You are on page 1of 8

5 Take a Book, azaz vigyél el

egy (gyerek)könyvet

XI. évfolyam,
4. (121.) szám
2020. április–május 8 Műanyagcsomagolás-mentes bolt:
egészséges életmódból sikeres cég

Helyi távoktatási tapasztalatok


Szubjektív vélemények a tanügy előtt álló kihívásokról és lehetőségekről
Hogy ezt a tanévet így fogjuk be- nem-e hagyta az ellenőrzőjét pont
fejezni, még nem tudtuk, amikor az iskolában. Jön a következő dilem-
az alábbi, távoktatással kapcso- ma: hogyan osztályozzak? Hiszen
latos írások nagy része született. feleltetéskor nem láthatom, hogy a
Eddig azt hangoztattuk a Petőfi kamera látószögén kívül nincs e ki-
Sándor Elméleti Líceumban a ki- nyitva a füzet vagy a könyv. A házit
sebb-nagyobb tanítványainknak, ő készítette el-e, anyuka, a szomszéd
hogy ne töltsenek sok időt az in- vagy egy osztálytárs? Nem is a jegy
terneten, de most mi hívjuk őket miatt fontosak ezek, hanem amiatt,
a képernyők elé. hogy így nem tudom felmérni, hogy
elsajátították-e a gyerekek az anya-
Meg kell találnunk az egyensúlyt eb- got, megértették, haladhatok-e to-
ben a digitalizálódott rendszerben. vább, az eddigi ismeretekre alapoz-
Mennyi az elég, mennyi az, amennyi va? Tételezzük fel, hogy az előbbi két
szükséges. A diákok hozzáértőbben dilemmát sikerül megoldani, a jegy
kezelik a technika adta lehetősége- csak a továbbiakban akkor írható
ket, mint sok pedagógus. Ez nem be, ha ahhoz a szülő is hozzájárul.
jelent akadályt, mert mi is tanulunk. Hoppá. Nem is mennék bele ez mit
Eddig is folyamatosan képeztük ma- sugall az oktatókkal kapcsolatban.
gunkat (persze nem feltétlenül ebbe Túlteszem magam ezen is, hát le-
az irányba) és ezt most is folytatjuk. gyen, kérem a szülői beleegyezést,
Lehetőségünk van online képzések- de rögtön újabb falak emelkednek.
re, de az időnk véges. A lehetősége- A tanár minden jegy esetében kitölt
ink és a tanítványaink lehetőségei- egy nyilatkozatot, a saját, a szülő,
hez és képességeihez mérten legjobb a diák és a tantárgy nevével, az ér-
tudásunk szerint tanítjuk őket, mi- demjegy értékével, majd ezt eljuttat-
közben mi is tanulunk. Hozzuk ki Az érmelléki diákok hozzáértőbben kezelik a technika adta lehetőségeket, mint sok pedagógus ja a szülőhöz. Hogyan? Jó kérdés...
ebből a helyzetből a legjobbat! So- oldja meg. A szülő kinyomtatja (ho-

K
kan így kezdtünk hozzá. számított arra ami bekövetkezett, Aztán egy hónap után miniszte- rám, amelyből ki tudtam olvasni a gyan, jó kérdés... oldja meg), aláírja,

O
Kicsitől a nagyig, óvodástól az hogy világszerte oktatók és diákok ri felfogásbeli fordulat következett, kimondatlan tartalmat: „Hogyhogy visszaszkenneli az aláírt példányt

R
egyetemistáig mindenkinek nagy milliói csak képernyőn keresztül megjött az új ukáz: ha csak lehet, nem tudsz egy ilyen alapvető dol- (hogyan, jó kérdés... oldja meg),

A
szüksége van arra a közösségre, amit fognak kommunikálni. mindenki oktasson online, nem got?”. Ennek a pozitív része, hogy majd visszajuttatja a tanárhoz, aki

S
megszokott, amelyikben a minden- A magyarországi minta adott volt, csak lehet, de kell is új anyagot fel- tanárként megélhettük a tanulás újra kinyomtatja ezt, ő is aláírja és

K
napjait élte március 10-ig. A szülők is ahol egy már meglévő rendszerre venni és bizonyos esetekben nem tapasztalatát fordított viszonyok kö- pikk-pakk megvan a szülői enge-

Á
fellélegezhetnének, ha újra az óvodá- állt át mindenki, vezényszóra, egy- csak lehet, de értékelni kell jeggyel a zött, ahol mi vagyunk a kezdők és a dély. Egyszerű, nem? Mondhatni, ez

DI
ban vagy az iskolában látnák a gyer- szerre, de persze közel sem zökke- diákok online munkáját. diákok a profik. nem is jegy, hanem hegy.
mekeiket. A pedagógusok is ottho- nőmentesen. Nálunk azonban az Ezzel beindult az online oktatás Ezzel a kihívások nem értek véget Minden negatívum ellenére azért
nosabban mozognak az osztályter- oktató több kérdéssel szembesült, dömpingje, ami a szülők, diákok sem a diákok, sem a tanárok számá- sok pozitív tapasztalatot is sikerült
mekben, mint a távoktatás világában. mint ahány információval, és az és tanárkollégák elmondása szerint ra, ez csupán a belépő volt a kihívá- gyűjteni, közösen megnézni egy-egy
Ez még nagyon távolinak látszik, információk is zavarosan és egy- is nehezebbnek bizonyult, mint a sok világába. Helyszűke és az olva- videót a képernyőmegosztás segítsé-
de addig is raktározzuk el azokat a másnak ellentmondóan érkeztek. hagyományos, jól megszokott, az ő só türelmére való tekintettel nem gével, vagy úgy közös diákos-szülős
módszereket és eljárásokat, ame- Egy hónapig a tanügyminiszter nyi- fizikai valójában. részletezném ezeket a kihívásokat, értekezletet tartani, hogy majd 20
lyeket használhatunk majd, ha vis�- latkozatai alapján az online oktatás Férfiasan be kell vallanom, a tanu- érzékeltetendő ezeket kiragadok család költözött be mindenki dolgo-
szatérünk az igazi oktatáshoz, neve- ajánlott volt, de jeggyel történő érté- lók óriási helyzetelőnnyel indultak. egyetlen példát. A szabályok és nyi- zó-, hálószobájába, nappalijába, sőt
léshez. Ösztönöznek minket most kelés nélkül, emellett az új anyag fel- Annak ellenére, hogy rendszeres latkozatok rengetegéből kiszűrt in- volt olyan amikor a család a kocsi-
azok a ragyogó szempárok, amelye- vétele is tiltott volt. Azaz egy szóval számítógép-használó vagyok, diva- formációk alapján jegyet csak akkor ból csatlakozott be a gyűlésbe, mert
ket pillanatnyilag csak a képernyőn kifejezve: káosz. Személy szerint ne- tosabb szóval júzer, a mai fiatalokkal adhatok online tevékenységre, ha ott jobb volt a mobilinternet. Sőt a
keresztül láthatunk. kem ebben az időszakban érdemle- szemben, akik ebbe születtek bele és a gyereknek egy jegye van az adott humor sem maradhat ki ezekből
Minden rosszban van valami jó. gesen csak a tizenkettedik osztállyal hamarabb boldogultak a számító- tantárgyból a második félévben. Fel- az időkből, a vezetőtanácsi ülés vé-
Vegyük észre ebben is a legjobbat! és a saját osztályommal sikerült ha- géppel, annak a billentyűzetén klim- merül a kérdés, honnan tudom meg gén mindig a jegyzőkönyv aláírása
P. J. M. ladnom. Az előbbinél az okot abban pírozva vagy az egeret használva, a jegyek számát? Benne van a nap- az utolsó momentum, most online
* látom, hogy a biológia számukra mint ahogy írni-olvasni, esetenként lóban, jöhetne a válasz. De a napló formában pedig viccesen, visszatér-
Az online oktatást, mint módszert érettségi vizsgatantárgy, míg a saját beszélni tudtak volna, szóval velük az iskolában van, ahová elméletileg ve a gyökerekhez, online módban
személy szerint ez év márciusáig jó, osztályomnál az „újra láthatjuk egy- szemben még így is csak lúzer. Sok én nem mehetek be. Megkérdezhe- kézírásképtelenül a mutatóujjunkat
de időigényes kiegészítő módszer- mást még ha online is” vágya szerin- esetben, mikor a saját gyerekeimtől tem online a gyereket, de nem biz- emeltük a kamerához, megmutatva
nek tartottam az oktatásban. Kiegé-
szítő eljárásnak, hiszen senki sem
tem erősebb volt, mint a „jaj, de jó,
hogy tanulhatunk” elnevezésű.
technikai segítséget kértem és kap-
tam, olyan pillantásokat vetettek
tos, hogy minden jegye be van írva
az ellenőrzőjébe, vagy urambocsá
neki az ujjlenyomatunkat
aláírás gyanánt. 3
Nem hagyja magára a rászorulókat a székelyhídi helyhatóság

RÉGIÓ
Talán a szociális osztályra rótta a legtöbb megszűnt, bezárt a munkahelye, így egész Nyilvántartásba vették a 65 évnél idősebb biztosítják, hogy a legveszélyeztetettebb
pluszterhet a polgármesteri hivatalon belül a családok megélhetése került veszélybe. Ilyen- személyeket, és akik ezek közül igénylik, nyugdíjas korúak ne kaphassák el a vírust
koronavírus-járvány megjelenése. A rendkí- kor a bajbajutottak elsősorban a városi szo- azoknak segítenek a bevásárlásban. Ed- az utcán járva.
vüli állapot bevezetésével nagyon sok olyan ciális osztálytól kérnek és várnak segítséget. dig másfél hónap alatt 69 idős személynek Eddig 70 rászoruló családnak biztosítot-
család is jövedelem nélkül maradt, ahol a A hivatal eddig derekasan helytállt a szigo- szervezték meg, hogy önkéntesek bevá- tak nem élelmiszer jellegű segélycsomagot.
családfenntartók akár itthoni, akár külföldi rított korlátozó intézkedések bevezetése óta, sároljanak nekik élelmiszert, gyógyszert, Ezekben elsősorban tisztító- és fertőtlenítő-
alkalmi munkából, illetve napszámból ol- korábbi feladataikat sem hanyagolva, az itt alapvető szükségleti cikkeket és azokat biz- szerek voltak. Sajnos élelmiszersegéllyel már
dották meg családjuk ellátását. De olyanok
is vannak, akiknek egyik napról a másikra
dolgozók mindent megtesznek, hogy enyhít-
senek a rászoruló lakosság nehézségein.
tonságos körülmények között hazajuttas-
sák a segítség nélkül élő időseknek. Ezzel
sokkal több nélkülöző családot kel-
lett ellátni. 2
2 2020.
április–május

Nem hagyja magára a rászorulókat a székelyhídi helyhatóság


1 Többek között több mint 300, nehéz
helyzetben lévő család kapott lisztet se-
di és a hozzá tartozó falvak élelmiszerüzleteibe, de
lehetett formanyomtatványt igényelni a helyható-
Mi mindennel foglalkozik a szociális osztály?

