Cseri Tízparancsolat PDF

CSERI KÁLMÁN
Tízparancsolat
HARMAT
jt v
*V . . *v .
p .
?*.!
;.‫ן ־‬ /,'A '·íj
;.·*·.·■ ‫ ! ;־‬A . \ · A r iwP
ö
harmat
www.harmat.hu
ISBN 978-963-288-089-1
6 600061
2500 Ft
Ha kivennénk a tízparancsolatot és az
általa sugallt törvényeket a mindennapi
életből, az olyan tragédiát okozna,
mintha a nagyvárosokban egyszerre
kikapcsolnák a közlekedési lámpákat,
és eltávolítanák a jelzőtáblákat
- fogalmaz a szerző előszavában.
Bár a tízparancsolat értelmezése

koronként változhat és időről időre
a hangsúlyok is máshova kerülhetnek,
tömör igazságai nem avulnak el.
Sőt, mintha egyre nélkülözhetetle-
nebbé válnának az emberi együttélés
problémáinak és az erkölcsi élet
kérdéseinek megoldásában.
CSERI KÁLMÁN
TÍZPARANCSOLAT
H a rm a t
B udapest, 2012
T A R T A L O M JE G Y Z É K
A tízparancsolat
Előszó
Előszó a második kiadáshoz
Bevezetés
1. A bibliai tíz ige
Az első parancsolat
2. Isten bemutatkozik
A második parancsolat
3. Faragott képek és képzetek
4. Az apák vétke a fiákban
5. Irgalmasság ezerízig
A harmadik parancsolat
6. Isten neve
A negyedik parancsolat
7. A nyugalom napja
8. A hét első napja
Az ötödik parancsolat
9. A szülők tisztelete
10. Túlm utatni és túllátni
A hatodik parancsolat
11. Megóvjuk vagy megöljük?
12. Emberölés - haraggal és szóval
13. Háromféle elégtétel
14. M ennyit ér az ember?
15. Az öngyilkosságról
16. Öngyilkos rohanás 143
17. Öngyilkos civilizáció 153
A hetedik parancsolat
18. A nemek eredete 165
19. Házasságtörés a házasságban 176
20. Jézus és a hetedik ige 185
21. Jézus a válásról 194
22. A házasság korlátái 203
23. Házasság előtt? 211
A nyolcadik parancsolat
24. Ne lopj! 221
25. M inden Istené 229
26. Tolvaj vágyak 239
A kilencedik parancsolat
27. Hamis tanúk 249
28. Egyetlen rossz szó 260
29. Néhány kérdés 270
A tizedik parancsolat
30. Ne kívánd! 279
31. A kívánság okai 287
32. A kívánság következményei 295
A T ÍZ P A R A N C S O L A T
A kko r m ondta el Isten m indezeket az igéket:
Én, a z Úr, vagyok a te Istened,

aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
Ne legyen más istened rajtam kívül!
Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a

képmására, am ik fe n n az égben, lenn a földön, vagy a fö ld
a latt a vízben vannak!
Ne im ádd és ne tiszteld azokat, m ert én, az Úr, a te Istened,
féltőn szerető Isten vagyok! M egbüntetem az atyák bűnéért
a fia k a t is harm ad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.
De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek
engem, és m egtartják parancsolataimat.
Ne m ondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét,

m ert nem hagyja az Úr büntetés nélkül,
ha valaki hiába m ondja ki a nevét!
Em lékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

H at napon át dolgozz, és végezd mindenféle m unkádat!
De a hetedik nap a te Istenednek,
az Úrnak nyugalom napja.
Semmiféle m u n ká t ne végezz azon, se te, se fiad,
se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod,
se a kapuidon belül tartózkodó jövevény!
M ert hat nap alatt alkotta m eg a z Úr az eget, a földet,
a tengert és m indent, am i azokban van,
a hetedik napon pedig megpihent. A zé rt megáldotta
és megszentelte az Úr a nyugalom napját.
7
Tiszteld apádat és anyádat,
hogy hosszú ideig élhess azon a földön,
amelyet Istened, az Úr ad neked!
Ne ölj!
Ne paráználkodj!
Ne lopj!
Ne tanúskodj ham isan felebarátod ellen!
Ne kívánd felebarátod házát!

Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját,
se ökrét, se szamarát, és sem m it, am i a felebarátodé!
Mózes m ásodik könyve 20. részének első 17 verse
8
ELŐ SZÓ
Az emberiség az őskortól napjainkig bizonyos tilalm akkal és pa-

rancsokkal próbálta szabályozni az együttélést, és ezzel elviselhe-
többé tenni az életet. Azért volt erre szükség, m ert az Isten ellen
fellázadt ember (bűneset) a másik emberrel, sőt önmagával is szem-
befordult, s azóta rengeteg kárt okoz. A törvények megpróbálták
mederbe szorítani, korlátozni az ember gonosz indulatait. A Ham-
murápi-kódextől a m odern polgári és büntető törvénykönyvekig
számos írásos dokum entum tanúskodik erről.
A Bibliában található tíz ige (tízparancsolat) abban különbözik
ezektől, hogy Isten m ielőtt tilalm akat és parancsokat adna, ön-
m agára és az emberért végzett tetteire m utat, amelyekből kitűnik,
hogy ő a világmindenség Ura, m inden ember tulajdonosa és gaz-
dája, aki nagyon szereti a tőle elfordult em bert is. Ő szabályozza az
életet, úgy, hogy az az em bernek a legjobb legyen.
A hívő ember aztán az így megismert Isten iránti szeretettel és
bizalommal kész ezekhez a törvényekhez igazodni, és Jézus Krisz-
tussal közösségben képes is ezeket az életét védő rendelkezéseket
m egtartani. Aki ezt hittel megérti, arra Isten parancsai nem külső
kényszerként, hanem belső késztetésként hatnak, s önként, öröm-
mel, teljes meggyőződéssel enged nekik. Ez m ár a Szentlélek m un-
kája az ilyen emberben.
Am ikor Isten 400 évi ott-tartózkodás után kiszabadította válasz-
tott népét Egyiptomból, és visszavezette az Á brahám nak megígért
földre, útközben a Sínai-hegynél szövetséget kötött vele. A 2Mózes
19 részletesen leírja ennek körülményeit. Isten elsorolta Mózesnek,
m it ígér népének, majd tíz igébe összefoglalva elmondta, m it vár a
néptől. Ezt a tíz igét aztán két kőtáblába vésve írásban is megkapták
m int a szövetség okm ányát (2Móz 20,1-17). Ezt nevezik tízparan-
csolatnak. Valljuk, hogy az ebben foglaltak nemcsak akkor Izraelre,
9
hanem ma is és m indnyájunkra érvényesek, m ert Isten örök kije-
lentése ez.
A Budapest, Pasaréti Református Gyülekezetben 1978-ban sok
kérdés m erült fel a tízparancsolat helyes értelmezésével kapcsolat-
bán. így született meg ez az igehirdetés-sorozat. Eredetileg csak tíz
részre terveztem, de m enet közben annyi új szempont és javaslat,
ellenvetés és részletkérdés hangzott el, hogy 32 lett belőle. Ami-
kor most újra elolvastam, meglepődtem, m ennyit gonoszodott a
világ azóta is. Ma m ár sokkal keményebb, durvább illusztrációkat
kellene és lehetne említenem egy-egy parancsolat megszegésének
szemléltetésére.
A világ a bűn öntörvényűsége szerint egyre messzebb sodródik
Istentől, s ezért az emberi együttélésben és az erkölcsi életben egyre
nagyobb káosz és anóm ia (törvény nélküliség) lesz úrrá. Ha kiven-
nénk a tízparancsolatot és az általa sugallt törvényeket a minden-
napi életből, az olyan tragédiát okozna, m intha a nagyvárosokban
egyszerre kikapcsolnák a közlekedési lámpákat, és eltávolítanák a
jelzőtáblákat. Világítson hát annál jobban m indnyájunknak ez a tíz
ige, amelyekkel Isten ma is m inket véd és segít, m int hegyi úton a
védőkorlát, vasúti átjáróban a jelzőlámpa az úton levőket!
Cseri Kálmán
Budapest, 1994 júliusa
10
E L Ő S Z Ó A M Á S O D IK K IA D Á S H O Z
Vannak igazságok, amelyek az idő múlásával nem avulnak meg

és nem évülnek el. Ilyen az a töm ör igazságcsokor is, amit tízparan-
csolatnak nevezünk.
E súlyos kijelentések értelmezése koronként változhat, s a hang-
súlyok is máshova kerülhetnek. Ennek ellenére az 1978-ban elhang-
zott magyarázatokat ennél az újabb kiadásnál nem aktualizáljuk,
m ert így hitelesek. Érdekes összehasonlítani, milyen tapasztalatok
és várakozások fogalm azódtak meg annak idején egy-egy párán-
csolattal kapcsolatban, s milyenek ma. Mérlegre tenni Goethe meg-
állapítását, mely szerint ‫״‬az emberiség halad, de az ember m arad /
m indig ugyanaz”.
Isten oltalmazó szeretetére, útm utatására - amelynek egyik esz-
köze a tízparancsolat -, irgalm ára a posztm odern korban élő em-
bernek éppúgy szüksége van, m int az ókorban vagy a múlt század-
bán volt. Sőt, ma sokkal inkább!
Segítsen ezek megtapasztalásában m inden kedves Olvasót az ősi
tíz ige tanulmányozása is!
Cseri Kálmán
Budapest, 2012 böjtje
11
A B IB L IA I K Ö N Y V E K R Ö V ID ÍT É S E I
Ószövetség
lM óz Mózes első könyve

2Móz Mózes második könyve
5Móz Mózes ötödik könyve
Józs Józsué könyve
Bír A bírák könyve
lSám Sámuel első könyve
2Sám Sámuel második könyve
lKir A királyok első könyve
2Kir A királyok m ásodik könyve
IKrón A krónikák első könyve
Zsolt A zsoltárok könyve
Péld A példabeszédek könyve
Préd A prédikátor könyve
Ézs Ézsaiás próféta könyve
Jer Jeremiás próféta könyve
JSir Jeremiás siralmai
Ez Ezékiel próféta könyve
Ám Ámósz próféta könyve
Mai Malakiás próféta könyve
12
Újszövetség
Mt Máté evangéliuma
Mk Márk evangéliuma
Lk Lukács evangéliuma
Jn János evangéliuma
ApCsel Az apostolok cselekedetei
Róm Pál levele a rómaiakhoz
lKor Pál első levele a korinthuiakhoz
2Kor Pál m ásodik levele a korinthusiakhoz
Gál Pál levele a galatákhoz
Ef Pál levele az efezusiakhoz
Fii Pál levele a filippiekhez
Kol Pál levele a kolosséiakhoz
IThessz Pál első levele a thesszalonikaiakhoz
2Thessz Pál m ásodik levele a thesszalonikaiakhoz
lT im Pál első levele Timóteushoz
2Tim Pál m ásodik levele Timóteushoz
Zsid A zsidókhoz írt levél
lP t Péter első levele
Un János első levele
BEVEZETÉS
1. A B IB LIA I TÍZ IGE
Először is lássunk néhány általános tudnivalót, majd azokat a

leggyakoribb ellenvetéseket, melyek sokakban megszólalnak a tíz-
parancsolattal kapcsolatban!
1. Isten ezeket a parancsolatokat a választott népnek adta, amely

vele szövetségben élt. Noha egyetemesen érvényes igazságok szólal-
nak meg m inden parancsolatban, Isten ezeket mégis csak az övéin
kéri számon. Rajtuk azonban számon kéri, m ert a szövetség min-
dig kétoldalú. Jelent bizonyos lehetőséget és bizonyos kötelezettsé-
get. Isten hatalmas ígéreteket adott népének, de ezek teljesedésének
feltétele az ő parancsainak m egtartása. Ámósz könyvében van egy
jól ismert ige, amelyet soha nem szabad elfelejtenünk: ‫״‬Csak vele-
tek léptem közösségre a föld m inden nemzetsége közül, ezért kérem
számon rajtatok m inden bűnötöket.” (Ám 3,2) A szövetségen kívül
élők olykor különösebb következmények nélkül is gonoszkodhat-
nak. Isten gyermekei azonban ezt m ár nem tehetik meg. M inket ő
annyira szeret, hogy azonnal ránk terheli vétkeinket, nehogy elme-
rüljünk bennük, és elpusztuljunk.
Ezért elsősorban önm agunkon kell számon kérnünk az engedek
mességet, nem másokon. Ö nm agunkhoz legyünk igazán szigorú-
ak, a másik emberhez az irgalmasság lelkületével közeledjünk, m int
ahogyan azt Jézus is tette! Először a saját szemünkből vessük ki a
gerendát, és utána foglalkozzunk mások szálkáival!
A tízparancsolat tehát m inket véd és m inket kötelez, akik Isten
gyermekeinek valljuk m agunkat. Ezért olvassuk, hogy ‫״‬ne igazod-
jatok e világhoz” (Róm 12,2). M i m ár nem élhetünk bármilyen tör-
vény szerint. Péter apostol írja: ‫״‬többé ne emberi vágyak, hanem
az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralévő idejét! Bi
15
BEVEZETÉS
zony, elég volt abból, hogy a m últban a pogányok szokása szerint

kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézo-
lásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványim ádásokban
éltetek. Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, m ert nem
rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.”
(lP t 4,2-4) Nem rohanhatunk másfelé, ha az Urat követjük.
2. A tízparancsolat két egymástól világosan elkülönülő részre
oszlik. Az első négy az élő Istennel való közösségünkről szól, a má-
sik hat az embernek a másik emberhez való viszonyát szabályozza.
Azért fontos ezt látnunk, m ert feltűnően többet beszélünk a máso-
dik részről, m int az elsőről. Sokszor úgy tűnik, hogy az első négy
parancsolatot nem is olvasták azok, akik idéznek a tízparancsolat-
ból. M intha ez a másik hat m egállhatna valahogy a levegőben, ala-
pok nélkül, tám asz nélkül. Holott a világos isteni sorrend az, hogy
előbb azt tisztázzuk, kicsoda nekünk Isten. Ha felism ertük őt, és
elismertük életünk Urának, akkor a többiről - és ezt szándékosan
élezem így ki - szinte nem is kell beszélni. Ha ugyanis valaki iga-
zán szövetségben él az élő Istennel, akkor szám ára nem kell külön
hangsúlyozni, hogy ne üsse agyon a másikat, ne rágalmazzon, ne
lopjon, ne törjön ki a házasságából, és ne törjön be a másikéba! Ha
az első táblán írottakkal rendben lennénk, sokkal kevesebb bajunk
lenne a tízparancsolat m ásodik kőtáblájával. Ha ez utóbbival sok
a gondunk, az arról árulkodik, hogy Istentől vagyunk messze, őt
nem ismerjük és szeretjük igazán, azaz valójában nem vagyunk az
ő szövetséges népe.
A tízparancsolat két része tehát szervesen összefügg egymással, a
m ásodik csak az elsőből következhet, de az elsőt feltétlenül követi a
második. N ekünk pedig nem a végén kell kezdenünk a megoldást!
M ert hiába küszködik valaki a maga parázna vére ellen, hiába hatá-
rozza el, hogy nem nyúl többé a másikéhoz, hiába akarja a nyelvét
fegyelmezni, hogy ne mondjon rosszat senkiről - nem fog sikerül-
ni. O tt kezdődik, hogy: ‫ ״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened”. Vagy el-
fogadjuk őt Istenünknek, és neki engedelmeskedve, tőle kérve erőt
m indez m enni fog (jóllehet nem zökkenőmentesen, hiszen sohasem
16
1. A B IB L IA I T ÍZ IG E
könnyű Isten akaratának engednünk), vagy az első négy parancso-

lat elhagyásával reménytelen vergődéssé válik még a jó szándékú,
vallásos ember élete is. M ert Isten nélkül nem lehet Isten párán-
csainak engedelmeskedni! De ha m egújulunk és megerősödünk az
ő szövetségében, akkor megáldja törekvésünket, erőfeszítésünket,
és erőt ad ahhoz, hogy tudjunk engedni neki. Ekkor tudjuk a tíz-
parancsolatot pozitívan betölteni, vagyis nemcsak a bűnök ellen
harcolni, hanem egymást szeretni. ‫״‬A szeretet tehát a törvény be-
töltése.” (Róm 13,10) Ez olyan magasabb szintre emeli az ember éle-
tét, ahol m ár nem kell ezekkel a tilalm akkal küzdeni, hiszen aki
szereti a másikat, az nem akarja őt megölni, meglopni, megcsal-
ni. Jézus két mondatba foglalta össze a tízparancsolatot: ‫״‬szeresd az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből
és teljes erődből! A m ásodik ez: Szeresd felebarátodat, m int maga-
dat!” (Mk 12,30-31) íme, ő is hangsúlyozza ezt a két részt, nála is
első az Úr szeretete. Csak ezután tudjuk szeretni a felebarátot, m int
m agunkat.
3. H arm adsorban érdemes felfigyelni e parancsolatok megfő-
galm azására a Biblia eredeti, ősi szövegében. Azt, hogy ‫״‬ne ölj”, az
ott álló igealak m iatt tulajdonképpen úgy kellene fordítani, hogy
‫״‬nem ölsz” vagy ‫״‬nem ölhetsz”. E mögött a nyelvi megfigyelés mö-
gött mély gondolati tartalom rejlik. Ha megérezzük a különbséget,
más súlyt kap az egész tízparancsolat. Am ikor m ondjuk egy fiú az
édesapjával ugyanazon helyiségben szeretne dolgozni, és az apa azt
mondja: ‫ ״‬Fiam, ha velem egy szobában szeretnél dolgozni, akkor
nem cigarettázol”, ez egészen más, m int ha csak ki lenne írva az
ajtóra: ‫״‬Dohányozni tilos!” Az első változat személyes kapcsolatra
utal, valahogy így: ‫״‬Ha velem együtt akarsz lenni, annak én is örü-
lök, gyere, van hely a szám odra - de akkor ugye nem cigarettázol.
Akkor nem cigarettázhatsz.” És a végén jelent egy ilyen parancsot:
‫״‬Akkor ne gyújts rá!”
Ez a példa nagyon gyarló m ódon érzékeltetheti csak azt, aho-
gyan Isten megszólít m inket: ha valóban az én szövetséges népem
vagytok, ha valóban tiszteltek és szerettek engem, ha fontos nek
17
BEVEZETÉS
tek az, hogy hozzám tartozzatok, akkor nem öltök, nem hazudtok,
nem csaljátok egymást. Ha igazán ott vagytok az én közelemben,
akkor nem csalhatjátok meg egymást, akkor nem akarjátok meg-
csalni egymást. És ebben megszólal az evangélium is: Isten védi az
övéit a bűntől. Akinek rendezett a kapcsolata az Úrral, az nem ha-
zudhat, nem gyilkolhat, nem lophat. Nem azért, m ert ő m ár olyan
igaz, olyan erős, hanem azért, m ert az Úr védelmében van. M indig
nagy hála ébred a szívemben, am ikor visszanézve egy-egy utam ra
rádöbbenek, hogy milyen kísértések között őrzött meg Isten az el-
bukástól. Sokszor a szememet takarja el, hogy meg se lássam azo-
kát. M áskor azt veszem észre, hogy annak a kísértésnek, amelyből
korábban m indig bún lett, m ár nincs ereje, hatása rám . Isten kive-
s z í a kívánságot is a szívünkből, ha az ő közelében m aradunk, és
ragaszkodunk hozzá.
4. De m iért kell ezekről egyáltalán beszélni? Hiszen m inden
társadalom nak alapvető érdeke, hogy a benne élő emberek ne öl-
jenek, ne lopjanak, ne hazudjanak. M iért van szükség mégis a
tízparancsolatra?
Ha egy családban m indenkinek újra és újra el kell magyarázni,
hogy m i a kötelessége, és szükséges azt szüntelenül m ondogatni
egymásnak, akkor az m ár régen rossz. Ha egy szerződést azért kell
m indig előhúzni a fiókból, m ert m indkét fél azt keresi, hogy med-
dig m ehet el annak megszegése nélkül, akkor ott valami baj van!
Az ember kiesett a rendből, elveszítette Istent és önmagát. Nem
találjuk a helyünket, ezért olyan sok a helytelenség körülöttünk.
Nem Isten rendje szerint gondolkodunk és élünk, ezért olyan sok a
rendetlenség és rendezetlenség m indannyiunk életében. Isten a tíz-
parancsolattal elénk jön, hogy figyelmeztessen. Szükségmegoldás,
am i a bajt jelzi. Ő viszont tudja és akarja is ezt orvosolni, hiszen
vállalja, hogy újra rendezi a hozzá való viszonyulásunkat és az egy-
mással való kapcsolatunkat.
Am ikor tehát egy-egy parancsolat üzenetére figyelünk, gondol-

junk az alábbiakra:
18
- Milyen ellenvetések szoktak megszólalni bennünk a tízparan-

csolattal kapcsolatban? M indenekelőtt az, am i ettől függetlenül is
ott cseng m ár kisgyermekkorunktól kezdve m indannyiunkban: ne-
kém ugyan ne parancsolgasson senki! De vajon Isten azért adta a
tízparancsolatot, m ert szeret parancsolgatni? Ha az ő Szentlelke vi-
lágosságánál a mélyére nézünk ezeknek a jól ism ert igéknek, akkor
látni fogjuk, hogy inkább azért, m ert szeret m inket, és védeni akar-
ja életünket. Vajon a közlekedési rend szabályait azért fogalmazták
meg és tették kötelezővé, m ert néhány ember nem tudott mit kéz-
deni ráérő idejével, így hát kitalált egy csomó tilalm at és utasítást?
Meg van szabva még az is, hogy az utcasarkon kinek van elsőbbsé-
ge! Kikérheti magának, és berzenkedhet a hiú, öntudatos ember, de
nyilván másról van szó. Ha nem lennének szabályok, ebben a nő-
vekvő forgalomban lassan m indannyian tömegszerencsétlenségek
áldozataivá válnánk. Bizony meg kellett határozni még azt is, hogy
adott esetben kié az elsőbbség. És az ember hiába siet vagy ideges,
meg kell várnia, míg mások elmennek, különben saját magát is ve-
szélyezteti. Ahogyan ezek a tilalm ak és utasítások óvnak, úgy van
Isten parancsai mögött is féltő szeretet. M indegyik egy-egy védő-
korlát a híd szélén, az út külső kanyarjaiban, hogy ne zuhanjunk a
szakadékba. Oltalmazni akarja Isten az embert, akit nagyon szeret.
Ezért evangélium ez a parancsolatgyűjtemény. Ilyen a m i Istenünk.
- A m ásik gyakorlati ellenvetés az, hogy vajon nem túl elavul-
tak-e ezek a parancsolatok, használhatóak-e m a is. Egyáltalán ér-
vényesek-e még?
Am i azt illeti, valóban elég régen, 3000 évvel ezelőtt fogalmazták
meg őket. De akkor tegyük fel azt a kérdést is, hogy vajon nem elég
régóta gyakorolja-e m ár az ember, hogyan lehet tönkretenni önma-
gát és másokat? A mai napig sem tanulta meg, m iként lehetne ez
másképpen. Sajnos az igazság az, hogy a fejlődés és a haladás elle-
nére a szíve mélyén ugyanaz m aradt, aki volt. Ugyanolyan feszült-
ségek között él és ugyanolyan feszültségek élnek benne. M iután el-
fogadjuk, hogy ezeket a parancsolatokat Isten adta nekünk, hisszük
és tapasztaljuk, hogy ma is teljesen időszerűek. Sőt, adott esetben
19
BEVEZETÉS
egészen személyre szólóak, ezért érdemes odafigyelni rájuk és en-

gedelm eskedni nekik.
D e hiszen senki nem tu d ezeknek engedelm eskedni - m ondják
az ellenvetők. És igazuk van. Pontosan ez a helyzet. Hiába a szép
parancsolatgyűjtem ény, nem vagyunk képesek m egtartani a benne
írottakat. Ezért mondja Pál apostol: ‫״‬Tehát a törvény nevelőnk volt
Krisztusig...” (Gál 3,24) M ert aki szeretné m egtartani Isten párán-
csait, az érzi leginkább, hogy nem megy. Ám ebből a tehetetlen-
ségből két szép gyümölcs is kinőhet. Először is rádöbbenünk arra,
hogy csak kegyelemből élhetünk. Nem tudunk úgy élni, ahogyan
szeretnénk, sem úgy, ahogy kellene, és úgy sem, hogy azt igazán
életnek lehessen nevezni. De mivel Isten nekünk mégis életet ígér,
lem ondhatunk a m agunk teljesítményéről, és alázattal elfogadhat-
juk azt, am it ő kínál. így m egtanulunk naponta kegyelemből, bo-
csánatból, ajándékból élni. A m it tőle kapunk, azt használjuk és ad-
ju k tovább másoknak.
A m ásik gyümölcs, hogy egyre gyakrabban és egyre gyorsabban
tu d u n k Isten akaratának mégiscsak engedelmeskedni. Am it a tör-
vény nem tudott elérni az életünkben, azt eléri Jézus Krisztus, ha ott
él valósággal a szívünkben, életünkben hit által. Különös m ódon a
K risztussal járó ember úgy tölti be a törvényt, a tízparancsolatot is,
hogy nem kívülről hangzó előírásokat próbál m inden erejét megfe-
szítve teljesíteni, hanem belső indítás, belső kényszer, belső erő se-
gítségével élhefAsten akarata szerint. Végül is a hívő em ber életében
Isten parancsait a hit által bennünk élő Krisztus teljesíti (Ef 3,16-
18). Az újjászületésben kapott Szentlélek tesz képessé Isten akarata
szerint élni (Róm 8,7-10). Ez az a cél, ahova Jézus Krisztus el akar
és el is tu d m inket juttatni.
Bárcsak minél többen, m inél gyakrabban és folyamatosan ta-
pasztaihatnánk ezt a csodát az életünkben!
- Egy harm adik ellenvetés az, hogy a tízparancsolat tételei a Bib-
lián kívül is megtalálhatóak, vagyis nem kell ahhoz feltétlenül ke-
reszténynek lenni, hogy valaki ne lopjon, ne csaljon és ne öljön.
Pontosan így van, és m indenképpen öröm, ha m ind több nem hívő
20
ember ilyen norm ák szerint akar élni, és ilyen világot szeretne fel-
építeni. Csakhogy a tízparancsolat sajátos többlete a vallások tör-
vénykódexeivel szemben éppen az előbb említett ‫״‬első kőtábla”, és
az a különbség, ami az egyetemesen érvényes emberi felismerések és
az Istentől kapott kijelentés között van. Más dolog ugyanis az olyan
törvényszerűséget komolyan venni, amely mögött ott áll Isten szere-
tete. A felelősség lesz más, m ert felelni csak annak tudok, aki kérdez.
És mivel kérdezni csak egy személy tud, ezért felelősséggel igazán
csak a személyes Istennek tartozom. Ő az, akinek a szeretetét nem
akarom elveszíteni, akivel az összetartozásomat, szövetségemet nem
akarom veszélyeztetni, akit nem akarok megszomorítani. Ez ad iga-
zi erőt ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjak parancsainak.
- Végül gyakran mondják, hogy a Biblia törvényeiben, a tízpa-
rancsolatban különösen is, úgy szólal meg Isten, m intha egyedül
csak neki lenne joga megszabni az emberi élet rendjét. M indjárt az
elején úgy szól, m int aki egyeduralmat, kizárólagosságot követel
meg: ‫״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened...” Azért hangzik ez ellenszen-
vesen, m ert a mai ember büszke arra, hogy szabadon választja meg
isteneit, vagy szabadon dönt úgy, hogy Isten nélkül akar élni.
Ez azonban egy sor kérdést vet fel. Valóban szabadon választ
az, aki azt gondolja, hogy így tesz? Élhet-e az ember istenek, bál-
ványok nélkül? Vajon nem önm agát teszi-e m eg istennek az, aki
ezt így elhatározza? Nem ő szabja-e a törvényt, és ezzel nem a lég-
rövidebb utat választotta-e ahhoz, hogy olyan bálványt állítson
m agának, amelynek az im ádatát m indig igazolni tudja? És vajon
nincs-e ott m inden em berben a vágy, hogy teljes közösségre jus-
són valakivel? Nincs-e ott m indannyiunkban, különösen nehéz
helyzetben, hogy de jó lenne valaki, akiben teljesen megbízhat-
nánk, akinek m indent elm ondhatnánk, akire feltétel nélkül szá-
m íthatnánk, akivel egészen eggyé lehetnénk? És vajon lehet-e tel-
jes közösségre jutni kizárólagosság nélkül? Lehetek-e teljesen egy
valakivel úgy, hogy még m ásik öttel is m indenestől egy vagyok?
Ezt a lélektan törvényei lehetetlenné teszik, és a gyakorlatban sem
tapasztalunk ilyet. Vagy egészen eggyé váltam valakivel, és akkor
21
BEVEZETÉS
senki m ással nem tudok eggyé válni, vagy m egosztom m agam , de

akkor senkivel sem vagyok totális közösségben. Istennel való sző-
vétségünkét a Biblia sokszor a házasság képével szemlélteti. Any-
nyira eggyé, m int a házastársam m al lettem , m ással nem lehetek.
Ha mégis, akkor vele m ár nem vagyok egészen egy. A totalitás és
a kizárólagosság összetartoznak és egymást erősítik Istennel való
szövetségünkben is.
Azért kell ezt világosan látnunk, m ert néha m entegetni kezdik
a teológia oldaláról Isten kizárólagossági igényét. Az a meggyőző-
désern, hogy ennek inkább örülnünk kell, és nyíltan szólni róla.
‫״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened... Ne legyen más istened rajtam ki-
vül!” Ha mégis más isteneket választasz m agadnak, rám m int Iste-
nedre nem számíthatsz. El lehet döntened. Ezért gondolkozzunk el
azon nagyon alázatosan, hogy vajon nem m i választjuk-e a m agunk
isteneit!
Egy idős parasztem ber m ondta el, hogy gyerm ekkorában egy-
szer elhatározta, hogy elbánik a csirkéket lopkodó rókával. Né-
hányadmagával kis csapatot szerveztek, meglesték a rókalyukat,
s m ikor egyszer bent volt a róka, a legsoványabb közülük utána-
nyúlt. Néhány m ásodperc múlva felhangzott a diadalm as kiáltás:
megfogtam, megfogtam! Ám röviddel ezután egy kétségbeesett vi-
sítás: megfogott, megfogott! Nos, így vagyunk m i is a bálványok-
kai! Választunk m agunknak istent: valaki vagy valam i bálvánnyá
emelkedik az életünkben. Hiszen a m i jogunk, a m i hatáskörünk
életünk isteneit megválogatni! De m ihelyt megfogtuk, elkezdünk
visítani: megfogott! M ert m inden, am i Isten mellé nő vagy az ő
helyére kerül az életünkben, olyan zsarnokká lesz rajtunk, am i fö-
lőtt nincs többé hatalm unk. Érdemes egy kicsit m agunkba szállni
és körülnézni, m ert bárm i lehet ez: egy kedves rokon, egy eszme,
netán egy telek valahol a budai hegyek határában vagy a Duna-
kanyarban. Vagy akárm i, am i súlyban, tiszteletben, hangsúlyban,
fontosságban Istennel vetekszik, őt kiszorítja és a helyébe kerül.
Betölti időnket és gondolatainkat, végül ránk telepedve zsarnokká
lesz és megfog.
22
A tékozló fiú példázatában (Lk 15,11-32) a fiú kikérte a ráeső

részt, m ert szabadulni akart az atya kizárólagos fennhatósága alól.
Messze vidékre költözött, és ott elszegődött a vidék egyik polgá-
rához, aki a disznólegeltetést bízta rá. A legmegalázóbb m unkát
végezte, am i az akkori zsidó ember szám ára elképzelhető volt.
Ugyanígy, akinek nem tetszik a mennyei Atya kizárólagos fennha-
tósága, és messze vidékre költözik tőle, az előbb-utóbb feltétlenül
elszegődik. Kénytelen lesz a vidék valamely polgárának szolgála-
tába állni, és az őt m indenképpen valamiféle disznó legeltetésére
fogja küldeni.
Ezért szabad ö rülnünk annak, hogy Isten kizárólagossági igény-
nyel lép fel. M ert az ő hatalm a alatt, az ő szövetségében védve va-
gyünk m inden idegen zsarnokságtól. Olyan szabadság ez, amely-
ben senki és semmi nem lesz bálvánnyá az életünkben. De nem
azt jelenti ez a szabadság, hogy azt csinálok, am it akarok, hanem
hogy azt teszem, am it Isten jónak lát, de m ár egészen más lelkű-
lettel. Egyik legkedvesebb fiatalkori emlékem, hogy am ikor ser-
dülőkorba jutottam , édesapám kezdett bevonni a családi gondok
megbeszélésébe és az ő m unkájába. Lényegében reggeltől estig
feladatokat, utasításokat adott, és ezeket nekem az ő akaratának
megfelelően kellett végrehajtanom. De ennek én végtelenül örül-
tem. Ö röm volt, hogy kezdek felnőni apám hoz, és hogy sokszor
m ár a m ondat elején tudom , m i a tennivalóm . Élveztem, hogy azt
tehettem , am it ő.
Valami efféle bontakozik ki sokkal gazdagabban a hívő ember
életében. Én sem fogcsikorgatva engedelmeskedtem, hanem lestem
édesapám m inden szavát. Közben azt is m egtanulhattam , hogy az ő
akarata m indig jobb, m int az enyém, m ert ő még azt is jobban tudja
nálam, hogy mi a jó nekem. Hogyne hallgatnék hát rá! Ez a tártál-
ma Isten kizárólagossági igényének is az ember életében. Jézus is így
beszélt a tízparancsolatról, am ikor ezt mondta: ‫ ״‬szeresd az Urat, a
te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes
erődből!” (Mk 12,30) Ha m i őt valóban így szeretjük, akkor nem
szerethetünk rajta kívül m ást is ugyanígy. De akkor ő is m inden
23
BEVEZETÉS
erejével és szeretetével ott lesz m ellettünk életünkben, halálunkban

és halálunk után is, m ert ő a m i szövetséges és szabadító Istenünk,
mennyei Édesatyánk!
így lássunk a törvény talán szigorúan dörgő szavai mögé a 78.
zsoltár 1 . versszakával:
Hallgass, én népem, az én törvényemre,

Füledet hajtsad az én beszédemre,
Amelyek az én szájamból származnak.
Hogy jól megérthesd mivoltát azoknak,
Mert én neked oly dolgot beszélek,
Mit titoknak tarthatnak mindenek.'*
* Magyar református énekeskönyv. Budapest, Magyar Református Egyházak Ta-

nácskozó Zsinata, 1996. Irta: Theodore Beza.
24
A Z E L SŐ P A R A N C S O L A T
2. Is t e n b e m u t a t k o z ik
Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom

földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened
rajtam kívül!
(2Mózes 20,2-3)
Az első parancsolatban Isten bemutatkozik: ‫״‬Én, az Úr, vagyok a

te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.”
M iért mondja ezt Isten Izraelnek? Hát nem tudták, hogy így van?
Bizony nem. Legalábbis nem eléggé, nem m indnyájan, nem igazán.
M int ahogyan m i sem vesszük igazán komolyan, hogy m indez úgy
van, ahogyan az Igében áll.
Vegyük sorra, m it jelentett ez az ige, am ikor először elhangzott
Izrael számára, mit jelent nekünk, az Újszövetség népének, akik Jé-
zus után élünk, és m it jelent itt és most, személyesen a mi életünkre
nézve!
1. M iért m utatkozik be Isten választott népének? Azért, m ert
elfeledkeztek róla! Á brahám ismerte az Urat, Izsák is hallott róla,
Jákob is találkozott vele, és József is szüntelenül az ő jelenlétében élt.
De a 400 éves egyiptomi szolgaság alatt Izrael népe elfeledkezett az
Úrról. Körülvette őket egy sajátos pogány vallásos élet, ami egészen *
* A különböző keresztény felekezetek másképpen számozzák a tízparancsola-

tót. Innen adódik bizonyos eltérés. Az az oka ennek, hogy a római katolikus egy-
ház az első két parancsolatot egynek vette, a tizediket pedig két részre osztotta. A
protestáns egyházak így a második parancsolatnak tekintik azt, amit a római egy-
ház az első parancsolat második felének: ‫״‬Ne csinálj magadnak semmiféle isten-
szobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt
a vízben vannak!”
A tizedik parancsolat első része pedig a római katolikus egyház számozása sze-
rint a kilencedik.
25
eltorzította gondolkodásukat. Ezért az első adandó alkalommal,

am ikor Mózes hosszasabban időzött az Úrnál, afölötti kétségbe-
esésükben, hogy vezető nélkül m aradnak, azonnal istent csinál-
talc m aguknak. Mégpedig teljesen pogány m intára: borjúbálványt
aranyból. Majd ezt mondták: ‫ ״‬Ez a te istened, Izrael, aki kihozott
Egyiptom földjéről.” (2Móz 32,4) Micsoda hazugság, micsoda vak-
ság! De ha az élő Istent szem elől téveszti az ember, azonnal pót-
isteneket készít magának, m ert Isten nélkül nem bírja ki. Ha nem
fogadja el azt, aki őt valóban kiszabadította, aki őt csakugyan sze-
réti, aki valóban Isten, akkor önt m agának ilyen nevetséges módon
borjút aranyból, istent fülbevalókból. És hazudja saját m agának és
a világnak is, hogy azok szabadították meg. M ert az ember mindig
jobban bízik abban, ami megfogható, m int a láthatatlan Istenben.
M indig hajlamosabbak vagyunk hinni abban, amit m i gondoltunk
ki és alkottunk meg, m int az önmagát kijelentő Úrban.
Ezért m utatkozik be és szólítja meg népét Isten ezzel a hatalm as
erejű tíz igével, és kezdi így: ‫ ״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened...” Az
idő felett és azon kívül, öröktől fogva és mindörökké! így m utatko-
zott be akkor is, am ikor Mózes megkérdezte tőle, hogy m it mond-
jón a népnek, ki küldte őt. ‫״‬Vagyok, aki vagyok” - m ondta Isten.
És ha m indenáron tudni akarják, akkor m ondd azt nekik, hogy a
Vagyok küldött téged. Aki nem volt, és nem lesz, aki van. Akkor is,
ha senki nem hisz benne, és még az övéi is megfeledkeznek róla. Őt
nem a m i h itü n k vagy vallásos tiszteletünk teszi Istenné. Ő Úr és
Isten tőlünk függetlenül is. Felette áll m indannak, am i múlandó.
V ilágbirodalm ak és kultúrák születnek és elm úlnak. Évszázadok-
kai később talán kiássák őket a homokból. Eszmék és képviselőik
jönnek és m ennek. Feljegyzi vagy nem jegyzi fel őket a történe-
lem. De Isten Úr m indezek felett. Akkor is, ha ez a nép nem tud
róla semmit hitelesen, vagy ha nem is akar róla tudni. Akkor is, ha
a büszke ember ezt harsogja: nincs! Isten csendesen, de erőtelje-
sen válaszol: ‫״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened...” M ert aki nem vallja
őt urának, annak is ura. Aki még vagy m ár nem tiszteli őt, azt is
szereti.
26
2. IS T E N B E M U T A T K O Z IK
A bemutatkozás hitelessége kedvéért hozzáteszi az Úr: ‫״‬aki ki-

hoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” Tehát kiderül,
hogy Isten m ár azelőtt m indent megtett az ő népéért, mielőtt Izrael
igazán megismerte volna őt. M indent m egtett azért, hogy felaján-
lőtt szövetségét és kinyújtott kezét Izrael elfogadhassa. Nagy szaba-
dítást végzett el az övéi életében, hogy életük és jövőjük lehessen.
Egyik szép, evangéliumi tartalm ú énekünk így hangzik: ‫״‬Nem él-
tem még e föld színén: te értem megszülettél; Még rólad mit sem
tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed,
M ár elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.”*Az örömhír,
amit Isten újra meg újra elmond nekünk: Jézus Krisztusban ő társul
szegődött mellénk itt a földön, hogy mi is társai lehessünk az örök-
kévalóságban. Az evangélium lényege az, hogy függetlenül attól, ki
hogyan gondolkodik róla, ő szereti az embert. Életet készít neki, és
felajánlja a maga társaságát, hogy vele szövetségben, kéz a kézben
járhassa végig ennek a sokszor nagyon nehéz földi életnek az útját,
és érkezhessen meg a célba, az atyai házba.
Ez a szövetség lényege. Isten először megszabadítja népét, és ezután
hívja őket. Bemutatkozik, és csak ezután jönnek a parancsok. Nem
ezekkel kezdi az Úr. Ahogyan minket sem a parancsolatok megtartá-
sa üdvözít. Nincs is súlyuk, amíg át nem éreztük, hogy Isten a szaba-
dítónk. Nem is tudjuk, és nem is akarjuk betartani addig, amíg el nem
jutott a szívünk mélyéig, hogy Isten az Úr, aki kihozott a rabszolgaság,
a bűn házából, a félelem, a halál világából, és nagy belső szabadságra
juttatott el. Amikor ezt megérti az ember, és magára nézve egészen
személyesen és komolyan elfogadja, akkor ébred fel a vágy a szívében,
hogy ő is tegyen ezért valamit hálából. ‫״‬Uram, mit akarsz, hogy cse-
lekedjem? Te kiváltottál engem a rabszolgaságból, a tiéd vagyok és a
tiéd is akarok maradni. Fogadd el az életemet!” Ekkor már az ember
ajánlja a szövetséget, pontosabban végre elfogadja azt Istentől.
Tehát előbb az Úr elmondja, hogy ő a mi Istenünk, aki kihozott
sokféle rabszolgaságunkból, függetlenül attól, hogy addig mit gon-
* Magyar református énekeskönyv, 1996.197. ének. Irta: Paul Gerhardt, Csomasz

Tóth Kálmán fordítása.
27
dőltünk róla. A m ikor ezt az ember megérti és hittel elfogadja, ak-

kor úgy válaszol, m int Tamás húsvét után nyolc nappal: ‫״‬Én Uram,
és én Istenem!” (Jn 20,28) Ez az ember egyenesen igényli a párán-
csőlátókat, m ert azok neki m ár inkább evangéliumok. Közlekedési
táblák, védőkorlátok. Olyan útm utatás és segítségnyújtás, amelyek-
re nap m int nap figyel, m ert tudja, hogy szüksége van rájuk. Ezért
ne a parancsolatok betartásával próbálkozzék senki, hanem először
a szabadítást fogadja el! Utána m indennek egészen más hangzása,
színe, súlya lesz, és m inden a helyére kerül, m ert az ember a helyére
kerül: Istennel szövetségbe, az ő közelébe.
Am ikor az Ür bemutatkozik, m inden szó hangsúlyt kap. Nem
véletlenül kezdi így: én. M ert m inket egy személy szólít meg, aki-
nek azt m ondhatjuk: te. Akihez így im ádkozhatunk: m i Atyánk.
Ő az én Istenem, aki megszabadított, és aki ezután mondja, hogy:
‫״‬Ne legyen más istened rajtam kívül!” Tudjuk már, hogy ezt úgy is
lehetne fordítani: nem lehetnek idegen isteneid! Nincsenek, nem le-
hetnek, ne legyenek! M indhárom igaz annak az éleiében, aki m ár
rájött, hogy a szabadító Istenen kívül nincsen más. Lehet kitalálni
és önteni aranyból isteneket, lehet embereket és önm agunkat iste-
níteni (amiben a legnagyobb gyakorlatunk van), de ezekben az iste-
nekben m indig csalódnunk kell. ‫״‬Ne legyenek más isteneid rajtam
kívül!” Ha átéltük a szabadítást, nem is lehetnek. Akkor elvégezzük
a nagytakarítást, és kikerül m inden az életünkből, am inek eddig
isteni méltóságot tulajdonítottunk.
2. M it jelent m indez az Újszövetség népe számára? A szaba-
dító Isten Jézus K risztusban egészen közel jött hozzánk. Ő is így
m utatkozik be sokszor: ‫ ״‬Én vagyok...” és ez a kezdet önm agában
is isteni kijelentés. Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok az igazi
szőlőtő, a feltámadás és az élet, az első és az utolsó, a kezdet és a
vég. Aki van, aki volt, és aki eljövendő. N oha felette áll az időnek,
mégis belépett a m i időnkbe, hogy egészen közelről láthassuk. Jé-
zus neve azt jelenti: szabadító. Ő maga m ondta: ‫ ״‬H a tehát a Fiú
megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36) Sokan
elm ondhatnák, hogy a tehetetlenségig m egkötözte őket az alko
28
hol, és Jézus kiszabadította őket. Hiába volt az elvonó, m ert utá-

na még egy darabig szedték ugyan a gyógyszert, de am ikor vala-
ki m agyaros erőszakossággal m egkínálta őket, elfogadták, és vége
volt a nagy elhatározásnak. Jöhetett a következő elvonó. De Jézus
valóban m egszabadította őket. H ányunkat szabadított meg féléi-
mektől, kényszerképzetektől, magányosságtól, önm agunktól, ön-
m agunk bálványozásától vagy a babonák m egkötöző erejétől! És
m iután átélte valaki, hogy ő a szabadító, azután kapja a kijelentést.
M egtanul beszélgetni Krisztussal, és többé nem lesz más istene.
M ert tudja már, hogy Jézus K risztusnak adatott m inden hatalom
m ennyen és földön.
Az első parancsolatban tőlünk, az Újszövetség népétől azt kér-
dezi Isten, hogy ki nekünk Jézus Krisztus. Amilyen sokféle felelet
hangzott el erre a kérdésre m ár akkor is, am ikor ő itt járt emberi
testben közöttünk, olyan sokféleképpen vélekednek az emberek ma
is Istenről. Kell lennie egy magasabb lénynek - m ondják -, biztosan
van Isten az égben... és így tovább. Csakhogy az a magasabb lény,
akinek állítólag lennie kell, a gyászban nem tud megvigasztalni,
és am ikor viharok tépázzák az életünket, nem ad tartást. Ez a lény
nem társ, nem ‫״‬te”. Sohasem szólított meg még így: én vagyok, én
érted vagyok, én melletted vagyok, én veled vagyok! De am ikor fel-
ismerem, hogy ő az én U ram és az én Istenem, akkor m ár nem egy
állítólagos lényről elmélkedem, hanem az élő Jézus Krisztus előtt
borulok le. A Jelenések könyve úgy beszél róla, m int megöletett Bá-
rányról, hiszen mi az ő sebei árán gyógyultunk meg. Aki így ismeri
őt, azt tudja megerősíteni, megvigasztalni, új emberré tenni.
Kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Ma divat a különböző vallásokat
egymás mellé helyezni. Könyvek jelennek meg arról, hogy bizonyos
elemeik összeszedésével egy eszményi vallást lehetne létrehozni.
Felsorolják ezek között a kereszténységet is, és az ember saját csa-
lásának lesz az áldozata, mely szerint maga válogathatja meg meg-
váltóit, szabadítóit, üdvözítőit. Nos, ebben az eszmei zűrzavarban,
ebben a vallási eklekticizmusban, ebben a szörnyű válogatósdiban
ki nekünk Jézus Krisztus? Valaki, akinek a gondolataiból érdemes
29
egy-kettőt átvenni és beépíteni az eszményi vallás rendszerébe,

vagy pedig az Úr és az Isten, aki mellett nincsenek idegen istene-
ink? Ebben a zavaros helyzetben különösen is jó lenne, ha saját hit-
vallásunkká válhatna az, am it Péter olyan hatalmas erővel hirde-
tett pünkösd után: ‫״‬és nincsen üdvösség senki másban, m ert nem is
adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által iidvözülhet-
nénk.” (ApCsel 4,12)
Azt mondja nekünk, hogy ő a m i Istenünk, Urunk, aki kiszaba-
dított mindenféle m egkötözöttségünkből, még a halál rabságából
is. Nincsenek, nem lehetnek, tehát ne is legyenek idegen isteneink
őelőtte! Mert vagy Jézus a mi egyetlen szabadítónk, és akkor m in-
denből ki fog m inket szabadítani, vagy ha más szabadítókat is szá-
m on tartunk, akkor nem lett még ő a mi Urunk.
Persze az idegen istenek ritkán nyilvánvalók az életünkben. Sok-
szór elrejtőznek. A nnyira megszoktuk m ár házi bálványainkat,
hogy észre sem vesszük őket. Az Úr házában őt magasztaljuk, az-
tán otthon előkerülnek a bálványok, m indaz, ami Isten mellé vagy
Isten helyére kerül, akiben, amiben ugyanúgy bízunk, m int az Úr-
bán, akitől vagy amitől ugyanúgy tartunk, m int tőle. M indenből
tudunk istent csinálni. Az amulettől egy befolyásos ismerősig, a
bélyeggyűjteménytől a tulajdon gyerm ekünkig m inden bálvány-
nyá lehet, és kiszoríthatja Istent. Úgy vagyunk ezekkel sokszor,
m int am ikor Jákob megszökött a nagybátyjától, Lábántól, és a fele-
sége, Ráhel ellopta apja házibálványait. Lábán felháborodottan ül-
dözőbe vette őket, majd m indenkinek a sátrát felforgatta. De nem
találta meg a háziisteneket, m ert Ráhel egy teve nyergébe rejtette
azokat, rájuk ült, és azt m ondta, rosszul érzi magát, nem tud on-
nan felkelni (lM óz 31,22-35). Nincs az a Lábán, aki m egtalálná a
mi házibálványainkat. M ert elrejtjük, m agunkban hordozzuk, raj-
tűk ülünk, letakarjuk őket vallásos szólamokkal, jó m odorral, sajá-
tos kegyességgel. Csak éppen érezhetőek a következményei annak,
hogy idegen istenek vannak az életünkben. Kicsoda szabadít meg
m inket ebből a helyzetből?
30
Egyedül Isten Szentlelke! Ő az, aki napvilágra hozza a sötétség

dolgait, aki meggyőz m inket bűn tekintetében, aki átvilágítja úgy
az életünket, hogy abban a világosságban kiderül, mi is van a nye-
regben. Mi van a szívünk mélyén letakarva? Ő leleplezi m indazt,
am i bennünk sötétség. Akarjuk-e ezt? Olyan sokan szenvednek at-
tói, hogy bálványaik rabságban tartják őket, mégis félnek eldobni
azokat. Isten Szentlelke itt és most is el tudja végezni bárm elyikünk
életében ezt a nagy leleplezést és szabadítást.
Hajlandóak vagyunk-e bálványainkat, melyeken régóta ülünk,
itt hagyni? M ár el is felejtettük talán, hogy vannak, de fertőzik az
életünket! Készek vagyunk-e m indazt elvetni, bűnnek nevezni,
amiről az Úr azt mondja, hogy idegen isten? Vágyunk-e arra, hogy
egyedül ő legyen az Ür, aki kiszabadít m inden megkötözöttségünk-
bői és nyomorúságunkból? Olyan nagy dolog, hogy ez a lehetőség
m indannyiunk előtt nyitva áll!
A heidelbergi kátéban négyszáz évvel ezelőtt nagy világossággal
és tömörséggel fogalmazták meg és m agyarázták az atyák a Szent-
írás ide vonatkozó tanítását:
M it kíván Isten az első parancsolatban? Azt, hogy ha nem aka-
rom eljátszani lelkem üdvösségét (ez a tét), távoztassak el és kerüljek
m inden bálványimádást, varázslást, babonaságot, szentek vagy más
teremtmények segítségül hívását. Az egy igaz Istent pedig igazán
megismerjem, egyedül csak benne bízzam. Teljes alázatossággal
és béketűréssel m inden jót egyedül tőle várjak. Ő t teljes szívemből
szeressem, féljem és tiszteljem úgy, hogy inkább le tudjak m ondani
m inden terem tett dologról, csak hogy a legkisebb részben se csele-
kedjem az ő akarata ellen. (94. kérdés)
Mi a bálványimádás? Az, ha az ember az igaz Isten helyett, aki
magát igéjében kijelentette, vagy még őrajta kívül m ást képzel vagy
tartogat magának, hogy abba bizalmát vesse.
El tudjuk-e m ondani ezt a m agunk hitvallásaként is a 331. ének

1. versével:
31
Egyedüli reményem,
Ó, Isten, csak te vagy;
Jövel és nézz meg engem,
Magamra, ó, ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol,
Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyjf
* Magyar református énekeskönyv, 1996. Irta: Fejes István.
32
A M Á S O D IK P A R A N C S O L A T
3 . Fa r a g o t t k épek és k épzetek
Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a

képmására, am ik fe n n az égben, lenn a földön, vagy a fö ld
alatt a vízben vannak. Ne im ádd és ne tiszteld azokat, m ert
én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!
(2Mózes 20,4-5)
Attól óv itt m inket Isten, hogy őt vagy bárm i m ást kiábrázoljunk,

és azt a dolgot istenként imádjuk. (E parancsolat m ásodik feléről, a
nemzedékek egymásért való felelősségéről a következő részben lesz
szó.) A történelem során eddig három szor volt jelentősége ennek a
tilalomnak.
1. Először akkor, am ikor elhangzott. Izrael népe szüntelenül ab-

bán a veszélyben forgott, hogy a körülötte élő népek bálványkultu-
sza hatással lesz rájuk. Attól kellett tartani, hogy megzavarja, meg-
fertőzi vagy egyenesen elvesztéssel fenyegeti tiszta egyistenhitüket.
Rajtuk kívül m inden más nép isteneket alkotott magának, emberi
tulajdonságokkal, emberfeletti erővel ruházta fel és elnevezte őket.
De m ert ember alkotta ezeket az isteneket, fölöttük érezve magát
azt tett velük, amit akart. Ugyanakkor a nekik tulajdonított rend-
kívüli tulajdonságok alapján várta a segítségüket. Vallásos kultusz
bálványszobrok nélkül elképzelhetetlen volt. A bálvány m indig le-
rövidíti az Istenhez vezető utat. Olyan m ankó, amelyre a láthatatlan
Isten után vágyakozó lélek tám aszkodik. A hol bálvány van, ott nem
kell hinni. Legalábbis nem úgy és nem csak hinni kell. O tt látni is
lehet.
A próféták keserű, olykor metsző iróniával szóltak erről mindig.
Például Jeremiás: ‫ ״‬Bizony, a népek bálványai hiábavalók. Hiszen
33
egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltá-

val. Ezüsttel és arannyal díszítik, szögekkel és kalapáccsal rögzí-
tik, hogy ne inogjon. Olyanok, m int madárijesztő az uborkaföldön:
nem beszélnek, hordozni kell őket, m ert m enni sem tudnak. Ne fél-
jetek tőlük, m ert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni!” (Jer 10,3-
5) Keserűség van e mögött a kép mögött: madárijesztő az uborka-
földön, viszik, hordják őket. Miféle istenek azok? Tedd ide, tedd oda
tehetetlen istenek. Azt csinálnak velük imádóik, am it akarnak. Mi
várható tőlük? Istenek azok egyáltalán? Bizony nem azok.
Tulajdonképpen érthetetlen, hogy még Izrael népét is fenyegette
az a veszély, hogy bálványokat kezdjen im ádni az élő Isten helyett,
aki kihozta őket a rabszolgaságból, és aki annyiszor bebizonyítot-
ta, hogy van. É rtük van, szereti őket, szám íthatnak rá. De mivel
láthatatlanul, csak a hit szám ára érzékelhetően volt jelen közöt-
tűk, ezért Izraelt is kísértette, hogy valahogy láthatóvá teszi, kiáb-
rázolja őt vagy valamilyen elképzelt istent. Ezért óvja őket az Úr a
bálványoktól.
M iért óv attól, hogy őt magát megpróbáljuk kiábrázolni? Azért,
m ert Isten kiábrázolhatatlan, hasonlíthatatlan. M inden ilyen törelc-
vés mögött az a pogány vágy húzódik meg, hogy m i is kézbe vegyük
és kézben tartsuk isteneinket. Szeretnénk Istent teremtménnyé le-
fokozni. Hiszen ha m i ábrázoljuk ki, m ár m i terem tettük. A máso-
dili parancsolatban foglalt tilalom mal tehát arra int Isten, hogy ne
a teremtmények közé próbáljuk őt besorolni, netalán m agunk alá
gyűrni, hogy m i uralkodjunk rajta, diktáljunk neki, használjuk őt.
M ert ő a teremtéskor m indent az em bernek adott, és azt m ondta
neki, hogy uralkodjék m indenen. Ám uralkodni az ember csak úgy
tud, ha engedi, hogy fölötte viszont Isten uralkodjon.
2. Ez a parancsolat a reformáció idején új tartalm at kapott. A ke-
leti keresztények képim ádata és a nyugati kereszténység szentkultu-
sza m iatt Isten dicsősége és lénye elhalványult. A reformációban az-
tán újra megszólalt a Szentírás alapján álló igazi tanítás: ne akarjuk
látni azt, akiben csak hinni lehet! ‫ ״‬Hit nélkül pedig senki sem lehet
kedves Isten előtt, m ert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy
34
3. F A R A G O T T K É P E K ÉS K É P Z E T E K
ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6) Amu-

lettek, szobrocskák, különböző elképzelések és kiábrázolások fór-
m ájában nem tudjuk az igazi Istent megtalálni. A hit és a gyermeki
bizalom útját válasszuk inkább, m ert így ism erjük meg őt! Noha
hinni m indig nehezebb, m int látni, mégse alkalm azzunk pótszere-
két, m ert ‫״‬hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7). Akkor fogjuk
látni egyszer őt magát is, ha m ost m erünk, tudunk, akarunk igazán
hinni benne. M indannyian őszintén örülünk annak, hogy kezde-
nek leomlani a felekezeti korlátok, és akik Jézus Krisztusban iga-
zán hisznek, sokszor észre sem veszik, milyen felekezethez tartóz-
nak, m ert őbenne egyek. Éppen ezért, az előítéletek lebontása végett
is, szabad legyen itt megjegyeznem, hogy a reformáció egyházai is
tisztelik M áriát, de nem vallásos tisztelettel. Az evangéliumokból
megismerhető engedelmessége, alázata példam utató m indnyájunk
számára. De nem imádjuk őt. Azokat az átlagon felüli keresztény
személyiségeket, akik az egyháztörténelem során kitűntek az Úr
iránti szeretetükkel, mi is tiszteljük. És m int a Zsidókhoz írt le-
vél biztat bennünket, követni akarjuk hitüket (Zsid 13,7). De nem
im ádkozunk hozzájuk. Im ádni csak az Urat imádjuk, m ert Jézus
erre tanított minket: ‫״‬Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki
szolgálj!” (Mt 4,10)
Sokszor azzal vádolják a reformációt, hogy az a m ásodik párán-
csolat kapcsán művészetellenes hangulatot kelt. Aki azonban isme-
ri a reformátorok tevékenységét, akár Kálvin írásait és genfi műkő-
dését, az tudja, hogyan virágoztak fel a művészetek, és bontakozott
ki a tudom ány éppen az ő tanítása, m unkája nyomán. Nem általá-
bán a szobrok, képek és a művészet ellen prédikáltak, hanem ezek
kultusza ellen. A mi református tem plom unk azért ilyen egyszerű,
azért vagyunk ilyen csupasz fehér falak között, m ert próbáljuk a
hangsúlyt oda tenni, ahol annak lennie kell. Hogy lehetőleg semmi
ne vonja el a figyelmünket arról, ami a legfontosabb: Isten igéjéről.
Abban szólít meg, azáltal formál m inket, és az ő igéje annyira ért-
hető, hogy abból bárki megismerheti őt.
35
3. A m ásodik parancsolat az újkorban nyer ismét új tartalm at.

Ez a kor a bálványim ádásnak sokszor a felismerhetetlenségig ra-
im áit formáit hozta magával. Nem szobrokat és istenképeket imá-
dunk, hanem saját elképzeléseinket és képzeteinket azonosítjuk
ővele. Ezeket imádja vagy tagadja a m odern ember. Megpróbáljuk
Istent különféleképpen elképzelni m agunknak. Nem képeket, ha-
nem képzeteket formálunk, melyek m ind torzítanak, és nem azono-
sak vele, csak hasonlítanak hozzá. A hasonló még rosszabb, m int az
ellenkezője, m ert könnyen összetéveszthető vele. Ez történik akkor,
am ikor az Igében csak válogatunk, de nem annak alapján szólunk
Istenről. A m ikor szelektálunk Isten vonásai között, m ert nekünk
csak a kegyelmes, gondviselő Istenre van szükségünk, de nem kell
a bűnt megítélő, igazságos Isten! Ezért nem is értjük e két vonás
harm óniáját például jézus személyében. Mi akarjuk eldönteni, ki
legyen a m i Istenünk. Nem lehetnek pontosak ezek az istenképek,
m int ahogyan egy fénykép sem, egy festmény pedig még kevésbé.
Nézzük, milyen jellegzetes képeket farag m agának a m odern
ember:
Kant, a nagy gondolkodó és filozófus azért helyeselte a m ásodik
parancsolatot, m ert szerinte egy tér és idő nélküli Istenről szól, egy
elszellemiesített istenfogalommal ajándékozza meg az emberiséget.
Kant azonban torzít, m ert Isten m int személy mutatkozik be és be-
szél népével. Ők pedig azt felelik: ‫״‬Te vagy a m i Istenünk!”
Goethének, a költőfejedelemnek az volt a kérdése, hogy m iért
éppen Izrael Istene az Isten? M iért nem az egész emberiségé? Mi-
ért nem egy elvonatkoztatott istenség? Aki ilyet kérdez, nem érti
a Szentírás szellemét. Hiszen Isten ezekben a parancsolatokban
egészen konkrét m ódon avatkozik bele az ő népe és az emberiség
történetébe. A tízparancsolat nem általános emberi igazságokról
való elmélkedés, hanem az élő Isten közvetlen beleszólása valósá-
gos élethelyzetekbe. Ha m inket valóban az érdekel, hogy kicsoda a
mi Istenünk, akkor az ő kijelentését kérdezzük, őrá magára hallgas-
sunk, és neki higgyünk!
36
Az egyik legáltalánosabban elterjedt és im ádott bálvány a ‫״‬Jóis-

ten”. Vagy ahogyan sokan m ondják - én kim ondani is félek ‫״‬a
)óistenke”. Csak így becézve. O tt húzódik emögött az a pogány is-
tenkárom ló magatartás, hogy ő csak legyen kicsike, az én Jóisten-
kém, akit kézben tarthatok, akinek utasításokat adhatok, akit szá-
mon kérhetek és felelősségre vonhatok. A Jóisten nevű bálványnak
az a kötelessége, hogy függetlenül a mi m agatartásunktól m inket
m inden jóval elhalmozzon. Bűneinket nézze el, sőt tussolja el azo-
kát. Ugyanakkor ne kérjen számon, ne akarja, hogy felelősséggel
tartozzunk neki. Aki ebben a bálványban hisz, nem tudja elhelyez-
ni istenképébe, ha utoléri bűnei következménye, vagy szenvedés-
ben van része. Ilyenkor fellázad a maga istene ellen, és megrendül
a hite. Valaki egyszer arról panaszkodott, hogy m ár nem hisz a Jó-
istenben, m ert ha megengedett egy bizonyos dolgot, akkor nincs
is. Észre sem vette, hogy önm agának m ond ezzel ellent, hiszen ha
nincs, akkor m iért hitt benne addig? ‫״‬De ettől függetlenül ne is
higgy benne, m ert az tényleg nincs! - m ondta másvalaki, aki éppen
jelen volt ennél a beszélgetésnél. - De van az Á brahám nak, Izsák-
nak és Jákobnak Istene, Jézus Krisztus Atyja, aki jobb a te elképzelt
Jóistenednél, m ert nem m ond le rólad, hanem ezekkel a próbákkal
is utánad nyúl!” Ez az ember nem sértődött meg, hanem odafigyelt.
Néhány hét múlva kezdett kinyílni a szeme, és térdre tudott borulni
az előtt az Isten előtt, aki jobb, m int az ő istene volt, akitől a próbát
is szeretete jeléül fogadta el, és aki ezután felemelte őt. Nemcsak fa-
rágott képek, de m agunk faragta istenképzetek is vannak. Jó lenne
kigyógyulni ezekből, hogy megismerhessük az élő Istent!
Andersen Nexő, a Nobel-díjas dán író olyan istenről beszél, aki
egy távoli m árványterem ben ül. Van, de soha nincs otthon, ami-
kor beszélni akarnak vele. Úgy látszik, ő sohasem próbált gyermeki
szívvel leborulni előtte. Nem tapasztalta, m ennyire igaz az ige: mi-
kor még ajkunkon sincs a szó, ő m ár érti azt. M ikor kiáltunk, ő m ár
megfelel. Aki őhozzá megy, azt semmiképpen ki nem veti.
Egyre inkább elburjánzanak azok a szellemi szekták - mindig
bizonyos vallási színezetet tartalm azva amelyek a bennünk lakó
37
zó Istenről beszélnek. Innen m ár csak egy lépés, hogy én vagyok az

Isten. Ezek a tanítások abból indulnak ki, hogy van bennünk egy is-
teni szikra, melyet addig kell fújni, amíg lángra nem lobban. Ekkor
eggyé válunk az istenséggel vagy az Istennel.' Ezek talán a legve-
szedelmesebb bálványimádások, m ert a legjobban hasonlítanak ah-
hoz, amit a Szentírásban m ond el Isten önmagáról. Ez a hasonlóság
megtévesztő: m int am ikor egy ehető és egy mérges gomba kívülről
m ajdnem egyforma. De ugye mégiscsak van különbség köztük? Az
egyik táplál, a m ásik megöl. Nagyon éberen vigyázzunk arra, hogy
a m agunk faragta istenképzetek el ne ferdítsék, torzítsák hitünket!
Azután sokan vannak, akik a természet istenét imádják. M ár
csak azért is, m ert ez nagyon kényelmes. Nem kérdez, és nem kér
számon soha semmit. Az erdő fájából faragták.
Létezett egy időben a m agyarok istene is, jellegzetes példájaként
Isten kisajátításának. Használni, felhasználni valamire, megveretni
vele azt, akire haragszunk. Micsoda szörnyű bálványimádás! Mi-
lyen sokféle formájú m otívum a rejtőzik ennek a szívünk és a hitünk
mélyén ma is!
Sokak szám ára Isten a végső ok. M indennek az elkezdője, fór-
rása. Ebben is vannak igazságmozzanatok, de mégsem ilyennek je-
leinti ki ő magát. Ehhez képest ugye milyen együgyű, gyermeteg ki-
jelentés ez: ‫״‬Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én
titeket” (Ézs 66,13). Nekünk olyan Istenünk van, aki meg tud vi-
gasztalni a gyászban, magányban, kétségbeesésben is. Az, hogy ő
a végső ok, nem tudom, milyen vigasztalást ad ilyen helyzetekben.
Isten nem engedi, hogy m agunkra szabott, faragható isteneink
legyenek, akiket tetszésünk vagy az idők szava szerint lehet mó-
dosítani, variálni. Hozzá csupán hasonlító isteneink se legyenek!
Akkor m ár inkább ne legyenek isteneink! Legyünk Isten nélkül is-
tentelenek, m ert érezni fogjuk az ő hiányát, és talán jobban meg-
halljuk a szavát! A m ásodik parancsolatot így is megfogalmazhat-
+ A keleti vallások, azok nyomán a teozófia, az antropozófia, a New Age, de a

modern pszichotechnikák, tréningek is erre a Bibliától idegen, önmegváltó elkép-
zelésre épülnek.
38
nánk: Mondj le arról, hogy Istent a hatalm adba akard keríteni és a

hatalm adban akard tartani! Ne vigyük-hordjuk isteneinket, hanem
engedjük, hogy Isten vigyen m inket oda, ahova jónak látja! Ne mi
formáljuk őt, hadd alakítson inkább ő minket! Ne m i akarjuk őt
birtokolni, hanem vegyük tudom ásul nagy örömmel, hogy az övéi
vagyunk, az ő tulajdona, és nála van a legjobb helyünk!
Talán érezzük már, m ennyire nem lehet a tízparancsolat máso-
dik feléről ezeknek az elsőknek a tisztázása nélkül beszélni. M ert
amíg valaki át nem éli, hogy nem akarja Istent kisajátítani, birto-
kölni, hanem mindenestől az övé, addig hiába m ondják neki, hogy
ne lopjon. Ha az egész terem tett világ az Istené, akkor m inek lopni?
Itt van a gyökere m indennek: elismerjük-e Istent annak, aki, vagy
nem, és akkor reménytelenül hadakozhatunk bűneinkkel.
Még két megjegyzés:
a. Istent azért sem kell elképzelnünk, m ert igéjében és tetteiben
kijelentette magát nekünk. Beszél hozzánk, és ebből megtudhatjuk,
kicsoda ő. M indent m egtett értünk, és ebből m egtudhatjuk, meny-
nyíre szeret minket. Igéjét kellene komolyan venni.
Az Ige pedig egyszer testté lett. Látható, megfogható alakban is
megjelent közöttünk Isten szeretete Jézus Krisztusban. Jézusban Is-
ten arca mosolyog ránk. ‫ ״‬Ha ismernétek engem, ismernétek az én
Atyámat is...” (Jn 14,7) Pál apostol ezt mondja Jézusról: ‫״‬Ő a látha-
tatlan Isten képe” (Kol 1,15). Nem kell képzelődni. Pontosan tud-
hatjuk, ki a mi Istenünk. Aki Jézus Krisztust megismeri, Istent is-
m eri meg.
Ki ismeri meg igazán Jézust? Az, akinek ő m indent elmond ma-
gáról, akinek kijelenti magát. És kinek jelenti ki magát? ‫״‬Aki befő-
gadja parancsolataim at, és m egtartja azokat, az szeret engem, aki
pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni
fogom őt, és kijelentem neki magamat.” (Jn 14,21) Ennél hitelesebb
forrása az istenismeretnek sehol sem létezik. Nem kell képzelődni.
Ezzel csak tönkretesszük saját hitünket és másokét is.
b. Ha valaki vállalja ezt az utat, akkor csoda történik vele. Még-
pedig az, hogy miközben egyre jobban megismeri az Igét, egyre in
39
kább számon tartja Isten nagy tetteit, egyre teljesebb ismeretre jut
Jézus Krisztusban, és egyre inkább engedelmeskedik neki - eköz-
ben ő maga is egyre hasonlóbbá válik hozzá, és rajta keresztül is-
m erheti meg a világ, kicsoda Isten. Mutatóujjá válik az ilyen ember,
útjelző táblává, amely mutatja, m erre kell m enni ahhoz, hogy meg-
tudják, ki a mi Atyánk. Kiábrázolódik bennünk, rajtunk Krisztus.
Aki faragott képet készít bármilyen form ában is, az egy formát
tölt meg emberi tartalom m al. Aki viszont Isten akaratát cselekszi,
az maga válik formává, és telítődik isteni tartalom m al. Aki Istent
elképzelni és kiábrázolni próbálja magának, az Istent akarja ön-
magához hasonlóvá tenni. Aki viszont engedelmeskedik az Igének,
am it megértett, az őhozzá válik hasonlóvá.
Ne csinálj m agadnak faragott képet - ez pozitív megfogalmazás-
bán így hangzik: higgy az Úr Jézus Krisztusban, fogadd el azt az
Istent, aki megszólít és őbenne közel jött! Aki engedte, hogy Fia a
kereszten meghaljon azért, hogy életed legyen, bővölködj, és rajta
kívül ne csinálj és ne képzelj m agadnak semmiféle istent! M ert le-
hét, hogy hasonlít, lehet, hogy nagyon hasonlít, mégsem ő az. Isten
nem fogalom, nem a természet istene, nem végső ok, és nem a Jóis-
ten. O Jézus Krisztusban ismerhető meg, de őbenne megismerhető.
A m ásodik parancsolat Jézus ajkán így hangzik: ‫ ״‬Az Urat, a te
Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,10) Itt m inden szó
külön hangsúlyos: neki szolgálj, szolgálj neki, és csak neki szolgálj!
Akkor m aguktól leom lanak a bálványok, és kiderül, hogy csak szá-
nalmas elképzelések voltak, melyeket szögekkel kellett megerősíte-
ni, hogy valameddig bírják. Fölöttünk azonban ott van Isten, aki
így szólít meg m inket: ‫״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened...”
40
4■ Az A P Á K VÉTKE A F I Á K B A N
..m ert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!

M egbüntetem az atyák vétkéért a fia k a t is harm ad- és
negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok
ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják
parancsolataim at.
(2Mózes 20,5-6)
A m ásodik parancsolat m ásodik fele gyakran félreértéseket szül.

L eggyakrabban ez hangzik el: borzasztó, hogy m iket m ond a
tízparancsolat Istenről. H át ilyen bosszúálló, h a ra g tartó ő, aki
m egbünteti az atyák vétkét a fiákban h arm ad - és negyedízig?
Ezek szerint ha valakinek az apja vagy nagyapja istentelen em-
bér volt, akkor az illető nem is ju th at hitre? Ki van rekesztve
az üdvösségből? A kkor neki is istentelen em berként kell élnie?
Vagy egész életén át azért kell szenvednie, am iért nem felelős?
M ásnak a m ulasztása, engedetlensége vagy bűne m iatt b ű n h ő -
dik? Szeretném hangsúlyozni, hogy sem m i efféléről nincs szó
itt. Ez m ár a m i fantáziálásunk, és nem Isten igéjének üzenete.
A m íg nem é rtjü k p o ntosan ennek a résznek a jelentését, addig
ne háborogjunk!
Bár meg kell jegyeznünk, hogy m ár az Ószövetség népe is hábor-
gott, és részint ebből a parancsolatból, részint bizonyos tapasztalati
megfigyelésből született egy közmondás: ‫״‬Az apák ettek egrest, és
a fiák foga vásott el tőle.” Ám éppen a Szentírás vitatkozik ezzel, és
szól arról, hogy ki-ki a maga bűnéért, döntéséért felelős (Ez 18). Ne
háborogjunk tehát!
De ne is mentegessük Istent ekképpen: a m ásodik parancsolat
nagyon szigorú, de azért nézzük csak az arányokat, három vagy
négy az ezerhez! ‫״‬Megbüntetem... harm ad- és negyedízig... irgal-
m ásán bánok ezerízig...” Mégsem olyan kegyetlen az Isten, ha irgal-
mássága ennyivel nagyobb, m int ítélete.
41
Nem jó érvelés ez. Azért sem, m ert Isten nem szorul rá arra, hogy
mentegessük, de azért sem, m ert egyetlen igét sem - így ezt a máso-
dik parancsolatot sem - lehet m atematikai úton, bizonyos arányok
felállításával megmagyarázni.
Hanem hogyan? Úgy, hogy előbb megpróbáljuk egészen egy-
szerűen, gyakorlati szempontból megközelíteni, és azután jobban
megérteni, m iről is van szó ebben a parancsolatban.
1. Kétségtelen tény, hogy minden gyermek életét messzemenő-
en meghatározza otthonának a légköre. Már a kicsiny gyermekek is
akarva-akaratlanul, de utánozzák szüleiket, és ahogy cseperednek,
magukkal viszik mindazt, amit otthon láttak. Azt is, amit hallottak,
sokszor még akkor is, ha tiltakoznak ellene, amikor elhangzik. Belénk
ivódik, és hozzuk mindnyájan az otthonról kapottakat. Óriási felelős-
ség szülőnek, nagyszülőnek lenni, mert azok, akikre Isten gyerme-
keket bízott, óhatatlanul viselkedésmintává válnak. Amit a gyermek
otthon lát, az egy életre felkészítheti őt sok mindenre, és megóvhatja
bukásoktól, keserűségtől, szenvedéstől. De ugyanígy kaphat a gyér-
mek olyan lelki fertőzést is otthon, melynek súlyát, terhét egész életén
át cipeli. Amit lát, nagyrészt azt fogja ő is tenni. Ha szülei gyengédek
és figyelmesek egymáshoz, akaratlanul az lesz ő is a hitveséhez. Aho-
gyan vele törődtek otthon, ő is úgy fog törődni az övéivel. De ugyan-
így, hamarabb fog inni, megtanul káromkodni, adott esetben köny-
nyebben otthagyja házastársát, amennyiben apjától, anyjától ezt látta.
Döntő módon meghatározó tehát a szülők viselkedése.
De vannak az életben egészen személyes dolgok is. Ezeket nem
lehet örökölni, ezeket kinek-kinek m agának kell elfogadni vagy
visszautasítani, vállalni vagy nem vállalni. Ezért igaz az, amit egy-
szer valaki így m ondott: ‫ ״‬Istennek csak gyermekei vannak, unó-
kái nincsenek.” Nem örökölhető a hit. S itt érkeztünk meg a má-
sodik parancsolat mondanivalójához: a szülő nem örökítheti át a
hitet gyermekeire, de ki sem zárhatja abból őket. Senkinek az őse
nem vétkezhet akkorát, hogy utódai ne kaphatnák az örök élet aján-
dékát, ha hisznek Jézus Krisztusban. És nem lehet olyan nagy hite
senkinek sem, hogy a gyermeke akkor is kapja az örök élet ajándé
42
4 . A Z A P Á K V É T K E A F IÁ K B A N
kát, ha nem hisz Jézus Krisztusban. Ki-ki maga felelős azért, hogy
elfogadja-e Isten felkínált ajándékait, vagy visszautasítja azokat. S
ugye milyen sok példát látunk arra, hogy vannak istenfélő embe-
reknek istentelen gyermekei, és hitetlen szülőknek élő hitű utódai.
Nem lehet a hitet átörökíteni. A m ásodik parancsolatban Isten sem
valamilyen végletes vagy végzetes besorolást végez. Ezékiel könyvé-
ben olvassuk, hogy az ő vágya az, hogy senki ne vesszen el a bűn-
ben. ‫״‬Életemre m ondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem
kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtér-
jen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról!
M iért halnátok meg, Izrael háza?” (Ez 33,11) Azért, m ert egy apa
sokféleképpen vétkezett Isten ellen, a gyermeke még megtérhet.
Sőt, minél inkább rádöbben arra, hogy rossz az, ahogyan szülője
él, annál inkább óvakodhat attól, hogy kövesse a példáját. Minden-
kinek lehetősége van arra, hogy kiszakadjon a bűn erőteréből, és
visszakerüljön a szövetségbe, Isten népének a közösségébe. Ezt a le-
hetőséget ez a parancsolat nem zárja ki. Igenis, a szülők felelőssége
óriási, am ikor arról van szó, hogy egyengetik-e gyermekeik útját Is-
tenhez, vagy ők m aguk jelentenek akadályt ezen az úton. De egyet-
len gyermek sem hivatkozhat arra, hogy a szülei m iatt nem ismer-
te meg az Urat. Isten előbb-utóbb valamilyen form ában m indenkit
külön-külön hív, megszólít, és ettől kezdve m ár az illető személyes
felelőssége a döntés.
2. Mi szerint és hogyan dönthet tehát az ember? Mit jelent ez:
‫ ״‬M egbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harm ad- és negyedízig,
ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik
szeretnek engem, és m egtartják parancsolataim at”? Három dolgot
figyeljünk meg ebben az igében:
a. Mi nagyon szeretnénk, ha következmények nélkül lehetne vét-
kezni. De nem lehet. Ez vastörvény: a bűnnek következménye van.
Aki gyűlöli az Urat, és nem tartja meg az ő parancsolatait, az ki-
lépve a szövetségből Isten nélkül marad. Ez nem fenyegetés, hanem
figyelmeztetés. Az engedetlenség megbosszulja magát. Ez olyan
egyszerű kijelentés, m int ha azt m ondanánk, hogy aki esőre áll, az
43
vizes lesz. M inden bűnnek van következménye. Am it vet az ember,

azt aratja is. Ezzel nekünk sokkal józanabbul és komolyabban kel-
lene szám olnunk. Valamint azzal is, hogy m inden bűn szociálisan
fertőz. Tehát nemcsak az szenved a következményeitől, aki elkövet-
te, hanem a környezete, a rábízottak is, m indazok, akikért felelős.
Sokszor lehet ezt látni egy-egy család életében. Nemzedékek, egy-
házi nemzedékek életében is. Sokszor egy egész nép történelme mu-
tatja ezt. Ahol Isten ellen vétkezik valaki, ott m indig ki kellene írni:
Vigyázat, sugárveszély! Láthatatlanul, alattom osan megfertőz m in-
denlcit, aki ott tartózkodik és a közelébe kerül.
Az első tehát, amire ez a parancsolat felhívja a figyelmünket:
am it vet az ember, azt aratja is.
b. Azután előfordulhat, hogy gonosz magvetésünk rossz gyű-
mölcseivel egész életünkön át találkozunk. Erre utal a ‫״‬harmad-,
negyedízig”. Egy ember általában addig él, hogy unokáit, legfeljebb
dédunokáit láthatja. Tehát egész életére kihat az engedetlensége, és
bárm ikor találkozhat vétkének, Isten elleni lázadásának a követ-
kezményeivel. De ez nem azt jelenti, hogy ne térhetne meg akár ő,
akár az utódai. Sőt, Isten m indenkit erre hív. Azt mondja, hogy ezzel
megszakad a lánc, és akkor m ár azok közé tartozik, akik őt szeretik
és parancsolatait m egtartják. De ha nem tér meg, akkor a puszta je-
lenléte is ítélet a környezetének. Nem arról van szó, hogy Isten ked-
vét leli abban, hogy elverje a port valakinek a bűnéért harm ad- és
negyedízigleni utódain is. Hanem arról, hogy ha valaki úgy él, hogy
gyűlöli Istent - kim ondani is szörnyű, de a parancsolatban így ol-
vassuk -, az m indenkinek egyaránt büntetés, m ert megfertőzi a lég-
kört. Amíg ott él közöttük harm ad- és negyedízig, addig szenvednek
a jelenléte, engedetlensége és bűneinek gonosz gyümölcsei miatt.
c. A m i U runk féltőn szerető Isten, aki nem nézi tétlenül, hogy
valaki a szövetségből kilépve, azon kívül pusztuljon el. Utánaszól,
ha kell, kemény kézzel utánanyúl mindenkinek, aki őt meggyűlölte,
neki hátat fordított. Azért tartja számon népének engedetlenségeit,
hogy visszahívhassa őket. Nem feledkezik el azokról, akik otthagy-
ták őt, nehogy elpusztuljanak nélküle. Megkeresi az apák vétkét a
44
Iiákon harm ad- és negyedízig, hogy ha az apákat nem is sikerült

visszatéríteni, az utódaik ne m aradjanak a szövetségen kívül. Nem
azért, hogy őket is sújtsa apjuk vétkei miatt, hanem hogy védje őket
apjuk vétkeinek következményeitől.
Jó lenne itt m egtanulnunk, hogy az a szó, am it a mi Bibliánk
így fordít: ‫״‬m egbüntetem”, eredetileg azt jelenti: ‫״‬meglátogatom”.
A Szentírás gyakran beszél arról, hogy Isten meglátogatja népét
vagy egy-egy embert. Ez a látogatás lehet kegyelmes és lehet ítéletes.
Ugyanez a szó áll az lM ózes 21. részének elején, am ikor az Úr meg-
látogatta Sárát, és ezzel beteljesedett az ígéret, megszületett Izsák.
Van tehát kegyelmes látogatás is. De van olyan is, hogy meglátogat
az Úr ítélettel, figyelmeztetéssel. Meglátogatni, számon tartani, szá-
mon kérni - mindezeket jelenti ez a kifejezés.
Nem szabad tehát úgy leegyszerűsíteni ezt az üzenetet, hogy Is-
ten a hívők gyermekeit megáldja, a hitetlenekét pedig megítéli. Ar-
ról van itt szó, hogy Isten számon tartja az atyák engedetlenségeit
azért, hogy az utódoknak ne kelljen olyasmiért elpusztulniuk, ami-
ről nem tehetnek. Figyelmezteti, számon kéri, megkeresi tehát a
mások vétkei m iatt tőle távol került fialcat, hogy jöjjenek vissza. Az-
tán attól függően lesz ez a látogatás kegyelmes vagy ítéletes, hogy a
fiú vagy az unoka hogyan felel erre az intésre.
Ha valaki örömmel fogadja Isten hívását, és hallgat az ő szavá-
ra, akkor számára ez a látogatás kegyelem. De ha azt mondja, hogy
nem kér belőle, és visszautasítja, akkor ítélet. Isten azonban nem
bünteti meg az atyák vétkét azokban a fiákban, akikben nincs meg
az atyák vétke, és akik hallgatnak hívó szavára.
Azt kell tehát m ondanunk, hogy a m ásodik parancsolatnak ez a
sokféle m agyarázatra okot adó része evangélium! Ö röm hír arról,
hogy ha valaki m ár egyszer Isten népéhez tartozott, de engedetle-
nül bűnt követett el, annak utódaira Istennek különösen is figyel-
me lesz. Számon tartja az atyák vétkét, és megkeresi a fiakat. Há-
rom, négy nemzedéken át nyugtalanítja istentelen ősük jelenlétével,
majd megszólítja, hívogatja őket. És ha megtérnek, irgalmasságot
cselekszik ezerízig velük.
45
A M Á S O D IK P A R A N C SO L A T
Sokféle útja, módja van annak, ahogyan Isten megszólíthat valakit.

