You are on page 1of 70

Csepela Jánosné

TÖRTÉNELEM
munkafüzet
Já t ékos fela da t ok Hor vá t h P ét er
7.
t a n kö n y vé h e z

MEGOLDÓKULCS

NEMZETI TA NKÖ NYVKIA DÓ , BUDA P EST


© Csepela Jánosné, Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., 2010
Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.
a Sanoma company
www.ntk.hu
Vevőszolgálat: info@ntk.hu
Telefon: 06 80 200 788
A kiadásért felel: Kiss János Tamás vezérigazgató
Raktári szám: RE00781/M
Felelős szerkesztő: Bartos Károly
Műszaki igazgató: Babicsné Vasvári Etelka
Műszaki szerkesztő: Gaugecz Istvánné
Grafikai szerkesztő: Slezák Ilona
1. kiadás, 2010
Formakészítés: FoKa art
ÉV ELEJI ISMÉTLÉS

1. A javított adatokat kék színnel emeltük ki.


1. A középkor CDLXXVI-tól MCDXLII-ig tartott.
2. Elsőként a Bizánci Birodalom alakult ki.
3. Az uradalmak majorságból, jobbágytelkekből és közös területekből álltak.
4. A hűbériség alapja a katonai szolgálat – hűség volt.
5. A keresztes hadjáratok a Szentföld visszafoglalásáért folytak.
6. Az iszlám vallást Mohamed alapította.
7. A Török Birodalom főként nyugat felé terjeszkedett.
8. A városok lakóit polgároknak nevezzük. A céheket az azonos foglalkozású iparosok alapították.
9. A gótikus stílust a magas tornyok és a csúcsíves ablakok jellemzik.
10. A humanizmus szó emberközpontúságot jelent.

2. 
URADALOM

MAJORSÁG KÖZÖS TERÜLETEK JOBBÁGYTELEK


HÁZHELY
SZÁNTÓ
KERT

3. 
A jobbágy ezt kapja urától A jobbágy ezzel tartozik urának
házhely robotmunka
szántó terményadó
kert ajándék
közös területek használata „segítség” (ingyenmunka)

4.  CDLXXVI Róma bukása, a középkor kezdete.


DCXXII Mohamed futása, az iszlám időszámítás kezdete.
DCCC Nagy Károly koronázása.
MXCV A keresztes hadjáratok meghirdetése.
MCCCXXXVII A százéves háború kezdete.
MCDXCII Amerika felfedezése.
MDXVII A reformáció kezdete.
MDCXL I. Károly összehívja a parlamentet.
MDCLXXXIX Alkotmányos királyság Angliában.

5. 
Vár Város Falu Kolostor
8, 10, 11 2, 7, 12 6, 9 1, 3, 4, 5

3
6. A párban álló szavak: rózsaablak – csúcsív; Biblia – Korán; pénzváltó – kalifa; ferences – bencés; isz-
lám – ortodox.

R Ó Z S A A B L A K − C S Ú C S Í V

B I B L I A − K O R Á N

P É N Z V Á L T Ó − K A L I F A

F E R E N C E S − B E N C É S

I S Z L Á M − O R T O D O X

7. 
O S Z M Á N a török szultánok családja.
A L L A H Az iszlám vallás egyedüli istene.
F E U D U M hűbérbirtok
K I S P I P I N frank uralkodó
P R Ó F É T A Az isten és az emberek közötti közvetítő.
H A N Z A Az északi kereskedővárosok szövetsége.
B I Z Á N C A keleti kereszténység központja.
O R B Á N A keresztes hadjáratokat meghirdető pápa.
V E R D U N Itt osztják fel a Frank Birodalmat.
N O R M A N D I A Franciaország vikingekről elnevezett része.

8. A betűsorokból kiolvasható foglalkozásnevek sorrendben: kalmár, bognár, ács, kádár.


9. A megfejtendő történelmi személyek sorrendben: Jeanne d’Arc, Kolumbusz Kristóf, Magellán, XIV. Lajos,
Oliver Cromwell, Luther, Gutenberg.
10. Jelmagyarázat a térképhez: Magellán
Vasco da Gama
Kolumbusz Kristóf
11. Konstantinápoly – Kijev – Novgorod Ortodox egyházi központok
Worms – Konstantinápoly – Jeruzsálem Az első keresztes hadjárat
Salamanca – Krakkó – Uppsala Egyetemek
Nikápoly – Crecy – Rigómező Csatahelyek

4
12. F E U D A L I Z M U S       1. FEUDALIZMUS 1
1. VÁROS
H B A R O T S O L O K 2. SZENTFÖLD 12. OSZMÁN
Ű Í P L O V A G S O S 3. KOLOSTOR 13. POLGÁR
B R Á P N Á M Z S O Z 4. HUMANIZMUS 14. KÓDEX
É Ó P O K V Á R O S E 5. HŰBÉRES 15. AZTÉK
R S M L M E K K A I N 6. LOVAG 16. MEKKA
Ú T Á G K K É T Z A T 7. BÍRÓ 17. ROBOT
R O L Á E K Ó D E X F 8. PÁPA 18. ISZLÁM
H B Z R A A C H E N Ö 9. CÉH 19. AACHEN
É O S R R Á T N O K L 10. HŰBÉRÚR 20. KONTÁR

C R I H Ű B É R E S D SOK SIKERT!

T S U M Z I N A M U H

5
I. A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA

1.  Nemzet születik: az Amerikai Egyesült Államok


1. Lásd az időszalagot!
2. 
Város Melyik szám jelöli? Évszám Esemény
Boston 1 1773 „teadélután”
Philadelphia 2 1776 Itt született a Függetlenségi nyilatkozat.
Washington 4 1790 Az Egyesült Államok fővárosa, névadója az első elnök.
Yorktown 3 1781 A függetlenségi háborút eldöntő csata.

3. A betűk az időrendnek megfelelően: MAYFLOWER


E Anglia elismeri az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét. M
M A legyőzhetetlen armada leigázása. A
R Az alkotmányozó gyűlés elfogadja az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát. Y
Y A cukortörvény kihirdetése. F
O A 13 gyarmat első kongresszusa. L
A A hétéves háború. O
L A bostoni teadélután. W
W A Függetlenségi nyilatkozat elfogadása. E
F A dobókocka megadóztatása. R

4. Ez a hajó szállította 1620-ban a vallásüldözés elől menekülő puritánokat Amerikába.


5. TLPSK – TELEPESEK: az Újvilágban letelepedők
VRSKBTSK – VÖRÖSKABÁTOSOK: (a jól kiképzett és felszerelt) angol katonák
LZDK – LÁZADÓK: amerikai hazafiak (az angolok szerint a felkelők)
6. a) Az indiánok az angolokat támogatták, mert elsősorban a helyi telepesekkel voltak ellentéteik.
b) Július 4., a legnagyobb ünnep az Amerikai Egyesült Államokban, mert ezen a napon fogadta el a kong-
resszus a Függetlenségi nyilatkozatot.
c) George Washingtont választották az első elnöknek, mert ő vezette az amerikai hadsereget a győztes
yorktowni csatában.
d) A szenátoroknak mindig egyharmadát választják újjá azért, hogy a szenátus munkája folyamatos és
zavartalan legyen.

7.  ELNÖK LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG


SZENÁTUS
KÉPVISELŐHÁZ
8. a) törvényhozás   b) végrehajtás   c) igazságszolgáltatás

6
A megoldások sorrendben: alkotmány, tizenhárom, Kongresszus, hétéves, Mel Gibson, teadélután.

A L K O T M Á N Y Az állam alaptörvénye.
T I Z E N H Á R O M A gyarmatok száma.
K O N G R E S S Z U S A legfőbb törvényhozó szerv.
H É T É V E S Az 1756–1763 közötti háború neve.
M E L G I B S O N A hazafi című film főszereplője.
T E A D É L U T Á N Boston, 1773.
A polgárőrök neve: MINUTEMAN

2.  Az ész kora: a felvilágosodás


1. A számok a kérdések sorrendjében: 1, 1, 2, 1, 2, 2
Angliában jelölendő a Temze, Franciaországban a Szajna.
2. Lásd az időszalagot!
3.  Állítás Locke Rousseau
Vissza a természethez! X
Az uralkodó hatalma megdönthető. X
A föld gyümölcse mindenkié. X
Az emberek „szerződést kötnek” az uralkodóval. X
A 17. században alkotott. X
Orvos és filozófus volt. X
A 18. században alkotott. X

4. A kincstár a háborúk miatt kiürült, az adók nagy részét nem lehetett behajtani.
Nem tudtak a saját földjükből megélni.
A Bourbon királyok nem hívták össze az országgyűlést, korlátlan királyi önkényuralmat gyakoroltak.
5. A beírandó betűk a kérdések sorrendjében: I, H, H, I, I, H, I, H, I, I
Az első lift üzembe helyezésének éve: 1743.
1 7 1 1 A szatmári béke.
1 7 0 7 Az ónodi országgyűlés.
1 6 8 4 A Szent Liga megalakulása XI. Ince pápa kezdeményezésére.
1 7 7 3 A bostoni teadélután.

„AZ OLVASÁSSAL TUDÁST HALMOZUNK FEL AZ AGYUNKBAN, DE SAJÁTUNKKÁ AZ CSAK A


GONDOLKODÁS RÉVÉN VÁLIK.”

7
3.  A francia forradalom kezdete
1. A papság és a nemesség megakadályozhatta (volna) a harmadik rend követeléseinek teljesítését.
Így szavazattöbbséghez juthattak.
2. a) A három rend képviselői.
b) A felemelt karok, a lobogó függönyök, az emelvényen álló személyre mutatnak.
c) Az ablakokban leselkedő személyek figyelik az eseményeket.
3.  Szt. Jakab kolostor

Bastille

4. Lásd az időszalagot!
5. a) az emberek közötti egyenlőség
b) az alapvető szabadságjogok
c) a hatalom a néptől ered
6. M
 egszűntek a feudális kiváltságok, eltörölték a robotot, az adókat, az egyházi tizedet. A kiváltságosok is
adóztak.
A Bastille legfőbb adatai:

Ennyi év telt el a két


Jellemző A két esemény esemény között
Magassága A reformáció kezdete és Szondi halála. 35 m
Falvastagsága Dózsa halála és II. Lajos trónra lépése. 2m
A gárdisták száma Magellán útra kelése és Dobó István győzelme. 33 fő
A katonák száma A nándorfehérvári diadal és a mohácsi csata. 70 fő

A kiegészítéseket dőlt betűvel és kék színnel emeltük ki.


A Bastille a 14–15. században épült. Párizs keleti kapuját védte. Leghíresebb foglya Voltaire, legkülönö-
sebb foglya a Vasálarcos volt. 1789-ben hét rabot őriztek benne. Az ostromlók szétverték a felvonóhíd
csigáit. A parancsnok elvesztette a fejét, mielőtt levágták volna. Ma emlékoszlop áll a helyén.
A harmadik rend győzelme
A harmadik rend nem a korábbi kiváltságosokon akart élősködni, hanem egyenlőséget, közös tehervise-
lést, emberi bánásmódot igényelt.

4. Az alkotmányos királyságtól a terror bukásáig


1. a) …aláírta az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, ezzel létrejött az alkotmányos királyság.
b) …összejátszott a Franciaországot támadó külföldi hatalmakkal.
2. választ (választójog, választás, választott)
3. Lásd az időszalagot!

8
4. – az osztrákok: Tartottak a forradalmi hullám terjedésétől, Anglia
meg akarták akadályozni a francia befolyás erősödését. Német-római
Birodalom
– az angolok: Aggódtak Franciaország hatalmának növeke-
dése miatt. Valmy
Párizs

Marseille
Spanyolország

5.  Franciaország gondjai A jakobinusok intézkedései


pénz elértéktelenedése ármaximálás
éhínség forradalmi törvényszékek felállítása
külső támadások forradalmi terror
királypárti felkelések általános hadkötelezettség

7. A különlegesen szigorú intézkedésekkel rendezték a gazdasági helyzetet, leverték a belső lázadásokat, vis�-
szaszorították a külső ellenséget. A jakobinusok azonban nem enyhítettek a nagyon szigorú törvényeken,
s ez elégedetlenséget váltott ki.

Idézet Honnan származik? Ki mondta?


„Elég lesz egy szíj.” „A másikat tedd el Robespierre részére!” Danton
„Én nem látok középutat:” „… ez az ember vagy uralkodik, vagy meghal!” Saint-Just
„…százezreket mentsek meg!” „Megöltem egy embert, hogy…” Charlotte Corday
„Követni fogsz…” „ezen az úton!” Danton

1 2 3 4 5 5 2 1 6 7 8 4 7 5 9 4 7 3
K A Z E T T A K O N V E N T C E N Z U S
 kazetta levelek bizonyították, hogy XVI. Lajos népe ellen szervezkedett.
A
Az új nemzetgyűlést konventnek nevezték.
A választójogot bizonyos vagyoni helyzethez, vagyis cenzushoz kötötték.
A frígiai sapka kisázsiai eredetű, a félsziget Phrügia nevű tartományának lakói viselték, tőlük vették át az
ókori népek. A rabszolgáknak eredetileg fedetlen fővel kellett járniuk, a fejfedő a szabadok kiváltsága volt.
A rómaiaknál jött szokásba, hogy a felszabadított rabszolgáknak süveget nyomtak a fejükbe, így vált a
szabadság jelképévé.

5. Nemzetből birodalom: Napóleon császársága

1. A hatalomba visszakerült nagypolgárságot kétoldali támadások fe-


nyegették, egyrészt a királypártiak, másrészt a jakobinusok hívei.
A kétoldali veszély (és a külső ellenség támadásának) elhárítása
miatt egyre nagyobb szerephez jutott a hadsereg, amelynek ve-
zetői közül Napóleon – katonai sikereinek köszönhetően – egyre
magasabbra emelkedett.

9
2.  Hol született Napóleon? Korzika
Hol végezte katonai iskoláit? Párizs
Kik ellen aratta első győzelmeit? angolok, osztrákok
Milyen nevet kapott katonáitól az Arcole melletti csatában? „sebezhetetlen”
Milyen tisztséget birtokolt 1799-től? első konzul
Melyik egyház tulajdonát juttatta vissza? katolikus
Mi a címe híres törvénykönyvének? Code Napóléon
Mikor szerezte meg a császári címet? 1804

3. Megegyezett a katolikus egyházzal, új törvénykönyvet adott ki, megfékezte az inflációt.


4. a polgári szabadságjogok biztosítása, a magántulajdon védelme, törvény előtti egyenlőség
5. Bármilyen – az olvasmány alapján adott – jó válasz elfogadható.
6. Lásd az időszalagot!
 csatát Austerlitztől északra vívták.
A
A francia csapatok a Goldbach-patak partján foglaltak
állást.
A francia lovasság parancsnoka Soult [szult] volt.
Napóleon a jobbszárnyról figyelte a csatát.
A szövetségesek a Goldbach-magaslatra küldték a
lovasságukat.
A szövetségesek gyalogságának jelentős része a
Pratzen-magaslaton volt
A cári testőrséget Kutuzov irányította.
Napóleon Vandamme [vandam] mögött állt.
Kollowrath [kolovrát] jobb oldalán Konstantin küz-
dött.
Buxhowden [buxhóden] parancsnoksága alá gyalo-
gosok és lovasok is tartoztak.
I. Sándor – Oroszország
II. Ferenc – Poroszország
Napóleon – Franciaország
A megoldás: TUDÓSOKAT ÉS SZAMARAKAT KÖZÉPRE

6.  Napóleon tündöklése és bukása


1. …intézkedéseivel elősegítette a feudalizmus bomlását, a modern polgári államok létrejöttét.
…saját rokonait, tábornokait nevezte ki a meghódított országok élére, szövetségeket kényszerített ki, egyed-
uralkodóként kormányzott.

