Szijártó M.

István: Mikrotörténelem
A mikrotörténelem egy viszonylag jól körülhatárolható kisebb egység intenzív történeti
vizsgálatát jelenti, célkitűzéseiben több egy esettanulmánynál. Szűkebb értelemben véve
megegyezik az olasz microstoria iskolával, ugyanakkor a mikrotörténelem tágabban is
értelmezhető. Szélesebben értelmezve összefonódik a történeti antropológiával.
A microstoria
A mikrotörténelem elnevezést már 1959-ben használta George R. Stewart és 1968-ban Luis
Gonzales mexikói történész. Fernand Braudel, az Annales második nemzedékének
kiemelkedő egyénisége az eseménytörténet megbélyegző fogalmának szinonimájaként
használta.
A makrotörténeti módszerek iránt növekszenek a kétségek, a szerzők más megközelítést
javasoltak: „rendkívül jól körülhatárolható jelenségek különösen közelről történő vizsgálatát”,
a történelem közelítését az antropológiához. A történész a nevet kövesse, és így a vizsgált
személyt vagy az egyének egy csoportját „különböző társadalmi kontextusokban” fogja
megtalálni, s kirajzolódik az egyén társadalmi kapcsolatának hálója.
A microstoria inkább gyakorlati kutatási eljárásnak tekinti magát. Két fő ága a társadalom és
kultúrtörténet irányultságú. Az előbbi alapműve Giovanni Levi magyarul is megjelent Egy
falusi ördögűző és a hatalom c. könyve. Az egyház vizsgálatot folytatott Battista Chiesa
ördögűzési ügyében. Levi Chiesa életét és a falu társadalmát rekonstruálja. A mezőgazdasági
népesség elitjét alkotó nagybérlő réteg (massari) férfi tagja közösen birtokoltak és béreltek
földet. A családfő 20-30 felnőttet irányított. A falu előkelői szintén összehangolt
nagycsaládokban tevékenykedtek. A köztük is rangelső Tesiók közt nemzedékről nemzedékre
örökítették foglalkozásukat. Minden generációban 1-2 személy kezében koncentrálódott a
föld. A presztízst drága lett volna mindenkire nézve fenntartani, egyes képviselőiket futtatták,
azaz ők a család erőforrásaiból aránytalanul nagyobb részt kaptak, majd magasra jutva a
hierarchiában a családjukat onnan segítették.
Az ördögűzés által a parasztok igyekeztek ellenőrzésük alá vonni testi-lelki bajaikat. Chiesa
sikerét az hozta meg, hogy a betegségek 99%-ra egyetlen okot adott: a démonokat, s ezt a
magyarázatot a betegek megértették és elfogadták, mivel külső ok volt, és nem kellett
magukban keresni a betegség okát. Battista apját nem érdekelte a föld, társadalmi
kapcsolataiba invesztált, gyermekeire társadalmi helyzetét hagyta örökül. Battista azonban
nem volt képes megőrizni apjától kapott presztízsét és hatalmat, amit apjától kapott. Az
ördögűzés részéről kísérlet volt ennek visszaszerzésére, s az egyház közbeavatkozása
végleges kudarcát jelentette.
Az olasz mikrotörténelemben a nemzetközileg ismertebb, a kultúrára összpontosító
megközelítést Carlo Ginzburg neve fémjelzi. Leghíresebb munkája, A sajt és kukacok:
inkvizíciós iratok alapján kísérli meg rekonstruálni Menocchio, egy 16. századi eretnek
molnár világképét. Menocchio gondolatainak robbanóelegyét a népi és magas kultúra
találkozása hozta létre. Ginzburg az ősi hagyomány, az orális népi kultúra képviselőjét látta
benne. Ginzburg kett a microstoria leghíresebb képviselője, nagy hatással volt a francia és
német társadalomtörténetre.