Történhet ez belülről a lelkiismeret, vagy kívülről az Ige által. Bárki
is közvetítse, az a nagy örömhír, hogy Isten keresi és hazahívogatja
mindazokat, akik kiszakadtak a szövetségből, m ert meg akarja őket
menteni. Néhány kedves példáját láttam annak, amikor a gyermek
engedett a hívásnak, majd igyekezett odaédesgetni hitetlen szüleit az
élő Istenhez. Mindig megható, amikor egy hitre jutott gyermek vezeti
hitre istentelen apját, anyját. Ennyire nem lehetetlen, hogy megtérje-
nek és hitre jussanak azok, akiknek az őseik vétkeztek az Úr ellen. Fel-
tétlenül megnehezíti tehát minden szülő a gyermeke életét, jövőjét a
maga vétkeivel, de lehetetlenné nem teheti hitre jutását, szabadulását.
Valahogy úgy van ez, m int am ikor a zsírfolt átüt, és nemcsak
a legfelső papír, hanem az alatta lévők is zsírosak lesznek. Viszont
m indegyiket ugyanaz a szer tisztítja. Bizony, a bűn foltja is átüt, és
meglátszik az utódok életében. De Jézus Krisztus vére megtisztíthat
atyákat és fiiakat egyaránt m inden bűntől (ljn 1,7).
Ha m ár arról beszélünk, hogy hitetlen szülők megnehezítik gyér-
m ekük hitre jutását, akkor kérdezzük meg, hogy a hívő szülőknél
nem fordulhat-e elő ugyanez! Am ikor egy gyermek úgy nő fel, hogy
m indaz természetes neki, ami más környezetben egyszer nagy felfe-
dezés lenne számára: hogy Isten szereti, hogy őt naponta meg lehet
keresni imádságban, hogy vasárnap templomba járnak, hogy otthon
többé-lcevésbé az Ige norm ái érvényesülnek... Ebbe bele lehet nőni,
bele lehet szokni anélkül, hogy személyes hittel valaki azt elfogadná
és tudna neki örülni. Vagy am ikor képmutató a szülők vallásos élete,
és a gyerek azt mondja - teljes joggal -, hogy sok a szöveg, de azt az
élet nem hitelesíti. Vagy amikor teljes jó szándékkal kierőszakolják
a kicsi gyermekből a megtérésélményt, és ő azt gondolja, hogy hat-
nyolc éves korában megtért. Pedig ekkor még öntudatosan, felelősen
nem is vállalhatja Jézus Krisztus útját. Ó de nehéz lesz később igazán
megtérnie! Ez nem azt jelenti, hogy ne imádkozzunk otthon együtt
gyermekeinkkel, hogy ne tanítsuk őket Isten dolgaira, hogy ne le-
gyen m indennapi olvasmányunk a Szentírás. Csak azt jelenti, hogy
vigyázzunk, el ne hitessük m agunkat és őket olyasmivel, ami nem
46
igaz. Nehogy mi - istenfélő szülők és nagyszülők - nehezítsük meg,

hogy egyszer igazán, személyesen vállalhassák az Isten által eléjük
szabott utat, és mondhassák: én Uram és én Istenem! M ert Isten-
nek nincsenek unokái. A m i gyermekeinknek is személy szerint kell
odatalálniuk Istenhez, és elfogadniuk kegyelmét.
M it tegyünk tehát? Világosan megmondja Isten ebben az igében:
‫״‬irgalm asan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és meg-
tartják parancsolataim at.” Ezt tegyük! Ekkor tesszük a legtöbbet
gyermekeinkért. M ert ha valaki szereti az Urat teljes szívéből, leiké-
bői, elméjéből, m inden erejéből, és m egtartja parancsolatait, annak
otthonában sajátos légkör fog kialakulni. Az itt élő gyermekek egy
m eghatározott atmoszférában nőnek fel, és am int a bűn kihat és
fertőz, úgy a szülők és szeretteik istenfélő, engedelmes, szent élete
is kihat és áldásosán befolyásolja életüket. Ha semmit nem szólnak
nekik, akkor is evangelizálják őket. De ehhez komolyan kell venni
azt, hogy ‫ ״‬akik szeretnek engem, és m egtartják parancsolataim at”.
Persze ebben az esetben beszélnek, és tudnak is beszélni az Úrról,
aki maga fogja hitelesíteni a szavaikat. Ahelyett, hogy bizonyos filo-
zofikus gondolatokat öltsünk egymásba a m ásodik parancsolatról,
inkább szálljunk m agunkba, és kezdjük a végén: el lehet-e m ondani
rólunk, hogy szeretjük az Urat, és m egtartjuk a parancsait?
Egyébként szinte szó szerint így fogalmaz Jézus is: ‫ ״‬Ha valaki
szeret engem, az m egtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is
szeretni fogja, és elm együnk hozzá, és szállást készítünk magunk-
nak nála.” (Jn 14,23) Kívánhat-e ennél többet egy istenfélő szülő -
aki szeretné, ha gyermekei is istenfélő emberekké válnának -, m int
hogy nála lakjon a m indenható Isten? Pedig Jézus ezt ígéri. És akkor
maga az Atya és a dicsőséges Krisztus fogja megtérésre hívni utóda-
inkát úgy, m int ahogy m inket is megszólított egyszer.
Szeressük tehát jobban őt, tartsuk meg parancsait, a többit pedig
bízzuk rá! Egyedül az ő irgalmassága a biztosíték arra, hogy mi is
m egm aradjunk szövetségében, és ne jelentsünk ítéletet a mieink-
nek. De így lehetséges az is, hogy akiket nagyon szeretünk ezen a
földön, szintén részesei legyenek ennek a szövetségnek.
47
5· I r g a l m a s s á g e z e r íz ig
De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek

engem, és megtartják parancsolataimat.
(2Mózes 20,6)
Időzzünk a második parancsolat e befejező mondatánál még egy

kicsit! Itt láthatjuk különösen, milyen helytelen volt tíz parancsolat-
nak elnevezni ezt az igerészt, amikor magában a Szentírásban így ol-
vassuk: ‫״‬Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket...” Ekkor kő-
vetkezik tíz ige, tíz kijelentés, tíz ígéret, tíz biztatás, bátorítás, tíz
garancia, biztosíték, melyeket Isten ad népének. Az a szó, hogy ‫״‬pa-
rancsolat”, a mi fülünk számára különösen is ellenszenvesen, ridegen,
utasítóan, személytelenül hangzik. Isten nem így beszél az övéivel. Tíz
igében tízszer is kijelenti, hogy kicsoda ő. Tízszer is felhívja figyel-
műnket azokra az alapvető törvényekre, törvényszerűségekre, melye-
két beépített - védelmid - a világba. Inkább kedves biztatás, gyengéd
bátorítás, valami csodálatosan nagy ígéret, de végképp nem parancs.
Adja Isten, hogy a mélyére tudjunk nézni ennek a m ondatnak,
megláthassuk, m ennyire érvényes ránk is, és milyen nagy lehetősé-
get rejt magában! Két vonatkozását emeljük ki: m it jelent a családra,
és m it a hívő ember személyes életére nézve.
1. A nemzedéki kérdés általában kellemetlen gondolatokat éb-
reszt bennünk. Ilyenek jutnak eszünkbe: ‫ ״‬Ha pedig egymást mar-
játok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Gál 5,15)
Közöny, fásultság, szeretetlenség, viaskodás, vádaskodás. Körűibe-
lül ezt jelenti a nemzedéki kérdés. Azonban Isten igéjének az ősz-
szefüggésében egészen más akusztikája van ennek. Am ikor Isten a
nemzedékek egymáshoz való viszonyáról beszél, egy óriási lehető-
séget csillant fel, nevezetesen azt, hogy m inden nemzedék átveheti
az áldást az előzőtől, és továbbadhatja az utána következőnek. Egy
összefüggő, végeláthatatlan, gyönyörűséges áldásláncolattá válhat a
nemzedékek egymást követő sora, ha annak tagjai szeretik az Urat,
48
5. IR G A L M A S S Á G E Z E R ÍZ IG
és m egtartják parancsolatait. Ez a feltétel. Nagy az ígéret, nagy a

lél is. Egészen egyszerűen azt jelenti ez, hogy utódainkra is kihat,
ahogyan mi Istenhez viszonyulunk. Ha szeretjük őt, és m egtartjuk
parancsolatait, ennek áldásait utódaink is tapasztalni fogják akár
ezerízig is. Nem tudom, elkezdett-e m ár valaki számolni ennek az
ígéretnek az alapján. M ert ha csak negyven esztendőt veszünk egy
emberöltőnek, akkor is negyvenezer évre ígéri Isten az ő áldását.
Túl a történelm i időn. Beláthatatlanok a következményei annak, ha
hűségesek vagyunk, és komolyan vesszük, m egtartjuk Isten igéjét.
De ugyanígy következményekkel jár az is, ha gyűlöljük őt, és pa-
rancsolatait nem tartjuk meg.
A Szentírásban ismerős az a gondolat, hogy Isten engedelmes
gyermekeiért szívesen megáld másokat is. Ábrahám hitéért egy
egész nép élvezte Isten szeretetét. - Van egy bájos jelenet Jákob tör-
tünetében, am ikor búcsúzik az őt nem nagyon szívelő nagybácsi-
tói, Lábántól, akivel kölcsönösen sok borsot törtek egymás orra alá.
Lábán itt végignéz megnövekedett nyáján, és kiszalad a száján ez a
mondat: Úgy sejtem, hogy teéretted áldott meg engem az Úr (lM óz
30,27). A királyokról szóló történetekben gyakran olvassuk, hogy
az istenfélő és alázatos Dávid királynak milyen sok istentelen utód-
ja volt. Am ikor Isten m ár-m ár m eghirdette fölöttük az ítéletet, így
fejezi be: de mégsem hajtom végre Dávidért, az én szolgámért. A
dédapjuk vagy ükapjuk volt Dávid, akinek szeretete, hűsége nem-
zedékek múlva is éreztette áldásos hatását. M ásokért engem, vagy
érettem másokat megáld az Úr. Am ikor négyen visznek egy béna
férfit Jézushoz, ő látva azok hitét így szólt: ‫ ״‬Fiam, megbocsáttattak a
bűneid.” (Mk 2,5) És meg is gyógyította őt. - De a legnagyobb példa
előttünk Jézus Krisztus, az egyszülött Fiú, akiért m indnyájunkhoz
kész irgalm asan közeledni az Atya, ha hiszünk benne.
Hadd kérdezzem meg csöndesen: tudod-e, kik azok, akiknek a
hitéért, böjtöléséért, istenfélő, szent életéért téged áldott vagy áld
meg Isten? És vannak-e ezen a földön olyanok, akiket teéretted áld-
hat meg? Ő kész erre. Ez persze nem teszi feleslegessé, hogy m ind-
annyian hittel elfogadjuk Istentől a legnagyobb ajándékot, bűneink
49
A M Á S O D IK P A R A N C SO L A T
bocsánatát, az örök életet, az üdvösséget. Más hitéért üdvözülni

nem lehet. De más hitéért sok áldást és jótétem ényt lehet kapni.
Hol érvényesülhetne ez az isteni törvényszerűség jobban, m int
egy családon belül? Azok között, akik a legközelebb állnak egymás-
hoz, akik leginkább felelősek egymásért. A 112. zsoltárban olvassuk
ezt a különös verset: ‫ ״‬Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örö-
m öt talál parancsolataiban. Utódja hős lesz a földön, a becsületesek
nemzedéke áldott lesz.” (1-2. v.) Ha valaki féli az Urat, és hűséges
hozzá, utódai áldottak lesznek. íme, ilyen gazdag a m i Istenünk.
Élünk-e ezzel a nagy lehetőséggel a családon belül? Tisztában
vagyunk-e azzal, hogy amilyen gyermekei mi vagyunk mennyei
Atyánknak, bizonyos értelemben olyanok lesznek a m i gyermeke-
ink is? Tudjuk-e, hogy azt az áldást, am it mi m agunk is ajándékba
kaptunk, átörökíthetjük, továbbadhatjuk? Az új életet, az Istennel
való közösséget személyesen kell elfogadni, de az áldás továbbad-
ható. Gyakoroljuk-e ezt? Mózes 5. könyvében élesen hangsúlyozza
Isten, hogy a szülők feladata m egtanítani gyermekeiket az ő szere-
tetére, törvényeire, parancsaira és tetteire. Isten ezt nem az ószö-
vetségi papság feladatává tette, m ert ez nem lehet egyházi feladat,
ezt nem lehet intézményesen megoldani, nem lehet sehogy sem al-
bérletbe kiadni. Szülőnek, nagyszülőnek lenni papi tisztet jelent,
vagyis: tanítani, lelkigondozni, igét hirdetni, vigasztalni, inteni és a
közbenjáró könyörgés szolgálatát végezni! Végezzük-e ezt? Nem mi
fosztjuk meg az áldástól azokat, akiket pedig a legjobban szeretünk
ezen a földön?
Am ikor valaki elkezd mentegetőzve dicsekedni, hogy ilyen meg
olyan a gyermeke, unokája, pedig ő m indent megadott neki - úgy
szeretném m indig megkérdezni: biztos, hogy mindent? Azt is, ami-
ről az Űr kifejezetten azt mondja, hogy tanítsd meg őket...? Ha nem
tettük, m iért kérünk számon olyan dolgokat, amelyek ebből fakad-
hattak volna? - De kérdezzük meg m agunkat fordítva is! Ha Isten
megáldott imádkozó, szent életű, istenfélő szülőkkel és elődökkel,
vajon átvettünk-e tőlük m indent, ami jó? Azt is, ami nekik a lég-
fontosabb volt, illetve ma is a legfontosabb? Ami nekik tartást adott
50
életük viharaiban? Am iért m inden egyebet készek lettek volna fel-

áldozni? Azt is elfogadtuk tőlük?
Óriási ígéret az, hogy Isten irgalmasságot cselekszik ezerízig
azokkal, akik őt szeretik és parancsolatait m egtartják. Ha ezt ko-
molyán vennénk oda-vissza a családon belül, a nemzedékek között,
olyan gyülekezetté válna a család, ahol jelen van az élő Krisztus.
I liszen ő megígérte, hogy ahol ketten vagy hárm an az ő nevében
jönnek össze, ott lesz közöttük (Mt 18,20).
Felbonthatatlan egységgé válhatna a hívő emberek házassága,
amelyikben ketten egy akaraton vannak m inden dologban. Ho-
gyan? Úgy, hogy az Atyára hangolódva m indenben az ő akaratát
keresik. Akkor hivatásunk magaslatán állhatnánk, m ert az Újszö-
vétség szerint az is a dolgunk, hogy legyünk választott nemzet,
királyi papság, szent nép, és végezzük az ezzel járó szolgálatokat,
elsősorban otthon (lP t 2,9-10). így jöhetnének létre ezekből a csa-
ládokból m int élő sejtekből az élő gyülekezetek.
De vajon szempont-e az egyáltalán, hogy szeressük az Urat, és
m egtartsuk parancsolatait? Fontos-e az nekünk, hogy átáradjon
rajtunk az ő áldása, és irgalmasságot cselekedhessen a ránk bízót-
lakkal? Pál írja Timóteusnak: ‫״‬Eszembe jutott ugyanis a benned élő
képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és
anyádban, Emiikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy
benned is megvan.” (2Tim 1,5) Pál tudta, hogy a hit Isten ajándé-
ka. Nem örökölte azt Timóteus sem. De hogy hívő nagyanyja és
édesanyja olyan légkört terem tett otthon, amelyben könnyebb volt
az Urat megtalálnia, illetve szolgálatában, kísértések között megáll-
nia, az egészen bizonyos.
Adunk-e m i ilyen hátvédet azoknak a gyerekeknek, akik annyi
m indennek ki vannak szolgáltatva, s egy részét sem tudják feldől-
gozni az őket érő hatásoknak? O tt van-e körülöttük m integy ima-
sátorként a m i közbenjárásunk, könyörgésünk? Védi-e őket a m i Is-
ten iránti hűségünk, és lehetővé teszi-e, hogy ők is irgalmasságot
nyerjenek? Sokkal komolyabban kellene vennünk ezt a feladatot.
Akik egyedül nevelik gyermekeiket, még inkább éljenek ezzel a le
51
hetőséggel! Azok pedig, akikre Isten nem bízott gyermekeket, ezt

olvashatják Ézsaiás prófétánál: ‫״‬Örvendj, aki nem vajúdtál, m ert
több fia lesz az elhagyottnak, m int a férjes asszonynak!” (Ézs 54,1)
Pál apostol is, akinek nem volt családja és gyermekei sem, leírja ezt
a mondatot: ‫״‬gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között
szülök meg, amíg kiform álódik bennetek a Krisztus.” (Gál 4,19)
Bárki, aki körülöttünk van, megérzi, ha szeretjük az Urat és meg-
tartjuk parancsolatait. De azt is, ha nem szeretjük őt, és úgy élünk,
ahogy éppen tudunk.
M it közvetítünk? Mi árad át rajtunk?
2. M it jelent Isten ígérete a hívőnek? Világosan kell látnunk, hogy
rajtunk csak átáradhat az áldás. Mi csak közvetítői lehetünk isteni
ajándékoknak, de nem forrásai. Isten a forrás. Ő cselekszik irgal-
másságot ezerízig. Mit jelent ez? Mit jelent, hogy ő még a gonosz
m iatt is bánkódó Isten, aki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy
megtérjen és éljen?
Mit jelent Isten irgalmassága? Sokféle meghatározást lehetne
m ondani, sok igét lehetne idézni erre. Hadd próbáljam egészen
egyszerűen megfogalmazni: Isten irgalma egyebek között abban
áll, hogy új lehetőségeket ad. Ismét lehetővé teszi, hogy elfogadjuk
irgalmasságát. Újra lehet kezdeni elrontott életünket. Talán még rá
sem jö ttünk arra, hogy elrontottuk, de talán m ár lem ondtunk ar-
ról, hogy másként is lehet folytatni. Az ő irgalmassága azt jelenti,
hogy újra lehet kezdeni. Vele. Benne. Általa. Megtisztulva, egészen
új távlatok felé indulva, új erőket kapva. Irgalmassága azt jelenti: új
kezdés.
Még egyszer hangsúlyozom: bárm ennyire is nagy ajándék, ha is-
tenfélő, imádkozó őseink voltak, Isten irgalmát m indnyájunknak
személyesen kell elfogadnunk. Sőt, elkérnünk, kikönyörögnünk.
Úgy, ahogyan a vámszedő tette Jézus példázatában: ‫ ״‬Isten, légy ir-
galmas nekem, bűnösnek!” (Lk 18,13) Ennyi volt az imádsága, nem
volt több mondanivalója. S akinek a szívéből egyszer őszintén fölfa-
kad ez a könyörgés, annak az életében Isten elkezdi cselekedni az ő
irgalmasságát. Hogyan?
52
Úgy, hogy először egészen valóságosan meggyőződik az ille-

lő arról, hogy bűnös ember. Ezzel kezdődik Isten irgalmas mun-
kaja. A m ikor valaki megérti, hogy hiába volt hívő asszony a ma-
mája, nagymamája, imádkozó ember az édesapja, ő mégis elveszett
bűnös. Azután rádöbben arra, hogy Jézus Krisztus érte is meghalt.
Mielőtt ő még rájött volna a bűneire, Jézus m ár azokat is megbo-
csátotta és eltörölte. Isten nem tulajdonítja többé neki a vétkeit - Jé-
zusért. Visszafogadta szövetségének védettségébe, vele közösségbe,
hogy áldást örököljön. Az ilyen ember gazdag lesz irgalmasságban,
és ő maga is irgalmas szívvel fog közeledni m indenkihez. Még a
vele egy fedél alatt élőkhöz is. Megtanulja, hogy úgy, m int ahogy
naponta Isten irgalmából élünk, élhetünk naponta egymás megbo-
csátásából is. Ez lesz a legnagyobb örökség, amit átadhat utódainak.
Közben pedig Isten cselekszi az ő irgalmasságát ezerízig.
Hiszem-e, hogy ő előbb szeretett engem, m int ahogy egyáltalán
hallottam róla? Nem éltem még e föld színén, m ár eltörölte az én
vétkeimet is. Élek-e ezzel a lehetőséggel?
Komolyan tudom -e venni, hogy ő háta mögé veti bűneimet, és
vele gyökeresen újat kezdhetek, akár 111a is?
Tudok-e örülni annak, hogy ő irgalmasságot cselekszik ezerízig?
Szeretnék-e élni azzal a lehetőséggel, hogy továbbadhatom az enyé-
im nek és m indenkinek ezt az irgalmasságot?
Irgalmas szívvel közeledem-e az emberekhez, családom tagjai-
hoz, a nehezen elviselhetőkhöz is?
Akinek bűne megbocsáttatott, vétke elfedeztetett, az tud megbo-
csátani és irgalmasságot gyakorolni.
így valljuk meg csöndes bűnbánattal és a hit reménységével:
A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted,

A z engedelmes lelket Soha meg nem veted.
Ezzel a reménységgel Tehozzád óhajtunk,
Légy, kérünk, segítséggel És könyörülj rajtunk A*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 297. ének. Irta: Lengyel József.
53
A H A R M A D IK PA R A N C SO L A T
6. I s t e n neve
Ne m ondd ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét, m ert nem

hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába m ondja ki
a nevét!
(2Mózes 20,7)
Isten ebben az igében nem azt tiltja meg, hogy kim ondjuk a ne-
vét, hanem hogy hiába m ondjuk ki azt. Éppen ezért pontosan kell
tudnunk, hogy m ikor m ondjuk ki hiába és m ikor nem.
Az ókorban a név sokkal többet jelentett puszta megkülönböz-
tetésnél. Magát a személyt jelentette, lényegileg azonos volt azzal,
aki viselte. így él ez a mi gondolkodásunkban is. Hiszen am ikor azt
mondjuk: ne hozz szégyent a nevemre, azt értjük rajta: ne hozz szé-
gyent rám. Én és a nevem azonosak vagyunk.
Am ikor valaki bemutatkozik, akkor bizonyos értelemben ki-
szolgáltatja magát, kilép inkognitójából. M ár vissza is lehet élni a
nevével. Egyszer tanúja voltam annak, am ikor nagyon jellegzetes
m ódon m egtörtént ez. Valaki szeretett volna gyorsan elintézni egy
ügyet, és m iután ismerte az intézmény igazgatójának a nevét, nagy
magabiztossággal bement a titkárságra. Előadta, hogy Y. igazgató-
val szeretne beszélni. Meglepődtek jó fellépésén. Azon viszont ő le-
pődött meg, hogy néhány pillanat múlva párnázott ajtók mögött, a
tágas igazgatói irodában találta magát, ahol kiderült, hogy semmi
közük egymáshoz, az igazgató nem tud róla. Visszaélt a nevével, és
rövid úton kipenderítették onnan, még kellemetlensége is lett belő-
le. Kim ondta ugyan az igazgató nevét, de visszaélt vele.
Isten óv attól, hogy az ő nevét hiába m ondjuk ki. Hogy visszaél-
jünk azzal, ha tudunk valam it róla, ism erjük a nevét. Hogy megpró-
báljuk az ő isteni hatalm át saját céljainkra felhasználni, és erre ne
55
vének ismeretében őt kényszeríteni is. Ezt jelenti a hiába. Egyébként

m inden mágiának ez az alapja. A bálványvallások papjait azért tisz-
telte annyira a nép, m ert ők az istenek neveinek ismeretében kor-
m ányozták őket, uralkodtak fölöttük, hatalm uk volt rajtuk. Isten
arra int az Igében: eszünkbe ne jusson, hogy ezt vele is megtehet-
jük, m ert úgysem lehetséges! Ne is próbálkozzunk, m ert nem hagy-
ja büntetés nélkül!
Egy jól ismert ószövetségi történetet hadd említsek, és m indjárt
érteni fogjuk, m iről szól a harm adik ige. A m ikor Isten elküldte Mó-
zest a fáraóhoz, hogy hozza ki népét a rabszolgaságból, és Mózes
nagy nehezen elvállalta ezt a kínos feladatot, búcsúzóul még meg-
kérdezte az Urat: ‫ ״‬Ha majd elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom
nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkér-
dezik tőlem, hogy mi a neve, akkor m it m ondjak nekik?” Isten nem
árulja el válaszképpen a nevét, hanem így szól: ‫״‬Vagyok, aki va-
gyök... így szólj Izrael fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.”
(2Móz 3,14) Az Ószövetség egyik alapos ismerője, M artin Buber
szerint így is lehetne ezt fordítani: Leszek, aki leszek. Vagy még in-
kább így: ott leszek, ahol leszek. Isten megígéri jelenlétét Mózesnek,
de nem adja ki magát. Nem mondja meg a nevét. Bízzál bennem! Ez
is mutatja, hogy egyetlen lehetőségünk m indig a hit! Nem idézhet-
jük meg Istent a nevénél fogva! Ő megígéri, hogy ott lesz, ahol lesz,
és ha mi oda m együnk, ahova ő küld, akkor m indig velünk lesz, és
nem hagy m agunkra. Nem m ondja meg tehát Isten Mózesnek a ne-
vét, nehogy hiába vegye föl vagy próbálja használni, am ikor szorult
helyzetbe kerül. A hit bizonytalan bizonyosságával kell indulnia.
Az mondja ki tehát Isten nevét hiába, aki megpróbálja őt bár-
milyen formában hatalm ába keríteni, saját céljaira - bárm ilyen ne-
mes vagy szent célok legyenek is azok - felhasználni. Olyan sokféle-
képpen vétünk a harm adik parancsolat ellen, hogy az adott keretek
közt legfeljebb csak a tartalomjegyzékét lehet fölm utatni ennek.
M egpróbáltam a legjellemzőbb eseteket csoportosítani.
1. Az Isten nevével való visszaélés legközönségesebb formája a
károm kodás, esküdözés és az átkozódás.
56
6. IS T E N N E V E
Az istenkáromlás nyers és durva formája mellett létezik egy fi-

nomkodó, városias, nyafogó változat is, amikor valaki egy isteni jó
filmről számol be, vagy csodálkozásában nem győzi ismételgetni:
te jó Isten! Ez ugyanolyan undok és közönséges megszegése a har-
m adik igének, m int am ikor valaki indulatában vagy keserűségében
egy kacskaringósat károm kodik. Egyiküknek sem szent sem Isten,
sem az ő neve. Szellemi szegénységről tesz bizonyságot az, aki fölös-
legesen vagy rossz szokásból használja Isten nevét.
2. Sokkal veszélyesebb az a visszaélés, amit az előbb m ágiának
neveztünk. M inden varázslás, halottidézés, babona ez alá a cím-
szó alá esik. Ez azért veszélyesebb, m ert az ember itt m ár démoni
m ódon akarja Istent a maga hatalm ába keríteni, és illetéktelenül az
ő felségterületére merészkedik. Az Istenhez való tartozás látszatát
kelti azáltal, hogy a nevét is emlegeti. Am ikor egy spiritiszta sze-
ánszon feszület is van az asztalon, am ikor a javasasszony, mielőtt a
kártyákat kirakja, a Szentháromság Isten nevét m eri az ajkára ven-
ni, am ikor valaki egy nehéz vizsga előtt az am ulettjét szorongatva
im ádkozik - az a legszörnyűbb istenkáromlás. M ert itt arról van
szó, hogy az ember m ár kilépett az Istennel való szövetségből, még-
is próbál úgy viselkedni, m intha szövetségi jogai lennének. Isten-
nel szemben állva kéri Isten segítségét. Micsoda arcátlan, hitetlen
szemtelenség ez! A szent Isten provokálása. Olyan illegális próbál-
kozás, am ire Isten világosan megm ondta, hogy nem hagyja bűn-
tetés nélkül. Senkit se tévesszen meg, hogy a legtöbb babonaságba
belekeverik Isten szent nevét! Ettől nem szentelődik meg az istente-
lenség, viszont aki ezt gyakorolja, kétszeresen vétkezik.
Nemrégiben jelent meg egy népi imádságokat tartalm azó kötet.
Szövege nyelvileg gazdag kincsesbánya ugyan, de tulajdonképpen
egytől egyig ráolvasás, és csaknem m indegyikben szerepel Isten
neve - hiába. Jó lenne élesebb füllel hallgatnunk az ilyesmit, és az
Igéből nyert világossággal m egítélnünk, hogy m i az, am i hiába, és
mi az, ami nem.
3. Van a harm adik parancsolat megszegésének egy ennél is rej-
tettebb formája, ami különösen a vallásos emberek között uralko
57
dott el. Azért is olyan veszedelmes ez a bűn, m ert m ár észre sem

vesszük. Ez az, am ikor különböző családi, egyházi vagy nemze-
ti ügyekbe belevonják Istent. Legyen ott ő is! Kijelölik a helyét, és
természetesen megszabják illetékességét is. Várják tőle, hogy tegye
ünnepélyesebbé az alkalmat, legyen általa még szebben csengővé
a jelszó, áldja meg azokat a nagyon is emberi törekvéseket, melyek
szekér tolójának alkalm azni akarják őt. Persze ez nem így hangzik
el. M egtanultuk, hogy mást m ondjunk, m int amit gondolunk, és
m ást tegyünk, m int am it m ondunk. Istennel kapcsolatban is így
van ez. Az ilyen emberek nem előre kérdezik az Urat, nem tőle kap-
ják a jelszót, nem az ő indítására m ennek arra, am erre éppen mén-
nek. Nagyon jól tudják nélküle is, m it akarnak. Am ennyiben Istent
is lehet hasznosítani céljaik elérésében, ám jöjjön és legyen ott! De
nem ő szab meg m indent, nem ő az Úr! Ezek az emberek és csopor-
tok önm aguk istenei m aradnak, akik nem engedik, hogy beleszólja-
nak a dolgaikba. Még Isten sem! Ő csak adja áldását m indarra, amit
kigondoltak! Keresztelő van, konfirmáció, esküvő, temetés, családi
jubileum, egyházi megemlékezés, nemzeti ünnep - jöjjön Isten is,
hangozzék el a neve, legyen ott ő is, de azután tudja azt, hogy m ikor
kell illedelmesen távoznia! Ez a leplezett istenkedés utálatos az Úr
előtt, és sokkal veszedelmesebb ránk nézve is, m int e parancsolat
megszegésének sok egyéb módja.
4. Még ennél is álcázottabb forma a helytelen imádság. Am ikor
az imádságaink mélyén - kim ondatlanul persze - ott lapul és feszül
ez: legyen meg az én akaratom! Am ikor pontosan tudjuk, hogy mit
akarunk, és ehhez segítségül hívjuk Istent. A m ikor sem formáli-
san, sem lényegileg nem kérdezzük: Uram, m it akarsz, hogy csele-
kedjem? M ert nem is Uram ő, én a m agam ura vagyok. (Megfigyel-
tük-e, hogy a harm adik parancsolatban kétszer is előfordul, hogy ő
az Úr: ‫״‬Ne m ondd ki hiába Istenednek, az Ú rnak a nevét, m ert nem
hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!”)
Nos, aki így imádkozik, annak nem Ura Isten, az csak a maga aka-
rátát szeretné jóváhagyatni vele. Udvariasan, de alig leplezhető tü-
relmetlenséggel utasítja őt, hogy m it tegyen, mikor, kivel és hogyan.
58
6. IS T E N N E V E
Nagyon vigyázzunk, hogyan im ádkozunk és egyáltalán hogyan

gondolkozunk Istenről! Vele akarunk-e áment m ondatni a m agunk
elképzeléseire, vagy készek vagyunk mi áment m ondani az ő szent
akaratára? Ő t akarjuk-e felhasználni a m agunk céljainak elérésé-
ben, vagy engedjük, hogy ő használjon m inket az ő céljaira? Még Is-
ten országának erőivel is a m agunk kis világát szeretnénk építgetni,
vagy engedjük, hogy Isten országa épüljön és terebélyesedjék a mi
szegényes és szűkös világunk helyén? Aki ezt az utóbbit teszi, erre
vágyik, ilyen lélekkel imádkozik, az nem hiába m ondja ki az ő ne-
vét. Sőt annak életében beteljesedik Jézus kérése: ‫ ״‬szenteltessék meg
a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod...” (Mt
6,9-10) Ezzel szemben, ha az van bennem, hogy legyen meg az én
akaratom, és ehhez segíts te is, akkor hiába m ondom ki, nem szén-
teltetik meg az ő neve.
5. Végül létezik a harm adik igének egy m inket, az Újszövetség
népét fenyegető és gyakran előforduló megszegése is. Isten az ő ne-
vét Jézus Krisztusban jelentette ki. Ismerjük Az apostolok csele-
kedeteiből azt a részt, am ikor Jézus nevének erejéről beszélnek az
apostolok. Am ikor meggyógyítják a templom Ékes-kapujában ülő
sántát, és némelyek nem értik, m ások pedig őket kezdik magasztal-
ni, akkor ezt mondják: ‫״‬vegyétek tudom ásul valamennyien, Izrael
egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit
ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez
előttetek egészségesen. ...és nincsen üdvösség senki másban, m ert
nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üd-
vözülhetnénk.” (ApCsel 4,10.12) A Filippibeliekhez írt levél 2. ré-
szében, ebben a szép őskeresztény Krisztus-him nuszban olvassuk:
‫״‬engedelmeskedett m indhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért
fel is magasztalta őt Isten m indenek fölé, és azt a nevet adományoz-
ta neki, amely m inden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére m inden
térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és m inden
nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Jé-
zus nevében tehát Isten ereje van, ő Jézusban jelentette ki nekünk
magát, az ő lényegét.
59
Jézus pedig nekünk adta az ő nevét! Róla neveztetünk krisz-

tusiaknak, keresztényeknek! Tanuljuk meg, hogy a ‫״‬keresztény”
szó nem a ‫״‬kereszt”, hanem a ‫ ״‬Krisztus” név származéka! Krisz-
tus görögül Khrüsztosz, szláv közvetítéssel került a magyarba m int
Krisztyán. Ebből lett egy magánhangzó-betoldással kirisztyán,
azaz keresztyén. Am i azt jelenti: Krisztushoz hasonló, krisztusi,
olyan, m int Krisztus. A nagy kérdés az, hogy olyanok vagyunk-e?
Méltóak vagyunk-e erre a névre? M ert Isten Krisztusért m inket is
úgy néz, m int akiknek a nevünk, tehát a lényegünk hasonló Krisz-
tushoz. Úgy is bánik velünk, ‫ ״‬...úgy bánik veletek az Isten, m int fi-
aival” - olvassuk az Igében (Zsid 12,7). Vajon mekkora a távolság
a lényegünk és a nevünk között? Aki az életével rácáfol a nevére,
aki gyalázatot hoz erre a gyönyörűségesen megtisztelő névre, hogy
krisztusi, keresztény, az a harm adik ige ellen vét. Az károm lásként
hordja ezt a nevet.
Ide tartozik a keresztény névvel történő mindenféle visszaélés.
Am ikor Krisztus nevében háborúkat indítanak, am ikor kérész-
tény Európáról és keresztény kultúráról beszélnek - és ebben lehet
ugyan valam i keresztény, de egészében mégsem krisztusi. Am ikor
ennek terjesztése csupán cégér, és közben valami egészen más törté-
nik - ez m ind a harm adik igébe ütközik. Am ikor az életünk mész-
sze-messze van Krisztusétól, és nem az az indulat él bennünk, ami
benne volt, am ikor csak névleg vagyunk keresztények, m ert a szí-
vünk nem az övé, akkor hiába vettük fel, m ondtuk ki az ő nevét - és
ezt nem hagyja az Úr büntetés nélkül.
Azt kell tehát m ondanunk, hogy a harm adik ige megszegőit nem
a hitetlenek, hanem m agunk között vagy m agunkban kell keres-
nünk. M ert Isten nevét elsősorban nem azok m ondják ki hiába,
akik tagadják, hanem akik képviselik őt ebben a világban, vagy lég-
alábbis képviselniük kellene hitelesen, egyértelműen, tisztán. Úgy,
hogy aki rájuk néz, Krisztust ismerhesse meg, és az Atyát, aki őt
elküldte. Úgy, hogy túlm utassanak önm agukon m indig arra, aki-
ről a nevüket kapták. Úgy, hogy a lényük egyre inkább krisztusivá
váljon. Ha azt mondjuk: ‫״‬Ne m ondd ki hiába Istenednek, az Űr-
60
6. IS T E N N E V E
nak nevét!” akkor ne csak károm kodó kocsisok és őrmesterek jus-

sanak eszünkbe, hanem önm agunk, akik sokszor hiába viseljük ezt
a nevet, m ert nem felel meg a valóságnak. A harm adik parancso-
latot betartani azt jelenti: térj meg a névleges kereszténységből, és
légy igazán krisztusi! Kezdjük el egy konkrét ponton, azután ő majd
megmutatja, hol kell még inkább hozzá hasonlóvá válnunk. Akkor
majd nem hozunk szégyent a nevére, vagyis őrá.
Ki m ondja ki tehát hiába az ő nevét? Az, aki fölöslegesen vagy
rossz szokásból, oktalanul használja. Az, aki megpróbálja őt bár-
miféle babonasággal, meg nem engedett módon hatalm ába keríte-
ni. Az, aki csak vendégként hívja meg élete egynémely ünnepélyes
alkalmára. Az, aki megpróbálja imádsággal rákényszeríteni Istenre
a saját akaratát. Végül az, akinek élete és ‫״‬keresztény” neve egy-
mással ellentétbe kerül, és csak bosszantja, botránkoztatja azokat,
akik szeretnék Krisztust megismerni. Honnan ismernék meg, ha
nem azoknak az életéből, akik Krisztusról keresztényeknek nevezik
magukat?
M ikor m ondjuk ki nem hiába az ő nevét? M indig, am ikor a fel-
soroltak ellenkezője történik, de ennél egyszerűbben megmondja ő
maga: ‫ ״‬Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszaba-
dítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Itt van benne sommá-
san: soha nem vesszük fel hiába a nevét, am ikor segítségül hívjuk,
illetve dicsőítjük őt. Mit jelent ez?
Először is, hogy úgy viszonyulunk hozzá, m int gyermek az aty-
jához. A helyes imádságban m indig alázat van: Hozzád fordulok,
Uram, m ert te tudsz rajtam segíteni! A helyes imádságban bűnbá-
nat van: Megérdemlem a nyomorúságomat, de téged hívlak, m ert
te szabadító Isten vagy! Jézus egyenesen biztat, bátorít arra, hogy
m ondjuk ki az ő nevét: ‫״‬Eddig nem kértetek sem m it az én nevem-
ben: kérjetek és megkapjátok...” (Jn 16,24) Ilyen egyszerűen. Ebben
a jézusi m ondatban két evangélium is rejlik. Az egyik, hogy Istent
A tyánknak tekinthetjük, és így szólíthatjuk meg. A másik, hogy Jé-
zus nevében kérhetünk tőle. Ha igazán Jézusban vagyunk, igazán
keresztények, krisztusiak vagyunk, ha fiai vagyunk, akkor m intha
61
A H A R M A D IK P A R A N C SO L A T
ő kérne, úgy fog meghallgatni. Tehát nem m agunkban bízunk, nem

ördögi praktikákban, hanem az Atyában. így hívta segítségül az ő
nevét Ábrahám, így tettek sok csodát az ő nevében az apostolok, és
így tapasztalhatja meg m inden imádkozó ember m a is, hogy milyen
hatalom az ő neve.
M ásodszor akkor m ondhatjuk ki korlátlanul a nevét, ha abból
erre a névre dicsőség származik. A kár úgy, hogy hálát adunk neki,
akár úgy, hogy magasztaljuk őt, vagy bizonyságot teszünk róla má-
soknak, így közvetítve az ő szeretetét. Ha úgy élünk, hogy látva a
m i cselekedeteinket, dicsőítik mennyei Atyánkat, m ert az életünk
is hirdeti, hogy ő szent, szent, szent.
Segítségül hívni és dicsőíteni őt, ez a harm adik parancsolat pozi-
tív magatartása. Még rövidebben Pál szavaival: ‫ ״‬szüntelenül imád-
kozzatok...” (lThessz 5,17) Tudjuk, ez nem azt jelenti, hogy szün-
telenül imaszöveget morm oljunk, hanem azt, hogy imádkozó
lelkülettel éljünk, vagyis úgy, hogy: Legyen meg a te akaratod! Ha
ez m arad életünk alapállása, legfontosabb vágya, akkor ő megőriz
m inket attól, hogy bárm ilyen form ában is hiába m ondjuk ki az ő
szent nevét.
Legyen ezért öröm ünk és hitvallásunk, amit a 337. ének 3. versé-
ben így énekelünk:
Szenteltessék meg te neved,

Azaz mivelünk azt tegyed,
Hogy igazán megismerjünk
Téged, féljünk és tiszteljünk,
Szemlélvén nagy bölcs munkáid
S minden tökéletességid.‘*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. XVI. századi német ének nyomán.
62
A N E G Y E D IK P A R A N C S O L A T
/. A N YU G A LO M NAPJA
Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

H at napon át dolgozz, és végezd mindenféle m unkádat! De
a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja.
Semmiféle m un ká t ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod,
se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül
tartózkodó jövevény! M ert hat nap alatt alkotta meg az Úr
az eget, a földet, a tengert és m indent, am i azokban van,
a hetedik napon pedig megpihent. A zért megáldotta és
megszentelte az Úr a nyugalom napját.
(2Mózes 20,8-11)
Hadd idézzek három jellemző véleményt erről az igéről, s ezek

kapcsán három régebbi élményemet, melyek jól illusztrálják ezeket
a vélekedéseket!
Megkérdeztem egyszer egy idősebb férfit, m it szokott csinálni
vasárnap. ‫ ״‬Én kérem, sem m it” - m ondta büszkén. S elmesélte, hogy
ő vasárnap elmegy a templomba, azután megebédelnek, délután
otthon pihen, olvasgat, m ert ő a nyugalom napját nyugalommal
tölti. Megkérdeztem, hogy a felesége m iért nem jön el a templom-
ba. - ‫״‬Azért kérem, m ert nálunk az ebéd délben van, és a levesnek
pontban 12 órakor az asztalon kell lennie.” Azután tovább dicsérte
magát, elmondta, hogy előző vasárnap sem engedett a felesége nó-
gatásának, aki egy beteg sógornőjét akarta a kórházban meglátó-
gatni. Ő bizony nem ment vele, m ert a nyugalom napját otthon kell
tölteni.
Találkoztam egyszer egy fiatalasszonnyal, aki egészen másként
vélekedett. Mielőtt még szóhoz jutottam volna, szapora mentegető-
zésbe kezdett. Elsorolta, m ennyi dolga van, olyannyira, hogy sok
63
szór azt sem tudja, hétköznap van-e vagy vasárnap. A vasárnap

azért nagyon jó, m ert akkor legalább nyugodtan végezheti az ember
a házim unkát. Dehogy van neki ideje olyankor templomba mén-
ni, nem ér rá ő effélére. Gyermekük nincs még, de múlt vasárnap
is arra eszmélt, hogy m ár este van, ráadásul a férje is mérges volt,
m ert csak 3 óra körül került ebéd az asztalra. De ha m ár átmegy a
szomszédba az ember, csak elbeszélget ott egy kicsit, m ert ugyebár
arra sincs idő soha!
Még az első szolgálati helyemen tanúja voltam egyszer egy na-
gyón kedves jelenetnek. Élt ott egy népes család, és a családtagok
rendszeresen jártak istentiszteletre. Azon a vasárnapon senkit sem
láttunk közülük, így este elszaladtam hozzájuk megnézni, mi van
velük. M ár az udvaron énekszót hallottam. Az ablakon benézve lát-
tam, hogy a gyerekek pizsam ában ülnek az ágyukon, énekelnek, utá-
na imádkoznak, majd lei-ki megkapta a pusziját, és nyugovóra tér-
tele. Csak ezután kopogtattam be, és a konyhában leülve kérdeztem,
m it csináltak aznap. Érdekelt, hogyan zajlik náluk egy olyan vasár-
nap, amelyik így fejeződik be. Szívesen válaszolt az asszony, és el-
mondta, hogy nekik ez a nap csakugyan ünnep. Azért is, m ert ilyen-
kor együtt vannak, és azért is, m ert együtt m ennek istentiszteletre.
Sok m indenről lehet ilyenkor egymással beszélgetni, amire máskor
nincs elég idő. Délután elkészülnek a leckék, kiértékelik az elmúlt
hetet, megbeszélik a feladatokat, és ha valami olyasmi jön közbe,
ami m iatt nem jutnak el Isten házába, akkor esti áhítattal fejezik be
a napot. Egyszóval - m ondta a végén - mi vasárnap egész nap örü-
lünk egymásnak meg m indennek. Örülünk, ha m indenki egészsé-
ges, de ha valaki megbetegszik, a többiek olyan odaadóan ápolják,
hogy ham ar meggyógyul. Örülünk, ha jó az ebéd, m ert egy héten
csak egyszer ebédelünk mindnyájan együtt, de ilyenkor az sem baj,
ha egyszerűbb az étel, legalább ham arabb kikerülünk a konyhából.
A három eset melyikét tehetnénk oda a negyedik parancsolat il-
lusztrációjaként? Ki tartja meg igazán ezt az igét?
Az első esetben az én kedves bátyám nak a negyedik parancsolat
törvény, am it meg kell tartani. Úgy tanulta, és ahogy ő értelmezi, az
64
7. A N Y U G A L O M N A P J A
egészen kényelmes neki. De m iért nem kell ezt ugyanígy megtarta-

nia a feleségének? Vajon nem úgy szentelné meg a nyugalom napját,
ha karon fogná az asszonyt, és együtt mennének igét hallgatni? S
netalán segítene otthon egy kicsit, hogy ha nem is 12-kor, de 1 óra-
kor mégis odakerüljön az az ebéd! Azután délután meglátogatnák
a beteg sógornőt, aki m inden ajtónyitásra odanéz és megállapítja,
hogy m egint máshoz jöttek. Nem így szentelné meg jobban a nyu-
galom napját? De hát aki így él, m int ő, az csak a törvény betűjéig
jutott el. Az ugyanúgy értelmezi Isten nagy lehetőségeket adó igéjét,
m int Jézus korában a farizeusok. Jézus vitába is szállt velük, és azt
mondta, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az
emberért. M ert nem azért van az ember, hogy m egtartsa Isten pa-
rancsait, hanem azért adott Isten útmutatásokat, igéket, parancso-
kát, hogy emberibbé váljon az élet.
A másik esetben, a fürge szavú fiatalasszonynak ez a parancsolat
olyan törvény, amit fel kell rúgni, m ert nem lehet m egtartani. Ide-
jétmúlt, túlhaladott törvény, m ert ki ér rá arra, hogy egy egész na-,
pót nyugalom mal töltsön? Éjjel-nappal dolgozni kell, nincs megái-
lás. S meggyőzi magát az ember, hogy ez még erény is. És csakugyan
így van, hogy aki sohasem áll meg, annak m ár akkor sem lesz meg-
állása, ha szeretné - m ert m ár nem tud megállni. (Svéd m unka-
pszichológusok kutatásaiból m ár tudja a világ, hogy az ember napi
hét-nyolc órás szellemi vagy fizikai m unkát legfeljebb hat napon át
képes károsodás nélkül folyamatosan végezni. Ha ezen túl ugyan-
olyan igénybevételnek teszi ki magát, akkor energiakészleteinek
már nem a kam atait használja, hanem a tőkéhez nyúl. Ekkor pihe-
nés híján nem töltődik újra, hanem kimerül.) Élettanilag is igazolt
a negyedik parancsolat, a sejtjeinkbe írta Isten ezeket a törvény-
szerűségeket. Hogyne lehetne és kellene ezeket komolyan vennünk!
Másként úgy járunk, m int az a rugó, am it tartósan kifeszítenek, és
am ikor végre elengedik, m ár nem ugrik vissza eredeti helyzetébe.
És m it jelent ez a parancsolat annak a családnak? Ajándékot,
amelynek örülni lehet. Van, akinek törvény, am it meg kell tartani.
Van, akinek törvény, amit fel kell rúgni, m ert csak idegesíti az em-
65
bért, terheli a lelkiismeretét. S van, aki felfedezi, hogy ajándék, ami-

vei élni lehet, amitől gazdagabb lesz az élet. S csakugyan m inden
szavukból ez az öröm áradt. Nem kötötte meg őket ez a parancsolat.
Ezért nem féltek abbahagyni a heti m unkát, és mást csinálni aznap,
de ezért nem féltek otthon m aradni sem, ha éppen betegség volt.
M egtalálták a módját annak, hogy megszenteljék ezt a napot. Ho-
gyan? Úgy, hogy együtt voltak az Úrral és egymással. Beszélgettek
az Úrral és egymással aznap sokkal többet, m int máskor. Örültek
az Ú rnak és egymásnak. Figyeltek az Úrra és egymásra. Megnyíltak
Isten előtt és egymás előtt. Ettől lett szám ukra egészen mássá ez a
nap, m int a többi hat. És ettől lett egészen mássá a többi hat is, m int
amilyen enélkül lett volna. M eft ettől lett egészen mássá az életük, a
szívük, a gondolkozásuk. Isten erre adta nekünk a nyugalom napját.
Ezt ilyen m értékben egy hétköznapon nem lehet megvalósítani.
Nem is kell! A hat napot arra kaptuk, hogy dolgozzunk. A negyedik
parancsolat nem m unkakerülésre biztat, hiszen így kezdődik: ‫״‬Hat
napon ál dolgozz, és végezd mindenféle m unkádat!” De a hetedik
nap arra való, hogy utána hat napon át m egint jókedvűen és erő-
vei tudjunk m unkálkodni. M ert Isten az életben rendet teremtett, a
rendben ritm us van, és ez lenne a mi életünk egészséges lüktetése.
Hogy hat napon át elsősorban arra figyeljünk, am it nekünk kell el-
végeznünk, de a hetediken vegyük a bátorságot csak arra figyelni,
am it Isten végez szüntelenül érettünk. így gazdagodnánk meg iga-
zán. Ez az értelme a nyugalom napja megszentelésének.
Ez a parancsolat kétszer is előfordul Mózes könyveiben, de más
indoklással. Itt ezt olvassuk: szenteld meg ezt a napot, és emlékez-
zél arra, hogy Isten teremtette a világot! Mózes 5. könyvében így áll:
emlékezzetek arra, hogy rabszolgák voltatok, és Isten kiszabadított
titeket! A világ teremtése és az egyiptomi rabságból való kiszaba-
dulás volt az a két legnagyobb tény Izrael számára, am ire m inden
felépült. Ezekről nem lehetett megfeledkezni, újra meg újra el kel-
lett mondani, m ert ezek a tettek emlékeztették őket arra, hogy Is-
ten hatalmas és szereti őket. Ezek erősítették bennük azt a hitet,
hogy nincsenek egyedül, hogy van Izraelnek Istene, gazdája! Hogy
66
7. A N Y U G A L O M N A P JA
nem csak m agukra vannak utalva, és nem csak azt érik el, amit ki
tudnak harcolni vagy kényszeríteni az élettől. Ajándékozó, gazdag,
szabadító Istenük van, aki teremtette az eget és a földet, és aki ki-
hozta őket a rabszolgaságból. Nem egyedül kell vándorolniuk, ör-
vendezhetnek, vigadhatnak! Emlékezve ezekre az isteni tettekre le-
hét ünnepelni!
Ez volt az ószövetségi szombatünneplés eredeti tartalm a. Később
törvény lett belőle, törvényeskedés, tilalm ak sokasága, melyeket
komor képpel illett m egtartani. Jézus ezzel szállt szembe, amikor
azt m ondta, hogy a szombat derűs nap, ünnepnap. Szabad jót cse-
lekedni szombaton. Nem azért adatott ez a nap, hogy semm it ne te-
gyünk, hanem hogy mást tegyünk, m int amit egész héten tennünk
kell. Mást tehetünk, m ert ajándékként adta Isten a szombatot.
Aztán egyszer megint történt valami, amit Isten tett az ő népéért.
Valami, am it csak ő tehetett meg, ami ugyanolyan páratlan volt,
m int a teremtés, ami ugyanúgy meghaladott m inden emberi elkép-
zelést, m int az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás. Isten
- szeretetének és hatalm ának m inden eddigit felülmúló bizonysá-
gaként - feltámasztotta Jézust a halálból. Jézust nagypénteken meg-
ölték. A halál beálltáról a római előírásoknak megfelelően meg is
bizonyosodtak a szívébe döfött lándzsával. És a harm adik nap reg-
gélén találkoztak vele. Először a temetőben, azután az úton, majd
Galileában. Először csak egy síró asszony, azután egy tanítvány,
majd két tanítvány, végül több m int ötszáz ember. Kénytelenek vol-
tak tudom ásul venni, hogy él. Ha él, akkor feltámadott, m ert elő-
zőleg meghalt. Ellenségei kétségbeestek, tanítványai örültek. Ez az
öröm egyre nagyobb körben gyűrűzött, s egyre többet értettek ab-
ból, amit addig nem értettek. Jézus feltámadása azt jelentette, hogy
Isten hitelesítette m indazt, am it Jézus m ondott és tett. Ő valóban
Isten küldötte, Isten Fia, nem ham is próféta, nem ál-Messiás. ő az a
Szabadító, akit a próféták megígértek, akit a hívők évszázadok óta
vártak, aki m inden bűnéből meg tudja szabadítani a benne bízókat.
Isten húsvéti tette egyenrangúvá vált a teremtéssel. Krisztus szaba-
dítása jelentőségében felülmúlta az Egyiptomból való szabadulást.
67
Akik benne hittek, egyszeriben érezték, hogy m inden okuk megvan

az örömre. Isten ismét cselekedett.
Örvendezzünk, vigadjunk! Emlékezzünk és ünnepeljünk!
Az első keresztények ünnepeltek is. M inden héten, annak első
napján, am ikor Jézus feltámadott, összejöttek, és m int egy nagy
család, együtt örvendeztek. M int am ikor összejövünk egy szüle-
tésnapon vagy karácsonykor, és emlegetjük a régi dolgokat. Olyan
történeteket, melyek csak nekünk fontosak, de nekünk nagyon
fontosak, melyek kedvesek, és nem illik őket elfelejteni, m ert alkal-
m asint meg is erősítik az embert. Emlékeztették egymást m indar-
ra, am it Jézustól hallottak, ujjongó énekeket énekeltek, örvendező
imádságokat m ondtak. Együtt vacsoráztak, és utána örvendezve
úrvacsoráztak is. A hét első napján miridig Jézus feltám adására
emlékeztek.
Ezen a napon még a szolgálók is o tt lehettek, m ert a pogány
világban a hét első napja a nap ünnepe, őonntag, sunday volt.
Az első időkben ez volt tehát a legnagyobb gyülekezeti alkalom ,
melyet a keresztények a nyugalom napja m ellett ünnepeltek. Ké-
sőbb a kettőt egymás után bajos volt tartan i, és mivel a hangsúly
erre tolódott át, a hét hetedik napja helyett a hét első napja lett
Jézus Krisztus követőinek, a keresztényeknek az ünnepe. Az élő
K risztus jelenlétében - m ert ők igazán hitték azt, hogy ott van
közöttük a feltám adott és m ennybe m ent Krisztus - együtt vol-
tak, örvendeztek és hálát adtak. Az a nap valóban az Ú r napja volt
szám ukra.
És m i lett belőle? Vasárnap = vásárnap. M ert m i még az Úr nap-
jából is képesek vagyunk vásár napját csinálni. Egy vásári napot.
Olyat, m int a többi, meg még olyanabbat. M ert nekünk m indig
fontosabb a m agunk tette, m int Isten tette. M ert m i m indig szí-
vesebben foglalkozunk a m agunk dolgaival, m int Isten dolgaival.
M ert m inket végső soron mégiscsak az nyugtat meg, am it a saját
kezünkbe véve intézhetünk el. Meg is látszik az életünkön! Egy-
re kevesebb benne az öröm, a nyugalom, a biztonságérzet. Egyre
hajszoltabbak és m agányosabbak leszünk. Összefolynak a napja
68
ink, elfolyik az erőnk. M indig csak lefelé nézünk, m indig találunk

okot a panaszra, szomorúságra, csüggedésre, ha m agunk intézzük
a dolgainkat.
Isten igéjét komolyan venni, a nyugalom napját m egtartani azt
jelenti, hogy néha a m agam keze m unkájáról Isten keze m unkájá-
ra figyelek. Aki kapált már, vagy dolgozott szőlőben, az tudja, mi-
lyen jólesik a sor végén egy kicsit kiegyenesedni, föllélegezni. Az
ember ilyenkor visszanéz, látja, hogy m it nem csinált jól, kijavít-
hatja a hibákat. Tud gyönyörködni a m unkájában, lesz áttekintése,
m ert az egész táblát belátja, és olyan dolgokat is észrevesz, am iket
nem láthatott meg, míg a részletekre figyelt. S akkor tud előre is
nézni, beoszthatja az erejét, idejét a továbbiakra nézve. Nem lesz
ettől kisebb a teljesítménye, de emberibb lesz a m unkája. És em-
beribb em ber lesz ő maga is, ha néha fölegyenesedik és fölfelé is
tekint.
Ez a célja Istennek a nyugalom napjával. Aki m indig csak lefe-
lé néz, az géppé alázza magát, és ember voltát veszíti el. Aki a sor
végén föl tud egyenesedni, annak Isten megmutat olyan dolgokat,
amiket csak akkor és csak így lehet látni. Azzal Isten beszélni kezd,
m ert neki beszéde van hozzánk. Nagyon fontos beszéde, annyira,
hogy az egész tevékenységünk attól függ, am it ilyenkor m ondhat
nekünk. Enélkül m inden egyéb hiábavaló. ‫״‬Hiába keltek korán, és
feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr
szeret, annak álm ában is ad eleget.” (Zsolt 127,2) Az életünk függ
attól a beszédtől, am it csak a nyugalom idején közölhet velünk az
Úr, mert: ‫״‬Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem m inden igével,
amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4) Ezt a táplálékot vetjük
meg, am ikor a m agunk dolgaival vagyunk elfoglalva ahelyett, hogy
rá figyelnénk. Isten nekünk ajándékokat készített el. Miközben mi
hajtjuk m agunkat, ő is dolgozik, ő is cselekszik. Akinek van szeme
a látásra, az tudja, hogy életünk legnagyobb eseményei, legfonto-
sabb dolgai úgy történnek meg, úgy dőlnek el, hogy nem m i hajtjuk
végre azokat. Tudomásul kell vennünk, hogy ő valam it elvégez ben-
nünk, értünk, körülöttünk.
69
Ez lenne az ünnep igazi tartalm a. Ezért adta Isten a nyugalom

napját, és hozzá használati utasításnak ezt a parancsolatot. Ilyenkor
akar megszólítani az Igével, ilyenkor különösen is válaszolhatunk
imádságban, és ilyenkor együtt örvendezhetünk a gyülekezetben
annak, hogy nem csupán azon m úlik a m agunk sorsa és a világ jö-
vője, hogy mi m it teszünk, hanem azon, hogy az ő szeretete és ha-
talm a m it végez el köztünk. Ige és gyülekezet nélkül nem ünnep az
ünnep. Milyen dolog lenne az, ha valaki egymagában, bánatosan,
nekikönyökölve, némán ünnepelne?
Milyenek a mi ünnepeink? A hét első napja csakugyan az Úr nap-
ja-e a számunkra? Beragyogja-e m inden vasárnapunkat a húsvét fé-
nye? Van-e nekünk is ötvenkét húsvétunk egy évben, am ikor arra
emlékezünk, hogy m it tett Krisztus értünk? Élünk-e ebből, meg-
újul-e ettől az erőnk, üdévé teszi-e ez a tevékenységünket? Érezhe-
tő-e a hétköznapjainkban is az ő húsvéti feltám adásának diadala?
Megerősít-e az a közösség, melyet az ünnepeken különösen is átél-
hetünk vele és egymással?
A húsvéti öröm hír így szól most hozzánk: Isten nem hagyott
m inket m agunkra, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk árvák.
Nem csupán attól függ a boldogságunk, hogy m it értü n k el vagy
m it rontottunk el az életben. Isten nagy dolgokat cselekedett, és
kész cselekedni velünk továbbra is. Kell-e az, amit ő akar átnyújtani
ajándékként nekünk? Ha nem kell, akkor csakugyan m agunkra va-
gyünk utalva. Akkor valóban csak addig juthatunk, ameddig előre
tudjuk verekedni m agunkat. Ebben az esetben csak az lesz a mi-
énk, amit megszerzünk, kiharcolunk, egymás kezéből kicsavarunk.
De ha engedjük, hogy ő megáldjon, akkor áldottak leszünk. Éppen
ezért, ha valaki azt szeretné, hogy az élete, m unkája produktívabb
legyen, ne tegye az ünnepeket is m unkanapokká, hanem inkább
szakítson a hétköznapokból is csendességet! Az Isten előtti csend-
ben lehet feltöltelcezni mennyei erőkkel. Így egészen másként fogjuk
bírni a hét nap egymásutánját, és m inden gondot, terhet, m unkát is
addig, amíg meg nem érkezünk az örök nyugalomba, és m iénk nem
lesz az Isten szombatja, am it egy1középkori költő így énekelt meg:
70
Ott, hol a szombatot új szombat váltja fel,

S szombatolók örök öröme nem fogy el,
S nem érik végüket az ujjongó dalok,
Amiket harsogunk mink és az angyalok.**
Ez a szombat kiteljesedése, ebből kaphatunk előleget mindig,

amikor hajlandók vagyunk a m agunkéról az övére tekinteni, ön-
m agunkról Istenre nézni. Ezzel az örömmel és készséggel valljuk
meg az ősi zsoltár szavaival:
Dicsér téged teljes szívem,

Én Istenem, hirdetem neved.
Dicsérlek istenek felett
Én tégedet,
Mert azt érdemied.
És a te szentegyházadban
Imádkozván,
Neved tisztelem
Áldásodra én kész vagyok,
Hálát adok Neked, Istenem
* Petrus Abaelardus: Szombat esti himnusz. Babits Mihály fordítása.

**Magyar református énekeskönyv, 1996. 138. zsoltár. írta: Clément Marót,
Szenei Molnár Albert fordítása.
71
8. A HÉT ELSŐ NAPJA
A m ikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy M árta

nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy M ária nevű
testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.
M árta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal.
Ezért előállt M árta, és így szólt: ‫ ״‬Uram, nem törődsz azzal,
hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? M ondd
hát neki, hogy segítsen!” A z Úr azonban így felelt neki:
‫ ״‬M árta, M árta, sok m indenért aggódsz és nyugtalankodsz,
pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. M ária a jó
részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”
(Lukács 10,38-42)
Láttuk, hogyan került át az Ú rnak szentelt nap szombatról va-

sárnapra. Kezdetben szombaton ünnepelte Izrael népe a nyugalom
napját, és ezen a napon emlékezett meg Isten nagy tetteiről. Krisz-
tus feltámadása azonban olyan jelentős eseménnyé vált a benne, hí-
vők számára, hogy hitüket erősítendő a hét első napján is összejöt-
tek arra emlékezni. Egy ideig párhuzam osan ünnepeltek m indkét
napon, de később egyre inkább áttevődött a hangsúly az utóbbira. A
pogánymisszió m ár úgy kezdődött, hogy a hét első napja lett az Úr
napja. N álunk elég szerencsétlenül vasárnapnak nevezték el, mivel
ezen a napon jól lehetett vásárokat tartani. De a régebbi református
kalendárium okban még következetesen ezt találjuk: az Úr napja.
Ma is vannak a kereszténységen belül olyan csoportok, melyek a
szombat megünneplése mellett foglalnak állást. Az úgynevezett ke-
resztény világban azonban mégis a vasárnap lett uralkodóvá, kinek
m int az Úr napja, kinek m int pusztán m unkaszüneti nap.
Ezzel az áthelyezéssel, cserével egyidejűleg nagyon fontos gon-
dolati, tartalm i változás is bekövetkezett Isten népén belül. Sőt, ez
a fogalom, hogy ‫ ״‬Isten népe,” változott meg alapvetően. Hiszen Jé-
zus Krisztus óta m ár nemcsak egy nép - Izrael - a választott nép,
72
8. A H É T E L SŐ N A P J A
hanem mindazok, akik Jézusban hisznek. Kitágult tehát a kör. Isten

szeretetéről az Újszövetség m int egészen tág ölelésű szeretetről be-
szél. Jézussal korszakváltás történt. Őbenne teljesedett be sok pró-
fécia, és ő adott új ígéreteket is. Másként gondolkodott Isten népe
jézus után Istenről és önmagáról, m int annak előtte. És most - mi-
vei ez hozzátartozik a negyedik parancsolat alaposabb ismeretéhez
- arról beszéljünk, mi az alapvető különbség a Jézus előtti és a Jézus
utáni gondolkodás között, tekintettel a nyugalom napjára!
Hadd jegyezzem meg, hogy ez a változás form álisan is szépen
lükröződik abban, hogy a hét hetedik napja helyett a hét első napja
lett az Úr napja, hogy a szombat helyett a vasárnap lett Krisztus ta-
Hitványainak ünnepe!
Mi jellemezte a Jézus által is bírált zsidó vallásos gondolkozást?
Az, hogy hat napon át m unkálkodom , végzem dolgaimat. Ha hívő
ember vagyok, akkor igyekszem Isten parancsaira is odafigyelni,
azokat teljesíteni, a hetedik napon pedig várom m indezért a jutái-
mát. Ha valam i nyomja a lelkemet, azért előbb áldozatot m utatok
be, hogy tisztán állhassak Isten elé, és ő megadhassa, amit megígért.
Én a parancsolatok betartásával m ár teljesítettem, m ost ő követke-
zik, aki így adósommá lett. Én megadom a tizedet m indenből - ap-
rólékosan felsorolták ezeket: köményből, mentából, kaporból, pénz-
bői, időből, m ert a szombat egyebek között azt is jelentette, hogy az
időm egy részét is Istennek szentelem -, most ő adja meg azt, amit
ígért, am it várok tőle: az áldást. A kezdet tehát az, hogy én teljesítek
valamit, a folytatás pedig, hogy Isten is teljesíti az ő kötelességét.
Azután megint teljesítek, s várom, hogy Isten adja meg a jutalmat. -
Ez így azonban nem Isten gondolata volt, hanem az eredeti parancs
torzulása, amit a próféták is, Jézus is bíráltak.
Jézus Krisztussal ennek a gondolkodásnak kellett alapjaiban
megváltoznia. így olvassuk az evangéliumok evangéliumában: ‫״‬úgy
szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiá t adta...” (Jn 3,16) Arról
egyetlen szó sincs, hogy a világ m it adott. Mit adhatna Istennek? De
nem ez a fontos, és nem ezt várja Isten. Ő lép előbb, ő szeret előbb,
és szeretetét azzal hitelesíti, hogy ad. Mielőtt még bárm it tennénk,
73
m ielőtt még őt ismernénk, mielőtt rádöbbennénk arra, hogy anél-

kül, am it ő ad, nem bírnánk ki az életet, az előtt az első lépés, hogy
ő szeret és ad. Nagypénteken elhangzott a kereszten Jézus súlyos
kijelentése: ‫״‬Elvégeztetett!” Vagyis megint ő cselekedett. M indent
elvégzett, amit érettünk őneki, Isten Fiának el lehetett és el kellett
végeznie.
Feltámadásával utolsó ellenségünket, a halált is legyőzte. Az após-
toli bizonyságtétel m ár így hangzik: ‫״‬Aki tulajdon Fiát nem kímélte,
hanem m indnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele
együtt m indent?” (Róm 8,32) Szó sincs a mi teljesítményeinkről, en-
gedelmességünkről, előlegezett bizalomról. Ő az ajándékozó Isten,
aki Krisztussal együtt szívesen nekünk ad m indent. Aki elfogadja,
annak kibontakozik az élete, és így éltetni tud másokat is.
Olyan szépen mondja ezt Jézus a sam áriai asszonynak: ‫״‬aki ab-
ból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szom-
jazik, m ert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (Jn 4,14)
A nnyira töm ör ez a megfogalmazás, hogy egy kicsit talán nehezen
is érthető. Azt jelenti, hogy aki engedi, hogy Jézus megitassa, an-
nak nemcsak az életszomja m úlik el, hanem átárad rajta ez az ál-
dás, és m ásoknak a szomjúságát is oltani tudja. Aki engedi, hogy
Jézus megajándékozza, az ezzel a jézusi ajándékkal tud másokat is
megajándékozni. De ez azzal kezdődik, hogy Jézus lép közel, ő szó-
lít meg, ő ad először. Azután én erre többféleképpen válaszolhatok:
visszalökhetem, m int némely kisgyerek az apja, anyja kezét, vagy
megköszönve rácsodálkozhatok arra, m ennyire nem érdemiek ek-
kora ajándékot, ő mégis komolyan gondolta, nekem adja. Elfogad-
hatom, megköszönhetem és megoszthatom másokkal is.
Ez a jézusi tanítás az Újszövetség bizonyságtétele. Nincs tehát
hatnapos előéletem, amelyben bizonyos teljesítményeket felmutat-
hatok, és a hetediken ezekért odaállhatok Isten elé, hogy m ost m ár
ő is járuljon hozzá az életemhez.
Az újszövetségi gondolkodás az, hogy Isten tett meg m indent ér-
tem, és én azt hittel, csodálkozva, remegve tudom ásul veszem, az-
után megyek, és azzal, am it kaptam , szolgálok neki és m ásoknak az
74
8. A H É T EL SŐ N A P J A
ő dicsőségére és mások javára. Szeretet, hűség, sáfárkodás, szolgálat

- m indez m ásodsorban következik. ‫ ״‬Mi tehát azért szeretünk, m ert
ő előbb szeretett m inket.” (ljn 4,19) Ez az újszövetségi evangélium.
‫״‬Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; Még rólad
mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent
kezed, M ár elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön” - vallja
egyik énekében Paul Gerhardt.* Ez a szövetség tartalm a. M ár akkor
társam ő, am ikor még meg sem születtem. Talán ez az ige ihlette
az ének sorait: ‫ ״‬Mielőtt m egformáltalak az anyaméhben, m ár is-
mertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek profé-
tájává tettelek” - mondja Isten Jeremiásnak (Jer 1,5). Isten abszolút
elsőbbségét hirdeti ez a kijelentés, amellyel m indig megelőz min-
két. Hiszen m i a m agunk bénultságában nem is tudnánk lépni. Az
ő szava hív életre. Az, hogy ő megszólal, tudatosítja bennünk, hogy
képesek vagyunk hallani.
Jézus Krisztussal tehát megszűnt, hogy én teszek valamit, és utána
várom a jutalmazást. Egyáltalán nem újszövetségi gondolat az, amit
sok ostoba ember szokott m ondani kisgyermekeknek: ‫״‬Legyél jó,
akkor szeret apuka!” Nem azért szeret, m ert jó leszel! Azért szeret,
mert ő az apád, és akármilyen is vagy, szeret. Ezt m inden szülőnek
éreztetnie kell. Persze hogy könnyebb szeretnie, ha jó vagy. De első-
sorban azért szeret, m ert a gyermeke vagy. És nem csak akkor fog
szeretni, ha jó leszel. Legyél jó, és kapsz valami jutalmat! A szeretet
túláradó, és sokszor akkor is ad, ha a másik nem jó. Isten legalábbis
annak ellenére szeret és ad, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek.
Isten lép tehát először. A hét első napján történik a leglényege-
sebb. Aki ezzel telítődik, az tud azzal egész héten át szolgálni. Nem
úgy van tehát, hogy végzem a magamét, jól megszervezem az éle-
temet, azután a végén jöhet Isten is jutalm at vagy elismerést adni.
Azt kérdezi tőlünk az Ige, hogy ilyen régi, szombatnapi, vagy pe-
dig vasárnapi lelkületű emberek vagyunk-e? A szombatnapi lelküle-
tű ember számlaviszonyban áll környezetével és Istennel is. ‫ ״‬M iért
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 197. ének. Csomasz Tóth Kálmán

fordítása.
75
engedi meg Isten, hogy ennyi m inden m egtörténjen az életemben?

Pedig én templomba jártam , adományt fizettem, ezt csináltam, azt
csináltam!” Nem él bennünk ez a szemlélet? S egy-egy szorosabb
helyzetben így szólunk: ‫ ״‬Pedig én m i m indent megtettem! Elvár-
hatnám Istentől, hogy viszonozza.” És nem értjük az összefüggése-
két, sem szenvedéseink tartalm át, célját, értelmét.
A vasárnapi lelkűiét az, am ikor valaki üres edényként áll oda Is-
ten elé, hogy megtöltse őt, azután azzal, am it kapott, szolgál má-
soknak. Ha valaki engedi, hogy Isten így megajándékozza, abból
m indig két dolog következik:
Az egyik az, hogy hálából egész életét Istennek szenteli. Mert
nem kegyes túlzás, am it úrvacsora alkalmával m indig elmondunk:
‫ ״‬Hálaadással egész életemet az Ú rnak akarom szentelni, és az ő di-
csőségére akarok élni.”
Ez parancsra nem megy, csak hálaadásból. Abból a józan meg-
fontolásból sem, hogy megéri. Ezt semmiféle kényszerrel nem lehet
elérni. Csak ha valaki m ár átélte, m ennyi m indennel megajándé-
kozta őt Krisztus, akkor fogja egészen természetes m ódon ezt a vá-
laszt adni. Sohasem tudom meghálálni, nem is arról van szó, hogy
visszafizessem, de az egyetlen értelmes dolognak azt találom, hogy
m ostantól kezdve vele kössem össze az életemet. ‫״‬Vedd elmém, lel-
kém és szívem, Hadd adjam néked mindenem...”*Semmit nem aka-
rok m ár visszatartani, hiszen tőled kaptam m indent, tiéd vagyok én
is mindenestől. A boldogságomnak, az életemnek ez a biztosítéka,
hogy nem a magamé vagyok, hanem az én Uram nak, Jézus Krisz-
tusnak a tulajdona testestől, lelkestől. Életemben is, halálom ban is.
Az egyik dolog tehát, ami a megajándékozott, a hívő ember szívéből
felfakad: a hála. Csak az tapasztalja meg, aki elfogadta Isten aján-
dékát. (Milyen hiteles istenismeret van amögött, hogy a heidelbergi
káté a tízparancsolatot a Háladatosság címszó alatt kezdi magya-
rázni!) Nem arra irányulnak Isten parancsai, hogyan lehet valaki
jó keresztény. Nem. Hanem: ha m ár az vagy, ha m ár a Krisztus ke-
resztjéből fakadó m inden ajándékot és erőt elfogadtál, akkor szeret-
* Uo.
76
8. A H É T E L S Ő N A P J A
m l hálás életet élni. De azt hogyan kell? Ekkor jön segítségként a tíz
ige. Ez a sorrend. Ezért nem jó parancsolatnak hívni, hiszen maga
,1 Biblia is tíz igének nevezi. Igék vannak itt, biztatások, ígéretek,
evangéliumok. Ha hálás akarsz lenni, Isten segít ebben.
Ha az ember nem akar többé teljesítményeket felmutatni, abból
az is következik, hogy egyszeriben gazdagnak érzi magát. Ez pedig
nem elbizakodottá vagy fösvénnyé teszi, hanem m egtanítja szol-
gálni. Szétosztja m indazt, am it kapott. Olyan szép példája ennek a
samáriai asszony története. Alig beszélt egy kevés ideig Jézussal. Ha
m ondhatjuk azt, hogy ez volt az ő megtérése, akkor úgy kell foly-
latnunk, hogy néhány perces hívő volt csak. Nincs még hívő múltja,
de m ár megy és oszt. M ár van mit. Még nincs is benne a teljes bi-
zonyosság, mégis megmozdul a hite, és m ár van m it adnia: ‫״‬Jöjje-
lek, lássátok azt az embert, aki m egm ondott nekem m indent, amit
lettem: vajon nem ez-e a Krisztus?” (Jn 4,29) És jönnek az embe-
rek, m ert a hiteles hit vonz, az tud közvetíteni. Végül sok samáriai
megtér, és ezt mondják: ‫״‬M ár nem a te beszédedért hiszünk, hanem
mert m agunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözí-
lője.” (42. v.)
M ária és M árta történetében ők ketten jól szemléltetik ezt a két
különböző lelkületet. M ártáról azt olvassuk, hogy teljesen lefoglal-
la magát a sokféle szolgálattal. A m ikor Jézus náluk volt, akkor is
úgy érezte, hogy ő adhat valamit. Ő abban a helyzetben van, hogy
tőle kaphatnak a többiek. Ugyanakkor keserűséget érzett, hogy ez-
zel m agára m aradt. Ő hajtja magát, M ária meg csak ül, és hallgatja
Jézust. Az elégedetlenség ott van a szívében. Vegye m ár észre valaki,
hogy ő szüntelenül m unkálkodik!
És ott van M ária, aki üres edényként odaáll a Mester elé, és en-
gedi, hogy ő megtöltse azzal, amivel akarja. Tudja, hogy am i tőle
jön, az csak jó lehet, attól csak gazdagabb lesz az élete. Jézus ebben
az esetben azt mondja, hogy M ária a jó részt választotta. Az ilyen
emberek adják aztán tovább, amit kaptak, semmit sem várva ezért.
Hiszen az a nagy ajándékuk, hogy van m it adniuk, mégpedig olyas-
mit, amit nem önm agukból termeltek ki: valami istenit, jézusit to
77
vábbíthatnak. Gondoljunk arra, hogy Jézus m indig azt adta tovább,

am it az Atyától kapott! Olyanokat m ondott, hogy: nem azért jöt-
tem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem az övét, nem azt
szólom, ami az enyém, hanem amit tőle hallottam , ez az én Atyám
akarata volt, övé legyen a dicsőség... Állandóan ezt a közvetítő szol-
gálatot végezte nagy gazdagsággal.
Ezzel kezdődhet tehát a mi életünk is, hogy először engedjük
m agunkat megajándékozni. Erre való a vasárnap. Bár m a nekünk
a nyugalom napját nem egészen ószövetségi értelemben kell meg-
szentelnünk, a tartalm a mégis ugyanaz: az Űr nagy tettei fölött való
örvendezés. Jézus annyiban m ódosított, hogy ezt nem is csak egy
napra korlátozza. Azt m ondhatjuk, hogy erre való a hét első napja,
a vasárnap, de ugyanígy erre való m inden napnak az első órája is.
O daállni ezzel a várakozással: ‫״‬Adj a mai napra is tartalm at nekem,
Uram! Üresek lesznek a szavaim, a gondolataim, elfogy az erőm
nélküled. Szeretnék feltöltekezni. Adj nekem, és én elfogadom!”
így értjük meg igazán, m ennyire nem parancsolat ennek a nap-
nak a megszentelése. Nem kötelezettség, nem kényszer, hanem ki-
váltság. Ha éppen végig kell dolgozni egy ilyen napot, akkor másnap
töltekezem fel. Vagy akár aznap is odatarthatom magam a maradék
időben. Körülhatárolás, törvényeskedés nélkül. M indennap újra
töltekezhetem, még m unka közben is. Szüntelenül imádlcozhatom.
Valami egészen különös tágasságba állított m inket Jézus, csak tud-
junlc élni vele! Nem parancs, hanem ajándék! Odaülhetek az ő lába-
ihoz, vagy foglalatos lehetek a szüntelen szolgálatban. De ez utóbbi
esetben m indig ott lesz a keserűség: nem veszik észre, nem elég há-
lásak érte, nem ismerik el, nem viszonozzák, amit teszek. M indig
lesz okunk panaszra, m ert m indig lesznek körülöttünk hálátlanok.
Háláért vagy hálából szolgálunk? Ez a különbség a szombatnapi
és a vasárnapi lelkűiét között. Várok érte valamit, vagy m ár kaptam
valamit, és az szétfeszít? Az öröm, a hála, a gazdagság, am it tovább-
adhatok. Azért szolgálunk, hogy azután tegyenek m ások is valamit
irányunkba, vagy azért, m ert Isten m indent m egtett értünk? Ez a
M árta-szemlélet és a Mária-szemlélet közötti különbség. Ránk ál-
78
8. A H É T E L SŐ N A P J A
lalában a Márta-féle szombatnapi gondolkodás a jellemző. Teljesí-

lünk, sokszor szívesen is - és várnánk érte valamit. S ha nem kap-
juk, elkeseredünk. De eljuthatunk oda, hogy meggazdagodunk, és
akkor lesz m it adnunk.
Egy kicsit talán még m indig elméletnek hangzik mindez. Ho-
gyan is kezdődik az, am inek a végeredményeképpen az ember egész
életét Istennek akarja szentelni? Mit adott Jézus legelőször azok-
nak, akik őt megkeresték? A legtöbb esetben ezt mondta: ‫ ״‬Fiam,
m egbocsáttattak a te bűneid.” El tudom képzelni, hogy sokszor mi-
lyen értetlenül fogadhatták ezt az emberek: ez nagyon kedves tőled,
de hát nem ezért jöttünk ide. Ő beteg, szeretne meggyógyulni. Jé-
zus hallotta ezt a ki nem m ondott aggályt, és nemegyszer folytatta:
kelj fel, vedd a te ágyadat, és menj haza! S hazam ent egészségesen
(Lk 5,17-26). De m inden baj gyökere és megoldása a bűnkérdésben
van. A legelső, amit Jézus adni akar: m egbocsáttattak a te vétkeid!
Ez az, amit egyedül ő tud adni. Ami nélkül gyökeres megújulása
egyikünk életének sincs. Csak még jobban belekeveredünk amúgy
is összekuszálódott dolgainkba. Viszont ha elfogadjuk, felülemel
m inket sokféle nyomorúságon, és egy másik szintről folytathatjuk
az életünket.
Segítsen el m indnyájunkat az Úr igazi bűnlátásra, valódi bűnbá-
natra, a bűnbocsánat őszinte és komoly elfogadására! Akkor m iénk
lesz Isten népének öröme, ami beragyoghatja egész életünket! Ezt
mondja az Úr M ártának: ‫ ״‬...sok m indenért aggódsz és nyugtalan-
kodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. M ária a jó
részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”
79
A Z Ö T Ö D IK P A R A N C S O L A T
9 . A SZÜLŐK TISZTELETE
Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a

földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
(2Mózes 20,12)
Ez az ige m ár a m ásodik kőtáblán van. Láttuk, hogy az első négy

parancsolat az élő Istennel való kapcsolatunkról szól, a többi hat
pedig az emberi közösségek szabályairól.
Mi az, am it nem mond Isten ebben az igében? Nem mondja, hogy
szeresd apádat és anyádat, m ert norm ális esetben m inden gyermek
szereti valam iképpen a szüleit. Nem mondja azt sem, hogy imádd,
drága gyermekem, a szüléidét! M ert tudjuk: ‫״‬Az Urat, a te Istene-
det imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,10) De arról sincs itt szó,
hogy adj igazat a szüleidnek feltétel nélkül mindenben! Vagy tedd
mindig azt, am it kívánnak tőled! De tiszteld őket még akkor is, ha
nem értesz egyet velük valamiben, és akkor is, ha szegények olyan
állapotba kerültek, hogy talán nem tiszteletre méltóak! Nem az van
az ötödik parancsolatban, hogy tiszteld a te tiszteletreméltó szülei-
det! Ezt olvassuk: tiszteld apádat és anyádat! Ha kell, személyüktől
függetlenül is!
Kinek szól vajon ez az ige? Sokan azt gondolják, hogy Isten itt a
szülők pártjára áll, és a szülői tekintélyt veszi védelmébe a gyerme-
kék lázadásával szemben. Pedig szó sincs erről. Kiket szólít meg Is-
len ezekben a parancsolatokban? Az előző végéről hadd idézzek egy
mondatot: ‫ ״‬a hetedik nap a te Istenednek, az Ú rnak nyugalomnap-
ja. Semmiféle m unkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se
szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jö-
vevény!” Isten tehát azokat szólítja meg, akiknek m ár fiaik, leánya-
ik és szolgáik vannak. Az ötödik parancsolat sem gyermekeknek
81
szól, hanem azoknak a felnőtteknek, akiknek még élnek a szüle-

ik, de akiknek ugyanakkor m ár gyermekeik is vannak. Isten Izra-
el népének a derékhadát, a legszélesebb réteget, a harcos, m unkás,
dolgozó réteget szólítja meg elsősorban, de értelemszerűen nyilván
m indenkire vonatkozik ez az ige, akinek van gyermeke. Azt azon-
bán világosan kell látnunk, hogy Isten sohasem áll egy-egy korosz-
tály vagy népréteg pártjára valamely másikkal szemben. Hanem itt
is, m int az egész Szentírásban, arra akar m egtanítani m inket, hogy
összetartozunk, egymásra vagyunk utalva, és ha boldogok akarunk
lenni, meg kell végre tanulnunk egymást boldoggá tenni.
De vajon m iért tisztelje az ember apját és anyját? Ilyen kérdés
egy patriarchális társadalom ban fel sem m erülhet. O tt ez parancs,
kötelesség, törvény, ami nem szorul indoklásra. Az újabb időkben
viszont egyre többek szívében megszólal ez a kérdés, és úgy ér-
zik, joggal. M iért tiszteljem a szüléimét? Azért, m ert anyám meg-
szült? Azért, m ert tisztába tettek sokszor? Azért, m ert virrasztott
az ágyam mellett, am ikor beteg voltam? Ó, de sokszor elmondták,
m ennyi áldozatot hoztak értem, hányszor kellett felkelniük hoz-
zám, s hogy ők ezt milyen szívesen tették. Akkor m iért hivatkoznak
rá ennyit? Elveszíti az értékét az áldozat, ha azt folyton emlegetik a
szülők. A gyermekek pedig méltán kérdezik: ezért tiszteljük? Azért,
m ert taníttattak, kenyeret adtak a kezembe, emberré neveltek úgy,
ahogy sikerült? A kartam én ezt? Ők akarták vagy talán ők sem.
Valami kényszer hajtotta őket. Most ennek fejében várják, elvárják
a tiszteletet? Egyáltalában lehet azt kikényszeríteni? Vajon nem ki-
érdemelni szokta inkább az ember? Áldozatokra hivatkozva lehet-e
bárm it is elvárni? Nem a jó íze vész el így a dolognak?
Bizony néha nagyon nehéz tisztelni a szülőt. Talán soha nem fo-
gom elfelejteni, am ikor az egyik konfirmációi óra után - ahol éppen
ezt az igét m agyaráztam a gyerekeknek - visszam aradt egy kisfiú,
és könnyes szemmel kérdezte, hogy neki is be kell-e tartania ezt a
parancsolatot. M ert az ő apja m ajdnem m inden este részegen jön
haza, kiveri őket az ágyból, és az anyja ilyenkor rettenetesen ká-
rom kodik. M it tiszteljen az apjában és az anyjában? A ztán egy ki-
82
9. A S Z Ü L Ő K T IS Z T E L E T E
■sít szégyenkezve - m int aki érzi, hogy ilyen kijelentés nem illik
még az ő korához - fűzte hozzá: ‫״‬Én nem ilyen apa akarok lenni.”
De hangzik a panasz a másik oldalon is. Nem sorolom ezeket,
csak kettőt említek. Két szólást, am i a legtöbb európai nyelvben
megtalálható. Az egyik: kicsi gyermekek az anyjuk lábára tapos-
nak, a nagyobbak a szívére. A másik: könnyebben eltart egy apa tíz
gyermeket, m int tíz gyermek egy apát. Hol a hiba, hol vétettük el?
Miért panaszkodik egymásra a két tábor? Egyáltalán hogy lehet az,
hogy táborok vannak itt? Hát nem leginkább velük tartozunk együ-
vé, apánkkal, anyánkkal, gyermekeinkkel?
Térjünk vissza az eredeti kérdésre: m iért kell tisztelnünk szüle-
inket? Isten igéjének az a válasza erre, hogy nem valamit, hanem
valakit kell tisztelnünk szüléinkben: Istent! Ennek a szerteágazó és
sokunknak fájó kérdéskom plexumnak most csak két vonatkozását
szeretném kiemelni: mi a szülői tekintély alapja, és m i a határa.
1. A szülői tekintély alapja a Szentírás tanítása szerint Isten telein-
télye. A Biblia azt mondja, hogy m inden hatalom nak és igazságnak,
következésképpen m inden tekintélynek egyedüli birtokosa Isten. Ő
azonban nem tartja meg m agának ezeket, hanem abba embereket
is belevon. M unkatársakként használ bennünket, és ahhoz ad köl-
csőn saját hatalmából. Ez vonatkozik a világi felsőbbségre, hatóság-
ra is. Ezen a világon minden hatalom kölcsönzött. Gondoljunk csak
arra, am ikor Pilátus, a Római Birodalom nagy hatalm ú főtisztvi-
selője jóindulatúan ezt mondja Jézusnak: ‫» ״‬Nem tudod, hogy ha-
talmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalm am van
arra is, hogy megfeszíttesselek?« Jézus így válaszolt: »Semmi hatal-
mad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked...«” (Jn
19,10-11) M inden hatalom felülről adatik. Pilátusnak akkor nem
adatott hatalom arra, hogy Jézust szabadon bocsássa.
Ez a szülői tekintélyre is érvényes. Amikor mi a Jézustól tanult
imádságban így szólíthatjuk meg a m indenható Istent: m i Atyánk,
akkor ezzel arra utalunk, hogy ő ezen a világon az Atya. Ez az
imádság az, amely így kezdődik, és így fejeződik be: tiéd az ország,
a hatalom és a dicsőség m indörökké. M indenki, aki Isten jóvoltából
83
atyának nevezheti magát, Isten atyaságából részesül. Ez a szülői te-

