Aljas trükkel indították 75 éve a második

világháborút
(forrás: origo, Keisz Ágoston, 2014.09.01. 10:07)

1939. augusztus 31-én este a rendkívül feszült nemzetközi helyzetben bombaként robbant a
hír, hogy lengyel támadás érte az akkor Németországhoz tartozó Gleiwitz város
rádióállomását, és több más német célpontot a lengyel határ mentén. A kortársak nem
tudhatták, hogy valójában a németek álltak a provokációk mögött, amit Németország
közvetlen háborús okként használt Lengyelország ellen.

A BBC jelentette 1939. augusztus 31-én, késő este: 

„Jelentések szerint támadás történt a lengyel határ túloldalán, Sziléziában található

Gleiwitzrádióállomása ellen. A német hírügynökség jelenti, hogy a támadásra ma este nyolc
óra körül került sor, amikor a lengyelek erőszakkal behatoltak a stúdióba, és lengyel nyelvű
közleményt kezdtek sugározni. A jelentések szerint a lengyelekre tüzet nyitó német rendőrség
negyedórán belül felülkerekedett a támadókon. A lengyelek közül többen életüket vesztették, a
pontos számok azonban még nem ismertek.” 

A német hírügynökség további jelentéseiből kiderült az is, hogy hasonló incidensre került sor
a hochlindeni vámháznál és Pitschenben, egy erdészeti központnál is. A német jelentések
szerint összesen 21 határincidens történt augusztus végén, amiért kivétel nélkül a lengyeleket
tette felelőssé a német kormány. Másnap hajnalban Hitler – egyebek mellett – a „lengyel
agresszióra” hivatkozva indította meg Lengyelország elleni hadjáratát.
Stukák Lengyelországban a II. világháborúbanForrás:Wikimedia Common

A lengyel-német konfliktus
A Német Birodalom számára 1938 a sikeres hódítások éve volt: márciusban Ausztriát
csatolták a birodalomhoz, szeptemberben pedig Münchenben kötöttek olyan egyezményt,
amelynek eredményeként Csehszlovákia németek lakta területei kerültek Németországhoz. A
németek mindezt fenyegetések és ígéretek révén úgy érték el, hogy egy puskalövés sem
dördült el. Hitler következő célpontja Lengyelország volt. Miként azt a Wehrmacht
tábornokai előtt május 23-án kifejtette, tisztában volt azzal, hogy Lengyelország legyőzése
csak háborúval lehetséges, az Ausztriával és Csehszlovákiával szemben alkalmazott
módszerek nem hozhatják el a „békés hódítás” kívánt eredményét Lengyelország esetében. 

A lengyel-német konfliktus középpontjában az Északi-tenger partján fekvő kikötőváros,

Danzig (mai nevén Gdansk), a hozzá vezető autópálya és a Lengyelországban élő német
kisebbség kérdése állt. Danzig a versailles-i békeszerződés értelmében független városállam
volt, ám Németország 1938-tól kezdődően egyre erőteljesebben követelte, hogy a város ismét
Németország része legyen. A város azonban csak lengyel területen keresztül volt
megközelíthető Németországból, ezért a német kormány azt is követelte, hogy
Lengyelországon át utat építhessen Danzigba. Hitler májusi beszédéből az is kiderül, hogy a
Lengyelország elleni hadjárat nem csupán Danzigról, hanem a „német élettér” növeléséről,
vagyis a hódításról is szól. 

A lengyel kormány határozottan elzárkózott a német követelések teljesítésétől, így a lengyel-

német viszony egyre feszültebbé vált 1939 nyarán. A lengyel kormány Angliától és
Franciaországtól várhatott segítséget, hiszen ez a két ország szintén a német hódító tervek
útjában állt. Lengyelország és Anglia, illetve Franciaország között több olyan szerződés is
érvényben volt 1939 augusztusában, amely fegyveres segítséget ígért Lengyelországnak,
amennyiben nem provokált támadás éri Németország részéről. 