10
2. 

Borogyino
1812
Lipcse
1813
Waterloo
1815 Austerlitz
1805
Arcole
1796

Trafalgar
1805

3. Lásd az időszalagot!
4. A napóleoni háborúk csatái sorrendben:

2 Abukir 1 Arcole 3 Akkon


6 Eylau 7 Győr 5 Jéna
4 Marengo 9 Moszkva 8 Wagram

5. Első száműzetéséből Elba szigetéről 100 napra tért vissza Napóleon.


A lipcsei csatában szinte egész Európa felsorakozott Napóleonnal szemben.
6. A meghódított területeken zsarnokként uralkodott.
7. A megfejtés: WELLINGTON

Állítás Igaz Hamis


Ausztria szövetséget kötött Napóleonnal. W S
Napóleon kontinentális zárlatot hirdetett Anglia ellen. E Z
A meghódított területek élére Napóleon a rokonait állította. L E
Az orosz cár húga Napóleont „Antikrisztusnak” nevezte. N L
Kutuzov a felperzselt föld taktikáját alkalmazta 1812-ben. I T
Borogyinónál a Grand Armee döntő győzelmet aratott. I N
Lipcsénél Napóleon kétszeres túlerőben volt. L G
1813-ban XVII. Lajos foglalta el a francia trónt. O T
1815. március 1-jén Napóleon partra szállt Észak-Franciaországban. N O
A Szent Szövetség a népek csatája után két évvel jött létre. N A

11
Franciák Szövetségesek A gyalogság létszáma megközelítően azonos volt.
Gyalogos 48 950 49 608 A franciák lovassága fölényben volt a szövetségesekkel
szemben.
Lovas 15 765 12 408
A szövetségesek tüzérsége kisebb erőt képviselt.
Tüzér 7232 5645
Ágyú 246 156

„A franciák végzetes hibát követtek el Waterloonál, amikor a brit négyszög elleni lovasrohamot nem
hangolták össze gyalogsági támogatással. […] A brit négyszög oldala rendszerint négy sor mélységű volt,
ami lehetővé tette a sortűz leadását. Az első sor térdre ereszkedve felfelé tartotta a muskétáját, hogy a szu-
ronyok hegye a lovak szügyét érje. A négyszögek üres közepe menedéket nyújtott a sebesülteknek. […]”
(Geoffrey Reagan: Döntő csaták. Grafo–Panem, Budapest, 1993., 187.)
 A szövegnek megfelelő ábrázolás elfogadható.

7.  Forradalom az iparban és a mezőgazdaságban


1. 
Feudalizmus Kapitalizmus
feudum szabad földtulajdon, tőke
robotmunka bérmunka
röghözkötés szabad munkaerő-áramlás, szabad verseny
csak a nemesek birtokolhatnak földet polgári tulajdon
céhek manufaktúrák, gyárak
pénzváltó bankok

2. a) …könnyebben jutunk információkhoz. (fogyasztunk)


b) …könnyebbé válik az ország megismerése. (fogyasztunk)
c) …a számítógép „tőkévé” válik, mert segítségével pénzt kereshetünk. (vállalkozunk)
d) …ára részben megtérül, mert „befektettünk”, segítségével pénzt kereshetünk. (vállalkozunk)
3. 
Manufaktúra Gyár
Energiaforrás egyszerű gépek, izomenergia gőzgép
Mennyiség nagy mennyiség tömegtermelés
Munkavállaló bérmunkás bérmunkás

4. Sorrendben: I, H, I, H, H, I
5. 
Háromnyomásos gazdálkodás Vetésforgó
Azonosság Gabonát termesztenek. Gabonát termesztenek.
(például) Kétszer aratnak. Kétszer aratnak.
Különbség Három részre osztják a földet, Négy részre osztják a földet.
(például) egyharmada ugar. Nincs műveletlen terület.

12
6. 
7. Lásd az időszalagot!
A képzeletbeli táviratok sorrendje: Watt
3. Stephenson, 1. Watt, 4. Morse, Fulton
2. Volta Stephenson
Siemens

Jedlik
Volta
Az összetartozó elemek:
DINAMÓ – JEDLIK
GŐZHAJÓ –FULTON
GENERÁTOR – SIEMENS
KÉKSZALAG – TITANIC

8.  Változások a társadalomban
1. A gyárak működéséhez rengeteg munkásra volt szükség. Az iparosodásban Anglia járt az élen. A bekeríté-
sek meggyorsították ezt a folyamatot. A céhek megszűnőben voltak. Az elszegényedett emberek bérmun-
kásokként dolgoztak a gyárakban.
2. 
Feudalizmus Kapitalizmus
Vannak gazdagok és szegények. Vannak gazdagok és szegények.
Azonosság Iparcikkeket termelnek. Iparcikkeket termelnek.
(például) Eladásra termelnek. Eladásra termelnek.
Kézi erővel dolgoznak. Gépekkel dolgoznak.
Különbség A jobbágyok személyesen függnek A bérmunkások jogilag szabadok.
(például) uruktól. A munkások fizetést kapnak.

3. 

4. A válaszok sorrendben:


– A bérmunkájukon kívül másból nem tudtak meg-
élni, nagy volt a munkanélküliség.
– Nagyon alacsonyak voltak a munkabérek.
– Jobban elfértek a szűk vájatokban.
– Rengeteg embert kellett a gyárak közelében elhe-
lyezni. L A P N V H B P-B Pr

13
5. a) harc a választó-
jogért (felkelés)
sztrájk
szakszervezetek
segélyegyletek
géprombolás

b) Egyre több ember egyre eredményesebben küzdött a munkásság életfeltételeinek, helyzetének javításáért.
A rejtvény megfejtése: VAKCINA
1. J Á R V Á N Y ÁÁNYVRJ
2. P A R L A M E N T PRLMNTAAE
3. D I C K E N S IEDKCSN
4. C E N Z U S CSZNUE
5. I M M U N O L Ó G I A IUOÓIAMMNLG
6. J E N N E R NNEEJR
7. C H A R T E R EARTRHC

9.  A Szent Szövetség évtizedei


1. 1815
Bécsben
Ausztria, Oroszország, Poroszország
I. Ferenc, I. Sándor, III. Frigyes Vilmos
több mint 200
a népfelség elvével szemben
a régi államhatárok és kormányzatok visszaállítása, a feudális uralkodócsaládok hatalmának megőrzése
2. 
Görög Lengyel Francia
1, 6, 7, 10, 11, 12 2, 4, 7, 8, 9, 14, 15, 16 3, 5, 13, 17, 18

3. 

14
4. a) Caracas
b) 48
c) Peru és Paraguay, Venezuela és Ecuador, Chile Venezuela
Kolumbia
d) Caracas
Ecuador
5. Lásd az időszalagot!
Brazília
A hiányzó szavakat kék színnel emeltük ki. Peru
Jómódú venezuelai családból származott. MDCCCXVI-ban ki- Bolívia
hirdette a rabszolgaság eltörlését. MDCCCXIX-ben Nagy-Ko-
lumbia Köztársaság elnökévé választották. A kreol (már Ame- Paraguay
rikában született) földbirtokosokra és kereskedőpolgárságra
támaszkodott. MDCCCXXVI-ban sikertelenül törekedett a dél- Chile Uruguay
amerikai államok egyesítésére. MDCCCXXX-ban a diktatórikus Argentína
módszerei miatti elégedetlenség lemondásra kényszerítette.

A polgári átalakulás kora (Összefoglalás)


1.  1. alkotmányos királyság
2. közteherviselés
3. felvilágosodás
4. jobbágyokkal
5. hadkötelezettség
6. kettő
7. Locke
   8. Bastille, Bourbon
9. mozdonyvezető
10. a plébános
11. a Szent Szövetséget aláíró
12. igaz – hamis
13. szét kell választani
13. + 1 angolul
2. 
W A T T alkotta meg az első gőzgépet.
M O R S E készítette a távírót.
L O C K E fogalmazta meg a természetes egyenlőség elvét.
F U L T O N találmánya a gőzhajó.
D A N T O N vérpadon végezte életét.
K U T U Z O V vezette az orosz seregeket Borogyinónál.
R O U S S E A U adta ki a „Vissza a természethez!” jelmondatot.
N A P Ó L E O N 1804-ben császárrá koronázta magát Párizsban.
S T E P H E N S O N találmánya a gőzmozdony.
W A S H I N G T O N volt az USA első elnöke.
R O B E S P I E R R E vezette a francia jakobinusokat.

15
3.  5 Seregeink Valmynál legyőzték a betolakodókat.
2 Trónra lépett a dicső Bourbon, XVI. Lajos.
1 James Watt találmányával beírta magát a technika krónikájába.
6 Franciaország kikiáltotta a köztársaságot.
11 Megkezdték az első vonatjegyek árusítását.
3 Anglia elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét.
12 Görögország újonnan kivívott szabadságát ünnepli.
8 Napóleon fejére császári korona került.
7 Danton guillotine alatt végezte.
10 Aláírták a Szent Szövetség alapokmányát.
9 Az orosz tél visszavonulásra késztette a Grand Armeé-t.
4 A felkelők kezén a Bastille.

4.  1. Versailles
V E R S A I L L E S B Z
2. Marseille
S E L L I E S R A M O T 3. Borogyino
N K K A I L Á T I E R I 4. Austerlitz
5. Párizs
O O A P Á R I Z S S O L
6. Arcole
T R V E L O C R A C G R 7. Boston
S Z K O N T I N G P Y E 8. Valmy
9. Waterloo
O I Z E N T Á Y I I T 10. Korzika
B K S V A L M Y Ő L N S 11. Győr
12. Lipcse
L A O I S Z Á R R L O U 13. Itália
A T M W A T E R L O O A 14. Moszkva

A megoldás: KONTINENTÁLIS ZÁRLAT – Napóleon Európa valamennyi államának megtiltotta, hogy


Angliával kereskedjenek.
5. 

Borogyino

Lipcse
Waterloo
Austerlitz

Marengo

Trafalgar

16
6.  alkotmány egy ország alaptörvénye
dinasztia azonos családból származó uralkodók sora
sztrájk szervezett munkabeszüntetés
önkényuralom (diktatúra) az uralkodó korlátlan hatalommal rendelkezik
népfelség elve minden hatalom a néptől ered
cenzus meghatározott vagyoni helyzettől függő választójog
alkotmányos királyság a király és a törvényhozó testület együtt kormányozza az országot
tőke szabadon befektethető pénzösszeg
bérmunkás fizetésért dolgozó alkalmazott
köztársaság az országot választott testület irányítja

9 4

10 8
1
5
3
7 6
Bármilyen megfelelő indoklás elfogadható.

Magyarország a XI–XVII. században (Ismétlés)

1.  Időrend Beszélő nevek Megfejtés Személy


8 BULNAY LARA ARANYBULLA II. András
1 FÁSHONG LOLA HONFOGLALÁS Árpád
9 JÁTTÁR SÁRA TATÁRJÁRÁS IV. Béla
2 LÉPLETES EDE LETELEPEDÉS Árpád, Zsolt, Taksony
7 NERÁLAK LACI KANCELLÁRIA III. Béla
3 KOZSKOD ALÁNA KALANDOZÁSOK Lehel, Bulcsú
5 VÉGEY MÁRK VÁRMEGYÉK I. István
4 LAPLÁLAÍ TAMÁS ÁLLAMALAPÍTÁS I. István
6 ÁCI DALMA DALMÁCIA Könyves Kálmán
10 GARACSKA ÁNYA ARANYÁGACSKA III. András

17
2.  V Z S O L D O S H A D S E R E G
Á T É R Í T Ő P A P O K
V Ő S I S É G
V S Z Á Z É V E S H Á B O R Ú
V H Á R M A S K Ö N Y V
Á K E R E S Z T E S H A D J Á R A T
V K I L E N C E D
H V Á R H Á B O R Ú K
H E R D É L Y I F E J E D E L E M
V R E F O R M Á C I Ó

3. 
Évszám
Város Személy (például) Esemény (például)
(például)
megfúrta a német
B2 POZSONY 1052 Zotmund császár hajóit
bencés rend
B3 PANNONHALMA 996 Géza betelepülése
C3 FEHÉRVÁR 1061 I. Béla „véres gyűlés”
B5 SZIGETVÁR 1566 Zrínyi Miklós török támadás
győzelem a török
E7 NÁNDORFEHÉRVÁR 1456 Hunyadi János seregek felett
C5 MOHÁCS 1526 II. Lajos végzetes vereség
F2 Muhi 1241 IV. Béla tatár győzelem
a parasztháború
F6 Temesvár 1514 Dózsa György leverése
C2 Esztergom 1000 I. István koronázás
G4 Várad 1538 Szapolyai János–Habsburg Ferdinánd békekötés
D2 Visegrád 1335 Károly Róbert királytalálkozó
D3 BUDA 1686 Lotharingiai Károly, Savoyai Jenő Buda visszavétele

18
4. 
1 2 3 4 5
BÁNYABÉR TELEKKATONASÁG SZULTÁN ÚRISZÉK ŐSISÉG
6 7 8 9 10
KAPUADÓ KIRÁLYTALÁLKOZÓ TIZED KILENCED FÜSTADÓ
11 12 13 14 15
FEKETESEREG HARMINCADVÁM KORMÁNYZÓ JANICSÁR KÉPES KRÓNIKA
16 17 18 19 20
ARANYFORINT ERDÉLYI VAJDA CORVINÁK TÖRÖKVERŐ SZPÁHI

1 6 7 12 16 = KÁROLY RÓBERT

4 5 9 15 = I. (NAGY) LAJOS

3 14 20 = OSZMÁN BIRODALOM

13 17 19 = HUNYADI JÁNOS

5.  1526 – Mohács 1541 – Buda

    
Habsburg Ferdinánd Szapolyai János királyi török Erdélyi
királysága királysága Magyarország hódoltság Fejedelemség

6. 
Időrend Állítás Személy
1 Az első erdélyi fejedelem voltam. János Zsigmond
5 Felégettem az eszéki hidat. Zrínyi Miklós
4 Bécsben kötöttem békét a császárral. Bocskai István
6 Híveimmel kimondtuk a Habsburg-ház trónfosztását. II. Rákóczi Ferenc
3 Magyarra fordítottam a Bibliát. Károli Gáspár
2 13 török rohamot vertek vissza győztes vitézeim. Dobó István

19
Ipari forradalom Egyetemes történelem  Magyar történelem
1740

344444444424444444441
1745
1750
1755
1760 Mária Terézia (1740–1780)
Gőzgép, 1769 1765
A bostoni teadélután, 1773 1770
Függetlenségi nyilatkozat, 1776 1775
Az USA függetlensége, 1783 1780
A Bastille elfoglalása, 1789 1785
Francia alkotmány, 1791
Köztársaság, 1792 1790
A király kivégzése, 1793
Jakobinus terror, 1793–1794
Napóleon első konzul, 1799 1795 Magyar jakobinus mozgalom
Napóleon császár, 1804 1800
Gőzhajó, 1807 1805
Borogyinói csata, 1812
1810
Lipcsei csata, 1813
Waterlooi csata, 1815 1815
Szent Szövetség, 1815
1820
Gőzmozdony, 1825 1825 1825 Az Akadémia alapítása
1830 A Hitel megjelenése
Görögország független, 1829 1830 1832 Az első reformországgyűlés
kezdete
Távíró, 1837 1835 1838 A nagy árvíz
1840 Önkéntes örökváltság
1840 1841 Peti Hírlap
1844 Hivatalos magyar nyelv, Védegylet
1847 Ellenzéki Párt
1845
1847 Fiatal Magyarország
1850

20
II. A XVIII. ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYARORSZÁGA

10.  Hazánk a Habsburg


Birodalomban
szlovákok
1. Lásd az időszalagot! ruszinok
2–3.
Pozsony
Fertőd Győr Esztergom
Esterházy
Gödöllő
németek Grassalkovich

4. a) németek
románok
b) románok
c) franciák, spanyolok, olaszok
d) ruszinok szerbek
e) szerbek
f) szlovákok
5. 
Meghatározás Fogalom Kik érkeztek így?
Jobb életfeltételeket reméltek. bevándorlás románok, szlovákok, szerbek
Sűrűn lakott helyről költöztek. belső vándorlás magyarok
Adókedvezményeket kaptak. betelepítés németek

6.  Pragmatica Sanctio Urbárium Kettős vámrendelet

III. Károlynak nem született fia, Birodalmi érdek volt a magyar A birodalmon belüli „munka-
ezért fogadtatta el a leányági mezőgazdaság fejlődése, megosztás” (örökös tartomá-
trónöröklés törvényét. nyok – ipar, Magyarország –
a jobbágyterhek rendezése. mezőgazdaság) érdekében.