kintély alapja. Világosan és tisztán csak úgy érthetjük ezt a párán-
csolatot, ha bibliai hátterét is látjuk.
Isten éppen a szülőket engedi be leginkább az ő munkájába. Ők
részesedhetnek a legsajátosabb isteni tevékenységben, a teremtés és
a gondviselés isteni szolgálatában. Az apai gondoskodás és az anyai
gyengédség ősforrása Isten. Sok szép igét idézhetnék erre, de most
csak kettőt hadd említsek: ‫ ״‬Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan
irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.” (Zsolt 103,13) ‫״‬Ahogyan az anya
vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket...” (Ézs 66,13) M inden szü-
lőben Isten gondviselő szeretetéből kellene megjelennie valaminek.
Szülői hivatását csak az tölti be igazán, aki úgy tudja azt gyakorolni,
hogy közben tudatosan is túlm utat önmagán megbízójára, Istenre.
Luther M árton írja az ötödik parancsolat magyarázatában, hogy
a szülőkre m int egy palástot teríti rá Isten a maga tisztességét és te-
kintélyét. Lehet, hogy a palást alatt sokszor a legkevésbé sem tiszte-
leireméltó személy rejtőzik, de akkor is tisztelni kell rajta a palástot.
Ezért nem az áll az ötödik igében, hogy tiszteld a te tiszteletreméltó
szüléidét. Isten azért parancsolja meg a szülők tiszteletét, m ert ezzel
tulajdonképpen önm agának követeli meg azt. Nem a szülőknek jár,
hanem egyedül Istené m inden tisztelet. De a szülőket ő bízta meg,
ezért bennük és rajtuk túllátva Istent kell tisztelnünk. Ezért mond-
hatjuk azt, hogy a helyesen értelm ezett és gyakorolt szülői tisztelet
az istentisztelet egyik formája és része.
Tisztában vannak-e ezzel azok, akiknek megadatott, hogy valaki
ezen a világon apámnak, anyám nak szólítja őket? Hogy Istent kell
és lehet képviselnünk ezen a földön és szűkebb családunkban. Hogy
Istenre kell túlm utatnunk, és gyarló életükben, m int edényben, Is-
ten atyai szeretetének, hosszútűrésének, irgalmasságának, erejének
hatalm a jelenhet meg. Komolyan vesszük-e, hogy szülőnek lenni a
Biblia szerint egy egészen pontosan körülhatárolt feladatkör, mely-
nek az a tartalm a, hogy a földi atya túlm utasson a mennyei Atyára?
Meg kell döbbennie m indenkinek, aki ennek az igei tanításnak a
mélységeibe belegondol. El kell szégyellnünk m agunkat, hogy m i
84
lyen magas tisztségre méltatott m inket Urunk. Bűnbánatot kell tar-

tanunk am iatt, hogy milyen kevéssé gyakoroljuk ezt. Ez az ige tehát
világos parancs m inden szülő számára. Azt jelenti, hogy hivatásuk
Istent m int atyát tükrözni szülői magatartásukban. Továbbá felada-
luk választ adni gyermekeiknek létük nagy kérdéseire. Mivel Isten
ilyen magas funkcióba helyezte őket, ezért tartozunk nekik - vagyis
bennük az Ú rnak - tisztelettel.
Az ötödik parancsolat világos útm utatás a gyermekeknek is.
így hangzik: m indig lássanak túl a szüleiken! Szüleik erényein és
gyarlóságain túl arra az Istenre figyeljenek, aki őket megbízta, és
őt tiszteljék szüléikben akkor is, ha talán m éltatlanok erre! Ez azt
is jelenti, hogy nem csak azért és addig tartozunk engedelmesség-
gél szüléinknek, m ert és ameddig ők rokonszenvesen, megnyerő-
en, meggyőzően viselkednek és érvelnek, akaratunkkal megegyező
tanácsokat, parancsokat adnak! Am ikor nekik engedelmeskedünk,
akkor Istennek vagyunk engedelmesek vagy engedetlenek, tehát ez
elsősorban hitbeli magatartás! A Biblia szerint ugyanez vonatkozik
a földi felettes hatóságra is. Ez az engedelmesség független a szülők
vagy a földi hatóság személyétől. Lehet, hogy az a személy nagyon
ellenszenves, és rosszul képviseli, am it rábíztak, a hívő ember még-
is túllát a személyen. A szülők feladata, hogy ne nehezítsék meg ezt
a tiszteletadást. A gyermeké pedig, hogy adja meg a szülőnek min-
den esetben azt a tiszteletet, amivel a szülő tartozik megbízójának,
Istennek.
így értelmezi Pál apostol is az ötödik parancsolatot: ‫״‬Gyerme-
kék! Engedelmeskedjetek szüléiteknek az Úrban... Ti apák pedig, ne
ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása sze-
rint...” S még a rabszolgákat és uraikat is arra inti, hogy úgy tegye-
nek mindent, ‫״‬m int a Krisztusnak” (Ef 6,1-9).
A szülő felelőssége, hogy túlm utat-e önm agán Istenre. Ez nagy
felelősség. A gyermek felelőssége pedig, hogy túllát-e talán méltat-
lan szülőjén. Ez is nagy felelősség.
2. Mi az engedelmesség határa? Az, amikor egy szülő nyilvánva-
lóan szembeszegül azzal, aki őt megbízta - Istennel -, és ugyanerre
85
akarja rávenni vagy rákényszeríteni azokat is, akik neki tisztelettel

tartoznak, akik fölött hatalm a van. Az ilyen szülő iránt is meg kell
m aradnia a szeretetnek. Sőt, az ilyen eltévelyedett, elvakult, mél-
tatlanná vált szülőt még inkább kell szeretnie a gyermeknek. Ér-
dekes m ódon itt megfordul a dolog: a hívő gyermek válik felelőssé
azért, hogy visszatérítse a szülőt a maga tévelygéséből. Viszont az
Isten iránt engedelmes gyermek nem tartozik tiszteletben tartani
az Istennel szembeszegült szülő kívánságát. Ez világos. Itt érvényes,
hogy: ‫ ״‬Istennek kell inkább engedelmeskednünk, m int az embe-
reknek.” (ApCsel 5,29) Például ha bűnre akar csábítani, engedet-
lenségre kényszeríteni, ha Isten ellen lázit. Ebben azonban nagyon
bizonyosnak kell lenni, és mindvégig tudni, hogy az apja, anyja eb-
ben az esetben is az apja, anyja m arad, akiket ennek ellenére is sze-
retni kell. Amíg viszont a szülő egy kicsit is az Ige szellemében inti,
tanácsolja, segíti gyermekét, addig annak - az Ige szerint - engedek
meslcednie kell akkor is, ha ez nem tetszik neki. Akkor is, ha az ma
m ár nem vagy csak ritkán szokás. Akkor is, ha a szülő ügyetlenül
fogalmazza meg a mondanivalóját. Sőt akkor is, ha ő maga sem él
eszerint. M ert am ikor annak engedelmeskedünk, am it m ond, ak-
kor az Ú rnak engedünk vagy nem engedünk.
Jó lenne nagyon világosan látnunk, hogy apának, anyának lenni
nemcsak vérségi köteléket, nemcsak bizonyos megszokott feladató-
kát jelent, hanem Istentől kapott felelősséget. Isteni megbízatás, és
annak az óriási lehetősége, hogy az ember túlm utathat önmagán,
így fogja a gyermek tisztelni Istent a szülei előtt, és így fogja tisz-
telni szüleit is, az Isten előtti felelősséggel. M ert ha egy szülőnek az
ajkán a nevelés igehirdetéssé válik, akkor annak a gyermeknek a
szívében a tisztelet istentiszteletté lesz. Ha egy szülő hűségesen vég-
zi Istentől kapott papi szolgálatát, akkor gyermeke hűségesen fogja
majd végezni a szülei iránti diakóniai szolgálatot. Ha egy szülő a
gyermekét Isten ajándékának tekinti, és így igyekszik megőrizni,
az a gyermek a szülőjét általában szintén Isten ajándékának tekinti,
és így fogja tisztelni. Hányszor kell látnunk, hogy ahol a gyermek
teher - ez előbb-utóbb kitudódik -, ott a szülő is teherré lesz. De ha
86
egy szülő szívén keresztül Isten szeretete sugárzik bele a családba,

az a szeretet visszaragyog majd őrá is. Lehet, hogy nem azonnal.
Még az is lehet, hogy nem a tulajdon gyermekéről - de feltétlenül
visszasugárzik rá.
Talán érzékeljük már, hogy m indaz, amiről eddig a szülőkre
szűkítve volt szó, ennél sokkal tágabb lehetőség. Tulajdonképpen
egyetemes emberi lehetőség és felelősség. M ert m indenkinek, aki
Isten gyermeke, lehetséges, hogy Istent képviselje ezen a földön, az
ő m unkájában részesedjen, és hogy Isten szeretete, irgalmassága su-
gározzon rajta keresztül m ásokra is.
Milyen elgondolkodtató az a tény, hogy Jézus földi apja az ő ne-
velőapja volt. Am ikor a Józsefről szóló történeteket olvasom, sok-
szór eszembe jut, hogy amiket az Ige az édesszülőkről elmond, az
ugyanúgy érvényes m inden nevelőszülőre, nevelőre, és mindazok-
ra, akikre Isten gyermekeket bíz. Ök is mutatóujjá válhatnak, és az
életük hirdetheti, hogy: ott van élet, ő a mennyei Atya, akire mindig
számíthattok, m ert szeret titeket.
És akiknek nincs gyermekük? Többször volt m ár szó arról, hogy
nem kivételek az ilyen lehetőség alól azok sem, akiknek egyedül kell
élniük vagy nem születhetett gyermekük. A jól ism ert ézsaiási ige
így mondja: ‫״‬több fia lesz az elhagyottnak, m int a férjes asszony-
nak!” (Ézs 54,1) Eszembe jutott az a Florence Nightingale nevű an-
goi lány, aki m indazzal rendelkezett, ami egy nőt kedvessé tesz,
de társat nem talált magának. Akkor észrevette, hogy ezrével él-
nek árva gyermekek Angliában, akiket senki sem szeret. Felkarolta
az ügyüket, és Isten megáldotta szolgálatát. Egyik életrajzírója így
sum m ázta az életét: ‫״‬Férjhez m ent a nyomorhoz, és ötezer gyér-
mek anyja lett.” M ert aki észreveszi, hogy ezrével vannak körülöt-
te azok, akiknek irgalmasságra, szeretetre, gondviselésre, törődésre
van szükségük, az az ő szám ukra az irgalmas, szerető, gondviselő
Isten reprezentánsa, küldötte lehet. Rajta keresztül áradhatnak ál-
dások és irgalmasság ebbe a sokszor irgalm atlan világba.
így tágítja ki Isten a kört, és szól ezen az igén keresztül mindnyá-
junkhoz. A m ikor azt látjuk, milyen sok feszültség mérgezi csalá
87
dók, nemzetek életét am iatt, hogy atyák és fiák nem tudnak egyet-
érteni, és sokszor farkasszemet nézve egymással szemben állnak,
akkor gondoljuk meg, hogy nem az a megoldása ennek a feszültség-
nek, hogy ésszerű megállapodásokat, kom prom isszumokat kötünk,
hanem hogy atyák és fiák leborulnak Az előtt, aki maga is Fiú volt,
aki engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig, és
akinek a keresztjénél m a is egymásra szoktak találni atyák és fiák.
Átélik azt, hogy őbenne egyek lehetnek.
Az Ószövetség utolsó m ondata így hangzik: ‫״‬Az atyák szívét a
gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz...” (Mai 3,24)
Aki Jézus Krisztusban felismeri, hogy édesatyja az Isten, az tudja
majd őt képviselni családjában, és tudja őt tisztelni a szüleiben.
A m ikor ez az ige hangzik, hogy: ‫״‬Tiszteld apádat és anyádat”, ak-
kor szükségképpen ide kell megérkeznünk. Atyánkká lett-e nekünk
Jézusban Isten?
88
10. Túlm utatni És túllátni
Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a

földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
(2Mózes 20,12)
Az előző fejezetben ennek az igének a kapcsán eljutottunk odáig,

hogy a Szentírás alapján m inden tekintély forrása Isten tekintélye,
határa pedig az Istennel szembeni engedetlenség, a bűn. S oda ér-
keztünk meg, hogy a szülők akkor töltik be az ötödik parancsolatot,
ha túlm utatnak megbízójukra, Istenre. A gyermekek pedig akkor,
ha túllátnak a szüleiken, és bennük is végső soron a mennyei Atyát,
m indannyiunk Istenét tisztelik.
De hogyan történik ez a túlm utatás és túllátás a gyakorlatban?
Szeretnék az Ige szellemében négy gyakorlati szempontot felsorol-
ni, s a végén megnézzük majd, hogy Jézus hogyan töltötte be az ötö-
dik parancsolatot, hogyan tisztelte szüleit.
1. Kosztolányi Dezső ezt írja A z apa című versében:
Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot
S kérdem magamtól, miért nem érti
gyümölcs a törzset?
Hát m iért nem? És fordítva is kérdeznünk kell: m iért nem érti a

törzs a gyümölcsét? Apák a fiakat, és fiák az apákat. Hogyan érthet-
nénk meg egymást jobban?
Hogyan m utathat túl önm agán a hívő keresztény szülő a gyakor-
latban? Ilyeneket jelent ez: nem a maga akaratát képviseli és erőlteti
rá feltétlenül a családra, hanem ő maga is szüntelenül keresi az Atya
akaratát. Nem az a legfőbb célja, hogy előtte hajoljanak meg otthon,
hanem ő maga is arra törekszik, hogy térdet, fejet hajtson a mindé-
nek Ura előtt. Miközben kötelessége engedelmességre nevelni gyér-
89
mekeit, aközben ő maga is engedelmes gyermeke m arad a mennyei

Atyának. Példakép lesz - ahogyan Péter írja elöljáró Krisztus kö-
vetésében, és megmutatja, merre kell m enni Krisztus után. Úgy él,
hogy elmondhassa, amit Pál: ‫״‬Legyetek a követőim, m int én is kö-
vetője vagyok a Krisztusnak!” (lKor 11,1)
Miközben erre törekszik, szinte észrevétlenül krisztusi tulajdon-
ságok jelennek meg az életében, s ezzel m utat igazán túl önmagán.
S m indennek eredményeképpen történik meg az, hogy nemcsak el-
tartja az övéit, nem csupán kosztat és kvártélyt ad gyermekeinek,
hanem neveli őket, közösségben m arad velük, barátjuk lesz.
Azt olvassuk a Bibliában, hogy a m indenható Isten úgy beszélt
Mózessel, m int ember a barátjával. Jézus Krisztus pedig azt mondta
az övéinek: ‫״‬Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, am it én parancso-
lók nektek.” (Jn 15,14) Egyebek között azzal is túlm utat önm agán a
szülő Istenre, ha olyan megbízható barátja lesz gyermekeinek, aki-
ben sohasem kell csalódniuk. Istenhez m i bárm ikor odam ehetünk,
és akárhonnan kiálthatunk hozzá. A disznók vályújától is kiáltha-
tott a tékozló fiú, és onnan is hazavonzotta őt az a rendíthetetlen
atyai szeretet, amelyről Jézus ebben a példázatban beszél. Tudunk-e
a m ieinkre így gondolni akkor is, ha messze tévelyegnek, ha más-
felé vezet az útjuk? O tt vagyunk-e olyan biztos hátvédnek, mindig
ugyanott m egtalálható biztonságnak, m int ahogyan Isten ott van
m inden hívő ember életében?
Jakab levelében találjuk azt az igét, hogy Istenben nincs változás
vagy változásnak árnyéka (1,17). Itt csillagászati szakkifejezéseket
használ a Szentírás. Vagyis arról van szó, hogy Isten nem változtatja
meg úgy a helyét, m int ahogyan az égbolton a csillagok. A Föld fo-
rog, ezt tudjuk. Este még ott van a Göncölszekér, néhány óra múlva
m ár odébb, aztán reggel m ár egészen máshol. Istennel ez nem fór-
dúlhat elő, őt m indig ugyanott találjuk, és m indig ugyanannak is-
merjük. ‫״‬Jézus Krisztus tegnap, ma és m indörökké ugyanaz.” (Zsid
13,8) Mi, akiket Isten gyermekekkel ajándékozott meg, tudunk-e
úgy viselkedni otthon, hogy m indig ugyanazt a megbízható, stabil
szeretetet találják bennünk a mieink, amire vágynak, amivel sok
90
10. T Ú L M U T A T N I ÉS T Ü L L Á T N I
szór nem élnek, de amire életük egy-egy nehéz pillanatában nél-

külözhetetlenül szükségük van, és am it sehol máshol nem találnak
meg, csak apjuknál vagy anyjuknál?
így lehet túlm utatni önm agunkon, és így érheti el a szülő, hogy
megérti a gyermekét akkor is, ha nem ért vele egyet. Ha viszont a
gyermeknek igaza van, akkor az esetleges kritikus fogalmazás elle-
nére is igazat ad neki. Ha gyermekét komolyan veszi m ár egészen
kicsi korától kezdve, akkor valószínű, hogy a gyermek is komolyan
fogja őt venni akkor is, ha esetleg majd elesett, gyönge állapotba
kerül. S közben tudja az ilyen szülő, hogy ő nem tökéletes, és nem
is akarja ezt a látszatot kelteni. El-elbotló, de őszinte ember, és ez a
legnagyobb érték a fiatalok előtt. A legellenszenvesebb tulajdonság
szám ukra a képmutatás. Az őszinteséghez viszont alázat kell és a
bűnbánatra való készség. M indezt csak Istentől tanulhatja meg a
hívő ember.
Roppant jellemző az, ahogyan a szülő gyermekét fenyíti. Egyál-
talán fenyíti-e? Ha igen, indulatból, szeszélyesen, kiszámíthatatla-
nul teszi-e? Talán soha nem felejtem el, hogy édesapám életemben
egyszer vert meg úgy igazán keményen. És ez a kemény verés nem
lágyított meg. De m ikor láttam , hogy utána sír, az meglágyított. Az-
óta tudom , hogy sírva büntet Isten is. Neki sohasem öröm, ha ke-
mény kézzel kell hozzánk nyúlnia. De szeret annyira, hogy ha nem
értünk a szép szóból, keményen is megfog m inket, hogy vesztünk-
be ne rohanjunk. így fogadom azóta is az ítéleteit. Valahogy ezen az
úton válhatnak gyarló földi apák és anyák Isten visszatükrözőivé.
Megjelenik-e ő így bennünk?
M ostanában sokat olvashatunk arról, hogy a változó világban, a
megváltozott társadalom ban alapjaiban megváltozik az apai és az
anyai feladat is. Egyes szociológusok szinte kétségbeesetten írnak
arról, hogy m intha eltűntek volna az apák a társadalomból. Apát-
lan társadalom címmel jelent meg egy holland szociológus nagy vi-
harokat kavart könyve, melyhez még ma is hozzászólnak a külön-
böző tudom ányok területeiről. Az egyik teológus válaszkönyvében
azt fejtegeti, hogy az a társadalom apátián, amelyben nincs helye az
91
Atyának. Ma a szekularizálódás világszerte azt jelenti, hogy az em-

bér egyre inkább kiszorítja Istent az életéből. Ezzel azonban elveszi-
ti a m intát, a modellt is. Hogyan kell apának lenni tulajdonképpen?
H onnan tudnánk, ha nem ism erjük az Atyát? S hogyan kell tisztel-
nie egy gyermeknek a szüleit? H onnan tudná, ha nem ismeri azt,
aki m ögöttük áll?
Bizony tele van a világ apátián árvákkal. M ert nem csak úgy árvul
el egy gyermek, ha az apja átköltözik egy másik asszonyhoz. Hanem
úgy is, hogy esetleg a szülő csak m int egy ellentétes irányba haladó
mozgólépcső utasa találkozik vele: pillanatokra ha látják egymást,
legfeljebb integetnek, de a m ondat végét m ár nem érti a másik. Egy
fedél alatt, de külön életet élnek. A mennyei Atya nem ilyen. Róla azt
olvassuk, hogy gondot visel az övéire, ami folyamatos, tartós cselek-
vés. Neki szüntelenül gondja van ránk, neki fontosak vagyunk, őt
m inden érdekli, ami velünk történik. Ő kérdez és ismer m inket, és
mi, akik hiszünk benne, tudjuk, hogy ez mennyire igaz.
így van-e ez vajon otthon, nálunk is? Hadd kérdezzem, m ert en-
gém is megkérdezett az Ige: van a te gyermekeidnek apja, anyja? Is-
m ered a gyermekeid barátait? Ismerik a gyermekeid a te m unkatár-
saidat? Valaki azt m ondta, hogy ez csak áldozatok árán megy. Ő azt
vallja, hogy lennie kell legalább egy olyan étkezésnek a családban
naponta, amelyen m indenki jelen van. Ehhez egy kicsit valameny-
nyien igazodnak, és akkor a kölcsönös információcsere révén nyi-
tott könyv lesz m inden lélek a többiek előtt, és kialakul az összetar-
tozás tudata. Mennyei Atyánk valahogy így, ilyen indulattal szeret
m inket. Teszünk-e valam it azért, hogy megjelenjen őbelőle valami
az életünkben?
Sokszor gondolok azokra az idős szülőkre, akik joggal panasz-
kodnak amiatt, hogy gyermekeiknek nincs idejük szám ukra. Sem-
m it sem tudnak róluk, soha nincs idő beszélgetni. De vajon nekik
volt-e idejük a gyermekeik számára? Nem ugyanígy történt-e an-
nak idején? ‫״‬A hűtőszekrényben megtalálsz m indent!” Hányszor
kérdezi meg a szülő a gyermekét úgy, hogy a választ is megvárja:
‫ ״‬Hogy vagy? Mi történt ma?” Hány szülő tud úgy kérdezni, hogy
92
10. T Ú L M U T A T N I ÉS T Ú L L Á T N I
a rra kívánkozik a felelet? Sokszor úgy hangzik a kérdés, hogy az

csak eldugaszolja a csatornákat. Az Atyától tanulhatnánk meg, ho-
gyan lehet jó apának, anyának lenni.
Ennek a ‫״‬túlm utatásnak” nagyon fontos m ozzanata az, am ikor a
gyermek láthatja, milyen mély alázattal és képmutatás nélküli tisz-
lelettel viszonyulnak szülei (az apa is!) Istenhez, s hogyan igyekez-
nek ők is m indenben engedelmeskedni a mennyei Atyának. Ami-
kor valaki látta, hogyan imádkozik apja az istentisztelet előtt, arra
gondolt: milyen nagy lehet az az Isten, aki előtt még apja is így fejet
hajt. Am ikor Spurgeon arra érkezett haza, hogy anyja térden állva
érte im ádkozik - megrendült. A közös családi esti áhítatok mérhe-
tétlenül sok áldást jelentenek a család m inden tagjának.
2. Vajon milyen eredményeket várhatunk, ha hivatásunk magas-
latán állva, tudatosan igyekszünk otthon jó szülőnek lenni?
Némi keserűséggel kérdezte valaki nemrégiben, m i az oka an-
nak, hogy noha ő a párjával együtt igazán törekszik Istennek en-
gedelmes, szent életet élni otthon, gyermekeik mégsem hisznek az
Atyában.
Tisztán kell látnunk feladatainkat és lehetőségeinket. Tisztán kell
látnunk azt, hogy egy hívő keresztény ember ha otthon a családban
is hívő keresztényként él, még nem csinált semmit. Hogyan is él-
hetne másként? Ha ő Jézus Krisztus tanítványa lett, akkor otthon is
tanítvány. Ezzel még nem történt nagy csoda, amelynek követkéz-
lében a családban m indenkinek meg kellene térnie. Ezzel még nem
lehet kikapcsolni gyermekeink felelős, személyes döntését. Óriási
dolog, ha otthon élő hitű szülők vannak, és hangzik az imádság a
gyermekekért akkor is, am ikor nem is sejtik. Óriási jelentősége van
annak, ha látják szüleik életében, m it is jelent ma Jézus Krisztus ta-
nítványának lenni. De ebből még nem következik az, hogy feltét-
lenül hitre jutnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy m i csak erre az
életre szülhetjük meg őket. Újjászülni csak Isten Szentlelke tud. Az
nem a szülő hatásköre.
De mi akkor a szülő feladata és lehetősége? Az, hogy m integy út-
jelző táblaként éljen otthon. Hogy jó irányba mutasson: arra van az
93
út, az élet és az igazság. O tt lehet megoldást találni az élet m inden

kérdésére. És ne legyen elforgatva a tábla, ahogyan emberek rossz
tréfából sokszor megteszik. Jó irányba mutasson, jó szöveg legyen
rajta, és álljon ott állhatatosan szélben, viharban, hőségben egy-
aránt! Akkor is, ha senki sem figyel oda, akkor is, ha látszólag senki
nem igazodik hozzá! Sohasem lehet tudni, m ikor lesz egy várat-
lan pillanatban szükség rá, m ikor fogja Isten felhasználni az ilyen
egyenletesen, következetesen, engedelmesen feléje m utató szülőt
gyermeke megmentésére. - Ennyi a m i lehetőségünk, nem több! De
ez nagy lehetőség. Útjelző táblának lenni a m indenható Isten felé.
Füle Lajos Feltétel nélkül (Szülőknek - gyermekekről) című verse
bátoríthat minden szülőt:
Feltétel nélkül, úgy, ahogy vannak,

megbékélt szívvel, mint ki hatalmat
vett a reményre, hitre, csodákra,
szeretni őket, mindegyre várva,
hogy visszajönnek, ha el is mentek,
hogy nem kerülik ki a Kegyelmet.
Akkor is, hogy ha szívünk merő seb,

Isten szemével szemlélni őket,
ki irgalom, s Ki később? hamar?
- -
azt tehet velük, amit akar!
3. Hadd emeljek ki néhány részletet abból, m it jelent túllátni egy-

máson! Például akkor, am ikor a m ásik kivetkőzik önmagából, ami-
kor nagyon dühös vagy nagyon szomorú, elkeseredett, fáradt vagy
hitetlen. Tisztelni a másikat azt jelenti: komolyan venni. De igazán
csak akkor vehetjük a m ásikat komolyan, ha nem m inden pillana-
tával tesszük ezt, pontosabban ha nem egy-egy pillanatát, hanem őt
magát vesszük komolyan. M ondok erre egy példát. Ism erjük ezt a
szólásmondást: az ötéves gyermek azt gondolja, hogy az apja m in-
dent tud, a tizenöt éves, hogy semm it sem tud, a harmincéves eljut
94
10. T Ú L M U T A T N I ÉS T Ü L L Á T N I
odáig, hogy sok m indent jól tud. Ha azt mondja nekem az ötéves:
‫״‬édesapa, te m indent tudsz” - ezt nem fogom komolyan venni, de
ha tíz év múlva azt mondja: ‫״‬édesapa, te semmit sem tudsz” - azt
sem. És ha valam ikor azt mondja majd, hogy: ‫״‬édesapa, te sok min-
dent jól tudsz” - talán még akkor is kiigazítom így: ‫״‬van, am it elég
jól tudok.” S m indezt azért, m ert őt magát komolyan veszem. Ezért
nem fogadom el azt, amit m ond, úgy, ahogy mondja. Isten sem hall-
gatja meg és teljesíti m inden kérésünket, éppen azért, m ert komo-
lyan vesz m inket.
De lehet úgy tisztelni a másikat, hogy ugyanakkor nem veszem
komolyan, am it mond? Hogyne lehetne. Akkor, ha szeretem őt. A
szeretet dönti el, hogy ezt most komolyan kell venni, vagy nem. Mi-
ért? M ert a szeretet lényege a Biblia szerint az, hogy képes vagyok
a másik helyére állni, az ő fejével gondolkozni, az ő szívével érez-
ni. Képes vagyok úgy átélni a valóságot, ahogyan ő, vagy legalábbis
kész vagyok arra, hogy megpróbáljam. Isten szeretete azt jelentette,
hogy a helyünkre állt. Jézus Krisztus a bűnös ember helyére állt, és
elszenvedte helyette - helyettünk - az ítéletet. Ebben lett nyilván-
való az ő szeretete. Ennek a művészetét kell m egtanulnunk, és ezt
csak az Atyától tanulhatjuk meg. Akkor nem történne meg soroza-
tosan, hogy m ikor végre este együtt lehetnek a fiatalok otthon, férj
és feleség, benyit hozzájuk anyuka, és közéjük telepszik. Pedig ők
olyasmit szeretnének éppen megbeszélni, ami csak kettőjükre tar-
tozik. De az sem történhetne meg, hogy reggel az ajtóból csak egy
mondatot vetnek oda a fiatalok anyukának - akire otthagyják az
egész rendetlen lakást meg talán az unokát is -, és este sem teszik
hozzá a m ásik m ondatot.
Ahhoz, hogy m egpróbáljuk beleélni m agunkat a m ásik helyze-
lébe, szeretni kellene egymást. Ez pedig nem megy m agunktól. Fe-
lülről adatik, csak onnan lehet elkérni. Néhány szép példáját látom
annak, hogy am ikor ilyen szeretet és tisztelet van emberek között,
akkor nem m inden esetben veszik a m ásikat komolyan.
Például azért, m ert egy éles m ondattal odavágott, nem kötele-
ző m egsértődni. M ert arra gondolok, hogy nyilván nagyon m ér
95
ges, vagy nagyon elkeseredett, vagy nagyon fáradt, és ő m aga is

m egbánta m ár. H a nem bánta m eg és szándékosan tette, akkor
nagy bajban van, és m ég jobban kell szeretni. A kkor csak ezzel
lehet segíteni rajta. De ez m ár nem em beri szeretet. Ez m ár az,
am iről az Ige szól: az agapé szeretet, az Istentől ajándékba kap-
ható szeretet.
4. Végül e mellé az ige mellé: tiszteld apádat és anyádat - pró-
báljuk meg odatenni a másikat, ami erről a témáról szól, és ami a
Biblia első lapjaitól kezdve négyszer is ismétlődik! Jézus is, Pál is
idézi: ‫ ״‬Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,
és lesznek egy testté.” (lM óz 2,24) Az érdekes ebben az igében az,
hogy a férfiről olvassuk, hogy elhagyja apját és anyját, pedig abban
a korban m indig a fiatalasszony költözött oda a férfi családjához, te-
hát ő hagyta el apját és anyját. Itt csak röviden utalok arra, mennyi-
re különbözik a Biblia szemlélete sok mástól. Távol-Keleten, Kelet-
Ázsia nagy népeinek körében máig is az a családeszmény, hogy ha
valaki megházasodik, akkor a nagy család gyarapodik egy taggal.
Belép valaki a családba. A bibliai eszmény pedig m ár az első lapon
az, hogy ha valaki megházasodik, akkor kilép a családból, és egy új
egység jön létre. Nem szembefordul apjával és anyjával, hanem el-
hagyja őket, azután együtt tisztelik a m ost m ár közös apát és anyát.
Nos ennek a két dolognak - elhagyni és úgy tisztelni - az egysége
az, ami sok családi nyom orúságban megoldást jelentene. Gyakran
szétválasztjuk ezt a kettőt. Régebben az volt a gyakoribb hiba, hogy
annyira tisztelte, hogy el sem hagyta. Ma inkább az fordul elő, hogy
úgy hagyja el, hogy nem is tiszteli. Isten igéje azt mondja, hogy el-
hagyja, és így szabaddá válva, önként és megsokszorozott erővel
tiszteli.
Persze ez a másik oldalon azt jelenti, hogy a szülőnek el kell tud-
ni engedni a gyermekét, hogy az tisztelhesse őt. Ma, am ikor ismét
olyan kort élünk, hogy több nemzedék kénytelen egy fedél alatt
élni, jó lenne megjegyeznünk: ha elengednénk a gyermekeket, sok-
kai könnyebb lenne nekik tisztelniük m inket. Ha elhagynánk szü-
leinket, könnyebben is tisztelnénk őket.
96
10. T Ü L M U T A T N I ÉS T Ú L L Á T N I
M iért nem érti gyümölcs a törzset? - kérdezik az atyák és a fiák

egyaránt. Közben pedig elfelejtik, hogy a világtörténelem közép‫־‬
pontjában éppen egy Atya áll, aki ‫״‬úgy szerette... a világot, hogy
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem
örök élete legyen” (Jn 3,16). Aki hisz őbenne, az megtalálja a tiszte-
let módját, és az megkönnyíti m ásnak is ezt a tiszteletadást.
Nézzük meg röviden, hogyan töltötte be Jézus ezt a parancsok-
tót! Két jelenetet szeretnék feleleveníteni, egyiket a földi életének
elejéről, m ásikat a végéről.
Am ikor tizenkét éves korában először m ehetett fel szüleivel a je-
ruzsálemi templomba, szülei az ünnepek múltával visszaindultak.
Útközben derült ki, hogy ő nincs velük. Keresték, és ez nekik aggó-
dalmat, bosszúságot okozott. Vissza kellett m enniük érte, ami fá-
radságot jelentett. H arm adnapra m egtalálták a tem plom ban Isten
dolgaiba mélyedve. Anyja szelíden megdorgálta: ‫״‬Gyermekem, mi-
ért tetted ezt velünk?” Jézus szelíden válaszolt: ‫ ״‬M iért kerestetek
engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”
Majd pedig ezt olvassuk: ‫״‬Jézus ezután elindult velük, elment Ná-
záretbe, és engedelmeskedett nekik.” (Lk 2,51)
Mi történt? Az, hogy Jézus m ár tizenkét éves korában elhagyta
apját és anyját, és ment azon az úton, amelyet az Atya jelölt ki szá-
mára. A szülei pedig engedték őt ezen az úton menni. Csendesen
tudomásul vették azt, amit olyan kevés szülő vesz komolyan, hogy
nem az övé, hanem az Atyáé a gyermek. Ugyanakkor viszont rend-
reutasították. Jézusnak így sokkal könnyebb volt tisztelni szüleit,
engedelmes volt nekik és velük ment.
A másik jelenet a keresztnél történt. A Mester m ár a kereszten
van, a világmindenség sorsa dől el éppen, az egész emberiségért ál-
dozza oda önm agát engesztelő áldozatul, de még ott is az édesany-
járói gondoskodik. Utolsó erejével is végrendelkezik, és az akkori
jogi form ulák használatával ezt m ondja az ott álló egyetlen tanít-
ványnak, Jánosnak: ‫ ״‬íme, a te anyád!” (Jn 19,27) Ez azt jelentette,
hogy: János, ez az idegen asszony, aki az én édesanyám, mostantól
fogva hozzád tartozik, úgy kell róla gondoskodnod, m int én ten
97
A Z Ö T Ö D IK P A R A N C SO L A T
ném. így szólt anyjához: ‫ ״‬Asszony, íme, a te fiad!” (Jn 19,26) Vagyis:
én m ár nem lehetek fiadként melletted, ő fogja hát gondodat visel-
ni. - Még azt is M egváltónktól tanulhatjuk meg, m it jelent tisztelni
apánkat, anyánkat. Azt jelenti, hogy legyen rájuk időd m inden kő-
rülm ények között. Akkor is, ha a te utad másfelé vezet, m ert akkor
is ő az apád és az anyád.
Tiszteld apádat és anyádat, m ert ha nem, akkor elpusztul a föld.
Ez az egyetlen parancsolat, amelyhez ígéretet is fűz Isten: ‫״‬hogy
hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad ne-
ked!” Ez kollektív ígéret, Izrael egész népére vonatkozik. M ert ha a
szülők iránti tisztelet kivész, az egész nép, az egész közösség sorsa
megpecsételődik.
Feljegyezték, hogy a Római Birodalom bukása előtt, am ikor meg-
kezdődött a bomlás, olyan rendelkezést hoztak, mely szerint a hat-
van éven felülieknek kevesebb élelem jár. A dolgok összefüggnek.
Baranyában történt, am ikor még az egykék türelm etlenül várták,
hogy átvehessék otthon a kormánypálcát. Az egyik ilyen fiatal férfi
megunva atyjának uralkodását, megfogta egyszer az öregembert, és
elkezdte húzni az udvaron, ki az ól felé. Az istállóajtónál megszólalt
nyöszörögve az öreg: ‫״‬Eressz el, fiam, én is csak eddig húztam az
apámat!” - Tiszteld apádat és anyádat, m ert nem élsz hosszú ideig
azon a földön! Megnézhetjük, m ekkora M agyarországnak ezen a
területén ma a népsűrűség.
Isten parancsai éppúgy beépültek az életbe, m int a súrlódás és a
nehézkedés. S ezeket nem lehet következmények nélkül figyelmen
kívül hagyni. De ha megítél m inket az Ige, akkor meg lehet térni. Ez
a célja annak is, hogy m ost ezekkel az igékkel foglalkozhatunk, és
rádöbbenhetünk, hogy még a vér szerinti összetartozásnál is szóró-
sabban fűz össze a hit szerinti összetartozás: ha Krisztusban talál-
kozunk, egyek leszünk, apák és fiák, barátok és ellenségek.
Erre a Krisztusban megvalósítható egységre törekedjünk, s így
vonatkozzék most ez a jól ismert ének' az apák és fiák közösségére is:*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 477. ének. írta: N. L. Zinzendorf, Thaly

Lóránt fordítása.
98
10. T Ú L M U T A T N I ÉS T Ú L L Á T N I
Isten szívén megpihenve

Forrjon szívünk egybe hát,
Hitünk karja úgy ölelje
Édes M egváltónkat át!
Ő fejünk, m i néki tagja,
Ő a fény, mi színei;
M i cselédek, ő a gazda,
Ő miénk, övéi mi.
99
A H A T O D IK P A R A N C S O L A T
11. M e g ó v ju k v a g y m e g ö ljü k ?
Ne ölj!
(2Mózes 20,13)
A hatodik parancsolathoz érkeztünk, és látni fogjuk majd, mi

minden van ebben a két rövid szóban. Nemcsak fegyverrel lehet
gyilkolni, hanem gyűlölködő szóval és gyilkos indulattal is. Nem-
csak egy pillanat alatt lehet kioltani valakinek az életét, hanem úgy
is, hogy éveken, évtizedeken át m arjuk, rágjuk, gyilkoljuk egymást.
Nemcsak kézzel lehet megfojtani valakit, hanem úgy is, hogy folya-
matosan beléfojtjuk a szót. Külön téma ezen a nagy gondolatkörön
belül'a háború, a|halálos ítélet, a)halálos balesetek, az/öngyilkosság
kérdése. Gyilkosság-e az, ha m egölünk valakit, m ielőtt még meg-
született volna? Csupa kényes, fájó kérdés..
Most azonban egyelőre csak egyetlen vonatkozást emeljünk ki,
mégpedig azt, am ikor valaki semmit sem tesz, és így pusztítja el
magában vagy m ásokban a bontakozni kezdő új életet. Azt az életet,
melyet Jézus Krisztus hozott nekünk. Mi m ár tudjuk, hogy a tes-
tünk, és az a néhány évtized, melyet ezen a földön eltöltünk, csupán
edénye lehet valaminek. Ahogy van, önm agában nem élet. Mond-
juk is sokszor: nem élet ez! Csak puszta lét. De éppen ezt töltheti
meg Jézus Krisztus tartalom m al. Adhat nekünk olyan életet, amely
alapvetően megváltoztat, amelytől ez a néhány évtized is egészen
mássá lesz, amely m egmarad, és a m iénk m arad a halálon túl is.
Van a gyilkosságnak olyan formája, ami úgy következik be, hogy
valaki tétlenül nézi, hogyan hal el benne vagy szeretteiben egy tfsz-
ta gondolat, egy Istentől ihletett szent érzés, az Igéből világosan
m egértett parancs, felülről való üzenet, amely elkezdhetné az életet,
de m ert nem támogatja, elpusztul. Nem mi öljük meg ezeket, csak
101
A H A T O D IK PA R A N C SO L A T
éppen sem m it nem teszünk azért, hogy megerősödjenek és nőve-

kedjenek. Pedig a szívünk mélyén sejtjük, vagy bizonyosan tudjuk
is, hogy ettől válhatna igazán életté a létünk. Ismerjük az igét, me-
lyet Jézus mondott; ‫ ״‬azok a beszédek, amelyeket én m ondtam nek-
tek: lélek és élet.f ,(Jn 6,63) Mi m indannyian azt szeretnénk, hogy
ne legyen ilyen lelketlen ez a világ, se a szeretteink, se m i magunk.
Hogy életnek lehessen nevezni azt, amit élünk. Tudjuk, hogy Jézus
Krisztus egyenesen így jelentette be programját: ‫״‬én azért jöttem,
hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10) Ő ezt az életet
beszéde által osztogatja. Aki hallgatja őt, és hisz annak, am it mond,
örök élete van! Csodálatos lehetőség! Az elveszített édent kaphat-
juk vissza ezen az úton. Mégis m egtörténhet, hogy am ikor csírázni,
éledni kezd valakiben ez a jézusi élet, elpusztítja azt.
Talán senki sincs közöttünk, aki ne élte volna még át - az isten-
tisztelet csendjében, vagy otthon egy csendes órában - , hogy van-
nalc az életünkben ritka, tiszta pillanatok, am ikor m indent sokkal
tisztábban látunk, m int máskor. M eglátunk egy sor olyan dolgot,
am it máskor nem észlelünk. Felismerünk dolgokat, melyeket csak
ilyen csendben, Isten előtt állva, az Ige fényénél lehet felismerni. És
felébred a vágyakozás a szívünkben, hogy másként folytassuk. Vég-
re látjuk, hogy mit rontottunk el, és jól szeretnénk folytatni. Azt is
tudjuk, hogyan és hol kellene változtatni, és egyre erősödik ben-
niink a szándék, hogy meg is próbáljuk másképpen tenni.
Aztán m ire hazaérünk az istentiszteletről, vagy m ire a csendes
órát egy-két zajos nap maga alá temeti, úgy állunk szemben saját
elhatározásunkkal, m int gyilkosok. M egöltük azt az őszinte szent
vágyat vagy azt az elhatározást, döntést. Vagy hagytuk, hogy csen-
desen elsorvadjon. M ert közben ilyen sorvasztó gondolataink tá-
madtak: ugyan már, az lehetetlenség, képtelenség ekkora változás!
M it szólnak hozzá? M it m ondanak az emberek? A m ai világban!
Ezzel megöltük vagy hagytuk elpusztulni azt az életcsírát, melyet
Isten ajándékaként kaptunk, és am i az egész életünket megváltoz-
tathatta volna. Ez olyan, m intha a kórházból hazavinnének egy új-
szülöttet, betennék a szépen kitakarított szobában a kis ágyacskájá-
102
11. M E G Ó V J U K V A G Y M E G Ö L JÜ K ?
ha, és ott m agára hagynák. Eltelne egy nap, két nap, három nap, és
sem enni nem adnának neki, sem tisztába nem tennék, sem a meg-
felelő hőmérsékletről nem gondoskodnának. Az a gyermek rövid
idő alatt elpusztulna. Vajon perbe lehetne fogni a szüleit gyilkos-
ság miatt? Feltétlenül. Gondatlanságból elkövetett emberölés. Pedig
egyetlen ujjal sem nyúltak hozzá! Éppen ez volt a baj! Úgy is el lehet
pusztítani az életet, hogy nem védjük, semmit sem teszünk érte. Is-
ten parancsa erre is érvényes: ne ölj!
Ha a konfirm andusainkra gondolok, Isten előtti hálával tanúsí-
lom előttetek, hogy ezek közül a fiatalok közül Isten többeknek az
életében elkezdte ezt az újat. Életjeleket lehet észlelni. Van, aki még
csak kérdez. Most kezd nagyon félve kinyílni az evangélium előtt.
De halk, pici szívhangokat m ár lehet hallani. Van, aki m ár felsírt,
sírni is tudott a bűne miatt. Van, aki m ár önálló életet kezdett, és
imádkozva lélegzik. És vannak közöttük többen, akik m ár napon-
ta úgy olvassák a Bibliát, m int ahogyan a tiszta, ham isítatlan tejet
isszák, ezzel táplálva az új életet. De m i lesz ezzel a zsenge élettel,
amelyet Isten Szentlelke némelyikükben m ár megteremtett? Mit
tesz ezért a gyülekezet? Mit tesz ezért a lelkipásztor? M it tesznek ők
maguk, akikben ezt elkezdte Isten? S m it tesznek azok, akiket Isten
elsősorban felelőssé tett értük: szüleik, szeretteik?
Fontosak-e nekünk annyira ezek a gyermekek, hogy imádko-
zunk értük, és nemcsak azt vesszük észre, hogy szebb volt a temp-
lom, m ert feldíszítették m iattuk? Szeretjük őket ennyire? Ezeket az
idegen gyermekeket, akik nem unokáink, nem rokonaink?
M indig megható, amikor a konfirmációi vizsgán idegenek is
vannak, akiknek senkijük sem konfirmál, de m int a gyülekezet tag-
jait izgatja őket, hányán vannak, m it tudnak, mi lesz velük. Vajon
fontos-e nekünk - m int nem vér szerinti, de hit és szeretet szerinti
családnak, akik felelőssé váltunk az új családtagokért - , hogy mi
lesz azzal az új élettel, amit Isten elkezdett bennük?
És a kedves szülőknek fontos-e az, hogy gyermekeik csakugyan
Krisztus tanítványaivá váljanak? Izgatja-e őket, hogy hisznek-e Jé-
zusban, vagy elkárhoznak? M it tesznek a szülők otthon azért, hogy
103
A H A T O D IK P A R A N C SO L A T
az a kicsi hit, am i m ár életjeleket ad magáról, növekedjen? Érdekli-e

őket ennek a hitnek a sorsa legalább annyira, m int az, hogyan felel-
tek az iskolában, kik a barátaik, hol járkáltak este, és m ilyen sérel-
m ek érték gyermekeiket?
M indnyájunkat fenyeget az a veszély, hogy gyilkosaivá válunk en-
nek az új életnek azáltal, hogy nem teszünk semmit a megmaradd-
sáért. M ert ha otthon a vasárnapi ebéd közben sohasem lehet meg-
beszélni a közösen hallott igét, ha szégyellnie kell a gyermeknek azt,
hogy Bibliát olvas, ha sohasem lehet egészen természetes m ódon be-
számolni a lelki élményeiről is, ha senkit nem érdekel, m i történt a
bibliaórán, akkor mindez az új élet csöndes eltaposásának egyik fór-
májává válik. Isten erre azt mondja: ne ölj! No és ha éppen otthon
szégyenítenek meg valakit a hite miatt? Legyintenek vagy megmosó-
lyogják, vagy csak hétköznapi közönnyel tűrik, hogy ápolja a maga
hitét, akkor ezzel az új élet kibontakozását nehezítik meg. Ne ölj!
Amikor Jézus így szólt a tanítványokhoz: ‫ ״‬Engedjétek hozzám
jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket” (Mk 10,14), akkor
m inden idők tanítványainak parancsolta, hogy el ne zárják a rájuk
bízottakat úgy, hogy nem engedik az ő közelébe. Milyen más ott az
élet, ahol Bibliát olvasó, imádkozó, az engedelmesség útját kereső
gyermekeket kell nevelni! Szülők, ne féljetek attól, ha a gyermekek
komolyan - vagy ahogyan némelyek mondják, túl komolyan - akar-
jálc venni Jézus Krisztus szavait! Ne féljetek attól, ha a gyermekeken
keresztül kéredzkedik be Jézus a családba! Nem vetélytársat kaptok
Jézusban, hanem barátot. Egyedül ő végezheti el a gyermekeinkben
azt, amit mi ha m egszakadunk sem tudunk megvalósítani, az ő ja-
vukra. Ezt az életet csak erősíteni szabad, és nagyon örülni neki.
Engedjétek tehát Jézushoz jönni a gyermekeket, sőt ti magatok is
gyertek velük együtt őhozzá! Sokféle fáradtsággal, csalódással, hi-
ábavaló újrakezdéssel talán, mégis azzal az éhséggel, amely ott van
m inden emberi szívben az elveszített paradicsom után.
Persze hogy gondot jelent az új élet. Az a kicsike is, akit hazahoznak
a kórházból, sír. Ráadásul éjszaka, hajnalban. Időigényes vele foglal-
kozni, kényelmetlen, kellemetlen. Ez a hitben újszülöttekkel is így van.
104
11. M E G Ó V J U K V A G Y M E G Ö L JÜ K ?
De él - s ez mindennél többet jelent. Ez az élet kibontakozik és éltetni

fog másokat is. O tt fog növekedni, ahol elindult: a gyülekezetben. Az
erősíti, ami létrehívta: Isten igéje. Aki a gyülekezettől és Isten igéjétől
elzárja a rábízottakat, az a legszörnyűbb lélekgyilkosságot követi el.
Isten igéje ilyen értelem ben szól most hozzánk: ne ölj! Ő éppen
azt akarja, hogy akikre bárm ilyen formában is gyermekeket bízott,
azok az ő m unkatársaivá váljanak! M ár abban is azok lettek, hogy
életre hívhattak gyermekeket, de szemtanúi lehetnek gyermekeik
újjászületésének, átform álódásának is. És noha ők csak megszül-
ni tudják, de nézhetik és segíthetik Isten újjászülő munkáját. Bá-
báskodhat m inden szülő, nagyszülő, keresztszülő. H add tegyem fel
olyan élesen a kérdést, ahogyan nekem m int apának is feltette Isten
igéje: bábája vagy gyilkosa vagyok a gyermekemnek, ami a lelki új-
jászületését illeti? H arm adik lehetőség nincs!
Bábáskodni nyilván csak az tud, akinek m agának is fontos az új
élet. Aki maga is abban jár, és tudja, m it jelent Jézus nélkül és Jézus-
sál. Aki tudja, hogy csak akkor adott meg a gyermekének m indent
- amivel olyan sok szülő szokott dicsekedni -, ha Jézust is megkap-
ta. Ha az őhozzá vezető utat is m egm utatta úgy, hogy ő maga vált
útmutatóvá. Meg akarunk-e adni valóban mindent?
De nagy kiváltság az, hogy nézhetjük Isten m unkáját a gyerme-
keink életében. Nagy lehetőség és nagy felelősség!
M indannyiunk életében vannak csendes percek, ritka alkalmak,
amikor felbuzdul a szív, s őszinte, mély vágyakozással áhítozik Isten
után. Aki ilyenkor igent m er mondani, és nem lesz saját vágyának
gyilkosává, annak az egész élete megváltozik. Most is lehetséges ma-
gunlcba szállni, és m indennel szembenézve és szembeszállva enged-
ni Istennek, és más emberként folytatni utunkat. Lehet itt a nulla
kilométerkő, ahonnan m érni lehet a Krisztus követésében megtett
távolságot, ahonnan nem egyedül, hanem ővele indulhatunk tovább.
Jézus Krisztus m indent m egtett azért, hogy ne pusztuljunk el,
hanem életünk legyen és bővölködjünk. Ne ölj - ez végső soron ezt
jelenti: engedd, hogy Jézus éljen igazán benned és gyermekeidben!
Ne ölj, vagyis kezdj el végre élni!
105
12. E m b e r ö l é s - h a r a g g a l és szó val
Hallottátok, hogy m egm ondatott a régieknek: Ne ölj! M ert

aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt
m ondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra,
hogy ítélkezzenek felette, aki pedig a zt mondja atyjafiának:
Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt
mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére.
(Máté 5,21-22)
Láttuk, úgy is ki lehet oltani az életet, ha nem teszünk semmit

annak m egm aradásáért, erősödéséért. Érvényes ez különösképpen
a szó lelki értelm ében arra az új életre, melyet Isten bárm elyikünk-
ben bárm ikor elkezdhet. Ezt bizony ápolgatni, erősíteni, gondozni
kell, akkor növekszik és terem sok gyümölcsöt.
A hatodik parancsolatot tanulmányozva annak jézusi magyará-
zatára figyeljünk most! Olyan nagyszerű, hogy olykor ő is elővett
textusként egy-egy igét a Szentírásból, és rövidebben vagy hosszab-
bán prédikált róla. Úgy szól például a hegyi beszédben: megmon-
datott, hogy ne ölj! Azután hozzáfűzi az ő gondolatait. Csodálatos,
hogy az ő értelmezésében is hallhatjuk egyik vagy m ásik parancso-
lat magyarázatát. M it m ond tehát Jézus?
Azt hiszem, ha valaki m inket a hatodik parancsolat megszegésé-
vei vádolna, legtöbben sértődötten tiltakoznánk. M ert az még csak-
csak előfordul, hogy hiába vesszük az ajkunkra Isten szent nevét,
vagy nem szenteljük meg a szó bibliai értelmében a nyugalom nap-
ját, esetleg nem tiszteljük m indig úgy a szüleinket, ahogyan kellene.
Az is megesik sajnos, hogy rágalmazzuk egymást, ham is tanúbi-
zonyságot teszünk atyánkfiái ellen, meg hogy kívánjuk a másét. De
az még soha nem fordult elő, hogy em bert öltünk volna. Kimonda-
ni is rettenetes. Ebben a vonatkozásban ártatlanok vagyunk.
Talán tényleg nem jelent meg újságcikk arról, hogy agyonütöt-
tü n k volna valakit. Sikerült esetleg azt is elkerülnünk, hogy véletle
106
12. E M B E R Ö L É S ‫ ־‬H A R A G G A L ÉS S Z Ó V A L
nül, baleset folytán okoztuk volna bárki halálát. Isten legtöbbünket

attól is megőrzött, hogy háborúba kelljen m ennünk és kénytelen-
ségből em bert öljünk. Bírói emelvényen is keveseknek kell ülniük,
és onnan olykor halálos ítéletet hirdetniük. Mi tehát még sohasem
szegtük meg a hatodik parancsolatot.
Ezt gondolták m agukról azok a farizeusok és írástudók is, akik-
hez Jézus ezeket a szavakat intézte: ‫״‬M ert m ondom nektek, ha a
ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeuso-
két, akkor semmiképpen sem m entek be a mennyek országába.”
(Mt 5,20) A rra utalt ezzel, hogy az emberölés durva, kegyetlen, kö-
zönséges válfajai mellett létezik annak kifinomultabb, rafináltabb,
kegyesebb formája is, és Isten, aki nem azt nézi, am i a szem előtt,
a felszínen van, hanem a szív mélyét vizsgálja, sok olyan dolgot is
gyilkosságnak minősít, am iről m i nem is gondolnánk, hogy az,
vagy szeretnénk bebizonyítani, hogy nem az. M ert akármilyen fór-
mában tör is ember az ember ellen, végső soron m indig ugyanaz a
szörnyűség történik, hogy tudniillik a másikban Isten képét támad-
ja és próbálja meg tönkretenni. A gyilkosságot azért tekinti a Szent-
írás olyan borzasztó bűnnek, m ert m indig Isten ellen irányul. Min-
den ember Isten tulajdona, az ő képét, jegyét hordozza magán. Akár
gazdag, akár szegény, akár egészséges, akár beteg, akár tehetséges,
akár együgyű, akár fehér bőrű, akár színes - mindegy. Ezért nem
lehet m enteni semmiféle m agyarázattal a testi vagy értelm i fogyaté-
kosok ellen elkövetett vétséget. Ő k is az ember kategóriájába tartóz-
nak, és Isten képét hordozzák, amely kép m indannyiunkban egy-
aránt eltorzult. Aki ember ellen tám ad, végső soron Istennel szegül
szembe. Ez történik mindig, valahányszor a másik az utunkban áll.
Mi tehát Jézus véleménye?,‫ ״‬...m egm ondatott a régieknek: Ne ölj!
Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mon-
dóm nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkez-
zenek felette, aki pedig azt m ondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a
főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a
gyehenna tüzére.” Vagyis Jézus azt mondja itt, hogy lehet ölni ha-
raggal és szóval is.
107
1. Mit jelent haraggal ölni? M indenekelőtt próbáljuk jól megér-

teni a Biblia szövegét! Így hangzik Jézus szava: ‫ ״‬a ki haragszik az ő
atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre...” (Károli-fordítás) Három do-
logra hadd hívjam fel itt a figyelmet!
Először is az Újszövetség legrégibb kézirataiból hiányzik ez a két
mentegető, enyhítő szócska, hogy ok nélkül. Új fordítású Bibliánk-
bán sem olvassuk. De legtöbben így ismerjük ezt a szöveget, ‫״‬...a ki
haragszik az ő atyjafiára ok nélkül...” Okkal szabad? Nem! Az ősi, a
jézusi gondolat keményebb: aki haragszik, méltó az ítéletre, és erre
nincs m entségünk.
M ásodszor figyeljünk fel arra, hogy m it is m ond Jézus: ‫ ״‬aki ha-
ragszik atyjafiára”, vagyis a testvérére. Vajon nem arra akarja fel-
hívni a figyelmünket, hogy m inden ellenségeskedés, kicsi és nagy
m értékben, családi és nem zetközi viszonylatban egyaránt onnan
indul ki, hogy akik a legközelebb vannak egymáshoz, akik egy vér-
bői valók, akik leginkább összetartoznak, akik egy fedél alatt élnek,
akik atyafiak, azok nem tudják egymást elviselni? M inden ember-
ölés csírája a testvérek egymás elleni gyűlöletében és haragjában
keresendő.
Végül nemcsak arról van szó, hogy valaki alkalm anként mégha-
ragszik a m ásikra, hiszen az ősi szöveg ennek a haragnak a tartós-
ságára is utal. Aki ápolgatja m agában a haragot, és nem hajlandó
megbocsátani a testvérének, az olyan, m intha meggyilkolta volna.
Jézus azt is hangsúlyozza itt, hogy a gyilkosság nem azzal kezdő-
dik, hogy agyonütjük a m ásikat, hanem a gyűlölettel. Kain testvér-
gyilkossága sem a tettlegességgel, hanem az irigységgel kezdődött,
így olvassuk: ‫״‬haragra gerjedt...” (lM óz 4,5) Gyűlölni kezdte Ábelt,
majd a gyűlölet azt a gondolatot hozta a felszínre, hogy ha a másik
nem volna, neki jobb lenne. Az első testvérgyilkosság óta ez a téves
gondolat a csírája m inden emberölésnek, hogy a másik nemléte ese-
tén több és nagyobb élettér jutna nekem. Jézus m ár ezt a gondolatot
is gyilkosságnak minősíti, hiszen m inden ténylegesen elkövetett,
végrehajtott emberölésnek a gondolat a gyökere. Ő pedig mindig
radikálisan, vagyis gyökerében ragadta meg a bűnt, nemcsak követ
108
12. E M B E R Ö L É S - H A R A G G A L ÉS S Z Ó V A L
kezményeiben. S ugyanígy gyökeres, radikális megoldást is adott,

nem pusztán tüneti kezelést.
M int m inden bűnnek, a gyilkosságnak és a gyűlöletnek is az a
háttere, hogy az ember messze került Istentől. Szembefordult vele,
és ezért szembekerült atyjafiával is. Fölöslegessé vált szám ára Is-
ten, és ezért lesz fölöslegessé néha em bertársa is. Terhessé vált az
Istennel való gyermeki kapcsolata, s ezért lesz terhessé a felebarátja
iránti testvéri kapcsolat is. Ez volt a sátán műve, akiről azt mondja
Jézus: ‫ ״‬Embergyilkos volt kezdettől fogva...” (Jn 8,44) Ez az ördögi
indulat fészkelte be magát valam i m ódon m indannyiunk szívébe,
ez fordította szembe m ár az első gyermeket az édestestvérével, ez
tette a történelm et gyilkosságok és tömeggyilkosságok sorozatává,
ez juttatta halálra azt az Egyetlent, aki soha senkinek nem ártott,
de m indig m indenkivel jót tett. Ennek a gyilkosságnak a rafinál-
tabb, kifinomult, szalonképes form áit fejlesztettük ki, és ezekről
nem vesszük észre vagy nem akarjuk észrevenni, hogy gyilkos in-
dulatból fakadnak.
Jézus tehát itt a bűn gyökerére m utat rá, és azt mondja, hogy ez
nem a tett, hanem az' indulat) Nem csupán a gyilkos tett a hatodik
parancsolat megszegése, hanem a gyilkos indulat is. Például amikor
olyan ellenséges a gyűlölet bennünk, hogy bár nem oltunk ki vele
életet, mégis :kívánjuk azt. Vannak olyan elfojtott indulataink, ame-
lyekkel közvetlenül nem ártu n k a másiknak, de egy-egy m ondat
erejéig kirobbannak belőlünk, és leleplezik azt, am i bennünk van.
Egyszer hallottam , am int egy asszony ezt kiáltotta a másiknak:
meg tudnálak fojtani! A kezével is m utatta, hogyan tenné, ha mer-
né. Vajon nem gyilkos indulat ez? Sokféle gátlás, gyávaság, vagy
a következményektől való félelem m iatt nem hajtja végre, de szí-
ve szerint csakugyan meg tudná fojtani a benne feszülő indulattal,
gyűlölettel. Bizony úgy van, ahogyan János apostol levelében olvas-
suk: ‫״‬Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos...” (ljn 3,15)
Különös szó ez a ‫ ״‬gyűlölet”. Az első szótagban m ár benne van,
mivel kezdődik a dolog. Azzal, hogy gyűlik a harag. Növekszik, el-
hatalm asodik az emberszívben. Ez a harag aztán vagy öl, vagy ölet.
109
A gyűlöletből m indig valamiféle gyilkolás származik. De m it te-

gyünk akkor? Ki az, aki el m erné m ondani, hogy ő soha nem harag-
szik senkire? Ki m eri azt állítani, hogy - ha ez a fenti m ondat nem
is szalad ki a száján - valami keserű indulat nem szakad föl soha a
szívéből? Azt hiszem, egyikünk sem. Nem is arra szólít fel az írás,
hogy soha semmiféle haragra ne lobbanjunk, m ert Isten igéje nem
parancsol lehetetlent! Találó a heidelbergi káté ötödik kérdés-fele-
lete: ‫״‬M egtarthatod-e Isten törvényét tökéletesen? Nem, m ert tér-
mészet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátom gyűlölésére.”
De akkor m it csináljunk? Jézus azt mondja, ne ápolgassuk ezt a
gyűlöletet! Ne tűrjük meg m agunkban a haragot, hanem leplezzük
le! Nevezzük haragnak, nevezzük bűnnek, ismerjük fel, hogy ez a
gyilkosság csírája, és semm isítsük meg még ebben az állapotában!
Ne játsszunk a gyűlölködő gondolatokkal! Tekintsük kétségbeejtő
helyzetnek, ha meglátjuk magunkban! Könyörögjünk azért, hogy
Isten cserélje ki gyűlöletünket, haragunkat szeretetre! Szabad ezért
im ádkoznunk, és ez az imádság meghallgattatik, saját tapasztala-
tómból tudom. ‫»״‬Ha haragusztok is, ne vétkezzetek«: a nap ne mén-
jen le a ti haragotokkal...”[ (Ef 4,26) Azt jelenti ez, hogy egyikünk
sincs védve az ellen, hogy olykor-olykor keserű harag ne fakadjon
a szívében. De tekintsük ezt bűnnek! Ne vétkezzetek! - vagyis: ne
tartogassátok, ne konzerváljátok, ne mentegessétek, ne magyaráz-
zátok, ne ragasszatok a haragra, a gyűlöletre valam i címkét, hanem
nevezzétek annak, ami, és könyörögjetek bocsánatért, szabadulá-
sért! Ne menjen le a nap a ti haragotokon! Ne nyugodjatok bele,
hogy harag van a szívetekben! És Isten megszabadít titeket attól,
‫ ״‬...és Isten békessége, mely m inden értelm et meghalad, meg fogja
őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fii 4,7)
Gyűlölködő, könnyen haragra lobbanó szíveteket is!
Aki tehát gyűlöli a testvérét, méltó az ítéletre. Haraggal, harag-
tartással vétkezhetünk a hatodik ige ellen. Hát még mivel?
(2). Azt mondja Jézus, hogy szóval, beszéddel és hallgatással is.
‫ ״‬...a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvény-
székre; a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.”
110
(Károli-fordítás) Amikor a sötét indulat szóhoz jut, szavakba öltő-

zik, az is tud ölni. Ezek a szavak, melyeket itt olvasunk, becsület-
sértő, az em bert a maga méltóságában meggyalázó, gyengeségét ki-
pellengérező kifejezések voltak. Ez a bizonyos ráka azt jelenti, hogy
hitvány, ostoba, értéktelen ember. A bolond pedig, hogy istentelen,
Isten választott népéhez nem tartozó, pogány ember. Még ha izrae-
lita is, hitványsága m iatt nem érdemli meg azt a rangot, hogy Isten
népéhez tartozzék. Az egyik m ögött megvetés, fölény, gunyorosság,
gőg van, a másik pedig kitaszít, kiközösít, megbélyegez. Hányszor
m ondunk ki ilyeneket egymásról és egymásnak! A másik jelenlété-
ben és még inkább távollétében állítunk róla olyat, am i mögött le-
kezelés van, amivel a gyöngeségeit tálaljuk és figurázzuk ki, s mind-
ezzel megbélyegezzük őt, és megnehezítjük az életét.
Ki gondolta volna, hogy így a hatodik igével kerülünk szembe?
Ha ez így van, akkor m indenkit vád alá kellene helyezni, és nem
m aradna ember, aki bíráskodjon! Jézus éppen ezért élezi ki ennyi-
re a végletekig ennek az igének a magyarázatát, hogy akik a ma-
guk igazában olyan biztosak voltak addig, végre rádöbbenjenek,
hogy ha ténylegesen nem is öltek meg senkit, még nem töltötték be
a törvényt. A törvény betöltése nem valami negatívum: nem ütöm
agyon, nem gáncsolom el, nem oltom ki az életét. ‫״‬A szeretet tehát
a törvény betöltése.” (Róm 13,10) Nem öltem meg. Jó. De m it tettem
vele? Azért adatott mellém, hogy valami jót tegyek vele: szeressem.
Jézus ezt a nagy titkot próbálja itt nyitogatni a vaksi szemek előtt,
akik csak a m aguk igazát látják.
Talán közöttünk is vannak, akik bizonygatni szokták: kérem, én
nem öltem, nem loptam, semmi komoly dologban nem vagyok el-
marasztalható. Jó lenne, ha elcsendesednénk, és m eghajtanánk a fe-
jünket Isten előtt, aki nem azt nézi, am i a szem előtt van, hanem
ami a szívünkben, és eszünkbe jutna a sok ‫״‬ráka” és a sok ‫״‬bolond”,
melyekkel megsebeztünk vagy talán meg is öltünk embereket.
Emlékszem egy kisfiúra, aki melegszívű, kedves gyerek volt, de
nagyon ügyetlen. Emiatt az osztálytársai sokat gúnyolták, sőt a tor-
natanára is. Azután az egész iskola füle hallatára elküldte ez az em-
111
bér az udvar túlsó végébe valam iért, de még utánakiáltott: aztán

siess, és össze ne akadjanak a lábaid, te töpörtyű! Nagy nevetés volt,
jó bemondás! Ezt a kisfiút nem látták többet. Egy m ondatot hagyott
hátra: Egy töpörtyűnek nem érdemes élnie! Ennyire igaz, hogy a
ráka és a bolond adott esetben ölhet.
Nagyon nehéz lenne felelősségre vonni azokat, akik ilyeneket
m ondanak. Sajnos sok illusztrációja van annak, hogy Jézus ma-
gyarázata milyen találó. Eszembe jutott például egy öregember is
egy kis falusi házban. Beteg lett, és m iután az orvos megvizsgálta,
azt m ondta a konyhában a fiának: gondosan ápolják, m ert nagyon
gyengén van, pár hét alatt talán talpra áll. Hetykén válaszolta a fiú:
ne aggódjék, doktor úr, úgysem vettük m ár semmi hasznát az öreg-
nek! A gyilkos szavak behallatszottak a nyitott ajtón, s ez lett az a
méreg, ami a gondos orvosi kezelés ellenére is megölte ezt az embert.
M ert egészen addig azt hitte, hogy mégis van még rá szükség. Senki
sem vonta felelősségre a fiát, sőt m indenki felháborodott volna, ha
lecsukják. Hiszen ő nem ölte meg az apját! Nem is. De aki azt mond-
ja, ráka meg bolond, ugyanazt teszi, m int aki agyonüti a másikat.
Szóval és gyilkos indulattal is tudunk ölni. Nemcsak hegyesszu-
ronyokkal lehet keresztülszúrni emberek szívét, hanem kihegyezett,
kiélezett szavakkal is. Nemcsak tőrt szoktunk egymás hátába döfni,
hanem jól időzített, jól elhelyezett, gonoszul megfogalmazott mon-
datokat is. Odáig fejlesztettük az emberölés technikáját, hogy mér-
gezett szavakkal is lehetetlenné tudjuk tenni egymást egy-egy közös-
ségben. Ezt nem tekintjük persze gyilkosságnak. Csakhogy Isten nem
azt nézi, ami a szem előtt van, hanem ami a szívben. A mi szívünkben
pedig sajnos ilyesmi is van. Néha megszólalnunk sem kell. M ert van
olyan nevetés, amely öl, és van olyan öröm, amelyik fáj. Van gyilkos
nevetés, amikor kinevetünk valakit, és van gyilkos öröm, a káröröm.
Évtizedekkel ezelőtt ebben a templomban hallottam egy soroza-
tót a tízparancsolatról. A vendég lelkész megrendítően magyarázta,
és az Ige segítségével meg is győzött arról, hogy bizony én is vétet-
tem ez ellen. A végén így szólított meg m inket: kedves gyilkos test-
véreim. Előttem ült egy idős házaspár, felháborodottan egymásra
112
néztek, és tüntetőén kivonultak. Ők a m aguk részéről tiltakoztak

az ilyen sértő megszólítás ellen. Én nem tiltakozom. Jézus mond-
ja, tehát igaznak fogadom el. Sokszor volt bennem is olyan gyűlő-
let, amely őszerinte méltó az ítéletre, és m ondtam én is olyat az én
atyámfiára, am i Jézus szerint emberölésnek számít.
Ha van bennünk annyi alázat, hogy most is elfogadjuk ezt a meg-
szólítást, m it tegyünk? Mégsem lehet belenyugodnunk, hogy gyil-
kosok vagyunk, és nem is akarunk azok m aradni. De hogyan lehet
jóvátenni, helyrehozni? Sehogy. Gyilkosságokat helyrehozni, jóvá-
tenni nem lehet. Akkor m it tehetünk?
Volt egyszer egy ember, aki gonosz módon megölette egyik legjobb
harcosát azért, hogy annak feleségét elvehesse. így nevezik ezt: aljas
szándékból elkövetett emberölés. De amikor rádöbbent a bűnére, két-
ségbeesetten odaborult a mindenható Isten színe elé, és ebből a keser-
vés bűnvallásból született az 51. zsoltár. Isten megbocsátott neki.
Jóvátenni nem tudjuk, helyrehozni nem lehet, egyedül az ő bocsá-
natát lehet elfogadni. De ez a bocsánat egészen valóságos, ő a háta
mögé és a tenger fenekére veti minden megbánt bűnünket. Ez soha
többé nem lesz hivatkozási alap, soha többé nem választ el m inket tőle.
M iért nem? M ert volt egy m ásik valaki, aki soha senkire nem ha-
ragudott, és a gyűlölet mégis keresztre juttatta. Aki soha gonoszát
nem m ondott másra, és mégis sokan üvöltötték: méltó a halálra,
feszítsd meg, miközben fizetett ham is tanúk állították, hogy Istent
gyalázta. Ő, akire azt kiabálták, hogy ráka és bolond, nem Isten né-
péhez tartozó, a kereszten haldokolva is azokért im ádkozott, akik
tele voltak iránta gyűlölettel: ‫״‬Atyám, bocsáss meg nekik, m ert nem
tudják, m it cselekszenek.” (Lk 23,34) Őérte bocsátja meg az Atya
m indannyiunk mindenféle gyilkosságát és emberölési kísérletét.
Egyedül őérte! De őérte olyan valóságosan, m int amilyen valósá-
gosan elhangzott ez az imádság az ajkán, és amilyen valóságosan
meghalt értünk a kereszten.
Sőt, nemcsak megbocsát, hanem azt ígérte, hogy aki hisz őbenne,
annak új életet, új szívet ad. Ez azért nagy dolog, m ert a szív teljessé-
géből szól a száj, és a szívből szárm aznak a gonosz gondolatok, gyil
113
kosságok. Ezt magától Jézustól hallottuk. Az új szívből új indulatok

és új szavak fognak származni. Abban a szívben az az indulat lesz,
ami volt a m i Urunkban, Jézus Krisztusban. Abból olyan m ondatok
jönnek majd, melyekkel erősíteni tudjuk a megfáradtakat.
Kell-e nekünk ez a szív, melyből újfajta indulat és új beszéd szár-
mazik? Komolyan vesszük-e, hogy m egbocsáttatik m inden gyilkos-
ságunk? Elfogadjuk-e tőle ezt az ajándékot?
Nézzük meg a heidelbergi káténak azt a három kérdését, melyek
a hatodik parancsolatot csodálatos igei tisztasággal, gondolati tő-
mörséggel magyarázzák:
'M it kíván Isten a hatodik parancsolatban? Azt, hogy felebará-
tóm at sem gondolatban, sem szóval vagy a magaviseletemmel, an-
nál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal
ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg, és meg ne öljem, hanem
m inden bosszúvágyat irtsak ki magamból, saját m agam ban se te-
gyek kárt, se vakmerőén ne rohanjak veszedelembe.
De hát nem csupán a gyilkosság m egtiltásáról van szó ebben a
parancsolatban? A gyilkosság m egtiltása által arra is tanít bennün-
két Isten, hogy ő a gyilkosságnak még a gyökerét - úgym int az
irigységet, haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat - is gyűlöli, és m ind-
ezt m ár titokban való gyilkosságnak tekinti (105-106. kérdés).
Kérjük Isten bocsánatát ezekre a bűneinkre is, és kérjük azt az új
szívet, amiben Krisztus indulata van:
ím , előtted állok, ím, előtted állok,

Ajtód előtt zörgetek,
Bár titkos bűnökkel
És nyilván lévőkkel
Vétkeztem teellened:
Kérlek mindazáltal,
Nagy irgalmassággal
Fogadd vissza gyermeked.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 375. ének. A Zengedező mennyei

karból.
114
13 · H á r o m f é l e elég tétel
Hallottátok, hogy megm ondatott: Szem et szemért, fogat

fogért. Én pedig a zt mondom nektek, hogy ne szálljatok
szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől,
tartsd oda m ásik arcodat is! Ha valaki pereskedni akar
veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd át neki
a felsőt is!
(Máté 5,38-40)
Időzzünk még a hatodik parancsolatnál! Mit jelent a Szentírás

egészébe ágyazva, hogy ‫״‬ne ölj!”? A bibliamagyarázók szerint egyik
eredeti jelentése az volt, hogy senki ne kövessen el önbíráskodás alap-
ján, bosszúvágyból gyilkosságot. Tehát senki ne merészeljen jogot
formálni m agának arra, hogy elégtételt vegyen az elszenvedett sé-
relmekért. Ez a kérdés szinte naponta foglalkoztat m indannyiunkat.
Hiszen sok haragnak, gyűlöletnek és ténylegesen elkövetett gyilkos-
ságnak is az az oka, hogy az ember elégtétert akar az elszenvedett sé-
relmekért, hogy az ütésre ütéssel válaszol, gyakran nagyobbal, m int
ahogy gondolta, s általában nagyobbal, m int amekkorát ő kapott.
Éppen ezért veszedelmes ez, m ert aztán nincs megállás. Megütöt-
tek, jogom van visszaütni, de nagyobbra sikerül, m int amekkorát
én kaptam. A m ásiknak is éppúgy joga van visszaütni, de az is na-
gyobbra sikerül, s így lett a történelem gyilkosságok és tömeggyil-
kosságok sorozata. A ‫״‬ne ölj” ezt is jelenti: ne torold meg az elszen-
vedett sérelmeket, Isten ezt a jogot m ásnak tartja fenn. ‫״‬Enyém a
bosszúállás, én megfizetek” - ezt mondja az Úr (Zsid 10,30). Nem
tehetünk meg akárm it egymás ellen, nem is m arad büntetlenül a
bűn, de egyedül ő tud igazságosan ítélni. Ezzel szemben m inket az
a törvény mozgat, hogy ‫״‬kölcsönkenyér visszajár”. Ez a természeti
ember számára olyan magától értetődő, m int az évszakok vagy a ne-
hézkedés törvénye. Nézzük meg most Isten igéje alapján, m it tanul-
hatunk az elégtételről! Visszajár-e a kölcsönkenyér?
115
A Szentírás az elégtételnek három formáját említi: az önkényes, a

törvényes és az irgalmas elégtételt.
1. Mi az önkényes elégtétel? Am ikor valaki m inden m érték és
gátlás nélkül saját maga akar rendet és igazságot teremteni. Égé-
szén egyszerűen kifejezve, am ikor valaki akkorát üt vissza, amek-
korát bír. Őt sérelem érte, tehát visszaüt, nem nézve, hogy hová,
mekkorát, és hogy az milyen következményekkel jár. Akkorát üt,
amekkorát tud. Ez az ököljog, és ennek korlátlan érvényesítése él
sokféle form ában valam ennyiünk szíve mélyén. M ár a Biblia első
lapjain találunk erre példát: ‫״‬Egyszer ezt m ondta Lámek a felesége-
inek: Ádá és Cillá, hallgassatok szómra! Em bert ölök, ha megsebez,
gyermeket is, ha megüt.” (lM óz 4,23) Szinte még dicsekszik is vele!
Az engem m egütött, én őt agyonütöttem. Micsoda óriási különb-
ség! Vissza kell ütni - hogy nagyobbra sikerült, ki tehet arról? Ki
tudja azt indulatában pontosan kiszámítani? De feltétlenül vissza
kell ütni. Velünk születik ez a kényszer, ez a hajlam, hogy sértésre
sértéssel, hántásra hántással válaszoljunk. Ezért mondja ilyen vo-
natkozásban is Isten igéje nekünk: ‫״‬Ne ölj!” Akkor se üss vissza, ha
abból nem lenne halál, m ert ebben az esetben is ez ellen az ige ellen
vétesz!
Ne ölj még ilyen form ában se, m ert először is nem tudod tárgyi-
lagosan megítélni a magad sérelmét, m indenki elfogult az elszen-
vedett sérelmekkel szemben. Ha valaki, hát akkor ő maga az, aki a
legalkalmatlanabb arra, hogy ott igazságot szolgáltasson. Nem va-
gyünk tárgyilagosak akkor, am ikor m inket valam i bántalmazás,
veszteség ér. Hagyjuk ezt Istenre! Azután azért se akarjunk mi ren-
det teremteni, m ert abból rend és igazság soha nem lesz! Ha ugyanis
az ember ütésre ütéssel felel, a végén egyik fél sem fogja tudni, hogy
ki ütött először, és m iért ütik még egymást. A harag m indig hara-
got, a bosszú m indig bosszút vált ki. Sajnos a történelem szomorú
példákkal igazolja ezt.
Máig is emlékszem, mivel kezdődött szülővárosomban két, egy-
m ást a mai napig is gyűlölő család haragtartása. Jó barátságban
voltak egészen addig, míg egy iskolai tízperc végén fel nem sora
116
13. H Á R O M F É L E E L É G T É T E L
koztunk, és az egyik gyerek meg nem lökte az előtte állót. Csak-

úgy viccből. Az visszarúgott, és fölsértette a másik sípcsontját, mire
az szájon vágta úgy, hogy felrepedt az ajka, erre emez intőt kapott.
S attól kezdve ádáz gyűlölet van a két család között nemzedékről
nemzedékre - m ert azt illik ápolni! Hány ilyen gyűlölködés szü-
letett m ár hasonló apróságokból, melyekben csak az nem apróság,
hogy vissza kell ütni. Csak azzal lehet megszakítani ezt a szörnyű
láncolatot, ha valaki abba m eri hagyni. M ert aztán egyedül nehéz
veszekedni. Ha az egyiknek van bátorsága, ereje, tartása arra, hogy
abbahagyja, megnyerte a csatát. De kicsoda alkalmas erre?
Tehát a ‫״‬ne ölj”-nek Jézus m agyarázata szerint még ilyen konzek-
venciája is van. Ez az önkényes elégtétel.
2. Ehhez képest óriási fejlődést jelentett a mózesi törvények al-
kalmazása. Jogi nyelven úgy mondják, hogy a ius talionis-ból lex
talionis lett. A megtorlás természetes joga helyett a megtorlás tör-
vénye érvényesült. Nem az ütött m ár vissza - amekkorát csak bírt
-, akit megsértettek, hanem egy semleges testület alkalm azott egy
m indenkire érvényes törvényt. Bűnhődött a bűnös, de ‫״‬szemet sze-
mért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, se-
bet sebért, kék foltot kék foltért” - olvassuk Mózes m ásodik köny-
vében (21,24). Ez nem azt jelentette, hogy ha egy fogát valakinek
véletlenül kiütötték, annak feltétlenül ki kellett ütnie a m ásiknak
is egy fogát, hanem azt, hogy ha m indenáron elégtételt akart ven-
ni, legfeljebb csak akkora sérelmet ejthetett a másikon, m int amek-
kora őrajta esett. De m ár ezt sem hajthatta végre ő, hanem valaki
más, semleges személy. Nagy fejlődésnek szám ított ez Lámek ön-
bíráskodó szabadosságához képest, és erre épült fel az ószövetségi
igazságszolgáltatás.
3. Ám Jézus mégsem volt ezzel megelégedve. Ő egy harm adik
lehetőséget hozott. Ezért m ondja így: ‫״‬Hallottátok, hogy meg-
m ondatott: Szemet szemért, fogat fogért.” Vagyis legfeljebb akko-
ra ítéletet kaphat valaki, am ekkora bűnt elkövetett, am ekkora kárt
okozott. ‫ ״‬Én azonban m ást m ondok nektek.” Jézus tud egy olyan
lehetőségről, am i m agunktól sohasem jutna eszünkbe. ‫ ״‬Én pedig
117
azt m ondom nektek, hogy... annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd
oda m ásik arcodat is!” (Mt 5,39) Ez, hogy m egütni jobb felől, arra
vonatkozott, am ikor valaki egy kis legyintést kapott. Ez nem iga-
zi, teljes erőből adott pofon volt, hanem a jobb kéz külső élével a
m ásik jobb arcára egy kis legyintés: nono, vigyázz! - értelemben.
Jézus azt m ondja itt, hogy ha netán így meglegyintenek, légy kész
arra, hogy esetleg kapsz és elfogadsz egy igazit is! Teljesen érthe-
tetlen dolog! Egészen különös álláspont. Milyen alapon és milyen
háttérrel lehet ilyet mondani? Ezt nevezzük irgalmas elégtételnek.
De milyen is az?
Olyan, hogy akit m egsértettek, m egpróbál teljesen azonosulni
azzal, aki őt m egsértette. M egpróbálja m egérteni és szeretni őt.
Ez nem k önnyű, hiszen ha nem is fáj m indig egy ilyen legyintés,
de m egalázó. A m egaláztatást pedig sokszor nehezebb elvisel-
ni, m in t a fizikai fájdalm at. De m ég ebben a kritik u s helyzet-
ben is szeretni akarja a m ásikat, m ég akkor is, ha m in d járt nem
is tudja. Ezt is bevallhatja becsületesen, és ettől függetlenül is
akarja szeretni. Ez pedig képesíti őt arra, hogy m egbocsásson a
m ásiknak.
Teológusdiák korom ban egyszer nagyon otrom bán megbántot-
tűk legidősebb professzorunkat. Am ikor elcsattant a tréfa, m agunk
is éreztük, hogy rossz ízű volt. Az egyik jó tanuló ott helyben az
évfolyam nevében bocsánatot kért. Az idős professzor türelmesen
végighallgatta dadogó exkuzálásunkat, majd a végén csak ennyit
m ondott: ‫״‬Üljenek le, kérem, és kezdjük el az órát! Én m indenkinek
előre meg szoktam bocsátani.” És csakugyan, később sem, a vizsgá-
kon sem éreztette velünk, hogy haragudna.
így is lehet elszenvedni sérelm eket, kicsiket és nagyokat?
Ilyen nagy belső szabadsággal? H ogy a m ásik haragja engem
nem kényszeríthet sem m ire? Az ő haragja engem nem tesz ha-
rágóssá, az ő indulatai nem korbácsolják fel az én indulataim at,
hogy kellem etlenkedik, nem tesz engem az ellenségévé. Én az
ő viselkedésétől függetlenül vagyok Jézus K risztus tanítványa
- ha tu d n iillik az vagyok. Jézus a hegyi beszédnek ezekben a
118
m ondataiban arról szól, hogy az övéi életük m in d en helyzetében

