IV. A DÉMONI SUGALMAZÁSOKRÓL
MIÉRT BÜNTETIK JOBBAN A BŰNÖS
A sugalmazások nemcsak emberektől származ-
hatnak, hanem démonoktól is; mivel megesik, hogy
nem szavakkal, hanem inkább tettek segítségével
ösztökélnek bűnre. Nagy tudással rendelkezvén -
mind tapasztalataik, mind elméjük élessége révén
(ezért hívják őket démonoknak, azaz tudósok-
nak)69 - ismerik a dolgok természetes erőit, ame-
lyek könnyen hathatnak emberi gyarlóságunkra,
hogy kéjvágyra vagy más heves szenvedélyekre ösz-
tönözzék. Isten engedélyével olykor mélabussá
tesznek egyeseket, azután pedig, ha kérik őket, or-
vosságokat küldenek, s így a betegek, mivel szenve-
déseik megszűnnek, gyakran azt hiszik, hogy a dé-
monok gyógyították meg őket. Egyiptomban Isten
megengedte, hogy a varázslók számos csodát tegye-
nek Mózessel szemben;70 valójában a dolgok ter-
mészetes erőinek ismeretében cselekedtek, és nem
mondhatók ezen erők teremtőinek, csak felhaszná-
lóinak, éppen úgy, ahogyan az, aki Vergilius re-
ceptje alapján megőrli egy ökör busát, hogy méh-
rajt hozzon létre,71 sem nevezhető a méhek terem-
tőjének, csak születésük előkészítőjének. Így teszik
,,
lehetővé a démonok számára is a dolgok termé-
szetéről való ismereteik, hogy fölkeltsék bennünk
az érzéki vágyat vagy a lelkület más szenvedélyeit;
az ehhez szükséges szereket általunk nem ismert
mesterkedések útján megízleltetik velünk, vagy
ágyunkba helyezik, vagy más külső és belső inódo-
kat találnak alkalmazásukra. A füvek, a magvak, a
fák és a kövek számos természetes erővel bírnak,
melyek képesek lelkületünket fölizgatni vagy meg-
nyugtatni, bárki, aki alapos ismeretek birtokában
használja ezeket, könnyűszerrel képes megtenni a
fentieket. 72
72
V.
CSELEKEDETET, MINT MAGÁT A BŰNT?
Egyesek - hallván, hogy azt állítjuk: a bűnös
cselekedet önmagában nem bún és azt nem is növe-
li - meglepődve kérdezhetik, hogy miért szokás
mégis a bűnbánókra szigorúbb vezeklést kiszabni a
vétek tényleges elkövetéséért, mint magáért a vét-
kességért. Erre mindenekelőtt azt felelhetem, hogy
még jobban kellene csodálkozniuk, amikor azt lát-
ják, hogy sokszor olyanokra is súlyos vezeklés vár
,i
bűntetésképpen, akik egyáltalán nem vétkesek,
nemegyszer pedig olyanokat kell megbüntetnünk,
akikről tudjuk, hogy ártatlanok. Tegyük föl példá-
ul, hogy egy szegény anyának nincs elegendő ruhája
ahhoz, hogy mind a bölcsőben alvó csecsemőjét be-
takarja, mind maga is felöltözzék. Megesik a szíve a
gyermeken, a testéhez szorítja, hogy a saját rongya-
ival melegítse föl, s olyan mélységes szeretettel öle-
li magához, hogy természetes gyarlósága áldozata-
ként, akaratlanul megfojtja. "Szeress és tégy amit
akarsz",73 mondja Ágoston. Mégis, ha ez az ügy a
püspök elé kerül, a nő vezeklésképpen szigorú
bünt~tést kap, nem mintha vétkes volna, hanem
1WO.~;
csak azért, hogy ő és a többi asszony a jövőben job-
ban vigyázzanak hasonló körülmények között.
Olyan is megesik, hogy egy embert ellenségei a bíró
előtt vádolnak, s olyan rágalmakkal illetnek, ame-
••
l
lyekből ártatlansága a bíró számára teljesen világos
lesz. A vádlók azonban nem tágítanak, követelik a
pert, s hogy ennek során hallgassák meg őket; a ki-
-~ tűzött napon megjelennek a tárgyaláson, s hamis
tanukat is hoznak magukkal, hogy rábizonyítsák a
vádlottra a bűnösséget. A bírónak nincs semmi
nyilvánvaló oka, hogy elutasítsa a tanukat, a tör-
vény kötelezi rá, hogy fogadja el a vallomásukat, s
73
,
ennek bizonyító ereje alapján büntessen meg egy
ártatlant. Olyat kell büntetnie, akinek nem kellene
bűnhődnie. A törvényt jog szerint követve minden-
képpen el kell ítélnie azt, aki erre nem szolgált
' VI. A LELKI ÉS A TESTI BŰNÖKRŐL
rá.74 Látható tehát, hogy néha értelmes módon le-
het büntetni még azt is, aki semmiféle vétket nem
követett el. Mi meglepő lenne hát abban, hogy
amikor viszont valóban elkövetnek valamilyen vét-
ket, e világban és az emberek között - ám nem a
jövendő életben és Istennél - a tett végrehajtása
súlyosbítja a büntetést? Az emberek a s:zámukra
nyilvánvaló, s nem a rejtett körülmények alapján
ítélkeznek, s nem annyira a vétkességet, mint a tett
következményeit mérlegelik. Csak Isten figyel ke-
vésbé a tettekre, mint a lelkületre, amellyel cselek-
szünk, csak ő állapítja meg a bűnösséget valóban a
s:zándék alapján, s hozza meg a valóban helyes íté-
letet a vétekről. Ezért nevezik a szivek és vesék
vizsgálójának75 és sötétben is látónak.76 Oda is be-
lát, ahova senki más, mert amikor bűneinket bün-
teti, csak lelkületünket veszi figyelembe, a tetteket
nem. Mi viszont, épp ellenkezőleg, nem a lelkület-
k re vagyünk tekintettel, mert nem láthatjuk, hanem
a tettekre, amelyeket ismerünk. Ezért esik . meg
gyakran, hogy mint mondottuk, tévedésből, vagy a
törvény által kötelezve ártatlanokat ítélünk el vagy
bűnösöket mentünk föl. Csak Istenről mondjuk,
hogy látja a szivet és a veséket, azaz minden s:zán-
dékot, amely a lélek szenvedélyéből, vagy a test
gyengeségéből és kéjvágyból fakad.