A háború előkészületei 
1939 tavaszán és nyarán már nagyban folytak a Lengyelország elleni német háború
előkészületei. Hitler már április 3-án utasította a német véderőt, hogy a Lengyelország elleni
katonai tervet oly módon kell előkészíteni, hogy „szeptember 1. után bármikor” végrehajtható
legyen. A katonai előkészületek mellett természetesen a diplomáciai tárgyalások is folytak,
amelyeknek fő célja az volt, hogy a többi nagyhatalmat Németország távol tartsa a lengyelek
elleni háborútól. Anglia és Franciaország esetében erre vonatkozóan nem sikerült eredményt
elérni, ám a Szovjetunió jóindulatú semlegességét biztosították az augusztus 23-án megkötött
német-szovjet megnemtámadási egyezménnyel, amelynek titkos függeléke a szovjet és a
német érdekszféra elhatárolását is tartalmazta. 

A katonai és diplomáciai előkészületek mellett szigorúan titkos akciók kidolgozása is

megkezdődött. Augusztus 10-én Alfred Naujocks, az SD, a német biztonsági szolgálat tisztje
személyesen Heinrich Heydrichtől, a biztonsági szolgálat még a nácik körében is rettegett
vezetőjétől arra kapott utasítást, hogy készítsen elő a gleiwitzi rádióállomás és más célpontok
ellen olyan színlelt támadást, amit látszólag lengyelek hajtottak végre. Az elképzelés lényege
az volt, hogy a színlelt támadás révén a német kormány Lengyelországot tüntetheti föl
agresszorként, és felelőssé teheti a háború kitöréséért. Ha pedig Lengyelország a felelős, talán
az angol és francia beavatkozás is elkerülhető, vagy legalábbis a helyzet tisztázásáig
elodázható, ami kulcsfontosságú volt a németeknek a támadás első óráiban. 

A színjáték előkészületei 
A Gleiwitz szélén álló rádióállomás elleni támadás egy nagyobb terv része volt. Az SD
vezetése olyan, a lengyel határ közelében fekvő, elszigetelt objektumokat keresett, amelyek
kiváló célpontjai lehetnek a színlelt lengyel támadásoknak. Így jelölték ki a hochlindeni
vámházat, a pitscheni erdészeti központot és a gleiwitzi rádióállomást. Az előkészületek a
legnagyobb titokban zajlottak, ugyanakkor arról is gondoskodtak, hogy a támadások legalább
részben sikeresek legyenek, aminek érdekében még néhány határőrző Wehrmacht-alakulatot
is máshová vezényeltek az akció előtt. 
A Gleiwitz-i rádióadóForrás: Origo

A teljes akció végrehajtásához közel 200 SS-katonát toboroztak. A számukra ismeretlen

feladat előkészületei során lengyel uniformist és felszerelési tárgyakat kaptak,
megismerkedtek a lengyel hadsereg szokásaival, szabályaival, még a frizurájukat is lengyel
módra nyírták meg. Az SS-katonák egy másik csoportjára a „lengyel civilek” szerepét
osztották, egy harmadik csoport pedig német rendőregyenruhát kapott, az ő feladatuk a
lengyel támadók elleni felmentő sereg eljátszása volt. 

A kiképzést és az előkészületeket követően Naujocks és emberei geológuscsapatnak álcázva

szálltak meg Gleiwitz két szállodájában. Még azt is megtiltották nekik, hogy elhagyják a
várost, hiszen az akciót közvetlenül a háború kirobbanásának nem megjósolható időpontja
előtt néhány órával kellett végrehajtani. Csak az előre megbeszélt jelszóra vártak: ha
elhangzott a telefonban, hogy „Grossmutter Gestorben” – vagyis hogy „Nagymama meghalt”
– indulnia kellett a színlelt „lengyel” támadásoknak. 

A terv az SS-katonákon kívül később további szereplőkkel egészült ki: koncentrációs