I Ó
gélycsomagban. Ezt a hivatal felkérésére helyi gaz- ság portáján is. A polgármesteri hivatal szociális osztályának munkája járványmentes időben is

G
dák és vállalkozók adták össze búzaadományként. Szintén a polgármesteri hivatal vette át és osz- felelősségteljes, összetett és fárasztó. Éves szinten körülbelül ezer családnak (a

É
Ezt a gabonát a Sandy Impex őrölte meg és cso- totta ki a helyi háziorvosoknak azokat a segély- környékbeli lakosság több mint hatoda) állítanak össze szociális dossziét, nyújta-

R
magolta be 10 kg-os csomagokba teljesen ingyen. csomagokat, melyek az anyaországból érkeztek az nak támogatást, segítséget. Foglalkoznak a segélyek, illetve támogatások kérelme-
Köszönjük a gazdák, a vállalkozók és a malomipa- egészségügyi dolgozók számára. Ezek a csomagok zésével, a fogyatékkal, illetve a mélyszegénységben élők számára. Intézik az árva
ri cég segítségét! védőfelszerelést, tisztító- és fertőtlenítőszereket és elhagyott gyermekek elhelyezését. Közbelépnek a veszélyeztetett kiskorúak
Szintén a szociális osztály vállát nyomja annak tartalmaztak, amelyek bizony sokkal nagyobb biztonsága és biztonságos elhelyezése érdekében. Intézkednek a nem anyaköny-
a 21 családnak az élelmiszerrel való ellátása, akik mennyiségben fogynak a járvány kezdete óta és vezett gyermekek utólagos bejegyzése érdekében. Elkészítik az ügyintézéshez
külföldről jöttek haza és emiatt otthoni elkülöní- egy részük bizony folyamatosan hiánycikknek szükséges különböző szociális ankétokat. Összeállítják a fűtési támogatáshoz és a
tésbe kerültek. számít a kereskedelemben. temetkezési gyorssegélyekhez szükséges dokumentációkat. Intézik az önmagukat
A székelyhídi polgármesteri hivatal önként fel- Béres Csaba polgármester Facebook-oldalán, ellátni nem tudó családtagokat gondozók járulékát. Koordinálják és ellenőrzik a
vállalta a kijárási tilalom kezdetekor, hogy ami- illetve a falvak közösségi médiás oldalain folya- szociális gondozók tevékenységét, elkészítik a fizetési dokumentációt. Begyűjtik
lyen mértékben csak tudja, segíti a lakosságot az matosan jelennek meg a helyzettel kapcsolatos tá- és ellenőrzik a fogyatékossággal élő személyeket ellátó asszisztensek tevékenységi
otthon elhagyásához szükséges felelősségvállalási jékoztatások, figyelmeztetések, információk, me- jelentéseit. Intézik a szociális ügyekkel kapcsolatos hivatalos levelezéseket, illetve
nyilatkozatokkal. Természetesen minden igényt lyek érintik vagy érinthetik Székelyhíd és a hozzá összeállítják és továbbítják a megyei hatóság által igényelt statisztikai adatokat.
nem lehetett kielégíteni, de több ezer nyomtat- tartozó települések lakosságát. Egyszóval, munkájuk nélkülözhetetlen. Köszönjük!
ványt juttattak el a lakosokhoz, illetve a székelyhí- TIPONUŢ TIBOR

Újabb mezőgazdasági gépeket, Szeretetcsomagok járványidőben


eszközöket helyeztek üzembe a nélkülöző lakosoknak
Átvette Székelyhíd Összefogtak Székelyhíd és a hozzátartozó
azokat a mezőgaz­ falvak civil szervezetei, hogy segíthessék
dasági gépeket és helyi közösségeik azon tagjait, akik a koro-
felszereléseket, ame- navírus okozta járványhelyzet miatt nehéz
lyek városunk és a anyagi helyzetbe kerültek. Az egyesületek és
hozzátartozó falvak alapítványok a Bihar Megyei Tanács Szoci-
zöld- és közterüle- ális és Közösségi Igazgatóságához fordultak
teinek fenntartását anyagi támogatásért, hogy lehetővé tehessék
segítik elő, illetve az az alapvető élelmiszereket és szappant tar-
ehhez kapcsolódó talmazó csomagok beszerzését és kiosztását
szolgáltatások javí- a lakosság számára. A projektekhez persze
tását és bővítését, önrészre is szükség volt, amit a szervezetek-
hozzájárulva a kör- nek kellett biztosítaniuk. A székelyhídi pol-
nyezet védelméhez gármesteri hivatal is segítséget nyújtott egy-
és egy szebb, eszté- részt a célcsoportok felmérésében, másrészt
tikusabb települési a kiosztásban. A városvezető szerint azok a
kép kialakításához. személyek részesültek tartós élelmiszereket
Az Országos Vi- tartalmazó csomagokban, akiknek anyagi
dékfejlesztési Prog- A gépek beszerzése három részletben zajlott le nehézségeik adódtak a veszélyhelyzet alatt:
ram keretében be­ egyfelől a 65 év feletti lakosok, akiknek nin-
szer­zett eszközökre vonatkozó, 232 911,01 toros sövénynyíró. Az említett gépeket csenek hozzátartozói, valamint a közösség
lej (49 997 euró) értékű támogatási szer- és kellékeiket már tavaly ősszel sikerült többi olyan tagjai is, akiknek nincs vagy ala-
ződést a Vidéki Beruházások Finanszí- használatba helyezni. csony a jövedelmük.
rozását Elősegítő Ügynökség (AFIR) és Április elején egy-egy mulcsozó (mező-
a polgármesteri hivatal írta alá. A be- gazdasági hulladék anyaggal történő ta- Támogatás a szűkölködő
szerzés három ütemben zajlott. Az első lajtakarást végző) kistraktort, földgyalut
két átvétel 2019 szeptemberében történt, (a mezőgazdasági utak rendbetételére), családoknak Csokalyon
ekkor érkezett meg a fűnyíró traktor, összecsukható utánfutót, illetve traktor- Csokalyon az akció során több mint 150
illetve két professzionális lombfúvó, öt hoz szerelhető hidraulikus árokásót is át- olyan zacskót juttattak el a rászoruló csalá-
darab motoros fűkasza, egy motoros vehettünk és üzembe helyezhettünk. doknak és személyeknek, amelyek maka-
kapálógép és tartozékai, illetve egy mo- A. N. rónit, lisztet, kukoricadarát, rizset, olajat és
szappant tartalmaztak. A faluban a 65 éven
felüli, támogatók nélküli időseken kívül a fo-
gyatékkal élők, valamint a jövedelem nélküli Szeretetcsomagok tartós élelmiszerekből és szappanból
roma családok és egyéb hátrányos helyzetű Tegyük oda magunk az érolaszi
lakosok is csomagban részesültek. Az osztást Csu-
ka József György irányította. hátrányos helyzetű személyekért

