HELLER ÁGNES

Elidegenedés, fetisizmus, eldologiasodás fogalmai

Marx filozófiájában

Mint Hegel bölcsen mondta, minden filozófus saját korát fejezi ki fogalmak for-
májában. Mint Nietzsche szintén bölcsen mondta, minden filozófia voltaképpen
önéletrajz. S ezért minden filozófus, amikor saját korát fogalmakban fejezi ki,
azt másként fejezi ki.
Marx, mint ez köztudomású, a hegeli rendszer felbomlásának s a polgári
világ stabilizálódásának korszakában élt. Ez a kettő összefüggött egymással.
Akkor bomlott fel a hegeli rendszer, mikor — hogy Marxot idézzem - „az Esz
birodalma a burzsoázia birodalmává változott". Ezen a talajon nőtt nagyra a
radikális filozófia s ennek négy nagy alakja: Marx, Kierkegaard, Nietzsche és
Freud. Közülük azonban csak az első, Marx maradt a leglényegesebb ponton
mégis Hegel tanítványa, mondhatnám, legjobb tanítványa. Egyedül ő őrizte
meg a radikális filozófusok közül a nagy elbeszélést, az egyetemes társadalmi
haladás gondolatát.
Csak úgy tudta ezt a gondolatot megőrizni, hogy az Ész helyébe a Tudást,
a világszellem helyébe a termelőerőket állította, s nem a jelent, hanem a jövőt
jelölte meg az emberi haladás céljának, esetleges végpontjának, pozitív, diadalmas
végkifejletének. Ebben a koncepcióban is érvényes marad a hegeli gondolat, hogy
az emberi világ ellentmondásokban fejlődik, hogy az ellentétek harca felbomlaszt
egy társadalmi rendet, s helyébe újat állít, mely az előbbit tagadja, s ugyanakkor
megőrzi, és magasabb szintre is emeli. Csakhogy míg Hegelnél az ellentétek
hordozói történelmi korokként különböznek, addig Marx egységesítette, azaz
univerzalizálta Hegel modelljét. Minden társadalomra a termelőerők és termelési
viszonyok konfliktusa jellemző. Az ellentéteket mindig osztályok, egymással
harcban álló osztályok hordják ki. Egy társadalom - azaz termelési mód - ösz-
szeomlása után születik egy új társadalom, melyben a két ellentétes erő egy ideig
harmonizál, hogy újra ellentétbe kerüljön egymással, és így tovább egészen a
burzsoá társadalomig. Itt ez a konfliktus a legmagasabb szinten ismétlődik,
s forradalmi megoldása után megvalósulhat az Igazi Történelem, tehát az Ész
Birodalma új köntösben.
Marx egész filozófiája ennek a vázlatos alapgondolatnak a „kitöltésére" volt
hivatott. Az alapgondolat — mely már készen állt a korai A német ideológia1