Az Annales körében is új szakasz kezdődött az 1960-as, 70-es évek fordulóján. Nouvelle
histoire (új történelem) címke alatt új törekvések jelentkeztek: az antropológia a
társadalomtudományok közül a legnagyobb befolyásra tett szert, a gazdaságtörténet helyett a
kultúra és mentalitás került előtérbe. A vizsgált témák megsokszorozódásával kitágult a
történelem, ugyanakkor szét is esett morzsákra. A francia társadalomtörténetben a figyelem a
nagy társadalmi csoportokról az egyének interakciója, a társadalmi kontextus vizsgálata felé
fordult. Az Annales útkeresése elvezetett az olasz mikrotörténelemhez. A kvantitatív
társadalomtörténet valódi hősei nem egyének, hanem társadalmi csoportok voltak.
Levi tanítványa, Simona Cerutti könyve, a 17-18. századi Torinóról: ahhoz, hogy a társadalmi
csoportokat le tudjuk írni, kapcsolataikat kell elemezni először. Nem szabad evidensként
kezelni azt, hogy az egyének bizonyos társadalmi csoportokhoz tartoznak. Kapcsolataikat kell
szemügyre venni, megállapítandó, hogy miként hoznak létre szolidaritást, szövetségeket,
miként konstruálnak végül társadalmi csoportokat = hálózatelemzés módszerét kell
alkalmazni.
A torinóiak egyszerűsített társadalomképet alkottak a 16-17. században városuk lakosságáról:
a hadsereg, a főhivatalnok és a főnemesség alkotja az elitet, a plebejusokat a városi tanács
képviseli, külön legfeljebb a nők és fiatalok jelentek meg. Ezzel szemben a 18. század elején
differenciálódott és kibővült: a céhrendszer és a torinóiak mesterségi-foglalkozási
kategóriákkal kezdték leírni önmagukat. Ennek okát keresve Cerutti a céhek és a többi
szerveződési lehetőség történetét összevetve ad választ. Cerutti a tapasztalatok és életutak
sokféleségéből és egyéni racionalitásból kiindulva vizsgálja, hogy miként konstituálódik a
társadalmi csoport.
Edoardo Grenzi hangsúlyozza, hogy a társadalmi struktúra az interperszonális viszonyokon
keresztül tárható fel, és a francia történészek azt emelik ki a microstoria megközelítésből,
hogy az egyéni viselkedésből indul ki, s innen halad a társadalmi szintű aggregátumok
feltárása felé.
A microstoria igen nagy hatást gyakorolt a német társadalomtörténészekre. Hans Medick és
Jürgen Schlumbohm. Eredetileg az iparosodás korai fázisát tanulmányozták, de mire a nagy
monográfiák elkészültek, másként, mikrotörténelemként értelmezték ezeket. Új koncepció:
véleménye szerint az egyetemes történelem összefüggéseit csak a mikrotörténelmileg feltárt
helytörténeten át lehet vizsgálnunk, és ha ily módon lokalizáljuk és kontextualizáljuk a
történeti tudást a mikrotörténeti eljárással, akkor új képet kapunk a történeti összefüggésekről.
Jürgen Sschlubohm monográfiája egy helyi társadalom átalakulásának történetét kis
egységekben vizsgálja: a birtokos és a föld nélküli parasztok viszonyát, konfliktusait elemzi.
Egyedi eseményekből életpályákat, életpályákból családok és háztartások történetét, ezekből
nagyobb egységek kapcsolatát rekonstuálta. „Termékeny párbeszédre” hívja ki a
makrotörténelmet: társadalomtörténet és a történeti demográfia hiába fordult a tömegek felé,
azok a kvantifikációban némák maradtak, míg a mikrotörténelem új dimenziót ad a történelmi
folyamatnak, megjeleníti a saját célokkal és stratégiákkal rendelkező cselekvő egyént.
A szélesebb értelemben vett mikrotörténelem
A microstoria tehát a kvantitatív társadalomtörténettel és makroszkopikus modellel szembeni
elégedetlenségből nőtt ki. Lawrence Stone: A narratíva újjászületése – a változás 3 oka:
1) antropológia hatása
 2) kvantifikáció sikertelensége
3) történészek szélesebb olvasóközönséghez akartak szólni
Az új történetírás Stone szerint abban különbözik a korábbi, struktúrákat vizsgáló
társadalomtörténettől, hogy inkább leíró, mint elemző, másfelől középpontjában nem a
körülmények állnak, hanem az emberek. Ezért tárgya egyedi és konlrét.