RÉGIÓ
Közel 180 csomagot juttattak el az anyagi nehézsé-
Segítő kéz a rászoruló gekkel küzdő személyeknek és családoknak. A Pro
Érolaszi Egyesület nemcsak a faluban, hanem Szé-
személyeknek Nagykágyán kelyhídon is segített. Az osztást a lakosok hálája és
Közel 140, tartós élelmiszert és szappant tartal- köszönete övezte.
mazó csomagot osztottak szét a nélkülöző helyi
lakosoknak a Pro Nagykágya Egyesület önkénte- Segítsünk egy közös jövő érdekében
sei. A szervezők tudatában vannak, hogy az adott
Az új eszközök a környezet védelmét és egy szebb településkép kialakítását szolgálják számú csomag nem volt elegendő ahhoz, hogy
/ Támogatjuk Székelyhidat
mindenkinek segíthessenek, de ugyanakkor hálás és Hegyközszentmiklóst
feladat volt számukra segíteni a rászorulókon. Székelyhídon és a hozzátartozó Hegyközszent­
Földalapú támogatások intézése miklóson több mint háromszáz csomagot osztott
szét a Venus Kölcsönös Segítségnyújtás Alapítvány.
Támogatás az érköbölkúti
A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségen (APIA) keresztül történő földalapú tá- A faluban a helyi pedagógusok segítettek a zacs-
mogatás iránti kérelmeket 2020. május 15-től, munkaidőben lehet benyújtani a közösségnek kók eljuttatásában a célcsoportnak. Székelyhídon
székelyhídi polgármesteri hivatal illetékes irodájában. Figyelem! A koronavírus Érköbölkúton a 155 zacskónyi tartós élelmiszer- főként a 65 életévüket betöltött idős személyek, a
okozta megszorítások következtében az irodában egyszerre csak egy személy tar- rel segítették a legrászorulóbb családokat. A cso- legnehezebb anyagi helyzetben levő helyi lakosok
tózkodhat, a többiek a porta előtt kell várakozzanak a sorukra. Az irodába belépők- magok beszerzését és szétszórását a helyi Korona – beleértve a jövedelem nélküli vagy alacsony jöve-
nek kötelező az arcot és szájat eltakaró maszk és védőkesztyű viselete! Egyesület részéről Bádon Levente és Gődér Attila delemmel rendelkező roma családokat – részesül-
Kérjük, szóljanak azon ismerőseiknek is, akikhez esetleg nem jut el ez a hír. vezette, Barta Anett, Gődér Mónika, Kaszoni Beáta tek csomagban.
és Kaszonyi Antonia segítségével. ANTAL NOÉMI
2020.
április–május
3
Helyi távoktatási tapasztalatok
Szubjektív vélemények a tanügy előtt álló kihívásokról és lehetőségekről
1 Összefoglalásként, sokat
tanultunk az online okta-
mozgásos játékokat, népmeséket,
bábszínházi előadásokat.
Világhálós pszichológiai tanácsadás diákoknak
tás alatt, amit remélem kamatoztat- Használjuk a tankönyveket, a digi- A Petőfi KaranténPszi online pszichológiai tanácsadás Facebook-oldal
ni is tudunk ősztől az új tanévben, tális tankönyvek feladatait és a mun- azért jött létre, hogy ebben a helyzetben is láthatóvá, elérhetővé váljon a
de abban is reménykedek, hogy kafüzeteket is, a megoldásokat fo- székelyhídi líceum tanácsadó kabinetje, annak munkája. Mindenki szá-
nem ilyen formában, csupán a ha- tózzák és visszaküldik. A gyakorlati mára sok lemondással, egyesek számára frusztrációval jár, de minden-
gyományos fizikai síkon zajló okta- tevékenységekről, fotókat, videókat képpen megváltozott életmóddal társul ez az időszak. Egyrészt egyéni
tás kiegészítéseként. küldenek (tetszik nekik, ha szere- szakmai segítséget is kínálok, másrészt az általam tapasztalt gondokra,
CSERVID LEVENTE pelhetnek, visszanézhetik magukat problémákra fókuszálva osztok meg szaktekintélynek számító szakértők
biológia szakos tanár és egymást).Az Ér Tv által közzétett írásaiból, életmódtanácsaiból abban a reményben, hogy néhány olvasónál
tanítási órákat is átküldöm a gyere- célba érnek a szavak, tanácsok. Olyan nehézségekre is kínálok segítséget,
keknek, több téma is épp aktuális amelyek az olvasókat foglalkoztatják.
volt (köszönet érte a készítőknek). alkotnak, együtt zenélnek, dalolnak, BACSÓ ERIKA nevelési tanácsadó
Igyekszem olyan feladatokat kije- jegyzetelik a kitalált meséket és kül-
lölni, amelyeket egyedül is el tud- dik a fotókat, videókat, beszámoló- *
nak végezni, nem kell hozzá szülői kat, hatalmas lelkesedéssel. Az én osztályomba (II. D) roma
segítség, de a szülők, nagyobb test- Olyan feladatokat kapnak a gyere- gyerekek járnak. Figyelembe kell
vérek állandó, aktív részvétele és kek legtöbbször, amelyek megoldá- vegyem a gyermekek környezetét,
segítsége tapasztalható a gyerekek sakor szükség van a gyermek prob- hogy az iskola falain kívül milyen
munkájában. Véleményem szerint lémamegoldó képességére, fejlődik hatások érik őket. Az elején akad-
a gyerekeknek egyenlőre tetszik ez képzeletük, kreativitásuk, alkotó bá- tak gondok az online oktatás terén,
a tanulási forma, többnyire pozitív torságuk, kitartásuk. Egy adott fel- mert ki kellett derítenem, kinek
* visszajelzéseket kapok, de olyan di- adat elvégzése közben megvalósul van legalább Facebook Messengere,
Az utolsó tanítási napon megbeszél- ákok is vannak, akik nem mindig a tantárgyak közti összefonódás, mivel a megadott telefonszámok is
tük a II–III. osztályos gyerekekkel, aktívak, visszajelzést nem küldenek. építenek legó­ele­mekkel egy adott alig működnek. De egy okostelefon
hogy nem vakációra megyünk, ez NAGY MELÁNIA szempont szerint, közben történe- minden családban található, megol-
egy szokatlan helyzet lesz, aminek tanítónő (Székelyhíd, Érolaszi) tet találnak ki, amelyet le is rajzol- dottuk, hogy a gyerek ezt használ- a másikra bele kellett rázódnunk
még nem lehet tudni a folytatá- * nak, végül matematikai művelete- hassa. A következő probléma egyes egy teljesen új rendszerbe. Úgy
sát. Kis létszámú összevont osztá- Kolléganőmmel Ádám Ágnessel, fo- ket is írnak az alkotott építményről. szülők analfabetizmusa volt, mert gondolom, hogy a személyes je-
lyokról lévén szó, eddig egy közös lyamatos kapcsolatban vagyunk az A gyermekek büszkén mutatják sajnos még vannak olyan szülők, lenlétet semmi nem pótolja, de
Facebook-csoportunk volt iskola- I. C (step by step) osztály 20 tanuló- meg alkotásaikat az osztálytársak- akik nem vagy kevéssé tudnak írni mindent megteszek, azért hogy a
szinten. Minden szülőt személyesen jával, Mackóvár kis lakóival. nak, s nagyon boldogok, amikor és olvasni. A gyerekek teljesen ma- negyedikeseim ne maradjanak le
felhívtam telefonon és megbeszél- A távoktatást az osztály Facebook érkeznek a gratulációk, vagy a dicsé- gukra vannak utalva. nagyon a tananyaggal.
tük, hogy készítek egy zárt csopor- Messenger-csoportjában és Zoom retek egymástól és tőlünk. Ezért a feladatok összeállításánál Egy zárt Facebook-csoport se-
tot, amelyen keresztül tartjuk majd a Video Meeting alkalmazás segítsé- Mackóvár lakói varázslatos szi- figyelembe kellett vegyem azt, hogy gítségével tartom a kapcsolatot az
kapcsolatot. Nagyrészt a szülők csat- gével valósítjuk meg. Elsődleges cé- várványokat alkottak a háztartás- a gyerek az utasítás elolvasásával osztályommal. Azok közé a szeren-
lakoztak a csoporthoz, de vannak lunk az eddig elsajátított ismeretek ban lévő tárgyakból, mesét írtak, önállóan tudja megoldani a számára csések közé tartozom, akiknek az
olyan családok, ahol mindkét szülő megőrzése, elsajátítása, a gyermekek Tavasztündért festettek, mandalá- kijelölt gyakorlatokat. osztályában olyan gyerekek vannak,
és a gyerek is bekapcsolódott.. Így tudásanyagának bővítése, a rendel- kat terveztek és készítettek termé- akiknek van internetkapcsolatuk.
a 11 tanulóból 8-at tudtam elérni, a kezésünkre álló lehetőségek kiak- szetes anyagokból, plakátot rajzol- Készítettem egy órarendet, és ez
többieknek nincs eszköze és inter- názásával, valamint az osztály- és a tak-írtak a Covid-19 vírus elleni alapján állítom össze minden nap-
net-hozzáférése. Közülük egy tanuló szülői közösség erősítése és az, hogy védekezésről. ra a tanulni valót. Próbálom úgy
igényelné a tanulást, vele heti egy-két kis tanítványaink érezzék a gondos- Az Iskola másképp hetében online összeállítani a tananyagot, hogy ne
alkalommal telefonon egyeztetünk, kodásunkat, figyelmünket, szerete- Ki mit tud?-vetélkedőt szerveztünk, legyen megterhelő a gyermekeknek
tanácsokat adok hogy mit olvasson, tünket a távolból is. amelyen balett, akrobatika, népdal- és a szülő is tudjon segíteni, szük-
rajzoljon, ismételjen, gyakoroljon. Tanítványaink folyamatosan gya- éneklés, versmondás és találóskér- ség esetén.
A feladatokat minden reggel 9 óra korolnak az otthon, náluk lévő tan- dés-párbaj is helyet kapott. Nagy segítségünkre vannak a di-
után teszem közzé, az aznapi órarend könyvekből, munkafüzetekből, a Ku- Odafigyeltünk a jelenlegi helyzet- gitális tankönyvek, hiszen ebben az
szerint, ezekről estig általában kapok kucska és Szivárvány gyermeklapok- ben igen jelentős érzékenyítésre is időszakban még nagyobb probléma,

DIÁKSAR
is visszajelzést. Alapos előkészítést ból. A megoldott feladatokról fotókat – az orvosok, ápolók, mentőtisztek hogy a gyermek otthon nem hall
igényel a feladatok kiválogatása, ös�- küldenek nekünk. Megosztjuk az Ér iránt. Fotókkal és rövidke monda- Csak akkor fog működni ez az román szót. A digitális tankönyvek
szeállítása két osztályra. Az aktuális Hangja Médiacsoport által készí- tokkal mutatták be, hogyan tudnak egész, ha mindnyájan akarjuk. A segítségével többször is meghallgat-
témához illő oktatási tartalmakat tett oktató kisfilmeket, amelyekkel a segíteni otthon a családban. mostani helyzet extra konstruktivi- hatja a meséket, verseket.
küldök a gyerekeknek, interaktív fel- nagyváradi Szacsvay Imre Általános A húsvéti hétvégén óriás hímes to- tást és különleges rugalmasságot kö- Minden tiszteletem azoké a kol-