1
Marx 1976.
I6 / HELLER ÁGNES

Feuerbach című fejezetében, melynek megírása jóval megelőzte a politikai

gazdaságtannal való beható foglalkozását - változatlanul megtalálható Agothai
program kritikájábanebben a kései pamfletben.
Mikor Marxról, a filozófusról beszélek, mégsem elsősorban erről az alapgon-
dolatról beszélek, hanem mindarról, ami ezt az alapgondolatot előkészítette, s ami
úgymond „kitöltötte"; elsősorban a Párizsi kéziratokról! és A töke első kötetéről.4
Ha Marx nevét csak úgy megemlítik, nem Marxra, a filozófusra szoktak
gondolni. A névről egy szocialista vagy kommunista politikai szereplőre, ideo-
lógusra, aktivistára asszociálnak. A társadalomtudósok inkább szociológust, egy
új gazdaságelmélet kritikusát, a polgári társadalom bírálóját látják elsősorban
benne. Az első „marxista" gondolkodók, azaz Marx-recipiensek, akik Marxban
mindenekelőtt a filozófust látták, Korschs és Lukács 6 voltak. Lukács még azt a
kijelentést is megkockáztatta, hogy amennyiben Marx minden tétele hamisnak
bizonyulna, módszere akkor is érvényes maradna.7 Módszeren ő a „dialektikus
módszert" értette. S ha ez a kijelentés kissé merész is volt, a „közgazdász", a
„társadalomtudós" Marx elfogadott képét joggal tépázta meg. De mikor Leszek
Kolakowski Marxról írt hosszú fejezetét ezzel a mondattal vezette be: „Marx
német filozófus volt",8 már senkit sem hökkentett meg.
Mégsem tekinthető véletlennek, hogy a 19. század második felében, s bi-
zonyos esetekben mind a mai napig a filozófus Marxot politikai aktivistának,
politikai „teoretikusnak" vagy közgazdásznak tekintik. M á r csak azért sem,
mert többnyire ő maga is önmagát tudósnak és a tudományos szocializmus
megalapítójának tekintette.
A 19. századot egyre inkább a tudományba vetett feltétlen bizalom jellemez-
te: az volt csak igaznak tekinthető, amit tudományosan bebizonyítottak. Még
soká tartott, amíg eljutottunk a Popper megfogalmazta belátásig,1' hogy csak az
tekinthető tudományosan igaznak, amiről feltételezzük, hogy megcáfolható.
Az a gondolati rendszer, elmélet, módszer, melyet feltétlenül és végső soron
igaznak fogadunk el, nem tekinthető tudományosnak, s nem is az. Mondanom

' Marx 1969a.

' Marx 1970.
' Marx 1967.
' Korsch 1966.
* Lukács 1971.
7
Lukács, i. m. 210. „Feltéve, de meg nem engedve ugyanis, hogy újabb kutatások minden
kétséget kizáróan bizonyították volna Marx minden kijelentésének tárgyi helytelenségét, minden
komolyan »ortodox« marxista feltétel nélkül elismerhetné ezeket az új eredményeket, elvethetné
Marx minden egyes tézisét, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is fel kellene adnia marxista
ortodoxiáját."
* Kolakowski 1977/78.
v
Popper ^89.
 Elidegenedés, fetisizmus, eldologiasodás fogalmai Marx filozófiájában / 17

sem kell, Hogy Marx elméletét mint a történelem rejtvényének végső és cáfolha-
tatlan megoldását fogadták el (a „Történelem rejtvényének megoldása" kifejezés
Marxtól ered), azt nem tudományos elméletként, hanem kinyilatkoztatott igaz-
ságként tették magukévá. Különben még az úgynevezett revizionisták is csak
Marx egyes politikai következtetését, s nem tudományos elméletének igazságát
vonták kétségbe. (Hogy ők többnyire az életvidám dilettáns Engelst tekintették
filozófusnak, arról most nem tudok beszélni.)
Előre kell bocsátanom azt, aminek a későbbiekben nagy szerepe lesz, vagyis
hogy egy filozófiai elmélet, gondolat nem cáfolható, csak igazolható. Persze de
facto minden filozófus cáfolható, sokan és állandóan ezt teszik, csakhogy ez a
filozófiai elméletnek cseppet sem árt. Ahogy nem ártott Platónnak, hogy Arisz-
totelész megcáfolta, Descartes-nak, hogy Spinoza megcáfolta, Kantnak, hogy
Hegel megcáfolta, úgy Marxnak, a filozófusnak sem árt, ha megcáfolják. Mint
tudósnak igen, mert a tudományos igazság olyannyira cáfolható, hogy miután
megcáfolták, már senki sem tér vissza rá, hacsak nem tudománytörténettel
foglalkozik. S lám, bár Newtont nem, Kantot ma is szenvedélyesen olvassuk.
A 19. század radikális filozófusai közül azonban egyedül Nietzsche tekintette
magát filozófusnak, bár egészen más értelemben, mint filozófus elődei, de
Kierkegaard vallásos gondolkodóként vagy esetleg költőként tekintett magára,
Freud pedig, Marxhoz hasonlóan, egy szigorú tudomány művelőjének tartotta
magát, s ha egyesek azt mondták, hogy voltaképpen filozófia az, amit művel,
ezt az értelmezést maga részéről sérelmesnek ítélte.
A filozófia alapvető jellegzetessége kezdettől fogva, hogy mind a prezentá-
cióban, mind az érvelésben radikálisan megkülönbözteti a transzcendentális és
az empirikus síkot. Tehát azt, ami elgondolható, de nem tapasztalható (nem is
lehetséges róla tapasztalat), s azt, ami tapasztalt vagy legalább tapasztalható.
Nos, a következőkben arról fogok beszélni, hogy Marxnál ez a két szféra éle-
sen különválik egymástól. S mi több, az el nem idegenedett társadalomról, az
egyesült termelők társadalmáról, a kapitalizmus forradalmi meghaladásának
szükségességéről kidolgozott elméletei mind a transzcendentális és nem az
empirikus sík elemzéseiből erednek, így csak mint filozófiai elvek és elméletek
maradnak érvényesek.
Marx azzal indokolta, hogy elmélete tudományos szempontból igazabb, mint
Ricardo szintén tudományos elmélete, hogy ő a proletariátus szempontjából
foglalt el kritikai álláspontot. A Kanton nevelkedett generáció azonban már
gyanakodhatott volna, hogy a „kritika" szó („a politikai gazdaságtan kritikája")
filozófiai és nem szaktudományos igazságra utal. De a kor annyira el volt telve
a filozófia végének, a hegeli „szellemi halálnak" a meggyőződésével (amit Marx
rossz néven is vett), hogy ezt a gondolatot, ha fel is merült, azonnal elhessegette.
I18 / HELLER ÁGNES