74
77
fgy tehát minden bűn a léleké és nem a testé,
hiszen vétkezni és Istent megvetni csak őt ismerve
és értelemmel bírva lehetséges. Mégis, némely bű­
nöket lelkieknek, másokat testieknek szoktak
mondani, mert vannak, amelyek a lélek hibáiból, s
vannak, amelyek a test gyengeségéből erednek. A
kívánság, akárcsak az akarat, egyedül a léleké, mert
csak akarva tudunk kívánni vagy vágyni; ennek el-
lenére a test kívánságáról is szoktunk beszélni, épp
úgy, mint a lélek kívánságáról. "Mert a test a lélek
ellen vágyakozik", mondja az Apostol, "a lélek pe-
dig a test ellen",78 azaz a lélek a testi gyönyörért
megkíván valamit, amit azonban értelme ítéletével
elutasít és nem kívánatosnak minősít.
VII. MIÉRT MONDJÁK ISTENT A SZÍV ÉS A VESÉK
VIZSGÁLÓJÁNAK?79
E két említett kívánsággal - a testével és a lel-
kével - kapcsolatban nevezik Istent a szív és a ve-
sék vizsgálójának, azaz a s:zándékok és a belőlük
eredő egyetértések megítélőjének. Mi, akik nem
tudjuk megfigyelni és értékelni e s:zándékokat és
egyetértéseket, ítéleteinkben főként magukra a tet-
tekre vagyunk tekintettel, s inkább a. cselekedete-
-~t_hünt~tj_\iJc1„n.ilnl a Y~llc~k~ti--n~~-azérialkaTma:·
zunk megtorlást a bűnössel szemben, mert saját
lelkének ártott, hanem mert másoknak árthat, in-
kább a köz sérelmeit akarván megelőzni, mint az
egyesekéit, az Úr Péterhez intézett szavainak meg-
felelően: "Ha pedig vétkezik ellened atyádfia, menj
és intsd meg őt négyszem között."80 Azt, hogy »Vét-
kezik ellened«, vajon úgy kell-e értelmezni, mintha
75
 azt jelentené, hogy »nem más ellen vétkezik«, és
ezért szigorúbban büntetni az ellenünk elkövetett
jogtalanságokat, mint azokat, amelyek másokat ér-
nek? Semmiképpen. A »Vétkezik ellened« kifejezés
azt hangsúlyozza, hogy a másik nyilvánosan olyan
'
·'·
módon cselekszik, hogy a példája megronthat té-
ged. Ha ugyanis egyedül önmaga ellen vétkezik,
azaz vétke rejtve marad és csak őt magát teszi bű­
nössé, példája nem csábíthat másokat bűnre. De
még ha senki nem utánozza is a rossz cselekedetet,
sót még ha senki nem tud is róla, úgy helyes, hogy
-~-~!!~~!~~--~ö.z~_tt_. a t~tt súlyos~~~ -~~~!~!~~-!-.!c~­
j.Q~J„~i~t__ ~}elkület v~tk~! mert nagyobb kárt okoz-
hat és példaként sokkal veszedelmesebbé válhatik,
mint a lelkület rejtve maradó vétke. ~~!L~~~~
lc9_Z.J!~k_á_n~l.IB_á_ra vagy . ro~lására lehet, szigorúb-
ban .1.~~ll büntetni:-AmT iiagyö66 íéáiiüiCöz;liaID7o6b
bÜntetési"érdemel a részünkről, s aki súlyosabban
botránkoztatta meg az embereket, azt keményeb-
ben kell megfenyíteni, még ha maga a vétek eny-
hébb volt is.8 1 Nézzük például azt az esetet, hogy
egy férfi a templomban erőszakol meg egy nőt. Ha
ez a nép tudomására jut, kisebb felháborodást kelt
a nő ellen - tehát Isten valódi temploma ellen82
- elkövetett erőszak, mint a köznapi értelemben
vett templom beszennyezése, pedig súlyosabb do-
log meggyalázni egy nőt, mint a falakat, nagyobb a
jogtalanság, ha egy emberi lényt sért, mint ha egy
helyet. Ugyanígy szig~!!ll?.!?!.I!.~~!!~~.k!~tog_~
_tást!._!:!1.!~~---~-.P-~I~~n~s..~gQJ_,,J!Ql~m.Jt.zM.tób.bi.~Q_kJ.c~.!
sú~saE!?J~l~n-~.~~m.éb.en.
Mindezzel nem annyira az igazságosság 'köve-
telményének teszünk eleget, mint a helyes kor-
mányzás kívánalmainak, a köz hasznát szolgálva,
kárát pedig megelőzve. Gyakran büntetünk csekély
bűnöket igen nagy büntetésekkel, nem annyira a
76
vétkesség méltányos elbírálására törekedve, mint
gondosan mérlegelve a károka:t, amelyek a túlságo-
san enyhe büntetésből származhatnak. Ily módon,
Isten ítéletére bízván a lelkület vétkeit, mi a vétkek
következményeiről ítélkezünk, inkább törekedvén,
ahogy mondottuk, a helyes kormányzásra és az
ésszerű elővigyázatosságra, mint a teljes méltá-
nyosságra. Isten viszont mindenkinek a büntetését
a vétek súlyossága szerint határozza meg. Egyenlő- ··
en bünteti meg azokat, akik egyenlően vetették
meg őt, bármi legyen is a rangjuk vagy a hivatásuk.