OK
adatokat LearningApps, Wordwall, Iskola kiváló pedagógusai óriási se- jást terveztek a tanulóink úgy, hogy vetel mindenkitől. Ez az a pillanat, légáké, akik felvállalták, hogy részt
Sutori, Okosdoboz al­kalmazásokkal. gítséget adnak mindannyiunknak. figyelniük kellett a díszítő elemek amikor a leginkább van szükségünk vesznek a Távoktatás Bihar megyé-
Ezeket nagyon szere­tik, szülők jelez- Tanítói munkámban állandóan szimmetrikus elhelyezésére szín és a kölcsönös bizalomra és hogy kö- ben elnevezésű projektben. Az ál-
ték, hogy ők is játsszák. YouTube-ról keresem az utat a játékos pedagó- forma szerint is, a felhasznált ele- zös dologként kezeljük a tanulást. taluk készített videók mindenkinek
csatolok oktatóvideókat, énekeket, gia felé. Nehéz beépíteni a játékos meket leltározták, megszámolták, Nehéz így eredményes munkát nagy segítséget jelentenek.
tanulást a mai iskolai rendszerbe. A összeadták. Csak otthon található végezni, tanítónak és diáknak egy- Nagy munka ez gyereknek, szülő-
jelenlegi helyzetet szeretnénk a játé- alapanyagokból alkothatnak. aránt, de nem megoldhatatlan. Min- nek, pedagógusnak egyaránt. Örü-
kos tanulás, a játszva tanulás alkal- A távoktatás új, izgalmas kihívás den lehetőséget meg kell ragadjunk, lök, hogy a szülők pozitívan állnak
mazásával megoldani. mindannyiunk számára, de nagyon hogy a gyerekek ne szakadjanak el hozzá és amiben csak tudnak segíte-
Minden napra jut olyan feladat, hiányzik az „igazi” iskola, ahol kis az iskolától és a tanulástól. nek gyermekeiknek.
amely kreativitást és játéktevékeny- tanítványaink kezét megfoghatjuk, BIHARI VIOLA Valamennyien alig várjuk, hogy is-
séget igényel. Így az otthon töltött segíthetünk a betűk alakításában, tanítónő (Székelyhíd) mét a megszokott környezetünkben
napok hasznosan, de ugyanakkor ahol az ölelés nem virtuális, hanem * folytathassuk a munkát. A gyerekek
felszabadult játékkal is telnek. A ta- minden természetes, szívből jövő Amikor március 10-én haza- is rájöttek arra, hogy ők bizony sze-
nulásba, a feladatok megoldásába és igaz. jöttünk az iskolából, senki nem retnek iskolába járni.
segítőkészen kapcsolódtak be a OLÁH KATALIN MELINDA gondolta, hogy ilyen sokáig nem PÜSÖK JULIANNA
szülők, a családok. Sokszor együtt tanítónő (Székelyhíd) megyünk vissza. Egyik pillanatról tanítónő (Székelyhíd)

Segítse adója 2%-ával az Ér hangját! vagy hogy az online Ér Tv, és ezáltal az Erdélyi Magyar Tele- mélyes adataikkal kitöltve, majd aláírva kell eljuttatni június
Kedves Olvasóink! A 2019-es évi jövedelemadójuk szabadon vízió is, mozgóképben tudassa például a Székelyhídról elszár- 30-ig a körzeti adóhivatalba, akár személyesen, akár általunk.
utalható két százalékával segíthetik az Ér Hangja Egyesület mazottakkal, mi is történik kis városunkban és környékén. Az További információért hívják a 0755-481491-es telefonszá-
munkáját! Segíthetnek abban, hogy havilapunk írásban örö- adóhatóság (ANAF) vagy az Ér Hangja Egyesület honlapjáról mot, keressenek minket a Facebookon Ér Hangja Média-
kíthesse meg településünk történéseit, hogy online rádiónk is letölthető 230-as formanyomtatványt kérésre Önöknek is csoport néven, vagy írjanak az erhangja1@gmail.com e-mail
minden hétköznap reggel friss hírekkel várja a lakosokat, közvetítjük (személyesen, e-mailben). A nyomtatványt sze- címre. Köszönjük!
4 2020.
április–május

Székelyhíd az 1848–1849-es forradalom


és szabadságharc küzdelmeiben (2.)
Az előző számunkban elkezdett összeállítás befejező részében részle-
teket közlünk Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája (kiad-
ta az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003) című művéből.

(folytatás előző lapszámunkból) csolatát, a császári Constitutiót.


Figyelték a lakosok minden meg-
Az előbbiek arra világítanak rá, nyilvánulását, a császári biztosok
hogy a sok helyen fellángolt nem- megfélemlítették az embereket.
zetiségi ellentétek, sőt a kímélet- Ami Világos után következett, az
len összeütközésekkel szemben már a legszégyenteljesebb esemé-
a forradalom és szabadságharc nyek sorozata volt. Az árulás, be-
még haldoklásának pillanatában súgás, kiszolgáltatás, bosszúállás,
is egyesítette az együtt élő nem- a „pártütők” példás megbüntetése
zeti sajátosságokkal rendelkező, a magyar ellenforradalmi összees- Zichy Ferenc gróf, Debrecen központja (kőnyomat a XIX. század közepéről)
a haza és a szabadságharc meg- küvés és terror eszköztárát alkot- Bihar vármegye főispánja
mentésére áhítozó érmelléki em- ta. A reakciós erők szövetségének bágyi örökös tisztelettel maradtunk figyelmet: az érmihályfalvi Bernáth,
bereket. Az összeírásokba foglalt irányítói a Zichyek, köztük volt a szabadságának védelmét, hanem excelenciádnak. Diószegen, augusz- az érköbölkúti Bónis, a csokalyi
népfelkelők elindulására már nem diószegi uradalombirtokosa, Zichy alig bukott el a szabadságharc, siet- tus 20-án 1849, alázatos szolgái fő- Csengeri, Fényes és Horváth, az
kerülhetett sor. Ferenc, Bihar vármegye főispánja tek hódolatukat és hűségüket bizo- bíró Kiss István s.k. Obrainski Félix, érsemjéni-érkeserűi Dobozy, a szé-
Augusztus első napjaiban Deb- is. A Zichyek a szabadságharc leve- nyítani a császári-királyi udvarhoz. Lukács Mihály lelkipásztorok, Len- kelyhídi Miskolczy és Garán csalá-
recen környékén összeroppant a résében az intervenciós orosz sere- Már 1849. augusztus 20-án Zichy gyel Antal lelkész, Balász Constantin dokra és más személyekre állították
honvédsereg. Az egész fronton gekkel kollaboráltak, ajánlásukkal Ferenc királyi helytartó, császári- lelkész, Pop Zakariás lelkész, Kirtsi rá a megfigyelőket.
visszavonulás kezdődött, a bal szereztek különösen nagy befolyást királyi gróf főbiztoshoz küldött alá- József az egész közönség nevében 1849 őszén az Érmelléken is be-
zatos feliratot (korabeli helyesírással Balogh Bálint város jegyzője által és szállásolták a zsandárokat. A reak-
– szerk. megj.): „Letüntek a napok, s érzése szerint.” ció diadalmaskodott. A talpnyalók
eljátszotta szinte másfél év alatt gyá- dicshimnuszokat zengtek az új
szos szerepét egy szerencsétlen gon- hatalom, a felséges uralkodóház
dolkozású felekezet, ki részint dics iránt. Vegyes érzelmekkel, szé-
részint bosszú volt egy virágzó kor fe- gyenkezve olvassuk Lengyel Antal
libe oly terhes fellegeket terite, mely- bihardiószegi lelkész 1849. decem-
nek zivatarai sok szegény anyák szive ber 28-án keltezett levelét Pozsony-
legdrágább kincseit... felemészték..., ba. Íme, a levélből, melyet Zichy Fe-
hány lett méltatlanul a csúfos halál renc gróf, császári belső titkos taná-
martaléka. Még a királyi trón is szin- csos és helytartó biztoshoz írt (ko-
te a törésig rázattatván meg, ezen rabeli helyesírással – szerk. megj.):
felül mit a nemzet évezred alatt a leg- „Nagy méltóságos Gróf Kegyelmes
nagyobb gonddal mint szent ereklyét Uram! Hála az Mindenhatónak,
őriztetett, a királyi díszítmények egy hogy ismét felderült felettünk a ko-
egyén által bitangoltatttak... A  fel- moly ég és sok viszontagságok után
séges uralkodóház méltatlan gyalá- ismét alázatos tiszteletünket tehet-
zattal illettetett, melyet mi gyakran Ferenc József osztrák császár jük... oly viszontagságok között majd
fájdalommal olvastunk... és most (1867-től magyar király) esztendő és öt hónapokat töltöttünk,

Ó
midőn a sors e szerencsétlen hon hogy mint untalan lebegett a halál

O Z
szenvedéseit megelégeli örömmel és Közvetlenül a szabadságharc leve- árnyéka felettünk... kik az báránybőr

A P
Bihar vármegye északi része és az Érmellék vidéke korabeli térképen jobbágyi tisztelettel és engedelmes- rése után a besúgók és titkosrend- alatt valóságos ellenségünk lest vetet-

ÁT L
séggel hódolunk ő császári királyi őrök segítségével részletes jegyzéket tek és vigyázták minden lépésünket...
szárnyon Vámospércs, Nagyléta, a császári udvarnál. Zichy Ferenc felsége Ferenc Józsefnek és az általa készítettek azokról a személyekről, De meghallgatta Mindenható min-
Pocsaj, Bihar irányába. A sereg gróf lett a második legfontosabb kegyelmesen kinevezett magas kor- akik valamilyen formában a forra- dennapi alázatos könyörgésünket
egy része Székelyhíd, Diószeg, magyar császári és királyi tanácsos mányzó őmagasságoknak... Adjon a dalom és szabadságharc ügyét szol- amidőn támasztott oly kegyes férfiút
Biharfélegyháza érintésével ér- és helytartóbiztos Pozsonyban, aki jó ég őfelségének erőt és áldást, hogy gálták. „A pártütés szervezői, élesz- ki korunk és nemzetünk sorsát szivén
kezett Váradra, de a túlerőben az ellenforradalmi leszámolásban és kiket a szerencsétlen kor földönfu- tői, vagy abban résztvevők jegyzéke” hordozván bátran fellépett... megsza-
lévő orosz seregekkel szemben az az új polgári közigazgatás bevezeté- tókká tett, legatyáskodóbb szeretete 123 forradalmár, „rebellis” mellett badította honunkat a végveszélytől és
összegyűlt honvédsereg nem is sében központi irányító szerepet által vagyonukat visszaszerezhessék, 17 áruló papot is felsorol. Valószínű, áldott békességgel megajándékozva,
gondolhatott Várad megvédésére. töltött be. A legszomorúbb, hogy a adjon a gondviselés őfelségének a hogy nem csak ez, más hasonló jegy- mely jótettéért áldott legyen N. Neve
Augusztus 7–9. között Rüdiger tá- forradalom és szabadságharc idején sok zivatar után csendes és boldog zék is volt az ellenforradalmi terror mindörökké… nagyon örvendek ke-
bornok hadteste elérte és elfoglalta Bihardiószeg polgárságától bizal- országlást... mely legalázatosabb bosszúállására. Az Érmelléken ki- gyelmes uram, hogy... excelenciádat
Váradot, amelyet rövidesen egész mat kapott elöljárósági választmány hódolatunkat midőn excelenciád lá- tűnt forradalmárok és szabadság- a Mindenható megőrizte és ezen
Bihar megye megszállása követett. nemcsak aláásta a haza és a nemzet baihoz letennénk, a legmélyebb s job- harcosok családjára irányították a újév napját friss egészségben elérni
A Nyírség és az Érmellék vidékét megengedte, tartsa és éltesse annak
alig hagyták el az oroszok, augusz- minden napjaiba óráiba boldogul...
tus közepén már az osztrák csapa- így boldog és szerencsés legyen ezen
tok és a hatóság emberei jelentek újév excelenciádra nézve, melyér
meg, akik hozzákezdtek az új ha- esedezni Istennek meg nem szünök
talom kiépítéséhez. Begyűjtötték míg Isten kedvez életemnek... ta-
a fegyvereket, a községházakban pasztalt atyai szeretetében magamat
kifüggesztették Haynau paran- ajánlván csókolván kezeit az legmé-
lyebb tiszteletem mellett maradok
exczelencziádnak. Diószeg 28 dec.
1849 legkisebb szolgája Lengyel An-
tal diószegi lelkész és esperes.”
Letűnt egy korszak. Véget ért a
magyar nemzet nagyságának és
hősiességének páratlan tündök-
lése, amely 150 év távlatából sem
halványult el. Ragyogása ezentúl is
utat kell mutasson a jövőbe.