Nem mintha Marx „csak" filozófus lett volna. A British Museum könyvtá-
rának, irattárának nap nap utáni tanulmányozása, számtalan találó empirikus,
szociológiai felismeréshez vezette. Ezek az empirikus elemzéseken alapuló
előrejelzések többnyire igaznak is bizonyultak. Hadd soroljak fel néhány sikeres
tudományos előrejelzést Marx műveiből, mint a tőke koncentrációja és centrali-
zációja, a mezőgazdaság kapitalizálódása, a globalizáció. De míg az empirikus
előrejelzések alapjában beváltak, a transzcendentális elemzésre épülők egytől egyig
megbuktak. A tőkés termelési viszonyok nem akadályozták meg a termelőerők
fejlődését, a proletariátus nem vívott győztes forradalmat, a kapitalista termelési
mód nem omlott össze. Arról nem is beszélve, hogy a tőkés termelés „romjain"'
nem jött létre a termelőerőket határtalanul fejlesztő szocialista-kommunista
társadalom, nem halt el sem az állam, sem a jog, sem a piac (bár a Marx nevé-
ben fellépő diktátorok mindent elkövettek az utóbbi elpusztítására). S nemcsak
a történelem hazudtolta meg a marxi előrelátást, de az elméletet közgazdászok
egész generációja, jó érvekkel, meg is cáfolta (de hogy az ő elméleteik is cáfol-
hatók, az magától értetődő).
Mindez önmagában nem lenne érdekes. Ami érdekes, az egyfajta ellentmondás
vagy - ha úgy tetszik - antinómia.
Tétel: Marx számos empirikus felismerése a tőkés viszonyok jövendő alaku-
lásáról helytállónak bizonyult. De aki ezeket a jelenségeket (tőke centralizálása,
koncentrációja, a mezőgazdaság kapitalizálódása, a trösztök térnyerése, globalizá-
ció) ma tanulmányozza, ezt aligha fogja Marx alapján tenni. Ami tudományosan
(empirikusan) helytálló, az a későbbiekben már nem érdekes. Még Maxwellt
sem olvassa manapság senki.
Ellentétel: mindaz, amit Marx a transzcendentális síkon bemutatott, ami mellett
ezen a síkon érvelt, praktikusan megbukott, s számtalan találó tudományos érvet
is felvonultattak ellene. De mégis csak ez, egyedül ez, ami Marxból eleven, ami
hat és (ha szabad a jövőre vonatkozó kijelentést tenni) hatni is fog. Azért, mert ez
filozófia. S a filozófia, mint erről már szó volt, nem cáfolható, csak verifikálható.
Azaz, akárhányszor megcáfolják, a cáfolat nem árt neki. Porából elevenedik meg,
mint a főnix. S van, ki a jóra, van, ki a rosszra tör vele. A filozófiák részt vesznek
a világ megváltoztatásában, de sosem a filozófusok szándéka szerint.
(Zárójelben teszem hozzá, hogy Marx egy kivételesen tisztességes tudós volt,
aki maga is észrevette ezt az antinómiát, s azt is, hogy ezt ő nem tudja feloldani.
Hiszen csak úgy tudta volna, mint korábban Kant az ő antinómiáit, hogy be-
vallja: az egyik tétel, gondolatmenet a transzcendentális, a másik az empirikus
síkon érvényes. De ezt ő (a „proletariátus" - vélelmezett - „álláspontjáról") nem
 Elidegenedés, fetisizmus, eldologiasodás fogalmai Marx filozófiájában / 19