úgy viselkedhetnek, m in t a k ik az övéi. M egzavarhatatlan, nagy
belső függetlenségük és szabadságuk van. N em lehet őket rá-
kényszeríteni arra, hogy m éregbe guruljanak, bosszút álljanak.
Ők gyalázva is szelídek m arad h atn ak , szenvedve is szerethetik
ellenségeiket.
Ki képes erre? Nyilván csak az, aki m ár átélte, hogy ‫״‬bűnöd el
van véve, vétked meg van bocsátva” (Ézs 6,7).
Aki a saját bőrén érzi, hogy Isten nem bűneink szerint cselekszik
velünk, és nem fizet nekünk álnokságaink szerint. Akinek a király
teljesen érthetetlenül és indokolatlanul elengedte m inden adóssá-
gát. Akinek megbocsáttatott, az tud m ásoknak is megbocsátani.
Enélkül csak egyetlen lehetőségünk van: visszaütünk. Enélkül időt-
len idők óta adósai vagyunk egymásnak ütéssel, sértéssel, hántással,
öléssel. Enélkül, ha nemcsak ő, de senkije sem vétett ellenünk an-
nak a m ásiknak, akkor is vétkes pusztán azért, m ert a világon van,
azért, m ert más, m ert netalán különb, m int mi. M ert nem tudjuk
őt megalázni, elhallgattatni, annyival kisebbé tenni, hogy legalább
csak egy fejjel nagyobbnak látszanánk mellette. Enélkül eltelhet
úgy az életünk, hogy csak visszafizetgetjük egymásnak a kölcsön-
kenyeret, és az adósság egyre halm ozódik. Lámek szörnyű szám-
tantudom ánya szerint: ‫״‬Em bert ölök, ha megsebez, gyermeket is,
ha megüt.”
Ebből kilépni csak az képes, akit kiragad belőle az irgalmas
Jézus. A m ásiknak m egbocsátani csak az tud igazán, aki hallót-
ta már, hogy érte is elhangzott az összepofozott Jézus imádsága:
‫״‬Atyám, bocsáss meg nekik, m ert nem tudják, m it cselekszenek.”
(Lk 23,35) Aki átélte m ár egyszer a szíve mélyéig, hogy keresztre
juttatta ő is azt, aki egyedül jó volt, és hogy ő ott is érte im ádko-
zott, an n ak lesz ereje nem visszaütni. Neki sem lesz könnyű, de
sikerülni fog. Aki tudja, hogy m inden m egbocsáttatott, és ezt tu-
datosan elfogadta, az tud szíve szerint igazán m egbocsátani má-
soknak. Enélkül hiába próbálkozunk. Enélkül el lehet fojtani a
bosszúvágyunkat, m ásként lehet nevezni, ha tetszik, el lehet ke-
119
Tesztelni elégtételért való lihegésünket, de igazán elengedni, meg-

bocsátani nem tudunk, m ert nincs miből. Nem tu d u n k adni bo-
csánatot, ha m i nem fogadtuk el.
M indezt az a Jézus m ondja n ekünk, akiről letépték m ég az
alsó és felső ruháját is. Ő m ondja, hogy add oda, ha kérik, aki
nem csak egy m érföldre vagy kettőre m ent, h an em egészen a
Golgotáig. A ki o d a ta rto tta m in d k é t orcáját, és ak in ek tövisko-
rónát is tehettek a fejére. Ő m o n d ta ezt: ha arcul ü tn ek jobb fe-
lől, ta rtsd oda a m ásikat is! Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok
azokat, a k ik titeket átkoznak, im ádkozzatok azokért, a k ik ti-
teket kergetnek és gyűlölnek! A zoknak m ondja ezt, a k ik való-
b án az ő tanítványai a k a rn a k lenni, m ert erre csak azok lesznek
képesek.
Ide emeli föl Jézus a hatodik ige mondanivalóját. A ‫ ״‬ne ölj” nem-
csak azt jelenti már, hogy ne bántsátok egymást, ne törjetek egymás
életére, ne nehezítsétek meg egymás m indennapjait. Itt m ár azt je-
lenti, hogy szeressétek egymást. Legyen fontos neked a m ásik ér-
deke, tégy meg m indent a m ásikért, bárki is az, még akkor is, ha
ennek az ára a te kényelmed, a hiúságod, a dicsőséged, ha kell, az
életed! ‫״‬Ne ölj” - ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy legyünk
készek egymást szeretve m indig arra, hogy valami meghaljon belő-
lünk! Ha a másik élete ezáltal gazdagodik, akkor én lem ondok ar-
ról. ‫״‬Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, m int ha valaki életét
adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Egy kérdés feltétlenül felmerül m indezek után: nem ostobaság
ez? Nagyon szépek Jézus elvei, de nem praktikusak. Ha ugyanis va-
laki m indent megbocsát, elenged, azon átgázolnak, letapossák, ba-
lek lesz. Mi lenne, ha m indenki ilyen erőtlen, pipogya alakká válna,
akivel m indent meg lehet csinálni? Ez Jézus szavainak a teljes fél-
reértése. S aki csak itt tart, az a felszínén, burkán mozog az Igének,
nincs benne az Igében, és nincs benne az Ige. Neki válaszolva hadd
utaljak két dologra:
Először is az így vállalt szenvedés és tű ré s soha nem erőtlen-
ség és pipogyaság, h an em valam i h ih etetlen erő. C sak két nevet
120
em lítek m eg a közelm últ történelm éből: G andhi és M a rtin Lu-

ther King. Az ő erőszak nélküli akcióik előtt m eg to rp an t sok-
szór m ég a legkegyetlenebb erőszak is. M ég akkor is ők m arad-
tak az erősebbek, ha éppen en n ek az erőszaknak estek végül
áldozatul.
A másik, am it érdemes m eggondolnunk, hogy ez a szeretet,
amely képes a m ásiknak elengedni, megbocsátani, és ezzel az ir-
galmas, könyörülő szemmel nézni rá - ez soha nem gyengeség. Is-
ten szeretete soha nem gyengeség. Ennek a szeretetnek az a lényege,
hogy m i a fontos a m ásiknak. Az ő szempontját és érdekét tartja
szem előtt, és ha neki arra van szüksége, hogy erélyesen, kémé-
nyen lépjen föl, akkor ez a szeretet tud nagyon kemény és erélyes
is lenni. Ugyanakkor érthetetlenül irgalmas is. Például miközben
ütik, m ár előre megbocsát, és az jut eszébe, hogy vajon miféle őske-
serűség szoríthatja ökölbe a m ásik kezét. Nem az ütést akarja na-
gyobb ütéssel viszonozni, hanem a keserűségéből kioldozni a mási-
kát, és így jut el oda, ahova Jézus. Arcul ütöttél jobb felől? Mi lehet
az oka, hogy erre vetemedtél? Ilyen tehetetlen vagy, hogy m ár csak
ütni tudsz? Itt a m ásik arcom, üss oda is, ha ez könnyít rajtad! Aki
m egtapasztalta már, tudja, hogy am ikor Jézust m egismerjük, ak-
kor megáll az öklünk a levegőben. Ilyen szeretetre nem akar ütni
többé az ember.
Ő ezt a szeretetet ígéri nekünk, s így fegyverezhetnénk le azokat,
akik talán ütnek minket.
Ez a tapasztalat szólal meg Illyés Gyula négysoros vallomásában:
Minden ütésed, átkod

Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.
Miféle elégtételt szoktunk gyakorolni? Az önkényeset, a törvé-

nyeset, vagy ezt az irgalmasat? Jézus m inket erre hív! így vigyük elé
bűneinket, és fogadjuk el az ő bocsánatát, gazdagságát:
121
Istenem, én nagy bűnös ember,

Szent színed elé járulok,
Vétkem oly mély már, m int a tenger,
Mentségért hozzád fordulok.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz, kérlek, énnekem!*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 305. ének. írta: Christoph Tietze, Payr
Sándor és Schulek Tibor fordítása.
122
1 4 ■M e n n y it ér a z e m b e r ?
A zu tá n Á dám a feleségével, Évával hált, aki terhes

lett, megszülte Káint, és a zt mondta: Fiút kaptam az
Úrtól. M ajd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel
juhpásztor lett, Kain pedig földm űvelő. Egy idő múlva
Kain áldozatot vitt az Úrnak, a fö ld gyümölcséből. Ábel
is v itt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. A z Úr
rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára
nem tekintett. E m iatt Kain nagy haragra gerjedt, és
lehorgasztotta a fejét. Ekkor azt kérdezte Káintól az Úr:
M iért gerjedtél haragra, és m iért horgasztod le a fejed?
Hiszen h a jó i cselekszel, em elt fővel járhatsz. Ha pedig nem
jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik,
de te uralkodjál rajta!
Egyszer a zt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: M enjünk
ki a mezőre! A m ikor a m ezőn voltak, rátám adt Kain a
testvérére, Ábelra, és meggyilkolta. A kkor az Úr ezt m ondta
Káinnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem
tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek? De az Úr
így szólt: M it tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a
földről. M ost azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről,
amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred
kiontott vérét a kezedből. H a a fö ld e t műveled, nem adja
többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.
Ekkor Kain a zt m ondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem,
semhogy elhordozhatnám. ím e, elűztél ma erről a földről,
el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a
földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De a z Úr azt
felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Káint,
hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra,
hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.
(!Mózes 4,1-15)
123
A kkor ezt m ondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra,

hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, a z állatokon, az egész földön és mindenen, ami
a fö ldön csúszik-m ászik. M egterem tette Isten az em bert a
maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és
nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta
nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és
hódítsátok meg a földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég
madarain és a földön mozgó m inden élőlényen!
(!Mózes 1,26-28)
M ennyit ér az ember? Ezt kérdezte egyszer, a h áború éveiben

egy svájci lelkipásztor a konfirm andusoktól. Az egyik fiúcska a
következő m eglepő választ adta: 22 fra n k 50 rappent. Hogyhogy?
H át azt hallották biológiaórán, hogy ha összeszám oljuk m ind-
azt, am i egy em beren használható, tehát a csontjait, bőrét, húsát,
nem feledkezve m eg a hajáról és a fogairól sem, akkor az éppen
annyi. A napi árak figyelembevételével 22,50, nem több és nem
kevesebb.
Rettenetes gondolat! Abban az időben mesélte ezt egy tanár, ami-
kor Európa egy másik országában akciót indítottak az ‫״‬értéktelen
élet likvidálására”. így nevezték, ilyen szépen. M ert e szerint a torz
gondolkozás szerint az ember annyit ér, amennyit használ. Ha m ár
nem tud használni, akkor nem ér semmit. Ha pedig nem ér semmit,
akkor egészen nyugodtan át lehet küldeni egy injekcióval vagy bár-
m i más m ódon a túlvilágra.
Hiszen az ember, aki a természet ura, az életnek és a halálnak is
ura. Lehetősége, tehát joga van megszabni a maga és a m ások halá-
Iának optim ális időpontját. Nietzsche, aki akkortájt erkölcsi taná-
csókkal látta el az orvosokat, ilyeneket ír fejtegetéseiben: ‫״‬A beteg
a társadalom élősködője. Egy bizonyos állapotban m ár tisztességte-
len dolog tovább élnie.” Az állatok elpusztulnak valamikor, s még
ha irtják is egymást, az m indig véletlenszerű, nem tudatos váloga
124
14. M E N N Y I T É R A Z EM BE R ?
táson alapszik. Az ember azonban célszerűen alakíthatja a társadal-

inat úgy, m int ahogyan egy kertész metszi a szőlőt vagy a sövényt.*
Ilyen rettenetes következtetésekre juthat az a gondolkodás, amely

teljesen figyelmen kívül hagyja Isten igéjét, és benne ezt a két rövid,
súlyos szócskát: ‫״‬Ne ölj!” S ha valaki csak magára figyel, könnyen
tám adhatnak ilyen gondolatai, melyekből aztán szám talan szörny-
tett születik és született m ár a történelem során.
Bennünk persze most megszólal egy csöndes hang, hogy ez az
iszonyatos sötétség azért tőlünk nagyon távol van. Még kim ondani
is rettenetes ilyeneket. Kim ondani valóban az, de vajon elgondolni,
kívánni, végignézni, vagy áttételesen, közvetve, kulturált csomago-
lásban, a felismerhetetlenségig álcázva elkövetni, azt is olyan szőr-
nyűnek tartjuk? Hogy az ember ennek a gyilkos indulatnak a fór-
máit a maga szívében tetten érje és megnevezze, ahhoz világosság
kell. Beismerni, hogy sajnos bennünk is m egm ozdulnak néha ilyen
indulatok, ahhoz becsületesség és bátorság szükséges.
Max Frisch, a m odern német irodalom jelentős alakja egyszer
vette m agának a bátorságot, és le is írta egy ilyen élményét. Arról
szól ez az írás, hogy egyszer repülőgépen utazott, és m ert tiszta idő
volt, jól lehetett látni az alatta elterülő vidéket. Egy tengerparti vá-
ros fölé értek. A város kikötőjében m int parányi játékszerek sora-
koztak a hajók egymás mellett. Ekkor tám adt az a gondolata, hogy
most kellene megnyomni a gombot, amelyik kioldaná a bombákat,
és azok pont a kikötőre esnének. Elképedt ezen az ötleten! Hogy
szólalhatnak meg őbenne, emberséges emberben ilyen gondolatok?
Nyilván csak úgy, hogy benne vannak, benne alszanak, lapulnak,
rejtőznek. M iért ez jut eszébe egy kikötő láttán? Nincs is háború,
és ha az lenne is! De ne legyen, ő nem akarja, hogy legyen! S elkezd
töprengeni azon, hogy mi lenne, ha most neki valaki azt monda-
ná, hogy menjen el abba a városba, vegye elő a bicskáját, és szúrja
bele egy gyanútlanul olvasgató asszonyba! Persze hogy nem tenné
meg, a feltételezés is rettenetes! De az a gondolat nem rettenetes,
* Nietzsche s Werke. Bd. 2, Leipzig, 193. o.
125
hogy ha megnyomna egy gombot, és bom bák hullanának, sok ilyen

asszony pusztulna el? S arra az eredményre jut, hogy íme, odáig
finom ultunk már, hogy közvetlen és brutális vérontásra csak be-
teges esetekben vetemedünk. De ilyen közvetettre, a technika több-
szőrös áttételével, egy repülőgépből, a távolság magasából, elegáns
pozícióból elkövetni a talán még nagyobb m éretű gyilkosságot, ezt
m a is csináljuk. A rra m a m ár nehéz lenne idom ítani embereket,
hogy szuronyt szegezzenek és a másik koponyájába döfjék, aztán
kihúzzák, és ismét másvalakibe szúrják. A rra m ár könnyebb, hogy
ugyanezt másképpen, a technika eszközeivel kövessék el.
Kinek van bátorsága leleplezni, nyakon csípni, nevén nevez-
ni m agában ezt a gyilkos indulatot? Az idők és a módszerek vál-
toznak, az eszközök fejlődnek, de a bennünk lakozó indulat a régi.
S vajon nem ugyanez szólal-e meg akkor, am ikor kívánjuk vala-
kinek a halálát, aki m iatt - úgy érezzük - nem tudunk úgy élni,
ahogyan szeretnénk? Nem pusztítjuk el, de nem bánnánk, ha meg-
halna. Nem ugyanez az indulat van-e amögött, am ikor valaki a tu-
lajdon gyermekét, sokszor tényleg csak önzésből, elveteti? Nem sa-
ját kezűleg ugyan, hanem szakemberrel. Nem ugyanez az indulat
van-e amögött, m ikor csöndesen hozzájárulunk ahhoz, hogy m un-
katársunk, főnökünk, vetélytársunk vagy családunk valamely tagja
szívinfarktust kapjon, majd még egyet, aztán talán a harm adikat is,
ha kibírta a kettőt, magas vérnyomása legyen, ideg-összeroppanást
kapjon? Nem öljük meg, de tőlünk telhetőén megkeserítjük m inden
napját úgy, hogy egy kicsit rövidebb legyen az élete.
Isten igéje szerint ez gyilkosság. S nem ugyanez az indulat la-
pul-e bennünk akkor is, am ikor rezzenéstelenül végig tudjuk nézni
azt a tem érdek erőszakosságot, otrombaságot, kegyetlenséget, amit
a televízió képernyőjén vagy sokszor m agunk körül naponta látni
lehet?
Am ikor próbálunk belemélyedni a hatodik ige mondanivalójába,
kénytelenek vagyunk átélni Kornéliusszal együtt, hogy mindnyá-
jan Isten előtt állunk, és ott nem lehet mellébeszélni (ApCsel 10,33).
Isten a bennünk lévő bűnt a gyökerénél fogja meg, m ert csak úgy le-
126
14. M E N N Y I T É R A Z EM BE R ?
Iiet igazán, m indenestől kihúzni. így próbáljunk alázatosan figyel-

iíí ennek az igének az üzenetére, és keressünk választ két kérdésre!
Egyrészt arra, hogy mi az oka a bennünk lakó gyilkos indulatnak?
Másrészt arra, a Biblia alapján, hogy m iért nem szabad embert ölni?
1. Mi az oka annak, hogy ott lapul bennünk, sokszor felismerhe-
tétlenül, az emberölésnek ez a vágya? Az, hogy a másik ember zavar
minket. Élni szeretnénk, és ennek során m induntalan úgy érezzük,
hogy a másik konkurens. Akadályoz, korlátoz m inket, és ha nem
lenne, sokkal jobban kibontakozhatnánk. El kellene tenni láb alól.
Több form ában szólalhat meg ez bennünk, de a gyökere közös: mi-
atta nem élhetek igazán.
A kisgyermek ezt úgy éli át, hogy ha nem lenne testvére, az összes
csoki az övé lenne. Világos, hogy jobban járna. A népek, nemzetek úgy
élik meg, hogy ha nem volna a másik, nagyobb területük és uralmuk
lenne, több nyersanyag jutna, tehát valahogyan el kell tüntetni a mási-
kát. Hányszor fordul meg a fejünkben, szívünkben ilyen gondolat: ha
Y nem jönne be többé a munkahelyre, megváltozna ott az élet. Hány-
szór vallják be emberek, hogy krízisekben gyötrődve bizony eszükbe
jut: ha a házastársuk meghalna, megoldódna az elrontott, rettenetes
házasság. Gondolati szinten ott van ez bennük. A kultúra ugyan elkö-
dösíti, tudat alatti mélységekbe nyomja le, de annál inkább hat és él.
Isten igéje úgy segít m egtisztulni ezektől a gondolatoktól, hogy
először is rájuk mutat, nevén nevezi őket. U tunkban van a másik?
Biztos, hogy m iatta nem tudunk igazán élni? Biztos, hogy tudnánk,
ha ő nem lenne? Kain és Ábel története jól példázza ezt. Kain is úgy
érezte, hogy útjában van Ábel. Ha Ábel nem lenne, neki jobb lenne.
Pedig Ábel nem bántotta Káint. De Káint bántotta, hogy egyáltalán
van testvére. Elszívja a levegőt, elveszi a kenyerét, sőt még Isten ál-
dásától is megfosztja őt. Pusztulnia kell. S megölte.
M egoldódott a kérdés? Utána jobban élhetett? Semmi nem oldó-
dott meg, sőt még egy csomó, addig ismeretlen nyom orúság sza-
kadt rá. Soha semm it nem old meg az, ha úgy akarunk jobban élni,
hogy a másik életét megrövidítjük, megkeserítjük vagy megsemmi-
sítjük. Nem ez a megoldás.
127
Tehát a bennünk lapuló sok gyilkos indulat oka, hogy nem tud-
juk elviselni a másikat, és azt gondoljuk, hogy ha őt félretennénk,
m i jobban élhetnénk.
2. De m iért tilos em bert ölni? M iért veszi Isten igéje olyan na-
gyón komolyan ezt a bűnt? Azért, m ert az ember az egyetlen te-
remtmény, akit Isten a saját képére teremtett. M it jelent ez? Nem
azt, hogy az ember m integy hasonlít Istenre. Nem is csupán azt,
hogy bizonyos összetartozás, valami lelki rokonság van a Terem-
tő és teremtménye között. Az ember istenképűségének a Szentírás
gondolatvilágán belül két nagyon fontos jelentése van.
Először is, hogy az ember Isten tulajdona. Az ősi szövegben az
a szó szerepel, hogy celem. Az ókori uralkodók celem-ekkel rakták
körül országuk határát, olyan képekkel, melyek őket ábrázolták, és
ezek m utatták, hogy innen kezdve övék volt a terület. Ide illetéktele-
nül senki nem léphetett be következmények nélkül. Ahol ott volt az
uralkodó celem-je, képmása, ott ő uralkodott, az az ő felségterülete
volt, ott nem lehetett akárm it csinálni.
Az, hogy az ember magán hordja Isten képét, azt jelenti, hogy
az ember Istené. Az élete is Istené. Ezért ham is és a Bibliával szem-
benálló az a gondolat, hogy az embert m int a természet urát az élet
és halál urának is kell tekinteni. Az ember azért úr a terem tett vi-
lág fölött, m ert Isten azzá tette. De nem ú r az élet és a halál fölött.
Az életnek egyedül az lehet ura, aki adja, és egyedül ő veheti is el
azt. Ezért nincs jogunk ilyen őrültségeket m ondani, hogy mi meg-
szabhatjuk a m agunk és a m ások halálának ‫״‬optimális időpontját”.
‫״‬Életem ideje kezedben van” - mondja a zsoltáros (Zsolt 31,16 - Ká-
roli-fordítás). Aki kicsit is komolyan veszi Isten igéjét, csak ebből
indulhat ki.
Az em ber és az ember élete tehát Istené. Ezért aki a m ásik életé-
hez nyúl, Istent rabolja meg, és ezért kiált m inden csepp kiontott
vér az égre. Ha én a másik életét kicsit is megrövidítem, megkeserí-
tem, Istennel találom m agam szemben. Vele kell elszámolnom. így
bántsuk egymást! Az ember istenképűségén tehát egyrészt azt ért-
jük, hogy az ember Isten celem-je, tulajdona.
128
14. M E N N Y I T ÉR A Z EM BE R ?
Másrészt azt jelenti, hogy ugyanaz a funkciója a terem tett világ

lelett, m int am i Isten funkciója az egész világmindenség fölött, tud-
niillik hogy uralkodjon. Olvastuk alapigénkben, hogy Isten ezt a
küldetést adja az embernek: uralkodjál, majd fölsorolja, hogy mi
minden felett. M indenen, csak egymás fölött nem. Egyik ember a
másik fölött nem kapott uralm at. Isten közvetlen uralm ának kell
érvényesülnie az egész embervilág fölött. Itt szoktuk aztán sokszor
elvéteni a dolgot, am ikor fejünkbe száll a dicsőség, elbizakodunk,
és azt gondoljuk, hogy m inden, tehát a másik is a mi hatalm unkban
van. Kezdünk uralkodni. Ebben a gondolatmenetben is érvényes
Isten parancsa: ‫״‬Ne ölj!” M ert ha m i uralkodni kezdünk egymá-
són, annak előbb-utóbb ez lesz a vége. Megrövidítjük, megterhel-
jük, megkeserítjük a másik életét.
Isten ezt nem engedte meg, de m inden egyéb felett uralm at adott.
Miért? Azért, m ert az ő képviselői vagyunk. Az uralkodó Isten
uralm át képviseljük ezen a földön. így teremtetett az ember Isten
képére. Vajon csakugyan az ő képviselőiként élünk itt? Az állatot
megölheti az ember. ‫״‬Kelj fel, Péter, öld és egyél!” - olvashatjuk Az
apostolok cselekedeteiben (10,13), m ert azok az ő uralm a alatt álló
listán vannak. Egymást azonban nem ölhetjük meg, m ert a vér köz-
vétlenül a tulajdonoshoz, Istenhez kiált.
Felfedezzük-e egyáltalán egymásban Isten képét? Komolyan
vesszük-e, hogy a másik ember is Isten képviselője ezen a földön?
Hogy ő is Isten tulajdona? Ezzel a tisztelettel, megbecsüléssel tu-
dunk-e egymásról gondolkozni, bárki legyen is a másik? Akkor is
Isten képviselője, ha beteg - és nem élősködő a társadalomban. Is-
ten képviselője akkor is, ha ellenséges, vagy az érdekeink ellenkez-
nek. Ha nem sokat tud m ár használni, ha kicsiny és erőtlen is. Jézus
különösen is szívesen azonosította magát a kicsinyekkel, ‫ ״‬...amikor
megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül,
velem tettétek meg.” (Mt 25,40)
M ennyit ér az ember? Istennek annyit, hogy egyenlőképpen,
m indannyiunkért az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne,
el ne vesszen, hanem igazi élete, örök élete legyen. M ennyit ér az
129
ember? Jézusnak többet, m int a tulajdon élete. Nem féltette tőlünk

a sajátját, hanem odaadta értünk, hogy nekünk életünk legyen és
bővölködjünk. Ilyen drága, ilyen értékes Istennek az ember. A jó
ember? A hívő ember? Nem! Az ember. M inden ember! A bűnös
ember is. A gyilkos ember is. Kain is.
Azt olvastuk, hogy m iután Kain kétségbeesik a büntetés súlya
alatt, Isten megnyugtatja őt, és megbélyegzi: ‫״‬hogy senki se üsse
agyon, aki rátalál.” Félre szoktuk érteni ezt az úgynevezett Kain-
bélyeget. A Kain-bélyeg azt jelenti, hogy Kain Isten oltalma alatt
áll. Senki nem nyúlhat még a testvérgyilkoshoz sem anélkül, hogy
ezzel ne Isten tulajdonához nyúlna. Nem Kain tettét igazolja Isten.
A bűnt bűnnek nevezi, és ítéletét megkapja. De a bűnöst irgalmába
fogadja. Ilyen érthetetlenül nagy Isten irgalmassága. Ennyire ko-
molyán veszi azt, hogy m i az övéi vagyunk. Ennyire védi az életűn-
két, még a bűnös emberét is.
Így nézünk-e egymásra? Ha Isten képét látta volna egyik ember a
másikon, akkor nem beszélt volna róla soha úgy, m int holmi masz-
száról, anyagról. Ha ezt komolyan vennénk, akkor nem azt a gyű-
lölt alakot látnánk a másikban, hanem m eglátnánk, hogy ő is Isten
képviselője. Összetört az Isten képe rajtunk. Rajtam is, mindnyá-
junkon. De így is Isten tulajdonai vagyunk! Ha így gondolnánk,
nem m ondanánk, hogy a ‫״‬kis csaj”, akivel akárm it lehet csinálni,
hanem tisztelnénk benne az embert. Isten képviselője és tulajdona.
Aki vele akárm it csinál, az a tulajdonost rabolja meg, és neki kell
majd elszámolnia. És akkor nem neveznénk a saját vagy a másik
édesanyját ‫״‬öreglánynak” hanem az embert tisztelnénk benne, aki
az Isten képét hordja magán. Aki Istennek drága. Ugyanolyan, m int
én meg a másik. Akkor - bocsánat, idézek - nem csinálnánk hülyét
abból, aki esetleg gyámoltalanabb, vagy nem tud úgy verekedni az
életben, m int a többi. Akkor Kain nem ölné meg soha, semmiféle-
képpen Ábelt.
Hanem m it csinálna vele? Őrizné! M ert az emberölés ellentéte az
emberőrzés. Őrizője vagyok a testvéremnek. Azért vagyok, hogy le-
gyen, aki védje. Önm agámtól is. Vagyis szeretnem lehet. Az em ber
130
14. M E N N Y I T É R A Z E M B E R ?
ölés ellentéte a szeretet. E nélkül a szeretet nélkül m indig az utam-

bán lesz, m indig vetélytárs lesz, m indig úgy fogom érezni, hogy
akkor élhetnék jobban, ha ő nem lenne. M ert e nélkül a szeretet
nélkül m indig az lesz a legfőbb gondolatom, hogy mi m ódon élhet-
nék én jobban. Ez a szeretet m egtanít úgy gondolkozni, hogy mi
módon élhetne ő jobban. Esetleg úgy, hogy én egy kicsit visszalé-
pék, halkabb leszek, békén hagyom. Nem őt kell likvidálni, nekem
kell megalázkodnom, mássá, más emberré lennem. E nélkül a sze-
retet nélkül m indig csak uralkodni akarunk egymáson, amiből az-
tán m indig bajok lesznek, m ert nem ez a küldetésünk, nem értünk
hozzá. De ennek a szeretetnek a birtokában m egtanulunk uralkod-
ni mindazon, amit az Úr a m i uralm unkba adott, m egtanuljuk sze-
retni egymást, és engedelmeskedni őneki. így m ondja ezt Jézus:
szolgálni. Ezzel a szeretettel szolgálattá válik az uralkodásunk is.
Jézus m iért jött? Programját egyszer így jelentette be: ‫״‬az Ember-
fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon,
és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28) A ‫״‬ne ölj” ebben az
összefüggésben azt jelenti: légy kész odaadni az életedet másokért!
Vagyis szeretni, szolgálni, Krisztust követni.
Szeretetben összeforrva,
Egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva,
Ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját
S halt meg értünk jó Urunk;
Fájna néki, látva minket,
Hogy szeretni nem tudunk *
* Magyar református énekeskönyv, 1996.477. ének. Irta: N. L. Zinzendorf, Tha-

ly Lóránt fordítása.
131
15· A Z ÖNGYILKOSSÁGRÓL
Ne ölj!
(2Mózes 20,13)
A hatodik parancsolat kapcsán láttuk m ár eddig is, hogy m inden

emberölés rugója az a be nem vallott törekvésünk, hogy ha a másik
nem lenne, a mi sorsunk jobban menne. Kain óta ez a gyakorlat,
bár próbáljuk különbözőképpen csűrni-csavarni, takargatni. Lát-
tűk azt is, hogy az emberölés elsősorban Isten ellen irányuló vétek,
hiszen az ember Isten képére teremtetett.
Azután próbáltunk odafigyelni arra is, ahogyan Jézus magyaráz-
ta a hegyi beszédben a hatodik parancsolatot, és szom orúan döb-
benhettünk rá, hogy bizony nemcsak fegyverrel, ököllel, bunkóval
lehet egymást megölni, hanem szóval, haraggal és gyűlölettel is. A
gyűlölet m indig öl. Vagy azt, aki gyűlöl, vagy azt, akit gyűlölnek,
vagy m indkettőjüket.
Mielőtt továbbmennénk a tízparancsolat magyarázatában, álljunk
meg még egyszer a hatodiknál, és foglalkozzunk egy különös vonat-
kozásával, az öngyilkossággal! Mert nemcsak egymás, hanem a ma-
gunk élete ellen is véthetünk. A hatodik parancsolatban ezt éppúgy
tiltja Isten, m int a másik életének a kioltását. Magyarországon min-
dig nagyon magas volt az öngyilkosok száma. Az utóbbi években
négy- és ötezer között mozog évente, ami azt jelenti, hogy naponta ti-
zenkét ember hal meg saját keze által. Azoknak a száma, akik megkí-
sérlik az öngyilkosságot, de nem halnak meg, ennek öt-hatszorosa.*
Az emberi kapcsolatokban beállt zavarok, tartós vagy gyógyít-
hatatlan betegségek, vagy az ezektől való - sokszor alaptalan - fé-
lelem, az alkoholizmus, az elmagányosodás, az öregség, a kudarcok
az élet harcaiban, valam int a személyes bosszú a leggyakoribb okok.
Elég sok a gyermek- és fiatalkorban elkövetett öngyilkosság, de fel-
tűnőén nagy szám ban vetnek véget életüknek hetven év felett is.
* A Magyar statisztikai zsebkönyv adatai.
132
15. A Z Ö N G Y IL K O S S Á G R Ó L
Kevesen tudják, hogy a legtöbb öngyilkos nem akar meghalni.

Nem egyszerre dől el egy emberben, hogy eldobja az életet magá-
tói. Lassan érlelődik ez a döntés, és közben m inden öngyilkosjelölt
S. O. S. jelzéseket ad. Óriási a körülöttük élők felelőssége. Meglát-
juk-e egy-egy kétségbeesett arc, egy-egy bizonytalan gesztus mö-
gött ezt a segélykérést? Komolyan vesszük-e? Odaállunk-e mellé?
Nagyon sok öngyilkosságot sikerült m ár gyöngéd melléállással,
szeretettel, törődéssel megakadályozni, ha m indez még idejében
történt. Sok m indent lehet manapság ezekről a kérdésekről olvasni.
Egymást érik a könyvek, tanulm ányok, tanulmánykötetek. Akit a
jelenség okai, tünetei, megelőzésének módjai érdekelnek, az számos
helyen olvashat róluk. Én most nem ezekről szeretnék beszélni, ha-
nem arról, amit röviden el lehet m ondani erről a kérdésről sajátosan
bibliai szempontból.
Isten igéjéből megtudjuk, hogy az öngyilkosság is gyilkosság.
Ez is a hatodik parancsolat témája, m ert ahogy m ásnak az életével
nem rendelkezhetünk, úgy a m agunkéval sem. Egyedül Istennek
van joga és lehetősége életet adni és visszavenni. (Tragikus tévedés,
ha valaki úgy gondolja, hogy a test megölésével önm agát megölheti.
Több az ember, m int a teste. Az öngyilkos legfeljebb a testét pusz-
títhatja el, önm agát nem, és megoldatlan problémáit sem, melyek
elől m enekülni próbál. Nem megoldás az öngyilkosság, pontosab-
bán nem ez a megoldás.
Különbséget kell tennünk az öngyilkosságok formái között te-
leintettél azok indítékaira. Más ugyanis az öngyilkosság, és más az
önfeláldozás. Előfordul, hogy némelyek úgy érzik: egy eszméért, egy
másik em berért vagy em bercsoportért az életüket kell odaáldozni-
uk. Olvastunk többször arról, hogy am ikor valaki az erőszak elleni
tiltakozása során a szavait m ár erőtlennek érezte, az életét égette el a
szó szoros értelmében. Jézus is utal effélére. Nagyon gazdag az a kép,
melyet a János 12,24-ben használ: ‫״‬ha a búzaszem nem esik a föld-
be, és nem hal meg, egymaga m arad; de ha meghal, sokszoros tér-
mést hoz.” A János 10,17-18-ban készítgeti tanítványait arra, hogy
jobban értsék kereszthalálának jelentőségét: ‫״‬Azért szeret engem az
133
Atya, m ert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.

Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda.” Létezik tehát
önm agunk odaáldozása, akár a szó szoros, akár átvitt értelmében.
Ez tárgyi alap, és egészen más, m int am ikor valaki egyszerűen csak
azért akar véget vetni az életének, hogy ne kelljen többé szembenéz-
nie megoldandó problémákkal. Ez személyes ok. Ilyenkor az esetek
többségében igen komolyan kell venni azt a bizonyos ‫״‬pillanatnyi
elm ezavart”, amelyről oly sokat írnak és beszélnek.
Itt szeretném feltétlenül megemlíteni - és ezen sokan csak mo-
solyognak vagy bosszankodnak, de pszichiáterek, orvosok, idegor-
vosok, lelkipásztorok egyaránt tapasztalják hogy feltűnően sok
öngyilkosról és ezzel a gondolattal kacérkodó emberről kiderül az
okkult dolgokkal való kapcsolata. Ilyesmivel foglalkozik vagy fog-
lalkozott, s így nyíltan vagy áttételes m ódon kaput nyitott életé-
ben az ördögnek. Aki egyszer kiszolgáltatta magát a sátánnak, azt
ő megfogja, és nem akarja többé szabadon engedni. Megdöbben-
tő, am ikor emberek elmondják, milyen iszonyatos dolgok jutottak
eszükbe úton-útfélen, hogyan hívogatta őket az ősellenség a halál-
ba, szüntelenül e gondolat körül forgatva őket. Jézus m ondta róla:
‫״‬Embergyilkos volt kezdettől fogva...” (Jn 8,44) Soha nem szabad
ezt elfelejtenünk! Ő m ondta ugyanitt ezt is: ‫״‬hazug, és a hazugság
atyja.” Az ellenkezőjét akarja elhitetni annak, am it valójában tenni
akar velünk. Jézus Krisztus azonban ki tud szabadítani m indenkit
ebből a megkötözöttségből is.
Vannak, akik az öngyilkosságot m egbocsáthatatlan bűnnek tart-
ják, és el sem tem etik az ilyen m ódon meghaltakat. Kari Barth, a
huszadik század nagy protestáns teológusa írja: ‫ ״‬Ha van egyáltalán
bűnbocsánat, akkor az öngyilkosok szám ára is van.” Bűn az ön-
gyilkosság? Kétségtelenül. Mégpedig a legszörnyűbbek közé tartó-
zik, m ert világosan mutatja, hogy az ember Isten szerepébe helyez-
kedilc. Valami olyat tesz, am it csak Isten tehet, vagyis istenkedik,
és azt a jogot, amit Isten saját hatáskörébe utalt, m agának vindi-
kálja. Tehát bűn. Mégis érdemes elgondolkoznunk ezen a megálla-
pításon: ‫״‬ha van bűnbocsánat” - m árpedig m i hisszük, hogy van,
134
hiszen abból élünk. Akkor nyilván erre a bűnre is van! Abban az

esetben is, ha az illetőnek nincs m ár ideje megbánni? Elgondolkoz-
tam azon, am it sokszor elm ondanak az öngyilkosjelöltek, hogy né-
hány m ásodperc alatt mi m inden zajlik le ilyenkor az agyban és
a szívben. Más súlya lesz ott az időnek. A legtöbben megbánják,
hogy elkövették. De ha történetesen nem is tudná valaki megbánni,
jusson eszünkbe a jánosi ige: ‫״‬Isten mégis nagyobb a m i szívünk-
nél, és m indent tud.” (ljn 3,20) Mi nem tudunk m indent egymásról
sem és saját m agunkról sem. Ezért beszélünk összevissza m inden-
félét egy-egy öngyilkos ravatalánál meg a temetés után is. Pedig na-
gyobb az Isten a mi szívünknél, és ő m indent tud. Tudomásul kell
vennünk, hogy ő szuverén m ódon osztja kegyelmét. Természetesen
beszéljünk le m indenkit az öngyilkosság bűnéről, de ha m ár meg-
történt, akkor ne az okos ítélkező szerepében tetszelegjünk, hanem
bűnbánattal, Isten kegyelmének reménységében szóljunk hozzá az
ügyhöz!
M int a gyilkosság esetében, úgy az öngyilkosságnak is léteznek
nemcsak durva, egyszerű formái, de áttételes, kifinomult, diszting-
vált változatai is. Ezekről nem tudósítanak a statisztikák, és nem
is azonnal következik be a halál. Olyan öngyilkossági kísérletekről
van szó, melyekről sokan nem is gondoljuk, hogy elkövetjük ma-
gunkkal szemben, de amelyeket Isten igéje mégiscsak bűnnek nyíl-
vánít. Olyan sokfajta létezik, hogy inkább csak tartalomjegyzéksze-
rűen sorolom fel őket.
p Ilyen az, am ikor valaki töri magát. Lót-fut reggeltől estig, nincs
megállás. Liheg, tervez, szervez, bekap állva vagy félig ülve egy fala-
tót, hogy tovább dolgozhasson, és újra legyen m it bekapnia. Nappal
doppingszerekkel erőlteti a tem pót, este pedig nyugtátokat vesz be,
hogy tudjon aludni. A végén m ár sem a dopping, sem a nyugtató
nem használ. Egyszer csak a szívéhez kap és lefordul a székről. Az
öngyilkosság tipikus és ma társadalm i méretekben pusztító forrná-
ja ez. László Lajos Infarktus című könyvében* olyan emberekkel be-
szélget, akik az első vagy a m ásodik szívroham után nyilatkoznak.
* Budapest, Táncsics, 1978.
135
Próbálnak változtatni addigi életükön, vagy éppen alig várják, hogy

ott folytathassák, ahol abbahagyták. Néhány fejezetcímet hadd
idézzek ebből a könyvből: Versenyben, Szakadásig, A világ ura, A
karrier, A magány, Enni és inni, Depresszió. Arról vallanak megdob-
bentő hitelességgel ezek a lábadozók, hogy milyen iszonyatos haj-
szában éltek, és bár érzékelték, hogy nem bírják m ár sokáig, még-
sem tudtak lassítani, csak valamilyen törés következtében megállni.
Aki szüntelenül töri, az előbb-utóbb összetöri magát. És m iért
e hajsza? Rendkívül erkölcsös célokat tudunk megjelölni. Például
hogy több legyen a családnak, hogy eredményeket m utathassunk
föl, hogy biztosítsuk gondtalan öregségünket. Közben pedig nem
vesszük észre, hogy féligazságokkal, szólamokkal dobálózunk.
M ert bizonyos, hogy erre van szüksége a családnak? Megérjük egy-
általán azt az öregkort, melyet ilyen öngyilkos tempóval akarunk
bebiztosítani? Nem azért kellene inkább tennünk valamit, hogy a
m ában kiegyensúlyozottan, harm onikusan éljünk? Elég m inden
napnak a maga baja (Mt 6,34). Bízzuk a holnapot az Úrra! De ehhez
hitre, alázatra van szükség, vagyis hogy komolyan vegyük azt, amit
ő m ond. Ám ebben a hajszában nem lehet komolyan venni semmit,
ebben a rohanásban eltékozolt időnek tekinti az ember, ha véletle-
nül betéved egy múzeumba. Nincs ideje a gyermekére, a házastár-
sára, önmagára, nem ér rá Isten dolgaival foglalkozni. Nem ér rá
élni. Akkor m it csinál? Gyilkolja saját magát. Lassan, módszeresen,
célravezetőén.
Ó, de meg kellene fontolnunk azt az igét, melyet a Prédikátor
könyve 4, 6-ban találunk: ‫״‬Jobb egy m arokra valót szerezni nyu-
godtan, m int két m arokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködés-
sel.” Ilyen párosítások vannak: az egyik m arkom at telerakja Isten,
nem sajnálja tőlem, kapok hozzá nyugalm at, ha a m ásik szabad
m arad a segítésre, simogatásra, imádkozásra. A m ásik lehetőség,
hogy m ind a kettőt teleszedjük, de ehhez az társul, hogy ‫״‬hajszol-
tan és hasztalan erőlködéssel” (Károli-fordítás: ‫״‬nagy m unkával
és lelki gyötrelem m el”). Éppen azt nem érjük el, am it szeretnénk,
m ert így nem lehet tartósan produktívan dolgozni. Ebbe csak be
136
lepusztulni lehet. A hatodik parancsolat tehát ezt is jelenti: Ne öld

magad, hiszen m ár m ost látható, hogy előbb-utóbb összetöröd
magad!
2. Gyakorta úgy követ el valaki lelki öngyilkosságot, hogy bezárja
magát. Csalódott az emberekben, Istenben, talán önm agában is, és
m indezek hatására lassan engedi elhalni, vagy tudatosan el is vágja
kapcsolatait. Magába zárkózik, begubózik. Nem kérdezi a másikat,
nehogy az véletlenül válaszoljon, és neki azt végig kelljen hallgatnia.
Nem akarja m agára venni m ások terhét, hiszen éppen elég a sajátja
is. Nem m er kinézni erre a szép világra, nem m er felnézni az égre,
nem néz m ások szemébe, m ert nem akar szembenézni önmagával.
Bezárkózik, bezárja magát, és elszigeteltségében lassan elpusztul.
Közben pedig szüntelenül panaszkodik, hogy ő milyen magányos.
Az lesz halálosan magányos, aki m indig magára hagy másokat, aki
nem vállalja Istentől kapott küldetését.
3. Jellegzetes formája az öngyilkosságnak az önemésztés. Például
egy sértés m iatt. Olyan szánalmas, am ikor évekkel azelőtti sértése-
két filmszerűen bem utatnak emberek. Újra lejátsszák, átélik, és köz-
ben észre sem veszik, hogy gyilkolja, mérgezi őket ez a konzervált
sértettség. Vagy egy-egy aggodalom miatt. Legtöbb aggodalmunk-
nak egyáltalán nincs alapja. Nagyon kicsi a valószínűsége. Bármi
bekövetkezhet, bárm i m iatt lehet m ár most aggódni, de ezzel gyil-
kolja az ember önmagát, örömét, idegrendszerét, elszívja energiáját.
Vannak emberek, akik lassan emésztik m agukat valamilyen bűnük
miatt, melyre pedig m ár kérték Isten bocsánatát. Állítólag hittel el
is fogadták azt. Mégis ilyeneket m ondanak: de én nem tudom meg-
bocsátani m agam nak. Ugyan honnan vesszük a bátorságot, hogy
amit az Úr megbocsátott, azt m i tovább őrizgessük? Dávid igazán
szörnyű vétkeket követett el, és nagyon rászakadt az ítélet súlya,
amikor N átán prófétával beszélt. Ő azonban nem emészteni kezdte
magát, hanem odaborult az Úr elé, bocsánatért könyörgött, és meg
is hallotta a feloldozást: ‫״‬Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz
meg.” (2Sám 12,13) Látványos bukás és nagy mélység után is lehe-
tett újat kezdenie.
137
Ne emésszük hát, ne gyilkoljuk m agunkat amiatt, amit Isten kész

nekünk elengedni! Szabad fellélegezve, felszabadultan, örömmel to-
vábbm ennünk, ha komolyan vesszük az ő bocsánatát.
4. Jellemző napjainkra a lelki öngyilkosságnak az a fajtája is, ami-
kor valaki feladja. Néhány kudarc után megállapítja, hogy neki ez
nem megy. Nem való ő erre sem, arra sem, semmire sem. Az a lég-
szomorúbb, am ikor fiatalok gyilkolják meg így m agukat, és mon-
danak le a jövőjükről. Néhány évvel ezelőtt lehetett hallani szélté-
ben-hosszában egy slágert. Gyakran igen silány a szövegük ezeknek
az énekeknek, de m indegyik egy-egy teszt. Bepillanthatunk rajtuk
keresztül egy nemzedék szívébe, gondolkozásába. Úgy szólt ez a dal:
‫״‬Már nem változom, rám ne várjatok! Oly fáradt vagyok, feladom a
harcot, feladom az álmom.”Nem szörnyű? Ezt tizen- és huszonéve-
sek éneklik. Én nem változom. Hát akkor m i lesz veled? M ár befu-
tottál, vagy lemondasz magadról? Rám ne várjatok! Én m ár nem
akarok megérkezni sehova, nekem nincsenek céljaim. Oly fáradt
vagyok. Mi lesz tíz év múlva? Feladom a harcot. Ki fog akkor győz-
ni? Hogy lehet úgy élni, hogy valaki feladja? - Persze Isten legna-
gyobbjai is ismerték ezt a lelkiállapotot. M ert néha annyira megso-
kasodnak a terhek rajtunk, hogy a földre nyomnak. Még maga Illés
is eljutott ide: ‫״‬Elég m ost már, Uram! Vedd el életemet...” (lK ir 19,4)
De az Űr szava meggyógyította, talpra állította, új feladatokat adott
neki, melyeket ő Istentől kapott erővel ismét vállalt.
Hadd hirdessem azoknak, akik m ár-m ár ott vannak, hogy felad-
ják, vagy m ár fel is adták, és most talán hangtalanul így kiáltanak
az Úrhoz: ‫״‬Uram, elég, nem bírom tovább!” - hogy lehet tovább-
menni. Ő ad nekünk erőt az erőnk feletti úthoz. Illésnek is meg-
mondta: Erőd feletti utad van. Nem az a kérdés, hogy neked mennyi
erőd van. Valóban nem sok, azzal nem jutsz messzire. De kaphatsz
erőt. Illés ‫ ״‬annak az ételnek az erejével m ent negyven nap és négy-
ven éjjel” (8. v.). Olyan ételt és italt kapott az Úrtól, am i mennyisé-
gileg ugyan nem volt sok, de erőt adott neki.
5. Meg kell azt is említenünk, hogy van az öngyilkosságnak olyan
szörnyű formája is, am ikor Isten az ő igéjével akar új életet kezdeni
138
bennünk, de m i eldobjuk azt m agunktól. Egyszer elm ondta vala-

ki, hogy nagyon megragadta őt az ige egy istentiszteleten, és érezte,
hogy most kellene azt komolyan vennie. Végig ezen gondolkozott
hazafelé a villam oson is. A m int gondolkozott, egyre több kétsége
támadt: vajon tényleg neki szólt, amit hallott? Biztos, hogy itt az
ideje változtatni az életén? De hiszen nem tud ő m ár megváltozni,
eddig sem sikerült soha. És m ire megérkezett, le is m ondott arról,
hogy komolyan vegye az igét. Úgy mesélte később: ‫״‬Az igét, amit
hallottam, eldobtam a villamosjeggyel együtt.” Nem szörnyű ez a
társítás? M int egy kilyukasztott villamosjegy, olyanná válik egy Is-
tentől jövő, életet teremtő gondolat - és végül eldobom magamtól!
Ami megszólított, tudom, hogy új életet, új kezdetet jelentene szá-
momra, de addig spekulálok, amíg elértéktelenedik, és végül eldo-
bőm! Nemcsak az életemet oltom ki, az örök életet vetem el magam-
tói ezzel. Ó de rettenetes formája ez az öngyilkosságnak!
6. Öngyilkosság bizonyos értelemben az is, am ikor lem ondunk
a gyermekről abban az esetben is, ha vállalhatnánk. Illyés Gyula
szállóigévé vált mondatával: ‫ ״‬Egy nemzet, amely több embert tesz
koporsóba, m int bölcsőbe, megölte önmagát.” Sokáig évi 100 000
felett volt a nyilvántartott művi vetélések száma hazánkban. Milyen
szépen, szakszerűen fejezzük ki, de ez m agyarul azt jelenti, hogy
naponta csaknem 300 életet oltunk ki.
7. Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy ma a háború sem csu-
pán tömeggyilkosság, hanem tömegöngyilkosság lenne. Az atom-
fegyver birtokában m ár nem csupán azt ölné meg az ember, akit
szeretne. M ikor a másikat pusztítja, valamilyen form ában feltétle-
nül megsérül önm aga is. Micsoda szörnyű lehetőség! Sokan olvas-
tűk Fritz Baade nemzetközileg ism ert közgazdász könyvét, mely-
nek címe: Versenyfutás a 2000-dik évig.' Az utolsó fejezetben ezt
írja ez a nem hívő szakember: ‫ ״‬Ha valamikor, akkor m a komolyan
kellene vennünk a Názáreti Jézus szavait, m iszerint boldogok a sze-
lídek, m ert ők öröklik a földet. Ha az emberiség meg nem szelídül,
nem fogja örökölni a földet.”*
* Budapest, Közgazd. és Jogi Kiadó, 1961.
139
8. Lehetne a közlekedésről is beszélnünk m int a hatodik párán-

csolathoz tartozó témáról, hiszen ezen a területen is öljük egymást
és m agunkat. Nemrégiben került a kezembe egy m odern német
bibliafordítás, melyben a bal oldalon m indig egy kép illusztrálja a
jobb oldalon szereplő valamely igét. A tíz parancsolat közül a ható-
dikat emelte ki a szerkesztő, és a ‫״‬Ne ölj!” mellé a következő fénylcé-
pet mellékelte: egy nekivadult autós ül a volánnál, sebességmérője
140-et mutat. Alá van írva: Ne ölj! Se a másikat, se magadat! Azt
gondolod, hogy tíz vagy öt perccel ham arabb érkezel valahova, de
talán soha nem érsz oda! (Az 1992-ben okozott 25 000 közlekedési
baleset során 2100 ember vesztette életét.)
Végül arról is sokat lehetne beszélni, hogyan pusztítja az ember
m anapság - m i is m indnyájan - a környezetét, és milyen rettenetes
öngyilkossághoz vezethet ez.
Lehetne még folytatni a sort, én most csak a legfontosabbakat
említettem. Ha pedig ennyi lehetőség van pusztítani, elpusztíta-
ni önm agunkat, akkor m ik az élet feltételei, m i az a néhány fon-
tos dolog, amelynek birtokában biztosan tudhatjuk, hogy így ki le-
hét bírni, túl lehet élni? Néhány évvel ezelőtt, egy fiatal öngyilkos
m egrendítő temetése után, verseit és naplóját olvasgatva próbáltam
összegyűjteni ezeket. Ez volt az igehirdetés címe: Mi kell az élethez?
Eljutottunk akkor négy ‫״‬b ” betűhöz. Azt m ondtuk, hogy feltétle-
nül kell bocsánat, békesség, bizonyosság és barát. Több tanulm ányt
is elolvastam az öngyilkosságról, és megállapítottam, hogy ki-ki a
maga szaknyelvén ugyanezt fogalmazza meg. Ha ezek megvannak,
m indent kibír az ember. Megvannak-e? Bocsánat nélkül sokszor
nem lehet tovább élni. Különösen a fiatalkori öngyilkosságok mö-
gött húzódik valam i kemény kegyetlenség. Az, hogy nem remélhet
a fiatal megértést, megbocsátást. Ha pedig nincs meg az újrakezdés
lehetősége, akkor hogyan lehetne tovább élni? Befejeződött valami,
m ert teljes csődbe jutott. Újat kellene kezdeni, de nem engedik meg
neki. Nem bocsátanak meg. Békesség és bizonyosság nélkül ugyan-
csak nem lehet élni. Ha megrendül a lábunk alatt a föld, ösztönösen
kapunk valami után, amibe m egkapaszkodhatunk. Van-e valami,
140
ami m egtart minket? Dávid nehéz helyzetében így kezdi a zsoltárt:

‫״‬Tarts meg engem, Istenem...” (16,1) Majd kiderül: ő bizonyos ab-
bán, hogy ha m inden csúszóssá válik is, és ha általános lelki föld-
rengés lesz, akkor is van valaki, akibe belekapaszkodhat.
M ert a ‫״‬hegyek... megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el
nem távozik...” - Istennél van bocsánat, ‫ ״‬...békességem szövetsége
meg nem rendűi...” - Van békesség és bizonyosság is. - ‫ ״‬...így szól
könyörülő Urad.” (Ézs 54,10 - Károli-fordítás) És van barát is: vala-
ki, aki a nyom orúságban is barát m arad. Jézus m ondta az övéinek:
‫״‬Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, am it én parancsolok nektek.
Többé nem m ondalak titeket szolgáknak, m ert a szolga nem tud-
ja, m it tesz az ura. Titeket azonban barátaim nak m ondalak, m ert
m indazt, am it halottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn
15,14-15) Megtisztel m inket ezzel. Ha kiderül, hogy nincs igaz ba-
rát, m ert a nyom orúságban a legigazibb is eltűnik, ő akkor is meg-
m arad, és szám íthatok rá.
Mi kell az élethez? Nyugodtan kiigazíthatjuk a kérdést: Ki kell az
élethez? Az a Krisztus, akinek a vére megtisztít m inden bűntől, és
m indig lehetővé teszi az újrakezdést. Az a Krisztus, aki az ő békés-
ségét hagyta ránk. Az a Krisztus, aki bizonyossá tesz m inket Isten
ígéreteiben.
Tőle tanulhatnánk meg szeretni. Ha tudnánk az ő szeretetével
szeretni, akkor m i sem m aradnánk végleg magányosak, és nem vál-
na értelmetlenné az életünk soha. Olvassuk el a 16. zsoltárt, amely
nyugodtan lehetne bárkinek az imádsága is, akit az öngyilkosság
gondolata kezd gyötörni:
‫״‬Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekülteml

(Mert rászorulok, m ert inog a talaj, és hozzád menekülök,
m ert van hova menekülnöm.)
Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram,
rajtad kívül nincs, ami jó nekem.
(Nem gazdátlanul őgyelgek a nagyvilágban, tartozom
valakihez.)
141
Λ szentekben, akik a földön élnek,

és a dicsőségesekben telik minden kedvem.
Sok fájdalm uk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak,
nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még
nevüket sem veszem ajkamra.
Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben
az én sorsomat.
(Nem tehetek vele azt, amit akarok, de mások sem tehetnek
velem, am it akarnak. Te tartod kezedben sorsomat.)
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik
nekem.
(Észreveszem, hogy van m inek örülnöm . Ha semmi más
nem lenne is, Istennek örülhetek.)
Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is
figyelmeztet bensőm.
(Éjszaka tám adnak a sötét gondolatok. A legtöbb
öngyilkosságot reggel 8 és 10 óra között követik el.
A legtöbben hétfőn. - De az Úr éjszaka is tanácsol és
figyelmeztet bensőmben.)
A z Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a
jobbomon van.
Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is
biztonságban van.
M ert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded,
hogy híved leszálljon a sírba.
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”
142
16 . Ö n g y i l k o s rohanás
Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: ‫ ״‬Mester, m ondd

meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”
De ő így válaszolt: ‫ ״‬Ember, ki tett engem bíróvá vagy
osztóvá közietek?”A zután ezt m ondta nekik: ‫ ״‬Vigyázzatok,
és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, m ert ha bőségben él
is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” A ztán
példázatot m ondott nekik: ‫ ״‬Egy gazdag embernek bő
termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában:
M it tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. M ajd
így szólt: E zt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat
építek, oda takarítom be m inden gabonám at és javam at, és
ezt m ondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre
félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt
mondta neki: Bolond, még az éjjel elkérik tőled a lelkedet,
kié lesz akkor mindaz, a m it felhalm oztál? Így já r az, aki
magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”
(Lukács 12,13-21)
M ert így szól az én Uram, az Úr, Izrael Szentje: A megtérés

és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt
adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok:
Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! H át m ajd
vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? H át m ajd
gyorsak lesznek üldözőitek! Egy ember fenyegetésére ezrével
elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem
m arad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn
és egy zászlórúd a halmon. De még vár az Úr, hogy
megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson.
M ert bár ítélő Isten az Úr, boldogok m indazok, akik benne
reménykednek.
(Ézsaiás 30,15-18)
143
Volt m ár szó az öngyilkosságnak arról a formájáról, am ikor va-

laki agyonhajszolja magát. Ebbe a merényletbe nem azonnal hal-
nak bele az emberek, de egyszer csak hirtelen és váratlanul megáll
a meghajszolt szív. Nemrégiben olvastam egy félig tréfás, félig tu-
dományos kim utatást arról, hogy X. Y. - egyébként az orvos szerző
közeli ismerőse - mennyivel élhetett volna tovább, ha bizonyos dől-
gok másképpen történnek az életében. A szakember próbálta időre,
élettartam ra átváltani azokat az izgalmakat, aggódásokat, szórón-
gásokat, fölösleges hajszoltságot, melyekről tudom ása volt ismerő-
sének életvitelében.
A fenti ézsaiási prófécia akkor hangzott el, am ikor Izrael népét az
asszír veszedelem fenyegette. Pánikba esett a nép, és segítséget kere-
sett. Kapkodtak fűhöz-fához, szerettek volna megbízható, katonai-
lag is erős szövetségest keresni m aguknak. Ez volt Egyiptom. Ekkor
hangzott el Isten üzenete: Álljatok meg! Van a népnek szövetségese:
az élő és m indenható Isten! Ne akarjatok bálványokat, se bálvány-
imádó népeket szövetségesként megnyerni! Ne fussatok Egyiptom-
hoz se, inkább bízzatok az Úrban! Ebben a helyzetben szólt nekik
Isten: Megtérve és megnyugodva m egm aradhattok. Csendességben
és az Úrba vetett bizalomban erősségetek lesz. De ha nem akarjátok,
hanem azt mondjátok, hogy lóra ülve futtok, akkor futnotok kell. És
ha nagy sebességgel akartok vágtatni, akkor nagy sebességgel fog
üldözőtök is utánatok vágtatni.
Ennek az igének tém ánkhoz szóló üzenete így hangzik: Merj
megállni, és az Úrra bízni azt, amit ő megígért! M iközben engedel-
mesen végzed a tőle kapott feladatodat, engedd és figyeld, ahogyan
ő szüntelenül m unkálkodik!
Ma m ár közhely a rohanó emberről beszélni. Mégis tény, hogy
sok m indenre egyszerűen nincs időnk. Bilincsként kötöz meg m in-
két a karóránk, és diktálja a tempót. Sokszor a legmeghittebb be-
szélgetést is abba kell hagyni, vagy meg kell kurtítani, m ert az óra-
m utató szerint m enni kell. M inden napunk zsúfolt program okkal,
és ezeket a legritkább esetekben tudjuk m aradéktalanul teljesíte-
ni. Az el nem végzett feladatok aztán nyomasztóan, idegesítően,
144
16. Ö N G Y IL K O S R O H A N Á S
vádlóan tekintenek ránk, és m int restanciák, még nagyobb iram ra

ösztönöznek. Eltelnek sokszor hetek, hónapok, sőt olykor egy egész
élet is, és nincs megállás. M iért ez a nagy rohanás? Hová sietünk?
Az a tragikom ikus igazság, hogy sok esetben még ezeket a kérdé-
seket feltenni, avagy rájuk kielégítő választ találni sincs időnk. Ta-
nulási, szakmai, kereseti, szórakozási, utazási lehetőségeink roha-
mosan szaporodnak. Nagy a kísértésünk úgy érezni, hogy mindezt
meg kell ragadnunk: m indent ki kell használnunk, m inden fillért
meg kell kaparintanunk, m inden kapcsolatot, melytől remélhe-
tünk valamit, ápolnunk kell. Visszagondolva a Prédikátor könyvé-
bői idézett igére (4,6), azt m ondhatjuk, hogy két m arokkal igyek-
szünk gyűjteni. Nem csupán anyagi kincseket, de m indenképpen
két marokkal.
Nem a gyarapodási vágy a baj tulajdonképpen, hanem az, ami
mögötte van. A sokszor m ár érthetetlen és beteges elégedetlenség,
versengés. Néha egészen nevetséges dolgok derülnek ki, am ikor egy
ember így sóhajt fel: Nem bírom tovább! S ha megkérdezik: miért,
gyakran ilyen válasz érkezik: Azért, m ert a m ásiknak m ár van ez
is meg az is, nekem pedig még nincs. Megvan ugyan, am i feltétle-
nül szükséges, de neki több van. Neki jobb márkájú autója, jobban
öltözött gyermeke, magasabb pozícióban lévő hitvese, vagy cifrább
kerítése, nagyobb sírboltja van. Nekem is kell! Ez pedig csak úgy le-
hetséges, ha ráhajtunk. Egy idő után m ár nem mi szabjuk meg a se-
bességet, hanem az sodor magával m inket. S emiatt csakugyan nem
lesz időnk egy sor létfontosságú dologra, mi m agunk pedig mogor-
vává, állandóan elégedetlenné, álm atlanná válunk.
Mit is m ond az Ige? ‫״‬A megtérés és a higgadtság segítene rajta-
tok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15) M indig ez a
panasz: nem bírom, nincs erőm. Isten rám utat, hogyan lehet. Ez az
ige tükör, melyben megláthatjuk saját fáradt arcunkat.
Sokan akarnak egyszerre több lehetőséget megragadni, és egyik-
ről sem lem aradni. Közben szeretnének még olvasni is, varrni is,
vasalni is, levelet írni is, beszélgetni, sőt aludni is. Hogyan? A nagy
rohanás m iatt felszínessé válik az életünk. Az érdeklődésünk is fel
145
színes. Az ingerek feldolgozása is felszínes. Sokszor el is m arad a

feldolgozás, a raktározás, rendszerezés. Nem épülnek be a gondol-
kozásunkba, nem segítenek kivetni olyan dolgokat, melyeket ártal-
m asnak ism erünk fel. Elfelejtjük, hogy a kevés olykor több, m int az
a sok, ami m ár feldolgozhatatlan. Elfelejtjük a példázatbeli gazdag-
gal együtt, hogy egyszer megszólal az Úr, és ezt mondja: ‫״‬Bolond,
még az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor m indaz, amit
felhalmoztál? így jár az, aki m agának gyűjt és nem Isten szerint
gazdag.” (Lk 12,20-21) Itt nem arról van szó, hogy ne legyünk gaz-
dagok ismeretben, anyagiakban, barátságban. De ha Istenben (lásd
Károli-fordítás) nem vagyunk gazdagok, egyszer kiderül, hogy az
egész hiábavaló volt. A nagy rohanásban, hogy le ne m aradjunk
bárm iről is, lem aradunk magáról az életről.
Figyeljük csak meg, hogy egyre nehezebb feladat szám unkra le-
m ondani dolgokról, elengedni kínálkozó alkalm akat, várni vala-
m inek a beérésére, vagy egy távolabbi cél érdekében áldozatot hoz-
ni! Szinte rettegünk, hogy elm ulasztunk valamit. Pedig nemcsak az
a fontos, hogy m im van, hanem az is, hogy milyen vagyok. Hiába
van ez meg az, sőt lesz egyre több, ha én közben m indig olyan ide-
ges, fáradt és tüskés vagyok, hogy abban nincs köszönet. Nem érté-
kesebb ennél ‫״‬egy m arokra valót szerezni nyugodtan” (Préd 4,6)? A
békesség, jókedv, kiegyensúlyozottság? D e ennek az az ára, hogy le
kell m ondani valamiről, el kell engedni valamit. Nem az a legfon-
tosabb, hogy milyen sebességgel száguldók, hanem talán mégiscsak
az, hogy voltaképpen hová? Ezt még azoknak is meg kell egyszer
kérdezniük önm aguktól, akik élvezik a száguldást, és akiket nem
fáraszt ez az öngyilkos rohanás.
Veszedelmes, hogy nem tudunk gyönyörködni a m ár elvégzett
m unkában az előttünk tornyosuló új feladatok m iatt. Nem tudunk
hálát adni a m ár megszerzett értékekért, m ert m indig csak azt tart-
juk szem előtt, amit még nem szereztünk meg, de amit esetleg má-
sok m ár igen. Nem tudunk örülni annak, ahova m ár eljutottunk.
Sok ember soha nincs ott igazán, ahol éppen van, m ert m indig azon
jár az esze, hogy hová kell még megérkeznie. Emiatt aztán sehol
146
sincs. O tt még nincs, itt már nincs, a seholban van, sokszor m ár itt
a földön. A semmiben, a halálban.
Ezek a végső rugói annak, am ikor valaki kimondja: nem bírom
tovább, és elkezd gondolkozni a módján, miképppen lehetne véget
vetni ennek az egész iszonyatos hajszának. Sokan egyáltalán nem
ismerik az elég-et, az elégedettséget. Sokan nem ismerik saját képes-
ségeiket, ezért olyan feladatokra is vállalkoznak, amelyekre képtele-
nek, és ez a szakadatlan képtelenség agyonnyomja őket.
Azután ezt az öngyilkos rohanást további önpusztítással pró-
bálják mégiscsak elviselhetőbbé tenni. Belemenekülnek valami-
lyen m ám orba. Közhely az is, hogy Nyugaton ez a kábítószer. Ná-
lünk egyelőre megteszi még az alkohol is, a mértéktelen és esztelen
gyógyszerfogyasztás, a dohányzás és egyebek. 1976-ban nemzeti jö-
védelm ünk 440 m illiárd Ft volt, ebből 25 milliárd Ft-ot költöttünk
alkoholra. Magyarországon 1993-ban az 1 főre eső alkoholfogyasz-
tás - ebben a csecsemők is benne vannak - 30 liter bor, 80 liter sör, 8
liter égetett szesz. Iszonyatos! Am ikor az öngyilkosságról szólunk,
erről sem szabad hallgatnunk. Ezek a számok nem önm agukban
állnak, hanem beépülnek a fenti összefüggésekbe. Ez m ár csak tü-
net. Próbálunk menekülni, m i hajszoltak és agyonhajszoltak. Ördö-
gi körré válik ez, m ert a kijózanodás után még nagyobb nyomással
nehezednek ránk a terhek. Jön újra a menekülés és így tovább.
M ennyire m ás utat kínál nekünk Jézus, am ikor azt m ond-
ja: ‫״‬Jöjjetek énhozzám m indnyájan, akik m egfáradtatok, és meg
vagytok terhelve, és én m egnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) Ő
nem csak átm enetileg kelti azt az érzést bennünk, m in th a meg-
nyugodtunk volna, nem vezet félre, és nem csap be. Ő az, aki igazi
nyugalm at tu d nekünk adni. ‫ ״‬A m egtérés és a higgadtság segítene
rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akar-
játok, inkább ezt mondjátok: N em úgy lesz az, hanem lóháton
vágtatunk! H át m ajd vágtatnotok kell!” (Ézs 30,15-16) Gyorsan
akartok vágtatni, de még m ilyen gyorsan! K arrierben és m inden
m ásban is. A kkor gyorsak lesznek üldözőitek is. Egyedül akarjá-
tok m egoldani az életeteket, akkor tehát egyedül kell m egoldano
147
tok - csakhogy nem lehet egyedül m egoldani. Ezért beszél itt az

Ige a bizalomról.
Persze ez a korszellem, amely alól nehéz m agunkat kivonni. Nem
mi határoztuk el, milyen tempója legyen az életünknek. Bizonyos
értelemben sodródunk mindnyájan, belekényszerülünk ebbe a haj-
szába. De aki rádöbben, hogy az a hajsza, amit végez, vagy am it vé-
geznie kell, m ár öngyilkos rohanás, az megállhat. Ez nem könnyű.
Erőszakot kell alkalmaznunk, ha lassítani vagy megállni akarunk. A
keresztények nem hivatkozhatnak a korszellemre. Ez m indig is más
volt és más lesz, m int az evangélium tanítása. Ha nem akarjuk, hogy
a m indenkori korszellem fojtogasson vagy megfojtson, akkor ne-
künk csak Isten Szellemére, Isten Szendéikére szabad hallgatnunk.
O megadja a szükséges vagy kívánatos tempót, és m egtanít megáll-
ni, ha erre van szükség. ‫״‬Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten
fiai.” (Róni 8,14) Lehet a világban is Isten gyermekeiként élni.
Néha a költők szinte prófétai m ódon szólnak, és egy-egy ben-
nünlc kavargó érzéshalmazt olyan tisztán fogalmaznak meg, hogy
arra csak rábólinthatunk: igen, mi is éppen így gondoljuk. Jevtu-
senko egyik versének’ néhány versszaka jó illusztrációja a hatodik
parancsolatnak:
A rohanás e kornak átka,

A z ember törli homlokát,
Majd időzavart konstatálva
Mint báb rohan tovább, tovább.
Mind sietve szeretnek, isznak,

míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
Sietve bánják valahogy.
De te csak egyszer ha megállnál,

-fo rr a világ, vagy álmodó - *
* A rohanás e kornak átka.
148
miként a szakadék falánál

rosszat sejtve megáll a ló.
Csak egyszer állj meg útfelében1.

Az ég m int bíró néz le rád,
s ha Isten nem kell semmiképpen,
- gondolj magadra legalább.
Gőzmozdony hörgő sípja mellett,

s szárazon zörgő lomb alatt
értsd meg: k ifu t, csúfságra szenved,
és ki megállt, az nagy marad.
Gondolj im m ár a végtelenre,
söpörd a hiúság porát,
s ólmot önt lábadba, kezedbe
meglásd a szent tétovaság.
S van erő a tétovaságban,

ha hamis úton ér a harc,
ha hamis csillagok honába
továbbmenni már nem akarsz.
Ha más arcába, m int avarra

tápodnál, állj, tovább ne lépj!...
Ne öld meg - gondolj mindig arra -
a megállás ígéretét.
Ha mások testén át haladva,

célod felé így törsz elő,
- nem másra lépsz, m int önmagadra,
s állj meg, te Istent feledő!
149
Aki önm agára lép, az öngyilkos lesz, és aki csak sietve tud szeret-
ni is meg inni is, az m ár nem tud sem szeretni, sem szomjat oltani.
Aki nem gondol soha a végtelenre, aki elől a hiúság pora betakar-
ja az értékek valódiságát, az előbb-utóbb szükségképpen önm agára
lép, öngyilkos lesz, ha akarja, ha nem.
Azt m ondtuk, ára van annak, hogy megálljon az ember, és az Is-
ten által diktált tem pót felvegye. Ahhoz, hogy legyen ideje másra is,
valam iről le kell m ondania. Aki költözködött már, tudja, mennyi
felesleges dolgot tartogatunk, am i nélkül boldogan élhettünk vol-
na, és am i a költözés pillanatában csak gondot okoz, teherré válik.
Nem lehet hová eltüntetni. Am ikor elköltözik valaki ebből az élet-
bői, akkor derül ki, m ennyi m indent tartogatott, m ennyi m inden
után futott, ami nélkül nemcsak hogy élhetett, de boldogabban él-
hetett volna. Emberibben.
Az Infarktus cím ű könyvben valaki tanulságos vallomást tesz.
Nem keresztény ember. Eljutott oda, hogy ha nem lassít, abba be-
lepusztul. A szép karriert befutott, megbecsült, vezető beosztású
ember az első infarktus után otthagyta állását, és elment valaho-
vá kertésznek. A könyv szerzője óvatosan faggatja: vajon m it szól-
tak ehhez az emberek, és nem volt-e ez mégiscsak túlzás? A nagyon
józan válasz így hangzik: ‫ ״‬Leszállítottuk az igényeinket. Tudtuk,
hogy ehhez nekünk kell elvégeznünk a számvetést. Ez úgy látszik,
végül is sikerült. Most is érezzük a kisebb konyha, a szűkebb lehe-
tőség szorítását, de ez a szorítás egészen más, m int am i azelőtt volt a
szívemben. Kétségtelenül elmenekültem, de az életbe.” Valamit va-
lam iért - régi igazság ez, de életigazság.
Valami ilyesmi történt abban a családban is, ahol a közös esti
imádság, éneklés előtt m indig csöndes beszélgetések folynak a
gyermekekkel. Az egyik ilyen alkalom m al panaszkodni kezdett a
kislány, hogy a társainak milyen divatos cipője, ruhája van, neki
pedig nincs. Az édesanya azt válaszolta: ‫״‬Neked is lehet. Éppen ma
ajánlottak fel egy mellékállást. Gondolkoztam, hogy elfogadjam-e.
De akkor csak hétvégén leszek itthon, a többi estén egyedül lesztek,
nincs beszélgetés, nincs közös imádkozás.” A kislány hozzábújt, és
150
elkezdett szipogni: ‫״‬Akkor inkább ne legyen kardigánom!” Mindig

erről van szó. A kár kicsi, akár nagy a tét: vagy kardigán, vagy meg-
hitt beszélgetés. Valamelyikről le kell m ondani. A m i kísértésünk
az, hogy m indent együtt, egyszerre. Kardigánt is, nem is egyet, és
beszélgetést is. Ez nem megy. A nnak a kislánynak is van néhány
kardigánja egészen biztosan, és nekünk is megvan az, am i szüksé-
ges. De ha többet szeretnénk, azért fizetni kell. Ha ennél is többre,
az egymással és Istennel való intim közösségre vágyunk, annak is
ára van. ‫״‬Jobb egy m arokra valót szerezni nyugodtan, m int két ma-
rokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” (Préd 4,6)
Remélem, értjük, hogy ezek a bibliai gondolatok nem a semmit-
tevésre biztatnak. Nem arról van szó, m intha Isten igéje mindenes-
tői helytelennek tartaná azt a lendületet, mellyel szeretnénk többre
vinni, előrejutni, lelkileg, szellemileg, anyagilag gyarapodni. Nem
ez a baj. Ő csupán abból akar kigyógyítani, hogy m indent mi ma-
gunk akarjunk megszerezni, am ire szükségünk van, és arra szeret-
ne felszabadítani, hogy csendességben és bizalomban engedjük ma-
gunkat megajándékozni.
Jó lenne egy pillanatra végiggondolnunk, hogy legfontosabb dől-
gainkat vajon nem m ind ajándékba kaptuk-e. Akinek van m ár fo-
galma Isten kegyelméről, szeretetéről, annak feltétlenül azt kell
mondania, hogy azt a legtöbbet, amiből végül is él, ingyen kapta.
Sőt, sokáig m indent megtett ellene, ‫״‬...akit az Úr szeret, annak ál-
mában is ad eleget.” (Zsolt 127,2) A legnagyobbat, az ő egyszülött
Fiát ingyen, szeretetből adta oda értünk, hogy életünk, örök életünk
legyen. ‫״‬Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem m indnyájunkért
odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt m indent?” (Róm
8,32) Ingyen, ajándékképpen. Ő m inden áldozatot meghozott azért,
hogy ne pusztuljunk bele abba az öngyilkos rohanásba, amelybe be-
lekényszerültünk, hanem tudjunk élni bármilyen körülmények kö-
zött. Nekünk mindössze azt az áldozatot kellene m eghoznunk, hogy
elfogadjuk ezt az ajándékot. Milyen furcsa megfogalmazás! Azt az
áldozatot meghozni, hogy elfogadom az ő áldozatát! Még ez is nehe-
zünkre esik. Viszont anélkül, am it ő kínál, nem bírjuk ki az életet.
151
Enélkül m ár most a halálban vagyunk, és ez egyszer majd nyilván-

valóvá válik. Krisztussal viszont életünk lehet és bővölködhetünk.
Azt azonban tisztán kell látnunk, hogy ennek csakugyan ára
van, m ert ha m inden hely foglalt az életünkben, akkor helyet kell
csinálnunk neki. Sok m indenre nincs időnk m ár így sem, tehát időt
kell szánnunk őrá. De ezek a legértékesebb idők, és ez lesz a legdrá-
gább hely az életünkben.
A másik végletben szenvedőknek is ugyanez a megoldás, m ert
nemcsak az öngyilkos rohanás veszélye fenyeget bennünket. Igen
sokan mondják: megöl az unalom. Ó, de sok ember életét pusztít-
ja az üresség, az unalom, a semmittevés. Az, hogy m ár nincs rá-
juk szükség. Ezt meg is mondják. Erre is érvényes, hogy ha valaki
megnyitja magát az Úr előtt, akkor ebben a csendességben és bi-
zalomban erőssége lesz. Fog tőle új feladatokat és ezekhez új erőt
kapni. Akkor átéli, hogy: ‫״‬Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még
a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük
megújul, szárnyra kelnek, m int a sasok, futnak, és nem lankadnak
meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,30-31) Nem egyedül!
Nem úgy, hogy összeszedik m agukat, m ert nincs m it összeszedni,
hanem úgy, hogy összeszedi, felemeli őket az Úr, és ők engedik ezt.
Ez a bizalom.
Próbáljuk ki! Nyilván el kell végeznünk napi feladatainkat, de ha
eközben van megtérés és higgadtság, csendesség és bizalom, meg-
látjuk, mitől őriz meg és m ire segít el m inket U runk. Ezért könyö-
rögjünk és valljuk meg:
Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak beléveti,
A z t csudaképpen őrzi itt lent,
ínség, baj közt is élteti.
Ki m indent szent kezébe tett,
A z nem fövényre épített.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 399. ének. írta: Georg Neumark, Ré-
vészné Váró Margit fordítása.
152
íy . Ö n g y i l k o s c iv il iz á c ió
Isten megáldotta őket, és ezt m ondta nekik Isten:

Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg
a földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég m adarain és
a fö ldön mozgó minden élőlényen.... És fogta az Úristen az
embert, elhelyezte az éden kertjében, hogy azt
művelje és őrizze.
(!Mózes 1,28; 2,15)
Környezetének rohamos átalakításával az ember saját életét ve-

szélyezteti: erről fogunk a következő három pontban beszélni. Bi-
ológiai alapszabály, hogy az az élőlény, amely elpusztítja környeze-
tét, kipusztul. Ma az ember az az élőlény, aki leginkább pusztítja
környezetét.
1. Először hadd említsek néhány számot!‘ Nem azért, hogy ije-
dezzünk, vagy hogy a sokszor olvasottakat újra halljuk, hanem
azért, hogy ezeket a számokat az Ige fényébe állítva eligazodhas-
sunk ebben a súlyos kérdésben is.
A terem tett világban csodálatos harm ónia és gazdagság ural-
kodik. A zt hiszem , a 104. zsoltárt nyugodtan odatehetnénk m in-
denkinek az asztalára, aki környezetvédelem m el foglalkozik. Ér-
demes lenne m ondatról m o n d atra m egnézni, hogyan torzul el a
kép. Szinte egyetlen ponton sem olyan a valóság m ár, m int aho-
gyan ez a zsoltár tükrözi. Isten úgy terem tette a világot, hogy
benne az élőlények bonyolult összefüggésben, láncolatban, vég-
ső soron egym ást segítve élnek. N agyszerű lehetőségek van-
n ak az élővilágba építve, am elyek segítségével a káros hatások
korrigálhatok. *
* Források: Barbara Ward - René Dubos: Csak egyetlen Föld van. Budapest,
Közgazd. és Jogi Kiadó, 1975; Gordon Rattray Taylor: Biológiai pokolgép. Buda-
pest, Medicina, 1973; Csaba György - Vörös László: Ma és holnap. Budapest, Me-
dicina, 1975.
153
Milyen szomorú, hogy éppen az ember az, aki olyan drasztiku-

san árt az élővilágnak, hogy az élet ma m ár nem képes azt korri-
gálni. Rohamosan csökken a föld term őterülete, a városok viszont
hihetetlen mértékben terebélyesednek, különösebb tervezés nélkül,
összevissza, sok problémát okozva.
Állat- és növényfajok kivesznek, az ipar elképesztő mennyiségű
szennyet szállít a levegőbe és a vízbe egyaránt, veszélyeztetve ezzel
az emberi élet alapfeltételeit. A tudósok szerint az egész láncolat ki-
indulópontja a Föld népességének robbanásszerű növekedése. Há-
rom naponta egymillióval többen vagyunk. Ma m ár nem kell év-
századokat várni, hogy megtöbbszöröződjön a Föld lakossága, 30
éven belül a m ainak kétszerese lesz. A huszonegyedik század elejére
nyolcmilliárd emberrel számolnak.
Ezzel a robbanásszerű népességszaporodással együtt já rt a
nagyvárosok szintén robbanásszerű növekedése. 1950-ben az em-
beriség 21%-a lakott városokban, 2000-re várhatóan m ár 90%-a.
Látjuk hazai viszonylatban is, hogy m icsoda tülekedés van a vá-
rosok irányába. Létrejönnek a megapoliszok, az óriásvárosok,
ezek körül pedig az úgynevezett odúvárosok, ahol azok húzzák
meg m agukat, akik a megapoliszból valamilyen oknál fogva ki-
szorultak. A nagyváros életét terhelik, m ert oda tartoznak, viszont
ők is szenvednek a megapolisz árnyékában. Kölcsönös tehertétel
ez, mégis úgy látszik, a folyamat m egállíthatatlan. Közben egy-
re több a szenny, a betegség, a nyom orúság, beleértve az erkölcsi
nyom orúságot is.
Az ipar csak a végterméket nézi, de hogy milyen áron, milyen
melléktermékek létrejöttével jut el odáig, azzal nem számol. Csak
az NSZK-ban 20 millió tonna szennyet dob a levegőbe az ipar. Ez
olyan mérhető mennyiség, melynek nagy része visszatér, fertőz.
Ebből adódhat, hogy ma m ár meg lehet halni levegőmérgezés kö-
vetkeztében. 1952 telén olyan vastag és m ozdulatlan füstköd ülte
meg Londont, hogy több m int 4000 ember vesztette életét. Úgy be
tudjuk szennyezni a környezetünket, hogy belehal, aki ott élni sze-
retne. Budapest levegőjének szénm onoxid-tartalm a a megengedett
154
17. Ö N G Y IL K O S C IV IL IZ Á C IÓ
négyszerese. Egyelőre még kibírjuk, hiszen sokat kibír az ember, de

vég nélkül nyilván nem tudunk alkalmazkodni.
Ám ez így van kicsiben is, és jól tesszük, ha a m agunk háza táján
nézünk körül először, m ert otthon kezdődik a környezetszennye-
zés. A m ikor ősszel naphosszat égeti valaki a lombokat a kertben,
nem tudja, m ennyi kárt okoz ezzel a termőföldnek - megfosztja
értékes tápanyagaitól -, és m ennyi kárt okoz m agának és mások-
nak. Nagyban is ugyanez a cél: legegyszerűbben túladni a dolgo-
kon. Hogy ennek m i az ára, milyen következményekkel jár, kiket
zavar, milyen kiszám íthatatlan reakciókat indít meg - erre m ár
nem gondolunk. A lényeg, hogy én oldjam meg minél előbb és mi-
nél rövidebben a magam problémáját, jussak pénzhez, haszonhoz
m indenáron és minél előbb. A többiek és a következmények nem
érdekelnek. A m ikor világméretekben erre rendezkedik be az em-
bér, akkor ezért általában súlyos árat kell fizetni.
Közhely a vízszennyezés is. A vízben lévő szerves élet kipusztí-
tásával saját táplálékunkat pusztítjuk el. Naponta olvasunk ilyen
‫״‬apró” híreket: óriási tankhajók baleset m iatt az olajat a tengerbe
engedik, miközben 1 liter olaj 1 millió liter vizet fertőz meg, lehetet-
lenné téve ott az életet. A nagyvárosok körül m indenütt szeméthe-
gyek m agasodnak. A megapoliszokban, New Yorkban, Londonban
a tenger mélyére süllyesztik a hulladékot, majd néhány nap múlva
viszontlátják a parton, m ert a dagály nagy részüket - főleg az egy-
re szaporodó göngyölegeket - kihozza. Tehetetlenné válunk saját
szennyünkkel szemben. M ár most nem tudjuk eltüntetni, amit esi-
náltunk, amivel belerontottunk ebbe a szép és gazdag világba.
A számok roham osan nőnek. 1970-ben Budapesten az 1 főre eső
szeméttermelés 6 mázsa, 1980-ban 10 mázsa volt, vagyis majdnem
a kétszerese. Ö rülünk annak, hogy emelkedik az életszínvonal,
amivel sajnos együtt jár az egyre több szemét is. De m it teszünk
vele? Hova vezet ez hosszú távon?
A gépkocsipark nagy ütemű növekedésével egyre több mérgező,
szennyező anyag kerül a levegőbe. Apróságnak tűnhet a téli útsó-
zás említése, pedig azzal is vandál m ódon pusztítjuk a természetet.
155
M egint elég csupán a m agunk portáján körülnézni. Aki épít vagy

hozzáépít valam it a házához, egy-két fát vág ki. A m ikor azonban
m egindulhatott a metró, és több útra volt szükség, a Vérmezőnek
egy részét leberetválták, és ott aszfaltoztak, ahol korábban lomb és
fű volt. A Szilágyi Erzsébet fasorban egy teljes fasor pusztult ki a só-
zás m iatt. Ez így m űködik világméretekben is. Az utóbbi 40 évben a
Föld erdőterületének kétharm adát kiirtották, s így az az eredetinek
a 30%-ára csökkent. Ezzel együtt több m int 100 m adár- és egyéb ál-
latfaj is elpusztult. Azt mondják, hogy a vadászatok során bekövet-
kezett tömegmészárlások, a vegyszerek és az erdőirtás m iatt 2000-
re több m int 1000 állatfaj kiveszésével szám olhatunk.
M indez karöltve azzal a szép emelkedéssel és fejlődéssel, amely-
nek örülünk, és amelyet m unkálunk. De nem lehetne valahogy
másként? Milyen élőlény az, amelyik elpusztítja környezetét, és ez-
zel saját életének feltételeit veszélyezteti vagy megszünteti? Az egyik
tudós a föld megskalpolásáról ír, am ikor a borzalmas erdőirtásokat
ellenzi. Az Egyesült Állam okban m ár vannak olyan autóutak, me-
lyeket m űfák szegélyeznek, m ert az élő fa nem bírná ott ki a mérge-
ző gázok miatt. Ijesztőek ezek a számok: India lakossága a háború
óta megkétszereződött, a dzsungel területe pedig a felére apadt, és
roham osan csökken tovább. Az erózió is veszélyezteti a termőtalajt:
az utolsó 30 esztendőben 500 millió hektár term őterületet veszhet-
tü n k el. Egyre több táplálékra és élelemre lenne szükség, de m i le-
hetetlenné tesszük ennek megtermelését. A vegyszeres gyomirtás-
sál és a különböző növényvédő szerekkel még sok egyéb rendkívüli
kárt is okozunk m agunknak.
Azt hinnénk, hogy Afrika zöld földrész, ahol m indenhol az erdő
és a szavanna uralkodik. Kevesen tudják, hogy az afrikai földrész-
nek m integy 48%-a sivatag. A Szahara évente 1 km -t nyomul előre
dél felé a civilizációs beavatkozások következtében. Alig negyed-
része legelő, mindössze 18%-a erdő, és 6-7% -a mezőgazdaságilag
megművelt terület. Szinte hihetetlen. Érdemes néha megnézni a
számokat, és számot vetni önm agunkkal. Azzal, hogy m it műve-
lünk, és azzal, hogy mi lenne a feladatunk.
156
Sajnos igaza van annak a holland agrártudósnak, aki egyik köny-

ve utószavában ezt írja: ‫״‬Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az em-
bér úgy mozog a természetben, m int az elefánt a porcelánboltban.
Am ikor egy-egy gyomként elpusztítandó növényt célba veszünk,
sokszor nem is tudjuk, hogy valóban káros-e, és hogy vele együtt mi
m indent fogunk még kiirtani.” Nem szomorú, hogy egy tudósnak
kell ezt leírnia? Irtunk, irtunk, és azt sem tudjuk pontosan, hogy
mit, hogy annak milyen hatása, milyen mellékhatásai, milyen kö-
vetkezményei lehetnek! Ám benne vagyunk a lendületben, és az so-
dór magával. S ha néha a számok tükrébe nézünk, legfeljebb csak
kétségbeesni tudunk. Nem beszélve a nukleáris szennyezés szörnyű
eshetőségéről, am ikor a gyanútlan ember radioaktív porról, esőről
és tejről olvashat egyre gyakrabban.
M iért következhetett be mindez? És vajon mi, keresztények, akik
Isten igéjében keressük a választ kérdéseinkre, milyen feleletet talá-
lünk? M iután Isten megalkotta a világmindenséget és az első em-
berpárt, ezt olvassuk: ‫״‬m egáldotta őket, és ezt m ondta nekik Isten:
Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a föl-
det! Uralkodjatok a tenger halain, az ég m adarain és a földön moz-
gó m inden élőlényen!... És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az
éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” (lM óz 1,28; 2,15)
Két egymástól jól elkülöníthető, világos parancsot ad Isten: 1. sza-
porodni és uralkodni a terem tett világon; 2 . művelni és őrizni azt.
Itt is az történt, amire különben is hajlamosak vagyunk, hogy
csak azt halljuk meg a beszédből, Isten szavából is, am i nekünk tét-
szik. A többit elengedjük a fülünk mellett. Hogy ‫״‬uralkodjatok” -
ez tetszik. Persze ez sem úgy, ahogyan azt Isten m ondta, hiszen azt
nem m ondta, hogy ‫״‬egymáson”. Részletes felsorolását találjuk an-
nak, hogy m i mindenen, de olyan nincs, hogy ‫ ״‬m indenkin”. Az em-
bernek és a terem tett világnak a gazdája, tulajdonosa Isten marad.
Ő m inden teremtményt - kivéve az embert - odaadott legkedve-
sebb teremtményének - az em bernek -, hogy uralkodjék azokon.
Hódítsa meg, de közben ne feledje, hogy a másik emberen nem
uralkodhat, m ert rajta egyedül az Úr uralkodik, aki ezek után is
157
Ura m arad a helyzetnek, a világnak, az embernek és m indennek.