7.  Állam Egyház Földesúr Vármegye


hadiadó, katonák robot, terményadó
ellátása, beszállásolás, tized (kilenced), ajándék háziadó
szállítás faizás

8. A földesurak a jobbágyoktól elvett földekkel növelték majorságaikat a nagyobb gabonatermelés érdekében.
Nem volt elegendő tőke és szabad munkaerő, Bécsnek sem volt érdeke a magyar ipar fejlesztése.
A titkosírás megfejtése
pityóka: a burgonya erdélyi elnevezése
sváb: a betelepülő németek elnevezése
porció: a katonák ellátása
punctom: pont
forspont: a katonák beszállásolása, szállítása
sanguinem: „vérünket” – ajánlották a rendek a királynőnek
kurta: rövid ideig

21
11.  A felvilágosult önkényuralom
1. A törvényeket az uralkodó az országgyűlés beleegyezésével hozza,
a rendeletekről egyedül dönt.
2. 
4. Mária Terézia…
…a felvilágosodás szellemében korszerűsítette a biro-
dalmat (oktatás, egészségügy). főnemes
…rendeletekkel kormányzott, nem hívta össze az or- főméltóságok
szággyűlést. köznemes
testőrség
5. a) Az intézmények munkaköri leírása sorrendben:
Kancellária: az uralkodó rendeleteit továbbítja kisnemes
Magyarországra. bocskoros
Kamara: a pénzügyeket intézte. polgárság
Kúria: a bírói hatalom szerve. jelentéktelen
Diéta: az országgyűlés, a törvényhozás szerve. jobbágyság
Helytartótanács: ügyosztályai az uralkodó rendele- elköltözhetnek
teinek végrehajtásáról gondoskodnak.
b)
A jelentés szövege Intézmény
Küldöm királynőnk oktatási rendeletét. Magyar Királyi Udvari Kancellária
Tankönyvekre 200 ezüstforintot utalok ki. Magyar Királyi Kamara
Ítéletet hirdetek. Kúria
Döntött a kereskedelmi ügyosztály. Helytartótanács
Bemutatkozott Pilis vármegye küldöttje. Diéta

6. Az időrendbe állítás sorrendje: 5, 3, 1, 4, 6, 2


MDCCXXVIII: 2., 5., 7., 9., 10., 13., 14.
MDCCLXIV: 1., 3., 4., 6., 8., 11., 12.

12.  A kalapos, de alapos: II. József


1. a) II. József legfőbb célja az egységes birodalom megteremtése volt.
b) Nem szándékozott biztosítani a rendek jogait, nem akart országgyűléseket összehívni.
c) A király abszolút hatalmat gyakorolt.
d) A felvilágosodás szellemében hozta a rendeleteket.
e) Uralmát a felvilágosodás eszméi vezérelték.
2. II. József
Nem akart megesküdni a magyar törvényekre.
Meg akarta szüntetni a nemesi adómentességet.
3. a) türelmi rendelet
b) hasznos rendek működhetnek (szerzetes rendelet)
c) kötelező német nyelv
d) jobbágyrendelet
4. Magyarországot (a megyerendszer helyett) 10 kerületre osztotta.
Ha 100 protestáns család lakott egy faluban, templomot építhettek.
Pozsony megye 1000 fős lovas bandériuma fogadta az országhatáron a Bécsből hazatérő Szent Koronát.

22
5.  Helyszín A kerület száma A kerület neve
Szekszárd IX. Pécsi
Nagyszombat I. Nyitrai
Debrecen VII. Nagyváradi
Madéfalva külön kormányozták Erdélyi Nagyfejedelemség
Pécs IX. Pécsi

6. Lásd a térképet!
7. Lásd az időszalagot!
8. „A francia forradalom híre lázba hozta az országot. Az olvasókörökben a francia alkotmányt röpiratokat
tanulmányozták. A köztársasági eszmék a polgárság köznemesség és értelmiség körében terjedtek legin-
kább. Martinovics két titkos társaságot szervezett. A merészebbek nemesi polgári köztársaságot akartak.
A mozgalom tagjait céljainak összefoglalását Káténak nevezték. A szervezkedésben Kazinczy is részt vett.
1794-ben fogták el Budán saját birtokán, s csaknem hat hét évet töltött börtönben. A mozgalom vezetőit
a pesti budai Vérmezőn végezték ki.”
 J A katonaság a németek kezében van.
Ó Magyarország legyen köztársaság.
Ü A néppel kénye szerint bánik.
G Gyülevész nép.
L Csak a nemeseknek lesz tulajdonjoga.
V A falvakban lakók bérlőkké válnak
Y A társadalom több szent kötelességeitől ment.
A A magyar nemesség erejét teljesen elvesztette.
E A nép sokaságánál feljebb való.
S A többi polgároknál jobb és nemesebb.
N Azelőtt saját királyai uralkodtak.
a pap Martinovics, a viceispán Hajnóczi, a kapitány Laczkovics János, a szép ifjú Szentmarjay, a vak gróf
Sigrai

13. Magyarország a napóleoni háborúk korában


1. a) constitutio: alkotmány
b) környülállás: körülmény
c) régi függetlenség: önálló ország, nemzeti király
d) az utolsó független magyar király: Hunyadi Mátyás, illetve Szapolyai János
e) „valósággal független”: a Habsburgok nem szólhatnak bele az ország irányításába
f) az ország „egész épsége”: külön kormányzott részek visszacsatolása
g) a magyar nemesség válasza: győri csata – a nemesség Napóleon ellen fordult
2. A gabona ára a másfélszeresére nőtt 1790–1800 között.
Majdnem az ötszörösére nőtt 1790 és 1806 között.
1810-ben több mint nyolcszor annyiba került, mint 1790-ben.
A legnagyobb mértékben 1806 és 1810 között növekedett.
3. A megfejtésül kapott latin szó: DEVALVÁCIÓ, pénzleértékelés.

23
4. a) József nádor
b) Festetics György
c) Széchényi Ferenc
d) Simonyi óbester
e) Háry János
5. Hasonlóságok: korszerű gazdálkodás, nemzeti nyelv fejlesztése, népük történelmének megírása
Különbségek: hivatalos magyar nyelv, külön kormányzati hivatalok követelése
A magyar nyelvű lapkiadás alakulása

A megfejtés: TAPLAG

Ó B E S T E R Ezredes más szóval


N A G Y A B O N Y Ennek a településnek a kocsmájában mesél Háry János.
P O P O N T Kettőspont (a nyelvújítók elnevezésével)
L Y O N Itt folyik a „jeges folyó”
L A T I N A hivatalos nyelv Mária Terézia uralkodása idején
M O Z G O N Y Gép (a nyelvújítók elnevezésével)

Magyarország a XVIII. században (Részösszefoglalás)

1.  Ú R B É R I R E N D E L E T
O R S Z Á G G Y Ű L É S
V É R M E Z Ő
+ N É M E T N Y E L V
+ N É P S Z Á M L Á L Á S
+ K A L A P O S K I R Á L Y
+ N E M E S I A D Ó Z Á S
T E S T Ő R S É G
G E O R G I C O N
L E Á N Y Á G I Ö R Ö K L É S

24
2. 
Ki ő? Miről mesél? Kihez kapcsolható?
DR ÁM LEVENTE VÁMRENDELET Mária Terézia
LÁBBOTJEGY ENDRE JOBBÁGYRENDELET II. József
PATAGONCSATI MARCI PRAGMATICA SANCTIO III. Károly – Mária Terézia
ÉPÍTS B ETELE BETELEPÍTÉS Mária Terézia
NAGYÁRKAI MARCELLA MAGYAR KANCELLÁRIA III. Károly
BEVÁL SÁNDOR BEVÁNDORLÁS (III. Károly) – Mária Terézia
DR HALELADÓ ÁGNES ÁLLANDÓ HADSEREG III. Károly
DELTÜRETLEN IMRE TÜRELMI RENDELET II. József
EZMENUZTÚ EMMI NEMZETI MÚZEUM Széchényi Ferenc
CSATALTHY RENÁTÓ HELYTARTÓTANÁCS III. Károly

3. 
Év Az első … Állítás Hamis vagy igaz?
1726 TŰZOLTÓSÁG III. Károly (1711–1740) sokszor viselt HAMIS
1743 LIFT esőkabátot.
1747 ESŐKABÁT
II. József szívesen görkorcsolyázott. IGAZ
1760 GÖRKORCSOLYA
1785 MENTŐCSÓNAK Mária Terézia idején készült az első HAMIS
1792 MENTŐKOCSI mentőkocsi.
1797 CILINDER
Martinovics gyakran viselt cilindert. HAMIS
1804 KONZERV
1819 TÁBLÁS CSOKOLÁDÉ II. Lipót fiát táblás csokival jutalmazta. HAMIS

4. a) II. József


b) népszámlálás
c) 1514. Werbőczy Tripartitum

14.  A reformkor hajnalán

1. 
URALKODÓ
8, 11

FELSŐTÁBLA ALSÓTÁBLA
6, 7, 10, 12  2, 3, 5

MEGYEGYŰLÉS
1, 4, 9
2. a) északkelet
b) északnyugat
c) vár, színház, kaszárnya

25
3. a) kettő
b) például: Franciaország, Olaszország, Németország
c) vonat, hintó, gőzhajó
4. Lásd az időszalagot!
5. a) nem adózik, az országnak szinte semmi terhét nem viszi
b) sok ingyen dolgozik
c) az ősiség törvényét
d) I. (Nagy) Lajos, 1351
A megfejtés: SZEMÉLYNÖK

K E T T Ő Ennyi fiútestvére volt Széchenyinek.


K Ö V E T A megye képviselője.
E N D E R Ő festette Széchenyi ifjúkori portréját.
K A S T É L Y Nagycenken volt a családi …
S V É D A lipcsei csata vonakodó hadvezére.
D O L M Á N Y Zrínyiről elnevezett ruhadarab.
P E S T Itt épült az Akadémia.
I S Z T A M B U L A legkeletebbre fekvő város, ahová Széchenyi eljutott.

község falutörvények
puszta nagy, megműveletlen föld
parasztközség saját pásztort fogadnak
nemesi községek több falut kapcsol össze
falu kisebb mezőgazdasági település
város részei: bel-, kül-, elő…

15.  Az első reformországgyűlés


1. a) 1831
b) éhínség, mérgezés feltételezése
c) északi megyék (Szepes, Sáros, Zemplén, Abaúj – NTK-atlasz, 21/a)
d) világszerte 6 millió, Magyarországon 250 ezer
2. Az első igazi reformországgyűlés 1832-ben Pozsonyban ült össze. Legfontosabb feladata a jobbágykérdés
rendezése volt. A jobbágyfelszabadításnak két lehetséges módja volt. Ha a földesúr és a jobbágy is akarta,
akkor kerülhetett sor az önkéntes örökváltságra. Mivel a jobbágyoknak nem volt elegendő pénzük, más
megoldást kellett találni. A kötelező örökváltság feltétele a földesurak állami kármentesítése lett volna. A
kártalanítás nélküli jobbágyfelszabadítás esetén nem lett volna módjuk gazdálkodásukat korszerűsíteni.
3.  Részt vehettek az országgyűléseken Nem vettek részt az országgyűléseken
Arad, Baranya, Krassó, Turóc, Ung, Zólyom Doboka, Háromszék, Kraszna, Szerém, Zaránd

4. A haladás hívei


– az alsótáblán: Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Kossuth Lajos
– a felsőtáblán: Széchenyi István, Wesselényi Miklós

26
5. Lásd az időszalagot!
A magyar nyelv hivatalossá válásának állomásai időrendben:
1 MDCCXC Az akadémiák és egyetemek külön magyar tanárt „állítanak”.
5 MDCCCXXXVI A hivatalos iratok magyar nyelven készülnek.
3 MDCCCV Kétnyelvű (latin és magyar) ügyintézés.
6 MDCCCXL Az országgyűlési iratok magyarul készülnek.
4 MDCCCXXX A bíróságok a magyar beadványra magyarul válaszolnak.
2 MDCCXCII A magyar „rendes” iskolai tantárgy.
7 MDCCCXLIV A hivatalos nyelv a magyar.

Wesselényi Miklós Deák Ferenc


Születési helye és ideje Zsibó, 1796 Söjtör, 1803
Származása arisztokrata középbirtokos
Testvéreinek száma tíz egy
Hány reformkori diétán vett részt? egy három
Hány évet élt? 54 73

Wesselényi Szatmár vármegyében vásárolt birtokot, ezért vehetett részt (erdélyi arisztokrataként) a pozso-
nyi országgyűlésen.
Az egymással szemben álló (reformpárti és konzerva-
tív) erők ellenkező irányba akarják húzni az ország
„szekerét”, így az egy helyben marad.

16.  Más úton egy cél felé: Széchenyi István és Kossuth Lajos
1. Kossuth Lajos
MDCCCII születési éve
MDCCCXXIII ügyvédi vizsgát tesz
MDCCCXXX kolerabiztos
MDCCCXXXII Országgyűlési Tudósítások
MDCCCXL kiszabadul a börtönből
MDCCCXLI Pesti Hírlap
MDCCCXLIV Védegylet
MDCCCXLVII Pest megye követe
2. A helyes válaszok:
A közteherviselésért.
A törvény előtti egyenlőségért.
A jobbágyfelszabadításért.
A robotmunka eltörléséért.

27
3. A nemesek „életükkel és vérükkel” adóztak. Az állandó hadsereg feleslegessé tette a nemesi felkelés intéz-
ményét, ezért kellett (volna) részt vállalniuk az ország terheiből.
4. „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás” – arányos lesz az ország gazdasága, nem függ a behozataltól, erősödik
a polgárság stb.
5. – iparfejlesztés: Minél nagyobb a kereslet (csak magyar iparcikkeket vásárolunk), annál sokoldalúbb és
eredményesebb az ipar fejlődése, a pénz itthon marad, fejlesztésre lehet fordítani.
– érdekegyesítés: Tagja lehetett minden „nemes és nemtelen magyar”, aki vállalta a védegyleti tagságot.