Ha egy szerzetes és egy világi ember egyformán
egyetért a paráznasággal, s a világi elméjét annyira
betölti e vágy, hogy ha szerzetes lenne, akkor sem
tartaná őt vissza az Isten iránti tisztelet e gyaláza- t
tos tett elkövetésétől, akkor ugyanazt a büntetést
érdemli, mint a szerzetes. Hasonló a helyzet akkor
is, ha két ember közül az egyik nyilvánosan, példá-
jával sokakat megbotránkoztatva vétkezik, míg a
másik titokban, csak magának ártva vele. Ha a ti-
tokban vétkező ugyanazon szándékkal cselekszik,,
mint a másik, és hasonló módon veti meg Istent, az
a tény, hogy nem rontott meg senkit, inkább a vé-
letlenből fakad, mint abból, hogy Isten kedvéért
tartózkodott ettől vagy mérsékelte magát: követke-
zésképpen Isten előtt e két ember egyformán vét-
kes. Mert Isten csakis a lelkületet veszi figyelembe,
nem pedig a tettek következraényeit, amikor a jót
és a rosszat viszonozza, s nem vétkünk vagy jó aka-
ratunk eredményeit mérlegeli, hanem lelkületün-
ket bírálja el, inkább a szándékot nézve, mint cse-
lekvésünk külső hatását. A tettek, mint már mon-
dottuk, egyaránt lehetnek a majdan elkárhozók és
a választottak cselekedetei;83 önmagukban teljesen
közömbösek, és csak a cselekvő szándéka alapján
nevezhetjük őket jóknak vagy rosszaknak; nem
77
 azért, mert jó vagy rossz ilyen és ilyen módon csele-
kedni, hanem mert ezeket a tetteket jól vagy rosz-
szul, azaz helyes illetve helytelen szándékkal végez-
ték. Hiszen, ahogy Szent Ágoston mondja, a rossz
'
~i
létezése is jó, hiszen Isten a rosszat is jól használja
föl (másképp meg sem engedné, hogy létezzék), ám
ettől még a rossz önmagában semmiképpen se lesz
jó. 84 Amikor tehát azt mondjuk, hogy egy ember
szándéka jó és cselekedete jó, ~~! -~.9JQg!Q!J~~~~­
l_\iJJ~" tudniillik aszándékrólés a cselekedetről, ám
'"mégis csak egyetlen jóságról~· ·a-szarid~röl,-éppen
úgy, mint amikor egy jó emberről s e jó ember fiá-
ról szólva két emberrel van dolgunk, de nem két jó-
sággal. Egy embert a saját jósága alapján lehet jó-
nak nevezni, de a jó ember fiáról beszélve ettől
még nem tulajdonítunk a fiúnak semmi jóságot;
ugyanígy a szándék önmagában jó, de a tett csak
akkor érdemli meg e minősítést, ha jó szándékból
fakad, nem pedig önmagában. Egy és ugyanazon jó-
ság tehát az, amelynek alapján jónak nevezzük
mind a szándékot, mind a tettet, ahogyan egy és
ugyanazon jóság az, amelynek alapján jó emberről
és jó ember fiáról vagy jó emberről és az ember jó
akaratáról beszélünk.
Azok tehát, akik azzal az ellenvéleménnyel
szoktak előhozakodni, hogy a szándék tényleges
megvalósulása méltó a viszonzásra, illetve a szán-
dékért járó viszonzás növelésére, számoljanak az-
zal, hogy véleményük felületes. Állításuk szerint itt
két jó dologról van szó, a jó szándékról és a jó
szándék következményéről, márpedig két jó együtt
többet ér, mint az egyes jók. Válaszként hadd kér-
dezzem meg: ha föltesszük is, hogy az egész többet
ér, mint az egyesek, ezzel már azt kényszerülünk
föltételezni, hogy nagyobb viszonzást érdemel?
Semmiképpen. Hiszen létezik számos olyan élőlény
78
és élettelen dolog, amelyek együttesen többfélére
használhatóak, mint külön-külön, s mégsem jár
semmiféle ráadás az egészért, amelyet alkotnak.
Hiszen például egy ökör és egy másik ökör vagy egy
ló együtt, vagy egy fadarab és egy másik fa- vagy
vasdarab együtt jó dolgok, és egyesítve többet ér-
nek, mint külön, mégsem jár értük nagyobb ellen-
szolgáltatás. Ez kétségkívül igaz, mondod erre, de
abból következik, hogy e dolgok nem szerezhetnek
érdemeket, hiszen nem rendelkeznek értelemmel.
De tetteink talán értelmesek, hogy érdemeket sze-
rezhetnek? Nyilvánvalóan nem, feleled, de mégis
érdemszerz6nek mondjuk őket, mivel lehetővé te-
szik, hogy érdemeket szerezzünk, azaz általuk vá-
lunk méltóvá arra, hogy viszonzást kapjunk vagy a
már kiérdemelt viszonzás növekedjék. Ám éppen
ezt tagadtuk az imént, s ime egy újabb indok arra,
hogy tagadni kell: Tételezzük fel, hogy két ember
egyformán úgy határoz, hogy menhelyet létesít a
szegények számára, s az egyik tökéletesen meg is
valósítja jámbor célkitűzését, míg a másiktól elra-
bolják összegyűjtött pénzét, s így nem tudja tervét
kivitelezni, bár semmiben nem vétkezett, s kizáró-
lag az elszenvedett erőszak akadályozta. Vajon ez a
külső körülmény csökkentheti-e érdemét Isten
előtt? A mások gonoszsága kisebbítheti-e Isten jó-
indulatát iránta, aki minden tőle telhetőt megtett
Istenért? Ha így lenne, a nagyobb gazdagság job-
bakká és érdemesebbekké tehetne bennünket, azaz
önmagában véve érdem volna vagy növelhetné az
érdemet, s minél tehetősebbek lennének az embe-
rek, annál jobbakká válhatnának, mert javaik bősé­
ge lehetővé tenné, hogy jó cselekedeteik szaporítá-
sával növeljék jámborságukat. Ám ostobaság lenne
azt képzelni, hogy a gazdagság bármit hozzátehet
