán, más bor gyöngyösin, ecsegin,
jobbágyin és pásztin kívül le nem eresztetett. Kap
hattad itt drága pénzedért a somlyait, neszmélyit,
egrit, budait, villányit, s hogy legyen posonyi
piskótádat mibe mártanod, ménesit és tokait is;
mert jó fogadósunk, mint Bachus szentelt papja,
*
176 A HAszNOSI KINCS-KERESÉs.
ennek gyermekei megkeresztelését méltán magának

tartá fenn, 's e végett a víz is nem igen fogyott
ki a pincze-gátorjából. Boeuf à la móde, ragout,
fricassèe, meridonok, heringek, stokfischek , ca
viárok 's a' t. készítettek szomjat a vendégnek.
Választott a bajuszos magyar a francz étel-ne
vekből vaktában, s gyakran húst evett midőn tész
tát várt, és halat kapott a reménylett tészta he
lyébe. De bezzeg megnyílt a szeme, mikor fizet
ni kellett, 's köny tolódott belé, mikor az erszé
nyéhez nyúlt. Hja! a dolgon nem segíthetett. Fo
gadó több a környékben nem vala, 's még örül
nie kelle, hogy találkozék irgalmas keresztyén, ki
a szegény búcsujárót illy félre-helyen éhen szom
jan nem hagyá. És valóban fenn is látott ez
zel a mi fogadósunk, úgy mint ki a kegyes bú
csusok tápláló samaritájának tekintette magát, 's |
mióta leánya a szent Bernárd szerzeteseiről olva
sott előtte, egyedűl ezekkel kívánt összehasonlít
tatni. Hogy ekként Schlauch naponként gazdagabb
lőn, kiki gondolhatja, és immár a gazdagság kór
jelei is nyilván mutatkoztak rajta. Gondosan ápolt
hasa már bízvást vetekedett egy egy hordójával
a pinczéjében; szétnőtt pofájához csak a nagyitó
tűkör mutathatott hasonlót, leeredt tokája a nya
kat kiszorította helyéből, s lábai bizvást tarthat
ták volna Atlás helyett a földgolyóját, De legbi
zonyosabb jelensége vala annak, hogy Schlauchunk
ELBESZÉLÉS. 177
immár megfogta az anyját, az, hogy most már gorom

bább kezde lenni a hajós-legénynél. Fején, a leg
nagyobb csányi dinnye érdemes vetélkedőjén, hety
kén ült meg a zöld bársony-sipka, mellyet az érde
mesb vendég nyájas köszöntésére is csak félválról
biczczentett meg gazdája ; eczetes bora-elleni pana
szokra, durva rövidséggel felelte: „a kinek nem
tetszik hagyja az asztalon"! ha keresztyénibb icz
czét kért az utas, még kisebbet hozott fel, s ha
a busás rovány őt kifakasztotta, még valamit, mit
kifelejtett, jegyzett utána. Durvasága, már már
annyira ment, hogy a vendégek ritkúlni kezdtek,
's innet-tova látogatatlan fogott volna maradni a
vendégfogadó, ha a szép Lencsinek, a fogadós
tizenhét éves lyánkájának angyali nyájassága, s
ízes étkei, még a pártosokat vissza nem édesge
• tik vala.
A kevélységgel tőszomszéd az ostobaság.
Nem volt kivétel e szabály alól a mi Schlauchunk
is. A haszonlesésen, melyben csodás ügyesség
gel bírt, és bor-kezelésen kívül, ostobább volt
a két hetes bagoly-fiúnál. Csak a nagy betűjü
nyomtatást tudta olvasni, három iccze bornak á
rát már az újjain vetegette, 's ha többre ment a
rovány, lyánya készítette azt el, vagy találomra,
azon arany-szabály mellett: „inkább többet mond
junk mint kevesebbet" gördítette azt fogadósunk
a jámbor vendégek eleibe.
178 A HAszNOSI KINCS-KERESÉs.
Az ostobaságnak édes gyermeke a babona.

Megszűlte az ezt Schlauchunknál is. Nem volt
oly neme a tündéreknek, rosz lelkeknek, kisér
teteknek, járó halottaknak, vampyroknak, bo
szorkányoknak, lidérczeknek, rémeknek és gara
bonczás diákoknak, minek hiedelme nála, akár
főben, akár szívben legkisebb kétséget is szen
vedett volna; s olykori kishitűségében még in
kább félt ezektől, mint ördögtül és pokoltul. Mert
ezek úgymond, még távolka vannak az embertől,
's csak hólta után veszik páczba a gonoszt; de
a rosz lelkek ingerkedésítől, mihelyt barnúlni kezd
a nap, nem lehet bátor az ember ön falai közt
is. Az ételt kapkodják, miként macska, az evő e
lől, fricskát nyomnak az alvónak orrára, szarvat
növesztnek a szegény férjnek homlokára, vagy
bajuszt a feleség szája felibe, s vigyorgó játékot
űznek a jámbor keresztyénnel. Innen a mi foga
dósunk csak súgva beszélt a lelkekről, megválasz
totta az embert kivel? s ő, ki a mátrai szegény
legényekkel, zsíros-ingű és szilvanyeles fényes bal
tájú kondásokkal csak úgy komázott mint baráti
val, remegett, ha éjjelre készített bora kifogy
ván, a pinczébe kelle lemennie, vagy a sötét
ben a szobából kimerészkednie. Vele kelle ekkor
menni vagy leányának, vagy szolgájának, vagy
valamelyik vendégének; mert a többes szám, úgy
mond, tisztdletes a lelkek előtt, s nem űznek
ELBESZÉLÉS. 179
olly hamar tréfát ezzel, mint egyes emberrel. Ek

kor maga az égő gyertyát, kisérője pedig a réz
melegítőt vitte teli szénnel, mire Schlauch ember
csont-port hintegetett, hogy bűzével a lelkeket
messze űzhesse. Pinczéjének küszöbe alá ember
koponya vala elásva, hihető: hogy abba tolvaj
magán kívül be ne mehessen; rongyai, mikkel hor
dajit törőlgette, akasztott ember köntösei valának;
szobájában a toll-seprő, húsvét első napján kőlt,
's karácson éjszakáján leölt, tiszta fejér tollú li
bának a balszárnya volt; naponként Lucza éjsza
káján, pontban éjfélkor tördelt fűzfa gallyakkal füs
tölt; 's efféle gyermekes babonának, nála sem
hossza sem vége nem volt. Majd minden tettét
közbeszőtték fonták azok, 's nyakán egész nyűg
volt a kóbor lelkekrei folytonos ügyelet. De ellen
ben gazdagúlását egyedűl kegyességének, s az éji
lelkekkeli jó barátságának fulajdonította.
Ó be ellen-lábúja volt lyánkája, a kellemes
Lencsi! Ha a szájaló hír azt nem rebesgette vol
na néhai kedves mamája felől, hogy a jeges úton
hamar megszokott volt siklani, kénytelen lennék
meghazudtolni azon magyar példaszót: hogy az
alma közel esik a fájához. Szép volt ő, mint arany
szín lepke a nyílt virágon, mindenkor nyájas,
mint tisztviselő a választás előtt, s ha atyja a
maga durva gorombaságával, és gőgjével keserű
séget támasztott a vendégben, az ő mosolygása
180 A HAszNosI KINCS-KERESÉs.
volt a megédesítő czukor-darab. Feledte szíves

enyelgése mellett amaz, hogy előtte álló bora téli
ugorkát savanyítni való, hogy a palaczk nyakába
nem jutott bor, sőt a dupla-rovásra sem vonta
savanyúra száját, ha Lencsike mosolygott a fize
tőnek szemébe. A pohos Schlauch jól tudta a nap
fényt használni, rovásba ment szép leányának min
den enyelgése.
De épen ez volt az oka, hogy Lencsinek ké
rői kelletlen kóldusként utasítattak el a háztól.
Kamatozó tőkepénzét nem örömest akará leányában
elveszteni a ravasz Schlauch. Nem ugyan akként,
miként Antiochus császár az Apollónius históriájá
ban, fejthetetlen találós-mesékkel; de igen olly for
ma kifogásokkal kerűlte ő ki az ífjak ostromait. Majd
nem volt a kérő eléggé gazdag, majd a tisztes
séges kenyér hiányzott nála, majd nemzetsége
volt parasztos, vagy épen személye. Ha a kérő
ben nem akadt gáncsra, tehát a lyánka volt fiatal,
próbátlan libácska, még a kenyeret sem tudta
jól kidagasztani, 's a' tehén tőlgyit jól kifejni's
a t. Már már az egész környék hajlott hinni, hogy
addig kérő nem fér a szép Lencsi kezéhez, míg
atyját a halál meg nem kéri; s így a remény
vette házasulandók ritkúlni kezdtek a fogadó kö
rűl, rókaként elunván az egreshez ugrálni.
Virított a szép Lencsi, miként sok szép virág,
nem azért hogy leszakítassék, hanem hogy szá
ELBESZÉLÉs. 181
rán bervadjon el szegény! Már közel is járt ahhoz

Schlauch, hogy kőszívűségével szép leányát elve
szítse; ngyan is a szív sínlése ennél, a kedves
arczákra adta magát, naponként hervadoztak ezek
nek rózsái, a nyájas szemek hajdani epedése
most búsongássá változék, a vidoran dobogott melj
ből sohajtások keltek ki, s az enyelgő kaczaj el
elhalt a bádgyadozó ajkakon. Résztvéve súgdos
ta a nem mulattatott vendég: mi lelte a szegény
Lencsit? fejcsóválva jegyzé meg majd egyike, majd
másika, hogy étele nem a régi ízes, majd só,
majd fűszer hiányzott abban, s ah, szótlan bús
bámész leányka hozta azt eleibe! A nyereség-li
hegő Schlauch nem mulasztotta el körűlte apai szor
galmát, a szép szót, nógatást; selyem-kendőket,
szalagokat vett majd minden betérő sáfrányostul a
leányának. Mind hiában! Majd engedetlen daczot
gyanítván a lyánka bújában, követte lskolája
második szakaszát, a szitkot és durva pofokat is.
Sikert vesztettek ezek is. A sáfrányos nem árul
jó Schlauch olly portékát, melly ír lehetne Len
csidnek; 's a' pof durva magnetismusa, csak nem
telen rövid pírra hozhatja, annak bú miatt sáppa
dozó arczait!
Lencsike szerelemben sínlett. A szőllősijegy
ző és kántor egy személyben, Szováty Gábor va
la azon szerencsés, ki szíve lángoló tüzéről, Len
csink szivében viszon-lángot gyújthatott. Ő a vi
182 A HASZNOSI KINCS-KERESÉs.
dék első vadásza, két nyúllal borz-tarisnyáján, tért

be szomjat óltani a Peszmegbe. Elóltotta torkának
szomját a jámbor, de fiatal szívében a szerelem
szomja gyúladt fel, hogy szinte lihegett azóta be
lé. Szerencsére épen abroncs pattant volt le egyik
hordajáról Schlauchnak, mi őt a pinczében fogla
latoskodtatta, s ez rést nyújtott ífjúnknak húzamo
sabban bámulhatni Lencsike barna szemeibe. Szó
adta a szót, kaczaj pergett a kőlcsönös tréfákra,
's magok sem tudták miként esett? már elválás
kor kéz szorította a kezet. Ó a szerelem még kü
lönb vitéz Caesárnál; jő, lát, győz, s bár győ
zetik egyszersmind, koszorúja hervadhatlanabb,
mert ember-szíven, nem ember véren üli diada
lát! – Vadászunk, szebbik nyúlját kegyvadá
szatból Schlauchnál hagyta; kéjjel tőlt pillantatot
vetett leányára, s könnyebben mint szarvas, bal
lagott boldog szívével hazafelé a bérczeken.
Álmatlan borúlt reá az éj, álmatlan lelte őt
a hajnal, álmodozva irta más és harmad nap a
bíró számadását, álmodozva énekelt a karban ; 's
szíve, miként iszákost szomjas torka, mindunta
lan vonta őt a peszmegi csárda felé. Ment, 's va
lahányszor tért, mindig mélyebh nyilásu lett sebe.
Új meg új ürügyet keresett 's talált az oda-me
nésre, mert a szerelem találékonyabb az éhgyo
mornál; most szomjazott, 's pohár-borra ment
be, majd taplóját felejté otthon s pípát gyújtani
ELBESZÉLÉS. 183
fordúlt be, majd ismét jó eladó bort hallott Ecse