6.  Közlekedés Nehézipar Bányászat Textilipar Pénzintézet


gőzhajózás vasmanufaktúrák kőszénbányászat textilmanufaktúrák takarékpénztárak
(Buda–Bécs, (például Kassa, (például Késmárk, (például Lőcse, (például Buda,
Balaton) Ózd, Selmecbánya, Vajdahunyad, Pápa, Gács) Eger, Nagysze-
vasútvonalak Besztercebánya) Pécs) ben)
(Pest–Vác, vasércbányászat
Pest–Szolnok) (például Vaskoh,
Torockó, Pécs)

7. Lásd az időszalagot!
8. – Azonosságok: a polgári átalakulást szorgalmazták, fontosnak tartották az ország gazdasági fejlődését, a
polgári szabadságjogok biztosítását, a műveltség fejlesztését.
– Különbségek: Széchenyi a főnemesek, Kossuth a köznemesek vezetésével gondolta a reformokért vívott
küzdelmet. Eltért a véleményük az ország függetlenségének kérdésében is.
9. 
főnemes 1 érdekegyesítés 2 köznemes 2
bebörtönözték 2 Akadémia 1 kolerabiztos 2
huszárkapitány 1 a legnagyobb magyar 1 Hitel 1
ősiség eltörlése 1 Nemzeti Múzeum x Védegylet 2
árvízi hajós x Balítéletekrül x a haza bölcse x

Állítás Igaz vagy hamis?


Kossuth Lajos József nádorral tehetett látogatást a „Csillagdában”. IGAZ
Széchenyi István fia 8 éves korában himlőoltást kaphatott. IGAZ
Az árvízi hajós makadámúton siethetett Pestre. IGAZ
A Hitel megjelenéséről távírón értesíthették a bécsi udvart. HAMIS
Deák Ferenc diákkorában kényelmes viseletnek tarthatta a farmert. HAMIS
A Pesti Hírlap első számát bélyeges levélben küldhette Kossuth a szüleinek. IGAZ
A Védegylet nyitóbálján Paganini hegedülhetett. HAMIS
Kölcsey Ferenc díszmagyarja varrógéppel készülhetett. IGAZ

28
17.  Magyarország fejlődése az 1840-es években

1. A megfejtés: VAKOK INTÉZETE


N E M Z E T I S Z Í N H Á Z 1. NEMZETI SZÍNHÁZ
A M U E Z Ú M I T E Z M E N 2. NEMZETI MÚZEUM
3. PILVAX
K V A K O X A V L I P K K G 4. GŐZHAJÓ
5. GŐZMALOM
A R Á Y G A L G É T I A T Ő
6. LIPÓTVÁROS
D H A J Ó G Y Á R S Ú Z 7. LÁNCHÍD
8. AKADÉMIA
É G Ő Z M A L O M N T Z S H
9. TÉGLAGYÁR
M L I P Ó T V Á R O S I A A 10. HAJÓGYÁR
11. VASÚT
I É Z E D Í H C N Á L N V J 12. KASZINÓ
A T Y N E S R E V Ó L Ó E Ó 13. LÓVERSENY

2.  Célja: Célja: Célja: Célja:


„Fontolva haladók” közteherviselés radikálisok jobbágyfelszabadítás
A nemesi előjogok választójog szélesítése forradalmi eszmék Táncsics
megtartásával kötelező örökváltság Fiatal Magyarország
hajlandóak a reformokra.   Ellenzéki Párt
  Vezetői:
Vezetői: Petőfi Sándor,
Konzervatív Párt Jókai Mór,
Batthyány Lajos, Vasvári Pál
Deák Ferenc,
Kossuth Lajos
3. Egyre határozottabb változások követelése.
4. Lásd az időszalagot!
5. kiállítás: Barabás Miklós
zongorahangverseny: Liszt Ferenc
színház: Déryné Széppataki Róza
operaelőadás: Erkel Ferenc
irodalmi est: Petőfi Sándor, Arany János
Az igaz állítás: Kecskeméten körülbelül 50 ezren laktak. Pest lakóinak száma 88 ezer fő.

Ahány év eltelt … között Annyi


Buda visszafoglalása és Napóleon halála 1821 – 1686 = 135 orvos
Pragmatica Sanctio és a Himnusz megírása 1823 – 1723 = 100 bába
Görögország függetlensége és Táncsics „névváltoztatása” 1848 – 1829 = 19 patika

29
A XIX. század első felének Magyarországa (Összefoglalás)
1. A helyes válaszok:
1. Pesti Hírlap 8. a Nemzeti Színházban
2. „Sokan azt gondolják, Magyarország volt” 9. létrehozója Kossuth, az érdekegyesítést segítette
3. reform – újítás 10. váci vonatjegyre lóversenyre
4. Kölcsey Ferenc 11. Deák Ferenc
5. közteherviselés 12. igaz – hamis
6. nemesek és jobbágyok 13. szolnoki vasutat
7. a Hitelről 13 + 1. közteherviselés
2. A megfejtés: MAGYAR IPARMŰ kiállítás

S Z E M É L Y N Ö K az alsótábla elnöke
a megyék és szabad királyi városok követeinek
A L S Ó T Á B L A tanácskozása
V É D E G Y L E T a magyar ipar fejlesztésére létrehozott szervezet
P O Z S O N Y a reformkori országgyűlések városa
D I É T A országgyűlés régiesen
R O B O T jobbágyteher, a földesúr földjének művelése
H I T E L Széchenyi István fő műve
P I L V A X a Fiatal Magyarország tagjainak törzshelye
K A S Z I N Ó a reformpárti politikusok találkozóhelye
N Á D O R a felsőtábla elnöke, a király helyettese
R E F O R M újítás
M E G Y E G Y Ű L É S a követválasztás fóruma

3. A fogalmak meghatározása:


arisztokrácia: a leggazdagabb nemesek
államnyelv: az ország hivatalos nyelve
kármentesítés: az elvett javak, birtokok értékének megtérítése
konzervatív: maradi, fontolva haladó
közteherviselés: az ország terheiből mindenkinek részt kell vállalnia
nemzetiség: adott országban élő, más nyelvet beszélő kisebbség
örökváltság: az úrbéri terhek alóli megváltás
ősiség: a földbirtok csak családon belül örökölhető
szentesítés: a király jóváhagyja/aláírja a törvényeket

4.  Állítás A város neve Betűjele


Itt található a Nemzeti Múzeum. Pest R
A reformkori országgyűlések városa. Pozsony E
Ide vezetett az első vasútvonal Pestről. Vác G
Metternich városa. Bécs U
Ide költözött a Helytartótanács Pozsonyból. Buda L
Ide vezetett a második vasútvonal Pestről. Szolnok Y
REGULY Antal, a finnugor őshaza kutatója, az Ural ismeretlen tájainak feltérképezője.

30
5.  XVIII. század XIX. század
Magyarország 1, 8, 10, 12 7, 9, 11
Európa 2, 4, 6 3, 5

6. 
Igaz vagy
Állítás hamis?
A gőzgépet Mária Terézia uralkodása idején alkotta meg Watt. I
A Függetlenségi nyilatkozat kiadásakor II. József uralkodott. H
A lipcsei és a borogyinói csata ugyanabban az évtizedben zajlott. I
A Szent Szövetség kongresszusára I. Sándor különvonattal érkezett. H
Az első reformországgyűlésre távírón küldték a meghívókat. H
II. József és XVI. Lajos kortársak voltak. I
Napóleon császárrá koronázására az „ész évszázadá”-ban került sor. H
A bostoni kikötőben gőzhajóról dobálták a teásládákat a tengerbe. H
A Pesti Hírlap tudósított az árvízkárok helyreállításáról. I

7. 
Szempont Mezőgazdaság Ipar
Azonosságok Élelmet és nyersanyagot biztosít. Készterméket állít elő.

vetésforgó (nincs ugar) céhek helyett manufaktúra és gyáripar,


Különbségek robot helyett bérmunka gőzenergia, nagy mennyiségű, olcsó áru
Kézi erő helyett gépekkel dolgoznak.

Az első magyar divatlap címe: REGÉLŐ


Y S S A V O L 1. LOVASSY
L C L A R K L 2. CLARK
E K Á E D R I 3. ERKEL
K E G É L Ő S 4. LISZT
R Y N A R A Z 5. KÖLCSEY
E I A K Ó J T 6. BARABÁS
K Ö L C S E Y 7. VASVÁRI
B A R A B Á S 8. ARANY
I R Á V S A V 9. JÓKAI
10. DEÁK

31
III. AZ 1848–49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

18.  A forradalom kezdete. Az áprilisi törvények


1. Mikor nyílt meg az utolsó rendi országgyűlés?
Milyen nyelven nyitotta meg a király az országgyűlést?
Milyen reformjavaslatokat fogadott el az alsótábla?
2. …a forradalmi hullám több népre/országra kiterjedt.
…a forradalmak többsége 1848 márciusában robbant ki.
3. 
Berlin
Párizs
Prága
Bécs

Pest-
Buda

Róma
Nápoly



4. PÁRIZS BÉCS POZSONY PEST

5. a) Pozsonyban, az alsótábla ülésén.


b) Ő volt az ellenzék vezérszónoka.
c) Polgári alkotmányt követelt Magyarországnak és az örökös tartományoknak.
6.  PEST-BUDA 1848. MÁRCIUS 15-ÉN

7
6

2 8
1
5
3 4

7. …vérontás nélkül győzött, a király szentesítette a törvényeket.


…gyökeres átalakulást eredményezett.
8. 1, 4, 6, 7, 8, 9,
2, 3, 5, 10, 11, 12

32
9. a) Bécsbe Pozsonyba
b) Pesti Vigadóban Pilvaxban
c) Táncsics Mihály a politikai státuszfoglyok
d  pozsonyi pesti
e) Léderer Landerer
f) „jobbágyfelszabadítás” úrbér
g) a nyomda előtt az egyetemen
h) nemzeti függetlenséget sajtószabadságot
10. a) Mészáros Lázár
b) Kossuth Lajos
c) Széchenyi István
d) Eötvös József
e) Esterházy Pál
f) Szemere Bertalan
g) Deák Ferenc
h) Batthyány Lajos
11. Lásd az időszalagot!
12. „Nyomatott minister-elnöki rendeletnél fogva a k. királyi megerősítést nyert eredeti kézirat után.”
13. 1, 2, 3, 6, 7, 8, 12

Z K I T B C Ö D R A K Y
P V N E E G Ö A E O P D
B O X L Y T F N T Z N H
A S U M Z Ó S R Ű S M J

PILVAX 1. BÖRTÖN 5. NYOMDA 3.

K L Ú A L C SZ C Y E H Ó
Z M N Y Í D H S S Í G T
V M É U Ú Z E V M E A Z
X E Z B B N Ó Á U V I E

MÚZEUM 4. SZÍNHÁZ 6. EGYETEM 2.


A hiányzó helyszínek: VÁROSHÁZA, HELYTARTÓTANÁCS
a ) XI.
b) XXI.
c) XII.
d) XX.
e) XXII.
Választójogot kapott 1848-ban
28 éves szegedi lelkész
Pozsony bírája
a Valero Selyemgyár tulajdonosa
48 éves, volt féltelkes jobbágy

33
19.  Támadás az alkotmányos Magyarország ellen
1. a) Az áprilisi törvények felszámolták a jobbágyrendszert, mert megszüntették a nemesi kiváltságokat, a
jobbágyok megváltás nélkül mentesültek az úrbéri szolgáltatások alól.
b) A jobbágyok szabad parasztgazdákká váltak.
c) A majorságban dolgozók nem lehettek földtulajdonosok.
d) A zsellérek megélhetése továbbra is bizonytalan volt, mert nem jutottak földhöz.
2. A helyes válaszok: kilenced, robot, ajándék
3. a) A földdel felszabadított jobbágyok.
b) 582 352 fő
c) 108 314 fő
4. a) 1848 júliusában
b) Az új népképviseleti törvény alapján választották a képviselőket, nemcsak a volt nemesek vehettek
részt munkájában.
c) Pesten
d) A honvédelem megszervezése, mert Bécs a nemzetiségeket a magyarok ellen uszította.
e) 200 ezer katonát és az ehhez szükséges pénzt (42 millió forintot) szavaztak meg hadi kiadásokra.

5. nemes 72%
városi polgár 25%
földműves 3%

6. a) Helytartótanács
b) független, felelős kormány
c) Országos Honvédelmi Bizottmány
7.  
Liptószentmiklós

Balázsfalva
vajda
Zágráb

bán
Karlóca
8. a) Lásd az időszalagot!
b) Lásd a térképet!

 2 „…egyhanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát…”


5 „Lamberg nyakán kötél”
4 „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva…”
1 „A katonaságnak kiadatott tétlenség iránt a rendelet”
3 „Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni”

 asonlóságok például a középpontban álló főalak, karok a középpont irányába mutatnak. A beszéd
H
rengeteg embert vonz stb.

34
20.  Össztűz Magyarországra

1. Ő írta alá az áprilisi törvényeket.


Nem akart megesküdni a magyar törvényekre.
A minden irányból támadó seregek Pest-Buda, az ország fővárosa felé közeledtek.
Onnan irányították az ország védelmét.
Az volt a célja, hogy megakadályozza az ellenség fő erőinek összpontosítását a Tiszánál, így megosztja
az ellenséges csapatokat.
Nem uralta elég szilárdan a várost.
El akarták kerülni a további vérontást.
Hitelt adott Windischgrätz győzelmi jelentésének, hazánkat alávetett tartományként akarta birodalmába
olvasztani.

2.  1. §-a: VII. (XXI).


14. §-a: IV.
24. §-a: III.

3. 
Tüzérek: Huszárok:
ágyú kard, lőportartó, karabély
Honvédek: Népfelkelők:
puska, szurony, lóding kasza, fokos, ostor
Hírközlés:
dob, kürt

4. a) Lásd az időszalagot!


b) Lásd a térképet!

január 13.

március 11.
március 11. után

35
A megfejtés: HA BEVESZI, NEM BEVEHETETLEN, VISSZAVEHETJÜK TŐLE.
1 2 2 3 4 5 6 7 3 7 1 7 8 7 8
H A A V Á R B E V E H E T E T -

9 7 2 5 2 7 9 9 7
L E N , A K K O R A Z E L L E N -

7 3 7 6 7
S É G N E M V E S Z I B E .

1 2 6 7 3 7 7 6 7
H A B E V E S Z I , N E M B E -

3 7 1 7 8 7 8 9 7 3 2
V E H E T E T L E N , V I S S Z A -

3 7 1 7 8 20 8 9 7
V E H E T J Ü K T Ő L E .

21.  Tavaszi hadjárat – győzelmek. Orosz beavatkozás – vereség


1. – dicsőséges (hadjárat), mert a győzelmek következtében az egész ország felszabadult.
– tavaszi (hadjárat), mert 1849 április–májusában folyt.
2. Klapka György
Damjanich János
3. A magyarok kevesebben voltak, tüzérségünk gyengébb, arcvonalunk fele akkora sem volt, mint az osztrá-
koké. Tartalékaink is lényegesen kisebbek, mégis a magyar sereg sikert tudott aratni.
4. A tavaszi hadjárat győzelmei időrendben:
4. TÁPIÓBICSKE
6. GÖDÖLLŐ
5. ISASZEG
7. NAGYSALLÓ
8. KOMÁROM
2. SZOLNOK
1. TISZAFÜRED
3. GYÖNGYÖS
5.  Az 1. §-ra kimondta Magyarország teljes függetlenségét
A 14. §-ra kimondta a Habsburg-ház trónfosztását
A 24. §-ra Kossuth kormányzó elnök lesz, új kormány alakul
6. a) Itáliai (Brescia) kegyetlenkedései miatt.
b) Féltette hatalmát, tartott a „magyar példa” terjedésétől, meg akarta erejét mutatni a világnak.
c) Nem a császárnak hódol meg, hanem a háromszoros túlerő kényszeríti fegyverletételre. Nem akarja a
hadsereget a biztos pusztulásnak kitenni.
7. Az ellenség túlereje, nincs szövetségesünk, egyedül a magyar szabadságharc tartotta magát Európában, az
ország gazdaságilag kimerült, ellenségeink szövetségre léptek stb.