Sáfárok vagyunk. Készen kaptunk valami nagy kincset, hogy azt
élvezzük, kezeljük, valam int őrizzük és műveljük. No, ez m ár nem
tetszik, ezt m ár nem vesszük komolyan, hogy amit kaptunk, azt vé-
deni is kell, ápolni, fáradozni azért, hogy olyan m aradjon, amilyen-
nek Isten alkotta, am ikor ezt mondta: ímé, igen jó. Ezt m ár nem!
Az ember csak élvezni szereti a dolgokat a saját gondolatai szerint.
Felelősség nélkül. Isten nagyon sokszor hangsúlyozza, hogy csak
akkor tudunk felelősen bánni mindazzal, amit ránk bízott, ha fe-
lelősek m aradunk neki. Ha felelünk, am ikor kérdez, vagyis bizal-
más viszonyban vagyunk vele. Ha ott m aradunk a közelében, ha
hallgatunk rá, ha megkérdezzük őt, ha engedjük, hogy tanácsoljon.
Ő tanácsolni fog. Szemeivel is tud tanácsolni. Akkor nem leszünk
tanácstalanok, és nem kerülünk olyan helyzetbe, ahol m ár nincs ta-
nács, nincs kiút.
Itt tévesztettük el. Isten igéjének az alapján úgy látom, hogy min-
den környezetproblém ánk alapja ez. U ralkodni igen, de művelni és
őrizni - azt nem. Hogyan kell kizsákm ányolni, kiszipolyozni, ki-
szedni belőle m indent úgy, hogy a források elduguljanak, ahhoz ér-
tünk, de új forrásokat felfakasztani nem tudunk. Pedig azokat kel-
lene rendben tartani. Mivel kiléptünk a rendből, az Isten rendjéből,
a vele való közösségből, rendetlenné vált m inden. Kiszakítottuk
m agunkat az ő karjából, és nem tudjuk többé karbantartani, amit
ránk bízott. Kiderül, hogy nélküle az alapkérdéseinkre nincsenek
válaszaink. Alap nélkül, alaptalanul építünk fel sokszor csodálatos
épületeket.
‫ ״‬..fogta az Úristen az em bert, elhelyezte az éden kertjében, hogy
azt művelje és őrizze.” Vegyük végre észre, legalább a m agunk kis
körében, hogy van gazdája ennek a világnak! Ő ért ahhoz, hogy
m it hogyan kell tenni. M egkérdezhetjük őt, am i kettős haszon-
nal is járna: nem éreznénk többé m i sem gazdátlanoknak m agun-
kát, és nem verné föl a dudva és a gaz a rán k bízott drága földet
sem. Nem sivatagosodna el, hanem gyüm ölcsterm ő fákkal ültet-
hetnénk tele.
158
2. A környezet gyors átalakulásának társadalm i vetületei is van-

nak. Csak egyet hadd említsek a sok közül, amely különösen szoros
összefüggésben van az öngyilkosságok szám ának növekedésével!
Ez a világméretű mértéktelen urbanizáció, városba áram lás azzal
jár, hogy emberek százmilliószámra szakadnak ki az eddigi meg-
szokott, stabilitást biztosító közösségekből: házasságból, családból,
kialakult vallási és települési közösségből, és kerülnek egy másik
- nem közösségbe egyelőre, csak - helyre. O tt nem alakulnak ki
olyan gyorsan új kötődések, kapcsolatok, m int amilyen gyorsan és
hirtelen felbomlottak a régiek. Ilyen helyzetben m indenki, a legsta-
bilabb, legkiegyensúlyozottabb ember is átmenetileg gyökértelen-
nek, magányosnak, kiszolgáltatottnak érzi magát.
Az öngyilkosság kérdésével jó száz éve foglalkozik a tudomány.
Már a legelső könyv is, ami ebben a tém ában nyom tatásban megje-
lent, azt állítja, hogy két fontos társadalm i oka van az öngyilkosság-
nak: az anómiai, valam int a társadalm i integrációval kapcsolatos
problémák. Ez azt jelenti, hogy ha valaki kiszakad régi megszokott
környezetéből, akkor az új kialakulásáig sokkal jobban ki van téve
a veszélynek, hogy az egyedüllétéből, labilitásából adódóan bárm i-
lyen megrázkódtatás könnyedén ledöntse a lábáról. Ebben a hely-
zetben ham arabb lesz öngyilkos. Ez az anómia korszaka, am ikor a
régi törvények, értékek, értékrendek m ár elveszítették érvényessé-
giiket, de újak még nincsenek. Az m ár nem jó, ami régen jó volt, és
nem m ondjuk rossznak, am i régen rossz volt. Akkor m i van? Amíg
az új nem áll össze egységes rendszerré, addig nem tudja m ihez tar-
tani magát az ember, és elbizonytalanodik.
Ma az egész világon ennek az idejét éljük. Akinek vannak régi
falusi emlékei, az tudja, hogy a kerítés, bár sérthetetlen, emberileg
mégis sokkal inkább összeköt, m int elválaszt. A kerítésre könyö-
kölve nagyon jókat lehet beszélgetni. A kerítésen keresztül a szó jó
értelmében is szemmel lehet tartani egymást. Szolgáltam olyan fa-
luban, ahol a lakosság egyharm ada magányos idős ember volt - ép-
pen a városiasodás következményeképpen -, s ha reggel hétig, fél
nyolcig nem jött ki a szomszédasszony, bekopogtak hozzá. Nem ér
159
te-e valam i baj? Vajon ki kopog be egy nagyváros lakótelepén ah-

hoz, akit nem látnak néhány hétig, hónapig? O tt vékonyak a falak,
áthallatszik m inden veszekedés, tv-műsor, de egymás nevét nem
tudják. Beszélgetni meg végképp nem lehet, még a lépcsőházban
sem, hiszen liften járunk. Az autóbuszon is milyen sokan vagyunk,
néha túlontúl is, de ez nem összeköt, hanem szembeállít. M indenki,
aki rajta utazik, ellenség, m ert elfoglalja a helyemet, rálép a lábam-
ra, lelöki a kalapomat, felborzolja a hajamat - és az idegeimet.
így éljük át a tömegben a magányt. Egyedül vagyok, kiszolgálta-
tott vagyok. Ez bizony táptalaja az ember belső elbizonytalanodá-
sánalc, el egészen odáig, hogy az élete is értelmetlenné, értéktelen-
né váljon a szemében. Nem m indenki tud gyorsan alkalm azkodni
a gyorsan megváltozott körülményekhez. De az emberi kapcsola-
tokra éppúgy érvényes Isten igéje: odahelyezte az embert az édenbe
művelni, őrizni, de gondozni és védeni is azt. M ert az anómia, amely
ma világszerte elterjedt, a legmeghittebb kapcsolatot, a házasságot
is kikezdi. A nap legnagyobb részét nem a házastársával, hanem
más férfiak és nők között tölti szinte m indenki. A különböző nem-
zedékeknél ugyanez a helyzet. Hihetetlenül megnő a nemzedékek
gondolkodása, értékrendje közötti távolság. Csak perceket töltünk
gyermekeinkkel, és elveszítjük őket. Vagy am ikor éppen otthon va-
gyünk, egy fedél alatt, akkor sem velük vagyunk, m ert arra nincs
idő. Egy gyermek manapság leggyakrabban ezt hallja: m ost nem
érek rá. Hanem mikor? M ikor szívesen ráérne a szülő, m ár nem
fogja igényelni a gyermek. Akkor meg emiatt panaszkodik.
Magától persze nem m egy az, hogy m indenre legyen idő. Erő-
szakkal kell időt, helyet biztosítanunk annak, am iről úgy látjuk,
hogy az életünk függ tőle. Ennek az ára az, hogy valam i m ást kién-
gedünk a kezünkből. Mi ér többet? Magától egyetlen emberi kap-
csolat sem m arad jó. Csak ha műveli és őrzi az ember. Ha ápolja,
gondozza, védi. Ez időt és erőt igényel, és tudatosan kell végezni.
Tudatosan kell ápolni a házasságot, tudatosan kell időt szánni a
gyermekeinkre, öregjeinkre. Különösképpen akkor, ha ők is fel-
kerültek valamilyen megapoliszba, és nem a zöld udvarról nézik
160
már az eget, hanem csak egy pici erkélyről láthatnak abból egy te-
nyérnyit. Ez nekik nagy törést jelent, am i m iatt még több törődést
igényelnek.
Ha valamikor, akkor ma nélkülözhetetlen az irgalmasság lelkű-
lete. Az, hogy vegyük észre a másikat. Az, hogy ha vadidegen is,
de ott fekszik az utcán vérbe fagyva, álljunk meg mellette! Nem
én ütöttem le, de én vettem észre. Az irgalmas sam aritánus nyu-
godtan m ondhatta volna: ‫״‬Uram , én egy ujjal sem nyúltam hozzá
ehhez az emberhez.” De nem azt m ondta, hanem m egszakította az
útját, lehajolt, áldozott rá, még pénzt is adott, am i a legdrágább ma
m indenkinek. Sőt, még a fogadósnak is adott, hogy gondozza a sé-
rültet. Lehet, hogy ez az ember m eghalt volna, ha a sam áriai nem
könyörül meg rajta. Az baj volt, hogy leütötték, de így még lehetett
rajta segíteni. Az irgalmasság lelkületét kellene kérnünk Urunktól,
hogy észre tudjuk egymást venni, megállni, befogadni a másikat.
Olyan szép a Római levél 15. fejezetének 7. verse: ‫ ״‬Fogadjátok be te-
hát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott m inket...” Úgy, m int
ő: feltétel nélkül, sem m it sem várva, csak azért, m ert a m ásiknak
szüksége van a befogadásra. Jó lenne, ha olyan szeretet, felelősség
lenne bennünk egymás iránt, hogy nem lennének gátlásaink egy-
máshoz közeledni, egymást szeretni, egymásért im ádkozni, egy-
m ást hordozni.
‫ ״‬...művelje és őrizze.” Mi a családban is, emberi kapcsolataink-
bán is uralkodni szeretnénk. Azt is minél rövidebben és hangosabb
szóval intézzük el. Művelni és őrizni - ez hosszú befektetés, és ál-
dozattal jár. O tt sok m inden látszólag nem vagy csak sokára térül
meg. De hát fontos, hogy nekem térüljön meg, amit befektettem?
Nem elég, hogy gazdagabb lesz az élet és a másik általa? Jaj, de távol
áll ez a szemlélet és ez a lelkűiét tőlünk! Művelni latinul: colo. Ebből
származik a kultusz, amely istentiszteletet is jelent. A kkor tudjuk a
ránk bízottakat igazán őrizni, védeni és m egtartani, ha engedjük,
hogy Isten m egtartson m inket az ő közelében. Akkor lesz igazán
közösségünk m inden körülmények között, sőt azok ellenére is, ha
az élő Istennel való közösségünk megmarad.
161
Ő a m i erőforrásunk, tőle kapunk utánpótlást, és nála rendeződ-

nek el a dolgaink. Még az időnket, erőnket is jobban be tudja oszta-
ni, m int m i magunk.
3. A hatodik parancsolat ‫״‬Ne ölj!” tiltásánál láttuk, hogy az ősi
szöveg szerint nyugodtan fordíthatnánk kijelentő m ódban is, így:
‫ ״‬Nem ölsz.” Jövő időben is fordítható: ‫״‬Nem fogsz ölni.” Ha tudniil-
lik az első három parancsban felsoroltak m int feltételek m egvannak
- vagyis hogy Istennel közösségünk van -, akkor nem fogunk ölni.
Hanem m it csinálunk? Ahogy egyszer valaki mondta: a hatodik pa-
rancsolatban vérontás helyett véradás a feladatunk.
M it jelent ez? A heidelbergi káté nagyon tisztán fogalmazza
meg: ‫״‬Elég-e az, ha felebarátunkat az em lített m ódon m eg nem
öljük? N em elég, m ert am ikor Isten az irigységet, haragot és gyű-
löletet kárhoztatja, ezzel m ár azt kívánja, hogy szeressük fele-
barátunkat, m int önm agunkat. Iránta türelem m el, békességgel,
könyörületességgel és szívességgel viseltessünk. Kárát tőlünk tel-
hetően elhárítsuk, és még ellenségeinkkel is jót tegyünk.” (107.
kérdés) Idáig terjed a ‫ ״‬ne ölj!” Védd m eg a m ásikat is! Sőt, még
ellenségeinkkel is jót tegyünk! Egymás cserbenhagyása, a közöny
és a részvétlenség éppúgy gyilkosság, m int an n ak drasztikus, kö-
zönséges formája. ‫ ״‬A ki tehát tu d n a jót tenni, de nem teszi: bűne
az annak.” (Jak 4,17) Bizony a hatodik parancsolatra is érvényes
az, am it Bőd Péter sírkövén olvastam M agyarigenben: ‫ ״‬M ert va-
lam iképpen a hazának á rta n i nem szabad, azonképpen annak
nem használni, am ikor lehetne, nagy vétek.” M ert am iképpen
egym ásnak és ön m ag u n k n ak ártan i nem szabad, azonképpen
egym ásnak nem használni, am ikor lehetne, és Isten arra lehető-
séget ad, nagy vétek.
Vérontás helyett véradás. Gyilkos indulatok helyett szeretet.
Ehhez azonban m ár egy egészen új lelkűiét, Jézus Krisztus kell. Ö
szolgált és adta az életét váltságdíjul sokakért. Ő tu d m inket egy új
világ zsengéivé terem teni, ‫ ״‬...ha valaki K risztusban van, új terem-
tés az...” (2 K0r 5,17) így jelenhet meg bennünk valam i, am i őrá
jellemző: az a szeretet, amely m inden áldozatot vállal a m ásikért.
162
Ebben a gyilkos és öngyilkos világban a m agunk m inden go-

noszságra kész szívét erre hívja most Jézus. Kell-e nekünk az ő
lelkülete, az önm agát másokért szívesen odaáldozó szeretet lelke,
amelyik nem számítgat és nem ta rt számon, amelyik gazdag, ame-
lyiknek telik. Akkor nem hajszolnánk m agunkat öngyilkos m ódon
végkimerülésig, akkor nem csak az uralkodásra és szaporodásra
felszólító parancsot hallanánk meg, hanem azt is, hogy: ‫״‬műveld és
őrizd!” Akkor nem kellenének tiltó táblák, m ert m agunktól is bol-
dogan szolgálnánk az életet - m ert szolgálnánk Jézust.
163
A H E T E D IK P A R A N C S O L A T
18. Λ NEM EK EREDETE
Ne paráználkodj!
(2Mózes 20,14)
A tízparancsolat m agyarázata során elérkeztünk a hetedikhez.

Általában nem szeretjük hallani, pedig Isten beszél erről. A Szent-
írás ide vonatkozó részei nagyon világosak és szókimondóak, úgy-
hogy viseljük el, ha én is m agyarul fogok beszélni! Olyan természe-
tes egyszerűséggel, ahogy Isten beszél velünk erről a természetes
dologról.
Nem véletlen az, hogy odaiktatta Isten a ‫״‬ne ölj” és a ‫״‬ne lopj”
közé ezt: ‫ ״‬ne paráználkodj”. Rám utatott ezzel arra, hogy m indkét
tiltásból van a közbülsőben is valami. Talán ez ellen az ige ellen vé-
tünk a legtöbbet. A Szentírásban a hetedik parancsolat megszegé-
sének egész sor változatát olvashatjuk, de a m indennapi élet is szép
számmal produkálja azt. Leginkább itt érezhetjük vétkesnek ma-
gunkat m indnyájan. Ha szüksége van az életünknek reformációra,
megújulásra, akkor ezen a ponton egészen bizonyosan van. A ne-
miség, a szerelem, a házasság, a család kérdésében szinte m inden-
kinek fáj valami. Fáj annak, aki még előtte van, fáj annak, akinek
m ár elege van belőle, fáj annak, aki nélkülözi, és fáj annak, aki m ár
túl van rajta.
Néhány héttel ezelőtt több órát kellett eltöltenem egy váróhelyi-
ségben, ahol belelapoztam sokféle folyóiratba. Egyetlen olyan szá-
mot sem találtam , amelyikben ne lett volna egy vagy több cikk ezzel
a kérdéssel kapcsolatban. Egytől egyig keserű, panaszos, tragédiák-
ról és kudarcokról beszámoló írások voltak.
Most egyetlen kérdésbe m élyedjünk csak el: m it tanít Isten igé-
je a nem ek eredetétől? H add hangsúlyozzam, hogy a Szentírásból
165
keresünk választ kérdéseinkre! Vagyis nem arról lesz szó, hogy ki

m iként vélekedik, ki hogyan szokta csinálni, ki m it szeretne. Erről
rengeteg helyen olvashatunk, és erről folyik a szó reggeltől estig.
R ajtunk azonban csak az segít, ha próbáljuk megérteni, bizalom-
m ai komolyan venni, am it Isten erre nézve m ond, és elkezdünk
Jézus segítségével eszerint élni. Ebből jöhetne létre igazi megúju-
lás, szárm azhatna sokféle gyógyulás, újrakezdés, szabadulás az
életünkben.
A nem ek eredetéről ezt tanítja a Biblia: ‫״‬Azután ezt m ondta az
Úristen: Nem jó az em bernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő se-
gítőtársat. Form ált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei ál-
latot, mindenféle égi m adarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa,
m inek nevezi; m ert m inden élőlénynek az a neve, am inek az ember
nevezi. így adott az ember nevet m inden állatnak, az égi m adarak-
nak és m inden mezei élőlénynek,! de az emberhez illő segítőtársat
nem talált. jMély álm ot bocsátott azért az Úristen az emberre, és
az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a he-
lyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá form álta az Úris-
ten, és odavitte az emberhez. A kkor ezt m ondta az ember: Ez most
m ár csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember le-
gyen a neve: m ert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja ap-
ját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (lM óz
2,18-24)
A Szentírásnak ezek a részei rendkívül tömör, sűrített összefog-
lalásai az egész emberiség történetét döntően m eghatározó esemé-
nyéknek. Éppen ezért m inden szót jól kell érteni ahhoz, hogy azután
többet mondjon nekünk ez az óvás és biztatás: ‫״‬Ne paráználkodj!”
1. M indenekelőtt arra az isteni minősítésre figyeljünk fel, hogy
nem jó az embernek egyedül lennie! Isten ezzel azt m ondja ki, hogy
az ember nem arra való, hogy egyedül, önm agának, önm agáért él-
jen, hanem hogy valakivel együtt, közösségben, sőt valakiért éljen.
Ebben a viszonyulásában lesz igazán emberré. Az m arad egyedül,
aki csak önmagát szereti. A tízparancsolat töm ör összefoglalása is
erről beszél: szeresd az Urat, és szeresd felebarátodat!
166
18. A N E M E K E R E D E T E
A rra teremtette tehát Isten a nemeket, hogy egymásért éljenek.

Nem egymásból, nem egymás mellett, nem egymás ellenére, ha-
nem egymásért. Ez az a nagy egész, amit így jellemezhetünk: sze-
relem, szeretet, házasság, szövetség. Mindezeken belül van aztán
fontos szerepe a két különböző nem ű ember közötti bizonyos fe-
szükségnek, egymás iránti vonzódásnak, egymás utáni vágynak. A
nemiség, a szexualitás éppen ezt a teljes közösséget, az egyedüllét
megszüntetését segíti, könnyíti meg és színesíti. Azt a célt szolgál-
ja, hogy m egtanuljunk egymásért élni. A ‫״‬ne paráználkodj” tehát
így is értendő: ne csak te akarj boldog lenni és kielégülni, hanem
legyen célod a másikat boldoggá tenni és kielégíteni, a szó m inden
értelmében!
A ‫״‬ne paráználkodj” azt jelenti, hogy ne használni akard a mási-
kát, hanem szeretni. Neki sem jó egyedül lennie, és te is csak akkor
nem m aradsz egyedül mellette, ha nem hagyod őt magára.
( 2; Nem akárki alkalmas azonban arra, hogy az ember magányát
megszüntesse. Úgy folytatódik az ige: ‫ ״‬alkotok!hozzáillő segítőtár-
sat.” Az em bernek hozzáillő segítőtársra van szüksége. Hiába vi-
s z í Isten az állatokat az emberhez, azok társaságában továbbra is
egyedül érzi magát. M ert az ember tudja, hogy ember, még ha tes-
te rokon is az állatokéval. Ha emberek között csakis a test szintjén
jön létre találkozás, akkor az még nagyon állatias lehet. Ha csak az
állatokban is meglévő ösztön hajt egymáshoz két embert, ha csu-
pán ilyen jellegű a kapcsolatuk, ha csak egy-egy közösülés erejé-
ig van közük egymáshoz, akkor még nem lettek egymás számára
társsá. M ert m indez csak egy nagy egészbe belefoglalva valósulhat
meg igazán, és teheti őket társakká. Az embernek segítőtársra van
szüksége, de csak az a társ szünteti meg a magányát, aki m indig és
m indenben vállalja vele a közösséget, és egy vele. Ismét mondom:
az ilyen kapcsolatnak fontos része a szexualitás, azt segíti és színezi.
De ha ebből kiragadjuk, azzal lefokozzuk a másikat is, önm agunkat
is és a nemiséget is. Kivesszük a helyéről, és attól kezdve csak hely-
telenül tudunk vele élni. Az emberi civilizáció története egyebek
között arról is szól, hogyan próbálja az ember helyrehozni ennek a
167
helytelenségnek a következményeit. Nem az okot akarja megszün-

tetni, csupán a következményt, az okozatot.
Egy idősebb orvos m ondta el egyszer, hogy úgy érzi, valam i mi-
att ezen a téren m indig csak két rossz közül választhatunk. A Iá-
nya elkezdett járni valakivel. A fiú rövidesen választás elé állította:
vagy eladja neki a testét (paráználkodni egyébként azt jelenti: áru-
ba bocsátani, eladni valamiért), vagy otthagyja őt. A lány az előb-
bit választotta. Akkor megint két rossz következett: horm onokkal
megzavarja fiatal szervezete harm óniáját, vagy vállalja a terhesség
kockázatát. Az utóbbi történt. Megint két választása volt: megszüli
a gyermekét így, vagy elvéteti. A többség az utóbbit szokta válasz-
tani. Ismét két lehetőség van: csak lelkileg sérül meg egy egész élet-
re, vagy egészségileg is. Ő egészségileg is sérült. Újra választhatott:
beletörődik abba, hogy nem lesz gyermeke, vagy vállal mindenfé-
le kezelést. Az utóbbit választotta. Ikerterhesség lett, koraszülötten
jöttek a világra. A tudom ány segítségével az egyiket sikerült életben
tartani. Most ott él közöttük egy súlyos fogyatékos. - Persze nem
m inden esetben így történik, ez világos. M indenesetre egy szemé-
lyes példa, amiből az orvos azt a következtetést vonta le, hogy va-
lamilyen oknál fogva m indig csak két rossz között választhatunk.
És m enet közben valóban két rossz közül választhatunk csak. Ez
a sorozat csak a sor előtt előzhető meg. Ha a legelején m er az ember
bízni Istenben, és akár az egész közvéleménnyel szemben is igaznak
fogadja el m indazt, amit ő adott használati utasításként a nemiség-
hez, szexualitáshoz, szerelemhez, házassághoz. Ha feltételezi, hogy
jót akar vele Isten. Ő adta a képességet, készséget, adott tehát hoz-
zá világos használati utasítást is. Nem könnyű ezt betartani, néha
várni kell, lemondani, néha önm agunkkal szembeszegülni, de a cél
érdekében érdemes ezt vállalni. Csak ezzel előzhető meg az összes
többi. Úgy m arad a helyén, beágyazva szépen, harm onikusan egy
nagy összefüggésbe a szexualitás, és így jelent valóban élvezetet egy
életen át. A millió ellenpélda is csak ezt bizonyítja.
Nem paráználkodni tehát azt is jelenti, hogy vállaljuk a másikat
mindenestől, társak leszünk m indenben, és nemcsak a szexualitást
168
értjük kapcsolaton. Azt is, de aki kiszakítja az egészből, az meg-

fosztja önm agát sok egyébtől, és nem lesz soha igazán boldog.
3: Nagyon érdekes ebben a leírásban, hogy amíg Isten megfor-
málja az asszonyt, addig a férfi alszik. Vagyis nincs tevékeny része
az asszony létrehozásában. Készen kapja őt Istentől ajándékba. Ó,
de boldog az, aki így tudja elkérni m ár korán, idejében, és azután
így fogadja el Istentől kapott ajándékként a társát. Ó, de boldog
az, aki tudja, hogy nem ő kereste meg a párját, hanem elkérhet-
te, és m egkaphatta attól, aki m indkettőjüket ismeri. Egészen más-
képpen tudja elhordozni majd később, ha esetleg m int terhet kell
hordoznia.
De vajon honnan tudom, hogy ki az? Hogyan vezeti elém Isten?
Nem értem-e félre? Nem fogok-e rosszul választani? Nagyon izgal-
más és fontos kérdések ezek, amelyekre később még visszatérünk.
Most hadd m ondjak csak annyit, hogy aki komolyan kész Istentől
elfogadni a társát, azt ő átsegíti buktatókon, nehézségeken, vívódá-
sokon! Vele van még a bizonytalanságaiban is, és meg fogja őt aján-
dékozni. Aki pedig később m int házasember kezd el azon gondol-
kozni, hogy vajon Istentől kapták-e egymást, az gondolja meg, hogy
a házasság legmélyebb alapja a Szentírás szerint nem a szerelem,
még csak nem is a szeretet, nem a megszokás vagy efféle, hanem a
hit! Az a hit, hogy Isten valamiképpen ott van amögött, hogy kik
találkoztak egymással.
Többször említi a Biblia a házassággal kapcsolatban ezt: titok.
Olyan titok, amelyről nem is igen lehet többet m ondani. De sokan
átélik, hogy Isten ott van mögötte, még ha próbatétellé is válik a
másik. Ez a hit adhat erőt, hogy az ember ragaszkodjék ahhoz, akit
egyszer mégiscsak elfogadott. Istentől vagy nem Istentől, de társául
választotta. Ragaszkodjék hozzá akkor is, ha ez nehéz! Ragaszkodni
ahhoz kell, akitől valami m ódon el akarnak szakítani, ‫ ״‬...ragaszko-
dik feleségéhez” - ezt olvassuk itt. Senki ne töprengjen hát utólag
ezen!
A ‫״‬ne paráználkodj” azt jelenti, hogy ne te akard megkeresni a
másikat, ha még előtte vagy, hanem kérd el Istentől, fogadd el, és
169
vállald mindenestől! Ne dicsekedj vele, és ne panaszkodj m iatta, ha-

nem tanuld őt elhordozni!
4 )lsten az asszonyt úgy alkotja, hogy súlyosan, halálosan meg-
sebesíti a férfit, belőle vesz ki valam it, amiből lesz az asszony.
M indezt a férfi nem tudja. U tána Isten maga vezeti oda Évát
Á dám hoz, nem bízza a véletlenre, hogy m ajd csak találkoznak
az édenkertben. S am ikor meglátja Á dám Évát, akkor ő, aki az
egészről nem tu d o tt sem m it, hiszen átaludta az esem ényt, elkezd
lelkendezni, és ezt mondja: ‫״‬Ez m ost m ár csontom ból való csont,
testem ből való test. Asszonyember legyen a neve: m ert férfiem-
bérből vétetett.”
Héberül az, hogy férfi, így hangzik: is, az asszony így: issáh.
Ádám itt önfeledten felkiált, és egy nőnem ű képzőt tesz a maga
neve után. Ugyanolyan, m int én, csak nőnemű. Eddig csak a hiányt
érezte, m ost a másikban rádöbben arra, hogy ez hiányzott belőle,
így ketten most m ár leszünk egy egész. Vele leszek teljessé, vele tel-
jesedem ki, ez az én párom , kiegészítésem, az én issáh-m. Ő az én
igazi társam.
Számos fontos gondolat van ebben a rövid leírásban.
a) Először is az, hogy egyvalaki csak egy bizonyos m ásikkal lehet
igazán egésszé és teljes emberré. Nem felváltva, nem átmenetileg,
nem sorozatosan egészülhet ki az ember a másikkal. Igazi segítő-
társa csak egyvalaki lehet. Isten gondolata tehát m indenképpen a
monogám házasság, az egynejűség és egyférjűség. Nemcsak olyan
értelemben, hogy egyidejűleg ne legyen valakinek több felesége és
több férje, hanem úgy, hogy egymás után se. Ma leginkább ezt a
fajta poligámiát gyakoroljuk. Isten eredeti gondolatai szerint egyet-
lenegy az, akinél felkiálthat: ez az én issáh-m, ez az én társam!
Más kérdés, hogy némely helyen különböző gazdasági, társadal-
mi, katonai megfontolásokból - egyesek szerint - ki kellett alakul-
nia a többnejűségnek, többférjűségnek. Izraelben is nagyon ham ar
kialakult. Ez magával hozta a válás problémáját, am it vallásilag is,
jogilag is szabályozni kellett. M ár Mózesnél is találkozunk vele. Jé-
zus idejében a farizeusok erre a mózesi rendelkezésre hivatkoznak,
170
és Jézus ott utal vissza Isten eredeti gondolatára. Azt mondja, nem
az a kérdés, hogy m it tartalm azzon egy válólevél, hanem az, hogy
gonosz a szívetek, és nem tudtok m egm aradni egyvalaki mellett.
Mózes a ti szívetek keménysége m iatt volt kénytelen ilyen szükség-
megoldásokat alkalmazni. De nem így volt kezdetben. Eleinte az az
egy Ádám arra a bizonyos egy Évára m ondta csak: ez az én társam,
ez az én párom .
b. Amíg azt az egyet meg nem találja, m űködik, szinte tombol
benne egy szenvedélyes vágy, hogy megkeresse. Ez az eredete a sze-
xualitásnak, s kulturált megjelenésének, az erosz-nak, erotikának.
Ez nem rossz dolog, nem bűn önmagában, nem szégyellnivaló, hi-
szén Isten teremtette az emberbe, hogy megkönnyítse, megszépít-
se az egymásra találást és az együttm aradást. Az más kérdés, hogy
bűnné lett és bűnné lehet, meglátjuk majd, miért.
c/Benne van ebben a leírásban az is, hogy ez az egymásra találás
végleges és teljes közösséget jelent, ‫ ״‬./.lesznek egy testté.” Nem va-
lamiféle fizikai úton történik ez, m int például a keverék esetében,
amit újra szét lehet választani. A vízben feloldott cukrot, ha a víz
elpárolog, visszanyerjük. Egy vegyületet is szét lehet bontani újra
elemeire. De itt olyan biológiai egység jön létre, amelyet nem le-
hét m ár úgy visszaállítani, ahogy volt. Ha veszek egy oltógallyat, és
egy pontosan lemetszett ághoz odaillesztem, majd összekötözöm,
az egy fél év múlva m ár egy egész. Abban azonos nedv kering, és
ugyanúgy szétszedni m ár nem lehet. Legfeljebb eltörni. Házasságot
is lehet törni, de a házasság előtti állapotot visszaállítani többé nem
lehet. A házasságon belül is olyan titokzatos közösség jön létre, me-
lyet nem lehet m ár elemeire bontani, különválasztani később. Meg-
tört emberként köthetünk csak új házasságot. Erről sokszor elfeled-
kezünk, és nagyon könnyelműen gondolkozunk róla. Pedig Isten
eredeti gondolata a házasság felbonthatatlansága volt, mivelhogy az
egységet képez (Mt 19,3-9).
d. Az is nyilvánvaló, hogy a szexualitás helye a házasságban van.
Egyébként úgy óvatosan fogalmazva egyre több házasságlélektani
m unka pengeti azt a húrt, hogy nem csupán a gyermek számára a
171
legvédettebb közeg, hanem éppen a szexualitás szabad megélésére

is a m onogám házasság keretei a legalkalmasabbak.
Nem szabad kikerülnünk azt sem, hogy m i lett Isten eredeti gon-
dolataiból, és ez milyen problémákat vet fel. Azonban mégis onnan
kell elindulnunk, ahonnan a dolog elindult, és ahhoz az Istenhez
kell visszamennünk, aki az egészet elindította.
Hol rom lott el? ,Ott, hogy ez az ösztön, ez a vágy, am it Isten bele-
oltott az emberbe, nem a célt szolgálta többé, hanem öncélúvá lett.
Nem a társához fűzte hozzá az embert, hogy ahhoz ragaszkodjék,
hanem általánossá vált. Többé nem a társához irányította az em-
bért, hanem általában a másik neműekhez. Kicsapott m edréből ez
a szép sodrású folyam, és árvízzé lett. Az árvíz pedig rombol. A te-
rem téstörténet szerint az ember esetében Isten nem egyszerűen hí-
m et és nőstényt teremtett. A leírásból az tű nik ki, hogy a férfi csak a
maga társára, issáh-jára nézve férfi, és a nő csak a maga ís-ére, társá-
ra nézve nő. Csak az élete m ásik felének lehet igazán fele-sége, nem
sokaknak, hol ennek, hol annak.
Az történt azonban - és ezt jelentette a bűn -, hogy a férfi abszt-
rak t m ódon vált hím m é, akárkinek a szám ára, s dicsőségnek azt
tekintette, hogy ő hím , nem pedig azt, hogy ő ‫ ״‬is”, vagyis társa
valakinek, tám asza, védelmezője egy egész életre. Paráználkodni
azt jelenti, hogy úgy általában férfi és nő valaki, és nem csak a tár-
sának tartogatja férfiasságának és nőiességének értékeit. Nem csak
'neki, és nem m aradéktalanul adja, hanem földarabolja, és hol ide,
'hol oda tékozolja el azt. A kár úgy, hogy ‫ ״‬az ő szívében paráznái-
kodik”, ahogy Jézus m ondja a hegyi beszédben, akár úgy, hogy
ténylegesen házasságtörő lesz. A férfi egymás után sok nővel is
összeállhatott, a nőnek azonban ezt soha nem engedte meg. Háre-
m űk csak férfiaknak volt, válólevelet a feleségének Izraelben csak
férfi adhatott. Persze, hogy fellázadt a női társadalom , s m a m ár
világszerte kivívták, hogy ugyanolyan gátlástalanul és személyié-
lenül, csak m int nőstény viszonyuljanak a m ásikhoz. Nem m int
társ ahhoz a bizonyos társhoz. Lassan m ár nem lehet tudni, ki ki-
nek a felesége, férje.
172
S mivel jár ez? Azzal, hogy az ember egyre keserűbben éli át az

egyedüllétét. M ert az ilyen házasságban bizony egyedül van. Egye-
dűl van ölelés közben, és utána még inkább. Egyedül van az. el-
romlott vagy megszakadt házassága után. És ez az egyedüllét sok-
kai szörnyűbb, m int amit előtte érzett, hogy nem jó egyedül lenni.
(Nem beszélve ennek a m egzavarodott állapotnak sokféle tragikus
egészségi és szociális következményéről.)__
5. M iért következett be mindez? Azért, m ert valahol nagyobb
mélységben történt egy törés. O tt reccsent valami, a többi csak en-
nek következményeképpen om lott össze. M ert Isten az em bert úgy
teremtette, hogy legyen Istene, akivel m eghitt szövetséges kapcso-
latban álljon, akivel értik egymást, megbeszélik a dolgokat. Ez a
szövetség szakadt meg. Az Isten nélkül m aradt ember egyedül van,
m ert szembefordult Teremtőjével. Ezt nevezi a Biblia bűnesetnek.
Ennek az egyenes következménye, hogy az összes többi kapcsolata
is megzavarodott. Hiszen az Ószövetség tanítása szerint a házas-
ságban csak tükröződik Istennek az ő népével való kapcsolata. Ez a
tökéletes modell. Ha a tükörkép valahol elromlik, meg lehet nézni
a m intát, és m indjárt korrigálható a hiba. Nos, a modell elveszett,
nincs mihez viszonyítanunk. Káosz lett úrrá ezen a téren is.
6. Hogyan lehetne rajta segíteni? Nemcsak a Biblia elején van er-
ről szó, hanem a végén is. Pál apostol az Efezusi levélben ír a férfi, és ‫ן‬
a nő egymáshoz való viszonyáról, nagyon gyakorlati és fontos elvi
megállapításokat téve. A nnyira szemléletes a szöveg, hogy az em-
bér szinte maga előtt látja, ahogyan egyszer csak a hom lokára csap
és ezt mondja: itt valami többről van szó, nem tudjuk ezt önmagá-
bán szabályozni és helyrehozni. Kellene egy modell, de az összetört.
És akkor rájön arra, hogy van egy újabb. Elkezd Krisztusról és az
egyházról írni. Világos párhuzam ot von, és azt mondja, hogy ez az
új modell: ahogyan Krisztus szereti az övéit, a benne hívőket, úgy
kell a férfinek szeretnie a feleségét. Ahogyan az egyház ragaszkodik
Urához, úgy ragaszkodjék a feleség a férjéhez.
Megvan az új modell, és Jézus Krisztus képessé is tesz arra, hogy
ehhez igazítsuk a m agunk kapcsolatát. Ismét a helyére kerülhet a
173
szexualitás, az egymáshoz való viszony, a család sokféle problémá-

ja - ha m i a helyünkre kerülünk. Jézus Krisztusban Isten jött utá-
nunk, hogy az általunk felrúgott szövetséget helyreállítsa. Krisztus-
bán újra békejobbot nyújtott. Készen áll arra, hogy rehabilitáljon
és visszahelyezzen eredeti állapotunkba, a fiúság állapotába. Nem
kell messziről, sunyin nézni és találgatni, hogy vajon ellenségem-e
az Isten, vagy szám íthatok rá. Odam ehetek hozzá és m ondhatom:
Atyám! Ő újra megajándékoz mindazzal, amit eltékozoltunk. Egy
új teremtés kezdődött el Krisztusban, ‫ ״‬...ha valaki Krisztusban van,
új teremtés az: a régi elmúlt, és ímé: új jött létre” - ujjong az apostol
a 2. Korinthusi levél 5. fejezetének 17. versében.
Ez azt jelenti, hogy aki hittel elfogadja, amit Jézus kínál neki: őt
magát, az ő váltsághalálának érdemét, az ő feltám adásának erejét és
bűneinek bocsánatát, annak az életében sorra rendbe jönnek, újra
helyükre kerülnek a dolgok. Akkor éli át, hogy nem valam i szigorú,
m egtarthatatlan parancs, hanem nagy lehetőség, természetes dolog
az, hogy nem paráználkodik. De m iért is tenné, am ikor az Űr adott
neki társat? Sőt ezután még azt is el tudja fogadni, ha történetesen
nem adatik neki társ, és elfogadja azt a küldetését, amit így jobban
tud végezni. Sokkal magasabbról nézi ekkor m ár az ember a maga
életének nyomorúságait, kudarcait, hibáit, bűneit, tévedéseit, törés-
pontjait és lehetőségeit. Egészen más perspektívát kap Krisztus kö-
zeléből minden.
Most azt kérdezi tőlünk U runk - am ikor legtöbbünknek fáj va-
lahol ez a kérdés: elhisszük-e neki, hogy itt a gyógyulás? Ha ismét
közel kerülünk hozzá, közelebb fogunk kerülni azokhoz is, akik-
tői valam i m iatt eltávolodtunk. Másként fogjuk őket elviselni, ha
terhet jelentenek, másként fogjuk hordozni elvesztésüket, egészen
másként fog jelentkezni a magány, és másként keressük annak meg-
oldását; könnyű lesz ragaszkodni a másikhoz, és könnyű lesz érte
elhagyni sok m indent. M ert nem m agunkat szeretjük többé, hanem
felszabadulunk arra, hogy egymást szeressük.
Ha megnézzük a Szentírásban írottakat az Egyház és Jézus kap-
csolatáról, akkor abban egészen különös analógiát fedezhetünk fel.
174
Jézus sem akar egyedül m aradni, menyasszonya az Egyház, vagyis

a Biblia nyelvén a benne hívők. Úgy született az egyház is, hogy Jé-
zus halálosan megsebesíttetett. Az ő sebeiből jött létre az Egyház,
vagyis azért hihetünk őbenne, m ert ő meghalt értünk. Ő szereti
és védi az övéit. Egyszer pedig a menyegző ideje is elérkezik, ami-
kor teljesen eggyé leszünk. Krisztus és Egyháza egy egész. Ő a Fő,
az Egyház Krisztus teste, m i az ő tagjai vagyunk. Az Egyház sem
szégyelli előtte a szeplőit. Vágyakozik utána, m ár m ost átéli a vele
való közösséget az úrvacsorában, az igei közösségben, az imádság
csendjében, és tudja, hogy egyszer majd a menyegző ideje is eljön.
Ezért nem vagyunk egyedül. Ezért lehetünk bizonyosak a beteljese-
désben. Ez segítsen, bátorítson és biztasson m indenkit, akármilyen
nyomorúságba került az egyedülléte vagy a házassága miatt.
Az evangélium így hangzik: ő kész m inket a helyünkre tenni, és
helyrehozni azt, amit elrontottunk.
A z Egyháznak a Jézus a fundámentoma,

A szent Igére épült fel lelki temploma.
Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt,
Megváltva drága vérén a váltságban hívőtA*
* Magyar református énekeskönyv, 1996.421. ének. írta: Sámuel J. Stone, Vargha

Gyuláné fordítása.
175
15 >. H á z a s s á g t ö r é s a h ázasság ban
A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál,

am elyet az Úristen alkotott. E zt kérdezte az asszonytól:
Csakugyan a zt m ondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról
sem ehettek? A z asszony így felelt a kígyónak: A kert fá in a k
gyümölcséből ehetünk, csak annak a fá n a k a gyümölcséről,
amely a kert közepén van, m ondta Isten: Nem ehettek
abból, ne is érintsétek, m ert meghaltok. De a kígyó ezt
m ondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! H anem jól
tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és
olyanok lesztek, m in t az Isten: tudni fogjátok, m i a jó, és
m i a rossz. A z asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról
áfáról, m ert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa ,
m ert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, m ajd
adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt
m indkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért
fügefaleveleket fű z te k össze, és ágyékkötőket készítettek
m aguknak. A m ikor azonban meghallották az Úristen
hangját, am int szellős alkonyaikor járt-kelt a kertben,
elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől
a kert fá i között.
(!Mózes 3,1-8)
L áttuk Isten igéjéből, hogy a házasság nem em beri társulás csu-

pán, hanem Isten alkotása. Ügy form álta Isten az em bert, hogy
férfivá és nővé terem tette, akik m indketten szenvedélyesen vá-
gyakoznak a m ásik után. Ez a vágy akkor elégül ki, ha teljes kő-
zösségre ju tn ak egymással. Ezen belül fontos szerepet játszik a
szexualitás. Aki azonban innen kiragadja, az nem a helyén hasz-
nálja, vagyis helytelenül él, visszaél vele. Ettől óv m inket Isten a
hetedik igével, am ikor ezt mondja: ‫״‬Ne paráználkodj!” Ne légy
házasságtörő!
176
19. H Á Z A S S Á G T Ö R É S A H Á Z A S S Á G B A N
Isten ezzel a parancsolattal m integy biztat arra, hogy használjuk

a nemiséget, de a maga helyén tegyük ezt, ellenkező esetben feltét-
lenül megraboljuk vele partnerünket, és m inden ellenkező látszat
ellenére megszegényítjük önm agunkat is. A Szentírás azt tanítja,
hogy a szexualitás két ember egész életre szóló és teljes közösségé-
nek a része. Ezen belül nagyon fontos helye van, de ezen kívül, ön-
magában m indenképpen kárt okoz.
De vajon lehetséges-e a házasságon belül megszegni a hetedik
igét? Mi képesek vagyunk m indenre. Erre is. Nem is olyan nehéz.
M ert ez az életre szóló, teljes közösség nagyon összetett. Az Ige azt
tanítja, a gyakorlat pedig igazolja, hogy ha egyetlen fontos eleme hi-
ányzik a házasságnak, az m ár megtörik.
Melyek a házasság legfontosabb elemei? M inden polgári és egy-
házi esküben szerepel ez a két szó: szeretet és hűség. Nem egyszerű
fogalmak ezek, hiszen például a szeretetnek is rendkívül sok meg-
nyilatkozása van. Ha bármelyik alapvetően fontos része hiányzik,
akkor az m ár m egtört kapcsolat. Éppen ezért vegyük sorra azokat
a legfontosabb elemeket, melyek nélkül elképzelhetetlen egy férfi és
egy nő egész életre szóló teljes közössége! Egyúttal vizsgáljuk meg
Isten előtt, vajon nem vétettünk-e ez ellen az ige ellen, és nem szó-
rulunk-e az ő bűnbocsátó kegyelmére!
Néhány közism ert idegen szót sorolok, melyekkel a szeretetmeg-
nyilvánulásokat jelölni szoktuk. Haladjunk kívülről befelé!
1. A szexus, a szexualitás, a leplezetlen nemi vágy. Ez önm agában
az a nyers ösztönerő, amely az állatokban is megvan, és amely min-
dénáron ki akar elégülni. A szexusnak azért kell a partner, hogy az
őt kielégítse. Ilyenkor is elhangzik, hogy: ‫״‬szeretlek”, de tulajdon-
képpen ezt kellene m ondani: ‫״‬kívánlak”. Csak hát ezt nem merjük,
furcsa lenne, meg nem akarunk őszinték lenni még önm agunkhoz
sem. Pedig ezt kellene m ondani: ki akarok elégülni. Sőt, néha így
hangozhatna: nem is feltétlenül téged kívánlak, a nemiségedet kívá-
nőm. így fest a szexualitás a maga nyerseségében. Nem okvetlenül
a másik kell, az ő személyisége mindenestől, hanem csak egy férfi
vagy egy nő. U tána pedig nem is fontos már, hogy ki volt az illető.
177
, A Biblia nagyon nyíltan beszél ezekről a kérdésekről. Am ikor Pál

apostol a házasságról szól, ezt mondja: ‫״‬Ne fosszátok meg egymást
magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy sza-
baddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt...”
(lKor 7,5) Más helyen ezt olvassuk: ‫ ״‬Legyen megbecsült a házasság
m indenki előtt, és a házasélet legyen tiszta!” (Zsid 13,4) Megvan
ennek a szerepe és a maga helye. Nélküle a házasság alig nevezhető
házasságnak.
Ha tehát valaki megfosztja házastársát a szeretetmegnyilvánulás
e formájától, az is házasságtörés lehet. De ha valaki azt gondolná,
hogy csak ez jelenti két ember szövetségének a tartalm át, az éppúgy
házasságtörés, m ert ebben az esetben hiányzik a társ teljes vállalása.
2. A következő szeretetmegnyilvánulás! forma az erosz, az erő-
tika. Ez tulajdonképpen a társadalomképes szexus. A nyers szexus
ugyanis elviselhetetlen lenne a társadalomban: valahogy leplezet-
tebben, finom ítottan, szublimáltan kell megjelennie. Úgy viszont
bizonyos hajtóerővé válik. Ez az a feszültség, amely azonnal jelent-
kezik, mihelyt egy férfi és egy nő találkozik vagy - akár véletle-
nül - egymáshoz érnek. Ez az, ami m iatt azonnal játszani kezdenek
m indketten. Szerepelni kezdenek, és mutogatni, nem feltétlenül
m agukat, de műveltségüket, erejüket, figyelmességüket, szellemes-
ségüket. Elindul egyfajta játék, amely fontos rugója a társadalom-
nak, művészeteknek, tudom ánynak. A házasságban pedig egyene-
sen kötelező.‫ ׳‬Erosz nélkül a házasság rideg és alig elviselhető. Ez
táplálja a szexust is, és mélyíti a másfajta szeretetet is. De amennyire
fontos a házasságon belül, annyira kell m indenki m ást védeni tőle.
Veszedelmesen játszanak az emberek egymással az erosz területén.
Sok tragédia kezdődik ártatlannak tűnő erotikus jelzésekkel.
A ‫״‬ne paráználkodj” azt is jelenti, hogy ne kezdj játszani ezen a
nyelven a házasságon kívül. M ert erre mondja Jézus, hogy ‫ ״‬aki ki-
vánsággal tekint egy asszonyra, m ár paráznaságot követett el vele
szívében” (Mt 5,28).
/ ‫\־~־‬
3‫׳‬.' A legáltalánosabb szeretetforma a filia. Sokat beszélünk a illant-

rópiáról, vagyis az általános emberszeretetről. Talán pontosabb len
178
ne barátságnak fordítani. Azt jelenti, hogy kedvelem a másikat, na-

gyokat tudok vele beszélgetni. Különösebb érzelem nélkül, valaminő
szellemi rokonság alapján jó egymás társaságában lenni. De sok há-
zasságból hiányzik ez! Igaz, nem jellegzetesen szerelmi fogalom, de
nélkülözhetetlen eleme a házasságnak. A teljes közösségnek alapvető
alkotórésze, hogy érdekeljen a másik, és én is bizonyos legyek abban,
hogy őt is érdekli, ami velem van. Hányszor történik úgy, hogy m ár
el sem kezdi m ondani az ember a házastársának, úgysem figyel oda,
úgysem érdekli. A legjobb esetben is csupán valamilyen formális, kö-
zönyös reakció érkezik részéről. Milyen kevés házasságban van az,
hogy igazán csak egymással érdemes a dolgokat megbeszélni! Mi-
lyen kevés helyen érvényesül az a nemes értelemben vett szívó hatás,
hogy szinte kiszívják egymás gondolatait, hogy m inden napvilágra
kerüljön. Talán ő maga sem tudja, milyen jó ötletei, meglátásai van-
nak, mert eddig nem volt kinek elmondania. De nekem elmondja,
mert kérdezem, faggatom, érdekel, együtt folytatjuk a gondolkodást.
Egymás kölcsönös ihletése, intése, bírálata, segítése rendkívül fontos
eleme a házasságnak. Illyés Gyula írja a Hét vers-ben:
Kivel szeretet, szerelem, barátság,

harc s eszme összefűzött valaha:
úgy nézem én, mint házastárs a társát.
A szenvedély elmúlhat, de soha
nem az a jó perc, kettőnk birtoka:
közös kedvünk nem-testi gyermeke!
Vannak a házasságban ‫״‬nem testi gyermekek” is. Két szellem já-

tékának a gyümölcse. Az igazi házassághoz m indez hozzátartozik:
szerelem, szeretet, barátság, harc és eszme - ami összefűz.
A házastársaknak bajtársaknak is kell lenniük, hittestvéreknek
is, ez a többi elemet csak erősíti. A hetedik ige ebben az összefüggés-
ben azt jelenti, hogy házasságtörő lehet az is, aki ebben közömbös
a társával szemben. - De házasságtörés lehet az is, ha csak a filiára
építi fel valaki a házasságát, ha egy férfi és egy nő teljes kapcsolata
179
helyett csak a barátságot valósítják meg. Szállóigévé lett Karinthy

Frigyesnek ez a mondata: ‫״‬Lehetséges-e barátság férfi és nő között,
és ha igen, m iért nem?” Nem lehetséges. Előbb-utóbb az m ár nem
barátság, nem igazi barátság. A házasságot pedig semmiképpen
sem pótolhatja. Lehet, hogy az egyik barátnak kívánja a másikat,
de vajon a másik is csak barátot akar? Nem valami többre vágyik,
abszolút egészséges módon? S ha ettől megfosztom, szinte megkötő-
zöm. Ugyanaz az önzés van ennek a mélyén, m int m inden szexus-
nak: élvezni, birtokolni akarok egy barátot. Kell a barátság, ám ez
kevés egy teljes kapcsolathoz.
4. Itt m ár mélyebb rétegekbe jutunk. Negyedikként álljon itt egy
bibliai görög szó: agapé. A m ikor az Újszövetség Isten szeretetéről
beszél, m indig ezt a szót használja. A m ikor a hívő keresztény em-
bernek a másik iránti szeretetéről beszél, akkor is ezt olvassuk: aga-
pé. Ez is szeretet, de más az iránya. Az összes eddigi m agam felé
irányult. Én ki akarok elégülni, én vágyom a gyöngédségre, nekem
kell egy barát. Esetleg hajlandó vagyok cserébe én is ugyanazt meg-
adni, de mégis én vagyok a fontos. Az agapé a másikat célozza meg.
Őt akarja szeretni, mégpedig mindenestől. Nemcsak ezt vagy azt a
tulajdonságát, hanem őt magát.
Isten irántunk való szeretetében soha nincs megszorítás, hogy
ezt vagy azt szereti bennünk, vagy ebben és abban az esetben szeret
bennünket. Ő feltétel nélkül, m inket megelőzően és m indenestől
szeret. Úgy, ahogy az ének mondja: ‫״‬A m int vagyok, sok bűn alatt”*
- hogy azután ne m aradjak sok bűn alatt. Isten nem azt mond-
ja: szeretlek, ha megváltozol, hanem: szeretlek, hogy megváltozz.
Szükséged van a szeretetemre, ezért szeretlek m inden különösebb
ok nélkül. Mivel neked arra szükséged van, ez az egyetlen ok.
Az agapé szeretetre jellemző, hogy adni akar, ajándékozni. Nem
vár, nem vár el, és nem követel semmit. Ellenkezőleg, önm agát is
odaadja, áldozatot is szívesen hoz, bárm iről lemond a másikért,
‫ ״‬...úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 296. ének. írta: Charlotte Elliott, Var-
gha Tamás fordítása.
180
hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) És:
‫״‬Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem m indnyájunkért odaadta,
hogyne ajándékozna nekünk vele együtt m indent?” (Rám 8,32) Ez
tehát az agapé: adni, ajándékozni, feltétel nélkül, m indent a másik-
nak. Nem birtokolni és élvezni, hanem őt meggazdagítani és hol-
doggá tenni.
Szeretem a másikat. Miért? M ert ő a párom, m ert Istentől kap-
tam ajándékba. Ez elég ahhoz, hogy szeressem. Akkor is, ha nem
szeretetreméltó? Akkor is. Akkor is, ha ő m ár nem szeret engem,
vagy azt állítja, hogy nem szeret? Akkor is. Nem ettől függ az aga-
pé. Hanem mitől? Attól, hogy neki szüksége van rám , és én min-
dig azt adom neki, amire szüksége van. Ezért az erőszakos szeretet
sohasem agapé. M últkor sóhajtott fel valaki egyik rokonával kap-
csolatban: ‫״‬Csak ne szeretne m ár ennyire!” Az ilyen ember mindig
valami olyat akar adni, amire a m ásiknak nincs szüksége. Mégis el
akarja hitetni a világgal, hogy ő szereti. A szeretet képes m indig azt
adni, amire éppen szükség van, és tudja is azt adni, m ert gazdag,
van miből adnia.
Ez a szeretet azonban nem velünk született tulajdonság, adottság.
Nem jellemző az emberi nem re úgy általában, hanem csak Isten-
tői lehet elfogadni. Aki engedi, hogy szeresse őt Isten, az tud ebből
valamit m ásoknak továbbadni. De ekkor ez m ár felülről való sze-
retet lesz. ‫ ״‬...mert Isten szeretet.” (ljn 4,8) Isten = agapé. Ez János
definíciója.
í% A házasság nélkülözhetetlen összetevője a hűség is. Kevesen
gondolják, hogy ez is a szeretet egyik formája. A hűség olyan eltö-
kélt szeretet, amely ragaszkodik ahhoz, akivel egész életre szóló és
teljes közösségre lépett. Ez a döntés szabadítja fel az embert, hogy
m inden körülm ények között, vagy akár azok ellenére is szeresse a
másikat. Akkor is, ha az illető nem nyújt m ár neki szexuális örö-
möket, akkor is, ha m ár nincs erosz sem, és akkor is, ha m ár jó ba-
rátságról sem lehet szó például egy súlyos betegség m iatt. Nem függ
ezektől, szabad tőlük. Akkor is, ha a másik hűtlenné válik? Akkor
is! ‫ ״‬Ha hűtlenek vagyunk, ő hű m arad, m ert ő magát meg nem ta
181
g a d h a tja (2 T im 2,13) Csak az a m agatartás érdemli meg a ‫״‬hűség”

elnevezést, amelyik még ezt is vállalja.
Van a Bibliának egy egész könyve arról, hogyan m arad hű Isten
az ő hűtlen népéhez, melyet sokszor paráznának nevez, hiszen bál-
ványok után futkos. Egyik szolgája, Hóseás, a saját életével példázta,
hogyan kell hűségesnek m aradni a sokszorosan hűtlen feleséghez.
Hadd lásson a nép emberi vetületében is igazi hűséget! Itt adunk
igazat Pál apostolnak: ‫״‬Nagy titok ez...” (Ef 5,32) Akik ezekben a
mélységekben járatlanok, vagy nem is akarnak ide alászállni, azok
szám ára mindvégig érthetetlen m arad a házasság titka. Ők úgy há-
zasodnak, hogy nem tudják, m it cselekszenek.
Azt olvassuk tehát, hogy fontos a szexus, az erosz, a barátság, az
agapé és ez a fajta hűség egyaránt. Ráadásul m ind az öt egyszerre.
Nyilván hol ide, hol oda helyeződik át a hangsúly. A házasság elején
a szexus dominál, aztán kiderül, hogy nem ez a legfontosabb.
Olyan a házasság, m int egy fa: a levelei a szexus, az ágai az erosz,
a törzse a filia, a gyökerei az agapé, a hajszálgyökerei pedig a hűség.
Látszatra és a felszínen talán nem sokban különbözik egyik házas-
ság a másiktól, a hívőké a nem hívőkétől. De a láthatatlan régiók-
bán, különösen a gyökerekben óriási különbségek vannak. Mert:
‫״‬áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.
M ert olyan lesz, m int a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti
gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld m arad. Szá-
ráz esztendőben sincs gondja, szüntelenül term i gyümölcsét.” (Jer
17,7-8) A hajszálgyökereken át táplálkozik a fa, és a gyökérzet biz-
tosítja a stabilitását. A sok labilis házasság oka az, hogy nincs vagy
csak nagyon silány a gyökérzete. A felszín alatt szaladnak végig a
gyökerek, de ha azoknak nincs tartása, akkor nem viharálló a há-
zasság. Jézus mondta: ‫״‬Új parancsolatot adok nektek, hogy szeres-
sétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek
egymást!” (Jn 13,34) Vagyis ezzel azt mondja: mélyre eresszétek a
gyökereket! Csak a jó talajba lehet erős gyökeret ereszteni.
Az ilyen szövetség, az ilyen házasság aztán m indent kibír. Ugyan-
úgy jöhetnek viharok, és éppúgy megtépázzák, m int a többit, de vi
182
harálló lesz. Istenben, a vele való közösségben gyökerezik, azaz ben-

ne bízik. Az Újszövetségnek nincs külön szava a hitre és a hűségre.
Hűség és hit ugyanazt jelentik. Akkor leszek hűséges m inden kö-
rülmények között a páromhoz, ha erősen hiszek Istenben. így füg-
genek össze a dolgok. Akkor nem fogunk csodálkozni azon, am in
egyszer valaki nagyon elképedt: meglátogatta egyik m unkatársát,
s ott, annak otthonában derült ki, hogy évek óta bénán fekszik a
felesége, s tulajdonképpen a férfi vezeti az egész háztartást, ápolja
a beteget, és tart rendben m indent. Ki hitte volna erről a jókedvű,
kiváló szakemberről, hogy ilyen terhet hordoz? Am ikor búcsúzko-
dásnál a látogató óvatosan felvetette, hogy nem kellene-e valaki, aki
m indezt helyette végezhetné, hiszen előtte még ott az élet, akkor a
másik csodálkozva csak ennyit m ondott: ‫״‬De hiszen ő a feleségem!”
Itt fordul meg a dolog. Az elején megtetszett, megkívántam, le-
gyen ő a párom . S m ikor az lesz, az erőáramlás megfordul: mivel a
párom, hordozom, vállalom, sőt ha kell - elszenvedem. M ert sze-
retni néha azt is jelenti, hogy el kell egymást szenvedni szeretetben.
Ez pedig egyáltalán nem olyan borzasztó, ha Istenben gyökerezik
az élet. Enélkül m indenki csak m aga körül forogni képes: nekem
kell, én várom, te add meg - és így végül m agára m arad. Két em-
bér is m agára m aradhat. A bűneset után az volt az ember első él-
ménye, hogy milyen rossz egyedül. Pedig ketten voltak. De m iért
voltak egyedül? ‫ ״‬...meghallották az Úristen hangját, am int szellős
alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az
Úristen elől...” (lM óz 3,8) Ketten voltak, és mégis egyedül, m ert el-
bújtak Isten elől. Aki Isten elől elbújik, az a pokolba menekül, mert
az Isten nélküli állapot maga a pokol. Jézus Krisztus azt az öröm-
hírt hirdette, hogy az elrejtőző em ber előléphet, nem kell tartania
Istentől, hiszen Atyjával találja m agát szemben, és van szám ára bo-
csánat. Vissza lehet menni. Igaz, csak Jézus által: ‫ ״‬senki sem mehet
az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6) - mondja ő maga.
Meg vagyok győződve arról, hogy a házasság mindenféle vál-
ságának, szenvedésének, kínlódásának az a megoldása, am it Jézus
Krisztusban kapunk. Ő meg tudja m utatni a kiutat a leglehetetle
183
nebb helyzetekből, ma is, nekünk is. Emil Brunner - aki évtizede-

ken át az erkölcstan professzora volt egy svájci teológián - írja egyik
könyvében, hogy m inden házasság perm anens válságban van. Egy
másik teológus tanulm ányának címe: A tökéletlen házasság dicsé-
rete. Ezt válaszként írta egy könyvre, amely Hollandiában, a har-
m incas években jelent meg A tökéletes házasság címmel. Ez a ré-
gebbi írás arról szólt, hogy m iután m ár annyira járatosak vagyunk
a lélektan tudományában, ism erjük törvényszerűségeit, csak be kell
azokat tartanunk, és m inden házasság tökéletesen fog m űködni.
Brunner erre válaszolja: ‫ ״‬M inden házasság csak tökéletlen lehet,
mivelhogy két tökéletlen ember köti.”‘
De éppen m inket, ügyefogyott, tökéletlen, szeretetre képtelen
embereket váltott meg Jézus Krisztus, és m egtanít m inket egymást
szeretni. Nem a m ásikban is önm agunkat, m int a legtöbb édesanya
a gyermekét, nem is csak önm agunkat, am ire a szexus hajszolna
m inket, hanem a másikat, egymást, tiszta szívből és buzgón, m int
ahogyan Péter is írja levelében (lP t 1,22).
Ehhez kell Jézus Krisztus szeretete, ereje, ehhez kell kiszolgáltat-
nunk m agunkat neki, és akkor m egtanuljuk azt a két titkot, melyek
nélkül nem lehet boldog házasságban élni: egyrészt úgy szeretni
egymást, m int ahogyan ő szeretett m inket, másrészt megbocsátani
egymásnak naponta bárm it, mivelhogy m i is abból élünk, hogy ő
kész nekünk naponta újra megbocsátani a vétkeinket.*
* Emil Brunner: Das Gebot und die Ordnungen. Tübingen: J. C. B. Mohr, 1932.
184
2 0. JÉZUS ÉS A HETEDIK IGE
H allottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én

pedig a zt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy
asszonyra, m ár paráznaságot követett el vele szívében.
(Máté 5,27-28)
A hetedik parancsolatot tanulm ányozva feltétlenül meg kell

néznünk, m it m ondott Jézus erről az igéről. T udnunk kell, hogy
Jézus a hegyi beszédet - melyben erről is szól - a hozzá legköze-
lebb állókhoz intézte. A zoknak a tanítványoknak, a belső körnek
m ondta, akik hittek benne, és eszerint is akartak élni. Nem lehet
tehát egyetemesen kötelezővé tenni azt, am iről Jézus itt beszél.
Őnélküle ugyanis a hegyi beszédnek egyetlen szavát sem tudjuk
m egtartani. Éppen azok kényszerülnek oda m indig újra Jézushoz,
akik így akarnak élni, hogy tőle kapjanak erőt a tőle kapott pa-
rancsok teljesítéséhez. Pontosabban, ezek nem is parancsok m ár
a Krisztusban hívőknek, hiszen parancsra nem lehet szeretni az
ellenséget. M indazt, am it Jézustól itt hallunk, csak hálából lehet
megvalósítani. Ezért hangsúlyozom , hogy annak a belső körnek
m ondta, akik átélték m ár Jézus szabadítását a halálnak, a félelem-
nek és a bűnnek sokféle megkötözöttségéből, és ezért m indenre
készek őérte. A ki m ár akárhova elmegy az Úr Jézus után, aki-
nek sem m i sem drága, hogy neki odaadja - az tu d a hegyi beszéd
iránym utatása szerint élni. N em parancsra teszi már, hanem hálá-
ból, és ehhez kap felülről erőt is. Ez érvényes a ‫״‬Ne paráználkodj!”
igére is. H a valaki úgy érzi, hogy ez neki még nem, vagy m ár nem,
vagy m ost éppen nem problémája, az is figyeljen Jézus tanítására,
m ert a m ögötte m eghúzódó szemlélet az élet sok területén jelent-
hét segítséget!
Három fejezetben szeretném elm ondani, amit ennek az igének a
kapcsán m egértettem. Először is: m iért foglalkozik Jézus egyáltalán
a hetedik parancsolattal? Azután m it jelent az a m ondat, amellyel
185
kibővíti e parancsolat kétszavas tanácsát? Végül gyakorlati segítsé-

get kapunk bajba jutott házasságok megújítására.
1. M iért is foglalkozik Jézus a hegyi beszédben ezzel a kérdés-
sel? Azért, m ert az ő korában m ár egészen feledésbe m erült annak
eredeti jelentése. Annyiféle magyarázat, értelmezés, kimagyarázás
rakódott az ősi isteni igére, hogy alig voltak már, akik tudták, m it
jelent ez egyáltalán: ne légy házasságtörő!
Még ennél is előbbre kell m ennünk. Nem is csupán az a kérdés,
hogy Jézus m iért foglalkozik ezzel, hanem hogy a tízparancsolatba
m iért került be annak idején. Hiszen a teremtéskor Isten a helyére
tette ezt a dolgot. így olvassuk a teremtésről szóló bibliai hitvallás-
bán, am ikor az Úr m egteremtette az élővilágot, és abban először
az állatokat: ‫ ״‬Szaporodjatok, sokasodjatok...” (lM óz 1,22) Érdekes,
hogy később ugyanezt mondja az embernek is. Csupán annyi a kii-
lönbség, hogy a halak és m adarak esetében nem kellett utóbb resta-
urálni az isteni rendelkezést. Az ember szám ára viszont később ezt
kellett hozzáfűznie: ‫״‬Ne paráználkodj!” Azután még később Jézus-
nak is vissza kellett térnie a kérdésre, de ő m ár arra is utal, hogy a
szívében is paráználkodhat az ember.
Am it Isten a teremtés hajnalán m ondott, az volt az állatvilág szá-
m ára a rend, és abból semmilyen állat nem akart kilépni. Egyedül
az ember lépett ki, és így nagy rendetlenség tám adt. Az állatvilág
nemi élete sokkal rendezettebb, m int az ember szexuális élete. Ki-
lépett tehát az ember a rendből, és ezzel egy csomó bajt, gondot zú-
dított a saját nyakába, melyeket a mai napig sem tudott megoldani.
Ezért tér vissza Jézus erre a tém ára, ezért restaurálja az ősi, isteni
parancsot a hegyi beszédben.
Jézus korában is rendetlenség uralkodott ezen a téren, am it pró-
háltak egyrészt a jog eszközeivel megfékezni, másrészt törvényes!-
teni. Ez idő tájt m inden zsidó férfinek joga volt elválni a feleségétől
bárm i okból, például ha nem a szája íze szerint főzött, vagy m ár
nem volt kedvére való az asszony. Mindössze két megszorításnak
kellett eleget tennie: írásban közölnie, majd azt személyesen átad-
nia. Pontosan úgy, m int most: írásban kell benyújtani a válókere
186
2 0 . JÉ Z U S ÉS A H E T E D IK IG E
setet, és a tárgyaláson személyesen kell megjelenni. Kétezer észtén-

dő elteltével legfeljebb annyi a változás, hogy ma m ár az asszony is
kezdeményezheti a válást. Akkor is rendetlenség volt tehát, ezért
mondja Jézus a benne hívőknek, az övéinek, a tanítványi körnek:
Ne így legyen közöttetek! M ert ez az összekuszálódott kérdés is
rendbe jöhet, ha visszalépnek a rendbe, Isten rendjébe.
Jézus a hegyi beszédben a probléma gyökeréhez nyúl. Ez nem
egyszerűen csak jogi kérdés, melyben az szorul szabályozásra, ho-
gyan szóljon a fogalmazvány, és mikor, kinek, milyen értékű ille-
tékbélyeget kell vennie. Nem erről van szó! Hanem olyasmiről, ami
m inden ember teljes személyiségét érinti, ami a lélek legmélyéről ka-
var fel sok m indent, amibe m indenki belesápad és belesoványodik.
Ne akarjuk tehát elhitetni m agunkkal, hogy ez pusztán jogi vagy
egyházjogi kérdés! Ez az egész ember szívét érinti, és Jézus odáig is
nyúl le, am ikor azt állítja, hogy a szívben is lehet házasságtörést el-
követni. Ha ott mélyen nem házasságtörő valaki, akkor a jogi eljá-
rások nagy része is feleslegessé válik.
Jézus módszere az, hogy m indig a gyökerénél, radikálisan fogja
meg a problémát. Arra mutat rá, és ad aztán tanácsot, megoldást.
Azt jelenti ez, hogy akinek m ost éppen itt fáj, az legalább gondol-
kozzék el azon, am it Jézus mond: ne magát próbálja tisztázni, ha-
nem lássa be, hogy a szívét kell megtisztítani! Ne a jogairól beszél-
jen, hanem a szeretetet kérje el felülről ahhoz, hogy bírja, és hogy
megújulhasson a házassága! Ne az eseteket sorolja és próbálja ma-
gyarázni vagy ködösíteni, hanem térjen meg!
Úgy tűnhet, hogy ezek nem összetartozó dolgok. Hiszen a házas-
sággal és a házasságtöréssel kapcsolatban annyi fájó, nehéz, kényes
és nyomasztó kérdése van m a m indenkinek! Mégis valamennyire
ez Jézus válasza: térj meg! M indennek más lesz azután a súlya, sor-
rendisége, és bárm i rendeződhet - de csak így! M ert az újjászületett
ember többé nem maga erőlködik, hogy Isten rendjét m egtartsa,
hanem új természete, a hit által benne élő Krisztus teszi őt képessé
arra, hogy örömm el teljesítse Isten akaratát. A m ásik nemm el kap-
csolatos kérdésekben is.
187
Vegyük tehát nagyon komolyan - még ha úgy is m ondjuk, m int

a bibliai apa: ‫״‬Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24) -, hogy
a házassági és szerelmi élet mindenfajta rendetlensége és zavara
rendbe jöhet! De csak úgy, ha kész az ember megtérni! A kár ő tört
ki a maga házasságából, akár oda tört be valaki, akár ő tö rt be a má-
séba, vagy a párja tört ki otthonról és hagyta őt magára; akár csak a
szívében lett házasságtörő, bár láthatólag nem történt semmi, akár
csak úgy töri meg a házasságát, hogy nem másra tekint gonosz ki-
vánsággal, de a maga társára m ár rá sem tud nézni - Jézus m inden-
képpen megtérésre hív, és ezt a lehetőséget kínálja: m egújulhat a
beteg és feltámadhat a halott házasság!
Jézus belehalt abba, hogy a m i házasságunk boldog lehessen, vagy
újra boldog legyen, hogy m egtanuljuk igazán szeretni egymást, és
m egtanuljunk megbocsátani.
Mi is tudjuk szabályozni így-úgy a dolgokat, nekirugaszkodunk,
majd a sok hiábavaló próbálkozás után lem ondunk a további újra-
kezdésekről. De Jézus újjá tudja teremteni még a házasságot is!
Gyülekezetünk épületei negyvenévesek, és egyre több m inden
rom lik el. Néhány fűtőtest is elkezdett folyni a közelmúltban, és
am ikor a mesterrel dolgozgattunk, megszólalt: ‫״‬Tudja, m i tartja
össze ezeket? M ár csak a vízkő meg a festék!” Az jutott eszembe: de
sok házasság lesz ilyenné! Vas m ár nincs benne, megette a rozsda,
csak vízkő van meg festék. Vízkő, am i évtizedek óta lerakodott be-
lülről: a sok megszokás, beidegződés, egy csomó olyan összeszövő-
döttség, ami m iatt mégis együtt kell m aradni; meg a festék, amivel
be lehet m ázolni kívülről az egészet, hogy legalább szépen mutas-
són. M ert m it szólnának hozzá, ha m egtudnák, milyen is az valójá-
bán! De tartása m ár nincs. Erre aztán lehet m indig újabb festékré-
teget rakni, ameddig bírja, vastagodik a vízkő is, de ki tudja, m ikor
roppan össze az egész. Jézus nem bemázolni akar semmit, hanem
újjáteremteni. ‫״‬Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek...” (Ez
36,26) Új lelkülettel, új emberként, új életet lehet élni! Ide azonban
csak ő tud elsegíteni bennünket! Erre hív most, hogy legyen any-
nyi alázat és bátorság bennünk, legyen annyi hitünk, hogy legalább
188
kipróbáljuk: vajon igazat mond-e. Ha egymás előtt nem is sikerült

még, de őelőtte alázzuk meg magunkat! Legalább neki m erjünk el-
m ondani egy olyan bűnbánó imádságot, m int Dávidé volt, aztán
pedig engedjük, hogy megszabadítson és megtisztítson minket!
2. M it jelent Jézus magyarázata a hetedik parancsolatról a hegyi
beszédben? ‫ ״‬Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj!
Én pedig azt m ondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszony-
ra, m ár paráznaságot követett el vele szívében.” (Mt 5,27-28)
Jézus itt is, m int a ‫״‬Ne ölj!” parancsolatnál, nemcsak a házas-
ságtörés tettét, de annak m ár a gondolatát is bűnnek tekinti. Ne
feledjük: a tanítványokról van szó! Náluk magasabb a mérce, de
nagyobb a segítség is. A Jézus korabeli farizeusok egy csoportját
az jellemezte, hogy lesütött szemmel jártak az utcán a házasságtö-
réstől való félelmükben, hogy ne is tudjanak asszonyra tekinteni.
Ugyanakkor azonban a nőt megvetették, kihasználták, sokfélekép-
pen kizsákmányolták. Jézusról tudjuk, hogy egészen szabadon és
fesztelenül érintkezett nőkkel, és áradt belőle a tisztaság. Ő arról
beszél a hegyi beszédben is, hogy nem az teszi tisztátalanná az em-
bért, ami kívülről bejön, hanem am i belülről kisugárzik. ‫״‬M ert a
szívből szárm aznak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasság-
törések, paráznaságok, lopások, ham is tanúskodások és az istenká-
romlások.” (Mt 15,19) Ami belülről kisugárzik, az tesz tisztává vagy
tisztátalanná. Az még nem házasságtörés, ha valaki ránéz egy asz-
szonyra, csak ha kívánsággal néz rá, m int eszközre, m intha az övé
lenne, holott nem az. Jézus a baj gyökerére teszi az ujját, mondván:
itt még meg lehet fogni, meg lehet állítani a dolgot. Az ellen ugyan-
is senki nem tud védekezni, hogy gonosz gondolatai tám adjanak,
hiszen gonosz a szívünk. De az ellen m ár védekezhetünk, hogy a
gonosz gondolatokból gonosz tettek szülessenek. M inden tett mö-
gött ott van egy gondolat, és m inden gondolat m ögött egy érzés. Az
érzést nyakon lehet csípni. Jézus erre az éberségre biztat bennünket.
Ha valaki tisztán akar élni az ő m értéke szerint, az legyen elkészül-
ve arra, hogy még több tám adás éri, de lesz ereje nyakon csípni a
kísértést a saját szívében.
189
M it jelent ez? Ism erjük talán, hogyan bukott el Dávid, az istenié-

lő király, am ikor az ablakból meglátta a fürdőző Betsabét, és meg-
kívánta. Azután gyilkosság lett belőle, többszörös házasságtörés,
sok nyomorúság. Ha Dávid behúzta volna a függönyt, m indezt el-
kerülhette volna. Ha Dávid ott akkor ezt m ondta volna: ‫״‬Jaj, de két-
ségbeejtően mocskos a szívem! Hiszen nekem is van feleségem, az
az asszony is m ásnak a felesége, s a férje most értem is harcol a csa-
tatéren, micsoda aljas gondolatok jutnak eszembe! Istenem, légy se-
gítségiil nekem!” - Ez a kiáltás imádsággá válik, amely Isten közeié-
be visz, ő pedig talajt ad a lábunk alá, és nem süllyedünk bele a bűn
mocsarába. De ehhez így kell felkiáltani.
Persze hogy tám adnak gonosz gondolatok az ember szívében, de
m enthetetlenné mégis csak akkor válik, ha ezeket táplálja, m egtűri
vagy játszik velük. Jézus egészen eddig megy. Nem feltétlenül csak
az a házasságtörés, ha az embernek m ár viszonya van egy nővel,
hanem a szív mélyén is történhet az, de ő ott is meg tud tisztítani és
meg tud erősíteni, még a kívánságot is ki tudja venni a szívünkből.
Itt aztán méltán m ondhatjuk: Lám, ilyenek a férfiak, Jézus is meg-
erősíti ezt! De valóban csak a férfiakról van szó? Ne legyünk nai-
vak! M ert felmerül a kérdés: m iért éppen ott kellett fürödnie Betsa-
bénák? Pontosan ott, ahova a királyi palota ablakából lehetett látni!
Tudjuk m i azt kölcsönösen, hogy mitől forr fel a m ásik vére, és azt
nagyon okosan és ügyesen ki is használjuk. Betsabé együtt vétke-
zett Dáviddal, együtt kellett az ítéletet is elszenvedniük. Senki sem
érezheti felmentve magát. A m ikor Isten a szívünkre teszi az ujját,
m indnyájan csak ezt m ondhatjuk: ó, én bűnöm , ó, én nagy bűnöm!
Jézus tehát lehántja itt az igéről a törvényt, és kijelenti, hogy ez
nem jogi kérdés, hanem a szív kérdése. Mi van a szívünkben? Mi
van ott, ahonnan kiindul m inden szerelem, ez a csodálatosan szép
emberi érzés, és ahonnan kiindul m inden szerelem halála is? Mi
van ott? Ő új szívet kínál nekünk!
Lehet tehát a szívben is házasságot törni, nem azzal, hogy ráné-
zek a m ásikra, hanem ahogyan ránézek, és am ikor ezen rajtaka-
pom magam, akkor nem is tiltakozom, nem m enekülök újra vissza
190
2 0 . JÉ Z U S ÉS A H E T E D IK IGE
Istenhez. M indnyájunk szüntelen imádsága lehet ez: ‫״‬Tiszta szívet

teremts bennem, Istenem...” (Zsolt 51,12)
3. Vegyünk most sorra néhány olyan bibliai verset, amelyekre
ráállhatunk, és amelyek megerősíthetik, rendbe hozhatják, gyó-
gyíthatják házasságunkat! Olyan ez a négy ige, m int egy asztal
négy lába. Ha valamelyik hiányzik, ott feltétlenül billen és borul a
házasság.
a. Az első igét Jézus mondja: ‫״‬Új parancsolatot adok nektek,
hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is
úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ez a házasságra is érvényes.
Ez parancs. Am i magától megy, azt nem kell megparancsolni. De
ez nem megy magától. Legalábbis nem mindig. És ha éppen nem
megy, akkor Jézus azt az új parancsolatot adja, hogy egymást sze-
ressük a házasságban is. M égpedig úgy, ahogyan ő szeretett m in-
két. A tanítványoknak mondja ezt, tehát sohasem felelhetjük: m ár
nem szeretetreméltó, ezért nem tudom szeretni. Őelőtte nem je-
lenthetjük ki, hogy m ár nem szeretjük egymást. Ez általában nem
is igaz, am ire azok is rájönnek, akik az ellenkezőjét állítják. M ert
Jézus válasza ez: akkor most tessék parancsra szeretni! Az én ked-
vemért szeressétek egymást, az én segítségemmel tanuljátok meg
egymást szeretni!
b. ‫״‬...változzatok meg értelmetek megújulásával...” (Róm 12,2)
Vagyis: legyetek készek m indig változni! Isten gyermekének ez
nem újság! M indennap m egtörténik velünk, hiszen Isten m inden-
nap beleszól igéje által az életünkbe, és mi ezáltal is hozzá igazod-
hatunk. Ez a házasságra nézve is aranyszabály. Aki azt mondja: én
m ár csak ilyen vagyok - és ebben m indig benne van az is, hogy én
m ár nem akarok változni az szükségképpen boldogtalanná teszi
a párját. De aki kész változni - m ár csak azért is, m ert ezt mondja
az Űr -, az lelkileg fiatal m arad, és annak megújulhat a házassága.
Sokszor egyszerű dolgokról van ám szó: hát ha annyira nem bírja
az a másik ezt vagy azt, akkor ne tegyük! Ha pedig annyira szeret-
né, hogy ezt meg azt úgy tegyük, hát próbáljuk meg! A nnyira nehe-
zünkre esik? - Változzatok meg!
191
c. ‫ ״‬Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott

m inket az Isten dicsőségére!” (Róm 15,7) Ez azt jelenti, hogy fogadd
el a másikat akkor is, ha esetleg ilyen m arad mindvégig! Ilyen volt,
am ikor megismerted, őbelé lettél szerelmes, vele kötötted össze az
életedet, és most fel vagy háborodva, hogy ő ilyen. Lehet, hogy vál-
tozik még, de annál könnyebben fog változni, minél inkább elfoga-
dód így. De fogadd be egészen, am int Krisztus befogadott minket!
M egint ő a mérték! Hogy fogadott be minket? Úgy, ahogy talál-
koztunk vele: ‫״‬A m int vagyok, sok bűn alatt...’” Feltétel nélkül, ma-
radéktalanul, nagy szeretettel. Éppen az változtat meg bennünket,
am ikor rácsodálkozunk, hogy így is kellünk neki! Fogadjátok be
egymást! Ha öt-tíz-húsz-harm inc évig nem tettétek is, fogadjátok
be végre egymást, am int Krisztus is befogadott m inket az Isten
dicsőségére!
d. ‫״‬Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha va-
lakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott
nektek, úgy tegyetek ti is!” (Kol 3,13) Ismét Krisztus a mérték! A
tanítványok szám ára nem is lehet más. Elviselvén, elszenvedvén
egymást és kölcsönösen megbocsátva, ha valami panaszotok van
egymás ellen. Lehet panaszotok, panaszoljátok is el, de utána bo-
csássatok meg kölcsönösen a másiknak! Nem könnyű ám ez! Elfe-
lejteni meg olykor nem is lehet. O tt m arad a begyógyult seb helye.
A sebhely, a forradás egy-egy házasságon néha egész életen át meg-
m arad. De mégsem vérzik, és nem is kell m utogatni szüntelenül.
Hanem engedem, hogy begyógyuljon: megbocsátok. Miért? Azért,
m ert tudok arról, hogy valaki ennél sokkal súlyosabb sebeket szén-
vedett el értem, és én az ő sebeivel gyógyultam meg. Tudom: ‫״‬Ő
bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen...” (Ézs 53,5) Az ő se-
bei árán meggyógyulhat sok-sok vérző és m ár-m ár elvérző házas-
ság is, hiszen ő m inden házasság békességéért a büntetést elszen-
vedte, az árat megfizette.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 296. ének. Irta: Charlotte Elliott, Var-
gha Tamás fordítása.
192
Keveset beszélnek és írnak a jó házasságokról - például filmen

sincsen jó művészi feldolgozása. Pedig vannak kiegyensúlyozott,
békés, boldog házasságok, ahol hogy, hogy nem, a házastársak egy-
mást szeretik, egymásért szívesen hoznak áldozatot; ahol éppúgy
vannak nehézségek, feszültségek, viharok, gondok, de ezek megöl-
dását mégis együtt keresik, a harcokat pedig együtt harcolják meg.
S arról is keveset beszélünk, hogy vannak, akik egyedül élnek,
mégis boldogok, elégedettek, kiegyensúlyozottak és tiszta életűek. A
tanítványok között különösen vannak ilyenek. Aki odafigyel arra,
am it Jézus nyújt nekünk segítségképpen az élethez, hogy ne tegyük
tönkre egymást és m agunkat, az kap erőt, és átéli Isten szabadítását.
Azt kérdezi m ost tőlünk Jézus Krisztus: készek vagyunk-e meg-
bánni, am it vétettünk a másik ellen, a házasságunk ellen, és készek
vagyunk-e megbocsátani, amit a társunk vétett ellenünk? Számo-
lunk-e azzal, hogy mi is részesei lehettünk még az ő vétkének is?
Ketten vétünk mindig. El tudjuk-e fogadni az ő bocsánatát, amit
most felkínál, bízva abban, hogy csakugyan úgy van, ahogyan az
ének* mondja:
Szent véreddel minket te megváltál,