gen, 's arról vitt hírt, vagy a kutyája tévedt el,
's azt nézte, nem tért-e az ismerős fogadóba be?
Sokszor vadacskával is kivánt kedveskedni. Így
majd minden nap válthatott szemet kedves Lencsi
jével, ritkábban egy két szíves csókot; mert Col
chisban sem őrzék úgy hajdan az arany gyapjat,
nem Acrisius a maga Danaéját, mint gyanakodó
Schlauch a maga leányát őrzötte. Jegyzőnk ugyan
tetszett neki, s minden tekintetben kedves volt
előtte annak látogatása, az egy kérői tekinteten
kívül, mert az ífjú nyájas kedveltető vala, paran
csolatnak vevé Lencsi apjának szeme mozdúlatát
is, vadja gyakran kerűlt az asztalra, 's a' foga
dós szerződéseit minden pénz-jutalom nélkül ő iro
gatta; de viszont Schlauch is egy párszor , őt asz
talához méltatta, s tudjuk, hogy ha egy gazdag,
- ebédjére érdemesíti a szegény legényt, le van
fizetve ennek még annál nagyobb szolgálata is.
Schlauch sem vélte álmában is, hogy még valami
szivességgel tartozzék az ífjúnak, s még kevésb
bé, hogy ennek még vőségen is járjon az esze.
- Péter-Pálkor épen az egyházi szolgálatot vé
gezé Szováty a szent-kút kápolnájában. Schlauch,
kinek egy borvevői egyességet kelle papírra tétet
nie, megvárta őt az ajtó előtt, s nyájasan hítta
meg ebédjére. A király asztaláhozi meghivást is
megfogta volna ezért vetni a szerelmes ífjú; de
\
rűlt arczczal lépett be Schlauch után a konyhába,

szája köszönt, szeme intett, keze kezet szorított,
mind futtában, s kéjjel tőlt szíve nem sejtette a
vihart, mellyet a sors kóválygó gyermeke a tör
ténet, felikbe borított. Már meg volt írva a szer
ződés, szinte az utolsó pontig, csak megpecsé
telni kelle azt. Szolgálatos készséggel ugrott fel
Gábor, tollát füle mellé szúrva, a gyertyatartó
val, 's kipattant vele a konyhába. Itt Lencsi é
pen a vese-pecsenyét spékelte, a mint a kedves
gyertya-gyújtó háta mögé lépett 's a' szép hófehér,
nyakra egy csókocskát legyintett. Megfordúlt a kis
villanyos szikra csattanására a lyánka, hihető:
megtudni ki a vakmerő? 's szerencsétlenségére,
a szerelem- és tűz-körűllángolta piros szácska ke
rűlt a jó jegyző csókja eleibe; oda pattant ez,
meg vissza, először másodszor is szerencsésen;
de harmadszor, az ördög incselkedéséből-e vagy
önnön ingeréből? nem tudni, épen csók-pattanás
kor dugá ki fején a zőld bársony-sipkát Schlauch,
megnézni: kész lesz-e hamar az ebéd? 's látá a'
gyászos gazdálkodást, a tilos fűszerrel olly bőven
bánó kuktát a konyhában! – Kész lesz-e hamar
az étel? így kiált durva hanggal a leányára, s
a felriasztott gerle-pár nem reppen oly vadúlva el
egymástól, mint Gábor Lencsijétől elpattant. E
lőbb szívére rohant a vére, majd az arczákon
lángolt az, 's reszkető kezében félig égette le a
ELBESZÉLÉS. 185
gyertyát, míg lángot bírt akasztni annak kanó

czára. – Ah! csak el ne ugrottál volna! sipegé
a lyánka, majd mit gondol atyám uram? – Már
megesett jó leányka! felel sohajtva az ífjú, csak
a vén bűnös, kit a gyakorlás megedzett, ura
mindenkor a maga indúlata jelenségeinek; a pró
bátlan újoncz az első alkalommal rajta veszt! –
Ej, katona dolog édes angyalkám ! majd ekként
bíztatá bemenő-félben pityergő lyánkáját, még
jobb hogy látta fogadós úr, miként nem czibáljuk
egymást, legalább most már nem lesz előtte új
ság, ha leányát megkérem tőle. Ha kosarat ka
pok, tudom én: hol mély a zagyva! – Hegyes tű
kön ült most az asztalnál jegyzőnk, mert látta,
hogy Schlauch szótlan mord, s szegény Lencsi
iránt, valahányszor ez befordúlt 's ételt hozott,
durván heves; ő reá tekintni pedig kikerűlte. Ko
rán haza kullogott szegény, egy két bíztató szócs
kát lopván által Lencsijéhez. Hazamentében elha
tározá, hogy a jövő vasárnap Schlauch házánál
szerencsét probáljon. – Kenyerem van, hála
az égnek! így szóla, szobámba be nem húll az e
ső, rosszat még irígyem sem mondhat reám, gaz
dagok pedig nem lehetünk mindnyájan; így hát
csak lehet igényem egy fogadós leányához!
Hallod-e kölyök! ezek valának Schlauch é
pületes szavai leányához, a mint a vendég el
oszlott, mi szövetséged van neked azzal a tenta
keverővel? – Orra hegyétől füle-tövéig fagyott

a vér a szegény lyánka arczain; látta, hogy itt
a tagadás elkésett gyógyszer: édes atyám uram,
mi már régen kedveljük egymást, felele. –- Mi
csoda? rivall a fogadós, miként béres a járom
tól óldalgó tinóra, bor-szederjes arczai kékek lő
nek, sipkája két füle közé a tarokra csuszszana,
's már-már a csodatevő bot végett kerengtek szemei
a szobában – a mint hála az égnek! még jókor
eszébe ötlék, hogy Lencsit nem leend jó végkép
elkedvetlenítni, úgy mint kin minden fordúl meg
a háznál; s aztán talán a természet is élt a ma
ga jogával, irgalomra bírni őt lyánya iránt, noha
bár a rágalmas világ a természet ezen jogáról sok
képen vélekedett is. – Elég az hozzá, Lencsi ve
retlen maradt, a boszú-görcsös kezek kiengedtek,
és Schlauch még ugyan mindig hevet fúva, de
még is magát türtetve, zuhant le agg zselye
székére, és szelid oktatását ekként intézé rosz ös
vényre tévedett leányához: édes leányom! azt
csak felteszed felőlem, hogy van belátásom meg
fontolni a dolgot? hogy? – Mit gondolt e be
vezetésre Lencsike? nem tudhatni, mert reá nem
felelt semmit, csak hulló könnyeit törőlgette; ha
nem nekünk igen is illik megróni az önhitt fogadós
hibáját, melly ugyan azonegy némelly iróinkké
val, kik bevezetéseikben a helyett, hogy az ol
vasó közönség eszének bókolnának, önmagokét

ELBESZÉLÉS, 187
magasztalják. – Észrevette hibáját Schlauchunk

is, annálfogva bölcsebben mint róla feltehetnők,
imígy folytatá szavait: tégedet is édes leányom, okos
személynek ismer a környék, ha szinte most az
az átkozott nyalakodás, úgy látszik, eszedet vet
te is. Már most fontold meg édes gyermekem, te
a gazdag fogadós leánya, egyetlen leánya, kiért
huszast, tallért veregettem láda-fenékre, s ado
gattam ki kamatra, kiért éjjel nappal töröm ron
tom magamat, te, ki a tarjáni kasznárhoz – pe
dig ez csak más ember mint az a toll-faragó –
mehettél volna nőül, 's még úgy adhatja isten,
jó nemes házból való legénykéhez fogsz mehetni,
egy paraszt-sütéshez, parasztok tentás körmü szol.
gájához akarod-e veszteni magadat, kire ha bíró,
törvény-biró, vagy valamellyike az érdemes ku
pak-tanácsnak megharagszik, veres kukoriczá
val szavaznak: megmaradjon-e a helységben, vagy
Sem ?
De édes atyám uram ! szóla Lencsike, az

én Gáboromat az egész falu szereti.
Szereti, mert még nincs felesége, s addig
legalább fele, még pedig fontosabb fele a falunak,
a nőnem pártján van; de házasodjék meg csak ,
még a tyúkját is kergetik, ha utczára kibolyong.
Jobban tudom én azt, édes leányom, s egy szó
annyi mint száz, e mai naptólfogva a nyalako
16
dásnak vége szakadjon! mert vőm ugyan illyforma

kapa-kerűlő soha sem lesz! értetted?
Ezzel vége lőn a leczkézésnek. Lencsinek
repedezett a szíve, könnyei omlottak mint zápor,
kifordúlt kegyetlen atyja elől, ki egyéb szerelmet
a pénz szerelmén kívül nem ismert, s azt vélte
a szegény leányka, hogy őt az egész világ elhagy
ta, 's egyedűl maradt szíve nembírható bánatával.
Az alatt Szováty, remény-hánykodási közt
násznagyot kerített. A násznagy betanúlta a czi
kornyás megkérést, kocsija a Peszmeg eleibe
hozta a kérőket, s a jegyző sebes szívveréssel
szállt le azokkal róla. Ránczolt homlokkal fogadta
á sejtőSchlauch kelletlen vendégeit, a szegény Len
csinek pedig présbe szorúlt szíve, s még halványabb
lőn arczának sáppadása. A szokott köszöntések
után, elkezdte mondókáját a násznagy: miként
nem jó a társaságos embernek magának lenni a
világban, 's e végre mi bölcsen teremté az isten
Ádám mellé Éva-anyánkat, mi értelmesen fogta
fel isten e bölcs rendelését Szőllős becsületes hely
ségének érdemes jegyzője és kántora Szováty Gá
bor úr is; mint nézett széllyel a tágas világban
egy társ és felesegítség végett, s mint lelé fel
szíve tárgyát, a szép, jóerkölcsű szemérmes Schla
uch Eleonórában, nemzetes Schlauch Cziriák úr ha
jadon leányában; kit is az említett becsületes ífjú,
ELBESZÉLÉS. 189
általa mint násznagya által, ezennel jövendő hitve

seűl megkéret.
Karszékén hátradőlve, papier-maché fél fon

tos öblű szelenczéjét fricskázgatva, nemhallgatva
csak feleleten aggódva, várta a fogadós a kérő
végszavának elrezgését a levegőben; bőlcs pauzát
engedett még kissé utána magának, melly alatt
megegyengetvén teste tömegét a zselye-széken, és
sipkáját udvariasan szellőztetvén a főn, minthogy
sérteni nem akarta a még jövendőben is sokra
használható jegyzőt, néhány mivelhogy, minek
utána, ámbátor, jóllehet, és nemkülönben szócs
kák kőzbespéklései között, olly ékesszólással, mily
lyennel csak egy korcsmáros rhetoricája bírhat,
hosszasan, annyival is inkább homályosan, elő
adá a lyánka részérüli fontos akadályokat, ravasz
nyájassággal mellőzvén a legény részérüli csekély
ségeket. De értetlen szavai zavarából, csakhamar
kiérté a szegény Szováty a kosarat! Szíve a jám
bornak szétpattanni készült, szemei eszméletlenül
meredeztek a falon, 's rogyott képe és állása kö
vet megindított volna. Majd kért, rimánykodott,
esdeklett Schlauchnak, fogadásokat tett, kinézé
seit reményeit és sorsa derűléseit tárta ki előtte;
mind hiában ! Nemes legényt várt kérőül Schlauch,
és szive kemény maradt, miként rosz-fövő lencse,
bár hányszor tevéd is azt új láng eleibe!
©
Borús gondolatokkal terhesen vett búcsut a

legény Schlauchtól, a lyánkát nem látta sehol,
's gépi eszméletlenséggel ült kocsijára fel. Alig
tünt el szemei elől a fogadó – egykori bőlcsője,
most sírja reményeinek – azonnal egy kis level
két nyújta a kocsis a komor föltételekkel vajúdó
ífjúnak, 's új élet sugára lövelt éjnyomta lelkére
annak. „Ne essél kétségbe édes Gáborom! ezt írá
benne angyali lyánkája, tanúlj várni, tűrni, re
ményleni; hozzád hűséges marad a sírig Lencsid."
Egy palaczk borral nyújtá vala a papírt a szegény
lyánka a kocsisnak: a bor kendnek! így szóla;
a levélke a jegyző úrnak, majd az úton! –
Egyszerre megnyílt Szováty szíve zárja a remény
nek 's a násznagy szíves bíztatásinak. – Nem
vágják le egy csapással a fát! mondá ez. – Rosz
vár az, mellyet egy ágyu-sütéssel is megvehetni!
mondá a kocsis, egykori katona, 's a' jámbor
jegyző igazlá mindkettőnek szavait, és föltevé
magában megtanúlni a kedves lyánkájától ajánlott
mesterséget, a várást, tűrést, reménylést, s az
időre bízni gyász sorsa kifejtését ! Szép, hasznos
's bőlcshöz illő egy mesterség, amice notarie! de
bizony nem könnyű! Repűlnek a szív vágyai és
reményei, Sólyomnak sebes szárnyain; az idő
pedig csigaként mászik, 's vánszorg miként láb
badozó beteg!
ELBESZÉLÉS. 191
De Lencsi a jó lyánka azon orvoshoz ha

sonlított, ki mást gyógyít, de maga sínlik. Haj
nalt derített ő az ífjú éjére; de maga miként be
teg, kinek birása felett élet és halál küzdenek,
vánszorgott a kietlen életben; fonnyadott mint
nedve fogyott plánta, hervadtak az arczák, bád
gyadoztak a szemek, az örömtelen szív ritkán
bocsátott mosolyt a hajdan nyájas ajkakra, 's
ismét résztvéve sugdosta a nem mulattatott ven
dég: mi lelte a szegény Lencsit? miért nem a
régi ízes étele? 's ah szótlan bús-bámész leányka
hozta azt eleibe !
Azonban Ámor az önkényű gyermek, meg
hagyja ugyan néha szolgáltatni védettjei által a
maga bájos kelyhét, de az igaz szivet, a tiszta
hűséget, ritkán hagyja jutalmazatlanúl. Gyakran
csak vágyat szomjat élénkít halogatásával, mert
jól tudja a ravasz kis isten, hogy az intésünkre
mindíg kész öröm, csak félig leélve szokott elsu
hanni tőlünk.
Ivó-szoba.
(alkonyat. Schlauch a hosszú asztal végén ül, fe

