Professional Documents
Culture Documents
Szimeonov Todor - A Mese Titka
Szimeonov Todor - A Mese Titka
A mese titka
A mese titka
Összeállította, részben átdolgozta
Szimeonov Todor
E
gyszer volt, hol nem volt, éltek hajdan egy nő és egy férfi.
Rendesek voltak, szorgosak voltak, boldogan éltek. Egy bánat
azonban nyomta szívüket: gyermekzsivaj nem vidította a házat. A
nő egyszer kérlelni kezdte a férfit: csináljál nekünk egy lányt hóból.
Csinálnék én, de jön majd a meleg, és a lány elolvad – csóválta fejét a
férfi. Te ügyes vagy, faragjál nekünk fából egy lányt! – biztatta a nő.
Faragnék én, de majd oda ül a lány a kandalló elé fonalat fonni, egy
szikra lepattan, a lányka elég… – aggodalmaskodott a férfi. De tudom én
– ragyogott fel a szeme –, holnap oltok meszet, és mészből készítek egy
lányt.
I
degenek megtámadják az országot. Sokan vannak, jól
felfegyverezve, és már a főváros alatt vannak. A császár és az
udvar a megadáson gondolkozik.
Egy kis idő után még azt kérdezi a császár: De mondd csak meg,
honnan tudtad, hogy harmadnapra köd ereszkedik le a folyóra? Az öreg
azt válaszolja: ha igazán szeretjük hazánkat, legelőször meg kell
tanulnunk a természet nyelvét.
E
gyszer a kis herceg virágzó rózsakertet fedezett fel. Ő addig
egy rózsát ismert, amely azt mesélte neki, hogy egyetlen a
világon. Most borzasztóan elszomorodott, lefeküdt a fűbe, és
sírni kezdett. Akkor jelent meg a róka.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág... az, azt
hiszem, megszelídített engem...
- Igen.
- Nincsenek.
- Nincsenek.
E
gy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához:
Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre
szétosztotta köztük vagyonát.
A
z óriási tenger - amely lomhán fel-felsóhajt a partnál - elaludt,
és most mozdulatlanul fekszik a hold világoskék ragyogásával
bevont messzeségben. A lágy, ezüstös víz egybeolvadt ott a
sötétkék déli éggel és mélyen alszik; visszatükrözi a mozdulatlan,
bolyhos felhők áttetsző szövedékét, amely nem takarja el az
aranyhímes csillagképeket. Úgy tetszik, mintha mind lejjebb hatolna az
ég a tenger fölé, mert hallani akarja, mit susognak a nyughatatlan
habok, amint álmosan a partra hömpölyögnek.
Ám, aki arra született, hogy másszék, nem tud repülni!... Ezt
elfeledvén, a kőre pottyant, ép maradt mégis s kacajra fakadt...
Az ördög:
E
gy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is
tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje
már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a
szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek
földet lapátolni a kútba.
Télen csak nagy ritkán tűntek fel az ablak előtt a csikorgó hóban
fekete emberi lábak. A kályhában örökké lángolt a tűz! Egyszer csak
kitavaszodott, és a poros ablaküvegen át a férfi megpillantotta az
eleinte még kopár, utóbb kizöldülő, lombosodó orgonabokrokat. És
akkor, tavaly tavasszal, történt valami, ami túltett a százezer rubeles
nyereményen is, pedig az igazán nagy pénz!
- Nem.
- A rózsát szeretem.
- Ki az?
- Én vagyok...
- Csak ez.
***
Szimeonov Todor
A mesék és forrásuk