az igazi boldogsághoz, azaz a lélek méltóságához,
79
 7~
vagy hogy a vagyon hiánya csökkentheti a szegé-
nyek érdemeit. S ha a javak birtoklása nem teheti
jobbá a lelket, kedvesebbé sem teheti Isten előtt, és
semmiféle boldogságot nem érdemelhet ki a szá-
mára.SS
VIII. A KÜLSŐ CSELEKEDETEK VISZONZÁSÁRÓL
Ezzel nem tagadjuk, hogy földi életünkben szá-
molnunk kell a jó és a rossz tettekkel, hogy a juta-
lom és a büntetés, amelyet alkalmazunk, ösztönöz-
hessen a jóra, illetve elfordíthasson a rossztól, és
hogy mások okuljanak a példán, megtanulva azt
tenni, ami helyes, s kerülni ami helytelen. 86
IX. ARRÓL, HOGY A KRISZTUSBAN EGYESÜLT ISTEN
ÉS EMBER NEM VALAMI JOBB, MINT ISTEN
EGYMAGÁBAN
Végül, visszatérve a nézetünkkel szemben tá-
masztott előbbi ellenvetésre, amely szerint egy jó-
hoz egy másik jót hozzáadva valami olyat kapunk,
ami jobb, mint részei önmagukban, óva intelek, ne-
hogy ebből még azt a következtetést is levond, hogy
Krisztus, tehát az egyetlen személyben egyesült Is-
ten és ember jobb, mint Krisztus istensége vagy
embersége külön, tehát az emberrel egyesülő Isten
vagy az Isten által fölvett ember önmagában. Bizo-
nyos, hogy Krisztusban mind a fölvett ember, mind
az őt fölvevő Isten jó, és hogy e két szubsztancia
csak jóként értelmezhető, ahogyan minden egyes
emberben a testi szubsztancia nem kevésbé jó,
mint a testetlen szubsztancia,87 bár a test jósága
semmiképpen sem fontos a lélek méltóságának
80
1
vagy érdemének szempontjából. De ki merészelné
a Krisztusnak nevezett egészet, amely egyszerre Is-
ten és ember, vagy a dolgok bármely sokaságát Is-
ten fölé helyezni, mintha lehetne valami jobb an-
nál, aki a legfőbb jó, s akitől az összes dolgok kap-
ták mindazt a jót, amijük csak van? Még ha bizo-
nyos segédeszközöket vagy elsőrendű okokat88 nél-
külözhetetlennek tartunk is Isten számára ahhoz,
hogy valamit megtegyen, bármekkora dologról le-
gyen is szó, semmit sem mondhatunk Istennél
jobbnak. Mégha adott is számos jó létező, s így a
jóság a sokaságban van is, maga a jóság ettől még
nem lesz nagyobb, ahogyan a tudással is sokan ren-
delkezhetnek, vagy a tudományok száma nőhet, s
az egyesek tudása ettől mégsem lesz szükségkép-
pen több, illetve nem fognak nagyobb tudománnyal
rendelkezni, mint addig. Így, mivel Isten önmagá-
ban jó, s mivel számtalan dolgot teremt, amelyek
egyszerre köszönhetik neki azt, hogy vannak, és
azt, hogy jók, őáltala a jóság a sokaságban lesz, s a
jó dolgok száma nő, de ettől még nem lehet egyet-
len jóságot sem az övének fölébe helyezni vagy
akár csak az övéhez hasonlítani. Van tehát jóság az
emberben és van Istenben, és, bár a szubsztanciák
vagy természetek,89 amelyekhez a jóság tartozik,
különbözőek, egyetlen dolog sem helyezhető az is-
teni jóság fölé vagy vele egy sorba, s ezért nem
mondható semmi jobbnak, azaz nagyobb jóságu-
nak, mint Isten, sőt vele egyenlő jóságunak sem.
X. ARRÓL, HOGY A JÓK SOKASÁGA NEM JOBB
EGYETLEN JÓNÁL
De ha a tettről és a szándékról beszélünk,
nincs szó több jóságról vagy jó dologról. Amikor jó
81
 szándékot és jó - a7.az jó szándékból eredő - tet-
tet emlegetünk, csak a szándék jűságát jelöljük
meg; nem azonos jelentéssel használjuk e két eset-
ben a »jó« szót, pedig csak akkor mondhatnánk,
hogy itt több jóval van dolgunk. Ha az »egyszerű
ember« és az »egyszerű mondat« kifejezéseket al-
kalmazzuk, akkor sem mondhatjuk, hogy több egy-
szerű dologról beszéltünk, mert az »egyszerű« mel-
léknév két különböző értelemben szerepelt.90 Ne
kényszerítsenek tehát minket annak föltételezésé-
re, hogy amikor a jó tett hozzáadódik a jó szándék-
hoz, egy jó adódik hozzá egy másik jóhoz, s így
több jó van jelen, amelyek nagyobb jutalmat érde-
melnek, mivel ahogy mondottuk, nincs jogunk itt
több jóról beszélni, lévén hogy a »jó« melléknevet
különböző értelmekben használtuk.
Xl. ARRÓL, HOGY AJÓ SZÁNDÉK ÁLTAL LESZ JÓ A
CSELEKEDET
Amikor azt mondjuk: »jó szándék«, ezen olyan
szándékot értünk, amely önmagában helyes, ha pe-
dig azt mondjuk: »jó tett«, nem úgy értjük, hogy a
tett önmagában rendelkezik valami jóval, hanem
csak azt akarjuk kifejezni, hogy jó szándékból ered.
Ezért ugyanaz az ember különböző időkben ugyan-
úgy cselekedhetik, és tette mégis hol jónak, hol
rossznak minősül, a szándékok különbözősége sze-
rint, s így a jó és a rossz vonatkozásában változó-
\ nak látszik, éppen úgy, ahogyan a »Szókratész ül«
állítás, jobban mondva az ennek tulajdonított érte-
lem, ingadozik az igazság és a hamisság között.
aszerint, hogy Szókratész ül vagy áll. Arisztotelést
azt mondja ezzel az igazság és hamisság közötti in·
gadozással kapcsolatban, hogy nem az igazság és
82
hamisság vonatkozásában változó értelmű kijelen-
tés lesz más, hanem az alany által jelölt dolog végez
mozgást, azaz Szókratész ültéből feláll vagy for-
dítva.91
XII. MINEK ALAPJÁN NEVEZZÜK JÓNAK A
SZÁNDÉKOT?