jét kezére támasztva, előtte öblös tobák-szelen
czéje, mellyből időnként szippant. Lencsi ke
nyeret dagaszt ; az asztalnál három paraszt ül,
kenyerezik és iszik.)
Schl au ch. Hová valók kendtek atyafi?
1. Paraszt (palócz szójárással.) Hasznos

ra uram; borokat vittünk Rimaszombatba, s most
visszamenőben vagyunk.
Schlauch. Mi újság arra?
Parasztok. Biz ott is szárazság, mint mi
körűltünk.
2. Paraszt. Leányasszonyka, még egy
icze borocskát! (Lencsi el)
1. P a raszt. Be gődénynek való torkod
van ! nem látod, hogy bealkonyodott?
2. P a raszt. Ej bátya! hiszen egy icze
hármunknak csak addig tart, míg felhozzák.
S c h l a u ch. Hiszen, mi ide Hasznos ? egy
óra alatt ott vannak kendtek.
1. Paraszt. Ott ám uram! de a mi nap
pal bolha-ugrás, éjjel nagy út, kivált Hasznos
felé. Megjártam már egyszer, nem szeretném új
ra járni az ördög-tánczot! –
3. P a raszt. Mikor az óriás ráijesztett ko
mám uramra?
1. Paraszt. Akkor ám! Azóta csak nap
pal megyek én, ha menni-valóm van. Nálunk a
jámbor lélek éjjel maradjon otthon! (Lencsi jfel
hozza a bort 's dolgához lát.)
Schlauch (ébredt figyelemmel) S mi volt
az szomszéd, mi? -
1. Par aszt. Hát uram – épen nagy-csü

törtökön, most mintegy kilencz éve lehet, fáért
ELBESZÉLÉS. 193
mentem az erdőre, hogy az ünnepben legyen mi

nél főznünk egy kis leveskét. Dél előtt esőcske
szemzett; délután korán kiindúltam, de egy szá
raz tuskóval soká vesződtem, míg feltehettem, és
lombár ökröm is a nyálkás uton megsiklott, s egy
vízmosásba dőlt; így reám borúlt az estve, mi
korra a hegyek közől kibajlakodtam. Az aljban –
ha volt valaha az úr Hasznos felé – egy kereszt
út ágazik kétfelé; egyik a várba visz, másik a
faluba. Én az utóbbiba akarok csapni, és jó kedv
vel pipázgatom a szekerem elején – a mint ök
reim egyszerre csak megállnak, és szilajodtan kezd
fúni mind a kettő.
Keskeny Pista (zsivány belép , 's hall
gatja. Övében két pisztoly, oldalán kard, bal
vállán fényes balta , jobb vállán karabély függ.
A beszélő észre nem veszi, de a többiek rá bá
mészkodnak. Schlauch köszöntést int neki.)
1. Paraszt (beszédét folytatja.) Rájok ri
valkodom, hol egyiken hol másikon pattog az o
storom – hiában! – mintha leszegezték volna u
ram őket! Leugrom mérgesen a kocsimról, hogy
majd megfogom a lombár szarvát, s hát uram
–a hajam szála még most is emelkedik, ha rá
gondolok – a várfelé vivő út szélén ott áll egy
iszonyatos nagy óriás, karját felém terjesztve.
Megfagyott bennem a vér, mert az óriásról már
előbb is sokat hallottam én az öreg kereszt apám
194 A HASZNOSI KINCS-KERESÉS.
tól. Eszemen kívül fogtam meg a másik ökröm szar

vát, 's útba csavarítottam a szekeremet. – Haj
tottam a mint ökreimtől telt, és hátra nem te
kintettem volna sokért. Gondolja el az úr, még ha
záig kétszer mutatta magát az óriás, egyszer va
dász-ruhában, s tüzet kért tőlem a pípájába,
másszor vén koldus-ruhában alamisnáért könyör
gött. Szerencse, hogy kereszt-apám megtanított
volt – az isten áldja meg! – hogy illyenkor ne
szóljak egy szót is, hanem csak adjak a mit kér,
Tüzet és egy darab czipót adtam neki, mert pén
zem nem volt, és elment előlem, s nem bántott,
de a hideg még otthon az ágyamban is tört bele!
Keskeny P. Tán csak ijedtedben a sze
med káprázott, földi! Már én csak szóba álltam
volna vele: hogy ki apja fia? – Bort ide húgám!
's valami rágni valót is! (Lencsi hoz kenyeret, saj
tot, bort) Ejnye be meghagytad magad rózsám !
tán a hideg lel? (Lencsi vállat vont.)
Schlauch. A leánynak, mint a paripá
nak, hamar esik baja.
Keskeny P. (mohon eszik és iszik.) Oda
künn pár legény vár egy ital-borra húgám!
Lencsi (bort viszen ki.)
K es k e n y P. Nem kerestek itt szomszéd
a vármegye kutyái?
S ch lau ch. Egy lélek sem !
Keskeny P. A tari hidnál láttam a me
ELBESZÉLÉS. 195
gyei bíztost két hadnagygyal, magam a híd alatt

lappangtam. Hallottam, hogy engem nyomoznak.
Szerettem volna rájok sütni a karabélyomat; de
sötétben levegőt lő az ember, cserje pedig nincs
közel. Ha itt keresnek, mondja meg kend szom
széd, hogy öntöttem már golyót a számokra; ki
vált a pásztói hadnagyra kiélesítettem a baltámat,
szeretném a pokol ebét meghámozni vele! (Len
csihez) Megitták ott künn boraikat a jámborok?
L e n csi. Meg! az enni-valót eltették a ta
risznyájokba.
Keskeny P. Okosan, magam is azt te
szem; mert még ma könnyen meleg estvénk le
het. Mindenfelé felzúdult a vármegye ; de mi sem
vetjük ám keresztbe kezünket! Néhány elől el
zárjuk a napot, azt csak tudom. – No szomszéd,
áldja meg kendet a szakállas kóldus! (elmegy.)
1. Paraszt. Átkozott egy gavallér! kicso
da az uram ? -
Schlauch. Keskeny Pista.

Parasztok. Az-e?
2. Paraszt. Úgy bátya, tán csak ne moz

dúlnánk mi reggelig innen.
3. Paraszt. Bizony komám uram, én még
jobban félek ettől mint az óriástól. -
1. Paraszt. A mint akarjátok; jó helyen

vagyunk.
17
Schl au ch. Mit is botorkáznának kendtek

késő éjjel.
1. Paraszt. Eredj hát ki öcsém, vess
a lovaknak! (második paraszt kimegy) Keskeny
Pista úgy látom, rovásra eszik iszik itt jó uram
nál ?
Schlauch. Rovásra ám, melyet a nagy
harang fizet meg ! még mi köszönjük, hogy meg
nem veti szivességünket.
1. Paraszt. Szép egy uraság! kár hogy
észre sem veszi, mikor kirántják alóla a gyékényt!
Schlauch. Már nem viszi messze, nagyon
utána estek. Nem régiben igen megszorította őt
a pásztói hadnagy, azért feni reá oly nagyon a'
fogát. (Második paraszt bejő) De szomszéd, hogy
szavunkat ne felejtsük, gyakran jelen meg kend
tek határában az óriás?
1. Paraszt. Mióta engem megjátszottatott,
azóta egy másik hasznosi emberre is ráijesztett.
3. Paraszt. Úgy! a' Táska Jánosra.
2. Paraszt. De bizony Szilva Péter is lát
ta most esztendeje a vár falán állani; de a mint
mondja távul esett tőle.
S clau ch. Ugyan millyen lehet az az óriás?
1. Paraszt. Millyen lehet uram? Csak
ollyan, hogy az úr sem ringatni-való gyermekcse,
de még is, csak ölbe-való csecsemő hozzáképest.
Fejét nagy sisak borítja, szemei szikráznak, szá
ELBESZÉLÉS. 197
ja lángot okád, és kezében írtóztató buzogány

forog. Hangját nem hallottam uram, de a kereszt
apám mondta, hogy olyan mint az ordító orosz
láné.
2. Para s z t. Huh! már úgy írtóztató !
3. Para s z t. Tán láttál valaha oroszlánt
öcsém ? -
2. Paraszt. Nem biz én bátya; de ha

óriás szól, csak gondolom nem sipeg, mint öreg
anyám-asszony!
1. Paraszt. Öreg kereszt-apám idejében,
majd mindennapos volt a ház körül, sokat is tudott
a jámbor róla; (súgva) mert köztünk maradjon a
szó, vette is hasznát az óriás barátságának. Az
akkori öregek beszélik, hogy majd leszakadt róla
a ruha ha kiment, otthon pedig bor, pecsenye
a mennyi kellett; s bizony unokái is nem utólsó
gazdák Hasznoson. Hej magam is, ha gyermek
ésszel nem birtam volna, most nem nyomorognék
ám így!
2. Paraszt. Hogy hogy bátya?
1. Paraszt. Csak úgy öcsém, hogy sze
gény kereszt-apám csaknem térden állva rimány
kodott nekem, mennék vele ivánkor a várba,
hogy emberré teszi még a maradékomat is; el
beszélt mindent: mint fekszik, és mely tájon a
kincs? Uram, már az ásót is kezembe fogtam, ki
is kisértem az öreget a kereszt-útig, ©de a mint a
vár felé tekintettem, és az óriást egy kék lángú

tűz felett állni láttam, mintha ostorral vágtak vol
na, úgy riadtam haza. Soha sem vehetett többé
reá a szegény öreg. Ilyen a gyermek ! Most már
több eszem volna, de hol akadok emberemre?
Sclauch. S azt mondja kend szomszéd,
hogy kincs fekszik a hasznosi várban?
1. Paraszt. De mennyi!
2. Paraszt. Hisz azt az egész falu tudja.
3. P a raszt. Az öreg Rigó Máté reá is a
kadt egyszer a pincze-lyukára a pénz-lángról; de
az isten-adta nem tett jegyet magának, és többé
nem akadt reá.
1. Paraszt. Ha reáakadt volna is – nem
addig van még az, komám uram! A pénz helyé
re tán csak magam is rátalálnék; de mi haszna?
ha egy krajczárt sem vehetek fel belőle? Nem tud
arról Hasznoson a mostani élők között annyit
mondani senki, mint én; mert nekem mind egy
betűig elbeszélte az öreg kereszt-apám; pedig
már az csak tudta, ha egy valaki, a hasznosi
vár minden szege-lyukát.
3. Par a szt. Az öreg Galuska Ferencz?
de hisz a tudta!
Schlauch (Lencsihez.) Tégy egy kis saj
tot ezen jó emberek cleibe, 's kenyeret is hozzá!
1. Paraszt. Uram! nem telik a pénzünk,
pedig a fuvarunkat nem örömest kezdenők meg.
ELBESZÉLÉS. 199
Lencsi (sajtot kenyeret tesz fel.)

Schlauch. Ej, ne búsuljanak azon kend
tek; ingyen adom. -
1. Paraszt. No már úgy köszönjük szé

pen. -
Schlauch. Beszéljen kend szomszéd vala

mit abból, mit kereszt-apjától hallott, a várról,
a kincsről – nagyon szeretem az illyest hallani.
1. Paraszt. Szívesennram! de –(körülte
kintve) nincsen-e a háznál fekete kutya, fekete
macska, vagy az udvaron fekete kakas? N
Schl au ch. Macska, kutya nincs – ka

kas nem tudom. Lencsi!
Lencsi (mosolyogva.) Nincs; veres mind

a kettő.
1. Paraszt (többnyire titkolódzva, súgó
hangon beszél.) Mert lássa az úr, a fekete álla
tok, de kivált ez a három, egyenesen a kincs
őrző lelkek zsóldjában vannak ám. Még ki sem
ejtjük a szót, már megviszik nekik, s az ember
könnyen juthatna valami tréfához, mit nem fogna
megköszönni. – No tehát – Volt-e az úr vala
ha a hasznosi vár omladékinál.
Schlauch (közelebb ül a beszélőhöz, és
szintúgy súgva) Nem biz én; de messziről lát
tam a mint Jobbágyiba jártam borokért.
1. Paraszt. No lássa az úr – a vár azon
szegletén, mellyre Szent-Iván napkor, éjféli ti
zenkét órakor, egyenesen reá süt a holdvilág, van

egy pincze-ajtó, azon megy le az ember, ollyan
viasz-gyertya világánál, melly halott felett égett,
vagy temetésnél osztatik; de előbb az ajtóban
megjelen az óriás és megvisgálja: ha van-e igaza
az embernek a kincshez, vagy sincs? Ha nincs
– isten legyen irgalmas bűnös lelkének! megadja
az árát, hogy a lelkeket bolygatni merte; szétté
pi őt az óriás, mint a csepűt szokták az asszo
nyok, midőn új markot kötnek a gusalyra.
S c h l a u ch. Láncz-hordtát! de hát kinek
van igaza ahhoz a kincshez; hiszen gondolom nem
ma tették azt oda? -
1. Paraszt. Nem ám, uram, se nem teg