Bűneinkből szépen kitisztítál,
Szentlélekkel megvilágosítál,
És Atyádnak kedvébe juttattál.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 379. ének. írta: Batizi András.
193
21. JÉZUS A VÁLÁSRÓL
Ekkor farizeusok m entek oda hozzá, hogy kísértsék, és

megkérdezték tőle: ‫ ״‬Szabad-e az embernek bármilyen
okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: ‫ ״‬Nem
olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé
teremtette őket?” M ajd így folytatta: ‫ ״‬Ezért hagyja el a férfi
apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten
egy testté. Úgyhogy m ár nem két test, hanem egy. A m it
tehát az Isten egybekötött, ember a zt el ne válassza!” Erre
a zt m ondták neki: ‫ ״‬A kko r m iért rendelte el Mózes, hogy
aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?”Jézus így
válaszolt nekik: ‫ ״‬M ózes szívetek keménysége m iatt engedte
meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva
nem így volt. M ondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét
- a paráznaság esetét kivéve és m ást vesz feleségül,
az házasságtörő.”
(Máté 1 9 ,3 9 ‫) ־‬
Vizsgáljuk tovább, m it m ond Jézus a hetedik parancsolatról,

m ert szám unkra ez a m érvadó és a legfontosabb! Fenti igénk alap-
ján három sajátosan jézusi gondolatot szeretnék kiemelni.
1. Jézus m itológiátlanította a nemiséget és a házasságot. Azért
volt erre szükség, m ert az ember mitologizálta azt. M it jelent ez?
Isten teremtői gondolatában megvolt a helye a nemiségnek. Ám a
bűneset nagy robbanása azt is kidobta a helyéről, és azóta vagy na-
gyobb, vagy kisebb jelentőséget tulajdonítunk neki, m int ami meg-
illeti. M indig voltak és ma is vannak olyan törekvések, amelyek az
emberi lét célját az örömök és az élvezetek halm ozásában látják, és
ezek között is legtöbbre az érzéki gyönyört becsülik.
Az így vélekedők a nemiséget az érdeklődés középpontjába állít-
ják, bálványozzák, istenítik. Ugyanakkor egy ezzel ellentétes nézet
éppen a testet, a testiséget, az érzékiséget látja m inden baj forrásá
194
21. JÉ Z U S A V Á L Á S R Ó L
nak. Azt tanácsolja, hogy lehetőleg szabaduljunk meg tőle, és űzzük

ki - mint egy ördögöt - a szívünkből. Ennek útja az aszkézis. Az
egyik tábor isteníti tehát a nemiséget, a másik démonizálja, s ezzel
m indkettő hamis mítoszt von köré. A végén m ár sok ember nem is
tudja, hogy most szabad vagy tilos, jó vagy rossz, illő vagy szégyellni
való dolog ez.
Jézus véleménye szerint egyik sem. Nem kell a nemiséget sem
isteníteni, sem démonizálni. Nem ez m inden öröm nek a teteje, de
nem is m inden bajnak a forrása. Önm agában nem rossz és nem jó.
Istentől kapott lehetőség, mellyel lehet jól és lehet rosszul élni. Aján-
dék és feladat egyaránt. M int m inden Istentől kapott ajándékkal,
felszabadult örömmel élhetünk vele. De ha valóban Isten gyermekei
vagyunk, akkor az őelőtte való felelősség, és a másik iránti szeretet
jegyében fogjuk ezt tenni. A nemiség önm agában nem ad senkinek
boldogságot, de ha Isten rendelése szerint élünk vele, öröm öt szerez.
De önm agában be sem szennyezheti az embert. Ellenkezőleg, a bű-
nős ember szennyezheti be Istennek ezt az ajándékát is. Jézus tehát
megfosztotta trónjától, de egyúttal rehabilitálta is a nemiséget. A
helyére tette. Nem kell köré ham is mítoszt fonni!
Ugyanez vonatkozik a házasságra is, amelyről ugyancsak hajla-
mosak voltunk és vagyunk végletekben gondolkozni. Van egy li-
berális felfogás, mely szerint a házasság felesleges intézmény, hi-
szén nem szükséges ahhoz, hogy az ember szexuális élvezethez
jusson, sőt inkább akadályozza azt sokféle megkötöttségével. Az
ezzel ellentétesen végletes gondolkodás szerint pedig csak szüksé-
ges eszköz egy magasabb rendű cél eléréséhez, az utódok nemzé-
séhez. M indkét nézetnek az a hibája, hogy a házasságnak pusztán
eszköz szerepet tulajdonít. Pedig Jézus maga mondja, hogy van bi-
zonyos öncélúsága is: ‫״‬lesznek ketten egy testté.” A házasság célja
tulajdonképpen maga a házasság. Az, hogy két ember teljes közös-
ségre jusson egymással, és m egtanuljon önfeledten, m agát feladva,
igazán szeretni. Ne saját magát szeresse a m ásik szeretetének ürü-
gyén is! Szabaduljon fel a szeretetre, és azt élje meg az élet m inden
területén!
195
Egyebek között ebben is különbözünk az állatoktól. Az állatnak

azért van ólja, hogy védelmet biztosítson neki az időjárás viszon-
tagságaival szemben, és alkalmas helyül szolgáljon az utódok fel-
nevelésére. Az ember otthona viszont nem csupán erre való, hiszen
egy életen át díszítjük, szépítjük is. Sok m inden van egy otthonban,
am i nem feltétlenül szükséges, mégis gazdagabbá teszi az életet, az
együttélést. M int ahogy az ételnek sem csupán a létfenntartást kell
céloznia, hanem bizonyos mértékletességgel szabad annak is örül-
nünk. Hasonlóképpen a ruházat sem csak védi az embert, de ékesíti
is. Ugyanígy a nemiség nemcsak a fajfenntartást biztosítja, hanem
arra segít, hogy ezen az egészen sajátos m ódon élhesse át két ember
- akik az élet egyéb területein is eggyé váltak és eggyé akarnak vál-
ni - a maga egységét.
Nos, így demitologizálja Jézus a nemiséget és a házasságot. Egy-
szerűbben szólva, így teszi a helyére. Azt mondja, hogy nem kell eb-
bői nagyobb ügyet csinálni, m int amekkora, de tulajdonítsuk neki
azt a jelentőséget, ami megilleti! Hogy mennyire nincs a helyén ez
az egész kérdéskomplexum, az abból is látszik, hogy a nemi aktus-
ról vagy csak trágárul tudunk beszéli, vagy hallgatunk róla. Vagy
trágár, vagy tabu. Az erre vonatkozó kifejezéseket vagy obszcénnek
tartjuk, vagy csak cinikusan, fölényesen, tisztátalanul emlegetjük.
Nincs a helyén, nem tudunk róla azzal a természetes egyszerűség-
gél beszélni, m int az élethez tartozó más dolgokról. A legtöbb szülő
vagy egy szót sem szól a gyermekének erről a fontos kérdésről, és be-
ledobja az élet forgatagába m inden segítség nélkül, vagy cinikusan,
ocsmány m ódon nyilvánul meg róla. Még gúnyosan ki is nevetjük
azt a két fiatalt, akik életükben először fogják meg egymás kezét egy
diákszerelem hajnalán. Jézus ezen akar segíteni, am ikor józanságra
tanít, és arra biztat, hogy engedjük, hogy Isten ezt is a helyére tegye
bennünk.
2. A másik sajátosan jézusi gondolat, hogy a házasságtörés m in-
dig közös bűn. Egy házasságon belül nem csupán az anyagi javak, a
sors, az érdek, a kudarcok és a sikerek válnak közössé, hanem a bűn
is. Közösen szenvednek m iatta a házastársak, de kölcsönös a felelős-
196
ségük is egymás bűnéért. Alig-alig lehetséges, hogy csak az egyik fél

a hibás valamelyik ügyben.
Érdemes elgondolkozni Jézusnak azon a megállapításán, hogy
ha valaki úgy követ el házasságtörést, hogy elbocsátja feleségét, ez-
zel a feleségét is házasságtörővé teszi. Ha azonban arra képesek va-
gyünk, hogy egymást házasságtörővé tegyük, akkor arra is képes-
nek kell lennünk, hogy egymást ettől a bűntől megőrizzük! Ezt a
pozitív jézusi gondolatot nemigen fedeztük még fel. Pedig m inden
házasságban élő embernek óriási lehetősége és kötelessége megvé-
deni a másikat a házasságtörés bűnétől.
M indnyájan kísértések között járunk, melyeknek nagy a vonz-
erejük, s ezt a vonzást szüntelenül ellensúlyoznunk kell otthon. Ho-
gyan? Úgy, hogy nem taszítom bele még inkább a másikat, hogy
utána ujjal mutogatva vádolhassam, hanem kivédem a tám adást,
és megvédem őt a tőlem telhető legnagyobb türelemmel, gyöngéd-
séggel, melegséggel, szeretettel. Ezért szól a Szentírás több helyen is
arról, hogy a házasságot ápolni kell.
A hatodik parancsolat fejtegetése során találkoztunk azzal a gon-
dolattal a teremtés történetében, hogy Isten az embert azért helyez-
te az édenkertbe, hogy művelje és őrizze azt. A házasságot is szüle-
séges mindvégig művelni és őrizni.
Nemrégiben egy film egyik jelenetében egy házaspár beszélge-
tett. Úgy tűnt, az egyik kicsit érzelmesebb. A ridegebb azt mondja:
‫ ״‬Szeretlek és kész. Mit kell erről annyit beszélni!” - Pedig igenis
kell erről beszélni, kifejezésre kell juttatni a szeretetet. M ert azzal
nem ‫״‬kész”, hogy az egyik szereti a másikat. Jó, ha erről ő is tud! Ha
pedig olyan nehéz kim utatni, nem árt esetleg szembenézni azzal,
hogy mégsem szereti igazán.
Művelni és őrizni! Sokszor elég egy helyén m ondott szó, vagy egy
őszinte érzésből fakadó gesztus, amely helyére zökkentheti a meg-
billent házasságot vagy házasfelet.
Hadd meséljek el két igaz történetet példaképpen!
Egy férfi, aki kezdett kifelé tekingetni házassága kerítésén - úgy
tíz-tizenöt év után a legtöbb házasságot fenyegeti ez a veszély -, arra
197
ébredt egyszer, hogy az éjjeliszekrényén egy csokor ibolya és egy da-

rab papír van. Aznap a felesége m ent korábban m unkába, ő tovább
alhatott. Kidörzsölte az álm ot a szeméből, kezébe vette a kis karton-
lapot, melyen egyetlen szó állt: ‫ ״‬Szeretlek”, és a jobb alsó sarokban
egy 12-es szám. Akkor jutott eszébe, hogy házassági évfordulójuk
van. Megdöbbenve olvasta el újra meg újra, és azóta is ott hordja a
szíve fölött a tárcájában. Azt m ondta kedvesen: ez az én pajzsom
- és nem jutott többé eszébe a kitekingetés. Elmehetett volna a fe-
lesége úgy is, hogy nem vesz ibolyát. Tele lehetett volna a szíve ke-
serűséggel, hogy ezt tulajdonképpen a férjének illett volna számon
tartania. Vádaskodhatott volna, féltékenykedhetett volna. Ehelyett
leírta ezt az egy szót. Ez a helyén m ondott szó pedig elég volt ahhoz,
hogy megőrizze a másikat a készülő házasságtöréstől.
Ugyanez történt egyszer fordítva. Egy asszony, klim axos kor-
ba jutva, egyre több félelemmel kezdett küzdeni. Azon kapta ma-
gát, hogy sűrűn néz a tükörbe, retteg az öregedéstől, csúnyulástól,
haláltól. A rra gondolt, hogy talán még egyszer ki kellene tombol-
nia magát. Néha egészen a kétségbeesés szélére sodródott. Volt az
üzem ben egy férfi, aki tartózkodóan közeledett is hozzá, és az asz-
szonyt sokszor foglalkoztatta is a gondolat, hogy m i lenne, ha... Az-
tán egy délután hazajött a férje, derűsen, mosolyogva, és éppen az
előszobában találva feleségét derékon ragadta, megcsókolta. Spon-
tán m ódon ezt m ondta neki: Nekem m ost is pont úgy tetszel, m int
régen, de jó is, hogy te vagy a feleségem! Ez az asszony állítja, hogy
abban a percben meggyógyult. Azután is jöttek még a hőhullá-
mok, de ezeket egészen másképpen viselte, életkedve, egyensúlya
helyreállt.
Egyetlen szóval, m ondattal is meg lehet gyógyítani a másikat,
és m egőrizni attól, hogy foglalkozzon egy gondolattal, vagy azzal
a harm adikkal.
Ha a házasságtörés közös bűn, akkor annak elkerülése közös fel-
adat. De jó lenne m egtanulnunk úgy élni, hogy a másik bárm ikor
odamenekülhessen hozzánk, és egymás mentsvára lehessünk a ne-
héz időkben!
198
3. A harm adik gondolat, amit ennek az igének az alapján feltét-

lenül meg kell említeni, hogy Jézus a házasság kérdésében mindig
nagyon szigorú és m indig nagyon irgalmas. M indjárt kiderül, hogy
mennyire m ások az ő gondolatai, m int a mieink, m ert m i az ilyes-
mit csak vagy-vagy alapon tudjuk elképzelni. Vagy szigorú, vagy
irgalmas. Jézus m indkettő egyszerre.
Jönnek tehát hozzá a farizeusok, és felteszik neki ezt a ravaszul
kiagyalt kérdést, amelyre csak rosszul lehet válaszolni. Szabad-e
az embernek elbocsátania a feleségét valamilyen ok miatt? Ha azt
feleli, szabad, akkor megvádolják szabadossággal, liberalizmussal.
Ha azt mondja, nem szabad, veszít népszerűségéből. Jézus azonban
átlát a számításaikon, és a felszínesen feltett kérdés mögé nyúl. Ő
kérdez: hogyan is volt ez kezdetben? Ha ti valóban istenfélő embe-
rek vagytok, akkor számotokra a teremtő Isten megm ásíthatatlan
akarata az irányadó. A teremtés rendje szerint pedig a házasság fel-
bonthatatlan. Az a mózesi engedmény, hogy ha mégis válásra kerül
a sor, azt valamiképpen tisztázzák jogilag, és a férfi az asszony vé-
delmében válólevelet adjon, a ti bűneitek m iatt született. Szükség-
helyzetben szükségmegoldás, amelyből csak újabb bonyodalm ak
és nehézségek tám adnak. De ez nem isteni parancs, hanem emberi
engedmény. Könnyítés a nagy baj, a bűn után. Jézus nem kárhoz-
tatja Mózest azért, hogy az emberi gyengeségre tekintettel enged-
ményt tett. Nem érvényteleníti ezt az igehelyet sem, hanem arról
szól, hogy a házasság akkor is felbomlik, ha azzal nem jár együtt
semmiféle jogi intézkedés. Viszont két test eggyé léteiének az érvé-
nyessége m inden körülmények között megmarad. Ezen az alapon
mondja, hogy aki elbocsátja házastársát, az házasságtörést követ el,
és aki ilyennel kel egybe, az is házasságtörő (Mt 5,31-32). Jézus nem
ismer megalkuvást ebben a kérdésben, és azt sem engedi, hogy a mi
rafinált kényelmességünk eltorzítsa Isten törvényének tiszta értei-
mét. Nagyon szigorú tehát.
Ugyanakkor nagyon irgalmas is. Emlékszünk ugye, hogyan be-
szélt a sam áriai asszonnyal, akinek öt férje volt, és a hatodik m ár
nem volt a férje, csak együtt élt vele; hogyan bocsátotta meg mag
199
dalai M áriának a bűneit, és tekintette őt ezután teljes értékű em-

bernelc; hogyan fogadta el Simon farizeus házában a bűnös asszony
hálaáldozatát; és hogyan oldozta fel az eléje taszigált házasságtörő
asszonyt.
Talán ez az utóbbi a legjellemzőbb példa Jézus irgalm ának és szi-
gorának együttes megjelenésére. Még csak nem is egymás mellett
vagy egymás után, hanem isteni m ódon együtt alkalmazza a kettőt.
Az az asszony nyilvánvalóan házasságtörést követett el, megszegte
a hetedik parancsolatot. Tetten érték - micsoda szégyen! Nyilváno-
san igazságot szolgáltatni - micsoda diadal! De m it szól Jézus? Nem
mondja, hogy nem bűnös az asszony, nem szépíti a bűnt. Érvény-
ben m arad hát a törvény. Mózes törvénye szerint halálra kell kö-
vezni. De akkor m indenkit halálra kell kövezni, aki ezt a törvényt
megszegte. Ő csak ennyit m ondott: aki közületek nem vétkes, az
kezdheti a kivégzést. Magatok fölött is ítélkeztek, ha felette ítéletet
mondotok. S ezek a nagyhangú vádolok kénytelenek voltak m aguk
fölött is ítélkezni, m inek eredményeképpen egytől egyig elmentek.
Egyedül m aradt középen az asszony és Jézus. És akkor felmenti őt.
A törvény értelmében meg kellene halnia, hiszen megszegte a pa-
rancsolatot. Az irgalmasság szerint viszont valaki más fog meghal-
ni ezért a bűnért. Az asszony vétkéért is az egyetlen bűntelen, Jézus
fog meghalni. ‫״‬Én sem ítéllek el téged, menj el, és m ostantól fogva
többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Lehetőséget kapott arra, hogy a romo-
kon valam i új épüljön föl. A bűn az bűn. De a kegyelem is kegye-
lem! A megbánt bűnt pedig a kegyelem megbocsátott bűnné teszi,
eltörli, megsemmisíti.
Hisszük-e ezt igazán? Tudunk-e ilyen szigorúak lenni önma-
gunkhoz, ha házasságtörésről van szó, és tudunk-e ilyen irgalma-
san közeledni másokhoz?
Jeremiás könyve 3. részében a próféta idézi Mózes 5. könyvének
24. fejezetét, amelyre gyakran hivatkozunk mi is. Itt van megír-
va expressis verbis, hogy ha valaki elbocsátja a feleségét, többé m ár
nem veheti őt vissza. O tt van az indoklás is, vagyis hogy micsoda
erkölcsi összevisszaság lenne abból, ha hol ezzel, hol azzal élnénk
200
együtt, aszerint váltogatva, hogy melyik kapcsolat a kellemesebb

éppen. Ilyen tehát nincs! Ha egyszer elhagyta, többé vissza nem
mehet. Ezzel kezdődik Jeremiás könyvének 3. része. Utána azon-
bán mégis arról van szó, hogy Isten az ő népét - amely elhagyta
őt, és lelki paráznaságot, házasságtörést követett el - visszahívja
magához, ‫ ״‬...kővel is, fával is paráználkodott.” (9. v.) Ezek a sajátos
kifejezések azt jelentik, hogy otthagyták az élő Isten tiszteletét, és
odacsapódtak a környező népek pogány bálványkultuszának vala-
melyikéhez. Bálványokat im ádtak Isten helyett, és ő ezt parázna-
ságnak, házasságtörésnek nevezi. De ezek után is visszahívja őket!
Isten nem lett hűtlen hozzájuk, és neki fáj leginkább, am i történt.
A nép önm agát m ár megítélte, am ikor ezt tette, m ert m agára ma-
radt Isten nélkül. A bűn lett a büntetése. Mégis vissza lehet menni!
Mégis van kegyelem, meg lehet tisztulni! Újra lehet kezdeni. Sőt,
ami még többet jelent, újat lehet kezdeni a megújított szövetségben
Istennel. Az egyetlen feltétele ennek a 13. versben áll: ‫״‬Csak ismerd
el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat!” Ha van
őszinte bűnbánat, akárhonnan vissza lehet hozzá m enni. Haragja
nem tart örökké, könyörülő és irgalmas az Úr. Ez azt jelenti, hogy a
házasság m inden krízisének egyetlen megoldása van: a bűnbocsá-
nat. A nemi élettel kapcsolatos mindenféle bűnnek is egyetlen igazi
megoldása: a bűnbocsánat.
Nyilván nem úgy, ahogyan valaki a m últkor félig-meddig ci-
nikusan megjegyezte, hogy hát akkor Isten kegyelme olyan, m int
egy lelki Patyolat, ahova m indig visszajárhatunk, és utána kezdhet-
jük elölről. O dam együnk a bűnbocsánatért, azután visszatérünk a
bűnbe. Nem így megy ez! Akinek fájtak m ár igazán a maga öcs-
mányságai, és aki átélte már, m it jelent, hogy Isten Jézus Krisztusért
megbocsát, és újat lehet kezdeni, az nem így fogja fel a dolgot. Ha-
nem úgy, ahogyan a 130. zsoltárban olvassuk: ‫ ״‬Ha a bűnöket szá-
mon tartod, Uram, Uram, ki m arad meg akkor? De nálad van a bo-
csánat, ezért félnek téged.” (3-4. v.) A bűnbocsánat komolyan vétele
nem a vétkezésre szabadít fel, hanem a szent életre erősít meg. Jézus
nagyon szigorú, és nagyon irgalmas m inden ezzel kapcsolatos kér
201
désben. Azt mondja, hogy tulajdonképpen a m i szívünk keménysé-

ge m inden bajnak az oka. Ezért kellenek az olyan szükségmegoldá-
sok, melyeket Mózes is alkalm azott. Ha a szív nem kemény, nincs
szükség effélére. A szívünkkel van a baj. Ö nekünk új szívet ígér, és
ezt csak tőle kaphatjuk. Kell-e nekünk megoldás a nyomorúsága-
inkban, vagy továbbra is m agunk akarjuk flastromozgatni azokat,
küszködni és fuldokolni bennük?
Ha ennyire kegyelemre szorulunk ezekben a kérdésekben, akkor el
kell jutnunk végül oda, hogy a paradicsomon kívül, az Istennel való
közösségen kívül minden házasság megzavart, megtört, beszennye-
zett. Még mielőtt létrejönne, javításra, megújításra, Krisztusra szorul.
Élt egy faluban egy öreg, bölcs parasztasszony, akit különös mó-
dón m indenki szeretett és tisztelt. Főleg az asszonyokkal volt igen
jó kapcsolata. Ő m ondta egyszer, hogy nem ismer abban a faluban
senkit, sem a fiatalabbak, sem az idősebbek között, aki az esküvője
után három héten belül ne sírt volna keservesen, és ne akart volna
kim enekülni a házasságából, ha azt szégyen nélkül megtehette vol-
na. Ennyire nem értünk a dologhoz! A tudatlanságunk, az önzé-
sünk, az érzéketlenségünk ennyire csak arra képes m inket hajtani,
hogy boldogtalanná tegyük egymást.
Jézus azonban képes felszabadítani a szeretetre. Egyedül ő ké-
pes m egtanítani arra, hogyan tegyük egymást igazán boldoggá. Ő
az elveszített paradicsomból hoz vissza valam it az életünkbe, így a
házasságunkba is. ‫״‬Csak valljátok meg, hogy elpártoltatok tőlem, és
visszatérítelek hozzám titeket!” - így szól az Úr.
Gondoljunk most sokféle megkötözöttségünkre, és adjunk hálát
azért, hogy ő a mi szabadítónk:
Vájjon egyéb Haladnál ki volna,

Hogy fogságból kiszabadítana?
Hanem csak te, Istennek szent Fia,
Ki magadat adád nagy fogságra.*
* Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. MRE, Budapest, 1967. 224.

ének.
202
22. A H Á ZAS SÁG KORLÁTÁI
M ert a feltám adáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek,

hanem olyanok lesznek, m in t az angyalok a mennyben.
(Máté 22,30)
A hetedik parancsolattal kapcsolatban - amely tulajdonképpen a

házasságtöréstől óv m inket - m indig sok kérdés m erül fel. Vizsgál-
juk most meg a házasság korlátáit! Különös, hogy egyáltalán van-
nak korlátái, hiszen m indeddig arról volt szó, hogy milyen nagy
lehetőségek rejlenek benne, milyen általunk nem ism ert és ki nem
aknázott mélységei lehetnek. Korlátokról szinte illetlenség beszélni.
Érdemes egy kicsit átismételnünk, amit tágasságáról, lehetőségeiről
tudunk, hogy azután a korlátok is a helyükre kerülhessenek.
1. Azt láttuk, hogy aki Isten igéjén tájékozódik (aki nem, az per-
sze m ondhat egészen más dolgokat is), az am ikor házasságra lép,
vállalja annak véglegességét, a szexuális közösség kizárólagosságát,
továbbá a házasságon belül a jogok és a kötelezettségek kölcsönössé-
gét. Vállalni m indig nehezünkre esik bárm it is, ezért keresik sokan
a közösség új formáit, például a házasság nélküli szabad együttélés
keretében. Szociológusok különös megfigyelése azonban, hogy az
ilyen kapcsolatban is az egyik fél rövidesen arra kezd vágyni, hogy
az együttélés véglegessé, rendezetté és kizárólagossá váljon. Vagy-
is hogy legyen mégiscsak olyan, m intha m egkötötték volna, annak
következményeivel együtt.
A 60-as évek elején terjedtek el Észak-Amerikában, majd Euró-
pában is a kom m unák, a csoportos házasságban együtt élő közössé-
gek, melyek azonban igen tiszavirág-életűnek bizonyultak. Alig volt
néhány, amelyik egy évnél tovább létezett volna, m ert nem tudták
azt adni az embernek, amit egy házasság adhat, és am ire valójá-
bán m indenki vágyik. Hiába, ilyenek vagyunk, ilyennek terem tett
Isten. Nem érezzük jól m agunkat egyedül, és vágyunk arra, hogy
egy másikkal, aki csontunkból való csont, totálisan eggyé legyünk,
203
vele olyan közösségre jutva, amilyenre senki mással nem tudunk,

de nem is akarunk jutni.
Ilyennek vagyunk teremtve, és éppen ezért nem kell féltenünk a
házasság intézményét. Bár sokat írnak m anapság annak válságáról,
mégis a szíve mélyén m indenki azt kívánja, hogy harm onikus, jó
házasságban élhessen.
Egy nem keresztény házasságszociológus írja tanulm ányában:
‫ ״‬A társadalom érdeke, hogy fokozza a házasság stabilitását. A há-
zassági együttélésnél jobb kapcsolatform a eddig nem alakult ki,
és a család a gyerm ekek nevelésének m áig is páratlanul tökéletes
tere.” Ez nem szorul m agyarázatra. Nem kell tehát aggódnunk.
A nnál kom olyabban valljuk, hogy m indennek az alapja a szeretet
és a hűség. A szeretet sok vétket elfedez, és a hűség m inden holt-
ponton átsegítheti a házasságot. A családra nézve pedig fontos az
összetartozás tudata. Ö sszetartó erő az, ha kölcsönösen tisztelik
egym ást a család tagjai, ha m egtanulnak egym ásért élni, ha kell
önm agukról lemondva, önfeledten, ilyen értelem ben gyerm ekké
válva és boldoggá téve egymást. De... és itt jönnek a korlátok. Volt
szó arról, hogy a házasságnak van bizonyos öncélúsága. Egyik
célja m aga a házasság, hogy jó házasság legyen, hogy két em ber
teljes egységre jusson, és így tudjon élni. Ám az öncélúság sem-
m iképpen nem azt jelenti, hogy önm agáért való ez a kapcsolat.
Éppen így, az összetartozás tudata sem azzal egyenlő, hogy senki
m ással nem törődnek azután, hogy befelé fordulnak, és elszige-
telik m agukat környezetüktől. Aki ezt m egpróbálja, az betegség-
tüneteket fog észlelni. Nem önm agáért van tehát sem a házasság,
sem a család.
Jézus tanítása szerint nem lehet egoista, önközpontú sem a csa-
Iád, sem a házasság, m ert akkor olyan klikké válik, amely elszige-
telődik és elhal. Be kell tagolódnia egy magasabb közösségbe, Isten
gyermekeinek nagy családjába, Isten országába, Krisztus népébe, az
ő egyházába. Ekkor a nagy szervezet részévé válva, m int élő sejt
kom m unikál a többiekkel, élteti, megfiatalítja, frissen tartja, m in-
dig újra és újra képzi őt az egész. Azt kell tehát m ondanunk - csak
204
22. A H Á Z A SSÁ G KORLÁTÁI
ne értsük félre hogy a házasság egyik sajátos korlátja, határa az

Isten országa, az ő akarata, és a neki való szolgálat.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy m inden hívő házasem ber
legyen kész házaspárként is szolgálni Isten országának épülését!
Isten ügyének az elhanyagolása nem teszi áldásossá a házasságot.
Nem lesz több idejük egymás szám ára azoknak a házasfeleknek,
akik a szolgálaton akarnak időt m egtakarítani. N em lesz teher-
bíró és viharálló a kapcsolatuk, ha az egymás iránti szerelm ük
kiszorítja a m ásik vagy a m aga szívéből a Krisztus iránti szerete-
tét. Nem ütközik ez a két dolog. De ha mégis, akkor van bizonyos
hierarchia, rangsor, és Jézus m indig a vele való közösségünket
helyezi első helyre, m inden m ás em beri kapcsolatot megelőz-
ve. Nagyon sokszor lehet látni, hogy m iközben két egym ást sze-
rető ember odaadóan, áldozatosan szolgálja Istent, m ég jobban
m egerősödik egym áshoz való tartozásuk, szerelmük, szeretetük,
hűségük.
Az Ige szerint van a házasságnak egy időbeli korlátja is. Az tud-
niillik, hogy nem örökké tart. Elm úlik ez a világ, és vele együtt
a házasság is. Nagy fordulat előtt áll az egész m indenségtörténet.
Krisztus visszajön, és ez sok ígéret beteljesedését jelenti. Tudjuk-e,
hogy Krisztus visszajövetelével a házasság is megszűnik? Azt a kö-
zösséget, melyet a földön a házasság és a család adhat, felülmúlja
az a lelki közösség, melyre a benne hívők egymással és vele jutnak.
Egy magasabb szintű, magasabb szervezettségű, más m inőségű
közösség váltja fel a földi házasságot, amely ha igazi, egy kis előleg,
ízelítő lehet abból. De akkor m inden, am i tökéletlen és rész szerint
való, elmúlik, és a benne hívők őbenne lesznek igazán eggyé egy-
mással, ‫ ״‬...olyanok lesznek, m int az angyalok a m ennyben.” (Mt
22,30) Ami ebben az összefüggésben azt is jelenti, hogy nem lesz
többé fontos sem a nemük, sem a családi állapotuk, sem az egy-
máshoz való tartozásuk. A Krisztushoz való tartozás lesz egyedül
fontos, és m int az ő testvérei - aki ‫״‬elsőszülött sok testvér között”
(Róm 8,29), m agyarul: a m i legidősebb bátyánk - élik át igazán az
Isten gyermekeinek nagy családját, ezt a csodálatos és m aradékta
205
lan összetartozást. A Szentírás szerint a K risztusban hívők közös-

sége megtapasztalja, m it jelent Krisztus menyasszonyának lenni.
Krisztus, aki őket m egtisztította, aki rájuk várt, aki nekik helyet
készített, m agához veszi és dicsőségében részesíti őket. A Bárány
menyegzőjén pedig beteljesedik az ember m inden közösség utáni
vágya és éhsége. Átéljük, hogy egyek vagyunk a K risztusban és a
Krisztussal. Csakugyan felette nagy titok ez is, m int m inden, am it
a házasságról m ond az Ige.
Két egymást szerető ember összetartozása tehát véges, de a Krisz-
tussal való összetartozásunk soha el nem múlik, sőt beteljesedik.
De jó lenne, ha m inden házasságban élő ember komolyan venné
ezt! Egészen másként tudnánk akkor elbúcsúzni a párunktól, ami-
kor Isten őt magához veszi. M ert akinek a szíve csak a hitvese iránti
szeretettel van tele, az teljesen m agára m arad annak halála után. De
ha két ember együtt szolgált az Úrnak, és ez volt életük tartalm a,
nem lesz üressé az élet akkor sem, ha egyiküket hazahívja az Űr.
Továbbra is m egm arad az a tartalom , ami tartást ad az embernek.
Akkor is fáj a gyász, de egészen másként fáj.
Néhányszor egészen szem betűnően láttam azt a különbséget,
hogy m it jelent így elveszíteni a hitvest, és m it jelent enélkül. Aki-
nek az életét a társa jelentette, az összeomlik, m iután elveszítette
őt. De akinek az élet Krisztus akkor is, miközben nagyon szereti
a házastársát, annak az élet m egm arad abban az esetben is, ha el-
veszíti a földön neki legkedvesebbet. Akkor is fáj ez, de máskép-
pen fáj. Nem om lik össze, hanem továbbmegy azon az úton, ame-
lyen hosszú ideje tapasztalta, hogy nem ketten, de hárm an jártak,
és a harm adik nem dőlhet ki soha, m ert ‫״‬Jézus Krisztus tegnap, ma
és m indörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Ha egymást elveszítjük is, őt
nem veszíthetjük el. Ő átsegít, m egtart, megvigasztal ebben a nyo-
m orúságban is.
A legbensőségesebb, legharm onikusabb házassági közösségben
is vannak olyan helyzetek, am ikor az egyik szükségképpen ma-
gára m arad, és nem tud rajta segíteni a másik. Ha ilyenkor mégis
van m ód arra, hogy egymással valamilyen közösségre jussanak, azt
206
22. A H Á ZA SSÁ G KORLÁTÁI
nem m int férj és feleség valósítják meg, hanem m int hívő embe-
rek. Tulajdonképpen csak azért lehet ezekben az esetekben közös-
ségünk egymással, m ert közösségünk van az Úrral.
M it jelent ez? A gyermekszülés órájában m inden asszony egye-
dűl van. Hiába dobja el egyik cigarettát a másik után a férj a folyó-
són, és hiába tartják a frontot a nagyobb gyermekek otthon, ebben
mégsem tud senki más részt venni. Az asszonynak egyedül kell ezt
átélnie, még akkor is, ha újabban lehetőség van arra, hogy a férj is
jelen legyen a szülésnél. Ha ilyenkor a hívő férfi imádkozik a felesé-
géért, akkor ezt ő nemcsak m int férj teszi, hanem m int hívő testvére
az Úrban. Ugyanezt megteheti az asszony barátnője is, lelkipászto-
ra vagy serdülőkorú gyermeke is. Hallottam erre sok szép példát.
Másfajta közösségről van itt szó. Ez magasabb szintű és minőségű,
más szervezettségű összetartozás. Csak azért lehetséges azokban a
helyzetekben, am ikor szükségképpen m agunkra m aradunk, m ert
m indketten az Úrhoz tartozunk, és m integy rajta keresztül érintke-
zünk egymással. Nem az a hangsúlyos már, hogy m int férj és fele-
ség, hanem hogy m int Isten gyermekei vagyunk kapcsolatban vele
és egymással is.
Ezt azért is világosan kell látnunk, m ert különben nem értünk
egy csomó igét, melyekből kiderül, hogy Jézus Isten gyermekeinek
ezt az összetartozását m indig föléje helyezi mindenféle vérségi, ro-
koni összetartozásnak. Egyszer például, am ikor családja keresi, ezt
mondja: ‫» ״‬Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« És végignéz-
ve a körülötte körben ülőkön, így szólt: »íme, az én anyám és az én
testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővé-
rém és az én anyám.«” (Mk 3,33-35) ‫״‬Aki jobban szereti apját vagy
anyját, m int engem, az nem méltó hozzám...” (Mt 10,37) Van úgy,
hogy ütközik a kettő, de Jézus szám ára sosem vitás a sorrend. Ez
nem szégyeníti meg, nem zavarja és nem törli el emberi kapcsolata-
inkát, sőt ha áthatja, akkor meggazdagítja, elmélyíti és színesebbé
teszi azokat.
2. Szólnunk kell végül azokról is, akik házasság nélkül élnek,
egyedül.
207
Van a Szentírásban egy szakasz, melyet nem m indenki ért he-

lyesen: ‫ ״‬M ert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek,
és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilye-
nekké, és vannak olyanok, akik önm agukat tették nemzésre alkal-
m atlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”
(Mt 19,12) Ez azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy vannak születésüktől
fogva terméketlen emberek, vannak mások, akiket valamilyen kül-
ső beavatkozással tettek azzá, és vannak, akik önként m ondanak le
a házasságról, önként vállalják, hogy nem nemzenek, nem szülnek
- a mennyek országáért.
M indig is voltak, és ma is vannak olyanok, akik önként megrö-
vidítik az életüket a szolgálatért. Ezeknek a keresztény gyülekeze-
tekben helyük és tisztességük van. Nem különb, de nem is meg-
vetendőbb életforma ez a házasságnál. Kegyelem. Isten kegyelme
tesz képessé egy em bert arra, hogy így szolgáljon neki, m int ahogy
Isten kegyelme tesz képessé a házasságban, családban is a neki való
szolgálatra. Isten kegyelme nincs családi állapothoz kötve. Pál ma-
gától értetődő m ódon ír arról, hogy ő a nőtlenséget vállalva akarta
szolgálni az Urat. Péter viszont viszi m indenhova keresztény fele-
ségét és családját, így szolgálva Urának. Nincs minőségi különb-
ség, m indkettő norm ális állapot. Legfeljebb akik önként vállalják
az egyedüllétet az Űrért, azok előbb és jobban átélik a Krisztussal
való összetartozásukat. Szabadok lesznek arra - ahogy az apostol
mondja -, hogy ne férjüknek, feleségüknek, hanem csak az Úrnak
kedveskedjenek (lK or 7,32).
És azok, akik nem önként vállalják ezt az állapotot? A kik haja-
donok m aradtak, vagy akik fölött elszaladtak a sokszor m unkával
teli évek, és későn eszméltek rá, hogy nem találtak, nem kerestek
m aguknak időben feleséget? Akiket elhagytak vagy özvegyen él-
nek? Sokszor fiatalok, akik egyre idegesebben számolják az éveket.
Sokan vannak. Állítólag m inden harm adik nő így él. A gyüleke-
zetben ennél is magasabb az arányuk. Számos ilyen testvért isme-
rek. Láttam őket m ár sírva, reménykedve, álmodozva, csalódottan
és kétségbeesetten.
208
22. A H Á ZA SSÁ G KORLÁTÁI
Nekik m it m ond az Ige? Ugyanazt, m int az előbbieknek. Ha le-

hét, még hangsúlyosabban. Vagyis törekedjenek tudatosan, enge-
delmesen arra, hogy ebbe a magasabb közösségbe betagolódjanak,
átélve, hogy ők Isten gyermekei, és hogy összetartoznak. Az is le-
hét kegyelem, am i most talán tehernek tűnik. Nem ők választották
ugyan a helyzetüket, de elvállalhatják azt. Elvállalni egészen más,
m int tudom ásul venni vagy beletörődni. A beletörődésig sokan el-
jutnak, de elvállalni csak Istennel lehet és érdemes. Bizonyosan te-
her a magányosság. Cipelhetünk egy terhet keserű szívvel, kétség-
beesett tiltakozással, de hordozhatjuk keresztként is. A keresztjeink
áldássá szoktak válni. Eközben ism erhetjük fel valam inek nemcsak
a hátrányait, de az előnyeit is. A kereszt formál m inket egyre hason-
lábbá Ahhoz, aki vállalta értünk a keresztet.
Sok példát láttam m ár arra, hogy ha valaki nem magát sajnálja és
a másikat irigyli, nem a sorsa ellen lázadozik, és nem a társát keresi
idegesen, m indenáron és m inden eszközt igénybe véve, hanem Is-
tent, az ő országát és igazságát, az észre tudja venni a neki elkészített
szolgálatokat, és boldog ember lehet egyedül is. Ami az embereknél
lehetetlen, az lehetséges Istennél. Az felszabadul a többiekkel való
kapcsolatteremtésre, eljuthat oda, hogy teljes értékűnek érezze ma-
gát, és m iközben áldásokat ad tovább, őt magát is megáldja az Úr,
és elvégzi benne a maga munkáját. M egadatott ezeknek a magányos
testvéreknek az a nagy kiváltság, hogy m ár itt olyanok legyenek,
m int Isten angyalai. Az ő küldötteiként érkezhetnek meg sok hely-
re. Ha vállalják Istentől kapott adottságként magányosságukat, egy
idő múlva ajándékként fogják elfogadni azt.
Ez kétségtelenül hitbeli döntés. Lehet ellene egy életen át tilta-
kozni, lehet m egpróbálni mindenféle m ódon segíteni rajta, de még-
sem változik. Vagy lehet Istentől elfogadni, és akkor követté, kül-
dötté válik az ember, és nem m agát viszi már, hanem az Istentől
kapott ajándékokat.
Hadd m ondjam ezeknek a testvéreknek: tőled függ, hogy angyal
leszel-e m ár most, vagy pedig terhére leszel önm agadnak és környe-
zetednek is egy életen át!
209
Ebben az állapotban lehet leginkább kipróbálni, m ennyire igaz

az ige: ‫ ״‬aki meg akarja m enteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti
az életét énértem, m egm enti azt.” (Lk 9,24) Tönkre lehet m enni eb-
ben a helyzetben, vagy ki lehet virulni, de m ár nem egyedül, hanem
az Úrral.
Ugyanez a lehetőségük, ha kisebb m értékben is, a házasságban
élőknek. M inden Istenben hívő ember olyanná válhat m ár itt, m int
az ő angyalai a mennyben. Az angyalokról leginkább azt tudjuk,
hogy szüntelenül dicsérik az Urat, s ez a házasságra is érvényes.
Kérjük ezt az Űrtói, és kívánjuk egymásnak: ‫״‬hogy egy szívvel, egy
szájjal dicsőítsétek a mi U runk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.”
(Róm 15,6) Lehet őt egyedül is, magányos szájjal és szívvel dicső-
íteni, meg úgy is, hogy ketten egy szívvel, egy szájjal m indaddig,
amíg egyszer eljön az idő, am ikor m ár csak az fog szám ítani, hogy
őhozzá tartozunk.
Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett,

De szent megújulásért és békéért eped,
Míg látomása egykor dicsőn beteljesül
S a győzedelmes egyház Urával egyesül.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996.421. ének. Irta: Sámuel J. Stone, Vargha

Gyuláné fordítása.
210
23. H á z a s s á g előtt?
Jézus így válaszolt: ‫ ״‬A legfőbb ez: Halljad, Izrael, az Úr, a

m i Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!
A m ásodik ez: Szeresd felebarátodat, m int magadat!
Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”
(Márk 12,29-31)
A rra keressük most a választ, hogy m it tanít a Szentírás a házas-

ság előtti nem i életről.
Tudom, sokan csöndes tiltakozással azt gondolják m agukban,
hogy azért effélékről mégsem illene egy gyülekezet szószékéről be-
szélni. Azonban ha valamiről nem beszélünk, az attól még létezik.
Ez pedig nagyon is égető, sokaknak fájó és sajgó kérdés. Ha Isten
igéje természetesen és nyíltan beszél valamiről, m iért ne tehetnénk
m i is így? S ha valaki úgy érzi, hogy ez őt végképp nem érdekli -
m ert nem akar segítségére lenni azoknak, akik ezzel küszködnek,
nem akarja őket jobban megérteni vagy szeretni -, akkor az ne fi-
gyeljen ide, de közben gondolkozzék azon, vajon érvényes-e Jézus
szava az ő életében, és szereti-e úgy a felebarátait, ahogyan önma-
gát! Gondolkozzék azon is, hogy vajon tudjuk-e mi egymást igazán
szeretni anélkül, hogy szeretnénk U runkat teljes szívünkből, teljes
lelkűnkből, teljes elménkből és m inden erőnkből!
M ások azt m ondhatják, m inek erről beszélni, am ikor m inden-
ki ezt csinálja. Nyílt titok, naponkénti beszédtéma, hogy házasság
előtt és mellett egyaránt m indenki mindenkivel. Nos, nem egészen
így van ez, nem m indenki így csinálja. Akik pedig ezzel hősköd-
nek, azoknak a kalandjai nem m indig igazak. Tódítanak szegények,
m ert így akarnak nagyok lenni, és erre nincs más módjuk. Sokszor
a fele sem igaz a történeteiknek. A másik fele viszont néha igen.
A legfájdalmasabb, sokszor tragikus történeteket ritkán mesélik
el. Általában csak akkor, am ikor azok következményei m iatt tel
211
jesen összetörnek, és kiöntik lelkűket egy bizalmas barátnak vagy

lelkigondozónak. Ezek a vallomások megrendítőek. M ert ha egy
kisgyermek sír, az természetes, ha egy idős ember könnyezik, az is
érthető. De am ikor huszonévesek zokognak, fiúk is, m ert tönkre-
tették a saját vagy másvalaki boldogságát, az m indig megrendítő.
Ó, de sokszor zokognak! Vagy úgy, hogy látja is valaki, vagy úgy,
hogy nem látja senki, csak a M indenható. Azon, am it tettek, m ár
legtöbbször csak sírni lehet. Ezért fontos ezekről mégiscsak beszél-
nünk. Azért, hogy kevesebben sírjanak, kevesebben gázoljanak bele
önm aguk és m ások jövőjébe, és hogy több legyen a szép szerelem és
a tartósan boldog házasság.
M ert lehetséges, hogy több legyen. Van is sok. Csak ezekről nem
szoktak írni az újságírók, ezekről nem jelennek meg nyílt levelek
az ‫״‬Olvasóink írják ” című rovatban, m ert ezeken nincs m it csám-
csogniuk a kíváncsi ismerősöknek és a soha ki nem elégíthető köz-
véleménynek. De vannak ilyenek, még ha úgy tű n ik is, hogy egyál-
talán nem léteznek teherbíró, viharálló, tiszta és boldog szerelmek
és házasságok.
Többször kellene ezekre m utatnunk. O daállítanunk modellként
azok elé a fiatalok elé, akik m ind ilyenre vágynak a szívük mélyén.
Ha olyan házasságokhoz igazodhatnának, melyekben nem illúzió-
kát, hanem megvalósítható eszményeket láthatnának. Ha nagy sze-
retettel el is tudnánk nekik m ondani, m iként jöhet létre az ilyen
házasság. Ezért kell erről beszélnünk.
M it m ond tehát a Biblia a házasság előtti nemi életről? Azt, hogy
ne tegyük! Nem érdemes. Nem éri meg, nem az igazi, nem Isten
akarata szerint való.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy m inden, am i ezután követ-
kezik, csak azok szám ára lesz érdekes és fontos, akik az életüket
m inden tekintetben Isten akarata szerint szeretnék felépíteni. Az
Isten nélkül élő em bert inkább csak bosszantja ez, és ilyeneket
kérdez: nem valam i idejétm últ, kispolgári, vallásos előítéletekkel
átitatott ósdi vélekedés ez, am it azért kénytelen az egyház még
m a is tanítani, m ert erre kötelezi a hagyomány? Nem! Egyálta-
212
23. H Á Z A S S Á G E L Ő T T ?
Ián nem! M ert a szokások, a hajviselet, az öltözködés, a cím ek és

m egszólítások koronként átalakulnak, de az életnek és az emberi
együttélésnek azok az alaptörvényei, melyeket az em bert végtele-
nül szerető Isten adott nekünk, soha nem változnak. Azok között
az első szám ú ez: ‫ ״‬Szeresd felebarátodat, m int önm agadat!” Sze-
retet nélkül az atom korban éppúgy nem lehet élni, m int ahogy
a kőkorszakban sem lehetett. A szeretet tartalm át kellene sokkal
inkább m egism ernünk, és visszahelyeznünk arra a m agaslatra,
ahol a helye van. A kkor nem lenne annyi sebzett és vérző éle-
tű, testében és lelkében m egnyom orított ember. A kkor több len-
ne a kacagás, és kevesebb a kétségbeesés, több a reménység, és
kevesebb a csüggedés, több az egészséges gyerm ek, és kevesebb
a születési rendellenesség, több az élet, és kevesebb a halál ezen a
földön.
Igaza volt Ágostonnak, am ikor le m erte írni: ‫ ״‬Szeress, és tégy,
amit akarsz!” M ert ha igazán szereted a partneredet, a párodat,
vagy akivel együtt jársz, akkor nem fogsz tőle olyat kívánni, és nem
fogod őt olyasmire rábeszélni, rákényszeríteni, amitől ő a szíve mé-
lyén fél. Akkor attól, amitől ő fél, egy kicsit te is félni fogsz. M ert a
szeretet a legteljesebb szolidaritás, szimpátia, készség, együttérzés,
beleérzés. A szeretet tanít meg együtt rezdülni a másikkal. Nem
használni, kihasználni, felhasználni, élvezni akarja őt, hanem meg-
gazdagítani és védeni. A szeretet azt jelenti, hogy kész vagyok bár-
m iről lem ondani őérte. Az ilyen célratörő lemondás alapozza meg
aztán két ember testi, lelki közösségét. A szeretet nagyon sokszor
áldozatban nyilvánul meg. Aki szereti a másikat, az nem fogja zsa-
rolni, az nem megfogni akarja, hanem m indig az ő érdekeit tartja
szem előtt. Am ikor pedig arról beszélünk, hogy m inden fiatalnak
joga van kielégítenie nemi ösztöneit, akkor elfelejtjük, hogy ahol
jogokról van szó, ott a szeretetet száműzték. Ha pedig valaki úgy
véli, hogy jobb m a egy veréb, m int holnap egy túzok, talán oda sem
figyel arra, hogy azt tekinti verébnek, akinek egy ünnepélyes pilla-
natban a fülébe súgta: szeretlek. S kiderül, hogy hazudott. Nem őt
szereti, egyedül önmagát szereti.
213
M iért tartjuk tehát Isten igéje alapján a házasság előtti nemi éle-
tét házasságtörésnek? M ert Isten a nemi aktus kizárólagos helyét a
monogám házasságban jelölte ki. (Milyen messze van a m ai gya-
korlat és gondolkozás ettől! Igaza van Pilinszky Jánosnak, am ikor
korunk egyik jellemvonását ebben látja: ‫״‬m eghasadnak az évidén-
d á k ” ) Am ikor először szólt a Teremtő a házasságról, ezt a sorren-
det határozta meg: ‫״‬a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik fele-
ségéhez, és lesznek egy testté.” (lM óz 2,24) Az ‫״‬elhagyja” megfelelt
a mai polgári házasságkötésnek, a ‫ ״‬ragaszkodik” utal a házasság
egész életre szóló és kizárólagos érvényére, a ‫״‬lesznek egy testté” a
szexuális közösséget jelenti. - A bűnbe esett embernek nehéz meg-
tartania Istennek ezt a rendelését is, lázad is ellene szakadatlanul,
s ennek sok szomorú következménye m iatt szenved az emberiség.
Az Ószövetség egész részletesen szabályozta az ezzel kapcsolatos
tudni- és tennivalókat - például az SMózes 22,13-23,1 szakaszban
(Károli-fordításban: 22,13-30). M inden ilyen rendelkezés alapja ez:
a házasságba szűzen kell m enni, nemi életet m indenki csak a házas-
társával élhet. Aki házasság előtt közösül, meg kell kövezni, ha egy
lányt valaki megerőszakol, feleségül kell vennie, és ‫״‬nem bocsáthat-
ja el azt teljes életében”.
Az Újszövetség inkább átfogó értelmezését adja ennek az évi-
denciának. Egyik frappáns példa erre az IThesszalonika 4,3-9: ‫״‬Az
az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a
paráznaságtól, hogy m indenki szentségben és tisztaságban tudjon
élni feleségével, nem a kívánság szenvedélyével, m int a pogányok,
akik nem ism erik az Istent; és hogy senki túlkapásra ne vetemed-
jék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. M ert bosszút áll
az Úr m indezekért, ahogyan m ár előbb m egm ondtuk nektek, és
bizonyságot is tettü n k róla. M ert nem tisztátalanságra hívott el
m inket az Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megve-
ti, az nem em bert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlel két is reá-
tok árasztja. A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nek-
tek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre...”
(IThessz 4,3-9)
214
1. Isten akarata szerint a házasság egy férfinek és egy nőnek egész

életre szóló, kizárólagos közössége. Aki elfogadja ezt a Szentírás-
ból fakadó meghatározást, az azonnal érzékeli, hogy a házasságot
m ár létrejötte előtt meg lehet törni. Természetesen az ember sok-
szór és sokféleképpen próbál kibúvót találni. A Bibliában is sok pél-
dát olvashatunk erről. Jézushoz éppen a vallásos emberek jönnek
teológiai érvekkel, hogy valahogyan törvényesítsék a könnyű vá-
lást. Jézus egészen másként nyúl a kérdéshez, am ikor ezt mondja:
‫״‬ez kezdettől fogva nem így volt.” (Mt 19,8) Ti csűritek-csavarjátok,
mentegetitek magatokat, de nem így volt ez kezdetben. Isten eredeti
gondolata az, hogy egy férfi és egy nő életre szólóan és kizárólago-
san lépjen szövetségre egymással, és m indig m indenben szám ítani
tudjon a m ásikra. Olyan közösség ez, amelyben tükröződik az élő
Istennek az ő választott népével kötött szövetsége. Ez pedig örökké
érvényes, m egbánhatatlan, felbonthatatlan és kizárólagos.
Akkor is, ha testünk m inden porcikája tiltakozik, és ha nehéz
is teljesíteni. Senki nem állítja, hogy könnyű. Bennünk szüntele-
nül ágaskodik a m agunk akarata Isten akaratával szemben. De ő
segítségére siet annak, aki mégis neki akar engedelmeskedni. Mi
hisszük, hogy Isten akarata jó és kegyelmes, ezért bízunk benne.
Félünk úgy eligazodni az életben, hogy közben m agunkat tesszük
meg mércének. M indig fenyegeti az em bert az a veszély, hogy ön-
maga legyen saját mércéje. Az ilyen ember erkölcsileg is úgy jár,
m int - Heisenberg hasonlatával élve - az a hajó, melynek iránytű-
je kölcsönhatásba került vastestével, és így m indig egy meghatáro-
zott irányba m utatott, tudniillik arra, amerre a hajó éppen ment.
Vagyis igazolta a hajó haladási irányát. Isten igéje nem igazol en-
gém, hanem leleplez, helyreigazít, útbaigazít, de ugyanakkor meg-
tart és célba visz. Az ösztöneinek kiszolgáltatott ember oly gyak-
ran vonja meg könnyedén a vállát: m iért ne? Mivel Isten akaratától
függetlenedett, nagy kísértése m arad, hogy vágyainak keressen
igazoló m agyarázatot, kialakult rossz gyakorlatához gyártson va-
lamiféle elméletet. Ezt manapság még tudományos kifejezésekkel is
megtűzdeli, hogy tetszetősebbnek látsszon. Istennek azonban más a
215
gondolata. Aki ezt alázatosan tudom ásul veszi, és akinek a szívében

megszületik Dávid imádsága: ‫״‬Taníts akaratod teljesítésére, m ert te
vagy Istenem!” (Zsolt 143,10), annak az életében helyükre kerülnek
a dolgok, egyebek között ez is.
Úgy érzem, ez elég érvnek. Ha valóban ez Isten akarata, akkor
nem szorul további támogatásra. Megáll önm agában is m indazok
számára, akik őelőtte meghajolnak. Mégis, hogy érezzük a súlyát,
még két szempontra hadd hívjam fel a figyelmet!
2. Többször említettem már, hogy a szexualitás egy nagy egész-
nek a része, és önm agában nem használható. Egyre inkább rádöb-
bennek erre a nem keresztény gondolkodású pszichológusok, ant-
ropológusok is.
Amíg két ember szövetsége nem kerül tető alá a házasságban, ad-
dig a szabad ég alatt, kiszolgáltatottan nem tudják igazán megélni az
egymással való egységet. Isten tehát éppen a szerelem és a házasság
védelmében mondja: Ne! Kiszakítva a helyéről, félve, titokban, külön,
bújva, gyorsan - ne! M ert ez úgysem az igazi így, viszont tönkretehe-
ti a következőt is. Isten világában rend van. ‫״‬M indennek megszabott
ideje van, megvan az ideje m inden dolognak az ég alatt. ... Megvan
az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodás-
nak.” (Préd 3,1.5) Nyíltan beszél itt Isten igéje. Lényegében ugyanezt
mondja egy materialista pszichológus: ‫״‬Egyre jobban látjuk a vészé-
lyét, hogy tizenévesekben megrögződhet az a téves elképzelés, hogy
a szexualitás egyszerűen technikai dolog, és elválasztható az ember
egész pszichikumától.” Majd kifejti, hogy akikben ez rögzül, azok
sokszor házasságuk idején is aratják rossz gyümölcseit.
Nem itt van a helye, és nem akkor van az ideje. A szeretetről le-
szakított szexus méreggé válik, és csak ártani tud. Ó, de sokszor
láthatja az, akit néha a fiatalok beavatnak titkaikba, hogy m ennyire
megnehezítik a helyzetüket a korán elkezdett nemi élettel! Béklyó-
ba verik önm agukat és a másikat, m ert jobban kötődnek és jobban
kiszolgáltatják m agukat, m int szerették volna. Sokkal nehezebb
adott esetben szépen elválni, felejteni, és egészen szabadon közeled-
ni egy másikhoz, aki talán majd az igazi lesz.
216
23. H Á Z A S S Á G ELŐ TT?
3. Azon kívül, hogy ez Isten akarata, és hogy egy nagy egész-

bői kiszakítva nem használható, a harm adik szempont az, hogy aki
nem tudja vagy nem akarja szexuális téren fegyelmezni önmagát a
házasság előtt, az általában nem tudja magát fegyelmezni a házas-
ságban sem. M árpedig sok kényszerű ok m iatt itt éppúgy szükséges
a várakozás, a lemondás, az önfegyelem, m int a házasság előtt. Ha
nem becsültetnénk túl fiataljainkkal a szexualitást a házasság előtt,
sokkal nagyobb becsülete lenne annak a szemükben és a gyakor-
latukban házasságukon belül. M ert aki m egtanul várni a házasság
előtt, az tud majd várni erre is, meg sok m inden m ásra is a házas-
ságban. Az tud várni akár a közösülésen belül is, és nem lesz türel-
metlen, kegyetlen és erőszakos, ami m iatt olyan sok könny folyik,
és annyi tragédia történik.
‫״‬Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JSir 3,26) Ezt m i csak
lelki dolgokra szoktuk érteni, pedig az élet m inden területére vo-
natkozik, hogy számottevő eredm ényre csak az jut el, aki megta-
nulja a lem ondást, a várakozást, az áldozathozatalt. Kérdezzünk
meg egy nagy művészt vagy élsportolót, egy produktív tervezőt
vagy bárkit, aki fölmutat, alkot valamit: hogyan érte el azt? Ki-
vétel nélkül m indnyájan el fogják m ondani, m ennyi várakozás,
türelem és áldozatvállalás van eredményeik mögött. H át éppen a
szerelemben lenne ez másként? O tt sincs másképp. Boldog az, aki
nem mondogatja, hogy joga van m ár a házasság előtt kielégíteni a
vágyait, m ert az ugyanezt fogja m ondani a házasságában is, vagy-
is hogy joga van akárhogy segíteni magán. De ez nem jog, hanem
szeretet kérdése.
H add m ondjam azoknak a fiataloknak, akik kom olyan veszik
ezeket a dolgokat, de küszködnek, hogy van egy bibliai ige, amely
hosszú időn keresztül sok bátorítást adott nekem és sokunknak:
‫״‬Többet ér a türelm es em ber a hősnél, és az in d u latán uralko-
dó annál, aki várost hódít.” (Péld 16,32) Különös szem beállítás.
Nem az az erős igazán, aki városokat vesz be, aki m in d en k it le-
vesz a lábáról, és azt tesz velük, am it akar, hanem az, aki önm a-
gán uralk o d n i tud. Ady szavaival: ‫״‬Tartsd m agad, / M ert m ost az
217
a leggazdagabb, / Ki v árni érez, várni tud.”’ Tudunk-e, akarunk-e

várni?
Aki a pohár víz példáját emlegeti, hogy tudniillik ugyanolyan
joga van kielégítenie nemi ösztöneit, m int m eginni egy pohár vizet,
az csak azt felejti el, hogy nem egy pohár vízről, hanem egy másik
emberről van szó. A másik embert pedig csak akkor nem fogjuk
összetéveszteni egy pohár vízzel, ha m egtanulunk igazán szeretni.
Ügy szeretni egymást, ahogyan önm agunkat. Ha m egtanuljuk ön-
m agunkat is helyesen szeretni. (Egyébként milyen pohárból iszik
valaki szívesebben: amiből előtte többen hörpintgettek már, és kör-
benyalták a szélét, vagy amit érintetlenül hagytak, direkt az illető-
nek elkészítve?)
Ehhez egyebek között az is hozzátartozik, hogy az ember testi-
lelki struktúrájában, m agatartásában kiépülnek olyan egészséges
védő gátlások, melyek belsőképpen és lelkiképpen is segítenek az
emberré válásban. Akármilyen éhesen is megy haza valaki a m un-
kából vagy edzés után, nem markol bele m inden további nélkül a
sarki közért egyik ládájába, hogy egyen valamit, m ert védi őt és a
közösséget ettől egy szükséges gátlás, amely folyamatos társadalm i
nevelésként beleépült. Megvárja, míg hazaér, és otthon eszik. S köz-
ben az a tudat, hogy csak otthon ehet, csillapítja az éhségét. Ami-
kor m i arról beszélünk, hogy jogunk van kielégíteni valamit, ezzel
csak fokozzuk az éhséget, és még nehezebb helyzetbe kerülünk. Ha
valakiben azonban megszületik egy döntés, hogy csak otthon fog
enni, ez segít abban, hogy kibírja, sőt az éhséget sem fogja elvisel-
hetetlennek érezni.
M egint csak oda kell visszatérnünk, am it Jézus m ondott: szeresd
az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, és erre felépülhet az, hogy:
‫ ״‬Szeresd felebarátodat, m int magadat!” Az az igazi felkészülés a há-
zasságra, hogy felebarátnak tekintem a másikat, hogy szeretni aka-
rom, ha kell önm agam rovására is, nem pedig a próbaházasság in-
tézménye. ‫ ״‬...senki... ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben!”
(IThessz 4,6) Károli fordítása szerint: ‫״‬meg ne károsítsa valamely *
* Ki várni tud.
218
dologban az ő atyjafiát...” Ha két ember felelősen szereti egymást,

úgy, hogy a m ásiknak kárt nem okoz, akkor elkezdheti a nemi éle-
tét. De aligha lehet elképzelni olyan példát, hogy ez a házasság előtt
lehetséges lenne.
Olyan könnyelműen m ondjuk azt is: ha szereti, ölelheti. Ha tud-
juk, mit beszélünk, amikor a szeretetet emlegetjük, akkor ezt csak
úgy magyarázhatjuk, hogy ha igazán szereti, akkor biztos, hogy
nem öleli addig, amíg azt nem akarják és tudják együtt vállalni an-
nak m inden velejárójával. Sokszor egyszerűen nincs abban a hely-
zetben az ember, hogy vállalja a következményeket! Aki m inden-
áron ölelni akarja a másikat, az biztos, hogy nem őt szereti, hanem
saját magát. Az igazi szerelem nem lop gyönyöröket sem a házasság
előtt, sem a házasságban, hanem adni akar úgy, hogy az mindenes-
tői ajándék legyen, m inden keserű és rossz következmény nélkül.
Az igazi szeretet ugyanis nem a szexualitással, hanem a szolidari-
tással azonos. Odaáll a másik mellé, és így lesz vele igazán eggyé.
A nemi életet igazán emberhez méltóan, harm onikusan és felelő-
sen csak a házasságban lehet gyakorolni. A tapasztalat is ezt erősíti
meg. Többször kellett m ár látnom, milyen szomorú sors következik
abból, ha ezt nem tartják be. Az esküvője előtt halálos baleset ért
egy fiatalembert, vagy valami m iatt felbontotta a jegyességét, és ott
m aradt a menyasszonya terhesen. Vagy ha nem is lett terhes, nemi
kapcsolatuk m iatt annyira kötődött az elveszített férfi személyéhez,
hogy sokkal nehezebben vagy soha nem tudott teljes odaadással,
felszabadultan szeretkezni későbbi férjével.
Tudom, sok nehéz kérdés m aradt nyitva. Nehéz kérdésük a há-
zasság nélkül élőknek, hogy m it tegyenek az ösztöneikkel. Ők egy
életen át önm egtartóztatásra vannak kárhoztatva? Mi azt valljuk,
hogy a nemi önm egtartóztatásból semmiféle károsodás nem szár-
mazik. A koplalás átalakítható böjtté, és a böjtöt Isten gazdagon
megáldja. Azután nehéz kérdés az is, hogy ha m ár teljesen megérett
két fiatal szerelme, csak éppen nem tudják tető alá hozni a házas-
ságukat, m ert hiányzik a tető, és nincs még lakás, akkor is várniuk
kell-e? És egyáltalán, meddig szabad elmenni? Hol kezdődik a há
219
zasság? Az anyakönyvvezetőnél, az Úr asztalánál, vagy a nemi kö-

zösséggel? Aztán, ha valaki komolyan akarja venni m indazt, amit
m ost m egtanultunk, honnan kap erőt hozzá? Nem könnyű ezt a
harcot győzelmesen, tisztán végigküzdeni. S m it jelent ez: ‫״‬teste-
tek... a bennetek levő Szentlélek temploma” (lKor 6,19)? Hogy lehet
egymás mellett említeni két ilyen szót? M it jelent ez: házasságtörők
és paráznák nem örökölhetik Isten országát (lKor 6,9)? Ha valaki
engedelmeskedni szeretne Istennek egy ellentétes töltésű közvéle-
ményben, vajon hogyan lesz ereje és bátorsága ehhez? Vállalnia kell
esetleg a gúnyt is? Ne tegye túl magát senki fölényesen és könnyel-
m űén ezeken a kérdéseken! Sok ember harcol azért, hogy Istennek
engedelmes életet élhessen, segítsük egymást ebben!
Befejezésül hadd biztassam azokat, akik eltökélten Jézus Krisz-
tus útján akarnak járni a szerelem kérdéseit illetően is, hogy soha
nem egyedül kell majd erőlködniük, hanem m indig velük lesz az
Úr. Ő ad erőt az erő fölöttihez is. Ő ad békességet a kigúnyoltatás
közben is. Ő kitűnő társaság még a kitaszítottság állapotában is. Ő
az, aki meg tud tanítani arra, hogyan kell egymást igazán szeretni.
Egyedül ő tudja megbocsátani m inden ezzel kapcsolatos bűnünket,
és mi, paráznák őérette, őáltala mégis örökölhetjük Isten országát.
Ezért adjunk hálát neki és kérjünk tőle erőt:
Igaz utadra taníts,

Hogy veled együtt járhassak,
És tőled el ne taszíts,
Hogy kísérteibe ne jussak.
Jóvoltodból tarts meg engem,
Én édes Istenem,
Hogy a bűn csalárdságát,
Észrevegyem undokságát.*
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 278. ének. írta: Johann Kohlrose, Mis-
kolci Csulyak István fordítása.
220
A N Y O L C A D IK P A R A N C S O L A T
24. N e lo p j!
Ne lopj!
(2Mózes 20,15)
A k i lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább

dolgozzék, és saját keze m unkájával szerezze meg a javakat,
hogy legyen m it adnia a szűkölködőknek.
(Efezus 4,28)
1. A lopás fogalmának meghatározásához a keresztény etika

többnyire Luther M árton szavait szokta idézni: ‫״‬Lopás m inden
olyan haszon, am it másvalakinek a kárán szerez meg az ember.
Lopás m inden olyan előny, amihez másvalakinek a hátrányára ju-
tünk.” Isten sehol nem mondja azt, hogy ne igyekezzünk többre, ne
akarjunk előrejutni és gyarapodni anyagiakban, ismeretben, bará-
tokban. Csak bizonyos bibliai szempontokat szem előtt kell tarta-
nunk. Két ilyet vizsgáljunk meg!
Az egyik szempont, hogy jussunk előre, törekedjünk többre szel-
lemiekben, anyagiakban, emberségben és m inden másban, de ne
egymás kárára! Legyen neked több, m int amennyi van, de ne úgy,
hogy elveszed a másiktól, hanem hogy megtermeled! A haladás
végső soron nem az újrafelosztásra, hanem a produktivitásra épül.
Attól még nem lesz gazdagabb az élet, hogy egy ház gazdát cserél.
Akkor lesz gazdagabb, ha egy új ház épül. Nem az az igazi szellemi
gyarapodás, ha egy gondolatot kölcsönveszek, hanem ha egy gon-
dolatom tám ad. És mi m inden van egy tiszta, jól megformált gon-
dolat születése mögött, mi m inden történik, míg az utóbb közkincs-
csé válik.
221
A N Y O L C A D IK P A R A N C SO L A T
Képzeljük el, m i lenne akkor, ha m indenki csak úgy gyarapod-

hatna, hogy a másikét elveszi! Ha új értékek nem jönnének létre,
csak a meglévőt cserélnénk egymás között, ham arosan elpusztulna
az emberiség. A teremtéskor Isten megbízta az embert, hogy azzal,
amit a kezébe adott, úgy gazdálkodjon, hogy új változatok is létre-
jöjjenek, gazdagodjék az egész világ. Az szerzi meg létjogosultságát
ezen a földön, aki ebben engedelmeskedik Istennek. Ezért mondja
Pál apostol: ‫״‬ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2‫׳‬Ihessz
3,10) Aki nem akar hozzájárulni a világ gazdagabbá válásához,
annak nincs benne létjogosultsága. Érdekes lenne egyszer számba
venni - m ár amennyire ez lehetséges -, hogy az emberiség mennyi
erőt fordít javak létrehozására, és m ennyit a meglévők elrablására,
vagy a rablásra való felkészülésre (beleértve az ipari kémkedéstől
a fegyverkezésig mindent). Nagyon tágas a nyolcadik parancsolat
horizontja.
A másik szempont, hogy Isten gyermekeiként tudnunk kell, mi
az, am i elég, és adott esetben a kevés is elég kell hogy legyen. Nem az
a törekvés végső célja, hogy minél többet szerezzünk. M indnyájan
ism erjük talán Pál apostol vallomását, melyet a filippibeli gyüleke-
zetnek írt: ‫״‬Nem a nélkülözés m ondatja ezt velem, m ert én megta-
nultam , hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűköl-
ködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe,
jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.”
(Fii 4,11-12) Isten gyermeke ismerős a jóllakással és a szűkölködés-
sel is, és m inden helyzetben tud megelégedett lenni - folytatja Pál
m ert m indenre van ereje a Krisztusban, aki őt megerősíti.
A középkor eszménye a szegénység volt: ember, mondj le m in-
denről, vagyonról, dicsőségről, társaságról, testi gyönyörökről, ké-
nyelmes lakásról, és tiéd lesz a m enny üdvössége. A m ai ember esz-
ménye az azonnali gazdagság, és nem érdekli a m enny üdvössége.
Az foglalkoztatja, am it itt meg lehet szerezni, és m indent meg akar
szerezni, amit csak lehet. De: ‫״‬m it használ az embernek, ha az egész
világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26) Aki nem is-
meri az ‫״‬elég” fogalmát, az feltétlenül károsodik lelkében. Az ilyen
222
2 4 . N E LOPJ!
ember csak úgy tud többre jutni, ha könyörtelenné és embertelenné

válik. Ó, de sok szomorú példát láthatunk erre!
Ezzel szemben Isten gyermeke tudja, hogy van Atyja. Nem kell
lopnia, lehet kérnie is. Atyám az Isten, aki tudja, mire van szüksé-
gém, és ha kérem, megadja azt. Nem csak az lehet a miénk, amiért
megdolgoztunk, ‫ ״‬...akit az Úr szeret, annak álm ában is ad eleget.”
(Zsolt 127,2) De messze van ez attól a szemlélettől, hogy törtessünk
és igyekezzünk m indent megszerezni, miközben m i m agunk bele-
roppanunk a hajtásba. Isten az övéinek megtanítja, m i az ‫״‬elég”.
Ők is alkotnak, dolgoznak, gondolkoznak, áldozatot hoznak, csak
éppen azzal a belső harmóniával, kiegyensúlyozottsággal, valam int
bizonyossággal, hogy bármelyik pillanatban kaphatnak meglepe-
tést, ajándékot is. ‫ ״‬Áldásodra én kész vagyok, Hálát adok Neked, Is-
tenern” - énekeljük egyik énekünkben.* Ebben a kettősségben zajlik
a hívő ember élete, hogy bárm ikor kész meglátni Isten csodáit, elfő-
gadni áldását, közben pedig hálát adni m indenért, am it m ár kapott.
Lopáson tehát általában azt értjük, amikor úgy ju tunk valami-
hez, hogy ezáltal másvalaki károsodik. Isten igéje óv m inket ettől,
és azt tanácsolja, tanuljuk meg tőle, m i az: elég.
2. Melyek a lopás legjellemzőbb formái?
Ha a fenti kissé elnagyolt és általános megfogalmazást elfogad-
juk, azonnal fel is m entjük m agunkat: ‫ ״‬Én nem szoktam úgy ja-
vakhoz jutni, hogy azokat másoktól veszem el. Tehát nem vagyok
tolvaj.” M indenki megsértődik, ha rám utatnak és vádolják: te tolvaj
vagy! A gyanúsítástól is félünk, és elhárítjuk az efféle feltételezése-
két. De hajoljunk most Isten igéje fölé, és annak fényében nézzünk
kissé körül az életünkben! Egészen bizonyos, hogy nem vagyunk
tolvajok? Nem m indig olyan egyszerű a dolog, m int amilyennek
látszik.
A lopás legáltalánosabb formája az, am ikor elveszem a másiktól
azt, ami az övé. Ez a legvilágosabb, vitathatatlanul egyértelmű eset.
Az övé volt, elvettem, loptam, tolvaj vagyok. Csakhogy ezt is na
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 138. zsoltár. Irta: Clément Marót,

223
gyón sokféleképpen lehet tenni, még úgy is, hogy alig felismerhető
a lényege. M ert akár erőszakkal vagy hízelgéssel is történhet. Nyíl-
tan vagy alattomban. Lehet durván megrabolni, de lehet kényszer-
helyzetbe is hozni a másikat. Lehet kihasználni gyengeségét vagy
jóhiszeműségét. Lehet fizikai vagy erkölcsi nyomást gyakorolni rá,
és úgy elvenni tőle vagy kiszedni belőle azt, ami az övé.
A m ikor arról van szó, hogy a másikét elvenni, akkor ne csupán
autólopásra gondoljunk! Ne is csak arra a szomorú tényre, hogy né-
mely munkahelyen megm otozzák a dolgozókat, nehogy kivigyenek
egy rúd szalámit vagy egy franciakulcsot. Az is jusson eszünkbe,
milyen könyörtelenül raboljuk sokszor egymás idejét! Sem a má-
síkra nem vagyunk tekintettel, sem arra, akitől ily m ódon közvetve
vesszük el az időt. Aztán milyen könyörtelenül raboljuk egymás jó
hírnevét, am ikor egy elejtett megjegyzéssel belegázolunk a becsű-
letébe, és ezzel sokszor teljesen alap nélkül elfűrészeljük a többiek
előtt. Hogy el tudjuk lopni egy szomszéd család csendjét, nyugalmát
azzal, hogy böm böltetjük a rádiót! Milyen sokszor ellopjuk egymás
titkait, kilessük a másikat, beleolvasunk írásaiba, aztán visszük a
híreket szerteszét. Nem is sejtjük, hogy ezzel talán egy életre szóló-
an m egingatjuk a bizalmát az emberekben.
Az Ige világosan beszél, ezért meg kell említeni azt az esetet is,
am ikor valaki személyes ügyeit vég nélkül a m unkahelyi telefonon
intézi. Ugyan, ez szóra sem érdemes! Ilyen ‫ ״‬apróságokról” nem sze-
retünk beszélni, m ár csak azért sem, m ert m indenki így csinálja.
Am ikor valaki m unkaidőben ír ötoldalas levelet a barátnőjének! De
az ő m unkáját is el kell végeznie talán valaki másnak, aki viszont
em iatt fáradt, keserű szívű lesz. Ellopták a jókedvét, sőt olykor az
egészségét is. Ez az illető aztán fáradtságával meglopja a családját,
felületes munkájával pedig azt, akinek az ügyét éppen intézi.
Rablások bonyolult szövevényévé tettük az életünket, és ráadá-
sül ennek a valóságával nem is vagyunk hajlandóak szembenézni.
M entegetni kezdjük m agunkat, és m agyarázkodunk, pedig a fenti
igében azt olvastuk, hogy aki felöltözte a Krisztust, és lopni szokott,
az többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék és a saját keze m unká
224
2 4 . N E LOPJ!
jával szerezze meg javait. Miért? Hogy gazdag legyen? Nem. ‫ ״‬...hogy
legyen m it adnia a szűkölködőknek.” Ez a bibliai perspektíva. Nem
elveszem, hanem megtermelem a javakat, és azután szívesen adok
azoknak, akiknek szükségük van rá. Nagyon sikamlós terület ez, és
érvényes rá, hogy ‫ ״‬aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy
el ne essék!” (lKor 10,12)
Van a lopásnak olyan formája is, am ikor egyszerűen nem adom
meg a m ásiknak azt, ami járna neki. Visszaélek a helyzetemmel,
hatalm am m al, a másik tájékozatlanságával, jóhiszeműségével vagy
türelmével.
A Biblia szerint tolvajlás mindenféle kizsákmányolás, am ikor va-
laki visszatartja a másikat megillető m unkabért vagy a több m un-
kabért. Tolvaj az, aki soha nem ad dicsérő, elismerő szót, pedig
megtehetné. Ugyancsak tolvaj, akinek soha nincs ideje a gyermeke,
hitvese, szülei számára. Aki nem írja meg azokat a leveleket, ame-
lyeket valahol nagyon várnak.
Egyszer a teológián egy szobatársam mesélte, hogy otthon volt a
téli szünetben, és nagyapja m inden reggel lement a házuktól eléggé
messze eső postaládához megnézni, vajon nem kapott-e az unoká-
jától levelet. M ondták neki: papa, hát itthon van az unoka, most biz-
tosan nem ír! Az öregúr elrestellte magát, hogy erre nem gondolt.
Annyira megszokta, hogy m inden reggel lemegy, és hiába, m ert
az unoka csak nem ír. M egszomorodott a fiú szíve, és ettől kezdve
m egtanult levelet írni a nagyapjának.
Nyilván lopás m inden vissza nem adott kölcsönkönyv. Meg-
lopja a házasságát az, aki mindig előzékeny a más feleségéhez, de
soha nem udvarias a sajátjához. De éppígy tolvaj az is, aki m indent
megad a házastársának, csak önmagát tagadja meg tőle, illetve ha
azt gondolja, hogy m indent megadott azzal, hogy a testét odaadta.
Egészen világos bibliai tanítást találunk erről a Korinthusiakhoz írt
első levél 7. részének elején, érdemes elolvasni.
Ennél is rafináltabb, kifinomultabb esete a lopásnak, amikor sem el
nem veszem, sem vissza nem tartom , de nem engedem, hogy ő többre
jusson. Ha én nem, akkor ő se. Ha nem engem küldtek oda, akkor ő
225
se menjen, majd teszek is róla, hiszen elég egy mondat. Mindenféle

féltékenység, kicsinyesség, gáncsoskodás, irigység idetartozik. Isten
igéje szerint ezzel is meglopjuk a másikat. Ő a saját erejéből, tisz-
ta kezekkel tovább juthatott volna, valamennyiünket gazdagíthatott
volna, én azonban nem engedtem. Megloptam őt és mindnyájunkat.
Végül - ez a sajátosan bibliai mérték - akkor is meglopom a mási-
kát, ha nem segítek rajta azzal, amivel segíthetnék. Erre nem vagyok
köteles, jogilag sem lehetne érte felelősségre vonni, Isten igéje mégis
lopásnak m inősíti ezt a m agatartást. Ha az irgalmas sam aritánus
nem áll meg annál az agyba-főbe vert embernél, hanem ő is, m int a
többiek, megy tovább a maga útján, meglopta volna, m ert nem adta
volna meg neki, amire szüksége volt, és am it módjában állt odaad-
ni. A nnak az embernek elsősegélyre volt szüksége, fedélre a feje fö-
lőtt, ápolásra, és m indehhez némi készpénzre. M indezekkel rendel-
kezett a sam aritánus, és ő szívesen odaadott m indent. Senki nem
volt tanúja az ügynek, a példázat szerint senki nem dicsérte meg
azért, am it tett. Neki elég volt annyi, hogy a másik szükségben volt.
De nagy dolog lenne, ha észrevennénk otthon a másik fáradt ar-
cát, szomorú tekintetét. Ha m eglátnánk, hogy árvák a gyerekeink,
hogy egyedül él a hitvesünk. Ha észrevennénk a cinikus és hetyke
kamaszok ridegsége mögött magányosságukat, bizonytalanságu-
kát, kiszolgáltatottságukat, és meg tudnánk adni legalább otthon
m indenkinek azt, amire szüksége van: a szeretetet. Csak ez szaba-
díthat ki abból, hogy szakadatlanul és mindenféle m ódon lopjuk,
raboljuk egymást.
3. Mi lehet a gyökere ennek a rablásösztönnek? Nyilván az, hogy
am i van, az kevés. Szeretne még hozzászerezni az ember. H a ez
nem m egy simán, akkor elveszi a másiktól. Mindegy, m i az: a be-
csülete, az értéktárgya, a jó hírneve, a tisztasága! A m ire éppen
szüksége van, elveszi, m ert a meglévő kevés. Még kell! Nem lehet
kielégíteni, feneketlen hordó. Ha pedig valam i m iatt betelt, akkor
jön a csömör, és az érzés, hogy m inek m ost m ár egyáltalán élni? A
kielégíthetetlenség és a csömör között hánykolódik az emberiség
túlnyom ó része.
226
2 4 . N E LOPJ!
Itt szólal meg az evangélium: Jézus Krisztus ki tudja elégíteni

életszomjunkat! M ert nem erre meg arra van szükségünk! Oltha-
tatlan éhség él m inden emberben, am i hol így, hol úgy konkretizá-
lódik. S am ikor valamivel próbáljuk enyhíteni, azt vesszük észre,
hogy az éhség mégis m egm aradt. Életre van szükségünk! Jézus ezt
az életet hozta az emberiségnek, s így ezt a különben olthatatlan
életéhségünket tudja kielégíteni. Nem csak úgy-ahogy, hanem túl-
csorduló m ódon. Ekkor aztán észrevesszük a felebarátot is. M ind-
egy, ki az: aki a legközelebb van. Jut m ásoknak is az életből, és
m inél többet adunk belőle tovább, annál gazdagabban kapjuk az
utánpótlást.
így éli át Isten gyermeke, aki m ár elfogadta a Jézusban megje-
lent új életet, hogy gazdag, és hogy nagyon jó dolog adni. Egysze-
rűen megfordul a dolog: nem arra lesz beállítva és nem azt nézi ár-
gus szemekkel, hogy mit lehet még megszerezni, m inél ügyesebben
elvenni, hanem hogy kinek m ire van szüksége. Rendkívül nagy
öröm, ha olyat tudunk valakinek adni, amire szüksége van. Nem
azt, am ink éppen van, hanem am ire szüksége van. Ha Jézust tudjuk
adni, m ert végső soron m indenkinek őrá van szüksége.
A keresztény élet középpontjában szim bolikusan egy megte-
rített asztal áll, ahova Isten hív, m ert adni akar. Bőségesen akar
adni. Ézsaiás könyve 55. részének első két verse szerint: ‫״‬Ti szom-
jazók m ind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, ve-
gyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek b ort és tejet (ez jelképezte a
bőséget), nem pénzért és nem fizetségért! M inek adnátok pénzt
azért, am i nem kenyér, keresm ényeteket azért, amivel nem le-
hét jóllakni? Hallgassatok csak rám , és jó ételt fogtok enni, él-
vezni fogjátok a kövér falatokat.” Ezt a bőséget kínálja Isten ne-
künk, innen -o n n an lopkodó, rabló ösztönöktől agyonhajszolt
embereknek.
‫״‬Ne lopj!” - ez nem parancs, hanem biztatás. Nem kell lopnod,
kapsz bőven ajándékként, és aztán lesz m it adnod.
Ő önmagát adta érted, el egészen addig, hogy m egtöretett a teste
és kiontatott a vére. Ő m egtanít arra, hogy te is szétoszd önm aga
227
dat. Legyen őszinte imádság a szívünkben az ének,‘ amely ezt fogai-

mázzá meg:
Adj éjt, napot, add át erődet,

A d d kincsedet, add szívedet,
Rontó lelkek gáncsa nem árthat,
Győztes csak egy: a szeretet.
A Mester lelke já rt előtted
S kitűzi most eléd a célt,
M unkára hát, ne késs, serénykedj
Megváltódért, Királyodért.*
* Énekeskönyv magyar reformátusok használatára, 1967. 472. ének. Irta: Monod