tehette. Szerintem ezért hagyta félbeli tőke írását pontosan az osztályokról szóló
fejezetnél). 10
Az előbbi feltevésemet - az empirikus és transzcendentális sík megkülön-
böztetését s ennek az alapérvelésben való felhasználását - igyekszem röviden
bemutatni három marxi kategória rövid elemzésével. Ezek a következők: elide-
genedés, árufetisizmus és értéktöbblet.
Elöljáróban jegyzem meg, hogy Marx filozófiából doktorált. Mint köztudo-
mású, disszertációját Démokritosz és Epikurosz atomelméletének különbségéről
írta." Az utóbbi fölényét az „atomok elhajlása" elméletéből eredeztette, azaz a
szabadság ontológiájából. Marx egész filozófiai attitűdje, alapmagatartása már
itt is tetten érhető.
Első érett filozófiai műve a Gazdasági-filozófiai kéziratok (Párizsi kéziratok),
mely csak a múlt század harmincas éveiben jelent meg. Ebben játszik központi
szerepet az elidegenedés fogalma. Eredetileg hegeli fogalom, de Marx kiterjesz-
tette, vagy inkább radikalizálta annak értelmezését. Amikor az ember dolgozik,
termel, alkot vagy akár beszél, a megtermelt dolog, a megalkotott mű, a kifeje-
zett gondolat „külsővé válik", önálló életet kezd élni, függetlenül az alkotójától:
idegen lesz alkotója számára. Marx ezt a gondolatot úgy radikalizálta, hogy a
munkás által megtermelt javak tőkeként nemcsak idegenné, „külsővé" válnak,
hanem úrrá is válnak alkotóik fölött, elnyomják, maguk alá gyűrik azokat.
Mi több, nemcsak a termék idegenedik el, hanem maga a munkafolyamat is.
A munkás munkájában önmagán kívül érzi magát, és csak munkáján kívül érzi
magát önmagánál. A munka a legfőbb „nembeli" tevékenység, az ember lényegi
tevékenysége (ez különbözteti meg az embert az állattól), tehát a munkás saját
nembeli lényegétől fogva él a tőkés viszonyok kötött elidegenedve.'2
Marx felsorolja az „emberi lényeg" minden konstituensét. Ezek a munka, a
társadalmiság, a tudatosság, a szabadság, a sokoldalúság. (A figyelmes olvasó
nyugodtan helyettesítheti a nembeli lényeg kifejezést a „Dasein" fogalmával,
mivel lényegében ugyanarról van szó, a „conditio humana"-ról). Marxnál az
emberi lényeg fogalma az emberi lényeg („Gattungswesen") elidegenedésének
kontextusában jelenik meg először (s talán utoljára?). Az emberi lényeg minden
konstituense elidegenedik, azaz végső soron úrrá válik az egyes ember felett.
Mind az elnyomó, mind az elnyomott elidegenedik az emberi lényegtől; csakhogy
míg az elnyomó jól, az elnyomott rosszul érzi magát az elidegenedésben. Az
ember nembelisége gazdagodik a történelem során, de ez a fejlődés, gazdagodás,
kibontakozás nem jelenik meg az egyén síkján. Minél gazdagabb minden vonat-