36
8. a) Lásd az időszalagot! ezer fő
b) Lásd a térképet! 200

 Időpont Létszám 150


1848. IX. 25 000 fő
100
1848. X. 100 000 fő
1849. II. 110 000 fő 50
1849. VI. 172 000 fő
1848. IX. 1848. X. 1849. II. 1849. VI.

Buda ostroma (Olvasmány)


 Knezich Károly III. hadteste

Nagysándor
József
I. hadteste

Kmetty
hadosztály

Aulich Lajos
II. hadteste

 zonosságok a két csataképen. Például: városban folyó ütközet, hasonló fegyverek (kard), mozgalmasság,
A
győztes csatákat örökít meg stb.

 P Á K O Z D Móga János
V I L Á G O S Görgei Artúr
P I S K I Bem József
K O M Á R O M Klapka György
O L M Ü T Z Ferenc József
S Z O L N O K Damjanich János
I S A S Z E G Damjanich János

a) Gróf Batthyány Lajost 1849. október 6-án, Pesten végezték ki.
b) Például hazaszeretet, vallásosság, árulás elítélése, mártíromság stb.

37
22.  Önkényuralom és ellenállás

1.  S C H W E I D E L … József A megfejtés: CITADELLA. Jelentése:


fellegvár. A szabadságharc leverése
K I S S … Ernő u­tán épült, célja a pesti lakosság meg-
félemlítése volt (az ágyúnyílások
T Ö R Ö K … Ignác a város felé néztek).
N A G Y S Á N D O R … József
D A M J A N I C H … János
D E S S E W F F Y … Arisztid
L A H N E R … György
L Á Z Á R … Vilmos
A U L I C H … Lajos

2. Pozsony, 1807
főnemesi (arisztokrata)
az Ellenzéki Párt elnöke
az első felelős kormány miniszterelnöke
fogságban
1849. október 6., Pest (Újépület)

3. 
Haynau Bach
Idő 1849–1850 1850–1859
Különbség terror, bosszúállás, kivégzések hivatalnokrendszer, rendőrállás
Azonosság önkényuralom, hazánk önállóságának megszüntetése

4. 
B a c h
   
hivatalnokok titkosrendőrök csendőrök besúgók

5. Az országot feldarabolták, nincs országgyűlés, nincs kormány, az uralkodó rendeletekkel kormányoz, a
német nyelv lesz a hivatalos nyelv stb.
6. Lásd az időszalagot!
7. a) nyílt Habsburg-ellenes harc
b) az emigráns politikusok nemzetközi segítségben reménykednek
c) passzív ellenállás
8. Kijátszották a császári rendeleteket, nem fizettek adót, nem vállaltak hivatalt – az ország működése lassan
lebénult.

38
 Ausztria és Magyarország között megszüntették a vámokat. 2
Nem hívták össze az országgyűlést. 1
A bíróságok osztrák törvények szerint ítélkeztek. 1
Magyarországot idegen hivatalnokok irányították. 1
Kötelezővé tették a német nyelvet. X
Az ország területét feldarabolták. 1
Osztrák típusú iskolarendszert vezettek be. X
Osztrák adórendszert vezettek be. 2

——— X.

——— IX.

——— VIII.
világosi fegyverletétel, 1849. augusztus 13. ——— VII.

Buda visszafoglalása, 1849. május 21. ——— VI.


trónfosztás, 1849. április 14. ——— V.
isaszegi csata, 1849. április 6.
——— IV.
Nagyszeben visszafoglalása, 1849. március 11.
——— III.
olmützi alkotmány, 1849. március 4.
——— II.
kápolnai csata, 1849. február 26–27.
1849 ——— I.
Pest kiürítése, 1849. január 1.

schwechati csata, október 30. ——— XII.

második bécsi forradalom, október 6. ——— XI.

pákozdi csata, szeptember 29. ——— X.


áprilisi törvények, április 11. ——— IX.
a felelős kormány megalakulása, április 7.
——— VIII.
pesti forradalom, március 15.
——— VII.
kibővített felirati javaslat, március 14.
——— VI.
bécsi forradalom, március 13.
——— V.
párizsi forradalom, február 22.
——— IV.

——— III.

1848 ——— II.

39
Kápolna
Pákozd

Magyarország 1848–1849-ben

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc (Összefoglalás)


1. A helyes válaszok:
1. felelős kormányalkotmány 8. a robotot, az úriszéket
2. Milánó Prága 9. Puchner–Bem
3. 12 pont 10. Görgei – Arad
4. Jókai Mór 11. fegyvergyártás Nagyváradra
5. Széchenyi/pénz 12. Nagyszebent
6. hadi kiadásról, újonclétszámról 13. Tápióbicske
7. 42 éves pesti matematikatanár 1
3 + 1. 4 5 2 1 3

2. a) A rab író szabad! B


Pákozdi ünnep. SZ
Nemzetünket kormányzó irányítja. SZ
Beiktatták hivatalába gróf Batthyány Lajost! B
A Békepárt küldöttsége Budára érkezett. SZ
Összeült Pesten a népképviseleti országgyűlés. B
Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. SZ
Az uralkodó szentesítette az áprilisi törvényeket. B
Minden oroszok cárja megindította csapatait ellenünk. SZ
Bérkocsisnak öltözve sietett segítségünkre a lengyel hős. SZ
  b) Lásd az időszalagot!

40
3.  Állítás I H
Március 15-én Pesten vér nélkül győzött a forradalom. X
1848. április 11-én V. Ferdinánd Pesten szentesítette a törvényeket. X
Magyarország alkotmányos királyság lett. X
Az udvar első támadására V. Ferdinánd adott parancsot. X
A haza védelmére 42 millió forintot és 100 000 újoncot szavaztak meg. X
A második bécsi forradalom elűzte Metternich kancellárt. X
1848 decemberében Ferenc József lépett a magyar trónra. X
Az országgyűlés 1848 januárjában Debrecenbe költözött. X
A tavaszi hadjárat első győzelmét Kápolnánál arattuk. X
1849. május 21-én a magyar seregek visszafoglalták Budát. X
1849. augusztus 13-án Kossuth letette a fegyvert Haynau előtt. X
A második bécsi forradalom évfordulóján végezték ki a vértanúkat. X

4.  Párizs Bécs Prága  például Milánó, Pest, Berlin


például Nemzeti Múzeum,
Pilvax Egyetemek Landerer Nyomda  Városháza

a cenzúra eltörlése Nemzeti őrsereg Unió  például közös teherviselés


például Mészáros Lázár,
Deák Ferenc Széchenyi István Klauzál Gábor  Szemere Bertalan

Pákozd Vác Szolnok  például Nagysalló, Tápióbicske


Jellasics Haynau Puchner  például Schlick, Windischgrätz
Aulich Lajos Vécsey Károly Lázár Vilmos  például Kiss Ernő, Láhner György
rendőrállam német nyelv öt katonai kerület  például csendőrség, Bach

5. A felsorolásba nem illő fogalmak és indoklások:


Wesselényi Miklós: Nem tartozott a márciusi ifjak közé.
önkéntes örökváltság: Az önkéntes örökváltságot már a reformkorban törvénybe iktatták.
Debrecen: Nem volt csatahely.
Koronatartomány: Az olmützi alkotmányban szerepel, nem a Függetlenségi Nyilatkozatban.

41
6. 1.  1848. IX. 29.
2.  1848. X. 30.
3.  1849. II. 26–27.
4.  1849. III. 11.
5.  1849. IV. 6.
6.  1849. V. 21.
7.  1849. VIII. 9. 2 8 3
8.  1849. X. 2. 5
6
1

7
4

 Jelsor Fogalom Magyarázat


 CENZUS vagyoni feltétel
 CONSTITUTIO alkotmány
 EMIGRÁCIÓ önként más országba távozik
 KARTÁCS lövedék (kis fémdarabokkal)
 PROKLAMÁCIÓ kiáltvány
 REGIMENT hadsereg
 UNIÓ egyesülés
 VERBUVÁL katonákat szervez vagy toboroz

42
IV. A NEMZETÁLLAMOK KORA

23.  Az olasz és a német egység


S
1. A betűpiramis megfejtése: NACIONALIZMUS
Eszmei célja: A közös nyelv és kultúra, közös hagyományok erősíté- N N
se, területi egység létrehozása. I O U I
Gazdasági célja: Az egységesség megteremtése.
XIX. századi jelentése: A nemzeti értékek hangsúlyozása. A C L Z M A

2.  a) Adriai tenger, Tirrén-tenger


b) Korzika, Szardínia, Szicília
c) Lásd a térképet!
d) Lásd a térképet!
Torino e) Torino
f) Róma
g) Palermo
Adriai-
Korzika Róma tenger

Tirrén-
tenger
Szardínia

Palermo

Szicília

3. A Vöröskereszt alapítója: DUNANT


S Z A R D I N I A …melletti szigetre vonult vissza Garibaldi.
H A B S B U R G O K Észak-Itália az ő uralmuk alatt állt.
P I E M O N T Észak-Itália legerősebb állama.
G A R I B A L D I A vörösingesek vezére.
B O U R B O N O K Nápoly urai.
V A T I K Á N Róma pápai városrésze.

4. 
Ausztria  Poroszország Poroszország  Franciaország

Melyik állam legyen az egységes


A konfliktus Melyik állam legyen Nyugat-Európa
Németország vezetője?
oka vezető hatalma?
(kis- vagy nagynémet egység)
A legnagyobb Königgrätz Sedan
csata
A küzdelem
végeredménye porosz győzelem porosz győzelem

43


 Bármilyen helyes állítás elfogadható.

24.  Polgárháború Észak-Amerikában


1. a) Csaknem nyolcszorosára.
b) T ripton: vásárlással San Francisco: Mexikótól elfoglalt terület
El Paso: Texas csatlakozásával Florida: elfoglalták
Nagy tavak: békeszerződéssel Boston: eredeti terület (alapító)
c) Hogyan lehetett eljutni…
Promontoryba? az Union Pacific vasúttal
Dodge City-be? a Central Pacific vasúttal
Triptonba? a déli postakocsi úton vagy a Central Pacific vasúttal
2. A megfejtés:
Északi államok: WASHINGTON
Déli államok: RICHMOND
3. rabszolgatartás, a vámok körüli vita, védővámok vagy szabad kereskedelem
4. A lélekszám: É Az erkölcsi fölény: É
A haditechnika: É A hadi tapasztalat: D
5. Az angol textilipar a gyapotszállítások akadozása miatt válságba került.
6. 
Konföderációs
Évszám Uniós győzelem győzelem
MDCCCLXI Bull Run, Fort Sumter
Perryville, Antietam, Shiloh, Fort Donelson, New Orle-
MDCCCLXII Richmond
ans
MDCCCLXIII Vicksburg, Chattanooga, Gettysburg
MDCCCLXIV Atlanta, Savannah Wilderness
MDCCCLXV Columbia, Appomattox

7. Lásd az időszalagot!

44
A déli államok közül alapító államok voltak: Georgia, Észak-Karolina, Dél-Karolina, Virginia
A rabszolgák száma folyamatosan növekedett, hatvan év alatt csaknem ötszörösére.

25.  Angol (brit) világbirodalom


1. A termelés 60 év alatt több mint kétszeresére növekedett.
A legnagyobb növekedésre 1880 és 1890 között került sor.
A legkisebb növekedésre 1830 és 1840 között került sor.
1850 és 1860 között körülbelül 20%-os a változás.
1840 és 1890 között a termelés majdnem kétszeresére nőtt.

2. 

3. Anglia volt a világ vezető


– gazdasági hatalma! A „világ műhelye”-ként tartották számon, a lakosság fele iparból élt, a világ nyers-
vastermelésének felét Anglia biztosította, itt rendezték az első világkiállítást stb.
– politikai hatalma! A legnagyobb gyarmatbirodalommal és flottával rendelkezett, kiegyensúlyozottan
működött.
4. A tőkekivitel előnyös, mert: helyben van a nyersanyag, a helyi munkaerő kevesebb bérért dolgozik, mint
az anyaország munkásai. Nem kell szállítási költséget fizetni, s a megtermelt árut a helyi piacokon lehet
értékesíteni.
5. a) Mi volt a szipojfelkelés alapvető oka? Az angol gyarmatosítás.
b) Mi volt a szipojfelkelés közvetlen oka? Az angolok a hindukat vallási szokásaik megsértésére akarták
kényszeríteni.
6. a) Ami változott: például a gyapotfeldolgozás módszerei (háziipar, házi szövőszékek, kézi malom hasz-
nálata), a késztermék kivitele helyett nyersanyagkivitel, az indiai civilizáció helyett az angol minta meg-
honosítása.
b) Ami nem változott: például alapvető a gyapottermelés, megőrizték a hindu vallást.
7. A XIX. század második felét viktoriánus kornak nevezik. A névadó királynő 64 évig uralkodott. Albert
herceggel kötött házasságából kilenc gyermek született. Uralkodása alatt minden földrészen lengett brit
lobogó. Nevét őrzi az ausztráliai Viktória állam, az afrikai Viktória-tó, az ausztráliai Viktória-sivatag. Kor-
mányzása idején az angol gazdaság virágzott. Javult az egészségügyi ellátás, emelkedett az oktatás szín-
vonala, bevezették a nyugdíj- és betegbiztosítási rendszert és a 8 órás munkaidőt.
A szöveg kiegészítései:  TORY  WHIG

45
26.  A technika és a művészetek a századfordulón
1. 
Közlekedés Hírközlés Üzleti élet Magánélet
izzólámpa, fonográf,
autó, léghajó, telefon, írógép, varrógép fényképezőgép,
repülőgép telefonközpont filmvetítés

2. A találmányok időrendben:


5  léghajó   1  gőzgép   6  repülőgép   4  fonográf   3  távíró   2  gőzhajó
3. A megfejtés: TÖMEGKULTÚRA: az új találmányok egyre több ember számára tették elérhetővé a művé-
szetek élvezetét.
4. Ekkor nyíltak meg tömegével színházak, mozik, elterjedtek a sokszorosítható fényképek stb.
5. 

6. Például bányászat, vasgyártás, gépipar stb.

7. 
Találmány Év Ahol először alkalmazták A földrajzi név
Fényképészműterem 1840 „Nagy almá”-nak is nevezik New York
Távíró 1844 Az „északiak” fővárosa Washington
Műjégpálya 1876 Cromwell országa Anglia
Telefonközpont 1877 A teadélután városa Boston
Villamos erőmű 1881 Szabadságszobra látható már az óceánról New York
Villamos 1881 Németország fővárosa Berlin
Földalatti 1890 A Kristálypalota városa London
Mozi 1895 A Bastille városa Párizs
Autógyár 1886 Bismarck országa Németország
Mozgólépcső 1900 Az Eiffel-torony városa Párizs
Repülőgépgyártás 1903 Washington elnök országa USA

46
N F L U M I E R E M O B N 1 Lumiere 9 Bell
I O N B L E R I O T T Á G 2 Bleriot 10 Bánki
L R E R U E T S A P O N G 3 Edison 11 Galamb
L D G L R E G N I S L K A 4 Puskás 12 Röntgen
E B T L E D I S O N I L 5 Csonka 13 Pasteur
P E N E P U S K Á S F I A 6 Remington 14 Singer
E N Ö B C S O N K A E R M 7 Zeppelin 15 Wright
Z Z R T H G I R W F I V B 8 Benz 16 Ford
R E M I N G T O N É R E K

A megfejtés: MONTGOLFIER FIVÉREK, az első jól működő léghajó feltalálói (1783).