Tivadar.
228
25· M inden Is t e n é
Ne lopj!
(2Mózes 20,15)
Az előző fejezetben láttuk, milyen sokféleképpen tudjuk meglop-

ni egymást. Megállapítottuk, hogy az ember lopásvágyának mélyén
életéhség van, am it semmivel sem tud kielégíteni. Egyedül a Jézus
Krisztussal való közösség és a tőle kapható sok-sok ajándék szünteti
meg ezt az éhséget. Ekkor azonban megfordul az egész folyamat, és
többé nem lopni, hanem adni akarunk már. Mit? Nem a m agunkét,
hanem am it m i is úgy kaptunk. Felismerjük, hogy am ink van, az
m ind Istentől való, egyrészt saját használatra, másrészt hogy továb-
bítsuk. Van olyasmi is, amit csak Istennek adhatunk, illetve adha-
tü n k vissza.
Az m ár nagy előrelépés, am ikor az ember rájön, hogy m indene
Istené. Ilyenkor a szíve megtelik az ő dicsőítésével. Pál apostol kor-
holja a korinthusialcat, hogy m aguknak tulajdonítják az Úrtól ka-
pottakat: ‫״‬M id van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, m it dicsek-
szel, m intha nem kaptad volna?” (lKor 4,7) Aki nem tudja, hogy
m indenét Istentől kapta, az dicsekszik. Aki tudja, hogy m inden Is-
tentől van, az dicsőíti Istent. Ez a felismerés lesz a hívő ember örö-
mének, belső biztonságának, reménységének a forrása. Az ősi zsol-
tár szavaival: ‫״‬Az Úré a föld és am i betölti, a földkerekség és a rajta
lakók.” (Zsolt 24,1) M inden és m indenki az övé. Az ilyen embernek
válik személyes hitvallásává az, am it a heidelbergi káté első felele-
te olyan csodálatos tömörséggel fogalmaz meg: ‫״‬Egyetlen vigasz-
talásom, hogy m ind életemben, m ind halálomban, m ind testestől,
m ind lelkestől nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltóm-
nak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok.”
Az életben az egyik legnagyobb eredmény arra a világosságra el-
jutni, hogy Isten gazdag Isten, aki gazdagságát nem m agának tartja
meg, hanem szétosztja közöttünk. Megbízott m inket azzal, hogy
229
A N Y O L C A D IK PA R A N C SO L A T
teljesen szabadon gazdálkodjunk a ránk bízott értékekkel, miköz-

ben felelősek vagyunk neki, a tulajdonosnak. M inden nappal, min-
den perccel és m inden szavunkkal el kell szám olnunk majd egy
napon.
Ezzel m egérkeztünk a nyolcadik ige olyan mélységű üzeneteihez,
melyek bár m indenkire nézve érvényesek, mégis csak az Istenben
hívő, neki engedelmeskedő ember érti meg igazán. Ezek az igazsá-
gok csak a lelki emberben találnak visszhangra. M ert ha m inden az
Űré, akkor mi, ha egymást lopjuk is meg, valójában őellene vétünk.
Ha a világon egyetlen gazda van, és m indnyájan az ő megbízottai
- szép bibliai, régies szóval: sáfárai - vagyunk, akkor a ‫ ״‬Ne lopj!”
végső soron m indig azt jelenti: ne lopd meg Istent! Tőle veszel el
m indent, am it a másiktól próbálsz megszerezni. Hogy ez egészen
konkrét legyen, és kicsit közelebb jöjjön hozzánk, tekintsük át éle-
tü n k három területét ebben a vonatkozásban!
1. A Szentírás egyértelműen tanítja, hogy m i m agunk kétszere-
sen is Istenéi vagyunk: a teremtés és a megváltás jogán egyaránt. Ő
alkotott m inket, és m int m inden teremtménye fölött, az ember fö-
lőtt is rendelkezik. A bűn azt jelentette, hogy ez alól próbált kibújni
az ember. Noha Isten az ő dicsőségére teremtette, az ember mégis a
maga dicsőségét kereste, és Isten helyére akart lépni. Függetlenítet-
te magát, és ezért könnyen elhitethette vele a kísértő, hogy ha kilép
Isten uralm a alól, akkor a maga ura lesz. Engedett a hazugságnak,
elszakadt Istentől, kiszolgáltatta, eladta magát egy idegen hatalom-
nak, majd rémülten döbbent rá, hogy nem a maga ura, hanem vala-
ki m ásnak a rabszolgája. Addig Isten gyermeke volt, m ost démoni
erők játszanak vele. ‫ ״‬...aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája” - mond-
ta Jézus Krisztus (Jn 8,34). Ebből a rabszolgaságból szabadított ki ő.
Kifizette a váltságdíjat, kiváltott a rabságból, az övé vagyok. Nem a
magam ura, m ert az embernek arra nincs lehetősége. A m ikor Jézus
kiváltott a bűn és a halál rabságából, megvett m inket, ‫ ״‬...nem tud-
játok, hogy... nem a magatokéi vagytok? M ert áron vétettetek meg:
dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (lK or 6,19-20) Vagy Istené,
vagy démoni erőknek kiszolgáltatott az életünk. Ha valaki elhite-
230
2 5 . M I N D E N IS T E N É
ti magával, hogy a maga ura, az m indig súlyos következményekkel

jár. Egyik énekünkben így szerepel a két lehetőség: ‫״‬A bűn szolgája
gyáva rab, A Krisztusé szabad.”* Különös paradoxon a Szentírás ta-
nításában és a hívő életgyakorlatban az, hogy m iképpen élheti meg
az ember a maga teljes szabadságát m int Isten szolgája. Jézus váltott
ki m inket ebből a reménytelen rabságból, és ő segített el az Isten fi-
ainak szabadságára. Áron vétettünk meg! Többé nem ellenségei va-
gyünk Istennek, de nem is a magunkéi, hanem Jézusé.
Örök kísértése az embernek, hogy visszalopja magát Isten hatal-
ma alól, hogy visszakérje m agánhasználatra - ha csak egy időre is
- a testét, a gondolatait, a fantáziáját. Úgy történik ez, hogy visz-
szaveszi az ember a lelkét, és elkezd kacérkodni idegen istenekkel.
Megpróbálja visszalopni a testét - talán csak egy hétvégére vagy egy
szombat estére, egy nyári szabadságra -, és paráználkodik. Meg-
próbálja visszalopni a gondolatait, és istentelen, embertelen, tisztá-
tálán, nyerészkedő, bosszúálló fantáziaképekkel játszik. Azt, amit
Isten visszaváltott, Jézus megvett, m i újra meg újra visszavesszük a
m agunk használatára.
Ilyen értelemben a ‫״‬ne lopj!” felszólítás nem erkölcsi követel-
mény, hanem a szentség parancsa. Szentnek lenni azt jelenti, hogy
egy m eghatározott célra lefoglaltnak lenni. Isten a maga céljára, ki-
zárólagos rendelkezésére foglalt le m inket. Joga van hozzánk, m ert
megváltott. Nem csak arról van tehát szó, amit olykor tréfásan, oly-
kor pedig komolyan szoktunk m ondani ezzel a parancsolattal kap-
csolatban: el ne lopd a léniát! Valójában az a kérdés, hogyan állsz a
szentséggel. Istentől lopod vissza magad, ha tőle függetlenül akarsz
valamit tenni.
A m egosztott élet nem szent élet. Csak az egyértelm űen, m in-
denestől és m inden helyzetben Isten rendelkezésére bocsátott élet
az. Ha valakit érdekel, hogy mi Istep akarata, akkor olvashatja a
Thesszalonikajakhoz írt első levélben: ‫״‬Az az Isten akarata, hogy
megszentelődjetek...” (4,3) Vagyis hogy tudatosan is odaszánjátok
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 413. ének. Irta: Philipp Friedrich Hil-
ler, Kecskeméthy István fordítása.
231
m agatokat Istennek, hogy rájöjjetek arra, hogy ez nem valamiféle

kényszerállapot, am iből m enekülni kell, vagy kedvetlenül tudó-
m ásul venni, hanem szabad neki örülni! Úgy van jó kezekben az
életünk, ha az ő kezében van. Dehogy a k aru n k aztán onnan kiug-
rani! Csak ő tud m egtartani és m indennel m egajándékozni m in-
két. De jó, hogy nem a m agunkéi vagyunk, hanem m indenestől
az övéi!
Szent-e a m i életünk, vagy m agunk gazdálkodunk azzal? Krisz-
tusban szentek vagyunk, vagy nélküle tisztátalan életet élünk?
Nincs harm adik lehetőség. Egyáltalán Krisztusban vagyunk-e, a
vele való közösségben elrejtve, vagy egy szál egyedül Isten színe
előtt? Csak Krisztus mögé bújva, keresztjébe fogózva, vele közös-
ségben van m egtartatásunk.
Itt kezdi érezni az ember, milyen csekély dolog is az, hogy nem
ütközünk bele a törvénykönyv paragrafusaiba. Isten tőlünk sokkal
többet kíván: hogy m indenestől az övéi legyünk, és ne lopkodjuk
vissza m agunkat szüntelenül.
M ost azt kérdezi tőlünk a nyolcadik igén keresztül, hogy hol vol-
tü n k abban a konkrét helyzetben, am ikor használni akart valaki-
nek az üdvösségére és a maga dicsőségére. Ki tudná kiszám ítani,
m ennyit loptunk el Istentől, am ikor talán m indeddig úgy éltünk,
hogy nem tudott bennünket arra használni, am ire akart, ami-
re teremtett? Ilyen m értékben lopjuk meg Istent, ha nem szent az
életünk.
2. A másik nagy terület a szeretteinké. M ert nemcsak m i m agunk
vagyunk m indenestől Istenéi, hanem azok is, akik hozzánk a lég-
közelebb állnak. M indig csodálkozom azon, hogy sokszor az Igét
ismerő, templomba járó emberek is meglepődve hallgatják a Bibli-
ának ezt a tanítását.
Pedig hát elég világosan benne van a Szentírásban, hogy például
a hitvesünk nem a miénk. Nem az én tulajdonom, Istentől kaptam
ajándékba. Nem sajátíthatom ki, nem lehetek zsarnoka, ura és pa-
rancsolója. M ert neki is ugyanaz az ura és parancsolója, m int ne-
kém. Éppen ebben válhatunk igazán eggyé, és ez lehet a házasság
232
25. M I N D E N IS T E N É
szilárd alapja, hogy ugyanarra az Ú rra figyelünk m indketten. Per-

sze van olyan tanítás a Bibliában, hogy a férfi feje a feleségének -
m int Krisztus is a férfinek -, de nem úgy, hogy zsarnokává válik,
hogy használja őt. Nem eszköz, nem birtokom a párom, hanem tár-
sam, akit Istentől kaptam . Ő is önálló, felelős ember, és Isten tulaj-
dona, csakúgy, m int én. Ebben a felismerésben lehet bensőséges,
erős, lelki közösségünk egymással. Túllátok-e rajta, látom-e mögöt-
te a gazdáját, és úgy szeretem-e őt?
Nem az enyém a gyermekem sem. Isten fenntartja a tulajdonjo-
got m agának a gyermekeink felett is. N ekünk adja őket egy időre,
hogy örüljünk nekik, hogy próbáljuk őket nevelni, és hogy mi is
nevelődjünk általuk. Hogy m egtanuljuk közben, m iként lehet sok-
kai alázatosabban, önzetlenebbül élni. M egtanulhatjuk, hogy élőt-
tűk kell leginkább utat m utatni Krisztushoz, és m indig túlm utatni
Atyánkra és Teremtőnkre. Ezért adja az Űr a gyermeket, aki tulaj-
donképpen mindvégig az övé m arad. Aki ezt tudja, az előbb-utóbb
rájön arra, hogy egyedül a m indenható Isten őrizheti meg a gyér-
mekét m inden helyzetben. Mi nem vagyunk erre képesek. Sokszor
csak utólag értesülünk, honnan, miből, mitől m enekültek meg.
Egyedül ő tudja megbocsátani a bűneiket, egyedül ő tudja üdvözí-
teni őket, egyedül az ő kezében vannak biztonságban. De jó, hogy
a gyermekem gazdája a m indenható Isten! Kié a gyermek? Aki ko-
molyán veszi, hogy Istené, az soha nem büszke rá, hanem hálás érte.
Nem aggódik érte, nem dicsekszik vele, hanem dicsőíti érte Istent.
Egy csomó kérdése megoldódik, sok szorongásából feloldódik az
ember, ha bizonyos abban, hogy gyermeke Istené.
M ennyire szép volt, ahogy Sámuelt elkérték a szülei Istentől, és
am ikor megkapták, felvitték a templomba, ahol ezt m ondta az édes-
anyja: ‫ ״‬Ezért a gyermekért imádkoztam , és az Úr teljesítette kéré-
semet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen
egész életére felajánlva az Úrnak!” (lSám 1,27-28) A m ikor Sámso-
nért im ádkoztak a szülei, m ár a születése előtt azt kérdezték: ‫ ״‬Ha
majd beteljesedik ígéreted, milyen legyen a gyermek élete, és m it te-
gyünk vele?” (Bír 13,12) Hiszen m i nem értünk hozzá, nem tudjuk,
233
hogyan kell bánni egy gyermekkel! Te vagy Teremtője és Ura, te

ismered őt igazán! De ha ránk bízod, m ondd meg, hogyan kell vele
bánnunk, és m it tegyünk vele! M ennyi alázat, mennyi bölcsesség
van emögött! Több szinttel magasabb ez a gondolkodásmód annál,
m int am ikor valaki büszkélkedik a gyermekével, hogy majd így ne-
véli meg úgy neveli.
De ugyanez érvényes m unkatársainkra, barátainkra, sőt ellen-
ségeinkre is. Ők is Istenéi. És ha valam i komolyat szeretnénk velük
elérni, jobb, ha azt először a gazdájukkal beszéljük meg. Ez a végső
értelme az egymásért való imádkozásnak.
3. Harmadszor, sokkal komolyabban kellene azt vennünk, hogy
m inden javunk is Istené. Anyagi javaink, egészségünk, tehetsé-
günk, lehetőségeink, sikereink, fiatalságunk, de éppúgy az öregsé-
günk is ajándékká válhat, m iután felismertük, hogy m indez az Úré.
Egy részét arra adta, hogy m agunk használjuk fel, a többit, hogy to-
vábbadjuk. M indenkinek többet adott, m int amire feltétlenül szűk-
sége van. Azáltal, hogy Isten ránk bíz valam it abból, am i az övé,
bevon m indnyájunkat a maga világfenntartó és gondviselő m unká-
jába. Jézus több példázatot is m ondott a sáfárságról. Egyet lássunk
itt, mely m inden részletében megvilágítja a nyolcadik parancsolat-
nak ezt az értelmezését!
Ezt m ondta az Úr: ‫ ״‬Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az ú r szol-
gái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szol-
ga, akit, am ikor m egérkezik az úr, ilyen m u n k áb an talál! Bizony,
m ondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt. H a pedig
ezt m o n d an á szívében az a szolga: Késik az én u ram , és kezdené
verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, in n i és
részegeskedni; azon a napon jön m eg an n a k a szolgának az ura,
am elyen nem várja, és abban az órában, am elyben nem gondol-
ja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.” (Lk 12,42-46) Ar-
ról beszél itt Jézus, hogy am i o tt van, az m in d a gazdáé. A gazda
elmegy, és rábíz m in d en t sáfáraira. A zok szabadon gazdálkod-
h a tn a k vele, de egyszer el kell szám olniuk. H a valaki azt, am it
Istentől kapott, nem (lásd a tale n tu m elásása: M t 25,14-30), vagy
234
nem úgy és nem arra használja, am ire a gazda adta, tolvaj az és

rabló.
Különös része ennek a példázatnak, hogy a gazda még a bort is
rábízza a szolgákra. Bort is szabad inni. De nem azért kapja a bort
a sáfár, hogy m ind ő igya meg, vagy hogy lerészegedjen a cimbo-
ráival, hanem azért, hogy azt is ossza meg a többiekkel alkalmas
időben és a szokott módon. Azt is jelenti ez, hogy élvezd a testedet,
de közben tanuld meg akkor is dicsőíteni Istent, és gondolni a má-
sik élvezetére is. Azt jelenti, hogy élvezd a fiatalságodat - szó sze-
rint benne van a Bibliában -, de ne felejtsd el, hogy Isten számon
kéri majd, hogyan élvezted (Préd 11,9; Károli-fordításban: 12,1)!
Nem azzal kell elszámolnod, hogy élvezted, nem az a bűn, hanem
ha Istenről megfeledkezve, a m ásiknak a rovására tetted azt. Örülj
a gyermekednek, vegyél észre m inden kedvességet benne, és legyél
nagyon boldog, de közben tanuld meg dicsőíteni az Istent, hogy el
ne kényeztesd, el ne rontsd, és így tovább! M erjük élvezni m indazt,
amit Isten nekünk adott, de vegyük észre, hogy abból m i az, amit
nem nekünk szánt, csak nálunk tett le! Élvezzük, ami a miénk, ad-
juk tovább, am i nem a miénk, és m indezért dicsőítsük Istent! Erre
m indig van okunk, m ert ő nem sajnálja tőlünk javait.
Mégis van valami, amit mindenestől magának tart fenn az Úr: a
dicsőséget. A leggyakrabban idézett ige erre vonatkozóan így szól:
‫״‬Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak,
sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42,8) Nem véletlenül zárul
a Jézustól tanult imádság is így: ‫״‬m ert tiéd az ország, a hatalom és
a dicsőség mindörökké.” (Mt 6,13) Mindig! És éppen erre pályázik
az ember leginkább. A legszörnyűbb lopás az, amikor abból csípünk
le valamit, am it Isten egyedül önm agának tartott fenn. M inden di-
csekedés mögött ez húzódik meg. Egyszer tudatosan figyeljük meg,
miként mesélünk el például egy-egy történetet! Még am ikor m int
keresztény emberek próbálunk beszámolni egy másik hívő ember-
nek, testvérnek, akkor is olyan ritkán fordul elő, hogy egyértelműen
és bátran Istennek adjuk a dicsőséget. Nem úgy m ondjuk el a tör-
ténetet, hogy azt a találkozást ő időzítette, azt a gondolatot ő hozta
235
elénk, azt a békétlenséget ő oldotta meg általunk, az ő üzenetét az ő

kegyelméből értettük meg. Megosztjuk a dicsőséget. Persze az ő se-
gítsége és kegyelme is ott volt, na de azért az én lélekjelenlétem is.
M indenki beláthatja, hogy nem akármilyen m ódon oldottam meg
azt a feladatot. Nehezen tudunk oda eljutni, hogy egyedül övé a di-
csőség. Nem véletlenül van felírva a templom unkban egy táblára,
kifelé menet jól látható módon: ‫ ״‬Soli Deo glória.”* Ez nem parancs,
hanem olyan tény, amit fel lehet ismerni: nála nélkül semmit nem
cselekedhetünk.
Akit m ár m egtaníthatott Isten arra, hogy mire megy egyedül, és
m ire juthat Isten kezében, az tudja, milyen nagy a különbség. Aki
m ár m egtanulta, meddig terjednek a képességei, és m ire teheti őt
képessé Isten, ha használni akarja, az m ár fél ellopni és m agának
tulajdonítani Isten dicsőségét.
Különösképpen Isten gyermekeire jellemző a nyolcadik ige meg-
szegésének az a módja, hogy nem adják tovább az evangéliumot.
Ha valaki úgy örvendezik a maga üdvösségének, hogy közben el-
nézi a körülötte élő emberek kárhozatba rohanását. Ha nem hívja
fel a figyelmüket arra a rettenetes állapotra, amelybe m indnyájan
beleszületünk, amelyben Isten nélkül vagyunk, és amelynek a neve:
kárhozat. És nem tárja fel előttük azt a legnagyobb kincset, ame-
lyet ebben a földi életben meg lehet kapni: bűneink bocsánatát és
az örök életet. Ha valaki gyáva bizonyságot tenni, tolvaj az és rab-
ló. Nem mi adjuk egymásnak az üdvösséget, de Isten ránk bízta a
békéltetés szolgálatát. Krisztusért járva követségben, m intha Isten
kérne általunk, úgy kell kérnünk a többieket, hogy béküljenek meg
Istennel (2Kor 5,19-20). Ez az egyik legnagyobb kincs, amit tovább-
adhatunk. Isten őrizzen meg attól, hogy ebben legyünk tolvajok és
rablók!
De ki képes erre? Csak az, aki önm agát adja az Úrnak. Am ikor
Pál megköszöni a nagyon szegény, anyagilag nehéz helyzetben élő
m acedóniai atyafiaknak, hogy a jeruzsálemi öregek és szegények
szám ára küldtek adományokat, és csodálkozik, hogyan tudtak ek
* Egyedül Istené a dicsőség.
236
kora összeget nélkülözni, és egyáltalán mi indította őket arra, hogy

vadidegeneknek ajándékozzanak, végül ezt mondja: nyilván csak
úgy lehetett ez, hogy önmagatokat adtátok először az Ú rnak (2Kor
8,5). Aki önm agát egészen odaszánja Istennek, az nem fog számol-
gatni, hogy mennyit adott m ár a magáéból. Az ilyen embernek a ti-
zed csak az alsó határa lesz annak, amit az Úr ügye szolgálatára ad,
annak egészen természetessé válik az engedelmesség, és jókedvűen
hoz meg az Ú rért m inden áldozatot.
Bár m egtaníthatna bennünket U runk arra, hogy m indent tud-
junk adni, am ink van, és ne kelljen azt mondogatnia nekünk még
mindig, hogy: ‫״‬ne lopj!” Ennek az előfeltétele azonban az, hogy a
Szentlélek m unkálkodjon bennünk, és hogy először önm agunkat
adjuk neki. Kristálytisztán ragyog ez Dávid király hálaimájából.
Akkor hangzott el ez az imádság, am ikor a nép készségesen és bő-
ven adakozott a templom építésére:
‫״‬Akkor áldotta Dávid az Urat az egész gyülekezet előtt, és ezt
mondta: Áldott vagy te, Uram, ősatyánknak, Izraelnek Istene,
öröktől fogva mindörökké! Tied, Uram, a nagyság, a hatalom és
a fenség, a ragyogás és a méltóság, bizony m inden, am i a menny-
ben és a földön van! Tied, Uram , az ország, magasztos vagy te,
m indenek feje! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz
mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet
bárkit naggyá és erőssé. Most azért, Istenünk, hálát adunk neked,
és dicsérjük a te fenséges nevedet. M ert ki vagyok én, és m i az én
népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra? Bizony tő-
led van m indez, és csak azt adtuk neked, am it kezedből kaptunk.
Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, m int m inden ősünk.
Napjaink olyanok a földön, m int az árnyék: nincs állandóságuk.
U runk Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk,
hogy neked, a te szent neved tiszteletére tem plom ot építsünk, a te
kezedből való, és a tied lesz mindez! Tudom, Istenem, hogy te a
szíveket vizsgálod, és gyönyörködsz az őszinteségben. Én m indezt
őszinte szívvel, önként adtam, és m ost örömm el látom, hogy ön-
ként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt. Uram, őseink
237
nek, Á brahám nak, Izsáknak és Izraelnek Istene, tartsd meg örökre

néped szívében ezt a gondolatot és szándékot, és kösd m agadhoz
szívüket! Fiamnak, Salam onnak pedig add meg, hogy teljes szívvel
tartsa meg parancsolataidat, intelm eidet és rendelkezéseidet, vigye
véghez m indazt, és építse föl azt a várat, amit én előkészítettem.”
(IK rón 29,10-19)
Aki így gondolkozik, nem fog lopni.
238
26 . T o l v a j vágyak
K ét dolgot kérek tőled, m ielőtt meghalok, ne tagadd

meg tőlem: Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől!
Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! A dj
annyi eledelt, am ennyi szükséges, hogy jóllakva meg
ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se
szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam
Istenem nevét!
(Példabeszédek 30,7-9)
Időzzünk még egy kicsit a nyolcadik igénél! Folytassuk a koráb-

bi gondolatokat egy bizonyos irányba, majd igazítsunk ki egy köz-
mondást, végül nézzünk körül abban a bibliai arcképcsarnokban,
amelyben a nagy tolvajok portréi találhatóak! M indennek azonban
csak úgy lesz értelme, ha közben ezzel a csendes kérdéssel állunk
Isten előtt: nem én vagyok-e az, Uram?
A Szentírásnak az a fontos üzenete szám unkra, hogy ezen a vilá-
gon m inden Istené. Ő a világmindenség Ura, övéi vagyunk mi ma-
gunk, szeretteink és javaink egyaránt. Tőle kaptunk m indent, rész-
ben, hogy használjuk, részben sáfárságra. Nagy öröm és kiváltság,
hogy Isten így beavat m inket világfenntartó, gondviselő munkájá-
ba. Többet bíz ránk, m int amennyire szükségünk van, hogy szaba-
dón és önállóan gazdálkodjunk vele. A keresztény etika ezt a kétfé-
le tulajdont személyi és kezelési tulajdonként különbözteti meg. A
hívő ember hálaadással élvezi, amit kapott, és hűségesen sáfárkodik
azzal, amit m ásoknak kell továbbadnia.
Személyi tulajdon mindaz, am ire az élethez szükségünk van.
Ami az állatnak a bundája, az embernek az a ruhája. Ami neki a
körme vagy a karm a, az szám unkra a szerszám. Am i neki az ól, az
nekünk az otthon. Isten nem azt akarja, hogy egészen leszállítsuk a
színvonalat. Szabad díszítenünk otthonunkat, és sok m inden lehet
abban, ami nem feltétlenül szükséges. Nemcsak vegetálnunk, de eg-
239
zisztálnunk is szabad, élhetünk színes, gazdag életet. Közben azon-

bán szem előtt kell tartanunk, hogy sáfárok is vagyunk. Aki a nem
neki szánt, csak nála letett dolgokat nem úgy és nem arra használja,
am ire kapta, tolvaj az és rabló. Aki Isten dicsőségéből, amit ő csakis
a maga szám ára tart fenn, elvesz, az meglopja őt. Úgyszintén az is,
aki elfeledkezve arról, hogy teste a Szentlélek temploma, más célok-
ra akarja azt használni. Aki az egyszer m ár Istennek odaszánt adó-
m ányát vagy tizedét mégis m ásra költi, meglopja őt. S végső soron
akkor is Isten ellen vétünk, am ikor egymást lopjuk meg.
1. Itt m enjünk egy kicsit tovább, és lássuk meg, hogy am ikor ki-
sebb-nagyobb tolvajlásokat követünk el, akkor m indig Istennel sze-
gülünk szembe, az övéből veszünk el! Ezenfelül sokszor kiszámít-
hatatlan, beláthatatlan következményei vannak tolvajlásainknak
társadalm i, sőt világméretekben is.
De egyebek között a szívünk mélyén lapuló tolvaj vágy is az oka,
hogy olyan égbekiáltó különbség van a világon ma is gazdag és sze-
gény, gazdag népek és szegény népek, gazdag földrészek és szegény
földrészek között. Több dolog eredője ez, de ha az Ige mérlegére
tettük ezt a súlyos problémát, akkor feltétlenül észre kell vennünk,
hogy bennünk is van hiba. Az ember szíve mélyén meglapuló tolvaj
ösztön okozza azt, hogy egyes helyeken az embereknek létszükség-
leteik sincsenek biztosítva. Az egyik szájba bele sem töm hető m ind-
az, amit fel szeretne habzsolni, a másik pedig éhezik.
A bennünk lapuló tolvaj vágy vezetett egyebek között oda, hogy
ezen a földön, amely a most élő emberiség többszörösét képes lenne
eltartani, három emberből kettő alultáplált, m inden m ásodik na-
ponta éhesen fekszik le, óránként több m int három ezer éhen hal,
miközben sokan kidobálják a kukába a használható élelmiszereket.
Mi okozza ezt?
Sokan szeretik Istent felelőssé tenni ezért. Aki viszont az Ige vi-
lágosságában áll, az meghajtja a fejét, és bűnbánattal mondja: ó, én
bűnöm , ó, én nagy bűnöm! Nem okolható Isten azért, hogy tíz em-
bérből egy annyit keres, m int kilenc másik, és hogy Indiában m a is
milliószám dolgoznak emberek, akik a m i pénzünkre átszámolva
240
2 6 . TO LVAJ V Á G Y A K
400-500 forintot keresnek havonta. A m i tolvaj vágyunkat tükrözi

ez! És mi lesz, ha az ezredfordulóra csakugyan megkétszereződik
az emberiség lélekszáma? A Kiéli Világgazdasági Intézet vezetője
éppen erre a kérdésre keresett választ, és a könyvét ezekkel a gon-
dolatokkal fejezi be: ‫״‬A bibliai ige, hogy szeressétek ellenségeiteket,
sokáig csak vasárnapi prédikációként hatott, anélkül hogy a hét-
köznapok szám ára bármilyen jelentése lett volna. Ma a reálpolitika
jelszavává válik. És a legszebb, am it a hegyi beszéd a m a élő em-
berek és a következő nemzedékek előtt álló problém ákkal kapcso-
latban mond, ez: »Boldogok a szelídek, m ert ők fogják örökölni a
földet.«’” - Ha az egymást rabló és öldöklő emberiség meg nem sze-
lídül, nem fogja örökölni a földet. Egy nem keresztény ember írja
ezt, aki azonban rádöbbent arra, hogy ha Isten gondolatait figyel-
mén kívül hagyjuk, egyszerűen nincs lehetőségünk a tovább élésre.
Fölfaljuk, elpusztítjuk egymást. Az egész emberiséget szegényítjük
meg, ha tönkretesszük ezt a földet, amelyet Isten paradicsom nak
teremtett.
M it tegyünk? Nyilvánvalóan m i nem tudjuk m egszüntetni ezt a
világméretű problémát. Kétségtelen, hogy a kisebb-nagyobb segély-
akciók sem jelenthetnek végső megoldást, mégis nekünk, kereszté-
nyéknek feltétlenül tudnunk kell m inderről, osztoznunk kell a fele-
lősségben, és m egtenni m indent a megoldásért. Ébredjen akkor is
bűnbánat a szívünkben, ha személy szerint m iattunk nem halt éhen
még senki sem! Ennek a kérdésnek a társadalmi, gazdasági, politi-
kai, pénzügyi része a szakemberekre tartozik. N ekünk azonban el
kell jutnunk arra a szemléletre, amelyre a Példabeszédek írója el-
jutott. Furcsa m ódon azért könyörög ez az ember Istenhez, hogy
mentse meg őt a túlzott gazdagságtól éppúgy, m int a túlzott sze-
génységtől: ‫ ״‬Adj annyi eledelt, am ennyi szükséges, hogy jóllakva
meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényed-
jek, hogy ne lopjak...” (30,8-9) M ennyi alázat és bölcsesség tükröző-
dik ebből a kérésből! Először is Istenre bízza magát. Azt mondja: Te*
* Fritz Baade: Versenyfutás a 2000-dik évig. Budapest, Közgazd. és Jogi Kiadó,

1961,245. o.
241
táplálj engem! Nem akarom megszerezni m agamnak, m ert akkor

esetleg olyat szerzek, ami nem engem illet, és talán mástól veszem
azt el. Te add a kezembe, te m utasd az utam at, te add elém a lehető-
séget, és segíts jól élnem azzal! Én ismerem magam, Uram, esendő
vagyok. Ha kevesebb lenne, m int amennyire szükségem van, nem
állok jót m agamért, és félek, hogy lopni kezdek. Ha meg több len-
ne, esetleg nem sáfárkodom vele helyesen, elbizakodom, hogy én
szereztem, és be is tudom osztani. Őrizz meg ettől is, attól is, és adj
nekem bölcsességet!
Ha sokan im ádkoznánk hasonlóan, kevesebb lenne az éhező száj.
Ezt a szemléletet kell elsajátítanunk és m egélnünk ebben a világban,
ahol csakugyan égbekiáltó feszültségeket tám asztanak a gazdasági
különbségek. (Lásd még lTim 6,6-10!)
Sokszor nem vesszük elég komolyan, hogy mi, keresztények jelül
vagyunk a világban. Jézus beszél arról, hogy aki az Isten előtti vilá-
gosságban felismer valamit, s azt - attól függetlenül, hogy a környe-
zete másként gondolkozik - meg meri valósítani, az hatóerővé válik
ebben a világban. Aki nem dacosan, gőgösen, hanem egyszerű enge-
delmességgel teszi ezt, annak életében megjelenik valami szent, vala-
mi felülről, az Isten országából való. Nem tudjuk megoldani a világ
szinte megoldhatatlan gazdasági problémáit, de ha a m agunk körén
belül az Istentől eredő tiszta gondolkodást életté változtatjuk, abból
erő származik. Az m ár nem a mi dolgunk, hogy engedelmességünk
jelentőségét méricskéljük. Ellenkező esetben pedig az történik, hogy
a szegény tolvajnak tekinti a gazdagot, a gazdag pedig tolvajjá teszi a
szegényt.
2. Gyakran emlegetjük a nyolcadik igével kapcsolatban ezt a köz-
mondást: ‫״‬alkalom szüli a tolvajt”. Teológiailag azonban ez az állí-
tás helytelen. Valójában így kellene m ondanunk: az alkalom lelep-
lezi a tolvajt. Ugyanis nem azért válik valaki tolvajjá, m ert alkalma
nyílt lopni, hanem azért él a kínálkozó alkalommal, m ert tolvaj.
Most csak kiderült. Az, hogy alkalom szüli a tolvajt, m ár burkolt
mentegetőzést is tartalm az. M ert ha valóban csak az alkalom tett
tolvajjá, akkor én nem is tehetek róla. Ki tud annak ellenállni? Ab
242
2 6 . TO LV A J V Á G Y A K
bán viszont, hogy az alkalom csak leleplezi, hogy én ab ovo, szüle-

tésemtől fogva tolvaj vagyok, ebben bűnbánat és józanság van, és
az, hogy nem akarok tolvaj m aradni. Szemben állok a bennem lévő
bűnnel.
Egyszer egy ifjúsági közösségben beszélgettünk erről, ahol a tár-
saság nagyobb része felháborodott és kikérte magának, hogy ő tol-
vaj volna. Isten nélkül valóban csak így válaszolhat az ember. De
aki oda m er állni őelé, az meghajtja a fejét, és azt mondja: nem
tudtam , Uram, hogy sok m inden mellett még tolvaj is vagyok. Pál
apostol is eljutott oda, hogy valam i nála hatalmasabb erőnek van
kiszolgáltatva: ‫״‬Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem
azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem,
amit nem akarok, akkor m ár nem én teszem, hanem a bennem lakó
bűn.” (Róm 7,19-20) Nem mondja ő sem mentegetőzve, hogy alka-
lom szüli a tolvajt, hanem inkább hogy az alkalom csak leleplezi az
embert. M ihelyt a személyiségünkbe beépült gátlások gyengülnek,
azonnal kiderül, kik vagyunk.
Ezzel a bűnbánattal érdemes a lopás vétkéről gondolkozni és fel-
tenni a kérdést: hogyan lehet megszabadulni belőle? Ha a bűn szü-
letésemtől fogva megvan bennem, és csak később derül ki olykor-
olykor, hogy tolvaj is vagyok meg sok egyéb is, hogyan lehet ezen
segíteni? Csak úgy, ha a Fiú megszabadít m inket, és valósággal sza-
baddá tesz (Jn 8,36). Egyedül Jézus Krisztus tud megszabadítani eb-
bői a kényszerhelyzetből, m ert egyedül benne nem volt meg a bűn.
Pál azt mondja: ‫״‬A bűn megvan énbennem.” Énbennem is, teben-
ned is, m indnyájunkban. Am ikor azonban Jézus búcsúzik tanítvá-
nyaitól, ezt mondja nekik: ‫״‬jön a világ fejedelme: és én bennem nin-
csen semmije...” (Jn 14,30 - Károli-fordítás) Jézusban nem volt bűn,
ezért egyedül ő áll felette, ő tud kiszabadítani belőle. Ő tud - bibliai
képpel élve - új szívet adni nekünk, melyben új tartalom lesz. ‫ ״‬M ert
a szívből szárm aznak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasság-
törések, paráznaságok, lopások, ham is tanúskodások és az istenká-
romlások.” (Mt 15,19) Abból az új szívből azonban, am it ő kínál ne-
künk, valami egészen más származhat.
243
3. Végül talán tanulságos lesz áttekintenünk, hogyan ábrázolja a

Szentírás azokat, akiknek a neve mellett ott áll ez: tolvaj.
Talán bibliaismeretünknek is használni fog, és önismeretünkben,
önvizsgálatunkban is segítséget jelenthet, ha egy-két ilyen ismert vagy
kevésbé ismert bibliai alaknak a szemébe nézünk. Figyelemre méltó,
hogy szinte kivétel nélkül tisztes, jó hírű, megbecsült emberek vol-
tak, akikről senki sem gondolta volna, hogy tolvajok. Isten azonban
ezt mondja vagy mondatja nekik valamelyik prófétája által: loptál, tol-
vaj vagy. Titkos tolvajlásaiknak sokszor igen súlyos következményei
voltak.
Kezdjük Ákánnal, aki elvett az egészen Istennek szentelt dolgok-
ból. Isten Izraelt nagy győzelemre vezette, és kivételesen azt mondta,
hogy a zsákmány egy részét fordítsák az ő céljaira. Ákán ebből vett el
egy keveset. A következő ütközetben vereséget szenvedett a nép. Az
egész nép. Nem értették. Akkor Józsué Isten elé állt imádságban, és a
következő választ kapta: Itt most nem imádkozni kell, Józsué. Ellő-
pott valaki a nekem szentelt dolgokból, és amíg ezt az ügyet nem ren-
dezitek, nincs újabb győzelem. Milyen különös: Ákán egyedül lopott,
mégis az egész nép szenvedett miatta. Csak egy kicsit tulajdonított el,
de óriási árat kellett fizetniük érte. Senki sem látta, hogy lopott, és az
egész nép előtt kellett szégyenkeznie, majd bűnhődnie. Isten az övéi
körében ennyire komolyan veszi a bűnt. Vajon nincs-e valami elás-
va a sátrunk alján? Vajon sok erőtlenségünknek, vereségünknek oka
nem az, hogy mi is elvettünk az egészen Istennek szentelt dolgokból
(Józs 7)?
Ism erjük Dávid király történetét, aki ellopta egyik derék harco-
sának, Úriásnak a feleségét. Ha még vele is megeshetett ez, hogyne
történhetne meg velünk (2Sám 11)?
Egy másik király, Aháb és felesége, Jezábel féktelen mohósággal,
korlátlan nyereségvágyból megölették Nábótot, az egyszerű, szór-
galmas szőlősgazdát, hogy birtokát elvehessék. Közben a ham is ta-
núzás, az arra való rábírás, a megvesztegetés, fenyegetés és gyilkos-
ság bűncselekményét egyaránt kimerítették. Ők közvetlenül semmit
nem csináltak, Jezábel csak hátulról mozgatta az eseményeket, Aháb
244
2 6 . TO LV A J V Á G Y A K
pedig csak tudom ásul vette azokat - de a próféta által mégis őket
feddi meg Isten (lK ir 21). Sohasem vádolt még m inket a lelkiis-
méretünk, hogy ha nem is közvetlenül, de benne voltunk hasonló
dolgokban?
Naam án, a szíriai katonatiszt felkereste Elizeus prófétát, hogy
gyógyítsa meg őt leprájából. Isten hatalm a meggyógyította őt, de
Naam án Elizeusnak akart hálás lenni. Elizeus ekkor felfelé muta-
tott mondván: én nem fogadok el semmit, Isten szabadított meg,
övé a dicsőség. Ebben m aradtak. Am ikor Naam án elment, Géhazi
utánafutott, és ügyes kis hazugsággal a maga szám ára kérte el azt
az ajándékot, amit Elizeus visszautasított. Nem is sejtette, hogy
Naam án betegségét is megkapta vele együtt (2Kir 5).
Sosem esett még meg velünk, hogy olyasmit kívántunk meg,
ami m inket sem m iképpen nem illetett volna, am iről valaki más
is lem ondott, és csak egy kis hazugság kellett, hogy megkaparint-
suk? M ennyi nyom orúságot szereztünk vele együtt! Jézus a közön-
séges és látványos lopások mögé, cselekedeteink mélyére nyúl. Az
ő közelében még szörnyűbbé válik m inden lopás, m ert Jézust az
jellemezte, hogy ő gazdag létére szegénnyé lett értünk, hogy mi
az ő szegénysége által m eggazdagodhassunk (2Kor 8,9). S am ikor
bennünk ennek a fordítottja történik, annál jobban restellhetjük
m agunkat.
Zákeus, a h írh ed t jerikói fővám szedő úgy gazdagodott meg,
hogy több adót szedett be, m in t am ennyi jogos lett volna. A kis-
em berek kénytelenek voltak fizetni, ki voltak neki szolgáltatva,
és ő vissza is élt hatalm ával. Egyszer, am ikor Jézussal találko-
zott, rádöbbent, hogy tolvaj. V agyonának felét szétosztotta a
szegények között, és négyszeresen kárpótolta azokat, akiket be-
csapott. Különös, hogy egyetlen szó sem esett o tt lopásról. Ele-
gendő, hogy Jézus valakinek a házába, életébe belépjen, és az il-
lető m agától jö n rá, hogy tolvaj. De m ég az ilyen nagystílű tolvaj,
m in t Z ákeus is m eghallhatta Jézus szavát: ‫ ״‬M a lett üdvössége
ennek a háznak...” (Lk 19,9) M ert kész a bocsánat m in d en meg-
b án t bűnre.
245
Az egyik legrafináltabb tolvajlás Izraelben a korbán intézménye

volt. Ha valam ire kim ondták otthon, hogy az áldozati ajándék, töb-
bé nem volt szabad hozzányúlni és más célra felhasználni. S igen
sokan spórolták meg a különben m ásnak szánt dolgot úgy, hogy
elnevezték korbánnak, áldozati ajándéknak. Visszük a templomba,
le kell tehát m ondanod róla, meg kell értened, hogy ez szent ügy!
- m ondták. Jézus az ötödik parancsolat m agyarázata során feddi
a népet, hogy sok gyermek korbánként visszatartja a szüleit illető
támogatást. Leleplezi ezt a képmutatást, féligazságot, színjátszást,
és azt mondja, hogy nem lehet a két dolgot egymás ellen kijátszani
(Mt 15,4-9). M indazok, akiknek valamivel tartozunk, kapják meg,
ami őket illeti! Ha valakit a hite arra indít, hogy Istennek is adjon,
az ne valami más kötelezettsége helyett tegye ezt! Milyen többszö-
rös áttétellel és burkoltan tudunk m i lopni!
Jézus rám utat arra is, hogy ha valakinek több jutott, akkor mind-
járt vegye észre azokat, akiknek bizonyos dolgokat tovább kell ad-
nia. Ha ezt nem teszi, tolvaj. A gazdag és Lázár története nem a tár-
sadalmi és vagyoni különbségek örökkévalóságáról beszél, hanem
arról, hogy ennek a gazdag em bernek az ajtaja elé oda volt téve Láz-
ár is. Ha az átlagnál valamivel többet kapunk, biztos, hogy a közel-
ben van egy Lázár, akinek abból továbbíthatunk valam it (Lk 16,20).
Jézus továbbá arról is szól, hogy a szíve mélyén még a legvallá-
sosabb ember is lehet tolvaj. ‫״‬Némely elbizakodott embernek, aki
igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot
mondta: »Két ember m ent fel a templomba imádkozni: az egyik fa-
rizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így im ádkozott
magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, m int a
többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy m int ez a vámszedő is.
Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok m indenből, am it szerzek. A
vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnös-
nek! M ondom nektek, ez megigazulva m ent haza, nem úgy, m int
amaz. M ert m indenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki
pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.«” (Lk 18,9-14) M iköz
246
2 6 . TO LVAJ V Á G Y A K
ben ez az ember dicsekszik azzal, hogy ő ad, a legszörnyűbb lopást

követi el, Istent lopja meg, az ő dicsőségét tulajdonítja magának,
am ikor m indezt a maga érdemeként könyveli el.
A tolvajok között ott látjuk Júdást is (Jn 12,6). János evangéliu-
m ában olvassuk, hogy rendszeresen fosztogatta a tanítványok kö-
zös kasszáját. Nem megdöbbentő, hogy Jézus közvetlen közelében,
a tanítványi körben volt egy tolvaj? Hogy tűrhette ezt Jézus? M iért
nem bízott meg másvalakit a pénztárosi feladatok ellátásával? Jú-
dásnak végül ez a bűne lett a büntetése, m ert végső árulásában is
szerepet játszott.
Az első gyülekezetek idején látjuk Anániást, aki eladja ingat-
lanát, és a vételár egy részét úgy fizeti be a gyülekezeti kasszába,
m intha az a teljes összeg lenne. Péter azt mondja, hogy nem kel-
lett volna beadni, hiszen nem volt kötelező beszolgáltatni a pénzt.
De mivel egy részét adta oda úgy, hogy azt az egésznek tüntette fel,
vagyis hazudott, becsapva így Istent és a gyülekezetét, súlyos követ-
kezménye lett cselekedetének (ApCsel 5).
Ne folytassuk, legjobb, ha elsősorban csakugyan m agunkra gondo-
lünk. Milyen sok képnek a vonása található meg a mi képünkön! Isten
minket sáfárokká tett, de jó lenne, ha hűséges sáfárok lennénk! Éhe-
lyett tolvajoknak születtünk. Milyen jó lenne új szívet kapnunk, és fel-
szabadulnunk arra, hogy önmagunkat az Ürnak adjuk, s mindenün-
két másoknak! Ha még ők is, a Biblia alakjai így járhattak, mennyivel
inkább kell nekünk vigyáznunk, hogy aki áll, el ne essen (lKor 10,12)!
Igazán csak az lesz a miénk, am it Istentől kapva továbbadunk
másoknak. Erre szabadít fel m inket Jézus Krisztus.
A m últ század elejének stílusában, de nagyon szépen és bibliku-
san imádkozik ezért Lengyel József énekszerző:
Ha a kenyeres kosárok
Betelnek, mi mint sáfárok,
Úgy tartsuk a magunkét.
Marhánkat el ne tagadjuk,
Sőt abból önként kiadjuk
247
A felebarátunkét.
A dd tudtunkra, hogy el nem vész
A z ajándék, sőt az a rész
Marad örökre nálunk,
Melyet fordítunk a végre,
Hogy másokat, ha szükségre
Jutnak, abból tápláljunkA
* Énekeskönyv magyar reformátusok használatára, 1967. 279. ének.
248
A K IL E N C E D IK P A R A N C S O L A T
27. H a m i s tanúk
...sokat vétkezünk m indnyájan: de ha valaki beszédében

nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezn i az
egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy
engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk,
íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek
hajtják is őket, egy egész kis korm ányrúddal oda lehet
irányítani, ahova a korm ányos akarja. Ugyanígy a nyelv
is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik,
íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv
is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink
között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja
egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna
tüzétől. M indenfajta vadállat és madár, csúszómászó és
tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember;
a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja
megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos
méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk
az Isten hasonlatosságára terem tett embereket: ugyanabból
a szájból jö n ki az áldás és a z átok. Testvéreim, nem kellene
ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból
árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e,
testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás
sem adhat édes vizet!
(Jakab 3,2-12)

(2Mózes 20,16)
249
Ezzel az igével Isten a nyelvünktől védi em bertársainkat. Arra

figyelmeztet, hogy nemcsak úgy árthatunk egymásnak, hogy meg-
ölünk valakit, hanem úgy is, hogy megszóljuk. Nem csupán azzal
tehetünk valakit szegényebbé, ha ellopjuk a javai egy részét, hanem
úgy is, hogy meglopjuk a jó hírnevét, a becsületét.
A Szentírás m ár évezredekkel ezelőtt megfogalmazott számos
olyan igazságot, melyet a különböző tudom ányok m a büszkén fej-
tegetnek. Például hogy az emberi szónak milyen hatalm a van, hogy
a beszédnek ereje van, és lehet vele megerősíteni vagy elcsüggeszte-
ni a másikat, lelkesíteni vagy megbénítani, gyógyítani vagy sebez-
ni. Sőt, a szó legszorosabb értelmében lehet vele ölni és eleveníteni.
Óriási felelősség beszélni.
‫״‬Ne tanúskodj ham isan felebarátod ellen!” Azt jelenti ez, hogy
m inden szót felelősség kimondani! Továbbá, hogy a másikat a nyel-
vünktől védenünk kell, m ert képesek vagyunk neki azzal ártani,
sokszor oda sem figyelve, m áskor akarattal. Végül az is benne van
ebben az igében, hogy kezdjünk el végre azért imádkozni, bár adna
az Úr m indnyájunknak bölcs nyelvet, hogy tudjuk erősíteni a meg-
fáradtakat beszéddel (Ézs 50,4)!
A heidelbergi káté 112. pontja szépen összefoglalja m indazt, amit
a Szentírás a kilencedik parancsolattal kapcsolatban tanít. M it ki-
ván Isten tőlünk ebben az igében? ‫ ״‬Azt, hogy senki ellen ham isan
ne tanúskodjam, senkinek a szavait el ne csavarjam, m ást rágal-
mazó és gyalázó ne legyek, senkinek meghallgatása nélkül való és
könnyelmű elítélésében részt ne vegyek, hanem mindenféle hazug-
ságot és csalárdságot m int az ördög tulajdon műveit - hacsak Isten
súlyos haragját m agam ra vonni nem akarom - kerüljek; törvényes
és m inden más eljárásomban az igazságot szeressem, őszintén ki-
m ondjam és megvalljam, és felebarátom becsületét és jó hírnevét
tehetségem szerint oltalmazzam és előmozdítsam.”
Ez a felelet tartalm azza m indazt, am it Isten ebben az igében tilt,
és am it m i mégis szinte naponta gyakorlunk. Éppen ezért az Igé-
be m int tükörbe tekintve azt nézzük meg először, hogy melyek a
kilencedik parancsolat megszegésének leggyakoribb formái, majd
250
27. H A M I S T A N Ü K
egy rövid versről tegyünk néhány megjegyzést, végül arra a kérdés-

re keressünk választ, hol találkozunk a kilencedik parancsolattal
Jézus történetében!
1. E parancsolat megszegésének egyik leggyakoribb formája,
am ikor észre sem vesszük, m it teszünk. Am ikor nem akarunk sem-
m i rosszat, mégis azáltal, hogy fecsegünk-locsogunk összevissza fe-
lelőtlenül, meggondolatlanul, a cél és az indulat tisztázása nélkül,
óhatatlanul is ártu n k egymásnak. Azt hiszem, ha önvizsgálatot tar-
tünk, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy néha reggeltől estig tanús-
kódunk egymás ellen a másik tárgyalásán. Hivatali beszélgetések
során, hétvégeken, egy-egy családi vagy baráti összejövetelen, ha
elfogy a téma, azonnal előveszünk valakit, aki nincs ott, és megbe-
széljük a hibáit. Érdekes m ódon a hibái mindig érdekesebbek, m int
az erényei. A jó hír nem hír - tartja a szólásmondás. Az, hogy az
illető sok jót is tett, hogy vannak értékei, hogy rengeteg lemondás
árán teszi, am it tesz, valahogy senkit nem érdekel. A pletykára éhes
szájak azt lesik, amit tovább lehet m ondani. Noha ő sem tudja pon-
tosan a dolgot, életében nem volt még olyan helyzetben, ő is csak
úgy hallotta m ásod- vagy harmadszájból - ennek ellenére még egy
kicsit ki is egészíti a fantáziájával, úgy adja tovább. Közben pedig
talán fogalma sincs arról, hogy ezzel beletaposott egy másik ember
életébe, belegázolt a becsületébe, és összemocskolta a tisztaságát.
A Szentírás m indig nagyon éles kifejezéseket használ, am ikor a
nyelv bűneiről beszél. Azt írja Pál apostol az efezusiaknak: ‫ ״‬Sem-
miféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon...” (4,29) Rothadt,
bűzös, fertőző beszéd hagyja el sokszor a szánkat anélkül, hogy ész-
revennénk. M iért az jön ki? Azért, m ert az van ott belül. Rothadt
tartalm akat hordozunk m agunkban, és mivel a szív teljességéből
szól a száj (Mt 12,34), ami a szívünkön, az a szánkon. Jó lenne meg-
látnunk, hogy ez önm agában egyáltalában nem erény! M ert mi van
a szívünkben? Sok olyan indulat, mellyel megsebezzük, nem ritkán
halálra sebezzük egymást.
Évekig közelről szemlélhettem, hogy a falu nyelve szinte élet-ha-
Iái felett uralkodik, és akit egyszer a szájára vesz, azt kikészíti. De
251
nem kell ahhoz falura menni. A városban, a fővárosban, sőt egy

gyülekezeten belül is ugyanez a helyzet: locsogunk-fecsegünk ősz-
szevissza, és nem vagyunk tisztában azzal, hogy m inden szavunk-
nak van valamilyen hatása, végez valam it a másikban, néha olyas-
mit, am it nem is akartunk. Nemegyszer láttam m ár kezeit tördelő
embert, am int ezt mondja: Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, a
világért sem adom tovább. Pedig tudhatnánk már, hogy abból m in-
dig csak baj, igen nagy baj származik, ha szeretetlenül, felelőtlenül
továbbadjuk.
Meglepő, ahogy Jézus valamennyi szavunkat komolyan veszi:
‫ ״‬De m ondom nektek, hogy m inden haszontalan szóról, amelyet ki-
m ondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: m ert
szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján m arasztalnak el té-
ged.” (Mt 12,36-37) Vajon hány hiábavaló szó hangzik el, akár csak
egyetlen napon vagy vasárnap délután az otthoni beszélgetés során,
mellyel persze nem akarunk sebezni, ám mégis ezt tesszük? Az pe-
dig, hogy nem akartuk, nem m ent fel a felelősség alól.
Vannak emberek, akiknek annyira szokásukká vált, hogy egy ki-
csit megtoldják a történteket, hogy egyszerűen képtelenek úgy el-
m ondani bárm it is, ahogyan valójában lezajlott. Megszokjuk a ha-
zugságot, a másik elleni hamis tanúzást, a róla való fecsegést. Isten
igéje int és figyelmeztet: ne tanúskodjunk felebarátunk ellen oly
m ódon se, hogy csak úgy felelőtlenül, könnyelműen m egem lítünk
valamit róla! Lehet, hogy nem akarunk semmi rosszat, mégis na-
gyón súlyos károkat okozhatunk.
Egyszer valaki elm ondta, hogy évtizedekig szolgált a falujában
egy idős, bölcs lelkipásztor. Élt ugyanott egy igen pletykás asz-
szony, aki nagyon sok család békességét felforgatta, és rengeteg
viszályt kavart felelőtlen locsogásaival. Egy ízben ezt az asszonyt
eltalálta Isten igéje. M egrém ült attól a felismeréstől, hogy m ennyi
bajt okozott a szavaival. Elm ent a lelkészhez, m egvallotta, ami-
re emlékezett, s azt kérdezte, m iként lehetne m indezt jóvátenni?
Idős lelkészek néha szemléltető oktatást tartan a k hosszas fejtege-
tés helyett, így ez a pap is ezt m ondta: M enjen haza, és hozzon
252
egy kispárnát! C sodálkozott az asszony, de engedelm eskedett. Az

öreg pap m egfogta a kispárnát, és elindultak a tem plom ba. O tt is
föl a toronyba. Fent kiszakította a párna sarkait a pap, és elkezd-
te szórni a tollat belőle. Vitte a szél mindenfelé. M ajd így szólt az
asszonyhoz: M ost menj, és szedd össze! - De hiszen az lehetetlen,
azt sem tudom , hová hullott, hová vitte a szél. Erre azt válaszolta
az öreg lelkész: Úgy van m inden szavaddal is, am it pletykaképpen
adtál tovább: nem lehet többé összeszedni. M agad sem tudod ki-
szám ítani, hová hullott. Azt a kárt, am it okoztál, jóvátenni többé
nem tudod.
M ert erre a bűnre is csak egyetlen megoldás van: igazán megbán-
ni és abbahagyni. Ilyesmi a hatása a m i szavainknak is: eljut vala-
meddig, és lavina lesz belőle. Pedig tudhatnánk m ár előre, milyen
következményekkel jár az oktalan beszéd. ‫ ״‬Ha valaki... nem fékezi
meg a nyelvét... annak a kegyessége hiábavaló.” (Jak 1,26) Csinál-
hatunk, am it akarunk m int hívő emberek, ha a nyelvünk nem áll
Isten Szentleikének fegyelme alatt, egész istentiszteletünk hiábava-
ló lehet.
2. Ennél sokkal szörnyűbb, am ikor valaki tisztában van a szó ha-
talmával, és tudatosan használja azt felebarátja ellen fegyverként,
szándékosan okozva neki sebet. A kilencedik parancsolat eredeti-
lég a bíróság előtti ham is tanúzásra vonatkozott. Rendkívüli jelen-
tősége volt, hiszen két tanú szavára m inden megállt. Emberek élete
függhetett attól, amit két tanú egybehangzóan állított. Ezért került
ide a tízparancsolatba ez: Vigyázz, m it mondasz a másikról, m ert
esetleg az életébe kerül, hogyan vélekedsz vagy m it m ondasz róla!
Kicsiben ez történik nap m int nap, am ikor például m egfúrnak va-
lakit. Találó ez a képes kifejezés. Valóban ugyanaz a helyzet, m int
am ikor egy hajót alulról m egfúrnak: elönti a víz, és elsüllyed. El
lehet süllyeszteni embereket egzisztenciálisan egy-egy jól időzített,
jól megfogalmazott, gondosan elhelyezett m ondattal. Léket kap az
élete, a becsülete, és nincsen ember, aki valaha is egészen be tudja
foltozni. Isten őrizzen meg m inket attól, hogy tudatosan használjuk
az egymás elleni hamis tanúskodás fegyverét!
253
Különös egybecsengés van a harm adik és a kilencedik parancso-

lat között. Az előzőben Isten a saját nevének tisztaságát, ez utóbbi-
bán pedig az ember becsületének tisztaságát védi. Ugyanis az ember
becsülete valamiképpen istenképűségét is tükrözi. Aki a m ásik em-
bér becsületét sérti, az Isten ellen lázad. Sokszor úgy tesznek embe-
rek ham is tanúbizonyságot mások ellen, hogy nem nekik akarnak
ártani, csak ők akarnak ezáltal előbbre jutni. Isten nem azt tiltja,
hogy feljebb kerüljünk, többre jussunk, csak azt, hogy ne másokra
taposva legyünk magasabbak. Ne úgy legyen nekünk több, hogy
mástól elvesszük! Ne úgy, hogy ham is tanúvá leszünk, hanem hogy
összeszedjük m agunkat, dolgozunk, gondolkozunk, és várjuk az Űr
áldását.
Am ikor egymás ellen ham isan tanúskodunk, amögött m indig
valami ördögi, démoni indulat húzódik. Az Újszövetség így neve-
zi a sátánt: katégór, am i azt jelenti: vádoló. Az a foglalkozása, hogy
kezdettől fogva az utolsó napig szüntelen csak vádol. Am ikor az
első ember szembefordult Istennel, és Isten számon kéri tőle, hogy
evett-e a tiltott fáról, m áris megszólal az első vádaskodás: Nem én
- mondja Ádám -, hanem az asszony vett a fáról, és ő adott nekem.
Mégpedig az az asszony, akit te adtál mellém. Egyszerre kétirányú a
vádja. Elsősorban az asszony az oka, de végső soron Isten, hiszen ő
adta az asszonyt mellé. S ettől kezdve hangzik ez a vádaskodás égé-
szén az utolsó napig, m ert ama napon is, az utolsó ítéletkor is fogja
vádolni a sátán az Isten választottait.
A m ikor m i egymást vádoljuk, akkor önm agunkat mentegetjük.
Ez a bűnnek egy áttételes, rafinált, nagyon huncut teljesítménye.
Egy kicsit megdobálom őt sárral, és akkor szennyesebbnek tűnik,
m int amilyen én magam vagyok. Beszéljünk csak m indig arról a
szennyről, am i őhozzá, a másikhoz tapad!
Jézus Krisztus soha nem vádolt senkit. Az ő Lelke, a Szentlélek a
mentegetésnek, a védelemnek a Lelke. A Paraklétosz, a Szentlélek,
a Vigasztaló azt is jelenti: védőügyvéd. Van szószólónk, védőügy-
védünk az Atyánál, az Ember Jézus Krisztus. Am ikor a farizeusok
paragrafusokat citálva és öklüket rázva Jézus elé rángatják a házas
254
ságtörő asszonyt, akkor az ő ajkáról hangzik el ez a mondat: ‫״‬Én

sem ítéllek el téged...” (Jn 8,11) Jézus nem vádolni jött m inket, ha-
nem megmenteni.
Milyen lélek lakik bennünk? Aki hamis tanúságot tesz a másik
ellen, az vádol, és ezzel ördögi léleknek adott helyet. Aki megtanulja
önmagát vádolni, bűnbánattal és alázattal járulni Isten színe elé, és
ezzel egyidejűleg másokat m entegetni és Isten kegyelmébe ajánlani,
abban Jézus Lelke m unkálkodik.
Stanley Jones, India nagy misszionáriusa nyilatkozott így egy-
szer egy barátjáról: Ez az ember valóban keresztény, m ert m ár egy
hete együtt lakunk, de még sem m i jót nem m ondott magáról, és
semmi rosszat nem m ondott másokról! - Hol vagyunk mi ettől?
3. Azután egymás ellen tanúskodunk hamis m ódon akkor is,
amikor más vádol valakit, mi pedig hallgatunk. Nem védjük meg
azt, akinek a becsületét bántják. Ó, de jellemző ránk ez a kényei-
mesen semleges magatartás! Ez a hűvös számítás, ez az okos tartóz-
kodás, ez a gyáva meghunyászkodás, ez a kegyetlen közöny. M iért
is ártanám magam a más dolgába? Akkor azonban, am ikor m i te-
szünk valaki ellen hamis tanúbizonyságot, fel sem m erül bennünk
ez a kérdés. így vezet félre és téveszt meg m inket a bűn. Boldog, aki
Isten világosságában felismeri ezt.
4. Ebben az igében Isten elítéli a hazugság valam ennyi formáját
is. A hamis tanúbizonyság hazug tanúbizonyság. A gyermeki fan-
tázia hazugságaitól kezdve a tréfás hazugságokon át a félelemből,
becsvágyból, hiúságból, nyereségvágyból m ondott hazugságokon,
valam int a vallás színe alatt elhangzó hazugságokon keresztül a
propaganda és a diplomácia hazugságáig Isten igéje egyetlen kate-
góriát ismer: hazugság. Ami pedig ham is tanúbizonyság a m ásik el-
len, az bűn. Hogy milyen veszedelmes dolog az egymás elleni hamis
tanúskodás, azt valamennyi háború története szom orúan bizonyí-
tóttá. A fegyverek még hallgattak, de a sajtó m ár szította a gyűlöle-
tét hamis vagy félig-meddig igaz vádakkal.
A békét m unkáló ember m indig igazat szóló ember. Béke és igaz-
ság együtt járnak. Jézus a sátánról mondja: ‫״‬Embergyilkos volt kéz-
255
dettől fogva, és nem állt meg az igazságban, m ert nincs benne igaz-
ság. Am ikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, m ert hazug, és a
hazugság atyja.” (Jn 8,44)
5. Végül létezik ennek a parancsolatnak olyan megszegése is,
amely a hívő embereket fenyegeti. A ki nem m ondott, elhallgatott
vagy rosszul alkalm azott igével is lehet ham isan tanúskodni. Gon-
dolok például arra a ham is vigaszra, mellyel haldokló embertársa-
inkát áltatjuk olykor: ‫ ״‬Majd vége lesz, megnyugszol, és az Úr Jé-
zushoz kerülsz.” Biztos ez? M indenki az Úr Jézushoz kerül? Jézus
ezt mondja: ‫״‬Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van...” (Jn 3,36)
Aki pedig nem hisz őbenne, azt kellene annyira szeretnünk, hogy
ameddig erre lehetőségünk van, Isten szeretetéről beszéljünk neki,
azt vigyük közel hozzá, és ne nyugtassuk meg, hogy tulajdonkép-
pen m inden rendben van! Figyeljünk oda jobban a nagypénteki
lator kiáltására: ‫״‬Jézus, emlékezzél meg rólam, am ikor eljössz ki-
rályságodba!” A halála előtti pillanatban nyújtotta ki a kezét a sza-
badítás után, és megmenekült. ‫ ״‬Bizony, m ondom néked, m a velem
leszel a paradicsom ban” - hangzott el az öröm hír (Lk 23,42-43).
Mi pedig sokszor elaltatunk, m egnyugtatunk embereket a kár-
hozatban, vagy gyávaságból, vagy m ert szégyelljük a Krisztus evan-
géliumát, vagy m ert nem tudjuk, m it is kellene m ondanunk. Pedig
Ezékiel könyvéből jól ismerjük az igét: ‫ ״‬Ha... nem figyelmezteted a
bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne
m iatt, de vérét tőled kérem számon.” (33,8)
O tt él-e bennünk a csendes készenlét, a felelősség, hogy nagy sze-
retettel, sok tapintattal igaz tanúbizonyságot tegyünk felebarátaink
mellett és érdekükben? Hogy ne ham isan tanúskodjunk arról, hogy
m inden rendben van, és hogy Isten nélkül, Krisztus nélkül, bűn-
ben, majd valahogy egyszer csak jóra fordulnak a dolgok.
Megszeghetjük tehát ezt az igét tudatlanul is, tudatosan is, hall-
gatással is, hazugsággal is, és ki nem m ondott vagy rosszul alkal-
m ázott igével is.
Zelk Zoltán M ert így igaz című versében néhány nagyon fontos
igazság hangzik el arról, ami ebből az igéből következik:
256
27. H A M I S T A N Ú K
Tíz éve ajtót se nyitott -

lába mintha az űrbe lógna,
emlékeibe takarózva
csak ül a villanyfény pókhálójában.
Mégis, miket beszélnek róla -

van aki kávéházban látta...
s lóversenyen... s belekarolva
a Körúton egy ifjú lányba...
Holnap talán m ár azt beszélik,

egész éjjel az utcát járja
és firkál disznó verseket
hirdetőoszlopra, palánkra...
M ert ilyenek az emberek -

ha valakit szájukra vesznek,
az holtig sárban hentereg...
hát eresszük el fü lü n k mellett
e varjúszárnyú szavakat -
mi akik ablakán belátunk,
mi mondjuk el most m it is látunk,
valljuk esküvel így igaz:
tíz éve már embert se látott,

száján párává lett a szó,
körbejárják falábú percek
és lerakódik vállára a hó.
Mi m inden derül ki ezekből a sorokból? Először is hogy m iket

képesek m ondani az emberek, és persze m i m agunk is. Milyen
messze esik sokszor a híresztelés a valóságtól!
257
M ennyire nem is arra jellemző a pletyka tartalm a, akiről mond-

ják, hanem arra, aki mondja. M ert honnan tudná olyan színesen
és hitelesen előadni azt a sok szennyet, ha maga nem csinálná, ha
neki nem lenne ismerős? Bizony önmagáról beszél m indenki, aki a
m ásikról pletykál. Mégpedig rendkívül veszedelmes helyzetbe hoz-
za magát, m ert a Római levélben ezt írja Pál apostol: ‫״‬nincs ment-
séged, te ítélkező ember, m ert am ikor más felett ítélkezel, magadat
ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!”
( 2 , 1)
Szépen kifejeződik a versben az is, hogy mindenféle vádaskodá-
sunk m ögött valami mentegetőzés húzódik. M ert ugye, ha az illető
efféléket tesz, akkor én fel vagyok mentve a vele való törődés alól,
az alól, hogy bekopogjak hozzá, hogy szeressem. Ha lóversenyre jár,
meg belekarol egy lányba a Körúton, akkor én fel vagyok mentve.
Vádol ugyan a lelkiismeret, m ert tudom , hogy nincs igazam, hogy
tíz éve m ár embert nem látott, nekem kellene hozzá benyitnom, de
egy ilyenhez, azt nem. Mást vádolva mentegetőzöm.
O tt találjuk ezt az erős kifejezést is: ‫״‬holtig sárban hentereg”, akit
m i a szánkra veszünk. Hiába változik meg közben. Lehet, hogy m ár
egészen más ember lett, m int amilyen volt, talán m egtért, új élete
van - mindegy. Rá van írva a kartonjára, hogy ilyen, és a híresztelés,
a pletyka nem ismer törlést és módosítást. Holtig sárban hentereg.
A végén pedig egy határozott felszólítást látunk: ha mi m indezt
tudjuk, akkor kevés ezt m egállapítanunk. Akkor ‫״‬m i m ondjuk el
m ost”, vegyük védelmünkbe azt, akiről mások ilyesmit állítanak,
még ha ez hálátlan feladat is! Egyebek között arra is adta Isten a
nyelvünket, hogy védjük azt, akit más vádol. Hálátlan feladat, de
jézusi szolgálat.
Keressünk még választ arra a kérdésre, hogy hol találkozunk a
kilencedik parancsolattal Jézus történetében! A M árk evangéliu-
m ában, am ikor Jézus a nagytanács előtt áll, ezt olvassuk: ‫ ״‬Sokan
tettek ugyan ellene ham is tanúvallomást, a vallomások azonban
nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a ham is vallomást
tették ellene: »Mi hallottuk, am ikor ezt mondta: Én lerombolom a
258
27. H A M I S T A N Ú K
kézzel alkotott templomot, és három nap alatt m ást építek, olyat,

amit nem emberi kéz alkotott.« De vallomásuk így sem egyezett.
A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: »Semmit sem
felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?« Ő azonban hallgatott, és
nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap, és így szólt
hozzá: »Te vagy a Krisztus, az Á ldottnak Fia?« Jézus ezt mondta:
»Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, am int a Hatalm as jobbján
ül, és eljön az ég felhőiben.« A főpap erre megszaggatta a ruháit, és
így szólt: »Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az isten-
káromlást. M i a ti véleményetek erről?« Azok pedig együttesen ki-
m ondták az ítéletet, hogy méltó a halálra.” (14,56-64)
Jézus Krisztus halálát közvetlenül hamis tanúvallomás okozta.
Ennyire tud ölni a szó, így tudjuk ölni egymást és Krisztust a ma-
gunk hamis tanúzásával.
De éppen ebben van az evangélium is: ő meghalt azokért is, akik
nagypénteken hamis tanúbizonyságot tettek ellene. Ezért van nála
kegyelem és bocsánat a mi sokféle ham is tanúzásunkra is. És ha el-
jutunk oda, hogy végre nem másokat vádolunk, hanem m agunkat,
és végre nem m agunkat mentegetjük, hanem másokat, akkor ő fog
fölmenteni m inket sok-sok ocsmány bűnünk következménye alól,
melyeket a nyelvünkkel követtünk el. Ő ad nekünk új szívet, és ak-
kor az új szív teljességéből szól majd a száj, és a nyelvünk is az ő ha-
talm a alatt állva áldássá válhat m ások számára.
259
28 . E g y e t l e n r o ssz szó
Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és m ondjatok igazat,

m indenki a felebarátjának... Semmiféle bomlasztó beszéd
ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az
jó a szükséges építésre,hogy áldást hozzon azokra,
akik hallják.
(Efezus 4,25.29)
Nagy felelősség tehát beszélni. M inden szónak súlya és sokszor

egészen kiszám íthatatlan következménye van. Ezért m eri az após-
tol leírni: ‫״‬Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon...”
Károli fordításában ez így hangzik: ‫ ״‬Semmi rothadt beszéd a ti szá-
tokból ki ne származzék...”
De vajon meg lehet-e ezt valósítani? Sokan úgy próbálták elke-
riilni a nyelv bűneit, hogy némasági fogadalmat tettek, majd olyan
helyre vonultak el, ahol azt meg is lehetett tartani. Nyilván érez-
zük, hogy egyrészt nem tehet m indenki ilyen fogadalmat, másrészt
nem ez a kiút. Nem azért adta nekünk Isten a nyelv ajándékát, a be-
széd lehetőségét, hogy aztán ne használjuk. Valahol máshol van a
megoldás. De mégis valamiféle útm utatásra van szükségünk, m ert
kénytelenek vagyunk m indennap beszélni. Egymásról is, a másik
távollétében is sokszor véleményt kell nyilvánítanunk. Információt
kérnek, megkérdeznek, és am it m ondunk, az nem is lehet m indig
hízelgő, ha az igazsághoz akarjuk m agunkat tartani. Hogy lehet hát
elkerülni, hogy egymás ellen tanúskodó ham is tanúkká ne váljunk,
hogy a nyelvünkkel ne ártsunk egymásnak?
A válaszadáshoz vegyük alapul kezdeti igénket! Ha ugyanis csak
azt mondjuk, ami igaz, ami szükséges, és am i épít, akkor egészen
biztosan nem fogjuk elkövetni egymás ellen a nyelv bűneit. Ami
igaz, am i szükséges, és am i épít. Tulajdonképpen nem ujjhegyre
szedhető szabályok ezek, amelyeket ha betart az ember, akkor rend-
ben van a dolog. Egészen m áson múlik, hogy tudunk-e egyáltalán
260
2 8 . E G Y E T L E N R O S S Z SZ Ó
így beszélni és gondolkozni. És nem is külön-külön érvényesek, hi-

szén csak akkor nem válik ham is tanúskodássá a beszédünk, ha
m indegyik feltételnek együttesen tesz eleget. A m ásik kettő szinte
benne van az elsőben, ezért először nézzük meg, m it is jelent igazat
beszélni!
1. Úgy olvastuk a 25. versben: ‫״‬Ezért tehát - tudniillik mivel
Krisztust komolyan vettétek, és le akarjátok vetkőzni a régi bűnö-
két, és felöltözni az új embert - vessétek le a hazugságot, és mond-
jatok igazat, m indenki a felebarátjának...” Mondjatok igazat! De
micsoda az igazság? - kérdezhetjük Pilátussal. Pilátus nem csupán
formális kérdést tett fel, am ikor nagypénteken, abban a nehéz hely-
zetben megkérdezte Jézustól: micsoda az igazság? Egyszerűnek tű-
nik, hogy igazat kell mondani, és akkor rendben lesz m inden, de
vajon m ikor m ondok igazat?
Lehet-e egyáltalán az igazságot felismerni, és pontosan verba-
lizálni, szavakba önteni? Hiszen ha át is szűrtem magamon, pusz-
tán azáltal, hogy szavakkal akarom kifejezni, m ár szükségképpen
eltorzul a m ondanivaló. Egyáltalán ki láthatja a teljes igazságot?
Mindössze igazságmozzanatokat figyelhetünk meg.
Mit jelent levetni a hazugságot, és igazat m ondani felebarátunk-
nak? Hogy m ennyire nem könnyű ez, arra nézve hadd m ondjak el
egy történetet, am it egy fültanútól hallottam!
Egy kórház folyosóján várakozás közben beszédbe elegyedtek a
betegek egymással. Volt köztük egy testi hibás, alacsony, púpos fér-
fi. A családjáról kezdett el mesélni, közben m egm utatta a felesége
fényképét is. A képen egy csinos, fiatal és szép asszony volt látható.
Valószínűleg m indnyájan arra gondoltak, hogyan m ehetett hozzá
egy ilyen vonzó asszony ehhez a férfihez, hogyan élhet vele. De er-
ről természetesen nem szólt senki semmit. Azaz valaki mégiscsak
kim ondta az igazságot, és feltette a kérdést: ‫״‬Ugyan mondja már,
egy ilyen szép asszony nem talált m agának csinosabb férjet, m int
maga?” Elöntötte a könny a szemét annak az embernek, zsebre tette
a fényképet, és a két m ankójára támaszkodva elbicegett. Az igazat
mondó pedig zavarát leplezve a többiekhez fordult: ‫״‬M iért sértő-
261
dött ez meg, hát nincs igazam?” M indnyájan érezték, hogy igaza

van, de mégsem az igazságot m ondta ki. Valami hiányzott abból,
amit kérdezett. Találó észrevétel volt, m ásoknak is eszébe jutott, és
ő volt az a bátor, aki végül kim ondta. De m it vitt ezzel előbbre, mit
épített, m i történt? Valamit összerombolt az igazság. Igazat szólt, de
mégsem az igazságot mondta.
Az igazság több, m int adatok halm aza, m int a tények egyszerű
felsorolása, és több a valóság puszta megfigyelésénél vagy akár a ta-
pasztalatoknál is. M indez persze benne van az igazságban, de mégis
csak egy magasabb szervezettségen belül válik igazsággá. Ha még
valam i hozzájön az adatokhoz, megfigyelésekhez és igazságmoz-
zanatokhoz, továbbá ha ezeket és a tapasztalatokat az érintett em-
berekre vonatkoztatjuk, akkor közelítjük meg az igazságot. Ha az
igazságmozzanatok egy magasabb szervezettségben jelennek meg,
az az igazság.
Ennek a kérdésnek irodalm i, esztétikai oldalát csodálatos vilá-
gossággal fogalmazza meg Arany János a Vojtina ars poétikája című
versében.
Csakhogy nem am i rész szerint igaz, -

Olyan kell, mi egészben s mindig az.
Itt a m i egyik tévedésünk és céltévesztésünk, hogy a rész szerint

igazat azonosítjuk a teljes igazsággal.
Nem a való hát: annak égi mássa

Lesz, amitől függ az ének varázsa:
Van tehát ‫ ״‬a való”, és van valam i más: az igazság, am i a valónak

az égi mása. Mi az? Erre még visszatérünk.
De bár egész, s örök - úgy puszta-nyersen

Feladva, nem segít valód a versen.
262
Mi úgy puszta-nyersen vágunk hozzá egymás fejéhez sokszor

igazságokat, és utána még föl is háborodunk: hát nem az igazat
mondtam? Azt mondtad, de nem az igazságot.
M ert az igazság több, m int egy-egy megfigyelt igazságmozzanat.
Micsoda hát? Mi teszi a valót annak égi másává? A Szentírás vá-
lasza egyértelmű: a szeretet. Néhány verssel előbb ezt írja Pál: ‫ ״‬az
igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben”, vagy Káro-
li fordításában: ‫ ״‬az igazságot követvén szeretetben” (4,15). Amikor
egymással vagy egymásról beszélgetünk, m ondjuk m indig az iga-
zat, de szeretetben! M ert a puszta-nyers igaz ölni is képes. Az igaz-
ság nagyon sokszor embertelen, kegyetlen, kíméletlen. De ha sze-
retetbe ágyazva jelenik meg, akkor a legkeményebb igazság is épít,
gazdagít, gyarapít, és hozzájárul az élethez. Szeretet nélkül m inden
igazság a felebarát elleni tanúskodássá válik. Szeretet nélkül hiába
m ondunk igazat a másikról, valam iképpen ártani fogunk vagy neki
vagy az ügynek vagy önm agunknak. Sokféle m ódon lehet ártani.
Máig is emlékszem arra, hogy az egyik gyülekezetben, ahol ko-
rábban szolgáltam, a helység egyik vezetőjének egyszeri és megbánt
botlását valaki szétkürtölte az egész faluban. Sok m indent elrontott
ezzel, és évekre megfertőzte az ottani légkört. Igazat m ondott, szín-
tiszta igaz volt, am it m egtudott, de m iért m ondta el? M it vitt ezzel
előbbre? Szeretet nélkül cselekedett, nem az illetővel beszélte meg,
csak róla m ondta. Nem is idejében tette ezt, hanem jóval az eset
után, am ikor az érintett m ár m egbánta a dolgot, elintézte, és soha
többé nem ism étlődött az életében. A kkor minek? Igaza volt, mégis
nagyon sokat ártott vele. Az igazság fanatikusait az fenyegeti, hogy
szinte istenné, bálvánnyá lesz az igazság a számukra, szinte Isten
helyett istenítik - igen sokszor a m aguk igazságát -, így ők m aguk
embertelenné, kegyetlenné válnak.
Ezzel szemben Jézusban csodálatos egységben van az igazság és
a szeretet. Ebből is világosan látszik, mennyit rombolt a bűn ebben
a világban és az emberi gondolkodásban. Am i eredetileg egy: igaz-
ság és szeretet, azt m i képesek vagyunk egymástól eltávolítani, sőt
szembeállítani. Tudunk úgy gondolkozni, hogy vagy igazságos va-
263
gyök, vagy szeretem. Jézus Krisztus maga az igazság és maga a sze-

retet, benne ez a kettő egy.
De m i is a szeretet lényege, különös tekintettel az igazság meg-
mondására? Aki szeret, m indig a másik helyére áll, az ő érdeke-
it tartja szem előtt, és az ő javát akarja szolgálni. Nem beszél róla
csak úgy összevissza. Jó az neki? Épít ez? Haszna lesz belőle? Akkor
m ondom. Ha pedig nem, akkor akár a szó, akár a m ondat köze-
pén is abbahagyom, és ha az valakinek árt, inkább lemondok ar-
ról, hogy nevessenek az előre kigondolt poénomon. Inkább ne le-
gyen poén! M ert közben egy pillanatra a helyébe képzeltem magam,
és rádöbbentem, hogy ezzel csak m egbántottam , bántottam volna.
Neki hogy esne? Benne m it munkálna? Vele ez m it tenne?
Az, hogy Jézus szeret m inket, azt jelenti, hogy a helyünkre állt.
Nem csupán rokonszenvezett velünk, nemcsak a szíve esett meg raj-
tünk, hanem a helyünkre állt, sőt bűnné lett érettünk (2Kor 5,21).
Ezt jelentette az ő szeretete. És a másikat igazán szeretni m a is azt
jelenti, hogy az ő fejével is végiggondolom a dolgot, az ő szemével is
nézem a valót. Akkor m indjárt többet fogok látni belőle, és mind-
járt más súlya lesz m indennek. Ennek megfelelően m ondom vagy
nem mondom.
Az m ond igazat a másikról vagy a másiknak, aki éppen annyit
m ond, amennyi neki használ, és a többit egyelőre nem mondja. Ha
az használ neki, hogy m ost sem m it sem m ond, akkor hallgat. Ehhez
azonban m ár egyfajta összeszedettség és szeretet szükséges.
‫ ״‬...az igazságot követvén szeretetben...” Jó lenne világosan
é rten ü n k ezt. M ert nem arról van szó, hogy a szeretet meg-
kurtítja, elködösíti az igazságot, hanem hogy beépíti egy na-
gyobb egészbe, teljességbe, am elyben nem csupán a való té-
nyék szerepelnek, hanem emberek, sorsok és célok is. Az
igazság célja is csak az lehet, hogy használjunk, szolgáljunk
vele m ásoknak. Ezért m ondja Pál, hogy egyetlen rossz szó
se jöjjön ki a szánkon, csak am i alkalm as az építésre, ahogy
a szükség kívánja. Tehát nem úgy, hogy m ondom , am i ép-
pen eszem be jut. ‫ ״‬...hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.”
264
A m i bűntől megvert nyelvünk, am i bizony sokszor átokká válik,

áldássá lehet Jézus Krisztus kezében.
Tudjuk-e így odaadni neki a beszédünket, nyelvünket, és készek
vagyunk-e igazságot szólni szeretetben? Ha ez így történhetne, alc-
kor például nem fordulhatna elő az sem - am inek gyakran voltam
fültanúja hogy a szülők, nagyszülők, a családi kör a kisgyermek
jellemét, hibáit, tetteit a gyermek előtt tárgyalja meg, m intha ő ott
sem volna. Nem tekintik embernek, tárgynak nézik, beszélnek róla,
m int egy újonnan vásárolt konyhagépről. Hogy ezzel m ennyit ár-
tanak, arra nézve sok-sok tragédiát láttam már. Olykor kibuggyan
a gyermekekből a keserűség. Az elm últ héten m ondta el éppen egy
kicsi, hogy őt nem szeretik. Úgy látszik, még a saját édes anyukája
sem. Hallotta, am int arról beszéltek, hogy ő milyen ügyetlen volt
az óvodai rendezvényen. Ezzel szinte megpecsételték, hogy ugyan-
ilyen ügyetlen legyen a következőkön is. Ha azonban ezt egészen
másképpen m ondják el neki, vagy egyelőre nem beszélnek róla,
hanem igyekeznek bátorítani, azután örülnek annak, hogy egyre
ügyesebb lesz, az jelentette volna azt, hogy szeretik. Ehelyett csak
az igazat tárgyalták meg szeretet nélkül.
Sohasem fogom elfelejteni, hogy kezdő segédlelkészként először
kellett gyermek-istentiszteletet tartanom , ami rendkívül rosszul sí-
került. Éreztem, szégyelltem, nagyon bántott. S utána a főnököm
azt mondta: gyere, beszéljük meg! M indenre el voltam készülve, de
ő egyetlen bíráló vagy bántó szót sem m ondott, mégis bírálta az
egészet. De nem úgy, hogy megszégyenített, megalázott volna, ha-
nem éppen ellenkezőleg, kedvet csinált, bátorságot adott. Nos, m it
is csinált voltaképpen? Elhallgatta az igazságot? Azt kellett volna
mondania: Édes fiam, hogy kerültél te ki a teológiáról, ha még eny-
nyit sem tudsz? Csapnivaló volt az egész. - Teljesen igaza is lett vol-
na, de ő nem ezt mondta. Akkor hazudott? Nem. Hanem vette a
fáradságot, hogy az igazat beleágyazza egy nagyobb összefüggésbe,
és a szeretet közegében tálalja.
Erről szól Isten igéje. M ert ha nem tanulunk meg így beszélni
egymással és egymásról, akkor feltétlenül ham is tanúbizonyság-te-
265
vökké válunk. De ha ezt megtanuljuk, akkor építeni fogjuk egy-

mást, és ha csak a szükségeset mondjuk, gyarapodni, gazdagodni
fog az élet körülöttünk. Később aztán ugyanez a főnököm mon-
dott ilyeneket is, hogy: ‫״‬Édes öregem, így nem lehet viselkedni, még
egyszer ilyet ne lássak!” De még ezek a rövid és konkrét parancs-
szavak is szeretetbe ágyazottan hangoztak el, és m ert akkor m ár
értettük egymást, tudtam , hogy az én érdekemben és a szolgálat ér-
dekében mondja.
Tanuljunk Jézus Krisztustól, akiben az igazság és a szeretet
együtt volt jelen! Ez azt jelenti, hogy ha a másik nem bírja el, a hite,
az idegrendszere vagy az egészségi állapota nem bírja ki, akkor
nem m ondom meg neki, hogy... Ha meg elbírja, akkor megmon-
dóm neki még azt is, hogy halálos beteg. Egy kisgyermeknek csak
annyit mondok, am ennyit fel tud dolgozni. A szexuális felvilágosí-
tással például mérhetetlenül sokat ártanak a kicsiknek, m ert nem
érzékelik, hogy hol a határ. Persze hogy m ondani kell, méghozzá
az igazat, de csak annyit, am ennyit kérdez, és amennyit megért. Ez
m indig nehéz feladat, m ert ki-ki csak a maga gyermekével tud így
beszélni, vagy talán vele sem. Erre csak Jézus Krisztus képesít m in-
két. A szeretet energiaigényes vállalkozás, ott m indig erőfeszítés-
re, önm egtagadásra van szükség. De így áldás lehet a hallgatóknak
még a beszédünk is, Isten áldása áradhat rajta keresztül. Azon az
egy szón vagy akár csöndes hallgatáson keresztül is.
Viszont azonnal érezzük itt a feszültséget, ami a bűn m iatt áll elő.
M ert olykor m ást diktál az igazság, és m ást kíván a szeretet. Jézus
erre azt mondja: ha így szétválasztottuk, sőt néha egyenesen szem-
beállítjuk a kettőt, akkor a mi szám unkra m indig a szeretet a végső
törvény. A legnagyobb a szeretet parancsa, és nem az igazságé.
M indannyian emlékszünk még, hogy egy őrült rendszer halál-
ra üldözött ártatlan embereket. Voltak abban az időben nem is ke-
vesen, akik bújtatták őket, és alkalm asint ezt letagadták. Sok lel-
kipásztor hamis okmányokat állított ki nekik. Vétettek az igazság
ellen? Feltétlenül. És a szeretet ellen? Azt hiszem, hogy nem azzal
tettek ham is tanúbizonyságot felebarátaik ellen, hogy elrejtették és
266
letagadták őket, hanem azzal tettek volna, ha kiszolgáltatják őket.