A dokumentumot kísérő korabeli


illusztrációk tekintetében Kormá­
nyos László történelem szakos ta-
Fjodor Vasziljevics Rüdiger nár segített, akinek ez úton is kö-
szönjük a közreműködését.
orosz tábornok Nemzetőri egyenruhák és alakulatok az 1848–1849-es szabadságharc korából (egykorú illusztráció)
2020.
április–május
5
Megalakult a székelyhídi Továbbjutottak
az „ökomuskétások”
önkéntes polgárőrség
Polgárőrök vigyázzák Székelyhíd és a hozzá tartozó települé- állapodtak meg, ők foganatosíthatnak intézkedéseket. Az ön-
sek éjszakáit április eleje óta. A város és a hozzátartozó öt te- kéntesekből álló csapat a sürgősségi helyzetre való tekintettel
lepülés (Csokaly, Érköbölkút, Érolaszi, Hegyközszentmiklós verbuválódott Béres Csaba polgármester kezdeményezésére,
és Nagykágya) lakosai közül eddig majd kétszázan gondolták vezetésüket és koordinálásukat Hegyessy Zsolt városmene-
azt, hogy felvállalják az éjszakai járőrözést annak érdekében, dzser és Nagy Botond sportmenedzser vállalta.
hogy megelőzzék az esetleges szabálysértéseket, bűneseteket Önkéntességről lévén szó, a szervezők továbbra is várják
(ilyen esetek előfordulnak Bihar megye más részein). A lét- olyan lelkes személyek jelentkezését, akik szabadidejükből szí-
rejött társadalmi civil szervezet célja tehát a közrend és köz- vesen áldoznak, ingyenesen, állampolgári felelősségvállalásból,
biztonság fenntartásának segítése. A polgárőrök tevékeny- térítésmentesen tudnak csatlakozni a mozgalomhoz: Ezáltal
ségük ellátása során hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, könnyítenek polgártársaik életén a sokakat megviselő járvány-
kényszerítő eszközt nem alkalmazhatnak, viszont ha bár- ügyi helyzetben, és növelik a települések közbiztonságát.
milyen rendellenességet vélnek felfedezni, értesítik a helyi Aki csatlakozni szeretne az önkéntes gárdához, jelentkez-
rendvédelmi szerveket, akikkel szoros együttműködésben zen Hegyessy Zsoltnál (0745-088240) vagy Nagy Botondnál
(0742-908047). A jelentkezés után megtörténik az önkéntes
polgárőrök beosztása. A munka rendészeti-szakmai részét tel- Eddig töretlen sikerrel menetelnek előre a petőfis diákok
jes mértékben a helyi rendőrség látja el, így az éjjeli szolgálat
előtt, este 9 órakor első ízben önkormányzati, majd rendőrsé- Gratulálunk a Zöld okos ökoverseny regionális középdön-
gi eligazítás történik. A szolgálat este 10 órától reggel 5 óráig tőjébe jutott, Három muskétás nevű csapatnak (Kovács Má-
biztosítja a lakosság nyugodt álmát. Székelyhídon minden éjjel tyás, Rácz Dávid Ottó, Rákosi Jenő Ferencz), illetve felké-
négy autóval járőröznek a civilek, akik körzetekre osztják fel szítő tanáruknak, Cservid Leventének. A várhatóan ősszel
a várost egymás között. Hatáskörük abban áll, hogy a gyanús megrendezendő következő fordulóban a Három muskétás a
személyeket és eseményeket közvetlenül a helyi rendőrségnek három magyarországi térség, illetve a határon túli régió még
jelentik, akik azonnal kiszállnak a helyszínre. versenyben levő 34 csapatával fog megmérettetni.
A kezdeményezés jól működik, az önkéntes őrök párokba Gratulálunk a Székelyhíd team csapatnak is (Árus Hunor,
szerveződve egész éjjel járják a települések utcáit. Az eltelt Hegyessy Zsombor és Kiss Nándor), hiszen ők is nagyon
több mint egy hónapban a polgárőrök szolgálati ideje szeren- szép pontszámot értek el, csak egy hajszálon múlt, hogy ők
A tagok közösségük érdekében, önkéntesen és térítésmentesen csére többnyire eseménytelen volt. nem jutottak tovább a következő körbe.
áldoznak szabadidejükből járőrözésre R. J. CS. ÉR HANGJA

Take a Book, azaz vigyél el egy (gyerek)könyvet


Már tizenévesen az volt az álmom, ráztatnak engem, hiszen amikor a Aszalós Evelin magabiztosabb, szociálisabb és op-
hogy egyszer lesz egy könyvesbol- gyerekek apró kezeikkel forgatják timistább felnőtt válhat belőlük. Az
tom, persze akkor még csak gye- és csillogó szemmel érdeklődnek az Közgazdász, Érolasziban él férjével és másfél éves kislányukkal. A Pe- olvasó szülő számára is tartogatnak
rekfejjel gondolkodva ezen, de, iránt, hogy vajon mi bukkan elő a tőfi Sándor Elméleti Líceumban érettségizett, majd 2015-ben bank és gyakorlati hasznot: egy-egy törté-
ahogy teltek az évek rájöttem, hogy fülecske mögül, valami hihetetlen, pénzügy szakon diplomázott a Partiumi Keresztény Egyetemen, Nagy- net segítség lehet bizonyos gyerek-
ez valóban érdekel engem, tény- milyen csodálattal tudnak tekinteni váradon. 2016 és 2019 között férjével Németországban élt és dolgozott. kori problémák kezelésében, példá-
leg szeretném, ha megvalósulna. a könyvecskére. Hazatérve régi álma látszik megvalósulni a Take a Book online könyves- ul félelmek leküzdése. A mesék fej-
Akkor még Paulo Coelho, Gabriel Próbálok olyan könyveket árusíta- bolt által, ahol főként gyerekkönyveket kezdett el forgalmazni, de a vá- lesztik a koncentrációs képességet,
García Márquez, Mikszáth Kálmán ni, amelyeket én is szívesen tartanék lasztékban szerepelnek nevelésről szóló könyvek és receptes könyvek is. a mondókák megtanulása pedig a
könyvei ejtettek rabul, míg mára a a kezemben és nyugodt szívvel ad- A jövőben tervezi a bővítést angol és román nyelvű könyvek forgalma- memorizálás képességét.
legfontosabb szerepet életemben nám gyermekem és családom tagjai zása, fa- és társasjátékok árusítása, webshop vagy, akár fizikai bolt létre- A mesék olyan eseményeket is be-
kislányom kapta. Így már a váran- kezébe. Azonban több tényezőt is hozatala által is. A jelenleg is tartó bizonytalan helyzetre való tekintettel mutatnak, amelyekkel a gyerekek
dósság előtt is ezekre a témákra figyelembe kell vennem, egyik ilyen csak lassú léptekben haladnak a dolgok. is találkozhatnak életük során, így
koncentráltam, amilyen témájú a megfizethetőség, ezért igyekszem, segítik őket a problémák megoldá-
könyveket most forgalmazok. Ilyen minden pénztárcának megfelelő, dálatos illusztrációk. Jó érzés látni úgy az olvasott mesékben, történe- sában, a konfliktusok kezelésében.
a gyermeknevelés, várandósság változatos, hasznos könyveket be- a fejlődést, amit egyetlen könyvből tekben is megjelenik a jó és a rossz, Olvassunk minden nap mesét,
időszaka, anyaság, szoptatás, hozzá- szerezni. magába képes szívni a gyermek. hallgatva mindezeket a gyerekek mondókát, verset gyermekeinknek!
táplálás, gyermekpszichológia, ver- Szeretek olvasni, ha időm enged- A meseolvasás gyermekeink éle- megtanulják, hogy melyik a köve- ASZALÓS EVELIN
seskönyvek, mondókás könyvek, né, naphosszat tudnék olvasva ücsö- tében fontos szerepet kell, hogy tendő példa.
lapozók, leporellók, s nem beszélve rögni. De szerintem van még ennél betöltsön, nem csak amiatt, mert A mesélés és mondókázás az
a csodálatos mesekönyvekről. A is sokkal jobb időtöltés, amikor minőségi időtöltést jelent számuk- egyik legfontosabb értelem- és ér- Az online könyvesbolt a követ-
klasszikusoktól megkezdve egészen gyermekednek olvasol fel: lefekvés ra és az olvasó számára is, hanem, zelemfejlesztő eszköz, amelyet ér- kező címen érhető el:
napjaink kortárs mesekönyveiig. A előtt kér egy mesét, majd még egyet mert megnyugszanak, akár agres�- demes minél hamarabb alkalmaz- https://www.facebook.com/
kicsiknek szóló leporellók, lapozók, és egy harmadikat is, mivel elkáp- szivitásukat is levezetik a mesehall- ni. A mesék segítik a kicsiket az Take-a-Book-105285474238881
füles, ablakos könyvek külön elkáp- ráztatja őket a mesék világa, s a cso- gatás által. Akár csak a való életben, életre való felkészülésben, általuk