nap. Hat egész száz esztendeje annak, hogy a'
kincs föld alatt nyugszik. Tudom én azt is, miként
kerűlt oda? Lássa az úr, a várat valaha egy ha
talmas gróf építtette. A pinczét csupa merő te
mető- és krypta-kövekből rakatta, mikhez a me
szet úgy csináltatta, hogy az ember-csontokat por
rá törette, s fekete tehén tejével, és fekete ál
latok vérével kevertette. Senki sem mert szólni
a hatalmas grófnak, mikor a temetőket bolygat
ta, mert övé volt egész Mátra környéke; de az
ördög – isten bocsásd bűnömet! – beleszólt ám
a dologba! A mint készen állott a vár és pin
czéje, megjelent ez láncz-zörgetve a grófnak „Hal
lod-e fiam! így dörgött hozzá, megépítetted se
ELBESZÉLÉS. 201
gítségemmel a pinczét, bírd míg élsz békével,

rakd bele kincsedet; sok víz foly le a Zagyván,
sokszor olvad le a hó Mátra ormairól, míg pén
zedet valaki háborgatja; sok Mátra szele suhan el
várad felett, zőld penész ül ezüstödre, rozsda
eszi le a kádak abroncsait, még sem fog nyúlhat
ni kincsedhez senki, míg én nem akarom. Ráte
szem hóltod után kezemet, s le nem veszem azt
egy könnyen róla!" – Rablott a gonosz gróf,
megfosztott árvát, özvegyet, és jámbor utasokat;
rettegett tőle az egész Mátra környéke, de nem
bírt vele senki. Az igazságtalan kincs szaporodott,
mert a sátán volt a rabló-czimbora. Kádakra rak
ta le azt a gróf, és annyira gyűlt már, hogy a
pénz terhe alatt behorpadt a föld. Két kádban van
az arany, négyben az ezüst, tizenkettőben a réz.
Schlauch (fészkelődve.) Teringettét! sze
retném látni, kivált az aranyakat! – Két káddal?
nem tudom hány akósok lehetnek?
1. Paraszt. Már azt uram én sem tudom,
mert a kereszt-apám nem igen emlegette.
3. Paraszt. De hát a gróf fia nem kapott
a kincsből?
1. Par a szt. Nem is volt fia, de ha lett
volna is, hallhatta komám uram, hogy ebül gyűlt
szérdék nem megy át a maradékra. – A király
nem győzte már hallani a sok panaszt a gróf el
len, összegyűjti minden hadát, és egyenesen Hasz
nos alá jő vele. Miként ingovány, úgy rengett a

föld Mátra körűl a sok ló és ember alatt. Csatáz
tak, harczoltak – messze földről ide gyűlt varjú,
holló és sas a dögtestekre; a Zagyva a véres ha
boktól oly nagyra áradt mint a Duna – nem te
hettek a grófnak semmit! mert az ördög újra meg
jelent neki: „Nesze fiam! így szólt hozzá, fogd
e kardot! de csak védelmedre használd; ölni nem
szabad vele! Mihelyt szándékkal vérbe mártod, vé
ge az erejének, és te el vagy veszve!" – Ki-ki
rohant a gróf, kardjával a várból, megforgatta azt
maga körűl és maga felett, 's oszlott mint a csir
ke a jó király tábora, és mindenkor győztesen
tért várába meg a gonosz gróf. De egykor gazdag
zsákmányt kapott, mert a király sátorát rablotta
meg egyik czinkosával, a czudar nagyszemű Brez
nyikkel. Összeveszett a két czinkos a préda fel
osztásán–mert tudja nagyuram, hogy a bűnba
rátsága ritkán tart hóltig – a gróf nem akart részt
adni, mert mindent maga kardjának tulajdonított;
Breznyik pedig azt vitatta, hogy közös volt a ve
szély, és szemrehányásokat tett. Méregre forr fel
erre a gróf, kirántja dühösen az ördög kardját és–
keresztűl üti vele a maga czinkosát. Vége lett a
zonnal szerencséjének. Reggelre kelve megfúvatja
a bús király, táborában a trombitát, megrohan
ja a várat, lekonczolja, az őrizetet, és a rabló
fészket könnyű szerrel beveszi; de a grófot, kit
ELBESZÉLÉS. 203
leginkább keresett, nem találja. Lótnak futnak az

emberei, maga a király is kutatja vezérével –
megyen a vár kápolnája felé – hát közel annak
ajtajához, vérében fetrengve találja a bűnöst. Egy
öreg szolgája ennek azt vallotta, hogy látván ma
ga veszedelmét a gróf, a kápolnába, melybe é
vek-óta nem volt, akart menekűlni; de az ajtó
nem akart megnyílni neki, és kétségbe-esve a kü
szöb előtt rohant az ördög ajándékozta kardba! Sze
mei tojásnyira dűljedtek ki, nyelve egy rőfnyire
nyúlt ki szájából és hajszálai mint sün-disznó tö
visei meredten álltak ég felé!
3. Paraszt. Hja! így fizet az ördög a
maga barátinak!
Schlauch. Hát a kincsből mi lett?
1. Paraszt. Kerestette a király mint a'
tűt; rontatott, bontatott, ásatott –de a kincs
nek hűlt helye volt. Reá tette kezét a sátán, 's
nem akadt reá senki. Ritkán is szűl anya ollyan
gyermeket, kinek igaza volna azt felvenni. Öreg
kereszt-apám, hatszáz esztendő alatt még csak má
sodik volt, ki belőle vihetett; de ő is a jámbor
csak későn tudta ki tökéletes titkát a kincsnek. Én
már tudom, de mi haszna? nekem nincs hozzá
igazam!
Schlauch. Lencsi fiam! hozz egy pár
iccze bort fel! Igyunk a rabló gróf meggyőzőjeért,
a jó királyért!
Lencsi. Van még ide fenn. (tőlt, 's a hasz

nosiak eleibe teszi.)
Sch l a u ch. Igyanak kendtek szomszéd,
zsebökben marad az ára.
Parasztok. Köszönjük jó uram szivessé
gét! -
Schlauch (az első paraszt közelébe csúsz

tatja székét.)'S olly ritka madár férhetne a hasz
nosi kincshez szomszéd?
1. P a raszt. Ritka ám uram ! mert elő
ször: hetedik gyermeknek kell lennie, ugyan azon
egy apától és anyától; e mellett másodszor: a
jobb kezén lévő kis újja körme vak legyen ám, a'
többi pedig tiszta mint a kristály. Harmadszor:
másodmagával menjen pénzért, vagy közel roko
nával, vagy házastársával, hogy egyik a kendőt
vagy zsákot tarthassa, másik a pénzbe markol
hasson, Negyedszer: még az óriás is parancsol
egy két dolgot, mit neki teljesítni kell. S illyen
gyermek, lássa azúr, nem mindennap születik.
(ki az utolsó szavak alatt ma
S c h l a uch
ga körmeit vizsgálgatta, bús sohajtással) Nem
ám !
1. Par a szt. Öreg kereszt-apám hetedik
gyermek volt, jobb kezén meg volt a vakköröm,
be is teljesítette híven a mi parancsoltatott; de
az utolsó föltételt nem tudta, mert a felöl a szép
apjától, ki szinte tudott valamit a kincs dolgá
ELBESZÉLÉS. 205
ban, mit sem hallott. Így hát először csak maga

menvén, semmit sem hozhatott; második útjában
csak közönséges hamvast vitt, a' melly, mihelyt
pénzt rakott belé, mindjárt hamuvá égett; tehát
ismét hiában fáradt. Harmadszor, mert már meg
szánta őt az óriás, s megmondta neki a titkot,
jólkészült kendőt vitt Galuska kereszt-apám, de
hogy én olly szamár voltam, hogy nem mertem
vele elmenni, egy hitvány gyermeken kívül mást
nem kapott maga mellé, s ez tudnivaló nem sokat
bírt ki a kendőben. De csak még is meglátszik
annak a kevésnek is nyoma az unokáin.
3. Paraszt. De meg bizony! – Hát
miért nem ment többször?
1. Paraszt. Készült a jámbor, de egy
hónapban csak egy útat szabad ám tenni, komám
uram ! holdtőltén; az alatt, emlékezhetik kend
reá, a mint a Mátrában a vármegye fáját vág
tuk, a szálfa agyonütötte szegényt.
3. Par a szt. Gyermek voltam, de még is
emlékezem reá; azt sem mondhatta szegény : u
ram Jézus! -
2. Paraszt. De hát miért nem vitt gyap

ju-zsákot ? fért volna abba!
1. Paraszt (kaczagva.) No ugyan megad
tad neki szép öcsém! hát tele pénzzel ki birta
volna ki a pinczéből? Aztán győzted volna azt fe
kete állat vérében megmosni; mert a kell ám hoz
206 A HAszNosI KINCS-KERESÉS.
zá jó öcsém! Ezt nem tudta volt a szegény Ga

luska Ferencz, és ezért égett össze a hamvasa,
mihelyt pénz ért hozzá. A vérrel gyűjtött kincset,
csak vérrel festett jószággal szedheted fel.
2. Paraszt. A manó jut így a kincshez!
Annyi annak a csínja-bínja, hogy itélet napig sem
akad annak embere. Hát még, gondolom, az ó
riás sem parancsol neki kukoriczát morzsolni; ha
nem megszolgáltatja vele igazán, mi kevéshez jut
tatja.
1. Paraszt. Nem biz az öcsém; mindig
ollyat parancsol, mit könnyen teljesíthet az em
ber. Mert látod-e azt beszélik, hogy a mint hólta
után a gróf egyenesen a pokolba ballagott, nagy
bánatos rimánykodásira megengedték neki, hogy
addig, míg halandó akad, ki felveheti a kincset,
ő őrízhesse azt óriás képében a várban, évenkéot
egyszer ehessék a vár körűl álló két körtefa gyü
mőlcséből, s csak azután, ha a kincs kifogy, me
hessen a lelkek nyugodalmára. Tehát a nyomo
rúlt a maga jobbvoltáért is igyekszik, hogy az,
kinek igaza van a kincshez, boldogúlhasson. Az
öreg Galuskának csak azt parancsolta, hogy na
ponként többet egy pohár-bornál ne igyék. Nem
is ivott; pedig az előtt többet volt ittas mint jó
zan, s csak azt mondhatom, meg nem ivott tíz
esztendő alatt annyi vizet, mennyiben egy tojást
megfőzhetnének.
ELBESÉLÉS. 207
Schlauch. És mikor lehet az óriással be

szélni?
1. Paraszt. Legelőször csak Szent-Iván
kor, vagy nagy-pénteken éjféli 12 órakor. Azután
pénzért lehet járni minden hold-tőltekor. De még
meg sem jelen ám minden ember szavára, Sem
óriás, sem kincs, sem pincze-ajtó; vagy ha meg
jelen, nem köszöni meg. Hanem az úrnak azt is
megmondom. Ismeri-e jó uram, az ördög-borda
nevű fűvet?
Schlauch. Nem biz én! -
3. Paraszt. De hogy nem; csak a nevét

nem tudja az úr. Elég van Tar körűl. Olyan mint
a bürök, két oldalt a levele. Nem eszi meg azt
uram sem ember sem marha.
1. Paraszt. Ez uram csak egy óráig vi
rágzik egész éven által, épen Szent-Iván napelőtti
éjjel, tizenkét órától egyig. De ha benne megbot
lanék is, még sem láthatná azt meg más, csak
a ki, mint mondám, vakkörmű hetedik gyermek:
Ez tehát szakít a virágjából, 's most szólíthatja
az óriást, és a pénz mindenütt kéklánggal és
előtte!
3. Paraszt. Pedig most mindjárt itt az
ideje. Három hétre Iván napja. – Biz addig még
egy kaszát is kellene vennem, komám uram!
Most több utasok érkeztek, 's a csoda-tel

jes beszédnek vége szakadt. Lencsi a hallgatók
legokosabbika, nevette magában az ostoba babo
nát; nem igy az atyja. E csodákkal rakott mese,
buta fejében mind egy szálig hiedelmet talált. Ál
matlanúl forgott egész éjjel ágyában. A' hasznosi
kincs keringett képzete előtt, s hajnali szunnyad
táhan, kényént markolászott a két kád-aranyban,
melyre különösebb foga volt a többinél. E nap
óta gondolkozóbb lőn, komorabb és indúlatosabb.
Ha új vendégei érkeztek, első gondja volt kör
meiket vizsgálni, hol nyilván, hol keresett szín
alatt, hol titkosan kémlelődve; 's miként remé
nye foszlott, úgy kedve naponként borúltabb lett.
A ravasz Lencsi csakhamar elleste atyja bi
béjét, 's a szerelem kis istene, ki minden for
gácsból fúr farag, hamar tanácsot lövelt a sze
relmes lyánka éber eszébe. Tollat fog egy reggel,
és pár sort küld bíztos koldus-asszonyától Szőlősre.
Estvére borúlván a nap, megjelen az idézettjegy
ző, epedő szerelemnek szárnyain. A kamarában
állott a tanács, s új reményre derűlve tért Szo
váty haza, munkába venni tervét. Épen a napok
ban érkezett haza Pestről Csepey, egykori iskolás
barátja, virgoncz eszű és vérű ífjoncz, ki még
e mellett csak most végzette jurateriáját, annál
fogva pajzán ífjúi szesszel egészen telve volt.
Naponként tréfái kaczagtán szunnyadt el Csepey,
ELBESZÉLÉS. 209
's reggel új csínt tervezni ébredt fel. Ezt kérte