Posztstrukturalista szemlélet: nincs objektív történeti vizsgálat, a történelem inkább az
irodalomhoz tartozik, mint a tudományhoz. A történetkutatás nem objektív, mert nincs a
történelemnek objektív tárgya. A történész saját világának rabja, nyelvének kategóriái
meghatározzák gondolatait és prekoncepcióit. A nyelv formálja a valóságot és nem tükrözi
azt.
A társadalomtudományos történelem elleni legfőbb érv az, hogy az megfosztja a történelmet
minőségi aspektusaitól, és az ember arc nélkül marad. A történész figyelme a társadalmi
struktúrákról és folyamatokról a mindennapi élet kultúrájára irányuk, a makroszintű
folyamatok helyett egyének és kis közösségek mikrotörténelmére, az emberi élet különféle
aspektusaira, átlagemberekre, az ő tapasztalataikra irányul. A történelem szoros kapcsolatba
került az antropológiával: a kultúra és kisemberek tapasztalatai, megélt élete kerül központba.
Hans Medick „etnográfiai módszerek” meghonosítását javasolta a társadalomtörténetbe.
Paul Boyer és Stephen Nissenbaum Salem Village közösségének történetéről hatalmas
társadalomtörténeti forrásanyagot dolgozott fel, és könyvük tárgya nem a boszorkányság,
hanem egy megosztott közösség. Gazdasági tényezőkből indultak ki: két vezető család
ellentéte. Új lelkész jelent meg, aki a település párharcát a jó és a rossz küzdelmeként állította
be. 1962-ben párthívei, akik frusztrációjukat politikai téren nem tudták feloldani,
archaikusabb módszerekkel éltek, és ellenfeleiket erkölcsileg fenyegető egyének
összességének állították be.
Georges Duby, az Annales harmadik generációjának kiemelkedő alajka megírta Bouvines-i
vasárnap c. könyvét, mely a mikrotörténelem előfutárának, vagy korai példának tekinthető. A
mű középpontjában egyetlen nap áll: 1214. július 27-e, a bouvines-i csata napja. Bemutatja
egyrészt azt, hogy mit is jelentett a háború, a béke és a csata a 13. században, másrészt azt,
hogy miként fejlődött ki, s milyen formákat öltött azután „Bouvines legendája”.
Emmanuel Le Roy Ladurie könyve, A romans-i karnevál már jóval tisztábban
mikrotörténelmi munka. Az egyedi esemény nemcsak ürügy, hanem valóban a középpontban
áll. Le Roy Ladurie Jasmin boszorkánya c. könyve egy helyi szóbeli hagyomány alapján
született 19. századi költeményből indul ki. Helynevek és anyakönyvi adatok alapján
konkrétan levezeti a legenda útját.
A széles értelemben vett mikrotörténelem és a történeti antropológia közt tehát erős
összefonódások mutathatók ki, az 1970-es és 80-as években sok munka született, melyet
mindkét irányzathoz ugyanolyan joggal be lehet sorolni. Ha viszont a szűk értelemben vett,
azaz az olasz mikrotörténelem és a történeti antropológia kapcsolatát vesszük szemügyre, azt
látjuk, hogy az ellentétek dominálnak. Clifford Geertz nyomdokain haladó történeti
antropológia egy mindenkire kiterjedő kulturális univerzumot feltételez, „mely felölel
mindenfajta kifejezési formát”. A mikrotörténelem a folytonossággal szemben a változást
hangsúlyozza, középpontjában a múltbéli cselekvők világa áll a történész értelmező
tevékenysége helyett. Elutasítja az átfogó, egynemű kontextus létét, több kontextust tár fel,
mert minden történelmi szerepkő egyszerre sok, több szintű folyamatban vett részt.
