Magyarország népessége és gazdasága

A népességszám a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a tatárjárásig növekedett,

megközelítette a kétmillió főt. A természetes szaporulat mellett jelentős szerepet játszott a
bevándorlás is. Az ország lakosságának túlnyomó többsége körülbelül 80% magyar volt.
Ebben a korszakban a különböző népcsoportok együttélése nem okozott különlegesebb
problémát. A XII. századtól megindult a Balkán felől a románok bevándorlása. A betelepülés
részben királyi ösztönzéssel, a tatárjárás után felgyorsult. A románokat eltérő vallásuk és
gazdálkodásuk gátolta a beolvadásban. Az egész középkoron át a legfontosabb gazdasági
ágazat a mezőgazdaság volt. Az ország belső területének szinte az egésze (a mocsarakat
leszámítva) kiválóan alkalmas volt a földművelésre. A legelőváltó, majd a kétnyomásos
rendszer terjedt el. A 14-15 században a legfejlettebb részeken már előfordult a
háromnyomásos rendszer alkalmazása is. A középkori Magyarország rendkívül gazdag volt
ásványkincsekben. A só bányászata és kereskedelme is királyi monopólium volt. Az ország
nemes- és színes ércekben is bővelkedett. A 14. században hazánk Európa legnagyobb
aranytermelője volt, mint ahogy jelentős termelő volt ezüstben és rézben is. A királyok sokat
tettek a kincstárat gazdagító bányászat érdekében. Elsősorban nyugatról bányászokat
csalogattak, hogy ezáltal lehetőségük legyen a királyoknak arany- és ezüstpénzeket veretni. A
bányavárosok nyugati mintára íródtak, mint ahogy városaink gazdálkodása és társadalmi
szerkezete is. Különbség csak az arányokban figyelhetők meg. Egy városban kevesebb ember
élt, és kevesebb céh működött. Sajátos színt jelentettek Magyarországon a mezővárosok.
Földesúri joghatóság alatt álltak, de egy összegben adóztak. Az ország egész területét sűrűn
behálózó mezővárosok voltak a mezőgazdaság termelés központjai.