10
Marx t9Ó8. 833. sk.
" Marx 1969b.
I!
Marx 1970. 44-55.
I20 / HELLER ÁGNES

kozásában ez a lényeg, annál szegényebb lesz az individuum. (A fiatal Marxnál

a legtöbbször előforduló szó az „individuum".) Az elidegenedés felszámolása,
megszüntetése nem más, mint minden egyes individuumnak a nembeliséggel
való egyesülése.
A filozófiában jártasak itt azonnal rá fognak ismerni egy klasszikus toposzra:
Kant volt az, aki a jövőre kivetítve remélte a „homo nuomenon" és a „homo
fenomenon" (a transzcendentális szabadság és az empirikus természet) egyesülését.
Marx feltételez egy „eredetet" (nem itt, hanem A német ideológiában): az első
történelmi tett az első szükséglet megteremtése.'3 Ez indítja be azt a progresz-
szív folyamatot, mely visszaeséseken keresztül a nembeli lényeg gazdagodása
felé vezet, s végül lehetővé teszi a „happy end"-et (kissé hasonlóan a hegeli
Fenomenológiához), azaz az empirikus és a transzcendentális (individuum és
nembeli lényeg) megtarthatják menyegzőjüket. Igaz, nem a jelenben, de a közeli
jövőben, az „igazi" történelemben, melynek mindezek a viszontagságok csak az
előtörténetének szakaszai. (Mindezeket az összefüggéseket Márkus György
behatóan elemezte a Marxizmus és antropológia14 című, ma már klasszikusnak
számító művében.)
A tőkébzn szereplő fejezet az áru fétisjellegéről teljesen a hegeli Logika mo-
delljét követi, filozófiailag elegánsan. A tőkés termelés módban, írja Marx, az
emberi viszonyok úgy jelennek meg, mintha áruk közötti viszonyok lennének.
Abban a tévedésben vagyunk, hogy a doboz tojásnak mint tojásnak van értéke,
s a pénznek, mellyel megfizetjük, mint pénznek. Holott valójában az emberek
társadalmilag szükséges munkaidejét hasonlítjuk össze. A lényegnek meg kell
jelennie, de ez a lényeg (a tárgy létrehozására társadalmilag szükséges munkaidő)
a tőkés termelési módban (szemben a korábbi termelési módokkal) nem jelenik
meg. Azaz a jelenség itt nem fejezi ki a társadalmi viszonyokat, a kizsákmányolás
természetét. A jelenség helyét a látszat foglalja el, mely nemcsak hogy nem fejezi
ki, de el is takarja (megfordítja) a lényeget, s azt felismerhetetlenné teszi. Az
áru, mint egy fétis, olyan tulajdonságokkal van felruházva, mellyel nem rendel-
kezik. Nos, felesleges magyaráznom, hogy a lényeg-jelenség, lényeg-látszat ősi
metafizikai fogalmak, és csak mint transzcendentális kategóriák értelmezhetők.
Az áru fétisjellege című fejezet A tőke egy neuralgikus pontját zárja le. Arról
árulkodik, hogy a marxi főmű egész, az árut elemző első része csak filozófiai
szempontból értelmezhető.
Cornelius Castoriadis egy szellemes írást szentelt ennek a bizonyos remek első
fejezetnek Marxtól Arisztotelészig-Arisztotelésztől hozzánk^ címmel. Ebben azt

" Marx 1976. 31. skk.