27.  Társadalom a századfordulón


1. a) tömegközlekedés
b) felhőkarcolók
c) sugárutak, széles utcák
2. a) hasonlóságok: Tábla van az osztályban, szemléltető kép van a falon, sok gyerek jár az osztályba stb.
b) különbségek: Ma többnyire vegyes osztályok vannak, a tanulóknak van asztaluk/padjuk, nincs nádpál-
cája a tanárnak stb.
3. – Bevezették az általános tankötelezettséget.
– Leküzdötték a járványokat, fejlődött az orvostudomány, elterjedtek a védőoltások, bevezették a kötelező
betegbiztosítást.
– A gépek működtetéséhez tanult emberekre volt szükség.
– A jóléti állam elérését célozták meg.
– Az üzleti élet megkönnyítése érdekében, illetve az egyéni kapcsolattartás érdekében (sokan költöztek a
jobb munkalehetőségek miatt szülőhelyükről a városokba).
– A jövedelmek arányában szedett adók fedezték a kiadásokat.

4. 
távirat közoktatás hitelfelvétel

szakirányítás oltás

közbiztonság igazságszolgáltatás

törvényhozás

5. a) a köz- és magánjólét felvirágoztatása


b) igazságosság
c) a szegény sorsúak védelme

47
6. A megfejtés: SZÜFRAZSETT
S Z T R Á J K KJÁRTZS szervezett munkabeszüntetés
Z A B G Ő Z Ö S ZBGZSŐAÖ a lóvasút elnevezése
T Ü N T E T É S ÜEÉTTTNS utcai felvonulás
P R O F I T TFRPIO haszon
P R O L E T Á R TRRLPÁEO bérmunkás
A N A R C H I A AAAICHRN az államhatalom elutasítása
K Ö Z T U L A J D O N ÖUAOKZTLJDN állami tulajdon
S I S S I SIISS Ferenc József felesége
E N C I K L I K A NCKKLIIEA ünnepélyes pápai körlevél
a képzeletben létező tökéletes
U T Ó P I A AIÓUPT társadalom
T Ő K É S KSTÉŐ Gyárak, bányák tulajdonosa


Franciaország Napóleon bukása után 60 évvel. 1875
Németország A császárság kikiáltásának évében. 1871
Norvégia Az áprilisi törvények után 50 évvel. 1898
Oroszország II. Sándor halála után 36 évvel. 1917
Svédország A Nemzeti Színház megnyitása után 70 évvel. 1907

28.  Más tájakon


1. GYARMAT: teljesen alávetett, függésben lévő terület
ANYAORSZÁG: gyarmatokat birtokló ország
GYARMATOSÍTÁS: más ország leigázása, területének és kincseinek megszerzése
2. A megfejtés: GYARMATOSÍTÁS CÉLJA
nyersanyagok, ásványkincsek megszerzése
tőkebefektetés (gyáralapítás, olcsó munkaerő, piac) lehetősége, katonai támaszpont
3. 

48
4. A nagyhatalmak: Anglia, Németország, Oroszország, Franciaország, Japán
5.
ópium 1 félgyarmat 1 női választójog x
búrok 3 tankötelezettség x Szuezi-csatorna 3
Aida 3 Rabszolgapart 3 fegyenctelep x
szamurájok 2 brit hadihajók 1 amerikai hadihajók 2
sógun 2 francia gyarmatok 3 Elefántcsontpart 3
bokszer 1 Hongkong 1 modern ipari állam 2

6. Az életükre törnek, a lehetőségekhez képest mindenki ellenük fordul (öregember tanáccsal, gyermek fahor-
dással) stb.
a ) 5
b) például Egyiptom, Szudán, Rhodesia
c) például Algéria, Francia Nyugat-Afrika, Francia Egyenlítői-Afrika
F okvárost HOLLAND TENGERÉSZEK alapították ÉLELMISZER-ellátó központként, több mint KÉTSZÁZ év-
vel a Szuezi-csatorna megnyitása előtt. Jan van Riebeeck [jan fan ríbek] 1652. április 6-án megalapította az
ELSŐ ÁLLANDÓ EURÓPAI TELEPÜLÉST Dél-Afrikában. 1806-ban a BRITEK szerezték meg a területet.
Ma melyik ország fővárosa: Dél-afrikai Köztársaság

A nemzetállamok kora (Összefoglalás)


1. A
 helyes válaszok sorrendben:
1. Londonban a Kristálypalotát 8. 5 3 4 6 1 2
2. cenzor 9. tankötelezettségről
3. Edisont 10. Garibaldi
4. konvent – törvényhozó testület szipoj – indiai zsoldos katona 11. 2 3 6 5 1 4
5. Ausztrália 12. angol dinamó
6. dinasztia 13. Garibaldi
7. csökkenő átlagéletkor 13 + 1. újságot olvastak

2. a) – A nemzetállamok megteremtésének eszmei oka: a nacionalizmus


–A  nemzetállamok megteremtésének gazdasági oka: egységes piac megteremtése, újabb ipari
forradalom
b) Az olasz és a német egység megteremtésének
– hasonlóságai: például fegyveres harcok eredményeképp jöttek létre, a Habsburgok mindkét területen
érdekeltek voltak.
– eltérései: például népfelkelés Szicíliában, Garibaldi mozgalma, az olasz egység „két lépésben” jött
létre (Olasz Királyság – egységes olasz nemzetállam).
– vezető hatalma: olasz egység – Piemont, német egység - Poroszország
– születésének időpontja: olasz egység – 1861, német egység – 1871
c) A Habsburg Birodalom az olasz és a német egység létrejöttének következtében meggyengült, mert
mindkét területen vereséget szenvedett, a kisnémet egység valósult meg.
d) – Az észak-amerikai polgárháború okai: eltérő gazdasági érdekek, a rabszolga-felszabadítás kérdése.
– Az északiak azért győzhettek, mert az iparuk fejlettebb volt, jobb felszereléssel és biztosabb után-
pótlással rendelkeztek, a rabszolgák felszabadítása pedig még tovább növelte létszámbeli fölényüket.
e) Melyik fogalomra ismersz? A vállalkozók a gyarmatokon építik fel üzemeiket, telepeiket, itt működtetnek
ültetvényeket: tőkekivitel
f) Mi volt az indiai felkelés oka? Az angol gyarmatosítás, illetve közvetlenül a hindu vallási szokások meg-
sértése.
g) Húzd alá a második ipari forradalom találmányait!
gőzgép  távíró  izzólámpa  telefon  bélyeg  villanymotor  gőzhajó  léghajó  könyvnyomtatás
írógép  varrógép  film  gőzmozdony  vasöntés

49
h) Mi a kapcsolat az urbanizáció (városiasodás) és
– az egészségügy fejlődése között? a zsúfolt életkörülmények miatt szükség van a járványok megelőzé-
sére, egészségesebb életfeltételek megteremtésére
– a közoktatás fejlődése között? az egyre fejlettebb gépek egyre képzettebb munkaerőt igényelnek
– a szocialista mozgalmak megjelenése között? az egyre nagyobb tömegű munkásság helyzetének,
életkörülményeinek javítása érdekében.
i) A sokszínű munkásmozgalom irányzatai:
szociáldemokraták marxisták keresztényszocialisták utópisták, anarchisták

a)  b) szómagyarázatok: helyzet, tartott


igényt, nem számottevő, jelentéktelen
c) 1871

————— 1915
——
——
——
——
————— 1910
——
——
——
——
—————
——
——
——
——
————— 1900
——
——
——
——
—————
——
——
——
Érdekességek a világkiállítások történetéből ——
————— 1890
——
a ) A fia volt. ——
——
b) telefonközpont ——
—————
c) Például Ják – román kori templom, Vajdahunyad – Hunyadi ——

Időszalag (1850–1915)
——
János, Gyulafehérvár – Erdélyi fejedelemség, Körmöcbánya ——
– bányaváros, Kassa – Rákóczi hamvainak helye, Lőcse – ——
————— 1880
középkori szabad királyi város, Eperjes – az 1831-es kole- ——
——
ralázadás egyik központja stb. ——
——
—————
——
——
——
——
————— 1870
——
——
Millennium, 1896 ——
——
—————
Budapest egyesítése, 1873
14243

——
——
——
Kiegyezés, 1867 ——
————— 1860
——
Húsvéti cikk, 1865
144424443

——
——
Polgárháború Észak-Amerikában (1861–1865) ——
—————
——
Októberi diploma, 1860 ——
——
——
Haynau és Bach uralma (1849–1859) ————— 1850
——

50
V. A DUALIZMUS KORA MAGYARORSZÁGON

29.  Az osztrák–magyar kiegyezés létrejötte (1867)


1. a) katonai vereségek
b) gazdasági nehézségek
2.  Felirati Párt Határozati Párt
Élén … állt. Deák Ferenc Teleki László
Ferenc József uralkodásához való törvényes király nem királyunk
viszony
Válasz az Októberi diplomára küldjünk feliratot küldjünk határozatot
3. Az ország önállóságát független, felelős, magyar kormány biztosítaná, nem a bécsi kormányszerv.
4. 
Ausztria Magyarország
külpolitikai helyzet növekvő adósság
pangó tőkebefektetés
pénzügyi csőd nemzetiségi mozgalmak
 
Húsvéti cikk
Pesti Napló, 1865
5. a) Osztrák–Magyar Monarchia
b) Ferenc József
c) 1867
d) gróf Andrássy Gyula
e) Buda-Pest és Bécs
6.  18; 37
7. a) Andrássy Gyula 1867
b) Kossuth Lajos 1867
c) Deák Ferenc 1861

8. Lásd az időszalagot!
a ) Mohács, 1526, csatavesztés
b) Világos, 1849, fegyverletétel
c) Vajdahunyad, Hunyadi János
d) Buda visszafoglalása, 1686, 1849
e) Vérmező, 1795, magyar jakobinusok
f) Esztergom 1001, I. István koronázása
Felajánlotta a szabadságharcban elesett honvédek özvegyeinek és árváinak támogatására.
A megoldás: GÖDÖLLŐI KASTÉLY
LL GÖ ŐI É
Októberi diploma Haynau rémuralma Teleki László halála Cassandra-levél
KA ST DÖ LY
Lincoln halála kiegyezés Bach-rendszer német egység

51
30.  A dualizmus rendszere
1. A megfejtés: DUALIZMUS
1 2 3 4 5 6 7 8 9
A D G Ó 1 DARA A vértanúk kivégzési helye
R U S A P B 2 HCILAU A 13 aradi vértanú egyike
A A N O R S E I I 3 DTUANN A Vöröskereszt alapítója
D U A L I Z M U S 4 OESLFNRIO 1859 – osztrák–piemonti háború
L N F B I I M M 5 GRBLDIAIA Az itáliai népfelkelés vezetője
I T E A P G A 6 ZSJPIO Indiai zsoldos katona
C R L O R R 7 GMNRSÁEI Önként külföldre távozott személy
H I D J Á C 8 MIÓUP Veszélyes kábítószer – ópiumháborúk
N I N K 9 SIMKBARC Németország „vaskancellár”-ja
O S

2. a) A területi viszonyok: Megközelítően azonos a két ország területe.


b) A lakosság aránya: Ausztria népesebb, mint Magyarország (3/5–2/5)
c) Az ipari fejlettség: Óriási Ausztria fölénye Magyarországgal szemben.
d) A közös költségek megoszlása: Ausztria jóval nagyobb részt vállalt a közös költségekből.
3. a) külügy, hadügy és a kettőt fedező pénzügy
b) például belügy, ipar, kereskedelem, oktatás, igazságügy, közlekedés, mezőgazdaság stb.
c) felelős kormány, országgyűlés, újra hivatalos a magyar nyelv stb.
4. felsőház   képviselőház
5. …Magyarország az adott viszonyok között a legnagyobb önállóságot érte el,
…a Mátyás korabeli hatalmi nagyságot nem sikerült biztosítani, a közös uralkodó személye és a közös
ügyek csorbították függetlenségünket.
6. A nemzetiségi kérdés rendezése
a) horvát–magyar kiegyezést kötöttünk.
b) viszonyunkat a nemzetiségi törvény alapján rendeztük.
7. A választásra jogosultak százalékos aránya
1. Magyarország
2. Olaszország
3. Nemzetiségi képviselők
4. Németország
5. Ausztria
6. Franciaország

8.  Szélsőbal (Szélbal) Deák-párt Balközép


 
Szabadelvű Párt

52
 11  24  11  64  11 11  46  64  21  43
13  41  32  14  46  16 11  31  11  46  64  51  35  51  51
A HAZA BÖLCSE A SZÉP AKASZTOTT
jogot tanul,
a reformkorban Zala megye képviselője
1847-ben Zemplén megye képviselője
1848/49-ben igazságügy-miniszter honvédőrnagy
az önkényuralom alatt a passzív ellenállás vezetője emigrációban él
a dualizmus korában a Deák-párt vezetője miniszterelnök, külügyminiszter

31.  A dualista gazdaság fejlődése


1. a) szabad munkaerő
b) tőkebeáramlás
c) megnövekedett piac (közös vámterület)
2. a) gazdasági tanintézetek
b) gépek (cséplő, vető) elterjedése
c) új növények termelésének meghonosítása
3.  Élelmiszeripar Malomipar Szőlőtermelés Vas- és fémipar (például)
Pápa Kolozsvár Pusztaszer Szombathely
Kaposvár Zsolna Nagyvárad Pécs
Makó Debrecen Kecskemét Budapest
Szerencs Szeged Salgótarján Nagykanizsa
Nyíregyháza Kassa Herend Kolozsvár

4. 

5.  Állítás Igaz Hamis


A gőzgépek száma több mint ötvenszeresére emelkedett. H Ö
A vasútvonalak hossza nagyobb arányban növekedett, mint a gőzgépek száma. T A
A gőzmalmok száma több mint 600%-kal emelkedett. SZ T
27 év alatt 1000 mozdony készült Magyarországon. Ö S
Az első vasútvonal megépülése és az első mozdony üzembe helyezése között 37 év telt el. Z R
17 év alatt az utasok száma csaknem megháromszorozódott. O Ö
1863-ban körülbelül háromszor annyi gőzgép volt, mint gőzmalom. S R

53
6. a) transzformátor: alkalmazásával az elektromos áramot nagy távolságokra lehet szállítani.
b) kéregöntés: keményebb, kopásállóbb öntvényeket lehet készíteni.

32.  Társadalmi változások a XIX. század második felében Magyarországon


1.  ősi  ARISZTOKRÁCIA  pénz

DZSENTRI POLGÁRSÁG
középbirtokos nagy, közép, kis

PARASZTOK MUNKÁSOK
telkes, szegény, zsellér, agrár szak, segéd

2. A totó megoldása:


felsőházi tag 1
hitelt vesz fel 2
katonatiszti pályát választ 2
kegyelmes úr 1
néhány száz holdja van 2
4-5 szobás lakásban él X
Mikszáth Kálmán is ábrázolja az életüket 2
hétágú koronás címere van 1
„nagy házat” visz X
értelmiségi foglalkozást űz X
gépkocsival közlekedik X
a megyei politikai életben nem vesz részt X
mágnás 1
gazdasága fokozatosan tönkremegy 2
cseléd segít a háztartás vezetésében X

3. 
Állítás Igaz Hamis
Sok szakmunkás külföldről érkezett. C K
A szakmunkások ágybérletet fizettek. U S
A zselléreket agrárproletároknak nevezik. B E
A napszámosok mezőgazdasági idénymunkások voltak. N I
A törvények nem tiltották a cselédek testi fenyítését. D K
A képzetlenek a szakmunkások bérének felét kapták. U Ő
A helyi mezőgazdasági munkaerő hiányát summások pótolták. R S

4. a) CSENDŐR vagy zsandár, az önkényuralom idején szervezett, vidéken tevékenykedő rendfenntartó,
fegyveres testület tagja.
b) KUBIKUS: Az állami építkezéseken saját szerszámaival dolgozó földmunkások.