Az online könyvesbolt főként gyerekkönyvek forgalmazásával indult, de mára nevelésről szóló és receptes könyvek is szerepelnek a választékban
6 2020.
április–május

Sziasztok
Pajtikák!
Szépen süt a nap, csicseregnek mamáját, keresztanyukáját. Ne-
a madarak, tele a rét virágokkal. kem is elküldtétek azokat a ked-
Ilyenkor a legjobb a szabadban ját- ves szavakat, verseket, rajzokat és
szani. Igyekezzetek jól beosztani képeslapokat, amivel megleptétek
az időtöket, hogy a napi tanulni- anyukátokat. Zelk Zoltán versével
való mellett, maradjon elég időtök köszöntök én is minden anyukát.
kint játszani is. Kérlek rajzoljátok le vagy írjatok
Biztos vagyok benne, hogy má- nekem arról, hogy milyen játéko-
jus első vasárnapján mindenki kat szoktatok játszani! Szeretettel,
felköszöntötte az anyukáját, nagy- KÓPÉ
MARCZIN ROLAND (előkészítő B osztály)

SZEGECS VIVIEN (előkészítő B osztály)

Reggel óta...
MOLNÁR FRUZSINA
(előkészítő B osztály)
ZELK ZOLTÁN
Reggel óta tanakodtam,
Mit mondhatnék teneked.
Olyan szépet gondoltam ki,
Elmondani nem lehet!

Nem leltem rá szavakat,


Anyák napján még verset sem tanultam!
Kutya ugat, Minden amit elmondhatnék,
Madár dalol, itt van egy szál virágban!
Anyák napján
Minden ragyog.
Édesanyám!
Anyák napján legyen virág Köszönöm, hogy vagy nekem.
Mind a két kezembe, Köszönöm, hogy védesz engem.
Köszönöm, hogy olyan sokat Ne felejtsd el, hogyha öreg leszel,
Fáradoztál értem. az én főztöm fogod enni. Köszö- SZABÓ VIKTÓRIA (I. C osztály)
SZALAI TÍMEA KRISZTINA (IV. B o.) nöm azokat a perceket, amiben

BERECZKI ZSELYKE (I. C osztály)


együtt vagyunk. Örülök, hogy
te vagy az anyukám, a legjobb
anya! SZERETLEK! Boldog
anyák napját!
KÓPIS DOROTTYA (I. C osztály) PAPP REGINA KINCSŐ
(IV. B osztály)
Én drága anyukám
Köszönöm, hogy vigyázol énrám.
Kezem a kezedet el nem engedi.
Jóban rosszban utamat tereli.
Bocsásd meg, ha néha rossz is vagyok.
DE én örökre a te kislányod maradok.
MAGYARI KRISZTINA (III. B o.) NICA ISTVÁN CSONGOR (IV. B osztály)
HENDRE CSENGE (előkészítő B o.)

Az én anyukám
BOGLÁRKA (I. C osztály)

Az én anyukám, amikor sírok, átölel,


ha szomorú vagyok, megvigasztal.
HEGYESSY ZSÓFIA

A  gyerekeit szereti a legjobban az


FODOR SÁNDOR MÁTÉ (I. C o.) egész világon . Boldog anyák napját!
MOLNÁR TÍMEA (IV. B osztály)
BACZONI MÁTYÁS (előkészítő B osztály)
NAGY ZSOLT (előkészítő B osztály)

SZABÓ LILI (II. osztály)

BÉRES ABIGÉL (I. C osztály)


2020.
április–május
7
Vétkes főnagysága
Minden másképp alakulhatott volna, ha zsúfoltan duzzadtak a feleslegtől. Hacsek – nyogva zokogni volt képes kizökkent idegál- Valahonnan, egy szomorú szemfüles indít-
egy vérszemet kapott takarítónő, nem adja de szép páros voltak a kabaréban, egészen lapotában – revolvert használt volna, de tatására, vijjogón – villogók nélkül – kiér-
ki idő előtt a „kotrás kifelé” parancsot. Igaz, mások, mint ők –, sokbeszédű, túl maga- mit tehetett. Ebből a szempontból olyan kezett a rendőrség, megnézték Hacseket, és
ő csupán egy látszat fazonírozást tervezett. biztos, és minden ellenvéleményt, logikai volt, mint a marokba szorított, répát maj- egy egész testi lepedőbevonattal elsősegé-
Mintegy öt teljes percben a csikkeket és láncolatok ménkű nagy feleslegességével szoló aranyhörcsög, aki sokkal szívesebben lyezték.
üvegszilánkokat szerette volna elsimítani, cáfolt meg. Csak neki lehetett igaza, evett volna piranhával kevert politikus salá- – Csellózz egyet a mentőknek – rúgta
seprűjével párat lendítve járhatóbbá tenni de  mosolyogva, lányok kedvence szépfiú tát. Lenyúlt, miközben – az alkohol pama- bokán beosztottját egy főtörzs –, semmi
a lebuj belterületét. Maga a kitessékelési gyanánt. csolt szorításában – Hacsek, egyik bölcs hacacáré, csak egy beálltát megállapítani
akció – akármilyen parancsuralmi rend- Ha Sajó nem kérdezi meg öblös hangján mondása után a másikban gyönyörködve, jogosult fehér köpenyes, vörös gyűrűs férget
szert igyekezett bevezetni – hosszabbra „Szivarbél, befelé meg mered-e csókolni a folytatta mézédes, már csomagolható bon- küldjenek!
nyúlott, mint a felszínes takarítás. takarítónő főnagyságát”, talán semmi nem bon szóáradatát. Aztán – a spiccestől merevrészeg közeli
Különben minden nap ezt csinálta, mert történik, de mint látjuk, minden a seprűfor- Sajó megtalálta a megfelelő nem revol- állapot minden tartományát birtokba
egy igazi padlóig érő takarítást már csak gatótól indul és vezet vissza. vert, keményet és nagyot, megvakarta ide- vevők felé fordulva – egy ilyen csendes
speciális műszerek bevetésével – csákán�- Hacsek, kissé pattogó izgágasággal kezdte gileg bántalmazott szomorú fejét, és a csínyt túlreagáló szigorral vetette oda,
nyal, vésővel vagy ütvefúróval – lehetett aláecsetelni, hogy a ragadós lábnyomten- belsérelmeket, külsérelmekkel torolta meg. egész estéjük tartalmas, szép eltöltését
volna tenni, az arasznyi vastagságban gerben, ami a söntés és a ki-bejárat közötti Olyan mélyen borostázódott átmeneti lel- tönkretevő kérdését:
megkötött koszon. vedelő területet jelenti, képtelenség úgy köz- kiállapota, hogy egy röpborotválkozás – Ki volt a tettes?
Megszokta, hogy estéről estére rossz néven lekedni, hogy ezt a felforgató tevékenységet után volt képes csak a már mindenkitől Ha egy évig gyakoroltatták volna velük,
veszik tőle, ugyanakkor, ha elég határozot- aranydiplomával művelő – paradicsomszí- várt bőgő hangján, tárcsaforgóival szét- sem lettek volna képesek olyan egyszerre
tan ereszti ki – a dohányfüsttől valami nű, dinnye formájú fejjel megáldott, már szabdalni mindent, ahogy azt megszokták mozgó, szinkronajkakkal ordítani:
különös fizikai jelenség folytán felerősödött nem eladó lány tekintélykövetelőt – ki lehet- és tőle el is várták. – Ki lett volna, főtörzs, a takarítónő!
– hangját, még azt is elérné talán, hogy ne iktatni. A takarítónő közben végzett, és az „uraim, Nos, abban a lebujban azóta nyugtuk van,

A
kifelé és befelé is kezet csókoljanak neki. Olyan ő, mint saját maga másolataival mars ki” repedezett szende szuszákolást büntetésének letöltéséig, minden takarítási
Kifelé azért, hogy visszafelé beengedje őket, körbevédett, lepáncélozott raktár. Ha jól „disznók, befelé” szíves invitálásra váltotta. akciót felfüggesztettek. Sajó megbánta tet-

R
befelé, hogy hálájukat leróják. megnézzük, egyetlen különbség sincs közöt- – Már megint ott fetreng valamelyikük! – tét, és sokszor elismételgeti:
Sajó és Hacsek azon az estén öszszekaptak, tük, csak annyi, hogy az a harapós félelem- borzolta hajának látványával hallgatóságá- – Ó, bárcsak ne lett volna olyan lepcses
rossz természetűek voltak. Sajó szélességre, keltő, ivócimborák réme, minden, csak nem nak idegeit, akik bátortalanul, a szomorú szájú ez a Hacsek!