Némelyek azt gondolják, hogy jó vagy helyes
szándékról lehet beszélni, valahányszor valaki azt
hiszi, hogy jót cselekszik és hogy cselekedete tet-
szik Istennek; ilyen például a vértanuk üldözőinek
esete, akikről az Igazság az Evangéliumban ezt
mondja: "Eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl tite-
ket, szolgálatot vél tenni Istennek. "92 Az. ilyenekről
írja, tudatlanságuk iránti részvéttel, az Apostol:
"Bizonyosságot teszek mellettük, hogy megvan
bennük a buzgolkodás az Istenért, de ez nem olyan,
minőt az ismeret kíván. "93 A7.az megvan bennük a
buzgalom és a vágy, hogy megtegyék azt, amit Is-
tennek tetszőnek hisznek. De mivel lelkületük buz-
galma és törekvése csalatkozik, szándékuk téves és
lelki szemük nem elég jó, nem lát elég tisztán ah-
hoz, hogy óvakodhassék a tévedésektől. Ezért ne-
vezte az Úr - aszerint különböztetve meg a tette-
ket, hogy a szándék jó-e vagy sem - a lelki szemet
(azaz a szándékot) jónak és tisztának, ha képes vi-
lágosan látni, és homályosnak az ellenkező eset-
ben: "Ha szemed jó, egész tested világos lészen",94
ez azt jelenti: ha a szándék helyes, az összes belőle
származó tettek, melyek, mint az anyagi dolgok,
láthatóak, méltók a fényre, a7.az jók. És megfordf t-
va. Következésképpen a szándékot nem azért kell
jónak nevezni, mert jónak látszik, hanem csakis ak-
kor, ha valóban az, tehát ha nem tévedünk, amikor
83
azt hisszük, hogy amit akarunk, tetszik Istennek.
Máskülönben még a hitetlenek is végrehajthatná-
nak jó cselekedeteket, akárcsak mi, mert nálunk
nem kevésbé gondolják azt, hogy tetteik által üdvö-
zülnek azaz tetszenek Istennek. 95
XIII. ARRÓL, HOGY CSAK AZ A BÚN, AMI A
LELKIISMERET ELLEN TÖRTÉNIK96
Ha azonban - abból a meghatározásból kiin-
dulva, amelyet fentebb adtunk a bűnről mint Isten
megvetéséről, azaz mint olyasmivel való egyet-
i Hogy kimerítőbben lehessen válaszolni ezekre
értésről, amiről azt hisszük, hogy nem szabad
egyetérteni vele - megkérdezi valaki, hogy vajon a
vértanukat vagy Krisztust üldözők vétkeztek-e azt
cselekedvén amiről azt hitték, hogy Istennek tet-
l az ellenvetésekre, tudnunk kell, hogy a »bún« szót
sző, és megtehették volna-e bún nélkül, hogy elmu-
lasztják annak teljesítését, amiről azt hitték, hogy
nem szabad elmulasztaniuk, akkor nem válaszol-
hatjuk azt, hogy az említettek vétkeztek, tehát,
hogy a tudatlanság vagy akár a hitetlenség - amely
pedig kizárja az üdvözülést - bűn lenne. 97 Akik
nem ismerik Krisztust, és e tudatlanság miatt el-
vetik a keresztény hitet, mert Isten-ellenesnek hi-
szik, miért vetnék meg Istent, amikor éppen Iste-
nért cselekszenek, úgy ítélve, hogy jól teszik ezt?
Az Apostol98 szerint "ha szivünk nem vádol min-
ket, bizalmunk van Istenhez. "99 Azaz, ha nem cse-
lekszünk lelkiismeretünk ellen, nem kell attól fél-
nünk, hogy Isten szemében bűnösök vagyunk. Ám
ha ezeknek az embereknek a tudatlanságát nem
kell búnükül felróni, hogyan lehetséges, hogy maga
az Úr imádkozott keresztre feszítőiért, mondván:
"Atyám! bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek",1oo és hogy István, e példát követve,
84
könyörgött megkövezőiért: "Uram, ne tulajdonítsd
ezt nekik bűnül"?lOl Hiszen tudjuk, hogy nincs he-
lye megbocsátásnak ott, ahol nem volt vétek, s amit
megbocsátásnak szoktak nevezni, az nem más, mint
a büntetés elengedése, amelyet a vétek érdemelne.
Ráadásul itt István nyilvánvalóan olyan bűnről be-
szél, amely tudatlanságból ered.102
XIV. HÁNYFÉLE ÉRTELEMBEN BESZÉLÜNK
BŰNRŐL?