Sajnos ennyire szembekerülhet egymással az igazság és a szeretet.
Nagyon jó lenne, ha senki nem értené és m agyarázná félre a dolgot.
M ert ez nem azt jelenti, hogy a szeretet jegyében hazudni fogok,
hanem hogy az igazság önm agában használhatatlan. Ha a kettő el-
távolodna egymástól, akkor szám unkra a végső igazság a szeretet.
Jézus erre adott példát, és ezt parancsolja nekünk.
Vessük le tehát a hazugságot, és szóljunk igazságot, de szeretet-
ben! Továbbá fontos, hogy m indig csak azt mondjuk, am i szükséges!
Jó lenne, ha beidegződéssé válna szám unkra, hogy mielőtt ki-
m ondanánk bárm it is, beszéljük meg a mi Atyánkkal. Megkérdez-
hetjük tőle m indig, vajon kell-e ezt most m ondanunk. Ha komo-
lyan és még azelőtt kérdeznénk, m ielőtt fecsegni kezdünk, nagyon
komoly válaszokat kapnánk. M it is akarok elérni azzal, am it mon-
dók? Ami kijön a számon, az valam it munkál, akkor is, ha éppen
csak úgy kiszaladt. Következményei lesznek. Szoktuk érzékelni an-
nak az akusztikáját is, hogy a m ásik füle számára m it fog jelenteni?
Biztos, hogy ugyanazt, m int az enyémnek? És az, am it m ondani
akarok - biztosan szükség van rá, vagy csak fegyelmezetlenül jár a
szám? Gyógyszer a szó, nem mindegy, m ennyit adunk belőle. A Pél-
dabeszédek könyvében találunk két igét, és ezek szépen kiegészítik
egymást ebben a kérdésben. ‫״‬A sok beszédben elm aradhatatlan a
vétek...” (10,19 - Károli-fordítás) Nem arról van szó, hogy aki sokat
beszél, esetleg vétkezik, vagy az a veszély fenyegeti, hogy vétkez-
hét. Azt mondja az ige: elm aradhatatlan a vétek! A másik: ‫״‬M int
az aranyalm a ezüsttányéron, olyan a helyén m ondott ige.” (25,11)
M indig helyén m ondott szó az, am it kimondunk? Jézust az jelle-
mezte, hogy csodálatos egyszerűséggel találta meg azt az egy-két
szót vagy m ondatot, am i helyén m ondott ige volt, és hatott.
2. Végül azt tárja elénk az Ige, hogy beszédünknek m indig lesz
valami eredménye. S milyen nagyszerű, hogy beszéddel is lehet épí-
teni! Sokszor imádkozom azért, bár tenné érvényessé Isten az én
életemben is, am it az Ézsaiás 50,4-ben így olvasunk: ‫״‬Az én Uram,
az Úr, m egtanított engem m int tanítványát beszélni, hogy tudjam
267
szólni igéjét az elfáradtaknak.” Egy orvos m ondta el nemrégiben,

hogy nagyon túlterhelt, és örül, ha a legszükségesebb dolgokat el
tudja végezni naponta. De hozzáfűzte: ‫״‬Azt a luxust azért nem aka-
rom megengedni m agam nak, hogy sohase legyen egy jó szavam se
a páciensekhez.” Nagy dolog, ha valaki veszi a fáradságot, és nem
m egnyugtató szólamot, hanem jó szót szól a beteghez. Néhány szót.
Szinte függetlenül a betegségétől. S talán éppen az lesz a gyógyszer.
Mi, akik pillanatnyilag csak kifárasztjuk vagy idegesítjük egymást
a beszédünkkel, építhetjük, erősíthetjük a megfáradtat, ha Isten
bölcs nyelvet ad nekünk.
Ehhez azonban az szükséges, hogy m i elhallgassunk, és őt enged-
jük jobban szóhoz jutni.
Kevesen gondolnak arra, hogy nemcsak étellel lehet böjtölni, ha-
nem szavakkal is. De sok áldás szárm azna abból, ha elkezdenénk a
komoly, Istenre figyelő, neki engedelmeskedő szóböjtöt!
Hogyan lehet m indezt megvalósítani? Önfegyelemmel, elhatá-
rozások útján nem tudjuk átalakítani a beszédünket, hiszen a szív
teljességéből szól a száj, és csak az jön ki a szánkon, amivel tele van
a szívünk. Bocsánat, ha idézem ezt a népi szólást: ‫ ״‬Bolond lyukból
bolond szél fúj.” Tisztátalan szívből tisztátalan beszéd fog kijönni.
Isten által megszentelt szívből szent beszéd.
A rra lenne szükségünk, hogy a szívünk átformálódjék, és egész
valónk, gondolkodásunk mássá legyen. Ha a forrás megváltozik,
más fog belőle zubogni. Nem azt kell vegyszerekkel kezelni, am i ki-
jön. Új forrást, új szívet kell kérni! Ebben az igében pontosan erről
beszél az apostol: ‫״‬újuljatok meg lelketekben és elmétekben - ez a
megtérés, az elmében való megújulás, a metanoia -, öltsétek fel az új
embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentség-
ben teremtetett!” (Ef 4,23) Nem azzal kell tehát bajlódnunk, hogy
szavaink m inél inkább megközelítsék az igazságot, hanem Istentől
kell valóságos igazságot kapnunk. Valóságos megtérésre van szűk-
ségünk, és akkor nem fogunk egymás ellen hamis tanúbizonyságot
tenni. Akkor valóságos lesz az, amit a 483. ének 5. versszakában így
énekelünk:
268
28. EG Y E TL EN R O SSZ SZÓ
Gondolatunk és beszédünk,
Sőt a mi egész életünk
Úgy folyjon, s úgy tündökéljék,
Hogy mindenek megismerjék.
Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk,
Fiaidnak te vagy példánk.*
* Énekeskönyv magyar reformátusok használatára, 1967. Ismeretlen szerző.
269
29 . N é h á n y kérdés

(2Mózes 20,16)
A két előző fejezetben láttuk, milyen nagy hatalom a szó. Nem-

csak tettekkel, beszéddel is vétkezhetünk Isten és em bertársaink
ellen. Azt is kutattuk, m iképpen kerülhetjük el, hogy lépten-nyo-
mon ham isan tanúskodjunk egymás ellen. Végignéztük az efezusi
levélben olvasott ige alapján, hogy ehhez legalább három dolgot kell
egyidejűleg szem előtt tartanunk: m ondanivalónk legyen igaz, le-
gyen szükséges, és legyen építő! Korántsem egyszerű a kérdés, hogy
micsoda voltaképpen az igazság, de hogy azt csak szeretetbe ágyaz-
va szabad kim ondani, az bizonyos.
Az eddig elhangzottak alapján m ost néhány kérdést szeretnék
feltenni, mégpedig azokat, amelyeket nekem is feltett m indenha-
tó Atyánk ezeken az igéken keresztül. H add fogalmazzam ezeket
olyan személyesen egyes szám m ásodik személyben, amilyen sze-
mélyesen Isten beszél a tízparancsolatban az ő népével! Ö t kőnk-
rét kérdés adódik ebből az igéből, amelyre m indenképpen felelnünk
kell. Aki nem válaszol rájuk, az óhatatlanul is nemmel felel.
1. Készek vagyunk-e haladéktalanul abbahagyni mindenféle ha-
zudozást és rágalmazást? Komolyan vesszük-e, hogy valóban maga
Isten kéri tőlünk, hogy ne tegyünk felebarátunk ellen ham is ta-
núbizonyságot? Készek vagyunk-e a m unkahelyünkön és otthon
egyaránt abbahagyni a távollevők állandó csepülését? Nemegyszer
megalapozatlan, bizonytalan vádakat adunk tovább. Senki nem
tudja bizonyosan, senki nem járt utána, mégis elhangzik a sokat
sejtető kérdés: Hallottad...? És m ár m ondjuk is, és teszünk tönkre
embereket, gázolunk bele a becsületükbe úgy, m intha mezítelenre
vetkőztetnénk őket. Isten ruhát adott az embernek a bűneset után.
Ez arra való, hogy eltakarjon és védjen. Mi pedig lelkileg mezíte-
lenre vetkőztetjük azt, akinek a szennyesét mások előtt kitereget-
270
29. N É H Á N Y K É R D É S
jük. Ráadásul ez senkinek sem jó, semmit nem visz előbbre, semmit
nem old meg. Am ikor másokról valami rosszat hallunk, azonnal
meg kellene kérdeznünk azt, am it Jézus kérdezett Pilátustól, midőn
a helytartó a ham is vádakat sorolta: ‫״‬Magadtól m ondod-e ezt, vagy
mások m ondták neked rólam?” (Jn 18,34) Magad is meggyőződtél
róla, hogy ez X vagy Y életében így van, vagy csak m ások locsogását
locsogod tovább? Meg kell állítani ezt a láncolatot, de ez csak úgy
sikerülhet, ha egyáltalán nem m ondunk rosszat másokról.
Ugyanígy van a hazudozással is. ‫״‬Ne hazudjatok egymásnak...”
(Kol 3,9) Azt hiszem, igazán akkor derülne ki, m ennyire hazugsá-
gokra épül az egész életünk, ha végre abbahagynánk a hazudozást.
Képzeljük el, milyen rendkívül kellemetlen helyzetek tám adnának,
ha egyszer m indenki mindenféle vonatkozásban felhagyna a hazu-
dozással! Mi lenne például a kereskedelmi élettel? Egy csomó meg-
lepetés érne bennünket. Hová m ennének dolgozni a reklámszak-
emberek? Mi történne a -nemzetközi életben? Hogyan alakulna a
diplomáciai élet? Hát a fiatalok szerelmi kapcsolatai? Vagy egy-egy
házasság, ha ezentúl mindig igazat m ondanának egymásnak a há-
zastársak?“Mi történne otthon nálunk? Olyan szörnyű ez a csöndes
egyezség, hogy én is tudom, te is tudod, hogy hazudok, és ezt mind-
ketten elfogadjuk így.
Aki nem akarja hiába hallgatni Isten igéjét, annak most vála-
szólnia kell a kérdésre: Kész vagy-e abbahagyni a hazudozást és rá-
galmazást? Kész vagy-e m ostantól kezdve otthon is csak az igazat
mondani? A gyermekednek és az unokádnak is? Nem mondasz-e
neki mást, csak am i igaz: önm agadról is, róla is, másokról is, a vi-
lágról is? Készek-e a szerelmesek és a házastársak ugyanerre?
Jézus mondta: ‫״‬a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pe-
dig nem, am i pedig túlm egy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,37)
Hajlandóak vagyunk-e ezt a gonosztól lévő részt elhagyni? Nem azt
jelenti ez, hogy azonnal sikerülni is fog, de készek vagyunk-e rá? El-
ismerjük-e, hogy hazug, egymást rágalmazó a nyelvünk, fáj-e ez ne-
künk, és abba akarjuk-e hagyni? Isten megteheti azt a csodát, hogy
egyik pillanatról a m ásikra elhagyhatjuk ezt a bűnt. Ő kiveszi az
271
életünkből, megszabadít tőle, vagy erőt ad ahhoz, hogy elmaradjon

tőlünk. Akarjuk-e ezt?
2. Kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Tudniillik ő azt mondta saját ma-
gáról: ‫״‬Én vagyok... az igazság...” (Jn 14,6) Ha mi itt azt kutatjuk, mit
jelent hamisan tanúskodni egymás ellen, és hogyan lehetséges igaZsá-
got szólni, akkor tudnunk kell, hogy micsoda a végső igazság. Jézus
azt mondja: ‫״‬Én vagyok az igazság.” Tehát nem egy eszme vagy eszme-
rendszer. A végső igazság nem lehet az egyik ember számára ez, a má-
síknak valami más. Jézus szerint az igazság nem gondolati természetű,
hanem személyes természetű valóság. Ez a személy pedig ő maga.
Elfogadod-e Jézusnak ezt az önkijelentését? Ne ham arkodjuk el
a választ, m ert igenlő feleletünknek következményei vannak! Ak-
kor ez azt jelenti, hogy ezután m indent Jézushoz kell m érnünk,
m ert a dolgok igazságtartalm át egyedül ő állapíthatja meg. Azután
a m agunk életét is m indenestől őhozzá kell igazítanunk. Vagyis ő
a legfelsőbb fórum, ahol az igazság és hamisság kérdése eldől, hi-
szén m inden igazságnak ő az összessége és teljessége. Ebből pedig
az következik, hogy helyes, teljes és hiteles választ csak Jézus tud
adni valamennyi kérdésünkre. Semmilyen filozófia és vallás nem
képes erre. Hiszed-e ezt? Nem véletlen, hogy Buddha időskorában
így nyilatkozott: ‫ ״‬Még m indig keresem az igazságot!” Jézus ezzel
szemben azt mondja, hogy ő maga az igazság. Buddha is őt kereste,
és benne találhatta volna meg a teljes, a végső igazságot. M ert Jézus
Krisztus nélkül, bárm ilyen szenvedélyesen és jó szándékúan keres-
se is azt valaki, nem járhat sikerrel.
Kicsoda nekem Jézus Krisztus? Igaz-e az ő kijelentése önmagáról,
vagy sem? Ha Jézus beteges fantaszta volt, akkor nem igaz. Ha vi-
szont több volt, mint rendkívüli ember, ha Isten Fia, akkor helytálló
az állítása. Akkor viszont rajta kívül, nélküle és ellenére nem jutha-
tünk el az igazságnak sem az ismeretére, sem a cselekvésére. Akkor
életünk minden dolgában őhozzá kell igazodnunk. Tesszük-e ezt
folyamatosan?
Tisztában vagyunk-e azzal, hogy őnélküle, az ő igazsága nélkül
Isten előtt sem állhatunk meg, akárm ilyen jó szándékúak vagyunk
272
is különben? Egyedül ő igazíthat meg bennünket, egyedül az ő

igazságából kaphatunk mi is. Egyedül őérette és őáltala tekint m in-
két igaznak az Atya. A m agunk igazságaival nem sokra m együnk,
de ő adatott nekünk Istentől igazságul, szentségül és váltságul
(lKor 1,30).
3. Készek vagyunk-e elismerni hazudozó, rágalmazó beszédünk
valóságos okát? Nyilván van annak valami oka, hogy állandóan rá-
galmazzuk egymást, és elferdítjük a valóságot. Mi lehet az? Készek
vagyunk-e felismerni, hogy hiúságunk, nagyravágyásunk, versen-
gésünk és önim ádatunk húzódik emögött?
Hajlandóak vagyunk-e rajtakapni m agunkat azon, hogy lépten-
nyomon nagyok akarunk lenni? Aztán ha adódik valaki, aki na-
gyobb nálunk, de nem tudunk föléje kerekedni, akkor ahelyett, hogy
erőnket összeszedve tiszta eszközökkel próbálnánk őt megelőzni -
hiszen szabad egymást megelőznünk szabályosan -, megdobáljuk
sárral. Az emberek látják, hogy ő sáros, így mi viszonylag tisztának
tűnhetünk mellette. M inden rágalmazásban ez a gyalázatos dolog.
Egy férfi észreveszi, hogy a feleségének egy másik férfi is tetszik.
S akkor nem önmagát kezdi vizsgálni, hogy m it ronthatott el, m it
nem adott meg a házastársának, hanem azt a másikat kezdi el cse-
pülni. Nem magamat vizsgálom, hanem a másikat dobálom meg
sárral. Ezt az undok dolgot akarja leleplezni b ennünk Isten igéje.
‫״‬...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok...” (Mt
20,26) Ez a naggyá létei jézusi útja: szolgájává válni m indenkinek.
Keresztelő János mondja, am ikor először rádöbben Krisztus nagy-
ságára: ‫ ״‬Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn
3,30) Tudjuk-e, hogy így juthatunk el igazi nagyságra, ha ő növek-
szik az életünkben, m i pedig annál inkább alászállunk?
Jézusról olvassuk: ‫״‬nem tekintette zsákm ánynak, hogy egyenlő
Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai form át vett fel, em-
berekhez hasonlóvá lett, és m agatartásában is embernek bizonyult;
megalázta magát, és engedelmeskedett m indhalálig, mégpedig a
kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten m indenek fölé, és azt
a nevet adományozta neki, amely m inden névnél nagyobb, hogy Jé
273
zus nevére m inden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld

alattiaké; és m inden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Is-
ten dicsőségére.” (Fii 2,6-11)
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot - azt is je-
lenti: ne gázolj bele a másik becsületébe abból a célból, hogy a tiéd
ezáltal kifogástalanabbnak tűnjék! M ert nem lesz az, viszont ön-
magadat is és a másikat is meggyalázod ezzel. De sok háborúnak
volt m ár közvetlen kiváltó oka a presztízsőrület, és de sok csald-
di és nem zeti viszálynak nincs vége azért, m ert senki nem vállalja
a presztízsveszteséget. Jézus Krisztus arra hívogatja az övéit, hogy
merjék ezt megtenni. Noha ő sértett meg engem, a békesség kedvé-
ért mégis kész vagyok én bocsánatot kérni.
Készek vagyunk-e felismerni, hogy hazudozó, rágalmazó beszé-
dünk m ögött ez a beteges hiúság és önim ádat lapul?
4. Készek vagyunk-e csendben elszenvedni a rágalmakat? Külö-
nős az Ige logikája. A mások becsülete szent legyen előtted! Bele ne
gázolj abba semmilyen körülm ények között! De ha a tiédet sértik,
ne csinálj belőle olyan nagy ügyet! Az nem olyan nagy tragédia. Kü-
lönös gondolat, de így olvassuk számos helyen a Szentírásban.
Tegyük fel, megrágalmaznak! Próbálom-e ebben az esetben a
másikat megérteni? Lehet, hogy nem is rám volt dühös, csak ép-
pen én voltam kéznél, és rám öntötte ki a haragját. M iért lehetett
ilyen ingerült? Ennyire nem tudja feldolgozni a feszültségeit? Sze-
retni kellene.
Van nekünk arra energiánk, hogy m egpróbáljuk m egérteni azo-
kát, akik m inket bántanak? Hogy mentegetni kezdjük őket önma-
gunk előtt is? Am ikor legutóbb az igazság és a szeretet összefüggé-
seit vizsgáltuk, láttuk, hogy a szeretet képes a m ásik helyére állni.
Megpróbál az ő fejével gondolkozni, az ő szemével látni, az ő szí-
vével érezni. Am ikor engem érnek rágalmak, akkor is őt próbálom
szeretni, megérteni. Meg kellene tanulnunk jobban elszenvedni a
rágalmakat. Ugyanis minél komolyabban veszi valaki a hitet és az
engedelmességet, m inél komolyabban jár Isten útján, annál inkább
ki van téve a rágalmazásoknak. De Isten felvértezi az övéit erre.
274
Ismertem egy asszonyt, aki egyedül nevelte két kisgyermekét. A

munkahelyén pénzügyi beosztása volt. Egyszer csak m egindult a
pletykaáradat, hogy hozzányúlt a pénzhez. Meg am i ennél is érdé-
kesebb, hogy mi van nála otthon, milyen az erkölcsi élete. Egyetlen
szó sem volt igaz abból, amivel vádolták. Éppen ezért annyira érzé-
kényén érintette a dolog, hogy öngyilkos lett. Nem sokkal a teme-
tése után derült ki, hogy m inden rágalom alaptalan volt. Ennyire
valóságosan lehet szóval is ölni. Ugyanakkor azt a kérdést is fel kell
itt tennünk, hogy vajon bele kell-e halnunk a rágalomhadjáratba?
Lehetetlen azt túlélni, kibírni?
És m iért nem bírja ki az ember tulajdonképpen? Azért, m ert fe-
lettébb nagy súlyt fektet a maga becsületére. A másikéra nem min-
dig, azt könnyen megsérti. Ez egyébként magyar betegség is. Miért,
hát m i az én becsületem? Isten helyére lépett, bálvánnyá lett talán?
Sokszor bizony azzá válik. De Isten gyermekeinek az életében sem-
mi, még a becsület sem válhat bálvánnyá. A másik becsületét tiszte-
lem és védem, de ha az enyémet történetesen meg is sértették, nem
az Istenemet sértették meg. Tehát elszenvedem.
Ki bírja ki a rágalmakat? Az, akinek nem ártatlanságkomplexu-
sa, hanem helyes önismerete van. Aki nem sértődik meg mélyen,
hogy neki, aki nem is tett ilyeneket, most ezt kell hallgatnia, hanem
csöndes mosollyal képes m ondani: te most valam i nem túl kedve-
zőt m ondtál rólam, és ez éppen nem igaz, de én sokkal több rosszat
tudok m agam ról ennél. Isten azonban engem ezekkel együtt szeret,
elfogad és kegyelmében tart. A bűnlátás és Isten kegyelmének az át-
élése az a pajzs, ami mögé odabújhatunk, am ikor a rágalom köveit
dobálják felénk.
Persze hogy még így is fáj, de azért nem kell öngyilkosnak len-
ni. Nem az a legszörnyűbb, am ikor az én becsületemet sértik meg.
Sokkal szörnyűbb, ha én sértem meg valaki másét. M ert fölöttem
van, aki őrködik, akinek fontos az én becsületem, akinek a képét
hordom magamon. Ő fog majd igazságot tenni.
Jézust egész földi élete során sok ham is váddal illették. A megfe-
szítése előtti utolsó két napon pedig egész rágalomhadjárat indult el
275
lene. Fizetett hamis tanúk m ondtak válogatott hazugságokat, hogy

valahogy eltehessék láb alól. Péter írta egyes sokat szenvedett gyüle-
kezeteknek: ‫״‬Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett
értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, m ikor gyalázták,
nem viszonozta a gyalázást; am ikor szenvedett, nem fenyegetőzött,
hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (lPt 2,21-23)
Meg tudjuk-e ezt valósítani: szidalmaztatva viszont nem szidal-
mazni, szenvedve nem fenyegetőzni? Akkor sem, ha reflexszerűen
ökölbe rándul a kezünk, és összecsikordul a fogunk. Nem kezdünk
fenyegetőzni, hanem hagyjuk az igazságosan ítélőre.
Pál apostolt is rágalomhadjárat vette körül. Például Korinthusban,
ahol olyan sokat tett a gyülekezetért, m inden elképzelhető és elké-
pesztő hamisságot m ondtak ellene. Ezt írja nekik: ‫ ״‬Rám nézve pe-
dig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi
ítéletnaptól; sőt magam sem ítélem meg magamat. M ert semmit sem
tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyan-
is engem megítél, az Úr az.” (lKor 4,3-4 - Károli-fordítás) Nagyon
józanul fogalmaz az apostol. Nem azt mondja: fütyülök a rágalmai-
tokra, azok semmik nekem. Nem. Fájt neki, és átmenetileg az evan-
gélium hitelének is ártott. Hanem azt mondja, hogy igen csekély do-
lóg az, hogy ti engem megítéltek. Sőt, én magam sem vállalkozom
arra, hogy magamat megítéljem. De nem is ebben vagyok megiga-
zulva, hanem az Úr az, aki megítél. El tudjuk-e mi ugyanezt monda-
ni, am ikor valótlan vádakkal illetnek minket? Az Úr az, aki engem
megítél.
Az előbb idézett péteri levél alábbi versei arról szólnak, hogy ha
valakinek Krisztusba vetett hitéért rágalm akat kell elszenvednie,
tekintse azt kiváltságnak: ‫ ״‬Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket
a Krisztus nevéért, m ert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyug-
szik rajtatok. Közületek tehát senki se szenvedjen m int gyilkos,
m int tolvaj, m int gonosztevő, vagy m int más dolgába avatkozó! Ha
azonban valaki m int keresztény szenved, ne szégyenkezzék, hanem
dicsőítse Istent ezzel a névvel!” (lP t 4,14-16)
276
5. Hiszel-e az igazság győzelmében? Noha szoktunk olyasmit

m ondani, hogy győz az igazság, m ert az erősebb a hamisságnál,
mégis sok esetben az tű n ik ki, hogy nem hiszünk igazán annak
végső győzelmében. Pedig ezt olvassuk a Jelenések könyvében: ‫״‬És
láttam a m egnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve
Hű és Igaz, m ert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és
fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud raj-
ta kívül; és vérbe m ártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott
neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon,
tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy meg-
verje vele a népeket: m ert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket,
és fogja taposni a m indenható Isten búsult haragjának borsajtó-
ját. Ruhájára és derekára az a név van írva: K irályoknak Királya
és urak n ak Ura.” (19,11-16) Jézus Krisztusról szól ez, aki maga
volt az igazság. Aki azért, m ert ő volt az igazság, keresztre jutott.
M egtöretett a teste, és kiontatott a vére, de éppen ezzel szabadított
ki m inket a hamisság, a hazugság bilincseiből. A Biblia végén te-
hát azt olvassuk, hogy azé a Krisztusé a végső győzelem, aki azt
mondta: ‫ ״‬Én vagyok az igazság.” Hiszed-e ezt? Szeretnél-e ott len-
ni abban a m ennyei seregben, ahol fehér ruhába öltözötten köve-
tik a bevérzett ruhájú Krisztust, akié a végső győzelem? Ha igen,
akkor ne tégy, sem m iképpen ne tégy a te felebarátod ellen ham is
tanúbizonyságot!
Gondoljuk végig még egyszer ezeket a lelkiismeret-vizsgáló
kérdéseket!
1. Kész vagy-e abbahagyni mindenféle hazudozást és rágalmazást?
2. Ki neked Jézus Krisztus? Ha valóban ő a végső igazság, sokkal
jobban hozzá kell igazítanod az életedet.
3. Elismered-e, hogy hazudozó, másokat rágalmazó beszéded igazi
oka törtető, nagyravágyó hiúságod?
4. Kész vagy-e csöndesen elszenvedni a rágalmakat? Ha igen, annak
a társaságában leszel, aki szidalmaztatva viszont nem szidalmazott.
5. Hiszed-e, hogy a végső győzelem és igazság Jézusé, akkor is, ha
most még sokszor a hazugság látszik diadalmaskodni?
277
A T IZ E D IK P A R A N C S O L A T
30 . N e k ív á n d !
Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod

feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát,
és semmit, am i a felebarátodé!
(2Mózes 20,17)
Isten a tizedik igében az ember szívét veszi bonckés alá. Ha egy-

általán lehet ilyet m ondani az ő igéjével kapcsolatban, hogy ‫״‬lég...”,
akkor ez a parancsolat az, amelyik a legmélyebben nyúl az emberi
szívbe, amelyik a legmesszebbre mutat, és amely által a legmaga-
sabbra akar felemelni bennünket az Úr.
1. Azért tekinthetjük ezt az igét a legmélyebbre hatóidnak, m ert
nemcsak arra szólít fel, hogy valam it ne tegyünk, hanem hogy ne is
kívánjuk! M inden tettünk m ögött m int rugó ott feszül a kívánság,
amely bizonyos cselekedetekre hajt. Isten itt erre a rugóra mutat rá.
Azt mondja, ne akadjunk meg a felszínen. Nem annyiból áll egy
ember, am ennyit teljesít vagy mulaszt. Rugók m űködnek a cseleke-
deteink mögött, és ezeket ism ernünk kell. Ha ott a háttérben valami
tisztátalan van, akkor annak is meg kell tisztulnia, és am i fölösle-
ges, attól meg kell válnunk. Ezért áll itt befejezésül a sok-sok fontos
tanács, segítség, útm utatás után ez: ne kívánd, am i a felebarátodé!
Benne van ebben csendesen az ígéret is, hogy Isten gyermekei nem-
csak gonosz tetteiktől, bűneiktől, hanem még a bűn kívánásától is
megszabadulhatnak Isten kegyelme által.
Zakariás könyvéről beszélgettünk egyszer baráti körben. A 7. rész
10. versében ezt olvassuk: ‫״‬ne tervezzetek egymás ellen magatok-
bán semmi rosszat!” Valaki fölcsattant: Ez aztán lehetetlen! M iért
kíván tőlünk Isten lehetetlent? Én mégis hiszem azt, hogy am it Is-
ten az ő igéjében elénk ad, az nem lehetetlen. Biztos, hogy a m agunk
279
A T I Z E D IK P A R A N C S O L A T
erejéből nem tudjuk teljesíteni, de azt nem is kívánja, ‫ ״‬...nélkülem

sem m it sem tudtok cselekedni” - m ondja Jézus a János evangéliu-
m a 15. része 4. versében. Ha viszont engedjük, hogy ő segítsen, ak-
kor felszabadulhatunk arra, hogy egészen más indítékai legyenek a
cselekedeteinknek. Ha tehát valaki komolyan veszi az első párán-
csolat bevezetőjét: ‫ ״‬Én, az Úr, vagyok a te Istened”, ha valaki átélte,
hogy kiszabadította őt a rabszolgaság házából, a bűn kényszerhely-
zetéből, az oda is eljuthat, hogy a bűn kívánságától is megszabadul.
Miért? Egyszerűen azért, m ert az élő Istennel való szövetségben
olyan m érhetetlen gazdagságot kap az ember, hogy m ár nem kíván
semmit, am i attól idegen és azon kívül van. Éppen ez az újjászületés
csodája, a Krisztusban kapott új term észet jellemzője.
Az bizonyos, hogy lényegesen kevesebb bűnt követünk el, m int
amennyi bűn és bűnös kívánság van bennünk. Azért m utat rá Is-
ten igéje, hogy legyünk igényesek önm agunkkal szemben. Ne érjük
be azzal, hogy nem öltünk még, ha m ár voltak olyan pillanataink,
am ikor keserűen m orm oltuk m agunkban: meg tudnám fojtani.
Jézus minősítése szerint ez ugyanolyan bűn, m intha valóban el-
követné valaki azt a szörnyűséget, hogy megfojtja a másikat. Ön-
magát ugyanúgy mérgezi, m ert fertőző méreganyagként benne van,
és kifelé is hat. Lehet, hogy bizonyos gátlások és a következmények-
tői való félelem megőriz m inket a tényleges végrehajtástól, de ha
kívánságként m egtűrjük m agunkban a bűnt, azzal m agunknak
is, m ásnak is ártunk, és Isten rendje ellen is vétünk. Ezért nyúl ő
itt egészen mélyre, és int: ne kívánd! Ne csupán ne vedd el, hanem
akarj eljutni oda, hogy ne is kívánd! Sőt, ha egészen jézusi szintre
emelkedünk, azt kell m ondanunk: tanulj meg örülni annak, hogy
neki több van, m int neked! Sőt tanuld meg segíteni őt, hogy még
előbbre jusson, esetleg még a te rovásodra is! Ugye, milyen szokat-
lan, elérhetetlennek tűnő gondolatok ezek? Ez csak Jézus Krisztusra
jellemző. A hit által bennünk élő Krisztus, az újjászületésben tőle
kapott természet azonban m inket is képessé tesz erre.
Arról szól tehát a tizedik ige, hogy: ne kívánd! A bűn gyökere
m indig a kívánság. Jakab levelében olvassuk ezt: ‫ ״‬M ert m inden
280
3 0 . N E K ÍV Á N D !
ki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután

a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált
nemz.” (1,14-15) Kívánság, bűn, halál. Ezen a három lépcsőn ke-
resztül akar a Gonosz levezetni m inket a pusztulásba. A kívánság-
gal kezdődik a lejtő. És m int a viperát a tojásában, a bűnt is kívánság
formájában lehet a legbiztosabban elpusztítani.
Mi a kívánság gyökere? Az összehasonlítás. Az első ember Isten-
nel hasonlította össze magát a Gonosz tanácsára: Olyanok lesztek,
m int az Isten, ha föllázadtok ellene. Kain Ábellel m érte össze ma-
gát. Feltűnt neki, hogy Ábel valami m iatt kedvesebb az Űr előtt,
m int ő, és efeletti kesergésében m ár nem hallotta meg az Úr őhozzá
szóló kedves szavát.
Az az ördögi ebben az összehasonlításban, hogy m indig a m a-
g u n k m ínuszait vetjük össze a m ásik pluszaival. N eki m ár van,
nekem m ég nincs. Az ő élete könnyebben alakult, bezzeg az
enyém m ilyen küzdelm es. E m iatt aztán keserűség halm ozódik
fel az em ber szívében, és elkezdi kívánni azt, am it a m ásik m ár
elért. Ez a torz szemüveg nem csak azt okozza, hogy a m ásik elő-
nyeit látom a m agam hátrányai m ellett, hanem azt is, hogy m ár
képtelen vagyok észrevenni a sok szépet és jót, am it viszont én
kaptam Istentől, am iért hálás lehetnék. Ez a kísértő célja: meg-
akadályozni, hogy hálát adjunk. M ert aki hálát ad Istennek, az
m ár nem kívánja a felebarátjáét. A kísértő pedig azt akarja, hogy
m i kívánjunk, ez m egbénítson és betöltse a szívünket, mérgez-
ze az életünket. A m egváltásban pontosan azt éli át az ember,
hogy m ennyi m indent kapott Istentől érdem telenül. N em is hit-
tű k volna. Mivel neki nem tudjuk m eghálálni, egyszerűen há-
lás életet kezdünk élni, és továbbadjuk, am it k ap tunk. A hála
m int energia szabadul fel az életünkben, és többé nem kívánjuk
a felebarátunkét.
Ez nem egyfajta hamis elégedettséget, igénytelenséget vagy le-
gyintést, hanem józanságot jelent. Látom ugyan, mije van a másik-
nak, de m ár azt is észreveszem, am im nekem van, és hogy még mi
m indent készített el nekem az én Uram.
281
Azt hiszem, a kívánság tekintetében három nagy kategória van

az emberek között:
a. Vannak, akik m egkívánnak valamit, és megszerzik, kerül,
amibe kerül.
b. Sok ember azzal küzd, hogy kívánja, de nem akarja, ha tudja,
hogy Isten gondolatával az nem egyezik. Keserves harc ez. Pál após-
tol a Római levél 7. részében vall arról, hogy ő maga is végigküzdötte.
c. Végül el lehet jutni a tizedik parancsolat ígérete szerint oda,
hogy m ár nem is kívánjuk azt, ami tisztátalan, gonosz, Istentől ide-
gén, vagy a másiké. Azt hiszem, többen be tudnánk számolni arról,
hogy sok m inden, am i korábban kísértést jelentett, és am i ellen ko-
rábban harcolni kellett, egyszerre csak nem jelentett többé kísér-
tést. Isten olykor kiveszi a szívünkből még a kívánságot is.
Szabadulni vágyó alkoholisták tudják, hogyan kezdődik el a ke-
mény harc: nem és nem. Jelentkezik a kívánság, és a hitre jutott
alkoholista szembeszegül a kísértéssel: nem iszom! Van azonban
olyan, hogy Isten elveszi a kívánságot is az életükből. Éppen nemré-
giben számolt be egy kedves fiatalember arról, hogy megtérése óta
tehetnek elé bárm it, egyszerűen nem kívánja. Nagy élmény ez neki.
Létezik ilyen szabadítás. Ne érjük be azzal, hogy harcolunk, küz-
dünk és néha győzünk, hanem engedjük, hogy Isten a kívánságot is
kitisztíthassa az életünkből!
Tehát ilyen mélyre nyúl ő: nemcsak attól akar megtisztítani, amit
teszünk, hanem attól is, amit kívánunk.
2. Ebben a parancsolatban m utat Isten a legmesszebbre is. Hi-
szén milyen messze is van egymástól a tízparancsolat első és utolsó
mondata: Én vagyok az Úr, a te Istened... és itt a végén az ökörnek
és a szam árnak az emlegetése. Hogy kerülhet egyáltalában a kettő
egy helyre? Isten ezzel arra hívja fel a figyelmünket, hogy valameny-
nyi szép és ünnepélyes hitvallásnak csak annyi értéke és hitele van,
amennyi abból a m indennapokban, a leghétköznapibb dolgokban
megvalósul. M ert hiába m ondunk akárm ilyen szépeket és nagyo-
kát, ha az ‫״‬ökörügyekben” nem ő az Úr, és nem látszik meg, hogy ő
a mi Istenünk.
282
3 0 . N E K ÍV Á N D !
Isten népének állandó kísértése, hogy az úgynevezett farizeusi, a

kívülről befelé ható kegyesség legyen a gyakorlata. Tehát az, hogy
bizonyos előírásoknak eleget tegyen, bizonyos szertartásokat elvé-
gezzen, m intha ezek m egtisztíthatnák vagy Isten előtt kedvessé te-
hetnék őt. Jézus Krisztus egyértelműen a belülről kifelé ható kegyes-
ségről és szentségről beszélt. Arról, hogy az ember egész szellemi,
lelki életét járja át Isten közelsége, hassa át az ő szentsége! Azután
ez látszódjék meg m inden m ozdulatán, szaván és viselkedésén! De
nem úgy, hogy megpróbál bizonyos külsőségeket, m agatartásm in-
tákat szem előtt tartani, előírásokat teljesíteni, hogy azokból valami
Isten előtt kedves vallásos teljesítmény váljék. Nem, ebből csupán
képmutatás, törvényeskedés és a többiek botránkoztatása lesz. De
ha engedjük, hogy belülről egészen átformáljon Isten úgy, hogy az
m inden dolgunkon meglátszódjék, az kedves őelőtte. Akkor nem
kell az em bernek erőlködnie, hogy Isten gyermekének látszódjék.
Még ha akarná, sem tudná többé eltitkolni, hiszen meglátszik arc-
kifejezésén, szóhasználatán, egész viselkedésén.
Egyszer valaki fölháborodott azon, milyen ósdi a tizedik ige szó-
használata. M ert ugyan ki kívánná közülünk felebarátja szamarát?
Nyilvánvalóan annak a kornak a nyelvén fogalm azódott ez a pa-
rancsolat. De ha azt az igazságot, melyet ilyen szavakkal fejez ki
a több ezer éves szöveg, m ai fogalmakkal behelyettesítjük, m ind-
járt látni fogjuk, milyen közel van hozzánk annak tartalm a. M ert
ma ez efféléket jelent: Te, aki albérlet után futkosol, vagy drága al-
bérletben laksz, ne kívánd a te felebarátod szép lakását vagy csalá-
di házát! Ne kívánd a te felebarátod feleségét se, akivel egész nap
együtt dolgozol, és m ajdnem több időt töltesz vele, m int a tulaj-
dón férje! Ne tekints keserű irigységgel felebarátod legújabb divat
szerinti bundájára, m ikor mellé teszed a te hatéves télikabátodat!
Ne kívánd a te felebarátod kocsiját, bárm ilyen m árkájú is az, m ert
lehet, hogy keményen megdolgozott érte, vagy lehet, hogy éppen
nem tisztán szerzett pénzen jutott hozzá, és m ár csak ezért is jobb,
ha nem kívánod! A mózesi korban az ökör volt a vagyon szimbó-
luma (m int a m agyar nyelvben a ‫ ״‬m arha”), a szam ár pedig a lég-
283
kényelmesebb közlekedési eszköz volt. Ne kívánd tehát a te feleba-

rátod ökrét és szam arát, se feleségét, se házát, és semm it, am i a te
felebarátodé!
Messzire m utat itt Isten igéje, am ikor arra int, hogy ne akadjunk
el vallásos kérdéseknél, hitkérdéseknél. Nehogy csupán szép hitval-
lásokban m erüljön ki a kereszténységünk! Igen, hiszem, hogy ő az
Úr, az én Istenem, talán még azt is hozzáteszem, hogy ő szabadított
ki a bűn rabságából. Nagyszerű, ha ez így van, de lássuk, kiderül-e
ez a szamárügyekben, az ökörügyekben, a más feleségéhez való vi-
szonyulásodban? M ert ott lepleződik le igazán, hogy az egész talán
csak szép szöveg, de nem az életünk tartalm a. Azonban az is ott de-
rülhet ki, hogy csakugyan ez lett az életünk tartalm a, és ez tartást
ad, és megszabadít sok olyan kívánságtól is, amellyel csak mérgez-
nénk a m agunk és mások életét.
Olyan sok időbe telik sokszor, míg egy legfelsőbb fórum on meg-
született törvény vagy rendelet a legkisebb faluban is gyakorlattá
válik, érvényesül. Vajon Isten törvényei eljutottak-e m ár életünk
leghétköznapibb dolgaiba? M ert ebben az esetben tartozunk igazán
Isten népéhez, és vallhatjuk boldogan, hogy ő az Úr, a mi Istenünk,
aki m inket megszabadított.
3. De nemcsak a legmélyebbre és a legmesszebbre nyúl itt az Ige,
hanem ebben a parancsolatban akar m inket a legmagasabbra is fel-
emelni. Három szorosan is.
a. Először is azért, m ert m egtanít hálát adni. Csak az nem kíván-
ja a felebarátjáét, aki örömmel tud hálát adni azért, am i az övé. Még
az emberi kapcsolatokban is azt tapasztaljuk, hogy akkor éljük át
igazán, am it kaptunk, ha megköszönjük. Egyáltalán nem felesleges
még a legmeghittebb közösségben, a házasságban sem a m indenna-
pi apróbb szolgálatokat is megköszönni egymásnak. Akkor igazán
az enyém, ha kimondom: köszönöm szépen. Akkor tudatosodik,
hogy ezt tőled kaptam , és bár nem kellett volna adnod, de jó, hogy
adtad, és én is szívesen adok neked. A hálaadásban válik valóságos-
sá, hogy mije van az embernek. Aki szívből hálát tud adni Istennek,
az szabadul fel arra, hogy ne kívánja a másét. M ert nemcsak azt látja
284
3 0 . N E K ÍV Á N D !
már, amije nincs, hanem azt is, amivel Isten őt megajándékozta. A

szüntelen hálaadás megőriz a telhetetlenségtől.
b. A zzal is em elni akar Isten, hogy egyúttal biztat: azt viszont
kívánd, am i a tiéd! A kívánságnak ‫״‬ru g ó ” szerepe is lehet, és
ezt nem akarja kivenni az életünkből. A hetedik igénél is láttuk,
hogy például a nem iség sem önm agában rossz, csak h a elront-
juk és rosszul élünk vele. A kívánság is olyan term észetes haj-
tóerő, am i szükséges az élethez. De ne a felebarátodét kívánd,
hanem a m agadét! H iszen Isten neked k im o n d h atatlan u l sok
kincset készített. Kívánd, hogy Isten ígéretei teljesedjenek, hogy
am i szám odra van elkészítve, az a tiéd lehessen, az örök életet is
beleértve!
A m ikor a tanítványok Jézustól búcsúzkodva elkeserednek -
és összeszoruló szívvel ugyanazt élik át, m int m i is, ha gyász-
ba kerü lü n k valakinek az elvesztése m iatt Jézus term észetes
nyitottsággal, kedvességgel m ondja nekik: én m ost előremegyek,
helyet készítek nektek, és m ajd ism ét eljövök értetek, hogy ti is
ott legyetek, ahol én vagyok (Jn 14,3). A hívő em ber szám ára ezt
jelenti m eghalni. A zt jelenti, hogy foglalt helyünk van a m enny-
ben. Ő előrem ent, hogy helyet készítsen nekünk. M ég ezt is meg-
ígérte. Ezenkívül szám os ajándékot is ígért még. Ezeket kíván-
juk, ezekért könyörögjünk, ezeket kérjük szám on tőle! Azért,
am it ő m egígért, szabad erőszakosan is im ádkozni. Ézsaiásnál
ezt olvassuk: ‫ ״‬Falaidra, Jeruzsálem , őröket állítottam . Soha ne
hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az U rat em lékeztetitek,
ne legyetek némák! Ne engedjétek, hogy ném a m aradjon, am íg
helyre nem állítja, és dicséretének helyévé nem teszi Jeruzsálem et
a földön!” (62,6-7)
Tudjuk-e, m i m indent ígért nekünk Urunk? Azt kérjük rajta szá-
mon, azt kívánjuk, és ne a felebarátunkét! Ő jobban tudja, m i való
nekünk, m it tudunk igazán használni, és hogy mitől lesz igazán
gazdag az életünk. Nem attól, amit a m ásiknak adott, hanem amit
nekünk készített, nekünk tartogat és szeretne átadni. De azt ökölbe
szorított kézzel nem vehetjük át tőle, csak ha kinyújtjuk a kezünket,
285
és a zsoltár lelkületével mondjuk: ‫ ״‬áldásodra én kész vagyok”.*Nem

tudom , m it készítettél nekem, de ígéreted szerint sok m indent. Azo-
kát kérem szépen, és hálásan, bizalommal elfogadom.
így emel ki m inket Isten abból a görcsös kicsinyességből, hogy
a másik által megszerzett dolgokat kívánjuk. Ne kívánd, amit nem
neked akar ajándékozni!
c. Azzal is emel m inket, hogy önm agunk fölé emel. Nem volt
unalm as, hogy egy m ondaton belül három szor ism étlődött ez a szó:
felebarát? A felebarátra hívja fel itt Isten a figyelmet. Vedd m ár észre
a másikat is! És juss el oda, hogy fontosabb legyen ő, m int te, vagy
legalábbis ugyanolyan fontos! Szeresd felebarátodat, m int magadat!
Sőt, Jézus még ennél is többet m ondott: ‫״‬Új parancsolatot adok
nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan én szerettelek titeket, ti
is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ilyen magasságba emel min-
két a tizedik ige.
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 138. zsoltár. Irta: Clément Marót,

286
31. A KÍVÁNSÁG OKAI
Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod

feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát,
és semmit, am i a felebarátodé!
(2Mózes 20,17)
Vizsgáljuk meg, mi is az oka voltaképpen annak a kívánságnak, amit

Isten megtilt! Amikor arról van szó, hogy ‫״‬ne kívánd”, talán érezzük,
mennyire emberi létünk legmélyére, abba a szférába nyúl Isten, ahova
senki más nem láthat, csak ő. Olyan dolgokat érint ez az ige, amiket
általában mindenki más elől sikerül eltitkolnunk. Emberi szívünknek,
gondolatainknak abba a rejtett zugába világít be, ahol cselekedeteink-
nek, sőt egész életünknek rejtett rugói, a kívánságok vannak.
Tudjuk mindnyájan, hogy többé-kevésbé kulturált viselkedéssel,
bizonyos begyakorolt önfegyelemmel, olykor leplezetlen képmuta-
tással sok m indent el tudunk takarni a külvilág elől. Isten ebben a
parancsolatban arra hívja fel a figyelmünket, hogy az is létezik, ami
nem látszik, és az is hat bennünk, amiről mélyen hallgatunk.
Számos olyan dolgot hordozunk m agunkban, am it szégyellünk,
amitől szabadulni szeretnénk, és am i mégis befolyásolja kedélyün-
két, m unkabírásunkat, cselekedeteinket és az egész életünket.
Ebben az igében Isten nagy szeretettel életünk legsötétebb pont-
jara világít rá, ahol azok a titkos és titkolt vágyak vannak, melyek
úgy húzódnak meg ott, m int a sötét pincék mélyén, dohos kövek
alatt a pincebogarak. Ezzel a tizedik parancsolattal még a pincebo-
garakat is ki akarja űzni az életünkből.
Talán felesleges is említeni, hogy ez az ószövetségi ige teljes ossz-
hangban áll azzal, amit Jézus az Újszövetségben tanít ezekről a kér-
désekről. Hiszen a hegyi beszédben nagyon világosan kifejti, hogy
nemcsak azzal vétkezünk Isten és egymás ellen, ha a kezünk, a Iá-
búnk és a szánk bűnre mozdul, hanem m ár azzal is, ha bizonyos erő-
feszítéssel megfékezzük ugyan m agunkat, de átsuhan rajtunk, gon-
287
dolatban játszunk vele. Lehet, hogy nem tettük meg, és ez nagyon

jó. Nem tört elő belőlünk az agresszió, nem lett belőle nyílt erőszak,
később m egbánt m ondat, de bennünk van, mozdul, jelentkezik és
mérgez. M inket is mérgez, és a környezetünket is. Éppen ezért jó
lenne m indjárt az elején két kérdésre csöndesen válaszolnunk:
1. M egborzadtunk-e m ár valaha am iatt, hogy mi m inden van
bennünk? Megijedtünk-e, am ikor felszínre tört az a sok szenny és
sötétség a szívünk mélyéről, talán egy álomban vagy egy elszólás-
bán, vagy egy ösztönös, meg nem gondolt mozdulatban, am it aztán
azonnal szeretnénk semmissé tenni, megmagyarázni?
Előfordult-e már, hogy m egrém ültünk attól, m ennyi erőszakos-
ság, bosszúvágy, agresszió, érzékiség és irigység lakik a szívünk
mélyén? Találkoztunk-e a tudatalattinkból vagy a tudattalan óri-
ási birodalmából feltörő egy-egy olyan érzéssel, kívánsággal, vágy-
gyal, melyet szégyelltünk, elítéltünk, mégis letagadhatatlanul
szem besülnünk kellett vele? Van-e bátorságunk megijedni sötét
önmagunktól?
Jaj, de rettenetes lenne, ha egyszer m inden láthatóvá válna,
am i b en n ü n k rejlik! Úgy is nehezen viseljük a m ásikat, de ak-
kor végképp elhordozhatatlanok lennénk egymás szám ára. Talán
m i m agunk sem b írnánk elviselni. Ha egyszer csak előtörne az a
sok jól leplezett sötétség! M indig Isten különös kegyelme, ha az
övéi életébe bevilágít. Ilyenkor látn u n k engedi életünk mélysége-
it, sötétségeit is, de ha b ű n bánatra szom oríthat meg, akkor a bűn-
bocsánat örömével is eltölt. Aki ezt nem éli át, an n ak a szám ára
csak szép szavak m aradnak a 32. zsoltár sorai: ‫״‬Boldog az az em-
bér, akinek az Ú r nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.”
(2. v.) Aki viszont ism eri ezt az öröm öt, az elkezd könyörögni:
‫״‬Uram , leplezd le a bennem lévő sötétséget, terem ts bennem tisz-
ta szívet!” Sokan tapasztaljuk, hogy ez lehetséges, m ert Isten végzi
bennünk. De szükséges hozzá, hogy elítéljük azt, am it m agunk-
bán észlelünk.
2. Elég tudatos-e bennünk, hogy Isten m indazt látja, am it a világ
elől - talán teljes sikerrel - titkolni akarunk? ‫״‬Teelőled elrejtenem
288
31. A K ÍV Á N S Á G O K A I
semmit sem lehet...’” Sőt, az Úr még azt is látja, am iről m i m agunk

sem tudunk, amit igyekszünk a tudatküszöbünk alá nyomni, amit
elfojtunk, amiről nem akarunk hallani, sem gondolkozni, de ami
azért ott van a szívünk mélyén, és hatással van ránk.
Ő így mindenestől, pincebogarastól lát m inket, és így szeret.
Olyan jó lenne, ha soha nem szoknánk meg az evangélium nak eze-
két az alapigazságait: am int vagyok, sok bűn alatt... szeretsz, és így
fogadsz el, Uram! Milyen csodálatos ez! Rajta kívül senki más nem
tudna m inket így szeretni, ha tudná, kik vagyunk. Isten azonban
nem úgy néz, m int az ember. ‫״‬Az ember azt nézi, am i a szeme előtt
van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (lSám 16,7) És ott, a
szívben vannak azok a titkos gondolatok, fantáziálások, irigység,
sóvárgás, am it összefoglalóan kívánságnak nevez az Ige. Ő ezekkel
együtt fogad el és szeret bennünket.
M ár a kisgyermeknél is látható: m indig a másé kell neki. Lehet,
hogy egy halom játék tetején ül, unatkozik vagy játszik valamivel,
de ha megjelenik egy másik gyerek, rögtön az kell, am i az ő kézé-
ben van, még ha az a m ásiknak az egyetlen játéka is. Ilyen gyerekes,
ilyen éretlen ez a magát nagykorúnak valló emberiség is. Akinek
van füle a hallásra, az hallja, hogy a gügyögésnek, lihegésnek, üvöl-
tésnek m icsoda skálája hangoztatja ezt a csókoktól kezdve a fegy-
vérekig: kívánom, az enyém, add ide! A szívünk mélyén ugrásra ké-
szén lapul az a sok kívánság, am ire Isten ennyit mond: ne kívánd
azt, am i a másé!
Az emberi szív specialistája, Jézus Krisztus egyszer pontos rajzát
adta annak, hogy m i is van ott legbelül: ‫״‬Ami az emberből előjön,
az teszi tisztátalanná. M ert belülről, az ember szívéből jönnek elő
a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házas-
ságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valam int csalás, kicsapon-
gás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok
m ind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert.” (Mk
7,20-23) Tizenhárom sötét dolgot sorol itt az Úr, de nyilván több
is lehet. Jézus azoknak mondja ezt, akik őszinte jó szándékkal tö- *
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 302. ének. írta: Szász Béla.
289
rekedtek minőségi vallásos életet élni. Belülről, az ember szívéből

szárm aznak a gonoszságok, és m egfertőzik az egész embert.
Ennyire átjárja a bűn a m i emberlétünket. Ennyire tele vagyunk
rejtett sötétséggel, am i aztán néha-néha felszínre tör. Ennyire bele-
kényszerített a Gonosz egy olyan helyzetbe, hogy nem vesszük ész-
re, és nem is tudunk annak örülni, am it m ár kaptunk Istentől. M in-
dig azon akad meg a szemünk, am i a másik kezében van, és onnan
akarjuk azt kicsavarni. A még meg nem szerzett dolgok utáni só-
várgásunkban észre sem vesszük azt, am i m ár a miénk. Ezért ma-
rád ki az öröm és a hála sok ember életéből. Ezért tudják olyan ke-
vesen elm ondani Pállal: ‫״‬m egtanultam , hogy körülm ényeim között
elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is...” (Fii
4,11-12) Nem ism erjük ezt az egészséges, jóízű elégedettséget. Ügy
vagyunk, m int Ádám, aki attól az egy fától, amitől Isten eltiltotta,
nem látta az egész paradicsomot, ami az övé volt. És úgy vagyunk,
m int Dávid, aki nem tudott örülni annak, hogy egészséges, fiatal,
népszerű király, nagy hatalom birtokosa. Boldogtalannak és sze-
rencsétlennek érezte magát, m ert meglátott és megkívánt egy asz-
szonyt, aki a másé volt. Úgy vagyunk, m int a tékozló fiú bátyja, aki
elfeledkezett arról, am it az apja m ondott: ‫ ״‬Fiam, m indenem a tiéd”,
és kesereg egy kecskegida m iatt, am it nem kapott meg. Ennyire
vakká tud tenni a sátán. Ennyire meg tud keményíteni a hálátlan-
ság. És ennyire telhetetlenné, kielégíthetetlenné teszi a kívánsága-
inkát, hogy nem vesszük észre, am it m ár m egkaptunk, de legfőkép-
pen azt nem, Akitől kaptuk!
Ezért mondja Isten: ne kívánd azt, am i a másé! Kívánd azt, ami
a tiéd! Ő tehát nem általában a kívánságot ítéli el és tiltja nekünk,
hanem annak azt a gáttalan, kielégíthetetlen, zabolátlan formáját,
melynek az éhsége semmivel sem csillapítható. M ert ha egy éhsé-
get semmivel sem lehet csillapítani, akkor az beteges éhség, és az az
ember beteg. Ebből a betegségből akar m inket Isten kigyógyítani a
tizedik parancsolattal. Ez az olthatatlan kívánás m űködik sok em-
bér élete mélyén. Ha sikerült megszereznie, amit megkívánt, még
m indig m arad egy sor dolog, am it még nem szerzett meg. Nincs
290
ennek vége, el egészen a beleroppanásig. A kevés nem elég, és a sok

sem elég. Sem ennek, sem annak nem tud örülni.
Mi lehet az oka, hogy egyáltalán létezik ilyen olthatatlan, kielé-
gíthetetlen kívánság? Az, hogy az ember végső soron nem is azt ki-
vánja már, am i a felebarátjáé, hanem am i az Istené. M inden kellene
neki, am i az Istené. Nem tud örülni annak, hogy ember, és nem akar
Isten közelében egyre emberebb emberré válni, ő Isten akar lenni.
Éppen ezért embertelenné lesz, démonizálódik. Ez a bűn tragédiá-
ja. M ár az első kísértésnél ezt a hazug lehetőséget csillantotta fel a
kísértő: olyanok lesztek, m int az Isten, ha szembe m ertek fordulni
vele. Látta az ember, hogy kívánatos az a gyümölcs, amitől Isten el-
tiltotta, szakított belőle, és a párjának is adott. Azóta ism étlődik ez:
term észetünkké vált, hogy Istenné akarunk lenni. Ezt így kimon-
dani is szörnyűség, mégis letompítva sokféleképpen megfogalmaz-
zuk, vagy ha nem, hát gyakoroljuk. Majd én, egyedül, Isten nélkül!
Ki kíváncsi az ő akaratára, és ki rendeli alá magát neki mindenes-
tői? Ki akar engedelmes gyermeke lenni? Elmondjuk: ‫ ״‬Mi Atyánk,
ki vagy a m ennyekben”, de emögött még sincs ott az a feltétlen bi-
zalom és engedelmességre való készség, amely így szól: ‫״‬Uram, m it
akarsz, hogy cselekedjem? Tudom, az lesz nekem a legjobb, am it te
mondasz.” Mondjuk: m i Atyánk, és közben harsogjuk: majd én, ha
kell, Istennel dacolva is, vagy csendesen őnélküle. Istenné akarunk
válni, istenkedünk, uralkodni akarunk a m agunk életében, és köz-
ben nem éljük át igazán, hogy Atyánk van, mi pedig az ő gyermekei
lehetnénk.
Óvakodom attól, hogy Isten szent nevét hiába vegyem az aj-
kam ra, mégis hadd idézzek egy mondatot, am it hallottam vala-
hol! Hiszem, nem lesz hiábavaló, hanem olyan tükörré válik, mely-
ben m egláthatjuk a m agunk erőtlenségét is. Ezt m ondta valaki egy
ismerőséről: ‫ ״‬annak még az Isten pénze is kevés”. Van ilyen. Van
olyan, hogy Isten dicsősége sem elég nekünk, és az ő gazdag, szép
világa sem, és az a kicsi otthon sem, amit kaptunk tőle; és m ár a bő-
rünk sem, m ert nem férünk bele, annyiféle kívánság feszíti. Istenné
akarunk válni. M inden kielégíthetetlen kívánságunknak ez az oka.
291
Hadd kérdezzem így: m it kívánsz te? M ert kívánni szabad. Cse-

lekedeteink rugói a kívánságok. Hajtsanak jó kívánságok, legyenek
jó rugói tetteinknek! De m it kívánsz? Istenné akarsz válni, vagy
végre igazán Istené akarsz lenni? Aki ugyanis nem akar és nem m er
tőle függeni, az függetleníti magát, és kielégíthetetlen kívánságok
rabságába kerül. Istenné akarsz lenni titokban vagy nyíltan, vagy
Istené egészen és igazán? Isten gyermekévé, aki mehet az Atyához,
és m inden kívánságát elm ondhatja neki? Erre ő egyenesen biztat
minket: ‫ ״‬Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyör-
gésben m indenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt...”
(Fii 4,6) Hálaadással, vagyis vegyük észre, mennyi m indennel el-
halm ozott már, és egyúttal nyugodtan tárjuk elé kívánságainkat! Ő
majd tudja, hogy lehet-e teljesíteni vagy nem, hiszen ő jobban tudja,
mi a jó nekünk, m int mi m agunk. De neki m ondjuk el, m int gyér-
mek az apjának, és csalódni fogunk, m ert többet ad, m int ameny-
nyit kérünk, feljebb, m int ahogyan hisszük vagy elgondoljuk. Eköz-
ben leszünk egyre inkább Istenéi, az ő tulajdonai, gyermekei, akiket
örömmel ajándékoz meg és osztja szét közöttünk teljes gazdagságát.
Kicsoda nekünk az Úr? Ellenfél, aki bosszant, aki nem engedi,
hogy m i is odaüljünk mellé vagy a helyére, vagy pedig Atyánk, aki
áld és szeret? Ez itt a kérdés, és ez a megoldása is. Azt az olthatatlan
éhséget, am i m indnyájunk szívében ott található, csak ő tudja meg-
elégíteni. Hiszen ha m i végső soron Isten után vágyakozunk, akkor
csak őáltala elégülhet meg az éhségünk. Hogyan? Úgy, hogy Jézus
Krisztus új életet, m integy új életedényt ad nekünk, és megtölti azt
újféle tartalom m al. Azért kell új edény, m ert am i van, az lyukas,
feneketlen. Hiába ad bárm i áldást bele, észre sem vesszük, elfolyik
onnan. Elfolyik az időnk, az ifjúságunk, kifolynak az esztendők a
kezünkből, és csak a végén kapunk észbe, hogy a pénzünk is elfolyt!
Jézus Krisztus új életet ad, és aztán abba új tartalm at. M it jelent
ez? Azt, hogy kiszabadít olthatatlan kívánságaink rabságából. Itt is-
m erhetjük fel, milyen szépen zárul a kör a tizedik igével. Megérkez-
tünk ugyanoda, ahonnan indultunk: ‫״‬Én vagyok az Úr, a te Istened,
aki kihoztalak téged a rabszolgaság házából.” A tizedikben pedig
292
arról van szó, hogy ő csakugyan ki tud szabadítani olthatatlan és

gyötrő kívánságaink rabságából is, m ert ő az Úr. Nem vagyok töb-
bé a magam istene, hanem örülök annak, hogy ő az én Istenem. Ha
valaki a fenti jézusi listára m ost azt mondja: ‫״‬ha ez van a szívem
mélyén, akkor az maga a pokol” - az hallja meg az öröm hírt: Jézus
alászállt a poklokra. Ő a tömlöcben lévő lelkeknek is meghirdet-
te az evangéliumot. Leszállt a m i em berlétünk poklába azért, hogy
m inket onnan kiszabadítson.
Az új élet új tartalm a pedig ő maga. Megtölti olyan gazdagon,
hogy túlcsorduljon, ‫ ״‬...aki abból a vízből iszik, amelyet én adok
neki, soha többé meg nem szomjazik, m ert örök életre buzgó víz
forrásává lesz benne” - mondja Jézus a samáriai asszonynak (Jn
4,14). Vagyis egészen telítődik krisztusi tartalom m al, ami olyan
gazdagságot jelent, hogy m ár eszébe sem jut kívánni a másét. A
másik ember háza, öröklakása, autója, felesége, ökre, szam ara ősz-
sze nem hasonlítható azzal, amit ő kapott. Egyszeriben észreveszi,
hogy m iért lehet hálás, és azt megbecsüli. Nem nagyképűség vagy
dölyfösség van emögött, egyszerűen csak az értékek ismerete. Meg-
töltötte az Úr az életemet önmagával, sőt megadja m indazt, amire
szükségem van. Az ilyen ember annyira gazdag, hogy m ár nem ki-
vánja a másikét, hanem azt a gazdagságot kívánja a m ásiknak is,
amit Krisztusban ő kapott.
Ne a kívánságainkkal hadakozzunk tehát, ne am iatt szégyen-
kezzünk újra meg újra, hogy m ilyen borzasztó az a sötétség, ami
bennünk van, hanem m iközben ezt látjuk és szom orkodunk mi-
atta, kérjük a szabadulást! Töltekezzünk meg az Igével, a Szentlé-
lekkel, az ő szeretetével! Engedelmesség és szolgálat közben kérjük
az ő ajándékait, és engedjük, hogy azt adja, am it ő akar nekünk
adni! M indezek kiszorítják a b en n ü n k lévő sötétséget. Nem m ind-
et és nem teljesen, m ert amíg testben élünk, m arad bennünk sö-
tétség. Ám meg lehet erősödnünk hatalm asan ‫ ״‬a belső em berben”
(Ef 3,16)! H a pedig az arányok változnak, ha ő lesz igazán Úr az
életünkben, akkor nem kell m ajd annyit hadakoznunk a kíván-
ságainkkal, hanem ki tudjuk elégíteni m ások olthatatlan, Isten
293
utáni vágyát, és vihetjük nekik Jézus Krisztust, az ő szeretetét,

szabadítását.
Akarunk-e ilyen gazdagok lenni? E gazdagság m indenkié lehet,
aki saját imádságaként tudja elmondani:
Csak Te kellesz, én Uram,

Benned m indent meglelek;
Támogasd, ki elzuhan,
Gyógyítsd meg, ki vak s beteg.
Szent szavadra hallgatok,
Tévedés az én bajom,
Én hamisság s bűn vagyok,
Te igazság s irgalom *
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 388. ének. írta: Charles Wesley, Áprily
Lajos fordítása.
294
3 2 . Λ KÍVÁNSÁG KÖVETKEZM ÉNYEI
H allottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat,

és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt m ondom nektek:
Szeressétek ellenségeiteket, és im ádkozzatok azokért, akik
üldöznek titeket...
(Máté 5,43-44)
Azt láttuk eddig a tizedik parancsolat kapcsán, hogy a bennünk

lévő féktelen kívánságoknak m i az oka. M egállapítottuk, hogy az
ember Istentől függetlenül akar élni, és ez okozza szegénységét.
Végső soron azt kívánjuk, ami Istené, ezért kielégíthetetlenek a ki-
vánságaink. Ebből következik, hogy egyedül Isten tud megelégíteni
minket. Aki engedi, hogy ő töltse meg az életét úgy, ahogyan jónak
látja, az nem kívánni fogja a felebarátjáét, hanem adni akar és tud
is neki.
Továbbra is ennek az igének a gondolatkörén belül maradva azt
vizsgáljuk még meg, mi a kívánság következménye. Nagyon érdé-
kés az a szó az ősi, eredeti szövegben, am it így fordít a tizedik ige: ne
kívánd! Nem egyszerűen csak egyfajta vágyakozást, sóvárgást je-
lent az után, am it egy másik ember életében m egpillantunk, hanem
ugyanakkor bizonyos aktivitást, akciót is kifejez. Nemcsak tétlenül
ülök és nézem, hogy neki van és nekem nincs, de jó lenne elvenni
tőle vagy más m ódon hozzájutni, hanem a gondolataim ugyanak-
kor m ár tettekre is sarkallnak. A kívánságból egyenesen követke-
zik, hogy meg akarom szerezi azt, amit megkívántam.
Végignéztem az Ószövetségben azokat az igéket, amelyekben
előfordul ez a szó, és azt találtam, hogy szinte m indenütt szerepel
a kívánsággal együtt valamilyen akció, cselekvés annak elérésére.
Egy ilyen esetet idézzünk Mikeás könyvéből, ahol a próféta azokat a
gazdagokat feddi, akik hatalm ukkal visszaélnek: ‫״‬Jaj azoknak, akik
álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön, és kora reggel
végrehajtják, m ert van hozzá hatalm uk!” (Vagyis nem áll meg a ha-
295
misság a gondolatoknál, hanem cselekvésre indít.) M ert ‫״‬megkí-

vánják a mezőket, és elrabolják, a házakat is elveszik” (2,1-2). Aki
megkíván valamit, az akcióba is lép, hogy megszerezze, és a kíván-
ságtól sarkallt ember sokszor nem válogat az eszközökben. Ebben
az igében végső soron a gondolatot követő akciót tiltja Isten.
De az is lehetséges, hogy ő még a gonosz kívánságtól is meg-
szabadítson, és a szívünkbe számos más kívánságot adjon. Példá-
ul hogy vágyakozzunk a vele való közösség után, az ő akaratának
felismerése után; hogy kívánjunk beteljesedni az ő Szentleikével, és
hogy engedelmeskedhessünk neki m indenben. De mivel Isten is-
m eri az ember lelkét, ezt mondja: ha mégis megmozdul benned a
gonosz kívánság, ne kezdj el ügyeskedni, hogy megszerezd azt, amit
kívántál! Különösen akkor ne, ha az a másiké!
Az egyik bibliamagyarázó kissé szabadon, de a szó jelentéstartal-
m án belül maradva így fordítja a tizedik igét: ‫״‬Ne mesterkedj fele-
barátod ellen!” Azért találó ez a kifejezés, m ert valóban így szokott
ez történni, hogy először megpillantom, megkívánom, azután el-
kezdek azon mesterkedni, hogy valahogyan megszerezzem. Még-
pedig lehetőleg oly módon, hogy a jogosság látszata megmaradjon.
A Királyok könyvében olvassuk az alábbi történetet: ‫״‬A jezréeli
N ábótnak szőlője volt Jezréelben, Samária királyának, A hábnak a
palotája mellett. Egyszer Aháb így szólította meg Nábótot: Add ne-
kém a szőlődet, hadd legyen az veteményeskertem, m ert közel van a
házamhoz! Adok helyette jobb szőlőt, vagy ha jónak látod, pénzben
adom meg az árát. Nábót így felelt Ahábnak: Az Úr őrizzen meg at-
tói, hogy odaadjam neked atyai örökségemet! Aháb elkeseredve és
haragosan m ent haza a válasz m iatt, amelyet a jezréeli Nábót adott
neki, am ikor ezt mondta: Nem adom neked atyai örökségemet. Le-
feküdt az ágyára, arcát befelé fordította, és nem evett semmit. A fe-
lesége, Jezábel azonban odam ent hozzá, és így szólt: M in keseredett
el úgy a lelked, hogy semm it sem eszel? Ő így válaszolt: Beszéltem
a jezréeli Nábóttal, és azt m ondtam neki, hogy adja nekem a sző-
lőjét pénzért, vagy ha úgy tetszik neki, szőlőt adok helyette. De ő
azt mondta: Nem adom neked a szőlőmet. A felesége, Jezábel ezt
296
32. A K ÍV Á N S Á G K Ö V E T K E Z M É N Y E I
m ondta neki: Hát nem te uralkodsz most Izraelben? Kelj föl, egyél,
és légy jókedvű! Majd én megszerzem neked a jezréeli Nábót szőlő-
jét.” (lK ir 21,1-7)
Rendkívül szemléletes ebben a történetben, ahogy a kívánság és
a mesterkedés összefonódik. Arról van szó, hogy Aháb király nyári
rezidenciája mellett fekszik N ábótnak egy kis darab szőlője. Aháb
szeretné ezt megvenni, Nábót azonban nem adja el, m ert az izraelita
gondolkodás szerint a föld Isten tulajdona, amit nemzedékről nem-
zedékre haszonélvezetként kell továbbadnia annak a családnak,
amelyik eredetileg a honfoglaláskor azt kapta. A király itt tehát az
ősi rendbe és Isten tulajdonjogába akar beavatkozni, és Nábót min-
den tisztelete ellenére sem egyezhet ebbe bele. Aháb király elkesere-
dik, hazam egy duzzogva, m int egy durcás gyerek, a fal felé fordul és
enni sem akar. A felesége vigasztalni kezdi, és ezzel lép akcióba ez
a m indenre elszánt, gonosz királyné. Első mondata: ‫״‬Majd én meg-
szerzem neked!” Erre vonatkozik a ‫״‬ne kívánd!” Meg is szerzi, a ki-
rály nevében levelet ír a város vezetőinek, és arra utasítja őket, hogy
hamis tanúk vádolják meg Nábótot istenkáromlással és ldrálygya-
lázással. Mivel ezért halálbüntetés jár, vigyék a városon kívül, és kö-
vezzék agyon. Meg is történik a kivégzés, azt jelentik a királynénak,
ő pedig értesíti a férjét: mehetsz, tiéd a föld! Sőt a Királyok könyvé-
nek egy m ásik fejezetéből m egtudjuk, hogy Nábót fiait is elpusztí-
tották, nehogy örökösként jelentkezhessenek.
Aháb megkívánta Nábót szőlőjét, de nem kezdett el mesterkedni,
hogy megszerezze. Jezábel viszont megtette helyette. A tizedik ige
m indkét m agatartást tiltja, de különösen az utóbbit. Hiszen még ha
átfutnak is rajtunk gonosz kívánságok, szem befordulhatunk velük.
A másik ember, az embertárs, a felebarát gátat vethet a m i gáttalan
vágyainknak. Ezért szerepel három szor is ebben a rövid parancso-
latban így: a te felebarátod. Nem vagy egyedül ezen a világon, ezért
nem élheted ki magad gátlástalanul. Együtt élünk, összefonódik a
sorsunk, egymástól függ a boldogságunk akkor is, ha erre nem is
gondolunk, és ha nem is ism erjük egymást. Nem ereszthetjük neki
kívánságainkat parttalanul, gáttalanul, m ert ha az beleütközik a
297
felebarátba, abból tragédia lesz m indannyiunk számára. Ezért óv

Isten attól, hogy a felebarátunkét kívánjuk. Ne kezdjünk mester-
kedni, se ügyeskedve, se erőszakosan, se úgy, hogy sajnáltatjuk ma-
gunkat, m int Aháb! M indebből csak baj származik.
Ha ezt elfogadjuk, akkor két fontos, ebből következő igazságon
érdemes elgondolkoznunk:
1. Aki mégis gátlástalanul teret enged ilyen jellegű kívánságai-
nak, az m indig egészen durva és sötét bűnök lavináját indítja el.
Jezábel itt semmi m ást nem akart, m int férje bánatát enyhíteni, és
megszerezni neki, am it kívánt. De m i következett ebből? Okirat-
hamisítás, ham is tanúskodásra való rábírás, aztán a ham is tanúzás,
rágalmazás. Majd becsületes embereket hozott olyan kényszerhely-
zetbe, hogy azok lelkiismeretük ellen döntsenek, ezt követte a lopás,
a gyilkosság. Ha Nábót gyermekeit is megölték, akkor többszörös
gyilkosság. Önös érdekből elkövetett, többrendbeli gyilkosság. Ki
hitte volna! Hiszen a király csak egy kis szőlőt kívánt meg! De aki
m ár elkezd azon mesterkedni, hogy kívánságát m indenáron, a má-
síkon is keresztültaposva kielégítse, az előre nem látott bűnök egész
zuhatagát zúdítja sokak nyakába. Aki a felebarát ellen akárm ilyen
kis mértékben, de mesterkedésbe fog akár otthon, akár a m unka-
helyen vagy bárhol, az nem tudja kiszám ítani, milyen lavinát indít
el. Ne kívánd azt, am i a felebarátodé, és ne mesterkedj azon, hogy
elvedd azt tőle!
2. A másik fontos dolog, amit Jézustól is megkérdeztek egyszer:
de kicsoda az én felebarátom? Ha ő szab határt az én kívánsága-
im nak, ha korlátozza azokat, akkor pontosan tudnom kell, hogy
hol van a ‫״‬felebarátság” határa? A tizedik igének nemcsak a ‫״‬ne ki-
vánd!”, de a felebarát is kulcsszava. Olyan ez, m int az ellipszis. Két
fókusza van.
Kicsoda a felebarátunk? Ha Nábót felebarátja a királynak, akkor
nem nyúlhat a szőlőjéhez. Akkor kötelező számára is a felebará-
ti szeretet. De ha sikerül bebizonyítani, hogy Nábót nem felebarát,
hanem ellenség, akkor m ár könnyebb őt megfosztani attól, amije
van. Akkor sem jogos, de meg lehet m agyarázni, el lehet fogadtatni
298
32. A K ÍV Á N S Á G K Ö V E T K E Z M É N Y E I
a közvéleménnyel. Mit kell hát tenni? El kell ködösíteni a felebarát

fogalmát. Jöjjenek a hamis tanúk, Nábót istenkáromló és királygya-
lázó. Bár nem volt az, de két tanú szavára m inden megállt, és a két
tanút sikerült megvesztegetni. Nábótról így bizonyítást nyert, hogy
nem felebarát, tehát hozzá lehet nyúlni a szőlőjéhez.
Nagy kegyelme lenne az m ost Istennek, ha engednénk, hogy az
Ige a szívünk mélyére világítson. Vajon nem ugyanígy szoktuk mi
is kezdeni a m agunk mesterkedéseit, egymás elleni kisebb-nagyobb
akcióinkat? Először a másikat jól be kell feketíteni a rokonok, isme-
rősök, kollégák előtt. Ahogy kissé hétköznapiasan m ondhatnánk:
el kell áztatni, sok rosszat kell róla mondani. Ezután m ár könnyű
a többieket is ellene uszítani, és velük is el lehet fogadtatni a m i el-
lene indított akciónkat. Talán erkölcsileg még meg is támogatnak,
hiszen egy ilyen-olyan ember meg is érdemli, hogy mesterkedjünk
ellene. M icsoda szánalmas, szégyellni valóan sötét dolog ez!
De vajon teljesen ismeretlen számunkra? Nem így szoktuk a má-
sikat rágalmazva, m agunkat sajnáltatva fellázítani ellene a többié-
két? Vagy azért, hogy tőle megszabaduljunk, vagy hogy egy kicsit
föléje nőjünk ilyen m ódon és áron. Felszabadítjuk a sokaságot, hogy
őt megdobálják. Nem kővel, csak megjegyzésekkel, előítéletekkel,
gyűlölködő indulattal. Ebbe is tönkre lehet m enni idegileg. Hiába
volt talán a házastársunk vagy a tulajdon gyermekünk, kim utatjuk
róla, hogy nem felebarát. Ellenség, ezért meg lehet kövezni.
Azt pedig m indenkiről be lehet bizonyítani, hogy istenkáromló
és királygyalázó. Pontosan ugyanez volt a vád és a m ódszer Jézus
esetében is: Jöjjenek a hamis tanúk, megvesztegetés, gyors, statá-
riális per éjszaka! Halálos ítélet. Meg akartak szabadulni tőle. Ki-
vánták Jézus népszerűségét és hatalm át, és ezt az utat és módot
választották.
Am ikor valakit hátrányosan m egkülönböztetnek azért, hogy el-
vehessék, amije van, azt diszkrim inációnak szokták nevezni. És ha
szabad ilyen szavakat használnunk, azt kell m ondanunk, hogy Is-
ten a tizedik parancsolatban a diszkrim inációt tiltja. Azt, hogy egy-
mást bárm i m iatt megbélyegezzük, majd emiatt hátrányosan meg
299
A T IZ E D IK P A R A N C S O L A T
különböztessük azért, hogy utána könnyebben foszthassuk meg

attól, am i az övé. Erre vonatkozik: ‫״‬ne kívánd!”
Nemcsak arról van tehát szó, hogy ülök és sóvárgok valam i után,
am it megláttam, hanem hogy akcióba kezdek, és az eszközökben
nem válogatva, de a jogosság látszatát fenntartva, megszerzem azt,
am i a másé.
M indez még valamelyest m agyarázható lenne, ha a Bibliában
csak ennyi állna: szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!
M ert ebből kitűnhet az, hogy létezik egy szűkebb kör, amelyik fö-
lőtt ez a tábla áll: felebarátok, és vannak azon kívül sokan mások: az
ellenségek. A felebarát iránt kötelez valami, az ellenséggel szemben
viszont semmi kötelezettség nincs. Nyugodtan elereszthetem indu-
lataimat, kívánságaimat. Gyűlöld ellenségedet!
Jézus Krisztus azonban ezt m ondta nekünk: ‫״‬Hallottátok, hogy
megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet! Én
pedig azt m ondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkoz-
zatok azokért, akik üldöznek titeket...” (Mt 5,43-44) Ez azt jelenti,
hogy semm iképpen nem lehet a felebarátok körét beszűkíteni. Jézus
gondolata szerint m indenki felebarát, és aki segítségre szorul, az
különösképpen az. Ezért m ondta el az irgalmas sam aritánusról szó-
ló példázatot (Lk 10,30-37). Abból aztán nyilvánvaló volt m inden
izraelita számára, hogy bizony kötelessége lett volna segíteni azon
az agyba-főbe vert zsidón! Történelmi örökség, dédelgetett hagyó-
m ány volt, hogy gyűlölni illett egymást. Más faj, más nemzet, más
felekezet, tehát gyűlölni kell. Ez a sam aritánus pedig megszakítva
útját lehajol hozzá, és elkezd vele foglalkozni. Csak azért, m ert a
m ásik bajban volt ott a közelében, és úgy vélte, hogy a segítségére
kell lennie. M indezt természetes egyszerűséggel tette. S megkérdezi
Jézus azokat, akik őt kérdezték, hogy a három arra járó közül me-
lyik volt a bajbajutott felebarátja. S ha halkan is, de kénytelenek azt
válaszolni, hogy az, amelyik segített rajta. De hiszen az az ellensége
volt! Mindegy. Felebarátnak fogadta el, m ert mellé került.
Jézus gondolata tehát az, hogy hagyjuk abba a hátrányos megkü-
lönböztetéseket, és fogadjuk el felebarátként azt, aki m ellettünk él.
300
3 2 . A K ÍV Á N S Á G K Ö V E T K E Z M É N Y E I
Akkor is, ha rosszakarónk az illető? Akkor is. Akkor is, ha éppen

ő az, aki diszkriminál? Akkor is. Akkor is, ha éppen te vagy, aki
szeretnéd őt diszkriminálni? Akkor is. Ne akard őt megbélyegezni,
és semmiféle m ódon hátrányosan megkülönböztetni! Inkább vál-
lald a szeretet merészségét és kockázatát! A népi mondás szerint
vigyázni kell, m ert a mai barát holnapra ellenséggé válhat. Azok vi-
szont, akik megkockáztatják az agapé vakmerőségét, és megpróbál-
ják rosszakaróikat is szeretni, bizonyságot tehetnek arról - hallót-
tam már, láttam m ár sokszor ilyet -, hogy a mai ellenség holnapra
baráttá lesz, m ert igazi szeretetet kapott.
Kicsoda képes erre? Ha egy kicsit is ismerjük m agunkat, rögtön
tudjuk, hogy egyikünk sem. Jézus sem a lehetetlenre biztat. Nem
abban van a szeretet, hogy mi szeretjük őt vagy szeretjük egymást.
Abban van a szeretet, hogy ő szeretett minket.
Erre azonban csak akkor vagyunk képesek, ha átéljük, befogad-
juk az ő ránk sugárzó, isteni szeretetét, és engedjük, hogy az meg-
tisztítson mindenféle megkötözöttségtől, elsősorban attól, hogy
kényszerű m ódon mindig csak önm agunkat szeretjük. Ha enged-
jük, hogy az Istennek Krisztusban megjelent szeretete felszabadít-
són m inket arra, hogy m agunkról megfeledkezve, azaz önfeledten
tudjunk egymásért élni, szolgálni és tenni valamit. És ezek ne nagy
szavak legyenek, és ne m aradjon illúzió, hanem váljék a m inden-
napi élet gyakorlatává! M iközben érezzük a m agunk képtelenségét
arra, hogy így szeressünk, újra meg újra odafordulhatunk hozzá,
hogy ő adja ezt a szeretetet nekünk, és ennek fényében, melegében
átalakuljunk, és adhassunk valam it tovább belőle.
Ne kívánd azt, am i a felebarátodé! M ert e nélkül a szeretet nél-
kül tovább folyik az ádáz küzdelem a nemek, nemzetek, nemzedé-
kék között. E nélkül a szeretet nélkül soha nem tudja felebarátjának
elfogadni nő a férfit, férfi a nőt, férj a feleségét, feleség a férjét. E
nélkül a szeretet nélkül még ebben a legmeghittebb kapcsolatban
is szüntelenül azon fogunk mesterkedni, hogy megszerezzünk va-
lamit a máséból, hogy egy kicsit lecsípjünk az ő terveiből, hogy job-
bán a szolgálatunkba állítsuk a jog és a szerelem látszatával! S m on
301
dunk nagy szavakat, üres blöfföket hízelgéssel és fenyegetőzéssel,

m ert kívánjuk azt, am i a másiké, és az egész életünk abból áll, hogy
azt megszerezzük tőle. E nélkül az isteni szeretet nélkül az egymást
követő nemzedékek sem tudnak igazán egymásért élni, m ert a fiák
vágya állandóan az m arad, hogyan is lehetne minél többet kiszedni
az öregekből, és az öregekben is hasonló önzés m űködik sokszor. E
nélkül a szeretet nélkül a nemzetek között sem lesz igazi megbéké-
lés, m ert m indegyik m indig csak azt fogja látni: ‫ ״‬Mennyi arany, és
m ind a másé.”
Ezt a szeretetet kínálja fel nekünk Isten Jézus Krisztusban, és ne-
künk megvan az a kiváltságunk, hogy elfogadhatjuk, és vihetjük
bőven ebbe a világba, amelynek olyan nagy szüksége van rá.
Ne kívánd hát felebarátodnak se az idejét, se a dicsőségét, se a tes-
tét, se az energiaforrásait, se ötleteit, se semmit, ami a felebarátodé!
Ne mesterkedj azon, hogy megszerezd m agadnak se hízelgéssel, se
fenyegetéssel, se a magad sajnáltatásával - sehogy! Hanem tégy meg
m indent azért, hogy megkapd m indazt, amit viszont neked készí-
tett el Isten, és akkor gazdag leszel, és gazdagítani tudsz m ásokat is!
M ondjuk el személyes imádságunkként:
Ó, szeretet, áraszd ránk meleged,

Hadd kóstoljuk édességedet;
Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,
Egyességben és békében éljünk.
KönyörüljélA
* Magyar református énekeskönyv, 1996. 246. ének. írta: Luther Márton,

Csomasz Tóth Kálmán fordítása.
302
© H arm at Kiadó, 2012
© Cseri Kálmán, 2012
All rights reserved.

M inden jog fenntartva.
Második, javított kiadás
A szöveget gondozta: Szommer Hajnalka

Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea
ISBN 978-963-288-089-1
A bibliai idézetek forrása - ahol másként nem jeleztük -

az 1997-es úgynevezett magyarázatos, új fordítású Biblia
(Budapest, Kálvin Kiadó).
Kiadja a H arm at Kiadó
1114 Budapest, Bukarest utca 3.
Telefon/fax: (1) 466-9896
E-mail: harm at@ harmat.hu
Internet: www.harmat.hu
Felelős kiadó: Herjeczki Kornél

M űszaki vezető: Bernhardt Péter
Borítótervező: Lente István
Tipográfia: Varga István János
Készítette: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.

Felelős vezető: Vágó M agdolna vezérigazgató
Cseri Kálmán 1939-ben született
Kecskeméten. Tanulmányait a Budapesti
Református Teológiai Akadémián végezte.
Csaknem négy évtizedig volt a Budapest-
Pasaréti Református Egyházközség vezető
lelkésze. Több mint húsz önálló, számos
kiadást megért kötete jelent meg. Ország-
szerte és a határon túl is széles körben
ismert igehirdető, illetve előadó. Prédiká-
ciói leírva és hangfelvételként különböző
kiadványokban és internetes formában is
népszerűek valamennyi felekezetben.
A vele készült interjúk és televíziós be-
szélgetések tanúsága szerint korunk fontos
kérdéseihez éppolyan elkötelezetten és
értékorientált reflexióval közelít, amilyen
szenvedélyesen vall Isten ma is létező,
cselekvő szeretetéről és ‫״‬csendes csodáiról”,

Cseri Tízparancsolat PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Cseri Tízparancsolat PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

CSERI KÁLMÁN

Bár a tízparancsolat értelmezése

A kko r m ondta el Isten m indezeket az igéket:

Én, a z Úr, vagyok a te Istened,

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a

Ne m ondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét,

Em lékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

Ne tanúskodj ham isan felebarátod ellen!

Ne kívánd felebarátod házát!

Mózes m ásodik könyve 20. részének első 17 verse

Az emberiség az őskortól napjainkig bizonyos tilalm akkal és pa-

Vannak igazságok, amelyek az idő múlásával nem avulnak meg

lM óz Mózes első könyve

1. A B IB LIA I TÍZ IGE

Először is lássunk néhány általános tudnivalót, majd azokat a

1. Isten ezeket a parancsolatokat a választott népnek adta, amely

zony, elég volt abból, hogy a m últban a pogányok szokása szerint

könnyű Isten akaratának engednünk), vagy az első négy parancso-

Am ikor tehát egy-egy parancsolat üzenetére figyelünk, gondol-

- Milyen ellenvetések szoktak megszólalni bennünk a tízparan-

egészen személyre szólóak, ezért érdemes odafigyelni rájuk és en-

senki m ással nem tudok eggyé válni, vagy m egosztom m agam , de

A tékozló fiú példázatában (Lk 15,11-32) a fiú kikérte a ráeső

erejével és szeretetével ott lesz m ellettünk életünkben, halálunkban

Hallgass, én népem, az én törvényemre,

* Magyar református énekeskönyv. Budapest, Magyar Református Egyházak Ta-

Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom

Az első parancsolatban Isten bemutatkozik: ‫״‬Én, az Úr, vagyok a

* A különböző keresztény felekezetek másképpen számozzák a tízparancsola-

eltorzította gondolkodásukat. Ezért az első adandó alkalommal,

A bemutatkozás hitelessége kedvéért hozzáteszi az Úr: ‫״‬aki ki-

* Magyar református énekeskönyv, 1996.197. ének. Irta: Paul Gerhardt, Csomasz

dőltünk róla. A m ikor ezt az ember megérti és hittel elfogadja, ak-

hol, és Jézus kiszabadította őket. Hiába volt az elvonó, m ert utá-

egy-kettőt átvenni és beépíteni az eszményi vallás rendszerébe,

Egyedül Isten Szentlelke! Ő az, aki napvilágra hozza a sötétség

El tudjuk-e m ondani ezt a m agunk hitvallásaként is a 331. ének

* Magyar református énekeskönyv, 1996. Irta: Fejes István.

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a

Attól óv itt m inket Isten, hogy őt vagy bárm i m ást kiábrázoljunk,

1. Először akkor, am ikor elhangzott. Izrael népe szüntelenül ab-

egy fát vágnak ki az erdőben, a mesterember keze készíti el baltá-

ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6) Amu-

3. A m ásodik parancsolat az újkorban nyer ismét új tartalm at.

Az egyik legáltalánosabban elterjedt és im ádott bálvány a ‫״‬Jóis-

zó Istenről beszélnek. Innen m ár csak egy lépés, hogy én vagyok az

+ A keleti vallások, azok nyomán a teozófia, az antropozófia, a New Age, de a

nánk: Mondj le arról, hogy Istent a hatalm adba akard keríteni és a

..m ert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!

A m ásodik parancsolat m ásodik fele gyakran félreértéseket szül.

vizes lesz. M inden bűnnek van következménye. Am it vet az ember,

Iiákon harm ad- és negyedízig, hogy ha az apákat nem is sikerült

Sokféle útja, módja van annak, ahogyan Isten megszólíthat valakit.

igaz. Nehogy mi - istenfélő szülők és nagyszülők - nehezítsük meg,

De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek

Időzzünk a második parancsolat e befejező mondatánál még egy

és m egtartják parancsolatait. Ez a feltétel. Nagy az ígéret, nagy a

bocsánatát, az örök életet, az üdvösséget. Más hitéért üdvözülni

életük viharaiban? Am iért m inden egyebet készek lettek volna fel-

hetőséggel! Azok pedig, akikre Isten nem bízott gyermekeket, ezt

Úgy, hogy először egészen valóságosan meggyőződik az ille-

A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted,

* Magyar református énekeskönyv, 1996. 297. ének. Irta: Lengyel József.