Professional Documents
Culture Documents
SZAKÁLY SÁNDOR
Hogy kik voltak az 1919 és 1945 közötti időszak legmagasabb rangú, illetve
alacsonyabb rangú, de a katonai döntéshozatal szempontjait tekintve jelentős
beosztásokat betöltő tábornokok és tisztek, ahhoz meg kell határozni az ún.
„rendfokozati küszöböt”, illetve azon beosztások körét, amelyek betöltői a fentiek
jegyében az elit tagjaivá válhatnak.
A rendelkezésre álló adatok alapján viszont azt kell mondani, hogy szinte
kivétel nélkül magyarnak vallotta magát valamennyi katonai felső vezető már,
illetve még az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának időszakában, jóllehet a
születési hely, a név, a gyermekként már használt nyelv stb. elemzésének alapján
számosakról lenne elmondható, hogy német, horvát, szerb stb. családban
születettek.
A kérdés csak az, hogy a „vizsgálódók” miért csak az apák nevére tértek ki?
Továbbá olyan személyek esetében miért nem „vizsgálódtak”, akiknél két
generációra visszanyúló névváltoztatás volt, illetve „kifelejtettek” olyan
személyeket, akiknek a megítélése 1945 után „pozitív” volt.
Hasonló eredményeket kapunk akkor is, ha azt nézzük meg, hogy az Osztrák–
Magyar Monarchia felbomlása előtt melyik haderőben szolgáltak az 1919 utáni
magyar katonai elit tagjai. Ez azért is érdekes lehet, mert 1919 után a volt magyar
királyi honvédségnél szolgáltak, a vezérkari képzettségűek, a magyarországi
születésűek és a magyar honosok előnyt élveztek a hivatásos állományba történő
átvételnél.
Az adatok azt mutatják, hogy az 1919 és 1945 közötti magyar katonai elit
tagjainak 48 százaléka a volt magyar királyi honvédségnél, 41 százaléka a volt
közös haderőnél (beleértve a haditengerészetet is!), míg 11 százaléka a közös
haderőnél és a honvédségnél is szolgált.
Azok a katonai vezetők, a magyar katonai elit tagjai, akik 1944. október 16-a
után a szovjet csapatok oldalára álltak át, rövid ideig katonai, illetve politikai
pozíciókat tölthettek be az újjászerveződő Magyarországon, de néhány esztendő
eltelte után a többségük szintén bíróságok elé került különböző, többnyire koholt
vádak – kémkedés, hazaárulás, összeesküvés stb. – alapján.
A volt magyar katonai elit tagjai közül az ún. rendszerváltoztatást már csak
nagyon kevesen érték meg, s az 1945-ben, illetve az azt követő években elítéltek
döntő többségét a Magyar Köztársaság, de a Szovjetunió, majd Oroszország
különböző bíróságai is az 1989 után megindult felülvizsgálatok, perújrafelvételek,
alkotmánybírósági döntéseket követően bűncselekmény hiányában felmentették.
IRODALOM
Deák István: Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg-monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története 1848–1918. Gondolat
Hajdu Tibor: Tisztikar és középosztály 1850–1914. Ferenc József magyar tisztjei. História – MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1999.
Janowitz., Morris: The Professional Soldier. A Social and Political Portrait. Free Press, London, 1964.
Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938–1945. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1986.
Szakály Sándor: Akik a magyar királyi csendőrséget – 1938 és 1945 között – vezették. In: Szakály Sándor: Katonák, csendőrök, ellenállók.
Szakály Sándor: Az ellenforradalmi Magyarország hadseregének felső vezetése (1919–1944). Hadtörténelmi Közlemények 1984. 1.