többféleképpen lehet érteni. Szoros értelemben a
bűn Isten megvetése, azaz, mint fentebb mondot-
tuk, egyetértés a rosszal; e bűntől mentesek a kis-
gyermekek és a született gyengeelméjűek, tehát
azok, akik nem rendelkeznek értelemmel, nem sze-
rezhetnek érdemeket, s akiknek, következéskép-
pen, semmi sem róható föl búnükül, és egyedül a
szentségek által üdvözülnek. Bűnön érthetik továb-
bá a bűn kiengesztelésére fölajánlott áldozatot is, s
ezért mondja az Apostol, hogy Jézus Krisztus bűn­
né lett.103 Bűnnek vagy átoknak nevezik a bún
büntetését is, és ezért mondják, hogy "elenged-
nek"104 egy bűnt, ami azt jelenti, hogy a büntetést
engedik el, vagy hogy az Úr Jézus elvette bűneiket,
azaz elszenvedte bűneink büntetését;!OS vagyis e
bűnök következményét. Ha pedig azt mondják,
hogy a kisgyermekek eredendő bűnben vannak,
vagy hogy, az Apostol szavai szerint, Ádámban va-
lamennyien vétkeztünk,l06 ez azt jelenti, hogy az ő
bűnéből ered a mi büntetésünk vagy kárhozatra
ítéltségünk. S magát a bűnös tettet, sőt a cselekvés-
ben vagy az akarásban való tévedést is sokszor bűn-
85
 nek nevezzük. Hiszen mi mást jelent az, hogy egy
ember bűnt követett el, ha nem azt, hogy megvaló-
sította a bűn következményét? Ebben nincs semmi
meglepő, mert másfelől viszont a bűnt is szokták
cselekedetnek nevezni, ahogyan Atanáz is teszi:
"Számot kell majd adnunk tulajdon cselekedete-
inkről; akik jól cselekdtek, az örök életbe mennek,
akik rosszat cselekedtek, az örök tűzbe. n107 Mert
mik is valójában az itt említett »tulajdon cseleke-
deteink«? Talán az ítélet csak a végrehajtott tettek-
re vonatkozik, s így az egyik nagyobb jutalmat nyer,
mert többet tett, a másik megmenekül a kárhozat-
tól, mert nem tudta megvalósítani szándékát, mint
például maga az ördög is, aki nem érte el az áhitott
eredményt? Távolról sem! Atanáz számára »tulaj-
don cselekedeteink« itt az elhatározott cselekede-
tekkel való egyetértést jelentik, azaz a bűnöket,
amelyeket Isten úgy tekint, mintha ténylegesen
megvalósított tettek lennének, s úgy bünteti eze-
ket, mint mi a cselekedeteket. Amikor pedig István
bűnnek mondja azt, amit a zsidók tudatlanságból
elkövettek ellene, vagy azt a büntetést érti bűnön,
amelyet az ősszülők bűne miatt más ugyanebből fa-
kadó következményekkel együtt elszenvedünk,
vagy azt az igazságtalan cselekedetet, amelyet meg-
kövezésével elkövettek, az a kérés, hogy ez ne vé-
tessék bűnükül, egyszerűen annak óhajtása volt,
hogy ne búnhödjenek testben.108 Mert Isten gyak-
ran testi büntetésekkel sújt egyeseket e világon
anélkül, hogy ezt bármiféle vétek megkövetelné,
bár nem ok nélkül teszi, amikor például lesujt az
igazakra is, hogy megtisztítsa vagy próbára tegye
őket, vagy csak azért engedi meg e csapásokat,
hogy aztán szabadulást hozzon, és így dicsőitsék jó-
téteményéért, ahogyan azzal a vakkal történt, aki-
ről maga az Úr mondja: "Sem ez nem vétkezett,
86
sem az ő szülei; hanem hogy megnyilvánuljanak
benne az Isten művei. n109 S ki tagadhatná, hogy né-
ha ártatlan fiak vesznek el vagy szenvednek gonosz
szüleikkel együtt ezek vétke miatt, ahogy az Szodo-
mában is történt, 110 s ahogy gyakran megesik szá-
mos néppel, hogy még a büntetés kiterjesztése is
növelje a gonoszok rémületét? Ezt látta helyesen
Szent István, és ezért imádkozott, hogy ne vétessék
a zsidók bűnéül a büntetés, amelyet részükrql el-
szenvedett, azaz hogy ne büntettessenek testükben
azért, amit helytelenül cselekedtek.
Ez volt az Úr kívánsága is, amikor így beszélt:
"Atyám, bocsáss meg nekik", 111 azaz: »ne büntesd
őket azért, amit ellenem tesznek, még testi bünte-
téssel sem«, amely pedig teljesen helyénvaló lenne
még akkor is, ha nem vétkeztek volna, mert a bün-
tetés láttán a többiek vagy akár ők maguk is ráéb-
redhetnének arra, .hogy helytelenül cselekedtek. S
úgy illett, hogy az Úr, ennek az imának a példájá-
val, a türelem erényére és a legnagyobb szeretet ki-
nyilvánítására is buzdítson, hogy igéje tanítását,
amely szerint még ellenségünkért is imádkoznunk
kell, saját viselkedésével mutassa be. Amikor azt
mondja "bocsáss meg nekik", nem arra céloz, hogy
korábban vétkéztek, azaz megvetették Istent, ha-
nem csak arra, hogy kaphatnának büntetést, ami
nem ok nélkül történnék, noha nem előzte meg vé-
tek; hasonló annak a Szamária ellen küldött prófé-
tának az esete is, 112 aki mivel evett, megszegte az
Úr parancsát. Ezzel semmiképpen sem vetette meg
Istent, mivel egy másik próféta tévesztette meg; bár
ártatlan volt, halállal bűnhődött, nem vétség miatt,
hanem az elkövetett. tettért. Ahogy Szent Gergely
mondja: "Isten néha megváltoztatja ítéletét, de ter-
vét soha",113 azaz ilyen vagy olyan okból sokszor
úgy rendelkezik, hogy egy korábbi parancsának
87
 vagy fenyegetésének ne szerezzen érvényt. Terve
ettől még szilárd marad, azaz amit előre-tudásban
elhatároz, soha nem marad megvalósulatlan. S mi-
vel megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza föl
fiát, s megfenyegette Ninive lakóit, 114 anélkül,
hogy bármelyikhez is tartotta volna magát, mert
később másként rendelkezett, ezért az említett
próféta is, akinek megtiltotta, hogy az úton egyék,
azt hihette, hogy a döntés megváltozott, s hogy na-
gyot vétkeznék, ha nem hallgatna a másik prófétá-
ra, aki azt állította, hogy az Úr azért küldte, hogy
étellel egyhítse fáradtságát. Vétek nélküli volt te-
hát a cselekedete, hiszen azt hitte, hogy éppen ez-
zel kerüli el a vétket, s a rá hirtelen lesujtó halál
sem ártott neki, mert megszabadította őt a földi
élet megpróbáltatásaitól, s egyuttal példája óvatos-
ságra intette a többieket, akik láthatták egy vétek
nélküli igaz bűnhődését, s annak beteljesülését,
amiről másutt e szavak szólnak az Urhoz: "Mert
igaz vagy, mindent igazságosan intézesz, Ugy ítél-
vén, hogy nem illik hatalmadhoz Kárhoztatni azt is,
ki büntetést nem érdemel", 11 5 azaz »az ilyeneket
nem örök, csak testi halálra ítéled«. Mert ahogyan
egyesek, például a kisgyermekek, érdem nélkül üd-
vözülnek, s egyedül a kegyelem által nyerik el az
örök életet, az sem képtelenség, hogy némelyek
olyan testi büntetést szenvednek el, amelyet nem
érdemeltek meg, mint például a keresztség kegyel-
mének elnyerése nélkül meghalt csecsemők, 116
akik mind a testi, mind az örök halált elszenvedik,
vagy számos ártatlan ember, akit szerencsétlenség
sújt. Mi meglepő van tehát abban, ha az Úr ke-
resztre feszítőinek evilági büntetése teljesen éssze-
rű lehetett volna, mint mondottuk, igazságtalan
cselekedetükért, bár tudatlanságuk fölmenti őket a
vétek alól? Ezért olvassuk: "Bocsáss meg nekik",
88
azaz »ne sújtsd őket azzal a büntetéssel, amelyet
nem volna ésszerűtlenség elszenvedniük«.