54
1 2 3 4 5 6 7 8 9 1. A csendőrök kalapját „ékesítő” toll.
Z F 2. A folyószabályozás csökkenti veszélyét.
Á F Ű O B S G 3. Széchenyi Ödön nagyapjának keresztneve.
K R E S Z G É Z A 4. A Hegypálya mai neve.
A V R I P A R O N 5. Széchenyi Ödön szultántól kapott neve.
K Í E K A S H M G 6. A Svábhegyre visz fel.
A Z N L S K Á B 7. Körfolyosós lakóház.
S C Ó A E Z A 8. Ezen a napon kapták meg bérüket a segédmunkások.
R T 9. Függőfolyosó (közismert német szóval).
E
K
Ű

33.  Művelődés a dualizmus kori Magyarországon


1. A kiegyezéssel megindult a modern polgári állam fejlődése hazánkban, amelynek egyre több művelt em-
berre van szüksége.
2.  1868, Eötvös József – népoktatási törvény, amely bevezette az általános tankötelezettséget.
3. 

4.  1 Ady Endre A Magányos cédrus 1 F


2 Arany János B Fekete gyémántok 2 C
3 Csontváry Kosztka Tivadar C Toldi estéje 3 A
4 Jókai Mór D Jó palócok 4 B
5 Mikszáth Kálmán E Lilaruhás nő 5 D
6 Munkácsy Mihály F Üzenet egykori iskolámba 6 G
7 Szinyei Merse Pál G Az ásító inas 7 E

55
5. 
Egyetemek Főiskolák
Budapest, Nagyvárad, Mosonmagyaróvár,
Budapest, Pozsony, Debrecen, Kolozsvár Nagyszeben, Fiume, Eger, Zágráb, Selmecbánya,
Eperjes, Kassa, Győr vagy Pannonhalma

6.  Felfedezés, találmány Személy


torziós inga Eötvös Lóránd
villanymozdony Kandó Kálmán
gyermekágyi láz Semmelweis Ignác
telefonközpont Puskás Tivadar

Lásd a 26/7. feladat megoldását!

Mikor jelentek meg a világ nagy találmányai Magyarországon?


Fényképészműterem MDCCCXLI Földalatti MDCCCXCVI
Távíró MDCCCXLVII Mozi MDCCCXCVI
Műjégpálya MCMXXVI Autógyár MCMII
Telefonközpont MDCCCLXXXI Mozgólépcső MCMLVI
Villamos erőmű MDCCCLXXXIV Repülőgépgyártás MCMIII
Villamos MDCCCLXXXVII
a) A legrövidebb idő alatt repülőgépgyártás, a leghosszabb idő alatt a mozgólépcső jutott el Magyaror-
szágra.

34.  Gyász és ünnep

1. a) USA, Törökország, Anglia, Franciaország


b) 45

2. MDCCCXLVIII. év III. az ellenzék vezére, országgyűlési követ


MDCCCXLVIII. év IV. pénzügyminiszter
MDCCCXLVIII. év VIII. a Honvédelmi Bizottmány elnöke
MDCCCXLIX. év IV. kormányzóelnök
MDCCCLXVII. emigrációban él, megírja a Cassandra-levelet
MDCCCXCIV halálának éve

3–4. Bármilyen, a tankönyv szövegére támaszkodó válasz elfogadható.

56
5. a) XIII. század: IV. Béla elkezdeti építtetni a várat
b) XV. század: Zsigmond gótikus, Mátyás reneszánsz stílusban folytatja a vár építését
c) 1514: Pesten gyülekeznek a keresztes hadjárat tagjai
d) 1541: A török elfoglalja a várat, az ország három részre szakad
e) 1686: A Szent Liga keresztény seregei visszafoglalják a várat a törököktől
f) 1849: május 21-én visszafoglaljuk a várat a Habsburgoktól
g) 1867: Ferenc József és Sissi koronázása
h) 1873: Pest–Buda–Óbuda egyesítése, Budapest „születése”
6. A vasútvonalak innen ágaznak el, illetve ide futnak be.
Vas-, fém és gépipari, malomipari, könnyűipari, textilipari és élelmiszeripari központ.
Van egyeteme, főiskolája, színháza stb.
7. Lásd az időszalagot!
8. 
Eiffel Nyugati pályaudvar kupolája
Feszl Frigyes például új Vigadó
Hauszmann Alajos például Budai Vár, New York palota
Schulek Frigyes például Halászbástya
Steindl Imre például Országház
Ybl Miklós például Operaház

9. A helyes megoldások:  filmszínész  földalatti-takarító  mozijegyárus  anyakönyvvezető


10.  6 Hatlovas hintó szállította a koronázási jelvényeket az Országházba.
6 millió Hatmillió látogatója volt az ereklyéknek.
7 Az országban hét helyen állítottak millenniumi emlékoszlopot.
9 A századfordulón kilenc színház működött Budapesten.
12 A millenniumi faluban 12 magyar és 12 nemzetiségi tájházat állítottak fel.

11. Például polgári házasságkötés, szabad vallásgyakorlás stb.



Keleti Pályaudvar, Nyugati Pályaudvar, Déli Pályaudvar
Lánchíd, Margithíd, Ferenc József híd (Északi és Déli összekötő híd)
villamos, földalatti, fogaskerekű
a) Torino
b) Olaszország
c) A kiegyezés utáni első miniszterelnökről
d) mauzóleum
e) Gerster Károly – Stróbl Alajos
 megfejtések:
A
PEPITA BÁRÓ, Podmaniczky Frigyes, a nagy fővárosi építkezések vezetője.
KÖDFÁTYOLKÉP, a mozielőadás neve a kezdetekkor.
A TÁNC, az első magyar film címe.

57
Munka és Jólét Háború Béke Tudás és Dicsőség

a „lovagkirály” Nagy Lajos


  Hunyadi János  a törökverő

a gazdaságot felvirágoztató Károly Róbert


  Hunyadi Mátyás  az igazságos

második honalapító IV. Béla


  Bocskai István  a hajdúk letelepítője


Aranybulla II. András Bethlen Gábor  Erdély aranykora


a törvényhozó Könyves Kálmán Thököly Imre  felvidéki fejedelem


a megszilárdító Szent László
A hét vezér II. Rákóczi Ferenc  a trónfosztó


az államalapító Szent István
honfoglalók Kossuth Lajos  a turini remete

58
35.  A „boldog békeidők” alkonya: a dualizmus válsága
1. Egyre olcsóbb lett a gabona, így egyre kevesebb bért kaptak.
Kevés jövedelmük miatt nem érték el a szavazáshoz szükséges cenzus határát.
A gabona aratását nem lehet elhalasztani.
2. a) A legtöbben Sáros, a legkevesebben
Máramaros megyéből vándoroltak ki.
b) Hont – Borsod
Temes – Árva
Veszprém – Somogy
Arad – Hunyad

3. A Magyar Szociáldemokrata Párt nyugat-európai mintára 1890-ben alakult meg. Fő céljaiként a termelő-
eszközök köztulajdonba vételét és az általános választójogot jelölte meg. Az alapítás évében ünnepelték
először május elsejét. A szociáldemokraták nézeteiket a Népszava című napilapban hirdették. A szűk és
nyílt választójog miatt nem volt esélyük a parlamenti részvételre. Elégedetlenségüket sztrájkokkal és tünte-
tésekkel fejezték ki. 1912-ben került sor a „vérvörös csütörtökre”, a kor legnagyobb tömegtüntetésére.
4. A megfejtés: OBSTRUKCIÓ. A szavazásokat kétségessé, illetve lehetetlenné tevő parlamenti időhúzás
módszere (például túl hosszú hozzászólásokkal, kiegészítésekkel, kérdésekkel).
5. a) 30 év alatt körülbelül 10%-kal növekedett a magyar lakosság.
b) Leginkább a németek száma csökkent ez alatt az idő alatt.
c) A románság arányának csökkenése kisebb volt, mint a németeké.

legpolgárosultabb: németek
legnagyobb lélekszámú: román
legerősebb nemzettudatú: szászok
legtöbb joggal bíró: horvát

A dualizmus kora Magyarországon (Összefoglalás)


1.  1. emigráció
2. hivatalnokok  német nyelv  öt kerület
3. Húsvéti cikk
4. Habsburg király  kéttáblás országgyűlés
5. választójog  tanterv
6. törvényhozása  fővárosa  hivatalos nyelve
7. egy uralkodó
8. haderőről
9. III. Napóleon fogsága  Pest, Buda és Óbuda egyesítése  a Német Császárság kikiáltása
10. Andrássy Gyula  Tisza Kálmán  Tisza István
11. vöröskereszt
12. dzsentrivel  érsekkel  kubikussal
13. találkozhatott Görgei Artúrral  a földalattin utazhatott a Hősök terére  három hídon mehetett
át Budára
13 + 1. az Operaház megnyitása

59
2.  A legnagyobb magyar A haza bölcse A harmadik kormányzó
(például) (például) (például)
1791 1803 1802
1813 1832–36 1832–1836
1825 1848 1841
1830 1850-es évek 1847–1848
1848 1861 1848. március
1860 1865 1848. augusztus
napóleoni háborúk 1867 1849. április
Magyar Tudományos Akadémia 1876 1849. augusztus
Hitel, Világ, Stádium Zala megyei képviselő 1867
polgári átalakulás polgári átalakulás 1894
főnemesi vezetés igazságügy-miniszter köznemesi származás
Habsburg Birodalmon belül passzív ellenállás távollévő főúr követe
az ősiség eltörlése Felirati Párt Pesti Hírlap
közteherviselés Húsvéti cikk „Ipar nélkül a nemzet…”
törvény előtti egyenlőség kiegyezés polgári átalakulás
Lánchíd Deák-párt függetlenség
lóverseny stb. alkotmány
kaszinó Pest megye képviselője
gőzmalom pénzügyminiszter
gőzhajózás az OHB elnöke
vasútépítés kormányzó elnök
Duna és Tisza szabályozás emigráció
stb. Cassandra-levél
stb.

3. Mondatalkotás megadott szavakkal.


a) A horvátok belügyeikben önállóságot élveztek, országgyűlésük Zágrábban ülésezett.
b) A nemzetiségek anyanyelvi iskolai oktatást követeltek.
c) A gazdaság fejlődését a tőkebeáramlás és a szabad munkaerő tette lehetővé.
d) A dualizmus korában a gabonát gőzmalmokban őrölték meg.
e) A kiegyezés után rohamosan fejlődött az élelmiszer-, konzerv- és cukoripar.
f) A mágnások birtokaik jövedelméből éltek, a dzsentrik hivatalnoki vagy katonatiszti pályát választottak.
g) A polgárságon belül jövedelmük alapján nagy-, közép- és kispolgárokat különböztetünk meg.
h) A fejlődő gépgyártás egyre több szakmunkást igényelt.
i) A segédmunkásoknak nem tellett önálló lakásra.
j) A teljes telekkel rendelkező parasztgazdák vállalkozásba foghattak.
k) A néhány holdas földbirtok művelésében az egész család részt vett.
l) Mintegy kétmillió földnélküli napszámosként vagy cselédként dolgozott.
m) A kubikusok állami útépítéseken dolgoztak saját szerszámaikkal.

60
4. 
1 2 3 4 5
PUSKÁS MUNKÁCSY ARANY
OPERAHÁZ PARLAMENT
TIVADAR MIHÁLY JÁNOS
6 7 8 9 10
ADY GANZ KANDÓ TISZA MIKSZÁTH
ENDRE ÁBRAHÁM KÁLMÁN ISTVÁN KÁLMÁN
11 12 13 14 15
JÓKAI ANDRÁSSY EÖTVÖS
HALÁSZBÁSTYA MARGITHÍD
MÓR GYULA LÓRÁND
16 17 18 19 20
KOSSUTH SEMMELWEIS TISZA DEÁK
NAGYKÖRÚT
LAJOS IGNÁC KÁLMÁN FERENC

2 5 12 15 18 = A dualizmus korában épült nevezetességek

1 7 8 14 17 = Tudományos életünk nagyjai

3 4 6 10 11 = A művészeti élet kiválóságai

9 13 16 19 20 = Politikusok

5.  A G R Á R P R O L E T Á R nincstelen mezőgazdasági munkás


A N Y A K Ö N Y V E Z É S állami személyi nyilvántartás
A R I S Z T O K R Á C I A a leggazdagabb főrendek
D U A L I Z M U S 1867–1918 közötti történelmi korszak
D Z S E N T R I elszegényedett középbirtokos
E M I G R Á C I Ó önkéntes száműzetés
K I E G Y E Z É S Ausztria és Magyarország megbékélése
K Ö Z Ö S Ü G Y E K külügy, hadügy, a kettőt fedező pénzügy
M I L L E N N I U M ezredik évforduló
N É P O K T A T Á S tankötelezettség

a ) Az Osztrák–Magyar Monarchia 8
b) 1. Csehország, 2. Morvaország, 3. Galícia, 4. Bosz- 1
nia, 5. Horvátország, 6. Tirol, 7. Dalmácia, 8. Szilézia, 2
9. Magyarország, 10. Bukovina 3
c) 1: Husz János, 5: I. (Szent) László, 7: Könyves Kál- 10
6 9
mán, 8: Hunyadi Mátyás
5
7
4

61
VI. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ: 1914–1918

36.  A „nagy háború” okai

1. a) KISVÁLLALKOZÁS d) IMPERIALIZMUS


b) MONOPÓLIUM e) GYARMATOSÍTÁS
c) TŐKEKIVITEL
a)  A XIX. század második felében sok kisvállalkozás csődbe jutott.
b) Óriási nagyvállalatok (monopóliumok) jöttek létre.
c) A tőkekivitel során a vállalkozók a gyarmatokon építik fel gyáraikat, busás haszonra tesznek szert.
d) A századfordulón a nagyhatalmak világuralomra törnek, ezért a korszak neve imperializmus.
e) A gyarmatosítás kiemelt hasznot hozott az anyaország vállalkozói számára.

2. – Itt győzött először a polgári forradalom, ezért itt került sor legkorábban a tőkekivitelre, amíg voltak sza-
badon gyarmatosítható területek.
– Meg akarták védeni gyarmatbirodalmukat.
– Gyarmatokat akart szerezni.

3. A hiányos mondatok kiegészítése.


a) 40 év alatt Németország vastermelése ötszörösére, gyarmatbirodalma háromszorosára növekedett.
b) 1910-ben Anglia vastermelése a német vastermelés kétharmada volt.
c) 1870-ben Angliának huszonkét és félszer annyi gyarmata volt, mint Németországnak.
d) 1910-ben a különbség kb. felére csökkent. (kb. tízszer annyi gyarmata volt.)

4. 
Angol gyarmat Francia gyarmat Német gyarmat Válsággócok
Kuba, Dél-Afrika,
Amerika, Afrika, Afrika, Ázsia Afrika Marokkó, Fasoda, Perzsia,
Ausztrália, Ázsia Balkán,Távol-Kelet

5. a) Törökország  Oroszország, mert Oroszország meg akarta szerezni a Boszporusz és a Dardanellák


vidékét Törökországtól.
b) Monarchia   Oroszország, mert mindketten a Balkánon akartak terjeszkedni.
c) Anglia   Németország, mert Anglia korlátlan tengeri fölényre akart szert tenni a tengerszorosok bir-
toklásával.
 
d) Franciaország  Németország, mert a franciák revánsot akartak venni az 1870–71-es német–francia
háborúban elszenvedett vereségükért.