Ú
magasságra és mélységre egyaránt túlmére- nemesfém, vagy acél, sem ólom, ha már kutya lesütött szemével iszkoltak be mellet- ID. BOÉR PÉTER PÁL
teződött, energetikailag – testében minden- fémben gondolkodunk. te. – Na, most moshatom fel ezt az elszíne-

T
hol szerteszét elhelyezkedő raktárai – túl- Sajó kellemetlen helyzetében – mert vin�- ződöttet… (A nonkonformista című novelláskötetből)

L
Kiszolgáltatottan

K U
Még a kórterem is nyöszörgött, a kicsik felnőtteket megha- kórteremről kórteremre, nincs is rengeteg dolgom? Ugyan támaszkodott, jobbra-balra nézett, nem értette, miért nem
zudtoló tisztasággal, komoly arccal tűrtek. kérem, mondja, mit szeretne! nyüzsögnek. Máskor a nővérek trappolnak, felmosnak, kia-
– Anyu, én ugye meggyógyulok? – Doktor úr, mi lesz az én kicsimmel? bálnak azon a szinten is, mert már ismerte az egész kórhá-
– Nem vagy te lejárt bankbetét, kislányom, persze hogy – Nézze anyuka, asszony, nő… Tényleg, mi is a neve? Csak zat, mint a tenyerét.
meggyógyulsz! a keresztneve érdekel. Úgy látszik, ez most egy ilyen időpont.
– Jaj, anyu, te olyan rendes vagy! Ugye, tudod, hogy – Sára vagyok… – Mire vár, kedves?
tudom, hogy nem fogok? – Részemről semmi esélyt nem adok neki. Egyébként, mint – Jaj, nagyon megijesztette a doktor úr?
– Higgy nekem! Ezeket az ostoba gondolatokat pedig verd tudja, mindig minden tőlünk telhetőt megteszünk. – Miért gondolja?
ki a fejedből. Meggyógyulsz! Megértetted? Most megyek, és – Azt szeretném kérni, hogy ennél sokkal többet tegyenek – Nagyon rémült az arca, és szaporán szedi a levegőt…
szólok a doktor bácsinak, ő is mondja meg neked, nincs meg, minden, nem csak önöktől telhetőt. Gyógyuljon meg ez – Mondja, mennyit kell itt adni? Szóval, Bandikám kilenc-
semmi komoly bajod, csak egy picit fel kell erősítenie. Érted? a szegény gyermek! éves. Az egyik orvos azt mondja, türelem, majd felgyógyul,
Hát egy cseppet most várj, jó? És Sára sok hónap kuporgatott pénzét, valamint a legfino- a másik meg, hogy van három hónapja. Nem tudom,
Kilépett, az arca megnyúlt, homlokán redők gyűltek. mabb italokból néhány üveggel letett az asztalra. melyiknek higgyek, az utóbbinak semmi esetre sem szeret-
Beletúrt a hajába, mert már rendesen fésülködni sem – Nem eszik olyan forrón a kását, kedves Sára. Fogja, nék. Belegondolni sem bírok.
tudott, nem engedte az a belső szorítás. „Ügyeletes, be kell vigye, használja! Forduljon csak körbe! Igen, nagyon kedves. – Mennyi pénze van?
jutnom hozzá! Ez egy rendes ember, én annyi pénzt hoztam, Van itt más megoldás is, bár ígéretet csak mértékkel tehetek, – Nem túl sok…
hogy ugyan rányomorodik a család, de ez a gyermek még de feltehetően optimistább lesz a hozzáállásom. Sokkal job- – Mennyi az a nem túl sok? Mutassa, ne mondjon számot!
olyan fiatal, és az enyém. Azt akarom, hogy az is maradjon! ban örülnék, ha megadná a szállodai szoba számát. Mert A nő benyúlt táskájába, kiemelt egy nagyon szerény pénz-
Kell nekem a kicsit drága!” ugye nem itt laknak? Diktálja, kérem, a címet, esetleg az köteget.
Felvonszolta magát még egy emeleten, megállt az ügye- ottani telefonszámát. – Mit dolgozik?
leti szoba előtt, és bátorságot gyűjtött. A kezeit tördelte. Sára csak állt, nézett, elcsodálkozott magán, miért is for- – Takarítok, nem túl jól fizetnek, és van még három gyer-
Úgy érezte magát, mint egy japán halálraítélt, akinek dult meg. Hogy nem vette észre, hogy cicababa-mustra ala- kőcöm.
mozdulni sem szabad, majd elcsodálkozott, mert a folyo- nya lett? Ilyen nem létezik! Ennek az embernek a köpenyén, – Furcsa lesz, amit mondok, de talán akad más megol-
són senki nem jött-ment, mint általában szokták. Úgy lát- a nyakában ugyanúgy sztetoszkóp lóg, mint a jó öreg dás is.
szik, a nővérek átmeneti sztrájkot hirdettek. Kopogott, és Palacki doktoréban, aki ide irányította, és akiről sok min- – Mire gondol? Bármit megteszek, bármit, akármit!
várt. A hosszú semmi után, még hosszabb várakozás dent el tud képzelni, de ilyesmit nem. – A pénze is megmarad.
következett, újra kopogott, majd bátortalanul lenyomta A falak itt is fehérek voltak, a két vakablaknak tűnő, hang- – Akkor főleg.
a  kilincset. Akkor vette észre, hogy van ott egy másik szigetelt nyílászáró alig látszott, lesötétítette az ügyeletes. – Tetszik magának az orvos? Ne olyan furcsa, nagyra
ajtó  is, nehogy az ügyeletes orvost fölöslegesen zaklas- Csak nézték egymást érthetetlen arccal. Doktor Mártoni növesztett tekintettel, hanem szavakkal válaszoljon. Mint
sák,  olyanok, mint ő. A nővérek futkosásából se halljon Kelemen nem tudta felfogni, miért kukult meg a nő, az férfi, tetszik-e?
semmit. asszony pedig azt, hogy hová lett abból az egyénből az – Valójában igen, de férjnél vagyok… Mit akar mondani?
A betegeknél éjjel-nappal égett a villany, de itt nem kiabál- ember. Talán eltávozást kért, de nagyon lelécelt belőle… – Hagyja, kedves, a rengeteg pénzt, hol lakik?
tak, talán még aludni is lehetett. Megállt, azon gondolko- Lánya sorsán is elgondolkodott. Úgy döntött, ha kell, eladja – A nagynénémnél, mert messziről jöttünk.
dott, mit lehet itt most tenni, mert jobbra és balra is volt magát rabszolgának, megveszi, amire szükség van, de bizo- – Akkor béreljen egy szállodai szobát három napra,
egy-egy ajtó, és persze vele szemben. A két szélső közül az nyos szint alá nem süllyed, hiszen a kislány sem tüntetné nem olyan drága, mint gondolná, és ajánlja fel magát az
egyik nyilván fürdőszoba és mellékhelyiség lehetett, vagy ezért ki. orvosnak.
mindkettő, a másik ki tudja, mi. Még egyszer odalépett, egymásra csúsztatta a bankjegykö- – Tessék? Én nem merném ezt megtenni.
– Jöjjön már be – mondta egy reszelős hang. tegeket, és precízen, kör alakban lebástyázta olyan italok – Higgye el, nagyon fog örülni.
Ismerte az orvos jóindulattól csöpögő hangját, ezért lepő- üvegeivel, amilyenekből ő még sosem kóstolt, aztán megfor- A harmincas kivirult, visszasüllyesztette a pénzt a táskájába.
dött meg. Talán rossz helyre ment, de ha invitálják, muszáj dult, az ajtóból visszanézett. – Forduljon körbe! Igen, hasonló az alkatunk…
belépnie, a gyermeke a tét. Megint kopogott. – Elnézését kérem, doktor úr, a zavarásért! Azt tudom – Maga is?
– Csukja be maga mögött a külső ajtót, aztán lépjen ajánlani, amit felajánlottam, vannak dolgok, amikre én, azt – Én…
végre be! hiszem, alkalmatlan vagyok. Még rosszul is járna velem. Sára nagyon szégyellte magát. Embert ment, közben bizo-
Megtette. További szép, nyugodt ügyeletet. A viszontlátásra… nyos mértékig kerítőnő lett belőle.
– Ja, maga az. Azt hittem, valamelyik nővér hozza a Nagyon sajnálta, hogy ezzel az emberrel, ha akar, ha nem, – Sok sikert! Kopogjon nyugodtan.
vacsorát, kávét és egypár egyéb rendelt dolgot. Hosszú az találkoznia kell még. A nő nem tette meg, Sára kopogott, kinyitotta az ajtót, és
ügyelet, sok a munka. Nem véletlenül heverek itt, fáj a Bezárta maga mögött az ajtót, a folyosóét is, és beleütkö- betuszkolta sorstársát, majd elindult lefelé a lépcsőn. A for-
lábam. Célszerű aludni az üres időkben. Miért néz úgy? zött egy harmincöt év körüli nőbe. Erőt vett magán, fújta- dulónál leült, és kitört belőle a hangtalan zokogás.
Maga azt képzeli, mert nem mászkálok az ügyeleti idő alatt tott, mint akit éppen sokkoltak. Meg is tették vele… A falnak ID. BOÉR PÉTER PÁL
8 2020.
április–május