meg Gábor, ármánya fő szerepének elvállalására s
Csepey nem kérette magát kétszer; mind vére
mind barátsága kész kezet adattak vele az első
szóra.
Egy hétre a hasznosiak megfordúlása után,
a szőllősi harangozó betér a peszmegi csárdába.
. Mint előadá, Mindszenten járt veje látogatására.
Leült az asztalhoz bora mellé, és Schlauch szo
kás szerint közel simúlt hozzá, körmöt visgálni.
– Mi újság Szőllősön? kérdi ürügyűl a borozót?
Ha ra n go zó. Mi volna uram egy kopott
faluban?–Igaz! a jegyzőnk, mint halljuk, Pász
tóra készűl házasodni.
Schlauch. Úgy-e? azt jól teszi. – 'S
kire czéloz? -
Harangozó (titkolódzva.) A gazdag szap

panos leányát kínálják kéz alatt neki, közel a ba
rátokhoz. Nem tudom bele vág-e az ífjú ? mert
még a mint sejtem, nagy-uram lyánkája ül szí
vében.
Schlauch (kedvetlenül.) Arról bizony csak

tegyen le.
Harangozó. No, ha nem isten rendelése,
elmarad nagy-uram ! de különben bizony jó gye
rek. Az egész falu szereti; józan, munkás, jóíró,
jó kántor. Én ugyan nem ítélhetem meg, de tisz
telendő urunktól hallám, hogy értelmes, tudomá
nyos egy ífjú, és Csepey uram is azt mondja fe

lőle, hogy ha az újján vakköröm nem volna, tán
papságra menendő lett volna a jámbor.
Schlauch (lobbal.) Melyik kezén van a
Vakköröm ?"
Ha ra n g o zó. Biz én uram nem visgál
tam. Jut eszembe, hogy valamelyik kisújján lát
tàII). -
Schla uh. Hm, hm! Hová való születés ő?

Harangozó. Fénszarusi a Jászságban. Vol
tam az atyja házánál. Helyre egy gazda, de mint
sok cselédes ember, nem igen rúgodózhatik a'
jámbor. Kilencz élő gyermekkel van szegény, s
tudja nagy-uram, hogy ha a kenyeret kilencz kéz
szeli, hamar elfogy. -
Schlauch (növekedő részvéttel) Ugyan

hányadik gyermeke lehet a jegyző?
Harangozó. Biz azzal uram nem szolgál
hatok.
A harangozó megitta a maga borát, 's
czélját érve ballagott haza, kétes tanakodás
nak hagyván rabúl Schlauchot. Szerencsésen be
akasztotta ennek szívébe a horgot, 's hánykodó
elméjét ezer terven jártatá. A jegyzőnek, ki mi
helyt ő akarándja minden órán veje lehet, vakköröm
a kis újján, atyjának kilencz gyermeke! már csak
az a kérdés: melyik kezén a vakköröm? s há
nyadik gyermeke ő szüléinek? Fűtől fától tudako
ELBESZÉLÉS. 211
zódott ezen fontos pontok iránt; de mások előtt

azok csekélységek lévén, senki sem felelhetett.
Végre távulról Lencsit vágyott kikémlelni; de ő
szegény nem tudott Gáboráról egyebet, mint hogy
szíve tiszta, és reá nézve első és utolsó fiú e vi
lágon. Azonban a kis álnok, fél óra múlva elő
hozza simán, hogy mész kell a házhoz, mivel a
konyha és szobák sárgások és füstösök. Schlauch
nak egyszerre rés nyílik. Szőllős tartja a környé
ket mésszel, s mi helyes ürügy leend kikémlelni
a loci notáriust! Fogatni parancsol a szolgájának,
's egy óra múlva Szőllősön terem a jegyző háza
előtt. Vidor reményt mosolygva tekintett ki abla
kán Lencsi az elpergő kocsi után.
Schlauch (a jegyző háza előtt.) Megállj
Jancsi! – Kell-e vendég notárius uram?
J egyz ő (kinyitván ablak-fiókját.) Minél
több, annál jobb, nagy-uram!
S ch l a u ch (kőlcsönös köszöntések után,
belép.) Egy kis mészre van szüksége leányomnak;
mondom: biz én egy úttal meglátogatom az én
jó szomszédomat.
J egyz ő. Nagyra becsűlöm nagy-uram meg
emlékezését.
Leülteti vendégét a jegyző, gazdai szíves
séggel nyúl be, kékfestésű szekrényében készen
álló jó ecsegi boráért, zsíros sajtot vesz le a me
ster gerendáról, s puha kenyere mellé teszi az
18
asztalra a fogadós eleibe. Maga oldalt ül le mellé,

's nyájasan kinálja a vendéget. Miként éber macs
ka az egér mozdúlatát, akként lesi Schlauch, míg
Szováty a bort poharakba tőlti, a vakörmöt, s
öröm derűl szívére és arczára, a mint azt a jobb
kéz újján megpillantja. Falatoznak, hörpölgetnek
vendég és gazda, kedv derűl, szív nyílik mind
két részről, 's a fogadós siet a másik fontos tárgy
felé.
Schlauch. Jegyző úr, nem heves-me
gyei fi?
Jegyző. Én jászfi vagyok nagy-uram! Fén
szarun születtem.
Schlauch. Úgy-e? tehát szabad jászfi?
Vannak-e testvérei?
J egyz ő. Nyólcz uram, én vagyok a ki
lenczedik. Három már meghólt, különben annyin
volnánk, mint az Izráel fiai.
Schlauch. S hányadik gyermeke jegyző
úr a szüléinek?
Jegyző. Hetedik, nagy-uram!
Schlauch (felszökve ültéből) Hetedik?
igazán hetedik? – de nem egy apától anyától?
J egyz ő. Soha sem volt apámnak több fe
lesége egynél.
Le nem írhatni zajos örömét Schlauchnak.
Ölelte, csókolta a jeyzőt, ki a csodálkozást reme
kűl színlelte.
ELBESZÉLÉS. 213
Schlauch. Jegyző úr még egyet kérdek:

igaz-e, hogy Pásztóra házasodik?
J egyz ő. Csak annyi igaz benne, hogy ott
kosarat nem igen kapnék – de –
S ch l a u ch. No már jól vagyunk! (derűl.
ten) Az úr Lencsimet akarta, 's a leány még most
sem akar másról hallani. Úgy érez-e még az úr
iránta, mint eddig érzett?
Jegyző. Úgy én nagy uram, míg élek!
Schlauch. No – csak az úron áll, hogy
Lencsit bírhassa; de szolgálatot kivánok érte, mi
ugyan Jegyző úrnak is szépen kamatozhat. -
Jegyző (hévvel.) Parancsoljon nagy-uram!

Lencsimért csak a lehetetlenséget nem teszem.
Most beparancsolta jegyzőnk a lovakat a'
helység óljába, szénát adatott nekik, bort a ko
csisnak, s ismét leülvén vendége mellé, bezárt
ajtó és ablak közt, megérté Schlauchtól a haszno
si kincs titkát, mellyet már régen egy szálig tu
dott. Öröm villogó szemekkel ajánlotta magát kincs
járónak a pseudo-adeptus, s minden szükséges in
tézkedések szóval elrendeztettek. – De majd el
is felejtem, ezzel rekeszté be szavait Schlauch,
ismeri-e jegyző úr az ördög-borda nevű fűvet?
Jegyz ő. Azt a bürök-forma növényt?
Schlauch. Azt, azt.
J egyz ő. Igen jól; van a tari határban
elég. ©
Most már még bizonyosabb lett dolgában a'

fogadós, 's újabb meg újabb hányás-vetés, for
gatás, tanakodás és határozat után, a legderűl
tebb elégedéssel vált meg kedves jövendő vejétől.
Nem volt a ravasz Schlauchnak esze ágában
is, a jegyzőhöz adni a maga leányát nőül. Mert
két kád aranynak, oda nem számítván a többi
ércz-nemeket, egykori örököse, nagy koncz vala
előtte egy szegény falu pennájának; hanem nagy
lelkű tervét, csupán oda irányzotta ő, hogy a jám
bor szerelmes ífjú kezével kapartassa ki a sült
gesztenyét, 's neki ön sajátjából, legfölebb is
csak néhányat engedjen kóstolni. – Csak a két
kád ürűljön haza, gondolá magában a hitetlen,
egy két marokkal belőle, majd tele hintem a sze
mét! – De Szováty sem esett ám a feje-lágyá
ra! Ravaszság vítt itten a csalfasággal, és miu
tán Szováty sejté a cselt, ő is a szerint intéz
kedett. - »
Közelgetett Szent-Iván napja 's mindkét rész

ről siettette a készületeket. Schlauch a vidék fe
kete állatjait szedte össze három mértföldnyi ke
rűletben. Egész eperjesi mészárszékök volt a fe
kete macskáknak, kutyáknak és baromfiaknak; szé
les abroszok, hamvasok, festettek ártatlan véreik
kel; mert a húsos csontos Schlauch bízott a ma
ga erejéhez. Halottas viaszgyertyái rakáson álltak
készen, vékonyabbak, és vastagabbak. A jegyző
ELBESZÉLÉS. 215
pedig Csepey barátjával koholta csalfaságait, 's

elkészülve azokkal, Szent-Iván reggelén, az ör
dög-borda fűvel, a fogadósnál termett. Jó reggeli
várta készen az ífjat Lencsije kezéből, nyájasan
fogadta őt az atya, 's bóldog kéjjel folyt el tőle
a titok-szülő nap.
Minélinkább közeledett az alkonyat homálya,
annál nyugtalanabb lett Schlauch, annálinkább
foszlott bátorsága. Kétes remegés szállt lelkére,
's merészebbnek tetszék neki szándéka. De a bá
tor vakkörmű ífjú megemberíté a félénket, s
majd bíztatásokkal, majd a kincs csillogó remé
nyével, megszilárdítá a habozót. Kocsira ültek,
mihelyt a hold feltetszett, Schlauch hangtalan sze
pegéssel, a jegyző pedig bíztatgatva. A bátorság
anyja, a néhány icczés csikóbőrös kulacs, közik
ben vett ülést, 's hajtattak Hasznos felé. – Meg
állj! kiálta a jegyző, a mint a kereszt-úthoz
értek, 's a fogadóst a félés hidege kezdte rázni.
– Innen gyalog kell mennünk nagy-uram ! Le
szálltak mind a ketten, 's a kocsit az Almássyak
présházához küldvén be, ballagtak a vár felé.
Nem tekintget a riadozó nyúl olly remegve min
denfelé, mint Schlauch tevé. Minden szellő fuvalma
a bokrokon, ijedést döbbentett szorúlt meljébe,
nem mert szabadon lélekzeni, megrezzent önlá
ba kopogásától is 'sha a harmadik útitárs, a jótevő
kulacs nem hevítgeti, elsűlyed félelmében.
Mennek, ballagnak a hasznosi szőlők között.