14
Márkus 1971.
" Castoriadis 1978.
 Elidegenedés, fetisizmus, eldologiasodás fogalmai Marx filozófiájában / 21

az álláspontot fejti ki, hogy nem Arisztotelész, hanem Marx volt a metafizikus
gondolkodó. Ez a gondolat ebben a szélsőségességében szerintem biztos nem
állja meg a helyét, már azért sem, mert Arisztotelész Ökonómiaja, mely valóban
nem alapul metafizikán, a szerző nem éppen egyetlen műve volt. Arisztotelész
mint polihisztor ugyanis számtalan tisztán jó vagy rossz empirikus megfigyelésen
és azokra épülő általánosításokon alapuló könyvet írt, vagy inkább diktált, de
ettől még filozófiai művei még a később metafizikának keresztelt „első filozófia"
mintái maradnak.
A tökében az áruról írt első fejezet 1 '' valóban - M a r x szándéka szerint - a
könyv alapfogalmát dolgozza ki; azt az alapfogalmat, mellyel minden ezután
következő fejezet (mint következtetés) operál. Ez az alapgondolat minden termék
„szubsztanciájára" vonatkozik (a szubsztancia szót Marx használja).
A termék (minden termék) szubsztanciája az újra-előállításához társadalmilag
szükséges munkaidő. Ezt nevezzük értéknek („Wert"). Amikor a termék áruvá
válik, ez az érték mint csereérték („Tauschwert") jelenik meg. Ez a jelenség az
árutermelés általánosodásával válik látszattá. Használati érték nélkül, tehát
anélkül, hogy emberi szükségletet elégítsenek ki, a termék értéke nem válhat az
áru csereértékévé. A szükségleti érték teszi lehetővé a csereérték realizálását, de
ahhoz hozzá nem járul. Például egy dzsungel fáinak csak akkor van értékük s
ezzel csereértékük, ha a fákat kivágják, mivel különben tiszta természeti termékek
maradnak. S ha Isten hat munkanapját nem tekintjük társadalmilag szükséges
munkaidőnek a természet előállítása számára, akkor azok a használati értékek
nem testesítenek meg értéket.
A tőke alapfogalma az érték mint egy mű (áru) termelésére fordított, társa-
dalmilag szükséges munkaidő megtestesítője. Elgondolható, de nem tapasztal-
ható transzcendentális kategória. S a mű leglényegesebb elmélete erre a tisztán
transzcendentális kategóriára épül. Ez a fogalom az értéktöbblet fogalma, melyet
Marx egyenesen a transzcendentális értékfogalomból vezet le.
Mikor Marxot arról faggatták, hogy elméletében mi az új Ricardóéval szem-
ben, azt válaszolta, hogy legfontosabb újítása az értéktöbbletnek a profittól való
megkülönböztetése volt. Azaz, hogy egy empirikus fogalmat egy transzcen-
dentális fogalommal, a tudományt filozófiával helyettesítette, s valóban ebben
állt a zsenialitása.
A Smith és különösen Ricardo által kidolgozott munkaérték-elméletet mint
közgazdaságtani elméletet azóta sokszor megcáfolták, s így Ricardo műve
manapság a gazdaságtörténethez tartozik. Azaz gazdaságtörténészek olvassák,
és gazdaságtörténeti kurzusokban tanítják. Nincsenek lelkes hívei, imádói,
követői. Marx is a munkaérték-elméletből indul, hiszen művét erre (a maga

"' Marx 1967. 41-85.

I22 / HELLER Á G N E S

korában legprogresszívebb elméletre) alapozza. Csakhogy, mint láttuk, annak

egy empirikus fogalmát (profit) egy transzcendentális fogalommal (értéktöbblet)
helyettesítette, s ezzel a gazdaságtudománnyal annak kritikáját, azaz filozófiáját
állította szembe.
Marx minden további elméleti újítása ebből a helyettesítésből következett: hogy
a tőkés termelési viszony korlátja a termelőerők fejlődésének, hogy a termelőerők
szét fogják törni ezeket a korlátokat, a tőkés termelési mód szükségszerűen omlik
össze, hogy egy másik termelési módnak adja át a helyét. S ha nem szükségszerű,
hogy mindez a proletariátus forradalmával, a „minőségi ugrással" kezdődjön, ez
mégis valószínű. Mindez az értéktöbblet elméletére alapozódott.
Hogy a tőkés termelési mód romjain majd egy új, szocialista, kommunista
termelési mód jön létre, az egyesült termelők társadalma, mely a bőség tár-
sadalmához vezet, egyenesen az értékszubsztancia elméletére támaszkodik.
A bőség társadalma (Agotkaiprogram kritikája), ahol a szükségletek kielégíté-
sére szolgáló tárgyak, intézmények, eszközök gyorsabban nőnek, mint maguk
a szükségletek, feltételezi, hogy egyetlen hiány létezik csak, s ez az idő hiánya.
A természet ugyanis korlátlanul és ingyen szolgáltatja nekünk kincseit. Mind a
„külső", mind a „belső" (emberi) természet határai korlátlanul visszaszoríthatok
(„Zurückweichen der Naturschrankcn"). A természeten tehát minden vonatko-
zásban növekvő mértékben uralkodunk. így hiányról többé nem beszélhetünk,
tehát „gazdaságról" sem, mert a gazdaság a hiánnyal való gazdálkodás, s így a
bőség társadalmában, ahol minden szükségletünket ki fogjuk tudni elégíteni,
a gazdaságra egyre kevésbé lesz szükség. Mindezek a következtetések, lehető-
ségek, jövendőmondások, mint említettem, az értéknek (a szubsztanciának) az
újratermeléshez társadalmilag szükséges munkaidővel való azonosításán alapult.
Ahogy azon a ki nem mondott, de azért sejtetett antropológiai előfeltevésen is,
hogy az ember születésénél fogva jó, és csak a társadalom, mely megbetegíti,
teszi önzővé, agresszívvé, kegyetlenné, rosszá. (Engels könyve, A család, a ma-
gántulajdon és az állam eredete ezt így is mondja ki.)17
Ma ezeket a következtetéseket már alapjában véve senki sem fogadná el, de
a muzsikát, a dallamot, azt igen.
Mi ez a dallam? Az igazságtalanságokon való felháborodás dallama, holott
Marx szemében az igazságosság burzsoá kategória, mivel összehasonlításon
alapszik. A kapitalista társadalom szőrén-szálán való elvetésének dallama, holott
Marx nem beszélt kapitalista társadalomról, s a tőkés termelési módot a legma-
gasabb rendűnek értékelte minden addigi termelőmód között, s elvetett minden
primitivista romantikát. Az utópia dallama, holott Marx meg volt győződve
arról, hogy meghaladott minden utópiát. A politikai zsarnokság elleni lázadás