 Időpont A szövetséget kötő felek


A kiegyezés után 12 évvel. Németország – Osztrák–Magyar Monarchia
A berlini kongresszus után 4 évvel. Németország – Olaszország
A nemzetiségi törvény elfogadása után 25 évvel. Franciaország – Oroszország
Kossuth Lajos halála után 10 évvel. Anglia – Franciaország
A „vérvörös csütörtök” előtt 5 évvel. Anglia – Oroszország

62
37.  A világháború kezdete
1. A gyarmatok megtartása, illetve a gyarmatok megszerzése.
Ferenc Ferdinánd (és felesége) meggyilkolása – a szarajevói merénylet.
2. A megfejtés: ULTIMÁTUM
N Y U G A T I A német–francia határon húzódó frontvonal.
V I L L Á M Ilyen háborút tervez Németország.
T A R A C K Rövid csövű, meredek röppályájú tűzfegyver, löveg.
P R I N C I P A szarajevói merénylő.
M A R N E A francia előrenyomulás „csodájának” folyója.
H Á R O M Ennyi ország alapította a központi hatalmak szövetségét.
A N T A N T Anglia, Franciaország és Oroszország szövetsége.
V E R D U N Itt került sor a tragikus „vérszivattyú”-ra.
M E D V E Ehhez az állathoz hasonlították Oroszországot.

3. Teljesíthetetlen követelések jegyzéke, utolsó felszólítás.


4. 
Nagy-Britannia, Belgium, Franciaország, Portugália, Németor-
1914 szág, Osztrák–Magyar Monarchia, Szerbia, Bulgária, Törökor-
szág, Oroszország
1915 Olaszország
1916 Románia
1917 USA, Görögország
5. a) Lásd az időszalagot!
b) Lásd a térképet! ————— 1918
144444444444444444444444444424444444443
1444444442444444443

6. Az erőfölény – az acéltermelést kivéve – az antanthatalmak oldalán áll.


—————

————— 1917
Az Egyesült Államok hadba lépése, 1917. április 6.
A Lusitania elsüllyesztése
—————
Forradalom Oroszországban, 1917
IV. Károly (1916–1918)
————— 1916
Románia hadba lépése, 1916, augusztus 27.
Jütlandi csata, 1916. május 31–június 1. —————
Verdun, 1916
Magyarország részvétele az első világháborúban ————— 1915
Harcok a Mazuri tavaknál, 1914. szeptember
Marne, 1914 —————

A világháború kitörése, 1914. július 28.


Szarajevói merénylet, 1914. június 28. ————— 1914

63
Szentpétervár
Jütland

Mazuri-tavak
nagy-britannia
Oroszország
németország
USA, 1917. áprilris 6.
Nyugati front
2. Keleti front
francia-
ország Osztrák–Magyar
Monarchia

3. Déli (olasz) 1. Keleti (balkáni)


front front

olaszország bulgária

törökország

38.  A világháború második szakasza


1. Lásd a 37/a táblázatot!
2. a) JÜTLAND (a legnagyobb tengeri ütközet)
b) MAZURI-TAVAK (az orosz támadás visszaverése)
c) LUSITANIA (elsüllyesztése miatt lép hadba az USA)
d) ROMÁNIA (1916-ban az antant oldalán belép a háborúba)
3. a) Lásd a térképet!
b) Lásd az időszalagot!
4. a) Dánia – Albánia – Luxemburg: semleges országok
Szerbia – Belgium – Portugália: antant szövetségesek
Egyesült Államok – Görögország – Románia: antant szövetségesek, később lépnek be a háborúba
b) 1 . Norvégia – Nagy-Britannia
2. Olaszország – Albánia
3. Portugália – Marokkó
4. Nagy-Britannia – Franciaország
c)
Szárazföldi csaták Tengeri csaták
1914: Marne, Mazuri-tavak, Tannenberg
1915: Ypern, Isonzó, Przemysl, Dardanellák 1915: Dogger Bank, Helgoland
1916: Somme, Verdun 1916: Jütland, Ontario-szoros
1917: Cambrai, Caporetto, Doberdo, Riga

5. Új fegyverek és tömegpusztító eszközök jelentek meg.

64
6. Több földrészre terjedt ki. Több fronton folyt egy időben. Szárazföldön, tengeren, részben levegőben is
folyt. Az új fegyverek és harci eszközök a civil lakosságot is pusztították.


harci gáz repülőgép tank tengeralattjáró


Bármilyen helyes indoklás elfogadható.

39.  A frontok mögött


1. „Egy cipőben jártak.” Nem az egyszerű emberek kezdték és akarták a háborút, és nem önszántukból vo-
nultak hadba.
Kihasználták az áruhiányt, meggazdagodtak a hadi szállításokból, nyerészkedtek a nyersanyagokkal stb.
2. a) A férfiak a fronton harcoltak, ezért a nőknek kellett a földeken és a gyárakban dolgozniuk.
b) Az élelmiszer nagy részét a hadseregnek szállították, ezért a boltokban egyre nehezebb volt élelem-
hez jutni.
c) Bevezették a jegyrendszert, ezért csak kevés kenyérhez, húshoz, zsírhoz juthattak a hátországban.
4.  1. katonák átállása 2.  sztrájk, tüntetések 3.  szovjetek
4. Ideiglenes Kormány 5.  köztársaság 6.  lemond a cár 10
7. alkotmányozó gyűlés 8.  fegyveres felkelés 9.  bolsevik diktatúra 9
10. kilépés a háborúból
7
8
5
4
6
3
1
2

5. a) a háború befejezése


b) a földkérdés megoldása
c) az alkotmány kidolgozása
6. Nem tudott megbirkózni az évszázados elmaradottsággal és a háború okozta nehézségekkel.
A háború elhúzódása miatt.
Nem fogadták el a képviselők a bolsevikok javaslatait.
7. Lásd az időszalagot és a térképet!
8. a) háború: két vagy több ország közötti fegyveres harc
b) polgárháború: egy adott ország csoportjai között folyó fegyveres harc
c) forradalom: a fennálló társadalmi – politikai rend megváltoztatását célzó (fegyveres) harc

65
 megoldás: JEKATYERINBURG
A
A TÉ VÉ U JE TA
Az Ermitázsnak ez az épület ad otthont. TÉLI PALOTA
Szovjetek magyarul. TANÁCSOK KA CSOK RES HÁ ROM E
1905. január 22. elnevezése. VÉRES VASÁRNAP RÓ TYE PA VA RA NÁ
A pétervári cirkáló neve. AURÓRA
A halottak száma 1905-ben. HÁROMEZER RIN ZER LO FEGY NET VER
A harcok felfüggesztése. FEGYVERSZÜNET
TA BURG SÁR LI NAP SZÜ

40.  Magyarország a háborúban. A világháború vége


1. a) Lásd az időszalagot!
b) Lásd a térképet!
2. b) – „Ilyen hősiesség” eleve kilátástalan küzdelemre vállalkoztak a huszárok.
– „Ilyen hajmeresztő könnyelműség”: lovasrohamot indítottak a géppuskaállások ellen.
3. Például puska, ágyú, kard
4. a) huszár, géppuskás oktató, pilóta
b) huszártiszt, vezérkari főhadnagy
c) négyszer
d) egyszer (harci gáz)
5. – Béketárgyalásokat kezdeményezett.
– Föderációt tervezett a Monarchia megmentése érdekében.
6.  szociáldemokraták Békediktátum
Wilson A nemzetek önrendelkezési joga.
a pápa A vitás kérdések tárgyalásos rendezése.
Károlyi Mihály Hódítások nélküli béke.

7. Breszt-Litovszk, Szaloniki, Padova, Compiegne, Belgrád


8. a) 1918. november 11.
b) antant
c) túlerő, gazdasági fölény, az USA belépése
A hiányzó uralkodók nevei: II. József, V. Ferdinánd, Ferenc József, IV. Károly
a) Habsburg Albert (1437–1439)
b) Ferenc József (1867–1916)
c) Habsburg Albert, II. Lipót vagy IV. Károly

Az első világháború 1914–1918 (Összefoglalás)


1. A helyes válaszok:
1. Gavrilo Princip pisztolya 8. demokratikus választásokat tartottak
2. Svédország 9. Görgei Artúr
3. négy fő európai frontja volt 10. Anglia  Franciaország  Németország
4. Románia 11. reváns = visszavágás  konferencia = tanácskozás
5. imperializmus szovjet = tanács
6. Belgium 12. Jütland
7. tank 13. Doberdo
13 + 1. Románia

66
2. a) Az első világháború kitörésének oka: gyarmatok szerzése vagy megtartása
b) Az első világháború kitörésének ürügye: a szarajevói merénylet
c) A szembenálló katonai szövetségek: antant    központi hatalmak
d) Az antant országai: Anglia – Franciaország - Oroszország
e) Szövetségeseik: Belgium, Portugália, Olaszország, Szerbia, Görögország, Románia, USA
f) A központi hatalmak országai: Németország, Osztrák–Magyar Monarchia
g) Szövetségeseik: Bulgária, Törökország
h) A háború időtartama: 1914. július 28.–1918. november 11.
i) A fő európai frontok és az ott szemben álló fő erők:
nyugati front (Anglia, Franciaország, USA   Németország)
keleti front (Oroszország   Németország, Osztrák–Magyar Monarchia)
 
szerb (balkáni) front (Szerbia  Osztrák–Magyar Monarchia)
olasz front (Olaszország   Osztrák–Magyar Monarchia)
j) A háború új fegyverei: repülőgép, tank, búvárhajó, harci gáz
k) Melyik földrészeken folytak a küzdelmek? Európa, Afrika, Ázsia
l) Milyen hadszíntereken zajlottak a harcok? szárazföldön, tengereken, levegőben
m) Melyik frontokon harcoltak magyar katonák? balkáni, olasz (+román)
n) Nevezz meg minden frontról egy-egy nevezetes csatát!
nyugati front: Verdun  keleti front: Tannenberg  olasz front: Isonzó

3.  Fogalom Magyarázat


monopólium Uralkodó helyzetben lévő óriásvállalat.
állóháború Lövészárkokban megmerevedő frontok.
villámháború Az ellenség gyors és váratlan lerohanása.
hátország A hadviselő ország frontvonal mögötti része.
bolsevik Az orosz munkások pártjának Lenin vezette szárnya.
imperializmus Világuralomra törekvő terjeszkedési igény.
bolsevik diktatúra A munkásság nevében gyakorolt erőszakos uralom.

4. 
2 Gyászol az ország! Ferenc Ferdinánd halott...
1 Aláírták a hármas szövetség alapítóokmányát!
6 Az Amerika Egyesült Államok belépett a nagy háborúba!
3 „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”
8 A Monarchia hadserege letette a fegyvert
4 Véres harcok Marne közelében
7 Oroszország békét kért
5 Trónra lépett IV. Károly

67
5. 
Esemény Az ország neve
Elsüllyesztette a Lusitania gőzöst. Németország
Bruszilov tábornok országa. Oroszország
„Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam.” Osztrák–Magyar Monarchia
Ellene hirdetett blokádot Németország. Nagy-Britannia
Katonái vívták a gorodoki halálrohamot. Osztrák–Magyar Monarchia
Ellene vetették be a harci gázt. Franciaország
1917-ben Ideiglenes Kormányt alakítanak. Oroszország

3 IV. Károly trónra lépése előtt 11 évvel megnyílik az első pizzéria. (1905)
2 A szarajevói merénylet előtt 11 évvel megrendezik az első nagy kerékpárversenyt. (1903)
6 Kossuth Lajos halála után 30 évvel rendezik az első téli olimpiát. (1924)
4 A vérvörös csütörtök utáni évben fejthetik meg az újságolvasók az első keresztrejtvényt. (1913)
5 Az Egyesült Államok hadba lépése után 5 évvel bemutatják az első hangosfilmet. (1922)
1 A millenniumi ünnepségek után öt évvel kiosztják az első Nobel-díjakat. (1901)

68
Tartalom

ÉV ELEJI ISMÉTLÉS … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 3
I. A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 6
1. Nemzet születik: az Amerikai Egyesült Államok  … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 6
2. Az ész kora: a felvilágosodás … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 7
3. A francia forradalom kezdete … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 8
4. Az alkotmányos királyságtól a terror bukásáig … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 8
5. Nemzetből birodalom: Napóleon császársága … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 9
6. Napóleon tündöklése és bukása … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 10
7. Forradalom az iparban és a mezőgazdaságban … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 12
8. Változások a társadalomban … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 13
9. A Szent Szövetség évtizedei … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 14
A polgári átalakulás kora (Összefoglalás) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 15
Magyarország a XI–XVII. században (Ismétlés) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 17

II. A XVIII. ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYARORSZÁGA … … … … … … … … … … 21


10. Hazánk a Habsburg Birodalomban … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 21
11. A felvilágosult önkényuralom … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 22
12. A kalapos, de alapos: II. József … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 22
13. Magyarország a napóleoni háborúk korában… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 23
Magyarország a XVIII. században (Részösszefoglalás) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 24
14. A reformkor hajnalán … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 25
15. Az első reformországgyűlés… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 26
16. Más úton egy cél felé: Széchenyi István és Kossuth Lajos … … … … … … … … … … … … … … … … 27
17. Magyarország fejlődése az 1840-es években … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 29
A XIX. század első felének Magyarországa (Összefoglalás) … … … … … … … … … … … … … … … … … 30
III. AZ 1848–49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC … … … … … … … … … … … … … … … 32
18. A forradalom kezdete. Az áprilisi törvények … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 32
19. Támadás az alkotmányos Magyarország ellen … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 34
20. Össztűz Magyarországra … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 35
21. Tavaszi hadjárat – győzelmek. Orosz beavatkozás – vereség … … … … … … … … … … … … … … … 36
Buda ostroma (Olvasmány) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 37
22. Önkényuralom és ellenállás … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 38
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc (Összefoglalás)… … … … … … … … … … … … … … … … 40
IV. A NEMZETÁLLAMOK KORA … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 43
23. Az olasz és a német egység… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 43
24. Polgárháború Észak-Amerikában … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 44
25. Angol (brit) világbirodalom … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 45
26. A technika és a művészetek a századfordulón … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 46
27. Társadalom a századfordulón … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 47
28. Más tájakon … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 48
A nemzetállamok kora (Összefoglalás) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 49
Érdekességek a világkiállítások történetéből … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 50

69
V. A DUALIZMUS KORA MAGYARORSZÁGON … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 51
29. Az osztrák–magyar kiegyezés létrejötte (1867)… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 51
30. A dualizmus rendszere … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 52
31. A dualista gazdaság fejlődése … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 53
32. Társadalmi változások a XIX. század második felében Magyarországon … … … … … … … … … … … 54
33. Művelődés a dualizmus kori Magyarországon … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 55
34. Gyász és ünnep … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 56
35. A „boldog békeidők” alkonya: a dualizmus válsága … … … … … … … … … … … … … … … … … … 58
A dualizmus kora Magyarországon (Összefoglalás) … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 59
VI. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ: 1914–1918… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 62
36. A „nagy háború” okai … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 62
37. A világháború kezdete… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 63
38. A világháború második szakasza … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 64
39. A frontok mögött … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 65
40. Magyarország a háborúban. A világháború vége … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 66
Az első világháború 1914–1918 (Összefoglalás)… … … … … … … … … … … … … … … … … … … … … 66

You might also like