A tömeges Schlauch munkásan halad Szováty mel
lett, de elmaradni nem mer, és nem tapad szo
rosabban borostyán a fájához, mint amaz ehhez.
Már kiérnek szőlők közől a nyíltabb tetőre, a'
mint egyszerre: „Uram Jézus!" felkiáltással mo
hon átkarolja a korcsmáros a maga útitársát.
Jegyző. Mi baj nagy-uram?
Schlauch (remegő hangon.) Jaj! nézze
csak amott az óriást !
Jegyző (kaczagva)Ejnye nagy-uram, nem
hittem volna illy nagy testben illy kis szívet. Hi
szen a hasznosi keresztfa az.
Schlauch (megemberedve.) Az-e? már
az más!
Tovább mentek. – Schlauch szorított lé
lekzettel, s mindig olyformán ejtette előre lépteit,
mint ki, minden előfordúlható esetre, kész a
visszaillanásra. Nem különös ékesszólási tehetség
kelle hozzá, hogy visszatérésre bírattassék. De a'
jegyző fél öles lépésekkel haladt előre, s mint em
líténk, a jó Schlauch nem tartotta tanácsosnak el
maradni tőle. -
Most a tető szántófőldjeire értek ki, mik

szinte a vár faláig nyúltak fel. – A megirt két
vadkörtefa alá jutottak. – No nagy-uram, szóla
a jegyző, itt várjuk be az időt a fa alatt. Még
jó egy pár órával vagyunk előtte az éjfélnek. Ide
ELBESZÉLÉS. 217
látjuk a vár falát, s mindenesetre azt is: mi

történik körülte?
Tetszett a javaslat, az útba és félésbe bele
fáradt Schlauchnak, 's könnyűlt meljel vetette ma
gát a jegyző mellé a fa alá. Csend űlt az egész
környéken, csak a két magányos fán susogott a'
rémes szellő, 's titkos borzadályt fuvallt minden
nagyobb zúdulatra Schlauchnak szívére.
Schl au ch. Édes jegyző úr! megvallom
nem bánnám ha otthon volnánk.
Jegyz ő. Mit gondol nagy-uram ? Ugyan
kiszítta ez a nyári híves éj baloldalából a vért!
– Itt a kulacs, szippantsunk egy kis bátorsá
got belőle! Ha már eddig törekedtem, én ugyan
bolondjában itt nem hagyom a kincsemet. Hiszen
cum sufficientibus jövünk nagy-uram!
Schlauch. Igazság! ide a kulacscsal!
Schlauch, hogy bátorítsa magát, ezen sza
vakat olly hangosan találá kiejteni, 's a' kulacs u
tán is olly robajos mozdúlatot tőn, hogy a fa lomb
jai közé vonúlt kuvik, azokra iszonyú víjjogással
felriadt, és Schlauchnak, ki épen szájához vivé
a hort, kezéből réműlten esett ki hasán lefelé az
izmos kulacs. – „Minden jó lelkek dicsérik az
urat" ! remegé az ijedt fogadós, 's közelébb riadt
a kaczagó jegyzőhöz. Minden tagjában reszketett,
és visszatérésre erőteté Szovátyt. Isten-kisértés,
ugymond, éjféli lelkekkel czimborálni, s hogy e
mez őt kikaczagá, kifakadó boszúval nevezé egy

re-másra hitetlen eretneknek.
Gábor felelet helyett hideg vérrel veregeté
kipipáját, majd súlyos aczélját fogá, s tüzet csa
hola belé. Méreg, mit a félelem szűlt, ette
Schlauchot e vakmerőségre, mert a csaholás olly
borzasztva hangzott az éji csendben, hogy szíve
szinte reszketett belé.
S clau ch. Ne csaholjon! üsse a kő dol
gát! mind fellázítja nyakunkra az éjjeli lelkeket.
Jegyző. Hadd jőjenek nagy-uram ! essék
hírökkel, hogy két szerencse-várandó ül itt. Hi
szen hiteles a passusunk: a vakköröm, születé
sem, és ördög-borda-virág. Én csak nem tágítok
rajtok, ha már ide verekedtem, míg successiócs
kámat kezemhez nem veszem.
Schlauch. Átalkodott pogány!
Ezzel Szováty kedvtelve eregette égő pipá
ja füstjét a csillagos ég felé; Schlauch pedig ma
ga alá ágyazván hamvasait és abroszait, a fának
vetette rőfös vállát, behúnyta szemeit, úgy o
koskodván, hogy ha nem lát, nem is láttatik, 's
nem sokára az út és remegés lankasztásai, 's ku
lacs áldott bíztatásai, szempilláira nehezedvén, az
álom elcsukta előtte az élővilágot.
Azonban szomszédja egyszerre felrázza a'
jámbort. – Nagy-uram, nagy-uram! hallja az ó
rát? éjfélt üt a szomszéd falu torony-órája ! ezt
ELBESZÉLÉS. 219
kiáltja hirtelen az alvónak, 's ez a különben nem

evét, olly könnyű frisseséggel pattan a két boká
jára, hogy az előposzton elszunnyadt újjoncz-ka
tona sem tehetné lárma-ütésre gyorsabban. Egy
szerre kipattan az álom szemeiből, hallja az óra
verését, 's új remegés száll kebelére. De ezek
csak előpostái valának a nagyobbaknak. Alig rez
gett el a vár-rom felett a tizenkét óra vég kop
panása, azonnal több helyeken az omlott falak kö
zött, kék láng lobogott fel, s két szerencsejárónk
hüledezve pillantotta meg a feléjök nyúló fal egyik
csúcsán, lángba borúlva, és szájából tűzszikrá
kat szórva az óriást. Jéggé fagyott Schlauchban
a vér, elállott lélekzete, s tán az óra alá tartott
talut sem bírta volna meglendíteni. Hasztalan bá
torította őt súgó-hangon adeptus-társa; összeko
czogó ajakkal remegett imádságot az isten-adta,
's reszkető keze szórta a kereszteket magára.
De most feléjök terjeszté karját az óriás,

's hozzá-járulásra inté éjjeli vándorainkat. A fo
gadós nem vélt mást, mint hogy élte végére jutott.
Kétség fásulásával lépdelt ő a vár felé a jegyző
vel, ki mint áldozatot vonszolta maga után a re
megőt. Eljutának a kincsőrző lélek eleibe – „utá
nam ! kiálta ez*rémítő hangon, melly úgy hang-,
zott, miként messze-menydörgés rázkódása a bor
zadozó fülben, és lesűlyede az omladékok közé.
19
Szováty nem kis erőszakkal ragadá be magával

Schlauchot a vár falai közé.
A mint beértek, borzasztó mélység terűlt
el lábaik alatt, melly két átellenben álló falat vá
laszta el egymástól. Az innensőn ők, tulsón az
iszonyú óriás álla felemelt jobbjával: „Megálljt"!
dörge bajnokink eleibe, s ezek álltokba mereved
tek, miként fa-tuskók.
„Hitvány porok! adjatok számot vakmerő
ségtekről, vagy készüljetek a halálhoz!"– Ezek
valának borzasztó szavai a vár iszonyú rémjének,
mellyek Schlauchunkat majdnem lerogytaták. –
Mi igazatok itt járni? kérdé dörögve az iszonyatos.
Szováty vevé a szót, mit a fogadós szájá
ból kifagylala a remegés: jámbor lélek! én he
tedik gyermeke vagyok az apámnak és anyámnak,
vakkörömmel születtem, és engesztelésedűl hozom
magammal kedves fűved virágát.
Óriás. Ismertelek, mi előtt a jász-földön
bőlcsőd ringott volna, s már akkor elfogadtalak
örökösömnek. Isten hozott fiam, nagy kincs van
letéve kezemnél számodra. – Ez a pohos, bi
zonyosan pénz-hordó czimborád leend? Lesz mibe
markolnotok fiaim; de tudjátok-e a föltételeket?
S z ov á t y. Jól tudjuk jámbor lélek ! 's
nem rettegünk azoktól.
Most egyszerre megújultak a kék lángok min
denfelé, miket az óriás nyájasabb szavaira felüdűlt
ELBESZÉLÉS. 221
Schlauch, bőlcsen pénz tisztulásainak ismergetett.

Kiváncsin tekeregtek áhítozó tekintetei mindenfe
lé, 's nyomozgatta: melyik láng árulná el a két
kád aranyat? De most egyszerre recsegés ropo
gás támadt az óriás körűl, s iszonyú robajjal le
pattant egy deszka lábaik eleibe, a választó mély
ségen keresztűl. – Itt a híd ! így szóla az ó
riás, mellyen át hozzám 's a' kincshez fogtok jut
hatni; de előbb tudnom kell: ha eléggé tiszta-e
szívetek fölléphetni e veszélyes padlóra? mert a'
kincs, melly undok álnoksággal gyűlt össze, a
lelkek tanácsának végzete szerint, csak tiszta, vagy
megtisztúlt szivű halandó által vétethetik fel. –
Szováty Gábor, Szőlős helysége hites jegyzője és
kántora!
Szováty. Értem, jámbor lélek!
Óriás. Tedd jobb kezedet szívedre, és szólj,
de igazán, mert különben összezúzlak miként fér
get! Az adó kivetéseikor, nem bukott-e tollad
soha keresztűl lelked isméretén? nem vetted-e a
szegénynek meddő tehenét fejősnek? malaczát ö
reg sertés-, és borját ökör-számba nem tetted-e?
Szo v á ty. Nem!
Óriás. Egyaránt vétetted-e fel a szegény
házatlan zsellérnek baját a falu tanácsában, és
a marhás gazdájét? egyenlő hévvel irtad-e meg
mindkettőjök folyamodásait, ha ügyefogyott dol
gaikban megkerestek ?
Q
Szo v á ty. Egyenlővel.

Óriás. Sógor, koma, szomszéd, és bí
rák barátságaért, szép szó, áldomás, és ado
mány maszlagáért, nem néztél-e el ujjaid közt so
ha , az igazság felett vagy mellett?
Szo v á ty. Nem !
Óriás. Nem adtad-e el tolladat és a hely
ség pecsétjét szolgálatul soha az igazságtalanság
nak ?
Szo v á t y. Soha sem !
Óriás. Hát a helység szénájával, marhá
jával, korcsmájával, s egyéb jövedelmével úgy
gazdálkodtál-e, s hagytál biráidnak gazdálkodni,
mintha azok tulajdonid lettek volna?
Szo v á ty (nem felel.)
Óriás. Nem írtad-e vastag pennával fel a'
helység kiadásait? nem számítottad-e be kétsze
resen a papirost és spanyol-viaszkot? háromszo
rosan az útiköltségeket? és négyszeresen a ven
dég tisztviselőknek tett tisztességeket? hogy?
Szováty (nem felel.)
Óriás. Hordattad-e ezen szókkal: „birja a'
falu"! a húst és bort a birák eleibe vendégsé
gekre, a jámbor helység rovására? Számosak
voltak e az áldomások? vagy talán épen a korcs
ma ivó-szobájában tartattad néha a tanácsot? hogy?
Szo v á t y (elnémúl) -
Óriás. Isten őrizzen fiam, hogy a padlóra

ELBESZÉLÉS. 223
lépj! lezuhannál a mélységbe róla. Három kérdé

semre nem felelhettél, tehát szíved még nem áll
azon tisztaságban, milyet a kincs kiván. – Lás
suk te pohos, miként állsz a' kegyelemben?
Schlauch egy nagyot sohajta, mint ki mély
álomból ébredez, s remegve merede pillantatja
az iszonyatos vallatóra, nem különben mint isko
lás gyermeké a tanítóra, midőn érezvén leczkéje
készűletlenségét, a bizonyos veréstől retteg.
Óriás (dörgő hangon.) Schlauch Cziriák !
peszmegi csárda fogadósa!
Schlauch (remegő fohásszal magában.)
Szinte kétkedek, ha magam vagyok-e az?
Óriás. Tedd jobbodat szívedre, de igazat
szólj, mert összezúzlak miként férget! – Szólj:
megütötte-e mindenkor icczéd az országos mérté
ket?
S c h l a u ch (nem felel.)
Óriás. Azon itallal, mit az isteni kegyelem
a szegény halandó szíve vidámítására a szőlőtőbe
rejtett, nem házasítottad-e nemtelenűl össze azon
nedvet, mellyben a hitvány béka lakik?
Schlauch (hallgat.)
Óriás. A felrovásokban, nyereség utáni
áhitozásból, nem fogott-e krétád kettőst, s nem
fizetett-e látatlanért jámbor útasod?
Schlauch (sohajt.)
Óriás. Nem szegezte-e le, gőg és gorom
baság, bársony sipkádat két füled közé, hogy visz

sza ne köszönnél a jámbor nyájasan-köszönőnek?
Schlauch (szemét búsan lesüti)
Óriás. De tán csak nyájas voltál az útas
hoz, a zarándokhoz? kímélő házad népe és cselé
s ded iránt? könyörűlő az ügyefogyott, 's nemnyú
zó a nálad evettek ivottak iránt? hogy?
Schlauch (elnémúlva tipeg és piszeg)
Óriás. Isten őrizzen fiam, hogy te, ki
egy kérdésemre sem bírsz felelni, a padlóra lépj!
Szétzúzva buknál a mélységbe alá, hogy kanál
lal sem szedhetnének fel!
Erre iszonyú ropogással eltűnt az óriás, kén
szagot hagyván maga után. Zúgás, mint szél
üvőltése, s távul-morgás hangzott a két benevo
lizáltnak füleibe; kik közől Schlauchot a réműlés,
álltában mint szobrot leszegzé.
De az óriás újra megjelent. Nyájas fény te
rűlt el körűlette, s remény Schlauchnak szíve kö
rűl, a mint az, előbbi menydörgő szavait ekképen
enyhítette.
Óriás. Fiam Szováty Gábor! beszéltem lé
lek-társaimmal. Én 's a földalatti lelkek, elfoga
dunk tégedet e vár kincse örökösének; mert szü
letésed annak átvételére felhatalmazott tégedet.
De még nem bírsz az örökösnek tisztaságával. Úgy
szinte neked is Schlauch Cziriák! azon kötél, melly
köztetek készül, jogot ad emelni a kincsből; de
ELBESZÉLÉS. 225
még nem birsz az osztozó társnak egyenességével.