Natalie Zemon Davies egy könyvében megismerteti az olvasót három 17. századi női sorssal,
ezek mintegy annak a mozgástérnek a határait rajzolták ki, mely egy korai újkori nő előtt
megnyílt.
Bizonyos értelemben ugyanerre példa Richard L. Kagan könyve Lucrecia de Leonról. Ezt a
nőt követői prófétának tekintették, 8 hónappal előre megjósolta a Győzhetetlen Armada
vereségét és 24 nappal előre parancsnokának, Santa Cruz márkinak halálát. Az amerikai
történész rámutat, hogy a 15. századtól az egyház ellenségessé vált a női látnokok iránt, mégis
mindig voltak ilyenek, mert ez volt a nők előtt álló igen kevés lehetőség egyike, hogy valódi
beleszólást nyerjenek a dolgokba. Lucrecia mivel fiatal férjezetlen nő volt, s álmai politikai
tartalmúak voltak, eleve kudarcra volt ítélve.
A mikrotörténelem újdonságai
A mikrotörténelem sok munkája elbeszélő formát ölt, de a narratíva alkalmazása
természetesen nem tekinthető az irányzat sajátjának. Az már jóval inkább, hogy több munka is
arra törekszik, hogy az olvasót bevonja a kutatás folyamatába (Ginzburg könyve).
Általában jellemző az új társadalomtörténet megközelítésére a szimpátia és érdeklődés az
elnyomottak és a társadalom perifériájára szorítottak iránt, a törekvés arra, hogy ezen
csoportokat beemeljék a történelembe, de nemcsak kuriózumként, hanem egyenrangú
résztvevőjeként a múltbéli folyamatoknak. A mikrotörténelem törekedett arra, hogy a múlt
korábban figyelmen kívül hagyott lényeges jelenségeit megjelenítse, s hogy a múlt embereit
megértse, aktív, és saját célokkal és stratégiákkal rendelkező szereplőkként érte meg. A
hangsúlyt a cselekvő egyénre, az intencionalitásra helyezi, az egyén lehetőségeire,
mozgásterére. Giovanni Levi szerint a mikrotörténelem arra törekszik, hogy a korábbinál
realisztikusabb leírását adja az emberi viselkedésnek.
Nem kerülhető meg a kérdés, hogy mi is ennek a hozadéka, azaz milyen kapcsolat áll fent
mikro- és makroszint között. Carlo Ginzburg és Carlo Poni: „kivételesen normális”: egyrészt
azt jelenti, hogy a preindusztiális társadalmakban bizonyos normák áthágása jelentette a
szabályt, másfelől abban a helyzetben, melyben a források hallgatnak az alsó társadalmi
rétegekről vagy társadalmi valóságukat eltorzítják, egy valóban kivételes dokumentum, a
marginális eset egy rejtett valóságot tárhat fel.
A léptékváltás gondolata szintén mikro- és makroszint viszonyának problémájához
kapcsolódik. Levi és a társadalomtörténeti irányú microstoria recepciója más véleményeket
vall: ami valóban fontos, nem a vizsgálat kis léptéke, a mikrotörténelem nem egyenlő a
vizsgált tárgy mikroszintű voltával, a hangsúly a történész módszerén van: a lépték
változtatásán.
A mikrotörténelem Magyarországon
Klaniczay Gábor: Mikrotörténelem sorozata, 6 kötettel 1988-1993 között: Bácskai Vera,
Endrei Walter, Fügedi Erik, Gyáni Gábor, Szabó Péter, Tímár Lajos. A mikrotörténelem
magyarországi recepciója ismertetésekkel és fordításokkal jórészt a kilencvenes évek elején-
közepén indult meg. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi
konferencájának témája a mikrotörténelem volt. Magyar társadalomtörténészek széles köre
kész volt arra, hogy témáját, mint mikrotörténelmet fogalmazza újra. 1999-ben újraindult a
Mikrotörténelem sorozat az Osiris Kiadónál. Három klasszikus mű fordítása jelent meg és 2
magyar könyv.