Sőt, ahogyan nem mondjuk tulajdonképpeni
bűnnek azaz Isten megvetésének azokat a tetteket,
amelyeket ezek az emberek tudatlanságból követ-
tek el, sem magát e tudatlanságot, épp úgy nem ne-
vezzük szoros értelemben vett bűnnek a hitetlensé-
get sem, habár ez szükségképpen megakadályozza
az értelmük használatára képes embereket abban,
hogy eljussanak az örök életbe. Mert elkárhozásuk-
hoz elegendő, ha nem hisznek az Evangéliumban,
nem ismerik Krisztust, nem veszik föl az Egyház
szentségeit, még ha nem is rossziD.dulatból, hanem
tudatlanságból mulasztják el mindezt.11 7 Az Igaz-
ság igy beszél róluk: "Aki pedig nem hiszen, már
megitéltetett",118 az Apostol pedig ezt mondja:
"Aki pedig ezt nem ismeri el, őt magát sem fogják
elismerni. n119
Ám amikor azt mondjuk, hogy tudatlanságból
vétkezünk azaz cselekszünk helytelenül, bűnön a
cselekedetet értjük és nem Isten megvetését. Mert
a filozófusok is úgy határozzák meg a bűnt, mint
helytelen módon való cselekvést vagy beszédet,
még ha nyilvánvaló is, hogy nincs benne semmi,
ami Isten megvetésével járna. Arisztotelész a vi-
szonyról szóló fejezetben igy ír a viszonylagos dol-
gok hibás megfordításáról: "Ám olykor úgy látszik,
nincs megfordithatóság, ha nem helyesen jelöljük
meg azt, amihez viszonyítunk. Mert ha valaki vét-
kezik, 120 úgy határozva meg például a szárnyat,
hogy »a madár szárnya«, akkor nem mondható
megfordítva, hogy »a szárny madara«. "121 Ha tehát
így bűnről beszélünk, valahányszor hibásan, azaz
üdvösségünkre ártalmas módon cselekszünk, akkor
mondhatjuk bűnnek a hitetlenséget és mindannak
nem tudását, amit az üdvösséghez hinni szükséges,
89
 még ha úgy látszik is, hogy nincs szó Isten semmifé-
le megvetéséről. Én mégis úgy gondolom, hogy az a
szó szoros értelmében vett bún, ami sosem történ-
hetik vétek nélkül. Sokakkal megeshetik, hogy vé-
tek nélkül valók, de nem ismerik Istent vagy nem
hisznek neki, sót helytelen cselekedeteket hajtanak
végre. Milyen vétket vethetünk annak a szemére,
aki nem hisz az Evangéliumban vagy Krisztusban,
mert sosem hallott róla prédikálni? Ahogy az
Apostol frja: "Hogy higgyenek abban, akit nem hal-
lottak? S hogy halljanak, ha nincsenek, akik hirdes-
senek?"122 Kornélius nem hitt Krisztusban, amíg a
hozzá küldött Péter nem hfrdette neki.123 Ám el-
ismerte és szerette Istent a természettörvény sze-
rint, 124 s ezzel kiérdemelte, 125 hogy Isten meghall-
gassa imáját és elfogadja alamizsnáját; ennek elle-
nére, ha el kellett volna távoznia e világból, mielőtt
eljut a Krisztusban való hithez, semmiképp se hi-
hetnénk, hogy elnyerte az örök életet, bármilyen
jónak látszottak is a cselekedetei, s nem a hfvők,
hanem a hitetlenek közé kellene 6t számítanunk,
bármekkora buzgósággal törekedett is az üdvösség-
re, Isten ftéletei "hatalmas mélységek", 126 mert hol
magához von olyanokat, akik elfordultak tőle és
semmi gondjuk üdvösségükre, hol pedig, a kegye-
lem elosztásának kifürkészhetetlen terve szerint,
elutasítja azokat, akik felajánlkoznak és az előbbi­
eknél hajlandóbbak lennének hinni benne. fgy tett
azzal is, aki e szavakkal járult elébe: "Mester, kö-
vetlek téged, bárhova mégy. n127 S egy másiktól, aki
arra hivatkozott, hogy el kell temetnie atyját, még a
kegyelet e megnyilvánulását sem fogadta el ment-
ségként.128 Egyes városok megátalkodottsága felet-
ti haragjában pedig ezt mondotta: "Jaj neked Koro-
zain! jaj neked Betszaida! mert ha Tirusban és Szi-
donban történtek vol~a a csodák, már régen szőr-
90
zsákban és hamuban tartottak volna bűnbána­
tot. n129 S lám, nemcsak hogy prédikált az előbbi vá-
rosokban, hanem csodákat is tett, bár előre tudta,
hogy nem lesznek hajlandóak hinni. Viszont nem
méltatta látogatására azon egyéb pogány városo-
kat, amelyekről tudta, hogy teljesen készek a hit
befogadására. Az itteniek közül azokat, akik haj-
lottak volna a hitre, melytől ily módon megfoszt-
ván elvesztek, ki tarthatná vétkesnek ezért, ami
még csak nem is mulasztásuk következménye? S
mégis azt mondjuk, elkárhozásukhoz elegendő volt
az a tény, hogy hitetlenségben haltak meg, még ha
nem látjuk }s világosan, mi okból hagyta őket vak- ,
ságban az Ur. Ha valaki mégis bűnül róná föl ezt
nekik, a vétek nélkülieknek, ám tegye, ha képtelen-
ségnek tartja, hogy ilyen bún nélkül kárhoznak
e1.130
Mi azonban, mint többször rámutattunk, csak