Menjetek haza, és a hold jövő fordúltáig tisztúl
jatok, miként a kincs maga is tisztúlni szokott,
hogy előbbi vallató-pontjaimra, jobbotokkal szive
teken bátran felelhessetek. Eddigi bűnhödéstöket
rovjátok le gazdag alamisnával, minél gazdagabb
leend az , annál gazdagabb jutalom várand itt reá
tok. De ti bűnösök ne osztogassátok azt ki, mert
kezetök tisztátalan. Jegyesed és leányod, a föld
alatti lelkek előtt is kedves; tehát a tiszta kezű
Eleonóra vegye azt kezéhez. Továbbá tudjátok,
hogy a jegyváltás még csak igérő virág a fán, el
húllhat sokképen míg gyümőlcscsé érik. Lélek-tár
saimnak ez nem elég kötél, míg az oltár nem e
gyesít benneteket. Teljesítsétek! én elvárlak a'
hold fordúltával titeket, s tőletek nyugalmamat!"
Eltűnt az óriás, recsegett alatta a föld, és
a kénszag annyira elborítá a tájat, hogy vándo
rink orr-dugva siettek ki a szabadba. Nem lélek
zik könnyebb és vidúltabb meljjel a több éves rab,
ha tömlöczéből végkép kilép, nem a kis madár,
ha kalitkájából kiillanhatott, mint Schlauch, le a
várból a szekérhez ballagtában. Előtte járt a jegy
zőnek, ki most bús szótlanságot színlelt. Schlauch,
's miként minden nyúlszívű szokott, ha túlesett a
veszély kétségén, egyszerre ki-kifakadó örvende
zéssel és riadozó szavakkal bíztatta a csalfa Szo
váty csüggedő reményét. – Ej vőm uram! hiszen jó
szót kaptunk, így szóla, 's egy hónap-múlva ki

pakolunk a kádakból!
Szováty. Ki, ha megint valami nem jut
óriás uramnak az eszébe. – Teringettét! mit
tartja bolondjának az emberséges embert?
Schlauch (félénken körűltekint.) A meny
kőbe! ne beszéljen olly hangosan! nem szeret
ném ha elvesztenők az óriás kegyét. Ne búsuljon
vőm uram! tudjuk már mit kell tennünk. Még e'
héten megüljük a lakodalmat; Lencsi pedig ossza
ki a pénzemet, minél többet annál jobb, ha hús
ra-való sem marad is a házamnál! Aztán nem hal
lotta vőm uram, hogy tőlünk várja a jámbor lé
lek a maga nyugodalmát? – így beszélték ezt a
hasznosi parasztok is. Csak lesz esze az óriásnak,
hogy maga alá nem vágja a fát.–Dehiszen most
már tudom miben vagyunk! Öreg czinkotai iccze,
és nemkeresztelt bor fog ezután járni csárdámban,
és köszönök még a gyermeknek is! – Lassa
dán s csak fokonként hagyta magát vigasztaltatni
a ravasz jegyző. Betértek kiürítni kulacsukat az
Almássyak pintérjéhez, s mindketten kedvre de
rűltek belőle. A szürkűlő hajnal és kiürűlt csutora
hajtották őket kocsira fel. Vidám reményekkel á
brándozva, s közbe-közbe bókolva, hajtottak Pesz
meg felé.
Nyugtalanúl várta Lencsi a kincses kalando
rokat, és szívdobogva várta legkedvesebb kincsét
ELBESZÉLÉS. 227
e világon, de a kis álnok, nemügyelést tettetett,

mint kire a múlt éji kirándulás legkissebbé sem
tartozik. De bámulás meredezett szép szemein,
a miut vidor atyja egyre-másra vőm uramnak szó
lítá kedvesét. – Bámúlhatsz jó leány! riadozék
a pohos fogadós, jövő szerdán lakodalmadat tart
juk; hogy ruha, konyha, jó karban legyenek ám,
azt megmondom, 's enyelgve csipkedé a fülig pi
ramlott leányka arczait. Majd a szekrénybe nyúla,
kiemelé abból keze közt lévő készpénzét, melly
néhány száz forintra mene, s kezébe adá a cso
dálkozását folytató Lencsinek, szabad alamisnál
kodás végett. Ezt tevé másnap a maga száz fo
rintjával a titkon mosolygó Szováty is, és egy
szerre szép kiházasítási öszvegüté markáta meny
asszooynak, ki naponként kevés apró pénzzel tet
teté az adakozást, de pénzét okosan elzárá, a'
jövendő új-gazdaság felkészítésére.
Eljött az óhajtott szerda, és házaspárt tett
a két boldog szerelmesből. Schlauch a menyek
zőben öreg mámort hörpente áradozó vigságában,
úgy hogy Szovátynak éber gonddal kelle felügyel
nie, nehogy ipája valamit éjjeli kalandjából ven
dégei előtt kikottyantson.
Vígan élte a mi párunk, a házasság első
rózsaszín napjaiban világát; ha bár néha a félén
kebb nő borongott is, azon pillantatot rettegvén,
mellyben majd atyja előtt lidérczségök ki fog sül
ni. – Ne búsulj angyalom, így nyájaskodék Gá

bor a remegő körűl, tettünk ugyan nem vala a'
legegyenesebb; de a természet rája ütötte jóvá
hagyó pecsétjét; lidérczkedtünk ugyan, de nem
csaltunk, és idővel atyád is jót fog kaczagni a jól
kiütött tréfán !
Azonban a fogadós egészen más emberré
alakúlt által. Ki a régi Sehlauchot ismerte, az az
újjá szűltre rá nem ismerhete. Icczéje egy egy e
gész römpöllyel nagyobbra hízott. Bora a maga
születési erejében járt gyomrot, és melegített szí
vet, főt; a zőld sipka pedig, miként az örök
vándor zsidó, le s fel járt nyájas köszöntésekre
koponyáján. Sok szép bora fogyott el csak azon
vendégek közt is, kik a szokatlan dolog csodájára
jártak. Maga a pohos gazda, vidám enyelgéssel
ödöngött köztök, s nem tudta senki: mit véljen
e csodás változásról?
De közelgetett a hold tőlte, s naponként
mindinkább kezde szorongni a fogadós remegő
szíve. Vágy, remény és kétkedés víttak keblében,
's a' mint az elválasztó éj földünkre borúlt, ismét
a minapi alélt remegés állta el őt. Szováty újra
elővevé bátorító bíztatásait, 's a' jó Lencsinek szí
ves kivánásival ültek kocsira. A kocsit ismét a
pintérhez küldték, magok pedig a körte-fa alá
jutván, éjfélt várni leheveredtek. Ez volt Schlauch
nak legkedvetlenebb pauzája a világon. Mindig in
ELBESZÉLÉs. 229
kább remegünk míg várjuk a bajt, mint mikor

már benne vagyunk. Schlauch is az éjfélt , bármit
hozand az, békétlen nyugtalansággal kivánta elő.
Most előbb elérkezett az, mert későbben in
dúltak ki otthonról, s az óra utolsó ütésével is
mét lobogtak a kék lángok a vár-omladékainál. Az
óriás újra megjelent a vár fala ormán, s feléjök
inte. – Itt az idő, menjünk! kiálta Szováty, 's
ballagtak egymás mellett a vár felé. Az óriás meg
újítá előbbi vallatását, de vándorink bátor lélek
kel feleltek most kérdéseire.
Óriás. Jól van híveim! átlátok szivetökön
miként üvegen, és nem látom a bűn szennyét
rajtok sehol. Betőltöttétek rendeléseimet; de a'
földalatti lelkeknek még egy parancsok van hozzá
tok. A kincs annak való, ki azt bölcsen használni
tudja, ládára verve hitvány ércz-darab az, fecsé
relve pedig, szívnek és erkőlcsnek mételye. A'
lelkek ezért tudni vágynak : ha lesz-e értelmetök
használni tudni a kincset? nehogy áldásuk átokká
váljék kezeitek közt. Íme egy találós mese, a lel
kek által látatlan, de a vakkörmön által látható
betűkkel írva. Ha e mesét megfejteni bírjátok,
úgy fogjátok használni is tudni a kincset. Fontol
gassátok a jövő hold fordúltáig, 's ha titkához jut
hattok, ám vigyétek örökségtöket!
Eltünt az óriás, a búcsut-adó kén-szag el
futá a tájat, 's a' két szerencse-járó fojtott mé
reggel szágulda el a levelkével. A mint kiértek,

egy pár toborzói szitok pattant ki a jegyző szájá
ból. A félénkebb Schlauch pedig fojtott epével csó
válta fejét, tartván az ólálkodható lelkektől. De
annál szabadabb rést engede boszújának a mint a
pintérhez leértek. Miként gátot tört folyam árja,
ömlött az szájából a kincs- és azt őrző makacs
lelkek ellen, kik a becsületes emberrel csak akként
játszanak, miként nagy urak az árjegyzékeket u
tánok hordogató mesteremberekkel. – Hm! így
duhogott Szovátyhoz, ollyast fel is tenni az em
berről, hogy a pénzzel ne tudna élni! Mai világ
ban a pénzzel megjő az ész, valamint vele el is
ballag. Falukat, pusztákat vennék, grófságot mel
léjök, hintóban járnék, még a szomszéd házhoz
is, kapus ásítoznék a kapumban, és kamasz ina
sok az előszobámban, kiknek semmi haszontalan
embert – ollyat értek, ki kéréssel vagy panasz
szal járulna hozzám – nem lenne szabad beeresz
teni. Dél előtt a pénz-hozókat fogadnám el, dél
ben úrias ebédet enném; azaz ollyat, minél még
a tormának is külhoninak kellene lenni, és csu
pán ollyas gyávákat hivatnék meg ebédemre, ki
ket vendéglésemért bízvást csipkedhetnék, hogy
a víg kaczaj emésztést segítsen elő. A délutánt
mullattatásomra fordítnám, egész éjfélig, s alun
nám öreg villás-reggelizésig, hogy szinte évekig
ne látnám a nap felköltét. Bajt, pert, panaszt
ELBESZÉLÉS. - 231
hadd intéznének helyettem ügyvédeim, tisztjeim,

és felhatalmazottjaim. Lennének ők nevemben fize
tésemért igérők ás halogatók, sőt ha szükséges
gorombák is, míg a jámbor pörös-felek ügyeikre
nem unnának. – Így vőm uram, lelkem! kiált
urat meredezve a fogadós, reggel dejeunè, délben
diné, estve soupèe, s utána játékszín, de né
met vőm uram, német! Elmennék a magyarba is
egyszer esztendőben, darab alatt nagy csörtetés
sel mennék páholyomba, csak azért, hogy orr
fintorítva mondhassam: fi donc ! – Hát nem
tudnék élni pénzemmel ? Ollyast fel is tenni az
emberről! Ezer meg ezer van nálam butább pén
zes, kinek csodálják az eszét! -
No ki hitte volna, hogy a buta Schlauch így
ismerje a nagyvilágot!
Szováty még sokáig morgott, és Schlauch
is duzmadtan tért fogadójába vissza, és mérgé
ben majdnem felede ismét nyájas lenni vendégei
iránt. De megemberlé még is magát, mert úgy
mond: az örökség csakugyan minket illet, 's még
nem múlt el a mi haladt.
Másnap kipihenés után elővevék a pergament,

de azon semmi betűt sem sejthetett Schlauch;
mindazáltal a csalfa adeptus, szeme eleibe tévén
vakkörmét, azon keresztűl e következő talányt
olvasá:
232 A HASZNOSI KINCS-KERESÉS:
Nagy úr ül az én hátamon,
De én hátán a világnak;
Amaz szab rám köntöst, de én
Törvényt népnek és országnak.
Születésem megmondhatod,
De halálom nem tudhatod,
Századokig élek én;
Noha búval, mert vagy fogva

Senyvedek, vagy vándorolva
Tébolygok a föld szinén!
Az okos szívesen fogad,

Ah de csak kurta szállást ad!
Csak ostobánál pihenek,
Vagy ha anyámhoz fektetnek.
S z o v á ty. No atyám uram mit szól erre?