Engels 1970.
 Elidegenedés, fetisizmus, eldologiasodás fogalmai Marx filozófiájában / 23

dallama, holott Marx számára demokrácia és diktatúra egykutya volt, mivel az

új társadalomban a politika amúgy is elhal. A kritikai gondolkozás dallama,
holott Marx szerint a kultúra kritikája voltaképpen ideológia. Az egyenlőség
dallama, holott Marx számára az egyenlőségre irányuló törekvés az „univerzális
irigységen" alapul.
A filozófia végtelen számú értelmezésre ad módot, a jelentős filozófia külö-
nösképpen. Mind a négy - a kezdetben már említett - radikális filozófus műveit
különbözőképpen értelmezik és fogják értelmezni, mindenki a maga módján,
a maga törekvése és szükséglete szerint. Marx, Kierkegaard, Nietzsche, Freud
elfoglalták helyüket a halhatatlanok között, akiket a halandók mindig a maguk
szükségleteire szabnak. Nekik ebben többé nincs szavuk.

Irodalom

Castoriadis, Cornelius 1978. Valeur, égalité,justice, politique: de Marx á Aristote et d'Aristote

á nous. In Les Carrefours du labyrinthe. Paris, Éditions du Seuil, 324-413.
Engels, Fricdrich 1967. A család, a magántulajdon és az állam eredete. In Marx-Engels
Müvei. 21. kötet, 1883-1889. Budapest, 21-157.
Kolakowski, Leszek 1977/78. Die Hauptströmungen dcsMarxismus - Entstehung, Entwicklung,
Zerfall. München/Ziirich, Piper Verlag.
Korsch, Kari 1966. Marxismus und Pbilosopbie. Frankfurt am Main, Europaische Verlagsanstalt.
Lukács G y ö r g y 1971. Történelem és osztálytudat. Budapest, Magvető Kiadó.
Márkus György 1971. Marxizmus és antropológia. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Marx, Kari 1967. A tőke. I. kötet. In Marx-Engels Müvei. 23. kötet. Budapest, Kossuth Kiadó
Marx, Kari 1968. A tőke. III. kötet. In Marx-Engels Müvei. 25. kötet. Budapest, Kossuth
Kiadó.
Marx, Kari 1969a. A gothai program kritikája. In Marx-Engels Müvei. 19. kötet, 1875-1883.
Budapest, Kossuth Kiadó, 1 1 - 3 0 .
Marx, Kari 1969b. A démokritoszi és epikuroszi természetfilozófia különbsége. Budapest, Kos-
suth Kiadó.
Marx, Kari 1970. Gazdasági-filozófiai kéziratok. Budapest, Kossuth Kiadó.
Marx, Kari 1976. A német ideológia. In Marx-Engels Müvei. 3. kötet. Budapest, Kossuth
Kiadó.
Popper, Kari 1989. A bistoricizmus nyomorúsága. Budapest, Akadémiai Kiadó.