Akkor beszélünk a szó szoros értelmében vett bűn­
ről, ha a mulasztás vétkével van dolgunk, amelyet
senki sem követhet el úgy, bármilyen korú legyen
is, hogy ezzel ne érdemelje ki a kárhozatot. Ám
nem tudom, hogyan lehetne kisgyermekeknek vagy
olyan embereknek, akiknek nem hirdették Krisz-
tust, vétkéül venni azt, hogy nem hisznek benne,
azaz hitetlenek; s ugyanez a helyzet a leküzdhetet-
len tudatlanság vagy az előre nem látott körülmé-
nyek esetében, például ha véletlenül megölünk egy
embert, akit nem látunk, azzal a nyillal, a.melyet
egy vadra vagy madárra lőttünk ki. Amikor azt
mondjuk, hogy a fentiek elkövetője tudatlanságból
vétkezik, továbbá ha arról beszélünk, hogy nem-
csak egyetértéssel vétkezünk, hanem gondolattal,
szóval, cselekedettel is, akkor a »Vétek« szónak
nem a szűkebb, hanem a tágabb értelmezését hasz-
náljuk, azaz olyan dologra gondolunk, amit helyte-
91
 len megtenni, történjék bár ez tévedésből, mulasz-
tásból vagy egyéb helytelen módon. Ez tehát a tu-
datlanságból való vétkezés; nem vétek, hanem
helytelen módon való cselekvés; gondolattal vét-
kezni annyi, mint azt akarni, aminek akarása hely-
telen; szóval vagy cselekedettel vétkezni nem más,
mint olyat tenni vagy mondani, amit nem szabad,
még ha ez akaratlanul és tudatlanságból történik
is.131 Ezért mondjuk, hogy Krisztusnak vagy tanít-
ványainak üldözői cselekedettel vétkeztek, azt hí-
vén, hogy ezt kell tenniük, ám vétkük sokkal súlyo-
sabb lett volna, ha lelkiismeretük ellenére, megkí-
mélik Jézust és követőit.132
XV. ARRÓL, HOGY MINDEN BÚN TILOS-E
Felvetődik a kérdés, vajon Isten minden bűnt
megtiltott-e nekünk. Ha igenlően válaszolunk, úgy
látszik, Isten nem cselekszik ésszerűen, hisz e földi
élet nem telhetik el úgy, hogy legalább bocsánatos
bűnöket ne követnénk el. Mert ha azt parancsolta
nekünk, hogy minden bűnt kerüljünk, mi viszont
nem tudjuk mindet kerülni, akkor nem édes igát és
könnyű terhetl33 rakott ránk,· igérete szerint, ha-
nem olyat, amelyet aligha hordozhatunk, mert ez
messze meghaladná erőnket, ahogy Péter apostol
mondja a törvény igájáróI.134 Ki képes elkerülni
még egy-egy haszontalan szót is, és szüntelenül
megőrizni azt a tökéletességet, amelyről Jakab be-
szél: "Ha valaki szavában nem hibás, az tökéletes
férfiú"?135 Ugyanő előzőleg ezt mondja: "Sokban
vétünk mindnyájan"; 136 egy másik igen kiváló apos-
tol137 pedig így fr: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen
bűnünk, mi magunk csaljuk meg magunkat és nin-
csen bennünk igai.ság". 138 Azt hiszem, ebből min-
92
denki számára nyilvánvaló: gyarlók lévén nehéz sőt
lehetetlen számunkra, hogy tökéletesen mentesek
maradjunk mindenféle bűntől, ha a bűnt - a fen-
tebb mondottak alapján - tágan értelmezzük,
minden helytelen tettet értve rajta. Ám ha a »bűn«
szót szoros értelmében használjuk, tehát Isten
megvetését jelöljük vele, akkor valóban lehetséges,
bár rendkívül nehéz egész életünk során teljesen
elkerülni. S ahogy már mondottuk, az egyetlen,
amit Isten teljesen megtiltott nekünk, a rosszal va-
ló egyetértés, amivel megvetjük Istent, bár úgy
látszhatik, hogy a tilalom magára a cselekedetre is
vonatkozik; mindezt már kifejtettük, arra is rámu-
tatva, hogy másképp nem is tudnánk engedelmes-
kedni a kapott parancsoknak.
Némely bűnöket bocsánatosnak azaz enyhék-
nek mondanak, másokat halálosnak vagy súlyosak-
nak.139 Az utóbbiak közül azokat, amelyek kitudó-
dása esetén elkövetőjük becstelennek vagy gonosz-
tevőnek minősül, a többitől eltérően gonosztettek-
nek nevezzük.140 A bocsánatos vagy enyhe bűnök
olyan egyetértésből születnek, amellyel azokhoz a
tettekhez járulunk hozzá, amelyekről tudjuk, hogy
nem lenne szabad velük egyetértenünk, de anélkül,
hogy eszünkbe jutna, hogy tudjuk ezt. Hiszen alvás
közben is sok dolgot tudunk, vagy olyankor, ami-
kor éppen nem gondolunk az adott dolgokra. Az
álom ugyanis nem szünteti meg iudásunkat, s épp
µgy nem tesz bennünket ostobákká, ahogyan az éb-
re<Iés nem tudóssabbakká. Néha tehát egyetértünk
hiábavaló f~egéssel vagy evésben, ivásban a mér-
téktelenséggel, tudván, hogy nem lenne szabad ezt
tennünk, ám ez épp a cselekvés közben nem jut
eszünkbe. Ezeket ·a feledékenységünknek tulajdo-
nítható egyetértéseket nevezzük bocsánatos vagy
enyhe btlnöknek, ami azt jelenti, hogy nem kfván-
93