érti-e ?
Schlauch (újját homlokára téve és fon

tolgatva) Nagy úr ül az én hátamon – a bizony
paripa.
S z ov á ty. De hát a ló miként ül a világ
hátán?
Schlauch. Igazság! – tán betegség?
Sz ov á t y. De hiszen azt az okos szívesen
nem fogadja ám!
ELBESZÉLÉS. 233
Schlau ch. Az ostobánál pihen meg –

tudja a manó! hiszen hogy is tudná azt halandó
gyomor megemészteni, mit lelkek főzögetnek?
Szováty az álnok, magához kérte a perga
ment, hogy meghányhassa vethesse annak fogla
latját, s csak egy hétre állott elő a mese meg
fejtésével.
Szováty. Tudja-e már ipam-uram: mi a'
talány megfejtése? – pénz! ipam-uram, pénz!
Schlauch (szemmeresztve és száj-tátva)
Pénz? (vetegetve) Nagy úr ül a hátán – ő a'
világ hátán – törvényt szab – fogva van – búj
doklik – okosnál kurta szállás – ostobánál pi
hen! ez nem igen üt be – okosnál kurta szállás!
– más lesz az fiam uram.
Alig tudta Szováty vele elhitetni, hogy a
lelkeknek igazok van.
Kiki átláthatja, hogy csak olly buta, olly
babona-hálózta értelem kellett a csalás nem sejté
sére, mint pohos Schlauchunkké volt. Szováty
nak és Csepey barátjának az vala tervök, hogy
megunassák vele a járást, várást és lelkek ját
szodtatásait, vagy végre is olly akadályt gördít
tessenek az óriással eleibe, mi miatt a kincs fel
vehető ne lehessen; de a jámborok nem ismerték
a pénz szomjának ki nem fáradható telhetetlensé
gét, 's a minden órán teljesülést leső remény é
berségét. Schlauch még éhesebb lőn a kincsre
234 A HAszNosI KINCS-KERESÉS:
mint eleinte vala, s nem hagya a két barátnak

nyugtot. -
Ezek ugyan még kétszer hasztalan járatták

meg vele hold tőltein az aprílt, minthogy Szováty
egyszer menet lecsúsztatá a szekérről a vérrel fent
hamvasokat, másik hó telésére pedig, Szováty
ágyban fekvő betegséget színlele. De már harma
dik hónapra nem telt csalfaság, s ha telt volna
is, a furfang Csepeynek elkelle öröksége végett
Gömörbe utaznia; így tehát elválasztó fortélylyal
kelle a sarkaló Schlauchot lerázni nyakokrúl, 's
kitálalniok a lidérczséget, melly kettejök közt fő
zetett.
Megjelent éjfélre a két örökös újolag az ó
riás előtt. – Kiálltátok a próbát, így szól ez dör
gő hangon hozzájok, megenyhűltek irántatok a
kincs-őrző lelkek, s ím tágas padlót nyitottak nek
tek, hogy bátran juthassatok a kincshez, mely
lábaim alatt a pinczében van számatokra letéve.
Lépjetek által, 's vegyétek kezetökhöz; de meg
lássátok hogy okosan használjátok azt! Köszönöm
én is, hogy rablánczom valahára leóldtátok, s nyu
galomra bocsáttok. – Isten veletek!
Eltűnt az óriás, s nem látták őt kalandorink
többé, csak a távozónak jóillata ütötte szaglásai
kat, s mélységben a lehúlló lánczzörgése füleiket.
Kétes reménynyel, és áhitozva dobogó szívvel lé
pett Schlauch, vejével együtt a széles padlón ál
ELBESZÉLÉS. 235
tal, s nem messze álmélkodva sejti egy dőledező

pincze ajtaját nyílni feléjök. Égő hársfáklya várta,
egy talpig feketébe őltözött ember kezében őket,
ki szótlanúl vezetébe vándorinkat a pincze torko
latján. – Ó öröm! ó kéj! ó boldogság! egy
szegletben állt, félig földben, félig kívülötte, egy
– avúlt láda, rozsdalepte lakat a reteszére vet
ve. A férfiú mutató-újjával inte szerencsés ván
dorinknak a láda felé; ezek, különösen Schlauch,
mohó áhítozással ragadák meg a két végén állott
vasfogókat. Nehéz volt a teher, és szakadt a tes
tes fogadós homlokáról az izzadtság; de emelte
teljes erejéből, s nem bízná a czipekedést más
ra, ha megszakadna is belé. Nem csekély munká
ba telt, míg a falak közől szabadra segíthették
ki kedves terhöket. Kiértek, de a kocsi még jó
tova állott az aljban; kit érte küldeni? Schlauch
szintúgy nem mert távozni, mint egyedűl marad
ni a ládánál. Újra belekapaszkodtak tehát több
szöri kipihenés után, melyek alatt a csalfa Szo
váty czikornyás átkokat szórt a teher súlya el
len. Leértek hajnalfelé az aljba, s közel a pintér
lakához letették terhöket. Nem merték azt sokszem
eleibe vinni – bement tehát a jegyző a kocsiért;
Schlauch pedig noha a szürkület már erőt vett az
éjen, nem épen szív-dobogás nélkül maradt a kincs
őrzetére. Győztes elégűléssel tették fel azt a ko
csira; Schlauch, miként Jázon elcsent gyapja
20
mellé, felült a láda tetejére, 's hajtattak Peszmeg

felé.
Schlauch. De ugyan hol állhatnak a pin
czében a kádak? sehol sem pillanthatám meg a
zokat. A pincze-gátor is szűk; nem tudom mi
ként mehetnének belé?
Szováty. Ó atyám uram, lelkeknek ez
csak tréfa! Az óriás kúlcs-lyukon is becsúszik, a'
hová neki tetszik. Gondolom: majd rá kerűl a sor
a kádakra is. Átkozom a lelke, ez a láda is nem
kis emelet ám !
Schlauch. Hagyja fiam-uram! ne bánja
ha még egyszer olly súlyos lenne is. Elbajlakodik
vele az ember a hasznáért. Nem tudom mi lehet
benne? a' mint emelgettük, csörrenést hallottam.
Bár csak arany lenne! – Hanem, nota bene
fiam-uram! első hozatalunk enyém ám! Mert tud
ja, néhány száz forintom fekszik benne, aztán én
voltam a dolog kezdője, azt maga is tudhatja
fiam-uram. Hiszen idővel is nem viszem el ma
gammal a más világra.
A fortélyos jegyző tüzesen vítta a maga jo
gát, hogy Cicero sem vítt élénkebben pro aris et
focis. – Együtt szenvedtünk atyám uram ! úgy
mond; 's az egyenes örökös én vagyok, atyám
uram pedig csak accessorium; 's aztán nekem is
van benne száz forintom 's a't. Két előhasú ész
csiklányos ügyész meg nem vitathatta volna a dol
ELBESZÉLÉS. 237
got különben, mint itt ipa és vő. Hevesen folyt a

per, szinte a csárda kapujáig.
Szo v á t y. Hagyjuk el atyám uram; ne
szúrjunk szemet a vendégeknél. – Nem bánom
ám legyen első fuvarunk atyám-uramé, de a má
sodikból nekem ugyan annyi fog kijárni. –
Kezet adtak egymásnak, 's beemelték a ládát
a kamarába, hová azonnalbezárkoztak. Fejsze fokára
kerűlt az agg retesz, s könnyen leperdűlt az Szová
ty izmos ütésére. Remény, kincs-éhezés, és mo
hó áhitozás közt, reszkető kézzel tartotta volt
Schlauch a fedelet; lepattanván pedig a retesz,
felrántotta azt, és Szovátyt terepély testével félre
tolva, kiváncsin kapott be a ládába; – 's egek!
egyszerre kőszoborrá meredt, halvány tekintetet
szegzett a láda foglalatjára, keze aléltan esett el,
és zsibbadozó agyát a guta környékezte! Mert u
ram fia! a kínosan hazaczipelt láda, a várt kincs
helyett – cserep-darabokkal volt teli! felettök egy
összehajtott pergamen-levél feküdt.
A felidegzett remény csalatása, fájdalmat,
szótlan bút, majd ki-ki fakadó dühöt árasztott
Schlauch szivére és nyelvére. Hirtelen nem tudta:
mit véljen? Végre még is gyanakodni kezdett ve
je csínja ellen. De hogy? kivel? mimódon teheté
vala ezt? összeillesztni nem birá. Továbbá: szá
mosak voltak mellette a mentségek is: vele volt,
vele bajlakodott, a vakköröm, születése, s ki
#
vált küzdése az első hozatalú kincsért; ezek mind

mellette harczoltak. A pergamen-irás is nyilván
nem az övé. Így hol meglepte őt a gyanú, hol
pedig foszlott az tőle, sőt voltak olly pillanatai is,
mikben az óriás iránti hiedelem újra erőt vett gyön
ge elméjén. – Tán csak megsértettük, úgy
mond, a kincsőrző lelkeket. Bújában az nap e
szébe sem ötlött megolvasni a pergamen fogla
latját. Más nap Szováty, torok-köszörűlve, e szó
kat olvasá ki neki belőle:
„Szováty Gábor! te megnyert hitvesedben
olly kincset birsz, millyet reád nézve többet föld
nem rejthet. Elégedjél be vele, vagy nem vagy
méltó arra is, a mit birsz. Szerelem, szorgalom
és takarékosság, a te további kincseid, miket csak
önkebledben találhatsz fel ! "
„Schlauch Czíriák ! te a fogadód udvarán

álló kútból, évekig merítgetéd borod közé a kin
cset a földalatti lelkek kegyéből, s most újra ki
vánnád-e sarczolni őket? Jó bor, két messzelyes
öreg iccze és nyájasság, a korcsmárosnak kincsei!
Ám próbáld meg!"
„Az alamizsnálkodás, ha világi gyáva czél
zás a rúgója, csak csereppel kamatozik; ezért a'
földalatti lelkek ím ezzel fizetnek nektek is, azt
adván fizetéstök mellé tanácsúl: hogy a hová nem
tettetek, ne is keressetek ott semmit!"
ELBESZÉLÉS. 239
Most már Schlauch nem kétkede többé előb

beni gyanújában; de mit volt tennie? a szégyen
elhallgattatá őt, nehogy nevetségnek szolgáljon tár
gyul; 's aztán már Szováty az álnok, kedves e
gyetlen leányának férje! Elnyelte tehát a keserű
gyógyszert, s néhány nap múlva enyhűlvén mér
ge; meghányá-veté a lelkek tanácsát, és úgy ta
lálá, hogy az elfogadható. – Megvallotta-e valaha
Szováty a maga lidérczségét vagy sem? arról az
én öreg krónikám, melyet a kókai bíró mester
gerendáján találtam, mélyen hallgat; de azt vilá
gosan említi, hogy Schlauch mind halálig jó bort
mért, csordúltig tőltötte az icczét, s nyájasan
nyújtogatta azt vendégeinek. Miből is az lőn, hogy
a mint koporsójának – melly egy granátosi fa
köpenyegnek elegendő fogott volna lenni – gyá
szos deszkáit terepély tetemeire szegezték, Len
csi a férjével, alig bírták kocsira feltenni a hátra
hagyott kincset.
\
< \~
) | /
) >^
-
-
--~_~~
|
~
-
*
–
~
- *~
895•2F299
1
6
.!" 2 2 1GSR

Fáy András Szépirodalmi Összes Munk

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Fáy András Szépirodalmi Összes Munk

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

COLUMBIA LIBRARIES OFFSITE

Özvegy báró Torday n é.

Történet helye: Pest.

(a báróné laka, mellyben melj-képek csüggnek

rancsol, e nem hallja; e kérdez, ama nem felel.

pedig én kedves Julcsám kegyében jól állok, azt a'

Julcsa. Nézze el az ember! szeretném

be gyakran hoz szemem vigasztalást, 's ébresztést

Talló sy. Jele, hogy sokszor nem gyön

Tallósy. Szegény! pedig be áldott te

e, hogy a jó Julcsa, jót rosszat megosztand ve

Julcsa (szemlesütve a seprővel motoz)

Tallósy. Kell? kell? (esdekelve) csak kell

Julcs a. No no – hiszen ne búsuljon; nem

Tallósy. Angyal! (hirtelen magához ra

Julcs a (neheztelődve.) Soha illy embert!

tolgatva.) No lyánka, te szépen eladtad magadat!

M á li. Siess Julcsa, mindjárt itt lesz az a

M á li. Hahaha! vagy mindkettőnket, nem

Julcsa. Én csak a hívő volnék, hogy Má

ne csúszhatnék az be, hol ajtó ablak nyitva áll.

Máli Tán csak nem gondolod, hogy a gui

Máli. Ah, ne vétkezz ! (hevesen) Nincs le

Máli (lobbal) Erdélyből? – De ki az a

Máli. Így őt feltalálni nem lesz nehéz; s ő

B á r ó n é. Magyarország szép darab föld é

Kardos. Alázatos szolgája édes nagysá

szonykám, ha megún a kocsi mellett gyalogolni.

itt már az üdvözlés, tudom szív, nem pénz kivá

Kardos (örvendő kaczagással.) Hehehe!

Kardos. A feleség édes kisasszonykám,

asszonykám? Mert a nemesség, úgy veszem ész

Kardos. Akadna – akadna; mert az új

laknám egyikben is, míg nagyságoskám úri háza

Má li. De már úgy csak elmegyünk; úgy-e

vont ide a tisztelet, azon alázatos kérdésem:

Máli (évődve.) Régi római pénzben Kardos

B á r ó n é. Ah, hogy jut eszedbe jó Máli?

legszebben csillognak. Ha kedvét találom édes nagy

Kardos (tűzzel.) Él testben, de a per

Kardos (kezet csókol.) Örökös szolgája

ból garast, – csinálok én gazdálkodásommal a

Kardos (jő, kalapját 's pálczáját leveti,

csak ott vagyok, hol évvel ez előtt voltam! – De

Tallósy. Jó reggelt, és sok szerencsét ne

san) Bizonyosan óráját és könyveit jött kiváltani

Kardos. Hm! az úr angyala úgy súgott,

a pénzt meg van nőve, midőn fizetni kell, már

Tallósy. Jó tehát! ha a becsület oly zsib

Kardos. Mit? pisztolyokat? Soha sem volt

Tallósy. Elteszem tehát a pisztolyokat; de

Kardos (réműlve.) Lehetetlen! az nem le

Talló sy. Perünk egyik szóló bizonysága,

Tallósy (mosolygva.) Nem ártana, mert

az egyezkedéseket gátolja; de igéretekkel engem

Kardos. Uzsonnára meghíttam a vendége

K a r d os. No, no, Orsolya asszony!

solyácskám: úgy pattanjak-e ki a világból, mint fé

forintot leszek köteles összesen és egyszerre lefi

drága lyukas. – No most már csak a konyhához

hogy még ma kezemben legyen ám az irás, és a'

A pesti vámfa előtt jőnek Mindszenti Ká

des Károlyom. Ki gyalog jár, nehéz volna annak

zel: miként jajgatott a korcsmáros tegnap-este a'