táborokból elítélt bűnözőket választottak ki, akiknek lengyel uniformisba öltöztetett holttestét
a provokáció helyszínén hagyják, hogy akár a nemzetközi médiának is bemutathassák „a
lengyel agresszió bizonyítékait”. Naujocks csapatához a rádióállomás működtetésére képes
szakértő és lengyelül beszélő bemondó csatlakozott, akinek feladata egy erőszakos hangú
lengyel közlemény beolvasása volt. Heydrich elképzelései szerint a német rádióhallgatók
döbbenten szembesültek volna azzal, ahogy az esti nyugodt rádiózást puskaropogás, majd
lengyel szöveg szakítja félbe. 
Nem találtak mikrofont 
Hitler már augusztus 25-én kiadta a Lengyelország elleni támadásra a parancsot, ám az utolsó
pillanatban végül - a lengyel-brit szövetségi szerződés hatására - visszavonta az utasítást. A
„lengyel” alakulatok már útnak is indultak, csupán az utánuk küldött motorosok tudták
leállítani az akciót. A következő néhány napban a terv tovább módosult: a hitelesség kedvéért
a Gestapo letartóztatta a Gleiwitz környékén élő Franciszek Honiokot. A német
állampolgárságú, ám lengyel nemzetiségű gazdálkodóról közismert volt a környéken, hogy a
húszas évek elején még harcolt is azért, hogy Szilézia lengyel terület legyen. Az SD-vezetők
szerint az ismert lengyelszimpatizáns Honiok holtteste a rádióállomás lépcsőjén megfelelő
bizonyíték lesz a lengyel agresszióra. 

Hitler augusztus 31-én adta ki újra a parancsot Lengyelország lerohanására. A támadás

szeptember 1-jén hajnalban indult, így a támadás ürügyéül szolgáló provokációt előző este
kellett végrehajtani. Délután négykor elhangzott a telefonban, hogy „nagymama meghalt”.
Naujocks és hat társa lengyel civilnek öltözve érkezett meg este nyolc körül a gleiwitzi
rádióállomás épületéhez. Két embert az épület előtt hagyott őrnek, hogy bevárják a Franciszek
Honiokot szállító autót. 

A többiek berontottak az épületbe, és gyorsan legyűrték az éjjeliőrt és a másik két

alkalmazottat. Ekkor azonban azzal a váratlan helyzettel szembesültek, hogy nem találták
mikrofont, amivel üzenetüket sugározni tudnák. Kiderült ugyanis, hogy a gleiwitizi adótorony
csupán egy átjátszóállomás, ami a breslaui rádió adását továbbítja. Végül mégis találtak egy
mikrofont, és beüzemelték az adót. Először lövöldözés hallatszott, majd a lengyelül beszélő
SS-katona bemondta a mikrofonba, hogy a rádióállomás lengyel kézen van, majd
Lengyelországot élteltő jelszavakat kiáltott a mikrofonba. 

Hányan hallhatták? 
Azt nem tudni, hogy bárki hallotta-e egyáltalán az üzenetet, ugyanis egy olyan speciális
vészfrekvenciát használtak, amit csupán árvizek és más természeti katasztrófák alkalmával
aktiválnak. Hamarosan meghozták az előzetesen injekcióval elkábított Honiokot is, akit aztán
néhány lövéssel megöltek, mintha harc közben esett volna el. Ezt követően az egész alakulat
távozott, az akció nem tartott tovább negyed óránál. 

Eközben lezajlott a másik két akció is: a hochlindeni vámháznál a lengyel katonának öltözött
németek összecsapást színleltek a német rendőröknek öltözött SS-katonákkal. Nagy
felfordulás közepette a levegőbe lövöldöztek, földúlták a vámházat, majd otthagyták a lengyel
uniformisba öltöztetett és kivégzett bűnözőket, hogy az erőszakos támadást bizonyítani
lehessen. Hasonló támadás zajlott az erdészeti központ ellen is. 

A háború első napja 

A német média azonnal világgá kürtölte a támadások hírét, a német csapatok pedig hajnalban
megkezdték a lengyelek elleni hadjáratot. Hitler szeptember 1-jén a Reichstagban nagy
beszédben jelentette be a hadműveletek megindulását, közvetlen okként pedig a három
komoly határincidenst nevezte meg. 
1939. szeptember 1-jén német katonák lebontják a határsorompót a lengyelországi Sopotnál
Forrás:AFP

A francia és a brit kormány kevéssé adott hitelt az események német leírásának, ám a

hadüzenetük néhány napig késett. Szeptember 3-án végül beállt a hadiállapot Anglia,
Franciaország, illetve Németország között. Megkezdődött a második világháború, az
ürügynek szánt incidens pedig a következő nehéz években feledésbe merült. Mai tudásunk
jelentős része arra a vallomásra alapszik, amit Alfred Naujocks tett, miután 1944
novemberében amerikai fogságba került, 1958-ban pedig egy brit újságírónak is elmesélte
saját változatát.