Egészséges életmódból sikeres cég


A nagyváradi műanyagcsomagolás-mentes boltban jártunk
A nagyváradi Henn Mónika Olívia, valamint üzlettársa, Ioana Tănase gyelni. Például arra, hogy minél ke-
számára egy ökopiac, majd műanyagcsomagolás-mentes bolt megnyi- vesebb szemetet termeljünk, amit
tásában valósult meg a sokaknak kusza, behatárolatlan környezettuda- tényleg kevéske odafigyeléssel meg
tosság kifejezés. Az üzletet amelyet fokozatosan építettek fel, gondosan lehet oldani. Mindenki tud egy-két
ügyelve a hordozott üzenetre, a minőségre és Földünk jövőjére. szatyrot, üveget odakészíteni magá-
hoz vásárlásra induláskor. Nálunk
– Mónika, hogyan született meg hozzá. Erre a magyarországi ter- azért van papírtasak még, mert al-
ennek a műanyag, csomagolás és melők sokkal nyitottabbak, ott már kalomadtán elfelejtődik, vagy nem
pazarlás mentes boltnak az ötlete? van ennek kultúrája, itthon még elég a tárolóeszköz. De ezek nem
– Én és az üzlettársam, Ioana, il- most indul ez a folyamat. A tisztí- ingyenesek, pontosan azért, hogy
letve a családjaink is évek óta már tószereinket például csak határon legközelebb emlékezzen rá a vevő,
próbálunk minél környezettuda- túl tudjuk beszerezni, itthon eddig hozza magával. De érezhetően nö-
tosabban élni, ennek ugye része nem találtunk senkit, aki visszafor- vekszik azoknak a száma, akik tu-
a csomagolásmentesség. Eléggé gatható tárolókban tudta volna biz- datosabban indulnak el vásárolni,
nehéz volt ezt itt Nagyváradon tosítani ezt a fajta terméket. csomagolóeszközökkel felszerel-
megvalósítani. Sok macerával járt, – Hogyan tudtok a vegyszermen- kezve. Az első rácsodálkozókból
időigényes volt, számtalan helyre tességgel biztosra menni? pedig azóta vásárlók, törzsvásárlók
el kellett menned, mindenhol ma- – Mivel régóta foglalkozunk a kör­ Bármilyen apró tettünknek következménye van – vallja Henn Mónika lettek a boltunkban.
gyarázkodnod kellett, ha bizonyos nyezettudatossággal magánembe­ – A közösségi oldalatokon azt ol-
dolgokat be szerettél volna szerez- rek­ként is és az említett piac szer- lett figyeltünk a vásárlói igényekre hozhatja az otthoni kiürült tároló- vasni, hogy nem csak bolt szeret-
ni. Igazából innen jött az ötlet, és vezőiként is, ezért nagyon sok ter- is, és itt voltak azért érdekes kéré- ját, hogy megtöltsük, és van még nétek lenni, hanem közösségi tér
inspirálódtunk külföldi pozitív pél- melőt már ismertünk, vagy a köze- sek, igazi egzotikumok. Ez nem mosódiónk. is. Ez mit jelent?
dákból is, ahol ennek már régebbi lebbi-távolabbi ismerőseink közül egy különlegességeket árusító bolt. Ezenkívül különböző használa- – A kicsomagolda nemcsak bolt,
hagyománya van. Ezek mentén elő- kerestük fel azokat, akikről tudtuk, Vannak különleges termékeink, de ti tárgyaink vannak, amik a mű- hanem – ahogy te is mondod –,
ször megalapítottuk két évvel ez- vegyszermentesen gazdálkodnak – nem ez a fő profilunk, első sorban a anyagmentes és a pazarlásmentes közösségi térként is működünk.
előtt a Lokál ökopiacot, ahol csakis ezt a piac kapcsán. A boltba, főként mindennapi élethez szükséges élel- életvitelben tudnak támogatni Tavaly decemberben kezdtük el
helyi termékeket lehet beszerezni, ami a friss zöldség-gyümölcs árút miszereket és a környezettudatos minket. Ilyenek a kulacsok, mos- a különböző, fenntarthatósággal
és persze műanyagcsomagolás- jelenti, csak olyat engedünk be, ami- élethez kellő használati tárgyakat ható betétek és pelenkák, bambusz kapcsolatos beszélgetéseket és fog-
mentesen. A következő körben jött nek biotanúsítványa is van. Tehát szeretnénk elérhetővé tenni. Ami evőeszközök és fogkefék, vegy- lalkozásokat a kicsomagoldában.
ennek az üzletnek az ötlete, majd az állami hivatalok és szervezetek egyelőre nincs még, az a kávé és a szermentes pamutból készült zsá- Volt két gyermekfoglalkozás is,
az uniós támogatás megpályázása, által tanúsítva vannak, mint vegy- zöld tea, ami nem helyi, hanem na- kocskák, termoszok, szívószálak, ökojátszóház, illetve karácsony

É
a pozitív elbírálás után pedig a bolt szermentes gazdaságból származó gyon messziről érkező termékek. inox és üveg tárolók, de a témában környékén volt egy beszélgetés a

A P
megnyitása. termékek. Igyekszünk odafigyelni, De ezeket szeretnénk a jövőben tájékoztató könyvek is. Ezek nagy fenntartható ajándékozás, meg

A N
– Ez a kicsomagolda kifejezés na- hogy lehetőleg tanúsítvány is legyen, kimérős formában elérhetővé ten- részét is a keresletre való válaszként egyáltalán a karácsonyozás témá-

K
gyon jól hangzik, de nálatok az és ismerjük is a termelőt, így duplán ni, mert nagyon sokan élnek vele. hoztuk be a polcokra. jában. Meghívásra voltunk már kü-
üzletben mit fed pontosan? biztosra tudunk menni, hogy mi az, Keressük azokat a termelőket, akik – Milyen volt a nyitás után a fo- lönböző tanintézményekben fog-
– Ez egy kreált szó, amivel arra amit megveszünk. minőségben biztos forrást jelente- gadtatás? A vásárlókról mit tud- lalkozásokat tartani a gyerekeknek
szerettünk volna utalni, hogy ez – Mi az, amivel nálatok meg lehet nek a bolt számára. nál mesélni? a környezettudatosságról.
csomagolásmentes bolt, ahol a tölteni ezeket a csomagolóeszkö- A kozmetikumok 80–90%-a – Eléggé is-is volt a fogadtatás. Volt – Hogyan látod, szerinted mi az,
termékeket természetes erede- zöket, és hogyan alakult ki a kíná- Nagyváradon készül, ezek kézmű- körülöttünk egy kicsi felhajtás, ami az embereket a tudatos vá-
tű csomagolásban, de elsősorban latotok? ves biokozmetikumok. Csakis a felkapott lett nagyon a csomago- sárlás irányába elindítja, mi lehet
műanyag-csomagolás nélkül, vagy – Az élelmiszerek között van elő- műanyagcsomagolás-mentes ter- lásmentes téma az első hetekben. erre a motiváció?
amely esetben megoldható, teljesen ször is a friss árú, vagyis a zöldségek mékeket forgalmazzuk. A szappa- Nagyon sokan jöttek be rácsodál- – Biztosan létezik külső nyomás,
csomagolás nélkül értékesítjük. Le- és gyümölcsök, amik mindenkép- nok egyszerű karton- vagy papír- kozni a dolgokra, hogy itt most mi ami terel a környezettudatosság felé,
gyen szó élelmiszerről, kozmetiku- pen szezonálisak. Ezt egy minimá- csomagolásban vannak, de teljesen történik. Azt kell mondanom, hogy mert vannak olyan mozgalmak,
mokról, tisztítószerekről vagy hasz- lis citrusféle mennyiséggel dobtuk csomagolásmentesen is hozzájuk semmi különös nem történik olyan mint a hulladékmentesség, azaz a
nálati tárgyakról. Ez a legfontosabb fel télen, hogy legyen változatosság, lehet jutni. A többi kozmetikum pe- szempontból, ugyanúgy lehet vá- zero-waste mozgalom is egy kicsit
dolog, ami a csomagolásmentes de azt is egy biotermelő kis farmtól dig üvegekben van, amit most már sárolni mint egy másik boltban. kezd már divattá válni. Aminek
bolt fő jellemzője. Emellett mi még hoztuk Görögországból. Vannak a vissza is vesznek ezek a műhelyek Annyi, hogy itt bizonyos dolgokra valamilyen szinten örülhetünk, de
odafigyelünk arra, hogy lehetőleg száraz élelmiszerek: liszttől a teán át újratöltésre. Az ökotisztítószereink odafigyelünk, amikre szerintünk ennek is megvannak az árnyoldalai
helyi termékeket értékesítsünk, és a babig, cukor, só, fűszerek. Emel- kimérősen kaphatóak, mindenki igazából mindenhol oda kellene fi- – itt is átcsaphatunk túlfogyasztásba.
vegyszermentes gazdaságból vagy A fiatalok körében látható ez példá-
műhelyekből származó terméke- ul, hogy trendi, menő, ha saját kula-
ket, legyen szó itt is akár élelmisze- csom van, ha nem fogadom el a mű-
rekről, akár kozmetikumokról. anyag szívószálat. Hogy ezek a szo-
– Honnan szerzitek be a polcaito- kások beépüljenek, és egy hónap, öt
kon megtalálható termékeket? hónap vagy öt év múlva is odafigyel-
– Mivel már két éve működtet- jünk az életmódunkra, ahhoz már
jük a Lokál ökopiacot, a termelők mindenképpen egy belső motiváció
egy részét ismertük, és azt hittük, szükséges, mert az elején azért min-
hogy innentől fogva nyert ügyünk den bizonnyal ez valamennyi mace-
van. Ez részben így is volt, de még rával jár. Mindenki le kell tisztázza
mindig elég nehéz úgy alakítani a magában, és érdemes ezen elgon-
kínálatot, hogy az árucikk helyi is dolkodni, hogy ki miért is folytatja
legyen, biotanúsítvánnyal is rendel- egyik vagy másik vásárlási módot.
kezzen, és csomagolásmentesen, de Mindenkit más motivál, az egész-
legalább környezetbarát vagy vis�- ségügyi szempont, vagy hogy egy él-
szaváltható csomagolásban jussunk A bolt fő jellemzője, hogy a termékeket természetes eredetű csomagolásban, illetve műanyag csomagolás nélkül forgalmazzák hetőbb világot hagyjunk itt magunk
után. Bármilyen apró tettünknek
Székelyhíd és környéke havilapja. A kiadvány meg- következménye van. Mert minden
Kiadja és ingyenesen terjeszti az Ér Hangja Egye­sület.
Felelős kiadó: Béres Csaba
jelenését támogatta: apró le nem bomló szemetemmel,
ami kikerülhet a természetbe, szen-
Nyomás: Pentaprint Kft., Bihar vedést okozhatok más élőlényeknek,
állatoknak. Vagy gondoljunk arra,
Felelős szerkesztő: Ványa Blanka Munkatársak: Antal Noémi, Béres Angéla, hogy a mikroműanyag-szemcsék
Bíró Orsolya, Cservid Levente, Füzesi Mónika, Kiss Lóránt, Püsök Julianna, a szemetünkből bekerülnek a táp-
Rupárcsics J. Csilla, Vigh Viktória Tördelés: Ferencz Csaba-Levente lálékláncba, ahonnan előbb-utóbb
ISSN 2501-1545 úgyis megint magunkhoz vesszük.
Szerkesztőség elérhetősége: 417435 Săcueni piaţa Libertăţii nr. 1 Tehát ennek az elhatározásnak min-
Székelyhíd Város denképp belülről kell jönnie.
e-mail: erhangja1@gmail.com, honlap: www.erhangja.ro
Polgármesteri Hivatala BÍRÓ ORSOLYA

You might also like